Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 70 eurócent. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 27 RNCB 0188034969090003 – euró; RO 97 RNCB 0188034969090004 – dollár bankszámlaszámra. E-mail címünk reklam@e-nepujsag.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

A hirdetések egységes tarifája 250 Ft/szó, 350 Ft/cm², mely magába foglalja a romániai áfát is.

Aktuális

Marosvásárhely szerencsésnek mondhatja magát, mert az egyik elsô vidéki település volt, ahová a január elejétôl kinevezett Octavian Bellu, az Országos Sportügynökség elnöke ellátogatott. A látogatás apropóját a Gheorghe Sincai líceum új sporttermének az átadása képezte, ám ennél nyilván sokkal többrôl is szó volt a látogatás során.

Bellu természetesen nem az elsô "fôsportügyér", aki ellátogat Maros megyébe, ám kétségtelenül az elsô, aki – a tornászválogatott sikeredzôjeként – magából a sportból, apolitikus személyiségként kerül a sport élére, az ôt megelôzô – ilyen-olyan elkötelezettségek megszorításában, politikai játszmák bábjaként tevékenykedô – elôdeihez képest. Azt mondják, egy miniszternek vagy államtitkárnak nem kell feltétlenül értenie az általa irányított szakterülethez, hanem jó menedzsernek kell lennie. Ebben minden bizonnyal van igazság, de az is igaz, hogy aki belülrôl ismeri a gondokat, sokkal nagyobb érzékenységgel bír ezek iránt, márpedig Octavian Bellu elôdjeirôl – akár miniszteri rangban dolgoztak, akár az ügynökség államtitkári rangú vezetôi voltak – ugyanez nem volt elmondható. Ráadásul pedig az ügynökség új elnöke nem csak vérbeli sportember, hanem olyan bizalmi tôkével rendelkezik, amilyennel talán senki más az elôdei közül, vagy a jelenlegi kormányban.

Ilyen tulajdonságok mellett tehát Octavian Bellu látogatása talán túlmutat az eddigi protokoll jellegû viziteken, hiszen rengeteg sportlétesítmény zûrös helyzete vár tisztázásra, talán nincs még olyan város, ahol ennyire kusza tulajdonviszonyok vannak, s ahol ezek miatt a létesítmények állagával, kihasználtságával vagy használati jogával ennyi baj van. Az elnöki látogatás ennek a zûrzavarnak a letisztulásában ígér sokat, s amint a sport helyi vezetôivel folytatott beszélgetésekbôl kiderült, az új elnök valamennyi cselekedetében a sport általános érdekeit tartja szem elôtt, s mindig a legésszerûbb megoldásnak a híve, nem csupán egyes felek szûk érdekeit veszi figyelembe.

Arra persze nem tehetünk ígéretet, hogy a sportlétesítmények helyzete holnaptól megoldódik.

Szinte biztosnak látszik azonban, hogy a mostani látogatás után sokkal nagyobb a remény arra, hogy eddig megoldhatatlannak tûnô gondokra megoldást találjanak. A Nemzetvédelmi Minisztérium által birtokolt víkendtelepi, vagy a Romgaz által félbehagyott sportkomplexumok helyzetének megoldása természetesen nem kizárólagosan az ô hatásköre, ám közbelépése ezekben a kérdésekben talán – bizalmi tôkéjére való tekintettel – sokkal nagyobb sikerlehetôséggel biztat. Ami pedig azokat a létesítményeket illeti, amelyek az ügynökség tulajdonát képezik, közvetlenebb a megoldás. Ilyen látogatások esetében azt szokták mondani, hogy már az is jó, ha az ígéretek fele teljesül. Ezúttal ennél viszont több is kecsegtet.

Két új épületet, egy négyemeletes ANL- tömbházat és a Gheorghe Sincai líceum új sporttermét avatták fel pénteken a marosvásárhelyi Kövesdombon. Az avatásokon jelen volt Borbély László középítkezésügyi és területrendezési megbízott miniszter, Ciprian Dobre prefektus, valamint Dorin Florea polgármester, a sportterem átadására pedig megérkezett Octavian Belu, az Országos Sportügynökség elnöke is.

A Segesvári út mellett épült ANL- tömbház ugyanannak a típustervnek az alapján készült, amelynek megfelelô tömbházat már a tavaly is adtak át Marosvásárhelyen, egy- és kétszobás lakosztályokat tartalmaz, fiatal házasok kérhették a kiutalásukat a polgármesteri hivataltól. Az elôzô hasonló tömbházhoz képest – talán a kritikák hatására – ennek kivitelezése valamivel gondosabb, a szobákban szalagparkettet fektettek le, a konyha-elôszoba-fördôszoba csempével és padlócsempével burkolt. Valamennyi lakrész külön gázvezetékkel rendelkezik.

Az ünnepi beszédben Borbély László hangsúlyozta, hogy a tavaly jelentôs összegeket sikerült infrastruktúrára fordítani, Maros megye 45 millió lejt, a megye költségvetése felének megfelelô összeget kapott. Elmondta, hogy a BCR privatizálásából befolyt nagy összegnek köszönhetôen 2007-ben mintegy 2 milliárd euró áll a kormány rendelkezésére, aminek jelentôs részét fogják infrastrukturális beruházásokra fordítani, s ebbôl Maros megye is jelentôs mértékben fog részesülni.

A Gheorghe Sincai líceum sporttermének avatásán az iskola diákjai fogadták a magas rangú küldötteket, és mûsorral kedveskedtek nekik. Elôtte azonban Borbély László és Octavian Belu kipróbálták az új létesítményt egy rövid teniszpartival.

A teremavatáson kívül az Országos Sportügynökség elnöke természetesen egyéb sportlétesítményeket is meglátogatott, s több függôben maradt kérdést sikerült megvitatni – vélhetôen a kedvezô kifejlet érdekében. Errôl a hétfôi sportmellékletünkben olvashatnak bôvebben.

Ökumenikus imával nyitotta meg Csató Béla római katolikus fôesperes-plébános és Csernák Béla református lelkész az immár hagyományosnak nevezhetô Kereszténység és közélet címû tanulmányi napokat. A kétnapos rendezvényen, amelyre a marosvásárhelyi Keresztelô Szent János Római Katolikus Plébánia, a budapesti Márton Áron Társaság, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom közös szervezésében, a Deus Providebit Házban került sor, az érdeklôdôknek lehetôségük nyílt arra, hogy megismerjék a katolikus egyház társadalomtanításának alapjait, illetve, az egyház képviselôivel és az RMDSZ politikusaival megbeszélhessék az erdélyi valóság gyakorlati kérdéseit.

Az elôadók és hallgatók a címben szereplô kérdésre kerestek közös választ a keresztény társadalomtanítás alapján. Soós Károly kánonjogász teológus, a Márton Áron Társaság titkárának bevezetô szavait követôen dr. Sulyok Elemér OSB biblikus professzor, fôiskolai tanár (Szent Márton bencés monostor, Pannonhalma) Az emberi személy méltósága címmel tartott elôadást, amelynek a lényege az volt, hogy "az ember isten közelében van, de nem azonos vele, csak hasonló hozzá". A professzor ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az emberi méltóság minden embert megillet, nemre, fajra, nemzetiségre, vallásra való tekintet nélkül.

Markó Béla RMDSZ-elnök az EU-csatlakozás legfontosabb hozadékának nevezte, hogy ezáltal az erdélyi magyarság "határon belül" került. Mint mondta, 2007. január 1-jén nem tûntek el a határok, de megváltozott a viszonyunk Magyarországgal. Óriási változás, jelentette ki, hogy ma személyi igazolvánnyal léphetjük át Románia és Magyarország határát, s az "újfajta nemzeti együttlét már nem óhaj vagy sóhaj", hanem – a nosztalgiákat félretéve – lehetôség, hogy más formában újraépítsük az egységes magyar nemzetet a közös Európában, ahol a határok megszûnnek, eljött a nemzetállamok alkonya, ahol a hatáskörök egy részét Brüsszel centralizálja, de hatásköröket biztosítva a régióknak és a helyi közösségeknek, olyan egyensúly áll elô, ami a magyarságnak is megfelel.

A célok és prioritások közül az integrációt és az autonómiát emelte ki, hangsúlyozva, a romániai magyarság célja integrálódni egy közös Európába, s egyúttal minél önállóbbá válni közösségként. Véleménye szerint Európa – akarja, nem akarja – az egyensúly megteremtésére kényszerül, és nincs ellentmondás a fenti kijelentésben, mert az a jó integráció, ha a közösség egyre önállóbbá válik gondolkodásban és cselekvésben. A politikus bízik abban, hogy a magyar nemzettel való szorosabb együttlét épp az önállósághoz, a szülôföldön való boldoguláshoz fog hozzájárulni.

Az integráció még nem ért véget, az elkövetkezendôkben dôl el, hogy jól integrálódott-e a magyarság, nyertes lesz-e a versenyben. A belépés megtörtént, az integráció nem, ez Románia esetében nyersen, brutálisan érzékelhetô. Románia EU-csatlakozását politikai feltételek segítették elô, a kormány feszített iramban próbált teljesíteni, de hogy mennyire sikerült megvalósítani, az vitatható. Egyelôre Románia 1 milliárd eurót fizet be a közös európai kasszába, és 3 milliárdot kaphat, amennyiben képessé válik teljesíteni a pályázati feltételeket. Ezért az elkövetkezendô idôszakban az ország feladata nem egymás gyilkolása, hanem az abszorbciós képesség növelése kell legyen. Ilyen körülmények között nem mindegy, hogy melyik régió hatékonyabb az alapok megszerzésében, jelentette ki a továbbiakban Markó Béla.

Kiemelte, a kormány két évet veszített meddô vitával például autópálya- építés helyett, s mivel a kormányzati stratégián múlik sok minden, fontos, hogy az RMDSZ az elkövetkezendôkben is döntéshelyzetben legyen. Ugyanakkor elismerte, hogy a kisebbségi jogok szempontjából ez volt a legtöbb kudarccal járó idôszak ’96 után: állóháború folyik a Bolyai egyetemen, nincs elôrelépés a kisebbségi törvényben, az EU sem értette meg, hogy másfél millió magyar helyzete prioritás kellene legyen.

Hangsúlyozta, nem fogadja el, hogy burkolt vita folyik akörül, hogy az erdélyi magyarság "plurálisan" kell jelen legyen Brüsszelben, illetve, hogy az erdélyi jobboldal úgymond meg lesz fosztva az európai parlamenti jelenléttôl. Mint mondta, furcsának tartja, hogy egyesek két EP-képviselôvel akarják az erdélyi magyarság pluralizmusát megvalósítani. Kijelentette: ezt itthon kell megvalósítani, Brüsszelben "a létünk kérdése, hogy egységes, kemény, kompromisszum által létrehozott álláspontot képviseljünk, csak így juthatunk eredményre."

A belpolitikai helyzetrôl szólva, Románia szégyenének nevezte, hogy az EU-csatlakozással hozzásegítette az ultranacionalistákat egy frakció létrehozásához. Ez mutatja, hogy Románia még nem rendezte a magyar kérdést, az RMDSZ-hez is úgy viszonyulnak, hogy "a mór megtette a kötelességét, a mór mehet". Nagy dilemma, hogy az elkövetkezendôkben a román politikusok hogyan fognak viszonyulni a romániai magyarsághoz és az RMDSZ-hez.

Ugyanakkor más szempontból is aggasztónak nevezte, ami Romániában történik. "Átfestettük a cégért", jelentette ki, "de nem igaz, hogy szemléletileg is átrendezôdött az ország". Az államfô és a kormányfô között folyó "szappanopera" csak a hordaléka annak a nagy dilemmának, amely az állami berendezkedésre vonatkozik. Jelenleg az a küzdelem folyik, hogy milyen típusú államot akarunk az EU-n belül mûködtetni – egyetlen központosított elnöki hatalmat vagy parlamenti demokráciát. Az erdélyi magyarság érdeke a parlamenti demokrácia, ebben lehet jelen, mondhat véleményt, az egyszemélyes koncentrált hatalom sose lehet egy kisebbség érdeke, nem függhet a sorsunk a jó vagy rossz elnöktôl, mondta végül az RMDSZ elnöke.

Miután a jelenlevôk kérdéseire válaszolt, Markó Béla Csató Béla fôesperessel közösen oklevelet adott át dr. Kádár Béla közgazdász-akadémikusnak, dr. Sulyok Elemér professzornak, Pálfy G. Istvánnak, a Hungária Televízió Közalapítvány kurátorának, Soós Károly kánonjogász teológusnak, dr. Entz Gézának, dr. Kulcsár László egyetemi tanárnak, illetve végül Markó Béla Csató Béla fôesperesnek.

Ebéd után dr. Kádár Béla: Románia gazdasági helyzete, lehetôségei a jövô Európai Uniójában, Borbély László: Jó úton Európába?!, Pálfy G. István: Sebek a magyar irodalomban, Soós Károly: Robert Schuman üzenete címmel tartott elôadást.

Csak saját nevükben nyilatkozhatnak vagy cselekedhetnek a romániai magyar tannyelvû egyetemi oktatás problémáinak orvoslását vállaló magánszemélyek vagy testületek, nem járhatnak el a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozata és oktatótestülete nevében – áll abban a közleményben, amelyet a kolozsvári állami egyetem magyar tagozatának vezetô tanácsa adott ki.

Ez a dokumentum a vezetô tisztséget betöltô magyar oktatók alkotta testület január 24-i ülésén született. A közlemény leszögezi: "a BBTE magyar oktatóinak döntô többsége támogatja az önálló magyar tannyelvû tanszékek és karok létrehozását, ugyanakkor közülük sokan nem értenek egyet a Bolyai Kezdeményezô Bizottság (BKB) által választott módszerekkel, valamint az általa kezdeményezett, sokszor megfontolatlan, megtervezetlen, zavarkeltô és manipulatív eljárásokkal".

Az ilyen akciók ellehetetlenítik a magyar tagozat önállósítása érdekében tett egyetemen belüli erôfeszítéseket – áll a dokumentumban, melynek aláírói úgy vélik: a BKB által kialakított kép sok tekintetben egyszerûsítô, sematizáló. A BKB az egyetemen kívüli fórumok és a nyilvánosság elôtt mindvégig a BBTE magyar tagozata és magyar oktatói testülete hiteles képviselôinek nyilvánította magát – állapítja meg a tagozat vezetô testülete, leszögezve: "Ez részükrôl önkényesen történt, mivel a magyar oktatók ténylegesen semmilyen formában sem jelölték ki és hatalmazták fel a BKB tagjait a BBTE magyar tagozata érdekeinek a képviseletére".

A tagozat vezetôi ettôl függetlenül nem értenek egyet a BKB két alelnökének fegyelmi okokból történô elbocsátásával.

A hiányosságok és feszültségek ellenére ez az egyetem Románia és a Kárpát- medence egyik legrangosabb és legkeresettebb egyeteme – folytatják fejtegetésüket a közlemény aláírói, akik a magyar tagozaton folyó oktatást továbbra is a BBTE keretében szeretnék fenntartani és továbbfejleszteni a bolognai irányelveknek megfelelôen. "Visszautasítjuk azokat a törekvéseket, amelyek meg szeretnék szüntetni vagy elsorvasztani a magyar nyelvû oktatást a BBTE-n. Nem értünk egyet a BBTE-n folyó magyar nyelvû oktatásnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemre való áttelepítésével. Történelmi felelôtlenség lenne a Bolyai Tudományegyetem jogutódjaként mûködô BBTE magyar tagozatának a megszûntetése" – áll a közleményben".

A méhnyakrák gyakoriságát és az ebbôl következô megbetegedések gyakoriságát illetôen Románia elsô helyen áll Európában. Éppen ezért a január 21-28. közötti hetet országos viszonylatban a méhnyakrák megelôzésének szentelték. A kampány célja felhívni a nôk figyelmét arra, hogy a vizsgálatot saját érdekükben végeztessék el, mert ezzel életüket menthetik meg. A méhnyakrák gyakoriságáról, ennek megelôzési módjáról dr. Szabó Béla szülész-nôgyógyász klinikavezetô fôorvos, a Megyei Sürgôsségi Kórház aligazgatója tájékoztatott. A közegészségügyi hatóság tegnapi sajtótájékoztatóján a grippéjárvány veszélyeirôl dr. Silviu Morariu számolt be.

A méhnyakrák a szegénység, az alacsony civilizációs fok, a nem megfelelô higiéniai feltételek, a korán kezdett nemi élet és nem utolsósorban a tudatlanság és a hanyagság betegsége is. Ez utóbbit azért kell hangsúlyozni, mert a méhnyakrák száz százalékban gyógyítható, ha idejében felfedezik. Sajnos, a nôk java része csak akkor jelentkezik, amikor a kór már elôrehaladott stádiumban van.

Az elmúlt rendszerben erôszakkal kényszerítették szûrésre a nôket, ami ellenérzést váltott ki bennük, és sokan inkább nem mentek dolgozni, hogy megszabaduljanak a vizsgálattól. Ma kötelezô szûréseket nem végeznek, azonban arra intik a nôket, hogy legalább kétévente egyszer végeztessék el a méhnyakrákszûrést, a citológiai vizsgálatot, s ha indokolt, a konizációnak nevezett szövettani vizsgálatot. Fontos tehát a nôgyógyásznál jelentkezni. A megyei kórház épületében lévô családtervezési rendelôben a méhnyakrákszûrés ingyenes. A magánlaboratóriumokban ugyanezt 8-10 lejért végzik el.

Dr. Szabó Béla ismételten hangsúlyozta, a megelôzés a legfontosabb, a méhnyakrákot már kialakulása elôtt fel lehet fedezni. Ha a nô a havi vérzések között kisebb vérzéseket, fehér folyást, vagy bármilyen rendellenességet tapasztal, azonnal forduljon orvoshoz. Ha a kórt felfedezik, a méhet kioperálják, s ezzel gyakorlatilag megakadályozzák a metasztázis kialakulását. A méhnyakrák kialakulásáért – a legújabb felfedezések szerint – a humán papilloma vírus 16-os és 18-as altípusa a felelôs.

A Népújság kérdésére, hogy a humán papilloma vírus nálunk kimutatható-e, az aligazgató elmondta, hogy a megyei kórházban jelenleg nem, de magánlaboratóriumokban elvégzik a vizsgálatot.

A statisztika lesújtó – fogalmazott a szakorvos –, a méhnyakrákesetek száma évrôl évre nô. Európában évente 60.000 esetet regisztrálnak. Romániában 2004-ben országos viszonylatban 3319 eset fordult elô, a legveszélyeztetettebb korosztály a 45-49 év közötti. Százezer nô közül 74 esetben mutatják ki a méhnyakrákot. Az elhalálozások száma aggasztó, Románia európai viszonylatban az élen jár. A diagnosztizált nôk fele meghal. Maros megye az ország többi megyéjéhez hasonlítva valahol a középmezônyben foglal helyet. Az utóbbi idôben a kór nem csak a negyven év fölötti nôket érinti, hanem a nagyon fiatalokat is, a huszon-, sôt tizenéveseket. A klinikán hetente diagnosztizálnak méhnyakrákot. Sajnos, a nôk 95 százaléka a kór utolsó stádiumában jelentkezik az orvosnál, amikor már nem lehet segíteni. A klinikán jelenleg is két reménytelen helyzetben lévô, egy Maros és egy Suceava megyei nô fekszik.

Arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy milyen kampányt szerveznek a méhnyakrák veszélyének tudatosítására, illetve a szûrésére, az aligazgató elmondta, örvendetes lenne, ha a kolozsvári onkológia által gyakorolt modell általánossá válna, ott ugyanis mozgó rendelôvel járják a falvakat. Bár a szûrés szervezetten történik, a nôk mégis kis számban jelennek meg a vizsgálaton.

Dr. Silviu Morariu, a közegészségügyi hatóság igazgatója az országban megszaporodó grippéesetek kapcsán arról nyilatkozott, hogy Maros megyében egyelôre nincs járvány. Január 15-21. között 1359 légúti megbetegedést és 659 tüdôgyulladást jeleztek. Ez a szám nem magasabb, mint tavaly.

Az egészségügyi intézményekben egyelôre nincs karantén.

Tegnap délben rendhagyó fotókiállítás nyílt a marosvásárhelyi törvényszék folyosóján. Nem annyira a kiállított munkákért különleges a tárlat – bár kétségkívül alkotójuk, Jakab Tibor fotómûvész nevét már ismeri a hazai és a nemzetközi szakma –, hanem a helyszín miatt. Sonia Deaconescu, a törvényszék sajtószóvivôje szerint az intézményben elôször adnak helyet ilyen jellegû kulturális rendezvénynek.

A tárlatmegnyitón Marcela Bulzan, a törvényszék elnöke elmondta: ôt is meglepte a közönségszolgálati osztály kezdeményezése, örömmel látják vendégül a tárlatot, hiszen ezáltal is egy kicsit otthonosabb lesz az intézmény. – Emberekkel dolgozunk, a fotómûvész is portrékat, szokásokat örökített meg a fényképen – mondta az elnök asszony.

Jakab Tibor kifejtette, a törvényszéken olyanok is megfordulnak, akik talán soha nem mennének el egy fényképkiállításra, így a fotográfiát, a fotómûvészetet is népszerûsíti kiállítása. A fényképek több országban készültek – köztük természetesen Romániában is –, és a portrékon kívül élô szokásokat mutatnak be.

– Azt szeretném, ha a jövô nemzedék nemcsak a fényérzékeny anyagon, hanem úgy, mint én, a valódi helyszíneken találkozna azokkal az emberekkel, életképekkel, amelyeket nekem szerencsém volt lencsevégre kapni – mondta Jakab Tibor.

Sonia Deaconescu elmondta, a kiállítást egy hónapig tekinthetik meg az érdeklôdôk. Ezt követôen pedig újabb hasonló rendezvények szervezése várható.

Jegyzet

Már pár hónapja minden reggel ugyanazon az útvonalon közlekedem. Végigsétálok a fôút mentén, majd letérek egy kisebb utcácskába és átvágok a tömbházak között. Hónapok óta ugyanazok a teraszok, leparkolt gépkocsik, emberek, akikkel találkozom… és ugyanaz a bûz. Már hozzászoktam, hogy a közszállítási eszközökön tömény izzadtságszag csap meg és az elôttem járó cigarettázók is általában kóstolót fújnak hátra a füstbôl. Még a tömbházak között bûzlô kukák sem számítanak újdonságnak. Úgy gondoltam, ennyi szag után elég edzetté vált már az orrom. De kiderült, mégsem, hiszen a kis utcában áradó büdösségnek minden reggel sikerül megbotránkoztatnia. E szagról az egykori gernyeszegi disznóhizlalda jut eszembe, az emellett elhaladó vonat ablakán szivárgott be hasonló. A hasonlóság nemcsak képzeletem szüleménye, ugyanis a kis utcában mészárszék mûködik, a bûzt gyakran sertésvisítás is kíséri. Egy ideig tûnôdtem, vajon csak engem zavar a reggeli "étvágygerjesztô"? Minap két hölgy jött szembe velem és mindketten kabátjuk prémjét szorosan orrukhoz simították. Döbbenetes, hogy minekutána igen civilizált európai polgárok lettünk, a megyeszékhelyi utcákon mégis tömény sertésbûzt kell beszívnunk. Miközben európai elvárás, hogy városi környezetben nem szabad állatokat tartani. Megértem, hogy valahol ezt is meg kell tenni, hogy a mészárszékek pultjain nap mint nap friss legyen a felhozatal. De vajon nem lehetne, hogy ezt a városon kívül, egy erre a célra kijelölt helyen ejtsék meg?

Az Európai Unió új tagországaiban tavaly erôsödött a termelés, de a növekedés üteme valószínûleg kissé csökkenni fog 2007-ben – tette közzé a Világbank a régióról (EU8+2) szóló jelentésében.

A reálértéken mért GDP növekedés felgyorsult a régióban, elsôsorban Lengyelországban, Szlovákiában és Romániában, de a balti államok, Szlovénia és Bulgária gazdasága is gyorsabban fejlôdött, mint egy évvel korábban. A jelentés azt valószínûsíti, hogy a gazdasági növekedés a legtöbb új tagországban kissé visszafogottabb lesz 2007-ben, amint az eurozónában lelassul a növekedés üteme és a termelés összhangba kerül a teljesítôképességgel.

Az idén magasabb infláció várható: Lengyelországban és a Cseh Köztársaságban az inflációt sikeresen kézben tartják, más országok küszködnek vele. A balti államokban és bizonyos mértékig Bulgáriában és Romániában a bérek növekedése és a bôvülô hitelkiáramlás a gazdaság túlfûtöttségéhez vezet és jelentôs inflációs nyomást eredményez. Máshol, különösen Magyarországon, a helyi valuta gyengülése 2006 május-júniusában erôteljesebb árnyomást eredményezett az év késôbbi szakaszában. A szabályozott árak módosítása és a közvetett adóemelés tovább rontotta az inflációs helyzetet több országban. Az idén a szabályozott árak tovább nônek a legtöbb EU8+2 országban, s ennek az inflációra gyakorolt hatása várhatóan Magyarországon, Csehországban, Lettországban, Litvániában és Romániában lesz a leginkább észlelhetô. Az erôteljes gazdasági növekedés és a bôséges adóbevételek ellenére a költségvetési hiány a régió legtöbb országában nôtt, s ez tovább növeli a gazdaság túlfûtése miatti aggodalmat.

Washington minden arra pályázó országgal külön tárgyal a vízumkényszer eltörlésérôl, nincs tervben többlépcsôs, csoportos felvétel a vízummentességi programba – tájékoztatta az MTI-t az amerikai belbiztonsági minisztérium, amely többpontos biztonságerôsítô feltételrendszert dolgozott ki.

"Nincs szó arról, hogy kiválasztanánk öt országot, amely a vízummentességre pályázó országok közül a többiek elôtt elsô körben megkapnák a státust" – közölte Jarrod Agen, az ügyben illetékes tárca helyettes sajtófônöke.

Agen elmondta, az amerikai vízumpolitika reformjáról, egyes országok esetében a vízumkényszer eltörlésérôl végsô soron a washingtoni kongresszus hivatott dönteni. A minisztérium kidolgozta a javaslatát, amelyrôl hivatalos és nem hivatalos egyeztetéseket folytat egyrészt a törvényhozással, másrészt a szóban forgó országok társintézményeivel.

George Bush elnök tavaly november végi lettországi és észtországi vizitje során tett váratlan bejelentést: megpróbálja meggyôzni a kongresszust arról, hogy további országok kerüljenek be a vízummentességi programba, és az új európai uniós tagországok vízumkötelezettségének eltörlését fogja kezdeményezni.

Mint Jarrod Agen az MTI-nek elmondta, a belbiztonsági minisztérium több pontból álló biztonsági feltételrendszert állított össze arról, milyen szempontok alapján kerülhet be egy ország a vízummentességi programba. A 13 szóban forgó államnak – köztük Magyarországnak és Romániának is – ezeknek a feltételeknek kell megfelelnie ahhoz, hogy állampolgárai vízum nélkül utazhassanak Amerikába.

Az Egyesült Államok mindenekelôtt elektronikus utazás-jóváhagyási rendszert fog életbe léptetni a vízummentességre törekvô országok számára. Az országok kötelesek lesznek a beutazni szándékozókról elôzetes információkat közölni, amiért cserébe elektronikusan hagyják majd jóvá a beutazási engedélyeket. Egy ehhez hasonló program már évek óta sikerrel mûködik az Egyesült Államok és Ausztrália között.

Január 27-ét, az auschwitzi haláltábor 1945- ös felszabadításának napját 2005. november 1- jén nyilvánította holokauszt-emléknappá az ENSZ-közgyûlés. Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza "az emlékezés és a tanítás kötelességét", hogy a jövô nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelô náci tömeggyilkosságok történetét.

A náci Németországnak a zsidóság megsemmisítésére irányuló programja az akkori zsidó népesség számát mintegy harmadára csökkentette. Hitler 1941 ôszén határozta el a "végsô megoldást", azaz az európai zsidóság teljes kiirtását. A holokausztnak (görög eredetû szó, jelentése "tûzben elégô áldozat") mintegy kétszázezer, a nácik által szintén alacsonyabb rendûnek nyilvánított cigány, valamint homoszexuális, testi és szellemi fogyatékos ember is áldozatul esett.

Az Oswiecim (német nevén Auschwitz) melletti "halálgyárat" Lengyelország lerohanása után, 1940-ben állította fel az SS-parancsnokság. A tábor bejárata felett tábla azt hirdette, hogy "A munka szabaddá tesz" (Arbeit macht frei). A kezdetben munkatáborként is mûködô auschwitzi tábort a tömeges megsemmisítés céljára alakították ki: a törzstáborban és a hozzá tartozó, 1942-ben kiépült Birkenauban, valamint Majdanekben építették fel az elsô gázkamrákat.

Az elsô áldozatokat 1941 szeptemberében gázosították el ciángázzal (cyklon-B). Az iparszerû népirtás 1943 márciusában kezdôdött meg, amikor is üzembe helyezték a négy krematóriumot. Az auschwitzi német adminisztráció fennmaradt iratai és újabb kutatások szerint a táborkomplexumba hurcoltak – nem a megöltek – száma összesen 1.041.000 volt, közülük Lengyelországból

300.000, Görögországból 55.000, Németországból 69.000, Hollandiából 60.000, Franciaországból 69.000, Szlovákiából 27.000, Belgiumból 25.000, Magyarországról 436.000 embert deportáltak ide. A tömeges népirtás programszerû megkezdése után Auschwitz az európai zsidóság megsemmisítésének központjává vált. Az akkortól érkezô tömegekben a rabok már nem kaptak számot sem, 70-75 százalékukra az azonnali halál várt, ez az oka annak, hogy az adatok becsültek és eltérôek. Az auschwitzi múzeum 1,1 millióra teszi az Auschwitzba irányított európai zsidók számát, de akár 1,5 millióan is lehettek, s többségük elpusztult. Az emberek tervszerû megsemmisítése csak 1944 késô ôszén ért véget. Amikor 1945 elején a szovjet csapatok elérték a tábort, alig több mint hétezer foglyot, többségében végsôkig legyengült nôket és gyerekeket találtak ott.

Ban Ki Mun ENSZ-fôtitkár az idei holokauszt-emléknap alkalmából közzétett üzenetében kiemelte, hogy a nemzetközi közösségnek meg kell erôsíteni elkötelezettségét az emberi jogok iránt, amelyeket Auschwitzban és a késôbbi népirtások során brutálisan meggyaláztak. Felhívta a figyelmet arra, hogy az áldozatokra való emlékezéssel megakadályozható az emberi kegyetlenség újraéledése, s az emléknap alkalmat nyújt a holokauszt történetének megismerésére a felnövekvô generációknak.

NATO-külügyminiszteri tanácskozás

A NATO-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást kezdtek pénteken Brüsszelben: az egynapos, nem hivatalos megbeszélést az amerikai kormányzat kezdeményezte, s azon mindenekelôtt az afganisztáni és a koszovói helyzetet vitatják meg.

Afganisztánban a NATO irányítása alatt álló nemzetközi biztonsági erô, a 33 ezer fôs ISAF már tavaly ôsszel is komoly harcokra kényszerült a 2001-ben megbuktatott tálib rendszer fegyvereseivel, s félô, hogy a tavasz beköszöntével a tálibok megpróbálnak offenzívát indítani. A mostani brüsszeli tanácskozáson Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter a kiszivárogtatások szerint egy új washingtoni stratégiát ismertet kollégáival a helyzet rendezésére. Ennek egyik eleme, hogy az Egyesült Államok az eddigi összegek mellett további évi 9 milliárd dollárt fordít majd a katonai akciók, illetve a gazdasági újjáépítés támogatására – de amerikai tisztségviselôk elôzetesen azt hangoztatták, hogy nem pusztán pénzrôl van szó, hanem az eddigi politika széles körû felülvizsgálatáról.

Jaap de Hoop Scheffer NATO-fôtitkár mindenesetre pénteki, a tanácskozást megnyitó beszédében azt hangoztatta, hogy az afganisztáni helyzet javulásához "globális megközelítésre" van szükség, ahol megvalósul a katonai és a polgári eszközök koordinálása. A pénteki brüsszeli NATO-tanácskozáson Koszovó ügyérôl ugyancsak szót ejtettek. A tartományban szintén a NATO látja el a békefenntartást (a 14 ezer fôs KFOR révén), s itt a közeljövôben a feszültségek fokozódása várható. A koszovói albánok változatlanul a függetlenséget követelik, Szerbia viszont ezt hevesen ellenzi.

A referendumtörvény módosítására irányuló javaslat durva támadás az alkotmány ellen, a jogállam alapja ellen, illetve a polgárok szuverenitása ellen – nyilatkozta egy sajtótájékoztatón Emil Boc, a Demokrata Párt (PD) elnöke.

"Hogy miért alkotmányellenes a referendumtörvény megváltoztatása? Románia Alkotmányának 81. cikkelye tisztán kimondja, hogy Románia elnökét a választópolgárok többségének szavazatával lehet megválasztani. Ha ilyen módon választják meg, természetes, hogy csak szavazattöbbséggel függeszthetô fel tisztségébôl. Megengedhetetlen azt javasolni, hogy egymillió ember vegyen részt a szavazáson, és 500.000 igen szavazattal menesztjük az elnököt" – mondta a PD-elnök.

Rámutatott, pillanatnyi politikai érdekekért feláldozzuk az alkotmányt.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) úgy szeretné módosítani a referendum törvényt, hogy az államelnök felfüggeszthetô legyen tisztségébôl a népszavazáson megjelenô polgárok szavazati többségével, függetlenül a referendumon megjelent polgárok számától, jelentette be Mircea Geoana PSD-elnök.

A referendumtörvény szerint a népszavazás érvényesnek tekinthetô, ha a szavazati joggal rendelkezô polgárok legalább fele plusz egy arányban voksolnak.

Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök Románia elnökét érintô kijelentései megengedhetetlenek és minôsíthetetlenek – nyilatkozta Emil Boc, a Demokrata Párt (PD) elnöke.

"Megengedhetetlen, hogy egy európai ország miniszterelnöke kritizálja az állam egy intézményét, annál is inkább, hogy az elnöki intézményrôl van szó. A jogállam elleni támadás a kijelentések szintjét a kocsmai összeszólalkozás szintjére alacsonyítani" – nyilatkozta Boc.

Elmarasztalta azt a tényt, hogy minimális tisztelet sem létezik a jogállam intézményei iránt, függetlenül attól, hogy ki vezeti ezeket.

Tôkés László szerint közös erdélyi jelöltlistát kellene állítani a májusi Európai Parlamenti választásokon a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) és az elnöklete alatt mûködô Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak.

A királyhágómelléki püspök pénteki budapesti sajtótájékoztatóján közölte: kettô vagy három brüsszeli képviselôi helyet szerezhetnek meg a romániai magyarok.

Tôkés László szerint a két szervezet között novemberben kezdôdött, a magyarságot érintô fontosabb kérdésekrôl tartott megbeszélések után sem tapasztalható, hogy az általa "Markó-doktrínának" nevezett alapelv megváltozott volna.

Mint mondta, ez utóbbi azt jelenti, hogy az "RMDSZ-en kívül nincsen politizálás, az RMDSZ az egyetlen letéteményese a magyar politikának", így e párt véleménye szerint kisajátítja az erdélyi magyar érdekképviseletet.

Ez egy olyan kártékony szemlélet, ami egypárti szemléletet tükröz, miközben az egység demagógiájával párosul – tette hozzá.

Sérelmezik, hogy az RMDSZ önálló listát kíván állítani a május 13-ai romániai EP-választásokra – jelezte, utalva arra is, hogy az RMDSZ listáján induló két elsô jelölt személye "arra vall", hogy az RMDSZ nem tartja fontosnak az autonómiát.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy az RMDSZ egypárti jelöltállítási módszere gyakorlatilag éppen azokat fosztja meg "a megválasztatás jogától", akik híven képviselnék a magyar önrendelkezési törekvéseket. Ezáltal éppen az RMDSZ vágja el az utat a közösségi önrendelkezés, az autonómia lehetôsége elôtt – jegyezte meg.

Tôkés László közölte: azt kéri az RMDSZ szövetségi képviselô tanácsától, hogy vizsgálja felül a jelöléseket.

Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete, valamint a Nôk a Nôkért Szövetség farsangi kosaras bált szervez február 9-én 20 órai kezdettel a Bolyai Farkas Elméleti Líceum éttermében. Azok között a résztvevôk között, akik kosztümösen vesznek részt,díjakat sorsolunk ki. Az érdeklôdôk bôvebb felvilágosítást az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének székházában (Dózsa György u. 9. szám) vagy a 267-116-os telefonszámon kaphatnak. Minden érdeklôdôt szeretettel várunk.

Megyénkben a vágósertés-állomány tavaly elérte a 140.000 fôt. Ennek alig 20%-át tartják az engedélyezett három sertésfarmon nagy hányadát tehát a kisüzemi magán- és egyéni gazdaságokban tenyésztik, nem csak saját felhasználásra, hanem mind többet értékesítésre szánva.

Országos és megyeszinten kevés a korszerû, minden követelménynek megfelelô egyéni gazdaság. Ahhoz, hogy egy sertéstenyészde mûködését engedélyezzék, biztosítani kell a telepi infrastruktúrát (csapadék- és szennyvízelvezetés, vízhálózat stb.), az állatok komfortját, megfelelô trágyakezelést, elhelyezést, ami jelentôs beruházást igényel. Az 5-10 vagy 30-50 sertést tartó gazdák sem engedhetik meg maguknak, hogy néhány hónap alatt korszerûsítsék telepeiket, tartástechnológiát változtassanak. A 2006-ban megjelent 1700-as számú rendelet egyik napról a másikra a téli idôszakra letiltotta a vágósertések értékesítését a piacokon, a vágóhidaknak pedig megtiltották a magángazdaságokból származó sertések felvásárlását. Az intézkedés valóságos gazdasági csôddel fenyegette a magántenyésztôket. Harasztkeréken Voniga László 36 disznót tart, 30-at szánt eladásra a téli ünnepek alatt. A rendelet hallatán kétségbeesett, hiszen jelentôs pénzösszeget ruházott be a tenyésztésbe. Az állomány naponta elfogyaszt négy véka kukoricát, ami értékben kifejezve naponta 45 lej. Emellett a 130 kilogramm körüli disznókért már nem kaphatja meg az 5-5,2 lejes árat, mivel meghaladták az optimális vágósúlyt. Ez az ár hozzávetôlegesen reális volt, mert fedezte a költségeket és még egy kis jövedelmet is biztosított. A disznóólt téglából építtette, jó körülmények között tartja az állományt. Német fehér fajta, a szaporítóanyagot Németországból hozta. Eddigi vásárlói elégedettek voltak, mert jó minôségû disznóhúst vihettek haza.

Ha nem tudja eladni a tervezett állományt, akkor nem lesz pénz a fejlesztésre. Az idén önetetôt, önitatót szerelne az ólba, és a következô években a korszerûsítéssel párhuzamosan az állományt fejlesztené fel 50-60 egyedre Voniga László.

Néhány nappal a beszélgetés után kaptuk a a sertényésztô magángazdák számára biztató hírt. Náznán Jenô, a Megyei Mezôgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság igazgatója tájékoztatott, hogy a hét eleji telekonferencián minisztériumi illetékesek közölték, hogy a sertésvágóhidakra vonatkozó szabályozást hat hónapra felfüggesztik, hogy a tenyésztôk értékesíthessék állományaikat. A határozatot a napokban közlik a Hivatalos Közlönyben. A mezôgazdasági igazgatóság vezérigazgatója megígérte, hogy a változásokról azonnal értesítik a tenyésztôket.

Beke György írót, újságírót, mûfordítót február 1- jén 14 órakor búcsúztatják Budapesten, a Farkasréti temetô Makovecz- ravatalozójában. Az alkotót egy héttel késôbb, január 8-án 14 órakor kísérik utolsó útjára szülôfalujában, a Kovászna megyei Uzonban – közli a Magyar Írószövetség.

Beke György életének 80. évében, január 20-án hunyt el.

Egy kora tavaszi napon a korondi id. István Lajos azzal a furcsa kéréssel fordult hozzám telefonon, hogy ha lehet, azonnal "lépjek át" hozzá, mert olyan vendége érkezett, akivel igen nehezen tud szót érteni. Na, most itt bukás lesz, gondoltam, mert én bizony angollal, olasszal nehezen boldogulnék, még talán francia vagy orosz emberrel válthatnék egy-két közismert mondatot, aztán annyi. Kíváncsian, de szorongva léptem hát be a köztiszteletben álló helytörténész, néprajzos, ismert fazekasmester portájára. A lakás hátsó traktusában idôsödô ember üldögélt, Erdôs Szászka Péternek mondta magát Szabófalváról, de ha így nem érteném, akkor Petre Sescu Padureanu, ez áll az igazolványában. Honnan sejthettem volna, hogy a csángók egyik tiszteletre méltó helytörténészével barátkozom. Kiderült nemsokára, hogy Péter bácsi megírta a szabófalvi csángók történetét, azt a vérengzést, amelynek áldozataiul estek elôdei, akik nem akartak fegyverrel harcolni az 1877-es függetlenségi háborúban az oroszok meg a románok oldalán, mondván, ôk katolikusok, nem katonák, nincs bajuk senkivel, legkevésbé a törökkel vagy a bolgárral – s ezért az életükkel fizettek.

Nehezen tanultam bele Péter bácsi jellegzetes beszédébe, de hála az István Lajos (csûrfia oldalán termett) savanyú borának, a végére nagyon belejöttünk. Mutatta román nyelven írott történetét falujáról. Azért írta így, mert írást az anyanyelvén nem tanulhatott. Azt kérte, fordítsuk magyarra. Beletekintettem az iskolai irkába rótt sûrû sorokba, és rögtön valamelyik történelemtanár ismerôsre hárítottam volna a feladatot. Aztán látva Péter bácsi gyanakvó tekintetét, más jutott az eszembe. Hiszen nem is olyan rég járt itt, Korondon, Beke György író, újságíró, szociográfus. Méghozzá író-olvasó találkozón, nem akárhol, hanem a korondi "kerámiagyárnak" nevezett részlegen, ahol többek között pompás színes padlóvázákat is készítettek, hiszen a másik híres mestere Páll Ágoston népmûvész. Ezzel a színes kerámiával sok mindent el lehetett intézni azokban az idôkben. Külföldre is úgy vitték, mint a cukrot.

No, akkor ismerkedtem meg Beke Györggyel, engem kértek fel, mutatnám be a munkásoknak. Nem volt nehéz, fôleg azután nem, hogy egyik fiatalember megjegyezte: "Maga benne van a hetedikes magyar könyvben, megüsmerem". Arra emlékszem még futólag, hogy a találkozót követô szerény vendégség alkalmával Beke kinyitotta jókora aktatáskáját, s takaróruhába pakolt kenyeret vett elô, ezt eszi, mondta, szentjánoskenyér, ugyanis cukorbaja van. Akkor nem tulajdonítottam különös jelentôséget ennek, azt sem tudtam, mi fán terem ez a különös nevû betegség.

Ôhozzá irányítottam Erdôs Szászka Pétert, és jó helyre küldtem, mert értô szakemberek kezére jutott a dolgozat, úgy tudom, egy rész megjelent a Korunkban is, a Beke György elôszavával, a szakirodalom számon tartja, hogy Salamon Anikó kolozsvári néprajzos lejegyezte Péter bácsi emlékezéseit, és az Igazság címû lap 1979. szeptember 23-i számában közölt belôlük.

Beke Györgyöt felkerestem Kolozsváron is. Nyilván azon az alapon, hogy egyszer mi ketten olvasótalálkozón voltunk, bár én csak a szürke "kultúrás" szerepében. De mégis. Kiderült: szívesen lát. Ugyanazon a napon látogattam meg Cseke Péteréket is. Nyári továbbképzôn vettünk részt, késô este léptem át Bekéékhez, azt hittem, simán ki is rak nyomban. Nem úgy történt. Leültetett és beszéltetett. Emlékezett rám, de mégis. Ki vagyok, honnan jövök, mit végeztem eddigi röpke életemben? Közben mintha csak véletlenül, eljátszogatott egy ceruzával, a végén kaptam észbe, hogy diszkréten jegyzetelt. Késô éjszakába nyúlt beszélgetésünk, Kolozsvár koromsötétben "úszott", féltem nagyon, hiszen valahol Bács környékén laktunk egy szakiskola kollégiumában, mégis vidáman masíroztam az állomás felé, az út kellôs közepén, és azt daloltam, hogy "De sok esô, de sok sár, de sok kislány megcsalt már..." – és legnagyobb döbbenetemre nem bántott senki. (Pedig akkor már vaslánccal verték a magyarokat a Fellegvár környékén.)

Aztán még setétebb lett, Kolozsvárott is, és Beke Györgynek is távoznia kellett Erdélyországból. Az 1989-et követô eufória éveiben nem találkozhattunk. Nagy Pál hívta fel rá a figyelmemet, hogy egyik nemrégi kötetében "benne vagyok" pár mondat erejéig magam is. Ô már akkor, ott, Kolozsváron tudta, kinek a "le-származottja" lehetnék (is akár), hiszen az Ô szerkesztésében és elôszavával jelent meg Koós Ferenc Életem és emlékeim címû könyve. Koós Ferencrôl ez áll a lexikonban: Magyarrégen, 1828. okt. 18., a keresztelés napja – Brassó, 1905. nov. 21.): református lelkész, emlékiratíró. Szolgadiák a marosvásárhelyi Ref. Kollégiumban (1840-48). A szabadságharc után diák és köztanító Marosvásárhelyen. Részt vett a Makk-féle összeesküvésben (1851); letartóztatták, de szabadon engedték. Lelkész s a magyar ref. isk. tanítója Bukarestben (1855-69), lakása a szabadságharc bujdosóinak egyik menedékhelye volt. Kiadta és részben írta a Bukaresti Magyar Közlönyt (1860-61). Végigjárta a csángó falvak egy részét (1858), az egyházker., a falvak, a lélekszám s a használt egyházi nyelv szerint kimutatást készített róluk. Tanítóképzôi tanár, az Erdélyi Magyarok Közmûvelôdési Egyesülete (EMKE) brassói fiókjának elnöke (1885-94). Több társ., egylet, élete alkonyán a brassói m. szabadkômûves páholy tagja volt. Több ezer cikket, tudósítást, napi jegyzetet írt, cigány és román népmeséket, olasz elbeszéléseket fordított; V. Goldissal tankönyvet írt az erdélyi román isk.-k számára (1903). Emlékiratai forrásértékûek. A két világháború között Koós Ferenc Kör néven mûködött a bukaresti m. egy.-i ifjúság segélyzô és önképzô egyesülete 1939-ig. – F. m. Cigány népdalok és mesék gyûjteménye (Brassó, 1903); Életem és emlékeim 1828-1890 (I-II., Brassó, 1890). – Irod. Beke György: K. F. (Bevezetô K. F.: Életem és emlékeim c. kötethez, Bukarest, 1971).

Most, hogy elment, kissé szégyellem magam, amiért, még életében, nem köszöntem meg írásban is azt a pár sort a szürke falusi tanárról, akinek ô egyik ôsét véli fölismerni ama Bölöni Domokos nevû dányáni szolgadiákban, aki Bem tábornokot sem volt hajlandó átengedni az ôrségen parola nélkül, és Bem megveregetvén a vállát, azt mondta neki: Bravó, szekler!

Gyurka bátyám, nekem csak ilyen "parlagi" emlékeim vannak Rólad. Nagy Pál révén, aki legutóbb is fölkeresett, tudtam munkásságodról, terveidrôl, nagy lélegzetû írói vállalkozásaidról. A legmunkásabb erdélyi magyar írónak tartottalak, azt pedig, amit és ahogyan csángó testvéreinkrôl és azok írástudóiról írtál, tett értékûnek tudom magam is, sok ezer olvasóddal. Egyik recenziód így zárul: "Elérkeztünk a csángó ügy legfájóbb pontjához: a szabad nyelvhasználathoz. Elegendô-e ezen a téren a tiltakozás vagy a siralom? Hivatkozás az emberi jogokra? A román alkotmányra? Az Európai Unió nyelvhasználati elveire és gyakorlatára? Itt olyan mély történelmi torzulásról van szó, hogy a messzire nyúló gyökerekig kell lehatolni. Ezt teszi A moldvai csángók magyar nyelvû vallásgyakorlatának helyzete címû tanulmány. Elsô megjelenési helye a Moldvai Magyarság (a moldvai magyar csángók történelmének elsô újságja) 2000. évi novemberi száma. Harci fegyverként nyújtotta át Halász Péter a csángóknak."

Te életmûved nyújtottad át, élesre töltve, az erdélyi és az anyaországi magyarságnak.

Nyugodt lehet az álmod.

Bölöni Domokos

Lapozó

Alul pokol, fölül az örök hóhatár, / mint a sebet Isten egyszülött fián, / a tenger, a tenger, ördöglakatot zár, / és meghal itt az utolsó indián. (Ferenczes István) * Petôfi a múzeum lépcsôjérôl elszavalta a tömegnek a Nemzeti dalt, és megkezdôdött a forradalom... S még sokáig beszélt, részletezte az egészet, szóba hozta a nyomda elfoglalását, a kinyomtatott tizenkét pontot, amire az ezredes szarkasztikusan megjegyezte, mintha viccnek, rossz viccnek tartaná, ebben van az unió is Erdéllyel, ugye? (Bogdán László) * Hol vagyon a magyar kenyér? S hol a közös kenyér, melyen élni lehetett? A galambokat éltetô s megéltetô kenyérmorzsa homokká válik, terméketlenné, ha nincs ott valaki, aki egyik tenyerébôl a másikba csurgathatná jó gazdaként, akár a búzát, az elsô kenyérre menendôt. (Czegô Zoltán) * Végül is boldog lehetsz, hogy senki utánad / ebbe a vidéki házba futárt nem szalaszt, / akarnoksággal, hívsággal, hízelgéseivel / nem rontja a kedved, nem bujtat fel, friss, / locsogó pletykát nem hord, ajándékot nem / küld, és csodák csodája, hatalmat, nagy / pozíciókat sem akar szerezni senki se már / neked! (Fazakas Attila) * ... indulásunkat a sár magába szívta, mire felemeltük a fejünket, már több fehérnép is állt körülöttünk, arcukon elmosott festék és kacér szánakozás, a kar megragadott minket, lovunk hátára dobott, így vittek át a Nyárhegyen. (Gombos Szilárd) * Fehér ruhás leány a csönd / Kezében könnyû kis bôrönd / most érkezik a vonatról leszáll / Engem keres majd megtalál / Rám köszön üdvözöl / S én megkérdem: m'ért üldözöl? (Cseh Katalin) * A legfiatalabb favágó jókora szelet kenyeret nyom Háni markába, s biztatóan a megmaradt galuskák felé int. Háni szájába teszi az elsô falatot, majd féktelenül falni kezd. Fal egy örökkévalóságon keresztül. Állkapcsa, nyeldeklôje úgy jár, mint egy elromlott gép, amelyet nem lehet megállítani. (Hajdú Farkas-Zoltán) * régen egy könnycseppben laktunk / de ezen a nyári forróságon / elpárolgott s csak mi maradtunk / ketten, nem meztelenül / csak kifosztva, bezárva / egy maréknyi ósdi közhelybe / s egy rég halottnak hitt vágyba (Tamás Tímea) * A test mindenhatóságának és kiszámíthatatlanságának következménye a szereplôk boldogtalansága. Senki sem boldog itt, senki nem mondhatná nyugodt szívvel, hogy elérte "boldogságpotenciálja" maximumát. (Demény Péter Nádas Péterrôl) * Végül is Molter színmûvei egy jó tollú író próbálkozásai. Bárhogy vágyott is drámaírói babérokra, márpedig vágyott, tudtuk ezt róla, amíg élt, hisz minden álma az volt, hogy az Örökmozgót újra színpadon láthassa, vérbeli prózaíró maradt. A dráma nem az ô mûfaja volt. (Kuti Márta) * A szerzô eszmetörténeti és kultúrszociológiai kutatása az Új Symposion periódusainak perspektívájából kínál rálátást a korabeli szerb és vajdasági magyar közösség életére, kultúrájára. (Gyulai Levente Szerbhorváth György könyvérôl) * Melyek a legjobbak? Talán a nôkrôl szóló írások, és valószínûleg nem véletlenül. Egyrészt nagyon pontosak, megrázó hír van a középpontjukban, talán megtörtént események, aztán képileg látványosak, akár film is készülhetne belôlük, forgatókönyvszerû tömörségük és vágástechnikájuk miatt. (Nagy Tímea Hajdú- Farkas Zoltánról) * Gesztusaiban érett, csupasz költészet a Tamás Tímeáé, és valóban, minden verse összegzés is, együtt pedig a változás összegzéséé. Kötetének helye van a könyvespolcokon, romantikus és elmélázó perceink hasznos olvasmánya. (Szabó László) * Káprázattól ragyog, izzik / az apáca szeme-tükre, / két lócsiszár üget benne, / tépik ingét kihevülve. (Federico García Lorca – Nagy László fordítása) * LÁTÓ, 2007. január

B.D.

Fülöp Kálmán

Szilveszter estéjén

Volt aki

pezsgôspohárral

én beteg mellett

szenvedtem akár ô

petárdák

robajában

tüzek haván –

mint dér

ütötte kô

véremben szôke

holnap érlelôdött

akár a kékes

ringló ôsz –

apám arcára

simult Európa

s fájdalmában is

mosolygott szegény…

Beszélgetés Kubinyi Anna textilmûvésszel erdélyi vonzalmairól

Az utóbbi idôben kiállítások, tévészereplések kapcsán az erdélyi közönség is többször találkozhatott a budapesti mûvésznôvel. A Magyar Köztársaság Sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központja novemberi megnyitóján a jelenlevôk személyesen is megismerhették az alkotót, aki pályája három évtizede alatt már sokfelé megfordult a világban, tárlataival osztatlan elismerést szerezve mûvészetének. Ez az alkotói univerzum jelentôsen gazdagodva, új színekkel telítôdött, mióta Kubinyi Anna Erdélybe is ellátogatott és szûkebb pátriánk feltétlen hívévé vált. Szentgyörgyön, majd Csíkszeredában is nagy érdeklôdés övezte szônyegeit, amelyeket a bukaresti mûvészetkedvelôk is megtekinthetnek. A kiállítást remélhetôleg Marosvásárhelyen is megrendezik. A mûvésznôvel viszont még Sepsiszentgyörgyön folytathattunk párbeszédet.

– Szokatlan a látvány: faliszônyeg, amely székely kapu. A technikai megoldás is különleges. Honnan jött az ötlet?

– Ennek egy kicsit hosszabb története van. Nem is nevezném ötletnek, találóbb, ha azt mondjuk, egy hosszú folyamat eredményeként jutottam idáig. 1990 és 2000 között külföldre kerültem, Franciaországban éltem, és az ottani események, az akkori élményeim kapcsán egyszer csak azt vettem észre, hogy nagyon megerôsödött az identitástudatom. A tízévnyi külföldi tartózkodás idején rájöttem, milyen nagy dolog magyarnak lenni. Azelôtt ezt ilyen tisztán nem éreztem. 2000-ben tehát visszaköltöztem Magyarországra, azzal a meggyôzôdéssel, hogy nekem ott a helyem. Utána kezdtem Erdélybe járni. Azelôtt sajnos még sosem voltam itt, de végleg rabja lettem. Évrôl évre útra keltem Erdélybe, olyan nagy hatással volt rám az egész, amit itt találtam. A táj gyönyörû, az emberek csodálatosak. Keresni kezdtem azt a megjelenítési formát, amibe bele tudom sûríteni az itteni jelenlétünk lényegét, egy olyan szimbólumrendszert, amely mindenki számára egyértelmû és jellegzetes. És az érzelmeimet is magában hordozza. Ez lett a Székely kapu. Számomra a székely kapu nem egyszerû bejárati kellék, hanem fantasztikus kultikus tárgy, olyan üzenet a székelyektôl, az erdélyi magyarságtól a világ felé, amely az ô identitásukat, hitüket, reményüket, szeretetüket hordozza.

– Szép az, amit mond, kedves az erdélyi fülnek, de egy kicsit furcsa éppen egy világjáró embertôl hallani. Valakitôl, aki egy évtizedet Franciaországban élt és dolgozott, ott, ahol annyi modern mûvészeti irányzat született, és a textilmûvészetnek is számos válfaja virágzik. Nem inkább ennek kellett volna hatással lennie önre?

– Lehet, hogy ez lett volna természetesebb. De az emberben az is felmerül, hogy ô mitôl lehet speciális. Valóban, ott sok mindent lehet látni, a gobelinektôl kezdve a 60-as évek modern textilmûvészetéig mindenféle próbálkozást. A 60-as évek modernizmusa azonban úgy, ahogy volt, eltûnt a süllyesztôben, mert csak formális próbálkozás volt, nem mélyrôl jövô megújulás. Persze, ez szubjektív dolog, de én azt vallom, hogy a modern mûvészetben is nagyon fontos, hogy mindenki keresse meg és találjon vissza a maga gyökereihez. És abból használjon föl olyan motívumokat, szimbólumokat, amikkel különlegessé válik. A világban lassan minden egyforma lesz, éppen ezért nagy jelentôsége lesz annak, hogy valaki tud-e a múltjából olyan jellegzetes, egyedi dolgokat elôvenni és tovább vinni, amik révén sajátosat adhat, nem olyat, mint mindenki.

– Munkái láttán nyilvánvaló, hogy a gyökerek felmutatásával is lehet formai bravúrokat bevinni a mûvészetbe.

– Igen, errôl akár úgy is beszélhetnénk, hogy a gyökereket nem képletesen értelmezzük. Van egy sorozatom, amibôl sajnos nincs itt most egy darab sem, de gyökeres fákból indul ki. Szôttem például egy hatalmas Ezeréves fát, amelynek a koronája olyan, mint a Kárpát-medence, és minden egyéb rajta, a karvastagságú gyökerek is azt jelzik, milyen mélyrôl táplálkozik. Fizikailag, a maguk valójában is bemutattam a gyökereket, ezekkel a most kiállított munkáimmal is ezt érzékeltetem, csak elvontabb formában, mint korábban. Külön öröm számomra, hogy végre Erdélyben is bemutathatom ezt az anyagot, mert itt inspirálódtam. Nagyon boldog vagyok.

– Párizsban és több más világvárosban már láthatták.

– Ez a sepsiszentgyörgyi a hatodik idei kiállításom, Helsinki, Tallin, London, Tokió látta vendégül, Párizsban még azelôtt bemutattam. Mindenhol elmondom, hogy számomra milyen nagy jelentôsége van az ôsi magyar, az erdélyi és a székely mûvészetnek. Ez viszont, hogy itt lehetek, egy különleges alkalom, végre tapasztalhatom, hogy az itteniek miképpen reagálnak a munkáimra, mit szólnak ahhoz, hogy én milyennek látom ôket. Eddig a természetet ábrázoltam, az nem szólt vissza, itt most ilyesmi is megtörténhet. Kíváncsi voltam, vajon érzik-e azt, amit mondani szeretnék.

– És érzik-e? Volt ilyenszerû visszajelzés?

– Igen, nagyon kedvezô a fogadtatás. Arról volt szó, hogy a kulturális központ avatására kihozom az anyagot ide Sepsiszentgyörgyre és viszem is vissza, de már hívtak a bukaresti Magyar Kulturális Intézetbe is kiállítani, Csíkszeredába is kaptam felkérést, ön is felajánlotta a marosvásárhelyi Bernády Házban a bemutatkozási lehetôséget. Kérdés, hogy mindez belefér-e abba az idôbe, amíg a textíliáim Romániában maradhatnak. De így is sok a visszajelzés, örülök, hogy a nézôk megállítanak és elmondják, tetszenek a szônyegeim, értik és szeretik, amirôl beszélek.

– Visszatérve a textilmûvészet sajátosságaira, egyesek azt mondják, hogy elsôsorban díszítô szerepe van, dekorativitással kell megfognia a nézôket, ön fontosnak tartja, hogy üzenete is legyen, ezt az elôbbiekben érintette is egy gondolattal.

– Rendkívül fontosnak tartom. Olyan szintézist próbálok megvalósítani, hogy a szônyeg dekoratív is legyen, és tele legyen üzenettel. Az üzenet elsôrendû számomra. Ha célba ér, nem dolgoztam hiába. Mélyen együtt érzek az itteni emberek sorsával. Tudom, hogy itt sok minden nehezebb volt, mint máshol, és még most is az, éppen ezért elégtétel, hogy munkáim által és személyesen is elmondhatom nekik, ez a megszólalási lehetôség mennyire sokat jelent nekem.

– Ez az erdélyi fogantatású népi sorozat folytatható-e vagy rövidesen valami újba kezd?

– Biztos, hogy egyszer majd befejezem, hisz nyilván más gondolatok is foglalkoztatnak. De legalább még négy-öt dolog van, amit nagyon szeretnék beleszôni, és csak azután megyek tovább. Sok téma érdekel, például Kôrösi Csoma Sándorról szeretnék egy szép textilt csinálni, el szeretném mondani, hogy fantasztikus ember volt, igazi világjelenség. Ezt sokfelé nem értik vagy nem tudják. A nagyszentmiklósi kincs is izgat, azt is szeretném még megszôni, felhasználni egy-két motívumát, majd más ôsi dolgokat is átlényegítenék a textilmûvészet nyelvére.

– Úgy látom, eléggé idô- és munkaigényes technikát választott.

– Nagyon idôigényes. A gondolatok megszületnek, de gyakran csak 3-4 év múlva kerülnek kivitelezésre. Egy négyzetméternyi munka másfél hónapot is igénybe vehet.

– Kezdettôl fogva így dolgozott? Egyáltalán, mindig is textilmûvész akart lenni?

– Véletlenül lettem textiles. Keramikus voltam a gimnáziumban is, ezen a szakon szerettem volna tovább képezni magam, de a fôiskolai felvételimen a papíromat tévesen a textil szakosztályra dobták be, belöktek a kéthetes felvételire. Fölvettek anélkül, hogy tudtam volna, mi az a szövés. Az elsô évben még úgy volt, hogy át szeretnék menni, nem sikerült, aztán észrevétlenül megérett bennem, hogy textiles leszek. Megtanultam szôni, ma már nem is tudnék mást elképzelni. Ez eleve valamiféle elrendeltetés volt.

– Ami aztán az elhivatottság mellett igen alapos szakmai tudással is párosult. Szônyegei sok mindenrôl tanúskodnak, de mindenekelôtt arra figyel fel a szemlélô, hogy kilépett a síkból.

– Ez nyilván visszaköszön a munkáimból. Már a fôiskolán kibújt belôlem ez a szándék. Folyton valami kis csomót, hurkot akartam csinálni, a gobelin unalmasnak tûnt nekem. Nem volt benne lendület, intenzív, energikus mozgás, azóta is mindig ilyen plasztikus dolgokat szövök.

– Ehhez társulnak a színek, a koloritban azonban mintha egy kicsit visszafogott lenne.

– Most ez az anyagom ilyen. Egyébként minden árnyalatot én magam festek. Ebben a jelenlegi témakörben azt akarom, hogy benne legyen az idô múlása, egy kicsit az enyészet is, annak a tragikuma és sok egyéb. A kitört székek nem szerepelhetnek türkizkékben vagy halvány rózsaszínben, noha lehet, hogy az is érdekes lenne, de minden témának megvan a maga koloritja.

– Rokonszenves, hogy az ön neve is felkerült a székely kapura.

– A székely kapun a név elmaradhatatlan, de azt is oda tettem, hogy Isten segedelmével. Biztos ez sem kerülte el a nézôk figyelmét.

– Akkor hát: Isten segedelmével, visszavárjuk.

– Nagyon nagy örömmel jövök mindig. Ne vegye nagyképûségnek, de tényleg sok külföldi kiállításom volt, viszont nekem mindmáig ez a legszebb. Ez a melegség, a kedves fogadtatás, ami körülvesz, folyton azt sugallja: itthon vagyok.

N.M.K.

Erôss Attila

Álmainknak titkos rejtekében

épült fel a mesebeli vár;

menedékül balgán azt remélve,

hogy ott a béke szigete vár.

Tenni akartunk a szebb világért

mindent, ami erônkbôl kitelt;

lelkünk izzó, szent hevületéért

nem várva se jó szót, se hitelt.

A hírhedt század romjai között

egy új élet képe lebegett,

s azt hittük álmainkba merülve,

elzúg a szél a várunk felett.

Csalódtunk. Az álom lángja kihunyt.

A vár ledôlt. Magunkra maradtunk.

Ingoványra épült, nem sziklára,

s a kövek most sírnak alattunk.

2006

Sebestyén Mihály

Dédnagyanyám 1871-ben vélhetôen Deák Ferencet pillanthatta meg Szliács-fürdôn. Mondom, vélelmezhetô a látomás, hiszen akkoriban annyi híres-nevezetes kalap járt még rendszerességgel a honi fürdôkre a Felvidéken, a Kárpátmellékre vagy Erdélybe, sôt a síkvidéki sós tavakhoz is, hogy könnyen megesett, dédnagyanyám látni vélte Andrássy Gyulát, a fess szépembert vagy éppen Wesselényi Miklóst, az árvízi hôs unokáját, amennyiben volt a neves közéleti legendának saját unokai utókora.

És ha nem ôt, akkor valaki mást, hiszen – mint e láthatósági kereteken belül már jeleztem – rengeteg kiválósággal dicsekedhetett hazám a 19. század második felében is, még Kossuth és Petôfi hiányában is, akik ilyen vagy olyan oknál fogva már/még nem fordulhattak elô Szliács- fürdôn.

Hiába, roppant ország voltunk, rengeteg tehetségre futotta nekünk akkortájt.

Az évtizedek, sôt lassan már több mint egy elröpült század során Deák Ferenc neve – megmagyarázhatatlanul – kopni kezdett, sokat veszített pártatlan és bölcs csillogásából, úgyhogy nagyszüleim és az ô kiterjedt rokonságuk már úgy mesélték tovább, hogy nagyanyátok (vagy a dédi, a drága jó Vilmuska tánti) – látta Szliács-fürdôn Viktória királynôt, aki karonfogva sétált Lehár Ferenccel. Azzal a Lehár Ferenccel, akinek a testvérbátyja nagyapátok ezredese volt a közös huszároknál. Itt változó seregszám, megnevezés és huszáregység szerepelt a Szapáry-huszároktól a 14-esekig, akiket, köztudomásúlag Liptószentmiklósra hívtak be, akkoriban, amikor még hazánk nagyobb volt és annyi tehetség termett, akik... (a folytatást lásd feljebb). Egyszóval nagyanyátok, a déd látta ôket, amint kúraiváshoz tartottak a Kossuth-forráshoz. Minden magára adó fürdôhelyen szerepelnie kell(ett) egy Kossuth- és egy Erzsébet-forrásnak, máskülönben nem lett volna magára adó fürdôhely szolid mondénsággal átsziporkázva.

...És akkor nagy-nagy büszkeség töltötte el, hogy bizony, ennek a kicsiny népnek mennyi kiválóságát méltatja erején felül a külföld, hiszen Viktória királynô is (éppen olyan kebelesen büszke volt az arcéle, mint a réz 12 shillingesen) azért utazott egyenesen ide, hogy egy koronázási emlékoperettet kérjen a maistrótól, Herr Franztól. Ez már az angol királyok elôjoga, hiszen valahányadik barokk György király is a nagy Händeltôl vízi zenét és tûzijáték-muzsikát rendelt a 17. században. (Vagy már a 18.-ban lett volna? Ennek kibonyolítását az oknyomozókra hagyom.)

A családunk rendszeresen összeült a jelentôsebb alkalmakkor (alkalomadtán – ami elég gyakran adódott elô) és ilyenkor az egy nemzedékhez tartozók bensôséges körei jöttek létre, alakultak spontánul a szalon és ebédlô, konyha és terász (helyi kiejtésben) legkülönfélébb sarokasztalainál és körbehúzott foteljeiben, ahol arról meséltek nekünk, legfiatalabb emlékezet- fosztottaknak, hogy nagyanyátok, akarjuk mondani, nektek már dédmama (ilyenkor Vilmos bácsi tanárosan azt firtatta, hogy akkor az hányadik generáció is, kisfiam, visszatetszôlegesen?, a Klug család tiszteletreméltó matronája, aki már nem lehet közöttünk, s ennek ellenére, bármilyen hihetetlen, ô is volt ifjú és szép, még a fényképét is megpillanthattuk olykor-olykor, alkalomadtán, Vilmos bácsi ugyanis rendszeresen magánál, tárcája legmélyén hordozta – hol mint Viktória királynôt, hol mint Teleki Blankát mutogatta az idegeneknek, rendszerint hölgyeknek a frankfurt – athéni repülôjáraton) –, na, tehát dédnagyanyánk egyszer Bad Ischlben nyaralt – eszetekbe fog jutni az islerrôl –, amikor megpillantotta magát a császárt, oldalán a királynôvel, Erzsébettel. (Nem volt semmi bizalmaskodó és közönséges szi-szizés, hála a Jóságosnak.)

A császár egyszerû volt, mint egy katonai vaságy, a királynôvel sétáltak visszafelé a fôforrás irányából, Erzsébet szegény még az ivócsészéjét is magánál szorongatta, azt a nevezetest, amelyre rá volt írva, hogy "Isten áldd meg a magyart". (Milyen erôs szimpátia fûzte népünkhöz!) És nagyanyátok, akarom mondani a dédszülô, akkor még hajadon, annyira meghatódott, megdöbbent, fellelkesült, átszellemült, megilletôdött, kigyulladt a jelenet, mit jelenet, a jelenlét, a szinte kitapintható jelenlevés történtén, az egyidejûség nagyszerû pillanatának létezésében, hogy az idô megállt, neki földbe gyökerezett a két Párizsban csináltott cipôje, csak a keble vált tôle függetlenné, az a gyönyörû szép kebelpár, mely telve volt nemes eszménnyel és érzeménnyel, az ischli- fürdôi pompás fenyves illatával; teljesen magától és akaratától függetlenül emelkedni, dagadni kezdett, igen, ez a jó szó: tágulva melegedni kezdett, és elpattant, leperdült lüszter felöltôjének, sötétkék álomkönnyû, elegáns, világraszólóan szép felöltôjének legfelsô, bôrrel bevont fülesgombja, ami történetesen a császárné lába elé perdült.

A történetbe itt lép be a történelem, melynek addig nagyanyánk anyja csak szemlélôje volt. Lehajolt ugyanis fürgén, egy királynôtôl nem várt fürgeséggel Erzsébet királyné és felkapta. Utolérhetetlenül sebesen.

Tekintetét körbehordozta a hazánkkal szomszédos büszke tájon, azon a rengeteg népen, népfajon, nyelven, szokásokon, valláson és hagyományos tájegységen, melyet ma csak Közép- Európának szokás vélni, és odafordult dédanyámhoz, az egyszerû szentmártoni polgárlányhoz, akinek azért volt négy polgárija (de nem csak ezért volt polgár), és azt kérdezte magyarul: Nem a magáé ez a gomp, kedvesem? Kissé németesen beszélt, de még a férje oldalán is magyarul, felismerte nagyanyátokban a magyart, nem az alattvalót, hanem a rajongó szeretet hordozóját, és ott, még ott sem hazudtolva meg magyarszeretô szívét, amit az újságok akkor még tisztelettudóan és okkal emlegettek.

Dédnagyanyám elpirult, elôbb nem is merte vállalni a gomblepattanás felségsértô mivoltát, azt gondolta, csupán nemet int és menten elsüllyed szégyenletében, de eszébe jutott szerencsére a szülôi intelem: Istennek és a királynak soha nem szabad füllentenünk. Ôk ugyanis a vesénkig látnak. (Persze akkor még dédem nem sejtette, hogy egyszer majd a veséjével fogják megmûteni Segesvárott a nagy visszavonulás zûrzavarában 1916-ben, és a szász orvos azt fogja kérdezni tôle, látta ezt a vesét már orvos azelôtt, Frau Klug? Csak Isten és Erzsébet királynô, válaszolja majd teljes természetességgel dénagyanyám. A derék szász orvos azóta is töri a fejét a kijelentés talányossága felett, ha azóta ki nem vándorolt Düsselburgba vagy Frankdorfba. Kinek mi jut.)

Az enyém, felséges asszony, nyögte ki nagy sokára, s mielôtt még tiltakozni tudott volna, Erzsébet királynô hozzá lépett, könnyû forrásillata volt, szél és pezsgés vibrált a bôrén. A nagyanyátok kezébe nyomta az áttetszô hegyikristályból metszett fürdôpoharat (a himnusz elsô sora még mindig rajta volt!) és megkérte, hogy adja át neki e kabátot, a lepattant gomb honát. Nagyanyánk a hebegés és az elszállás, a kétségbeesés és az ujjongás határán imbolygott, émelygett, ámult, rúgkapált.

Inasok vették körül, akik eddig láthatatlanul kísérték a felséges párt, egyikôjük tût és cérnát varázsolt elô az útikofferbôl (valódi bôr, aranymonogramos) és a királynô a maga szeretetreméltó egyszerûségében, alázatosan, ahogy a nemzet elsô asszonyához illik, szolgált.

Térdére fektette és felvarrta dédnagyanyátok gombját a felöltôre.

A család matronája imába foglalta, s valahányszor eszébe jutott a királynô fényes árnyéka, megátkozta a merénylôt, hogy száradjon le a keze. (Látjátok, ez például szépen megfogant, hiszen száz évnél is tovább enyészik már a föld alatt a gaz talján anarchista.)

Élete végéig többé nem öltötte magára. Ámbátor a Szentmártonba látogató valahány nevezetesebb embernek (püspöknek, tanfelügyelônek, királyi biztosnak, páncéloshadtest-parancsnoknak, szaba- dulómûvésznek és kasztrált asztráltestnek) nagy reverenciával mutatták meg.

A második világháború során nyoma veszett. A Klug család nem vádol senkit, nem gyanakszik hadra, vállapra, hegyivadászra vagy mezei gyalogra.

Vili bácsi annyit tesz hozzá ilyenkor, hogy ebbôl kifolyólag zárták be örökre a szentmártoni régi piacot.

Ki tudja, mi okból fûzi hozzá ezt a látszólag logikát nélkülözô, pimf mondatot. Valószínûleg azért, mert mindenáron különbözni akar a többi laudátortól.

Egy elfeledett helikonista

(Folytatás elôzô mellékletünkbôl)

Élet a lágerben

A boldog találkozás után nemsokára megérkeztek az amerikai csapatok. "Egy ideig elbújtunk az erdôben, mert apám katonai egyenruhában volt még, s nem tudtuk, ha meglátják így, lelövik vagy nem lövik le. Mikor az elsô roham keresztülment és után a katonai adminisztrátorok, csak akkor mertünk elôjönni és apám jelentkezett, mert öt-hat nyelvet is tudott beszélni, köztük az angolt és németet, erre odavették tolmácsnak. Egy jóindulatú tiszt ajánlotta, hogy minél hamarabb öltözzön át civil ruhába, mert így be tudják fogadni, jobban mondva tudják alkalmazni." A háború után a magyarok repatriáltak, de a táborvezetôk úgy döntöttek, hogy ôket visszatartják, mert Vásárhelyi, ez az élelmes, magát minden helyzetben feltaláló ember hasznos volt számukra. Kinevezték adminisztrátornak és különbözô munkák szervezésével bízták meg. A magyarok távozása után a tábort megtöltötték ukránokkal, s mivel más iskola nem volt, a Vásárhelyi gyermekek két évig ukrán iskolába jártak.

A család 1945-tôl 1949-ig élt német földön, volt idejük tájékozódni a világ eseményeirôl és felmérni a lehetôségeket. Végül elhatározták, hogy Ausztráliába mennek. Vásárhelyi azért döntött így, mert rájött, hogy ez egy aránylag új ország nincs annyira megtámadva kivándorlókkal, mint Amerika, és több és jobb lehetôség van itt.

Az új hazában

1949. december 26-án, karácsony másodnapján léptek az új haza földjére. Az elsô évek megpróbáltatásait, nehézségeit át kellett vészelni. Mint kivándorlók, két évig azt a munkát voltak köteles végezni, ahová beosztották. Vásárhelyi elsô munkahelye egy konzervgyár volt, ahol gyümölcsöt kellett taposson, "amiben diplomája és doktorátusa nem sokat segített". Szerencsére itt csak három hónapig dolgozott, de egy életre megutálta a vegyes ízet. Késôbb átesett egy képességellenôrzô vizsgán, ahol sikerült bebizonyítani, hogy ért a nyomtatáshoz, színekhez s így lett mintatervezô egy textilgyárban.

Egy darabig ment minden a megszokott kerékvágásban, végezte mindenki a saját munkáját, amíg egy nap össze nem szólalkozott fônökével, és életében egyszer megtette, hogy valakit pofon vágott. Ez volt az egyetlen ilyen eset, mert különben nyugodt, kiegyensúlyozott ember volt és azért is nem bántott senkit, mert fiatal korában bokszoló lévén, nagyon nehéz ütése volt. Az incidens után Új- Dél-Wales államban egy gátakat és vízi erômûveket építô vállalatnál kap alkalmazást, itt is mint adminisztrátor, késôbb odavitte a fiát is.

Amíg a férfiak dolgoztak, felesége sem ült tétlenül. A Dohnányinál tanult, zongoramûvésznek készült asszony elment – takarítani. Késôbb évekig csak otthon dolgozott, varrt, szinte fillérekért, és a nagyon sok munkáért nagyon kevés pénzt kapott. Ahogy az anyagiak rendezôdtek, felhagyott ezzel a rabszolgamunkával és csak a családnak élt, nevelte a közben szaporodó unokákat és "finom magyaros vacsorákat készített".

Az ötvenes évek elején, Vásárhelyi Z. Emil Ausztráliában is megpróbált képzômûvészeti téren is érvényesülni. Ismeretségi körében volt egypár nevezetesebb ember, akikrôl portrékat készített, ezekkel kiállításokon is szerepelt, nem sok eredménnyel. Kudarcát azzal magyarázta, hogy festészeti stílusa, szürrealista képei az akkor még konzervatív ausztráloknak túl modern volt. Abbahagyta az egészet és áttért a gyakorlati dolgokra.

Már Németországban rájött, hogy tehetsége van az adminisztrációhoz, a pénzügyi- könyvelési szakmához. A sikertelen képzômûvészeti próbálkozások után ebben látta további sikereit. Otthagyta az építkezési vállalatot és elment egy kis üzletbe, ahol hûtôszekrényeket, kályhákat árultak és mindjárt azzal az ötlettel állt elô a tulajdonosnak, hogy vezessék be a hitelt, illetve a részletfizetési szisztémát, ami a kispénzû emberek számára óriási elônyt jelentene, ôk pedig növelni tudnák az eladást. Javaslatát többszöri próbálkozás után sem sikerült bevezetni, mert ehhez át kellett volna dolgozni az ide vonatkozó jogszabályokat. Ezt csak késôbb, Sydneyben sikerült megvalósítani. Az elkövetkezô években igyekezett bebizonyítani, hogy szükség van egy olyan rendszer kidolgozására, amivel az irodai, adminisztratív munkát le lehet egyszerûsíteni, másfelôl számon lehet tartani, hogy az illetô tevékenységen van vagy nincs haszon. Akkor robbant be az emberiség mindennapjaiba a XX. század nagy felfedezése és vívmánya – a komputer. A minden újra fogékony Vásárhelyi, akit mindig érdekelt a matematika, összeállított egy gazdasági- és könyvelési programot, vállalatot létesített, ahol ezt elhelyezte, és kibocsátották a tôzsdére, ami 1969-ben hozta meg a sikert. Ettôl kezdve úgy nézett ki, hogy rendbe jönnek pénzügyileg, de rövidesen nézeteltérés lett közte és a cég vezetôsége között, nem engedték, hogy úgy vezesse a vállalatot, ahogy ô elképzelte, pedig 1973-ig ugyancsak gyarapodott a cég.

Az elsô számítógépes programot több más is követte, ami mind bevált. A második programra életének több mint tíz évét szánta, amire ráment minden megtakarított pénze, s már-már sikerült is befutnia, de végül nem bírta az iramot, a versenyt az egymást követô újításokkal. Ez azt jelentette volna, hogy az egész rendszert át kellett volna dolgozza, amihez sok emberre és még több pénzre lett volna szüksége, hogy gyorsan megvalósíthassa. Lemaradt és évtizedes munkája kárba veszett.

Ami írói, lapszerkesztôi tevékenységét illeti, ezen a téren is volt egy sikertelen próbálkozása. Megérkezésük után, mikor életük valamennyire már rendbe jött, otthonhoz jutottak, elôször azzal próbálkozott, amit otthon is dolgozott. Egy tudományos folyóiratot (magazint) akart szerkeszteni, amiben elsôsorban az újdonságokat akarta népszerûsíteni, magasabb szinten, mint a napilapok. A jobb érthetôség kedvéért saját készítésû rajzokkal, képekkel vagy éppen karikatúrákkal illusztrálta volna. Abban az idôben volt az, mikor az emberiség rettegett az atomrobbantásoktól és a rakétáktól. Érezte, hogy e témák tudományos magyarázata érdekli az ausztrál embert, fant