Joggal kifogásolták tegnap olvasóink, hogy hiába keresték fel a Megyei Egészségügyi Biztosítópénztárat, hogy az EU- biztosítási kártya kiváltásához szükséges kérvényt benyújtsák. Bár a pénztár igazgatója csütörtökön azt nyilatkozta, hogy ki lehet fizetni a kártyáért járó összeget (2,17 lej), tegnap reggel kiderült, hogy a kasszánál nem veszik el a pénzt, mivel a kincstár nem kapta meg az új szabályok szerinti számlaszámot. Tegnap a megyei biztosítópénztárnál különbözô határidôket emlegettek, de a történtek után ezeket nem merjük közölni, hisz nagy a valószínûsége, hogy valami újra közbejön. A jelek szerint az EU-csatlakozással járó egyéb intézkedésekkel együtt a biztosítási kártyák kibocsátását sem készítették elô pontosan és alaposan, így akik idôben szerették volna ügyeiket intézni, ezúttal is pórul jártak.

Elnézésüket kérjük.

Jegyzet

Már rég nem számít újdonságnak, hogy milyen nehéz dolguk van az egyetem padjaiból kikerült fiataloknak, amikor álláskeresésre adják a fejüket. Tanul az ember több éven át, készül a vizsgákra, esszéket ír, és egyszer csak észreveszi, hogy elrepültek az egyetemi évek, kezében ott az oklevél és gondolkodik, mihez is kezdhetne, mi az, amihez ért is kicsit, és milyen lehetôségek közül válogathat. Jobb híján elôveszi az álláshirdetéseket és keresgél. De ritkán talál. Ajánlatokban ugyan nincs hiány, csak az elvárások terén ugrik be a baki. Ha esetleg megvan a fiatalnak a kellô végzettsége, beszéli a kért idegen nyelvet, a számítógéphez is ért kicsit, a követelmények közül biztos nem marad ki a szakmai gyakorlat. Ami nem elônyt jelent majd az elbírálásnál, hanem egyenesen kötelezô. Az ifjú végzôs pedig szomorúan veszi tudomásul, hogy neki ilyen nincs. Honnan is lehetne tapasztalata, ha még nem dolgozott és nem próbálta ki tudását, képességeit egyetlen szakterületen sem? Neki egy lehetôségre volna szüksége, ahol ezt megszerezze. De hogyha senki sem ad esélyt a kezdônek, hogyan válhatna gyakorlottá? A cégvezetôk többsége a szakmában való jártasságot értékeli, hiszen a mindennapi munkához szükséges gyakorlati dolgokat az egyetem padjaiban nem lehet megtanulni. A tapasztalt személy valóban gördülékenyebben végzi munkáját, és így nagyobb hasznát látják, de valahol mindenkinek el kell kezdeni. A jelenleg gyakorlottak is voltak egykor kezdôk és az ifjú végzôsbôl is lehet egy nap jó szakember. A jártassági kritérium sokakat elrettent egy-egy álláshirdetéstôl, közrejátszik, hogy néha két egyetemi oklevéllel az ifjú taxisofôrként keresi a mindennapi betevôt, vagy éppen egy élelmiszerbolt zöldségrészlegén tölt napi tíz órát minimálbérért. De sajnos, a taxizás és az eladás terén szerzett tapasztalat nem segíti majd hozzá a fiatalokat a végzettségüknek megfelelô munkahely megszerzéséhez.

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vezetôi pénteken Szabadkán bemutatták a legnagyobb délvidéki magyar pártnak a január 21-i szerbiai parlamenti választásra készült programját. Mint Kasza József, a VMSZ elnöke emlékeztetett rá, a szövetség november végén indította útjára azt a programalkotó konzultáció-sorozatot, amelynek folyamán lakossági fórumok tucatjain kérte ki a Bácskában, Bánátban élô magyarok véleményét arról, hogy milyen célokat tûzzön maga elé. E konzultáció eredményeként fogalmazódott meg a program, amelynek alapjait a gazdasági fejlôdés, a családi összetartozás, az európai integráció, a nemzeti közösségként való megmaradás, a keresztény értékrend és az egyházak közösségmegtartó erejének elismerése képezi.

A VMSZ-nek meggyôzôdése, hogy programját csak akkor tudja megvalósítani, ha újra megkerülhetetlen tényezôvé képes válni a szerbiai képviselôházban. Ennek érdekében a párt – önállóan indulva, de a választási eredmények ismeretében történô koalíciókötés lehetôségét sem kizárva – 250 jelöltet indít. Mivel a nemzeti kisebbségek pártjai számára a szerb pártokénál alacsonyabb küszöböt írnak elô a törvények, gyakorlatilag bizonyos, hogy a jelöltek közül többen be is jutnak a törvényhozásba.

Ami a konkrét programcélokat illeti, azok közül elsô helyen áll a gazdaság és az infrastruktúra fejlesztése a kisebbségek által lakott területeken. A VMSZ a részarányos foglalkoztatás elvének alkalmazásával jelentôsen emelni kívánja a kisebbségek számarányát az állami intézményekben, állami alapítású vállalatokban és közvállalatokban.

A párt követeli, hogy Ada, Csóka, Magyarkanizsa, Törökkanizsa és Zenta községeket – amelyeket a Milosevic-érában a területi nemzetiségi arányok megváltoztatásának szándékával Kikinda körzetébe soroltak – helyezzék vissza a szabadkai székhelyû közigazgatási körzetbe.

Mihamarabb el kell fogadni a VMSZ szerint a vagyon- visszaszármaztatásról szóló törvényt, és késlekedés nélkül meg kell kezdeni az egyházi vagyon visszaszármaztatásáról szóló törvény végrehajtását.

Szükségesnek tartja a párt, hogy megszülessen a kisebbségi perszonális autonómia szerveinek, a nemzeti tanácsoknak a hatásköreit és megválasztását szabályozó jogszabály, jelentôsen bôvüljön a helyi önkormányzatok hatásköre és pénzügyi önállósága, s megteremtôdjön Vajdaság Autonóm Tartomány teljes körû autonómiája, amelyet Újvidék minden erôfeszítése ellenére a tavaly elfogadott új szerb alkotmány sem adott vissza.

A vaskos, 14 fejezetbôl álló s még nagyon sok konkrét célkitûzést megfogalmazó programot nemcsak a sajtóban hozzák nyilvánosságra. A VMSZ aktivistái a választásokig hátralévô két hétben 80 ezer vajdasági magyar családot keresnek fel azzal a céllal, hogy ismertessék a program legfontosabb elemeit, s meghallgassák a választók véleményét, esetleges javaslatait.

"Arra akarják felhasználni Szaddám halálát, hogy szemléltessék a síiták és a szunniták közötti megosztottságot. A diktátoroknak nincs vallásuk. Szaddám nem volt (hívô) szunnita, és nem hitt semmilyen vallásban" – jelentette ki, hozzátéve, hogy "Szaddám nem csak síitákat gyilkolt".

"Nincs kétségem afelôl, hogy az ellenség torzsalkodás szítását tervezi a síiták és szunniták között Irakban és Iránban", abban a két országban, ahol "a síiták és a szunniták hosszú ideje békében élnek egymás mellett" – hangoztatta Hatami, a tekintélyes vallási testületnek, a Szakértôk Tanácsának tagja, aki rendszeresen egyik fôszónoka a pénteki teheráni istentiszteleteknek. A zömében síiták lakta Iránban, amely 1980 és 1988 között háborút viselt a Szaddám- vezette Irak ellen, a hivatalos vezetés az irakiak gyôzelmének nevezte a volt diktátor kivégzését.

A Koszovó jövendô státusát megszabó ENSZ-döntés késôbbre halasztását szorgalmazta a szerb államfô egy ma megjelent interjúban.

A Politika címû újságnak nyilatkozva Boric Tadic azzal érvelt, hogy Martti Ahtisaari ENSZ-közvetítônek csak a január 21-i választásokat követô szerb kormányalakítási tárgyalások lezárulta és a kabinet megalakulása után szabadna közzétennie javaslatát Koszovó jövendô státusára.

"Nem tudom, mi áll majd Ahtisaari jelentésében, ám a valószínûség- számítás alapján nem hiszem, hogy túl kedvezô volna a szerb fél számára – fogalmazott a szerb elnök. – Ebbôl a szempontból jobb volna, ha a javaslatot csak a kormányalakítás után kapnánk kézhez."

Mivel a január 21-i parlamenti választásokon várhatóan egyetlen szerbiai párt sem szerez annyi mandátumot, hogy egyedül lenne képes kormányt alakítani, a voksolás után elhúzódó kormányalakítási tárgyalásokra van kilátás. Koszovó több mint 90 százalékban albán lakossága viszont már alig várja a státusról szóló döntést, amely reményei szerint nem lehet más, mint a függetlenség, a Szerbiától való elszakadás. A javaslatot Ahtisaari eredetileg már tavaly decemberben nyilvánosságra akarta hozni, ám ôsszel – az elôre hozott szerbiai választásokra való tekintettel – január 21. utánra halasztotta.

Egy nemzetközi kutatócsoport vizsgálatai szerint ennek egyenes következménye, hogy a hátrányos helyzetû gyermekek rosszabb iskolai eredményeket érnek el, emiatt késôbb kisebb lesz a jövedelmük, és így saját gyermekeiket sem tudják úgy nevelni, hogy képesek legyenek kitörni a szegénységbôl. A Lancet címû brit tudományos folyóiratban publikált háromrészes tanulmány összefoglalója hangsúlyozza, hogy emiatt csökken az érintett országok gazdasági fejlôdési lehetôsége is, hiszen jelentôs veszteség éri a munkapotenciált az adott országban.

A szegénység velejárója a rossz egészségügyi helyzet, a hiányos táplálkozás és a gyermekek elégtelen ellátása, aminek szellemi, érzelmi, szociális és motorikus hátrányai egyaránt vannak. Éppen az elsô évek nagyon fontosak, hiszen ekkor az agy különösen gyorsan fejlôdik – hangsúlyozzák a tanulmány szerzôi. A hátrányos helyzetbe került gyerekek a fejlôdô országokban így nem rendelkeznek azokkal az intellektuális képességekkel, amelyeket jobb körülmények között elérhetnének. A fô okok: az alultápláltság, a nem megfelelô szellemi ösztönzés, a fertôzô betegségek és az anyák depressziója.

A hátrányos helyzetben lévô gyermekek számát úgy becsülték meg, hogy a tudósok világszerte átvizsgálták az adatbankokat, a növekedési zavarokkal küszködô gyermekek és a szegénységben élô családok számát keresve. A kutatók szerint mindkét tényezô megbízható mutatója a rossz szellemi fejlôdésnek.

A módszer alapján 219 millió 5 éves kor alatti gyereket azonosítottak, akiknek korlátozott a kognitív teljesítménye. Ez a fejlôdô országokban élô korcsoport csaknem 40 százalékára vonatkozik, vagyis ebben az életkorban már szinte bizonyosan eldôl, ki lesz a további életben szegény és nagyon szegény.

A legtöbb hátrányos helyzetû gyermek, – 89 millió -, Dél – Ázsiában él. Fekete-Afrikában a gyermekek több mint 60 százaléka nincs abban a helyzetben, hogy kifejlessze szellemi képességeit. Hatmillió gyermek halálát meg lehetne akadályozni a jobb táplálkozással és orvosi ellátással, de ez szinte csak a jéghegy csúcsa – írják a kutatók, akik szerint egyre több a bizonyíték arra, hogy a negatív folyamatokba való korai beavatkozás meg tudná akadályozni az egyre kedvezôtlenebb fejleményeket. Ilyen akciók elsôsorban a jobb táplálkozás és a szülôknek és gyermekeknek egyaránt szóló nevelési programok, írta a brit tudományos folyóirat.

Ôrizetbe vették a kolozsvári székhelyû Gazeta sajtótröszt vezérigazgatóját, Aurelian Gramát, aki a Maros megyében is megjelenô, marosvásárhelyi székhelyû Ziarul de Mures és Zi de zi lapok igazgatója is egyben. A kolozsvári korrupció-, szervezett bûnözés és terrorizmussal kapcsolatos bûncselekményeket kivizsgáló igazgatóság ügyészeinek utasítására vették ôrizetbe Gramát, aki ellen az ügyészség tegnap 29 napra érvényes elôzetes letartóztatási parancsot kért.

Aurelian Grama ellen 2003-ban már folytatott vizsgálatot a Marosvásárhelyi Táblabíróság Melletti Ügyészség. Dan Petru fôügyész a Népújságnak elmondta, az akkori dossziéban 8 zsarolási ügyben indítottak vizsgálatot Grama és több személy ellen, kereskedelmi társaságok vezetôinek megzsarolása miatt, ám azok, akik panaszt tettek, nem voltak hajlandók a továbbiakban vallomást tenni, így az ügyet bizonyítékok híján lezárták. A kolozsvári eset kapcsán az akkori tanúk és feljelentôk azonban ezúttal "felbátorodtak" és vallomást tettek, a fôügyész pedig kolozsvári kollégáinak továbbította az újabb adatokat. Dan Petru fôügyész az újabb bizonyítékok birtokában december 15-én hatálytalanította korábbi döntését, így ismét vizsgálat indulhatott az ügyben.

Lapzártáig nem dôlt el, hogy a bíróság jóváhagyta-e az ügyészség folyamodványát.

A Közpolitikai Intézet (IPP) csütörtökön nyilvánosságra hozott elemzése szerint az ország polgármestereinek 27 százaléka pártjától egy másik párt kötelékébe lépett át 2006-ban. A 2004 júniusa és 2005 decembere közötti idôszakban ez az arány 12 százalékos volt.

Az IPP szerint a 2006. június 22-én hozott törvény, amely a 2004/393-as törvényt módosítja és bünteti a mandátum idején az egyik politikai pártból a másikba vándorló politikusokat, meggyorsította a politikai migrációt a törvény életbe lépésének pillanatáig.

Az intézet rámutat, hogy legfôként a törvénytervezet kezdeményezôi, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata Párt (PD) használta ki a politikai migráció elônyeit, és fôként a törvény életbe lépése elôtti napokban alakulatukba vonzott sok polgármestert és helyi tanácsost.

A PD 99 polgármestert fogadott be a választások utáni évben, a második évben pedig 331 polgármester felvételét hagyta jóvá. Jelenleg 786 polgármestere van, ezeknek pedig csak 47,7 százaléka jutott mandátumhoz 2004-ben a demokraták listáin.

Úgy tûnt, hogy a jelenlegi mandátum ideje alatt a migrációs arány meghaladja a 2000-2003 között jelzett 37 százalékos arányt, ha a politikai migrációt megakadályozó törvény nem lépett volna érvénybe.

Az IPP rámutatott, hogy az igazi nagy gondok ezentúl kezdôdnek, mivel a törvény elfogadása utáni néhány hónap nem releváns, ugyanis a román politikusok megtalálják a módját a migrációnak. Mint például azok a polgármesterek, akik hivatalosan nem nyújtják be felmondásukat, de tevékenységükben egy másik politikai alakulat elveit követik.

2006 végén, miután a törvény már életbe lépett, a politikai pártok vezérei folytatják a harcot a polgármesterekért, mindenféle politikai nyilatkozat ellenére, állítja az IPP.

Mivel országszerte észrevehetô, hogy egyes polgármesterek más politikai pártok érdekei szerint cselekednek anélkül, hogy pártjukból kilépjenek, az IPP úgy véli, hogy a jövôben a migráció a legalitás álarca mögött fog mûködni, és a polgármesterek tovább is kereshetik a politikai érdekeiket. A politikai osztály kidolgozott egy eszközt, ami a korrupció ügyében is mûködik: elfogadott egy törvényt, amely elítéli a jelenséget, de ez mégis folytatódik, mutat rá az IPP.

Az intézmény aggodalmát fejezte ki egyes politikai pártok, de fôleg a PNL visszaélései miatt, amellyel kizár a pártból minden olyan helyi és megyei tanácsost, aki kritikusan viszonyul a párt vezetôségéhez, ezek a politikai migráció törvénye értelmében elveszítik az önkormányzatban betöltött tisztségüket is. Ez bizonyítja, hogy mennyire függ a román közigazgatás a politikai pártoktól.

A rendszerváltás után az egyik legígéretesebb vállalkozást – tekintetbe véve az utazni vágyó közönséget – a Magyarországra induló autóbuszok jelentették. Az alakuló, majd megszûnô cégek között a Ballotrans a biztonságot, a folytonosságot képviselte. Ma már a hosszú, sokszor körülményes buszozás helyett, amelyet idônként a határon kialakuló sorok nehezítettek, kényelmesebb, gyorsabb utazási lehetôséget kínálnak a repülôtársaságok járatai.

– Milyen hatással van ez a személyszállító cégekre, és mit remél az uniós csatlakozás után könnyebbé váló határátkeléstôl? – tettük fel a kérdést Balló Pál cégvezetônek.

– Az utóbbi hónapokban 50-60 százalékos veszteséggel mûködtünk. A repülôtársaságok elcsalták az utasok egy részét, de valójában ôk sem nyereségesek. A hét budapesti menetrend szerinti járatunkból jelenleg öt maradt. Sajnos, megtörtént, hogy ki kellett venni járatokat, mivel három utassal egy 49 személyes autóbuszt nem indíthatunk el, hisz csak az üzemanyag 12 millió lejbe kerül, amihez hozzáadódik a perondíj, a gépkocsivezetôk szállásköltsége, napidíja stb. Mindez egy kicsit elszomorít, hisz szeretném, ha sikerülne megôrizni a céget, amelynek, úgy érzem, jó a hírneve.

– Kik a törzsutasai a Ballotransnak, nem határolja-e be, nem szûkíti-e le az utazóközönséget az a tény, hogy a menetrend szerinti járatok általában reggel indulnak?

– Az idôsebb korosztály választ bennünket, akik civilizált körülmények között szeretnek utazni, nálunk ugyanis nem volt szokásban a csencselés támogatása. Talán azon is vesztettünk, hogy inkább nemet mondtunk, ha észrevettük valakin, hogy nem kifejezetten utazási célból akar jegyet váltani. Mi ugyanis büszkék vagyunk az utazóközönség színvonalára. A fiatalok, az egyetemisták jobban szeretik a délután induló járatokat, amibôl nekünk csak egy van.

– Hogyan változott a határátkelés január elsejétôl?

– Az iratok ellenôrzése maradt, de menet és jövet is csak egy ponton történik, a személyazonossági igazolványt fel kell mutatni, de nem gyûjtik össze és nem vezetik be számítógépbe, ami jelentôs mértékben megrövidíti az átkelést. Gépkocsivezetôink beszámolója szerint a vám a magyar oldalon január végéig megmarad, ami azt jelenti, hogy szúrópróbaszerûen ellenôrizhetnek, elsôsorban a cigarettával kereskedôket. Az elsô napok tapasztalata alapján növekedett az utasok száma, a megrövidült határátkelés tehát kedvezô cégünknek is.

– Nem gondolt-e arra, hogy olyan járatokat indítson, például Ausztriába vagy Németországba, amely útvonalakon még nem jelentenek konkurenciát a repülôgépek?

– Ez nem könnyû, mivel ha Bécsbe vagy Németországba indítanék menetrendszerûen autóbuszokat, azt jóvá kellene hagyja mind a két ország szállítási minisztériuma. Ahogy az egyezség a mi járataink esetében a román és a magyar szaktárca között mûködik, s szerepel benne a járatok indulási és érkezési ideje is, amelyet ezentúl könnyebb lesz betartani.

Más irányban azonban próbálok nyitni, a székhelyünkön egy turisztikai irodának biztosítok mûködési lehetôséget, amelynek utasait mi szállítanánk Görögországtól Angliáig a különbözô európai országokba. Tudom, hogy az emberek utaznának, csak a pénzzel van gond, de reméljük, hogy a szervezett kirándulásokra mégiscsak lesz jelentkezô. Autóbuszaink – köztük öt darab Neoplan 2000 légkondicionáló berendezéssel, videóval stb. – megfelelnek az európai uniós követelményeknek.

– Hogyan tudná összefoglalni az uniós csatlakozásig eltelt 16 évet?

– Nem volt könnyû idáig eljutni, hisz 1990-ben egyszerû gépkocsivezetôként kezdtem. A kereskedelemben dolgoztam, amikor egy autóbuszt vásároltam, és Marosvásárhelyrôl elsôként elindultam Budapestre. Ma 12 buszból áll a gépkocsipark, amire büszke vagyok. Az vigasztal, hogy amióta a céget megalapítottam, mindig voltak gondok, problémák, de valahogy sikerült megoldani, áthidalni azokat. Igaz, a stressz az egészségemet is kikezdte, ennek ellenére úgy érzem, hogy van még erôm tovább folytatni. Mert szeretem ezt a munkát, és ma sem esik nehezemre, hogy minden kora reggel, amikor járat indul, felkeljek és jelen legyek.

A magyarországiak mellett menetrendszerû járatunk van Kovásznára, amely pontosan közlekedik, s mi szállítjuk Gyulakutáról a radnóti hôerômûhöz a munkásokat. A cég családom egyes tagjainak, 20 gépkocsivezetônek, ezenkívül az adminisztratív személyzetnek biztosít munkát. A célom mindig az volt, hogy egy lejbôl becsületes úton jussak kettôre, és errôl nem mondok le a jövôben sem.

Marosvásárhelyrôl a Baja–Marosvásárhely Baráti Társaság és az Erdélyi Magyar Közmûvelôdési Egyesület – Maros megyei szervezete, valamint Bajáról a Marosvásárhely–Baja Baráti Társaság Egyesület

többfordulós vetélkedôt hirdet 6 fôs csapatok számára a 2007-es tanévben.

Négy diákból (10-16 éves) és két felnôttbôl (lehet ez család is) álló csapatok jelentkezését várjuk.

A vetélkedôsorozat párhuzamosan zajlik a két városban. A marosvásárhelyi diákok a Baján összeállított feladatcsomagokon keresztül Baja történelmi, földrajzi, néprajzi és kulturális értékeit ismerik meg. A bajai diákok pedig a marosvásárhelyi szakemberek által elôkészített feladatlapokat oldják meg. A döntô megmérettetéskor, jutalomkiránduláskor a csapatok egymást fogadják és látják el kölcsönösen. Az egyes fordulók kérdéseit a Népújságban tesszük közzé rendszeres idôpontokban.

1. forduló

Ismerkedés Baja városával, híres szülötteivel és nevezetes épületeivel

2. forduló

Baja város építészeti, képzômûvészeti, néprajzi kérdéssora

3. forduló

Irodalmi kérdések. Baja irodalma, mûvészete és tudományos élete, neves személyiségek

4. forduló

Néprajzi feladatcsomag valamint ipar, kereskedelem, mezôgazdaság, környezetvédelem, turizmus, európai kapcsolatok.

5. forduló

Baja oktatási intézményei, neves pedagógusok

6. forduló – elôdöntô

Ekkor kerül sor a vetélkedô elôdöntôjére, ahol kiderül, ki utazik Bajára.

Az elôdöntôben a korábbi fordulók legérdekesebb témái térnek vissza, és természetesen az eddig összegyûjtött pontszámok is hozzáadódnak az elôdöntôben szerzettekhez.

(Az elsô hat csapat vehet részt a bajai döntôn.)

Várjuk jelentkezéseteket az alábbi címre:

Náznán B. Olga, 540344 Tg. Mures (Marosvásárhely), B-dul Pandurilor nr. 6. ap. 1.

Tel./fax: 0265/266-788, 0743-694-811 vagy 0745-107-655.

Míg az eddigiekben csak azok a lakásukat fával fûtô családok részesültek pótlékban, akik szociális segélyre voltak jogosultak, a 2006 decemberi 107-es sürgôsségi kormányrendelet alapján január elsejétôl minden fával fûtô család igényelheti a pótlékot, hogyha a családban az egy fôre esô nettó jövedelem nem haladja meg az 500 lejt – tájékoztatott Gyôrfi Mária, a megyei munka-, szociális szolidaritás és családügyi igazgatóság vezetôje. Jelenleg három hónapra: januárra, februárra és márciusra adják a pótlékot, azonban idén ôsztôl majd igényelhetô lesz a novemberi és decemberi hónapokra is. A pótlékként járó összeg a család jövedelmének megfelelôen változik, így a családokban, ahol az egy fôre esô nettó jövedelem 125 lej alatt van, havi 46 lej a támogatás. Abban az esetben, ha a család szociális segélyre jogosult, havi 50 lej jár. Az egy fôre esô 125 és 170 lej közötti jövedelmû családok havi 42 lejre, míg a 170 és 210 lej közöttiek 38 lejre jogosultak. A következô szintet a 210-tôl 250 lejig terjedô egy fôre esô jövedelemmel rendelkezô családok képezik, akik havi 34 lejt kaphatnak, 250-tôl 290 lejig terjedô jövedelemre pedig havi 30 lej jár. 290 és 345 lej közötti jövedelem esetén 26 lejre, 345 és 390 lej között 22 lejre, míg a 390 és 440 közötti jövedelemmel rendelkezô családok 18 lejre számíthatnak. A 440 és 500 között terjedô jövedelem esetén csupán havi 14 lejre jogosult a család – tudtuk meg az igazgatónôtôl. Az igazgatóság már kiküldte a típusnyomtatványokat a polgármesteri hivatalokhoz, a kitöltött kérvényeket január 31-ig lehet leadni. Abban az esetben, ha valaki csak februárban adja le, csupán két hónapra lesz jogosult, a márciusban benyújtott kérésekre pedig csupán egy hónapi járandóságot kap a család. A pótlékot legkésôbb február 28-án kapják meg az igénylô családok, egyszerre a három hónapra járó összeget.

A minap zárult évben több kiválóságát is elveszítette a magyarság. A Múzsában is mindegyre búcsúznunk kellett. Mellékletünk a karácsonyi ünnepek illetve a szilveszteri események miatt nem jelent meg, a rendkívül népszerû elbeszélô és meseíró, Lázár Ervin december végi haláláról nem emlékezhettünk meg kellô módon. És máris érkezett az újabb szomorú hír, az új esztendô harmadik napján elhunyt Nagy Gáspár költô is. Lázár Ervin 70, Nagy Gáspár 57 éves volt. Kossuth- és József Attila-díjasok voltak mindketten, számos elismerést, kitüntetést tudhattak a magukénak, de számukra a legfontosabb az olvasók feléjük sugárzó szeretete, megbecsülése volt. Lázár mesehôseit, derûjét, humorát nemzedékek hosszú sora zárta örökre szívébe, Nagy Gáspárnak a magyarság sorskérdéseit feszegetô költeményeit féltett értékeik között ôrzik meg a versbarátok. Nevükben is a szerzôk egy-két jellegzetes írásának újraközlésével veszünk végsô búcsút a most eltávozottaktól.

Lázár Ervin

Odajön a fiam, elgondolkozva néz rám. Mint egy mélytengeri búvár a víz alól, kiemelkedem a munkából, mert látom, hogy valami fontosat akar kérdezni.

– Apu, Isten szokott focizni?

Furcsa képet vághatok, mert egy ijedt kis fintor fut át az arcán, bólint, mint aki a tekintetembôl megértette, hogy sületlenséget mondott. Nem is alkalmatlankodik tovább, elmegy. Hosszan bámulok utána, a hátán is látom, hogy elszomorodott. Na, mormogom magamban, most megbántottam. Próbálok visszazökkenni a munkába, de a távolodó, szomorú hát emlékképe nem hagy. Persze, mindig ez a hülye foci! Tele van a feje focistanevekkel, gólpasszokkal, cselekkel, bombákkal, hosszú indításokkal. A gólokról nem is beszélve. Betéve tudja a világbajnokság összes gólját... Na, ebbôl elég! Hol is tartottam? De kicseleznek a betûk, a téren vagyok... Fociznak a srácok a téren, egy rosszul eltalált labda nagy ívben repülne az autók közé, de ott jön egy elegánsan öltözött úr, diplomatatáskával, hopp, egy fantasztikus légstoppal leveszi a lasztit, a jobb lábáról átteszi a balra, dekázik egy kicsit, bámulatos a technikája, az égbe rúgott labda pontosan a vállára esik, vállal veszi le, egy kicsit egyensúlyozza, "fölvállazza" a fejére, pörgeti a homlokán, aztán le a térdére, pattogtatja, dekázik. Nincs mese, ez labdamûvész. Megindul a labdával a srácok felé, a háta mögé emeli, egy oxforddal maga elé teszi.

– Na, vegyétek el – az arcán játékra kész mosoly.

A fiúk rárohannak, de a diplomatatáskás habkönnyû cseleivel szemben tehetetlenek. Már ott áll a kapu torkában, elfekteti a kapust, lô, gól. A srácok szájtátva állnak, ilyet még nem láttak. Az idegen meg már nincsen sehol. "Mi volt rajta olyan furcsa?" – kérdezi az egyik fiú. "Nem láttad, fénylett az arca!" ... Na tessék, nem vagyok normális! Most aztán ennek vége, koncentrálok és... Tulajdonképpen miért lenne idegen Istentôl a játék? Hogy is írta József Attila? Ha a téren játszanak a gyerekek, Isten közöttük ôgyeleg. Miért ne?

Nagy elhatározással fölállok. Rányitok a fiamra.

– Gondolkoztam a dolgon – mondom eltökélten –, Isten igenis szokott focizni.

Kivirul.

– Akkor meg lehet rá kérni?

– Mire?

– Hogy álljon be egy kicsit a magyar válogatottba.

Aha, hát erre ment ki a játék.

– Akkor még bejuthatunk az Európa-bajnokság döntôjébe – mondja kérlelôen, mintha bizony az én elhatározásomon állna vagy bukna a dolog.

– Azt gondolom – ráncolja a homlokát –, hogy neki öt perc is elég volna. Csak öt percre álljon be.

Nem rossz! Tessék elképzelni a meccset. Öt perc van hátra, az ellenfél három-nullra vezet. A hangosbemondó bemondja, hogy a magyar csapat cserél. Limperger helyére beáll... hogy kicsoda, nem lehet megtudni, mert a nagy zsibongásban nem érteni a nevét... meg hát három-nullnál?! Ugyan, kérem!

Azért az új játékosban van valami figyelemreméltó. Látják? Hallják, ahogy elhalkul a lárma? Micsoda halotti csend. És aztán micsoda ováció! Negyven méterrôl, mintha zsinóron húzták volna. Ekkora gólt! De hiszen ez csak a kezdet. Sziszeg a közönség, kéjesen sóhajt, ordít, tombol. Te úristen, ekkora játékos! Naná! Négy-háromra gyôzünk.

– Mit gondolsz, beáll?

– Reménykedjünk – mondom, és visszaballagok a munkámhoz. De sehogyan sem akaródzik visszajutni hozzá. A betûk helyett egyre csak azt a fénylô alakot látom a pályán.

– Istenem – motyogom magamban –, mi az neked, tedd meg már, ha ez a gyerek annyira kéri. Állj be öt percre. Vagy kettôre. Akárha láthatatlanul is. Segítsd ezt a szegény csetlô-botló csapatot. S ha már itt jársz köztünk és volt öt perced a focira, miután leveszed a szerelésed, lezuhanyozol és újra utcai ruhába öltözöl, ne hagyj itt rögtön bennünket. Mert nem csak a csapat csetlik-botlik. Állj egy kicsit a hátunk mögé, tedd a vállunkra a kezed.

Valaki megérinti a vállam. Hátrakapom a fejem. A fiam.

– Megígérte? – kérdezi.

– Meg – mondom elszorult torokkal.

Látod, Uram, most már nincs visszaút.

Nagy Gáspár

(Napló, 1984/85)

– részletek –

Hó

Visszanézek bûneimre

mielôtt lehullok

hófehéren

látom az Istent:

arcáról alázúdultam

*

*

Elmúltam – – – – délután

elmúltam – – – – leszaggatott akáclevél

elmúltam – – – – hajnal

elmúltam – – – – hideg mosdóvíz

elmúltam – – – – szénaillat

elmúltam – – – – lovaskocsi tehénszekér

elmúltam – – – – elutazás

elmúltam – – – – ruhák cipôk

elmúltam – – – – kinôttem minden emlékem

elmúltam – – – – apám s anyám

elmúltam – – – – minden halottaim

elmúltam – – – – készülôdöm

K. Cs. halálára

Behajlik egy halál

ebbe az évbe is

szilveszteri zajban

már kulcsolta ôt

valami mámorító

súlytalanság

most itt sír egy asszony

és három fiú

akik alig értik ezt

amit mi se

vagy csak alig...

Irodalmi és kritikai folyóirat. Megjelenik Budapesten. – De jó lenne hinni a százados szállóigékben, olyanokban, hogy "a jótett elnyeri méltó jutalmát". Mint Nagy László fogalmazhatta: "Megérhettem, hogy verseim érvényt szerezhettek maguknak, bár nem tettem értük semmit, nem szervezkedtem, nem alázkodtam, nem vesztegettem se mást, se magamat." Ám tudjuk: nem így van, illetve mindig csak részben lehet így. Az életben legalább ennyire meghatározó az irracionális tényezô: a "sors bona, nihil aliud", a jószerencse és az ezt elôsegítô igyekezet. Róluk Illyés írta keserûen és reálisan: "az igazságot el lehet fojtani... az eszme nem gyôz a puszta létezésénél fogva... egünkre az Értelem nem megy föl oly magaerejûen, mint a Nap, hanem csak a többség buzgalma árán, s még akkor is pillanatonként kell tartani teljes erôvel, teljes éberséggel." Szóval: így történhetett, hogy realitás és eszme sokféleképpen és sokféle fénytörésben mindvégig egyformán jelen volt az általunk szerkesztett Kortárs törekvéseiben. Ismét idézetekkel, Kosztolányit és Adyt összebékítve: az "eget ne vívj, mély kutakat ne áss" mellett ott volt a "vágtatok a Holdnak, mint minden jó vitéz..." – írja a vezércikkben Kis Pintér Imre fôszerkesztô. * Szigethy Gábor konok kitartással és következetességgel vívja egyszemélyesnek tûnô háborúját a minduntalan fel-felhorgadó, utódjaiban kísértô kommunizmussal. Rovata a Látlelet, annak XIII. részébôl idézek: A kommunisták mindig imádták a nagy parádékat. De a régi kommunisták tudták, hogy a parádé akkor parádé, ha a megfélemlített nép ott ujjong a magasban trónoló nagy vezetô elôtt. Gyurcsány Ferenc lelke mélyén talán szomorúan és irigykedve gondolt elôdeire, tanítómestereire – a vezényszóra elvonuló sokaságnak a dísztribünrôl mosolyogva integetô Rákosi Mátyásra, Kádár Jánosra –, mert neki már csak a kiürített, zord rendôrkordonnal körülzárt, néma tér jutott. * És a Köztársaság téri öreg pártházat is 2006. november 4-én sokszoros rendôrkordon vette körül, mert a kommunisták (Lendvai Ildikó, Szekeres Imre, Horn Gyula és társai soha nem mondták, hogy semmi közük a kommunista gyilkosokhoz, csak megsértôdnek, ha bárki becstelen kommunista múltjukra emlékezteti ôket!) pontosan tudják: az emberek emlékeznek arra, hogy a mostani hazudozó, hazaáruló, erkölcstelen szocialisták azoknak a hazudozó, hazaáruló, erkölcstelen kommunistáknak az utódai, akik soha nem tagadták meg a múltjukat, és elvbôl nem kérnek bocsánatot elkövetett gaztetteikért. És éppúgy, mint elôdeik, ha kell, becstelen hazudozás, fékevesztett rendôrterror, nemzet- és hazaárulás árán is ragaszkodnak a csalással, hazudozással megkaparintott, bitorolt kizárólagos hatalomhoz.

* November 4-e hazánkban gyásznap. A magyarság 2006- ban Magyarország szovjet megszállásának napjára emlékezett, az országra ötven éve rázúduló bolsevik terrorra. A Köztársaság téri szocialista pártház elôtt marcona rendôrhad ezért védi a kommunista gyilkosok utódait, akik most éppen – mert pillanatnyi érdekük így kívánja – együtt (de elkülönülve, féltve óvott rendôrkalitkába zárva) gyászolnak az ország népével. * Kádár János büszke volt 1956. november 1-jén a felkelést vezetô, a fegyveres harcban az elsô sorokban küzdô kommunistákra. Fordult a kocka: a hozzá hasonlóan hazaárulásra rá nem bírható elvtársait bitófára küldte. * Ezt nevezik kommunista elvhûségnek. * Ülök a televízió elôtt, nézem a 2006. november 4-én kiürített Köztársaság teret, a rendôrgyûrûvel körülzárt, kommandósokkal védett szocialista pártházat. * Nádas Péter drámája villan eszembe, a Találkozás. Az ávós pribékek által megcsalt, meggyötört, megkínzott, bûntelenül bûnössé alázott Mária a kommunista gyilkosok börtönében döbben rá a szörnyû igazságra: "Ugyanabban a házban vagyunk. Ugyanabban a házban. Fáj a ház." * Meddig még? * Az összevont szám gazdag szépirodalmi anyagából Deák Mór versét választottam, címe: Sinkovits Imre: " Istennek / ahhoz volt kedve, / hogy színészt játsszon. / És meg is tette, / mintha nem ismernénk föl Benne / az Urat, / aki kutat, / hogy az igazat megtalálja, / s annak aztán ne legyen párja, / úgy éltesse, magába zárva / – a világon mindenki árva – / idetaszítva Magyarhonba, / ahol az élet szürke és ronda, / de általa megvigasztaltatik, / mert akit a hit / önmagában, mindannyiunkban / megérintett, és most is ott van, / a színházakban és templomokban / vagy elsóhajtott mondatokban / van kihez szóljon, / ha már nagyon fáj / – fejet hajtva egy sírhalomnál. (Kortárs, 2006. 11- 12.)

B.D.

Ez az év is jól kezdôdött! Vagy így ért véget az elôzô? Gyarmathy János szobrászmûvész joggal dilemmázhat. Mert miközben ismét elmondhatta, hogy alkotásokban gazdag, eredményes esztendôt zárt, arról is lesújtva értesülhetett, hogy az egyik jelképhordozó, kifejezô bronz kisplasztikáját valaki elemelte a marosvásárhelyi Téli Szalon fôtermébôl. Ez igen! Ha nem ôt érte volna a veszteség, akár jó jelnek is vélhetné, hogy végre nálunk is kelendô lett a mûtárgy, immár azt is lopják. Sôt még büszke is lehetne, hogy éppen az ô mûve tetszett meg a tolvajnak. De hát könnyû ezen a kívülállónak élcelôdni, a mûvész meg elkönyvelheti a maga eszmei, érzelmi és anyagi kárát. És azt a kevéssé boldogító tudatot, hogy a mûkincsrablás tekintetében máris begyûrûzött ide is Európa. Persze, az ilyenszerû "európaiság" ellentételezéseként olyan meglepetés is érhetné, hogy bekövetkezik az alkotó emberek elôtt délibábként fel-felcsillanó csoda, a bûnös magába száll, és a szobrász közelgô születésnapjára visszacsempészi a szobrot a helyére. Mert ki tudja, mi lakozik a lélek rejtett polcain! Ez egyébként az eltûnt mû címe. Ami azt is jelzi, hogy Gyarmathy 2006-ban is megmaradt annak a mélyen gondolkodó, filozofikus alkatú mûvésznek, akit továbbra is az örök, nagy humán témák, az évezredes mítoszok, az emberi magatartásformák és tulajdonságok, a földi és égi kapcsolatrendszerek izgatnak, illetve mindezeknek az egyéni hangvételû, de általános érvényû, ötletes, újszerû, szokatlan, szakmai kvitelezésükben míves plasztikai kivetítése. A lélek polcai címû munka mellett nyilván a többi tavaly készült kisszobor is errôl tanúskodik, így például a Teremtés, a Mennybemenetel, A vándor, az Átvilágítás, a Bagoly vagy az Európa elrablása (sic!). Néhányukról reprodukciót is sikerült készítenünk, mások ott láthatók az iserlohni alkotótáborban, ahova Gyarmathy már tizenhét éve minden nyáron elmegy vásárhelyi kollégája, Kiss Levente társaságában, hogy az elôzô esztendôben megtervezett, megmintázott, öntésre elôkészített plasztikákat, plaketteket bronzba varázsolják.

A Pollák András által vezetett, mûködtetett mûvésztelepen 2006 augusztusában, szeptemberében huszonnegyedszer fogadták a romániai, magyarországi, franciaországi, örményországi, mongóliai és lengyelországi visszatérô vendégeket. Érdekes, szép mûvek születnek ott, olykor térkompozíciók is. A vásárhelyi alkotók is elmondhatják, hogy köztéri szobrokkal is hallatnak Iserlohnban és környékén magukról. Gyarmathy János mûtermében azonban mostanában többnyire kisebb méretû alkotásokkal találkozhat az érdeklôdô. A fotós szeme a Golgota-sorozat darabjain s egy Holokauszt-kompozíció újabb változatán is megakadt. Mai mellékletünkben az ott rögzített felvételekbôl mutatunk be néhányat.

N.M.K.

Az Erdélyi Ritkaságok egy könyvsorozat neve, Jancsó Elemér szerkesztette, a Minerva adta ki, célja volt, hogy egyrészt megmentse a feledéstôl az Erdély múltjára vonatkozó ismeretlen vagy alig ismert kéziratokat, másrészt hogy a nagyközönség elé példaként állítsa az erdélyi mûvelôdés egykori munkásainak erôfeszítéseit. A sorozatban, melynek borítóján a második kötettôl kezdve Heltai Gáspár 1550-es kolozsvári Katekizmusának címlapkeretét használták fel, 13 mû látott napvilágot. 18 kötetben olyan mûvek láttak nyomdafestéket, mint Az erdélyi magyar színészet hôskora, Kibédi Péterfi Károly Esztétikája, Ruzitska György emlékezései, Bod Péter önéletírása, Román élet (Oroszhegyi Józsa), Székelyudvarhely legrégibb leírása, Udvarhely megye leírása, Székelyhoni utazás a két Homoród mellett (Jánosfalvi Sándor), Hermányi Dienes József Nagyenyedi Demokritusa, Bölöni Farkas Sándor Nyugat-európai utazása és Naplótöredékei (Az új Erdély hajnalán), Wesselényi Szózata a magyar és szláv nemzetiség ügyében, Kazinczy Ferenc Erdélyi levelei, Kolozsvár leírása 1734-bôl (Füzéri György). A kötetek hatékonyságát emelte a bevezetô tanulmány és a szakszerû jegyzetapparátus. Az utolsó kötetek fülszövege szerint 1944-ben további öt mû volt elôkészületben, Bölöni Farkas angliai útinaplója, Bolyai János Appendixe, Fogarasi Sámuel naplója és Bisztray Károly visszaemlékezései két-két kötetben. (A teljes címek és adatok az Erdélyi Magyar Irodalmi Lexikon elsô kötetének 513-514. oldalán találhatók.)

A marosvásárhelyi Mentor Kiadó újraindította az Erdélyi Ritkaságok sorozatot. Húsz kötetre tervezi, az utolsó 2010-ben jelenne meg. Az új sorozat elsô darabja Bölöni Farkas Sándor Erdély történetei címû munkája. A könyv szerkezete hûen igazodik a Jancsó Elemér szerkesztette sorozatéhoz: Izsák József tanulmánya indítja, következik a szerzô rövid elôszava, majd maga a mû (fejezetei: Mátyás király és Erdély, II. Ulászló, II. Lajos király, Zápolya János, János Zsigmond és Izabella), végül a tanulmányíró Izsák József fiának, Izsák Balázsnak az utószava. És minden oldal alján van eligazító jegyzet. Izsák Balázstól tudjuk meg: a kézirat eredetijét a kolozsvári akadémiai könyvtár ôrzi, holott az jogszerûen az Unitárius Kollégium tulajdona. Izsák József huszonhárom éves bölcsészként foglalkozott az Erdély történeteivel, székelyföldi egyetemisták egy csoportjának önkéntes támogatásával készített másolatot a kéziratról, maga végezte a helyes olvasatnak megfelelô javítást is, szakszerûen, hitelesen, a megjelentetés szándékával. A kefelevonat is elkészült, de a kiadás a háború utáni papírhiány miatt elmaradt. Izsák József tanulmánya (Bölöni Farkas Sándor, a történetíró) 1947 januárjában önállóan jelent meg aztán, a Méhkas Diákszövetkezet tudományos kiadványainak sorozatában, és Izsák József elsô munkájaként tartja számon az irodalomtörténet.

A kézirat másolatát és a beköttetett kefelevonatot Izsák József otthonában ôrizte, politikai indíttatású meghurcolása idején is, amikor a házkutatás veszélye naponta fenyegette. 1989 után ismét foglalkoztatta a kiadás gondolata, végül a feladat, 2004-ben bekövetkezett halála után, a családjára öröklôdött. Az eredeti kézirat idôközben annyira megrongálódott, hogy ma már lehetetlen volna elkészíteni teljes és hibátlan olvasatát. Ezért kétszeresen is értékes az irodalomtörténész ifjúkori erôfeszítése és konok kitartása a késôbbiekben.

Izsák Balázs világít rá arra is, hogy miért Erdély történetei a dolgozat címe. "(Izsák József) egy kis jegyzetlapon meg is említi, hogy Kazinczy 1814-ben megjelent tanulmányának hasonlóan A magyar literatúra történetei a címe. Hozzátehetjük még zárójelben, hogy Bölöni kortársai, Hegedûs Sámuel, Petrovics Frigyes Keresztély és Aranyosrákosi Székely Sándor is hasonló módon, többes számban használta a történet szót, amikor történelmi tárgyú munkájának címet adott."

Bölöni Farkas Sándor Bölönben született 1795. december 14-én, és Kolozsvárott hunyt el, igen fiatalon, 1842. február 3-án. "Korában ritka tehetségnek kijáró tisztelettel övezték, s pályájának alakulásához a legvérmesebb reményeket fûzték – olvassuk a tanulmányban. – Az Akadémia tagjai közé választotta, nagy munkáját 200 forint arannyal jutalmazta, Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Kazinczy Ferenc barátságukkal tüntették ki. A szabadelvû reformert, a páratlan sikert ért Utazás Észak- Amerikában szerzôjét tisztelték benne. A preromantika megszállott lelkû naplóírója, a történetíró és mûfordító ismeretlen volt kortársai elôtt."

Jancsó Elemér "a gondolat és eszmék emberét" látta benne, aki passzivitásra hajló kedélyével, tépelôdô kiegyensúlyozatlanságával idegenkedett minden nyilvános szerepléstôl. A romantika korában élt, de a preromantika megszállottja volt, lelki rokona Chateaubriandnak, folytatja a gondolatot Izsák József. "Majdnem azt mondhatnók, hogy a kiegyensúlyozatlanság volt a legállandóbb életformája. Kedélyének felszínét hol lágy hullámok fodrozták, hol ôrjöngô habok tornyozták fel. Soha nem találta meg a zavartalan nyugalom halmazállapotát; állandóan tépelôdött és önmagát marcangolta, majd lecsendesedett, hogy ismét maga ellen lázadhasson. A preromantika szertelensége, tobzódása nemcsak testi-lelki épségét sorvasztotta, de életmûvét is kiteljesedésében tartóztatta fel. Így maradt töredékben majdnem valamennyi munkája, az Erdély történetei is."

Bölöni Farkas Sándor az önálló Erdély történetét szándékozott papírra vetni, de csak az 1566-os esztendôig jutott el. Nem adathalmaz és nem forrásérték, hanem egy nagyon szubjektív történetszemléletet valló reformer munkája.

A Mentor Kiadó vállalkozása nemcsak azért dicséretes, jegyzi meg a kéziratot a köz elé bocsátó jogutód, mert a magyar mûvelôdéstörténet már-már végképp elveszettnek gondolt értékét tárja a nyilvánosság elé, hanem azért is, mert ráirányítja a közfigyelmet a magyar történelmi egyházaktól jogtalanul elorzott és máig vissza nem szolgáltatott javakra. (Bölöni Farkas Sándor: Erdély történetei. Mentor Kiadó Marosvásárhely, 2006)

Bölöni Domokos

Kercsó Attila

Ácsoltál-e már madáretetôt

Ha csikorgóvá vált a mozdulat,

Mert tél acsargott kinn a fák alatt

Sanyargatva az éhes madarat.

Az éhezôk a kényszer rabjai

S annak kell adni, aki nem fizet,

Ha ajándékod élet is lehet

Ne járjon érte hála, köszönet.

Már korán reggel szedik a magot

Majd felröppennek, ki-ki szerteszét,

Így várunk együtt bûvös hírhozót

Fagyûzô szelek halk üzenetét.

Kopogtat-e vajon a postás

Vagy a hír ma is elmarad,

Érkezô levél mákonyával

Áltatod mindennap magad.

Amíg a jónak jötte éltet

Lehetsz mindennap becsapott,

Ha ma sem néz feléd a postás

Mert levelet másnak hozott.

De ki-kinézel az utcákra

S nem hal meg a várakozás

Holnap, talán holnapután

Lehetsz te címzett senki más.

Így bicegve tegnapból mába

Reményfoszlány fogja kezed,

És addig élsz amíg csak várod

Az el sem küldött levelet.

Karácsony szombatja volt, kint hatalmas pelyhekben hullt a hó. Mindenki az Úr Jézus születését várta. A díszesen kivilágított utcán boldog emberek siettek otthonaik felé. A levegôt a várakozás hangulata töltötte be.

A kopogtatásra riadt fel.

A tárgyak lassan körvonalazódtak szemei elôtt. A hangtalanul mûködô tévé, a szônyeg színei, a földre esett újság valahogy furcsának tûntek az ablakon beáradó fényben.

A kopogtatás megismétlôdött.

Alázatos kopogtatás volt. Kissé reménykedô, cseppet sem türelmetlen kopogás.

Megmozdult, s a tárgyak imbolyogni kezdtek, ahogy hirtelen fejébe szaladt a vér. Visszazökkent. Talán nem is kopogtak – próbálta nyugtatni magát, s hallgatózott. Csak a nagyitól örökölt falióra ketyegett halkan a falon. Úgy tûnt, mintha idôtlen idôk óta ülne és hallgatózna.

A kopogtatás megismétlôdött.

– Biztosan egy szomszéd – nyugtatta magát félhangosan, s feltápászkodott, hogy kinyissa az ajtót.

– Bocsánat a zavarásért uram, áldott karácsonyi ünnepeket kívánok és egy kis ennivalót kérnék a Jézus Krisztus nevében ...

Öregember állt az ajtóban. Hajlott testtartással, alázatosan, sapkáját kezében tartva. Ragyogott a szeme, szinte vidám volt, ahogy ott állt. Arca túlvilági fényben tündökölt. Ritka, ôszes hajával joviális öregember benyomását keltette. Pedig szakadt inge egészséges, napbarnított mellkast sejtetett, bô nadrágja pedig eltakarta rossz állapotban levô cipôit. De ezt már csak azután érzékelte, hogy keze ösztönösen becsukta az ajtót.

– Menjen innen ... – hadarta csak úgy magának, s érezte, képtelen gondolkodni. Gyorsan leült, s mintha mi sem történt volna, a tévét kezdte nézni. Pár perc telt el, mire rájött, hogy a képernyôn csak apró pontok ugrálnak. Felállt, hogy megigazítsa az antennát, amikor megismétlôdött a kopogás. Egy kicsit más volt, mint az elôzô, s különben is koldus nem áll ennyit bezárt ajtó elôtt. Csakis a szomszéd lehet – gondolta, s egyetlen széles mozdulattal kitárta az ajtót.

Középkorú férfi állt a küszöbön. Haja hátrafésülve, arcán pár napos borosta.

Ô is mosolygott. Idegenszerû érzés fogta el. Mintha ugyanaz az ember lenne. Nem, az lehetetlen. Talán a fia? Kétség fogta el. Nem is a ruha, nem is a vonások, talán a testtartás, a várakozásteljes pozíció teszi, a kissé elôrehajló vállak, a nyugodt fesztelenség, ahogy vele szemben áll.

– Kérem, uram, ha akadna valami a számomra, amivel megajándékozna ... Karácsony van... Nem folytatta. A kérelmet furcsa, derûs belenyugvással adta elô: ha nincs, az se baj, lesz majd másutt. Mindez elmaradhatatlan mosollyal s az arca ragyogásával párosult.

– Menjen innen ... – motyogta, s igyekezett felmérgesíteni magát. Mit képzelnek ezek? Csak úgy háborgathatják az ember nyugalmát? Ünnep van ... na és? Menjen és nézzen munka után. Erôs férfiember. Ô sem gazdag. Életében mindenért megdolgozott. Manapság semmit sem adnak ingyen. Lassan lecsillapodott. Igaz, ô örökölt a felesége után, de hát ilyen a szerencse. Mióta az asszony meghalt, mintha az ünnep sem lenne az igazi. Fújt egyet. Igyekezett elfelejteni a kellemetlen helyzetet.

Megint felhangzott a kopogás. Ez is másfajta volt, mint az elsô kettô. Kissé feszengve nyitotta résnyire az ajtót. A nyílásban egy tízéves forma gyerek állt. Buksi fej, szôkésbarna haj.

– Bácsi, kérem ... kezdte volna, de nem fejezhette be. Az ajtó becsapódott az orra elôtt. Bentrôl ideges kiabálás hallatszott:

– Jó, hogy nem jöttök egyszerre mind a hárman! Élôsködô banda! Menjetek dolgotokra! A hangja elrekedt, innen már csak magában folytatta dohogva. Mit képzelnek ezek? Még jó, hogy nem törik rá az ajtót! Csak lassan nyugodott meg. De érezte, hogy elrontott valamit. Távolból gyereksírás hangzott halkan. Megborzongott. Arcát verejtékcseppek lepték el. Mégiscsak ünnep van: a szeretet ünnepe. Templomban sem járt már évek óta. Azóta, hogy...

– Adok valamit – döntötte el. De mit? Bevillant, hogy a kamra sarkában van egy zacskó paszuly, az ebédtôl meg maradt egy fél kenyér. Azt odaadja. Fölkelt. Szinte biztosra vette, hogy pár perc múlva megint kopogni fognak. Lázasan sietett a kamrába a paszulyt megkeresni. Majd kenyeret szelt. Felét akarta odatenni, aztán töprengô arccal az egészet odacsomagolta. Ki tudja, hányan lehetnek, talán ez sem lesz elég. Szalonnát is teszek, vidult fel az arca, s most már lázasan csomagolt. Kapkodva kötötte egybe a jókora batyut. Majd leroskadt. Várt. Várt a kopogtatásra.

Érverése megnyugodott, de türelmetlensége minden perccel csak nôtt. Kinyitotta az ajtót és kinézett. Senki sem állt a küszöbön. Érezte, nem jön senki. Soha többé.

Mert akkorra már nem voltak koldusok.

Demeter Ignác Attila

Az integrációs szilveszter után Románia rögtön az Európai Unió kulturális életének kellôs közepébe startol egy nagyszabású rendezvénysorozattal, amelynek Nagyszeben ad otthont, de az ország ezen kívül is ezer szállal kötôdik az uniós kulturális térséghez – kommentálják nemzetközi hírügynökségek.

Az európai kultúra számos nagy egyénisége származik Romániából. A leghíresebb talán Paul Antschel, vagy románosan Ancel, azaz Paul Celan lírikus, aki az akkor Romániához, ma Ukrajnához tartozó bukovinai Csernyivciben született 1920-ban egy németül beszélô zsidó családba, és költészetére nagy hatással volt szülôhazája, annak ellenére, hogy 1948-tól Franciaországban élt és németül írt.

Ugyancsak messze földön híres Eugene Ionesco, a francia nyelven alkotó drámaszerzô, vagy barátja, a második világháború elôtt ugyancsak Franciaországban letelepedett és franciául író filozófus és író Emil Cioran, vagy éppen Ioan Holender, a Bécsi Opera temesvári születésû igazgatója.

Az ország saját béke-Nobel-díjassal is büszkélkedhet Elie Wiesel Máramarosszigeten született író és politikai aktivista személyében, aki 1986-ban kapta a díjat és hozzá fûzôdik a holokauszt kifejezés elterjesztése a második világháborúban a nácik által elkövetett népirtásokra vonatkozó értelemben. Orvosi Nobel- díjat is kapott már román származású tudós, jelesül a Wieselhez hasonlóan az Egyesült Államokban élô George Emil Palade.

A következô hónapokban több száz európai rangú kulturális eseményt rendeznek Nagyszebenben, amely Luxemburggal együtt nyerte el 2007-re az Európa kulturális fôvárosa címet. A helyszínválasztásnak is nagy jelentôsége van, hiszen Nagyszeben évszázadokon át európai multikulturális fészek volt, szászok, magyarok, románok és sok más nemzetiség közös lakhelye, az erdélyi reformáció egyik központja, csodálatos mûemlék belvárosa pedig a csatlakozás alkalmából teljesen újjáépült.

A rendezvénysorozaton szinte az összes mûvészeti ág jeles európai képviselôi megjelennek. Az irodalmárok közül például egymásnak adják a kilincset a kiválóságok: Esterházy Péter, Kertész Imre, vagy a francia Michel Houellebecq is elmegy idén Nagyszebenbe.

Parázs vitákra is lehet számítani, hiszen a volt Jugoszlávia területén kirobbant háborúk kapcsán Szerbia melletti hangos kiállásáva