Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 1,50 euró. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 27 RNCB 0188034969090003 - euró; RO 97 RNCB 0188034969090004 - dollár bankszámlaszámra.

E-mail címünk: reklam@e-nepujsag.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni - hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát.

Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni - hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát.

Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

A hirdetések egységes tarifája 250 Ft/szó, 350 Ft/cm2, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Varujan Vosganian gazdasági miniszter szombaton Iasi-ban bemutatott néhány elôrejelzést a 2008-as év gazdasági mutatói kapcsán, kifejtve, jövô évben mérsékelten növekednek a fizetések, a nyugdíjak és az energiaárak. "Az embereknek hozzá kell szokniuk: nem lesznek számottevô bérnövekedések, csupán a gazdasági fejlôdéssel arányosak" – hangsúlyozta Vosganian.

Rámutatott, a nyugdíjak számottevôen növekednek majd, de csak 2009-ben, és ehhez a kormánynak komoly forrásokat fog kelleni mozgósítania. "Ami az energia-szektort illeti, 2008 a korszerûsítés, a privatizálások és a befektetések éve lesz. Sikerült stabilizálnunk az energiaárakat, és továbbra is megtartjuk ôket ezen a szinten, természetesen a nemzetközi energia-piaci árak függvényében" – mutatott rá a gazdasági miniszter.

Vosganian hozzátette, Romániának 2008-ra is jók a perspektívái a gazdasági fejlôdést illetôen, viszont új gondokkal fog küzdeni, mint például a munkaerô hiány, és a gazdaság érzékeny lesz a nemzetközi piac változásaihoz.

Görögország, Bulgária és Románia szombaton az Európai Unió és Szerbia közötti közeledés gyorsítását szorgalmazta, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez nem jelent alkudozást Koszovóval kapcsolatos belgrádi engedményekrôl.

A három ország külügyminisztere athéni találkozója után közös közleményben hangsúlyozta "a Szerbia és az EU közötti közeledés szükségességét (…) a stabilizációs és társulási szerzôdés gyors aláírásával".

A 2008. decemberi EU-csúcson dönteni kellene a tagjelölti státus megadásáról Szerbia részére – áll a közleményben. A három miniszter ugyanakkor óvott attól, hogy ezt kapcsolatba hozzák Koszovó kérdésével. "Senki sem mondja azt közülünk Szerbiának, hogy az európai perspektíva kárpótlás Koszovóért (...), nem akarjuk ilyen dilemma elé állítani" – hangsúlyozta Dora Bakojannisz görög külügyminiszter.

Kollégáival, a bolgár Ivajlo Kalfinnal és Adrian Cioroianuval közösen a miniszter asszony hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az Európai Unió arra készül: átveszi az Egyesült Nemzetek Szervezetétôl a rendôri és igazságszolgáltatási feladatok ellátását az elszakadásra törekvô szerbiai tartományban. Mindhárom ország ebben jelentôs részvételt ígért.

Kovács András Ferenc

(Részletek)

I.

Messze van, messze van

Nagykálló, Kiskálló!

Van bennük rakott csûr,

Van tág, jó istálló.

Arra tart három bölcs,

Vén csillagvizsgáló.

Messze van, messze van

Nagyajta, Kisajta!

Van bennük sovány csûr,

Van roskadt, kis pajta.

Oda tart három bölcs –

Nem tudni, mifajta…

Messze van Betlehem,

Nagyajta, Kiskálló!

Van bennük bedôlt csûr,

Sok pajta, istálló!

Arra tart három bölcs,

Kis Jézust instáló!

II.

Ó, nagy, havas kékség,

Dicsôség, fényesség,

Megjött a három király!

Boldog istállóban

Leborulnak szótlan

Gáspár, Menyhárt, Boldizsár!

Csillagos palástjuk

Csupa szakadás, lyuk,

Csillagpor, sár, holdsugár!

Év végén valamennyi szolgáltató ünnepi program szerint dolgozik. A posta december 25-én és 26-án illetve 2008. január 1-jén és 2- án zárva lesz. Ez azt jelenti, hogy városon a postahivatalok, valamint falun a kirendeltségek és az ügynökségek sem fogadják az ügyfeleket. Speciális program lesz december 24-én és december 31- én, amikor a városi postahivatalok délelôtt 8-14 óra között tartanak nyitva. A falusi kirendeltségek és ügynökségek megszokott – délelôtti program szerint – dolgoznak. A kézbesítés december 24- én és 31-én program szerint történik.

Azok a nyugdíjasok, akiket a postás nem talált otthon, december 27-éig a postahivatalokban felvehetik a járandóságukat – tájékoztatott Erôs Csaba, a Maros Megyei Postahivatal fônöke.

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal anyakönyvi hivatala valamennyi ünnepnapon, beleértve a szombatot, vasárnapot, karácsonyt és újévet, 9-12 óra között áll a lakosság rendelkezésére. A haláleseteket a hivatal 19-es irodájában lehet bejelenteni.

Leáll a közszállítás szilveszterkor este 8 és reggel 10 óra között

A marosvásárhelyi Siletina – Helyi Közszállítási Társulás 24-én megszokott program, 25-én és 26-án a szombat- vasárnapi program szerint szállítja az utasokat.

December 24-én és 25-én Marosvásárhely területén a maxitaxik még ingyen szállítják az utazóközönséget. A vállalat képviselôje elmondta, hogy a 2B, a 4-es, a 6-os, a 12-es, a 26-os, a 27-es, a 43-as, a 44-es vonalon közlekednek az ingyenjáratok.

A szilveszteri programot illetôen: óév napján a buszok este 8 óráig járnak, az év elsô napján pedig csak reggel 10 órakor indulnak.

A marosvásárhelyi távolsági buszállomásról kaptuk az információt, hogy december 25-én nem közlekednek az autóbuszok, december 24-én és 26-án azonban szombati, illetve vasárnapi program szerint állnak az utazók rendelkezésére. Az utazók az év elsô napján sem számíthatnak a buszokra, azonban Szilveszter napján és január 2-án szombat-vasárnapi program szerint közlekednek.

A marosvásárhelyi Aquaserv vízszolgáltató ügyfélfogadójánál december 24-én, 25- én és 26-án, valamint december 31-én, január 1-jén és 2-án munkaszünet van. A többi napokon a megszokott program szerint dolgoznak.

A Kós Károly utca 1. szám alatti szolgáltató ügyfélszolgálatának megszokott programja a következô: hétfôn és szerdán 8-16 óra között, kedden, csütörtökön 8-19 óra között, míg pénteken 8-14.30 óra között várják a fogyasztókat. Abban az esetben, ha valahol csôtörés vagy valamilyen más természetû probléma adódna, a diszpécserszolgálat 0265-208-888-as telefonszámát lehet hívni. A Romtelecom hálózaton belül a 08008-208-888-as ingyenes zöldszám is igénybe vehetô.

Az Electrica áramszolgáltató pénztárainál december 24-én és 31-én 8-12 óra között lehet számlát fizetni. A hivatalos ünnepnapokon a pénztárak zárva tartanak és csak január 3-án nyitnak. E napon és 4-én szintén 8-12 óra között várják a fogyasztókat. A szerzôdéskötés a téli ünnepek idôszakában szünetel. A panasziroda sem fogadja az ügyfeleket.

A villanyhálózaton bekövetkezett hiba elhárításáért Marosvásárhely körzetében a 929-es telefonszám hívható. A megye más övezeteiben a körzetközpontot kell tárcsázni.

Az E-On gázszolgáltató vállalat pénztárai december 24-én 9-14 óra között tartanak nyitva. Karácsony elsô és másodnapján, illetve december 31-én, január elsején és másodikán zárva lesznek. A 9-17 óra közötti program január 3-án áll vissza. December 27-én és 28-án a megszokott program szerint dolgoznak.

A számlák kifizetésére a fogyasztók használhatják a BRD és az ING Bank szolgáltatásait. A kifizetéshez szükséges a gázszámla, ugyanis az ezen látható vonalkód nélkül nem bonyolítható le a kifizetési mûvelet.

Ha a fogyasztók valamilyen rendellenességet – például gázszivárgást – tapasztalnak, a 0265/269-519-es telefonszámot hívhatják, ahol a diszpécserszolgálat jelentkezik.

Rendkívüli esetekben – baleset, tûz – a 112-es egységes diszpécserszolgálat hívható.

December folyamán nem minden nyugdíjas jutott hozzá a jövô évre szóló ingyenes vasúti jegyekhez, januárra nem utaltak ki kezelési jegyet, késik az egyedül maradott házastársak nyugdíj- kiegészítése – három nyugdíjasokat érintô kérdés, amire Morent Ilonától, a Megyei Nyugdíjpénztár vezérigazgatójától kaptunk választ.

– Több nyugdíjas olvasónk fordult szerkesztôségünkhöz azzal a panasszal, hogy ismerôseik a decemberi nyugdíj kézbesítésekor megkapták a nyugdíjasoknak járó ingyenes vasúti jegyeket, míg ôk nem. Mi történt a jegyekkel?

– A vasúti jegyeket nem a megyei, hanem az Országos Nyugdíjpénztár postázza. A mulasztás tehát nem nálunk történt. Az országos pénztárnak valószínûleg azért nem sikerült postáznia a vasúti jegyeket, mert ezeknek csak a töredékét sikerült kinyomtatni. Azonban biztosítottak arról, hogy a januári nyugdíjjal minden nyugdíjas hozzájut a 6 darab menettérti vasúti jegyhez és egy jogosult sem marad jegy nélkül.

– A jövô évi kezelési jegyek igénylése és elosztása, ami országszerte nagy elégedetlenséget váltott ki az nyugdíjasok körében. Sok megyében éjszaka is állnak a nyugdíjasok azért, hogy hozzájussanak egy jövô évre szóló kezelési jegyhez. Mi a helyzet Maros megyében?

– Újdonság, hogy a kezelési jegyek igénylése postán is elküldhetô a megyei nyugdíjpénztárhoz. Itt érkezésük sorrendjében iktatjuk és a megyének kiutalt helyek függvényében szétosztjuk a jogosultak között. Az igénylési nyomtatványok a marosvásárhelyi székhelyen – Tudor Vladimirescu utca 60. szám alatt –, valamint a segesvári és a szászrégeni munkapontokon szerezhetôk be. A két példányban benyújtott kérvényhez mellékelni kell a nyugdíjszelvényt, az orvosi javaslatot, ugyancsak két példányban és a személyi igazolvány fénymásolatát.

Az igénylôk a kérvényen fel kell tüntessék, hogy milyen periódusra szeretnék a kezelési jegyet. Azonban jó, ha két-három hónapot is megjelölnek, hogy ha az egyikre nincs hely, akkor a következô hónapra ütemezzék be ôket. Fontos tudni, hogy a kezelési jegyek még nem érkeztek meg, hiszen most fogadták el a jövô évi költségvetést, és a Munkaügyi Minisztérium csak ezután írja ki a versenytárgyalásokat, majd ezt követôen kötik meg a szerzôdéseket a különbözô üdülôtelepekkel és kezelôbázisokkal. Tavaly Maros megyében 8200 kezelési jegyet osztottak ki nyugdíjasoknak és a társadalombiztosítást fizetô jogosultaknak.

– Az úgynevezett özvegységi nyugdíjra 2004 óta várnak az egyedül élô nyugdíjasok. A törvény alkalmazására vonatkozó normákat ez év végére ígérték. December már lejárt, közzétették-e a szóban forgó normákat?

– Egyelôre nem, a normák megjelenésére várunk. Nem tudni, hogy a törvényben emlegetett 364 lejes, illetve 140 lejes nyugdíjhatárértékek az állami, illetve a mezôgazdasági szektorban dolgozók esetében hogyan módosulnak. Az sem biztos, hogy maradnak vagy változnak az odaítélési feltételek. Feltételezéseink vannak, azonban nem szeretném megtéveszteni a nyugdíjasokat, éppen ezért csak akkor tájékoztatjuk ôket, amikor pontos adatok birtokában leszünk.

Prah. Ez a cím lesz látható rövidesen a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának plakátjain. Furcsa szó, bár lehet, hogy már sokan láttuk így leírva, csak nem tûnt fel. Jelentése horvátul, szerbül: por, ôrlemény, így szerepel egy – az egykori Jugoszláviából származó – kakaóporos dobozon. A doboz pedig jelentôs kellék Spiró György Prah címû darabjában, melynek bemutatójára készül a Tompa Miklós Társulat. A szerzô által adott mûfaji megjelölés szerint a mû komédia, de ettôl még nem kell önfeledt kacarászásra készülôdnünk. Eufóriára ugyanis a darab két szereplôjének (Nô és Férfi) lehetne oka, akik megütötték a fônyereményt a lottón. Innen indul a cselekmény… A többi az elôadás folyamatában derül ki. Spiró darabja viszont nem csupán két átlagember sarkított élethelyzetérôl szól, hanem kettejük egymáshoz való viszonyáról és arról a korról, társadalmi közegrôl, ami körbeveszi ôket.

A színmû ôsbemutatója 2007 áprilisában volt Budapesten, tehát igen friss szöveget visz közönség elé a Tompa Miklós Társulat. A marosvásárhelyi premieren a Nô szerepét László Zsuzsa, míg a Férfiét Kilyén László alakítja. Rendezô: László Csaba, díszlet-jelmez: Bartha József, film: Sebesi Sándor, dramaturg: Csép Zoltán.

A bemutató elôadásra 2007. december 29-én, szombaton este fél 8-tól kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében.

– Ha elmúlik karácsony, a szeretet lángja halványabban ég, de ha vigyázunk rá, nem alszik ki még – csendültek fel az ismerôs szólamok tegnap délelôtt a marosvásárhelyi Pinokkió Házban. Az ünnepek elôtti hangulatteremtés eredményesnek bizonyult, az otthonban nevelkedô, szellemileg vagy testileg sérült gyerekek rövid kis mûsora mind a közönség, mind a Télapó tetszését elnyerte.

Rénszarvasok, népszerû mesefigurák álarca mögé bújt gyerekek és fiatalok mutatkoztak be énekekkel, versekkel, közben sûrû nevetés és hangos taps töltötte be az otthont. De üdvrivalgás igazából akkor tört ki, amikor a Télapó puttonyából elôkerültek – mintegy jutalomképpen – az édesség- és játékcsomagok, amelyekbôl mind a tizennyolc sérült gyerek részesült.

Az elôadást követôen Suciu Enikô pszichopedagógus megnyitotta a gyerekek munkáiból létrejött tárlatot. A vásárral egybekötött kiállításon karácsonyfa- és különbözô ünnepi asztali díszeket, természetes anyagokból készült órákat, vázákat csodálhattak meg az érdeklôdôk.

"Menjünk el mind Bethlehembe", hogy Krisztus legyen mindnyájunk világossága. "Jertek, járjunk az Úrnak világosságában!" Örök adventünknek hadd legyen végre igaz karácsonya!

És amikor József a kisdedét szoptató Máriához Gyermeket látni végre bebocsát – a gyimesi pásztorokkal együtt, énekszóval dicsérjük és magasztaljuk az Urat: "Odafent a Hajnalcsillag, / Erdélyország fölött ragyog".

Áldott karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendôt kívánok a Szerkesztôség minden munkatársának, és kiemelten Olvasóiknak – szeretettel:

Tôkés László 2007 adventjében

Szoboszlai Endre

A karácsonyról, csillagász szemmel

Több bibliai jövendölés megfejtésénél hívták már segítségül a teológusok és a történészek a csillagászati kronológiát. Így volt ez Jézus születési idôpontjának a meghatározása kérdésében is. A neves vallástörténeti eseményt ugyanis csak hozzávetôleges pontossággal tudták idôben behatárolni.

A csillagászati kronológia azért tud segíteni, mert a nap- és holdfogyatkozásokat, valamint a bolygóegyüttállásokat, megbízhatóan tudja elôre – vagy vissza – számolni. Ez a lehetôség adta a kulcsot az emberiségnek ahhoz, hogy a leghatalmasabb világvallás megteremtôjének, Jézus Krisztusnak megtudhassuk a születési dátumát, legalábbis kb. egyéves pontossággal behatároljuk. A pontos választ, azt hiszem, soha nem tudhatjuk meg, hiszen a csillagászat csak azt tudja megválaszolni, hogy mi volt a "betlehemi csillag" és mikor volt látható. Azt viszont nem, hogy ténylegesen mikor született Jézus.

Máté evangéliumában

Amennyiben az égi látványosság pontosan lett leírva a születés után a Bibliába, akkor reményünk lehet arra, hogy megfejtjük a kérdést. Idézzük ehhez Máté evangéliumából a megfelelô részt (2. 1-2):

"Amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletrôl bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván: Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk az Ô csillagát napkeleten és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki..."

A bibliai idézet két információt is közöl: Jézus Heródes halála elôtt született, és azt, hogy valami ritka látványosság volt az égen. Ezeken túl pedig joggal feltételezhetjük, hogy mitológiai okokat is keresnünk kell, hisz az akkor élt emberek hitvilágában mélyen jelen volt az asztrológia tanítása.

Heródes halálának az idôpontját kell megkísérelni megfejteni, és aztán már van egy adat a további kutatásokhoz. Heródes halála a történészek szerint i.e. 4 tavaszán volt, a zsidó húsvét elôtt. A zsidó húsvét abban az évben április 11-ére esett. Érdekes, hogy a Heródes halálának idôpont- megállapításakor is a csillagászat segített. Heródes életének utolsó idôszakában beteg volt, továbbá nagyon féltette hatalmát. Nem sokkal a halála elôtt egy lázadás tört ki ellene, amit sikerült elfojtania, és a lázadás vezetôit egy este máglyán megégettette.

Flavius (I. század), a híres zsidó történetíró szerint a kivégzésekor holdfogyatkozást lehetett látni. A csillagászati kronológiának köszönhetôen sikerült megállapítani, hogy a keresett égi látványosság az i.e. 5. szeptember 15-én bekövetkezett teljes holdfogyatkozás volt, mely 20 óra után kezdôdött.

Heródes a lázadók vezéreinek kivégeztetése után elutazott a Holt-tengerhez, hogy betegségét ott gyógyítsa, azonban nem járt eredménnyel a kúra. Ezután visszautazott Jeruzsálembe. A városban már halálhíre kelt, és legkisebb fia, Antipater (akit apja börtönben tartott) már az uralkodását próbálta elôkészíteni. A zsarnok és féltékeny uralkodó ezért saját fiát megölette (csakúgy, mint elôtte már másik két fiát). A történelmi feljegyzések szerint a zsarnok uralkodó saját fiának megöletése után öt nap múlva meghalt. Utóda hosszadalmas és nagy szertartással szállíttatta Heródiumba, és ott eltemettette. A felsorolt sok eseményre bizonyára volt idô, i.e. 5. szeptember 15. és i.e. 4. április 11-e között, amikor a zsidó húsvét elôtt meghalt Heródes. Így az elsô fontos dátum megállapítást nyert, és ebbôl következik, hogy Jézus születését hamarabb kell keresnünk! Több elképzelés szerint a születési idôpontot azonban nem szabad i.e. 8-nál régebben keresnünk, és az elôzôekben feltárt események miatt pedig i.e. 4 a másik dátum, ami között keresnünk kell egy égi jelet. Sok ábrázolás üstököshöz hasonló jelenség feltûnését örökíti meg, vagy többen gondolnak arra is, hogy szupernóva csillag fellángolása volt az égi látványosság. Természetesen ezek a valóban ritka és szemet gyönyörködtetô jelenségek is lehettek volna a Jézus születését elôjelzô égi üzenetek, csakhogy a gondos kínai feljegyzések a megadott idôszakban nem rögzítettek sem üstököst, sem szupernóva-felfénylést! Arról nem is beszélve, hogy ezek mitológiailag nem magyarázták volna a Messiás eljövetelét! Rendkívül lényeges továbbá, hogy a látvány többször is feltûnt, felhívta magára a (bizonyosan Babilonban élô) napkeleti bölcsek figyelmét. A Bibliából megtudhatjuk, hogy a feltûnést látva indultak el a napkeleti bölcsek Jeruzsálembe, ahová megérkezvén tudakozódtak Heródestôl, hogy hol született meg a zsidók királya. Azt is megtudhatjuk a Bibliából, hogy az útbaigazítás után ismét látták a jelenséget, hiszen az mintegy vezette ôket, elôttük ment... Heródes a bölcseknek megkerestette régi próféciákból, hogy hol kell a zsidóság megmentôjének megszületnie, és így igazította ôket Betlehem városa felé.

A csillagászok számításai szerint Jeruzsálembôl kb. dél-délnyugati irányban, a megadott idôszakban csak egy látványosság tündökölt az égen, mégpedig a Jupiter és a Szaturnusz együttállása a Halak csillagképben! Sôt, i.e. 7-ben a rendkívül ritka háromszori együttállás valósult meg. Ez a ritka jelenség pedig további elfogadhatónak tûnô magyarázatot is ad. A régi zsidóság asztrológiai hitvilágát a babiloni papcsillagászok kiválóan ismerhették, hiszen a babiloni fogság idején érintkezésben volt a két nép. Mitológiailag elfogadható magyarázatként szolgálhat tehát a jelenség, mert a Jupiter királyi csillagként szerepelt, a Szaturnusz pedig a zsidóság szombati ünnepnapjának (és általánosságban véve a zsidóság) csillaga volt. (Azt most ne vegyük figyelembe, hogy mindkét égitest bolygó és nem csillag.) A Halak csillagkép pedig a Messiás csillagképe volt, és egyben a Babilontól nyugatra lévô Palesztinát jelentette. Továbbá az asztrológiában – általánosságban véve – a születéssel kapcsolatos. Tehát ha a legfôbb hatalom jelképe a Jupiter, mint királyi csillag, a Szaturnusszal, mint a zsidóság csillagával, a Messiás csillagképében (a Halakban) egy évben háromszor is együttállásban van, akkor az a babiloni bölcsek szerint azt jelentette, hogy megszületett a zsidóság felmentôje (a római elnyomás alól). (Mint tudjuk, a zsidók nem tekintették messiásuknak Jézust, és továbbra is várják a Messiás eljövetelét, aki a jeruzsálemi Aranykapun fog majd bejönni.)

Rendkívül ritka bolygóegyüttállás

A babiloni papcsillagászok bizonyosan várták az említett együttállást, mert valószínûleg birtokukban volt a több száz éves észlelési adatsor errôl a ritka jelenségrôl. Erre van is agyagtáblába vésett ékírásos bizonyíték. Az égi látványosság eme ritkaságai a számítások szerint i.e. 861 végétôl 860 közepéig, i.e. 7-ben, majd i.sz. 1940/41-ben és 1981-ben voltak. Ebbôl láthatjuk, hogy az i.e. 860-ban bekövetkezett Jupiter-Szaturnusz együttállás után csak az i.e. 7-ben feltûnt jöhet számításba. Megjegyzendô, hogy az 1940/41-es és az 1981-es nem a Halakban volt. A jelenség természetesen csak a Földrôl nézve izgalmas, hiszen hatalmas távolság van a két bolygó és a Föld között a valóságban. A háromszori együttállásról röviden annyit, hogy akkor jöhet létre, amikor a Jupiter látszólagos hurokmozgása teljesen lefedi a Szaturnuszét. Elsôként Kepler (1571-1630) gondolt arra, hogy ebben a jelenségben keresse a "betlehemi csillag" rejtélyét. Kepler idejében, 1603-ban szintén látható volt a Jupiter és a Szaturnusz (egyszeri) együttállása, akkor a Skorpió csillagképben. Ezután 1940/41-ben lehetett háromszori együttállást látni, a Kos csillagképben, amely közel van a Halakhoz. Legközelebb majdnem háromszoros együttállás csak 2238 augusztusának végén és 2239 februárjának végén lesz (az Ikrekben), de ezután eltávolodnak a bolygók egymástól és a harmadik közelség elmarad. A Halakban a két bolygó csak 2378 februárjában lesz együttállásban, de csak egyszer. (Egyszeri együttállás nem ritka, mert húszévenként bekövetkezik.)

Tehát megállapíthatjuk, hogy ez volt az égi jel, mely elôször i.e. 7. június elején, másodjára szeptember végén, és végül december elején tûnt fel. Csak szeptemberben vállalkozhattak (a nyári meleg enyhültével) a babiloni napkeleti bölcsek a kb. 1000 km-es tevekaravános útra, Jeruzsálemig. Két hónap alatt ezt minden bizonnyal megtehették, amikor ismét feltûnt a két fényes bolygó közelsége a decemberi égbolton. (A közbeesô idôben látszólag eltávolodnak egymástól, de aztán újra látványosan közelednek, amikor az elsô közelséget követô távolodás elmúlik, akkor ismét közelítenek egymáshoz a bolygók. Ilyenkor már bizonyos, hogy háromszori együttállás lesz. Ezt már tudták a babiloni csillagászok, sôt várták is.)

Az evangélium leírása szerint a napkeleti bölcsek nem csecsemôt, hanem gyermeket kerestek. Ebbôl arra lehet következtetni, hogy Jézus ekkor már nagyobbacska volt. Erre találunk is magyarázatot, ha azt feltételezzük, hogy Jézus hamarabb született, mint i.e. 7 decembere. Mi utalhat erre az elképzelésre? A Bibliában érdemes tovább kutatni, és egy másik evangélium utalását figyelembe venni.

Lukács evangéliumában nincs utalás

Lukács evangéliumában ugyanis nincs említve csillag! Ez helyes is lehet, ha azt feltételezzük, hogy Jézus az elôbb említett idôpontnál hamarabb született! Lukács evangéliumából megtudhatunk egy olyan eseményt, aminek a dátumát megállapítva szintén közelebb juthatunk a rejtély kulcsához. Ez az esemény pedig egy népszámlálás, ami miatt József és Mária Betlehembe ment, ahol Mária megszülte elsôszülött fiát.

Idézzük ehhez Lukács evangéliumából a megfelelô részt (2. 1-7):

"És lôn azokban a napokban, Augustus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeírattassék. Ez az összeírás elôször akkor történt, mikor Siriában Czirénius volt a helytartó. Menne vala azért mindenek, hogy beírattassanak, kiki a maga városába. Felméne pedig József is Galileából, Názáret városból Júdeába, a Dávid városába, mely Betlehemnek neveztetik, mivelhogy a Dávid házából és házanépe közül való volt; Hogy beírattassék Máriával, a ki néki jegyeztetett feleségül, és várandós vala. És lôn, hogy mikor ott valának, betelének az ô szülésének napjai. És szülé az ô elsôszülött fiát; és bepólyálá ôt, és helyezteté ôt jászolba, mivelhogy nem vala nékik helyük a vendégfogadó háznál."

Az idézetbôl két információt szûrhetünk ki: az egyik az, hogy az elsô népösszeíratás volt az, amikor Jézus született, továbbá az, hogy ez a népszámlálás Czirénius idejében volt. A történészek szerint Czirénius (Quirinius) i.e. 8-ban érkezett Palesztinába, de csak késôbb lett helytartó, mégpedig i.e. 3-ban és aztán i.sz. 6-ban. Tehát az evangélium írója itt kis pontatlanságot ejtett. Ezt a kijelentést azért tehetjük, mert a népszámlálás idôpontját sikerült a történészeknek kideríteni, pontosabban a rendelet kiadásának dátumát. Augustus császár nép- összeíratási rendeletét i.e. 8-ban adta ki és Palesztina távolsága miatt joggal feltételezhetjük, hogy ott csak kb. egy év múlva, esetleg valamivel hamarabb tudták végrehajtani! Ebbôl viszont az következhet, hogy i.e. 8-ban vagy 7 elején Jézus már élt. Ezt bizonyíthatja az is, hogy Heródes állítólag a kb. kétéves és az ennél fiatalabb fiúgyermekeket megölette Betlehem városában és környékén. Úgy gondolta, hogy a napkeleti bölcsektôl megtudott adatok birtokában a kb. kétéves fiúgyermekeket kell megöletnie, és akkor biztosan "beleesik" a zsidók királya is. (A hatalmát hisztérikusan féltô Heródes ezen szörnyû tettét a bibliai leíráson kívül semmi nem látszik bizonyítani, ezért sokan kétségbe vonják.) Amennyiben mégis volt gyermekgyilkosság, akkor ezt a gyermek Jézus túlélte, hisz akkorra a Szent Család a Biblia szerint már Egyiptomban élt (késôbb pedig Názáretben). Nemcsak a napkeleti bölcsek szóhasználatából (gyermek és nem csecsemô) következtethetünk arra, hogy i.e. 7 decembere elôtt Jézus már élt, hanem abból is, hogy csak a IV. század végén rendelte el a keresztény egyház, hogy a téli napforduló napján legyen Jézus születésének ünnepe. (A régi római naptár szerint a téli napforduló december 24- érôl 25-ére virradó éjjelen volt.) A IV. század elôtt ugyanis tavaszi idôpontokban volt kisebb megemlékezés.

A pogány hitvilágtól a karácsony ünnepléséig

A régi pogány napistenhittel kapcsolatos, hogy Kis- Ázsiában, Közel-Keleten és Egyiptomban a téli napforduló idején (ekkor leghosszabb az éjszaka és legrövidebb a nappal) születtek a napistenek, akiket nagyon tiszteltek. Tehát ez az ünnep december 24-érôl 25- ére virradóan volt napkeltekor. Ezt a pogány ünnepet még a IV. században is megtartották. Az egyház belátta, hogy tovább él ez a szokás, és elrendelte, hogy keresztény tartalommal kell megtölteni! A régi római naptár december 25-ére tette a napfordulót és ezért lett Jézus születésének ünnepe is ez a nap. Kedvezett az ünneppé tételhez, hogy más népek is megemlékeztek a téli napfordulóról, pl. a régi germánok máglyát gyújtottak a sötétség ellen és az életet jelképezô örökzöld fenyôvel díszítették házukat. (Ma már a téli napforduló csillagászati és földrajzi eseménye december 21-én következik be.)

A keresztény tartalommal megtöltött régi pogány napistenünnep tehát lassan összeolvadt az észak-európai eredetû fenyôünneppel. Erre utal a karácsonyi fenyôfánk, a rajta meggyújtott gyertya pedig a sötétséget ûzi el, akárcsak régen a máglyák. A felerôsített csillagfigura pedig az egykori "betlehemi csillag" emlékeként ragyog a keresztény ember számára, hirdetve Jézus Krisztus megszületését.

Bizonyos, hogy teljesen megbízhatóan soha nem tudjuk megállapítani Jézus tényleges születési dátumát, de annyi elfogadható, hogy i.e. 7-ben vagy 8-ban született. A Gergely-naptár kiinduló éve (epochája) ezért helytelen. A VI. században élt Exiguus római apát javasolta az úgynevezett "keresztény éra" bevezetését, de több más ténnyel együtt egyszerûen nem vette tudomásul, hogy Heródes még élt, mikor Jézus született...

Ma már azonban nem is a rideg csillagászati, történelmi, matematikai és kronológiai adatok a lényegesek a keresztény hívô embereknek, hanem szent karácsony átélt és bensôséges ünnepe.

Móra Ferenc

Nyolcéves voltam, a harmadik elemibe jártam, és elôször léptem a közszereplés terére. A közszereplés tere az öregtemplomunk volt. Úri divatot kezdtek a városunkban, karácsonyfát állítottak föl a szentélyben, az oltár mellett, s kerestek valami alkalmas kis rongyost, aki a mennyei fenyôt felköszöntse. No, szegény gyereket akkor se kellett Félegyházának Szegedtôl kölcsönkérni, futotta a kiskunoknak a maguk emberségébôl is. De a bibliai példázat szerint sokan voltak a hivatalosak, kevesen a kiválaszthatók. Az egyik selypített, a másikat nagyon kamaszollották, a harmadikat csak segédlettel lehetett volna a karácsonyfa alá állítani. Tudniillik olyan körültekintô személlyel, aki az orrocskáját rendben tartsa, ami azonban mégsem szokásos ilyen ünnepi alkalomnál. A legtöbbnél meg az volt a baj, hogy az ijedtségtôl elállt a szavuk, ami ugyan bajuszosabb ünnepi szónokokkal is megesik, de azok nem fakadnak sírva, hanem köhögéssel segítenek magukon. Utoljára bennem összpontosult a közbizalom. Elég rongyosnak találtak, sápadt kis areom volt és fésût nem álló, vadfekete hajam, s csengett a hangom, mint valami úri kisasszonyé.

– Aztán nem félsz majd, kisfiú? – emelte fel az állam valamelyik tanító úr.

– Nem félek én, csak a kutyáktól – mondtam önérzetesen, s kicsit halkabbra vettem a szót – meg a bakteroktól.

Megnyugtattak, hogy ezeket nem eresztik a templomba, s kezembe adták a köszöntôverset, amit Fehér tanító úr írt, Isten nyugtassa a haló porában. Szép hosszú vers volt, a két elsô sorát még akkor is el tudom mondani, ha majd odafönt a nagy vizsgán találkozom a tanító úrral.

Szép karácsony szép zöld fája,

mondsza csak, honnan jövel?

Sok ilyen sose hallott, furcsa szó volt benne, mint a mondsza meg a jövel, s ezekkel ríkattam meg legjobban a Daru utcai nemzetet a próbaszavalásokon. Akkor tapasztaltam elôször, hogy a szónok mindig akkor éri el a legnagyobb hatást, ha olyant mond, amit maga sem ért meg.

Minden program szerint ment, még az idô is elôírásosan viselte magát. Karácsony böjtje reggelén akkora jégcsapok lógtak a tetônkrôl, hogy a feldobott sapkámmal le bírtam törni a hegyüket. Azóta se szopogattam jégcsapban olyan jóízût. Olyan rothadt zsindely zamatú volt, amilyent semmiféle cukrász nem tud produkálni. Amellett a torkot is edzette, és nagy önbizalmat csepegtetett belém. Kezdô szónokoknak nagyon ajánlhatom, a jégcsapszopogatástól elmúlik minden lámpaláz.

Azt nem vettem észre az úton, hogy fáznék, mert szegény édesanyám rám adta a nagykendôjét, csomóra kötve hátul a derekamon. Csak azért hullott a könnyem, mert az orromat meg az államat harapdosta a hideg. De hát ez nem szúrt szemet senkinek, télen minden rendes orr cinegét fog. A tanítóké, tanítónôké is azt fogott, akik az iskola sarkán toporogva várakoztak rám. Egészen másért akadt meg rajtam a Honthy Berta kisasszony áldott szeme.

– Attól félek – mosolyodott el, mikor meglátott –, hogy ez a kisgyerek egy kicsit túlozza a rongyosságot. Mégiscsak kellene rá valami kabátot adni.

Mindenki igazat adott neki, de hát hol vegyenek most egy gazdátlan kabátot? Az volt a terv, hogy az ünnep után majd Szente tanító úr elvisz a Stross szomszéd boltjába, és ott fölruháznak a Jézus nevében, de azt elôbb meg kell szolgálni. Szerencsére az iskolaszolga ott ment el mellettünk, sietett a templomba; perzsagalléros ünneplôben. Nagyon mogorva, öreg férfiú volt, de azért most beharmatozták az égi magasok a lelkét.

– Én odaadhatnám a gyerkôcének addig a bekecsemet – mondta egy kicsit vontatva, mintha csudálná önmagát.

– No, ezt megfizeti az Isten, Károly bácsi – repkedett Berta kisasszony, s mindjárt nekifogott kigombolni a jóembert a bekecsbôl.

– Jaj, kérem, én nem ezt gondoltam – hôkölt vissza ijedten az öregember –, hanem a hétköznaplót. Már hozom is, kérem.

Hát nem lehet mondani, hogy nem hozta volna, mert csakugyan kihozta a hétköznaplót. Azt, amiben söpreni, fûteni, lámpát pucolni szokott. Rám is adták, és bizonyosan nagyon jól állhatott, mert mindenki mosolygott rám, aki meglátott benne. Csakugyan egészen eltakarta a rongyosságomat, alul csak a csizmácskám hegye látszott ki belôle, a kezem pedig egyáltalán ki sem látszott, a kezem feje a könyökéig érhetett. Arra is emlékszem, hogy nagyon finom petróleumszaga volt az elsô úri kabátnak, amit viseltem, egészen más, mint az otthoni petróleumé – ma is mindig érzem ezt a finom szagot, valahányszor díszmagyart látok.

A zsúfolt templomot se felejtem el soha, ahová alig tudtunk utat törni: elöl az úri rendek, aztán a subás, ködmönös kiskunok, a berlinerkendôs öregasszonyok, a sötét oltárokon csillogó viaszgyertyák szaga összekeveredve a karácsonyi früstökével, a mézes fokhagymáéval – olyan nagy volt minden, és én olyan kicsike! Igen, ez Osza tanító úrnak is szöget ütött a fejébe, mikorra beviaskodtuk magunkat a szentélybe, és közölte aggodalmát Agócs fôtisztelendô úrral:

– Székre kellene állítani ezt a hüvelykmatyit, hiszen így egészen elvész! Szólították is a harangozót, de az vállvonogatással felelt a sekrestyeajtóból. Emberhalál lesz abból, ha ô megpróbálja székkel törni át ezt a tömeget!

– Föl kell tenni a kôpadkára a gyereket! – mondta valaki, s már akkor föl is nyalábolt valaki, és ráállított a márványkorlátra, ami a szentélyt elválasztja a hajótól. Egyszerre mindenkinél magasabb lettem egy fejjel – ó, nem leszek én soha többet olyan nagy, mint akkor voltam a félegyházi öregtemplomban! Egy magasságban volt a fejem a piros ruhás Máriácskáéval, aki a legsötétebb oltáron lakott üvegházában, és mégis oda sütött rám a mosolygása, és mégis rásimította a kezét szívemre, amely nyugtalanul vert ebben a szédülôs magasban, és azóta is ott tartja nehéz órákban, és tudom, hogy el sem veszi onnan a halálos órák párnájáig.

Sokáig, nagyon sokáig álltam ott, mert meg kellett várni, amíg a polgármester úr megjön, a karácsonyi gyertyácskák meggyújtása is nehezen ment, mert Fekete harangozó sohase próbált még ilyent életében, és olyan fohászokat morgott közben, amiket talán nem is találtak illendôeknek a kerubinok, és én már kezdtem álomba zsibbadni a márványpadkán. De végre minden gyertyán kinyílt a lángvirág, és Szente tanító úr megrántotta rajtam az úri kabátot.

– Csak bátran, Fercsikém!

Hát mért ne lettem volna bátor? Csengettyûzött a szavam az emberfejek felett, mint az angyaloké a betlehemi mezôkön:

Szép karácsony szép zöld fája,

mondsza csak, honnan jövel?

Itt az instrukció szerint szétvetettem a két karomat, és a hosszú, lelógó kabátujjak akkorát lebbentek, mintha valóságos szárnyaim nôttek volna. Ez olyan öröm volt nekem, hogy ha kellett, ha nem, minden strófa után röppentem egyet. Ki is gesztikuláltam magam az egész életre, de szereztem is olyan sikert a Fehér tanító úr költészetének, hogy még Mihály arkangyal is abbahagyta a szószék oldalán a sátántaposást, és szalutált a lángkardjával.

– Ember vagy, Fercsike – jelezte Szente tanító úr annak a pillanatnak az elérkeztét, amikor a szónokot minden elfogadható oldaláról üdvözlik. – Most már lejöhetsz, add ide a kezed!

Persze, csak a kabátujjat adhattam oda, amelynek felsôbb régióiban a kéz tartózkodott, de azért nem a kézzel volt baj, hanem a lábbal. A lábak nem akartak mozdulni, mintha gyökeret vertek volna a kôben.

– Gyere hát, nem hallod? – rántotta meg a tanító úr mosolyogva kabátujját. – A nagyságos úr akar megsimogatni.

Egy nagyságos úr volt akkor az egész városban, a követ, az pedig akkor Holló Lajos volt. Felejthetetlen, szép férfiarca már akkor ott mosolygott alattam. Átölelte a térdemet, és a hangja már simogatott:

– Gyere, kispajtás, majd leveszlek.

– Nem... nem ereszt a lábam – motyogtam pityergôre görbült szájjal. Megijedtem, mert csakugyan úgy éreztem, mintha a lábam hozzánôtt volna a kôhöz.

– Mi a macska? Nem ereszt a lábad? – nevetett Holló, s erôsen magához rántott.

Az egyik lábam elszabadult, de abban a percben el is jajdítottam magamat, éspedig jó kiadósan.

– Jaj, jaj, jaj/ ne bántson!

A mosolygó arc lehajolt a lábam fejéhez, és – Berta kisasszonytól hallottam késôbb – vérehagyottan emelkedett föl.

– Szent isten, ennek a kisgyereknek odafagyott a lába a kôhöz!

A másikat már óvatosan engesztelték föl, mert az még jobban összebarátkozott a márvánnyal. A vakarás kiderítette, hogy talpatlan csizmácskákban léptem a közszereplés terére, s azért nem tudtam róla többet elmozdulni. Ami jeget, havat fölszedtem útközben, az álltomban elôször elolvadt a meleg talpam alatt, azután megfagyott, és hozzátapasztott a kôhöz.

– Sebaj, kikerül a maga foltjából – nyomogatta a lábam Sor doktor úr, ahogy ott feküdtem összeszorított szájjal a követünk ölében. Tudta a doktor, hogy a kenyérsütögetô asszony fia vagyok, hiszen én vittem hozzájuk minden pénteken a kenyeret, azon melegen, ahogy a kemencébôl kiszedtük, és különben is ismerte a fajtámat, hiszen a szegények doktora volt a kis, kopasz ember. Hanem azért azt mondta, hogy jó lenne elszalajtani Deskóért, a városi elôfogatosért.

És így ültem életemben elôször úri hintón, amely csak lépésben haladhatott a bôrruhás kiskunok és berlinerkendôs asszonyok sokadalmában, akik eltûnôdtek a templomtéren, meg a világi dolgok változandóságán. Sokan még akkor is törülgették a szemüket a meghatottságtól, és dicsérték a szép úri kitalálást, különösen a nôi nemen levôk, egy-két öreg szüle azonban elégedetlenül reszkettette a fejét, hogy az urak már a templomból is panorámát csinálnak, és szavalatot tartanak az oltár elôtt.

– A mi kisfiunk volt az, sógorasszony – próbálta mentegetni apám, anyám az urakat, ha ismerôst láttak egy-egy tanakodó csoportban. De aztán felhagytak a népek fölvilágosításával, mert a népek hol kinevették ôket, hol zavartan hümmögtek, hogy mi érhette Márton sógorékat ezen a szent napon. Majd éppen az ô gyereküket karolják fel az urak Krisztus urunk áldott születésén. Nagyon fehér képû volt a fiatal, aki papolt, a szaván is érzett, hogy mandulával etetik azt otthon, bizonyosan valami nagy nembül való úrfiú volt, ugyan úri kisasszony is lehetett, mert nagyon sergette-pergette magát.

Én pedig nem éreztem semmit a királyi dicsôségbôl, amellyel bevonultam a Daru utcába, csak azt éreztem, hogy parázs sütögeti akkor lenyúzott talpaimat. És ekkor támadt elôször világtalan kis agyamban az a gondolat, hogy van egy téli Isten is, aki más, mint az az Isten, aki a nyarat mosolyogja.

Bölöni Domokos

A falu szélén sebtében kialakított parkolóhely várja a látogatókat, karszalagos ôr igazoltatja az érkezôket, akik innen a kétfelôl korláttal jelzett keskeny gyalogfeljárón teszik meg a kilométernyi távot a temetôkig. Az érkezôk tudják, miként kell viselkedni. Az ôrnek nem szabad ellentmondani, a sétaút kijelölt sávjáról nem szabad sem jobbra, sem balra el- vagy letérni, mert a jelzôlámpák azonnal kigyúlnak, megszólalnak a szirénák, ott teremnek a fegyveresek, elkapják a vakmerôket, kemény bírságot rónak rájuk, eltávolítják ôket a körzetbôl, a továbbiakban pedig számolniuk kell bizonyos következményekkel. "Kis beszélgetésre" idézik a családfôt – akik megúszták, sosem tértek vissza, örökre elkerülték az elátkozott zónát.

Két tábornok is hazalátogatott, állítólag hogy tegyenek valamit szülôföldjükért. Az egyik Bukarestbôl érkezett, amikor még száznál is többen lakták a települést, tiszteletére az elöljárók találkozót szerveztek "a falu gyermekeivel", sört és miccset hozattak, lacikonyhán sült a hús, szabadtéri színpadon az ország vezérét és tudós asszonyát dicsôítették iskolás gyermekek, a tábornok megígérte: leaszfaltoztatja az oda vezetô utat. Végigjárta a fûre telepedett családokat, barátságosan elbeszélgetett velük, koccintott a rokonokkal, gyerekkori pajtásokkal, majd beült a terepjáróba, és soha többé színét sem látták.

Budapestrôl jött a másik magas rangú faluszülött, civilben, és titokban, ottjártáról csak távozása után szüremlett ki ez-az.

Némelyek tudni vélték, hogy ô lôtte meg negyvenben az egyik felszegi legényt, vetélytársát a szerelemben, majd a Küküllôn átgázolva szökött Marosvásárhelyre, amely akkor megint Magyarország volt.

Ez a tábornok éppen ott hagyta kocsiját, ahol sokkal késôbb a parkolót létrehozták, és a fôutcát elkerülve a kertek fölött sétált végig. Ottjártáról csak a Pipás Gyuri sírjára helyezett kis koszorú tanúskodott, piros-fehér-zöld szalaggal. A következô temetés elôtt fedezték fel a gödörásók, el akarták adni a medgyesi piacon, rájuk csapott a rendôrség, kijöttek, helyszíneltek, fényképeztek, vallatták az embereket, de bizony bottal üthették a magyar tábornok, vagyis a Pipás Gyuri fiának a nyomát – ôt sem látta többé a zónában senki.

Akkor már mindenki menekült onnan, mintha valami nehéz nyavalya tizedelte volna a lakosságot. A nyomorúság is kitûzte konkolyból font koszorúit a porták kapuira. A két világégést, Szibériát túlélô férfiak haltak megalázó halált, tetvektôl s poloskáktól ugyan már nem, de bolhák ezreitôl gyötörve, szalmatörekkel töltött surgyéikon senyvedve, az éhhalál szélén könyörögve, hogy méltatlan életüket befejezhessék: vegye immár magához ôket az Úr.

Két irányba menekültek: a fiatalok városra szegôdtek, ipari munkára, az öregek kiszökdöstek a dombon feketéllô temetôkbe. Az elsô kettôt felhagyták, megteltek rég, a harmadikba még temetkeztek hébe-hóba, az újat éppen ott nyitották, ahonnan fél szemmel a falura lehetett látni, a behuppant hant alól is – estelente felszivárgott a kóréval fûtött tûzhelyek fanyar füstje s a készülô vacsora kedves illata: párolgó puliszka, édes tej.

Ettôl lehet jól pihenni a feltámadásig.

Amikor becsapódott a semmibôl az a valami, amirôl nem szabadott beszélni suttogva sem, már nagyon gyéren lakták a zónát. Kutyából- macskából igen. Népbôl szinte semmi.

Jött egy tengerész, tényleg pipa lógott a szájában, mondta: földet vásárolna, gazdálkodni szeretne. Hogy ne érezze a hánytató ringást, az örök tengeribetegséget. Hát a föld nem eladó, mondták a téeszirodán, de tessék beköltözni, amelyik házba óhajtja, tessék szántani-vetni-aratni, ahol csak óhajtja a Marinár úr. A tagbaszakadt, szakállas férfiú csakhamar be is rendezkedett a Galambos Minya portáján, három jövedicsi dolgozta a földet, mert ô maga nem ült sem lóra, sem traktorra. Havonta érkezett valamelyik barátja sok-sok palack erôs itallal, gitáros bandával, nôkkel. Mulattak, dorbézoltak, zengett- zúgott a táj, kerülték a vadak.

A Marinárt egy ilyen buli után ütötte meg a guta. Összeszedték, elvitték, híre-pora.

Amikor az a kis robbanás történt, két tucatnyi házszám élt a zónában. Család csak egy, a Pásztoroké. Két testvér osztozott egy asszonyon, csináltak hat gyereket. Juhokat tenyésztettek, disznót hízlaltak a savón, kutyáik tartották távol a vadakat, miután a Marinár vitorláiba belekapott a halál szele.

Az asszony egyszer csak megharagudott az embereire, felkapta kölykeit, és egy erdôlô autóval úgy elpályázott, azóta se látta senki.

A Pásztorok elhajtották a nyájat, felhúzódtak a havasra, ahol csak távoli csillagok kóbor fényeként pislogott le éjszakáikra a sokoldalúan fejlett szocializmus tiritarka ege.

A magatehetetlen öregeket sorra vitte autó, gyászkocsi.

Kórház, temetô. Kórház, temetô.

A robbanás után teljesen elszigetelték az övezetet. Ember se ki, se be. A kráter a Zinger Berci Dováda udvarán tátongott, idôvel belecsúszott a félrecsapott kalapú házikó is, amelyben éppen tököt fôzött Zinger Berci Dováda, disznótököt, magamagának. A tök szabadon termett kinek-kinek a kertjében, döblec is, azt a fogatlan vénember az ínséges téli napokra tárolta. Zinger Berci kicsit hibbant volt, minden falunak van egy Bercije. Aki nem akart aláírni. Addig verték, míg meg nem johászodott. Kézzel, lábbal, gumibottal, orrba, szájba, vesébe, májba. Mire megjött az esze, már el is ment voltaképpen.

Berci nagy énekes volt. Kedvence: Nincsen olyan lány, mint a magyar lány. Harmincnyolcban emiatt verték a talpát, bikacsökkel. A magyar lányt kicserélte Singer varrógépre. Nincsen olyan gép, mint a varrógép, mert a varrógép Zinger varrógép.

Így lett belôle Zinger Berci, aztán pedig Zinger apó.

Apó korában Zinger Berci házról házra járt, kezében egy piszkos papiros, könyörögve kérte: írják alá. Hivatalos, hivatalos, dováda, dováda, hadarta-sodorta a szája.

Reszketett minden ízében.

Zinger apó "hivatalosan" Zinger Berci Dováda.

A robbanás csak annyi volt: pukk. Az élet máris ment tovább.

Maradt a halál. Zinger apót felpakolták egy fehér autóba. Meglátta oldalán a piros jelzést, bátorságra kapott, vetette a keresztet. A fehér köpönyegesek azt mondták, ki kell vizsgálni, hogy nem lett-e valami baja attól a fránya pukkantástól.

És ôt sem látta azóta senki.

*

A falu szélén sebtében kialakított parkolóhely várta a látogatókat, karszalagos ôr igazoltatta az érkezôket, akik onnan a korláttal védett keskeny gyalogfeljárón tették meg a kilométernyi távot a temetôkig. Volt, aki meg tudott egyezni az ôrrel, talált a szavuk, vagy valamit nyújtott neki. Az ôr is emberbôl van, ha leveszi a karszalagot, éppen olyan beteg, mint akik már odafönt vannak.

A protekciósok aztán nem is fárasztották magukat a temetôkig, hanem megvárták, míg az ôr kikapcsolja a riasztót, négy perc, öt perc, és átbújtak a korlát alatt, nézték a krátert.

Fényképezni nem lehet, persze. Ezért nincs semmi nyoma a Fehér Idegennek. Többen esküsznek, akik lefizették a karszalagost, hogy ott ült a kráter szélén, és nézett befelé.

Amikor Nagyszebent, Luxemburggal együtt, Európa kulturális fôvárosának nyilvánították, összetalálkozott néhány zónabeli, és otthagyva a tömegrendezvényt, beültek egy kocsmába. Mind az öten látták a Fehér Idegent, egyikük Fehérbe Öltözöttnek mondta, a másik Felcsernek, a harmadik Hemingwaynek nevezte, a negyedik nem tudott nevet adni neki. És így tovább.

Amikor elsôre odanézel, nem látsz semmmit, senkit.

Figyeled, hogy mitôl keletkezhetett a szürkészöld tölcsér a Zinger apó kunyhója mellett, és hirtelen ott látod azt az alakot, kifogástalan fehér öltözékben, félprofilban, ojjé, tisztára Hemingway, mondja az, aki olvasta Az öreg halász és a tengert, így utólag elgondolva: tényleg.

A Fehérbe Öltözött azt figyeli, hogyan csúszik lassan-lassan a Zinger apó kunyhója a kráterbe.

Te is tanúja vagy, de nem tudsz mit kezdeni a látvánnyal.

Feléd fordul a Fehérbe Öltözött, kezében gépfegyver, megvillan a szeme, és ratatatatatatatatatatatata.

Fejvesztve vágod magad hasra, majd kúszni próbálsz, ahogy katonáéknál tanultad. Ekkor az ôr visszakapcsolja a riasztókat, és meg vagy menekülve.

Csodálatos érzés.

Minden pénzed odaadnád, csak még egyszer átélhesd.

A nagyszebeni ötök megegyeztek, hogy levelezni fognak, tartják a kapcsolatot a világhálón. Bukarest, Budapest, Tállya, Aach, Long Island. Nincsenek távolságok.

Egyikôjük karácsonykor is hazajött. Tállya Európa közepe, szinte kötelezô kimozdulni.

A zónaalji kisvárosban mondták, az ôr már nem az, aki volt. Az meghalt. Namármost, aki ott hal meg, magyarázták ennek a tállyai utazónak, azt kötelezô oda temetni. Mostanában már csak karszalagos ôröket temetnek a zóna új temetôjébe. Ahonnan hallani a puliszkavíz gôzének sistergését a fedô alól.

Tállyai János úgy ment föl, hogy az új ôr direkt megörvendett neki.

– Nincs itt senki, uram – panaszolta. – A katonákat visszavonták, kikapcsolták az áramot is, mert minek. A parancsnok úr jól megviccelt. Hát mit ôrizzek én, ha itt már semmi, de semmi nincsen?

A lepusztult táj teljes jogú birtokosa a természet. A megmûveletlen földek bôven termik a gazt, a források, patakok tövében sûrûsödnek a bokrok, újjászületik a fûz és az éger birodalma, apróvadak paradicsoma ismét a határ, az erdô óvatosan leküldi sarjait, bozontos ciheresek tucatjai mutatják a csendes diadalt. A kutyák elvadulnak és farkasokkal társalkodva verôdnek falkákba, borz ássa vészkijáratos barlangjait, róka piszkít bele s foglalja is el nyomban, mert a finnyás mester nem bírja a másik bûzét, nyulak futkároznak, ôzek szökdécselnek, két lompos medve is cserkészetre indul, csak a macskák élettere szûkül folyvást, mert omlanak össze a házak, a padlásokon pedig a bagoly az úr. Az ég rezervátumát madarak uralják, ölyvek, héják, sasok, a csókák, varjak elhúzódnak a városok irányába, ez a polgárosodó réteg nem bírja civilizáció nélkül, a galambrajok is megritkulnak, a vadon törvénye uralkodik megint. Eltûnnek a demarkációs vonalak, egységes a táj, a fôutcán vaddisznócsorda csörtet, a kan nekimegy a ráugató kutyának, majd semmitôl sem zavartatva kikurkásszák az utolsó pityókákat is az egykori veteményesekbôl.

Defilál a máter natúra, nevet az ôr. Majd hirtelen ötlete támad.

– Izé. Tisztelt uram. Ha elvinne a túlsó oldalra, a Magyar Mezô felé. Jó az út, nincs feltörve. Tilos vonal, tudja. Akkor kedvére végigjárhatja a falut. Nekem is van családom, kérem. Hát mit vétettem, hogy ne lehessek otthon, amikor jön az angyal?

*

Tállyai János elfuvarozza az ôrt, ad neki száz eurót. – Na, ilyen taxin sem utaztam – örvendezik a fiatalember. – Hogy a sofôr fizesse a viteldíjat.

Eltûnik egy kanyarulatban. Csak súlyos táskája látszik még, aztán kész.

Most már tied a világ, suttogja Tállyai János.

Behajt a falu közepébe.

Az egykori szégyentáblánál parkolja kocsiját. A községháza elôtt a kis téren, a piacon, fehér kerevet, a szélén ül egy fehér ember.

Megesküszik Tállyai János, hogy befelé jövet még nem volt ott semmi. Ott még akkor semmi sem állt. Senki sem ült.

A Fehérbe Öltözött nem olyan, mint Hemingway, sem olyan, mint az Isten. Semmilyen, mert nem lehet megállni elôtte. Tállyai Jánosnak efféléket rebeg a szája: – Tisztíts meg izsóppal és tiszta leszek, moss meg engem és fehérebb leszek, mint a hó.

Az idegen pedig ezt mondja tengermély baritonján: – Ha vétkeid skarlátpirosak, lehetnek-é fehérek, mint a hó, ha vörösek, mint a bíbor, lehetnek-é fehérré, mint a gyapjú?

Súlytalan lebegés, szép ájulat. Simogatja lelkedet a Fénylény.

Mikor magához tér, nem mutat idôt az órája.

Az egész falu egyetlen nagy fehér kerevet. Nagy pelyhekben, puhán hulldogál a hó.

A Fehérbe Öltözött ott ül az anyósülésen. Tállyai János kuncogna. Röhejes, nem? Ilyen potyautas, mindjárt az ôr után. De mukkanni nem mer, az idegen pedig néma. Úgy siklik a kocsi a dûlôk között, mintha ûrhajó volna. Nem látszik az út a sûrû hótól, mégis biztosan vezeti. Amikor kiér végre az A–13-as útra, üres az anyósülés.

Gyenge forgalom a E–60-ason is. Magától megy a masina. Egy ugrás a Királyhágó.

Nincs már messze onnan Tállya. Várja ôt is a családja.

Hazaér az áldott karácsony szép virradatára.

Nem kérdik, hogy hol járt szentkarácsony-estén.

Harmadnap nagy piros foltok ütnek ki a testén.

SZEREPLÔ SZEMÉLYEK, a megjelenés sorrendjében

MESÉLÔ

ANGYAL, két kísérôvel

GÁSPÁR: \

MENYHÉRT: ?a három pásztor

BOLDIZSÁR: /

HERÓDES, a király

ÍRÁSTUDÓ, két kísérôvel

JÓZSEF

SZÍNHELY

Júdea, csikorgó tél

ÉNEK (miközben a nézôtéren fokozatosan kialszik a fény): Csendes éj…

1.KÉP

(Künn a mezôn)

MESÉLÔ (be, fény csak rá. Figyelmet felkeltô érdeklôdéssel, kíváncsian, többször is): Szabad-e bejönni betlehemmel? (a nézôk igenlésére folytatja. Mint aki messzi útról érkezett, megfáradva félrehúzódik): … amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes király idején, íme… (a színt mutatja, ahol a pásztorok alusznak. Fény a pásztorokra, a háttérre): valának pedig pásztorok azon a vidéken, akik künn a mezôn tanyáztak és vigyáztak éjszakán az ô nyájok mellett. És ímé az Úrnak angyala hozzájok jöve, és az Úrnak dicsôsége körülvevé ôket: és nagy félelemmel megfélemlének (vakító fényesség. A három pásztor térdre tápászkodik, s felnézve csodálattal meghódolnak).

ANGYAL (megjelenik a két kísérôvel): Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek nagy öröme lészen: mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Ez pedig néktek a jele (az égen fénylô csillagra mutat): találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.

ANGYALOK KARA: Dicsôség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!

ÉNEK (az angyalok által): Mennybôl az angyal… – Pásztorok, pásztorok örvendezve…

GÁSPÁR (magas hangon): Csodálatos fényben égô csillag!

MENYHÉRT (szintén): Csodálatos fényben égô csillag!

BOLDIZSÁR (hasonlóképp): Csodálatos fényben égô csillag!

PÁSZTOROK (együtt közelednek a csillag felé, énekelve): Mely mutatja, hogy megszületett a Királyok Királya, kinek jövetelét a próféták egykor megjelentették.

ANGYALOK KARA (az oltárról átnyújtják a pásztoroknak az aranyat, tömjént, mirhát, majd távoznak)

MESÉLÔ: És lôn, hogy mikor elmentek az angyalok o tôlök a mennybe…

GÁSPÁR (félbeszakítja a mesélôt): Te, figyeljetek csak egy kicsit! Én azt mondom, hogy menjünk el mind Betlehemig, és lássuk meg e dolgot, amelyet az Úr megjelentetett nékünk.

MENYHÉRT:

Úgy van! Pásztorok, keljünk fel,

hamar induljunk el

Betlehem városába,

rongyos istállócskába,

siessünk, ne késsünk,

még az éjjel Betlehemben lehessünk!

MESÉLÔ:

Ó, te áldott Jutka asszony,

kelj fel az ágyadból,

szolgáidat, leányidat

keltsd fel az álmukból!

Siessenek túrós, mákos,

szilvás lepényt sütni,

ha akarnak velünk együtt

Betlehembe jönni!

2.KÉP

(HERÓDES: királynál)

MESÉLÔ: Elmenének azért sietséggel…

GÁSPÁR: Hol van a zsidók királya, a ki megszületett?

MENYHÉRT: Mert láttuk az ô csillagát napkeleten…

BOLDIZSÁR: És azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki.

MESÉLÔ: Heródes király pedig ezt hallván, megháborodék, és vele együtt az egész Jeruzsálem.

HERÓDES (trónusán ülve megkoronázottan a templom közepén, írástudókkal környezve): Minô jelrôl tudjátok, hogy a király, kit kerestek, megszületett?

GÁSPÁR: A csillagról tudjuk…

MENYHÉRT: …mely megmutatta Keleten…

BOLDIZSÁR: …hogy megszületett.

HERÓDES (dühösen): Ha azt hiszitek, hogy uralkodik, mondjátok csak meg nekem!

GÁSPÁR: Valljuk, hogy ô uralkodik.

MENYHÉRT: S ezért jöttünk távoli földrôl misztikus ajándékokkal…

BOLDIZSÁR: …hogy imádjuk. (a pásztorok félreállnak)

HERÓDES: Ó, ti írástudók, kérdezlek benneteket, mit láttok írva a könyvekben a gyermekrôl? (az írástudók tétováznak, majd a legbölcsebb)

ÍRÁSTUDÓ: Uram, próféták mondásaiban látjuk, hogy Krisztus a júdeai Betlehemben, Dávid városában születik, mert így írta meg a próféta.

ÍRÁSTUDÓK KARA: És te, Betlehem, Júdának földje, semmiképpen sem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között: mert beloled származik a fejedelem, aki legeltetni fogja az én népemet, az Izráelt; mert ô megmenti népét a bûnöktôl.

HERÓDES (a pásztorokhoz): Menjetek és szorgalmasan kérdezôsködve tudakoljátok a gyermeket, és ha megtaláljátok, térjetek vissza nékem hívül, hogy tudtomra adhassátok, hogy én is elmenjek és tisztességet tegyek néki.

MESÉLÔ: Ôk pedig a király beszédét meghallván, elindulának. És mikor meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendezének.

PÁSZTOROK (mutatják): Íme a csillag!

GÁSPÁR: Elôttünk megy ismét a fényes csillag, mit Keleten láttunk.

ÉNEK (az angyalok által): Ó gyönyörû szép, titokzatos éj…

3.KÉP

(Istállóban)

JÓZSEF: Kik ezek, akiket a csillag vezet hozzánk, idegenekhez, hallatlan dolgokat hozva?

ÉNEK (a pásztorok által): Gáspár, Menyhért, Boldizsár…

PÁSZTOROK: Mi, akiket láttok, Tharsis, Arábia és Sába királyai vagyunk. Ajándékot hozunk most született Krisztus király urunknak, akit imádni jöttünk, csillagtól vezetve.

JÓZSEF: Íme a gyermek, akit kerestek, immár siessetek, és imádjátok, mert ô a mi megváltásunk.

PÁSZTOROK: Üdvöz légy, népek fejedelme!

GÁSPÁR: Vedd, király, az aranyat!

MENYHÉRT: Vedd a tömjént, ki igazán Isten vagy!

BOLDIZSÁR: A mirhát, temettetésed jelét!

ANGYAL (megjelenik): Beteljesült minden, amit a próféták megmondottak, menjetek haza más úton, nehogy büntetés érjen, mint ily nagy királynak árulóit.

GÁSPÁR: Ó, égi király, kit nagy tisztelet kísér; íme, istállóban születik, ki magába zárja a világot; jászolban fekszik, ki a felhôk között dörög.

PÁSZTOROK Téged, Isten, dicsérünk!

ÉNEK (mind): A kis Jézus megszületett…

MESÉLÔ: És mivel megintettek, hogy Heródeshez vissza ne menjenek, más úton térének vissza hazájokba. Kedves testvéreim! Ez volt a történet. De soha ne feledjük el, hogy úgy szerette Isten e világot, hogy az ô egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ôbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

PÁSZTOROK (az elôtérbe jönnek. Regölnek):

Adjon az Isten ennek a háznak

s minden lakójának

öt rôf kolbászt,

négy zsák búzát,

három akó bort,

két jó lovat,

egy véka aranyat,

kedve szerint hideget,

meleget

s egészségbôl is

eleget!

GÁSPÁR (távozóban visszakiált):

Nem féltem lépni a hóra,

szavamat fordítom jóra:

mint lyukas zsákból a lencse,

úgy dûljön rád a szerencse!

MENYHÉRT (szintén):

Kicsi vagyok, székre állok,

onnét egy nagyot kiáltok,

hogy mindnyájan meghalljátok:

– Boldog új évet kívánok!

(az elôadást karácsonyi énekek, ajándékosztás követheti)

*Forrás: Biblia, Tractus stellae, népköltészet

Czirják Árpád

Mesék Zsófinak

Egyszer valahol, a hidegen kéklô havasokon túl, a rengeteg erdôkkel borított hegyek lábánál volt egy kicsi falu. Pontosabban nem is volt olyan kicsi, csak a környezô csúcsokról nézve törpültek össze a házak, s vékonyodott cérnaszállá a girbe- görbe utcákon alácsobogó patak, amelynek vizét vályúban fogták fel a helybeliek, hogy a legelôrôl hazatérô csorda legyen ahol oltsa a szomját.

A falu messze volt minden más településtôl, s olyan hepehupás út vezetett oda, hogy már csak a madarak merészkedtek arra szállni. Jobbára idôs emberek lakták, akik hajdanán a favágásból, szénégetésbôl tengették életüket. A fiatalok könnyebb munkát keresve régen elmentek hazulról, s mindössze három család maradt, akinek az udvarából még hallatszott a gyerekzsivaj. Szünidôben azonban minden megváltozott. Egyik napról a másikra megélénkültek a házak, hazatértek a gyerekek, s velük az unokák is a téli ünnepekre. Hajnalonként a levágásra ítélt malacok sivítoztak versenyt egymással, napközben a szánkózó gyerekektôl volt hangos a hely.

A nagy nyüzsgés láttán a bölcsek tanácsa összeült, s bajszukat morzsolva elhatározták, hogy egy rendkívüli meglepetést készítenek karácsonyra. Mivel az angyalok az utóbbi idôben igencsak megfeledkeztek az idôs emberek lakta faluról, eldöntötték, hogy ôk maguk állítanak egy fenyôfát a templom elôtti téren, amire az asszonyok minden szépet és fényeset ráaggatnak. Legyen figyelmeztetô jel a szárnyas égi jótevôknek, hogy ne feledkezzenek meg az idén arra repülni. Az elhatározást tettek követték. A hat idôs férfi egy metszôen hideg reggelen, amikor a lehelet is megfagyott a levegôben, elindult az erdôbe, hogy megkeresse és megjelölje a legszebb fenyôfát, amit majd kivágnak és a faluba szállítanak. A déli hegyoldal felé igyekeztek, ahol emlékezetük szerint a falut környezô erdôségek legszebb fenyôje uralta a helyet. Szép szabályos koronája méltósággal borult a tisztásra, ágain madarak és mókusok tanyáztak, tövénél a földig érô gallyak között állatok találtak menedéket. Alatta pihentek meg a tûzifát gyûjtô szegény emberek, s az öregasszonyok tudni vélték, hogy az óriásfenyô hajdanán egy elcsatangolt gyermeknek nyújtott hetekig menedéket a fagy elôl. Suttogták néha, hogy egy jó tündér lakik az óriási fenyôben, amelyet még a komor favágók is nagy tiszteletben tartottak. De hirtelen buzgóságukban mintha a régi bölcsességük elhagyta volna ôket, ki akarták vágni a fenyôt. Ahogy fennebb haladtak a téli erdôben, megeredt a hó, s percek alatt akkora pelyhekben hullt, hogy nem látták, merre járnak. Miközben térdig, majd derékig süppedtek a hóba, a mind sûrûbbé váló bozót összekarmolta az arcukat. Öreg este lett, amikor a hegy túloldalán levô falu fényeit megpillantották. Fagyott kézzel-lábbal, szekéren vitték másnap haza ôket, s néhány napnak kellett eltelnie, amíg a helybeli fiatalabb férfiak egy csoportja elindulhatott, hogy kivágja az óriásfenyôt. A derûs reggelen, amikor már megroskadt a hó, könnyedén értek el a tisztásra, s rövid tanakodás után baltával estek neki a fenyô vastag törzsének, hogy majd könnyebben tudják elfûrészelni. Amikor a baltát beleütötték a fába, az egyikük mintha síró hangot hallott volna: ne bántsátok a fenyôtündért. A másik két férfi mérgesen szólt rá a társukra, hogy csak képzelôdik, mivel útközben túl gyakran húzta meg a lélekmelengetô pálinkásbutykost. Amikor a fa törzsének a másik oldalába vágták a fejszét, csodálkozva vették észre, hogy azalatt a túloldalon ejtett lék nyomtalanul eltûnik. Estig kerülgették a fát, de a fûrészt sehogyan sem tudták beleilleszteni, mert a kérge pillanatok alatt visszanôtt, s ahogy telt az idô, már mind a hárman hallani vélték a fa mélyébôl kiszivárgó sóhajtásokat. Szürkületkor ledobták a baltákat, majd miután pihentek egy keveset, szégyenkezve hazaindultak.

Mivel két nap múlva karácsony volt, a következô napon a faluba az ünnepekre hazatért fiatal férfiak indultak el a fenyôfáért. Útközben hetykén bizonygatták, hogy a motoros fûrésszel percek alatt elvégzik azt, amibe a helybelieknek beletörött a "bicskája". A déli oldalra hamar kiértek, s láttukra a mókusok riadtan bújtak meg az óriásfenyô ágai között. A motor felburrogott, s a fûrészlapot nekifeszítették a fenyô törzsének, de mintha ércbe vágott volna, a fûrészlap visszapattant, majd darabokra tört szét, s a favágók arcát is megsebesítette. Harmadik társuk nehezen tudta ôket levezetni a hegyrôl, hogy otthon bekötözzék sebeiket.

A falura nagy szomorúság borult, az asszonyok a pórul járt férfiakat ápolták. Így jött el a karácsony este, amely enyhe napok után farkasordító hideget hozott. A betlehemezô gyerekek éppen az utolsó házból jöttek ki a felszegen, amikor a nagy fényesség majd megvakította ôket. Feltekintettek a hegyoldalra, s úgy tûnt, hogy a fenyô, amelyet a férfiak nem tudtak kivágni és a faluba hozni, mintha ezüstlángra lobbant volna. Csúcsa köré odagyûltek a csillagok, s ezüstport szórtak az erdôre. Mire a pletykára éhes Biri ángyó, aki szokása szerint egyik házból a másikba lopakodott, az alszeget is fellármázta, már a faluban levô fák is különös fényben tündököltek. Még a süket kovács göcsörtös körtefája is mintha kiegyenesedett volna, s pici csillagok ragyogtak az ágain. A templomból kitóduló emberek, köztük a messzi idegenbôl érkezett vendégek is, csak ámultak, ahogy a hulló csillagporban egyre szebben fénylenek a fák. A hírre a betegek meggyógyultak, s minden házban ajándékkal teltek meg a szobák. Valaki csendesen énekelni kezdte a Mennybôl az angyalt, s azon az éjszakán mindenki nagyon boldog volt.

Bár egyesek szerint csak a hirtelen lehûlést követô hidegben képzôdött zúzmarát nézték csillagpornak a falu lakói a derûs éjszakai holdvilágban, a vendégek vitték a hírt az Óperenciás- tengeren túlra. A falu egyszerre ismert lett, s a sok látogató miatt a hatalmasoknak mûutat kellett építeni, élelmes fiatalok pedig vendégfogadókká alakították át az öreg családi házakat. Ezután minden karácsonykor, de az év más napjain is vendégek sokasága lepte el a falut abban reménykedve, hogy a Fenyôtündér egyszer még visszatér. Talán ôt várjátok ti is?

Bodolai Gyöngyi

Jónás mindössze másfél kiló volt, sárgáskék arcocskáját mintha összegyûrt papirosból tûrögette volna valaki. Pár hete érkezett, két hónappal korábban a tervezettnél, azóta ijesztôen tekergô kábelek tartották benne az életet. A szeplôs, sovány fiatalasszony, aki rajta kívül még 5 gyereket hozott a világra, csupán egyszer nézte meg, akkor sem idôzött sokáig a fertôtlenítôszagú kórteremben. – Ilyenkor, ünnepek elôtt sok a munka – mentegetôzött a fehér köpenyes, szigorú hölgynek, aztán szedelôzködött is, hogy nehogy lekésse a karácsonykor igencsak megszaporodott, külföldi rendszámú jármûveket. Arról azonban hallani sem akart, hogy lemondjon a ráncos csöppségrôl, aki fogatlan szájával tátogva nyelte a levegôt, és nem reagált szülôanyja közelségére.

– Kicsi maszkura – simogatta hangjával az ôsz hajú ügyeletes nôvér, amikor szentestén ketten maradtak a szobát vastag vakolatként burkoló csendben. Egy régi, decemberi délelôttre gondolt. 18 éves volt, szabályos arcú, büszke, karcsú lány. Hosszas huzavona után azon a téli délelôttön írta alá, hogy nem tart igényt a testében szunyókáló, párhetes életre. Azóta rosszindulatú daganatként növekedett lelkében a magány.

– Volt egyszer egy bohóc, aki sosem tudott sírni, még akkor sem, amikor nagyon szomorú volt – suttogta a parányi legényke fülébe kislánykora kedvenc meséjét. Az ölében szuszogó, ráncos- meleg csomag jólesôen nyújtóztatta ki vékony végtagjait, aztán alig észrevehetôen elmosolyodott. Az idôs asszony nem látta a leheletnyi mozdulatot, magához szorította a gyereket, és mesélt, mesélt.

A környezô házakban szinte egyszerre gyúltak fel a karácsonyfák fényei. Csak ôk ketten üldögéltek a félhomályban. Körülöttük emberi szemnek láthatatlan világosság töltötte be a teret.

n.sz.i.

Sem fenyôillat, sem száncsengô nem volt azon az éjszakán, csupán hangtalanul egymásnak lökôdô percek. Álmos-fehér hajnali fák közt robogtunk az ünnep fogadására. Valahonnan, nagyon messzirôl régi karácsonyok hôsei követtek: bundás kabátjában idôsiettetô hintákon keringve apám, hûvös ujjaival ezüstpapíros szaloncukrokat bogozva nagymamám. – Még egy fél óra – a fehér köpenyes, barna férfi hangja meleg hullámokban simított végig rajtam. Hanyatt feküdve, állva, ülve számoltuk a perceket. A folyosóról ernyedt, nôi hang szûrôdött be a szobába. A nulladik pillanatban magasba feszült testtel hallgattam a fejem fölött vánszorgó óramutatók kalapálását, aztán végtelen egyszerûséggel bukott ki belôlem a 39 hétig ôrzött csoda. Megmosdatták, aztán letették mellém az ágyra. A mosolyogva fölénk hajoló emberek alakja egy csapásra illuzórikus messzeségbe olvadt. Ebben a pillanatban csak mi ketten népesítettük be a földgolyót.

Ez volt számomra a legtökéletesebb szenteste. Pedig nem is december, hanem május vége volt, ráadásul délelôtt. Amikor azonban megpillantottam a fénybe csomagolt, bömbölô, vekni nagyságú jövevényt, biztosan tudtam, hogy az ünnep nem zárható piros betûs kalendáriumokba, és bármennyire tudatosan készítjük elô lelkünk befogadására, a legváratlanabb idôpontokban és helyszíneken talál ránk az isteni öröm. Karácsonyfa alatt vagy kórházi ágyon, év- és napszaktól függetlenül, valahányszor az ôszinte szépség és ártatlanság teremtésének részeseivé válunk.

Nagy Székely Ildikó

Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna az ünnephez kapcsolódó szokások nélkül. Mindezekbôl mára hagyományôrzô szándékkal felelevenített kedves emlékek maradtak. A karácsony azonban sokaknak ma is a legmeghittebb, szent ünnep, amely nem lehet teljes a templomi szertartások és szokások nélkül.

A decemberi népszokások sorát a Luca napja nyitja. A hiedelem szerint december 13-án a téli hosszú éjszakákkal, vagyis a sötétséggel Szent Luca átalakult boszorkánnyá. A boszorkányok elriasztására a kulcslyukba fokhagymát dugtak, az ajtófélfába kést állítottak, az ajtóra fokhagymával keresztet rajzoltak vagy a seprût keresztbe rakták.

E napon semmit se volt szabad kölcsönkérni vagy adni, nehogy az a boszorkányok kezére jusson. A lányok Luca napján jósolták meg jövendôbelijüket. A hagyomány szerint a nôk nem dolgozhattak, mert ha Luca napján fonnának vagy varrnának, nem tojnának a tyúkok. Luca napján a fiúk elindultak meglátogatni az ismerôs házakat és jókívánságaikért cserébe adományokat vártak. Ha ez elmaradt, akkor viszont átkokat szórtak a házra.

Az ünnep elôtti negyedik vasárnap kezdôdik és december 24-ig tart az advent, ami egyben az egyházi év kezdetét is jelenti. Négy hete a karácsonyra való elôkészület idôszaka. Újkeletû népszokás az adventi koszorú készítése: karácsony közeledtével minden vasárnap eggyel több gyertyát kell meggyújtani. Az estéket egykor a gyertya mellett, adventi dalok éneklésével töltötte a család.

Karácsony napján az esthajnalcsillag feljövetele után került sor az ünnepi vacsorára, amely elôtt azonban a gazda nem mulasztott el az udvaron a levegôbe lôni, és ezzel elkergetni a gonosz lelkeket. Eközben a gazdasszony mindent elôre kikészített az asztalra, mert a vacsorát végig felállás nélkül kellett elfogyasztani. Imádkoztak, majd elsô fogásként mézbe mártott fokhagymát, dióbelet ettek, ugyancsak gonoszûzô céllal. Karácsonykor a ház körüli állatokat gondosan ellátták, mivel különös hiedelmek kapcsolódtak hozzájuk. Voltak, akik azt tartották, hogy az állatok karácsonykor beszélni tudnak. Egyes országokban szokás volt az állatoknak kis karácsonyfát állítani, bár ezt a pogány eredetû szokást az egyház tiltotta.

A ma is tovább élô szokások szerint a karácsonyi asztal elképzelhetetlen hal, beigli, valamint dió és a család összetartását szimbolizáló kerek alma nélkül. Sok helyen vacsora után ma is annyi szeletre vágnak egy almát, ahányan ülnek az asztalnál, mondván: amilyen kerek az alma, olyan kerek, összetartó legyen a család a következô esztendôben.

Karácsony napján a népszokások célja a gonosz, ártó szellemek elûzése zajkeltéssel, állatbôrök, jelmezek, álarcok viselésével. Ekkor kerül sor a betlehemezésre is: ezt a játékot eredetileg templomokban, majd késôbb házakhoz járva adták elô a gyerekek. Gyakran állatok is szerepeltek benne, a gyermek Jézust pedig élô kisbabával jelenítették meg. A szereplôk – pásztorok, angyalok, Mária, József – ma is eljátsszák a Jézus születésérôl szóló bibliai történetet, majd átadják ajándékaikat, jókívánságaikat.

Ezután a háziak megvendégelik ôket.

Karácsony napjával egy újabb ünnepi szakasz veszi kezdetét, a karácsonyi tizenketted, amely január 6- ig, vízkereszt napjáig tart. Ez egyben a vizek megszentelésének és Jézus megkeresztelésének ünnepe is. December 28. az aprószentek ünnepe, amelyen egykor különös módon "gondoskodtak" arról, hogy a gyerekek egészségesek maradjanak: megvesszôzték ôket.

A legenda szerint minden fiúcsecsemô "aprószent", akit Heródes király a gyermek Krisztus keresésekor megöletett.

A karácsonyt követô idôszakhoz kapcsolódik a regölés hagyománya: az István napjától, december 26-tól újévig járó regösök különféle énekeket adtak elô és jókívánságokat mondtak a ház lakóinak. A regölés lényegében természetvarázsló énekmondás, köszöntés – bôségvarázsló, párokat összeboronáló, adománygyûjtô szokás volt. A borszentelésre Szent János napján, december 27-én került sor régen. Ezen a napon minden család bort vitt a templomba, amelyet a pap megáldott, mivel a szentelt bornak mágikus erôt tulajdonítottak. Beteg embert, állatot gyógyítottak vele, illetve öntöttek belôle a boroshordókba, hogy ne romoljon el a bor.

Az elsô jászol készítését Assisi Szent Ferencnek tulajdonítják, de ez nem egészen helyes. A szentre, 1222 karácsonyán Betlehemben járván, nagy hatást tett az ottani karácsonyi liturgia. Visszatérvén Itáliába, engedélyt kért a pápától, hogy hasonló módon ünnepelhesse meg a karácsonyt a következô évben. Mivel azonban az akkori egyház tiltotta az elôadásokat, a pápa csak azt engedélyezte, hogy templom helyett egy barlangban tartsa az ünnepi misét. Szent Ferenc a szalmával bélelt barlangba egy jászlat állított, élô állatokkal, amely mintegy háttérképként szolgált, miközben a szent prédikált a környékrôl összegyûlt híveknek.

A mai értelemben vett elsô jászlat Arnolfo di Cambio készítette márványból 1283-ban és ma is látható a római Santa Maria Maggiore bazilikában. Az ötletet hamarosan más templomok is átvették, saját változatukat megvalósítva.

A barokk és rokokó korban a jászolkészítés elterjedt az egész országban, a templomokból a házakba is eljutott, profán elemekkel bôvülve. A hagyományos szereplôket kiegészítô, az adott kor divatjának megfelelôen öltöztetett alakok sokszor hétköznapi jeleneteket, mesterségeket stb. ábrázoltak, gyakran háttérben szorítva az eredeti figurákat. A jászolkészítés önálló, jövedelmezô mesterséggé fejlôdött. A jászolkészítés fô központjai Genova, Nápoly és Szicília voltak. A gazdagok és az egyháziak versengtek, hogy egymást felülmúlják. Egyes jászlak nagyon fényûzôek voltak (arannyal, drágakövekkel díszítve), távol a karácsony igazi szellemétôl.

A népies változatban az alkalmazott anyagok természetesen sokkal egyszerûebbek. Genovában fa, Nápolyban fôleg terrakotta, Szicíliában terrakotta, gipsz vagy viasz szolgált az alakok megformálásához. Sok jászol valóságos képzômûvészeti alkotásnak számít. A jászolok gyakran mechanikus elemeket is tartalmaznak (pl. mûködô malmok vagy patakok; változó megvilágítás, amely a nappal és éjszaka váltakozását utánozza). Nápolyban nagyon látogatott a jászoljairól híres S.Gregorio Armeno utca.

(December 24 – december 30.)

KOS (III. 21 – IV. 20.)

Hajlamos vagy az adventi várakozást valamiféle csodalesô tétlenséggé változtatni. A csodák leginkább mibennünk történnek, de segítenünk kell magunkon, hogy elôjöjjenek. Légy hát szemfüles és öntevékeny. Ne feledd: a szeretet csak papíron
"elvont fogalom". A valóságban nem az. Jelszó: Hirdetek nagy örömet.

BIKA (IV. 21 – V. 20.)

A harsánykodás éppenséggel nem erre az idôszakra való. A szemérmes szeretet egy valaki részérôl megrendít. Az ilyen személyekben bízz, ôk az igazi partnerek. Látsz egy álmot, sokáig emlékezel rá. Jelszó: Különös jelenés.

IKREK (V. 21 – VI. 21.)

Van egy mozzanat, amikor te is napkeleti bölcsként érzel és viselkedsz. Legalább egyszer az esztendôben így vagyunk: ajándékaink értékét a szívünk méri. Jelszó: Csillag vezérel.

RÁK (VI. 22 – VII. 22.)

Vigyázz, hogy a hálaadó pohár ne változzék a dorbézolás kupájává. Fogadd el a lelki segítséget, ilyenkor jobban rádfér, mint bármikor. Jelszó: Galamb száll a vállamra.

OROSZLÁN (VII. 23 – VIII. 22.)

Nagyon tudsz örülni. Még nagyobb lesz örömöd, ha másoknak szerzel boldogságot. Ezt nehéz mindennapi gyakorlattá tenned. De most nagyon sikerül. Jelszó: Örömszerzés.

SZÛZ (VIII. 23 – IX. 22.)

Ha igazán átjár a karácsony áhítata, úgy érzel, mint mikor Jézus kilépett a vízbôl: megnyílnak az egek, és jelt ad neked a Fénylény. Jelszó: Eljön a nagy király.

MÉRLEG (IX. 23 – X. 22.)

Ceruza vagy számítógép, egyre megy: zárszámadás ideje jön. Leltározd lelki tálentumaid is. Nem lehet rossz a végösszeg. Jelszó: Fát gyümölcsérôl.

SKORPIÓ (X. 23 – XI. 21.)

Az istenközelség óhajtása nem szégyellni való. Nemcsak a születés misztériumán érdemes meditálnod, hanem az elmúlásén is: a kettô egy. De a megtisztulás mindennél fontosabb. Ezzel belekóstolsz egy kicsit az örökkévalóságba. Jelszó: az Isten lélek.

NYILAS (XI. 22 – XII. 20.)

Nagy a kontraszt az egyetemes szeretet hangoztatása és a világ nyomorúsága között. Ez meghasonulást okozhat, ha röghöz kötötten gondolkodol. A legjobb p&aac