|
LIX. évfolyam 197. (16679.) sz. |
2007. augusztus 25., szombat |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 1,50 euró. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 27 RNCB 0188034969090003 - euró; RO 97 RNCB 0188034969090004 - dollár bankszámlaszámra.
E-mail címünk: reklam@e-nepujsag.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni - hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni - hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát.
A hirdetések egységes tarifája 250 Ft/szó, 350 Ft/cm2, mely magába foglalja a romániai áfát is.
Calin Popescu Tariceanu kormányfô a minap meglehetôsen magas lóról válaszolt lapunk munkatársának a nyugdíjátutalásokkal kapcsolatos kérdésére. Arról van szó ugyanis, hogy Varujan Vosganian pénzügyminiszter bejelentette: 2008. január 1-jétôl a nyugdíjasok és állami alkalmazottak kötelezô módon bankkártyán kapják nyugdíjukat illetve járandóságukat. Így az állam pénzt spórol meg és egyúttal "felszabadítja" az emberek gondolkodásmódját.
A szolgáltatás modernizálásának szükségességére hivatkozó miniszterelnök "megpróbálja megérteni", hogy "egyesek számára érthetetlenek ezek a modern szolgáltatások", ám nem túl bôbeszédû a magyarázatokat illetôen. Biztosan nincs is mit mondania. Például arról, hogy miért kellene az eddig a postának adott pénzzel most a bankokat gazdagítani, mégpedig a lakosság által (a banki kezelési díjat a nyugdíjasnak, köztisztviselônek stb. kell fizetnie), hogy mi lesz azzal a sok nyugdíjassal, aki ágyban fekvô, mozgásképtelen, majd hogyan fognak havonta egyszer sorban állni a bankautomatáknál, fizetésnapon? Csak meg kell nézni a megyei kórház földszintjén a pénzautomaták elôtti tömött sort, amikor híre megy, hogy átutalták a fizetést. Rögtön elmegy a kedve az embernek az ácsingálástól. Hazai nyugdíjasaink nem "állnak olyan jól" anyagilag, hogy hónapokon át bankszámlán tartsák nyugdíjukat, és majd egyszerre 3-4 hónapi nyugdíjt vegyenek fel. Nyugdíjasainknak napra ki van számolva a pénz, beosztva, kispórolva minden szükségesre. A postás jövetelét úgy várják, mint égi mannát.
A legfontosabbról pedig végképp elfeledkezik mind a miniszterelnök, mind beosztottja: arról, hogy tiszteletben kellene tartani a választás szabadságát. A nyugdíjasnak is legyen joga eldönteni: a postástól vagy a banktól kéri pénzét, illetve fizet kezelési költséget, borravalót. Akinek megfelel, aki külföldön tartózkodik, vagy egyénb okok miatt, bankkártyára utaltathassa pénzét, aki nem, annak a postás szállítsa haza. Nem a nyugdíjasokon kellene elkezdeni az emancipálódást, ezt az emancipációval járó "mellékkiadásokat" semmibe vevô pénzügyminiszter is beláthatná.
De ne reménykedjünk, hogy minisztereink megértik a változtatás hátulütôit a nyugdíjasok számára. Ôk olyan magaslatokon állnak, ahonnan az utca emberének a problémái elhanyagolható apróságnak tûnnek. Inkább gondoskodnak a bankok folyamatos jólétérôl, lásd a lassan mindenáron kierôszakolt bankkártyás pénzforgalmat. Az a kijelentése a miniszterelnöknek, hogy a kezelési díj nem jelenti a bankok gazdagítását, nem állja a helyét, hiszen sok kicsi sokra megy…
Megkezdôdött az öregdiákok világtalálkozója
Ünneplôbe öltözött idôsek és fiatalok, nyüzsgés, az eseményhez méltó, jó hangulat és verôfényes napsütés – péntek délelôtt elkezdôdött marosvásárhelyi a Református Kollégium és a Bolyai Farkas Fôgimnázium ötödik világtalálkozója. A háromnapos rendezvénysorozat megnyitójára tegnap délelôtt 10 órakor került sor.
Kirsch Attila, a szervezô Bolyais Öregdiákok Baráti Körének elnöke üdvözölte köszöntôbeszédében a megjelenteket, szavait ökumenikus istentisztelet követte. Az ünnepi beszédek sorozatát Csegzi Sándor alpolgármester nyitotta: – A magyar Szent István óta imádkozó nép, Dózsa György óta forradalmakat vívó nép, száz éve szomorú nép, kétszáz év óta pedig a tudományok népe. Cselekvô nép, interaktív közösség. Az elmúlt ötszáz évbeni egyházak és iskolák szoros összetartozása határozza meg máig hovatartozásunkat. Ôk neveltek: a tudás mindig a legnagyobb hatalom.
Bálint István igazgató felszólalásában megjegyezte: a mai, kegyetlen versenyre felépített világban is sikeres tudott maradni az iskola – majd Székely Emese, a Református Kollégium igazgatója szólt az egybegyûltekhez. Elmondta, ma (pénteken – sz.m.) kísérik utolsó útjára az egykori kollégium utolsó igazgatóját a Házsongárdban, és arra kérte az egykori és jelenlegi "diáksereget" – a schola tanítása szerint, erôsebb lélekkel igazodjanak el ebben a lélektelen világban. Hogy az iskola összetartó ereje sokáig megtartson mindannyiunkat. Borbély László miniszter öregdiákként és a Dr. Bernády György Közmûvelôdési Alapítvány elnökeként érkezett: "Itt vagyunk mindazok, akiknek ez az iskola és ez a címer a legszebb a világon. Örvendjünk az ittlétnek, annak, hogy a Bolyai újra a miénk és próbáljunk segíteni mindannyian külföldrôl és itthonról egyaránt."
Dr. Péter Mihály akadémikus, a marosvásárhelyi, egykori katolikus gimnázium Sanctus Emericus Baráti Körének nevében üdvözölte a hallgatóságot: "Csaknem öt évszázada választ el egymástól az a tény, hogy ugyanahhoz az Istenhez különbözô módon imádkozunk. De van egy kapocs, mely ennél a különbözôségnél jóval erôsebb. És ez a kapocs az anyanyelv. Annak idején, a harmincas években osztályunkat a Református Kollégium befogadta. Ezért a mindenkori iskola vezetôségének most mondok köszönetet. A XXI. század Európájában minden népnek, amely kisebbségben él, meg kell adni a lehetôséget, hogy anyanyelvén tanulhasson és imádkozhasson. Vivat, prescat, floreat!"
Kiss Géza Salamon István, Ausztráliában élô professzor-kutató levelét olvasta föl, majd György Horváth László erre az alkalomra írt versét szavalta el. A kolozsvári Református Kollégium, Apáczai Csere János Társaság képviseletében Nagy István mondott köszöntôbeszédet.
Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke meleg hangon köszöntötte az egybegyûlteket, az idei évfordulót történelmi jelentôségûnek minôsítette: – A Református Kollégium 450. évfordulójának jelentôsége túlnô Erdély és Magyarország határain, történelmi esemény. Egyben különleges és jelentôségteljes évfordulók sorába illeszkedik: Árpád halálának 1100. évében, Szent Imre herceg születésének 1000. évfordulóján. Kérem, hogy a mai világban, ahol nem független, önállóan gondolkodó emberekre, hanem globalizált és csürhévé züllesztett tömegre van szükség, ne adják fel a harcot, éljenek az ôsi iskola tanításai szerint. A Bolyai Kollégium Alapítvány részérôl Virág György ügyvezetô szólt, a mai diákságot Ferencz Kinga tizenegyedikes diák képviselte, majd a Nagy István ifjúsági vegyes kar énekei zárták a megnyitóünnepséget.
A délelôtti program azonban korántsem ért véget: a résztvevôk serege a térre vonult, ahol Nagy István ceremóniamester Kerekes Károly képviselôt kérte föl szólásra. Ô volt az, aki eljárta a jogi procedúrát annak érdekében, hogy az iskola homlokzatára újra fölkerülhessen a Református Kollégium régi címere, Keresztes Gyula szakirányításával. A mû Hunyadi László szobrászmûvész alkotása. Kerekes Károly szerint a címer olyan szimbólum, amelyet hat évtizeden keresztül nélkülöznünk kellett. A kommunista hatalom ötvenkilenc éve, 1948 augusztusában szedette le a homlokzatról, jelezve, hogy az iskola önálló státusa megszûnt, annak címer- és jelképhasználatát egységesen betiltották. Most újra leleplezhetjük, békésen, méltóképp ünnepelve – jegyezte meg a képviselô, majd Gálfalvi György mesélte el az egybegyûlteknek emlékeit a Bolyaiak szobrának felavatásáról.
A nap további része is gazdagon kínálta az eseményeket. Az iskolaudvaron, a tornacsarnokban, a díszteremben, a sportpályán, az amfiteátrumban, a tantermekben, a konviktusban megemlékezések, kiállítások, tabló- és könyvbemutatók, tudományos értekezések, koncertek, szórakoztató, táncos mûsorok várták az ünneplô közönséget. A szombati program is hasonlóan tartalmasnak ígérkezik.
Az állattenyésztôk összesen 500 millió lejes támogatást kapnak az állami költségvetésbôl a farmok korszerûsítésére, a termékek minôségének növelésére és a higiéniai-egészségügyi feltételek teljesítésére. A kormány szerdán hozott határozata alapján az alapokból a méhészek is kapnak a méztermés minôségének javítására. A határozat elôírja, hogy alapokat kell kiutalni a hivatalos ellenôrzésekre is. A kormány emlékeztet arra, hogy az európai uniós szabályok szerint a hivatalos ellenôrzéseket nem az állami intézmények kell végezzék, hanem az erre akkreditált struktúrák.
Tegnap többórás vita után sem sikerült megegyezniük a feleknek sem az európai parlamenti jelöltlista tekintetében, sem a többi vitás kérdésben. A marosvásárhelyi Deus Providebit Házban tartott találkozón az RMDSZ képviseletében Borbély László fejlesztési miniszter, Szepessy László, a Szövetségi Elnöki Hivatal igazgatója, Csernik Attila, Markó Béla személyi tanácsadója vett részt. Tárgyalópartnereik Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, Toró T. Tibor képviselô és Tôkés András, az MPSZ alelnöke voltak.
A tanácskozás végén Borbély László és Szilágyi Zsolt nyilatkozott a sajtónak.
Szilágyi Zsolt: Ma voltak a leglényegibb kérdéseinkrôl a megbeszéléseink. El kell mondanom ôszintén, hogy mindkét fél garanciákat vár a másik fél részérôl éppen ezért; garanciák nélkül az elvi egyezségek tulajdonképpen kérdôjelesek. Örömmel lehet beszámolni arról, hogy nagyon sok elvi ügyben van nemcsak egyezség, de konkrét szöveg-megfogalmazás is. Azonban épp az elôbb említett kölcsönös bizalmatlanság miatt abban egyeztünk meg, hogy jövô hét elejéig mindkét fél egy olyan dokumentumot készít, amely a lehetséges garanciákról, az ígéretek, a közös szándéknyilatkozatok betartásának garanciáiról szól.
Éles vitánk volt arról, hogy ez a dokumentum, amelyet elôkészítünk, rendszerváltást vagy csak szemléletváltást hoz-e az erdélyi magyarság életében. Nyilván az a legfontosabb, mi fog történni az erdélyi magyar jövôvel, az erdélyi magyar képviselettel. Mi nyilván a rendszerváltást akarjuk megvalósítani. Nagyon sok elemet ebbôl elfogadott az RMDSZ tárgyalódelegációja, de a rendszerváltás, illetve szemléletváltás szó kapcsán visszatérünk a közös szóhasználatra. Az erdélyi magyar egyeztetô fórum megalakításával egyetértettünk, ugyanakkor nem sikerült tisztázni azt, hogy mi lesz ennek a fórumnak, egyeztetô kerekasztalnak a kompetenciája, hatásköre és így tovább. Átadtuk az RMDSZ-nek a támogatási reform szerkezeti és tartalmi megváltoztatásáról szóló dokumentumot, és abban egyeztünk meg, egy olyan szövegezést próbálunk megtalálni, amely egy lehetséges közös nyilatkozatba betehetô. Magegyezés van a pluralizmus létérôl, az erdélyi magyar társadalom politikailag sokszínû, a helyhatósági választásokon tömbmagyar vidékeken ajánlott a verseny, amennyiben van erre igény, a szórványban pedig az összefogás szükséges. Parlamenti szinten nem sikerült arról megállapodnunk, hogy a 2008-as választási esztendôben egy lehetséges közös lista milyen szempontok, milyen kiválasztási szabályok alapján álljon össze. Megegyezés van abban is, hogy mind a párttörvény, mind a választási törvények nemzeti közösségekre vonatkozó diszkriminatív szakaszait módosítani kell és egy közös egyeztetés után az RMDSZ vállalja, hogy benyújtja a parlamentbe. Jövô pénteken újra találkozunk.
Borbély László: Az RMDSZ elemzése szerint annak a dokumentumnak, amelyet benyújtottak a Tôkés Lászlót támogató szervezetek kb. 90-95%-át elfogadtuk, tényleg megegyeztünk azokban az alapelvekben, amelyek egy új dimenziót jelenthetnek az erdélyi magyar közéletben. Véleményünk szerint – és ezt nagyon hangsúlyosan kijelentettük megint – sarkalatos kérdés a mostani európai parlamenti választás, a jövô évben a helyhatósági választás és a közös parlamenti lista, hiszen ezt mindenki elmondta, hogy nagyon fontos a magyarság képviselete Románia parlamentjében. Ugyanakkor mi átadtunk egy szöveget is a kollégáknak, hogy legyen világos, ezt most már dûlôre kell vinnie, és elmondtuk mindannyian és ezzel egyetértettek a partnereink is, hogy a jövô héten véglegesíteni kell mind a szöveget, mind pedig azt kérdést, hogy Tôkés László vállalja-e vagy nem az RMDSZ- listán való részvételt. Ilyen szempontból átadtunk egy megfogalmazott szöveget. Ez körülbelül így szól: Az RMDSZ azt ajánlja Tôkés Lászlónak, hogy befutó helyet biztosít az európai parlamenti választási listán, Tôkés László pedig vállalja, hogy indul a közös listán. Az RMDSZ ugyanakkor helyet biztosít ezen a választási listán a Tôkés Lászlót támogató szervezetek által javasolt több személyiségnek is.
Én azt hiszem, hogy ezek a megállapítások bizonyítják, hogy az RMDSZ mennyire nyitott, hogy az RMDSZ komolyan veszi azt, hogy partneri viszonyt kell kialakítson az RMDSZ-en kívüli szervezetekkel, de ezt nem mindenáron. Ezt hangsúlyozzuk, hogy nem mindenáron, hiszen közös célunk az, hogy együtt lépjünk ott, ahol együtt kell lépni, és azt hiszem, semmi kivetnivaló nincs abban, hogy ott, ahol meg kell jeleníteni egy különvéleményt, politikai elképzelést, ott mindenkinek lehetôséget kell adni, de anélkül, hogy a magyarság érdekeit ez csorbítaná. Ugyanakkor úgy érzem, fontos számunkra az is, hogy a következô hetek-hónapok az európai parlamenti választások jegyében fognak eltelni, november 25-én EP-választásokat tart Románia, ezt azt jelenti, hogy jövô hét végéig mind a megállapodást, mind pedig a listát tisztázni kell, hiszen SZKT-ra készülünk szeptember elején, és nyilvánvaló, hogy nem várhatunk tovább a lista véglegesítésével.
Népújság : Mi a véleményük az MPSZ gyergyószéki szervezete nyilatkozatáról, amely szerint miután, úgymond, felbecsülhetetlen károkat okozott a magyarságnak, akkor lenne hiteles az RMDSZ, ha a saját listáját visszavonná, és teljes mellbedobással Tôkés Lászlót támogatná?
Borbély László: Bizonyos dolgokat, azt hiszem, kell tisztázzanak a szervezetek, fôleg az MPSZ. Hiszen azt nem lehet, hogy többször is azt nyilatkozzuk, hogy nincs mit tárgyalni az RMDSZ-szel, hogy egyszerûen nem is lehet szó arról, hogy Tôkés László is induljon az RMDSZ-listán, és utána leülünk és tárgyalunk. Tôkés András képviselte eddig az MPSZ-t a tárgyalásokon, de nem volt semmi ilyenféle jelzés a részérôl. Gondolom, csupán helyi kezdeményezésrôl van szó és nem többrôl.
Szilágyi Zsolt: Az erdélyi magyarság ügye iránt érzett felelôsség vitt minket oda, hogy annak ellenére, hogy a Tôkés László csapata úgy gondolja, hogy az erdélyi magyarok támogatásával induló Tôkés László már befutó helyen van az EP- választásokon, mégis asztalhoz üljenek azokkal, akik az erdélyi ügyeket befolyásolni tudják. Mi ezzel a szándékkal ültünk le. Véleményünk szerint a rendszerváltásnak meg kell történnie az erdélyi magyar közéletben, és akkor remélhetôleg a választói akarat fogja eldönteni azt, hogy melyik politikusnak van hosszú távon elfogadottsága és támogatottsága az erdélyi magyar közélet színpadán, s mely politikusokat nem kíván a közösség.
Az ország több régiójában szombatig kitartó hôhullámot zivatarok, elektromos kisülésekkel kísért viharok követik az ország legnagyobb részében, így Maros megyében is. Emiatt az Országos Meteorológiai Intézet (ANM) sárga jelzésû figyelmeztetést adott ki. Az intézet honlapján közölt információk szerint az idô meleg marad, délutánonként továbbra is nagy hôség várható; Olténia és Moldva déli részén, illetve Havasalföld nagy részén, és Dobrudzsa nyugati felében 35 és 38 Celsius fok lesz. A szombatról vasárnapra virradó éjszakától kezdôdôen és vasárnap folyamán az ország legnagyobb részében a légköri ingadozások fokozódnak, a szél megerôsödik, helyenként szélvihar is keletkezik, sûrû villámlásokra és futó zivatarokra lehet számítani. A csapadék helyenként meghaladja a 25 litert négyzetméterenként, elszigetelten a 40-50 litert, elôször a Keleti-Kárpátok vidékén és Moldvában, majd Dobrudzsában, Havasalföldön és a Déli-Kárpátok vidékén.
A dániai Aalborg településrôl érkezett HK elnevezésû szakszervezet küldöttségének adománya az a tizenhárom számítógép, amelyekbôl a CNSRL Fratia keretében mûködô Hermes-kereskedelemben dolgozók szakszervezete informatikai központot létesített. A hivatalos átadásra tegnap került sor.
A központ az Állami Lottótársaság Bartók Béla utcai helyiségében fog mûködni és az internettel felszerelt számítógépek révén elsôsorban a szakszervezet tagjai számára szerveznek majd ingyenes képzéseket, azonban a központ nyújtotta szolgáltatásokat térítésesen olyan személyek is igénybe vehetik, akik nem tagjai a szervezetnek – hangsúlyozta Cocis Calin, a Maros megyei CNSRL Fratia elnöke.
Sussanne Urdlovec, a háromtagú dán küldöttség egyik tagja elmondta, a kereskedelemben dolgozók szakszervezetének szüksége volt egy számítógépekkel felszerelt központra, hiszen a tagok szakmai felkészítésére figyelmet kell fordítani, mivel ezáltal jobb állásokra, nagyobb bérekre pályázhatnak majd. Az eddigiekben csupán szakszervezeti szinten folytattak adományozási akciókat a Dániából érkezôk, azonban idén humanitárius tevékenységekkel bôvítették a kört, meglátogatták azokat a központokat, ahol mentálisan sérült gyerekeket látnak el. A látogatás alkalmával ruhákat, játékokat és három számítógépet adományoztak a gyerekeknek. A dán szakszervezet tagjai továbbra is támogatni szeretnék a segítségre szoruló gyerekeket, ezért októberben ismét felkeresik Marosvásárhelyt és egyeztetnek az illetékesekkel azzal kapcsolatosan, hogy mire van leginkább szükségük ezeknek a gyerekeknek. A továbbiakban a mentálisan sérült kiskorúakkal való foglalkozás terén jártas szakemberekkel térnek majd vissza Marosvásárhelyre, akiktôl a helyi központok dolgozói új módszereket leshetnek el.
A marosvécsi önkormányzat a vidékfejlesztést támogató kormányhatározat révén megszerzett pénzalapokból nekilátott az ivóvíz-bevezetési munkálatoknak Marosvécsen, valamint a községhez tartozó Disznajón. A két faluba szükséges huszonhárom kilométer vízvezeték – a fôvezeték, valamint a mellékutcákba a csövek – már le vannak fektetve, a továbbiakban el kell még készíteni a gyûjtômedencét Disznajón – tájékoztatott Ördög Ferenc polgármester. Az önkormányzat eddig 750 ezer lej támogatást kapott, azonban a végleges kivitelezésig 2,3 millió lejt juttatnak majd a községnek. A munkálatokat végzô szászrégeni céggel jövô év decemberéig szól a szerzôdés, azonban a polgármester szerint hamarabb befejezôdnek majd a munkálatok. Habár a községhez tartozó többi faluban sincs vezetékes ivóvíz, egyelôre nem tervezik ennek bevezetését, mivel egymástól távol esô, szétszórt falvakról lévén szó, nehéz dolog volna végrehajtani e munkálatokat – vélekedik a polgármester.
Habár egy kissé nehézkesen, de gyôzelemmel kezdett az újonnan alakult marosvásárhelyi nôi kézilabdacsapat a Transilvania – 2007 elnevezésû kézilabdatornán. A péntektôl vasárnap délelôttig zajló torna, ahol a "hazaiak" mellett Segesvárról, Medgyesrôl, Râmnicu- Vâlceáról, Nagybányáról érkeztek csapatok, kiváló bizonyítási lehetôséget ad a szeptember 8-tól az A- divízióban debütáló Transilvaniának.
A sportlíceum Kinizsi Pál utcában található új tornatermében zajló barátságos turnén a 26–35-re végzôdött Râmnicu-vâlceai Kiválósági Központ – Nagybányai ISK 2 mérkôzést követô megyei rangadón Radu Georgescu lányai Segesvár ellen léptek pályára. A légiósokkal teletûzdelt Transilvania az elsô félidôben elkapta a fonalat, azonban az utolsó tíz percben kiengedtek egy kissé és végül csak két góllal, 36–34-re gyôzték le a segesváriakat.
Az igazi megmérettetés ugyancsak tegnap, a lapzárta után sorra került meccsen várt a csapatra, ahol a Nagybányai ISK 2 csapatával találkoztak.
Ma délután 5 órakor a vásárhelyiek a Râmnicu-vâlceai Kiválósági Központ, holnap 10 órai kezdettel pedig a Viitorul Medgyes elleni mérkôzést tekinthetik meg az érdeklôdôk.
Szlovákia lakosságának csak 12,3 százaléka hiszi el, hogy Malina Hedviget, a Nyitrán tanuló csallóközi magyar egyetemistát szlovák szélsôségesek verték meg és azért, mert mint a lány állítja: magyarul beszélt.
Ez derül ki az MKV szlovák közvélemény- kutató ügynökség 1200-as mintára alapozott felmérésébôl, amely a tavaly augusztus 25-én történt állítólagos támadás évfordulójára készült. Ezzel szemben a megkérdezettek 12,8 százaléka úgy ítéli meg: a lányt magyar szélsôségesek verték meg azzal a szándékkal, hogy fokozzák a Szlovákiában akkor kialakult nemzetiségi feszültséget.
A szlovákiai magyarok – mint az MVK nevesíti: a Magyar Koalíció Pártja (MKP) választóinak – 72 százaléka azonban fenntartás nélkül elhiszi, hogy a lány támadói szlovák szélsôségesek voltak. Figyelemre méltó, hogy az egyik ellenzéki szlovák politikai erô, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KD) választóinak egynegyede is ugyanezt hiszi, amit Pavel Haulík szlovák szociológus sem tud megmagyarázni. Mint a felmérést megrendelô és annak eredményeit pénteken közlô szlovák liberális polgári napilapnak a szociológus mondta: "rejtély".
A megkérdezettek 21,7 százaléka szerint a lányt valóban megtámadták, de nem nemzetiségi okból. 24,3 százalék szerint a támadás nem történt meg, a lány a történetet csak kitalálta. Ez azt jelenti, hogy ennyi megkérdezett azonosul a rendôrség álláspontjával, amely két héttel a lány ismeretlen tettesek ellen tett feljelentése után azzal zárta le a nyomozást, hogy a támadás nem történt meg. 24,5 százalék sem a lány, sem a rendôrség változatát nem hiszi el, és kiderül: Szlovákiában a megkérdezetteknek mindössze 4,3 százaléka nem hallott soha Malina Hedvigrôl. A szlovák nemzetiségû válaszadóknak azonban csak 6 százaléka hiszi el, hogy a lány támadói szlovák szélsôségesek voltak.
Idôközben Malina Hedvigbôl, az állítólagos sértettbôl gyanúsított lett, mert késôbb két lakossági feljelentés alapján a hatóságokat félrevezetô vallomás és hamis tanúzás gyanúja miatt vádindítvány készült a lány ellen.
Az MTI úgy tudja, hogy az ügyészség napokon belül bejelenti: vádat emel-e Malina Hedvig ellen. Ha megteszi, a bíróság akár ötévi szabadságvesztésre is ítélheti a lányt.
Az Egyesült Államok elnöki posztjára pályázó politikusok közül Hillary Clinton demokrata párti szenátor élvezi a legkisebb támogatást a szélesebb amerikai közvélemény körében.
A volt first ladyre, aki a demokrata szavazótáboron belül folyamatosan, biztosan tartja elônyét riválisaival szemben, az amerikai népességnek csak 55 százaléka voksolna – ismertette legfrissebb felmérésének eredményét csütörtökön a Pew közvélemény-kutató intézet.
A republikánus aspiránsok táborát vezetô Rudy Giulianit, New York egykori polgármesterét ezzel szemben a felnôtt lakosság 65 százaléka tudná elfogadni az Egyesült Államok következô elnökének.
A Pew felmérése szerint Clintonról a republikánus szavazóknak csak 19 százaléka nyilatkozik pozitívan, a függetlenek körében 53 százalékos a támogatottsága. Pártján belül viszont 88 százalékos a népszerûsége, 38 százaléknak nagyon kedvezô a véleménye Bill Clinton volt elnök feleségérôl. Ez alapján minden oka megvan arra, hogy a demokrata elnökjelöltség elnyerésével számoljon. Szorosan követi ôt a demokrata aspiránsok között Barack Obama illinois-i szenátor, akirôl a pártjával szimpatizálók körében 30 százalék vélekedik nagyon kedvezôen, népszerûsége 83 százalékos.
Giulianiról a demokrata választópolgárok 47 százalékának van pozitív képe, és a függetlenek 64 százaléka támogatná. Clintonéval összevetve ezek az adatok arra utalnak, hogy kettejük párharcából inkább a republikánus politikus kerülne ki gyôztesen, és a verseny kimenetelében döntô szavuk lesz az ingadozó szavazóknak.
Noha a volt New York-i polgármester a párt szavazói közül 84 százalék támogatását tudja maga mögött, csak 21 százalék nyilatkozik róla nagyon kedvezôen. Ebben a mutatóban megelôzi ôt Fred Thompson színész, Tennessee állam volt szenátora, aki várhatóan hamarosan bejelenti szándékát, hogy indul az elnökválasztási küzdelemben.
Semmilyen javaslatot sem tett Koszovó jövôjével kapcsolatban az albánok és szerbek között közvetítô kontaktcsoport EU-tagjainak megbízottja kétnapos pristinai látogatása során, csupán meghallgatta az albán politikusok véleményét.
Wolfgang Ischinger német nagykövet, akit Franciaország, Nagy-Britannia, Németország és Olaszország küldött a rajtuk kívül még az Egyesült Államokból és Oroszországból álló összekötô csoportba, elôbb Fatmir Sejdiu koszovói elnökkel és Agim Ceku miniszterelnökkel, majd pénteken Kola Berisha parlamenti elnökkel és Hasim Thaqival, a legnagyobb ellenzéki erô, a Koszovói Demokratikus Párt elnökével találkozott. Thaqi elmondása szerint csupán nyugtázta a mondanivalójukat, s nem tett semmilyen javaslatot a kontaktcsoport nevében. Ischinger a sajtónak sem volt hajlandó nyilatkozni.
A koszovói albánok és Belgrád megbízottainak augusztus 30-án Bécsben kell folytatniuk tárgyalásaikat a dél-szerbiai tartomány jövôjérôl. Orosz értelmezés szerint a megbeszéléseknek nincs idôkeretük, addig tartanak, amíg a két fél valamilyen kompromisszumra nem jut, míg a többi közvetítô hajlik arra, hogy a tárgyalásokat le kell zárni december 10-én, amikor az összekötô csoport megteszi jelentését az ENSZ- fôtitkárnak. Moszkva ezt azonban csak technikai dátumnak tekinti, nem határkônek.
A szerbek egyelôre hallani sem akarnak Koszovó függetlenségének semmilyen formájáról, mereven elutasítják, hogy külsô paranccsal megsértsék államuk nemzetközi jogilag máig elismert területi épségét. Az albánok ezzel szemben – Hasim Thaqi megfogalmazása szerint – legfeljebb a nemzetközi felügyelet mellett megvalósuló függetlenségig hajlandók elmenni a kompromisszumkeresésben.
A maradványokat az Interfax hírügynökség pénteki jelentése szerint átadták a törvényszéki orvos szakértôknek azonosítás céljából. A július- augusztusban megtalált csontdarabokról és - szilánkokról feltételezik, hogy Alekszej trónörökös és Mária nagyhercegnô maradványai.
Az ásatásokat, amelyek során a leletre bukkantak, a jekatyerinburgi tudományos és társadalmi szervezetek kezdeményezték. Azon a helyen kezdtek kutatni, amelyet Jakov Jurovszkij, a cári család kivégzésének vezetôje nemrég még titkosként kezelt leírásában jelölt meg. Eszerint a kivégzett család két tagját a többiekhez képest másutt temették el, hogy ezzel is megnehezítsék az esetleges késôbbi azonosítást a létszám alapján.
II. Miklós cár 1917. március 2-án (az orosz ortodox naptár szerint 15-én) lemondott trónjáról fivére, Mihail Alekszandrovics nagyherceg javára. A lemondott cárt március 8-án az ideiglenes kormány utasítására letartóztatták és Carszkoje Szelóba, majd a feszült belpolitikai helyzet, a tömegek haragja miatt a szibériai Tobolszkba menekítették. A bolsevik hatalomátvétel után, 1918 áprilisának végén pedig az uráli Jekatyerinburgba szállították. 1918. július 16-ról 17-re virradó éjszaka az Ipatyev-ház alagsorába terelték a cárt, feleségét és gyermekeit, valamint a velük lévô személyzetet, és gépfegyvertüzet zúdítottak rájuk. Hét személy maradványait 1991-ben találták meg és azonosították. A cárt 1998-ban temették újra a szentpétervári Péter Pál erôdben, a cári család tagjainak hagyományos temetkezési helyén.
A magát nagyhercegnônek nevezô Maria Vlagyimirovna Romanova 2005 óta pereskedik a cári család rehabilitásáért, de keresetét az ügyészség elutasította azzal, hogy a cárt nem bírósági ítélet alapján végezték ki, hanem közönséges bûnügy áldozatává vált. A napokban egy bíróság úgy döntött: a legfelsô ügyészségnek szeptember 25-ig dönteni kell arról, hogy politikai represszió áldozatává nyilvánítja-e, illetve rehabilitálja-e a cári család 1918-ban agyonlôtt tagjait.
A felperesek azzal érvelnek, hogy a családot az urali területi tanács határozatára ölték meg, s bár bírósági ítélet valóban nem született az ügyben, akkoriban minden hatalom a tanácsoké volt, és a sztálini megtorlások mostanra rehabilitált áldozatait sem bírósági ítéletek alapján ítélték el, illetve végezték ki.
Magyarország kész arra, hogy közös tehervállalással restaurálja Romániával együtt a kolozsvári Mátyás király szoborcsoportot, amely a magyar király trónra lépésének 550. évfordulójára emlékeztetô, 2008-as magyarországi reneszánsz évben nyerheti vissza egykori küllemét – jelentette ki az MTI-nek pénteken Schneider Márta kulturális szakállamtitkár.
Kolozsváron Emil Boc polgármesterrel folytatott megbeszélést az államtitkár, ennek a találkozónak kiemelt témája volt az 1902-ben felavatott mûalkotás helyreállítása. Schneider Márta emlékeztetett arra: a két ország kormánya a legutóbbi együttes kormányülésen vállalta, hogy közös erôfeszítéssel restaurálják a szoborcsoportot.
A kolozsvári elöljáró tájékoztatta a magyar államtitkárt arról, hogy a helyi önkormányzat pályázatkiírása következtében egy cég és egy alapítvány közös társulás révén elnyerte már az állagfelmérô munkát. Csak ennek elkészülése után kaphatnak világos képet a szobor állapotáról és a restaurálás költségeirôl.
Ezt követôen döntik majd el, hogy a két ország milyen arányban osztja meg a költségeket. Schneider jelezte: Budapest kész szakértôi segítséget is nyújtani a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal révén.
A reneszánsz év alkalmából Magyarország kiállítást szervezne Mátyás király kolozsvári szü-lôházában, az ötletet Emil Boc nyitottan fogadta – mondta az államtitkár.
A megbeszélésen Boc közölte, hogy Pécs testvérvárosaként Kolozsvár is szeretne részt venni a magyar városban mint Európa kulturális fôvárosában 2010-ben rendezett kulturális programokban.
Az államtitkár a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és kolozsvári mûvelôdési intézmények vezetôivel is találkozott. Áttekintették a kulturális- oktatási támogatási rendszert, és szóba kerültek a Szülôföld Alap ôszi pályázati kiírásának prioritásai.
A kolozsváriak azt szorgalmazták, hogy a mûvelôdési intézmények – színházak, bábszínházak, opera – is pályázhassanak a SZA-nál, ugyanis fôleg az erdélyi vidéki fellépésekre lenne nagy igény, de erre a célra nincs elég pénzük.
Az államtitkár megtekintette még a restaurálás alatt álló bonchidai Bánffy- kastélyt, amelynek helyreállításához Magyarország eddig 10,6 millió forinttal járult hozzá, illetve felkereste a válaszúti Kallós Zoltán Alapítványt.
Történelmi évfordulókon elôszeretettel beszélünk az országépítô és országvédô férfiak nagyságáról, és sokszor tulajdonítjuk a nemzet sorsának szerencsés alakulását egy-egy kiemelkedô uralkodó, hadvezér vagy forradalmár kivételes tehetségének.
Joggal dicsérjük ezeket a férfiakat, hiszen Szent István, IV. Béla, Hunyadi János és Hunyadi Mátyás, Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos, Széchenyi István és Deák Ferenc bátorsága és éleslátása nélkül ki tudja, hol lennénk ma. A történelem kanyargó országútját, ösvényeit, vagy sûrû bozóton átvezetô csapásait közösen alakították eleink, egy egész nemzet járta be ezeket az utakat, közös az érdem vagy a kudarc, de legalább ennyire igaz, hogy minden nehéz pillanatban kellett lennie valakinek, aki utat mutatott, minden válaszút elôtt vállalnia kellett valakinek a felelôsséget, hogy most jobbra vagy balra, nyugatra, keletre, északra vagy délre kell továbbmenni. Azt mondják, amikor a mögöttünk lévô évszázadokra visszatekintünk, nem érdemes latolgatni, hogy mi lett volna, ha valami is nem így történik, ahogy történt. Nem tudhatjuk valóban, hogy mi lett volna Magyarországgal, a magyar nemzettel államalapító Szent István királyunk nélkül, de egy pillanatra mégis utána lehet gondolni: ha nincs ez az erôs hittel megáldott, hatalmas szervezôkészséggel és zseniális elôrelátással rendelkezô férfiú, akkor most mindenképpen másak lennénk, vagy esetleg nem lennénk, mert szétporladtunk volna, mint azelôtt már számos vándornép.
Azért az egyik legszebb ünnepünk augusztus 20-a, az államalapítás ünnepe, mert ilyenkor az építést ünnepeljük, az alapítást, a teremtést. A sikert ünnepeljük, és nem a vereséget gyászoljuk, nem a kudarcot idézzük fel keserû szívvel. Gyászra, kudarcra emlékeztetô évfordulónk is van elég, de íme, végre egy olyan ünnep, ahol egy sikeres nép sikeres uralkodójára gondolunk vissza elégtétellel. Ne felejtsük: ezek is mi vagyunk, ez is benne van a mi történelmünkben, nem csak a vereség. Gyôztesek is voltunk, nem csak vesztesek, gyôztesek is lehetünk ezután is.
De az építéshez nem elegendô egy ember. A tervezéshez néha igen, az építkezéshez viszont sohasem. Ahhoz közösség kell. Család, nép, nemzet. Nagy öröm, hogy egy asszony, Gizella királyné szobrát avatjuk ma itt, Atosfalván, mert elégtétel lehet, vagy egy elégtétel kezdete ez az esemény azoknak az asszonyoknak, édesanyáknak vagy hitveseknek, akik bizony árnyékban vannak mindvégig azokon a képzeletbeli fórumokon, ahol férfiak emlékeznek férfiakra, és közben megfeledkezünk arról, hogy az országvédô férfiak minden bizonnyal semmit sem értek volna el azok nélkül a család- és országmegtartó asszonyok nélkül, akik mindvégig ott voltak mellettük.
Pedig csak emlékeztetni kell rájuk, csak ki kell mondani a nevüket, és mindannyian tudjuk, hogy a sokat és joggal dicsért férfiak mennyivel kevesebbek lettek volna nélkülük. Mátyás anyja, például, Szilágyi Erzsébet, aki Arany János szavaival "...levelét megírta, / Szerelmes könnyével azt is telesírta". És nemcsak megtartó, hazahívó, aggódó asszonyaink voltak, hanem Zrínyi Ilonáink is. Gondoljunk csak bele: az egész magyar történelem ott találkozott az ô életében, ez a várvédô asszony Zrínyi Péter lánya volt, Zrínyi Miklós unkahúga, I. Rákóczi Ferenc, majd Thököly Imre hitvese és II. Rákóczi Ferenc édesanyja. Nem lehet véletlen az ilyesmi, nem véletlen találkozások ezek, hanem egy asszonyi nagyság kifejezôi.
És ott vannak aztán a költôk múzsái, Balassi, Csokonai, Vörösmarty, Petôfi szerelmei, Annák, Lillák, Laurák, Júliák, és ott van Ady Endre édesanyja, Ady Lôrincné és József Attiláé, Pôcze Borbála, a mama.
Asszonyok, nôk, sokfélék, akárcsak a férfiak, de mindannyian tettek valamit értünk, akkor is, ha sokkal kevesebbet beszélünk róluk, mint kellene. Ôk tartották meg a családot, ôk vigyáztak a házra, de bizony sokszor ôk tartották meg nemcsak a házat, hanem a hazát is, amelyet a férfiak már- már elveszítettek.
Illô, hogy néha szobrot avassunk nekik is.
Illô, hogy gondoljunk Gizella királynéra, Bajor Gizellára, Boldog Gizellára, akinek szentté lett a hitvese, István, és szentté lett a fia, Imre, de nem biztos, hogy Gizella nélkül a hit ugyanolyan erôs lett volna bennük, mint vele. Nem biztos, hogy István a maga munkáját e nélkül az asszony nélkül, aki születése és neveltetése szerint nem is volt magyar, véghez tudta volna vinni. Sôt, bizonyos, hogy ez az államalapító munka, ez a hatalmas építmény, amelynek máig lakói vagyunk, az ô teljesítménye is, férjével együtt. Minket, erdélyi magyarokat Trianon után megpróbáltak kitessékelni ebbôl a közös házból, ebbôl a közös hazából, idegenek mondták meg nekünk, István és Gizella szellemi utódainak, hogy lakhat-e együtt tovább magyar a magyarral, de nem sikerült a kilakoltatás, csak békeszerzôdésileg, csak állampolgárságilag, mert nyelv, szellem, akarat szerint egyek vagyunk, együtt vagyunk most is, és méginkább egyek leszünk ezután.
Ez Szent Istvánnak és Boldog Gizellának köszönhetô, mert ôk hittek abban, hogy az általuk emelt épület tartós lesz, és íme, igazuk volt, több mint egy évezred igazolja ezt.
Nagyszerû asszony volt egy nagyszerû férfi mellett, és azt is merem mondani, hogy ô volt az egyik legmagyarabb asszonyunk, igazi magyar asszony ez a bajor királylány, akit elhoztak ide feleségül, ô lett az államalapító király társa minden gondban, bajban, aztán férje halála után már csak a hitének élt, valahol Passauban, egy apácazárdában.
Tartozásunk van a magyar történelem asszonyaival szemben, tartozásunk van Gizella királynéval szemben is, kezdjük meg leróni a tartozásunkat, többek közt ezzel a szoborral is.
* Elhangzott 2007. augusztus 18-án Atosfalván, Gizella királyné szobrának avatóünnepségén
30 éve, 1977. augusztus 25-én hunyt el Kolozsvárott Kós Ká-roly építész, író, grafikus, könyvkiadó, politikus.
Erdélyi szász családban született Temesváron 1883. december 16-án, apja, Karl Kosch postatisztviselô volt. A budapesti Mûegyetem mérnöki, majd két év után építész szakán tanult. Saját bevallása szerint "nehéz keze" volt és az elméleti tárgyakkal is nehezen boldogult, de a tervezésben az elsôk közé tartozott. 1907-ben lediplomázott, s ösztöndíjasként Székelyföld, Torockó és Kalotaszeg építészetét és néprajzát tanulmányozta. Így alakította ki sajátos stílusát, amelyben a szecesszió és az erdélyi népi építészet, díszítômûvészet elemei keverednek.
1908-ban önálló építészeti irodát nyitott, elsô munkái között szerepelt – más tervezôkkel közösen – az óbudai református parókia, a zebegényi katolikus templom és az állatkerti pavilonok tervezése is. 1910-ben a kalotaszegi Sztánán felépítette Varjú várnak nevezett nyaralóját, késôbbi lakóházát, megírta a Régi Kalotaszeg címû könyvét, s megnôsült. Kalotaszeg címmel lapot indított, megtervezte a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot és 1912-ben a Kispesti munkásház és tisztviselôtelep (Wekerle-telep) tervpályázaton az ô rendezési tervét fogadták el.
Az I. világháború kitörésekor behívták katonának, de 1916-ban felmentették a szolgálat alól, s megbízták IV. Károly koronázási ünnepségének elôkészítésével, amiért megkapta a Ferenc József lovagkeresztet. 1917-18-ban ösztöndíjjal Konstantinápolyban tanulmányozta a török és a bizánci építészetet. 1918-ban az Iparmûvészeti Fôiskola építészeti tanszékére nevezték ki, de az ôszirózsás forradalom után családjával inkább Sztánán maradt. 1919-ben megszervezte a Kalotaszeg Köztársaságot, amelynek címert, pénzt, zászlót és bélyeget tervezett.
Az 1920-as évektôl egyre aktívabb szerepet vállalt Erdély, az itteni magyarság politikai és kulturális életének megszervezésében. Részt vett a Magyar Néppárt megalakításában, szerkesztette Benedek Elek Vasárnap címû politikai újságját, az Erdélyi Szépmíves Céh egyik alapítója is ô volt. A Céh jelentette meg elsô regényét, a Varjú nemzetséget is, amely a Bethlen Gábor halála utáni idôszakot, az erdélyi magyarság útkeresését dolgozta fel. 1931 és 1944 között szerkesztette az Erdélyi Helikon címû folyóiratot, 1934-ben pedig elvállalta a kalotaszegi református egyházmegye fôkurátorságát. Ebben az évben saját illusztrációival megjelent a Szent Istvánról szóló Az országépítô címû történelmi regénye, amelyért Baumgarten-díjat kapott. A szintén történelmi témájú Budai Nagy Antal címû drámáját a pesti Vígszínház mutatta be. 1940-ben – az erdélyi magyarságért végzett munkájáért – Corvin-koszorúval tüntették ki. Ettôl az évtôl kezdve mezôgazdasági építészetet tanított a kolozsvári Mezôgazdasági Fôiskolán, amelynek 1945-tôl dékánja is volt.
A II. világháború után a Magyar Népi Szövetség megyei elnöke, a Romániai Magyar Képzômûvész Szövetség elnöke, a Mûemlékvédô Bizottság tagja, 1946-48-ban pedig országgyûlési képviselô volt. 1952-ben nyugdíjba vonult, de az írással és a tervezéssel nem hagyott fel: kereskedelmi iskolát és internátust tervezett Sepsiszentgyörgyre, több református parókia kiviteli tervét készítette el, szakkönyvet írt Mezôgazdasági építészet címmel. 1962-tôl visszavonultan élt, de továbbra is kiterjedt levelezést folytatott. Infarktusa, majd feleségének 1973-ban bekövetkezett halála után egészsége megromlott, s 1977. augusztus 25-én meghalt. Sírja a kolozsvári Házsongárdi temetôben található.
Dusa Lajos versei
s nem érlelôdne – mint a titok –
e látszat mögött mély magányuk.
Már negyven elmúltam és látom:
csak taszít, lök tovább, elôre
gyermek-ökle ver: nagyon fájjon
melynek nincs gazdája, csak csôsze.
hogy nem szépséged, karcsúságod,
fog engem végképp szíven szúrni.
A könyvet úgy szerkesztettem meg, hogy nem láttam a szereplôk arcképét. Az okmányok alapján próbáltam arcképvázlatokat készíteni magánhasználatra. Úgy van ezzel az ember, ahogyan a megfilmesített regényekkel, amikor a képzelet a valósággal konfrontálódik, szembesül/csap össze. Ilyenkor derül ki, hogy az ember mennyi sztereotípiával, klisével dolgozik ott, ahol az élô ember minden szabály-szabvány alól kibújik. Avagy inkább a törvények súlyának hány fittyet. Fellázad, mást akar, mint ami most van, bátorságot merít, félelmeit állítja csatarendbe.
Kilép a hétköznap konvenciói közül, hadat üzen a hazugságnak és nyomornak és vállalkozik. Vállal életet és vállal – ha rámérik ostoba és aljas hatalmak – halált.
Nem fél, nagyon fél, retteg. Egykedvû lesz a tragédiák láttán. Éppen azért teszi, hogy mások a jövôben ne féljenek. Bibó István mondása járt a fejemben: demokratának lenni annyit jelent, hogy nem félni.
1956 erdélyi mártírjai egy sorozat elsô darabja, melyen Tófalvi Zoltán évek óta dolgozik. Az ún. Szoboszlai-per anyagát tárja a kutató és az olvasó elé dokumentumokban, bevezetôvel megfejelve. Ha valaki szenzációs amerikai stílusú per bemutatására számít: csalódnia kell. Itt teljesen unalmas peranyagok sorakoznak idôrendben, kihallgatási jegyzôkönyvek, letartóztatási parancsok, kérdések és feleletek, az unalomig ismételt kérdések, részletekben vájkálás. Kitalálás és valóság, politikai fikció és politikai álmodozás, börtönök, börtönôrök, kínzások és lelki gyötrelmek. A puszta szándék büntetése folyik.
Tulajdonképpen alig kapunk valamit az eredeti, az ôrizetes, a letartóztatott, a megfélemlített tanú, a kihallgatott szavaiból, hiszen azokat nem rögzítették magnóval vagy gyorsírással, a kihallgató tiszt fogalmazta át, meg saját szája íze szerint, kénye-kedvére, aszerint, hogy mennyit értett meg belôle, mennyit akart megérteni, hogyan próbálta a tényeket kideríteni, kiverni egy prekoncepció mentén a lélek és bátorság megtörésével. Soha sehol egy szemernyi segíteni akarás nem süt át a kihallgatási jegyzôkönyvek betonszövegén. Itt a szenvtelen kérdések mögött düh feszül, gyûlölet, megvetés, pártideológia börtönôri magasságokban. Hecckampány, gúny és kicsinyes emberi gyarlóságok. Szekus erkölcsök és rászedés. Úriemberség versus bikacsök.
A feleletekbôl kisüt a félelem és az akarat, amely elôbb vagy utóbb megtörik, töredezik, szétesik. A szavak nem a vallomástevô, a megkínzott, a kicsikart vallomás szavai, hanem a kihallgatók hivatalos frázisai. Aligha hihetô, hogy saját tikos szervezetét, hitét akárki is egybôl felforgató, aljas, bûnös, kriminális stb. jelzôkkel díszítse. Aligha hihetô, hogy fél oldalnyi szöveg született két órányi kihallgatás után. Itt már számolnunk kell a veréssel, fizikai kínzásokkal, a letartóztatott rossz testi állapotával, kivert fogakkal, feldagadt talppal, ronggyá vert vesékkel. Amit a kínzók csak ki tudnak találni, amit a foglyok el tudnak viselni. Emberi jogok – felejtsd el azonnal.
A Szoboszlai-per vádlottjait még tessék- lássék sem védték, védhették a hivatalból kirendelt ügyvédek. Erre a szocialista humanizmus nem adott jogot. Hiszen mint nevébôl is kitetszik, a szocialista humanizmus csak a szocialistákra volt érvényes.
Tófalvi Zoltán munkája nem volt könnyû, több ezer oldalnyi peranyagot kellett kikérnie, átnézni, válogatni, fényképezéséhez engedélyt szerezni, rendezni. Ezekbôl a forrásokból kellett összeállítani a per egészét, fel kellett építeni a hivatalos hamisítványokból, azok dacára az egykori valóságot. A peranyagot olyan módon állították össze, hogy abból épp az objektivitás hiányzik. Még az álpártatlansággal sem kívánták leborítani az ideológiai harc fizikai valóságát.
Tófalvi Zoltán azonban mégiscsak újságíró, ugyanis a történészt – még a jelenkor kutatóját is – elvben hûvös távolságtartás kellene jellemeznie, nos a mi kiadó-szerkesztônk és kutatónk elfogult, hôseivel érez együtt, kommentárjai is ezt a nagyon is érthetô emberi szorongást, együttérzést, szánakozó lélekállapotot tükrözik. A szöveg szerkesztôjének folyton vissza kellett vennie ebbôl az azonosulásból, hol egy jelzôt, hol egy kommentált szövegrészletet kellett törölni, anélkül hogy – reményeink szerint – a mondandó sérülne. Meg aztán ezt a bírósági fûrészpor-román szöveget magyarra kellett átültetni. Nem volt egyszerû, hiszen a magyar jogi nyelvezet német emlôkbôl táplálkozva, végsô soron latin ôsökre tekint vissza, logikája is latin–germán. A román juridica praxis viszont a francia, a napóleoni kódex elvei, szóhasználata szerint rendezôdik, ennek következtében mások a terminológia alkatrészei, szerkezetei, sokszor át sem járhatók/válthatók akadályok nélkül. Bevallom, magam is rengetegszer tekintettem bele jogi szótárakba – azokba a csapnivalókba, amelyek rendelkezésemre állottak – hiszen a romániai magyar sajtóra, mely naponta közöl törvényszéki tudósításokat – ugyanvalóst nem támaszkodhattam.
Az elôbb a szánalom szó is elhangzott valamilyen szövegösszefüggésben. Ugyanis jó okunk van a szánalomra innen a 21. század fedezékébôl visszatekintve. Elôször is megdöbbenünk a résztvevôk – akik akarattal vagy akaratuk ellenére váltak mártírrá – tájékozatlanságától. Hogyan hihette valaki 1956-ban, az ország szovjet megszállásával számolva, hogy besétálhat a mégoly jelentéktelen sepsiszentgyörgyi fegyverraktárba, ott lefegyverzi a katonákat és fegyverekkel együtt felszáll a Brassó–Bukarest között robogó gyorsvonat másodosztályú fülkéibe feltûnés nélkül, majd az Északi Pályaudvar kapujában felsorakozva, futólépésben beveszi azokat a kulcsfontosságú létesítményeket, melyeket jóformán nem is ismer, nincsen hozzá tervrajza stb., azt sem tudja tkp., hol helyezkednek el pontosan a román fôvárosban?
Naivak a szervezôk, akik derûsen odalépnek vadidegen emberekhez, beszervezik ôket, anélkül hogy ellenôriznék, vajon ki tégla közülük, kinek mennyi bátorsága van, kinek mekkora az erkölcsi hátországa, cselekvôképessége, rátermettsége, mit bír ki. Hogyan gondolhatta egy pillanatig is Szoboszlai Aladár tisztelendô és Huszár báró, hogy folytonos utazgatásaik szerte az országban nem szúrnak szemet a mindenütt jelenvaló szekunak? Hogy edzés, tréning és katonai kiképzés, tapasztalat nélküli szerény civilekkel puccsot lehet végrehajtani? Hogy egy harckocsizó dandárt szó nélkül le lehet akasztani parancsnokkal együtt az uram-bátyám ismeretség alapján? Miért gondolták azt, hogy egy rádiós felhívásra tömegek fogják hanyatt-homlok követni az államcsíny kitervelôit? Miért hitték, hogy a nyugati hatalmak csakis Szovjet-Európát akarják lerohanni? Mit tudhattak a nemzetközi erôviszonyokról, mit a való világról?
Románia jól elszigetelt ország volt, ragtapasszal gondosan körbeizolálták Erdélyt. Mégis jellemzô módon elsôsorban Erdély–Bánság kapott lángra – igaz, gyorsan el is oltották – Bukarest óvatosabb volt, kivárt, figyelt, de nem lépett. Nekünk az volt a szerencsénk, ami a szerencsétlenségünk: az ’56-os nemzedék hallhatta a budapesti ôsz eseményeit, nyelvi határok nélkül azonnal értesült a történtekrôl a rádió útján, de távolabbra, messzebbre, Eisenhower Amerikájára, a nagypolitika kétarcúságára nem volt rátekintése. Szoboszlai olyan emberekkel tárgyalt 56 nyarán, akik utóbb a forradalomban semmilyen szerepet nem játszottak. A magyar politikusok óvatosabbak voltak.
Meg aztán Magyarországról elmenekülhetett 200 ezer ember Nyugatra. Innen jóformán senki sem. Mindenkire lecsaptak, bekasztlizták, megtörték, kivégezték, végtelen számú börtönévvel sújtották ôket.
A Szoboszlai-perben tíz halálos ítéletet mondtak ki, ez volt a legvéresebb retorzió. A Szoboszlai-per forgatókönyve ugyancsak hasonlít a többi koncepciós perre. Vérbírák pedig mindenhonnan támadtak, románok, magyarok és zsidók ültek- álltak a bírói pulpitus mindkét oldalán. Smasszerek is. Ne higgyük, hogy volt valamiféle etnikai egyszínûség 56 mozgalmaiban vagy a megtorlásokban. A meggyôzôdések csatáztak egymással. Magyar börtönôr vert magyar rabot, reformátust ateista, katolikust az ortodox...
És mégis 1956 magyar vagy erdélyi, lengyel vagy keletnémet megmozdulások nélkül nincs kelet- európai oldódás, hatvanas évek álszabadsága, sem 1989 rendszerváltása. Nélküle szegényebbek lennénk, önbecsülésünk lenne kevesebb.
Sebestyén Mihály
Egy ideje ez a nap is kezd beilleszkedni a hasonló jeles alkalmak sorába. De mintha mégsem lenne eléggé ismert mindaz, ami ezzel kapcsolatos. Gyôri Lajos, a Magyar Fotómûvészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének az elnöke, aki nagy odaadással támogatja az erdélyi fotográfusok mozgalmát, átfogó ismertetôt juttatott el szerkesztôségünkbe, részletesen taglalva a magyar fotográfia napja alkalmából szervezett események gazdag programját. Nagyon sok rendezvény zajlott már eddig is s lesz még néhány ezután, a legrangosabbnak a Mindennapi kenyerünk címû fotókiállítás tûnik a budapesti Magyar Mûvelôdési Intézetben illetve az Utazás a világ körül címû fotópályázat díjnyertes képeibôl rendezett tárlat a Budapesti Mûvelôdési Központban. Mindkettô számos fotómûvészt vonultat fel, a beválogatott képek között szintén ott vannak a legtehetségesebb, legismertebb erdélyi szerzôk is. Gyôri Lajos különben lapunknak elküldte e nap elôzményeirôl, jelentôségérôl szóló írását is. A közelmúltban pedig, amikor a Szovátán szervezett alkotótáboruk résztvevôivel Marosvásárhelyen járt, legfrissebb albumukat, az elegáns Fotó-hungarikum 2007 címû kiadványt is átvehettük tôle. Mai mellékletünkben ebbôl reprodukálunk fotókat.
A Magyar Fotómûvészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége 107 szakmai, társadalmi szervezet (a fotográfiai közélet kétezer aktív szereplôje) választotta ki a magyar fotográfia történetébôl ezt a jeles napot, amely 2003 óta minden esztendôben a fotókulturális nemzeti örökség és a kortárs fotómûvészet értékeire irányítja a társadalom figyelmét.
Ez a nap augusztus 29-e, amikor elôször készült – 1840-ben – Magyarországon, nyilvános eseményen fénykép vagy ahogyan akkor nevezték, dagerrotípia. Errôl tudósított a Magyar Tudós Társaság évkönyveinek V. kötete, amely hitelesen beszámolt a rendkívüli bemutatóról. Innen tudhatjuk, hogy a Magyar Tudós Társaság tizenegyedik nagygyûlésén, 1840. augusztus 29-én Vállas Antal rendes tag a nemzeti kaszinó Duna felé fekvô termeiben egybegyûlt társaságnak két, olajozás és égetés nélkül, általa készült Daguerre-féle fényképet mutatott be. Ezzel bizonyítva, hogy birtokában van mindannak a tudásnak, amellyel élethû képeket alkothat a világról. A gyakorlati bemutatóról így számolt be az évkönyv: "… az academia' költségein és számára bécsi opticus Plössl által készített daguerréotyppel a' Dunát és a kir. várat vette fel, Daguerre' eljárásában ibolyó helyett ibolyófestményt használván".
A világ fejlôdését alapvetôen meghatározó találmány hírét elôször 1839. január 7-én hozták nyilvánosságra. Ám ekkor az újságközlemények még semmilyen konkrét ismeretet nem tartalmaztak magáról az eljárásról. Az elôször Párizsban, majd szerte a világon megjelent szenzációs hír Magyarországra 1839. február 2-án jutott el. A Hasznos Mulatságok címû lap közleményét – a fény hatásának állandósításáról – eztán még nagyon sok követte a különféle újságokban, de ezek alapján senki sem tudta meg, mi lehet a titka Daguerre mesternek. Ezt csak 1839. augusztus 19-én hozták nyilvánosságra Párizsban. Közel egy év telt el, amíg a pesti közönség láthatott valódi fény-képeket (fém-képeket) – dagerrotípiákat – a Pesti mûkiállításon, 1840 júliusában. Ám ez még mindig nem arról szólt, hogyan készíthetnek az érdeklôdôk hasonló felvételeket. Ezt elôször Vállas Antal árulta el és mutatta be hazánkban a Magyar Tudós Társaság ülésén, 1840. augusztus 29-én. Ebben azonban nagy segítségére lehetett az idôközben magyar nyelven megjelent elsô fényképészeti szakkönyv is, amelyet német nyelvbôl dr. Zimmermann Jakab fordított le. Címe: Daguerre képei elkészítése módjának leírása.
Vállas Antal másik elévülhetetlen érdeme a fotográfia történetében az, hogy megtanította fényképezni Rosty Pált, aki ránk hagyományozta a Fényképi gyûjtemény címû albumát. Egy olyan képsorozatot, amelyet – 1857-1858-ban – Havannában, Orinocco vidékén és Mexikóban tett utazása során készített.
Vállas Antal (1809. május 18., Pest – 1869. július 20. USA, New Orleans) emlékére a Magyar Fotómûvészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége emlékplakettet adott ki 20 példányban, amelyeket a kortárs fotómûvészet kiemelkedôen tehetséges alkotóinak és alkotócsoportjainak kitüntetésére használt fel a MAFOSZ. A plakett egyik oldalán Vállas Antal portréja szerepel, amint éppen exponál. A plakett másik oldalán az általa készített, de csak leírásból ismert felvétele látható. Az eddig elô nem került dagerrotípiát egy 1839-es metszet alapján rekonstruálta a plakett tervezôje és kivitelezôje, Várhelyi György szobrászmûvész.
Gyôri Lajos
A sors egy nap híján hatvan évet engedélyezett az egyik legnagyobb erdélyi magyar színésznek, a kreol bôrû görög férfiszépség Csorba Andrásnak, aki 1927. augusztus 25-én született Brailán és 1987. augusztus 24-én távozott közülünk az örök mezôk színpa-dára, Marosvásárhelyen…
Az 1920-as évek elején sok erdélyi székely az atrocitások elôl egyenesen az oroszlán barlangjába menekült. Számos székely lány szegôdött cselédnek Óromániába, mesterlegény keresett munkát Bukarestben, Galacon, ahol egész kolóniákat képeztek és magyar templomok épültek. Csorba István, csíkszentdomokosi cipészsegéd Brailában kapott munkát, épp abban a Duna menti városban, ahova a nyújtódi születésû Csûdör Berta szegôdött cselédnek egy bojár családhoz. Egymásra találtak és így született Brailán Csorba András, az egyik kiemelkedô magyar színészegyéniség. 13 évesen, az 1940- es bécsi döntés után, szüleivel Erdélybe telepedett. Marosvásárhelyen a Kereskedelmi Reál Iskolában érettségizett Erdôs Irmával és Ollender Mártával. Kemény János a marosvásárhelyi Apollóban látta ôket egy mûkedvelô színi elôadáson. Tanácsára mindhárman Kolozsváron felvételiztek, Csorba András és Erdôs Irma a Mûvészeti Fôiskola Színmûvészeti Karára, míg Ollender Márta – a késôbbi Csorba Márta – a Bolyai Egyetem Közgazdasági Karára. Életük összefonódott és 1952-ben Marosvásárhelyen folytatódott. Neki köszönhetô, hogy Csorba András minden színpadi szerepérôl sajtókritikák és fényképfelvételek példás rendben várják, hogy testet öltsenek egy eljövendô Csorba- album alakjában.
Csorba András színészi és alkati képességeit már a fôiskola elsô évében színpadi szereppel tüntette ki Tompa Miklós rendezô tanár, Grigulisz: Agyag és porcelán címû drámájában – Harag György, Horváth Béla, Lohinszky Loránd és Tanai Bella mellett Igor százados szerepét alakíthatta. Amint a korabeli sajtó is kiemelte, karizmatikus, nagyszerû orgánumú egyéniség jelent meg. Az 1951-52-es tanévben két vizsgadarabbal is jelentkeztek a végzôsök a sétatéri kôszínházban. Ígéretes sajtókritikát kapott a teljes átszellemültséggel Kátját alakító Erdôs Irma és a lágy bariton hangját tagoltan rezonáló, jó megjelenésû Csorba András, akit Szentimrei Jenô magasztalt Boroszina és Davidson Harmadévesek címû színmûvében Andrej szerepében. Ugyanabban az évadban méltatták a színikritikusok Csorba András Csongor alakítását, Vörösmarty Csongor és Tündéjében. Páskándi Géza írja róla: …mindvégig emelkedô, szenvedélyes, kifogástalan beszédtechnikájú Csongort hozott színpadra Csorba András a tüneményessé formált Tünde mellett, amelyet Bisztray Mária jelenített meg. 1952 ôszén már Szabó Ernô rendezôi tanácsaival lépett a marosvásárhelyi Állami Székely Színház közönsége elé Kiss Lászó és Kováts Dezsô Vihar a havason c. színmûvében, Pintea Jóska és Lónyai Lajos szerepében. Még abban az évadban emlékezetes alakítást nyújtott Borisz Gorbatov: Apák ifjúságában – Rjabinyin szerepében. Már csak az idôsebb korosztály emlékszik Csorba András Darvas Károlyára, Csíky Gergely Ingyenélôk c. szatirikus vígjátékában, amelyet Delly Ferenc rendezett. Olyan partnerekkel léphetett színre a zsúfolt palota nagytermében, mint Kovács György, Kôszegi Margit, Szabó Ernô, Andrási Márton, Lantos Béla, Szabó Duci, Kiss László, Lohinszky Loránd, Tamás Ferenc, Jeney Ottó és Szabó Ottó. 1954 ôsze nagybetûs esztendô volt számára, nem csak a Székely Színházban kapott igazi drámai hôs szerepet Illyés Gyula Fáklyalángjában, de a Marosvásárhelyre költözött Szentgyörgyi István Színmûvészeti Fôiskola óraadó tanáraként Balogh Éva, László Károly, Tóth Tamás és Szamosközi László színészi pályáját is egyengette. Közben irodalmi esteken kedvenc verseit szavalta, különösképpen Arany János: A szegény jobbágy, valamint Vörösmarty Mihály: A vén cigány címû remekmûvei szerepeltek Csorba András repertoárján. De szívesen élte át a versmondás örömét egy pohárka ital mellett baráti társasága unszolására, visszafogott, bensôséges stílusban a Fehér Ló pince sarokasztalánál, vagy a Szabadi úti Cüvekben, a Gusáth kerthelyiségben, ahol a hallgatóságot kedvenc barátai, Tarr László, Szabó Ottó, Kiss László, Bedô Ferenc, no meg a kedvenc mûszakiak képezték, melyben makacsul ragaszkodott a demokratikus elveihez, és nagyon sok esetben a színházi szabó Janikával, a villanyszerelô Péterrel, meg belevaló fôiskolai hallgatókkal cigányzenés nótázásban, vidámságban nyújtották a zárórát… És következtek a komoly erôpróbát jelentô csodálatos szerepek. Széda alakítása Nusics: Kegyelmes asszonyából, Melinte szerepe a Varga Katalin drámából.
1958 ôszén a 12 éves Székely Színház társulata öt remekmûvel lepte meg a magyarországi színházlátogató közönséget, amelybôl négy színpadi alkotásban Csorba András is bemutatkozott. Remek kritikát kapott a szaklapokban Nash: Esôhozó emberének File serifsegéd szerepéért, úgyszintén Kós Károly Budai Nagy Antal mûvének címszerepéért, Bródy Tanítónôjének Nagy István alakításáért. Verhetetlen volt a nagy orosz realisták hôseinek megformálásában, az átgondolt, átérzett jellemkomponálásban: Nyikita (A sötétség hatalma), Oszip (Csehov Platonov szerelmei), Andrej (A három nôvér), Bazsov (Gorkij Nyaralók), Szmirnov (Csehov Medvéjének tévéváltozata). Változatos karakterszerepeket is mutatott, gondoljunk csak Gyurkó László: Szerelmem, Elektra színpadi mûve Oresztészére, vagy Szabó Lajos Misztótfalusi Kis Miklósára a Mentség címû drámájában, továbbá Lovinescu Apa figurájára, amelyben a durva és szeretetre éhes, kiégett és érzelmes, az életre szomjazó férfi portréját rajzolta elénk az Élet és halál játéka a hamusivatagban címû drámában.
De a kosztümös szerepek sem kerülték el Andrást, aki korra, vallásra való tekintet nélkül minden nôi szívet megdobogtatott. Csodálatos jelenség volt Kovács György Liguriója mellett a Callimacco szerepében, amit Machiavelli Mandragorájában nyújtott, akárcsak Heltai Néma leventéjeként, mint Agárdi Péter, hogy Vörösmarty Csongorjáról ne is beszéljünk. Moreto Cabana Donna Diannáját a férfiszívekre veszélyes Szamossy Kornélia alakította olyan mély meggyôzôdéssel, amit csakis Csorba András szenvedélyes Don Carlosa válthatott ki a csodálatos korhû díszletek között, a közönség boldogságára. Ugyanilyen élményt nyújtott Shakespeare Otellójával vagy a Makrancos hölgyének Petruchiójaként. Amikor Tanay Bella minden nôi fegyverét latba vetve vitte színpadra a temperamentumos, fékezhetetlen Katrináját – Kemény János szavaival élve – akkor Csorba András Petruchiójában a vidám, mímelt zordságán átsütött a mókássága, a viharvert férfi megnyerô kalandorsága, a pajkos ötletessége. – Még ma is magam elôtt látom azt a jelenetet, amelyben Csorba András versenyt komédiázott Lohinszky Loránd és Tarr László partnerével a Vízkeresztben. Pedig már frissiben mûtött szívbeteg volt a mi Andrisunk.
Csorba András már elsô filmfôszerepére készült, amikor megkapta a Székely Színházban Rostand Cyrano de Bergerac címû hôsi vígjátékában Carbon kapitány szerepét, amelyet Kômíves Nagy Lajos rendezett 1960-ban. Kalandos úton jutott el Csorba András fényképe Gertler Viktor filmrendezôhöz, aki Jókai Mór Aranyemberének filmre viteléhez címszereplôt keresett. Így lett Csorba Andrásból a világ szemében ma is mûsoron levô Tímár Mihály.
Zárósorokként idézem Kemény Jánost. Válaszként írta Csorba András jókívánságaira 1971. január 7-én:
Kedves barátom, hálásan köszönöm újévi jókívánságaidat. A színháztól való távozásom óta te vagy az elsô igazgató, akinek eszébe jutottam. Ez annál is inkább jólesik, mert indulásod percétôl mindig igaz mûvésznek és egyenes embernek ismertelek, aki idôsebb barátait sem felejtette el. Kívánok sikereket a színpadon és a marosvásárhelyi színjátszás felvirágoztatása terén. Szeretettel ölellek, K. J.
Csifó János
Debrecen méltó módon igyekszik megünnepelni neves szülötte, Szabó Magda író közelgô 90. születésnapját – közölte Halász János, a cívisváros kulturális alpolgármestere sajtótájékoztatón.
A Benedek Elek Könyvtárban az alpolgármester arról beszélt, hogy a város már jó ideje készül a Kossuth- és József Attila-díjas írónônek, Debrecen díszpolgárának a köszöntésére.
Halász János reményei szerint minél több debreceni fiatal, illetve korosztálytól függetlenül bárki be tud majd kapcsolódni az ünneplésbe, s újra átélheti Szabó Magda mûvészetét, ami sok szállal kötôdik a hajdú-bihari megyeszékhelyhez.
Tájékoztatása szerint az Alföld, illetve a Disputa folyóirat ünnepi számot állít össze Szabó Magda köszöntésére, a Csokonai Színház pedig a Macskák szerdája címû, Csokonairól írt darabjának bemutatójával köszönti az alkotót.
A Benedek Elek Könyvtár virtuális kiállítást készített honlapján az írónô debreceni kötôdésérôl, munkásságáról, életérôl. A könyvtár rajzpályázatot is kiír, amelyben olyan épületeket, tereket, utcákat kell megjeleníteni, amelyek Szabó Magda valamelyik, Debrecenrôl szóló mûvében szerepelnek.
Halász János elmondta azt is, szerették volna nagyobb szabású ünnepségen köszönteni 90. születésnapján Szabó Magdát. Az írónô azonban – a hozzátartozóival történt egyeztetés szerint – egészségi állapota miatt ilyen, nagyobb szabású eseményen nem tud részt venni – tette hozzá.
Szabó Magda 1917. október 5-én született Debrecenben. Nevéhez olyan mûvek kötôdnek, mint a Freskó, Az ôz, a Pilátus, a Danaida, a Régimódi történet, a Katalin utca, Az ajtó, a Tündér Lala, vagy az Abigél. Az írónôt 1959-ben és 1972-ben József Attila-díjjal, 1978-ban Kossuth-díjjal, 2001-ben Corvin-lánccal tüntették ki.
Életének 82. évében elhunyt Lakatos Menyhért író Budapesten – tudatta a Magyar Írószövetség az MTI-vel. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) közleményében kiemelte: az író egész élete és valamennyi alkotása lázadás volt az elôítéletekkel szemben.
A József Attila-díjas író a Magyar Írószövetség tagja volt
"Lakatos Menyhért – az író cigány, ahogyan magát nevezte – egész élete és valamennyi alkotása lázadás volt az elôítéletekkel szemben, nemcsak megjelenítette a cigány emberek önérzetét, hanem segített is megtartani vagy éppen visszaadni ezt az önbecsülést. Tette ezt József Attila-díjas költôként, a Magyar Köztársaság babérkoszorús írójaként és aktív közéleti szereplôként, lapszerkesztôként egyaránt" – írta a tárca.
A kultúra, a történelem, a tudomány története azt bizonyítja, hogy nemcsak Európa nagy városai, hanem sok más kisebb, de lüktetô szellemi életû város, terület alakítólag szólt bele a tudomány történetébe, és abban magának helyet követelt. Ide sorolhatjuk Marosszéket központjával, Marosvásárhellyel is. Itt fogant Bolyai János zsenialitása a matematikában, itt éltek és dolgoztak Laskói Csókás Péter szótárkészítô és természettudós, Köteles Sámuel, Mentovich Ferenc filozófusok. Itt bontogatta szárnyait zágoni Aranka György nyelvmûvelô mozgalma, ebben a városban igyekezett magyar Göttingát létrehozni a Teleki Téka alapítója, Teleki Sámuel. E város falai között tanultak, éltek, dolgoztak Mátyus István, Knöpfler Vilmos, Gecse Dániel orvosok, Tolnai Lajos, Molter Károly regényírók, a nemrég elhunyt Sütô András író és még sokan mások.
Kibédi Mátyus István marosszéki orvostudor életének, munkásságának leírásában a marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézet Orvostörténeti Tanszéke Spielmann József orvostörténész a XX. század közepétôl végzett felbecsülhetetlen, hasznos munkát. Ô volt, aki szemléletet, tájékozódást nyújtott az adatok és a meglátások bôségével, és azt Kibédi Mátyus István életregényével tette egzakttá. Szlatky Mária, Légrady Péter, Lázár Szini Karola, Rátz Lajos-Ernô, Péter Mihály, Csávossy György, Róth András, Komoróczy György és mások, kutató munkásságukkal, dolgozatokkal, értekezésekkel, közleményekkel, irodalmi és orvostörténeti könyveikkel törtek, hasítottak utat a napfénynek a korok orvostörténeti homályában, bozótjában. Tôlük tudjuk és adjuk tovább, hogy Kibédi Mátyus István felvilágosult orvosdoktor, korának humanistája, tudósa, polihisztora, enciklopedistája bátran megmutatta: a germanizálódás hevében a magyar nyelv "éppúgy méltó" és nem marad el Európa többi nyelvei mellett a természettudományok szégyenteljes lemaradásának behozatalában, befogadásában.
Mátyus István a magyar közegészségtan, környezet-egészségtan, munkaegészségtan, iskola-egészségtan megteremtôje, a magyar táplálkozástudomány óriása, ôsatyja (Légrády P.), a magyar testnevelés elméleti és orvosi megfogalmazója (Frenkl Róbert), az olimpiai játékok szakszerû felelevenítôje, a minereás hideg, meleg, orvosi feredôk remek stílusú leírója, szakértôje, a gyógytorna elsô magyar kezdeményezôje. Ô az, aki a kezdeti anya- és csecsemôvédelmet kifogástalanul elénk tárja, a csecsemôk, a kisdedek, gyermekek, tanulók, katonák egészséges diétáját, életvitelét mûveiben ismerteti. Elsôként végez ásványvízelemzést Erdélyben, és azt született nyelvén, magyarul leírja, az erdélyi tudományos, orvosi tevékenységet beindítja. Ô ír a diéta hasznáról, ártalmáról az egészségre, és a betegségek megelôzésére, gyógyítására elsônek 4000 oldalnyi, nyolckötetes magyar nyelvû könyvet hagy a magyar orvostudományra, a köz javára, magyar szakkönyvet tesz a medikusok, de nemcsak azok asztalára, a tudomány eledeleként, táplálékaként a lélek, a szellem táplálására.
Kibédi Mátyus István helyét a tudomány-, az orvostudomány- és mûvelôdéstörténetünkben a Diaetetica, azaz a jó egészség megtartásának módját fundamentumosan elôadó könyv I–II. és az Ó és Új Diaetetica I–VI. hatkötetes, magyar nyelvû orvosi mûveivel vívta ki. Anyanyelvi törekvése akkor már társadalmi kényszer és szükségesség. Ez jelenti az öntudatában, önazonosulásában erôsödô nemzet vállalását, önbecsülését, mély tiszteletét – de ezt csak a korok nagyjai, mint Pápai Páriz Ferenc, Köleséri Sámuel, Mátyus István, Nyulas Ferenc érzik és teszik idôben és egyre sürgetôbben. Ezért Mátyus doktor írásai, munkássága igazi gyöngyünk, igazi nemzeti kincsünk, büszkeségünk.
Mátyus István 1725-ben született a marosszéki Kibéden, és 77 évesen halt meg 1802. szept. 6-án Marosvásárhelyen, ott nyugszik a református temetôben. Koporsószerû fejfáját, sírkövét Csekme István a Bolyaiak elébe, a temetô múzeumkertjébe helyezte el. Hazai tanulmányait Kibéden és a marosvásárhelyi Református Kollégiumban végezte. 1754-ben Utrechtbe peregrinált és beiratkozott a híres orvosi egyetemre, ott avatták doktorrá 1756-ban. Tanulmányait Göttingenben, Marburgban, majd Bécsben tökéletesíti. Felvilágosult, haladó, humanista szemlélettel, érzésekkel feltöltôdve hazatér. Marosvásárhelyen telepedik le. 1757-ben Marosszék hatósági orvosává, fizikusává nevezték ki. Ezt a tisztet 43 éven át éles eszével, tollal, gyógyítással szolgálta a közjó javára. Páldi István nyomdája 1762-ben Kolozsvárott kinyomtatja és megjelenteti magyar nyelven a Diaetetica I. kötetét, melyet 1766-ban a II. kötet követett. 1787–1793-ban Pozsonyban a Füstkúti Landerer Mihály nyomdája kiadja az Ó és Új Diaetetica I–VI. kötetét, szintén magyar nyelven.
Kibédi Mátyus István a XVIII. században magyarul írt orvosi könyveivel hozzájárult százada kulturális, szellemi életének kibontakozásához, az orvosi szakirodalom nyelvezete alapjainak letevéséhez, erôsítéséhez Erdélyben és Magyarországon. A Diaetetica I-II és az Ó és Új Diaetetica I-VI darabjaiban használt magyar nyelv a Kük&u