LVIII. évfolyam 216. (16397.) sz.

2006. szeptember 16., szombat

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 51 RNCB 3600000002490018 – euró; RO 24 RNCB 3600000002490019 – dollár bankszámlaszámra. E-mail címünk nepujsag@e- nepujsag.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: nepujsag@e-nepujsag.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

A hirdetések egységes tarifája 150 Ft/szó, 200 Ft/cm², mely magába foglalja a romániai áfát is.

Aktuális

Majd hanyatt estem tegnap, amikor reggel bekapcsoltam a Realitatea hírtelevíziót, hogy a napi híradagomat megkapjam. Ekkor ért az elsô meglepetés: a reggeli híradás amolyan könnyed, csevegô, inkább szórakoztató, mint igazi hírtelevízióhoz illô mûsorrá vedlett. Ami azonban ennél is sokkolóbb volt, hogy az egyik "szereplô" maga az államelnök volt. Ott ült, vigyorgott és a kereskedelmi televíziókban megszokott stílusban tereferélt tejfelesszájú bemondókkal. A hírek sem hírtévéhez méltók voltak, a kommentárok siralmasak, ám az elnök boldog volt, mert ô volt a reggel "hôse". A második meglepetés a sajtószemle során ért. Eddig mindennap nagy élvezettel hallgattam, tegnap azonban egy szinte csitri csaj foglalta el a korábbi szerkesztô helyét, és ahelyett, hogy elmondta volna, mi jelent meg a lapokban, mit érdemes elolvasni, azzal kezdte a "lapszemlét", hogy megkérdezte az elnököt, mi a véleménye, hogy ô az aznapi sajtó fôszereplôje. Mire az ország elsô emberének a válasza az volt: "Hehehe, mikor nem én vagyok? Hehehe".

Ezután "a helyzet fokozódott". A fô téma a tanárok követelése volt, illetve az, hogy nem vesznek részt a tanévnyitó ünnepségeken. A csevegés során igazi államfôhöz "méltó" véleményeket hallhattunk. Például arra reagálva, hogy pár nappal korábban, a tanügyiek bojkottbejelentése ellenére azt mondta, hogy szeptember 15-én igenis megkezdôdik az iskola, azt mondta heherészve: "Miért, mióta az eszemet tudom, szeptember 15-én kezdôdik a tanév". Egy másik "forró" téma, ugyancsak a tanügyi káderek elégedetlensége folytán, az államfô kampányszlogenje, a "sa traiti bine" volt. A kérdésre, hogy ô jól él-e, az elnök azt válaszolta, persze, hogy jól! "Én mindig jól éltem, jómódú voltam 1989 elôtt is, jómódú voltam '89 után, s most is jól élek. Hehe". A kampányszólamáról, ami nagyban hozzájárult, hogy a szegény emberek a jobb élet reményében a cotroceni-i bársonyszékbe katapultálták, azt mondta, hogy az amolyan "szöveg", inkább "óhaj volt, mint ígéret". Egyébként nem ígért sem sült galambot, sem Kánaánt, "az emberek dolgozzanak, ne csak várják a szubvenciókat". Slussz, passz.

Nos, miközben az államfô a tévében röhincsélt és olcsó szellemességekkel szórakoztatta a közönséget, aközben az ország nagy része dolgozott. Dolgoztak a gyárakban, a mezôkön, az irodákban... Amikor a szerkesztôségbe indultam, az elnök még mindig tévészerepelt. Ezért megnéztem, mit is mond az Alkotmány az elnök szerepérôl? A 80. cikkely szerint "Románia elnöke a román államot képviseli, garantálja a nemzeti függetlenséget, az ország területi egységét és integritását.(...) Felügyel az Alkotmány betartására és a közhatóságok megfelelô mûködésére. (…) közvetítô szerepe van az államhatalmi szervek, illetve az állam és a társadalom között". Gondolom, ezt várja az ország tôle, nem azt, hogy reggeli mûsorokban heherésszen. Sem ez, sem az éjszakai kocsmázások nem méltók egy államfôhöz. Még akkor sem, ha így mutatja ki, mennyire "közel áll a néphez". Hehehe.

Az Európai Bizottság szeptember 26-án teszi közzé a Romániáról szóló országjelentését, s abból kiderül, hogy az ország 2007. január elsejétôl védzáradék, vagy egyéb megszorító körülmény nélkül fog csatlakozni az unióhoz – errôl a várakozásáról Winkler Gyula, a kormány kereskedelmi és gazdasági minisztere beszélt pénteken sajtótájékoztatón, Battonyán.

A miniszter miután részt vett a határ menti polgármesterek szokásos éves találkozóján elmondta: mindez azt jelenti, hogy pár hónapon belül minden olyan akadály, ami a két ország, illetve a régióban a két ország települései közötti kapcsolatokat megnehezítette, eltûnik.

"Ezt viszont alá kell támasztani nagyon komoly infrastrukturális projektekkel úgy, hogy tényleg lehetôvé váljon az egy gazdasági vérkeringésbe való bekapcsolódás, és a közös gazdasági mikroprojektek megalkotása. A miniszter elmondta, hogy a polgármesterek találkozóján három olyan témakör vetôdött fel, amelyeket a novemberre tervezett magyar–román közös kormányülésen ajánlás formájában érdemesnek tart felvetni.

Az egyiknek a Battonya és Pécska közötti vasút esetleges megépítését nevezte, ami fontos szerepet játszhat a régió gazdasági vérkeringésében.

Támogatandónak ítélte továbbá a tornyai határátkelôhelynek a bôvítését, korszerûsítését, hogy ott súlykorlátozás nélkül lehessen áthaladni úgy, hogy lehetôség legyen állategészségügyi ellenôrzésre is.

Winkler Gyula fontosnak nevezte továbbá a két ország készülô nemzeti fejlesztési terveinek további összehangolását különös tekintettel a határ menti térségek tervezési munkálataira. Így szerinte közös akarat estén Lôkösházánál nemcsak vasúti, hanem közúti átkelôhely is létesülhet.

Varga Zoltán, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke szerint a Dél-alföldi régió számára várhatóan mintegy 200 milliárd forint fog fejlesztésekre rendelkezésre állni a Regionális Operatív Program (ROP) keretében. Az elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a régiós döntéshozók bizonyára támogatni fogják a szomszédos térségek fejlesztési elképzeléseit különösen akkor, ha azok megfelelô gazdaságossági számításokkal is alá lesznek támasztva.

Európai parlamenti képviselôk érkeznek hétfôn Szászrégenbe, hogy a romákkal szembeni esetleges hatósági visszaélés ügyében vizsgálódjanak.

Olvasóink emlékeznek arra, hogy szeptember 7-én incidens történt egy szabadságoló rendôr és két abafáji roma között, aminek folytatása volt a roma negyedben. A vizsgálatok több ellentmondást hoztak felszínre, többek között, hogy a rendôrség különleges egységei védtelen romákra – közöttük nôkre és gyerekekre – lôttek, súlyosan megsebesítve többeket. Mohácsi Viktória, az Európai Parlament liberális képviselôje Lévai Katalin szocialista EP- képviselôvel együtt hétfôn Szászrégenbe utazik, ahol tájékozódik a történtekrôl, és nemzetközi sajtóértekezletet is tart.

Információk szerint Olli Rehn bôvítési biztos személyesen kérte Mohácsi Viktóriát, hogy brüsszeli visszatértekor tájékoztassa a helyszíni tapasztalatairól, mert a csatlakozásig hátramaradt hónapokban behatóbban kívánja tanulmányozni az emberi jogok betartásának kérdését Romániában.

Marosvásárhelyen az Unic komplexum melletti útkeresztezôdésben tegnap délelôtt közúti balesetet szenvedett egy szolgálatot teljesítô közösségi rendôr, akit robogójával gázolt el egy kamion. Az áldozatot kórházba szállították, életveszélyen kívül van. A baleset körülményeinek vizsgálata folyamatban van – tájékoztatott a közösségi rendôrség igazgatója, dr. Viorel Filip.

Csütörtökön jogerôsen is kérte a Romexterra Bank kisebbségi részvényeseinek csoportja a pénzintézet részvényes- közgyûlésének összehívását, így legtöbb egy hónapon belül választ kaphatnak a kisrészvényesek a bank részvényeinek felvásárlási folyamatával kapcsolatos kételyeikre. Idôközben az MKB Bank közleményben hozta nyilvánosságra, hogy sikerült megszerezniük a bank részvénycsomagjának többségét, a közlemény hitelességét viszont megkérdôjelezte a felvásárlási folyamat lebonyolítását kifogásoló kisrészvényesek csoportjának vezetôje.

Mint korábban beszámoltunk róla, a kisrészvényesek körében a múlt hónapban egy kezdeményezô csoport jött létre, amely a bank többségi tulajdonhányadának az MKB általi felvásárlási folyamatában több dolgot kifogásolt. Elôször is az árat, mert e csoport szerint a részvényekért ajánlott 6 lejes ár túl kevés az értékpapírokért, másrészt pedig azt, hogy az MKB közvetítô céget vont be a felvásárlásba, egy ciprusi off-shore társaságot bíztak meg a részvényvásár kivitelezésével. A csoport közel egy hónapja levélben közölte kifogásait Mugur Isarescu jegybanki kormányzóval és a bank vezetôségével, és kérték a részvényes-közgyûlés összehívását, mivel szerintük a bank vezetôsége túllépte a hatáskörét, és részrehajlóan kezelte az MKB vásárlási ajánlatát.

Csütörtökön jogerôsen kérte a kisrészvényesek csoportja a részvényes- közgyûlés összehívását. Az elsô ilyen felszólítást augusztus 23-án intézték a bank vezetôségéhez, azonban formai okokra hivatkozva annak a bank vezetôtanácsa nem tett eleget. "Jogi szempontból akkor is tudtuk, hogy formailag nem tettünk eleget minden feltételnek, mert nem mellékeltük a körünkbe tartozó részvényesek személyi adatait, de a kifogások természetét figyelembe véve a bank vezetôtanácsának morális kötelessége lett volna a közgyûlés összehívása" – vélte lapunk megkeresésére Pop Iosif, a kisrészvényesek csoportjának vezetôje. A kolozsvári üzletember elmondta, csütörtökön eljuttatták a bank vezetôségéhez a kért adatokat, így a formai akadályok elhárultak a közgyûlés összehívása elôl, a vezetôséget a törvény kötelezi rá, hogy legkevesebb 15, legtöbb 30 napon belül összehívja a közgyûlést.

"Mi az eladási folyamat tárgyát képezô árucikk vagyunk, nem kommentáljuk a részvényesek elégedetlenségét" – fejtette ki lapunknak Mirela Negrutzi, a Romexterra Bank közkapcsolati menedzsere. Elmondta, a részvényesek nem kötelesek az MKB Banknak eladni a tulajdonrészüket, bárkinek eladhatják, ha jobb árat kínál érte, viszont készségesen felhívta rá figyelmünket, hogy a PPF Group pénzügyi csoport, amely többet (részvényenként 8 lejt) kínál az értékpapírokért, mint az MKB, nem rendelkezik a jegybank engedélyével, hogy árajánlatot tegyen a Romexterra részvényeire. Arról is korábban adtunk hírt, hogy a holland pénzügyi csoport tárgyal a kisrészvényesek csoportjával, és a bank vezetôsége felé is jelezte szándékát, hogy akár a Romexterra teljes részvénycsomagját felvásárolná.

Az MKB Bank közleményét viszont, melyben a bajor tulajdonú magyar pénzintézet a Romexterra részvénycsomagjának 50%-a plusz egy részvény megvásárlását adja hírül, lapunknak is elküldte, a közlemény lényegét lapunk tegnapi számában olvashatták. Tulajdonképpen ugyanarról a közlésrôl van szó, melyet az MKB Bank az MTI hírügynökséghez is eljuttatott, tehát korántsem a Romexterra vezetôségének saját állásfoglalását rögzíti. Ezért, valamint a közlemény valóságtartalmával kapcsolatban is fenntartásai vannak a kisrészvényesek csoportját képviselô üzletembernek. Pop Iosif szerint a Romexterrában összesen közel 23%-ban résztulajdonos energetikai cégek nem mindegyike egyezett bele az MKB ajánlatába, a kisrészvényesek közel 20%-nyi tulajdonrészt képviselô csoportja szintén nem fogadta ezt el, így a bankszakmában jártas üzletember szerint nehezen hihetô, hogy valóban megszerezte volna az MKB a részvények többségére szóló vételi jogot. Ugyanis a konkrét felvásárláshoz a jegybank jóváhagyására is szükség van. Pop szerint inkább az rejlik az egyes lapokban félrevezetôen tálalt közlemény hátterében, hogy még közel egy hét lévén hátra a többségi részvénycsomag felvásárlására az MKB által szabott árajánlat határidejébôl, a sikeres vásár híresztelésével próbálják a tétovázó kisrészvényeseket a maguk irányába befolyásolni.

Két, az utóbbi idôben olvasóinkat leginkább foglalkoztató kérdéskörrel kerestük meg Morent Ilonát, a Megyei Nyugdíjpénztár vezérigazgatóját. Elsô: a nyugdíjak kézbesítésében történô változások, második a nyugdíjemelés.

– A kormány szerdai döntése nyomán módosulások lesznek a nyugdíjak kézbesítését illetôen. A nyugdíjasok bankszámlát nyithatnak vagy bankkártyára kérhetik a nyugdíjat. A nyugdíjasok különbözô hírforrásokból értesültek már errôl, azonban pontos információkat szeretnénk közölni azzal kapcsolatban, hogyan kapják kézhez ezután a nyugdíjt?

– Azoknak a nyugdíjasoknak, akiknek eddig a postás házhoz vitte a nyugdíjt, ezután is a posta fogja kézbesíteni a havi járandóságot. Akik a CEC- nél nyitottak folyószámlát és ott vették fel pénzt, a CEC továbbra is biztosítja ezt a szolgáltatást. Azonban újabb folyószámlákat nem nyitnak. Változás azonban, hogy a zsúfoltság elkerülése végett, ügyfeleit a CEC név szerinti ábécésorrendben szolgálja ki minden hónap 14-e után. Tehát beütemezik a nyugdíjak kifizetését. A Banc Post még szeptember folyamán kibocsátja a nyugdíjakat, októbertôl már nem. Akiknek itt volt számlájuk, azoknak a postás házhoz viszi a nyugdíjt. A külföldi állampolgároknak, akik Romániából kapják a nyugdíjt, a Banc Post továbbra is folyósítja a járandóságukat. Különben az új rendelet értelmében az itt megállapított nyugdíjakat hivatalosan átutalják egyik országból a másikba.

Újdonság, hogy január elsejétôl az Országos Nyugdíjpénztár a nyugdíjak igények szerinti – folyószámlás, bankkártyás – folyósítása érdekében más kereskedelmi bankokkal is együttmûködik majd.

– Melyek ezek a bankok és mi a teendôjük a nyugdíjasoknak? Hol és mikor kell jelentkezniük az általuk igényelt változat bejelentésére?

– A nyugdíjasnak választania kell, hogy 2007. január elsejétôl a postai kézbesítést vagy a banki átutalást választja. Egyelôre még nem tudni, melyek lesznek a partnerbankok, az Országos Nyugdíjpénztár által kezdeményezett tárgyalások folyamatban vannak. Pontos és bôvebb információkat ezzel kapcsolatban év végéig közlünk majd a Maros megyei nyugdíjasokkal. Az igénylések benyújtása is ekkor történik. Viszont, aki továbbra is a posta közvetítését óhajtja, annak nem kell jelentkeznie a nyugdíjpénztárnál.

– A banki átutalás költségeit a nyugdíjpénztár vagy a nyugdíjas állja?

– Az átutalási költségek kifizetése az Országos Nyugdíjpénztár és az illetô bank között megkötött szerzôdés függvénye lesz.

– Szeptember elsejétôl enyhén, de emelkednek a nyugdíjak.

– Pontosítok, nem a nyugdíjak emelkednek, hanem a nyugdíjpont értéke lett 5 százalékkal nagyobb. Ez 323,1 lejrôl 339,3 lejre nôtt. A nyugdíj összege pedig a pontszám és a pont értékének a szorzata.

Évtizedekkel ezelôtt gyakran elhangzott egy-egy tárgy, ékszer számonkérésekor, hogy: "elzálogosí-tottam". Számtalan példa akadt arra, hogy nem csak szegényebb, de módosabb személyek is ily módon próbáltak meg ideig-óráig anyagi bevételhez jutni, hogy felmerülô pénzügyi gondjaikat orvosolni tudják. Ilyenformán régi családi ezüst evôeszközkészletek, arany ékszerek, értékes tárgyak kerültek a zálogházak polcaira, hogy onnan kisebb-nagyobb ráfizetéssel visszaszerezzék eredeti tulajdonosaik, ha lehetôségük adódik rá. De az is elôfordult, hogy nem váltották ki elzálogosított tárgyaikat.

Mára annyi változás történt, hogy a legtöbb zálogházban csak arany ékszert vesznek be, a többi értékes tárgy más úton cserél gazdát.

Marosvásárhelyen több zaci is mûködik, az egyik egység alkalmazottja hajlandó volt bôvebb tájékoztatást nyújtani az eljárás menetérôl, az általuk megszabott árakról. Megtudtuk, hogy a hozzájuk fordulókkal szerzôdést kötnek, amelyben feltüntetik a kliens személyi adatait, a zálogosításra került tárgy után kifizetett pénzösszeget – amelyet a zálogház alkalmazottja annak függvényében határoz meg, hogy milyen állapotban van az ékszer –, ugyanakkor a visszaszerzés feltételeit is rögzítik. Ezek szerint legtöbb egy hónapot ôrzik az értéktárgyat a zálogházban, ez a kitétel azonban nem zárja ki annak a lehetôségét, hogy igény esetén kitolják a határidôt. A 14 karátos arany grammjáért 25-27 lejt fizet a szóban forgó zálogház, a 18 karátos arany ára 32 lej grammonként. Visszavásárláskor a kliens az általa kapott összeget fizeti ki, ugyanakkor további 0,8 százalék kamatot napjára – arra az idôszakra, amíg az ékszer a zálogházban volt.

Arról is szó esett, hogy általában a középkorúak azok, akik ékszereiket elzálogosítják, de egynéhány fiatal is akad, aki ily módon jut pénzhez. Megesik, hogy napi öt-tíz személy is igénybe veszi ezt a fajta szolgáltatást. Meglepô módon az ügyfelek 80 százalékáról mondható el, hogy a szerzôdésben megszabott határidôn belül jelentkeznek az értéktárgyakért. Abban az esetben, ha a tulajdonos nem váltja ki idôben, és nem jelzi szándékát, hogy meghosszabbítaná a szerzôdésbe foglalt határidôt, az arany ékszert a Román Nemzeti Banknál értékesíti a zálogház. Útmutatásképpen csak annyit, hogy szeptember 14-én az RNB árfolyama szerint 1 gramm arany ára 52,6681 lej volt, messzemenôen több, mint amennyit a zálogházak ajánlanak ügyfeleiknek.

A nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvényrôl Adrian Moisoiu Nagy- Románia párti (PRM) képviselô azt mondta, hogy nem igaz Bogdan Olteanunak, a képviselôház elnökének a kijelentése, miszerint nincs politikai akarat a kisebbségi törvény elfogadására, mert igenis van... a liberálisok részérôl. Ugyanis, tette hozzá, az RMDSZ bármit javasol, a PNL mellette van.

Véleménye szerint azért rekedt meg a törvény vitája a szakbizottságokban (a héten a 18. cikkelyig jutottak el a 78-ból), mert az RMDSZ köti az ebet a karóhoz, és ragaszkodik az autonómiatanácsokhoz, illetve azok döntési jogának elismeréséhez, holott megelégedhetnének a konzultatív szereppel. Elvégre nem várhatja el, hogy "a többség rosszul érezze magát a saját országában".

Ez a megállapítása az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség vitájáról. A bibi itt is természetesen az RMDSZ, amely, Moisoiu szerint lelkesen megszavazta annak idején azt, hogy házkutatást tartsanak Nastasénal a Zambaccian-ügy kapcsán, most viszont, amikor – ugyancsak a képviselô állítása – bizonyos RMDSZ tisztségviselôrôl van szó, tiltakozik ellene. A lapunk ellenvetésére, illetve a kérdésre, hogy ha ez a véleménye, a legutóbbi szavazáskor miért szavaztak a PSD és az RMDSZ mellett, nem igazán tudott válaszolni. Ehelyett arról kezdett beszélni, hogy Markó Béla "dicsekszik" azzal, hogy annak idején a szekuritáté nacionalistának meg irredentának nevezte. Ezek után mit keres "a román kormány miniszterelnök-helyettesi tisztségében" – tette fel a szónoki kérdést, és nem volt hajlandó a Népújság, de a román újságírók véleményét sem tudomásul venni, hogy nem az RMDSZ elnöke nevezte magát nacionalistának, hanem a volt szekuritáté vádolta meg ezzel.

A tanügyi káderek tiltakozását támogatja, és úgy gondolja, a tanügy egész rendszerében káosz uralkodik, minden igazgatócska és tanfelügyelôség kisebbfajta miniszternek képzeli magát, és ideje lenne "Hardaunak a kezébe venni a gyeplôt".

Sulea Ilie bátosi helyi tanácsos, a Konzervatív Párt tagja (volt PUNR-s) jelentette ki a fenti vádat, felhánytorgatva ugyanakkor, hogy a sajtó sohasem megy oda, pedig lenne mirôl írnia. Véleménye szerint a legnagyobb probléma az, hogy a polgármesterben és a könyvelôben "a régi mentalitás mûködik", semmibe veszik a tanácsot és fittyet hánynak a tanácsi határozatokra. Ráadásul még a nekik járó pénzt sem kapják meg. Példának egy májusban elfogadott határozatot hozott fel valamilyen munkálatokra, amelyekre mindmáig nem utalták ki a megszavazott összeget. Amikor pedig a tanácsosok a költségvetés végrehajtását kérték számon, az egyik tanácsülésre el se ment, a következôn meg bejelentette, hogy nincs pénz. Sulea szerint a liberális polgármester és a könyvelô is titkolózik, számba se veszik a tanácsosokat s a határozatokat.

Ráadásul miközben a polgármesteri hivatal összes alkalmazottja megkapta a fizetését, a tanácsosoknak járó illetéket nem adták ki. A tanácsosok felkérték a polgármestert, szankcionálja a bûnöst (sz. m. a könyvelôt, aki jelenleg szabadságon van), mert
"bizonyos érdekeket véd".

A szinte romos állapotban levô dedrádszéplaki óvodát az illetékes hatóság bezárta. A tanácsostól megtudtuk, hogy a gyermekeknek mégsem kell otthon maradniuk, mert a helyi iskola épületében kapnak egy termet.

Több ezer tanár és az oktatás területén dolgozó alkalmazott vett részt pénteken Bukarestben azon a tüntetésen, amelyet a szakma érdekvédelmi szervezetei hirdettek meg tiltakozásul a kormánnyal folytatott béremelési tárgyalások kudarca miatt, az oktatók nagy része bojkottálta ezen a napon a tanévnyitó ünnepséget.

Bár Gheorghe Isvoranu, a Spiru Haret tanügyi szakszervezet elnöke jelezte, hogy a bukaresti tüntetés csupán kezdete egy hosszabb ideig tartó tiltakozás-sorozatnak, a tanárok nem kívánnak egyelôre sztrájkba lépni, mint ahogy azt három héten át tették tavaly novemberben. Hétfôn rendesen megkezdôdik a tanítás az osztályokban, csupán a tanévnyitó ünnepségen nem akartak sokan megjelenni.

A tárgyalások a hét elsô felében jutottak zsákutcába, miután a tanügyi szakszervezetek elutasították a kormány ajánlatát. Ez utóbbi értelmében 2007-ben az oktatás területén dolgozók számára április 1- tôl 6 százalékkal növelnék a béreket, majd október 1-tôl 7,5 százalékkal. Ez átlagosan évi 6,3 százalékos emelkedést jelentene. Csakhogy a szakszervezetek rámutattak: a valós növekedés alig 1,9 százalék, tekintettel a jövôre várható 4,5 százalékos inflációs rátára.

Calin Popescu-Tariceanu miniszterelnök azzal a kéréssel fordult a szakszervezetekhez, tegyék meg "ellenja-vaslataikat" a kormány ajánlatára. Egyben felszólította a pedagógusokat, ne álljanak elô teljesíthetetlen kérésekkel.

Mihail Hardau oktatási miniszter a magyar többségû Csíkszereda iskoláit kereste fel az évnyitó napján. Beszédében ígéretet tett, hogy a kormány állja a programjában eredetileg tett vállalását, miszerint a 2004 és 2008 közötti idôszakban a tanárok fizetését 60 százalékkal emeli.

Az Argót, Iaszón, a görög mítosz-beli hôs és társai hajóját építették meg görög archeológusok és hajóépítôk.

A hajót vasárnap vízre bocsátják, majd megismétlik a legendás utazást az aranygyapjúért – olvasható a Der Spiegel címû német hírmagazin online változatában. A legenda szerint egészen különleges hajóra volt szüksége a Fekete- tengeri úthoz. A rege azt mondja, hogy Argosz a róla Argónak elnevezett hajót az akkori viszonyok között hatalmas méretûre építette: 50 evezô és egy vitorla hajtotta. Nem kisebb személyiség, mint Pallasz Athéné istennô felügyelte a hajóépítést, a hajót Pelion hegyének fenyôibôl építették, de beszereztek egy Dodonából származó tölgyfát is, amely a monda szerint beszélni tudott és a várható veszélyekre figyelmeztette a hajósokat.

A lehetôség szerint történelmi források alapján rekonstruált hajó most több hónapi építômunka után újra elkészült, a következô hónapokban próbautakat tesz, és a Grúziába vezetô utat várhatóan jövô nyáron teszi meg. A legénység most is 50 evezôsbôl és a vitorlát kezelô matrózokból áll, akiket Görögországból és más európai államokból toboroztak.

A modern kor argonautái is az Égei-tenger partja mentén jutnak el a Márvány-tengerre, és onnan a Fekete-tenger vizeire: az ókorban ugyanis a tengerészek általában mindig a part mentén hajóztak, hogy biztonságban navigálják vízi jármûvüket.

Az archeológusok a mintegy két hónapig tartó utazástól azt várják, hogy új ismereteket ad az ókori hajózásról, és arról, hogy a korai kultúrák technikája mennyiben tette lehetôvé, hogy az egyes népek kapcsolatba lépjenek egymással.

A felnôttek homlokára ráncokat író gondok, az iskolák bezárására, az ünnepélyes tanévkezdés meggátolására irányuló fenyegetések ellenére tegnap mégis elkezdôdött a 2006–07-es tanév. Megszeppent kisóvodások vonultak be a virághíd alatt, kisebb és nagyobb diákok örömujjongásától volt hangos az iskolák udvara, amikor társaikat, az óvó- és tanítónôjüket, osztályfônöküket viszontlátták. A tegnapi hûvös, de verôfényben fürdô reggelen megyénk több mint 900 tanintézményében szólalt meg a csengô, köszöntötték a százezer körüli diákságot és oktatóikat. Valóban korszerû, a legkellemesebb feltételeket biztosító épületekben, parkosított környezetben, vagy szerényebb körülmények között, a gaztól felvert s a be nem fejezett munkálatok miatt még törmelékkel, építôanyaggal teli iskolaudvaron mégis érezni lehetett, hogy ez a nap nem olyan, mint a többi, hogy szeptember 15- nek megvan a sajátos varázsa.

A tegnapi ünnepélyes tanévnyitón a második teljes magyar évfolyamot üdvözölték a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban, amely ily módon több mint elméleti líceum, hisz négy elemi, négy általános iskolai osztályában és nyolc középiskolai profil 36 osztályában kezdôdik meg hétfôtôl az oktatás. Ezzel párhuzamosan 225 diákkal mûködik a Református Kollégium, s így az épületet közel 1500 diák vallhatja iskolájának, amelyben tanításukat és nevelésüket 150 tanár végzi.

A Bolyai által elért eredményeket Bálint István igazgató vette számba 8,86-os évi iskolaátlag, 99 százalékos teljesítmény az érettségin, 175 országon belüli és nemzetközi tantárgyversenyen elért díj, az erdélyi magyar középiskolák közötti elsô sikeres tantárgyversenyen való kiváló szereplés, mindezek alapján a tanintézmény az ország legjobb tíz középiskolája közé sorolható – hangsúlyozta az igazgató, majd hozzátette, kívánom és elvárjuk, hogy minden bolyais diákban és tanárban tudatosuljon, hogy az iskola általuk él, a teljesítmény rajtunk múlik.

"Tanuljatok meg lépni, nézni és látni, tanuljatok meg kérni és élni, örüljetek velünk, higgyetek magatokban, hagyjátok, hogy védjünk benneteket, ha elengedünk, menjetek el és járjatok a megtanult úton – idézte egy régi sláger szövegét Székely Emese, a Református Kollégium igazgatónôje.

Minden közösségben vannak szimbólumok, amivel büszkélkedni lehet. Okunk és jogunk van, hogy a Bolyaira büszkék legyünk. Nem szabad hagynunk, hogy elvegyék az ünnepeinket, amivel sokan próbálkoztak, de mégsem sikerült – hangzott el Borbély László megbízott miniszter köszöntôjében. Burkhardt Árpád alprefektus a jövô évben 450 éves iskola által adott útravalót vette számba, Csegzi Sándor alpolgármester pedig megjegyezte: aki hagyományainkat és kultúránkat becsméreli, olyan nemzetet becsmérel, amely a második alkotmányt dolgozta ki Európában, és gazdag hagyományrendszerrel lépte át az Unió küszöbét. Az oktatás és nevelés összefonódásának szükségességét hangsúlyozta Csató Béla katolikus fôesperes, Ötvös József református esperes pedig kijelentette: nem kell rettegnie egy polgármesternek attól, hogy mi lesz ezzel az intézettel, mert 450 éven át szellemi fellegvár, lelki otthon, az európai mûveltség, a humanista értékteremtés, az erkölcsi nevelés helye volt. Mindennek legszebb dokumentuma, hogy fél évszázados értékromboló, istentelen idôszak alatt sem lehetett tönkre tenni, mert a Református Kollégium – Bolyai Farkas Középiskola erdélyi magyar erô. Lehet, éppen ezért támadják értetlen polgármesterek és párttitkárok, ....akik feltûnnek és eltûnnek, de a Református Kollégium áll és marad.

Az ünnepi beszédeket követôen Horváth Gabriella aligazgatónô mutatta be a legkisebbeket, az idén induló elsô osztályt, olvasta fel a tanítók, osztályfônökök nevét, amit tapssal jutalmaztak a diákok. A becsengetésre megbolydult az iskolaudvart megtöltô tömeg, s az Erdélyi Református Egyház által visszakapott épületben elkezdôdött a 2006–2007-es tanév.

Amikor egy-egy magyarországi nyári turistacsoport felfedezi Székelyföld legnagyobb városát, Marosvásárhelyt, majd ámuló csodálkozással beülnek a Vártemplomba pihenni, meg szoktam kérdezni – még mit láttak Marosvásárhelyen? Az esetek 90%-ában ezt válaszolják: voltunk a Kultúrpalotában, megnéztük a Teleki tékát és láttuk az iskolát. Ilyenkor szoktam megjegyezni: akkor szinte mindent láttak már a városból, mert ebben a négy épületben benne van a múlt, a jelen és a jövô. Természetesen a "láttuk az iskolát" ez az egykori és leendô református kollégium, ami a köztudatban – Bolyai.

Én szeretem ezt az iskolát, mert jövôben már 450 éve lesz annak, hogy a Vártemplom melletti gótikus teremben elkezdték oktatni az ifjakat a szépre, a jóra, az igazra, a betûre és a szóra, az értékre és a múltra. Közben hadak jöttek és bolond eszmék, új tanítók és új gyermekarcok, tanárok menekültek, diákok jöttek vissza Világos után vagy Trianon fájdalmával, de az iskola állt és maradt. Elnevezéseiben benne van ötödfél évszázad erdélyi krónikája, mert volt ez schola particula, református kollégium, lelkészképzô fôiskola, líceum vagy hadi kórház, de áll és él, mert szeretjük.

Én szeretem ezt az iskolát, mert 39 évvel ezelôtt ott álltam valahol az udvaron, mint kezdô bolyais, itt az emelvényen pedig elvtársak, igazgató elvtársak beszéltek, mi ott lenn hallgattuk a beszédeket, és nem hittük, hogy minden úgy lesz, ahogy mondják, mert akkor azt úgy kellett mondani. De napok múlva az osztályteremben már hittük, amit mondtak, mert egy hazug korszakban is lehetett itt igazat mondani. Ezért volt szép, amikor 35 évvel ezelôtt elballagtam innen, hogy mindegyre visszaérkezzek ide, mert enyém ez az iskola, a miénk – és nem adjuk.

Én szeretem ezt az iskolát, mert két éven keresztül esténként itt feküdtem le, csendben, sötétben elmondtam a Mi Atyánkot, és nem féltem, mert e falak között olyan jó volt lenni, itthon lenni. Négy éven át itt ebédeltem és vacsoráztam, és azt gondoltam akkor, hogy ez az iskola a házam, az otthonom, a hozzátartozóm, én azóta is köszönök ennek az iskolának, és hallom, amint az iskola is visszaköszön nekem.

És én szeretem ezt az iskolát, mert ez egy luxus... iskola. Itt nagyon szép lányok tanulnak, szép tanárnôk tanítanak, de nemcsak az arcuk szép, hanem a lelkük nagyon szép, ezért luxusiskola. És nem kell rettegnie egy polgármesternek, hogy mi lesz ezzel az intézettel, mert 450 éven át szellemi fellegvár, lelki otthon, európai mûveltség, humanista értékteremtés, keresztyén erkölcsi nevelés helye volt. Mindennek legszebb dokumentuma az, hogy fél évszázados értékromboló, istentelen idôszak alatt sem lehetett tönkre tenni, mert a Református Kollégium–Bolyai Farkas középiskola erdélyi magyar erô. Lehet, éppen ezért támadják értetlen polgármesterek. De 450 év megélt krónikája arról mesél, hogy a történelemben polgármesterek és párttitkárok, kisbírók és fôbírók jönnek-mennek, feltûnnek és eltûnnek, felszállnak és elszállnak, de a Református Kollégium áll és marad.

Ötvös József

vártemplomi lelkipásztor

református esperes

egyházkerületi generális direktor

Kellemetlen incidens zavarta meg tegnap a marosvásárhelyi három tannyelvû Friedrich Schiller Általános Iskolában a tanévkezdést. A III. B osztály diákjai a régi tanítónôjük nevét viselô táblácskákkal jelentek meg az ünnepségen, majd a himnusz elhangzását követôen elvonultak a négyszögbôl, ahol az új tanítónô magára maradt.

Tiltakozásuk oka: az idén a harmadik tanítónô venné át az osztályt, amit a szülôk elutasítanak. Többször is hangsúlyozták, hogy nem Szakács Imola Izabella személye ellen van kifogásuk, azt nem hajlandók elfogadni, hogy négy év alatt az osztálynak négy tanítónôje legyen. A címzetes állást betöltô pedagógus ugyanis az elsô osztály végén szülési szabadságra ment, a tavaly helyezték az iskolába Vass Emese tanítónôt, akinek egy félévi munkával sikerült közösséggé formálnia az egyébként problémás csoportot. Ezért szerették volna, hogy legalább az idén, a címzetes tanerô jövô évi visszatéréséig a már megszokott pedagógus folytassa tovább a munkát. Óhajuknak az elmúlt napokban a tanfelügyelôségen próbáltak érvényt szerezni, de egyelôre nem jártak sikerrel. Ezért döntöttek úgy, hogy egy héten át reggel hazaviszik a gyerekeket, s ha ez sem vezet eredményre, más iskolába íratják át az egész osztályt, "a tanítónôvel együtt". Egyébként állítólag lenne iskola, amely befogadná ôket.

Szakács Imola Izabella, versenyvizsga nyomán egy évre kinevezett tanítónô, az üres osztályban mondta el, hogy milyen keserû volt számára a tegnapi nap, továbbá, hogy ragaszkodik az álláshoz. Két évig Körtvélyfáján helyettesítôként tanított, de mivel közelebb akart kerülni a városhoz, versenyvizsgára jelentkezett. Az elért általános nem volt elég a címzetes állás elnyerésére, szakképzett helyettesítôként azonban a számítógép egy évre a Schiller iskolába sorolta be.

– Ezt a helyet nem adjuk fel, jogilag a miénk, erre biztatott a tanfelügyelôség jogtanácsosa is. Azt kellene kideríteni, hogy ki heccelte fel a szülôket, amiért a volt tanítónô és az iskola vezetôsége felel – állítja Szakács János, az édesapa, aki szerint az iskola nem kívánságmûsor, tehát nem a szülôk választanak tanítónôt.

– A tanfelügyelôségen pszichikai nyomást gyakoroltak rám, hogy adjam fel az állást, és fogadjak el egy óvodai helyet, de én ragaszkodom a törvényes úthoz – állítja a kinevezett tanítónô, aki csak abban az esetben enged, ha egy hasonló értékû tanítói állást kap Marosvásárhelyen. Miközben az üres osztályban, ahova állítása szerint korábban be sem engedték, sírva fakad, volt tanítványának ragaszkodását bizonyítja, aki rajzzal és levéllel fejezte ki szeretetét az eltávozott fiatal pedagógus iránt.

Az iskola vezetôsége szeretne eleget tenni a szülôk óhajának, amint azt az elmúlt tanév végén megígérte. Pacuraru Liliana igazgatónô és Nagy Olga aligazgatónô szerint már februárban beadták a kérvényt, amelyben Vass Emese kérését támogatták a folytonosság biztosítása érdekében.

Ezt a kérést májusban is megismételték, abban bízva, hogy az elôírások értelmében teljesítik azt. A volt tanítónô szerint, bár ô már egyszer vizsgázott a nagyernyei iskolában levô címzetes állás elnyerésére, még egyszer hajlandó lett volna a megmérettetésen részt venni, ha idejében közlik vele, hogy a kérését nem veszik figyelembe.

– Áldatlan helyzetben vagyunk – állítja az iskola aligazgatónôje, aki szerint nem a számítógép, hanem az iskola vezetôségének a dolga lenne eldönteni, hogy a gyerekközösségek érdekét figyelembe véve kit tartanak alkalmasnak az állás betöltésére.
– Amennyiben nem tudtak eleget tenni a folytonosságra vonatkozó kérésünknek, a tanfelügyelôségnek közölnie kellett volna az iskolával a kialakult helyzetet.

Fejes Réka, a tanítókért felelôs tanfelügyelô szerint az állások kódolásával volt gond a tanfelügyelôség személyzeti osztályán, ezért hívatták fel májusban újra az igazgatókat, akik meg voltak gyôzôdve, hogy sikerült tisztázni a helyzetet. A számítógépes programban azonban már nem lehetett módosításokat eszközölni, így a szakképzett helyettesítôket sorolták a helyekre, amire az iskola a már ott tanító pedagógusok kinevezését kérte. Nem ez az egyetlen eset, amikor a számítógép tévedett, de a többi pedagógussal sikerült egyezségre jutni. Tanítói hely sajnos már nincs Marosvásárhelyen, de a kolléganônek továbbra is felajánljuk Vass Emese állását Ernyében, mivel egy évre szóló helyettesítésrôl van szó.

A Schiller iskolában mindenki kellemetlen helyzetben van, a gyerekek, az új és a volt tanítónô, a szülôk és az iskola vezetôsége is. Az eset kapcsán az illetékesek talán elgondolkozhatnak azon, hogy ott, ahol gyerekekkel dolgoznak, az emberi tényezônek nagyobb szerepe kellene legyen, mint a számítógépnek, hogy se gyermek, se pályakezdô fiatal felnôtt ne sérüljön az ilyen és ehhez hasonló személytelen döntések miatt.

Szendén álcázza a farát,

ez a kocsi kebelbarát.

Mindig kemény a tömlôje,

kéznél van az emelôje.

Ám a helyzet kissé cseles.

Vajon a hölgy ott mit keres?

Kocsi alatt hófehérbe

gyönge karja meddig ér be?

Nincs nyaklánca, nincs ikonja,

csak két dupla szilikonja.

Mért öltözött feszes dresszbe,

bekerült-e az új KRESZ-be?

Kapunk érte több rossz pontot?

S amíg szerelt, miket mondott?

Ne mind kérdezz, nincs itt talány,

nem ok nélkül hever a lány.

Megmondhatja bármely csendôr,

ô egy civil fekvôrendôr.

Járom az utat…

… a kis nyomtávú vasútvonal Maroskeresztúr–Ákosfalva közötti szakaszán, s végiggondolom azokat a lehetôségeket, melyek jelentôs változást eredményezhetnének az Alsó-Nyárád mente közlekedésében.

Mindenki elôtt ismert, hogy az 1915-ben épített, Marosvásárhely–Parajd közti kis nyomtávú vasútvonalon a brassói Vasútigazgatóság ráfizetéses okok miatt a közlekedést 1989 után ideiglenesen felfüggesztette. Ma már csak néhány vasúti vagon, régi gôzös és dízelmozdony vesztegel a marosvásárhelyi mozdonyszínben, de indulásra készen áll. A vasúti pálya is jó állapotban van (csak a gaz lepte be kissé). Igaz, hogy az állomásépületek és a bakterházak jó részét "élelmes" személyek lebontották és elhordták, de az nem jelentene akadályt a vasúti közlekedés újraindításában. Mi lesz ennek a vasútnak a sorsa? – erre a kérdésre az illetékesek a napokban már választ adtak: újraindítják a vonatokat.

Az E 60-as közút vásárhelyi szakaszát a Nyárádtô és Ákosfalva közötti terelôúttal mentesítették a növekvô forgalomtól, de ezzel az Alsó-Nyárád menti, szinte egybenôtt falvak útjait terhelték túl, növelve az állandó balesetveszélyt is.

Szeretném, ha mielôbb visszaállítanák a Marosvásárhely–Szováta közti vasúti forgalmat, ahol nosztalgiavonatok szállítanák Marosvásárhelyrôl és annak repülôterérôl a neves fürdôvárosba az európai és hazai tájakról ide érkezô vendégeket.

Szükségesnek látnám, hogy egy szakértô bizottság végigjárja a vasútvonal mentén a terepet (úgy, ahogy azt én tettem), s arra a következtetésre jutna, hogy Nyárádtô és Ákosfalva között a vasúttal párhuzamosan fel lehetne építeni azt az elterelô utat, mely nem érintené a beépített településeket. Ez a út mentesítené az E 60-as út vásárhelyi szakaszát, és leágazása lehetne az Erdélyt átszelô autóútnak is. Ezt a megoldást örömmel fogadnák az Alsó- Nyárád mentiek, ezért az érintett községek polgármestereinek a feladata, hogy errôl a lehetôségrôl tudósítsák az illetékeseket.

Fodor Sándor (S.)

Hetvenöt évvel ezelôtt álltak munkába elôször Európában a légiutas- kisérôk, közismert angol nevükön a stewardessek. Kezdetben a betegápolók közül válogatták ki ôket, igen szigorú mércét szabva megjelenésüknek.

A repülôútjainkról ismert csinos hölgyek, akik ételt-italt szolgálnak fel a felhôk felett és az utasok kényelmérôl gondoskodnak, szükség esetén párnát, takarót gyógyszert adnak, az idén ünnepelhetnék hivatásuk létének háromnegyed százados évfordulóját. E foglalkozást a világon elôször egy Ellen Church (képünkön) nevû fiatal hölgy gyakorolta – igaz, még nem stewardess néven.

Az iowai származású csinos kisasszony meggyôzte a Boeing Air Transport embereit, hogy ápolói végzettsége és repülés iránti szeretete alkalmassá teszi ôt arra, hogy vészhelyzetek esetén segítsen az utasoknak. 1930. május 15-én már ô fogadta a beszállásra készülô utasokat a kaliforniai Oakland repülôterén. A repülés akkori körülményeire jellemzô, hogy a United Airlines hárommotoros repülôgé-pének tizenegy utasa öt leszállással jutott el a Wyoming állambeli Cheyenne-be.

Az újvilági találmány sikeresnek, népszerûnek bizonyult az öreg Európában is, ahol az elsô légikisasszonyok hetvenöt évvel ezelôtt, 1931-ben álltak szolgálatba az Air France-nál. A francia hölgyek repültek elôször nemzetközi útvonalakon is. A légikisasszonyok foglalkoztatásának európai divatját 1934-ben a svájci Swissair követte, egy évvel késôbb a holland királyi légitársaság, a KLM, majd 1938-ban a német Lufthansa. "Az elsô angol légikisasszony, Rosamond Gilmour 1943. május 10-én állt szolgálatba a BOAC légitársaságnál egy Frobisher típusú gépen – írja Greguss Ferenc. – 1943 júliusában Gilmour kisasszony és négy társa már a Foynes–Lisszabon járaton teljesített szolgálatot. Az egyenruhájukkal ôk is elégedettek lehettek. A sötétkék szövetbôl készült kosztümöt rózsaszín csíkos ujjak, valamint váll-lapok és rézgombok díszítették."

A hôskorszakban a légitársaságok huszonöt évesnél fiatalabb betegápolók jelentkezését várták. A hölgyek súlya nem haladhatta meg az 52 kilót, magasságuk a 162 centimétert. A kiválasztottak sikkes, barna bordázatú egyenruhát viseltek ezüst gombokkal, a fizetésük havi 125 dollár volt, és ezért az összegért havonta száz órát repültek az akkoriban még fûtetlen, nyomáskiegyenlítés nélküli repülôgéptörzsben. Mára nemcsak munkakörülményeik változtak meg gyökeresen, hanem munkakörük is. Szerteágazó feladataikra jellemzô, hogy egyes tengerentúli járatokon a gyermekek már a beszállásnál játékot és könyvet kapnak ajándékba a légikisasszonyoktól. A British Airways fedélzetén a stewardessek logikai és ügyességi játékokat – úgynevezett foglalkoztató csomagokat – osztogatnak, hogy tartalmas és izgalmas kikapcsolódással kössék le a kicsik figyelmét.

A 2001. szeptember 11-ei merénylet óta a légikisasszonyoknak számolniuk kell terroristák esetleges felbukkanásával éppúgy, mint türelmetlen, ideges utazók dührohamaival. A stewardesseknek járó ingyenes repülôjegyek sokakat csábítanak erre a pályára, s e kedvezmény valamelyest feledteti velük, hogy órákat töltenek modortalan utasokkal teli járatokon. A légiutas-kísérôk rendkívüli helyzetekben tanúsított hôsies helytállása számos izgalmas játékfilm visszatérô motívuma.

Egy stewardess ma pusztán egykori önmaga árnyékának látszik – állítja a Discovery Channel nemrégiben bemutatott dokumentumfilmje, amely a légikisasszonyok sokak által irigyelt foglalkozásáról rajzol hiteles portrét. A filmben megszólaltatott légiutas-kísérô hölgyek elmondják: a munkaadó szépségüket, bájukat is felhasználta marketingcélokra. Mosolygó szépségek reklámozták egy-egy légitársaság járatait és komfortját. Ezek voltak azok az idôk, amikor csak a modellalkatú és filmcsillagokhoz hasonló szépségû lányok lehettek stewardessek. Alapkövetelmény volt a szexi megjelenés. A légitársaságok által piaci eszközként
"használt" stewardessek drákóian szigorú munkafeltételek közepette dolgoztak. Aki túlsúlyos vagy várandós lett, netán férjhez ment, búcsút inthetett az állásának.

A szépség mulandó – a kedvesség maradandó. A ma légiutas-kísérôi elsôsorban kedvességükkel, türelmes törôdésükkel, segítôkészségükkel, udvarias kiszolgálással és egy-két világnyelv társalgási szintû ismeretével teszik a szó átvitt értelmében is felhôtlenné milliók utazását – a felhôk felett.

J. N. J.

Százhuszonöt éve, 1881. szeptember 15-én született Milánóban Ettore Bugatti luxus- és versenyautógyáros, a legendás autómárka olasz alapítója.

Ettore Arco Isidoro Bugatti apja mûvészember volt: festegetett, de igazán az intarziának volt a mestere, s fiát is mûvésznek szánta. Ôt azonban inkább a gépek érdekelték, így hát elszegôdött inasnak egy kerékpárokat készítô céghez. 14 éves korában már triciklit motorizált,
"hozott anyagból", szerkezetével országúti versenyeken vett részt. Bugatti felismerte, hogy a motorizációra nagy jövô vár, s az autó az új század jelképe lesz. Autodidakta módon fejlesztette tudását, s hallatlan mûszaki érzéke révén rövid idôn belül szaktekintéllyé nôtte ki magát. A szerencse is segítette: Gulinelli gróf felfigyelt a tehetséges fiatalemberre, és lehetôvé tette számára, hogy autót építsen. 17 évesen készítette elsô sportkocsiját, még nagyrészt vásárolt alkatrészekbôl. A négyhengeres, négysebességes, háromliteres, lánchajtású autó 1901-ben Milánóban, egy nemzetközi kiállításon elnyerte a város nagydíját.

A nyertes jármû megtetszett a lotharingiai de Dietrich bárónak, aki megvásárolta gyártási jogát, Bugattit pedig meghívta niederbronni gyárába konstruktôrnek. Innen 1904-ben távozott a strasbourgi Mathis Cie. autógyárba, amely szintén megvette a Bugatti-licencet. Az ennek alapján gyártott, Hermes márkanéven forgalmazott gyártmány az 1906-os milánói nemzetközi kiállításon aranyérmet nyert. Bugatti következô sikerét az 1910-ben Szentpéterváron rendezett autókiállításon érte el, az aranyérmet itt már egy Deutz-kocsival érdemelte ki – 1907-tôl két éven át ugyanis a kölni Deutz gyár fômérnöke volt. (Kölnben született – két lánya után – fia, aki késôbb rövid idôre örökébe lépett.)

Ekkor határozta el, hogy a kapott licencdíjakból, megtakarított pénzébôl saját üzemet létesít. Erre alkalmas helyet az akkori idôben Németországhoz tartozó Elzászban talált. Molsheimben megvásárolt egy volt festôüzemet, berendezte, majd Ernest Friedrich mechanikus barátjával 1909-ben hozzálátott az autóépítéshez. 1910-ben 10 kétüléses Bugatti, a rákövetkezô évben már 65 sportautó hagyta el az üzemet. A márka elsô igazi gyôzelmét 1911-ben aratta: a Le Mans- i 24 órás versenyen kategóriája nagydíját nyerte el 1,4 literes kocsija.

1912-ben a Peugeot gyár megbízásából tervezett autót, a "Bébé" kora legsikerültebb kiskocsijának számított. Villamos meghajtású autót is készített, de ennek sorozatgyártására nem gondolt. Az elsô világháború kitörése után elhagyta Molsheimet, felhagyott a termeléssel és Párizsba költözött. A háborút követô évek nemigen kedveztek az autógyártásnak, Bugatti csak 1924-ben jelent meg új típussal, a 35-tel, mely igazi versenyautó volt. Ezzel és utódaival az 1920-as évek második felétôl a harmincas évek végéig sikert sikerre halmozott, a híres Le Mans-i viadalon kétszer is elhozták a babérkoszorút sofôrjei.

Hogy Bugatti nem csak kiváló és szép sportautókat tudott építeni, arra bizonyság a húszas évek végén készített La Royale, avagy Arany Bugatti, amely méltó riválisa volt a Rolls- Royce és Daimler márkáknak. Az aprólékos gonddal készült, finom vonalvezetésû, hat méter hosszú kocsi kétméteres motorháza alatt 12,7 literes, nyolchengeres erôforrás duruzsolt. Mégsem lett az említett két patinás márka vetélytársa: mindössze hét készült belôle. (Egyik példányának nemrég egy árverésén csaknem hárommilliárd forintnak megfelelô összeg volt a kikiáltási ára.)

Bugatti nemcsak autókkal foglalkozott; a gazdasági pangás évei alatt motoros vonatokat, hajó- és repülôgép-motorokat gyártott, s maga tervezte és állította elô az autógyártáshoz szükséges szerszámokat, készülékeket is.

Élete elsô nagy csalódása 1936-ban érte, amikor dolgozói sztrájkba léptek. Ezt annyira a lelkére vette, hogy fia javára lemondott a gyár irányításáról. Jean Bugatti azonban nem sokkal késôbb, 1939-ben egy új típus országúti tesztelése közben baleset áldozata lett.

Ettore Bugatti "élethossziglani" garanciát adott autóira, amelyek mindegyike mûvészi igénnyel készült. 66 életéve alatt mintegy 60 önálló típust tervezett; nevével hét és félezer kocsi készült. 1947. augusztus 21-én Párizsban bekövetkezett halála után gyártottak ugyan még új típust, de néhány év múltán bezárták az üzemet.

Az ôszi-téli sminktrend kissé színpadias hatást kelt: a lila és a sötét üvegzöld árnyalatú szemhéjfestékek és a kontúr nélküli száj tör elôre a nyugati sminkmesterek szerint. Újra kedvelt a szempilla göndörítése, a mûszempilla pedig színpadi viseletbôl elôrukkolt szokványos partikellékké.

A száj nem túl sötét, inkább természetes rózsaszín. Elôtte púderrel alapozzák az ajkakat, majd jöhet a visszafogott szájfény. A száj közepén világosabb rúzst alkalmaznak, hogy domború legyen az összhatás.

A duzzadt száj változatlanul csábító, bár ritka az olyan természetesen dús ajak, mint például Scarlett Johanssoné. Szilikonozott szájat egyetlen divatbemutatón sem lehet látni, bár a fotómodellek és színésznôk elôszeretettel alkalmazzák ezt az eszközt.

A szemhéjpúderek helyett estére a tubusból kinyomható, a szemredôben nem összegyûlô színes festékek divatosak, leginkább lilában, bronzban vagy sötét üvegzöldben – amint azt a magyar drogériák legfrissebb sminkpalettája is jelzi.

A minél dúsabb szempilla, illetve annak vágya örök. A szemspirálgyártók egyre rafináltabb eszközöket készítenek e cél elérésére. A reklámokban azonban számítógépes trükkökkel vagy mûszempillákkal kápráztatják el az ilyen csodálkozó szemekre vágyó nôket.

Jóllehet ezzel sokan tisztában vannak, tudat alatt mégis azokat a termékeket választják, amelyek a leghosszabb szempillákat ígérik.

2004. SZEPTEMBER 24.

Hát ide is eljutottunk, ahova soha nem vágytam. Talán a régen belénk nevelt dogmák, doktrínák következménye ez a visszakozás, talán egészen más, de soha nem kívánkoztam ide, mint ahogy Párizsba sem vágytam soha. A Sherementievo röptér kiábrándítóan kicsi és a légi forgalom is valószínûleg kisebb, mint mondjuk a Ferihegyen. Nem vártam valami hatalmasat, de azért ennél csak nagyobbra gondoltam. Az útlevélkezelés meglepôen könnyen ment, igaz, másnap az egyik kolléga mondta, hogy több mint egy órát várt a beutazási pecsétért. Tehát minden a régi, azaz kiszámíthatatlan. Ha pedig visszagondolok a szinte kéthetes versenyfutásra az idôvel, hogy megszerezzem a beutazáshoz szükséges orosz vízumot, akkor a kép tökéletes. Ilyen helyzetben Romániában voltam utoljára a ’80-as években: az utolsó percig nem tudtam, utazom-e vagy sem.

Miután bejutottam oroszföldre, valami magántaxisok megrohantak, hogy 130 euróért bevisznek a szállodába. Ezt egy kicsit soknak találtam, még akkor is, ha a cég fizeti, és úgy határoztam, hogy busszal is kiigazodom. Meg is bántam késôbb, hogy a vállalatnak spóroltam. Miután kijöttem a röptérrôl, semmi jelzés vagy tábla nem mutatta, hogy merre is van a buszmegálló, ha egyáltalán van. Vagy jó 10 perc idétlenkedés és kérdezôsködés után aztán megjött egy busz és ki tudtam olvasni, hogy oda megy, ahova én is igyekszem, a metróvégállomásra. Fel is szálltam, de mivel semmi jegyvásárlási lehetôséget nem láttam, megkérdeztem az egyik hazafit, hogy hol is kell jegyet venni. Ô aztán megnyugtatott hogy nyugi-nyugi, annak is eljön az ideje. Mikor aztán a busz megindult, egy csaj felkelt az egyik ülésrôl, körbement és osztogatta a jegyeket, 10 rubelért (~0,34$). A buszról csak annyit, hogy talán még ócskább volt, mint az egykori temesvári, de a lényeg az, hogy "száguldott". Jó félórai utazás után aztán végre megérkeztünk a metróállomáshoz is. A pénztárcámat nem lopták el, úgy látszik, még él a szocialista etika maradványa, ellenben én találtam 100 rubelt a pénztár mellett. A metrójegy is 10 rubel, s metróval is utaztunk szinte fél órát. A tisztaság nem éppen olyan, ahogy azt a könyvekben írták, a légkondicionálást pedig nagyon ötletesen a nyitott ablakok helyettesítették. Átszállás, aztán hamarosan megérkeztünk oda, ahol le kellett szállnom. Az átszállás olyan volt, mint Tokióban, na nem a tisztaságra értem, hanem arra, hogy itt is vagy 5 percet kellett kutyagolni a csatlakozó vonatig. Elég furcsa érzés fogott el, mikor aztán az egyik megállóban egy csonka, tolószékes fiatal katona jött be kéregetni. Hiába, úgy néz ki, hazafinak szép, hôsies dolog lenni, csak nem lehet megélni belôle. Ha az ember katona, vagy haljon meg, vagy ne legyen semmi baja, de ne legyen teher a társadalom nyakán, mert a politikusok háborúzni akarnak. Az egykori dicsôséges szocializmus fellegvára ide jutott.

Végül, miután a felszínre kerültem, a Csvetnoj Bulvar megállónál kiderült, hogy Moszkva nem is olyan kicsi, az ötcsillagos Renaissance Moscow szállodát, ahol a szállásom volt, még látni sem lehetett. Persze, taxi az nem volt, így hát, Fodor, nyomás gyalogolni a hosszú Olimpijszkij Prospekten. Egypár park, cirkusz, templom és egy sportstadion elhagyása után végre feltûnt a szálloda épülete is. Már legfôbb ideje volt, enyhén szólva ki voltam fáradva, hiszen elég sok óra telt el, mióta elhagytam Beaumontot.

(Folytatjuk)

Fodor Lajos

Kilencven éve, 1916. szeptember 15-én vetettek be elôször páncélozott harci jármûveket, úgynevezett tankokat az elsô világháború csataterein.

Legrégebbi ôsük a harci szekér volt, amelyet az ókorban elterjedten alkalmaztak az egyiptomiak, a hettiták, az etruszkok, a perzsák, a kínaiak, a kelták, az indiai árják és a mükénéi görögök. E kétkerekû, hátul nyitott kocsikban két ember állt: a harcos és a hajtó; több helyen a kerékagyakra messze kiálló kaszákat erôsítettek. A középkorban harckocsinak nevezték a flamandok, majd így hívták a husziták nehéz hadiszekereit is, amelyekbôl szekérváraikat alakították ki.

Az elsô páncélost Leonardo da Vinci tervezte, a lapos, széles csonkakúp alakú szerkezetet nyolc ember mozgatta belülrôl. A páncélzatot elôször 1855-ben próbálták géppel mozgatni, a britek 1900-ban, a búr háborúban gôzgéppel hajtott, páncélozott vontató jármûvet alkalmaztak, de ezt csak 1902-ben látták el fegyverrel.

Az elsô világháború kitörése elôtt Ausztriában, Német- és Franciaországban is készültek tervek benzinmotorral hajtott lánctalpas páncélosokra, de a katonai vezetô körök nem érdeklôdtek irántuk. Ezeknek a harckocsiknak még az volt a fô feladatuk, hogy áthatoljanak a lövészárkokkal és gránáttölcsérekkel szabdalt, sáros terepen és a mesterséges akadályokon. A brit tervezôk egy traktort alakítottak át, s álcázásul adták neki a tank, azaz tartály nevet, amelyet késôbb minden nyelv átvett.

A tankokat az angolok elôször 1916. szeptember 15-én, a Franciaország északi részén, a francia-német hadszíntéren zajló elsô somme-i csatában vetették be. E rombusz alakú harci jármûveket Mark I- nek nevezték, hosszuk 8, szélességük 3, magasságuk 2 méter volt, fegyverzetük vagy öt géppuskából, vagy két könnyû lövegbôl és 2-3 géppuskából állt. A legénység a lôréseken át kézifegyverekkel is lôhetett, a megfigyelés és irányítás távcsôvel, illetve periszkóppal történt. (A történelmi hûség kedvéért: az elsô Mark-I-et H.W. Mortimer tengerészkapitány vezette harcba.)

Az angol gyárak szeptember elején 59 tankot szállítottak le, ezek közül tízet a fôparancsnokság magánál tartott, 17 útban a front felé romlott el. A megmaradt 32 tankot kettes-hármas csoportokban indították egy-egy védelmi pont ellen, amelyet öt perccel a gyalogság elôtt kellett (volna) elérniük és leküzdeniük. Bár több meghibásodott menet közben, az ellenséges vonalat elérô tankok nagy riadalmat keltettek, Flers falunál mélyen be is hatoltak a német vonalakba. A diadal azonban nem bizonyult döntônek, mert az angoloknak nem volt sem elég tankjuk, sem elég tartalékuk az elôny kiaknázására, a németek egy harckocsit zsákmányul is ejtettek.

1917. november 20-án, a cambrai-i csatában már 474 tankot vetettek be, ezek félelmetes lélektani hatást keltettek, s át is törték a német vonalakat. Ezután egyre nagyobb számban alkalmazták az eleinte 5, késôbb 15 kilométeres sebességgel haladó új fegyvert. A megszokott rend szerint a tankok a tüzérségi elôkészítés után nyomultak elôre és legázolták az ellenség elsô vonalát, ezután kiszálltak belôle a németeket hátba támadó géppuskások, a tankok pedig újabb katonákért indultak.

A nyolcszemélyes Mark V. már 9,90 méter hosszú, 3,95 méter széles, 2,63 méter magas volt, 33 tonnát nyomott és 6-12 mm-es páncélzat védte. Hathengeres, 150 lóerôs motorja 7,4 kilométeres sebességre volt képes, hatótávolsága 72 kilométer volt. Mivel a brit tankok igen súlyosnak, lassúnak bizonyultak, a franciák kifejlesztették saját Renault Ft-17 típusukat. Ez ugyan kétszemélyes volt, de 360 fokban forgatható tornya volt és csak 6,7 tonnát nyomott, így jobban támogathatta a gyalogság mûveleteit. Az antant sikerét látva a németek is elkezdték az új fegyvernem kialakítását.

A harckocsikkal kapcsolatban ekkoriban az a nézet alakult ki, hogy csak a gyalogság melletti alárendelt szerepre képesek. A világháború után a britek és franciák is kétféle páncélost terveztek: a lovasság helyettesítésére könnyû, a gyalogság támogatására pedig nehéz, lassú harckocsikat építettek. A harmincas évekre azonban kiderült: a könnyû, 10-15 mm-es páncélzatú harckocsik igen sebezhetôek, ezért a németek és a szovjetek is közepes páncélosokat kezdtek gyártani (Panzer IV. és T-34-es), ezek lövegei elérték a 76 mm-es ûrméretet.

A Szovjetunió 1939-re 20 ezernél több tankkal rendelkezett, többel, mint a világ összes többi országa együtt. Minôségben azonban a német harckocsik voltak a legjobbak, s a Wehrmacht szervezett elôször önálló páncélos hadosztályokat. A németek villámháborús gyôzelmei fôként az új haderônem, a harckocsizó csapatok (és a légierô) tömeges, koncentrált és meglepetésszerû bevetésén alapultak. A gyorsan és nagy mélységben elôretörô tankok az ellenség utánpótlási, kommunikációs vonalait rombolták le, az általuk nyitott rést szélesítette tovább a gépesített gyalogság.

Egy interjú¹, amelyik úgy kezdôdött, hogy a meginterjúvolandó hírneves személy késett; aztán így folytatódott:

"Váratlanul robbant be, és a szoba hirtelen olyan tele lett, mint egy töltött tojás. (…) És nem volt benne levegô, egyetlen lélegzetvétellel kiszippantotta, helyébe citromillat telepedett. Kissé felzaklatva azon töprengtem, hol éreztem én már ezt a citromillatot: de nem emlékeztem rá. Sok évvel ezelôtti illat volt.

(…)

– Nem találok szavakat mentségemre. Tizenegy percet késtem.

– Nem baj.

– De baj. Én sajnálom, mert nem szentelhetek magának félóránál több idôt. Én soha nem szoktam késni.

– Tudom.

– Tudja?

(…)

– A nevem Wernher von Braun.

– Ezt is tudom.

Ismét mosolygott. Karját összefonta, nézett reám.

– És a magáé?

Megmondtam neki. Ismételte lágyan kóstolgatva, ahogyan a bort kóstolgatják, hogy megítéljék, jó-e." (318. o.)

(…)

Szóval, Oriana Fallaci felkészülve várta a meginterjúvolandót, aki ugyebár nem akárki lévén, eltekinthetünk bemutatásától. Amikor von Braun belépett a szobába, Fallacit megcsapta a citromillat, s az egész interjú során állandóan az a visszatérô kérdés foglalkoztatta, hol érezte már ezt a citromillatot? Majd felvillant:

"Megvan. Az a júliusi nap. A német katonákon. (…) Mind egyforma fertôtlenítô szappannal mosakodtak, amelynek citromillata volt, és amikor valamelyikük elhúzott mellettünk az utcán, rögtön érezni lehetett azt a citromillatot; keserû, szúrós illat, behatolt az orrlyukunkba, és azonnal elért a szívünkig, az agyunkig; mindannyian gyûlöltük a citrom illatát." (332. o.)

*

Ennek a dolognak – gondoltam – megpróbálok utánajárni. De hol is kezdjem? Hátha pl. a hadügynél valaki félkézbôl meg tudná válaszolni? – levél megírva a hadügy infoszolgálatának, megcímezve, klikk, pont. Aztán eszembe jutott, okos asszonyokat is meg lehetne/kellene kérdezzek. Nagyisten, mi mindent nem tudnak az ilyen asszonyok!?

– Jobb valamit késôn megtudni, mint soha, pl.: a nôk szeretnek akár naponta is más-más parfümöt vagy deosprayt használni. Ezzel szemben a férfiak kitartanak a megszokott borotválkozás utáni szer mellett, nem szívesen változtatnak. Itt következik még egy kiegészítés: ez áll a piperecikkekre, a hálótársak esetében azonban már fordított a helyzet; mondják tehát az éles értelemmel és csípôs nyelvvel kistafírozott asszonyok.

Minekutána felhajtottam asszonyi véleményeket, olvashatom a képernyôn a hadügy válaszát is: ebben az esetben Fallaci szagérzéki emlékezése, ha bizonyos fenntartásokkal is, de a Proust által leírt ún. Madeleine-sémába lenne beilleszthetô. (Nota bene: ezt nem egy irodalmi folyóirat szerkesztôje, hanem a Bundeswehr irattára válaszolta!) Itt az utalás nyilvánvalóan Az eltûnt idô nyomában c. regényre történt: a teába mártott Madeleine nevû sütemény íze az emlékezôben régmúlt idôkhöz kapcsolódó emlékek sorát hozza felszínre; hasonló történt Fallaci esetében is, nem ízzel, hanem: a citromszaggal.

Van azonban még egy lapom a talonban: levelet írok egy, immáron 80-on felüli nagynéninek, aki nôvér volt a tábori lazarettben, s azon utolsók közé tartozott, akik légi úton elhagyhatták a Sztálingrádnál bekerített 6. német hadsereget. Itthon pedig harmadmagával útban volt a jelentkezési központhoz, és az úton egy katonai gépjármû vette fel. Mikor leszálltak, a katona egy- egy szappant nyomott a kezükbe, anélkül hogy valamit is mondott volna. "Kannst Du dir also vorstellen, wie wir ausgesehen haben" – vagyis: elképzelheted tehát, hogy néztünk ki, fûzte hozzá. Tôle is megjött a válasz, hogy sajnos, nem emlékszik a szappan szagára. Talán, ha 20 évvel ezelôtt kérdeztem volna ezt, amikor elbeszélte volt megmenekülését a sztálingrádi bekerítésbôl (s nyilván a szibériai fogságból is), nem kizárt, hogy emlékezett volna; ô elkerülte így Szibériát, fiatalabbik nôvérét azonban az erdélyi szülôfaluból 5 évi kényszermunkára hurcolták el – pótóra történelembôl feledékeny lelkeknek. Most már én is okosabb lettem, és így tudhatom, hogy vannak olyan kérdések, amelyek feltevésének is lejárati idejük van.

Oriana Fallaci, politikailag tudvalévôleg baloldali hovatartozású, azóta is sokat írt, nemrég pedig a muzulmánok ellen emelte fel szavát, ami ugyancsak felborzolta a kedélyeket.² A szóban forgó interjúban azonban kiérzôdik a németekkel szemben táplált ressentiment, s ugyanakkor nem tartalmaz olyan kérdéseket, s ennek megfelelôen olyan válaszokat sem (von Braun részérôl), ami mindmáig emlékezetes volna. Érdekes lett volna megkérdezni: mi értelme lesz a Holdra repülni és megéri-e az anyagi és szellemi ráfordítást? Fallaci mentségére legyen ma mondva: akkor ez a kérdés nem is merülhetett fel, ünneprontó lett volna az akkori nagy lelkesedés hevében. Hogy milyen hasznos volt a Holdon járni? – hát afelôl kételyeim továbbra is változatlanok.

Ugyancsak érdekes, ahogyan irodalomkritikusok éppen ezt az ún. Madeleine-effektust értékelik. Az egyik pl. a hálón olvasható, és így hangzik: az önkéntelen emlékezés nem pszichológiai élmény (bármennyire is hihetônek tûnik), hanem egy irodalmi fogás, ami megengedi a szerzônek az egymáshoz kapcsolható események láncolatát beindítani. Gondolom, ezt el is fogadják mind az irodalomkritikusok, mind az olvasók. A kérdés megközelítésének lenne azonban egy másik útja-módja, éspedig, ahogyan e sorok írója orvosként értelmezné és magyarázná a Madeleine-effektust.

Immáron harminc éve annak, hogy Marosvásárhely tudós orvosának, Hadnagy Csaba bácsinak egy felmérést végeztem, aminek tárgya a terhes asszonyoknál megfigyelhetô, megváltozott íz- és szagérzés, az ún. terhességi kivánósságról. Hasonló jelenség azonban elôfordul serdülôknél mind lányoknál, mind fiúknál. Csaba bácsi nyilván ezt már rég tudta, csupán a nagyobb számú alanyra kiterjedô felmérés hiányzott; magam pedig szülészeti osztályon dolgozva, nagyszámú terhest kérdezhettem meg, ami egy tanulmány alapját képezte. Csaba bácsi persze azt is tudta, mi a közös oki háttér mind a terheseknél, mind a nem terheseknél. (Nem egy közleményben számolt be errôl.) Ezt a gondolatmenetet követve, Fallaci szóban forgó, kétségtelen kifejezett szagérzékenysége fôleg asszonyoknál tapasztalható jelenség, amit a családtagok értetlenül szoktak tudomásul venni, és nem ritkán akusztikus túlérzékenységgel is együtt járhat, és a fent említett keretbe lenne beilleszthetô. Bizonyítani azonban Fallaci asszonynál … immáron nem lehetséges, s így marad ex suppositionéban mondva.

Az elmondottak alapján e sorok írója tehát úgy gondolja, hogy Fallaci asszony az igazat írta le; mégis, irodalmi fogásnak azért nevezhetô, mivel a von Braun, a Wehrmacht-katonák és az olasz kollaboránsok azonos szappanhasználatára utaló citromillatát befogta elegáns paripaként abba a szekérbe, amelynek neve: ressentiment.

***

Dr. Szôcs Károly

JEGYZETEK:

1 Oriana Fallaci: Ha meghal a Nap. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1984, 318-337 old.

2 … az iszlám egy tó. És a tó állóvíz. Tele vízzel, ami soha le nem folyik, nem mozog, nem tisztul, soha nem válik folyó vízzé, hogy a tengerbe folyna. Könnyen bepiszkolódik és kevésbé alkalmas itatásra. A tó nem szereti az életet. Szereti a halált … A Nyugat ellenben egy folyó. És a folyók folyóvizek. Víz, ami állandóan továbbáramlik és magát tisztítja, megújítja, még több vizet vesz fel, a tengerbe folyik, és türelem, ha néha áradáshoz jön. Türelem, ha a folyó néha erôszakosan túllépi a partot. A folyó szereti az életet. (in: Die Kraft der Vernunft, Seite 311; saját improvizált fordítás)

***

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS:

Szálljon köszönetem Szardinia szigetére, Lôrinczi Lászlónak, baráti tanácsaiért és szellemi támogatásáért; és külön köszönettel tartozom dr. Edgar Büttner úrnak (Abteilung Militärarchiv des Bundesarchivs in Freiburg) magasröptû válaszáért, ami szárnyakat adott gondolataimnak.

Egy 3000 éves elbûvölô rejtély megfejtése

Precíz matematikai megfigyelés alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a Bibliában, az Ószövetség könyveiben (tekercseiben) a függvény két mennyiség közötti összefüggés pontos tartalmát írja le.

Az összefüggések függvény alakban való leírása található Jeruzsálemben, a Salamon király idején épült templom méreteiben.

A templom 60 sing hosszú, 20 sing széles és 30 sing magas volt (I. Kir. 6:2). A templom méretei egyszerûségükkel hódítják meg az emberi lelket: matematikai következtetés alapján a templom derékszögû paralelepipedon. (A Bibliában levô mértékegység: 1 sing= 0,64 méter.)

A templom méretei közötti összefüggések, matematikai mûvelet révén lehetôvé teszik annak a 3000 éves rejtélynek a felfedezését, amelyet Salamon király idején a papság az építés folyamán befoglalt a templom méreteibe. Íme az elbûvölô 3000 éves rejtély felfedezése:

d² = a² + b² + c²

d² = 60² + 20² + 30²

d² = 3600 + 400 + 900

d² = 4900

d² = 49,00

d = 70 sing

Tehát a templom testátlójának a méretében a Salamon király idején élô papság matematikai mûvelet által a 70-es számot rejtette el. A templom testátlója képezi Izrael fiainak összetartó erejét: "Jákob egész házanépe, mely Egyiptomba ment, 70 lélek " (Gen. 46. 27).

A templom összetartó ereje: Jákob (Izrael) egész háza népe.

Ez ennek az üzenetnek központi mondanivalója. Ezt Isten ma is hirdeti, elsôsorban Izrael fiainak. Azután a világon minden embernek: " Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és idvezülsz mind te, mind a te házad népe!" (Apostolok Cselekedetei 16:31.)

Isten a jeruzsálemi templom testátlója törvényének üzenete által írásban hirdeti a világon a soha meg nem másítható matematikai igazságait:

d² = a² + b² + c²,

d² = 60² + 20² + 30²,

d² = 4900,

d = 70 sing

Ez azt jelenti, hogy a Salamon király (Kr. e. 970–931) idején élô tudós papság a jeruzsálemi templom testátló-törvénye által elrejtette a 70-es számot mint mértékegységet a templom alkotóelemei közé. Továbbá ez azt is jelenti, hogy Pithagorász (571–497) tétele, ha rejtetten is, de benne van a Bibliában, mintegy 500 évvel Pithagorász születése elôtt!

Sôt, továbbmenve, tudományosan igazolhatjuk, hogy Háfré fáraó piramisa az elsô a világon – az élô dokumentumok közül –, amely ma is a méreteiben Hold-piramis számhármast tartalmaz. Íme: a Háfré piramis alapjának hossza 108, a piramis magassága 72, apotémája 90 mértékegység, óegyiptomi 3,125 (huszonötnyolcad) napméterben (singben) kifejezve.

A Hold-piramis tétele szerint: 90² = 72² + 54², ebbôl következik:

(5 × 18)² = (4 ×18)² + (3 × 18)²,

leegyszerûsítve: 5² = 4² + 3².

A Háfré (Khefrén) piramis É-D és K-NY tengelyének metszete, mind burkolt, mind burkolatlan alakjában két olyan derékszögû háromszögbôl tevôdik össze, amelynek egyiptomi napméterben (singben) kifejezett méretei "pithagoraszi számhármast" tartalmaznak:

5² = 4² + 3².

Végkövetkeztetés: tudományosan igazoljuk, hogy az 5² = 4² + 3² matematikai reláció dokumentálható eredete Háfré fáraó 4600 éves Hold-piramisától származik az emberiség történetében.

Ennek alapján hitelesen igazoljuk, hogy Izrael fiai Egyiptomból hozták magukkal az Ószövetség irodalmában levô matematikai és csillagászati ismereteket. Érvényesül: "az Úré a föld és annak teljessége." Zsoltár 24:1.

Mózes próféta (1302–1230) Egyiptomban, az "élet házában" elsajátította az egyiptomi matematikai eljárásokat és mûveleteket az idôszámítási rendszerrel együtt; hasonlóan Izrael fiai egyiptomi tartózkodásuk idején, Kr. e. 1598–1254 között megismerték Egyiptom kultúráját, tudományát és vallását. Izrael fiai számára a Kr. e. 1598–1304 közötti idôszak a jólét, békesség és szaporodás idôszaka volt, amikor Gósen földjét Egyiptomban a saját hazájuknak tekintették, a mindenható örök Isten gondviselô ajándékából. Azonban I. Széthi fáraó (1304–1290) uralkodásával 50 évig tartó (Kr. e. 1304–1254) elnyomás nehezedik Izrael fiaira Egyiptomban. Tehát Izrael fiai reálisan 344 évet tartózkodtak Egyiptomban, melybôl 294 év alatt békében éltek, és átvették az egyiptomi tudományt és kultúrát.

A szerzô felfedezése (1983) Memphisben végzett mérései és a Biblia matematikai értelmezése alapján. A Háfré (Khefrén) piramis eredeti méretei a napóleoni expedíció mérése és a szerzô dedukciója szerint:

Kháfré (Khefrén) piramis idôjelzô ôsi méretei és mértékegységei

Kháfré (Khefrén) fáraó Hold-piramisa (28,125 nap – 28 nap)

Burkolt piramistest: apotémája = 40 hónapnegyedméter

Oldalhossza: 108 × 3.125 napméter = 337,5 napméter = 215,926 méter

Magassága: 72 × 3,125 napméter = 225 napméter = 143,95 méter vagy

oldalhossza 12 × 28,125 napméter = 337,5 napméter = 215,926 méter

magassága: 8 × 28,125 napméter = 225 napméter = 143,95 méter

Dr. Nagy Károly lelkipásztor, Lôrincfalva

Ha a bentlakások kérdése kerül szóba, mindenki megpróbálja másra hárítani a felelôsséget és senki sem hajlandó magára vállalni a támogatásokkal járó nehézségeket. A polgármesteri hivatal az év elején kijelentette, hogy a bentlakásokban nem marosvásárhelyi diákokat szállásolnak el, ezért nem fogják a vásárhelyi adófizetô polgárok pénzébôl segíteni az említett intézményeket. Legyen ez a megyei tanács hatásköre, amire az illetékesek részérôl nagyon egyszerû válasz érkezett: amíg az épületek nem a megyei tanács tulajdonába tartoznak, addig senki nem várhatja el, hogy felvállalják a javításokkal, az új berendezésekkel, a korszerûsítéssel járó költségeket. A kérdés mindmáig nyitott maradt, az egész lassan egy "senki földje" jelenséghez hasonlít, aminek következtében a líceumok kénytelenek a "csináld magad" módszerhez folyamodni. A Népújság a város négy bentlakásába látogatott el, ahol a tanévkezdés elôtt néhány nappal még javában folytak a munkálatok.

Vendégszobák önerôbôl az Építészeti Iskolacsoport bentlakásában

Elsôként a Constantin Brâncusi Építészeti Iskolaközpontot kerestük fel, ahol Személy Irma, a bentlakás ügyintézôje vezetett körbe. "Minden javítást, felújítást önerôbôl sikerült elérni, semmilyen támogatást nem kaptunk. Saját embereink dolgoznak néhány diákunkkal együtt az étkezdében, de így is nagyon sokat haladtunk elôre" – mondta az ügyintézô. A háromszintes épületben négyágyas szobákban laknak a diákok, a lányoké az elsô szint, ahol tíz szoba van, a második és a harmadik emelet, összesen húsz szobával a fiúk számára van fenntartva. Tavaly naponta 75000 lejbe került a reggeli, ebéd és vacsora, az egyhavi szállásért pedig 200.000 lejt kellett fizetni.

Már túl vannak a takarításon, új szônyegeket vásároltak és néhány szobában kicserélték az ágyakat is. Arról is szó volt, hogy lesz külön vízóra, hogy külön mérhessék az internátus vízfogyasztását, de egyelôre még nem érkeztek meg a szerelôk.

Személy Irma büszkén mutatja a két vendégszobát, melyet szintén a líceum pénzébôl rendeztek be. A folyosóról egy kis, hangulatos elôtérbe lehet belépni, ahonnan korszerûen felszerelt fürdôszoba nyílik. Az ízlésesen berendezett vendégszobában három ágy található, itt szállásolják el az érettségiztetô elnököket, vagy a testvériskolák küldötteit.

Az étkezdében még mindig nem értek véget a teendôk, padlócsempéket és falicsempéket raktak le, a felfordulás ellenére, a remények szerint sikerül tisztaságban fogadni a bentlakókat.

Korszerûsítés a Mûvészeti Líceumnál

A Mûvészeti Líceum igazgatónôje, Frâncean Florina és aligazgatónôje, Péter Mária számoltak be az idén nyáron az internátusban eszközölt változtatásokról. A nyolcvan férôhelyes intézményben, – tíz szoba (melybôl öt 40 hellyel a lányoké, és ugyancsak öt 40 hellyel a fiúké) – egy angliai alapítvány által adományozott pénzösszegbôl négy hálószobát újítottak fel: 15 ágyat hoztak matracokkal együtt, új ágynemûket adtak, lefestették a szekrényeket, valamint 8 éjjeliszekrénnyel bôvítették a szobák bútorzatát. Sikerült renoválni a fiúzuhanyzókat is, a több mint harmincéves kabinok helyett újakat vásároltak, melybôl már kettôt felszereltek.

A polgármesteri hivataltól kaptak pénzt a folyosók újrafestésére és ugyancsak a városi tanács adott engedélyt a bentlakás hôközpontjának teljes modernizálására. A régi, elavult kazánokat, vezetékeket, fûtôtesteket újakra cserélik, a meleg vízre azonban még novemberig várni kell.

Délután 4 órától a lakók rendelkezésére áll a tanulószoba, amely délelôttönként grafikateremként szolgál.

Modern mosoda a Bolyaiban

Éppen bentlakás ügyben tárgyalt Horváth Gabriella aligazgatónô, Német Enikô és Gál Ildikó nevelônô- helyettesekkel, amikor a Népújság felkereste a Bolyai Farkas Elméleti Líceumot. Kiderült, hogy az internátusban a szünidô ideje alatt sok változás ment végbe, mindkét – a lány- meg a fiú- – fürdôben falakat festettek, a zuhanyzófalat kicserélték, és zománcoztak a zuhanyzókabinoknál. Felújították a WC-ket, a lányillemhelyen lefestették az ajtókat. A hálókba új székeket vásároltak, a matracokra új huzatot húztak, ezenkívül mindenikben lemeszelték a falakat. A mosoda felújítása már régóta váratott magára, ám idén it