Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 51 RNCB 3600000002490018 – euró; RO 24 RNCB 3600000002490019 – dollár bankszámlaszámra. E-mail címünk nepujsag@e- nepujsag.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: nepujsag@e-nepujsag.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

A hirdetések egységes tarifája 150 Ft/szó, 200 Ft/cm², mely magába foglalja a romániai áfát is.

Aktuális

Nehéz dolga van a kormánynak, hasonlóképpen az önkormányza-toknak: tervezik a jövô évi költségvetést. A vasat addig kell ütni, amíg meleg alapon a szakszervezetek elindították a szokásos év végi sztrájkhullámot, így próbálva kicsikarni pénzalapokat jövôre. Minden érdekelt lobbizik annak érdekében, hogy garanciát kapjon különféle projektek finanszírozására, hiszen ha a költségvetésbe belefoglalnak célzottan egy bizonyos összeget, akkor az már fél siker.

A kormánynak idén nem lesz könnyû kidolgoznia a büdzsét: az integrációval járó többletköltségek mellett figyelembe kell vennie a tanügy, az egészségügy, az igazságügy egyre hangosabb követeléseit az alulfinanszírozottság megszüntetése érdekében. Tüntetésektôl hangos a fôváros, és idô kérdése, jobban mondva a tárgyalások kimenetének függvénye, hogy a tiltakozó akciók meddig tartanak és mikor terjednek ki helyi szintre is.

Egyelôre az ígérgetéseknél tartanak: a nyugdíjasoknak 19 százalék emelést ígérnek, részletekben, a tanügyet és az egészségügyet mint "stratégiai irányzatokat" nevezte meg Calin Popescu Tariceanu kormányfô, "jelentôs" pénzalapokat ígérve e két rendszer mûködtetésére. Más kiút nem is nagyon marad számára, hiszen Bukarestben a Sanitas szakszervezet már tüntet, jövôre 70 százalékos béremelést követel, az oktatásügyiek pedig szintén elégedetlenek. Az egészségügyiek attól tartanak, hogy Románia integrációjával a szakképzett munkaerô elvándorlása nagy méreteket ölt, hiszen jó néhány EU-tagállamban egy jól képzett egészségügyi asszisztens fizetése közelít a 2000 euróhoz, az orvosokéról nem is beszélve. Azt elfelejtik kimondani, hogy egyes asszisztensképzô technikumok a szakszervezetek hallgatása mellett még a tanulmányi idô alatt évek óta valósággal toborozzák a külföldi munkára vállalkozókat, közvetítve fejvadász cégek ajánlatait. A kórházak falaira, ajtóira kifüggesztett munkaközvetítô cégek ajánlatairól nem is beszélve. A hazai bérek nem vetekednek az euróezrekkel, igaz, hogy az egészségügyi szolgáltatás minôsége is vitatható, ami nagyrészt a kórházak alulfinanszírozottságának tudható be. Ezekre a gondokra kellene megoldást találni.

Az oktatásügy a kormány szerint idén az eddigi legnagyobb támogatásban részesült. Lehet, hogy így van, de tekintve az iskolák állapotát, még van mit tenni. Csak Maros megyében több mint 500 milliárd régi lejre lenne szükség ahhoz, hogy civilizált feltételek között tanulhassanak a diákok, a tanügyi személyzet bérkövetelései pedig csak hab a tortán. És még nem szóltunk az infrastrukturális beruházásokról, egyéb kiadásokról, mint például a kárpótlásként kifizetendô összegekrôl, amelyek a tervek szerint a tervezett 2,5-rôl becslések szerint 6,5 százalékra növelhetik a költségvetési deficitet. A pénzügyi gondokon enyhíthet a csatlakozási alapok megpályázása. Jól átgondolt költségvetést kell tehát készíteniük az illetékeseknek, hogy az elsô év az EU-ban ne jelentsen totális pénzügyi csôdöt...

Vendéglô és négycsillagos panzió építésébe fogtak Marosvásárhely központjában a Bolyai tér és a Borsos Tamás utca sarkán. Az unitárius esperesi hivatal hosszú távra bérbe adta a telket, ahol az egykori Oroszlán vendéglô állt, a székelyudvarhelyi Impar Invest Group cégnek, amely már hozzá is fogott a vendéglátóipari létesítmény építését célzó munkálatoknak.

Hozzávetôleg kétmillió román állampolgár dolgozik jelenleg az Európai Unió tagállamaiban, s a kormány arra számít, hogy az ország 2007-ben esedékes EU-csatlakozása után csak néhány százezren fognak kivándorolni munkavállalás céljából – jelentette ki a munkaügyi miniszter. Gheorghe Barbu egy konferencián elmondta, hogy aki akart, az már elment külföldre dolgozni, számuk a jövôben nem fog jelentôsen emelkedni.

A miniszter egyebek mellett utalt arra is, hogy Finnország és Észtország már jelezte: teljes mértékben megnyitja munkaerô-piacát a román és bolgár állampolgárok elôtt a csatlakozás után. Németországgal és Spanyolországgal már van egy
megállapodásuk a munkavállalásra vonatkozóan, elôkészületben van egy hasonló Olaszországgal.

A brit kormány korábban utalást tett arra, hogy a 2004- es EU-bôvítés utáni gyakorlattal ellentétben nem fogja azonnal korlátozás nélkül beengedni a brit munkapiacra a román és a bolgár munkavállalókat a két ország uniós csatlakozása után. Szlovákia és Csehország még nem döntött arról, hogy megnyitja-e munkapiacát, és egyelôre a többi uniós tagország sem foglalt határozottan állást a kérdésben.

Románia uniós csatlakozása után 100-150 ezer romániai munkavállalóra lehet számítani Magyarországon a magyar és a román bruttó hazai termék különbsége alapján számított modell szerint; az errôl szóló kutatásról a független szakpolitikai elemzésekkel foglalkozó Nézôpont Intézet munkatársai tájékoztatták szerdán Budapesten az újságírókat.

A kutatás szerint Bulgáriából nem lehet jelentôsebb számú munkavállalóra számítani.

A feltételezett 100-150 ezer román munkavállalóval a magyar munkaerôpiacon akkor kell számolni az intézet szerint, ha Magyarország azonnal szabad munkavállalást biztosít a román munkavállalóknak. Ez azonban az intézet feltételezései szerint nem valószínû, mint mondták, a kormány inkább minden bizonnyal arról dönt majd, hogy legalább két évig korlátozza a munkavállalást és csak bizonyos régiókban és szakmákban könnyíti meg azt.

Az intézet munkatársai elmondták, hogy a 100-150 ezer munkavállalóba beszámítottak 30-40 ezer már itt dolgozó romániai munkavállalót is, hiszen a Magyarországon jelenleg legálisan tartózkodó 64 ezer román állampolgár mintegy kétharmada legális munkavállaló.

További kérdés, hogy mennyi jelenleg az illegális romániai munkavállaló Magyarországon.

Az intézet arról nem készített elemzést, hogy a nemzetközi modell szerint számított számot miként befolyásolja az, hogy a romániai magyar nemzetiségû állampolgárokat szívesen alkalmazzák a magyarországi munkáltatók.

A romániai munkaerô számára az intézet szerint nem Magyarország az elsôrendû célpont, egy korábbi, 2005-ös kérdôíves felmérés szerint a román munkavállalóknak csak 6 százaléka jelölte meg Magyarországot célországként. Az Európai Unió országaiban már jelenleg is 2,2 millió román állampolgár dolgozik, elsôsorban Olaszországban és Spanyolországban. A bolgár munkavállalók leginkább Spanyolországban és Görögországban kívánnak munkát vállalni. Az intézet munkatársai megjegyezték, hogy a romániai kereseti viszonyokról nem rendelkeznek friss adatokkal, a bolgár bruttó éves átlagkereset viszont 1.784 euró, Magyarországon pedig 7.100 euró, az Európai Unió átlagában pedig 30 ezer euró. Becsléseik szerint viszont a romániai átlagkereset a bulgáriainál is alacsonyabb.

A kutatás résztvevôi szóltak arról is, hogy a magyarországi munkavállalás formája lehet a román és bolgár állampolgároknak, hogy egyéni vagy társas vállalkozást indítanak Magyarországon, illetve ha román vagy bolgár vállalkozások szolgáltatást nyújtanak Magyarországon, akkor azt megtehetik saját – román vagy bolgár – munkavállalókkal.

Az elmúlt napok során több, diverziót keltô levél, szórólap jelent meg Sepsiszentgyörgyön, amelyek célja konfliktust kelteni a magyar szervezetek között. Szerda reggel Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Tanácsot és ennek vezetôjét támadó szórólapot helyeztek el postaládákban, autók szélvédôjén, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke, Tóth Birtan Csaba nevébe, de aláírása nélkül. A szórólap a következôket tartalmazza: "Együtt megyünk Agyagfalvára, az 500 éves Székely Nemzeti Constitutio helyszínére. Ez az ünnep minden székely ünnepe, nem válhat alku tárgyává. Azok, akik létrejöttük óta nemzetárulónak bélyegeznek minket, elégedjenek meg a meghívotti státussal. Csapó József folytassa csak tovább az ujgurokkal való találkozók szervezését és ne tulajdonítson túl nagy fontosságot a saját személyének. Ne sajátítsanak ki a Székely Nemzeti Tanács mûkedvelô politikusai minden történelmi megemlékezést". Tóth Birtan Csaba határozottan cáfolta, hogy ô lenne ezen röplap szerzôje.Kifejtette, "értesülve arról, hogy a nevemben, természetesen aláírásom nélkül, a Székely Nemzeti Tanácsot és annak vezetôjét jelentéktelennek feltüntetô röplapokat helyeztek el postaládákban és autók szélvédôjén, vélhetôen irányítottan, politizáló illetve sajtóban dolgozó személyeknél, bár a szöveg stílusa és szórási módja egyértelmûen bizonyítja a rosszindulatú hazugságot, szükségesnek tartom nyilvánosan is leszögezni, hogy az akciót olyan érdekcsoport mûvének tartom, akiket zavar az RMDSZ és a Székely Nemzeti Tanács együttmûködése és akadályokat akarnak gördíteni közös célunk, a kulturális és a székelyföldi területi autonómia megvalósítása elé". E hét során, hétfôn Gazda Zoltán, a sepsiszéki MPSZ elnökének nevében küldtek levelet a magyar sajtónak. A szóban forgó írásban Gazda vehemensen támadja Sepsiszentgyörgy polgármesterét, az alsó-háromszéki RMDSZ elnökét, Albert Álmost. A levelet Gazda Zoltán személyes elektronikus levelezô címérôl küldték és benne a következôk olvashatók: "A közelmúltban megszaporodtak a sepsiszentgyörgyi polgármester, Albert Álmos ellenem irányuló áskálódásai, akit szemmel láthatólag zavar az a sikersorozat, amit a Magyar Polgári Szövetség magáénak mondhat a székelyföldi területi autonómia ügyében, és aki ezt ellensúlyozandó már hivatali visszaélésekre is vetemedett annak érdekében, hogy legalább a politikai karrieremet tegye tönkre. (...) Amint a legutóbbi fejlemények is igazolják, az udemeráj vasgárdája csak olyan személyeket vesz a célkeresztbe, (...) akikbôl még nem veszett ki a közösség iránti felelôsségtudat".Gazda Zoltán szerdán a Mediafax tudósítójának kifejtette, felháborító, hogy valaki feltörte postaládája tûzfalát és magánlevelezô címérôl küldte ki a szóban forgó dokumentumot, hozzátéve, hogy az Internet szolgáltató cégnél már kivizsgálást végeznek, hogy megpróbálják azonosítani a tetteseket. "Egyértelmû, hogy olyanok gyártották ezen levelet, akiket zavar, hogy egy közös cél érdekében, a székelyföldi területi autonómia ügyében egy magyar összefogás épül ki. Ezt akarják megbontani" – emelte ki Gazda. Kedd délután, ugyancsak a magyar nyelvû sajtó egy újabb levelet kapott, amelyet Nagy Pál, a székelyudvarhelyi MPSZ elnöke ír alá, és amelyben az utóbbi Tulit Attilát, a Székely Nemzeti Tanács alelnökét, az MPSZ volt alelnökét támadja. A Magyar Polgári Szövetség képviselôi szerint e levelet biztosan nem Nagy Pál fogalmazta meg és küldte el a sajtónak, hanem egy "egy újabb diverziót keltô dokumentumról van szó". Mint ismeretes, a Székely Nemzeti Tanács képviselôi, az RMDSZ mellett, részt vesznek az agyagfalvi 1506-os Székely Nemzeti Constitutio 500 éves évfordulója alkalmából megszervezendô ünnepségen, döntött az SZNT küldöttgyûlése szombaton Sepsiszentgyörgyön.

Egyelôre nem mondható egetverônek az érdeklôdés Marosvásárhelyen a tömbházak hôszigetelésére irányuló kormányprogramban rejlô lehetôségek iránt, holott a reklámja szerint ezzel jelentôsen csökkenteni lehet a kispénzû családoknak nagy téli terhet jelentô fûtésköltségeket. A polgármester korábban hûvösen viszonyult a kezdeményezéséhez, újabban feltételesen már támogatja ezt a programot, ha a termikus felújítást egyben a tömbházak tetôtereinek beépítésével is egybekötnék.

Mindeközben a helyi tanács e havi ülésén várhatóan szabályzatot terjesztenek elô a manzárdolás témakörében. A szakértôk szerint a hôszigetelés és a manzárdolás mûszaki szemszögbôl ugyan összeköthetô dolgok, ám a hôszigetelésre vonatkozó kormányprogramnak semmi köze nincs a tetôterek beépítését szorgalmazó polgármesteri ötlethez.

Mint arról már többször is olvashattak lapunkban, a tömbházak hôszigetelésére vonatkozó kormányhatározat szerint a lakótömbök termikus felújításának költségei három részre oszlanak. Egyharmadot a kormány fizet, egyharmad a helyi önkormányzatokra hárul, egyharmad a lakókra. Marosvásárhelyen eddig úgy tûnt, hogy az önkormányzati rész biztosításával gondok lehetnek, abban az értelemben, hogy a polgármester korábban többször is szembehelyezkedett ezzel a kormánykezdeményezéssel, arra hivatkozva, hogy az önkormányzat törvényesen nem adhat közpénzt a magántulajdonban levô tömbházak hôszigetelésére.

Korábbi álláspontjával szemben, a lakótársulatok képviselôivel tartott múlt heti találkozón Dorin Florea már kritizálta a "házmestereket", hogy nem lépnek elég hatékonyan annak érdekében, hogy minél több tömbház kerüljön be a hôszigetelésre vonatkozó kormányprogramba. Az ott elhangzottak szerint a városvezetés össze akarja hangolni a hôszigetelésre vonatkozó kormányprogrammal a tömbházak tetôtér- beépítésére vonatkozó eddigi kezdeményezéseket, mert ebben egy megoldást látnak arra, hogy a lakossági önrészt így lehessen biztosítani. Ugyanazon alkalommal fejtette ki a polgármester, hogy a városi tanács e havi ülésén szabályzatot is elôterjesztenek a manzárdolásról.

A helyi tanács elé elvi szabályzattervezetet fognak terjeszteni a tanács októberi ülésén a tetôterek beépítésével kapcsolatosan – mondta el lapunknak Törzsök Sándor, a helyi tanács városrendészeti szakbizottságának elnöke. Mint kifejtette, szabályzat kell ezen a téren, mert fôleg a cseréptetôs tömbházaknál vannak lakossági kezdeményezések arra, hogy beépítsék a tetôtereket. "Szükség van a szabályozásra, hogy ne járjunk úgy ebben a kérdésben is, mint a garázsokkal vagy a tömbházak földszintjén levô üzlethelyiségekkel, ahol már összekuszálódott helyzeteket próbálunk utólagosan hozott szabályokkal keretek közé terelni" – vélte a szakbizottsági elnök. Szerinte a tetôtér-beépítés technikailag összehangolható a tömbházak hôszigetelésével, és a manzárdolás pénzügyileg is nyújthat rá lehetôséget a tömbházak lakóközösségeinek, hogy ebbôl fedezzék az adott lakótömb termikus felújítási költségeinek rájuk esô részét. Az még kérdéses, hogy ezt jogilag hogy lehet összehangolni a hôszigetelésre vonatkozó kormányprogrammal, de ezt a lehetôséget is meg kell vizsgálni.

"A tetôtér beépítése is hozzájárulhat a szigetelés javításához, tehát lehet megoldás, de nem lehet feltételként megszabni a lakóközösségeknek, a kormányprogramban való részvételhez" – mondta lapunknak Bara Gyula, a szállítási és középítkezési szaktárca tanácsosa.

Mint elmondta, a tömbházak termikus felújításához elôször az adott ingatlan energetikai felmérését kell elkészíteni. A felmérés alapján a tanulmány készítôje megoldásokat javasol a hôszigetelés javítására. A javaslatokban benne lehet a tetôtér beépítése is, mert ez is javíthatja az épület hôszigetelését. De adott esetben városszinten megszabni a manzárdolást is a hôszigetelés mellé feltételként, már nem lehet a minisztérium tanácsosa szerint, mivel az a lakók magánügye, hogy be akarják-e építeni a tömbházuk tetôterét vagy sem, erre a hôszigetelési kormányprogram nem terjed ki.

A manzárdolásra vonatkozó szabályzat e hónap végén a helyi tanács elé kerül, megjelentével majd tisztábban látunk ebben a kérdésben. Ami bizonyos, hogy a manzárdolás, amellett hogy javíthatja egy adott ingatlan hôszigetelését is, jó üzleti lehetôséget rejt szemfüles vállalkozónak, illetve a közös tulajdonával jó gazda módjára bánó lakóközösségnek egyaránt. A manzárdolás jelentette pénzforrás viszont valószínûleg nem az egyetlen lehetôség lesz majd arra, hogy a lakók a rájuk háruló szigetelési költségrészt megtérítsék. Erre akár bankhitel vagy pályázat útján is lehet majd megoldás, hiszen a termikus felújítás az uniós szabályok okán vált szükségessé, a kormány sem azért lépett ezen a téren, mert sokallta volna a panellakók fûtésszámláit.

Talán az is kiderül majd egyúttal, hogy a közpénzek magántulajdonra fordítása feletti aggodalmát mi okból zárolta a lakók önrészét hirtelen fontosnak érzô polgármester. Nem zárható ki, hogy a manzárdolás polgármesteri szorgalmazása mögött bizalmas építôcégek állnak, akik csak az alkalmat várják az üzleti lehetôség kihasználására. Nem az elsô eset volna ez hasonló árukapcsolásra, elég, ha csak a közszállítás példáját hozzuk fel erre városunk közeli múltjából.

Az agyagfalvi 1506-os Székely Nemzeti Constitutio 500., valamint az agyagfalvi 1848-as Székely Nemzeti Gyûlés 158. évfordulója alkalmából tartanak kétnapos megemlékezés-sorozatot a Hargita megyei Agyagfalván. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség, valamint Bögöz község önkormányzata által szervezett nagyszabású rendezvényen tudományos elôadások és kulturális programok révén elevenítik fel a székelység múltjának e két fontos eseményét. Az ünnepségsorozat másnapján, október 15-én délelôtt 10 órától ökumenikus istentiszteletet tartanak a helyi református templomban, majd 12 órakor emléktábla- avatásra, megemlékezô ünnepségre és koszorúzásra kerül sor az agyagfalvi emlékmûnél. Az eseményen jelen lesz az RMDSZ számos vezetô tisztségviselôje, a történelmi magyar egyházak, valamint a civil szervezetek képviselôi is. A szervezôk mindenkit szeretettel várnak a megemlékezô ünnepségekre.

A tanév már több hete megkezdôdött, az óvodások és I-IV. osztályosok a kormány tej- és kifliprogramja keretében folyamatosan részesülnek a juttatásból, ha nem is tej és kifli, hanem sajt és keksz vagy egyéb tej- és sütôipari termék párosításában. Fôleg a vidéki településekre jellemzô, hogy a gyerekek nem a tulajdonképpen elôirányzott termékeket kapják, hanem egyebet, annak ellenére, hogy a törvény kötelezô módon elôírja a tartós tejet. A juttatásra Maros megyében 42.568 gyerek jogosult.

Az ügyben a programot koordináló Maros Megyei Tanácshoz fordultunk, ahol az intézmény sajtószóvivôje, Magyarossy Andrea tájékoztatott a részletekrôl. Megtudtuk, hogy a közbeszerzési szerzôdést augusztus 22-én írta alá a tanács a Maros Tejfeldolgozó Vállalattal, amely megyei szinten mind a tejterméket, mind a sütôipari terméket biztosítja az óvodásoknak és kisiskolásoknak. A termékek eljuttatása, kiszállítása városon naponta történik, vidéken másképp alakul a helyzet. 50 kilométeres körzetben egy héten egyszer viszik ki a heti adagot az érintetteknek, 100 kilométernél távolabbi körzetbe kéthetente egyszer szállítanak.

"Valóban, nem mindennap kapnak kiflit és tejet a gyerekek. Ennek oka az is, hogy tapasztalataink szerint a gyerekek nagyon hamar ráunnak az egyhangú élelmiszerre, a változatosság kedvéért aludttejet, olvasztott sajtot kapnak, ugyanakkor a kifli helyett különbözô kekszeket, nápolyi szeletet vagy ropit" – fejtette ki a sajtószóvivô.

A termék minôségének fontossága kapcsán elmondta, az aludttejnek öt nap, a kiflinek két nap, a nápolyinak, keksznek, ropinak – a csomagolásán feltüntetett szerint – két-három hónap a szavatossági ideje.

Lapunk kérdésére közölte, a program koordinálását azért vállalta a megyei tanács, mert egyik önkormányzat sem mutatott hajlandóságot, hogy a közbeszerzési eljárást megszervezze. Évekkel ezelôtt volt egy ilyen jellegû tanácskozás a vidéki önkormányzatokkal, ám amikor tettre került a sor, elfogadták, hogy a megye szervezze meg és bonyolítsa a programot.

A tej és kifli helyett tehát gyakran kekszet és sajtot kapnak az elemisek, de mivel a legtöbb faluban pékség mûködik, néhol tejgyár is van, és nem utolsósorban a településen tejcsarnokot mûködtetô céggel is lehetne szerzôdést kötni, érthetetlen, hogy miért nem oldják meg hatékonyabban az ügyet.

Maros megyében 13 községben sikerült felszámolni a 2005-ös évi árvízkárokat: utakat, hidakat, iskolákat és óvodákat javítottak meg. A megyei önkormányzat 18 településsel közösen idén márciusban 41 pályázatot nyújtott be az Amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökséghez (USAID), amelyek közül 13-at nyilvánítottak nyertesnek, 12-t pedig várólistára tettek.

A pályázatok összértéke 761.731,45 új lej, amibôl 545.765,38 lej vissza nem térítendô támogatás. Javítási munkálatokat végeztek Nyárádkarácsonfalván, Kibédben, Mezôkirályfalván, Gyula-kután, Nyárádgálfalván, Radnóton, Maroscsapón, Tekeújfaluban-Lúdvégen, Mikefalván-Désfalván, Marosugrán-Lackodon, Mezôpanitban, Csatófalván- Szászörményesen, míg Gyulakuta (az iskola és a sportterem javítása) és Mezôpanit (óvodajavítás) két-két pályázata nyert. A települések többségében a munkálatokat 95-100 százalékban befejezték, a helyi közösségek pénzt és építôanyagot is gyûjtöttek és biztosították a munkaerôt. A megyei tanács a Romanian Flood Recovery (RFR), az USAID által finanszírozott program keretében igényelt támogatást, a szóban forgó, a Community Habitat Finance International Romania szervezet segítségével gyakorlatba ültetett program célja ugyanis felszámolni a tavalyi árvizek okozta súlyos károkat a romániai településeken. A Community Habitat Finance Romania nonprofit szervezet 35 országban bonyolít humanitárius programokat. Az RFR program anyagilag támogat számos olyan tervet, amelynek célja a szociális és a gazdasági infrastruktúra (utak, hidak, iskolák, kulturális központok, orvosi rendelôk, csatornahálózatok, gátak stb.) újjáépítése. Az USAID által biztosított pénzalap pályázatonként 25.000 amerikai dollár.

A Marosvásárhelyi Református Asszisztensképzô Iskola mûködését támogató Erdélyi Református Egyházkerület kezdeményezésére, együttmûködve a szakmai háttérintézményként szereplô Diakónia Keresztyén Alapítvánnyal, valamint a marosvásárhelyi egyházakkal, idén tavasszal beindult az otthoni betegápoló és gondozó tevékenység az iskola diákjai számára. Jelenleg a hallgatók és a két asszisztensnô száztíz, többnyire idôs, magányos, rászoruló személy heti rendszeres látogatását végzik.

Az eddigi eredményekrôl, valamint a jövôbeni tervekrôl tartottak megbeszélést a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központban. Kántor Attila református esperes szolgálatát követôen dr. Ábrám Zoltán igazgató köszöntötte a megjelent vendégeket, tanárokat, diákokat.

Csíki Zoltán fôasszisztens statisztikai felmérés adatai alapján szemléltette a másodévesek otthoni gondozó tevékenységét, majd a diákok fejtették ki véleményeiket és tolmácsolták személyes élményeiket.

Ábrám Noémi, a Diakónia Keresztyén Alapítvány marosvásárhelyi fiókszervezetének ügyvezetô igazgatója kitért az idén létrejött alapítvány terveire. Hiszen a megbeszélésen ismertetett programon kívül lehetôség szerint alapápolást és szakápolást nyújtanak a rászorulók számára, felvállalják a szakképzést és a továbbképzést, szoros kapcsolatot tartanak fenn az egyházak diakónusaival, ugyanakkor az alapítvány kebelében nemrég létrejött a Fa-mília Családsegítô szolgálat. Az érdeklôdôk a 216-997-es telefonszámon kaphatnak részletesebb eligazítást.

A Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ sajtószolgálata

Anyanyelv

Hogy mennyire árnyalt és milyen ékes megkülönböztetésre képes a magyar nyelv, arra egyik legjobb példa a rokonsági megnevezések rendszere. Most csak a legszorosabb családi kapcsolatok egyikérôl, a testvéri viszony jelölésérôl ejtsünk szót.

Maga a testvér szavunk feltûnôen kései fejlemény, a 17. század elôtt más kifejezéseket használtak e fogalom megnevezésére, pl. az atyafit. Nyilvánvalóan az "egy test, egy vér" szókapcsolatból vonták el, és bibliai utalások is lappanghatnak mögötte.

A fogalomkör legrégebbi darabja, valószínûleg még finnugor eredetû, az öcs. Az Árpád-korból fennmaradt írásos emlékekben még mindkét nembeli fiatalabb rokont, testvért jelenthette, késôbb szûkült le jelentése csupán a férfiágra. Ezzel szemben a báty szó 'idôsebb fiútestvér' értelemben csak 1513-ban tûnik fel elôször. A húg és a nôvér jelentésmegkülönböztetô szerepe is körülbelül a 16. században rögzült. A nyelvújítás korában, mesterségesen alkották a nôvér ellenpárjaként a fivér szót, mely inkább a választékos közlésmódban terjedt el. Ma alig használt.

Eredetileg valamennyi megnevezést a nagyobb család, tágabb rokonság viszonylatában használták. Késôbb alakult ki az a gyakorlat, hogy az egyszerû öcs, húg stb. jelöli magát a testvéri fokozatot, míg a távolabbi hozzátartozókat (épp a jobb megkülönböztethetôség kedvéért) jobban körülírják: unokanôvér, nagybácsi. Átfedések azonban továbbra is vannak.

Manapság egyre gyakrabban csak a testvér szót használjuk. Természetesen megtehetjük, ha nem kívánjuk pontosítani, milyen nemû, nálunk idôsebb vagy fiatalabb a testvérünk. Ám nyelvünk egyik szép jellegzetessége, mondhatni hungarikuma, hogy a fenti szavak segítségével ennél sokkal árnyaltabban, tömörebben is fogalmazhatunk. Az ismert európai nyelvek talán egyikének sem adatott meg ez a lehetôség.

A nyolc év kormányzati pozíció után ellenzékbe szorult Magyar Koalíció Pártjának (MKP) a vezetése szerdán sajtótájékoztatón értékelte Robert Fico hárompárti koalíciójának a "próbaidejét." A populista célzatú intézkedések pillanatnyilag ugyan népszerûek, de mert rövidlátóak, az árát végsô soron a lakosság fogja megfizetni – mondta Bugár. A vízitdíj és kórházi ágydíj csökkentése és a beígért "karácsonyi nyugdíjpótlék" egyedül a kormányfô vezette Smer (Irány) Szociáldemokrácia népszerûsítését szolgálja – hangsúlyozta.

Az MKP szerint Ficóék egyebet sem tesznek, mint bûnbakot keresnek és az ígéretek teljesítésének az elmaradásáért hol a multikra, hol az ellenzékre, a civil szervezetekre, vagy éppen a magyarokra mutogatnak. "A kormány száz napja világosan bizonyítja, milyen könnyû a választás elôtt fût-fát ígérni, de mennyivel nehezebb azt a kormányprogramba foglalni, s milyen keservesen nehéz teljesíteni" – mondta Bugár. Úgy vélte, a száz nap elegendô volt ahhoz, "hogy látva lássuk: a kormány látószögébôl elveszett a polgár, az ország érdeke, s nem maradt más, csak a választók, közülük is elsôdlegesen a SMER választója."

Felkészületlen, félmegoldásokkal operáló, a kilencvenes évek állapotaihoz visszatérô, a rendszerváltás elôtti egypártrendszer számos emberével dolgozó és ennek megfelelôen gondolkodó, a kisebbségellenes intézkedésektôl sem visszariadó kormánya van az országnak – jelentette ki Csáky Pál, az MKP alelnöke, az elôzô kormány miniszterelnök- helyettese. Visszautasította utódja, Dusan Caplovic miniszterelnök-helyettes többször megismételt vádját, amely szerint a szlovákiai kisebbségek közül egyedül a magyarok kaptak kormányzati támogatást, amikor Csáky ült ugyanabban a székben, amelyben most ô.

A dél-koreai hadseregben számos intézkedés történik e napokban azzal a céllal, hogy ellenôrizzék, mennyire képes a haderô egy nukleáris háború megvívására. Az intézkedéssorozat szorosan összefügg az Észak- Korea által hétfôn végrehajtott kísérleti atomrobbantással – jelentette szerdán a dél-koreai Yonhap hírügynökség, névtelenül idézett katonai illetékesekre hivatkozva.

A hadsereg vezérkari fônöke jelentést készített Jun Kvang Ung nemzetvédelmi miniszter számára a legsürgôsebbnek látszó teendôkrôl. Eszerint sürgôsen ellenôrizni kell az alakulatok nukleáris konfliktusban való hadrafoghatóságát, harckészségét, és olyan korszerû fegyvereket kell beszerezni rövid idô alatt, amelyek alkalmasak nukleáris fegyverek hordozóeszközeinek megsemmisítésére.

A Csoszun Ilbo címû lap értesülése szerint Jun védelmi miniszter utasította az észak-koreai atomkísérlettel összefüggésben a hadsereget a hadmûveleti tervek és a védelmi stratégia korszerûsítésére.

Sem a védelmi minisztérium, sem a vezérkari fônökség nem erôsítette meg e médiajelentéseket, de nem is cáfolta.

Hivatalos viszont az a bejelentés, amely szerint Dél-Korea hagyományos arzenáljának bôvítésével és fejlesztésével reagál Észak-Korea valószínû atomfegyverkezésére. Jun védelmi miniszter közölte a parlamentben, hogy Szöul olyan, nagy találati pontosságú fegyvereket kíván beszerezni, amelyekkel csapást mérhet nukleáris fegyverek tárolóira, és a levegôben megsemmisítheti az ilyen fegyverek hordozóeszközeit. Egyúttal emelni kívánja a katonai magasabb egységek, egységek és alegységek kiképzettségi szintjét a tömegpusztító fegyverek elleni védôeszközök használatában.

A dél-koreai hadsereg egyébként már tavaly, amikor Észak-Korea bejelentette, hogy atomfegyverekkel rendelkezik, bevezetett egy új kiképzési programot, különösen nagy súlyt fektetve benne a csapatok tömegpusztító fegyverek elleni védelmére.

Franco Frattini, az EU-bizottság igazságügyi biztosa szerint a halálbüntetés nem segít a bûncselekmények megelôzésében, ám káros hatást gyakorol azokra a társadalmakra, ahol ezt a módszert alkalmazzák. Terry Davis, az Európa Tanács fôtitkára pedig Frattinivel folytatott brüsszeli megbeszélése után úgy vélekedett, hogy egy humánus és civilizált társadalomban nincs halálbüntetés. Mindkét politikus közölte: jövôre nagyszabású nemzetközi konferenciát akarnak szervezni e témakörrôl.

Az EU, illetve az emberi jogi kérdésekben illetékes Európa Tanács már évek óta nyomást gyakorol az Egyesült Államokra és Kínára a halálbüntetés gyakorlatának beszüntetése érdekében. Az Amnesty International nevû nemzetközi humanitárius szervezet szerint tavaly Kínában hajtották végre a legtöbb kivégzést (1170-et), ezt Irán (94), majd Szaúd-Arábia (86) követte, s ezután jön az Egyesült Államok a sorban (60).

A Föld országai közül 128-ban már eltörölték a halálbüntetést. Köztük van mind a 25 EU-tagállam is, de például Lengyelországban az elmúlt hónapokban ismét fellángolt a vita e büntetési forma esetleges visszaállításáról. Terry Davis mindenesetre most úgy vélte: nem hinné, hogy Varsó ilyen lépésre szánná el magát, akkor ugyanis ki kellene lépnie az Európa Tanácsból.

S. Tóth László, az MTI tudósítója jelenti: (MTI) – Az EU-tagországok lakosságát nem nagyon érdekli, mi történik az Európai Unióval határos térségekben – egyebek mellett ez derült ki abból a felmérésbôl, amelyet kedden hoztak nyilvánosságra Brüsszelben.

Az adatok szerint az EU-állampolgárok 48 százalékát csak kevéssé vagy egyáltalán nem foglalkoztatja, ami a szomszédos észak-afrikai, közel-keleti térségben, vagy az egykori Szovjetunióban zajlik. Ez az adat a cseheknél egyenesen 69, a portugáloknál, lengyeleknél, litvánoknál és szlovákoknál pedig 64 százalékos. (Magyarországon 52 százalékos.) Mások pedig magukról ugyan azt állítják, hogy érdekli ôket az EU-n kívüli világ, de mégis alig tudnak róla valamit. Például ide tartoznak a hollandok, akiknél csak 38 százalékos a "nem érdekel" választ bejelölôk aránya, ám ahol a megkérdezettek 26 százaléka Lengyelországot, 19 százaléka pedig Magyarországot is az EU-tagjelöltek közé sorolta, miközben mindkét állam már 2004 óta az EU tagja.

A felmérésbôl kialakuló kép azért veszélyes, mert egy múlt heti, az EU által nyilvánosságra hozott tanulmány szerint 2025 körül az Európai Unió egy idôsek lakta és a jelenleginél szegényebb sziget lesz, amely veszélyeztetett helyzetbe kerül a szomszédos térségek nyomora és az ottani, kivándorlásra kész fiatal lakosság miatt. A 32 oldalas dokumentum készítôi azt hangsúlyozták: 20 év múlva Európát olyan térségek (Afrika, Közel-Kelet, Oroszország) veszik majd körül, amelyek nehezen tudnak megbirkózni a globalizáció kihívásaival. Részben a demográfiai fejlemények miatt (a szomszédos régiók lakossága jóval gyorsabban nô, s egyre több lesz a fiatal náluk), részben pedig a várható elsivatagosodás nyomán az EU "környezetében" hatalmas lesz a munkanélküliség. Ezért fel kell készülni az Európát körülvevô térségekbôl származó migrációs nyomásra.

A kedden nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás szerint EU-szerte csak az emberek 3 százaléka tudott legalább négyet felsorolni a csatlakozásra vágyó öt országból – 36 százaléknak pedig semmilyen fogalma nem volt e kérdésrôl, pedig Románia és Bulgária például a jövô év elején már be is lép az EU-ba.

Ugyanakkor a felmérés szerint az EU-polgárok 72 százaléka egyetért új országok felvételével. Ez meglepô adat, hiszen egy korábbi, néhány hónappal ezelôtti felmérés megkérdezettjei közül csak 45 százalék támogatta ezt a folyamatot. A különbséget valószínûleg a kérdés megfogalmazása magyarázza: most ugyanis arról kérték ki az emberek véleményét, támogatják-e a bôvítés folytatását, ha "az nem megy túl gyorsan".

Boureanu: Tariceanu és Olteanu önös érdekekre használja a hatalmát

Cristian Boureanu képviselô, akit nemrég zártak ki a Nemzeti Liberális Pártból (PNL) tegnap kijelentette, hogy a Maros megyei PNL-beli helyzet "világos példája annak, ahogy Tariceanu és Bogdan Olteanu személyes érdekei szerint használja fel kormányzati hatalmát, s közvetve a közpénzeket". Ez kisugárzik a területi szervezetekre is, amelyekben egyre nagyobb az elégedetlenség.

A képviselô szerint a Maros megyei liberálisok nagy része elégedetlen a PNL Állandó Bürója kolozsvári döntésével, miszerint meghosszabbítja Eugen Nicolaescu megbízatását. "Szégyentelenül megszegik az alapszabályzatot, mert a statútum értelmében Nicolaescut nem tarthatnák a megyei elnöki funkcióban. Tudomásom van arról, hogy a megyei szervezetet hátrányos helyzetbe hozta, mivel az elnök nem képes eleget tenni politikai kötelezettségének. Értékelem Nicolaescunak a kampányban kifejtett tevékenységét, de most a kormány tagja. Elfogadott egy funkciót, az egészségügyi miniszteri tárcát, amelyhez nem is ért. Ehelyett azért kellett volna harcoljon, hogy azt a bársonyszéket kapja meg, amelyet Tariceanu a választási kampányban megígért neki. Ez a pénzügyminiszteri tárca volt", jelentette ki Boureanu.

A továbbiakban a képviselô arról beszélt, hogy a PNL Maros megyei szervezetének egy része kilép a szervezetbôl, és Theodor Stolojanhoz csatlakozik, ha az egy új politikai alakulatot hoz létre. Az elégedetlenkedôk egyrészt azért döntenének így, mert a megkérdezésük nélkül döntöttek Eugen Nicolaescu mandátumának a meghosszabbításáról, másrészt pedig úgy vélik, hogy a megyei szervezetben egy olyan csoportosulás jött létre, amely kizárólag a Bukarestbôl érkezô utasításokra hallgat. "A párt gyakorlatilag csak akkor mûködik, amikor Nicolaescu a megyébe jön, egyébként nem csinálunk semmit, mert nem szabad semmit csináljunk. Amikor meg idejön, végighurcol az egész megyén, hogy »beleférjen az idôbe« megtartjuk a gyûléseket, és letudja a vidékjárást is. Nem szabad még beszélnünk sem, a döntéseket egyedül hozza meg", nyilatkozta egy, a nevét nyilvánosságra hozni nem kívánó Maros megyei liberális, aki szerint "azok, akik ma liberálisnak nevezik magukat, csak a személyes bizniszükkel foglalkoznak. Ezeket fogja majd vizsgálni a DNA, ha nem leszünk már hatalmon".

Eugen Nicolaescu a második képviselôi mandátumát tölti Maros megyében. Annak idején a központ erôszakolta rá a Maros megyeiekre. Egy ideig megbízott elnök volt, majd 2004 decemberében megyei elnöknek választották. Mivel a PNL országos vezetésének is tagja, hamarosan lemondott a megyei elnöki tisztségrôl. Helyébe, ugyancsak ideiglenesen, Eugen Bândeát nevezték ki. Az idén (tavasszal), annak ellenére, hogy nem módosították a PNL alapszabályzatát, ismét Nicolaescut nevezték ki ideiglenes elnöknek. Az elégedetlenkedôk Nicolaescu diktatórikus magatartását róják fel, annak ellenére, hogy valóban tesz a megyéért.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) felszólította Romániát, hogy csökkentse államháztartási hiányát, és tartsa ellenôrzés alatt a közalkalmazotti béreket.

A hét elején Bukarestben tartózkodó Emmanuel van der Mensbrugghe, az IMF Romániáért felelôs illetékese azt mondta, hogy míg az ország gazdasága idén 7 százalékot meghaladó mértékben bôvül és mérséklôdik az infláció, a nemzetközi pénzügyi szervezetet aggasztja a folyómérleg hiány bôvülése. Az illetékes felszólította a kormányt, hogy jövôre az államháztartási hiányt szorítsa a GDP 1 százaléka alá, és további lépéseket sürgetett az infláció mérséklésére a makrogazdasági stabilitás megteremtése érdekében.

Az idei elsô nyolc hónapban a külkereskedelmi deficit rekord szintre, 8,43 milliárd euróra nôtt, ami 44 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbit. A kormány azzal számol, hogy idén az államháztartási hiány a GDP legalább 2,5 százaléka lesz, jövôre pedig többet kíván költeni az oktatás, az egészségügy és az infrastruktúra korszerûsítésére.

A kormány állítása szerint ugyan ellenôrzés alatt tartja a közalkalmazotti béreket, az elmúlt hetekben azonban nyomás alá került a szakszervezetek részérôl, amelyek jelentôs béremelést követelnek.

A lap szerint az még érthetô lenne, hogy a két miniszterelnök nem egyformán látja a szlovák-magyar kapcsolatok mozgatóerôit, az viszont érthetetlen, hogy Gyurcsány nem élt a tárgyalás lehetôségével, és ezt elfogadhatatlan módon indokolta. Viselkedésének okait a Pravda részben belpolitikai természetûnek vélte, megjegyezve, hogy Visegrádon is ott voltak a lemondását követô tüntetôk, ráadásul a magyar kormány most készül a parlament elé terjeszteni megszorításokkal terhes költségvetési tervezetét.

"Persze, ilyen helyzetben csábító, hogy az izmainkat mutogassuk egy olyan szomszédnak, amelynek kormányához egy nacionalizmussal terhelt politikai párt tartozik" – írta a lap és feltette a kérdést: elegendô-e ez a két ország közti sorompók leeresztéséhez, szükségszerû-e így viselkedni Visegrádon, mintegy húsz kilométernyire a Párkány-Esztergom közti hídtól, "amelyen a két ország polgárai a vénasszonyok nyarának verôfé-nyében olyan légies könnyedséggel járnak fel-alá", mintha egy és ugyanazon város lakói lennének.

"Deres lehelet csapott most feléjük Visegrád felôl, ezúttal Gyurcsány szájából. "Nem államférfiúi, nem is európai volt, amit tett" – fogalmazott a cikkíró, Július Lôrincz. Úgy látja: a magyar kormányfô a szlovák-magyar viszonyban fennálló gondok megoldásának komoly lehetôségét hajította ki az ablakon, s ezzel mindkét ország állampolgáraival, szlovákokkal és magyarokkal szemben felelôtlenül viselkedett, mert az emberek "döntô többségének elég magához való esze van ahhoz, hogy ne csak a szélsôségesek megnyilvánulásait, hanem a politikusok rövidlátását is elutasítsa."

Rendhagyó tárlatnyitó volt, a kiállítás sem szokványos. A három budapesti mûvész – Benedek József, Ferenczi Károly és B. Laborcz Flóra – maga vezette fel munkáit a teremrôl teremre végigvonuló közönségnek. A marosvásárhelyi Kultúrpalota galériáit filozofikus vétetésû, ám annál látványosabb szobrászati, grafikai anyag töltötte meg, ki-ki legjobb formáját hozva igen gazdagon mutatta föl jellegzetes alkotói univerzumát. Persze, vitatható minden ilyen sommás jellemzés, de aligha téved a méltató, amikor azt hangsúlyozza, hogy ezen a tárlaton fô szerephez jut az emberiség néhány olyan alapvetô, általános és örök kérdése, mint az idô vagy a tér problematikája, amit a kiállítók a rájuk jellemzô eredeti módon, következetesen kialakított nyelvezettel, átgondoltan kiépített struktúrákkal jelenítettek meg.

Mindhárman itthon vannak váro-sunkban. Benedek József munkásságát már akkor sokan ismerték, amikor áttelepült az anyaországba. Sokszor állított ki ezekben a termekben. Felesége, a szintén szobrász és egyben ötvös B. Laborcz Flóra budapesti ugyan, de az édesanyja Erdélyben született, tehát nem csak férje révén kötôdik hozzánk, gyakran járt már mifelénk. A vár szoborparkjában láthatók mûvei, háromszor volt a Bolyai Alkotótábor vendége és a táborzáró tárlatokon is mindannyiszor bemutatkozott. Akárcsak a harmadik vendégmûvész, aki az idei nyáron táborozott a várban és készített figyelemre méltó grafikát, kerámiát egyaránt. Ferenczi Károly városunk szülötte, de mindeddig nem volt lehetôsége itteni egyéni megmérettetésre, ezért is igen fontos volt számára a mostani alkalom, errôl a megnyitón is vallott.

Benedek József az Idôalakzatok címet adta kiállított mûegyüttesének. A számára fenntartott galériában változatos, fantáziadús formában és szövevényes szerkezetben, különleges alakzatokban tárja a nézôk elé mindazt, amit az idôrôl, a múltról, jelenrôl s a továbbiakról gondol és anyagi mivoltában megpróbál konkretizálva kivetíteni. A térben függô, terjedelmes, végtelenül folytatható, egymásba kapcsolódó, érdekes drótstruktúrák, álló és fekvô, összefonódó fa-, fém- illetve kerámiaszövevények, komplementer kapcsolatok, papírra vitt, falra helyezett, szoborra ragasztott színes és fekete-fehér grafikák a tudományok és mûvészetek sajátos interferenciájára is szemléletes példát adnak.

Ha más vonatkozásban is, de a gondolkodókat mindig foglalkoztató idô és tér kérdéskör Ferenczi Károlyt sem hagyja közömbösen. A kiállításnyitón rendezett performanszában azonban a mindenhol és mindenben fellelhetô gravitáció jelenségére alapozott. Már augusztusban a várban is nagy érdeklôdést váltott ki tus- illetve tûzrajzolatot produkáló ingaötlete. Most ugyancsak tussal teli kerámiaedénybôl csorgott a folyadék és hagyott a nyáritól különbözô nyomot a négyzetes papíron a szabályosan kilengô és mind kisebb távolságot megtevô ingajárat során. A változást az eredményezte, hogy nem rögzített, hanem mozgó pontból indult útjára az inga. Így sem okozott csalódást a különlegességre váró nézôknek. Rajzai pedig egy nagy mûveltségû, a világunkról sok tudást felhalmozó, mély gondolkodású, bravúros grafikussal ismertettek meg, aki számára a legizgalmasabb az ember és a körülötte évezredeken át kialakult mítoszrendszer, az ókori piramisoktól a bibliai történeteken át a mai kor mitológiájáig.

A belsô terem B. Laborcz Flóra birodalma. Szimbólumait, személyes motívumait vonultatja föl. Nem mindeniket, természetesen, de annyit igen, hogy képet alkothassunk általuk arról, ami a mûvésznôt évek, évtizedek óta foglalkoztatja. Képzeletprovokáló lelemény a "térdeplô szobrok" sokasága. Kiindulópontjuk az ötvös-szobrász életre szóló gyermekkori élménye, a felhôk és az esôpászmák látványa, amit stilizálva fejlesztett tovább, kedves, fontos motívumaival, szimbólumaival gazdagítva az egykor tapasztaltakat. Kisebb-nagyobb fém- és faplasztikák, ötvösmûvészeti technikákkal feldúsított, jelképes kompozíciók erdeje fogadja az aránylag szûk helyen az érdeklôdôket, akik meggyôzôdhetnek, nem véletlen, hogy mindenütt, ahol bemutatják ezeket a munkákat, elismerés övezi ôket. A szobrokat szerencsésen egészítik ki az erôteljes egyéniségû mûvésznô kriptogram- szerû, szellemes, színes rajzai.

Aki még nem látta, ne szalassza el a Kultúrpalotában látogatható hármas kiállítást.

Csütörtöki kimenô

Magyarul tanulnának román fiatalok, de nincs a pedagógusok számára külön bérezés, olvastam valahol nem is olyan régen. Elôbb megdörzsöltem a szememet, s azt gondoltam, ez afféle szeptemberi kacsa vagy ahhoz hasonló madárinfluenzás jószág, aztán azt, hogy ez félreolvasat, rém vagy álhír, esetleg a postás egy hason címû magyarországi lapot kézbesített.

Nem és nem.

Emlékszem: 1990 táján, amikor a demokrácia még üde és harmatban mosakodó volt, akadtak efféle lelkes közeledések és próbálkozások, amelyek a politikum elôrecsörtetésével csökevényesedtek el, szálkásodtak ki és váltak jámbor utópiává.

Barátom, Zsákody Félix például arról panaszkodott, hogy miközben buzgón okította tanítványait a magyar mikéntekrôl tárgyasan-ragosan, elfogulatlanul és sok elmeéllel, kitûnôen megtanult románul, tanítványai viszont nem nyelvünkön.

Ma már egyre ritkább az a románajkú és -tekintetû gyerek, aki a közös játékban, utcai csatangolások és haszontalanságok során megtanul magyarul. Legfennebb káromkodni, hiszen a más nyelven odavetett káromkodás a nyelvészek és lélektáncosok szerint súlytalanabb, és kevéssé bûnös az anyanyelvû azonossal összevetve. (Isten is részrehajló volna?)

Szóval minden élcelôdés és autonómiavirbli ellenére akadna jelentkezô, aki módszeresen tanulna az európai nyelvek egyik legnehezebbikén. Szeretne hozzánk, (jövendô) élet- és csapattársához a mi nyelvünkön szólni, valamit megtanulni, átvenni. Netalántán megérteni bennünket. (A szeretetre nem is áhítoznék mersszel.)

És akkor kérem, nincs pénz arra, hogy nyelvmestert fogadjanak számukra. Mert pénz nélkül ki vállalná? Utószor anyánk tette annak idején 100-1 évvel ezelôtt.

Csak félve kérdezem: nyugdíjas tanár, akit tétlenségre kárhoztat a korszigor és munkatörvénykönyv, talán csak a tanítványok hálájáért, a szellemi kihívás és mozgás kedvéért is elvállalhatná. Hiszen, ki nyelvünket terjeszti, tanítja, társadalmilag hasznos munkát végez. A kisebbségi ethosz is rájátszhat erre. Meg az az öröm, ahogy másokkal felfedeztethetjük nyelvünk szépségeit. (Mindent szabad, csak ne kárörvendezzünk vagy vendettázzunk a nyelvokítás örve alatt.)

Végsô soron csak úgy jár a vállalkozó, mint Zsákody Félix barátom, megtanul tökéletesen egy hazai nyelvet, s a nyugdíj- kiegészítési folyamodványát hibátlanul tölti ki.

Van, amit kényszerbôl teszünk, mert ránk erôszakolják, mert kötelezô, muszáj megtennünk, a munkahelyen vagy a családban. Elvégezzük abban a reményben, hogy majd azzal is foglalkozhatunk, amiben örömünk telik, élményt jelent, mert jól csináljuk, eredményesebben, mint mások.

Az iskolás gyermeknek is – hozzánk hasonlóan – két élete van, és ez így van rendjén. Egyfelôl a ráerôszakolt kötelességeket kell teljesítenie, másfelôl az egyéniségéhez, adottságaihoz, talentumaihoz közel álló, élményszámba menô és sikert hozó játékokban, próbatételekben, feladatokban méri fel az erejét. A kényszer passzivitása és a lelkesedés szárnyalása váltogatják egymást az iskolában, családban, a játszótéren.

Az iskolai tananyag elsajátítása általában kötelesség. A múlt században leragadt, elavult oktatási rendszer néha gyötrelmes szellemi tortúrának veti alá a gyermeket. Akár a Bölcs Bagoly vezette Erdei iskolában, ahol minden tantárgy kötelezô volt a beiratkozott fiókáknak. A baj akkor kezdôdött, amikor a nyuszinak, aki jeles volt a futásból, a repülést kellett elsajátítani, a fecskefiókákkal együtt. A kis mókusnak pedig, aki kecsesen ugrott fáról fára, a vakondok miatt bevezetett földtúrást kellett megtanulnia.

Gyermekeink sem egyformán részesültek a talentumokból. Nagyon sok szorongástól, rettegéstôl és félelemtôl kímélhetjük meg ôket, ha a képességeikre, adottságaikra és – megkockáztatom – az általuk világosan megfogalmazott igényekre szabjuk a felkínált lehetôségeket, az elvárásainkat.

Élmény számukra, amit szabadidôs szórakozásként választanak, amit szívesen és rátermettséggel csinálnak. Nekünk, szülôknek, oktatóknak a feladatunk, hogy mindkettô jelen legyen a gyermek életében. Megfeleljen a rászabott elvárásoknak, de ugyanakkor tartalmas szabadidôs tevékenységeken mutathassa meg, hogy mire képes.

Fontos, hogy már kisgyermekkorban éreztessük, alkalomadtán megbeszéljük velük, hogy vannak – idônként nem kívánt – kötelességek, amelyeket teljesíteni kell. És vannak élményszámba menô, testet építô, lelket nemesítô, szellemet pallérozó idôtöltések. A világgal és önmagával megbékélt, kiegyensúlyozott gyermek mindkettôt elfogadja és megfelel az elvárásoknak.

A pedagógus – szülô, oktató – mûvészete, hogy a tanítás, nevelés folyamán mennyire tudja egy életre bevésôdô élményekben részesíteni a gyermeket. A mûveltség, tolerancia és a sokoldalúság próbája lehet egy izgalmas beszélgetés a környezetismereti tevékenységen, ahol a madarak hívogató énekérôl a biológus, fizikus, zenész és a képzômûvész megközelítésében mesélünk, és lehetôleg fák alatt, a szabadban.

Kötelességünk, hogy az elvárások, számonkérések mellett teremtsünk meg minden lehetôséget a gyermeknek, tehetségeinek, legjobb képességeinek, különleges adottságainak a fejlesztésére. Az ô elvárásai szerint foglalkozhasson azzal, amiben verhetetlen, ami élményt jelent és sikert hoz neki. Amiért tisztelet övezi az osztályban vagy a játszótéren.

Sok kérdés merülhet fel a szülôben: tulajdonképpen miben is kiváló az én gyermekem, és akkor kihez forduljak? Már óvodás korban fontos lenne a gyermek részvétele egy általános képességkutató tevékenység-sorozaton, ahol a tánctól, barkácstól a rajzon, éneken keresztül a logikai játékokig sok mindenbôl – amibôl kedve tartja – próbára teheti gyakran rejtett talentumait. Mindezek szervezése mellett a Talentum Alapítvány egy eligazító tanácsadást is tervez a szülôknek. Abban a reményben, hogy – többszöri kudarcba fulladt próbálkozásunk ellenére – sikerül összefogni a különleges szabadidôs tevékenységeket szervezô oktatókat, alapítványokat, egyesületeket. Azzal a céllal, hogy egyfelôl közös erôvel tudatosítsuk a szülôkben az élményszámba menô, tehetségeket kibontakoztató szabadidôs tevékenységek fontosságát, amihez joga van minden gyermeknek. Másfelôl lehetôségeket teremtsünk a gyermekeknek legjobb képességeik fejlesztésére, ami a késôbbi sikereik, érvényesülésük záloga.

Tárca

Emberpróbáló türelemmel és irigylésre méltó kitartással viselt hosszadalmas töprengés után, mindent meggondolva és megfontolva, szememben könnyel, szívemben soha el nem múló fájdalommal és mélyen együtt érzô szeretettel, valamint büntetôjogi felelôsségem teljes tudatában úgy döntöttem: ma van a Poklos-patak világnapja. Ebbôl a csodálatos alkalomból ünnepi nyilatkozatot teszek közzé: ÜNNEPI NYILATKOZAT. Én, Vízmelléki Demokrác, a Pongrác & Szervác & Bürokrác Zrt. alkalmazottja, a Pokol Tornáca Turisztikai Egylet (PTTT) alapító tagja, ezennel ünnepélyesen felszólítom az Emberiséget, hogy tegye magáévá az alábbi szlogent: Világ patakocskái, egyesüljetek! Ugyanis nincs szomorúbb az elnyomott vizeknél. A víznek már forrás korában torkára forrasztják a szót. Nem nyilvánulhat meg szabadon erecske, ér, sôt csermely korában sem, mert ha egyet is csorran, rögtön alája tartanak valamit, és megisszák; ha pedig gyanútlanul csörgezedni kezd, azonnal eltérítik, és mindenféle természetellenes munkára kényszerítik: zöldséget, veteményt öntöznek, járdát locsolnak, bolhás kutyát fürdetnek, sôt a kocsma padlóját is vele mossák fel. Holott a víz egyet szeret igazán: ha szomjat olthat. Akkor boldog, mikor a legények rápriccolják a lányok kipirult arcára, hogy hûtse a szerelem hevét. A víz szabadsággal él; azt szereti, ha békén hagyják. Amikor kedve szottyan, csobog egy kicsit, máskor meg eltûnik a mélyben. Mikor a víz hirtelen tûnik el, a föld rólunk gondolkozik.

Aki szabadságában akadályozza a vizet, Földünket gátolja az elmélkedésben. Külön elnyomják a folyók, folyamok, tengerek és óceánok a kis vizeket, nagy jó dolgukban feledve, hogy kiskorukban micsodák voltak. A Poklos-patak világnapján felhívom az Egyetemes Emberiség figyelmét erre az égbekiáltó igazságtalanságra, és összefogásra szólítok fel minden Maros, Tisza, Duna, Fekete-tenger és hasonló többségi folyadék ellen, beleértve magát a Csendes-óceánt is. Ha mi példát mutatunk, velünk lesz a Kozmosz jobbik része. Ezért ma, a Poklos-patak világnapján egyszemélyes csoportkiránduláson veszek részt, amelynek különbözô szakaszain ezen Nyilatkozatomat terjesztem (példányonként tíz lejért) – világpolgártársaimnak, szelíden lázítva, a vizek békéje érdekében. Indulás a Tudor-negyedbôl, stációim a Poklos-patak hídjai és átjárói. Így vonulok ünnepélyes, lassú gyászzenével, végül magamat kézen vagy nyakon fogva belefolyok a Marosba. Miután belefolytam, megrázom magam, bocsánatot kérek a víztôl, és ezen Nyilatkozat egy díszpéldányát a hullámokra bízom. Azután szépen kijövök, néma vezényszóra felsorakozom, és fegyelmezetten vonulok ide, a Vármegyeháza elé, ahol az írott és írhatatlan sajtó jelenlétében felolvasom nyilatkozatomat, amely idôközben kiáltvánnyá rúgta ki magát.

Ne próbáljanak eltéríteni szilárd szándékomtól. Célom szent, elhatározásom megmásíthatatlan. Ne próbáljanak megakadályozni vasakaratú néma tüntetésemben, meg se kíséreljék levételemet innen, vagy elfogatásomat; mert istenemre mondom, hogy fájó szívvel ugyan, szememben könnyel, szívemben soha el nem múló utálattal, a búcsú leghalványabb jele nélkül úgy itt hagyom ezt a hôn szeretett és tisztelt kurva világot, hogy nem marad belôlem, csak egy pirosas- feketés folt, ott, a prefektus úrék elôtt, a téren. A sajtó világgá kürtöli, hogy a Poklos-patak világnapján egy lelkes természetvédô, vagyis én, Vízmelléki Demokrác, levetettem magam a Városháza tornyából, és akkor, tetszik-nem tetszik, úgyis megtudják mindenütt, hogy ma volt a Poklos-patak világnapja.

Minél többen csôdülnek össze a látásomra, annál bizonyosabb, hogy megtartom a Poklos-patak világnapját Marosvásárhelyen és az egész univerzumban. Ha viszont a sokféle ôszi munkálatra hivatkozva halasztást kér a megyei tanács, a prefektúra és a forradalmár szabadkômûvesek vállalkozói testülete, kész vagyok a tárgyalóasztalhoz zülleni önökkel. Egyetlen feltételem van csupán: addig is, míg zavartalanul, immár hivatalos, pecsétes engedéllyel ünnepelhetem meg a Poklos-patak világnapját, kérem, utaljanak ki nekem és családomnak egy ideiglenes menedékhelyet valamelyik Poklos- híd alatt; mert nyakunkon a tél, és fedél alá kívánkozik az ember.

Köszönöm. Akkor lejövök, hölgyeim és uraim. Láthatják: nem vagyok békétlen tüntetô, rendszerellenes lázadó; sem ôrült, aki megszökött a zárt osztályról.

Csak egy szerencsétlen hajléktalan, a sok közül.

Szép Ernô

Ez itten a csigaház,

Melyben a csiga tanyáz.

Ô nem Pali, se Zsiga,

Csak egy névtelen csiga.

Nincs a házán emelet,

Víz, se hideg, se meleg.

Nincs házmester, kapupénz

Végett nem nyúl itt a kéz.

Nincs villany, se lift, se gáz,

Ilyen egyszerû a ház.

S mert csöpp a ház: repülô

Reá bombát sose lô.

Boldog kis ház ez nagyon,

Benne békesség vagyon.

Nincs, aki irigyeli,

Hogy tán kincsekkel teli.

Tanítani merem én:

Egyszerû légy és szerény,

Ellenséged sose lesz,

Életed szép mese lesz.

Kovács András Ferenc

Víg legényke volt

vencibencivince,

jól ismerte mindahány

padlás, pajta, pince.

Három másik is kitelt

volna még belôle,

még az éhes kandúr is

elszelelt elôle.

Cérnahangon cincorált

Vencibencivince,

mégis reszketett a bôsz

cirmosok gerince.

Puszta utcán peckesen

úgy pucolt elôre,

hogy már attól égnek állt

minden macska szôre.

Ámbár csöpp egérke volt

Vencibencivince,

oly csöpp, hogy nem is tudom:

volt-e? lesz-e? nincs-e?

Kívül-belül megújulva jelent meg a Cimbora, a borítón büszkélkedô ördögfióka Csillag István grafikus alkotása. "Ez a játékos kisördög bújt bele kedvenc lapotokba, ô az, aki élményszerû kalandozásra hív benneteket a Cimbora oldalain, mellétek szegôdve, amerre jártok.... Nekünk bevallotta: igazi célja az, hogy megszínesítse mindennapjaitokat, vidámságot keltsen ott, ahol megjelenik, hogy figyeljetek rá, amikor érdekes dolgokat hoz nektek" – ajánlják a szerkesztôk a Beköszöntôben minden 5-8. osztályos magyar diáknak a lapot.

Legújabb számában – többek között – Méhes György meséjét, Orbán János Dénes székely Misimackóját, Jánk Károly, Karácsonyi Zsolt, Lackfi János és László Noémi verseit, Keszeg Vilmos hiedelemlényekrôl szóló új sorozatának elsô részét olvashatjátok. Emellett viccek, képregény, érdekességek, rejtvények és nyelvi játékok színesítik a szeptemberi számot, Cimbi, a kisördög, naplóírásba kezd, és barangolhattok az állati eszmecserék meglepô, de mulatságos világában is.

Kedvcsinálóként: az új Cimborát ajándéknak szánja a lap kiadója, októbertôl lapszámonként 3 új lejért megrendelhetô a cimboraterjesztes@gmail.com e-mail címen vagy a 0748-185-587 (Hargita, Kovászna, Brassó megyeiek), 0745 – 253-409 (Maros, Kolozs, Hunyad, Szatmár megyeiek) telefonszámokon valamint az iskolai terjesztôknél.

Mingyár' Pista arról volt nevezetes, hogy mindig, mindenhonnan elkésett. Azért nevezték így, mert amikor valahová hívták, azt felelte, hogy: Mingyár'. Gyere, Pista, enni !, hívta számtalanszor az édesanyja. Mingyár'!, felelte Pista. Mire megmozdult volna, vagy az étel hûlt ki, vagy a testvérei ették meg az ô részét is.

Gyere, Pista, megyünk kapálni, te is kellene segíts!, mondta reggel az édesapja. Mingyár'!, válaszolt a fiú, és a fülére húzta a takarót.

Nagy nehezen aztán felkelt, fogta a kapát, és kiballagott a mezôre. Útközben találkozott a szüleivel, és a testvéreivel. Már visszafelé jöttek.

Gyere, Pista, bálba!, kiabáltak be az ablakon a legénypajtások. Ha akarod, megvárunk! Mingyár' jövök, kiabálta vissza, menjetek csak, utolérlek !

Ebbôl sem lett semmi. Addig erre, addig arra, hogy a bál már oszladozott, mire odaért. Egyetlen szemrevaló leány sem volt, akinek eddig ne akadt volna párja.

Az édesanyja nagyon szomorkodott. Nem tudta, mit csináljon. Szerette volna életrevalóbbnak látni a fiát. Ez az örökös "mingyár'" sem tetszett neki. Szomszédasszonyai a jószívû vasorrú bábát ajánlották, aki talán tudna segíteni.

Elment tehát hozzá, és elmesélte gondját- baját. A bába türelmesen végighallgatta, majd bement a kamrába, és kihozott egy kis zacskónyi szárított csipkebogyót.

Ez talán segít. Tegyél egy-egy szemet mindenhová, ahová ülni vagy feküdni szokott. Csak arra vigyázz, hogy ne sajnáld a fiadat, mert akkor elmegy a hatás. Egyébként tegyetek úgy, mint máskor mindig.

Mingyár' Pista édesanyja hazament, és elrejtette a csipkebogyószemeket oda, ahova kellett, a jószívû vasorrú bába tanácsa szerint.

Gyere, Pista, enni, kész az ebéd!, kiáltotta másnap délben.

Mingyár, szólt vissza Pista, és tovább ringatózott a kerti széken. Igen ám, de hirtelen egy hatalmas csipkebokor nôtt alája, a tüskék átütötték a vásznat. Tûrte, amíg tûrhette, aztán felugrott, és besietett a házba. A leves még meleg volt. A pityókatokány langyos, de ízlett.

Gyere, Pista, megyünk kapálni, te is kellene segíts!, hívta az édesapja.

Mingyár', nyöszörögte Pista, és át akart fordulni a másik oldalára. Nagyon szúrt. Visszafordult, de ott is szúrt. Az egész ágyat ellepték a csipkebogyóágak. Mit volt mit tennie, fölkelt, és ment ô is a többivel.

Gyere, Pista, bálba!, kiabáltak be az ablakon vasárnap este a legénypajtások..

Mingyár', válaszolta Pista, csak éppen nadrágot húzok és csizmát. Majd utolérlek. Menjetek csak !

Húzni-halasztani akarta az idôt, de bizony a padlóból akkora tüskék nôttek ki, hogy csak amúgy kapkodta a talpát. Mire az édesanyja tízig számolt, már rajta volt a legszebb nadrág, a legfényesebb csizma, s az úton is olyan gyorsan ment, hogy legelsô lett a bálban. Kiválasztotta a legszebb leányt, és majdnem hajnalig táncolt vele. Ettôl kezdve soha nem mondta ki azt a szót, hogy mingyár'.

Székely-Benczédi Endre

Mikor a vén Rigóné egyedül maradt, a kertet kellett gondozni, a földjét meg kellett mûvelni. Májusban elvetette a karósfuszulykát, kikelt, s fájinul megindázott. Kellett a karó. Rigóné elment ki a Küküllô martjára, s hozott egy hát fûzfakarót. Egyiknek sem hántotta le a héját, direkt úgy akarta, hogy gyökeret eresszenek.

Hát ki is zöldült a sok karó, nyár végére kilombosodtak. Kérdezték Rigónétól:

– Mért nem vágja ki a fûzfákat?

– Azért – mondja –, mert a fuszulyka fel van rájuk folyva, hát hogy vágnám ki! Meghagyom ôket jövôre is.

Meg is maradtak a fûzfák, a vén Rigóné sok esztendeig azokra futtatta fel a fuszulykáját. Az utcán meg-megálltak az emberek, s bámulták a kertet. Rigóné megkérdezte:

– Mit néznek úgy?

– Az élô fuszulykakarókat – mondták.

Fiatal koromban jártam dolgozni, a vasútnál volt a munkahelyem. Együtt voltam egy sóváradi emberrel. Na, ez a váradi ember, ha valami felett összeszólalkoztunk, mindig eléhozta:

– Hibásak a kibédiek, mert a Virgó birtokot elhamiskodták maguknak.

– Hát hogy hamiskodták el?

– Úgy, hogy a Virgó a két falu között van, mint határterület. Sóvárad a magáénak tudta, Kibéd azt állította, hogy az övék. Tanúkihallgatásra és esküvésre került sor. Biza, a kibédiek a lábbelijükbe földet tettek, s úgy esküdtek fel:

– Tudom, hogy ez a föld, amelyiken most állok, örökkön örökké kibédi volt.

Sok évi per következett, amíg eligazították a dolgot. A birtokrésznek most is Virgó a neve: mert ott virrogott, veszekedett a két falu népe. Ráduly János gyûjtése

"A magyar ötvenhatnak példázatos jelentôsége volt, és egy történelmi példázatnak mindig erkölcsi értelme és dimenziója van: arra szolgál, hogy egy nemzet vagy éppen nemzetek közössége által tartsa fenn a történelmi elôrejutás reményét, általa világítsa meg újra és újra azokat a humánus értékeket, amelyek képesek fennmaradni egy zsarnoki rendszer terrorjának nyomása alatt is", vallja Pomogáts Béla irodalomtörténész 1956 (eltékozolt) erkölcsi öröksége címû írásában.

A magyarországi forradalom szelleme Erdélybe is átsugárzott, lelkes fiatalok megértették az üzenetét és fellázadtak a zsarnoki rendszer ellen. Emberek százai, ezrei estek áldozatul az elnyomó rezsim megtorlásainak, Szamosújváron, Zsilaván szenvedtek, sokat kivégeztek.

Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész 1956 Erdélyben – Politikai elítéltek életrajzi adattára (1956- 1965) címû könyve október 15-én jelenik meg, és felleltározza, úgymond, az erdélyi '56-osokat. A Maros megyei adatok begyûjtésében Veress Sándor segített. Mint elmondta, Maros megyében a forradalmat követô években 600 személyt ítéltek el 240 helységbôl, "kimondottan '56-osok" 200-an voltak. Ma kb. 40-en élnek közülük.

Az elkövetkezendôkben néhányuk vall a terror éveirôl.

Mózes Edith

Antal Béla Zoltán, Csiha Kálmán, Dósa Imre, Gál Tibor, Gráma János, Illyés Sándor, Kelemen Kálmán, Kelemen László, Kiss Árpád, Lukács Gergely, Molnár Mihály, Nagy János, Nagy Lakatos János, Ötvös V. László, Péterfy Irén, Schuller Jenô, Szántó János, Szia Gerô József, Szilágyi Domokos, Szilveszter Sándor, Szokoly Elek, Varga László, Veress Sándor, Veress Zoltán, Ambrus Hedvig, Barabás Ferenc, Csatlós Jenô, Dobay Szilveszter, Farkas Olivér, Fülöp Sándor, Gáll Ferenc, Kelemen Imre, Magyari Ferenc, Páll István, Papp Géza, Teleki Erzsébet, Tófán Mihály, Tófán Sándor, Török Mihály.

Veress Sándor (képünkön) 1930-ban született, ma, bár maga is nagyon beteg, még betegebb feleségével Marosvásárhelyen él. 1951- ben vette feleségül Veress Lujzát, két kislányuk született. 1952-ben Imola-Tilda kislányuk alig pár hónapos volt, amikor Alvincre munkaszolgálatra, onnan Brassóba, majd Bukarestbe került. Onnan a békási vízi erômû építéséhez helyezték át. Közben néhányszor hazalátogatott, hol hivatalosan, hol titokban. Egy ilyen alkalommal katonaszökevénynek nyilvánították. 1954-ben született meg a második kislányuk, Noémi. 1955-ben, 39 hónapos munkaszolgálat után hazaengedték. Elôbb a rajoni néptanács népjóléti osztályán dolgozott, majd a gyulakutai hôerômûnél.

– Hogy keveredett a forradalomba?

– Volt egy Orion rádiónk, amin rendszeresen hallgattam a Kossuth, a Szabad Európa Rádió, a BBC, Amerika Hangja magyar adásait. Így szereztem tudomást az 1956. október 23-án Budapesten történtekrôl. Miután tudatosult bennünk, hogy anyaországunkban forradalom, szabadságharc van, sokunkat arra késztetett itt, Erdélyben is, hogy tenni kell valamit az elnyomó kommunista zsarnoksággal szemben. 24-én reggel a hôerômûben felolvasták a minisztertanács közleményét, hogy fasiszta, reakciós elemek fegyveres támadást intéztek a rádió és más közintézmények ellen. Volt egy barátom, vele beszéltük meg a történteket. Több napon át jegyzeteltem a rádióban hallottakat, és elhatároztam, hogy a valódi történéseket továbbítani fogom. Elkészítettem az elsô röpcédulát levél formájában. "Titkos Forradalmi Szervezet" néven, amit a barátommal sokszorosítottuk, kézírással. A leveleket az általunk megbízhatónak hitt ismerôsöknek, barátoknak postán terjesztettük, azzal a céllal, hogy tovább küldjék az utasítás alapján, feladó nélkül, más-más helységben postázva. Késôbb románra is lefordítottuk, s román barátainknak is továbbítottuk.

– Mennyi ideig csinálták anélkül, hogy leleplezôdtek volna?

– Akciónkat 1957. január végéig folytattuk, amikor sajnos, bebizonyosodott, hogy sok megbízhatónak hitt személy már régen besúgó volt. A barátommal észrevettük, hogy figyelnek bennünket, 1957. június 19-étôl kezdve hatunkat letartóztattak, és szeptember 9-én elítéltek. Lujza és a szüleim semmit sem tudtak az akciónkról.

– Hogyan kezdôdött a kálváriája?

1957. június 18-án hívattak az igazgatóhoz. Négyen vártak rám: az igazgató, a fôkönyvelô, a személyzetis és egy idegen, akirôl késôbb kiderült, hogy szekus volt, aki késôbb letartóztatott. A fôkönyvelô mondta, hogy Doicesti-re kellene menjek az új könyvelési módszer bevezetése végett. Már másnap indulhatok, vasárnapra itthon is lehetek, mondta. Úgy volt, hogy vonattal megyek Balázsfalváig, s onnan tovább.

Másnap délután elindultam. Az elôzô napi idegen Balázsfalván letartóztatott (az igazolványán Nagy Imre állambiztonsági hadnagy volt olvasható), s a marosvásárhelyi szekuritátéra vittek. Két és fél hónapig folytak a kihallgatások, majd szeptember 9-én hatunkat halálra ítéltek. 1957 szeptember – 1958 január között a marosvásárhelyi, 1958-ban két hét Zsilaván, 1958–1960 áprilisa között a szamosújvári börtönben, 1960. májustól 1964 júniusáig Perpráva-Grind láger, kényszermunkatábor, 1964. június 23. a szabadulásom napja.

– A hét év alatt történteket, mint említette, 50 év távlatából, a felesége visszaemlékezései alapján írta le.

Elmenetelem után három napra (1957. jún.22.) letartóztatták Zoli öcsémet. A szekuritáté a szüleimnél házkutatást tartott, majd a mi lakásunkat is felforgatták, de semmit nem találtak. Viszont megdézsmálták a régi érem- és pénzgyûjteményemet. Az öcsém sejtette, hogy miért tartóztatták le, de a feleségem és a szüleim nem tudtak semmit. Ahogy folytak a kihallgatások velünk a tartományi szekuritátén, párhuzamosan a feleségemet is többször behívták az erdôszentgyörgyi szekura, s rá akarták venni, vallja be, tudott a tevékenységemrôl. Mikor nem ment, zsaroláshoz folyamodtak, mondván, hogy én bevallottam, tudott az akciónkról. Ahogy nekem is azt mondták, a feleségem vallott. Szerencsénkre nem jött be ez a zsarolás nekik.

A tárgyalásig hamis híreket terjesztett a szekuritáté rólunk, például azt, hogy szabotázsakciót terveztünk, hogy a hôerômûrôl adatokat, tervrajzokat akartunk külföldre kicsempészni, de a valóságról, hogy a magyarországi forradalommal szimpatizáltunk, egy szót sem szóltak. A hamis hírek nyomán a barátok, munkatársak elfordultak a feleségemtôl, kiközösítették.

1959. szeptember 9-én volt a tárgyalásom, az ügyész felolvasta a vádakat és halálbüntetést kért. Ezt késôbb 20 évi börtönre változtatták.

– Bántották-e a feleségét az ön tevékenysége miatt?

A feleségemet már másnap behívatták a szekura, s közölték, hogy három napon belül adja be a válókeresetet, mert ha nem, kiteszik az állásából. 48 óra alatt kimondták a válást, de három nap múltán mégis kidobták az állásából, mert, állítólag letagadta a származását. (1930-ban született Dálnokon, nemesi családból. Édesapja jegyzô volt, édesanyja földbirtokos családból származott).

A tárgyalásomat követôen a szekuritáté megjelent egy OCL-s becsüssel és elkobozták a vagyonunkat. A feleségem állást nem kapott, 1958 ôszén Vásárhelyre költözött két kislányunkkal Lenke sógornôjéhez, házimunkát végzett, fôzött, mosott, takarított hat személyre. Decemberben a rajoni néptanács könyvelôségén kapott állást, de három hónap múlva, februárban a szekuritáté "jóvoltából" kitették a munkából. Márciusban a Lázár Ödön kisipari szövetkezetnél kapott állást, ott dolgozott a nyugdíjazásáig.

– Hogyan alakult a sorsa a kiszabadulását követôen?

– Kiszabadulásomkor a családomat Marosvásárhelyen egy pincében találtam meg, én is odaköltöztem. Megpróbáltam állást keresni, de sehol sem fogadtak be. Könyvelô voltam, de csak a kombináthoz akartak felvenni ácsnak. Ugyanis a börtönben elvégeztem egy tanfolyamot. Ezt elutasítottam. Három hónap múlva az IGL-nél egy ifjúsági tömbházban lettem adminisztrátor. Itt voltam két évig, utána a könyvelôségen alkalmaztak. Onnan mentem nyugdíjba 1988-ban.

– Szabadulása után érték-e újabb atrocitások?

– Nem bántottak. De két évvel ezelôtt kikértem a szekusdossziémat, s abból tudtam meg, hogy a szomszédok is megfigyeltek, a munkatársaim is jelentettek rólam a szekunak, a telefonomat is lehallgatták.

Ami 1956 nyarán a magyar vonatkozás&