Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 51 RNCB 3600000002490018 – euró; RO 24 RNCB 3600000002490019 – dollár bankszámlaszámra. E-mail címünk nepujsag@e- nepujsag.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: nepujsag@e-nepujsag.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

A hirdetések egységes tarifája 150 Ft/szó, 200 Ft/cm², mely magába foglalja a romániai áfát is.

Aktuális

Másfél hónap alatt felmérik mind a 22 millió román állampolgár egészségi állapotát – jelentette be tegnap Eugen Nicolaescu a megyében dolgozó családorvosokkal tartott megbeszélésen. Az egészségügyi szaktárca vezetôjének elképzelése szerint még az idei év során mind a 21 millió biztosított, továbbá az egymillióra taksált biztosítással nem rendelkezô lakos levelet kap a minisztériumtól, amelyben felkérik, hogy jelentkezzen a családorvosánál, vagy az ezután választandó orvosánál, aki a levéllel együtt kapott jegytömbbôl a szükségeset kiválasztva elküldi a pácienst egy teljes kivizsgálásra. Az eredményekkel mindenki újra visszatér az orvosához, aki a minisztériumtól kapott számítógépes programba bevezeti az adatokat. A lakossági szûrésre vonatkozó program majdnem készen áll, s ennek alapján többet nem kell kézzel dolgoznia a családorvosnak, hisz a vények és minden egyéb nyomtatvány kitöltése a számítógépen történik majd. A megbeszélésen elhangzott, hogy a családorvosok tízmillió lejt kapnak, hogy egy informatikust vagy beírót alkalmazzanak pácienseik adatainak bevezetésére, és minden biztosított szûrésére a közegészségügyi hatóság 135.000 régi lejt fizet. A laborvizsgálatokat az állami rendszerben levô egységekben végzik el, a magánlaboratóriumok nem vesznek részt ebben a programban. A szaktárca most fontolgatja, hogy milyen módon utalhatja át a szükséges összeget azoknak a családorvosoknak, akik még nem rendelkeznek számítógéppel. Hadd tegyük hozzá, hogy a szakminisztérium az internet elôfizetési díját is állja a családorvosoknak, akik ilyen módon kötelesek továbbítani az adatokat. Ezek összesítése nyomán egy tiszta képet lehet alkotni a romániai lakosság egészségi állapotáról, ami több mint 60 éve nem történt meg – hangsúlyozta a miniszter.

A miniszter bejelentését követôen mindössze egyetlen ellenvélemény hangzott el, arra vonatkozóan, hogy ezt az óriási volumenû munkát másfél hónap alatt teljesen lehetetlen elvégezni, s a külföldi kollégák tapasztalata alapján legkevesebb másfél évet venne igénybe. Bár az ötlet valóban hasznos, de egyet kell értenünk a kifogással, hogy a kivitelezés egyáltalán nem lesz egyszerû. A pácienseket megtalálni is hosszabb idôt vesz igénybe a másfél hónapnál. Nem valószínû az sem, hogy a levelet kézbe kapva mindenki hanyatt-homlok rohan majd a családorvosához. Azt sem tudni, hogy az eddig is zsúfolt rendelôkben hogyan állják a biztosítottak ostromát, s a laboratóriumok hogyan tudnak majd eleget tenni ennek a feladatnak. Ha arra gondolunk, hogy vannak családorvosok, akiknek a jegyzékén több mint kétezer személy szerepel, csak a puszta személyi adatok beírása is tetemes idôt jelent. Ezenkívül az eredményekkel valószínû nem egy, hanem több alkalommal jelentkezô pácienseket is fogadni, a leleteket pedig értékelni kell…

Az Önkormányzati Menedzsmentért Alapítvány által, a Távközlési és Informatikai Minisztérium szakmai támogatásával Az EU házhoz jön – IT&C címmel szervezett telekommunikációs és IT-szakkonferencián Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter kifejtette: a szaktárca a többi minisztériummal együttmûködve, év végéig elkészíti az e-kormányzati stratégiát. A közigazgatás reformjára utalva ezt elengedhetetlennek tartja, hiszen jelenleg Romániában a községi önkormányzatok csupán 12 százaléka rendelkezik saját internetes honlappal.

A konferenciát megnyitó Kerekes Gábor, az Önkormányzati Menedzsmentért Alapítvány elnöke hangsúlyozta, hogy a január 1-jei EU- integrációval kapcsolatban a felmerülô kérdés nem az, hogy az európai nagyvállalatok miként integrálódnak Romániába, hiszen már jelen vannak a romániai piacon, hanem az, hogy a hazai vállalkozók, a közigazgatási intézmények miként integrálódnak Európába. Nedelcu Dragos, a Capital hetilap fôszerkesztô-helyettese, a konferencia moderátora pozitívan értékelte Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter abbéli szándékát, hogy a legfejlettebb technológiát kívánja bevezetni Romániában is, a kérdés szerinte csupán az, hogy milyen mértékben sikerül gyakorlatba ültetni az e- kormányzati stratégiát? Nagy Zsolt az e-kormányzat fontosságáról és hatékonyságáról beszélve elmondta, hogy az e- kormányzás nagymértékben megkönnyíti az állampolgárok életét. "Nem azt jelenti, hogy nem lesznek többé köztisztviselôk, az állampolgárokat kiszolgáló ablakok, fiókok, hanem a háttérben nagyon jól felépített adatbázisok és összehangolt rendszerek mûködnek, amelyek segítségével az adatfeldolgozás és a válaszadás sokkal gyorsabban és pontosabban történik, illetve megteremtjük a lehetôséget, hogy elektronikus úton is kapcsolatot lehessen létesíteni az állampolgár és közigazgatás között. Ily módon lehessen kérvényeket benyújtani, információkat szerezni a különbözô közigazgatási folyamatokról és eljutni oda, hogy a benyújtott kérésre elektronikus választ, esetleg jóváhagyást vagy igazolást kapjanak a polgárok, vagy éppen be tudnak fizetni egy helyi illetéket vagy adót elektronikus úton. Ahhoz, hogy ide eljussunk, egyrészt szükség volt elemezni a jelenlegi helyzetet, felleltározni a már létezô elektronikus szolgáltatásokat, azokat, amelyekre leginkább szükség lenne, valamint megvizsgálni annak a lehetôségét, hogy hogyan tudnánk együttmûködni a különbözô közigazgatási intézményekkel, hogy a rendszert kiépítsük" – mondta Nagy Zsolt. A kormányüléseken már mûködôképes egy internetes kommunikációs hálózat, ezt kell kiterjeszteni a minisztériumokra is, szakembereknek kell megfelelô képzést nyújtani. Nagy Zsolt beszélt a "virtuális ablakról", annak lehetôségérôl, hogy az adók, illetékek, közlekedési bírságok bankkártya és internet segítségével is fizethetôk legyenek. Egyelôre erre nem készültek fel az önkormányzatok, és elsô szakaszban a közlekedési bírságok kifizetését teszik lehetôvé. A miniszter szerint egy e-kormányzati stratégia kialakításakor partnerekre illetve modellekre van szükség. "Az osztrák modellt próbáljuk követni, és azt a meghatalmazást kaptam a miniszterelnök részérôl, hogy a többi – a belügy-, az egészségügyi, a szociális védelmi – minisztériummal együttmûködve, együtt dolgozva készítsük el az év végéig az e-kormányzati stratégiát. Vannak nagyon sikeres kezdeményezések és telepített megoldások, ilyen például az elektronikus közbeszerzés, a líceumba felvételizô gyerekeket újraosztó elektronikus rendszer. Vannak tehát pozitív példák, de számos lemaradás is, fôleg olyan területen, ami az igazi elektronikus együttmûködést jelenti az állampolgár és a közigazgatás között, illetve hiányoznak még az összekapcsolódások és az átjárhatóságok a különbözô közigazgatási adatbázisok között. Számos akadály van: a legfontosabb a mentalitásbeli akadály, amelyet le kell gyôzni, meg kell gyôzni a közigazgatásbeli vezetôket, hogy át kell gondolni és informatizálni kell a közigazgatási folyamatokat, illetve fontos kihívás számunkra a hozzáférést biztosítani, az internet- és számítógép-használatot biztosítani minél több állampolgár számára" – mondta Nagy Zsolt. Az osztrák modell a követendô Románia számára, hiszen Ausztria az EU-országok között a 14. helyen állt e tekintetben, pár év alatt viszont elsô helyre tornázta fel magát mind az elektronikus szolgáltatások mennyiségét, mind komplexitását illetôen. A folyamat évekig tarthat, bár Románia nemcsak saját erôforrásra, hanem EU-alapokra is támaszkodhat, és Nagy Zsolt szerint öt év múlva talán elérhetjük az EU átlagszintjét e területen. "A legnehezebb: összehangolni a különbözô közigazgatási intézmények gondolkodását e területen. Tudják, hogy jó dolog, csak egyrészt nem látják a forrást és nem tudják, milyen stratégiát kövessenek, hogy ez kompatibilis legyen a többi más intézménnyel. Pl. ha a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal kifejleszt magának – mivel ô kezeli az adat- és lakosságnyilvántartást – egy olyan rendszert, ami nem lesz kompatibilis a központilag kezelt útlevélrendszerrel, akkor ablakon kidobott pénz mindkettô.

Hét új kórház és három egészségügyi központ építését tervezi Eugen Nicolaescu egészségügyi miniszter. Tegnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Segesváron, Szászrégenben és Dicsô- szentmártonban municípiumi, Ludason, Sármáson, Radnóton és Szovátán városi kórházat, Bándon, Dédán és Görgényszentimrén egészségügyi központot akar építeni.

A miniszter elmondta, hogy a megvalósíthatósági tanulmányokra 40 milliárd lejt utaltak ki Maros megyének. Országos szinten regionális, valamint megyei kórházak építésére 500 milliárd lejt adnak. Újságírói kérdésre kijelentette, 2008 végéig az összes tervezett kórházat fel fogják építeni.

Ugyanakkor beszélt arról az országos programról, amelyet a lakosság egészségi állapotának felmérésére készítettek. A program 2006. november 1-jén indul és 2007. december 31-én fejezôdik be, s tervezett költsége 9 ezer milliárd lej. A programba 22 millió embert vonnak be, így a 14 hónap elteltével világos kép alakul ki az ország egészségi állapotáról. A program finanszírozása kizárólag a minisztérium költségvetésébôl történik, és azokat is kivizsgálják, akiknek nincs egészségbiztosítása. A miniszter kijelentette, olcsóbb a megelôzés, mint az orvosi kezelés, hiszen közpénzekrôl van szó. Ezért valami módon kötelezni akarják az embereket, hogy vegyenek részt a programban, amely az állampolgárok részére ingyenes lesz. A program végsô szövegét és a mûszaki részleteket két hét alatt véglegesítik, így a miniszteri rendelet Hivatalos Közlönyben való megjelenése után, november elsején el lehet kezdeni. A tárcavezetô szerint a minisztérium a programról levélben értesíti az ország összes lakóját.

A Népújság konkrét esetre hívta fel a miniszter figyelmét. Két nappal korábban, Bözödön az emberek arra panaszkodtak, hogy bár két családorvoshoz is fel vannak iratkozva Erdôszentgyörgyön, és bár van orvosi rendelô a faluban, meghalhatnak, az orvosok arrafelé sem mennek. Ôk pedig öregek és betegek, és naponta csak egyetlen buszjárat van Erdôszentgyörgy felé. Mit lehet tenni ilyen esetben?

Eugen Nicolaescu: A program ezt a problémát is megoldja, mert kötelezi majd a családorvosokat, hogy találkozzanak a betegekkel.

A miniszter, aki a Nemzeti Liberális Párt (PNL) megbízott megyei elnöke, felkérte a megye többi politikai pártjait, figyeljenek oda a kormányprogram, illetve a választási ígéretek betartására, ne a saját önös érdekeiket, ambícióikat kövessék.

Ebben az ügyben tegnap délután a PNL megyei végrehajtó bürója akciótervet fogadott el, megvizsgálták és elemezték a megyei helyzetet és a vállalt kötelezettségek teljesítését. Ennek függvényében hozzák meg a megfelelô intézkedéseket, jelentette ki Eugen Nicolaescu. A kérdésre, hogy találkozik-e a Demokrata Párt megyei elnökével, azt válaszolta, hogy sem aznap, sem az elkövetkezendô idôszakra nem tervez találkozót Dorin Floreával.

A történelmi múltra, a szabadságért életüket áldozókra való emlékezés alapvetô feltétele annak, hogy a magyarság határoktól függetlenül is megôrizhesse nemzeti önazonosságát és kereszténységét – ezt az alapgondolatot fejtette ki pénteken Aradon a vértanú tábornokok kivégzésének évfordulóján tartott szentmisén Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek.

A nemzeti gyásznap alkalmából az idén is nagy tömegben érkeztek a magyar közösség tagjai Erdély különbözô helyeirôl és Magyarországról is. A hagyományoknak megfelelôen ezúttal is az aradi Minorita templomban tartott szentmisével kezdôdött a megemlékezések sorozata. A szertartáson részt vett Göncz Kinga külügyminiszter és Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke is.

Jakubinyi György, a szentmise fôcelebránsa és szónoka beszédében felidézte a 158 évvel ezelôtt mártírhalált halt tábornokok emlékét, összekötve a történelmi múltat és a magyarság nemzeti identitásának megôrzését. Mondanivalójának lényege az volt, hogy csak az a nép, csak az a nemzet képes megtartani önazonosságát, amely nem felejti el történelmi hôseit, azokat, akik életüket adták a szabadságért.

A kissé borongós, de enyhe idôjárás kedvezett az ünneplésre összesereglett tömegnek, a szentmise résztvevôi közül sokan más ünneplôkkel, a külügyminiszterrel és a hivatalos meghívottakkal együtt a szertartás után átvonultak a vesztôhelyre, a tábornokok kivégzésének színhelyére, az emlékükre állított obeliszkhez, ahol koszorúzással és néma fôhajtással rótták le kegyeletüket.

A fô ünnepség délután zajlott a Megbékélés Parkjában, a két évvel ezelôtt újra köztérre helyezett Szabadság- emlékmûnél. Itt Göncz Kinga és Markó Béla egyaránt beszédet mondott.

Magyarország azt kívánta és kívánja, hogy a magyar és a román nemzet együttélése az Európai Unió határain belül további érdemi minôségi változásokhoz vezessen, és hogy kapcsolatainkat minél kevesebb nemzetállami bürokratikus elem akadályozza – hangoztatta Göncz Kinga magyar külügyminiszter.

Az ünnepélyes megemlékezésen másfél- kétezer ember jelenlétében a miniszter örömmel állapította meg, hogy Románia 2007-ben az Európai Unió tagja lesz, mivel – mint fogalmazott – az Magyarország számára is sikert jelent. Emlékeztetett, hogy a magyar diplomácia ôszintén és kitartóan támogatta az ország integrációs törekvéseit.

Magyarország után Románia is az euro-atlanti világ teljes jogú tagja lesz, és immár lehetôsége van arra, hogy a totalitárius múlt hagyatékát maga mögött hagyva stabil, a kisebbségi jogokat és a többségétôl eltérô kulturális identitásokat elfogadó, azokat támogató hazája legyen a többségnek és a nemzeti kisebbségeknek – mondta a szónok. Szerinte Románia európai uniós csatlakozása a romániai magyarok számára még fontosabb, még nagyobb távlatokat nyitó esemény lehet, mint a többségi nemzet számára. "De nem áltathatjuk magunkat, az integráció elsôsorban lehetôség, amellyel nekünk kell tudnunk élni" – fûzte hozzá.

Markó Béla, az RMDSZ elnöke beszédében utalt arra, hogy ma divat a bocsánatkérés: politikusok kérnek bocsánatot a népüktôl, az egykori hódító nemzet vezetôi a meghódított nemzettôl, élôk a holtaktól, elnyomók az elnyomottaktól. "De a tizenhárom tábornoktól ki fog végre bocsánatot kérni?" – tette fel a kérdést a szónok, aki szerint végül is nem a bocsánatkérés számít, hanem a változás, az igazi elégtétel.

Emlékeztetett: amikor a Szabadság-emlékmûvet két évvel ezelôtt felállították, akkor kezdett igazán bízni abban, hogy talán mégis fel lehet építeni ezen a helyen egy másféle világot. Ez a szobor – mondta -, csupán egy parányi jelkép Erdély földjén, azt jelzi, hogy mégis lehetséges a szabadság, egyenlôség, testvériség. "Kicsi ez a jel még, messze vagyunk még attól, hogy elhiggyük: minden rendben van. Még semmi sincs rendben. Látjuk, mi történik Szlovákiában és mi van Magyarországon, hogy még semmi sincs rendben Európának ebben a részében. Itt, Romániában sem igazán szabad, nem igazán egyenlô, nem igazán testvér még a magyar" – fejtette ki Markó Béla.

Örömmel nyugtázta ugyanakkor, hogy január 1- jétôl Románia is az Európai Unió tagja lesz.

A marosvásárhelyi magyarság fontos színhelyén, a Székely mártírok emlékmûvénél emlékeztek meg tegnap délután az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom aradi vértanúról. Aránylag kevesen gyûltek össze a koszorúzással egybekötött ünnepségen, fôként az idôsebb generáció tagjai állták végig a közel félórás rendezvényt. Ahogyan bevezetô beszédében a mûsorvezetô Nagy István, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színésze is megjegyezte, "apróra zsugorodott a tömeg, a megemlékezôk száma." Ez talán annak is betudható, hogy "felborult a világ értékrendje, azonban 157 évvel ezelôtt az aradi vértanúk és a többi forradalmár értékrendje világos volt, harcoltak a magyar szabadságért." Akár ehhez a gondolathoz is köthetnénk Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ ügyvezetô alelnökének szavait, aki ugyancsak az "értékek válságaként" jellemezte a mai társadalomban lezajló eseményeket. Ezzel szemben a magyar szabadságharc idején három nagyon fontos dolog lelkesítette a hazáért való küzdelemre az embereket, mégpedig "a hit, a vállalás és az áldozat". Akkor hittek abban, hogy érdemes a szabadság védelmében fegyvert ragadni. A vállalás értelmét a lázas elméjû fiatal költô, Petôfi szavait idézve is ki lehetne fejezni: nem "ágyban, párnák közt haltak meg". Ôk életüket áldozták a szabadságért, és erkölcsi kötelességünk büszkének lenni rájuk – folytatta a szónok. A helyi önkormányzat részérôl Csegzi Sándor alpolgármester kapcsolódott a felszólalókhoz, kiemelve, "annak ellenére, hogy szomorú esemény ünneplésére gyûltünk össze, ez a részvétel nem kell elszomorítson. El kell különíteni a politikai virtuskodást az igaz cselekedettôl, ugyanúgy, ahogyan el kell különítenünk a politikai virtuskodókat az igazat cselekedôktôl… fogadalmat kell tennünk, mert a múlt kötelez és a jövô elvárja azt." Az alpolgármester befejezô szavaiban reményét fejezte ki, hogy az elhangzott gondolatok eljutnak azokhoz, akik távol maradtak az eseménytôl.

A beszédeket követôen Gyôrffy Zsolt, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum X. D osztályos diákja szavalta el Ady Endre Magyar Messiások címû versét, majd az ünnepség koszorúzással ért véget.

Sütô András, az erdélyi és a kortárs magyar irodalom egyik legjelentôsebb alakja volt, temetése ma délben lesz Marosvásárhelyen. Az írót a Vártemplomban ravatalozzák fel, ahol reggel 9-tôl lehet végsô búcsút venni. A gyászszertartás, amelyet Csiha Kálmán nyugalmazott református püspök vezet, 14 órakor kezdôdik.

Sütô Andrást a református temetôben helyezik végsô nyugalomra.

A temetésrôl helyszíni közvetítést sugároz a Duna Televízió.

Csütörtökön Bálint János világhírû magyarországi fuvolamûvész vendégszereplésével megkezdôdött az idei, sorrendben immár 16. Constantin Silvestri Nemzetközi Zenei Fesztivál. A nyitóhangverseny elôtt, a rendezvénysorozat jelentôségét emelve egyaránt felszólalt Lokodi Edit megyei tanácselnök és Ciprian Dobre prefektus, majd a névadó, illetve Paganini és Sosztakovics mûveit hallgathatta meg a közönség. A fesztivál majd' egy hónapon keresztül tart, a legközelebbi hangversenyre holnap este 7 órakor kerül sor a Kultúrpalota kistermében: a Flauto Dolce együttes Mihaela Maxim szopránnal kiegészülve Monteverdi-, Bartók-, Silvestri-mûveket (is) játszik, míg szerdán R. Schumann halálának 150. évfordulója alkalmából szervezett kamarazeneestre látogathat a közönség. A fesztiválra még visszatérünk.

Világviszonylatban növekvô tendenciát mutat a tápcsatorna rosszindulatú daganatos megbetegedéseinek száma – fejtette ki csütörtök este Török Imola szervezô a Marosvásárhelyen megrendezett nemzetközi konferencia hivatalos megnyitóján.

Az október 5–7. között zajló konferencia témája a tápcsatorna rosszindulatú daganatos megbetegedései, pontosabban ezek megelôzése és kezelése. Az ünnepélyes megnyitónak a marosvásárhelyi prefektúra nagyterme adott otthont, ezt követôen pedig pénteken és szombaton a Kultúrpalotában kerül sor az elôadásokra. Az ország különbözô részeirôl, illetve Németországból, Hollandiából, Litvániából és Lengyelországból érkezett szakorvosok, professzorok a tápcsatorna daganatos megbetegedése területén végzett kutatásokról, a megelôzési és kezelési módozatokról tartanak elôadásokat két napon át. A rendezvényre több mint 25 elôadót hívtak meg, többek között az Európai Gasztroenterológiai Társaság elnökét is. A konferencia szervezôje, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ugyanis megnyert egy európai uniós pályázatot, amely a tápcsatorna rosszindulatú daganatainak megelôzésével és kezelésével kapcsolatos. A szervezô, akinek kutatási területe a gasztroenterológia, elmondta, hogy a nyelôcsôvel, gyomorral, vastagbéllel, végbéllel, epével, hasnyálmiriggyel és a májjal kapcsolatos megbetegedések száma az utóbbi években sajnos egyre nô. Különösen a hasnyálmirigy-daganatok száma ugrott meg, aminek – a kutatások szerint – az egyik fô okát a dohányzás képezi – nyilatkozta Török Imola. A hasnyálmirigy rosszindulatú daganatai negyedik, míg a teljes tápcsatorna daganatos megbetegedései világviszonylatban a második leggyakoribb elhalálozási okot jelentik a rosszindulatú daganatos megbetegedések sorában. "E konferenciával arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy mennyire fontos a daganatos megbetegedéseknél a megelôzés, ugyanis a daganat, amikor tüneteket okoz, már túlhaladott állapotban van és ilyenkor jóval nehezebb segíteni. Azt tanácsolom az embereknek, keressék fel gyakran családorvosukat, ez az elsô lépés" – nyilatkozta Török Imola. Szerinte ma már fejlett az orvostudomány, az onkológia és a sebészet, amely segíthet a betegeken. "Nem jelenthetjük ki százszázalékosan, hogy a daganat nem gyógyítható. Minél korábbi stádiumban veszi észre a beteg, annál nagyobb esély van a gyógyulásra, gyógyulás alatt értjük, hogy a daganat eltûnik és hosszú idôn keresztül nem képzôdik újra" – fejtette ki.

A kétnapos rendezvénysorozatot elsô alkalommal szervezik meg, azonban van kilátás arra, hogy hagyománnyá váljon – tudtuk meg. Török Imola elmondta, szeretnének helyi szinten alapítani egy, a tápcsatorna rosszindulatú daganatos megbetegedéseivel foglalkozó társaságot és ezáltal inkább csatlakozni fognak az e területen mûködô európai társasághoz. Erre várhatóan a konferencia keretén belül sor kerül – tájékoztatott a szervezô.

Jegyzet

Egyetemet végzett lány próbált munkahelyet találni a szakmájában. Azt hitte, egyszerû lesz minden, a munkaadók el lesznek ragadtatva a nagyhírû egyetemen szerzett oklevéltôl. Amint kézhez kapta, kilincselni kezdett egy intézménynél, ahol szívesen bekerült volna az illetô munkaközösségbe. És lassan be is került. Volt próbaidô, természetesen, több mint egy hónap. Aztán kiderült, hogy munkakönyves alkalmazásra nincs lehetôség, nincs leosztott hely és arra anyagi fedezet. De vállalta a szerzôdéses munkaviszonyt is. Több mint két évig dolgozott, igyekezett megfelelni az elvárásoknak, eleget tenni a követelményeknek. Úgy érezte, végre szilárd (?) talaj van a lába alatt. De két év után leépítésre került sor, mennie kellett. Új munkahelyet találni nem is volt olyan bonyolult, mint gondolta. Sikerült elhelyezkednie a szomszédos "magyar" megye egyik kisvárosában, és jött a két hónapos próbaidô, ami különbözô okok miatt – talán nem is az ô munkája miatt – húzódott, lassan négy hónap lett belôle, utána pedig aláírta a munkaszerzôdést a munkakönyves alkalmazáshoz. A munkaadók a csillagos eget is megígérték. Barátságos hangulat a munkahelyen, kellemes emberek, megbízható fônökök, vonzó fizetés stb. Ha mindehhez tartották volna magukat, bizonyára elégedett lett volna a helyzetével. De a munkaadók kis gonosz lépései, cselhúzásai, be nem tartott ígéretei lassan világossá tették elôtte, hogy ott bizony nem számíthat egyébre, mint a napi nyolcórás munkaidôre és arra a kis pénzre, amit fizetés gyanánt, késedelmekkel, de valahogy juttatnak neki. A több hónapos helyzet tarthatatlansága miatt végül úgy döntött, "érzékeny" búcsút vesz tôlük. Becsületesen letöltötte a próbaidôt, kézhez vette a neki járó fizetést és becsukta maga mögött az ajtót. Remélte, örökre.

És újra kilincselt. Nagyszerû munkahelyet talált, ahol megfelelô emberekkel és munkakörülményekkel igyekezett újra bizonyítani, hogy érdemleges munkatárs válhat belôle. Döntés született: alkalmazzák. Már csak a szükséges orvosi papírokra, egyéb iratokra, no meg a régi munkakönyvére volt szüksége.

Hívta telefonon a volt fônöknôjét, rendben vannak-e az iratok, le van-e zárva az iratcsomója, mehet-e a munkaügyi felügyelôséghez a munkakönyve után?

– Hát persze, hogy minden rendben van, amint felmondtál, azonnal elintéztük a formaságokat! Hitte is, meg nem is. Felhívta a munkaügyi felügyelôséget, ahol egy kedves hangú román hölgy szívességbôl vállalta, hogy utánanéz az iratoknak. Pár óra múlva visszahívta a válaszért.

Döbbenten ült a telefonkagylóval a kezében a válasz hallatán:

– Hölgyem, önnek nincs és soha nem is volt nálunk munkakönyve...

– De hát a munkaszerzôdést is aláírtam, az orvosi papírok is rendben voltak, minden...

Akkor sincs, és talán ezért nem volt hajlandó a volt fônöknô utánajárni az ügynek, mert nem lett volna értelme. Elvesztegetett több hónapot, betartotta a munkaszerzôdésben rögzített feltételeket, és azt gondolta, minden rendben van. De most fény derült arra is, hogy ezek szerint a betegbiztosítását sem fizették, a nyugdíjazásnál sem számíthat majd arra, hogy azt a pár hónapot figyelembe veszik. Jogi úton talán érvényt szerezhetne igazának, de megéri-e a sok utánajárás, jogi procedúra, pénzköltés, hogy újra felvegye a kapcsolatot ilyen és ehhez hasonló emberekkel? Nem igazán...

(MTI) Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megkapta a képviselôk több mint ötven százalékának támogatását, ezzel az Országgyûlés bizalmat szavazott a kormányfônek pénteken.

Szili Katalin házelnök bejelentette: a parlament 207 igen szavazattal 165 ellenében szavazott bizalmat a miniszterelnöknek.

Elôzôleg a miniszterelnök bocsánatot kért az Országgyûlésben, többek között azért, mert tévhitben tartották a választókat azzal, hogy a gondok maguktól megoldódnak, mert nem mondták ki, hogy a költségvetés egyensúlya felborult, nem tartható.

A kormányfô határozottan visszautasította, hogy az elsô Gyurcsány-kormány adatokat hamisított volna, hogy tudatosan félrevezette vagy becsapta volna az embereket. Mint mondta, a balatonôszödi beszéd ilyen értelmezése hazugság.

A miniszterelnök hozzátette: bocsánatot kér azért is, mert a gazdasági és politikai érdekek, valamint a szociális szándék között nem volt egyensúly, mert fenntartották a látszatát annak, hogy nagyobb teljesítmény nélkül lehet nagyobb jövedelemhez jutni, mert elodázták a reformokat. "Bocsánat" – mondta beszédének ebben a részében többször is a kormányfô.

Külön bocsánatot kért balatonôszödi beszédének stílusa miatt, a "nyers és indulatos fogalmazásért", amelyet – mint hozzátette – nem engedhet meg magának a miniszterelnök. Indokolt tehát, akiket ez sért, azoktól bocsánatot kérni – mondta Gyurcsány Ferenc.

Sólyom László köztársasági elnök tudomásul vette a parlamenti szavazás eredményét.

Ezt Wéber Ferenc, az államfô sajtófônöke közölte pénteken az MTI-vel.

Az államfô vasárnap, az önkormányzati választás napján, közvetlenül urnazárás után azt mondta: "Most az Országgyûlésnek van cselekvési lehetôsége. A kormány az Országgyûlésnek felelôs. Az Országgyûlés dönt a miniszterelnök személyérôl. Az Országgyûlés helyreállíthatja a szükséges társadalmi bizalmat. A megoldás kulcsa a parlamenti többség kezében van".

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetôje a kormányfô saját magára leadott szavazatát kifogásolta, Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke viszont azt nehezményezte, hogy az ellenzék a vitában nem kínált alternatívát. Orbán Viktor elsietett, hogy megírja beszédét a Fidesz- nagygyûlésre.

Navracsics Tibor újságíróknak azt mondta: a papírforma érvényesült, azonban ami kínos az esetben, hogy Gyurcsány Ferenc "kevéssé elegáns módon" igennel szavazott saját magára. Tehát megállapíthatjuk, hogy Gyurcsány Ferencnek van bizalma saját maga iránt – tette hozzá.

Kuncze Gábor újságíróknak úgy értékelte: megint egy olyan vitát folytattunk, ahol az ellenzék nem fejtette ki az álláspontját, nem kínált alternatívát, csak a múltról beszélt. Most kimennek a térre, és ott úgy beszélhetnek a híveikhez, hogy nincs meg a reagálás lehetôsége, megint nem lehet reagálni a hazugságokra és a csúsztatásokra.

Orbán Viktor, aki a szavazása után rögtön távozott az ülésterembôl, újságírói kérdésekre nem válaszolt. Mint mondta, írnia kell a beszédét a Fidesz nagygyûlésére.

A koalíció egyhangúlag bizalmat szavazott a kormánynak, programjának és Gyurcsány Ferencnek, ez a szavazás az ország nyugalmát szolgálja – közölte újságírókkal Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetôje a bizalmi szavazás eredményének kihirdetése után.

"Arra számítok, hogy a parlamenti szavazás üzenetét belföldön és külföldön is meghallják" – mondta a politikus, hangsúlyozva, hogy ez a voksolás nem egyszerûen a miniszterelnökrôl szólt, hanem az ország nyugalmát, a békét és a stabil gazdaságot szolgálja.

A koalíció bizalmat szavazott Gyurcsány Ferencnek, ezzel ô maradt a miniszterelnök; az MDF nemmel voksolt – így értékelte a pénteki bizalmi szavazás eredményét Dávid Ibolya.

"Azzal, hogy Gyurcsány Ferencet megerôsítették, ma Magyarország miniszterelnöke Gyurcsány Ferenc" – mondta az MDF elnöke újságíróknak.

Hozzátette ugyanakkor, bízik abban, hogy a következô országgyûlési választáson a választók mondanak véleményt és megbüntetik a kormányt.

Kulturális programmal kezdôdött a Fidesz nagygyûlése pénteken délután a budapesti Kossuth téren.

A távirati iroda helyszíni tudósítói szerint délután négy órára több mint tízezren gyûltek össze a parlament elôtt, ahová folyamatosan érkeztek az emberek. A téren nagyon sok nemzetiszínû és több Árpád-sávos zászlót lehetett látni.

A színpadot a parlament oroszlános kapujánál állították fel.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a tervek szerint utolsónak szólalt fel a rendezvényen, amelyen részt vettek a Fidesz és a KDNP képviselôi is.

Orbán Viktor a párt hétfôi elnöksége után jelentette be, hogy amennyiben az MSZP 72 órán belül nem meneszti a miniszterelnököt, akkor a Fidesz péntek délutánra a Kossuth térre hívja az embereket. Ide várjuk "Magyarország minden szabadságot, demokráciát és ôszinteséget szeretô polgárát" – mondta akkor a pártelnök.

Minden idôk legnagyobb munkavállalói bevándorlását jegyezték fel tavaly Nagy- Britanniában; az érkezôk legnagyobb egyedi csoportját az új kelet-európai EU-tagállamok, ezen belül Lengyelország polgárai adják – áll a brit Országos Statisztikai Hivatal (ONS) új, éves jelentésében, amely szerint Magyarország a sereghajtók között van a térségi küldô államok listáján.

A 131 oldalas, "Munkapiaci folyamatok/2006. október" címet viselô összesítés szerint 2005-ben és 2006 eddig eltelt idôszakában összesen 662 ezer külföldi állampolgár munkavállalását jegyezték be a brit hatóságok; 41 százalékuk – 271 ezer alkalmazott – a nyolc új kelet-európai EU-tagállamból érkezett.

Az ONS szerint tavaly egész évben 194.953-an vállaltak újonnan munkát Nagy-Britanniában a kelet-európai uniós tagállamokból; közülük 119.856 – 61,5 százalék – volt lengyel. A második legnagyobb küldô ország Litvánia volt (22 ezer; 11 százalék), a harmadik Szlovákia (21 ezer; 10,8 százalék), a negyedik Lettország (13 ezer; 6,5 százalék), az ötödik Csehország (10 ezer; 5,3 százalék), a hatodik Magyarország (hatezer; 3,1 százalék), a hetedik Észtország (2500; 1,3 százalék), a nyolcadik Szlovénia, mindössze 158 bejegyzett nagy-britanniai munkavállalóval.

A brit statisztikai hivatal kiszámolta azt is, hogy az egyes kelet- európai országok összlakosságának hány százaléka vándorolt át tavaly a brit munkapiacra. Ezt a listát Litvánia vezeti 0,65 százalékkal, utána Lettország (0,54 százalék), Szlovákia (0,39 százalék) és Lengyelország (0,31 százalék) következik.

A százalékosan még kimutatható arányszámú országok közül az utolsó Magyarország, 0,06 százalékkal.

A jelentés szerint a térségbôl érkezôk 82 százaléka alacsonyabb képesítést igénylô munkaköröket tölt be.

Nagy-Britannia volt a legnagyobb régi EU-tagállam, amely az elôzô, 2004-es bôvítési hullám után azonnal megnyitotta munkapiacát az új tagállamok elôtt, lemondva a csatlakozási szerzôdés által lehetôvé tett átmeneti korlátozásokról.

A brit kormány részérôl ugyanakkor egyre erôteljesebb utalások hangzanak el arra, hogy a román és a bolgár munkavállalók elôtt már csak fokozatosan fogják megnyitni a brit munkapiacot a két ország januári EU-csatlakozása után.

Decemberben dönt az Európai Unió a schengeni határok kiterjesztésérôl, vagyis a 2004. május 1-jén belépett 10 új tagállam és a régi uniós tagok közötti határellenôrzések megszüntetésérôl – errôl határozott Luxembourgban az EU igazságügy- és belügyminisztereinek tanácskozása.

Az unió azt tervezte, hogy a 10 új tagállam – Ciprus, Csehország, Észtország, Magyarország, Lettország, Litvánia, Málta, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia – 2007 októberéig bekerülhet a szabad övezetbe. Szeptemberben azonban kiderült, hogy a döntést halasztani kell, többek között a közös rendôrségi adatbázis létrehozásának késése miatt, és ez az új EU-tagok körében tiltakozásokat váltott ki. A SIS II néven ismert informatikai rendszer elôfeltétele a schengeni határok kiterjesztésének, akárcsak a jelöltek külsô határai biztonságának pozitív értékelése. A SIS II lépne a jelenleg Strasbourgban mûködô SIS örökébe, de számos technikai és adatszolgáltatási probléma miatt a tervezett 2007. áprilisi határidô helyett 2008. júniusig kell a miniszterek csütörtöki döntésének értelmében üzembe helyezni.

Franco Frattini, az EU igazságügyi és biztonsági fôbiztosa úgy nyilatkozott: nem kizárható, hogy a határellenôrzések feloldása 2008 vége elôtt megkezdôdik.

A "schengeni övezetnek" az EU 13 korábbi tagja, valamint Norvégia és Izland a tagja, de nem tartozik ide Nagy- Britannia és Írország. Ezen belül nincsenek határellenôrzések és egy közös schengeni vízum teszi lehetôvé benne a szabad mozgást valamennyi részes állam polgárának.

A 7-es Központi Fejlesztési Régió Tanácsának alelnökévé választották Lokodi Editet, a Maros Megyei Tanács elnökét az október 4-én megtartott régióközgyûlésen * A mikefalvi polgármester a romák felháborodásától tart * 10 milliárd régi lej a csergedi tetôre – új út legyen vagy a régit javítsák? * Hogyan tovább, Kultúrpalota?

A 7-es Központi Fejlesztési Régió Tanácsának alelnöki tisztségét is immár betöltô Lokodi Edit megyei tanácselnök tegnapi sajtótájékoztatóján politikai vonalon tett látogatásnak minôsítette Radu Berceanu közszállítási miniszter Maros megyében, pontosabban a Balavásár–Székelyudvarhely útszakaszon ellenôrzést végzô látogatását. Ugyanakkor azt is furcsállta, hogy Dorin Florea polgármester is a helyszínen tartózkodott (miközben a megyei tanácselnököt, prefektust meg sem hívták – szerk. megj.), "márpedig mit keres egy polgármester egy olyan útszakasz miniszteri megtekintésénél, amely még csak át sem szeli az általa igazgatott város területét?!" – tette fel a kérdést az elnök asszony. Ez utóbbi észrevételhez kapcsolódóan fejtette ki, hogy Dorin Florea polgármester számos esetben túllépi hatáskörét, amikor a közpénzek terhére polgármestereket hív össze levélben, telefonon, értesítôket küld ki, az ilyen kiadásokat pedig a Számvevôszéknek kellene megvizsgálnia – tette hozzá. Felháborítónak és igazságtalannak tartotta ugyanakkor az iskoláknak juttatott összegek elosztását, hiszen nem politikai szempontok alapján kell az iskoláknak pénzt juttatni. Az iskolajavításoknál maradva Lokodi Edit elmondta, hogy jelenleg az igény 543 milliárd régi lej lenne, ebbôl tudnának pontra tenni minden tanintézményt a megyében. Az igénylista tehát a fenti, még akkor is, ha az iskolák mindössze fele készített tervet vagy megvalósíthatósági tanulmányt a javítási munkálatokra.

Lokodi Edit elmondta, hogy találkozott Mikefalva polgármesterével, aki aggódik amiatt, hogy a fôként roma lakosságnak nyújtott szociális segélyekre kiutalt összeg már csak e hónapra elég. A roma lakosság valószínûleg felháborodik, ha nem tudják kifizetni a segélyeket. Az elnök asszony elmondta, a szociális segélyekre a megyei tanács már az év elején kiutalta a pénzalapokat, így nem igazán tudja, honnan lehetne pénzt szerezni e célra.

A csergedi tetôvel kapcsolatban az itt átvezetô út javítására e héten utalták ki a 10 milliárd régi lejt, Lokodi Edit szerint azonban el kell dönteni: ismét javítsák-e az utat, védôfalakat építve, vagy pedig egy teljesen új utat építsenek a környéken. A védôfalra eddig 43 milliárd lejt adott a tanács, a becslések szerint a megcsúszott talaj miatt megrongálódott út kijavításához újabb 50 milliárdra lenne szükség. "Pénznyelô"-nek nevezte Lokodi Edit az eddigi beruházást, ezért figyelembe kell venni egy másik megoldást is, úgymint egy új út építését.

A sajtótájékoztatón szó esett a Kultúrpalota üvegfestményeinek a restaurálásáról is, amit még a tavaly megkezdett egy cég, ám a pénz idôközben, az év végén elfogyott. Ennek ellenére idén májusig még folytatták a munkálatokat, a cég adminisztrátora pedig most el szeretné számoltatni a munkálatokat. Lokodi Edit hangsúlyozta, az idei költségvetésben erre a célra nem volt alapjuk, ezért még nem tudja, mi módon lehetne kifizetni a munkák ellenérté-két. A budapesti fôpolgármesteri hivatal 5 millió forintot ígért adományképpen, a szerzôdést várhatóan Budapesten írja alá az adományozó és a kivitelezô.

Romániának okozhatják a legnagyobb károkat a verespataki aranybányaterv környezeti gondjai, de Magyarországnak is kiemelkedô érdeke, hogy a határon semmilyen szennyezôdés és káros hatású anyag ne jusson át – jelentette ki pénteken Persányi Miklós magyar környezetvédelmi és vízügyi miniszter, aki Nagyváradon részt vett a román-magyar környezetvédelmi vegyes bizottság ülésén.

A politikus az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a megbeszélésen, amelyen részt vett Sulfina Barbu román környezetvédelmi miniszter is, a kiemelt jelentôségû témák között említette a Verespatakon tervezett beruházást. Hozzátette: Magyarország hivatalosan eljuttatta észrevételeit a román fél számára, és ígéretet kaptak arra, hogy ezeket figyelembe veszik, amikor a román hatóságok a beruházás engedélyezésérôl döntenek. A Rosia Montana Gold Corporation-nak kötelessége megválaszolni az észrevételeket – mondta Persányi –, ezek a válaszok alkotják majd a környezeti hatástanulmány kiegészítô anyagát, amit a román fél eljuttat Budapestre is.

Persányi szerint a román környezetvédelmi miniszter úgy fogalmazott: még messze nem dôlt el a terv sorsa, 50 százalék esély van arra, hogy elfogadják, és 50 százalék arra, hogy elutasítsák a beruházó terveztét. A román fél leszögezte: döntésük a kiegészítô dokumentumtól is függ – mondta Persányi.

A magyar miniszter szerint Sulfina Barbu nagyra értékeli Magyarország segítségét a verespataki környezeti hatástanulmány értékelési folyamatában és a román miniszter is várja, hogy a beruházó megfelelô módon tud-e válaszolni a felvetett hiányosságokra. Arról biztosították a magyar felet, hogy ezt követôen a felelôsség teljes tudatában döntenek majd a tervrôl – mondta Persányi.

Nôi kézilabda Nemzeti Liga

Muresul: Guresoaie, Olariu – Dodan, Tóth 5, Grigore, Criclevit 4, Ursan, Radoi 2, Pop Oana 2, Stoica 1, Roua 8, Blaj 2.

Cetate: Ialomiteanu, Poenaru, Ghila – Maior-Pasca 3, Hatisi, Bordi 1, Trana, Petrescu, Tataran 6, Cartas 6, Mitrea 5, Stancu, Dobca 4, Sovar 2.

Vezették: Radu Iliescu, Doru Manea (mindketten Bukarest).

Gyôzelemben reménykedtünk csütörtökön este a Cetate Déva ellen, hisz már épp ideje lett volna nyerni a marosvásárhelyi nôi kézilabdázóknak a Nemzeti Liga új idényében, ám a sikerre igen kevés az esély, ha éppen a marosvásárhelyi csapat "biztosít" rendszeresen elônyt az ellenfélnek. Ezúttal sem volt ez másként, a találkozó gyakorlatilag 0-5-rôl kezdôdött, addig szinte kapuralövésig sem jutott a hazai együttes, akkora görcsösség vett elônyt a lányokon. Pedig a Déva verhetô lett volna, igazolták ezt a késôbbi események, amikor lassan-lassan kiegyenlítôdött a csata. Igaz, ahányszor megközelítették az ellenfelet (9-11), ismét beköszöntött a lehetôségtôl való félelem, s gyerekes hibák sorozata húzta át a mintegy 800 nézô reményét.

Egy szó mint száz, a kudarcért elsôsorban megint csak önmagukat okolhatják a marosvásárhelyi lányok, még akkor is, ha a térdsérüléssel bajlódó Guresoaie helyét az idô jelentôs részében Olariu vette át a kapuban, ha Pop Oana nem teljesen felépülten volt kénytelen vállalni a játékot, s akkor is, ha a játékvezetôk minden kritikán alul tevékenykedtek, hibáik egyik legsúlyosabbika, hogy hétmétereseknél, amikor kapuscserét hajtottak végre, sorozatosan nem állították meg az órát (pedig erre a szabály kötelezné ôket!), ezzel pedig legalább 3-4 percet elvettek az egyenlítésért küzdô Muresultól.

Vasárnap Brassóban játszik a Muresul, ahol a bajnokcsapat Rulmentul ellen legfeljebb a tisztes helytállás lehet a célkitûzése, szerdán azonban újabb esély nyílik a sikerre (amelyet nem ártana kihasználni), amikor az alaposan legyengült HC Zilah látogat Marosvásárhelyre.

Könnyû álma lesz

Igen, Sütô András teljesítette hivatását, valóra válhat édesanyja ígérete, az író immár örök álma könnyû lesz. Életében úgysem választotta a dolgok könnyebbik oldalát, mindig meg kellett vívnia a maga harcait, és tette is bátran, önfeláldozón, következetesen. Ezért is hihetjük, hisszük, hogy ma, amikor végsô búcsút veszünk tôle, máris ott van a magasban nagyjaink társaságában a "hûség letéteményeseként" az "égtartó emberek" között. Úgy is, mint a Mezôségrôl indult egykori nagyenyedi tûzfelelôs kisdiák és úgy is, mint szûkebb-tágabb közösségünk, az erdélyi és az összmagyarság mindenkori, hatásos, nagy tekintélyû szószólója. Vagy Illyés Gyula minôsítése szerint, mint "a jelenkori magyar irodalom egyik legnagyobb vigasza." Aki a "nagy Romlástól" féltve népünket, akként cselekedett szóban, tettben, írásban, hogy ezt elkerüljük.

Lesújtó halálhíre óta sokan próbálták érzékeltetni Sütô András munkásságának kivételes, korszakos jelentôségét. Kiváló emberek, jeles pályatársak a mai temetésen is bizonyára igyekeznek egybefogva felmutatni mindazt, amit neki köszönhetünk. Olyan gazdag Sütô András életmûve, emberi kvalitásait is oly sokirányúan kamatoztatta mindannyiunk javára, hogy ez egy búcsúbeszédben nem sikerülhet hiánytalanul. De közönsége, hívei, olvasói, akik nagyon sokan vannak, tudják, érzik, életmûve mivel ajándékozta meg ezt az annyit zaklatott, hányatott sorsú közösséget, és mit veszítünk végleges távoztával. Az író maga, anyanyelvünk nagymestere e nagybecsû hagyatékról nemes szerénységgel így nyilatkozott: "Ha igyekezetemnek és álmatlan éjszakáim gyötrelmeinek csak oly zsenge nyoma, emléke marad bár, mint friss havon a fölszálló madáré: ez talán már mentség arra, hogy kis ideig én is itt voltam, itt éltem e földön veletek, sorstársaimmal együtt egy térkép mögé kényszerült Nagyfejedelemségben, amelyet oly sokszor jártunk be közösen az emberi igazság, méltányosság, a félelem és megaláztatás nélküli élet vágyának, az emlékezés örök jogának álomfogatán." Megrázó vallomása ott olvasható gyászjelentése belsô oldalán, mentségre azonban – jól tudjuk – nincs szüksége. Szavai, eszméi lelkünkbe elhintve dolgoznak bennünk tovább, és nem kétséges, mondjuk még sokáig – másként nem tehetünk – mindazt, amit páratlan meggyôzô erôvel, hitvallásként drámái, prózai írásai, esszéi veretes szavaival, kristálytiszta gondolataival népébe kívánt beplántálni.

Hogy megfogantak a "magok", azt a számos lélekbôl fakadt írás vagy másfajta munka is tanúsítja, amelyeket az eltelt hét folyamán juttattak el szerkesztôségünkbe a Sütô Andrástól ekképpen búcsúzkodó sorstársak, olyanok is, akiknek nem kenyere az alkotás. Mellékletünkben ezekbôl is érdemes tallózni. De még beszédesebb az a gondolatcsokor, amelyet a Magyar Távirati Iroda gyûjtött egybe néhány pályatárstól Sütô András elhunyta után nem sokkal. És külön hangsúlyozzuk azt a veszteséget, amely a várost, Marosvásárhelyt érte azzal, hogy az öröklétbe távozott egyik legnagyobb fia. A házigazda nélkül immár nem lesz zarándokhely az ide látogató kiválóságok számára Sütô Andrásék otthona az egykori Vörösmarty utcában. De remélhetôleg hamarosan felkerül az emléktábla a házra, amelyben szeretett feleségével lakott, és ahol annyi nagyszerû mûvet alkotott, és talán az utca is felveszi az Ô nevét, ennyivel legalább feltétlenül tartozunk Neki.

Sütô András is úgy érezte, állandó adóssága van kedves váro-sával s annak lakosaival szemben, és tapasztalhattuk, tetézve is folyamatosan törlesztett. Ma ezt egy olyan írásának részleteivel szemléltetjük, amelyet a 2000-ben megjelent, Múzsák fellegvára címû marosvásárhelyi kötetbe fogalmazott városunkról a Kossuth-díjas szerzô a szerkesztô, e sorok aláírója kérésére. Legyen ez a magunk és mellékletünk olvasóinak búcsúvétele Sütô Andrástól és viszont.

Nagy Miklós Kund

Pályatársak Sütô Andrásról

– az MTI-nek adott nyilatkozatok nyomán –

"Irodalmi tevékenységét következetesen felmérve bizton állítom, ô századunk egyik legnagyobb írója, a kisebbségi magyar sors metaforája: mûvei többek irodalmi alkotásoknál, a korszak kritikái" – mondta Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke az MTI-nek.

Kalász hangsúlyozta, ô személyesen nagyra becsüli, hogy Sütô minden meghurcoltatása ellenére végig Romániában maradt és vállalta, hogy nem hagyja magára az erdélyi magyarokat, azokat, akik nevében megszólalt és akiknek a védelmére kelt.

"Emlékszem, játszották egy darabját a Nemzeti Színházban, de a helyén csak egy virágcsokor volt, hisz nem engedték át a határon" – elevenítette fel Kalász Márton.

Felidézte, hogy 1990 márciusában a Marosvásárhelyen provokált nemzetiségi összetûzésekben a magyarokra támadó feltüzelt románok félig agyonverték, fél szemére megvakult.

"Méltatlan sors egy írónak" – mondta az elnök.

Kalász Márton szerint Sütô András életmûve nyilvánvalóvá teszi kivételes nagyságát és tisztességét, azt az emberi erkölcsöt, ami ehhez a pályához nélkülözhetetlen.

Súlyos betegsége rányomta a bélyegét utolsó éveire, de ô mégsem panaszkodott. Hatalmas lelkiereje tartotta életben.

"Bár mindvégig derûsen úgy tett, mintha semmi baja sem lenne, mégis rettegve vártuk, mikor következik be a legrosszabb" – tette hozzá Kalász Márton.

Mindannyiunk közül Sütô Andrásnak volt a legnehezebb dolga, mert ôt már korán megpróbálta korrumpálni a hatalom, de hiába – mondta az író elhunyta kapcsán Kányádi Sándor költô.

"A vezetés hamar felfedezte a tehetségét, és már az iskolából kiemelték, 23 éves korában már fôszerkesztô volt. Egész életében ki volt téve a hatalom korrumpálásának, s nagysága abban van, hogy ennek ellenére mindvégig meg tudta ôrizni integritását. Nem adta el a lelkét, és szimbolikus figurává nôtte ki magát.

Mindenütt tisztelték és becsülték, mi pedig szerettük. Darabjaihoz a múltban keresett hôsöket, hogy elmondhassa a mi bánatunkat, a velünk történteket. Az írásai magukért beszélnek" – folytatta a költô.

"A szomorú órán az ember csak habog, nem is tudja, mit mondjon, és arra gondol, hogy többet kellett volna találkozni, beszélgetni. De ha az olvasók itt a Földön tovább olvassák majd a mûveinket, akkor talán majd mi is folytathatjuk valahol a beszélgetéseket..." – mondta a költô.

Az ötvenes évek legkritikusabb kortárs írójának nevezte Sütô Andrást a Korunk irodalmi folyóirat fôszerkesztôje, Kántor Lajos.

"Sütô András elsôként fogalmazta meg a kor szellemi kritikáját az Utunk címû kolozsvári hetilapban" – mondta a Magyarországon tartózkodó irodalomtörténész az MTI-nek. Hozzátette: Sütô, kortársaival ellentétben, azt vallotta, szükséges a megújulás az akkori dogmatikus gondolkodással szemben, és már akkor hangsúlyozta az 1957-ben újrainduló Korunk címû folyóirat szerepét.

Az irodalomtörténész szerint Sütô Andrásra fiatalon, már a nagyenyedi kollégium diákjaként felfigyeltek, a II. világháború után pedig szerkesztôvé nevezték ki. Egészen korán minden hivatalos elismerést megkapott.

A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején írói munkásságának megújulása figyelhetô meg: egyik példája az Anyám könnyû álmot ígér címû regénye. Az írást színpadra is átdolgozták, és Erdélyben hatalmas sikert aratott.

A marosvásárhelyi eseményekben vállalt szerepe rányomta bélyegét további életére. Ekkor vesztette el egyik szeme világát is.

"Életpályája indokolja, hogy Sütô András emléke megmaradjon, és irodalmi és történelmi szempontból is jelentôs mûvei beépüljenek századunk magyar, román és egyetemes irodalomtörténetébe" – hangoztatta Kántor Lajos.

Gálfalvi György, a Látó címû folyóirat fôszerkesztôje, a Romániai Írószövetség marosvásárhelyi fiókjának titkára úgy fogalmazott: korszakos jelentôségû írótól búcsúzunk. Sütô András egész életmûve kivételes értékû kincse az egyetemes magyar irodalomnak. Életmûve egységes egészként él bennünk, és ez az életmû az esztétikai értéken túlmenôen egy írói alapállás, magatartás igaza mellett érvel – mondta Gálfalvi, aki szerint ez a magatartás meghatározott egy több évtizedbôl álló korszakot, a magyar irodalom utóbbi évtizedeit. "Nem az egyetlen lehetséges magatartás volt, de kétségtelen, hogy érvényes és lehetséges volt ez a hozzáállás" – mondta Gálfalvi. Mint kiemelte, az elhunyt író kivételes bátorsággal, szilárdsággal, következetességgel szállt síkra eszményeiért, elsôsorban az anyanyelv védelmében.

"Szíven ütött a hír, hogy Sütô András is kiszökött az idô satumarkából" – mondta Farkas Árpád költô, aki az erdélyi és az egyetemes nemzeti közösségünk egyik legtisztábban látó emberének nevezte egykori barátját. Az egyetemes magyar szellemiséget érte veszteség – hangsúlyozta Farkas, majd folytatta: "Tamási Áronunk óta erdélyi sorsgondoktól átszôtt írói lét még nem csiholt oly fényes, máglyáról pattant csillagot egünkre, mint az övé. Világító szavait nem csupán erdélyi közössége, de széles e világon minden magyar gyászolja" – mondta Farkas Árpád.

Gálfalvi Zsolt író, a Romániai Magyar PEN- klub elnöke szerint Sütô András halálával a magyar irodalom egyik legkiemelkedôbb kortárs alkotója, gazdag, sokrétû életmû létrehozója távozott közülünk. Ennek az életmûnek a lényege Gálvalfi Zsolt szerint a magas, hatékony mûvészi színvonalon megtestesülô közösségi felelôsségérzet, a szembenézés az embert, a közösséget, a nemzetet foglalkoztató gondokkal, a törekvés arra, hogy az irodalom, a mûvészet a maga sajátos módján hatóerô legyen, eljusson az emberekhez, és otthont teremtsen szavainknak, gondolatainknak.

Sütô András mûve és személyisége a történelem tektonikus mozgásainak sodrában jelképpé sûrûsödött – mondta Gálfalvi Zsolt, aki szerint ebben a jelképben kikristályosodik irodalmunk és nyelvünk életereje, teremtô képessége, és nem utolsósorban az az írói magatartás, amelyben az embersorsot vallató személyesség és a közösségi felelôsségtudat egybeolvad.

Mindaz, amit Sütô András a maga kivételes erejû mûvészetével létrehozott, erôsítést ad nyelvünk, irodalmunk, kultúránk, nemzetünk megmaradásához – fogalmazott Gálfalvi Zsolt.

Sütô András

(részlet)

1946 augusztusának huszadika táján érkeztem Marosvásárhelyre Pusztakamarásról, anyám tanácsaival fölpakoltan, vegyes érzelmekkel. Egyrészt vonzott a még sosem látott város, másrészt boldog csatangolások, vasárnapi táncban perdülô szoknyák suhogásával sírt utánam a nyári vakáció. A rozoga busz, amit csak a szentlélek tartott egyben, Kolozsvárról indult, a falu végén engem is magába fogadott, s oly módon persze, ahogyan Tamási Áron már megírta korábban konfortábilis utazását Farkaslakáról Székelyudvarhelyre. Az Erdélyi Helikonban olvastam Tompa Lászlónál tett látogatásának történetét. Annyira tetszett, hogy részleteit máig is fejbôl idézhetem. Az a nap üdítô volt és harmatos, írta. Éppen arra való, hogy költôt látogasson az ember.

"A szerencse abban is megmutatkozott, hogy egy cigány hátára jegyet is kaptam az autóbuszon. De hát »ahogy lehet«, úgy szekereztünk abban az idôben."

Én a sofôrtôl csak állójegyet kaptam, az senkinek a hátára nem jogosított fel – annál inkább ide-oda hányódásra minden hajtûkanyarban, amibôl csak Rücsig harminchetet számoltam meg.

Arra már nem emlékszem, hogy Marosvásárhelyt hol ömlesztett ki minket az autóbusz. Kicsi tér volt, csinos, földszintes házak övezték, a közelében színesen pompázó paloták keltettek mesés hangulatot.

Arra vettem az irányt. Néhány perc múltán a város szívében találtam magam. Híres- nevezetes Bernády György Városházát és Mûvelôdési Palotáját csodáltam hosszan, falusiasan.

Kolozsvár komoran patinás, Farkas utcai hangulatából Benedek Elek tündérvárosába kerültem: kôporszínû, zord ôrhelyrôl vidám kavargásba, építészeti formák és színek farsangos hullámzásaiba. Olajzöld, májszín, kék és lila felület, homlokzat, ablak, tetôfedés, üvegtábla kapdosta minden irányba ámulatomat, amely végül a Városháza tornyán akadt fenn, égre törô, karcsú könnyedségén, kalotaszegi varrottasra emlékeztetô sisakfedésén. Baloldalt – mint késôbb megtudtam – a Székelyföldi Iparkamara épülete igazodott szecessziós szomszédaihoz, földszinten és emeletein kisebb-nagyobb erkélyekkel is, amelyeknek hasznát sem akkor, sem késôbb nem tapasztalhattam.

Marosvásárhely cifra palotáiban gyönyörködve nem sejthettem, hogy szerkesztôként harminc esztendôt fogok eltölteni abban az Iparkamarának nevezett épületben. Álmomban sem gondoltam arra, hogy a Városházát is megszálló hatalom cenzor- cerberusaival ádáz küzdelmet folytatva kell majd nemzetiségi létünk keserû igazságairól szólni, írni, panaszáradattal falra borsót hányni.

Milyen békés, poétikus manapság a Kultúrpalota második emeleti kisterme – akár szavalnak, zenélnek vagy jövôt kémlelnek benne tudósok, írók, mûvészek! S mi volt itt – mintha meteor zuhant volna le közibénk – 1989. december 22- én, mikor az ablakba kiállva tízezrekhez kellett szólnom a bukott Zsarnokról, a szabadság elsô óráinak örömérôl, magyarok, románok közös küzdelmének önkényuralmat megdöntô erejérôl. Szavaimat az egyetértés hatalmas visszhangjával, nevemnek ütemes kiáltásával fogadták, és mögöttem valaki rosszallva dörmögte: "Mit hallok már megint! Újabb személyi kultusz lesz?" Megnyugtattam az embert, mondván: itt kultusza legföljebb Petôfi Sándornak lesz… ha lesz. Ugyanis nem sokkal korábban román irodalmár ôt is vad nacionalistának bélyegezte a Nemzeti dal refrénje miatt: A magyarok istenére esküszünk… Hát nem elegendô bizonyíték ez a magyar faji felsôbbrendûségre? "Ezek az Istent is kisajátítanák!"

Aztán három hónap se múlt el, és ama felejthetetlen karácsony elôtti napra újabb drámai napot hozott ránk az új év tavasza. Március 19- én román parasztok nagy tömegének gyûrûjében – szövetségi székházunk padlásának foglyaként – másodszor hallhattam, hogy a nevemet skandálják változatos keresztény kívánságok közepette. "Akasszuk fel Tôkést, Kincsest, Bolyait!" – harsogták alkonyatkor. Estére módosították a névsort: "Vesszen Király, vesszen Sütô! Hozzátok ki ôket, hogy akasszuk fel ôket!"

Óhajukat nem lehetett teljesíteni.

Ugyanis az említettek közül egyedül magam valék jelen – ütés-, akasztásközelben.

A többit megírtam Szemet Szóért címû könyvemben.

Idôben nagyot hátrálva nézelôdöm hát. Marosvásárhely díszterén, 1946 augusztusában. A toronyóra megkondult, figyelmeztetésként négyet, vagyis kerek órát jelzett, majd hangot váltva, szép dallamosan elütötte a delet. Olyan pontos, mint a halál, mondta egy szalmakalapos öregúr, miközben karóráján ellenôrizte a toronyóra megbízhatóságát. Talán túl kíváncsi képpel meredtem rá, mert így szólt hozzám:

– Minden stimmel! Annyit ütött, ahányat mutat, annyit mutat, ahányat ütött, s az én órám szerint is tizenkét óra van.

– Ha így van, akkor jól van – mondtam én is, ne gondolja, hogy valami nem stimmel.

Az öregúr elment, kis ideig még gyönyörködtem a mesés látványban. Tujafenyôk, díszcserjék között szobrot is kerestem, de nem láttam egyet sem. Olvasóm, ne gondold, hogy szobormániásként félelem tölt el, ha nincs a közelemben valamely nemzeti nagyságunk bronzalakja. Puszta kíváncsiságból szerettem volna megtudni, hogy a román uralom alatt ledöntött, megsemmisített szobraink valamelyike – Kossuth, Bem József, Rákóczi, Petôfi – netán visszatért-e, miután elhangzott a szó, zengett induló, és lett belôle halálhörgés, fogaknak csikorgatása.

Se közel, se távol szobrot nem láttam. Évtizedek múltán olvashattam Marosi Barna Bernády György városa címû könyvében, hogy várostörténeti kutatásai közben színes panorámaképre bukkant. "Rajta a Kultúrpalota, középen megtervezve a dísztér parkja. A téren ízlésesen elhelyezett szobor. Érdekes talapzaton kényelmes karosszék, ülô férfival, keze a karfán, valahogy az Anonymus-szoborra emlékeztet. Az alaknak csak körvonalai látszanak – hiszen akkor még élete zenitjén állott az, akinek kômását oda szánta a mûvész."

Merész sugallat volt ez 1968-ban Marosi Barna részérôl: példátlan hagyománytiprás idején emléket állítani Bernády Györgynek. A város magyarságának vágya csak a rendszerváltás után teljesülhetett. Bronzalakja nem oda került ugyan, ahol vitathatatlanul helye lett volna: a város díszterére, de hát öröklött kényszer szerint becsüljük nagyjainkat: ahogy lehet.

A városépítô polgármesternek erôs vetélytársa volt Sztálin. Miután az ô szobrát is ledöntötték, feldarabolták: egy farkas került elé a római mitológiából. A Városháza elôtt ikreket szoptat: Romulust és Remust. Ôk, ha megnônek, egyikük megalapítja Rómát, másikuk testvérgyilkosság áldozataként vonul az emberiség emlékezetébe. Romulust – élete végén – Mars, a háború istene az égbe ragadja és isteni hatalommal ruházza föl. Onnan néz le Marosvásárhelyre, ahol csecsszopóként láthatja hajdani önmagát.

*

1946 nyarán Marosvásárhely – akár Kolozsvár – nagy tervek, remények, kormányígéretek bûvöletében zsongott, bizakodott és adott jelt életkedvének a közügyi cselekvés minden területén. Ezt fôleg az MNSZ székházában észleltem, a Bolyai utcában. Páll Árpáddal reggelente oda siettünk kongresszusi jelentéseket fogalmazni, ilyen-olyan statisztikai adatokat számigálni, összegezni, kávézni, újságot olvasni. A sors úgy hozta, hogy én egy magamkorú gépíró kislánynak diktáltam hôsi mozzanatokat Erdély múltjából, Páll Árpád pedig egy másik gépírónôt foglalkoztatott Erdély jövôjével. Én a kislányt három év múltán feleségül vettem. Páll Árpád még sokáig legényember maradt.

Az irodában újsággyûjtemény is volt. A helyi Szabad Szóból sok mindent megtudhattam a város szellemi életérôl, amelyet egyébként 8-10 nap alatt, míg itt voltam, képtelenség lett volna megismerni. Az év elején Kacsó Sándor közölt vezércikket arról, hogy a szervezkedési, pártalapítási szabadság lehetôségei közt ne sodorjuk magunkat lehetetlen állapotba, a széthúzás, az egymásnak feszülô politikai tömörülések veszedelmébe. Ha erôinket szétforgácsoljuk: közösségi jogaink megszerzésének lehetôségét veszítjük el. Ne képzeljük hát magunkat a többpártrendszer erdélyi magyar paradicsomának.

Kacsó Sándor álláspontját Molter Károly irodalmi, nyelvi, kultúrtörténeti példákkal erôsítette, mondván, hogy politikai nézetek és törekvések sokféleségében nemzeti nyelvünk a legfôbb megtartó és tömörítô erô. Ragyogó elme, nagy tekintélyû írástudó, a helikoni munkaközösség legrangosabb kritikusa volt Molter Károly. Boldog volt az a regényíró, költô, akinek mûvét ô bírálta- méltatta az Erdélyi Helikonban vagy napilapok irodalmi rovatában. A két világháború közötti években a marosvásárhelyi Molter- ház a legnagyobb magyar íróknak volt örökkön derûs-szívélyes vendéglátója, emlékezetes találkozások helye. Az ötvenes években tapasztalhattam igazán az ô rendkívüli türelmét és bölcsességét az "irodalmi változások" megértésének dolgában. Azt hiszem, roppant mûveltsége és voltaire- ien molteri szelleme miatt rótt ki rá penitenciát az irodalmi nepmanok korszaka. Kosztolányi, Tamási Áron és Móricz Zsigmond barátjának "pártôrjöngôs" dilettánsok oktatásait kellett hallgatnia. Illatos füstöt eregetô pipája mögül csöndes iróniával szemlélte azt a világot, mely a helikoniak jó részét anatéma alá vetette. Kései, de mindenképpen örvendetes vigaszunk, hogy levelezése, életmûvének korábban mellôzött része lát most napvilágot.

*

Marosvásárhely a századforduló éveiben fejlôdött iskolavárossá. Lakói büszkén hivatkozhattak arra, hogy a négyszáz évet meghaladó Református Kollégium mellett a Polgári Fiúiskola, a Kereskedelmi Fiúiskola, a római katolikus Fiú Fôgimnázium s annak bentlakása: a Római Katolikus Fiúnevelô, a Közigazgatási Iskola várja a Székelyföld fôvárosába a jövô nemzedékeit.

Ötvenkét esztendeje már, hogy évszázadok alatt véres verejtékkel, súlyos áldozatokkal megteremtett iskolai hálózatunkat államosították, úgymond egyesítették és laicizálták – elvilágiasították –, ami valójában azt jelenti, hogy a nemzetállam tulajdonába vették. Európa történetében páratlan jelenség, ahogy francia mintára hivatkozva ún. szekularizáció ürügyén – laicizációt képmutatva és parlamentáris eljárásnak keresztelt történelmi útonállást elkövetve – kirabolták a romániai magyarságot. Nemzeti kultúrájának, önazonosságának legalapvetôbb feltételétôl: az anyanyelvi nevelés, iskoláztatás önállóságától fosztották meg.

Mit sejthettünk ebbôl ’46 ôszén, mikor Páll Árpádot a Bolyai Tudományegyetem hívta, engem a Református Kollégium várt vissza Kolozsvárra?

1954 telén költöztünk Marosvásárhelyre. Úgy reméltem, hogy a bukaresti lapszerkesztés keservei, konfliktusai után nyugodtabb napok virradnak rám. Megírhatom szüleim kálváriáját s mindazokét, akiket bottal kergettek a vörös paradicsomba. Félrejáró Salamon címû kisregényem meg is jelent 1955-ben, majd a valóságnak negativista meghamisítását fedezték föl benne 1956-ban, betiltva egyúttal a történet filmváltozatát is. Ilyen irodalmi kalamitásokra gondolva írtam korábban, hogy Bukarestbôl Marosvásárhelyre költözve esô elôl tóba menekültem. Ezt azonban soha meg nem bántam. Álmomban sem jutott eszembe, hogy másutt valahol, árkádiai csöndben, lepkefogás közben boldogabb lehettem volna.

Elsô utazásomra emlékezve tíz év múltán az immár Magyar Autonóm Tartományi Néptanács székházának nevezett Városháza elôtt hallgattam a toronyóra hangját, számoltam melankolikus ütéseit. Ott álltam a téren Szárnyas szeptember címmel frissiben írt novellám börtönre ítélt hôsének érzéseivel. Toronyóránk – mert kettônké volt az már – tizenegyet ütött, hetet mutatott, miközben az idô pontosan nyolc óra volt.

– Ez már aztán igazán nem stimmel! – mondta valaki fölháborodva.

Akkor már sokan kezdték firtatni: hány óra van – történelmileg?

Drámaibb kérdést íróember számára el sem lehetett volna képzelni.

Magyari Lajos

Sütô Andrásnak

Egymilliószor megverve-megáldva,

a szavak fellegvárába bezárva,

élve hûségvízen, jóság-kenyéren,

szándékaidban örök tettenérten,

égre rúgtatva, hol csillagszilánkok

megsebzik és szétszabják az álmot,

a mélybe lebukva, le, gyökerekre,

a kínok pörgô korongján pörögve,

és gyôztesen mégis, mégis birtokolva,

e birtoklásért indulva birokra,

hol szelíd harcon, csak magad sebezve,

születik már a dolgok égi rendje:

a lét odabékül lassan a kezedhez,

csak minden percét nevén nevezd meg,

és rád hallgat a dolgok szétbogárzó
nyája

– nincs szükséged dobra, lármafára –

mert megôrzik e világot, korokon át,

az anyanyelv szavai – hû sorkatonák.

Bár szinte észrevétlenül elröppen, öt év mégsem kevés. Arra mindenképpen elég, hogy szeretteink, barátaink, kollégáink arca egyre homályosabban tûnjék elénk emlékeink halványuló tükrében. Ennek talán az az ellenszere, ha minél gyakrabban próbáljuk felidézni ôket. Ahogy a fél évtizede ötvenévesen elhunyt népszerû színész, Hunyadi László barátai is teszik, akik megragadnak minden alkalmat, amikor emlékezhetnek rá. A közkedvelt Hunyász igazán erôteljes egyéniség volt, mély nyomokat hagyott mindenkiben, aki ismerte, látta színpadon, filmen, az egyéni és közösségi memóriában mégis kezd elmosódni emléke, a feledés árnyéka vetül rokonszenves személyiségére, megnyerô figurájára. Egy ilyen évfordulón, mint a mostani, illô tehát feleleveníteni róla ezt-azt, jó, hogy barátai az eseményrôl nem feledkeztek el. Így a közönség is elôhívhatja élményei tárházából azokat, amelyeket az ô alakításai nyújtottak.

Harminc éve végezte a színmûvészeti fôiskolát, hamar fontos szerepekhez jutott a marosvásárhelyi színházban. Késôbb bejárta az erdélyi társulatokat, a nézôk mindenütt megkedvelték, ahol megfordult. Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön Szatmárnémetiben is kitûnô alakításokkal hívta fel magára a figyelmet, vendégszínészként Debrecenben, Budapesten is remekelt. Kivételes tehetségét filmen is bizonyította. Joggal nyerte el a kritikusok és a fesztiválzsûrik elismerését. De leginkább a színházba járók szeretetét, a nagy nevettetôket fôleg ôk zárják szívükbe. És számára biztosan ez volt a legfontosabb. Pályája negyedszázada során a magyar és az egyetemes drámairodalom sok meghatározó darabjában kapott feladatot, nagyszerû alakításokra kapott lehetôséget. Az esetek döntô többségében pedig lenyûgözô teljesítménnyel hálálta meg a rendezôi bizalmat. Mindig más volt és mindenkor önmaga, saját arculatára formált valamennyi szerepet. Markáns karaktere magától értetôdôvé tette, hogy ha mondjuk Sütô András Pompás Gedeonjára vagy Molière Harpagonjára, Tamási Mókájára, Caragiale Spiridonjára, netalán Katona Petúr bánjára, Goldoni Fabriziójára, Gogol Polgármesterére, Móricz Hajdók sógorára, esetleg Döbrögire vagy az Ördögváltozás Csíkban Durumójára gondolunk, az ô hamiskás arca, szúrós tekintete merüljön fel képzeletünkben. És ennél nagyobb eredményt nem is könyvelhet el senki Thália papjai, papnôi közül.

Hunyadi László úgy vállalta föl a szakma legszebb hagyományainak a folytatását, hogy közben a folyamatos megújulás, a színpadi útkeresés híve volt. A sors azonban könyörtelen, hirtelen félbeszakított egy töretlenül felfelé ívelô életpályát. Az eltelt öt esztendô alatt is hány élvezetes alakítással örvendeztethette volna meg közönségét, és még milyen sok jó szerep következhetett volna ezután! Még csak most töltené 55. életévét. Ne feledkezzünk meg Hunyadi Lászlóról!

N.M.K.

Nagy Attila

Emlékszel még az ibolyaillatú

Csütörtöki cselédekre,

Kik kézenfogva lejtettek,

S mindig a Fôtér felé?

Falusi viselet felett

Nagy hárászkendô díszlett,

S koszorúkontyuk, mint parasztglória

Szórta az ôszi nap sugarait.

Ketten vagy hárman léptek dalolva,

S egyszerre, mint a táncban.

De ha estére kongatott már

A nagyharang a Várban,

Szétrebbentek a tiszták és erôsek.

Csak néhány kikapós baka-Sári

Lihegett még a Lázár Ödön parkban,

Kifejtve a hófehér, keményített blúzból.

(Ismétlést esdve újból és újból).

Emlékszem nagyimrés telt farukra,

A fiút és férfit bújtató

Ôsi ösztön szorító-ringó erejére –

S a végén a két nagy cuppanós csókra.

(Fennebb, a Téka idôtlen Baglya

– Madara minden bölcsességnek –

Eközben mereven figyelte:

Magamagában kivel társalog

A Vatikánt járt Kocziány…)

Megkeresték és megtalálták feladataikat

Az ünnepi szónok elegáns, furcsa pára. Szavait nem hallja senki, még ô maga sem. Fôképpen, ha elfogódott. És lássuk be: a vécsi vár vendégeként nehéz elfogódottság nélkül emlékezni a legendás hírû helikoni írókra. Példaképeink ôk, mondom gyorsan, még itt, a legelején, de nem megközelíthetetlen, rajongva csodált héroszok. Közös történetük hiteles, emberi történet. Fôhôse egy huszonhárom éves erdélyi báró, aki azon töri a fejét, ifjú feleségével együtt, hogy öröklött vagyonával hogyan javíthatna a közösség szellemi jólétén, mit tehetne az erdélyi irodalmi élet felpezsdítéséért. Ezért 1926-ban felajánlja, hogy ezen a helyen, otthonában, írói találkozót szervez. Akadnak olyanok, akik kételkednek, és olyanok is, akik lelkesednek szavaiért. A kételkedôk nem tartják elég érettnek az irodalommecénási és -szervezôi feladatra. De tévedtek. A báró nagylelkûsége, anyagi és szellemi segítôkészsége, önzetlensége és kitartása 18 éven át, a magát helikoni írói parlamentnek nevezô közösség kényszerû megszûnéséig lankadatlan. A találkozók házigazdáján kívül ennek a történetnek a központi figurái természetesen írók, költôk, elhivatott emberek. Vannak közöttük olyanok, akik (akarva vagy kényszerûségbôl) egy idô után a szülôföldjüktôl távol alkotnak, de vannak olyanok is, akik külföldi tanulmányok, vagy éppen világ körüli út után térnek haza a provinciába, hogy távolról sem provinciális színvonalú irodalmat mûveljenek, és megszervezzék az irodalmi életet. Írói teljesítményeik közül szubjektív okokból csupán egyet ragadok ki, éspedig Tamási Áron színmûveit, amelyek szétfeszítették a magyar színházi hagyományokat, és máig nehezen találnak olyan rendezôre, aki méltóképpen megalkotná színpadi reprezentációikat.

A helikoni írók irigylésre méltóan megtalálták, mert megkeresték helyüket és feladataikat. Történetükbe bárki beléphet, hiszen az általuk létrehozott mûalkotásokon keresztül megszólíthatjuk ôket. Bárkinek megadatik ez az esély, ám mégsem könnyû a feladat, hiszen egy olyan kultúrában élünk, amely nem részesíti elônyben a szövegeket, az emlékmûveket. A 21. században az ifjúság kevesebbet olvas, ám több képet néz. A helikoni írói munkaközösség története akkor ôrzôdik meg, ha a fiatalabb generáció olvassa, vagyis párbeszédbe kezd a helikoni mûhelybôl kikerült mûvekkel, amelyek kizárólag ebben a dialógusban kelhetnek életre. Csakis az olvasó ítélheti meg esztétikai értéküket, nem a már létezô kánon. Ezek a szövegek, amennyiben szóra bírjuk ôket, jelentéssel telítik a múltat, a vécsi kastély parkjának évszázados tölgyeit, a várat, ezt a kôasztalt. Ezek a szövegek jelentik számunkra a hidat a múlt egy szeletéhez, amelynek a megismerése önmagunk megismerésének, identitásunk megerôsítésének egyik lehetôségévé válhat. Nehéz önazonos erdélyinek lenni, ha nem olvastuk Áprily, Dsida verseit, nem ízleltük Kós Károly, Kuncz Aladár prózáját, ha nem láttuk színpadon Tamási drámáit. Amennyiben ezeknek az irodalmi alkotásoknak nincs olvasója, akkor a múlt csupán poros, élettelen múzeum, így a marosvécsi Kemény-várkastély sem az a hely, ahol 80 éve az erdélyi irodalom megújulását eredményezô írói csoportosulás létrejött és munkálkodott, hanem csak egy az erdélyi kastélyok közül, a Kuncz Aladár emlékét megörökítô asztal pedig csupán egy idôette kerti tárgy. Mit ér a tisztelet, ha nincs személyes kapcsolat?

A helikoni irodalmi örökség nem feltétlenül vallásos áhítattal vehetô birtokba, közel lehet merészkedni hozzá és párbeszédbe elegyedni vele. Érdemesebb barátjának lenni, mint távolról szent félelemmel méregetni. Szeretem azt a képet, mely szerint az irodalom nem más, mint tágas tér, ahol beszélgetni, gondolkodni és fôként találkozni lehet, egyszóval, ahol jól érzi magát az ember. Amiképpen Esterházy Péter mondja: a könyv "ideális megjelenési, létezési formája: a kert". Ott sét&aac