A Romániai Magyar Népfôiskolai Társaság, az EMKE országos elnöksége és Maros megyei szervezete, valamint a Kovászna Megyei Mûvelôdési Központ november 17-én a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központban megrendezte a VII. honismereti népfôiskolát, amelynek a témája: A szórvány közmûvelôdési helyzete és jövôképe. A konferencia célja a szórványban élô közösségek sajátos közmûvelôdési problémáinak a megvitatása, valamint kulturális téren a tömbmagyarsággal való együttmûködés kialakítása, közös képzési programok kidolgozása és mûvelôdésstratégiai célok felvázolása volt.

A résztvevôket rendezôként dr. Ábrám Zoltán köszöntötte, majd Dáné Tibor Kálmán, Imreh-Marton István, Balla Zoltán, Vetési László és Gál Sándor tartottak elôadást. Délután kerekasztal- megbeszélésre került sor a szórvány- és a tömbmagyarság kulturális kapcsolatépítésének lehetôségeirôl, végül a további teendôket összegezték. A résztvevôk támogatásukról biztosították a Kovászna Megyei Mûvelôdési Központnak a kulturális menedzserképzés kidolgozására vonatkozó programját, és elhatározták egy közös dokumentum megszerkesztését.

Az EMKE Maros megyei szervezetének sajtószolgálata

Nemrég lapunkban is közzétett felhívásában élelmiszercsomagok átvételének lehetôségérôl tájékoztatott a nyugdíjasok vásárhelyi szakszervezete.

Több olvasónk visszajelzése nyomán feltett kérdésünkre pontosították, a csomagokat a szervezet tagjainak adják. Mint megtudtuk, általában évente egyszer biztosítanak alapélelmiszerekbôl álló csomagot, az évi tagdíjat – ez jelenleg 13 új lej – befizetô szakszervezeti tagoknak. Az élelmiszereket támogatóktól kapják, idén az adományozók bôkezûbb volta révén már másodszor juttatnak csomagot a tagságnak, elôször tavasszal volt erre lehetôsége a szervezetnek.

Míg az élelmiszercsomagok juttatása a nyugdíjasok szakszervezetének országos méretû akciója, a helyi fiókszervezet az Alpha Transilvana Alapítvánnyal való együttmûködése révén használt ruhacsomagokat is juttatott a tagjainak.

Míg a csomagok osztása a tagságra korlátozódik, a szakszervezetnél nyújtott jogi tanácsadás igénylése nincs tagsághoz kötve. Értelemszerûen fôleg a nyugdíjak újraszámításával kapcsolatos gondokkal fordulnak a legtöbben a hetente kétszer, kedden és csütörtökön reggel tíztôl délig a szervezet szakszervezetek házabeli székhelyén rendelkezésre álló jogászhoz. Mint megtudtuk, még az sem feltétel, hogy a díjmentes tanácsadást igénybe vevô személy nyugdíjas legyen, a még aktív igénylôk a tapasztalat szerint fôleg a társadalombiztosítás kérdéskörébe tartozó gondjaikra kérnek útbaigazítást.

Jegyzet

Mi, Tudor negyedbeliek már megszoktuk, hogy a Pandúrok útján a Profi, a Roua vagy a Darina élelmiszerüzletek elôtt roma gyerekek koldulnak. Sanyarú sorsuk engem is meghat. Pláne ilyenkor, amikor félig csórén, szutykosan, kócosan, taknyosan és valószínûleg korgó gyomorral állnak elém. Amikor csak tehetem, egy kiflirevalót adok nekik. Nagyjából látásból már ismerem a hidegvölgyi jövevényeket. Néha még beszédbe is elegyedem velük, honnan jöttek, hogy hívják ôket?

A minapi eset viszont más belátásra bírt. Este hét óra körül a gyerekeimmel az egyik élelmiszerüzlet felé tartottunk, amikor egy csoport gyerek hirtelen szembeállt velünk. Heten-nyolcan lehettek. Zöme kicsi, négy-öt éves és két nagyobbacska. Pénzt kértek. Mivel tudtam, hogy csak nagycímletû bankjegy van nálam, mondtam: most nem kapnak semmit, s különben is ilyen késôn, sötétben ekkora gyerekeknek otthon a helyük! Nosza, az egyik pöttöm a zöldövezetbôl felkapott egy marék földet, a közeli pocsolyában jól megmártotta, majd villámgyorsan ránk dobta. A kisebbik lányom tetôtôl talpig megtelt sárral, de nekem is jutott belôle. Mire magamhoz tértem, a tettes uzsgyi, elszaladt, a horda utána. A lányaim megnyugtattak, hogy ez a viselkedés nem meglepô, ugyanez az agresszivitás tapasztalható nap mint nap az iskola környékén is. Azt a gyereket, aki nem adja oda a napi költôpénzét, megfenyegetik és a nagyobb cinkostársaktól verésre számíthat. A megtorlástól tartva a gyerekek hallgatnak.

Hát én most szóvá teszem.

Az RMDSZ kormányzati tisztségviselôinek közbenjárása nyomán a kormány szerdai ülésén további 9.602.000 új lejt hagyott jóvá mintegy 93 magyar, illetve vegyes tannyelvû tanitézetnek. A kormány tartalékalapjából elkülönített összeg az iskolák és óvodák felújítására fordítható. Maros megyébôl kilenc oktatási intézmény jut támogatáshoz. Ezek: Jeddi Általános Iskola, Nyárádremetei Általános Iskola, Maroskeresztúri Általános Iskola, Erdôszentgyörgyi Iskolaközpont, Marosludasi 1-es Számú Általános Iskola, segesvári Victor Jinga Gimnázium, segesvári O. Goga Gimnázium, marosvásárhelyi Arlecchino napközi, Galambodi Általános Iskola (Mezôcsávás).

Megegyezéshez közeli állapotban fejezôdött be az Európai Unió tagországainak kormányait képviselô tanács és az Európai Parlament közötti egyeztetô eljárás a 2007- es uniós költségvetésrôl a kedd esti brüsszeli egyeztetésen.

A további tárgyalások alapján rövid idôn belül várható, hogy a tanács második olvasatban is elfogadja a tervezetet, amelynek végsô jóváhagyására a parlament hivatott. Az elfogadásra javasolt kompromisszumos csomagban a tájékoztatás szerint a kifizetési elôirányzatok fôösszegére maximum 115,5 milliárd euró szerepel. Magyarország meggyôzôdése, hogy ez az összeg megfelelô fedezetet biztosít a közösségi politikák finanszírozására, különös tekintettel a hazánk szempontjából kiemelkedô területek (például a felzárkózást szolgáló strukturális politika) hatékony megvalósítására.

A közös kül- és biztonság politika tekintetében a tanács által javasolt összeget az Európai Parlament is támogatja, azaz jövôre várhatóan az idei összeg 1,5-szerese, 159 millió euró áll majd rendelkezésre.

Az Európai Parlament is csatlakozik a tanács elsô olvasatában Magyarország által kezdeményezett nyilatkozathoz, mely az új tagállamokból érkezô tisztségviselôk felvételével kapcsolatos aggodalmakat fogalmazza meg és kívánja orvosolni.

A megállapodás értelmében a tanács várhatóan egyoldalú nyilatkozatot fogad el, mely értelmében minden intézménynek 2007 április végére elemzést kell készítenie mûködése hatékonyabbá tétele érdekében.

Noha a költségvetés elfogadásának nem része, a tanács és a parlament egyeztetett a költségvetés végrehajtása szempontjából meghatározó jogszabályról, a pénzügyi rendeletrôl. Az egyeztetés alapján lehetôség nyílik arra, hogy a tanács még idén egyhangúlag elfogadja e kiemelt jogszabályt.

Kutatói vélemény:

A térség kisebbségeinek a kutatói szerint rendkívül dinamikus asszimilációs, gazdasági és demográfia lejtôk kialakulásának vagyunk a tanúi – összegezte a magyarországi és szlovákiai kisebbségkutatásról rendezett tudományos konferencia megállapításait Szarka László, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója.

A magyar és a szlovák akadémia, illetve a kisebbségkutatásban részes tudományos intézetek kutatói kedden az egyetlen szlovákiai magyar tudományos intézmény, a somorjai székhelyû Fórum Kisebbségkutató Intézetében a Magyar Tudomány Napja alkalmából tanácskoztak a kérdésrôl.

Magyarország és Szlovákia kisebbségeinek szerkezete sok tekintetben különbözô, mégis egyre több az olyan kutatási téma, amelyet a két ország intézetei közösen kutatnak. Ilyenek a szlovákiai és a magyarországi romák, a Magyarország határain kívül dolgozó magyarországi és a Magyarországon dolgozó, harmincezres szlovákiai magyarok alkotta kisebbség, vagy az újonnan bevándorló kisebbségek soraiban mért jelenségek és magatartások – mondta az MTI-nek Szarka László, aki szerint "ezzel együtt a legnagyobb kihívást a szlovákiai magyarok közösségépítô, illetve a magyarországi szlovákok asszimilációs folyamatainak feltárása jelenti."

Úgy érzem, ez a konferencia is igen fontos felismerésekhez vezetett. Világosan megmutatta, hogy közösen tisztázott fogalmakkal kell dolgozni. Az a célravezetôbb, ha nem kész kutatási eredményeket teszünk le a másik asztalára, hanem az eredmények összemérhetôségét kínáló, folyamatos tudományos párbeszédet folytatunk egymással. A kisebbségek világa ugyanis egy rendkívül dinamikusan és kedvezôtlenül változó világ – mondta.

Tóth Károly, a Fórum Intézet igazgatója, a tudományos tanácskozás házigazdája kijelentette: "Elsôdlegesen az elmúlt évtized kutatásainak eredményeit és tanulságait igyekeztek összegezni. A kutatási eredmények oda vezettek, hogy maholnap elkezdhetjük a kisebbségtörténet, a kisebbségi mûvelôdés és oktatás kérdéskörét érintô monografikus munkák elôkészítését. Ezek természetesen elôbb vagy utóbb meg is jelennek."

Nathaniel Philbrick amerikai történész "Mayflower. Indulás az Újvilágba" címû könyvében megpróbálja kideríteni a puritánok tengeri útjáról a történelmi igazságot. Tényekben gazdagon és mégis szórakoztató stílusban ismerteti a könyv azokat a nehézségeket, amelyekkel a "zarándok atyáknak" a még teljesen ismeretlen Észak- Amerikában szembe kellett nézniük. De világossá válik a kivándorlók sajátos lelki beállítottsága is. Philbrick szerint "az emberiség még meg nem váltott óriási többségéhez képest isteni kivételnek tartották magukat. Nagy mértékben az exkluzivitás érzése jellemezte önmeghatározásukat a világban".

Philbrick megmutatja a puritánok kivándorlásának indító okait, de belefoglalja azokat az európaiak Észak-Amerika felé történô vándorlásának kontextusába. A bizonyos szempontból csakugyan hôsies projekt azonban a részletek ismeretében amatôr, sôt részben ügyetlen vállalkozásnak bizonyul, amelynek kudarca tulajdonképpen elôre elrendeltetett. Hogy az angolok egyáltalán túlélték az elsô évet, azt annak köszönhették, hogy a partvidéki törzsek torzsalkodásaiban véletlen szövetségesként megtalálták a helyüket.

Ábrázolja a könyv, hogy a puritánok által átélt realitás milyen nagy mértékben különbözött elvárásaiktól, de a hagyományoktól és a legendáktól is. Philbrick megmutatja, hogy miként változtak meg a bevándorlók az új környezettel való érintkezésük által. Beszámol arról is, hogy milyen nagy mértékben eltértek a legendákban megrajzolt képtôl, azaz "a zarándok atyák Isten férfiai voltak, ez azonban semmiképpen nem jelentette azt, hogy visszariadtak volna az erôszak alkalmazásától".

A Mayflower utasainak utódai végül ugyanolyan intoleranciával küzdöttek az indián ôslakosság ellen, mint amilyen elôl a híres hajó utasai eredetileg elmenekültek.

A "zarándok atyákkal" kapcsolatban általa feltárt igazságokat Philbrick nagy részletességgel ismerteti. Emellett sikerült kutatásainak eredményeit olvashatóan és érdekfeszítôen bemutatnia, az olvasó úgy érezheti, mintha kalandregényt forgatna.

Ismét téma a hazai magyar közéletben a magyarországi politikusok erdélyi látogatása, pontosabban az itteni fogadtatás. Többször elôfordult az utóbbi években, hogy ilyen találkozókon az erdélyi magyarok egy része nemtetszésének adott hangot, mások meg elítélték az ilyenfajta megnyilvánulást.

Tudom, fütyölni, kiabálni, táblákat magasba emelni különbözô rendezvényeken, nem valami elegáns dolog, de tudomásul kell venni, hogy ez még belefér a demokráciába. Az általunk annyira irigyelt Nyugaton ez mindennapos jelenség.

Másrészt – és ebben osztom a Népújság vezércikkírójának (nov. 17-i szám) véleményét – egy politikusnak bírnia kell az ilyenfajta gyûrôdéseket is.

Van azonban egy lényeges különbség a szónokló politikus és az utolsó sorban tiltakozók, bekiabálók között: elôbbinek gyakorlatilag korlátlan lehetôsége van véleményét elmondani, érvelni, magyarázni bizonyítványát, az átlagembernek ez a véleménynyilvánítás négyévente egyszer adatik meg! Ezek után nem biztos, hogy az a megoldás, hogy az ellenvélemény-nyilvánítókat intoleráns, nevetséges bunkónak nevezzük.

Elítélni persze lehet a tiltakozás ilyen módszereit, számon lehet kérni, hogy valaki milyen jogon üzenget Sepsiszentgyörgyrôl Budapestre, de próbáljunk visszaemlékezni, hogyan is kezdôdött az sajátos magyar–magyar párbeszéd? Úgy, hogy nagyjából két évvel ezelôtt, némely erdélyi vezetôk, az akkori és mostani magyarországi ellenzékre utalva kijelentették, hogy : "Ne jöjjenek ide emisszárok és komisszárok!", és ez sokszor elhangzott, az akkori választási kampányban! Nem akárkinek a szájából! A legkevesebb az, hogy ezek után sokan feljogosítva érzik magukat arra, hogy fütyöljenek, kiabáljanak, akkor, amikor nekik tetszô politikus szól az erdélyiekhez, vagy éppenséggel levélben kíván üzenni nekünk.

Úgy gondolom, itt nem bizonyos személyek ellen, még csak nem is valamelyik párt ellen tüntetnek, hanem az ellen a politika ellen, amit a jelenlegi kormány a határon túli magyarok kérdéskörében folytat, amibôl egyelôre csak ígéretek látszanak. Bár tudom, hogy az ominózus 2004. dec. 5-i népszavazás már lejárt lemez, de ezúttal ezt a kérdést is fel kell vetni: nem az a baj, hogy nem lettünk kettôs állampolgárok, (nyolcvan évig kibírtunk, ezután is megleszünk nélküle), hanem az a kampány sértett minket nagyon, amit akkor ellenünkben folytattak. Ellenünk hangolták, magyarán uszították az anyaország lakosságának nagy részét. Próbáljon mindenki emlékezni, milyen épületes megállapítások hangzottak el akkor az erdélyi magyarokkal kapcsolatban. A magyar szocialisták és szabaddemokraták akkori teljesítményét nehéz lesz "alulmúlni", és nehéz lesz elfelejteni. Valószínû ez a fô oka a mostani tiltakozásoknak.

Még egy kérdés: feltétlenül szükséges, hogy minden avatáson, ünnepségen a politikusoké legyen a fôszerep? Ezt annak ellenére kérdem, hogy tudom, az MKT sepsiszentgyörgyi fiókjának megalapítása a jelenlegi magyar kormány és az RMDSZ közös érdeme, azt sem vitatom, hogy március 15-e megünnepléséért érdekvédelmi szervezetünk tett a legtöbbet. Ez rendben van, de vegyük tudomásul, hogy bármilyen rendezvényen – legyen az nemzeti ünnep is – ahol politikusok a vezérszónokok, az óhatatlanul politikai megnyilvánulássá is válik, így nem csak a tetszésnyilvánítás történhet meg, hanem politikai indíttatású tiltakozás is bekövetkezhet.

Mintegy utóiratként: jómagam még sporteseményeken sem szoktam fütyölni, nemhogy máshol, így nekem is rosszul esik, ha kifütyölnek. 2004 ôszén úgy éreztem, hogy odaát engem is kifütyöltek. Mindnyájunkat, határon túli magyarokat.

Gábor Attila

A nevének kezdôbetûi mögött szerényen meghúzódó cikkíró minden valószínûség szerint ugyanarra az eszmefuttatásra emlékeztet, amely az én olvasmányaim között is szerepelt sok-sok évvel ezelôtt. Engedelmével pontosan megjelölöm a forrást és szó szerint idézem a náci propaganda egy szeletkéjének tulajdonított szöveget. Franz Kollmann A modern technika csodái címû, Budapesten 1937-ben kiadott könyvben (eredeti címe: Wunderwerke der Technik), Róna Árpád fômérnök fordítása szerint a következô fejtegetésre találtam: "A technika és a gazdasági élet közt fennálló természetes ellentét mindkettôre veszély jelent. Csak abban az esetben nyújt elônyt a gép az embernek, ha a befektetés költségei gazdaságilag indokoltak és a technika elônyei fôleg abban nyilvánulnak, hogy a termelést fokozzák és a költségeket csökkentsék. Mindazonáltal a gazdasági életben nagy pazarlás folyik, amint ezt a következô számadatok érdekesen igazolják.

Kezdjük a háztartással éspedig a háziasszonnyal, akinek kezén a népjövedelem nyolcvan százaléka megy keresztül. Itt már azt látjuk, hogy a tapasztalat szerint a burgonya hámozásánál a súly tíz százaléka veszendôbe megy: a 62,5 millió lakosú Németországban fejenként és naponként fél kilogramm fogyasztás és kilogrammonként húsz fillér burgonyaár mellett ez évente 230 millió veszteséget eredményez, ami megtakarítható volna, ha a burgonyát kizárólag héjában fôznék meg. A háztartások és a gazdaságok kiöntésre kerülô öblögetô vizében sok a zsiradék, itt aztán meglepô, hogy milyen tetemes veszteségek állnak elô. Pothoff szerint Berlinben naponként és fejenként 20 gramm zsír vész el ily módon: ha ezt a mennyiséget – ami természetesen nem engedhetô meg – általánosítjuk, a közelítô számításnál kilogrammonként két márka árát vesszük alapul, akkor az elôálló veszteség Németországban évenként 900 millió márka. Ebbe a kérdésbe a technika újabban már beavatkozott és a nagyvárosok határában derítôberendezéseket létesítettek, melyek a rothadt, iszapos anyagokból tüzelôanyagokat, trágyaanyagokat avagy halak eledelét állítják elô… Végül, mielôtt a "háztartás" területét elhagyjuk, felemlítjük a következô érdekes számítást: mekkora a háziasszony munkájának értéke és a technika eszközeivel milyen megtakarítás volna elérhetô? Meyer számításai szerint Németország tizenötmillió háziasszonyánál óránként – e megközelítô számításnak teljesen megfelelô – ötvenfilléres bért alapul véve, a háziasszonyok munkájának nemzetgazdasági értékét évente 22 milliárd márkára tehetjük… Ha minden egyes háziasszony munkájánál nyersanyagban, idôben és munkaerôben naponként csak 50 fillért megtakarítana, ez évenként már 2¾ milliárd megtakarítás lenne …

… legújabban a gôzerôtelepeken sikerült a fáradt gôzök kellô kihasználásával a tüzelôanyag energiájának 70 százalékát gazdaságilag hasznosítani. Általában kedvezô eredmények csakis úgy érhetôk el, ha a fáradt gôzöket és a hulladékanyagokat kellôen értékesíteni tudják. Például teljesen elhibázott eljárás a városok szemetét, hulladékait – melyek tisztán térbeli okból úgyis sok gondot okoznak – egyszerûen a hegyoldalra önteni. Jobban tetszik, ha azt elégetik, Zürichben ily módon naponta 300 tonnából tartósan 320 kilowattot termelnek. Öreg üveget és fémet is újból kell olvasztani, míg ellenben rongyok és öreg papírok a papírgyártás legfontosabb nyersanyagai közé tartoznak és a vágóhidak hulladékanyagai az enyvgyártásnál hasznosíthatók."

Személyes megjegyzésem, hogy legkevésbé a héjában megfôzött és egyszerûen megsózott burgonyát szeretem. A krumpli különben a tejjel-vajjal preparált pürétôl a pityókatortáig nehezen megszámlálható változatban elsôrangú élelem. De szôrszálhasogató, pihentagyú ökonómusok ne helyezzék a gazdasági meggondolást a kulináris élvezetek fölé olyan viszonyok között, amikor a konyha nyersanyaga helyi-hazai termék és mindenki által elérhetô áron beszerezhetô.

Ami a pazarlás más formáit illeti, a régi németországbeli fölvetések sajnos a mai Romániában is megállják a helyüket. Hogy csak egy példával éljek: a települések fáinak téli gallyazásából származó töméntelen mennyiségû tüzelôanyagot energetikai technológia hiányára hivatkozva egyszerûen a szeméttelepre hordják, ahelyett, hogy átadnák a rászorulóknak.

László György

Szeretnék mindenkit figyelmeztetni, aki magánházban lakik, gázfûtése van és még nem szereltek neki "modern" gázórát és szabályozót, olyat, amibe mindenki belebotlik, aki az utcán jár, és ami többek között a házának elcsúfítására, az életének megnyomorítására szolgál.

Engem nem figyelmeztetett senki, hogy ha a gázórát kiszerelik a ház elé és új szabályozót tesznek, akkor a gáz nyomása (fûtôértéke is) legkevesebb a felére csökken, nem mûködik többé semmi rendesen. A csempekályhában alig pislog a gáz, az autogejzír alig kapcsol be, maximumra állítva is a víz langyos, a fôzés négyszer annyi idôbe telik, mint eddig (és kint még csak -3 C van, nem -25 C).

A reklamálásokra telefonon és írásban azt válaszolják, "így kell legyen", "ezek az új rendelkezések", "Ha nem tetszik, lekapcsolnak a rendszerrôl."! Persze, a gázszámlákat jó áron idejében mindig kifizetem.

Én úgy szeretem, ha van szabályozó, az mûködjön is, a kicsi fokozattól a nagyig, hogy én dönthessem el, mikor legyen meleg. Német pontosság szerint!

Arról, hogyan néznek ki házaink össze-vissza csövezve, még lehetne beszélni.

Mihály Irén, Marosvásárhely

(folytatás)

Magyarbükköst elhagyva, Ózd-pataka bal oldali mellékvölgyében találjuk a nagyrészt románok lakta Lándor (románul Nandra) falut, amely a 14. században Nándurlaka, a 15. században Lándorlaka, egyes helyeken pedig Nándor néven fordul elô. Ez a falucska Ózd pataka falvainak a legkisebbje, de ugyanakkor a kollektivizálás idejéig a völgy leggazdagabb falva volt. A falucskának nem voltak udvarházai. A két világháború között gazdag román családok lakták a falut, cséplôgépekkel, vetôgépekkel, pálinkafôzô kazánokkal rendelkezett az itt lakó románság, szemben Gambuccal, amely szegény román falu volt és maradt. Sajnos, ma már Lándor sem mondható gazdagnak, mert a kollektivizálás után a gazdag román családok lassan eltávoztak a faluból, és helyüket a roma családok foglalták el. Visszatérve a fôvölgybe, a jobb oldali magaslatán a református magyarok által lakott Istvánházát találjuk. A falu minden bizonnyal az Istwánházi családtól örökölte nevét. Az Istwánházi családról a 14. századig felmenô adatok léteznek, melyek a település akkori létére utalnak. Orbán Balázs a Székelyföld leírása címû munkájában megemlíti, hogy a település szépen fekvô templomának ajtója fölött az 1634-es év olvasható, ami építésének idejét jelöli. Említésre kerül egy sokkal becsesebb mûemlék Istvánházáról, egy régi harang, melyrôl azt mondja a hagyomány, hogy Cintos falu tájékán találták a földben. A szent emlékeken kívül harci emlékeket is talált Orbán Balázs. A falu feletti oldalban, a Szilfáknál sajátos, szabályszerûen elhelyezett dombokat, árkokat lelt, földerôd lehetett. A hagyomány szerint táborhely volt és véres harcok folyhattak lent a völgyben, ahol néhány öl magasságú tumulus alá vannak eltemetve a harcok áldozatai. Hogy a fent említett dombok, tumulusok nem a természet mûvei, hanem harci emlékek, a területmûvelés során felszínre került fegyvertöredékek is igazolták. Istvánháza közigazgatásilag Lándor, Ózd, Bükkös és Gambuc falvakkal együtt alkotta Bükkös községet. Mivel e község lakossága többségében magyar, az új Ceausescu-féle adminisztratív területi felosztás alkalmával Istvánházát a románok által lakott Cintoshoz csatolták és a gyerekeket is a cintosi román iskolába járatták negyedik osztály után. Ez a helyzet manapság is maradt. A falu lakosságának régebb és manapság is a mezôgazdaság és az állattenyésztés a fô tevékenysége. A fiatalság egy része 10-12 km távolságra, Marosludasra jár dolgozni.

Horváth András nyugalmazott mérnök

A marosvásárhelyi újságolvasók elôtt már jól ismert a Magányosok Klubja, de hogy ennek a közösségnek van egy figyelemreméltó vegyes kórusa, melyet éppenséggel a klub alapítója, Kopacz Imola vezényel, az a meggyesfalvi református egyházkerület templomában igazolódott be. Napjainkban igen jellemzô a kapcsolatteremtés. Kisebb és nagyobb csapatok nyújtanak egymásnak baráti kezet. Talán az elmagányosodás elleni spontán küzdelem ez, talán sóvárgás a szeretetre, a mások megismerésére és elfogadására. Ilyen és ehhez hasonló indítékok közelítették egymáshoz a meggyesfalvi egyházkerület híveit és a klub tagjait. Orbán Dezsô tiszteletes klubunk meghívottjaként több ízben lelket melengetô szép szavakkal szólt hozzánk, s mi válaszképpen énekeltük el kis templomában a "Boldog asszony anyánkat", az "Ó, én édes jó Istenemet" és más szép magyar dalokat. Sikereink biztosítéka, hogy ez a közösség a karácsonyi ünnepre is visszavár és mi örömmel megyünk. Mivel a kórustagok különbözô felekezetekhez tartoznak, úgy gondoljuk, hogy ezzel fejet hajtottunk az ökumenizmus elvei elôtt is, ahogy ezt Kopacz Imola rövid beköszöntô beszédében is kifejtette. Jólesik hallani a vigasztaló igét. Lélekben megerôsödve távoztunk, Orbán tiszteletes szavai elkísértek: Jézus megígérte "Én veletek vagyok a világ végezetéig".

Radványi Hajnal

Elôre szeretném bocsátani, hogy nem zavar a rendfenntartók megszaporodása. Bármilyen színû ruhában vannak. De sajnos, nem tudják megakadályozni a virágzó "zseb-tolvajipart". Az ócskapiacról beszélek, ahol nincs olyan vasárnap, hogy síró-zokogó kárvallottat ne látnánk. Tudom, hogy elôvigyázatosnak kell lenni. Amíg a feketeruhás közegek, az árusok vámcéduláit vizsgálják és azt mérik, mekkora területen árulnak, addig a hátuk mögött két-három zsebtolvaj vígan "dolgozik". A bandát mi, árusok, akik minden vasárnap ott vagyunk, nagyon jól ismerjük. Az egyenruhások mégis azt mondják, nem tudják tetten érni ôket. Érdekes! Nekem 1001 ötletem van!

Nem tudom elfelejteni azt a nôt, aki fel-alá rohanva könyörgött, hogy legalább az iratait adják vissza. A jelenetet tehetetlenül nézték a feketeruhás ôreink, akiket mellesleg közpénzbôl tisztességesen megfizetnek.

Csakugyan egy épkézláb ötletük sincs az illetékeseknek?

M. K., Marosvásárhely

A rovatban közölt levelek tartalmáért, a tényállítások hitelességéért a szerzôk felelôsek. Elektronikus postán is fogadjuk leveleiket. Címünk: nepujsag@e- nepujsag.ro

Múlt vasárnap az orvosi, gyógyszerészeti és fogorvosi egyetemet végzettek az ország öt egyetemi központjában (Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Bukarestben, Craiován és Temesváron) megrendezett rezidensvizsgán tesztelhették az elmúlt években szerzett tudásukat.

A Marosvásárhelyen lebonyolított gyógyszerészeti rezidensvizsgán a meghirdetett harminc helyre negyvenheten jelentkeztek, közülük hárman helybéliek voltak – tudtuk meg Maria Dogaru egyetemi tanártól, a gyógyszerészeti kar dékánjától, aki egyben a szervezôbizottság elnöki tisztét is betöltötte. Elmondta, hogy az elôzô évekhez képest jelentôs mértékben csökkent a jelentkezôk száma, ami fôként annak tudható be, hogy az Európai Unióban bármelyik végzett gyógyszerész nyithat gyógyszertárt.

A harmadik alkalommal megrendezett rezidensvizsga eredményei jóval a 9.50-es maximális pontszám alattiak (a legmagasabb hetesen felüli), ami egyben a tesztek nehézségét is bizonyítja. A vizsgára való felkészülés teljes odaadást igényelt, mivel a diákoknak harmadéven (biokémia, farmakognózia), negyedéven (farmakológia, toxikológia, gyógyszerészeti technológia) és ötödéven (a vonatkozó törvények, szabályok) leadott anyagot kellett átismételniük és újratanulniuk. A bibliográfiát májusban a Viata medicala címû lapban tették közzé és novemberig összesen tizenhárom könyvet – melybôl kilenc egyenként több mint ezer oldal – tanulmányoztak a jelentkezôk.

A szakértôi (12) és a technikai bizottság tagjait (6) Maria Dogaru elnök választotta ki, aki mindvégig arra törekedett, hogy a legjobb szakemberekkel – magyar és román tanerôk vegyesen – dolgozzon együtt. November 16- án délelôtt 11 órától, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal vendégházában, szigorú felügyelet alatt, zárt ajtók mögött dolgozták ki a tételeket és a 200 kérdést, szakterületekre osztva, két- három ember szerkesztette meg. A nehéz, embert próbáló munka befejeztével többször is újraolvasták a tételeket, miközben leellenôrizték, hogy ne csak szakmailag, hanem logikailag és nyelvtanilag is helyes legyen.

Erre figyelt fel egy bukaresti és egy kolozsvári vizsgázó is, akik egyöntetûen elmondták: "nehéz teszt volt, de logikailag jól felépített és egyértelmû kérdésekkel."

A vizsga sikerességét mégis az a tény bizonyítja a legjobban, hogy hétfô délután négy óráig egyetlen fellebbezés sem érkezett (bármilyen tapasztalt rendellenességet eddig az idôpontig lehetett jelezni), holott a többi vizsgáztató központban az ellenkezôjére volt példa.

Maria Dogaru köszönetét fejezte ki kollégáinak a közös erôfeszítésért, a vizsga sikerességéért, amely nem valósulhatott volna meg a hozzájárulásuk nélkül. Kiemelte, hogy az "összezárt idôszak" alatt és a vizsga idején mindenki rendkívülien viselkedett, az elmúlt évekhez hasonlóan idén is kölcsönösen támogatták egymást.

November 16-án került sor a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Kis-Küküllô és Nyárád menti körzetének tisztújító gyûlésére.

Tôkés András megyei RMPSZ-elnök elmondta, hogy a szakmai feladatát eddig jól ellátó, a támogatások érdekében lavírozó politikát folytató RMPSZ most új helyzet elôtt áll. A pedagógustársadalom szétesôben van, akárcsak maga a romániai magyar társadalom. Ha az RMPSZ mozgósítani akarja a közösségben rejlô tartalékokat, akkor váltani kell. Ezért készül a Maros megyei RMPSZ új vezetôséget választani, ami nem jelenti azt, hogy a lemondó vezetôk félreállnak a munkától.

Geréb Éva, a Teleki Oktatási Központ programszervezôje az intézmény elmúlt négy évének tevékenységérôl számolt be, kiemelve, hogy az itt zajló képzések államilag engedélyezettek, de nem akkreditáltak, annak ellenére, hogy az oktatás színvonala az európai normáknak megfelelô.

Magyarosi Erzsébet, az erdôszent-györgyi iskolák igazgatónôje arra hívta fel a figyelmet, hogy nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a testvértelepülésekkel való kapcsolat ápolására. Hozzászólásában hangsúlyozta a várható decentralizáció elônyeit.

Felmerült a Nyárád és Küküllô menti iskolák levelezôlistájának létrehozása és az oktatási intézményvezetôk klubjának havi rendszerességgel ismétlôdô megszervezése, ahol a lényegesen fontos információcsere mellett a hatékony munkához elengedhetetlenül szükséges elôadásokon vehetnek részt az igazgatók.

Az egybegyûltek egyöntetûen választották meg Fülöp Juditot, a Szovátai 1-es Sz. Óvoda igazgatónôjét a Kis-Küküllô és Nyárád menti körzet RMPSZ-elnökévé.

Csütörtöki kimenô

M.Vásárhelyen Kossuth Lajost törvényszék elé állították a Mars-lakájok. (Mars a hadak istene, ha nem tudnád.) Ami nem sikerült Haynaunak és más véreskezû diktátornak százötven éve, az sikerül az agg-regátoroknak, a vastagbôrû aligátoroknak. A város akaratával szembecsörtetve.

Kossuth Lajossal folyton olyanok pörlekednek, akik a magyar államférfi emberi és politikusi nagysága mellett nem tudnak mit kezdeni önnön kicsinységükkel. Háládatlanok, hiszen Kossuth kezdeményezte a jobbágyok felszabadítását, azokét a jobbágyokét, akik a regenerálisok ôsei is voltak. Ha igaz az, hogy az afféle elnyomottak mind a veteránôsök, míg az elnyomók a máig dölyfös szittyák elôdei valának.

Kossuth Lajosnak azért kell bíróság elôtt állnia, azért tagadja meg tôle a független bíróság az utcanévhez való jogot, mert az aggastyánok valamikori felmenôi, Kossuth kortársai 1848–49-ben nem a Világszabadság oldalán keresték szabadságukat. Önmagukkal ellentmondásba keveredve másokat, Kossuthot és Petôfit, az aradi 13-akat teszik bûnbakká. Rákötözik ôseik minden ballépését, a forradalmi széthúzás átkát.

Csakhogy ez a bûnbak sehogy sem akar a pusztába kirohanni. Ez a bûnbak a bûnös magyarokkal együtt folyton visszatér, folyton át akarja szakítani az elhallgattatás, a történelmi hamisítások falát. Olykor sikerül betörnie, de menten akadnak agg váteszek és kimarjult térdû fôtörzsek, akik rögtön tömködnek, temetnek. És védôügyvédek, akiknek halvány lila ibolyájuk sincs a históriáról. Minek? Elég a gyalázkodás.

Úgy tûnik, a bíróságot nem is zavarja, hogy ismeretei a honi történelemrôl enyhén szólva felemásak. Ha már Kossuth Lajost az ítélôszék elé citálták – az utókor ítélôszéke ugyanis mindenütt Európában jelest adott neki, kitünteti, elismeri érdemeit, csak itt a bérces ôsi Lupidávában, ahol rettegnek az igazságtól, csak itt marasztalják el folyton –, nos, ha csak itt nincs mentség arra, hogy élt egyáltalán, hogy anya szülte s emberül élt a szabadságért, nemzeti célokért, miért nem kérdezett meg a törvény bírája egy szakembert, egy függetlent, nem vásárhelyit, nem elfogultat, nem saját árnyékától rettegôt, a tömeghülyeség uszályába keveredett szegény flótást?

Talán azért oly pimaszok és rombolóan duhajok Pozsonyban, Vásárhelyen, Bukarestben a környezôk, mert az Európai Unió kisebbségvédelmi elképzelései hihetetlenül naivak és erélytelenek. Mert érzik, ahol nincsenek kodifikált európai kollektív jogok, ott nincs kollektív szabadság, ott vígan csörtet az asszimiláló Mars-lakó. De lehet, hogy már csak utóvéd harcát vívja. Bár így lenne...

A marosvásárhelyi Népi Egyetem keretében mûködô néprajzi tanfolyam az egyedüli az országban, ahol a magyar néprajzzal és népmûvészettel ismerkedhetnek meg az érdeklôdôk és amelynek elvégzésekor külföldön is elismert oklevelet szerezhetnek a hallgatók. Kiknek is szól e tanfolyam, kik látogatják és mi ennek a haszna? – kérdeztük Asztalos Enikô tanárnôt, aki tizenhárom éve vezeti a tanfolyamot.

– Leginkább pedagógusok jelentkeznek a tanfolyamra, ugyanis az ismereteket, amit itt szereznek, tovább tudják adni tanítványaiknak és a szerzett oklevéllel választott tantárgyként is taníthatják, hogyha az iskolákban a szülôk igénylik ezt. Míg a pedagógusoknak hasznos, azoknak, akik iparmûvészettel foglalkoznak, szükséges az itt szerzett oklevél, ugyanis ennek birtokában kiállíthatják és árusíthatják alkotásaikat. De akadnak olyanok is, akik csupán általános mûveltségüket szeretnék bôvíteni. Az EU-ba lépéssel várhatóan komolyabban veszik majd az ipari engedélyek kibocsátását, így több személynek lehet majd szüksége az oklevélre – tájékoztatott a tanárnô. Véleménye szerint külföldön nagyobb elismerésnek örvend a magyar nép történetét, kultúráját oktató kurzus, ugyanis idén a budapesti Magyar Néprajzi Múzeum pályázatán a tanfolyam diákjai etnográfiai gyûjtéseikkel több díjat is elnyertek. A diákok az ország különbözô pontjairól érkeznek, jelenleg 14 hallgató látogatja hetente egyszer a tanfolyamot, többek között Havadtôrôl, Bonyháról, Erdôszentgyörgyrôl, Kôhalomról.

Miért éri meg nem kis távolságot megtenni hetente egyszer? – tettük fel a kérdést a tanfolyam résztvevôinek. Jánosi Ördög Enikô Székelykakasdon lakik és a foglalkozása muzeológus. "Az egyetemet román nyelven végeztem, így magyar néprajzot egyáltalán nem tanultam, itt fôleg az ôsmagyar kultúráról szeretnék többet megtudni". Saját ismereteinek bôvítése mellett jelentôs szempont, hogy a kurzuson szerzett ismereteket átadhatja majd gyerekeinek, mivel az iskolában a magyarság kultúrájának oktatása igen hiányos – tette hozzá. Albert Olga marosvásárhelyi betegnyugdíjas érdeklôdik a régi dolgok iránt, különféle tárgyakat gyûjt, melyeket szeretne majd értékesíteni. A tanfolyam ötlete akkor született, amikor préselt virágból készített képeslapjait be akarta adni a város egyik mûvészeti szaküzletébe, ahol közölték vele, szükséges a diploma. E nélkül nem tudta értékesíteni tárgyait, ezért úgy döntött, megszerzi azt. Farkas Levente a Hargita megyei Szentegyházáról utazik hetente egyszer Marosvásárhelyre. Asztalosként dolgozik és saját általános mûveltsége, a magyarság története iránti érdeklôdése késztette arra, hogy beiratkozzon a tanfolyamra, ugyanis ez az, amit lehetôségek hiányában az iskolában nem lehet megtanulni – közölte a hallgató.

Tárca

Áll az öregember a fürdôszobában, a nyitott ablakot bámulja, mosolyog. Jaj, papa, nem az, amire maga gondol, szégyelli el magát a fiatalasszony. Kozmetikus lakik ott, és idônként epilál, tetszik tudni.

(Már nehogy a szôrtelenítést összetévesszük a disznóvágással.)

Pedig olyan a szaga, csak ez itt, városon kicsit más, motyogja az öregember. Egy frászt más, papa, ez maga a tömény utálat, ósvicc, papa. Móthózen, nem egyéb.

Szólt talán a házbizalminak, vagy mi. Hiába lesi, nem érzi a perzselés fölséges illatát a fürdôszobában. Egyszer talán mégis, mikor ezek nincsenek itthon. Ám inkább a lópatkolás bûzéhez hasonlít. Undor fogja el.

A csôrendszert figyeli, hogy talán valami szivárgás. Csöppnyi vér. Fokhagymaszag. Mosott belek párája. Semmi.

Kismenye eljárt, utóbb derült ki, nem szociális munkára, hanem újgazdag nagyságához, takarítani. Kacsalábon forgó villa, fûnyírástól almaszedésig, lombsöpréstôl parkettavikszolásig mindent, mindent, még az udvari fürdômedencét is ô tisztította, sôt az ôszi eltevést is rábízta a doamna, sok zakuszkát evett az öregember. A fia is eljárt valahová, azt mondta, órabéres munkára, neki még mindig fúj a gyár, a munkást nem lehet elintézni azzal, hogy diszponibilizáljuk, aztán mars a koporsóba, a munkás mindég talál magának elvégeznivalót, ez hatkor pattant, borotválkozott, úgy tett, mintha reggelizne, de csak kávézott, vette a tízórátlan válltáskát, és szevasztok. Érezte az öregember, mert mindig kirakta ruháit az erkélyre, hogy kocsmákban lôdörög, igazából nem is iszik, támasztja a füstöt a többi ilyen sóherral, tépik a szájukat meccsrôl, politikáról, pártokról és Európáról, aztán hazajönnek, fáradtan a nagy semmitôl.

Az öregember retteg. Te fiam, mondta ennek. Láttam a tévében, januártól nem lehet rendesbôl disznót vágni.

Saztán, papa, saztán. Saztán miazisten, vágunk megint, ahogy eddig is vágtunk. Hámiazhogyeurópa. A gané gané marad, a luksz luksz. Kinek volt, lesz; kinek nincs, minek.

Az igaz. Neked meg minek. Ennyire kint voltak ôk ketten a vízbôl.

Akkor kapta ajándékba a maroktelefont, nyomogatott rajta ezt-azt, s hát elfogyott a pulzus vagy mi. Kisebbik fia vette, ideges lett, csütörtökön szokta hívni Apát, neki nem papa volt, ugye, és nyemá szpicská a mobil.

Ez a gyerek módos, cégautó a segge alatt, feszt furikázik, étteremben kajál satöb. Mindenre azt mondja. Felugrott a lifttel, mi van, Apa, hívlak, néma vagy. Mi van?

Hát az, hogy nem megy a bütyöktelefon. Ja, csak ennyi? Megoldjuk, satöb. Hagyok cetlit ezeknek a ratáltaknak, járunk egyet. Mondd meg, hová.

Hát hová nem? Mióta nem jártam ki a házból, fiam. Egyszer elindultam a nyugdíjosztályra, az éppen elköltözött, hát nem ott felejtem az iratcsomót a réginek a helyén? Ott már egy másik iroda mûködik. El én az új székhelyre, s nincs meg a doszár. Megyek vissza a régire, kaparom a pénztárcám, hogy igazoljam magam, na, megvan a doszár, nincs meg a tárca, mert azt meg az új helyen hagytam... S egész nap így kóvályogtam, végül azt sem tudtam, mit keresek... Valami lebzselô kamarások felvették, este mutatják, amint szegény fejem ott bolyong a bürök ráncigálás útvesztôiben. És látják az esti híradóban ezek... "Jaj, begolyóztál, papa!" Mekkora szégyen. Mit szól a ház. Mit mond a patron... (A jóistenrôl nem is beszélve.)

Azóta zárnak. Vigyél haza innen, fiam. Érzem a dér csípését a szívemen. Napok óta itt a fanyar füst illata az orromban. Álmomban disznófület rágcsálok, mint gyermekkoromban.

Vágjunk disznót, mint régen. Mikor még élt az anyátok is...

Mehetünk, Apa. Elôbb feltöltetjük a mobilodat. Satöb.

Így na. Mit szólsz a járgányhoz? Érzed, hogy százzal megyünk?

Haza vigyél, fiam! Oda megyünk, Apa. A késeket megfentétek? Meg, Apa. A szalma elô van készítve? Elô, Apa. A pálinkát megkészítetted? Olyan, mint az eleven tûz, Apa. Hát a fogók ? Szóltatok idejében? Szóltunk, Apa. A bajonétom elé van? Annak príma a vércsatornája. Elé van, Apa.

Aztán komámék ott lesznek a toron? Ott, Apa, hiszen te hívtad meg személyesen. Akkor fohászkodjunk, s lássunk hozzá!

Aztán vigyázunk a lesipecsinél. Nem mindegy, honnan vágod. Szépen, finoman, ahogy tanítottalak.

Vigyázok, Apa. Ahogy tanítottál.

Ilyen tokányt nem eszik Ámerika sem.

Ilyent aztán Pilátus sem, Apa.

Huj, nye, hujj te. Hogy sivalkodik ez az ártány. Kéregeti az életét. Most meg átkozódik, mint vén koldus, ha nem adnak neki. Micsa' egy háta van! Legalább négyujjnyi a szalonnája. Hehe. Nem sajnáltam tôle sem a törökbúzát, sem a pityókát.

Robog velük a kocsi. Egy utolsó disznótor erejéig: vissza Európából.

Könnyharmat ül megbékélt arcára.

Behunyta a szemét.

Nem is nyitja fel többé.

Hazaérkezett.

Bajnokok Ligája

Sikerült kiharcolnia legalább az UEFA-kupában való folytatást a Steauának, egy minimálisan szükséges döntetlen révén a Dinamo Kijev elleni visszavágón. A formáját veszített bajnok azonban sokat köszönhet a cseh játékvezetôknek is, akik egy teljesen szabályos góltól fosztották meg a vendégeket les ürügyén. A kijeviek legjobb játékosa egyébként Florin Cernat volt, aki a Dinamo gólját szerezte, s ô volt a meg nem adott találat beadásának a szerzôje is. Túloldalt Olaroiu legénysége igen megkínlódott a döntetlenért, s szerencsére is szüksége volt, hogy ne kapjon ki saját pályáján. A Steaua zsinórban harmadszorra indulhat az európai kupák tavaszi folytatásán.

Az E-csoportban egyébként már csak a presztízsért és a pontokért járó pénzért folyik az utolsó fordulóban a küzdelem, hisz a rangsor már nem változhat.

Eredmények:

E-csoport: Steaua – Dinamo Kijev 1-1; Real Madrid – Olympique Lyon 2-2. A csoport állása: 1. Olympique 13 p. 2. Real 10 p. 3. Steaua 4 p. 4. Dinamo Kijev 1 p.

F-csoport: Celtic Glasgow – Manchester United 1-0; Benfica Lisszabon – FC Koppenhága 3-1. A csoport állása: 1. Manchester 9 p. 2. Celtic 9 p. 3. Benfica 7 p. 4. FC Koppenhága 4 p.

G-csoport: CSZKA Moszkva – FC Porto 0-2; Arsenal – Hamburger SV 3-1. A csoport állása: 1. FC Porto 10 p. 2. Arsenal 10 p. 3. CSZKA 8 p. 4. Hamburger SV 0 p.

H-csoport: Lille OSC – Anderlecht 2-2; AEK Athén – AC Milan 1-0. A csoport állása: 1. AC Milan 10 p. 2. AEK 7 p. 3. Lille 6 p. 4. Anderlecht 3 p.

Teremlabdarúgás

Vasárnapról hétfô délután 17 órára halasztották a marosvásárhelyi Izorep és a Siculum Csíkszereda közötti, a 2. liga 9. fordulója keretében rendezett teremlabdarúgó- találkozót. A mérkôzés elhalasztását a sportcsarnokban rendezett kiállítás indokolja. Jakab Zoltán és legénysége egy forduló szünet után (ami lehetôséget biztosított arra is, hogy az edzô és a csapatban szereplô három válogatott játékos Szlovákiában játsszon barátságos mérkôzéseket) kapcsolódik be újra a bajnokságba, zsinórban a hetedik gyôzelem megszerzése reményében, ugyanannyi találkozón.

A hallássérültek országos egyesülete és az egyesület marosvásárhelyi fiókja szervezésében vasárnap az Elektromaros tekepályán rendezik meg a hallássérült sportolók országos férfi tekebajnokságát. A versenyre vasárnap 9 órától kerül sor nyolc csapat (Brassó, Nagyszeben, Temesvár, Arad, Galac, Szatmárnémeti, Ploiesti és Marosvásárhely) részvételével.

A Marosvásárhely körzeti falusi labdarúgó- bajnokság II. csoportja kivételével befejezôdött a megyei szinten szervezett felnôtt labdarúgó- bajnokságok ôszi idénye. Az utolsó elmaradt találkozó lejátszása után a megyei bajnokság három csoportjában az alábbi rangsorok érvényesek a tavaszi folytatásig.

Eredmények a hét végén: megyei bajnokság, közép csoport, elmaradt mérkôzés: Csittszentiván – Koronka 0-4.

A Marosvásárhely körzeti falusi bajnokságban: II. csoport: Kebeleszentivány – Jedd 2-2 (megóvott mérkôzés); Szentgerice – Egrestô 3-2 (megóvott mérkôzés); Lôrincfalva – Nyárádremete nem érkezett be a jegyzôkönyv; Somosd – Cikmántor 6-3; Mak-falva – Teremiújfalu 4-1; Kibéd – Gyulakuta 5-2. Nyárádmagyarós állt. Az elôzô fordulóból: Cikmántor – Lôrincfalva 2-5.

A csoport állása: 1. Nyárádremete 28 p. 2. Egrestô 25 p. 3. Somosd 24 p. 4. Jedd 24 p.

A bencés rendi szerzetesek jelmondata, az Ora et labora – Imádkozzál és dolgozzál! üzenetének megfontolása helyett ma legtöbbünk élete a munka, a pénzkeresés, a mindennapi kenyér biztosítása körül forog. Nincs egyensúly a lelki élet, a szellemi és fizikai munka között. Egyszerû hétköznappá minôsítjük vissza vasárnapjainkat azzal, hogy aznap végezzük el az egész héten felhalmozódott házimunkánkat, akkor pihenjük ki a taposómalomban szerzett fáradtságot. Vásárlással, tévézéssel, kocsmázással próbáljuk eltölteni az idôt, betölteni a lelki ûrt. Az imádságot csak akkor kapjuk elô, amikor nagy bajban vagyunk, s segítségre lenne szükségünk. Leginkább kérni szoktunk: egészséget, békességet, jobb munkahelyet. A bencések jelszava az egyensúly szükségességére hívja fel figyelmünket. Ha csak dolgozunk, olyanok vagyunk, mint az az evezôs, aki a csónakban ülve mindig csak az egyik evezôlapátot használja. Hiába szeretne elôre haladni, körbe-körbe forog. Mindkét evezôre, az imádságra és a munkára is szükségünk van ahhoz, hogy a mozgásképtelenség, a fásultság, a rutin bilincsébôl kiszabadulva elôre tudjunk lépni, teljes életet tudjunk élni.

Az útnak indított új mellékletünkben, a Népújság egyházi oldalában olyan imádságos életu embereket szeretnénk bemutatni, akik nemcsak szavakkal, hanem munkájukkal, életükkel is szolgálnak. Istennek és embertársaiknak.

Figyelemmel kísérjük, hogy az ora et labora regula, amelyet egykor kolostorok falai között próbáltak megélni bencés szerzetesek, hogyan válik ma hívô emberek és közösségek életrendjévé.

Baricz Lajos

Az adventi félhomályban

pislákoló gyertya ég.

Nem látni a bûn ködétôl,

de már dereng fenn az ég.

Megvalósul, amit mondott

az atyáknak rég az Úr:

bûnbe esett népe fölött

ô lesz újra majd az úr,

elküldi az ô szent Fiát,

aki Szûztôl születik.

Benne köztünk lesz az Isten,

és Jézusnak nevezik.

Még adventi félhomály van,

de növekszik már a fény,

Felragyog majd Fénylô Napunk

szent karácsony éjjelén.

Ha valaki felkeresi a Maros és Beszterce megye határában levô, jelenleg 54 lelket számláló lúdvégi református gyülekezetet és arról érdeklôdik, hogy kit keressen, ha látni szeretné a templomot, akkor válaszként Kupás Sámuel nevét említik. Hiszen a 77 éves Samu bácsi rövid megszakítással közel negyven éve kurátora, harangozója, idônként kántora a gyülekezetnek. A templom kulcsának is ô az ôre. Az sem idegen tôle, hogy istentiszteletet tartson, s amikor még voltak gyerekek, akkor karácsonyi mûsort is betanított. Amióta kurátor, legalább 15 lelkipásztor szolgált a gyülekezetben.

– Mivel kicsi a lúdvégi református egyházközség, a lelkészek jöttek, pár évet maradtak, volt olyan, aki itt is lakott, de legtöbben csak beszolgáltak, s aztán elmentek – mondja, s magához veszi a templom kulcsát, hogy körbekalauzoljon. A rendbe tett református templom büszkén fogadja a településre érkezôket, két oldalán lakik a maréknyi református család. Jelenleg kéthetente van istentisztelet, a kis létszám ellenére még mindig önálló gyülekezet a lúdvégi. – Amikor 1969-ben az akkori esperes leányegyházzá akarta visszaminôsíteni az akkor 120 lelket számláló lúdvégi református anyaegyházközséget, mi harcoltunk az önállóság megôrzéséért. Az esperes azt mondta kevesen vagyunk, ezért nem ad lelkészt. Akkor én mint a gyülekezet kurátora közgyûlést hívtam össze, s megbízásukból másnap egy presbiterrel felutaztam Kolozsvárra, a püspökségre. Már ment le a nap, amikor megérkeztünk, s megtaláltuk az épületet. Egy jól öltözött, kalapos úr és felesége jött ki a püspökség kapuján. Látták, hogy vidékrôl jöttünk, így az úr megkérdezte, mi járatban vagyunk. Elmondtuk, hogy Lúdvégrôl jöttünk és a püspök úrral akarunk beszélni. Akkor ô azt mondta a feleségének, hogy az esti séta ezúttal elmarad. Nagy Gyula püspök úr volt, akinek az esperesi hivatalból már jelentették, hogy jövünk. A fôtiszteletû úr beleegyezett, hogy Lúdvég maradjon anyaegyházközség. Azt ígérte nekünk, hogy az akkori csekelaki lelkészt elküldi hozzánk, s ha neki tetszik Lúdvég, akkor kihelyezi oda szolgálni. Így sikerült megôriznünk önállóságunkat – meséli Samu bácsi, miközben a fénykép kedvéért megfogja a harangok kötelét. A toronyból rálátni a templom elôtti kis térre, a padokra, ahova tavasztól ôszig istentiszteletek után leülnek beszélgetni a hívek. Egyik felére a férfiak, másikra az asszonyok, régi szokás szerint. Általában 15-20-an, de olyan alkalom is volt, van, amikor csak öten hallják meg a harangok hívó hangját. A kurátor a templomban folytatja: – Volt olyan idôszak, amikor nem tudott kijönni a beszolgáló lelkész. Ilyenkor én olvastam fel a Bibliából. Valaki jelentette az esperes úrnak, hogy én igei szolgálatot végeztem, s ô felelôsségre vont. Megkérdezte, hogy mit olvastam és mit énekeltünk. Megmondtam neki, s hozzátettem, hogy ha úgy gondolja, hogy rosszul tettem, akkor vegye el a fizetésem. Milyen fizetését? – kérdezte ô, hiszen nem volt fizetésem. Három évvel ezelôtt is, amikor a lelkészek Magyarországon prédikáltak, a tiszteletes úr kiírta, hogy mit mondjak, és én az úrasztalától vezettem az istentiszteletet. Amikor voltak vallásórára járó gyerekek, akkor a szülôk kérésére karácsonyi verseket is osztottam ki és betanítottam a mûsort. Nem akartuk, hogy a gyerekek szereplése nélkül teljen el az ünnep. Ha a tiszteletes úr megkért, megkezdtem az énekeket is az istentiszteleten. Mindig azt a feladatot láttam el, amire szükség volt – zárja beszámolóját Kupás Samu, a lúdvégi egyház mindenese.

"Ti magatok is, mint élô kövek, épüljetek föl lelki házzá" – olvasható az idén márciusban alakult marosvásárhelyi kövesdombi unitárius gyülekezet meghívóján. December 2-án felszentelik az immár hét éve épülô kövesdombi templom fôhajóját és beiktatják megválasztott lelkészüket, Kecskés Csabát. Látogatásunkkor, az igencsak hûvös idô ellenére közel egy tucat idôs és középkorú személy dolgozott az új, kövesdombi templomban, a cementen térdelve illesztették egymáshoz a parkettadarabokat. Kecskés Csabával ezúttal nem a templom, hanem a lelki ház építésérôl, a gyülekezet, a közösség kialakításáról beszélgettünk.

– A Bolyai téri unitárius egyházközség közel négyezer unitáriust tart számon a városban és a peremtelepüléseken. Az új gyülekezet megalakulásakor testvériesen kettéosztottuk a gyülekezetet, hozzánk kerültek a kövesdombiak, a Tudor negyedbeliek egy része, az Egyesülés negyedbeliek, valamint a szórványban, vagyis Maroskeresztúron, Marosszentki- rályon, Marosszentannán, Nyárádtôn és Udvarfalván levô unitáriusok. Szám szerint 1800-an. A templomot közösen építettük, sok minden közmunkával készült el.

– Miért volt szükség a nagy unitárius gyülekezet kettéosztására?

– Fôként azért, hogy jobban tudjuk pásztorálni, gondozni a híveket. Örömmel tapasztaltam, hogy amióta itt, az új templomban tartunk istentiszteletet, vallásórát, olyanok is eljönnek, akik eddig nagyon ritkán vagy egyáltalán nem. A szülôk inkább elhozzák, elküldik gyerekeiket, különösen a környékrôl. Vasárnaponként átlagban százan vagyunk, én ezzel a számmal elégedett vagyok. Igaz, hogy az 1800-ból lehetnénk ötszázan is. Egyelôre fôként középkorúak és idôsek járnak templomba. Remélem, hogy sikerül megszólítani, ide vonzani a fiatalokat is.

– Közel kétezer személyt nehéz egy fedél alá hozni, megismerni, közösséggé formálni.

– Tíz éve szolgálok már Marosvásárhelyen, és ez idô alatt az unitárius családok nagy többségét meglátogattam. Nagyon fontosnak tartom a személyes kapcsolatok kialakítását, hiszen csak így lehet felmérni, hogy kinek mire van szüksége, kit hogyan lehet megszólítani. A templomépítés idôigényes, emiatt jelenleg nincs lehetôségem családlátogatásra, így megpróbáljuk körzetekre osztani a várost, hogy a keblitanács tagjai keressék fel, ismerjék meg a gyülekezet tagjait. Ugyanakkor hosszú távon szeretném bevezetni, hogy év elején a segédlelkésszel felkeressük a családokat és megáldjuk a házakat. Az Egyesülés negyedbeli közel 300 unitárius számára havonta egyszer tartok istentiszteletet a református gyülekezethez tartozó Juhász András gyülekezeti teremben. Az volt a cél, hogy lakhelyükhöz közel legyen az istentisztelet. Sajnos, kevesen használják ki ezt a lehetôséget.

– December 2-án részleges templomszentelés lesz, de az építkezésnek közel sincs vége.

– Dr. Szabó Árpád fôtiszteletû püspök kérésére szenteljük fel a templomhajót. A püspök úr fontosnak tartotta, hogy ha szolgálatokat végzünk a templomban, akkor az épület legyen megáldva. A munkálatokat a fent említett idôpontig nem tudjuk teljesen befejezni, az emeleten vendégszobákat alakítunk ki, az alagsorban levô nagytermet közösségi célokra szeretnénk kihasználni. A templomszentelésen megnyitjuk Kedei Zoltán festômûvész kiállítását. Azt szeretnénk, hogy a Bolyai téri unitárius templomhoz és tanácsteremhez hasonlóan itt, a Kövesdombon is kulturális, mûvelôdési központ legyen.

A 2005. évi 196-os számú törvényerejû sürgôsségi kormányrendelet és az ezt elfogadó 2006. évi 105-ös számú törvény írja elô azoknak a környezetrontó tevékenységeknek a listáját, amelyek ellensúlyozására az érintett vállalkozások (fizikai személyek) kötelesek illetéket (hozzájárulást) fizetni a Környezetvédelmi Alap pénztárába. A Hivatalos Közlöny 2006. évi június 12-i és június 14-i 504. és 516. számában jelentek meg a környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter rendeletei, melyek elôírják a Környezetvédelmi Alapnak járó hozzájárulások és illetékek kiszámításának módszertanát, valamint, hogy hogyan kell kiállítani és benyújtani ezen kötelezettségeket tartalmazó nyilatkozatot. A szabályozás szerint környezetrontónak számítanak és illeték befizetésére köteleznek az alábbi tevékenységek:

a. Jogi és természetes személyeknek vasat és vasat nem tartalmazó fémhulladék eladásából származó jövedelmük 3 százalékát kell befizetniük a Környezetvédelmi Alapba. Ezeket az összegeket a fémhulladékot begyûjtô és/vagy értékesítô, erre a tevékenységre feljogosított vállalkozásoknak