LVIII. évfolyam 263. (16444.) sz.

2006. november 10., péntek

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 51 RNCB 3600000002490018 – euró; RO 24 RNCB 3600000002490019 – dollár bankszámlaszámra. E-mail címünk nepujsag@e- nepujsag.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: nepujsag@e-nepujsag.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

A hirdetések egységes tarifája 150 Ft/szó, 200 Ft/cm2, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Aktuális

"Törvényes" diszkrimináció?

Mózes Edith

Miután a tanárok az idei tanév befagyasztásával fenyegetôznek, ha a kormány nem tartja be a tavalyi szerzôdésben felvállalt béremelési kötelezettségeit, újabb botrány robbant ki, ezúttal a közalkalmazottaknak a 2007-es költségvetésbe foglalt vakációs prémiumai miatt. Az ok, hogy szakszervezetek által kialkudott béreknek is csak egy részét kapják meg, a tanügyi kádereknek nem jár a vakációs prémium sem. Ugyanis, magyarázza a kormány, a tanárok státusáról szóló törvényben ilyen elôírás nem szerepel. Ezzel szemben a jövô évi költségvetés "zsíros" vakációs prémiumokkal honorál más közalkalmazottakat: például a kormánytisztviselôket. A törvény értelmében 230 ezer közalkalmazott kap átlagban 11 millió régi lej értékû vakációs prémiumot: az államelnöki hivatal alkalmazottai 16 milliót, a parlamenti tisztviselôk 12 és 14 millió között és így tovább A versenyhivatal 301 alkalmazottja, tessék megkapaszkodni, koponyánként 54 millió régi lejt vág zsebre. A mûvelôdési és vallásügyi minisztérium összes tisztviselôje a fizetésével egyenlô 13. fizetést kap, ehhez jön még a vakációs prémium. A tanárok viszont "fújhatnak a plattenbe", miközben a tanügyminisztérium 396 tisztviselôje átlagban 13 millió lej fölött visz haza prémiumot.

A kormány azt mondja, hogy a törvényes elôírások szerint jár el, hiszen, bár az említett prémiumot 1999 óta kellene biztosítani, a költségvetési megszorítások miatt 2001-2006 között nem került sor erre.

A tanügyi szakszervezetek szerint a diszkrimináció "a romániai erkölcstelen politizálás újabb bizonyítéka", mert a kormány azoknak a közalkalmazottaknak kedvez, akikre szüksége lesz a választási kampányban. Véleményük szerint a törvényesnek nevezett megkülönböztetés nemcsak "erkölcstelen, de törvénytelen" is, hiszen a többi költségvetési szektorban a kiszállási költségek is magasabbak, mint az oktatási minisztérium béralapja.

A kormány és a pénzügyminisztérium illetve az oktatási tárca vezetôje a tanügyi káderek státusát szabályozó törvényre hivatkozva utasítja el a béremelési kérelmeket, eközben nagyvonalúan elfelejti azt is, hogy ugyanabban a szabályzóban a prémiumok helyett más kedvezményeket ír elô, amiket sohasem tartottak be. Példának okáért azt, hogy az ingázók bérletét fizetik, hogy kedvezményesen utazhatnak a vasúton és a helyi közszállítási eszközökön, hogy a vidéken letelepedô tanárok 1 hektár földet kapnak, lakáshitelhez jutnak...

A vakációs prémiumok miatt botrány keveredett az Állandó Választási Hatóságnál is, mert a 108 tisztviselô közül csupán a fôtitkár kap 30 millió lejes prémiumot. A többi semmit.

Nos, valami tényleg nincs rendben. A diszkrimináció, még ha "törvényes", akkor is megkülönböztetés marad. Arra jó csak, hogy tovább szítsa a társadalmi feszültséget.

EU-bizottság: gyors növekedés az új csatlakozóknál

Az újonnan csatlakozott uniós országokban gyorsabb lesz a növekedés 2006-2008-ban mint az unió más országaiban, de a magas államháztartási hiány és infláció megnehezíti számukra az euróövezetbe vezetô utat.

Féléves kitekintésében az Európai Unió végrehajtó testülete úgy vélekedett, hogy az erôteljes külföldi beruházások, az uniós támogatások és a javuló fogyasztói hangulat ösztönzik a gyors növekedést.

Ugyanakkor Csehország, Lengyelország és különösen Magyarország várhatóan nem tudja államháztartási hiányát 3 százalék alá szorítani 2008-ig. A balti államokban viszont leginkább a magas infláció akadályozza az euróövezeti csatlakozást 2010 elôtt: Észtországban az idôszakban 4 százalék feletti, Lettországban 5 százalékot meghaladó, míg Litvániában 3 százalék feletti inflációt várnak.

Ciprusnak, Máltának és Szlovákiának jobbak az esélyei arra, hogy az eurót még ebben az évtizedben bevezessék, hiszen államháztartási hiányuk viszonylag alacsony, mindazonáltal inflációs gondjaik nekik is lehetnek – véli az EU-bizottság.

A jelentés szerint továbbra is Magyarország vezet az államháztartási hiányküszöb túllépésében, bár várhatóan a deficit 2008-ban már a GDP 5,6 százalékára csökken a 2007-es 7,4 százalék és az idei 10,1 százalék után.

A bizottság az idei évre 4,0 százalékra, jövôre 2,4 százalékra csökkentette Magyarország növekedési elôrejelzését a korábbi elôrejelzésében szereplô 5,2, illetve 4,7 százalékról.

Lengyelország viszont, a bizottság mostani megítélése szerint, a korábban jelzettnél gyorsabban növekszik majd, 5,2 százalékkal az idén és 4,7 százalékkal jövôre, 2008-ban pedig 4,8 százalékkal.

Marosvásárhelyre látogatott Hollandia bukaresti nagykövete

(mózes)

Az Alter-Native filmfesztivál megnyitójára jött

Jaap L. Werner, Hollandia romániai nagykövete tegnap Marosvásárhelyen kijelentette, a holland kormány decemberben dönt arról, hogy a 2007. január elsejei csatlakozás után megnyitja-e vagy sem a munkaerôpiacát a román és bolgár munkások elôtt. Mint mondta, nem nyilatkozhat ebben az ügyben, csak arra utalhat, mi történt legutóbb, amikor 10 ország csatlakozott egyszerre. Akkor két évre szigorították meg a frissen felvett tagállamok állampolgárai számára a munkavállalást.

A prefektúra protokolltermében tartott megbeszélésen, ahol Ciprian Dobre prefektussal és Alexandru Petru Frateannal, a megyei tanács alelnökével találkozott, elmondta, hogy az Alter-Native nemzetközi rövidfilmfesztiválra jött, s ez a látogatás szolgáltatott alkalmat arra, hogy a Maros megyei hatóságokkal istalálkozzon.

A nagykövet a megyei vezetôkkel az uniós strukturális alapok pályázási lehetôségeirôl tárgyalt, a hollandiai tapasztalatok alapján, tárgyaltak a kereskedelmi együttmûködési lehetôségekrôl is. A nagykövet véleménye szerint Románia, s külön Maros megye is felkészült az EU-csatlakozásra, és ô abban tud segíteni, hogy a holland beruházókat tájékoztatja az itteni beruházási lehetôségekrôl.

Al. Fratean egy CD-t adott át Wernernek Maros megyérôl és a beruházási lehetôségekrôl, amelyek között kiemelt helyet az ipari park kapott.

Ciprian Dobre kiemelte, hogy Maros megyében a holland befektetôk aránya mindössze 5%, ennek javítása érdekében szükségét látná egy, a megye és a holland kormány közötti együttmûködési szerzôdés megkötésének. A tömbházak hôszigetelését nevezte a legnagyobb projektnek, amelyekkel strukturális alapokat szerezhet a megye, s mint mondta, Brüsszeltôl kérte az ügyvitel gyorsítását.

Jaap L. Werner elmondta, hogy már gyermekkorában szerette a filmeket, különösen a rövidfilmeket, mert azok frappánsan képesek üzeneteket tolmácsolni a nézôközönség felé. Az Alter-Native fesztivált tegnap este a holland nagykövet nyitotta meg.

Rendkívüli városi tanácsülés

Benedek István

Vegyes bizottság alakult a közvilágítás haszonbérbe adására

Két döntés meghozatala érdekében hívták össze tegnapra a marosvásárhelyi városi tanács rendkívüli ülését.

A testület elfogadta a legutóbbi ülésén elnapolt határozattervezetet, melynek értelmében a polgármesteri hivatal és a tanács szakértôibôl vegyes bizottságot hoztak létre, aminek a tiszte a városi közvilágítási szolgáltatás haszonbérbe adásának lebonyolítása lesz. Ez a bizottság kell kidolgozza a koncessziós szerzôdést és lefolytassa a haszonbérbe adási folyamatot is. A határozattervezetben szereplô kettô helyett négy tanácsost bíztak meg az önkormányzat testületi képviseletével: Nemes Pál, Kirsch Attila, Oproiescu Florin és Moraru Octavian a tanács képviselôi a bizottságban, a polgármesteri hivatal részérôl az elnöki szerepet is betöltô Dan Gliga közterület-kezeléssel megbízott igazgató mellett egy jogász és egy mérnök van ebben a testületben.

Egy másik tegnapi határozat útján kiegészítették az UTI Systems Rt.-vel kötött szerzôdést, amely az integrált sürgôsségi diszpécserszolgálat kibôvítésére és korszerûsítésére vonatkozik. Eszerint a tanács saját váltót bocsátott ki, amivel azt garantálja a vállalkozónak, hogy kifizeti a beruházás értékét.

A határozatok elfogadása után a tanácsosok napirenden kívül több kérdést is felvetettek, legtöbben a megyei tanáccsal kedden lefolytatott találkozó kapcsán kértek szót. A két testület közös ülését vegyes jelzôkkel minôsítették a városatyák, ám abban mindenki egyetértett, hogy az intézmények közti párbeszédre szükség van, és szintén egyöntetû javaslat volt az is, hogy ezentúl a tanácsi szakbizottságok szintjén folytassanak hasonló egyeztetéseket.

Változás a tanfelügyelôség élén

(bodolai)

Három helyettesbôl kettô maradt

A korábbi három helyett két fôtanfelügyelô-helyettese van a Megyei Tanfelügyelôségnek – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Neagu Nicolae, az intézmény vezetôje. Luca Alexandru távozásával, aki a felsôoktatásban folytatja pályafutását, Moldovan Nelu és Albertini Zoltán között osztották el a korábban három helyettes által ellátott teendôket. – Elôterjesztettem Albertini Zoltán ideiglenes kinevezését, aki a korábbi teendôi mellett az ellenôrzô munkáért és a magyar tannyelvû oktatásért felel – mondotta a fôtanfelügyelô.

Lapunk kérdésére válaszolva elmondta, hogy nincs nagy versengés a tanfelügyelôi állások betöltéséért. A november 22-24-én tartandó versenyvizsgára meghirdetett 24 és fél állásra 27-en jelentkeztek. Ha a bizottság nem tartja megfelelônek a jelentkezôket, valószínûleg ideiglenes kinevezéssel fogják betölteni az üresen maradó tanfelügyelôi állásokat. A fôtanfelügyelô szerint az érdektelenség oka egyrészt a tanfelügyelôk keresete, másrészt sokan nem látnak jövôt ebben a tevékenységben, mivel a központosítás lebontása a tanfelügyelôségek szerepének csökkenését vonja maga után.

Mint ismeretes, az idei évben és fôleg a szeptemberi tanévkezdést követôen a kormány jelentôs összegeket utalt ki a tanintézmények korszerûsítésére megyénkben is. Tegnap a minisztérium képviselôje tett látogatást a nagyobb beruházások helyszínén (50 helyen dolgoznak), hogy tájékozódjon a munkálatok menetérôl. A fôtanfelügyelô szerint jó hírnek számít, hogy azokból az iskolákból, ahol már nem tudják elkölteni a pénzt, át lehet utalni oda, ahol be lehet fejezni bizonyos munkálatokat, illetve az elvégzett munkát kifizethetik a helyi tanácsok, amelyek a kormánytól kapott összegeket kezelik.

A kérdésre, hogy a közeljövôben valóban bejelenti-e, hogy a Demokrata Párt színeiben fogja vezetni a tanfelügyelôséget, ahogy azt a párt megyei szervezetének elnöke nyilvánosságra hozta, Neagu Nicolae elmondta, hogy még nem kapott meghívást a szóban forgó pártba, továbbá, hogy abban a csapatban szeretne tevékenykedni, amelyik valóban át szeretné alakítani a megyei oktatásügyet.

Lapunk kérdésére, hogy Ákosfalva község miért nem kapott iskolabuszt, a fôtanfelügyelô beszámolt, hogy 70 kérés közül kellett kiválasztani azt a 18 települést, ahol a leginkább rászorultak a diákokat szállító jármûvekre. Ákosfalva az idén nem került be azok közé, az iskola befejezésére viszont még ebben az évben jelentôs támogatást biztosítanak.

Nulladik nap és fesztiválkezdés

Nb

Szerda délután megkezdôdött az Alter-Native nemzetközi rövidfilmfesztivál idei, immár 14. rendezvénysorozata. Az összmûvészeti fesztiválnak is tekinthetô eseménysorozat elsô napja a Margo címû, hazai nagyjátékfilm levetítésével kezdôdött, Ioan Carmazan alkotását Molnár Tünde orgonakoncertje, majd Pálos György Sztornó címû filmje követte. Az este a Kiscsillag együttes koncertjével zárult. Noha a szerda amolyan "nulladik nap", azaz a versenyprogram, illetve kiegészítô rendezvények sorozata csak csütörtökön indult, a délutáni szállingózás az esti Sztornóra, ha nem is masszív, de hangsúlyos jelenlétté vált, ami a közönség számát illeti. Az igazi fesztiválélet csütörtökön kezdôdött, akkor volt a hivatalos és ünnepélyes megnyitó, rendszerint ekkor kezdôdik a kistermi program is. Az esti rendezvények háromnegyed háznyi (a Kultúrpalota nagytermérôl van szó) közönsége azonban jelezte: a publikum továbbra is szereti az Alter-Native-ot, amelyre nyilvánvalóan visszatérünk.

Belsô fejlôdés – boldogság

• Hogyan érjük el a tartós boldogságot és elégedettséget a belsô élet és a meditáció segítségével? Hogyan emelkedjünk a szenvedés fölé?

• Mi a tartós belsô harmónia és szabadság titka? A meditáció gyakorlati haszna mindennapi életünkben.

• Melyek az elsô lépések, ha el akarunk indulni? Hogyan segíthet egy spirituális mester a belsô ébredésben és az önmegvalósításban?

Az elôadást Sri Chinmoy spirituális mester budapesti tanítványa tartja november 11-én, szombaton 17-19 óra között Marosvásárhelyen, a Szakszervezetek Mûvelôdési Házában, a Cuza Voda u. 22. sz. alatt.

Sri Chinmoy Indiából származó, New Yorkban élô író, költô, mûvész és spirituális mester, akit számos vezetô személyiség a huszadik század elsô globális emberének nevez.

Sri Chinmoy egyszerû tanítása, hogy a világ harmóniája az egyén harmóniájával, a szív harmóniájával kezdôdik. Ha a szívünkben élünk, úgy érezzük, hogy mindannyian egyetlen családhoz tartozunk. Életével, lélekteli felajánlásaival ösztönözni és szolgálni szeretné az emberiséget.

Ha többet szeretne tudni Sri Chinmoy filozófiájáról, irodalmi, képzômûvészeti és zenei alkotásairól, kérjük, látogasson el honlapunkra:

www.srichinmoy.org/magyar.

Minden érdeklôdôt szeretettel várnak.

A belépés díjtalan!

Jegyzet

Elmélet helyett gyakorlatot!

Antalfi Imola

Dömping van mostanság olyan találkozókból, amelyeken úgymond a strukturális alapok megpályázási lehetôségeirôl esik szó. Az nem is lenne baj, hogy ezeket a szemináriumokat megtartják, mert a résztvevô, legyen az polgármester, tanácsos, pedagógus, farmer, kórházvezetô, valamit csak tanul. Hogy eleget-e? Ezen lehet vitatkozni. A valósághoz az is hozzátartozik, hogy nincs nagy nyüzsgés e találkozókon, a legutóbbi, Központi Régió által szervezettre a községvezetôk egyharmada jött el, közülük is sokan elszállingóztak az elôadások közepe felé. Megint mások újságolvasásra nagyobb figyelmet fordítanak, mint az elôadásokra. Ennyit az érdeklôdésrôl.

Visszatérve a pályázáshoz, megkérdôjelezhetô e megbeszélések hatékonysága. Szó esik strukturális alapokról, humánerôforrás-, a környezetvédelmi- illetve a gazdasági versenyképesség-fejlesztés programokról, agrár- és vidékfejlesztési programról, és persze operatív programokról. Csak úgy zsong az ember feje, amikor kijön a terembôl, a sokféle stratégia, program, határidô, összeg hallatán. Elmélet tehát van bôven, a dolgok gyakorlati része azonban hol marad? A pályázatfigyelô, a nyomtatványok kitöltése az útmutató alapján stb. A strukturális alapok lehívására a hírek szerint még el sem készült a pályázati útmutató. A polgármesterek panaszkodnak: nincsenek jó pályázatíró szakembereik, senki nem szervez olyan tanfolyamokat, ahol ezt meg lehet tanulni. A gyakorlatban is. Pályázatírással foglalkozó cégek vannak, nem is olcsók, de a megrendelésekre készült pályázatok nem mindig nyertesek. A polgármesterek szeretnének biztosra menni: ha már kifizetik a pénzt, akkor nyerjen az a pályázat. Azonban olyan cégrôl, amelynek csak pozitív elbírálás után kelljen fizetni, nincs tudomásuk, de állítólag van egy ilyen... Londonban! Legalábbis ezzel hozakodott elô nemrégiben egy miniszter.

A másik gondot az önrész fedezése jelenti. Amivel sok esetben nem rendelkeznek a községek. Ha pedig van pénzük, még mindig nem biztos, hogy nyert ügyük van. Nem szabad megfeledkezni ám a megfelelô helyen, idôben és személynél való lobbizásról... tekintve, hogy egyesek szerint Romániában ez a pénzosztás egyik legfôbb kritériuma!

Tabajdi: belsô reform nélkül nem lehet további bôvítés

Az Európai Unió bôvítési stratégiája új konszenzust igényel: a prioritások alapos átgondolására, a bôvítés pontos feltételeinek és ütemének tisztázására, és mindenekelôtt az Unió mélyítésének végrehajtására, a belsô intézményi és egyéb reformok véghezvitelére van szükség – szögezte le Tabajdi Csaba, az Európai Parlament MSZP-s delegációjának vezetôje.

Tabajdi az MTI-hez eljuttatott közleményében az EU- bizottság aznap kiadott bôvítési jelentései kapcsán úgy fogalmazott: az unió bôvítésének a legfôbb akadálya most az, hogy a 10-es bôvítést nem elôzte meg és nem is követte az unió további mélyítése, integrációja, gazdasági reformja.

Tabajdi szerint örvendetes, hogy közvetlen szomszéddal, Horvátországgal jó ütemben haladnak a tárgyalások. Ezzel szemben nem tartja szerencsésnek, hogy Ratko Mladics tábornok miatt az EU továbbra is szünetelteti a stabilizációs és társulási megállapodást célzó tárgyalásokat Szerbiával. "Szerbia európai jövôje nem lehet egyetlen ember, Ratko Mladics foglya. Gotovina tábornok esete (akit végül nem is Horvátországban kaptak el) megmutatta, hogy az együttmûködési szándék az igazán fontos, amely a szerb fél részérôl megvan" – hangsúlyozta Tabajdi. "Sajnos a bizottsági értékelés nem tér ki a Vajdaság még Milosevics által elvett autonómiájának problémájára, holott azt az új szerb alkotmány sem adná még csak részben sem vissza" – tette hozzá.

Koszovót illetôen Tabajdi lényegesnek tartja, hogy az Unió az idei évben is több mint 110 millió euróval támogatja a tartomány stabilitását. A magyar szocialista képviselô sürgette közös EU-s álláspont kialakítását a tartomány jövôjét illetôen. Reményét fejezte ki, hogy a nemzetközi közösség nem sietteti el a megoldást, mivel szerencsésebb lenne, ha a státusz- döntést csak a decemberben várható szerb parlamenti választások után hozná meg az ENSZ Biztonsági Tanácsa. "Ez fontos lenne, hogy ne rontsuk a mérsékeltebb, reformpárti, Európa barát politikai erôk esélyeit Szerbiában" – vélte a magyar képviselô.

Bush leváltotta védelmi miniszterét

George Bush amerikai elnök a demokraták képviselôházi gyôzelmét hozó kongresszusi választások másnapján, szerdán bejelentette: lemond tisztségérôl Donald Rumsfeld védelmi miniszter.

Utódául Robert Gatest, a Központi Hírszerzô Ügynökség (CIA) volt vezetôjét nevezte meg.

Bush megjegyezte, csalódott a választások eredményében, de gratulált a demokraták gyôzelméhez. Értelmezése szerint sokan azért szavaztak a demokratákra, mert elégedetlenek az iraki helyzettel.

Az amerikai elnök kifejtette: megállapodtak Rumsfelddel – akit nagyszerû vezetônek, barátnak és megbízható tanácsadónak nevezett – abban, hogy "friss távlatokra" van szükség Irakban. Ezt fogja szolgálni Bob Gates, aki szilárd vezetô, és képes arra, hogy kiigazítsa az iraki politikát – tette hozzá.

"Egyetértettünk, hogy új vezetésre van szükség a Pentagonban" – mondta.

Kifejtette ugyanakkor: "Nem fogadhatjuk el a vereséget". Azt mondta, ô is szeretné, hogy az amerikai csapatok hazatérjenek, de gyôztesen, egy olyan országot maguk mögött hagyva, amelyik képes önmagát kormányozni és megvédeni, és nem lesz az al-Kaida terroristáinak menedéke. A csapatok idô elôtti kivonásával Amerika sebezhetôbbé válna – szögezte le.

Az elnök elmondta, hogy a Rumsfeldet leváltó Gatesszel már szombaton egyeztetett Texasban, crawfordi farmján.

Bush bejelentése láthatóan meglepte a sajtó képviselôit, akik egyebek között arra kérdeztek rá: miképpen lehetséges, hogy egy hete még arról beszélt, hogy kormányának az ellenzék által legtöbbet bírált két tagjától, Donald Rumsfeld védelmi minisztertôl és Dick Cheney alelnöktôl nem kíván megválni elnöksége hátralevô két évében. "Mindketten kitûnô munkát végeznek, teljes mértékben mögöttük állok" – szögezte le Bush akkor.

Az elnök erre úgy reagált, hogy a Pentagon vezetôje nem a választások miatt mond le, Rumsfeld lemondásáról már korábban döntöttek, "akár gyôzünk, akár nem, Bob lett volna a jelölt".

Rumsfeld leváltását a demokraták többször és az utóbbi idôben már a republikánusok egy csoportja is követelte. A bírálók az ô személyéhez kötik a szerintük elhibázott iraki háborús politikát, amely már több mint 2800 amerikai katona halálába került.

Bush a sajtótájékoztatón azt mondta, mindenképpen együtt kíván mûködni a kongresszus új vezetôivel, mint fogalmazott, "az együttmûködés új korszaka kezdôdik". Reményét fejezte ki, hogy a két párt vezetôi képesek lesznek áthidalni a közöttük levô különbségeket.

A virginiai szenátori mandátum megnyerésével egyébként a Demokrata Pártnak a szenátusban is szavazattöbbsége lesz a keddi félidôs kongresszusi választások eredményeképpen – jelentették amerikai televíziók.

A Demokrata Párt ezzel 1994 óta elôször lesz erôfölényben az amerikai kongresszus alsó- és felsôházában egyaránt.

Jim Webb demokrata párti jelöltnek sikerült legyôznie George Allen republikánus szenátort, ezzel az ellenzék megszerezte a szavazattöbbséghez szükséges hatodik szenátori mandátumot is.

A gyôzelemnek köszönhetôen várhatóan Harry Reid nevadai szenátor, a felsôház demokrata csoportjának vezetôje lesz a szenátusi többség vezetôje.

Óvatos optimizmus Verespatak ügyében

Örömömre szolgál, hogy a zöld szervezetekkel, a magyar hatóságokkal és képviselôtársaimmal vívott harcunk sikerrel kecsegtet – szögezte le Hegyi Gyula (MSZP) európai parlamenti képviselô Brüsszelben, örvendetesnek tartva a gyulafehérvári környezetvédelmi hatóság azon döntését, amely az uniós és a román jogszabályoknak megfelelôen stratégiai környezeti vizsgálat elkészítését írja elô a verespataki aranybánya beruházó számára.

Ez óvatos becslések szerint legalább egy éves további eljárást jelent, vagyis ennyivel biztosan elhúzódik az engedély esetleges kiadása – emlékeztet a képviselô közleménye.

a Gabriel Resources, Európa egyik legnagyobb ciános zagytározós bányáját építené meg Verespatakon. Ez a beruházás egyrészt természeti és kulturális értékeket fenyeget, másrészt negyvenszer nagyobb lesz, mint a 2000-es tiszai ciánszennyezést okozó nagybányai volt, így a Tisza-völgyére potenciális veszélyt jelentene.

A román hatóságok most azt a döntésüket bírálták felül, mely a román és uniós jogszabályokkal ellentétesen, stratégiai környezeti vizsgálat nélkül engedélyezte volna Verespatak úgynevezett "területrendezését".

Hegyi Gyula az Európai Parlamentben többször felvetette, hogy a verespataki aranybánya megnyitása ellentétes lenne több uniós jogszabállyal. Az Európai Parlament környezetvédelmi bizottságának magyar tagja ezzel kapcsolatosan írásbeli kérdéseket is küldött az Európai Bizottságnak, melyekre válaszul Sztravosz Dimasz környezetvédelmi biztos hangsúlyozta, hogy a beruházónak és a román hatóságoknak az összes vonatkozó uniós jogszabályt megfelelôképpen figyelembe kell venni.

Verespatak a mostani döntéssel minimum egy esztendô haladékot kapott. Hegyi Gyula bízik abban, hogy ha a román és nemzetközi civil szervezetek, az EU képviselôi és döntéshozói, valamint a magyar kormány összehangolják fellépésüket, akkor meg lehet akadályozni a bánya megnyitását. A képviselô a Greenpeace környezetvédelmi szervezettel és a román környezetvédôkkel együtt tovább folytatja a beruházás elleni küzdelmét – derül ki a közleménybôl.

Dinu Gheorghe szerint nem idôszerû a január 1-jei EU-csatlakozás

(mózes)

Kávéból jósolták meg neki, hogy elnökjelölt lesz

Meneszteni kell Mugur Isarescut, Traian Basescu nem volt szekus kollaboráns, Szocialista Inter-nácionálé létrehozását javasolta, 2007. január elseje nem megfelelô idôpont Románia EU-csat- lakozására. Csak néhány a Republikánus Párt elnöke, Dinu Gheorghe tegnapi marosvásárhelyi sajtótájékoztatójának témai közül.

A Nemzeti Bank kormányzóját azért kellene meneszteni, jelentette ki, mert tönkretette egyrészt az exportot, másrészt pedig a hibás valutapolitikájával arra kényszeríti a fiatalokat, hogy külföldön keressenek munkát.

A román export mára "élô hús" exportjából, ágyútöltelékek kivitelébôl Irakba és olcsó munkaerô exportálásából áll, mondta a pártvezetô. Szerinte kár azzal dicsekedni, hogy a 2 millió külföldön dolgozó román állampolgár 2 milliárd eurót hozott az országba, mert ez hamis adat, ugyanis az adók és illetékek abban az országban maradnak, ahol az illetôk dolgoznak. A rossz pénzügyi politika miatt a fiatalok kivándorolnak, ha külföldön munkát kapnak, letelepednek, családot alapítanak, s ez hátrányos a hazai demográfiai helyzetre, mert ott születnek a gyerekek is.

A pártelelnök építô javaslattal állt elô a nyugdíjasok helyzetének javítására is. Mindenekelôtt törvénytervezetet készítenek arra vonatkozóan, hogy a minimális nyugdíj 3 millió lej legyen. Ehhez megtalálta a pénzalapokat is. Szerinte a 30 millió eurót, amit az állam Mihai királynak akart adni a Peles kastélyért, arra használhatnák, hogy az ország 300 településére – fôleg Bákó, Vaslui megyékbe, és a Nyugati-havasok vidékére –, ahol még nincs villamos áram, bevezessék a villanyt. Ez mintegy 26 millió euróba kerülne, tehát épp elég lenne a királynak felajánlott kártérítés összege.

Dinu Gheorghe kijelentette, a 2007. január elsejei EU- csatlakozás nem megfelelô pillanat Románia számára. Nagy baj zúdul az országra, mert megnyílnak a külföldi szolgáltatások kapui, amelyek olcsón biztosítanak jó minôséget, és a romániai vállalkozások ezáltal halálra ítéltetnek. A jelenlegi 800 ezer bejegyzett kereskedelmi társaságból 400 ezer mûködik, 12 ezer tesz eleget az uniós elvárásoknak. De még nagyobb gond a falu. Romániának nincs szüksége alamizsnára és toleranciára. Jó törvényekre van szükség és arra, hogy a jelenlegi politikai osztályt "nyugdíjazzák", mondta egyebek között.

A sajtótájékoztatón, amelyen jelen volt Osváth Pál alelnök és Mihai Covaci, a megyei szervezet elnöke, bejelentette, hogy Republikánus Internácionálé létrehozását javasolta a világ republikánusainak. Eddig választ Új- Zélandból, az USA-ból, Kanadából, Ausztráliából, Írországból kapott. A szervezet székhelye, természetesen, Romániában lesz, de nem Bukarestben.

Végül azt is elmondta, hogy több mint tíz évvel ezelôtt valaki kávéból jósolta meg neki, hogy államelnökjelölt lesz. A Népújság kérdésére, hogy mikorra ígérték, hogy megnyeri a választásokat, azt mondta, hogy 2009-ben.

Markó–Bugár megbeszélések Pozsonyban

"Kis-Máért" januárban

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Markó Béla elnök vezette küldöttsége az Európai Néppárt és a pravoszláv egyházak kapcsolatáról tanácskozó nemzetközi konferencia résztvevôjeként Pozsonyba utazott. Csütörtökön a Magyar Koalíció Pártjának képviselôivel egyeztetett az anyaországi támogatások ügyében mutatkozó gondokról, a párbeszédben fennálló zavarokról és a térségünkben erôsödô nacionalizmus kezelésének kérdéseirôl.

Markó Béla és Bugár Béla egyetértettek a magyar-magyar párbeszéd folytatásának szükségességében, mondván, hogy ez akkor is elmaradhatatlan, ha az anyaországi politikát túlságosan lekötik a belsô problémák. Megengedhetetlen azonban, hogy ezek a körülmények kedvezôtlenül befolyásolják a határon túli magyar közösségeknek juttatott támogatások folyósítását és azok mértékét – fogalmazódott meg a két legnagyobb határon túli magyar politikai erô küldöttségeinek álláspontja. Egyetértés volt abban is, hogy a Magyar Állandó Értekezlet elmaradt fórumának helyébe lépett kis-Máért pozsonyi tanácskozásán a magyar kormányzat is képviseltesse magát.

Bugár szerint "a rólunk szóló kérdésekben a magyar belpolitika magába fordulása miatt elmaradt egyeztetésekre" ugyanis szükség van. Markó várakozásai szerint a kis-Máért fóruma nem csak az eddigi politikai és költségvetési támogatások hasznosulásának és felhasználásának tanulságait hivatott megfogalmazni. A határon túli magyar közösségek közti párbeszéd folytonossága szempontjából is fontos és alkalmas "többek közt arra, hogy a Romániában most hangsúlyos autonómia-törekvésekrôl és ezen közösségeknek távlati céljairól is beszéljünk".

Markó kiemelte: új körülmény, hogy a pozsonyi fórum idején Románia már az Európai Unió tagja lesz.

Borbély: Prioritás a falusi infrastruktúra-fejlesztés

2006 az infrastruktúra éve: az idei háromszori pozitív költségvetés-kiegészítés 80 százalékát infrastrukturális beruházásokra irányoztuk elô. A közeljövôben sorra kerülô negyedik költségvetés-kiigazítás után a Szállítási, Középítkezési és Turisztikai Minisztérium költségvetése összesen 600 millió euróval több. A vidékfejlesztés, a falusi települések városokhoz való felzárkóztatása, gazdasági megerôsödése infrastruktúra- függô. A Területrendezési és Középítkezési Minisztérium kiemelten figyel a falusi infrastruktúrafejlesztésre: csatornahálózat, vízvezeték-hálózat kiépítésére, falusi utak kövezésére, aszfaltozására 2005-2006-ban 30%- kal több pénzt adtunk, mind amennyit az elôzô kormány 2001-2004 között juttatott – hangsúlyozta Borbély László középítkezési és területrendezési miniszter november 9-i bukaresti sajtóértekezletén.

2005-2006-ban a földrengés veszélyeztette lakóházak megerôsítésére 50%-kal több pénzt adtunk, mint amennyit az elôzô kormány 2001-2004 között juttatott. Csak Bukarestben több mint 123, a földrengés veszélyének hangsúlyosan kitett, négy emeletesnél magasabb, 1940 elôtt épített lakóházzal kell számolnunk. A lakóházak megerôsítését megakadályozók pénzbírságot fizetnek, mégis nagyon sok az ellenszegülô lakó. Eddig országszerte alig 10 lakóházat sikerült szerkezetileg megerôsíteni. Jelenleg 11 konszolidálása van folyamatban. A folyamat felgyorsítása érdekében az Igazságügyi Minisztériummal közösen jogszabálytervezeten dolgozunk, ami szerint akár a lakók ideiglenes kilakoltatásáig is elmennénk. A polgármesteri hivatalok lakást kell majd biztosítsanak erre az idôtartamra a lakóknak – mondta a megbízott miniszter.

A lakások hôszigetelését szorgalmazó program idei költségvetése 13 millió új lej. A jogszabály-módosítás után 1700 tömbház szerepel a listánkon, melybôl 670-nél már elkezdôdtek a szakértôi felbecsülési munkálatok – emelte ki Borbély László.

Hangsúlyosan odafigyelünk az erdélyi megyékre: az 50. 000 lakos alatti városok vízellátását biztosító programunk tíz megyében indul, ezek közül négy erdélyi megye (Bihar, Beszterce, Maros és Hargita). A kisvárosok vízellátásával kapcsolatos program 340 millió euró értékû beruházást jelent a következô három évre, és az Európai Unió minôségi követelményeinek is megfelelô ivóvíz-szolgáltatást, a szennyvíz megfelelô szintû kezelését, valamint megfelelô mértékû tisztítását célozza meg – mondta Borbély László.

A falusi csatornahálózat, vízvezeték- hálózat kiépítését célzó 7-es kormányrendelet által elôírt program nagy sikernek örvend. A polgármesterek felismerték a tervezet nyújtotta lehetôségeket, több mint 1500 település adott be pályázatot. A beruházás értéke 3 milliárd új lej, idôtartama pedig négy év – összegzett a megbízott miniszter.

Elégedettek a pénzügyiek

(mezey)

Az év elsô 9 hónapjának mérlegét vonta meg a Megyei Közpénzügyi Igazgatóság szerdán tartott sajtótájékoztatón. Erre az ad okot, hogy az összállami bevétel a tavalyihoz képest ebben az idôszakban 127,22 százalék volt.

Pop Felicia ügyvezetô igazgató számadatok tükrében illusztrálta, hogy minden mutatónál jobbak az eredmények, mint 2005-ben. Az állami költségvetésbe 292,57 millió, a társadalombiztosítási alapba 231,98 millió, az egészségbiztosítási alapba 119,01 millió, míg a munkanélküliségi alapba 24,76 millió lejt gyûjtöttek be. Legjelentôsebb növekedés a jövedelemadónál tapasztalható, amely 45,25 százalékkal magasabb, mint az elmúlt év hasonló idôszakában. A profitadó esetében ez a növekedés 22,39 százalék. Ezek az értékek magasabbak az országos átlagnál.

Az igazgató azt is sikernek könyvelte el, hogy jelentôsen csökkentek az adóhátralékok, amelyet a kényszervégrehajtásnak köszönhetnek. Az adósoknak 126.415 felszólítást küldtek ki, 8.576 esetben zárolták a számlákat és 282 esetben foglaltak le ingó és ingatlan javakat.

Jelentôs elôrelépésnek számít, hogy az adóköteles személyek sokkal nagyobb hányada nyújtotta be önként az adóbevallását, ez az arány 81 százalék körül mozog.

Ami a pénzügyi ellenôrzéseket illeti, az ügyvezetô igazgató elmondta, hogy 2006 januárjától október elsejéig 2232 gazdasági egységet ellenôriztek, melynek nyomán az állami költségvetésbe 23,53 millió új lejt gyûjtöttek be.

A beszámoló nem tért ki arra, hogy melyek azok a gazdasági egységek, amelyek esetében kényszervégrehajtást alkalmaztak, a Népújság kérdésére Dénes Irén az ANCONA építôvállalatot említette meg.

Mint ismeretes, 2007. január elsejétôl új pénzügyi törvénykönyv és procedurális törvénykönyv lép érvénybe. Errôl Szabó Horatiu számolt be, aki elmondta, hogy a Közpénzügyi Igazgatóság havonta két alkalommal tájékoztatót tart. Ezeken a tanácskozásokon valamennyi gazdasági egység részt vehet.

Dénes Irén helyettes ügyvezetô igazgató lapunkat tájékoztatva azt is elmondta, hogy január elsejétôl az adóbefizetés minden területén változások lesznek. Kettôre hívta fel a figyelmet, éspedig, arra, hogy az engedélyezett természetes személyeknek valamint héafizetô jogi személyeknek megváltozik az adószámuk. Ezt közlik, de ha az adófizetô valamilyen oknál fogva nem kapja kézhez, akkor jelentkezzen az igazgatóságon és érdeklôdjön. Továbbá sok természetes személynek van befizetendô adója, errôl nincs tudomása, mert nem kapta meg az értesítést – pl. lakhelyváltoztatás esetén –, ôk is érdeklôdjenek, figyeljék az intézmény honlapját, mert a késedelmi kamatokat folyamatosan számolják.

Megnyílt a 12. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár

Nagy Botond

Fesztiválnyitó fesztiválnyitó elôtt, illetve után, de ugyanazon a napon. Délelôtt a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáré, délután az Alter-Native rövidfilmfesztiválé. Elôbbit is nyugodtan nevezhetjük fesztiválnak: a tulajdonképpeni vásárral párhuzamosan könyvbemutatók, irodalmi jellegû rendezvények, estek tömkelege várja a könyvbarátokat a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház elôcsarnokába, a Bernády Házba, a Nagy Imre Galériába. A tizenkettedik kiadásánál járó könyvünnep a felnôttkorba érkezett. Megnyitóján Káli Király István, a szervezô Erdélyi Magyar Könyves Céh elnöke üdvözölte a szép számban, sürgô-forgó sokadalomban megjelenteket.

– Több mint 7000 cím és legalább 400 új kiadvány közül lehet válogatni a vásáron – mondta az elnök és sok sikert kívánt, majd átadta a szót dr. Bán Évának, a Magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium tanácsosának.

– Minden alkalommal részt vettem a vásáron, így méltán kijelenthetem: a marosvásárhelyi rendezvénysorozat elérkezett abba a korba, amely egy könyvvásár esetében a felnôtté válás bizonyítéka. Amikor elkezdôdött, a szervezôk sem gondolták volna, hogy ilyen hosszú életû és jó minôségû lesz. Hitük azonban megtartotta ezt a vásárt, amely az eltelt tizenkét év alatt csak erôsödött, és ma Marosvásárhely legfontosabb évi eseményei közé tartozik. Remélem, újabb tizenkét év múlva is itt fogunk találkozni. A vásár a bátorság és a hit eredménye – mondta a tanácsos asszony, majd a rendezvénysorozat hivatalosan is megnyittatott.

Könyvbemutatók pénteken

A könyvvásár második napján a könyvbemutatók képezik a fô eseményeket. Változók a helyszínek. A jégveremszerû színházi elôcsarnok és a protokollterem mellett a Bernády Ház és a Stúdió Színház várja az érdeklôdôket.

A Bernády Házban 18 órakor a csíkszeredai Pallas- Akadémia kiadó estjére várják az olvasókat. Hét szerzô jelentkezik új kötettel. Albert Ildikó Az önpusztító lélek, Kozma Mária Szarvassá vált… regénye, Murvai Olga Viseltes szavak címû kötete, Nagy Attila A Nap Kertje címû verseskönyve, Nagy Miklós Kund interjúgyûjteménye, a Míg a magnó összekapcsolt, Nagy Pál Itthoni könyvespolc címû könyve, Sükös József munkája, A Mount Mc Kinley és a Kiss Levente szobrászról készült kismonográfia kerül közönség elé. Az utóbbi bevezetô tanulmányát is Nagy Miklós Kund írta. A bemutatót kiállításmegnyitó követi Kiss Levente munkáiból és Haller József grafikus versillusztrációiból.

A Nemzeti Színház protokolltermében 14 órakor a Romghid kiadó Maros megye albumát ismerteti. 15 órakor az Erdélyi Magyar Könyvklub Borsos Szabolcs Önismeret a karrierépítésben és az Együttélés a gondolattal címû kötetét mutatják be. 16 órától 1956-tal kapcsolatos kiadványok számíthatnak közérdeklôdésre. Pál-Antal Sándor Áldozatok – 1956 (Mentor), 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956-1965 (Polis), Gazda Ferenc Elrabolt esztendôk 1956-1964 (Polis). 17 órakor a Romániai Magyar Közgazdász Társaság kiadványa, Somai József Gazdaság és gazdaságtudományok Brassai Sámuel életmûvében, várja az érdeklôdôket.

A Stúdió Színházban 18.30 órától Albert Mária English Act, Ion Coja Színmûvészeti poétika, Killár Kovács Katalin Improvizatia în procesul creatiei scenice, Király Kinga Júlia A rothadás esztétikája és UngváriZrínyi Ildikó Bevezetés a színházantropológiába címû kötetét mutatják be.

Márvány a bronzban, titok a csendben

Nagy Botond

Marosvásárhelyi kettôs tárlatnyitó

Új kiállítást lát vendégül a marosvásárhelyi Bernády Ház, ezúttal két helybéli, a város kulturális életében markáns jelet hagyó képzômûvész – Kiss Levente és Szép György – munkái láthatók a termekben, illetve az azokat körülölelô falakon. A szerda délutáni, teljes telt házas, közvetlen hangulatú tárlatot Nagy Miklós Kund nyitotta meg.

Mint mondotta, Kiss Levente kisplasztikáiban kettôsség rejtezik: látvány és gondolat fonódik, ütközik bennük, a hagyomány és az újító kedv egyaránt munkálta a bronzból és márványból készült, különleges hatású alkotásokat, a figuratív és nonfiguratív párbeszédét. A szobrászmûvész vásárhelyi jelenléte egyéni kiállításokban csupán az utóbbi években hangsúlyozódott, ám van amire büszkének lennie. A tárlaton legújabb munkái is láthatóak, amelyek hagyományôrzô arcát mutatják: stilizált népi eszközeinek hatása nem marad el.

Szép György gyakrabban jelentkezett közönsége elôtt: nála a kettôsség a belsô nyugalom, csend és a hirtelen kitörô, belsô robbanásban mutatkozik meg. Különleges események párbeszéde, a titoksejtetés mûvészete rejtôzik képeiben, a titok megfejtése pedig a nézô belsô titkaihoz vezet. Ihletôje az irodalom is: Székely János, Márai Sándor költészete, illetve prózája.

Mindkét mûvész a fiatalos és termékeny hatvanasok táborát gazdagítja immár. Keményen és csonkig égetik gyertyáikat, amelynek eredménye a szép munka és a gazdag kiállítás. Érdemes megtekinteni.

A romakérdés rendezése Marosvásárhelyen

Vajda György

A miniszterelnök figyelmébe ajánlotta Dorin Florea azt az eljárást, ahogyan a roma kérdést Marosvásárhelyen szeretnék rendezni.

Annak ellenére, hogy más intézmények, köztük a prefektúra és a megyei tanács, valamint civil szervezetek hatáskörébe tartozott volna a város területén levô egyes romák sorsának a rendezése, mindezzel a polgármesteri hivatal foglalkozott. Akik marosvásárhelyi cigányok, azokért felelôsséget érzünk és gondjukat viseljük – mondta a polgármester, majd egy összesítôbôl felsorolta, hogy 2002-tôl napjainkig hány programot kezdeményeztek és valósítottak meg, amelyeknek célja a roma közösség integrálása, a szociális problémák megoldása volt. Ezek közül megemlítette az éjjeli menhely, a hidegvölgyi mûhely létesítését, az egészségügyi és szociális nevelô programokat, négy lakrész építését ugyancsak a Hidegvölgyben, orvosi rendelô, templom felhúzását, karbantartását, a Szivárvány alapítvány által mûködtetett roma iskola támogatását, illetve a Rozmaring központban levô gyerekek megsegítését. Az említett idôszakban 39 milliárd régi lejt fordítottak e célra, az összeg egy részét pályázatok útján, majdnem felét azonban a helyi költségvetésbôl, ami pozitív diszkriminációt is jelent. Emellett 80 romát alkalmaztak a Salubriserv Rt.-hez és folyamatban van egy szakképzô program az építészeti iskolaközpontban, ahol a cigányok kômûves, asztalos mesterséget tanulhatnak.

Ami a lakáskérdést illeti, a polgármester elmondta, elköltöztették bodoni erdô melletti putrilakó cigányokat. S ez ügyben is sajnálatát fejezte ki azért, amiért a megyei tanács, illetve az érintett polgármesteri hivatalok nem támogatták a kezdeményezését, hiszen sokan a cigányok közül a Nyárádmentérôl költöztek be több mint 10 éve Marosvásárhelyre, Florea szerint Nagy Gyôzô és Fodor Imre elôzô polgármesterek nemtörôdömsége miatt.

A polgármester ismét a tanácsot hibáztatta, személyesen Bakos Leventét, amiért 144, Németországban eladásra kínált konténer megvételét elmulasztották, illetve a testületet, amiért nem hagyta jóvá a vásárt. A napokban érkezik Rosia Amadiáról tíz konténer, amelyet az árvízkárosultak használtak, ezeket a Szállítási és Közmunkaügyi Minisztérium, Radu Berceanu és Borbély László közbenjárásának köszönhetôen hozhatják Marosvásárhelyre. A hivatal a szállításért 800 millió lejt kell fizessen. Ezekbe azokat a romákat helyezik el három hónapig, akik a Rovinari utca 24/B szám alatti tömbházlakásban törvényesen laknak (hat családról van szó), ugyanis az A lépcsôházhoz hasonlóan hamarosan hozzáfognak ennek az épületrésznek a feljavításához is. Akik törvénytelenül foglalták el a lakrészeket, vagy nem marosvásárhelyiek, azokkal ugyanúgy járnak el, mint a bodoni erdô mellett lakókkal. Ugyanakkor a tömbházak mögötti putrikat is hamarosan felszámolják. Mindemellett jövôre a hivatal közel 100 lakrész építését tervezi a Hidegvölgybe, s így lassan fel szeretnék számolni az ottani putrikat, bár a polgármester sem volt derûlátó a város romakérdésének rendezésében, szerinte több mint 5 év kell ahhoz, hogy megfelelô életkörülmények közé kerüljenek. Mindezért nyilvánosan is felkérte az érintett állami és nem-kormányzati szervezeteket, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy neveljék, civilizálják a romákat. Az említett új házakba is csak úgy költözhetnek be a romák, ha taníttatják a gyerekeiket – mondta Florea.

Lapunk: – Miért akarta titokban elköltöztetni a bodoni erdô melletti romákat a polgármesteri hivatal?

Dorin Florea: – Nem akartam cirkuszt csinálni, mert a romák ügyét nem csinnadrattával kell rendezni, ezért nem hoztuk nyilvánosságra szándékunkat.

Lapunk: – Haller István, a Pro Európa Liga emberjogi irodájának vezetôje azt mondta, hogy ön alkotmányellenesen cselekedett, hiszen meggátolta a szabad helyváltoztatás jogát.

Dorin Florea: – Ez negyedrangú blabla...

Lapunk: – Mikor töltik be a megüresedett roma tanácsosi állást a polgármesteri hivatalban?

Dorin Florea: – Arra várunk, kit jelölnek ki az állásra a hidegvölgyiek. Van már egy alkalmazottunk öt közvetítônk, így intézményesen mindent megtettünk, amit lehet.

Lapunk: – Tudomásunk szerint a sikeres projektként emlegetett hidegvölgyi kézmûvesmûhely nem mûködik.

Dorin Florea: – Valóban, a mûhelyvezetô mester gondjai miatt sokáig zárva volt az épület, de most is dolgoznak, mi több, nemrég rendelt alapanyagnak deszkát a hivatal.

Végül a polgármester azzal zárta a sajtótájékoztatót, hogy a lehetôségek szerint a hivatal megtesz mindent a cigányok érdekében, csak ôk is tartsák tiszteletben azt, amit a város értük tett.

Mûsorkalauz

Szerkeszti: Nagy Botond

Színház

• A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata szerda este 7 órától a Liliomfit játssza a színház nagytermében, az elôadásra a 2005/2006-os évad bérletei érvényesíthetôk. Holnap este 7-tôl A változó Hold alatt címû produkció lesz látható-hallható a Színmûvészeti Egyetem Stúdió termében, míg vasárnap este héttôl az Alvajáró románc címû zenés színpadi játékot játssza a társulat a Yorick Stúdióban (Mészárosok bástyája). Csütörtök este 7 órától Jean Cocteau Rettenetes szülôk címû drámáját tekintheti meg a közönség a nemzeti nagytermének színpadán.

Mirkó Reloaded

• Az Ariel Színház magyar társulata vasárnap délelôtt 11 órától a Mirkó királyfi címû gyerekelôadást játssza. Hétfôn délelôtt 9.30 és 11 órától, kedden 10.30 és 12 órától ugyanazt a produkciót ismétlik. Szerda délelôtt 10 és 11.30 órától szintén.

Alvajáró Sóska

• A Yorick Stúdió holnap délután 6 órától Egressy Zoltán Sóska, sültkrumpli címû komédiás labda- játékát játssza, vasárnap este 7-tôl az Alvajáró románc következik. Kedden 19 órától szintén a Sóskán lehet csemegézni a Mészárosok bástyájának alsó szintjén.

Rendkívüli Hahota- kabaréelôadások

• A marosvásárhelyi Hahota Színtársulat rendkívüli kabaré-elôadást mutat be Hahota a javából címmel november 19-én, vasárnap a Szovátai Mûvelôdési Házban, november 24- én a Szászrégeni Mûvelôdési Házban és november 26-án a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében. Az elôadások este 7 órakor kezdôdnek. Szereplôk: Puskás Gyôzô, Csergôffy László, Szabó Mária, Székely M. Éva, Cseke Péter, Cseke Erzsébet, billentyûs hangszeren játszik és énekel Hajdú Jenô. Mûsoron Lôrincz Miklós, Rejtô Jenô, Vaszari Gábor legjobb jelenetei, bohózatai. Jegyek elôvételben a mûvelôdési házak, valamint a Kultúrpalota jegypénztáránál kaphatók.

• Csütörtök este 7 órakor szimfonikus hangverseny kezdôdik a Kultúrpalota nagytermében. Vezényel Robert Houlihan (Írország), klarinéton közremûködik Kóródy István (Németország), nagybôgôn pedig Bartha József. Kísér a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia zenekara és vegyes kara, mûsoron B. H. Crussel, Orbán György és P. I. Csajkovszkij mûvei. A hangversenyre a 7-es számú bérlet érvényes.

Hangverseny

Tiberius-hét, avagy Nemzetközi Kamarazene- fesztivál

• Hétfôn kezdôdik a Tiberius Q Egyesület által szervezett Nemzetközi Kamarazene-fesztivál, amelynek elsô koncertjére este 7 órakor kerül sor a Kultúrpalota Tükörtermében. Fellép a Tiberius vonósnégyes, közremûködik Bartha Lajos (brácsa) és Kostyák Márton (nagybôgô). Mûsoron Mozart mûvei. Kedd este 7-tôl a kisteremben lesz hangverseny, a Tiberius vonósnégyes koncertjén itt Kóródy István (Németország) mûködik közre klarinéton, Schubert-, Orbán György-, Csíky Boldizsár- és Mozart-mûvek hangzanak el. Szerdán újabb kamarazene-koncert a nagyteremben: fellép a Tiberius vonósnégyes, közremûködik Leitmann Zsolt (hegedû), Margareta Ingegerd Melz (mezzoszoprán, Svédország), Stephan Metz (gordonka, Hollandia) és Gracza Attila (zongora, Svédország). Mûsoron Mozart, Respighi, Kurtág György és Schubert mûvei. Csütörtökön ismét nagyterem: a Tiberius vonósnégyes koncertjén játszik Kostyák Márton (nagybôgô) és Gracza Attila (zongora, Svédország). A koncertek este 7 órától kezdôdnek.

Nemzetközi könyvvásár Marosvásárhelyen

• Csütörtökön kezdôdött a XII. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár hagyományos helyén, a Nemzeti Színház elôcsarnokában. Idén mintegy 7-8000 cím között válogathatnak a látogatók, ezekbôl kétszáznyi új kiadvány. A rendezvénysorozat ez évben is igen sok kiegészítô programponttal várja az érdeklôdôket. 37 kiadó, illetve kereskedô jelezte részvételét a rangos vásáron, amely holnap délután 6 órakor zárja be kapuit, addig 9 és 18 óra között látogatható. Részletes program keddi lapszámunkban található.

Országos Szatíra- és Humorfesztivál

• A Marosvásárhelyi Diákház által szervezett Országos Szatíra- és Humorfesztivál nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre. A megnyitó ma 19 órától kezdôdik, ezt a versenyben részt vevô elôadások követik. Holnap 13 órakor kerül sor a beérkezett karikatúrákból és humoros fotókból összeállt tárlat megnyitására, majd a gálaestre és ennek keretében a nyertesek díjazására. A versenyen, amelyen részt vesznek egyéni versenyzôk, párosok, együttesek és csapatok az ország több mint 10 egyetemi központjából, több kategóriában mérik össze a résztvevôk tehetségüket. Az esemény kiemelt meghívottja Stefan Popa Popas karikaturista, akinek kiállítása az Ifjúsági Ház elôterében tekinthetô meg. A belépés díjtalan.

Rendezvények

Könyvbemutató a rádióstúdióban

• A szerzô, Skultéty Csaba jelenlétében mutatják be a Vasfüggönyön át, a Szabad Európa Rádió mikrofonjánál – elôtte és utána címû könyvet ma este 6 órakor a Marosvásárhelyi Rádió 3-as stúdiójában. Közremûködik Agyagási Levente és Szabó Zsolt, a Mûvelôdés folyóirat fôszerkesztôje.

Miss Krónika – Erdély szépe

• A Krónika országos napilap 7. évfordulójára az idén is a marosvásárhelyi sportcsarnokban rendezik meg a Miss Krónika – Erdély szépe szépségversenyt. A holnap 18 órakor kezdôdô mûsorban szerepel: Dancs Annamari, az Ordibáló Szamócák, a sztárvendég a Marosvásárhelyen elôször fellépô magyarországi NOX együttes. Jegyek elôvételben a Krónika kirendeltségein, a lapkézbesítôknél, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, a Nemzeti Színház jegypénztárainál, valamint a Zebra CD Centerben és a helyszínen.

A vágy rítusai – rítusstratégiák

• A születés, házasság, halál szokásvilágának lelki hátterérôl címû könyv bemutatójára kerül sor szerdán 18 órától a Kultúrpalota kistermében. Az EMKE Maros megyei szervezete által meghívott szerzô, dr. Balázs Lajos néprajzkutató, a csíkszeredai Sapientia EMTE Humán Tanszékének vezetôje a bemutatót követôen dedikálja a rendezvény színhelyén is megvásárolható könyveit. A könyvbemutatót Kásler Magda népdalénekes szokásokat megelevenítô dalai teszik színesebbé.

Állítsátok meg Terézanyut!

• Szerda este 7 órától Bergendy Péter Állítsátok meg Terézanyut! címû, 2004- ben készült filmjét vetítik a Philothea filmklubban.

Dicsôszentmártoni Kulturális Napok

• A múlt szombaton kezdôdött Dicsôszentmártoni Kulturális Napok keretében a hét végén a következô rendezvényekre kerül sor: ma 16 órától, a Magyar Kulturális Központban (volt zsinagóga) többek között a Lyra és a Kriterion könyvkiadó munkatársai mutatják be legújabb köteteiket. Holnap délelôtt 10 órakor megnyitják az egyházi kegytárgyakat, klenódiumokat és varrottasokat bemutató kiállítást, amelyen eredeti, Árva Bethlen Kata által készített csipke is látható. A Szent Márton-napi gálamûsor 17 órától kezdôdik, fellép a Napsugár néptáncegyüttes, majd a mûsor keretében díjazzák lapunk munkatársát, Bölöni Domokost és Bálint Károly szobrászt a dicsôszentmártoni magyar kultúra ápolásáért folytatott tevékenységükért. Hétfôn 18 órától a marosvásárhelyi Yorick Stúdió bemutatja Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli címû színpadi mûvét.

Nyárádszentmártoni Napok

• Holnap 15 órától, Szent Márton napja alkalmával a nyárádszentmártoni iskolában játszóházat szerveznek gyerekeknek és kisiskolásoknak, ennek keretében vetélkedô lesz Szent Márton életérôl. Vasárnap 11 órakor búcsút és szentmisét tartanak a helyi haranglábnál, ezt 12 órakor az unitárius templomban ökumenikus istentisztelet követi. Utána a templom melletti, az egyház által birtokba vett ház bejáratánál a Kilyén Domokos volt polgármester által készített székely kapu szentelése következik, majd az épületben lesz a Puskás György fotómûvész által készített felvételekbôl összeállított kiállítás megnyitója. 17 órától, a felújított kultúrotthonban mûvelôdési mûsor: ünnepköszöntô, kisfarsangi vigalom, néptánc és borkóstoló, majd táncház hajnalig.

Leon Rottman-emlékmû

• 50 évvel ezelôtt, az 1956-os melbourne-i olimpián, a szászrégeni Varga László csónaképítô mester által vezetett csoport készítette egyszemélyes kenuval Leon Rottman két aranyérmet nyert, 1000 és 10.000 méteres távon. Az emlékükre készített köztéri emlékmûvet ma 15 órakor leplezik le Szászrégenben, az Akácos és a Herbus utca keresztezôdésénél. A rendezvényen Leon Rottmanon, illetve a város vezetôségén kívül jelen lesznek csónaképítôk és evezôsök is. Ez alkalomból a sportolót és Varga Lászlót (post mortem) Szászrégen díszpolgárává avatják.

Kiállítások

Képzômûvészeti és fotómûvészeti tárlat nyílt

• Kiss Levente szobrász- és Szép György festômûvész kiállítása nyílt meg a Bernády Házban.

Etédi fotók Marosvásárhelyen

• Többéves hagyománya van a Hargita Megyei Kulturális Központ fotómûvészeti alkotótáborainak. Évente egyszer-kétszer a megye valamelyik jellegzetes tájegységére hívják össze a fotómûvészet jeles képviselôit, akik egy héten át dolgoznak ott, majd kiállításon, albumban mutatják be táborozásuk termését. Az is szokássá vált, hogy a fotókat a marosvásárhelyi közönséggel is megismertetik, a tárlat csütörtökön nyílt a Bernády Ház emeleti galériájában. A fotókedvelôk az etédi táborban készült felvételeket tekinthetik meg.

Közös festménykiállítás

• Bartha Beatrix, Csibi Boróka és Enyedi Ruth közös festménykiállítása tekinthetô meg november 25-ig a Philothea Klubban.

Mit láthatunk a mozikban?

• November 10-e és 16-a között a Mûvész moziban A szuper exnôm címû filmet vetítik. Rendezte Ivan Reitman, fôszereplôk: Uma Thurman és Luke Wilson. Vetítési idôpontok: 16.30, 19 és 21.30, csütörtökön 16.30 és 19 órától. A fél tízkor kezdôdô vetítésekre kedvezményes jegyekkel várják a nézôket, egy jegy ára 6, illetve 4 lej.

• Az Ifjúsági moziban a Még mindig lakótársat keresünk címû filmet vetítik. Vetítési idôpontok: 17 és 19.15 óra, a hét végén 21.30 órától is. A 17 órai elôadásokra kedvezményes jegyek válthatók, egy jegy ára 5, illetve 3 lej.

Sport

Szerkeszti: Bálint Zsombor

Az IZOREP újraéleszti a reményt a marosvásárhelyi focirajongók szívében

A marosvásárhelyi focirajongóknak az idei ôsz különleges évszak. Az irántuk érzett tisztelet, valamint egy igazi kikapcsolódás reményével úgy határoztunk, hogy városunknak visszaadjuk az ôt megilletô helyet a sport élvonalában.

Mindannyian tudjuk, hogy Marosvásárhely a romániai labdarúgás egyik fellegvára volt, országszerte tiszteletnek és elismerésnek örvendett. Sajnos, nagyon kevés kivétellel ez a sportág az utóbbi években nem hozott örömöt a város szurkolóinak.

A teremlabdarúgás (futsal), amely a klasszikus labdarúgástól csak a pálya és a labda méreteiben különbözik, sokszor látványosabb és élvezetesebb lehet, mint a nagypályás futball. Ez a felismerés késztetett arra, hogy létrehozzuk az Izorep Sportklub futsalcsapatát.

Az a város, amely a múltban több sportág bölcsôjeként volt elismert, ahonnan országos válogatottak táplálkoztak játékosokkal, az a város, amely 17 világbajnoki címmel és 2 olimpiai aranyéremmel büszkélkedhet, sajnos elvesztette régi fényét, s néhány kivételtôl eltekintve sem a helyhatóság, sem a befektetôk nem akarják feléleszteni.

Bármennyire is szeretnénk a 70-es évek marosvásárhelyi labdarúgását visszahozni, azt, amikor Bölöni, Hajnal, Nagy Miki és Fazakas generációja tömött lelátók elôtt játszott, tisztában vagyunk azzal, hogy ez egyelôre nem áll módunkban, ismerjük a marosvásárhelyi "sportpiac" lehetôségeit. Hisszük azonban, hogy kezdeményezésünkkel, ha kismértékben is, hozzájárulunk a helyi sportélet újraélesztéséhez.

Ezért is választottuk sportágként a teremlabdarúgást, hogy a "nagy foci" hagyománya iránti tiszteletünket tudjuk kifejezni. Másrészt tudjuk, hogy Marosvásárhelyen már 1964-tôl, még mielôtt országos, Európa- és világbajnokságokat rendeztek volna ebben a sportágban, mielôtt még a FIFA felkarolta volna, és mielôtt létezett a futsal elnevezés, a minifutball a városban az egyik legnépszerûbb sport volt.

A csapatot abból a meggondolásból hoztuk létre tehát, hogy felajánlhassuk a város lakosságának a labdarúgásssal való találkozás lehetôségét. Hogy szándékunkat tettekkel támasszuk alá, hoztunk egy kiváló, elkötelezett edzôt és nehány játékost a volt bajnok székelyudvarhelyi csapattól, akiket bármelyik elsô osztályos futsalcsapat megirigyelhet. Elég, ha annyit mondunk, hogy néhányan közülük a nemzeti válogatott alapemberei, Jakab Zoltán edzô pedig a válogatott edzôje is egyben.

Célunk: visszaadni a városnak azt a hírnevet, melyet az ország sportéletében megérdemel. A kitûzöttcélok a következôk: a 2. liga megnyerése a 2006/2007-es idényben; az elsô osztályú bajnoki cím elnyerése a 2007/2008-as idényben és Románia bajnokaként részvétel a teremlabdarúgó UEFA-kupá-ban.

Ugyanakkor a drukkerekhez is szólunk, felkérjük ôket, hogy legyenek mellettünk minél nagyobb létszámban, minden mérkôzésen. Örvendjünk együtt a sikernek és ünnepeljük együtt a bajnokság végeztével az elsô osztályba jutást!

Illés Kálmán

Hétvégi események

Kosárlabda

Szombaton, a férfi A-osztályos kosárlabda- bajnokság hatodik fordulója keretében a marosvásárhelyi BC Mures Medgyesre, a Gaz Metanhoz látogat. A találkozóra a medgyesi csarnokban 18 órai kezdettel kerül sor.

Röplabda

A nôi A1-osztályos bajnokság alapszakaszának 8. fordulójában a marosvásárhelyi CSU Neumarkt Gaz szombaton Bukarestbe utazik, ahol a Dinamo vendége lesz.

Teremlabdarúgás

Vasárnap a teremlabdarúgó 2. liga keretében a 7. forduló találkozóit rendezik. A ligeti sportcsarnokban 17 órától a marosvásárhelyi Izorep vendégeként Székelyudvarhely második csapata lép pályára.

Szabadfogású birkózás

Szombaton 9 órától a ligeti sportcsarnokban az Edzôk emlékversenyét rendezik, nemzetközi részvétellel az ifjúsági és gyerek korosztály számára.

Labdarúgás

A nôi labdarúgó 1. ligában a 9. forduló következik vasárnap sorra. A marosvásárhelyi City’us Tg.-Jiuba utazik, ahol a Pandurii lesz az ellenfele.

Pénteken 14 órától a 3. ligában a 15. fordulót rendezik. Az V. csoportban a Maris Nyárádtô – Trans-Sil Maros megyei rangadóra kerül sor, míg Szovátán a Mobila a Dacia Szászvárost fogadja. A szászrégeni Avântul Besztercére utazik a Gloria II csapatához.

Szombaton 11 órától kezdôdnek a 4. liga 13. fordulójának mérkôzései, az alábbi párosítás szerint: Trans-Sil II – Dános; Mezôméhes – Nyárádszereda; Viitorul 2002 – Gaz Metan Mvh; Gliga Companies – Marosludas; Radnót – Sóvárad.

A hét végén a megyei bajnokságban a 11. – az idényben az utolsó – forduló mérkôzéseit játsszák. Északi csoport, vasárnap 12 óra: Mezôkirályfalva – Holtmaros; Disznajó – Alsóidecs; Déda – Marossárpatak; Felsôidecs – Marosvécs; Lövér – Marosfelfalu. Középcsoport, szombat 14 óra: Harasztkerék – Mezôfele; Koronka – Ákosfalva; Maros-szentkirály – Mezôpanit; vasárnap 12 óra: Náznánfalva – Csittszentiván; Mobila II – Marosszentanna; Erdôszentgyörgy – Csíkfalva. Déli csoport, szombat 14 óra: Nagysármás – Búzásbesenyô; vasárnap 12 óra: Bonyha – Mezôzáh; Maros-ugra – Marosgezse; Vámosgálfalva – Kerelô; Marosbogát – Mezôbánd.

A Marosvásárhely körzeti falusi bajnokságban, vasárnap 14 órától: II. csoport: Gyulakuta – Nyárádmagyarós; Egrestô – Kebeleszentivány; Nyárád-remete – Szentgerice; Cikmántor – Lôrincfalva; Teremiújfalu – Somosd; Kibéd – Makfalva.

A nap hírei

Köztisztviselôk tiltakoztak a Közigazgatási és Belügyminisztérium elôtt

Néhány száz, az Alfa Kartell Szakszervezethez csatlakozott, a helyi közigazgatásban dolgozó tisztviselô állt sztrájkôrséget csütörtökön a Közigazgatási és Belügyminisztérium székháza elôtt, tiltakozva a nem kielégítô bérezés miatt. Az Országos Közigazgatási Szakszervezeti Szövetség tagjai a közigazgatásban dolgozók nem megfelelô bérezése miatt tiltakoznak. Úgy vélik, hogy a köztisztviselôk bérezési törvénye által nem lenne szabad különbséget tenni a különbözô tisztviselôi kategóriák között, hanem az "egyenlô bérezés az egyenlô értékû munkáért" elvet kellene alkalmazni, és biztosítani egy sor jogot.

Halasztás Stanoiunak

A Volt Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács átvilágító bizottsága csütörtökön tárgyalta a volt igazságügyi miniszter, Rodica Stanoiu ügyét, de a döntéshozatalt procedurális okok miatt elnapolták, nyilatkozta Ticu Dumitrescu, a bizottság tagja. Dumitrescu hangsúlyozta, hogy Rodica Stanoiu ügyében hamarosan meglesz a döntés. Átvilágító bizottsági források szerdán a Mediafax hírügynökségnek azt nyilatkozták, hogy az eset grafológiai szakértôi vizsgálata során a volt miniszter számára kedvezôtlen eredményre jutottak. Az SZDP volt minisztere, jelenleg független szenátor, tagadta, hogy a volt Szekuritáté irattárában felfedezett informatív jellegû dokumentumokat ô írta volna. Az átvilágító bizottságnak azonban erre utaló jelei vannak.

Kormánytámogatás egy sepsiszentgyörgyi tömbház feljavítására

A kormány jelentôs összeggel járul hozzá azon sepsiszentgyörgyi ingatlan felújításához, amely a márciusban bekövetkezett tûzeset, illetve az ezt követô tûzoltás nyomán jelentôs mértékben károsodott. A kormányülésen az RMDSZ tisztségviselôi támogatásával az ingatlan felújítására 356.000 új lejt hagytak jóvá. Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint az összeget a kormány tartalékalapjából különítik el. A márciusi tûzeset óta 10 család a mai napig sem tudott visszaköltözni otthonába, az egyik ok, hogy a marosvásárhelyi tervezô cég késôn készítette el a szükséges dokumentációt, melyet a Közmunkálatügyi Minisztériumhoz kellett benyújtani finanszírozás végett. Albert Álmos polgármester csütörtökön elmondta, hogy hétfôn hozzáfognak a szerkezet-megerôsítô munkálatokhoz, és reményeik szerint négy-öt hét alatt be is fejezik.

Szili Katalin mûemlékeket látogat Romániában

Szili Katalin házelnök három, határon túli mûemlék templomot látogat meg a hét végén – közölte a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) szerdán az MTI- vel. Az Országgyûlés elnöke szombaton és vasárnap a nyárádszentlászlói, mikházai és csikdelnei templomokat tekinti meg Varga Kálmán, a KÖH elnöke kíséretével – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. A hivatal kiemelte, hogy mindhárom templom kiemelkedô értékû mûemlék, kutatási és helyreállítási munkálataik a KÖH, valamint az Oktatási és Kulturális Minisztérium anyagi és szakmai támogatásával folytak, illetve folynak. A mûemlékek közül a nyárádszentlászlói unitárius templom mûemléki kutatás alatt áll, a mikházai ferences templomot már felújították, míg a csikdelnei Szent János-templom rekonstrukciója folyamatban van.

Vendégségben Budapesten

A Szabadkai Népszínház és a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház vendégjátékával folytatódik a Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar színházi estek elôadássorozat novemberben – közölték a szervezôk az MTI-vel. A közlemény szerint a Thália Színházban november 12-én, vasárnap a Szabadkai Népszínház magyar társulatának elôadásában Mezei-Pálfi- Szôke-Brestyánszki: Záróra címû zenés játékát láthatja a közönség két alkalommal, míg hétfôn a Beregszászi társulat adja elô a William Shakespeare Hamlet címû drámája alapján készült Halál-Álom címû produkciót. A Temesvári Csepûrágó Alapítvány, a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a bukaresti Theatrum Mundi és az Égtájak Iroda közös produkciójaként Heiner Müller Kvartett címû darabját decemberben mutatják be Budapesten – tartalmazza a közlemény.

Sikeres kényszerleszállás

Sikeres kényszerleszállást hajtott végre egy szlovák AN-2-es repülôgép a Gyôr-Moson-Sopron megyei Kunsziget külterületén csütörtök délelôtt – tájékoztatta a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivôje az MTI- t. Bajkó Erika elmondta: a szlovák repülô egy másik, osztrák lajstromjelû géppel párban repülve indult Nyitráról Fertôdszentmiklósra. Az AN-2-es az idôközben észlelt motorhiba miatt a péri reptéren landolt volna, ám eddig ismeretlen okból odáig már nem jutott el, így Kunsziget külterületén szállt le. A szóvivô közölte: az elsô jelentések szerint az AN-2-essel utazó két személy nem sérült meg, a repülôgépben sem keletkezett kár. Hozzátette: az osztrák repülô az eredeti tervnek megfelelôen Fertôdszentmiklóson szállt le.

A befektetôk Kelet-Európából Ázsiába áramlanak

Bár Közép- és Kelet-Európa még mindig a feltörekvô piacok ígéretét hordozza az ingatlan-befektetôk számára is, nemzetközi ingatlanpiaci szakértôk szerint a befektetôk már Ázsia felé fordultak. A Magan Alexander Neuhuber ingatlanszakértô cég szerint a befektetett tôkére számított évi 6 százalék körüli megtérüléssel Prága és Budapest már kevéssé versenyképes a kínai 15- 30 százalékhoz képest. Ugyanakkor Kínában kevés a kész ingatlan, az ingatlanberuházóknak maguknak kell fejleszteniük, és ezt követôen eladni, vagy bérbe adni. Különösen nagy a kereslet a bevásárlóközpontok és szakáruházak fejlesztésére.

Újságíróveszélyesek Kínában

Az újságíróké a harmadik legveszélyesebb foglalkozás Kínában a bányász és a rendôr után – írta az állami Új Kína hírügynökség egy csütörtöki jelentésében. "Egyre többször fordul elô, hogy az újságírókat akadályozzák hivatásuk gyakorlásában, sértegetik vagy akár meg is verik ôket interjúkészítés közben" – szólt a tudósítás. Egy kórház az északnyugat-kínai Senjangban (Shenyang) alapítványt hozott létre azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson azoknak az újságíróknak, akiket a városban vagy közelében megtámadtak, vagy akik megsérültek munkavégzés közben. A pénzalap arra szolgál, hogy részben fedezze a kezelés költségeit – mondta el a kórház igazgatóhelyettese. A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet adatai szerint emellett Kína világelsô a bebörtönzött újságírók számát tekintve: 32 újságíró ül ott börtönben.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Antalfi Imola

Az önkormányzatok köztisztviselôi is sztrájkkal fenyegetôznek

A dekoncentrált intézmények japánsztrájkoló közalkalmazottainak példáját követhetik az elkövetkezô hetekben a helyi önkormányzatok közalkalmazottai, akik magasabb béreket követelnek. Moldovan Silvia, a Maros Megyei Tanács szakszervezeti vezetôje lapunknak elmondta, hogy a tegnapi, a Közigazgatási és Belügyminisztérium elôtt megszervezett sztrájkôrség csak figyelmeztetés volt, a november 22-24-e között Kolozsváron sorra kerülô országos tanácskozáson határozzák el a további akciótervet. A szakszervezet amiatt elégedetlen, hogy a közalkalmazottakra vonatkozó bérezési törvény elfogadása már két éve késlekedik, bár a törvénytervezetet kidolgozták.

Aláírásgyûjtésre készülôdnek a tanügyiek

Ioan Sacarea, a Spiru Haret Szakszervezet megyei elnöke szerint csak a jövô héten, Vízaknán, az országos vezetés tanácskozásán döntenek arról, hogy kezdeményeznek-e aláírásgyûjtést az oktatásügyi miniszter lemondatására. A szakszervezeti vezetô hozzátette: az is eldôl, hogy szerveznek-e sztrájkot, mivel továbbra is elégedetlenek a tanügynek szánt jövô évi költségvetéssel.

Kórházvezetôk versenyvizsgája

November 17-én szervezik meg országos szinten a versenyvizsgát a kórházak vezetô állásainak betöltésére. Több mint 400 kórházi menedzseri posztért versenyezhetnek a jelöltek, akik zömében jelenleg is vezetô tisztséget töltenek be. A dossziék benyújtásának határideje november 13., az eddig benyújtott iratcsomók számát egyelôre nem hozhatják nyilvánosságra, így nem tudni még, mely kórház esetében lesz túljelentkezés.

Gombászók figyelmébe

A marosvásárhelyi gombászegyesület november 12- én, vasárnap délelôtt késô ôszi gombatúrát szervez a Kisadorján körüli erdôbe. A túrán, amelynek célja a gombagyûjtés, a gombák meghatározása, a mérgezô gombák pontos felismerése, részt vesznek az egyesület gombavizsgáló szakellenôr képesítéssel rendelkezô tagjai is. Találkozás a Fókusz Öko Központ adorjáni irodájánál. Bôvebb felvilágosításért Molnár György túravezetôt lehet keresni a 0729-123-975-ös telefonszámon.

Szellemi úton történô gyógyulás

A Bruno Gröning Baráti Kör találkozót tart szombaton, november 11-én 17 órától az Oázis Alapítvány Dr. Emil Dandea (volt Szív) utca 10. szám alatti székhelyén. Minden gyógyulni vágyó személyt, vagy olyan egészségeseket, akik meg óhajtanak ismerkedni egy ôsrégi és mégis új szellemi úttal, kortól, nemtôl vagy vallási hovatartozástól függetlenül szeretettel várnak.

Karády-est a Kultúrpalotában

A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház mûvészei adják elô november 25-én este 7 órakor a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében a Karády-monodrámát, amelyben Karády Katalin legszebb dalait is meghallgathatja a közönség. Rendezô Pénzes Csaba, dramaturg Szemes Péter.

Vizes élôhelyek rehabilitációja

A Fókusz Öko Központ egy nyertes pályázattal két hektár vizes élôhelyet rehabilitál, ami a szervezet vízgazdálkodási mintaprogramjának fontos eleme. A vízgazdálkodási mintaprogram keretében a Fókusz Öko Központ felmérte a rehabilitációra alkalmas vizes élôhelyeket a Dorna- patak vízgyûjtô területén. A tréningek során mintegy 250 személyt tájékoztatnak, és lesznek akik hasznosítani fogják a jó mezôgazdasági praktikákat is, így csökkentve a szennyezôforrásokat, hiszen a szervezet felmérései szerint a helyi kutak közel felének vize nitráttal fertôzött. Az elsô találkozóra november 14- én 3 órától kerül sor Kisadorjánban, a Fókusz Öko környezetvédelmi információs és fejlesztési központjában, ahol részletesen bemutatják a projektet valamint a helyi közösséget érintô fôbb problémákat.

Ifjúsági szervezetek találkozója

A Maros Megyei Ifjúsági Igazgatóság november 17- 18-án találkozót szervez szovátai vendégházában (Rózsák útja 131. szám), ahova meghív minden ifjúsági szervezetet, valamint ifjúsági programokat rendezô civil szervezeteket. A találkozó célja az intézmény, a civil szervezetek és ifjúság közötti kapcsolat javítása. A kétnapos program alatt kiértékelik az idén lebonyolított tevékenységeket és összeállítják a 2007-es tevékenységi tervet. Az igazgatóság szervezetenként egy személyt tud fogadni, a részvételi szándékot november 15-ig jelezhetik a 0265-218-841, a 0265-216-026-os telefonszámokon, vagy a djtmures@yahoo.com e-mail címen.

Gézengúz játszóház és táncház

A Folk Center Alapítvány keretében mûködô Gézengúz játszóház és táncház kézmûves-foglalkozásokat szervez kedden 18 órától óvodásoknak (3-6 év), szerdán 18 órától kisiskolásoknak (7-10 év), csütörtökön játékos néptánc- és népdaltanulást: 18 órától óvodásoknak, 19 órától kisiskolásoknak. A táncházban este 7 órától kalotaszegi táncokat tanít Benô Barna. Muzsikál Moldován István és zenekara, valamint az Öves együttes. Helyszín: Marosvásárhely, Forradalom utca 8. szám.

Apróhirdetések

JÓKÍVÁNSÁG

OROSZ TÍMEÁNAK a Kenyér utcába születésnapja alkalmából kívánunk egészséget, jó tanulást és sikert az életben. Az Orosz nagyszülôk. (20253)

ADÁSVÉTEL

ELADÓ 1991-es évjáratú, fehér dízel Golf II. Tel. 0722-383-216. (20161)

ELADÓK olcsón színes televíziók. Tel. 232-751, 0740-527-205, 0365/413-499. (20157)

BIZOMÁNYIBA beveszek vagy megveszek festményt, ezüst- és porcelántárgyakat (herendi, Rosenthal, Zsolnay), faliórát, stílbútort. Târgului (Sáros) utca 12. szám. Tel. 212-716, 0740-147-380. (18617)

FIGYELEM: A NIKI PARK üzlet elad akciós áron bicikliket 18 hónap jótállással, szuper ortopédikus ágybetéteket 3 év jótállással. Tel. 0744-438-