LVIII. évfolyam 74. (16255.) sz.

2006. március 30., csütörtök

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 51 RNCB 3600000002490018 – euró; RO 24 RNCB 3600000002490019 – dollár bankszámlaszámra. E-mail címünk nepujsag@e- nepujsag.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: nepujsag@e-nepujsag.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

A hirdetések egységes tarifája 150 Ft/szó, 200 Ft/cm2, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Aktuális

Nôk a politikában

Bodolai Gyöngyi

Aktuális problémát vetett fel Ludovic Orban minapi ügyetlen vagy szándékos elszólásával, ami a nôk politikai szerepvállalását illeti. Mint a nagy port felvert sajtóvisszhangok alapján közismertté vált, a liberális párt bukaresti szervezetének elnöke arra biztatta a liberális hölgyeket, hogy sikeres pályafutásuk érdekében nem szükséges ágyba bújniuk a párt vezetôivel. Hogy van-e igazság a szavai mögött, hadd ne kommentáljuk, tény viszont, hogy a romániai politikai életben ritka jelenségnek számítanak a hölgyek, akik meg jól is politizálnak, még kevésbé. Bár manapság a korábban férfiasnak számító területeken, például egy-egy iskolában vagy egészségügyi, felsôoktatási intézményben többségükben nôk dolgoznak és helyenként szinte alig találunk férfiakat, a parlamentbe, a legfôbb vezetôi tisztségekbe alig vagy egyáltalán nem jutnak el. A nôkben lenne a hiba, vagy túlságosan is jól fizetett állásokról van szó, amihez foggal-körömmel ragaszkodnak a férfiak? Ami az elsô feltételezést illeti, a külföldi példák azt igazolják, hogy Angela Merkeltôl Condoleezza Rice-ig, a gyengébbik nem képviselôi is képesek akár egy nagy ország vagy egy világhatalom külügyének élén sikeresek maradni. De nem kell Németországig, Amerikáig elmenni, hogy meggyôzôdjünk arról, vannak területek, ahol a férfiaknál taktikusabban, nagyobb sikerrel teljesítenek. Ha nincs Dávid Ibolya, akkor lehet, hogy ma sem áll vagy sokkal késôbb szabadul ki fogságából az aradi Szabadság-szobor, és például Szili Katalinnak is köszönhet egyet s mást a marosvásárhelyi, az erdélyi magyarság. Egyébként a magyar szocialista párt törte meg a jeget ezen a téren, és a hölgyek többsége az elvárások szintjén teljesített. Ezzel szemben a romániai pártok élérôl, beleértve az RMDSZ-t is hiányoznak a nôk. A közgondolkozásban munkál ugyan egy rendszerváltás elôtti negatív példa, amikor az ország fôvegyészének kezében összpontosult a hatalom, de ezt ideje lenne elfelejteni. Ezenkívül vannak nem túl kellemes benyomásaink egyes volt miniszterek (egészségügyi, tanügyi, igazságügyi) nem igazán népszerû teljesítményérôl, mégis vagy mindezek ellenére ideje lenne, hogy a nyelveket beszélô, jól felkészült fiatalok körébôl sokkal több hölgy adja politizálásra a fejét. Amihez, ha családot is akar, egy biztos hátország is szükségeltetik, amit nem könnyû tartósan biztosítani. Az észhez állóképességnek és tûrôképességnek is kell társulnia, de egy ambíciós, fiatal nô elôtt mindez ma már nem lehet akadály. Ha több nô politizálna, színesebb lenne a román politikai élet is, bár eseményekért, hisztériakampányokért most sem kell a szomszédba menni. Ezenkívül a neves kolozsvári rendezô felfogásában a nôknek tulajdonított vonások – politikai prostitúció és hisztéria – elsôsorban a férfiakat jellemzik. Az elveszett levélben ezért játszatta nôkkel a férfipolitikusok szerepét, és férfival az egyetlen nôi figurát. A fordított szereposztást ideje lenne a valóságban is kipróbálni!

Amíg a politikusok önmagukkal vannak elfoglalva

Mózes Edith

A nyugdíjasok az éhhalál szélére sodródnak

Markó Béla a tegnapelôtt azt mondta, hogy a parlament hatásköreit nem szabad átruházni például a végrehajtó hatalomra, hanem, "amennyiben nem mûködik megfelelôen a parlament, akkor ezt meg kell tárgyalni, át kell gondolni…" és a többi.

Nos elfilozofálgathatunk azon, hogyan is mûködik a parlament. Idônként remekül. Példának okáért akkor, amikor a hatalom és ellenzék kéz a kézben, egyetlen tartózkodással, pillanatok alatt megszavazta a honatyák jogállásáról szóló, a jó érzés határain túlmutató kedvezményeket tartalmazó törvényt. Viszont más szabályzók, amelyek a sok millió ember sorsát javíthatnák annyira-amennyire, vagy akár a kisebbségi törvényt, hol "kvórum" hiányában kell elnapolni, hol az ellenzék és a hatalom csak azért is szembenállása miatt, nemegyszer pedig éppenséggel a koalíciós pártok közötti egyet nem értés okán porosodnak akár évekig is a fiókban.

Ezt a megfigyelést igazolja legékesebben az, ami nemrégiben a parlamentben történt a Szociáldemokrata Párt (PSD) által benyújtott egyszerû indítvány kapcsán. Ebben az esetben nem volt ellentét sem a liberálisok és a demokraták, sem az RMDSZ és a Demokrata Párt, sem a demokraták és konzervatívok között. Simán lesöpörték az asztalról. Pedig a dokumentum arról szólt, amirôl kellett, vagyis a valóságról. Arról, hogy a gazdasági növekedés a 2004. évi 8%-ról 2005-ben 4%-ra esett vissza, aminek következtében kevesebb pénzt lehetett fordítani az egészségügyre és az oktatásra, meg egyebekre, arról, hogy az egykulcsos adó bevezetésével közel egymilliárd euró bevételtôl esett el a központi költségvetés (miközben igen jól jött a gazdagoknak és még gazdagabbaknak). A kiesést, pontosabban a "felsô tízezer" zsebébe csúsztatott adópótlást az árak, a különbözô adók és illetékek európai uniós szintet is messze túlszárnyaló emelésével akarta pótolni a hatalom. Arról is szólt, hogy az adótörvénykönyvet négyszer módosították, amivel elbizonytalanították az üzleti életet, elriasztották a külföldi befektetôket, vagy arról, hogy leállítottak már folyamatban levô infrastrukturális munkálatokat, illetve, hogy a 2005-ös kormányprogramban megállapított inflációs szintet is "túlszárnyaltuk". Mindezeket konkrét adatokkal, statisztikákkal megspékelve tálalták.

Erre odafigyelni persze nem volt idejük a honatyáknak, el voltak és el vannak foglalva nap mint nap kicsinyes, de számukra annál költségesebb politikai játékaikkal. A mindennapi pozícióharc jobban leköti ôket, mint az, hogy oda jutottak, hogy az éhhalál szélére sodródott nyugdíjasok egyre gyakrabban lázadoznak.

Az egyszerû halandó, az "utca embere", vagy nevezzük bárminek azokat az adófizetô polgárokat, akiknek a szavazata juttatta bársonyszékhez azokat, akik a sorsunkat ekképpen igazgatják, nem tudhattak meg egyebet a televíziós híradásokból, mint hogy az ellenzék ismét kritizál, és hogy az egyszerû indítvány elesett a parlamenti szavazás során. Ezért, úgy gondoljuk, érdemes néhány adatnál elidôzni, lássuk, hogyan rabolják ki az amúgy is üres zsebünket.

Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint 2005-ben, szemben az elôzô évi adatokkal, a földgáz ára +36,5%, a hôenergia ára +20%, a víz +25,7%, a városi közszállítás +22,4%-kal nôtt. Ehhez jön az élelmiszerárak növekedése, amely 2005 decemberében túllépte az infláció szintjét.

A másik, ugyancsak tömegeket érintô "intézkedés" nyomán, 2006-ban a közköltségek "megelôzték" az emberek nagy hányadának havi jövedelmét.

A Habitat Egyesület számításai szerint csak a melegvíz-szolgáltatás és a hôenergia ára 60%-kal nôtt 2005 decemberéhez képest. Az adatok a következôk: egy garzon havi közköltsége 1.600.000 lej, egy 2 szobás lakrészé 2.500.000 lej, egy 3 szobásé 3.500.000 lej, egy 4 szobásé 4.000.000 régi lej. A helyzet az idei év folyamán tovább fog romlani, ugyanis a Gazdasági Minisztérium közleménye szerint a földgáz árát 40%-kal fogják emelni, ami azt jelenti, hogy 1000 köbméter gáz ára hozzávetôlegesen három minimálbérrel fog vetekedni. Ami talán nem is lenne baj, ha az uniós országokbeli bérezési rendszert gyakorolnák minálunk is. Azonban, sajnos – és ez is statisztikai adat – a lakosság 40%-a a garantált minimáljövedelembôl él. Ami semmire sem garancia, fôleg a megélhetésre nem.

És akkor még nem szóltunk a nyugdíjasokról, akiknek átlag 12,9%-kal növelték a nyugdíját, szemben az árak növekedésével, és szemben azzal a szemtelenséggel, hogy a parlamenti képviselôk akár 40 millió lejes nyugdíjat szabtak meg maguknak néhány mandátum után. Bizonyára nem akarják, hogy a jelenlegi nyugdíjasok sorsára jussanak. A többi hátrányos helyzetû kategória jövedelmét, akik szociális segélybôl kénytelenek tengôdni, azaz úgymond, a szociális védelem hálójában vergôdnek, 5,5%-kal növelték, ami messze elmarad az inflációs ráta mögött.

Ilyen megközelítésben, ugye, egészen másként festenek a dolgok. Mert az energiaárakat meg az egyéb adókat és terheket nem a parlamenti képviselôk, nem a kormánytagok, hanem "az istenadta nép" viseli. Errôl nem sokat beszélnek a hatalom birtokosai, és sokszor bizony a sajtó is alájátszik nekik. Így lehetett elbagatellizálni a nyugdíjasok lázadását – akik az ország lakosságának egyharmadát teszik ki, és akik egy élet munkája után sem tudnak örülni a jól megérdemelt pihenésnek, hanem napokon át ájulásig állnak sorban a gyógyszertárak elôtt, s ha kifizetik a közköltséget, kenyérre már nemigen futja. A statisztikák szerint a nyugdíjasok több mint 80%-a a létminimum alatt nyomorog, holott – emlékezzünk csak vissza – a választási kampányban a narancssárga szövetség, Traian Basescuval az élen "jó életet" ígért. Természetes, hiszen a nyugdíjasok a szavazásra jogosultak jelentôs hányadát teszik ki. Az viszont egyáltalán nem természetes, hogy utólag mindig megfeledkeznek róluk. Ezért még inkább elítélendô a politikusok farizeus magatartása, akik hónapokon keresztül a saját (bel)ügyeikkel vannak elfoglalva, vagy kimeríti ôket a hatalmi harc. Így történhetett meg, hogy az említett egyszerû indítványnak sem szenteltek különösebb figyelmet. A lényeg az volt, hogy megbukjon, ôk meg tovább élvezzék a hatalom elônyeit.

"Eredeti" demokráciánkban bevett reflex, hogy ha az ellenzék javasol valamit, a hatalom azonnal leszavazza. Ez, mondjuk, rendben is van. Ami nincs rendben az az, hogy a kormánykoalíciót alkotó politikusok ahelyett, hogy például az említett felvetésekre hiteles magyarázatot adtak volna, azzal foglalkoztak, ugyancsak a sajtó hozzájárulásával, hogy ki, hogyan szavazott, hogy ki lesz a képviselôház elnöke, hogy mit csinálnak a konzervatívok, mit nyilatkozik egy politikai akárki… Ezek után nem is csodálkozunk, hogy az egyszerû indítványnak sem szenteltek különösebb figyelmet. A lényeg az volt, hogy megbukjon, hogy ôk tovább élvezhessék a hatalom biztosította kiváltságokat. Ezért aztán lelkes egységben elutasították. Minden egyéb marad a régiben. A következô választási kampányra majd ismét kitalálnak valami maszlagot.

"Tôrbe csalták" a rendôrt?

Antalfi Imola

Marosvásárhely polgármesterének keddi kijelentéseire reagáltak tegnap sajtótájékoztató keretében a megyei CNSLR Fratia és a Prolex szakszervezetek vezetôi. Cocis Calin és Florin Vilnei szerint Dorin Florea polgármester, Marius Pascan aligazgató, valamint Viorel Filip, a városi közösségi rendôrség igazgatójának kijelentései, miszerint a Prolex rendôr-szakszervezet elnöke, Cerghizan Gheorghe 120-140 szál fréziát lopott a polgármesteri hivatal virágkertészetébôl alaptalanok és az a céljuk, hogy kompromittálják egyrészt a Prolex megyei elnökét, másrészt magát a szakszervezetet.

"Cocis Calin, a CNSLR Fratia megyei elnöke kijelentette: a polgármesteri hivatal fent említett képviselôinek keddi nyilatkozatai furcsák, ami arra enged következtetni, hogy a megyei Prolex elnökének "tetten-érése" megrendezett akció volt, hátterében a szakszervezet lejáratása áll. A polgármesteri hivatal keretében mûködô közösségi rendôrség mintegy 180 tagja közül ugyanis az év elejétôl 90-en beiratkoztak a Prolex rendôrszakszervezetbe, ami nem tetszik a hivatal vezetésének. Cocis szerint a közösségi rendôrség végrehajtó igazgatója, Filip Viorel odáig ment, hogy gyûlésen vonta kérdôre beosztottjait és hozzátette, hogy az igazgató eljárása törvénytelen, sôt akár bûnügynek is tekinthetô, hiszen a szakszervezeti tevékenységbe való beavatkozást, a tevékenység akadályozását jelenti. Cocis Calin azt is kifogásolta, hogy Marius Pascan, a polgármesteri hivatal aligazgatója és sajtószóvivôje kedden a Prolex szakszervezet hitelességét kérdôjelezte meg, mondván, hogy mennyire lehet szavahihetô az a szakszervezet, amelynek elnökét lopáson érték?

"A probléma nagyon súlyos, ha egy polgármesternek jut ideje arra, hogy a szakszervezeti ügyekkel foglalkozzon, és az is súlyos, ha valakit bizonyítékok híján lopással vádolnak meg" – jelentette ki a CNSLR Fratia megyei elnöke. A tegnapi sajtótájékoztatón jelen levô Florin Vilnei, a Prolex országos alelnökének elmondása szerint a viráglopással vádolt Gheorghe Cerghizan március 1-jén a járôrözés ideje alatt kereste fel a virágkertészetet, hogy találkozzon egy ottani alkalmazottal, aki szabadidejében javítási munkákat végzett a rendôr lakásán. A szóban forgó munkás a neki járó virágadagból adott 5 szál fréziát a rendôrnek, akit a fôútra kitérve rendôrök állítottak meg, de nem találtak semmit gépkocsijában. A késôbbiekben Cerghizan egy bárba ment, ahol négy csokor virág is volt, és innen ered a vád, miszerint ô lopta volna a fréziákat. A szakszervezeti vezetôk szerint több kérdés merül fel: ha a tettenérés megtörtént, miért nem készült rendôrségi jegyzôkönyv az esetrôl? Ha a polgármesteri hivatal szóvivôje március 8-át emleget a bûncselekmény idôpontjaként, akkor hogyan lehetséges, hogy március 2-án nyújtottak be írásbeli értesítést a rendôrségre arról, hogy két rendôr virágot lopott a virágkertészettôl. Azt sem tudják, hogy az értesítésben szerepelnek-e konkrétan nevek, bûnügyi kivizsgálás sem indult, a virágkertészet alkalmazottait pedig megfenyegették, kettôt közülük idôközben el is bocsátottak, mert nem voltak hajlandók nyilatkozatot írni Cerghizan ellen. Állítólag a virágkertészet igazgatója még tavaly ôsszel jelezte a lopásokat, azt, hogy jelentôs mennyiségû virág és zöldség tûnik el rendszeresen a kertészetbôl és rendôrökre gyanakszanak. A szakszervezetisek szerint a Prolex megyei elnöke ellen már eddig is többször megkísérelték a tettenérés megrendezését és az is tûrhetetlen, hogy a polgármesteri hivatalban megpróbálják megakadályozni, hogy a szakszervezetbe beiratkozott alkalmazottak tagsági díját rávezessék a fizetés- elszámolási papírra. Mindez a szakszervezet lejáratásának a céljából történik – vonták le a következtetést az érdekvédelmi szervezetek vezetôi, de egyelôre kivárják a rendôrségi vizsgálat eredményét – tették hozzá.

Tavaszi panoráma Marosvásárhelyen

Tamás László olvasónk a mellékelt felvétellel hívja fel a figyelmet e szeméthalmazra a Maros partján, a Kárpátok sétányon, a 25- ös tömbházzal egy irányban. Tudni véli, hogy a közeli iskola kioszkjából származik a hulladék, még ha nem is elsô kézbôl. Bár tájékoztatták az iskola vezetôségét, kb. 10 nap után sem történt semmi, talán csak annyi, hogy már büdösödik is.

Elsô alkalommal üléseztek a cukorbetegek szervezetei

(antalfi)

Párbeszédet szeretnének az egészségügyi miniszterrel

A hónap elején a Cukorbetegek Reménysége Alapítvány javaslatára Tordaszentlászlón tanácskoztak a cukorbetegek szervezeteinek képviselôi. A 18 nemkormányzati szervezet konzultatív csoportot választott, amely párbeszédet kezdeményez a kormány és a parlament képviselôivel, akiktôl azt kérik, hogy a törvénykezdeményezések valamint a cukorbetegséggel kapcsolatos kormányprogramok kidolgozásánál vegyék figyelembe a konzultatív csoport véleményét.

A Cukorbetegek Reménysége Alapítvány elnöke, Maria Mesaros aláírásával levelet juttattak el Eugen Nicolaescu egészségügyi miniszterhez, akivel ismertetik a tordaszentlászlói tanácskozás céljait, valamint azt, hogy megalakult e betegek érdekvédelmét ellátó konzultatív csoport. Kérik, hogy a tárcavezetô találkozzon a csoport tagjaival, hogy megfelelô módon dolgozhassák ki a cukorbetegeket érintô minisztériumi programokat. "Nem jól élni, hanem élni akarunk!" – jelentik ki a levélben, amelyhez csatolták a teljes követeléslistát. Ez tartalmazza többek közt azt, hogy a cukorbeteg számára kiírt orvosság az életminôség javítását is célozza, azaz a legjobb minôségû gyógyszereket, egyéni, a diabetológus szakorvos által megállapított stratégia szerint. Kérik továbbá, hogy a cukorbetegség típusától függetlenül minden beteg számára tegyék lehetôvé a vércukorszint saját maga általi ellenôrzését, követését, azáltal, hogy ingyenes vércukorszintmérôket és tesztcsíkokat biztosítanak számukra, elkerülve ezáltal a vércukorszint ingadozását. A jegyzékben szerepel még az a követelés is, hogy az egészségbiztosítási alapba befizetett összegeket ne költsék egyébre, hogy a screening és az oktatási programok költségvetéseit az állami költségvetésbôl biztosítsák, hogy a nevelô egészségügyi asszisztensi szakmát vegyék fel a szakmai névjegyzékbe, létesítsenek újra táplálkozási szakértôi illetve táplálkozási szakértôi asszisztensi állásokat, dolgozzanak ki pontos és világos kritériumrendszereket a cukorbetegek számára a fogyatékossági kategóriába való besorolásukhoz és nem utolsósorban azt is kérik, hogy a cukorbetegek gyógyszerellátása folyamatos és elegendô legyen. Az alapítvány képviselôi úgy vélik, hogy több szakemberre van szükség, hiszen a cukorbetegek száma évente 50.000-rel nô, valamint arra is, hogy a betegek számát összesítsék, számítógépes adatbázist hozzanak létre, hogy pontosan tudni lehessen, hány beteg ellátását kell a szaktárcának finanszíroznia.

Pécsi diákok, tanárok Marosvásárhelyen

Mészely Réka

Együttmûködve készül el az építészeti líceum kiállítóterme

Több diák is szorgoskodik, ahogy a Constantin Brâncusi Iskolaközpont kiállítótermébe lépünk: tanárok adják az útbaigazításokat, tanácsokat, hol magyar, hol román nyelven. Jól megértik egymást, annak ellenére, hogy néha jelekhez kell folyamodniuk. Mesterséget így is lehet tanulni – avat be Ioja Nicolae oktató. A tágas terem felújítása a vendéglátó tanintézmény és magyarországi testvériskolája diákjainak és tanárainak együttmûködésével történik.

A pécsi Pollack Mihály Mûszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium egy kisebb csoporttal érkezett a marosvásárhelyi testvériskolába, a hat szobafestô szakos diákot Pifkó Mihály gyakorlati oktatásvezetô és Batthányi József szakoktató kísérte el. A pécsi iskolában 1200 diák tanul szakmát kilencedik osztálytól, kilenc–tizedik osztályban általános képzésben részesülnek, majd szakonként vagy két vagy három év szakmai képzés következik.

A kapcsolatot 1999-ben építette ki a két tanintézmény, azóta számos diákcsere történt, közös szakmai továbbképzéseken, egyhetes gyakorlatokon vettek részt. A marosvásárhelyi építészetis diákok közül heten látogattak Pécsre tavaly májusban, ahonnan újabb szakmai ismeretekkel, tapasztalatokkal gazdagodva tértek haza. Amellett, hogy betekinthettek a magyarországi iskola mûhelyeibe, ellátogattak az egyik legnagyobb festékgyárba, valamint a pécsi porcelángyárba, élményekkel teli út volt – tudtuk meg Ioja Nicolaétól.

A kiállítóterem közös felújításában fontos szerepet vállalt a magyarországi testvériskola, ugyanis a szükséges anyagokat, festékeket, állványokat, sablonokat, színezékeket, a kômûves- és festôszerszámokat ôk biztosították. Az ötvenes években tanárinak használt termet a pécsi színház aulájához hasonlóan díszítik, festik ki.

A délutáni programokat különféle tevékenységek tarkítják: Erdôcsinádra látogattak, ahol sokan kipróbálhatták a lovaglást, sporttevékenységeken vehetnek részt, megtekintik az Othellót a színmûvészetis diákok elôadásában. Ma mûveltségi vetélkedôn nyolc csapat méri össze tudását, Marosvásárhely látványosságai mellett megtekinthetik Segesvárt, elutaznak Parajdra, Szovátára.

– Örülünk, hogy ellátogathattunk Erdélybe, megismerkedhettünk az itteni oktatási rendszerrel, hogy milyen anyagokat, módszereket, technikákat használnak a szakoktatásban – fogalmazta meg Pifkó Mihály. A mi iskolánkat egy németországi alapítvány támogatja, tavaly több millió euróra vásároltunk eszközöket, diákjaink Németországban is gyakornokoskodnak.

Péntekre a vendéglátók kulturális mûsorral készülnek – tájékoztatott Székely Ildikó aligazgatónô, a pécsiek mellett egy negyvenöt fôs nyíregyházi csoportot is várnak. Lesznek szavalatok, román és magyar népviselet-bemutató, táncház.

Jegyzet

Kerékkötôk

Vajda György

Új forgalmi tábla jelent meg Marosvásárhely központjában, amely azt jelzi, hogy amennyiben az úttest szélén parkoló gépkocsik nem tartják be az egy jármûnek fenntartott parkolóhelyet, azaz, ha nem a két vonal közé helyezik a járgányt, akkor a kereket lebilincselik. Alighogy a táblák kikerültek, a parkôrök buzgón ráhajtottak az ellenôrzésre, nem egy jármûvezetônek okozva bosszúságot. Azt elfogadjuk, hogy a polgármesteri hivatal így akar rendet teremteni a fôtéri parkolóhelyeken, de úgy tûnik, megint a szekeret fogták a ló elé. Ugyanis a parkolóhelyek nincsenek megvonalazva, illetve a régi festés már annyira elkopott, hogy nem látszik. A lebilincselt autók szélvédôjére nem helyeznek eligazító értesítôt, így aztán járhat-kelhet az érintett, ameddig újra felszabadíthatja az autót. Egyértelmûnek látszik a cél: az elrettentés, a büntetés, és nem a rendteremtés. Ahhoz, hogy a parkolást, fôként a fôtéren megoldja, a hivatalnak átfogóbb, nagyobb horderejû elképzelésre lenne szüksége. S ennek a stratégiának csak egy kis lépése lehet a jármûvek lebilincselése, a büntetés. Parkolóhelyeket lehet teremteni úgy is, hogy több utcát egyirányúsítanak, de az elgondolás része kell legyen emeletes parkolóházak építése, vagy egyes közhivatalok elköltöztetése a perem felé, a fôtér forgalmának tehermentesítése. Mert tegyük fel, hogy egyszerre lebilincselnek több tíz autót. Ezáltal a helyet hosszabb idôre foglalják, csak növelik a zsúfoltságot. A helyi tanács elfogadta azt is, hogy a tilosban parkoló jármûveket a parkolóhelyeket gondozó cégek elszállítsák, s majd innen kell azokat kiváltani. Ez újabb félreértésre, vitára ad majd okot, hiszen az autók szállításkor megsérülhetnek, a telephelyen is biztosítani kell az ôrséget, mert megtörténhet, hogy nem váltják ki egyhamar a gépkocsit, így ez a megoldás is átgondolandó. Persze, nem akarom védeni azt, aki vétett, aki nem tartja be a közlekedési szabályokat, figyelmen kívül hagyja a tiltó táblákat. Csakhogy a helyi tanács mint választott testület, illetve a polgármesteri hivatal mint közhivatal azért van, hogy az állampolgároknak ügyeik rendezésére a legjobb megoldást találja. Azzal is tisztában kell legyenek az illetékesek, a gépkocsi ma már nem luxus, hanem segédeszköz arra, hogy minél több idôt takarítsunk meg. Ennek része a fôtéri ügyintézés, árubeszerzés is. Ha a közhivataliak valóban segíteni akarják az ügyvitelt, találják ki, miképp lehet a legmegfelelôbben.

Piactámogatás a madárinfluenza miatt

Példa nélküli helyzet

Elôterjesztette szerdán az Európai Bizottság azt a javaslatot, amely alapján a tojás- és baromfiágazat piactámogatási költségeit részben európai uniós költségvetésbôl fedeznék.

A legutóbbi madárinfluenza-válság kezdete óta a baromfi és tojás fogyasztása néhány tagállamban számottevôen visszaesett, ami az árak erôteljes csökkenéséhez vezetett. Minapi agrárminiszteri közlések szerint a baromfipiacon átlagosan 30 százalék körüli fogyasztás- visszaesést jelentettek, több ország az ágazat teljes ellehetetlenülését is elôrevetítette.

A tojás- és baromfipiacra vonatkozó jelenlegi rendelkezések azonban csak azokban az esetekben teszik lehetôvé az EU számára a kártérítési intézkedések társfinanszírozását, ahol a gazdaságban madárinfluenza-esetet találtak, vagy ahol a gazdálkodó számára nem volt lehetséges a baromfi elszállítása az állatorvosi végzések által elôírt korlátozások miatt. Jelenleg nincs lehetôség arra, hogy EU-támogatást nyújtsanak olyan piaci problémák figyelembe vétele érdekében, amelyek a fogyasztói bizalom elvesztése által okozott eladáscsökkenéshez kapcsolódnak.

A piaci válság komolysága miatt a brüsszeli bizottság azt javasolta, hogy a tojás- és baromfi fogyasztásának és árának csökkenéséhez kapcsolódó piactámogatási intézkedések költségeit 50 százalékban finanszírozza az EU. A javaslatot továbbítják az Európai Parlament és a tagországok kormányait képviselô tanács számára, amelyek remélhetôleg április végéig elfogadják azt. A tagállamok ezt követôen nyújthatják be javasolt intézkedéseiket bizottsági jóváhagyásra.

"E példa nélküli helyzet tovább nem kezelhetô a meglévô eszközök alkalmazásával" – kommentálta a döntést Mariann Fischer Boel, a mezôgazdasági és vidékfejlesztési biztos. "Ezért akarjuk kiszélesíteni a meglévô rendelkezések hatáskörét úgy, hogy lehetôvé tegyék az EU számára a rendkívüli piaci intézkedések társfinanszírozását. Minden egyes tagállam így képes lesz a sajátos helyzetének legjobban megfelelô intézkedések megtervezésére. Nézetem szerint a legésszerûbb megközelítés az lenne, ha a gazdákat a termelést átmenetileg csökkentô intézkedések miatt kártalanítanák."

Az amerikai külügyminiszter ismét megfenyegette Iránt

Pénzbe kerül

(MTI/AP) Az amerikai külügyminiszter ismét megfenyegette Iránt, kilátásba helyezve, hogy az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek "számos eszközük van" ahhoz, hogy rábírják Teheránt magatartásának megváltoztatására.

Condoleezza Rice a szenátus egyik bizottságában szólalt fel kedden. Ennek során kifejtette: Irán nem csupán azért jelent fenyegetést a világra, mert állítólag atomfegyver elôállításán fáradozik.

"Úgy vélem, nem kétséges, hogy ma Irán jelenti számunkra a legnagyobb fenyegetést" – hangoztatta a külügyminiszter, hozzátéve: nem szabad megengedni, hogy Irán tovább folytassa azokat a próbálkozásait, amelyeknek célja atombomba elôállítására alkalmas technológia és ismeretek megszerzése.

A szenátusi bizottság elôtt Rice megismételte azokat az állításokat, miszerint Irán beavatkozik Irakban, pénzeli a Libanonban és a palesztin területeken tevékenykedô terroristákat, és elnyomja saját népét. Szavai szerint az Egyesült Államok "számos eszközzel rendelkezik, köztük olyannal, amellyel élezhetô a szembenállás az iráni nép és az ôt nem képviselô rezsim között". Erre a "harcra" lehetne felhasználni az iráni demokrácia elômozdítására a törvényhozástól kért 75 millió dollárt – fûzte hozzá.

További opcióként említette a külügyminiszter intézkedések meghozatalát az ENSZ Biztonsági Tanácsában, hogy "még inkább elszigeteljék az iráni kormányt". Részletekbe azonban nem bocsátkozott.

Megfigyelôk szerint az "opciók" között szerepelhetnek különbözô nemzetközi szankciók, amelyeket Washington csak második megközelítésben próbálna keresztülvinni. Oroszország és Kína, Irán BT-vétójoggal rendelkezô szövetségesei, jelezték, hogy ellenzik Irán megbüntetését.

Irán új javaslatot tett az atomvita megoldására

Nemzetközi ellenôrzés alatt álló nukleáris fûtôanyag-központ létrehozását javasolja az iráni kormány az évek óta húzódó atomvita megoldása érdekében.

Irán moszkvai nagykövetségének kedden este ismertetett javaslata értelmében a nukleáris fûtôanyagot elôállító központot Teheránban rendeznék be. A létesítmény több állam közremûködésével jönne létre, így a nemzetközi ellenôrzés is biztosított volna – áll a teheráni javaslatban. Az iráni kezdeményezés válasz arra a korábbi orosz javaslatra, amely azt célozta, hogy Irán orosz területen dúsítsa az atomerômûve üzemeltetéséhez szükséges uránt. Ezzel Moszkva azokat a nemzetközi aggályokat próbálta eloszlatni, amelyek szerint Teherán valójában atomfegyver elôállítása érdekében akar uránt dúsítani. Az iráni kormány váltig állítja, hogy atomprogramja kizárólag energiatermelési célokat szolgál.

A moszkvai nagykövetség nyilatkozata szerint "Irán nem függhet külföldi szállítóktól, ha fedezni akarja nukleáris fûtôanyag- szükségletét". A teheráni központ létrehozása céljából nemzetközi konzorcium megalakítását javasolja az iráni fél.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagállama, valamint Németország képviselôi ma találkoznak Berlinben, hogy egyeztessék álláspontjukat az iráni atomvitával kapcsolatban.

Moussaoui mártír akar lenni?

(MTI) A 2001 szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadások egyetlen vádlottja, Zacarias Moussaoui olyan hatékony volt a védelem tanújaként, mint amilyen repülôgép- eltérítôként – olvasható a The Washington Post keddi számának karcolatában.

A bevándorlási törvények megsértéséért letartóztatott Moussaoui rács mögött ülte végig a New York-i és washingtoni terrortámadást, most hétfôn pedig a kirendelt ügyvéd tanácsa ellenére tett tanúvallomásában lerombolta mindazt, amit a védelem felépített, hogy elkerülje a halálbüntetést. A per egyedüli tétje csupán az, hogy méreginjekció vagy életfogytiglani börtön lesz-e a büntetése.

A vádlott készségesen beismerte, amit eddig tagadott: mégsem egy késôbbi merényletben szántak neki szerepet, hanem szeptember 11-én, amikor is egy ötödik repülôgépet kellett volna eltérítenie és a Fehér Háznak kormányoznia a "cipôbombás" Richard Reid terroristával, és még három, meg nem nevezett személlyel együtt Oszama bin Ladennek, az al-Kaida vezérének az utasítására. Tudott a New York-i Világkereskedelmi Központ ellen készülô támadásról, de hazudott a nyomozóknak, nehogy megakadályozzák a terv végrehajtását.

Moussaoui az ügyvédek, és az egész hallgatóság elképedésére sorra igennel válaszolt az ügyész kérdéseire: Örült-e annak, hogy amerikaiakat öltek meg? Nagyszerûnek nevezte-e a New York-i kettôs toronyépület összeomlását? Állította-e, hogy "háromezer hitetlen bûnös" égett el a "pokol tüzében"? Igen. Úgy van – hangzott a szenvtelen válasz. A vád képviselôi megkapták tôle ajándékba, amit akartak: a bizonyítékot, hogy hazudott a hatóságoknak, nehogy meghiúsítsák a terrortámadást.

Moussaoui úgy beszélt, mint aki mártír akar lenni.

A The Washington Post beszámolója szerint Moussaoui nem volt hajlandó felállni, amikor a bíró bevonult a terembe, de amúgy igyekezett viselkedni, csak ajkainak hangtalan mozgása jelezte a belsô feszültséget. Legalább tízszer ásított, de kezével elfedte száját. Élvezettel magyarázgatta az iszlám jogot, amely szerint három esetben hazudhat: ha a dzsihád, a szent ügy harcosa, ha muszlimokat akar összebékíteni, vagy pedig a házasságban, például akkor, ha az öreg feleség azt kérdezi a férjtôl, hogy gyönyörû-e.

Hogy a halálbüntetés mártíromságot jelent-e, és a Paradicsomot? Attól függ, hogy az elítélt a legjobb képességei szerint küzdött-e.

A Los Angeles Times keddi szerkesztôségi cikke szerint már csak azért a gyakorlati megfontolás miatt sem szabadna Moussaouit halálra ítélni, mivel a magát öngyilkos merényletre elszánó szélsôséges ezzel mégis megkapja, amit akart és téveszméjének a mártírja lesz.

Bombasztikus vallomásának ellentmondott a szeptember 11-i terrortámadások kitervelôje, a már korábban Pakisztánban elfogott és ismeretlen helyen ôrzött Halid Sejk Mohammed, aki egy kihallgatása során azt mondta: Moussaoui túlságosan is problémás és megbízhatatlan volt ahhoz, hogy csatlakozhasson az öngyilkos küldetést végrehajtó 19 gépeltérítôhöz. Sejk Mohammed szavait felolvasták a bíróság elôtt.

Csütörtöki kimenô

Jogvakság

Sebestyén Mihály

Bevallom, mielôtt nekiültem volna, kicsit végigfuttattam a neten a Ságvári Endre meggyilkolása szókapcsolatot, és rengeteg véleményt, blogot láttam, amely a hírhez kapcsolódik. Nevezetesen annak kapcsán, hogy a magyar bíróság felmentett egy csendôrt, aki 1944. július 27-én "jogosan használta fegyverét" egy budai cukrászdában, amikor Ságvári Endre ellenállt a letartóztatásnak, maga is fegyverét használva. Eddig semmi különös, hiszen az ország háborúban van. A pikantériák ezután következnek. Kádár János osztálybírósága az intézkedô csendôr ellen 1959-ben indít láthatóan koncepciós pert és ítéli halálra a volt kakastollast, az ítéletet végre is hajtják. Akkor, 1959-ben a csendôrökkel kell végezni, Ságvári Endre csak ürügy.

Ki is ez a Ságvári, akirôl a legtöbben – már úgy értem a régebben is élôk – csak valamilyen utca-, közintézménynév fomájában hallottak? Ô a földalatti magyar Kommunista Párt ügynöke, zsidó, antifasiszta, aki akkor azért harcol, hogy Magyarország lépjen ki a háborúból, hogy legalább Budapestrôl ne hurcolják el a magyar állampolgárokat, akiknek mellére sárga csillagot varratott a hatalom 1944 áprilisában. Egyszóval akkor és ott jó ügyért harcol, bárki másként vélekedik errôl, az nyugodtan rázzon kezet a szélsôségesekkel.

A csendôröket nem sorozták, a csendôrök – akik tehát embereket tereltek a vágóhídra, akik parasztokat vertek pofán puskatussal, akiktôl rettegett minden rendes ember – fegyverüket használták a rendszer védelmében, azok ma felmentést kapnak azért, mert lelôtték a háború ellen harcolókat, akik talán megakadályozhatták volna a Szálassi- féle végkifejletet. Más szavakkal a jogállam felmenti a "jogállam" védôit.

Elvakult jogászi álláspont.

Aki tehát parancsot teljesít, az ellen nem lehet eljárni. Aki parancsot ad ki a bármiféle (vörös, fehér, barna) törvényesség védelmében, az felmenthetô.

Még ha egyet is ért valaki ezzel a jogvaksággal, akkor is nehezen nyelhetô le számunkra, magyarok számára az a falat, amelyben Haynau táborszernagy kivégezteti az aradi tizenhármakat. Hiszen azok a tábornokok 1849 nyarán pontosan tudták, hogy a Habsburg-ház egyoldalú kossuthi (debreceni országgyûlésen kimondott) trónfosztása után lázadókká válnak, a császár és király törvényét lépik át, midôn továbbra is harcolni fognak a független Magyarországért fegyverrel a kezükben, seregeket vezényelve. (Nemeskürthy tanár úr könyvében ezt már 30 évvel ezelôtt leírta, onnan tudom én is. Vö. Kik érted haltak, szent Világszabadság! Bp., Magvetô, 1977.)

Nos, feleim az a kérdés, hogy Haynau táborszernagy leszármazottai kérhetik-e a független magyar bíróságot, hogy mentsék fel ôsüket az október hatodikai akasztások és fôbelövetések igaztalan vádja alól? Nem kellene tehát áthurcolni az aradi tizenhármak szobrát az erkölcsi tévedések digitális múzeumába, s Haynau szobormását állítani föl? Fizessenek-e kártérítést a londoni munkások (felktutatható leszármazottai) Haynau leköpéséért?

Igazuk lenne A SZABADSÁG-szobor ellenzôinek?

Tavasszal dühöngenek a hormonok

(mózes)

Dorin Florea polgármester, a Demokrata Párt megbízott megyei elnöke sajtótájékoztatón elítélte a Nemzeti Liberális Párt bukaresti elnökének, Ludovic Orbannak azt a kijelentését, miszerint Raluca Turcan, Elena Udrea és Mioara Mantale politikai karrierje, úgymond, ágyakkal van kikövezve.

Szerinte Orban véleménye "emocionális" és a tavasz közeledtét jelzi. Ilyenkor a hormonok, amelyek a hideg idôszakban vegetálnak, elkezdenek dühöngeni, a napfény pedig a fenti kijelentéseket váltotta ki Orbánból.

Sohasem láttam nôket, akik "pártkönyvvel a kezükben rohantak volna a férfiak után", jelentette ki Florea, azonban, tette hozzá, azok a bizonyos "lepedôk", amelyekre Orban célzott, "hozzájárulhatnak a férfiak és nôk közötti közeledéshez".

Emlékeztetünk, hogy nemrég, ugyanaz a Ludovic Orban, aki a botrányos nyilatkozatot tette, marosvásárhelyi látogatása során ugyancsak megfeledkezett magáról és kijelentette: Dorin Floreát a Nemzeti Liberális Párt soha nem vette volna fel soraiba, mert "genetikai baleset", ugyanahhoz a kategóriához tartozik, mint Bogdan Cantaragiu vagy Dan Liga.

Koalíciós válság

Basescu áll az "árulás" mögött?

Valóságos koalíciós válság alakult ki a román belpolitikában, miután a Securitate irattárát vizsgáló országos tanács (CNSAS) tagjai a koalíciós pártok korábbi megegyezése ellenére nem Constantin Ticu Dumitrescut, hanem Corneliu Turianut választották a testület elnökévé.

A bomba azért robbant, mert ismételten bebizonyosodni látszik: a kormánykoalíció pártjai között a "háttérben" még sincs egyetértés. Korábban a kormány parlamenti többségét alkotó erôk közösen támogatták a CNSAS elnöki posztjára a 78 éves, nagy hírnévnek örvendô Dumitrescut. A keddi titkos szavazáskor a bizottság tagjainak többsége azonban nagy meglepetésre a sokak által kétes politikai erkölcsû Corneliu Turianura, a PD jelöltjére adta a voksát. A szavazás eredményébôl azonnal kikövetkeztethetô volt, hogy a Traian Basescu államfôt korábban gyôzelemre juttató Demokrata Párt fogott össze ebben az ügyben az ellenzékben lévô Szociáldemokrata Párttal (PSD) és a nacionalista Nagy- Románia Párttal (PRM).

Dumitrescu szerint Traian Basescu áll az "árulás" mögött, mivel – mint állítja – az államfô nem akarja, hogy fény derüljön a kommunista rendszer egykori titkosszolgálatával, a Securitatéval együttmûködôk kilétére. Ticu-Dumitrescu szerint a titkosszolgálatok érdekeit is veszélyeztette volna, ha ô kerül az elnöki tisztségbe.

Basescu még Kínából cáfolta a médiának, hogy bármilyen köze lenne a történtekhez.

Geoana: az SZDP-ben sikertelen puccskísérlet történt

Mircea Geoana, az SZDP elnöke szerdán, Iasiban kijelentette, a pártban "sikertelen puccskísérlet" történt, de nem kívánta megnevezni a kezdeményezôket.

"Sikerült megszabadulnunk a negatív feszültségtôl, amely természetes módon gyûl fel egy ellenzékbe vonuló pártban. Ennek a negatív energiának az utolsó megnyilvánulása egy puccskísérlet volt" – mondta Geoana sajtótájékoztatón, miután találkozott az SZDP moldovai szervezeteinek képviselôivel. A szociáldemokrata politikus nem kívánta megnevezni a "puccs" kezdeményezôit.

Geoana ugyanakkor Ion Iliescu viselkedését hozta fel példaként, aki szerinte tudott veszíteni. "Iliescunak a legutóbbi kongresszus utáni viselkedése és Adrian Nastase magatartása a közelmúlt eseményei után azt bizonyítja, hogy Iliescu megérdemli helyét az SZDP- ben" – szögezte le Geoana.

Közönségszolgálat

Szerkeszti: Mezey Sarolta

Az elidegenítési tilalomról

Az elidegenítô tilalom azt jelenti, hogy a tulajdonjogot szerzett fizikai vagy jogi személy mint tulajdonos, e minôség megszerzésétôl számított bizonyos ideig, a tulajdonába került javakat nem idegenítheti el, nem adhatja el, nem ajándékozhatja el stb. Ilyen elidegenítési tilalmat ír elô a törvényhozó az 1995. évi 112-es törvény 9. szakaszában, amikor kimondta, hogy a természetben vissza nem adott, vagy akkor vissza nem adható lakásokat a bennük lakó bérlôk megvásárolhatják, de ezeket ôk a megvételtôl számított 10 évig nem idegeníthetik el. A törvényhozó a törvény 11. szakaszában, valamint a végrehajtási utasítás 12. szakaszában kimondta azt is, hogy a tilalom megszegôi által megkötött szerzôdéseket abszolút semmisség (nulitate absoluta) terheli, azaz ezeket a jogügyleteket bírósági úton bármikor semmissé lehet nyilváníttatni. A perindításra jogosult bárki, aki érdeket tud igazolni, maga a kereset pedig elévülhetetlen (actiunea este imprescriptibila). Ha a tulajdonjog- átruházó szerzôdést a bérlôbôl lett tulajdonos a 10 éves határidô letelte után köti meg, a szerzôdés a tilalom megsértése címén már nem támadható meg. A fenti tilalmat részben módosította a 2001. évi 10-es törvény olyan értelemben, hogy a 112-es törvény alapján lakást vásárolt bérlôk a 10 év letelte elôtt is eladhatják tulajdonukat, de ebben az esetben csak kizárólag az egykori tulajdonosnak. Az eladási tilalom az abszolút semmisség büntetése mellett mindaddig fennáll, amíg a 112-es törvény alapján megvett lakás adásvételi szerzôdésének érvénytelenítéséért vagy semmissé nyilvánításáért indított perek jogerôs és visszavonhatatlan bírósági döntéssel le nem zárulnak, tehát azok a perek, amelyeket az egykori tulajdonosok vagy örököseik a 10. törvényre mint jogalapra hivatkozva indítottak az eladó és a vevô ellen. Kizárólag a 10. törvény elôírásai szerint visszaigényelt belterületekre (intravilane) a külföldiek és hontalanok is kérést nyújthattak be a 2002. február 14-én lejárt visszaigénylési határidôn belül, és ha a kérés megalapozottságát az illetékes hatóság megállapította, a visszaadott területekre az idegenek különleges használati jogot (drept special de folosinta) szereztek és szereznek, de csak miután az állam, a kijelölt Közpénzügyi Minisztériumon keresztül lemondott elôvételi jogáról. A fenti jogot megszerzô román állampolgár vagy román jogi személy számára ez a külföldi sajátos használati jog tulajdonjoggá változik, ha az idegen közben román állampolgárságot szerez. A fenti szabály nem vonatkozik azokra az idegen állampolgárokra, akiktôl a belsôséget (intravilan) jogcím nélkül (fara titlu) vették el, mert ôket úgy kell tekinteni, mint akiknek tulajdonjoga az elvétel alatt is fennállt, csak a visszajuttatás pillanatától gyakorolhatták és gyakorolhatják tulajdonosi jogaikat. A 247-es törvény alapján mindazok az egykori tulajdonosok, akik igényüket a 10. alapján az írásbeli értesítés (notificare) elküldésével idôben bejelentették, pert indíthatnak azoknak az adásvételi szerzôdéseknek a semmissé nyilvánításáért, amelyeket egy elidegenítési tilalom fennállta ellenére 2001. február 14-e után kötöttek más bérlôk javára. Az elidegenítési tilalmat az 1999. évi 40-es sürgôsségi kormányrendelet 44. szakasza tartalmazza. Ez a perindítási lehetôség 12 hónapig lehetséges a 247-es törvény hatályba lépésétôl, vagy attól az idôponttól számítva, amikor a volt tulajdonos tudomást szerzett a jogtalan eladásról. Az egykor önkényesen elvett, de vissza nem adható ingatlanok öt évig nem idegeníthetôk el és jelenlegi rendeltetésük nem változtatható meg, ha az ingatlan közhasznúságot nyert vagy ilyen célra lett kijelölve. Ez a tilalom az ingatlan jelenlegi birtokosát kötelezi a tilalom betartására.

Mellau György

Életmód, étkezés a rák megelôzésében

A rák megelôzésében különös jelentôsége van az életmódnak – állapították meg az amerikai Harvard egyetem kutatói, s ez azért is nagyon fontos felismerés, mert a rákos megbetegedések kezelése még mindig nem olyan hatásos, mint egyéb krónikus bajoké – áll a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) legfrissebb hírlevelében.

A statisztikák szerint 2001-ben 7 millió halálesetet okozott a rák, és 2,43 millió elhunyt (35 százalék) beteg esetében a szakemberek úgy találták, az általuk lehetségesnek tartott kilenc kockázati tényezô valamelyike szerepet játszott a végkifejletben.

A 2,43 millióból 0,76 millió eset fejlett országokban, 1,67 millió pedig fejlôdô államokban történt, 1,6 millió volt a férfi, 0,83 millió a nôi áldozat. A szegényebb országokban a rákos halálozások vizsgálatánál úgy találták, hogy a dohányzás és az alkoholfogyasztás mellett a nem elégséges zöldség- és gyümölcsfogyasztás a fô kockázati tényezô. A fejlettebb országokban a dohányzás, az alkohol mellett a túlsúlyosság, az elhízás jelentette a legnagyobb kockázatot.

A statisztikák elemzése után az amerikai kutatók megerôsítették a korábbi vizsgálatok eredményét, s arra hívták fel a népesség figyelmét, hogy az életmód megváltoztatásával a rákos megbetegedések többsége megelôzhetô.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a zöldségek, gyümölcsök jótékony hatását, és sosem felesleges arra ösztönözni, hogy az emberek minél többet fogyasszanak belôlük. Emellett ezek az élelmiszerek alacsony energiatartalmuk miatt a fogyókúrákban is nagy segítséget jelentenek, s ennek révén is hátráltathatják egyes daganatok kialakulását.

Gyógyító gombák (5.)

A következô leírásban a kedves olvasó egy olyan gombával ismerkedhet meg, ami elsôsorban európai gomba (bár nálunk nem gyakori), de elôfordul Kelet- Ázsiában és Észak-Amerikában is. Japánban maitakenek (táncoló gomba), Kínában kumo-takenek (egy csomó gomba) nevezik. Leginkább a magyar elnevezés (bokrosgomba) fedi a valóságot, ugyanis külsô megjelenése tényleg bokorhoz hasonlít. Színe alkalmazkodik annak a fának a kérgéhez, amin éppen élôsködik (az állatvilágban ezt nevezik mimikrinek). Fél méter magasságra és tízkilósra is megnôhet. Fiatalon ugyan ehetô, de nem tartozik étkezési gombáink közé, viszont annál jelentôsebb a gyógyászatban. Olyan poli- szacharidokat tartalmaz, amelyek elôsegítik a vérnyomás csökkenését, gátolják a daganatok fejlôdését, májvédô hatásúak, csökkentik a vércukorszintet és erôsítik az immunrendszert. A gyógyászat számára szükséges alapanyag nem biztosítható a természetbôl begyûjthetô mennyiségbôl, s ezért kidolgozták a mesterséges termesztés módját. Így Japánban már 1990-ben 7000 tonnát, négy év múlva ennek kétszeresét állították elô. 1999-ben Japán termelte a földtekén forgalmazott bokrosgomba 98%-át.

Bokrosgomba – Grifola frondosa

Ezt a gombát fán lakó parazitának tartják, de nemcsak élô fákon, hanem kidôlt fatörzseken, avar alatti korhadékon is megtalálható. Inkább a tölgyet és a bükköt kedveli. Többéves gomba, amely 15 évet is elélhet. Termôteste tulajdonképpen több, féloldalas, nyelvszerû kalapból kialakult ,,bokor", ami egy vagy több zömök tôvel kapcsolódik a fa törzséhez. A kalapok általában egymást fedve helyezkednek el. Vastagságuk 2-5 mm. Színük szürkésbarna, peremükön világosabb sávval. A gomba színe mindig a neki ,,otthont adó" fa kérgének színéhez hasonlít, emiatt aztán csak nehezen lehet rátalálni. Termôrétege apró likacsú, lefutó állású, fehéres színû. Húsa szívós, a tönkben rostos, szálas, kellemetlenül erôs gombaszagú. Hasonlít hozzá a tüskegomba (Grifola umbellata), de annak kalapjai szabályosak, kerekek, nem féloldalasan nyelvszerûek. Ez egy igen jó ízû ehetô gomba, amit fiatalon bármilyen ételnek elkészíthetünk, ráadásul gyógyító hatása is valamelyest hasonlít a bokrosgombához.

A bokrosgomba fennebb említett gyógyhatású alkotóelemein kívül nagymértékben tartalmaz ergoszte-rint, ami a D-vitamin elôvitaminja. Ez hozzájárul a csontrendszer általános erôsítéséhez. A szakemberek különösen fontosnak tartják a gomba kivonatából elkülöníthetô úgynevezett D-frakciót, amivel több eredményes kísérletet végeztek az USA-ban is, a tüdô- és vastagbélrákban szenvedô betegek körében. Németországban a Grifolanin nevû bokrosgomba-koncentrátumot forgalmazzák kapszula formájában.

Házilag naponta 5 gramm porrá tört szárított gombából kell teát fôzni, amit általános erôsítôszerként rendszeresen lehet fogyasztani.

Újabban biztató eredményekkel kecsegtetô kísérletek folynak az AIDS-betegek gyógyításához szükséges hatóanyag elôállítása terén, ami szintén a bokrosgomba D-frakciójának köszönhetô.

Málnási András

Forrásanyag: Dr. Jan Lelley

A gombák gyógyító ereje

MGK Budapest – 1999

Válaszolunk olvasóinknak

Az egyetemi éveket is beszámítják a munkaidôbe

Mai rovatunkban ismét nyugdíjas olvasóinknak nyújtunk eligazítást a Nyugdíjpénztár segítségével.

H. K. marosvásárhelyi olvasónk jelezte, hogy tavaly november folyamán két igazoló iratot nyújtott be a Megyei Nyugdíjpénztárhoz, mellyel a férje és a saját tanulmányai éveit igazolja. Kérdése az volt, mikorra várható, hogy ezeket az éveket hozzáadják a ledolgozott munkaidôhöz, ami a nyugdíj összegében is érezhetô lesz.

A Nyugdíjpénztárnál elmondták, hogy a két igazoló irat birtokában a nyugdíjátszámítás folyamatban van, s április 13-ára elkészülnek az átszámítással. A határozatért a pénztár 14-es vagy 15-ös ablakánál kell jelentkezni.

A végleges nyugdíjazást kérni kell

B. O. marosvásárhelyi olvasónk 1951-ben született, 26 évet és 2 hónapot dolgozott, 1995- tôl II. fokú betegnyugdíjas. Kérdése, mikor mehet végleges nyugdíjba?

Mivel olvasónk elfelejtette megírni, hogy milyen hónapban született, nem tudunk pontos választ adni. Attól függôen, hogy melyik hónapban született, végleges nyugdíjba a 2009 szeptembere és 2010 novembere közötti idôszakban vonulhat. A végleges nyugdíjazást kérni kell a Nyugdíjpénztártól.

Az érdembeni válasz elmarad

B. G. bedei olvasónk számos kérdést intézett hozzánk. Az iránt érdeklôdik, hogy kell-e nyugtát kapnia a segély átvételekor? Mekkora a segély összege, miért nem kapott rendszeresen segélyt? A hozzánk küldött februári nyugdíjszelvénybôl kiderül, hogy valóban nagyon kevés nyugdíja van, ami nem segély! De mivel nem írta meg, milyen segélyre jogosult, nem tudunk érdembeni választ adni.

Áprilisban nyit a Gyôzelem téri Telefonpalota

Február végétôl felújítási munkálatok miatt zárva tart a marosvásárhelyi Gyôzelem téri Telefonpalota. Amint a Romtelecom telefontársaságtól megtudtuk, a korszerûsítést április folyamán befejezik. A pénztárak megnyitását követôen nyár folyamán a Romtelecom Maros megyei kirendeltségének vezetôsége is ebbe az épületbe fog költözni.

A Romtelecom-elôfizetôk a Marasti téri telefonközpont pénztárában, a postahivatalokban, s a számlán feltüntetett bankokban – többek között a Bancpost, BRD- GSG, ABN AMRO, BCR, Banca Româneasca, Transilvania Bank, Tiriac Bank, Romexterra, Carpatica Bank – is kifizethetik számláikat. A bankok nem alkalmaznak kezelési költséget.

Hová fordulhatnak a fogyasztók tanácsadásért és segítségért?

A Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal a fogyasztók világnapja alkalmából szórólapokat osztott ki az érdeklôdôknek. Ezekben sok hasznos információ található a fogyasztók jogairól, azonban ezekrôl több ízben szóltunk már.

Most arra szeretnénk emlékeztetni olvasóinkat, hogy Marosvásárhelyen a megyei hivatal telefonszáma: 0265/254- 625, e-mail címe: opjcmures@anpc.ro. Ide lehet bejelenteni a panaszokat. A hivatal székhelyének címe: Jeddi utca 7. szám, irányítószám: 540472.

A specifikus kereskedelmi tevékenységeket más intézmények is szabályozzák, amelyekhez bejelentésekkel, észrevételekkel lehet fordulni. Ezek az következôk:

Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium – telefon: 021/410-02-15, web: mappm.ro;

Egészségügyi Minisztérium – telefon: 021/307-25-00, e-mail:dirrp@ms.ro, web: www.ms.ro;

Szállításügyi, Építkezési és Turisztikai Minisztérium – telefon: 021/212-61-03, e- mail: relpub@mt.ro Web:www.mt.ro;

Munkaügyi, Szociális Szolidaritási és Családügyi Minisztérium – telefon: 021/313-62-67, 315-85-56, e-mail: presa@mmss, Web:www.mmssf.ro;

Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Országos Hatóság – telefon: 021/315-78-75, e-mail: office@ansv.ro.

Jövôjérôl még nem döntöttek

Vajda György

Visszakerül volt tulajdonosaihoz a gernyeszegi kastély

Újabb korszak nyílhat az évszázados gernyeszegi Teleki kastély történetében, amely hamarosan visszakerül volt tulajdonosai birtokába. Az ingatlant a 2001-ben kibocsátott 10-es törvény alapján igényelte vissza a Teleki család, mivel azonban itt állami intézmény mûködött, kárpótlásra terjesztették fel. Idôközben módosították az említett törvényt, a család kitart eredeti igénye mellett, s a kastély újra a birtokukba kerülhet.

Királyi várkastélyból tbc- preventórium

A gernyeszegi várkastélyt 1462-65 között építtette Erdélyi István erdélyi alvajda, Mátyás király 1478-ban keltezett oklevelében királyi várként (Castrum Nostrum) említi. 1675-ben kerül a széki Teleki család tulajdonában, s Teleki Mihály 1686–87-ben kibôvíti. Mivel a várkastély a XVIII. században lakatlanná válik 1771 és 1777 között barokk stílusban átépítik, franciakertet alakítanak ki köréje, amelyet késôbb angolparkká módosítanak. A kastélynak híres mûkincs- és könyvtárgyûjteménye volt, amely azonban a második világháború idején tönkremegy, a gazdátlanul maradt kastély értékeit széthordják, az épület állaga pedig rohamosan romlik. Késôbb tbc-preventóriumot rendeznek be gyerekeknek, s egészségügyi intézményként mûködik még ma is. Állagát azóta sikerült megôrizni.

Jelenleg mintegy 80 gyereket ápolnak az ódon kastély falai között. A páciensek általában szegényebb családokból származnak, ahol valaki tbc- vel fertôzött, s az elkülönítés célja, hogy a legveszélyeztetettebbeket óvják meg a fertôzéstôl. Dr. Luca Nelu az intézmény vezetôje lapunknak elmondta, az épület a megyei tanács tulajdonában van, de fenntartásáról az egészségügyi igazgatóság gondoskodik.

– Ha szükséges, akkor elmegyünk a kastélyból, hiszen az épület már rég nem felel meg a korszerû egészségügyi követelményeknek. A fenntartási költségek is óriásiak, mindamellett, hogy saját hôközpontot szereltünk be központi fûtésrendszerrel, havonta 190 millió lejt fizetünk csak gázfogyasztásra. Innen csak jobb helyre költözhetünk – mondta lapunknak az igazgató.

Jogi kálvária

A megyei tanács jogügyi osztályán Gina Nemes jogászt kérdeztük a per állásáról. Mivel tulajdonbizonylat nélkül sajátították ki az épületet, amiben állami egészségügyi intézmény mûködik, az ingatlanokat visszaszolgáltató bizottság úgy ítélte meg, hogy kárpótlásra terjesztik fel. Az ügy érdekessége, hogy 1949-ben, az 1945-ben kibocsátott agrárreformot szentesítô 187-es törvényt kiegészítô rendelet alapján mezôgazdasági ingatlanként államosították mind a földterületet, mind az épületet. A kárpótlási határozat ellen 2002. február 12-én fellebbezett a család, s az ügy törvényszékre került. Idôközben a 2002 novemberében megjelent 867-es kormányhatározat értelmében az ingatlan megyei érdekeltségû egészségügyi intézményként átkerült a megyei tanács tulajdonába. 2003-ban hivatalosan is átvették az épületet, s ezzel egy idôben a tulajdonjog miatti pert is a megyei tanács jogügyi osztálya folytatta. Mivel elsô és másodfokon a törvényszék elutasította a család igényét, az ügy a Legfelsôbb Semmítôszékre került. A 2002 júniusában megjelent 184-es számú kormányrendelet, amely módosította a 10/2001-es törvény 16. cikkelyét, s elrendelte, hogy minden ingatlant természetben kell visszaszolgáltatni, azzal a feltétellel, hogy amelyikben állami intézmény mûködik, a tulajdonos köteles 5 évig albérlôként elfogadni az ingatlant használót. Ez idô alatt pedig az állami intézmények "gazdáinak" új helyszínt kell keresniük az ottani tevékenység folytatásához. Idôközben a Semmítôszék sem döntött az ügyben, hanem újratárgyalás végett visszaküldte a megyei Táblabíróságra.

Gina Nemes elmondta, mivel most már nincs jogi akadálya annak, hogy a kastélyt természetben visszaadják volt tulajdonosának, a Táblabíróság is számukra hoz kedvezô döntést, természetesen a törvény által megszabott feltétellel, csak 5 év után foglalhatják el az épületet, addig a tanács egy újabb törvény szerint (amelynek még csak a tervezetét dolgozták ki) bért fizet majd a helyiségek használatáért. A jogász tudomása szerint a megyei tanács már kiszemelt egy ingatlant, ahová elköltöztetné a preventórium lakóit. A gernyeszegi lôszerraktárról van szó, amely a településhez közel, az erdôben van, s melyet a hadügyminisztérium készül felszámolni. Az ingatlan-átadásvételhez kormányrendelet szükséges.

Nem eladó a kastély!

Az ingatlant a széki Teleki család leszármazottja, a Bukarestben élô Teleki Gábor igényelte vissza, akivel telefonon vettük fel a kapcsolatot. Érdeklôdésünkre elmondta, nem egyedül dönt a kastély jövôjérôl, hiszen több családtag is érintett ebben. Még nem tudják, mit kezdenek az épülettel, amelyet viszonylag jó állapotban vehetnek át. Teleki úr elmondta, a megyei tanácstól az épületet és a kerítésen belül levô kastélykertet veszik át, de a birtok, amelyet visszaigényeltek jóval nagyobb, s errôl sem mondanak le. Felmérés is készült az ingatlanról (épület és telek), amelynek alapján a gernyeszegi polgármesteri hivataltól is visszakövetelik a kerítésen kívüli, de hajdanában a kastélyhoz tartozott földterületet. Öt év alatt biztos találnak majd új rendeltetést, s anyagi lehetôséget a felújításhoz – vélte Teleki Gábor, aki többször is hangsúlyozta, az épületet nem fogják eladni!

Sport

Szerkeszti: Bálint Zsombor

Kosárlabda

Hatalmas sikerû bemutatók a Papiu és a Bolyai líceumokban

Óriási sikert arattak a BC Mures A-osztályos kosárlabdacsapatának tagjai két neves marosvásárhelyi líceum diákjaiból álló csapattal vívott bemutató jellegû mérkôzésen. Szerdán délben a Papiu szûk sporttermében csupán az egyik térfelet lehetett használni a begyûlt érdeklôdôk tömege miatt, míg a Bolyaiban valamivel több tér állt a rendelkezésre, itt a tanulók nagy számban az erkélyrôl is nézhették a mérkôzést.

A Jakab Barna sporttanár felkészítette bolyais gárda ellenében szinte a teljes csapat pályára lépett, közöttük a marosvásárhelyi sportkedvelô ifjak kedvencei, az amerikai játékosok is, akik nem fukarkodtak néhány látványos kombináció bemutatásával. A diáksereg pedig hatalmas tapssal és ujjongással fogadott minden sikeres mozdulatot, bármelyik részrôl is érkezett. A mérkôzést azonban nem csupán a tanulók élvezték, a parázs csatákban idegenlégiós edzett profiknak is fülig ért a szája, annyira élvezték a szokatlan szituációt.

Már most lehet állítani, hogy a bemutatók elérték a céljukat, még akkor is, ha csak a nézôk kis százalékát nyerték meg a kosárlabdának, ennél azonban biztosan többet is sikerült.

Úszás

Két ezüstérem a 11-12 évesek országos bajnokságán

Az ISK-nak a másfél hónapja megnyílt uszodában készülô 11-12 éves úszói a múlt hétvégén részt vettek a Pitesti-en megrendezett korosztályos országos bajnokságon, melyen huszonhat csapat képviseltette magát. A 12 éves Kagán Ferenc 50 méteres hátúszásban a második helyen végzett, míg Demény Attila az 50 méteres mellúszásban szintén másodikként ért a célba. Kagán Ferenc további két negyedik helyezést ért el 50 és a 200 méteres gyorsúszásban, a 100 méteres gyorsúszásban és a 200 méteres vegyesben ötödikként végzett.

A tizenegy évesek korcsoportjában 50 méteres mellúszásban Dumangiu Anca ötödik lett. Ignat Paula több kategóriában is indult, valamennyiben 6-7. helyezést szerzett.

Kagán Ferenc a verseny végén az összetett pontozásban országos harmadik helyen zárt, míg a marosvásárhelyi úszók összesítve kilencedikként kerültek ki a csapatok közötti versenybôl.

Az ISK úszóit Kerekes István készítette fel.

mr

Labdarúgó Románia-kupa megyei szakasz

Szombaton rendezték a labdarúgó Románia-kupa megyei szakaszának 2. fordulóját. A kilenc találkozóból kettôre sajnos nem kerülhetett sor, mert az egyik fél nem végezte el a szükséges láttamozásokat az új idényre, ezek közül az egyik, Görgényoroszfalu (mint ahogy a kupafordulóban nem érdekelt Sáromberke is) bejelentette, hogy visszavonul az idei bajnokságból. A forduló az idény elsô incidenseit is eredményezte, a Déda elleni mérkôzésen a marosfelfalui játékosok bántalmazták a játékvezetôt, ezért a találkozót félbe kellett szakítani. Íme a teljes eredménylista: Marosvécs – Holtmaros 3-1; Alsóidecs – Görgényoroszfalu 3-0 (hivatalból); Déda – Marosfelfalu 3-0 (a fegyelmi bizottság döntése értelmében; a 85. percben 3-1-es állásnál félbeszakadt); Dedrád – Marossárpatak 4-1; Ákosfalva – Marosszentanna 2-0; Mezôbergenye – Koronka 1-9; Mezôceked – Marosugra 2-1; Mezôbánd – Búzásbesenyô 5-1; Marosgezse – Vámosgálfalva 0-3 (hivatalból, a házigazdák nem végezték el az iratok évi láttamozását).

Bukaresti rangadó a négy közé jutásért

Csütörtökön rendezik a párharcok elsô felvonását a labdarúgó UEFA-kupa negyeddöntôjében, nagy kérdés, folytatódik-e a kelet-európai csapatok menetelése.

A legjobb nyolc között négy ex-szocialista országbeli csapat is van, s az is biztos, hogy egy mindenképpen eljut az elôdöntôig, ugyanis két bukaresti együttes, a Rapid és a Steaua éppen egymással találkozik.

A bolgár Levszki Szófiának és az orosz Zenitnek ugyanakkor nem lesz könnyû dolga, hiszen elôbbire a német Schalke 04, utóbbira pedig a spanyol Sevilla vár. Az egyetlen "nyugati" párharc a svájci Basel és az angol Middlesborough találkozója lesz. A program: Levszki Szófia – Schalke 04, Rapid – Steaua (Antena 1, 20.30), Basel – Middlesborough, FC Sevilla – Zenit.

Bajnokok Ligája

A Juventusnak nem fekszik Anglia

A Juventusnak határozottan nem fekszik Anglia, hisz bármilyen nagy nevet is képez Európa labdarúgásában, a torinói együttes kénytelen volt zászlót hajtani kedd este egy nagyon határozottan fellépô Arsenal elôtt, mint ahogy korábbi angliai kiruccanásai során is kevés babér termett számára. Arsene Wenger legényei egy pillanatra sem engedték magukat befolyásolni az ellenfél hírnevétôl, s noha a vendégek számítanak esélyesnek a párharcban Fabregas és Henry góljai igen sokat nyomhatnak a latban, amikor a visszavágó után vonalat húznak. A Juventusnál Mutu kezdôemberként lépett pályára, de mint csapattársai többsége, ô sem tudott semmit kezdeni ellenfelei szorításában. A 72. percben Capello le is cserélte. S hogy az olaszok keserûsége teljes legyen, a végén két emberüket is leküldte Fröjdfeldt svéd játékvezetô: Camoranesi és Zebina megnyilvánulásai a tehetetlen elkeseredettséget jelezték.

A másik kedd esti találkozón Lisszabonban a Benfica és a Barcelona nem bírtak egymással, ami a visszavágón határozottan a katalánoknak kedvez: Ha azonban a luzitánoknak besikerül egy gól, akkor már – noha papírforma szerint jobb csapatot alkotnak – mindjárt nehezebbé válik a helyzetük.

Az olvasó írja

Szerkeszti: Mezey Sarolta

Kitôl és miért kell bocsánatot kérni?

Köszönet a TVR1 magyar mûsorszerkesztôinek, hisz közremûködésük révén a március 15-i megemlékezô ünnepségeken elhangzott ünnepi beszédeket és megnyilvánulásokat eljuttatták a legtávolabbi településekig. Így lehettünk részesei az eseményeknek. Sajnos, ezt a kohéziót egyes politikusok ismeretlen okok miatt próbálják labilissá tenni és különbözô, az RMDSZ-szel ellenzéki csoportosulásokba (pártokba?) tömörülve, mint pl. az MPSZ valamint az SZNT. Ez utóbbi vezetôsége akiknek fô szerep jutott a Székely Népgyûlés megszervezésében dicséretet érdemel (szerintem más dátumra kellett volna programálni).

Ellenben nem szívesen hallottam a Királyhágó- melléki református egyházkerületi püspök, Tôkés László úr ünnepi beszédébôl azt, amelyben hangsúlyosan megjegyzi, hogy az RMDSZ-nek bocsánatot kell kérnie. Csak azt nem tudjuk, miért? Azért, hogy szabadon gyülekezhetünk, szabadon használhatjuk nemzeti szimbólumainkat és énekelhetjük az 52. zsoltárt, a himnuszt? S még sorolhatnám tovább az eredményeket.

A nagytiszteletû püspök úr fülében, úgy látszik, másképp cseng a himnusz, legalábbis ezt bizonyítják az utóbbi idôk RMDSZ elleni kirohanásai. Az RMDSZ-nek nincs amiért bocsánatot kérnie sem a püspök úrtól, sem a pártjától, sem azoktól, akik szervezték és részt vettek a székely népgyûlésen, és akik az elôbb említett kifejezés hallatán hosszasan megtapsolták a püspök urat. Egy magas tisztséget betöltô egyházi vezetônek, s egyben politikusnak szabad így cselekedni, hiszen a hívô keresztyén magyar emberek körében kimagasló egyéniség, aki hatalmas tömegeket tud jobbra vagy balra irányítani, még akkor is, ha többpártiságról van szó. Még mindig tart a magyar átok? Igen, tart! Mert most is a párbeszéd helyett a romboló, széthúzó politikában rejlik bölcsességünk. Hát nem tanultunk eleget? Trianontól ’56-ig, beleértve 2004. december 5-ét. Jó lenne úgy pengetni a húrokat, hogy a jövôre nézve egyformán rezonáljanak.

Köblös András, Marossárpatak

Mindenki gyanús, aki él?

Nagyon sokan. Mégpedig a társadalmi piramis felsô régióiban tevékenykedôk. Még a nép "választotta" atyánkfiai közül valók is. Ezért napjainkban az ország lakossága megdöbbenve látja a tévében a jól öltözött, kövér nyakú lefülelteket, akik mosolyogva lépkednek a karhatalom embereitôl kísérve. Nem komor arcúak, hanem inkább gyôzteseknek látszanak sokszor.

Minden valószínûség szerint csodálkoznak is azon, hogy "bagatell" milliárdokért, öt-hat lakásért, két-három tucat üzletért vallatják ôket. Bíznak az ország jól ismert "igazságszolgáltatásában", amiben az átlagpolgár annyiszor csalódott már, lásd a Caritas-ügyet is. Napjainkban az is meglepô, hogy a lefüleltek a rendôrség-ügyészség-bíróság kanyargós útjain sokszor kámforrá válnak. Volt korrupt, nincs korrupt, az EU felé vezetô úton.

De ne csodálkozzunk azon, hogy mindenki meg akar gazdagodni, ha lehet, munka nélkül. Ez emberi természet. Sokan meg is gazdagodtak rekordidô alatt, de bizonyos, hogy munkájukkal nem hoztak létre akkora értéket, mint amennyit birtokolnak. Ekkor viszont már felmerül a tisztességes vagy tisztességtelen vagyonszerzés kérdése is. Ezeket az eseteket kellene hatalmi eszközökkel és nagyobb szigorral mindenkitôl számon kérni az ország egész területén.

Azt hiszem, nem érdektelen megemlíteni még a vallási felekezetek ilyen vonatkozású tanításait, miszerint "ne kívánd a másét", mert a tisztességtelen, szükségleten felüli vagyonfelhalmozás a mások kárára jöhet létre, bárhogy is magyarázzák azt.

Újfalusi N. István

Saját pénzünkért kérjük

Minden vajdaszentiványi elôfizetônek szerzôdése van a mûsorszolgáltatóval, az RCS&RDS Rt.-vel, amelyben kötelezettséget vállal 12 tévécsatorna állandó mûködtetésére. És itt a baj! Mert a 12 csatornából legalább egy hetente alig 4-5 órát mûködik (pl. Eurosport), a Hálózat TV hetente elromlik és úgy 2-3 nap múlva, több telefonálás után "méltóztatnak" úgy megjavítani, hogy nehogy sokáig mûködjön. Mostanában sok a kiesés a Pro Cinema, az Antena 1 esetében is. Az Eurosportot rákapcsolják valami mûszerre, mert pl. ma reggel is (a tegnapi telefonálás után) kijöttek, bekapcsolták 1/2 12 órakor és 3/4 5-kor pontosan ki is kapcsolt. És ez így van mindennap. Az ember néz egy korcsolyázót, egy biliárdpartit és amikor az javában zajlik, kikapcsol. Én nagyon sokat telefonálok Vásárhelyre nekik, mert sportszeretô ember vagyok. A vásárhelyi munkaponton mindig udvariasan fogadják a reklamációt és azt mondják, ôk nem hibásak, mert kellenének új berendezések és a cég erre nem áldoz.

Uraim! Ezt kellene valahogy kibogozni, hogy ki is az a cég, amely minden hónapban egy emberével rendszeresen begyûjti a 180.000 lejt, de a javításra nem hajlandó! Értesítettem a fogyasztóvédelmieket is… semmi.

Tegyék rendbe ezeket a mûszereket, mert nem Isten nevében kérjük, hanem a saját pénzünkért!

Csegedi Ferenc nyugdíjas, Vajdaszentivány

Megoldásra aztán várhatunk

A Népújságban nemrég megjelent cikkhez (Megoldásra várva…) néhány hozzáfûznivalóm lenne. Ez a cikk a fôtér közelében, állítólag kilakoltatásra kényszerült cigányok (bocsánat: romák) "szomorú" jövôjérôl, kilátástalanságáról akarna szólni.

Az utóbbi egy-két évben az az érzésem, hogy idônként azért jelentetnek meg bizonyos írásokat ebben a lapban – egyébként nagyon régi olvasójuk, elôfizetôjük vagyok –, mert "cikkhiányban", témahiányban szenvednek.

1.) A cikk II. hasábjának eleje: "…olyan embereket ismertem meg, akiknek sorsa hamarosan megpecsételôdik, mert e hónap végéig kell kiköltözzenek lakásaikból". Vagyis, ha így tekintjük, akkor szinte az egész fôtéren, az Arany János utcától kezdve a Sáros utcáig, a Rákóczi utca végétôl a Rózsák teréig mindenhol vannak "lakásaik". Sôt: hol nincsen nekik lakásuk? De a fent említett írásban az a "nem stimmelô", hogy ezen személyek lakásairól beszél. Ha esetleg kiutalt albérletrôl, önként elfoglalt lakásokról tett volna említést, az kézenfekvôbb lenne. Itt régi vásárhelyi családok tulajdonában levô házakról van szó, nem pedig az általuk tönkretettekrôl.

2.) A cikkíró soraiból: "…ahol tíz család embertelen körülmények között tengeti mindennapjait". Aztán a továbbiakban: hogy ezekben a lakásokban se víz, se villany, se gáz. Hát én bizonyítani tudom, hogy víz is, villany is meg gáz is volt ezekben a lakásokban, csak levágták, elzárták. Azért, mert a "lakók" évek óta nem fizették ki a díjakat. És itt tevôdik fel a kérdés: hogy mibôl? A Kossuth utca sarkán való koldulásból biztos nem lehet. Vagy abból sem, hogy a koldulásra kényszerített gyerekek "beszedett" pénzét az úgynevezett apa elissza. Ha egy más rassz tagja, tagjai nem tudják kifizetni a fogyasztást (gáz, víz stb.), ki ír cikket róluk, ki sajnálja ôket? És itt elsôsorban az 5-6 millió nyugdíjból (családonként) élôkre gondolok-.

3.) A cikkíró utolsó sorai között: "látom ezeket az embereket és gyerekeiket az utcán, állomásokon vacogva a téli hidegtôl, pénzt kéregetve a járókelôktôl…". Mintha eddig nem ez lett volna, mintha csak ezekkel a "kilakoltatott" emberekkel történhetne meg ilyesmi. Hát ezek szerint a kolozsvári, craiovai, bukaresti stb. koldulókat is kilakoltatták.

Fakesch Róbert, Marosvásárhely

Mondjunk jót is

Talán mondanom sem kell: az ember szívesebben mond köszönetet, mint panaszt. A tömbházunk elôtti utcai égô az évek során gyakran vette föl a "néhai" nevet.

Már jó ideje, hogy szép nagy gömbök világítanak a sétányunkon. Csak a mienk hunyt ki a télen két alkalommal is. Beszéltünk a lakótársulás kisebb-nagyobb vezetôivel, egy lakótársunkkal, akinek ismeretsége van az Electricánál. Szilveszter tájékán néhány neveletlen ifjú szomszédunk hógolyóval célozta a burát, s vele halt az égô is.

Két-három napos bosszúság után egyik lakótársunk felhívta a villamossági vállalatot, s hamarosan újra ragyogott az izzó. Egyeseknek nem tetszett, hogy bura nélkül is ég, s ledobták az égôt is.

Néhány nap múlva fölbátorodtunk és délelôtt felhívtuk a vállalatot, hát uram, teremtôm estére újra fényben fürdött a gesztenyefa, a járda.

A köszönetet elküldöm a 929-es telefonszámra. Nem ahhoz szoktunk, hogy minden értünk van, de milyen jó, hogy ezt is megértük.

Gagyi József

Petrôczy Kata Szidónia az elsô magyar költônô

Szép nevû szülôfalumban, Magyarózdon sétálva megállok a négy sarokbástyás, emeletes, francia gótikus kastély elôtt. II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem kuruc brigadérosa Pekry Lôrinc építtette. Felesége, Petrôczy Kata Szidónia, az elsô magyar költônô itt írta verseit. Piros bôrbe kötött verseskönyvét az ózdi kastélyban fedezte fel báró Radák Istvánné a XIX. század második felében, ugyanis idôközben a Radák család birtokába került a kastély. A valamikor fényes kastély a második világháborúig magasan álló büszke bástyáival ôrködött a falu felett. A háború utáni kommunista rezsim a kastélyt kifosztotta, várfalait lerombolta. A 89-es fordulat után a Bonus Pastor Alapítványnak sikerült megvásárolni az örökösöktôl, és jelenleg folyik a renoválása. Az alapítványnak már sikerült itt mûködtetni revitalizációs programokat, alkohol- és drogfüggô szenvedélybetegek számára. Végre ennek a történelmi értékû kastélynak sikerül valami hasznos rendeltetést találni.

Érdemesnek tartom megemlékezni az elsô magyar költônôrôl, Petrôczy Kata Szidóniáról, aki itt, ebben az eldugott kis falucskában a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idején írogatta verseit az ózdi kastélyban. 1658-ban született, 17 éves korában férjhez megy Pekry Lôrinchez.

Pekry gróf szabadságharcos, kuruc brigadéros sokat van távol feleségétôl. Felesége pedig hozzászokott a szenvedésteli élethez, hiszen már gyermekkorában megpróbálja a bujdosás és a bánat útját. Apja ugyanis részt vett a Wesselényi-féle összeesküvésben, mely Lipót császár zsarnok politikája ellen irányult, s emiatt 1670-ben el kellett menekülniük. Hogy teljes legyen szenvedése, késôbb Petrôczy Katának gyermeke elvesztését és a szebeni börtönt is el kell szenvednie.

Életét 1708-ban Huszton fejezi be. Szenvedései alatt is mindig Isten felé forduló nôi szívvel, minden szenvedésébôl, örömébôl a költészet drágagyöngyét termi.

Költeményeiben a maga fájdalma mellett érzi az egész teremtett világ szenvedését, de nem zúgolódva fogadja, legalábbis versei nem ezt sugallják.

Költeményein kívül népszerûek idegenbôl átdolgozott prózai mûvei is. Német nyelvbôl fordított magyarra.

Istenfélô ember volt, református hitû, amely költeményeibôl is kitûnik, bizonyítják az alábbi sorok:

"Sok felôl ostromol/S ugyan reám omol/A keresztnek zápora./

Nincs kihez fordulnom/Segedelmet várnom,/Mert Felséged ostora/Reám eresztetett/Szívemre vettetett/Hitemnek próbájára." Mûvei új korszakot nyitottak meg a kor erdélyi irodalmában.

Személyét, Istenben való bizodalmát ott tisztelték és tiszteljük a magyarok nagyasszonyai, Zrínyi Ilona, Árva Bethlen Kata, Lorántffy Zsuzsanna, Cserei Jánosné Zathureczky Emília személye mellett

Horváth András, Magyarózd

Levél elhunyt barátomhoz

V. Pistával tárgyalgattunk, többek között a csoport tavaszi programjáról. Mondtam neki, hogy kb. 3 hete abban állapodtam meg Veled – emlékszel ugye? –, hogy hívjalak telefonon március 20-a körül, beszéljük meg az április elejére tervezett szôlészeti elôadásodat. Erre, mit csinálsz? Itt hagytál minket… Az ôsszel Szász Jóska bácsi, most meg Te. Halálod hírét is az újságból tudtuk meg. Gáll Jenô, drága barátunk, tudod ugye, hogy mekkora ûr maradt utánad? Kivel fogunk ezután jóízû, szôlészkedô- borászkodó beszélgetéseket folytatni? Hát a Bianca-telepítéseket ki fogja továbbra is figyelemmel kísérni? A cenzori bizottságot ki fogja elnökölni? És, hát a fennállásunk évfordulóján, az alapító tagokkal tervezett bulin kivel fogunk emlékezni, jókat kacagni?…

Nyugodj békében, drága Jenô barátunk.

A marosvásárhelyi Biokertész Csoport alapító tagját gyászoljuk.

Boros Csaba

A rovatban közölt levelek tartalmáért, a tényállítások hitelességéért a szerzôk felelôsek. Elektronikus postán is fogadjuk leveleiket. Címünk: nepujsag@e-nepujsag.ro

Kilábalás a kiskorúságból – a szabadság próbája saját gondolkodásunk

Filozófiai esszépályázat – 2006

dr. Veress Károly egye