Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 51 RNCB 3600000002490018 – euró; RO 24 RNCB 3600000002490019 – dollár bankszámlaszámra. E-mail címünk nepujsag@e- nepujsag.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: nepujsag@e-nepujsag.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

A hirdetések egységes tarifája 150 Ft/szó, 200 Ft/cm², mely magába foglalja a romániai áfát is.

Aktuális

A koccintásokból olykor bajok támadnak. Emlékezzünk csak a nem kevés rosszindulattal elhíresített Kempinszky szállóbeli koccintásra, ahol vezetô RMDSZ-tisztségviselôk, Románia nemzeti napja alkalmából Adrian Nastaseval, az ország akkori miniszterelnökével poharazgattak. Ebbôl, politikusnak látszó lófôk akkor egész politikai hadjáratot indítottak az "árulók" ellen.

Most itt van az újabb koccintás. Ez sem söpörhetô a szônyeg alá, hiszen ezúttal a magyarság nemzeti ünnepének másnapján nem holmi "kollaboránsok" paroláztak és koccintottak heherészve Traian Basescu, Románia elnökével, hanem Szász Jenô, a radikális autonómia vezére. Ez már döfi!

Vajon Tôkés László hogyan kommentálná ezt a másnapos ünneplést, hiszen annak idején nem gyôzte ostorozni a Kempinsky-beli RMDSZ- gesztust. Tényleg, kíváncsi vagyok rá.

Végtére most mire is koccintottak? Ha a "radikálisok" nem lennének radikálisok, egyszerûen elkönyvelhetnénk: az államfô ellátogatott Udvarhelyre, szóba állt a polgármesterrel, és a vendéglátás szabályai szerint minden normálisan zajlott. Ám mégis adódik az értelmezés: már a március 15-i udvarhelyi ünnepi szónoklatokból is kitüremlett, hogy a Székely, és az Erdélyi Nemzeti Tanács, vagy a Magyar Polgári Szövetség szónokai valahogy az RMDSZ- szel szemben voltak "radikálisabbak", mint a könnyedén bratyizgató államfô és hivatala irányába. Ez is tovább gondolható.

Basescu cseles politikus. Tudja, mikor kell Székelyudvarhelyre menni. Ámbár lehetett betervezett kiruccanás is, a Szász Jenôvel tartott bukaresti "egyeztetésen" akár errôl is szó eshetett. Mert egy ünnepi vacsorához nem lehet hipp-hopp összeterelni a szakácsokat, ételellenôröket...(Csak a kürtôskalács tésztáját több órán át kelesztik). Eléggé nyilvánvaló, hogy Basescu elô- (bukaresti meghívás) és utó- (udvarhelyi vizit) gesztusa kifogta a szelet Szász Jenô autonómia-vitorlájából. A mindenféle autonómiát követelôk megtudhatták, mit is gondol újdonsült barátjuk errôl a kérdéskörrôl. Azt, hogy Szász Jenô vegye tudomásul, Románia egységes, oszthatatlan nemzetállam, és "a székelyek annyi autonómiát kapnak, mint a craiovaiak". Érdekes, ez az elnöki kijelentés replika nélkül maradt! Egy azonban bizonyos: nem egyet gondolnak. Sôt. Elég nehéz lesz Szász Jenônek ebbôl az útszûkületbôl kikecmeregnie. Nehéz lesz ebben a vállveregetôs hangulatban mindenféle európai meg világszervezethez folyamodni. Azon sem lepôdnék meg, ha némi megfontolás után az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács újragondolná a Szász Jenôvel való további együttmûködés perspektíváit.

A koccintások politikai értelmezése a csütörtöki esemény után a lejárt lemezek tárába kerülhet. Hogy mi lesz a radikalizmussal és az autonómiával, még ködös. Akad latolgatnivalója Markó Bélának és az RMDSZ- nek is. Mondjuk arról, hogy miként is értelmezzék Traian Basescu udvarhelyi kiruccanását. Mert hogy ezzel az RMDSZ-nek is üzent, az bizonyos.

Tizenhat év telt el, de változatlanul idôszerû az az üzenet, ami akkor mindnyájunkban megfogalmazódott: az etnikai egyetértés akkor lehetséges, ha egyenlô módon, háborítatlanul, egymást tolerálva élnek együtt a különbözô nemzetiségek. Ha intolerancia van, vérbe és lángba boríthat, mondta Markó Béla tegnap, a Szövetségi Elnöki Hivatalban tartott megemlékezô ünnepségen, amelyen, mint minden évben, az 1990 márciusi véres napokra emlékeztek, és megajándékozták az áldozatok hozzátartozóit, illetve, akik maguk is szenvedô alanyai voltak a megvadult indulatoknak. Jelen volt Takács Csaba ügyvezetô elnök és Szepessy László, a Szövetségi Elnöki Hivatal igazgatója.

Markó Béla arra figyelmeztetett, hogy nem szabad elfeledni az akkor történteket, mert az elmúlt hetekben bebizonyosodott, hogy bármikor "elôvehetô a lomtárból a nacionalista szótár, a nacionalista beszédmód, az intolerancia, ami károkat okozhat az együtt élô nemzetiségeknek".

Az elnök ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy az 1990 márciusi magyar jogkövetelô megmozdulások szellemi vezére, a szintén súlyosan bántalmazott Sütô András nem lehetett jelen az eseményen.

Mint mondta, összeültek, hogy pár szót váltsanak az áldozatok hozzátartozóival, és jelezzék, nem felejtették el ôket. Gémes Ilonának, Gémes István özvegyének, Kiss Irmának, Kiss Zoltán özvegyének, és az 1990. március 19-én súlyosan bántalmazott Juhász Ilonának a szövetségi elnök virággal kedveskedett, az adományokat, amelyeket az ügyvezetô elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítenek el az áldozatoknak és hozzátartozóiknak, Szepessy László adta át a hölgyeknek és az eseményeket követôen sok börtönévre ítélt Cseresznyés Pálnak.

Csipor Antalné betegség miatt nem vehetett részt az eseményen.

Nem kétséges, Traian Basescu új "játékba" kezdett a romániai magyarsággal. Látványos manôverrel leszerelte Szász Jenôt és híveit, egyben nyilvánvalóan provokálta az RMDSZ-t székelyudvarhelyi látogatásával, meg a Székely Nemzeti Tanács felé tett korábbi "figyelmeztetô" gesztusaival. Minden bizonnyal a jelzett fejlemények a mai Szövetségi Képviselôk Tanácsa ülésén is terítékre kerülnek. Tegnap Markó Béla szövetségi elnök véleményét kértük ki.

– Elnök úr, hogyan értelmezi Traian Basescu Szász Jenônél tett látogatását? Egyfajta "betartás" az RMDSZ-nek?

– Ami Traian Basescu székelyudvarhelyi látogatását illeti, azt kell mondanom, hogy nem látogatnak a román államelnökök olyan gyakran Székelyföldre. Tehát én helyeslem, jöjjenek el Székely-udvarhelyre, Sepsiszentgyörgyre, Csíkszeredába, Hargita megyébe és Kovásznába is, nézzék meg a helyszínen, mi a helyzet. Szóba kell állni az emberekkel, hiszen a román politikusok elég sok ostobaságot össze tudnak hordani a Székelyfölddel kapcsolatosan. Azt hiszem, rendben van, hogy az államelnök ellátogatott Székelyudvarhelyre. Hogy milyen konklúziókat vont le, nem tudom, viszont amit nem látok rendben lévônek az az, hogy tudomásom, szerint a székelyudvarhelyi polgármester sem amikor Cotroceni-be látogatott, sem a székelyudvarhelyi találkozón semmilyen fontos kérdést a magyarság helyzetével kapcsolatosan föl nem vetett. A magyarság felelôs vezetôinek az a dolga, hogy az érzékeny, a fájó pontokra ilyen alkalmakkor rámutatnak. Nemhogy autonómiáról nem volt szó, hanem nyelvhasználati kérdésekrôl, iskolaproblémákról, és semmi olyasmirôl, amit ilyenkor mindenképpen el kell mondani.

Az pedig nem erkölcsös dolog, hogy egyet mondunk magunk között, és aztán amikor szembesülünk egy román vezetôvel, akkor nem merünk nehezebb kérdéseket fölvetni. Nekem ezzel a látogatással kapcsolatosan ez a problémám, de egyébként rendben van.

– Mit szól ahhoz, hogy a vezetô központi lapokban az ön március 15-i beszédét primitív, sovén, agresszív nacionalista szónoklatnak nevezték?

– Nem néztem át a sajtóreakciókat ezzel kapcsolatosan, de tájékoztattak a kollegáim, hogy a román sajtóban egyik fô problémaként az szerepel, hogy én mit mondtam Kézdivásárhelyen. Nem tagadom, egyes füleknek szokatlanul éles hangütés lehetett, de nem különbözik attól, amit eddig is mondtam. Az elôzô kérdésre is visszatérve, én nem mondok mást Kézdivásárhelyen, mint Bukarestben, nem mondok mást Marosvásárhelyen sem, mint a Victoria palotában, vagy mint a szenátusban. Ha valaki ezt a beszédet elemzi, akkor rá fog jönni, hogy ebben semmi más nincs, mint amit már eddig is követeltünk, például a nyelvhasználat kérdésében. Azt, hogy most ennek kapcsán hetet-havat összehordanak, ez igaz. De megismétlem: aki magyar közösségben akar hivatalt ellátni, az tudjon magyarul. Tudjon annak a közösségnek a nyelvén, amelynek szolgálatára ott van, és amellyel mindennap kapcsolatot tart. Mi ezzel a probléma? Hogy ez nem tetszik egyeseknek, lehet. Úgy, hogy, amit Kézdivásárhelyen mondtam, azt ezután is el fogom mondani.

Ahol én a problémát látom az, hogy itt valóban egy elég széles támadás indult az RMDSZ ellen. Azért arra kérnék mindenkit, gondoljon bele, hogy nemrég a legpárbeszédképesebb, eleddig a románok által talán legjobban elfogadott politikusunkat, Frunda Györgyöt támadták meg minôsíthetetlen módon, mindent félremagyarázva. Most engem támadnak, nem mondom, hogy félremagyarázva, hanem megsértôdve attól, amit mondtam. Mi is sokszor megsértôdtünk, amikor a képünkbe vágták az elmúlt évtizedekben, hogy milyen kenyeret eszünk. Ezt sok magyarnak vágták a fejéhez.

Nos, azt kell mondanom, hogy bizonyos értelemben ezt a székelyu-dvarhelyi rendezvényt is az RMDSZ meggyengítésére próbálják felhasználni. És nekünk nagyon kell vigyáznunk az elkövetkezendôkben, mert a történelemben a Divide et impera!, tehát, az oszd meg és uralkodj! sokszor mûködött. Az egyiket csalogatom, a másikat taszítom, aztán a másikat csalogatom, akit addig szerettem, azt tolom hátrébb. Ez a taktika sokszor bevált a történelemben. Az elmúlt 10-15 évben azonban velünk soha nem sikerült. Jó lenne, ha most sem sikerülne, de látok egy ilyen veszélyt abból, ahogy például a székelyudvarhelyi polgármester is beleájult az államelnök ölébe, és rettenetesen elérzékenyült, hogy ô ott járt Cotroceni-ben. Gondolom, még az unokáinak is azt fogja mesélni, hogy ôt fogadta a román államfô. Nekünk azért épp ennyire nem szabad meghatódni ezektôl a dolgoktól.

Újabb eMagyar Pontok felavatására került sor tegnap a Maros megyei Nyárádgálfalván és Erdôszentgyörgyön. Az internet- hozzáférési pontok annak a Maros Hálónak a részei, amely keretében eddig a Progress Alapítvány a magyarországi Informatikai és Hírközlési Minisztérium és a Puskás Tivadar Közalapítvány támogatásával 8 nyilvános hozzáférési pontot hozott létre, és mintegy tíz további pont jön létre 2006 folyamán.

– Leginkább azért van szükség ezekre a pontokra, hogy megszûnjön a vidék és város közötti ellentét úgy, hogy a lakosság egyúttal helyben maradjon. 2006-ban további 60 eMagyar Pont kerül kialakításra a magyarok által lakott régiókban, illetve továbbépülnek azok a regionális hálózatok, amelyek egyrészt lehetôvé teszik a költségek racionalizálását, másrészt fejlesztik a hálózaton belüli kapcsolattartást, együttmûködést. Ugyanakkor nagyobb figyelemben kell részesüljön az eMagyar Pontok tartalommal való feltöltése, az infrastruktúra közösségépítô célú hasznosítása – hangsúlyozta Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter, az RMDSZ ügyvezetô alelnöke.

Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei elnöke elmondta, szükséges az önkormányzat és civil szervezetek összefogása, és egyben a gazdasági szféra hozzájárulása is ahhoz, hogy olyan sikertörténetek alakulhassanak ki, mint az erdôszentgyörgyi, ahol a létezô infrastruktúra kialakításában mindhárom réteg kivette részét.

A magyarországi Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával 2004-ben 162 új számítógépet és 51 nyomtatót kaptak a nyertes pályázók, ezek közül 34 iskola részesült infrastrukturális támogatásban. Az internetes tartalomfejlesztés területén mintegy 40 erdélyi közérdekû portál nyert támogatást, illetve megszervezésre került Marosfôn az elsô erdélyi informatikai Neumann-tábor. Szintén a 2004-es IHM-támogatás révén jött létre a Hargita Háló, a Csíki-medence intranet-hálózata, amely 8 vidéki települést foglalt magába.

A 2005-ös támogatás révén Erdélyben mintegy 90 eMagyar Pont jött létre, folytatódott a Hargita Háló kibôvítése további 21 településsel, és ennek mintájára kezdôdött el a Bihar Háló kiépítése, 15 település, illetve a Maros Háló 8 település bekapcsolásával. További online-tartalmak kifejlesztései nyertek támogatást, illetve megkezdôdött az Erdélyi Közös Katalógus (www.konyvtar.ro) kialakítása, amely az erdélyi magyar könyvtárak kartotékrendszerének a digitalizálását és hálózatba kapcsolását teszi lehetôvé.

A 2006. március 4-én Kolozsváron megszervezett elsô Erdélyi eMagyar Pontok találkozóján a részt vevô programvezetôk az immár hálózattá fejlôdött projekt jövôbeni feladatait beszélték meg. Ebben a tekintetben egyetértés mutatkozott abban, hogy szükséges a rendszer olyan jellegû alakítása, hogy ez 2007-tôl európai uniós támogatásban is részesülhessen a strukturális alapok révén, az önfenntartás és a hatékony mûködés érdekében.

Az eMagyar Pontok elsôsorban a vidéki fiatalokat célozzák meg, azzal a reménnyel, hogy általuk a tanárok, szülôk, akár nagyszülôk is internethasználókká válnak. Maros megyébôl Búzásbesenyô, Erdôszentgyörgy, Jobbágyfalva, Mezômadaras, Mezôpanit, Nyárádgálfalva, Nyárádremete, Székelyhodos pályázott sikeresen. Megyénkben újabb eMagyar Pontok létesítése várható, mert itt – amint a miniszter kiemelte – megfelelô partnerekre találtak a helyi önkormányzatokban, civil szervezetekben.

A nyárádgálfalvi eMagyar Pont a helyi kultúrotthonban kapott helyet, programfelelôse Gligor Róbert László. A pályázat révén a már meglévô három számítógépet egy újabbal egészítették ki, és egyéves ingyenes (rádiós) internetelôfizetést is nyertek emellé.

– E magyar ház azoknak is sokat jelent, akiknek az "e" szócska nem sokat jelent" – élt a szójátékkal Kelemen Atilla, az erdôszentgyörgyi központ avatóján. Európai uniós csatlakozásunk küszöbén el kell érnünk, hogy a vidék–város egyensúlyba kerüljön, ez éppen azáltal válik megvalósíthatóvá, hogy a vidéket kell felemelnünk a város szintjére.

Az erdôszentgyörgyi eMagyar Pont a Bodor Péter Mûvelôdési Egyesület székházában kezdte el mûködését február elején. Kovrig Zoltán programkoordinátor tájékoztatása szerint bár havi száz "vendégre" számítottak, ennél jóval többen látogattak el a központba, mintegy hatszáz felhasználót tartanak számon. Itt a pályázaton nyert két számítógép mellett két adományba és két saját jövedelembôl vásárolt számítógép internetre csatlakoztatva várja a betérôket, akiknek mintegy kilencven százaléka fiatal. Tar András polgármester az ügy támogatását hangsúlyozta: a helyi önkormányzat partner a központ bôvítésében, és készen áll akár egy nagyobb termet is biztosítani számára.

Tisztújító közgyûlést tartott az elmúlt hét végén az Erdélyi-Múzeum Egyesület. A testület élére Egyed Ákos akadémikust választották újra, az alelnöki tisztséget Brassai Zoltán, Gyenge Csaba és Péntek János – mindhárman egyetemi tanárok és akadémikusok, továbbá a fôtitkári teendôket korábban ellátó Sipos Gábor tölti be, akinek a tisztségét Bitay Enikô vette át.

A közgyûlés napirendjén a fôtitkári jelentés, a 2006-os költségvetés elôterjesztése, az idei évre szóló munkaterv bemutatása szerepelt – tájékoztatott az alelnöknek megválasztott Brassai Zoltán professzor.

A színvonalas rendezvények megszervezése mellett az EME két újabb – az agrártudományi valamint az informatika és matematika – szakosztállyal bôvült, így ezek száma a korábbi ötrôl hétre emelkedett.

A tisztújító közgyûlés részvevôi megegyeztek abban, hogy az EME céljait figyelembe véve, új életet kell önteni az egyesületbe. A Magyar Tudományos Akadémiával ápolt kiváló kapcsolatok mellett fontos feladat a Román Tudományos Akadémiával való együttmûködés kiépítése, amely intézményben Brassai professzor véleménye szerint a romániai magyar tudós társadalom képviselôi alig vannak jelen. Az EME kutatóintézetének fejlesztése érdekében fontos a Sapientia Kutatási Programok Intézetével való együttmûködés bôvítése, amelynek érdekében szerzôdést írtak alá. A fenti törekvések mellett az EME továbbra sem mond le arról, hogy ingatlanjait ténylegesen is birtokolhassa, ami az egyesület állandó anyagi alapját biztosíthatná. Az erdélyi magyarság egyik legfontosabb szellemi vagyonát képezô honismereti és természettudományi gyûjtemény pedig saját kezelést igényelne. Az elkobzott vagyon visszaszerzése valamint a támogatási rendszer kiszámíthatósága érdekében továbbra a politikum hathatós támogatására számít a Múzeum-Egyesület – fogalmazták meg a szombati tisztújító közgyûlésen.

A lukailencfalvi egyházközséget 43 éven át szolgáló Aldobolyi Rákossi Lajos református lelkésznek és marosi esperesnek állított emléket Dózsagyörgy község és Rákossi Zoltán, a Csíkszeredában élô dédunoka. A dózsagyörgyi–ilencfalvi általános iskola a március 15-ei ünnepség keretében felvette az egykori tanintézmény- alapító, a szabadságharcban honvéd fôhadnagyként szolgáló lelkész nevét. Idén augusztusban lesz születésének száznyolcvanadik évfordulója. Tiszteletére emlékplakettet és új iskolatáblát lepleztek le.

A vérbe fojtott 1848-as szabadságharc, a kiegyezés után, Rákossi Lajos közel másfél évszázada, 1868-ban tette le az iskola alapjait, jövôt, reménységet teremtve, hogy amit karddal nem tudtak elérni, tollal, tanítással, szóval pótolják. Hitt a szebb jövôben, és abban, hogy érdemes tanulással, tanítással építeni, elôrelépni.

Minden emlékezésnek akkor van értelme, ha nem csak a múltba, hanem elôre is tekintünk egyben – fogalmazta meg a lukailencfalvi református templomban az ünnepi istentiszteleten Ötvös József esperes. Az eseményre elkészült Koszta István szerkesztésében az Adattöredékek Lukailencfalva múltjából és jelenébôl címû monográfia, melyet Rákossi Zoltán anyagi támogatásával sikerült megvalósítani. Az egykori 48-as honvéd fôhadnagy leszármazottainak finanszírozásával készült el a ma már az iskola falán felavatott bronztábla is Rákossi Lajos nevével. Szövérffi István helyi lelkész köszöntô szavai után Kali Ellák és Virág István helyi gondnok szóltak a gyülekezethez, míg a monográfiát szerkesztôje mutatta be, Rákossi Zoltán ajánlotta. A templomkertben megkoszorúzták a nemrégiben újraállított Rákossi Lajos-síremléket.

Ne temessük a múltat, hanem próbáljunk itt, Erdélyországban élni – emelte ki beszédében Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke, aki Kerekes Károly parlamenti képviselôvel és Brassai Zsombor, megyei tanácsossal együtt megtisztelte jelenlétével az ünnepséget. Az egybegyûlteket Iszlai Tibor polgármester is köszöntötte. Gyárfás Károly volt iskolaigazgató, Fekete Zsuzsa, a tanintézmény jelenlegi vezetôje és Airizer László az iskola múltjába és jelenébe avatták be a hallgatóságot. A hûvös, szeles március idusán a tanulók énekekkel, szavalatokkal hajtottak fejet az iskola névadójának szellemisége elôtt, akinek a tiszteletére elkészített iskolanévtáblát és emlékplakettet dr. Kelemen Atilla és Rákossi Zoltán leplezték le.

Jelenleg nyolc aktív program nyújtotta támogatásokat vehetnek igénybe a romániai kis- és közepes vállalkozások, szövetkezetek, engedélyezett magánszemélyek, vagy családi vállalkozások – közölte Marius Popa, a vonatkozó ügyekért felelôs országos ügynökség közelmúltban Marosvásárhelyen megnyílt területi irodájának vezetôje.

2006-ban összességében 22,3 millió új lej áll az érdeklôdôk rendelkezésére, az egyes jelentkezôknek leosztható maximális összeg programonként és támogatott tevékenységenként változó. Az egyetlen haszonélvezô által felvehetô legnagyobb összeget az újra beruházott bruttó profit alapján lehet igényelni, amennyiben a beruházást új korporális és szellemi tulajdon megszerzésére fordították, azaz a javakat nem lízingelték, vagy nem másodkézbôl származnak. Ebben az esetben akár 100.000 új lej is kifizethetô. Tudni kell továbbá, hogy a kis- és közepes vállalkozások országos ügynöksége a beérkezési sorrendben bírálja el a kérvényeket, s minden a kiírásnak megfelelô igénylônek kiutalja a megfelelô összeget, mindaddig, amíg a költségvetési keret tart.

A programok igénybevétele érdekében a jelentkezôknek természetesen bizonyos feltételeknek is eleget kell tenniük, amelyek esetenként változnak, de általában a kis- és közepes vállalkozások kritériumainak a teljesítését követelik meg, valamint legalább egy év elteltét az alapítás óta, teljes egészében magánkézben lévô tulajdonjogot, valamint azt, hogy az igénylônek ne legyenek elmaradt tartozásai az adókötelezettségek kifizetése terén. Némely programoknál további feltétel, hogy az utóbbi három évben az igénylô ne részesült volna összesen 400 ezer új lej értéket meghaladó állami segélyben.

Jelenleg az alábbi programokkal kapcsolatban lehet a területi irodához (Marosvásárhely, Gyôzelem tér 5., II. emelet) fordulni, ahol ingyenes tanácsadást is nyújtanak: hároméves kisipar- és kézmûvességfejlesztô program; hároméves exporttámogató program; hároméves, a képzési és tanácsadási szolgáltatásokhoz való hozzáférést támogató program; hároméves nôi menedzserképzô program; kis- és közepes vállalkozások vásárának megrendezését támogató program; az újra beruházott bruttó profit megtérítését célzó program; kereskedôk tájékoztató és nevelô programja; a piaci kereskedelem és szolgáltatások korszerûsítését célzó program.

Jegyzet

Kisebb megszakításokkal évek óta tart a gyógyszerkálvária. Számtalanszor megmagyarázták, hol az egészségbiztosítási pénztár, hol a gyógyszerészkollégium, hol a gyógyszerészpatronátus, hogy éppen akkor mi okoz fennakadást. Hol elfogy a pénztár által biztosított anyagi keret, hol éppen hó vagy negyedév vége miatt, hol szoft hiánya miatt, hol nem mûködik a számítógépes rendszer, hol leltároznak. Szóval ok mindig van. Csak ingyenes és ártámogatott gyógyszer nincs mindig.

A lakosság túlnyomó részének az évek során szembesülnie kellett ezzel az áldatlan helyzettel. Vénnyel a kézben gyógyszertárról gyógyszertárra kell rohangálni, telefonálgatni, megkeresni azt a patikát, ahol méltóztatnak a jogainak megfelelôen kiszolgálni.

Miután folyamatosan az áremelés miatt berzenkedtünk, most más helyzet állt elô. Nagy garral jelentették be, hogy az euró árfolyamának csökkenése folytán minden olyan gyógyszer ára, ami receptre felírható, átlagban 5 százalékkal csökken. Kis hányad, de mégis valami. Azonban ahelyett, hogy valamiféle elégtételt nyújtott volna nekünk, ellenkezôleg, ismét csak bosszúságot hozott. Az árcsökkenés azzal járt, hogy a patikák több mint 60 százaléka bezárt. Leltároznak. Áraznak, programot installálnak. Ha mûszakilag nézzük a dolgokat, érthetô, azonban, ha emberileg közelítünk a kérdéshez, felháborító. Ismételten felháborító. Amit még tetéz, hogy azon patikák mindenikében sincs ártámogatott vagy ingyenes gyógyszer, ahol benyitható az ajtó.

A gyógyszerészkollégium vezetôsége pedig hárítja a felelôsséget, nem az ô feladatuk a nyitva tartást megszervezni, ôk csak az ügyeletekért felelnek. S akkor miképp lehet gyógyszerhez jutni? Pénzért, kedvezmény nélkül, többnyire megnyirbálva a kosztra, a közköltségre, a villanyszámlára félretett összeget. De ez már kinek-kinek a magánügye.

Egészségbiztosítást fizetô polgárokként tényleg magánügyünk a gyógyszer beszerzése?

(MTI/AFP) Közel 300 tüntetôt vettek ôrizetbe a csütörtöki franciaországi diákmegmozdulások során, csak Párizsban 180-at. E számadatokat csütörtökön késô este közölte Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter, aki "bajkeverôknek" nevezte a tüntetés résztvevôit. A párizsi prefektúra szerint 46 rendôr sebesült meg az összecsapásokban, közülük 11-et kórházba kellett szállítani.

Sarkozy szigorú büntetést helyezett kilátásba az ôrizetbe vetteknek. A miniszter "szélsôbaloldali és szélsôjobboldali aktivistákra", valamint "huligánokra" hárította a felelôsséget az erôszakos cselekményekért.

Párizsban az összecsapások fô színtere a Latin Negyed, és a közelében lévô Sorbonne egyetem környéke volt. A tüntetôk, akik az elsô munkavállalásról szóló, a fiatalokat megítélésük szerint kiszolgáltatott helyzetbe hozó törvény ellen tiltakoztak, Molotov-koktélokkal, füstbombákkal, és utcakövekkel fogadták a vízágyúkkal és könnygázzal támadó rendôröket. Ugyancsak összetûzésekre került sor két párizsi külvárosban, Vitry-sur-Seine-ben és Raincyben. Erôszakba torkollottak a megmozdulások Rennes-ben, ahol a fiatalok kukákat gyújtottak fel és gépkocsikat rongáltak meg, továbbá Toulouse-ban, Montpellier-ben és Chalon-sur-Saone-ban. Tüntettek a diákok Marseille-ben, Strasbourgban és Bordeaux-ban is. A CPE-ként ismertté vált törvény, amely lehetôséget biztosít a munkaadónak, hogy az elsô munkahelyén dolgozó fiatalnak két éven belül bármikor indoklás nélkül felmondjon, egyre nagyobb elutasításra talál a francia közvéleményben. A legújabb felmérés szerint a franciák 68 százaléka támogatja a törvény visszavonását, 13 százalékkal többen, mint egy héttel ezelôtt.

Egyedül alakít kormányt a Hamász radikális palesztin szervezet miután egyik palesztin politikai erôvel sem tudott megállapodásra jutni a közös kormányzást illetôen, és csütörtökön lezárta a kormányalakítási tárgyalásokat.

A Hamász várhatóan ma terjeszti az új kabinet névsorát Mahmúd Abbász elnök elé, akinek jóvá kell hagynia azt. A kormánylista várhatóan a jövô hét elején kerül a parlament elé.

Mint Szalah Bardavil, a Hamász parlamenti csoportjának szóvivôje a nap folyamán közölte, a kabinetet már csütörtökön este megalakítja a január 25-i választásokon gyôztes szélsôséges iszlám szervezet, de még várnak néhány partner válaszára, hogy eloszthassák az egyes tárcákat.

Ugyanakkor nem titkolta a szóvivô azt sem, hogy kicsi az esélye egy "nemzeti egységkormánynak". Külön hangsúlyozta, hogy az Abbász vezette Fatah nem akar kompromisszumos megoldást, ami azt bizonyítja: nem kíván részt venni a kormányban. "Nem adjuk fel a programot, aminek alapján megválasztottak minket, és soha nem fogadjuk el a Fatah programját" – szögezte le. Bardavil elmondta továbbá, hogy a Népi Front Palesztina Felszabadításáért és a Független Palesztina párt is felülvizsgálta korábbi álláspontját, lehet, hogy "nyomást gyakoroltak rájuk".

Abbász azt követôen, hogy a január végi törvényhozási választásokon a Hamász elsöprô gyôzelmet aratott, közölte, hogy a szervezetnek fel kell hagynia az erôszakos cselekményekkel és átmeneti békét kell kötnie Izraellel, és a Fatah ennek fejében hajlandó lenne a nemzeti egységkormányban részt venni. A Fatah azt szabta fô feltételül, hogy a Hamász ismerje el az Izraellel kötött megállapodásokat, és a Palesztinai Felszabadítási Szervezet 1988-as függetlenségi nyilatkozatát, amely a palesztin állam és Izrael egymás melletti létezése mellett foglal állást.

A Hamász azonban elutasított ezeket a kéréseket, amelyeket a zsidó állam, az Egyesült Államok és az Európai Uniói is támogatott. Izrael azóta már felfüggesztette az adóbevételekbôl származó dollármilliók átutalását a palesztinoknak, és a nyugati adományozók is fontolóra vették a Palesztin Hatóság költségvetése számára fontos pénzügy segítség folyósításának a leállítását.

Az olasz káló (calo) szó eredetileg a kereskedelemben a természetes árufogyást jelentette (amikor például a tôkehús a szállítás-tárolás során vizet párologtatva, veszített a súlyából, vagy a leejtett ládából földre ömölve porlott a kockacukor). Ma már azonban így jelölik azt a fogyást is, amikor egyéb termékek, akár iparcikkek is számla nélkül eltûnnek a kiskereskedôk polcairól, raktáraiból. Ennek az oka persze nem az árucikk használhatatlanná válása, hanem fondorlatos vásárlók, vagy éppen a bolti alkalmazottak ingyenes önkiszolgálása, magyarán: az áru ellopása.

Amióta az egyesült Európa már 25 államot foglal unióba, elôször készítettek a kiskereskedelmet sújtó bolti lopásokról államonkénti statisztikákat úgy, hogy a 2004-2005- ös adatokat összehasonlítva, a trendeket is megállapították. A kimutatásokat a nottinghami angol CCR (Centre of Retail Research=kiskereskedelmi kutató központ) és a német Checkpoint System (ellenôrzô-hely rendszer) kiskereskedelmi ellenôrzô- kutató intézetek állították össze.

Eszerint az EU-ban 2005-ben mintegy 29 milliárd eurót érô áru tûnt el térítés nélkül a kiskereskedôk készletébôl. Azaz a teljes áruforgalom 1,25 százalékát lopták el a vásárlók, vagy a bennfentesek. Mivel 2004-ben még ennél is több (1,34 százalék) tûnt el nyom nélkül a boltokból, a kárérték egy év alatt 6,7 százalékkal csökkent. Az áruknak csaknem a felérôl kiderült, hogy a boltba látogatók tulajdonították el ôket, az ellenérték megfizetése nélkül, 30 százalék eltûnéséért viszont az eladók tehetôk felelôssé, míg mintegy 20 százaléknyi árunak egyszerûen nyoma veszett, illetve valóban a kálós veszteséget gyarapította. A lopások, rablások száma mindkét elkövetôi (vevô és eladó) kategóriában kissé nôtt.

A legbecsületesebb lakosságú államnak egyébként Svájc bizonyult, ahol a trend sem változott, s az áruknak csak 0,89 százaléka tûnt el. Magyarországon a forgalom 1,36 százalékát tette ki a bolti lopásokból származó veszteség, 297 millió euró (forintban mintegy 77 milliárd) – ami megfelel az uniós átlagnak. Csakhogy a lopások száma 2004-hez képest csaknem 4 százalékkal szaporodott, ami annál kevésbé válik dicséretünkre, mert Angliában számot tevô: 13,2 százalékos javulást könyvelhettek el 2005 végén, s átlagosan is 7,8 százalékkal csökkentek az ilyen esetek a 15 régi EU-államban. Az újonnan belépôk többségénél nem tapasztaltak jelentôs változást a belépés évéhez képest, kivéve a balti országokat, ahol az éves veszteség értékben 21 százalékkal nagyobb volt, mint mielôtt ezek az államok az Európai Unió tagjaivá váltak volna.

Az áruvédelem fokozására 2005-ben csaknem 7,7 milliárd eurót fordítottak az EU-ban, 426 millióval többet, mint 2004-ben, s az összeg több mint egynegyedét az elektronikus védelmekre és a térfigyelô kamerákra költöttek.

A közbirtokosság olyan versenyképes gazdálkodási forma, amely az egyéni és közösségi érdekek érvényesítésén alapul, körültekintô szervezést, összefogást, kölcsönös segítséget és szakmai hozzáértést feltételez. Romániában a 2005. évi 247-es törvény alkalmazása vontatottan zajlik, a jogszabály alapján eddig az ország hatmillió háromezer hektáros erdôterületébôl valmivel több mint kétmillió hektár került magántulajdonba. Arra kerestük a választ, hogy a megalakult közbirtokoságoknak sikerült-e kézbe venniük a tulajdonuk teljes adminisztrálását, egyáltalán az erdô, a legelô, a kaszáló jövedelmezô vagyonná vált? A kérdéseinkre a Nrárádremetei Közbirtokosság adminisztrátora, Kiss Mihály válaszolt.

A Nyárádremetei Közbirtokosságot 2000-ben alakították meg, amely 1407 hektár erdôterületre jogosult. Az elsô szakaszban 1000 hektár került vissza tulajdonukba. Késôbb 2003-ban ez a terület 1226 hektárra növekedett. Emellett sikerült a 625 hektáros legelôt is a közbirtokosság nevére írni. A vezetôtanács a múlt években visszaigényelte a hiányzó 180 ha erdôt. Kérésüket megyei szinten is jóváhagyták, a jogtulajdonba helyezés a mai napig sem történt meg. Ennek magyarázata: az elôzô törvények nem írták elô, hogy az erdôket eredeti helyükön adják vissza. Így került a remetei 180 hektár erdô a köhériekhez. A 247-es számú törvény lehetôséget adott arra. hogy a tulajdonosoknak az eredeti helyeken kell visszaszolgáltatni az erdôt. A jóváhagyással rendelkeznek a remeteiek, ennek alapján azt javasolták az Erdészeti Igazgatóságnak, hogy a Kis-Nyárád völgyében mérjenek ki 180 hektárt az állami erdôbôl. Az erdészet megígérte, a végrehajtás viszont még várat magára.

A 473 közbirtokossági tag döntése alapján 2002-ben 240 millió lejjel járult hozzá a makfalvi magánerdészet létrehozásához. Így a magánerdészet készíti el az ütemtervet, végzi a bélyegzést, a gyérítést, újratelepítést, stb. Nyárádremetén két erdész vigyázza az erdôk biztonságát. Kiss Mihály nyilvántartásai szerint a múlt évben a közbirokossági tagok hektáronként 1 millió lej osztalékot vagy 3 ûrméter fát vihettek haza. A vezetôtanácsnak a múlt évben sikerült egy saját irodát berendezni. Ugyancsak a tavaly anyagilag támogatták a helybeli katolikus egyházat és a kultúrotthont.

Kiss Mihály elmondta, elkészítették az idei évre szóló költségvetési tervet: Az elôszámítások szerint idén összesen kétmilliárd hatszázmillió lejre lenne szükségük az osztalékok, a költségek (legelôadó, erdôôrzési díj, stb.) fedezésére. A tervben szerepel, hogy 2006-ban 4.000 köbméter fát termelnek ki, amely 2 milliárd lej bevételt jelent. Szükség lenne még 600 millió lejre. Ebbôl már 200 millió megvan, ezt a múlt évben spórolták meg. És ha az a cég, amely 380 millió lejjel tartozik, idén megadja az adósságát, akkor talán egyensúlyba kerül az idei költségvetés. Ebben az évben is gondok lesznek a legelôkkel. Nem sikerült azokat karbantartani. Az egyetlen bokornyírógép nem elegendô, a tagság életkora is elôrehaladott. – Ha a legelôgondokra idén megoldást találunk, ha 2006 folyamán sikerül elkészíteni a közbirtokosság erdeinek törzskönyvét, és ha 2007-ben is megtartjuk a tagság osztalékának szintjét, akkor majd elmondhatjuk hogy idén is jól gazdálkodtunk – mondotta Kiss Mihály.

Petre Strachinaru Kovászna megyei DP-képviselô pénteken sajtótájékoztatón kijelentette, az RMDSZ elnökének március 15-i üzenete "elfogadhatatlan, uszító és baljóslatú".

"Uszító és baljóslatú üzenet volt az ország e térségének nyugalma vonatkozásában. Oyan együttélésrôl van szó, amely nem lehet vita tárgya, még a »fészkek és madarak« szempontjából sem" – mondta Strachinaru.

A DP-képviselô szerint a Markó által használt metafora költôi, de azt "szétszedve" kiderül, hogy "a fecskék vándormadarak, és a verebek azok, akik otthon maradnak".

Strachinaru kifejtette, mind az RMDSZ, mind pedig az MPSZ az erdélyi magyar közösséget képviseli, és nem tudja, hogyan képzeli a két szervezet, hogy "közös útvonalon lehet haladni", ha folyton "uszító üzeneteket" fogalmaznak meg.

A DP-képviselô szerint Adrian Nastase lemondása szolgáltatott alkalmat ahhoz, hogy Markó "zsaroló hangnemû" beszédet mondjon. "Következik a képviselôház elnökének megválasztása, ez pedig egy újabb lehetôség az RMDSZ-nek a zsarolásra. Noha az RMDSZ vezetôi közölték, hogy a D.A. Szövetség jelöltjét támogatják, ez nem jelenti, hogy nem fognak egyezkedni" – tette hozzá Strachinaru.

Markó Béla március 15-én Kézdivásárhelyen mondott ünnepi beszédében kijelentette: "Már-már elveszítettük ezt a szülôhazát, a Székelyföldet, Erdélyt a kommunizmus évtizedeiben, már félig kicsúszott a talpunk alól a szántóföld, már verebek ültek a fecskefészekben, már más halászott a folyóinkban, más vadászott az erdeinkben, más vágta a fát a havason, mások legeltették itt a juhaikat, mások költöztek a házainkba, már magyarul is elfelejtett mindenhol a hivatal (…) Tud már ismét magyarul a hivatal, vagy ahol nem tud, ott rá kell kényszerítenünk, hogy megtanuljon. A rendôr is, a postás is, mindenki, aki a mi kenyerünket eszi. Mert ezt most már így kell felfogni: aki itt, a Székelyföldön hivatalnok, az a mi kenyerünket eszi. Végtére is a mi adónkból, a székely ember adójából kapja a fizetését, nem másból. Akkor pedig tessék megszólalni magyarul, vagy ha nem tud valaki, aki hivatalt visel, tanuljon meg".

Petru Calian, a Konzervatív Párt (KP) alelnöke pénteken bejelentette, hogy a párt megyei szervezetei ellenrendezvényt tartanak Gyulafehérváron, válaszképpen a március 15-i Székely Nagygyûlésre.

Calian Kolozsváron, sajtótájékoztatón közölte, a KP vasárnapi rendezvénye, amelyre 500–1000 tagot várnak, válaszolni fog "az RMDSZ és az SZNT egyes vezetôi részérôl érkezô kihívásokra". "A rendezvény válasz lesz mindarra, ami március 15-én több erdélyi megyében történt. Bennünket zavartak az alkotmányos rend elleni, a Babes–Bolyai Tudományetem kettészakítása és a területi autonómia melletti jelzések. Nem fogadjuk el, hogy egy RMDSZ-vezetô kioktasson bennünket és követelje, hogy a románok tanuljanak meg magyarul, mivel Romániában a román a hivatalos nyelv" – mondta Calian.

A vasárnap 12 órakor, a gyulafehérvári Szakszervezeti Házba tervezett rendezvényen részt vesznek a KP erdélyi területi szervezeteinek vezetôi és honatyái.

Lapunkban már hírt adtunk róla, de sokan a Magyar Televízió és a Duna Televízió szerda esti élô közvetítésében láthatták, hogy Budapesten az Operaházban a március 15-i ünnepségsorozat befejezéseként, a magyarországi fôméltóságok jelenlétében, a gálamûsor részeként mûvészeti díjakat adtak át az arra érdemeseknek. A kitüntetettek egyike marosvásárhelyi: Kovács András Ferenc költô. Szerdán A Magyar Köztársaság Babérkoszorús Írója-díjat vehette át Bozóki András kulturális minisztertôl. A kitüntetés annak az alkotónak szól, aki "a kortárs magyar lírában kivételes gazdagságú eddigi életmûvével, a marosvásárhelyi Látó címû folyóiratért végzett munkájával, mûfordításaival, páratlan költôi erudíciójával" érdemelte ki a magas elismerést. Olvasóink nevében is gratulálunk a költônek, aki mellékletünket is gyakran megtiszteli verseivel.

A másik idei Babérkoszorú-díjas alkotó Szilágyi Ákos budapesti költô, esszéíró, szerkesztô.

Kovács András Ferenc

A könyv kitárja lapjait

Lajtorján járnak angyalok

Egy sem hamis valódi mind

Csupán a költô van gyalog

Fölszentelt filozófusok

Lajtorján lépnek angyalok

Mindenki repdes lelkesen

Csupán a költô van gyalog

Lebegnek részeg angyalok

Ragyognak trónok zsámolyok

A költô megrokkan gagyog

Magányos fényben támolyog

Fölötte versek

Szállnak át túl

Kibichad hördül

Szálve hátul

Aki elmegy –

Nem idei

Lélekig –

Ad altare Dei

Március 21. – A költészet világnapja

(MTI-Press) A tavasz elsô napján, március 21-én A költészet világnapját is ünnepeljük, az ENSZ kulturális szervezete, az UNESCO 1999-es döntése óta. Csakhogy: van-e ünnepelni valójuk az érintetteknek?

Nehéz a sorsa a koszorús költônek ma Magyarországon: ha Kisvárdán is kapható új verseskötete, Sümegen már hiába keresnénk, vagy fordítva. Az átlagosan 600-800 példányban megjelenô verseskönyvekbôl nem jut minden könyvesboltba Petôfi hazájában.

Szórványosan fellelhetô poétáink nevezhetôk-e sikeres szerzôknek? Költôi kérdés a javából. Mint ahogy költôi kérdés volt egykor a Petôfit foglalkoztató is: vajon talál-e kiadót verseinek a fôvárosban, ahova gyalogszerrel vergôdött el Debrecenben átfagyoskodott tele után? Petôfi talált. Támogató alapítványok és nemzeti kulturális alap híján akkor – Vörösmarty eszmei támogatásával – Tóth Gáspár szabómester pénzébôl jelenhetett meg a kézirat. De már például a ma kötelezô olvasmányként számon tartott János vitéznek hónapokig nem akadt kiadója.

Lator László irodalomtörténész írja, hogy József Attila elsô verseskötetére, "A szépség koldusára százötven makói fizetett elô, a Nagyon fájjal sem volt könnyebb". Prózában sem egyszerûbb a helyzet: egyik legolvasottabb írónk, a magyar literatúra kiváló tollú mestere, Krúdy Gyula halála elôtt két évvel nem talált kiadót Az élet álom címû elbeszélés-gyûjteményre, amit végül saját költségén volt kénytelen megjelentetni. Ugyancsak a XX. században egy kolumbiai író tíz évig házal elsô regényével, A söpredékkel, míg végre 1955-ben kiadót talált rá. Az évtizedig elutasított szerzô nem más, mint a késôbbi Nobel-díjas, Gabriel García Márquez. Az egykor az irodalmi Nobel-díj magyar várományosaként emlegetett Weöres Sándor (elsô kötete magánkiadás) Tûzkút címû kéziratát a Szépirodalmi Kiadó 1964-ben visszautasította. Szerencsére a párizsi Magyar Mûhely meglepô gyorsasággal kiadta a könyvet.

Az egyetlen magyar Nobel-díjas író, Kertész Imre Sorstalanságát elôször szintén visszautasították. Mikor a regény 1975-ben végre megjelent, teljes csend fogadta. (Ezt a tapasztalatot írta meg Kertész A kudarc címû regényében.) Kiadói melléfogás vagy késve felismert tehetség? A világirodalom számos példája segít a válasz megfogalmazásában.

Agatha Christie nôvére biztatására, 1915-ben fogott hozzá elsô regényéhez. A Styles rejtélyét több kiadónak is elküldte – összesen tíz alkalommal utasították vissza. A folytatást jól ismerjük: a krimi koronázatlan királynôjének több mint száztíz millió kötete talált gazdára, olvasottság tekintetében csak a Biblia és Shakespeare mûvei elôzik meg.

Párizsban az 1919-ben alapított Gallimard könyvkiadó nem ismerte fel az egyik legeredetibb prózaíró, Raymond Roussel tehetségét és visszautasította Marcel Proust elsô könyvét. Frissebb és magyar vonatkozású példa a fény városából: Chantal Philippe önszorgalomból lefordította Szabó Magda egyik regényét, s évekig házalt vele a nagy francia kiadóknál. Mindenhonnan elhajtották, senkit nem érdekelt a debreceni írónô és mûve Párizsban – ahol néhány évre rá a legjobb külföldi szerzônek járó Femina-díjat Szabó Magdának adták át.

Svédországban Astrid Lindgrennek, a Harisnyás Pippi írójának könyvét elôbb egy nagy kiadó visszautasította, majd amikor egy másiknál mégis megjelent, a kritika igen fagyosan fogadta az 1945-ös elsô kiadást. A "célközönség" azonban döntött: a regényt hatvan nyelvre, köztük üzbégre, szuahélira és zulura fordították le, s több alkalommal megfilmesítették.

Az emberben óhatatlanul motoszkál a gyanú: valóban elolvasnak minden beküldött kéziratot a kiadók? Egy montanai fiatalember 23 éves korában regényt írt a CIA-rôl. Egy sereg kiadónak elküldte a kéziratot, de mindenünnen visszaküldték. Így teltek a hónapok, míg végre valahol mégis elolvasták – és Jim Grady befutott. Mûvébôl, A keselyû hat napjából késôbb híres film is készült.

Legfrissebb példánk Nagy-Britanniából való. Jószerivel az összes nagy angol kiadó visszautasította Joanne Kathleen Rowling kéziratát, míg végül 1995-ben a Bloomsbury elfogadta és 1999-ben Harry Potter és a bölcsek köve címmel megjelentette. Nem tudni, mit érezhettek a fanyalogva elutasítók, amikor a visszadobott kéziratot már az elsô évben harminc nyelvre fordították le. A hétkötetesre tervezett sorozat eddigi öt részét több mint 300 millió példányban kapkodták el. Eddig több mint kétszáz országban hatvan nyelvre fordították le, köztük ógörögre s hindire is. (A hatodik kötet magyar változatát 2006 februárjában jelentette meg az Animus Kiadó.) J. K. Rowling a könyvek – és fôleg a belôlük készült filmek – bevételébôl eddig 400 millió fontra tett szert, s mára gazdagabb, mint II. Erzsébet királynô.

Hat-nyolcszáz példányban megjelenô poétákkal kezdtük. Vigasztalásukra befejezésül egy múlt századi, akkor még kezdô novellista esete. E fiatalember elsô novelláskötetébôl, írd és mondd, tizenegy példány fogyott el. Mivel tízet maga a szerzô vásárolt meg, gyakran eltûnôdhetett rajta, vajon ki lehetett egyetlen vásárlója-olvasója. Akárki is volt, az Ítélet és az Átváltozás olvasásakor az elidegenedés legnagyobb huszadik századi írójának tartott Franz Kafka írásmûvészetét élvezhette.

Juhani Nagy János

2006. a két nagy zeneszerzô születési évfordulójának esztendeje. Mozart 250 éve jött a világra Salzburgban, Bartók 125 éve született Nagyszentmiklóson. A két jelentôs jubileum köré szervezôdô nemzetközi rendezvénysorozat kiemelkedô magyarországi eseménye a Budapesti Tavaszi Fesztivál. Ha szerény mértékben is, de a határon kívüli magyar mûvészek se maradnak ki ebbôl a jelentôs eseménybôl.

Az Erdély Mûvészetéért Alapítvány Vármegye Galériája, amely 1992- tôl bekapcsolódott a fesztivál programjába, s annak hivatalos részvevôjévé vált, azóta is gondoskodik arról, hogy az erdélyi képzômûvészek minden alkalommal jelen lehessenek a fesztiválon. Az idén a két zeneszerzô személyiségét, életmûvét választották a fesztiválkiállítás témájául. A galériavezetô Kulcsár Edit pár hónapja lapunkban is közzé tette felhívását a tárlaton való részvételre. Többen jelentkeztek alkotásaikkal, s mint értesített, március 21-én délután 5 órakor lesz a budapesti Vármegye Galériában a kiállítás ünnepélyes megnyitója. A tárlatot Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerzô nyitja meg. Közremûködik a marosvásárhelyi, jelenleg Székesfehérváron élô szobrász, Székely János Jenô.

A kiállítók nagyobbik hányada vásárhelyi alkotó, de Kolozsvárt, Csíkszeredát, Szatmárnémetit, Aradot, Tordát, Szászsebest, Máréfalvát, Diószént, Székelykevét is képviselik munkák a jubileumi rendezvényen. A kiállítók névsora: Balázs Imre, Bálint Csaba, Bardócz Lajos, Ferencz S. Apor, Gaál András, Gálfy-Bódi Tamás, Haller József, Hunyadi Mária, Incze István Botond, Miholcsa József, Nagy Albert, Paulovics László, Petrás Mária, Péter László, Simon Endre, Simon Zsolt, Székely János Jenô, Szervátiusz Jenô, Szervátiusz Tibor, Wilhelm Károly és Xantus Géza. Tárlatuk május 20-ig tekinthetô meg.

(nk)

Lapozó

Beszédbe kezdünk és kiállunk a szavak ege alá. (Ungvári Zrínyi Imre) * Eljött, íme, az utolsó...Kihal ma / a világ. Már a düh sem oly kemény... / Az Evangélium ódon hatalma / s az a sóhaj az Olajfák hegyén... (Borisz Paszternak – Rab Zsuzsa fordítása) * A kém labdát szed a pálmaligetben. / Ez ínyenc munka lesz! Kipuhatolja, / Fejükben milyen idea világít: / Mi élteti Neverland koronáit. (Térey János) * Óvatos vagyok, nagy igyekezet, jobbról feltûnik csepegve Lôrincz Terka. Nehezen záródik a kapu, kétszer- háromszor próbálom, végül dühösen bevágom. A ház szelíd bólintással omlik össze. (Szabó Róbert Csaba) * Kibámul most az ablakon, / s az éjbe suttogja neved, / s bármit is kívánsz, egyenest / neked küld száz szívesemet, / és másolatot senki sem / kap, mert csak téged szeret, / ahogy csak kifér a lukon. / Értsd meg, ilyen a szerelem: / mindig marad egy fél flakon. (Demény Péter) * szilveszterkor megkérdeztem néhány embert, miért iszik, mind rávágta, hogy különben szorongana. És csodálják, hogy nem látszik rajtam a szorongás, pedig nem iszom, nem szívok, a nem-ivás nem árt meg nekem. És a végén még mindenkit haza is fuvarozok. Igen, ülök a széken, mosolygok, beszélgetek, jól érzem magam. Sôt, az is elôfordul, hogy virtuálisan berúgok, bárpulton táncolok, karaoke-versenyt nyerek, ôrülten dobálom a hajam a táncparketten hajnali négykor, közben mindig tudom, mindvégig tisztában vagyok vele, hogy árbochoz vagyok kötözve, és részeg szirének énekét hallgatom. (Nagy Ildikó Naomi) * Aki zenélni tud, abból teljes ember lesz. Hazamehettek. (Láng Zsolt) * ...tudja már a néni, melyikünk szereti a várzásat, és melyik a kaskaválost. Ez még nem kevertnyelvûség, ô is tudja, hogy mondják magyarul a káposztának meg a sajtnak. Nem csízburger, hanem lángos, az a kis vesszô az s alatt nem gond, zizeg vagy kunkorodik. Marosvásárhely lakható város. (Vida Gábor) * gyorsan bukfencet vetettem, s miután átmentem aknavetôbe, de elôbb tapsoló nyuszifülbe, hahó, ki kap el?, simán átmentem a következô hétbe. (Bertók Beatrix) * Az angyalok megnyúzva, továbbmennek. És a barátom is, az üvegfúvó. Bár a hozzá vezetô úton, mely gyöngyökkel van kikövezve, mindig eltévedtem, azért valahogy eljutottam hozzá, hozzá, aki arany és ezüst lépcsôkkel volt kikövezve. (Czapáry Veronika) * Aki jobbról épp kihajol, az én vagyok. / Kockás zsebkendômmel lanyhán integetek. (Molnár Vilmos) * A kád peremére elôkészített bicskájával, és minél közelebb heréihez a gyomra alatt, egy alig vérzô sebet ejtett magán. Úgy nyitotta fel testét, hogy a seb kagyló szájához hasonlított, de szétnyíló széleit vér, és nem nyálka fényezte. (Szôcs Attila) * Nem megy ki a fejembôl az, hogy 1867. június 8-án, amikor (...) végre koronát tesznek Ferenc József fejére (...), a császári ház egyik sarja (...), a császár unokahúga (...), elevenen elég. (Sövér Felícián) * Verseimet a szélbe szórtam volna szét élve, / de egyre halogattam. Így helyettem maradnak. / Ide-oda dugdostam. Áradnak egyre. Hatnak. (Bogdán László) * Ezen a ponton, akár némi ideologikus felfûtéssel, közbeszólhatnánk, mondván, hogy íme, végre egy erdélyi polgárregény. Ám az erdélyi milliomosok regénye túl közel ereszkedik a giccshez, hogy szabad szívvel, kategorikus imperatívuszunk megsértése nélkül ajánlani lehessen. (Végh Tamás) * A Kuti Márta válogatásában, Szotyori Anna illusztrációival megjelent versantológia nem annyira Marosvásárhelyrôl, mint inkább a város lakóiról szól. (Szabó László) * A könyv anyaga már napvilágot látott publikációk formájában. A különbözô erdélyi magyar és magyarországi szak- és szépirodalmi folyóiratoktól a napilap mellékletéig terjed a "lista", minden írás végén jelezve van a megjelenés helye. Mitôl érdekes mégis? (Vári Csaba) * Hogyan szabad például Szent Bagamér-napi körmenetet tartani akkor, midôn a városban éppen folyik a farsangi mulatozás, és az emberek legszívesebben forralt bort innának pinceszeren vagy Kopelovicsné mûintézetében? Mi az, hogy ki van írva a templom kapujára: ne köpj, ne tüsszents a küszöbre, Isten házát gyalázod meg, te szerencsétlen? Mintha nem tudná minden ember, hogy a köpés és tüsszentés tisztítja a tüdôt és az agyat, erôsíti a lépet, és megvidámítja a torkot, mivel aztán szépen elénekelhetôk a zsoltárok és himnuszok. (Sebestyén Mihály) * Ki voltam én, és miként szült meg / a vándorló szerelmi ötlet, / hogy utas lettem és anyám / szívén nyilalló partizán? (Karácsonyi Zsolt) * Papp Sándor Zsigmondnál nem válik le a gyerekeknek, kamaszoknak, fiatal felnôtteknek ez a világa az elbeszélôi világról, illetve nincs külön világuk. (T. Szabó Levente) * Papp Sándor Zsigmond közönséges történetei leginkább egy negatív menipposzi szatírához hasonlítanak, melyben nem az elrugaszkodó fantázia révén koholt, sosemvolt helyzetek teszik próbára az éppen forgalomban levô eszméket, hanem ennek a fordítottja: a legközönségesebb malacságoknak is valahogy három fülük van. (Berszán István) * Papp Sándor Zsigmond legújabb könyve tíz történetet foglal magába, amelyek egy racionalizált, ugyanakkor ideológiáktól terhes levegôjû világot jelenítenek meg. (Zabán Márta) * A sartre-i elkötelezettség elve filozófiai, majd ideológiai és irodalmi programmá vált. (Az író népszerûségét talán az is fokozta, hogy 1964- ben visszautasította a Nobel-díjat.) Leírták viszont már azt is, hogy elsô regényébôl, Az undorból könnyebben meg lehet ismerni Sartre egzisztencializmusát, mint ellentmondásokkal teli nagy filozófiai mûvébôl. (Lászlóffy Csaba) * Friss zöldbe öltöznek megint a rétek, / Ahol nemrég fagy volt és hófúvás, / És könnyé olvad bennem is az ének. // Változik a világ, naponta más; / Csupán egy változásra várva félek: / Hogy nem lesz többé semmi változás. (Luís de Camoes – Jánosházy György fordítása) * LÁTÓ, 2006., március

B.D.

Az utóbbi idôben számos kiadvány, közlemény gazdagította a Wass Albertrôl kialakult képünket. Sokan igyekeznek adalékaikkal tovább gyarapítani ismereteinket. Wass Albert 1990-ben írt levelét Percsiné Biró Kinga budapesti olvasónk juttatta el a szerkesztôségünkbe. A levél címzettje az ô nagyapja, Biró Jenô, aki a háború idején távozott/emigrált az Egyesült Államokba. Az íróval az amerikai magyarok összejövetelein és vadászatokon találkozott, kötött barátságot.

Kedves Jenô Öcsém!

Búcsúleveled megdöbbentett és szívbôl remélem, hogy múló keserûség hatása alatt született. Én magam is gyakran zuhanok alá az ilyen hangulatba. Vénülök, hiába, immár a nyolcvanhármat taposom. Még ha akarnék se tudnék hegyet járni többé s pápaszemmel vadászni csak bosszúsággal járna. Még ha megtehetném se mennék haza, hiszen az oláhok halálos ítélete még mindég érvényben van ellenem. Magyarország pedig soha sem volt valóban hazám. Idegennek éreztem ott magam mindég, még a "régi jó idôkben is" és ma már se rokonom, se barátom nem maradt ott sem. A változott világot pedig nem akarom látni. Meg akarom ôrizni emlékeimet szépnek, úgy, ahogy azok bennem élnek.

Nem tudom család dolgában hogy állsz, de nekem bizony már 25 unokám és 27 dédunokám nyüzsög s örömömet, ami még maradt, ezekben lelem. Bár magyarul bizony már nehezen gagyognak, szívükben-lelkükben azonban erdélyi magyarok, akik alkalom adtán hasznosak lehetnek Erdély számára az amerikai külpolitika terén. Huba fiam, aki már tábornok, a NATO keretében mûködik és többször járt Magyarországon, küldetésben. Endre fiam pedig, aki Németországban maradt, a német kormány gazdasági és külpolitikai tanácsadója Magyarország és Románia felé. Mûködése már sok haszonnal járt az erdélyi magyarok felé.

Remélem te is megleled illô helyedet öregség és gyöngeség ellenére is akár itt, akár odahaza. Meleg szeretettel ölel

Albert Bátyád, a vénember

Mélyen tisztelt Nagyérdemû! Nagyra becsült Kollégák!

Egy ember életében 60 év soknak tûnhet, egy színház életében 60 év kevés lehet. De az élet minôségét nem az évek sokasága határozza meg. A Székely Színház esetében a minôség azt az érzést kelti bennünk, hogy idôtlen idôk óta létezik. Milyen messzinek tûnnek a "nagyok", akik már régen itt hagytak bennünket, és mégis milyen közel állnak még mindig a szívünkhöz. Ki tudná ezt megmagyarázni? És mindig akadnak olyan "nagyok", akikre a »híd« szerepe jutott, mert összekötnek egy régi korszakot egy új generációval. Mindig van kitôl elhivatottságot, mesterséget, alázatot tanulni. Mindig marad egy-egy nagy "öreg", aki magával, magában hordozza, mint a génekben ezeket, és tovább adja generációkon keresztül. És ez így van rendjén.

Kedves Fiatal Kollégák, ha elveszítjük ezeket a még köztünk élô nagyokat, nagyon szegények leszünk! Becsüljétek meg, míg még ott vannak! Tanuljatok tôlük, igyekezzetek a nyomukba lépni és a Székely Színház hírét a világban is öregbíteni. Nagy a felelôsség rajtatok! Nem irigyellek! Habár azt gondolom, szerencsésebb generáció vagytok, ami a világba való kitekintést illeti. Sokkal több lehetôségetek van megmutatni magatokat. Éljetek a lehetôséggel, mert tehetségesek vagytok, és ezért arra vágytok, hogy mindenhol és mindenkinek megmutathassátok, mit tudtok, de gyertek vissza, mert sehol nem lesz "olyan", amilyen a vásárhelyi Székely Színházban volt.

Mivel a test mozgása korlátozott, a szellemé nem, így gondolatban én is ott ülök a nézôtéren, vagy a kulisszák mögött,vagy a folyosón, vagy az öltözômben, és így részese lehetek ennek a nagyszerû ünnepnek. Tíz évet játsztam ezeken a deszkákon. Nem hosszú idô, de elég ahhoz, hogy álmaimban is minden éjjel ott legyek ismét, és hogy újra játszhassam Bolettet, Arany Hédit, Pattanó Rozit, Viviet és a többi kedves szerepemet, és találkozhassam volt otthonom lakóival, kollégáimmal, aki már nincsenek, és azokkal is, akikre már hosszú- hosszú ideje továbbra is vigyáz Thália. Igen, a színház nekem szó szerint is az otthonom volt, itt laktam egy öltözôben egy évadot. Éjszaka sokszor végigjártam az üres, csendes színpadot, és habár üres volt a nézôtér, mégis úgy éreztem: van bent valaki. Mára már tudom, hogy volt bent valaki. Valaki, aki vigyáz ránk, hogy megmaradjunk, valaki, aki vigyáz a színházra, hogy megmaradjon.

Kívánom, hogy a vásárhelyi Székely Színház az idôk végezetéig és még azon is túl, akárcsak a mesékben, örökké éljen!

Mélyen tisztelt Nagyérdemû! Önök meg járjanak továbbra is színházba, ebbe a nagyszerû színházba, fújjanak bárhonnan bármilyen szelek, mert a színház templom, menedék! Amíg színház létezik, addig mi is itt vagyunk! Amíg Önök ide jönnek estérôl estére, addig mi is létezünk! És egy színész addig él, amíg emlékeznek rá!

Isten áldja Önöket!

Isten áldja a színházat!

Meister Éva

Szolnok, 2006.március 8.

Beszélgetés Radu-Alexandru Nica rendezôvel

A nagyszebeni Radu Stanca Színház 2005 januárja óta a Nemzeti Színház státusát mondhatja magáénak: két társulat, évi tizenöt bemutató, neves vendégrendezôk, az egyik legrangosabb hazai színházi fesztivál házigazdaszerepe, pályázatok, erôskezû igazgató. Íme a kép, amit Renate Müller-Nica, a német társulat vezetôje vázolt fel néhány perc alatt tavaly tavasszal Gyergyószentmiklóson, a Kisebbségi Színházak Kollokviumának elsô napjaiban: akkor még senki nem tudhatta, hogy a székelyföldi kisváros közönségzsûrije (is) e társulat elôadását ítélte a legjobbnak. A Bérgyilkost fogadtam címû elôadás rendezôje pedig az a Radu-Alexandru Nica volt, akit ugyanazon a fesztiválon a legjobb rendezôi teljesítményért díjazott a szakmai zsûri.

Radu-Alexandru Nica tavaly az UNITER debütdíját vehette át Ibsen Nóra címû darabjának színreviteléért. 2004-ben végzett Kolozsváron, Mona Chirila osztályában, közben két évig Münchenben is tanult. Jelenleg a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház munkatársa. Eddig hat produkciót állított színpadra (Bérgyilkost fogadtam, Nóra, norway.today, Lángarc, Az arab éjszaka, A szerelem ideje, a halál ideje )

– Német társulatoknál rendeztél, Münchenben tanultál. Valószínûleg ez nem lehetett nehéz annak, aki szebeni szász családból származik…

– Ez csak részben igaz. Anyai nagyapám szász volt, én viszont csak negyedrészt vagyok német. Olyannyira, hogy a nyelvet is az iskolában és nem otthon tanultam meg. Ezt az identitást olyanfajta kulturális többletként élem meg, amely nagy segítségemre van a színházi munkában, gondolkodásban. A Német Fórumnak köszönhetôen kaptam egy kétéves müncheni ösztöndíjat, és úgy érzem, hogy ez idô alatt tanultam meg azt, amit most tudok és amire építenem kell a továbbiakban.

– Mit nyújthat egy németországi tanulmányút egy egyetemi hallgatónak?

– Az oktatási rendszerük különbözik a mienktôl, és itt nem csak az anyagiakra gondolok. Persze, az sem mindegy, hogy Kolozsváron a villanykörtét is gyakran nekünk kellett megvennünk, ha reflektort akartunk használni… Ehhez képest Münchenben másfél ezer eurós órabérrel profi fénytechnikát béreltek a rendezôhallgató számára – igaz, mintegy másfél órára. Viszont nagyon ott kellett lenni, tudni kellett, hogy mit akarok, nem volt idô határozatlanságra. Ott az idô valóban pénz. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy egy asztalt és két széket használva is lehet jó elôadást létrehozni. Igaz, azért a körülmények sem mellékesek… Az oktatásra visszatérve: noha elôbb furcsának találtam, késôbb rájöttem, mennyire fontos volt, hogy ott teatrológiát is tanultunk. Emellett egyfajta, a rendezôi látásmódot fejlesztô drámaelemzéseket végeztünk. Az elmélet mellett pedig a legtöbb szakmai tudást asszisztensként lestem el: két évadon át egy müncheni kis színházban voltam a rendezô munkatársa. Ott tanultam meg például azt, mennyire fontos a rendezô–színész–dramaturg csapat, s ezen belül a megfelelô kommunikáció.

– A román színházban nincs hagyománya a dramaturggal való közös munkának.

– Ez igaz, én azonban dramaturggal dolgozom. Egy csapatot alkotunk, fontos számomra egy olyan külsô szemlélô véleménye, meglátása, akinek az ítélôképessé-gében megbízom.

– Ma már közhely, hogy aki külföldön tanul, csak igen ritka esetben költözik haza. Mégis visszajöttél. Miért?

– Egyrészt – és ezt komolyan mondom – nosztalgiából. Szeretek itt élni. Másrészt úgy érzem, több szükség van rám itthon, mint egy németországi színházban. Itt van két német társulat, és szívesen dolgozom bármelyik romániai színházban is, ha az megéri nekem. És nem az anyagiakra gondolok: az a fontos, hogy jó csapat legyen, közös cél érdekében dolgozzunk. Az UNITER-díj átvétele után elég sok ajánlatot kaptam: például a Kolozsvári Állami Magyar Színháztól, illetve a bukaresti Teatrul Mic vezetôitôl.

– Mit jelentett neked az UNITER-díj?

– Lehetek ôszinte? Elsôsorban pénzt. Nagy megtiszteltetés egy ilyen díjat átvenni. Pályakezdô kategóriában viszont az egyetlen rendezô voltam, akit jelöltek, így nem éreztem azt, hogy nagy lenne a kihívás, hiszen egy színészt, egy díszlettervezôt és egy rendezôt nem lehet azonos kritériumok alapján megítélni… Ezenkívül természetesen ennek köszönhetôen kaptam mostanában elég sok felkérést a különbözô színházaktól.

– A te elôadásaid rendkívül dinamikusak: rövidek, tömörek, lényegre törôk. Ugyanez érvényes a fesztiválon szereplô Az arab éjszaka címû elôadásodra is.

– Természetesen. Ezúttal a cselekmény gyorsaságát a videoklipek technikájából kölcsönöztem. Ez az egész olyan, mint egy hangszerelés, amelynek tökéletesen kell mûködnie, másodpercnyi pontossággal – ebbôl fakad az elôadásmód nehézsége is. Ugyanakkor a dráma és epika közötti átmenetnek is nagyon pontosnak kell lennie – és mindez a filmben használatos montázstechnika sebességével. Remélem, ezt Marosvásárhelyen is sikerül megvalósítania a társulatnak, bár egy, az otthonitól teljes egészében különbözô térben játszanak majd. Bevallom, nagyon drukkolok, mert személyesen nem tudok majd jelen lenni sem az elôadáson, sem az azt megelôzô próbán… Egyébként, visszatérve a kérdéshez, valóban minden elôadásom rövid. Szeretek tömöríteni. Nekem az egyik legfontosabb kritérium a ritmus esztétikája. Úgy gondolom, hogy a mi nemzedékünk másként él, mint szüleink, s a színháznak is alkalmazkodnia kell ehhez a tempóhoz. Ma már nincs idô órákig mélázgatni egy-egy eszmén: zajlik az élet és lépést kell tartani vele. Unalmasnak érzem azt a játékot, ahol félórákig alig történik valami. Lehet, hogy ez az életkoromból adódik, hiszen huszonhat éves vagyok. Megtörténhet, hogy valamikor majd lenyugszom… De az is elôfordulhat, hogy nem… Talán néhány év múlva másként látom majd a világot és a színházat… Egyelôre viszont jól érzem magam ebben a ritmusban, erre van szükségem ahhoz, hogy úgy érezzem: élek.

– Milyen terveid vannak?

– Most Szebenben A bál címû elôadást rendezem (Ettore Scola Le bal címû filmje alapján), a bukaresti Teatrul Foarte Micben Kieslowski három elbeszélése alapján készül egy produkció, illetve a Kolozsvári Állami Magyar Színházban Shakespeare-drámák alapján egy, a hatalom kérdését taglaló elôadásra készülök. Ezek az idei tervek. Jövôben – meglátjuk. Külföldrôl is érkeztek csábító ajánlatok…

Kulcsár Andrea

1942 nyarán, Dél-Erdélybôl, Felenyedrôl egy csoport magyar férfit katonai behívóval munkaszolgálatra vittek Óromániába, a Regátba – amikor odahaza is nagy szükség lett volna munkájukra. Aki érzéseinek hangot ad és papírra teszi gondolatait, megjárta már az elsô világháborút. Kerekes Mihály (Gergelyé) a neve.

Két év után a kálvária megismétlôdik...

Munkaszolgálatos katonák emléklapja. 1942.

Ezt a címet írja a lap tetejére. És tintába mártja pennáját Kerekes Mihály: Ezerkilencszáz negyvenkettô júniusnak huszonkettedike Szerencsétlen emlékû lesz egész életünkben. Ebbôl talán még nem derül ki egyértelmûen, de a mód, ahogy egymás alá rója a sorokat és a sorkezdô nagybetûk no meg a rímek, bármilyenek is, világossá teszik: a Toldi verselése "lobog föl" mintaként, Arany János muzsikája dolgozik a fülében. Akkor jött meg a behívónk, hogy megyünk munkára. Egy bizonytalan idôre a messzi Regátba. Nem volt elég, hogy az ôsszel két hosszú hónapra Maradt reá a nehéz munka szegény családunkra. Újra ott kellett hagyni feleségeinket – asszonyra, gyermekre maradt az otthoni gazdaság a második behívás után, kapálás, kaszálás, szénagyûjtés, aratás a gyengékre maradt.

Aratnak, borsót szüretelnek, állítólag fizetség is lesz, de a körülmények egészségtelenek, hadifoglyokkal, munkára fogott cigányokkal dolgoznak együtt. A munkát elvárják tôlük, de a koszt gyalázatos. Reggelire nem kaptunk, csak egy száraz kenyeret, Akkorát, mint odahaza adnak egy gyermeknek...

Azért imádkoznak, bárcsak vezényelnék más birtokra, más gazdához ôket. Ez meg is történik, de nincs benne köszönet. Ott legalább megvolt bár egyszer naponta Ha barna kenyér is, csak aztán puliszka, De itt mikor elsôbb kimentünk dolgozni, Sós túrót és puliszkát kellett frustukolni.

Cibere, malária

Nehéz mezei munkához szokott embernek kell a kalória. Utólag viccesnek is tûnhet akár a háromszori "mamaliga", de ahol teljesítményt követelnek, oda kell az energia is. Mikor az elsô hét vége felé járta, Mind gyakrabban dôltünk reá a kapára.

Mihály is elgyengül, a gazda csak ígérget, de szószegô, marad a régi nóta, ôk pedig kezdenek sorvadozni. Cseberbôl vederbe: az elôzô birtokon kutyába se vették ôket, itt azonban valami olyan szokással találkoznak, ami odahaza enyhén szólva "nem divat": Mert hogy árva krumpli és böjtös fuszulyka, Azt még csak valahogy el is néztük volna, (A)hogy nálunk készítik, megvan a jó íze, Itt a korpacibre azt is tönkretette.

Hiába kérik, hogy az ô ételükbe ne tegyenek a borscsból, megígérik, aztán továbbra is beleteszik, hiszen ôk viszont enélkül nem tudják elképzelni a menüt. A következmény: minden nap egy- két munkaszolgálatos kidôl, de a betegekkel senki sem törôdik. A második hétnek úgy a vége felé Én is bedôltem a gyengélkedôk közé. Gondoltam, hogyha egy-két nap pihenhetek, Orvosság nélkül is majd csak jobban leszek. Csakhogy a betegség nem olyan valami, (A)mivel ki lehetne percentre alkudni.

Öt hosszú nap következik, vizet sem mer inni, maláriás rohamai vannak, de csak a földijei gondozzák úgy-ahogy, mindenki segítene, de hogyan? A gazdánk, akinek módjában állt volna, (Hogy) bár egy kis enyhülést hozzon a számomra, Házôrzô kutyáját is többre becsülte, Mert annak a kosztját mindenkor kiküldte, De az én részemre azt a pohár tejet Csak úgy adta ki, ha valaki érte ment. Társai veszekedték ki számára azt a kis tejet. A gazda végül mégis elküldött orvosért a szomszéd faluba. Csakhogy reménytelennek ítélte a helyzetet, olyan magas lázzal nem szabad kórházba vinni, mondta, és valami kék színû pirulát adott. Egy becei barátja, Katona János ápolta, míg a hatodik napon valahogy helyre nem jött.

Nagy nyomorúságukba némi derût csempész a birtok szamara, amely naponta az ételüket hozza, Annyira vártuk már a közeledését, Mint a gyerek várja anyja érkezését. Otthon is szegénynek nem volt egy perc nyugta, Akárki szomjas volt, mindjárt hámba fogta. Olyan volt ugyanis a kút szerkezete: Dróttal kellett húzni a vedret belôle. Ennek a végén egy olyan kis hám állott, Amit a szamárra bárki rádobhatott. És szegény csacsinak tetszett vagy nem tetszett – Ki kellett rángatni(a) mindig a nagy vedret.

Egy napon aztán ledobták a szerszámot, megtagadták a munkát. Altisztjük bement a parancsnokságra, és elôadta a panaszt: jóllehet hombárjai dugva tiszta árpaliszttel, Olyan finom liszttel, mint a leesett hó, Ám abból keveset adott a kötélrevaló, inkább azt találta ki, hogy nem ad lisztet, mert úgysem tudják megsütni.

A kínzó honvágy

A parancsnokságon intézkednek: Giurgiuba vezénylik a munkaszolgálatos társaságot – a városnak adják ôket, közmunkára. Az állomás közelében a szállás, minden vonatfütty egy-egy sóhajtás, már-már himnuszos ima: Oly gyakran sóhajtjuk: Istenem, Istenem, Könyörülj viharvert, üldözött népeden, Add meg a jobb sorsot nekünk, ami után Buzgó ima száll fel százezrek ajakán, Hogy megérhessük még azt a boldogságot: Békén neveljük fel a mi kis családunk.

Itt valamivel jobban telnek napjaik, több idô jut a hazagondolásra, de nagyobb a fájdalom. Amint egyengetjük a giurgiui utcát, Szomorún hallgatjuk a gôzmozdony sípját. Meg van telve szívünk az erôs honvággyal, Mint a madár, mikor fészke felé szárnyal.

Ezek az emberek nem alkalmasak fegyverforgatásra, azért hurcolták kényszermunkára valamennyiüket. Meg persze magyarságukért, a cigányokat cigányságukért, és vannak oroszok, lipovánok is.

Kerekes Mihály visszafogottan szól mindennapi megaláztatásukról.

Ha megszólalsz anyanyelveden azonnal rádripakodnak. Mihelyt meghallanak magyarul beszélni, Még a kisgyerek is el akar tiltani. Csakhogy mi ezekhez hozzá vagyunk szokva, Nincs az a hatalom, ami eltilthatna. Ha észrevesszük, hogy bántja a fülüket, Még inkább használjuk szép anyanyelvünket.

Szabadulás

Végre megérkezik a "kedves parancsolat": indul az elsô vonat, és Kerekes Mihály, roskatag egészségi állapotára való tekintettel, elsôként indulhat Felenyedre. Búcsúzik szenvedésének színhelyétôl. Nincs harag benne. Képes örömmel nézni az elmaradozó tájat is, hiszen szívébe véste, még gyermekkorában: Aki magyar, nem tud sehol boldog lenni, Szép Magyarországot nem pótolja semmi.

A fekete gôzös Bukarestig hozza, ott elszalasztják a csatlakozást, éjfélig kellene rostokolniuk a komor állomáson. Pedig kimehettünk e szép nagy városba, Fényes üzleteit lassan bámulgatva, De bár szép a város, nem érdekelt minket, Mert a nehéz honvágy nyomta a szívünket.

Micsoda örömmel "veszik birtokukba" ismét "szép Erdélyországot." Jelentkezés Gyulafehérvárott a katonai körzetnél, megkapják papírjaikat, és irány haza. Nagyenyedre érve vidáman búcsúzkodnak, Kerekes Mihály repülne, ha szárnya volna. Indulni akartam az én kis falumba, S mint hogyha valaki fejbe vágott volna, Gyilkos maláriám újra jelentkezett, A lábam egészen földbe gyökerezett. Alig tudtam azt a pár lépést megtenni, A váróteremig, hogy le tudjak ülni. Azt sem tudom, hogy telt el az a pár óra. Mikor megébredtem, jól meg volt virradva. A lázam elhagyott, de azért betegen Indultam el haza, lassan, nagy nehezen, Hogy végre meglássam kedves családomat, Feledtessék velem a kínos napokat.

Ez végre sikerül. A hazatérô megnyugszik végre. ...megpróbálom feledni azokat A Regátban töltött gyötrelmes napokat. De ha emlékembôl ki is törlöm ôket, Testemben viselem ameddig csak élek, Ama gyilkos láznak az utóhatását... Azért hálát adok a jó Istenemnek, Hogy ennyi baj között csak hazasegített. Áldassék ezért mindig a szent neve, Hogy legyen már a sok gyötrelemnek vége. Élhessen mindenki az ô családjának, Ne legyen vándora idegen országnak.

Az utolsó sorok: Ezekbe’ próbáltam leírni azokat A Regátba’ töltött borzalmas napokat. Giurgiu, 1942. jún. 25. – aug. 8. Kerekes Mihály.

Utóirat

Fia, Kerekes Péter marosvásárhelyi lakos adta kölcsön a verses regáti krónikát. Tôle valók az eligazító sorok e történet elején. Szóval: 1942 nyarán a Dél- Erdélynél maradt Felenyedrôl (is) elvittek egy csoport férfit munkaszolgálatra. Kerekes Mihály (Gergelyé) versbe foglalva örökítette utódaira szenvedésüket. Azt hihetné most már az olvasó, hogy Kerekes Mihály és családja szerencsésen átvészelte a második világégést, ha boldogan nem is, de egymásnak örülve éltek, betegségben-fájdalomban, bánatban-örömben, és aztán természetes halállal haltak meg, amikor elfogytak a napjaik.

Kerekes Mihály nem volt ilyen szerencsés. Nem volt elég az elsô világháború, a munkaszolgálat. Két év után, írja a fia, "a kép ismétlôdik". Behívó – "concentrare". Gyulafehérvár – Földvár – Szibéria. Ahonnan visszaút soha.

"Valahol a végtelen mezôkön bolyong hazavágyó lelke."

Kedves Péter, ez a mondata olyan szép, mintha az Édesapja írta volna.

Bölöni Domokos

(MTI) Bartók Béla életútját, zeneszerzôi tevékenységét, humanista gondolkodását bemutató "kiállítás" nyílt a budapesti metróban a mûvész születésének 125. évfordulója alkalmából, csütörtökön.

A világhírû zeneszerzô – a nemzeti zenei hagyomány ápolásának elkötelezett híve – 1881. március 25-én Nagyszentmiklóson született.

A metrókocsik falán elhelyezett tablókból álló, Bartók-emlékév 2006 címû tárlatot – egy külön e célra félreállított mintaszerelvényben – a Stadionok nevû állomáson nyitotta meg Schiffer János fôpolgármester-helyettes és Vásárhelyi Gábor, a komponista hagyatékának gondozója.

Schiffer János arról beszélt, hogy az eddigieknél sokkal büszkébbnek kell lenni Bartók Bélára, aki meghatározta a XX. század zenéjét. Igazi magyar volt, de olyan magyar, aki nyitott volt minden tiszta, nem csak magyar forrásra – tette hozzá.

A zakatoló metrókocsik félig nyilvános, félig intim világában képekkel, egy-egy kottarészlet fölvillantásával, koncertkritikusok írásainak, muzsikusok visszaemlékezéseinek megidézésével kívánják megjeleníteni a zeneszerzôi életmûvet – olvasható a szervezôk ismertetôjében.

Bartók élete nagy részében újra és újra fölhasznált kompozícióihoz népdalokat, a kiállítás összeállítói ezekbôl is bôven válogattak; a szövegeket összekapcsolták a zeneszerzô életét dokumentáló fényképekkel.

Sok esetben míves költôi szövegek segítik Bartók életmûvének megértését, de az utasok levélrész