|
LVIII. évfolyam 62. (16243.) sz. |
2006. március 16., csütörtök |
Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 51 RNCB 3600000002490018 – euró; RO 24 RNCB 3600000002490019 – dollár bankszámlaszámra. E-mail címünk nepujsag@e- nepujsag.ro
Apróhirdetések
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: nepujsag@e-nepujsag.ro
Díjmentesen
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro
A hirdetések egységes tarifája 150 Ft/szó, 200 Ft/cm2, mely magába foglalja a romániai áfát is.
"Csakis együtt vagyunk erôsek"
Tisztelt kézdivásárhelyiek!
Székelyek, magyarok
mindenhonnan!
Sokféle jogtól fosztották meg az erdélyi magyarságot a huszadik században, sokféle jogot kell nekünk most, a huszonegyedik században visszaszereznünk. Amit eleink elveszítettek, nekünk azt most meg kell nyernünk. Amit ôseink reánk hagytak, azt meg kell ôriznünk.
Ma elsôsorban errôl szeretnék beszélni: az örökségrôl. Örököltük a feladatot, örököltük a harcot, örököltük a munkát, amit eleink nem tudtak elvégezni. Nekünk kell a feladatot megoldani, nekünk kell a harcot megvívni, nekünk kell a munkát befejezni. Azért kell mindezt megtennünk, mert csakis így tudjuk megtartani azt, amit szintén ránk testáltak az ôsök: a szülôföldet.
Már-már elveszítettük ezt a szülôhazát, a Székelyföldet, Erdélyt a kommunizmus évtizedeiben, már félig kicsúszott a talpunk alól a szántóföld, már verebek ültek a fecskefészekben, már más halászott a folyóinkban, más vadászott az erdeinkben, más vágta a fát a havason, mások legeltették itt a juhaikat, mások költöztek a házainkba, már magyarul is elfelejtett mindenhol a hivatal, már elindultak új hazát keresni a székelyek, már vagonokba rakták a bútort és a könyvet, már sokan feladtak minden reményt, amikor megbukott a nemzeti-kommunista diktatúra.
Hányan voltak közülünk is, akik már elúszni látták az örökséget, és nem hittek a székelység, az erdélyi magyarság feltámadásában.
De mi a történelemben eddig minden tetszhalálból feltámadtunk. Mindig talpra álltunk. A szülôföldet, ezt a legdrágább örökséget mi, székelyek a legnehezebb körülmények között is megtartottuk. Mi nem vagyunk a vesztesek népe, nem szalmaláng, hanem tartós tûz lobog bennünk, mi Petôfi Sándor és Gábor Áron népe vagyunk.
1989 után ez a tûz tartott életben minket, ez a tûz olvasztotta egybe a székelységet, az egész magyarságot. Ahhoz, hogy visszaszerezzük a tôlünk ellopott örökséget, erôre, észre, türelemre és összefogásra volt szükségünk. Hiszen hiába minden okosság, minden zseniális program, minden ragyogó cél, ha nem vagyunk minden pillanatban egységesek. És hiába az egység, ha csak egy pillanatig tart, ha csak rövid idôre tudunk összefogni, mert hosszú munka, hosszú harc, amíg célba érünk.
1848 nagy tanulsága éppen ez. Másként gondolta Kossuth Lajos, másként látta Széchenyi István vagy Deák Ferenc, és mindegyiküket bírálta Petôfi Sándor. Volt, aki Kossuth Lajost meggondolatlannak tartotta, volt, aki éppen ellenkezôleg, habozónak. Sok mindenben nem értettek egyet 1848 magyar csillagai. De egy valamit jól tudtak mindannyian. Tudták a jelszót: szabadság, egyenlôség, testvériség! És tudták, hogy ezt csak együtt lehet kivívni! Félre kell tenni a gôgöt, a hiúságot, az önérdeket, és össze kell fogni. Nem is lehetett leverni azt a szabadságharcot, csak cári túlerôvel, csak császár és cár cinkosságával. Akkor a székelység is megtapasztalta a széthúzás kártételeit, de az összefogás értelmét is. Hiszen Agyagfalván három napon át vitatkoztak egymással a mi ôseink, és mégsem tudtak megegyezni, egy részük hebehurgyán harcba ment, a háromszékiek pedig hazavonultak felkészülni. Utólag nézve nem az a fontos, hogy kinek volt igaza, hanem éppen az, hogy ezáltal senkinek sem lett igaza. A gyengén, félerôvel harcba vonulókat lekaszabolták az osztrákok, a hazatért háromszékiek pedig felkészültek, és utána sokáig sikerrel ellenálltak. A Székelyföld becsületét így megmentették ugyan, de a széthúzás mégis megtette a magáét: utólag könnyebb volt a székelyeket igába kényszeríteni.
Ne felejtsük hát: nincsen fontosabb igazság, mint a magyarság egysége, semmilyen érdek, semmilyen elégedetlenség, semmilyen sértettség, semmilyen türelmetlenség nem jogosít fel senkit ennek az egységnek a megbontására.
Amit eddig elértünk, együtt értük el!
Sok van még hátra, az igaz, de mégis visszaszereztük már az örökség egy részét.
A földjeinken ismét mi szántunk, vetünk, aratunk. A kérdés ma már az: elég-e, amit aratunk, meg lehet-e élni belôle. Nem lehet megélni, és az a kötelességünk, hogy ezen változtassunk, hogy ne csak miénk legyen a föld, de el is tartson minket!
Az erdeinkben ismét a mi madarunk énekel, több mint háromszázezer hektár erdôt szereztünk vissza a székely megyékben. De az a madár hiába a miénk, mert még mindig szegény ember madara. Az a dolgunk, hogy ezen is változtassunk. Nyugdíjasoknak, pályakezdô fiataloknak, mindenkinek emberhez méltó életet kell biztosítani.
Iskolát, házat is sokat visszavettünk, de még sokat kell visszakapnunk.
Tud már ismét magyarul a hivatal, vagy ahol nem tud, ott rá kell kényszerítenünk, hogy megtanuljon. A rendôr is, a postás is, mindenki, aki a mi kenyerünket eszi. Mert ezt most már így kell felfogni: aki itt, a Székelyföldön hivatalnok, az a mi kenyerünket eszi. Végtére is a mi adónkból, a székely ember adójából kapja a fizetését, nem másból. Akkor pedig tessék megszólalni magyarul, vagy ha nem tud valaki, aki hivatalt visel, tanuljon meg.
Sok mindent visszaszereztünk ezekben az években, földet, erdôt, iskolát, a magyar nyelv nyilvános használatának jogát, de azt gondolom, hogy visszaszereztünk valami ennél fontosabbat is: a hitet! A hitet, hogy minket nem lehet elhallgattatni, és hogy együtt nagyon erôsek vagyunk!
De csakis együtt vagyunk erôsek!
Én bízom a magyar nemzet Kárpát-medencei megerôsödésében, és hiszem, hogy nekünk mielôbb be kell lépni az Európai Unióba, mert akkor ismét tényleg együtt leszünk Magyarországgal. Az Európai Unióban, ezt sokan nem tudják, még szavazni sem az szavaz például a polgármesterrôl vagy a helyi önkormányzatról, aki állampolgár, hanem aki ott él abban a községben, városban vagy megyében. Én hiszek abban, hogy az Európai Unióban nagyot fog változni az életünk.
De ez természetesen nem elég.
Még csak az út elején vagyunk.
Sok mindent kell még elérnünk.
Kell nekünk a jog, hogy magunk dolgában magunk dönthessünk. Legyen szó az iskoláról, vagy legyen szó arról, hogy mi lesz a falvainkkal, városainkkal, földjeinkkel, erdeinkkel.
Kell az autonómia!
Kell a székelység autonómiája is!
Jó lenne, ha ezt nyilatkozatokkal vagy kiáltványokkal meg lehetne valósítani.
Jó lenne, ha ma kikiáltanánk, és holnap arra ébrednénk, hogy van autonómiánk. Jó lenne, ha ülhetnénk ezután karba tett kézzel. Jó lenne bizony! De nem lehet! Az autonómiáért dolgozni kell, küzdeni kell, azt tégláról téglára föl kell építeni. Nekünk megvan az erônk, megvan a tudásunk, megvan a politikai eszközünk hozzá! Minket ma nem lehet megkerülni Romániában, nélkülünk nem lenne kormánytöbbség, nem lenne stabilitás.
Mi szavatartó emberek vagyunk, de ugyanezt elvárjuk román partnereinktôl is, legyen már vége az örökös szószegésnek.
Nekünk a történelem során mindenért keményen meg kellett harcolnunk, mi semmit sem kaptunk könnyen. Ez ma is így van. De ha van bennünk kitartás, elôbb- utóbb célba érünk.
Ha az elsô alkalommal megtorpantunk volna, Szabadság-szobor sem lenne, semmi sem lenne ma Erdélyben.
Van hát értelme a munkának, van értelme a küzdelemnek.
Egy veszélyt kell elkerülnünk: a megosztást! Láthatta mindenki, ahogy gyengének éreznek minket, ahogy széthúzást tapasztalnak, máris fenyegetôznek a nagy-romániás ôrültek, máris jönni akarnak Székelyföldre, mintha nem jöttek volna már elegen az elmúlt évtizedekben. Persze, aki vendégségbe jön, azt mi szívesen látjuk, de aki ijesztgetni akar, az maradjon otthon, mert úgysem ijedünk meg.
De nekünk is végig kell gondolnunk, hogyan akarunk politizálni ezután: józan ésszel, türelemmel, hozzáértéssel, összefogással, vagy pedig nagyokat mondva, dobbal verebet fogva, összevissza kiabálva, egymással veszekedve, március 15-ét egymás ellen felhasználva, semmit el nem érve, csak a szélsôséges román nacionalisták malmára vizet hajtva, nekik muníciót szolgáltatva.
Petôfi Sándor népének, Kossuth Lajos népének, Gábor Áron népének egységesnek, okosnak és kitartónak kell lennie.
Egységes, okos, kitartó népet senki sem tud a maga útján megállítani. A mi céljaink tisztességesek: szabadságot, egyenlôséget, testvériséget akarunk magunknak, és ugyanezt akarjuk más nemzetnek is.
Boldog ünnepet kívánok minden székelynek, minden magyarnak!
Markó Béla
Kézdivásárhely, 2006. március 15.
A Kárpát-medencei magyarság képes megerôsödni, a romániai magyar közösség csak összefogással érvényesítheti jogait, Románia európai csatlakozása pedig nagyot fog változtatni e közösség életén – fejtette ki Markó Béla romániai miniszterelnök-helyettes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerdán Kézdivásárhelyen. Az RMDSZ március 15-i központi rendezvényén a politikus emlékeztetett: sokféle jogtól fosztották meg az erdélyi magyarságot a huszadik században, sokféle jogot kell e magyarságnak még visszaszereznie. Kitért arra: már-már elvesztették ezt a szülôhazát, a Székelyföldet, Erdélyt a kommunizmus éveiben. "De mi a történelemben eddig minden tetszhalálból feltámadtunk" – hangoztatta a szónok.
A magyar nemzeti forradalom és szabadságharc ünnepe – a helyi hagyományokhoz híven – a felsô- háromszéki városban lovas huszárok és a környezô falvak hagyományos felvonulásával kezdôdött. A város fôtere megtelt, a Gábor Áron székely ágyúöntô szobránál tartott rendezvényen a felszólalásokat több mint tizennégyezer ember hallgatta végig. Az eseményen az RMDSZ országos és megyei vezetô politikusai, az egyházak és közélet képviselôi is részt vettek. Jelen volt Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Tamás Sándor képviselô, Török Sándor, Kézdivásárhely polgármestere, Terényi János magyar nagykövet, Szepessy László, a Szövetségi Elnöki Hivatal igazgatója, valamint Cselényi László, a Duna Televízió elnöke is. Az ünnepség keretében felolvasták Calin Popescu Tariceanu román, illetve Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök üzenetét is.
Az ünnepséget Török Sándor polgármester nyitotta meg, aki március 15-e legfôbb üzenetének a közösségi építkezés fontosságát, a szabadság és szülôföld megôrzését nevezte.
Március 15-e tizenötmilliós közösségünk talán legfontosabb napja. Nemzeti ünnep a szó legszorosabb értelmében. A közel 160 évvel ezelôtti forradalom és szabadságharc ugyanis meghatározta a magyarság számára az azt követô emberöltôk menetét, és mintegy elôrevetítette nemzetünk új és legújabb kori történelmét is.
Hiszen a gyôztes forradalmat akkor is vérbefojtott szabadságharc követte, mint egy évszázaddal késôbb, és a forradalom eszméi akkor is túlélték a terror és az elnyomás éveit. Mi, magyarok nem engedtünk a ’48-ból – a szabadságból, az egyenlôségbôl és a testvériségbôl. És mi, magyarok nem engedtünk az 56-ból – a köztársaságból, a függetlenségbôl, és az európaiságból sem.
Forradalmainkat vérbe lehet fojtani, de legyôzni nem. Eszméik gyôztek és ma is hatnak, ezért nem pusztán szónoki fordulat az, hogy mi, e nemzet tagjai mindannyian 1848 örökösei vagyunk. És március 15-e közös ünnepünk, határon innen és túl.
Legyen béke, szabadság és egyetértés – ezt írták 12 pontjuk elé '48 forradalmárai. Milyen fájdalmasan jellemzô politikai jelenünkre, hogy éppen erre a mondatra emlékeztetjük talán a legritkábban önmagunkat, politikai szövetségeseinket és versenytársainkat. Pedig a szabadság béke és egyetértés nélkül csupán kihasználatlan lehetôség marad. Ez a nemzet nagy dolgokra mindig csak akkor volt képes, ha tagjai között megvolt a közös cselekvéshez szükséges egyetértés.
Mert a szabadság az, amikor nem kell mindenben egyetérteni, a béke – a békés gyarapodás – feltételeit pedig az teremti meg, ha megleljük azt, amiben mindannyian egyet tudunk érteni. Például a közös ünnepekben, a nemzeti érdekben, a haza senkitôl sem elvitatható szeretetében.
Vagy éppen a nemzeti sorskérdésekben, amelyeket a napi politika minden szirénhangja, minden kísértése ellenére sem emelünk be a politikai csatározásokba, amelyeket kormányzati ciklusokon átívelôen is megvédünk attól, hogy bárki is kampánytémává tegye, vagy tehesse.
Ilyen sorskérdés a határon túli magyarság ügye, a nemzet határok feletti, békés újraegyesítésének szent ügye is, amelyben közel másfél évtizeden át megvolt a nemzeti konszenzus. És amelyben – ezt szenvedélyesen hiszem – lehet újra nemzeti konszenzus, ciklusokon és országhatárokon átívelô egyetértés, ha minden anyaországi és határon túli magyar politikusoknak újra a hazafiság lesz a vezérlôelve a nemzetpolitika közös alakításában.
A Magyar Köztársaság hivatalban lévô kormánya tisztességes, fontos és bátor lépéseket tett annak érdekében, hogy ez így legyen. Megalkottuk a Nemzeti Felelôsség Programját, létrehoztuk a Szülôföld Alapot, megkönnyítettük és méltányosabbá tettük a határon túli honfitársaink számára a letelepedési eljárást, és bevezettük a nemzeti vízumot. Nincs Magyarországnál elkötelezettebb támogatója a szomszédos országok integrációs törekvéseinek uniós tagságának. És dolgozunk azon, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmányába méltó módon foglaltassék bele az anyaország felelôssége, amellyel a határain kívül élô nemzetrészek felé fordul.
Hazafiak vagyunk mind, akik azt akarjuk, hogy a magyar nemzet minden tagja - anyaországban és azon kívül élô - a szülôföldjén találhassa meg boldogulását. Hogy ott, ahol tegnap magyarul beszéltek és álmodtak, így lehessen holnap és holnapután és azután is.
Március 15-e megfelelô nap, hogy emlékeztessük magunkat arra: nem lehet nemzetegyesítô politika az, amely csak megosztottabbá tesz. Március 15-e tehát az összefogásra képes és kész nemzet ünnepe.
15 milliós közösségünk legfontosabb napja.
Budapest, 2006. március
Koszorúzás, majd a magyar és a székely himnusz tette fel a koronát arra az ünnepségre, amelyen több mint hatezer marosvásárhelyi vett részt, Kárp György színmûvész szavaival azért, hogy fejet hajtson a nagy elôdök elôtt, akik a magyar szabadságért harcoltak. Az ünnepség a Szózattal indult, amelyet a Gecse utcai Evangélium, a Református Kollégium, Bernády kamara- és a Psalmus egyesített kórusok, valamint a somosdi férfikórus adott elô, Csíki Ágnes és Kovács András karvezetôk vezényletével. Ünnepi beszédet mondott Frunda György szenátor, Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke, Csegzi Sándor alpolgármester. Burkhardt Árpád alprefektus Calin Popescu Tariceanu kormányfô üzenetét olvasta fel.
Az eseményt Györfi Zsolt és Vas Csaba, a Bolyai Farkas líceum diákjainak szavalatai, kórusmûvek és a mezô-csávási fúvószenekar színesítették.
Ma születésnapot ünnepelünk, a szabadság, egyenlôség, testvériség születésnapját, jelentette ki Csegzi Sándor alpolgármester. Az önálló magyar nemzet a szabadság, az Európai Unió a testvériség, az RMDSZ kormányzati részvétele jelenti az egyenlôséget, azonban ezek egyúttal kérdésként is felmerülhetnek. Mert másfél száz év alatt a magyarság tekintélyt vívott ki magának, az RMDSZ tizenöt éve az ország politikai életének fontos tényezôje, azonban 2004. december 5. után a testvériség fogalma kissé zavarba hozza. Miután köszöntötte "a város népét", akik a mindennapi gondok ellenére "eljöttek ünnepelni, ôrizni a múltat, vigyázni a jövôt", azt hangsúlyozta, hogy Isten elôtt egyenlôk vagyunk, tudták ezt elôdeink is, és az irántuk érzett hálával köszönte meg a marosvásárhelyieknek, hogy együtt lehetett, együtt ünnepelhetett velük.
A szabadság, egyenlôség, testvériség ünnepe az összmagyarság ünnepe lett, hiszen Londontól Munkácsig, Szabadkától Erdélyig minden magyar ünnepel március 15-én, és emlékezik arra a márciusra, amikor a szabadságharc zászlóvivôi 12 pontba foglalták jogos kéréseiket, amelyeket 30 éven keresztül visszautasítottak, mondta ünnepi beszédében egyebek mellett Frunda György szenátor.
Ma már felemelt fejjel, büszkén és méltósággal ünnepelhetünk, de kérdés, hogy valóban szabadok vagyunk-e. Szabadok vagyunk, jelentette ki, mert a magyar nemzet része lehetünk, egyenlôbbek vagyunk, mert pár éve használhatjuk anyanyelvünket a közéletben, vannak iskoláink, visszakaptuk elkobzott javaink egy részét, ám mindaddig nem leszünk valóban egyenlôek, amíg nem mi magunk döntünk a saját sorsunk fölött. Nincs kulturális autonómia, de ki fogjuk harcolni, kérjük a Bolyai egyetem visszaállítását, mert ez is "a kulturális örökségünk része, jussunk, amit ôseink 500 évvel ezelôtt hoztak létre". A területi autonómiát is akarjuk, jelentette ki Frunda György, mert a kulturális autonómia és a területi autonómia kiegészíti egymást, "egyik a másik nélkül csonka marad".
A szenátor örömmel szólt az általa készített és az Európa Tanács által elfogadott 1735-ös Ajánlásról, amely nemzetközi szintre emeli a kulturális autonómia elvét és felkéri a tagországokat, töröljék alkotmányaikból a nemzetállam megnevezést. Romániát tekintve ez a megnevezés nem igaz, mert 20 nemzeti közösség él az országban, mert alkotmány szavatolja a kisebbségi jogokat. Ez a demokrácia, ez a jogállam, ez a jövô, tette hozzá a szenátor, majd emlékeztetett, hogy ez az utolsó március 15., amit az Európai Unión kívül ünnepelünk. Jövôre az EU másfél millió magyarral lesz gazdagabb, a határok szimbolikussá válnak, s visszakerülünk oda, ahol a helyünk van, Európába, mondta Frunda, majd azt kívánta, legyen béke, szabadság és egyetértés a magyarok között, a magyarok és a románok között, a magyarok és Európa között. Ünnepeljünk, ne egymás ellen használjuk az ünnepet, hangsúlyozta végül a szenátor.
– figyelmeztetett Széchenyi szavaival Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke, miután levett kalappal hajtott fejet az egybegyûlt marosvásárhelyiek elôtt. Az elnök hangsúlyozta, hogy az RMDSZ tizenöt éve Maros megye legfontosabb politikai alakulata, ugyanakkor azt is hozzátette, hogy ehhez fel is kell nôni. Kelemen Atilla felidézte 1848. március 15-ét, és örömének adott hangot, mert, mint mondta, 2006. március 15-én a megyében 50 településen ünnepelnek, emlékeznek a magyar forradalomra és szabadságharcra. Ezért idézte Széchenyi Istvánt, aki kijelentette: merjünk nagyok lenni, de ugyancsak a magyar politikus szavait idézve tette hozzá, hogy úgy kell nagynak lenni, hogy közben bölcsek is maradjunk.
Az elnök a politikai felelôsségrôl is beszélt. Mint mondta, nehéz bölcsnek lenni akkor, amikor a bölcsesség és a gyávaság között "a palló keskeny", nehéz bölcsnek lenni akkor, amikor az egyik legértékesebb erdélyi politikust a tévékbe hurcolják egy olyan jelentés miatt, amit egy jelentôs európai szervezet a sajátjának tekint. De nehéz bölcsnek maradni, fogalmazott a továbbiakban akkor is, amikor az emberek százéves örökségével packáznak egyesek, vagy amikor a törvény elôtt kell megvédenünk azt a jogunkat, hogy Marosvásárhelyen egy utca Kossuth Lajos nevét viselje, holott Amerikában is van Kossuth-szobor. De nehéz bölcsnek maradni akkor is, amikor 16 évvel a rendszerváltás után megtörténhet, hogy a rendôrség begyûjt a standokról egy újságot. Ezek mind-mind kérdôjelek, mondta a képviselô.
Az ünnepség koszorúzással és a magyar, illetve a székely himnusz eléneklésével ért véget.
*
A Székely Vértanúk obeliszkjénél tartott megemlékezés elôtt Marosvásárhelyen a Bernády téri Bem szálláshelynél népes tömeg jelenlétében Csép Andrea, a megyei RMDSZ szervezet ügyvezetô elnöke és Szalkay József tanácsos tartott beszédet, a Református Kollégium kórusa énekelt Csíki Ágnes karvezetô vezényletével, majd a résztvevôk elhelyezték koszorúikat Bem tábornok emléktáblája alatti erkélyen.
Autonómiát a Székelyföldnek, szabadságot a székelyeknek – ezzel a jelszóval köszöntötték a mûsorvezetôk tegnap a Székely Nagygyûlésre a székelyudvarhelyi Márton Áron térre összegyûlt tömeget, azokat, akik – mint fogalmaztak – "a riogatások ellenére vagy éppen ezért eljöttek Székelyudvarhelyre".
Az elsô szónok, Szász Jenô, Székelyudvarhely polgármestere kijelentette: "Ma a romániai magyarságnak, azaz Erdély, Székelyföld és Csángóföld magyarjainak a szabadság a román jogállamiság keretei között megvalósuló európai autonómiát, azaz területi és személyi elvû önrendelkezését jelenti". Szász Jenô megfogalmazva a Székely Nagygyûlés célját, kijelentette: "Mi, a március 15-i székelyudvarhelyi ünnepi nagygyûlés résztvevôi a Székelyföld területi autonómiájának demokratikus igényérôl kívánunk hitet tenni." Szász elmondta, a romániai magyar közösség, a székelyföldiek mostantól új párbeszédet kívánnak nyitni a román honfitársakkal, a román politikai osztállyal a közös jövôrôl. "Nem megalkuvásra, hanem ôszinte és tiszta beszédre, egyenes cselekedetekre van szükség" – szögezte le Szász Jenô, aki kérni fogja a román államfôt, hogy legyen segítôje ennek az új párbeszédnek.
Tôkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Márton Áron püspök 1946-os Csíksomlyón elhangzott szavait idézte, mondván, szabad emberekhez és szabad néphez méltó életet kívánunk élni, ehhez istenadta jogunk van. Tôkés bírálta az RMDSZ csúcsvezetôségét, amiért hangoskodó politizálásnak nevezték a Székely Nagygyûlést. "Ezennel felszólítjuk ôket, hogy nyilvánosan kérjenek bocsánatot a durva sértegetésért!" – jelentette ki a püspök, akinek szavait lelkes egyetértô felkiáltások és nagy taps követte. Tôkés az egységre szólított fel és figyelmeztetett, a székelységnek vigyáznia kell, hogy ne jusson a szórványmagyarság sorsára. A püspök szerint a székelység számára csak az autonómia a megmaradás garanciája, "Székely testvéreim, legyen intô figyelmeztetés számotokra, hogy ha nem vívjátok ki az autonómiát, ti is a Partium és a többi szórvány sorsára fogtok jutni!" – mondta. "A határmódosítás nem járható út, de ha elvették tôlünk a területet, kérünk autonómiát!" – jelentette ki Tôkés László.
Dr. Csapó I. József, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke Gábor Áron-díjat adott át az autonómia érdekében népszavazást kiírt Gyergyóditró és Vargyas képviselôinek, Bardócz Ferenc polgármesternek valamint Román Attila önkormányzati képviselônek.
Raffay Ernô történész beszédében úgy vélte, "itt dobog most a Kárpát-medencei székelység szíve", és azt kívánta, hogy " dobbanjon most ez a szív akkorát, hogy az a jó székely vér eljusson a szürke, poros Budapestre is." A történész beszélt az Erdélyben az évszázadok folyamán létezett autonómia-formákról, az 1918-as gyulafehérvári ígéretekrôl, a késôbb a román alkotmányba belefoglalt és az autonómiát kizáró nemzetállamiságról, az Európai Tanács ajánlásairól és határozatairól.
Dr. Csapó I. József, az SZNT elnöke felolvasta a Székely Nagygyûlés Kiáltványát. A dokumentumban a székelység jelenlegi helyzetét taglaló megállapítások után a székely települések, a történelmi Székelyföld lakói kijelentik, nem akarnak továbbra is kiszolgáltatottságban, alárendeltségben élni, szülôföldjükön nem maradhatnak meg területi önkormányzás nélkül, amelyrôl soha le nem mondanak, és a demokrácia eszközeivel küzdeni fognak alapvetô emberi közösségi jogaikért. A kiáltvány a követelésekkel folytatódik, amelyek között elsô az " Autonómiát Székelyföldnek -Szabadságot a székelységnek!". A dokumentum szerint a székelység követeli az 1918-ban Gyulafehérváron az együtt élô népek számára meghirdetett teljes nemzeti szabadságra vonatkozó ígéret betartását, és hogy Románia Parlamentje és Kormánya betartva a vállalt nemzetközi kötelezettségeket, garantáljon teljes és tényleges esélyegyenlôséget a szülôföldjén ôshonos székely közösség számára. A követelések következô pontja a felolvasás során nem szándékosan kimaradt, az írott szövegben azonban szerepel és arról szól, hogy a román parlament hagyja jóvá a Székelyföld Autonómia- statútumát. A Székely Nagygyûlés még követeli, hogy töröljék a román alkotmányból a nemzetállam kifejezést, hogy az Európai Unió tegye Románia csatlakozási feltételévé a Székelyföld autonóm közigazgatási régió létrehozását, valamint, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete gyakoroljon felügyeletet Székelyföld autonóm státusának rendezése felett. A kiáltvány felolvasása után dr. Csapó I. József arra kérte a jelenlevôket, hogy közfelkiáltással fejezzék ki egyetértésüket az elhangzottak mellett, amit a tömeg meg is tett, kétszer kiáltva, hogy "Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székelységnek. A Székely Nagygyûlés koszorúzással zárult, a Vasszékely talapzatához helyezték el az emlékezés koszorúit.
A földgáz lakossági ára átlagosan 3,6 százalékkal emelkedik április 1-tôl, tájékoztatott közleményben az Országos Földgázügyi Szabályozó Hatóság (ANRGN). Azok a lakossági fogyasztók, akik évente legfeljebb 2.400 köbméter földgázt fogyasztanak, 830,68 lejt fizetnek majd ezer köbméterenként, ha a Distrigaz-Sud ügyfelei, és 830,24 lejt, ha a Distrigaz-Nord a gázszolgáltatójuk. A 29 hazai gázszolgáltató társaság április elsejétôl átlagosan 3,8 százalékkal emeli a földgáz árát a hat fogyasztói kategória számára.
"A drágulás fô oka a kôolaj világpiaci árának növekedése az utóbbi 6-9 hónapban" – áll az ANRGN közleményében. Az intézmény vezetôi szerint a lakossági gázárnövekedés hatásának csökkentése érdekében a kormány úgy döntött, hogy a második negyedévben a hazai termelésû földgáz árát 1.000 köbméterenként 110 dolláros szinten tartja.
Az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események ma is elevenen élnek az emlékezetünkben: a 16 évvel ezelôtti magyarellenes megmozdulás ma is figyelmeztetô jel arra, hogy a közösségi célok csupán egységgel, közös fellépéssel és következetes politizálással valósíthatók meg.
Az RMDSZ országos vezetôsége az idén is megemlékezik a márciusi események áldozatairól: Markó Béla, az RMDSZ elnöke, valamint Takács Csaba ügyvezetô elnök március 17- én, pénteken, Marosvásárhelyen, az elnöki irodában 14 órakor találkozik az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események során elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán hozzátartozóival, valamint a sok évi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pállal, illetve Juhász Ilonával.
A találkozó során az RMDSZ képviselôi immár hagyományosan átnyújtják azokat az adományokat, amelyeket az Ügyvezetô Elnökség 2000- ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak, valamint hozzátartozóinak. Ez a gesztus ugyanakkor nem csak a jelenlévôknek, hanem a számtalan névtelen áldozatnak is szól, mindazoknak, akik a marosvásárhelyi események során bántalmazásban részesültek
Az RMDSZ álláspontja szerint az évente átnyújtott adományok nem pótolhatják az elszenvedett veszteségeket, de ezáltal is kifejezésre juthat az, hogy a szövetség felelôsséget érez a tragikus eseményekben emberáldozatokat szenvedett családok sorsa iránt. Ezért a szövetség továbbra is kitartóan szorgalmazza a márciusi események valós feltárását.
Március 11-én Bartók-jubileum 2006 címmel országos ifjúsági kórustalálkozót szervezett a Romániai Magyar Dalosszövetség, az EMKE és a HÍD nagyszebeni magyar egyesület.
A jubileumi hangversenyre Nagyszebenben került sor a helyi filharmónia székhelyén, a nemrégiben restaurált Thália nagyteremben. A világhírû magyar zeneszerzô emlékét versekkel, zongora- és hegedûszóval, illetve kórusdalokkal idézték az erdélyi fiatalok, többek között a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar is.
A hangversenyt Szemlér Ferenc Bartókra emlékezvén címû verse, illetve a zeneszerzô op.14 zongoraszvitje nyitotta. Ezek után a nagyszebeni Olajág Ifjúsági Énekkar magyar népdalokat mutatott be Bartók feldolgozásában, melyeket Guttman Mihály tanár, a dalosszövetség tiszteletbeli elnökének szavai követtek. Kilenc rövid hegedûduó után a kórusok szólaltatták meg mûsorukat. A Farkaslakáról, Székelyudvarhelyrôl, Nagyenyedrôl, Kolozsvárról és Marosvásárhelyrôl érkezô dalosok többnyire Bartók-szerzeményeket és magyar népdalfeldolgozásokat mutattak be, de nagy érdeklôdést keltett a Bukaresti Ady Endre Középiskola Lyceum Konsort régizene-együttesének különleges mûsora és még különlegesebb hangszerei. A koncerten továbbá Illyés Gyula Bartók címû verse is elhangzott, akárcsak a zeneszerzô Román tánc zongoramûve is.
A mûsorzáró Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar Kovács András vezetésével diákdalokkal, népdalokkal, Kossuth-nótákkal és Bárdos Lajos Tréfás házasítójával vastapsot aratott. A virág illetve emléklap átadása és Guttman Mihály zárószavai után ráadásként csendült fel a kórus egyik sikerszáma, Birtalan József Félre tôlem búbánat címû népdalfeldolgozása.
Sikeres kampányt folytatott az elmúlt évben a marosvásárhelyi rohammentô-szolgálat. A nonprofit szervezetek között országos elsô helyen végzett az összeg nagyságát illetôen. A szolgálat számára felajánlott 274.454,20 új lejbôl az ország legkorszerûbb mentôautóját vásárolták meg.
Dr. Raed Arafat, a rohammentô-szolgálat vezetôje tegnap délben, a Continental Szállodában tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy idén is (március 15-tôl) elindítják a "2% a SMURD- ért" kampányt, mellyel a tavalyihoz hasonló (vagy nagyobb) sikerre számítanak, s a begyûlt pénzek felhasználásában teljes átláthatóságot ígérnek.
Újdonságként az idén a kampányt kiterjesztik más megyékre is, ahol rohammentô- szolgálat mûködik, vagy ahol hamarosan létesülni fog. A befolyó összegek közös bankszámlára kerülnek, de azokban a megyékben fogják felhasználni a SMURD-egységek bôvítésére, ahonnan érkeztek. Megyénkben elsôsorban a régi mentôautókat szeretnék kicserélni korszerûbbekre.
Mivel a SMURD Alapítvány létrehozása folyamatban van, addig egy másik nonprofit szervezet, a Romániai Katasztrófa-elhárító és Sürgôsségi Orvostani Társaság segítségét kérik a pénzgyûjtésben, ahogy ez a tavaly is történt. Az érdeklôdôk számára a 0265-210-110, 0788-112-020 és 0788-112-068-as telefonszámokon nyújtanak tájékoztatót.
Március 15-e a fogyasztók jogainak nemzetközi napja. Ez alkalommal a megyei fogyasztóvédô hivatal alkalmazottai és a Petru Maior Egyetem diákszervezetének önkéntesei Marosvásárhely fôterén levô virágóra mellett felállított sátorban várták az érdeklôdôket. A fiatalok az országos fogyasztóvédô hatóság kiadványát osztogatták az arra járóknak, illetve olyan útmutatókat, amelyek eligazítást nyújtanak abban, hogy miként kell eljárni, ha valamilyen termékkel vagy szolgáltatással, panasszal fordulnak a hatósághoz. A rendezvény kora délutánig tartott.
Kalandos történetem egy darab fecniért egy kora reggeli városnézôvel kezdôdik. De ki akar várost nézni, pláne korán reggel?! Nem gondoltam volna, hogy 3 évi ittélés után még érhetnek ilyen meglepetések. 8 órakor már a takarékpénztárban vagyok, sort állok. Hiába. Elküldenek az Állami Kincstárba ahol megint sort állok. Unom, türelmetlen vagyok, fizetek. Azután elindulok a rendôrségre, az egyikre, ott is kivárom a sorom. Kiderül, hogy máshova kell menjek. Végre elérem a célt a rendôrség egy másik épületében. Mosolygok, a szívem úgy örül, csak hárman állnak elôttem. Kérvényt szerzek, harmadjára sikerül kitöltenem. Állom a sorom, unalmamban fülhallgatón élvezem a zenét (milyen jó kis találmány) és a hirdetôn található összes zagyvaságot elolvasom. Zagyvaságot mondtam? Pedig igen kis hasznos leírások, hogy milyen száz másik papír és igazolás, fénymásolat és bélyeg kell ahhoz, hogy egy másik papírt és igazolást és dokumentumot beszerezz. Bélyeg?! Te jó ég! Azt most meg honnan, meg milyet? Hát nem szeretném látni, milyen képet vágtam ennek a hasznos információnak, mert az önbizalmam nagyott zuhanna. Vissza az elejére, vissza a kincstárba, fel a hatvanhatodik emelet 5678. szobájának az ötödik íróasztalához, egy 1 lejes bélyegért amit meg sem nyalhatok. Innen nyílegyenesen vissza a rendôrségre. 10 perces utam alatt a sorban állók igencsak megszaporodtak, fél lábbal az ajtón kívül várakozom, orrom egyik lyuka a faggyal harcol, a másik a különbözô parfümök és falusi természetes illatszerek kavalkádjával barátkozik amikor is elkezdtem áldani az eget, hogy nincs nyár és a másik orrlyukamat is inkább a fagyásnak áldoznám kifordulván az ajtón, háttal a tömegnek. Gyomorgörcseim hamar oldódni kezdtek, ugyanis a sor haladt. Egyik orrom sírt, a szívem meg nevetett. Az újabb várakozási idô nem volt elég, hogy a pörkölt és hagymaszag – normális körülmények között – fenséges illatától rosszul legyek, így hát három és fél óra alatt végre túljutottam az elôzetes intézkedéseken. Aláírván kedvenc mondásomat, hogy minden rosszban van valami jó, kiderült, hogy amit kifizettem a kincstárnál az sürgôségi díj, így délután már boldog és szerencsés tulajdonosa lehetek egy iratnak.
Hazabandukoltam, ebédeltem, már indulhattam is vissza. A "kibocsátásra" várakozó személyek száma a rendôrségi épület elôterében vetekedik az Omega koncert tömegével. A "színpad" viszont egy csöpp kis íróasztal, ahonnan mikrofon nélkül kiabálja az illetô hivatalnok a különbözô román, magyar stb. neveket kisebb-nagyobb sikerrel. Fél óra álldogálás és tíz másodpercig tartó fülhegyezés és beazonosítás után végre felismeremforma a kiejtett nevem. Nagy kô esik le a szívemrôl amikor megkapom a legalább tizenöt kéz által meggyûrt, ámde annál értékesebb büntetlenségi bizonyítványomat.
Megharcoltam érte.
Uros Suvakovic szerint Milosevic családja és a temetésért felelôs pártalelnök, Miorad Vucelic közösen úgy döntöttek, hogy a temetési szertartásra a Belgrádtól 70 kilométerre dél- keletre fekvô városban kerül sor, közép- európai idô szerint szombaton délután 15 órakor, "ez azonban még változhat". Zoran Andjelkovic, a párt másik alelnöke megerôsítette, hogy a temetés elôtt Belgrádban ravatalozzák fel a volt államfôt.
Petar Djokic, a boszniai Szerb Szocialista Párt vezetôje máris bejelentette, hogy "állampolgári nyomásra" utakat szerveznek a boszniai szerbeknek Milosevic temetésére.
A hágai Nemzetközi Törvényszék fogdájában múlt szombaton, 64 éves korában elhunyt Milosevic földi maradványai a tervek szerint szerdán délután érkeznek meg Amszterdamból Belgrádba, a Milosevic család ügyvédeinek kíséretében. Fia, Marko azonban a hollandiai repülôtér szóvivôjének tájékoztatása szerint az Aeroflot orosz légitársaság gépével Moszkvába indult vissza azokkal az orosz orvosokkal, akik Milosevic hágai boncolási jegyzôkönyvét ellenôrizték.
Szergej Baburin, az orosz képviselôház (Duma) alelnökének moszkvai nyilatkozata szerint Milosevic özvegye, Mirjana Markovic nem lesz jelen a temetésen, mivel "elégtelenek" számára a szerb hatóságok által adott garanciák.
Öt év börtönre ítélte a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bûnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék szerdán Enver Hadzihasanovic volt boszniai muzulmán tábornokot fôként boszniai horvátok elleni, a háborús jog és szokások megszegésében álló bûnökért, ugyanezen ügy másik vádlottja, Amir Kubura ezredes pedig két és fél éves büntetést kapott.
Az általuk irányított hadtesthez, illetve dandárhoz tartozott az az egység, amelyet a muzulmán hadsereg rohamosztagaként tartottak számon, és amelynek soraiban arab országokból érkezett – a iszlám szent háború jegyében fellépô – önkéntesek is harcoltak. A két vádlottnak egyebek között polgári személyek meggyilkolásáért, hadifoglyok kivégzéséért és velük való embertelen bánásmódért, falvak és templomok lerombolásáért, túszszedésért és fosztogatásokért kellett felelnie, de a törvényszék bírái a vádak nagyobb része alól felmentették, és elsôsorban parancsnoki felelôsségük kapcsán marasztalták el ôket.
Ôk voltak az elsô muzulmán vádlottak, akik az ENSZ- törvényszék elé kerültek.
Elfogadhatatlan, hogy az európai polgárok 15 százaléka él a szegénység fenyegetésének tudatában, és hogy a szociális kirekesztés éppen a legsebezhetôbb társadalmi csoportokat, a nôket, és az etnikai kisebbségeket sújtja – hangzott el az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban a Szociális védelem és a társadalmi beilleszkedés címû jelentés vitája során.
A jelentés – amelyet Bauer Edit szlovákiai magyar néppárti képviselô készített – megállapítja, hogy Magyarországon az uniós átlaghoz képest kisebb a szegénység által fenyegetettek aránya.
Az Európai Bizottság 2005. január 27-én kiadott jelentése szerint a 2002-es adatok alapján az uniós lakosság 15 százalékát, mintegy 68 millió embert fenyeget a relatív, az adott ország nemzeti jövedelméhez viszonyított szegénység. A leginkább veszélyeztetett csoportokba a munkanélküliek, a hajléktalanok és a nôk tartoznak. A szegénység által kevésbé veszélyeztetett – 10 százalékosnál kisebb arányt felmutató – tagállamok körébe tartozik Magyarország, illetve Csehország, Svédország, Dánia és Szlovénia, 20 százalékos vagy annál nagyobb szegénységi arány jellemzô viszont Írországra, Szlovákiára, Görögországra és Portugáliára. Ôk szenvednek hátrányt a munkahely megszerzésében, megtartásában, a kapott bérben, szociális ellátásban, egészségügyben, oktatásban és a kulturális javakhoz való jutásban.
A Nemzetközi Valutalap (IMF) elsô számú embere is megerôsítette szerdán: a világgazdaság az idén gyorsabban növekedhet, mint a pénzügyi szervezet eddig jövendölte, azaz a javulás meghaladhatja a 4,3 százalékot.
Rodrigo Rato szerint a gazdasági környezet kedvezô, a csúcsmagasságok közelében járó olajárnak a gazdaságra gyakorolt kedvezôtlen hatását, az inflációt a kamatpolitikákkal sikerült csökkenteni, fellendülést lehet érzékelni Európában és Japánban is, még ha az elôbbi térségben az szerénynek nevezhetô.
Nincs egy hete, hogy a sajtó már jelezte az IMF prognózismódosítását felfelé. Az IMF az idei évre vonatkozó növekedési becsléseinek feljavítására készül mind a világgazdaság egészét, mint az euróövezetet tekintve, jelentette múlt csütörtökön a Handelsblatt címû német gazdasági lap.
Az IMF évente kétszer, szeptemberben és áprilisban teszi közzé Világgazdasági Kilátások címû, átfogó jelentését, amelyben a folyó évre és a következôre gazdaságnövekedési becsléseket ad. A világgazdaság idei növekedésére tavaly szeptemberben 4,3 százalékot jósolt, az idei áprilisiban ezt 4,8 százalékosra vinné fel, és 2007-re 4,7 százalékos növekedési becslést adna ki, a Handelsblatt értesülése szerint.
Az euróövezet növekedési kilátásait is javítani készül az IMF: legutóbbi jelentésében 1,8 százalékos növekedési ütemet jelzett erre az évre, de ezt 2 százalékra módosítaná. Jövôre a várakozása 1,9 százalékos lenne. Az Egyesült Államok várható idei GDP-növekedésével kapcsolatos becslését viszont 3,3 százalékon változatlanul hagyná, hivatkozik a jelentés készítôire a Handelsblatt. Az IMF azonban 2007-ben már 3,6 százalékos amerikai gazdasági növekedést tart lehetségesnek. Az idei év nagy kihívás jelent az Egyesült Államok költségvetésének – mondta most Rato – hozzátéve, hogy a deficit növekedésére kell számítanunk, ami bizony nem jó jel.
Andits Gábor a 70-es években ment el Magyarországról, elôször Svédországban, majd Phuketten nyitott éttermet. A sikeres üzleti vállalkozásnak tavaly a cunami vetett véget, az árhullám mindenét elsodorta. A szerencsének köszönheti, hogy thai születésû felesége és ô maga megmenekült. Aznap ugyanis a szokásosnál 10 perccel késôbb indultak el reggel a partra és még idôben felmenekülhettek a víz elöl egy magasabb dombra.
Ezek után a semmibôl újra kezdve költöztek Pattayára, hogy Pha,s Original néven berendezzenek egy egzotikus masszázsszalont. Gábor felesége, Pha ugyanis mestere a szakmának, oktatja is a masszírozás tudományát. A vállalkozás gyorsan fellendült, hamar felfedezték a nyaralók – elsôsorban a svédek és a dánok – ,hogy itt, a képzett masszôz hölgyek keze alatt valóban felfrissülhetnek.
"Honfitársaimmal találkozva megfigyeltem, hogy a magyar turisták többsége túlsúlyos, és még ebben a tengerparti, paradicsomi környezetben sem képes igazán feloldódni, az otthonról hozott feszültségtôl megszabadulni. Ez adta az ötletet, hogy nejem közremûködésével speciálisan magyar igények szerinti programot állítsunk össze, amelyben a fogyásnak és az ellazulásnak kiemelt a szerepe" – mondta a Andits úr. A több 100 éves hagyományokon alapuló thai masszázs egyébként erre különösen alkalmas, hiszen az európaitól eltérôen nem az izmokat, hanem a test akupresszúrás pontjait veszi célba finom kézmozdulatokkal és az egész eljárásnak megvan a sajátos koreográfiája – tette hozzá.
Az elsô tapasztalatok igen kedvezôek voltak. A szalonban naponta masszázsban részesült, itt nyaraló kaposvári pár hölgy tagja 10 nap alatt 4 kilótól, a férfi az állandó stressztôl szabadult meg.
A sikeren felbuzdulva Andits úr most magyar nyelvû plakátot helyezett el a szalon falán, Zámbó Jimmy számokra relaxálnak a vendégek, a mindig mosolygó masszôr hölgyek pedig már magyarul mondják, igaz meghökkentô kiejtéssel: tessék ellazulni.
Az európai uniós pénzalapokhoz való hozzájutás megkönnyítése érdekében a prefektúra találkozót szervezett a megye polgármestereivel és jegyzôivel. A találkozón jelen volt Eugen Nicolaescu egészségügyi miniszter és Nicolae Flaviu Lazin, a Mezôgazdasági Minisztérium államtitkára, a megyei tanács elnöke, tanácsosok, illetve a dekoncentrált közintézmények vezetôi.
Két program került bemutatásra: a 2006. január 12-i sürgôsségi kormányrendelettel elfogadott, a vidéki infrastruktúra fejlesztésérôl szóló program, és a Farmer-program. A két dokumentum alkalmazási útmutatóit a prefektúra eljuttatta mind a 102 polgármesteri hivatalhoz. A vidéki infrastruktúra fejlesztésére vonatkozó program hároméves, január 21-tôl lépett életbe, és haszonélvezôi a községi helyi tanácsok, valamint a községi önkormányzatok között kialakított, jogi személyiséggel rendelkezô társulások. A programban feltüntetett beruházásokat kizárólag falusi környezetben lehet megvalósítani. Például hidak, pallók építésére, víz- és csatornarendszer kiépítésére, szeméttelepek kialakítására.
A Farmer-program a mezôgazdasági szempontból elmaradottabb térségekben található gazdaságok kereskedelmi jellegû családi vállalkozásokká alakítását szolgálja. Különösen azokhoz szól, akik – a programban megállapított kritériumrendszernek megfelelôen – bizonyos profil szerint szeretnének farmokat létrehozni. A Farmer-program Maros megyének mintegy 5,85 millió eurós finanszírozást jelent. A községek szintjén az érdeklôdôk a helyi mezôgazdasági szaktanácsadói központoktól és a mezôgazdasági kamaráktól kaphatnak.
Lemondott képviselôházi elnöki tisztségérôl szerdára virradóra a korrupcióval vádolt Adrian Nastase volt kormányfô. Nastase egyúttal leköszönt az ellenzékben lévô Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezetô elnöki tisztségérôl is, párttagságát azonban megtartja. Döntését éppen a pártvezetés több órás ülését követôen jelentette be.
A volt miniszterelnök, aki e posztot 2002 és 2004 között töltötte be, majd 2004 novemberében sikertelenül pályázott az államfôi tisztségre, azután mondott le, hogy a PSD területi vezetôi bukaresti ülésükön távozása mellett foglaltak állást. Ez utóbbiak ugyanis úgy vélték, hogy Nastase egymillió dolláros, egyik nagynénjétôl kapott öröksége körüli ellentmondások, valamint az ellene korrupciógyanúk miatt indított ügyészségi vizsgálat rontották a párt tekintélyét. A felmérések szerint nagyot zuhant a PSD népszerûsége, a januári 32 százalékról 20 százalékra.
Adrian Nastase elfogadta a párt vezetôinek döntését, ugyanakkor úgy vélekedett: bûnbakot kerestek, akit felelôssé tehetnek a párt válságáért.
A fôügyészség korrupcióellenes osztálya szerint Nastase áron alul vásárolt meg egy telket és egy lakást Bukarest központjában és ezért cserébe az érintett cég vezetôjét fontos posztra nevezte ki a közmunkaügyi minisztériumban.
A parlament épületén levô zászlót az idén tizenhatszor cserélték le, ez eddig mintegy 200 millió lejébe került a képviselôháznak.
Georgeta Ionescu, a képviselôház fôtitkára szerdán elmondta, a zászlót az idôjárás miatt kellett cserélgetni. Hozzátette, felkérte az alárendeltségébe tartozó fôosztályokat, hogy raktározzák el és vegyék nyilvántartásba a tönkrement zászlókat.
Az alsóház fôtitkára egy tanulmány elkészítését kérte azzal kapcsolatban, hogy a kifüggesztett zászlókat gyártsák erôsebb anyagból. "Felhívást intézünk a zászlógyártókhoz, segítsenek, hogy erôsebb anyagból készült zászlókat függeszthessünk ki a parlament épületére. Kínos minden héten lecserélni a zászlókat" – mondta Georgeta Ionescu.
Kit ne kísértett volna meg a kisördög: felkapni a kagylót, és beszólni. Nem: dühösen odamondani az éppen elhangzott egetverô marhaságért, a sanda csúsztatásért, a nyílt uszításért a székelymagyarok ellen, nem; azok a mûsorok szerepelnek az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rizikófaktor-listáján. Ne nézzünk olyan tévét, olyan mûsort – március végéig legalább. (Persze aki drogszerûen fogyasztja a mindennapi gyalázást, csak mocskoltassa magát, lelke, mentálhigiéniája rajta.)
De mi van akkor, ha azt hallod: hány lába van a százlábúnak? Petôfi nô volt-e, vagy férfi? Este szabad-e déligyümölcsöt zabálni? Naponta sok száz idióta kérdés hangzik el a betelefonálós mûsorokban, ha a szívedre veszed, esélyes vagy egy sunyi (pre)infarktusra. Ha mindjárt a telefon után nyúlsz, hogy elsônek te mondd be a választ – meg is kapod.
Azt olvastam, nem új ez a módi, már az ötvenes években voltak "interaktív" mûsorok, fôleg a tengerentúli rádiókban. Aztán persze a tévé továbbfejlesztette, a jövô meg a digitalizált korszaké, amikor közvetlenül a készülék mellôl léphetsz be, és persze – nyer(het)sz. Minden eszkalálódik. Csak a kérdések maradnak egyszerûek. És még rózsaszínûbb a hülyeség.
Nem azért olyan könnyû a kérdés, hogy a legbutább nézô is válaszolhasson, hanem hogy felkapja a kagylót. A legnagyobb magyarországi játékszolgáltató cég negyven országba sugároz Budapestrôl. Minden országnak megvannak persze a maga sajátosságai, szokásai, amelyeket tiszteletben tartanak, sôt ügyesen ki is aknáznak. Van, ahol nem látják szívesen a nôt a mûsorvezetôi székben, másutt ketten csábítanak a visszaszólásra stb. Van, ahol hagyományos díszletet használnak, egyebütt szupermodern színfalak között zajlik a becsali. (Mondják, a román köztévének ugyanaz a díszlete, mint a Vivának.) A becsali lényege: hogy ennyi meg ennyi jutalom (Magyarországon húszezer forint) reményében tárcsázd a játék számát. Sokan akarnak nyerni, rengeteg a hívás, temérdek pénzt hoz a konyhára. A dozsón hárman osztoznak: a tévécsatorna, a telefontársaság és a mûsorkészítô. Nyilvános adatok ritkán szivárognak ki, de egy nagy példányszámú budapesti lapban az áll, hogy az RTL Klub például 2003-ban 26 milliárd forint nettó jövedelmet sepert be telefonos játékából. Ugyanakkor a nézônek juttatott legnagyobb díj összege, amit Albert Hitchcock nevének megfejtéséért adtak, kétmillió forint volt.
A szakember azt javasolja, ne kapjunk azonnal a fejünkhöz, még kevésbé a készülékhez, ha nevetséges, semmiskedô kérdés üti meg a fülünket. (Képzeljük el a bányabékát, ülepe mennyivel mélyebben leledzik, mégis elvan.)
Gyôzike egyik minapi kiszólását parafrazálva, ne lázasodjunk belé az idegbe’. Elvégre nemsokára a telefonálós játék is a világökörség kincse lesz, ha TÉVÉ ôfelsége (és az UESCO is) úgy akarja. Akkor pedig malajziai cunamit, rózsadombi villám-látogatást sorsolnak ki a milliók között, akik évente legalább háromszor betelefonáltak, de semmit sem nyertek.
(A nyilvántartásba vételért persze szintén be kell telefonálni. Igyekezzünk!)
Amint eltakarodik a hó, minden városlakó rádöbben, mennyi kátyú és szemét gyûlt fel a hosszú tél folyamán szépségesnek hitt településünkön. Mi mindent dobáltunk el a tél folyamán, kis- és nagydobozt, csomagolópapírt, csikket, címkét, nejlonzacskót és palackot, amelyrôl azt hittük könnyed hanyagsággal, hogy elemészti majd a nagy természet vagy a tavaszi olvadás fogja elsodorni más tájakra, ahol amúgy is garázdálkodik a H5 N1.
Majd csak lesz valahogy, gondolja az ember, de azért a maga szemetét, ha már világosban dobja el, mások szeme láttára, szelektálja, a mûanyag palackokat a kék tartályba, a többit (háztartás, udvartartás, eltartási) hulladékát a közös kukába, amely mellett ott áll a szemfülesebb gyalogroma kis kotró- falanxával, de különösen vasárnap dél felé támadnak a vérbeli guberálók. Szekérrel hordják el kegyelmeséktôl az újrahasznosíthatót, amivel még egyszer találkozhatunk, mint visszatérô szeméttel késôbb. Miközben mi elmegyünk kirándulni, kitágult tüdôvel lélegezzük be a friss levegôt és amatôr mezôgazdászként – még jövô esztendeig – a határt szemléljük. (Minden-féle határt, mert aztán nem kell többé útlevél és nem lesz államsegély, olcsóbb lesz a dán paradicsom és a holland dió, az ír kukorica és az észt lóhere, mint a honi, a gyümölcsösök már most gazdag narancs- és minoltaszüretet ígérnek, ugyanis évek óta ebbôl a legtágasabb az ôstermelôi kínálat a piacokon.)
Amint kitavaszodik és megújul a természet, vele együtt újulnak meg vizeink is, illetve az azokban uszkáló mocsok. A telítettségi fok nô. A vizek mindenkit vonzanak, hiszen ott a régi és romantikus jelszó: Tengerre magyar! Már ha van elég pénzünk, s megengedhetjük magunknak – bérbôl és félfizetésbôl élôk a fûtési idény bezárultával – a koldusbotot, amivel gyalog eljutunk a jóval kényelmesebb, kevesebbért mért dalmát tengerpartra és csak álmodunk az egykor olcsó Mamaiaról, Eufóriáról, amikor azt még Carmen Sylvának vagy Vasile Roajtának hítták.
S ha nem, akkor ott a házi folyók felettébb erôs tisztelete. Ugyanis az iskolából kijövô gyerekek például a Poklost nevén nevezik, mindent elkövetnek, hogy a hagyományos név továbbra is történelmi maradványtartalommal teljen meg. Naponta látni kell a Dacia (Tracia, Dinogetia) piac környékén, hogy a délben kieresztett lurkók ôszinte tudatlansággal beledobálják a már nem szocialista tanszereket, mocskot, papírt, követ, szemetet a patakba. Mert a tanáraik is elmulasztották az utcák és füvek mellett a tiszta vízre felhívni a figyelmet, vagy elkísérni tanítványaik egy darabon. ("Jó szóval oktass, de játszani is engedd...")
A környezet jelen van, a felügyelôk pedig szinte soha nincsenek jelen, amikor a piaci árusok az ország minden zöldségtájáról ugyancsak belehajigálják a mûanyag ládákat és rongyokat, élelmiszermaradékot és nejlonhulladékot, hadd vigye el hírünket a sodrás a semmit sem értôl az Óceánig.
Bocsáss meg, Ady Endre!
Természetes vagy ránk tukmált velejárói mindennapjainknak. Tankolhatunk a sûrûjébôl dosztig igényeink, tûrôképességünk szerint. Az arzenálok nonstop nyitva tartanak. Konfrontációból az árukészlet kifogyhatatlan. Nívó fölöttiek vagy övön aluliak, valósak vagy mondvacsináltak, díjraérettek vagy "futottak még"-ek. Ömlesztve esetleg palackozva bármikor, bárki dúskálhat bennük. Forgatókönyveik szerint minôsíthetôek. Paul Haggis és Robert Moresco hasoncímû alkotása például Oscar-díjra érdemesült a Los Angeles-i Kodak Theatre színpadán lebonyolított big filmszemlén a minap. Hazai pályán, a pártideológiákon átívelô, álcázatlan nacionalista koalíció végnélküli folytatásokban vetített Nagy Játék filmjei bôségesen lefednek minden szabad teret és idôt. Kisebb producerirodák mint az SZNT, MPSZ, EMNT vicsorklipjei vájtfülek és fantáziák számára reklámáron kerülnek forgalomba. A fekete animációs betéteket Rámállah, Guantanamo, Budapest (választási kampánya visszaszámláló fázisában), Teherán folyamatosan termelik és dobják képernyôre. Van mibôl választani, van mirôl reflektálni.
A "lökdösôdések" ürügytérképérôl rég eltûntek a fehér foltok. A sötét tónusú, metropoliszónájukba ágyazott viszálygócok precízen, félreérthetetlenül és könnyen megélhetôen bemérhetôk. A rasszizmus és bandaháború (a legújabb aranyszobrocskás amerikai film témájaként), a faji értetlenség és az abból fakadó intolerancia, a konc birtoklásáért egyre rafináltabb eszközökkel vívott ádáz küzdelem, a mindennemû másság totális tagadása, az érzelmi politizálás élethalálharca a ráció szülte megfontoltsággal, társadalmunk egyre pregnánsabb kasztosodása a túlnyomó többség kárára, ellenreakciókat szülnek. Ringbe kényszerítenek egyéneket és csoportokat, profitôröket és lúzereket, dôzsölteket és bambákat, nagyszájúakat és halk szavúakat, gátlástalanokat és szégyenlôseket egyaránt. Ha kisebbségi államalkotókként nemzeti státusunkat szeretnénk tisztázni és ebbôl fakadóan alanyi alapon nekünk járó jogainkat érvényesíteni, azonnal az alkotmány hóhéraivá degradálnak és orrba dürückölnek. Ha a kormányprogramba foglalt, másfél tucatnyi etnikai minoritásnak méltányosságot garantáló törvény elfogadtatását sürgetjük, az autonómia- formák lépcsôin bukfenceztetnek a mélybe. Bár megússzuk három kecskebukával, dudoraink nehezen lohadnak, a véraláfutások nyomai lassan szívódnak fel, eszméletünk nehezen tér vissza. Egyeseké különösen nehezen. Némelyeknél a parciális vagy teljes tudatvesztés tünetei is jól észlelhetôvé válnak. Hôzöngeni kezdenek. Vérrel-verejtékkel elfogadtatott nemzeti ünnepünk méltóságát veszélyeztetve. Nincsenek tekintettel az idôzítésre. Alkalmak és lehetôségek mosódnak össze. A gyulafehérvári sík mezô és a székelyudvarhelyi Márton Áron tér földrajzilag és történelmileg távolra esnek egymástól. Szellentéssel nehéz lesz piros tojást festeni. Még húsvéti nagyböjtben is. A parlamenti boszorkánykonyhák útvesztôiben kellene inkább kutakodni szájízünkre fogékony kukták, segédés fôszakácsok után. Egy minden igényeket kielégítô menü tálalásához idôre, türelemre, receptegyeztetésre van szükség. Ezen készség Jenô atya és Csapó doktor fehér krepp- papírból kiszabott bóbitáján nem érzékelhetô. Tartósabb, idôtállóbb háziszôttes szükségeltetik a sipkákhoz. Külhoni takácsok masszív importjára nem számíthatunk. Európai és páneurópai szövôdékbôl túlványoltan érkezik az áru, esztétikus kivitelezésû, empátiát feltételezô ajánlások formájában, de minálunk sebtében talp alá kerül, rongyszônyeg sorsra ítéltetik. Nyugdíjasainkkal egy elbírálás alá kerül. A kizsigereltekkel, a rekoleráltakkal, az ellehetetlenítettekkel, a falhoz állítottakkal egy sorba. Akik ha esznek, fáznak, ha pipáznak, varasok maradnak, ha "piluláznak", csóré seggel defilálnak, ha koldulnak, körmöst kapnak, ha demonstrálnak meglékelt tarisznyáikat telegyúrhatják ígéretekkel. Ha jómagam a bendômet gyúrom, a 16. fasírt után b. nejem azonnal ráncba szed, mivel felemésztem a család egy heti készletét. Az elkerülhetetlen szóváltást odázandó, kiporciózok még magamnak két kanálnyi garnérungot. Én csak tele hassal tudok ütközni. Érvrendszerem gyomrom tájékára fészkelte be magát. Kérôdzési idôben ebbôl az irányból tüzelek.
S lassan így múlik el az életünk.
A közfelháborodás a fûtésszámlák miatt cím hûen tükrözi Marosvásárhely lakói jelentôs részének lelkiállapotát. Az egyre magasabb energiaárak miatt a lakosság kiadásainak mind nagyobb részét a közköltségek teszik ki, amelyet nagyon sokan nem tudnak kifizetni.
A tömbházlakások azon elônye, hogy kevesebb energiával lehet fûteni, a rossz szervezés miatt nem valósul meg. Jelentôs változásokat hozott az egyéni hôközpontok beszerelése. Ismerôseim és rokonaim által sok lépcsôház fûtési költségeit ismerem, és bátran le merem írni, hogy a központifûtés-rendszeren maradottaknak egyenes arányban növekszik a költsége a fûtésrendszerrôl levált lakók számával.
Hogy egy konkrét példát írjak: Saját 52m2-es, 3 szobás, 2 fürdôszobás lakásom januári fûtésszámlája 2.500.000 régi lej volt, költségmegosztó nélkül, minden igényt kielégítô meleggel. A közvetlen szomszéd lépcsôházban ugyanilyen méretû, fekvésû emeleti lakásban, költségmegosztóval fölszerelve, mindhárom szobában minimálisra állítva, 4.400.000 lejt kellett fizetni. A lépcsôházi hôszabályozók mindkét esetben egyforma értékre voltak állítva.
A különbség onnan ered, hogy míg az elsô esetben a lépcsôházban két család van leválva a központi rendszerrôl, a második esetben tíz család tette ugyanezt. Ebben a második esetben a központi rendszerrôl levált családok megtartották az összeköttetést a melegvíz- vezetékekkel, de arra hivatkozva, hogy nem használják, a melegvíz-veszteséghez nem járulnak hozzá, így a központi rendszeren maradt 5 család 100–200%-os veszteséget fizet havonta. A lakók panaszait különbözô helyeken tanácsi határozatokra (pl. 154/2004) hivatkozva utasították el. Itt sokat lehetne írni a szolgáltató és a fogyasztó között tevékenykedô cégek, személyek tevékenységérôl. Így aztán a lakók közt nagyon sok helyen veszekedés, harag, feszültség van. Igazi balkáni helyzet, afrikait nem írhatok, mert ott nem kell fûteni.
Feltevôdik a kérdés: ezekért az állapotokért ki a hibás? Kérem, higgye el nekem a kedves olvasó, mint más ember, a hatóságokat inkább védeni szoktam, mint vádolni, de jelen esetben ezt nem tehetem. Persze, nekünk lakosoknak is megvan a hibánk, aláírjuk szomszédaink, lépcsôházi lakótársaink a központi rendszerrôl való leválásához a beleegyezésünket.
De nézzük országunk kormányának a szerepét. Tudomásom szerint a változások után egyetlen kormány sem foglalkozott ezzel a problémával, kivéve két esetet. A múltbeli kormány egyik államtitkára kilátásba helyezte az egyéni hôközpontok szerelésének betiltását.
Úgy tudom, hogy ezért pár nap múlva leváltották. A jelenlegi kormányból pedig Borbély László miniszter adott konkrét segítséget a távhôszolgáltató vállalatnak és javaslatot tett a tömbházlakások felújítására valamint hôszigetelésére. A javaslatnak pozitív visszhangja van, de véleményem szerint a hôelosztás problémáját külön kellene venni és hamarabb megoldani.
A parlamentrôl csak annyit, tudomásom szerint négy éve van egy törvényjavaslat ezen problémák megoldására. Idôhiány, érdekérvényesítés meg ki tudja miért halasztódik az ügy. Valószínûleg vannak ennél fontosabb problémák, mint pl. a tej helyes megnevezése. Ami engem a legjobban meglep és elszomorít, a helyi tanács hozzáállása a problémához. Amikor tudják, hogy milyen nagy a felháborodás a városban, akkor a nemrég lezajlott tanácsülésen senki fel nem veti a megoldás szükségességét, ez szerintem felelôtlen, cinikus magatartás.
A hatóságok tevékenységével kapcsolatosan nem azt teszem szóvá, hogy miért emelték meg a gáz árát, ez elkerülhetetlen, miért kicsik a fizetések meg a nyugdíjak. Valószínû, hogy nincs rá alap, de hogy szervezetlenség vagy egyes vállalkozók érdekeiért nagy tömegeket megkárosítanak, az már elfogadhatatlan.
Véleményem szerint a következô lépéseket kellene megtenni. Megtiltani az egyéni leválásokat a központi rendszerrôl, kivéve azokat az eseteket, amikor egy teljes lépcsôház akarja ezt megtenni. Meghatározni egy bizonyos határidôt és módot, ami alatt a lépcsôház minden lakója áttér ugyanarra a rendszerre, legyen ez központi vagy egyéni. És végül pedig meg kell teremteni a jogi, szervezési, valamint technikai feltételeket ahhoz, hogy a lakosság egyéni szerzôdéseket kössön a különbözô szolgáltató cégekkel, kiküszöbölve ezáltal a bürokráciát, megvalósítva azt, hogy minden lakó annyit fizet, mint amennyit saját lakásában elhasznál.
Arra kérem érdekvédelmi szervezetünk képviselôit a kormányban, a parlamentben, valamint a helyi tanácsban, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket, hisz a közmondás is azt mondja, hogy jobb késôn, mint soha.
Ha pedig intézkedéseket vagy határozatokat hoznak, ne a maguk érdekeit nézzék, hanem a nagy közösség, a választók életszínvonalának javítása legyen a fô cél.
U.i.: Az általam egyébként nagyra értékelt Pro Europa Liga vezetôi szememben bölcsebbek maradtak volna, ha egy tanácsi határozat törvényszéki megtámadása helyett egy más javaslatot tesznek, amely jobban hozzájárul az európai körülmények megteremtéséhez. Vajon, ha valaki 4–5-szörös árat fizet ugyanazon mennyiségû energiáért, azt esélyegyenlôségnek lehet nevezni?
Kacsó Ágoston, az 587-es lakóbizottság elnöke, Marosvásárhely
Kiválóan megszerkesztett cikkében Incze Árpád úr utal a központi energiaszolgáltató rendszerrôl leváló lakók elégedettségére. Némi kételyét fejezi ki a házi kazánok biztonságával kapcsolatosan, egyébként minden rendben van.
Az egyéni hôközpont árát nem mindenki tudja elôteremteni. Sokan banki kölcsönbôl oldották meg, de a kockázat így is óriási. Nyugdíjasoknak majdnem lehetetlen. A befektetés értéke több év alatt térül meg (ha egyáltalán megtérül). A távfûtési rendszeren maradt lakók költségei minden leváló után növekedtek.
Ön semmit nem szól a környezetszennyezésrôl, meg az esztétikáról. Nem kizárt, hogy önök ezeket a dolgokat kiválóan megoldották. Elfogadom a kényelemre és az egyéni szabadságra vonatkozó érveit. Igaza van, de mindenkinek lehet igénye a tiszta levegôre és a tiszta környezetre. Minket mindennap mérgeznek a szomszédaink a kazánjaik által kibocsátott szén-monoxiddal.
Az interneten keresve az eladó tömbházlakásokat Németország keleti vagy nyugati felében, sehol sem találni magánkazánokat (tömbház- lakásokról van szó), ellenben minden fûtôtesten van fûtésszabályozó.
Nem tartom erkölcstelennek a leválási díjak bevezetését. Az elsô pillanatban be kellett volna vezetni. Sôt, igényelem a kémények megépítésének megkövetelését mindazoktól, akik leváltak a rendszerrôl.
Aki kényelmet akar, az fizesse meg a kényelmet. Az önök nyeresége a többség veszteségét okozza.
Benedek Dénes
A januári közköltségi számla megjelenése után nyugodtan nevezhetjük bôrnyúzó bajnoknak az Energomurt, hogy az egyre fogyatkozó fogyasztókkal fizettetik meg a sok veszteséget. Az is biztos, hogy rá akarnak kényszeríteni a belsô mérôórák és csapok fölszerelésére, de ezzel mit érnénk el, amit spórolnánk a szabályozással, azt fölhajtanák a leolvasásnál? A sok veszteség okozója éppen a szolgáltató, meg is említem az alábbiakban: A Budai negyedben, ahol én is lakom, a kazánházak modernizálása már e program elején megtörtént. Annyira automata, hogy ott nincs kivel tárgyalni. A kazánostól szerettem volna megkérdezni azt, amit sehogy sem értek: – milyen helyre vannak szerelve a termosztátok? Miért kell ontsa a meleget a fûtôtest egész éjjel, hiszen a paplan alatt úgysem fázunk? Miért kell fûteni szép napsütésben is? Régebb éjszaka nem fûtöttek, 5 órakor kezdtek pattogni a fûtôtestek, még ébresztôóra sem kellett. Miért van megolvadva kint a hálózat nyomvonala –22C0-ban is?
Amikor a csövek cseréjével dolgoztak, láttam, hogy azon a szakaszon, ahol az úttestet nem törték fel, a csöveket csak bújtatták be csupaszon az alagútba.
Meg is kérdeztem az iparost, hogy ott bent, hogy lesz elszigetelve?
– A régi helyébe visszadugjuk az újat – volt a válasz. El is hittem naiv létemre. A pincében is cseréltek csöveket, a szigetelést ott úgy oldották meg, hogy a csupasz csôre rátekerték a kátránypapírt. Azóta még a muskátlit sem tudom pihentetni, nemhogy zöldséget tároljak, annyira száraz a levegô!
Nem is csodálkozom, hiszen üvegvattával dolgozni elég kellemetlen, nem csoda, hogy toxikus munkafolyamatnak minôsítették és az I-es munkacsoportba van sorolva, ezért kerülik ezt a munkát.
Miután végeztek a csövek cseréjével, a betemetett földet nem döngölték le, ott a járda besüppedt, a durva felületû betont nem aszfaltozták le, a járdaszegôkövet nem fúgázták ki, suma summarum, pocsék munkát végeztek.
A Violetelor 6A – miután teljesen áttért az egyéni fûtésre, levágták a bekötést, egy talicska követ vittek, s már három éve kerüljük a gödröt. Úgy tudom, hogy az a cég köteles eredeti állapotába hozni a környezetet, amelyik a munkálatokat végezte.
Ezek után ne csodálkozzon az Energomur, ha szép lassan fogyasztó nélkül marad.
Török Sándor, Marosvásárhely
Megdobbant a szívem, amikor megláttam a címet az újságban: Medve Anikó kalapszalon – Marosvásárhely. Istenem, ki emlékszik még azokra az idôkre, amikor Anikó közismert volt Vásárhelyen, hiszem immár harmincadik éve, hogy Németországban élt!
Hálás lehetnék Sz. K.-nak, hogy megtartotta emlékezetében. De mégsem vagyok az. Az elején értetlenül olvastam és már-már azt hittem, hogy valami tévedés történt, ez nem is Anikóról szól, oly hosszasan írt önmagáról és olyan dolgokról, amelyeknek nem sok köze van a lényeghez. Aztán sajnos azt is konstatálnom kellett, hogy memóriája sem tökéletes. A kalapszalon ugyanis nem egészen ott volt, ahova ön helyezte, hanem a Petôfi téren, annak elôtte pedig a volt Cukorkaüzlet melletti udvarban, a kapu alatti kirakattal, sôt egy ideig még a katolikus plébánia udvarán is. Fura, hogy naponta elment elôtte és mégis téved. Gondolom, Medve Anikót is látta nemegyszer, így hát azt is tudnia kellene, hogy ô soha nem volt "testes asszonyság"! Remek alakját még 90 évesen is bámulatos módon megôrizte. És ne vegye rossz néven, ha kételkedem abban, amit házasságával kapcsolatban ír. Biztos vagyok benne, hogy nem avatott be egy idegent – még ha vásárhelyi is volt az illetô!– házassága bizalmas, pénzügyi részleteibe, már csak azért sem, mert ez sem fedi az ön által leírtakat.
Nem tudom, hányszor találkozott vele, de feltételezem, hogy nem sokszor (talán ’78-ban elôször és utoljára?). Ha igazán ismerte volna, akkor sokkal, de sokkal fontosabb dolgokra kellene emlékeznie vele kapcsolatban. Mondjuk, több évtizednyi magániparosi hírnevére, szakmai tudására és megbecsültségére és küzdelmére egy olyan szakmában, amely szép lassan elhalt; vagy életének több mint húsz évig tartó tragikumára, két fia halálát követôen.
Utolsó két mondatával aztán végképp megdöbbentett. Miért gondolja, hogy ön jobban tudja, hogyan hívták, mint hozzátartozói? Ez enyhén szólva sértô! Barátkozzon meg a gondolattal, hogy jól írták (írtam) a gyászjelentésben a du Bellier-t! Ön az, aki nem tudja pontosan, mint ahogy a többit sem. (Talán nem is ugyanarról az emberrôl beszélünk?) Írását nem hagyhattam szó nélkül. Úgy érzem, ennyivel tartozom Anna du Bellier, Medve Anikó emlékének. Nagynénémnek.
P. J., Marosvásárhely
Feltételezem, hogy a tisztelt tanácstagjaink sosem járnak gyalog, vagy ha netalán járnak, nem távolodnak el a fôtértôl.
Mert ha a központtól egyet-kettôt lépnének, mondjuk az Eminescu utcáig, látnák, hogy a járda egyszerûen járhatatlan (nem is kellene járdának nevezni, inkább bicegônek, egyensúlyozónak, akrobata- gyakorlónak.
Hál’istennek valamiben egyetértenek városatyáink, vagyis hogy nem kell leereszkedni a plebshez, nem kell észrevenni az egyszerû emberek gondjait, hiszen ennél fontosabb dolgai vannak még az RMDSZ-nek is, ami elérhetetlen a lakosság zömének.
A megélhetési gondokkal küzdve legalább az az öröm maradna meg, hogy veszélytelenül és bokatörés nélkül tudjunk végigmenni az utcánkon.
Nagy Ilona
Tisztelt képviselô úr! Hitetlenkedve néztük sorstársaimmal együtt a nyugdíjátszámítások utáni elsô szelvényeket, hiszen nagy reményeket fûztünk hozzá. Azt hittük, mint ahogy mondták is, hogy végre nyugdíjunk arányos lesz az elvégzett munkával. Elôször azt hittük, tévedésrôl van szó, ezért jogászhoz, meg kihallgatásra mentünk, ahol megvigasztaltak, hogy még ennyi sem járna, de ismerjük meg a szívüket, nem vesznek el belôle. De kikrôl is van szó? Azokról, akik aktív éveik során a munka legnehezét végezték, vagyis 1-es munkacsoportban dolgoztak. Én például 31 évet dolgoztam le vasöntödében, 1-es munkacsoportban, embertelen körülmények között, mert akkor azzal biztattak, hogy azonkívül, hogy a törvény lehetôvé teszi azt, hogy 50 éves korunkban nyugdíjba menjünk, szép nyugdíjunk is lesz. Hangsúlyozom, azokat az éveket nem ingyen adták, mert leírhatatlan munkakörülmények között dolgoztunk, és maradtunk a három és fél milliós nyugdíjjal. Hogy lehet ennyi pénzbôl megélni, mikor a tömbházunkban csak a fûtés több volt négymillió lejnél? Megmondom én hogy! Úgy, hogy a telet átfagyoskodtuk és átéheztük. Szomorú volt látnia televízióban, amint idôs embereket csendôrök, meg rendôrök lökdöstek és bántalmaztak, mert már nem bírták tovább, és az utcára mentek egy kicsit jobb élet reményében.
Tisztelt képviselô úr! Sok sorstársam nevében mondom, igazságtalannak tartjuk ezt a törvényt, és kérjük, hasson oda, hogy ezt a méltánytalan törvényt módosítsák úgy, hogy mi, akik 1-es munkacsoportban dolgoztunk kapjuk meg a jobb megélhetéshez szükséges, szerintünk törvényes jogainkat. Addig, ameddig van kinek, mert szép lassan kidôlünk a sorból és akkor fellélegezhetnek, hogy: ezektôl is megszabadultunk:
Kucsera Jenô, Marosvásárhely
A rovatban közölt levelek tartalmáért, a tényállítások hitelességéért a szerzôk felelôsek. Elektronikus postán is fogadjuk leveleiket. Címünk: nepujsag@e-nepujsag.ro
A Hivatalos Közlöny 2006. február 5-i, 105. számában tették közzé a Munkaügyi Minisztérium két rendeletét amelyek a munkanélkülieket segítô két jogszabálynak tekinthetôk mivel a kormányprogram egyik fontos elôirányzata a munkanélküliek számának csökkentése, még akkor is, ha a magánosítás, a privatizálás, valamint a központi és a helyi közigazgatás egyszerûsítése számos munkahely megszüntetésével jár.
Az egyik rendelet célja, hogy a munkaadókat, a vállalkozókat érdekeltté tegye a munkanélküliek alkalmazásában és ugyanakkor a munkakeresôknek biztosítson jobb lehetôségeket olyan szakmai ismeretek elsajátítására, amelyek segítségével munkahelyhez juthatnak. E cél elérése érdekében a 2006. évi 39-es számú rendelet alapján azoknak a vállalkozásoknak, melyek alkalmazottaik számára szervezett formában szakmai ismereteket biztosító tanfolyamokat szerveznek, az erre fordított költségeik 50%- át megtéríti a munkanélküli alap költségvetése, azzal a feltétellel, hogy a tanfolyamokon részt vevôk száma ne haladja meg a vállalat alkalmazottai összlétszámának 20%- át.
A másik jogszabály, a 2006. évi 40-es számú rendelet, kiegészíti és módosítja azokat a szabályozásokat, melyek azoknak a munkakeresôknek nyújtanak különbözô anyagi támogatásokat, akik elhelyezkedésükhöz szükséges szakmai ismereteket biztosító tanfolyamon vesznek részt. Az elôírt támogatásokban részesülnek akik: l. Nem rendelkeznek munkahellyel, nincs jövedelm&