Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 51 RNCB 3600000002490018 – euró; RO 24 RNCB 3600000002490019 – dollár bankszámlaszámra. E-mail címünk nepujsag@e- nepujsag.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: nepujsag@e-nepujsag.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

A hirdetések egységes tarifája 150 Ft/szó, 200 Ft/cm², mely magába foglalja a romániai áfát is.

Aktuális

Évek óta húzódik a vidéki orvosi rendelôk helyzetének megnyugtató rendezése. Tervek voltak ugyan, de a megvalósításig sohasem jutottak el. Emiatt ma még számtalan olyan települése van az országnak, és erre megyénkben is akad példa, ahol a legelemibb elôírásoknak sem tesznek eleget az egészségügyi alapellátásra használt helyiségek. Vannak puccos emeletes épületek, amelyekben nincsen mellékhelyiség, s az udvar végi guggulós budiba kényszerülnek a páciensek. Egyes rendelôkbôl a folyó víz hiányzik, meleg vízrôl pedig szó sem lehet. Másutt az épületet visszakérte és vissza is kapta a volt tulajdonos, tehát rövidesen költözni kell. Van ahol rendôrségi székhelynek, polgármesteri hivatalnak kanyarítottak ki a rendelôbôl, ami az elôírt körforgalom betartását teszi lehetetlenné. Másutt a fûtés megoldatlan, s a jéghideg váróteremben töltött egy-két órás várakozást követôen már mehetnek is vissza az orvoshoz a betegek. Mindezeket figyelembe véve korántsem tekinthetô sportszerûnek a Megyei Közegészségügyi Igazgatóság eljárása, amely közszemlére tette az engedély nélkül mûködô iskolák képét, a saját háza tájáról viszont elfeledkezett.

Való igaz, hogy az alapellátás magánosításával a családorvosok nyakába zúdult mindaz, amit a helyhatóságok éveken át elmulasztottak. Csakhogy a jelek szerint a családorvosok egy részének se pénze, se kedve nem volt arra (egyébként nem is lehetett), hogy az elhanyagolt vidéki rendelôket az elôírásoknak megfelelôen alakítsák át. Ezt a mulasztást akarták volna reparálni a rendelôk áruba bocsátásával, ami ellen azok a települések tiltakoztak, ahol állami pénzekbôl, esetleg a lakosság hozzájárulásával építettek rendelôintézeteket.

A mai helyzetkép tehát igen változatos, és a rendelôk eladására vonatkozó törvény befagyasztásával kimerevedett a kép. Az orvosok leálltak a befektetésekkel, a helyhatóságok pedig a családorvosi praxis bevezetése óta nem fordítanak pénzt a községi rendelôk korszerûsítésére és fenntartására. Ilyen körülmények között hangzott el az elmúlt hét végén az egészségügyi miniszter ígérete, amely szerint a vidéki infrastruktúra fejlesztésére elkülönített kormánypénzekbôl az egészségügyi ellátás korszerûsítésére is lehet pályázni. Ami – az összeget figyelembe véve – távolról sem fogja megoldani a problémákat. Egyenlô esélyek biztosításáról, egységes elképzelésrôl, amelybe az orvosok letelepedésének elôsegítése is beletartozik, továbbra sincs szó. Mindössze egy ígéretrôl, ami csak a semminél jelent valamivel többet…

Élesben ment a vita a megyei TKT-ülésen, amelyre péntek délután került sor a marosvásárhelyi RMDSZ-székházban. Napirend elôtti felszólalásában a TKT elnöke, Benedek Imre javasolta, hogy a jobb információcsere, illetve a félreértések elkerülése érdekében az elkövetkezendôkben évente legalább öt rendes ülést tartsanak.

Pozitív példaként a marosvásárhelyi tanácsban mûködô csapatszellemet hozta fel, szemben a megyei tanáccsal, ahol szerinte nincs egyeztetés, a szakbizottságokban valótlanságot mutatnak be. Ezért, mondta, jó lenne, ha gyakrabban, szervezett körülmények között tudnák megbeszélni a problémákat. Kelemen Atilla megyei elnök azonban a szabályzatra hivatkozva javasolta, hogy tartsák tiszteletben a negyedévenkénti rendes ülésrôl szóló kongresszusi határozatot, rendkívüli ülést annyiszor tarthatnak, ahányszor a szükség megkívánja.

A tanácskozás napirendjén a megyei elnök politikai tájékoztatója, a 2005-ös év költségvetésérôl szóló jelentés és a 2006-os költségvetés-tervezet mellett a Megyei Mûvelôdési Felügyelôség referensének, Markó Enikônek a beszámolója, illetve interpellációk, különfélék szerepelt.

A testület elfogadta a tavalyi költségvetésrôl szóló jelentést, az idei költségvetésre egy ellenszavazattal és egy tartózkodás mellett bólintott rá.

A hozzászólások során többek között felmerültek a kerületek/körzetek anyagi problémái és a tagdíjbefizetések, illetve az RMDSZ-tisztségviselôk havi kötelezettségeinek kifizetése körüli gondok, a telekommunikációs piacon észlelhetô hiányosságok, a földadó körüli problémák, valamint a közhivatalokban használt nem megfelelô hangnem.

Pokorny László képviselô a sajtószabadság megsértése miatt tiltakozott annak kapcsán, hogy a napokban a rendôrség összeszedte a marosvásárhelyi standokról az Európai Idô hetilapot. Ugyanakkor szó esett március 15. megünneplésérôl. Kelemen Attila arra kérte a jelenlevôket, ünnepeljenek az idén is a vásárhelyiekre jellemzô méltósággal.

A tanácskozás részleteire visszatérünk.

Székelyudvarhelyen zavartalanul zajlik majd le a március 15- i székely nagygyûlés – biztosította pénteken Bukarestben Szász Jenô székelyudvarhelyi polgármester Traian Basescu államfôt.

Székelyudvarhely polgármestere szerint a kétórás beszélgetésen tájékoztatta az államfôt az erdélyi magyarság helyzetérôl és problémáiról, valamint a tavalyi árvíz utáni újjáépítésrôl – jelenti a Mediafax.

Szász Jenô az MTI-nek elmondta: "a saját szemüvegén keresztül" tájékoztatta az államelnököt a romániai magyarság helyzetérôl, részletesen kitérve a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közötti ellentétre is.

Március 15-ével kapcsolatosan megnyugtatta az elnököt: az ünnepség rendben zajlik majd le, a prefektúrával, a rendôrséggel és a csendôrséggel már egyeztettek a biztonsági intézkedéseket illetôen. Szász Jenô meghívta Traian Basescut a március 15-ei ünnepségre, az államfô pedig – mint mondta – "elfogadta a meghívást", de jelezte: ha nem is tudna elmenni éppen március 15-én, egy késôbbi idôpontban megteszi látogatását.

"Meghívtam az elnök urat Székelyudvarhelyre, és hangsúlyoztam, hogy semmi rejtegetnivalónk nincs, a magyarok pedig nyitottan viszonyulnak a kérdéshez. Méltósággal akarunk ünnepelni", mondta Szász. Hozzátette, biztosította az államfôt arról, hogy a Székely Nagygyûlés megtartása nem ellenkezik az alkotmánnyal és a hatályos törvényekkel.

Az MPSZ elnöke szerint a beszélgetésen szó esett a szövetség tevékenységérôl és a választási törvényrôl is. Szász sérelmezte, hogy az MPSZ választásokon való részvételét megakadályozták 2004-ben és kérte az államfôt, hogy legyen tekintettel a választási törvény módosításának szükségességére.

Szász Jenô azt is elmondta a Mediafaxnak, hogy a területi autonómia kérdésérôl nem beszélt konkrétan az államfôvel, pusztán tájékoztatta az MPSZ és az SZNT kéréseirôl.

A polgármester az MTI kérdésére elmondta, hogy nem számít provokációra, incidensre. Corneliu Vadim Tudor fenyegetésének sem hisz (miszerint százezer románt fog felvonultatni a székely rendezvény megakadályozása érdekében). Szász Jenô szerint Vadim nem hozza el csapatát, péntekig nem is kérte az engedélyezést, tehát esélye sincs már törvényes keretek között megszervezni tüntetését, a hatóságok sem tennék ezt lehetôvé. Tudornak nincs is annyi embere, amennyirôl beszél, de ô maga sem gondolta komolyan fenyegetését – szögezte le a székelyudvarhelyi polgármester.

Románia 217 millió euró vissza nem térítendô támogatást kap a szállítási és környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztésére az Európai Unió ISPA-alapjaiból.

Jonathan Scheele, az Európai Bizottság romániai delegációjának vezetôje, valamint Sebastian Vladescu pénzügyminiszter tizenkét, összesen 292 millió euró értékû ISPA- finanszírozási memorandumot írt alá pénteken.

A pénzösszegekbôl környezeti munkálatok (ivóvíz-, szennyvíz- és hulladékgazdálkodás), valamint a szállítási infrastruktúra (mûút és vasút) fejlesztésének finanszírozását biztosítják.

Az ISPA az egyike a három uniós elôcsatlakozási alapnak a Phare és a Sapard mellett.

Románia eddig 60 finanszírozási memorandumot írt alá, összesen 2,7 milliárd euró értékben, ebbôl 2 milliárd euró az ISPA- alapokból származik.

"Az ISPA-alapok végsô felhasználási határideje 2010. december 31. Nincs vesztegetnivaló idô a projektek befejezésre. Romániának ezzel egyidejûleg fel kell készülnie a csatlakozás után hozzáférhetôvé váló mintegy 30 milliárd eurós uniós alapok befogadására" – mondta Jonathan Scheele.

Hatvanéves lenne a Székely Színház, ha megérte volna az ominózus évfordulót. De nem érte meg, közbeszólt a diktatúra, a kedvezôtlen légkör, majd az új épület, az új társulat. Mai Nemzeti Színházként azonban jogutóda nem feledkezett meg arról az intézményrôl, amelynek (részben) mostani hírnevét köszönheti, és amelynek szellemisége – tetszik, nem tetszik – máig, holnapig és holnaputánig kötelez. Generációk emlékeznek feltûnô frissességgel egykori elôadásokra, rendezésekre, alakításokra – az átkosbeli nehéz idôk talán egyetlen, igaz szellemi menedékére. Az elmúlt három nap pedig az ünneplésrôl szólt.

Szerda délután a budapesti József Attila Színház vendégszereplése töltötte zsúfolásig a Nemzeti nagytermét – Bodrogi Gyula és Sztankay István fôszereplésével Molnár Ferenc egyik nagy klasszikusát, a Játék a kastélybant tekinthette meg a tisztelt publikum, csütörtökön pedig a sokak által igencsak várt gálamûsorra került sor. Volt! Van! Lesz! – állt a meghívón, arra, hogy mi volt és mi van, Kovács Levente, a gálaest rendezôje adott választ bevezetô, a marosvásárhelyi színjátszást ismertetô beszédében. Hogy mi lesz, arra bizonyára senki. Nagy István és Fodor Piroska színmûvészek vállalták a ceremóniamester szerepét – mint hallottuk, a hatvan évet illô komolysággal és kellô pajkossággal lehet csak megünnepelni. Aztán indult a mûsor is, egykori és mai mûvészek egyéni, illetve csoportos számai, melyek között az operettrészlet éppúgy fellelhetô volt, mint a monológ vagy szavalat. Több, egykor játszott elôadásnak felelevenítették egy-egy részletét (Steinbeck – Egerek és emberek, Bródy Sándor – A tanítónô, Illyés Gyula – Fáklyaláng), és azon késôbbi elôadásokból is vetítettek, amelyeknek tévéfelvételei még fellelhetôek voltak imitt- amott (leginkább a Román TV aranyszalag-tárában). Ily módon nevettek az idôsebbek újra, fiatalabbak elôször Sütô Vidám sirató egy bolyongó porszemért címû darabjának nyolcvanas évek eleji színpadra vitelén (Lohinszky Lorándot és Tarr Lászlót láthattuk a kivetítôn), vagy nézhették-élhették át Barta Lajos Szerelemjét Harag György hetvenes évekbeli rendezésében. Amúgy az est többi részét élô zenére enyhén gügyén énekelt- táncolt operettrészletek, sanzonok, slágerek és kuplék követték, melyeknek a korabeliségen és a Székely Színház velük aratott sikerein kívül vajmi kevés közük volt úgy az eltelt hatvan évhez, mint a legendás intézményhez, de hát ez van.

Az emlékezô ünnepségsorozatot régi elôadások pillanatba fagyasztott jeleneteit megörökítô fotótárlat és színházi szimpózium gazdagította, majd tegnaptól a három napig ünnepelt Nemzeti házigazdává vedlett – tíz napon keresztül látja vendégül az Interetnikai Színházi Fesztivált.

Július 28-30. között ad otthont idén a segesvári vár a már hagyományossá vált középkori fesztiválnak. A tizennegyedik alkalommal megszervezendô rendezvény mára a város emblémájává vált, tízezreket vonzva köreibe határon innen és túlról. Már javában elkezdôdtek a fesztivál szervezési munkálatai, amelynek az oroszlánrészét a tavalyihoz hasonlóan a helyi polgármesteri hivatal vállalja fel. A szervezôbizottság tagjai Dorin Danesan polgármester, helyi tanácsosok, Michaela Türk, a Segesvári Polgármesteri Hivatal közkapcsolatok osztályának vezetôje és Dana Zolog, a hivatal turisztikai tanácsadója.

Az idei fesztivál elsôdleges célja, hogy a várat és értékeit népszerûsítse – tájékoztatta lapunkat Michaela Türk, a hivatal sajtószóvivôje. A vár és szûk, kövezett utcáinak varázsa évrôl évre egyre több látogatót csalogat. Segesvár egyre ismertebbé válik a határon túl is, ezért fontos a minôségileg is színvonalas fesztivál megszervezése – emelte ki továbbá a sajtószóvivô. Az elôzô évek tapasztalataihoz híven színház, középkori és néptánc, zene, kiállítások, konferenciák különféle témákban – neves meghívottakkal – várják majd a résztvevôket a háromnapos rendezvényre, mely a középkori Segesvár hangulatát kívánja visszahozni.

Jegyzet

Sûrû hóréteg borította be a várost, csendes, nyugodt hangulat áradt a járókelôk felé, olyan érzésem volt, mintha ez a fehér lepel minden emberi bánatot, siránkozást maga alá temetne. A fôtéren virágárusok ajánlgatták virágaikat a közelgô nônap alkalmából, úgy hatott, mintha már közeledne a tavaszi megújulás, amikor a természet új életre kel és melegség árad szét az emberek szívében a hosszú téli hónapok után.

Hamarosan azonban rá kellett döbbennem, hogy csak a képzeletem játszott velem, mert a színek kavalkádjától nem is oly távol meghökkentô látvány tárult a szemem elé. Ez a kép visszarántott a szomorú valóságba, ahol már nincsen színes, minden földi jóval kecsegtetô jövôkép. Emberi nyomor, kilátástalanság tolakodott elém. A hó tisztasága csak álca volt, keserves emberi sorsokat fedett el, a környéken néhol óvatosan kellett lépkedni, nehogy kidobált szemétbe vagy emberi ürülékbe botoljak. Közelebb érve olyan embereket ismertem meg, akiknek sorsa hamarosan megpecsételôdik, mert e hónap végéig kell kiköltözzenek lakásaikból. Ha egyáltalán lakásnak lehet nevezni azt a lerobbant külsejû, lehullott vakolatú épületet, ahol tíz család embertelen körülmények között tengeti mindennapjait. Fájó tudni, hogy ma ôk jutnak a hajléktalanság küszöbére, holnap már más családok kerülnek ki az utcára, ahonnan nagyon ritkán van visszaút. Kiderült, hogy nincsen se villany, se gáz, se víz, és már két gyerek halt bele tüdôgyulladásba. A felnôttek tudják, mitôl félnek, nem akarják kitenni csemetéiket az utca viszontagságainak. Egy dologban azonban tévedtek: az elmúlt évek során nem adtak be lakásigénylést a tanácsnál, és ha valamelyiküknek volt is valaha, az már régen lejárt, hiába próbálják meg minden lehetséges eszközzel bizonygatni, hogy nekik igenis van joguk hozzá.

Az épület tulajdonosa az ott uralkodó állapotok ellenére visszaigényli a lakást, hiába szólítottak fel csak hat családot a tízbôl, mindeniküknek mennie kell.

Ôket hallgatva, hirtelen képzeletben elôtûnt egy kép, amely lehet, hogy nem is annyira távoli jövôt vetít elém: látom ezeket az embereket és gyerekeiket az utcán, állomásokon vacogva a téli hidegtôl, pénzt kéregetni a járókelôktôl, kutatni a szemeteskukákban a mindennapi betevô falatért. Ezt a siralmas jövôt ôk is látják, éppen ezért mozgatnak meg minden lehetséges követ, hogy ez a rémálom ne váljon valóra. Akár úgy is, hogy öngyilkossággal fenyegetôznek. Remélnek és reménykednek, hogy valaki csak megszánja ôket, de feltevôdik a kérdés, hogy van-e joguk kérni úgy, hogy az elmúlt évek során meg sem próbáltak lakásigénylési papírt benyújtani? Az már egy másik írás témája lehet, de egyáltalán nem mellékes, hogy az önkormányzat miért nem keres és nem talál megoldást, amivel elkerülhetik a hajléktalanság borzalmait.

Ha a viták Romániában elhúzódnak, veszélybe kerülhet a budapesti Gozsdu-udvar kialakítása, pedig az alapítvány a román kultúra és oktatás támogatását szolgálná – közölte Gémesi Ferenc. A helyettes külügyi államtitkár azzal kapcsolatban tartott háttértájékoztatót, hogy Somogyi Ferenc külügyminiszter vasárnap Romániába utazik, és Csíkszeredán felavatja a magyar fôkonzulátus hivatali épületét.

A román külügyminisztérium kedden jelentette be, hogy kéri a bukaresti parlamenttôl a román-magyar Gozsdu Közalapítvány létrehozásáról szóló egyezmény ratifikálását jelentô sürgôsségi kormányrendelet visszavonását, mert közvitára szeretné bocsátani az ügyet.

A magyar Országgyûlés tavaly novemberben ratifikálta a közalapítvány létrehozásáról szóló kétoldalú megállapodást, amelyet a 2005 októberében Bukarestben megtartott román-magyar közös kormányülésen írtak alá. Romániai sajtóhírek szerint a mostani viták hátterében politikai és az ortodox egyházon belüli harcok állnak. A Gozsdu Közalapítvány létrehozását az ortodox egyház és a Román Akadémia is ellenzi, mert az szerintük korlátozná a nagyszebeni Gozsdu-alapítvány mûködését.

Ezt José Luis Rodríguez Zapatero spanyol miniszterelnök jelentette be csütörtökön az ország déli részén található Granadában, miután ott tárgyalt az egynapos látogatásra érkezett lengyel kormányfôvel, Kazimierz Marcinkiewicz-csel. "Ez jó hír az új tagországok és az egész unió számára is" – jelentette ki a lengyel miniszterelnök a közös sajtóértekezleten.

A tíz új tagország 2004. május 1-jei csatlakozásakor a legtöbb régi EU-tag bejelentette, hogy hét évig korlátozni fogja az új tagok polgárainak munkavállalását, kivéve a ciprusi és a máltai munkaerôét. Azóta Írország, Nagy-Britannia és Svédország már teljesen megnyitotta munkaerôpiacát, és ehhez csatlakozott most Spanyolország. A többi régi tagországnak is közölnie kell április végéig, hogy tervezi-e munkaerôpiaca megnyitását. Finnország és Portugália már februárban jelezte, hogy május 1-tôl felhúzza a "sorompókat" a kelet-közép- európai EU-tagállamok munkavállalói elôtt.

Zapatero elmondta: reméli, további tagországok követik országa példáját.

A spanyolországi munkaerôhiány enyhítésére a kormány már tavaly úgy határozott, hogy tartózkodási engedélyt ad csaknem 800 ezer illegális bevándorlónak, miáltal azok törvényesen vállalhatnak munkát. Jelenleg több mint 2,7 millió külföldi él legálisan az így már 40 millió lakosúra duzzadt országban.

(MTI) Európát érintô minden fontosabb külpolitikai kérdésrôl véleményt cserélnek az uniós külügyminiszterek pénteken kezdôdött salzburgi informális jellegû találkozójukon.

Az EU soros elnökségét betöltô Ausztria kezdeményezésére összehívott kétnapos tanácskozáson egyetlen témakörben sem várható határozat elfogadása. A 25-ök pénteken mindenekelôtt a közel-keleti helyzetet tekintették át, beleértve annak a problémakörét is, hogy a Hamász részvételével megalakuló új palesztin kormánnyal milyen viszonyt alakít ki az unió, és mi lesz a sorsuk azoknak a pénzügyi támogatásoknak, amelyeket eddig az EU biztosított a palesztinoknak. A külügyminiszterek véleményt cserélnek az iráni atomprogrammal kapcsolatos helyzetrôl, a Mohamed- karikatúrák nyomán támadt feszültség kérdéskörérôl, és szó lesz a közelgô ukrajnai parlamenti választásokról, valamint a fehéroroszországi elnökválasztásról is.

Szombaton mindenekelôtt az EU délkelet-európai politikájának a kérdései kerülnek napirendre, amelyek megvitatására a térség több országának a képviselôjét is meghívták Salzburgba, ahogyan meghívót kapott a tanácskozásra Abdullah Gül török külügyminiszter is. A fórumon jelen van Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai fôképviselôje, Benita Ferrero-Waldner, az EU külügyi biztosa, Erhard Busek, a délkelet-európai stabilitási egyezmény fôkoordinátora, Christian Schwarz-Schilling, a nemzetközi közösség boszniai fômegbízottja, valamint Martti Ahtisaari, aki az ENSZ fôtitkárának megbízottjaként irányítja a közvetlen koszovói albán-szerb tárgyalásokat.

Ursula Plassnik osztrák külügyminiszter, az EU külügyminiszteri tanácsának soros elnöke a tanácskozás megnyitása elôtti pénteki sajtóértekezletén leszögezte, hogy az unió meg akarja erôsíteni az EU-csatlakozás távlatait a nyugat-balkáni országok elôtt, azaz olyan jelzést szeretne küldeni Salzburgból, hogy "az EU ajtaja nyitva áll elôttük".

Rekordszámú – 793 – milliárdos él jelenleg a világban, 15 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Nôtt az indiai, oroszországi, brazíliai, közel-keleti milliárdosok száma. Nôk is egyre többen képviseltetik magukat a leggazdagabbak között: az idei, 20. listán tízzel több, összesen 78 nô szerepel – közölte csütörtökön az amerikai Forbes magazin listájának összeállításában részt vevô szerkesztô, Luisa Kroll.

A 793 milliárdos nettó vagyona a szárnyaló részvény-, olaj- és termékáraknak köszönhetôen a Forbes számításai szerint összesen 2,6 billió dollárt tett ki, 18 százalékkal többet, mint tavaly márciusban. Egy "átlagos" milliárdos vagyona 3,3 milliárd dollár.

A lista élén immár 12. alkalommal ismét Bill Gates, a Microsoft számítástechnikai cég társalapítója áll 50 milliárd dolláros becsült vagyonnal. A Forbes számításai szerint az 50 éves Gates vagyona egy év alatt 3,5 milliárd dollárral nôtt. A 2. helyen egy másik amerikai üzletember áll, Warren Buffett, a Berkshire Hathaway beruházója, 42 milliárd dollárral. A "bronzérem" a 30 milliárd dollárosra becsült vagyonnal rendelkezô Carlos Slim mexikói távközlési vállalkozónak jutott, aki fejhosszal elôzte meg a 28 milliárd dolláros vagyont magának mondható svéd Ingvar Kampradot, az Ikea alapítóját.

Indiát az idei listán tízzel több, összesen 23 milliárdos képviseli, összvagyonukat 99 milliárd dollárra becsülik, amivel lehagyták a 27 japán milliárdos összesen 67 milliárd dolláros becsült vagyonát.

Oroszország hét új taggal képviselteti magát a leggazdagabbak klubjában, amelyben így 33 orosz van; összvagyonuk a tavalyi 91 milliárd dollárról 172 milliárdra nôtt. A listáról egy orosz esett ki: az adócsalásért Szibériában börtönbüntetését töltô Mihail Hodorkovszkij, a Yukos olajipari cég volt fônöke. Kroll szerint a vagyona feltehetôen még így is meghaladja az 500 millió dollárt.

Idén januárban 26 százalékkal 105,6 millió euróra nôttek az országban a külföldi beruházások az egy évvel korábbihoz képest.

A befektetett tôke nagyobb része tôkeemelés, új cégek létrehozatalára 6,1 millió eurót fordítottak.

Idén januárban 811 új vállalatot létesítettek Romániában, ebbôl 320-at Bukarestben.

A befektetôk rangsorában Olaszország volt az elsô 190 új vállalattal, a második Németország (86 ), a harmadik Franciaország (51).

Romániában a 2001 októberétôl – a nagy összegû külföldi befektetéseket szabályozó törvény hatályba lépésétôl – a 2005 végéig terjedô idôszak egészét figyelembe véve, tavaly 0,3 százalékkal, 5,197 milliárd euróra nôttek az egymillió dollárt meghaladó értékû külföldi közvetlen tôkebefektetések 2004-hez képest, amikor 5,183 milliárd eurót értek el.

A Külföldi Tanulmányi Ösztöndíjakért Felelôs Központ (Centrul National pentru Burse de Studii în Strainatate) meghosszabbította a magyarországi ösztöndíjak megpályázásának határidejét 2006. március 16-ig (postabélyegzô dátuma).

A Románia és Magyarország közti kétoldalú egyezmény értelmében a magyar állam minden évben ösztöndíjat biztosít egyetemisták számára. Az ösztöndíjakat a Külföldi Tanulmányi Ösztöndíjakért Felelôs Központnál kell megpályázni. Az idei évben pályázni lehet részképzésre, szakosodási idôszakra, nyári egyetemen való részvételre.

A fent említett ösztöndíj-lehetôségek elérhetôk bármely akkreditált romániai egyetemen tanuló hallgató és oktató számára. A pályázati csomagnak a következô iratokat kell tartalmaznia: formanyomtatvány, tanulmányi vagy kutatási terv (2-10 oldalig terjedô, az ösztöndíj idejére szóló tevékenységi tervezet), az ösztöndíj ideje alatt szerzett tudás hasznosítási terve, az egyetem vezetôségének a beleegyezése, két egyetemi professzor ajánlása, publikációs lista, a tanulmányi helyzetet igazoló iratok hitelesített fénymásolata (tanulmányi lap, érettségi oklevél, egyetemi oklevél stb.), bizonyítvány a magyar nyelv ismeretérôl (érettségi oklevél vagy igazolás), orvosi igazolás, igazolás az egyetemmel való jogviszonyról, befogadó levél a magyarországi akkreditált oktatási intézet részérôl (kizárólag a szakosodási programra pályázók esetében), személyazonossági igazolvány és születési bizonyítvány fénymásolata.

A részképzéses ösztöndíj esetén a magyar oktatási minisztérium dönti el, hogy a sikeresen pályázó melyik magyarországi oktatási intézménybe fog kerülni. Az ösztöndíj keretén belül biztosítva van: a tandíj, a szállás, az oda-vissza út (egyszeri alkalommal) és havi ösztöndíj.

Bôvebb információkat a 0264-593-109-es telefonszámon, illetve a www.roburse.ro honlapon lehet szerezni.

Borbély László középítkezési és területrendezési miniszter március 9-én Kolozsváron a Babes–Bolyai Tudományegyetem hallgatói elôtt bemutatta a területfejlesztési elképzeléseket, az általa irányított tárca programjait. Szóba került még az észak-erdélyi autópálya, az elhelyezkedés, a gazdasági régiók újrarajzolásának kérdésköre is.

Borbély László miniszter kijelentette: – A legfontosabb következtetés az, hogy többször kell találkozni a diákokkal, hiszen több mint 300-an, a közgazdasági egyetem hallgatói, politológusok jöttek el. Én úgy látom, hogy érdekli ôket az amirôl beszéltem: a minisztérium tervei, meg minden más, amirôl kérdeztek, és egy interaktív beszélgetéssé alakult a találkozó. Nagyon sokat kérdeztek, mert érdekli ôket, mi történik Bukarestben. Odafigyelnek és egy kicsit kell bátorítani ôket, hiszen most nagyon nagy lehetôségek nyílnak meg a fiatalok elôtt, egyebek mellett az európai uniós csatlakozási folyamatban. Én csak azt tanácsolom a kollégáimnak, hogy jöjjenek többször és találkozzanak a diákokkal. Itt, Kolozsváron egy nagyon erôs központ létezik, folytatni kell az ilyen jellegû megbeszéléseket.

Februárban éves szinten 8,5 százalékra csökkent a fogyasztói infláció Romániában, a januári 8,9 százalékról – közölte pénteken a statisztikai hivatal.

Az elôzô hónaphoz képest 0,2 százalék volt az infláció februárban, januárban még 1,0 százalék.

Elemzôk februárra éves szinten 9,0 százalékot, az elôzô hónaphoz képest 0,7 százalékot vártak.

A sorozatos enyhítés tavalyi irányzatával ellentétben, további kamatemelések lehetôségére figyelmeztetett a Román Nemzeti Bank elnöke, Mugur Isarescu korábban, mondván, hogy az infláció bizonyára meg fogja haladni idén is a bank célját. A központi bank év végi célsávja 4-6 százalékos tizenkét havi infláció, 2007 végére 3-5 százalék, ezen egyelôre nem akarnak változtatni. – Most azonban úgy becsüljük, hogy idén decemberben 0,5 százalékpontos túllépés valószínû, így a tizenkét havi infláció decemberben 6,5 százalék körül lehetséges – mondta a bankelnök bukaresti sajtóértekezletén.

Januárban a tizenkét havi infláció 8,9 százalékra gyorsult, miután decemberben még kissé lassult, de akkor is nagyobb volt a jegybank év végi céljánál. Decemberben a fogyasztói árak átlagosan 8,6 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, novemberben 8,7 százalékos volt a 12 havi infláció, 2004. decemberben 9,3 százalékos.

A központi bank az utolsó negyedévben 6,5-8,5 százalékot célzott meg a tavalyi év végére. Az inflációs célkövetés augusztusi bevezetésekor még 6-8 százalékos volt a cél.

Isarescu azt is kijelentette, hogy nem tervezik a lej leértékelését. Tavaly nagy volt a nyomás a leértékelés iránt, és a pénz- és tôkepiaci liberalizálás miatt várt portfóliótôke-beáramlás megelôzôsére a bank kamatcsökkentésekkel, bô likviditás kint hagyásával, közvetlen piaci beavatkozással igyekezett is fékezni a lej felértékelôdését.

Az utóbbi hetekben azonban, nem utolsó sorban a Nemzetközi Valutaalap inflációs figyelmeztetéseire is tekintettel, megfordult az irányzat. A központi bank a múlt héten 8,5 százalékra emelte az irányadó, úgynevezett pénzügypolitikai kamatát az addig 7,5 százalékról, habár a bankközi piacon közvetlenebbül mértékadó referenciarátát még 7,5 százalékon hagyta. Egyszersmind tovább növelte a hitelintézetek devizakötelezettségeivel szembeni kötelezô tartalékrátát: 40 százalékra 35 százalékról, és ígérte, hogy folytatják a "túlzott likviditás jelentôs sterilizálását" is, nyíltpiaci mûveletekkel. Mindezt a 2007-ben esedékes EU-tagság elôtti dezinfláció sürgôs szükségességével indokolták.

Erôsödô kétoldalú gazdasági kapcsolatok

A magyar–román gazdasági kapcsolatok erôsítésében érintett vállalatok és gazdasági kamarák pénteken Kolozsvárott megalapították a Kárpátia Magyar–Román Kereskedelmi és Iparkamarát, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kezdeményezésére.

Parragh László, az MKIK elnöke a alapító közgyûlésen elmondta, hogy jelentôs magyar tôkebefektetés van Romániában, ezért indokolt a kétoldalú gazdasági kapcsolatok erôsítését segítô, a magyar érdekekért lobbizó vegyes kamara létrehozása.

Az MKIK adatai szerint mintegy 5100 magyar vállalat fektetett be Romániában 800-900 millió dollárt.

Parragh László elmondta, hogy több száz vállalat jelezte csatlakozási szándékát a vegyes kamarához.

Az MKIK elnökének tájékoztatása szerint a vegyes kamara tisztességes költségvetéssel számolhat. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) 20 millió forinttal támogatja megalakulását. A vegyes kamara a támogatáson kívül a tagdíjakból és szolgáltatási díjakból fedezi kiadását. Az alapító tagok kétezer euró, a nagyobb vállalatok 400 euró, a kisebb cégek 200 euró évi tagdíjat fizetnek.

Radetzky Jenô, az MKIK nemzetközi ügyekért felelôs alelnöke, a vegyes kamara elnöke elmondta, hogy a Romániában is szervezett, az európai uniós csatlakozás tapasztalatait átadó "Az EU házhoz jön" program keretében jelentôs igény mutatkozott a kamara létrehozására. Közölte: a magyar–román vegyes kamara, kolozsvári székhellyel, országosan mûködik majd, és a tervek szerint hamarosan megnyílik a lobbitevékenység erôsítését segítô bukaresti irodája.

Az alapító közgyûlésen Gilyán György, a GKM közigazgatási államtitkára elmondta, hogy a vegyes kamara megalapításával a Romániában mûködô magyar vállalatok elfoglalhatják helyüket a két ország közötti gazdasági kapcsolatrendszerben.

Az alapítás alkalmából vállalkozók, politikusok részvételével tartott fórumon Parragh László elmondta, hogy az MKIK hasonló vegyes kamarát hoz létre Horvátországban, és tervezik a magyar–orosz vegyes kamara megalapítását is.

Az alakuló közgyûlést követô fórumon a vegyes kamara megalakulását üdvözölte Victor Babiuc, a Román Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, hangsúlyozva a két ország közötti gazdasági kapcsolatok építésének fontosságát.

Winkler Gyula kereskedelmi miniszter elmondta, hogy a román kormány is támogatni fogja a vegyes kamara tevékenységét. Utalt arra, hogy a román adóreform segítette a gazdasági kapcsolatok építését.

A vegyes kamara megalakulását a fórumon többi között köszöntötte Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a Demokrata Párt elnöke, Marius-Petre Nicoara, a Kolozs megyei Tanács elnöke, Jose Iacobescu, a Román Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, a Romániában mûködô Bilaterális Kamarák Szövetségének elnöke.

Marosvásárhely, 2006. március 10-19.

Beszélgetés Patkó Évával

– Milyen elképzelésekkel jelentkeztél rögtön érettségi után a Marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem rendezôi szakára?

– Tizenkettedikes fejjel csak annyit tudtam, hogy ez kell nekem. De hogy miért voltam ebben olyan biztos, azt mai napig nem tudom... Örülök, hogy hallgattam erre a megérzésre. Szerettem színházba járni, volt egy színjátszó csoportunk, innen született meg a színház iránti vonzalom. Úgymond biztonságból felvételiztem színész szakra is (ahova fel is vettek), merthogy kevés hely volt a rendezôire, ráadásul abban az évben csak román nyelven indult. Az eredmény kihirdetéséig nem tudtam: vajon bejutok-e vagy sem. Nagy álmokkal érkeztem Marosvásárhelyre, mint ahogy érettségi után szokás, aztán megtapasztaltam, hogy semmi nem olyan, mint ahogy én azt elképzeltem, elkezdôdött a taposómalom. Négyen voltunk az osztályban (román tagozaton, szerk. megj.), három férfi kollégám évek óta a színház berkeiben mozgott, dolgozni kellett, két lábbal a földön járni. Következô évben felvételiztem az ekkor újrainduló magyar szakra; itt már heten vagyunk. De a nagy álmok mai napig megmaradtak.

– Hogyan érzed, a képzés mennyire volt elégséges, hogy megálljátok a helyeteket érett rendezôként?

– Sok minden múlik azon, hogy valaki mennyire akar valamit, és mennyit képes megtenni érte. Valamelyik évben jártam egy hetet a budapesti, velünk párhuzamos rendezô osztály kurzusaira. Nagyon megirigyeltem ôket.

– Milyen lehetôségeket látsz, hogyan tudtok majd elhelyezkedni, mennyire szûk az itthoni piac?

– Az osztályban sajnos nem igazán beszéljük meg egymás között ezeket a dolgokat, úgyhogy nem tudom, ki merre fog elkerülni. Jómagam szeretnék egy társulathoz leszerzôdni, hogy bizonyos emberekkel huzamosabb ideig is együtt dolgozhassak. Persze egy az, amit szeretnénk, és mások a lehetôségek. Azt mondják, hogy rendezôhiány van az erdélyi színházakban, hogy szükség van új rendezôkre, de hogy valóban le lehet-e majd szerzôdni valahova, az számomra még kérdés. Azt nem tudom, hogy a magyarországi színházak érdeklôdnek-e irántunk vagy sem.

– Milyen élmény volt rendezni a marosvásárhelyi és a temesvári társulatoknál?

– Arra vágytam, hogy minél többet dolgozhassak, és ez sikerült is eddig. Sokat tanultam ebben az évben a színészektôl, a társulatoktól. Nagy élmény volt mindkét helyen dolgozni, azt hiszem, nemcsak jó partnereket, hanem barátokat szereztem. Ez számomra nagyon fontos. Vásárhelyen vérbeli profizmussal találkoztam, és a díszlet hiánya talán még jobban összehozta a csapatot. Nagyon szeretem ezt az elôadást (A szökés címû elôadásról van szó, szerk. megj.) Temesváron jól éreztem magam, és nagyon örülök, hogy az elôadást játszhatjuk ezen a fesztiválon. Szerencsés vagyok, hogy megismertem mindezeket az embereket, remélem, hogy minél többet fogok még együtt dolgozni velük.

– A fesztiválon a Lear címû elôadást látjuk, a te rendezésedben. Hogyan ajánlanád az elôadást?

– Harmadévtôl már nagyon meg szerettem volna rendezni ezt az elôadást. Ebben a Lear "L= R + C + G"- ben az apa–lány és testvér–testvér viszonyokat jártuk körül, ezért is négyszereplôs az elôadás. Egy családot látunk szétbomlani, mert a szeszélyek, hangulatok fontosabbak lettek számukra, mint az egymásra figyelés. A családtagok elveszítik az egymással való kommunikációt, lassan fel sem ismerik egymást, és önkéntelenül is a halálba sodródnak. Naponta találkozunk ilyen esetekkel, és mi ezt színházi nyelven próbáltuk megfogalmazni. Számomra errôl szól a Lear király.

Az események gyorsan követik egymást, a szereplôk sodródnak az elkerülhetetlen felé. A halálban, illetve annak árnyékában megtörténik a felismerés, a megbocsátás, a család ismét család lesz. A vér köt.

– Terveidrôl néhány szót.

– Májusban mutatjuk be a Figura színészeivel Láng Zsolt Télikertjét. A próbák elkezdôdtek, és már nagyon várom, hogy újrakezdjük, valamikor április vége felé. Úgy néz ki, dolgozhatok a következô évadban is két színháznál. Idén végzek, de még bizonytalan, le tudok-e szerzôdni valahová. Remélem.

Turoczki Emese

– Hogyan és miért esett a választás a Hotel Szibériára? Hol játszotta és milyen volt a fogadtatás?

– Egy belga rendezô keresett meg, akinek saját színháza van Brüsszelben, ô ajánlotta fel nekem ezt a darabot, melyet elküldött német nyelven, majd eljött és megrendezte az elôadást. Nagyon nagy sikere volt, fôleg az ifjak körében, megdöbbentek attól, hogy mik lehetnek a szülôk és gyermekeik, unokáik viszonyában… Mellbevágó az egész antifasiszta és emberpártoló filozófia, ami benne van az elôadásban, nem beszélve a finom dramaturgiáról, amellyel ez meg van szerkesztve. Utána Marosvásárhelyre kerültem rendezni, mindkét tagozat számára. Miközben rendeztem, játszottam a "Szibériát" – magyarul. Már akkor elkészült egy videofelvétel, de sajnos elromlott, és most nem azt vetítjük. Nagyon sajnálom azt a példányt, mert tisztább és jobb volt, és fôleg azért, mert benne volt a közönség. Vannak oldalfilmezések, fôleg az elsô sor, ahol Tamás Frici, Szabó Duci, Lôrinczi Ica, Ferenczi István ült a feleségével… és óriási taps volt. Nem azt mondom, hogy az én érdemem, hanem az ôk nosztalgiájuk és örömük, hogy együtt lehetnek, az a fontos. Majd románul játszottam Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Temesváron és Bukarestben. Ennek a monodrámának velem és a színházakkal, ahol játszottam, nagyon szoros kapcsolata van.

Madaras Orsolya

A Marosvásárhelyen most zajló interetnikai fesztivál jó alkalom arra, hogy kitekintsünk a városból, hiszen az utóbbi években egyre kevesebb vendégjátéknak örvendhet a marosvásárhelyi közönség. Végiglapozva az (elérhetô) internetes oldalakat, dokumentumokat, néhány mondat erejéig folytatásban és a teljesség igénye nélkül ismertetjük a részt vevô színházak múltját és jelenét.

Az 1792-ben alapított Kolozsvári Állami Magyar Színház a legrégebbi magyar színházi társulat. Jelenleg repertoárszínházként mûködik, Tompa Gábor vezetésével. Az elôadások nagy részét szinkronfordítással a román közönség is megtekintheti; talán az egyetlen az erdélyi magyar társulatok közül, aki így nyitott a nem magyar nyelvû nézôk felé. (Ilyen megoldással találkozhatunk a két romániai német társulatnál, illetve a Marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetemen.)

A Temesvári Csiky Gergely Állami Színháznak az – ilyen szempontból – egész Európában egyedülálló épület ad otthont, melyben négy állami kulturális intézmény mûködik egy fedél alatt: a román, a magyar és a német nyelvû színház, valamint a Román Opera. A színháznak két játéktere is van, nyáron pedig a Ferencesek Udvara nyújt lehetôséget a szabadtéri elôadásokra. A magyar társulatnak néhány hete új igazgatója van Szász Enikô személyében.

A színészet Nagyváradon is régi hagyományokra tekint vissza. Maga az épület talán az egyik legszebb színházépületünk. Várad az operett fellegvára is volt, de emellett mindig színpadra kerültek a magyar és az egyetemes drámairodalom nagy szerzôinek méltán híres darabjai. Az államosítást követô években is erôs társulat mûködött Nagyváradon, melynek hatása mind a mai napig érzôdik. A Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Ede Társulatát Meleg Vilmos vezeti.

A Szatmárnémeti Északi Színháznak ma két társulata van: egy román társulat – igazgatója Andrei Mihalache – és egy magyar társulat, melynek neve Harag György Társulat – igazgatója Lôrincz Ágnes. A színházhoz tartozik még egy 100 férôhelyes stúdióterem is. "A Harag György Társulat az elmúlt években nagyon sok fiatal színészt szerzôdtetett. E fiatal színészgárdának jó, hogy sokat dolgozik, minden mûfajt kipróbálhat, de jó lenne melléjük egy rendezô, aki állandóan velük van, akivel kialakítják saját nyelvüket, stílusukat, saját színházukat" – nyilatkozta nemrég egy interjúban Lôrincz Ágnes igazgató.

A sepsiszentgyörgyi színházat állandó hivatásos mûvészeti intézményként Állami Magyar Népszínház néven 1948-ban hozták létre. 1987-tôl román tagozat is mûködik. 1992-ben a két tagozat különválik, s a Tamási Áron Állami Magyar Színház és az Andrei Muresanu nevét viselô román nyelvû színház közös székhelyen ugyan, de jogi és költségvetési szempontból egymástól független mûvészeti intézményként mûködik tovább. 1998-tól a színház neve Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a Sepsiszentgyörgy Megyei Jogú Város Tanácsa fennhatósága alá tartozik. Ettôl az évtôl Bocsárdi László vezeti a szentgyörgyi társulatot. A színház történetében különösen fontos esemény volt a nemzetiségi színházi kollokviumok megrendezése (amelyet ma már a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház vállalt fel).

A csíkszeredai székhelyû Csíki Játékszín 1999 szeptemberében nyitotta meg kapuit. Parászka Miklós vezetésével feladatának tûzte ki, hogy magas minôségû színházi elôadásokkal lássa el nemcsak a város, hanem a környék közönségét is. A Játékszín befogadó színházként is tevékenykedik, így olykor Csíkszeredában több társulat elôadását lehet megnézni, mint más erdélyi városokban, de nem csupán egyszeri alkalommal, hanem elôadás-sorozatokban. 2004. március 4-én nyitották meg stúdiószínházi helyszínüket, a Marosvásárhelyen is jól ismert Hunyadi László színmûvészrôl elnevezett kamaratermet, ahol saját és meghívott kamara- elôadások bemutatására van lehetôség.

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház az erdélyi magyar színházak nem hagyományos törekvéseket képviselô társulata, az egyetlen, amely hangsúlyozottan alternatív színházi programmal tevékenykedik. 1984–1990 között amatôr kísérleti színházként mûködött, Bocsárdi László vezetésével; 1990. szeptember 1- jétôl kapott intézményesített formát Figura Stúdió Színház néven. Jelenleg Béres László az igazgató.

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház – mint a városi mûvelôdési ház hivatásos tagozata – az önkormányzat támogatásával 1998. november 6-án tartotta színházmegnyitó elôadását, Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül címû vígjátékával. Az önálló jogi státusz elérésének érdekében több lépést is tettek, sajnos, a mai napig eredménytelenül. Repertoárszínházként (erôs népszínházi hagyományokat követnek) mûködik, de kísérleti jellegû elôadásoknak is helyet ad.

A kitekintésbôl nem feledhetjük ez azt sem, hogy Romániában mûködik két német nyelvû hivatásos társulat és egy zsidó színház.

Dokumentumokkal bizonyítható, hogy 1876. augusztus 19-én Jászvárosban (Iasi) a Zöld gyümölcsfához nevû híres nyári kertben Avram Goldfaden mûvész és író a saját társulatával bemutatott elôadásaival a világ elsô hivatásos zsidó színházának alapjait fektette le. A második világháború után 1948-ban a bukaresti Zsidó Színház állami intézmény lett. Az utolsó évtizedekben a Bukarestben mûködô Állami Zsidó Színház számos nemzetközi turnén vett részt, ugyanakkor szervezôje a jiddis nyelvû színházak fesztiváljának (1991, 1996, 2000). A 130 éves múlt és a több mint öt évtizedes megszakítás nélküli tevékenység reprezentatív helyet biztosít a bukaresti Állami Zsidó Színház számára nemcsak a kortárs jiddis nyelvû színházak között, de a nemzetközi színházi életben is.

Hajlamosak vagyunk sokszor megfeledkezni az erdélyi szász kultúráról, amely a temesvári és a nagyszebeni német társulatoknak köszönhetôen még mindig jelen tud lenni a színházi életben is. Temesváron a XVIII. századból már vannak dokumentumok, amelyek bizonyítják a német nyelvû színjátszást a városban. A Temesvári Állami Német Színházat 1953- ban hozták létre és a mai napig mûködik. Nagyszebenben 1788-ban épül fel Délkelet-Európa elsô kôszínháza, amelyben német nyelvû elôadásokat tartanak. A kommunizmus idején néhány évig nem hangozhat el német szó a nagyszebeni színpadon, ám 1956-tól folyamatosan dolgozik a Radu Stanca Színház német társulata. 1992-tôl Temesváron, 1997- tôl Nagyszebenben képeznek német nyelvû színészeket, ez sokat segített a társulatok fennmaradásában. A német kultúra ápolását célzó darabokon túl mindkét társulat egyre merészebb és egyre nagyobb hangsúlyt fektet a kortárs szerzôk drámáinak bemutatására is.

Összeállították: Turoczki Emese, Madaras Orsolya, Kádár-Dombi Katalin és Papp Ida Júlia, a Marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem teatrológia szakos hallgatói

Nagy Attila

1.

Barátném, éjszaka csillaga, villogj!

Attól, hogy hibbant maszk vihorász,

Utasa Styxnek nem leszel, leszünk;

Telek és havak, vigyori gyász

Arra már nem jár, hol alakod csillog!

2.

Tiepolo, Goldoni, Vivaldi és mások:

A vörös és kék maszkok megszállottjai

Burano felôl üveghattyún szállnak –

Antonióra és Carlóra tátnak

Rebegô ajkat, ó, elhálottjai

Rigolyás véneknek, kik aranytól meddôk.

Okosan bújtatnak szoknya alá

virgoncokat a feddôk.

3.

Velence fölött, ha eged fehér,

Olyan a bíborod, mint epren a vér.

Látomás lenne arcod a maszk mögött?

Te állasz mégis magányom fölött:

Oly Angyal, kinek a testét Tizian

kívánta mindhiába.

Megjegyzés: BAUTA – fekete

TABARRO – vörös vagy kék

VOLTO – fehér maszk

Noé vezeti a menetet és a Ribanc zárja. A kifutó akkor készült, amikor elôször (és utoljára) rendeztek divatbemutatót a faluban; a manökenek láttára felharsant a röhej, attól kezdve mondhatott bármit a mûsorvezetô, úgy hahotázott a nép, mintha kabarén volna. Utána pedig az utolsó kocsmatöltelék is ágyba vitte volna a lányokat. Ha egy társaság vidámságra van kalibrálva, nevetni fog. Így van ez most is, de mennyire más ez a prezentáció! A Tanítóbácsi találta ki, hogy állítsák vissza a kifutót, azon vonulnak elôre párban vagy magánosan a szereplôk, és ha már lejöttek, felsorakoznak oldalt, hadd gyönyörködjön bennük közönség és zsûri egyaránt. Aztán külön- külön is bemutatkozik minden pár vagy figura, párbeszéd, jelenet, bármi elhangozhat, cenzúra törölve, mondja a tanító, nem prédikál ki holnap a Papbácsi, mert hiszen itt van, ô a zsûrielnök.

Közvetlenül Noé után (aki valóságosan is részeg, nem csak a figurája az) érkeznek a Föld "neves" alakjai: Napóleon és Szent Ilona (!, mondják is, rajta halt meg), Hitler és Mussolini, Lenin és Sztálin, Rákosi és Kádár János... Miért van az, kérdezzük halkan, hogy az emberiség (saját történelmébôl) inkább emlékszik a nagy gazemberekre, mint mondjuk, a villámhárító vagy a számítógép feltalálójára? Ebben nincsen semmi életszerûtlen, magyarázza a Tanítóbácsi, figyeljétek csak meg, miféle maszkokban jeleníti meg önmagát a kisközösség, például ez a falu, és megtaláljátok a magyarázatot... Hruscsovot Gheorghiu-Dej- zsel párosították, senki sem ismer rájuk, pontot sem kapnak, pedig alakítója, a szabó, ugyancsak kalapálja az asztalt félcipôjével, Dej pedig (ôt egy benôsült regáti alakítja) Doftánáról énekel, nem mindig passzol minden, hümmög a zsûri, na de lássuk a többit. Ceausescu és Gorbacsov. Peresztrojka! A trojkát értik, a többit nem. Milosevics és Seselj vajda is külön bemutatásra szorul, nincs igazán sikere a viccnek: a Hága melletti scheveringi börtönben nagy csámcsogás hallatszik az egyik cellából. Mi az? kérdi Carla Ponte. Mi lenne, feleli a smasszer. – Milosevicset eszi a méreg.

Apropó viccek. A Tanítóbácsi egyszuszra tud elmondani hetvennégyet, legutóbb ennyi volt a rekordja, utána a plebi következik, ô még többet tudna, de a szaftosabbakat (érthetô okból) ki szokta hagyni, és csak harmadik a doki, ô keveset tud, de azt olyan tehetséggel adja elô, hogy könnyben úszik a laskás ég is.

A Rákosi-vicceket inkább az idôsebb korosztály csípi, például azt, amikor Mátyás (mert ô is az volt, nem furcsa?) azért ül be a moziba, hogy kifürkéssze a nép hangulatát, éppen a híradó megy, saját magát látja a vásznon, amint az augusztus 20-i újkenyeret veszi át a búzaföldön (talán a napon sült meg, veti közbe egy öreg), mindenki tapsol, csak ô maga feledkezik bele a látványba, mire hátulról hatalmasat csap valaki a tarkójára azzal, hogy "Tapsolj, kopasz, mert elvisz az Ávó!" Mi a különbség Ceausescu és a Román Televízió között? A tévé túlélte a karácsonyt. Bushtól kérdi az ENSZ: van egyáltalán bizonyíték arra, hogy Irak tömegpusztító fegyverrel rendelkezik? Bush: – Természetesen. Megôriztük a számlákat. Bush elnök Szaddám mesterrel jön kézen fogva, mint két nagycsopis az oviban, és ez olyan muris. Az osztatlan sikert persze a mai politikusok aratják, Iliescu és Petre Roman, Constantinescu és Ciorbea, Basescu és Tariceanu, aztán "odaátról" Orbán és Gyurcsány. Elôbbi egy palack tokajival integet, utóbbi kezében magyarigazolvány. Tetszik az a régi poén is, hogy a borbélynál a kuncsaft választási frizurát kér. A fodrász nem érti. Mire a polgár: "Nyírja le jól körös-körül, és ami megmarad, azt fésülje át balra!"

Markó Béla a gyászszalagos Szász Jenôt támogatja: "Én is székely, te is székely; Jenôkém, ne jajveszékelj!"

Az Iliescu–Roman páros gyulafehérvári integetôs játéka igazán sikeres. (Szôcs Gézát "alulról", a Tanítóbácsi játssza.) Amikor megjelenik Adrian Nastase kézikosárral, tojásait számlálva, ismét tetôfokára hág a hangulat. És természetesen értik a román poént is: "Miért boríttatta mokettával a padlót? Mert irtózik a parkettôl." (A parchet ügyészséget is jelent.)

Miután "lezsûrizik" a nagyvilágot, következnek a zsánerfigurák. Ez külön kategória. Itt már nôk is akadnak, például stri-chelô kurvák a segesvári E-60-as mentén, autósztrádára várva, megjelenik az Erdély szépe, nem tudom, mi benne a pláne, ha csak az nem, hogy elfogadhatóan énekel, az Erdôgazda, aki tulajdon erdejébôl kényszerül tûzifát lopni, a Báró, aki visszakapta a "birtokot", de nem maradt rajta semmi, puskás ôrt fogad ôsei sírjához, hogy legalább a sírkô megmaradjon, jönnek a közelmúltból magukat átmentett figurák, az egykori téeszelnök, aki hajdanában még így beszélt: "Elvtársak, a sötét múltban hagytuk, hogy a fejünkre izéljenek. Ennek vége. Mü most aztán kitátjuk a szánkat!" – ma azonban ô a tejfeldolgozó üzem tulajdonosa, a rendezvény fôszponzora, "ha az Elnök úr nem volna, ez a karnevál nem jöhetett volna létre", stb. Jönnek a Diszkósfickók, akik reggelre porrá zúzzák a lokált, a kalapos Gábor, amint éppen mobiltelefonnal kereskedik, de ha ékszert vennél, azonnal mutatja, a szép politikusfeleséget pedig így kísérti: "Megölelem s megcsókolom, s magáé az aranylánc!"... A sumák gépkocsi-kereskedôben egyik erdélyi város polgármesterére ismerünk, úgy jár a két szeme, mint az ablaktörlô, éles kanyarokkal sirül egyik pártból a másikba.

Legnagyobb sikere a Rablónak van. Tüntetônek öltözve állja útját a politikusnak. " – Ide a pénzeddel! – De hát én bukaresti szenátor vagyok! – méltatlankodik az. – Akkor ide a pénzemmel!" És fergeteges taps közepette – kirabolja!

A maszkokat jórészt ôk hárman "gyártották", a tanító, az orvos és a lelkész, kosztümöt innen-onnan szereztek, ez ma nem gond, bemész egy turkálóba, és az anyád sem ismer rád, mikor kilépsz (így van ez a pártokkal is). Hanem egy utolsó trükk, az igen. A maszkok táncát követi a díjosztás, végül (némi pénzmag ellenében) bárki beöltözhet Bushnak, Szaddámnak, Napóleonnak, Csaunak, és a báli forgatagban elvegyülve mókázhat kedvére.

Mókázni és nem rókázni, figyelmeztet a Tanítóbácsi, mikor magamra öltök én is egy rongyot, képemre húzok egy álcát.

– Ne vigyorogj alatta, mert úgy maradsz! – küldi utánam a használati utasítást. Az a furcsa, hogy innen "belülrôl" nem tudom igazán, ki is vagyok.

Bölöni Domokos

Albert-Lôrincz Márton

a szombatesti fánkfaló

Attilának is csodajó

bár neki a kuglóf

volt a torta

(ádámcsutkáján

akad a morzsa)

jutott itt nekem

fánk és sonka

víz kevés

de loccsant a vodka

a gin s a bor

(az ararátcsepp)

és kínálta magát

a telefon

a telekocc

a telepussz

a telekönny

s mi tagadás

a telekebel

a teleszáj

de a farsangok

mit sem érnek

ha a farkuk

nem áll az égnek

s a szegrôl közénk

szédült maszk

nem fogja kézen

a tavaszt

2006. febr. 26.

Csata Ernô

ereimben

Tejút fájó dallama

halántékomon

csillagösvények

Orion szarvasûzô hava

paták taposnak

legendás vitézek

gyakorta

sámán dobok

pergésére ébredek

Egykori tanítványai, követôi munkáival együtt láthatók Ipó László festményei a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. A közönség természetesen elsôsorban a 95 éve született, 15 esztendeje elhunyt székelykeresztúri mûvész alkotásaira kíváncsi az emlékidézô közös kiállításon. Mellékletünkben is nyilván a Mester alkotásaiból mutatunk be néhányat. Sokoldalú tehetséggel megáldott, a múzsáknak és közösségének mindhalálig elkötelezett embere volt, nem csak festett, verset is írt, zenélt, hegedût épített, és még ki tudja mennyi mindenbe adta bele szívét, lelkét, tudását. Ez a szív-lélek egyéniség festészetében is ott van, tetten érhetô mélyreható portréiban, belsô hangjaira figyelô önarcképeiben, a szûkebb pátria iránti rajongással telített falurészletekben, életképekben, tájábrázolásokban, az egyetemes jelképekre épülô kompozíciókban, a vásznain megörökített bibliai jelenetekben. Színek nélkül legfôbb értéküktôl fosztják meg a mûveket a fekete-fehér reprodukciók, mégis érdemesnek tartjuk ezekkel illusztrálnunk a mai Múzsát, mert ezzel is frissíthetjük a lezárt életmûvek esetében többnyire folyamatosan halványuló közemlékezetet.

(nk)

Háborús idôkben, négy gyermekét igen szûkös körülmények között felnevelô anya. Egy a sok névtelen hôs közül, akinek nem emeltek emlékmûvet.

Nem könnyû beszélni az anyai vagy a hitvesi szeretetrôl, áldozatról: az csak "természetes", nem újdonság, így a médiák sem foglalkoznak vele. Néha, ritkán egy-egy mûvész megpróbálkozik a témával, mert adósnak érzi magát, s akár hónapokig, évekig is elgyötrôdik vele, anélkül hogy az eredménnyel valaha is meg lenne elégedve.

Amennyiben igaz, hogy azt ábrázolhatja a leghitelesebben, amit a legjobban ismer, tisztel és szeret, úgy ez a téma lenne számára a siker garanciája; csakhogy a túl sok mondanivaló néha az elôadásmód könnyedségének, eleganciájának rovására megy, azon "vájtfülû" mûkritikusok és mûvészkollégák kárörömére, akik az "alkotói", kísérletezôi készséget egy érthetô eszmei mondanivalótól elkülönítve igényelik.

Mindig kockázatos vállalkozás volt a portrémûfaj. A mai kapkodó, felületes megrendelôk még a fényképésztôl sem az igazi arcukat kérik, hanem az elônyösebb látszatot, az éppen divatos "globális" stílust, a csillogó, tarka díszletet, amely elvonja a figyelmet a lényegrôl. Mûvész számára mégis, minden idôben fontos marad az erejét meghaladó feladat, mert tehetetlenségét felismerve alakítja ki önmagában azt az alázatot, összeszedettséget, szorgalmat, amely nélkül még a középszintet sem érheti el.

(iu)

Sebestyén Mihály

Kotrányi Gerô nem adta fel. Olyan eltökélt volt, hogy ha homlokának acéllegyek csapódtak volna, azokat is szótlanul kibírta, elhessentette volna – erre akár mérget is vehetnénk – összeszorított fogakkal. (Csak hát az az undok volna, mely minden terv és szándék gyilkosa, minden remény és vágy megcsúfolója, számtalanszor és ezer alkalommal, a legreménytelibbnek mutatkozó helyzetben is a végzet felé hajlította azt, ami különben még átélhette volna a csillogást, a pillangó- létét, az ég boltozta határtalan kékellést.)

Nem adta fel, pedig számos tényezô, környülállás, serkentô/lohasztó idegvégzôdés és igekötô, biztatás és talajtáp ebbe az irányba noszogatta, tolta, szorította. Kotrányi Gerô úgy gondolta, ennyi szabadságot megérdemel a sorstól, ennyit azért ô is dacolhat a végzettel. A végzet különben is hazárdjátékra és keringôre egyaránt készséges – persze csak mások esetében –, amikor róla van szó, akkor nem néz félre, nem bámul, mondjuk, egy díszes papír- és írószerbolti kirakatot, nem festi éppen a haját és szemöldökét elmélyülten, kizárólag érzésbôl a fürdôszoba megvakult tükrében, hanem nyílegyenesen szeme közé tart, ágyékának. A szívbe markol, mint egy régi sláger a leomló bérház egyetlen megmaradt ablakából, hol még virraszt egy kitagadott vagány. A sors együttérzésére sokan vágynak, de csak kevesen tapasztalhatják meg félre nem érthetôen. Nem ô.

Mind kevesebben hittek környezetében abban, hogy a végzetet el lehet szédíteni, bódulatba lehetne kergetni gyalog-jósigékkel, varázsstigmákkal és szerencsebélyegekkel.

Lehet, sôt adott esetekben erkölcsi szükségszerûség a csalás: a vágyak és a valóság összemosása. Ugyanôk állítják, hogy a jól idôzített mondatok és szétdobált varázsigék, a cinkéknek kiszórt kenyérmorzsa vagy a szemfényvesztô mutatványok hozzájuk hajlíthatják a sors kezét, adakozó kedvét, rosszkedv-vágó machétája utat vág elôttük a hülyeség dzsungelében.

Kotrányi Gerô meg volt gyôzôdve, hogy jövôje megpecsételôdik, eltorzul, kifacsarodik, megfordul, leszalad a körpályából, más lesz, mint ahogyan családja (minden felelôs és meghallgatott tagja) kitervelte, számára is kedveltté és elfogadottá tette – legalábbis ezt hihette apuka és anyuka, amikor Kotrányi Gerô azt mondta, jó na!, jól van... –, de most, hogy itt áll a döntés egyetlen adott pontján, mégis azt mondta magának, nem adom fel. Nem leszek sikeres, nem akarok nagymenô lenni.

Hangosan is kimondta, az emberek azonban manapság egykedvûen mennek el a hadonászó, magában beszélô schlemilek mellett. Nem fordulnak meg, ha valaki váratlanul feljajdul, szóra, dalra, rügyre vagy tejre fakad, menten ezekre a modern hordozható karatyolókra, mobil- vagy kézi-, szájra erôsített zablamikrofonokra és füldugaszokra gyanakszanak. Polly néni pedig, aki már a Tom Sawyerbôl is ismerôs, mindjárt a legrosszabbra, a tûszúrással bevitt drogok/grogok hatására tippel, legtöbbször joggal.

Szervezete régen megszokhatta volna a dacolást, már kora ifjúságában is megyeszerte híres dacoló volt: elcsigázta a nagyszülôket, az édes-kedves krumplilevest, ellenállott a napozásnak és nem akart kijönni a szabadstrand vizébôl, akkor sem, midôn öklömnyi disznósár úszott lefelé a közeli sertéshizlaldából. Dacolt a költemények kívülrôl történô behatolásával és felmondásával, dacolt az idôjárás viszontagságaival és a számok egymásutániságával. Persze csak addig, míg volt kit feldühítenie, amint a felelôs tényezôk sóhajoktól övezve legyintettek, a környülállók és tevepásztorok (akik tudvalevôen a legtürelmesebbek, még az öszvérhajcsároknál is szelídebbek és megbocsátóbban tudnak nézni, mint Lorettóban a kegyszobor), hát igen, abban a pillanatban a dac vékonyodni kezdett, a középen (ahol a minden irányból ható feszítôerôk összeadódnak és egymásba fonódnak elméletileg, menet közben ugyanis rájöttek, hogy egymást kioltani úgysem sikerülne), ott a középmezô kilyukadt, s ezen keresztül a zavarossá vált dac pár perc alatt ki szokott csepegni.

Na igen, mindig akadtak újabb dacolásra tápot és okot adó események, elszólások, gesztusok, parancsolatok (ne azt a kockás inget vedd fel! járj egy mambót szépen, kisfiam! meglocsoltad már Rózsi nénit és a fuksziákat? stb.), amelyekkel élvezet volt nem azonosulni; átszellemülni már elsöprésük perspektívájától, megérte teljesítôképességünk határán virrasztani, mint valami leválthatatlan japán ôrszem a hülyeség dzsungelében. De bármit is állítsanak egyéb lélekkurkászok és szívhorgászok, Gerô szervezete mégsem szokta meg a dac óráit és heteit. K. G. az idejében fel nem adom harcálláspontjának megmerevedése után rosszul érezte magát, fájt a gyomra, pulzusa szaporábban vert, homlokáról verejték csorgott – legalábbis így érezte, noha a zsebkendô, mellyel áttörölte homlokát, száraz maradt – és ha lehunyta a szemét, hullott a hó, hamu, a homok száraz szemhéja mögött. Hamar lefeküdt és éjjel háromkor rendszerint felébredt, tömör volt, mint egy új gumilabda, az altatókkal és nyugtatókkal nem próbálkozott, alkoholt nem ivott, csak járkált fel és alá, végighúzta ujját a könyvek gerincén, kibámult az ablakon és szeme összetalálkozott a szemközti ház szolgálatos álmatlanjának tekintetével; bedugta a fejét a másik szobába, ahol az oldalágak, vérrokonai, és egyéb felelôs tényezôk aludtak szertartásosan és önfeledten, ahogy ô soha. A nyakát tornáztatta, ropogtak a kopott porcok.

Azért sem.

Kotrányi Gerô mégsem adta fel. Nem futamodott meg, de nem is vált szolgalelkûvé. Ott lapult a zsebében az az ajánlott levél, melyben kihallgatást kért az általános és (relatív) titkártól egy fontos kérdésben. Neki fontos kérdésben. Talán csak a titkár (az általános és a relatív) tudna segíteni ebben a szituációban. Jól-rosszul, de szituált. Még a felelôs tényezôk is összecsapták volna a megfontolt kezüket, ha elmondta volna nekik, de aztán úgy döntött, mégsem köti az orrukra. Hadd szenvedjenek attól a tudattól, hogy K. Gerônek vannak valódi titkai, súlyos és egyéni titkai. A titkok tesznek különössé, hiszen az a titok, melyet sokan hordoznak – az összeesküvés, legfennebb banális közhely, jó na, meleg szendvics a holt zsoké belsô zsebében.

Szeretett volna elkérôzködni a városból, ahonnan még soha nem utazott sehova, ugyanis nélkülözhetetlen volt. Ha innen kilép, leomlik a magasvasút tartószerkezete, elhordják téglánként a városmajori teniszpálya kerítését, olajban sütik meg Szolgalelkû I. Verder málélisztbôl gyúrt szobrát a városi gôzmalom segédmunkásai. Kivágnák a szavannák faóriásait és benépesítenék a Szaharát jegyüzérekkel, a csónakkölcsönzôbôl zálogházat csinálnának, vajjal maszatolnák be a reneszánsz (trecento, Giotto, Cimabue) belsô ragyogását...

Soha nem volt sehol: csupa dacból és aggódásból.

Na igen, ki hatalmazta meg ennyi gondviselés teherbírásával? Erre azonban csak az Általános és Relatív adhatott volna feleletet, aki megszabadíthatta volna Kotrányi Gerôt szorongásaitól és a kilátástalan felelôsségviseléstôl.

Az elöljáró éppen az általános és relatív elöljárók bôvített érszûkítô tanácskozásán titkolózott általánosan, na és persze relatíve.

A levél tehát ott lapult a zakója zsebében. Abban a pepita zakóban, amit egy turkálóban vett csupa dacból, holott kaphatott volna egy vadiújat Hamburgból Terka bácsitól, a Polly néni férjétôl, aki furton fúrt.

Kotrányi Gerô éppen a Nagyposta fôbejáratának forgóajtajában állt. Nem mozdult. A levél lángolt a szíve felett. Megolvasztotta körötte a fagyot és golyóálló volt.

Mégsem adta fel.

Az utóbbi idôben egyre több tollforgató kopogtat az irodalmi nyilvánosság ajtaján a szebbik nem képviselôjeként. Korábban évszázadok teltek el a magyar literatúrában két rangos írónô, mondjuk: Petrôczi Kata Szidónia és Kaffka Margit felbukkanása között. Manapság mind gyakrabban olvasható nôi név egy-egy sikeres regény, verseskötet borítóján.

Pár évvel azelôtt, hogy az Állítsátok meg Terézanyut! címû könyv írónôjét szárnyára kapta a divat, s hogy az Esôváros címû kötetével az irodalmi életbe berobbant Bánki Éva Aranyhímzés címû történelmi regénye megjelent, íróküldöttség látogatott Magyarországra. A delegáció egyik tagja "megkérdezte a felolvasóesten, hogy itt nincsenek nôi írók? Mire a jónevû magyar írók sajnálkozva tárták szét a karjukat. Nemes Nagy Ágnes, akkor már a magyar irodalom klasszikusa, ott ült a teremben. Nem tudom, nem ekkor ment-e ki."

Az anekdotát Balla Zsófia ismertette Nôirodalom – mi az? címû dolgozatában (Magyar Lettre Internationale, 1998. okt.). Címbeli kérdésére az írást közlô folyóiratszám másik szerzôje, Anna Mitgutsch ekképp kezdte válaszát. "A nôi irodalom fogalma, legalábbis abban az értelemben, ahogy – talán már nem is olyan reflektálatlanul, mint tizenöt évvel ezelôtt – ma használják, egyszerre jelent meg a hetvenes években nekilódult feminista elméletalkotással." Nemrégiben a Mindentudás Egyeteme is szentelt egy elôadást annak a kérdésnek, hogy van-e nôi irodalom (Bán Zsófia: Van-e az irodalomnak neme?). A szokásos válasz erre, hogy csak rossz vagy jó mû van, ebbôl a szempontból mindegy, hogy a szerzô milyen nemû.

Már Osvát Ernô, a Nyugat legendás szerkesztôje is kellemetlen szónak tekintette a nôirodalmat, de az írónôért mint bájos jelenségért ôszintén lelkesedett. Elôtte, 1872- ben még Arany János szemében is gyanúsnak számított, ha valaki nô létére verseket ír. Az Arany nagyságát felismerô Gyulai Pál, a magyar kritikatörténet mindmáig kimagasló alakja szerint a mûvészetben a nôk nem találnak új pályákat .

Gyulai 1909-ben halt meg, nem ismerhette tehát Kaffka Margit 1911-re elkészülô legnagyobb mûvét, a Színek és éveket, egy hajdani dzsentrilány emlékezésének foglalatát. Ady Endre viszont már "nagyon-nagy író-asszony"-nak nevezte Kaffkát, akit Móricz is egyenrangú írótársnak ismert el. Ez volt az áttörés, hiszen nemsokára jelentkezik – Török Sophie néven – Babits felesége, aztán az újrafelfedezésre érdemes Tormay Cécile, a múzsaként és költôként- íróként egyaránt ismertté vált Erdôs Renée, a sikert sikerre halmozó Gulácsy Irén – a sorban könnyed lektûrszerzôk is, mint Bródy Lili, Hatvany Lili –, nemkülönben a méltatlanul elfeledett, de ma újraolvasható Kosáryné Réz Lola, aztán Szentmihályiné Szabó Mária, Bozzay Margit, Lesznai Anna, Lányi Sarolta, Dénes Zsófia... E sorok írója, hogy elkerülje a további névsorolvasás unalmát, könyvespolcaira pillant. A röpke szemrevételezés eredménye, hogy a házi tékában több nôi szerzô képviseli a honi literatúrát, mint a világirodalmat. Galgóczi Erzsébet, Gergely Ágnes, Janikovszky Éva, Jókai Anna, Károlyi Amy, Ladik Katalin, Palotai Boris, Nemes Nagy Ágnes, Rakovszky Zsuzsa, Szabó Magda, Takács Zsuzsa és Vathy Zsuzsa nevének említése legföljebb arra volna jó, hogy megnehezteljen Imre Flóra, Karafiáth Orsolya, Polcz Alaine, Rapai Ágnes, Tóth Krisztina és a többi kihagyott.

Csakhogy a látszat – ez esetben a látható irodalom – csal. Digitalizálódó világunkban egyre többen olvasnak és írnak a számítógépes világhálón, ahol kortársak és klasszikusok alkotásai egyaránt hozzáférhetôk. Lesznai Anna versei éppúgy letölthetôk, mint Falcsik Mária költeményei. A megfelelô lelôhelyek felderítése, persze, önmagában is kalandos felfedezôút, hiszen például a Digitális Irodalmi Akadémia internetes tárában szereplô 63 szerzô közül mindössze 5 a nô. Az India Gyógyszállóval a minap debütált Vincze Zita eleve blogként (internetes napló) kezdte el írni mûvét, amelyet számosan olvashattak, mielôtt nyomdafestéket látott volna. Kritikusa "izgalmas nôi regénynek, irodalomnak" tartja.

Hogy kell-e a "nôi" jelzô? Jókai Anna az író nemét csupán színezôelemnek tartja, éppúgy, mint azt, hogy valaki vidéki, városi, fiatal vagy idôs: Rakovszky Zsuzsa sem esztétikai, hanem csupán szociológiai szempontból tartja megkülönböztethetônek a nemeket az irodalmon belül.

Nôíróktól és írónôktôl búcsút véve idézzük Nádas Péter megközelítését, aki szerint minden férfiban van nô (és viszont). Meggyôzôen bizonyította ezt a nôi álnéven is író Weöres Sándor, Esterházy Péter vagy Parti Nagy Lajos.

Legvégül pedig ne hallgassuk el azt sem, hogy az írónôk között író nôk is vannak. A kedvtelésbôl firkálgató sztárfeleség, a tornászlányból lett tévébemondó és társaik ismertebb tevékenységét – engedelmükkel vagy anélkül – nem tekintjük irodalmi munkásságuk részének. Okkal tarthatnánk a Bronte nôvérek, Jane Austen, Selma Lagerlöf, Virginia Woolf és a csalóka nevû George Sand haragjától.

Juhani Nagy János

Hadnagy József

Vészjósló papok

boncolgatják a se szárnya,

se tolla madarat.

Fogyatkozó húsa

öbleibôl

– március idusa –

kimarkolt, spagettiszerûen

összecsavarodott belek

rajzolta térképen

mutatják az utat.

A madár szíve

mutatópálca-nyársra

tûzve vergôdik.

– Cézár,

az igazság, életére törnek! –

kiáltaná talán.

Hangja értelmetlen

visszhanggá torzul

az örökké égô,

és leégô,

gyúlékony, sárga

hájfelhôben úszó

Mons Capitolinusra

katapultáló út

bazár-labirintusában.

Irodalmi anekdoták

A háború után történt, talán 1946- ban, amikor Horváth István, Asztalos István és Nagy István partiumi körútra indult, hogy találkozzanak az olvasókkal és az alig felsejlô új korszakról beszéljenek.

Az írókat Loy Sára kolozsvári színmûvésznô kísérte el.

Nagyszalontán Nagy István sokat beszélt arról, hogy milyen lesz a kommunizmusban, nem lesz pénz, bemész az üzletbe, s azt veszel, amit akarsz, mindenki képességei szerint fog dolgozni, oda utazol, ahová akarsz, civilizált körülmények között fogsz élni stb.

Mikor lejárt az elôadás, s a hatalmas tumultusban nagy nehezen föltuszkolták magukat a vonatra, s onnan fel a vonat tetejére – mert a vonaton már nem volt hely a számukra –, a kb. 30 éves mûvésznônek eszébe jutottak Nagy István szavai, amelyeket Szalontán hallott. Nyomban ezt kérdezte:

– Jaj, Nagy elvtárs, mikor jutunk el a kommunizmusba?

– Mûvésznô, elôször Arad következik – válaszolta az író.

Ezerkilencszáznegyvenhatban, amikor a három István – Nagy István, Asztalos István és Horváth István – mint befutott írók járták a falvakat, városokat, hogy találkozzanak az olvasókkal, a három írót egy hatodéves gimnáziumi tanuló, nevezetesen Sütô András kísérte el útjukra. Ô vigyázott a három író kalapjára, kabátjára, télen ott volt még a sál is, amit a találkozók végén elôvett és feladta, hogy minden legyen rendben. Egyszer az egyikük kabátja elkallódott, és a kis Sütô András nem tudta elôvenni. Miután mindent felkutatott, s meggyôzôdött a történtekrôl, a kis Sütô fölindultan kezdett kiabálni:

– Pista bácsi! Pista bácsi! Elveszett a kabátja!

– Mi az isten! – válaszolták egyszerre hárman.

2005. július 30-án 35. érettségi találkozóra gyûltünk össze a bástyákkal körbevett székelyudvarhelyi Eötvös József Iskolaközpont bejáratánál, amikor az érkezôket a sokoldalú tudásáról ismert matematika-fizika szakos tanár, Serfözô Antal a Tompa László- emléktáblával ellátott ház közvetlen szomszédságában fogadta. Míg az egykori osztálytársak érkezésére vártunk, Serfözô tanár a következô történetet mesélte el.

Gyermekkorában igen sokat járt a Tompa-házba, ahol a neves költô felesége, Manyi néni zongoraórákat adott, s a zene világába kalauzolta ôt is, másokat is. Ilyenkor az órára érkezôknek a ház elsô szobájában kellett helyet foglalniuk, ami cseppet sem volt unalmas, mi több, bizonyos "feladatokkal" járt. Látva a tétlenül várakozó kis nebulókat, Tompa László, a költô nyomban olvasnivalót nyomott a kezükbe, ami hasznos és kellemes idôtöltésnek bizonyult. A gondûzô olvasmányok között – emlékezik Serfözô tanár – igen sok volt az akkori gyermeklapokban megjelent Pósa Lajos-vers. De úgy is volt, hogy elkérte a diák ellenôrzôjét s figyelmesen átnézte, milyen jegyeket inkasszált a kis nebuló az iskolában. Egyszer – valószínû a tanulmányi elômenetellel nem lehetett