|
LVIII. évfolyam 128. (16309.) sz. |
2006. június 6., kedd |
Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 51 RNCB 3600000002490018 – euró; RO 24 RNCB 3600000002490019 – dollár bankszámlaszámra. E-mail címünk nepujsag@e- nepujsag.ro
Apróhirdetések
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: nepujsag@e-nepujsag.ro
Díjmentesen
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro
A hirdetések egységes tarifája 150 Ft/szó, 200 Ft/cm2, mely magába foglalja a romániai áfát is.
Százötven csendôrt vezényeltek a hét végén Marosvásárhelyrôl Csíksomlyóra, hogy a Hargita megyében szolgálatot teljesítô kollégáiknak segítsenek a csíksomlyói búcsú biztonságának szavatolásában. "A csendôrök jelenléte hozzájárul majd ahhoz, hogy a tömeg nyugodt körülmények között összpontosíthasson az imádkozásra és meditációra" – nyilatkozták csendôrségi források, s ha a hasonló méretû tömegrendezvényeken a karhatalmi erôk jelenléte természetes és kívánatos is, a fenti mondatban benne van a hatóságok félelme is attól, hogy a búcsú nehogy valami egyébbé alakuljon át a vallásos körmenetbôl. Különösen, hogy az idén Csíksomlyó búcsújának minden esztendei idôpontja, pünkösd vasárnapja egy nap eltéréssel egybeesett a trianoni békediktátum évfordulójával, hogy ez a búcsú volt a helyszíne két éve a kommunizmus alatt betiltott István, a király rockopera elsô nyilvános erdélyi elôadásának, s hogy a menetben nem csak erdélyi és moldvai katolikusok vettek részt, de buszok hosszú sora hozta a zarándokokat Magyarországról, sôt ennél távolabbi vidékekrôl is.
Nos, noha a tömeg lélektana igen furcsa módon alakul, a somlyói búcsújárók alaposan rácáfoltak ezekre a félelmekre, s az emberek sûrûjébôl innen-onnan kikandikáló magyar zászlók nem a szembenállást, hanem éppen ellenkezôleg, az összefogás szükségességét jelezték. S hogy szükség van összefogásra, az nem csupán minden józanul gondolkodó magyar ember saját következtetése, de egy olyasvalaki fogalmazta meg, aki nem erdélyiként sokkal hitelesebbnek hathat azok szemében, akik pártos elfogultságot vélnek felfedezni ma már minden hazai értelmiségi állásfoglalásában. Majnek Antal munkácsi megyéspüspök szavaira pedig, aki saját hazájában, az Ukrajnához tartozó Kárpátalján is megtapasztalhatta a széthúzás minden átkát, érdemes odafigyelni…
Picit visszatérve pedig a csendôri állásfoglalásban megbúvó félelemre, meg kell állapítanunk, hogy az uralkodó nemzeti státust feladni nem nagyon akaródzó nacionalista román elit szempontjából tulajdonképpen jogos aggodalomról van szó. No nem olyan szempontból, hogy Csíksomlyó valamiféle erôszakos cselekedetek, a realitások talajától teljesen elrugaszkodott hôzöngô, "mindent vissza"-aktivisták fórumává vált volna. Hanem azért, mert a pünkösdi búcsú lassan túlmutat vallásos, katolikus jellegén, s már reformátusok, más vallásúak, s – uram bocsá' – gnosztikusok vagy ateisták is ellátogatnak a helyszínre. Éppen azért, mert Csíksomlyó az együvé tartozás szimbólumává vált, minden politikai megosztottságon túlmutatóan.
A kijelentés Dorin Florea hétfôi sajtótájékoztatóján hangzott el, immár nem elôször. A polgármester szerint három éve tûri a város, hogy a hivatalos formaságok hiányában sátorozó romák a Bodoni erdô alatt lakjanak. Ez idô alatt számuk megduplázódott, s a polgármesteri hivatal felmérése szerint már 80-an vannak, köztül 27 gyerek. A felnôttek dózsagyörgyi, teremiújfalui és hadrévi illetôségûek. Ott-tartózkodásuk alatt tönkretették az erdôt, sok fát kivágtak és eladtak, a kakasdi erdészt, aki meg akarta akadályozni ôket, két napig egy fához kötözték. A roma családok hazaköltöztetésében a megye, a prefektúra és a rendôrség segítségére számít, amit írásban kért a szóban forgó intézményektôl.
A Hidegvölgy sem maradhat a törvénytelenségek paradicsoma – mondotta Dorin Florea, aki arra utalt, hogy egyes családok megpróbálnak a dombtetôn újabb lakásokat építeni. A Hidegvölgyben száz párt, 380-400 személyt tartanak számon, többnek nem adnak engedélyt, hogy letelepedjenek. A lakásépítési program kapcsán elmondta, hogy azért álltak le a munkálatok, mivel a törvény nem teszi lehetôvé, hogy az aranyosgyéresi cégnek, amely a versenytárgyalást megnyerte, a szerzôdésben megállapított összegnél többet fizessenek, holott az eltelt két év alatt az építkezési anyagok ára megnövekedett.
A június közepén esedékes ülésen Dorin Florea javasolni fogja a marosvásárhelyi tanácsnak, hogy egyezzenek bele egy népszavazás kiírásába a Somostetôn át (a Jeddi út és a megyei kórház között) tervezett terelôút ügyében, amelynek megépítését sokan kifogásolják. Minden lehetôséget megpróbált már, de egy sem vezetett eredményre. A törvények úgy vannak megalkotva, hogy hazugságra kényszerítsék azt, aki tenni akar valamit, mivel a szükséges engedélyeket csak megyei érdekeltségû út esetén bocsátják ki – mondotta. Majd a Mezôgazdasági, Erdôgazdálkodási és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz címzett törvényjavaslatára érkezett választ mutatta be, amelyben azt tanácsolják számára, hogy a lakosság életkörülményeit a helyhatóság képviselôjeként ne a meglévô erdôk kivágásával próbálja javítani. Javaslatait pedig, amelyek az erdôirtási törvény alóli kivételekre vonatkoztak, oda vezetnek, hogy ne maradjon olyan helyzet, amelyre a vonatkozó törvény elôírásai érvényesek. Ilyenformán "a haza erdôi iránti gondoskodás üres demagógiává válik" – olvasható Viorel Marinescu miniszteri fôtanácsos válaszában, akit e válasz miatt Dorin Florea szerint le kellene váltani. Ha a tanács jóváhagyja a népszavazás kiírását, és a marosvásárhelyiek elmennek szavazni, egy egész város óhaját nem lehet semmibe venni, és akik ezt tették, majd bocsánatot kell kérjenek – vélekedett.
A marosvásárhelyi Civitas Nostra városvédô egyesület május végén közleményben tiltakozott a tömbházak melletti zöldövezetek koncesszionálása ellen, követelve a városi tanácstól, hogy hagyjon fel ezzel a gyakorlattal. Tiltakozott ugyanakkor a tavaly megjelent 195-ös sürgôsségi kormányrendelet elôírásainak "tudatos megszegése" ellen, a jogszabály ugyanis elôírja: tilos megváltoztatni a városrendezési tervekben zöldövezetként nyilvántartott területek rendeltetését. Márpedig a városi közgyûlés napirendjének jelentôs részét az utóbbi hónapokban éppen a közterületek koncesszionálására vonatkozó határozattervezetek töltik ki – nyilatkozta lapunknak Varga István, a Civitas Nostra egyesület elnöke, akit e témával kapcsolatban kerestünk meg.
– A legutóbbi tanácsülésen is 15 napirendi pont szólt a municípium köztulajdonát képezô terület közvetlen haszonbérbe adásáról bizonyos személyek részére, nem beszélve az egyéb területek jogi helyzetének rendezésérôl szóló tervezetekrôl. Ön szerint mi a gond ezekkel a koncesszionálásokkal?
– Az áprilisi tanácsülésig az önkormányzat sorozatban fogadott el olyan határozattervezeteket, amelyek közterületek bérbeadására vonatkoznak. Sérelmezzük, hogy ezen közterületek sok esetben zöldövezeteket is magukba foglalnak. Pontosabban olyan területekrôl van szó, amelyek tömbházakkal szomszédosak és a haszonbérbe adásokkal azt célozzák, hogy földszinti lakrészeket kiterjesszenek. Ezt a folyamatot aggasztónak találjuk, és mivel többszöri jelzésünkre sem változtatott az önkormányzat ezen a gyakorlaton, közzétettük álláspontunkat.
– Van-e nyilvántartása az egyesületnek arról, hogy az elmúlt évben mekkora közterületet koncesszionált az önkormányzat és kiknek?
– Errôl nincs elég pontos információnk, csak egy ideje követjük ezeket a dolgokat. Azt tudjuk, hogy tavaly december óta van érvényben a 195-ös kormányrendelet, amely megtiltja a zöldövezetekként nyilvántartott és városrendezési tervekben szereplô területek rendeltetésének megváltoztatását, tehát a haszonbérbe adást is. Koncessziók ezelôtt is voltak, de kevés alapunk volt arra, hogy ezeket a határozatokat megtámadjuk. Azt is kifogásoljuk, hogy nem alkalmazzák az 52-es, a döntések átláthatóságára vonatkozó törvényt, amely kimondja, hogy a normatív jellegû döntések meghozatala elôtt az önkormányzat köteles legalább 30 nappal korábban nyilvánosságra hozni az indoklást, a határozattervezet tartalmát. Ezt sem tartják be legtöbbször. Visszatérve a kérdésre, nincs még számszerû adatunk arról, hogy mekkora területet adtak koncesszióba, de fontos tudni, hogy ezek a zöldövezetek olyan helyekrôl fogynak el, ahol amúgy is kevés van: sûrûn lakott helyekrôl van szó, forgalmas utcák szomszédságában, mint a volt Hosszú utcában, November 7-ben, Víkendtelepen.
– Kik azok, akik e bérbeadások haszonélvezôi, és miért nem vásárolhatnának magánterületet?
– A pénzügyi részébe kevés belelátásunk van. Magánszemélyekrôl és cégekrôl van szó, a magánszemélyek mögött is legtöbbször valamilyen cég áll, általában ennek a tulajdonosa vagy adminisztrátora kéri a haszonbérbe adást. Nekik bizonyára elônyösebb, hogy a már meglevô földszinti lakrészt megvásárolják, átépítsék, és ha úgy vélik, hogy nem elég a felület, akkor kérik a lakrész kibôvítését. Elônyösebb nekik, mint hogy valahol vásároljanak egy teljesen új területet és ott építkezzenek.
– Ez helyenként azonban a lakók igényeivel is találkozik…
– Mindenképpen meg lehet indokolni. Lehet, hogy a lakóknak nincs kifogásuk a koncesszió ellen, egy-egy földszinti vállalkozás létrehozása ellen, és bele is egyeznek. Egy közterület azonban nemcsak a környéken élô lakóké, hanem mindenkié, azoké is, akik éppen arra járnak vagy a közelben laknak. Építészeti szempontból is vitatható a kérdés. Egy-egy tömbház alján megjelenik egy többé-kevésbé jól kinézô "dudor", ami lehet, hogy ízlés dolga, de a zöldövezetre szükség van. A bokrok, a fák, az élô sövény önmagában egy esztétikai érték, ha nem is vesszük figyelembe a levegôtisztító szerepét.
– Ön szerint valamilyen érdekek állnak a koncesszionálások hátterében?
– Biztosan van anyagi érdek, hiszen az önkormányzat számára a koncesszionálás pénzforrást jelent, a vállalkozó pedig szintén jól jár. Arról, hogy valamely érdekösszefonódás lenne képviselôk és vállalkozók között, nincs bizonyítékunk, szóbeszéd persze mindig van. Elképzelhetô, hogy nem anyagi természetû érdekek állnak a koncesszionálások mögött, például csere lehet egy másfajta szavazásért. Nem feltétlenül anyagi érdekeltségrôl is szó lehet. Ilyen ügyekrôl bizonyos lapok cikkeztek.
– Mit tehet az Ön által vezetett egyesület, hogy erre felhívja a figyelmet és meggátolja, hogy továbbra is ilyen tempóban fogyjon a zöldövezet?
– Figyeljük, hogy hol mi épül, ha gyanús építkezést látunk, dokumentáljuk, fényképezünk, utánanézünk a törvényességnek, és észrevételt vagy panaszt teszünk az önkormányzatnál, a környezetvédelmi ôrségnél. Figyelemmel kísérjük a tanácsüléseket, nyilvánosságra hozzuk álláspontunkat. A tanácsot már értesítettük, még februárban írásban jeleztük észrevételeinket a kormányrendelet tiltó elôírásaival kapcsolatban. Magánbeszélgetéseket is folytattunk a tanácsosokkal, akik elismerték, hogy a koncesszionálások esetenként a kormányrendelet megszegését jelentik, de úgy vélték, hogy a vállalkozás kiterjesztése szükséges. Ez tehát nem vezetett eredményre, az viszont igen, hogy a prefektushoz is kerültek panaszok, a prefektus pedig hasonlóan reagált, felszólítása szerepelt a tanácsosok legutóbbi ülésén kiadott mappáiban, amikor is már nem adtak haszonbérbe zöldövezetként nyilvántartott területeket. Az egyesület tavaly három tanácsi határozatot meg is támadott a közigazgatási bíróságon, a perek folyamatban vannak.
– A legutóbbi tanácsülésen felvetôdött az "oroszpiac" elköltöztetésének ötlete. Mit tud errôl, mit terveznek helyébe?
– Csak annyi információnk van, ami elhangzott a május 25-i tanácsülésen. Vagyis, hogy elköltöztetik. Helyébe jól fogna egy park, nemcsak az ott lakók, hanem a város lakói számára, nyugalmára. A városban amúgy is nagyon kevés a zöldövezet, átlagosan 9 négyzetméternyi jut egy fôre, ami az európai uniós normák szerint 30 négyzetméter kellene legyen. Viszont ahogy ismerjük az önkormányzat utóbbi évi mûködését, biztosan megjelennek "érdeklôdôk", akik kinézték maguknak azt a helyet, és oda valamit akarnak majd építeni, amibôl pénzt lehet csinálni. Ezt a folyamatot látjuk már évek óta: akárhol van valami kis hely, oda valamit valakik építeni akarnak. Önmagában ez nem volna rossz dolog, de amikor ez az egészséges környezet, a zöldövezet letaposásának útján történik, akkor már megengedhetetlen. A zöldövezeteket nem felszámolni, bôvíteni kellene.
– Ha az garázsépítésekre gondolunk, éppenséggel a fordítottja történik…
– Az utóbbi években több száz garázst engedélyezett az önkormányzat, többségében zöld területre, játszóterekre, és ha összeszámoljuk, hogy egy garázsnak megközelítôleg 50 négyzetméternyi felület szükséges, néhány hektárra tehetô az a terület, amit garázstelepítések miatt elpusztítottak a városban. És még nem számítottuk bele az illegális garázsépítéseket. A város gazdasági fejlôdését bátorítani kell, a környezetvédelmi szabályok keretein belül mozogva.
A fekete-tengeri térségben kialakítandó párbeszéd és partneri kapcsolatrendszer a témája annak a csúcstalálkozónak, amely hétfôn kezdôdött Bukarestben.
Hivatalos megfogalmazás szerint olyan csúcstalálkozóról van szó, amelynek eredményeként életre kel a Fekete-tengeri fórum a párbeszédért és partnerségért. Az eseményen Traian Basescu államfô vendégeként részt vesz Robert Kocsarján örmény, Ilham Aliyev azeri, Mihail Szaakasvili grúz, Vladimir Voronin moldovai és Viktor Juscsenko ukrán elnök. Bulgária Ivajlo Kalfin külügyminisztert küldte el a fórumra, Törökország államminiszteri, Görögország pedig közbiztonsági miniszteri szinten képviselteti magát.
A különféle nemzetközi szervezetek képviselôi is jelen vannak, köztük Szergej Ordzsonikidze, a Genfben lévô ENSZ-székhely fôigazgatója, Terry Davis, az Európa Tanács (ET) fôtitkára, Marc Perrin de Brichambaut, az EBESZ fôtitkára, Robert Simmons, a NATO- fôtitkár dél-kaukázusi és közép- ázsiai különleges képviselôje.
A román külügyminisztérium hivatalosan is igyekezett hangsúlyozni az utóbbi hetekben, hogy ez a román kezdeményezésre létrejövô fórum nem holmi szigorú keretek között mûködô szervezet lenne, hanem inkább a térség fejlôdésében érdekelt szereplôk közötti találkozás és átlátható párbeszéd színhelye, ahol az érintett államok a régió identitását próbálják majd kialakítani a jelen problémáinak megoldása, illetve a jövôbeni gazdasági fejlôdés és együttmûködés erôsítése érdekében.
Mindez azt jelentené, a térség országai között megerôsödhetne a kölcsönös bizalom, s az erre alapozott együttmûködés során kidolgoznák a térség valódi igényeinek megfelelô fejlesztések közös projektjeit. Ezt szolgálná a térség minden szereplôje (beleértve a különbözô intézményeket és a civil társadalmat is) közötti nyílt és tevékeny párbeszéd, összhangban az euroatlanti közösségen belül zajló integrációs folyamatokkal.
Traian Basescu már tavaly év végén, a bukaresti diplomáciai képviseletek vezetôi elôtt tartott beszédében kifejtette országa ezzel kapcsolatos törekvéseit, hangsúlyozva: Románia megkülönböztetett figyelmet kíván szentelni külpolitikájában a Fekete-tenger szûkebb és tágabb térségére, amelyhez Bukarestnek szoros politikai és gazdasági érdekei fûzôdnek.
A fekete-tengeri fórum kiépítésekor azonban Bukarest kényesen ügyel arra, hogy az még látszólag se irányuljon Moszkva érdekei ellen. Sôt, a hivatalos külpolitika határozottan vallja: a térség jövôjének rendezése elképzelhetetlen Oroszország részvétele nélkül. Az orosz fél is a meghívottak listáján volt, úgy tûnik azonban, abból az országból nem érkeztek hivatalos tisztségviselôk Bukarestbe.
Törvénykezdeményezést nyújtott be tizenegy szenátor (Silvia Ticau–PSD, Sógor Csaba–RMDSZ, Dan Mircea Popescu–PSD, Cornelia Cazacu–KP, Cristian Georgescu–PSD, Paul Pacuraru–PNL, Aurel Simionescu–PSD, Irina Loghin–PRM, Anghel Talvar–PSD, N. Iorga–PRM, Silvia Ciornei–KP), amelyben a nyugdíjtörvény módosítását kérik olyan értelemben, hogy azon szülôk esetében, akik 2 évig, vagy fogyatékos gyermek esetében 3 évig voltak gyermeknevelési szabadságon, a nyugdíjat az említett idôszakra számított legmagasabb illeték, a havi bruttó fizetés és egyéb járulékok figyelembe vételével számítsák ki.
A kezdeményezôk szerint ugyanis a gyermeküket nevelô szülôk a nyugdíjpontok kiszámításakor hátrányos helyzetbe kerülnek a teljes bérért dolgozó férfiakkal szemben.
Az indoklásban a kezdeményezôk arra utalnak, hogy a 2000- ben aláírt Nizzai szerzôdés különleges figyelmet szentel a férfiak és nôk közötti esélyegyenlôségnek. Románia 2001. január 26- án kezdte meg az Európai Unióval a szociálpolitikáról szóló fejezet tárgyalását, amelyet 2002. április 19-én zárt le ideiglenesen. Romániában a férfiak és nôk esélyegyenlôségének elvét az alkotmány garantálja, ám a nôk szakmai tevékenysége többször is megszakad, fôleg a gyermekszülés miatt. Ez következményekkel jár mind a szakmai elôrehaladás, mind a bérezés terén. A hatóságokat régóta foglalkoztatja a kismamák védelme, viszont a gyermeknevelés miatti munkamegszakítás pénzügyi kihatásainak nem szenteltek kellô figyelmet.
Hogy ne történjék diszkrimináció a nyugdíjkiszámoláskor a férfiak és a nôk között a gyermeknevelési szabadság miatt, a szenátorok oly módon kívánják módosítani a 19/2000-es törvényt, hogy a nyugdíjat az összes járulék és a legmagasabb havi juttatás arányában számítsák ki. A kezdeményezôk szerint a törvény ilyen formában való módosítása korrigálja azt a pénzügyi hátrányt, amellyel a gyermeknevelés járt.
Nagyon nagy biznisz lehet a fémhulladékok begyûjtése, ha a jelenséget az illetékesek nem tudják, de lehet, hogy nem is akarják felszámolni. Mert évek óta csak azon siránkoznak, hogy eltûnnek a kanálistetôk, lelopják az útjelzô táblákat, a padok tartóoszlopait, gyakorlatilag mindent, amit értékesíteni lehet. Panaszkodnak, kiszámítják a károkat, aztán marad minden a régiben.
A helyzet oda fajult, hogy állítólag már a temetôben levô fémkereszteknek is nagy a keletje. A tolvajok lelkifurdalás nélkül ezeket is összeszedik, és a begyûjtônél értékesítik. Fényes nappal veszik vállukra a szemeteskukát, szépen egymásba helyezve ôket, majd az elsô hulladékfelvásárlónál aprópénzre váltják a "zsákmányt". Hol van ilyenkor a közösségi rendôr, polgárôr, járôr, csendôr, rendfenntartó? Annyian ügyelnek biztonságunkra, hogy már számolni sem lehet, ezenközben pedig a lopások száma egyre nô.
Ebben a helyzetben azonban nem kizárólag a tolvajokon múlik az ügylet sikere. Éppolyan részese a törvénysértésnek az a vállalkozó is, aki például a kanálistetôt felvásárolja. Bár jól tudja, hogy lopott holmiról van szó, ez nem akadályozza meg a nyereségszerzésben. A hatóságok pedig valamiért nem szívesen ellenôrzik ezeket az egyébként jól menô cégeket; egyetlen esetrôl sem tudunk, amikor a "nyomozásban" eljutottak volna a begyûjtôkig, akik pedig pontos információkkal szolgálhatnak az eladókról. De hát…
A kérdés továbbra is az, hogy kik és hogyan bonyolítják le az üzletet, és miért nem fülelik le ôket?
Edmund Stoiber bajor miniszterelnök hall ugyan "pozitív hangot" Prágából az elûzöttek kérdésében, ám szerinte nehéz a kibékülés, mivel a Benes-dekrétumok miatt "továbbra is mintha vasfüggöny húzódna közöttünk." Stoiber, aki a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke is, vasárnap az egykori Csehszlovákiából elûzött németek és leszármazottaik szervezetének hagyományos pünkösdi találkozóján beszélt Nürnbergben.
A bajor kormányfô úgy vélte: a problémákat elfojtani, úgy, ahogy azt szerinte a cseh(szlovák) kormány sokáig tette, retrográd dolog.
Edvard Benes volt csehszlovák elnök dekrétumai képezték az alapját annak, hogy közvetlenül a háború után több millió német volt kénytelen atrocitásoktól kísérve elhagyni Csehszlovákiát, zömük a mai Németország déli részén telepedett le.
Stoiber Nürnbergben egyebek között azt fejtegette, hogy nem akar "olcsó cezúrát" húzni, s ha az anyagi jóvátétel bizonyára nem is kivitelezhetô, "az erkölcsi kárpótlás megcselekedhetô", s ehhez a Benes-dekrétumok érvénytelenné nyilvánítása is hozzátartozik.
Stoiber a változatlanul számos akadály ellenére "a merev álláspontok puhulását" látja cseh oldalon, s reméli, hogy az új cseh kormány ezt az irányvonalat követi majd. Csehországban pénteken és szombaton tartottak parlamenti választásokat, de a politikai táborok között egyelôre patthelyzet van. A szudétanémetek idei nürnbergi találkozóját szokatlanul kemény mottóval – "Az elûzés népirtás – a hazához való jogé a jövô" – rendezték meg.
A bajorországi Dinkelsbühlben, az erdélyi szászok hagyományos találkozóján Eberhard Sinner, a bajor miniszterelnöki hivatal vezetôje dicsérte Románia kisebbségi politikáját, mondván: az Erdélyben kis számban maradt németek helyzete az elmúlt években tovább javult, s hogy "a román kormány már régen hivatalosan bocsánatot kért azért, amit a korábbi román rezsim tett a németekkel".
A NATO kétszer annyi katonát vezényel Afganisztánba, mint az amerikaiak vezette koalíció tette az elmúlt években, és új taktikát dolgoz ki a lázadás megfékezésére – közölte a NATO-erô új parancsnoka vasárnap Kabulban.
"Emberközpontú és emberbarát erô lesz" – közölte David Richards tábornok, a nemzetközi biztonsági erôk (ISAF) parancsnoka. – "Tudjuk, hogy egy ilyen hadjáratban el kell nyernünk a lakosság támogatását" – tette hozzá. A tábornok sajtótájékoztatóján leszögezte: a térségben tartózkodó szövetséges katonák száma nem elég az erôszak megfékezésére. – Viszonylag kevés katona van a terepen – jegyezte meg a brit tábornok, aki egy hónapja vette át a parancsnokságot.
David Richards közölte: háromezerrôl hatezerre emelik a katonák létszámát, amikor a jövô hónapban átveszik a térség ellenôrzését. Hozzátette: megnövelik a harci helikopterek számát is. A váltásra a tálibok 2001-ben történt elûzése óta Afganisztánban uralkodó legsúlyosabb feszültség közepette kerül sor. Május közepétôl több mint 400 ember, fôként katona vesztette életét .
Legutóbb vasárnap reggel hajtott neki egy öngyilkos merénylô pokolgéppel megrakott autójával Afganisztán déli részén a kandahári kormányzót szállító gépkocsioszlopnak, megölve három embert, megsebesítve tizenkettô másikat.
A világ vezetô üzletemberei gyûlnek össze június 6. és 11. között Monte Carlóban az Entrepreneur Of The Year World Summit alkalmából, melynek csúcspontjaként június 10-én átadják az Ernst and Young 2006-os "World Entrepreneur Of The Year" díját. Az eseményre mintegy 1.000 résztvevôt várnak, akik között szerepelnek "Az év üzletembere" díj korábbi gyôztesei, vezetô gondolkodók és döntéshozók.
A világtalálkozó kiemelt témája az idén a Kelet- és Közép-Európában felmerülô és kiaknázható lehetôségek. A World Summit rendezvény középpontjában az újonnan csatlakozott EU tagországok teljesítménye áll. Az Európai Unióval foglalkozó panel az EU jövôjére koncentrál, illetve annak Közép- és Kelet- Európára gyakorolt közvetlen hatását tárgyalja – mondta Czakó Borbála, az Ernst and Young magyarországi vezérigazgatója, aki a "Miként befolyásolja az EU Közép- és Kelet-Európa növekedését" címû panel vezetô moderátora.
A panel kiemelkedô résztvevôje Marek Belka, az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának fôtitkára, Lengyelország volt miniszterelnöke és Franz Kaps, a Világbank kelet-európai különleges megbízottja.
A World Summit program keretében különleges meghívottként Nancy Brinker, az Egyesült Államok volt magyarországi nagykövete tart elôadást.
A vállalkozói teljesítmény elismerésére "Az év üzletembere" díjat 1986-ban hozták létre az Egyesült Államokban azon üzletemberek elismerésére, akik sikeres, növekvô gazdasági vállalkozásokat építettek föl és tartanak fenn. Azóta a díj nemzetközivé vált: 2006-ban 32 országban osztották ki, míg 2007-ben várhatóan 35 ország vesz részt a programban. A díjra 2005-ben világszerte több mint 10.000 üzletembert jelöltek.
A "World Entrepreneur Of The Year" díját olyan vállalatvezetô vagy tulajdonos kaphatja meg, akinek elsôdleges szerepe volt a társaság közelmúltban elért eredményeiben, valamint jelenleg is aktívan részt vesz a vállalat felsô szintû vezetésében. A gazdasági élet kiemelkedô személyiségeibôl és a korábbi évek "Az év üzletembere"-díj nyerteseibôl álló független bírálóbizottság már megkezdte az idei "World Entrepreneur Of The Year" döntôseinek értékelését.
A "World Entrepreneur Of The Year"díj korábbi nyertesei: 2005-ben Wayne Huizenga, a Huizenga Holdings, Inc. elnöke, 2004- ben Tony Tan Caktiong, a Jollibee Foods Corporation elnöke, 2003-ban Narayana Murthy, az Infosys Technologies Limited alapítója és elnöke. 2002-ben Stefan Vilsmeier, a BrainLAB AG elnök- vezérigazgatója, 2001-ben Paolo della Porta, a Saes Getters S.p.A. elnöke-vezérigazgatója.
A The Ne New Scientist címû angol tudományos folyóirat cikke felelevenítette a kínai történetet: tavaly februárban egy 41 éves shanghai férfi, Csiu Cseng-vej kölcsön adta féltve ôrzött kardját 26 éves barátjának, Csu Kao-jüannak. A fiatalembertôl sokan kérték a kardot, végül nem tudott ellenállni a kísértésnek, és mintegy százezer forintnak megfelelô valós összegért eladta. Az eredeti tulajdonos rendôri segítséget kért a "sárkányszablya" vissaszerzéséhez, de mivel a kard csak a virtuális világban létezett, a hatóság nem foglalkozott az üggyel, a kifosztott tulajdonos pedig megölte ifjú barátját, s ma már életfogytiglani börtönbüntetését tölti.
A híres "sárkányszablya" a Legends of Mir világhálós szerepjáték fantáziavilágába tartozik, és a kölcsönadás is ott történt: Csiu "karaktere" adta kölcsön Csu "karakterének", Csu viszont a létezô világban, valódi pénzért adta el a virtuális kardot. A rendôrség nem tekintette bûncselekménynek a virtuális világban elkövetett lopást, és nem foglalkozott az üggyel, csak azután, hogy a létezô Csiu megölte a valódi Csut. Mondani se kell, hogy ezek után a börtön sem a virtuális, hanem a nagyon is valós világban van.
A Legends of Mir szereplôinek száma meghaladja az egymilliót, de a világ szerepjátszóinak száma 30 millió körül van. Ekkora populációban óhatatlanul megjelenik a bûnözés is. A logikus megoldás, hogy a virtuális bûnöket a játék keretein belül kell megoldani. A nem szimpatikusan viselkedô karakterek megbüntetésére a szereplôk önszervezôdése folytán egyes játékokban maffiák alakultak. Másutt virtuális bíróság virtuális börtönbe zárja a virtuális bûnözôket, de a keresztrefeszítés sem ritka.
A virtuális világ értékei akkor nyernek pénzben kifejezhetô értéket, amikor valaki gyorsan akar sikerhez, hatalomhoz, varázserôhöz jutni a játékban. Így a virtuális tárgyaknak létezik egy fekete – vagy inkább szürke – piaca, ahol valódi pénzben tartják nyilván a virtuális pénzek árfolyamát. A virtuális játékok szervezôi közül némelyik támogatja az irányzatot: például a Project Entropia virtuális szerepjáték üzemeltetôje, a MindArk cég lehetôvé tette, hogy a való világ bankautomatáiban készpénzt vegyenek fel a játékosok a virtuális világban szerzett fedezet ellenében – írta a The New Scientist címû angol tudományos folyóirat honlapján, s mindezek alapján joggal merül fel a kérdés: Hol van, s elmosódik-e lassan a határ a virtuális és a való világ között?
A Magyar Koalíció Pártjának elnöke, a szlovák parlament megbízott házelnöke vasárnap a TASR hírügynökségnek nyilatkozva emlékeztetett azokra az idôkre, amikor a Ján Slota vezette SNS a Vladimír Meciar pártjával, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal (HZDS) együtt kormányozva igen nagy vehemenciával tartotta tûzben a magyarellenes vasakat. "Mondhattunk akkor bármit, beszélhettünk a virágkertészetrôl vagy a mezôgazdaságról, a reagálás mindig magyarellenes volt" – emlékezett vissza Bugár azokra az idôkre, amikor a szlovák kormánypártok az akkori – azóta egy párttá, az MKP-vé fuzionált – magyar pártok minden megszólalásába belekötöttek.
Bugár szerint ez a veszély most ismét fennáll, amit elsôdlegesen Ján Slota és mások magyarellenes kirohanásai már elôre jeleznek. Mivel Slota pártja a választás nyomán most várhatóan visszaküzdi magát a parlamentbe, Bugár attól tart, hogy "a törvényhozás területén a nemzetiségi és etnikai kérdésekben visszaélésektôl lehet majd tartani." – De nincs mit tenni, ha a választópolgárok egy része úgy szavaz majd, hogy ez be is következik – tette hozzá és megjegyezte: sajnálatos, hogy Slota pártjának választási programja a magyarellenességen kívül gyakorlatilag semmi egyebet nem kínál.
Az MKP elnöke azonban elképzelhetetlennek tartja, hogy az SNS a parlamenti pozíción túlmenôen még kormányzati szerephez is jusson. Szerinte az SNS-t "egyetlen párt sem vállalja fel." – Más kérdés, hogy megtennék-e ezt egy kényszerû kisebbségi kormányzás esetén – elmélkedett Bugár, aki szerint Slota partnerségét ma már sem Meciar, sem a legnagyobb támogatottságot élvezô, jelenleg ellenzéki padsorokban ülô Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) vezetôje, Robert Fico sem vállalná fel, mert ez egyrészt külföldi ellenkezést válthatna ki, másrészt belpolitikai feszültséget gerjesztene.
Bugár emlékeztetett arra, hogy amikor az SNS adta Meciar kormányának oktatási miniszterét, a szlovákiai magyarok olyan elemi jogokért voltak kénytelenek az utcára vonulni, mint például a kétnyelvû iskolai bizonyítványok, mert hogy a nemzetiek még azt is el akarták venni a magyaroktól, amire a kommunista egypártrendszer hatalmasságai sem vetemedtek.
A szlovákiai magyar politikus a beszélgetés végén sajnálattal emlékeztetett arra a körülményre, hogy két héttel a választások elôtt a szlovák pártok közül egyedül a Szabad Fórum (SF) az, amelyik elôre elzárkózik az SNS-szel való együttmûködés gondolatától, amit a többi szlovák párt, így az MKP-hoz legközelebb álló koalíciós partnerpártok, a szlovák kereszténydemokraták (KDH) és a Mikulás Dzurinda vezette Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) egyelôre nem bátorkodik megtenni.
A Magyarok Világszövetsége kora délután megkoszorúzta a Szabadság téren Bandholz tábornok szobrát, majd a Szabó Ervin könyvtár elôtt a Rothermere kútnál tartott megemlékezést. Ezt követôen a közel százötven fôs csoport az Erzsébet térrôl az Andrássy úton gyalogosan vonult a Hôsök terére, a központi megemlékezés helyszínére.
Gyetvay György Gergely, a Magyarok Világszövetsége fôvárosi szervezetének elnöke beszédében úgy fogalmazott: a nemzetellenes parlamenti politika miatt mára fekéllyé nôtte ki magát a Trianon okozta seb. Az árpádsávos és nemzeti színû zászlókat lobogtató tömeg az egymást követô beszédek közben többször azt skandálta: Vesszen Trianon!
A trianoni békeszerzôdés aláírásának 86. évfordulója alkalmából, a Felvonulás a nemzetért címmel tartott megemlékezés résztvevôi közösen elénekelték a magyar, valamint a székely himnuszt, majd a Hôsök terérôl átvonultak a lebontásra ítélt Turul-szoborhoz.
Ugyancsak vasárnap, a magyar szervezôk szerint nyolcszázan, a francia rendôrség közlése szerint háromszázan vonultak fel vasárnap Versailles utcáin.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Szervezet (HVIM) és a Kárpátia zenekar szervezésében a Magyarországról érkezô tüntetôk a versailles-i kastély elôtt gyülekeztek, majd szoros rendôri kísérettel a kisvárosnak a forgalom elôl elôzetesen lezárt utcáin haladva a Trianon Palace hotelbe vonultak.
A magyar nemzeti és árpádsávos zászlót lengetô csoport "Vesszen Trianon", "Justice for Hungary", "Ria, ria Hungária" és "Nem, nem soha" jelszavakat kiáltva vonult az elegáns szállodáig, amelynek konferenciatermében tartották magyar és francia nyelvû megemlékezésüket az elsô világháborút lezáró békeszerzôdés 86. évfordulóján.
A rendezvény szóvivôje hangsúlyozta: a demonstráció elsôdleges célja a francia közvélemény figyelmét felhívni arra az igazságtalanságra, amely Magyarországgal 1920-ban történt.
A szállodában tartott egyórás megemlékezésen elôször határon túli magyar szervezetek képviselôi tartottak beszédeket, amelyek francia nyelvû fordítása is elhangzott, majd Toroczkai László, a HVIM vezetôje szólt a magyar hallgatósághoz, aki megköszönte a szervezet francia barátainak támogatását a figyelemfelhívó felvonulás megszervezésében. Toroczkai beszéde végén a "trianoni békediktátum felülvizsgálatát és a trianoni határok eltörlését" követelte.
A rendezvény zárásaként a Kárpátia zenekar adott koncertet.
Azt mondták a melegek, hagyják ôket békében "párosodni", házasodni, ha kedvük tartja. Ezért vonultak állítólag szombaton az utcára. Ott riszálták, kellették magukat a transzvesztiták, a "kislányok" és "kisfiúk". A felvonulás botrányba és verekedésbe fulladt, a végén már nem is lehetett tudni, ki kit ver és miért.
A dolog érdekesebbik része egy interjú, amelyet az Accept egyesület "ügyvezetô igazgatója" – aki közben "egyházilag" feleségül is vette a barátját, a polgári esküvôt majd Spanyolországban, a házastárs szülôhazájában ejtik meg – adott a múlt héten az Új Magyar Szónak. Ebben a normális fogalmak átértelmezésébe fogott. Például azt mondta, hogy az alkotmány szerint minden állampolgárnak joga van a "családhoz és az intim élethez", a melegek esetében ezt a jogot nem ismerik el. A homoszexualitást "emancipációnak" nevezte, ezért, mint mondta, "szabad véleménynyilvánítási tereket" szeretnének létrehozni. Az "emancipáció"-felfogásuk úgy baromság, ahogy van, mert az emberi társadalom aligha fogja jövôjének választani a homoszexualitást. A többség tudja, hogy a betegséggel nem ágálni kell, akár a "szabad véleménynyilvánítás terein", hanem kezelni. S hogy mennyire rászorulnak, éppen a hétvégi köztéri idétlenkedésük mutatta meg. Akik meg túl vannak a kezelhetôségen, ebben a toleráns társadalomban, otthon, a négy fal között azt mûvelnek, amit kedvük tartja. De hát mindez közhelyszámba megy a normálisan gondolkodó ember számára.
Az említett interjút olvasva, akkor kaptam fel igazán a fejem, amikor a melegek szószólója a saját "kisebbségi" helyzetét a magyarokéhoz és a romákéhoz hasonlította. Azt mondta, hogy a kisebbségnek mindig "vissza kell igényelnie létét". Hogy mit jelent pontosan, ebbôl a kijelentésbôl nemigen derül ki, annyit azonban a kérdezônek is tudnia kellett volna, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy az effajta "másságról" van-e szó, vagy a magyarokról. Mert a magyarok az elkobzott vagyonaikért, elállamosított ingatlanaikért, ellopott anyanyelvükért, templomaikért, iskoláikért, történelmükért, hagyományaikért harcolnak. Ezzel szemben a homoszexuálisoknak – saját kifejezésükkel élve – az "intim szférájukkal" van gondjuk. Az interjúalany azt mondta, hogy "saját intim szférájukkal azt csinálnak, amit akarnak". Nos, csináljanak, persze, de ne az utcán. Az meg már groteszk, hogy magukat a magyar kisebbséghez hasonlítják.
A riporterrôl elôször azt hittem, hogy – finoman mondva naiv, ám annyira mégsem lehet, hogy azt mondja, "mivel nincsenek nemi különbségek az ágyban, a partnerek a férfi-nô kapcsolattal ellentétben, tudják, mi kell a másiknak. A férfi sosem tudja pontosan, mi a legjobb a nônek és fordítva. De egy férfi tudja, mi kell a férfinak és a nô a nônek". Inkább arra következtettem, hogy ha ilyen tisztán látja a dolgokat, tudnia kell, mit beszél... Na most tessék elképzelni, mióta világ a világ, úgy haladt elôre, hogy férfiak és nôk tanultak, dolgoztak, feltaláltak és gyereket csináltak. Mindezt úgy, legalábbis a riporter szerint, hogy sose tudta a férfi, mi jó a nônek, sem a nô, hogy mi kell a férfinak. A riporter szerint azt csak a melegek tudják. Sôt ôk "jobban ismerik a partnerük pszichológiáját". Ezt a korszakalkotó "felismerést" akár be is lehetne rámázni. Az interjú végére egybehangzó véleményt fogalmaztak meg, és most tessék megkapaszkodni: azt mondták: a homoszexuálisok viszonya "sokkal tisztább", és "mint minden kisebbségnek", nekik is megvan a "maguk külön érzékenysége".
A hétvége "színes" eseménye kapcsán nem csak az tûnhetett fel, ami történt, hanem az is, ami nem. Például feltûnt, hogy az egyebekben szószátyár politikusok, hangadó közéleti szereplôk egyszerûen sunyítottak. Talány. Akár csak az, hogy elmaradt a magyar történelmi egyházak álláspontjának kifejtése is a szóban forgó kérdésben. Talán majd akkor, ha a házasságkötésre vonatkozó követeléseikre a homoszexuálisok rátesznek egy lapáttal, s a gyerekek örökbefogadását fogják szorgalmazni. Ha már ôk a természet adta elemi képességnek híjával vannak.
...És Benned bízom, Uram. Pünkösd szombatján, pünkösd vasárnapján az autóbuszok, kiskocsik mind Csíksomlyó felé igyekeztek. Pompás ünnepe a székelyeknek, a magyarságnak.
Néha mégis elborulok, avatatlanok buta szövegelését hallva, rádióban, tévében. Hogy pl. a somlyói búcsún magyar- magyar, székely-székely bunyó emlékeképpen üli valamelyik fél a ditámáj diadalát. Szégyenpír önti el arcom. Életem jelentôs részét katolikus székelyek között éltem, és ôk, tudom, nem ezt ünneplik pünkösdkor, hanem a mennybemenetelt, az Atya jobbján helyét elfoglaló Krisztus diadalát a halál, az értelmetlenség fölött. Az ünnep értelme is maga az élet. Nem élünk, nem élhetünk értelmetlenül. Az értelmetleneket, az értetleneket, csakúgy, mint a langyosakat, Babitstól tudjuk, általában ki szokta köpni az Úr.
Pünkösd szombatján, pünkösd vasárnapján Szászrégenben népviseletbe, kórusruhába öltözött istenhívô emberek vonultak papjaik nyomában a fôutcán, nem a demonstrálás szándékával, nem a hittétel fitogtatásával, hanem alázatos, imádságos könyörgéssel Annak, aki mindenek fölött rendelkezik. E jegyben zajlott a református templomban a kétnapos HÁLAÉNEK.
Szívem szerint minden karnagy nevét nagybetûvel írnám ide, nincs rá lehetôségem. Azt viszont nem hagyhatom ki: kereken tizenöt esztendeje immár, hogy pünkösdkor Szászrégenben találkoznak a dalos testvérek, jönnek Somlyóra menô vagy onnan érkezô anyaországi barátok, érdeklôdôk is, és ha a kezdetben csak azt tûzte célul Demeter József lelkész, hogy énekeljünk az Úrnak, daloljon a szórványmagyarság együtt, mára a rendezvény az erdélyi magyar kórusok jelentôs fórumává nemesedett. A minôségre figyelnek, nem csupán annak örülve, hogy ezek is, amazok is eljöhettek, ami kétségkívül teljesítmény – nehéz helyzetben vannak a közösségek, sorvadnak a gyülekezetek, falvaink elnéptelenednek, pusztul fajunk, gyermekeink jobbára másutt keresik boldogulásukat –, úgy vélem, fordult kicsit a kocka: mind több fiatallal találkozom, ahol megfordulhatok. Mind több a fiatal kórusvezetô is. Széles a repertoár, gazdagodik az énekkínálat, a "nagy öregek" mellett (minden vidéknek vannak már-már szentként tisztelt nagy öregjei!) izgalmas versengést "provokálnak" a frissen hangvillázott karvezetôk, örvendetesen növekszik az énekvezér hölgyek száma. Szépen szól a legcsodálatosabb orgánum, az emberi hang, Székelyudvarhelytôl Szovátán át Parajdig, Nyárádszeredától Maroshévízig, Udvarfalvától Disznajóig. Marosvásárhely különösen jól képviselt ebben a csillagképben, kórusai példaképp lebegnek a nemrég alakult vagy most dobbantó dalcsoportok elôtt. Ezt emelte ki köszöntôjében a Felsô-Maros menti református egyházközség esperese, Szász Attila körtvélyfájai lelkész is.
A rendezvény eszmei patrónusa a Seprôdi János Nemzetközi Dalosszövetség. Elnöke, Nagy Ferenc, elmondta: szövetségük egyidôs a Zengjen hálaének! kórustalálkozóval. "Szent István országában 684 kórusnak – nyolc államban élô – dalosai küldik szeretetteljes üdvözletüket Szászrégenbe!"
Istent dicsôítô lelkületünk egy a létünkkel. Nem élhetünk Teremtônk nélkül, halálunk is értelmetlen, ha Ô nincs velünk. Hiszünk a feltámadásban, az örök életet hirdetjük, mert eljövend.
Hosszú az út az idvezülésig, de idnap, azaz idevesség napja, amelybôl ünnep szavunk lett, üdvösségileg is felkínálja a megtérônek Isten bocsánatát.
Ki-ki az ô Urát dallal, citerával köszönti, bibliásan szeretjük és imádjuk, egyszülött Fiával, akit Isten a világnak adott megváltásunkra. Szeretjük Jézus anyját, Szûz Máriát, a Magyarok Nagyasszonyát, akihez népünk jelentôs része naponta fohászkodik.
Nem mehettem el Csíksomlyóra.
Ott is ott voltam pedig. Lelkemben kórusok.
A pünkösd Szászrégenben is fölemelô volt.
Mind magyarok voltunk.
Egy emberöltô óta tanít a kerelôszentpáli általános iskolában. Ingázott akkor is, amikor csontig érô fagyban kellett órákon át várakozni a jéghideg vásárhelyi buszállomáson, hogy aztán a fûtetlen osztálytermekben fagyoskodjon tovább. Perzselô hôségben barnult arca bronzszínûre, s végtelennek tûnô sírós ôszi napokon vitte diákjait a kötelezô mezôgazdasági gyakorlatra. Gyakran dúdolva, arcán egy félmosollyal, zúgolódás nélkül tette a dolgát, tanította zenére, s ha kellett, más tantárgyakra is, de mindig a szépre tanítványait az eltelt 33 év során.
A rendszerváltást követôen elôtte is megnyíltak volna a városi iskolák, sôt, manapság még inkább, amikor egyre ritkább a képzett zenetanár. Böjthe Vilma zenetanárnô azonban maradt. A miértre könnyû helyen áll a válasz: – Megszoktam itt, a falusi gyerekek tisztelettudóbbak, mint társaik a városi iskolákban. Amit a saját gyermekeimtôl hallottam, azt én nem tudtam volna elviselni. Kezdetben sokan voltunk a pályán, nehéz lett volna elmozdulni. Késôbb úgy éreztem, hogy jó ide kijönni, olyan szép ez a falu, a fôutcáján sok a zöld, tavasszal a gesztenyefák gyertyái fénylenek. Ismerem a helybelieket, rám mosolyognak, s volt tanítványaim (akik már nagyon sokan vannak) találkozáskor kiveszik kezüket a zsebükbôl.
Enyeden végeztem a tanítóképzôt, s Harasztkerékre neveztek ki, de az ottani, akkori életet nem tudtam megszokni. Mivel nagyon szerettem a zenét, a Pedagógiai Fôiskolára felvételiztem, amit 1972-ben végeztem el. Egyéves gyereknevelési szabadság után 1973-ban helyeztek Szentpálra, ahova nyugdíjasként is visszajárok.
Visszatekintve a három évtizedre, be kell vallanom, hogy nem értem el nagy eredményeket, de szeretném hinni, hogy tanítványaim szépérzékét sikerült fejlesztenem. Kevés volt a kiugró tehetség közöttük, egy diákom ért el második díjat országos népdalversenyen. A roma gyerekek pedig 14-15 éves korban férjhez mentek. Zenetanár sem lett egy tanítványomból sem, tanítóképzôt viszont többen végeztek. A zenét azonban sikerült megszerettetnem velük, szívesen énekeltek.
Annyi minden történt velem az életem során, a férjem korai elvesztése, a gyerekeim miatt érzett aggódás és öröm – sok rossz és sok jó is. Igyekszem, hogy az utóbbira emlékezzem. Én mindig a jót akarom látni az emberekben. És most már a pillanatnak, a szépnek élni. Annyira feltöltôdöm egy hangverseny után. Ezt az élményt szeretném átadni a tanítványaimnak is. Csak azt sajnálom, hogy az összevont osztályokban a heti fél óra szinte semmire sem elég. Több zeneóra kellene, legalább kettô hetente, hisz az ész mellett a lelket is nevelni kell.
A múlt tanévben tanítottam a városban is, de ahhoz fiatalon kell hozzászokni. Most már ingázni is könnyebb, mint hajdanában. Nem érzem magam hatvanévesnek, s amíg szükség van rám, amíg hívnak, amíg engedi az egészségem, mindig jövök.
Ünnepelni készül a falu (egy része legalább is), megünnepelni, szétszéledt gyermekeit összegyûjtve, elsô okiratos említésének közel nyolc évszázados évfordulóját. Megkísérelnénk ebbôl az alkalomból a 30-40 emberöltônyi, sûrû homályba mélyedô tekintettel, a legutolsó történeti-régészeti eredményeket fölhasználva fölidézni Alba ecclesia (Fehér templom, Fehér egyház) születésének körülményeit.
A falu nyugati szomszédsága, a mai Segesvár területe a X. század második felében már a bizánci rítusú kereszténységet fölvett gyulák birtoka volt. (A gyula ebben az idôben még csak közméltóságot jelöl: legfôbb bíró v. hadvezér.)
A lassan dinasztiává terebélyesedô gyulák egyike, (Gyula)fehérvárról továbbterjeszkedve birtokba veszi a Segesvár–Szôlôk, a X-XII. században valószínûleg a Sarold nevet viselô, ma régészeti lelôhelyet. A település Sarolta, Sarolt hercegnô nevét viselte. Valamikor a 970-es években innen vette ôt nôül mint "nemzete legszebb asszonyát" Géza kende, nagyfejedelem és vitte Esztergomba, ahol 977 táján Vajknak, a késôbbi Szent István királyunknak adott életet. Az energikus Sarolt 990 után a hatalom gyakorlásából is részt vállal.
Sarold a régészet tanúsága szerint a XII. században hamvadt el, jurta alakú putriházai nyomán 0,30–0,50 méternyi szén- és hamuréteg maradt, és egyéb, a magyarságot jellemzô tárgyak maradványai: hullámkötegdíszes cserépbográcsdarabok, nyíl- és sarkantyúrészek stb. Feltárták a falu temetôjét is. A 140 kis mélységû, kelet-nyugati tájolású sír valószínûleg egy kis templom, temetôkápolna köré rendezôdött, amely a Nagybúnba vezetô út építésekor megsemmisült.
A sírleletek szegényesek, mindössze néhány S végû bronz hajkarika került elô, és kárpótlásul egy kettôs sírból (anya és gyermeke) egy 37 pénzt tartalmazó éremlelet, III. István (1162-1172) és III. Béla (1172-1196) korából. A csontvázak közül 52-t antropológiai vizsgálatoknak vetettek alá, s abból kiderült, hogy azok europoid jegyeket viselnek, átlagmagasságuk 167,4/156,9 cm.
A szász-vallon telepeseknek utat törô kézdiszékely lovas-íjász határôrök az 1068-as besenyô betörés hatására telepíttettek még keletebbre, a XI. század végén kialakítva/kibôvítve Segesvár és Fehéregyháza földvárait, pogány várait. (Utóbbi a falutól délre, egy 400 méteres magaslaton ma is látható, a segesvári a Vártemplom építésekor megsemmisült a székely altemplommal együtt. Utóbbiból alakították ki azt a 60 rekeszes kriptarendszert, amelybe a (szász) város elôkelôségei a XV. század óta temetkeztek.
A fehéregyházi földvár fennsíkján, az 1985 és 90 között folytatott ásatások három építmény nyomait azonosították: egy lakó/ôrtoronyét, egy kettôs tagolású (hajó+félkör apszisú szentély) kápolnát és egy azonosítatlan célú építményt az erôdítmény keleti végén, ahol egy felvonóhíd mûködhetett.
Az utóbbi altalajából került elô 4 ezüstpénz, szlavóniai érme, amelyeket II. András 1196 és 1205 között, Szlavónia hercegeként veretett.
A torony a XIV. században hamvadt el. A heves tûz cseréppé égette a vastag paticsréteget és üveggé a jellegzetesen szász mintázatú cserépedénydarabokat.
IV. Béla herceg zágrábi kancelláriája 1231-ben – tíz évvel a tatárjárás elôtt – bocsátja ki oklevelét, amelyben Alba ecclesia (Fehéregyháza), Sarpotoc (Sárpatak) és másik három, részben azonosítatlan helység urainak, Johannes Latinus vallon lovag Corradus és Dániel nevû fiainak adómentességet biztosít. Evvel a "név- jegykártyával" lép fel Fehéregyháza – környezetéhez viszonyítva korán – a történelem színpadára. Nevének elsô eleme, a "fehér", ebben az idôben férfi és nôi keresztnév, kiváló tulajdonságok jelzôje. A templom jelentésû "egyház" elsô tagja nem számnév, hanem a "szent" jelentésû "ig" mai alakja. Lásd "igfan"=szent rengeteg. Különben 1297-ben bukkan föl elôször a helység magyar vulgo neve, a "Feyreghaz".
A helységnek nevet adó templom az 1440 körül épült mai református templom helyén állhatott, egy, már a gótok óta használt temetô központjában.
A vallom telepesek föllépése ellenére a székely határôrök – rendfenntartókként – még körülbelül 1270-ig vidékünkön maradnak. Ekkor kezdôdnek az évszázadokon át tartó, változó intenzitású székely–szász ellentétek, melynek lényegét eleink így fogalmazták meg: a szászoknak igen sok elôjoguk van, váraikba húzódva nem ontják vérüket a Fejedelemség védelmében, "ti csak vargák, szabók, szûcsök vagytok, nem harcosok, a hon védelmezôi!"
Albert Huet nagyszebeni királybíró erre így vágott vissza: "Inkább vagyunk szabók és szûcsök, mint tolvajok és gyilkosok!" (1591-es országgyûlés.)
Mindkét állításban volt valamennyi igazság.
A keserû vitát az idô soha el nem képzelt módon oldotta fel.
Emlékezve – ünnepelhetünk hát!
Május végén a Bernády György Alapítvány szervezésében és székhelyén kétnapos szemináriumot tartottak Autonómia, merre? címszó alatt. A rendezvényen politikusok, politikai elemzôk, a civil társadalom képviselôi, illetve a Romániában élô nemzeti kisebbségek képviselôi fejtették ki véleményüket az autonómiáról és általában a román demokrácia állapotáról, mindezt az RMDSZ által kezdeményezett és heves parlamenti vitát kiváltott kisebbségi törvény kapcsán. A rendezvényen jelen levô személyiségek közül kérdeztünk meg egypárat, milyen esélyt ad az autonómiának itt és most?
Gabriel Andreescu politológus: – Attól függ, hogy milyen autonómiára utal. A kisebbségek bizonyos fajta autonómiája máris megnyilvánul abban, ahogy saját érdekeiket kinyilváníthatják. Jelenleg két konkrét témáról beszélhetünk. Az egyik a kulturális autonómia, ahogy megjelenik a kisebbségi törvényben, a másik a területi autonómia kérdése, amelyet a Magyar Polgári Szövetség követel. Világos, hogy a kulturális autonómiának – amelyrôl most folyik a parlamenti vita – van nagyobb esélye. Ezt végül elfogadja a törvényhozás. Ami a területi autonómiát illeti, nem aktuális politikai téma, és nem látom úgy, hogy az MPSZ által javasolt tervezetet elfogadnák. Viszont a régiósítás pillanatában gyakorlattá válik. A régiósítás maga egyfajta autonómiát jelent, illetve a régiók autonómiája egyfajta területi autonómiát jelent. És mivel a magyarság néhány megyében összpontosul, gyakorlatilag a magyar kisebbségnek területi autonómiát biztosítana. Romániának elôbb-utóbb létre kell hoznia a régiókat, 2011-ig körvonalazódnia kellene a régiós határvonalaknak. Akkor pedig nagyon fontos lesz, hogy a magyar kisebbség egységes legyen egy olyan régióban, amelyben többségben van. Ha a magyar közösség képes lesz túllépni a belsô torzsalkodáson és tárgyalóképessé válik, úgy gondolom, hogy az etnikai alapú régiósításnak sikere lesz.
Borbély László miniszter: – Autonómiáról Romániában akkor lehet érdemben beszélni, amikor kialakul egy autonóm gondolkodásmód. Addig amíg egy centralizált államban gondolkodik nagyon sok politikus, addig, amíg, mint egy játékszert, a minisztériumok minél többet akarnak maguknál tartani, sokkal nehezebb megmagyarázni az embereknek akár a kulturális, akár a területi autonómiát. Illetve azt, hogy erre szükségük van a különbözô közösségeknek, hogy ez a demokrácia része. Ha demokráciadeficitben szenved Románia, akkor autonómiadeficitben is szenved. Éppen ezért megint egy próbakô az, hogy egy kicsit másként gondolkodjunk. Oda jutottunk, hogy bizonyos decentralizáció beindult. Itt és most azt kell világossá tenni, hogy itt és most kulturális autonómia nélkül és kisebbségi törvény nélkül Románia és a román politika nem akar teljes demokráciát. Fontos, hogy ez a probléma is megjelent az ország-jelentésben. A kisebbségi törvény a román politika próbaköve, hogy tud-e egy kicsit elôrelépni, nem dôl be azoknak az érdekcsoportoknak vagy annak a mentalitásnak, amely szerint minden rossz forrása a külföld vagy a magyarok. A decentralizációt és a kisebbségi autonómiát együtt kell elérni.
Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke: – Ha Románia európai állam akar lenni, akkor nem lehetnek más kritériumai a kisebbségvédelemben, mint amilyenek a nyugat-európai országokban vannak. Azt hiszem, ha Románia valóban európai országgá akar válni, nem lesz elég, ha több ezer oldalas törvényeket fogadunk el, hanem mûködô demokráciává kell váljon. Akkor nem kerülhetjük meg, hogy olyan szabályzókat fogadjunk el, amelyeket a nyugat-európai országok rögtön a második világháború után elfogadtak, a tömbben élô, történelmi, nagyszámú kisebbségek védelmére. Ez történt Dél- Tirolban, Katalóniában, Aland-szigeten, a belgiumi vallonok és németek esetében, és még sorolhatnám. Világos, hogy Romániában végbe kell mennie a decentralizációnak, regionalizálásnak és ezzel párhuzamosan kell haladjon a kisebbségek autonómiája. Sokan azt mondják, hogy az európai uniós integráció nem kompatibilis a kisebbségek autonómiájával. Ez nem igaz, a nyugat-európai államokban a kisebbségeknek területi autonómiát adtak, épp a védelmükben. Ahogy a nyugat-európai államokban, Olaszországban, Spanyolországban, Belgiumban, Finnországban, Nagy-Britanniában elmélyült az integrálódás, beilleszkedtek az Európai Unióba, ugyanolyan mértékben nôtt a kisebbségek autonómiája. Nálunk viszont az összes kisebbséget ugyanabba az egyetlen standardba akarják beilleszteni, pedig a kisebbségek teljesen különbözôek: van egy nagy magyar kisebbség, amely önmagában véve autonóm, ott van a roma kisebbség, amelynek szociális és emancipációs problémái vannak, és ott van a többi 17 kisebbség, amelyeknek másak a szükségleteik. Ilyen körülmények között világos, hogy az elkövetkezô idôszakban el kell vetnünk azt a sablont, miszerint minden kisebbség egyenlô, és a különbözô kisebbségek számára különbözô standardokat kell felállítanunk, ahogy Nyugat-Európában is történt.
Markó Attila államtitkár: – Vágjuk ketté a kérdést. Itt van esélye azért, mert egy ilyen sokszínû országban véleményem szerint elôbb-utóbb nem lesz más kiút. Nem hiszem, hogy Romániában bárki felelôsen azt állíthatja, hogy az autonómia nem lenne megoldás számos kérdésre. Ezért ebben a térségben a megvalósítás esélyeinek lehetôsége százszázalékos. A most kérdésre a válasz nehezebb, hiszen az elôadások és a viták során is nyilvánvalóvá vált, ami eddig is nyilvánvaló volt számunkra, hogy mindaddig, amíg a közgondolkodásban az autonómia negatív kicsengésû kifejezés, nehéz még beszélni is róla. Mindaddig, amíg a decentralizáció, a szubszidiaritás, az önkormányzás papírformában létezik ugyan, de a tényleges mûködését az önkormányzataink még mindig nem látják át teljes mértékben, addig az autonómia kérdésében sem lehet végsô áttörés. Bízom benne, hogy az uniós csatlakozás után, amikor az önkormányzatok kénytelenek lesznek önállóan, mindenféle kormányintervenció nélkül pénzeket pályázni az Európai Uniótól, akkor az autonómia érzete jelentôsebb lesz. Ez nem jelenti azt, hogy a kisebbségi törvénnyel meg kell várjuk az uniós csatlakozást. Ám ami a közösségi autonómiákat illeti, bízom abban, hogy az Európai Unió gyakorlata fogja rákényszeríteni Románia lakosságát arra, hogy az autonómia nélkül nem lehet gyakorlatilag hatékonyan mûködni, nem lehet állandóan a központtól várni valamit, hanem önállóan kell gondolkodni és gazdálkodni. Tehát a mostra a válaszom eléggé labilis, a mostani esélyt nem tudnám valószínûsíteni, nem tudnám pontosan meghatározni, viszont az esélye százszázalékos.
Varga Attila képviselô: – Ha az a kérdés, hogy itt és most, akkor nagyon megfontolandó a válasz. Ez idôben alakul ki. Én azt hiszem, hogy mindenképpen itt, s ha nem is most, de perspektívában azért van és kell legyen esélye, mert az autonómia a jogállamiság szerves része. Elôbb-utóbb a román politika is felül kell vizsgálja a nemzetállami koncepciót, amely teljesen elavult és erre nem lehet építeni többség–kisebbség viszonyt. Ha a jogállamiság felôl közelítjük meg a problémát, akkor az autonómia technikai kérdés, egy államszervezési kérdés, nem elvi, amely úgy tevôdhet fel, hogy igen vagy nem. Hanem – fôként, ha az érintettek igénylik –, akkor sok párbeszéddel, sok együttmûködéssel és dialógussal meg lehet teremteni ennek az alapjait. Azt hiszem, hogy idôben kialakítható, mert hozzátartozik a korszerû európai léthez az, hogy a közösségek maguk dönthessenek. És lényegében, leegyszerûsítve, errôl szól az autonómia is. Én optimista vagyok. Az idôpontját természetesen nem tudom megjósolni, még azt sem, hogy ezt a törvényt milyen formában fogadják el, de remélem, azért hatott az EU-országjelentés, amelyben van konkrét utalás erre a törvényre. Ráadásul erre ráerôsített a bôvítési biztos, aki másnap személyesen járt Bukarestben és kifejezetten említette a törvény elfogadásának szükségességét, benne nyilván a kulturális autonómiát is. Azt hiszem, ez a járható út, és idô kérdése – ami persze nem elhanyagolható –, hogy úgy, ahogy Európa más országaiban, ahol a mûködô modellek évek, évtizedek alatt alakultak ki, itt is kialakul. Úgy látszik, mi sem tudjuk megspórolni ezt az idôt.
a tanítványok egy akarattal együtt voltak. Egyszer nagy szélzúgást hallottak és kettôs tüzes nyelveket láttak. És megteltek Szentlélekkel, minek következtében kezdtek szólani. Eddig félénkek, szótlanok voltak, most egyszeribe megváltoztak, megbátrodtak. Kimentek Jeruzsálem piacára és elkezdték hirdetni Isten nagyságos dolgait. Voltak, akik örömest vették ezeket a beszédeket s megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevére. Hozzájuk csatlakozott ezen a napon háromezer lélek, akiken aztán meg is látszott a változás. Szívük-lelkük egy volt, szûkölködô nem volt közöttük, mert segítették egymást. Az Írás tanúsága szerint naponta szaporodott hívôkkel a jeruzsálemi gyülekezet.
A kívülállók elcsodálkoztak s így szóltak: mennyire szeretik ezek egymást!
Hozzánk is eljött a pünkösd napja. Falvakban és városokban zúgnak a harangok, úrvacsorával élnek a hívek, három napon át prédikálnak a lelkipásztorok, ünnepelnek az emberek … s aztán ennyi. A hétköznapokban nem látszik az ünneplôkön semmi változás. A szívek-lelkek nem egyfelé tartanak, megvan a széthúzás, az önzés, mindenki csak magával törôdik. Sok a szûkölködô, a szegény, az elhagyott, a megkeseredett élet. Sok a békétlen család és munkatárs.
Úgy tûnik, nem érintette meg a lélek a mai embereket. Vagy ha igen, csak rövid idôre.
Pedig nemcsak a papok prédikálnak. Isten maga is prédikál az embereknek. A szárazság, a sok esô, folyók áradása, a sok betegség, állatok pusztulása, a földnek rengése, hegyek megcsúszása, a szokatlan idôjárás mind egy-egy prédikációja Istennek, mely által figyelmeztet, hogy nem jó úton haladunk, bizony nem jól élünk mi.
Jó lenne, ha meghallanánk ezeket a prédikációkat. Jó lenne, nagyon kellene egy igazi pünkösd, egy igazi lélekáradás. Nagyon kellene egy szív-egy lélek, közös akarat, s a mindeneket betöltô szeretet.
Akkor lenne igazi pünkösdünk, ha megismétlôdne a ninivebeliek esete. Engednénk, hogy megérintsen a lélek, minden gonoszságot kiûznénk magunk közül, hogy szebb s jobb legyen az élet a jelenben és a jövendôben.
Oh, jöjj el hozzánk áldott Szentlélek, jöjj el hozzánk igazi pünkösd, hogy minden napunk az Úré legyen, s ezáltal egymás javára éljünk!
id. Balogh Károly ny. lp.
Ritkán teszem, mert csak különleges hatások késztetnek véleménynyilvánításra. Kiállítás nyílt a Bolyai téri unitárius templom tanácstermében. Telt házzal méltatták Marton Erzsébet sokadik virágkompozíció-kiállítását. Egy teremnyi résztvevô azonban kevés, mert mindanyiunknak szüksége van egy kis lelki felfrissülésre, a természet nyújtotta csodák és az alkotókészség elbûvölô megnyilvánulásának megtekintésére.
Kérem, engedjék meg, hogy a kiállítását a barátság virágának nevezzem, hiszen e mûvészeti ág gyakorlása és felkarolása egy angol nôszövetség tagjainak marosvásárhelyi látogatásával és a közös tapasztalatcsere alkalmával kezdôdött. Az angol nôk mutatták be, egyéb különleges és hasznos tevékenység között, a préselt és szárított virágok nyújtotta mûvészi lehetôségeket.
Csodálatos a természet, a teremtô alkotása. Minden virág apró részleteiben csésze, csészelevelek, párta vagy sziromlevelek, porzók és bibék egy különleges rendszer és kötött szabályok csodálatos alakulásának az összessége. A szabály, amit a mûvésznô alkalmazott, az egyéni képzelôtehetség különleges megjelenítése.
Ki merem mondani, hogy a mûvészetet nem lehet tanítani. Az angliai nôk szárított virágdíszítô bemutatója csak egy szikra volt, ami kiváltotta néhány résztvevô próbálkozását. Matyóba – így szólítják barátai és közeli ismerôsei a mûvésznôt –, a teremtô oltotta bele a csodálatos tehetséget, a virágokban rejlô lehetôségek alkalmazását. A préseléssel különleges formákat alakít ki, mely által megelevenedik a táj, a képzelt gondolat.
Köszönjük a sok, szemet gyönyörködtetô, elmét élénkítô, fantáziadús kiállítást. Mindenkinek ajánlom a kiállítás megtekintését naponta 9-13 óra között.
Konrád Árpád nyugalmazott erdômérnök
Korfut Görögország kapujának is nevezhetik azok, akik Európából utaznak oda. A szigetrôl Homérosz is beszél az Odüsszeiában. Mi is erre a szigetre kirándultunk. Budapestrôl repülôvel indultunk, s alig két óra repülés után már le is szállt a gép. A repülôtéren busszal vártak, majd innen a szállodába vittek, a Mesonghi Beach- hez. A tenger alig 1 méterre volt a szállodától. Naponta kétszeri étkezést biztosítottak, reggel és este, de legalább 30-féle ételbôl válogathattunk mindennap. Az ivóvíz ihatatlan (meszes), de a vendéglôben mindig volt palackozott víz. Azt nem engedték meg, hogy máshol vásároljuk meg a vizet és a vendéglôben fogyasszuk el.
Több kiránduláson vettünk részt. Elôször megnéztük a tenger melletti régi várat, majd hajókiránduláson vettünk részt a tiszta, kék vizû tengeren. Fürdôzés után felszolgálták a friss flekkent, bort, sört és kávét. Vacsorára visszaértünk a szállodába.
A kirándulás harmadik napján meglátogattuk az Achelleion palotát, Erzsébet királyné (Sziszi) idejében építettek. A palota egy részében ma kaszinó mûködik. Következô napon Paliokasztrisa szigetére látogattunk. Amit láttunk, még szebbnek tûnt, mint amivel eddig Görögországban találkoztunk.
Ugyanaznap hazafele meglátogattuk azt a gyárat, ahol a híres és finom ánizspálinkát, az uzót, gyártják.
Ami igazán megragadott, az a sziget építészete, a szûk utcácskák, a bazárok voltak. Itt rengeteg csecsebecsét, ajándékot lehetett vásárolni.
Hamar eltelt a hét nap, szép volt, felejthetetlen. Az utazni vágyóknak ajánlom Korfut, hiszen történelmi nevezetességeivel, a sziget csodálatos világával, a tiszta tengervízzel, a kényelmet nyújtó szállodáival igazi kikapcsolódást nyújt. Elfogadható áron. Olyan látvány, amely egy életre szól.
Dr. Gál Lajos, Marosvásárhely
Az unokám örömmel újságolta, hogy az Elektromaros líceumban ifjúsági lapot adnak ki MI címmel. Ebben a lapban ô is közölt, ami külön örömre ad okot. Unokám kérése az volt, hogy lássam el jó ötletekkel, amelyekbôl írások, cikkek születhetnek. Eszembe jutott, hogy amikor harmadik osztályos volt, végigjártuk Marosvásárhelyt és lefotóztuk a város szobrait. A fényképeket albumba tettük. Ajánlottam, vegye elô, nézze át és írjon egy cikket a szobrokról, hiszen errôl szívesen olvasnának a fiatalok. Javasoltam neki, hogy még mielôtt megírná a cikket, még egyszer menjen el minden szoborhoz, már csak az inspiráció kedvéért is. Nem beszélve arról, hogy azóta még állítottak szobrokat Marosvásárhelyen.
Útja az Al. Papiu Ilarian Nemzeti Kollégiumhoz is elvezetett. Megnézte a szobrot, aztán az iskola melletti utcán haladt. Ekkor vette észre, hogy az iskola elôtt álló szobron egy, az utcanévtáblán más évszámok jelennek meg. A szobor talapzatán bronzba öntött plaketten az áll, hogy Al. Papiu Ilarian 1827-1877 között élt, míg az utcanévtáblán a születési és elhalálozási évszám más: 1828-1878. Melyik az igaz? Tettük fel a kérdést. Úgy érzem, nem nekem kell ezt kinyomozni, hanem azoknak, akik felelôsek érte. Célom csak az, hogy felhívjam rá a figyelmet.
Incze Péter, Marosvásárhely
Szászrégen fôterén szép, rendezett park van. Dicsérettel mondom, sok virágot ültettek, a zöldsövény rendezett. A fás környezeten nagyon kellemes áthaladni, megpihenni a padokon. A játszótér rendezett, van itt hinta, csúszda és mászkáló. A padokat kijavították, lefestették. Elnézem, hogy a szép napsütéses napokon milyen sok gyerek játszik itt, persze, felnôttek felügyelete mellett.
A park jól fog nekünk, nyugdíjasoknak is, akik megpihenhetünk, elbeszélgethetünk rég nem látott ismerôseinkkel. Mindenki szereti a szépet, a tiszta környezetet. Valamikor a hetvenes években a parkban építettek egy szökôkutat, ami mûködött is, s a levegô még jobb volt a parkban, fôleg meleg, nyári napokon.
Ezt a szökôkutat a fôvárosi mûépítészeti egyetemen tervezte ifj. Peres András, Szászrégen szülötte, aki díjmentesen adományozta a városnak.
Héjas István kômûvesmester csoportja építette meg, ô mindennap meglátogatja az építményt. Mondja, kár, hogy ma már nem mûködtetik a szökôkutat. Annak idején úgy építették meg, hogy önmûködôen körforgásban volt a víz, ezért kevés fogyott belôle.
Jó lenne, ha napjainkban is mûködne, csak meg kellene javítani az elromlott szerkezetet. Jó lenne karban tartani, a mocskot kitakarítani a medencébôl és a medrét megjavítani, lebetonozni. Egy ennyit még megkíván a park és környezete. Annál is inkább, mivel a várost egyre több turista látogatja. A park városunk fénypontja, vigyázzunk rá és tegyünk meg mindent azért, hogy még szebb legyen.
Jenei Árpád, Szászrégen
Csak örülni lehet annak a pályázatnak, amely a tehetséges, de nehéz körülmények között élô tanulók továbbtanulását támogatja. (Nyilas Misi Tehetséggondozó Egyesület).
Ugyanakkor sokunkban megfogalmazódik a kérdés, mi történik azokkal a falusi gyermekekkel, akik nem rendelkeznek rendkívüli, átlagon felüli tehetséggel, Ezekrôl mondjon le a nemzet, ezek nem érdemlik meg a figyelmet, ôket senki se támogassa?!
Mintha Szabó Dezsô mondta volna, hogy minden magyar felel minden magyarért. Akkor tehát miért van az, hogy csak a tehetséges gyermekek iránt érzünk felelôsséget? A többi nyugodtan elkallódhat?
Ideje lenne, hogy végre valaki szociális felmérést végezzen, legalább számba venni minden egyes gyermeket, fiatalt, akiknek talán most dôl el a sorsuk, az iskola végeztével. Milyen alappal, milyen felkészültséggel lépnek tovább azok a falusi gyermekek, akik talán a jövô nemzedéket fogják alkotni. Sajnos, az értelmiségi pályára alkalmasak nagyon kevesen vannak az egészhez képest. Kár elhanyagolni a többséget, akikbôl talán jó munkaerô válna, ha valaki foglalkozna velük. Ki a felelôs azért, hogy nagyon sok gyermek még az alapvetô ismeretekkel sem rendelkezik?
Nagy Ilona, Marosvásárhely
A rovatban közölt levelek tartalmáért, a tényállítások hitelességéért a szerzôk felelôsek. Elektronikus postán is fogadjuk leveleiket. Címünk: nepujsag@e- nepujsag.ro
Diana hercegnô nem volt terhes szeretôjétôl, Dodi Fayedtôl, és nem is volt a jegyese – vasárnapi londoni értesülések szerint ez áll majd abban a vizsgálati jelentésben, amely most készül a néhai walesi hercegnô csaknem kilenc évvel ezelôtti halálának körülményeirôl.
Diana, Károly brit trónörökös akkor már elvált felesége 1997. augusztus 31-én, Párizsban vesztette életét, amikor az ôt szállító Mercedes gépkocsi igen nagy sebességgel egy közúti aluljáró pillérének csapódott. A szerencsétlenségben meghalt Diana akkori barátja, Dodi Fayed, Mohamed Fayednek, a londoni Harrods luxusáruház és a párizsi Ritz Szálló brit-egyiptomi tulajdonosának fia is.
Az idôsebbik Fayed a tragédia óta váltig állítja, hogy fiát és Dianát a brit titkosszolgálat tette el láb alól. Nemrég kijelentette azt is: Dodi és Diana a baleset elôtt egyaránt közölte vele, hogy a hercegnô terhes, és össze akarnak házasodni.
A News of the World, a legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap forrásai szerint azonban a Scotland Yard volt fôparancsnoka, Lord Stevens által vezetett hivatalos brit vizsgálat új igazságügyi orvostani eljárások bevetésével kétséget kizáróan bebizonyította, hogy a hercegnô terhességérôl szóló, rendre felbukkanó hírek megalapozatlanok.
Mohamed Fayed, a Diana halála óta keringô összeesküvés-elméletek fô szítója szerint az általa vélelmezett merénylet célja annak megakadályozása lett volna, hogy egy hithû muszlimtól – vagyis az ô fiától, Dodi Fayedtôl – származó gyermek kerüljön rokonságba Diana és Károly két fiával, Vilmos és Harry hercegekkel, akik apjuk után a második, illetve a harmadik helyen állnak a brit trónutódlási sorban.
A News of the World forrásai szerint a készülô Stevens-jelentés az összeesküvés-elmélet egészét is cáfolni fogja, kimondva: a balesetet a francia sofôr, Henri Paul ittassága és gyorshajtása okozta, és a brit belsô és külsô elhárítás (MI5; MI6) aktáiban sincs semmilyen bizonyíték titkosszolgálati felelôsségre.
A párizsi Alma-híd aluljárójában történt tragédia hat évig tartó francia hivatalos vizsgálata szintén azzal a megállapítással zárult két éve, hogy baleset történt, amelyet az ittas, és ugyanakkor erôs depresszióellenes szerek hatása alatt is álló Henri Paul – a párizsi Ritz helyettes biztonsági fônöke, vagyis az idôs Fayed alkalmazottja – okozott gyorshajtásával.
A vasárnapi brit lapnak nyilatkozó magas rangú források szerint a brit vizsgálók kiderítették azt is, hogy az a párizsi ékszerész, akitôl Mohamed Fayed szerint a tragédia elôtti reggelen Dodi jegygyûrût vásárolt Dianának, semmi ilyesmit nem adott el aznap az ifjabb Fayednek, vagyis "nem volt gyûrû, és nincs bizonyíték semmiféle eljegyzésre".
A francia hivatalos vizsgálat lezárulta után, két éve kezdôdött a brit vizsgálat, amelyet a volt Scotland Yard-fônök vezet. Lord Stevens mindazonáltal tett egy- két olyan sejtelmesnek ható megjegyzést, amelyek az összeesküvés-elméletek hívei szerint az ô érveiket látszanak alátámasztani. Januárban, a BBC-nek nyilatkozva például azt mondta: a vizsgálat "sokkal összetettebb, mint bárki gondolta volna", és bizonyos felvetéseket, amelyeket Mohamed Fayed hangoztat, "helyes volt felvetni".
Kertész Róbert
A virágdivat alkalmazkodik a retro lakberendezési trendhez: a mûanyagok és a hatvanas-hetvenes évek növényei ismét divatba jönnek – mondta el az MTI munkatársának a Holland Virágiroda virágkötôje.
A régi mûanyag lámpák, székek, hétköznapi napraforgócsokrok, egyszerû rusztikus kavicsból készült kaspó