Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 51 RNCB 3600000002490018 – euró; RO 24 RNCB 3600000002490019 – dollár bankszámlaszámra. E-mail címünk nepujsag@e- nepujsag.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: nepujsag@e-nepujsag.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

A hirdetések egységes tarifája 150 Ft/szó, 200 Ft/cm², mely magába foglalja a romániai áfát is.

Aktuális

Igazi nyár, aszfaltolvasztó, emberpróbáló kánikula, amelyben felüdülést, kikapcsolódást a medencék, tavak, folyók hûs vize jelent. A fürdôzésre alkalmatlanná vált Maros miatt megyeközpontunk megfogyatkozott strandjai közül a Víkendtelepnek kell állnia a strandolók hadát. Különösen most, amikor a Félsziget fesztivál fiatalok ezreit csalogatta Marosvásárhelyre, s a Víkend fulladozik a nagy tömeg miatt. Egyesek szerint a medencék vize sem bírja ezt a terhelést, s gyakran hangzik el a panasz, miszerint különféle bôrbetegségek, fertôzések okozója lenne.

Ezt mind a közegészségügyiek, mind a telep adminisztrációja cáfolja. A medencék vizét állandó jelleggel tisztítják, s a telep saját vízüzeme 24 órából 24-et teljes gôzzel mûködik. A biológiai, biokémiai mutatók az elôírt értékek között vannak, s az egy literre számított 0,4- 0,5 százalékos klórmennyiség elpusztítja a fertôzô mikroorganizmusokat. A napi többszöri saját ellenôrzés mellett a közegészségügyi hatóság is rendszeresen teszi a dolgát, s a fôfelügyelô megerôsíti, hogy minden rendben. A víz pH- értéke, klórtartalma biztosíték arra, hogy ne forduljanak elô fertôzések. Néha a kismedencékben megemelkedik ugyan az ammónium-tartalom, de azok vizét mindennap friss ivóvízzel cserélik. Ennek ellenére tagadhatatlan, hogy a víz zavarossága a megengedett értékek fölött van, de ekkora túlterhelés mellett az illetékesek szerint nem történhet másként. A Víkend- adminisztráción azt is elismerik, hogy az elmúlt napokban valóban volt egy rövid idôszak, amikor a fürdôzôk haja kissé elszínezôdött, amit nem vegyszer-túladagolás, hanem egy föld alatti csô eldugulása miatt a vízbe került rézgálic okozott, s ezt az ellenôrzések is igazolták.

A bôrgyógyász szakorvos a lehetséges fertôzésekkel kapcsolatosan azt állítja, hogy a megnövekedett nyári pacientúra alapján sem lehet kijelenteni, hogy valaki a víkendtelepi medencében fertôzôdött volna meg. A kánikulában könnyen romló élelmiszerek, a napsütés, a napozás, a fû, egyes növények az arra érzékenyeket amúgy is hajlamosítják a különbözô bôrallergiák megjelenésére. Másrészt köztudott, hogy gond van a higiénével. Bár több helyen is ki van írva, hogy a zuhanyozás fürdôzés elôtt és után is kötelezô, ezt a szabályt sokan nem tartják be. Az úszósapkák viselete is kiment divatból, ezért nem ritka, hogy hosszú hajszálak tekerednek a fürdôzôkre. Az pedig elemi szabály lenne, hogy annak, aki bôrbetegségben szenved, nincs mit keresnie a medencében, de a jelek szerint egyesek "tesznek rá". Persze az is lehet, hogy nem is tudják, vagy nem is akarják tudni, hogy betegség és nem múló alkalmi kiütés tarkítja a bôrüket. A szülôk felelôsek azért, ha a gyermekeket a lábmosóban hagyják fürödni, amelyet köztudottan nagyobb mennyiségû klórral fertôtlenítenek. Tagadhatatlan, hogy a kora esti órákban néha egész családok (akik láthatóan nem fürdôszobás lakásból jöttek) használják napi tisztálkodásra a medencék vizét. Az illetékesek erôfeszítései mellett ahhoz, hogy kristálytiszta, átlátszó vízben fürödhessünk, az egyéni higiénének, a közhigiénés állapotoknak is változniuk kellene. Addig is marad a klór s az óvatosság. Aki érzékeny, ne menjen bele.

Robinson eljutott a Félszigetre. A vásárhelyi Robinson – Boros Tety karikaturista – mindenképpen. És valószínûleg nem bánta meg. Ahogy az a több tízezer táborlakó és látogató sem, aki eljött az ötnapos vásárhelyi megabulira. Amelynek már második napján (igaz, szubjektív felmérés szerint) legalább annyian voltak, mint a tavaly összesen. Akár a heringek – tartja a szólás – de ezúttal nem dobozba zárva, némán és üveges szemekkel, hanem bulihangulatban, táncolva, énekelve, beszélgetve, feredôzve és hasonlók (az üveges szemek viszont nem egy esetben jelentkeztek különbözô táborlakókon). Minden eddigi Félsziget legnagyobbja az idei, akár a lélekszámot, akár a hangulatot tekintjük: referencia. A fesztiválminôség referenciája. Aki megfáradt, megpihenhetett a rengeteg alternatív rendezvény, elôadás egyikén, vitázhatott (és vitázhat vasárnapig) az Európai Unióról, nevethetett a Szomszédnéni Produkciós Iroda agyalmányain, csemegézhetett a karikatúrákon, strandolhatott a Víkenden, vagy mûvészi hajlamai kényszerének engedve alkothatott a Mûvészsátorban. Ha mindezek egyike sem elégítette ki igényeit, akkor maradt a bábszínház, a mozi, a négykerekû terepmotorozás, íjászat, evezés, foci, csocsó, Jákob-lajtorja és természetesen a Buli. Nagybetûvel, mert nagybetûs az idei félszigeti hangulat. Bármerre nézzünk, tömeget látunk. És ez a tömeg nem nyomasztó, hanem felszabadult, barátságos, mosolygó generációk sokasága, akik kiszabadultak a hétköznapi szürkeségbôl. Sorra tûnnek fel a furábbnál furább és poénosabb figurák, a színes arcok és színes hajköltemények parádéja a Maros-part, ahol egy húszcentis, égnek álló punk-hajzat cseppet sem számít feltûnônek. Sombrerók és cowboy-kalapok, berettek és félbe vágott focilabdák díszelegnek a délelôtt sétálóutcának, esténként arénának is beillô szigetvárosi fôutcán, ahol majd' mindenki megtalálja azt, amire vágyott: tinilányok a szerelmet, rockerek a pogót, táncos lábúak az elektronikus zene Maros- parti fellegvárát, idôsebbek a felszabadultság érzését és régi idôk vérbeli zenéjét, motorosok az ország sarkaiból is összegyûlt testvéreket. Csütörtök délre minden hetijegy elkelt, újakat kellett nyomatni a folyton érkezôknek, a jegysátraknál közremûködôknek nem volt szabad percük.

Ami pedig a koncerteket illeti: a hangosítással ezúttal nem volt gond, a Maros színpad is teljes méretû és technikájú helyszínné avanzsált – itt volt az Edda, nagyot zúzott a Cargo, óriási bulit nyomott a Pokolgép, még nagyobbat a Bikini. Utóbbi esetében nem csak a színpad elôtti küzdôtér, de az utca is táncolt, mint a veszedelem. Egyszerre lendült több ezer kéz az égnek. Mégis a Tankcsapda volt az eddigi legnagyobb koncert lelke: a focipálya egésze ugrált a debreceniek erômetáljára.

A Félsziget folytatódik: vasárnapig tart a fesztivál, vasárnapig lesz színes, vidám, forgó kavalkád a városvége. Utána egy évig csak a lelkekben él tovább, mígnem újra felhúzzák a sátrakat, feldübörög a zene, és minden sínpár, minden országút célja lesz a Maros-part. És ha azok is eljönnek, akik interneten követik idén a Félszigetet, akkor egy nem csak közép-európai szinten nemzetközi és jelentôs fesztivált tudhat majd magáénak Marosvásárhely. De addig van még idô: érezzük jól magunkat (és egymást) vasárnapig!

Európa sátor: 12.00-15.00: Verseny – Vidám Európa-bajnokság. 15.00-17.00 – Díjazás: A Félsziget múzeum alkotóinak kiértékelése, díjazása.

Kormányzati sátor: 15.00-17.00 – sportvetélkedôk politikusok, közéleti személyiségek részvételével.

Félsziget mozi: 12.00 – Asterix és a vikingek (r. Stefan Fjeldmark, Jesper Moller, 2006) 14.00 – Best of TiFF 2006: Tizenhárom (13 Tzameti, r. Géla Babluani, 2005) 16.00 – Öt akadály (r. Jorgen Leth, Lars von Trier, 2003), 18.00 – Da Vinci-kód (r. Ron Howard, 2006).

Táncaréna: 15.00 – Városlakók imperativusa. Hip-hop, Break-dance – MSB, Marosvásárhely. Hip-hop, break-dance, electric boogie – B. Element, Szatmárnémeti.

Képvadászat: digitális fotóverseny négy kategóriában – Portrék, Szür- Reál, Testek a tömegben, Kontrasztok a Félszigeten. A fotókat naponta 13 és 18 óra között regisztrálják és letöltik az eXit klubbeli programpontnál. A fesztivál minden napján a zsûri kiválasztja a nap fotóját. Díjak naponta. A négy kategória nyerteseinek visszafizetik a jegy árát. A legjobb fotókat esténként, a koncertek közti szünetben kivetítik. Partner: Sapientia-EMTE.

Bábszínház: 13 óra – Miért késik Godot… – duett. Marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem. Elôadják: Korpos András és Kovács Botond.

Félsziget Humorfeszt (Powered by The Szomszédnéni Produkciós Iroda):

Humorfeszt villa – 13.00: Pantomimiskola kezdôknek és haladóknak. 13.30: Humor: Szív küldi májnak. 14.00: Politikai pornó – Bíró Zsombor – a 3. Erdélyi Humorfesztivál harmadik helyezettjének önálló estje. 15.00: The Dolby Surround System Comedy Group (UK) – Kraig Andrew és Micheal Ulm – a két nagy- britanniai születésû, alternatív szemléletet képviselô humorista darabja. Elôadásuk címe: Socks and the City. 15.45: Paradicsom Wars: 50 kiló puha paradicsom arra vár, hogy valakinek a képébe dobd. Interaktív harc.

Sport- és szabadidô-rendezvények a Félszigeten:

11.00-13.00: Falmászás 13.00-17.00: Kötélhúzás, 10.00-12.00: Aquathlon, 12.00-17.00: Strandfoci, 15.00-16.00: Dekázás.

Víkend színpad – 17.30-18.30: Buricul Pamântului, 19.00-20.00: Luna amara, 20.30-22.00: Depresszió, 22.30-0.00: The Toy Dolls, 00.30-02.00: Vita de vie.

Maros színpad – 14.30-15.00: Dance Trauma, 15.30- 16.00: Abis, 16.30-17.00: Seven, 17.30-18.30: One, 19.00-20.00: Autostop MS, 20.30-22.00: Beatrice, 22.30-23.45: Voltaj, 00.00-01.00: Animal Cannibals, 01.30-03.00: Ganxsta Zolee és a kartell.

Arigato aréna – 20.00-21.30: Tündérground, 21.30-23.00: DJ Seb, 23.00-00.30: Suie Paparude 00.30- 02.30: Trouble Soup! (Santos and Madox), 02.30-04.00: Klaus Heavyweight Hill, 04.00-05.30: Psure, 05.30-08.00: Ludmilla.

Mint ismeretes, a marosvásárhelyi börtön Unirea szakszervezetének képviselôje, a Börtönök Országos Adminisztrációjának Szakszervezeti Föderációja (FSANP) szakszervezet tagjai a prefektúra elôtt csütörtökön tiltakoztak a marosvásárhelyi börtön igazgatójának, Szöllôsi Gézának "visszaélései", "diktatórikus vezetési stílusa" és "a szakszervezeti tevékenységbe való beavatkozása" ellen. Szöllôsi Géza lapunknak elmondta: ezeket a vádakat bizonyítani kell, és cáfolta, hogy hivatali visszaélést követett volna el. A börtön másik szakszervezete, a Börtönök Országos Adminisztrációjában Dolgozók Szakszervezete (SNLANP) azonban nyíltan kiáll a parancsnok mellett.

Az FSNAP és az ennek keretében mûködô Unirea szakszervezet a prefektushoz eljuttatott tiltakozásában a követelések jegyzékében tulajdonképpen egy sor vádat fogalmaz meg. Azzal vádolja Szöllôsi Géza parancsnokot, hogy nem tartja tiszteletben a szakszervezeti törvényben elôírtakat, korlátozza a szakszervezet vezetôségének tevékenységét, nem tartja tiszteletben a munkaprogramot és nem vezet nyilvántartást a túlórákról, valamint hogy beavatkozik a szakszervezeti tevékenységbe. Diktatórikus vezetési stílust rónak fel a parancsnoknak, aki állítólag "nem tartja tiszteletben a beosztottak alapvetô alkotmányos jogait", hivatali visszaéléssel vádolják és a börtönrendszer reformja ellenzôjének nevezik. "Meg- engedhetetlen, hogy a börtönrendszer sorsa, amikor az ország az EU-csatlakozás elôtt áll, ilyen igazgatók kezében legyen, akik úgy viselkednek, mintha a börtönök teljhatalmú urai lennének", ugyanakkor azt is nehezményezik, hogy "a fogvatartottak jogainak tiszteletben tartására Szöllôsi Géza nagyobb hangsúlyt fektet, mint a beosztottak jogainak tiszteletben tartására" – áll a prefektúrának eljuttatott iratban.

Szöllôsi Géza a Népújságnak elmondta, nem volt tudomása a tiltakozásról, a szakszervezet nem tájékoztatta és nem is kérte, hogy elôzetesen tárgyaljanak, mindezt a sajtóból tudta meg. Ami a vádakat illeti, az igazgató elmondta, hogy mindenben a törvényes keretek között járt el, a börtönalkalmazottakra, bérezésükre speciális törvények vannak hatályban, nem lehet másként cselekedni, csakis ezek tiszteletben tartásával. A túlórákért szabadnapokat kapnak a börtönôrök, tisztek, altisztek, bár havonta 1-2 ilyen napon intervenciós tevékenységre is behívják ôket. Szöllôsi Géza szerint ebben semmi törvényellenes nincs. A helyzet az, hogy a börtönben még nem alakult meg az intervenciós csoport, és ezt a feladatot egy-egy szabadnapon kell ellátniuk az alkalmazottaknak.

Romonti Vasile Stelian fôkönyvelô szerint arra is oda kell figyelni, hogy a börtön alkalmazottait naptári napok szerint fizetik, azaz hétvégén éppen úgy, mint munkanapokon és még sok egyéb szempont is van, amirôl a szóban forgó szakszervezet "megfeledkezik". Szöllôsi Géza hozzátette: hogy ne legyen vita, elrendelte három, havi 250 millió lej körüli jövedelmet biztosító munkapont (elítéltekkel való munka) felfüggesztését, az így "felszabaduló" ôröket átirányítva az intervenciós tevékenységekre, így nem lesz többé gond a szabadnapokkal. Mindezt addig, míg központi pénzalapokból finanszírozhatók és elfoglalhatók lesznek e posztok. A szakszervezet számára felajánlott egy irodahelyiséget, amit az elutasított, a szakszervezet 7 tagú vezetôségének pedig szabadnapokat biztosított (havi 4 szabadnapot kapott az elnök, a vezetôség többi tagja pedig havi 1-et) a szakszervezeti tevékenység kifejtésére. "Semmilyen törvénytelenséget nem követtem el. Azzal sem vádolhatnak, hogy a reform akadályozója vagyok, hiszen éppen a reform érdekében változtattam sok mindenen, elsôsorban az elítéltek körülményein, biztosítva iskoláztatásukat, a társadalomba való visszailleszkedésüket támogatva. A vádakat bizonyítani kell, és úgy vélem, minden arra megy ki, hogy állásomból leváltsanak. Nincs a szakszervezetek között konfliktus, ezt a konfliktust az Unirea szakszervezet vezetôje próbálja gerjeszteni" – nyilatkozta Szöllôsi Géza.

A börtönben mûködô másik szakszervezet, az SNLANP vezetôje, Romonti Vasile Stelian, aki mellesleg az intézmény fôkönyvelôje is, elmondta lapunknak, hogy nem ért egyet a börtönigazgatót ért vádakkal, hiszen szigorú jogszabályok érvényesek a börtönrendszerben dolgozókra. A két szakszervezet nem harcol egymással, hanem "elkerüli" egymást, jelentette ki, hozzátéve, hogy bárcsak konkurencia lenne a két szakszervezet között, de még az sincs. Ami Szöllôsi parancsnokot illeti, Romonti Vasile szerint, ha a reform ellenzôje lenne, nem itt tartanának. "A börtön 10 évvel ezelôtt majdnem romos állapotban volt, most viszont talán túlzás, de olyan, mint egy »ékszer«. Az igazgató stílusát nem nevezném diktatórikusnak, inkább szigorúnak, de rugalmasnak. Egy olyan börtönben, ahol 700 elítéltet tartanak fogva és 200 alkalmazott dolgozik, szükség van a szigorúságra, a törvények betartása elengedhetetlen. Szerintem is Szöllôsi Géza leváltására megy ki a dolog, de a pontos okokról nincsenek bôvebb információim" – nyilatkozta a szakszervezeti vezetô. Hozzátette, az SNLANP írásban jelenti a helyzetet a szakszervezet országos elnökének és a Börtönök Országos Adminisztrációja vezérigazgatójának, amit még hétfôn elküldenek.

George W. Bush meghívására második alkalommal tartózkodik háromnapos hivatalos látogatáson az Amerikai Egyesült Államokban Traian Basescu elnök.

A látogatás legfontosabb momentumai a fehér házbeli tárgyalások voltak, ahol a két államfô a hivatalos megbeszéléseket követôen közös sajtótájékoztatót tartott.

Bush és Basescu az amerikai katonai erôk romániai támaszpontjairól, a két ország stratégiai partnerségének a megerôsítésérôl, az európai energetikai biztonságról tárgyalt.

Traian Basescu biztosította az USA elnökét, hogy Románia továbbra is jó szövetségese marad az Amerikai Egyesült Államoknak mind Irakban, mind Afganisztánban. George Bush, miután megköszönte a támogatást, ígéretet tett arra, hogy az amerikai vezetés megpróbálja méltányosabbá tenni az USA román állampolgárokkal szembeni vízumpolitikáját. Basescu biztosította az USA elnökét, hogy Amerikának nem kell félnie a románok tömeges bevándorlásától, és arra kérte, az USA ne szabjon gátat a diákok és az üzletemberek belépési lehetôségeinek.

A fehér házi megbeszéléseket követôen a román elnök Paul Wolfowitzcal, a Világbank elnökével, illetve Donald Rumsfeld védelmi miniszterrel találkozott.

A látogatás során a Capitoliumban a képviselôház szóvivôjével, Dennis Hasterttel, és az USA Kongresszusa keretében alakult Románia baráti társaság két képviselôjével találkozott. "Románia létfontosságú szerepet tölt be a fekete-tengeri térségben és a Balkánon" – jelentette ki egyebek mellett George Bush elnök. Ugyanakkor Románia barátjának nevezte Amerikát. Basescu kijelentette, hogy Románia a lehetôségeihez mérten igyekszik hozzájárulni a régió biztonságának és békéjének a biztosításához. A továbbiakban Traian Basescu a parlament két házának képviselôivel külpolitikai kérdésekrôl, a kétoldalú kapcsolatokról, illetve a vízumkényszer eltörlési lehetôségeirôl tárgyalt.

Július 23. és 29. között zajlik Ádámoson az immár hatodik éve megrendezett szórványtábor olyan magyar gyerekek részvételével, akik valamely településen kisebbségben élnek. A tábort az alsó Kis- Küküllômenti Magyar Ifjúság Szövetség (ALKISZ) hagyományszerûen szervezi meg minden évben.

A gondolat az Iskola Alapítvány által régebben megszervezett szórványtábortól származik. A szervezet célja a térség magyar fiatalságának összefogása, érdekvédelme. A táborozással szórványtelepülésen élô fiatalok számára kínálnak hasznos, kellemes és szimbolikus pénzösszegbe kerülô tanulási és vakációzási lehetôséget.

Az elmúlt évekhez képest idén különösen nagy létszámban gyûltünk össze – tudtuk meg Gagyi Zoltántól, az ALKISZ elnökétôl. A százöt gyerek Dicsôszentmártonból, Mezôcsávásról, Szôkefalváról, Medgyesrôl, Bonyháról, Ádámosról, Marosvásárhelyrôl és Marosszentgyörgyrôl érkezett. A kisdiákokat tanító nénik és az orvosi felügyeletet ellátó asszisztensnô is kísérte. Az elmúlt évekhez képest újdonság, hogy idén csak egy hétig tart a tábor. Anyagi gondok miatt döntöttek így a szervezôk, hisz tavaly a rosszul számolt költségvetés miatt idô elôtt elfogyott a pénz és veszteséget kellett elkönyvelniük. Bár eredetileg idén nem is akartak szórványtábort szervezni, a szülôk részérôl azonban nagy volt erre az igény – tájékoztatott Gagyi Zoltán. "A táborban a gyerekek nyelvhelyességét is fejleszteni próbáljuk, nyelvmûvelô játékokkal, játszva tartjuk ébren az anyanyelvet a résztvevôkben" – fejtette ki az elnök. Kérdésünkre elmondta, hogy magyar szórványtáborról lévén szó az Ádámosi Polgármesteri Hivatal nem tudja hivatalosan támogatni a kezdeményezést, mivel a román nyelvû tanácsosok ellenállásába ütköznek. A polgármester részérôl azonban folyamatosan számítanak segítségre – tette hozzá az ALKISZ elnöke. A szükséges költségeket pályázatokból, valamint cégek és alapítványok részérôl érkezô adományokból fedezik.

A gyerekeket idén is színes programmal várták a szervezôk. Hétfôn és kedden az Outward Bound Élmények iskolája címû nemzetközileg befutott személyiségfejlesztô és csapatépítô programokba vonták be a gyerekeket. Szerdán és csütörtökön pedig kézmûvességi tehetségüket bizonyították: üvegfestés, gyöngyfûzés, hímzés és varrás egyaránt szerepelt a programban és a tanító nénik segítségével szebbnél szebb mûvészi alkotások készültek. A napirenden szerepelt még tábori makettkészítés természetes anyagokból, szépségverseny, gyalogtúra és persze a gyerekek kedvence, a minden este megszervezett buli. Csütörtök este a küküllôdombói fúvószenekar lépett fel, vasárnap este pedig tábori nyílt nappal zárul az egyhetes üdülés. Ekkor a résztvevôk kis mûsort mutatnak be a szülôknek és a táborba érkezô hivatalosságoknak, majd ezt követôen a dicsôszentmártoni Kökényes néptáncegyüttes táncházat tart a táborlakóknak.

A gyerekek kiválóan érezték magukat a szabadban töltött egy hét alatt. Az ötödikes Adél elmondta, hogy itt tanult meg varrni és üvegre festeni. "Az Outward Bound játékai voltak a legvagányabbak" – újságolta vidáman a kislány. Szilvia idén végezte a nyolcadik osztályt és harmadik alkalommal vesz részt a táborban, "idén voltak a legjobb játékok, golfoztunk és kötélhúzás is volt és sok új barátot szereztem, legtöbben minden évben visszatérünk, számolt be élményeirôl a diáklány. A szervezôk jövôre kis változást terveznek, tábor után körülbelül húsz gyerekkel néptánctábort szerveznének az erre a célra felkért néptánccsoport vezetésével.

Az MKP-hoz érkezett levélben a rendôrség arra kér választ, hogy vajon Duray az MKP, vagy a párt parlamenti frakciójának képviseletében, esetleg a párt ügyvezetô alelnökeként vett részt a konferencián, egyszersmind a konferenciára szólító meghívó másolatának megküldését is kérik a júniusi választások nyomán ellenzékbe kényszerült magyar párttól (amely az elôzô két választási ciklusban a kormánykoalíció tagja volt).

A választások után az SNS került kormányzati pozícióba és annak elnöke, a magyarellenes kirohanásairól elhíresült Ján Slota pedig tagja lett a kormánypártok elnökeibôl álló, legfôbb döntéshozónak tekintett koalíciós tanácsnak.

Duray az MTI-nek elmondta: "A felháborodásom kétszeres. Egyrészt az indokolja, hogy az én szereplésem miatt nem engem, hanem a pártot kérdezik meg, másrészt az, hogy egyáltalán megkérdezik, mert hogy semmi közük hozzá. A rendôrséget egyetlen törvény sem jogosítja fel az után nyomozni, hogy egy tudományos konferencián ki és mirôl adott elô. Ilyesmi utoljára a rendszerváltás elôtt történhetett meg."

A távirati iroda érdeklôdésére Duray pontosította, hogy egy, a Duna Televízió autonómia- csatornájának indulását megelôzô tudományos tanácskozásról van szó, amelyet a Duna Televízió a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) közösen, számos uniós ország képviselôjének részvételével rendezett meg, akik közül jó néhányan ott ülnek az Európai Parlament (EP) széksoraiban is.

Emlékeztetett arra, hogy a finnországi, svédországi, dél-tiroli és spanyolországi szakértôk, kutatók részvételével megrendezett és az MTA elnöke, Vizi E. Szilveszter megnyitotta tudományos tanácskozáson a kérdéskör számos határon túli és magyarországi kutatója vett részt és adott elô, köztük például Tabajdi Csaba, az EP magyar küldöttségének szocialista képviselôje is. Duray hozzátette: a konferencián elhangzott elôadása egyébként az azóta megjelent Riadó címû kötetében is olvasható.

Azonnali nemzetközi fegyverszállítási tilalmat követelt mind Izraellel, mind a Hezbollah síita szervezettel szemben csütörtök esti londoni közleményében az Amnesty International, amely mindkét hadban álló felet háborús bûncselekményekkel vádolta.

A világ legnagyobb emberi jogi szervezetének felhívása szerint a támadások módja és a polgári lakosság veszteségeinek mértéke a nemzetközi emberiességi jogszabályok durva semmibevételérôl tanúskodik Izrael és a Hezbollah részérôl egyaránt.

A civil lakosságra és a polgári infrastruktúrára mért közvetlen csapások, és a válogatás nélküli, aránytalan mértékû támadások háborús bûncselekménynek minôsülnek – áll az Amnesty International londoni közleményében.

Az emberi jogi csoport szerint "képtelenség egyrészrôl emberiességi segélyrôl beszélni, másrészrôl fegyverekkel ellátni (Izraelt és a Hezbollahot).

Az AI szerint az Izraelben és Libanonban okozott emberi szenvedések láttán a világ összes országának fegyverembargót kell hirdetnie mindkét féllel szemben, és azt sem szabad megengednie, hogy területét fegyverek és hadfelszerelés továbbítására használják.

Ez utóbbival kapcsolatban az Amnesty külön levelet küldött Margaret Beckett brit külügyminiszternek, kérve, hogy a brit kormány ne engedje meg tengeri és légikikötôinek használatát fegyverszállító hajóknak és repülôgépeknek.

Ennek elôzményeként a brit sajtó feltárta, hogy két Airbus A310-es teherszállító gép, amelyet az amerikai kormány bérelt, és amely lézervezérlésû, bunkerek falát áttörni képes légibombákat szállított Izraelnek, a hétvégén leszállt a skóciai Prestwick repülôterén üzemanyag-utántöltés és személyzeti pihenô végett.

Az ügy szinte példátlan viszályt szított a fejlett ipari világ e két legszorosabb szövetségesének kapcsolatrendszerében: Beckett külügyminiszter hivatalosan tiltakozott Washingtonnál, amiért az amerikai kormány nem követte az ilyen szállítmányok esetében szokásos egyeztetési eljárást.

Herencsár Lajos

Szabó László jezsuita atya közel ötven éve él Bejrútban. Szavai szerint a rendház egyetlen tagja sem hagyta el a várost, bár az épület tetején lévô antenna miatt tartanak egy esetleges támadástól. "Az antenna felszerelésének ellenértékeként jó ideje ingyen kapjuk az áramot a hatóságoktól – magyarázza a magyar állampolgárságú szerzetes, aki két libanoni egyetemen tanít és a budapesti Pázmány Péter Egyetem díszdoktora. – Éppen most utaztam volna haza dobogókôi házunkba, amely valaha Kádár Jánosé volt, de a repülôtér szétbombázása miatt nem mehetek. Az élet békét kíván, ám ez most nem adatik meg."

A magyar állampolgárságú, keresztény területen élô Dahouge Edit a fiát félti, amikor úszni indul: – ki tudja, nem lesz-e célpont a szabadidôközpont nagy antennája miatt?

A Sanaja parkban, Bejrút központjában, a minisztériumi épületek között sok libanoni menekült él, éjszakázik. Akadnak jó néhányan közöttük, akik nem máshonnan menekültek, de mivel tartanak egy éjjeli támadástól, lakásuk helyett ott, a szabadban töltik az éjszakát. A parkban megszületett az elsô gyermek is, aki a Hazsa nevet kapta, amely menekültet jelent.

A libanoni menekültek száma már elérte a 700 ezret. Az országnak fôleg élelmiszerre és gyógyszerre lenne szüksége. "Sok magasan képzett orvosunk van. Békeidôben nehezen találnak megfelelô munkát a túlképzés miatt, de most ôk is segítenek. Gyógyszer nélkül viszont nem lehet gyógyítani" – panaszkodik dr. Ahmed Daher sebész, aki egyben a dél-libanoni Nabatíje alpolgármestere és a kisváros segélyszervezetének vezetôje.

Az izraeli légitámadások szinte az ország egész területén folytatódnak. Továbbra is célpontként szolgálnak a jármûvek, elsôsorban a benzin- és olajszállítók, de a személyszállító gépkocsik is ki vannak téve a légicsapás veszélyének.

A csütörtöki megyei tanácsülés sem volt felhôtlen. Egyes határozattervezetek kapcsán éles vita alakult ki a képviselôk között. Például a megyei tanács 2006. évi költségvetésének kiigazításáról szóló határozattervezet jóváhagyása során merült fel a kérdés, hogy mibôl fogják támogatni a marosvásárhelyi születésû Simon Andreát, aki tizenöt évesen kivívta a jövô hónap elején, Guatemalában megrendezésre kerülô birkózó-világbajnokságon való részvételi jogot.

Az effajta vita nem újkeletû. A múlt év végén a tehetséges sportolók díjazására a költségvetésbôl fenntartott 50 millió régi lej sorsáról is nehezen döntöttek. Ebbôl megfelelô támogatást lehetett volna nyújtani a megyét kiválóan képviselô Simon Andreának. Felvetôdött a kérdés, hogy miért kell egy ilyen fontos kérdésen ilyen sokáig tépelôdni, mikor a vb-n való szerepléssel az amúgy is gödörben levô megyei sportélet újra felhívhatná magára a figyelmet? A disputát mintegy lezárva, Lokodi Edit- Emôke megyei tanácselnök egy támogató szerzésére tett ígéretet, melyet a tanács egyhangúlag elfogadott.

Ugyancsak egybehangzóan, de már a tervezetet díjazva döntöttek a Maros Megyei Tanács által évente nyújtandó érdemoklevél és Pro Maris-plakett alapításáról. A dr. Pokorny László megyei tanácsos által javasolt érdemoklevelet és plakettet minden évben a május 9-i Európa-napon, nemzetiségtôl függetlenül olyan fizikai és jogi személyeknek nyújtanák át, akik a tudomány, kultúra, szociális támogatások, közigazgatás, sport stb. területén jelentôs mértékben hozzájárultak a megye fejlôdéséhez. A Pro Maris elnevezést végül Pro Causa Mariensis Communitatis névre módosították, és a végleges döntés szerint a kitüntetést post mortem is adományozzák.

A megyei tanácsnak Marosludas, Marosbogát, Cintos, Magyarbükkös, Kutyfalva, Mezôtóhát, Mezôszengyel, Mezôceked, Mezôsályi, Mezôzáh helyi tanácsaival folytatott tárgyalásai rávilágítottak ezen környék partnerségi úton történô fejlesztésének szükségességére, így megoldásként létrehozzák a Muresul 2005 elnevezésû egyesületet, melynek alapító tagja is a megyei tanács lesz. Az egyesület célja a térségben és régión belüli fejlesztési tervezetek kidolgozása valamint egy minôségi és hatékony helyi közszolgáltatás kialakítása.

Többek között megoldanák a helyi infrastruktúra fejlesztésének támogatását, a térség érdekeinek más szervezetekkel szembeni képviseletét, regionális fejlesztések programjaiban való részvételét, katasztrófák megelôzésére vonatkozó tanulmányok és tervezetek kitöltését stb.

Határoztak az Agenda 21 kereskedelmi társasággal kötött, nyárádtôi hulladéktelepre vonatkozó szerzôdés jogi eljárással történô felbontásáról. A fent említett beruházó társaság nem tartotta be a szerzôdés feltételeit, mivel a munkálatok elsô szakaszát ez év május 31-ig át kellett volna adják. A szerzôdési elôfeltételek betartásával kapcsolatban a közhatóságok békítô "tárgyalásokat" kezdeményeztek az illetô céggel. A beruházó társaság képviselôi egy, a partnerségi kapcsolat folytatására vonatkozó iratot nyújtottak be, amelyben pénzügyi garanciák és egyéb hivatalos iratok bemutatására tettek ígéretet. A második, július 19-re kitûzött tárgyaláson az Agenda 21 képviselôi nem jelentek meg és egy új idôpontot kértek a tárgyalások újrakezdésére. Mivel a beruházók nem tettek eleget a részvételi kötelezettségüknek, a közhatóságok képviselôi arra a következtetésre jutottak, hogy a beruházók állandóan húzzák- halasztják a szeméttelepet érintô tevékenységeket, ami végül a szerzôdés felbontásához vezetett.

A Megyei Szociális- és Gyermekjogvédelmi Vezérigazgatóság és a magyarországi Szatmár-Szabolcs-Bereg Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság közötti lehetséges együttmûködési kapcsolat néhány részletérôl számoltak be a tegnapi sajtótájékoztatón az érintettek.

A héttagú magyarországi bizottság Lokodi Edit Emôke, a Maros Megyei Tanács elnöke meghívására kedden érkezett városunkba, hogy megismerje a szociális és gyermekjogvédelmi területen kifejtett tevékenységet.

A magyarországi bizottság részérôl jelen volt Erdélyi Miklós, a bizottság elnöke, Mónusné Dicsô Zsuzsanna alelnök, Gálné Márk Borbála titkár, Csíki Sándorné Mária és Szabó Pál bizottsági tagok, valamint Szécsi Bálint szociális munkás.

Erdélyi Miklós kifejtette, a két bizottság találkozása kapcsán született az az ötlet, hogy az egyszerû látogatásnak legyen a jövôre is kiható eredménye, így igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy együttmûködési megállapodás jöhessen létre a bizottságok között. Szeretnék behatóbban megismerni egymás munkáját, a különbözô intézmények közötti kapcsolatokat, és nem utolsósorban, tapasztalatszerzés céljából szakemberek cseréjére is sor kerülhet. Ugyanakkor rekreációs szempontból szeretnék "csereprogram" keretében táboroztatni a gyerekeket. Szervezhetnének népi, alkotó-, illetve sporttáborokat is, ahol a román és magyar gyermekeknek lehetôségük lenne barátságokat kialakítani.

Mónusné Dicsô Zsuzsanna alelnök szerint sikerült betekinteni az itteni gyermekvédelmi és szociális felnôttgondozási tevékenységbe, öregotthonba, családi ház típusú nevelôotthonba is ellátogattak, meggyôzôdhettek arról, hogy a rendszerben dolgozó szakemberek kiválóan végzik munkájukat. Az anyaországi fél ôsszel fogadja a Maros megyei bizottságot, hogy aláírással és pecséttel hitelesítsék a szóbeli megállapodást. Ezenkívül a németországi türingiai tartománnyal is tartják a kapcsolatot, ahol 15 éve minden nyáron családi ház típusú otthonban nevelkedô gyerekek táboroznak – közölte az alelnök.

A sajtótájékoztatón megtudtuk, hogy a Szatmár-Szabolcs-Bereg megyei szakbizottság közel 2300 gyerekkel foglalkozik, Maros megyében 2000-re tehetô azon gyerekek száma, akik a vezérigazgatóság védelmére szorulnak.

A Népújság kérdésére a Megyei Szociális- és Gyermekjogvédelmi Igazgatóság vezetôje, Florin Dumbrava elmondta, jelenleg körülbelül 80 örökbefogadási kérés van iktatva, az idén három kérést bíráltak el kedvezôen, az elôzetes jelzések szerint további hetet sikerül még ebben az évben megoldani. Tavaly 7 igénylést fogadtak el. A 2004/273-as törvény alapján nem engedélyezik a nemzetközi örökbefogadásokat, de ezzel párhuzamosan nem sikerült elérni, hogy megnôjön a hazai örökbefogadók száma.

Különös varázsa volt a mi kis falunkban a kedd és péntek estéknek. Már kora szürkületkor nagy lett a sürgölôdés az apró házak körül. Dalárda-napok voltak ezek, no meg hattól nyolcig közmûvelôdési elôadás minden alkalommal. Ilyenkor vacsorázni csak a "kultúrest" után lehetett, ahogy a korabeli újságokból belénk vésôdött a rossz magyarságú kifejezés. Ezeken az estéken bizony sok helyütt bebôrözôdött a krumpli- meg a káposztalé.

A késôn jövôknek ajtó mögött ha akadt helyük, gyakran a folyosón ágaskodva lesôdtek be azon, s füleltek a benti szóra. Mert változatos volt a hallanivaló: történelem, számtan, földrajz, irodalom, közismereti tárgyak, helyes idôszerû mezôgazdasági tanácsadás, az, ami a falusi ember számára a legfontosabbnak és legérdekesebbnek tûnt.

A költészet egyetlen alkalommal se hiányzott. Volt annak ápolója, s nem is akárki, a mi felejthetetlen emlékû, drága tanítónk, meg az ô szigorú-jóságú élete párja. Petôfi szavai csaknem minden ilyen esten felforrósították a zsúfolásig telt iskolatermet, hogy bele-bele haloványult a pislákoló petróleumlámpa.

Egyik alkalommal Petôfi A Tisza címû költeménye került sorra. Nekem kellett volna elszavalnom. Sehogy se ízlett. Szerdán aztán elszántan felsündörögtem Péter Domokos tanítómhoz: csináljon valamit, mert ez a vers nem szép, én ezt meg nem tanulom péntekre a világ minden kincséért, adjon helyette másikat.

Akkoriban alapos verselemzésre, magyarázatra természetesen nem jutott idô. Hét osztály, százhárom tanuló ette a két tanító életét, nem volt az könnyû munka, bele is betegedtek, tüdôbajos köhögésük gyakran fölverte az iskola délutáni csendjét, ha dolgozatjavítani ott maradtak. A tanítónô – Péter Ida – csak hallgatta az én nemtetszésemet, s csóválta a fejét. Majd behívott a lakásukra, leültetett, lelkes magyarázatba kezdett, a vers csodálatos szépségérôl próbált meggyôzni mindenképpen. Engem azonban a szép varrottas párnák bûvöltek el, alig ügyeltem a lelkes szavakra. Végül is látta, hogy nincs kivel, megunta, s így zárta le a diskurzust: – Jegyezd meg magadnak, édes fiacskám, hogy amit Petôfi írt, az mind remekmû! Nincs apelláta, csütörtökön kihallgatlak. De úgy megtanuld, mint a vízfolyás, különben jaj szegény fejednek!

Mit tehettem mást? Megtanultam. Csaknem önkívületi állapotban zúgtam-kiabáltam a vers végét:

Zúgva, bôgve törte át a gátat,

El akarta nyelvi a világot!

Késôbb is hányszor megittasultam e vers csodálatos szépségétôl, mint valami tündértánctól. Mert lehet-e leheletfinomabban elmondani, mint ahogyan Ô mondotta volt?

Szinte hallott lépteik csengése,

Mint parányi sarkantyúk pengése.

Azóta is, hol akad költô, aki így tudna vallani a természetrôl:

Mily nagy vagy te! Mentül inkább hallgatsz,

Annál többet, annál szebbet mondasz.

Soha többet nem váltam meg Petôfitôl, kísérôm volt egy életen át. Tanítom, mesterem, buzdítóm, ösztönzôm, vigasztalóm és lelkesítôm, hûséges társam, legjobb barátom. Most vénülô koromban is az ô ifjú kezét fogom... De hát lehet Ôt feledni, aki minden utunkon elônkbe jön? Mennyi kedves emlékem kapcsolódik a nevéhez!

Nyári vakációról tértünk vissza Nagyenyedre, s Szabó T. Attila akkori magyartanárom, késôbbi nagyon kedves professzorom, arra kérte osztályunkat, soroljuk fel az odahaza, falun hallott népdalokat, Én is jelentkeztem s fújtam az éneket: akkor-nyáron ragadt a fülembe:

Elmegyek az ácshoz,

Fejfát faragtatok,

Egyszerû fejfámra

Csak egy sort iratok

Aranyos betûkkel,

Sej-haj, azt iratom rája:

Itt nyugszik a szerelem

Elhervadt virága...

Hallgatta az én tanárom nagy-nagy türelemmel, de azt már sehogy se tudtam elhitetni vele, hogy amit énekeltem, az népdal. Hiába bizonygattam, hogy márpedig egyik éjszaka a szénaszínben hálva hallottam, éjféltájt énekelték a legények. Csodálkoztam is, hogy miképp kerül Petôfi Sándor könyvébe! (Ha itt-ott másként is.)

Be kár, hogy gyakran kell megismerkednem olyan osztályokkal, amelyekben egyetlen tanuló sem ismer egyetlen Petôfi-dalt. Nem jól van ez így – mondottuk mi egymás között, aztán most meghirdettünk egy versenyt: aki a legtöbb Petôfi-dalt tanulja meg 1973. január 10-ig, azt osztályonként jutalomba részesítjük. Gyûjtöm is már hozzá a könyveket!

Ej, be sokszor is hasznát vettem én diákkorom óta falun, a kis Kövesd Petôfi-kultuszának! Boldogan, szinte hencegve idézgettem a verseket nemrégiben is Nagyenyeden, amikor öreg alma materünk volt diákjai összegyûltünk családi ünneplésre. Meg is kérdezte Vita Zsigmond: "Aztán te honnét tudod ezeket?" Mondom: otthonról. Erôsen megdicsérte a tanítómat. Kézdivásárhelyi barátunk, Zsögön Zoltán rá is dörmögte a szentenciát: nincs jobb megoldás, legyünk csak mi is olyanok, mint az én egykori tanítóim voltak.

Elhatároztam: ezentúl én is így tanítom Petôfi verseit. Könyv nélkül. Nyilván a legfontosabbakat, azt a párat, ami nélkül nem lehet meg igaz szívû ember. Nos, lehetséges, hogy pillanatnyilag a diákok nem nagyon örvendeznek a dolognak, milyen a gyermek, magolás neki az efféle, s én még a magolókról is azt tartom, hogy csak muszájból magolnak a szerencsétlenek. Ezért aztán megmagyarázom nekik, mi a haszna az ilyenfajta verstanulásnak, mi a jó, mi a szép benne. S el-elhozok egy-egy öregdiákot, hadd mondják el ôk az "utókornak", hogy azóta is (a Toldi mellett) legszebb emlékük a János vitéz meg A Tisza, s annak bizonyítására, hogy ma se feledték, lelkesen szavalják, idézik a szépcsengésû sorokat. Késôbb meg, ha már az ô gyermekük koptatja az iskolapadokat, boldogan vetik oda: Ládd-é, fiacskám, ezt én is jól tudom!

De hol is gyôzném én felsorolni Petôfivel való találkozásaimat? Búcsúzóul még csak egyrôl szeretnék beszámolni, egy 1939-es, feledhetetlen összebukkanásról. Lószekérrel indultunk neki, 13 ákosfalvi iskolásgyermek meg jómagam, hogy a nagy költô halálának 90. évfordulóján háromnapos kiránduláson felkeressük azokat a helyeket, ahol Petôfi utolsó óráit töltötte. Így állapodtunk meg aztán Kelementelkén. Csudálkozva kerültük körbe a falu legnagyobbik házát, merthogy itt ebédelt Petôfi Sándor utoljára. Csillogott a gyermekek szeme, elszavaltunk nehány költeményt, elénekeltünk nehány gyönyörû éneket, aztán az egyik hetedikes tanuló megkérdezte:

– Tanító bácsi, miért nem írják fel az ilyesmit például ennek a háznak az oldalára? Hadd tudja meg mindenki, aki erre jár!

Mit felelhettem volna? Nem tudtam válaszolni.

S erre gondoltam, amikor pár héttel ezelôtt Ploiesti városában csuklott el a hangunk egy kis meleg közösségben – tizenkilenced magammal ugyanis Petôfire emlékeztünk, s könnyesen szállt a dal ajkunkról: Kis lak áll a nagy Duna mentében...

Akkor meséltem el hallgatóimnak, hogy 1939 óta száznál is több kirándulócsoportot vezettem Kelementelkén át, s az egykori kérdés minden alkalommal felvetôdött. Hát, január elseje után nem fog senki ilyesmit kérdezni Kelementelkén. Egyik tanítványommal közösben kifaragtunk egy emléktáblát, tölgyfából, hogy jó tartós legyen. Feltesszük mi azt oda, s akinek nem tetszik, készítsen majd különbet. Ez volna az igazán szép, ha azért versengenének, hogy ki szereti Ôt jobban. Persze, nem szóban, tettekkel.

Kövesdi Kiss Ferenc

1983

A Petôfi-könyv a Puszták népe szülôföldjén íródott, valóságosan is népközelben. A tehetetlenül tûrô és szenvedô pusztai cselédek éjszakájába villantotta bele 1848 korát, amely egyetlen akarással vajúdta ki magából az idvezítô forradalmat és a forradalom hírnökét. (...) A rendkívül gazdag Petôfi- irodalomban Illyés könyve egyedülálló teljesítmény. Nem szorítható semmiféle irodalomtörténeti mûfaj Prokrusztész- ágyába. Költô írta költôrôl a szakmai avatottság, hivatásbeli azonosság lélekközelébôl. Életregénynek is a legizgalmasabb és leghitelesebb. A gyermek mellé nevelôként nemcsak a szülôket idézi meg, hanem az egyszerû emberek egész sorát, akik sípot faragtak neki, almát adtak, mesével szórakoztatták, s vándorlásait nyomról nyomra követve, szinte az egész országot, tájat és embereket, sikereket és kudarcokat, szenvedéseket és megpróbáltatásokat, amelyek végül is döntôen határozták meg jellemének formálódását, tehetségének kibontakozását. Az életrajzi epizódok, amelyeket az író a teljesebb hitelesség kedvéért kortársak vallomásaival színez, nem követik a szokványos életrajzi regények hatáskeltô fogásait. Úgy ír Petôfirôl, olyan tárgyias pontossággal, mintha kortársáról szólna. A könyv legkedvesebb lapjai azok, ahol az életkorban túlélô a nála fiatalabbat megmosolyogja, vagy épp megfeddi valamely könnyelmû csínytevéséért. (A kamasz Petôfi fogadásból megkérte egy bankár leányának a kezét!) Bírálni is merészeli, amiért válaszol egy kritikára, mert néha elhamarkodottan határoz, dacos, hetyke, a hadügyminiszterrel szemben megsérti a katonai fegyelmet stb.

A történelmi események alakulásának szinte részt vevô tanújaként, filmoperatôrök hadát felülmúló fürgeséggel hozza színesebbnél színesebb képeit 1848 magyar és európai színtereirôl. Váltott kamerákkal dolgozik: egy villanás az irodalmi közállapotokról, egy rezzenet a mûvészi alkotás lélektanából, néhány statisztikai adat a korabeli gazdasági viszonyokról, egy-két tabló a magyar vidékrôl és Pest-Budáról, jól elkapott portré névtelen kisemberekrôl és azokról, akiket a történelem valamiféle szerepre kiszemelt magának. Mint színes kaleidoszkópot forgatja az író sok szögbôl összefutó anyagát. Fölényes biztonsággal, a témában való legnagyobb otthonossággal.

A tárgyi anyagot valósággal átlelkesíti azáltal, hogy új összefüggéseket fedez fel, eshetôségeket mérlegel, állásfoglalásra késztet. Szüntelenül szembesül és szembesít. Nem a Duna-parti Petôfi-szoborral, nem is az üstökös- Petôfivel, hanem az élô költôvel, a magyar puszta fiával, aki úgyszólván sihederként ismerte meg a népélet mélységeit, s érkezett el a forradalom meghirdetéséig, végsô bizonyságtételre Segesvár alá, szertefoszlatni a romantikus haza- és szabadságérzet vádjait, kénytetve vagy önként, de mégiscsak egy olyan élet árán, mely szerencsésebb népek történetében sorsfordító áldozat lehetett volna.

Illyés könyvének van egy ilyen tragikus felhangja: vajon megérte? Nem a legmostohább népsors ismétli önmagát Petôfiben és vele együtt azokban a jobbakban, akik az európai ellenforradalmi nagykoalíció ellenében már-már reménytelen körülmények közt vállalták a harcot? Az író szembenéz minden számba jöhetô eséllyel, pontosan tudja a vissza- és széthúzó erôk számát, a megoldatlan osztály- és nemzetiségi kérdéseket, a cári seregek túlerejét, s mégis úgy véli, hogy csak egy végsô, döntô erôfeszítésre lett volna szükség – a csodához. Nem a megmásíthatatlan történelmet kívánja visszafordítani, hanem azt a gondolatot sugallja, amit Rákóczi szabadságharca kapcsán fogalmazott meg: csatát el lehet veszteni, ügyet nem!

Részlet Izsák József: Illyés Gyula címû könyvébôl ( Második, átdolgozott kiadás. Püski Budapest, 2002.) Izsák József augusztus 1-jén lenne 85 éves. (A közölt szövegrész címét a szerkesztô adta.)

Jékely Zoltán

Elmúlt hát ama nagy temetési nap is

Ahogy megálmodtam itt vagyok magam is

Már nem bánt engemet amaz "egy gondolat"

Együtt nyugszom Velük erdélyi föld alatt

Dárdavert sebemen rác vérem kiomolt

Helyébe kun székely fiúk friss vére folyt

S halálomban épp ez a legfôbb diadal

Hogy már vér szerint is magyar vagyok magyar

Így levék holtomban e bús nemzettel egy

Melyet a zsarnokság tán végkép eltemet

Soha nem ismertem forróbb ölelkezést

Mint amilyen ez az együtt-temetkezés

Dicsô honfiakkal akik a hazáért

Vérük ontották a világszabadságért

Nem nem sír nyoszolya ez a hekatomba

Dehogy vágyom innét holmi Pantheonba

Érckoporsó sírbolt unalom árvaság

A zsarnoknak hagyom malmozzék a hasán

Testem a Szabadság záloga a Kovász

Lelkem égretörni készülô vad fohász

Innen csap ki majdan ama Végsô Napon

Midôn tetteinkért az Úr kérdôre von

El nem vakíthat úgy a menny fényessége

Hogy ne emelt fôvel járuljak elébe

S szemébe ne mondjam trónusa magasán

Mivé hagytad válni szerencsétlen hazám

... Nem nyughatom Ég-föld még mindig dübörög

Minô paták alatt reszket az ôsi rög

Hol a szívem Hol vagy sok lelkem dalia

Irinyi Vasvári Csillagom Júlia

1948

Cseke Péter

Ha két emberöltônyit is kellett várnom rá, elmondhatom legalább, hogy 1990-ben végre nekem is volt március tizenötödikém. Igaz, hogy nem éppen olyanra sikeredett, amilyennek a Kossuth rádió mellett annyiszor átélt, bensô ünnepeimen magamban elképzeltem, de mégiscsak valóságos volt, nem álombéli; idôvel és a világszabadságra vágyók meg a szabad világra áhítók összefogásával még kinôhet belôle – az igazi.

Kovács Géza képzômûvész barátommal együtt kaptattunk volt fel a segesvári Várba, hogy jelen lehessünk Petôfi mellszobrának a megkoszorúzásán; innen az Ispánkúthoz igyekeztünk, hogy aztán a fehéregyházi szabadság-emlékmûnél hallgassuk a szónokokat. Mindenekelôtt Markó Béla költôt, a marosvásárhelyi Látó címû irodalmi folyóiratunk fôszerkesztôjét, majd az Etédrôl érkezett Gelu Pateanu (1925–1995) mûfordítót, kultúránk régi barátját, aki a Székelyföldön telepedett volt le, és aki váltig szabadkozott, hogy nyomdakésszé érlelt mondanivalóját a VILÁGSZABADSÁG-ot hirdetô emlékmûnél háttal állva kell elmondania.

A vásárhelyi küldöttség megérkezéséig alig lézengtünk páran a Várban, amit cseppet sem tekintettem jó elôjelnek; az ispánkúti plakett megkoszorúzásánál azonban már százak vettek részt (valamelyest oldódott a szorongásunk), a szabadság- emlékmûhöz pedig ezrek sereglettek. Ami önmagában is nyugalommal tölthetett volna el. Annál is inkább, mivel a fehéregyháziak mértéktartó, emberi méltóságtudatunkra eszmélésünket a mûvészi szó erejével is elôsegítô ünnepséget szerveztek. (Az íróemberek és a marosvásárhelyi színmûvészek végre a nyilvánosság elôtt is elmondhatták azt, amit a diktatúra évtizedei kimondhatatlanságra ítéltek.) Gábos Dezsô tanár az RMDSZ helyi szervezetének nevében úgy tudott szólni az egybegyûltekhez, hogy nemzeti hovatartozásától függetlenül mindenki a magáénak érezhette ezt az ünnepséget, amikoris négyévtizedes sötét elnyomás után az erdélyi magyarok, románok és szászok újból tiszteleghettek Petôfi Sándor emléke elôtt. "Magyarok, szászok, románok: nyújtsatok egymásnak testvérkezet!" – hangzott fel ismét Bem tábornok Erdély népeihez intézett szózata, s ennek hatása alatt joggal érezhettük úgy: csakis ez lehet a biztosítéka annak, hogy teljes jogegyenlôségen alapuló, szabad, demokratikus társadalmat építsünk magunknak.

Csak azok a mindegyre megjelenô, fejünk fölött hosszasan keringô varjak ne károgtak volna bele idônként az ünnepi szónokok beszédébe, ne fedték volna el annyiszor az oly ígéretesen sugárzó márciusi napot!

Képzômûvész barátommal megpróbáltunk feloldódni, igyekeztünk átadni magunkat a szabadság mámorának. Sehogysem sikerült. Szemünk sarkából mindegyre azt figyeltük: mikor törnek ránk azok az erôk, amelyek beígérték, hogy véget vetnek szabadság- ünneplésünknek? A költô Markó Béla és az ugyancsak költôi érzékenységû Gelu Pateanu sem gondolta azonban, hogy szavuk – számolnunk kell a kora tavaszi fagyok rügydermesztô pusztításával – olyan hamar véres valósággá válik. Már aznap (március 15-én) Szatmáron, aztán (19-én és 20-án) Marosvásárhelyen. Késôbb Gelu Pateanu Magyarországra menekülésérôl kaptunk hírt, majd az ispánkúti plakett megcsonkításáról, megcsúfolásáról. Vagyis: a szabadságeszmény és az eszményinek korántsem ígérkezô 1989 utáni szabadság újabb kori meggyalázásáról.

Markó Béla veretes szövege megjelent annak idején a Romániai Magyar Szó hasábjain. A Gelu Pateanuét is rögzítette – a varjak bele-belekárogása ellenére – kis riportermagnóm elektromágneses szalagja. Errôl másolom ide az általa mondottakat:

"Testvéreim! Az ötven esztendô alatt, amíg szellemi rabságra voltunk kárhoztatva, mindig azt reméltem, hogy egyszer, amikor szabadon fogok itt állni önök elôtt, méltán és teljességgel hozhatom […] Petôfi emlékének a román kultúra hódolatát, köszöntését, üdvözletét. Sajnos, megint csak a magam nevében beszélhetek, mert nem bízott meg senki sehonnan semmivel. Az egyetlen megbízóm a lelkiismeretem. Az a lelkiismeret, amely arra késztetett az elmúlt ötven esztendô során, hogy súlyos vádak terhe alatt merjek, akarjak és szeressek magyarbarát lenni. Miért éppen magyarbarát? Úgy rázott össze engem a sors a magyarokkal. Ez nem azt jelenti, hogy másnak nem vagyok ugyanolyan barátja. De ott izzik bennem az, hogy akit a legjobban ütöttek, amellé szerettem állni. Néha rogyadozó térddel, de makacsul összeszorított fogakkal. Többször voltam itt, többször mertem szót emelni. Ma már nem ezt teszem, hanem vadul fogok üvölteni, mert olyan dolgokba is ütközöm […], amelyeket nem lehet meg nem történtté tenni, nem lehet mindenféle szelíd mosolyokkal elkendôzni.

Nagyon sajnálom, hogy most, amíg szólok, háttal kell állnom ahhoz az emlékmûhöz, amelyik Petôfit szimbolizálja. Azt a Petôfit, aki hatalmas ajándékkal lepte meg az emberiséget. Nemcsak a március 15-i szózattal. Azzal a bizonyos kifejezéssel, amit ô vésett be a világ öntudatába: világszabadságot! Roppant sajnálom, hogy a világszabadság szimbólumához háttal kell állnom, amíg beszélek, de egyben úgy érzem, hogy ez egy fantasztikus támasz is a hátam mögött. És amíg ezt a hátam mögött érzem, addig – fedezet van mögöttem. Ennek a fedezetnek, ennek a gyönyörû elvnek a nevében kérek mindenkit […], legyen türelmes, ameddig lehet és muszáj türelmesnek lenni. És a hídfô másik oldalán legyen megértô, és óvakodjék a szélsôséges gondolkodástól.

A világszabadság mindnyájunké, mindnyájunknak fogalmazta meg Petôfi. Nem húzta alá, hogy ennek vagy annak a nemzetnek.

És most már, ha róla szóltam, engedjék meg, hogy elidôzzek pár pillanatig nála. Én magam is rímfaragó ember vagyok, és el tudom képzelni, hogy lesz valaha egy olyan rettenetesen könnyelmû esztéta vagy irodalomtörténész, akinek eszébe jutok. (Persze, én errôl gondoskodtam is, mert én egy roppant huncut román ember vagyok: lefordítottam egy csomó zseniális magyarnak a mûveit románra, és a mûvészbejárón besirültem az irodalomtörténetbe…) Hát ezt most illik Petôfinek is megköszönnöm. Lehet ugyan, hogy nehezményezné a fordítások minôségét… Ne a múltat akarjuk feltétlenül piszkálni valahonnan, hanem a jelent igyekezzünk megoldani."

A "jelen kérdéseinek megoldásában" persze azóta sem jutottunk valami sokra. Sôt, a korábban egyértelmûnek látszó dolgok is még jobban összekuszálódtak. Történelmi aránytévesztés áldozatai lennénk azonban, ha tetemesebbé váló gondjainkat vennôk csak figyelembe. Hiszem mi minden történt ez alatt a történelmi korfordulónak számító két esztendô alatt, ami "mélytengeri áramlásként" a jövônket is alakítja! Két esztendôvel ezelôtt aligha mertünk volna komolyan gondolni arra, hogy a világ elsô kommunista birodalma (amelyik a második világháború óta befolyási övezetében tartott – és nemcsak ideológiai szempontból – bennünket is) mára széthull elemeire. Délszláv szomszédaink állama pedig függetlenségükért mérhetetlen véráldozatot hozó önálló nemzetekre és maguknak autonómiát követelô nemzetrészekre. A kisebbségi kérdés azóta még inkább egyetemes kérdéssé, világproblémává nôtt. Épp a kisebbségi állapot emberhez méltatlan, tehát emberiességi szempontból elfogadhatatlan volta miatt.

Ha két évvel ezelôtt csupán jelképet láttam benne, most már hiszem is, hogy valóban támaszunk lehet a Petôfi által megálmodott és a fehéregyházi sík után is annyiszor megszentelt – éppen ezért mindnyájunkban ott élô – világszabadság eszméje.

1992

Petôfi Sándor

Mi hát az a hír, a költônek híre?

Hogy annyi a bolondja és irígye?

Van-e, van-e, ki nem sovárg utána?

Van-e, van-e, kinek az nem bálványa?

S méltán! A hír fönséges terebély fa,

Királyi széknél pompásabb árnyéka,

Zöld ágait ki századokra nyujtja,

Rontó enyészet vésze nem fog rajta,

S hozzá megzatjai a késô világnak

Zarándokolni áhitattal járnak.

Oh szép, oh szép a hír borostyánfája!

Nem is csoda, ha hervadás nem bántja,

Hiszen tövét a meggyilkolt boldogság

Kiontott vére és könyûi mossák.

Reményik Sándor

Az ország elvétetett tôlünk,

Elvétetett a hatalom,

És a dicsôség is elvétetett,

Felbontatott és eltöröltetett

Közöttünk minden földi kötelék.

Térdig porban és övig hamuban

Mi mégis a Te nemzeted maradtunk:

Petôfi nemzete!

Mert megmaradtál Te!

És Benned megmaradt az ország,

És megmaradt a hatalom,

S a dicsôség is, a mi dicsôségünk,

Most és mindörökké.

Az ország megmaradt,

Ó nem a földi ország,

A szemfedôs, a könnyel áztatott.

Nem az, nem az!

A mi világtól-elfordult szemünk

Immár a földi ország égi mását

Tebenned keresi.

Honfoglalónk Te vagy.

Ha ôseink csak földet hagytak ránk:

Te reánk hagytál egy darab eget,

Egy örökrészt a porló rög felett.

Kisajátíthatatlan birtokot.

Az álmaiddal benépesítettél

Egy új hazát,

Szabadság és szerelem gyarmatát:

Egy magyar csillagot.

És megmaradt a hatalom.

Nem a kard élén csillanó erô,

A kard, az eltörött,

Nem az ágyúk torkából ásító,

Az ágyúk hangos torka néma lôn,

Nem tûzben; vérben edzett vértezet,

Nem az, nem az,

Elvette tôlünk azt a végezet.

De mi most Reád szegezzük szemünk,

A páncélunk Te vagy.

Te vagy tûzálló, kemény fedezékünk.

Lelked örvénylô mélységeiben

Adatott nekünk örök menedék.

És nekünk ez elég.

A vezérünk Te vagy.

Mint verseid, a "rongyos katonák",

Akiknek éhség s igazság a bére:

Álljuk seregparádéd sorfalát.

És megmaradt a dicsôség is.

Óh, nem az oktalan kevélykedés,

Világ színe elôtt hetvenkedô!

Nem a cifrálkodó magyarkodás.

Ez más, ez más!

Nagyon nagyot zuhantunk.

De megmaradt a büszke öntudat,

A Te öntudatod,

A mi öntudatunk:

Ha balsorsverten, ha koldusszegényen:

Vagyunk, vagyunk!

És akarunk még lenni!...

Az ország elvétetett tôlünk,

Elvétetett a hatalom,

És a dicsôség is elvétetett,

Felbontatott és eltöröltetett

Közöttünk minden földi kötelék,

Térdig porban és övig hamuban

Mi mégis a Te nemzeted maradtunk:

Petôfi nemzete!

Mert megmaradtál Te!

És Benned megmaradt az ország,

És megmaradt a hatalom,

S a dicsôség is, a mi dicsôségünk,

Most és mindörökké.

1922

1231 A falu elsô okiratos említése, Alba Ecclesia néven. IV. Béla ifjú király adómentességet biztosít Fehéregyháza mint hûbéri birtok számára. Az Alba Ecclesia azonosítatlan, fehér falú templomra utal. * 1315 Elôször szerepel okiratban a Feyereghaz elnevezés. * 1432 Salamon Mihály, a székelyek grófja a "fehéregyházi" elônevet használja, ami arra utal, hogy a falu az ô tulajdonába került. (Korábban segesvári és apoldi szász grófok, polgárok birtokolták.) A késôbb, inkább "nádasi" elônévvel illetett Salamon Mihály, már Zsigmond király korában, a királyi haderô egyik vezére volt. Vezetô szerepet játszott az 1437-es parasztfelkelés leverésében. * 1440 Felépül a mai református, eredetileg katolikus és szász templom. Nem sokkal ezután épülhetett (1448) a monostor-dombi, ferencrendi kolostor. (Ma már csak kibányászott alapjának mélyedései látszanak.) De van utalás egy apácazárda egykori létére is. * 1467 Mátyás király Vizaknai Miklóst megfosztja Fehéregyháza birtoklásától – hûtlensége miatt és Ernisth Jánosnak adományozza. * 1553 Habsburg Ferdinánd Haller Péter nagyszebeni polgármesternek adományozza a falut, érdemei elismeréséül. Így jut a falu végérvényesen a Hallerek birtokába. * 1597 Elhunyt Bocskai Ilona, Haller Gábor felesége, Bocskai István késôbbi fejedelem nôvére. Férje 1608-ban követi. Kôkoporsójukat 1910-ben a kolozsvári Történelmi Múzeum veszi át, a református templom közepérôl. * 1614 Haller Gábor (II.) születési éve. Fejedelmi támogatással külhoni egyetemeken tanult. Hazatérve tudását hadmérnökként, diplomataként állította hazája szolgálatába. Utolsó követi küldetése a halálba vezetett. A török, a tôle trónját féltô Apafi közbenjárására lefejeztette (1662) * 1626 Az író, mûfordító, politikus Haller János születési éve. A tudatos nyelvmûvelô Hármas históriája több kiadást ért meg. (+1697) * 1630 táján készül el a négy szögletbástyás, felvonóhídas Haller- erôdkastély, melyet a II. világháború után, Fehéregyháza és a környezô falvak lakossága, épületanyagként, pár év alatt lebont és széthord. Az építô Haller István, az elôbbi két személyiség édesapja. * 1662 Kemény János fejedelem száll meg a kastélyban, végzetes nagyszôlôsi csatája elôtt. * 1709- között itt élt, a késôbb Árva elônévvel illetett (bethleni) Bethlen Kata grófnô. * 1720/21 (1700-1759). 1717-ben férjhez kényszerítik mostohatestvéréhez, Haller Lászlóhoz, akit az 1719-i pestisjárvány ragad el. * 1721 48 család alkotja a falu lakosságát. Ez idôben "négy pár református embernél több nem volt" – írja Bethlen Kata. Egyben magyarnál sem lehetett ennél sokkal több, lévén a falu magyarsága 1620-tôl protestáns hitû. * 1787 A családok száma már 140, a házaké 136. * 1848 A református magyarság lélekszáma 68. * 1848 – szász források szerint – Haller Ferenc gróf, a falu hûbérura felgyújtja román jobbágyai házait, melyeket apja épített. A román jobbágyok kifosztják, felgyújtják az elhagyott (?!) kastélyt. Feltehetô – az okozati összefüggéseket nem ismerjük –, hogy az események fordított sorrendben következtek. Megtorlásul Haller Ferenc 60 jobbágyot lövet agyon. * A tûzvész sújtotta kastély régi pompáját többé nem nyeri vissza. (Kazinczy 1816-ban az angolparkkal, tóval, egzotikus virágokkal körülvett, fényûzô kastélyt "valóságos tündérlaknak" nevezte. Tanúsítja ezt Franz Neuhausernek, körülbelül ebben az idôben készült akvarellje is. (Blitz-gyûjtemény, nagyszebeni Brukenthal-múzeum.) * 1849. július 31. Bem tábornok csapatai megütköznek a háromszoros túlerôben levô, Segesvár keleti határában felfejlôdô cári csapatokkal, hogy megállítsák azok benyomulását a hátországba, a Székelyföldre. A csatát elveszíti. Az ellenség hadának harmadát semmisíti meg. Az eltûntek között van Petôfi Sándor is. Csak jóval késôbb derül ki, hogy August von Heydte osztrák összekötô tiszt holtan látta a költôt az Ispánkút közelében. Tapasztalatairól maga Szendrey Júlia is értesül, 1849/50 telén, rangrejtett, férjét keresô útja idején, amikor a már székelyudvarhelyi térparancsnok Heydtét fölkereste. * 1867 Haller Ferenc hazatér a kufsteini várbörtönbôl. Fogságában lánya, Lujza (1844-1909) is osztozott. (Lásd Eötvös Károly: A fehéregyházi sas c. elbeszélését.) * 1897. július 31-én felavatják az EMKE és a közadakozásokból készült emlékmûvet. A turul alkotója Köllô Miklós, az obeliszké a Bosin testvérek. Ettôl kezdve rendszeressé válnak a Petôfire és az itt elesett hôsökre emlékezô ünnepségek. (A kivételek ismertek.) * 1898. július 31- én felavatják a Petôfi-múzeumot és a múzeumôri lakást, Haller Lujza adományait. Azonos eredetû az emlékpark és az ôrnek megélhetést biztostó földterület is. Az elsô múzeumôr Bálint Péter (1871-1929). * 1899 A múzeum falára fehér márványtáblát rögzítenek az alábbi felirattal: "Az orsz. Tört. Ereklye múzeum az 50. évforduló ünnepén helyezte ide e táblát tiszt. Tagja hallerkôi Haller Louise grófnô honleányi érdemeinek elismeréséül, ki kegyeletes áldozatkészséggel sajátjából létesítette ez ôrházat és kertet Petôfi Sándor és hôs honvédtársainak pihenôhelyén." A táblát a diktátor uralma idején eltávolították. * 1900 A kormány nyilvános árverésen, 350.000 koronáért szerzi meg az 1278 holdra apadt Haller-birtokot. * 1902–1905 között 33 magyar család telepedik le a kiparcellázott birtokon – 5 az Esztergom melletti Kisújfaluból, 5 Agyagfalváról, 8 Mátisfalváról, 4 Etédrôl, 8 Székelyszenterzsébetrôl, 2 Héjjasfalváról, 1 Albisból (Háromszék). A református magyarság száma így 430 fôre emelkedik. Az ortodox románság száma ekkor 1450, a szászoké pedig 189. (A korai szász lakosság a XVI. században halt ki, az új a XIX. század végén telepszik le a magyarsághoz hasonlóan. A bánsági svábok csak átmenetileg.) * Ma a szászok lélekszáma 7, az ortodox románságé (és a velük egy nyelvet, hitet vallóké) 3500-3700. A magyarság lélekszáma is arányosan emelkedett fôleg az utóbbi évtizedekben bekövetkezett betelepülések révén, számuk ma 900-950. Az 50-es ingadozás a bizonytalan hovatartozás következménye (vegyes házasságok), és rendszerint a veszteség rovatba írandók.) A szintén 1231-ben emlegetett Sárpatak lakosságának (nagyobb?) része is idetelepedett. A falu jórészt elnéptelenedett.) * 1906. január 12- én látja meg a napvilágot Szabó Törpényi Károly, kincstári uradalmi intézô és Bartók Ida két ikergyermeke: Judit Ida és Attila Miklós. A fiú késôbb Szabó T. Attila néven válik a magyar nyelv halhatatlan kincstárnokává. * 1931 Balázs András kántor-tanító vezetésével megalakul a ma is mûködô fúvószenekar. Az iskola kapcsán megemlítendô az az egyházi, fôhatósági rendelkezés, amely Solymosi István, szenterzsébeti, "vacans mestert" azért, hogy Sárpatakon is szolgáljon – Fehéregyházára rendeli 1719-ben ( A magyar nyelvû oktatás kezdete) A bizonyság: 1894-ben létezik a Fehéregyházi Állami Elemi Iskola (pecsét). Az iskola gondnokságának elnöke Imecs Jenô (?) * 1969 Hajdú Gyôzô és Sütô András (a két, azóta külön utakon járó személyiség nem szorul bemutatásra) "kijárja" az ispánkúti emlékmû megépítésének, illetôleg a múzeum átépítésének, újrarendezésének jóváhagyását, kivitelezését. A múzeumôri lakás megszûnt. Az így megüresedett legbelsô (harmadik) teremben helyezték el a képzômûvészeti anyagot. Az ispánkúti Petôfi-dombormû alkotója, Hunyadi László marosvásárhelyi szobrász. * 1984-85 A helyi szervek és a Lenfeldolgozó Üzem jóvoltából, a múzeum azonos módon, alapjaiból újjáépül. A tárlat anyagát, a "kor szellemében" újra átrendezik. Ekkor épül a kapusszoba is. * 1990. július 29-én röppenti fel Gábos Dezsô tanár egy országos jellegû Petôfi Társaság alakításának gondolatát, ismertetve az erre vonatkozó célkitûzés tervezetét. A Petôfi-ünnepély közönségének egyöntetû támogatása nyomán ugyanazon év végén, a Petôfi Sándor Mûvelôdési Egyesület (helyi székhellyel) törvényesen elismert közmûvelôdési tényezôvé vált. 1991. április 6-án megválasztott tiszteletbeli elnöke Kányádi Sándor költô, ügyintézô elnöke, az egyesület megálmodója, a már említett Gábos Dezsô.

1992.

Máthé Attila

1849. június végsô napjaiban történt a háromszéki mezôkön, Eresztevényen. A honvédtábor Kézdivásárhely felôl jövet, Eresztevény szélén szállott meg, az országúttól balra. Külön a gyalogság, külön a tüzérség ágyúival, muníciós szekereivel, hosszú sorban egymás mellé zárkózva.

A nap is éppen nyugovóra hanyatlott, mikor Gábor Áron a tüzéreket és szekerészeket az ágyúk elôtti szabad területen négyszögbe állította, s tekintettel a küszöbönálló véres napokra, ôket újra föleskette. Az esküformát én mint elsô tûzmester mondtam elöl, hogy emlékezetben maradjon, idejegyzem: "Esküszöm az élô Istenre, Magyarországnak, Magyarország alkotmányának, a magyar országgyûlésnek, az általa kinevezett vagy kinevezendô felelôs kormánynak hûséget és engedelmességet. Esküszöm és elfogadom, hogy az ország alkotmányát és törvényeit utolsó csepp vérig védelmezem. Ágyúmat soha el nem hagyom, avval harcolok, s ha a szükség úgy kívánja, az éltem veszélyeztetésével is beszögezni igyekszem. Isten engem úgy segéljen!"

A legénység szétoszlott, s éjjeli elhelyezkedéshez készült. Én Gábor Áronnal együtt, mindketten lóháton ülve végigjártuk az ágyúk és a szekerek sorát is, kijelöltük, hová kell éjjelre ôröket állítani. Visszatérôben a fôtábor tanya felé, az ágyúk elôtti szabad téren, egyik lôporos szekér közelében egy székely szekeres állott, hátán hosszú ostorral, kurta pipájából füstöt eregetve, s nem szemlélgetve, amit maga körül látott.

Gábor Áron hozzálovagolt, s megszólítja:

– Jó estét atyafi!

– Adjon isten az uraknak es.

– Hát kee hova való?

– Csak ide, szomszéd falusi.

– Van-e felesége?

– Van hál’Istennek feleségem, négy gyermekem.

– Adjasza csak azt az ostort.

Az atyafi kissé csodálkozva odanyújtja.

Ekkor Gábor Áron kétrét fogja a súlyos ostort. Elsô csapásra kirepül a kalap a székely ember fejébôl; második csapásra a pipa ugrik messzire, s mikor a székely lehajol, hogy sebtiben holmiját összeszedje, hátára s hátuljára kapott még néhány ütést ilyen szavak kíséretében:

– Hát kend, forgós teremtette! Itt pipázik a puskaporos szekerek mellett, tudja-e, hogyha egy szikra belekap, mind ahányan vagyunk, Pilátushoz megyünk vacsorára; sohase látja a feleségét s a négy gyermekét. Eltakarodjék innen, s ide nem merje többet tenni a lábát, mert fôbe lövetem!

Ilyen volt a Gábor Áron ôrnagy tábori rögtönítélôszéke.

S most ott alussza örök álmát a székely ágyúk nagy mestere Eresztevényen, azon hely közelében, ahol ez az eset történt.

Én, ki az eresztevényi síremlék közelebbi leleplezésekor nem lehettem jelen, hálás emlékezettel teszem ezt az egyszerû göröngyöt Gábor Áron sírhalmára.

Kolozsvár, 1892. szept. 7.

Szabó Sámuel volt tüzér fôhadnagy

(1848-49. Történelmi Lapok, Kolozsvár, 1892. szept. 15., 17. szám)

Dusa Lajos

Ó, Pannónia-lelkem! Míly szép, míly takaros vagy!

Lám-lám, immár kettôs kék szalagod van a létben:

egyszer az ódon-, s másik a tót-betonú Duna ága.

Homlokod oly hûs-üzleti! Bécs-Budapest kegyeit meg-

nyerni a tét. Így kékeszöld tavaid e varázsos

útra figyelnek, mint a madonnák. Ész-Bakonyodban

meg sem fordulhat már némi szeszély, tüzelô kis

makrancosság? S jól van ez így? Nincs. Mégis e látott

kép de csaló! Pannónia éppen délen az éden.

Bal lábának ékes, flanc-bokalánca arany- Pécs,

ám a pucér jobb is gyönyörû: karcsú Zala-Ôrség,

s hogy ne csigázzuk a morcos esztétát, se az értôt:

ott van lent Somogyország, s benne bozontos a nedves,

tétova titkú drága Zselic. Keletem bujaságát

felpiszkálja a kis rafinált! S mint eszement: én

– távol, az új limesen túl – nem szégyellem a barbár

vágyat. Az udvarlást kerekítem, hátha fogadná:

– Bárha lehetnénk végül s újra hazánkban az eggyek!

Opera készül Pierre Elliott Trudeau volt kanadai miniszterelnök életérôl. A torontói Harbourfront Centre jövô nyári programján szereplô bemutató a 2000-ben elhunyt államférfit Fidel Castro és Mao Ce-tung társaságában jeleníti meg a színpadon.

George Elliott Clarke kanadai költô sohasem szavazott Trudeau-ra, azonban kiemelkedô jelentôségû személyiségnek tartja, akirôl érdemes operát írni. A montreáli születésû politikusról ellenfelei is elismerték, meghatározó szerepet játszott Kanada fejlôdésében. 1968-79, illetve 1980- 84 közötti miniszterelnöksége idején számos ellentmondásos manôvert hajtott végre, a kanadai kétnyelvû törvény beiktatásától kezdve Mao Ce-tungnál tett látogatásán át Fidel Castróval fenntartott barátságáig. Ô volt az elsô nyugati vezetô, aki fogadta John Lennont. Clarke szerint Trudeau volt az elsô kanadai politikus, aki érdemes volt arra, hogy merényletet kövessenek el ellene. A kortárs dzsessz, kínai és kubai zenei elemeket tartalmazó partitúrát D.D. Jackson jegyzi, az államférfi nemzetközi karrierjét utazásai és a más kultúrákkal való párbeszédei mentén mutatja be.

Felszámolási eljárás alatt áll a Magyar Könyvklub Zrt. június 27-e óta. A könyvklub vagyonmérlege augusztus végén készül el.

Ha a felszámolási eljárás a könyvklub megszûnésével fejezôdik be, akkor értékesítik a vagyonelemeket. A társaság csak abban az esetben folytatja mûködését, ha sikerül megállapodnia a hitelezôkkel.

A Magyar Könyvklubot a német Bertelsmann csoport alapította 1992-ben, meghonosítva Magyarországon a klubrendszerû és katalógusos könyvértékesítést, majd tevékenysége támogatására kiadót is létrehozott. Hat évvel késôbb az akkor már veszteséges Magyar Könyvklub a Budapesti Piac Rt.-hez került. A Budapesti Piac tulajdonosa a Student Vállalkozási Kft., ami eredetileg diákmunka szervezésére alakult. Miután a könyvklub a Studenthez került, a cég tulajdonosai megszerezték a nagykereskedô Saxum Kft.-t és az országszerte több mint ötven boltot üzemeltetô Bibliofil Kft.-t. Ezzel a Magyar Könyvklub lett az elsô magyarországi könyves cég, amely a kiadásban, a kis- és nagykereskedelemben, valamint a katalógusos és on-line értékesítésben is egyaránt részt vett.

Hát ez bizony dugig tele,

pedig csak a sziget fele,

de az, aki fürgén kutat,

talál néhány szabad lyukat.

Vigyázz, miként szaladsz oda,

képen vág száz kebelcsoda,

szôke, vörös, fekete,

fedetlen a feneke.

Ez nem Irán, Katanga,

itt a sláger a tanga.

Nosza, fiúk, éltek-e,

szólít sok-sok félteke.

Superman légy, azt ne várd,

nem néz csak a bodyguard,

hat lába van, négy keze,

ijesztô a bôrfeje.

Van itt minden: DJ, buli,

bográcsgulyás, krampampuli,

sztárparádé, bô VIP-lista,

ebbôl él a humorista.

Járom az utat…

…aki az 1848–49-es szabadságharc idején többször tartózkodott Marosvásárhelyen.

Elôször 1849. január 21-én járt váro- sunkban, amikor a Szeben melletti Szelindeken jelentkeznie kellett Bem tábornok hadseregében.

1849. március 7-én betegszabadsága idején rövid ideig újból a város vendége.

1849 júliusában két alkalommal tartózkodott városunkban, melyek közül júl. 29. maradt fenn élénken a köztudatban, hisz az volt életének utolsó elôtti napja. A feljegyzések szerint a Görög-féle fôtéri házban szállt meg Egressy Gáborral, ahol a házigazda és a felesége nagy szeretettel fogadta. Innen indult Bem honvédeivel 30-án hajnalban Székelykeresztúr irányába, hogy megütközzenek a Nagy-Küküllô völgyébe érkezett orosz sereggel. A július 31-én a fehéregyházi síkon lezajlott csata az oroszok gyôzelmével végzôdött, s itt lelte halálát Petôfi Sándor is.

Marosvásárhely lakói a nemzet nagy költôjének emlékezetét az idôk folyamán emléktáblával, emlékoszloppal, dombormûvel és szoborral örökítették meg.

1884. szeptember 28-án a Görög-ház elsô emeleti falán márványlapot helyeztek el (Jablonszki Vince szobrászmûvész alkotását), melyen aranybetûkkel ma is a következô szöveg olvasható:

"Petôfi Sándor, a szabadság dalnoka, Marosvásárhelyt 1849. július 30-án ezen Görög-féle sarokház fôtéri erkélyes termében Egressy Gáborral együtt Görög Károly és neje, Ziegler Vilma vendégszeretô házigazdák körében megreggelizvén –, innét indult Bem József altábornagy kíséretében a Fehéregyháza (Segesvár) melletti csatába, hol 1849. július 31-én eltûnt."

A szöveg alatt középen egy lant, ágyúkra, kardokra, nemzeti lobogókra fektetve, babér és cserelapiktól környezve a következô versszak olvasható:

"Itt még ember volt, innét indult ki a nagy útra.

Hogy csillag legyen Ô. Fénye örökre ragyog!

Emelte a kegyelet 1884."

1912 novemberében a marosvásárhelyi Keresztelô Szent János-plébánia elôtt Bernády György kezdeményezésére egy emlékoszlopot állítottak fel, melyen egy nagyméretû bronzplakett