LVIII. évfolyam 165. (16346.) sz.

2006. július 19., szerda

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 51 RNCB 3600000002490018 – euró; RO 24 RNCB 3600000002490019 – dollár bankszámlaszámra. E-mail címünk nepujsag@e- nepujsag.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: nepujsag@e-nepujsag.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

A hirdetések egységes tarifája 150 Ft/szó, 200 Ft/cm2, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Aktuális

Miért kell(ene) még egy ügyvédi kamara?

Antalfi Imola

A régi nem jó, mondják akik tegnaptól új ügyvédi kamarát hoztak létre. Nem jó, mert korrupció van: kapcsolatok, csúszópénzek alapján kerülhet be a régi kamarába egy ügyvéd, aki gyakorolni szeretné a szakmát és nincs 100 millió leje erre a célra, továbbá nem hajlandó késôbb a havi bevételének 10 százalékát sem befizetni.

A dilemma ezek után: melyik kamara az igazi? Merthogy a törvény szerint csak egy létezhet. A vádaskodások (egymás jogi létezésének kétségbevonása) nyomán sem derült még ki, hol az igazság.

A helyzet zavaros, és az igazságszolgáltatás egyre mélyülô válságát jelzi, amit az illetékes szervek nem tudnak kezelni. Egyfelôl a bírák autonómiáját emlegetik, azt, hogy ôk döntik el, elismerik-e egy ügyvédnek a kamarához (de melyikhez?!) való tartozását és ezzel együtt a szakma gyakorlásának jogát, másfelôl a "régi" kamara tagjai panaszokkal árasztották el az ország Fôügyészségét, a Legfelsôbb Semmítôszéket, tôlük várva az igazságtételt. Mindez fura mód eddig hatástalan maradt: nem tiltották be a "kalóz, párhuzamos, hamis, ál, törvénytelen stb." ügyvédi kamarákat, a bírák szelektíven döntenek: egyesek elismerik azokat, mások viszont nem. Így aztán az ügyvédek egy része tiltakozásokkal fenyegetôzik (szeptember 11-ére).

A rossz nyelvek szerint az új megyei ügyvédi kamara létesítését jóváhagyó döntés (mellesleg Gorj megyében járták el a formaságokat) a bíró figyelmetlenségének eredménye: a Figaro Potra elnevezésû civil szervezet statútumában az egyéb tevékenységek mellett kamarák és közjegyzôi irodák létrehozása is szerepel, amit a bíró nem vett észre és jóváhagyta a szervezet beiktatását a tg-jiui bíróság cégjegyzékébe. Innen már csak egy lépés volt a kamara megalakítása!

A törvényességrôl egyszer bizonyára nyilatkoznak az illetékes igazságügyi szervek. Azonban néhány "apróságon" érdemes elgondolkodni. Tény, hogy nehéz elkezdeni az ügyvédi szakmát. Pénz kell hozzá, túl sok pénz. Az ügyvédbojtárságot sem ingyen "adják". Így aztán nem biztos, hogy a legjobb, legtehetségesebb jogászokból válik gyakorló ügyvéd. Az ügyvédi maffia mindenhol ott van – hallhattuk hétfôn az új kamara képviselôitôl, akik természetesen a "másikokra" mutogatnak.

Az újabbik Maros megyei kamarába egyelôre 28-an léptek be. Nem akárkik. Csendôrségi, rendôrségi vezetôk, vitatott személyiségek, a szakmát nem gyakorlók. Az egésznek rivalizáció-íze van, márpedig ebbôl "háború" lesz. A koncot ugyanis egyik sem engedi át "csak úgy".

Ami sajnos eltörpülni látszik: az ügyfelek érdekei. Az ostor az ügyes-bajos dolgaival ügyvédhez forduló kisemberen csattan. Aki ugyanbiza honnan tudhatná, hogy az általa "megfogadott" ügyvéd "igazi" vagy "hamis", és egy szép napon arra ébred, hogy a pénzt kifizette, az ügye pedig a végtelenségig húzódik a kamaraháború miatt…

Jonathan Scheele "általánosságban" elégedett

Mózes Edith

Nem elég a projekteket megnyerni, véghez is kell vinni

Kétnapos látogatása során Jonathan Scheele, az Európai Bizottság romániai delegációjának vezetôje az önkormányzatoknak a strukturális alapokhoz való hozzáférhetési és felhasználási képességérôl, a helyhatóságok és közintézmények által a 2004–2006 közötti idôszakban megnyert európai pénzalapokról, a megye infrastruktúrájának felújításáról, fejlesztésérôl, illetve a különleges turisztikai lehetôségekkel rendelkezô övezetek fejlesztési tervei felôl érdeklôdött. Tegnap sajtótájékoztatón összegezte a kétnapos út tapasztalatait.

A diplomata elégedett volt a megyei projektekkel, különösen kiemelte a nemkormányzati szervezetek, illetve az önkormányzatok elkötelezettségét a fenntartható fejlôdés iránt. Hangsúlyozta: a megye lakossága fele-fele arányban román és magyar ajkú, ezért mindkét nemzet közösségének hozzá kell járulnia a projektek megvalósításához. A meglátogatott helyszíneket – segesvári agroturisztikai központ, a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem, az Alpha Transilvana Alapítvány, az ipari park, a petelei iskola – az EB választotta ki úgy, hogy egyrészt "érdekesek" is legyenek, másfelôl, mivel csak kétnapos látogatásról van szó, földrajzi szempontból ne essenek túl messze egymástól. Mint diplomatikusan kijelentette, általában elégedett a projektekkel, bár egyik sem "hibátlan".

A bürokrácia nem akadályozhatja a programok kivitelezését

Lokodi Emôke, a megyei tanács elnöke fontosnak ítélte az Európai Bizottság képviselôjének a látogatását. Elmondta, hogy a jövôbeni projektekrôl is beszélgettek, arról, hogy Scheele miként látja Maros megye helyzetét a strukturális alapok megszerzésében. A kérdésre teljes rálátással válaszolhatott, hiszen a megyei tanács hónapokkal ezelôtt tájékoztatta a nagykövetet. Ezek tükrében és a látogatás tapasztalatai alapján mondta, hogy felkészültség szempontjából a megye jó helyen áll országos szinten, ugyanúgy, mint a 7-es régióban.

A megyei önkormányzat tájékoztatta az EB delegációjának vezetôjét arról, hogy azok a fiatalok, akik az európai, illetve a régiós fejlesztési irodáknál dolgoznak, több felkészítôn is részt vettek az idén Zala, Gyôr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, emellett az önkormányzat részt vesz az országos programokban is. A megyei tanács elnöke reményét fejezte ki, hogy 2007 azt fogja jelenteni számukra, hogy mind több önkormányzat lesz képes sikeres programokkal pályázni.

Jonathan Scheele felkérte a megyei önkormányzatot, figyeljenek oda, hogy mi módon tudják majd a megnyert projekteket véghezvinni, kik lesznek azok a személyek, akik követik a programok megvalósítását és készen állnak majd arra, hogy bármiféle változást azonnal kiigazítsanak. Ugyanakkor felhívta a megyei önkormányzat, illetve azoknak a helyhatóságoknak a figyelmét, amelyek építkezési engedélyeket adnak ki, legyenek azon, hogy a bürokrácia miatt ne késsenek az engedélyek kibocsátásával, adott esetben ezek megváltoztatásával, kiigazításával, hisz ezzel veszélybe sodorhatják a soron következô pénzösszegek lehívását is. Lokodi Emôke szerint erre fölkészült a megyei tanács és felkérték a magánszférát, hogy ha bárkinek bármilyen gondja van, forduljon bizalommal hozzájuk, mert azonnal a segítségükre lesznek.

Mint elmondta, Maros megye elsôsorban az infrastruktúra fejlesztésében érdekelt, utak, víz- és csatornahálózat, a környezetvédelem a lényeges, de a szociális szférában is fontos projektjeik vannak. Most alakítják át a felnôtt-beteggondozást, a gyermekvédelmi igazgatóságtól is kérték, segítsék azokat a pályázatokat, amelyeket már megnyertek, hisz a marosludasi és a szászrégeni nagy központot is be kell zárni 2007-ben, a gyermekeket pedig el kell helyezni.

Látogatás az ipari parkban

-vagy-

Jonathan Scheele, az Európai Bizottság romániai delegációjának vezetôje Ciprian M. Dobre prefektussal, Lokodi Edit Emôke megyei tanácselnökkel, illetve Csegzi Sándor alpolgármesterrel, valamint a dekoncentrált intézmények vezetôivel folytatott beszélgetés után kíséretével a városházáról az uniós támogatással megépített vidrátszegi ipari parkba látogatott. Itt elsôsorban arra volt kíváncsi, hogy mindeddig miért nem jöttek cégek, s az is érdekelte, mit tett az ipari park személyzete annak érdekében, hogy a befektetési lehetôséget felkínálják a vállalkozóknak.

Nagy István igazgató elmondta, több mint 60 céggel vették fel a kapcsolatot, ezek közül mintegy 40-45 külföldi volt. Négy céggel folytatnak elôrehaladott tárgyalásokat, egy vegyipari vállalat egy hónapon belül leteszi az elsô termelôcsarnok alapkövét, további kettôvel is megegyeztek a bérleti díjban. A továbbiakban az EB- delegáció vezetôje arra is kíváncsi volt, más ipari parkokhoz viszonyítva, miben kínál mást a marosvásárhelyi létesítmény?

Alexandru Petru Fratean, a megyei tanács alelnöke elmondta, a park földrajzi fekvése elônyt jelenthet, hiszen az ország közepén van, ezenkívül a megépítendô autópálya, a nemzetközi repülôtér és a vasút szomszédsága is megkönnyítheti az áruforgalmat. Az alelnök kifejezte reményét, hogy Románia EU-csatlakozása után a külföldi befektetôknek is megnô a bizalmuk az ország iránt, így az ipari parkot is hamarosan benépesítik.

Jonathan Scheele elégedett volt a látottakkal, hallottakkal, s azzal a reménnyel távozott, hogy legközelebbi látogatása alkalmával már néhány csarnokot is megtekinthet.

"Tétlenség miatt zárva"

Tüntetés a környezetvédelmi minisztérium elôtt

Kedden délelôtt magyar, román és osztrák Greenpeace aktivisták Bukarestben lezárták a környezetvédelmi minisztérium fôbejáratát. Az aktivisták élô láncot alkottak a bejárat lépcsôin és egy transzparenst helyeztek az ajtóra a következô felirattal: "Tétlenség miatt zárva". Ugyanis, a román környezetvédelmi miniszter, Sulfina Barbu még mindig nem tett semmit annak érdekében, hogy megakadályozza az újabb lehetséges környezeti katasztrófával fenyegetô verespataki aranybánya illegális engedélyezési folyamatát- mondják a környezetvédôk.

"Nem nézhetjük tovább tétlenül, az illegális hatásvizsgálati folyamatot. Barbu miniszter asszonynak azonnal cselekednie kell!" – mondta Herwig Schuster a Greenpeace szóvivôje.

A múlt csütörtöki demonstráció alkalmával a Greenpeace már átnyújtotta a román minisztériumnak az aranybánya engedélyezésének súlyos szabálytalanságait tartalmazó tiltakozó levelét. Követelte, hogy még az elsô közmeghallgatás elôtt állítsák le az engedélyezési folyamatot. A mai demonstrációt támogató helyi családokból Verespatak megmentéséért alakult Alburnus Maior egyesület egyik vezetôje, Stephanie Roth elmondta: "Az aranybánya beruházás tervezete egyértelmûen bôvelkedik a jogi szabálytalanságokban. A projekt legproblémásabb eleme, a 600 hektár kiterjedésû cianidos ülepítôtó például nem is szerepel a területrendezési engedélyben, ami az egész engedélyezési procedúra egyik alapdokumentuma."

A román rendôrség több mint másfél órán keresztül tehetetlen volt az aktivistákkal szemben, végül a földön húzva vonszolták ôket a rendôrségi autókba és a helyi ôrsre szállítottak mindenkit.

Elôtérben a fejlesztési tervek

Vajda György

Sajtótájékoztató a polgármesteri hivatalban

Dorin Florea polgármester hiányában a hivatal szokásos sajtótájékoztatóját Csegzi Sándor és Bárczi Gyôzô alpolgármesterek, valamint dr. Benedek István, a helyi tanács RMDSZ-frakciójának vezetôje tartották. Ezúttal – Jonathan Scheele, az Európai Bizottság romániai delegációja vezetôjének a látogatása kapcsán – a polgármesteri hivatal által kidolgozott hosszabb kifutású tervekrôl volt szó, amelyeket július 25-én Marosvásárhely képviselôi bemutatnak a Gyulafehérvár székhelyû 7 régióközpontban.

– Jonathan Scheele tájékoztatott bennünket, hogy 2007–2013 között azokat a nagyszabású projekteket támogatják, amelyeket a fejlesztési régiók elfogadtak és beépítettek egy országos stratégiába – mondta Csegzi Sándor alpolgármester, aki kifejtette, a polgármesteri hivatal tizennyolc olyan tervet dolgozott ki, amelyek közül egyesekre már a megvalósíthatósági elôtanulmányokat is elkészítették, másokon pedig jelenleg is dolgoznak. Ezek a következôk: a Tudor és az 1989. December 22. negyedet összekötô út, a Poklos-patak befedése, a közvilágítási hálózat fejlesztése, a Belvedere negyed közmûvesítése, a fôtér átrendezése, a sürgôsségi diszpécserszolgálat támogatása, az ipari övezet kiépítése a sportreptéren, a középkori vár rehabilitációja, a Power Pack hulladékcsomagoló rendszer bevezetése, a közintézmények épületeinek energiatakarékossá tétele, a város területén levô hidak javítása, a kataszteri nyilvántartás korszerûsítése, az Európa Gimnázium épületének átrendezése, az Aurel Filimon–Ballada utcák szélesítése, regionális sportbázis kiépítése a jelenlegi lovarda körül, egy új sportröptér építése, a fedett uszoda bôvítése, az idôsek otthonának korszerûsítése.

A legnagyobb gondot azonban az jelenti, hogy nincs tisztázva a földterületek, illetve egyes ingatlanok tulajdonjoga – vélték az RMDSZ képviselôi. Példaként említettek az ASA víkendtelepi bázisát, amelyet, dr. Benedek István szerint, a hadügyminisztérium önkényesen adott át a Steaua sportklubnak, annak ellenére, hogy ez a város tulajdona kellett volna legyen.

Bárczi Gyôzô egy másik példaként elmondta, a Víkendtelepen levô sziget, mi több, a Marosnak Marosszentana felé esô területei is hajdanában a város tulajdonában voltak. Létezik egy telekkönyv, amely ezt igazolja, annak ellenére, hogy Viorel Bubau, Szentanna polgármestere is rendelkezik egy olyan telekkönyvi kivonattal, amiben a falu tulajdonaként van feltüntetve mind a sziget, mind pedig az említett terület. Ebben az ügyben pert indítottak a szomszéd település ellen, mivel Bárczi szerint a szentannai polgármesteri hivatal törvénytelenül tett szert mindkét ingatlanra.

Csegzi Sándor hangsúlyozta: azért tartja fontosnak a nagyvárosi övezet létrehozását, amelynek dokumentációja a megyei tanács www.cjmures.ro honlapján olvasható, hogy a fejlesztési, urbanisztikai tervekben közös nevezôre juthassanak a szomszédos településekkel, ne legyenek a jövôben ezzel kapcsolatos viták. Több települést érintô terv fontosságát is hangsúlyozta a továbbiakban az alpolgármester. Elmondta, a megyei tanács által kezdeményezett nyárádtôi regionális hulladéktelep megépítése még várat magára, mert az olaszok nem hajlandók befektetni a szerzôdésben foglalt pénzösszeget, ezért felbontják a szerzôdést. Ezzel szemben a hivatal által szorgalmazott hulladékkompaktáló és csomagoló rendszert látja megvalósíthatónak, illetve a távlatokban hulladékégetô megépítését is tervezik. Fontosnak tarják a szelektív hulladékgazdálkodás bevezetését is.

Dr. Benedek István a sajtó segítségét kérte abban, hogy végre a minisztériumok is tisztázzák a város vagyoni helyzetét. Amint említették, a helyi tanács és a polgármesteri hivatal azt szeretné, hogy a sportlétesítmények, elsôsorban a gázvállalat által félig felépített komplexum, de a városi stadion, a strandok, a sportrepülôtér is minél elôbb kerüljenek a városhoz, hiszen csak úgy lehet fejleszteni, korszerûsíteni azokat.

Több száz menekült érkezett haza Libanonból

A román állampolgárok kimenekítése Libanonból hétfô reggel kezdôdött a külügyminisztérium koordinálása mellett. Hétfôrôl keddre virradólag mintegy 300, fôleg gyerekeket és nôket szállítottak haza a Tarom külön-repülôgépeivel. Mint Adriana Saftoiu, az elnöki hivatal szóvivôje tegnap elmondta, további 146 román állampolgár keddrôl szerdára virradó éjszaka érkezik haza. Hozzátette, hogy ennél többen is hazatérhetnek, mert sokan a szervezett csoportokon kívül lépték át a libanoni–szíriai határt.

Még várni kell a Nyárádtô–Ákosfalva közötti út javítására

(antalfi)

A Nyárádtô–Ákosfalva közötti megyei út állapota tarthatatlan, ez már több közgyûlésen, sajtótájékoztatón elhangzott, de legjobban azok tudják, akik végigmentek rajta. Mint ahogy tette július 14-én Marius Hart is, aki tavalyi évjáratú, meglehetôsen drága autójával áthaladt ezen a szakaszon, amely szerinte leginkább egy bombázás utáni libanoni útra hasonlít. Kérdései többek közt: mikor fognak hozzá az út javításához, ki téríti meg a gépkocsijának javításával járó kiadásokat, miért nem töltik fel legalább kaviccsal a gödröket? "Ha nincs pénz aszfaltozásra és arra sem, hogy 10 teherautónyi kavicsot leszórjanak, majd én küldök, azzal a feltétellel, hogy kezükben a lapáttal terítsék el azt" – jelentette ki, majd hozzátette, hogy tudomása van a Fedezd fel újra a Maros völgyét – Ratosnyát! elnevezésû programról és ô igenis, felfedezte: a kátyúk völgye. Azt is kilátásba helyezte, hogy nyílt levélben fordul az államelnökhöz, kormányfôhöz és a szállítási miniszterhez valamint központi újságokhoz.

Érdeklôdésünkre Marieta Oarga, a megyei tanács útjavítási-mûszaki osztályának vezetôje elmondta, a szóban forgó útszakasz azért jutott ilyen állapotba, mert sohasem tartották be az elôírt forgalmi korlátozásokat, a megengedettnél nagyobb kapacitású jármûvek hajtottak végig rajta. A javításra kiírt versenytárgyalás lezajlott, a nyertes a Drumserv Kft. lett, most már csak a szerzôdés aláírására van szükség ahhoz, hogy megkezdhessék a munkálatokat. Amire azonban úgy vélte, legtöbb két héten (?!) belül kerülhet sor. A feladatfüzetben mintegy 2 hónap szerepel a munkálat kivitelezésére. Az osztályvezetô elmondta, 12,9 kilométeren aszfaltszônyeget tesznek le, 2,4 kilométeren felújítják az aszfaltot és 100 méteren teljesen új útszakaszt építenek, mert a régi szinte járhatatlan. A 49 milliárd lejes beruházást a megyei tanács által felvett 158 milliárd lejes kölcsönbôl állják. Az út kövezése nem megoldás, mivel ez a szakasz nem útkarbantartási munkálatokat igényel.

A fürdôhelyeket ellenôrizték

Július 3-7. között a strandokat, fürdôhelyeket ellenôrizte a Maros Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal. Az ellenôrzött 10 kereskedelmi egység közül nyolc esetben tapasztaltak rendellenességet. Kiderült, hogy egy egység nem rendelkezik mûködési engedéllyel, gond volt a fürdôvíz minôségével, öt helyen nem tartották be a víztisztítási, valamint a víz cseréjére vonatkozó elôírásokat, helyenként nem voltak megfelelô módon kifüggesztve a higiéniai elôírásokra és azok betartására vonatkozó szabályok; egy esetben a medence lépcsôje szilánkokkal volt tele, a medencét övezô terület pedig gyomos volt. Megállapították a víz mélységére vonatkozó figyelmeztetô táblák hiányát, egy esetben a napozót, a strandot és az illemhelyeket nem fertôtlenítették, a fogyasztók tájékoztatása érdekében elmulasztották kifüggeszteni a szolgáltatói árakat. A fürdôhelyeken mûködô közétkeztetési egységeknél az élelmiszerek minôségét kifogásolták: helyenként romlott savanyúságot, penészes Telemea sajtot, fonnyadt gyümölcsöt találtak, két esetben a sonka és a tejföl szavatossági idejének lejártát állapították meg, a szeszes italok esetében az alkoholtartalom feltüntetésének elmulasztását.

Az ellenôrzések nyomán 527 kg (5192,4 új lej értékû) élelmiszertermék forgalmazását állították le, egy esetben az egység mûködését függesztették fel féléves idôszakra, hét esetben róttak ki büntetést 6.000 új lej értékben – tájékoztatott a fogyasztóvédelmi hivatal.

Egyszerûen elviselhetetlen!

Oszoli Orsolya

Az idén immár másodszor fordul elô, hogy a radnóti Dózsa György tömbháznegyedet elöntötte a szemét. Már egy hete annak, hogy a helyi köztisztasági vállalat újra elkobozta a negyed két konténerét adósságok miatt. Ezt mintegy újabb figyelmeztetésnek szánták azoknak, akik több hónapi szemétdíjjal adósai a vállalatnak, viszont arra nem gondoltak, hogy miattuk egy egész negyed szenvedni fog. Ez még egyszer elôfordult a tavasz elején, viszont úgy látszik, ebbôl senki nem tanult, ha ilyesféle figyelmeztetést másodszor is alkalmaznak. A már egy hete felgyülemlô szemétnek kezd borzasztó szaga lenni, a lakások ablakait ki sem lehet nyitni a bûz miatt, mindemellett a kóbor kutyák, macskák és a kukázó hajléktalanok mind széthordták a szemetet a környéken. Szörnyû látvány! Ennek ellenére a negyedbeliek továbbra is a földre dobják a szemetet, és a köztisztasági vállalat sem méltóztatta visszahelyezni a konténereket. Ez nem XXI. századba illô magatartás sem a lakosság, sem a szolgáltató részérôl!

Megalakult a Down- egyesület

(b.)

Márciusban, a Down világnapon, az Alpha Transilvana Alapítvány székhelyén tartott ünnepség keretében 20 marosvásárhelyi szülô bejelentette, hogy megalakítják a megyei Down-egyesületet, amely e kromoszóma-rendellenességgel világra jött gyerekek szüleit tömöríti, s mind a gyerekeknek, mind pedig a szülôknek támaszt kíván nyújtani, hogy könnyebben megbirkózzanak a nehézségekkel.

A napokban László Gabriella és Balogh Ildikó arról tájékoztatott, hogy az egyesületet hivatalosan bejegyezték, és a közeljövôben szeretnék felvenni a kapcsolatot az érdekeltekkel. Amit azért tartanak fontosnak, hogy egyrészt a szülôket és gyerekeket tájékoztassák a lehetôségekrôl, másrészt a terhes nôket figyelmeztessék a veszélyre, a szülés után levô anyáknak pedig lelki támaszt és kíméletes felvilágosítást nyújtsanak. Az egyesület megalakítását dr. Bálint Ágnes családorvos szorgalmazta és hat család vállalkozott az ügyintézéssel járó feladatokra. Az egyesületnek vannak tiszteletbeli tagjai is a Down-kóros gyerekekkel foglalkozó gyógypedagógusok, gyógytornászok személyében.

Egyik elsô feladatuknak tekintik egy internetes oldal létrehozását, a Maros megyei adatbázis elkészítését, ugyanis nincs pontos kimutatás arról, hogy a megyében hány ilyen rendellenességgel született gyerek és felnôtt él. A helyzet felmérését követôen szeretnék kidolgozni a további tevékenységi tervet. Távolabbi célként egy speciális óvoda létrehozását tervezik, ahol a Down-kóros gyerekek igényeinek megfelelô tevékenység folyik, majd egy központ kialakítását, ahol minden korosztállyal megfelelôképpen foglalkoznak, hisz akik ezzel a rendellenességgel születnek, sérültek maradnak egy egész életen át.

Az alapítvány célkitûzései közé tartozik elérni azt, hogy a gyerekekkel ne kelljen minden évben a sérültséget megállapító bizottság elé állni annak érdekében, hogy a rokkantaknak járó segélyben részesüljenek. Szeretnének továbbá egy pszichológust foglalkoztatni, aki az újdonsült kismamáknak felvilágosítást tart, és figyelmezteti ôket arra, hogy az elsô pillanatok is mennyire fontosak a gyerek fejlesztése érdekében. Az egyesület szeretné elérni, hogy a családorvosok illetve a nôgyógyászok meggyôzzék a terhes nôket, hogy végezzék el a szükséges vizsgálatokat, amellyel kimutatható a Down-kórt okozó kromoszóma- rendellenesség. Ez azért fontos, mivel a közhiedelemmel ellentétben, amely szerint általában az idôs nôk szülnek Down-kóros gyereket, az egyesületben levô fiatal szülôk példája azt igazolja, hogy egyre több fiatal anyuka kerül hasonló helyzetbe. Az egyesületet Nagy Erzsébet vezeti, székhelyet a Gecse Dániel Alapítványnál Darabont Zoltán biztosított számukra. Címük: 1989. December 22. út 74. szám, telefonszámuk: 0741-252-602, 0744-979-223, e- mail címük: downmures@gmail.com.

Földrengés szökôárral

Több száz halálos áldozat

Legkevesebb 357 már a hétfôi indonéziai szökôár halálos áldozatainak száma, az eltûnteké pedig több mint 160 – közölték indonéz tisztségviselôk és tömegtájékoztatási eszközök.

A halottak között keddi hivatalos tájékoztatás szerint egy holland, egy svéd és egy pakisztáni állampolgár is van, de nemüket nem közölték. Azonosították továbbá egy 26 éves francia nô holttestét. Az indonéz egészségügy- minisztérium válságstábjának vezetôje legutóbbi tájékoztatójában 295 sebesültrôl számolt be. Más tisztségviselôk szerint legkevesebb 23 ezer ember menekült el otthonából, vagy mert az romba dôlt, vagy mert az emberek félnek egy újabb katasztrófától. A mentôalakulatok egyre újabb holttesteket emelnek ki a romok alól, és a hatóságok attól tartanak, hogy az áldozatok száma növekedni fog.

A 2-3 méteres szökôárt egy, a Richter-skála szerint 7,7 erôsségû, tenger alatti földrengés idézte elô. Az elemi csapás elsôsorban Nyugat- Jáva, Közép-Jáva és Yogyakarta tartományok tengerparti körzeteit érintette. Különösen súlyos károkat szenvedtek a Jakartától délkeletre fekvô Pangandaran kedvelt strandjai. Ott teljesen romba dôltek, vagy súlyosan megrongálódtak szállodák, lakóházak és több száz halászhajó. Állítólag a földrengést a lakosok nem érezték, és csak kevesen vették észre, hogy a tenger visszahúzódik, ami a cúnami elôjele. Aki ezt látta, igyekezett magasabban fekvô területre menekülni.

A 2004 decemberi pusztító indiai-óceáni szökôár után, melynek 230 ezer halálos áldozata volt – többségük Indonéziában –, Szumátra szigetén cúnami-elôrejelzô rendszert létesítettek. Jáva szigetén, amelyre a hétfôi szökôár lecsapott, csak a jövô évben tervezik felállítani ugyanezt.

Már a héten véget érhet a libanoni offenzíva?

Kölcsönös fenyegetések

Már a héten véget érhet a libanoni offenzíva – adta hírül kedden a Háárec címû izraeli lap, meg nem nevezett politikai forrásokra hivatkozva. A baloldali napilap úgy tudja, hogy az izraeli hadsereg libanoni offenzívája akár már csütörtökön vagy pénteken véget érhet.

A kormányzat vagy a hadsereg részérôl nem érkezett reagálás a napilap értesülésére. Mose Kaplinszki vezérôrnagy, az izraeli haderô vezérkari fônökének helyettese korábban azt mondta, hogy az egy hete tartó támadás még néhány hétig elhúzódhat.

Ennek ellentmondó hír, hogy több ezer tartalékos behívásáról döntött az izraeli katonai vezetés a libanoni harcok miatt. A katonai források szerint a tartalékosok Ciszjordániában szolgáló aktív katonákat fognak felváltani, akiket viszont Izrael északi részébe küldenek a Libanon ellen indított offenzíva keretében. A tartalékosok behívását megszellôztetô források ragaszkodtak névtelenségükhöz, mert nem volt felhatalmazásuk arra, hogy a médiának nyilatkozzanak.

Izrael elôször a múlt héten hívott be tartalékosokat, miután a libanoni Hezbollah gerillái túszul ejtettek két izraeli katonát egy határon átcsapó rajtaütés során.

Izrael egyetlen része sincs biztonságban a Libanonnal vívott jelenlegi harcokban – fenyegette meg a zsidó államot kedden az iráni parlament elnöke, a Hezbollah- gerillák rakétáinak hatótávolságára utalva.

A teheráni Palesztina téren összegyûlt több ezer Izrael-ellenes tüntetôhöz beszélve Golam Ali Hadad- Adel házelnök azt üzente az izraelieknek, hogy "Észak-Palesz-tinában" (Izraelben) épített városaikat "a bátor libanoni gyermekek képesek elérni. Izrael egyetlen része sincs biztonságban" – tette hozzá.

A Hezbollah libanoni síita szervezet teljes leszerelését és a libanoni hadsereg egységeinek az izraeli-libanoni határra való vezénylését követelte kedden Cipi Livni izraeli külügyminiszter, miután Jeruzsálemben találkozott Terje Roed-Larsen ENSZ- tárgyalóval.

Az izraeli diplomácia vezetôje leszögezte: a jövôben meg kell akadályozni, hogy Irán és Szíria fegyverekkel lássa el a Hezbollahot. Livni követelte a szélsôséges síita milícia által fogva tartott két izraeli katona feltétel nélküli szabadon bocsátását, mintegy cáfolva Avi Dihter közbiztonsági miniszter korábbi, az izraeli katonai rádióban tett keddi kijelentését, amely szerint a hadmûveletek befejezése után Izrael fontolóra vehet egy fogolycsere-alkut Libanonnal.

Kofi Annan ENSZ-fôtitkár különmegbízottja, Roed-Larsen a találkozó után elmondta, hogy a világszervezet küldöttsége "világos elképzeléseket vázolt" a válság leküzdésére és az ellenséges cselekmények lezárására és úgy vélekedett: az Izrael és a Hezbollah közti diplomáciai kezdeményezések elvezethetnek a tûzszünethez. Ugyanakkor Livni hangsúlyozta: a diplomáciai folyamat nem jelenti az izraeli katonai akció lerövidítését, és utalt arra, hogy ellenzi nemzetközi erôk Libanonban való állomásoztatását.

A Hezbollah

Izrael hatodik napja folytat hadmûveleteket Libanon ellen, a Hezbollah libanoni síita felkelôszervezet felszámolásának céljával, miután annak gerillái elraboltak két izraeli katonát egy határ menti rajtaütésben. Tények a Hezbollahról, a CNN amerikai hírtelevízió internetes honlapja és a Reuters brit hírügynökség összeállítása alapján:

A Hezbollahot az Egyesült Államok és Izrael terrorista szervezetként tartja nyilván. A "Hezbollah" név jelentése: Isten Pártja. 1982-ben hozták létre, Libanon izraeli megszállására válaszul. Vezetôje Haszán Naszrallah sejk.

Az amerikai külügyminisztérium adatai szerint a szervezet célja Izrael megsemmisítése, és síkra szállt egy libanoni iszlám állam megteremtése mellett.

Társadalmi-politikai mozgalommá nôtte ki magát, a libanoni törvényhozás internetes honlapja szerint 14 képviselôje van a 128 tagú parlamentben. Iskolákat, kórházakat mûködtet és más szociális szolgáltatásokat nyújt, ami biztosítja számára a libanoni lakosság támogatását.

Az AP amerikai hírügynökség szerint a Hezbollah fegyveresei csaknem teljes önállóssággal mûködnek Dél-Libanonban, és a kormánynak nincs felettük ellenôrzése. Libanon hosszú ideje ellenáll a nemzetközi nyomásnak, hogy felszámolja a szervezetet.

A Hezbollah számos alkalommal lôtt ki rakétákat Izrael északi részére és a vitatott hovatartozású Sebaa-tanyák térségére.

Katonai szárnyának neve: Iszlám Ellenállás. Hatszáz harcosa és további 3000- 4500 mozgósítható veteránja van a szervezetnek, valamint 15-30 ezer tartalékosa önkéntes milíciák kötelékében.

A libanoni izraeli offenzíva elôtt 13 ezer katyusa rakétája (tizenegy és húsz kilométeres hatótávolságúak), valamint 45 és mintegy 70 kilométeres hatótávolságú iráni gyártmányú Fadzsr-3 és Fadzsr-5 rakétái voltak.

Külföldi elemzôk feltételezése szerint Irán titokban Zelzal-2 típusú ballisztikus rakétákat szállított a Hezbollahnak. Ezek a fegyverek vélhetôen 600 kilogrammos robbanófejet képesek hordozni, legnagyobb hatótávolságuk 200 kilométer.

A szervezetnek Bejrút síita negyedeiben és Dél-Libanonban vannak központjai, kiképzôtáborai a Bekaa-völgyben és összekötô irodái Szíriában és Iránban.

Az Egyesült Államok és Izrael szerint a Hezbollah anyagi és politikai támogatást, valamint fegyvereket és kiképzést kap Irántól és Szíriától. Szíria elismeri, hogy támogatja a szervezetet, de tagadja, hogy fegyverekkel látná el.

A Jane’s biztonságpolitikai kutatóközpont Terrorizmus és Lázadószervezetek Központja szerint az 1980-as évekbeli terrorista csoportok Iszlám Dzsihád néven ismert ernyôszervezetének nagy részét felszívta.

Új vezetôség, új tervek a nyugdíjasok megsegítésére

Menyhárt Borbála

A Nyugdíjasok Önsegélyzô Egyesülete marosvásárhelyi kirendeltségének új vezetôsége van. Az újonnan megválasztott Munteanu Adrian elnök jelentôs változásokat kíván véghezvinni az egyesületen belül, annak érdekében, hogy minél több marosvásárhelyi és közeli falvakban élô nyugdíjast juttassanak anyagi segítséghez. Az egyesületnek jelenleg tizennégyezer tagja van Marosvásárhelyen és környékén, azonban a volt vezetôség nem megfelelô hozzáállása miatt sok marosvásárhelyi nyugdíjas választotta inkább a régeni tagságot – mondotta Munteanu Adrian. A vezetôség fô célja új tagok toborzása, ennek érdekében a közeljövôben egy kampányt szerveznek, hogy a Marosvásárhelyen és a környezô falvakban élô nyugdíjasok megismerkedhessenek az egyesület tevékenységével és értesüljenek mindazon elônyökrôl, amelyet az egyesületi tagság nyújthat számukra. Elsôsorban anyagi segítséget ajánlanak tagjainak, a legjelentôsebb a kölcsön felvételének lehetôsége. Az elnök elmondta, hogy a téli idôszakban a tagok negyven százaléka vett fel kölcsönt, leginkább a magas közköltségek fedezésére. Ezeket a pénzösszegeket a befizetett tagsági díjakból biztosították és a tagoknak tizenkét hónapon belül kell törleszteniük. Kérdésünkre Munteanu Adrian elmondta, hogy nincsenek jelentôsebb gondok a visszafizetésekkel, a tartozók csupán négy százalékának vannak elmaradásai. A jelenlegi vezetôség tervezi, hogy személyes ellenôrzést végez majd a tagok valós anyagi helyzetének felmérésére, hogy a valóban leginkább rászorulókat juttassák anyagi segítséghez. Az egyesület elnöke kifejtette, hogy két-három hónapon belül a különbözô községekben egy-egy kapcsolattartó személyt neveznének ki, aki összegyûjti a tagsági díjat, intézi az illetô község nyugdíjasainak gondjait és közvetít a marosvásárhelyi központ felé. Az egyesület a polgármesteri hivatal és az RMDSZ segítségével saját épülethez szeretne hozzájutni, amelyet otthonná alakítanának azon nyugdíjasok számára, akik nem rendelkeznek saját lakhellyel. Az elszállásolás mellett lennének különféle szakorvosi rendelôk és kezelési központ is. A polgármesteri hivatal beleegyezésére számítanak egy hétköznapi maxitaxi-járat beindításához a Tudor negyed–fôtér–kórház útvonalon nyugdíjasok számára. Hétvégeken pedig ez a gépkocsi az egyesület tagjait szervezett kirándulásokra vinné. A Nyugdíjasok Önsegélyzô Egyesülete július 28-án kirándulást szervez Tusnádra, a költségek egy részét az egyesület állja. Munteanu Adrian elnök azt is kifejtette, hogy külföldi kapcsolatait is hasznosítani fogja annak érdekében, hogy az egyesület minél több tagját juttassa a továbbiakban jelentôsebb anyagi segítséghez.

Óvatosan a borvásárlással!

G. I.

A Maros Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal 24 ellenôrzést végzett, amelyek során azt vizsgálták, a borforgalmazást, valamint a címkézést illetôen betartják-e a törvényes elôírásokat – közölte lapunkkal Galenco Livia, a hivatal vezérigazgatója.

Az ellenôrzések során kiderült, tizenkét kereskedelmi egység nem megfelelô zamatú és illatú borokat forgalmazott. Többek között, a Perla Dunarii asztali bor zavaros volt, összegyûlt lerakódással vagy erjedésnek indult. A Butoiul Stefan asztali bor ugyancsak zavaros volt, az alján lerakódással. Egy kiváló minôségû bor is szennyezett volt.

Két cég esetében az illetékes szakemberek megállapították, hogy a bor fizikai-kémiai tulajdonságai nem felelnek meg a szabványoknak. A Dealu Mare asztali bor kellemetlen szagot árasztott, kezdôdô ecetesedést, kellemetlen ízt és észrevehetô illó savtartalmat állapítottak meg – édes ízét a szintetikus édesítôszer-adalék, szacharin adta. A megengedett legtöbb 1,05 g/liter savtartalom helyett 1,21 g/litert mutattak ki a vizsgálatok során.

A Vernesti-Buzau asztali bor esetében az elôírt 12,01 g/liter cukortartalommal szemben mindössze 10,54 g/litert tartalmazott a termék.

Hamisított termékekre is volt eset. A kiváló minôségû Prima Dealu Mare félédes bor 1,3 g/liter cukrot tartalmazott az elôírt minimális 12,01 g/liter helyett, ezenkívül édesítôszer- adalékkal volt ellátva.

A vezérigazgató arról is beszámolt, hogy a borok címkézését illetôen is tapasztaltak hiányosságokat. A Prima Dealu Mare és a félédes Colinele Prahovei esetében a származási hely nem megfelelôen volt feltüntetve, a félszáraz Perla Dunarii asztali bor esetében nem volt feltüntetve a palackozás idôpontja, valamint az ûrtartalom.

Galenco Livia tájékoztatójából kiderült, a következmények megfékezése érdekében betiltották 1727 liter bor forgalmazását, 5033,4 új lej értékben, valamint 1700 új lejre bírságoltak.

Székely-mezôségi hagyományôrzô találkozó

Nagy Botond

Új régió alakult!

Rendhagyó sajtótájékoztatóra került sor kedden délelôtt: nem szokványos helyen – a mezôpaniti iskola tanári szobájában – és nem szokványos témakörben, egy új régió létrejöttének kapcsán gyûltek össze a sajtó képviselôi, a szóban forgó kistérség polgármesterei, a megyei RMDSZ képviselôi és a helyi önkormányzatok vezetôi. Az ok és ürügy a hét végén elôször megrendezendô székely-mezôségi hagyományôrzô folklórtalálkozó, ám a tájékoztatón a programbemutatásánál jóval többrôl esett szó .

Brassai Zsombor, a Pro Regio Egyesület elnöke szerint a megrendezendô fesztivál és az új régió immár a jövôt jelképezi, azt az utat, amelyen ezentúl járni kell. A létrejött Székely- Mezôségi Régió Sámsondtól Mezômadarasig fedi le a településeket, Marosszentkirályt is beleértve, ugyanakkor magyar kulturális térséget jelöl, nem közigazgatási régiót. A kulturális térség településeinek önkormányzatai ezentúl egymással együttmûködve igyekeznek fejleszteni a régiót, a találkozó is ezt a célt szolgálja – okot és alkalmat ad a közös beszélgetésre.

A helyi önkormányzatok segítségével három civil szervezet, illetve az RMDSZ mezôcsávási és mezôbándi szervezete rendezi a fesztivált: mint azt a székelykövesdi Pro Regio Egyesületrôl megtudtuk. A 2002-ben vidékfejlesztés céljából alakult szervezet eleddig egy nagyobb szabású megvalósítást mondhat a magáénak – a Kéve címû hetilap gazdájaként 1500 példányban terjesztik a sajtóterméket Paniton, Bándon és Madarason.

A mezôpaniti Monográfia Alapítványt 1997-ben jegyezték be, azóta folyamatosan mûködik, mint az 1992- ben megkezdett hagyományôrzô mozgalom jogi háttere. Deák János elnök szerint évente 10-15 pályázatot írnak, ezek nagy részét meg is nyerik, segítségükkel sikerült a helybéli iskolát a legkorszerûbb szemléltetô eszközökkel felszerelni.

A gróf Bethlen Anikó elnökletével mûködô civil szervezet, a Mezômadarasért Fejlesztési Egyesület öt vendégszobás, konferenciateremmel rendelkezô székháza nemrég épült fel, és idén immár az ötödik képzômûvészeti alkotótábort szervezik, ahova eddig több mint harminc mûvész jelezte részvételi szándékát. A tízéves tradícióval rendelkezô hitépítô gyermektáborok mellett pedig idéntôl hangszertábor szervezésébe fogtak – ez a térségben szintén egyedülálló elképzelés. Szükség van a népnevelôkre, muzsikusokra – hallottuk Szabó Izolda igazgatótól.

A szervezô egyesületek mellett a régió településeinek elöljárói is szóltak pár szót a fesztivál fontosságáról, az új térség megalakulásának, a közös összefogásnak a jövôbeni elônyeirôl. Szabó Levente, Mezôcsávás polgármestere szerint a községben az utóbbi tíz évben semmilyen kulturális rendezvényt nem tartottak. Ezért nemrégiben két tánccsoportot hoztak létre. Ezenkívül felépítették a sportcsarnokot, felújítottak, illetve újjáépítettek három kultúrotthont, Szabédon bevezették az ivóvizet. Dávid Gyula, Mezômadaras polgármestere megjegyezte: hasznosnak bizonyult önállósulni, több korábbi probléma megoldódott ezzel – a közutak rendbetétele, a kultúrotthonok feljavítása. Alakulóban az ifjúsági tánccsoport, remélik, hamarosan Madaras is vendégül láthat egy, a készülôhöz hasonló fesztivált. A vendéglátó polgármester, Bartha Mihály szerint a megrendezendô találkozó abszolút újdonság, hozzá hasonló eleddig nem volt, hisz nem a kivándoroltakhoz, hanem az itthonmaradottakhoz szól. Ugyanakkor vándorfesztivál, évrôl évre a térség más községeiben szervezik meg a továbbiakban. Bartha Domokos mezôbándi alpolgármester elmondta: hagyományôrzô csoportjukkal, citerásaikkal vesznek részt a fesztiválon. Ami a települést illeti, a SAPARD-pályázaton nyert egymillió eurós vissza nem térítendô hitelbôl felépített vízhálózatot átadták, további pályázataik már az illetékesek asztalán hevernek, útjavításra, új kultúrotthon építésére. Pánczél Vilmos mezôsámsondi alpolgármester az "utolsó székely település" elöljárójaként a Madarast Bánddal összekötô, jelenleg járhatatlan út felújítását szorgalmazta. Elkészültével a két település közötti, jelenleg 60 kilométeres táv 5 kilométeresre (!) csökkenne. A marosszentkirályi alpolgármester, Kádár György elmondta: örvendenek, hogy ôk is a megalakult régióhoz tartoznak, hiszen Szentkirályon 38 százalékra csökkent a magyarság aránya, ugyanakkor egyetértett – nagy szükség van a fesztiválra, az összefogás és jövôbeni közös munka elsô megnyilatkozására.

A sajtótájékoztatón a találkozó mellett sok egyébre is fény derült. Az új régió elöljárói együtt és egymásnak mesélték gondjaikat, örömeiket. Ez a térség még nem a Mezôség, már nem a Székelyföld, lóg valahol a közigazgatási, önazonossági éterben, kultúrája ugyanakkor egyedi és jellegzetes. A fesztivál ezen kultúra bemutatására épül, a térségi társulás megalakulása ezen kultúra megôrzésének céljából, a közös pályázás elônyeiért, a közös munka eredményességéért, a térségi összetartozás szellemének erôsítéséért jött létre. A székely Mezôség az Unióba együtt kíván belépni. A Mezôpaniton megrendezendô fesztiválra tehát szombaton, július 22-én 10 órakor kezdôdik seregszemlével és felvonulással, lesznek táncbemutatók, tudományos értekezletek és szakmai kiértékelôk, gálamûsor, táncház és mulatság, játszóház, népmûvészeti kiállítás és kézmûves sátrak sokasága.

Angolnyelv-napok Makfalván

Prokop Irén

A dévai Szent Ferenc Alapítvány keretében mûködô, úgynevezett felzárkóztató napközi otthon III., IV. osztályos tanulói számára 2006. július 24-tôl (délelôtt 10 órai kezdettel) angolnyelv-napokat és ezek keretében 30 órás, játékos intenzív angol nyelvtanfolyamot szerveznek az alapítvány munkatársai, Sebesi Ildikó lelkész-tanár vezetésével.

A tevékenységet Máté Erika marosvásárhelyi angoltanárnô vezeti, a beszélt angol nyelvre, az alapvetô nyelvtani ismeretekre helyezve a hangsúlyt, step by step módszerrel. Ezen angolnapokra illetve - órákra szeretettel várjuk a Kis-Küküllô menti testvérnapköziseket is és a helyi iskola nem napközis tanulóit is. Nyelvtanulási munkánkat hálaadó istentisztelettel kezdjük és ugyancsak hálaadó istentisztelettel zárjuk, amelyeket Sebesi Ildikó lelkész-tanár és Tôkés Brigitta szovátai vallástanárnô fog tartani.

A záró gyermek-istentisztelet két nyelven – magyarul és angolul – hangzik el. Reméljük, hogy ekkor mindannyian angolul is fogjuk tudni az Úr imádságát.

A makfalvi Wesselényi Miklós Általános Iskola igazgatója szerint a 2006-2007-es tanév során Románia is az EU tagja lesz, s minden egyes ismert angol szó még értékesebb kincset fog jelenteni számunkra. Megígérte, hogy jutalmazni fogja azon tanulókat, akik jó eredményt érnek el.

Ez alkalommal is köszönjük Böjte atyának, hogy az egyre terebélyesedô Szent Ferenc Alapítvány szeretetfájának egy ágacskája lehetünk, s merész álmaink válhatnak valóra.

Csak semmi félelem! Hozzatok magatokkal füzetet, írószert, és ha van, angol szótárt.

Bôvebb információt a 0265/717-784-es telefonon Sebesi Ildikó tiszteletes asszonytól kaphattok.

Telenézô

Gondolj apádra!

B. D.

Vélekedések. A Hofi nem név, hanem fogalom, a kisember bölcsessége és humora. Azé a kisemberé, aki mindig jobban tudja, érzi, látja, hogy mit tesznek a feje fölött az uborkafára felkapaszkodott nagyfejûek. * Az embert is csak kétféleképpen lehet lejáratni. Az egyik, hogy nem engedik szóhoz jutni, a másik, hogy engedik. * Hofi a Magyar kabaré külön úton járó kiemelkedô népszerûségû mestere, aki önálló produkciókban teljesen egyéni stílust teremtett. * Hihetetlenül jó elôadó volt. Mûsorának csak néhány fix pontja volt, melyekbôl kiindult. Ezekhez csapta hozzá az aktuális témákat, improvizált, majd a leghatásosabb pillanatban visszatért az alapokhoz. * Elôadásait pontosan kezdte és fejezte be, vagyis a lazasága mögött óriási koncentráció állt. Mûsorának sok érdekes vonása is volt. Tegezôdött a közönséggel, gyakran be is szólt a nézôknek. Fábry Sándor is kommunikál a nézôkkel, lehet, hogy ez mûfaji sajátosság. Hofi azonban néha elég durván csinálta ezt. * "Én vagyok a Magyar népgazdaság. Azért vagyok felakasztva, mert így legalább úgy látszik, mintha állnék." * Hofit nem kell föltámasztani, mert Hofi él. Nem általunk, és nemcsak az emlékezetünkben, hanem emberi lényünk legmélyében: abban az igényünkben, hogy keresetlenül is kimondjuk, megértsük, igényeljük az igazságot, amelynek közös nevezôjét ô formálta a színészet eszközeivel. Hofivá.

A mûsor ismertetése. Hofi Géza (1936. július 2. – 2002. április 10.) hetvenéves lenne. A június 30-án indult mûsorban soha nem látott felvételek is képernyôre kerülnek. A hétrészes sorozat megszólaltatja mindazokat, akik Hofi Géza munkatársai, segítôi, barátai, szerzôtársai voltak, akik vele együtt dolgoztak, és akik nélkül az életmû sohasem jött volna össze. Az adásban megszólal többek között: Bánki Iván, Bednai Nándor, Bócz Mara, Csenterics Ágnes, Farkasházy Tivadar, Fellegi Tamás, Heller Tamás, Horváth Ádám, Horváth Charlie, Juszt László, Kállai István, Koós János, Korcsmáros György, Kovács Kati, Malek Miklós, Molnár Gál Péter, Nádas György, Riskó Géza, Sas József, Seregi László, Simor Ottó, Solymos Antal, Szabó Stein Imre, Szenes Iván, Szinetár Miklós, Veszelinov András, Vitray Tamás, valamint a Madách Színház titkára és ügyelôje: Löffler József és Malinovszky László. Az összeállítás végigköveti Hofi teljes életmûvét a kôbányai gyermekkortól Rózsahegyi Kálmán színi iskolájáig, a debreceni éveket és a budapesti beérkezés útját az alkalmi fellépésektôl a tévé nyilvánosságáig, pályafutását a Mikroszkóp, majd pedig a Madách Kamara Színházban, egy új mûfaj megszületését, amely a kabarét csakugyan forradalmasította. A mûsorban sok ritkán, vagy egyáltalán nem látott felvétel – köztük alkalmi, amatôr felvétel – is helyet kapott, illetve Hofi Géza egyetlen filmszerepe, a Lila ákác címû produkcióban. A Hofi–Koós show mûsorok emlékezetes percei mellett felidézik a klasszikus Odüsszeusz, a Rózsa Sándor-paródiák vidám perceit, régi szilvesztereket, Hofi Géza emlékezetes monológjait a magyar futballról és a könnyûzenérôl, vezetô politikusokról, a hajdani táncdalfesztiválok sajátos hangulatáról, és nem utolsósorban a Mikroszkóp-beli nagy pillanatait. Végül a Tiszta ôrültek háza filozofikus humora után az utolsó évek fantasztikus sikereinek tanúi lehetünk, részletek szerepelnek a kínálatban a Hoféliából és az Élelem bérébôl, két olyan sikeres elôadásból, amelybôl legfeljebb pillanatok villantak fel az eddigi adásokban. A válogatás az elsô vállalkozás a nagy humorista életmûvének összefoglalására – harminc szemtanú, kortárs személyes vallomása, emlékei alapján, valamint a Magyar Televízió teljes archívumának felhasználásával. Egyben egy mozgalmas és ellentmondásos történelmi korszak hiteles és szórakoztató tükre. * Akinek eddig elkerülte a figyelmét, nézze meg a hátralevô részeket. Tartalmasan tölti idejét. (Gondolj apádra!, péntek 21.05 óra, M1)

Áll a bál Felsôsófalván

Bálint István

Vasárnap, július 16-án elkezdôdött Felsôsófalván a Pipacsok Néptáncegyüttes egyhetes tánctábora, tudtuk meg László Csaba mûvészeti vezetôtôl. A tábor változatos programjának alapja a táncoktatás; a résztvevôk számos népi tánccal ismerkedhettek meg, többek között a pálpataki, balázsteleki magyar, valamint forrói táncokkal. A program további díszítôelemeihez tartozik a népdaloktatás, illetve népzeneoktatás vonós hangszerekkel és cimbalommal. A rendezvény színességét a gazdag tábori program biztosítja, tánccsoportok, zenekarok elôadásait, néprajzi elôadásokat, valamint helyi kézmûves-foglalkozásokat lehet megtekinteni. A résztvevôk bekapcsolódhatnak film- és lemezbemutatókba, videovetítésekbe, esténként pedig a táncházba. A július 23-ig tartó rendezvényen a szervezôk az oktatás mellett a szórakozásra is hangsúlyt fektetnek, különbözô szórakoztató rendezvények, kirándulási lehetôségek – Szovátára a Medve-tóhoz, a parajdi sóbányába, korondi kerámiamûhelyek megtekintése – bôvítik az esemény programját.

Tárca

Fehér zoknik, ti láttátok ôt

Bölöni Domokos

Ha el nem kacagom, gazdag volnék, vastag pecsétgyûrû csillogna kezemen. Az ember szétröhögi a szerencséjét. A pasasnak fehér zokni fénylett a lábán. Mondhattok bármit olyan férfiakról, akik tüntetôen vagy ösztönbôl viselnek fehér zoknit, olybá veszem, mint macska a vasárnapot. Más jutott eszembe, amikor az alacsony tôkesúlyú, enyhén ôszülô stréber ott, a Dümbovica utcában leszólított. Uram, hajolt le és emelkedett fel rögtön, a járdaszegély kövét vakargatva, uram! Látja, milyen a szerencse, domnulé.

Sajátságos, de talán stílusos, az allergogéneket sokáig tanulmányoztam; a Dümbovica utcában dümbovicai dialektusban dumál egy barátságos borostájú gatyafi. Aranygyûrût tart tenyerében, mutatja, mint Móka a fürjtojást Magdónak, az Énekes madárban.

Hát ez... valóban... Hát... nagy szerencse, habogtam, fene a mokányát, idejön a madárinfluenzás Regátjából, korán sem kel, mindjárt tíz óra, és tessék, rögtön aranyat lel. A beledbe, morogtam. Nagyszerû, mondtam kényszeredett mosollyal, maga megtalálta a szerencséjét, viselje egészséggel!

Nézze, uram, micsoda pompás darab. És a vésete. Itt a pecsét: eredeti, huszonnégy, de legalább tizennyolc karát! Ön a szerencse fia, bólintottam. Eszembe nem jutott: a gyûrût valaki elveszítette. Talán még nem vette észre, hogy nincs meg, az is lehet, hogy öngyilkosságba kergül, a turbinába ugrik, benzint önt testére. Ez nem ötlik fel, amikor találsz valamit. Magától értetôdô: a gyûrû azé, aki megtalálta.

Van egy kis hézag, pislog a szerencsés megtaláló. Nem megy az ujjamra, mutatja szomorkásan. Hát majd elajándékozza, lépnék tova. Gyanús a gyors bánat. De a pali már rá is húzta az ujjamra: uramfia, mintha méretre csinálták volna.

Maga a szerencsés, séfulé, örvendez a Szerencsés Megtaláló. Én egy szakadt rongyosfickó vagyok. Ha a surmók meglátják, tôbôl nindzsázzák le a karomat. Ha a zsaru veszi észre, rám kattan; honnan csórtam. Mondhatok bármit, minimó, hogy megrak atyásan, oszt' elkobozza. Második sípszóra már Teleormánból szalutálok neki. Higgye el, séfulé, ezt a gyûrût a bunul Dumnezeu is a maga úri kezére teremtette!

Ilyen zavart boldogságot ritkán éreztem. Sok éve, szólt egy lány, feleségül jön. Nôs vagyok, mit érdekelte. Szeretlek, ismételte, szeretlek, és nem hagyta lerázni magát.

Adjon egy százast, hogy ott né, megigyak valamit, és viselje szerencsével!

Vakarni kezdem a zsebem, hát villan papucsán ex-fehér zoknija. És felkacagtam.

Az N-i polgármester azért ment össze ellenjelöltjével, a tanítóval, mert az a beiktatási ünnepségen, fehér zokniját mustrálva, így gratulált: – Nôj nagyot, Gazsi!

Ott az a szokás, hogy a kinyújtóztatott halott lábára fehér zoknit húznak. Ennyi maradt az ôsiség fehérgyászából.

Bicskás sértés, felnôttnek kívánni: nôj nagyot. Nyújtóztassanak ki hamar. Ez ötlött föl, s felkacagtam. Szerencsés Megtaláló kivörösödött, pedig nem mondtam semmit. Sajnos, csak két tízesem van, szabadkoztam, és hagytam, hogy lerángassa ujjamról a már oda is szokott ékszert. Dohogva cammogott a Poklos-parti kocsmák felé.

Délután a Halasban söröztünk. Egyik társaságban szerre próbálgatják a Szerencsés Fizetô nehéz gyûrûjét. Na most mondják meg, irigykedik a csaplárné. Száz lejért vette a zöldségestôl, akit az éjjel fosztottak ki, huncut garasa nem maradt. Száz leje hibádzott a vonatjegy árából...

Dúdolni kezdtem egy régi slágert, a haver csak néz; kell-e kötözni. Kihagytam a sziklákat a szövegbôl. "Fehér zoknik, ti láttátok Ôt..."

Sport

Szerkeszti: Bálint Zsombor

Ullrich ártatlannak vallja magát

Ártatlannak vallja magát Jan Ullrich német országúti kerékpáros, akit doppingolással vádolnak a spanyol hatóságok.

Az 1997-es Tour de France gyôztese saját honlapján azt írta, hogy mindenkit, így ôt is, addig ártatlannak kell tekinteni, amíg nincs bizonyítva a bûnösség. A doppingvádak miatt az idei Tourtól távolmaradó Ullrich jogi képviselôje arra kérte a spanyol illetékeseket, hogy pontosan közöljék, mivel vádolják védencét.

A T-Mobile csapat szombaton jelentette be, hogy felbontja Ullrichhal a szerzôdést, amennyiben a bringás nem reagál az ôt ért vádakra.

A Süddeutsche Zeitung címû lap pénteken arról számolt be, hogy a spanyol rendôrség lefoglalt egy füzetet, melyben tételesen, napra lebontva felsorolták, Ullrich melyik nap, milyen tiltott szert szedett a tavalyi Tour de France-on.

A T-Mobile felvette a kapcsolatot a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséggel (WADA) és felajánlotta segítségét a tiltott szerekkel szembeni harcban.

Kerékpár

Csicsáki Tamás harmadiknak érkezett be Piatra Neamton

Harmadiknak érkezett célba a román kerékpáros körverseny második, Maroshévíz–Piatra Neamt között megrendezett, 131 km-es szakaszán Csicsáki Tamás, a Conpet Ploiesti marosvásárhelyi származású versenyzôje. Csicsáki egy ötfôs szökésben vett részt, amelybôl két társa kivált a cél elôtt néhány kilométerrel, így ô az üldözôk közül elsôként haladt át a célvonalon. A szakaszt a szerb Dragan Szpaszics elôtt a jobban hajrázó holland Sierd Steigenga nyerte, ám a sárga mezt az idôeredménynek köszönhetôen Szpaszics ölthette magára. Csicsáki, miután az elôzô szakaszban kissé lemaradt, ezzel az idôvel a 19. helyre rukkolt elô. A román válogatott színeiben induló marosvásárhelyi Madaras Attila és az ifi válogatott Bartha Béla bollyal ért célba, elôzô az összetett versenyben a 27., utóbbi a 29. helyen áll. Tegnap a mezôny a 3. szakaszt Piatra Neamt és Botosani között tette meg, ma a Botosani – Câmpulung Moldovenesc táv következik, holnap délután pedig fél öt körül Besztercérôl kiindulva Marosvásárhely központjában lesz a befutó.

Armstrong ismét feltekert az Alpe d’Huezre

Lance Armstrong, a Tour de France országúti kerékpáros körverseny hétszeres bajnoka ismét feltekert a viadal egyik legendás csúcsára, az Alpe d’Huezre, ahol a keddi szakasznak lesz a befutója.

A tavaly visszavonult amerikai fenomén a hétfôi szünnapon nosztalgiázott, de idôeredményét nem közölte korábbi csapata.

Armstrong 2001-ben és 2004-ben is megnyerte az Alpe d’Huez-i befutót, amelyre 13,8 km hosszú és átlagosan 7,8 százalékos emelkedô vezet fel.

Az amerikai csapat tájékoztatása szerint Armstrong tévén nézi majd a keddi királyetapot, de jelenléte így is plusz motivációt jelent az együttes kerekeseinek, akik közül jelenleg senki nem található az összetett elsô tíz helyezettje között.

Sakk

Maris-kupa

A marosvásárhelyi Iskolás Sportklub a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatallal együttmûködésben megszervezi a sakk Maris-kupát július 24-29. között az ISK Victor Babes utca 11. szám alatti székházában. A versenyt három kategóriában – 10 éves korig, 10-16 évesek, illetve 16 évesnél idôsebb ifjúságiak és felnôttek – rendezik, az alábbi program szerint. Hétfôn fél négytôl fogadják a beiratkozásokat, majd következik a technikai gyûlés, valamint az elsô két forduló. Keddtôl péntekig naponta 16 órától két-két fordulót rendeznek, péntek este díjazzák a legjobbakat. Szombaton délelôtt 10 órától egy villámsakk- versenyre kerül sor.

Bôvebb felvilágosítással a klub székházában vagy a 212135-ös telefonszámon szolgálnak.

Jó utat!

Szerkeszti: Ajtay László

Ôszintén, nyíltan az ellenôrzések mérlegérôl

Ahogy mondani szokás, még friss, meleg volt a Maros megyei közlekedési rendôrség munkájának félévi mérlege, amikor Cerghizan Viorel rendôrfôbiztos, az intézmény vezetôje egy rövid beszélgetés erejéig a Kogalniceanu utcai hivatalában fogadott. Az alábbiakat a témában csak bevezetônek szántuk, a felmérés fontos kérdéseinek egyikére-másikára a késôbbiekben visszatérünk.

– A felsôbb szervekhez is eljutó jelentésben szereplô számadatokból ítélve igencsak mozgékonyak voltak, hiszen a közúti forgalom mindennapos irányítása, felügyelete és ellenôrzése közben, valamint a szervezett akciók során eleddig 48.929 szabálysértôt büntettek meg.

– Vagyis 2148-cal több kihágást észleltünk, mint 2005 elsô hat hónapjában. Idén már 1657 személynek függesztettük fel azt a jogát, hogy közúton gépjármûvet vezessen. Nagy többségük a szankció lejárta után már visszakapta vagy visszakaphatja a vezetôi engedélyét, de 175-en kénytelenek végleg megválni ettôl a fontos okirattól. Sajnos mindkét említett kategóriánál növekedést tapasztaltunk. Az idei elsô hat hónapban 427 hajtási engedéllyel többet tartottunk vissza idôlegesen, mint a múlt év megfelelô periódusában, és 98- cal többet vontunk vissza egyszer s mindenkorra.

– Csak az emberekben találtak hibát, avagy a jármûvek körül sem volt minden rendben?

– Be kell vallanom, hogy e tekintetben is növekvô tendenciával állunk szemben. Harminckilenc gépjármûnek letiltottuk a használatát, de ennél jóval számosabb: 1446 forgalmi engedélyt vontunk vissza. 781-gyel többet, mint 2005-ben. Igaz, hogy ennek olyan indítéka is lehetett, hogy "elfelejtették" új típusúra átcseréltetni a régi modell szerint kiállított talont.

– Mint megtudtuk, a megyei felügyelôség által kirótt 65.325 szabálysértési büntetésnek kis híján háromnegyedét a közúti rendôrség fokozott tevékenységével lehet magyarázni.

– Úgy van, s ne feledjük, hogy mindössze 83 tiszt és rendôrügynök tartozik ebbe az utóbbi struktúrába.

– Ezt úgy kell értenünk, hogy elégedett az elért eredményekkel?

– Nem egészen. Tudniillik a számok összevetésébôl sok tanulság vonható le. Kiderül például, hogy a kihágások megállapítása tekintetében a radnóti rendôralakulat a leghatékonyabb, hiszen egy dolgozónkra 1.471 eset jutott. De a szászrégeniek is ügyesek voltak, ott fejenként 1.254 esettel számoltak. Ezzel szemben mit mondhatok a nyárádszeredai és nyárádtôi munkatársainkról, akik 6 hónap alatt annyi kihágást sem észleltek, mint egy marosvásárhelyi rendôr 30 nap alatt? S ráadásul azt tapasztaltuk, hogy a sereghajtó formációk elôszeretettel igénylik a megyeközpontbeli kollégák segítségét olyan tevékenységekhez és akciókhoz, amelyeket külsô támogatás nélkül is el kellene tudniuk végezni.

– Még nem beszéltünk arról, hogy megelôzô intézkedésként milyen mulasztásokért, hibákért osztogattak szankciókat és bírságokat.

– A legtöbb büntetést, szám szerint 36.146-ot a gépjármûvezetôk kapták. Mindenekelôtt a biztonsági öv be nem csatolásáért – jó tizenegyezren. A szóban forgó idôszakban 4.500-zal nôtt az ilyen jellegû szabálysértések gyakorisága, ahelyett hogy az autósokban tudatosodott volna a biztonsági heveder használatának célszerûsége. Viszont, hál’istennek, közel azonos nagyságrenddel mérséklôdött a gyorshajtáson rajtakapott jármûvezetôk száma. Nem állíthatom azonban, hogy sikerült jobb belátásra bírni azokat, akik roppantul szeretik az alkoholt, behajtanak az ellenirányú forgalomba, az istennek sem akarják betartani a vasúti átkelôkre vonatkozó szabályokat és úgy gondozni a jármûvet, hogy az mûszaki szempontból megfeleljen a követelményeknek. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy gyarapodott a motorkerékpárállomány, de ezzel nem arányosan a motorozók tudása, gyakorlottsága és fegyelmezettsége. Emiatt voltunk kénytelenek nekik is a tavalyinál több büntetést kiszabni. Némi javulás tapasztalható a fogatosoknál – 383-mal kevesebb kihágás volt, mint tavaly –, és ami örvendetes, a kerékpározókkal is jobban szót értettünk. 2005. január 1-jétôl június 30-ig 3.028 biciklistát találtak rendôreink ofszájdban, idén ezzel szemben "csupán" 1.753-at.

Mirôl szólnak a "rejtélyes" levelek?

Szeptember óta nem mentem ki a kapun a 15 éves Trabanttal, és július 3-án értesítést kaptam Bukarestbôl, bélyegzôvel el nem látott levél formájában, hogy a kocsit kivették a forgalomból. Milyen eljárás ez, és most már mitévô legyek? Adjam le a számtáblákat meg a forgalmi engedélyt? Vigyem el az autót egy begyûjtôközpontba és kérjek igazolást arról, hogy megsemmisítették? A községünkben többen is ilyen lehetetlen helyzetben vagyunk – mondta telefonba – nem titkolt aggodalommal – egy olvasónk.

Hát megkerestük a megyei rendôr- felügyelôség legilletékesebb hivatalnokát, Bacila Gheorghe Ioan rendôrbiztost, aki a gépjármûvezetôi és forgalmi engedély ügyosztály vezetôje. Amikor elôadtuk a panaszt, interjúadónk elsô reakciója az volt, hogy nem így áll a dolog. Vagyis mindenekelôtt tudni kell, miszerint azokat a jármûveket – legyenek bár autók, motorkerékpárok vagy közúti traktorok –, amelyekkel kapcsolatosan értesítéseket postáztak, nem törölték a hatósági nyilvántartásból. Csak felfüggesztették (románul: au suspendat), azaz függôvé tették a további használhatóságukat. Amint vendéglátónk elmondta, Romániában körülbelül 1,6 millió, Maros megyében mintegy 30 ezer ilyen gépjármû létezik, amely nem teljesítette a törvény szabta elôírásokat.

Három kritériumnak kell eleget tenni

Tehát legyen világos: senki sem kötelezi arra a felszólított jármûtulajdonost, hogy vigye az ócskavastelepre megjelölt rendszámú gépét. Azt megtarthatja, mi több, újból furikázhat vele, mihelyt eleget tesz a hatósági elvárásoknak.

Az elsô dolog, hogy a birtokos rendelkezzen új típusú forgalmi engedéllyel. Mert a régieket (még az 1966. évi 328-as törvényerejû rendeletnek megfelelôen) 2001. október 31-ig ki kellett volna cserélni. 2006-ban járunk, senki sem mondhatja, hogy rövid volt a türelmi idô.

Sokan ezért a mulasztásért kaptak a bukaresti Nicolae Iorga utcából "szerelmes" üzenetet.

A második tudnivaló, hogy az érvényes elôírások szerint a közúti forgalomban részt vevô jármûveket idôrôl idôre mûszaki vizsgálatnak kell alávetni. Aki ezt számára nem tekinti fontosnak, az kénytelen lesz lemondani a szállító- vagy közlekedési eszköz használatáról.

Végül a harmadik elengedhetetlen követelmény az, hogy a jármû rendelkezzék kötelezô biztosítással. Egy tavalyi felmérés szerint országunkban a hatósági nyilvántartásban szereplô gépjármûveknek egynegyedére nem kötöttek egyik társasággal sem biztosítási egyezményt a tulajdonosok.

Már fél éve folyik a megfigyelés

Abban a bizonyos értesítésben, amelyet a fôvárosban az érintett egyének vagy vállalatok, intézmények, szervek, szervezetek stb. címére eljuttattak, hivatkoznak az intézkedés jogi alapjára. Nevezetesen, a 2005. december 21-én 189-es számmal kiadott sürgôsségi kormányrendeletre, amely a román nyelvû Hivatalos Közlöny 2005. december 28- i 1179-es számában jelent meg. Ezt olvasva megtudjuk, hogy a Közigazgatási és Belügyminisztériumnak legkésôbb negyedévenként össze kell hasonlítania a gépjármû-nyilvántartást azokkal a jelentésekkel, amelyeket a kötelezô gépjármû- felelôsségbiztosításokról kapott Bukarestbôl és a megyékbôl, valamint a mûszaki vizsgaállomásoktól, a RAR (Gépjármû- lajstromozási Hivatal) által mûködtetett, engedélyezett egységektôl.

Legelsô alkalommal idén február 1-jéig kellett az adatokat összevetni, a szaktárca vezetôi és a forgalmi engedély igazgatósága március végéig kapott határidôt arra, hogy minden addig problémás jármû gazdáját figyelmeztesse. Ennyire nem új a vidéki bejelentés alapján most szóba hozott intézkedés. Vagyis az ország más pontjaira már hónapokkal ezelôtt is érkeztek hasonló "örömhírek". A kormányfô kézjegyével ellátott dokumentum továbbá leszögezte, hogy 2006. április elsejétôl felfüggesztik mindazon jármûvek nyilvántartását, amelyeknek 90 napja lejárt a hatósági mûszaki engedélye és/vagy biztosítása.

Nincs ok pánikra, a mulasztás pótolható

A rendelet elôrebocsátotta, hogy a felfüggesztés érvényét veszti, amennyiben a tulajdonos a rendôrségen igazolja, hogy pótolta a mulasztást. Bacila Gheorghe rendôrbiztos ehhez hozzáteszi: megtörtént, hogy egyik-másik jármû ügyintézését elmulasztották közölni a központi adatbankkal. Ilyen esetben a tulajdonos járjon utána bizonyító iratnak, hogy igazítsák ki az emberi tévedést. A 189-es "ordonnance" azt is kimondta, hogy egy jogi személy (pl. cég) megszûnését követôen az addig birtokolt jármûvek nyilvántartását 30 napon belül hivatalból felfüggesztik azoknak újbóli beíratásáig vagy törléséig a forgalomból. Hasonlóképpen kitér a rendelet a közterületen elhagyott, gazdátlan és a helyi polgármesterség tulajdonába átkerült jármûvek nyilvántartásának módozatára.

Aki nem hallgat a jó szóra, az számolhat a büntetéssel. Ha kimerészkedik a forgalomba ilyen "bibis" jármûvel, 3-tól 5 millió régi lejes bírságot kaphat. Arra a kérdésünkre, hogy a letiltott autóval, motorral vagy vontatóval miként lehet mûszakira menni ilyen körülmények között, vendéglátónk azt tanácsolta, hogy ha igazoltatják a jármû vezetôjét, mutassa fel a hatósági értesítést, ez ideig-óráig megértô felmentést ad.

Az elavult forgalmi engedély (talon v. certificat de înmatriculare a vehicolului) megújításához a rendôrségen be kell mutatni a jármû törzslapjának (carte de identitate a vehicolului) eredetijét és fénymásolatát, a régi forgalmi engedélyt (talon), a gépjármû felelôsségbiztosítást (RCA) és a mûszaki vizsgát (ITP) tanusító okiratok xeroxmásolatát, a nyugtát annak a 30 új lejnek a CEC-hez vagy a Román Kereskedelmi Bankhoz való befizetésérôl, amibe az új engedély kerül, valamint a tulajdonos személyi igazolványát és annak fénymásolatát, illetve – jogi személyek esetében – a delegációt is.

Autók és egyebek

Érdekes újság, könyv, világ (1.)

Míg a legutóbbi alkalommal a kôolaj-kitermelés romániai kezdeteinek majdhogynem mesébe illô furcsaságairól írtunk, most régi nyomtatványokból idézünk a közlekedés történetével kapcsolatos, csemegeszámba menô dolgokat.

Idôrendi sorrendben az elsôbbség a Kolozsváron 1856. december 25-én keltezett Magyar Futár címû (hetenként kétszer megjelenô) újságé. A vegyes hírek között fedeztük fel annak bejelentését, hogy "A császári és királyi vaspályatársulat az illetékes hatóságok közt történt megegyezés folytán megnyerte ama kért engedélyt, hogy déli Magyarországnak Erdéllyel vasúti összeköttetése végett az elômunkálatokat olyképp megkezdhesse, hogy miután Temesvárról a Marosvölgybe vezetô vonal elônyössége határozottan kitûnt, azok Lugoson át az említett völgybe vezetendôk." A továbbiakban pedig arról olvasunk, hogy amint egy bécsi levelezô írja, Ausztriában mindenütt a hadtani szempont határoz. "…S ebbôl pedig rég el van ismerve, hogy Kolozsvár–M.Vásárhely felé egy vonalnak kell húzódni. …Mint értesültünk, az oláhországi pénzügyminiszter Bécsben jelenléte alkalmával véglegesen elhatároztatott, hogy az Erdélybôl a bodzai szoroson kimenô vasút Buzeonál kétfelé fog ágazni. Az egyik Galac és Braila felé menend, a másik Plojesten keresztül Bukarest–Giurgevonak. Az oláh kormány kész megadni az engedélyt és Austria a portánál kieszközlendi a felsôbb helybenhagyást. Ott benn a vonal már mérnökileg fel van mérve – csak ásó- kapához kell fogni… Mint Konstantinápolyból írják, engedély volna adva egy császári török vasútra, mely a Dunáig menne és ott a Bukarest felôl jövôvel találkoznék."

Így is történt. Az elsô vaspályák megépültek, még mielôtt a gépkocsi, az autózás úgymond "berobbant" volna fölmenôink életébe. De menjünk tovább az 1908-as évbe, amikor Bácsfaluban hasonló gyakorisággal (vasárnap és csütörtökön) egy politikai, közgazdasági és társadalmi lapot szerkesztettek Hétfalu címmel. Itt megjegyezzük, hogy a Hétfalu vagy Négyfalu részét képezô Bácsfalut, illetve Bácsfalvát már 1500-ban Brassó városához csatolták. Az újság, melynek egész évi elôfizetése Magyarországon 6, Romániában 10 koronába került, Hétfalu minden nagyobb kereskedésében és a brassói újságárudákban is jelen volt. Ezúttal mindössze egy reklámra szíveskedünk az olvasó figyelmét felhívni, mely szerint – csaknem száz évvel ezelôtt (!) – kaphatók voltak jutányos árak és feltételek mellett, részletfizetésre is "elsôrangú gyártmányú mindenfajta… kerékpárok". A reklám ismételten igazolja, hogy nem az egyesek által nosztalgikusan emlegetett népi demokratikus szocialista rendszer meglehetôsen kései találmánya volt a vásárlás havi törlesztéssel való megkönnyítése.

Jöjjünk azonban gondolatban haza megyeközpontunkba, ahol Bucher Lajos 1852-ben nagy és kis tételben egyaránt forgalmazó vaskereskedést alapított. A Maros- Vásárhelyi Lexikon 1912-es kiadásában a cég egész oldalas reklámja jelent meg, amelynek fôként a vadászfegyverekre és lôszerárukra vonatkozó része ragadott meg. Nem másért, de visszagondoltunk az akkori nemzetközi és belpolitikai helyzetre, az Európában és különösen a balkáni térségben fokozódó társadalmi feszültségekre, kisebb- nagyobb katonai összetûzésekre, az öntudatosodó nemzetiségek mozgolódására stb. És miközben a nagyhatalmak gôzerôvel fegyverkezve készültek a világ újrafelosztására, a mi "békeidôs" városunkban is, akárcsak sok más nagyobb település üzleteiben, szabadon árusították a nem csak vadállatok elejtésére és nem kizárólag önvédelemre használható gyilkos eszközöket. Amilyen – többek között – a képen látható finom gravírozással díszített forgópisztoly is volt. Ja persze, akkor még senki sem mondta a kedves vásárlónak, hogy melegen ajánlja a portékát egy küszöbön álló nagy háború idejére.

Az olvasó írja

Szerkesztette: Antalfi Imola

Amilyen a lélegzésünk, olyan az életünk, egészségünk

Régen, talán úgy 40-50 évvel ezelôtt kezembe került Paul Brunton angol újságíró, diplomata, kutató, három érdekes és értékes könyve: India titkai, Egyiptom titkai és a Felsôbbrendû én.

Az India titkai címû könyvében írja, hogy egy alkalommal, midôn az indiai Adzsar folyó partján elmélázva sétálgatott, szembe került egy csodálatos testalkatú, testtartású férfival, aki elképzelése szerint legtöbb 40 éves lehetett. Beszédbe elegyedett vele. Társalgásuk folytán kiderült, hogy az illetô már a hatvanat is túlhaladta. Érdeklôdve az életmódja iránt, melynek e nagyszerû állapotát köszönheti, elmondta, hogy a legfontosabb gondja az egészségének a fenntartása, megôrzése, az egészséges életmód követése, megvalósítása volt.

Ezt az elvet a nagy risiknek, maharisiknek köszönheti, kik tanítómesterei voltak, akiket a nép kiváló tisztelettel övez, valóságos félisteneknek tart.

A tanításuk jelszava: "Meg kell küzdeni a testtel és a lélegzettel, mintha ezek csökönyös öszvérek volnának." "Meg kell becsülni a testet, de nagy fontosságot kell tulajdonítani, fektetni a lélegzetre."

Nem egy keleti, de leginkább indiai tárgyú könyvben olvastam, hogy a lélegzést az élet legfontosabb megnyilvánulásának tartják, az élet valóságos megjelenésének a bizonyítékaként.

Egy híres keleti bölcs, Patandzsáli szerint: "Az élet az elsô lélegzetvétellel kezdôdik és az utolsóval múlik el!"

Indiában nagy súlyt fektetnek a tudatos, helyes lélegzésre. Különbözô lélegzési módszereket, gyakorlatokat fejlesztettek ki, leginkább a nagymester jógik, kik azt állítják, hogy a lélegzés imádság, mely összeköt a lélekkel, melybôl származik. A lélegzési gyakorlatokat ezért áhítattal kell végezni.

A lélegzés az élet energiáját termelô tüze, mely nélkül kihûlünk és megszûnik minden tevékenységünk.

Arra a következtetésre jutottam, hogy a mai világunkban erre az életünk lényegére, legfontosabb megnyilvánulására kevés figyelmet fordítanak. Nemcsak hogy tudomást nem vesznek róla, hanem meggondolatlanságból, tudatlanságból kifolyólag gátolják élettüzünk normális lefolyását.

Mindamellett, hogy a nagyipari tülekedéssel, a hatalom megszerzése érdekében túlszennyezik a levegôt, mi magunk is pótoljuk a szennyezést, gátoljuk, élettüzünk fejlesztését, az egészségünk roncsolására, kárára az átkozott dohányzással, mely csak az üzlet számára hasznos.

Elnézem, hogy fiatal lányok, fiúk hogyan tüntetnek a dohányzás dicsôségével, mintha ez jelentene számukra valamit, ellenkezôleg, a tudatlanságukat bizonyítják vele.

Ehelyett arra kellene törekedjenek, hogy minél több tiszta levegôt szívjanak be, táplálják magukban az élet tüzét.

A tüdejük befogadóképességét kellene fejlesszék, minden lehetô módszerrel, egyenes járással, egyenes üléssel és tudatos mély lélegzéssel.

Amilyen a lélegzésünk, olyan az életünk, egészségünk.

Én a magam tapasztalatáról szeretnék annyit megemlíteni, hogy a dohányzás elkerülésével, a lélegzésre fordított figyelemmel, mozgásszegény életmód elkerülésével sikerült meghosszabbítani az életemet, fenntartani annyi életerôt, erônlétet, mely a 85 éves koromhoz szükséges.

Bartis Árpád, Marosvásárhely

Gyalogsétapótlék tanácsosoknak

Amióta a Telekkönyvi Hivatal a Marasti (volt Vörösmarty) utcába költözött, a hivatalt és bejáratát derékig érô gaz, burján veszi körül. Nem értem, hogy nem szégyellik magukat a mindennap munkába menô alkalmazottak, tisztviselôk, a klienseket ilyen hanyagsággal, gondozatlansággal, egyáltalán ilyen elborzasztó látvánnyal fogadni. Ha nem is az ô feladatuk, mert a válasszal rögtön kész lennének, kire tartozik egyáltalán az, ahogy a fôtér közelében lévô utca kinéz?

Úgy látszik, a példa ragadós, a szemben lévô óvoda elôtti ágyásban is csupán burján virágzik.

Ezek után ne is csodálkozzunk, ha a magukra különben sokat adó, saját, belsô udvarukat rendben tartó, komolyabb háztulajdonosok sem gondozzák a házuk elôtti virágágyást, hagyják, hogy benôje a gaz. Szomorú ezt látni annak, aki végigmegy az utcán és még emlékszik arra, hogy az utca elejétôl végéig tele volt virággal.

Vajon a tanácsos uraknak, a városrendezéssel foglalkozóknak nem lenne egy kis idejük arra, hogy végigsétáljanak egy-egy utcán? Bár nem kényelmes gyalog járni, de jó lenne néha kiszállni az autóból. Legalább azok a tanácstagok, akik büszkék Bernády György városára, aki mellesleg gyakran körülnézett városában, még ha ezért külön nem is fizették.

Javasolom, hogy a lakosság gyûjtsön össze egy kis pénzt, hogy a tanácsosaink heti félórás gyalogsétáját megfizessük, ami a túlóráért jár. Hátha akkor rádöbbennének arra, mi lett városunkból.

Kiss Irma, Marosvásárhely

Nem hívtak meg a falunapokra

Barabási Géza, mezôpaniti születésû, maros