LVIII. évfolyam 160. (16341.) sz.

2006. július 13., csütörtök

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 51 RNCB 3600000002490018 – euró; RO 24 RNCB 3600000002490019 – dollár bankszámlaszámra. E-mail címünk nepujsag@e- nepujsag.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: nepujsag@e-nepujsag.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

A hirdetések egységes tarifája 150 Ft/szó, 200 Ft/cm2, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Aktuális

Csapda a demokratáknak?

Antalfi Imola

A Demokrata Párt ismét úgy érzi, hogy szövetségese, a Nemzeti Liberális Párt csapdát állít neki. Ezúttal amiatt, hogy a liberálisok eldöntötték: a kormányhivatalokban csökkenteni kell a köztisztviselôk, magas rangú hivatalnokok számát, mégpedig 30 százalékkal. A rendeletet állítólag maga a miniszterelnök írta alá, anélkül azonban, hogy a két párt elôzetesen konzultált volna. A csapdahelyzet abban áll, hogy ha a DP ellenkezik a "karcsúsítással", akkor a reform akadályozásával vádolják meg, így aztán kénytelen beadni a derekát.

A fentiek ismét felbolygatták a kedélyeket, és mélyítik a koalíció közötti ellentéteket, a demokraták ugyanis attól tartanak, hogy elsôsorban a DP-s államtitkárokat, vezetôket menesztik majd, akkor meg hiábavaló volt az a hónapokon át tartó hûhó, amíg elosztották a koncot.

Tény, hogy a politikai és egyéb érdekek miatt túlságosan felduzzasztott kormányintézményeket át kell szervezni, ami a kiadásokat is csökkentené. Ugyanakkor a kormány tevékenységét is hatékonyabbá kellene tenni. Kérdés, hogy a személyzet leépítése valóban a várt eredményt hozza-e, és vajon nem úgy történik a továbbiakban, hogy egyik oldalról elbocsátanak, míg a másik oldalon létrehoznak posztokat. (Miközben államtitkárok és intézményvezetôk menesztését követeli a liberális párti kormányfô, Traian Basescu elnök máris két elnöki tanácsadói hivatalt létesített, ehhez viszont módosítania kellett az intézmény szerkezeti- személyzeti felépítését. Az indok: két fontos terület, az egészségügy és a tanügy reformjának hatékonyabb megvalósítása.) A politikai klientúrát ugyanis eddig is ki kellett szolgálni, így aztán a legtöbb közigazgatási reform, amely személyzetcsökkentéssel járt volna, csôdöt mondott. Csapda ide, csapda oda, itt lenne hát az ideje, az EU-csatlakozás küszöbén, hogy a kormánystruktúrák reformját komolyan vegyék. A fô kormánypártnak nincs már ideje késlekedésre, alkudozásokra, vég nélküli tárgyalásokra, tennie kell valamit. És ez a valami nem tetszik Emil Boc pártjának.

Az újabb liberális kezdeményezés olaj tehát a tûzre, a demokrata pártiak ezek után még szorgosabban készülôdhetnek az elôrehozott választásokra. A DP állandó bizottsága máris a választási terveken dolgozik, míg liberális és egyéb párti berkekben gyanús csend honol. Így aztán nem lenne meglepô, ha az elôrehozott választások ismét csak nyilatkozati szinten maradnának....

Hát én immár Mit válasszak?

Patkó Katalin, Sütô Ágota

Felvételikínálat Marosvásárhelyen

Alig járt le az érettségi, máris itt van a felvételi. Nem kis fejfájást okoz a választás a frissen végzetteknek. A kínálat igen bô, a feltételek változatosak. Lesz majd aki az úgynevezett doszárvizsgát választja, mások vállalják az újabb megmérettetést, s írásbeli felvételin bizonyítva igyekeznek az áhított helyre bejutni. Igen népszerû más városban tanulni, érdemes mégis az itthoni kínálatot is megvizsgálni. Következzen néhány példa.

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem három karán 436 tandíjmentes ingyenes és 393 tandíjas helyre lehet felvételizni. Az Orvosi Karon belül orvosi, katonaorvosi, bábaasszonyi és általános asszisztensi képzés folyik. A Fogorvosi Karon fogorvosi, fogtechnikus és fogászati asszisztensi szakok indulnak. A Gyógyszerészeti Karon idén is indítanak gyógyszerész- és gyógyszerészasszisztensi szakokat.

Az iratkozások július 17. és 23. között zajlanak. Amíg az asszisztensi szakokra csak "doszárvizsga" van, addig a többi helyet írásbeli felvételivel lehet elnyerni. Az Orvosi és Fogorvosi Karokra felvételizôk szabadon választhatnak, hogy XI. osztályos biológiából, szerves kémiából, vagy fizikából akarnak-e vizsgázni. A Gyógyszerészeti Kar szerves kémiából szervez írásbelit.

A végsô jegy 10%-a a négyévi átlag, 10% az érettségi média és 80% az írásbeli vizsga jegye. A felvételire beiratkozás 40 euróba kerül. A 4, 5 és 6 éves szakokon 3000 RON az évi tandíj, a 3 éves szakokon pedig 1500 RON. Az összegeket négy részletben kell törleszteni.

A Petru Maior Egyetem három karán összesen 507 tandíjmentes és 1120 tandíjas helyre lehet felvételizni. A Mérnöki Karon 7 szak (számítástechnika, villamosmérnöki, automatizálás, ipari mérnöki, környezetvédelmi mérnöki, mérnöki és menedzsment és mechatronika szak) indul, a Bölcsészkaron 8 szak (matematika, informatika, történelem, nemzetközi kapcsolatok, román-angol,román-francia,angol-francia és alkalmazott nyelvek szak) és a Gazdasági, Jogi és Közigazgatási Tudományok Karon 6 szak indul (menedzsment,könyvelés, jog, bank és pénzügy, közigazgatás és turizmus szak). Az iratkozások július 20. és 24. között zajlanak. A felvételi díj 80 RON, az évi tandíj pedig 1600 - 1700 RON.

A Mérnöki Karon, a Gazdasági-, Jogi- és Közigazgatási Tudományok Karon, valamint informatika és matematika szakokon 100%-ban az érettségi média számít. A többi szak írásbeli vizsgát szervez történelembôl, román irodalomból, német és francia nyelvbôl.

Az egyetem külön helyeket tart fent roma nemzetiségûeknek, valamint távoktatást és látogatás nélküli szakokat is indít.

A Sapientia-EMTE Mûszaki és Humán Tudományok karán július 17-23-án naponta 9 és 16 ora között lehet beiratkozni az egyetemi campus titkárságán, Koronkán. Az informatika és mechatronika szakokon 25 tandíjmentes és 25 tandíjas hely, a számítástechnika illetve automatika és alkalmazott informatika szakokon 20 tandíjas és 20 tandíjmentes hely, a kertészmérnöki szakon 15 ingyenes és 15 tandíjas hely van. A kommunikáció és közkapcsolatok szakon és a pedagógia szakon a meghirdetett helyek száma 10 tandíjmentes és 30 tandíjas. A felvételi a kommunikáció és közkapcsolatok szakon július 25-26-án lesz, egy kizáró jellegû szóbeli és egy írásbelibôl áll, lélektan, magyar nyelv és irodalom tantárgyakból. A felvételi elôtt ingyenes felkészítôket szerveznek az adott tantárgyakból, melyeket július 15. és 22. között 10 órától tartanak.

A mûszaki és informatika szakokra a felvételi jegyet az érettségi vizsgán matematikából vagy fizikából elért jegy, vagy az érettségi átlagjegy határozza meg. Kertészmérnöki szakon szintén a matematikából vagy biológiából elért jegy vagy az érettségi átlagjegy lesz a mérvadó, a pedagógia szak esetében a lélektanból vagy magyar nyelv és irodalomból, illetve román nyelv és irodalomból elért érettségi jegy számít majd. Mindhárom esetben a felvételizô választhat a három lehetôség közül.

A beiratkozási díj a kommunikáció és közkapcsolatok szakra 70 RON, a pedagógia szakon és a mûszaki szakokon 30 RON. A tandíj-hozzájárulás egységes, évi 200 euró. Részletes információkért érdeklôdni lehet az egyetem titkárságán.

A Színmûvészeti Egyetemre július 17-22. között lehet beiratkozni. A felvételi vizsgákat július 23-25. között tartják. Magyar tagozaton színész, bábszínész és zenetanári szak indul. Román tagozaton színész, teatrológia és zenetanári szakra lehet jelentkezni. Mindenik szakon 7 állami és 5 tandíjas hely van.

A teatrológia szakon 75%-ban számít az érettségi átlag, más szakokon képességvizsgák képezik a felvételi jegy alapját. Felkészítôt még tartanak július 18-án és 25-én 10 órától. A beiratkozási díj 100 RON, az évi tandíj 500 dollár.

Bármire is essen a választás, sok sikert kívánunk a felvételizôknek.

Újabb haladék az olasz befektetôknek

Antalfi Imola

Felkészületlen partnerek

A megyei tanács vezetése tegnap fogadta az olasz Agenda 21 cég képviselôit, akikkel "békítô" tárgyalások során megállapodásra szerettek volna jutni a nyárádtôi környezetkímélô hulladéktelep munkálatainak felgyorsítása, valamint a szerzôdés módosítása érdekében. Az olasz cég képviselôi azonban a törvényességet bizonyító dokumentumok híján újabb haladékot kértek.

A nyárádtôi hulladéktelep munkálataival jelentôs késésben levô Agenda 21 olasz cég képviselôje nem tudta törvényesen igazolni igazgatótanácsi elnökségi státusát sem, így aztán érdembeli tárgyalásokat sem tudtak folytatni – nyilatkozta a Népújságnak Alexandru Fratean, a megyei tanács alelnöke. Lokodi Edit tanácselnök hozzátette: arról sem tudtak dokumentumot bemutatni, hogy az olasz vállalatot beiktatták a Kereskedelmi Cégjegyzékbe. Alexandru Fratean elmondta, hogy az olasz fél 10 nap haladékot kért, ami alatt újabb mûszaki javaslattal állnak elô a hulladéktelep felépítéséhez, azonban a projektben érdekelt polgármesterekkel való megbeszélést követôen a megyei önkormányzat úgy döntött, hogy 7 nap haladékot ad az Agenda 21 képviselôinek arra, hogy új megoldásokkal álljanak elô, bemutassák a hiteles iratokat, valamint a 29 millió eurós beruházás banki garancialevelét, lefizessék az összeg 10 százalékát. Ugyanakkor a megyei tanács kezdeményezni fogja a szerzôdés módosítását: a garanciák, késedelmi bírságok és az egyoldalú szerzôdés felbontásra vonatkozó kitételek belefoglalását. A tanács alelnöke lapunknak kijelentette: a hulladéktároló megépítése nem vita tárgya, ez eldöntött tény, a projektet meg fogják valósítani. A kivitelezési szerzôdés az, ami módosulhat, végsô döntést azonban a megyei közgyûlés hoz, várhatóan a július 27-i ülésen.

Két órával késôbb érkezik az Ady

Módosult a nemzetközi vonatok menetrendje

Hét nemzetközi vonatjárat útvonala módosul július 13-24. között Püspökladány és Biharkeresztes között, a magyarországi vasúti infrastruktúra modernizálási munkálatai miatt. A 644/365-ös Budapest, Keleti Pályaudvar –Marosvásárhely között közlekedô vonat Nyírabrány felé megy Mihályvölgye–Biharkeresztes–Nagyvárad–Kolozsv& aacute;r–Marosludas útvonalon, és 03.00 órakor érkezik Marosvásárhelyre.

A 364/645-ös nemzetközi vonat Marosvásárhely és Budapest Keleti Pályaudvar között szintén Mihályvölgye–Nyírabrány útvonalon megy.

Tízéves a Metro

Gábor Ildikó

Sajtótájékoztató és pezsgôbontás

Romániai fennállásának 10. évfordulóját ünnepeli a Metro cash & carry áruházlánc, amely a németországi Metro Group kirendeltségébe tartozik. Ez alkalomból tartottak sajtótájékoztatót tegnap délelôtt Marosvásárhelyen.

A sajtó képviselôit Nica Delia, az országos hálózat közkapcsolatokért felelôs igazgatója, Bogdan Mihai területi igazgató, valamint Pene Diana marosvásárhelyi igazgató fogadta, akik a tíz év alatt kifejtett tevékenységrôl, illetve az ez idô alatt elért célokról számoltak be.

1996-ban, Bukarestben nyílt meg az elsô Metro áruház, majd a terjeszkedésre összpontosítva, fokozatosan sikerült lefedni szinte Románia egész területét, jelenleg 23 helységben szolgálják ki a klienseket, az alkalmazottaik száma meghaladja a 6700-at. Az országos hálózaton belül összesen 17.500 féle terméket forgalmaznak, tavaly az üzleti forgalom összértéke elérte az 1,245 milliárd eurót. A hagyományos bevásárlóközpontokkal ellentétben, minden mennyiségben be lehet szerezni a szükséges árut, és fizetség ellenében azonnal el is szállíthatják. Ez fôleg azoknak jelenthet elônyt, akik saját kereskedésükön belül értékesítik azt. A különbözô termékeket illetôen nagy a választék, 7500 féle élelmiszer- és 10 000 féle nem élelmiszer cikk áll a vásárlók rendelkezésére – hangsúlyozta Nica Delia.

Újságírói kérdésre válaszolva a közkapcsolatokért felelôs igazgató közölte: az áruház jogi személyeknek bocsát ki vásárlói kártyát, ám ez nem zárja ki azt a lehetôséget, hogy fizikai személyek is vásárolhassanak, hisz az ellenôrzött számlákból az derül ki, ôk jelentik az ügyfelek 10-15 százalékát.

A Maros megyei SMURD rohamentô-szolgálat nevében dr. Boeriu Cristian és Vass Hajnal fôasszisztens ez alkalommal köszönte meg a Metro áruház támogatását. Közölték, hogy idén, az áruház felajánlásából sikerült két olyan áramfejlesztôt vásárolniuk (egyiket Bukarestnek, másikat Marosvásárhelynek), amelyek a helikopter elindításakor nagy segítségükre lehetnek – fôleg a téli hónapokban.

A nemzetközi szinten mûködô hálózat 28 országban fejti ki tevékenységét, idén kilenc országban ünnepelnek kerek évfordulót. Ausztriában, Dániában, Franciaországban és Angliában 35, Marokkóban 15, Kínában és Romániában 10, míg Horvátországban és Oroszországban 5 éve nyílt az elsô áruház. Nemzetközi viszonylatban, legfontosabb célkitûzéseik között szerepel az Ázsiában illetve Kelet-Európában való terjeszkedés, valamint szeretnének Moldova Köztársaságban is újabb kirendeltségeket létrehozni.

A többi országhoz hasonlóan, idén nálunk is különleges árajánlatokkal várják a vásárlókat, ugyanakkor saját alkalmazottaik is kedvezményekben részesülnek – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Újabb haladék az olasz befektetôknek

A megyei tanács vezetése tegnap fogadta az olasz Agenda 21 cég képviselôit, akikkel "békítô" tárgyalások során megállapodásra szerettek volna jutni a nyárádtôi környezetkímélô hulladéktároló munkálatainak felgyorsítása, valamint a szerzôdés módosítása érdekében. Az olasz cég képviselôi azonban a törvényességet bizonyító dokumentumok híján újabb haladékot kértek.

A nyárádtôi hulladéktelep munkálataival jelentôs késésben levô Agenda 21 olasz cég képviselôje nem tudta törvényesen igazolni igazgatótanácsi elnökségi státusát sem, így aztán érdembeli tárgyalásokat sem tudtak folytatni – nyilatkozta a Népújságnak Alexandru Fratean, a megyei tanács alelnöke. Lokodi Edit tanácselnök hozzátette: arról sem tudtak dokumentumot bemutatni, hogy az olasz vállalatot beiktatták a Kereskedelmi Cégjegyzékbe. Alexandru Fratean elmondta, hogy az olasz fél 10 nap haladékot kért, ami alatt újabb mûszaki javaslattal állnak elô a hulladéktelep felépítését illetôen. A projektben érdekelt polgármesterekkel való megbeszélést követôen azonban a megyei önkormányzat úgy döntött, hogy 7 nap haladékot ad az Agenda 21 képviselôinek arra, hogy új megoldásokkal álljanak elô, bemutassák a hiteles iratokat, valamint a 29 millió eurós beruházás banki garancialevelét, lefizessék az összeg 10 százalékát. Ugyanakkor a megyei tanács kezdeményezni fogja a szerzôdés módosítását: a garanciák, késedelmi bírságok és az egyoldalú szerzôdés felbontásra vonatkozó kitételek belefoglalását. A tanács alelnöke lapunknak kijelentette: a hulladéktároló megépítése nem vita tárgya, ez eldöntött tény, a projektet meg fogják valósítani. A kivitelezési szerzôdés az, ami módosulhat, végsô döntést azonban a megyei közgyûlés hoz, várhatóan a július 27-i ülésen.

Gyengén állnak a restitúcióval

(mózes)

Tarr András polgármester szerint Erdôszentgyörgyön "gyengén" állnak a földek visszaszolgáltatásával. Mint kijelentette, sok akta hiányzik, mert a második világháború idején az iratok eltûntek az archívumból.

A Népújságnak nyilatkozva elmondta, hogy jelenleg a mezôgazdasági lajstrom (registru agricol) alapján próbálják "kibogozni" a dolgokat. Mivel nincs rendes nyilvántartás – tette hozzá –, rengeteg a veszekedés, peres ügy. Vannak olyan területek, amelyeket egyszerre többen igényelnek. Jelenleg egy olyan ügyet próbálnak tisztázni, amikor öt állítólagos tulajdonos követeli vissza ugyanazt a területet. Példának a bözödieket hozta fel, akik, mint elmondta, sokszor 1905-bôl származó rajzokkal, iratokkal jönnek.

Kérdésünkre, hogy mi volt a mandátuma idején a legnagyobb problémája, amivel nem igazán tudott mit kezdeni, Tarr András a lakosság önbizalmának a hiányát nevezte meg. Mint mondta, sokan, akárcsak a "Ceausescu-világban", a vezetôktôl várják az irányítást, ha valami problémájuk akad, azt mondják, megoldja a polgármester.

Jegyzet

Nicsak, ki lopja a virágokat!

Kilyén Attila

Megkezdôdött a vakáció, a viháncoló, játékos kedvû gyereket a szép napsütéses napokon nehéz kordában tartani. Meggyôzôdésem, hogy iskolakezdésig a játszadozók, önhatalmúlag eltörlik a csendórákat, ki kell használni minden egyes percet labdázásra, játékra. A tömbházakban, a fölszinten lakóknak nem könnyû a nyári vakáció idején. Ugyanis el kell tûrniük a zajt, a gyerekek idônkénti szemtelenségeit. A Dacia környéki tömbházak körül is állandó a zsivaj, pedig pár száz méterrel odébb kis futballpályán mutathatnák meg tehetségüket, vagy éppen a Poklos-patak túlsó partján lévô iskolai sportpályán. Általában a kisiskolások rekednek kinn, mert a nagyobbak nem engedik ôket a pályára. De játékra alkalmas a virágos parkok elôtti járda, vagy a tömbházak közötti bekötôutak.

Tömbházunk közvetlen közelében, a földszinti lakrész ablakai elôtt rózsafák virágoznak, mellettük kis díszcserjék. Ezt a kis virágoskertet a tömbház bejáratától a fôútig sûrû, magas díszcserjesövény övezi. Ahhoz, hogy a virágokhoz jusson valaki, át kell másszon a magas bokrokon, vagy át kell bújnia közöttük. Mi sem egyszerûbb a gyerekek számára. Néhány napja a sövényen két "átjáró" keletkezett. Naponta bejárnak a gyerekek a foci-, a pingpong- vagy a tollaslabdáért. Ez eddig elfogadható lenne, senki sem tilthatja meg, hogy közterületre lépjenek.

A vakáció kezdete elôtt árnyékos, megfelelô helyre ültettünk nemesített havasi gyopárt, amely évelô növény, idôvel elbokrosodik. A vakáció utáni harmadik napon mindkét tô virágait letépték, jó közel szakítva le a gyökértôl. Hát van, akinek ez nem bosszúság, nekem igen. Figyelni kezdtem a virágaimat. Estefelé volt, szürkült. Megjelent a kis, harmadik-negyedik osztályos "kisördög". Hozzáértô módon bújt át a sövényen és rózsafát célozta meg. Ollóval a kezében vágni kezdte a virágokat. Kiszóltam az ablakból, hogy a virág nemcsak az enyém, hanem mindannyiunké, azoké, akik itt laknak. Rám nézett, zavartalanul vágta tovább a rózsát, mondván, hogy ô nem itt lakik, itt csak vakációzik, különben is demokrácia van. És ha valami nem tetszik, s ha van merszem szóljak fel a szüleinek, akik mindketten nagyfônökök Bukarestben. Vagy mondjam meg, hány eurót hozzon le a virágokért. Ezzel ugyanott távozott, ahol jött. Elképedtem, nem maradtam szavakat. Egy másik napon barátjával próbálkozott, de amint meglátott, visszfordult. Arra lennék kíváncsi, miként alakul majd a gyerek "közösségi szépségre" való igénye.

Koszovó függetlenségének elismerését kéri Fatmir Sejdiu elnök

Egyértelmû képlet

Koszovó függetlensége nem képezheti vita tárgyát – erôsítette meg kedden Pristina hivatalos álláspontját Fatmir Sejdiu (képünkön) koszovói elnök, aki a tartomány függetlenségének elismerését kívánja kérni az ENSZ Biztonsági Tanácsától.

"Kérni fogom az ENSZ BT-t, hogy támogassa a Koszovóban zajló folyamatokat és támogassa Koszovó függetlenségét" – mondta Sejdiu, miután részt vett a státustárgyalások lebonyolításával megbízott pristinai küldöttség ülésén. A belgrádi média szerint Sejdiu leszögezte: Pristinának "egyértelmû képlete van – amelyet legfelsôbb szinten határozták meg –, jelesül, hogy a függetlenség kérdésérôl nem lehet tárgyalni".

Az ENSZ BT július 13-i ülésén foglalkozik Koszovó helyzetével, jelentést tesz a testület elôtt Martti Ahtisaari, az ENSZ-fôtitkár koszovói különmegbízottja és felszólal Sejdiu, illetve Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök. Ahtisaari tervei szerint a BT- ülés után megkezdôdik a státustárgyalások érdemi része, a jogállásról szóló szerb–koszovói (albán) párbeszéd. Nyitány gyanánt a finn diplomata csúcsszintû szerb–koszovói megbeszélést akar összehozni, de mint Sejdiu szavaiból is kiderül: a pristinai vezetôk a tartomány jogállásáról nem kívánnak tárgyalni Belgráddal.

Boris Tadic szerb elnök a minap készségét fejezte ki a csúcsszintû tárgyalásra, Kostunica azonban egyelôre nem nyilatkozott, és hírek szerint még a meghívók sem érkeztek meg Belgrádba, illetve Pristinába. A nemzetközi közösség által régóta szorgalmazott közvetlen tárgyalásoknak eddig az volt az akadálya – a Sejdiu által ismertetett pristinai állásponton túl –, hogy Agim Ceku koszovói miniszterelnököt szerbek terhére elkövetett népirtással és terrorizmussal gyanúsítják Szerbiában, ahol háborús bûnösnek tekintették elôdjét, Ramus Haradinajt is.

Az ENSZ, az USA és az Európai Unió az elrabolt izraeli katonák szabadon engedését követeli

Az ENSZ, az Egyesült Államok és az Európai Unió is arra szólította fel az izraeli katonák elrablóit, a libanoni síita Hezbollah szervezet embereit, hogy haladéktalanul engedjék szabadon foglyaikat. Kofi Annan ENSZ- fôtitkár szerdán Rómában hangoztatta, hogy az elrabolt izraeli katonákat azonnal szabadon kell engedni, és a feleknek önmérsékletet kell tanúsítaniuk.

A közel-keleti helyzet rendkívül veszélyes eszkalációjának minôsítette a történteket az amerikai külügyminisztérium közel-keleti ügyekért felelôs államtitkár- helyettese. David Welch azért érkezett Kairóba, hogy a gázai helyzetet megvitassa az egyiptomi vezetôkkel. A tárgyalások napirendjére felkerült az izraeli–libanoni konfliktus is. Az amerikai politikus szerint az izraeli- libanoni határon történtek veszélybe sodorják azokat az erôfeszítéseket, amelyeket az utóbbi idôben a térségbeli válság rendezése érdekében tettek.

Fenntartások nélkül elítéli a katonák elrablását, és azonnali elengedésüket követeli az Európai Unió – közölte Emma Udwin, a bizottság szóvivôje. Hozzátette, hogy az izraeli–libanoni határt minden félnek tiszteletben kell tartani. Az EU egyben felszólít mindenkit, hogy tegyen meg mindent az erôszak megszüntetése érdekében.

Phillippe Douste-Blazy francia külügyminiszter közleményében ítélte el a Kirjat-Smona izraeli település elleni szerdai rakétatámadást, valamint a két izraeli katona elrablását. A politikus egyúttal felhívta a szemben álló feleket, hogy tanúsítsanak önmérsékletet, ne bocsátkozzanak újabb erôszakos akciókba, amelyekben a polgári lakosság lenne az elsô áldozat.

Németország szerint az izraeli katonák elrablása újabb felelôtlen eszkaláció, amely csapást mérhet azokra a várakozásokra, hogy béke lesz a Közel-Keleten. Jens Plötner külügyi szóvivô hangoztatta: a történtek miatt fennáll a veszélye annak, hogy hosszú idôre megszûnhet bármilyen megegyezéses megoldás lehetôsége.

A Jeruzsálemben tartózkodó Koidzumi Dzsunicsiro japán miniszterelnök önmérsékletre szólította fel Izraelt. A politikus hangoztatta: megérti haragjukat. Reméli azonban, hogy Izrael vezetôi nem követik a szemet szemért elvet, és megértik, hogy a béke fontosabb.

Izraeli légi és földi offenzíva Dél-Libanonban

"Fájdalmas és messzire hatoló"

Offenzívát indított az izraeli hadsereg szerdán Libanonban, válaszul arra, hogy a síita Hezbollah szervezet gerillái támadást intéztek a zsidó állam északi határa ellen, foglyul ejtve két katonát.

"Repülôgépeink és harckocsijaink Libanonban hajtanak végre mûveleteket" – közölte a hadsereg szóvivôje.

A felsô-galileai izraeli határôrposztok és a határ menti Slomi város ellen végrehajtott, rakéta- és aknavetô-támadással kezdôdött gerillamûveletet a Hezbollah televíziója szerint a szervezet Iszlám Ellenállás nevû fegyveres szárnya vállalta magára. A támadás nyomán kibontakozott harcokban az izraeli ZAKA mentôszolgálat közlése szerint három izraeli katona vesztette életét, további nyolc megsebesült. Az al- Dzsazíra arab hírtelevízió késôbb arról számolt be, hogy harcokban életét vesztett izraeli katonák száma hétre emelkedett. A határ menti izraeli városok lakosságát a hadsereg arra kérte, hogy vonuljon az óvóhelyekre.

A Hezbollah Aita as-Saab térségében végrehajtott fogolyszerzô akciójára válaszul Izrael szárazföldi és légi offenzívát indított Libanonban utak, hidak és a Hezbollah állásai ellen. Harci gépei libanoni biztonsági források szerint lebombázták a dél-libanoni Szúr és Nabatije nagyváro-sokat összekötô, kulcsfontosságú "Február 6." hidat. A libanoni légvédelem ugyanakkor az északabbra fekvô Szúr és Szidón, illetve a fôváros, Bejrút térségében nyitott tüzet izraeli felderítô repülôgépekre, ami arra utal, hogy a zsidó állam hadserege rövidesen a Hezbollah távolabb fekvô létesítményeit is támadhatja. Jeruzsálemi hírek szerint hadihajók is bekapcsolódtak a hadmûveletbe.

Ehud Olmert izraeli miniszterelnök a Hezbollah mellett Libanont is arra figyelmeztette, hogy "súlyos árat" fog fizetni az akcióért. "A ma reggeli események nem egy terrorista támadást jelentenek, hanem egy olyan akciót, amelyet egy szuverén állam indított Izrael ellen, minden jogalap nélkül – jelentette ki a kormányfô a japán vendégével, Koidzumi Dzsunicsiróval közösen tartott sajtóértekezleten. Olmert, aki estére rendkívüli kabinetülést hívott össze, úgy fogalmazott, hogy Libanon "háborús cselekményérôl" van szó, s az izraeli hadsereg válasza "nagyon fájdalmas és messzire hatoló" lesz.

Szlovákiai és vajdasági magyar vezetôk Gyurcsány Ferencnél

Visszaáll az antalli rendszer?

(MTI) – Újabb határon túli magyar vezetôkkel tárgyalt szerdán a Parlamentben Gyurcsány Ferenc. A kormányfô, aki múlt pénteken Markó Bélával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetôjével folytatott megbeszélést, most szlovákiai és vajdasági magyar vezetôket fogadott.

A nemzetpolitikai koncepcióváltás tartalmi kérdéseirôl tárgyal a miniszterelnök a határon túli magyarok képviselôivel – közölte a konzultációsorozat elôtt tartott sajtóbeszélgetésen Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal külpolitika mellett a nemzetpolitikáért is felelôs szakállamtitkára.

A júniusban hivatalba lépett új Gyurcsány- kormány eddigi lépései, döntései, a nemzetpolitika új felelôseinek nyilatkozatai azt támasztják alá, hogy valóban alapvetô váltás készül a magyar–magyar kapcsolatrendszerben.

Ennek egyik elsô fontos lépése a Határon Túli Magyarok Hivatalának megszüntetése volt. A határon túli magyarok ügyeinek legmagasabb szintû kezelése a Miniszterelnöki Hivatalhoz került, tehát visszaállt az a rendszer, amely még az Antall-kormány idején létezett. Antall József elôszeretettel vállalt közvetlen szerepet a rendszerváltás után rohamosan kiépülô magyar-magyar kapcsolatok alakításában, s a mostani döntésrôl is feltételezhetô: a fô ok nem a hagyománytisztelet, illetve az lett volna, hogy a határon túli magyarokkal foglalkozó kormányintézmény földrajzilag kerüljön közelebb a miniszterelnök hivatalához.

Formai kérdésnél jóval többre, lényegi változásra utal az is, hogy most a kormány nemzetpolitikáról és nem a határon túli magyarokkal kapcsolatos politikáról beszél.

A magyar kormány mostani álláspontja szerint ma már alapvetôen nem a határon túli magyarok nemzeti identitásának megôrzését kell szolgálnia a magyar költségvetési támogatásnak, hanem a határon túli magyar közösségeket kell szülôföldjükön versenyképessé tenni.

Ezt az átfogó elvet igyekszik a miniszterelnök a hétköznapok nyelvére – és feladataira – lefordítani a határon túli vezetôkkel folytatott konzultációsorozaton. Most kell választ adni arra is, hogy milyen lesz a világ a közalapítványok jövôre tervezett megszüntetése után: miként, mire és milyen formában folyósítanak magyar költségvetési támogatást.

A számtalan nyitott kérdés közül eddig csak egyre született határozott válasz: a magyar nyelvû oktatás választását megkönnyítô oktatási-nevelési támogatást nem akarja Budapest megszüntetni. Arról viszont már konkrét listát szeretne, hogy az eddig magyar költségvetési támogatással mûködô határon túli magyar kulturális, oktatási intézmények közül melyek magyarországi támogatásának fenntartását tartják szükségesnek az érintettek, melyek mûködtetését tudják maguk átvenni.

A magyar költségvetési támogatásnak azonban feltétele is van: minôség és politikamentesség.

Elhalasztották a közhivatalnokok sztrájkját

Elhalasztották a Sed Lex Szakszervezeti Szövetség közhivatalnokainak a jövô hét elejére bejelentett sztrájkját, mivel a szakszervezet és a kormány képviselôi egyezményt írtak alá a köztisztviselôk bérezési törvényének kidolgozási ütemtervérôl.

Mircea Toader, a Belügyminisztérium államtitkára és Vasile Marica, a Sed Lex Szakszervezeti Szövetség elnöke szerdán aláírta a köztisztviselôk bérezési törvényének kidolgozási ütemtervérôl szóló egyezményt. A tavalyi tárgyalások során a kormány és Sed Lex szakszervezet között létrejött egy egyezmény, amely szerint június végéig be kellett volna mutatni a közhivatalnokok bérezési rendszerére vonatkozó törvényt. Toader szerint azért nem lehetett idejében megvalósítani ezt az egyezményt, mivel a Világbank elemzése még nem fejezôdött be, és szeptemberig kell várni az eredményhirdetésre.

"Ahhoz, hogy még gyakorlatiasabbak lehessünk, megegyeztünk a szakszervezet és az illetékes minisztériumok képviselôivel, hogy amíg a Világbank kidolgozza a törvény tervezetét, szerkesszük meg együtt ezt a törvényt, amit majd nyilvános vita fog követni" – mondta Mircea Toader.

A szerdán aláírt egyezmény szerint a törvénytervezet kidolgozása végett július 17-ig létre kell hozni egy kormány–szakszervezet csapatot. Az államtitkár elmondta, hogy október másodikáig be fogják mutatni a törvénytervezetet, amit majd nyilvános vita követ, és az év végéig elkészül a törvény végsô formája.

Vasile Marica hangsúlyozta, a Sed Lex szakszervezet ügy döntött, hogy ameddig mûködik a kormány–szakszervezet vegyes bizottság, addig elhalasztják a sztrájkot, viszont tovább folytatják az aláírásgyûjtési akciót.

Szóba került a kormánynak az a javaslata is, hogy 25 százalékkal kellene csökkenteni a közhivatalnokok számát, amit ugyancsak a vegyes bizottság fog megtárgyalni.

"A kormány át fogja gondolni a közhivatalnokok csökkentésére vonatkozó javaslatát, mivel bebizonyítottuk, hogy kevesebb köztistviselô van mint amennyire szükség lenne ahhoz, hogy el tudjuk látni az állami hivatalok megfelelô mûkôdtetését. Az Európai Unióban egy közhivatalnok átlagban 30 adóköteles féllel foglalkozik, Romániában egy közhivatalnoknak 170-300 adóköteles féllel kell tárgyalnia", mondta a a szakszervezet vezetôje.

Hely nincs, zûrzavar bôven

Kilyén Attila

A minap meggyôzôdhettem arról, hogy valami nincs rendjén az országos, a megyei, meg a helybéli hivatalosságok közötti kapcsolattartásban. Ez nyilvánvalóan problémákat okoz. A kormány sebtében kidolgozta a közismert nevén életjáradék-törvényt, miszerint a 62. életévüket betöltött személyek, akik 2005. július 22-e után eladták/bérbe adták földjeiket, élet- illetve évjáradékot igényelhetnek. Aztán sebtében létrehozták az Országos Mezôgazdasági Életjáradék-hivatalt, amelynek székhelye valahol a Mezôgazdasági Minisztérium egyik zugában van. Ez év január közepén megnyitották a hivatal megyei irodáit.

Nézzünk körül. Más megyékben nem tudom, mi a helyzet, de mifelénk minôsíthetetlen. Íme az iroda: a Megyei Mezôgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság egyik földszinti, 5x4 m-es helyiségében hat asztalnál dolgoznak, egyiknél Járay Adalbert "irodavezetô". Az iroda megnyitásakor ugyanis a hivatalosságok azt ígérték, hogy hamarosan nagyobb heyiséget kerítenek, ahol egy könyvelô és egy jogtanácsos fog dolgozni. Azóta pontosan hat hónap telt el. A számítógéppel, iratcsomókkal tele asztalon Járay eddig összesen 148 kérést iktatott és juttatott el Bukarestbe. Ezekbôl csupán az az öt igénylô jutott pénzhez, akik a múlt évben adták el vagy bérbe a földjüket. A helyszûke nem tesz jót a nagy figyelmet igénylô adatkezelésnek. De nincs más választásuk.

Külön története van a helyiségkeresésnek. Az Országos Állami Vagyonügynökség munkatársával a helyi tanácstól igényeltek irodahelyiséget. A válasz kategorikus volt: nincs. A mezôgazdasági igazgatóság vezérigazgatója is próbált közbenjárni. Sikertelenül, mert ôket is a kiköltöztetés veszélye fenyegeti. Gyakran hívták látogatásra a döntéshozókat, de úgy tûnik, nem érdekük, hogy az életjáradék- iroda megfelelô körülmények között mûködjön. Márpedig sürgôs lenne, hiszen három hete az országos hivatal két számítógépet, faxot, fénymásolót, nyomtatót, új asztalokat, székeket juttatott nekik, de a felszerelés zöme a folyosón vár jobb sorsra. Járay Adalbert aggódik, nehogy valami eltûnjön kézen-közön. Körülményes a számítógép- hálózat s az internet-hozzáférés is, így nincs kapcsolatuk Bukaresttel. Mikor fog "élni" a vonal? Egyelôre megválaszolhatatlan a kérdés, pedig hát a minap új bérbeadási típusnyomtatvány érkezett, amelyet rövid idôn belül el kellene juttatni a polgármesteri hivatalokhoz. Interneten, faxon? – egyik sem mûködik. De más furcsaságok is történtek. Járay nemrég 2000 életjáradékkönyvet hozott el, megszámozták, pecsételték azokat, s amikor elkészült a munkával, Bukarestbôl értesítették, hoppá, nem jár, küldje vissza a könyveket, mert az országos hivatal dolga kiadni azokat. Hely nincs, zûrzavar azonban bôven.

Elmondtuk, hátha érdekel valakit. Mondjuk, a prefektust, aki hivatala erejénél fogva jobb belátásra bírhatja a szabad irodafelületeket osztogatókat. Mellesleg, az ügy fontossága miatt akár az is megérné, hogy megfelelô helyiségeket béreljenek. Ha már nem jut a közösbôl...

Segély a károsultaknak

A kormány több mint félmillió lej értékû sürgôsségi támogatást utalt ki 300 családnak, akiknek házai földcsuszamlás, tûzvész és árvizek során megsemmisültek.

A kormány szerdai döntése során 64 család, akiknek házai, melléképületei és tulajdonai részben vagy teljesen megsemmisültek tûz miatt, összesen 295.800 (új) lej értékû segélyt fog kapni.

Továbbá az árvizek és földcsuszamlások során károsodott és emiatt lakhelyüket vesztett 254 család összesen 208.000 lej értékû segélyben fog részesülni.

Azok a családok, akik megkapják ezeket a segélyeket, nem rendelkeznek megfelelô jövedelemmel és eddig nem részesültek más támogatásban házaik újraépítéséhez.

Ugyanakkor egy Vaslui megyei család 2500 lej támogatásban részesült, hogy ki tudja fizetni egyik családtagjának a kórházi ellátását.

A helyszínen szociális ankétokat rendeltek el és ezek során sikerült az államnak felmérnie és megállapítania, hogy mekkora összegre van szükség és melyek azok a családok, akiknek erre rászorulnak. A sürgôsségi támogatások elrendelését a polgármesterek, a megyéknek a munkaügyi osztálya is támogatja, mindezt a prefektusok egyetértésével.

Ugyanakkor a kormány 1356 családot vagy egyedül élô személyt, akik nehéz pénzügyi gondokkal küszködnek, 1,1 millió lejes pénzbeli támogatásban részesít.

Barnett: A vízumkötelezettséget még az EU- csatlakozás elôtt feloldják

Nagy-Britannia bukaresti nagykövetsége szeptemberben on-line rendszert vezet be a vízumok kiadására, de a vízumrendszert még Románia EU- csatlakozása elôtt feloldják, nyilatkozta szerdán Robin Barnett, Nagy- Britannia bukaresti nagykövete.

"A vízumrendszert még Románia EU-tagsága elôtt feloldjuk", nyilatkozta Barnett, Traian Basescu hétfôi, a vízumfeloldással kapcsolatos nyilatkozatára célozva. Barnett hozzátette, hogy Nagy- Britannia nagykövetsége szeptembertôl on-line rendszert vezet be a vízumok kiadására, ezáltal felszámolják a sorban állást. Traian Basescu államfô hétfôn Vaclav Klaus cseh államfôvel való találkozón kijelentette, hogy az Amerikai Egyesült Államok szenátusában folyó, a román állampolgárok számára most még kötelezô vízum feloldására vonatkozó tárgyalás jól jön, de Románia ez ügyben gyorsabb reakcióra számított Angliától.

Az SZNT alelnöke cáfolja, hogy terrorista szervezetekkel állnának kapcsolatban

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) egész tevékenysége cáfolja, hogy bármiféle kapcsolata lenne terrorista szervezetekkel – jelentette ki szerdán az MTI-nek Ferencz Csaba, a tanács tájékoztatási alelnöke, válaszként a román sajtóban megjelent vádakra.

A Gândul címû bukaresti napilap ugyanis korábban arról írt, hogy az SZNT "kínai terrorista szervezetekkel" szövetkezik. A lap azt állítja, hogy a székely szervezet az Ujgurisztán Felszabadítási Fronttal kötött egy hónappal ezelôtt együttmûködési megállapodást, amelyet a kínai hatóságok terrorcselekmények elkövetésével és az al-Kaidával fenntartott kapcsolatokkal vádolnak.

Ferencz Csaba a romániai magyar sajtónak és az MTI-nek egyaránt leszögezte, hogy silány lejáratási kísérletrôl van szó csupán. Ezzel a "kabátlopási üggyel" kapcsolatosan emlékeztetett: az SZNT Állandó Bizottsága június 5-én az Ujgur Fórum (vagy Ujgurok Világszövetsége) nevû szervezet németországi emigrációban élô tagjaival, nem pedig az Ujgurisztán Felszabadítási Fronttal írt alá megállapodást.

Az SZNT és az Ujgur Fórum "a közös múlt feltárására, a rendszeres kapcsolattartásra, a közös érdekek képviseletére" kötött megállapodást egy hónappal ezelôtt Sepsiszentgyörgyön. "A székely nép és az ujgur nép feltételezett több évezredes közös múltja arra késztet, hogy történelmi kapcsolódásainkat feltárjuk és ápoljuk, a népeink közötti azonosságokat értelmezzük és testvéri kapcsolatnak tekintsük" – áll az aláírt egyezségben.

"Egyezségünk mindenrôl szól, csak terrorizmusról nem. Tény, hogy az Ujgur Forum tagjai is az ujgurok függetlenségéért küzdenek, és valamilyen szinten elkezdték feltárni a múltjukat" – mondta az SZNT alelnöke.

Ferencz Csaba elutasította a lejáratási kísérleteket, határozottan leszögezve: az SZNT csakis demokratikus eszközökkel kíván harcolni Székelyföld autonómiájának a kivívásáért.

Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke és Simon Sándor, a Ditrói Székely Tanács elnöke felhívással fordult az RMDSZ parlamenti csoportjaihoz, hogy haladéktalanul kezdeményezzék a 60/1991-es, a gyülekezési törvény módosítását.

A felhívásban tájékoztatják az RMDSZ-t, hogy "a ditrói Székely Nemzetgyûlés szervezôiként fejenként 1000 lejre" büntette ôket a csendôrség, mert a rendezvény az elôre bejelentetthez képest mintegy fél órával késôbb ért véget.

Az aláírók felhívják a figyelmet az "eset abszurd voltára", illetve hogy "ebben a formájában a törvény ezen elôírása gyakorlatilag lehetetlenné teszi egy tömegrendezvény törvényes lebonyolítását, azaz gyakorlatilag sérti a gyülekezési jogot". A továbbiakban kijelentik: "Merjük remélni, hogy a törvény meghozatalakor a szándék nem ez volt, s hogy az azt egykor megszavazó RMDSZ-frakció sem annak tudatában emelte fel a kezét, hogy egykor ezt a túl általános, könnyen félreértelmezhetô cikkelyt egy székelyföldi, az autonómia iránti igényt kinyilvánító tömegrendezvény szervezôi ellen fogják fordítani".

Ahol értjük egymást, otthon lehetünk

(bölöni)

Napjainkban nem ritka az alábbihoz hasonló történet: Ernô és Ibolya Segesvár mellett élt, a fiatalember Szederjesen, a lány Fehéregyházán. Összeházasodtak, aztán az anyaországban keresték megélhetésüket. Ernô labdarúgó, így könnyebb az elhelyezkedés. Végsô állomáshelyük a Fehér megyei Csákvár. Ott lelnek új otthonra. De nem égetik föl maguk mögött a honi
"prérit". Nemsokára új falusfeleikkel térnek haza, jönnek látogatóba. Csákvár ötezer-háromszáz lelket számláló település, 1792 óta mezôváros, egykor Szabolcs vezér földvára állt ott, unokája, Csák: várat épített. Errôl kapta nevét. A török idôkben feldúlják, elnéptelenedik. Késôre születik újjá, akkor viszont céhes ipara lendül föl. Fazekassága a XX. századra csaknem kivész, de felélesztik a hagyományt újra felfedezô utódok. Híres kastélyát Esterházy János építtette. Lakói – római katolikus, református, evangélikus vallásúak – békében megférnek egymással, hallottuk Kunstár Béla történelemtanártól, aki a településrôl beszélt. Hol is? A szederjesi református templomban. Pap Ernôt és Ibolyát kis erdélyi kirándulás keretében elkísérte a baráti társaságból alakult Összhang kamarakórus is. Vezetôje Kunstár Béláné Takács Irén. Idén kórusminôsítô hangversenyt tartottak, mely után a szakzsûri arany fokozatúnak minôsítette a dalkart. Többször léptek fel szûkebb pátriájukban, és a német testvérváros, Pyrbaum és környéke színhelyein. Szívesen szolgálnak templomokban, szentmise, istentisztelet keretében. Ilyen szolgálatnak tekinthetô vasárnapi bemutatkozásuk, délelôtt a fehéregyházi, délután a szederjesi református templomok gyülekezete elôtt. Mûsorukon egyaránt szerepelnek világi és egyházi mûvek, az egyetemes és a magyar kórusirodalom jeles alkotásai, Bartók, Kodály, Esterházy Pál, Halmos László, Gárdonyi-mûvek. Szederjesen Orbán Dániel lelkész üdvözölte a vendégeket, és beszélt a kis, alig kétszáz református lelket számláló közösség múltjáról, jelenérôl. Itt, Szederjesen elhalkult az ének, mondotta, megritkultak a hívek, ugyancsak elkelne egy baráti társaság, amely feltámasztaná haló poraiból a kis falvak egykor gazdag zenei hagyományait, énekes egyházait. Mivel nemsokára, augusztus 11-12-én Erdély, közelebbrôl Kolozsvár ad otthont a Református Világtalálkozónak, ez a barátkozás egyfajta elôtalálkozónak is tekinthetô. Ahol megértjük egymás szavát, otthon lehetünk, méltatta az eseményt a lelkész. A csákváriak a városkát ismertetô albummal és a társaságukban levô fazekasmester, Szekeres Károly csalikancsójával ajándékozták meg a szederjesieket, akik azt Sz. Kovács Géza segesvári grafikusmûvésznek a szederjesi templomról készült linómetszetével viszonozták.

Szokványos a "történet"? Nos, mind több anyaországi közösségben támad igény alaposabban megismerni Erdélyt, gondjaival, bajaival, apadó népességével. Mind gyakrabban hallunk frissen szövôdô kapcsolatokról. Amelyek "kovászai" lám, a Pap Ernôk és Ibolyák is lehetnek.

Aki szívesen jár haza, az nem is ment el igazából. Azt még sokáig számon tartja szülôföldje.

Kis lapok a nagy duma mentében

b.d.

Valószínû, hogy városunk néhány pontján már az idén sor kerül a szelektív hulladékgyûjtést szolgáló kukák kihelyezésére. A siker reményében. Tudva, hogy a szelektív szemétgyûjtéshez három tényezô szükségeltetik: szemét (az van), kuka (az lesz) és megfelelô ember (az is van, de még mindenki hozzon magával egyet). * Amennyiben a lakosság korrupt cselekedeteket észlel a Közigazgatási és Belügyminisztérium személyzetének tevékenységében, kérjük, tájékoztassa a Korrupcióellenes Vezérigazgatóságot a 806-806-os telefonszámon! (SZOVÁTAI HÍRMONDÓ) * A költô hangsúlyozta, hogy számára nemcsak meglepetés, ugyanakkor ajándék is volt a gyerekek elôadásában hallani a verset, látni arcukon az örömöt, a derûs mosolyt. A meglepetés folytatódott, hiszen Jancsik Pál idén novemberben tölti 70. születésnapját. A szervezôk felköszöntötték, Szántó Árpád megzenésítésében és elôadásában elhangzottak Szalonnasütés és Dinnye címû versei. (HARANGSZÓ, Marosszentgyörgy) * Ezen a vidéken szükség lesz olyan közigazgatási szakemberekre, akik anyanyelven sajátítják el a szakmát, az adminisztráció csínját- bínját. Maros megyében négy román közigazgatási osztály indul, a miénk az ötödik, magyarul. * A bentlakás a Pethô családé volt, jogos a visszaigénylés. Iskolacampusból négy épül a megyében, s mi benne vagyunk az elsô körben. A teremhiány régóta fennáll, de sosem volt pénz rá, most négy és fél milliárd lej megvan, szinte fele a költségnek, el lehet kezdeni az építést, az idén pirosban szeretnénk látni az épületet. (ERDÔSZENTGYÖRGYI FIGYELÔ)

Csütörtöki kimenô

Magyar-magyar

Sebestyén Mihály

Valamikor régen, még a szocializmus dobzódásának csúcsidejében (a gyanús nosztalgiákat nem is tudnám magamtól elhessegetni), ha a baráti/szomszédos és szövetséges Magyar Népköztársaságból valaki mégiscsak besurranhatott Erdélybe (a tágabb országra most nem ácsingózunk), akkor az ô országáról, a maradék, a meghagyott, a mégiscsak magyarul beszélô kis- és magánvilágról elvétve sem mondott kellemetlent, csúnyát, gyûlölködôt, tragikusan szélsôséges panaszt.

Persze gyanakodhatunk arra, hogy a BM-megbízott felhívatta a kiutazót és figyelmeztette: a kádári Magyarországról, a hazáról rosszat nem illik mondani egy másik országban. Mert nekik fülük van ám hét határon túl is. Nem vitatom, könnyen meglehet, hogy ily mesés képességek birtokában vala a béem.

De sokkal inkább hiszem azt, hogy tényleg szerették azok a régebbi magyarok a saját országukat, és bár lehetett otthon ezer vitájuk és szidhatták a kormányozókat anyjuk kínjáig és még egy likkal tovább is, idekinn/idebenn Erdélyben mégis félretették a haragot és jót mondtak a nekik hont nyújtó otthonról. Ragaszkodtak hozzá teljesen.

Valószínûleg azért, mert látták, micsoda nyomorban és feneketlen korrupcióban éltünk, mennyire el voltunk árvulva, szontyolódva. Biztatni akartak, vigasztalni. Példát mutatni, perspektívát nyitni, hogy egyszer majd nálunk is jobbul a közbeteg állapottya.

Nos, egyszer csak nálunk is lett egy csomó jobb dolog. És aki nem gyôzte kivárni a levést, a forró levest hideg tálban állva télben- nyárban, az gyorsan összepakolt és átment a határon túli állapotból a belállapotba. Odaméne hozzájok, telve illúziókkal és hamisított tudattal. Remények zsákjával, sérelmek hordajával.

Amióta azonban már nem kell tartani semmitôl, rengeteg ember jön zarándokba vagy turistázni, múltturkálóba, rokonulni, barátkozni, üdülni, nyaralni, telelni, nyelvelni. Vérmérséklet kérdése. És féktelenül szidják és mocskolják a másik Magyarországot. A kettéosztott tudat két Magyarországról tud, a másik – nézôpont kérdése – mindig ördögi, mocskos, rohadt, gazemberi, söpredéki, áruló stb.

Az ember azt sem tudja, hogy kinek higgyen. Milyen jó, hogy elutazhatunk megnézni, milyen is a mai magyar valóság, amely nekünk megmutatkozik. Sohasem a teljes, hiszen nem élünk ott télen-nyáron.

Egy derék öreg tábornok és felesége arról rikoltozott nekem, hogy Magyarországon anarchia van és a pajeszosok megszállták Budapestet.

Mikor azt firtattam, mi az anarchia: tán nem közlekednek a vonatok, felrobbantották a Halászbástyát és nem lehet kenyeret venni a boltban, meg hogy mit szólnak ahhoz, hogy megszállták az országot az ukrán órások és mohamedán szalámikarikázók is – lezsidózott.

Most már azt sem tudom, kinek hihetek.

Shakespeare hiteles portréja?

William Shakespeare híres portréjának eredetijére bukkantak egy brit magángyûjteményben. A portrét Londonba vitték, és bemutatták a drámaíró hét más ábrázolásával egyetemben a Serching for Shakespeare (Shakespeare után kutatva) címû kiállításon. A tárlaton vette észre a festményt Alec Cobbe brit restaurátor és mûgyûjtô, akinek birtokában egy a megszólalásig hasonló portré található. A festményt mindeddig Shakespeare kortársának – Sir Walter Raleigh utazó és költó képmásaként tartották számon. Mint a szakértôi vizsgálatok kimutatták, Alec Cobbe gyûjteményében található festmény az eredeti, amelyrôl a XVIII.-XIX. században számos másolat készült, egyebek között a washingtoni Folger könyvtár birtokában lévô. A festmény különösen értékes annak fényében, hogy eredetileg Shakespeare pártfogójának, a harmadik Southampton gróf tulajdonában volt.

Alátámaszthatja a portré eredetiségét és azt, hogy Shakespeare életében festették, hogy a képen az ábrázolt személy korát is feltüntették (46 év), szerepel ezenkívül az alkotás születésének éve (1610) is, vagyis az adatok egybevágnak a drámaíró adataival.

Ugyanakkor kételyeket ébreszt a mû eredetiségével kapcsolatban, hogy a festmény 1988-as restaurálásakor a szakértôk észrevették: némely részletet az idôk során módosítottak.

Közönségszolgálat

Szerkeszti: Mezey Sarolta

Még egyszer a hitelesítési záradékról

Rovatunkban Az iratok, okiratok felhasználásának feltételei külföldön címmel írtunk a témáról. Ezt az írást az teszi indokolttá, hogy a 402. Hivatalos Közlönyben, 2005. május 12-én közzétették a 2005. évi 121- es törvényt, amelyet csak 2005. szeptember 1-jén léptettek hatályba és amely hatáskörváltozást hozott a hitelesítési záradékkal kapcsolatban. A hitelesítési záradékról tudni kell, hogy az 1961. október 5- én Hágában megkötött többoldalú nemzetközi egyezmény szerint, amelyhez Románia 1999-ben csatlakozott, a tagállamok hatóságai által kiállított iratok felülhitelesítését ezeknek hitelesítési záradékkal történô ellátása váltotta fel. Az általános szabály az, hogy a román hivatalos szervek, hatóságok által külföldi felhasználásra kiállított iratok hitelesítési záradékkal történô ellátására csak akkor kerül sor, amikor az idegen állam hatósága az iratot bemutató személytôl ezt kifejezetten kéri, igényli. Az eljárás nálunk annak a kérésére indul meg, aki meggyôzôdött arról, hogy a külföldi hatóság a hivatalos iratot nem fogadja el, és annak hitelesítési záradékkal történô ellátását is kéri, igényli. Ugyanilyen helyzet állhat elô akkor is, amikor egy más állam hatósága által kiállított iratot Romániában kívánnak bemutatni, felhasználni. Ilyen esetekben a román hatóság is megkövetelheti azt, hogy a kiállított iraton legyen rajta a kiállító állam erre felruházott szervének záradéka. Ez biztosítja, igazolja azt, hogy az iratot, okmányt valóban abban az országban az arra illetékes hatóság bocsátotta ki. A hágai egyezményt aláíró és az ehhez késôbb csatlakozott államok között az eddigi felülhitelesítést a hitelesítési záradékkal történô eljárás váltotta fel, míg az egyezményhez nem csatlakozott államok esetében továbbra is az 1992. évi 105- ös törvényben szabályozott felülhitelesítési eljárás maradt érvényben, amelyet a Külügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium végez el. A hatásköri megosztás nyomán a prefektúrák a közigazgatási okiratokat látják el a hitelesítési záradékkal, amelyek között az 1998 után a formanyomtatványon kiállított anyakönyvi okiratok szerepelnek, a szolgálati bizonyítványok, az erkölcsi bizonyítvány, az állampolgárságot, a lakhelyet igazoló irat, az iskolai végzettséget igazoló oklevelek, az orvosi igazolások, a szakképesítési bizonylatok, a házassági és keresztelési igazolások és a kereskedelmi jellegû iratok. A 2005-ben eszközölt törvénymódosítás után a törvényszékekre a hatáskör megosztása kapcsán a román közjegyzôk által kiállított, kézjegyükkel és bélyegzôjükkel ellátott hiteles okiratok, az általuk pontos keltezéssel ellátott iratok és az ellenjegyzett hiteles fordítások, az aláírásminta-hitelesítési végzést tartalmazó közjegyzôi iratok tartoznak.

Mellau György

Egészségesen kávézni

A kávéfogyasztás egészségügyi veszélyeinek egy újabb aspektusáról számoltak be amerikai kutatók a változás korában lévô nôk körében végzett vizsgálataik nyomán.

A kávémagban – 0,6-2,5 százalékban – található koffein értékes gyógyszeralapanyag is, de orvosi tapasztalatok szerint jótékony haszna ritkábban érvényesül, hiszen kevesen állnak meg napi egy csészényi kávénál – olvasható a New York Times egészségügyi mellékletében. A koffein – alacsony fogyasztás mellett – élénkít, nagyobb adagban viszont árt az epének, májnak, vesének, gátolja a szellemi tevékenységet, sôt – paradox módon – altat. Ha más folyadék nélkül, sietve fogyasztjuk, lökésszerûen hat a szervezetre. Az említettek mellett a legfôképpen támadott szervek: a szív, az idegrendszer és a hasnyálmirigy.

A közvélemény elôtt jól ismert jelenség, hogy az erôs kávétól a szív szaporábban ver, de azt már csak a szakemberek tudják, hogy a hasnyálmirigybôl nagyobb adag inzulint présel ki, ami gyorsan feldolgozza a vércukortartalékot. Minden következô adag kávé újabb élénkítô lökést ad a hasnyálmirigynek, ami évek során elvezethet a hormontermelô kapacitás romlásához, a cukorbetegség kialakulásához is.

Az éveken át gyûjtött fogyasztási adatok alapján csaknem 30 ezer 50 feletti nônél figyelték a test-tömegindex alakulását, feljegyezve, hogy isznak-e alkoholt, dohányoznak-e, és milyenek a táplálkozási szokásaik. Ezek után a kettes számú, azaz idôskori cukorbetegség kialakulásának gyakoriságát vetették össze a gyakrabban kávézók (a naponta 4-6 csészényivel fogyasztók) és a ritkán, esetleg napi egy kávét ivók körében – s az eredmény azt igazolja, hogy a nagy kávézók számára nagyobb a kockázat.

Megállapításuk szerint a veszélytelen kávéadag napi 1-2 csésze (kb. 25-50 milliliter), s azt is lehetôleg fôként reggel és esetleg délben kell fogyasztani, mert sokaknál még a kora délután megivott kávé is ronthatja a pihentetô alvást.

A táplálkozási szakemberek tanácsa szerint a kávét ne igyuk cukor nélkül, jótékony hatású lehet utána egy kanál méz, vagy egy darab kandírozott gyümölcs, és igyunk mellé, utána egy pohár vizet. A víz ugyanis, a szervezet számára tompítja a koffein lökésszerû érkezését, a szénhidrát pedig segít gyorsabban pótolni az elhasznált cukortartalékot.

Túraajánlat

Népek a nagy folyam mentén

Illô cím lehet a múltkor megkezdett kalauzolásunk színhelyére: a Duna és deltájának vidékére. Már a helységnevek is az itt valamikor vagy napjainkban is élô népekre, népcsoportokra utalnak: Chilia Achilleus nevébôl, Istria a Duna latin nevébôl, török eredetûek a ghiol-tó, öböl, dag-hegy, chioi-falu végzôdésûek (Murighiol–Lila-tó, Badag–Atya hegye, Ceatalchioi stb.) vagy szláv hatásúak – Sfistovca lipovánul füttyentést jelent. Érdemes hát odafigyelni a hagyományokra, az életmódra, a történelmi emlékekre is. Az itt élôk még ma is gyakran úgy élnek, mint pár száz évvel ezelôtt: mezôgazdaság, állattartás, gyümölcstermesztés, méhészet, s persze fôleg halászat a fô foglalatosságuk. Ma már sokak számára a turizmus is jövedelmi forrást jelent, néha olcsóbb, de mindenképpen érdekesebb egy-egy falusi házban megszállni, együtt kimenni csónakkal halászni, megkóstolni fôztjüket. Kerekes Péter Pál fotója is egy ilyen jellemzô életképet: jármûvek találkozását örökítette meg. Ajánlott útvonal: vonattal Galacig, onnan hajóval Tulceáig, majd onnan több lehetôség adódik: hajóval a Sulina ágon Sulina városáig (a Delta egyetlen városa és az országban a legalacsonyabban fekvô is, de mondják, itt a legfinomabb homokú a partja a Fekete-tengernek), autóbusszal Jurilovcára, onnan hajóval a Razelm-tavon át Portitára – egy földnyelv a lagúna és tenger között –, sátorozás!

Autóbusszal Hisztriára (a Sinoe-tó partján nemcsak a görög rablóvár, a római város romjai és a múzeum, hanem fôleg a gazdag élôvilág jelentik a fô látnivalót: madarak sokhangú, sokszínû világa, teknôsök, kígyók, békák, vidáman leskelôdô, kíváncsi ürgék), Galac – ez a Dnyeper–Prut–Szeret folyók környékén ôsidôk óta lakott település (megfordultak itt a magyar törzsek is) is megér egy kiadósabb látogatást!

Ehhez kívánunk jó szerencsét, szép találkozást e fura, szép világ kis és nagy lakóival.

Az Erdélyi Kárpát Egyesület Marosszéki Osztálya nevében,

Kerekes Ibolya

Ügyintézés

Ügyfélfogadási program az erkölcsibizonyítvány-kibocsátásnál

A megyei rendôrség felhívja a hozzájuk fordulók figyelmét, hogy az erkölcsi bizonyítvány kibocsátásához szükséges a személyazonossági igazolvány,
továbbá egy 10.000 régi lejes okmánybélyeg. A sürgôsségileg igényelt erkölcsi bizonyítványért 50.000 régi lejes sürgôsségi díjat kell fizetni.

Ügyfélfogadási program:

A kérelmek benyújtása: hétfôn, kedden, szerdán, csütörtökön 8-10 óra között, pénteken 8-9 óra között.

Az erkölcsi bizonyítványok kibocsátása: hétfôn, kedden, szerdán, csütörtökön 15.30-16.30 óra között.

Az ügyfélfogadási iroda Marosvásárhelyen, a Kogalniceanu utca 14. szám alatt található.

Válaszolunk olvasóinknak

Az örökösök érvényt szerezhetnek joguknak a részvényesi igazolvány elvesztésekor

M. I. marosvásárhelyi olvasónk édesapja, aki a SIF Transilvania befektetési alapnál volt részvényes, elhunyt, a részvényesi igazolványa pedig eltûnt. Azzal a kérdéssel fordult szerkesztôségünkhöz, érdeklôdjük meg, mint örökösnek mi a teendôje ebben az esetben.

A SIF Transilvania marosvásárhelyi kirendeltségénél Wagner Ilona tájékoztatott a következôkrôl.

– Ha a tulajdonos elhunyt, az örökösnek Marosvásárhelyen, a Pandúrok útja 62. szám alatt (a Romulus Guga Gimnáziummal szemben levô tömbház) található Regisconál kell jelentkeznie. Itt az elhunyt nevére kiadnak egy számlakivonatot. Következô lépésként a közjegyzônél kell jelentkezni a halotti bizonyítvánnyal, a Regiscótól kapott számlakivonattal és az örökös (ha több örökös van, akkor valamennyi örökösnek meg kell jelenni) személyi igazolványával. A közjegyzô az iratok alapján kiállítja az örökösödési bizonyítványt. Ezzel ismét a Regiscóhoz kell fordulni, ahol az elhunyt személy nevérôl az örökösre (örökösökre) írják át a részvényeket és kibocsátják a bizalmas számkódot, valamint az örökös nevére szóló számlakivonatot.

Ha szándékukban áll eladni a részvényeket, akkor tanácsos a SIF Transilvania Színház tér 1. szám alatti irodájában jelentkezni, ahol brókerek értékesítik azokat – mondta tisztviselô.

Olvasónk következô kérdése: idén miért nem fizetett részesedést a SIF Transilvania?

– A befektetési alap július elsején megkezdte a részesedések kifizetését, amely szeptember 15-ig tart. A jogosultak postán kapják kézhez az összegeket.

Gyümölcstermesztôk figyelmébe

A Megyei Növényvédelmi Egység július 14-17. közötti idôszakra az alma- és a körtemoly ellen a következô vegyszereket ajánlja: Calipso 480 SC 0,02 százalékos oldata vagy a Carbetox 37 CE 0,4 százalékos oldata, vagy a Sumithion 50 EC 0,1 százalékos oldata, vagy a Rimon 10 EC 0,06 százalékos oldata, vagy a Sinoratox 35 CE 0,1 százalékos oldata, vagy a Fyfanon 50 EC 0,175 százalékos oldata, vagy a Malotox 0,4 százalékos oldata, vagy a Pyrinex 20 EC 0,3 százalékos oldata, vagy más, hasonló hatású hitelesített rovarirtó szer. Az almafákat és körtefákat támadó atkák ellen ajánlottak az atkaölô szerek. A kezelést 12-14 naponként meg kell ismételni.

Az alma és körte varasodása, a vörösfoltosodás, baktériumos és gombás levéllikasodás, moniliás megbetegedés ellen az oldatba Captadin 50 PU 0,25 százalékos vagy a Merpan 50 WP 0,25 százalékos oldata, vagy a Folpan 50 WP 0,3 százalékos oldata, vagy a Folpan 80 WG 0,2 százalékos oldata, vagy Mancozeb 800 0,2 százalékos oldata vagy a Dithane M 45 0,2 százalékos oldata adagolható.

Az alma lisztharmatosodása ellen Kumulus S 0,3 százalékos oldata, vagy a Karathane FN 57 0,1 százalékos oldata, vagy a Microthiol Special 0,3 százalékos oldata vagy a Thiovit Jet 80 WG 0,3 százalékos oldata, vagy a Thiovit Jet WG 0,3 százalékos oldata használható.

A vegyszerek III. illetve IV. mérgezési fokúak.

Figyelem! A nyári almát szüret elôtt 12-14 nappal tilos permetezni! A permetezés akkor ajánlott, amikor a levegô hômérséklete 25 Celsius fok alatt van.

A növényvédô szerek használatakor be kell tartani a munkavédelmi, környezetvédelmi, állatvédelmi és méhvédelmi szabályokat!

Marian Pogacean, a Növényvédelmi Egység igazgatója

Egészségügyi reform a gyakorlatban

"Az egész egészségügyi politika nem más, csak porhintés"

Mózes Edith

Mit jelent az Eugen Nicolaescu miniszter által meghirdetett egészségügyi reform a gyakorlatban? Erre a kérdésre kerestünk választ az erdôszentgyörgyi egészségügyi központban. Kérdésünkre dr. Keresztes Csaba "ideiglenes" igazgató válaszolt. Véleménye szerint az úgynevezett reform nem fog sokáig menni. A miniszter nem old meg semmit a kórházak bezárásával, mert beteg mindig lesz, a kevés megmaradt kórház "belefullad" az ellátásukba. Ahhoz, hogy mûködjék a rendszer, olyan családorvosi hálózatra lenne szükség, amilyen nálunk 30 év múlva sem lesz. Ugyanakkor, jelentette ki, a mindenáron való költségcsökkentés hosszú távon növeli a kiadásokat.

– Egyelôre annyit érzünk konkrétan ebbôl a nagy reformból, hogy én mint igazgató egyik napról a másikra ideiglenes igazgató lettem, annak ellenére, hogy a PSD-kormány idején, 2004 nyarán, egy hasonló reformpróbálkozás kapcsán, szintén vizsgára licitáltak. Annak idején nem volt kurzus elôtte, bibliográfiából kellett vizsgázni, és siker esetén négyéves szerzôdést kötött velünk a minisztérium, amibôl eddig kettô járt le. Ezért mondom, hogy meglepetés volt mindannyiunk számára, már akik megmaradtunk, hogy egyik napról a másikra ideiglenesekké váltunk.

Arról, hogy a beteget el kell látni, egyre kevesebb szó esik

– Ahhoz, hogy az ideiglenesség megszûnjék, újból vizsgázniuk kell, de csak akkor jelentkezhetnek a vizsgára, ha elôtte elvégeznek egy, a minisztérium által szervezett, úgynevezett menedzsmenttanfolyamot, még akkor is, ha van már ilyen végzettségük a jelölteknek.

– Jó ideje hallottuk, hogy ilyen igényekkel fog elôállni. Hogy egy lépéssel elôtte járjak, a múlt év októbere, idén március között féléves menedzsmentkurzust végeztünk el Kolozsváron a Iuliu Hateganu állami orvosi egyetem menedzsment kara szervezésében, ami nem kevés pénzbe került. Ahhoz, hogy most kiderüljön, nem lehet azzal az ôszi vizsgára jelentkezni. Egyedüli elfogadott a nemrég létrehozott nemzeti menedzsmentkurzus által kiadott oklevél lesz, ami augusztus 7-én kezdôdik. Tehát mostanában ez a fô foglalkozásom, a kórház és a betegek ráérnek, úgymond, amolyan mellékes dolog kezd lenni. Ez a tapasztalatom a kurzusról is, ahol egyébrôl, mint pénzrôl és spórlásról, nem esik szó. Arról, hogy a beteget el kell látni, egyre kevesebb szó esik. Ráadásul nem hiszem, hogy véletlenül – a miniszterünk közgazdász – egyre több közgazdász tör be a rendszerbe. A résztvevôk 15- 20%-a közgazdász, aki nemhogy beteget nem látott, de még kórházat sem belülrôl, és nem tudni miért, kórházigazgatói ambíciói lettek. Olyant is hallottam Kolozsváron, hogy papok is jelentkeztek, mert a feltétel felsôfokú végzettség és öt év régiség a szakmában. Aztán, hogy az illetô agronómus vagy asztronauta, nem számít, csak öt éve végezze azt a dolgot, és végezze el Nicolaescu kurzusát.

– Más hatását konkrétan nem érezzük. Esetleg annyit mondhatnék, hogy múlt hét végén nagy port vert fel egy átirat, hogy micsoda dolog, hogy a negyedik évnegyed pénzügyi szempontból fedetlen, és hogy "eficientizálással" meg alternatív finanszírozási módszerekkel fedjük le az egész évet. Én ezen a gyûlésen, amelyre azért hívtak, hogy mondjuk el az elképzeléseinket, el is mondtam, hogy mi már annyira lefaragtuk a kiadásainkat, hogy ennél jobban már nem tudjuk. Csak azt tudnám javasolni, hogy egy vagy két hónapig ingyen dolgozzunk, egy-két hónapig bezárjuk a kórházat vagy ehhez hasonló drasztikus módozatokkal valósítjuk meg.

A miniszter "felébredt"?

– Úgy néz ki, a miniszternek most jutott el a tudatáig, hogy a negyedik évnegyed fedetlen. Ez országos szinten így van. A kurzuson négy megye, Maros, Hargita, Kovászna és Brassó igazgatóival találkozom, és mindig úgy volt, hogy a büdzsé- kiegészítéssel húztuk-nyúztuk át az évet. Az is érdekes, hogy a többi megye nem kapott ilyen felszólítást, hogy ássanak az udvaron egy lyukat, és a föld alól is keressék elô azt az összeget, ami az év végéig szükséges. Nálunk is kissé alábbhagyott a dolog, ugyanis hétfôn a megyei biztosító pénztár már adott annyi pénzt, amivel egy hónapot majdnem lefedünk.

– A "reform" egy másik hatása, hogy folyamatos nyomásnak teszik ki a kórházat azzal, hogy azokat a bizonyos hatékonysági paramétereket be kell tartani. Nem lehet szabadságra se menni, nem lehet számításba venni sem a nyári uborkaszezont, sem egyebet, amikor fluktuál a betegek beutalása, ha esik, ha fúj a szél, ha vénasszonyok potyognak az égbôl, az a bizonyos számú beteg meg kell forduljon a kórházban.

– S ha nincs elég beteg?

– Akkor nem tudjuk szolgáltatásokkal lefedni még azt az összeget sem, amit kiutaltak nekünk. Ha pl. augusztusban nem volt "elég" beteg, azt mondják, a kórház "ineficiens" és be kell zárni. Én úgy látom, hogy a cél minél több pénzt megspórolni. Az egész egészségügyi politika nem más, mint porhintés a betegek szemébe, hogy ni, fenntartjuk a rendszert, holott legszívesebben teljesen törölnék a föld színérôl. Van igazságmag a reformban, mert van pazarlás a rendszerben, de amit a miniszter akar csinálni, az már a másik véglet.

A mindenáron való költségcsökkentés hosszú távon növeli a kiadásokat

– Egy másik érdekesség, ami minket érint, hogy egy kalap alá vesznek mindannyiunkat. A mi esetünkben az történik – amit gyakran a szemünkre vetnek –, hogy az összkiadásainknak a 80%-át a személyzeti kiadások teszik ki, és hogy ez nem egészséges állapot, mert valahol 50-60% között kellene legyen. De miért történik így? Azért, mert a kapott pénzbôl elôbb a fizetéseket adjuk ki és a többi szükségletet igyekszünk úgy megoldani, ahogy lehet. A közköltségeket kifizetjük, de például élelmiszert, egészségügyi fogyóanyagokat rengeteget szereztem be adományokból, amelyek nyilván csökkentik a költségeket. Nemrég több tíz millió lej értékben kaptam steril kesztyût a vásárhelyi Hartmann cégtôl. Rengeteg segítséget kapunk külföldtôl, amit fôjavításokra használunk. Jelenleg is zajlik egy ilyen munkálat. Egy belgiumi csoport, magánszemélyek 2500 euró értékben adományoztak nekünk tetôfedô anyagot, most zajlik egy 500 négyzetméteres tetô újrafedése, ugyanis a régi tetô folyton beázott. Sokat segít a svájci testvértelepülésünk, két mentôt adtak a városnak, a tavaly pedig 45 ezer euró értékben támogatták a belgyógyászat épületének felújítását. A megyei tanácstól kapott 15 ezer euróval teljesen felújítottuk a közel 100 éves épületet. 2007-ben, svájci becsületszóra, remélem, felújításra kerül a gyermekgyógyászat épülete is. Ezek az alternatív erôfeszítések, biztosan azért szorítja a hurkot, hogy ilyenekhez folyamodjunk, mert a helyi költségvetés kevés, a hivatalos pénzalap, amit a biztosító pénztártól "kialkudunk" (ami abból áll, hogy kijelentik: ennyi pénzt kaptok, mehettek haza!), a túlélést biztosítja. A külföldi kapcsolatok tartják bennem a lelket. A helyi tanácsban megvan a jóindulat, az idei költségvetésbôl 50 millió lejt elkülönítettek, amit nem biztos, hogy megkapunk. De már a jóindulatnak is örülök. Tehát, ez az úgynevezett reform nem fog sokáig menni. Nem old meg semmit a kórházak bezárásával, beteg mindig lesz, a kevés megmaradt kórház megfullad a sok betegtôl. Ahhoz, hogy mûködjön, olyan funkcionális családorvosi rendszerre lenne szükség, amilyen nálunk 30 év múlva sem lesz. A mindenáron való költségcsökkentés hosszú távon növeli a költségeket.

Sport

Szerkeszti: Bálint Zsombor

Tenisz

Megkezdôdtek a fôtábla mérkôzései

Kedden megkezdôdtek a marosvásárhelyi Tiriac Trophy 10.000 dolláros összdíjazású teniszverseny fôtáblájának mérkôzései.

Az idei verseny iránti érdeklôdést jelzi, hogy a selejtezô tábla is betelt, 64-en reménykedtek elcsípni a fôtáblán még kiadó nyolc hely egyikét, ez végül az olasz Marco Simoninak, a lengyel Piotr Zielinskinek, az ukrán Hleb Alekszejenkónak, a chilei Borja Malo-Casadónak, valamint három belföldi versenyzônek, Mihai Stoiannak, Razvan Lupsescunak és Laurentiu Erlicnek sikerült.

Az elsô számú esélyesnek a világranglista 225. helyén álló Victor Crivoi, míg a második esélyesnek a 334. helyezett Victor Ionita számít. A fôtáblán tizennégy nemzet képviselôi vannak jelen, közülük a legjobban helyezett az argentin Martin Alund, aki 665. helyével a negyedik esélyesnek számít.

Kedden az elsô nyolc egyéni találkozót játszották (eredmények a mellékelt tabellán), melyek során két meglepetés is született, a selejtezôkbôl érkezett Erlic a 6. kiemelt Bondarenkót búcsúztatta, míg az ugyancsak selejtezôket vívott Sikora a 8. favorit Bolanu ellen nyert. Ugyancsak kedden játszották le a páros verseny elsô körének találkozóit. Eredmények: Cruciat/Ionita (ROM) – Buzatu/Crivoi (ROM) 6-7, 6-3, 6-2; Cotet/Miron (ROM) – Agafonov/Alekszejenko (UKR) 6-2, 6-3; Alund (ARG)/Malo-Casado (CHI) – Olaso de la Rioja/Reyes-Rygh (ESP) 6-4, 6-2; Gely/Villeneuve (FRA) – Syrewicz/Zielinski (POL) 6-7, 6-4, 6-3; Carpen (ROM)/Zivanovic (AUS) – Hodel/Hodel (ROM) 6-4, 4-6, 6-3; Leonte (ROM)/Sharan (IND) – Cuzdriorean/Lazar (ROM) 6-2, 6-1; Erlic/Stoian (ROM) – Coman/Vodislav (ROM) 6-2, 6-1; Bezeruk (AUS)/Spina (ARG) – Bolanu/Gavrila (ROM) 6-1, 6-1.

Szerdára programálták a maradék nyolc mérkôzést az egyéni verseny elsô körébôl, valamint a párosok második körét, a délelôtti felhôszakadás azonban késlekedést eredményezett a programban.

A torna vasárnapig zajlik a gázkútfúró vállalat Sziget utcai pályáin, a döntôt várhatóan vasárnap 11 órától rendezik.

Rajtolt a labdarúgó Szászrégen- kupa

A szászrégeni labdarúgó-egyesület és a város polgármesteri hivatala és a helyi tanács szervezésében a Metalul stadionban az idén is megszervezik a labdarúgó Szászrégen-kupát, amelyre a környék tíz együttese iratkozott be. A hét végén zajlott elsô fordulóban Holtmaros 9-0-ra gyôzte le Beresztelke csapatát, míg Marosfelfalu 3-0-ra nyert Vajola együttese ellen. Ebben a csoportban Abafája szabadnapos volt. A másik csoportban szombaton rendezik az elsô fordulót, a Kisfülpös – Erdôszakál és Mezôkirályfalva – Görgényszentimre mérkôzésekkel. Petele áll.

A rendezvényt a Velmur, az Alpina, a Margareta, a Jacon Tex, a Dacia, a Comvig, a Nimar, az Emivas, a Kovács Trade, a Mobila Dallin, a Szente Prod, a Terra Vlad, a Fiorino pizzázó, a Cica Laura, a Giurgiu Com és más kereskedelmi társaságok és szervezetek támogatják.

Indul a BL-selejtezô

Alig néhány nappal a világbajnokság döntôje után újabb nemzetközi idény vette kezdetét kedden este a Bajnokok Ligája elsô selejtezô körének odavágó mérkôzéseivel. A Steaua jövendô ellenfelét adó párharcban a szlovén Gorica 3-1-re nyert idegenben az ír Linfield otthonában, s ezzel gyakorlatilag eldôlt, hogy a szlovénokkal mérik össze a fôvárosiak az erejüket a második selejtezô körben. A keddi mérkôzések eredményei:

Elbasani (albán) – Ekranas (litván) 1-0

Linfield (ír) – NK Gorica (szlovén) 1-3

TVMK Tallinn (észt) – Hafnarfjördur (izlandi) 2-3

Birkikara (máltai) – B36 Torshavn (feröeri) 0-3

Pjunik Jereván (örmény) – Sheriff Tiraspol (moldvai) 0-0

Szioni Bolniszin (grúz) – FK Baku (azeri) 2-0

F91 Dudelange (luxemburgi) – FK Rabotnicski (macedón) 0-1

Az olvasó írja

Szerkeszti: Mezey Sarolta

Köszönjük a hûséget és szolgálatot

Harinchárom évi szolgálat után búcsúzott el szolgálati helyétôl Gáspár András református lelkipásztorunk. Nehéz összefoglalni mindazt, ami ez idô alatt történt gyülekezetünkben. Harminchárom évvel ezelôtt gyülekezetünk úgy döntött, hogy a tiszteletes urat lelkipásztorának választja. Jó döntés volt. Ettôl kezdve megkezdôdött a szolgálat, amelyre gyülekezetünk tagjai a jövôben is szívesen emlékeznek. Sok munka volt ebben a több mint három évtizedben. Több mint ötszáz keresztelés, közel hatszáz ifjú konfirmálása, sok házasságkötés és több mint hatszáz temetés. Emellett sok vallásóra, vasárnapi iskola, ifjúsági munka. Visszaemlékszem, milyenek voltak az elsô vallásórák, hisz a mi generációnkat tanította elsônek imára, szeretetre és református hitünk megismerésére. Jó példáját követhettük. Harminchárom év alatt volt parancsuralmi rendszer és volt rendszerváltás. Sokan emlékezünk azokra az idôkre, amikor a szót nehéz volt kimondani. Sokszor hittük azt, hogy a tiszteletes úr a szószékrôl nem a parókiára ér, hanem más irányba fogják kísérni bátor kiállásáért. Megköszönjük az odaadását, amivel védte egyházközségünk értékeit és tulajdonjogát. Hálásak vagyunk, hogy egy rendbe tett templomot és lelkészi lakást hagy hátra. Backamadarason gyülekezeti ház és öregotthon épült, a nyomáti leányegyházban és Nyárádszentlászlón pedig szép templom. És ezekkel együtt sok hívô lélek is formálódott. Köszönjük a sok igehirdetést, biztatást és vigasztalást.

Vagyunk néhányan, akik pár alkalommal elhagytuk falunk határát. Mikor az anyaországba mentünk, sem vallottunk szégyent soha, mert a tiszteletes úr által jó hírnévre tett szert Backamadaras. Kapcsolatokat létesített Magyarországon, Svájcban, Angliában és Észak-Írországban, az ottaniak tudnak rólunk és törôdnek velünk. Sokévi lelkipásztori szolgálat után a tiszteletes úr nyugalomba vonult, azonban továbbra is velünk és közöttünk marad. Kívánjuk neki Isten áldását és egészségben eltöltött nyugdíjas éveket családja körében.

Szôcs Antal református presbiter, Backamadaras

Gulyásfôzôverseny ötödször

Ha valaki nyolcadikán reggel Mikháza felé vette az útját, eltûnôdhetett azon: mi füstölög ott a távolban?

A Magányosok Klubja által felállított tíz üstben rotyogott a pityóka, ami napjainkban igen elôkelô helyet foglal el a gasztronómiában. Persze, ha hús is van benne. És mivel a magányosok nyitottak, már ötödszörre tartották meg guly&aacut