Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 51 RNCB 3600000002490018 – euró; RO 24 RNCB 3600000002490019 – dollár bankszámlaszámra. E-mail címünk nepujsag@e- nepujsag.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: nepujsag@e-nepujsag.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

A hirdetések egységes tarifája 150 Ft/szó, 200 Ft/cm², mely magába foglalja a romániai áfát is.

Aktuális

Többször szóvá tettük, hogy tovább tart az ideiglenesség a megyei tanfelügyelôség élén. A megmérettetésen sikertelenül szerepelt fôtanfelügyelô asszonyt a jelek szerint saját pártja akadályozta meg abban, hogy a versenyvizsgának nevezett interjún elnyerje az állást. A Demokrata Párt új vezetôje a szóbeszéd szerint az idôk során különbözô pártszíneket képviselô, jó szervezôként számon tartott volt fôtanfelügyelôt szeretné harmadszor is helyzetbe hozni. A napokban a helyettes fôtanfelügyelôk számára hirdették meg a versenyvizsgát. Maros megye sajnos nem szerepel a listán, mivel a helyettesek versengésén az állásában megerôsített fôtanfelügyelônek is jelen kellene lennie. A helyzet azért érdekes számunkra, mivel a protokollum alapján a két helyettesi állás az RMDSZ-t illetné meg. Ennek ellenére a jelenlegi fôtanfelügyelô-helyettes is marad az ideiglenesség helyzetében, a másik tisztségre javasolt iskolaigazgató dossziéja, amelyet még novemberben hagyott jóvá a prefektus, valahol megrekedt az oktatási minisztériumban. Hogy az eltelt hónapokban miért nem sikerült utánanézni annak, miért ez a szándékos huzavona, ki bojkottálja az RMDSZ jelöltjének legalább az ideiglenes kinevezését, jó lenne erre a kérdésre is ismerni a választ. Már csak azért is, mert a napokban az iskolaigazgatói állásokat is meghirdették. Ezen a téren is jó lenne egy kicsit körülnézni, annak ellenére, hogy a "sült galamb" már régen kirepült a szánkból. Talán benne sem volt? Hisz sikerrel történt meg Marosvásárhelyen az iskolák összevonása, ami a többségiekbôl álló tantestületek, vezetôi tanácsok révén immár lehetetlenné teszi, hogy legalább egy-két iskolát a valóságos alapítójáról, vagy mûvelôdési életünk jeles személyiségeirôl nevezzenek el. Ezzel szemben megyeközpontunkban újabb iskola kapott hangzatos nevet, és mindössze kettô-három maradt még, amelyet számmal jelölnek meg. Valószínû nem sokáig. A többségiek által vezetett iskolákban pedig, ahogy például az Európa Gimnáziumban történt, a szülôknek tett ígéretek ellenére, ott is elfelejtenek két magyar osztályt kérni, ahol ezt a létszám indokolná, s másutt nem jelent gondot, ha a tantárgyak egy részét többségi tanárok oktatják. Ami az iskolák többségében fokozatosan a magyar tagozat elsorvadásához vezet. Erre sajnos nem kínálnak megoldást a középiskolákban indított elit I-VIII. osztályok, amelyekkel szemben egyre nagyobb az ellenszenv a kirekesztett diákok hozzátartozói részérôl. Erôs, legalább két párhuzamos osztállyal mûködô általános iskolákra lenne szükség. Ha az RMDSZ végre a sarkára áll, és képviselôinket a tanfelügyelôség élén sikerül helyzetbe hozni vagy megerôsíteni tisztségükben és cselekvési lehetôségeikben, akkor talán változhat a helyzet. Ha nem, akkor búcsút mondhatunk a valamikor hírneves, elismert marosvásárhelyi "alapiskoláinknak".

A magyarság számára is számos, alapvetôen fontos rendelkezést tartalmazó jogszabályokat fogadott el a kormány e heti rendes ülésén, csütörtökön.

A jogszabályok között szerepel a közigazgatási reformcsomag, amely tartalmazza az RMDSZ által szorgalmazott decentralizációs kerettörvény-tervezetet is. A jogszabály a már létezô decentralizációs törvény kiegészítése, és számos, az erdélyi magyarság számára alapvetôen fontos rendelkezést tartalmaz. A tervezet ugyanis kimondja, hogy azokban a közigazgatási egységekben, amelyekben a nemzeti kisebbség számaránya 20 százalék alá esik, továbbra is biztosított az illetô közösség anyanyelv-használati joga a közigazgatásban. A tervezet értelmében ugyanakkor az anyanyelvhasználat joga kibôvül oly módon, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbség számaránya eléri a 20 százalékot, nemcsak a polgármesteri hivatalokban, hanem az ennek alárendelt intézményekben is használható lesz az anyanyelv. Jelentôs elôrelépésnek számít az is, hogy a jogszabály szerint azon önkormányzatok esetében, amelyek tanácsaiban a nemzeti kisebbségek kiteszik a tanácstagok 1/5-ét, az üléseken használható az illetô kisebbség nyelve. Az eddigi rendelkezés szerint az anyanyelvhasználatra csupán azokban a tanácsokban volt lehetôség, amelyekben a kisebbség a tanácsi helyek egyharmadát foglalta el.

Az RMDSZ szorgalmazására emellett az új jogszabálytervezet lehetôvé teszi a kistérségi társulások létrehozását is. Seres Dénes RMDSZ-képviselô szerint – aki a képviselôház közigazgatási szakbizottságának titkáraként a jogszabály egyik kidolgozója volt – a decentralizációs törvénycsomagot hamarosan a parlament elé terjesztik, és várhatóan sürgôsségi eljárással tárgyalják.

Módosította a kormány a könyvtári törvényt is, melynek új formája értelmében magyar képviselô is tagja lehet a könyvtárak országos bizottságának. A rendeletbe ugyanis bekerültek azok a javaslatok is, amelyeket a folyamatos konzultáció során az RMDSZ fogalmazott meg. Ily módon a könyvtárak országos bizottsága tagjainak kinevezésekor a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete (RMKE) is javasolhat képviselôt a testületbe. Ami pedig a könyvtári állomány bôvítését illeti, a rendelet lehetôvé teszi a nemzeti identitás és kultúra ápolásához szükséges kiadványok beszerzését, az erre a célra szánt összegek százalékarányos elosztását, különös tekintettel a nemzeti kisebbségek számarányára.

A román kormánynak és a Nemzetközi Valutaalapnak (NVA) azonos elképzelései vannak Románia célkitûzéseivel, vagyis az inflációcsökkentési folyamat folytatásával, a költségvetési hiány csökkentésével és a fenntartható gazdasági növekedés fokozásával kapcsolatban, áll egy kormányközleményben.

Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök pénteken találkozott az NVA szakértôi delegációjával.

A közlemény szerint a kormány továbbra is folytatni kívánja a pénzügyi fegyelem politikáját, az adórendszer módosítása nélkül, a 2006-os költségvetés elôírásainak megfelelôen, a költségvetési hiány idei célszintje a GDP 0,5 százaléka.

"Mivel 2006 az utolsó év az EU-csatlakozás elôtt, a kormány felkészült arra, hogy szembenézzen az integráció minden gazdasági és költségvetési következményével" – tájékoztat a közlemény.

A kormány követni fogja az integrációs célkitûzések teljesítéséhez szükséges erôforrások biztosítását, és maximalizálni fogja az EU- csatlakozás utáni pénzügyi beavatkozásainak kedvezô következményeit.

A hét elején Tariceanu kormányfô kijelentette, Romániának többé nincs szüksége megállapodásra a Valutaalappal, ha az EU tagjává válik, az EU pedig nem emelt kifogást a román gazdasági program kapcsán.

Hogyan kezdôdnek a gondok?

A hirtelen hômérsékletingadozások (magas értékekrôl nagyon alacsony értékre való csökkenés vagy fordítva) rendkívül károsan hatnak az ivóvízrendszerre. A csôtörések száma lényegesen megnô, ennek következtében gyakoribbak a javítási munkálatok, illetve a vízlezárások. Sajnos, ez a jelenség minden olyan országban elôfordul, ahol a levegô hômérséklete alacsony szintekre csökken.

A helyzet nagymértékben súlyosbodik, ha a téli idôszakban többnapos, kitartó fagy áll be, amikor a hômérôk higanyszálai -10 Celsius fok alatti (sôt, az elmúlt napokban -20 fok alatti) értékeket mutatnak.

Megfagy a talaj, könnyebben repednek a vízvezetékek

E rendkívül alacsony hômérsékleteknél a talaj is megfagy, helyenként több mint 1 méteres mélységben. A fagyásveszély nagyobb azokban az esetekben, amikor a talajban rések, repedések, lyukak találhatók. A vízvezetékek túlnyomó többsége acélból, azbocementbôl illetve öntvénybôl készült, ezek az anyagok a nagy hideg hatására összehúzódnak, törékennyé válnak és könnyebben megrepednek. E téli, elég gyakori jelenséget fokozza az is, hogy a vezetékeken keresztül jéghideg víz folyik, ez pedig meggyengíti a fagyálló képességüket.

Szinte lehetetlen a csôtörések helyének pontos azonosítása

Ha bekövetkezett a csôtörés, a víz feltört a felszínre, értesítik az Aquaserv intervenciós egységét. Eddig aránylag megszokott jelenségrôl beszélhetünk, melyet nyári idôben, a kisebb-nagyobb komplikációkat leszámítva gyorsan és hatékonyan megoldanak a szakemberek. Télen viszont jóval nehezebb a hiba elhárítása. A talaj szerkezete nem egységes, helyenként rések, nyílások vannak, amelyek különbözô, meghatározhatatlan irányba terelik a megrepedt vezetékbôl elôtörô vizet. Sokszor elôfordul, hogy a víz több tíz méter távolságra bukkan a felszínre a meghibásodás helyétôl. Sajnos, a nagy hidegben a meghibásodást, csôtörést felderítô berendezések sem mûködnek, emiatt többszöri leásásra, a földréteg eltávolítására van szükség.

A megfagyott talajba nehéz leásni

Azok az intézmények/személyek, amelyek/akik az építkezésben tevékenykednek, nagyon jól tudják mennyire körülményes a fagyos talajban akár gépek segítségével is ásni, fôleg, ha nagyobb árkok kiásásáról van szó. Egy másik veszély, amely a gödrök megásása illetve a vízvezetékek kifedése után fennáll, nem más, mint a fagyás behatolása a vezetékek különbözô részeibe, ez pedig újabb gondokat, kellemetlenségeket idéz elô. Emiatt a javítási munkát nagyon rövid idô alatt kell elvégezni.

Szinte embertelen körülmények között javítják a vízvezetékeket

Az építkezésben, a munkatelepeken télen leáll a munka, elsôsorban akkor, ha a hômérséklet -20 fok alá süllyed. Az elôírások szerint tilos a munkásokat olyan helyzeteknek kitenni, amelyek az egészséget, biztonságot veszélyeztetik. Ennek ellenére, az Aquaserv munkásai kénytelenek terepre menni, mivel fontosnak tartják a lakosság számára nélkülözhetetlen szolgáltatás biztosítását. Egy meghibásodott vízvezeték, egy öntvény tolózár kicserélése vagy megjavítása többórás munkát igényel, ez pedig csak óriási emberi erôfeszítés árán valósítható meg. Példa erre az elmúlt napokban történt nagyobb méretû vízvezeték-meghibásodás, melynek következtében a Vrancea sétányon a felszínre tört és az úttestre kifolyt víz pillanatok alatt megfagyott. Több mint 11 óra munkára volt szükség, hogy a hibát helyrehozzák.

A vízszolgáltató vállalatok ilyen esetekben két "kevésbé jó" megoldás közül választhatnak:

– az érintett utcában (negyedben) beszüntetik az ivóvíz-szolgáltatást (sôt a távfûtést is, ha a vízhiány hôközpontokat is érint), és amíg a javítási munkálatok folynak (hosszabb idôszak is lehet), több száz vagy ezer embernek rendkívül nagy kellemetlenséget okoznak: víz- és fûtéshiányt, -20 C fokban;

– a másik megoldás, mely nem annyira kellemetlen a lakosság részére: folyni hagyják egy ideig a vizet (feltéve ha nem egy nagyobb vízveszteséget elôidézô repedésrôl van szó) és akkor javítják meg a vezetéket, amikor azt normális feltételek mellett lehet kivitelezni és nem veszélyezteti a munkások egészségi állapotát. Ez esetben, a levegô hômérsékletének emelkedése után, a lakosságot sem érinti annyira súlyosan a rövidebb ideig szünetelô távfûtés vagy vízellátás.

Az elsô megoldás télen lényegesen rosszabb következményekkel jár a lakosság számára: ivóvíz és fûtés nélkül maradhatnak. Az Aquaserv rendkívül fontosnak tartja, hogy az ivóvíz-szolgáltatás folytonosságát mindenekelôtt biztosítani tudja. Emiatt, más hazai vagy határon túli vízszolgáltatókhoz hasonlóan, a második megoldást választja, még ha ez néha a víz utcára vagy járdára való kifolyását, megfagyását jelenti. Így viszont elkerülhetô a többórás vízelzárás és a vezetékek további megfagyásának veszélye.

A fenti információkat az olvasók megfelelô tájékoztatása céljából írtuk. Megosztottuk a fogyasztókkal gondjainkat, melyekkel e rendkívül hideg idôszakban küszködünk.

Köszönjük minden jóakaratú ember megértését!

AQUASERV Kht.

Egyéves tevékenységének értékelésére hívta meg a sajtó képviselôit Jakab István, az RMDSZ pénzügyminisztériumi államtitkára. Mint elmondta, személyesen két fôigazgatóság munkájáért felel, amelyek közül az egyik az ISPA, a másik a PHARE csatlakozás elôtti európai uniós fejlesztési alapok felhasználását hangolja össze, ugyanakkor pedig ôk készítik elô a csatlakozás utáni strukturális és kohéziós alapok felhasználásának lehetôségét.

Nem volt könnyû feladata, értékelt, hisz érkezésekor függesztette fel az európai bizottság az ISPA-alapok folyósítását, azért mert négy hónapig – a választási kampány és kormányváltás periódusa volt éppen – egyetlen centet sem számoltak el Romániából. Ezzel szemben mostanra arról számolt be, hogy az ISPA-alapokat teljes egészében lefedték tervekkel, míg a PHARE 2003 alapokra a tavaly októberben lezárult határidôre 97%-ban sikerült terveket készíteni, ami annyira jó arány, hogy még az európai szakemberektôl is dicséretet kaptak.

Természetesen hiányosságokról, nehézségekrôl, az európai alapok felhasználása során tapasztalt rendellenességekrôl is szó esett, az utak, vasutak építése során például komoly gondot okoz a kisajátítások üteme, más esetekben a terv haszonélvezô helyhatósága által biztosítandó önrész elôteremtése okoz nehézségeket. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a pénzügyi törvénykönyv tervezett módosításával a mezôgazdasági területek után fizetendô adót a helyhatóságok tarthatják majd meg, ez segíthet a helyi anyagi gondokon. Tárgyalások folynak az Európai Unió szintjén arról is, hogy a hozzáadottérték-adó elszámolható legyen, ugyanakkor nem tartja szerencsésnek, hogy ezeket a munkálatokat mentesítsék az adó alól, mint ahogy számos polgármester kéri.

Szóba került a nyárádtôi regionális szeméttelep ügye is, amelynek esetében az olasz magánbefektetôvel kötött szerzôdés felfüggesztésére készül a megyei önkormányzat. Jakab István szerint még van esély arra, hogy a telep mégis ISPA-alapokból készüljön el (mint ahogy egykor szó volt róla), ám ehhez a megyei tanácsnak gyorsan kell lépnie, hogy még beférjen a határidôbe.

A tolerancia–intolerancia (türelem–türelmetlenség) fogalmak mára már a köznapi szóhasználat részévé váltak, és okkal vagy ok nélkül minden olyan esetre használják ôket, amikor különbözô vélemények, eltérô ízlések, szokások, magatartásmódok egymással szembeni megengedô vagy elutasító viszonyáról van szó. Leginkább politikai töltetû terminusokként ismeretesek, de kiérezhetô belôlük a morális állásfoglalás is, csupán eredeti jelentésüktôl a vallási különállást, az igehirdetést és vallásgyakorlást megengedô vagy megtiltó értelmezéstôl kerülnek egyre távolabb. Mindez természetesen nem azért van, mert ma már Erdélyben egyáltalán nem lennének vallási kérdéseket is magukba foglaló ellentétek, vagy a felekezeti türelmesség gyakorlatát az 1568-as tordai országgyûlés óta annyira elsajátították volna az itteni emberek, hogy a kérdésnek még a felvetése is értelmetlen volna. Épp ellenkezôleg. Egyre gyakrabban láthatók népeket, felekezeteket, életformákat, meggyôzôdéseket sommásan elítélô vagy létüket figyelmen kívül hagyó otromba megnyilvánulások. Néha spontánul, naivan, néha pedig politizáló fennhéjázással, miközben képviselôik úgy ragaszkodnak a maguk végig nem gondolt véleményéhez, mint végsô hit-igazsághoz. Más esetben a türelmesség nevében az elemi tévedések, az elôítéletek vagy éppen a tudatlanság jogát állítják szembe a megfontolt, körültekintô tudással és követelnek egyenlô elismerést számára. Mindezek a jelenségek szellemiségükben igen távol állnak Erdély múltjának büszkén vállalt örökségétôl, a felekezeti sokszínûséget eredményezô szabadgondolkodás hagyományától és a különbözô meggyôzôdések hirdetésével szembeni türelmesség elvétôl.

Szükség van tehát ismét az elôítéleteket kérdésessé tevô, a közösségi térbe kihelyezett gondolkodásra, a vélemények vitákban való ellenôrzésére, hogy megbizonyosodjunk a különbözô igazságok értékérôl és összetartozásáról, illetve azért, hogy a társasági élet központjai ismét a megfontolt gondolkodás és a tolerancia játéktereivé váljanak. Ennek a gondolatnak a jegyében indította el 2005 végén a Bethlen Gábor Kulturális Egyesület nyilvános beszélgetéseinek sorozatát, amelyek keretében igyekszik megidézni az egykori Marosvásárhely vendéglôinek és kávéházainak szellemi világát.

Ungvári-Zrínyi Imre

A szervezôk január 31-én, kedden 18 órától a Látó szépirodalmi folyóirat Tanácskozmányi Termébe várják vendégeiket (Tusnád u. 5 sz., II. em.), ahol A szabadgondolkodás hagyományáról és az 1568-as tordai országgyûlés türelmi határozatának jelentôségérôl beszélgetnek egy csésze tea mellett. Akik a beszélgetés témájáról elôzetesen olvasni is szeretnének, azok foduljanak felvilágosításért a Teleki Téka könyvtárosaihoz.

Jegyzet

Leginkább az istentisztelet utáni bemutatkozásokat várták. Hiszen minden este új település nyitotta meg lelki szemeik elôtt kapuit. Az egyetemes imahétre meghívott katolikus, unitárius, evangélikus, néha ortodox lelkészek az igemagyarázat után szívesen meséltek azokról a helyekrôl, ahonnan jöttek. Volt, aki szûkszavúan mutatta be családját, gyülekezetét. Ilyenkor csak azt sikerült megtudni, hogy az illetô település lakóinak milyen a felekezeti megosztottsága, milyen szokásaik vannak, látogatják-e rendszeresen az istentiszteleteket. De természetesen voltak olyanok is, akik akár húsz percig is beszéltek. Ilyenkor érdekességek, különös történetek is a felszínre kerülnek.

Az évek során így sikerült betekintést nyerni az alig százlelkes Maroskoppánd–Maroscsúcs életébe, ahol jelenleg csak összevont magyar nyelvû I-IV. osztály mûködik, s ahol a nagyszülôk gyakran románul kell mesét olvassanak magyar nevet viselô unokáiknak. De megismerhették a tevékeny és lelkes, jó templomlátogató marosludasiakat is, akik annak ellenére, hogy számos alternatív lehetôségük van, kiveszik részüket az egyházi élet szervezésében, felpörgetésében. Azt is egy imaheti estén tudták meg, hogy a Küküllô mente legrégebbi haranglábja Egrestôn van, ahol a fiatalok a helybéli munkalehetôségeket (pékség, gázkitermelés) megragadva a kitelepülés helyett az otthonmaradást választották. És megismerhették az erdélyi református nôszövetség által mûködtetett kolozsvári utcagyerek-missziós házat, a református teológia könyvtárában található különleges kiadványokat, a felvidéki reformátusok szokásait, s az onnan származó lelkésznô erdélyi élményeit. S mi mindent még.

Az ökumenia jegyében szervezett egyetemes imaheti alkalmaknak így sikerült/sikerül a felekezetek közötti nyitottságot felvállaló elsôdleges szerepük mellett a képzeletbeli kirándulás élményét nyújtaniuk.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vezetôje a sajtótájékoztatót megelôzôen Budapesten tárgyalt a visegrádi négyek másik három országának, Csehországnak, Lengyelországnak és Szlovákiának, illetve Ausztriának, Horvátországnak, Romániának és Szlovéniának az energetikáért felelôs vezetôivel.

A magyar miniszter a nyolcoldalú tárgyalásokat követôen elmondta: a megbeszélésen három fô kérdésrôl tárgyaltak. Egyrészt arról, hogy a térségben alacsony az energiafelhasználás hatékonysága, s ezen változtatni kell, felgyorsítva az ezzel kapcsolatos kutatás-fejlesztést.

A másik fô téma az volt, hogy fejleszteni kell az energiaellátás infrastruktúráját, diverzifikálni kell a gázbetáplálást, gáztárolókat kell építeni, s a tárolókat a lehetôségek szerint regionális szinten össze kell kapcsolni.

A harmadik téma az volt, hogy miképpen tudnak közösen fellépni az országok az energiaellátás biztonságának növelése érdekében.

Kóka János közölte: a jövô hét közepéig közösen ajánlást dolgoznak ki az unió számára, s ennek révén megpróbálják befolyásolni a most alakuló, március végére elkészülô uniós energiapolitikai stratégiát. Az ajánlást a brüsszeli bizottság mellett eljuttatják más nemzetközi fórumokhoz is.

A felek tárgyaltak arról is, hogy a krízishelyzetek kezelésére közös cselekvési tervet dolgoznak ki, s olyan stratégiai-technológiai felügyeletet hoznak létre, amely folyamatosan figyelemmel követi a térség gázellátását.

Az ENSZ közgyûlése tavaly nyilvánította az auschwitz-birkenaui koncentrációs és megsemmisítô tábor felszabadításának 60. évfordulóján január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává.

A német parlament alsóházában, a Bundestagban az emlékünnepség fôszónoka Ernst Cramer publicista, a holokauszt túlélôje volt.

Lengyelországban Auschwitz-ban tartották a központi megemlékezést, amelynek során Kazimierz Marcinkiewicz lengyel kormányfô Izrael lengyelországi nagykövetével és a túlélôkkel együtt helyezett el koszorút az áldozatok emlékmûvénél.

Olaszországban délben a parlament egy perces gyászszünettel adózott az áldozatok emlékének.

Prágában több száz holokauszt- túlélô gyûlt össze a cseh szenátusban tartott megemlékezésre. Csehország zsidó közösségét is képviselte Petr Pithart, a szenátus alelnöke, valamint Karel Kühnl védelmi miniszter.

Szlovákia elutasítja a holokauszt tagadásának minden lehetséges változatát, egyszersmind a vallási, vagy etnikai alapú intolerancia és az erôszak egyének, vagy közösségek ellen irányuló megnyilvánulásait – hangsúlyozta a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján kiadott nyilatkozatában a szlovák külügyminisztérium.

Elítélte a holokauszt-tagadást Kofi Annan ENSZ- fôtitkár pénteken, Genfben kiadott közleményében.

Tettekre és nem szavakra van szükség az antiszemitizmus és az intolerancia minden formája ellen – vélekedett Terry Davis, az Európa Tanács fôtitkára, aki Strasbourg-ban kiadott közleményében sajnálattal állapította meg: 61 évvel Auschwitz felszabadulása után Európa még mindig nem szabadult meg az antiszemitizmustól, a rasszizmustól, a romákkal szembeni elôítéletektôl és a homofóbiától. Davis szerint különösen fontos szerep hárul az Európa Tanácsra a diszkriminációk elleni harcban.

Mahmúd Abbász pénteken Rámalláhban nyilatkozva elmondta, hogy eddig még nem bízott meg senkit ezzel a feladattal, de nyilvánvalóan a többséget szerzett pártot fogja felkérni kormányalakításra. A Hamász abszolút többséget szerzett a választásokon, a törvényhozás 132 mandátumából 76-ot, míg az eddig kormányzó Fatah, Abbász pártja csupán 43-at.

A palesztin elnök csütörtök esti rámalláhi sajtóértekezletén közölte, hogy folytatni akarja a béketárgyalásokat Izraellel a Hamász radikális iszlám mozgalom választási gyôzelme után is. Hangsúlyozta, hogy elnöki programjában a közel-keleti konfliktus megoldásának legmegfelelôbb eszközeként szerepelnek a béketárgyalások, és ettôl nem óhajt elállni a Hamász választási gyôzelme után sem. A Hamász az Izrael elleni fegyveres harc híve, és elutasítja a tárgyalásokat a zsidó állammal.

A palesztin elnök – mintegy a Hamásznak címzett figyelmeztetésként – megjegyezte, hogy az új palesztin kormánynak tiszteletben kell tartania a nemzetközi közösséggel kötött megállapodásokat, a palesztinok által vállalt kötelezettségeket. Ezek közé sorolta a közel-keleti útitervet is, amely egy független palesztin állam megteremtését irányozza elô Izrael biztonságának szavatolása mellett.

A közel-keleti béketeremtésben közvetítô kvartett – az Egyesült Államok, az Európai Unió, Oroszország és az ENSZ – az amerikai külügyminisztérium által kiadott közleményben az erôszak alkalmazásáról való lemondásra és Izrael létjogosultságának elismerésére hívta fel a Hamászt.

Iszmáil Hanije, a Hamász választási listavezetôje bejelentette, hogy a mozgalom napokon belül tárgyalásokat kezd a politikai partnerségrôl a palesztin elnökkel.

Gazdasági szankciók bevetését szorgalmazta a palesztinok ellen Benjamin Netanjahu, a jobboldali Likud vezetôje, volt izraeli miniszterelnök. A BBC-ben nyilatkozó politikus szerint a világ egyetlen országának sem kellene tárgyalnia a Hamász vezette palesztin kormányzattal, amely szavai szerint "törvénytelen rendszer".

Az 1.700 számítógép felhasználó körében végzett kutatás szerint az európaiak életét nagyban meghatározza az e-mail. A megkérdezettek 75 százaléka ismerte el valamilyen szintû függôségét.

A kutatás, amelyet a Symantec megbízásából a Dynamic Markets cég végzett, négy jól elkülöníthetô kategóriát állapított meg a felhasználók elektronikus levelezéshez való viszonyában.

A tudatosak – a megkérdezettek 49 százaléka – nem idegeskednek az e-mailjeik miatt, szigorúan csak a munkahelyükön és munkaidôben ellenôrzik levelesládájukat.

A totálisan függôk – 21 százalék – kényszeresen ellenôrzik elektronikus leveleiket és pánikba esnek, ha nem férhetnek hozzájuk.

A technofóbok – 10 százalék – az e-mailt csak alapvetô rendeltetése szerint és csak ritkán használják. Az elektronikus levéllel szemben a verbális kommunikációt részesítik elônyben.

A passzívak – 6 százalék – számára a levélhalmaz egy idô után teljesen átláthatatlanná válik, így a postaláda megnyitásától is rettegnek.

A megkérdezettek több mint 40 százaléka egészségtelenül áll hozzá az elektronikus levelezéshez. Az e-mail óriási segítséget nyújthat mindennapi munka megkönnyítésében, de a felhasználóinak jobban oda kellene figyelnie, hogy mire, mennyit és miképpen használják.

A Symantec kutatása szerint a megkérdezettek 52 százaléka tölt naponta két óránál is többet levelezéssel, 15 százalék pedig napi négy óránál is többet, azaz hetente akár két munkanapnyi idôt.

Az e-mail manapság már jóval több, mint egyszerû kommunikációs eszköz. Gyakran használják naptári bejegyzések és nevek, címek, telefonszámok, események visszakeresésére is. Az e-mail mára tulajdonképpen egy naponta vezetett naplóra hasonlít leginkább, s egyáltalán nem meglepô, hogy használói erre támaszkodnak az üzleti életben.

Az elektronikus postának még a munkanapot is sikerült meghosszabbítania: az alkalmazottak 54 százaléka már a 9 órai munkakezdés elôtt megnyitja postaládáját és délután 5-kor ellenôrzi utoljára.

A hét elején, az Európa Tanács parlamenti közgyûlésén olvasta fel Dick Marty raportôr az európai titkos CIA-börtönökrôl szóló jelentését. Eszerint nincsenek bizonyítékok arra, hogy az amerikai hírszerzés titkos börtönöket mûködtetett volna Romániában, Lengyelországban vagy máshol Európában. A "témához" hozzászólt Frunda György szenátor, az ET monitoring bizottságának elnöke is.

A szenátor a XX. század vége és a XXI. század eleje rákfenéjének nevezte a terrorizmust, amelyet csak a demokratikus kormányok és intézmények közös erôfeszítésével lehet legyôzni. Véleménye szerint azonban a terrorizmussal gyanúsított személyeket sem szabad kínozni. Ezért, jelentette ki, a Washington Post jogosan vetette fel az esetleges európai illegális börtönök problémáját.

A román delegáció vezetôjeként, miután beszélt az államfôvel, a parlament illetékes szakbizottságaival, a nemzetvédelmi miniszterrel, illetve a titkosszolgálatokkal, határozottan állította, hogy Románia területén nincsenek ilyen börtönök.

Kérdés: Tudomány-e a tudományos szocializmus?

Válasz: Nem, mert ha az volna, elôször egereken próbálták volna ki.

Ezzel kezdte Frunda a kommunizmusról szóló beszédét. Mint mondta, nem ideológiai szempontból közelíti meg a témát, hanem elítéli a kommunizmus visszaéléseit. A jelentéstevô munkáját logikusnak nevezte, de mint kijelentette, látszik, hogy olyan politikus munkája, aki "könyvekbôl tanulta, mi a kommunizmus", sem fizikailag, sem lelkileg nem tapasztalta, mit jelent: nem élte át, hogy félteni kellett a munkahelyét, hogy nem mondhatta ki azt, amit gondolt, hogy igazságos és méltányos eljárás, valamint ítélet nélkül bebörtönözhették ôt és a családját, vagy mit jelentett, amikor eltûntek emberek, és még a sírjukról sem tudni, hol van. Mégis, mindez megtörtént, jelentette ki az RMDSZ-szenátor, miközben beszélt a nôkrôl, akik belehaltak az abortuszba, az újszülöttekrôl, akik az inkubátorokban haltak meg, mert elvették a villanyt.

Ugyanakkor felelevenítette az 1990 elôtti romániai helyzetet, amikor ügyvédként olyan embereket védett, akiket vallási meggyôzôdésükért ítéltek el, gyermekeket, akiket azért kínoztak meg, mert Ceausescu-ellenes szavakat írtak a falra. Arról is szólt, hogy sok kollégája volt kénytelen elhagyni az országot, csak mert magyar volt, illetve, hogy Ceausescu, a "tiszta" nemzet rémálmát hajszolva, hogyan "adta el" a szászokat és a zsidókat, vont össze iskolákat, államosította – az ortodox kivételével – a történelmi egyházak tulajdonát, vagy, hogy a magyar újságokat a kommunista propaganda eszközeivé változtatta.

A szenátor kijelentette, itt az ideje végre elítélni a kommunizmus rémségeit, és egyszer s mindenkorra eltemetni, hogy vissza ne térhessen. A szenátor szerint a veszély reális, mert sok olyan magas rangú exkommunista tisztségviselô él közöttünk, akik meglehet, csak a "megfelelô pillanatra várnak".

Eckstein-Kovács Péter Kolozs megyei RMDSZ-szenátor szerint nem felelnek meg a valóságnak Traian Basescu államfô kijelentései az európai országok által biztosított kulturális autonómiával kapcsolatban.

"Elsôsorban a kulturális autonómiáról, illetve a magyarországi románok jogairól tett kijelentésekrôl van szó. Ezekben az esetekben a valóság ellentmond az államfônek" – mondta sajtótájékoztatón a szenátor.

Eckstein kifejtette, nem feltétlenül a Basescu által az Európa Tanács parlamenti közgyûlésén tett kijelentéseket bírálja, hanem az államfô szakértôit és tanácsosait, akikkel a kisebbségek és a kulturális autonómia kérdésérôl konzultál. "Basescu úr egy finn képviselô kérdésére válaszolva elmondta, ha Európában vannak törvények a kulturális autonómiáról, akkor tekintettel lesz azokra. Finnországban nem csupán kulturális, hanem területi autonómia van, mindenhol két nyelven írnak ki mindent, finnül és svédül. Ezt a kérdést az összes európai standardnál jobban oldották meg" – mondta az RMDSZ-szenátor.

Eckstein kifejtette, a kulturális autonómiát az európai szociáldemokraták "találták ki", az elsô erre vonatkozó törvény 1923-ban jelent meg Észtországban. Hozzátette, jelenlegi mindhárom balti országban van a kulturális autonómiát biztosító törvény.

A magyarországi románok helyzete kapcsán, amelyrôl Basescu azt állította, hogy a romániai standardok alatt van, Eckstein Kovács Péter elmondta: "Magyarországon helyi önkormányzati rendszer van, ami többet jelent a kulturális autonómiánál. Az ottaniak pénzalapokat kapnak, amelyekkel gazdálkodhatnak. Nem volt baráti gesztus Magyarországot Szerbiával és Ukrajnával egy lapon emlegetni. Nem hiszem, hogy Basescu úr kijelentéseinek valóságalapja van" – tette hozzá a szenátor.

Tegnap a Prahova megyei üzleti fórumon mutatták be Románia országos exportstratégiáját. A Kereskedelmi Minisztérium külkereskedelmi részlege által kidolgozott dokumentum a romániai export fejlôdési dinamikájának további hathatós növelését tûzte ki célul. A külkereskedelem növekedése egyébként ez évben is rekordokat döntött: míg a múlt év elején hozzávetôlegesen 50 milliárd euróra becsülték a 2005-ös év kereskedelmi csereforgalom- volumenét, az év végi statisztikai adatok alapján ezt az értéket már 2005 novemberéig elérték.

Winkler Gyula külkereskedelmi miniszter, aki elsô ízben, pénteken, a prahovai üzletemberek tanácskozásán mutatta be az exportstratégia célkitûzéseit, elmondta, a külkereskedelem legnagyobb kihívása Románia versenyképességének növelése. A cél az, hogy belátható idôn belül fel lehessen venni a versenyt az európai uniós országokkal is. Ebben a megközelítésben nagy hangsúlyt fektetnek a márkanév- népszerûsítô programokra, az exportösztönzô eszközökre, de támogatják a minôségi szabványok bevezetését is. A branding programok fôképp az exportban nagy százalékban jelen levô ágazatokra vonatkoznak (készruha, bútor), de figyelembe vesznek más, nagy fejlôdési lehetôségekkel rendelkezô ágazatokat is, mint például az információtechnológia, szôlészet- borászat, vagy amelyek a kultúrát, a hagyományokat és az oktatást népszerûsítik. A miniszter rámutatott, a 2005-ös adatok értelmében, a tavalyi évben az export évi növekedése hozzávetôlegesen 18% volt az elôzô évhez viszonyítva, és elôreláthatólag 2006-ban a kereskedelmi forgalom értéke el fogja érni a 70 milliárd eurót.

Közölte, 2006-ban az export ösztönzésére mintegy 196 milliárd régi lejt fordítanak, 15 milliárd lejjel többet, mint tavaly. A miniszter szerint biztató adat, hogy míg a pénzalapok kihasználtsági foka 50% volt 2003-ban és 53% 2004-ben, 2005-ben elérte a 90%-ot.

A ploiesti-i rendezvényen a miniszter ugyanakkor ismertette a Gazdasági és Kereskedelmi Minisztérium külföldi képviseletének átszervezési reformját is. Az átszervezés egyébként már tavaly kezdôdött, amikor a külképviseleteknél dolgozó személyzet 45%-át cserélték ki, így az átlagéletkor 45 évre csökkent.

Winkler szerint Romániának Délkelet-Európa, a Fekete-tenger térségében fekvô országok, az Európai Unió országai és más, magas gazdasági potenciállal rendelkezô országok, Kína, India, Közel-Kelet és az AEÁ kiemelt gazdasági érdekeltségû zónáknak számítanak, ezért a minisztérium ezen országokban újabb gazdasági hídfôállásokat kíván kiépíteni.

A miniszter véleménye szerint az export nem növelhetô a Román Kereskedelmi Fejlesztési Központ megyei szintû képviseletének bôvítése nélkül. Jelenleg 11 megyében képviselteti magát a Román Kereskedelem Fejlesztési Központ. A ploiesti-i bemutató után a minisztérium legközelebb Brassóban szervez hasonló találkozót.

Marosvásárhelyen, a Deus Providebit Tanulmányi Házban kezdôdött tegnap az V. Kereszténység és Közélet Tanulmányi Napok kétnapos rendezvénysorozata. A pénteki elôadás-sorozaton többek között a keresztény társadalomtanítás jövôjérôl, a perszonális keresztény emberképrôl, a romániai magyarság demográfiai helyzetérôl, a globalizációról és természetesen az Európai Unióról tartottak elôadásokat.

A rangos rendezvénysorozatot ökumenikus imával nyitotta meg Csató Béla fôesperes-plébános és Csernák Béla református lelkész, ezt követôen Soós Károly kánonjogász teológus, a budapesti Márton Áron Társaság titkára boncolgatta a keresztény társadalomtanítás jövôjének kérdéskörét. Soós Károly úgy vélekedett, indokolt e témáról vitázni, hiszen szerte Európában tapasztalható, hogy a keresztény identitás és kultúra, a keresztény eszmeiségû pártok és mozgalmak válságba jutottak, ami mögött a hit válsága húzódik meg. A neoliberális gazdasági globalizáció folyamata meglepôen gyorsan hódít teret Közép- és Kelet-Európában, a valamikori szocialista országokban – tette hozzá. Az európai integrációról beszélve kijelentette, a modernkori európai integrációt a katolikus társadalomtanítás gondolata indította el. Soós Károly szerint európai integráció a történelem során már létezett: ez volt a középkor keresztény Európája. Az elôadó úgy vélekedett, hogy a neoliberális felfogás következtében Európában megerôsödött az életellenes felfogás, aminek eredményeként népességfogyással kell szembenéznünk. A katolikus társadalom tanításának, a társadalometikának alapjait vette számba, eljutva a perszonalizmus céljáig, utóbbit a társadalom megújításában látva, és a radikalizmussal és a neoliberalizmussal szembeni egyetlen alternatívának az egyház társadalomtanítását nevezte meg.

A perszonális keresztény emberképrôl Sulyok Elemér biblikus professzor, bencés szerzetes, a Pannonhalmi Szemle fôszerkesztôje értekezett. "Emberek vagyunk, ennek következtében hol a kollektivizmus, az arctalan közösség kísérthet meg bennünket, hol pedig a másik embertôl eltekintô, már-már embertelen individualizmus. Törekednünk kell arra, hogy újra felfedezzük személyi méltóságunkat. Azáltal válhatok énné, személlyé, emberré, hogy minél inkább tiszteletben tartom a másik embert, hogy minél inkább felfedezem benne azt a Te- Tét, amely engem egyre gazdagabb emberré, azaz én-né tesz. A politikai és társadalmi változások következtében fennáll a veszély, hogy a másikat szem elôtt tévesztve csak önmagunkat érvényesítjük, és ilyenformán egyre szegényebbekké válunk. Tudatosan kell gondot fordítanunk néha, idônket sem kímélve, embertársi kapcsolataink ápolására. Ebben van szerepe az egyháznak, a családokkal foglalkozó közösségeknek" – hangsúlyozta Sulyok Elemér.

Érdekes és színvonalas elôadást hallhattunk a romániai magyarság demográfiai helyzetérôl, a természetes népmozgalomról és migrációról, trendekrôl és kilátásokról Horváth István szociológustól, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanárától, aki elsôsorban két témát járt körbe: a migráció és a vegyes házasságok, az asszimiláció kérdését. Utalt az 1980-as években elkezdôdött – kezdetben még természetes, majd a késôbbiekben az állampolitika besegítésével történô – népességfogyásra, majd a folyamat felgyorsulására a 90-es évek elején. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt 10 évben megközelítôleg 200 ezerrel csökkent a romániai magyarság létszáma. Az adatokra 3-4 évvel korábban népszerûtlen volt hivatkozni, de feltétlenül oda kell figyelni e jelenségre – tette hozzá. Az 1990-es években a statisztikai adatok jobb hozzáférhetôsége utal a népességfogyás felgyorsulására, a növekvô halandóságra, a csökkenô szaporulatra, a migrációs fogyásra és az asszimilációra. A romániai magyarság "vérvesztesége" annál is súlyosabb, hiszen nemcsak a kivándoroltak számát kell figyelembe venni, hanem korosztályukat, nemüket, mivel a 20-29 éves nôk azok, akik eltávoznak és akik más országokban szülnek gyereket. Mintegy 30 ezer gyerekrôl lehet szó, akik Erdély helyett más országokban jöttek a világra. Az elvándorlás negatív hatása, hogy módosította a korszerkezetet – mondta Horváth István. Ami a vegyes házasságokat illeti, az adatok itt is érdekesek. Elôször is, a mai statisztikai adatok szerint minden negyedik gyerek születik házasságon kívül, nô a vegyes házasságok száma, különösen a szórványvidékeken (kivéve Hargita megyét), a vegyes házasságokban élôk gyerekei pedig 28 százalékban vallják magukat magyarnak, 65 százalékban románnak és 2 százalékban más nemzetiségûnek. A perspektívák kategóriában a jó hír az, hogy az elkövetkezô években a halandóság csökken, stabilizálódni látszik a születések száma, nô a várható élettartam – jelentette ki Horváth István. Hozzátette, az asszimiláció növekedésére kell számítani ugyanakkor, ami pedig a romániai magyarság létszámát illeti, 2021-re a pesszimista várakozások szerint 1 milliónyi, az optimisták szerint 1,1 milliónyi magyar él majd Romániában. A statisztikai adatok szerint 2004-ben 1,333 millió volt a romániai magyarság létszáma.

Az elôadás-sorozat további részében Kádár Béla közgazdász, akadémikus a globalizációról és a nemzetállamokról, Csáky Pál, Szlovákia miniszterelnök-helyettese az Európai Unióról fejtette ki gondolatait, majd Kelemen Kálmán értekezett a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom 15 évérôl.

Nincs még turistaidény, de a marosvásárhelyi Örökmozgó Természetjáró Egyesület tagjai komoly tervekkel rukkoltak elô, amelyeket a napokban tartott sajtótájékoztatón ismertetett az újságírókkal László Lóránt elnök, illetve Kocsis László és Vajda György alelnök.

Az Örökmozgó Természetjáró Egyesület 1999-ben alakult, tagjai alpinisták, természetjárók, barlangászok, akik korábban is különbözô szervezetek képviseletében járták a természetet. A célkitûzéseknek megfelelôen elsôsorban a hegyvidéki turizmus, hegymászás és környezetkímélô természetjárás népszerûsítésével foglalkoznak. Míg az elsô években csak kirándulásokat szerveztek, addig az utóbbi idôszakban több állandó rendezvényt is meghonosítottak. Ezek közül megemlíthetjük a Foto Natura természetfotó- kiállítást, a Wass Albertrôl elnevezett, illetve és a Marosvásárhely környékén rendezett teljesítménytúrát, ezenkívül az Örökmozgók rendszeresen részt vesznek az Európa- napi rendezvényeken, több turistajelzés-festô túrán is jártak. Az idén újdonságként hallhattuk, hogy faluturizmussal kapcsolatos tanácskozás szervezését is kezdeményezték, amelyet felkarolt a megyei tanács, a mezôgazdasági szaktanácsadó hivatal és a mezôgazdasági igazgatóság is. Hasonló tanácskozást szeretnének szervezni a nemzeti parkok igazgatóival. A szervezési költségek egy részét a környezetvédelmi alapból fedezik majd, ha elfogadják a pályázatot. Jó hírként hangzott el, hogy idén a Foto Natura kiállítás anyagát a Magyar Fotómûvészek Országos Szövetsége közbenjárásának köszönhetôen Budapesten is kiállítják. Az állandó tevékenységek közül még megemlíthetjük a tájfutóversenyt, amit az idéntôl a szervezet volt tagjáról, Haraszti Richárdról neveznek el.

A továbbiakban az egyesület vezetôi arról is beszámoltak, hogy sikerült székházat keríteni, egyelôre albérlôkként a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Laposnya utcai házában, ahol egy helyiséget szeretnének rendbe tenni és hosszú távon használni.

Az egyesület együttmûködik a Romsilva erdôgazdálkodási igazgatósággal is, ennek kapcsán bérbe vett egy elhagyatott erdészházat, amelyet az erdészet anyagával és az egyesület tagjainak közmunkájával felújítanak, és az idéntôl környezetvédelmi nevelési központként szeretnének hasznosítani, ugyanis egy egész iskolai évre szóló – környezetvédelmi eseményekhez kötôdô – oktatási programot is kidolgoztak.

Az Örökmozgó több tagja a hegyimentô- szolgálatnál is önkéntesként tevékenykedik. Nemcsak emiatt, de a Kelemen-havasokban sorra kerülô turistaútjelzés felújítása miatt is együtt dolgoznak majd. A Kelemen Nemzeti Park turisztikai stratégiáját is az egyesület tagjai dolgozták ki, így az idén a park adminisztrációjával megkötött egyezség alapján az Örökmozgó Természetjáró Egyesület is felvállalja az ösvények karbantartását. Erre egyhetes jelzésfestô tábor szervezését is tervezik a nyáron. Mindezek mellett a több mint 30 tagú egyesület kész együttmûködni bármely polgármesteri hivatallal, ahol a turizmust szeretnék fellendíteni, és konkrétan hallhattuk, hogy Csíkfalván, Nyárádmagyaróson és Szovátán is szeretnének bekapcsolódni a turizmus fellendítését szolgáló munkába.

Az egyesület vezetôi azt is elmondták, sajnos, egyre kevesebb a fiatal, aki kikapcsolódásként a természetjárást választja. Annak ellenére, hogy a Bolyai líceumban turistakör szervezését kezdeményezték, amelyet az iskola vezetôsége felszerelésekkel is támogatott volna, alig páran érdeklôdtek ez iránt. Akik mégis érdeklôdnének, minden szerdán du. 6 órakor az RMGE Laposnya utca 22. szám alatti székhelyén szervezett megbeszéléseken kapcsolódhatnak be a szervezet életébe.

Csütörtökön új vezetôséget választott az Ügyvédi Kamara. A közel 200 tagot számláló testületet az elmúlt két mandátum idején Lepedeanu Neculai vezette, aki ezúttal is megpályázta az elnökséget a reformszárny által támogatott Ghere Vasile, továbbá Cioloboc Emil, Rózsa József, Axente Pavel és Pintea Tudora mellett. Az Ügyvédi Kamarába tömörülô ügyvédek többsége a konzervatívok által támogatott Aflat Ioanra adta a szavazatát. Az ügyvédek egy része nem vett részt a szavazáson. A kamara tagjainak ma már alig 20 százaléka magyar nemzetiségû az egykori 80 százalékkal szemben.

Tegnapi lapszámunk Tüntettek az utászok címû cikkébe sajnálatos hiba csúszott. A bevezetô mondat helyesen így hangzik: A sajtó és a megye képviselôin kívül valamivel több mint 200-an gyûltek be a prefektúra gyûléstermébe (…) Az érintettek és az olvasók elnézését kérjük.

Mikor, hogyan kezdôdött? Nem könnyû ezt pontosan rögzíteni. Az emberélet tekervényes – rövidnek aligha mondható – útjának végállomása közelében messzi múltból, távoli ködökbôl kavarognak felém a nyomtatott betûvel való elsô találkozásaim emlékei.

A mezôségi szelíd dombok között meghúzódó, országutaktól, civilizációs vív-mányoktól távol esô szülôfalumban
akkortájt, a huszadik század harmincas éveinek elején-közepén a mi családi otthonunk volt egyben a helyi "közkönyvtár" színhelye is: kántor-tanító édesapám egy üveges szekrényben tartotta azt a néhány verseskötetet, Jókai-regényt, kalendáriumot, vallásos tárgyú irodalmi terméket, melyket a falumbeli érdeklôdôk – öregek és fiatalok egyaránt – kikölcsönözhettek. Negyedik elemista koromban már én is a szorgalmasabb olvasók közé tartoztam: téli estéken, leginkább vacsoraidôben, konyhai petróleumlámpánk gyönge fényénél Arany János Toldijának, Petôfi János vitézének muzsikáló soraival szórakoztattam a jelen lévô családtagokat. S mindemellett a kezembe került újságokba is bele-bele tekintettem, hogy aztán az iskolai szünetekben tájékoztató közléseim nyomán barátaimmal intenzív politizálást folytassunk az akkoriban zajló abesszíniai háborúról, Mussolinirôl, egyéb idôszerûségekrôl, miközben persze a rongylabda rugdosásáról sem feledkeztünk meg egészen. Járt hozzánk a brassói Népújság mellett a Magyar Nép címû kolozsvári hetilap is. És egy alkalommal Derzsi Kálmán tiszteletes úréknál felfedeztem a Pásztortûz friss példányait.

A Jókai-sorozatot azonban valamivel késôbb kezdtem tüzetesebben szemügyre venni. Ez volt a szépirodalommal való elsô – nagy – találkozásom. Már a marosvásárhelyi Református Kollégium diákja voltam, amikor egy nyári vakációban, otthon, a körtefa árnyékában a szó szoros értelmében beleszédültem a Janicsárok végnapjaiba, Az új földesúrba, a Kárpáthy Zoltánba. De nem maradhat említés nélkül Verne Gyula sem; ôvele – regényeivel – egy következô vakáció napjait töltöttem oly felkavaró belemerüléssel, hogy szüleim már-már elmeállapotom megzavarodásának rémétôl rettegve az orvosi kezelés szükségességének lehetôségeit latolgatták.

Mindent felülmúló élmény volt azonban a Pallas Nagylexikon 16 kötetével való találkozásom. A falumbeli gróf Kuún család ajándékozta szüleimnek ezeket a vaskos köteteket, talán egyik karácsony alkalmával. Örökségként maradtak rám, most is itt vannak a közelemben, az íróasztalom melletti könyvespolcon. Gyakran keresek-találok bennük hasznos tudnivalókat. (Évekkel késôbb a nálam pár évvel idôsebb egyetemi hallgató, Kuún Géza gróf adta kezembe Erdei Ferenc Futóhomok címû szociográfiai munkáját, aztán a korabeli magyar népi irodalom több más alkotását – azzal a baráti jó tanáccsal, hogy leginkább ezeket olvassam. El nem felejthetem a figyelemébresztô gesztust...). Így lett idejekorán az én "minden-tudományom" legfôbb forrása a Pallas lexikon. Amikor csak tehettem, mohó kíváncsisággal forgattam lapjait, böngésztem adatait, nézegettem a színes illusztrációkat. S egy szép napon elhatároztam: kivonatolom a fontosabb szócikkeket. A gyermekded terv, persze, hamar dugába dôlt: már az A betûnél kénytelen voltam tudomásul venni, hogy teljességgel lehetetlenre vállalkoztam.

A könyvek világában történt kezdeti kalandozásaim idején volt még ilyen – vagy majdnem ilyen – naivul merész kezdeményem, amire írásos "dokumentum" is emlékeztet. Szinte csodával határos módon – háborús éveket átvészelve, költözködések viszontagságai közepette – megmaradt irományaim halmazában egy barna színû, vonalazott füzet, melyben egykoron nem csak az elolvasott könyveket soroltam fel, címek szerint, a szerzôk megjelölésével, hanem a fontosabbnak vélt mûvek tartalmát is leírtam. Dátum szerint 1939. június 29-ével kezdôdik a lista, s összesen 274 címet tartalmaz, – például ilyeneket: Madách Imrétôl Az ember tragédiája, Molter Károlytól a Tibold Márton, Nyirô József Uz Bencéje, Zola Emiltôl A szerelem, Kodolányi Jánostól a Földindulás, Tolsztoj: Kreutzer szonáta, a Nibelung ének, Gogol: Holt lelkek, Babits Mihály: Gólyakalifa és Kártyavár, Szabó Dezsô: Megered az esô, Karinthy Frigyes: Az ezerarcú lélek, Móricz Zsigmond: A boldog ember, Szerb Antal: Hétköznapok és csodák. A vásárhelyi Kollégium hatodik osztályos növendéke voltam, amikor (elsô ízben) elolvastam Makkai Sándor Holt tenger címû regényét, és a füzetben három oldalon összefoglaltam a tartalmát. Egyebek között. Mert e fogalmazvány tôszomszédságában látom a Színek és évekrôl, Kaffka Margit regényérôl papírra vetett sorokat is. Vagy – valamivel tovább – a Szekfû Gyula szerkesztette nagy tanulmánykötet, a Mi a magyar? terjedelmes "kivonatolását". Olyan kiváló irodalomtanárok bûvöltek bele a betûbirodalom rejtelmeibe, mint Molter Károly, Balogh László, Szigeti József. Szorgalmasan látogattam a vásárhelyi városi könyvtárt, ahol a végtelenül kedves Vígh Károly bácsi készséggel tette elém a legfrissebb kiadványokat, eligazító szavait is mellékelve. Életre szólóan meghatározó erejûnek bizonyultak ezek az indítások.

Az olvasási szenvedély nyugtalanító lobogása elôbb-utóbb oda vezetett, hogy meghökkentô bátorsággal magam is tollat vegyek a kezembe, és ilyenképpen megkíséreljem másokkal is megosztani olvasás közben nyert élményeimet. Annak, hogy végül is valaminô betûvetô ember lett belôlem, valójában egy diákkori pályázat volt a közvetlen okozója. A Kolozsváron megjelenô Ifjú Erdély címû ifjúsági folyóirat 1941-es pályázatára megírtam és beküldtem Tamási Áron Ábel- trilógiájáról készített dolgozatomat, s legnagyobb örömömre díjat is nyertem vele. A pályadíj mellékleteként a szerkesztôség elküldte nekem Veres Péter akkoriban megjelent, Mit ér az ember, ha magyar címû könyvét is. Nem mindennapi lelkesültségemben azonnal elolvastam és nyomban írtam is róla egy kis recenziót, ami aztán napvilágot látott az Ifjú Erdély hasábjain. Elsô ízben láthattam kinyomtatva a nevemet egy folyóiratban. Így kezdôdött...

És folytatódott azzal, hogy háborúból, hadifogságból hazavergôdve, egyetemi éveket követô irodalomtanári pályakezdés után szerkesztôségekben dolgozhattam – az Igaz Szónál, A Hétnél, az Új Életnél –, ahol lehetôségem volt mindvégig a könyvek közelében maradni, írókkal, jeles szellemi egyéniségekkel ismeretséget, sôt sok esetben barátságot kötni. Szerkesztôként, kritikusként irodalmunk szolgálatában a valódi értékek felmutatását, tudatosítását tartottam mindig elsôrendû feladatomnak. Úgy érzem: az erdélyi magyar szellemiség – az irodalom, a tudományosság, a mûvészetek valamennyi ágazata – szorongatottságaink legnehezebb körülményei között is olyan értékek teremtésével tett bizonyságot elhivatottságáról, megtartó erejérôl, melyek mindenképpen érdemesek a megbecsülô számontartásra.

Hinni merem: olvasásom történetének nincs itt vége. A könyvespolc kínálata kimeríthetetlen.

Nagy Pál

(Elôszó a Pallas-Akadémia Kiadónál rövidesen megjelenô, Itthoni könyvespolc címû kötethez.)

Nem csak jelképesen, kiállított festményei révén valóságosan is. Hetvenhat év teltével újra egyéni tárlaton láthatja munkáit a marosvásárhelyi közönség, ezúttal az unitárius egyház tanácstermében. Hazatért? Ha ezt szó szerint értenôk, vitatni lehetne, hiszen mint osztálya, a földbirtokosság annyi más jeles képviselôje, ô is kényszerként kapta családjával lakhelyéül 1949. március 2- án a Bolyaiak városát. Dicsôszentmártonban született 1898. május 28-án, édesapja, Pataky Sándor ott volt fôszolgabíró, édesanyja pedig polgári iskolai tanár. Késôbb, 1919-tôl 1944-ig Dobokán éltek, férje, Gidófalvy István birtokán. Majd a II. világháborúban Budapesten érték meg a magyar fôváros ostromát. Onnan az ôsi családi fészekbe, Magyarsárosra tértek vissza, s néztek szembe a nehézségekkel a kitelepítés éjszakájáig. Vásárhelyen a Teleki Téka épületében húzódhattak meg, hogy aztán ott váljon meg végleg a földi világtól 1984. április 11- én, ahol elôször meglátta azt, Dicsôszentmártonban. De bizonyára megszerette, otthonának tekintette Marosvásárhelyt is.

Viszont eltöprenghetünk azon, hogy mennyi hányattatást, megpróbáltatást takarhat e tényszerû felsorolás. Ennél azonban most nem idôzünk, annyit teszünk csak hozzá, hogy mindezt oldotta, könnyítette az élettôl, sorstól kapott ajándék, az, hogy mindig elevenen dolgozott, égett benne az alkotás, a festés szenvedélye, s ha azt szabadjára engedhette, minden megszépült körülötte, könnyebbé vált számára. Tehetségét korán felfedezték, Romek Árpád budapesti festômûvész lesz az elsô mestere, elindítója, aki szôkefalvi tartózkodása idején figyel fel a kislány különleges rajzkészségére, színérzékére. Szülei Olmützbe küldik továbbtanulni, majd 1913-ban Münchenbe kerül, a Neumeier család intézetébe. Két évig Fritz Bergner de Latour ottani magániskolájában tanul festeni. Közbeszól az elsô világháború. Kolozsvár, majd Budapest lesz pályája következô állomása. A fôvárosban 1917-ben felveszik a Képzômûvészeti Akadémiára. Deák Ébner Lajos, Romek Árpád, Tatz László, Réti István növendéke lesz. 1919-ben kötött házassága és a dobokai viszonylagos elzártság sem jelent akadályt festôi képzésének útján, 1923-ban a nagybányai mûvésztelepen kapcsolódik be Thorma János szabadiskolájának tevékenységébe.

Szépen alakuló, ígéretes, értékes életmû formálódott mûtermeiben, kiállításai is egyre visszhangosabbakká váltak. Neve, mûvészete mára mégis elfelejtôdött. És nem csupán róla jelenthetô ki ilyesmi. Ebben a vonatkozásban is sok adósság nehezedik ránk, maiakra, rengeteg még a pótolnivalónk. Jó, hogy a jelenlegi tárlat ismét Gidófalvy Istvánné Pataky Etelkára irányította a közfigyelmet. Harmincnyi képét láthatjuk ezúttal, olajfestményeket, akvarelleket, változatos anyagot. Mûvészete kiteljesedésekor az udvarházak festônôjének nevezték, és joggal. A kiállítás némiképp ezt is illusztrálja, de azt még inkább, hogy kiváló portrétista. Ismert személyiségekrôl, a társadalom számára úgymond ismeretlen kisemberekrôl, közeli hozzátartozóiról egyaránt készített arcképeket, egész alakos festményeket, és ezek mind azt tanúsítják, hogy jó emberismerô, a karaktert hûségesen megragadó, visszaadó, az embereket ôszinteségre bíró, lélekbe látó portréfestô volt. Tájképei, csendéletei is fénnyel teltek, megnyerôek. Az írás elején említett ama 1930- as tárlatáról az ifjú Vida Árpádot, majd Bordi Andrást felkaroló rajztanár, a Teleki Téka lelkes ôre, Gulyás Károly jelentetett meg méltatást a Pásztortûzben. Abban többek között ez olvasható: "Pataky Etelka, a maga átlátszó, kristályos hangulatú, csendes elmélyedésû, színt, fényt, erôt, bájat kínáló képein valóban szinte lehetetlennek látszó feladatokat old meg olyan természetes egyszerûséggel, olyan sikeresen dús színskálával, amelyekre nyugodtan el lehet mondani, hogy "ez férfimunka – jó áldomás volt", minden asszonyisága ellenére is mûvésznônknek." Az idézetre, mint sok egyébre, az a mûvelôdéstörténész Sas Péter bukkant rá és közölte a Mûvelôdés 1998. évi novemberi számában, aki a múlt vasárnapi megnyitón is a jelenlevôk figyelmébe ajánlotta a mûvészt és mûveit. Nyilván más szövegekbôl is kiemelhetnénk idézeteket, beszédes lenne például a tudós történész, Kelemen Lajos mûértô értékelése, erre azonban máskor kerítünk alkalmat. Ma még annyit, hogy a kiállítás olyan többlettel telítôdött, ami egyik-másik festmény elkészültekor talán nem is jött számításba: mûvészi értékeik mellett a képek az idô teltével dokumentumértékûvé is váltak. A Bernády-éra legszebb marosvásárhelyi épületein például alapos változtatásokat eszközölt a hatalom, neki nem tetszô üvegfestményeket, címereket tüntetett el, Pataky Etelka festményei azonban a kor tanúiként megôrizték ezeket. Vagy a nagyenyedi vár bástyáit még akkor festette, amikor azok aránylag jó állapotban, épen suttogtak a történelemrôl. És az a magyarsárosi kúria is megjelenik a tárlaton, amely ma már sehol sincs, mert kitelepítésük után szétverette a hatóság. Biztató azonban, hogy egy ideje a helybeli kul- túrotthon G. Pataky Etelka nevét viseli. Ez is beillik erkölcsi kárpótlásnak. És ezt szolgálják az ilyen rendezvények is.

N.M.K.

(MTI) Három hét múlva jelennek meg Németországban könyvalakban Esterházy Péternek a futball világával átszôtt jegyzetei. A Németország a büntetôterületen belül (Deutschland im Strafraum) néhány részletét már lehetett olvasni a Süddeutsche Zeitung mellékletében, s a szerkesztôk elárulták, hogy volt egy igen nyomós "érvük", amikor a futballrajongó Esterházyt felkérték az írásra: belépôjegy az idei németországi labdarúgó világbajnokságra.

Esterházy a napokban a világbajnokság kulturális keretprogramjainak egyikén lépett fel Berlinben, más futballhoz értô, esetleg valamikor futballozó irodalmi híresség (Per Olov Enquist, Henning Mankell) társaságában, s mosollyal nyugtázta a pódiumbeszélgetést vezetô moderátor megjegyzését: a könyv talán kései bosszú az 1954-es svájci világbajnokság döntôjében elszenvedett vereségért (NSZK–Magyarország 3:2).

Esterházy nem fûzött kommentárt az olyan világmegváltó megjegyzésekhez, hogy manapság a futball az egyetlen egyetemes vallás, vagy hogy a futball alapján a világot is meg lehet magyarázni. Ellentmondott viszont, amikor az egyik írótárs úgy vélte, hogy a futballista ugyanolyan magányos, mint az író. "Nem, ez nem igaz. Nem Zidane nyer, hanem a csapat. A futballista nem magányos, az író igen."

"A futball az «én» és a «mi» közötti, nem mindig egyszerû viszonnyal nyûgöz le. Ritkán fordul elô, hogy egy játékos azt mondhatja: a csapat csapnivalóan játszott, de én jól" – fejtegette Esterházy egy német lapinterjúban. Abból az is kiderült, hogy kicsit örül Lothar Matthäus távozásának: "Magyarországon erre mondják azt, hogy nem oszt, nem szoroz. Úgy vélem, Matthä:usnak semmi esélye nem volt... Már egyáltalán nem egy személyrôl van szó, hanem strukturális problémákról. A helyzet a magyar futballban annyira minden színvonalat alulmúló, hogy az ember csak ámul és bámul."

A pódiumbeszélgetésen tisztán irodalomról is szó esett. Megtudhattuk: Esterházy azért olvassa el újra és újra Theodor Fontane remekét, az Effi Briestet, mert azt várja, hogy a hôsnô egyszer talán mégsem hal meg. A közönség és az írótársak mosolygós hümmögését hallván, intôn emelte fel ujját: "Nono, várjuk csak ki a végét".

Sz. Kovács Géza szászrégeni kiállítása

Mind erôteljesebben érezteti jelenlétét Szászrégen mûvelôdési életében a DIO-Ház Galéria. Kiállításait érdemes megtekinteni, vendégei megérdemlik a média figyelmét. 2006-os évadjuk is ilyen tárlattal kezdôdött: Segesvár festô grafikusa, Sz. Kovács Géza lépett hangulatos válogatással a helybeli közönség elé. Sikeres a bemutatkozása, noha a régeniek a mûvész munkásságának csak egyik vonulatával, pasztelljeivel ismerkedhettek meg. Rajzai, metszetei más alkalommal kerülhetnek a falakra.

Hiányérzete senkinek sem lehet, a mostani egyéni tárlat is visszatükrözi Kovács Géza alkotói világának sajátosságait: a festô szülôföldszeretetét, kötôdését a népi gyökerekhez, tájélményei mélységét, tartósságát, természetféltését, azt a szándékát, hogy a látvány lényegét, jellegzetes jegyeit építse be a maga lírai, költôien emelkedett realizmusába. Festôi naplója sokfelé elvisz térben és idôben, érezzük, hogy a festô jól érezte magát ott, ahol éppen pasztellkrétát ragadott, vagy vázlatot készített, amibôl késôbb a mûtermében felidézte magában a látottakat, tapasztaltakat. Jókedve, derûje a nézôre is átragad, jelképes fáinak üzenete értô befogadókra talál. Akár a színpompás tavaszban, a perzselô nyárban, a rozsdás ôszben vagy a szikrázó fagyban tûnik elénk a Küküllô mente, a Homoród vidéke, Székelyudvarhely, Segesvár környéke, Torockó varázsa, netalán távolabbi domb, völgy, vízpart vagy síkság, valamelyik kedves falu, tanyabokor, épületegyüttes, onnan is, ahol alkotótáborok vendégeként mindegyre megfordul, egy-kettôre ráhangolódunk érzéseire, azonosulni tudunk hangulatával.

Aki most találkozik vele elsô alkalommal, finom, hivalkodásmentes, de tónusokban igen gazdag színharmóniái láttán fel sem tételezi, hogy Kovács Géza több mint négy évtizedes pályájának nagyobb hányadát a fekete- fehérnek szentelte. Igaz, azzal is képes volt színhatást kiváltani a szemlélôbôl, de alkotásai mégiscsak nélkülözték a koloritot. Szászrégenben a színben, fényben tobzódó alkotó lelt feltétlen rokonszenvre. Akik hozzájuthattak kis számban kivitelezett idei falinaptárához, ceruzarajzai által kapnak ízelítôt különleges kompozíciós készségébôl. A székely falu építészeti és népmûvészeti motívumaiból, élethelyzeteibôl, eszköztárából varázsol elénk rendkívül dekoratív, a grafikus formabontó, absztrakt próbálkozásaira is emlékeztetô kollázsokat. Mellékletünkben ezekbôl reprodukálunk egypárat.

N.M.K.

Dusa Lajos

Úgy,

mint egy

léggömb,

úgy kipukkansz

e kis, emberi létezésbôl,

s volt majálisod valaha is?

Szálltál-e fényes-szabadon?

Dehogy. Csak a jussát megadtad

minden földi és égi úrnak.

Pórázon éltél, madzagon,

s utódod is e sorsra juthat.

Az illúziók gazdagon

feltöltöttek a könnyû gázzal,

hogy majd, majd egyszer égig szállunk!

És ím: az égi-földi nászban

te sosem éltél szabadon.

Úgy, mint egy elhasznált koton,

úgy végzed. Jó leszel szemétnek.

Az égetômû nem válogat,

nem kérdez: Mit, hogy?

Ô csak éget

(s morog, ha több munkája van:

szakmunkása a létezésnek).

S ó, n a g y l u f i !

Most leeresztesz,

vagy valamitôl épp meglottyadsz?

Mosolygok itt a Tejút szélén

magamon, rajtunk, e világon...

Csak azért volt a létezésünk,

hogy az Úr gigászin roppant

mutatványán elcsodálkozhass.

Hólyag a világegyetem:

tágul, s már héja nagyon távol...

Durran? Durranjon!

S nélkülem

Isten mit tudna önmagáról?

Fülöp Kálmán versei

Minden

tagomban

tél szûköl

köszvény bánt

vércse, vijjogó

havat nyergel

a barna ég

krémtiszta

forrás

csobogó

hópelyhek

éles

gyolcsszikéje

vérembôl nyes

ma lepedôt –

ráncos arccal

fásult vigyorral

ásítoznak a temetôk...

Beteg nénémnek

Ma is

gyakorta

látom ôt

a tû

kezében

megremeg

tükrében

ismerôs

világ

sok

emberarcú

egyveleg

vászonra

ölti

gyolcs

hitét

megtörli

hószín

homlokát

álmomban

néha

rajtakap

amint

vásznáról

elcsenem

az éj

könnycsepp

csillagporát...

(MTI) – Kétszázötven éve, 1756. január 27-én született Salzburgban Johannes Chrysostomus Wolfgangus Theophilus Mozart osztrák zeneszerzô, minden idôk egyik legnagyobb zenei lángelméje.

Csodagyermek volt, elôbb ismerte a kottát, mint a betûket. Muzsikus és zenepedagógus apja, Leopold négy-öt éves korától pontos feladatterv szerint képezte, s Mozart akkor már maga is komponált. Elôször 1761-ben, ötévesen lépett fel egy színházi elôadáson a salzburgi egyetemen, elsô hangversenykörútjukat 1762-ben tették, a következô években apja számos városban, királyi és fôúri palotákban szerepeltette négy évvel idôsebb nôvérével, Maria Annával. Elsô darabjai, hegedû-zongoraszonátái Párizsban jelentek meg, Mozart szimfóniákat Johann Christian Bach hatására kezdett írni. 1767-tôl Bécsben éltek, a salzburgi érsek tiszteletbeli koncertmestere lett.

1769-71 közt Itáliában jártak, itt brillírozott a milánói, bolognai és veronai zenei akadémiákon, Allegri Misereréjét hallás alapján írta le. Itáliában mutatták be operáit, ekkori zenekari mûvei közül kiemelkedik g-moll (K 183-as) és A-dúr szimfóniája. Írt divertimentókat, egyházi mûveket s Az álruhás kertészlány címû operát, ezek már érett mestert mutatnak. A salzburgi érsek szolgálatában állt 1774-77 közt, s bár egyik remekét a másik után alkotta, jövedelme elég kevés volt.

1777-ben elhagyta Salzburgot, ebben a szabadulás vágya is szerepet játszott apja felügyelete alól. (Ez igazán sosem sikerült, apja halála után is elég önállótlan maradt, kivéve természetesen a komponálást.) Nem kapott állást a mannheimi választó udvarában, ám itt szeretett bele Aloysia Weber énekesnôbe. Apja utasítására végül Párizsba ment anyjával, itt komponálta a D-dúr szimfóniát. Párizsban anyja meghalt, Mozart hazafelé megállt Mannheimban, de Aloysia kikosarazta. Salzburgban udvari orgonista lett. Egy összetûzés után az érsek megvált tôle, ekkor Bécsbe költözött. Itt Weberéknél lakott, s Aloysia húgát, Constanzét szerette meg, akit 1782-ben, apja tiltakozása dacára el is vett. Hat gyermekük közül négy kicsiny korában meghalt, fia, Wolfgang Xaver (1791-1844) zeneszerzô lett, a zsenik fiának minden hátrányával.

1781-ben II. József kérésére írta Szöktetés a szerájból címû német nyelvû operáját, a siker az egész német nyelvterületen ismertté tette. E legtermékenyebb idôszakában írta nagy zongoraversenyeit és zongora- fúvósötösét, amelyet ô legjobb mûvének tartott. Sokat lépett fel s megbarátkozott a nála 24 évvel idôsebb Haydnnal. A két komponista kölcsönösen igen nagyra tartotta egymást, Mozart Haydntól vette át vonósnégyesei stílusát.

Sikerei dacára nem bírta pénzzel az udvari életmódot, állandó anyagi gondokkal küzdött, így órákat adott és tanfolyamot rendezett mûveibôl. 1785-tôl tagja volt egy szabadkômûves páholynak. A vígopera mûfajának kiemelkedô alkotása a Figaro házassága, amelynek szövegkönyvét Lorenzo da Ponte írta. A prágai siker után a csehek új operát rendeltek tôle, így készült el – szintén da Ponte librettójára – a Don Giovanni. A premier után Mozart megkapta a Gluck halálával megürült udvari állást, de elvesztette apját. 1788-ban keletkezett utolsó három nagy szimfóniája, az Esz-dúr, a g-moll (K 550) és a C-dúr (Jupiter). Jellemzô kései alkotása harmadik da Ponte-operája, az 1790-es Cosi fan tutte. A Titusz kegyelme címû opera II. Lipót 1791-es prágai koronázására készült, a bemutató idején Mozart beteg lett, novemberben ágynak esett és 1791. december 5-én meghalt, hivatalosan "heveny köleshimlôben", más diagnózis szerint reumatikus gyulladás következtében. Késôbb mérgezést is feltételeztek, melyet vetélytársa, Salieri követett volna el; ennek nem volt alapja, mégis legendává vált, a fiktív történetbôl Puskin drámát, Rimszkij-Korszakov operát írt. Utolsó befejezett mûve A varázsfuvola, e német nyelvû népopera szabadkômûves kapcsolataira utal. Walsegg gróf megrendelésére belekezdett a Requiembe, amelyrôl tudta, hogy a sajátja is lesz, ezt Franz Süssmayr fejezte be. Mozartot anyagi helyzete miatt közös sírba temették, nyughelye nem ismert.

Mozartot halálakor kora legnagyobb zeneszerzôjének tisztelték, mûvei gyûjteményes kiadása a 18. században kezdôdött, Ludwig Köchel 1862-ben szedte ôket jegyzékbe, ezt 1936-ban Alfred Einstein dolgozta át. Összesen 628 darabot írt, óriási életmûvében minden zenei mûfajban remekmûveket találunk. Ô volt az elsô mûvész, aki feudális kötöttségektôl mentesen, függetlenül próbált élni – bár ez többnyire nem sikerült neki.

Bachnak a komponálás az alkotás folyamatos munka volt, Beethoven számára az életmegváltást jelentette, míg Mozartnál maga volt az élet – írja Paul Henry Lang zenetörténész. Minden helyzetben tudott komponálni, fejben alkotott, mûveinek gyökerei a bécsi és salzburgi barokk, az olasz hagyományok és a bachi, händeli muzsika voltak.

(MTI) – Hosszú távú együttmûködési megállapodást kötött egymással Budapesten a magyar operajátszást képviselô két intézmény, a Magyar Állami Operaház és a Kolozsvári Magyar Opera.

A dokumentumot a kolozsvári dalszínház részérôl Simon Gábor igazgató, a budapesti Operaház nevében Hegyi Árpád Jutocsa fôigazgató látta el kézjegyével; az Operaház Andrássy úti épületében rendezett keddi ceremónián részt vett Schneider Márta, a kulturális tárca helyettes államtitkára is. Az együttmûködési megállapodásban az aláírók kinyilvánították, hogy a magyar operajátszást mindösszesen két önálló intézmény képviseli a világon, ezen túlmenôen a magyar operatörténet kezdetei Kolozsvárhoz kötôdnek, ahol 213 éve megszakítás nélkül játszanak operát. A Kolozsvári Magyar Opera továbbá nem pusztán a város operaháza, hanem az egész erdélyi magyar közösség számára hivatott közvetíteni az operamûfaj értékeit. Hegyi Árpád Jutocsa kultúrtörténeti pillanatnak nevezte a két operaház számára kölcsönös elônyöket biztosító megállapodás aláírását. Az együttmûködés elvi és általános alapjait keretbe foglaló megállapodás a közvetlen együttmûködési formák között sorolja fel a rendszeres kölcsönös vendégjátékokat a repertoár szélesítésének szándékéval. Koprodukciókat is terveznek, továbbá mûvészek cseréjét és kölcsönös koncertlehetôségek biztosítását a zenekaroknak. Megnyitják egymás számára az intézmények archívumait, történeti gyûjteményeit és a kottatárakat, lehetôvé téve ezzel az egységes szemléletû magyar operatörténeti kutatást, valamint a forrásanya-gok gondozását és sajtó alá rendezését. A fiatal határon túli tehetségek gondozására operastúdiót terveznek nyitni, debütálási lehetôséget és mesterkurzusokat szerveznek. Simon Gábor elmondta, hogy a kolozsvári operaház társulata elsô ízben 1991- ben járt vendégszereplésen Budapesten. Kesselyák Gergely, az Operaház január 1-jével kinevezett új fôzeneigazgatója megjegyezte, a megállapodásban nem esik szó pénzrôl, de ez nem jelenti azt, hogy a felek felelôtlen anyagi kötelezettségvállalást tettek. Mint mondta, a megállapodás alapvetôen azt a szándékot rögzíti, hogy a két intézmény szeretetteljes gondolkodással "összetolja" azt, amije van, azért, hogy abból mindenki jól járjon.

Ariel Színház: Hamupipôke

(Még) mindig tele vannak varázslattal azok a régi mesék. A maiak is bizonyosan, noha a halhatatlan Grimm- fantáziát nehéz felülmúlni. Emlékeket idézô, ébresztô, egészen más tájakra röpítô történetek ezek, ahol mindig gyôz a Jó, a szurkál&oacut