Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 51 RNCB 3600000002490018 – euró; RO 24 RNCB 3600000002490019 – dollár bankszámlaszámra. E-mail címünk nepujsag@e- nepujsag.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: nepujsag@e-nepujsag.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

A hirdetések egységes tarifája 150 Ft/szó, 200 Ft/cm², mely magába foglalja a romániai áfát is.

Aktuális

Kétségtelen a kormány jó szándéka. Ezt azok a kismamák tudják igazán értékelni, akiknek az elmúlt évek során munkaadójuk nem folyósította a gyereknevelési segélyt. Az ilyen és ehhez hasonló kellemetlenségek elkerülése érdekében született meg a 2005. évi 148-as kormányrendelet, amely módosítja a gyes folyósításának módját. Ezt a feladatot a családügyi és szociális szolidaritási igazgatóságok révén az állam vállalta át, ami biztosítékot jelent, hogy a kismamák rendszeresen kézbe kapják a nyolcszáz (új) lejes gyest, amit postán késbesítenek számukra. Eddig minden tökéletes lett volna, ha a kormányrendelet életbe léptetését a tartalmához méltóan szervezik meg. Mivel ez elmaradt, az elismerés helyett a kismamák által kiállt kellemetlenségektôl volt hangos az elmúlt napokban az írott és az elektronikus sajtó. Sajnos okkal, hisz a legtöbb városi polgármesteri hivatal szociális szakosztályán képtelenek voltak úrrá lenni a kezdeti nehézségeken, noha az érintettek tömeges jelentkezésére számítani lehetett. Ami nem csoda, hisz a HIVATAL és annak képviselôi közül egyesek még mindig azt hiszik, hogy értük van a tolakodó tömeg, s fontosságuk tudatában kezelhetik a hozzájuk fordulókat. Az illetékesek szerint Marosvásárhely kivételnek számított, s mindössze néhány napig kanyarogtak a sorok a fôtéri udvaron levô irodánál, s a segélyért folyamodó mamák megértették, hogy 90 napig beadhatják a kérvényeket. De azért itt sem minden tökéletes, s az anyukák egy része nem érti, hogy miért van a puccos, csillogó polgármesteri hivatal, ha egy kétszer két méteres fûtetlen helyiségben, egy szék nélküli asztal mellett kell kitölteniük a kérvényeket. Holott a megyében érintett több mint ötezer kismama fele kell ott megforduljon. Akik közül egyesek a rendezetlen bejáratnál kiálló kôben botlottak meg, estek el, amikor a hivatal felé igyekeztek. Persze haza is lehet vinni a típusnyomtatványt, de két hónapos kisbabával minden óra, félóra számít. Különösen akkor, ha a kormányrendelet vonatkozó elôírása szerint, amihez a tárcavezetô eddig makacsul ragaszkodott, minden hónapban be kellett volna adni az újabb nyilatkozatot arról, hogy a kismamáknak nincs adózandó jövedelmük. Nos, úgy tûnik, hogy a miniszter e kérdésben megváltoztatja az álláspontját, és logikus módon, annak az anyukának kell majd nyilatkoznia (a kormányrendelet módosítását követôen), aki idôközben jövedelemhez jutott. A jó szándékból a HIVATAL közremûködésével így lehet káosz, holott azokat, akik gyereket vállalnak, jobban meg kellene becsülni. Minden szinten.

A Takarékpénztár (CEC) privatizációját két évvel elhalaszthatják, ha a pénzintézet vezetôségétôl kért üzleti terv meggyôzi a privatizációs bizottságot, hogy a CEC átszervezése és fejlesztése egy stratégiai befektetô nélkül is lehetséges, nyilatkozták pénzügyminisztériumi források a Mediafaxnak. Az idézett források szerint a privatizációs bizottság a jövô héten tartja ülését, amelyen a CEC vezetôsége ismerteti a következô két évre szóló stratégiát, amely nem számol a privatizációval.

"Dolgozunk egy 2008-ig szóló üzleti terven, különbözô forgatókönyvekre alapozva, de nem vesszük figyelembe a magánosítás lehetôségét" – erôsítette meg a Mediafaxnak Eugen Radulescu, a CEC elnöke.

Miután az Erste Bank megnyerte a BCR átvételére kiírt versenytárgyalást, a CEC megvásárlásáért folyó versenyben a National Bank of Greece, a Monte dei Paschi di Siena, a Dexia Bank, az EFG Eurobank, az OTP Bank és a Raiffeisen maradt.

A szombati szovátai vadászbaleset áldozata, a 36 éves Nicolae G. súlyos állapotban van – nyilatkozta lapunknak Muica Pompiliu, a Marosvásárhelyi Sportvadász- és Horgászegyesület elnöke. – A sebesült, akit nyaki tájékon ért a lövés, a balesetet követôen még egész jó állapotban volt, beszélt az ôt kezelô orvossal, a fül-orr-gége szakorvossal, aki gégemetszést végzett, de ez az állapot nem tartott sokáig. A megyei kórház intenzív terápiás osztályán, ahol jelenleg is kezelik, gépekkel tartják
életben. Sajnos, egy sor komplikáció adódott, a beteg szíve legyengült és tüdeje sem bírja a megterhelést. De fiatal szervezetrôl lévén szó, abban reménykedünk, hogy túléli a balesetet – mondta Muica.

Ami a baleset körülményeit illeti, a vadászegyesület elnöke elmondta, hogy törvényes vadászat volt, ahol minden szabályt betartottak. Az elkövetô és az áldozat között körülbelül 120 méter távolság volt. Mindketten a kijelölt standon foglaltak helyet. Mégis érthetetlen, hogyan következhetett be a baleset, amelynek a körülményeit a vadászmester, a tanúk, az ügyészek, a bûnügyi rendôrség és az elkövetô Ovidiu Dancu, Marosludas polgármestere részvételével helyszíni szemlén kívántak tisztázni. Feltételezések szerint a lövedék fagyos fának ütközött és irányt változtatva csapódott az áldozat testébe. A vadászfegyvert és a töltényeket laboratóriumi vizsgálatoknak vetik alá, a kivizsgálás eredménye péntekre várható.

Nagyobb figyelmet kellene szentelni az erkölcsösségre a politikai életben – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ tegnapi bukaresti sajtóértekezletén. A miniszterelnök-helyettes úgy értékelte, a parlamenti tisztség összeférhetetlen minden más tisztséggel, ezért a jogszabálynak szigorú elôírásokat kellene tartalmaznia az összeférhetetlenség meghatározásánál.

"Akit parlamenti tisztségbe választottak, annak az a feladata, hogy teljes mértékben erre a megbízatásra összpontosítson, és teljes mértékben szolgálhassa azokat, akik szavazataikkal megbízták ôt. Véleményem szerint semmilyen más feladat nem fér össze a parlamenti tisztséggel." – mutatott rá Markó Béla, aki ugyanakkor leszögezte, a szövetség teljes egészében egyetért a politikai migráció megtiltásával is.

Ideje, hogy hangsúlyosan odafigyeljünk a politikai életben tapasztalható erkölcsi válság okaira, és orvosolnunk kell azokat, hiszen vannak olyan politikusok, akik már megfordultak két-három pártban, anélkül hogy figyelembe vették volna, hogy egy politikai párt az egy politikai platformot, doktrínát jelképez, és egy elkötelezett politikus nem váltogathatja egyik választásról a másikra az elveit. Nem lehet az, hogy minden választás után egyesek átálljanak a választásokat épp megnyert párt soraiba csak azért, hogy személyes érdekeiket jobban képviseltethessék – szögezte le a szövetségi elnök.

A szövetség folytatja a szervezeten belüli tanácskozásokat – jelentette ki Markó Béla beszámolva a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa hétvégi ülésének napirendjérôl. Úgy értékelte, az RMDSZ-nek igaza volt, amikor az infrastruktúra évének nyilvánította az idei évet, a területi szervezetek vezetôi ugyanis rendkívül fontosnak ítélték a helyi infrastruktúra fejlesztését. A szombati tanácskozás napirendjén az oktatási rendszer, valamint a kisebbségi törvény, ezen belül pedig a kulturális autonómia kérdése is szerepelt – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Az európai parlamenti választásokkal kapcsolatban Markó Béla szövetségi elnök reményét fejezte ki, hogy erre még 2007 tavaszán sor kerülne, ehhez azonban szükség van az Alkotmány módosítására. – Eleget kell tennünk azoknak az uniós feltételeknek, melyek szerint az európai parlamenti választásokon részt vehetnek olyan EU- állampolgárok is, akik tartózkodási engedéllyel Romániában élnek.

A szövetségi elnök leszögezte, egyetért Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök azon kijelentésével, miszerint le kell váltani a képviselôház elnökét. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a képviselôház elnökének leváltásáról a kormánykoalíció nem mondott le, ám számba kell venni ennek lehetôségeit

Január 25-én jár le a határideje annak, hogy az erdélyi magyar történelmi egyházak visszaigénylési kérelmet nyújtsanak be egykori javaik visszaszolgáltatásáért – mondta az MTI-nek szerdán Kolozsváron Markó Attila, a romániai Etnikumközi Hivatal vezetôje.

A tisztségviselô elmondta: január 25-én jár le a kérelmek benyújtásának újabb határideje, azt követôen, hogy tavaly már hat hónappal meghosszabbították. Az elmúlt hónapokban csak tízes nagyságrenddel nôtt a leadott kérelmek száma. Mintegy kétezer iratcsomóról van szó, ez reális szám, az erdélyi magyar történelmi egyházak ennél nagyobb vagyont nem kérhettek vissza – mondta Markó Attila. A restitúciós bizottság elvi határozata alapján visszaadott magyar egyházi ingatlanok aránya már eléri a benyújtott kérelmek egynegyedét. Így tavaly december 31-ig az erdélyi magyar történelmi egyházak 508 dossziéja esetében döntöttek kedvezôen, 400 ingatlanról pedig már az írásbeli határozat is megszületett. Ez a szám 1400-1500-ra emelkedhet.

A visszaszolgáltatási folyamatot eddig az is késleltette, hogy a bizottság nem dolgozott megfelelô számú munkatárssal. Markó Attila szerint a létszám mára megkétszerezôdött a testületnél. Az államtitkár szerint a bizottság most már kedvezô körülmények között mûködik, fennakadások csak a polgármesteri hivatalok és egyéb helyi hatóságok akadékoskodásai miatt keletkezhetnek.

Ezzel kapcsolatban is történt azonban elôrelépés, hiszen megalakult egy, csak a restitúciós ügyeket vizsgáló ellenôrzô testület, amely hatáskört kapott arra, hogy akár megbüntesse a tulajdonjogot igazoló iratok kibocsátását megtagadó polgármestereket.

Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának késleltetését az erdélyi magyar történelmi egyházak többször is szóvá tették Brüsszelben. Az egyházak azt szeretnék, ha Románia EU-csatlakozásáig a visszaszolgáltatás lezárulna. Érdekeiket tevékenyen védi az amerikai székhelyû Magyar Emberjogi Alapítvány (HHRF), amely az idén brüsszeli akciótervet dolgoz ki, hogy a kellô pillanatban az európai politikusok tudomására hozza a restitúció egyelôre megoldatlan kérdéseit.

Moldován Árpád Zsolt, a HHRF romániai képviselôje elmondta: valószínûleg a Pierre Moscovici volt francia európai ügyi miniszter, jelentéstevô Romániáról szóló következô beszámolója alkalmából lobbiznak majd az Európai Parlamentben, hogy jelezzék az egyházak képviselôivel együtt ezt a problémát.

Bizonyára sokan örülnek annak, hogy van immár közvetlen repülôjárat Marosvásárhely- Budapest között, sok mindent jelent ez a lehetôség. Nagyvonalakban a magyar-magyar kapcsolat ápolását, a családi kötelékek erôsítését, gazdasági perspektívát, turisztikai lehetôséget. Azt is el kell ismerni, hogy elsôsorban a vállalkozóréteghez szól a magyar légitársaság ajánlata, hiszen mégiscsak pénzrôl van szó.

Azért a becsületes fizetésért dolgozó egyszerû, családját látogatni kívánó "kisembert" is elfogta a lelkesedés a bejelentés hallatán, miszerint promóciós áron, oda-vissza mintegy 19 euróért (egy út 10 euró) lehet repülni egészen március 25-ig Pestre, még ha ez veszteséges is a légitársaságnak kezdetben. Persze, ehhez hozzájönnek a különféle röptéri illetékek. Ezt is elmondták.

Aztán a "kisember" lelkesedése alábbhagyott. Megtudakolta ugyanis, hogy mennyi az az összeg, amennyit ki kell szorítania ahhoz, hogy februárban elrepülhessen a magyar fôvárosba. És kiderült, a repülôtéri illeték nem kevesebb, mint ...68 euró! Amibôl a marosvásárhelyi repülôtér által alkalmazott illeték mindössze 4,16 euró. A 68-at hozzáadva a 19-hez, szép kis summa kerekedik ki. Nem éppen vonatjegyár... Ezek után világos, hogy autóbusszal fog továbbra is órákon át zötykölôdni, a határon pedig, ha "szerencséje" van, még 2-3 órát várakozni. Jobb esetben a vonatot választja.

A Malév ajánlata nagylelkû, de e korszerû utazási lehetôség a magas repülôtéri díjszabások miatt továbbra is elérhetetlen álom marad annak, aki nem tartozik a gazdag vállalkozói réteghez. S még inkább azzá válik március 25. után, amikor a Malév visszatér a 69 eurós árhoz (+ illetékek). Természetesen sürgôsség esetén komoly anyagi erôfeszítést tesz az ember, de nem az ilyen alkalmi esetek nyomán válik kifizetôdôvé egy repülôjárat. Úgyhogy a kérdés továbbra is fennáll: meddig marad életben a Marosvásárhely–Budapest járat? Az "optimisták vagyunk" – nem kielégítô válasz.

Nyár közepén, a búzásbesenyôi falunapokon örömmel számolt be a helybéli iskolaigazgató, Kedei Pál Elôd arról, hogy e- Magyar pont nyílik a faluban, ahol internet- hozzáférést biztosítanak a helybéli diákoknak, fiataloknak. A magyar állam által kiírt pályázaton nyert lehetôség megvalósítása azért is rendkívüli fontos a több mint ezer lelket számláló településen, mivel egyáltalán nincs vezetékes telefonszolgáltatás, így a világhálón való böngészés szinte lehetetlen (egyetlen mobiltelefon-szolgáltató biztosít kapcsolatot). Sajnálatos módon a nyári örömhír ellenére jelenleg a dobozokban levô számítógépeken kívül semmi nincs az internetklub számára kijelölt búzásbesenyôi helyiségben.

Kedei Pál Elôd iskolaigazgató kérdésünkre elmondta: az erdélyi e-Magyar pontok beindításáért a kolozsvári Progress Alapítvány felel. Az alapítvány képviselôi októberben megkötötték a szerzôdést a búzásbesenyôiekkel, s megígérték, hogy egy hónap leforgása alatt biztosítják az internet-hozzáférést. A Maros megyéért felelôs szakcég a számítógépeket és tartozékokat leszállította, azonban ennél több nem történt.

– Valahányszor érdeklôdtem, azt mondták, hogy egyelôre még tárgyalnak a hagyományos telefonszolgáltatókkal, s amikor sikerült megtalálniuk a megfelelô megoldást, akkor szerelnek. Csakhogy mi már a szerzôdés megkötése elôtt tisztáztuk, hogy nálunk csak rádiómodemmel lehet megoldani az internetkapcsolatot. A szerzôdés értelmében a mûködési költségeket egy évig fedezik. Lassan fél év telt el, s semmi sem történt – számolt be aggódva az iskolaigazgató.

– Erdélyben 89 e-Magyar pontot létesítettünk, létesítünk – tájékoztatott Tóth Elemér, a kolozsvári Progress Alapítvány képviselôje – Maros megyében a nyolc nyertes településbôl hatban már beindítottuk a szolgáltatást. A magyar állammal kötött szerzôdésünk értelmében január végéig minden pontnak mûködnie kell. Búzásbesenyô esetében a Maros megyei szakcég, a Caro Comp mûszaki nehézségekbe ütközött. Mint kiderült, egyetlen hagyományos telefonszolgáltatónak sincs kiépített hálózata, s tervbe sincs véve ilyesmi. Így nem marad más, mint a rádiómodem felszerelése. A nehézségek abból adódnak, hogy a Marosvásárhelyrôl sugárzott jel csak számos lejátszó-, jeltovábbító antenna felszerelése után jut el a településre. A Caro Comp vállalta, hogy ha ráfizetéssel is, de kikü- szöböli a nehézségeket, s január végéig mûködésbe helyezi a búzásbesenyôi e-Magyar pontot. Ami a mûködési költségeket érinti, nem a szerzôdés megkötésétôl, hanem a beindítástól számított egy évig fedezik – nyilatkozta Tóth Elemér.

A fejleményekre február elején visszatérünk.

Szeretettel meghívjuk önöket január 22-én, vasárnap, hogy tekintsék meg a televízió stúdióit. Várjuk önöket otthonunkban, az Arany János utca 35. szám alatt.

Január 22-én, vasárnap 9.00 és 18.00 óra között nyitott kapukkal várja önöket a Marosvásárhelyi Televízió.

Részletek a www.tvmures.ro honlapon.

Jegyzet

Év elején minden önkormányzat a költségvetésrôl tárgyal, ilyenkor készülnek a településfejlesztési tervek. A pénzelosztás általában minden tanácsnál vitát vált ki, hiszen évek óta megszokhattuk, az igények nagyobbak a lehetôségeknél. Vannak olyan községek, ahol a kevésbôl is jól tudnak gazdálkodni, máshol pedig "a kicsit sem becsülik." Ez már nem az anyagi lehetôségektôl függ, hanem azoktól, akik a közösség vagyonával gazdálkodnak: a helyi tanácsosoktól és a polgármesterektôl. A tervezésben, a távlati gondolkodásban kellene érvényesüljön az okos gazdaszellem, s mindinkább a szakértelem, nem utolsósorban pedig az a feltételezhetô küldetéstudat, amely alapján az elöljárók vállalták településük vezetését. Ez nem könnyû, hiszen – elsôsorban kisebb közösségekben – a különbözô érdekellentétek miatt gyakrabban kerülhetnek konfliktushelyzetbe mind a tanácsosok, mind a polgármesterek.

A helyzet paradoxona, hogy bár reális igény van a közigazgatási autonómia bôvítésére, ezt nem igazán segíti az állami támogatások központosított elosztása. Vagyis addig nyújtózhatnak, ameddig a mások által szabott takaró ér. Ehhez kellenek olyan szakértôk, jó gazdák, akik a lehetôségeket úgy használják ki, hogy ténylegesen elôbbre jut a település, a helyi közösség.

Azoktól, akik a legutóbbi helyhatósági választásokon arra vállalkoztak, hogy elvezetik közösségüket az Európai Unióba, joggal elvárható, hogy felnôjenek a kihíváshoz. Vannak helységek, ahol ezt sikerrel teszik, azaz megértették az idôk szavát. Ôk azok, akik terveikhez képesek alternatív pénzforrásokat találni, pályázatokat írni, kihasználják a testvértelepülési kapcsolatokat, s például a magyar többségû önkormányzatok tudnak élni az RMDSZ kormányzati részvételének elônyeivel. S ellenkezôleg, találunk nemegy fantáziátlan önkormányzatot, ahol a tanácsosok saját kicsinyes érdekeik érvényesítésével foglalkoznak, nem mûködnek együtt a polgármesterekkel, mi több, ellenséges a viszony. A parttalan viták, a széthúzás nemcsak a gazdasági fejlôdést fékezheti, hanem a közösséget is bomlaszthatja, s azok erôfeszítését is meghiúsíthatja, akik azon fáradoznának, hogy megmaradásunkat erôsítsék. Mert ahol nincs gazdaság, infrastruktúra, oktatási lehetôség, onnan a jobb jövôre vágyók elvándorolnak. Ez a szándék az uniós csatlakozás után csak fokozódhat. Az önkormányzati autonómia felelôs európai gondolkodást is jelent, s most kell tenniük azért, hogy alkalmassá váljanak a megnyíló lehetôségek hasznosítására.

Nagy többséggel elvetették az Európai Parlament képviselôi szerdán a strasbourgi plenáris ülésen a kikötôi szolgáltatások liberalizálásáról szóló jogszabálytervezetet, amely ellen a hét elején dokkmunkások ezrei erôszakba torkolló akcióval tiltakoztak a francia nagyvárosban.

Az 532 ellenszavazat nem meglepetés, miután az elôzô napi vitában már egy frakció sem biztosította támogatásáról az európai bizottsági javaslatot.

Az EP 2003. november 20-án egyszer már utasította az elsô tervezetet. Az Európai Bizottság ezután állt elô újabb javaslattal, amely azonban több képviselô szerint nem eléggé különbözik az elôzôtôl.

A plenáris vitában Jacques Barrot közlekedési biztos azt mondta, a javaslat célja az európai kikötôk modernizálása. Közölte, hogy a bizottság nem adja fel, újabb javaslatot dolgoz ki a témában.

Hétfôn a jogszabály elleni tüntetésre Strasbourgba érkezô dokkmunká-sok megmozdulása odáig fajult, hogy a francia rendôrség könnygázt, vízágyúkat is bevetett a parlament épülete elôtt demonstrálókkal szemben, a strasbourgi új épületben több százezer eurós kár keletkezett. A tüntetést Európa nagy kikötôiben a hét elejétôl sztrájkkal támogatták.

A kikötôi szolgáltatások liberalizálásának ügye régóta húzódik. 2003. november 20-án az EP 209-229-16 arányban elutasította a már a parlamentitanácsi egyeztetô eljáráson is átment elsô tervezetet. Az Európai Bizottság ezután állt elô újabb javaslattal, amely azonban több képviselô szerint nem eléggé különbözik az elôzôtôl.

A tervezet a jelenleginél nagyobb versenyt engedélyezne a különbözô kikötôi tevékenységeknél, így a hajóvontatásnál, a révkalauzi szolgáltatásoknál, s a hajók ki- és berakásánál. A dokkmunkások fôleg azt ellenzik, hogy ez utóbbi tevékenységet a szöveg bizonyos esetekben maguknak a hajóstársaságoknak is lehetôvé tenné.

Ismét orvosok ezrei tüntettek szerdán Németországban: Berlinben körülbelül 15 ezren gyûltek össze az ország minden részébôl a napok óta tartó kisebb megmozdulások betetôzéseként.

Kórházi és házi orvosok változásokat sürgetnek az egészségügyben: többek között jobb fizetéseket, munkakörülményeket, a túlórák kifizetését, kevesebb papírmunkát, s azt is, hogy a takarékossági törekvések levét ne az orvosok, vagy a páciensek igyák meg. A szerdai megmozdulás szervezôi arra számítottak, hogy a Németországban bejegyzett körülbelül százezer praxis fele aznap nem fogad betegeket.

Jörg-Dietrich Hoppe, az orvosi kamara elnöke a ZDF televízióban úgy nyilatkozott, hogy ismét a páciensekkel és bajaikkal szeretnének foglalkozni, s nem belefulladni a papírtengerbe. Ugyanô állította, hogy Németországban minden három orvosi praxisból egyet csôd fenyeget.

A német nagykoalíció résztvevôi, az uniópártok és a szociáldemokraták a kormányalakítási tárgyalásokon a homlokegyenest ellentétes nézetek miatt késôbbre halasztották az egészségbiztosítási reform kidolgozását.

A tekintélyes Eurispes intézet szerdán közzétett felmérésébôl kiderül, hogy noha az olaszok 87,8 százaléka római katolikusnak tartja magát – ez nyolc százalékkal több, mint 15 évvel ezelôtt –, az április 9-i választásokon "azt csinálnak majd, amit ôk akarnak". Fôként a válással, az abortusszal, az eutanáziával, a mûvi megtermékenyítéssel és az élettársi viszonyban élôk jogaival kapcsolatban tér el a véleményük a Vatikán álláspontjától.

A felmérés szerint például közel hetven százalékuk véli úgy, hogy törvényes jogok illetik meg az élettársakat is, ami a kampány egyik "legforróbb" témája, mivel a kérdés a homoszexuális párokra is vonatkozik. XVI. Benedek pápa éppen a múlt héten figyelmeztette erôteljesen az olasz politikusokat, hogy "súlyos hiba lenne" törvényesnek elismerni másfajta házastársi viszonyt is, mint a heteroszexuális pároké.

Jelentôs a nézetkülönbség az abortusz ügyében is, amely a terhesség harmadik hónapjának végéig legális 1978 óta. A Vatikán minden körülmények között ellenzi az abortuszt, de a megkérdezettek 84 százaléka azt vallja, hogy engedélyezni kell, ha az anya élete veszélyben van, 62 százalékuk pedig nemi erôszak esetében is jóváhagyja az eljárást. Ez az arány azonban meredeken csökken, ha az abortuszt gazdasági okokkal magyarázzák (26,4 százalék) vagy az anya egyszerûen nem akar gyereket (21,9).

Az olasz közvélemény jelentôs része függetlennek tartja magát az egyház véleményétôl, de zavarja, ha egyes pártok a saját hasznukra akarják kihasználni a Vatikán álláspontját – mondta a felmérést kiértékelô Gian Maria Fara professzor.

Ellenzéki politikusok ennél tovább mennek, és a politikába való beavatkozással vádolják az egyházat. Szombaton Rómában és Milánóban több tízezren tüntettek is emiatt.

A megkérdezett olaszoknak egyébként 6,2 százaléka megy templomba hetente többször is, 30 százalékuk csak nagyobb ünnepeken, s az olaszok 16,4 százaléka vallotta azt, hogy csak "családi hagyományból" jár templomba, 14 százalékuk a nehéz idôkben keres vigaszt Isten házában. Girolamo Grillo püspök a La Stampa címû torinói lapban aggasztónak nevezte, hogy noha az olaszok nagy többsége hívônek vallja magát, nem jár misére, s ezáltal "hitét nem táplálják", nincs kapcsolata az egyházzal.

"Nem, nem korai április elsejei tréfáról van szó, de az ôrületes dolgok az igazán szépek" – közölte a rendezô a Bundestag mai végszavazása elôtt. A német parlament alsóháza többségi szavazással egyszer már eldöntötte, hogy lebontják az egykori Német Demokratikus Köztársaság (NDK) presztízsépítményét, s felépítik helyén a Hohenzollern dinasztia városi palotáját, illetve annak homlokzatát, ám a pénzhiány, statikai problémák mindeddig hátráltatták a város közepén torzóként meredezô épület elbontását.

Valószínûleg nem állnak messze az igazságtól azok, akik azt mondják: miután az Ulbricht-féle keletnémet vezetés "a múltat végképp eltöröljük" szellemében 1950-ben felrobbanttatta a romos, de talán nem reménytelen állapotban lévô Hohenzollern- kastélyt, s helyén a hetvenes években felépítették a Köztársaság Palotáját, most egyesek vissza akarnak vágni: a keletnémet rendszer szimbólumát akarják eltörölni a föld színérôl. A bontási munkálatok a következô hetekben kezdôdnének, apránként szedegetnék szét az épületet, valamikor 2007-ben végeznének vele. Mivel nincs pénz a Hohenzollern-homlokzat felhúzására, a palota helyét fûmaggal vetnék be. A bontási munkálatokat interneten is figyelemmel lehetne követni.

A palota védelmezôinek tábora azonban egyre duzzad, sztárépítészek, történészek, írók, színészek tartják "barbárságnak" úgymond a történelem kiiktatását. Idôközben már felnôtt egy nemzedék, amely ideológiailag- érzelmileg sem pró, sem kontra nem kötôdik az épülethez, hanem Berlin részének tekinti, amelyet ugyanannyiért rendbe lehetne hozni, s tovább használni, mint amennyibe az elbontása kerül. A Szövetség a Palotáért egyesülés számításai szerint ez az összeg 60 millió euró, a Hohenzollern-épület elkészítése körülbelül egymilliárd eurót emésztene fel.

A Super Illu magazin legújabb felmérése szerint a megkérdezett keletnémetek hatvan százaléka ellenzi a palota lebontását, "mert ismét egy darabka NDK-történelmet tesznek a semmivel egyenlôvé". Ötvenhat százalék még azt is jobbnak tartaná, ha csak fû maradna a palota helyén, s nem építenék fel a Hohenzollern- homlozatot. Ha ugyanezt a felmérést Berlin nyugati részében végezték volna el, valószínûleg fordítottak lennének az arányok. Két tábor létezik, egy lap "Honecker (néhai keletnémet párt- és állami vezetô) utolsó gyôzelmének" nevezte a németek szembefordítását egymással palota-ügyben.

Nicholas F. Taubman, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete szerint a szétválási szándék a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem esetében és az állami magyar egyetem létrehozásának terve a "tiszta demokrácia" megnyilvánulása.

"A demokrácia valószínúleg a legkaotikusabb politikai rendszer és bármelyik kisebbség tetszés szerinti megnyilvánulási joga a demokrácia részét képezi. E kérdés kapcsán csak azt mondhatom, amit apám szokott: «Hagyjátok a szabadságot mûködni!»" – mondta a nagykövet kedden, sajtótájékoztatón. Taubman kedden, Kolozsváron találkozott a helyi és megyei vezetés képviselôivel, részt vett a Kolozs megyei tanács és az amerikai Emerson társaság közti szerzôdés aláírásán és találkozott az észak-erdélyi autópályát építô Bechtel társaság vezetôivel.

Leányvállalatot létesített Romániában a német Infineon félvezetô gyártó osztrák leányvállalata – közölte az Infineon Österreich pénzügyi igazgatója Monika Kircher-Kohl. A román érdekeltség felfejlesztését Villachból irányítják majd. Ezt avatták fel a tegnap Bukarestben a miniszterelnök jelenlétében.

Az Infineon döntése a kedvezô költség struktúra és a magasan képzett munkaerô rendelkezésre állása miatt esett az uniós tagságra várományos országra. "Nem ausztriai munkahelyek kihelyezésérôl van szó" – hangsúlyozta ki Kircher-Kohl. Az Infineon erôs kutatói bázist épített ki Ausztriában.

Az Infineon elsôként hajtott végre félvezetô-ipari termelôüzem beruházást Romániában. A konszern a félvezetô-ipari világrangsorban a hetedik, az autóipari áramkör beszállítói világrangsorban pedig a második helyet foglalja el.

2006-ra az Infineon vezére Wolfgang Ziebart a világ félvezetô piacán hat százalékos növekedést vár.

Kommentár

Megfelelô embert a megfelelô helyre (omul potrivit, la locul potrivit) Mindenki ismeri a szlogent, amelyet nagy elôszeretettel használnak – fôleg választási kampányban – a politikusok, és még nagyobb elôszeretettel a hatalom birtokosai, amikor meg akarnak szabadulni az elôzô kormány idején kinevezett tisztségviselôktôl.

Nos, ez jutott eszembe, amikor az egyik országos napilapban, Ha, ki beszél! címmel egész oldalas írást olvastam, amely pontos adatokkal alátámasztva mutat be képet arról az igazságügy-miniszterrôl, aki rögtön bársonyszékének elfoglalása után a Fôügyészség, illetve a volt Korrupcióellenes Ügyészség vezetôinek menesztését követelte, mert, mint mondta, nem dolgoznak elég gyorsan és hatékonyan.

Az anyagból – egyebek mellett – az is kiderül, hogy Monica Macovei "tolvajt kiált", miközben 1996-ban, amikor még (csak) ügyész volt a Fôügyészségen, egy belsô kivizsgálás során megállapították, hogy akár több mint három évig is hevertek a fiókjában megoldatlan dossziék. Mi több, állandóan elkésett a munkahelyérôl, és sokszor igazolatlanul hiányzott. Az ellenôrzést az akkori fôügyész, Nicolae Cochinescu rendelte el, és a minisztérium fegyelmi bizottságától Monica Macovei szankcionálását kérte. Elemzôk szerint innen származik a jelenlegi igazságügy-miniszter és Cochinescu közötti "háború".

De érdemes megnézni, mi áll a Cochinescu- jelentésben, amelyben "Monica Macovei-Luiza, a Fôügyészség Mellett Mûködô Legfelsôbb Törvényszék ügyésze kihágásait" ajánlja a szaktárca fegyelmi bizottságának figyelmébe, megfelelô szankciókat kérve. Eszerint az akkori ügyésznô 1993 és 1996. november 7. között kiutalt 198 dossziéból 29-et oldott meg (60-1100 nap alatt), a meg nem oldott ügyek "régisége" 60-tól 1030 napig terjedt". Vagyis, ha egy év 365 napból áll, akkor a menesztésekben oly "operatív" miniszter ügyész korában évekig hagyta heverni a fiókjában az anyagokat. A jelentésbôl az is kiderül, hogy a megoldások sem mindig voltak megfelelôek, ezért a fônöke többször is visszautalta Monicának, újratárgyalás végett. Ugyanakkor az is megállapítást nyert, hogy Monica Macovei ügyész nem tartotta be a szabályokat, sem az igazságszolgáltatási hierarchiát, nem tisztelte sem a törvény elôírásait, sem a felettesei által kiszabott határidôket. Ehhez járult még az, hogy nem tartotta be még a munkaprogramot sem, illetve megtagadta az együttmûködést a vizsgálóbizottsággal, ami miatt a kivizsgálás is elhúzódott. A Cochinescu-jelentés szerint az ügyésznô "megtagadott minden, az ügyére vonatkozó magyarázatot".

Ehhez képest már csak hab a tortán, hogy az emberjogi aktivista szerepében is tetszelgô Monica Macoveirôl a kivizsgálás során az is kiderült, hogy éppen olyan "ko-molysággal" kezelte az állampolgárok panaszait is, mint a többi ügyet. Helyszûke miatt nem kívánjuk részletesen felsorolni a kivizsgálás eredményeit, csak még annyit, hogy 1996-ban augusztus 1. és szeptember 15. között pihenôszabadságon volt, október 3-18. között betegszabadságon, október 29–november 1. között igazolatlanul hiányzott.

Ezek után jogos, ugye, a "ha, ki beszél!" felkiáltás, vagy még inkább talál a mondás, hogy "kecskére bízták a káposztát". Nem csoda, hogy ott tartunk, ahol tartunk az igazságügy reformja terén, mikor az igazi reformot szolgáló intézkedések helyett az igazságügy-miniszter személyes bosszúállással van elfoglalva. Arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy milyen "méltányosan" és "igaz-ságosan" oldotta meg az általa vezetett igazságszolgáltatás a törvény szerint a jogos tulajdonosnak visszaszolgáltatott, a miniszter szülei által jogtalanul bitorolt ingatlan ügyét.

Mindent egybevetve, ha az egyes civil szervezetek és mindmáig az államelnök által is az igazság és igazságosság bajnokának kinevezett Monica Macovei most volna ügyész, amikor az Európai Unió a nyomozások és a bûnügyek megoldásának a felgyorsítását követeli, kemény szankciókat kapott volna, sôt bizonyára menesztették volna, úgy, ahogy ô játszadozik manapság a Legfelsôbb Ügyészség és a Legfelsôbb Védelmi Tanács tagjaival. Mert az elmúlt esztendôben tanúi voltunk, hogyan menesztette – ugyanazon okból (késleltetik a bûnügyek megoldását), amiért annak idején ellene indítottak kivizsgálást – a katonai ügyészségek, a szervezett bûnözés elleni igazgatóság vagy a volt PNA ügyészeit.

Gratulálhatunk az államfônek (mert köztudottan az ô sugallatára került a kormányba): megtalálta a megfelelô embert a megfelelô funkcióba.

Telenézô

azt is olvastam még a múlt héten, hogy egy nagyobb vidéki városban, nem egy megye kellôs közepén, nem is szék(ely)helyén, de mindenképpen fontos településen a bíró és a peres felek mind-mind magyarok voltak. Mint egy réges-régi népmesében, ahol az emberek kedélyesen éltek, éldegéltek, a gazduram meg a cselédek között semmiféle nyelvi vagy nemzeti fenekedés nem vala. De hát a mi történetünk manapság játszódott, amikor mindent átszô ágyunktól a padlásig és küszöbünktôl a koporsóig a sokféleség, különbözôk vagyunk, más-más nyelveken imádjuk az istent, a hasunkat, a focit és a nôket. (Tetszôleges sorrend.)

Nos, abban a mesebeli négyszögletes kerek erdôben (Lázár Ervintôl kölcsönözve a kifejezést) élt egyszer egy jóságos bíró, meg még ennél is jóságosabb felperesek, de mindközül a legderekabbak magik az alperesek voltak, s ezeknek történetesen (véletlenül, éppen csak kiszámíthatatlanul) mind-mind magyar volt a nemzetisége, anyanyelve, neve és gondolatja. Ilyet még álmodni sem lehet, nemhogy beidézni a székely törvényhozás ôsi városába.

Na szóval, hogy szavamat össze ne zavarjam, a felperes béidéztette az alperest a tisztelt bíróság elé, a bíró pedig, hogy az egészet gördülékenyebbé tegye, magyarul vezette le az ügyet, így tárgyalt, de a törvényesség kedviért az állam nyelvén diktálta jegyzôkönyvbe a permenet minden minutumát. Ez ellen nem tiltakozott akkor és ott senki, sem az ügyvédek, sem a perben állók. Csak a végén, az ítélethirdetés után a vesztes fél nehezményezte. Hogy nem az állam nyelvin tárgyaltattak az ügyek.

A dolog a marosvári Tábla elé került, mely bölcs önmérsékletet mutatott, nem talált semmilyen alaki vagy tartalmi kifogást a periratok átnézetele után, az ügyben eljáró bírót felmentette minden vád alól, és az alsóbbfokú bíróság ítéletét helyben hagyva, jogerôre emelte azt.

Ezek után a peres felek megfogták egymás kezét és tetôtôl talpig ragyogó fényben indultak el a Székelyföld autonómiája és annak bölcs és megfontolt anyanyelvû önkormányzata felé (mesei epilógus).

Közben az egyik bíró megállított az utcán és azt kérdezte tôlem: Mondja, barátocskám, ismeri maga Arany Jánost?

Azt az Arany Jánost? – kérdeztem vissza.

Bólintás.

- Na jó, akkor mondja meg neki, ha még találkozik vele, hogy nincs igaza a Fülemilével.

???!!

Nem igaz, hogy magyar ember fél a pörtôl! (áhított végszó).

Még akkor sem, ha erre rámegy az autonómia és az anyanyelv szabad használata.

Húzd rá, cigány, betyár a kedvem és béugrom a nagybôgôbe, még mielôtt be nem perlem magamat azért, mert magyarul írok.

Tegnap délben a Marosvásárhelyi Vízüzem villamos hálózatán bekövetkezett meghibásodás miatt 12 percig szünetelt a megyeközpont vízellátása.

A gyors hibaelhárítást az Aquaserv Kht. szakemberei oldották meg. A vállalkozás elnézést kér a kellemetlenségért, amit a hiány, majd az elszínezôdött, hordalékot tartalmazó csapvíz okozott a város egyes negyedeiben.

Se szeri, se száma a Vajda Szilárd véleménye által elindított hozzászólásoknak, amelyek szerkesztôségünkbe érkeznek. Mielôtt tollat ragadnának, emlékeztetjük olvasóinkat, hogy a vita tárgya nem az, hogy az erdélyi magyarok tanulják-e meg vagy nem az ország nyelvét, hanem, hogy a minket megilletô jogoknak ténylegesen is érvényesülniük kell-e vagy sem a szülôföldünkön, és hogy az orvos nyelvészkedhet-e vagy végezze a dolgát, emberségesen. Ezek mellett nem mellékes azon is elgondolkozni, miért mennek el a friss okleveles magyar orvosaink, és miért van olyan sok üres szakorvosi rendelô és vidéki kör, amikor a rezidensvizsgán sikertelenül szereplô végzettek minimális bérért tömegesen gyakornokoskodnak (medic stagiar) a megye kórházaiban.

Meg kell jegyeznünk, hogy a beérkezô írásokat mondanivalójuk megôrzése mellett rövidített változatban közöljük.

Véleményem szerint Vajda Szilárd testesíti meg azt a generációt, amely egy olyan rendszerben nôtt fel, amelyiknek hamis értékítéleteit köszönheti.

Igaza van abban, hogy román honfitársainknak nem kötelességük megtanulni a mi nyelvünket, de ha olyan pályát választottak, amely a mi adóinkból is biztosítja megélhetésüket, akkor joggal várhatjuk el, hogy tudjanak és akarjanak megérteni minket.

Csak nekünk kötelességünk alkalmazkodni!?

Ne hasonlítson minket, kedves Szilárd, a bevándorlókhoz! Mi itt születtünk, ôseink földje is ez! Aki itt akar megélni – és emberségesen –, annak igenis kötelessége lenne ismerni a mi nyelvünket is.

A fiatalokat pedig nem kell kioktatni, hogy ismerjenek legalább "két nemzetközi forgalomnak örvendô" nyelvet, mert azt ôk nagyon jól tudják. Itt nem a "két nemzet közötti konfliktusról van szó", amin mi már rég túl vagyunk. De milyen kijelentés az, hogy megváltoztatni semmit sem tudunk, és nem is kell"? Igaz, ha minden értelmes fiatal elmegy és "a messzi távolból" osztogatja jóindulatú tanácsait, akkor kinek és minek kell a változás? Ki harcol itthon azért, hogy megmaradjunk?!

A mi generációnk az, amelynek már csak az kell, hogy anyanyelvén tudja elmondani panaszait. Meg tudja értetni magát a postán, a hivatalokban s fôleg az orvosnál. Ennek a generációnak már nincs lehetôsége nyelveket tanulni. Nekik már nyugalom kell, megbecsülés jár és elismerés azért, amit ezért az országért tettek, nem megalázás, amiért nem ismerik az ország nyelvét. Ne tekintsék ôket másodrendû állampolgároknak.

A fiataloknak pedig azt tanácsolom, próbáljanak itthon gyökeret ereszteni, ha nehezebb is, s ne jó tanácsokkal lássanak el "kívülrôl"!

A szerkesztôség megjegyzéseivel teljes mértékben egyetértek. Így igaz!

Alkalmam volt szóba állni a cikk nyomán tizenéves és negyvenéves személyekkel, akik, sajnos, teljesen egyetértenek V. Sz. cikkével. Ugyanaz a generáció, amelyre utaltam elôzôleg. Szerintük nem élünk a ’40-es években. Ez a jelenlegi romániai valóság. Ehhez kell igazodni.

A Bodolai Gyöngyi újságírónô cikke (Népújság, január 12.) is azt igazolja, hogy kellene a változás. Magyar pedagógus nem szívesen vagy egyáltalán nem vállal vezetô beosztást, mert ellehetetlenítik, megalázzák. Úgy gondolkodik, hogy a katedrán még tehet valamit vagy többet gyermekeinkért. Nem éri esetleg megalázás. Az, hogy egyenlô bánásmódot, ellátást, elbírálást kérünk többségi honfitársainktól, nem magyarkodás, hanem "jog" egy igazi demokratikus országban.

Kiváló tisztelettel:

Kis Judit nyugdíjas

*

Itt nem arról van szó, hogy a szóban forgó, Franciaországban élô személy írása hazafias megnyilvánulás volt-e vagy sem, csak néhány megjegyzést szeretnék hozzáfûzni az általa felvetett témákra.

Elôször is szerintem egyáltalán nem hasonlítható össze a mi helyzetünk a francia–német vagy talán a francia–muzulmán példával, ahol mint egységes nemzetállamban mindenki francia, függetlenül nemzetiségétôl.

Mi nem bevándorlók vagyunk, akik esetleg személyi ambíciókból egy jobb megélhetési lehetôség reményében idejöttünk.

Nem elítélendôk az ilyen helyzetek sem, hisz mindenki az életével azt cselekszik, amit akar, de a két helyzet közé egyáltalán nem lehet egyenlôséget tenni.

Igazság szerint itt minket, magyarokat el kellene fogadni államalapító társnemzetnek, hisz már több mint 1000 éve itt éltek ôseink.

Másodsorban soha senki nem mondta azt, hogy nem akar megtanulni még egy nyelvet, a románt a 37 évi szolgálatom alatt. De nem mindegy, hogy erôszakkal vagy önszántából, és nem direkt módszerrel, amire a régi rendszerben köteleztek bennünket, hanem külön, a magyar anyanyelvû osztályok számára írt könyvekbôl. Hisz én is megerôsíteném a cikk íróját: "Minél több nyelvet ismerünk, annál gazdagabbak vagyunk".

Ami az érvényesülést, az esélyegyenlôséget illeti, sajnos, erre nagyon sok negatív példát tudok. Csak egyet említenék: az 1965–70-es években sok szülô adta gyerekét román osztályba, már az elemi tagozatra, azzal a céllal, hogy majd a jövôben jobban érvényesül. Így volt egy pár évig a Bolyai iskolában is.

Volt a román tagozaton olyan osztály, amelynek több mint 50%-a magyar volt. Az egyik osztályból pl. néhányan román nyelvû tanítóképzôben folytatták tanulmányaikat. Végül ezen végzetteket nem román osztályokba helyezték ki, hanem magyar osztályok tanítói lettek. Magán magyarórákon kellett alaposabban elmélyíteniük az anyanyelvi tudásukat.

Különben állítom: az itt élô magyarok annyira elsajátították a többségi nyelvet, hogy megtudják értetni magukat bárkivel.

Tehát nem az a baj, hogy nem ismerjük az állam nyelvét, csak több megértést, tiszteletet várnánk el, különösen a beteggel való kommunikáció esetén, amikor még magyarul is nehezen forog a beteg nyelve.

Azt írja a szerzô, hogy "ne is várjuk el honfitársainktól, hogy ôk is magyarul tanuljanak".

Miért ne sajátíthatnák el azokon a vidékeken, ahol sok magyar él, ôk is a mi nyelvünket, legalább elemi szinten? Szerintem a múltbeli sérelmek nem csak egyik oldalon léteztek, és még ma is léteznek.

Végezetül egyetértek a szerkesztôbizottság megjegyzésével, és újra megerôsíteném a következôket: helyzetünk nem azonos a bevándorlókéval, hiszen szülôföldünkön élünk, és joggal várjuk el, hogy a közintézmények az emberiesség elemi szabályait betartva, nyelvi szempontból, számunkra, magyarul beszélô, adófizetô állampolgárok számára is megfelelôen mûködjenek.

Virginás Piroska, nyug. tanítónô

*

A Még egyszer a nyelvrôl "sorozathoz" szeretnék egy-két gondolatot hozzáfûzni. Tizenhat éve élek Kölnben. Kolozsvárról elszármazott vásárhelyi vagyok. A ’80-as években kérvényeztem németországi kivándorlásomat, akkoriban politikai okok miatt és német származásomra hivatkozva, azonban csak 90-ben sikerült tervemet végrehajtani, akkor is meglehetôsen kalandos körülmények között. Elôrebocsátom, hogy brassais véndiák vagyok, senki nem vádolhat meg azzal, hogy nem kaptam megfelelô nevelést, ami az igazi erdélyiséget illeti. Édesanyám magyar, én is magyarnak vallom magam, ez az anyanyelvem. Ettôl függetlenül megtanultam jól románul, egyáltalán nem bántam meg. Németül is jól beszélek, végül is itt élek, e nélkül nem igazán rúghattam volna labdába ebben az igényes világban. Büszke vagyok arra, hogy három nyelven nagyon jól beszélek. Franciául, angolul sem "adnak el". Szóval semmi hátrányát nem látom ennek a helyzetnek. Miért kell így sarkítani ezt az egész nyelvügyet? Az erdélyi magyarok természetesen nem bevándorlók, az összehasonlítgatások szerintem csak a nyelvtudásra vonatkoznak, attól az erdélyi magyar nem lesz arab bevándorló, mert megtanul jól románul. Ez még nem jelent asszimilálódást, szolgai behódolást, csupán praktikus elônyöket. Nem szabad a külföldre szakadtakat úgy leszidni, mindenkinek komoly oka volt, amiért elhagyta a hazáját. Persze sok a haszonlesô, kalandor is, de ezek azért kevesebben vannak és egyáltalán nem érdekli ôket ez a téma. A változás után én is elgondolkodtam azon, hogy esetleg otthon maradjak. A vásárhelyi március kigyógyított, sajnos nehezen megy az igazi megbékélés. Az erdélyi magyar kell harcoljon a jogaiért, nem kell szolgai módon megalázkodni, de a nyelvtanulásból nem szabadna ilyen cirkuszt csinálni. Senki nem lesz szegényebb, ha több nyelven beszél , ez különben a modern társadalmakban elvárás is. Persze, tanulni kell, lehet ez is egy ok, amiért sokan hirtelen feldühödnek és ôsi jogaikra hivatkoznak. A nyelvtanuláshoz elsôsorban nagy szorgalom és kitartás kell. A múltban éppen a nyelvtudásunk segített abban, hogy a hermetikusan lezárt országból volt kitekintésünk a világra, olyan dolgokat tudtunk meg a magyar sajtóból, rádióból, német és más lapokból, amirôl a román lakosság túlnyomó része még nem is álmodhatott. Ezáltal mi valahogy többek voltunk, ezt érezték is, fájt is nekik nagyon. Ez a tény szerintem most visszafelé is érvényes. Mi többek leszünk azáltal, hogy beszélünk románul, talán jobban meg is értjük egymást, persze, ha van ilyen szándék bennünk. Jó lenne Erdélyben békében élni. Bízom abban, hogy eljön az az idô.

Tiszteletteljes jókívánságaimat küldöm Kölnbôl minden Népújság-olvasónak

T. Jenô

*

Amit én kifogásolok a Vajda Szilárd soraiban az az, hogy "a románoknak nem kell elsajátítaniuk a magyarok nyelvét, mert...". El kell mondanom, hogy annak, aki több nyelven beszél, mindig több lehetôsége van egy idegen nyelvet elsajátítani, mint annak, aki csak az "örökölt" nyelvét beszéli – ez jellemzô nagy általánosságban mindenkire. Sajnálatos módon a sors és a történelem fordulataival az emberek sorsa is fordul, változik. Aki tegnap többségben "élvezte született jogait" az holnapra talán már elvesztette azt, ami addig természetes volt. És itt keresendô az ok és okozat, az út és irányválasztás az élet adta fordulatok és lehetôségek egyéni kihasználására, hogy megmaradjon a remény, az életkedv mindezek ellenére. Ki nem tudhatná ezt jobban, mint az erdélyi magyar értelmiség, aki boldogulhatott "kényszer-munkahelyére kihelyezve " az 1960 utáni országos választásokon meghirdetett munkahelyeken: Mehedinti, Moldova, Dolj és Gorj megyékben mint orvos, mérnök vagy tanügyi káder? Annyit, hogy a román nyelvet még jobban elsajátította, hogy érvényesüljön. Kérdem én, hány román ajkú sorstársunk, akiket szintén munkahelyi kényszerrel Erdély magyar vidékeire kerülve tanulta meg a többség nyelvét, a magyar nyelvet ?! Természetesen van kivétel is! Ez a nyelvállapot hasonlít a "jin és jang" –, a pozitívum és negatívum egyensúlyi megértéséhez, mert a nyelvi felkészültség hátrányára úgy érezheti magát az egyén, mintha szellemi,- és testi fogyatkozásban szenvedne. Ha több hasonló sorsú egyén "termelôdik" az adott társadalomban, akkor kialakulhat az az állapot amirôl a tisztelt Vajda Szilárd ír Franciaországban és amirôl sok magyar ajkú vagy román ajkú "honfitársaink" nem tudhatnak. Nagyon sok nyugatra vándorolt egyén legnagyobb nehézsége éppen a befogadó társadalmak el nem sajátított nyelve, amely a meg nem értéshez, a félreértéshez, a konfliktusok kialakulásához vezet. Csak a nyelvi készségen olvadhat be az ilyen és csak a nyelvtudás révén érvényesülhet, – ez egy nagyon egyéni feladat a megkülönböztetések elhárítására, az új társadalmak kultúrájának a megértéséhez, a szabadság eléréséhez vezetô járható út és a szülôföldi gyökerek kitépése után az új gyökerek eresztésének lehetôsége az új hazában a boldogulás és megmaradás megteremtésének, egyéni céljainak elérésére... Természetesen kontinensünk politikai és történelmi fordulata új nyelveket hoz be ezzel a nemzetköziség Európájába, együtt azokkal az irányzatokkal amelyeknek hatása lehet építô vagy romboló hatású, vagy éppen feladása annak a 100 éves európai uniós álomnak, miután történelmileg a vesztfáliai békeszerzôdés (1648) utáni nemzetállamok bebizonyították, hogy megannyi világégésbôl tanulva ez az egyetlen járható út minden európai népcsoportnak... Gondolom, erre a változásra kell felkészítenie minden társadalomnak a saját polgárait, mert többnyelvûségünk Európája otthont nyújt mindannyiunknak, bárhol is élünk szülôföldünk Európájában...

A legjobb üdvözlettel

Január 17-én Tekeújfalu község rendôrségét értesítették, hogy a községhez tartozó Mezôszentandrás faluban, a mezôn egy férfi részben elszenesedett holttestére bukkantak. A Maros megyei törvényszék melletti ügyészség vizsgálja az esetet, hogy megállapítsa az elhalálozás körülményeit. A holttest azonosítását követôen a boncolásra is sor kerül.

A megyei rendôrség január 17-én kézre kerítette a 33 éves radnóti C.V.C.-t, aki országos körözés alatt állt, és megkísérelt kibújni a börtönbüntetés alól. C.V.C.-nek a marosvásárhelyi bíróság ítélete alapján 6 hónapi börtönbüntetést kell letöltenie a személyazonossági adatok meghamisításáért. A vádlott ellen ugyanakkor rendôrségi vizsgálat van folyamatban gépkocsifeltörések miatt.

Köztudott, hogy a nyugat-magyarországi Zala megye székhelye, Zalaegerszeg Marosvásárhely egyik testvérvárosa. A két település, sôt a két megye közötti sokrétû, virágzó kapcsolatok nem kis mértékben a Ma–Za illetve a Za–Ma baráti társaságok érdeme is. Az idôszakosan megjelenô híradásunk Zalaegerszeg marosvásárhelyi barátainak a tevékenységérôl kíván szólni, ugyanakkor egy-egy érdekes vagy követendô zalai példát is bemutat az olvasónak (és nemcsak!).

A Marosvásárhely–Zalaegerszeg Baráti Kör Egyesület tagjai idei elsô találkozójukra gyûltek össze hétfôn este az unitárius egyházközség Bolyai téri tanácstermében, ahol még a hét folyamán Benkô Józsefnek a Don-kanyari harcok emlékére összeállított tárlata is megtekinthetô. A kiállító, aki a Szász Adalbert Sportlíceum tizenegyedikes diákja, maga is meghívást kapott a családias hangulatú megbeszélésre, a rövid történelmi áttekintô mellett beszámolt az itt látható tárgyak gyûjtésének körülményeirôl, valamint jövôbeli terveibe is beavatta a hallgatóságot: célja a székelyföldi frontvonalak mielôbbi felkutatása, egy bôséges dokumentációs anyag elkészítése, és egy állandó kiállítás létrehozása.

Cseh Gábor, a baráti kör elnöke a zalaegerszegi barátok újévi jókívánságságait tolmácsolta az egybegyûlteknek, köztük a bajai és kecskeméti baráti társaságok képviselôinek, akikkel a szorosabb együttmûködési lehetôségeket latolgatták. Bemutatásra került a 2006-os év gazdag programtervezete, mely január 27-én a Blue Pearl étteremben sorra kerülô Ma-Za farsangi bállal – ünnepi mûsorral egybekötve – indul. Februárban a polgármesteri hivatal képviselôi Zalaegerszegre látogatnak. Március-áprilisban a Látóval közösen látják vendégül a magyarországi Pannon Tükör kulturális folyóirat szerkesztôségét. A májusi zalaegerszegi napokra is készül egy helyi küldöttség, ahol a tervek szerint a marosvásárhelyi sátorban lekencei borokat is bemutatnának. Június elején ünnepli a Stefánia óvoda fennállásának másfél évszázadát, ide is várnak egy zalaegerszegi küldöttséget, akárcsak a Marosvásárhelyi Napokra, melynek keretében kerülne sor a 4. Ma-Za bálra. Erre az idôpontra szlovéniai magyar vendégeket is várnak. A nyári vakációban a magyarországi város diákjai Szovátán, augusztusban marosvásárhelyiek Egerváron fognak üdülni. Október 4-én Zalaegerszegen gyûlnek össze a 4. Za-Ma találkozóra. A baráti kör az 1956-os forradalom fél évszázados évfordulójára egy emlékmûvet tervez: az összetartozás jelképeként egy székely kaput állítanának Zalaegerszegen. Az év végén tisztújítást tartanak a négy éve mûködô körben.

A találkozón még szó esett arról, hogy egy idôszakos kiadvány indítását fontolgatják. Dr. Gyimesi Endrét, Zalaegerszeg polgármesterét Pro Urbe Díjra jelölik. A Marosvásárhely-Zalaegerszeg – ismerjük meg városunkat vetélkedôn Marosvásárhelyen 126-an vesznek részt, tudtuk meg továbbá, a nyertes hat csapat versenyez majd Zalaegerszegen.

Mészely Réka

Zalaegerszegnek hivatalos címere évszázadokon keresztül nem volt. Pecsétjének többször módosult rajzából alakult ki a plébániatemplom védôszentjének, Mária Magdolnának alakját tartalmazó címer. Ezt a 40-es évek végéig több változatban is használták.

1970-ben újat terveztek és fogadtak el, ez azonban a szakemberek szerint sem a címertan követelményeinek, sem a város hagyományainak nem felelt meg. A Városi Tanács 1989-ben megkezdte egy, a tradíciót követô címer kialakítását, s az új vezetô testület hosszabb vita után 1992-ben fogadta el az új jelképet, mely azóta Zalaegerszeg Megyei Jogú Város hivatalos címere.

A hagyományos pajzs alakon Mária Magdolna látható, lábai alatt korbáccsal, babérkoszorús jobb kezét stilizált vár fölé nyújtja. A címerben szerencsésen ötvözôdik a templom középkor óta hagyományos védôszentjének és a 16-17. századi végvárnak az emléke.

1247-ben már Mária Magdolna tiszteletére emelt kápolnája volt a településnek, és a 19. századi pecséteken félreérthetetlenül megjelenik a késôbb is használt motívum: hosszú ruhás, kibontott hajú nôi alak. Jobb kezét védelmezôen egy kis vár fölé tartja, vagy baljában vállára fektetve keresztet tart. Lábánál az egyes pecséteken korbács, másokon koponya látható.

Ezek az attribútumok Bûnbánó Magdolna, vagy Magdalai Mária ábrázolására vallanak. A kibontott haj, az Úr drága kenettel való megkenésére, és hajával való letörlésére utal. A kenet, vagyis a mirha a húsvét hajnali sírnál történt látogatást jelképezi, a kereszt pedig a Krisztus lábánál való nagypénteki jelenlétre utal. A korbács a bûntudat egyik középkori szimbóluma, s ezt jelképezi a koponya is.

Január elejére szinte valamennyi háztartásban "kegyvesztetté" válik, s ennek eredményeként utcára kerül az ünnep dísze, a fenyôfa. A Zala-Depo Kft. munkatársai már szinte az új év beköszönte óta folyamatosan szállítják a kidobott fenyôfákat, melyeket begyûjtés után fel is dolgoznak.

Folyamatos az elszállítás

Gotthárd István, a cég mûszaki vezetôje érdeklôdésünkre elmondta: ebben az esztendôben január 4-én kezdtek hozzá a karácsonyfák gyûjtéséhez, melyet a tervek szerint február elsô hetéig fognak végezni.

A hét minden munkanapján átlagosan 10-15 munkatárs gyûjti a fenyôket, akiknek elôreláthatólag több mint 20000 karácsonyfát kell elszállítaniuk. A hetek elsô napjaiban egyébként 4-5, a hetek második felében pedig 2-3 gépjármûvel járják a Zala-Depo Kft. dolgozói folyamatosan a várost és szedik össze a feleslegessé vált növényeket.

Megtudtuk, a kommunális hulladékkal együtt nem lehet elszállítani a fenyôfákat, ezért külön gyûjtési útvonalat terveztek meg a szakemberek, vagyis ennek alapján történik a begyûjtés. Arra azonban feltétlenül szeretnék felhívni a városlakók figyelmét, hogy a kidobott karácsonyfákat a megszokott gyûjtôhelyeknél helyezzék el, hiszen ez nagyban megkönnyíti a munkát. A mûszaki vezetô azt is elmondta, a karácsonyfákat telephelyükön ledarálják, majd fûtôanyagként hasznosítják. (Zala-Lap Kft., P. Sz. )

Letûnt századok báli divatja

Amióta vannak bálok, azóta fontos kérdés a báli divat is. Azt sokan tudják, hogy a reformkor hozta divatba a magyaros öltözéket és díszeket, azt viszont annál kevesebben, hogy a régi Pest-Budán volt olyan bál is, ahol az álarcos hölgyek csak cipôt és kesztyût viseltek.

Hagyományosan vízkereszttôl hamvazószerdáig tart a farsangi szezon, a báli mulatságok idôszaka. 1848-ban e nemzeti táncvigalmaktól elvárták, hogy "társalgási nyelve, s öltözete tisztán magyar leend". Az addig "csak keringôkben, cotillo-nokban enyelgô ifjúságnak az elôírás szerint sarkantyút kellett kötnie, s azt keményen összevágni, ha az egyes részek után bokázott." Ma rophatjuk sarkantyú nélkül is – de nem mindegy, milyen ruhában.

Amikor a csárdás a reformkorban, illetve a szabadságharc bukása után jellegzetes magyar társasági tánccá vált, a fôvároson kívül elôször valószínûleg Nagyváradon, a bihari kaszinóban táncolták. A január 11-i eseményt egy kalendárium ekképp örökítette meg: "Ezen a napon pontosan tizenkét órakor Reviczky Karolina, Reviczky Fridrikné Juricskay Amália, Ferdényi Viktória, Antónia és Jozefa pompás magyar ruhában öt magyar díszöltözetben levô ifjú karján a terem közepére álltak és az ott formált körben kellemteljes méltósággal s honunk szépeinek sajátos szûz szeméremmel harsány tapsok közt lejtettek."

Ez az egyik elsô írásos híradásunk a báli öltözetrôl. Néhány nap múlva Aradon követték a példát, ahol a vendégek már mind magyar ruhában jelentek meg, a zenészek is nemzeti öltönyt viseltek és hat pár állt fel a csárdás bemutatására. A táncosok fekete rövid zrínyi-dolmányt, szûk zsinóros nadrágot, kurtaszárú csizmát és arannyal hímes nyakkendôt viseltek, míg a táncosnôk arannyal ékesített fekete vállfûzôben, fehér atlasz szoknyában s rövid csinos szegésû köpenyben álltak sorba.

Az 1859-ben született Vay Sarolta grófnô illemtudóbb pest-budai báltermekbe kukkant be korának népszerû írásaiban: "Legdivatosabb volt a selyem-foulard, a batisztmuszlin és az organdil. A férfiak kék és fekete frakkokban jelentek meg." Strauss keringôinek nagy divatja idején a hölgyek többnyire fehér ruhát viseltek –akkoriban az volt a divat –, s a báli tudósítók szerint a boa éppen kimenôben volt a módiból.

Amikor a tánciskolákban "fodros, rövid ruhás kisasszonyok és a fehér inges bársonyos térdnadrágos ifjú uracskák" lejtettek, az elsô bálozó "mindig fehér, fodros, tüll, muszlin vagy organdi ruhát hordott, s csak a második évadban választhatott a rózsaszín, világoskék, halványsárga, vagy almazöld között". A dekoltázsnak illett szerénynek lennie, akárcsak az ifjú hölgy ékszerének, "de még olyan ôszre emlékeztetô díszt sem hordhatott, mint a szôlô vagy az ôszirózsa". Ha már több éve farsangolt a kisasszonyka, sárga, lila vagy vörös színt is választhatott, no de ki akarta világgá kürtölni, hogy évek óta nem kelt el.

"Amilyen egyszerûek a lánykák, oly pompásan öltöznek a fiatal asszonyok" – írta 1886-ban a Magyar Bazár. – Az ô ruhájuk a legszínesebb, kivágásuk a legmerészebb, kalapjuk a legkacérabb, ékszerük a legcsábítóbb. Vége a habos tüll és muszlin korszakának Válogathatnak a mély tüzû selymek, bársonyok között."

Elérkeztünk a XIX. század végére. Férjes nôk részére elsô divatcikk a brokát. "Oly remek alakban tûnik fel ez a gazdag szövet, hogy már viselhetési jogaiért is érdemes a kesztyû alá az arany karikagyûrût megszerezni" – lelkesedett 1890-ben a Divatsalon. Valamivel visszafogottabb a báli öltözékük a fiatal anyáknak, de még mindig szabadon válogattak a színek és az anyagok között. Az idôs hölgyek tompa színû selymekben, bársonyokban finom csipke- és gyémántdíszítéssel jelenhettek meg.

A ma oly divatos strasszig még egy évszázad van hátra. Ebben a bál intézménye és öltözete felváltva hol polgárosodik, hol demokratizálódik egy idôre. 1926-ban "pamutharisnyás kislányok boxcipôjére" figyel fel A Társaság címû lap báli tudósítója. Három évvel késôbb, 1929-ben már Girardi Tibor, a legelôkelôbb magyar szalon tulajdonosa is csak nosztalgiázik a híres, nagy elit bálok idôszakáról, amikor "egy farsangi szezon üzletileg is sokat jelentett. Fôleg szombatonként késô éjjel tucatszámra szállítottuk a legszebb báli ruhákat " Ugyanô a Szabó Hírlap hasábjain 1930-ban így nyilatkozik: "A mai bálok divat szempontjából nyomába sem lépnek a régi tradícióknak. Ma már nem a békebeli elitközösség a bálok látogatója.... a mai bálok divatszempontból alig jelentenek valamit.

Az ünnepek eufóriáját magunk mögött hagyva búcsút mondtunk a 2005-ös év megannyi eseményének, amelyek többé-kevésbé nyomot hagytak életünkben. A különféle cégek, vállalatok, polgármesteri hivatalok elöljárói elárasztottak jókívánságaikkal, felcsillantva a reményt bennünk, hogy talán a 2006-os év jobb és valamivel szebb lesz. Ha úgy vesszük, meg is érdemelnénk annyi megaláztatás, szenvedés után, de hogy is tudnánk ilyesmirôl még csak álmodni is, amikor naponta olvassuk, halljuk a törvényhozási ciklusok sorozatát és azok velejáróit: a gáz, a villany drágítását, ami maga után von egyéb áremelkedést is. A kormány által szükségszerûen megindokolt intézkedések vajon kit is sújtanak a legjobban? Hát persze, mindig ugyanazt a társadalmi réteget: az örökös nincsteleneket, a ki nem elégített nyugdíjasokat, akiknek az új esztendô semmi örömöt nem hozott: sem reményt, sem vigasztalást, sem álmuk valóra válását, ezért jogosan tehetik fel a kérdést: hogyan tovább?

A bizonytalanság érzését már a rendszerváltás óta átéljük, tapasztaljuk, közben ábrándképek után futkosunk, de hála a jó fantáziánknak, így egy kicsit szebbé varázsolhatjuk mindennapjainkat, mintegy elfeledve ideig-óráig a ránk leselkedô nehézségeket. Ki az, aki meg tudná mondani, hol élhetnénk teljes védettségben, hisz már saját otthonunk melege vagy hidege is sokszor farkasszemet néz velünk. A világ kezd eltorzulni, az agresszió gyökerei kiáshatatlanok, az idilli élet pedig szinte elképzelhetetlen a ma embere számára. Ez a bizonytalanság igazolja, hogy "nehéz idôket élünk", nehéz az út, amelyen haladunk és ugyanolyan nehéz megoldásokat találni. Szinte önnevelésre van szükség, szilárd hitre és vasakaratra, hogy erôt merítsünk a továbbiakhoz. A gyengék, a bátortalanok mindinkább háttérben maradnak, nem tudják felvenni a versenyt az egyre gyorsuló élet ütemével. Ezért rendet kell teremtenünk gondolatainkban, rendet életvitelünkben és fôleg felvállalni a kínálkozó lehetôségeket. Csak így tudunk változtatni sorsunkon.

Az élet megtanított arra, hogy a legfontosabb dolgokat önmagunkkal kell megvívni, azért, hogy megtaláljuk azt az erôt, amellyel kiállhatunk mások elé. Ha így gondolkodunk, a kihívások leküzdése már nem okoz különösebb nehézséget, s az elôttünk kibontakozó jövô – együtt, közösen, egy új világrend megteremtését eredményezi.

Schuster Klára, Küküllôpócsfalva

Az 1960-as években az üzemek férfi dolgozói minden vasárnap terepmunkát végeztek. Teherautóra ültettek és valamelyik faluban letettek. Itt már vártak a falu elöljárói. Egy helybéli ember vezetésével mentünk házról házra, hogy meggyôzzük a gazdákat, lépjenek be a közös gazdaságba. Az üzemekben még pénteken gyûlés keretében megmondták, kiken lesz a sor. Megmondták, hogy aki nem megy, az hétfôn nincs mit keressen a munkahelyén, mert nem fog munkát kapni. Így senki sem hiányzott. Felültünk a teherautóra, leszálltunk Nagyfülpösön. Ott már vártak, beosztottak csoportokba, idôst meg ifjút is. Egy helybéli ember vezetett. Én akkor ifjú voltam, figyeltem az eseményeket. A templomok harangjai szóltak, mindenki a templomba sietett. A helyi vezetô egy utcába vitt, megállt egy kapu elôtt, kopogott, senki sehol. Kiált: András bácsi, van valaki itthon? De csak a kutya ugatott. Megyünk tovább, egy szép rendezett udvarra bemegyünk. Köszönünk. Jó napot kívánunk. Köszönésünket egy asszony fogadja: Adjon Isten mindenkinek. Üljenek le ezekre a padokra – mondta. – Ne haragudjanak lelkeim – mondja kedvesen –, sietek a templomba. Egyik kezében egy fehér zsebkendô, a másikban egy énekeskönyv. – Már az utolsó harangozásnak is vége. Itt nálunk nem illik a pap után bemenni a templomba. Csak arra kérem magukat, lelkeim, mikor elmennek, csukják jól be a kaput, nehogy a majorságok kimenjenek az utcára.

– Jaj, néni, mi is megyünk. Zárja be a kapuját úgy, ahogy akarja – mondjuk mind. – Jönnek velem a templomba? Nem ártana maguknak sem egy kis ima, hálaadás a hét elmúlt napjaiért.

Mi elköszöntünk, s mentünk tovább, de minden kapu zárva volt elôttünk. Mindenki a templomban volt.

Nem vált be a vasárnapi terepmunka. Így szombat délutánra szervezték meg a terepmunkát a város pártvezetôi.

Szombaton munka után Abafájára mentünk le gyalog. Ott várt a helybéli ember.

Egy udvarra bemegyünk. – Jó napot, János bácsi! – kiáltja a kísérônk. Semmi válasz. Megyünk lejjebb az udvaron. A ház asszonya a nyári konyha elôtt egy kis asztalon egy csirkét pucolt. Egy nagy fehér lompos kutya lánchoz kötve, ugatva ugrándozik. A házigazda veri a kaszát.

Állunk, az asszony ránk néz. – Ne is mondják, tudom én, hogy mi járatban vannak. Ma úgysem írjuk alá a belépési kérvényt. Értik?

Ekkor feláll az ember, kezében a kaszával és ordítva jön felénk. Mi visszahúzódunk. – Kelj fel, Groza, mit mondtál 1945-ben, mikor adtad a földet? Az, aki el akarja venni tôletek ezt a földet, fogjatok kaszát, kapát, ne adjátok oda senkinek! Én most azt teszem, amit mondott!

– Hallgass el, te bolond ember – förmedt rá az asszony. – Ezek az emberek nem hibásak, ôket küldték, ezt kell tegyék, nem jönnek szívesen. Én, mi ezért a földért megszenvedtünk, sok levelet vittem Gheorghiu Dejnek, mikor illegalitásban volt Bukarestben. Egyszer az állambiztonsági szervek kezébe kerültem. Tudják, hogy megkínoztak? Forró fôtt tojást nyomtak a hónom alá, de úgysem árultam el, kiktôl vittem a leveleket.

Ide figyeljenek. Én tudom, mit hogyan kell tennem. Én a földet, mikor kaptam, egy kis áldomást fizettem. Jöjjenek el a jövô szombaton, hozzanak egy liter pálinkát, akkor aláírjuk. Következô szombatra összepótoltunk, vettünk egy liter slibovicát, elmentünk. Szívesen fogadtak. Behívtak a szobába, az asztal fehér abrosszal volt terítve, tányérokban finom étel. Elôkerültek az üveges szekrénybôl a pálinkás poharak is.

Így írták alá a belépési kérvényt a közös gazdaságba. Más években az asszonnyal sokszor találkoztunk a piacon. Ô árusította a jó minôségû zöldséget, ami a "kollektív kertészetében" termett.

Tisztelettel

Jenei Árpád, Szászrégen

Január 10-i lapszámunkban az In memoriam Balogh Dénes címû írást TOMA IRMA szignálja. A névelírásért az érintett elnézését kérjük.

A rovat szerkesztôje

Az elmúlt év második felében szép sikereket értek el a marosvásárhelyi fotóklub tagjai. A Brazíliai Nemzetközi Fotómûvészeti Szalonon Pálosi Ferenc, Haragos Zoltán, Kerekes Péter Pál, Török Gáspár, Plájás István, Koncz János képeit állították ki. Haragos Zoltán fotóiból továbbá a franciaországi Florange Nemzetközi Fotómûvészeti Szalonon és a Srí Lanka-i szalonon állítottak ki a Bálint Zsigmond és a Török Gáspár fotói mellett. A szebeni Nemzetközi Fotómûvészeti Szalonon Kerekes István két fotóját fogadták el. Budapesten a Juhtenyésztôk Egyesülete által szervezett kiállításon Tamás András 3 képét állították ki, egyet díjaztak is. Ezen a kiállításon vett részt Plájás István és Kerekes István egy-egy fotója, elôbbiét díjazták is.

Kerekes Péter Pál, Marosvásárhely

Pazarul kezdôdött ez a farsang is. Január 13., péntek szerencsés napnak bizonyult, mert Náznán Olga (és az EMKE Maros megyei szervezete) szervezése jóvoltából kitûnôen szórakoztunk A bor filozófiája c. elôadással egybekötött borkóstolón, a Voiajor vendéglôben. A pécsi színmûvész elôadása, a kölpényi borok és a jó muzsika megtette a hatását, a sok és sokféle ember együtt mulatott, énekelt hajnalig. Jó volt a mûsor és jó volt ott lenni, látni a sok boldog arcot, mind együtt énekelni Kilyén Ilkával.

Közösségteremtô, megtartó ereje van egy-egy ilyen alkalomnak. Számomra, aki nem is olyan régen vagyok "újra" marosvásárhelyi lakos, azt sugallja mégis: jó itt élni.

Köszönet azoknak, akik ezért fáradoztak.

Berekméri Gizella

A Megkövetés és fejcsóválás címû cikkel kapcsolatosan (megjelent a Népújság 2006. január 14-i számában) Sebestyén Mihály úr válaszlevelét, amit a január 12-én írt Replikára válaszolt, figyelmesen elolvastam. Kissé meglepett a terjedelmes írás, szerintem messze elkanyarodott a magyarázkodásban és helyreigazításban, egészen 1848-ig.

Ami pedig a Carol vagy Károly név feltüntetését illeti, megjegyezném, hogy az nem tôlem függ, de úgy gondolom, hogy ettôl eltekintve lehetünk tiszta érzelmû, jó magyarok. Végezetül az írásában (Megkövetés és fejcsóválás) leírtakat részben megértettem és tudomásul vettem, hogy nem akarta Édesapám emlékét "besározni". Ez a fontos!

Részemrôl minden további csetepatét befejezettnek tekintek.

Magyari Károly, Marosvásárhely

Az ország államelnökének "jókívánságát" talán így alakították át a nyugdíjhivatal alkalmazottai. No, nem e lap hasábjain olvashattuk e jókívánságot, sôt, máshol sem jelent meg ez így leírva, de ha arra a "tüneményes" gyorsaságra gondolunk, amellyel intézik a nyugdíjak kiszámítását, újraszámítását, akkor még sok-sok évig várhatnak a nyugdíjasok arra, hogy jól is élhessenek. Már szokássá vált, hogy kihallgatással intézhetô el nagyon gyakran az, ami normális körülmények között egy bizonyos megszabott idô alatt kellene megoldódjon. Nahát: épp ez a normalitás hiányzik e hivatal tevékenységénél. Mert kérdem én, hogy tud három éven belül reklamálni az a 80 éves nyugdíjas, aki még a mai napig sem kapta meg legalább ama bizonyos "pontozást", semmi választ nem kapott a több mint fél évvel ezelôtt beadott kérvényére. Az alkalmazott magas fokú felkészültségére jellemzô, hogy az ablakocskán benyújtott másolatot látva, melyen ott volt a hivatal bélyegzôje, iktatószáma, "asta-i ce?"-vel reagált, majd a kolléganô, valamint az én segítségemmel rájött, mit is kéne válaszolni. Azonkívül, hogy kioktatott: nem a megfelelô ablaknál állok, miért nem reklamáltam hamarabb, miért nem vagyok türelmesebb, mást nem kaptam a több mint egyórás sorban állás után. Menthetetlenül eszembe jutott, hogy a 2000. évi május–szeptemberi nyugdíjamat háromszori kihallgatás után 2001 februárjában kaptam meg, a férjem pedig csak a határozott kérésünkre kaphatta meg, igaz, akkor egy órán belül visszamenôleg az áprilisi–júliusi járandóságát már az év júliusában, persze azt is csak kihallgatás révén. Felteszem a kérdést: ha csak ily módon intézhetô el, hogy jogaink szerint juthassunk hozzá nyugdíjunkhoz, miért nem gyakoribb az igazgató asszony fogadóprogramja? Hisz az a heti pár óra csütörtökön nem elegendô, ha az alkalmazottak munkamódszerén nem tud változtatni. Vagy esetleg megharagszik anyuci, apuci, a népes rokonság, ha a csemetéjét elôszedik "laza" tevékenységéért? Különben mindent elárul a hivatal hozzáállásáról az a tény, hogy egy kiszuperált tornatermi padocska kivételével még ülôalkalmatosság sincs a teremben, így aztán volt olyan, hogy a sorban állástól kifáradt, ájulás környékezte idôs embert nem volt hova leültetni! Köszönjük a jókívánságot, a gondoskodást, de inkább kissé operatívabb munkát szeretnénk!

Kerekes Ibolya

A gyermektelen házaspárok gyakran folyamodnak a kölcsönös végrendelet elkészítéséhez, amelyekben az örökhagyó a végrendelkezô házastársát jelöli meg örökösként. Az ilyen végrendelettel a házastársak kizárják a hagyatékból oldalági rokonaikat, és ezzel a vagyonukat túlélô házastársuknak juttatják. Tehát két külön végrendeletet kell kiegészíteni, amelyekben az örökhagyó házastársát jelöli meg örökösként, külön kihangsúlyozva azt, hogy sem lemenôi (gyermek, unoka) sem pedig elônyben részesített felmenôi (apja, anyja) már nincsenek életben. Ennek kijelentése azért fontos, mivel a leszármazók és a szülôk kötelesrészes (törvényes) örökösök, ôk az örökségbôl nem rekeszthetôk, nem tagadhatók ki. Ha viszont ezek részére a köteles rész biztosítva van vagy a végrendelet elkészítésekor még életben levô idôs apjuk, anyjuk a hagyaték megnyílásáig eltávozik az élôk sorából, a hagyatéki tárgyalás során az idôközben elhunyt elônyben részesített felmenô már nem jön számításba, a túlélô házastárs az elsônek elhalálozott férj vagy feleség teljes vagyonát örökli. A kölcsönös végrendelet elkészíthetô saját kézzel írt alakban, aminek felté