|
LVIII. évfolyam 46. (16227.) sz. |
2006. február 25., szombat |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 51 RNCB 3600000002490018 – euró; RO 24 RNCB 3600000002490019 – dollár bankszámlaszámra. E-mail címünk nepujsag@e- nepujsag.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: nepujsag@e-nepujsag.ro
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro
A hirdetések egységes tarifája 150 Ft/szó, 200 Ft/cm2, mely magába foglalja a romániai áfát is.
Nagy dolog a politika! Pláne mikor posztokat osztanak. Mert miért is adná az emberfia a fejét arra, hogy fáradtságot nem ismerve, éjt nappallá téve robotoljon a köz érdekében, ha még egy jó meleg kis bársonyszék sem járna kemény küszködése fejében? Igaz, a puha kis állásokhoz jó elôre tudni, hogy melyik csapatban játszik az ember, mert ha netán rossz lóra tett, s a szavazási megmérettetésben mégis a másik fél kerül ki gyôztesen, a kellemes kis vacoknak lôttek, a posztot más kapja meg, kérezkedheti át magát az ember, ha nem akarja évekig enni az ellenzék keserû kenyerét.
A román politikai közéletnek jellemzôje volt egész mostanáig a vándorlás, az egyik pártból a másikba való igazolás. A szociáldemokraták országlása idején az ekkori ellenzék körének tisztségviselôi tömegesen igazoltak át a hatalomhoz, amióta azonban ellenzékbe kerültek, immár jogosan panaszkodhatnak, hogy az új hatalom elszipkázza a listáikon megválasztott embereiket.
Évek óta téma a politikai vándormadarak ügye, ám csak mostanra vált annyira idültté az ügy, hogy a képviselôházban is megelégelték a dolgot, s a jövôre nézve megtiltották mindazoknak a politikai átigazolását, akik egy bizonyos alakulat listáján kerültek megválasztásra. Logikus a döntés, egyetlen szépséghibája, hogy 45 napos haladékot kap mindenki arra, hogy politikai hovatartozását tisztázza, aminek következménye lehet, hogy a következô másfél hónapban soha nem látott méreteket ölt majd az átvándorlás, olyan háttérben húzódó érdekvonalak mentén, amelyek néha még a beavatottak számára is nehezen követhetôk.
Az ügyben az RMDSZ cserepados játékos, talán az egyetlen parlamenti alakulatként, amelyet – sajátos helyzete miatt – közvetlenül egyáltalán nem érint az ügy. A jogszabály támogatása részérôl azonban mégsem teljesen puszta formai tett. Az elképzelés szerint ugyanis azoknak az átigazolása válik lehetetlenné, akiket egy párt listáján választottak meg, azaz például a név szerint választott polgármestereknek továbbra is szabad útja nyílik a más politikai formációk irányába. Márpedig manapság, amikor egyre több szó esik az uninominális szavazási rendszer bevezetésérôl, éppen az átvándorlás megtiltásának ténye lehet az egyik legfontosabb érv a listás szavazás fenntartása mellett. Mert való igaz, hogy a személy szerint megválasztott képviselô könnyebben felelôsségre vonható, de a rendszer gyakorlatilag megszüntetné a magyar parlamenti képviseletet mindazokban a helységekben, ahol nem magyar többségû a lakosság, s komoly eltérést eredményezne a parlament összetétele és a valós szavazói akarat között. Márpedig nyilvánvalóan ez nem csupán az RMDSZ-nek mint politikai formációnak, de a magyar lakosságnak sem érdeke.
A kis- és közepes vállalkozások ügyéért felelôs miniszterelnök-helyettes, George Copos részvételével, péntek délelôtt ünnepélyes keretek között felavatták a kis- és közepes vállalatok és szövetkezetek országos ügynökségének kötelékébe tartozó marosvásárhelyi területi irodát. Az iroda, amely a fogyasztási szövetkezetek Gyôzelem tér 5. szám alatti székházának 2. emeletén kapott helyet, az országban az ötödik ilyen képviselet, Temesvár, Iasi, Konstanca és Craiova után, és hét megye kisvállalkozóinak az érdekeit képviseli.
Az iroda megnyitásakor kiadott sajtóközlemény szerint a területi képviselet közvetítô szerepet kíván felvállalni a vállalkozói szféra és az állam intézményei között, s segíteni akar a kisvállalkozókon tanácsadással, információszolgáltatással, képzéssel és pénzügyi finanszírozási programokkal.
A megnyitót a környék vállalkozóival tartott megbeszélés követte, amelyhez a közigazgatási palota gyûlésterme túlságosan szûknek bizonyult. A vitán, amelyen jelen volt Borbély László megbízott középítkezésügyi miniszter is, szóba kerültek a kisvállalkozók legégetôbb problémái, a magas rangú kormányhivatalnokok pedig megpróbáltak választ adni ezekre a kérdésekre.
George Copos miniszterelnök-helyettes a megbeszélést követô sajtótájékoztatón kifejtette, hogy szívesen látogatott Marosvásárhelyre, mert egy európai várost talált itt. Elmondta, hogy rendkívül tanulságos volt a találkozó a helyi üzletemberekkel, s a kormány képviselôjeként egy kiszámítható üzleti közeg kialakításán fáradozik. Ami a kisvállalkozókat illeti, a szakosodott országos ügynökség 240 millió új lejbôl gazdálkodhat az idén, ezért arra ösztönözne minden vállalkozót, hogy hasznos fejlesztési programokkal használják fel ezt a lehetôséget. Különösen arra, hogy felkészüljenek az európai integráció utáni állapotra, amikor a közelmúltban csatlakozott államok tapasztalata szerint a kis cégek könnyen saját felkészületlenségük áldozataivá válhatnak.
George Copos elmondta, hogy annak ellenére, hogy a bürokrácia mértéke és a munkaerôhöz kapcsolódó fiskalitás mértéke még mindig nagyon magas, illetve hogy a korrupció elleni harc eredményessége még mindig nem kielégítô, Romániát sikerült vonzóvá tenni a külföldi beruházók számára, 2005-ben rekord mennyiségû, 5,2 milliárd eurót meghaladó közvetlen befektetés érkezett az országba, s ez az összeg még nôhet, mert nincs lezárva minden tavalyi esztendôre vonatkozó mérleg, 2006-ban pedig 8 milliárd euró befektetésre számít. Ez pedig – tette hozzá – közvetetten leginkább a kis- és közepes vállalkozók által felvállalt horizontális és háttéripar fejlôdését segíti elô.
A lakások hôszigetelését támogatja a szakminisztérium
A szakminisztérium módosította a tömbházlakások hôszigetelésének támogatására vonatkozó jogszabályokat, s a parlament elé terjesztett új törvénytervezet értelmében a szigeteléssel járó költség háromfelé osztódik: a szaktárca, a polgármesteri hivatal és a lakosok között – számolt be tegnap a marosvásárhelyi lakó- és tulajdonosi társulások vezetôinek Borbély László területrendezéssel és középítkezéssel megbízott miniszter.
– Tudom, hogy ilyenkor az elsô kérdés, ami mindannyiunkban megfogalmazódik: mennyibe fog kerülni ez a munkálat? – tette hozzá. – A szakemberek elôzetes számításai szerint, annak függvényében, hogy a falak szigetelése mellett szükség van-e az ablakok, ajtók, vezetékek cseréjére, 500-600 eurós megterhelést jelent családonként. Bizonyított tény, hogy a szigetelés után 15-20 százalékkal kevesebb lesz a hôveszteség. Ez azt jelenti, hogy a nagyméretû befektetés, amelyet részletekben is lehet majd törleszteni, 5-6 éven belül térül meg, miközben kevesebb lesz a közköltség és nô a lakások értéke is – nyilatkozta Borbély László.
A tulajdonosi társulások vezetôinek elsô tennivalója, hogy tájékoztassák a lakókat a lehetôségrôl. Az érintettek közgyûlésen, fele plusz egy arányban kell megszavazzák, hogy akarják-e szigetelni a tömbházat. A határozatot be kell nyújtani a polgármesteri hivatalhoz, amely a szakminisztériumhoz továbbítja. A szakvéleményezést és a munkálat tervét a minisztérium által kiutalt pénzbôl végzik el a nyilvános versenytárgyaláson kiválasztott cégek. Az eljárás elindításától a tulajdonképpeni munkálat megkezdéséig több hónap telik majd el, ez alatt a lakók részletekben gyûjthetik össze az önrészt.
A város költségvetésében idén nem szerepel pénzösszeg a fent említett munkálatok résztámogatására, de Dorin Florea polgármester szerint lehetséges a költségvetés módosítása, amennyiben ezt a város érdeke megköveteli. A város vezetôjének véleménye szerint a hôszigeteléssel párhuzamosan be lehetne építeni a tetôt, új lakások kialakítása céljából.
Elég sok vita hangzik el és vélemények keringenek a koalíció mûködésérôl Maros megyében, ami természetes, hiszen mindenki láthatja, hogy a koalíció nem úgy mûködik, ahogy szeretnénk – nyilatkozta Borbély László területrendezési miniszterrel közösen tartott tegnapi sajtótájékoztatóján Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke. Mint mondta, "kényes helyzetben" vannak, mert korábban a koalíció "bizonyos összetételben" mûködött. Mióta olyanok kerültek be, akikkel nehéz elképzelni a kezdeti megállapodás szerinti együttmûködést, a koalíció mûködése is sok kívánnivalót hagy maga után.
Az okok között elsôként a Demokrata Pártban tapasztalt "mozgásokat", a vezetô funkciók újraelosztását említette. Véleménye szerint Dorin Florea, aki nem "kényelmes" partner, meg kell értse, hogy az RMDSZ a DA Szövetséggel lépett koalícióra, tehát nem külön a Demokrata Párttal és külön a Nemzeti Liberális Párttal. Az elnök rámutatott, hogy a szövetségnek problémái vannak Maros megyében is. Ezért üzente Floreának, hogy mielôtt nyilatkozatokra ragadtatná magát, az RMDSZ szeretné, ha elôbb a saját házuk táján csinálnának rendet, azután vádolná ôket azzal, hogy nem akarnak tárgyalni. Hangsúlyozta, hogy ugyanúgy, mint országos szinten, az RMDSZ a megyében is politikai stabilitást szeretne, és miután a saját portájukon rendet csinálnak, követelôzzön. Az RMDSZ a megye összes demokratikus szervezetével együtt kíván mûködni, de nagyon nehéz elképzelni egy olyan szövetséggel, amely egyszer sem ült le tárgyalni a saját problémáiról.
A problémát – jelentette ki – bonyolítja a PUNR belépése a Konzervatív Pártba. Véleménye szerint, lehet, hogy más megyében ennek nincs jelentôsége, de Maros megyében nehéz lesz asztalhoz ülni olyanokkal, akik tizenhat éve rágalmazzák az RMDSZ-t. Ez a probléma elsôsorban Marian Cornaciu és Silviu Morariu felelôssége, nekik kell kezelniük, úgy, hogy az elkövetkezendôkben is elképzelhetô legyen az együttmûködés.
Kelemen Atilla szerint a megyei tanács elnöke, illetve az RMDSZ- tanácsosok elleni kirohanások, az RMDSZ elképzelései, miniszterei, parlamenti képviselôi elleni támadások nem tesznek jót, és mindenfajta megkötött vagy megbontott szövetség dacára még mindig az RMDSZ a megye legfontosabb politikai ereje. Ezenkívül, tette hozzá, az együttmûködési szerzôdésen az RMDSZ nem változtatott, ami azt jelenti, hogy nem a magyarság érdekvédelmi szervezetét terheli felelôsség azért, ami történik. – Florea, aki fennen hangoztatta az egyébként megkérdôjelezhetô "függetlenségét", vajon hogyan számol el a választóinak, akik épp azért szavaztak rá, mert hittek neki? – tette fel a kérdést Kelemen Atilla. – Florea téved, ha azt hiszi, hogy a megyei koalíció problémáit az államfônek kell megoldania. Ez az itteni politikai erôk feladata.
A kérdésekre adott válaszokból kiderült, hogy a megyei RMDSZ Marosvásárhelyen ünnepli meg március 15-ét, hogy a Demokrata Párttal nem találkoztak, Floreától kaptak meghívást, de azt várják, hogy a DP tisztázza a helyzetét, illetve, hogy a Konzervatív Párttól várják, értesítsék, ki képviseli pillanatnyilag a hivatalos vezetést.
Riporter: Említette, hogy az RMDSZ a helyi önkormányzatban legnagyobb súllyal szereplô politikai szervezet, egyben a kormánykoalíció része. Ilyen körülmények között mit kíván tenni azért, hogy ne a széthúzás, egymás ócsárlása, hanem az együttmûködés érvényesüljön a város és a megye érdekében?
Kelemen Atilla: Sok fegyverünk ilyen esetben nincsen, mi felkérni tudjuk csak a koalíciós partnereinket is arra, hogy ezt úgy rendezzék, ahogy koalíciós partnerek között rendezni szokás. Én a saját tanácsosainktól, a megyei tanács vezetôségétôl egy még inkább összefogott, még koherensebb, lényegre törô munkát kérek, hogy minél kisebb legyen az a felület, ahol az ilyen jellegû, a demokrácia szabályait nem mindig betartó nézeteltérések kapaszkodót kaphatnak. Én azt hiszem, hogy ezek a lehetôségeink vannak. Bizonyos dolgokat kénytelenek vagyunk a fülünk mellett elengedni. Itt igazából személyi, illetve személyiségi problémák vannak és nem egyebek. Tehát itt nem a politikai pártok vetekednek egymással, ezt jól jegyezzük meg, egyéni ambíciók vannak, amelyek ezeket a feszültségeket fenntartják.
Borbély László: Nem igaz, hogy mi nem próbáltuk meg. Volt egy találkozónk a polgármester úrral ezelôtt három héttel, amelyen részt vett Kelemen Atilla, a városi tanácsosok és az alpolgármester, ahol felkértük, hogy találkozzanak a megyei tanács vezetôségével. Meg is jelöltek két-két embert, aki tartja a kapcsolatot egymással. Nem tudjuk mindennap kézen fogni ôket! Menjenek, üljenek le, tárgyalják meg a problémákat, körülbelül húsz méter van a két épület között. Ki kell menni az épületbôl, át kell menni az úton, biztos, hogy beengedik a polgármestert a megyei tanácshoz, bekopogtat a megyei tanács elnökéhez, s azt mondja, üljünk le, beszéljük meg ezeket a dolgokat.
Riporter: Lehet, hogy egyéni ambíciók kreálják a feszültséget. Viszont a megye két legfontosabb közigazgatási intézménye a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal és a megyei tanács. Tehát az elnök úr által említett egyéni ambíciók hadakozása árt mind Marosvásárhelynek, mind a megyének.
Kelemen Atilla: Ez árt a megyének is és a városnak is, mindenféleképpen valami módon, érett politikusként kezelni kell. Ezt másként nem lehet.
A kisebbségi törvénnyel szembeni elutasítás, az erôsödô nacionalista politikai közhangulat máris jelentôs károkat okoz a koalíciós együttmûködésben: ennek a következménye a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem vezetôségének mereven elutasító magatartása minden olyan törekvéssel szemben, amely a magyar oktatás bôvítésére és az önálló magyar karok létrehozására irányul – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes pénteken, Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján.
A szövetségi elnök leszögezte, az RMDSZ nem kívánja veszélyeztetni a kormánykoalíció stabilitását, ám nem hajlandó elfogadni a Demokrata Párt választási kampányt idézô magyarellenes magatartását sem, ezért mindaddig nem támogatja a kormánypartner törvénykezdeményezéseit, míg ez nem alakít ki megfelelô álláspontot a nemzetiségi kérdés, a kisebbségi törvény, ezen belül a kulturális autonómia ügyében.
A magyar karok létrehozására irányuló kezdeményezés elutasítását értékelve Markó Béla elmondta, bízott az egyetem magyar és román oktatóinak párbeszédében, a kiegyezésben, ám most meg kell állapítania, ez nem vezetett eredményre, és ehhez nagyban hozzájárult az elmérgesedô magyarellenes politikai közhangulat is. Az elnök ennek kapcsán felhívta a figyelmet arra az ellentmondásra is, amely a közösségek kulturális autonómiája és az egyetemi szenátus önállósága között húzódik. Megállapította, míg egyesek a közös döntés szükségességére hivatkozva utasítják el a kulturális autonómia gondolatát, most ugyanazok az egyetemi autonómiára hivatkozva hárítják el a magyar közösség jogos igényeit.
– Az egyetemi autonómia mindeddig nem szolgált másra, mint a magyar közösség jogos igényeinek meggátolására – szögezte le az elnök, rámutatva arra is, hogy a kisebbségi jogok biztosítása ugyanakkor nem egy egyetemi szenátus, hanem a kormány, a parlament hatáskörébe tartozik, így ezek az intézmények kell megoldást találjanak a kialakult helyzetre.
– Az önálló magyar karok létrehozása kiemelt helyen szerepel az RMDSZ programjában, ezért továbbra is támogatni fogjuk az erre irányuló kezdeményezéseket. Bár ezt a kérdést kétségtelenül nem tüntetésekkel, hanem párbeszéddel és politikai eszközökkel lehet megoldani, az RMDSZ jogosnak tartja az erre vonatkozó erôfeszítéseket, mint ahogy jogosnak tartja az önálló magyar állami egyetem létrehozására vonatkozó igényt is. Ez utóbbi kapcsán az elnök leszögezte: kell legyen lehetôség egy különálló tanintézmény létrehozására is, függetlenül a magyar karok kérdésétôl. Újságírói kérdésre válaszolva Markó Béla bírálta a kormány eddigi teljesítményét. Mint mondta, a mesterségesen gerjesztett, fölösleges viták – mint amilyen a Frunda György ellen intézett szégyenletes politikai támadássorozat – elvonják a kabinet erôforrásait a valóban égetô problémák megoldásától. Az elnök ugyanakkor helytelenítette a kormány azon gyakorlatát is, hogy lényegi kérdéseket kormányrendeletekkel kíván megoldani. Ez az eljárás csökkenti a parlament szerepét, amivel az RMDSZ természetesen nem érthet egyet – szögezte le a miniszterelnök-helyettes.
XIX-XX. századi székelyföldi városfejlôdés – állt központi témaként a Pálffy-házban a szerda délután szervezett beszélgetésen, amelyen Gagyi József házigazda fogadta dr. Pál Judit történészt, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanárát és természetesen a közönséget. A Marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem és a Borsos Tamás Egyesület által közösen szervezett Beszélgetések a közelmúltról 2. címet viselô városfejlôdés-ismertetô rendezvényen a házigazda nyitóbeszédét rövid és tartalmas elôadás követte az említett századokbeli városfejlôdésrôl, város-meghatározási problematikáról és elméletekrôl, gazdasági helyzetrôl, a város és állam viszonyáról, az önállóságról – mint az elôadó elmondta, nem volt lehetôsége óriási adatbázist készíteni, aszerint kutatni, így a székelyföldi városok kiváltságait vette alapul, és e kiváltságok szerint 12 települést vizsgált meg: szabad királyi várost (Marosvásárhely), taxás helyeket és mezôvárosokat. Az egyetlen szabad királyi város a térségben Marosvásárhely volt, így hivatalosan az már nem számított a Székelyföld részének, habár továbbra is annak fôvárosaként tartotta számon a népi emlékezet – úgy tekintettek Vásárhelyre, mint "a Székelyföld királynéjára". A város-meghatározási kérdéskörrel kapcsolatosan megtudtuk, igen régi vita tárgya az, hogy mely települések nevezhetôk városnak. A történelmi meghatározottság (kapott kiváltságok rendszere), a gazdasági tényezôk, a piac szerepe, az ipar, a szolgáltatások fejlettségi szintje, a demográfiai meghatározottság mind-mind egy-egy elmélet alapjait képezték, csakúgy, mint annak vizsgálata, hogy milyen központi helyet foglalt el a település a vidék életében. Dr. Pál Judit ez utóbbi funkcionális meghatározást részesíti elônyben, és e szerint vizsgálódott a könyvében is.
Szó esett továbbá a modernizációról és urbanizációról, az agráriból az ipari társadalomba való átmenetrôl, az új kulturális miliôrôl, amely a modern, demokratikus tömegtársadalmak kialakulásával egyetemben létrejött. Azok a települések néztek nagy jövô elé, amelyekben minél több funkció összpontosult – ezen funkcióknak pedig átalakult a tartalma is. A XIX. század második felében igen fontossá vált a közigazgatási funkció, a megyeközpontok rohamos fejlôdésnek indultak. Ilyen volt Csíkszereda, amelyik Csíksomlyótól orozta el a központi szerepet. Elterjed a városi életmód, habár a falura való kisugárzásról egyelôre még nem beszélhetünk. 1867-ben, a kiegyezés után a monarchiának nem volt elképzelése Erdélyrôl. Erdély örök improvizáció volt, a kedélyeket csillapítandó pedig minden, valami kiváltsággal rendelkezô településnek a szabad királyi városok jogait biztosították. Ez akkora káoszhoz vezetett, hogy '76-ban radikális "visszaalakítást" rendelnek el, ami évtizedekig tartó hercehurca kezdetét jelenti. Mindaddig az állam alig avatkozott be a városok életébe, ez a tendencia megváltozik, például az állami iskolaépítéssel (az egyházak mellett, természetesen). A városok is – újdonsült kiváltságaik elvesztésével – egyre inkább az államra hagyatkoznak, nô a hivatalok száma, de csökkennek a bevételek, megkezdôdik a koldulás az állami segélyekért, a városok pedig eladósodnak. Ez nem csupán helyi, hanem európai jelenség. A kiadások 10-20%-kal lépik túl a bevételeket. Ebben a nem túl vidám helyzetben Marosvásárhely válik mintavárossá, amely a végletekig kiaknázta a fejlôdésben rejlô lehetôségeket. És ez Bernádynak köszönhetô, akinek nem csupán tervei, hanem elképzelései is voltak. És persze karizmatikus egyénisége – mondta az elôadó amolyan zárásképpen, még a közönség kérdései programpont kezdete elôtt.
Döntött a Legfelsôbb Bírói Tanács:
Hivatalosan még nem értesítették, így egyelôre a sajtóból szerzett tudomást arról, hogy a Legfelsôbb Bírói Tanács csütörtöki plenáris ülésén jóváhagyták kérését, hogy visszahelyezzék funkciójába – válaszolta lapunk kérdésére Cordos Artenie volt táblabírósági elnök. Cordos Arteniét 2003 nyarán váltotta le Rodica Stanoiu igazságügyi miniszter, a fellebbviteli bíróság elnöke ugyanis az akkor kirobbant Ciuca-ügyben (a SRI elnöke által megfogalmazott vádak kapcsán) a marosvásárhelyi bírónô mellett foglalt állást. Mivel úgy értékelte, hogy leváltása önkényes volt, Cordos Artenie perbe hívta az Igazságügyi Minisztériumot és a Legfelsôbb Bírói Tanácsot. Miután az elmúlt évben pert nyert a Marosvásárhelyen mûködô táblabíróságon, csütörtökön a Legfelsôbb Bírói Tanács is egyöntetûen az elnöki tisztségbe való visszahelyezése mellett döntött. Azt még nem tudni, hogy a tanács mikor hoz határozatot az elnöki funkciót jelenleg betöltô Grosu Floarea kinevezésének visszavonásáról – válaszolta kérdésünkre Morariu Cecilia bíró, az LBT szóvivôje.
– Milyen tervei vannak, ha visszakerül a táblabíróság élére?
Érdeklôdésünkre Cordos Artenie elmondta, hogy szeretné folytatni azt a munkát, amit korábban elkezdett, egészen addig, amíg két és fél év múlva mandátuma hivatalosan is lejár.
Az áprilisban esedékes tavaszi nagytakarítással kapcsolatos tudnivalókról, az engedéllyel nem rendelkezô garázsokról és a tervezett emeletes parkolóházakról számolt be Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere tegnap a lakó- és tulajdonosi társulások vezetôivel tartott soros megbeszélésen. Kifejtette ugyanakkor: a marosvásárhelyi utak 62 százalékát már korszerûsítette, s csak a türelmetlen gépkocsivezetôk nem értik meg, hogy nem lehet egyszerre mindent elvégezni.
– Minden találkozónkon kihangsúlyozom, hogy mennyire fontos a tömbházak körüli tisztaság megôrzése. Ennek ellenére bármerre járok, azt tapasztalom, hogy a lakók saját kényük-kedvük szerint szétszórják a háztartási szemetet. A köztisztaság mindannyiunk szívügye kell legyen. Újból arra kérem önöket, hogy figyeljenek oda erre a kérdésre. A tulajdonosi társulás elnöke, adminisztrátora szólítsa meg a szemetelô lakót, a munkáját nem megfelelôen végzô takarítót. Már elôre megkérem önöket, hogy a tavaszi nagytakarítás ütemtervét tartsák be, hiszen, ha a szemétszállító autók kétszer- háromszor kell visszaforduljanak egy-egy környékre, akkor nem lesz elegendô a takarításra a város költségvetésébôl szánt pénzösszeg – mondta Dorin Florea, aki kérdésre azt válaszolta: az engedély nélkül felépített garázsokat akkor fogják megszüntetni, elszállíttatni, amikor megépülnek az emeletes parkolók. Tervek szerint többszintes parkolóház készül a Tudor negyedben az Elektromaros Iskolaközpont mellé, illetve a csendôrség közelében, a Kövesdombra, a színház mögé és a Bolgárok terén levô park helyére.
A hónap kellemetlen napjainak számítanak azok, melyeken kézhez kapjuk a telefon-, villanyszámlát, netalán a fél éve bekötött internetre jön ki az elsô számla. A téli fagyok idején a gázszámlától vagy a közköltségtôl lesz hidegrázásunk. Innen-onnan érkeznek a rémhírek, hogy a januári költségek fölényesen ütik az elôzô haviakat. A pénztárcánknak is beszólunk, hogy egy nagyobb méretû (energiáit felülmúló) erôfeszítés elôtt áll.
Aztán csak eljön a "várva-várt" nap, amikor fény derül az (i)gazságra: mennyit kell lepengetnünk az év elsô hónapjában elhasznált fûtésért, hulladékelszállításért, takarításért, hideg avagy meleg vízért, és egyéb apró-cseprô dolgokért. Gondolatban végigfuttatjuk, hogy a csekély nyugdíjból, a korántsem nagy fizetésbôl még mire jut a számlák kiegyenlítése után. A gyanútlan fogyasztó az összeg láttán egyet nyel avagy felháborodik, érthetetlennek ítéli a dolgot vagy belenyugszik. Esetenként utánaszámol, és ekkor nagy meglepetés éri: az összeadásokkal, szorzásokkal felelôs személyek jócskán túljártak az eszén. Ki tudja, hányadszorra? Talán apróbb összegek esetében nem figyeltünk fel rá, de amikor több százezer lej forog kockán, már felkapjuk a fejünket (és a vizet is). A tömbház lakói összetanakodnak, és a házmester irányításával kérik a lakótársulást az újraszámolások elvégzésére, mert most éppen fülön csípték a tévedésben.
Az összeadást, szorzást, az alapvetô számtani mûveleteket már elemi iskolában elsajátítjuk: kik könnyebben, kik nehezebben. Ha az véti el a "lépést", akinek a számolás a mestersége, akkor az eset még súlyosabb, nem beszélve arról, ha másokat is károsít ezzel.
Joaquin Almunia, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa aggodalmát fejezte ki a romániai magas infláció és a folyó fizetési mérleg hiánya miatt.
Almunia Bukarestben kétnapos látogatásán tárgyal az unióhoz való romániai csatlakozási felkészültségrôl szóló jelentésrôl, amit az unió májusra akar elkészíteni. Az unió egy évvel elhalaszthatja a 2007-re tervezett román csatlakozást, amennyiben úgy értékeli, hogy a romániai gazdaságszerkezeti reformok és a korrupció-elleni fellépés nem eléggé hatékonyak. Az unió biztosa azt kérte a bukaresti központi bankban mondott beszédében, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet a költségvetés bevételi oldalára, mivel a kiadások fedezete gondokba ütközhet. Januárban az infláció 8,9 százalékát ért el Romániában. Ami a költségvetési deficitet illeti, Almunia szerint az ország középtávon 0,5-1,0 százalékos hiányt tervezhet, jelenleg azonban ennél feszesebb célra lenne szükség. Románia az ide évre költségvetésének hiányát a GDP 0,5 százalékára tervezi.
A hajóvontákra vonatkozó rádiójelentésekkel ellentétben a luxushajók találkozását semmilyen szabály nem tiltja, különösen akkor, ha azok még névrokoni kapcsolatban is állnak egymással, mint ahogy a két Queen Mary.
A Queen Mary 2, amelyik két évvel ezelôtt kezdte meg az óceánjárást, most több ezer fôs tömeg elôtt tette tiszteletét a hetvenkét éves, nyugdíjazott elôd elôtt, amely fénykorában még királyokat, politikusokat és filmcsillagokat – a második világháborúban pedig katonákat – hordozott a fedélzetén, az interkontinentális repülôjáratok elterjedése után azonban elvesztette eredeti szerepkörét: 1967-ben múzeummá és szállodává alakították. A Queen Mary 2 2345 méter hosszú, 2620 utas szállítására képes, akiket 1200 fôs személyzet szolgál ki.
Annak ellenére, hogy a rokonok között 70 év a korkülönbség, elméletileg mindkettônek ugyanakkora a csúcssebessége: 28,5 csomó, azaz 54 km/óra.
– Sajtótájékoztatón én arról szoktam beszélni, amit én teszek, nem arról, hogy más mit nem csinál. Mindenki a saját tetteiért felel, ne mutogasson másra – jelentette ki Borbély László területrendezési miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján. A továbbiakban arról beszélt, hogy a tavaly óta van elképzelés arra, hogy mire számíthatnak a Maros megyeiek, több pénz jön a megyébe.
Jelenleg nyolc sporttermet építenek Maros megyében, ez körülbelül annyi, mint amit 2001 és 2004 között épített az elôzô kormány. Ráadásul ebbôl négyet – nem véletlenül – Segesváron építettek, hiszen Miron Mitrea miniszternek nagyon szoros kapcsolatai voltak Segesvárral. Például Vásárhelyen egyetlenegy sporttermet sikerült átadni a múlt évben. Az idén még kettôt építenek, ezek szép nagy, 150 férôhelyes sporttermek.
A lakásépítési programról a miniszter elmondta, hogy ebben az évben 75 lakást adnak át Marosvásárhelyen, 40-et Radnóton, 56-ot már átadtak Szászrégenben. A következô években, tette hozzá, több mint 300 lakást fognak építeni. Fontosnak nevezte, hogy szeptembertôl beindul egy, az 50 ezernél kevesebb lakosú városok vízellátására vonatkozó beruházás. A programban Beszterce-Naszód, Maros, Hargita, Bihar, Calarasi megye szerepel. Maros megye számára ez 45 millió eurót jelent a következô két évben. A miniszter hangsúlyozta, mennyire fontos ez az illetô helységek számára, hiszen sok magyarlakta helység is benne lesz ebben a programban. Mint mondta – RMDSZ- kezdeményezésre – 20 százalékig is elmehet az a szubvenció, amelyet a 35 év alatti fiatalok elsô lakásépítésnél kaphatnak. Elônyben részesülnek azok, akik családosok, akiknek több gyerekük van, akik nehezebb körülmények között laknak. Tehát, ha megkapják ezt a szubvenciót, több lakás fog épülni. Most tárgyalnak a Pénzügyminisztériummal a támogatásokról, és reményének adott hangot, hogy két héten belül a kormány elé kerül ez a törvénytervezet.
A bírákra vonatkozó megjegyzések kapcsán a Legfelsôbb Bírói Tanács közleményben tiltakozik az ellen, hogy bármilyen hatóság nyilvánosan megsértse az igazságszolgáltatás és a bírák függetlenségét.
Románia elnökének az Igazságügyi Minisztérium tevékenységét elemzô közgyûlésen tett kijelentései kedvezôtlenül befolyásolják az igazságügy függetlenségét és pártatlanságát valamint a romániai társadalom bizalmát az igazságügyi rendszerben. A Legfelsôbb Bírói Tanács ezúttal is kinyilvánítja hitét a bírák szakmai tisztességében. Ugyanakkor kérik a kompetens szerveket, hogy határozottan és energikusan járuljanak hozzá azon korrupciós esetek felderítéséhez, amelyek az igazságügyi rendszer mûködését és hitelét veszélyeztetik – olvasható Morariu Cecilia, a Legfelsôbb Bírói Tanács szóvivôje által szignált közleményben.
Ion Iliescu szerint minden reális esély megvan arra, hogy Románia a jövô év elején csatlakozzon az Európai Unióhoz, ám ha az unió esetleg mégis másként döntene, "az sem tragédia". A volt román államfô ezt pénteken Budapesten mondta, az MTI-nek és a Magyar Hírlapnak nyilatkozva.
Ion Iliescu szenátorként a magyar, a román, a horvát és a szerb-montenegrói parlament európai ügyekért felelôs bizottságainak tanácskozásán vett részt.
Az EU bôvítése kapcsán az elmúlt hónapokban tapasztalt kedvezôtlen jelenségek, az alkotmányról szóló franciaországi és a hollandiai népszavazás kudarca kapcsán Ion Iliescu azt mondta, nem hiszi, hogy a 2007-re tervezett román és a bolgár csatlakozást ez hátráltathatja, hiszen e két ország felvételérôl már döntöttek a 10+2-es csatlakozás elhatározásakor. Szerinte ugyanakkor a késôbbi bôvítéseket valóban kedvezôtlenül befolyásolhatják az EU-ban kialakult politikai viták.
Ami a romániai magyar kisebbség helyzetét illeti, az exelnök úgy vélte, Romániában nincs probléma ezen a területen, így ez az EU-csatlakozást sem hátráltathatja.
"A meglévô törvényhozói és intézményi keretek megoldást jelentenek a romániai kisebbségek helyzetére. Románia egyenesen példa lehet, ha megnézzük, milyen fokú a nemzeti kisebbségek képviselete a bukaresti parlamentben vagy a helyi adminisztrációban" – mondta Iliescu.
Kitért arra, hogy kisebbség és többség viszonyában mindig vannak gondok, de ez Romániában nem valódi politikai probléma, és az ország mindenben illeszkedik az EU közösségi joganyagában támasztott követelményekhez.
Azzal kapcsolatban, hogy Romániában komoly viták alakultak ki a kisebbségi törvény tervezete körül, Ion Iliescu hangsúlyozta: két kérdés, a kisebbségek státusa, valamint a kulturális autonómia ügye nincs rendezve. Szerinte csak megfogalmazásbeli viták alakultak ki, nem az alapelveket vitatják, mert azoknak széles körû törvényhozási és intézményi bázisuk van.
"A viták arra jók, hogy megtaláljuk a legjobb megoldást, olyat, amit valamennyien elfogadunk. Nem az a legfontosabb, mikor tudjuk ezt elérni, hanem az, hogyan" – fûzte hozzá.
Iliescu az MTI kérdésére azt mondta, alkotmányos alapelv Romániában, hogy minél nagyobb autonómiát biztosítsanak a helyi képviseleteknek, régióknak, függetlenül az ott élôk nemzetiségi összetételétôl. Kiemelte, hogy emellett az etnikai kisebbségeknek is lehetôségük van az autonómiához identitásuk és érdekeik kifejezésére, nyelvük használatára, iskolák mûködtetésére, képviseletre a helyi ügyintézésben.
"Miért kellene olyan autonómiát biztosítanunk bármely romániai kisebbségnek, amilyen Dél-Tirolban mûködik? Másokon sem kérjük számon, hogy nem a román példát követik. A román megoldás talán a legjobb Európában, egyetlen európai államban sem találni arra példát, hogy az ország parlamentjében valamennyi nemzeti kisebbség képviselteti magát – jelentette ki Ion Iliescu. Hozzátette: boldog lenne, ha a szomszédos országokban kisebbségben élô románok ugyanolyan lehetôségeket élveznének, mint a romániai kisebbségek.
Vb-2006
Julio Grondona, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) alelnöke szerint nem kell attól tartani, hogy az Európában is terjedô madárinfluenza miatt törlik a június 9-én kezdôdô németországi világbajnokságot.
"Ilyen kérdésekkel nincs értelme foglalkozni, hiszen már minden készen áll. A torna nem marad el. A múlt héten Zürichben jártam, ahol ugyanúgy árultak és ettek csirkét, mint korábban" – reagált az argentin Mitre rádió adásában a dél-amerikai sportvezetô a németek vezetô bulvárlapja, a Bild szerdai számában megjelent – negatív – elôrejelzésre.
Németországban eleddig a madárinfluenza csak a vadon élô szárnyasoknál jelent meg az északi országrészben, többségében Rügen szigetén. Errefelé viszont már száz fölé emelkedett a H5N1 vírustól elpusztult vadmadarak száma – jelentette be a szövetségi állategészségügyi kutató intézet, ahol a madártetemeket vizsgálják.
Labdarúgó UEFA-kupa
Mindkét román együttes továbbjutott a labdarúgó UEFA-kupa nyolcaddöntôibe, ami – valljuk be – több, mint amennyire a rajt elôtt bárki is számított. A bukaresti visszavágók elôtt persze körvonalazódott ez a kimenetel, a Rapid esetében azonban fennállott a bukás veszélye, hisz a Hertha Berlin az elsô mérkôzésen elszenvedett otthoni vereség ellenére is veszélyes ellenfélnek ígérkezett.
Ez a visszavágó elsô félidejében be is igazolódott, a németek rájuk jellemzô ambícióval küzdöttek, s a kapufát is eltalálták. Annál meglepôbb volt a sokkal kisebb nemzetközi tapasztalattal rendelkezô Rapid válasza, amely különösen a második félidôben igazi klasszis futballt produkált. Közönséget gyönyörködtetôen játszott, a németekkel szemben a német futball legnagyobb erényét, a küzdôképességet vetve be legjobb fegyvereként. Gyôzelme és továbbjutása tehát minden szempontból megérdemelt, s ez kötelezi a következô körben a Hamburg ellen.
Teljesen más körülmények között következett be a másik bukaresti együttes, a Steaua továbbjutása, pedig a már Hollandiából biztos elônnyel visszatért piros–kékek mérkôzését soha nem látott érdeklôdés elôzte meg, félszázezer ember látogatott ki a Lia Manoliu stadionba. Ez azonban úgy tûnik nem volt kellôen serkentô, hisz a Steaua nagy mellénnyel állt ki a biztos áldozatnak hitt Heerenveen ellen, amely saját játéktudás legjavát nyújtva az utolsó pillanatig kapaszkodott minimális esélyébe. Végül az elsô találkozón megszerzett elôny döntônek bizonyult, de a mérkôzést a Heerenveen nyerte, s a Steaua bizony elbukta az elsô idei itthoni vizsgát. Ennél sokkal komolyabban kell vennie a Betis Sevilla elleni találkozókat a következô körben, ha valóban döntôt akar játszani – mint ahogy mindenki nyilatkozta a csapatból – a kisebb európai kupában.
(zárójelben az elsô mérkôzés eredménye, a kiemelt csapatok továbbjutottak)
Rapid Bukarest – Hertha Berlin 2-0 (1-0)
Steaua Bukarest – Heerenveen 0-1 (3-1)
Palermo – Slavia Prága 1-0 (1-2)
Levszki Szófia – Artmedia Pozsony 2-0 (1-0)
Zenit Szentpétervár – Rosenborg 2-1 (2- 0)
Sahtyor Donyeck – Lille 0-0 (2-3)
Hamburger SV – FC Thun 2-0 (0-1)
Strasbourg – Liteksz Lovecs 0-0 (2-0)
Middlesbrough – VfB Stuttgart 0-1 (2-1)
Marseille – Bolton Wanderers 2-1 (0-0)
AZ '67 Alkmaar – Betis Sevilla 2-1 (0-2)
Espanol Barcelona – Schalke 04 0-3 (1-2)
FC Sevilla – Lokomotiv Moszkva 2-0 (1-0)
A nyolcaddöntôk párosítása (március 9-én és 16-án):
Steaua Bukarest – Betis Sevilla
Olympique Marseille – Zenit Szentpétervár
OSC Lille – FC Sevilla
Nem mindennapi ajándékkal kedveskednek a kanadai sífutók Björnar Haakonsmön norvég edzônek, aki a múlt keddi, nôi csapatversenyben váratlan segítséget nyújtott nekik.
Az ezüstérmes tengerentúliaknál Sara Renner a második futása során eltörte a botját, mire a közelben álló skandináv tréner gyorsan adott neki egy másikat.
"Csodálatos gesztus volt, hálából 8000 üveg juharszirupot szeretnénk eljuttatni neki, hogy élete végéig emlékezzen ránk" – mondta a kanadai küldöttség szóvivôje. A favorit norvégok meglepetésre csak negyedikek lettek.
A nôi kettesbobban kedden harmadik helyen végzett olasz Gerda Weissensteiner lett a második olimpikon, aki két különbözô sportágban nyert érmet. A 37 éves sportoló szánkó egyesben diadalmaskodott az 1994-es lillehammeri játékokon. Korábban csak a német Susi Erdmann volt képes hasonló bravúrra, aki 1994-ben – éppen Weissensteiner mögött – második lett szánkóban, majd Salt Lake Cityben bobosként ezüstöt szerzett.
Több osztrák résztvevô is "ellóg" a torinói olimpia vasárnapi záróünnepségérôl, méghozzá a futball kedvéért. A két-két aranyérmet begyûjtô Michaela Dorfmeister és Thomas Morgenstern, továbbá Michael Walchhofer és Alexandra Meissnitzer ugyanis inkább a kevésbé látványos, ám számukra bizonyára kedvesebb "nyugati derbit" választja a Red Bull Salzburg és az FC Tirol között.
Kontinensek összecsapása jellemezte az utolsó mûkorcsolyázó versenynapot a torinói Palavela csarnokban, ahol három kivételes tehetség küzdött az áhított aranyéremért. A verseny elején a szakértôk azt nyilatkozták, hogyha hármuk közül valamelyik két háromfordulatos kombinációt ugrik a kûrben, akkor övé az aranyérem. "Nem fogok hibázni!" – mondta a kûr elôtt a 2004-es világbajnokság gyôztese, a japán Sizuka Arakava és valóban, mert technikailag és elôadásmódban egyetlen hiba nélküli programmal megszerezte Japán elsô aranyérmét a torinói téli játékokon. Ô sem kockáztatta meg a két háromfordulatos kombinációt, ennek ellenére Puccini Turandot-ja szerencsét hozott a számára. Ennél nagyobb meglepetés volt, hogy a szabadprogramban egyet esô, Lyonban hetedik Eb aranyérmét megszerzô Irina Szluckaját a harmadik helyre, az amerikai Sasha Cohen mögé sorolták. Csak az olimpiai arany hiányzott a tarsolyából, amivel egyéni és orosz rekordot döntött volna, mert Oroszország még nem nyert nôi egyéniben olimpiát. Ezzel a harmadik hellyel egyre elérhetetlenebbé vált az orosz kiválóság álma, mert, ha négy év múlva el is indul Vancouverben, nem biztos, hogy a feltörekvô fiatal generáció támogatni fogja célja elérésében.
A magyar nôi mûkorcsolya egyetlen Európa-bajnoka, Sebestyén Júlia az utóbbi két évben elmaradt egyéni legjobbjától, Torinóban pedig a tizennyolcadik helyet szerezte meg. Sokak szerint nem a korcsolyatudásával, hanem az összpontosítással és a mentális felkészültséggel van probléma. Hasonló a helyzet a 2004-es budapesti Eb-n negyedikként végzô Pavuk Viktóriával, aki rövidprogrambeli tizennyolcadik helyérôl a huszonharmadikra esett vissza.
Ferencz Melánia
Doppingügy:
Ciro Santoriello, a Torinóhoz közeli Pinerolo ügyészhelyettese szerint gyorsan, évek helyett négy- öt hónapon belül lezárul az osztrák sílövôk doppingügyével kapcsolatban indított eljárás.
A vizsgálódás elsôsorban a sílövô Wolfgang Pernert és Wolfgang Rottmannt érinti: az olasz rendôrök a szombati razziájuk során mindkettôjüknél doppingszert találtak, ugyanakkor az egész osztrák sífutó-, illetve sílövôcsapatra kiterjed, mivel az összehangolt akció során a versenyzôk meglehetôsen gyanúsan viselkedtek. Santoriello a L’Equipe címû lapnak elmondta, hogy a sportolókat mély álmukból ébresztették fel, de furcsa módon – noha valamennyien még hunyorogtak – rögtön az ágyuk mellett lévô vizespalackokhoz nyúltak, és gyorsan megittak fejenként egy-másfél liter folyadékot. "Úgy tûnt, erre mindenkinek égetôen szüksége volt – tette hozzá az ügyészhelyettes. – Az eddigi vizsgálat szerint ráadásul az osztrák északi sízôk 95 százaléka asztmás. Nagy mennyiségben találtunk szalbutamolt." A két leginkább érintett sílövô, Perner és Rottmann a szombati házkutatás után azonnal elhagyta a csapatot, és engedély nélkül visszatért Ausztriába. Az ÖSV felfüggesztette versenyzési jogukat.
Jégkorong
Teemu Selanne, a finn jégkorong-válogatott játékosa két fogát is elveszítette, miután szerdán az amerikai Derian Hatcher ütôjével arcon vágta az északiak 4-3-as sikerével végzôdött olimpiai negyeddöntôn.
"Természetesen csalódott vagyok a fogaim elvesztése miatt, de úgy gondolom, ennyi belefér az aranyéremért" – nyilatkozta derûlátóan az Anaheim Mighty Ducks 35 éves csatára.
Ha az eddigi hat meccsét megnyerô Finnország valóban az élen végezne, akkor Selanne szerint hazája valamennyi fogorvosa ingyen vállalná a kezelését. A "Repülô finn" becenévre hallgató támadó eddig hat gólt szerezett a torinói ötkarikás játékokon. Csapata az Egyesült Államok elleni sikerrel bejutott a torna elôdöntôjébe, méghozzá imponáló, 23-5-ös gólkülönbséggel.
Nôk döntô: Svájc – Svédország 6-7.
Férfiak ugrások: 1.Han Hsziao-peng (Kína) 250,77 p. 2. Dmitrij Dasinszkij (Fehéroroszország) 248,68 p. 3. Vlagyimir Lebegyev (Oroszország) 246,66 p.
Nôk egyéni: 1. Sizuka Arakava (Japán) 191,34 p. 2. Sasha Cohen (Egyesült Államok) 183,36. 3. Irina Szluckaja (Oroszország) 181,44 p…18. Sebestyén Júlia (Magyarország) 129,26 p… 23. Pavuk Viktória (Magyarország) 119,85 p… 26. Roxana Luca (Románia).
Nôi óriás mûlesiklás: 1. Julia Mancuso (Egyesült Államok) 2:19,19. 2. Tanja Poutiainen (Finnország) +0,67. 3. Anna Ottoson (Svédország) +1,14… 41. Tuss Réka (Magyarország) +30,63… Bianca Andreea Narea (Románia) kiesett a második menetben
Nôk 30 km szabad stílusú tömegrajtos: 1. Katerina Neumannová (Csehország) 1:22:25,4. 2. Julia Csepalova (Oroszország) +1,4. 3. Justyna Kowalczyk (Lengyelország) +2,1… 50. György Mónika (Románia) +13:00,0..
Férfiak 3. helyért: Egyesült Államok – Nagy-Britannia 8-6.
Írók legendáriuma sorozatában jelentette meg a Noran Könyvkiadó Krúdy Gyula Ady Endre éjszakái címû visszaemlékezéseinek gyûjteményét. "Az élet álom" mesélô kedvû, békebeli világot idézô szerzôje is Ady baráti köréhez tartozott, versteremtô éjszakáinak tanúja volt. Éles szemmel figyelt mindenkit, aki ezeken az éjszakákon, az Andrássy úti és a Nagymezô utcai orfeumtanyákon Ady kísérôjéül szegôdött, aki gyakori vendég volt asztalánál. Krúdy 1925-ben kezdi publikálni a Nyugatban és a Világban ezeket az írásait, amelyek különbözô válogatásokban, kötetekben is megjelentek 1947-ben, 1957-ben; a kéziratokat eredetiben ôrzi az Országos Széchényi Könyvtár, Fábry Anna, a kötet szerkesztôje A sajtó alá rendezésrôl címû kísérô szövegében minden írás létérôl és megjelenésérôl beszámol.
Milyenek voltak Krúdy "tegnapi ködlovagjai", az Andrássy út világvárosi atmoszférájának részesei vagy éppen megteremtôi? Pest legszebb utcájába a vidékiségbôl egybôl beköltözött Ady a híressé vált Három Hollóban maga köré gyûjtötte barátait, a versei szerelmeseit, dalra váltóját, igaz barátját, nagy mecénását, hogy mindig megajándékozza ôket egy-egy csodálatos, ám akkor sok vitát kiváltó versével. Itt volt a "dolgozószobája", itt szeretett dolgozni. Közelében üldögélt Révész Béla, az elsô Ady-könyv szerzôje, aki azzal a hírrel fogadta az egymás után érkezôket, hogy Ady éppen vasárnapi verseit írja. "Litertus csendesség"-nek nevezi Krúdy az éjfél utáni kávéházi hangulatot; a Balaton kávéházba ilyenkor tér be Ambrus Zoltán, a New Yorkba Bródy Sándor, várja az Újság kifutóját, hogy vasárnapi cikkei kefelenyomatát hozza. Ez Budapest hatodik kerülete akkor, itt telepedik le Ady Endre. "Zengôk itt az utcák – mert költô járt bennük" – írja Krúdy. Érdekes mozzanatként számol be arról, amint egyszer Adyval és Révész Bélával elmennek a hajnali misére, a Szent Teréz-templomba, ahova a környék kávéházi pincérnôi, varrólányai, a könyvkiadók gépírónôi csendesen imádkozni, térdeplôre borulva fohászkodni járnak. Mindezek mellett szerét ejti Krúdy, hogy kedvenc témájáról, "a kosztos asszonyságok" ebédjérôl, tisztaságáról, pecsenyéjükrôl írjon, hiszen háziasan fôzött ebédjükkel sokszor szereztek kellemes órákat a költônek az átmulatott éjszakák után.
A mindig hûséges, kedves jó barátok között Zuboly, dr. Bányai Elemér a fôszereplô. Azzal kérkedett, hogy ôsei szabad hajdúk voltak Bocskai és Thököly alatt. Ô mindent tudott a fôváros zsurnalisztáiról, friss híreket hozott, rögtönzött. Ady nagyon szerette, ragaszkodott hozzá. "Fekete, borostás fejérôl a világ bármely táján meg lehetett volna ítélni erdélyi származását" – írja Krúdy. De milyen szomorú sors vár rá. Ô volt a háború elsô író halottja, 1915-ben esett el. Emlékére írott soraiban Ady valójában lelkében is megörökíti, amikor elénk varázsolja rokonszenves alakját:
Örökös torzsalkodásban, csipkelôdésben van Zuboly Reinitzcal, hiszen az ô hosszadalmas elbeszéléseit Reinitz sokszor végigszunyókálta, vagy úgy tett, hogy mélységesen unatkozik csalafintaságain. Reinitz Béla volt az Ady-versek megzenésítôje, kávéházi szeparékban maga énekelte az Ady- dalokat.
Váratlan vendégként érkezik a Három Hollóba a "báró", Hatvany Lajos, hogy megkeresse a Nagyváradról és Párizsból idetévedt idegent, hogy nemsokára legjobb barátjává váljon. "Hatvany úr karcsú redingotjában bátran beillenék egy angol regénybe is, amelyet Penndenis Arthur ifjúkoráról írtak" – emlékszik Krúdy, hozzátéve, hogy Hatvany nem sokáig állhatja a Három Holló zaftosvirsli- és hagymáshering-kigôzölgéseit. Lehet, hogy mégis az itteni találkozás pecsételi meg Ady és Hatvany legendás barátságát.
Zuboly, Reinitz, Révész és Hatvany mellett sok korabeli hírlapíró Ady-rajongó alakja jelenik meg a legendáriumban, Krúdy mindenkit felidéz, a korabeli kávéházi, orfeumi éjszakák múltba felejtett szereplôit. Jó ismerôsök, vidám, regényes különcök. Elférnek mindannyian Krúdy áloméletében, jó barátként, kísérôként. Talán csak ô tudja, honnan jöttek és hova tartanak. Csak egy a fontos: hogy szeretik a verset és hódolnak a költônek.
A Noran kiadványaiban eddig is gondos szerkesztéssel, nagyon sok és érdekes fényképanyaggal találkoztunk. Így van ez ebben a kötetben is. A régi Andrássy út, a Nagymezô utca részletei, a kávéházak, Mikes és Reinitz, Hatvany és Csinszka, Rienzi Mária és Molnár Ferenc arcképfotói és az ôket mesébe szövô író, Krúdy Gyula fényképe többek közt a kísérô képanyag.
Rózsa Mária
Krúdy Gyula
... És mégis: ezekben a kocsmás- csárdás idôkben volt Ô a legdíszesb karácsonyfa a magyar irodalom ligetjében.
A versforrás csodálatos bôséggel bugyogott belôle, akár Kocsma-csillag állott a feje felett, akár valamelyik barátságos házban évôdött. Papirost és ceruzát vett elô a Holló-kocsma asztalánál, hogy javítás nélkül, folyamatosan leírt új versével valamely barátját megajándékozza. De megtette ugyanezt a Télikert kucséberszagú, illatszeres miliôjében is, mintha csak azt akarta volna elérni, hogy barátai sohase felejtsék el a vele töltött éjszakákat.
Ajándékozott, mint egy fejedelem.
Bizonyára maradtak versei különbözô hölgyeknél is, amikor éppen Vénusz csillaga ragyogott az égboltozaton. Könyvei egymás után jelentek meg, a brómos üveget inkább poétás affektációból hordta a kabátja zsebében: valójában még nem volt arra szüksége. Fülledt volt a pesti éjszaka a mámortól, amelyet a francia módszer szerint készített borok, Egyiptom földjérôl származott mákonyos cigaretták és a mûvelôdést, irodalmat óhajtó nôk okoztak – hiszen még mindnyájan emlékezünk arra a szerencsétlen leányra, emlékezetem szerint: Puella classicának nevezte magát, aki költônôként mutatkozott be az egykori Helvécia-kávéházban, papirosokat és könyveket tartott a kezében, amikor a vidéki kupecek borral rakatták meg az asztalt, és valóban fel is olvasta az Éj leánya legújabb költeményeit, ha Ady Endre véletlenül a kávéházba bevetôdött...
Ugyancsak az éjjeli mulatókat járta az a fokosos ember, aki színes papirosokra nyomott verseit árulta és szavalta: az egykori Hazafi-Verai Jánosnak valamely késôi maradéka. De ugyanakkor az orfeumi zenekar már azokat a finom francia melódiákat játszotta, melyeket egy héttel elôbb a nizzai karneválon muzsikáltak, és nappal se volt csodálkozni való, hogy egy jobban sikerült magyar regénybôl rövid pár hónap alatt két-három kiadás megjelenik...
Még boldog béke volt Magyarországon, Budapest úgy vágyódott a civilizació – és benne: a jó irodalom – után, mint azok a vad néptörzsek, amelyek elôször kóstolják meg a messzi földrôl jött hajósok pálinkáját.
A költô, aki kezdettôl fogva valakinek érezte magát ebben a városban: olyan széles, céhmesteres léptekkel mehetett végig az Andrássy úton, mintha azt várná, hogy a paloták térnek ki majd útjából. Hiszen már Reinitz komponálásában a zenehangok is szárnyukra vették némely versét, különösen olyankor, ha azokat a zeneszerzô személyesen bömbölte el a Magyar Világ-kávéház szeparéjában. Én mindig csodálkoztam az ilyen hangversenyek után, hogy nem kértek kártérítést a zongoráért.
...Nagyvárad Ady Endre korában nagyban hasonlít vala ama érzéki menyecskéhez, aki csak azért nem mer félrelépni, mert nem bízik udvarlója titoktartásában. Valamely régi színdarabban az ilyen menyecskét azzal jellemzi az ismeretlen költô, hogy a menyecske csak ama feltétel mellett enged udvarlója ostromának, ha az udvarló a gyôzedelem után örökre elutazik másnap a városból... (Miért? – kérdi a szerencsétlen flótás. – "Azért – felelé a romantika –, mert: azt akarom, hogy hátralévô életedben mindig rám gondolj! Hogy soha meg ne tudják; hogy ne kerekedhessen pletyka a szerelmünk körül; hogy végül el ne áruljál...") Azt mondják, hogy a szigorú paranccsal utazó futárok, a menetlevéllel kommandírozott katonák más városokban, nemcsak Nagyváradon, találkoznak vala olyan nôkkel, akik a kitüntetett férfiútól a világért sem várnak holtig tartó szerelmet, hanem azt szeretik, aki hajnalban végleg elhagyja a város falait. Ilyenek azok a nôk, akik súlyt helyeznek a jó hírnévre.
Hát Nagyvárad is valóban akkor mutatja meg Endrénknek a benne rejtôzô hevülékenységeket, amikor a költô már búcsúzóban van a várostól. Akkor ismerkedik azzal a nôvel, akit Nagyváraddal együtt sohasem felejthet majd el a rövid és végeredményében egyhangú életében. "Ki a Körös vizét issza, vágyik annak szíve vissza" – mondja a dalocska a szobalányok ajkán, amíg Ady kalapjára rázzák a portörlô rongyot. Az igazi úrnôk pedig még csak annyira sem méltatják a költôt, mint a debreceni cívák valaha Petôfit. (Ady se tartozott ama szép, nagydarab férfiak közé, akiken meg szokott akadni a kilencven percenttel többségben lévô nôk szeme. Sovány ifjú volt, aki még csak nem is ígérkezett kövér embernek, hogy érdemes legyen vele foglalkozni.)...
Az úri Nagyvárad a Müllereiban szeretett feszengeni, nem pedig a Pece partján részeg cigányok társaságában bolyongani, mint ezt ama úriemberek cselekedték, akik józantalan életet folytatnak, így Adynk is darab ideig.
...A Müllerei egy nagyképû cukrászda volt, ahol illett napjában megfordulni mindazoknak, akik a városban valamit számítani akarnak. Hallatlanul fontoskodó, a maguk társadalmi vagy politikai pozíciójától elragadtatott urak gyôzték itt meg egymást naponta a maguk zsenialitásáról, mert az akkori Nagyváradon mindenki zseniálisnak vélte magát. Vezércikkstílusban, közgazdasági mûvekbôl idézve beszéltek itt az urak, akik nem jutottak be a helybeli Szent Lászlóról elnevezett szabadkômûves páholyba, hogy majd azután a humanitárius tudományok iránt is érdeklôdjenek. A vérbeli nagyváradi hírlapíró megannyi Blowitz, és lapjának, mondanivalójának nagyobb fontosságot tulajdonít, mint a The Times szerkesztôje. A nagyváradi hírlapíró fitymálva beszélget Pestrôl, holott majd megveszekedik a vágytól, hogy Pestre kerülhessen. A vidéki hírlapírói kar bizonyos hierarchiát állít fel magának a régi Magyarországon: Szeged, Arad, Kolozsvár, Nagyvárad... Körülbelül ez a sorrendje a vidéki hírlapíró álmában abban a ranglétrában, ahol látni szeretné magát. A kórházra, ahol végül befejezni szokás, többnyire senki se gondol. Ám a nagyváradi hírlapírók, ha nem is foglalhatják el az elsô helyet a vidéki zsurnalisztikában, tekintélytartás szempontjából ôk "viszik a pálmát". Valóban meg lehetnek elégedve a nagyváradiak a helyi szerkesztô urakkal, ünnepélyes, komoly, szigorú, maguknak a lehetô legnagyobb jelentôséget tulajdonító férfiak ôk, akik a Müllereiban való megjelenésükkel eléggé kifejezik, hogy ama hetedik nagyhatalomhoz tartoznak, amely hatalomra szívesen hivatkozott e korszak hírlapírója. Boldog béke volt Magyarországon, ilyen dolgokkal mulatozánk.
(MTI) – Február 22-én töltötte hetvenedik életévét Bodor Ádám Kossuth- és József Attila-díjas író.
Kolozsvárott született. Apja, Bodor Bertalan banktisztviselô volt. 1950-ben a Márton Áron katolikus püspök elleni perben ôt is bíróság elé állították, s koholt vádak alapján öt év börtönre ítélték. Ádám a kolozsvári Református Kollégium növendéke volt, de 1952-ben, 16 éves korában államellenes szervezkedés és röpcédulák terjesztése vádjával elítélték, s a szamosújvári politikai börtönben tartották fogva két évig. Szabadulása után egy évig gyári munkásként dolgozott, 1955-tôl 1960-ig a Kolozsvári Református Teológia hallgatója volt. A diploma megszerzése után nem vállalt lelkészi szolgálatot, a kolozsvári egyházkerületi levéltárban helyezkedett el, s 1964-tôl négy éven keresztül egy fordító-másoló irodában dolgozott. Elsô novellája 1965-ben jelent meg az Utunk címû lapban, majd négy évvel késôbb elsô novelláskötetét is kiadták A tanú címmel.
A kötet 1969-es megjelenésétôl Bodor szabadfoglalkozású író, 1970 és 1975 között tagja volt a Román Írószövetségnek. 1982-ben települt át Magyarországra, s 1984-tôl 1988-ig a Magvetô Könyvkiadó lektora, majd szerkesztôje, 1998-tól egy éven át a berlini DAAD Mûvészi Program ösztöndíjasa volt.
Novellistaként indult, s Erdélyben az egyik legtehetségesebb fiatal magyar íróként tartották számon. Egymás után jelentek meg novelláskötetei, 1974-ben a Plusz-mínusz egy nap, amelybôl Fábri Zoltán készített filmet, 1978- ban a Megérkezés északra, 1980-ban a Milyen is egy hágó?, 1981-ben A Zangezur hegység. Már Magyarországon publikálta a Az Eufrátesz Babilonnál címû novelláskötetet, de a magyarországi ismertségre és elismertségre 1991-ig várnia kellett, ekkor nyerte meg a Holmi címû folyóirat novellapályázatát az 1992-ben megjelenô Sinistra körzet címû regényének egyik történetével. A Sinistra körzet, ez a sajátos irodalmi mûfajú, regényszerû novellaciklus nagy sikert aratott külföldön is, tucatnyi nyelvre lefordították. A nem konkrét helyen, valahol a Kárpátok mélyén, nem meghatározott idôben, valamikor a közelmúltban játszódó regény a totalitárius rendszer egyszerre abszurd és hátborzongató világát, a benne élôk teljes kiszolgáltatottságát ábrázolja. E regénytôl kezdve Bodor Ádámot a magyar próza élvonalában tartják számon, kötetei közül nem egy már a sokadik kiadásnál tart. A Sinistra évében adták ki a Vissza a fülesbagolyhoz címû elbeszéléskötetét, amelynek bôvített kiadása 1997-ben és 2003-ban is megjelent. 1999-ben újabb regénnyel jelentkezett, a Parti Nagy Lajos szavaival "szép, száraz, szenvedélyesen és takarékosan reménytelen" mû, Az érsek látogatása fô ihletforrása a Kelet- Európában végbemenô felemás rendszerváltozás. 2001-ben látott napvilágot A börtön szaga címû interjúkötet, amelyben a szintén kolozsvári Balla Zsófia kérdezte az írót életérôl, a börtönben töltött idôszakról, a 60-as, 70-es évek kolozsvári irodalmi, szellemi és politikai mindennapokról.
Bodor sajátos atmoszférájú írásai, ahogy Görömbei András megfogalmazta, "a kelet- európai abszurd vagy abszurdoid próza irányzatához sorolhatók." Tárgyilagos, távolságtartó környezetleírás, szûkszavú dialógusok, néhány életmozzanatra redukált cselekvéssorok, a rejtély, a titokzatosság atmoszférája, s nagyon finom humor jellemzik mûveit, amelyekbôl több filmfeldolgozás is készült. Ezek közül is kiemelkedik A részleg; Gothár Péter 1994-es rendezése a következô évben a Magyar Filmszemlén elnyerte a fôdíjat, a legjobb rendezés díját és a külföldi kritikusok díját is, 1996-ban pedig a Magyar Filmkritikusok díját nagydíjként, operatôri díjként, a legjobb nôi alakítás díjaként és a legjobb férfi epizódalakítás díjaként is.
Az író pályája során több rangos elismerést is kapott, köztük 1970-ben és 1975-ben a Román Írószövetség prózadíját, 1985-ben, 1989-ben és 2002-ben az Év Könyve-, 1986-ban József Attila-, 1992-ben Krúdy Gyula-, 1996-ban Márai Sándor-, 2002-ben Magyar Irodalmi Díjat. 2003 márciusában vehette át a Kossuth- díjat, az indoklás szerint "a közép-kelet- európai történelem meghatározó léthelyzeteit modelláló, egyetemes érvényû zárt szisztémák irodalmi megjelenítéséért, ember és természet kiszolgáltatottságának nagy erejû ábrázolásáért."
Bodor Ádám
Csöngetnek. Az ajtó elôtt két prikulics várakozik. Már találkoztunk, mondják, én biccentek, és mások számára talán érthetetlen elôzékenységgel kitárom elôttük az ajtót. Ha valakinél prikulics vár bebocsátásra, az kivételes esemény, vegye megtiszteltetésnek. Amíg visszazárom az ajtót, ezek máris berohannak a lakásba, és elrejtôznek. Ezek a lények minden ravaszságuk mellett bosszantóan türelmetlenek és szertelenek. Egy fiók magától kinyílik, s az egyik prikulics, név szerint Hlebena, hevesen integet a fülével. Ülj inkább egy székre, tegezem le, mert természeténél fogva a prikulicsot tegezni illik. Hlebena erre csak kiölti a nyelvét, ezzel a fiók magától becsukódik. Vagyis, ahogy egy közönséges halandó mondaná, a prikulics magára csukja a fiókot. A másik, név szerint Szemikurkán, a konyhában motoszkál. Uhh, uhh, nyögdös, hogy mik vannak, uram, teremtôm. Egy kicsi zsírosbödönt vonszol elô a kamara mélyérôl, keményre fagyott zsírral. Szólj, ha éhes vagy, mondom, oszt keverek valamit. Ó, nem vagyok én éhes, mondja Szemikurkán, viszont szeretném, ha kölcsönadnád nekem ezt a kicsi bödönt. Bizony isten, visszahozom. A benne lévô zsírt természetesen neked hagyom. Jó, mondom, kiolvasztjuk, oszt viheted. Hlebena a szekrény mögül az ócska vasalódeszkát vonszolja elô. Én meg ezt kérem, ezt az ócskaságot. Csak lefejtjük róla ezt a perzselt vásznat, mert alatta mit látnak szemeink? Bélbor és környéke, egy a hetvenötezerhez a lépték. De mi nem készülünk Bélborba és környékére, a tökünknek kellenek tiltott térképek. Csak a vasalódeszka kell. Mondanám, hogy már kikérem magamnak, mi az, hogy Bélbor és környéke, egy a hetvenötezerhez. De nem jön ki hang a torkomon. Szemikurkán közben gázlángon olvasztja a zsírt, és a bödön peremébe kapaszkodik. Jöjjön csak, jöjjön, mondja, amint megpillant, és sülteskészlet háromágú villájával kiemel a bödönbôl egy hatlövetû forgótárcsás lôfegyvert, körültekintôen kivárja, amíg lecsepeg róla a zsír. És a töltények, kérdi, azok hol vannak? Mert azok biza nem lehetnek itt, azt maga is jól tudja, azoknak megárt a meleg. Kifehéredek, hogy miféle töltények, de nem jön ki hang a torkomon. Szóval? Ott áll velem szemben Hlebena és Szemikurkán. Szóval?
Csöngetnek. Lerúgom magamról a paplant, mezítláb, lábujjhegyen lépkedek az ajtóhoz. Unokaöcsém az, a legkisebbik Svancz gyerek, ott áll két hatalmas bôrönd között behavazott sísapkában. Amint belép, süvít befelé a hajnali hideg.
Gyere, gyere, mondom. Gyere, mert azt hiszem, rémlátomásaim vannak. Lehet, nemsokára történni fog valami.
Kutya egy hideg van, dörzsölgeti fagyott kezét a Svancz gyerek, csináljunk hamar egy kis meleget. Begyújtok a konyhában, a nyílt gázláng hamar kimelegíti a helyiséget. Szelek két darab kenyeret, elôvonszolom a kamrából a kicsi zsírosbödönt, kenek belôle, meghintem sóval, paprikával. Most falunk valamit, mondom, oszt kiolvasztjuk az egészet. Akkor állj mellettem, el ne mozdulj.
Nagy Attila
Szárnya engem súrol.
Fazakas Attila
ülnék a jobbodon valami gazverte kertben
nyárvég volna vagy vakító alkonyt a láthatárba felakasztó tél
ôsz talán, mely tarolt lombot, gyümölcsöket hullat
lugasok vén vitorlája emelné a csillagokat
elôttünk bor alvadt rubinja, kenyér –
ülnék, hallgatnék; nyári éj volna, volna tél
míg szél cibálja a fátylas asztalokat,
ennél vagy a szemeddel békítenél
valami gazverte, idômosta kertben
törött, zúzott, hasadt, hamis, rossz keretben
elôttem szél seper; szétfolyik sorsom lassú,
és megtöretve áll mellette a kovásztalan kenyér...
Önéletrajzi dialógusregényt írt Kertész Imre; az irodalmi Nobel-díjas alkotó K. dosszié címû írását márciusban jelenteti meg a Magvetô Könyvkiadó – tájékoztatta Morcsányi Géza, a könyves mûhely igazgatója az MTI-t.
A Berlinben és Budapesten élô 76 éves író – akit kötelezettségei sokfelé szólítanak a világban, konferenciákon, beszélgetéseken, könyvbemutatókon vesz részt – egy svájci kisvárosban, továbbá Chicagóban, valamint a német és a magyar fôvárosban több mint egy évig dolgozott a könyvön.
Mint a fülszövegben olvasható, a K. dosszié "önéletrajz két hangra", regényes párbeszéd az író életérôl, szüleirôl, szerelmeirôl, pályájáról, a szellemi szabadság kivívásáról és arról, hogyan függ össze a saját élete hôseinek sorsával, az élet az irodalommal.
A szerzô "e páratlanul személyes könyvben" egyebek mellett arra keresi a választ, szolgálhat-e az irodalom tárgyául az egyénileg megélt borzalom és boldogság, mennyiben tartozik az egyéni élmény az olvasókra – tartalmazza a kiadó rövid ismertetôje.
"Egészében véve, én a derû pártján állok. Az én hibám, hogy ha másokban nem ezt az érzést keltem" – írja Kertész Imre új könyvében, amelynek bemutatója március 23-án lesz a Radnóti Miklós Színházban. Az eseményre Budapestre hazalátogató íróval Szörényi László irodalomtörténész beszélget. A regénybôl Kertész Imre, valamint az est házigazdája, Bálint András olvas fel részleteket.
Kertész Imre az április végi XIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon is felolvas új mûvébôl.
Morcsányi Géza azt mondta, a regény címében a K betû Franz Kafka vagy Kertész Imre hôseit, a Sorstalanság Köves Gyuriját vagy a Felszámolás Keserû nevû szerkesztôjét, vagy akár a Nobel-díjas író saját nevét idézi. A fejezetekre nem tagolódó sajátos szépségû szövegfolyamban – az összegzés jellegû regény 260 oldal terjedelmû – Kertész Imre kérdezôként és válaszolóként elsôsorban saját mûvészetével és mûveivel kapcsolatban fejti ki gondolatait.
Az autobiográfia alapjául – mint Kertész Imre írja – az a tucatnyi hangszalagot megtöltô beszélgetés szolgált, amelyet 2003-2004-ben barátja és szerkesztôje, Hafner Zoltán folytatott vele egy mélyinterjú céljából.
A regényt gondozó könyves mûhely vezetôje elmondta, ez a hetedik Kertész-könyv, amelyet kiadnak 1995 óta, azóta, hogy az író újra az ô szerzôjük lett.
Memoár
A megszépítô múlt aranyfüstjét le lehet törülni, de alatta mindig ott lapul a valóság, amit a szerzô el szeretne mondani ôszintén vagy szemérmesen, nyíltan vagy a sorok között.
Salamon István könyve egy messze távolba szakadt, okos, talpraesett fiatalember útja a Marosvásárhely melléki szerény balai udvarháztól a sydneyi egyetemi katedráig, s a Magyar Tudományos Akadémia tagságáig, a szaporodásbiológia és állattenyésztés nemzetközileg elismert tudós professzoráig.
Nem volt felhôtlen gyermekkora. Alighogy megszületett, édesanyja spanyollázban elhunyt. Özvegyen maradt édesapja, a Katolikus Fôgimnázium jószándékú, érzékeny lelkületû, szentimentalizmusra hajló számtan-fizika tanára húgával együtt gondozta a gyereket kétéves koráig. A következô öt év alatt a gyerek a nyarat és telet felváltva az anyai és apai nagyszülôknél töltötte falusi környezetben, ami sorsát meghatározta.
Apja tizenkét év után megházasodott és gimnazista kisfiát magához vette, de a gyerek sohase tudott megbarátkozni mostohaanyjával s az új környezettel, s ettôl kezdve egyetemi tanulmányai befejezéséig bentlakásokban és diákotthonokban élt. Számára a falusi otthonok jelentették a családot, a szabadságot, az igazi életet. Ahogy felcseperedett, együtt szántott, vetett, kapált és kaszált a napszámosokkal, s mivel mint diák kitûnô sportoló volt, erôteljes, szép szál fiatalember lett belôle. Megemlékezéseiben színes képet fest ezekrôl az évekrôl, a nyárádmenti tájakról. De sajnos, a portrékkal adósunk marad.
Mint vásárhelyi gimnazista, majd kollégista szeretettel emlékszik vissza tanáraira, de könyvében nem tér ki a harmincas-negyvenes évek vásárhelyi lüktetô életére, habár a sorok között ott bujkál a vanília illatú cukrászdák és fatányéros vendéglôk vendégcsalogató s marasztaló hívogatása, az apjával ott eltöltött órák emléke. De szinte hallani véljük a Klastrom utcán végiggördülô fiákeres kocsik patacsattogását és a vártemplom harangjának vecsernyei kongását. Érezni véljük Molter Károly tanár úr kellemes pipafüstjének illatát, amint végigleng mögötte a Bolyai utcán, és szemünk elgyönyörködik a járdaszegélyek virágágyásainak százszínû estikéiben. Innen, ebbôl a városból, amit sohase tudott elfelejteni – indult el Salamon István a kolozsvári mezôgazdasági fakultásra, majd a budapesti Mûegyetem mezôgazdasági osztályára.
Háború volt. Alig tette le utolsó szigorlatát az egyetemen, behívták katonának. De a törekvô, szorgalmas fiatalember a katonai kiképzés alatt is módot talált arra, hogy megszerezze doktori diplomáját. Errôl a nem éppen idillikus idôszakról kesernyés humorral jegyzi meg, hogy a magyar hadseregben a tisztesek és az ôrmesterek voltak a legvallásosabb emberek, mert gyakran emlegették az Istent... Végigharcolta az erdélyi frontot, lassan emelkedett a ranglétrán és zászlósként élte meg az összeomlást, amirôl indulatok nélkül, tárgyilagosan tud beszámolni. Csupán azt említi meg, hogy amíg a közkatonák, zászlósok és hadnagyok szovjet fogságba estek, a törzstisztek civil ruhában, elegánsan megléptek Nyugatra. Reájuk pedig a szibériai lágerek vártak.
Salamon István nem regényíró, hanem tudós biológus. Könyve nem sorakozhat fel Markovits Rodion: Szibériai garnizon vagy Kuncz Aladár: Fekete kolostor címû regényei mögé. Salamon István a tôle megszokott tárgyilagossággal és optimizmussal, soha fel nem adott reménnyel és szívóssággal élte meg a szovjet lágerek borzalmait, mindig együtt érezve a hihetetlenül nagy nyomorúságban élô szovjet emberekkel, kicselezve a politrukkokat és a mindenhol ott hemzsegô besúgókat. De csupán a tényeket írja le. Nem él a lélekábrázolás, a portréfestés, a tipizálás írói eszközeivel. Nem meditál, nem "lelkizik", de még a konfliktusok adta lehetôségeket sem színezi ki. Könyve mégis érdekes és olvasmányos. Túlélte a fogságot, Budapesten visszakapta a frontra indulás elôtti állását a kutatóintézetben és feleségül vette egyetemi évei szerelmét, Máriát, az énekesnôt. Megérte a magyarországi kommunista honfoglalást és mint a szaktudományának kitûnô képviselôjét, anélkül hogy valaha is belépett volna a kommunista pártba, áthelyezték a Földmûvelésügyi Minisztériumba, majd három évre kiküldték kandidátusnak a Szovjetunióba. Hazatérve tudomásul kellett vennie, hogy felesége egy bécsi koncert után Ausztriában politikai menedékjogot kért és kapott. Az 1956-os forradalom után felesége unszolására ô is