LVIII. évfolyam 194. (16375.) sz.

2006. augusztus 22., kedd

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 51 RNCB 3600000002490018 – euró; RO 24 RNCB 3600000002490019 – dollár bankszámlaszámra. E-mail címünk nepujsag@e- nepujsag.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: nepujsag@e-nepujsag.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

A hirdetések egységes tarifája 150 Ft/szó, 200 Ft/cm2, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Minden évben tél is van Romániában!

Bálint Zsombor

Traian Basescu szállóigévé vált magvas mondása ("Iarna nu-i ca vara" – azaz a tél nem olyan, mint a nyár) társára lelt Borbély László hétvégi marosvásárhelyi kijelentésében. A középítkezési megbízott miniszter megállapítása ugyanis, mely szerint "minden évben tél is van Romániában", olyan alapigazságot rejt, amelyet – noha ily módon való megfogalmazása kuncogásra ingerel – nagyon sokan hajlamosak elfelejteni.

Persze, nem csupán olyan tekintetben, mint ahogy a miniszter is fogalmazott, hogy téli hónapokra tervezik be egy-egy megépítendô épület betonalapjainak kiöntését, hanem átvitt értelemben is. A tervek elkészítésekor, s a hozzájuk rendelt költségvetési források meghatározásakor sok esetben még a legalapvetôbb követelményeket sem veszik figyelembe, így eshetett meg, hogy olyan településeken építettek vízöblítéses vécével és zuhanyozóval ellátott sporttermeket, ahol csak hírbôl ismerik a vezetékes vizet, évi három- négy hónapon át hó alatt álló helységekben a terem fedelét laposra (ráadásul pocsék szigeteléssel) tervezték, s a legutóbbi példa éppen a két Marosvásárhelyen épülô sportterem kapcsán merült fel: az "ésszerû" elôkészítés eredményeként útközben derült ki, hogy a terem oldalát fedô pannókat Olaszországból kell hozatni, s emiatt két hónapig állt az építkezés.

A fenti példákat kizárólag a sportterem- építési programból válogattuk, bár nyilván szinte minden területen így van ez, az autósztráda-építéstôl az utcák felújításáig, a hulladéktároló telepek létrehozása körüli huzavonától az ipari park létrehozásáig (hogy térben és idôben szintén közeli példákat soroljunk fel), hisz szinte mindenhol elôbb-utóbb kiderül, hogy valamit félreterveztek, rosszul számítottak ki, elírtak, elrajzoltak – magyarul elbaltáztak, a kijavítás pedig a határidôk kitolását, a költségek megnövekedését eredményezi.

Borbély Lászlónak kétségtelenül igaza van: nem a miniszter feladata, hogy a sporttermek felépítéséhez szükséges pannókról gondoskodjon, nem ô kell arra vigyázzon, hogy például az a ház, amire a minisztérium – az árvízkárosultak javára – pénzt utalt ki, még a hideg évszak elôtt elkészüljön. Erre a célra hivatalnokok hadát fizeti az állam. Ô azonban az elsô a kormánytagok közül – s eddig talán az egyetlen –, aki rájött, hogy sokkal részletekbe menôbben kell beleavatkoznia a dolgok menetébe, ha azt akarja, hogy valóban magvalósuljanak a beruházási elképzelések, hogy aztán ne ôrá, a miniszterre mutogassanak, amiért ez sem, az sem készült el idôben.

Ez az ún. "kézi irányítás" nyilván távolról sem ideális állapot. Az ilyen-olyan, haveri-rokoni-korrupciós alapon felkapaszkodott, ám szakmailag-emberileg nulla középvezetô réteg uralmának megtörésére azonban egyelôre az egyetlen hatásos módszer.

Winkler: A csatlakozás után dönt az RMDSZ, hogy marad-e a koalícióban

Winkler Gyula miniszter, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke hétfôn egy dévai sajtótájékoztatón elmondta, hogy az RMDSZ nyomás alatt áll, sôt zsarolják is a koalíciós partnerek, és az EU-integráció után döntenek arról, hogy a szövetség a koalícióban marad-e vagy sem.

"A koalíciós kollégák egyes populista kezdeményezéseket azelôtt közölnek a sajtóban, mielôtt azt megbeszéltük volna a koalíció szintjén. Többször is olyan javaslatok elé állítanak, melyeket már nyilvánosságra hoztak, és ily módon gyakorolnak nyomást ránk. Nem értjük, hogy miért állítanak kész tények elé anélkül, hogy ezekrôl beszéltünk volna elôzetesen a koalícióban", nyilatkozta a Hunyad megyei RMDSZ elnöke.

Winkler Gyula hozzátette, hogy az RMDSZ komoly elemzést végez annak érdekében, hogy eldönthesse, marad-e vagy sem a koalícióban.

"Románia EU-csatlakozása után, mely szerintünk a legfontosabb pontja a kormányprogramnak, elemzést végzünk és döntést hozunk. Az RMDSZ elégedetlen a kormánykoalíció mûködésével, a partnerek közötti súlyos kommunikációhiány és egyes, a kormányprogramban foglalt célok elodázása miatt", mondta Winkler.

"Természetesen azt szeretnénk, ha a koalíció a protokoll szerint mûködne, hogy töltse ki a mandátumát és a négy év kormányzást a kitûzött célok elérésével tudjuk zárni. Ugyanakkor nem akarunk olyan zavaros politikai akciót folytatni, amelyben mindenféle nyomásnak és zsarolásnak vagyunk alávetve", mondta a Hunyad megyei RMDSZ elnöke.

Pusztító vihar a budapesti tûzijátékon

Tragédiába torkollt az ünneplés

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azonnali vizsgálatot rendelt el a vasárnap esti budapesti vihar miatt, amelyben az Országos Mentôszolgálat hétfôi hivatalos közlése szerint hárman vesztették életüket és a sérültek száma meghaladta a 250-et.

A kormányfô által elrendelt vizsgálatot Szilvásy György kancelláriaminiszter vezeti – jelentette be a kormányszóvivô.

Danks Emese tájékoztatása szerint a vizsgálat feladata tisztázni, hogy az idôjárásra vonatkozóan milyen elôrejelzések álltak rendelkezésre, valamint azt, lett-e volna lehetôség arra, hogy az eredeti forgatókönyvtôl eltérjenek.

Az Országos Mentôszolgálat tájékoztatása szerint három halottja van a fôvárosi viharnak – közölte Danks Emese.

A vasárnap esti viharban két ember eltûnt, a mentôk 38 súlyos, 66 könnyû sérültet vittek kórházakba, több mint 150 ember saját lábán vagy más módon jutott el a kórházakba, a sérültek száma meghaladja a 250- et – mondta a kormányszóvivô.

A vasárnap esti vihar után öt budapesti kórházba szállítottak sérülteket.

Rendkívül nagy az anyagi kár is

Legkevesebb 200 millió forint értékûre becsüli a Fôkert Zrt. vezérigazgatója az általuk fenntartott zöldnövényzetet vasárnap este ért viharkárokat.

Kocsis László hétfôn az MTI-nek elmondta, hogy az eddigi felméréseik szerint a cég hatáskörébe tartozó budapesti zöldterületeken, ami a fôváros összes zöldterületének 25 százalékát teszi ki, 250 fa dôlt ki, 2.500 fáról pedig – mint mondta – "combvastagságú" ágak törtek le.

Ha a kerületek által fenntartott zöldterületeket is beleszámítják a károkba, ezres nagyságrendû lehet a kidôlt fák száma – tette hozzá.

Hét-nyolc hajóban okozott kisebb-nagyobb károkat a vasárnapi vihar Budapesten – tájékoztatta az MTI-t a Magyar Hajózási Országos Szövetség fôtitkára hétfôn.

Miklós László arra nem tudott pontos választ adni, hogy ez összegszerûen mekkora kárt jelent.

A hajókat ért károkkal kapcsolatban példaként említette, hogy a Kossuth múzeumhajó felsô éttermének víz felôli peremét leszakította a vihar, de több hajóról is poharakat, tányérokat sodort le a szél. A Columbus, a Spoon hajónak a "tetejét szaggatta meg" a vihar.

A vasárnapi vihar több budapesti luxusszállodában is okozott kisebb-nagyobb károkat – derült ki az MTI körkérdésére adott válaszokból.

Az Intercontinental Budapest vezérigazgatója úgy nyilatkozott a távirati irodának: nincs tudomása arról, hogy járókelôk sebesültek volna meg az épület tetôteraszáról lezuhanó evôeszközök, tányérok, poharak miatt.

A Duna-parti szálloda tetôteraszán éppen fogadást tartottak üzletemberek és diplomaták számára, amikor kitört a vihar. A körülbelül száz vendéget mintegy tíz perc alatt sikerült a vészkijáratokon keresztül védett helyre vinni, közülük senki nem sérült meg – tette hozzá.

A hotel oldalában vendéglátósátrakat is felállítottak, leginkább ezekben okozott kárt a vihar, azt azonban még nem mérték fel, hogy mekkora anyagi veszteséget okozott a természeti csapás a szállodának – mondta Michael Koth.

A Sofitel Budapest szállodába mintegy hatszáz ember, köztük sok kisgyerekes család, menekült be a vihar elôl – mondta el Gyenes Ákos, a szálloda front-office menedzsere.

Hozzátette: mindenkit beengedtek, aki menedéket keresett és köztük több száz törülközôt osztottak szét.

Romániai áldozatok is vannak?

Két román állampolgárt eltûntté nyilvánítottak a vasárnap esti, budapesti vihar nyomán, jelentette be hétfôn a magyar kormány, melyet az AFP idézett.

Az eltûnt romániai pár átesett a hajó korlátján a Dunán közlekedô két vízi jármû összeütközésének következtében, nyilatkozta László Boglár, a magyar kormány szóvivôje.

Másik négy vízbe esett személyt kimentettek, tette hozzá a szóvivô.

"Információink szerint jelenleg három halott és két eltûnt személy van és a sebesültek száma valószínûleg meghaladja a 250-et", nyilatkozta Danks Emese, a kormányfô szóvivôje – a Mediafax szerint.

Legmagasabb fokú riadókészültségben a német biztonságiak

Legmagasabb fokú riadókészültségbe helyezték a német biztonsági hatóságokat hétfôtôl az elmúlt héten leleplezett vasúti merényletkísérletek nyomán.

A repülôtereket és a nagyobb vasúti pályaudvarokat megerôsített rendôri egységek ôrzik, legtöbb helyen kiterjesztették a videokamerás ellenôrzéseket, s mind több követelés hangzik el egyéb nyilvános helyek megfigyelésének fokozására is. Értesülések szerint a szövetségi kormány és a tartományi hatóságok szakértôi felgyorsították az egyeztetéseket a terrorellenes adatbank létrehozására.

Az elmúlt negyvennyolc órában Németországban több vasúti állomáson volt hamis bombariadó, s néhány helyen, így Hamburgban, Bonnban, Koblenzben és Ludwigshafenben gazdátlan bôröndök, táskák, illetve mûanyag palackok okoztak pánikot.

A dortmundi és koblenzi vasúti merényletkísérletek részleteit a hatóságok múlt pénteken hozták nyilvánosságra, s szombaton már ôrizetbe is vették az egyik gyanúsítottat, egy 21 éves libanoni állampolgárt. Ellene gyilkossági kísérlet, s egy terrorista egyesülésben betöltött tagság miatt emeltek vasárnap hivatalosan vádat. A másik – szintén videokamerával megfigyelt – merénylô után még folyik a nyomozás, mint ahogy a biztonsági szervek igyekeznek felderíteni bel- és külföldi terrorista kapcsolataikat is. A német hatóságok azon a meggyôzôdésen vannak, hogy nem magányos tettesekrôl van szó, az ôrizetbe vett merénylô lakásán talált adatok – mint kiszivárgott – egyértelmûen bizonyítják ezt. Valószínûnek tûnik az "iszlám háttér" is, bár ezt a hatóságok hivatalosan még nem erôsítették meg.

London szigorítaná a románok és bolgárok beutazását

Nagy-Britannia szigorítani akarja a beutazást románok és bolgárok számára 2007-tôl, amikor a két ország várhatóan csatlakozik az Európai Unióhoz.

Alistair Darling brit kereskedelmi és ipari miniszter a BBC-nek hétfôn elmondta: e két ország polgárainak a brit munkaerôpiacra való bejutását Nagy-Britannia szükségleteihez kívánják igazítani. Éppen ezért más országokkal és brit intézményekkel együtt felmérést készítenek arról, milyen kritériumok alapján engedélyezzék az új EU-tagállamok polgárainak a munkavállalást, illetve melyek azok a szakmák, amelyekben a brit gazdaságnak szüksége van pótlólagos munkaerôre. A beutazókat "jól szervezett keretek között" akarják tartani – mondta a miniszter. A brit belügyminisztérium szóvivôje ugyanezzel a kérdéssel kapcsolatban a The Guardian címû londoni lap hétfôi számában kijelentette: meg kell vizsgálni a legutóbbi, 2004-es bôvítés hatásait is. A szóvivô szerint a bolgár és román vendégmunkások befogadásáról az év végén várható londoni döntés, miután eldôl a két ország EU- csatlakozásának végleges dátuma.

A brit konzervatív ellenzék szombaton felszólította a Blair-kormányt: vonja le a tanulságokat abból, hogy a 2004-es EU-bôvítés után korlátlan számban érkeztek az országba vendégmunkások az új tagállamokból. Nagy- Britannia ugyanis, a többi korábbi EU-tagállammal ellentétben, korlátozás nélkül befogadta a kelet-európai államokból érkezôket a 2004. május 1-jei csatlakozások után.

A brit hatóságok arra számítottak, hogy mintegy 25 ezer lengyel jelentkezik munkavállalásra, a legújabb becslések szerint jelenleg mintegy 5-600 ezer lengyel dolgozik a szigetországban. A Blair-kormány hasonló helyzetre számít Románia és Bulgária csatlakozását követôen.

Itália felderítetlen titkai

"Itália titkai azok számára, akik még az igazságtól sem félnek": ezzel a kissé agresszív címmel jelentette meg könyvét Massimo Centini olasz író, aki azoknak a botrányoknak, gyilkosságoknak, megmagyarázhatatlan dolgoknak a kutatását vállalta könyvében, amelyek az ókori Rómától napjainkig felderítetlenek maradtak.

A nagy, az egész társadalmat megrázó, 20. századi tragédiákon túl, mint amilyen az 1969-es milánói Piazza Fontana-i merénylet, vagy az 1978-as Moro-gyilkosság, Centini sok más "érdekességet" is boncolgatott, amelyekbôl a Corriere della Sera címû olasz napilap szemelgetett.

Megpróbálta kideríteni, hogy Odüsszeusz valóban partra szállt-e Itáliában, hogy tényleg felgyújtatta-e Néró császár Rómát, és hogy Antonio Salieri, Mozart riválisa volt-e egyben a zeneszerzô-zseni gyilkosa is.

Izgatták a szerzôt csodákkal kapcsolatos rejtélyek is. Például az, hogy Olaszországban, fôként Rómában és Genovában, honnan eredtek azok a nem emberi kéz által alkotott képmások, amelyek között több Krisztust ábrázolta, vagy Johanna nôpápa esete, akinek neme minden kétséget kizáróan csak akkor derült ki, amikor egy szertartás során gyermeket szült. Valóságos forradalom tört ki a nép között, Johannát halálra kövezték, teste egy nagy kô alatt fekszik, amelyre hat P betûvel kezdôdô szó van festve: "Petre Pater Patrum Papissa Pandito Partum".

Foglalkozott Centini Nápoly védôszentje, San Gennaro vérének titokzatos felhígulásaival, és azzal, hogy mi rejtôzött Paganini tökéletes technikája mögött. Annak idején "az ördög hegedûsének" nevezték, mert játék közben szinte átváltozott, az ôrületig fokozódó megszállottság fogta el. Állítólag egy különleges lakkot használt, amelynek összetételét nem árulta el, és ez adott a hangszernek olyan furcsa hangokat. Egy texasi kutató szerint a lakkot mikroszkopikus kristályokkal dúsította.

Nem maradhatott ki a könyvbôl az UFO-jelenség sem. 1954-ben több mint 400-at láttak Olaszország egén, valamint a Szicília és Pantelleria között eltûnô, majd újra felbukkanó Fernandea szigete felett. Sajnos a múlt-jelen- jövôn átívelô rejtély az eltûnt gyerekeké, akiknek száma nyugtalanítóan nagy. Jelenleg hatszáz kiskorú gyermek holléte ismeretlen Olaszországban.

A nap hírei

Folyamatban az államtitkárok menesztése

Tariceanu miniszterelnök aláírta az elsô rendeleteket államtitkárok tisztségükbôl való elbocsátására vonatkozóan, miután a koalíciós pártoknak sikerült megegyezniük a létszámcsökkentésrôl. A kormányfô elsô döntései öt államtitkár elbocsátására vonatkoznak, köztük szerepel Csutak István, az integrációs minisztérium államtitkára is. Ugyanakkor elbocsátották tisztségébôl a Romániai Külföldi Befektetésekért Ügynökség elnökét, Cristina Ana-Mariát, valamint alelnökét, Gabriela Vasilet. Cristian Vladescut menesztették a közegészségügyi minisztérium államtitkári tisztségébôl, de a jövôben továbbra is betölti a vezetôtanács tagsági minôségét és az Országos Egészségbiztosító Ház elnöki tisztségét. Vasile Gabriela Nitat elbocsátották a Közrend- és Biztonsági Osztály helyettes államtitkári tisztségébôl, miközben Dorin Costel Todort kinevezték az igazságügyi minisztérium fôtitkárának. Tariceanu menesztette a miniszterelnöki kancellária államtitkárát is, Dan Petrescut.

Ismét csúszhat a Hajszam-jelentés

A parlament jogi bizottságai az Omar Hajszam üzletember eltûnésével kapcsolatos jelentés leadási határidejének 30 nappal való meghosszabbítását kérték az Állandó Büróktól, nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek a képviselôház jogi bizottságának elnöke, Sergiu Andon (KP). Kiemelte, hogy a leadási dátum augusztus 20-a volt, de a két bizottság a határidô meghosszabbítását kérte, hogy meg tudják várni a Legfelsôbb Bírói Tanácstól, a Börtönigazgatóságtól és Törvényszéki Orvosi Intézettôl azokat a dokumentumokat, melyeket az említett intézmények belsô kivizsgálásai nyomán állítanak össze, ugyanis ezek plusz információkat tartalmazhatnak a Hajszam-ügyre vonatkozóan. Andon elmondta, hogy a határidô-meghosszabbításra vonatkozó kérésükre még nem kaptak választ az Állandó Büróktól.

Készülôdés a fûtésszezonra

A gazdasági és kereskedelmi minisztérium a kormány soron következô ülésén bemutat egy sor intézkedést arra vonatkozóan, hogy miként biztosítsák a szükséges villamos és hôenergiát a téli idôszakban. Codrut Seres miniszter a Mediafaxnak elmondta, hogy az elfogadásra kerülô intézkedések közül az egyik arra vonatkozik, hogy csökkentik a Hidroelectrica exportját és mindezt átirányítják a belsô fogyasztás felé. "2005-ben a telet nagy mennyiségû szénkészlettel kezdtük, ami most nem áll fenn. Ez okból idôben intézkedünk, hogy az energetikai komplexumok számára biztosítsuk a feltételeket, hogy készletet állítsanak össze", mondta Seres.

Vihar tombolt Földrán

A elôzetes kárfelmérések szerint a besztercei Földra településen közel 30 ház maradt fedél nélkül a vasárnap éjszakai vihar következtében. A felmérések szerint az erôs vihar több száz millió régi lejes kárt okozott. Földra lakossága villamos energia nélkül is maradt az alacsonyfeszültségû hálózaton keletkezett meghibásodások miatt. A megyei Electrica igazgatója, Alexandru Roman elmondta, hogy más településeken is jeleztek meghibásodásokat a rendszerben, Földra közelében, és a munkások a hétfôi nap folyamán megpróbálták újraindítani a szolgáltatást. A polgármester úgy értékelte, hogy a vasárnapi jelenség egy kisebb tornádóra hasonlított, mivel csakis a házak tetôzetét tette tönkre 100 négyzetméteres területen.

Egy hónap alatt 60 ezer eurós bírság a határátkelôhelyeken

Július során a rendôrök 60 ezer euróra bírságoltak meg bizonyos személyeket, akik megpróbáltak Románia területére behozni illegálisan cigarettát, szeszes italt és kávét, parfümöket vagy ruházati cikkeket. Az áruk értéke meghaladta a 155 ezer eurót. A Román Rendôrség több akciót is szervezett annak érdekében, hogy felszámolják a csempészetet, a vámcsalásokat, valamint a szellemi tulajdonjogot ért bûnözést, és ezek során az elmúlt hónapban a rendôrök 1.257 bírságot róttak ki, 60 ezer euró értékben. Egy hónap leforgása alatt elkoboztak 77.364 csomag cigarettát, 3.025 liter szeszes italt, 363 kilogramm kávét, 12.709 parfümöt, 356 ruházati cikket.

Nem sikerült megegyezni a Nitramoniáról

Kudarcba fulladt a fogarasi Nitramonia vállalat privatizációja érdekében folytatott tárgyalás a magyarországi Nitrogénmûvekkel. Az Állami Privatizációs Hatóság, miután megoldást talál az elmaradt bérek kifizetésére, újabb javaslatot fogalmaz meg, nyilatkozták a Mediafax hírügynökségnek hivatalos források. A két fél a szociális egyezmény, a telek jogi helyzete kapcsán és a környezetvédelmi befektetések tekintetében nem tudott közös nevezôre jutni. Az Állami Privatizációs Hatóság (AVAS) egy újabb hirdetést fogalmaz meg a fogarasi Nitramonia privatizálására, miután megoldja az elmaradt bérek kifizetésére és az öt egység elektromos árammal és földgázzal való ellátására vonatkozó problémákat. Az AVAS és a magyar Nitrogénmûvek közötti tárgyalás januárban kezdôdött el, az ajánlat határidejét több alkalommal is meghosszabbították. A Nitramonia azután került vissza az AVAS tulajdonába, miután a volt többségi tulajdonos, az amerikai Fletchter Group nem tartotta be a környezetvédelmi befektetésekre és az alaptôke bôvítésére vonatkozó szerzôdési elôírásokat, és nem mutatta be a Brassó Megyei Környezetvédelmi Ügynökségnek a cég mûködésének újjáindításához szükséges dokumentációt.

Összeütközött két vonat Egyiptomban

Összeütközött két személyvonat hétfô reggel Egyiptomban, a szerencsétlenségben 51 egyiptomi életét vesztette, 138-an megsebesültek – közölte a kairói egészségügyi minisztérium. Más források szerint ettôl jelentôsen eltér az áldozatok száma: biztonsági források korábbi közlése alapján a halottak száma meghaladja a nyolcvanat, a sebesülteké pedig a százhatvanat. A MENA hivatalos egyiptomi hírügynökség pedig 20-26 halálesetrôl adott hírt. A MENA jelentése szerint a Nílus deltájában, a fôvárostól húsz kilométernyire északra bekövetkezett baleset oka az volt, hogy az egyik szerelvény vezetôje figyelmen kívül hagyta a szemafor tilos jelzését, és a vonat hátulról belerohant a sínen veszteglô másik szerelvénybe.

Robbanás egy moszkvai piacon

Tíz ember életét vesztette és mintegy 20 megsebesült egy piacon történt robbanásban Moszkva keleti részében hétfôn délelôtt – közölték orosz katasztrófavédelmi illetékesek. A mentôalakulatok közlése szerint a halottak és sérültek között legalább hat gyermek is van, de van olyan forrás is, amely csak kilenc áldozatról tud. A robbanás okáról egymásnak ellentmondó értesülések kerültek napvilágra. Az Interfax hírügynökség szerint gázrobbanás történt, és kizárható a merénylet. A katasztrófaügyi minisztérium szóvivôje viszont egy házi készítésû, ismeretlen robbanóeszközrôl beszélt. Az egyes tévécsatorna két külön robbanásról adott hírt. Rendôrségi források egy gázpalackot okolnak a katasztrófáért, amely az orosz fôváros Cserkizovó negyedében, az Eurázsia nevû piacon történt.

Egy "autonómia- körút" tapasztalatai

Antal Árpád András, háromszéki RMDSZ- képviselô és Dan Manolachescu újságíró, a Közösségért Egyesület elnöke hazatért autonómia- körútjáról. A honatya és az újságíró útjuk során összesen 9.365 kilométert tett meg gépkocsival és további 300-at biciklin.

Hazatérésük után részletesen elmesélték, hogy mit tapasztaltak az autonóm tartományokban, Koszovóban, Montenegróban, Dél- Tirolban, Katalóniában valamint a Baszkföldön.

"Basescu elnök úr nemrég azt javasolta, hogy a székelyek menjenek el Koszovóba és nézzék meg, hogyan élnek ott az emberek, és most már elmondhatom, hogy Markó Bélának, az RMDSZ elnökének egyértelmûen igaza volt, amikor azt javasolta az államfônek, hogy jó lenne, ha alkalmazna egy tanácsadót kisebbségi kérdésekben, ugyanis én nagyon remélem, Székelyföldön élô magyar nemzetiségû román állampolgárként, hogy nem szeretné Basescu elnök úr, hogy a székelyföldi románok arra a sorsa jussanak, ahová a koszovói szerbek jutottak", ezzel kezdte a beszámolóját Antal Árpád. "Én úgy gondolom, egyértelmû felelôsségünk, hogy ezt megelôzzük, de figyelembe véve, hogy még jó pár évig Basescu úr lesz Románia elnöke, kötelességünk felvilágosítani az elnök urat, hogy mi történik ezekben a régiókban, és neki kell eldöntenie, hogy milyen utat fog Románia kisebbségi kérdésekben járni", tette hozzá.

Mindketten hangsúlyozták, két aktív, és három már nem aktív vulkánt láttak. Miközben Koszovóban a szerbek és albánok közötti kapcsolat továbbra is konfliktusos, addig, például Dél-Tirolban, minden nyugodt, "az olaszok mûködtetik a kávézókat, az osztrákok pedig a henteseket".

Antal szerint "alapvetôen az az autonómia lehet a standard, amelyikkel Katalónia rendelkezik, az EU-ban ezt lehetne a közösségeknek megadni".

Dan Manolachescu, a Közösségért Egyesület elnöke hangsúlyozta, nem az ô problémája, hogy lesz-e vagy sem székelyföldi autonómia.

"Nem azért mentem el erre a körútra, hogy kérjem vagy ellenezzem az autonómiát. Elsôsorban az érdekelt, hogyan élnek együtt azon közösségek, amelyek az együttmûködés szempontjából majdnem hasonló helyzetben vannak, mint mi itt. Hogyan élnek a baszkok, a katalánok, és egyértelmû, a koszovói és montenegrói szerbek. Nem az én dolgom Székelyföld autonómiája, de nagyon fontos, hogy láthattam az együttélés tekintetében nagyon durva tartományt, mint például Koszovó, és nagyon nyugodt tartományokat, mint Dél- Tirol vagy Montenegró. Nagyon szeretném, ha ezen körutat mindenki megtehetné, mivel egy koszovói út után biztosan jobban odafigyelnének arra, hogy milyen jövôt építenek. Nagyon fontos mindez, mivel láttunk olyan zónákat, ahol a két közösség talán sohasem fog megbékélni", mondta az újságíró.

Antal Árpád András aláhúzta, hogy az autonómia kérdése elsôsorban a magyar közösség problémája, de ugyanakkor az sem mindegy, hogy ezen kérdéshez hogyan fognak viszonyulni a helyi és központi román vezetôk.

Antal és Manolachescu egy közös tanulmányt dolgoznak ki a körútjuk során a helybéliekkel, hatóságokkal, különbözô közösségek képviselôivel folytatott beszélgetéseik alapján, amelyet utólag könyv formájában is kiadnak. Ezen tanulmányt megpróbálják eljuttatni Traian Basescu elnökhöz is.

Mititej nélküli fesztivál a Görgény völgyében

Antalfi Imola

Szeptember 16-17-én szervezik meg a Görgény-völgyi Fesztivált – jelentette ki tegnap sajtótájékoztatón Ciprian Dobre prefektus. A szervezôk a Maros megyei Prefektúra és a Görgény-völgyi Közösségek Egyesülete, a cél pedig a vidék gazdasági és turisztikai népszerûsítése.

A gazdaságnál maradva, elhangzott, hogy a vidék fejlesztési tervét egy román-izraeli cég vállalta fel, amelynek képviselôi szeptember elején mutatják be terveiket. A prefektus ugyanakkor a turisztikai lehetôségek népszerûsítését is éppoly fontosnak tartja. Ide kapcsolódik a gasztronómiai turizmus lehetôsége, hiszen, mint mondta, a hét végén Vármezôn járt és kiderítette, hogy a vármezôi étterem által vásárolt pisztráng a laposnyai tenyészetbôl származik. Népszerûsíteni kell a pisztrángot, amely komoly attrakció lehet – jelentette ki, hozzátéve azt is, hogy a szeptemberi fesztivál mititejmentes lesz, annál több pisztrángot fogyaszthatnak a résztvevôk. Dobre reméli, hogy szeptember 16-ig a megyei tanács megjavíttatja a Laposnyáig vezetô, nagyon rossz állapotban levô utat is. A fesztivál tiszteletbeli meghívottja Mihály egykori román király, akit a laposnyai (mellesleg visszaigényelt) kastélyban szállásolnának el, az azonban nem derült ki, hogy Mihály király értesült-e a szervezôk szándékáról. – Egy király jelenléte egy ilyen eseményen vonzza a befektetôket, turistákat – hangoztatta Marius Ichim, a prefektus kabinetvezetôje. Mihály királyról tudni kell, hogy mindeddig egyetlenegyszer sem vett részt Maros megyei rendezvényen.

Utánanéz a költségelosztó- ügynek

A sajtótájékoztatón szó esett a megyei fogyasztóvédelmi hivatal által a költségelosztókat szerelô cégekkel kapcsolatosan készült jelentésrôl is. Újságírói kérdésekre válaszolva a prefektus elmondta, a hivatal nyár eleji jelentése nem volt egyértelmû, így aztán újabb jelentést kért. Ciprian Dobre szerint nem kizárt, hogy sok a rendellenesség e cégek háza táján, de szorgalmazni fogja, hogy rövid idôn belül oldják meg a problémákat, hogy ne kelljen a lakosságnak még egy, a tavalyihoz hasonlóan költséges téli idôszakot átvészelni. A marosvásárhelyi tanács által megerôsített leválási illetékkel kapcsolatban kijelentette, a tanács még nem küldte el a határozatot a prefektúrának, így nem nyilatkozhat arról, megtámadja-e a közigazgatási bíróságon vagy sem.

Segesvár polgármestere kérjen költségvetés-kiigazítást!

A kérdésre, hogy mikor kerítenek sort a segesvári, április végén leomlott várfal helyreállítására, kormányilletékesek ugyanis már hónapok óta ígérgetik a 20 milliárd lej kiutalását és közeleg az esôs idôszak, amikor nem lehet majd dolgozni, Ciprian Dobre elmondta, hogy Dorin Danesan polgármesternek nem "prünnyögnie" kellene amiatt, hogy a kormány még nem adott pénzt, hanem a város költségvetésébôl kellett volna megoldania a renoválási munkálatokat. "Ha nekem elromlik a hûtôszekrényem, elviszem a szervizbe, nem várom mástól. Danesannak is ezt kellett volna tennie. Amikor a fal leomlott, rögtön tanácsülést kellett volna összehívnia és költségvetés- kiegészítést kérnie. Így járt volna el egy igazi városgazda" – jelentette ki a prefektus, aki szerint a polgármester "tehetetlenségének" bizonyítéka az, hogy a 30 méteren leomlott várfalat még mindig nem állították helyre.

"Nem zárható ki a szekusdossziék manipulálása"

(antalfi)

Ioan Talpes független szenátor péntek este Marosvásárhelyen, sajtótájékoztatón jelentette ki: nem zárja ki, hogy a titkosszolgálatok "manipuláltak" egyes dossziékat. A szenátor szerint azonban létezik a titkos iratoknak egy harmadik kategóriája is: a mikrofilmek, amelyek "még sok meglepetést okoznak majd".

Ioan Talpes szenátor, egykor a Külügyi Információs Hivatal (SIE) vezetôje, aki különbözô kormánytisztségeket töltött be, az európai programokról szóló szemináriumot megelôzôen tartott sajtótájékoztatót. A meghirdetett témával kapcsolatosan nem sok minden hangzott el, Talpes szerint a lényeg úgyis az, hogy ha 1990-ben Románia felkészületlen volt az európai változásokra, most, a csatlakozás küszöbén itt az ideje, hogy az ország "behozza" a lemaradást és "vállalja önmagát". A fenyegetettség, ami Romániát érheti az elkövetkezô években, nem katonai jellegû, hanem inkább gazdasági, pénzügyi. Ami az európai pénzala-pok Romániának való juttatását illeti, Talpes szerint fontos a brüsszeli lobbi. Annál többet beszélt azonban a "doszáriádáról". A szenátor, akit saját bevallása szerint két alkalommal (egyszer a XI. osztályban majd az egyetemen) próbált meg – sikertelenül – beszervezni a szekuritáté, kijelentette: a külföldön aktiváló informátorok, kémtevékenységet folytatók esetében nem kell felnyitni a dossziékat, ôk nem esnek az átvilágítandó személyek kategóriájába. Felfedésük nem tetszene a ma szövetséges nagyhatalmaknak sem. Errôl nincs is szó, nagy hiba lenne, és egy ilyen ötletet nem is támogatna. Ami az éppen zajló doszáriádát illeti, Talpes szerint nem kizárt, hogy a titkosszolgálatok manipuláltak egyes dossziékat, ami elsôsorban azt jelenti, hogy eltüntettek iratokat, sokkal kevésbé tartja valószínûnek, hogy hamis, kompromittáló iratokat szerkesztettek volna. Azonban meglepetésekre lehet számítani, hiszen sokan nem tudják, hogy létezik egy mikrofilmekbôl álló archívum is, amelyet a SRI adminisztrál – tette hozzá. Talpes szerint a jelenleg zajló doszáriádát követi majd egy második, amely az 1990 után kifejtett besúgói tevékenységre deríthet fényt, majd a 3. "hullám", amely azon hírszerzô tisztek tevékenységére derítene fényt, akik hamis személyazonosság alatt jelenleg is aktiválnak a román politikai életben. A szenátor kifejtette, az a tény, hogy valakinek követési dossziéja van, amire sok mai politikus hivatkozik, nem zárja ki, hogy informátori dossziéja is van, ugyanis a szekuritáté elôszeretettel követte besúgóit, hogy megbizonyosodjon megbízhatóságukról. "Nem minden követettnek van informátori dossziéja, de az informátoroknak van követési dossziéjuk" – mondta. Ami Traian Basescu államfôt illeti, Ioan Talpesnek meggyôzôdése, hogy az elnök nem mûködött együtt a szekuritátéval, esetleg a szokásos, külföldi utak jelentéseinél többet nem tett, és ha e jelentéseket nem találják, annak oka, hogy bizonyos számú év után megsemmisítik azokat. Ugyanakkor biztos abban, hogy a sajtóban jelenleg is számos olyan újságíró dolgozik, akiket a SRI beszervezett. "Most mindenki a dossziék nyilvánosságra hozatalát követeli, és éppen ez a nagy buzgalom fogja ellehetetleníteni az átvilágítást, ami pedig a közelgô europarlamenteri választások miatt fontos lenne" – jelentette ki Talpes.

A politikai élet megtisztítását vállalták

(b.gy.)

70 millió új lej kórházépítésre és átszervezésre

Egymillió új lejt (10 milliárd régi) ígért Segesvárnak a kihelyezett prefektusi iroda vezetôjének beiktatásán Eugen Nicolaescu egészségügyi miniszter. Ebbôl a pénzbôl egy új kórházépület megvalósíthatósági tanulmánya készülhet el, majd a jövô évben 20 millió eurót kap a város az építkezési munkálatokra. Az új kórház valószínûleg a régi udvarán épül fel. Bár a liberális párt megyei szervezetének ideiglenes vezetôje kifejtette, hogy számára a legfontosabb település Segesvár, amelyet elônyben részesít a többivel szemben, a polgármesteri hivatal kistermében tartott sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a költségvetés- kiegészítés nyomán a megye összesen 70 millió új lejt kap hasonló célra. Ebbôl Segesvárhoz hasonlóan 10 millió jut a régeni, dicsôszentmártoni és ludasi új kórházépületek megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére, 30 millió új lej pedig a megyei sürgôsségi kórház átalakítására. Ennek tervét a héten a Sanitas vezetôivel kell egyeztetni, majd szeptember elsejére nyilvánosságra hozzák.

Kérdésre válaszolva megerôsítette, hogy növekedni fog a családorvosok bevétele. Ezt a szenvedélyadóból biztosítják, ami 2006-ban már 700 millió új lejt tesz ki, a jövô évben pedig a számítások szerint eléri a 200 millió eurót.

Nehezen halad ugyan, de átszervezi a cukorbetegek ellátását, biztosítván, hogy ne csak a kórházi patikákban, hanem minden gyógyszertárban hozzájuthassanak a szükséges gyógyszerekhez – ígérte ezúttal is a miniszter, aki az onkológiai és szívgyógyászati ellátás átszervezését is kilátásba helyezte.

A sajtótájékoztatón szóba került, hogy a nemrég tartott tanfolyam részvevôi azért értek el olyan jó eredményt, mivel a menedzseri tervüket tanácsadó cégekkel készíttették el. Ezzel kapcsolatosan Eugen Nicolaescu kifejtette, hogy novemberben nagyon kemény vizsgán választják ki a kórházigazgatókat, akiknek a tudását más megyébôl származó bizottságok fogják tesztelni.

A Népújság kérdésére, hogy lehet-e számítani a rezidensi vizsga átszervezésére, a központosítás lebontására, hogy az új kórházakban legyen is aki dolgozzon, a szaktárca vezetôje elmondta, hogy eldöntötték már, a jelöltek a meghirdetett állásokra fognak vizsgázni.

Az átvilágítási törvény kezdeményezôjeként komolyabban kell vennie ezt a feladatát – hangsúlyozta az egészségügyi miniszter, aki határozottan kijelentette, hogy a liberális párt megyei vezetôségében nincs egyetlen olyan tisztségviselô sem, aki együttmûködött volna a szekuritátéval, ezzel szemben a többi párt vezetôségébôl többen is áldozatai lesznek az átvilágításnak. Pártjának vezetôsége Mona Musca kizárásáról döntött, és mindazok, akik együttmûködési nyilatkozatot írtak alá, nincs mit keressenek a liberális pártban – fejtette ki a sajtótájékoztatón, majd hozzátette: pártja vállalta a romániai politikai élet megtisztítását.

A koalíció megyei szintû mûködésképtelenségével kapcsolatosan Dorin Florea polgármestert, a Demokrata Párt megyei szervezetének vezetôjét populista demagógnak nevezte, aki rosszindulatú, nem tud elegánsan nyilatkozni, és csak a saját érdekeit tartja szem elôtt. Ha céljainkat miatta nem tudjuk megvalósítani, felelni fog inkorrekt viselkedéséért – fenyegetôzött Eugen Nicolaescu a Segesváron tartott sajtótájékoztatón.

Az autonómiával kapcsolatosan pedig kijelentette, hogy a két székelyföldi helyi tanács kezdeményezését kormányszinten meg sem tárgyalták, mivel annak elfogadásához az alkotmány módosítására lenne szükség, ezt pedig manapság lehetetlen lenne megszavaztatni – vélekedett a liberális miniszter.

Kánikula után vihar

Tovább tart a szélsôséges idôjárás

(b.gy.)

A nyár második legmelegebb napja volt vasárnap, bár szokás szerint augusztus havának második felében hûvösebbé válnak az éjszakák. Marosvásárhelyen árnyékban 32,6 fok volt a hômérséklet, amihez hasonlót megyeközpontunkban az idén még egy júliusi napon mértek. Bár elviselhetetlennek tûnt a hôség, az ország többi pontjain mért 41-42 fokhoz képest nem panaszkodhatunk.

Afrikából érkezô száraz levegô hatolt be térségünkbe, és az okozta az augusztusi kánikulai napokat – tájékoztatott Moldovan Carolina meteorológus.

A marosvásárhelyi mentôszolgála-toknál ennek ellenére nem kezeltek különösebb eseteket, a hívások száma magas volt ugyan, de rendkívüli esetekrôl nem tudtak beszámolni.

Szezonvégi csúcs volt viszont a marosvásárhelyi Víkendtelepen, ahol szombaton körülbelül ötezren, vasárnap pedig közel tízezren kerestek hûsülést a medencék vizében. Vasárnap egyébként a 19.200 új lejes bevétellel is sokévi csúcs dôlt meg – tájékoztatott Mátyási Levente, a telep helyettes adminisztrátora.

Hogy mi következik a kánikula után? Az országos meteorológiai intézet szerint a narancssárga jelzés lesz érvényben. Viharokra tehát számítani lehet, de amint a vízügyi igazgatóság szóvivôje elmondta, az árvizeknek kevés a valószínûsége. A Maros vízhozama a másodpercenkénti 22 köbméterrel közepes szinten áll, jelentôs mértékû szennyezést nem jeleztek az utóbbi idôben. A megyei katasztrófa- elhárítási felügyelôségtôl arról tájékoztattak, hogy a figyelmeztetést továbbították a polgármesteri hivataloknak, hogy minden eshetôségre felkészüljenek.

Ismét vizsgalázban

Menyhárt Borbála

Tegnap reggel Maros megyében is megkezdôdött a pótérettségi azok számára, akik valamilyen okból kifolyólag a nyáron nem tudták megszerezni az érettségi diplomát. Megyénkben 744 diák vizsgázik az erre a célra létrehozott két vizsgaközpontban: az Elektromaros és a Ion Vlasiu Iskolaközpontban. Ezen a héten szóbeliznek a diákok: hétfôn és kedden román nyelvbôl, majd idegen nyelvbôl, pénteken és szombaton pedig anyanyelvbôl húznak tételeket a vizsgázók. Augusztus 28-án kezdôdnek az írásbelik. A dolgozatokat a Mûvészeti Líceumban létrehozott javítóközpontban osztályozzák, az eredményeket pedig szeptember 4-én függesztik ki, amely egyben az óvások benyújtásának idôpontja is. A végleges eredmények szeptember 7-re várhatók.

A vizsga elsô napján elég feszült volt a hangulat az Elektromaros Iskolaközpont folyosóin várakozó diáksereg körében, egyesek a földön ülve olvasták át utoljára a szükséges tananyagot, voltak azonban olyanok is, akik rá sem hederítettek, hogy mi vár rájuk, önfeledten mesélték társaiknak nyári élményeiket. A diákok különbözô okokból kifolyólag maradtak az ôszi vizsgára, volt, aki a tanulási kedv hiányának tudta be, hogy elmulasztotta a nyári érettségit, de volt olyan is, aki bukás miatt nem állhatott vizsgára.

Anna elismerte, hogy év közben végig szórakozott, és egyáltalán nem készült fel a nyári érettségire, így nem is próbálkozott. Most sem érzi magát kellôképpen felkészültnek, abban reménykedik, hogy az ötöst eléri minden tantárgyból. A matematikát és a gazdaságtant tartja a legnehezebbnek. Nem szeretne tovább tanulni, hanem egybôl munkába is állna, ahogy meglenne az érettségi diplo-mája.

Béla matematikából és fizikából bukott meg az iskolai év alatt, így nyáron nem is próbálkozhatott az érettségivel. Saját bevallása szerint nem tanult a nyáron, de reménykedik, hátha "könnyût húz" és engedékenyebbek lesznek a tanárok is, mint nyáron, és valahogy átmegy. Ô sem szeretne tovább tanulni, külföldre megy októbertôl dolgozni.

Tünde megbukott románból, így most jön elôször érettségizni. Szerinte a nyári vizsga nem volt nehéz, de úgy érzi, kellene még kis idô, hogy alaposabban felkészüljön. A magyar írásbelitôl fél legjobban, mivel szerinte a magyar gyerekekkel szemben nagyobbak az anyanyelvi elvárások, alaposan kell ismerni a kötelezô regényeket. Ô sem szeretne tovább tanulni a pótérettségi lejártával.

A nyári érettségi idején felmerültek kérdések azzal kapcsolatban, hogy a más városokban, illetve a vidéken lakó diákoknak fedezi-e valaki az ingázási költségeit. Miként csak két vizsgaközpont van egész Maros megyében, ezeknek a gyerekeknek jelentôs hátrányt és anyagi terhet jelent a vizsgázás, hiszen saját költségre két héten át szinte naponta kell a vizsgaközpontig utazzanak, ahová be vannak osztva.

Albertini Zoltán elmondta, nincs arra vonatkozó törvény, hogy a gyerekeknek megtérítsék az ingázás költségeit, csupán bentlakást biztosítanak nekik, ha igénylik azt.

Veszélyes kanálisfedôk

Patkó Katalin

Az útjavítások ellenére még mindig veszélyes a terep a gyalogosok számára. A elhúzott, majd gondtalanul ott hagyott kanálisfedôk balesetet okozhatnak. Ha szabad az átjárás, nehezen észrevehetô a hiba, de ha valaki rálép, a fedô megbillen és a lába belecsúszik a kanálisba. Legjobb esetben az illetô megússza kisebb sérüléssel. Képünk az 1918. December 1. sugárút és a fôtér keresztezôdésénél készült, de még sok helyen oda kell figyelni erre a városban.

Van még mit tanulni

Enyedi Katalin

Kedvenc üzletem a fôtér kellôs közepén. Egy fejlôdni akaró, turistavonzónak tûnni kívánó város központjában. Kedvencem, mert nagyon szeretem a termékeket, amelyeket forgalmaznak. Olyannyira, hogy hetente kétszer bemegyek, és minden egyes alkalommal elfelejtem, hogy a múltkor miért döntöttem úgy, na kész, többé be nem teszem oda a lábam.

Reményteljesen benyitok az üzletbe, megcsap a megszokott kellemes illat, és alig várom, hogy megvehessem a kedvenc falatomat, amiért újra és újra képes vagyok annyit szenvedni.

Beállok a sorba, mert mindig sor van, mások is kedvelik az üzletet. Türelmesen várok. Hét perc elteltével kezdek ideges lenni. Tíz perc után már ketyegek. Négy elárusítónô van hat négyzetméternyi területen. Nem tolakodom, feltételezem, hogy van egy menetrendje a dolgoknak, az elárusítónôk majd annak rendje s módja szerint fogják megkérdezni, hogy tessék, poftiti. De nem. Ez más dimenzió, itt mások a törvények, talán pont a népszerûség ment a szolgáltatás rovására. Nem túlzok, az egyik kedves vendég egy kerek órát konzultált az eladóval. "És tessék mondani, fülcimpafogyasztó kínai tea van? Igen, abból is szeretnék háromfélét! Melyik hogyan hat? Miután kell meginni?" Aki utánam áll, mindig feltesz egy bájos kérdést, amire a válasz újabb három-öt perc, pedig a szám már nyitva volt, hogy köszönjek, és kérjem a falatomat. A kisasszony tudomásul veszi, hogy ott vagyok, de mielôtt rám néz, megszámolja az aprót, majd rám kérdez. Utóbbi esetben pénzszámolás közben tudott le: huszonöt, huszonhat, tessék, huszonhét. Persze nem vettem észre, hogy a köztes beszólás nekem szólt, kaptam egyet huszonkilenc körül is, az durvábban hangzott. Természetesen sietek valahova, tehát már lassan füstölnek a füleim, valószínûleg a vonásaim is feszültek, mert a kisasszony kissé ijedten kérdezi újra, hogy mit kérek. Ha összeszámoljuk, már legjobb esetben is a tizenharmadik percben vagyunk. Egy olyat kérek! És húsz másodperc múlva, rezignált viszontlátás után, kint vagyok az utcán. A rezignált viszontlátásomnak fele-fele arányban van visszhangja: egyszer igen, egyszer nem.

Hasonló élményem rengeteg üzletben vagy bármiféle szolgáltatást nyújtó cégnél volt. Belföldön. Ez csak az egyik, és azért van kiemelt helyen, mert ismétlôdô motívum az életemben. Pedig ha megtanítják a kisasszonyt mosolyogni, a vásárló valószínûleg arról fog cikkezni, hogy milyen bájosak az elárusítók, nem az ellenkezôjérôl. Végkövetkeztetés: ha valaki valamire vállalkozik, tanulja meg az elemi dolgokat: tisztelet, mosoly, rend. Add meg a papnak, ami neki jár. Ez kell a vásárlónak, hogy kedves maradjon.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Benedek István

Három jelentkezô a fôtanfelügyelôi tisztségre

Ma viszik a bukaresti oktatási minisztériumba a Maros megyei fôtanfelügyelôi tisztségre pályázók iratcsomóit, tudtuk meg Albertini Zoltán helyettes fôtanfelügyelôtôl. A tisztségre három pályázó van, köztük Suzana Ganta, az intézmény jelenlegi, ideiglenes kinevezéssel rendelkezô vezetôje, és Nicolae Neagu helyettes fôtanfelügyelô is.

Marosvásárhelyi küldöttség Kecskeméten

Mától csütörtökig a kecskeméti Hírös Hét rendezvényein vesz részt a testvérváros önkormányzatának meghívására a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal küldöttsége. A kecskeméti városnapokon többek között szakmai oktatással kapcsolatos kérdésekrôl tárgyal a vásárhelyi küldöttség a kecskeméti önkormányzattal, annak kapcsán, hogy a magyarországi város önkormányzata egy európai uniós pályázat révén új szakmai oktatási stratégiák kidolgozását célzó mûhelyt alakíthat ki, amihez a testvértelepülések e téren szerzett tapasztalatait is felhasználják.

Hamarosan pályáztatják az iskolajavításokat

A héten várhatóan elkészülnek a feladatfüzetek a marosvásárhelyi tanintézetekben végzendô munkálatokra, melyeket a kormánytól leutalt pénzbôl végeztetnek el, így hamarosan megtartják majd a kivitelezôk kiválasztását célzó versenytárgyalásokat is, tudtuk meg Csegzi Sándor alpolgármestertôl, aki elmondta, a feladatfüzetek összeállításában a polgármesteri hivatal szakemberei is segítenek a tanfelügyelôségnek. A kormány részérôl mintegy tíz napja kiutalt 20 milliárd régi lejbôl a Papiu kollégiumban, a Mihai Eminescu tanítóképzôben, az építészeti iskolaközpontban, a 17. számú általános iskolában, illetve a 4., 15. és 19. számú óvodákban végeznek majd javításokat, melyeket az év végéig kell befejezni.

Sebességvadászat az utakon

A rendôrség közlése szerint a közlekedésrendészet radarral felszerelt járôrautói ma Marosvásárhelyen 10-11 óra között a Szabadi úton, 11-12 óra között a Cutezantei utcában, 12-13 óra között a Pandúrok útján, 16-17 óra között a Köztársaság utcában, 17-18 óra között az 1918. December 1. úton, 18-19 óra között a Dózsa György úton figyelik a forgalmat. Ma Szászrégenben a Radnótfáji úton lesz radarozás. A megyében a közutakon ma 9-10 óra között Maroscsapónál, 10-11 óra között Körtvélyfáján és Balavásáron, 11- 12 óra között Gernyeszegen és Kiskenden, 12-13 óra között Szentpálon, 14-16 óra között Gyulakután, 16-17 óra között Koronka és Székelyvaja között, illetve Marosugrán, 17-18 óra között Sáromberkén és Kiskenden, 18-19 óra között Ákosfalván és Marosszentgyörgyön, 19-20 óra között Sófalván figyelik a forgalmat a radaros járôrkocsik.

Countrykoncert a várban

A dévai mûvelôdési ház és a marosvásárhelyi Transylvania Music közös szervezésében pénteken 20 órától a marosvásárhelyi várban rendkívüli countryzene- koncertet tartanak, melyen fellépnek a mûfaj legnagyobb norvégiai elôadói, Roy Martin és Gillie Larsen. Nyitózenekar a marosvásárhelyi Spleen együttes, a rendezvényre a belépés díjtalan.

Vízszünet bekötések miatt

Az Aquaserv vállalat közlése szerint vízbekötési munkálatok miatt holnap 8-15 óra között szünetel a vízszolgáltatás Marosvásárhelyen a Suceava (2-26. és 13-37. számok között), Surianu (1-5. és 2-18. számok között) és Ion Buteanu (27-45. számok között) utcákban. A szolgáltató felhívja a fogyasztók figyelmét, hogy a vezetékek üzembe helyezése után a víz lerakódást tartalmaz és elszínezôdhet, de háztartási célokra megfelelô.

Öt híd javítására pályázott a nyárádszeredai önkormányzat

Beiktatták a kormány kancelláriáján a nyárádszeredai önkormányzat pályázatát, mely révén a városhoz tartozó öt híd javítására igényeltek támogatást a kormány infrastruktúra-felújításra elkülönített alapjaiból. A három demeterfalvi, valamint egy-egy székelytompai és székelysárdi híd feljavítására benyújtott pályázat értéke 35 milliárd régi lej.

Csíksomlyón lép fel a Jubilate

A marosszentgyörgyi Jubilate csoport is színpadra lép szombaton, augusztus 26-án a csíksomlyói országos katolikus ifjúsági találkozón, melyet a somlyói hegy nyergében tartanak. A szervezôk kérésére 17.30 órától a nagy sikernek örvendô Jézus él címû misztériumjátékot mutatják be. A saját szerzeményû mûvet már több marosvásárhelyi és magyarországi templomban elôadták.

Leégett egy ház Hétúron

Pénteken, kevéssel éjfél elôtt egy Hétúron keletkezett tûzhöz riasztották a segesvári katonai tûzoltókat. A tûzoltók közlése szerint egy családi ház égett le, személyi sérülés nem történt, azonban mintegy 20 ezer új lejes anyagi kár keletkezett. A tûz okát egyelôre nem sikerült kider0teni.

Nyárád-kupa Jobbágyfalván

A Csíkfalvi Polgármesteri Hivatal támogatásával nemzetközi asztali- labdarúgótornát rendeznek a hét végén Jobbágyfalván. A második alkalommal kiírt Nyárád-kupán romániai, magyarországi, írországi, szerbiai gombfocizók mérik össze erejüket, a rendezvényen képviselve lesz a nemzetközi asztali-labdarúgó szövetség is.

Akárha mesében…

(nk)

Igen, a felnôtt is kicsit gyermekké válik újra Varga Ödön Tibor képei között. A szentendrei festô, aki Edmundként írja alá alkotásait, Marosvásárhelyen is bemutatkozott. Festményeibôl az unitárius templom tanácstermében rendeztek kiállítást. A vasárnap déli megnyitón a vendéget házigazdaként Nagy László esperes mutatta be, majd munkáit Nagy Miklós Kund ajánlotta a jelenlevôk figyelmébe.

A szentendreiség jó ajánlólevél, mondotta, abban a mûvészettel teli, különleges városban az is kedvet kap a festéshez, rajzoláshoz, akit nem is erre irányít a hivatása. Varga Ödön Tibor is így volt vele, apai ágon örökölt tehetségét nagy odaadással, kedvvel kamatoztatta, és olyan sajátos stílust alakított ki magának, amely rendkívül ôszintén és gátlásoktól mentesen képes felmutatni egy mesébe illô, kedvesen naiv, álomszerû világot, amelyben mindenki, a képek nézôi is jól érezhetik magukat. A szentendrei városképek mellett elsôsorban a szépséges erdélyi tájak ihlették a festôt, barátságos, meleg színei a kompozíciók erôteljes kontûrû, geometrikus formái dacára derût, oldott hangulatot árasztanak. Egyértelmû, hogy a kiállító a megfestett látvány, a megörökített helyzetek közepette jól érezte magát s ezt sikerült átplántálnia közönségébe is.

Edmund Erdély régi szerelmese, azt vallja, hogy anyai felmenôi révén ide is tartozik. Gyakran jár tájainkra vázlatozni. Tárlata azonban mindeddig nem volt itt. Most, hogy a napokban tölti a 60. életévét, elérkezettnek látta az idôt a bemutatkozásra. A kiállításnyitón 60 Bölcsesség címmel aforizma-gyûjteményét is az érdeklôdôk elé tárta. Gondolatai tovább árnyalják azt a képet, amelyet festôi megnyilvánulásaiból alkottak maguknak róla a tárlatlátogatók. Rokonszenves, nagy vitalitású egyéniség rajzolódik ki ekképpen. Bizonyára hasonlóan vélekednek majd a csíkszeredaiak is, a vásárhelyi rendezvény zárultával ugyanis Varga Ödön Tibor ott is kiállítja örömfestészetének válogatott termését.

Hírek a Sóvidékrôl

b.d.

Július 19-étôl egyhetes programmal újra Korondon táboroztak a Hazanézô irodalmi és folklórtábor résztvevôi. Gyôri, biharkeresztesi, csíkszeredai, székelyudvarhelyi és szovátai diákok ismerkedtek a székely fazekassággal, és kipróbálták képességeiket a kisplasztikában is. Az írótalálkozó vendégei Majla Sándor, Ráduly János és Tófalvi Zoltán voltak. Jánosa Eszter, a gyôri evangélikus iskola diákja is felolvasott írásaiból. Józsa András helytörténész a székelyföldi mondák újszerû bemutatásában vállalt érdekes szerepet. * A fazakesvásáron nemcsak a korondi fazekasok, hanem a vidék népmûvészei is bemutatkoztak, taplófeldolgozók, kisszobrászok, szövôk, faragók, bôrdíszmûvesek, szalmafonók, kosárfonók, bútorfestôk, mézeskalácsosok, tûzkövesek, népi öltözetek készítôi, a díszítômûvészet képviselôi. Felléptek a korondi fúvósok, az Üvegharang elôadócsoport, a szenterzsébeti együttes. A vásár vasárnapján, augusztus 13-án a Firtos Mûvelôdési Egylet az erdélyi magyar népmûvészet "önkéntes tábornokának", Bandi Dezsônek állíttatott kopjafát az unitárius templomkertben. * Megjelent a HAZANÉZÔ címû folyóirat idei második száma. A tartalomból: Józsa Judit: Elôd; Ferenczi István: Traianus seregtestei nyomán az Erdélyi-havasokban; Józsa András: A tatárpincék; Szôcs Lajos: Gondolatok egy "Korondper" harangfelirat kapcsán; Páll lajos: Tulipán a hóban; Az angyal utazása Gyergyóban, Csíkban (versek); Jánosa Eszter: Hazagondolok (próza); Deák-Sárosi László: Három sing jutalom (hôsköltemény tizenhárom énekben); László László: Bocskai István, Erdély és Magyarország fejedelme (1605-1606) 400 éve. 1604 ôszén kezdôdött a Bocskai István vezette Habsburg-ellenes felkelés. 2. rész; Ráduly János: Mesterjegyes kályhacsempe Korondon; Ráduly János: Még két berekeresztúri rovásfelirat; Márton Béla: A havasi fenyô és a hangszerkészítés; István Lajos: A korondi andezitbánya története; Ambrus Lajos: Rom és bilincs (monda); Kercsó Attila: Törékeny béke; Könyörgés (versek); Lôrincz Béla: Népmûvészetünk göröngyös útjain (tanulmányrészlet) * A fedôlap mondaillusztrációja Kuti Botond mûve: Árpád és Balambon.

Koronkán is ünnepeltek

Összefogtak a sportélet támogatására

(bodolai)

Koronka és Kincsesbánya testvértelepülési kapcsolatára épült a Koronkai Napok idei rendezvénye, amelyet szombaton tartottak a felújított sportpályáján, ahol az öltözôknek, tusolóknak és egészségügyi pontnak helyet adó épületet avattak fel.

– Ha években számoljuk, nem olyan régi ez a kapcsolat,... lélekben viszont úgy érezzük, hogy nagyon hosszú ideje ismerjük, kötôdünk egymáshoz és kiválóan szót értünk, hisz egy nemzethez tartozunk. E szempontból fontosak e találkozások, továbbá azért is, hogy az európai közösséghez tartozó Kincsesbánya tapasztalataiból okuljunk, hasznos ötleteket lessünk el, s azokat felhasználjuk településünk szebbé, vonzóbbá tételében. A mai ünnepségünk is részben ezt a célt szolgálja, a helyszín megválasztásával azt szeretnénk érzékeltetni, hogy Koronka harmonikus fejlôdéséhez szervesen hozzátartozik a helyi sportélet támogatása, pezsgôbbé tétele – hangzott el többek között Nagy Márton polgármester beszédében, aki elmondta, hogy e célból vállalkoztak egy korszerû sportbázis kialakítására, amely kezdô lépéseként az öltözôknek helyet adó épületet avatták fel. Az építkezést helyi költségvetésbôl és részben önkéntes munkával valósították meg – hangsúlyozta Nagy Márton, aki köszönetet mondott azoknak, akik az építkezéskor illetve az ünnepség megszervezésében segédkeztek.

A 60 fôs küldöttséggel érkezett 1530-as lélekszámú község, Kincsesbánya polgármestere, Bajkai János elmondta, hogy a nemzeti ünnepen jól érzik magukat Koronkán, s egy hét múlva a Székesfehérvár közelében levô egykori bányásztelepülésre várják vissza a koronkaiakat. Beszédében a polgármester kiemelte: fontos számukra, hogy Románia az EU tagja legyen, hisz ezáltal a politika által létrehozott határok, amelyek az emberek többségének szívében nem léteznek, el fognak tûnni. A testvértelepülés elöljárója kedvezô benyomásairól is beszámolt a község rendkívüli fejlôdését illetôen.

A nyitóünnepségen a koronkaiak, s elsôsorban a polgármester teljesítményét értékelte Lokodi Edit, a megyei tanács elnöke, aki a településfejlesztés távlatairól szólt, s beszédet mondott Burkhardt Árpád alprefektus, valamint Gáll Éva az RMDSZ megyei szervezete nevében.

Augusztus 20-a jelentôségérôl Harangozó György református lelkész mondott szívhez szóló szép szavakat.

A szombat délelôtt sportvetélkedôkkel vonzotta a nézôket. A koronkaiak meghívására az ASA öregfiúk csapata lépett pályára a helybéliekkel, s megmérkôztek a fiatalok is. Az ebédszünetet követôen, amikor is ízletes gulyást szolgáltak fel a katonaságtól kölcsönzött sátrak alatt, a szórakozás helyszínévé vált a sportpálya. Bemutatkozott a helybeli népi zenekar, amely Szekeres Vigh Ágotát kísérte, szép számú közönséget vonzott Cseh Judit nótacsokra, megérdemelt tapsot kapott a helybeli Gyöngyvirág és a mezôcsávásiak néptánccsoportja, s a fiatalok Titanic Star-parádéja, majd aki nem fáradt bele az egész napos mûsorba, a Sokk együttes játékára hajnalig ropta a táncot. A Koronkai Napok lejártával az ünneplés még nem ért véget, hisz a helybéliek küldöttsége a napokban indul a testvértelepülésre, ahol az ígéretek szerint kitesznek magukért a kincsesbányaiak is.

Atyafiságos szeretetben, Kisfülpösön

Bölöni Domokos

Öt éve, 2001. augusztus 25-én tartottak elôször falunapot a Beresztelke községhez tartozó Kisfülpös magyarjai. Öt éve szolgál a faluban Bíró Sándor lelkész, ügyszeretetének és gyülekezete szorgalmas munkájának gyümölcse a megújított templom, a korszerû parókia és gyülekezeti terem, az eszmélô, magára találó közösség hit- és közösségi élete. Ez az öt év nem múlt el nyomtalanul, mondotta a lelkipásztor, hiszen megerôsödött hitében az istenfélô, templomát szeretô, békességes gyülekezet, szorgalmasan építi jelenét, és hittel néz a holnapba, reménységgel szolgálja az Urat. Mert mindössze 240 lelket számlál, nem bírná meg az évenkénti találkozók anyagi áldozatát, ezért tartják ötévenként a számbavételt, várják azokat, akik másutt találtak bár megélhetést, a távolból is meghallják az itthoni harangszót. Rokonok, hozzátartozók vállalták, hogy postázzák a meghívókat. Szombaton valóságos templomi történelemórán vehettek részt a hívek és vendégeik, gazdag az esztendô történelmi töltete: honfoglalási és kereszténységi évforduló, a nándorfehérvári gyôzelem évfordulója, a magyarok pajzsának, igazság oszlopának is nevezett protestáns fejedelem, Bocskai István nevével fémjelzett, immár 400 éves Bécsi béke emléke, melynek nyomán szabad vallásgyakorlatot hirdettek tájainkon, Szent István király napja, majd az októberi évforduló, az ötvenhatos forradalom fél évszázados ünnepe mind-mind abban erôsítették meg, hogy nem hiába éltek ôseink e földön, Istennek terve, szándéka van velünk is, mert megtartásra szánt nép vagyunk. Ezt hallottuk Szász Attila körtvélyfájai lelkész, görgényi esperes igehirdetésében, erre buzdított az újbúzazsengére kiszolgáltatott úrvacsora szereztetési igéjét elmondó Magyarósi Levente abafáji lelkész, és ez az erôs hit sugárzott a lassan nyugállományba készülô Bíró Sándor szavaiból, Nagy Lajos számadó gondnok beszámolójából, a helyi Nôszövetség és a fiatalok mûsorából, melynek során énekek, köszöntôk és versek hangzottak el, a nagytiszteletû asszony vezette nôi dalcsoport, illetve Faragó Gizella, Nagy Józsefné Bondor Hajnal, Nagy Elôd, Nagy Sándorné Tavaszi Ibolya, Tavaszi Erzsébet, Nagy Márta, Faragó Renáta, Tavaszi Dalma és Tavaszi Éva elôadásában. Köszöntötték az egyetlen nyolcvanévest, a nyolc hetvenest, a négy ötvenest, az egy negyvenest, a három harmincast és az egyetlen húszévest. Sorjáztak a nevek, Csorvásiak, Magyarósiak, Horváthok és fôleg Tavaszik. A falu számos értelmiségit adott a magyarságnak, köztük három református lelkészt és dr. Demény Lajos történészt, akik tôlük független okok miatt idén nem jöhettek haza. Demény Lajos díszoklevelét, mellyel a közösség közelgô nyolcvanadik születésnapja (1926. október 26.) alkalmából kitüntette, bátyja, Demény György vette át. A másik kitüntetett Marosvásárhelyen él, nemrég ünnepelte születésnapját. Demény Árpád 1937. augusztus 17-én született, a Posta nyugalmazott igazgatója, sokat tett szülôfalujáért, egyházáért. Köszöntôjében elmondta, hogy a francia fôvárosban járt éppen, amikor a trianoni döntés 86. évfordulója (június 4.) alkalmából magyar ifjak tüntettek Párizsban. Maga is csatlakozott hozzájuk, a Magyarok Világszövetsége zászlaját emelhette magasra. A kevés, mindössze hét-nyolc másik erdélyi mellett így ô is képviselhette szülôföldjét és persze faluját, Kisfülpöst.

Korábbi szolgálati helyén kötöttek ismeretséget, és az barátkozássá, barátsággá szélesedett; Bíró Sándort "új" gyülekezetében is felkeresték Hédervár lakosai, élükön Göndöcs László volt polgármesterrel, és mivel a szigetközi kisközségnek (Hédervár 1119 lakost számlál, Gyôrtôl 20, Mosonmagyaróvártól 18 km-re van) már 1985-tôl kiváló a kapcsolata a Csallóköz ma Molino, eredeti nevén Éberhard nevû településével (egy 1209-es oklevél Castellum Ibrchaartnak nevezi, hajdan német volt, majd színmagyar; Pozsonytól 12 km-re fekszik, 1130-an lakják), hát együtt látogattak el Kisfülpösre, ott élô, szintén nyugdíjas kollegájával, Görföl Jenôvel, aki rábukkant a település 1937-ben keletkezett krónikájára, azt 1994-ben önkormányzati költségen újra kiadatta, és hozott belôle példányokat Erdélybe is – így aztán a ma Szlovákiában, Magyarországon élô magyarok a legnagyobb egyetértésben barátkoztak a helybeliekkel, kóstolták kenyerüket, koccintottak italukkal, énekelték a dalokat, amelyek legfeljebb egy-két szó, hang erejéig térnek el egymástól.

Megkoszorúzták a templombejárat elôtt felállított millenniumi kopjafát, elhangzott Reményik Sándor Keserû szívvel címû verse. Az eseménydús nap emlékezetes mozzanata volt Bíró Sándor László magyarrégeni lelkész kisesszéje Bocskai Istvánról és koráról. A bibliás, kardos fejedelem alakja szinte már életében mitikus méreteket öltött, hiszen gyôztes harcos volt, kivívta a vallásszabadságot, és abban sincs nagy túlzás, ha a magyarság legnagyobb diplomatájaként emlegetik. Nem hiába áll alakja a Reformáció genfi emlékmûvén. Kevesen tudják viszont, hogy a Kassán elhunyt fejedelem a gyulafehérvári katedrálisban alussza örök álmát. A 133. zsoltár alapján felbuzogó Testamentumát sem véletlenül idézik oly gyakran, s nemcsak protestáns tisztelôi, hiszen Ô magyar lelkiismeretünk örök ébrentartója volt és marad. Mert mire is intett? "Atyafiui szeretetre az Erdélyiekért, hogy Magyar Országtól, ha más fejedelemség alatt lésznek is, el ne szakadjanak. A Magyar Országiakat, hogy az Erdéllyieket töllök el ne taszittsák, tartsák ô attyafioknak, és ô véreknek, tagoknak."

Legközelebb szeptemberben érdemes ismét Kisfülpösre látogatni. Akkor szólal meg újra az 1790-ben épített, felújított orgona a templomban.

Labdarúgó 1. liga

A CFR mellett a Dinamo is százszázalékos

A CFR Kolozsvár mellett, a vasárnap este lapzárta után a labdarúgó 1. ligában lejátszott mérkôzések során kiderült, hogy a Dinamo is százszázalékos marad a 4. forduló után. A Poli Temesvár, amely az elsô négy fordulóban mindhárom bukaresti nagycsapattal megmérkôzött, a Steaua és a Rapid elleni döntetlenek után mindössze egy félidôig tudta tartani a ritmust a piros–fehér fôvárosiakkal. Végeredmény: Dinamo – Poli 3-1. A két további, lapzárta után született eredmény: FC Arges – UTA 0-1; Otelul – Ceahlaul 3-1. A 4. forduló teljes befejezése után a tabella az alábbi módon fest.

A következô forduló (augusztus 25-27.) mûsora: Poli Temesvár – Gloria; Univ. Craiova – Dinamo; UTA – Rapid; Ceahlaul – Unirea Urziceni; National – Otelul; Pandurii – CFR Kolozsvár; Jiul – Poli Iasi; Steaua – Farul; FC Vaslui – FC Arges.

Kajak-kenu-vb

Aranyesô a Maty- éren!

Ferencz Melánia

Több mint 35000 ôrjöngô, kifestett arcú, hajú szurkoló gyûlt össze a szegedi Maty-éri lelátókon. Fülsiketítô dobpergés, kerepelés üdvözölte a 35. síkvízi kajak- kenu-világbajnokság ászait. Elindultak a találgatások, hány aranyat szereznek a magyarok, ki nyer a harmadik versenynapon? Igazi "harci felszereléssel" rokonok jöttek ki az egyik éremesélyes versenyzô biztatására. A kis orosházi szurkolótábor sem maradt le az eseményrôl, negyedórás buszozás és félórás kánikulai gyaloglás után végre megérkezett a helyszínre, dobbal felszerelkezve hét helyet foglalt le a B szektorból. Hullámzott a tömeg, kamera suhant el a rajt felé vezetô sietôs útján. Néhány kis pont tûnt fel a távolban, egyre csak közeledtek, kirajzolódtak a körvonalaik, majd felismerhetôvé váltak a kajak-kenu- sport világszerte népszerû sportolói. Az 1000 m-es B döntôket követô A döntôkben szinte izzott a levegô a "húzd-húzd, mindent bele, szép volt fiúk, szép volt csajok" hajrázásoktól, az enyhe szélben százával lobogtak a zászlók, ott helyben kiagyalt vagy már jól betanult rigmusok átragadtak a mellettünk ülôkre és fordítva. Összesen nyolc döntôben szerepeltek a magyarok, és jóval a várakozáson felül teljesítettek. Szegednek, a Maty-érnek, a hazai közönségnek megvan a maga varázsa, az összegyûlt tömeg egy emberként szurkolt és hajtotta elôre a versenyzôket. Elsôként kenu 1-esben Vajda Attila állhatott a dobogóra, aki a rettentôen fárasztó ezer méter végén, most már világbajnoki bronzérmesként a tó vizébe vetôdve hûsítette le magát. Szinte nem is volt meglepetés Benedek Dalma kajak 1-en szerzett aranyérme, és ugyancsak hab volt a tortán a kenu 2-es, Kozmann György– Kolonics György aranyas sikere. Akkor még csak sejteni lehetett, hogy megkezdôdött a magyar diadalmenet, mert egy bronzzal fûszerezve már megvolt a beígért két arany is. Kucsera Gábor és Kammerer Zoltán kajak 2-ben szintén a dobogó legmagasabb fokára állhatott. A verseny végén Kucsera Gábor vörösesre festett hajjal magaslott ki az autogramkérôk közül, néhány másodperc erejéig sikerült "kiragadni" közülük. A gyôzelmi mámorból alig felocsúdva válaszolt a Népújság kérdéseire:

– Milyen friss érmesnek lenni?

– Ami itt volt ma, egy kicsit sok nekem egyszerre, ilyenben nem volt még részem. Nagyon örülök, de holnap van még egy 500 méteres futam, akkor is jó lenne hasonló teljesítményt nyújtani.

– Mennyire volt tudatos, hogy végig vezettétek a futamot?

– Teljesen. Céltudatos taktika volt, valójában erre készültünk. Jó, hogy meg tudtuk valósítani.

– A többiek teljesítményéhez mit szólsz?

– Örülök nagyon, hogy ilyen fantasztikus közönség elôtt tudtak nyerni.

Szinte kirobbant a rajttól Kovács Katalin és Janics Natasa hajója a kajak 2-es versenyszámban, a két lány már évek óta az élen jár, és szombaton sem okoztak meglepetést. Magyarország negyedik aranyérmét szerezték meg a szegedi vb harmadik napján. Továbbra sem maradtunk ki az izgalmakból, torkuk szakadtából kezdtek üvöltözni a következô futam egyik versenyzôjének fentebb említett rokonai, sûrû zászlólengetés, dobkíséret közepette indult el a kajak 4-es. Gyökös Lajos (a "rokon"), Kökény Roland, Vereckei Ákos és Horváth Gábor a magyar csapat ötödik aranyérmének büszke tulajdonosai, revánsot vett a szlovákoktól, az idei Eb aranyérmeseitôl. A nôi kajak 4-es gyôzelme után az egykori csillagot, Kôbán Ritát (képünkön) faggattuk a versenyrôl.

– Hogyan értékeled az elsô nap teljesítményét magyar szempontból?

– Meglepô volt a fölény, és nagyon jó, hogy ez a mi oldalunkon van. Volt idô, amikor ez nem így volt. Egyszer a kajakosok voltak jobbak, máskor a kenusok, most ez kiegyenlített. A hazai pálya lejt errefelé, és nem bírói segédletre gondolok, hanem arra, hogy itt tudtunk gyakorolni rendszeresen. Emellett a nézôk fantasztikusan hajtják elôre a versenyzôket.

Kôbán Ritát is magával sodorta a tömeg, szurkolók egy csoportja rohanta le az egykori sztárt, akit még most is nagy tisztelet övez.

Emberek tolongtak az A szektor felé, azzal a reménnyel, hogy hátha bebocsátást nyernek, és nem csak kivetítôn láthatják az éremátadást. A kapunál álló ôrök azonban hajlíthatatlanok voltak, de ez sem akadályozott meg abban, hogy másnap is ugyanolyan jókedvvel, mókával aranyesô reményében induljak útnak a Maty-ér felé.

Mezôbándi vendégoldal

Szerkeszti: Kilyén Attila

A Mezôség kapujában

Mezôbánd a megye legnagyobb községe 11 településével, 6.406 lakosával, 9.951 hektáros területével. Az itt élôk többsége gazdálkodó és állattenyésztô. A jellegzetes mezôségi vidéken a növénytermesztôk fôleg búzát, kukoricát, és más gabonaféléket, cukorrépát termesztenek. Az állatállomány is növekedett az utóbbi években, amely eléri a 2000 fejôstehenet. Közepes és kisebb ipari vállalkozások, gabonatároló mûködnek. Emellett munkahelyeket biztosítottak a községben a különbözô kereskedelmi vállalkozások, üzletek, vendéglátóipari egységek és az egyetlen pékség. Az iskolahálózat is meglehetôsen nagy, hiszen 12 óvodában és 13 iskolában tanulnak a gyerekek. Bartha Domokos alpolgármesterrel foglaltuk össze az idôszerû gondokat.

Az alpolgármester bizakodó

Szakképzett jegyzô és a polgármester hiányában hosszabb idôn át nem könnyû igazgatni a község ügyeit-bajait. Hosszú évek tapasztalatai segítik munkája végzésében. Tennivaló van bôven. Nemsokára kezdôdik a tanítás, addig be kell fejezni a 13 iskolánál és 12 óvodánál kisebb-nagyobb javításokat, amelyekre a helyi költségvetésbôl egymilliárd 460 millió lejt különítettek el. Emellett folyamatban vannak a felújítási munkálatok Mezôbándon az óvodánál és a régi iskolánál. Ablakokat, ajtókat cserélnek, központi fûtést szerelnek be, korszerûsítik a mellékhelyiséget. A pénzösszeget egy Phare-pályázat megnyerésébôl fedezik összesen 92.000 euró értékben. Ebben a hónapban egy jól meghatározott célra elköltendô 800 millió lejes összeget utaltak át kormánytámogatásból a szénafûi iskola javítására. Az épület tetôzetét cserélik ki.
A legnagyobb gond, hogy a kivitelezôk betartják-e a megjelölt határidôket?

A szélsôséges idôjárás kapcsán érdeklôdtünk a katasztrófa- és árvízvédelmi helyi parancsnokságról is, amely az elmúlt évekhez viszonyítva jobban megszervezte tevékenységét. A sáncok, árkok takarítása szinte folyamatosan zajlik. A júniusi esôzések kisebb-nagyobb károkat okoztak. Összesen 11 kis hídnál és átjárónál kellett javításokat végezni; 53 kutat takarítottak ki és fertôtlenítettek; 8 ház közül Feketén egynél komolyabb károkat okozott az árvíz, Szénáságyon két házba csapott a villám, kisebb károkat okozva. Az esôzések Mezôbánd – Ördögvölgy – Szénafû közötti kövezett útszakasz egyes részeit elmosták. A javítások még folyamatban vannak, erre 500 millió lejt fordítottak a helyi költségvetésbôl.

A beszélgetés során kialakult Mezôbánd közeljövôbeni képe. A múlt hónapban sikerült befejezni az ivóvízhálózat lefektetését, a víztisztító állomás átadását. Következik a gáz- és villamos hálózathoz való csatolása. Elkészült már a szennyvízelvezetô rendszer elôtanulmánya, készülôben a kivitelezési terv is. A községközpontban a jelenlegi kultúrotthon épületét visszaigényelte a református egyház. Ennek nyomán született a határozat, hogy mûvelôdési központot építenek a 4.600 négyzetméteres területen, az épület tervét Szekeres Gerô mezôbándi szakember készíti el. További terv a polgármesteri hivatal 107 éves épületének külsô tatarozása, belsô felújítása.

A kérdésre, hogy miként szokott össze munkájuk végzése során a zenész polgármester és a kertésztechnikus alpolgármester, Bartha Domokos elmondta, hogy Rus Mircea nyitottságának, munkatempójának köszönhetôen kialakult egy közös munkastílus. Súrlódások közöttük és a tanácsosok között persze, vannak, de ez így természetes. Különben a polgármester szép iránti érzékére vall, hogy kieszközölte Mezôbándon a park arculatának megváltoztatását, a központi útkeresztezôdésben szökôkutat építtetett. Az más kérdés, hogy csak egy félórán át mûködött, a Mezôbándi Napokon. Bartha Domokos optimista, reméli, hogy a következô választásokig más, jelentôsebb megvalósításokról is beszélhet majd.

Testvértelepülési kapcsolatok

Mezôbánd testvértelepülési kapcsolatot tart fenn a magyarországi Mány községgel. A szerzôdést 1992-ben írták alá, azóta a kapcsolatok szorossá váltak. Különösen az utóbbi években gyakoriak a találkozások, tapasztalatcserék, amelyek központi témája Magyarország EU-s csatlakozásáról szóló tapasztalatok átadása. Emellett minden évben megszervezik a felnôttek és gyerekek kölcsönös üdültetését. A mányi polgármesteri hivatal meghívására augusztus 16- án 32 felnôtt és gyerek utazott Mányra, ahonnan ma térnek haza. A borvidéki testvértelepülésrôl idén ôsszel fogadnak küldöttséget a mezôbándiak.

Elkezdôdik a megyei utak javítása

Mezôbánd alpolgármestere augusztus 16-án vett részt a megyei tanács által szervezett találkozón, amelyen a megyei utak javításáról volt szó. Jó hírrel tért haza, hiszen a tervek szerint a napokban elkezdik a Marosvásárhely–Mezôbánd–Nagysárm&aac ute;s szakaszon az 55 kilométeres út javítását. Ezen az útvonalon a legnagyobb gondot a mezôbándi hegy útszakasza okozza, ahol csúszik a talaj. Tervbe vették a Marosvásárhely – Mezôbánd – Radnót közötti út felújítását is. A munkálatokat versenytárgyalás során a Citadin végzi, a költségeket a megyei tanács fedezi.

Sportteremmel bôvül a községközpontbeli líceum

Kormányprogram keretében országos beruházási alapokból épül a líceum udvarán az a sportterem, amelynek játéktere 28×40 méter. Az épületben öltözôket, tusolókat, mellékhelyiségeket alakítanak ki. Az építôvel kötött szerzôdés alapján az épületet október végén adják át. A községvezetésre hárul a gáz-, az elektromos áram bevezetése, a csatornarendszer kiépítése. Az elôszámítások szerint a kivitelezés 600 millió lejbe kerül, az összeget már elkülönítették a helyi költségvetésbôl.

A Mezôbándi Szarvasmarha-tenyésztôk Egyesülete 891 tagot tömörít, az állomány 2000 fejôstehén, a növendékek száma meghaladja az 5000-t. Az öt feldolgozó naponta 15.000 liter tejet szállít el. Az érdekvéde