Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 51 RNCB 3600000002490018 – euró; RO 24 RNCB 3600000002490019 – dollár bankszámlaszámra. E-mail címünk nepujsag@e- nepujsag.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: nepujsag@e-nepujsag.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

A hirdetések egységes tarifája 150 Ft/szó, 200 Ft/cm², mely magába foglalja a romániai áfát is.

Azt mondják, az ember a saját tévedéseibôl tanul, és lehetôleg kétszer nem esik bele ugyanabba a csapdába. Ez alól, persze, vannak kivételek, amelyek úgymond erôsítik a szabályt.

Nos, a tegnapelôtti parlamenti hacacárét nézve nem tudtam eldönteni, hogy a kormányzó pártok a saját inkompetenciájuk, komolytalanságuk áldozatai, vagy azért tették, amit tettek, hogy megmutassák, ôk ama bizonyos szabályerôsítô kivételek. Mert normális országban a magát, a céljait és választóit is komolyan vevô politikus nem esik, nem eshet olyan hibába, amibe a kormánykoalíciós pártok estek.

Köztudott, hogy a legfontosabb céljuk nem a választási kampányban tett ígéretük, a "Sa traiti bine!" tiszteletben tartása, még csak az uniós csatlakozási feltételek teljesítése sem. Egyetlen cél lebeg állandóan a szemük elôtt: leváltani a parlament két házelnökét. Ezért aztán semmi sem drága, mindent megtesznek, mondják, mindenekelôtt a házszabályt fogják módosítani. Ehhez csütörtökön mindössze annyit kellett volna tenniük, hogy testületileg jelen legyenek a képviselôházban, hogy megszavazzák a szabályzat ilyenszerû módosítását.

Csakhogy nem így történt. Miközben a szociáldemokraták és a nagy-romániások katonás rendben, a pártfegyelmet maximálisan betartva felsorakoztak és úgy szavaztak, ahogy az érdekük kívánta, aközben az Adrian Nastasét oly nagyon leváltani óhajtó liberálisok, demokraták, sôt egyes RMDSZ- képviselôk sem értek el idejében. Így történhetett meg, hogy a házelnök, kihasználva politikai ellenfelei komolytalanságát, arról szavaztatott, hogy a szabályzatot visszaküldik a jogi bizottságnak, hogy az döntsön a dokumentum alkotmányosságáról. A jelen levô ellenzéki pártok pedig meg is szavazták. Így, legalábbis egyelôre, meghiúsult a liberális- demokraták álma.

Hogy miért neveztem öngólnak az esetet? Azért, mert ugyanezt a cirkuszt eljátszották már rögtön a választások után. Akkor, amikor házelnököt kellett választani, a DA szövetségesek a szavazás elôtt kivonultak a terembôl, zöldutat hagyva a PSD-nek. Most ugyanaz történt, csak kissé másként: be sem vonultak a terembe.

Persze, akkor is és most is csalással meg mindenfélével vádolják a PSD-t, Tariceanu szankciókat emleget a lógós liberálisoknak. Az egyetlen kormánypárti politikus, aki elismerte, hogy az ô hibájukbôl esett meg, ami megesett, Emil Boc.

Mindent egybevetve, ha eddig még valaki is kételkedett volna, be kell látnia - tisztelet a kivételnek -, mennyire komolytalanok a kormányzó pártok. Mert azoktól, akik még a saját érdekeiket sem tudják képviselni, és lemaradnak egy olyan szavazásról, amely csak és csakis az ô érdekük lett volna, nem sok jót várhatunk mi, "az utca emberei". A baj az, hogy az öngólokkal nem csupán maguknak ártanak, hanem még kb. húszmillió embernek.

Meg akartuk mutatni, hogy az 1+1=2, nem pedig mínusz 2, és bejelenteni ugyanakkor, hogy az Azomuresben megszûnt a konfliktus - jelentette ki Vasile Nistor, társadalmi párbeszédért felelôs miniszteri rangú államtitkár tegnap azon a sajtótájékoztatón, amelyen jelen voltak a szakszervezetek képviselôi, illetve az Azomures tulajdonosai is.

A tárgyalások nyomán a szembenálló felek megegyeztek, hogy az elôzetesen követelt 9,5%-os béremelés helyett az alkalmazottak ételjegyeket kapnak. Ennek az értéke nagyobb, mint amennyit a béremelés nyomán kaptak volna, nyilatkozták egyetértésben a szakszervezetek képviselôi - Maria Dandarau, az Alternativa 2002 elnöke és az Alfa Kartell megbízottja, Yetkin Erman és Angela Podina

a patronátus képviseletében, valamint Vasile Nistor államtitkár és Ciprian Dobre, a kormány megbízottjai. A béremelés ugyanis az alkalmazottak többségénél kb. 500-600000 lejt jelentett volna, ezzel szemben az ételjegyek értéke másfél millió lej.

A szerzôdést az alkalmazottak 99%-a elfogadta, az az 1%, amely nem írta alá, pihenô- vagy betegszabadságon van, nyilatkozta Angela Podina. A megegyezés nyomán a szakszervezet lemond a pereskedésrôl. Azok, akik nem értenek egyet a protokollumba foglaltakkal, az igazságszolgáltatáshoz fordulhatnak, ám akkor elveszítik a szerzôdésbe foglalt jogaikat.

A felek egyetértettek abban, hogy az Azomures "stratégiai fontosságú" vállalat, szükség van rá, és nem engedhették meg, hogy bezárják. Ebbôl indultak ki, a munkások is azért írták alá, mert megértették, a legjobb megoldás, ha megmarad a munkahelyük. A protokollum értelmében az ételjegyek mellett a munkások megkapják a "szabadságpénzt", a vegyész napi juttatást, illetve a húsvéti és karácsonyi prémiumot.

Az államtitkár elismerte, hogy az ô jelenléte életbevágóan fontos volt, enélkül meg sem születhetett volna a protokollum, és megígérte, annyiszor jön Vásárhelyre, ahányszor a szükség kívánja, nem fogja megvárni, hogy a kormány elôtt tüntessenek az emberek.

Magyar nyelvû felsôoktatás a Kárpát-medencében

Több mint 60 elôadás hangzik el a magyar professzorok marosvásárhelyi világtalálkozóján, amely tegnap kezdôdött a Sapientia EMTE koronkai új épületében.

- E jelentôs megvalósításra szeretnénk felhívni a figyelmet, s lehetôséget teremteni a 15 országból érkezett több mint 20 rektornak és professzortársaiknak, hogy elôadják, ami a legérdekesebb lehet a hallgatóságnak, majd közösen ajánlást fogalmazzunk meg a magyar kormánynak - hangsúlyozta az eseményt megelôzô sajtótájékoztatón Kecskés Mihály, a Magyar Professzorok Világtanácsának elnöke. A Kárpát-medencei magyar nyelvû felsôoktatás jelenének és jövôjének megvitatása során szeretnénk választ keresni, ötleteket hallani arról, hogy miképpen tudnánk a kiemelt fontosságú kutatási programokba bekapcsolódva jelentôs uniós pénzekhez jutni - egészítette ki szavait Hollanda professzor. Majd hozzátette: a találkozón megvitatják a Kárpát-medencei orvos- és állatorvos szakember-utánpótlás gondjait is.

Az egyetemépítés idejének lejártával a rendelkezésünkre álló "teret és idôt" kell betölteni - hangsúlyozta Csegzi Sándor, Marosvásárhely alpolgármestere, s a vendégeket fogadásra hívta meg Nagy Márton, Koronka elöljárója. Kecskés Mihály elnök számolt be a 26 országból 750 tagot számláló Világszövetség munkájáról, amelynek során kiemelt feladatként kezelik az anyanyelv, a környezetvédelem valamint az informatika témakörét. A Magyar Professzorok Világtanácsa szívügyének tekinti a Kárpát-medencei magyar professzorok támogatását, akiket minden találkozón vendégül látnak - mondotta az elnök.

- Ne csak tanítsunk, hanem hassunk is a diákokra - fogalmazott Miklós László professzor, a szlovák kormány környezetvédelmi minisztere, aki a tudat fejlesztésének fontosságára építette elôadását, s azt emelte ki, hogy a politikum felé négy év alatt megvalósítható ajánlásokat kell megfogalmazni. Beszédének végén a szerkesztésében megjelent Szlovákia tájatlaszát nyújtotta át a marosvásárhelyi kar dékánjának.

A felkért elôadók sorában a magyarországi felsôoktatási reformról nyújtott átfogó képet Mang Béla professzor, a budapesti Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára, aki többek között a kétciklusú képzésre való áttérés nehézségeirôl és a magántôke bevonásával megvalósított fejlesztésrôl szólt. Magyarországon 421.520 egyetemi index van kézben, ami azt jelenti, hogy a 18-25 év közötti korosztály 42-44 százaléka folytatja tanulmányait a felsôoktatásban - mondotta az elôadó.

A négy éve megnyílt Sapientia elôtt álló feladatokat ismertette Szilágyi Pál, az egyetem rektora, majd Hollanda professzor szólt arról az erôfeszítésrôl, amelynek nyomán a marosvásárhelyi mûszaki egyetem felépült. A hallgatói gondolkodásmód és öntudat kedvezô alakulása mellett a kutatás terén nyíló távlatokat ismertette a hallgatósággal.

Az idén 45 szakon indul magyar nyelvû alapképzés a Babes-Bolyai Egyetemen, ahol 10.124 magyar hallgatót iskoláztak be - hangzott el Benedek Józsefnek a Babes-Bolyai Egyetemen történt szerkezeti változásáról szóló elôadásában.

A délelôtti ülésszak záró- momentumaként hét egyetemi tanárnak nyújtották át a Magyar Professzorok Világtanácsának kitüntetéseit (Szilágyi Pál, Hollanda Dénes, Geréb Zsolt, Rácz Olivér, Éva Erzsébet, Fekete László, Varga Zoltán), majd aláírták a Sapientia EMTE marosvásárhelyi kara és a Professzorok Világtanácsa közötti együttmûködési megállapodást.

A tanácskozás munkálatai a délután folyamán a szekcióüléseken és a munkabizottsági üléseken folytatódtak.

Két kategóriában, három korcsoportban Hargita, Kolozs, Kovászna és Maros megyei cserkészek fújják a nótát a szeptember 16-18. között második alkalommal megszervezett Dalos Pacsirta Országos Cserkész Dalversenyen, melynek a marosszentgyörgyi plébánia adott otthont.

- A cserkészdalversennyel hagyományt szeretnénk teremteni - hangsúlyozta Molnár Szilárd, a szervezô marosszentgyörgyi 21. számú Gr. Petki Dávid Cserkészcsapat vezetôje. Míg a tavaly harmincnégy vetélkedô szállt versenybe, addig az idén ötvennél több diákra számítanak. Maros megyében öt-hat mûködô cserkészcsapat létezik - tudtuk meg Molnár Szilárdtól, közülük három csapat képviselteti magát a mostani dalversenyen: a marosvásárhelyi 30. számú Teleki Sámuel Cserkészcsapat, a szászrégeni 19. számú I. Rákóczi György Cserkészcsapat, valamint a szervezô 21. számú Gr. Petki Dávid Cserkészcsapat. A nótás kedvû cserkészek nép- és cserkészdal, valamint ifjúsági és vallásos énekek kategóriáiban kelhetnek versenyre három korcsoportban: a 2-4. osztályosok a kiscserkész, az 5-8. osztályosok a cserkész I. és a 9-12.-esek a cserkész II. csoportban. Tegnap a rendezvény résztvevôi gyalogszerrel ellátogattak az állatkertbe, míg egy tordai és egy szászrégeni cserkész zenés mûsorral kedveskedett társainak. Mára a dalversenyek mellé cserkésznapot terveznek gulyásfôzéssel. A verseny ideje alatt meglátogatható az a vándorkiállítás, melyen a hazai cserkészcsapatok mutatkoznak be képekben, csapattörténetek révén.

A romániai cserkészcsapatokat tömörítô Románia Magyar Cserkészszövetség idén 15 éves, éppen ezért 2005-öt emlékévvé nyilvánítottuk - emelte ki Salló Emôke, az RMCSSZ külügyi bizottságának médiareferense. Július elején Gelencén mintegy négyszáz cserkész gyûlt össze Erdélybôl, Felvidékrôl, Délvidékrôl és Siófokról a REGE táborban, amit júniusban egy elôtábor elôzött meg Marosvásárhelyen. Az RMCSSZ hagyományosnak tekinthetô táboraiba is várták idén a cserkészcsapatokat: az idén hatodik alkalommal megszervezett szamosújvári rovásírástáborba, a Sepsiszentgyörgyön megrendezett Szent György-napi méta- és sárkányeregetô-versenyre, valamint a nemrég Nagybányán tetô alá hozott regôs napokra.

Szeptember 24-én Gyergyó-szárhegyen gyûlnek össze újból, ahol az 1990-es alakuló ülés óta ötévente kopjafát helyeznek el a parkban. Idén kopjafakoszorúzással koronázzák meg az emlékévet.

Tegnap a kora délelôtti órákban szászrégeni olvasónk jelezte, hogy újabb merénylet történt a kutyák ellen. Mint kiderült, csütörtökön 11 óra körül a Mihai Viteazul és Fogaras utcákból közel húsz kóbor kutyát szedtek össze. Kergették, ütötték ôket, s mikor megkérdezte, hogy hova viszik, azt felelték, hogy a polgármesteri hivatal utasítására teszik, s ne aggodalmaskodjon, mert jó helyre, az idecsi menhelyre kerülnek. Olvasónk emlékezett a tavaszi kutyamészárlásra, amikor a Szászrégen melletti lövéri határban egy tucat állatot lôttek agyon ismeretlen tettesek. Megkért, hogy érdeklôdjük meg, valóban a szóban forgó menhelyre kerültek-e a kutyák? Maier Lídia, a menhely üzemeltetôje meglepetten hallgatta a történteket, s határozottan kijelentette: hozzá egyetlenegy kutyát sem hoztak. Az ügy felgöngyölítése érdekében megkérdeztük a Szászrégeni Polgármesteri Hivatal sajtószóvivôjét, hogy tud-e a dologról. Nemmel válaszolt.

Még mielôtt azt feltételeznénk, hogy valakik korcs, beteges vadászszenvedélyének kielégítése érdekében gyûjtötték össze a kutyákat, két dologra érdemes odafigyelnünk. Az egyik az, hogy a sintérek a Szászrégeni Polgármesteri Hivatallal takaróznak, azt nyilatkozzák, hogy a város vezetôségének utasítására gyûjtik össze a kóbor kutyákat. Ha ez nem így van, akkor az érintetteknek tisztázniuk kell, hogy kik azok a személyek, akik hamisan rájuk hivatkoznak.

A másik, igencsak fontos tényezô: a tavaszi kutyamészárlás nyomán - s nemcsak azért - a kóbor kutyák begyûjtésének tanúi nem könyvelik el közömbösen a látottakat, hanem jelzik, szóvá teszik, s ezzel egyben állást is foglalnak. Ma már nem lehet Szászrégenben fényes nappal észrevétlenül összefogdosni, s eltüntetni a kóbor állatokat. S reméljük, hogy büntetlenül sem.

"A tagság lehetôséget kínál - az itt ülôknek pedig érdekévé és kötelezettségévé teszi - a határon túl élô magyarság és az anyaország szerves gazdasági, társadalmi kulturális kapcsolatainak megerôsítését. Hiszen az egységes európai piac megteremtése jegyében biztosított javak kedveznek a magyar-magyar kapcsolatoknak" - hangozatta Szili Katalin.

A házelnök szerint a nemzetek közösségének egésze védettebb lesz az integráció által. "Az egyes nemzeteknek azonban maguknak kell a saját érdekeiket felismerni, megfogalmazni és képviselni, és maguknak kell a számukra lehetô legjobbat kivívniuk - az integráció adta lehetôségek teljes körû kihasználásával" - mondta.

Hozzátette: ahhoz, hogy a határok ténylegesen eltûnjenek, jobban kell támogatni a szellemi és politikai hidak építését is.

Beszélt arról, hogy a tavaly decemberi népszavazás fájdalmas megosztottságot okozott, és megmutatta, hogy a nemzet egészére ható, annak jövôjét meghatározó felelôs magyar politikus vagy közéleti szereplô akkor jár el helyesen, ha a nemzet többségi érdekéhez és akaratához igazítja döntéseit. A csúcstalálkozón képviseltetik magukat a határon túli magyar szervezetek és a magyar parlamenti pártok frakciói.

A fórumon értékelik a tavalyi találkozón elfogadott dokumentum eredményeit, megvitatják az Európai Parlament kisebbségvédelmi tevékenységét, valamint várhatóan elfogadják a nemzeti kisebbségek közösségi szintû jogérvényesítésérôl készített állásfoglalás tervezetét.

Markó Béla, az RMDSZ elnöke is azt tartaná kívánatosnak, ha a magyarországi pártok tartózkodó álláspontot tanúsítanának a határon túli magyarságot illetôen a közelgô választási kampány során, és nem "vele ütnék egymást".

A román kormány miniszterelnök-helyettese a Határon Túli Magyar Képviselôk Fórumának pénteki budapesti csúcstalálkozója során nyilatkozott újságíróknak errôl a kérdésrôl. Jónak nevezte az autonómiatörekvésekrôl, valamint a kettôs állampolgárság formáiról kapott háttéranyagokat, de az utóbbi elfogadhatóságáról nem tudott nyilatkozni, mivel az nem konkrétum, hanem tanulmány. Szerinte az a fontos, hogy a határon túli magyaroknak legyen valamilyen különleges státusuk Magyarországon, illetve - ami még fontosabb - szülôföldjükön is.

Markó Béla reményének adott hangot, hogy az erdélyi magyarság kulturális autonómiatörekvése hamarosan elôbbre léphet a román parlamentben. Hozzátette, hogy a magyar kormány is tudja segíteni az autonómiatörekvéseket Európában, illetve a kétoldalú kapcsolatok keretében, köztük a készülô közös magyar-román kormányülésen.

Emellett szerinte a magyar kormány a legjobban a határon túli magyar intézményrendszer támogatásával tudna segítséget nyújtani, de ezen a területen hiányosságokat lát. Azt mondta, "elfáradtak a közalapítványok", illetve a Szülôföld Alapprogramban nagyon szép elgondolások vannak, de azok egyelôre csak célok, a gyakorlatban nem valósulnak meg.

Az RMDSZ elnöke is kívánatosnak tartaná a Magyar állandó értekezlet (Máért) összehívását, de - tette hozzá - olyanra nekik sincs szükségük, ahol csak veszekednek.

Markó Béla szerint a jelenleg tapasztalható "magyar-magyar konfrontáció" helyett magyar-magyar együttmûködésre van szükség.

A következô napokban folytatódik az államtitkárok leváltása, a személycserék fôként azokat a tisztségviselôket érintik, akik nem ismerik tökéletesen az európai kérdéskört, vagy nem szánnak idôt arra, hogy megjelenjenek a parlamentben, noha ez kötelezettségeik között szerepel - nyilatkozta csütörtökön este Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök.

A kormányfô elmondta, az államtitkárok leváltása olyan elemzésen alapul, amelynek során figyelembe vették a szakmai követelményeket, másrészt azt, hogy az államtitkárok - különösen az európai integráció kérdéseivel vagy a parlamenti kapcsolattartásért felelôs tisztségviselôk - hogyan látták el feladataikat.

Tariceanu szerint egy integrációs kérdésekkel foglalkozó államtitkárnak tökéletesen kell ismernie az európai kérdéskört, egy parlamenti kapcsolattartásért felelôs államtitkárnak pedig kötelessége megfelelôen irányítania egy szaktárca törvényhozási tevékenységét.

A miniszterelnök leszögezte: az államtitkárok leváltásának folyamata nem zárult le, a személycserék a következô idôszakban folytatódnak.

A kormányfô csütörtökön hét államtitkárt váltott le, köztük a Román Vízügyi Hivatal vezérigazgatóját és az Idegenforgalmi Hatóság elnökét is.

A leváltott államtitkárok a következôk: Cornel Chiriac és Demeter Attila (Gazdasági és Kereskedelmi Minisztérium), Dragos Neacsu (Pénzügy-minisztérium), Radu Popescu és Viorel Coifan (Közigazgatási és Belügyminisztérium), Marius Crivtonencu (Idegenforgalmi Hatóság) és Aurel Pana (a Román Vízügyi Hivatal vezérigazgatója). Claudiu Doltu helyettes külügyi államtitkár a következôkben a Pénzügyminisztérium államtitkáraként dolgozik.

A törések szabdalta hegyláncokkal, sivatagos területekkel borított, igen nehéz terepviszonyokkal rendelkezô országban, ahol vasútvonal nincs, az úthálózatot pedig, amely "fénykorában" sem volt sem sûrû, sem jó minôségû, szinte teljesen tönkretette az idestova 25 éve tartó háborúskodás: 1979-tôl a szovjet megszállás, majd a polgárháború, 2001 óta pedig az amerikaiak vezette nemzetközi invázió külön-külön és együttesen is megtette a maga romboló hatását.

Mint Jim Grierson, a voksolás lebonyolítását végzô ENSZ-afgán vegyes szervezet logisztikai felelôse elmondta, az Ausztriában és Nagy-Britanniában nyomtatott negyvenmillió szavazólap Kabulba juttatása gyerekjáték volt ahhoz képest, ami azután következett, illetve - részben - még következik. (Még akkor is, ha némelyik "lap" kisebb újság formátumú, és hétoldalas. Ez azért szükséges, hogy elférjen rajta az olykor nem kevesebb mint négyszáz jelölt neve.)

Az igazi nehézség a belföldi "terítés", ebben orosz An-124-es és Il-76-os és amerikai Boeing 747-es óriás szállító gépek, Mi-8-as helikopterek, teherautók, terepjárók, orosz dzsipek és ugyancsak orosz An-32-es kisebb szállítógépek vettek és vesznek részt. A 34 tartományban kialakított 6300 választási központba sivatagokon, hegyeken át még csak sikerült valahogy eljuttatni a kellékeket (a szavazólapokon kívül ezek közé tartozik 150 ezer szavazóurna, 140 ezer, törölhetetlen tintát tartalmazó palack és több mint 400 tonna bútor - ez utóbbin fôleg asztalok és székek értendôk). Az igazi nehézség csak ezután következett: mindezt megfelelôen szétosztva továbbítani az Isten háta mögötti településekre, így a szinte megközelíthetetlen hegyvidéki falvakba, amelyek közül sok négyezer méter magasan fekszik. A munkát csak tovább nehezítették a biztonsági kockázatok, a zord idôjárás szeszélyei, a homokviharok, a megáradt vizek.

Ahol és amikor már sem óriás szállító repülôgép, sem helikopter, sem terepjáró nem segített, elô kellett venni az "élôerôt", vagyis a választási központ rendelkezésére álló 1200 szamarat, 300 lovat és mind a 24 tevét. Egy szamár 155 kilogramm terhet tud egyszerre elvinni - magyarázta a ENSZ- tisztségviselô a szélfútta, porral borított kabuli választási központ elôtt, s eközben saját kezûleg erôsített fel az egyik, egykedvûen ott álldogáló szamár két oldalára egy-egy mûanyag szállítóedényt, amelyet aztán mások pillanatok alatt púposan megraktak kartondobozokkal és összecsukott székekkel.

Nem egy választóhelyen egyetlen épület sincs, ott sátrakat állítanak fel, azokban zajlik majd a voksolás.

A választások biztonságát több mint harmincezer rendôr és több mint tízezer afgán katona vigyázza, s segítségnyújtásra készen áll az a harmincezer katona, aki a NATO, illetve az Egyesült Államok vezette koalíciós erôk kötelékében tartózkodik a vadregényes, de veszélyes ázsiai országban.

10 külföldi érdeklôdô az Electrica Muntenia Sud iránt

Tíz külföldi cég nyújtott be szándéknyilatkozatot az Electrica Muntenia Sud SA áramszolgáltató többségére. Az Electrica Muntenia Sud egyebek között Bukarestet látja el árammal. Románia 2005 végéig tervezi értékesíteni a többségi hányadot. A kormány a cég 50 százalékát ajánlja fel egy stratégiai befektetônek vagy konzorciumnak, amelytôl elvárja, hogy részesedését a stratégiai 67,5 százalékig emelje. A gazdasági minisztérium csütörtöki közlése szerint a tíz érdeklôdô a német E.ON, RWE Energy AG és az EnBW Energie AG, a francia Gaz de France, az amerikai AES Corporation, a cseh CEZ, az osztrák EVN AG, a spanyol Iberdrola SA és a Union Fenosa International, továbbá az olasz ENEL. Eddig a román villamosmûvek nyolc regionális egységébôl kettôt már eladtak a cseh CEZ-nek és a német E.ON- nak. A Muntenia Sud elsôsorban Bukarest és környéke mintegy hárommillió lakosú térségét látja el árammal. Románia az EU-csatlakozási tárgyalásain elfogadta, hogy 2007-re liberalizálja energiaszektorát. A megállapodás szerint 2007-re, a tervezett EU-csatlakozással egy idôben erôsen csökkenti az állami támogatást, és felszabadítja az áram és a gáz árát, az EU szabályainak megfelelôen.

A román határrendészet az "illetékes szervek" kérésére tagadta meg a belépést Toroczkai Lászlótól

A román határrendészet az "illetékes szervek" kérésére megtagadta a belépést Toroczkai Lászlótól, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnökétôl - áll abban a közleményben, amelyet a román határrendészet juttatott el az MTI bukaresti irodájába. A közlemény szerint, amelyet a határrendészeti fôfelügyelôség közönség-kapcsolatokért felelôs irodája adott ki, 2005. szeptember 14-én 1 óra 30 perckor Toroczkai László magyar állampolgár be akart lépni Romániába a nagyszalontai (Bihar megye) határátkelôhelyen. A szolgálatban lévô határôr az ellenôrzés során megállapította, hogy az említett magyar állampolgár "nem felel meg a Romániába való belépés feltételeinek", amelyeket a 2004/482-es törvénnyel kiegészített 2002/194-es idegenrendészeti sürgôsségi kormányrendelet 6-os paragrafusára utaló 8-as paragrafus rögzít. Az említett jogszabály a külföldiekre vonatkozó belépési feltételeket határozza meg. A közleménybôl kiderül, hogy Toroczkai az említett jogszabály értelmében nem folytathatta útját, vissza kellett fordulnia Magyarországra. A közlemény szerint az "illetékes szervek" kérésére tették ezt az intézkedést.

Ôsszel is várják a turistákat

Románia szállodák és magánszállások széles választékával várja az ôszi idôszakban is a látogatókat: az év eleje óta érvényes idegenforgalmi díjak október közepéig lesznek általában érvényben, de egyes szálláskiadóknál az árak már most 20 százalékkal alacsonyabbak a nyáriaknál. Példaként említenek egy dél-romániai magánház-szálláshelyet, ahol egy éjszaka 300 ezer-500 ezer régi lejbe (1 euró = 35 ezer régi lej) kerül, a térségben egy háromcsillagos szállodában 1 millió régi lejért lehet megszállni. A téli szezon októberben indul, a szakemberek szerint a tavalyinál 5-7 százalékkal magasabb árakkal, az infláció miatt. A szállodák és vendéglátóhelyek tavaly 5,057 millió látogatót szolgáltak ki. Az érkezôk számát 2013-ig ennek két és félszeresére, 12,6 millióra várják nôni Romániában. Az idegenforgalom 2007-2013-as fejlesztési stratégiája szerint 2007-ben a szállodák és vendéglátóhelyek 7,3 millió turistát fogadnak majd. Tavaly a hazai össztermék 3,5 százalékát adta a turizmus, ezt az arányt idén 4 százalékra várják növekedni. Az ágazati elôrejelzések szerint 2013-ban az idegenforgalom a GDP-nek már 5 százalékát teszi ki. Tavaly 79 ezer személyt foglalkoztattak az idegenforgalomban, 2007-re az alkalmazottak számát 150 ezerre, 2013-ra 400 ezerre várják.

A Vatikán homoszexuális szeminaristák után kutat az Egyesült Államokban

A Vatikán vizsgálatot kezdett az Egyesült Államok mind a 229 papneveldéjében tanuló homoszexuálisok felkutatása érdekében - írta csütörtökön a The New York Times. Edwin O,Brien püspök, akit a Szentszék a vizsgálat vezetésével bízott meg, a lapnak elmondta: a Vatikán elejét akarja venni annak, hogy "homoszexuális cselekményekbe keveredett, illetve erôs homoszexuális hajlamokat mutató személyek" kerüljenek be a papi szemináriumokba. Az amerikai katolikus egyházat 2002-ben megrendítô homoszexuális botrány óta a Vatikán kritikus figyelemmel kíséri az ottani papneveldéket. A három éve beharangozott és most elkezdôdött vizsgálatra olyan idôszakban kerül sor, amikor a katolikus hívôk világszerte várják a Szentszék döntését arról, hogy homoszexuálisok kizárhatók-e a papi hivatásból.

Lakat alatt a világ legbutább nôje

A rendôrségen tett panaszt egy általa felfogadott bérgyilkosra egy japán nô, mivel az illetô nem teljesítette megbízatását. A világ alighanem legostobább asszonyát azonnal letartóztatták. A tokiói rendôrség csütörtöki jelentése szerint a 32 éves, foglalkozására nézve tûzoltó nô szeretôje feleségének meggyilkolására kérte fel a bérgyilkost, akit az interneten talált és fogadott fel. A megbízó átszámítva mintegy 27 millió forintnak megfelelô összeget fizetett ki vetélytársa megrendelt likvidálásáért a 40 éves férfinak, aki azt vállalta, hogy megmérgezi az illetôt. Amikor azonban hét hónap elteltével sem történt semmi, az asszony elment a rendôrségre, és csalás miatt feljelentette a bérgyilkost. Az asszony mellett a vállalkozó kedvû férfi is lakat alá került. A feleség, akinek meg kellett volna halnia, állapotos.

Chikán Bálint megidézése

A fiatalon elhunyt jeles magyarországi mûvészettörténész, Chikán Bálint összegyûjtött írásaiból jelentetett meg könyvet az Arcus Kiadó. Az impozáns kötetbe a szerkesztô, dr. Hann Ferenc mûvészettörténész számos erdélyi vonatkozású esszét, tanulmányt, cikket is beemelt. A Pókerparti Aphroditéval címû könyv bemutatója kedden, szeptember 20-án délután 6 órakor lesz a marosvásárhelyi Bernády Házban. A kiadványról Hann Ferenc és a házigazda, Nagy Miklós Kund beszél. Közremûködik Csíky Borka Boglárka gordonkamûvész. A kötet a helyszínen megvásárolható.

A dicsôszentmártoni kórháznak 10 milliárd lejre van szüksége

A dicsôszentmártoni Gheorghe Marinescu Kórháznak tízmilliárd lejre van szüksége, hogy év végéig biztosítani tudja az alkalmazottak fizetését és gyógyszerellátást. A kórház vezetôsége átiratban kérte az egészségbiztosító pénztártól a szükséges pénzösszeg átutalását, de választ még nem kapott. A municípiumi kórház a beutaltak ellátását nagyrészt a saját mezôgazdasági farmján termelt zöldségekkel, gyümölcsökkel oldja meg, a húst a sertéshízlaldájáról biztosítja.

Szól a nóta

A Marosvásárhelyi Rádió Szól a nóta címû rovata IV. alkalommal rendezi meg a Madaras Gábor- emlékmûsort, magyar nótaestet. Fellépnek: Cseh Judit, Koós Éva, Marton Irén, Nagy József, Zsombori Róbert. Kísér Jakab Attila és népi zenekara. Az elôadás szeptember 21-én, szerda délután 6 órakor kezdôdik a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében. A belépés díjtalan.

Zöldség- és virágkiállítás Udvarfalván

Vasárnap, szeptember 18-án 10 órakor nyitják meg Udvarfalván a hagyományos zöldség- és virágkiállítást. A helyiek által készített bemutatóstandokat egész késô délutánig lehet megtekinteni. 13-14.30 között szolgálják fel a hagyományos gulyást, 15 órakor kezdôdik a kulturális mûsor.

Szellemi úton történô gyógyulás

A Bruno Gröning Baráti Kör találkozót tart ma 17 órától az unitárius egyházközség Bolyai utca 13. szám alatti tanácstermében. Minden gyógyulni vágyó személyt vagy olyan egészségeseket, akik meg szeretnének ismerkedni egy ôsrégi, mégis új szellemi úttal, szeretettel várnak. Azokat a személyeket, akik még nem tagjai a baráti körnek, 15.30 órára várják, hogy bemutathassák a tevékenységet.

Meghosszabbították az ingatlanvisszaigénylés határidejét

Csütörtöki ülésén a kormány meghosszabbította az egyházi és kisebbségi ingatlanok visszaigénylési határidejét. A szeptember 22-ére kitûzött határidôt 2006. január 25- re tolták ki. A módosítások között szerepel, hogy az ingatlanokat abban az esetben is visszaszolgáltathatják, ha az eredeti épületet kibôvítették, ha ezeknek alapfelülete nem nagyobb haladja meg a jelenlegi építmény felületének 50 százalékát.

Készülnek az aranylakodalomra

A Segesvári Polgármesteri Hivatalnál szeptember 23-ig fogadják azon házaspárok jelentkezését, akik idén ünneplik 50 éves házassági évfordulójukat. Számukra a Segesvári Polgármesteri Hivatal október elsején szervezi meg az aranylakodalmat. A tavalyi hasonló jellegû rendezvény sikerén felbuzdulva a város vezetôsége idén is folytatja a fél évszázada egybekelt párok köszöntését. Eddig kilenc házaspár jelentkezett. Az érintettek vigyék magukkal a személyazonossági igazolványt és a házasságlevelet.

Tetten ért és azonosított tolvajok

Egy Kövesdombon sétáló asszony nyakáról egy 14 éves kiskorú letépett egy arany nyakláncot, s elszaladt vele. A kárvallott követte a tettest és sikerült elfognia. A helyszínre érkezô rendôrök a kiskorút kihallgatás után szabadon engedték, s így szabadlábon védekezhet az ellene felhozott vádak ellen. A szászrégeni rendôröket szeptember 14-én értesítették arról, hogy a város közelében levô farmon ismeretlen személyek lopják a szôlôt. A rendôrök azonosítottak öt asszonyt, akik már 80 kilogrammnyi gyümölcsöt szedtek le. Az ellenük felhozott vád: minôsített lopás. A közbiztonságért felelô segesvári rendôrügynökök az egyik helybéli üzemanyagtöltô állomás közelében azonosították a 35 éves M. Adriant és a 24 éves B. Attilát, akik a benzinkúthoz tartozó boltból kozmetikai cikkeket tulajdonítottak el. Szabadlábon védekezhetnek az ellenük felhozott vádak ellen - tudtuk meg a megyei rendôr-felügyelôség sajtóirodájából.

Az isteni Greta Garbo - aki szeptember 18-án lenne százéves - makulátlanul szép arcával nemcsak férfiak szívét ejtette rabul, hanem nôkét is: bizalmas kapcsolat fûzte filmes kollégáihoz és a milliomos George Schleehez, halála után pedig az Ördögien szeretett lány címû könyvben megjelentek a kolléganôjéhez, Mimi Pollakhoz írt forró hangú, szerelmes levelek is, amelyek megerôsíteni látszottak a leszbikus vagy biszexuális hajlamáról elterjedt híreszteléseket.

A szépséges Greta Garbo soha nem ment férjhez. A Grand Hotel címû, 1932-ben készült filmben szájából mormogva elhangzott mondatot, "I want to be alone" - Egyedül akarok maradni -, úgy értelmezik, mint a magányos életvitel melletti személyes állásfoglalását. Magánéletét egész színészi pályafutása során szigorúan titkokban tartotta. Ezért aztán amikor már 36 évesen hátat fordított a filmezésnek, igen hamar legendák alakultak ki személye körül. A nyilvánosság csaknem minden filmbeli partnerérôl feltételezte, hogy kedvese is lehetett. A pletyka szerint intim kapcsolat fûzte ôt John Gilbert színészhez, a húszas évek végén már lassan divatjamúlt némafilmek egyik sztárjához, akivel együtt játszott a Karenina Annában és más filmekben. Állítólag rövid ideig tartó kapcsolata volt Robert Taylorral is, akivel 1936-ban a Kaméliás hölgyben szerepelt együtt, akárcsak Rouben Mamoulian rendezôvel, aki 1933-ban a Krisztina királynô címû, Garbo fôszereplésével készült filmet rendezte. Rövid ideig a szeretôje volt Gayelord Hauser hollywoodi orvos, aki azután egészen Greta Garbo 1990-ben bekövetkezett haláláig a pénzügyi tanácsadója lett. Csaknem teljes egészében az orvos és Garbo közös tulajdona volt Hollywood elegáns bevásárlóutcája, "a világ legdrágább mérföldje" néven ismert Rodeo Drive. A sajtóban felkapott téma volt Garbo rövid kapcsolata Leopold Stokowskival, aki hosszú idôn át volt a híres philadelphiai szimfonikusok karmestere. Stokowski egy ideig Garbo állandó kísérôje volt, együtt jártak színházba és éttermekbe, együtt táncoltak éjszakai mulatókban. A férfi befolyásának köszönhetôen nyitottabb lett, és újságírókkal is könnyebben szóba állt a különben emberkerülô filmdíva. Stokowski felesége nem találta ezt mulatságosnak és benyújtotta a válókeresetet. Garbo azonban különbözô interjúkban ismételten hangoztatta: "Soha nem fogok férjhez menni". Egy közösen tett európai utazás után megszakadt a kapcsolat. Stokowski feleségül vette a dúsgazdag Gloria Vanderbiltet, akitôl két gyermeke született. Féltékeny volt Greta Garbóra Valentina, a színésznô jó barátjának és tanácsadójának, George Schlee bankárnak a felesége is. Valentina csaknem fél évszázadon át kénytelen volt a férjén "osztozni" Garbóval. Színészi pályafutása után Garbo gyakran elvonult Schleevel annak a francia rivierán lévô "Le Roc" nevû villájába. Schlee 1964-ben bekövetkezett halála után Valentina szigorúan megtiltotta Garbónak, hogy betegye a lábát a villába. Greta Garbo szíve azonban állítólag egyedül csak az ôt felfedezô Mauritz Stilleré volt. Az orosz származású zsidó emigráns 1927-ben Hollywoodból visszatért Svédországba, ahol egy évre rá elhunyt. Úgy tudják, hogy nem viszonozta Garbo érzelmeit. Hogy azonban ez valóban így volt-e, az egyike a sok titoknak, amelyeket ez a rejtélyes asszony magával vitt a sírba. Greta Garbo szeptember 18-án lenne százéves.

A közelmúltban nagy visszhangot kapott dr. Mario Alinei olasz nyelvészprofesszor elmélete, miszerint az idôszámításunk elôtti harmadik évezredben élt etruszk nép nem tûnt el a történelem színpadáról, leszármazottaik a Kárpát-medencében, a mai Magyarország területén élnek és az etruszk nyelv kései változatát beszélik.

"Magyarok Etruriában" címmel a professzorral filmet forgatott a soproni Föld Arca Filmstúdió, hogy bemutassa ôt és elméletét.

A filmben a 80 éves tudós - aki számos külföldi egyetem tagja, szakmai szervezet elnöke - betekintést nyújt több mint húszéves kutatási eredményébe, amelyeket történelmi és genetikai tényekkel támaszt alá - tudta meg az MTI munkatársa Czanik Csaba Árpád írótól, filmrendezôtôl.

Czanik Csaba Árpád szerint sok a közös vonása az etruszkok és a magyarok ôstörténete között: a lovaglás, a fegyverhasználat, a szavak hasonlósága mind azt támasztják alá, hogy nagyon erôs volt a kapcsolat a két nép között. Meggyôzôdése szerint a Velence szó nem véletlenül fordul elô a magyar és az olasz helységnevek között, ennek a szónak az alapja ugyanis az a szó, hogy belsô, vagy "velô."

Magyarországi tudományos körökben ez az elmélet rendkívül nagy ellenállást váltott ki. A Magyarok Etruriában címû film hamarosan látható lesz valamelyik magyar tévécsatornán - a sugárzás feltételeirôl még folynak a tárgyalások.

KÉRDÉS: Mi különbözteti meg a "csak írással foglalkozók" mûveit azokétól, akik az írást mellékfoglalkozásként ûzik? VÁLASZ(ol: Marcel Reich-Ranicki*) // FA - Sonntagszeitung**, vom 3. April 2005, Feuilleton, Seite 28//

Thomas Mann és Rilke nem rendelkeztek polgári foglalkozással, tehát fôfoglalkozásuk az írás volt, és nyilván maradandót alkottak. Goethe, Heine és Kafka jogászok voltak, és nem hiszem, hogy a jogászkodás nélkül a Faust vagy a Buch der Lieder rosszabbul sikerültek volna. Kafka Der Prozeß c. könyvénél a helyzet már bonyolultabb, a sok feltételezés azonban nem bizonyítható.

Bárhogy is legyen, mindig is az volt a véleményem, hogy az irodalomnak csak jót tesz, ha az írók minél több tapasztalatot szereznek. Mielôtt azt kutatják és az iránt kérdezôsködnek, vajon mi tartja össze a világot, bitte schön! - de ismerjék meg elôször a világot! Itt pedig valamilyen értelmes szakmát gyakorolni nagyon hasznos lehet. Így pl. az angol Sommerset Maugham azt állítja, hogy: Nem ismerek írónak jobb iskolázást, mint pár évig az orvosi szakmát gyakorolni. És valóban, különösen a német irodalomban tüntették ki magukat az orvosok. Itt pedig egymástól sokat profitáltak - a medicina az irodalomtól és az irodalom a medicinától.

Arthur Schnitzler (1862-1931) mielôtt csak az irodalommal foglakozott volna, 10 évig orvos volt. Mûveinek nagy része orvosi tapasztalata és meglátásának eredménye. Elsô nagy mûve a Sterben (Meghalni), 1894, egy tbc-ben gyógyíthatatlan beteg és szeretôjének személyisége megváltozásának tanulmánya. A Leutnant Gustlban (Gustl hadnagy) egy pszichológiai arcképet rajzol meg, és annak a társadalomnak a megsemmisítô képét, amelyiknek Lt. Gustl a terméke. Talán legjelentôsebb színpadi mûve, a Professor Bernhardi, kizárólag orvosi környezetben játszódik le.

Alfred Döblin (1878-1957) szenvedélyes orvos volt, s mint Schnitzler, ô is dolgozatokat közölt,elsôsorban a pszichológia és ideggyógyászat területén. Döblinnek mint a szegények orvosának a tapasztalatai szolgáltatták az anyagot mestermûvéhez, a Berlin Alexanderplatzhoz (1919).

De a medicina nemcsak a próza kifejezô eszközeit forradalmasította (kiváltképpen Leutnant Gustl és Berlin Alexanderplatz), hanem egy férfiú líráját is, aki negyven évig a bôr- és a nemi betegségek szakorvosa volt: Gottfried Benn (1886-1956). Nemrég még a költôk esküdtek az égre és a földre, megágyaztak a felhôk alatt és a zöld ligetben a szerelmeseknek és szenvedôknek, nemrég megénekelték a halottnak mondott parkot, a nyárt, amelyik hosszú volt, és a tavaszt, amelyik a kopasz faso-rok között szaladt tova. Minderrôl nem akart tudni Benn, akinek már korai lírájában, az elsô világháború elôtt a pusztulás és korhadás uralkodott, aminek háttere a rákosok barakkja, a ravatalozó és a boncterem.

Schnitzler, Döblin és Benn nélkül nem képzelhetô el a modern német irodalom. Schopenhauer mondotta, hogy "a jogász látja az embert minden rosszaságában, a teológus minden butaságában és az orvos valamennyi gyengeségeiben." És pontosan ebben áll az orvosnak az íróval való közös vonása - mondja Ranicki. Természetesen az orvosnak és az írónak teljesen mások a feladatai és lehetôségei is. Mégis, mind az egyik, mind a másik az emberi szenvedés szakembere. Az orvos és az író - lázadnak az elmúlás ellen.

A bemutatást a déli utódállamokkal kezdtem, a szlovéniai Muravidékkel, Lendva városával.

Könyvbemutató után Varga József közíró elvisz Lendva környékét meglátogatni. Felmegyünk a város feletti dombtetôre, ahol szôlôfák közt áll a Szentháromság kápolna. A közeledô napnyugtában sötétszürkén kanyarog a Lendva folyó. Innen belátni az egész vidéket. Vendéglátónk mesél: "Pillanatnyilag Muravidékén 31 magyar település van. Régen teljesen magyar volt, de a szlovének által beházasodott, odaköltözött nehány család ezt az állapotot megváltoztatta. Most már hivatalosan is kétnyelvû falvakról beszélünk a Szlovénia és Magyarország közti határsávban. Ezek valamikor még a régi Jugoszláviában 95 százalékig magyar települések voltak. Göntérházán, ahol én lakom, például egyetlenegy szlovén család élt. Trianon után betelepítettek a magyar falvak közé szlovén és tengermelléki kolonistákat (telepeseket). Így minden két színmagyar település közé mesterségesen kialakítottak egy-egy falurészt szlovén emberekkel illetve családokkal. Ezek az Esterházy-birtokból kilenc hold földet kaptak, lakóházat építettek számukra. Azóta van az igazi magyar régióban, a Muravidéken magyar és szlovén vegyes lakosság.

A magyarság megpróbálja magát tartani. De ez nem olyan egyszerû és könnyû. A két világháború között, a régi Jugoszláviában erôs magyarságtudat élt az ott élô magyarokban. Tudatosan kötôdtek anyanemzetükhöz, de ez 1941 után megváltozott. Ezt a háború is elôidézte, a beszolgáltatás, a kisemmizés, a sok elhurcolás lágerekbe. Hiszen mi ellenség voltunk, anyanyelvi oktatásunk nem volt. ... Sorvadt-fonnyadt nyelvhasználatunk, magyar nyelvünk. A régi Jugoszláviában a magyarságnak semmilyen joga nem volt. Ez szerb központi intézkedésekre történt. Mi viszonylag békésen éltünk egymás mellett, szlovénok, magyarok.

Amíg 1941-ig a régi Jugoszláviában éltünk, nem fordulhatott elô, hogy magyar lány szlovén fiúhoz menjen feleségül, vagy hogy magyar fiú szlovén lányt vegyen el. Ez 45 után, illetve az 50-es években, mióta a demokrácia megvalósult, az egymáshoz való közeledéssel, az együttéléssel az életvitelünk szemléletében olyan változások történtek, hogy most a szlovén és a magyar egymással társalog, barátok lesznek, szoros kapcsolatokat kötnek, házasságot. Ennek viszont az az ára, hogy elveszítjük magyarságunk, számban csökkenünk. A család nyelve szlovén. A gyermekek nemzetiségét már nem magyarnak vallják. ... A második generáció után már kevesebben leszünk."

Másnap reggel indulás Szlovénia fôvárosába, Ljubljanába. Muraszombaton ülünk fel a nemzetközi vonatra. Addig tökéletes aszfaltúton, muravidéki magyar falvakon haladunk át. Zsitkócon Deák Ferenc nagyszüleinek volt birtoka, megnézzük az emléktáblát a faluotthon falán. Kámaházán, a szomszéd községben ritkán látható szoknyásharang áll méltóságteljesen. Dobrónak a községhatárában van a híres búcsújáró hely, ahol a Szent Vid-kápolna áll, s a Szent Vid-gyógyforrás környékén, az erdôben vannak a sok embert vonzó, gyógyító földsugárzásos pontok. Pozitív töltésû, gyógyerôt sugárzó helyek, ahol sok ember áll, pihen, lazít, gyógyul.

Muraszombaton az állomás épülete még monarchiabeli. Fiatal turisták várakoznak.

A gyorsvonat modern, tiszta. Hegyvidéken, szép tájakon haladunk, sziklák tetején álló mesevárakban gyönyörködünk. Szép ország Szlovénia. Jólét is van. Kétszintes, szépen gondozott házak, tágas udvarok a dombokon; modern, csillogó épületek, rendezettség, nyugodtság a városokban is. Az ország már az Európai Unió tagja.

Ljubljanát elôször 1144-ben említik. Több mint 300 ezer lakosa van. A város feletti dombon hatalmas régi vár. Szépen újraépítették, karbantartják. A legcsodáltabb látványosság a Ljubljanica folyót átszelô, legyezô alakú Hármashíd és Sárkányhíd, amelyek a fôváros szimbólumai. Az óvárosban csodálatos, régi, tornyos városház, ódon hangulatú terén Szentháromság-szobor. Majd a katedrális, bábszínház, templomok, hangulatos utcák, sikátorok. Szép épületek, homlokzatok, kovácsoltvas erkélyek, faragott kapuk. Mindenhol a sárkány... A vár falán, a folyó menti kovácsoltvas lámpák tövében, a Sárkányhídfôn emelkedik fölénk. Ôrzi az itt élôket, akárcsak a Székelyföldön vagy Kínában...

Az ötven-hatvan itt élô magyart összefogó Petôfi Sándor Magyar Kultúregyesületet az állam támogatja. A székhelyen kisterem, nagyterem, az irodai hirdetôtáblán az egyesület élete, s az új rendezvények meghívói. Továbbá nagy könyvtár, számítógépek, televízió, videó, hifitorony. Az egyesület vezetôje Plevsáné Szöllôsi Piroska, Nagykikindán született tervezô mérnöknô. Tizenegyen jönnek el a találkozóra. Egy Magyarországról idetelepült fiatalember mondja, hogy ô akkor jött rá, hogy magyar, amikor ide, idegen földre jött lakni. Mesélik a Lendva és Szabadka környékérôl elszármazott emberek is, hogy honvágyuk van...

Bernád Ilona

(Folytatjuk)

A magyar irodalom legendás egyénisége, Faludy György szeptember 22-én tölti 95. életévét. A hányatott sorsú, a világ minden zegét-zugát bejárt, kalandos életû költô, prózaíró, mûfordító rendkívüli vitalitását május végén azok a marosvásárhelyiek is megtapasztalhatták, akik a Stúdió Színházban jelen lehettek a népszerû szerzô és élvezetes mesélô emlékezetes estjén. A Múzsa oldalain Faludy György mesél címmel heteken át közöltünk részleteket a szerzô vidáman szomorkás történeteibôl, melyeket a találkozó két moderátora, Balázs Imre József és Szôcs Géza, illetve a közönség kérdéseire válaszolva osztott meg a hallgatósággal. Természetesen a május 25-i csapongó beszélgetés rövidített, szerkesztett változatát tettük közzé, mellôzve a kérdéseket, felcímezve a fejezeteket. Hosszabb szünet után, a közelgô születésnap jegyében erôt, egészséget, töretlen alkotókedvet kívánva a költôfejedelemnek, a közel kétórás hangfelvétel eddig még nem közölt, utolsó részeit juttatjuk el az olvasókhoz, egy szellemes Esterházy Péter-írással tetézve a közölteket. A fiatalabb pályatárs szövege az Irodalmi Jelen szeptemberi számában olvasható. A lapszám jelentôs hányada Faludy Györgyöt köszönti. A szerkesztôk számos írót szólaltattak meg a születésnapi esemény kapcsán. Külön érdekesség, hogy az aradi havilap jóvoltából elsô ízben jelennek meg magyarul részletek a Mester Karoton címû regényébôl, és elôször látható nyomtatásban a 2001 júniusában elhangzott Hegyi Beszéd a Szent Anna-tónál, amelyet annak idején a helyszínen támadt vihar miatt Sepsiszentgyörgyön tartott rendezvényen hallgathattak végig a jelenlevôk.

József Attiláról és nôvéreirôl

Jellemzô magyar história, hogy ötödször készülnek eltemetni József Attilát. De a kérdés a nôvéreire vonatkozott, maradjunk ennél a témánál. Talán tudjátok, hogy a kommunista hatalomátvétel után lemondatták ôket a jogdíjakról. Úgymond ôk maguk ajánlották föl a magyar államnak a József Attila-honoráriumokat. Ezzel a sok milliárd forinttal a szegény, szerencsétlen, éhenkórász József Attila legalább utólag a sírból támogathatta volna a hozzátartozóit. De mindez a magyar állam zsebébe vándorolt. Ezelôtt néhány évvel Etus, aki akkor még élt, egy rádióriportban elmesélte, hogy ôk soha egy fillért sem kaptak az Attila jogdíjából, ezzel szemben egyszer Aczél György elvtárshoz fordultak, mert egy rokon gyermek nem kapott bentlakást Budapesten az egyetemen. Ô megígérte, hogy intézkedik, de nem történt semmi. Még néhány év hátra van abból a 70-bôl, amíg a jogdíjak egyáltalán érvényesek, és most a Makkai-leszármazottak vették kézbe az ügyet. Próbálják menteni ami még menthetô, fôleg az elektronikus médiában, elsôsorban a rádióban és TV- ben elhangzó versek után járó díjat szeretnék megkapni. Még egy-két évig részesülhetnek a jogdíjban. Egyébként én sajnáltam Attilát a testvérei miatt. Különösen a nôvérére haragudtam, aki egy nagyvilági dámát játszott, noha nem volt az. Attilával nem törôdött. Majd könyvet írt róla, és azt újra meg újra átírta. Olyasmit is megfogalmazott benne, hogy Rákosi Mátyás tanította Attilát verset írni. Szóval ilyen ôrültségeket. Sajnáltam, hogy ilyen nôvérei vannak, akik magára hagyták, engedték egyedül sétálni, miközben tudták, hogy olyan betegségben szenved, amiben nagyon sokan lesznek öngyilkosok. Mert a tehetetlenség elemészti ôket. Láttam embereket hasonló helyzetben, kétszer-háromszor próbálkoztak az öngyilkossággal. Jolán azután kezdett szimpatikussá lenni, hogy Attila meghalt. Egy kis házacskában volt a koporsója, mert a temetôben nem volt csak egy ekkora házacska. Jolán az épület elôtt sírva kiáltotta: Attilám, drága bolondom, gyere ki! A temetési szertartáson is, ahol 13 író volt jelen, zokogtak. De a könyvek késôbb igazán nem voltak méltóak József Attilához. A másokéi se. A legtöbb hozzá írt versrôl is elmondható ugyanez. Inkább olyan kalandos dolgok voltak. Például Devecseri Gábor írt egy verset, valahogy így szólt: Rettenetes ôszi köd van, ebben a ködben lettél öngyilkos. Én emlékszem arra a napra. Gyönyörû napsütés volt, ragyogó porhó feküdt a földön, egy centi vastagon, és kék volt a Balaton. Siralmasnak éreztem, hogy ilyen szép volt a természet Attila temetésekor.

A hatalom korlátoltságáról

Néha az volt a szerencsém, hogy a kormány, a mindenkori kormányok képviselôiben akkora volt a tudatlanság, hogy az ember el se hiszi. Ennek köszönhetô, hogy a tiltásaikat, az "éberségüket " sokszor ki lehetett játszani. Például a második háború ideje alatt, amikor nem voltam idehaza, a kiadómnak be kellett mennie a kultuszminisztériumba, hogy engedélyt kérjen a verseim hatodik kiadására. Pontosabban az én verseimrôl és a Villon-fordításokról volt szó. Az államtitkár kijelentette, hogy a Faludy- verseket nem szeretjük, azokat maga nem adhatja ki, a Villon-versekkel kapcsolatban azonban nem voltak kifogásai, mert azt hitte, hogy az ötszáz éve halott költô él, és róla semmilyen tiltó rendelkezésrôl nem kaptak értesítést a francia rendôrségtôl, tehát nyugodtan kiadható. Elképesztô volt a minisztérium irodalmi tájékozatlansága. Persze nem csak az övék. A pribékeké, vallatóké is. Egyszer, amikor az ávósok kínoztak az Andrássy út 60. szám alatt, hogy valljam be az amerikai ügynökkapcsolataimat, "bevallottam", hogy Edgar Allan Poe és Walt Whitmann, a két korábban elhunyt költô az információszolgáltatóm. És amikor tovább kínzott ez a kihallgató, hogy még mondjak neveket, bevallottam Z. E. Bubbelt, azaz Belzebubot. Így lettem aztán Belzebub ügynöke, akirôl utóbb személyleírást is adtak, hogy körözzék és lefogják, ha Magyarországra érkezik Amerikából. Ilyesmiket lehetett csinálni. Olyan világban éltünk, amelyik hülyeségben grandiózus volt, és ezt a hülyeséget szigorúan ápolta.

Egyszer még a nagy hatalmú, rettegett Péter Gáborhoz is szerencsém volt. Leültetett a nagy íróasztalával szemben és kérdezte, hogy mit akarok: rumot, whiskyt ? Én egy cigarettát és feketekávét kértem. Volt elôtte egy nagy köteg irat, aminek a fedelén az én nevem volt. Mondom, hogy olvastad? Tegeztük egymást, mert ô tegezett engem, s erre én is visszategeztem. Azt mondja, nem olvasta, de belenézett. Mondom, akkor azért hívatsz, hogy kiengedj, ugye? Mert nem találsz benne semmit. Azt mondja, hogy tényleg nem találtam semmit benne, de itt fogsz megdögleni. Miért? - kér- deztem. Mert hülyékre nincs szükség, válaszolta. Miért vagyok én hülye? Hát, aki Amerikából hazajön ebbe a szarba, az csak az lehet. Tehát bebörtönzünk, jó?! ... Ilyen dolgok estek meg velünk.

Lejegyezte: N. M. K.

A Határ-Faludy-Fejtô nagyöreg- belsôhármasból (a nagyöreg mint szakszó, terminus technicus) most Faludy György van soron, az ô éveinek száma osztható ez idô szerint (leginkább) öttel. Magas kora csupán annyiban érdekes, hogy ekképp már régóta és annál is régebben él ezen a Földön, "még látta Lenint" (nem lepôdnénk meg, ha tényleg - Anatole France-t mindenesetre látta). Világlátott ember, olykor egy cellányi volt e világ, mondjuk nyolc lépés oda, nyolc lépés vissza, olykor ágynyi, két comb oda, két comb vissza, olykor kontinensnyi, nyilván itt is volna, van, volt valami oda és vissza.

Függetlenül a méretektôl, Faludy világa mindig tágas. Nála még Magyarország sem szûk - minden mindig azonos az egésszel.

Hôsünk epikus (és epikureusi) természetû, beszámolókat ad elénk, és mûfajtól függetlenül történeteket mond. 2001-es, lenyûgözô bôségû gyûjteményes kötetébôl kimásoltam a versek keletkezési helyeit. A lista önmagában versként fogható fel, egy a szokásosnál kissé kalandosabbnak vagy szokásosan kalandosabbnak nevezhetô huszadik századi magyar életrajz kontúrjai látszódnak. Van, akinek nem kell utaznia, hogy mindent lásson (Königsbergbôl jó a kilátás), esetünkben sem biztos, hogy kellett, de utazni kellett, aztán látott, amit látott. Fiatalság, utazgatás, európaiak vagyunk, Firenze, Graz, Miskolc, Nápoly, Budapest, Reichenau, Velence, Budapest, Bécs, Graz, Miskolc, Budapest, lehet, hogy baj van, noha európaiak vagyunk? Párizs, Montanban és Toulouse között (1940), Casablanca, Kasba-Tadla, Marrákes, a Dráá folyónál, Kor el-Ethel, Tanger, Lisszabon elôtt a tengeren, el Európából, New York, meddig európai egy amerikai katona?, Fort Leonard Wood, Rolla (Missouri), Camp Crowder, Yellowstone Park, San Francisco, Kodiak (Alaska), New York, Pago-Pago, Tarawa, Katonakórház (Atlantic City), New York, menjünk haza, Párizs, Medina (Tolna megye), Miskolc, Budapest, Rudas László temetésén, talán mégsem kellett volna hazajönni?, Az ávó pincéjében, 1950 októberének egyik éjszakáján, mikor másnap hajnalra ígérték kivégzésemet, európaiak vagyunk, Az ávósok összerugdostak, majd huszonnégy órára a falhoz állítottak, akkor gondoltam ki ezt, Kistarcsa internálótábor, A recski fogdán, Sötétzárka (Recsk), Budapest, Vise- grád, menjünk megint innét el, Bécs 1956, Lima, New York, Uppsala, London, Firenze, Stockholm, Soprabolzano, utazgatunk, Konstantinápoly, Firenze, Málta, Palma de Mallorca, London, Fowey (Cornwall), London, New York, Toronto, Philadelphia, Montclair, New York, Toronto, Párizs, Charlotte, Madrid, Valencia, megint Toronto, Tanger, emlékek, Gibraltár, Madrid, Toronto, Dubrovnik, Toronto, és megint, mindig Budapest, Miskolc, Budapest, Szárszó, Firenze, Törökország, Marrákes, Kolozsvár, Budapest, Budapest...

Történetmondó. Mindenbôl történetet, vagyis elmesélhetôt csinál; a helyes hallgatói magatartás, ha semmin nem lepôdünk meg. Ha fegyelmezetten hiszünk. Itt bármi elôfordulhat, és ami lehetséges, az van. A huszadik század embere azt is tudja, hogy ami nem lehetséges, az lehetetlen, az is van.

Iszonyú volt és érdekes, mondja ô errôl a századról. Beszámolóinak ez a tárgya: ez az iszony és ez az érdekesség. Azt hiszem, itt megkockáztatható egy vagyis. Vagyis a világ állandóan jelen levô szépségérôl beszél. Nem veszélytelen vállalkozás. (Ô írja Kavafisz erotikus verseirôl: szentimentális maszlag.)

Azon kevesek közé tartozik, kik nem ijednek meg a boldogság szótól. A boldogság nem látható, a boldogtalanság látható. Van valami láthatatlan Faludy György körül.

És akkor még nem beszéltünk a hajáról, errôl a grandiózus látható láthatatlanról.

Esterházy Péter

- Gondolatok Bálint Károly szobrai között -

Nézzünk körül és ámuljunk, mert sok év eltelik még, amíg újra együtt láthatnak ennyi szép szobrot, és nagyon sok év eltelik még, amire újra együtt láthatják ezeket a szobrokat. Erre a kiállításra azért gyûlhettünk össze, mert Bálint Károly eltöltötte 70. évét, és több mint 20 éve nem volt egyéni kiállítása itthon, így most kaphatja meg azt az elismerést, ami már évtizedek óta kijárna neki.

Bálint Károly szobrairól eddig is mondták, hogy szépek. S ezzel pontot is tettek a mondat végére, de éppen ez a pont volt a súlyos, mert abban a korban, évtizedekkel ezelôtt, a szép nem volt, nem lehetett önálló értékjelzô, a szépet magyarázni kellett. Ezeknek a szobroknak pedig a szépségük magától értetôdô, természetes adottság, másképpen nem is lehetne, mint ahogy kisgyermeknek legszebb nô az édesanyja, kamasznak az elsô szerelme.

E szobrok szépsége titkokat takar, titkokat ôriz. A szépségükkel védik ezt a titkot, amelyet a szobrász bízott rájuk, mindegyikre mást, de mind fontosat - a léleknek, a szenvedésnek, az anyai szeretetnek, a jövôkívánásnak, a sóvárgásnak a titkát, amelyet akkor lehet megfejteni, ha magunkba tudjuk fogadni a szobor védôerejét, a szépségét. Akik a szobor jelentésének értelmezésével akartak eljutni a szépségéhez, mind kudarcot vallottak, és nem értették, miért. Nem is érthették, hiszen Bálint Károly szobrainak a szépség úgy természetes elemük, mint a halaknak a víz, a madárnak az égbolt tere. Enélkül nem létezhetnek, enélkül nekünk sem sugallhatnak semmit. A szépség révén közvetítik felénk a fájdalmat, a szenvedést is. A mûvészetnek végsô soron a feloldódást, a katarzist kell biztosítania, és ezt követte Bálint Károly akkor is, amikor azt igényelték pedig, hogy a szép ellenében hozzon létre mûvészi értéket. Amikor nagy alkotók ennek az elvnek a hirdetésével mégis remekmûveket hoztak létre - mindig eltértek saját kimondott, görcsbe rándult szabályaiktól, és szándékuk ellenére, bár álmaik szerint teremtették meg csodálatos mûveiket. A szépnek meg kellett húzódnia valahol szerényen, a háttérben, és csak csodálhatjuk Bálint Károlyt, 45 év óta, amióta hivatásos mûvészként ismerhetjük; hogy soha, egyetlen pillanatra sem tántorodott meg, nem engedett a kísértésnek, hogy szobrai a kor kánonjai-dogmái szerint készüljenek.

Bálint Károly saját útját járta, de emiatt nem kell lázadónak neveznünk, még akkor sem, ha mûvészettörténészek majd megállapítják, hogy Bálint Károly mûvészi pályájában fordulópontot jelent 1980-82 és 1990-92. A nyolcvanas évek elejéig folyamatosan jelen van a mûvészeti életben - kiállításokon, tárlatokon, utána ritkábban látható, és majd csak a 90-es években jelentkezik újra, pedig közben is állandóan dolgozott, számos mûve keletkezik a 80-as években, amikor másokat annyira fullasztott a diktatúra légköre, hogy mûvészi alkotóerejüket is elfojtotta, Bálint Károly mûveinek a kronológiáján ez nem észlelhetô, magukon a szobrokon is alig. A formák teljessége, a lélek rezdülései, az anyag nemessége érdekelte már fiatalon is, ezt tapasztaljuk legfrissebb szobrain is. Változásként a virtuóz megoldások sokasodását érezhetjük, ahogy anatómiailag kifogástalanná varázsolja a márványtömböt, ahogy ravaszul mégis eltér a kezek és a lábfejek valódi arányaitól, hogy az igazi mûvészi illúziót elérje, ahogy fokról fokra megismeri az anyagot - a márványt, a terrakottát, fát - és arra készteti, hogy azt mutassa és úgy mutassa, ahogyan ô, a szobrász, az alkotó kéri.

Bálint Károly mûvészi forradalmát nevezhetjük a léleksimogatás forradalmának. Szobrait simogatni szeretnénk, nemcsak szemünkkel, hanem szeretnénk tenyerünk, tapintásunk segítségével is megismerni. Nem a birtoklás, hanem a megismerés, az együttlét öröme áraszt el, ahogy megérezzük a formák nemes ívét, megérezzük azt az erôt, amely az anyag sajátja és azt a hajlékonyságot, amellyel kezünkbe simul, ami a forma ajándéka. Szobrait szépnek, mívesnek készítette, úgy, ahogyan akarta. Semmit sem bízott a véletlenre, s a kônek, a fának az adottságait úgy komponálta be a lehetséges megoldásokba, hogy végül is azt a szobrot mutathassa meg nekünk, amelyiket ô már akkor látta maga elôtt, amikor még a farönkben, a márványtömbben rejtôzött. Nem kellenek külsôdleges jelek, eszközök. A fél váll elhagyásával jelezni tudja a súlyos betegséget, a kényszerûség sorsnehezítô erejét, de ez is a szobrot egészíti ki, az anyag szerves tulajdonsága, mint ahogy a betegség is bensônk részévé nô az évek során, együtt élünk vele. Katona Szabó István a 80-as évek elején kimondja, "nem ábrázolásokat farag ... hanem érzelmeket". De ez a mûvészi céltudatosság soha nem jelentkezik erôszakosan, a szobor az anyagából bomlik ki, legszemléletesebben a márvány igazolja ezt, amikor a szobrász virtuóz tudása a kô belsejében is meg tudja mutatni a mûremeket. Az éppen meghasított márványtömbbôl felsejlô forma tökéletessége a titok lényegére utal - a napfény megsemmisítené, a részletekben elsilányulna, elveszítené mélységét, amely pedig örökkön hat, körülvesz bennünket, hiszen senki sem ismerheti teljes mértékben környezetét.

E szobrok nem a jelentésük révén szépek, hanem a szépségüknek van mindig más jelentése. Bálint Károly az eszmélés vagy az elmúlás szépségét megtalálva megmutatja az eszmélés, az álmodozás, az elválás mélységét és súlyát is.

Szobrai idôtlenek, és kettôs vagy sokszoros térben érezzük ôket, valódi és virtuális térben egyszerre, melyben az idôt nem veszik, nem vehetik számításba. Nem tagadja az idôt, hiszen mindegyik szobornak, mint minden embernek látjuk, érezzük a korát, de nem hajlik meg elôtte, nem is riad meg tôle. Akár az eszmélés, akár az elválás gondolata foglalkoztatja, a forma és az anyag, a gondolat, az érzések és a helyzet harmóniája fontos a számára.

Gáspár Sándor

Bertolt Brechtbôl, a huszadik század elsô felének fenegyerekébôl mára vitathatatlan klasszikus lett. Iskolát teremtett, amely nem maradt meg a korabeli áramlatok szintjén, nem merült sem gyorsan feledésbe, sem sehogy. Hatása óriási volt (és az még a mai napig is), ellene fordult az érzelmek általi színházi recepciónak, stílusát, színházi elméletét vagy szereti az ember, vagy egyáltalán nem. Ugyanakkor, paradox módon, szigorúan az utókorra hagyott szabályai ellenére is igen sok értelmezési- színreállítási lehetôséget hagy a mindenkori rendezônek. Brechtet nem lehet "közepes színvonalon" színpadra vinni vagy ugyanígy játszani. A bemutató siker. Vagy teljes bukás.

Barabás Olga a Színmûvészeti Egyetem Akadémiai Mûhelyének több intézménybôl toborzott színtársulatával a szerzô A szecsuáni jó lélek címû mûvét vitte színpadra. A dráma címe alatt ez áll: példázat. És valóban, az is. A rendezô ez esetben nem ragaszkodott szigorúan a szöveghez, több helyen is változott a dramaturgia, rövidült a sztori, anélkül azonban, hogy Brecht eltûnt volna a kiejtett szavak mögül. Ez indokolta a címváltoztatást is: a jó lélekbôl Valahol Szecsuánban lett.

Pasztellszínû és pasztellhangulatú színpadtér fogad a Stúdió Színház (stúdió)színpadán. Dominál a halványsárga, a háttérben függönnyel leplezett tér és korhadt fa fogad, míg gyengéden lengedeznek fejünk fölött a hol szélként, hol felhôként funkcionáló vásznak. A Lány (Berekméri Katus) érkezik, felhangzik a zene (Apostolache Zénó) és az elsô Song. Vang, a vízárus (László Csaba) bejövetelével indul a játék: Szecsuánba érkeznek a szálláskeresô istenek. Legalábbis Vang fejében. Nem tudjuk, valóban megjönnek-e (az eredeti szöveg szerint igen). A színpadon viszont nem, az istenvárás szokatlan perceiben pedig megjelennek a szereplôk, akiket két-három replika után akár be is "tájolhatunk": a transzcendens elutasítása, illetve elfogadása, a szállásadástól való ódzkodás és szívélyesség peremén sugallja meglehetôsen direkt módon a szerzô és a rendezô - ki a pozitív és ki a negatív figura. A dramaturgia kihagyta az istenek szálláskeresését, az elejtett mondatokból következtethetünk az egyértelmû oldalmegoszlásra. Mivel példázatról beszélünk, ennek talán így is kell lennie. Megismerjük az eleinte ellentmondásosnak tûnô Lelkész urat (Puskás Gyôzô), a rajta élôsködô parazita családot, enyhén házisárkány édesanyával (Tompa Klára), a kissé csehovi lánnyal és a borult agyú ifjú sarjjal (Bodolai Balázs), amikor megjelenik a színen Sen Te, az utcalány (B. Fülöp Erzsébet). És elkezdôdik a színre vitt Bertolt Brecht-i példabeszéd. Barabás Olga díszítésmentesen, majdhogynem nyersen tálalja ez esetben az emésztenivalót. A jó lélek (Sen Te) története a bibliai történetek modern korba illesztett hasonmása, az elôítéletek ereje miatt lenézett, szegény utcalány, akinek valójában aranyszíve van: csak ô lenne hajlandó befogadni az isteneket, csak ô tud igazán és teljesen önzetlenül szeretni. Ezért, isteni ajándékképpen pénzt kap tôlük, amelybôl kis boltot vásárol. Sen Te figurája az elôadás tulajdonképpeni motorja, a többiek háttérként vannak jelen, mint befolyásoló, jellemalakító tényezôk. Minden Sen Tehez kapcsolódik, minden rajta keresztül mérettetik meg. Annak az embernek az archetípusa, akit manapság már csak meséskönyvekbôl ismerünk. A feltétlen jóság megtestesítôje, aki nem tud és nem is akar nemet mondani senkinek. Ugyanakkor - és itt válik igazán érdekessé a figura - nem naiv és semmiképpen sem naiva. Pontosan tudja, hogy önzetlensége milyen következményekkel jár, hogy kizsákmányolják, élôsködnek rajta, hogy elôbb-utóbb elfogy a vagyona és nem fogja kifizetni a bért, mert nem lesz mibôl. Mégsem képes másként cselekedni, és talán nem is akar, még Jang Szun, az állástalan pilóta és depressziós bonviván (Sebestyén Aba) csalafinta érvei hatására sem. Sen Te jellemétôl, helyzetétôl függnek a többiek. Amint Sui Ta-vá, az agresszív nagybácsivá válik, sorra mindenki behódol neki: dolgos társaságot farag a léha és élôsködô bandából, fellendíti az üzletét és közben öntudatlanul saját lelki tragédiájának alapjait veti meg, hogy a végén rádöbbenjen arra, amit mindenki tudott már: jónak lenni megfelelô körülmények között lehetetlen. Megfelelô körülmények pedig nincsenek.

Barabás Olga rendezése hûen követi ezt a cselekménybeli vonalat: nem hús-vér személyeket, hanem proto- és archetípusokat ábrázol a színpadon. Egyéniek ugyan, de csak az emberré válás mértékéig azok. Egy-egy adott embertípus megjelenítôi, semmiképpen sem árnyalt, sokoldalú karakterek. Jellemfejlôdésrôl, alakulásról náluk nem beszélhetünk, hiába emlegetik az elôadás végén az ellenkezôjét. Sen Tenél töténik csupán változás, ennek illusztrálásaként vannak jelen a többiek. Ám a Sen Te-i jellemmegoldás is igencsak darabos, nincsenek finom átmenetek. A bárány farkassá válik és nem találja a bárányléthez - igazi énjéhez - visszavezetô utat. Mégsem válik áldozattá: hiszen feláldozott már valakit. Vangot, a vízárust. Barabás Olga finom elemekkel oldja ezen elôírt, jellembeli darabosságot, a díszlet és kellékek otthonosságot, lágyságot sugallnak, songbetétek törik meg a cselekményt, visznek át a következô jelenetbe, így sikerül harmóniát teremteni a színpadon. A brechti elidegenítô szándék, az értelmi recepció melletti állásfoglalás azonban nyilvánvalóan része az elôadásnak. Az eredeti, túlzott didaktikusság enyhült ugyan, ám mégis érezhetô maradt, a szereplôk folyton kibeszélnek az elôadásból, közlik a publikummal a levonható tanulságokat, igaz, a tûréshatáron belül. Mindez pedig a Valahol Szecsuánban esetében nem baj. Hiszen példázatról, feketén-fehéren tanítómesérôl beszélünk - pasztellszínû díszletek között.

Nagy Botond

Nyáron sosem, de ilyenkor, iskolakezdés, becsengetés elôtt gyakran riadok fel hajnali álmomból, a romló test jelzései olykor egészen furcsa filmet produkálnak, érteni vélem az egészet, nem fogom föl a részleteket, bánt, de már nem zavar, ha a világegyetem nélkülem is mûködik, megint elôjött a rémálom, hogy mi lesz, ha nem sikerül az érettségim, valahol a Hosszúláb mûveletlenül hagyott földjén voltunk, vártuk a kollektív gazdaság ló vontatta kapálógépeit, a korszerû mezôgazdálkodás vívmányát, a ló vontatta masinákat, amelyek még a monarchia idején készültek, az állt rajtuk: Elisabetstadt, vagyis Ebesfalva, a lovak ma sem jöttek, ismét valamelyik rokonához irányította ôket a brigádos, ott álltunk kétségbeesve a Hosszúlábban mint osztályteremben, érettségi elôtt, éppen megbukva politikai gazdaságtanból meg tudományos szocializmusból, holott ezekbôl nem volt szabad buktatni, ültem Szász Irma mellett a leghátsó padban, és próbáltam megérteni valamit a pozitív és negatív számok összeadásából, de nekem mindig más eredmény jött ki, a Hosszúláb alsó bütüjében állt a nagy fekete tábla, arra írták a mûveleteket, hallottam, amikor a helyemre küldtek, amint azt mondja az egyik vizsgáztató a másiknak, mondtam, ugye, hogy nem bírja meg az egyetemet, és akkor az édesanyánk, nem igazán fogtam fel, de természetesnek tûnt, hogy ott, akik a kapálógépekre várunk, mind testvérek vagyunk, pedig egyedüli gyermeke vagyok, édesanyánk hirtelen elkapta a katedra kopott karosszékét, felvonszolta a Hosszúláb tetejére, az utolsó padhoz, ahol reményt vesztve ücsörögtem Szász Irmával, ha mínusz, akkor plusz, ha plusz, akkor mínusz, belehuppant a székbe, és az otromba bútorocska nagy sebességgel, mint Gopo atomja, csúszott, felszántva a gyomos földet, úgy dolgozott a sárguló kukoricasorok között, mint az igazi kapálógép, na még három forduló, kiáltotta anyánk, és mehet a brigádos az elnök valagába, már azon búsultam, hogy ha elvágnak a Rutherford-féle atommodellbôl, mihez kezdek papírhoz és ceruzához idomított életemmel, de akkor megvilágosodott minden, álljatok ügyesen sorba, hallottuk, és engedelmeskedtünk ügyesen, és a tanító néni persze maga az anyánk volt, mindenki csusszanhat egyet, mondta kedvesen, és akkor a Hosszúláb meg lesz nagyolva, talán meg sem kell kapálnunk rendesen, beírják a normába, és mi játszhatunk tovább, ez a sokoldalúan fejlett szocialista mezôgazdálkodás titka, éppen rám került a sor, amikor megszólalt az iskolacsengô, én még jártam olyan iskolába is, tudjátok, Péterke és Andika és Annácska, amelynek pici csengôtornya volt, abban csilingelt a kisharang, azt nem akárki kezelhette, hanem csak a rendfenntartó nagydiákok, micsoda harc dúlt közöttünk a harangozói posztért, istenem, megszólalt a csengô, és már tovatûnt a Hosszúláb a burjános szocializmusával, Anyótok sírt a Borvíz utcai boronaház tornácán, ölében Csilla nénivel, aki akkor még szopósbébi volt, Anyó meghallotta a csengôt a közeli iskolaudvarról, C’est le 15 septembre, la rentrée, olvasták a diákok franciaórán, Anyó ezen a kezdésen nem lehetett ott, és ô azt szívbôl megsiratta, ebbôl is megérthetitek, milyen tanító néni lett késôbb, és manapság is ôsz elején elkezd sóhajtozni, mélyen, hogy tán szárnyat is bont, s hirtelen felszáll, elmegy a vadludakkal, de nem idegen tájra, felkeresi egykori kedves iskoláit, ott felkérik rá: csengessen már egy picit, mint József Attila Kisbalázs- versében a villamos, iszonyodom a jövômtôl, pedig nekem már nincsen jövôm, csak rossz álmaim vannak, a romló test különleges jelzései, az ilyen álmok rendszerint úgy végzôdnek, hogy "ki kellett mennem hirtelen", rettegéseim vissza-visszatérve kísérnek és kísértenek, a múltkor megláttam matektanárunkat, ne vegye bûnömül az Úr, ezek élnek a legtovább?, jött szembe velem a Kövesdombról lefelé, életemet kockáztatva sirültem a dudáló kocsik között a túloldalra, pedig mára foghíjas öreg farkasokká vedlettek "rémálmaink rettegett hóhérai", vagy pedig angyallá fehérítette ôket a megbocsátó emlékezet, sírva viszünk virágot sírjaikra a ritkuló véndiák- találkozókon, kérdeztétek, Péter és Andika és Annácska, hogy a mi idônkben milyen volt az iskola, én mindannyiszor megpróbálok válaszolni, de amit mondok, most nem érthetitek még, amikor pedig már érthetnétek, rég nem fog érdekelni benneteket, aztán csak így maradok, lám, az emlékekkel meg a rémálmokkal, a felfoghatatlan tételekkel meg a cél nélküli levezetésekkel, a borzalommal, hogy mi lesz belôlem, az agg elnökkel, aki fejét csóválja kis körszakállam láttán, ugyé, fiam, megmondtam neked, hogy nem viszed semmire, a bölcsômbôl szerkesztett kisszekérrel, amint lovaként s kocsisaként húzom s vezetem a Sósrét mocsaras gübôiben valamerre a Nagypatak irányába, ahol csónakká alakítom, s vitorlát bontva elhajózhatok Ady óceánja felé, most nem értitek, majd nem fog érdekelni, ilyenkor ôsszel belôlem már nem Áprily pompás "klipje" jön elô - Valamikor vadlúd voltam, vadludakkal vándoroltam -, hanem buta szorongásos álmok gyötörnek, ébredéskor sem hiszem el, hogy nem, nem, nem kell vizsgáznom többé, ott egye meg a fene az egészet, pokolba az elôírt marhaságok tömkelegével, hiszen az Jóisten kompenzál, akinek nem jut kapanyél, az megüti az ötöst a lottón, akinek nem éri fel az esze a relativitáselméletet, abból feltétlenül bankár lesz, aki nem tudja, az tanítani fogja és meg is buktatja azt, aki esetleg mégis tudná, állítólag egy rendezô az Oscar-díj átvételekor azt mondta, hogy ô nem a családjának, sem a barátainak, még kevésbé a mûvészeknek, persze azoknak is, de legeslegfôképp mégis a magasságos Istennek köszöni a tehetséget, a sikert, ergo a díj voltaképpen a Jóistené, Péter és Andika és Annácska, az este lefekvéskor fogalmam sem volt arról, hogy mára mit fogok a szerkesztô kezébe adni, mert mikor az jár az eszemben, hogy valaminek járnia kellene az eszemben, akkor minden hirtelen elszáll a fejembôl, anyánk karosszék-szánkója röpköd ide-oda a Hosszúlábban, irtja a szocializmus helyett a gyomot bennünk, olyankor, tudjátok, célneurózisom van megint, ez azt jelenti: félek attól, amit el kell végeznem, rettegek az újabb vizsgától, de akkor jön az álom, hajnalban a Jóisten leszól a testembe, és kiderül, hogy megint nem vagyok és nem is leszek már senki, mert képtelen vagyok integrálni, nem értem a világ vegyértékét, úgy mennek át rajtam a képletek, mint kutyán a savó, ráadásul megszólal a csengô is, sze lô kenz szétambr lá rantré, és megint nem én húzom a kisharangot, hanem azok, akik "vitték valamire", ezt a borzalmat nem kívánom senkinek, mert alkalmatlan közegben instant rákkeltô - de aztán Jóisten juttat nekem is egy játék-Oszit; megiszom kávémat, bekapcsolom a masinát, elé ülök, leütöm az elsô akkordot, "Nyáron sosem, de ilyenkor, iskolakezdés, becsengetés elôtt gyakran riadok fel hajnali álmomból" , és mire Anyó is fölkel és kortyolgatni kezdi kávéját, és mesélgetni kezdi álmát, hogy ugyanis ilyenkor, iskolakezdés, becsengetés elôtt mindig felriad, és jaj, ha tudnám, hol volt, nem is mondja tovább, hogy ne rontsa el a napomat…- nekem már olyan szépen harangoz rejtelmektôl zsongó szívem, mint a tele táskás kisdiáké, aki elôször lépi át az iskola küszöbét...

bdomokos

Még nem készült monográfia a romániai magyar írók és a hatalom viszonyáról a sztálinista idôkben. Közel tíz éve Budapesten vaskos monográfia jelent meg errôl a társadalomtörténeti problémáról (Standeisky Éva: Az írók és a hatalom - 1956-1963). A román társadalomkutatásban Stelian Tanase elemzi az elitek szerepét a Gheorghiu-Dej korszakban. (Elite si societate. Guvernarea Gheorghiu-Dej. 1948-1965 - Humanitas, Bucuresti, 1998.) Az esszéirodalomban Eugen Negrici vizsgálta az irodalom szerepét a kommunista hatalom mûködtetésében. (Literatura româna sub comunism. Editura Pro, Bucuresti, 2002.) A reális irodalomtörténeti kép jegyében nálunk is elkelne hasonló, mély merítésû, adatfeltáró és - értelmezô monográfia errôl a társadalomtörténeti kérdéskörrôl. Megérthetnôk, hogy milyen módszerekkel tartotta kézben és használta fel uralma kiépítésében, fenntartásában és állandó legitimálásában a hatalom az alkotó értelmiséget, emez pedig hogyan és milyen mértékben, milyen politikai, világnézeti tényezôk, hatalmi kénysze