Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 51 RNCB 3600000002490018 – euró; RO 24 RNCB 3600000002490019 – dollár bankszámlaszámra. E-mail címünk nepujsag@e- nepujsag.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: nepujsag@e-nepujsag.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

A hirdetések egységes tarifája 150 Ft/szó, 200 Ft/cm², mely magába foglalja a romániai áfát is.

Aktuális

Miközben minden fórumon azt hangoztatják, hogy milyen nagyszerû a marosvásárhelyi sürgôsségi ellátás, s milyen magas szintû tevékenység folyik a különbözô klinikákon, néha jó lenne az egyszerû halandó szemével is látni azt, amit szakmai berkekben annyira tökéletesnek tartanak. Különösen akkor, ha tehetetlen, idôs, a román nyelvet nehezen beszélô személyekrôl van szó. A marosvásárhelyi T.M. 73 éves feleségének kedden akadt el a vizelete, s az esti órákban a fájdalmai annyira fokozódtak, hogy a 85 éves férj éjfél körül kénytelen volt a sürgôsségi ügyelet segítségét kérni. A mentôk a hívás után egy fél órával érkeztek, s a súlyos beteg nôt az urológiai klinikára vitték. Az ügyeletes orvosra is hosszú ideig kellett várni, vagy legalábbis annak tûntek a nagy fájdalmak között eltöltött percek. Az orvos megjelenésében nem volt sok köszönet. Miután a román nyelven feltett kérdésre a fájdalmaktól elkínzott beteg nô nem tudott válaszolni, Sorin Cinca kijelentette: ha nem tud románul, vigyék Budapestre! Ezt követôen kioktatta az idôs házaspárt, hogy Romániában élnek és beszélniük kell az ország nyelvét, majd a férjjel folytatott vitát követôen fogott hozzá a beteg ellátásához, akit az injekciózás és a katéter behelyezése után haza akart küldeni. Az idôs férj könyörgésére végül is beutalta a kórházba, s a beteg asszonyt késôbb állítólag bélcsavarodással mûtötték meg.

Ha a marosvásárhelyi urológiai iskola hírnevére gondolunk, megdöbbentô, hogy manapság ilyesmi megeshet. Vajon, ha a "doktor" úrnak balesetet szenvedett külföldieket kell ellátnia, ôket is hazaküldi például Lengyelországba vagy Szlovákiába, mert nem tudják román nyelven elmondani a panaszukat? Holott tanulmányai elvégzésekor, mint minden orvos, esküvel fogadta meg, hogy segít a szenvedô emberen függetlenül annak társadalmi helyzetétôl és nemzetiségétôl. A "hazafias" kioktatásnak pedig nincsen helye a súlyos beteg mellett. Ha egy civilizált országban történne hasonló eset, a szóban forgó orvosnak többet nem lenne mit keresnie a pályán. Meggondolkoztató, s a klinika jó híre mellett oktatóira sem vet túl jó fényt, ha az urológiai klinikán szolgálatot teljesítô fiatal orvos a marosvásárhelyi egyetem végzettjei közül való.

A segesvári állomás épületének felújítását már 40 százalékban elvégezte a Consig Kft. A kivitelezô cég a nyár folyamán lassított a munkálatok ritmusán, mivel a Román Vasúti Társaság (CFR) nem fizette ki az építkezés ellenértékét, ám azóta a tartozás egy részét törlesztették, így a javítás teljes gôzzel halad. Pipas Florin, a Consig Kft. vezetôje a Népújságnak elmondta, hogy az eddigi munkálatokért a CFR immár csak a héával adós, ám ez is jelentôs összeg: 3,4 milliárd lej. Ha a CFR nem fizet hamarosan, kénytelenek lesznek leállni a munkákkal – jelentette ki. A segesvári állomás felújítási munkálatainak összértéke 54 milliárd lej, jelenleg a két oldalépület tetôzetének elkészítése van folyamatban, a középsô épület esetében egyelôre a tervezôk még keresik a mûszaki megoldásokat a konszolidálásra.

"Minden gyermekkori szép emlékem Nyárád- selyéhez fûzôdik, ahonnan a Bekecs folytonosan változó arcával ma is felém néz. Ahogy távolról megmutatja fenséges arcát, lelkem oda vonzza és én nem szûnök meg soha feléje tekinteni." 1910-ben született, 2005-ben adta vissza nemes lelkét teremtôjének. Kibédi származású címeres kisnemesi (lelkész)család gyermekeként Nagyenyeden, majd Marosvásárhelyen tanult, a református kollégiumban, a teológiát és az egyetem történelem- földrajz szakát párhuzamosan látogatva igen jó eredménnyel, ösztöndíjjal diplomázott Kolozsváron. Kétévi nevelôsködést követôen apja eklézsiájába választják meg 1934-ben. 1942-1974 között Nagykend lelkipásztora, közben ’44-ig tanár Makfalván, ’46 és ’48 között tanár és igazgató a bonyhai polgári iskolában. Nyugdíjba vonulásakor költözik a közeli Kiskendre, öregkori munkássága színhelyére. Negyven éven át szolgálta keresztyéni alázattal és fiúi hûséggel a Mennyei Atyát, nevelte atyafiságos szigorral gyülekezetét, gyûjtötte szorgalmasan népe szellemi termésének gyümölcseit, raktározta a magvakat, hogy amikor majd a diktatórikus, magyarellenes hatalom végre megbukik, kapuk táruljanak sok száz oldalra rúgó jegyzetei elôtt. Elsôsorban azoknak a településeknek és egyházaiknak a történetét jelentette meg, amelyekkel hosszú és termékeny munkás élete folyamán kapcsolatba került. Így látott napvilágot Kibédrôl, az ôsföldrôl, Selyérôl, a szülôfaluról, aztán Kendrôl, majd Bonyháról, Héderfájáról, Siklódról és azok imádságos népérôl szóló könyveinek kedves sorozata. Kendi Kalendáriumot is írt, szerkesztett; mint szorgos méh, gyûjtött be minden adatot, ami fontos lehet a maradvák krónikásai számára. Könyvei nélkül nem lehet megírni a jelzett települések teljes monográfiáit.

Személyében az erdélyi református egyház egyik kiemelkedô egyénisége vonul az örökkévalóságba. Pennás pap volt, kitûnô érzékkel ismerte és istápolta a tehetségeket, tisztelte kor- és eszmetársait. Az elnyomó hatalommal az Igét, a tollat, a kitartó kutatást, a fáradhatatlan munkát szegezte szembe, és ezzel – bár gyakran megalázták, szorították szélre – a hosszú élet titkát is úgy fejtette meg, hogy: életben maradt.

Halálával Erdély 1940 utáni magyar mûvelôdés- és egyháztörténetének emblematikus személyisége távozott körünkbôl. Nagytiszteletû Péterfy László, kedves Tiszteletes Úr, drága Laci bácsi, nyugodjál békében!

Kukorica, alma, szôlô, szilva, káposzta – az ôsz megannyi ajándéka töltötte be csütörtökön délután a vásárhelyi 18-as számú óvoda Ugrabugra csoportja termét. A fôhelyet a hatalmas Tök Tóni foglalta el.

Hagyománnyá vált, hogy a vegyes óvodai csoport minden évben az ôszi egyhetes szünidô elôtt megünnepelje az ôsz varázsát. Az apróságok már hetek óta készülôdnek a nagy eseményre, verseket, énekeket tanulnak, majd a saját kezûleg készített ajándékokat helyezik gondosan a vesszôkosárkákba. Ezeket kínálják szüleiknek, nagyszüleiknek jó szóért, pusziért, ölelésért.

S amint a meghívón is olvasható, "itt minden kapható, itt minden eladó" volt. Gazdaságosnak bizonyult a háromlábú ló, hiszen a vásárló a rossz lábán spórolhatott egy patkószeget. Alma, dió, mogyoró, piros szôlô, fehér szôlô, káposzta, borsó, murok, petrezselyem, karalábé, karfiol, perec, kalap, fazék, léggömb, sôt még egy fél pár cipô is gazdára talált. Az ára: fele ingyen, fele ráadás! A gyerekek szereplését, természetes, szívbôl jövô játékát a szépszámú nézôközönség tapssal, kacagással jutalmazta.

Mindössze pár hét alatt immár a harmadik magyar nyelvû bemutatót láthattuk a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. A Tompa Miklós Társulat a kistermi A szökés, majd a nagyteremben színpadra vitt Liliomfi után újra kistermi premierrel jelentkezett – egy mifelénk kevésbé játszott, ám a világirodalomban annál jelentôsebb író, Jean Cocteau Rettenetes szülôk címû klasszikusával.

Az örökkön aktuális, mégsem lerágott csont jellegû témát – a generációk közötti ellentétet – annak idején egész újszerûen feldolgozó darabot az ezúttal rendezôként debütáló Farkas Ibolya színmûvésznô vitte színre. Az érkezô nézôt a cirkuszkocsi-lakás érdekes, kettôs drótkerítés-fal övezte szobabelsôje fogadja színpadtér gyanánt, amelyen belül létrejön az emberi lélek legmélyebb bugyraiba ereszkedô játék. A szülôi önzés, egoizmus, a sajátos és kisajátító szeretet, a féltékenység, intrika hálója terül a két áldozatra, az immáron felnôtt fiúra és szerelmesére, miközben majd mindegyik szereplô a legészveszejtôbb elkeseredéstôl ingázik az eufóriáig és vissza, a skizofrénia kialakulásának legkedvezôbb receptje szerint. Azt kibírni, amit ezek az emberek kibírnak, illetve nem bírnak ki, a lehetetlen határát súrolja. Ám ezen érzelemhullámokból a világ legnagyobb giccsét lehet rózsaszín szirmok sprayvirág-illata módon kifaragni, szándéktalanul világirodalmi "telenuvélává" alacsonyítani. Nos, jólesô érzéssel nyugtáztuk, hogy ez messze nem történt meg. Egyszerû, de mély érzelmekkel, érzésekkel játszadozó, ám ugyanolyan mély és viccelôdô, ugyanakkor halálosan komoly, pontos, precíz, pergô, ritmusos és igen élvezhetô elôadást láttunk abból a fajtából, amellyel együtt lélegzik a közönség (a katarzis legígéretesebb premisszájaként). És amelyen az "elsô rendezés" szokásos hibáiból, hátrányaiból semmi sem érzôdik. Érdemes megnézni. Mi is újranézzük és visszatérünk rá.

Jegyzet

Halottak napján, amikor a nap szelíd mosollyal búcsúzik s utána csillagfüggönyével betakarózik, ezer meg ezer kis gyertya fénye lángol fel a temetôben.

Szívünk ilyenkor nyugodt és mégis hevesebben dobog, mélyeket kortyolgatunk a télszagú levegôbôl miközben csodáljuk ezt a különleges, ritka, szinte misztikus hangulatot.

A látvány: a sok ember, virág, koszorú, égô gyertya – csalhatatlan bizonyítéka annak, hogy az élet és szeretet mindent áthidaló, láthatatlan fonalai a halál elôtt sem torpannak meg.

Megáll a rohanó idô, miközben gondolataink szárnyakra lelve, azokra a szeretteinkre irányulnak, akik már ott vannak, ahova minden nappal mi is közelebb kerülünk.

Jó nem elfelejteni, hogy ez a nap nem csak a múlt, az emlékezés napja, hanem a jövô és a remény, az élet napja is, ha merünk bízni abban, hogy Isten szeretteinket és minket egy teljesen új fénybe fog állítani, hogy amiképpen "a földi ember képét hordoztuk, a mennyeinek a képét is fogjuk hordozni" (1Kor. 15:49), egy olyan ábrázatot, amelyet egyedül Isten ismer.

Az ember a maghoz hasonlóan földbe süllyed és egy új, tökéletes, tündöklô formában kivirágzik.

Ez a mi reményünk és örömünk, melyben bíznunk kell, ahogyan abban is bízunk, hogy a Föld kerek és a láthatáron túl kivétel nélkül mindig új kép tárul szemeink elé.

Gondoljunk hát erre az új "képre", gondoljunk az életre (MEMENTO VIVERE)!

Bátorítsuk magunkat ezekkel a gondolatokkal és mondjunk imát az elhunytakért, hisz már ez az egyetlen igaz ajándék, amit nekik adhatunk.

Az európai fórumokon is figyeljenek fel a román szenátusban a hét elején történt szélsôségesen nacionalista kirohanásokra – erre kérte Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke (RMDSZ), a kormány miniszterelnök-helyettese csütörtökön Habsburg Ottót, a Páneurópai Unió tiszteletbeli elnökét.

A vezetô romániai magyar politikus tanácsosai társaságában csütörtök este a kormánypalotában fogadta a páneurópai mozgalom nagynevû képviselôjét és a kíséretében levô személyiségeket. Megbeszélésük során Markó Béla méltatta Habsurg Ottó tevékenységét, amellyel az Európai Parlamentben jelentôsen segítette a kárpát-medencei magyarság ügyét, s ebben a tekintetben mindig józan, mérsékelt, de határozott álláspontot képviselt.

Markó tájékoztatta vendégét a romániai kisebbségek helyzetérôl. Elmondta, hogy bár az utóbbi 15 évben javult a Románia és Magyarország közötti viszony, azért "még vannak komoly problémák". Ebben az összefüggésben kitért arra is, hogy a kisebbségi törvénytervezet szenátusi vitájában a Nagy- Románia Párt (PRM) elnöke szélsôségesen magyarellenes kirohanásra ragadtatta magát. Felkérte Habsburg Ottót, hogy a romániai kisebbségek helyzetének megítélésében az ilyen jelenségekre is figyeljenek fel az európai fórumokon. Habsburg Ottó hangoztatta: arra kell törekedni, hogy Románia is minél elôbb az Európai Unión belül legyen, mert az unió belsô rendje kényszerítô erôvel hat majd a romániai etnikumközi viszonyok rendezésében is – tájékoztatta az MTI-t a találkozóról Lengyel Erika, a miniszterelnök-helyettes sajtótanácsosa.

"Bármely stabilizálási kísérletet egy, az egész térségre kiterjedô nemzeti és regionális autonómia-programra kell alapozni. (...) Az autonómia-programot az Európai Unió kezdeményezheti" – jelentette ki a parlament külügyi bizottságának elnöke a nyugat-balkáni térséggel foglalkozó kétnapos tanácskozást megnyitó beszédében.

Németh Zsolt azt mondta, az etnikai autonómia ugyanúgy megilleti a szerb közösséget Koszovóban, mint a magyar közösséget a szerbiai Vajdaságban, vagy az albán közösséget Macedóniában.

A politikus szerint az etnikailag homogén területek kialakítása a gyakorlatban járhatatlan és veszélyes a térségben, mivel a különbözô nemzetek elszórva élnek ezeken a területeken. Emellett elvetendônek nevezett bármiféle határmódosítást is, mert az "legitimálná az etnikailag tiszta területek kialakításának kísérletét, az etnikai tisztogatásra irányuló törekvéseket".

Németh Zsolt szerint, ha a nemzetközi közösség – amerikai közremûködéssel – kidolgoz egy autonómia-programot, azzal világos lenne a ma nem teljesen világos cél, amiért a nemzetközi erôk katonái és a nemzetközi szervezetek a térségben vannak.

A konferencián Egeresi Sándor, a vajdasági tartományi parlament alelnöke a soknemzetiségû autonómia létrehozását szorgalmazta a Vajdaságban, hangsúlyozta azonban, hogy ezt csak egy új szerbiai alkotmány megalkotásával együtt lehet elképzelni.

Megjegyezte, hogy Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök és kormánya mindent elkövet a minimális tartományi függetlenség ellen. Kitért arra Egeresi Sándor, hogy a szerb hatóságok nem lépnek fel kellô súllyal a vajdasági etnikai indíttatású incidensek ügyében, a belgrádi média pedig egyáltalán nem számol be az atrocitásokról. Nenad Canak, a vajdasági parlament EU-integrációs bizottságának elnöke úgy fogalmazott, hogy Szerbiában, illetve Szerbia-Montenegróban továbbra is a milosevic-i rezsim apparátusa mûködik, "Kostunica ugyanannak a történetnek egy új arca".

A világ egyik vezetô piackutató cége minden évben végez egy- egy fogyasztói rétegrôl kutatást. Idén a 21. századi fiatal párok életmódját, céljait, vágyálmait és félelmeit vizsgálták 13 európai (Magyarország, Csehország, Franciaország, Németország, Görögország, Olaszország, Portugália, Románia, Hollandia, Szlovákia, Spanyolország, Törökország és Lengyelország) és 5 dél-amerikai (Argentína, Brazília, Chile, Kolumbia és Mexikó) országra kiterjedôen. A felmérésbôl kiderült, miben hasonlóak és miben különbözôek a gyermekes és gyermek nélküli párok.

Közös jellemzôje a két csoportnak, hogy saját lakáshoz önerôbôl csak kevesen jutnak a kedvezôtlen hitelfeltételek miatt. Mivel anyagias világban élnek, félelmeik elsôsorban materiális jellegûek: félnek a munkahelyük elvesztésétôl, anyagi visszaeséstôl. A gyerekeket már nagyon korán arra tanítják, hogy legyenek versenyképesek, tanuljanak annak érdekében, hogy jó álláshoz jussanak. A generáció legnagyobb kihívása, hogy anyagilag és érzelmileg stabil családot tudjanak alapítani anélkül, hogy ebben a folyamatban feláldoznák saját magukat – derül ki a piackutató cég felmérésébôl.

A kutatás eredményei szerint a két csoport közötti különbség nagy, mivel a gyermekes szülôk életstílusát maximálisan a gyermek határozza meg. Inkább lemondanak saját igényeikrôl azért, hogy gyermekük anyagi és érzelmi biztonságát megteremtsék. Törekszenek a családon belüli harmóniára, felosztják egymás között a házimunkát és a gyerekhez kapcsolódó feladatokat. Életük monoton és rutinszerû.

Ezzel szemben a gyermek nélküli párokról azt írják: ôk élvezik a szabadságot, bár ezért keményen megdolgoznak. Arra törekednek, hogy elôször megteremtsék anyagi biztonságukat, lakást vegyenek, amit kényelmüknek megfelelôen rendeznek be, utazgatnak és ha mindezen túl vannak, akkor kezdenek csak a gyermekvállalás gondolatával foglalkozni.

Érdekes, hogy a hagyományos szülôi szereprôl alkotott felfogás tovább él a fiatalokban. Vagyis szerintük a gyermekvállalás komoly, életreszóló felelôsségvállalás. Ugyanígy tovább élnek a nôi és férfi szerepek is: a nô a család "lelke", míg a férfi a "feje".

A felmérés szerint a 21. századi fiatal párok nem követik elôdjeik életstílusát, hiszen egy dinamikusan változó világ magasfokú elvárásainak kell folyamatosan megfelelniük, míg elôdjeik egy biztonságosnak tûnô, alig változó társadalomban nôttek fel, ezért rájuk leginkább a passzivitás és a körülményekhez való alkalmazkodás volt jellemzô – állítja a piackutató cég.

A 2005–2006-os idôszakra vonatkozó fûtéstámogatások valamint az infrastrukturális beruházások, a nemzeti kisebbségek jogállását szabályozó törvénytervezet minapi szenátusi elutasítása, a román és a magyar kormány által aláírt, a szociális biztonságról szóló egyezmény, az országjelentés, illetve a 19/2000 sz. nyugdíjtörvény 129. cikkelyének a módosítására vonatkozó kezdeményezés volt a témája az RMDSZ- székházban tegnap tartott sajtótájékoztatónak, amelyen Kelemen Atilla megyei elnök, Frunda György szenátor, Borbély László területrendezési miniszter és Kerekes Károly képviselô volt jelen.

Kelemen Atilla szerint az Európai Bizottság október 25-én elhangzott Romániáról szóló országjelentése "relatíve pozitív volt". Elsô alkalommal volt valóban kedvezô hangütésû, azonban szigorú kritikákat is megfogalmazott. A képviselô, aki tagja az Európai Parlament romániai megfigyelôcsoportjának, nehezményezte, hogy az ô szakterületén, a mezôgazdaságra vonatkozó részben olyan bírálatokat is megfogalmaztak, amelyek egy része vagy már nem aktuális, mert azóta sok minden változott, vagy olyasmirôl szól, ami nem létezik. Példának hozta fel, hogy bár nálunk nem volt soha szivacsos agyhártyagyulladás, mégis kritika érte az országot, vagy ugyanígy nem értette a génmódosított gabonáról szóló észrevételt, ami nálunk szintén tárgytalan.

Kellemetlen, hogy épp egy ilyen törvény esetében veszélyeztetik a koalíció egységét a konzervatívok, jelentette ki Frunda György szenátor, miután ismertette a hétfôi szenátusi eseményeket. (A részleteket, amikor a szenátus elutasította a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezetet, olvasóink a keddi lapszámunkban olvashatták). Frunda szerint fennáll a gyanú, hogy a PSD, a Nagy-Románia Párt és a Konzervatív Párt megegyezett, hogy nem engedik átmenni a felsôházon a törvénytervezetet. Mindemellett úgy gondolja, a képviselôházban, amely ebben az esetben a döntéshozó fórum, még lehet segíteni a helyzeten.

Borbély László területrendezési miniszter elmondta, hogy a kormány csütörtöki határozata értelmében 80%-ban garanciát vállal az egyes közigazgatási egységek által mûködtetett távfûtési vállalatok által felvett hitelekre. A miniszter szerint ez jelentôs támogatás a székelyföldi megyék számára, amelyek az ország leghidegebb területe lévén, évek óta küszködnek a távfûtés gondjainak megoldásával. Az RMDSZ közbenjárására ilyenszerû támogatásban részesül Marosvásárhely (15,63 millió RON), Gyergyószentmiklós (5 millió RON), Csíkszereda (11 millió RON), Székelyudvarhely (6,4 millió RON).

Az infrastrukturális beruházásokról elmondta, hogy a Balavásár-Szováta-Parajd- Gyergyószentmiklós útvonal után épül a Szováta-Székelyudvarhely-Csíkszereda autóút.

Szóba került a lakásépítés, az idén 4500 lakást fejeznek be, s folytatják a programot 5500-6000 lakással. Nem hagynak fel a sporttermek építésével. Marosvásárhelyre kettô jut, egy a Sportlíceumba, egy pedig a Kövesdombra. A kisebb településeken tornatermeket adnak át. Folytatják a községi utak aszfaltozását, a vízhálózatra 27 millió RON-t különítettek el.

Kerekes Károly a társadalombiztosítási rendellenességekrôl, illetve a román és a magyar kormány között megkötött, a szociális biztonságról szóló egyezményrôl beszélt. Ezek részleteirôl keddi lapszámunkban olvashatnak.

A Maros Megyei Fellebbviteli Bíróság november 21-re tûzte ki a tárgyalást a 2961/2005. sz. dossziéban, amelyben Adrian Lapadat héjjasfalvi polgármester a vasárnap, október 30-án megtartandó népszavazás felfüggesztését kérte. Az értesítés nyomán a Lider emberjogi alapítvány elnöke, Cornel Briscaru jogász átiratban kérte egy újabb idôpont kitûzését, mivel a bíróság által megjelölt idôpont három héttel az után az esemény után van, amelynek felfüggesztését kérték.

Tegnap a PSD-sajtótájékoztatón jelentették be a fentieket. Cornel Briscaru szerint ez a lépés igazolja Ciprian Dobre prefektus azon kijelentését, hogy vasárnap "bármi áron" referendumot tartanak Héjjasfalván.

Az ügy elôzménye, hogy a prefektúra egy, Adrian Lapadat PSD-s polgármester elleni feljelentés alapján, amelyet 791 héjjasfalvi polgár írt alá, népszavazás kiírását rendelte el, amit Vasile Blaga közigazgatási és belügyminiszter kormányhatározattal jóváhagyott. Cristian Georgescu PSD-szenátor átiratban fordult a miniszterhez, 50 aláírás hitelességét kifogásolva, mert azokat állítólag egy liberális megyei tanácsos, Ioan Tosa héjjasfalvi bárjában írták alá, néhány pohár vodkáért, Ciprian Dobre prefektus azonban megtagadta a lista nyilvánosságra hozatalát. A miniszter válaszában kijelenti, hogy a szenátor panasza megalapozatlan, ugyanakkor beismeri, hogy "objektív" okok miatt 30 aláírást nem tudtak ellenôrizni. Ezek után a PSD a referendumot illegálisnak nevezte.

Cornel Briscaru elmondta, hogy három reklamációt fogalmaztak meg: egyet a kormány felé, egyet a népszavazást jóváhagyó kormányhatározat ellen, és egyet a prefektus ellen, mert megtagadta közérdekû információk nyilvánosságra hozatalát.

Mint jeleztük, a referendum kiírását megfellebbezô ügy tárgyalását a megyei fellebbviteli bíróság három héttel a népszavazást követôen, azaz november 21-re írta ki. A PSD átiratban figyelmeztette a bíróságot, hogy ezzel a lépéssel megszegik egy állampolgár (nevezetesen Adrian Lapadat) korrekt tárgyaláshoz való jogát. A PSD kijelentette, kint lesznek ôk is Héjjasfalván, és a törvényes keretek között felügyelnek a referendum tisztaságára.

U.I. A sajtótájékoztató után egy órával kaptuk a hírt, amely szerint Adrian Lapadat polgármester tegnap délután 15.15-kor (!) kapott hivatalában egy faxüzenetet, amelyben az állt, hogy 15.30-kor (!!) legyen a Táblabíróságon, mert tárgyalják az ügyét...

Érdekes mutatvány lett volna, ha a polgármester negyedóra alatt Héjjasfalváról Marosvásárhelyre ér. Az ilyen epizódokkal tarkított ügy aligha zárulhat le a vasárnapi, kétes törvényességû referendummal.

Az intézkedés támogatói a hosszabb nap elônyeinek kihasználását, a közlekedés biztonságának fokozódását remélték, mivel az autósok sokáig nappali fényben vezethetnek. Pozitív hatása volt a nyári idôszámítás bevezetésének a turizmusra is: a hosszú, világos esték lehetôvé tették az üdülés napjainak optimális kihasználását.

A bírálók nyomban arra hivatkoztak, hogy a ráfordítás és a haszon nincs egymással még köszönô viszonyban sem.

Az 1973-as olajválságot követô években Európa-szerte különféle átállási rendszerek léteztek, majd az évek során összesen 108 országban vették át a nyári-téli idôszámítás rendszerét, többek között az egykori EGK tagállamai is.

1998-ban már az Európai Unió összehangolta a tagállamok átállását a nyári idôszámításra, majd 2001-ben további öt évvel meghosszabbították a szabályozást, amely szerint a nyári idôszámítás minden tagállamban március utolsó vasárnapján közép-európai idô szerint 2.00 órakor kezdôdik és október utolsó vasárnapján 3.00 órakor végzôdik.

Az átállásnak az emberekre, bioritmusukra, közérzetükre gyakorolt hatásait csak az utóbbi években kezdték vizsgálni.

Az országos szinten reprezentatív szakszervezeti szövetségek (CNSLR-FRATIA, BNS, CNS Cartel Alfa, CSDR, MERIDIAN) megyei szervezetei egyezséget kötöttek, hogy az országos szakszervezeti megmozdulásokhoz csatlakozva sztrájkôrséget tartanak a Prefektúra épülete elôtt, a következô program szerint:

2005.10.31-én 14-15 óra között a CNSLR-FRATIA és MERIDIAN, nov. 1-jén 14-15 óra között a CSDR, nov. 2-án 14-15 óra között a BNS, nov. 3-án 14-15 óra között a CNS Cartel Alfa képviselôi tiltakoznak.

Követeléseik: 430 új lejes minimálbér, élelmiszerjegyek a költségvetési intézmények alkalmazottainak, 2,5 százalákos szociális alap, a költségvetési intézményekben dolgozók bérének kiigazítása, az egészségügy és az oktatásügy költségveté-sének kiegészítése, a munkaerôpiaci adók csökkentése, a hárompárti alapok felhasználás alapján történô reális autonómiája, a munkakapcsolatokra vonatkozó (kollektív munkaszerzôdések, munkakonfliktusok) törvénycsomag módosításának a befejezése – olvasható a Cocis Orlando, Alexie Dobra, Márkos György, Alexandru Chertes, Florin Buzan által szignált közleményben.

Költségvetés-kiigazításról döntött csütörtökön a megyei önkormányzat képviselôi testülete. Mint Bartha József gazdasági igazgató az ülést követôen lapunknak elmondta, a tanács nem kapott újabb pénzösszegeket, csupán a jelenlegi költségvetési tételek átcsoportosításáról van szó.

A tanácsosok jóváhagyták a költségvetés-kiegészítést, amely szerint a tanács tartalékalapjából a 2-es számú gyermekgyógyászatnak 300 millió lejt utalnak ki, a megyei utak javítására 3 milliárdot, a Nemzeti Színháznak 230 milliót, a marosvásárhelyi nemzetközi könyvvásárra, amelyet november 10-12. között szerveznek, 100 milliót, a kosárlabdacsapat részére 80 milliót, a múlt héten lezajlott sajtóbálra 20 milliót. A sajtó képviselôi ellentétes érzelmekkel fogadták azt a döntést, miszerint a megyei önkormányzatnak és a prefektúrának otthont adó épületben elektronikus biztonsági rendszert szerelnek fel, a ki-bejárás jobb ellenôrzése céljából. Azt, hogy a mellesleg 1,7 milliárd lejbe kerülô elektronikus rendszert melyik cégtôl vásárolja meg a tanács, a képviselôk nagy része nem tudta megmondani, az újságírók pedig attól tartanak, hogy ezzel a módszerrel a tanács vezetésének célja a sajtó képviselôit távol tartani a különféle ügyosztályoktól, a hírek kiszivárgásának elkerülése végett. A lapunk kérdésére Lokodi Edit tanácselnök elmondta, hogy nem a sajtó munkáját akarják korlátozni, csak "nyugodtan" szeretnének dolgozni. Az újságíróknak az épület földszintjén megfelelô helyiséget alakítanak ki, kérdéseikre a két sajtóreferens egyike válaszol. Az újságíróknak a továbbiakban tehát nincs mit keresniük az épület különbözô emeletein, információikat így kizárólag az intézmény (mellesleg közintézményrôl van szó!) sajtószolgálatától szerezhetik be. A tanácselnök szerint céljuk másrészt az, hogy a tanács személyzetének "mozgását" nyomon követhessék, hogy az alkalmazottak ne "lógjanak" annyit.

A tanácsülésen a képviselôk a továbbiakban megszavazták az a bizottságot, amely a hátrányos helyzetû felnôtt személyeket sorolja be rokkantsági kategóriákba. A bizottság elnöke Stekbauer Andrea, tagjai dr. Samarghitan Gheorghe, a nemkormányzati szervezetek részérôl Banga Erzsébet, Groza Maria pszichológus és Dorin Suciu szociális asszisztens. A gyermekvédelmi bizottság összetételét szintén módosították, Domby Károly és Somesan Stefan helyébe Dumbrava Florin, a Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetôje valamint Suzana Ganta megyei fôtanfelügyelô került. A testület azt is jóváhagyta, hogy a Casrom Romák Demokratikus Szövetségének kiutalják a Forradalom utca 45. szám alatti ingatlan (a volt kisegítô iskola és 3-as elhelyezési központ) 3 helyiségét, iroda és próbaterem céljából.

Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök kijelentette, "nagyon csalódott" amiatt, hogy a parlamenti többség leszavazta az oktatásügy költségvetési tervezetét és hozzátette, az NLP tagjai megelégelhetik ezt a viselkedést, ô pedig "fékezheti" a koalíciós partnerek bizonyos kezdeményezéseit. "Látva, mi történt az oktatási A kormányfô leszögezte, a kormány által javasolt költségvetést a parlamenti többségnek támogatnia kellene. A parlament oktatási bizottsága csütörtökön 17 "igen", 4 "nem" szavazattal és két tartózkodással elutasította az Oktatásügyi Minisztérium 2006-os költség-vetésének tervezetét. A négy "nem" szavazatot az NLP képviselôi adták le, két DP-képviselô tartózkodott. A tervezet elutasítása mellett szavazott az SZDP és az NRP, de a DP, a KP és az RMDSZ több képviselôje is támogatta az elutasítást.

A legnagyobb példányszámban megjelenô magyar nyelvû irodalmi havilapban, az Irodalmi Jelenben az olvasó a következôket olvashatja: "Torontóban parkot neveznek el Faludy Györgyrôl.

A költészet és az irodalom terén nyújtott különleges értékû alkotásainak, valamint Torontó szellemi életében játszott kiemelkedô szerepének elismeréséül a St. Mary Streeten elterülô park kapja meg a Faludy György nevét."

A fenti hír az olvasóban különcködô kérdést fogan: Miként van az, hogy a kanadai angol nyelvterületen nem "criminal capital" (fôbenjáró bûn) a magyar György keresztnevet utca, park vagy egyéb nyilvános hely megnevezésére használni, holott a többség a George névhez szokott. De mi van ott, ahol a többség –még ha nem is olyan nagy többség – a szent tolerancia és a még szentebbnek hirdetett demokrácia nevében csak a Gheorghe nevet hajlandó elfogadni. Bezzeg, a hivatalosságok emlékmûvek elôtt az egyenlô jogokról, az etnikumok közötti megbecsülésrôl szónokolnak, s közben éber tekintettel a Gheorghe Doja utcanévtáblát vigyázzák.

Tudtommal Dózsa György sosem volt Gheorghe, még kevésbé Doja. Mégis, honnan eme eredeti név? Ha arra gondolok, hogy a hazai történelemfabrikálók gazdag ötlettárából mi mindenre telik, az ilyen névváltoztatás igen egyszerû dolog.

De semmi gond. Ha majd egy hazaféltô, dagadó keblû szenátor vagy a törvények megyei felügyelôje a város teljhatalmú urával együtt Torontóba keveredik, majd kioktatja a kanadaiakat a saját kezûleg ápolt példamutató demokrácia felsôbbrendûségérôl, valamint a különbözô népek és kultúrák itthoni felvirágoztatásáról.

Számunkra nem marad más, mint reménykedni a civilizáció eljövete-lében, hátha Dózsa György újfent Dózsa Györgyként íródik ki hivatalosan is az utca sarkára. De az is elôfordulhat, hogy suttyomban Bernády György Gheorghe Bernadyvá válik, mert ott, ahol oly nagy garral apostoloskodnak a demokrácia körül, ott csak a kirakatdemokrácia érvényesül.

Tallózó

A kommunista szót elôször elemista koromban hallottam. Iskolába menet minden reggel a Várhegy elôtt vezetett el az utam. A hegy oldalában, nagy kiszögellôn három, térdeplô-imádkozó szentet ábrázoló szoborcsoport volt. Fehérre meszelték ôket, hogy jobban elôtûnjenek a sötét háttérbôl, hogy lentrôl, a városból is mindenki jól láthassa ôket. Hát ezek a szentek május elsejére és november hetedikére minden áldott évben vörös köntöst öltöttek. A rendôrség tehetetlen volt... E két nevezetes napon a szobrok minden évben talpig vörösben köszöntötték a város lakóit. Állítólag a "kommunisták" voltak az öltöztetôk... A város nagyon várta ezt a két napot, hogy halálra röhöghesse magát a rendôrség kapkodásán... (Hajdú Farkas- Zoltán) * Te éltél, de én élni tudtam, / ha kellett, csaltam és hazudtam, / ha kellett, döntöttem csalárdul, / Macbethül, Jágóul, Richárdul (Demény Péter) * Szepessy Eta arra rezzent össze, hogy a konyhában ott termett mögötte Prohászka Rozál, s tôle szokatlan érzelem-kirobbanással átölelte a fizikatanárnô vállát, s tôle szokatlan gyöngédséggel maga felé fordította. Rosszka szemében most valódi jóság izzott fel. – Eta, mondd meg igaz lelkedre, akarod, hogy mi ketten elvtársak legyünk? – Arcán mosoly árnya, feltartóztathatatlan, akár diadalnak is felfogható a szerinte már biztosan elvárható szocializmus jegyében. (Tóth Mária) * Naplóm, hallgass! Nincs neved. Úgy szeretnék egy könyvet, amit laponként az Ige kontrollálna. És lenne teste, valódi formája, illata. Folytatná Kapernaumot, Bethsaidát, Trakoniszt, Szkütopoliszt, Aurantiszt, Pergét és Dekapoliszt. Kidomborodnának a hegyek a lapokból, mint bôr alatti erek, s a pulzust az Úr felügyelné. (Kántor Péter) * A tévénézô ember reggel kikapcsolja a készüléket, álmosan feláll, nyújtózik, kimegy a konyhába, megnézi a rádiót hallgató nôt, köszöntik egymást, tejet töltenek, a kaparászást kitárják, és az ajtón egy macska jön be éhesen, majd tejet marcangol. (Szabó Róbert Csaba) * Ennél az ablaknál, ebben az ablakban / még számtalan más civilizáció van, / számtalan más kozmológiai rendszer. / Tehát nem a szenvedésrôl van itt szó, / hanem a rétegekrôl. Ezt itt mutatom. (Tomaz Salamun) * De én vaki is vagyok ám. Óriás barátot kerestem, s érte annyit vándoroltam. Most meg itt vagyok, s kik ellenségeim voltak, barátaim lettek nagy hirtelen. Segítettek rajtam, s amikor kellett, én is ôrajtuk. Picinyek ôk, de nagy a hatalmuk. Mert a szívük is nagy, akkora éppen, mint egy óriásé. Nos, ôk a barátaim. (Király Kinga Júlia) * Az életben rejtôzködik a rontás; szinte / öntudatlanulhúzlak magamra az ágyban, / mint aki mindvégig ártatlan volt minden / sarjadásban és sorvadásban. (Lászlóffy Csaba) * ...mindent ledobott magáról, a nyakamba csimpaszkodott. Lábaival körémfonódott. nevetett. csillogtak fogain a hullámok. jó illat áradt belôle. belém harapott, én beléje. nyakba, szájba. tudtam, hogy mindenkit ledob magáról, bejön. csak kifele jövet hagyom magam megfogni. lábaival átfon, belém harap, a nyakamba, a számba, mélyen a húsomba, én mélyen az ô húsába. kint a tenger partján. nem az asztal alatt, csak kvázi az asztal alatt. másképp, ahogy gondolták. a tenger partján, kint. (Bertók Beatrix) * Késô éjjel volt. A tanítónô egy párnával ütötte az ágyon széttárt lábakkal hempergô Melindát, anélkül, hogy erre a lány bármilyen módon reagált volna. Idônként egy könyvvel is hozzávert. Meglátott bennünket, otthagyta a lányt, és villogó szemmel kilépett a folyosóra – a feltúrt ágyat széttárt tagjaival Melinda teljesen beterítette. Gábriel felmordult, majd rám támaszkodott, belökte magát a szobába, és a lányra vetette magát, a gyíkok mozdulatait utánozva, folyamatosan hörgött. Karjával az ágyhoz rögzítette a lányt, másik kezével kíséretül a hörgéshez ütemesen csapkodta az ágyat. Feneke mulatságosan mozgott, be szeretné magát kotorni a lányba, gondoltam. A tanítónô fájdalmasan szorította karom. (Szôcs Attila) * L. A.-ban él egy nô: Hedvig. / Pasizik péntektôl keddig.../ S mert zárnak a mozik – / Szerdán csak csajozik.../ Mit neki Mel Gibson, Banderas, Brad Pitt' (Kovács András Ferenc) * Ha a színházi elôadás szerepe az, hogy meggondolkodtassa a nézôt, és saját értékrendjének újravizsgálására késztesse, akkor Zalán Tibor elérte a célját. Annyira valószerûvé teszi az általa kreált abszurd világot, hogy a nézô/olvasó az elôadás idejéig elhiszi, hogy mindennek úgy kell történnie, másképpen nem is lehetne. (Tamási Piroska) * Nagy temetôk a hold alatt.../ A nem- illetékesek megfontoltan / és elôkelô csendben négy fal között / követik el a nagy bûntényeket. / – Mi mást tehetnének / a nem- illetékesek? // Nem tartoztam a méltóságot viselôk közé / akik a kocka fordultakor eldalolják: / Igaz, hogy együtt meneteltem / de azért tiltakoztam. / Én nem meneteltem velük. / Ezért a bûnös én vagyok. / Tiltakozásom ilyenképp történelmileg érvénytelen. // Nagy temetôk a hold alatt.../ Eltitkolt temetôk. / Végtelen temetôk a közömbös hold alatt. // (Az igazság nem mindig forradalmi...) (Méliusz József) * Majd lezárul a vers is lekoppan a vége / Kioson az álom illaton az éjbe / Kioson a könyvbôl magányunk a mámor / A valahol hol én sem hullni kezd a zápor. (Nagy Attila) * LÁTÓ, 2005. október

B.D.

Balási András

Még vissza-visszatér a kép, még néha

látom, könnyû léptekkel jössz felém –

mosolyod sugara álomnyi séta

szerelmünk csodálatos szigetén.

Visszapereg a film az elejére,

remény piheg: más vége lesz talán –

pereg, pereg, s az idô forró vére

átüt az emlék foszló szalagán.

*

Egyszer minden komolyra fordul,

a barátság, a szerelem, a test –

az egésznek tûnô körforgás széthull,

s egy pillantás mindent szürkére fest.

Kavarog, süllyed szétesô világom,

még hallatszik egy-egy halk nélküled –

akár távolodó, homályos álom

mos el mindent a lassú szürkület.

*

Már napok óta senki, semmi.

A lét, mint üres, lomha gálya,

körötte kihalt, néma tenger

a kis szoba hideg homálya.

Már semmi sem bír megsebezni.

Az álom a szív láthatára,

melyre új s új reményt remegtet

messzi emlékek délibábja.

Kercsó Attila

A titkok burkából születtél,

És magad is talány maradsz,

Világod egy maréknyi birtok,

Átmenet vagy, ôszben tavasz.

Vázlat maradsz, bármeddig vénülsz,

A talmi díszed megkopik,

Mindig félúton kicsengetnek,

S vizsgázol ítéletnapig.

Torzóban marad, aki élô,

Bár észtorony, vagy földet ás,

Valami mindig kimarad még,

S így a vég sem finalitás.

2004. VIII. 31.

Fülöp Kálmán

Csak

egyszer

adj

s

többet

soha

ne

vedd

el

írj

történelmet

véremben

neveddel...

Fazakas Attila

Csodáknak üszke csak szememben

Beérett dombra a Hold lejár

Alma, dió lobog a kitartott csendben

Sziklákat alkony, nyugodt idô mos

Csillagok fénye, tengerár

Eltemet engem minden mozdulat

Hajónkon áll a Názáreti Király

Csodáknak üszke hull ki vak szemembôl

Szívem az alkonyban leszakadt

Verdesô vak sirály

Hajónkon áll a Názáreti Király

Dércsípte lomb ájultan zsibong

Ajkad szélébe bután csókol a fény

Lángoknak mély tüzére gyúlj részeg szemembe

Míg szôlôfürtökkel ravatalozva édesül

Szeptembervégeken a domb

Csodáknak füstje csak szememben

Beérett dombra a Hold lejár

Alma, gyermek ragyog a kitartott csendben

Sziklákat lassú, nyugodt idô zúz –

Csillagok fénye, tengerár

Pethô László

– Móricz Zsigmondra gondolva –

Tudjátok meg: Nyilas

Misi voltam és Rózsa

Sándor – a félelem

a megfélemlítés és az

örö/k/m bátorságát

is tudtam – éltem

s mikor nem hittem

semmiben akkor a

Tündérkert útjait jártam

barátaim: ne felejtsétek

aki eljut az alföldrôl

a hegyek közé: az már

nem élhet muzsikaszó

nélkül.

Arra a bizonyos jelképes zászlóra kell gondolnunk természetesen, de akár valóságosról is beszélhetnénk, hiszen a mûvészetkedvelôk körében köztudott, Bandi Kati a maga szakmai lobogóját is elkészítette. Motívumai utóbb kiegészülhettek volna azokkal, amelyek mostanság kerültek fel színpompás üvegfestményeire. Legújabban pedig még nyilvánvalóbbá vált, hogy a mûvésznô a meglepetések embere, mert váratlanul egész kiállításnyi pasztellválogatással jelentkezett Székely-udvarhelyen. A város nagyszállodájának elôcsarnokában szerzett kellemes perceket az érdeklôdôknek, és lepte meg közeli ismerôseit, barátait is. Friss az anyag, kevesen tudtak arról, hogy festôi ambíciók is dolgoznak benne, noha sejthettük volna, hiszen pályája elején Bandi Kati festéssel is próbálkozott, szônyegei pedig gazdag, elegáns koloritjukkal vallottak színes álmairól, színharmóniáiról, amelyek pasztellpapírra is kívánkozhattak. És íme, oda is kerültek tájak, városrészletek, jellegzetes épületegyüttesek, csendéletek képében. Derût, békét, életkedvet sugallnak, a szemet is kényeztetik. Kár, hogy lapunkban reprodukálva, éppen legfôbb értéküket, bársonyos tónusukat, puha, meleg színeiket veszítik el, de fekete-fehérben is újdonsággal szolgálnak, ezért mutatunk be néhányat belôlük.

(nk)

Ha szerda, akkor fesztivál

Jó szokása szerint egész estés játékfilmekkel nyit november 2-án a marosvásárhelyi MADISZ nemzetközi rövidfilm- fesztiválja, az Alter-native. Gróo Diana Csoda Krakkóban 17 órától, majd este fél 9-tôl Cristi Puiu Lazarescu úr halála címû alkotása kerül a Kultúrpalota filmvásznára. Közben 7 órai kezdettel Földes Hobo László ígér különleges élményt a versbarátoknak centenáriumi József Attila-estjén. Máris jelezve, hogy a rendezvénysorozat tizenharmadszorra is igyekszik megôrizni összmûvészeti s ebbôl kifolyólag széles közönségnek szóló jellegét.

Nyilván az egész programot mégis a rövidfilmek uralják, nem csak a versenybe került alkotások, hanem a kistermi külön válogatások is, amelyek speciális alkotómûhelyekbe nyújtanak bepillantást. Így találkozhatunk majd a gyôri Mediawave legjobbjaival, a Minimum Party termésével, a színmûvészeti egyetem filmjeivel, a Filmtett és a Duna Mûhely alkotótáborának valamint az Inforg Stúdiónak a munkáival és más közös illetve egyéni produkciókkal. Animációs filmekkel is természetesen.

Mindig vannak olyanok, akiket a verseny vonz a leginkább, ôk most 58 rövidfilmet láthatnak számos országból. Az elôzsûri ennyi mûvet választott ki 39 ország filmeseinek a fesztiválra benevezett 411 alkotásából. Mint eddig minden alkalommal, most se lesz könnyû dolga a nemzetközi zsûrinek. A döntéshozók: Arjon Dunnewind (Hollandia), Erdélyi Dániel (Magyarország), Radu Vasile Igazság (Románia), Könczei Csilla (Románia), Barbara Lorey de Lacharriére (Franciaország), Orosz István (Magyarország) és Dan Pita (Románia).

Sok ember a nagyjátékfilmekért keresi fel a fesztivál színhelyeit. Mások a versenyen kívüli dokumentumfilmekre kíváncsiak. Bôséges az idei kínálat. A már említettek mellett Dan Pita Álmok hölgye, Dominique Cabrera (Franciaország) Az emberi gyöngédség teje, Gauder Áron Nyócker, Dan Pita Second Hand, Papp Gábor Zsigmond Az ügynök élete, Török Ferenc Csodálatos vadállatok, Alexandru Solomon A nagy kommunista bankrablás, Koltai Róbert: Világszám! Dodó és Naftalin, Sylvain Chomet (Franciaország) A Belleville-i trió, Dyga Zsombor Kész cirkusz és Muhi Klára Sorstalanság werk számíthat az érdeklôdôk figyelmére. A szerzôk közül is többen vállalták, hogy eljönnek a vásárhelyi ôszi eseményre, amely a város mellett több más egyetemi központ fiataljait is megmozgatja, érdekes találkozók, dialógusok vannak tehát kilátásban. A legígéretesebbek közé tartozik a pénteki, amelynek vendége a magyar film egyik nagy egyénisége, a 80 éves Kovács András filmrendezô lesz.

Koncertet a magyarországi Chakra Hacker és a hazai Nightlosers ad. A csütörtökre tervezett Analóg kiállítás objektív okok miatt elmarad. Enélkül is lesz amin részt vennünk. Csak gyôzzük idôvel! A fesztivál mûsoraira még visszatérünk.

N.M.K.

Mit adott Erdély? Amit a szülôföld, a szûkebb haza az embernek adni szokott, vagyis ragaszkodást az elsôül megismert földrajzi környezethez. De csakugyan, mit is adott Erdély minékünk? Azt, hogy ama nemzetiség megmaradásáért, melyhez tartozik az ember, küzdeni illik, az isteni és emberi törvények adta lehetôségek szerint. S hogy a viszonyosság reményében tisztelni ajánlatos a más nyelven beszélôk jogait és érzelmeit – sôt a nyelvüket is célszerû megismerni.

Erdélynek tulajdonítható a történelem, a hajdankori fogékonyság és érdeklôdés. Bennem talán attól a perctôl él ez az érdeklôdés, amikor ki tudtam mászni a tornácba, mert szülôfalum szokásrendje szerint a legények énekelve mentek vizitába a lányokhoz, s nekem azt meg kellett hallgatnom. Bizonyára már ekkor eljegyeztek maguknak a magyar évszázadok és a figyelmem az egyre inkább fenyegetett kishazára irányult. A harmóniakeresés és -találás olykor-olykor csodaszerûen kivirágzó, még ha mégoly rövid életû, még akkor is. Az elképzelt jövô néha a múltba távolít. S ahogy a képzelet múlt, jelen, jövô közt ide-oda jár, hiszem, hogy mindhárom idô egyszerre közeli és távoli is, idegen is, ismerôs is. Hirtelen kirajzolódik az emberi élet törékenysége. Az idô természetesen testet ölt s folytatásával együtt egyszerre ragyogtatja fel a személyes érzelmeket és a mítoszok kortalan szépségét. Azt a szépséget csak fokozzák a nagy képen áttûnô mûveltség-képzetek.

Az erdélyi magyar kultúrán napjainkban gyanús foltok ütköznek ki. Félô, bûnhôdnie kell mindenkinek, aki nem képes egyetemes látókör- reakciókra szert tenni s a libaúsztatót összetéveszti a tenger áramával. A rímjátékra épült nosztalgiás szülôföld-líra morzsolódik, a modern, olykor érthetetlen és érzelmileg megközelíthetetlen irodalom, esztétikai fogyatékosságai miatt, nem elégíti ki az embert. Mi a teendô? Kinek-kinek meg kell tanulnia az eszközt, mely segítségével lénye javát az erdélyi akolból a világ szabad térségére tereli.

Nyolcvanöt esztendô elnyomásban... Emberöltônyi idô, amelyben a megújulás jeleit és a múlt jóslatának idôre váltását megéltük. De a szülôföld örökségétôl nem szabadulhatunk el. Elkötelezetten ôrizzük anyanyelvünket és hagyományainkat. Páratlan ösztönös biztonsággal éltetjük tovább ezt a színes, érzékletes, olykor archaikus nyelvkincset. Ki-ki ôrzi a tájnyelvet és népszokásait. Ez a mi sajátosságunk, másságunk és otthonosságunk jele. Ezt a diktatúra legborzalmasabb korszaka sem tudta elvenni tôlünk. Ellenkezôleg. Fegyverként használtuk régi stílusú dallamainkat, népviseletünket. Különös gonddal ôriztük anyanyelvünket.

Több esztendôn keresztül megállás nélkül folytatódott a Megéneklünk Románia Fesztivál. Kezdetben félénken figyeltük a nacionalista, populista hangvételeit, és reméltük, tôlünk nem várják el, hogy annyi nemzetiség- megalázó törekvés után megénekeljük. Késôbb a kisebbségeknek is be kellett lépni a sorba. Kötelezôvé tették a részvételt. Egy kis rafinériával a tennivágyás érzése, a fenséges adósság vágya uralkodott el rajtunk. Balladáink legszebbjeibôl, népdalaink ôsiségébôl olyan "megéneklés" emelkedett föl, amit másutt hôskölteménynek tekintettek volna. Naiv mûfaj, az igaz, de eleve rokonszenvet tételez föl. Hatalmas román tömegek között úgy táncolták a legényest, a párost a csíkiak, a küküllômentiek, mint otthon a táncházban, a csûrben. A belsô szorongástól mintha megtáltosodtak volna. Ünneplôbe öltözve, virtusukkal a tiszta forrás tagadhatatlanságát mutatták fel. Végül az egyszerû román lakosság is inkább elismeréssel, mint ellenségesen tapsolta meg a magyar együtteseket. A Maros megyei jobbágytelkiek többször nyertek országos elsô díjat, a szilágycsehiek a fesztivál napján bezárkóztak az autóbuszba, annyira féltek, de a szakember bírálóbizottság elôtt ôk énekeltek legszebben.

Miként hat az emberre a hallgatáskényszer? Ha a folyamatos megjelenés, a nyilvános tevékenység nem adatik meg, az elôzô korba kapaszkodunk. A mindennapok elvontabban, jelképekben jelennek meg, a nyelv egyre jobban él a sajátos muzsikájával és egyre távolodik az államnyelvtôl. A dolgoknak van menekülési jellege, de megfutamodásra nem kényszerültünk a kényelmetlen történelmi szituációban sem. Wass Albert szavával élve: "a víz halad, a kô marad". Pedig az üldözöttség természetes reakciója a menekülés. De hova? Hiszen az anyaország tudni sem akarta sorsunk mélységét, habár bennünk a mindennapos ünnep országaként élt az anyaország.

A múltunkról nemhogy nem illett, hanem tilos volt még szólni is. Olvastunk, mert idôvel a Kriterion könyvkiadó valósággal elárasztotta a könyvesüzleteket magyar klasszikus és világirodalmi mûvekkel. Az állandó rejtôzködés és dac a hit valóságos érgörcseivel kínozta a szervezetet. Az írók a búcsúzás- vesztés-pusztulás élményébôl életet teremtettek: az élet féltésével telített, az élôk humán érzelmeit megmozgatót mutatták fel. Álmodoztak, némelyek álmodtak. Sütô András álma mintha valósággá vált volna a színpadon. Mûvei erôsen hatottak a magyarságra.

Hosszú évtizedek alatt rengeteg menekülési lehetôséget tanultunk meg, de nem mozdultunk. Fiaink egyenes gerinccel, büszke tartással viselték a vitézkötéses posztóujjast, leányokon szépen mutatott a gyöngyös bujka. Igen, a legveszélyesebb belügyi törvényekkel szemben védô fegyverként öltötték magukra a ruhadarabokat. És az ellenállás ereje tartotta életben a naponta éhesen maradó ifjúságot. Mi, a felnôttek kalákát, táncházat szerveztünk Zilahon, Kolozsvárt, Marosvásárhelyen és szórványvidéken, hogy vidámkodhassanak, hogy magukra találjanak.

1989-ben változott a világ. A föld- és otthonszeretet mellett a vándorösztön is felélénkült az emberben, de mindig a visszatérés tendenciájával. Az erdélyi szívesen tanul újat, de összeolvasztja a régivel és makacsul ôrzi életének gyökértradícióit. Immár tizenöt éve figyelemmel kísérjük az elmenést és visszatérést. Az önérzet és a szabadságszeretet láthatóan kifejlôdött. Erdély három gondolatnak a zászlaját ôrzi: a lelkiismeret és a tudás zászlóit lengeti legszebben. Meg a szabadságét! Ki-ki maga dönti el, hogy melyiket vallja leginkább magáénak.

Az élet nem áll egy helyben, hanem gazdagon halad tovább. Az Erdélyi Magyar Közmûvelôdési Egyesület eseménynaptára meglepôen gazdag, habár csak a bejelentett eseményeket sorolja fel évente. Ebben az esztendôben kétezer eseménycím jelent meg, ahova mindenkor összegyûl az érdeklôdô közönség tanulni, emlékezni és az újat köszönteni. Ennyi alkalommal gyûlhet össze a kultúraéhes magyar közösség, ahol anyanyelvén szólhat, ahol felismerheti az anyanyelvi autonómia fontosságát. És nemcsak felismerheti, hanem a kultúr-autonómiába helyezheti el. A kisebbségi törvénytervezet, a kulturális autonómia-szervezet most arra vár, hogy a parlament megszavazza.

Ilyenkor, hogy Kós Károly szavaival éljek, "színes, képes beszédû nyelvünkön kiálthatunk Erdély, Bánság, Körösvidék, Máramaros és Csángóföld magyarságához…"

Kicsoda az erdélyi ember? János evangéliuma választ adhat erre a kérdésre. "Akkor megkérdék tôle: Te kicsoda vagy? Illyés vagy-é te? És monda: Nem vagyok. Próféta vagy-e te? És felel. Nem vagyok. Mondának azért néki: Kicsoda vagy tehát, hogy meg tudjunk azoknak felelni, akik minket elküldtek. Mit mondva magad felôl? És monda: Én kiáltó szó vagyok a pusztában." (János evangéliuma 21,23)

Ismét Kós Károlyt idézem, az ô valóságot fedô szavait mondom: "Dolgozni kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk."

Acsarkodás, gyûlölködés nélkül akarunk élni szülôföld hazánkban!

Horváth Arany

Bájnedû és hegedû

"Mikor pedig 1849-ben a harcmezôre terelt magyar ügy hosszú idôre – akkor úgy látszott: örökre – elbukott, s nehéz gyász borult a múltat s jövendôt keservesen megbûnhôdött nemzetre: a színpadon megjelent Szigligetinek tán legvígabb és legsikerültebb darabja, a mindmáig legjobbnak tartott magyar bohózat, a Liliomfi, mely páratlanul friss leleményével, egészséges humorával, ügyes meséjével s a magyar kisvárosi életnek a középosztályból, a színészek világából és a nép körébôl vett alakjaival, nagy külsô hatása mellett valamennyi Szigligeti-darab közt leginkább járult hozzá szerzôje nevének halhatatlanná tételéhez" – írta egykoron Szász Károly, és idézi ôt a Liliomfi mûsorfüzete. Mert a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata e darabot választotta az idei évad elsô, nagyszínpadi premierjeként. Rendezôként Gali Lászlót hívta meg a társulat a Mészöly Dezsô által átdolgozott operett kidolgozására, a zenét és dalszöveget ez esetben Aldobolyi Nagy György írta.

Ismerve a Szigligeti Ede-mûvet és annak elôéletét, történetét, a színházszeretô aggódva ugyan, mégis tradicionális népszínmû-köntösbe bújtatott zenés elôadásra vár az elsô bemutató hallatán. Nos, nem csalódott. Tizenkilencedik századi, polgári szobabelsô fogad díszletként, láthatatlan, ám érezhetô fallal kettéosztva, mely szobában tengeti életét Kamilla, az álszent és szerelmes vénlány (Balázs Éva), nevelt lányával, Mariskával (Nagy Dorottya), a láthatatlan fal túloldalán pedig Liliomfi vándorszínész és bonviván (Sebestyén Aba), az elôzô kettô szerelmének tárgya mulatozik albérlôként Szellemfivel (Kárp György), jó barátjával. Az események, intrikák, cselek és váratlan fordulatok szövevénye, illetve folyamata Szilvai professzor (Kilyén László), Mariska gyámapja érkezésével kezdôdik, aki szörnyûséges felesége boldog halála következményeként megjelenik, hogy Mariskát elvigye és férjül adja unokaöccséhez. Mariska szerelmes Liliomfiba, Liliomfi azonban Szilvai unokaöccse, vándorszínész inkognitóban. Mariska azonban errôl mit sem tud. És indul a bonyodalmak sorozata...

Gali László száz százalékban tradicionális megfogalmazásban vitte színre a Szigligeti- mûvet. A polgári szoba után tipikus magyar vendégfogadó csárda a második felvonásbeli díszlet, mattrészeg uracsokkal és földmûvelô egyénekkel, csupa tûz fogadóslánnyal (Szabadi Nóra), indulatos és fösvény apával (Szélyes Ferenc), valamint a jámbor és becsületes pincérrel, Gyurival (Ördög Miklós Levente). A szöveg dramatizálása hû az írott korhoz, csupán a mai érthetôség kívánalmainak megfelelôen igazítottak rajta, az élôzenei aláfestéssel énekelt dalok szintén korhûséget eredményeznek a színpadtérrel, díszletekkel és jelmezekkel egyetemben. A közönség jókat nevetett a másfélszáz éves poénokon és humoros helyzeteken, ennek ellenére a hagyománytisztelô rendezés negatív oldalai is igencsak megmutatkoztak az elôadás folyamán. Az operettek és a hozzá közel álló zenés darabok facsarintos dramaturgiája kitûnô helyzet- és jellemkomikumot biztosít az azt kihasználni tudó rendezônek, és Gali László élt is ezen komikumlehetôségekkel, az elôadás ennek ellenére mégsem keltett más benyomást, mint egy kiszínesített, harmincas-negyvenes években készített magyar film – annak minden mai bája és elnézô mosolygásra késztetô karakterformálása nélkül. A nézô ugyanis azt kapta, amire várt – és az égvilágon annál semmi többet. Kedves, szirupos, gegekbôl építkezô, virágmintás vidéki falvédôt láttunk elterülni a színpadon elôadás gyanánt, régi slágerekkel földúsítva, amelyek kellô elôkészítésnek bizonyultak a mûvirágrengeteg és negédes bájolgás elviseléséhez. Gyönyörû nipp volt az egész, porcelánkutyus a vitrinben, amelyet lehet simogatni, becézgetni, és annyi. Az elôadás nem keresett új utakat, nem próbálta önmagát mélyíteni, nem akart másítani a megszokotton. Archetípusokat láttunk, akár a hülye bécsi atya-fiú párt (Makra Lajos és László Csaba), akár a falusi szomszédasszonyt néztük, egyik szereplôben sem lehetett felfedezni semmi újat, semmi olyat, amely akár egy fikarcnyit is eltért volna a megszokottól. Bábok csupán, az elôítéletek, a megszokás és e darabokhoz fûzôdô mentalitás marionettfigurái. A színészi játék is hasonló módon kezdte és végezte, bármelyik szereplôt elemezzük is. A helyzetbeli paradoxon viszont az, hogy mindezen felróttakat nem muszáj negatívumként értelmezni, tekintve, hogy operettesített népszínmûrôl van szó, tradicionálisan magyar jellegzetességrôl, amelynek mûfaji kötöttségei talán leginkább megkötik a rendezô kezét, és amelyet új, eddig ritkán látott módon színpadra vinni (már csak a békeidôkbeli mûdalok és melódiák miatt is) szinte lehetetlen. Illetve lehetséges, ám akkor óriási bukás. És a látott elôadás minden giccsessége, bájbombázása ellenére pontosan kidolgozott, precíz, ritmusos produkció, amelyen érzôdik a befektetett munka és annak komolysága. A rendezésmód nem elfuserálás, idôhiány miatt ily tradicionális. Mert a precizitás mellett a rendezôi fantázia is megmutatkozik a színpadra vitelben. Úgyhogy csak arra gyanakodhatunk: szántszándékkal és pontos koncepció szerint született a mûfajszabályokat (és darabbeli szöveget) ennyire pontosan követô elôadás.

Végül – mit is lát a nézô? Egy jól megcsinált, pontos, ritmusos, ám gegekbôl építkezô, népszínmûvi alapokon nyugvó, de giccses produkciót, amelynek stílje egykoron széles tömegek rajongásának tárgya volt, ma már azonban rétegmûfajjá kopott. Ennek ellenére telt házzal játszták és valószínûleg játsszák is mifelénk. Ami nem baj, hisz e mûfajt vagy szereti az ember, vagy egyáltalán nem, nincsen köztes út. Ha azonban telt házra számítottak, érthetetlen – hacsak szintén szándékos "áerteremtésre" nem gyanakszunk –, hogy miért nem használnak kihangosítókat mûvészeink. Zenés népszínmûre vártunk, zenés népszínmûvet kaptunk, a legnehezebben színpadra vihetô, legtöbb munkát igénylô könnyû mûfajok egyikét. Színházi élményt kevésbé.

Nagy Botond

(MTI) – Restaurálás után múzeum lett abból a lakásból, amely helyszínként szerepelt Mihail Bulgakov A Mester és Margarita címû mûvében.

A regény szerint ebben lakott Berlioz, az irodalomkritikus, aki egy villamos alatt végezte a Patriarsije Prudi környékén. Itt telepedett le Woland, az ördög asszisztenseivel és Behemót nevû macskájával. Itt esett meg a sátáni bál is, ahol Margarita megismerkedett a múlt nagy gonosz szellemeivel.

Az író 1921-25 között lakott a Bolsaja Szadovaja 10 alatti lakásban, amely utána sokáig üresen állt. De a hely mindig vonzotta Bulgakov rajongóit és az okkult dolgok iránt érdeklôdôket. Szentségtörô falfirkák, sátánista invokációk a falakon tanúskodtak arról, hogy meg- meglátogatták.

Egy évvel ezelôtt a helyiséget az író leírásait figyelembe véve restaurálták, hogy múzeumot csináljanak belôle. A munka azonban nem ment simán. A fehérre meszelt falakon újra elôtûnt a macskát ábrázoló sötét folt, és a graffitik sem adták meg magukat, ismét látszanak. A babonás festôket pedig titokzatos jelenések riogatták – írta az El País címû spanyol napilap.

A múzeum igazgatója ezért nemrégiben pópát hivatott, aki megszentelte a lakást és Isten oltalma alá helyezte.

Baljós jelek azért maradtak az író és mûve körül. Eddig még nem sikerült például szobrot emeltetni neki. A Patriarsije Prudi körzetben a lakók petíciója akadályozta meg ezt, a Vorobjovszkije Gori körzetben – Verébhegy, korábbi nevén a Lenin-hegy – pedig a pravoszláv egyház ellenállásán bukott meg a terv.

(MTI) – Éjszakai állatkert címmel jelent meg egy kötet, amelynek alcíme szerint ez irodalmunk elsô és legátfogóbb antológiája a nôi szexualitásról.

A könyvet szerda délután mutatták be a budapesti Írók Boltja vendégei: az Artizánok. Három fiatal írónô – Forgács Zsuzsa Bruira, Gordon Agáta, Bódis Kriszta –, úgy döntött, írni kellene valami nôi kötetet. Kezdetben még nem tudták mirôl szóljon, aztán kitalálták, legyen a téma a nôi szexualitás. Felkértek még 30 szerzôt, írjanak a témáról, így született meg ez a könyv.

Az eseményt a Liszt Ferenc téren nyitották meg, egyedi módon. Kis asztalra nagy ketrecet tettek, amelyet a megjelent néhány alkotó selyemsáljaival takartak le. Senki nem látta, mit rejtenek a kendôk. Szaxofon szólt, majd egyenként levették sáljaikat a ketrec tetejérôl és láthatóvá váltak a fogvatartottak: "Az éjszakai állatkert" címû kötetek. A szerzôk egyenként vették – szabadították – ki a könyveket, majd bevitték – beengedték – az Írók Boltjába.

A kötetrôl és arról, hogy miként reagáltak a felkérésre, egyenként meséltek az alkotók. Volt, aki nagymamaként írt és azt mondta, addig nem volt baj, míg meg nem mutatta a történetet a családtagjainak, akik most egy más oldaláról ismerték meg az írásán keresztül. Volt, aki úgy érezte, mindig hazudott, amikor a szexualitásról kellett írnia, és bevallota: ez most így volt. Más arról számolt be, hogy évek óta nem volt szexuális kapcsolata, így errôl nem tudott írni, hát mesélt a szerelemrôl, amirôl késôbb kiderült, nem is az volt. Megannyi történet elevenedik meg a könyvben, de senki ne számítson naplóra. Irodalmi alkotásokról van szó, amelyek többsége személyes élményekbôl fakad.

A könyv címét Bán Zsófia Éjszakai Állatkert címû novellájából adaptálták, amely arról szól, hogy létezik egy olyan állatkert, amely este nyit ki azért, mert olyankor kezdenek el élni a vadálla-tok, így a látogatók tanúi lehetnek lenyûgözôen mozgalmas életüknek.

A könyvben 56 írás szól eredeti, magával ragadó hangon a vágyról, a szenvedélyrôl, az intimitásról, a testiségrôl, a szerelemrôl és az erôszakról. A szerzôk ígérete szerint az olvasók közül egyaránt magára ismer a romantikus és lázadó, a szelíd álmodozó és vadul fantáziáló, a felfedezni kívánó és biztonságra törekvô, a merész, kihívó és a megnyugodni akaró. Izgalmas és különleges irodalmi mû, amely leginkább egy tengeri utazáshoz hasonlítható – mondta a kötetrôl Bódis Kriszta, az egyik szerzô.

A vezérElnézést kérek a politológusoktól, de ôk is kérjenek már elnézést. Vagy alapítsanak szakszervezetet, kamarát, bármit, és függesszék fel egymást, mint vágóhídon szokás a felhasított disznót. Háromnevû, copfos politológus elemez a Duna TV-n. Annyira mindegy a neve, hogy le se írjuk. Szerbhorváth György

Posztnotesz

Numerus Valachicus. A romániai román kisebbségrôl. Egry Gábor

A látvány

Erôss István és Barabási Albert László ugyanott születtek, majdnem ugyanakkor, és ugyanazzal foglalkoztak egymástól függetlenül: a hálózatokkal. Az egyik képzômûvész, a másik kutató.

www.ahet.ro

12 000 olvasó nem tévedhet.

Mondják, hogy az EU-csatlakozás után útlevelet kell majd váltani például a lovaknak is. Ám ha lehet, a bejutásuk még bonyolultabbnak tûnik, mint leghûségesebb barátaiké, az emberé. Ha tudnák, mi mindenen kell átessenek avagy stílszerûen, átugorjanak, hogy megfeleljenek a magas brüsszeli követelményeknek, nem biztos, hogy felnyerítenének örömükben. Természetesen, a lovak szabad mozgásának világában is érvényesül a közismert elv, hogy mindenki egyenlô, de vannak egyenlôbbek.

Útlevelet elsôsorban azok (a lovak) kapnak, amelyek megfelelnek az EU-standardoknak, az okmánynak azonban tartalmaznia kell a tulajdonos adatait is. Szinte a ló viszi majd a gazdáját! Az EU- szabályok szerint az, úgymond, lóútlevél kiváltása minden hat hónaposnál idôsebb lónak kötelezô (már ha Európába akar menni). Emellett azt is szolgálja, hogy ezáltal a tulajdonosnak nyilvántartásba kell vétetnie a lovát, és olyan dokumentumokhoz jut, amelyekkel igazolhatja jószága eredetét, "származását", tulajdonjogát, egészségi állapotát. Ehhez azonban be kell "azonosítani" a lovat, és el kell végeztetni a "vérparaméter-", illetve a DNS- vizsgálatokat is.

Nos, ha minden "oké", az iratok egyben vannak, megkapja az útlevelet. Ha a ló vagy a gazdája netán nem tudja felsorolni az állat családfáját, a lóútlevél megfelelô rubrikájába beírják, hogy "ismeretlen" származású.

Egy másik uniós gond, hogy mi történik az elpusztult vagy vágóhídra adott lovak útlevelével. Nehogy esetleg eszébe jusson egy lónak, hogy "hamis" útlevéllel menjen Európába.

Nos, ezek szerint nem könnyû bejutni a lónak az Európai Unióba. Ott azonban élvezheti a számos állatjóléti elônyöket. Ezekrôl majd késôbbi alkalommal.

Minálunk teljességgel reménytelennek tûnik, hogy egyáltalán EU-útlevélre tegyenek szert azok a szomorú sorsú lovak, amelyekkel nap mint nap találkozunk az országutakon. Sárosan-ganésan, kiülô bordákkal, lógó fejjel reménytelenül vonszolják maguk után a szekereket/kordékat, rajtuk dülöngélô, kurjongató gazdáikkal. Lehet, hogy ôk is megpróbálnak majd "átosonni" a zöldhatáron?

Mózes Edith

...a kisvárosból, mely "egy sártenger közepén fekszik, itt olyan nagy a sár, hogy csak a fülem lóg ki belôle egypár arasznyira" – fogalmazta meg a századelô valóságát tükrözve marosvásárhelyi képeslapjának szövegét közel száz évvel ezelôtt Morvay Zoltán szerkesztô, közíró. Az igen szép, ötletes üdvözlôkártya ma Csepreghy András képeslapgyûjteményét bôvíti. A közel tizenegyezer lap korszakok, személyek, családok, barátok kevésbé vagy mélyen ôrzött titkait rejti, akár titkosírások fogságába zárva. Sokan a bélyeg mögé menekítették azt, amit nem akartak a kíváncsiskodó postások, esetleg szomszédok orrára kötni.

Ezerkilencszáz képeslap az egykori Marosvásárhelyre és közel kétszáz a valamikor Dicsôszentmártonba, a gyûjtô szülôvárosába kalauzol. Bár az 1870-es években Európában már megjelentek a nyomdai eljárásokkal sokszorosított és postán tömegméretekben forgalmazott illusztrált képeslapok, az elsô ismert marosvásárhelyi lap 1896-ból származik. Csepreghy András legidôsebb képeslapját, melyre potom harminc forintért tett szert egy budapesti kereskedônél, 1897-ben postázták. Bár a CorelPhoto-Paint akkoriban még gondolatként sem fogan(hatot)t meg megszerkesztôinek agyában, sok 20. század eleji képeslapon igazi trükköket fedezhet fel a szemlélô: a fantázialapokon elmozdíthatók az épületek, oda/ellophatók jármûvek, sétáló párok vagy egész tömegek.

Szüret táján – és nem csak – gyakori lehet a homályos látás túlzott alkoholfogyasztás hatására: egy ilyen ködösebb pillanatot örökít meg a K. G. monogrammú illusztrátor üdvözlôlapján: De csodálatosan nézünk ki!

Mészely Réka

Amikor munkahelyére vagy éppen hazafelé baktat az ember, vagy hét végén sétára indul a család, szabadtéri, ingyenes kiállításnak lehet szemtanúja.

Városunk sem úszta meg, hogy házfalait, kirakatokat, kapukat, néha szobrokat meg ne "szenteljenek" ismeretlen alkotók "mûvészi alkotásai". Szerelmi vallomások, nyomdafestéket nem tûrô szavak, ízléstelen rajzok, jól sikerült karikatúrák, szlogenek stb. láthatók színes vagy fehér-fekete kivitelezésben.

El kell ismerni, hogy egyesek igen tehetségesek, jól forgatják a pemzlit vagyis a festéket okádó sprayt.

Azokat, akiket kínoz a tehetség, sajnos sohasem fogjuk megismerni, mert az alkonyat lágy fénye és az éj fekete leple alatt szülik meg alkotásaikat, gyönyörûségünkre.

Ha megismerhetnénk ôket, nem autogramot kérnénk tôlük, hanem hogy tüntessék el minél hamarabb, amit produkáltak. Nemrég egy jó ismerôsöm, – aki érzékeny a szépre és jártas a mûvészvilágban – egy olyan falfirkára hívta fel a figyelmemet, ami egyedinek tûnt. Hogy kinek volt az ötlete, hogy József Attila portréja a Luxor áruház földszinti bejáratának falára kerüljön, nem tudom. Sokkolt a látvány és lavinaként zúdultak rám az érzések. Örvendtem is, meg nem is ...

József Attila kevésbé ismert Bevezetô címû versének utolsó két sora jutott eszembe:

"Hejh burzsoá! hejh proletár -

én, József Attila, itt vagyok!"

Kép és szöveg: Suba Köpeczi Júlia

84 évvel ezelôtt, 1921. június 21-én született Márkodon Virágh Sarolta. Ismerôsei egyszerûen Virág mamának szólítják a mindig mosolygós, pedáns nénit. Otthonosan berendezett lakásába invitál, s máris aprósüteményt, szôlôt, kávét varázsol az asztalra. A nappaliból nyílik a kisszoba. Itt "született" az a közel negyven baba, amelyek most a nagyvilágban hirdetik, tesznek szavak nélkül tanúbizonyságot a Nyárád menti népviseletrôl.

– Nagymamám mellett, mondhatom, a szövôszék alatt nôttem fel. Már gyerekkoromban tudtam szôni, fonni, varrni, s a falumbeli gyerekeknek, fiatal lányoknak készítettem népviseletet – mondja Virág mama, közben régi fényképeket, fénykép- reprodukciókat vesz elô: 1928-as viseletbe öltözött márkodi nô és férfi, '32-ben bevonult katonák, '28-as öreg nôszövetség, '28-as vasárnapi iskolások, elsô világháború elôtti népviselet, népies legénytemetés, '40 évesek népviselete, deményházi temetés – mind a múlt bizonyítékai.

1973-ban Márkodon kapott egy 1860-as évekbeli székely fôkötôt, újraragasztotta a virágait, s egyúttal levette a mintát és a méreteket. Aztán kicsi játékbabafejre igazította, s egyszerre négy babát öltöztetett fel tetôtôl talpig. Egy szomszédasszony megcsodálta a babát, megvette, s már indult is a baba Angliába. Egyre többen kopogtattak a kövesdombi lakás ajtaján, s vitték a Nyárád és Küküllô menti népviseletbe öltöztetett babákat. A Kossuth utcai babajavító mûhely állandó vevôjévé vált Virág mama, innen szerezte be a sérült játékokat, s javította meg otthon. Közel negyven baba talált gazdára Francia-, Spanyolországban, Ausztriában, Magyarországon.

Virág mama most is varr. Néhány éve szemmûtéten esett át. "A szemüveget csak segítônek használom", mondja, s gondosan öltögeti tovább a legújabb ingecskét.

Kép és szöveg: Nagy Annamária

Ha a XXI. század hajnalán barlanglakókról beszélünk, a legtöbbünknek talán a civilizációtól elvonult remeték vagy a társadalom peremére szorult szerencsétlenek jutnak eszébe. Pedig esetünkben egyáltalán nem ilyenekrôl van szó. A Szahara északi peremvidékén, a tunéziai Matmata hegyvidékén élô berberek számára a barlanglakás nem a szegénység jele. Ellenkezôleg.

Az arab hódítás elôl a Szahara északi peremvidékén elterülô barátságtalan matmatai hegyvidékre visszaszorult észak-afrikai ôslakosok, a berberek annak idején kényszerûségbôl vájtak menedéket maguknak a kopár hegyoldalakba. Itt az éghajlat már csupán a szárazságtûrô, szegényes aljnövényzet megélését teszi lehetôvé, nyáron perzselô hôség, télen éjjelente viszont dermesztô hideg van. Az idôjárási tényezôk ellen kiváló menedéket nyújtott a barlang, amely nyáron kellemes hûvösséget, télen viszont viszonylagos meleget nyújt. Ehhez az életmódhoz aztán olyan kiválóan alkalmazkodtak, hogy mára a barlangokat minden komforttal ellátták. A továbbra is a szegényes föld alatti vízerek mentén húzódó parcellák megmûvelésével foglalkozó matmatai berberek barlanglakásaiban villanyáram, vezetékes víz található, s ha az európai ember számára megszokott kényelem számos eleme hiányzik is, az összkomfortos hálószoba-barlangban világvevô színes televízió is fellelhetô. Mindez érdekesen kontrasztál a hagyományos kemencével, avatatlan számára meghatározhatatlan célt szolgáló, ám igen ôsi eszközökkel telezsúfolt konyhaüreggel.

A barlanglakók többségének pedig eszük ágában sincs elköltözni a közeli "rendes" településre, Új-Matmatába, ennél sokkal kényelmesebbnek ítélik meg ugyanis a mesterségesen kialakított barlangjaikat.

Ehhez persze hozzájárul még egy tényezô: amióta a Csillagok háborúja felfedezte díszletként Matmatát, évente turisták tízezrei keresik fel a vidéket, s a barlanglakások mutogatása igen jövedelmezôen kiegészíti a kis földparcellák, elszigetelt olaj- vagy fügefák termésébôl származó családi bevételt. A díszlet megvan hozzá, a jelmez – kék burnusz hasonló színû hagyományos berber turbánnal a házigazdán – is. Sôt, betanult szöveg is, a látogató nemzetiségétôl függôen. "Hogy vagy?" – kérdi az idegenvezetô magyarul, "szarul..." – hangzik a válasz ugyancsak ezen a nyelven. Vajon?

Bálint Zsombor

Erzsi. A Liliomfi Erzsije, a sztereotip falusi vendégfogadós lánya, a minden hájjal megkent naiva, igazi