LVII. évfolyam 258. (16134.) sz.

2005. november 3., csütörtök

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 51 RNCB 3600000002490018 – euró; RO 24 RNCB 3600000002490019 – dollár bankszámlaszámra. E-mail címünk nepujsag@e- nepujsag.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: nepujsag@e-nepujsag.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

A hirdetések egységes tarifája 150 Ft/szó, 200 Ft/cm2, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Aktuális

Elindul a lavina?

Antalfi Imola

Nincs többé mumus, amivel eddig kordában lehetett tartani a béremeléseket, juttatásokat követelô szakszervezeteket. A közpénz elköltésének módját árgus szemekkel felügyelô Nemzetközi Valutaalappal kötött egyezmény felrúgása egyesek szerint sajnálatos módon ez csak ennyit jelent.

A kormány döntését, hogy lemond a Nemzetközi Valutaalap szakértôinek szolgálatairól, egyesek elhamarkodottnak, meggondolatlannak, sôt, katasztrofális következményekkel járó gesztusnak minôsítették, míg mások örvendeznek. Akár bátorságnak is tarthatnák, ha nem EZ a kormány tette volna.

Még ha "be is telt a pohár", azért túlzás katasztrófaként megítélni a történteket. Legalábbis a külkapcsolatok szempontjából nem az. Románia e téren legfeljebb presztízsébôl veszíthet, hiszen az egyezmény felbontása bizonyítja, hogy a kormány képtelennek bizonyult menedzselni egyrészt a valutaalappal, másrészt a szakszervezetekkel való kapcsolatot. (Bár egyre inkább megkérdôjelezhetôk a Nemzetközi Valutaalappal megkötött egyezmény felbontásának okai, hiszen emlékezzünk vissza, a vasutas szakszervezetek közel egy hónapos, rekordideig tartó sztrájkja idején, az óriási veszteségek ellenére, a kormány a Nemzetközi Valutaalap megszorításaira hivatkozva sem engedett a bérköveteléseknek.) Ami biztos: a nemzetközi pénzintézetek, az EU intézményeinek figyelmét és bizalmatlanságát ezúttal ismét sikeresen keltette fel Románia, hiszen a Nemzetközi Valutaalap szigorú követeléseinek betartása valamelyes garanciát jelentett az ország pénzügyi fegyelme szempontjából.

A gondot inkább a belsô helyzet ellenôrizhetetlenné válása jelenti. Ugyanis a szakszervezetek most vérszemet kaptak. Hétfôtôl általános sztrájkot hirdetnek a tanügyiek, a közigazgatásiak mozgolódnak, felvonulni készülnek, az egészségügyiek türelme fogytán, és aztán sorban mindenki követeli majd a maga kis bérnövelését, a szubvenciókat. A követelések árhullámát pedig ezúttal semmilyen hivatkozás a Nemzetközi Valutaalapra nem állítja meg.

Ilyen helyzetben egy vaskezû kormánynak is nehéz lenne helytállni, a jelenlegi pedig mindenfélének elmondható, csak vaskezûnek nem. A tekintélynek is híján van, a koalíció pedig nem egységes, hanem bizonytalankodó, tapogatózó.

Másrészt fordulópontot is jelenthetnek a történtek: kiderül, hogy a kormány képes-e sarkára állni, és saját szakértôivel kialakítani egy hatékony gazdasági-pénzügyi stratégiát, azt következetesen betartani. Ne mások mondják meg, mi a jó nekünk – hallottuk már számtalanszor. Nos, itt az alkalom, mi dönthetjük el, mi a jó. Ami pedig az országos szakszervezeti tömböket illeti, az is megválik, mégpedig hamarosan, elég érettek-e ahhoz, hogy a húrt ne feszítsék pattanásig. Mert ha igen, akkor tényleg katasztrofálisak lesznek a következmények…

Általános sztrájkról döntöttek a tanügyi szakszervezetek

Az egyetem elôtti oktatásban és a felsôoktatásban dolgozó tanárok az egyetemi hallgatókkal együtt hétfôn általános sztrájkot kezdenek meghatározatlan idôre, az iskolákat és egyetemeket bezárják mindaddig, amíg az oktatásügy nem kapja meg a GDP legalább 6 százalékát.

A négy tanügyi szakszervezeti szövetség vezetôi szerdán, sajtótájékoztatón közölték, nem fizetésekre kérnek pénzt, hanem az iskolák felszerelésére, hogy azok versenyképesek legyenek az EU szintjén.

Az oktatók hétfôn, az egyhetes szünidô utáni elsô napon beszüntetik a munkát. A tanügyi szakszervezetek sérelmezik, hogy az ágazati költségvetés továbbra is alacsony, 4 százalék alatti lesz, noha az NLP–DP vezetôi bejelentették, hogy 4,3 százalékra növekedik, miután kiegészítik 1.800 milliárd lejjel.

A szakszervezeti vezetôk elmondták, mivel a kormányzat nem vette figyelembe az oktatók eddigi követeléseit, kénytelenek ezt a tiltakozási formát alkalmazni. "Az általános sztrájk hétfôn 8.00 órakor kezdôdik, de nem tudjuk, mikor ér véget", mondta Gheorghe Izvoranu, a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség elnöke – jelenti a Mediafax.

Catalin Croitoru, az Országos Tanügyi Szakszervezet elnöke leszögezte, nem érdekli, hogy a sztrájk törvényes-e vagy sem, miután Sebastian Vladescu pénzügyminiszter elmondta, tudja, hogy a törvény 6 százalékos költségvetési részesedést ír elô az oktatásügynek, de ô ezt nem tudja betartani. "Kérjük Tariceanut, hogy mondjon le, mivel nem teljesítette a munkaköri leírásában szereplô kötelezettségeket" – mondta Croitoru.

Aurel Cornea, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek elnöke kijelentette, 3,73 százalékos költségvetéssel lehetetlen reformokat véghezvinni és az EU-integrációra felkészült munkaerôt képezni.

Ezeket az álláspontokat az Alma Mater Szövetséghez tartozó felsôoktatási szakszervezetek is osztják. A hétfôn kezdôdô általános sztrájkhoz csatlakoznak az egyetemisták szervezetei is.

A görög parlament ratifikálta Románia uniós csatlakozási szerzôdését

A görög parlament szerdán ratifikálta Románia és Bulgária EU-csatlakozási szerzôdését, amelyet csak a Kommunista Párt (KKE) ellenzett.

Az athéni törvényhozásban ünnepélyes ceremónia keretében zajlott a szavazás Traian Basescu román államfô, Georgi Prvanov bolgár elnök és Konsztantinosz Karamanlisz görög kormányfô jelenlétében.

Görögország az ötödik állam, amely lezárja a ratifikációs procedúrát, Szlovákia, Szlovénia, Magyarország és Ciprus után. A ratifikáció ceremóniáját görög–román–bolgár háromoldalú csúcstalálkozó követte.

A román külügyminisztérium üdvözli az uniós csatlakozási szerzôdés elfogadását, és úgy értékeli, hogy a görög törvényhozás tagjainak szavazata jelentôs politikai jelzés a szerzôdés kapcsán. A külügyi tárca köszönetet mond a görög vezetésnek a 2007. január 1-jei csatlakozás érdekében nyújtott támogatásért.

Sajtótájékoztató Szászrégenben

2006-ig üresen maradnak a régeni ANL-s lakások

Nagy Annamária

Jövô héten véglegesítik a szászrégeni Szabadság negyedben épült három ANL-s tömbház lakásait igénylôk névsorát, nyilatkozta Nagy András, Szászrégen polgármestere tegnapi soros havi sajtótájékoztatóján.

Mint ismeretes, a város területén, 54 kétszobás lakást magába foglaló három tömbház közül az elsôt október végén kellett volna átadják. A polgármester szerint objektív okok miatt késik az átadás, ám ígéret van rá, hogy az év végéig mind a három épület kulcsrakész állapotba kerül. A bárdosi Conarom Kft. által épített 54 lakásra 700 kérést nyújtottak be, közülük 219-et fogadtak el. A kérelmezôk 90 százaléka családos. Az elsôbbségi névsor kifüggesztése után 48 óvást nyújtottak be a pontozási rendszerrel egyet nem értô kérelmezôk, az óvások megoldási határideje 15 nap. Mivel október 24. volt az utolsó benyújtási határidô, a válaszokra még pár napot várni kell.

A kritériumrendszer szerint 25 pontot kaptak a felsôfokú végzettséggel rendelkezôk, 15 pontot azok, akik közérdekû intézmények (köz- igazgatás, igazságszolgáltatás, egészségügy, tanügy) alkalmazottai. A Népújság kérdésére, hogy a polgármesteri hivatal alkalmazottai közül hányan jutnak ANL-s lakáshoz, Nagy András nem tudott pontos választ adni, és arra sem, hogy mivel a kritériumok az állandó régeni munkahelyet követelik meg, hány nem régeni, illetve nem Maros megyei személy költözik az épületekbe.

98 olyan kérést nyújtottak be a polgármesteri hivatalba, amelyben a fiatalok földterületet igényelnek lakásépítés céljából. Az önkormányzat 38 kérést bírált el kedvezôen, egyenként 3,5 ár felületû parcellákat mérve ki a Pandúrok utcájában.

Kártalanítják a kárvallottakat

A 2005. évi 247-es számú törvény alapján 323 benyújtott kérést regisztráltak, nyilatkozta Nagy András. Mivel a határidôt a hónap végéig meghosszabbították, további kérésekre számít az önkormányzat vezetôsége. A Népújság kérdésére a polgármester elmondta, eddig 177 kérést elemzett a törvény alkalmazásának felügyeletével megbízott bizottság, ebbôl 112 dosszié hiányos volt, kilencet elutasítottak. A kérelmezôk összesen 693,8 hektár termôföld és 135,4 hektár erdô visszaszolgáltatását igénylik. A polgármester szerint ekkora szabadon álló terület nem létezik a város területén.

– Hat évig alpolgármester voltam. Láttam mindazokat a törvénytelenségeket, amelyeket az akkori bizottság elkövetett. Ezért is adtam be a felmondásomat s léptem ki a bizottságból. A törvény értelmében a bizottság tagjai legtöbb 50 ár területet szavazhattak meg maguknak a többletbôl. A vonatkozó cikkely utolsó részét azonban "elfelejtették", s valamennyien területekhez jutottak. Mára egyetlen személy sem alkalmazottunk, az idôseket nyugdíjaztuk, a többieket menesztettük. Eddig 8-9 ügyet továbbítottunk az ügyészséghez, ismertetve a konkrét helyzetet. Bár nincs arról tudomásom, hogy országos szinten lenne erre precedens, mi úttörôk szeretnénk lenni, s pert indítunk a hivatal ellen, mivel 1991-93 között preferenciális módon osztottak területet Régenben – mondta a polgármester. Hozzáfûzte: újraelemzik az 1991. évi 1-es és 18-as számú törvények alapján történt terület- kiutalásokat, ha a 247-es törvény alapján kérelmezô bizonyító iratokkal tudja igazolni a terület fölötti tulajdonjogát, s érvénytelenítik a birtoklevelet. Ha a terület üres, azt a jogos tulajdonos visszakapja. Ha idôközben építettek rá, másképpen kártalanítják.

Megalakul a közösségi rendôrség

2006. január elsejétôl lép mûködésbe a közösségi rendôrség. Nagy András elmondta, eddig tíz polgárôrrel volt szerzôdéses viszonya a polgármesteri hivatalnak, ôk vizsgáztatásuk után átkerültek a közösségi rendôrség kötelékeibe. E testület a polgármesteri hivatal alárendeltségébe tartozik és 18 köztisztviselôbôl áll, közülük 16-an végrehajtó tisztségûek, egy a közrendészeti osztály és egy másik a közösségi rendôrség vezetôje. A vezetôi tisztségekre a Köztisztviselôk Országos Ügynökségének jóváhagyása után versenyvizsgát írnak ki.

Megoldódik az ivóvízgond Marosvécsen?

Simon Virág

A megyei vízügyi igazgatóság és a megyei tanács szakemberei ígéretet tettek, hogy a következô napokban hozzáfognak a marosvécsi gát újraépítéséhez. A tavaszi, sodró vízáradat ledöntötte a meglevô gátat, amely megfelelô vízmennyiséget biztosított a községközpont lakóinak. Zsigmond Ambrus alpolgármestertôl azt is megtudtuk, hogy a közeljövôben elkészítik a disznajói ivóvízhálózat megvalósíthatósági tanulmányát is.

A marosvécsi vezetékes ivóvízrendszer közel félszáz éves. Mivel a községközpontban kevés kút volt, a Maroson építettek egy gátat, amelynek segítségével megfelelô mennyiségû víz jut a szivattyúval ellátott kútba. A községközpont fôutcáján csapok vannak, ahonnan hordani lehetett a nélkülözhetetlen vizet. Tavasszal a Maros vizének jelentôs emelkedése miatt a gát összeomlott. Jelenleg a folyó szintje nagyon alacsony, így a pumpás kútba nem jut elegendô víz. Az alpolgármester tájékoztatása szerint jelenleg csak az alacsonyan fekvô kutakat, utcai csapokat lehet használni. A marosvécsi kórházotthonban nincs vízhiány, hiszen a várat más rendszerbôl látják el. Amennyiben a vízügyi igazgatóság szakemberei megépítik a tavasszal leomlott gátat, remélhetôleg még a tél elôtt megoldódik a községközpont lakóinak ivóvízgondja.

Zsigmond Ambrus alpolgármester arról is beszámolt, hogy hamarosan megrendelik Disznajó ivóvízhálózatának megvalósíthatósági tanulmányát, hiszen egyelôre ott nincs kiépítve az ivóvízhálózatot.

Anyanyelvünk

Az uráli nyelvek

Bartha János

Az uráli nyelvek két fô elágazása a szamojéd és a finnugor csoport.

A szamojéd nyelvek közül fontosabb a nyenyec vagy jurák, az enyec vagy jenyiszeji szamojéd és a szelkup. Mind Szibériában beszélt nyelvek.

A finnugor nyelvnek két nagy tömbje van: a finn- permi és az ugor. A finn-permi nyelvek nagyobb csoportjai:

A baltifinn: finn, észt, karjalai (a volt Szovjetunióban valamint Karjalában és a Felsô- Volgától északra, a kalinyini területen), izsor vagy inkeri (Szentpétervártól nyugatra), vepsze (az Onyega-tó környékén), vót (Leningrád körül), lív (Lettország partvidékén, Kurland-félszigeten). A lapp nyelv fôleg Norvégiában, Svédországban, Finnországban és a volt Szovjetunióban (Kola-félszigeten) használatos.

A volgai finnugor: a cseremisz és a mordvin. A cseremiszek a Volga-könyöktôl északra, a mordvinok ettôl délre laknak.

A permi nyelvek: a zürjén (a volt Szovjetunió európai részének északi sarkában) és a votják (a zürjéntôl délre, a Káma és Vjatka folyó közén, a Volga-könyöktôl északra).

A finnugor család másik tömbje az ugor. Ide tartozik a magyar és közvetlen nyelvrokona, a két obiugor nyelv: a vogul és az osztják. Mindkettôt Nyugat- Szibériában beszélik. A vogult az Obtól nyugatra, az osztjákot attól keletre. A magyar a jelenkori Magyarország és a Trianon után elcsatolt területek nyelve. Sok magyar beszéli e nyelvet Amerikában, Kanadában és Európa nyugati országaiban is.

Politika vagy közigazgatás?

A prefektusoknak választaniuk kell

A prefektusoknak legtöbb egy hónapon belül választaniuk kell a politikai tisztség és a kormánybiztosi poszt között, a prefektusi törvényt módosító tervezet értelmében, amelyet szerdán bocsátottak közvitára.

A Közigazgatási és Belügyminisztérium által kezdeményezett, 30 napos közvitára bocsátott tervezet megtartja a jelenleg érvényben levô 2004/340-es törvény azzal kapcsolatos elôírását, hogy a prefektus nem lehet tagja politikai pártnak. A törvénytervezet értelmében a prefektusoknak az év végéig választaniuk kell a politika és a közigazgatás között, 2006. január 1-jétôl pedig a teljes kormánybiztosi kar politikamentes lesz.

Ugyanakkor csak azok a prefektusok maradnak meg tisztségeikben, akik sikeresen vizsgáznak a poszt betöltésére. A prefektusok többsége a közigazgatási karrier mellett döntött, nyilatkozta szerdán a Mediafaxnak Paul Victor Dobre, a Közigazgatási és Belügyminisztérium államtitkára.

Hullámokat vet a telefonügy

A Legfelsôbb Bírói Tanács vizsgálatot indít

A Legfelsôbb Bírói Tanács megvizsgálja, hogy sérült-e az igazságszolgáltatás függetlensége azzal, hogy Calin Popescu Tariceanu kormányfô felhívta telefonon Ilie Botos fôügyészt, közölte Dan Lupascu, a tanács elnöke.

"Az igazságszolgáltatás senkinek nem alárendelt, a bírói hatóság kivételével", szögezte le Lupascu. Hangsúlyozta, figyelmen kívül hagyják az alkotmánynak a hatalmi ágak szétválasztását és egyensúlyát kimondó 1. cikkelyét.

Dan Lupascu szerint, ha a Legfelsôbb Bírói Tanács megállapítja, hogy sérült az igazságszolgáltatás függetlenségének elve, a telefonbeszélgetés alkotmánysértésnek minôsülhet, "ez pedig a Tanács nyilvános állásfoglalását vonja maga után, a törvények tiszteletben tartása érdekében".

Lupascu hozzáfûzte, a Legfelsôbb Bírói Tanács felügyelôi eldöntik, hogy az ügyben kihallgatják-e vagy sem Calin Popescu Tariceanu miniszterelnököt.

Calin Popescu Tariceanu kormányfô azon a napon hívta fel Ilie Botost, Románia fôügyészét, amikor Dinu Patriciut, a Rompetrol elnökét beidézték az ügyészségre, majd ôrizetbe vették, nyilatkozta hétfôn Robert Cazanciuc, a Közvádügyi Minisztérium sajtóirodájának vezetôje.

Az idézett forrás szerint a miniszterelnök arról érdeklôdött Románia fôügyészénél, hogy mivel vádolják Dinu Patriciut. Ilie Botos annyit közölt a kormányfôvel, hogy csak az üggyel foglalkozó ügyész ismeri pontosan a vádakat, tette hozzá Cazanciuc.

Calin Popescu Tariceanu kormányfô a Mediafaxnak hétfôn adott nyilatkozatában megerôsítette, hogy Dinu Patriciu ôrizetbe vétele napján felhívta telefonon a fôügyészt, de pusztán azért, hogy tájékozódjon az ügyrôl.

Politikusok bankszámláit ellenôrzik

Verestóynak nincs ellenvetése

Egy, a központi sajtóban néhány napja megjelent cikk szerint a Dinu Patriciu Rompetrol-elnök ellen indított vizsgálat keretében az ügyészek elkezdték több politikus és üzletember bankszámláinak ellenôrzését. Ennek kapcsán Verestóy Attila RMDSZ-szenátor elmondta a Mediafaxnak, nincs ellenvetése azzal kapcsolatban, hogy az illetékes állami szervek ellenôrizzék bankszámláit.

"Nincs rejtegetnivalóm. Bankszámláimat bejelentettem, a szenátus honlapján megtekinthetôk" – mondta Verestóy.

A szenátor szerint részvényei vannak, amelyekkel a tôzsdei tranzakciókban vesz részt. "A tôzsdei tevékenység pozitív dolog, és nem tiltakozom az ellenôrzések ellen. A tranzakciókat felügyelik, nincs közöm semmiféle törvénytelenséghez", tette hozzá a szenátor.

Verestóy kifejtette, nem tudja, hogy bizonyos politikusok bankszámláival kapcsolatban a sajtóban megjelent információk igazak-e vagy sem.

"Az ügyészség mindenképpen tévedett. A törvények szerint kellett volna eljárnia, mivel tisztségviselôkrôl van szó. Az információkat ellenôrizni kell. Furcsának találom, hogy a felsôház elnökének értesítése nélkül ellenôrzik szenátorok bankszámláit" – fûzte hozzá.

Verestóy elmondta, részvényeinek mintegy 10-15 százaléka a kôolajiparban van, de nem a Rompetrolnál, hanem más társaságoknál.

"Aktív vagyok a tôzsdén, több millió eurós szinten. De a tranzakciók után – a tôzsdét is beleértve – naprakészen fizetem az adót" – szögezte le az RMDSZ-szenátor.

Az Adevarul címû lap igazságszolgáltatási forrásokat idéz, akik szerint az ellenôrzött személyek listáján szerepel Calin Popescu Tariceanu kormányfô és felesége, Ioana, Verestóy Attila RMDSZ-szenátor, Teodor Melescanu NLP-szenátor, Ludovic Orban, a fôvárosi NLP elnöke, Radu Boroianu (NLP), valamint Catalin Harnagea, a Külügyi Hírszerzô Szolgálat (SIE) egykori vezetôje, Sorin Marin üzletember, a Rompetrol egykori részvényese, Dinu Patriciu és felesége, Phil Stevenson, a Rompetrol alelnöke, John Works, a Rompetrol egykori ügyvezetô igazgatója, valamint Mircea Toma, Sorin Rosca Stanescu, Liviu Mihaiu, Ioan T. Morar és Sorin Vulpe újságírók – jelenti a Mediafax.

Románia EU- érettségérôl vitáztak a magyar parlament szakbizottságában

(MTI) Az Európai Bizottság Romániát és Bulgáriát érintô múlt heti országjelentése nem döntô a két ország csatlakozásának idôpontja kérdésében, de a megfogalmazott megállapítások felgyorsíthatják a felkészülést a tagságra – mondta az európai ügyekért felelôs magyar tárca nélküli miniszter szerdán a parlament szakbizottságában.

"Magyarországnak elemi érdeke Románia és Bulgária mihamarabbi uniós csatlakozása, ugyanakkor elvárjuk tôlük a közösségi jogszabályok teljes körû átvételét" – jelentette ki Baráth Etele.

A tárca nélküli miniszter emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság az elmúlt kedden több ponton is bírálta a két ország uniós felkészülésének helyzetét.

Kitért arra, hogy a brüsszeli bizottság többek között a közösségi támogatások felhasználását biztosító intézményrendszer kiépítése, az állat- és növényegészségügy, az élelmiszerbiztonság, a környezetvédelem, a verseny, a személyes adatok védelme, a bel- és igazságügyi együttmûködés, a határôrizeti rendszer helyzete kapcsán várt el nagyobb erôfeszítést a két országtól, illetve látott okot komoly aggodalomra.

Baráth Etele kiemelte: a magyar kormány a román kabinettel közösen tartott minapi bukaresti ülésen vállalta tapasztalatai átadását az uniós támogatások felhasználásához szükséges romániai intézményi belsô fejlesztések érdekében.

Az EU-miniszter a magyar parlamentarizmus története egyik legszebb pillanatának nevezte, hogy az Országgyûlés az elsôk között ratifikálta a román és bolgár csatlakozási szerzôdést.

A fideszes Hörcsik Richárd, a bizottság alelnöke utóbbi kapcsán elmondta: ahogy az EU másik 21 tagállama megtette, Magyarországnak is meg kellett volna várnia a román (és bolgár) csatlakozás parlamenti ratifikációjával a múlt heti országjelentést, "hogy felelôs és szakmai alapokon nyugvó, és ne csak politikai döntést szülessen egy ilyen kérdésben". Hozzátette: ahogy a monitoring jelentésbôl is kiderül, Románia éppen a határokon átnyúló kérdések, a környezetvédelem, az állat- és növényegészségügy, az élelmiszerbiztonság, valamint a bel- és igazságügyi együttmûködés tekintetében a legfelkészületlenebb a csatlakozásra.

"Kamilla? Ki az?"

(MTI) Baljós elôjelek közepette indult elsô közös amerikai körútjára kedden a brit trónörökös házaspár: Londonban az utazás költségei miatt bírálják ôket, az óceán túlpartján pedig a brit lapok által közölt felmérések szerint szinte senkit nem érdekelnek.

Károly walesi herceg és újdonsült neje, Kamilla cornwalli grófnô New Yorkba, Washingtonba, a hurrikán pusztította New Orleansba és San Franciscóba látogat, s a nyolcnapos utazás során díszvacsorán fogadja ôket George Bush amerikai elnök.

Károly utoljára a nyolc éve halott Diana hercegnôvel látogatott hivatalosan Amerikába, és Dianát természetesen mindenki ismerte és imádta odaát.

A keddi Daily Mirror saját felmérése szerint ugyanakkor az amerikaiak zömének fogalma sincs Károly fiatalkori kedvesének és április óta feleségének, Kamillának a kilétérôl. A tippek között szerepelt Madonna, Nancy Reagan – ez különösen fájdalmas lehet az 58 éves trónörökösnének, hiszen a néhai amerikai elnök özvegye elmúlt 84 éves –, valamint a jövôre 80 éves II. Erzsébet királynô.

Ugyancsak kevéssé eshet jól a walesi hercegnek és feleségének, hogy a felmérések szerint az amerikaiak 80 százalékát teljesen hidegen hagyja látogatásuk.

Mindezt tetézik azok a meglehetôsen éles kritikák, amelyek a közpénzbôl fedezett körút költségeivel kapcsolatban fogalmazódtak meg Londonban. Károly herceg és Kamilla utazásához a Clarence House – a trónörökös londoni rezidenciája és hivatala – a British Airways egy Boeing 757-esét bérelte ki 250 ezer fontért.

A keddi The Times még azt is kimutatta, hogy az egyébként harcos környezetvédôként ismert herceg repülôgépe a körút során több mint 440 tonna széndioxidot juttat a légkörbe. A trónörökös pár kísérete 16 tagú; útra kelt egyebek mellett Kamilla magántitkára, fodrásza, öltöztetôje és sminkese. A kíséret három tagja foglalkozik a csomagok felügyeletével. A walesi herceg kiszolgálásáról egy komornyik és két inas gondoskodik.

A férfiak világnapja

E világnapot és a minden évben átadandó világdíjat (World Award) Georg Kindel osztrák újságíró és Siegfried Meryn bécsi orvos kezdeményezte 2000-ben, hogy felhívja az erôsebb nem figyelmét az egészség megôrzésére, de mára szociális, humanitárius és karitatív célokat követô eseménnyé alakult. Olyan férfiaknak adják a díjat, akik "megváltoztatták világunkat" a politika, a gazdaság, a film, a show és a tudomány szférájában.

A PEL a kisebbségi törvény elfogadását szorgalmazza

Mózes Edith

Ragaszkodik a kulturális autonómiáról szóló cikkely megtartásához

Miután sajtótájékoztatón ismertették álláspontjukat a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvénnyel kapcsolatosan, illetve ismertették a liga novemberi programját, valamint egy román-magyar ifjúsági iroda létrehozásának ötletét, élesben tört ki a vita az emberjogi szakértôk és a román sajtó egy része között. Ez utóbbiak azt vetették szemére az elnök asszonynak, de az emberjogi iroda vezetôjének, Haller Istvánnak is, hogy eljátsszák ugyan a az emberi és kisebbségi jogok védelmezôinek szerepét, de nem tesznek semmit a hadrévi, illetve a Hargita és Kovászna megyei románokért. Elôbbi esetben csak a romákat védik, a két, többségében magyarok lakta megyében pedig, szerintük, a románoknak állandóan hátrányos megkülönböztetést kell elszenvedniük az ottani magyarság részérôl.

Román–magyar ifjúsági iroda, francia- német mintára

Smaranda Enache, a Pro Európa Liga (PEL) társelnöke, üdvözölte a román, illetve a magyar kormány együttes ülésén egy román-magyar ifjúsági iroda létrehozásáról szóló egyezmény aláírását. A kolozsvári Etnokulturális Diverzitás Központja (CRDE) és a Pro Európa Liga közös javaslatára született az ötlet. Smaranda Enache szerint ezt az irodát a német-francia mintájára kellene létrehozni, s amelynek nagy szerepe lehetne a román-magyar történelmi megbékélésben, és amely, a német-francia kezdeményezéshez hasonlóan – amely a két országban több mint 7 millió embernek könnyítette meg a szomszédos országba való utazást, és lehetôséget biztosított, hogy partnerséget alakítsanak ki a mûvészetek, sport, turizmus területén - dinamikus, élô, hatékony intézménnyé kellene kinôje magát.

A PEL lépéseket kíván tenni azért, hogy ez a nemzetközi intézmény, a strasbourgi mintájára, Marosvásárhelyen jöjjön létre. Ez a város az 1990 márciusi konfliktusok dacára, a civil társadalom, a helyi közösség és a hatóságok segítségével a történelmi megbékélés modelljévé válhatna, jelentette ki Smaranda Enache.

Elítélik a Konzervatív Párt kezdeményezését

Haller István elmondta, hogy a PEL továbbra is támogatja a kisebbségi törvényt, és szorgalmazza, hogy a törvényben maradjon benne a kulturális autonómiáról szóló fejezet. Mint kijelentette, ez a fogalom az Európai Unió tagállamainak nagy részében gyakorlat. Ugyanakkor támogatják a Velencei Bizottság és a hazai emberjogi szervezetek ajánlásainak a bevitelét a kisebbségi törvénybe. A PEL elutasítja a Konzervatív Párt javaslatát, mert "olyan modellt szorgalmaz, amely aláaknázná a jelenlegi választási renszert, és beláthatatlan következményekkel járna". Támogatják az elvet, hogy azokon a területeken, ahol a románok számbeli kisebbségben élnek, képviselve legyenek a helyhatóságokban, de ezt pártközi politikai koalíciók kialakításával képzelik el, nem pedig a választási törvény megváltoztatásával.

Ennél a pontnál tört ki a botrány, amikor a román sajtó azzal vádolta a ligát, hogy csak a magyarok és a romák érdekeiért harcol, de semmit sem tesz a székelyföldi megyékben kisebbségben élô románokért. A PEL visszautasította a vádat.

A nép ügyvédje közbelépését követelik

Októberben a marosvásárhelyi sorozóközpont nyomtatványokat küldött szét a líceumokba, amelyben a tanulók személyes adatait kérték. A PEL szerint ezzel súlyosan megszegték a 677/2001-es, a személyes adatok védelmérôl szóló törvényt, mert a nyomtatványon nem jelet meg a kérelmezô intézmény neve, sem a kérelem célja. Ugyanakkor olyan személyes adatokat kértek, amelyek nem lehetnek relevánsak a nemzetvédelmi minisztérium számára, például az etnikai hovatartozás. Emellett az iskolákban nem lehet biztosítani ezeknek az adatoknak a titkosságát sem. A PEL ezért felkérte az Ombudsman intézményét, tegye meg a szükséges lépéseket a törvényesség betartására, és szabja ki a megfelelô szankciókat.

Nem csak az RMDSZ érdeke a kisebbségi törvénytervezet mihamarabbi elfogadása

Markó elítéli az ultranacionalista retorikát

Fontos, hogy sikerült növelni az oktatási tárcának szánt költségvetési összeg értékét, amely így az eredetileg tervezett 3,7 százalékos részesedés helyett eléri a bruttó hazai össztermék (GDP) 4,1 százalékát, igaz, a kipótolt összeg is kevés még mindig – jelentette ki Markó Béla RMDSZ-elnök szerdai, bukaresti sajtóértekezletén.

Azzal kapcsolatban, hogy az alsóház házbizottsága kedden elhalasztotta a kisebbségi törvénytervezet sürgôsségi eljárással történô elfogadására vonatkozó javaslatot, Markó Béla úgy értékelte, a képviselôházban is folytatódik a szenátusban alkalmazott halogatási folyamat, amely csak alkalom arra, hogy egyesek folytathassák ultranacionalista retorikájukat. – Szeretném azt hinni, hogy az ilyen felszólalások, melyek az utóbbi években teljességgel hiányoztak parlamentünkbôl, csupán véletlenszerûek és semmiképp sem folytatásaik a 90-es években elhangzott ilyenszerû diskurzusoknak – jelentette ki a szövetség elnöke. Markó Béla szerint ugyanakkor európai integrációs szemszögbôl is sürgôs a kisebbségi törvénytervezet elfogadása, ugyanis a törvénytervezet szerepel az országjelentésben is, ennek gyakorlatba ültetése pedig nemcsak az RMDSZ, hanem a kormánykoalíció érdeke is. A szövetségi elnök leszögezte, a kisebbségi törvénytervezet teljességgel megfelel az európai elvárásoknak, nem a kisebbségek elszigetelésére, hanem a döntéshozatalban való aktív részvételre épít, ugyanakkor segít egy, a kisebbség és a többség közötti harmonikus kapcsolat kialakításában. – Sajnálatos módon legújabban az eddigi 15 év eredményeit veszélyeztetô módon irredentistáknak, fasisztáknak neveznek bennünket – mondta Markó Béla, úgy vélve, a magyarellenes szólamokat hangoztatók valójában a kormányzati koalíció kompromittáltatását kívánják elérni, a szenátusi szavazás pedig azt mutatja, hogy láthatólag ennek a diskurzusnak van eredménye a koalíción belül is. A koalíció gyengítésére irányuló szociáldemokrata párti erôfeszítéseket értékelve Markó Béla képmutatásnak nevezte az ellenzéki párt magatartását, ez ugyanis most olyan elveket ellenez, amelyekkel 2000–2004 között egyetértett. – A kisebbségek jogállása fontos és kényes kérdéskör, ezért elôvigyázatosságra, önmérsékletre kérem a politikusokat, mert néhány szavazatért nem éri meg, hogy elveszítsük azt, amit 15 év után értünk el a kisebbségi jogok tekintetében – mondta a szövetségi elnök.

Újságírói kérdésre válaszolva Markó Béla leszögezte, lehet szó elôrehozott választásokról, de nem hiszi, hogy szükséges volna. – A kormánykoalíció számára nincs alternatíva, vagy hatékonyan mûködik, vagy a pártok közötti torzsalkodás miatt nem tudja teljesíteni vállalásait.

Marosvásárhelyen ülésezik az Országos Önkormányzati Tanács

2005. november 4-én, pénteken, a marosvásárhelyi Ifjúsági Házban kerül sor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Országos Önkormányzati Tanácsának (OÖT) ülésére. A délelôtt 10 órakor kezdôdô tanácskozáson olyan aktuális kérdések kerülnek napirendre, amelyek kiemelkedô fontossággal bírnak az önkormányzatok életében. Ilyés Gyula OÖT-elnök megnyitóját Markó Béla szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes politikai helyzetelemzése követi, majd olyan elôadások fognak elhangzani, amelyek a közigazgatási reformot illetve az önkormányzatok aktuális kérdéseit érintik.

Ilyés Gyula OÖT-elnök, Szatmárnémeti polgármestere és Seres Dénes parlamenti képviselô a helyi közigazgatási törvény tervezett módosításairól tart elôadást, Birtalan József, a Köztisztviselôk Országos Ügynökségének elnöke a prefektusokra, alprefektusokra vonatkozó reformelképzelésekrôl szól, Veress Emôd, a szövetség önkormányzati alelnöke a helyi közpénzügyekre vonatkozó újításokat foglalja össze.

Borbély László megbízott közigazgatási és területrendezési miniszter az infrastrukturális fejlesztésekrôl tájékoztatja a szövetség önkormányzati képviselôit, Winkler Gyula megbízott kereskedelmi miniszter a 2006. évi központi költségvetés önkormányzatokra vonatkozó elôírásait ismerteti. Az iskolások ingázásának finanszírozásáról tart elôadást Király András parlamenti képviselô, a SAPARD-programok helyzetét vázolja Szabó Sámuel, a SAPARD-ügynökség vezérigazgatója. Korodi Attila államtitkár az erdélyi környezetvédelmi beruházásokról tart elôadást, Tánczos Barna, az Állami Birtokok Ügynökségének vezérigazgatója a helyi és megyei földosztó bizottságoknak a 247. törvény által elôírt feladatairól számol be.

Forgatókönyvek gázáremelésre

A kormány megoldást keres a jövô évi gázáremelés módszerének kidolgozására, mivel az importált földgáz esetében elôrejelzett jelentôs drágulás mellett a hazai kitermelésû gáz árát is növelni kell, közölte Codrut Seres gazdasági miniszter.

A miniszter kérdésre válaszolva elmondta, nem tartja reálisnak azt, hogy a földgáz fogyasztói ára a jelenlegi ezer köbméterenkénti 230 dolláros árról a jövô évben 325 dollárra növekedjen.

"Elsôsorban a házi és ipari fogyasztók tarifáját tartom szem elôtt. Nem kívánjuk megölni az ipart, amelynek a földgáz az egyik nyersanyaga" – mondta Seres.

A gazdasági miniszter szerdán, sajtótájékoztatón kifejtette, a Románia által az uniós csatlakozási tárgyalásokon vállalt kötelezettségek értelmében évente átlagosan 25 dollárral kell drágítani a hazai kitermelésû földgáz ezer köbméterenkénti árát, hogy igazodjon az importárakhoz.

Amikor Románia és az EU megállapodott errôl a kötelezettségrôl, az importált földgáz ára ezer köbméterenként mintegy 140 dollár volt, ez a szint azonban jelenleg mintegy 250 dollár.

"Nyilvánvaló, hogy ha az import kapcsán 300 dolláros, vagy ennél is magasabb árral számolunk, Románia 2006-ban nem tudja ehhez a szinthez igazítani a hazai gáztermelés árát. Amit tehetünk, az a 25 dolláros átlagos drágítás" – mondta a szaktárcavezetô.

Codrut Seres szerint a hazai kitermelésû földgáz ára a jövô évben átlagosan 120 dollárra növekedhet az idei 95 dollárról.

A miniszter elmondta, kérte a Földgázügyi Szabályozó Hatóságot, hogy dolgozzon ki több forgatókönyvet a gázáremelésre, amelynek részleteit november 15. után ismertetik.

Siralmas képet fest az országról az RNB közgazdásza

Az ország lakosságának csaknem fele a tizenkilencedik századnak megfelelô létfeltételek között él, az infrastruktúra állapota pedig a legsötétebb katasztrófa képét mutatja – jelentette ki Valentin Lazea, a Román Nemzeti Bank vezetô közgazdásza statisztikai adatokkal támasztva alá egy tanácskozáson elhangzott lesújtó véleményét.

Közlése szerint Románia lakosságának több mint negyven százaléka nem fér hozzá vezetékes ivóvízhez és olyan településeken él, ahol nincs csatornahálózat. De még ennél is rosszabb a helyzet a falusi településeken, ahol a lakosságnak még húsz százaléka sem részesül ezekben a szolgáltatásokban.

"Románia infrastruktúrája a legsötétebb katasztrófa képét mutatja – mondta a jegybank fô közgazdásza, aki szerint "olyan, szônyeg alá sepert igazságok ezek, amelyekrôl senki se akar beszélni, s amelyeket egyes döntéshozók még csak nem is ismernek".

Lazea európai statisztikákat idézve rámutatott: a kontinens infrastruktúrája lefedi a háztartások 90- 100 százalékát. Infrastrukturális lefedettség szempontjából Románia az átlagosan 58 százalékos ivóvízhálózatával és 53 százalékos csatornahálózatával az utolsó helyen áll Európában, ahol az utolsó elôtti helyen álló Törökország is 83, illetôleg 90 százalékos lefedettséggel elôzi meg, de még a Moldovai Köztársaság és Albánia is lekörözi 90 százalékos arányú víz- és csatornahálózatával.

A közgazdász rámutatott, hogy Európában Romániának van a legkevesebb autópályája, közlekedési útvonalainak több mint negyven százaléka pedig télen egyszerûen használhatatlan.

Valentin Lazea következtetése: a román politikai osztálynak döntenie kell – vagy úgy csatlakozik az ország az Európai Unióhoz, hogy a lakosság fele 19. századi körülmények között él, vagy jelentôsen megnövelik az infrastrukturális beruházások mértékét.

A vezérkari fônök cáfol

Eugen Badalan tábornok, a román haderô vezérkari fônöke kedden elmondta, szó van ugyan a MiG-21-es vadászgépek lecserélésérôl, de nem igaz, hogy tárgyalások folynak F-16-os gépek vásárlásáról. Azzal kapcsolatban, hogy az izraeli sajtó szerint Románia F-16-os gépeket vásárol, Badalan kérdésre válaszolva elmondta: "Téves sajtóinformációk alapján feltett kérdésrôl van szó. Az F-16- osok kapcsán annyit mondhatok, semmiféle szerzôdés nincs, de még tárgyalások sem folynak". A vezérkari fônök kifejtette, Románia valóban tervezi, hogy a rövid- és középtávon lecseréli MiG-21-es vadászgépekbôl álló légiflottáját. "Egyelôre sokoldalú harci gépekkel kapcsolatban fogalmaztuk meg igényeinket. Hogy ez milyen típus lesz, meglátjuk a törvényes procedúrák lebonyolítása után", mondta Badalan. Hozzáfûzte, Romániának várhatóan 48 ilyen harci repülôgépre lesz szüksége – jelenti a Mediafax.

Gyarapodás a Cserealján

Mezey Sarolta

A marosvásárhelyi Cserealji Református Egyházközség lelkészei, Bende Sándor fôgondnok és Takács Mihály gondnok a presbitériummal együtt, vasárnap délután ünnepi istentiszteletre hívták össze a gyülekezetet. A hálaadás a köszönet jele volt mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy az egyház újabb ingatlannal gazdagodjon. A templom szomszédságában lévô házat és 4 ár területet 1000-1200 család adakozásából sikerült megvásárolni, amely nagyobb életteret biztosít majd az egyházi tevékenységnek.

Az ünnepi istentiszteleten igét hirdetett Papp Béni Zsombor, aki a prédikáció keretében elmondta: – Jól vizsgázott a gyülekezet, mert másfél év alatt sikerült 1,5 milliárd lejt elôteremteni a templom közvetlen szomszédságában lévô ház megvételére. Az összeg a gyülekezet áldozatos adakozásából gyûlt össze. Volt olyan adakozó, aki örökségének 10 százalékát, 1000 eurót tett le az asztalra, de volt olyan ifjú is, aki 210 ezer lejt adományozott, azaz egyhavi gyerekpótlékról, költôpénzérôl mondott le. Volt olyan, aki a felajánlott összeget részletekben fizette ki, de besegítettek az RMDSZ-körzetek, a csáti testvérgyülekezet s sok névtelen adakozó. A zenekedvelô gyerekek, ifjak is derekas részt vállaltak, hiszen Bustya Judit kántor vezetésével karácsonyi CD-t, hanglemezt adtak ki, amelynek teljes bevételét a házvásárlásra ajánlották fel. Nem a gyülekezet által összegyûjtött összeg, ami megörvendeztet, hanem az, hogy az adakozás hitünk gyümölcsének jele – mondta a lelkész.

Varga László nyugalmazott lelkipásztor, akinek nevéhez a gyülekezet születése, a templomépítés, papilakvásárlás fûzôdik, rövid és tartalmas elôadást tartott az egyházközség 17 éves történetérôl, a kezdeti nehézségekrôl, amikor a 89-es fordulat elôtt templomot építeni halálos bûn volt, illegálisnak tekintett külföldi adományokból Kali Ellák vezetésével illegálisan építkeztek. – De Cserealja él, gyarapodik, élénkebbé vált a tevékenység, immár három lelkész irányítja a munkát, s bár a gyülekezet száma most már 5000 alá csökkent, a gyülekezet "naggyá nôtte ki" magát – mondta Varga László.

Az ünnepi istentiszteleten Berekméri Melinda, a gyülekezet lelkésze, Szövérfi István nyugalmazott lelkész szavalt, fellépett a gyülekezet Márton Zsolt vezette vegyes kara és Bustya Judit kántor furulyacsoportja.

Az ünnepi istentiszteletet nagyszabású szeretetvendégség zárta, amelyre minden résztvevôt, adakozót meghívtak.

Kevés a finanszírozás – sok a rossz fog

Közgyûlést tartott a fogorvosi kamara megyei szervezete

(bodolai)

A fogorvosokat foglalkoztató aktuális kérdések, a megyei kamara (kollégium) egyéves tevékenysége, a biztosítási pénztárral való kapcsolattartás, a fogorvosok deontológiai (szakmai magatartási) szabályzatának az ismertetése szerepelt többek között a Fogorvosi Kamara megyei szervezetének szombaton, a Stúdió színházban tartott rendkívüli közgyûlésén.

A beszámolóról és az ennek kapcsán elhangzott vitáról kérésünkre dr. Pongrácz Antal fôorvos, a kamara megyei szervezetének elnöke számolt be.

Megyénkben 350 fogorvos tevékenykedik, közülük 160-an állnak szerzôdéses kapcsolatban az egészségbiztosítási pénztárral. A megyei pénztár által a fogorvosi ellátásra átutalt összeget néhány nap alatt elhasználják az orvosok, és a továbbiakban ezeknek a rendelôknek a tevékenysége is magánrendelôként zajlik. Ahogy a tanácskozáson jelen levô dr. Csiki Zsuzsánna, a pénztár vezérigazgatója elmondta, a jelenlegi törvényes keretek között nem tudnak nagyobb összeget biztosítani a fogorvosi ellátásra.

A fogorvosok kérése viszont az, amit egyébként törvényjavaslatként az országos tanácshoz is továbbítottak, hogy a megyei költségvetésbôl a jelenlegi 3 helyett 6-7 százalékot fordítsanak az ellátás finanszírozására. Mivel a meglévô kis összeg egyre több újonnan nyíló rendelô között oszlik meg, a kollégium azt szerette volna elérni, hogy a megyeközpontban korlátozzák a fogorvosi rendelôk számát. Ezt azonban a versenyhivatal visszautasította. Ezért határozatban kérik a pénztártól, hogy több szerzôdést ne kössön új rendelôkkel.

Bár 1995 óta egyre több rendelô nyílt megyénkben, a lakosság fogazatának állapota, a szájbetegségek elôfordulása terén nem történt javulás, sôt romlott a helyzet. A fiatal nyugdíjasok között sokan fog nélkül vannak, mivel a számukra szükséges hidak, koronák költségeit nem téríti meg a pénztár. Nem elégséges a költségvetési keret a megelôzésre sem, ugyanakkor a sürgôsségi ellátás finanszírozása sincs megoldva – válaszolta kérdésünkre Pongrácz doktor.

Ahogy az elnöki beszámolóból kiderült, megyénkben az elsôk között alakult meg a Fogorvosi Kamara 12 tagú megyei tanácsa, s a kezdeti nehézségek során az Orvosi Kamara (amelybôl kiváltak) támogatását élvezték, a közös vagyon megosztására azonban nem került sor. A megvalósítások között hangzott el a munkabizottságok – a szakmai és tudományos, a kapcsolattartó, a jogi és deontológiai, a gazdasági és egészségbiztosítási, az adminisztratív és könyvelési valamint az akkreditációs bizottság – megalakulása.

A kamara megyei szervezete megoldotta a fogorvosi ügyeletek biztosítását, ami június 6-tól mûködik, és ezt a feladatot sorra látják el a magánrendelôk minden vasárnap 10-17 óra között. További céljuk, hogy erre a tevékenységre a megyei biztosítási pénztár szabjon meg egy keretet, és a sürgôsségi ellátást egy e célra kijelölt rendelôben végezzék.

A beszámoló során a pénztárral való kapcsolattartásról dr. Gaston Mirela alelnök, a székhely kérdésérôl dr. Enachescu Mirela alelnök, a fogorvosok deontológiai szabályzatáról pedig Pacurar Mariana alelnök számolt be.

A pénztárral való kapcsolattartás terén kialakult vitában az ellátás minôsége is szóba került, s a pénztár vezérigazgatója kifejtette, hogy azt a kevés pénzt, amit folyósítani tudnak a fogorvosi ellátásra, maximális hatékonysággal kellene felhasználni. Amint kérdésünkre Pongrácz doktor kifejtette, romániai viszonylatban az a gond, hogy az állam túlságosan korán kivonult a fogorvosi ellátás finanszírozásából, holott a nyugati országokban ez csak akkor történt meg, miután lényeges javulást értek el.

A közgyûlésen elhangzott, hogy a Maros megyei fogorvosok tekintélyét csorbította a Ziarul de Muresben megjelent AIDS-es fogtömések címû írás, amire a kamara válaszát nem közölte a szóban forgó lap.

A páciensek az elmúlt év során mindössze két panasszal fordultak a kamarához a fogorvosok tevénységét illetôen, s mindkettôt sikerült megegyezés alapján rendezni.

A szakmai bizottság tevékenyen részt vállalt olyan továbbképzô rendezvények szervezésében, amelyek lehetôvé teszik, hogy a fogorvosok öt év alatt megszerezzék a szükséges 200 kreditpontot, aminek alapján a mûködési engedélyüket meghosszabbítják.

Miután a biztosítási pénztár vezetôje a fogorvosok kérdéseire válaszolt, Rodica Aldica, a Magánfogorvosok Országos Szövetségének elnöke és munkatársa a könyvelési problémák megoldására, újabb pénzügyi források megszerzésére adott ötleteket, európai uniós pénzeket ugyanis nem lehet lehívni a fogászat fejlesztésére.

A beszámolóban elhangzottak azok a javaslatok, amelyeket a megyei szervezet dolgozott ki a fogorvosi ellátást szabályozó törvények módosítására.

Holnapi film-, buli- és traccspartiajánlat

Nagy Botond

XIII. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm- fesztivál

Pénteken immár délelôtt is ellátogathatnak a tizenharmadik Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm-fesztiválra az érdeklôdôk, hiszen 10 órától kezdôdik a program filmvetítéssel és azzal egybekötött beszélgetéssel: Színmûvészeti Egyetem – fôiskolák filmjei címmel egyetemi hallgatók filmes alkotásait tekinthetjük meg a Kultúrpalota kistermében, amely vetítést mûhelybeszélgetés követ, egészen déli 2 óráig. A kistermi program 17 órakor folytatódik, Kovács András Film egy regényrôl címû alkotásával, amelynek levetítését szintén beszélgetés követi, ezúttal a szerzôvel diskurálhat a megjelent publikum este hét óráig. Fél nyolctól éjjel fél tizenegyig szintén fôiskolák filmjeit tekinthetjük meg, ugyanott.

A nagytermi program 15 órától indul a versenyprogram negyedik, majd ötödik és hatodik blokkjával 19.20 óráig. A szünet után a magyarországi Chakra Hacker koncertje melegíti be az összezsúfolódott filmbarátokat este nyolctól fél tíz óráig – 21.45-tôl vetítik a pénteki nagyjátékfilmeket: Gauder Áron Nyócker-ét (Magyarország), majd Dan Pita Second Hand címû filmjét, el egészen éjjel fél egyig. Eközben a várban is indul a buli, hiszen fél tíztôl az ódon falak közötti Café Tutun fesztiválkocsmában a hazai Rhytm’n’Blues egyik nagy öregje, az After Midnight rázza fel minden bizonnyal a filmnézésben megvörösödött szemû nagyérdemût.

Csütörtöki kimenô

Aforizmák

Sebestyén Mihály

Az író dolga szavakat keresni, pénzt csak a gazdagok tudnak, azért nincsenek igazán gazdag írók és irodalmi Nobel-díjasok a pénzmágnások között.

Hovatovább több magyar szóval rendelkezünk, mint a magyarul beszélôk összlétszáma. Tehetünk valamit az arányok megváltoztatásáért?

Szeretnék egyszer regényt írni, de a regény nem biztos, hogy engem szeretne szerzôjének. Amíg megtaláljuk a közös tárgyalási alapot, maradok a novellánál. Jobban elviseli a hôséget, szomjúságot és hûtlenséget.

Veled még soha nem fordult elô, hogy saját régi írásaidat olvasva van egy olyan deja vu érzésed?

Vigyázat, hamisítják! Így vagyunk, ötlettel, irodalommal, szerelemmel, hamisítvánnyal. Az igazság hamis volta már fel sem tûnik. Hiánya egyenesen megnyugtat. Könnyebben ápolhatjuk rögeszméinket.

A szabadság az öregedéssel okafogyottá válik. Mind elfoglaltabbakká leszünk. Egyre jobban érezzük saját hiányunkat a jól és rosszul végzett dolgok mögött.

Sohasem tudjuk régi önmagunkat eléggé csodálni: annyira szókimondók, jó táncosok, hôsiesek és önfeláldozók voltunk, hogy mára már semmi sem maradt vonzerônkbôl. Azért fésüljük keresztbe a hajunkat és használunk reggelente szájvizet. Egyszer még meg is bocsáthatunk ezért az árulásért a bennünk lakó lelkiismeretnek.

Jó lenne még egyszer 59 évesnek lenni! Nem baj, ha ezt már mondta valaki?

Akkor sem vagyok boldog, ha ellenségeim annak kiáltanak ki. A boldogtalanságommal egyenesen dicsekszem. Sokan irigyelnek is érte.

Elfelejtettem annak idején szólni a tanító néninek, hogy kimegyek az életbe órák után. Egyre jobban izgulok, észrevették-e már hiányomat a névsorolvasásnál. Szinte hatvanéves vagyok.

Voltaképpen visszakérhetném a betegbiztosításomat, mert senki nem biztosított arról, hogy beteg leszek. Igaz, az egészségem felôl sincsenek biztos értesüléseim.

Irodalmi kávézó és monodráma- fesztivál

74 Színház 2005/2006

Nagy Botond

Igencsak készülôdik a 2005/2006-os évadra a marosvásárhelyi várbeli 74 Színház. Tegnapi sajtótájékoztatójukon ismertették terveiket, amelyek között immár turné és színházfesztivál is helyet kapott. Mint azt Laurentiu Blaga ügyvezetô igazgató, illetve Nicu Mihoc igazgató elmondták, december 9. és 13-a között a Mûvészeti éjjelek és nappalok mottó szerint zajló színházi körútra indul a kortárs drámákat játszó színház társulata: a meghívó a Zile si Nopti, irodalmi lap – az Arta címû, Vásárhelyen is sikerrel játszott elôadást Kolozsváron, Brassóban, Nagyszebenben, Déván és Temesváron mutatják majd be.

Miután múlt héten a temesvári Kortárs Utópiák Fesztiválon mutatkoztak be, és a turnéról is visszaérnek, fesztiválszervezésbe fog a 74 Színház: új, mindeddig Vásárhelyen nem látott színházi fesztivált szeretnének megvalósítani Unidrama címen. Mint az elnevezés is sugallja, monodrámákat játszó társulatokat hívtak meg, összesen tizenkét elôadással, így monodrámasorozatot, egyszemélyes produkciók sorát láthatják majd a marosvásárhelyi színházkedvelôk. Több elôadással érkezik a bukaresti ACT színház, közöttük a 4:48 Psychosis címû darabbal (szerepben Maia Morgenstern), a Club Prometheus az Ich bin Ofelia címû produkcióval jelentkezik, rajtuk kívül Vásárhelyen játszik majd a bukaresti Teatrul Luni, a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház, a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a kolozsvári Lehetetlen Színház, valamint a marosvásárhelyi Ariel.

Mindezeken kívül elkezdôdtek az új évad próbafolyamatai, elsôként a Krízis címû, kortárs hazai darabbal jelentkeznek a szokásos kiállítások és koncertek mellett. Ugyanakkor megnyílt a Mészárosok bástyájabeli (a 74 Színház székhelye) 74 Irodalmi Kávézó, ahova szerettel várnak minden irodalom- és mûvészetkedvelô kávézót, naponta 17 és 24 óra között – összegezték tervezendô tevékenységüket, valamint ez évadi, legközelebbi teendôiket a társulat tagjai.

Magazin

Felszentelték a drezdai Frauenkirchét

A protestáns templomépítészet újjáépített remeke

(MTI) Több mint hatvan évvel lebombázása után felszentelték vasárnap az újjáépített drezdai Frauenkirchét (Miasszonyunk templomát). A barokk stílusú evangélikus templom újjáalkotása több mint tizenegy évig tartott, a 180 millió eurós összköltségbôl körülbelül százmilliót magánszemélyek és cégek teremtettek elô.

A XVIII. század közepén épült Frauenkirchét, George Bähr alkotását, a városkép meghatározó épületét az angolszász szövetségesek bombázták le 1945 februárjában. A szövetségesek február 13- án és 14-én három hullámban támadták az egyik legszebb német várost, az "Elba menti Firenzét", a támadásnak áldozatul esett a barokk belváros, a tüzes pokolban több tízezer ember halt meg. Kiégett a Frauenkirche is, de a bombázások után két napig állt még, majd hatalmas robajjal beomlott. Az NDK-ban a romhalmazt, a falmaradványokat meghagyták háborús mementónak. Az újjáépítést drezdai polgárok egy csoportja kezdeményezte.

Jelképesnek tartják, hogy a több mint 90 méter magas templom kupoláját díszítô keresztet az angol Alan Smith készítette. Az ötvösmûvész édesapja részt vett Drezda lebombázásában.

Németországban szinte mindenkinek az a véleménye, hogy Drezda elpusztítása a háború végén értelmetlen volt, de a szövetségesek még egyszer válaszolni akartak az angol városok német bombázására, legfôképpen Coventry szenvedéseire. Drezdát és Coventryt a megbékélés jegyében évtizedek óta testvérvárosi kapcsolatok fûzik egymáshoz. Coventry székesegyházának keresztje is átkerült az Elba partjára, a felszentelési ünnepségekre eljött Colin Bennets, Coventry püspöke is.

A Németország ellen harcoló második világháborús szövetségeseket nagyköveteik is képviselték. Az ünnepség a kristálytiszta szabad ég alatt kezdôdött, 450 fúvós és a Frauenkirche nyolc harangjának zúgása adta meg az alaphangot. Vadonatúj orgona hangja töltötte be a kör alaprajzú belsô teret. Az újjáépítés kezdetén úgy határoztak, hogy nem Gottfried Silbermann orgonáját állítják helyre, újat készítenek, hogy XIX. és XX. századi mûveket is játszhassanak. A Frauenkirche Drezda zenei életét is gazdagítja majd, a felszentelést követôen a New York-i Filharmonikusok adnak koncerteket.

A Frauenkirche zömök épület, a hatalmas kupola, a legnagyobb fesztávú az Alpoktól északra, lefedi a templombelsôt. Alakja után "kô-harangnak" is nevezik a Canalettót is megihletô épületet, amelynek újjáépítéséhez a régi templom megmaradt, szétválogatott, beazonosított köveinek mintegy negyven százalékát használták fel.

Ausztria síelés nélkül – gulyás paprika nélkül?

(MTI) Az utóbbi napokban már minden a síelésrôl szól Ausztriában, és nem csak azért, mert hamarosan kezdôdik az igazi síszezon, hanem azért is, mert a napokban ünnepelte 100. évfordulóját az osztrák síelôk szövetsége.

Az évfordulón – amelynek kapcsán megszaporodtak a síelési lehetôségeket népszerûsítô hirdetések – vezetô politikusokat is megszólaltatott a bécsi tömegtájékoztatás, egyebek között arról faggatva ôket, hogy milyen is lenne Ausztria síelés nélkül. A mikrofonvégre kapottak közül Wolfgang Schüssel kancellár úgy vélte, hogy ez olyan lenne, mint "Mozart hangjegyek nélkül", míg Elisabeth Gehrer oktatási miniszter a "gulyás paprika nélkül" hasonlatot érezte találónak, Liese Prokop belügyminiszter pedig a "gulyás szaft nélkül" kifejezést használta. Karin Gastinger igazságügyi miniszter a maga részérôl egyenesen úgy érezte, hogy az olyan lenne, mint a "tél hó nélkül".

Az emelkedett hangvételû nyilatkozatok közepette kijózanító értékelést adott az osztrákok síelési tudásáról egy igazi szakértô. Hermann Wallner, az osztrák sportakadémia téli sportok részlegének elnöke nem teketóriázott, és nyíltan közölte: becslései szerint az osztrák síelôk – akik között már csak elvétve találni "hagyományos" felszereléssel sízôket – 70 százaléka helytelenül használja a carvingléceket.

A szakértô szerint többé-kevésbé státusszimbólummá vált a 90-es évek elején "kitalált" carvinglécek használata, ma már általános e sporteszköz térhódítása minden sípályán, ugyanakkor ezekkel az új eszközökkel a síelôk döntô többsége ugyanúgy síel, mint a "hagyományos" lécekkel. Szerinte csak 20-30 százalékra lehet tenni azoknak a számát, akik a "nyújtott vese alakú lécek" adottságainak megfelelôen tudnak síelni. A szakértô szerint mindenekelôtt a síiskolák és a síoktatók nem végezték el "a házi feladatot", nem álltak át az új technika oktatására.

Wallner, aki részt vett az elsô alkalommal megrendezett téli világfórumon, megosztotta a sajtóval a sífelszerelések továbbfejlesztésével kapcsolatos értesüléseit is. Elmondta, hogy a kutatások a felszerelések súlyának a csökkentése irányában folytatódnak, valamint "egyfajta egységes egészet" próbálnak kialakítani a még alapvetôen 3 részbôl – léc, kötés és sícipô – álló felszerelésbôl. A sporttudomány bevonásával például a sícipôk flexibilitását szeretnék növelni, ahogyan azt a hódeszkások sícipôinél már megoldották. A fûthetô sícipô ötlete már megvalósult: a napokban egy osztrák áruházlánc bejelentette, hogy ilyen síbakancsot dob piacra.

Indul a Venus Express

November 9-én indítják a Venus Express európai ûrszondát, amelynek felbocsátása mûszaki okok miatt hiúsult meg az utóbbi napokban – jelentette be hétfôn a Roszkoszmosz orosz ûrkutatási hivatal.

A hivatal szerint az orosz ûrkutatás vezetôibôl álló állami bizottság úgy döntött, hogy a szondát közép-európai idô szerint november 9-én hajnali 4 óra 33 perckor indítják a kazahsztáni Bajkonurban lévô orosz ûrrepülôtérrôl.

Az ûrszondát eredetileg október 26-án kellett volna felbocsátani, de 21-én bejelentették, hogy ezt bizonytalan idôre elhalasztják. Az Európai Ûrügynökség (ESA) akkor a halasztást azzal indokolta, hogy az ûreszközt a világûrbe emelô, majd a Vénusz felé indító Szojuz-Fregat típusú orosz hordozórakéta belsô burkán szennyezôdésre bukkantak, és ennek a rendellenességnek az elhárítása néhány napot igénybe vesz.

A szonda áprilisban éri el úti célját, majd a Földhöz legközelebbi bolygó, a Vénusz körüli igen megnyúlt, majdnem poláris pályára állva kezdi meg tudományos feladatainak elvégzését, fôleg a Vénusz légkörének vizsgálatát. Tekintve, hogy a bolygón rendkívül forró a felszíni hômérséklet (mintegy 460 Celsius-fok), és légköri nyomása majd százszorosa a földiének, a tudósok reményei szerint az emberiség ismeretei jelentôsen bôvülnek a fokozott üvegházhatás fizikai jellemzôirôl, és így a szonda hazaküldött adatainak elemzése hozzájárul majd eme természeti jelenség Földre gyakorolt hatásának az eddiginél jobb megértéséhez.

Az ûrszonda egy földi nap alatt kerüli meg majd a Vénuszt, és tudományos tevékenységét 500 napra tervezik.

A francia karikaturisták kedvence Sarkozy

(MTI) A francia karikatúrák egyik legkedveltebb ihletôjérôl, Nicolas Sarkozy belügyminiszterrôl vallottak a mesterek a Le Point címû folyóirat legfrissebb számában.

"Nagy feneke, kiugró szemei, háztetô formájú szemöldöke és Drakula-frizurája miatt eleve nagyon könnyû lerajzolni" – jelentette ki Charb, az egyik legjelentôsebb francia szatirikus hetilap, a Charlie Hebdo karikaturistája. Szerinte Sarkozy igazi vonzereje a rajzolók számára szélsôségességében rejlik, amely állandóan reakcióira készteti politikustársait, és amellyel aztán a karikatúrákban lehet játszani.

A híres képregényrajzoló és politikai illusztrátor, Georges Wolinski is úgy gondolja, hogy nagyon könnyû az alacsony és zömök Sarkozyt lerajzolni, mert a "sportolás olyan helyeken teszi izmossá, ahol nem kéne, és így púpjai nônek". Ami a belügyminiszter megszólalásait illeti, azt is könnyen parodizálhatónak tartja a karikaturista, mert szerinte Sarkozy mindig legalább háromszor elmondja elôre, hogy mit fog csinálni.

"Sarkozyval az a gond, hogy önmaga karikatúrája, s így már nem is olyan érdekes. Abbahagyom a rajzolását, mert még az is tetszik neki, ha rosszat mondok róla" – mondta Wolinski.

Gyászoló elefántok?

Az afrikai elefántok felismerik, megkülönböztetik, és talán tiszteletben is részesítik fajtársaik földi maradványait: most elsô ízben sikerült brit és kenyai tudósoknak kísérleti úton bizonyítani a régóta tudott tényt, hogy az elefántok más állatoktól eltérô módon viselkednek elpusztult társaik láttán.

Karen McComb, az angliai Sussex egyetem kutatója munkatársaival afrikai elefántokat (Loxodonta africana) tanulmányozott Kenyában az Amboseli nemzeti parkban, és megfigyeléseirôl a The New Scientist címû angol tudományos folyóirat adott hírt.

Az afrikai elefántoknál korábban is megfigyelték, hogy izgatottan viselkednek saját fajtársaik teteménél, és még a rég halott elefántok koponyájának és agyarának is nagy figyelmet szentelnek. Más beszámolók szerint viszont csak mítosz, hogy az öreg elefántok elefánttemetôbe mennek el meghalni.

A kutatók most az egyik kísérletben elefántcsaládok közelében elefánt-, bivaly- és rinocéroszkoponyákat helyeztek el. Az elefántok saját fajuktól származó koponyák iránt határozott érdeklôdést tanúsítottak: szagolgatták, ormányukkal tapogatták, és óvatosan lábukkal is hozzáértek.

A második kísérletnél ugyancsak több elefántcsaládnak elefántkoponyát, elefántcsontdarabot és fadarabot mutattak, s az állatokat jobban érdekelte az elefántcsont, mint a másik két tárgy, és jobban érdekelte a koponya, mint a fadarab.

A harmadik kísérletben három olyan elefántcsaládot figyeltek meg, amely nemrég vesztette el a családfôt. A hosszú életû, nagy aggyal rendelkezô és bonyolult társadalmi kapcsolatok szerint élô elefántoknál fontos, sok változást jelentô esemény a vezér nôstény halála. Három elefánt matriarcha koponyáját mutatták az elefántoknak, de nem ismerték fel saját rokonukat.

A kísérletek alapján nem lehet megállapítani, hogy gyászolnak-e az elefántok, de az beigazolódott, hogy nagyon izgatottak lesznek társaik földi maradványainak közelében.

Csütörtöki sport

Szerkeszti: Bálint Zsombor

Teke

Pezsgôvel ünnepelték a világkupa- gyôzelmet a megye vezetôi

Rövid pezsgôs ünnepség keretében fogadta Maros megye prefektusa, Ciprian Dobre és a megyei tanács elnöke, Lokodi Edit, a közelmúltban világkupát nyert Romgaz- Elektromaros nôi tekecsapat tagjait, edzôit és vezetôit. Az ünnepségen részt vett Burkhardt Árpád alprefektus, Bârsan Marioara, a megyei sportigazgatóság vezetôje, valamint Bidiga Tiberiu, a megyei sportigazgatóság munkatársa és a román tekeszövetség alelnöke.

A helyhatóságok részérôl a két magas rangú megyei vezetô virágot, oklevelet, a megye címerét mintázó plakettet adott át. Boríték ezúttal nem került az ajándékcsomagba, Dobre prefektus viszont ígéretet fogalmazott meg abban a tekintetben, hogy amennyiben egy erre vonatkozó tervezetet nyújtanak be, szorgalmazni fogja a kormánynál a lassan elavult tekepálya korszerûsítését.

Noha távolról a leg-eredményesebb, világszínvonalú sportcsapat a megyében, a Romgaz- Elektromaros mindeddig egyetlen fillér jutalmat sem kapott a helyhatóságok részérôl. A városi tanács legutóbbi ülésén 50 millió lejt szavaztak meg erre a célra, ennek kiutalása azonban Dorin Florea polgármester aláírására vár.

Kerékpározás

Két második hely a kerékpárkrossz országos bajnokságon

Két második hellyel tért haza az országos kerékpárkrossz- bajnokságról a marosvásárhelyi Muresul küldöttsége. Madaras Attila a felnôtt és az U23 ifi mezônyben is az ezüstérmet érdemelte ki, a bukaresti Gabriel Sorin Pop mögött, aki azonban szintén a marosvásárhelyi klubban, Berekméri Csongor edzôvel indult el a teljesítménysport útján. A felnôttek versenyében Mircea Ottó eséllyel pályázott a dobogós helyezésre, ám sérülés miatt kénytelen volt a vezetô trióból feladni a versenyt.

Ígéretes eredmény a 13 éves Sipos Zoltáné, aki a kisifjúsági kategóriában kezdôként a 4. helyet foglalta el.

A mérleg lehetett volna jobb is, de a klub több esélyes versenyzôje különbözô okok – leginkább egészségügyi gondok – miatt nem állhatott rajthoz.

Berekméri Csongor elmondta: az idény befejezô versenye után elégedett az idei mérleggel, a klub kerékpározói öt aranyat, öt ezüstöt és öt bronzérmet szereztek a klubnak a 2005-ös esztendôben.

Torino 2006 – 100 nap a rajtig

Tegnaphoz képest száz nap múlva kezdôdik a torinói téli olimpia. A városban még munkások és munkagépek dolgoznak serényen, de – amint Valentino Catellani fôszervezô megjegyezte – ezen nincs mit csodálkozni: "Olaszország olyan hely, ahol minden az utolsó percekben készül el."

Nem aggódnak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság illetékesei sem. A szervezet végrehajtó bizottsága – Jean-Claude Killynek, a koordinációs testület elnökének a beszámolója alapján – múlt pénteken örömmel nyugtázta, hogy Torino és környéke a kisebb simításokat leszámítva gyakorlatilag készen áll a rendezésre.

Bizakodóak a helyi lakosok is, akik azonban emlékeztetnek arra, hogy a téli idôjárás miatt hamarosan már nem is lehetne érdemi munkát végezni a külsô helyszíneken. A torinóiak és a város környékén lakók ugyanakkor attól tartanak, hogy a látogatók nem lesznek felkészülve a várható nagy hóra, és közlekedési káosz alakul ki.

A legtöbb létesítményhez hasonlóan egyébként állnak már azok a kagyló formájú betonépületek, amelyekben az ötkarikás játékokkal kapcsolatos emléktárgyakat lehet majd vásárolni.

A szerdai 100 napos visszaszámlálási ünnepség show-mûsorát anyagi okok miatt törölni kellett, a helyiek szerint azonban az elkövetkezô hónapokban – s különösen a február 10-i rajt után – így is lesz bôven látnivaló.

Kosárlabda

Tavaszig várnunk kell az Asesoftra

Csak tavasszal lesz alkalma a marosvásárhelyi közönségnek megcsodálni a román férfikosárlabda európai úttörô együttesét, a hat idegenlégióst (ebbôl a bajnokságban egyszerre három léphet pályára) foglalkoztató országos bajnok Asesoft Ploiesti csapatát. Az eredeti bajnoki program szerint a ploiesti-ieknek ugyan szombaton kellett volna pályára lépniük a ligeti sportcsarnokban, ám a nemzetközi kupaszereplési kötelezettségeik miatt kérték, hogy ne kelljen egy hét alatt három fárasztó kiszállásra vállalkozniuk, ezért megcserélték a BC Muressel a pályaválasztói jogot. Ilyen körülmények között szombaton együttesünk idegenben szerepel, s majd tavasszal látja vendégül a bajnokcsapatot, amikor – remélhetôen – megerôsödött kerettel kísérelheti meg felvenni a versenyt.

Ez azt is jelenti, hogy a BC Mures sorozatban négyszer játszik idegenben, hisz a Rapid és az Asesoft után nagyszebeni és aradi kiszállások következnek, míg legközelebb hazai pályán november 26-án láthatjuk a kosárlabdázóinkat, amikor a CSU Forex Brassó lép pályára a sportcsarnokban.

*

A hétvégi forduló hétfôi mérkôzésén: U Carbochim-Mobitelco Kolozsvár – West Petrom Arad 100-88. Kolozsvár átvette a vezetést a tabellán, Arad pedig megelôzte a BC Murest és a Rapidot, elôlépett a 11. helyre.

Lovaglás

Fedett pályás lovastusaversenyen Klagenfurtban

Talán a lovaglás történetében elsô alkalommal rendeztek Klagenfurtban (Ausztria) teljes egészében fedett pályás lovastusaversenyt, amelynek keretében még a tereplovagló számot is a nézôkkel zsúfolásig megtelt hatalmas csarnokban alakították ki. A szervezôk hatalmas daruk segítségével egyetlen óra alatt állították a helyükre az elôre elkészített akadályokat. A 400 résztvevô között ott volt a marosvásárhelyi Viorel Bubau is, aki Alegra nevû kancájával az elit kategória kétcsillagos versenyén indult. Bubau és Alegra közepesen teljesítettek a díjlovaglás során, gyengébben a díjugratás versenyszámában, s sokkal jobban a tereplovaglásban, amely mindig is a legerôsebb száma volt Bubaunak, így a végsô rangsorban a 17 induló s 12 célba érô versenyzô között a 9. helyen végeztek. A lovas úgy értékelte, hogy tekintve a mezôny világszínvonalú összetételét, ez az eredmény a román lovastusa legjobb eredménye.

Udvarfalván rendezik az országos bajnokság döntôjét

A Marosszentanna községhez tartozó Udvarfalván rendezik a hét végén a lovastusa felnôtt és ifjúsági országos bajnokság döntôjét, az itt kialakított vadonatúj lovaglópályán, amely Viorel Bubau nevét viseli.

Az eredetileg a Sziget utcai méntelepre tervezett versenyt a szervezôként megbízott Scorillo sporklub tulajdonosa, Viorel Bubau és a marosvásárhelyi telepet birtokló országos erdôigazgatóság között már rég zajló konfliktus miatt tették át Udvarfalvára, ahol a község polgármesteri tisztségét is betöltô Bubau saját sportbázist alakított ki.

Bubau egyébként átiratban kérte az általa épített akadályok átadását, az erdôigazgatóság válaszul pedig a tulajdonjog igazolását kérte a lovastól.

A versenyprogram szerint szombaton 9.30 órától a díjlovagást, 14.30 órától a díjugratást rendezik, míg a tereplovagásra vasárnap 14.30 órától kerül sor.

Megyei szintû labdarúgó- bajnokságok

Megyei bajnokság

Északi csoport: Holtmaros – Gliga Companies 2-3; Görgényoroszfalu – Marosvécs 3-0; Marosfelfalu – Felsôidecs 3-1; Alsóidecs – Déda 5-2; Erdôszakál – Lövér 1-2; Disznajó – Görgénysóakna 4-1.

A csoport állása: 1. Gliga Companies 24 p. 2. Lövér 24 p. 3. Görgényoroszfalu 17 p.

Közép csoport: Marosszentanna – Mezôfele 4-0; Sáromberke – Ákosfalva 0-0; Harasztkerék – Mezôpanit; Csittszentiván – Mezôbergenye 1-2; Marossárpatak – Koronka 1-1; Székelymoson – Marosszentkirály 2-4.

A csoport állása: 1. Koronka 21 p. 2. Harasztkerék 21 p. 3. Marosszentkirály 19 p.

Déli csoport: Marosgezse – Nagysármás 6-1; Búzásbesenyô – Mezôszengyel 0-0; Mezôzáh – Mezôbánd 5-2; Vámosgálfalva – Náznánfalva 1-3; Mezôceked – Bonyha 3-5; Marosugra – Marosbogát.

A csoport állása: 1. Mezôszengyel 20 p. 2. Bonyha 19 p. 3. Marosgezse 17 p.

Marosvásárhely körzeti falusi bajnokság

I. csoport: FC Mezôpagocsa – Mezôkapus 1-0; Mezôkirályfalva – Mezôménes 6-2; Uzdiszentgyörgy – Jedd 1-0; Speranta Mezôpagocsa – Mezôszabad 3-3.

A csoport állása: 1. Mezôkirályfalva 15 p. 2. Jedd 13 p. 3. Mezôszabad 13 p.

II: csoport: Harcó – Székelykövesd 3-1; Makfalva – Teremiújfalu 2-2; Kibéd – Somosd 2-0; Egrestô – Szentgerice 3-0; Nyárádmagyarós – Cikmántor 1-5; Nyárádremete – Csíkfalva 4-1.

A csoport állása: 1. Teremiújfalu 19 p. 2. Egrestô 19 p. 3. Kibéd 17 p.

Minifoci

Víkendtelepi City’us szombati bajnokság

1. forduló: Arsenal – Aleea 3-4; Piramida – Black and White 1-1; Lecce – Tomy’s 1-3; PSG Como – Torino 0-2. A Chelsea állt.

Víkendtelepi vasárnapi bajnokság

14. (utolsó) forduló: Milan – Roma 3-0; Valentino – Como 0-3; Juventus – Nike Pallas 3-0. Az Aleea állt. Végsô állás: 1. Juventus 33 p. 2. Aleea 25 p. 3. Milan 23 p. 4. Como, Roma 15-15 p. 6. Nike Pallas 6 p. 7. Valentino 4 p.

Víkendtelepi oldboys bajnokság

3. forduló: Ajax Ronifel X – Monaco 1-0; Electro – Torpi 3-2; Poli – Atlantic 1-1; Liverpool – Leeds United 5-1; Nike – Carion 2-0; Como TFK – Hertha 6-2; Jetsystem – Bastia 1-1. A 007 és az Estudiantes álltak. Állás: 1. Como TFK 7 p. 2. Ajx Ronifel X, Nike 6-6 p.

Kövesdombi bajnokság

6. forduló: Valencia – Juventus 6-0; Transaldea – C. Sharp 3-3; Speranta – Dinamo 2-3; Brazilia – Steaua 1-3; Craiova – Como 2-3; Inter – Vicenza 0-0. A Pandurii állt. Állás: 1. Valencia 18 p. 2. Craiova 15 p. 3. Pandurii 13 p.

Tudor I bajnokság

12. forduló: Deportivo – Rimotin 0-3; Regina – Daneuro 7-8; Tudor – UTA 1-8; Roma – Pet Chicken 3-4; Boca Juniors – Sevilla 3-2; Barcelona – Lazio 0-4. Állás: 1. Rimotin 30 p. 2. Boca Juniors 24 p. 3. Lazio, UTA, Pet Chicken 21-21 p.

Tudor II bajnokság

9. forduló: Rapid – Arbaleta 7-1; Valentino – Craiova 0-3; Milan – Otelul 2-1; Rangers – Parma 3-1; Stiinta – Banat 0- 2; Thalia – Viitorul 2-8. A Celtic állt. Állás: 1. Rapid 19 p. 2. Viitorul 18 p. 3. Celtic, Milan 15-15 p.

Sportlíceumi bajnokság

9. forduló: Sampdoria – Real 0-3; Pharma Tech – Craiova 2-1; Dragon – OMV 1-1; Prescon – Parma 1-1; Bürger – Colo Colo 0- 6; Bastia – Fortuna 1-2. A Feyenoord állt. Állás: 1. Prescon 25 p. 2. Pharma Tech 24 p. Bastia 18 p.

Meggyesfalvi bajnokság

11. forduló: Juventus – Route 66 2-4; Brazilia – Milan 0-4; Dinamo – Steaua 3-2; Oldboys – Deportivo 4-1; Viitorul – Barcelona 4-6; Anaconda Sport – Fepa 3-4. A Roma állt. Állás: 1. Route 66 26 p. 2. Dinamo, Milan 25-25 p.

Marosszentkirályi bajnokság

7. forduló: Liverpool – Lyon 2-6; Energomur – Olimpia 4-5; ASA – Inter 1-4; Dinamo – Steaua 1-8. Az Ajax állt. Állás: 1. Inter 18 p. 2. Steaua 15 p. 3. Electrica 13 p.

Maroskeresztúri bajnokság

11. (utolsó) forduló: Porto – Craiova 6-1; Foresta – Steaua 6-2; Barcelona – Chelsea 3-2; Oldboys – Flamingo 2-5; Ajax – Speranta 4-0; Dinamo – Metachim 6-1. Állás: 1. Dinamo 33 p. 2. Flamingo 25 p. 3. Ajax 24 p. 4. Porto 23 p. 5. Foresta 22 p. 6. Speranta 18 p.

Marosszentgyörgyi bajnokság

11. (utolsó) forduló: Atletico – Lazio 3-6; Parma – Barcelona 4-8; Milan – Ajax 13-2; FTC – Inter 2-5; Juventus – Fortuna 3-3. A Valencia állt. Állás: 1. Milan 30 p. 2. Inter 27 p. 3. Fotuna 20 p. 4. Lazio 18 p. 5. Parma, Valencia 12-12 p. 7. Atletico, Ajax 11-11 p. 9. Juventus 9 p. 10. FTC 8 p. 11. Barcelona 4 p.

Ioan Paus

Közönségszolgálat

Szerkeszti: Mezey Sarolta

A földtörvények végrehajtásának szabályozásáról (4.)

(Folytatás okt. 27-i lapszámunkból)

a. – az egyenes ági leszármazottak (gyerekek, unokák és dédunokák) egyedül vagy a túlélô házastárssal együtt, kizárják az örökségbôl a többi örököst.

b. – a kedvezményezett oldalági rokonok (a testvérek és ezek leszármazottai – gyermekek és unokák) és az elsô fokú felmenôk (szülôk) együttesen vagy egymagukban, illetve együtt a túlélô házastárssal, kizárják a többi távolabbi fokú örököst.

c. – a II. fokú felmenô ági rokonok (nagyszülôk) egymagukban vagy a túlélô házastárssal együtt kizárják a többi távolabbi fokú örököst.

d. – a III. fokú oldalági rokonok (nagybácsik, nagynénik) kizárják a többi távolabbi fokú örököst, egymagukban illetve együtt a túlélô házastárssal.

e. – a IV. fokú oldalági örökösök (unokatestvérek) mint utolsó törvényes várományosok, egymagukban vagy együtt örökölnek a túlélô házastárssal. Az összes esetekben a túlélô házastárs egyedül örököl, a fentebb megjelölt utódlási fokozatok képviselôinek hiányában. Az a és b pontban felsorolt örökösök esetében fennáll a törvényes képviselet lehetôsége, ami azt jelenti, hogy például az unokák és a dédunokák is örökölnek, amikor az utódlás jogelôdjét megelôzôen elhunyt szülô helyett örökölnek, annak helyébe lépve. Amennyiben végrendeleti örökösök vannak, akik kérést fogalmaztak meg, ôket is fel kell tüntetni a tulajdonjogcímben a többi törvényes örökössel együtt, a közöttük levô jogviszonyt pedig utólag közjogilag rendezik. A bizottság a határozatait köteles kifüggeszteni a helyi tanácsnál, jól látható helyen; azokat a személyeket, akiknek lakhelye nincs az illetô helységben, az átvételt igazoló ajánlott levéllel értesítik. Azok a személyek, akik a községi, városi vagy municípiumi bizottságoknak a tulajdon visszaállítására vonatkozó javaslatával nem értenek egyet, 10 napon belül óvást nyújthatnak be a megyei bizottsághoz. Az óvást a községi, városi és municípiumi bizottság titkárságához kell küldeni, ahol kötelesek beiktatni és 3 napon belül delegátussal, megbízottal a megyei bizottság titkárához elküldeni. Az óvási jog azok számára, akikn