Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 51 RNCB 3600000002490018 – euró; RO 24 RNCB 3600000002490019 – dollár bankszámlaszámra. E-mail címünk nepujsag@e- nepujsag.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: nepujsag@e-nepujsag.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

A hirdetések egységes tarifája 150 Ft/szó, 200 Ft/cm², mely magába foglalja a romániai áfát is.

Aktuális

Igencsak fôhet a feje Calin Popescu-Tariceanu miniszterelnöknek, hisz kormánya minden ízében recseg. Az csak hagyján – úgy értve liberális szempontból –, hogy a Konzervatív Párt kissé felrúgta a koalíciós egyezményt, s a szenátusban nem támogatta az RMDSZ kisebbségi státusról szóló törvénytervezetét, hisz ezt még rövid távon orvosolni lehetett a hirtelen összehívott egyeztetô ülésen, ahol újfent egymás nyakába borult a koalíciós négyes. Az azonban már igencsak komoly próbára tette az erôszakoltan létrehozott parlamenti többséget, hogy a demokraták szigorúan ragaszkodnak az oktatásügyre költhetô összeg esetében a nemzeti össztermék 6%-ához a 2006-os költségvetés tervezetében, miközben Sebastian Vladescu – nem mellékesen liberális – pénzügyminiszter feketén-fehéren igazolta, annyi pénzt egész egyszerûen nincs ahonnan elôteremteni.

Vagy mégis? A jelek szerint Románia arra is kész, hogy felmondja a Nemzetközi Valutaalappal kötött egyezményt, úgymond az alap merevségére hivatkozva, amely nem enged a negyvennyolcból, azaz a kialkudott százalékból a költségvetési hiány tekintetében. Így viszont, a hiány növelése árán talán mégis betömhetô minden fél éhes szája. Ha azonban Tariceanunak sikerül is ezzel a manôverrel a belföldi elégedetlenkedôket kompromisszumra bírni, Románia makrogazdasági stabilizációját semmiképpen sem segíti hosszú távon elô, ha ismét hosszabbra nyújtózkodik, mint amennyire a takarója ér.

Ez azonban legyen a jövô gondja, hisz az alig szônyeg alá sepert konfliktus a kisebbségi törvénytervezet kapcsán immár nyílt konfrontációval fenyeget, s miniszterelnök legyen a talpán, aki képes feloldani a konzervatív makacsság és berögzôdött nacionalizmus miatt kialakult ellentétet. Egyre világosabb ugyanis, hogy a konzervatívoknak (nemrég még humanistáknek!?) a kérdésben tanúsított álláspontját a szenátusban nem a KP javasolta módosítások figyelmen kívül hagyása, hanem a zsigeri magyarellenesség motiválta, s máris akadnak olyan vezetô konzervatív politikusok, akik kerek perec kijelentették, hogy egyezmény ide vagy oda, ôk bizony nem fognak megszavazni egy olyan törvényt, amelytôl a "románok ôsei forognának a sírjaikban".

Márpedig, ha a tervezet a képviselôházban sem megy át, akkor az RMDSZ-nek nem lehet más választása, mint kilépni a koalícióból, aminek beláthatatlan következményei lehetnek nem csak az ország politikai stabilitására, hanem az európai integrációra is nézve.

Mondom, a miniszterelnök nincs irigylésre méltó pozícióban, s a következô hetekben igazolhatja rátermettségét a konfliktusok kezelésében. Mindannyiunk érdekében reménykedjünk, hogy sikerrel jár.

A Románia és a Nemzetközi Valutaalap által kötött megállapodás megszûnt, errôl november folyamán tájékoztatják a nemzetközi pénzintézet vezetôségét, közölte hétfôn Emmanuel van der Mensbrugghe, az IMF Romániával foglalkozó fôtárgyalója.

Az IMF-fel kötött megállapodás a hosszas tárgyalások ellenére "kisiklott", mivel a felek nem tudtak megegyezni a 2006-os költségvetési hiány, valamint a makrogazdasági egyensúlyvesztés csökkentését szolgáló intézkedések kapcsán.

Az utóbbi két hétben Bukarestben tárgyaló IMF-delegáció közleménye szerint a jelenlegi gazdasági keret azt a veszélyt hordozza magában, hogy Románia alacsony versenyképességgel és növekvô makrogazdasági egyensúlyvesztéssel csatlakozik az Európai Unióhoz.

Az IMF szakértôi bírálják, hogy az egységes adókulcs bevezetését, amely a GDP 1,5 százalékával egyenértékû – mintegy 1 milliárd eurós – hiányt okozott az állami költségvetésben, csak olyan intézkedésekkel ellensúlyozták, amelyek bizonytalanságot eredményeztek az üzleti környezetben. Az IMF képviselôi a közalkalmazottak béreinek indokolatlan növekedését is kifogásolták – jelenti a Mediafax.

A megállapodás felmondása bizonyos fokú aggodalomra ad okot, de nincs az európai integrációhoz szükséges reformokhoz mérhetô döntô jelentôsége Románia számára, nyilatkozta a Mediafaxnak Nick Eisinger, a Fitch Ratings Romániával foglalkozó fôelemzôje.

"Románia nem szerez pénzalapokat ezzel a megállapodással, és jelenleg nincs is szüksége ilyen finanszírozásra. Úgy értékeljük, hogy jelenleg jóval fontosabbak az EU-integrációhoz szükséges intézkedések" – mondta Eisinger.

"Románia magas kiadásokkal szembesül a következôkben a társadalombiztosítás, a nyugdíjak és az infrastruktúra területén. Az EU csak egy részét biztosítja ezeknek a kiadásoknak, mivel a közösségi finanszírozást önrésszel, az állami öltségvetésbôl kell kiegészíteni, ez pedig újabb nyomást jelent" – mondta a Fitch szakértôje.

Eisinger szerint egy szigorú adópolitika lehetôvé teszi a fenntartható gazdasági növekedést, és megkönnyíti a központi bank inflációs politikáját is.

A Fitch elemzôje úgy értékeli, hogy az IMF- megállapodás megszûnésének nem lesz jelentôsebb hatása a kormányzati politikákra. Szerinte a nemzetközi pénzintézettel kapcsolatban beállt változások csak kis mértékben befolyásolják az EU-csatlakozási folyamatot, és egyáltalán nem hatnak Románia minôsítéseire.

Tovább folytatódhat az a program, amelynek keretében a családorvosok ingyenes fogamzásgátló szert biztosítanak a kisebb jövedelmû vagy jövedelem nélküli nôknek – hangzott el Silviu Morariu közegészségügyi igazgató hétfôi sajtótájékoztatóján. Eddig a megyében dolgozó 160 családorvos közül 120 írhatott fel és adhatott ki ingyenesen tablettákat a nem kívánt terhesség megelôzésére, s a lehetôséggel 700 vidéken élô nô élt csupán. A szélesebb körû kampányt az gátolta, hogy elfogyott a pénzalap a családorvosok felkészítésére, amit sikerült megoldani és február 15-ig valamennyi alapellátásban dolgozó orvos részt vehet a kampányban. Ennek során egyetemi hallgatóknak, diáklányoknak, s mindazoknak, akik nyilatkozatot tesznek arról, hogy nincs lehetôségük a fogamzásgátló szereket megvásárolni, biztosítják az ingyenes tablettákat. A közegészségügyi igazgató szerint remény van arra is, hogy sikerül egyezséget kötni a megyei biztosítópénztárral, hogy az orvosok által a kampány során elvégzett szolgáltatásokat is finanszírozzák.

Megyei szinten 2188-an kaptak influenza elleni védôoltást, elsôsorban azok a személyek, akik ki vannak téve egy esetleges járvány során a fertôzésnek. Másrészt az árvíz sújtotta helységekben részesül védôoltásban a lakosság.

Dr. Silviu Morariu elégedetlenségét fejezte ki a kampány menetével, szerinte a meglévô 7000 oltóanyagból sokkal többet kellett volna eddig beadjanak. Az újabb megrendelések nyomán a gyermekintézetek lakói és személyzete, kórházak, krónikus betegek, gyerekek és 65 év feletti személyek számára biztosítják az oltóanyagot.

Októberben kezdôdött és december végéig vehetik igénybe ingyenesen a családorvos ajánlása alapján azok a nôk, akik úgy érzik, hogy érintettek lehetnek, illetve, akik szeretnének megbizonyosodni, hogy nincsenek kitéve ennek a veszélynek. Elôzetes programálás alapján a megyei kórház családtervezési rendelôjében fogadják a szûrôvizsgálatra jelentkezôket. A szakminisztérium által biztosított összegbôl 600 személytôl vett mintát tudnak értékelni – jelentette be a közegészségügyi igazgató.

Kérdésre válaszolva a közegészségügyi igazgató nem tudott pontos választ adni arra, hogy utaltak-e be újabb hepatitises gyerekeket azokból az övezetekbôl, ahol járványszerûen terjedt a betegség. Elmondta viszont, hogy Szénaverôsön fel kellene számolni azt a kutat, ahonnan az iskolás gyerekek ittak, mivel a kút fölött nyolc latrina található, ami azt jelenti, hogy évek múltán sem lesz iható a víz.

Mint megtudtuk, az elmúlt hét végén négy újabb személyt utaltak be a segesvári kórházba fertôzô májgyulladással, kettôt Szénaverôsrôl, a másik kettôt Apoldról és Szászkézdrôl. A problémás helységek közül dr. Silviu Morariu Havadot és Mikefalvát említette, ahol az iskola udvarán levô kutak vize nem alkalmas fogyasztásra.

Az Oázis Alapítvány és az Alice Játéktár a marosvásárhelyi Gyermekkönyvtárba hívta össze a gyerekeket ôszi, halottak napja környéki szokásaink felelevenítésére. Rákosi Anna tanárnô és László Katalin jóvoltából saját, erdélyi hagyományainkkal ismerkedhettek meg a 4-es Számú Általános Iskola V. D. osztályos tanulói, a játéktár tagjai és az arra vetôdô gyerekek.

– A töklámpást, vagy az ördöglámpást, ahogy néhol nevezik, régen a temetôbe vitték, a sírokra helyezték, s a benne világító gyertyával elûzték a rossz szellemeket, az ördögöt. Ez kizárólag erdélyi szokás. Egyes vidékeken a lámpást az ablakba is kitették (kiteszik?), másutt pedig a szomszédhoz csempészték be, hogy a benne égô gyertyával félelmet keltsenek. Nem kell nekünk átvenni a Halloweenezést, ami tulajdonképpen ír népszokás, van nekünk saját szokásunk, csak éppen elô kell venni, meg kell taníttatni a gyerekekkel – mondta Rákosi Anna. Miközben tovább folytatta a töklámpáskészítést. – Egyszer az orrát fúrjuk ki, aztán a száját, szemét, a fülét, majd hátul léket vágunk rajta, eltávolítjuk a tök belét, a magot, s miután ez kész, jöhet bele a gyertya. De mivel a könyvtárban tilos nyílt lángot használni, természetesen, tûzvédelmi okok miatt, elemlámpával világítjuk meg a tököt. – Igaz, milyen félelmetes? – kérdezte a tanárnô. – Igen!… Nem! – jött a választ. (Elhiszem, hogy nem, mert a mai Harry Pottert olvasó gyerekeknek félelem szempontjából már nem nagy kunszt egy töklámpás.) A gyerekek csak fúrták- faragták a kis dísztököket, amelyeket a tanárnô termelt meg saját kertjében, míg ki nem alakult a lámpás. A nagy igyekezetben, olyan apróság, hogy a tökmag földre hull, nem számított, a lényegre koncentráltak, hiszen mind a negyven töknek illett vérdermesztô arcot varázsolni.

Miközben e kézmûves bajmolódás folyt, a sarokban szép vásári maszkok születtek. A gyerekek arcán. Volt tigris, pillangó, cica, csiga, hal, s ki tudja, mi minden. Voltak olyanok is, akik érdeklôdését sem a töklámpás, sem az arcfestés nem keltette fel, hanem inkább a számítógép mellett ücsörögtek, a képernyôre meredve. Vajon ôk e kihalt szokást magukénak tekintik vagy letettek az ósdi foglalatosságról?

A rák jelen pillanatban európai és világszinten egyike a legnagyobb egészségügyi problémáknak. A statisztikák szerint évente kétmillió európait diagnosztizálnak daganatos elváltozásokkal, s ez a betegség tehetô felelôssé az európai elhalálozások több mint egynegyedéért. Becslések szerint Romániában jelenleg mintegy 400.000 személy szenved különbözô rákos megbetegedésben, számuk rohamosan növekszik. Az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint 2020-ig 50 százalékkal nôhet a megbetegedések száma.

Ezeket a lehangoló számadatokat ismertették tegnap a Daganatos Betegek Egyesületeinek Szövetsége által szervezett sajtótájékoztatón. Az elsô országos karavánt kezdeményezô szövetséget öt szervezet alkotja, közöttük a Romániai Rákosok Egyesületének vásárhelyi fiókszervezete. Mint elmondták, az október 17. és november 19. között zajló eseménynek több állomása van. Elôször Konstancán, majd Brassóban tartottak felvilágosító elôadásokat. November 6-ig Marosvásárhelyen tartózkodnak. A Romániai Rákosok Egyesülete Közös Sorsok csoportjának Marasti utca 38. szám alatti székhelyén tegnap délután onkológiában szakosodott orvos tartott elôadást a limfómás ödémáról. Ma 15 órakor a rákos betegek jogait dolgozzák fel, szerdán 15 órától a limfómás ödéma gyógyítási módozatát ismertetik, csütörtökön 16 órától a nemkormányzati szervezetekkel lesz találkozó, pénteken 10 órától az Al. Papiu Ilarian Gimnázium XI. osztályos tanulói számára tartanak ismertetô elôadást, vasárnap Palotailván találkoznak a hölgyekkel. A karaván következô állomásai Kolozsvár és Bukarest.

Stela Hanusz, a Romániai Rákosok Egyesülete marosvásárhelyi szervezetének elnöke elmondta, a csoportot 150, melldaganattal mûtött személy és tíz önkéntes alkotja. Tevékenységük gyógytornát, évente egy tíznapos kirándulást foglal magában, valamint sajtótájékoztatón ismertetik a limfómás ödémának az életminôséget romboló hatását. "A rák kezelése rendkívüli traumákat okoz, s a beteg olyan kérdésekkel bombázza az orvost, amelyre annak nincs ideje válaszolni. Az orvosi rendszerben hiányzik az erre szakosított személyzet. Ilyenkor nyújt segítséget egyesületünk, amelynek célja a rákos betegek szellemi és fizikai támogatása, protézisek beszerzése, jogaik ismertetése" – mutatott rá az elnök.

Benedek István, a Hematológiai Klinika vezetôje szerint három tényezô játszik közre a rákos beteg gyógyulásában: támogató család (ezt az egyesület helyettesítheti), az orvos iránti bizalom, valamint az orvos tudása, felkészültsége. "A rák nem féltetlenül egyenértékû a halállal" – emelte ki az orvos. Mindannyian genetikailag kódolva születünk, mindannyian hajlamosak vagyunk a rákra. A környezet szennyezettsége, a sugárzás, a stressz, a dohányzás, a szeszes italok növelik a rizikót. Fontos szerepet játszik a betegség megelôzésében az idôszakos orvosi vizsgálat. Az Egészségügyi Minisztérium részérôl ígéret van rá, hogy alapokat különítenek el az otthoni beteggondozás támogatására.

Corina Alexandru a konstancai onkológiai egyesület részérôl szólalt fel. "A különbözô onkológiai központok között aránytalanul osztották el a rákos betegek kezelésére kiutalt egészségügyi alapokat. Ezeknek átszámítását, újraelosztását kérjük. Az is igazságtalanság, hogy nem biztosítják ingyen a protéziseket, valamint a beteg számára hátrányosan történik a rokkantsági besorolás", mutatott rá a felszólaló, aki maga is rákban szenved.

Jegyzet

Kora reggel az ember fia álmosan fölkel az ágyból, a megszokott rituálé dramaturgiája szerint megissza a feketét, rendbe teszi magát, aztán kiviharzik a házból, mert (már megint) késô van. Igaz, van még húsz perc egészig, kényelmesen beér(ne) a belvárosba, e tény azonban sohasem biztos... Kint kutyakanyarbatörô, farkasordító és egyéb nyelvi lelemények útján leírható hideg fogadja, majd a megállóhoz ér és vár. És vár. És vár. Mígnem kényelmesen begördül az elsô maxitaxi, A kisbusz, a közszállítás forradalmasító valósága. Emberünk nagy dilemmába esik: szálljon-e föl, vagy inkább várjon egy "rendes" fuvarra, egy autóbuszra, amelyen mégis könnyebben talál helyet magának, ahol nagyobb térfogat oszlatja szét, ha szétoszlatja a koncentrált fokhagymaszagot, egyes indiszkrét humanoidok reggelijének árulkodó és gáznemû maradványát, amelyben kevesebb a szumó, és amely gyorsabb is. Tekintve azonban a tényt, miszerint immár tíz perce álldogál a fagypont körül, fölszáll. Bérlete van, minden rendben, leül. Fölszáll egy másik áldozat, majd egy harmadik. Emberünk órájára néz, még tíz perc van egészig, indulni kéne. De nem... A sofôr kényelmesen megszámolja a jegyeket, bekapcsolja a rádiót – és vár. Eltelik egy perc, két perc, majd öt perc, mire elindul, akkor is komótosan cammog végig a fôúton, megvárja a pirosat, sietôs utasait a szívbaj környékezi, mire elér a fortunai megállóig. Itt is felszáll vagy három emberszabású, azonban – sofôrünk és utasai pechjére – emezek is bérletet mutatnak. Úgyhogy várunk. A rádióban bemondják a kilenc órát, jármûvezetônk tovább vár és telefonál, majd amikor egy szerencsétlen jegyvásárló kérezkedik fel a mindenható vasra, morcosan elindul. Komótosan, továbbra is lesve az útszéli, potenciális klienseket. Akik – ó, minô bájos naivitás – szintén sietnének. Ôk, úgy látszik, nem tapasztalt "maxisok". Mert a tapasztalt maxis tudja, hogy reggelenként háromnegyed órával korábban kell kimenni a megállóba: tíz perc várakozás, majd öt perc a jármûben, jegyfizetô utasokra várva, ugyebár. Öt perc a Corinától a Fortunáig, ahol további tíz perc várakozás, további jegyfizetô utasokra. Onnan szintén tíz perc, ameddig a Budai negyed fölötti megállóhoz érünk, ahol emberünk, meglehetôsen agresszívan, leszáll. A fönnmaradó tíz perc programja édesmindegy, hiszen már úgyis bôven elkésett, úgyhogy lenne idô akár sétára is, ha áldozatunk nem dühöngene csendesen, magában.

Nos, ezért gondolkodott az autóbuszváráson. Mert paradox módon, e jármûóriás jóval gyorsabb a kisbuszoknál, ráadásul helye sincs várakozni a megállóban, így bô húsz perccel korábban érhetünk oda, ahova elérni szeretnénk. Kis, reggeli matek(fél)óra...

Elena Udrea egykori elnöki tanácsos lemondott NLP- tagságáról, kilépési nyilatkozatát a Nemzeti Liberális Párt fôvárosi 2. kerületi szervezeténél regisztrálták, nyilatkozta hétfôn a Mediafaxnak Ludovic Orban, a párt bukaresti szervezetének elnöke.

A kerületi szervezet képviselôi szerint Udrea kilépési nyilatkozatát október 21-én iktatták, de az NLP fôtitkárságát még nem tájékoztatták errôl.

A fôvárosi liberálisok szerint Elena Udrea a 2004-es helyhatósági választások elôtt iratkozott be az NLP-be, de semmiféle tevékenységet nem folytatott a 2. kerületi szervezetben. NLP-beli források szerint Stolojan a választási kampányban neki nyújtott pénzügyi támogatás fejében segített abban, hogy Elena Udrea fôvárosi tanácsos legyen.

Theodor Stolojan azt nyilatkozta a Mediafaxnak, hogy Elena Udrea tanácsosjelölt-listára kerülését a 2. kerületi NLP javasolta.

Az NLP exelnöke kifejtette, Elena Udrea nem támogatta pénzzel államfôjelölti választási kampányát.

Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök hétfôn kijelentette, nem kíván kommentárt fûzni Elena Udrea kijelentéseihez, miszerint a kormányfô közbenjárt Románia fôügyészénél a Dinu Patriciu ügyében indult vizsgálat idején. Hozzátette, miniszterelnökként ennél fontosabb feladatai vannak.

Arra a kérésre, hogy a Nemzeti Liberális Párt elnökeként reagáljon Elena Udrea pártból való kilépésére, Tariceanu újból leszögezte, nem kíván kommentárt fûzni e kérdéshez.

Elena Udrea egy televíziós mûsorban kifejtette, az elnöki tanácsosi tisztségbôl való lemondását eredményezô sajtókampány mögötti érdekcsoport tagjai Dinu Patriciu és Peter Imre üzletemberek, valamint Sorin Rosca Stanescu újságíró. Hozzátette, ez a sajtókampány reakció volt Traian Basescu államfô kijelentéseire a kormány körüli érdekcsoportokkal kapcsolatban.

Kisebbségi kormány alakult Lengyelországban

Beiktatták hivatalába hétfôn Kazimierz Marcinkiewicz lengyel miniszterelnököt, és a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt vezette kisebbségi kormány tagjait.

A politikus, akit Aleksander Kwasniewski lengyel elnök iktatott be a miniszterelnöki hivatalba a lengyel elnöki palotában, esküt tett arra, hogy legjobb tudása szerint fogja szolgálni Lengyelországot.

Kormányában Teresa Lubinska lett a pénzügyminiszter, a külügyi tárcát Stefan Meller (Lengyelország eddigi moszkvai nagykövete) kapta.

Marcinkiewicz a PiS és a piacpárti, liberális Polgári Platform (PO) vezetôinek – a jelek szerint eredménytelen – kormányalakítási tárgyalásai után vasárnap éjszaka TVP2 lengyel közszolgálati televízió élô mûsorában jelentette be: ígéretéhez híven hétfôn kisebbségi kormány megalakítására és beiktatására tesz majd javaslatot.

Marcinkiewicz hozzátette, hogy ennek ellenére a felek folytatják a parlamenti többséggel rendelkezô koalíció létrehozását célzó tárgyalásokat. A politikus abbéli meggyôzôdését hangoztatta, hogy a további tárgyalások "jók lesznek, közelíteni fogják a felek álláspontját és végül sikerre vezetnek majd". Az akkor még kijelölt miniszterelnök nem beszélt arról, hogy a két jobbközép párt vezetôi mikor ülnek legközelebb tárgyalóasztalhoz.

Elemzôk szerint a kisebbségi kormány megalakítása csökkenti a lengyel gazdasági reformokhoz fûzött remények beteljesülését.

A Szolidaritás-mozgalomból kinôtt két ellenzéki párt, a PO és a PiS a múlt havi parlamenti választásokon megsemmisítô vereséget mért az addig kormányzó baloldalra. A két párt az ellenzékben hosszú ideje szövetségesként tevékenykedett, és a remélt választási gyôzelem után koalíciókötést ígért. A hatalmi pozíciók elosztása és a gazdasági kérdésekben megnyilvánuló nézeteltérések miatt a koalíciós tárgyalások azonban megfeneklettek, és a PiS szombaton bejelentette: kisebbségi kormányt alakít, de számít a PO külsô támogatására.

Colin Cramphorn, Nyugat-Yorkshire grófság rendôrfônöke – itt élt a július 7-ei véres londoni merényletsorozat négy elkövetôje közül három – a minap megjelent cikkében azt írta: a 30-as buszon elkövetett robbantás valószínûleg nem történt volna meg, ha a jármûvön lett volna kalauz.

Cramphorn rendôrfônök, akinek írása a londoni Policy Exchange véleményformáló agytröszt által a Routemaster közelgô eltûnésének szentelt összeállításban jelent meg, úgy vélekedett: nagyon el kellene gondolkodni azon, hogy nem lenne-e érdemes "pótlólagos biztonságnövelô réteg" gyanánt ismét meghonosítani a kalauzokat a városi buszokon.

Július 7-én négy öngyilkos merénylô három londoni metrószerelvényen és egy buszon robbantott pokolgépet. A merényletekben az elkövetôkön kívül 52-en haltak meg, közülük 13-an a British Museum közelében felrobbantott 30-as autóbuszon.

Ez is emeletes, piros városi busz volt, de nem a csaknem fél évszázada szolgáló, nyitott hátsó peronú Routemaster, hanem korszerû, zárt jármû, amelyen a sofôrtôl kell venni, illetve neki kell felmutatni a jegyet.

A Routemasterek, amelyek a londoni lokálpatrióták szerint ugyanúgy hozzátartoznak a városképhez, mint például a Big Ben óratornya a parlament mellett, vagy a Trafalgar-tér fölé magasodó Nelson-szobor, öt héten belül végleg eltûnnek London utcáiról, kalauzaikkal együtt.

Az angol Leyland jármûgyár által tervezett és épített, világhíressé vált buszok 1956 februárjában álltak munkába, és akkor sok szempontból a városi tömegközlekedés mûszaki élvonalába tartoztak; a típus több technikai megoldása hosszú évekkel elôzte meg korát. Ezek közé tartozott a szervokormány, a hidraulikus fék és az automata sebességváltó, amelyek más országok nagyvárosi autóbuszain csak a hatvanas-hetvenes években jelentek meg.

A londoni városháza azonban a mind nehezebb fenntartásra és közlekedésbiztonsági okokra hivatkozva – minden felhívással, tiltakozással dacolva – eldöntötte, hogy decemberre megszabadul az ipartörténeti emlékké és London egyik legjellegzetesebb utcai látványosságává érett Routemasterektôl.

Egyfajta erôpróbának tekintette a PNL, a DP, de a PSD is a polgármester leváltásának ügyét Héjjasfalván. Erôszakos kampánnyal indítottak: elôször lejáratónak mondható kampányt folytattak a sajtóban, majd aláírást gyûjtöttek Adrian Lapadat polgármester ellen, végül fût-fát ígértek, útjavítástól a gáz bekötéséig. Nos, mindez kevésnek bizonyult ahhoz, hogy valójában a polgármestert a "nép" visszahívja.

Bár nagy erôkkel vonultak fel a rendôrség és a csendôrség alakulatai, több rendellenességet jeleztek, és annak ellenére, hogy két maxitaxival is szállították "valakik" a romákat szavazni, az eredmény nem az lett, amire a szervezôk számítottak. Pár szavazaton múlt, de mégis kevés volt ahhoz, hogy a nép megkérdezése érvényes legyen. Az állandó választási listákon 2803 személy szerepelt, 1459-en szavaztak, 1312 igen, 28 nem szavazatot adtak le a polgármester leváltására.

Ha valaki a demokrácia paródiáját akarta volna színjátékként megrendezni, pontosan úgy nézett volna ki, mint a vasárnap Héjjasfalván megtartott referendum.

– így minôsítette Cornel Briscaru, a kerületi választási iroda PSD-s tagja a prefektúra munkáját, amelynek a törvény értelmében kötelessége megszervezni a népszavazást. A délelôtti órákban a kerületi választási irodában nem volt semmi, amire mûszaki szempontból egy ilyen irodának szüksége van. Kezdve az írópapírtól a regiszterig, az óvások vagy bármiféle akta beiktatására. A sajtó lepedônyi "akkreditálással" léphetett be csupán a legkisebb választókörzetbe is, ám ezen sem volt iktatószám. Ezenkívül a szavazókörzeteknek (Szederjes, Felek, Sárd, Erked) nem állt gépkocsi a rendelkezésükre, és a reggeli észrevételek csak estefelé jutottak el a községközpontba, úgy, hogy az iroda elnöke személyesen ment el utána. A polgármesteri hivatalban a déli órákig senki sem volt jelen: sem az alpolgármester (a polgármester szabadnapot kapott, hogy ne tudja esetleg befolyásolni a szavazást), sem a prefektúra képviselôje.

A kerületi választási iroda elnöke elmondta, hogy bár nem voltak komolyabb incidensek, több mint 60 óvás érkezett a kerületi választási irodába, kezdve attól, hogy a szavazókörzetek közelében választási plakátok voltak; a szavazókörzetek egyes PNL-s tagjainak szankcionálását kérték, mert elkéstek; a kerületi választási iroda PNL-s tagja ellen, aki különleges delegáció nélkül ment be a szavazóirodákba. Észrevételek voltak a választási listákkal is, ugyanis több név mellôl hiányzott a lakcím és a személyazonosságot igazoló adatok. Olyan panasz is érkezett, hogy egyes PSD-s irodatagokat használtak futárként, vagy, hogy nyitva tartottak kocsmák, ahol italt szolgáltak fel.

Cornel Briscaru választási csalást emlegetett, mert, mint mondta, kezdve a referendum kezdeményezésétôl, addig, hogy bizonyos kocsmákban üres szavazócédulák vannak, az állandó választási lajstromok, amelyeken olyan személyek is szerepelnek, akiknek semmi köze a községhez, az, hogy a szavazóirodák mellett röpcédulákat osztogatnak, mind arra mutat, hogy törvényellenesen próbálták befolyásolni a szavazás eredményét.

Közben állandóan érkeztek a hírek, miszerint Ioan Tosa PNL-s megyei tanácsos élelmiszercsomagokat oszt a romáknak az "igen" szavazat fejében. A hír nem bizonyítható. Az viszont tény és való, hogy két maxitaxi is szállította a cigánysori szavazókat, ingyen és bérmentve. Közöttük voltak olyanok is, akik alig tudtak mozogni. Ezek mind azt mondták, hogy le kell váltani a polgármestert, mert "nem csinált semmit", még "láncot sem tett a kútra".

Egyes héjjasfalvi polgárok szerint hiába szavazta meg a helyi tanács a referendum költségeit, mert nemhogy 100 milliót, de egy lejt sem tudnának elôkeríteni. A kérdésre, hogy mibôl fogják a kiadásokat állni, kijelentették: "azt mondták: ne törôdjenek, megoldódik. – Hogy ki mondta? – A prefektus és a PNL", mondták többen is az utcán. Más vélemény szerint Adrian Lapadat valóban arrogáns, nem sokat tett a községért, "csak kávézik" a hivatalban. A kérdésre, hogy akkor miért választották háromszor is újra, azt mondták, hogy a falubeli románok és magyarok el sem mentek szavazni, "a romák csináltak belôle polgármestert".

– Nekem semmi bajom a polgármesterrel, de eljöttem szavazni. – Hogyan fog szavazni? – Még nem tudom, de itt jobb lenne egy szász ember, aki kiment Németországba, mondta egy másik falubeli. – Ez nem jó semmire, le kell váltani. Hogy miért, arra nem tudott pontosan válaszolni.

Ilyen és hasonló vélemények hangzottak el az "utca emberei" részérôl.

Az eredménytôl függetlenül a PSD óvást nyújt be. Cornel Briscaru szerint itt már nem a polgármester személyérôl van szó, hanem egyrészt arról, hogy a szervezôk a törvényességnek bár a látszatát sem próbálták megôrizni, másrészt pedig országos hisztériakeltésrôl van szó, mert három Iasi megyei és két Arad megyei településen várták a héjjasfalvi referendum eredményét. Ha sikerült volna leváltatni a PSD-s polgármestert, ott is azonnal hasonló referendumot írtak volna ki. Tehát a héjjasfalvi visszaélések csak az elsô lépést jelentették egy folyamatban, amelynek célja úgymond a közigazgatás "megtisztítása" a PSD-s polgármesterektôl. A prefektus szerint bármilyen következménnyel is járna, ezeket a referendumokat megtartjuk. Errôl van szó, jelentette ki Cornel Briscaru.

Komolyra fordítva a szót, aki arra járt, Héjjasfalván vasárnap a demokrácia groteszk változatát láthatta. A prefektúra képtelen volt legalább a törvényesség határain belül megszervezni a referendumot. A szabálytalanságok egész sorát tapasztalhatta az eseményre szép számmal kivonult sajtó, kezdve az ingyenitaltól, el addig, hogy a (PNL-s) alpolgármester két asszisztensnôvel járta délután a falut, és kérve- kéretlen, sôt egyesek tiltakozása ellenére mindenkinek megmérte a vérnyomását. Tény az, hogy egy eredménytelen felhajtásra 100 millió lejt kidobtak az ablakon, amit sokkal jobb célokra és valóban a község érdekében lehetett volna felhasználni. Ideje lenne, hogy a politikusok észre térjenek, ne ilyen kabarékra költsék az adófizetô polgárok pénzét.

Az idôs személyek megyei egyesülete állásfoglalással fordult a sajtóhoz a parlamentben a napokban tárgyalt 2006-os költségvetési törvénytervezet kapcsán. Mint az állásfoglalásban olvasható, az életszínvonal tekintetében a nyugdíjasok a leginkább érintett kategória, hisz az átlagnyugdíj folyamatosan csökkent a minimálbér szintjéhez képest, s egyáltalán nem tartja a lépést a fogyasztói árak emelkedésével.

A 2005-ös év példája is igazolja az állítást, hisz a becsült 8%-os inflációhoz képest a nyugdíjak átlagosan csupán 3%-kal növekedtek az idén januárban. Folyamatban van ugyan a nyugdíjak átszámítása, de ez csupán a nyugdíjasok 30-40%-a esetében jár pozitív eredménnyel, s a legtöbbször jelentéktelen növekedésrôl van szó. Mégis, tekintve, hogy az év végére az átszámítás befejezôdésével tisztázódik a nyugdíjak szintje, az idôs személyek megyei egyesülete elérkezettnek látja az idôt arra, hogy 2006-tól olyan programot léptessenek életbe, amely 2008-ig a nyugdíjak 50%-os emelkedését teszi lehetôvé. Ehhez három javaslatváltozatot is mellékelnek: az ún. nyugdíjpont értékének 50%-os növelése, az érték kötése az országos átlagbér nagyságához, illetve olyan stratégia kidolgozása, amely a nyugdíjakat lépcsôzetesen az európai uniós szinthez igazítaná.

Az egyesület kéri továbbá, hogy a 2006-os költségvetési tervezet tartalmazza az alábbiakat: a nyugdíjak emelkedése nem az átlag inflációs szintet, hanem a nyugdíjasok által leggyakrabban vásárolt termékek vagy igénybe vett szolgáltatások növekedési szintjét vegye figyelembe; az elhalálozott házastárs nyugdíja egy részének további biztosítása az életben maradt házastárs részére; a 70 év fölötti, nyugdíj nélküli személyek számára havi juttatás biztosítása; a fel nem használt ingyenes utazási utalványok étkezési utalványokra való váltása vagy más módon való kompenzálása; a 13. havi nyugdíj bevezetése; szükségalap létrehozása a peremhelyzetbe sodródott nyugdíjasok számára; az idôs személyek társadalomvédelmét szolgáló országos stratégia 2006-ban esedékes intézkedései számára a pénzügyi háttér biztosítása.

Két újabb madártetemben azonosítottak H5- vírustörzset Romániában – jelentette be hétfôn a bukaresti mezôgazdasági minisztérium. A szakértôi vizsgálat megállapította, hogy a madárinfluenza H5 jelû vírusával fertôzôdött meg egy vadliba és egy hattyú, amelyek az ország délkeleti részén pusztultak el. A hattyút a Duna-deltában lévô Razim tóban találták, a vadlibát pedig a Konstanca megyei Vadul Oii falu mellett, a Fekete-tenger partján – közölte Gratiela Gheorghe. A minisztérium szóvivôje elmondta, hogy további nagy-britanniai vizsgálatok kellenek annak megállapítására, hogy a H5 vírustörzsön belül az emberre is veszélyes H5N1 vírusról van-e szó.

Az RMDSZ pénteki sajtótájékoztatóján Kerekes Károly képviselô a társadalombiztosítási rendellenességekrôl beszélt annak kapcsán, hogy a marosvásárhelyi Manpelnél például nem adják meg a kismamáknak a gyermeknevelési járandóságukat. A képviselô szerint a nyugdíjpénztár csak abban az esetben lép közbe, ha a vállalat csôdöt jelez.

A képviselô ezért a 2000. évi 19. számú, a nyugdíjak és egyéb szociális juttatásokról szóló törvény 129. vonatkozó cikkelyének módosítását kezdeményezte.

Az indoklásban kijelenti, hogy a jelenlegi törvény nem ír elô semmiféle szankciót, ha a munkáltató nem tartja be a társadalombiztosítási kötelezettségeit. Az 1-es cikkely meg úgy szól, hogy ezeket a jogokat a nyugdíjpénztár biztosítja, abban az esetben, ha a munkáltató tevékenysége megszûnik vagy lejár a biztosított egyéni munkaszerzôdése. A képviselô szerint a nyugdíjpénztárak közbelépésére lenne szükség akkor is, ha a munkáltató 30 napon belül nem teljesíti társadalombiztosítási kötelezettségeit. Ezért javasolja, hogy ilyen esetben a munkáltatókat az elsô késedelmi naptól napi 0,1%-kal büntessék.

A Románia és Magyarország között megkötött, a szociális biztonságról szóló egyezményrôl kijelentette, hogy 1961-ben kötött hasonlót a két ország, amely alapján a román állampolgárok Magyarországról is kaphatták a nyugdíjakat, akkor is, ha ott nem fizették a nyugdíjalapot. Ezt az egyezményt módosították olyan értelemben, hogy a nyugdíjakat a román törvények alapján számítják ki. Ugyanez a helyzet, mondta a képviselô Moldova Köztársasággal és Ukrajnával, és javasolta, vezessenek be hasonló intézkedéseket az ô esetükben is, mert ha nem, olyan moldvai vagy ukrán állampolgároknak folyósítanak nyugdíjat, akik nem fizettek Romániában nyugdíjalapot.

A jelenlegi kormánykoalíció helyzete az 1996- 2000-es kormányzatra emlékezteti Markó Bélát, de az RMDSZ elnöke nem szeretné, ha az akkori hibák most megismétlôdnének.

Markó Kolozsváron tartott szombati sajtótájékoztatóján jelentette ki, hogy a jelenlegi négy koalíciós párt között kialakult viszonyok az akkori idôszakra emlékeztetik.

"Nem szeretném, ha az akkori hibák megismétlôdnének. Nem fenyegetôztünk a koalícióból való kilépéssel, mivel nem a szakadás, hanem a koalíció jobb mûködése a célunk" – mondta. Markó emlékeztetett, hogy az 1996-2000-es kormánykoalíció, amelynek az RMDSZ is tagja volt, jóval gyengébben teljesített a konfliktusok és nézeteltérések miatt.

A sajtótájékoztatón a magyar egyetem kérdése is szóba került. Az RMDSZ elnöke elmondta, hogy szerinte az állami magyar tannyelvû egyetemet nem a Babes–Bolyai Tudományegyetem szétválasztásával, hanem egy önálló intézmény létrehozásával lehetne megvalósítani.

Markó Béla igazat adott az október 17-én több erdélyi városban a Bolyai Egyetemért tüntetô fiataloknak, de hangsúlyozta, egy ilyen célkitûzést nem utcai megmozdulásokkal, hanem politikai lépésekkel lehet elérni.

"Igazuk van a fiataloknak, amikor állami magyar egyetemet követelnek, de nem hiszem, hogy ezt a BBTE különválasztásával kellene elérni. Ezen az egyetemen magyar tannyelvû tanszékekre és karokra van szükség. A magyar egyetemet nem utcai tüntetéssel, hanem politikai eszközökkel lehet kiharcolni" – fejtette ki Markó.

Az RMDSZ elnöke szerint az egyik megoldás a Sapientia magánegyetem állami intézménnyé alakítása, a másik pedig egy külön egyetem létrehozása lenne.

Notesz

Azokról szólok most, akik hiányoznak. Akikkel már többé soha nem foghatok kezet egy fôtéri találkozás alkalmával, nem ülhetek le eszmét cserélni a törzsasztalunkhoz, nem beszélhetem meg közös gondjainkat, nem kérdezhetem meg telefonon: hogy és mint vagy, kedves barátom, mi fáj neked épp ebben a pillanatban, minek tudsz még örülni, és ugye, milyen simogató-melengetô ez a késô ôszi napsütés, mikor még nyílnak itt-ott a kerti virágok, de vajon mit hoz számunkra a közelítô ijesztô gázszámláival és jeges járdáival, álmatlan éjszakáival és új esztendei reményeivel egyetemben?

Mindenki hiányzik, aki ott pihen a temetôkben. Mindenki hiányzik valakinek. Az eltávozottak azonban nem nyomtalanul költöztek át az örök nyugalom mezejére, legjobbjaik olyan örökséget hagytak ránk, túlélôkre, mely emlékezô fôhajtásra kötelez.

Nem feledkezhetünk meg halottainkról!

Sorolhatom a neveket – azokét, akiket nemrég kísértünk ki a temetôkbe. Akik nem csak nekem voltak barátaim, jó embereim ezekben a tovatûnt idôkben. Akik a közéletben, a szellem világában ilyen vagy amolyan területen nyomot hagytak maguk után, s nap mint nap hiányukkal figyelmeztetnek a veszteség nem akármilyen méreteire.

Akiktôl itt, közelebbi köreinkben vehettünk végsô búcsút: Fülöp G. Dénes, a felejthetetlen érdemû vártemplomi lelkipásztor, Kövesdi Kiss Ferenc, a Mezôség szórvány- magyarjainak fáradhatatlan istápolója, Illyés Kinga, az elôadómûvészet, a szép szó szerelmetes elhivatottja, Izsák József, a kiváló irodalomtörténész, Ferenczy István, az erdélyi magyar színjátszás kiemelkedô alakja, Szabó György Pál, a mindenes EMKE-elnök és pedagógus, Imreh Ernô, a tollával is hûségesen szolgáló jogász, Sipos Lajos tanár úr, Vásárhely beszélô házainak, hajdani nagyjainak szenvedélyes ismertetôje, Ágoston Albert, a kollégiumunk ügyét elkötelezetten védelmezô öregdiák... Csak néhány név – a hiányzók hosszú névsorából.

Mert folytatni lehet a korábban eltávozottakkal, akik a kultúra különbözô ágazataiban nagy betûkkel írták be nevüket Marosvásárhely újkori történelmének könyvébe: Molter Károly, Tompa Miklós, Kovács György, Bözödi György, Gagyi László, Csorba András, Erdôs Irma, Gyarmaty István, Kabós Éva, Székely János, Tóth István, Oláh Tibor... Megfogyatkozott, fogyatkozik folyamatosan s kegyetlenül az írástudók csapata: immár kevesen vannak közöttünk a közel hatvan évvel ezelôtt útjára indított Székely Színház egykori mûvészei közül; korán elhunyt jeles képzômûvészek jutnak eszembe, mikor arra gondolok, hogy ennek a városnak az értékteremtô mûhelyeiben, intézményeiben mi minden tanúskodik a szellem, az alkotó erô közelmúltbeli teljesítményeirôl. Nem homokra építhetnek a mai és holnapi nemzedékek...

Hol sírjaink domborulnak, oda visszük ma az emlékezés, a hála virágait. Lélekben azokkal vagyunk együtt, akik pótolhatatlanul hiányoznak sorainkból. Akikkel elôbb vagy utóbb már csak valahol a végsô csend és béke birodalmában találkozhatunk.

Ennek megnyilatkozását tapasztalhattuk minduntalan a pénteken, szombaton lezajlott marosvásárhelyi Bernády-napok szervezése, lebonyolítása során. Leginkább a Dr. Bernády György Közmûvelôdési Alapítvány kuratóriuma a megmondhatója, hogy szervezôként bárkihez fordult támogatásért, amint elhangzott az egykori jeles polgármester neve, kérésük szinte mindenütt megértésre talált. Intézmények, cégek, szervezetek, mûvészek, tanárok és sokan mások karolták fel az ügyet, járultak hozzá ahhoz, hogy valamennyi rendezvény az igényesség, a minôség jegyében örvendeztesse meg a közönséget. A Marosvásárhelyt korszerûsítô városatya annak idején mert álmodni merészet és nagyot, mai elvárásaink is ehhez kell igazodjanak. Ezt értették meg mindazok, akik lehetôségeikhez mérten igyekeztek felkarolni az eseménysorozatot, és felajánlották segítségüket a felejthetetlen Ránki Dezsô- hangverseny, a színvonalas ifjúsági vetélkedô és a tehetségeket vonzó rajzverseny és kiállítás meg a többi megnyilvánulás megvalósításához. A Bernády Alapítvány kuratóriuma ezúton fejezi ki köszönetét a Communitas Alapítványnak, az Illyés Közalapítványnak, a Kisebbségi Minisztériumnak, a Maros Megyei Tanácsnak, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalnak, az Aquaserv és az Izorep Rt.-nek, a Mentor, az Impress, a Pallas-Akadémia, a Kriterion kiadóknak, az Erdélyi Magyar Könyvklubnak, illetve Csatlós Levente, Gyarmathy János, Hunyadi László, Kedei Zoltán, Kiss Levente, Major Gizella, Márton Árpád, Novák József, Orbán Fülöp Irma, Sánta Csaba, Korodi Szász Albert képzômûvészeknek, valamint annak a sok lelkes pedagógusnak, akik diákjaikat készítették föl a vetélkedôre, a rajzversenyre vagy moderátorként, zsûritagként vállaltak részt a Bernády-napok rendezvényeibôl.

"Apáink arcán járunk"

Erdélyi viszonylatban szokatlan, ám annál csodálnivalóbb feladatot vállalt magára a marosvásárhelyi származású Miholcsa József szobrászmûvész: Erdély neves fejedelmeinek szobraival népesíti be választott faluja, Marossárpatak köztereit, ekként állítva emléket annak az eszmeiségnek, amely manapság, az egyesült Európa vonzatában, kezd igazán megbecsültté válni: a gyökerek megôrzésével válni igazán európaivá, ahogy azt számos elôdünk tettel és pennával is példázta. Erdélynek huszonkét fejedelme volt, bölcsek és hatalmasak, vagy múló emlékûek, szeretnivalóak, de gonoszok is, Zápolyától II. Rákóczi Ferencig. Miholcsa József sárpataki "tündérkertjében" a bronz örökkévalóságát várják a mûvésznek – idáig jobbára áthidaló megoldással kôbe/mûkôbe rögzített – fejedelemportréi: János Zsigmond, Bocskai István, Bethlen Gábor, II. Rákóczi Ferenc mellszobrai. Szent István királyunk köré "seregelve" ôrzik történelmünk tisztességét. Ötödiknek most, a szombati ünnepen Thököly Imre (1657.IX.25. – 1705. IX. 13.) kardos kezû alakja is a helyére került. A kuruc királyként emlegetett fejedelem 300 éve hunyt el török földön, Nikodémiában. Alakját a szoboravatáson Gáspár Sándor tanár, rádiószerkesztô idézte, a szoborra, alkotójára, Erdély népére rövid imájában kért áldást Lukácsy Szilamér erdôcsinádi református lelkész. Emlékezetessé tette az eseményt a helyi Mátyás-huszárok, a gyergyószentmiklósi és székelyudvarhelyi vendéghuszárok tisztelgô jelenléte, akik az egykori lovarda elôtt álló Miholcsa-szobor, a Sebesült huszár és lova szobránál is méltó keretet biztosítottak a koszorúzásnak. Ugyanis 1848 októberében olyan eseménynek lehetett szemtanúja ez a vidék, amelyre illik kegyelettel gondolni, legalább kerek évfordulók alkalmából.

Ezt olvasom a marossárpataki csatáról: "A székely katonaság október 24-én indult ki Agyagfalváról, hogy megelôzze a Székelyföld bekerítését, és összeköttetést létesítsen a Mezôségen, Aranyosszéken és Tordán szervezkedô magyar népfelkelôkkel. Kôváry László (1820-1907) neves erdélyi történész leírása szerint Agyagfalváról a székely tábor négy hadoszlopban nyomult elôre, mindenikben négy-négyezernyi emberrel. A jobb szárnyon Beczman ezredes vezetésével Régen felé tartott; a tábor közepe Sombori Sándor huszárezredes vezetésével fôhadiszállását Marosvásárhelyen ütötte fel; a bal szárny egyik dandárja, melyet gróf Lázár Dénes nemzetôri alezredes vezetett, Radnót felé indult; a másik dandár viszont Dónáth alezredes vezetésével Balázsfalva irányába haladt. Beczman serege arra a hírre, hogy Urban Szászrégenbôl Marosvásárhely megtámadására készül, útját Szászrégen felé vette. Urban alezredes seregét naszódi és bukovinai román határôrök, belsô-szolnoki és Naszód vidéki lándzsás román csapatok és a Régenben hozzájuk csatlakozó román népfelkelôk alkották. Az elsô ütközet Marossárpatak határában, a Maros partján levô Berekben zajlott le október 31-én. A Beczman seregét alkotó háromszéki gyalogzászlóalj, 30-40 Kossuth- huszár és néhány ezer nemzetôr Urban serege ellen két irányból indított támadást:
a sárpataki erdô felôl és attól jobbra, a Maros partja irányából. Jakab Elek, a szemtanú így örökítette meg az eseményeket: 'A csapatok egyszerre érkeztek a kitûzött helyre. Szólt a puska, suhogott a kard, a szurony dolgozott. (...) Néhány perc alatt sûrûn fedte a zöld vetést az elesettek teste, egy részök a Marosba ugrott s ott úszás közben lövetett le vagy levágták az utána ugrató huszárok, más részök a falu kertjei közé húzódtak meg s ott lövettek agyon; a legnagyobb szám kegyelmet nem kapva, a csatatéren halva maradt. Négyszáznál többen voltak, kik itt és a Marosban elvesztek. (Kôvári viszont csak pár halottat említ, köztük Höni és Kallivoda hadnagyokat. A szerkesztô megjegyzése.) (...) E percben érkezett meg a Maros bal partján Marosvásárhely felôl Berzenczey nagy számú maros- és udvarhelyszéki (fegyveres és fegyvertelen) nemzetôrrel, s akik a mi kezeinkbôl, a Maroson átúszva menekültek, amazok kezeibe jutottak.'" (Bíró Dónát: 1848-1849 Régenben és vidékén. Részlet A Maros megyei magyarság történetébôl II. címû tanulmánykötetbôl, Mentor Könyvkiadó, Marosvásárhely, 2001).

Az est huszárbállal ért véget. A bál védnöke, Filep Csaba állatorvos, maga is a táj szülötte, szívhez szólóan beszélt ember és ló kapcsolatáról, elôadását ragaszkodón hallgatta a vendégsereg. A megszerzett tudás és a megélt tapasztalat harmóniája szólt a bensôséges vallomásból, melyet idézettel oldott humorossá Filep Csaba: "Mert lóvá tesz az ember, / és emberré tesz a ló"...

A vajdaszentiványi Horváth Elek és társai muzsikáltak, kebeldagasztó huszárverbunk, pompás táncok, bálkirálynô- jelöltek. Egy helybeli fiatal tanárnô, Csibi Jolán homlokán fénylett föl a diadém. (Illesse nyilvános köszönet a Marossárpatakért Egyesület tanácsosait, támogatóit, Böjte Attila, Fodor Ferenc, Hánesz János, Kovács Zoltán, Lukácsy Szilamér, Sándor Attila, Tolvaly Ferenc, Zima Ferenc urakat, utóbbit mint a huszárcsapat és a bál fô támogatóját.)

Miholcsa József fejedelmi tündérkertje céltudatosan épül. Erdélyi magyarjaink és a velünk testvériséget vállaló román emberek közös történelmünket felismerô, velünk sorsot vállaló emberek szoborparkjává válik. Adja Isten, hogy rövidesen olyan zarándokhelyünk legyen, mint Marosvécs. Mélységes mûvészi alázat, ércnél erôsebb hazafiúi tisztelet vezérli a huszár-szobrászmûvész vésôjét, mozgatja eszét és szívét. Miholcsa József Farkas Árpáddal vallja, hogy az ôsök velünk élnek, "felzúg makacs hajuk az éjben / és erdôtûzként világít, / forradalmas-szép arcuk foszforeszkál, / hogy megleljük az utat hazáig."

Az út hazáig hozzánk vezet. Nem kell ûrbe szállnunk, hogy világosan lássuk értelmünket a világegyetemben. Eszmei tereinkbôl "e rögös földre" áldott hûséggel térünk vissza, lépteink suhanását sírok mélye radarozza: "csak lábujjhegyen, halkan!" / apáink hûlô, drága arcán járunk."

Marossárpatak így válik az egyetemes magyarság és a világ egyik legtisztább lég- és szívterû ûrállomásává.

Marosvásárhelyen és a megye más helységeiben az ôsök iránti tiszteletnek mély hagyományai vannak.

Ezen a napon a családok élô tagjai a világ minden tájáról hazaérkeznek, hogy virággal borítsák szeretteik sírhalmait s a gyertyák pislákoló fénye mellett leróják kegyeletüket. Így van ez jól, mert az a nép, aki nem tiszteli halottait, az elvész...

Városunkban régebb különbözô helyekre temetkeztek, de valamennyi temetkezési hely rendezett és gondozott volt és ma is az.

Temetô volt a Vártemplom kertjében, a Szent Miklós-plébánia (ma Bolyai líceum) helyén, a fôtéri ferencesek, a minoriták temploma és a Keresztelô Szent János-plébánia-templomok kazamatáiban is.

A református temetô a legrégebbi városunkban, azon a részen van, melyet Nagy Szabó Ferenc, a város krónikaírója vásárolt családja számára. Ehhez 1643-ban Batizi Jánosné szül. Homonnai Zsófia adományozott egy telekrészt, majd 1753-ban a jezsuitáktól, 1769-ben Fodor Jánostól vásárolnak területeket, amit 1808-ban Nemes György fôbíró adományából bôvítettek.

A temetési szertartásokat szolgáló cinterem erôs cserefából készült, Széki Teleki Mihály özvegye, Veér Judit adományaképpen 1698-ban. A roskadozó épületet 1942-ben lebontották, majd a régi anyagot felhasználva újjáépítették.

Jelentôs személyiségek nyugszanak ebben a temetôben, köztük Borsos Tamás (1566-1634), a város fôbírája, a vár építôje, Bolyai Farkas (1775-1856) tudós matematikus-tanár, fia, János (1802-1860) tudós matematikus, Gecse Dániel (1768-1824) református kollégiumi tanár, Zágoni Aranka György (1737-1817), az Erdélyi Magyar Nyelvmívelô Társaság alapítója, dr. Bernády György (1864-1938) városépítô polgármester és mások, akik sokat tettek városunkért.

Régi temetôje a városnak a római katolikus Kálvária temetô, melyet a XVIII. században, a fôtéri Keresztelô Szent János- plébániatemplom építésével egy idôben hoztak létre.

Itt van Lukinics József honvéd százados, Bem tábornok hadsegédjének sírja, akit 1849 júniusában a Beszterce környéki harcokban ért halálos sérülés. Ebben a temetôben nyugszik Engelhard Anna (1794-1854) híres színésznô, Petelei István (1852-1910) író és Jaross Béla (1877-1959) apát- plébános.

A felsô kápolna 1739-bôl való, jelentôs mûemléke a temetônek.

A görög katolikusok és a görögkeletiek temetôjének a létrehozása a XVIII. századba vezethetô vissza. 1750-ben Grecu Andrei kereskedô saját költségén barokk stílusú fatemplomot épít, ami 1780-ban villámcsapás következtében a tûz martaléka lett. Helyébe Ion Bob püspök segítségével a görög katolikusok 1793-1794-ben felépítik a barokk stílusú kôtemplomukat.

1794-ben Constantin Hadji Stoian görög kereskedô anyagi támogatásával a görögkeletiek is felépítik elsô fatemplomukat. A templomkertben temetôt nyitnak, a legrégebbi sírkô a XIX. századból való.

Izraelita temetô hosszú idôn át Náznánfalván volt. 1868 után a somostetôi Ambasador Szálló kertjében lévô temetôbe temetkeztek, melynek utolsó sírköveit a szálloda építésekor távolította el a hatalom.

A XIX. század második felétôl a Széll Kálmán (ma Verii), 1923-tól az Irányi Dániel (ma Suceava) utcai temetôbe is temetkeztek.

A város köztemetôi közül a Somostetô alatti, 1940-ben létesítettet, az 1981-ben létesített marosszentgyörgyi és az 1992-ben megnyitott Jeddi útit emeljük ki, de a remeteszegi és a meggyesfalvi temetôk is biztosítanak nyughelyet az illetô városrész lakóinak.

Halottak napján lerójuk tiszteletünket a forradalmi és a háborús síremlékek elôtt is, így a Székely Vértanúk emlékmûvénél, a katonai temetôkben és az egyházi temetôk emlékoszlopai, emlékkeresztjei elôtt.

Ne feledkezzünk meg arról, hogy rólunk is emlékeznek utódaink, ha mi ezt az ôsi szokást továbbra is fenntartjuk és ápoljuk.

Zöldségértékesítés, útjavítás, pályázatok

Az Alsó-Nyárád menti településeken termelt zöldségek értékesítése érdekében kistérségi társulás létrehozását tervezi Ferenczi György karácsonfalvi polgármester. A község vezetôsége újra kérni fogja a községközpontba beolvasztott települések neveinek hivatalos visszaadását. Bár elfogadták és jónak minôsítették a SAPARD- ügynökséghez benyújtott pályázatokat, pénzalap hiányában nem támogatták az útjavítási munkálatokat. A község saját bevételébôl befolyó összegek nem elegendôk a közintézmények fenntartására, a havi 70 millió lejes közvilágítás biztosítására, mindezek ellenére a polgármester bizakodó.

Egy zöldségfeldolgozó üzem létesítésérôl beszélt legutóbbi látogatásunkkor Ferenczi György polgármester. A nagyméretû s az egész vidék fejlôdésében nagy elôrelépést jelentô tervet azonban az autópálya építésének elnapolása hiúsította meg. Az alaphelyzet azonban maradt: a Murokországban termelt zöldségnek nincs igazi, nagybani piaca.

– Ha az egyik tervünket pár évre a fiókba kell tennünk, másikon gondolkozunk. A mezôgazdasági igazgatóság szakembereivel tárgyaltunk arról, hogy szükség lenne egy kistérségi társulás létrehozására, amelyhez Karácsonfalván kívül Dózsagyörgy, Ákosfalva község tartozna. Ha közösen képviselnénk érdekeinket, közösen próbálnánk kialakítani a nagybani felvásárlópiacot, akkor talán nagyobb sikereket érnénk el, megfelelô áron tudnánk eladni veteményeinket. Nálunk ma még többnyire biogazdálkodás folyik, hiszen mûtrágyára nincs pénze a gazdáknak. Így még nagyobb keletje kellene legyen a zöldségnek. Ha egy gazda tudná, hogy ôsszel egy feldolgozó üzem, egy kórház felvásárol tôle ennyi meg ennyi veteményt, akkor folyamatosan tudná fejleszteni gazdaságát. Ha bizonytalan a termény értékesítése, kevesen fektetnek be, bôvítenek.

Újra kérjük a névvisszaadást

– Ha egy település nevét nem akarják visszaadni, akkor hogyan várjuk el, hogy elkobzott épületeinket, termôföldjeinket visszadják? – kérdi a község vezetôje, arra utalva, hogy a képviselôházban elutasították a községhez tartozó települések jogos név- visszaigénylését – Nem hagyjuk annyiban, hamarosan újra napirendre tûzzük ezt a kérést, s választott képviselôink segítségével megpróbáljuk érvényesíteni a lakók jogos igényét.

50 milliárd lejre van szükség

– Bár minden évben kisebb útjavításokat eszközölünk, a nagylélegzetû munkálatokra a helyi költségvetésbôl nem futja. Állami pénzekre, külföldi alapokra van szükségünk, hogy korszerû utat készítsünk Karácsonfalva – Bodon, Karácsonfalva–Somosd, Karácsonfalva–Fintaháza között. Véleményem szerint egy ezer lelkes közösség megérdemli, hogy megfelelô összeköttetése legyen a megyei útszakasszal. A fent említett útszakaszok rendbetételére pályázatokat állítottunk össze. A SAPARD-ügynökséghez benyújtott terveinket elfogadták s támogatásra ajánlották. Útközben azonban kiderült, hogy elfogyott a vidéki utak korszerûsítésére kiosztott pénzalap, így, bár életképesek a tervek, nem kaptunk anyagi támogatást. Ha ez a kiskapu becsukódott, akkor Borbély László közmunkaügyi megbízott miniszternél próbáltunk közbenjárni, hogy segítsen terveink megvalósításában. Ígéretet kaptunk, reméljük, nem maradunk ennyivel. A megyei tanács szakembereivel is ismertettük azon javaslatunkat, hogy a bodoni út rendbetételével lehetôség nyílna egy kerülôút létrehozására. Nem hiszem, hogy az Európai Unió tárt karokkal fogad minket, ha a lovas szekerek még mindig a nemzetközi úton hajtanak végig. Az egész megye érdeke lenne, hogy a lovas szekereket kitiltsuk a nemzetközi útról.

Kevés a bevétel, sok a kiadás

Idén az iskolák, közintézmények karbantartására, fenntartására, a fogyóanyagok törlesztésére, a víz által tönkretett átereszek, hidak rendbetételére 18 milliárd lejjel gazdálkodhat a község. Az adókból és illetékekbôl befolyó összeg nem lenne elég erre, nem beszélve a havi 70 millió lejes közvilágítási számla törlesztésérôl. A megye vezetôsége azonban, a lehetôségek függvényében, támogatja a községet. A költségvetés kiegészítésekor mindig cseppentenek nekünk is, hogy fedezzük kiadásainkat, s kisebb útjavításokat eszközöljünk – zárja beszámolóját Ferenczi György.

A termés mellett a hangulat is fontos

Félúton találkoztunk velük. Mi a polgármesteri hivatalba igyekeztünk, ôk a mezôre. – Jöjjenek ki, ott majd beszélgetünk – mondta Borzás Mihály, vidáman integetve. A meghívást elfogadtuk, s pár óra múlva elindultunk megkeresni ôket. – Menjenek el a vasútig, valahol ott lesznek – utasított a polgármester. Ha tíz ember egy helyen van, annak hangos jele kell legyen – gondoltam, miközben tapostuk a sárt. Szerencsénkre találkoztunk egy asszonnyal, aki a szomszédos faluból jött, s kiderült, hogy Borzás Mihálynak megy segíteni. Ô ugyan elvágtatott mellettünk, de nyomában mi is megtaláltuk a szedôket.

A pótkocsi már félig megtelt a terméssel, s folyamatosan újabb zsákokkal hozták a sárga kukoricacsöveket. Borzás Mihály idén egy hektáron és tíz ár területen termesztett törökbúzát. A termôföld egy része víz alá került, így ott gyenge vagy semmi termés nem lett. A fennmaradó részen is kisebb csövek lettek, mint az elôzô években. Ez azonban nem keserítette el a gazdát.

– Minden évben a családtagok és a barátok segítenek begyûjteni a termést. Másként egy napszám 200-250.000 lej. Mivel nincs túl sok törökbúza, délután hatig majdnem befejezzük a begyûjtést. A következô napokban lesilózzuk a kórét. A munka mellett számunkra fontos a jókedv is. Feleségem szalonnát, hagymát, szalámit, parizert csomagolt, pálinkám is van, csak a bor hiányzik. Dolgozunk, pihenünk, falatozunk, majd újra nekifogunk. Egyik nap nálam, másik nap a következô gazdánál – mondja Borzás Mihály, aki egy pohár, kórévágó pálinkára" hívja a szedôket, hiszen attól gyorsabb lesz a munkaritmus.

Az augusztusi nagyméretû, az egész települést megmozgató falutalálkozó után lelassult ugyan, de nem zárult le a rendezvények üteme Somosdon. Mint Botos Csaba lelkésztôl megtudtuk, az 50 éve konfirmálók találkozóján csupán 15-en vettek részt. Jelenleg, mint minden vidéki településen, a termény- betakarításra fektetnek nagy hangsúlyt. A somosdiak még mindig kalákában szedik a törökbúzát, segítenek egymásnak. A helyiek egyébként köztudottan jó gazdák, akik sokat dolgoznak, s megvetik a lusta embert, akinek gondozatlan a háza tája. Jelenleg a faluban 192 tehén és 201 borjú van, több, mint a község többi falvaiban együtt. A legtöbb gazda a tejet Marosvásárhelyen, a tömbházakban élô családoknál értékesíti. Van olyan, aki összegyûjti a tejet, tejterméket, s egyszerre nagyobb mennyiséget visz be. A legtöbb családban szépszámú szárnyast is tartanak. A napokban kihirdetett tilalom miatt azonban jelenleg az állatokat nem engedik ki a terekre, hanem kizárólag az udvaron tartják.

A lelkész mosolyogva meséli azt a gyakran felhangzó mondást, mely szerint, ha Somosd Ákosfalva helyén lenne, akkor már várossá nôtte volna ki magát. Szintén a helyiek lokálpatriotizmusáról, közösségi szellemérôl vall a következô mondás is: Tartsunk össze, mint a somosdiak. Ez utóbbi igazsága, bár kissé megkopott, még mindig megállja a helyét.

A legutóbbi tanácsülésen a község vezetôi elhatározták, hogy a közeljövôben 35 új, kétszemélyes iskolapadot vásárolnak. Ajánlatokat is kértek és kaptak egy kolozsvári cégtôl, de még nem rendeltek, mert több modellt is szeretnének tanulmányozni. A padok mellé új székeket is rendelnek, s tervek szerint minden iskolában egy osztálytermet rendeznek be az új bútorokkal. Hosszú távon megpróbálják minden iskolában kicserélni a sok helyen elavult padokat, székeket.

A somosdi általános iskola diákjainak egy csoportja ma a marosvásárhelyi református temetôben felkeresi Kovásznai Sándor sírját, virággal tisztelegve emléke elôtt. Mint már beszámoltunk róla, augusztusban a somosdi általános iskola felvette a Kovásznai Sándor nevét. Az iskolások idén, október 6-án elsô alkalommal tartottak megemlékezô ünnepélyt az augusztusban felavatott emlékmû elôtt. Az aradi vértanúkról rövid elôadás hangzott el, majd a diákok énekeltek és szavaltak.

A somosdi presbiterek házról házra járva gyûjtik össze a székelyföldi árvízkárosult települések lakóinak felajánlott pénzbeli adományokat. Az akció csak a múlt héten kezdôdött, így egyelôre nem lehet tudni, hogy mennyivel segítik a bajbajutottakat a somosdiak. Egyelôre még nincs leszögezve, hogy melyik településre jutattják el az adományokat. Az elmúlt hetekben újpestiek szálltak meg a helyi református egyházhoz tartozó gyülekezeti központban, s ôk 150.000 forintot hagytak, azzal a kéréssel, hogy juttassák el az egyik árvíz sújtotta székelyföldi faluba.

Az esôs nyár miatt sok gazda a terméshozam csökkenésére panaszkodott. Murokországban arról érdeklôdtünk, hogy mennyire érintette az idei zöldség- és gabonatermést a kedvezôtlen idôjárás.

Soós Géza, Fintaháza: 60 áron termesztettünk zöldséget, kukoricát, búzát, krumplit. Tavaly három pótkocsi lett tele a zöldséggel, idén csak 18 zsák veteményt szedtünk ki. A murkot, petrezselymet a marosvásárhelyi nagypiacon adom el. Kevés volt a termés, magasabbak az árak. Tavaly egy kilogramm murkot 3000 lejért adtam, most 15.000 lejért. Valahogy csak visszajön a munkánk ára.

Simon Péter, Csiba: Társas gazdaságot vezetek, összesen 50 hektáron dolgozunk. A kukoricahozammal elégedett vagyok, nyolc tonnát szedtünk le hektáronként. A búza gyenge volt, részben azért, mert nem volt anyagi lehetôségünk mûtrágyázni. A minôsített vetômag hektáronként 3.000.000 lej, az állami támogatás hektáronként 2.750.000 lej. Ha minôsített vetômagot használunk, mûtrágyát is veszünk, s végül a búzát kilogrammonként csak 3000 lejért tudjuk eladni, akkora a veszteségünk, hogy következô évben be kell csukjuk a kapukat, s nem termelhetünk többet. Legalább 4.000 lejes búzaárra van szükségünk ahhoz, hogy fedezzük a termelési költségeket. A mezôgazdaságban nem minden év egyforma. Egyik évben jó a termés, van nyereség, a következôben esetleg hiánnyal zárjuk az évet.

Imre Róza, Káposztásszentmiklós: Négy hektáron gazdálkodom a fiammal. A kukorica idén gyenge volt, mert egy része víz alá került, semmi nem maradt meg. Vetemény csak a család szükségletére lett, holott elôzô években a zöldség eladásából éltünk. Idén rossz volt a zöldség- és gabonatermés, de nagyon sok a gyümölcs. Most ezzel piacolunk.

Kuti Zsolt, Karácson-falva: 24 ár veteményünk volt. A termés feleannyi lett, mint tavaly. Kilenc éve zöldségtermesztéssel foglalkozunk, ebbôl élünk. Volt olyan év, amikor sok volt a termés, gyorsan jött a fagy, hó, s a vetemény egy része a földben maradt. Minden év más. Idén, mivel kevesebb a termés, magasabbak az árak. Én a segesvári piacra járok, ott értékesítem a murkot, petrezselymet, zellert.

B. Jolán, Csiba: Csak a ház mögötti kertben termelünk zöldséget, a ház szükségletére. Idén, a jelentôs csapadékmennyiség miatt kevesebb lett a zöldségbôl, a kukoricából, a krumpliból is. Amennyi lett, azzal kell megelégednünk. Amibôl kevesebb van, beosztjuk.

– halottak napi gondolatok –

Egy filmet láttam, melyben egy olasz és egy indián férfi autón utaztak az éjszakában. Az olasz vezetett, az indián mereven elôrenézett. Mit nézel? – kérdezte az olasz. – Ôseim nyomát látom az úton és a hegyeken – felelte az indián.

Ezt az érzést, lelki látást én is átéltem, amikor Adorjánban jártam életem különbözô alkalmain. Megjelentek elôttem nagyszüleim, édes szüleim. Lelkemben láttam ôket az emlékek által. Láttam kezük munkáját, lábuk nyomát az udvaron, az épületekben, a kertben a gyümölcsfákon. De láttam lábuk nyomát is a barázdákban. Láttam, miként hajoltak az eke szarvára, ökröket, lovakat hajtva Kútfôben, a Hosszúban, Árpahelyt, a Faluvégen, más helyeken. Ma ezeket a helyeket idegenek szántják, mert az utódok eladták. Láttam lábnyomukat a Ponkon, a Völgyekben, Tárostetôn, az Aranyföldben, Sásosban és más helyeken.

Nehéz idôket éltek meg az ôsök, impériumváltozásokat, háborúkat, gazdasági változásokat, beszolgáltatási kötelezettségeket, kollektivizálást, elszegényedést. Sok átélt tragédiát hirdetnek a nyomok. Pl. apám politikai elítélését, 3 év börtönt és teljes vagyonelkobzást, nagyapám naponkénti fenyegetését, testi-lelki kínzását.

Említettem az elszegényedést. Példa rá, hogy édesapám a háború után, sok más társával, olyan cipôben járt, melynek fából faragtak talpat. Ezeknek a fatalpú cipôknek a nyomai látszanak a múltból legélesebben. Nemcsak Adorjánban, hanem Vásárhelyen is.

A Református Kollégium (ma Bolyai iskola) kisdiákja voltam, amikor egy magyarórán hallottam, hogy zeng a folyosó valakinek a léptei nyomán.

Tudtam, hogy az én apám jött meglátogatni kisfiát. Alig vártam a szünetet, hogy lássam apámat, aki mindig átölelt, magához szorított, s kézzel és szavaival is simogatott. Én a fatalpú cipôben járó, condra posztó ruhát viselô falusi embert nem szégyelltem. Kézen fogva mentünk a lószekérig, ahonnan finom falatok s jóízû gyümölcsök kerültek elô. A fatalpú cipôk kopogása, mint valami zsongó, mély harangszó járták át szívemet és kísértek tovább.

A Bolyai líceumba járó V. osztályos unokám még nem látja a dédnagyapja vagy nagyapja lábnyomát, de talán egyszer – úgy halottak napja körül – lelki szemeivel meglátja a lábnyomokat, a lelkipásztorrá lett nagyapa vagy édesapa Krisztust követô lábnyomát.

Én 2005-ben büszkén járom az ôseim lába által érintett véráztatta, verejték szentelte erdélyi földeket, utakat, erdôket, mezôket. Az ôsi telken, a szülôi házban mások szorgoskodnak. Nem tagadom fáj, ha látom az egykori otthont. Ebben a fájdalomban egy kis enyhülést nyújt az a 15 ár kert, ami még megvan s melyre építettem egy kis deszkaházikót, ahol csendes órákat töltünk, pihenünk, megfáradt, három gyermeket felnevelô és nyolc unokának örvendezô feleségemmel. Mi úgy mondjuk, megyünk a szanatóriumba, a csendbe, az oxigéndús levegôre, Adorjánba.

Van az említett kertben egy öreg tanú, a nagy idôket "látott" vén pónyikalmafa, amit dédnagymamám ültetett. Törzsének egy része el van korhadva. A gyökerek még élnek, s a fa kérgén keresztül táplálja az ágakat. Az idén is szép, ízletes almákat termett.

Ott van a kertben a másik tanú, amit apám ültetett, egy fiatalabb pónyikalmafa is, amit az ún. kollektív gazdaság idején kidöntött egy traktor. A kidöntött törzset egy másik traktorista gépével beljebb nyomta. A fa gyökere nem szakadt el teljesen. A meglévô gyökér belekapaszkodott a kert földjébe, s élteti a kidöntött fát, melynek törzse gyönyörû nyolc hajtást nevelt: minden unokának egyet. Évrôl évre terem és hirdeti az életet.

Egy-egy életnek nyomáról beszélnek az öreg szilvafák s az égre törô nagy cseresznyefa. Sokszor figyelem a nyomokat, mint a filmbeli indián. Megvannak, beszélnek, csak meg kell látni és érteni üzenetüket!

Sajnos, a gyermekeim, unokáim 2005-ben nem látták a nyomokat, nem faggatták az öreg "tanúkat" még a halottak napján sem. Azaz mégis: egy leányunk, aki unoka és dédunoka, az országhatárt átlépve eljött az ôsök nyomát látni, s virágot vitt a sírokra.

Apám 77 évesen, anyám 87 évesen fejezte be földi vándorútját.

Magam 73 éve vagyok, hogy meddig hagyok nyomot, meddig tart az utam, Isten a tudója. De közeleg az idô, amikor az utódok a dér ütötte avar között nem találják nyomaimat.

Ezeket átgondolva a zsoltáríróval kérdem: "De most mit reméljek, Uram?" (39. Zsoltár, 8. vers). Kinek mesélnek a kert régi fái? Ki pihen meg a deszkaházban, ki gyújt gyertyát este, ha jön a sötét? Gyújt valaki emlékgyertyát a sírokon halottak napján, lesz rajtuk bár egy szál virág?

Lehangoló gondolatok! De az idézett zsoltár utolsó sora szerint: "Az Úrban van bizodalmam..." Aki egyik tenyerébôl áttesz a másikba.

Adorjánban a régi temetôt "felhagyták". Szerteszét temetkeznek évek óta, kertjeikbe, földjeikbe a családok. Szétszórt temetô... szétszórt falu testileg, lelkileg.

Vajon ennek a falunak marad-e nyoma a XXI. század végére? Lesz-é nyoma az EU-ban?

2005 halottak napján ilyen gondolatok követték egymást és az a gondolat sem hagyott békén, hogy a "barázda vége" közeleg, minden földi gond és baj megszûnik. Így van ez rendjén. Csak egy a nagyon fontos: a Krisztus lábnyomát vegyük észre, itt jár köztünk, menjünk Vele és utána. Az Ô közelében eltûnik a halottak napjának minden szomorúsága és felszáradnak a könnyek.

Id. Balogh Károly

Ôsszel sokszor eszembe jutnak a mezôgazdasági gyakorlatok, amikor az iskolás gyermekekkel végeztük a betakarítási munkálatokat. A hivatalos magyarázat az volt, hogy az órán tanult elméletet gyakorlatban is kell alkalmazni, hogy tanítványaink majd kiváló mezôgazdasági dolgozók legyenek. Ezt az indoklást helyénvalónak is találtuk, ám a dumaléggömb csakhamar kipukkant, rájöttünk, a gyakorlatok ürügyén az iskolának kell kihúznia a kollektív tengelyig sárba süppedt szekerét. Ez nem tudáselmélyítô tevékenység volt, hanem közönséges kényszermunka. Az eleinte kéthetes gyakorlatot rendszerint meghosszabbították. Néha még az órákról is kiparancsoltak dolgozni, a tanerôk felháborodva méltatlankodtak: iskolai öltözékben, félcipôvel hogyan menjünk kukoricát szedni, és mi lesz a tananyaggal, mit szólnak majd a szülôk? A megyei kiküldött erélyesen ránkförmedt: – mit nyavalyognak annyit? A tananyagot összevonják és kész! A falusi gyerekek úgysem lesznek miniszterek, csak traktoristák. Munkára és életre kell nevelni ôket! Ha kell, addig, amíg lehull a hó.

További ellenvetésnek nem lehetett értelme, a tanerôk csak magukban füstölögtek, a nebulók közül egyeseknek éppen jól jött a váratlan munkalehetôség, megszabadultak az órahallgatástól.

Valóban, a faluban nemigen akadt munkaerô, a fiatal és munkaképes emberek, ifjak elhúzták a csíkot más, jövedelmezôbb állásokba, leginkább városba, ahol lehetôleg le is telepedtek. Ôszi betakarítási munkálatok idején berezelt a vezetôség, a megyei pártbizottság segítségével városi munkásokat, diákokat, hivatalnokokat is kirendelt a túlságosan felgyûlt munkák végzésére, ámde ebben nem volt köszönet. A mezôre kikényszeríttet polgárok dühösen szidták a helybelieket, munkakerülôknek titulálták ôket, haragjukban csak tessék-lássék módon dolgoztak, egyesek biztonságos helyre húzódva, pálinkával édesítették a keserû órákat.

A tanulók végezték a legbecsületesebb munkát, kukoricát, cukorrépát, krumplit és gyümölcsfélét szedtek. Sokszor sárban, esôben, dermesztô fagyos idôben. Különösen sajnáltam a szövérdi tanulókat, nekik reggel 7-8 kilométert kellett gyalogolniuk az iskoláig, utána meg kimenni a határra dolgozni, onnan hazakutyagolni. Ha a munka lehetôvé tette, arra késztettük gyerekeinket, hogy énekeljenek, a dal csodálatos varázsa felserkentette ôket, lendületet, erôt adott, s még a hidegrôl is elfeledkeztek.

Egyik alkalommal egy olyan burjános dzsungelben szedtük a kukoricát, hogy a ruhánk szamártövistôl (koldustetûtôl), bojtorjántól feketéllett. Mintha sündisznók lettünk volna. Dohogva vakargattuk le magunkról az "ékességeket". Legjobban a kolléganôink méltatlankodtak, mert legújabb divatú hajkoronájuk is csupa gizgazzal volt tele. Az egyik ultramodern kolléganô ki is fakadt: – Hát ez döglesztô!

– Ne fortyogjon, kedves! – jött fizetség gyanánt a válasz a gazdaság vezetôségétôl.

Kajcsa Jenô, Marosvásárhely

Gazdatársadalmunk nagy megdöbbenéssel értesült a nyár végi hatalmas székelyföldi árvízpusztításról. Valahogy úgy van, hogy a gazdaember hamarabb felfogja és mélyebben átérzi azt a veszteséget, amit az árvíz pusztítása okozhat egy gazdasági udvaron, illetve a terménnyel tele szántóföldön. Sokan értek meg már árvizeket, illetve verte el a jég terményeiket. Nem véletlenül kereste fel a Maros megyei gazdák egy része a Romániai Magyar Gazdák Egyesületét és felajánlották segítségüket az Udvarhely környéki árvízkárosult gazdáknak.

Jó egy hónappal ezelôtt elkezdôdött a gabonasegélyek összegyûjtése az RMGE Maros megyei fiókszervezeténél. Rövid idôn belül több mint 7 tonna gabona gyûlt össze Vámosgálfalván, Kerelôszentpálon, Székelykakasdon, Udvarfalván, Székelyberében és máshol, amit 156 gazda adományozott a rászorultaknak. Közben a Maros megyei Magyar Polgári Szövetség által szervezett sár- és iszapeltakarító munkában is részt vettek gazdáink Kobátfalván, pár héttel ezelôtt.

Szotyori Zoltán, a RMGE Maros megyei alelnöke akkor találkozott Kobátfalván Siklódi Albert gazdaköri elnökkel, és felajánlotta a gabonasegélyt.

Október 21-én került sor az adomány elszállítására, amikor Szabó András vámosgálfalvi fuvarozó felajánlotta a 7 tonna gabona díjmentes elszállítását Kobátfalvára. A segélyt hálás köszönettel fogadták a kobátfalvi gazdakör vezetôi, személyesen Siklódi Albert gazdaköri elnök, akinek tíz disznóját és több tonna gabonáját vitte el az árvíz, tönkretette a gazdasági udvart és a Nyikó melletti szép zöldségesét is.

Jólesô érzés volt látni, mikor a Maros megyeiek az üres raktárépület mellé húztak a kamionnal és lerakták a hozott gabonát: búzát, árpát, kukoricát, zabot.

Elismerés és köszönet Hidi Imre vámosgálfalvi gazdaköri illetve M