LVII. évfolyam 69. (15945.) sz.

2005. március 24., csütörtök

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 51 RNCB 3600000002490018 – euró; RO 24 RNCB 3600000002490019 – dollár bankszámlaszámra. E-mail címünk nepujsag@e- nepujsag.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: nepujsag@e-nepujsag.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

A hirdetések egységes tarifája 150 Ft/szó, 200 Ft/cm2, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Levizsgáztak a magisztrátusok

872-bôl egy

Több mint nyolcszázan vettek részt a szombaton tartott magisztrátusi felvételi vizsgán, de csupán egyetlen személynek sikerült sikeresen levizsgáznia, noha idén elôször engedték meg, hogy a jelöltek könyveikkel az asztalon vizsgázzanak, tájékoztatnak igazságügyi források. Az idézett források szerint a Magisztrátus Országos Intézete által 370 bírói és 244 ügyészi poszt betöltésére kiírt versenyvizsgán 872 személy vett részt. Az elméleti, illetve gyakorlati ismereteket felmérô két vizsgán a jelöltek használhatták a könyvészetet is. A 872 jelölt közül csupán egyetlen személy vizsgázott sikeresen, közölték az idézett források.

Szemmel tartják Romániát

Nem puszta formaság

(MTI) - Az Európai Parlament (EP) is ellenôrizni kívánja Románia európai uniós felkészülésének folyamatát egészen a csatlakozás pillanatáig, és ez az ellenôrzés tényleges tartalmú kell legyen, nem puszta formalitás - hangoztatta az EU-tagországok állam- és kormányfôi elôtt felszólalva Josep Borrell Fontelles, az EP elnöke Brüsszelben.

Az uniós vezetôk immár szokásossá vált félévközi csúcsértekezlete elsôsorban gazdasági témákkal foglalkozik, de röviden kitekintenek az EU további bôvítésének folyamatára is, így a Romániával és Bulgáriával április 25- én aláírandó csatlakozási szerzôdéssel kapcsolatos fejleményekre.

Borrell a csúcson elmondott felszólalásában emlékeztetett arra, hogy az Európai Parlament április 13- án szavaz arról, beleegyezik-e a csatlakozási szerzôdés aláírásába, amelyrôl a decemberi uniós kormányfôi találkozó döntött. Jóllehet a szavazás csak formaságnak tûnik, a horvát csatlakozási tárgyalások múlt heti elhalasztása óta Brüsszelben a szokásosnál óvatosabban kezelik a további bôvítéssel kapcsolatos döntésekre vonatkozó várakozásokat. Némiképp indokolni látszik az óvatosságot az a közelmúltbeli jelzés, hogy egyes EP-csoportokban felvetôdött a 2007-re tervezett román csatlakozás egyéves elhalasztásának megfontolása, egyebek között környezetvédelmi okokból.

Borrell úgy vélte, biztosítani kell, hogy a további bôvítés politikai, gazdasági és szociális szempontból egyértelmû haladást jelent majd az EU-nak. Errôl a parlament azáltal is meg kíván gyôzôdni, hogy lehetôség szerint bekapcsolódik az Európai Bizottság vezette ellenôrzési folyamatba.

Az EU korábbi döntése alapján Románia - Bulgáriával együtt - 2007 legelején csatlakozik az unióhoz, ha a jövô hónapban aláírandó szerzôdést idôben sikerül ratifikálni minden tagországban, illetve nem kell életbe léptetni azt a záradékot, amely a felkészülésben tapasztalható lemaradás miatt egyéves halasztást tesz lehetôvé. Az unió azonban határozottan értésre adta, hogy a szerzôdés aláírása nem vezethet a felkészülés megtorpanásához. Ezt erôsítette meg Borrell is azzal, hogy hangsúlyozta: a képviselôtestület a csatlakozás napjáig figyeli a fejleményeket a leendô új tagországban.

Aktuális

Egyetértünk, Judea úr!

Bálint Zsombor

Kulturális örökségünkben vannak olyan mûemlékek, amelyek nagyobb figyelmet igényelnek. Erre érzett rá a megyei tanács vezetôsége, amikor Marosvásárhely egyik legfontosabb mûemlék épülete, a Kultúrpalota mûködési szabályzatát kidolgozta, s ennek keretében szûkítette azoknak a tevékenységeknek a körét, amelyek megengedettek az épületben. Emellett tetten érhetô az eredeti állapot megôrzésére, ha szükséges pedig visszaállítására való törekvés is.

A Kultúrpalota adminisztrálására vonatkozó határozattervezet nyilvános vitáján azonban olyan vélemények fogalmazódtak meg, amelyeket nem lehet szó nélkül hagyni. Ioan Judea nyugalmazott ezredes, a Hôsök Kultusza nevû, a magyarságra szakosodott "civil" egyesület elnöke például azt kifogásolta, hogy a Kultúrpalotában minden az Osztrák-Magyar Monarchiára emlékezteti. S ezért - szerinte - a románok nem érzik magukat jól benne. Mivel senki nem volt, aki elmagyarázza az ezredes úrnak, hogy egy épület a keletkezése idôszakának tükre, így a monarchia idején Bernády építtette mûvelôdési palota sem lehet más, mint az akkori politikai-kulturális állapotok és ízlésvilág visszatükrözôdése. Eszmefuttatását folytatva kifejtette, miként lehetne "románabbá" változtatni az épületet.

Mert - kardoskodott továbbá - a Kultúrpalota nem csak a magyaroké, vagy ha igen, akkor írjuk ki, hogy Magyar Kultúrpalota. Nos, ebben a kérdésben a legmesszebbmenôen egyetértünk Judea ezredes úrral, noha ô valószínûleg nem egészen így gondolta. Amióta Sütô András fél szemének kiverésénél asszisztált, az ezredes úrnak alighanem sohasem volt ennyire igaza! Biztosítjuk, támogatni fogjuk ötlete megvalósításában!

Komolyra fordítva a szót, a Kultúrpalota a magyar szecesszió mûremeke, s annak is kell maradnia, lehetôleg a maga eredeti teljességében. Oly módon, hogy az itt-ott befalazott mûkincsek, politikai okokból (mert nem kívánt személyiségeket ábrázoló) eltávolított vitrálisok is eredeti helyükre kerülnek. Egy történelmi korszak pontos képeként mindenképpen idegenül hatnának benne (mint ahogy bizonyos esetekben már hatnak is) mesterségesen, csakis politikai indíttatásból bevitt módosítások, s különösen nincs helye benne semmiféle utóbbi korszakot idézô emlékmûnek, mint ahogy elhangzott egy erre vonatkozó javaslat is.

Ami nem azt jelenti, hogy a Kultúrpalotában kizárólag a magyar kultúra alkotásai lehetnének élvezhetôek, hisz a világ legnevesebb zeneszerzôinek mûveit, íróinak könyveit és színdarabjait, képzômûvészeinek alkotásait eddig sem vetették ki a százados falak, mint ahogy ezután sem fogják tenni a legértékesebb román alkotásokkal. Csupán bizonyos "kulturális" egyesületek - talán kisebbrendûségi komplexusból fakadó - politikai megnyilvánulásaitól (ugyan mit is keresnének a Kultúrpalotában, ha zavarja ôket a hely szellemisége?), meg a miccs- és flekkensütô happeningektôl tekintenénk el.

Geoana: népszavazást kellene tartani a csatlakozási szerzôdésrôl

Románia EU-csatlakozási szerzôdését népszavazásra kellene bocsátani, mivel ez politikai kötelesség, jelentette ki szerdán Mircea Geoana SZDP- szenátor, az integrációs bizottság tagja.

Geoana elmondta, ez az álláspontja az SZDP nemzetközi ügyekkel foglalkozó kabinetjének is. "Minden 2004-ben csatlakozott ország, Ciprus kivételével, népzavazásra bocsátotta aláírása után a csatlakozási szerzôdést, hogy komoly és széles körû vitát folytathassanak.

Mircea Geoana szerint "egy ilyen fontosságú és komplex szerzôdést, amely kötelezettségeket ró a következô generációkra", népszavazásra kellene bocsátani, noha az alkotmány elôírásai szerint a dokumentumot csak a parlament fogadhatja el.

Jonathan Scheele, az Európai Bizottság romániai delegációjának vezetôje kifejtette, Románia dönti el, hogy rendez-e vagy sem népszavazást a csatlakozási szerzôdés kapcsán. "Referendummal vagy anélkül, égetôen szükség van egy objektív tájékoztatási kampányra a csatlakozás következményeivel kapcsolatban" - mondta Scheele.

Jonathan Scheele szerdán találkozott a parlament európai integrációs bizottságának, valamint a külügyi szakbizottságok tagjaival.

Az RMDSZ-szel nem konzultáltak az adótörvény módosításáról

Mossák a kezüket

Markó Béla szerdán, sajtótájékoztatón kijelentette, az RMDSZ-szel nem konzultáltak az adótörvényt módosító rendelet kidolgozása során, a szövetség pedig nem ért egyet a kulturális és jótékonysági tevékenység megadóztatásával.

Puskás Bálint szenátor, a költségvetési, pénzügyi és bankügyi bizottság tagja elmondta, az RMDSZ képviselôi nem ismerik az adótörvény módosításának hasznát, és nem történtek számítások azzal kapcsolatban, hogy az új tervezet miyen hatással lesz az állami költségvetésre.

"Nem ismerjük, milyen hatással lesz a módosítási tervezet a költségvetési bevételekre és kiadásokra. Nem mutattak be számításokat a költségvetési bevétellel kapcsolatban. Nem tudjuk, hogy jótékony hatással lesz-e a módosítás a költségvetésre" - mondta Puskás.

A szenátor elmondta, ellenzi az elektromos energia jövedéki adójának növelését, mivel ez további drágulásokhoz vezet.

"Az elektromos energia jövedéki adójának kérdése európai irányelv, de a többi ország sem vezette be még. Éppen azért, hogy alternatív energiaforrásokat találjanak" - mondta a szenátor.

Az RMDSZ képviselôi a kulturális és jótékonysági tevékenységek jövedéki adójának bevezetését is ellenzik, mivel "ezeket a területeket védeni kell".

Puskás Bálint bírálta a kormány abbéli szándékát is, hogy emeljék a légkondicionáló berendezések és a mikrohullámú sütôk jövedéki adóját is, mivel ezeket a termékeket még a XXI. században is luxuscikkeknek tartják.

Az iméntieknek némileg ellentmond az a hírügynökségi jelentés, miszerint tegnap a kormánykoalíció vezetôi úgy döntöttek, hogy az adótörvénykönyv módosításai májustól életbe lépnek, esetleg a jövedéki adóra vonatkozó elôírások kivételével, közölte Emil Boc, a Demokrata Párt elnöke.

Boc kifejtette, a módosított elôírásokat már nem lehetséges április elsejétôl alkalmazni.

Az adótörvény módosítási tervezete többek között elôírja a magánszemélyek ingatlaneladásokból származó jövedelmeinek 10 százalékos megadóztatását, és bevezeti a kamatadót, valamint a tôkepiaci mûveletek megadóztatását is.

Boc szerint lehetséges, hogy a jövedéki adóra vonatkozó módosításokat még nem alkalmazzák, de errôl a mai kormányülésen születik döntés. "A módosításoknak várhatóan 90 százaléka májustól érvénybe lép" - tette hozzá Boc.

Az ENSZ-fôtitkár fia 300 ezer dollárt kapott az "olajat élelmiszerért" programban részes egyik cégtôl

(MTI) Az ENSZ-fôtitkár fia 300 ezer dollárt kapott egy olyan cégtôl, amely részese volt az ENSZ által ellenôrzött iraki "olajat élelmiszerért" programnak - írta a szerdai Financial Times.

A brit üzleti napilap, amely az olasz Il Sole 24 Ore címû lappal közösen folytatott feltáró vizsgálatának eredményeit tette közzé, azt írta: Kojo Annan, Kofi Annan ENSZ-fôtitkár fia a Cotecna nevû, export-import ügyletek felügyeletével foglalkozó svájci cégnél dolgozott konzultánsként, amikor 1998-ban a vállalat megbízást kapott az ENSZ-tôl az Irak által az "olajat élelmiszerért" program keretében importált cikkek eredetigazolására.

A szerzôdés alapján a Cotecna évente 10 millió dollár bevételre tett szert; ez mintegy 11 százaléka volt a cég teljes forgalmának - áll a szerdai Financial Timesban.

A brit lap szerint Kofi Annan, Kojo apja és a Cotecna is határozottan cáfolja, hogy bármi nem helyénvaló történt volna. A Financial Times és olasz laptársa azonban feltárta, hogy a svájci cég vezetôi többször tárgyaltak személyesen az ENSZ fôtitkárával is; elôször három hónappal azelôtt, hogy a Cotecna megkapta az iraki megbízatást.

A vállalat a szövevényes elemzés szerint 1999 januárjától 2004 februárjáig havi 2500 dollárt fizetett Kojo Annannak, hivatalosan azért, hogy az ENSZ- fôtitkár fia ne dolgozzon a konkurenciának. A két lap vizsgálata szerint azonban a Cotecna és Kojo Annan számlái közti közvetlen pénzforgalom összeadva több mint 300 ezer dollárt tesz ki.

A cikk szerint a svájci cég fedezte 2000 augusztusáig Kojo Annan hivatalos kiadásait; kiegyenlítette például az ifjabbik Annan American Express hitelkártyájának teljes 1999-es egyenlegét, ami "bôven az öt számjegyû tartományban volt".

Az "olajat élelmiszerért" program körüli korrupciós gyanú ügyében hivatalos vizsgálatot folytat az amerikai kongresszus és egy független bizottság is, amelyet Paul Volcker, az amerikai jegybank egykori elnöke vezet.

Az 1996-ban indult program célja az lett volna, hogy Szaddám Huszein egykori iraki diktátor rezsimje ellenôrzött olajeladások bevételeibôl meghatározott termékeket - élelmiszert, gyógyszereket és egyéb alapellátási cikkeket - importáljon a szankciók lakossági hatásainak enyhítésére. Mind erôsebb a gyanú azonban, hogy az ügyleteket korrupt módon irányították a Huszeinnel állítólag összejátszó illetékes ENSZ-tisztviselôk.

Kojo Annan esetleges érintettségérôl már tavaly nyáron cikkezett a brit sajtó. A The Sunday Times júniusban azt írta, hogy az ENSZ-fôtitkár fia igazgatói posztot töltött be Ahmed Zaki Jamani sejk, Szaúd-Arábia rendkívüli befolyású volt olajipari minisztere fiának, Hani Jamaninak a cégénél, amikor annak egyik alvállalkozása 2001-ben 1 millió hordó iraki olaj marokkói exportjára kötött szerzôdést, és opciót kapott további 1 millió hordó eladására. A 60 millió dolláros ügylet bevétele valójában az ifjabb Annan által igazgatott fô Jamani-céget illette a brit lap akkori értesülése szerint.

Újra szorongatják Berlusconit

(MTI) A milánói ügyészek újabb korrupciós üggyel gyanúsítják Silvio Berlusconi olasz kormányfôt, aki állításuk szerint Mediaset médiabirodalma filmvásárlásainál feketekasszákat hozott létre.

Az évek óta, 2001 nyara óta folyó vizsgálat eddig csak Berlusconi elsô házasságából való fiát és leányát érintette, de az ügyészek most azt is feltételezik, hogy a dúsgazdag olasz politikus tanúkat fizetett le az ügyben - jelentette szerdai számában a La Repubblica címû liberális napilap.

Az olasz jobboldal szerint az igazságszolgáltatást ismét - akárcsak a Berlusconi elleni korábbi perekben - politikai célra próbálják kihasználni, az április elsô hétvégéjén esedékes részleges helyhatósági választásokra idôzítve az újabb vizsgálat bejelentését. Az olasz balközép ellenzék vezére, Romano Prodi mindamellett nem kívánta kommentálni egy folyamatban lévô ügyészi vizsgálat fejleményeit.

Berlusconit most vesztegetéssel és hamis tanúzás kikényszerítésével gyanúsítják Milánóban, ahol már éve óta vizsgálják a Mediaset médiabirodalom sötét ügyeit. Az ügyészek feltételezése szerint a külföldi filmjogok vásárlásánál a Mediaset lánckereskedelmet hozott létre, hogy az árréseken felhalmozott pénzeket feketekasszába irányítsa - David Mills angol ügyvéd vezérletével, a Fininvest B Group cég szárnyai alatt.

Alfredo Robledo és Fabio De Pasquale milánói ügyészek már február végén mérleghamisítással, illetve pénzmosással vádolták a Berlusconi tulajdonában lévô Médiaset és Fininvest csoportok vezetôit, köztük a kormányfô mellett annak Marina lányát és Piersilvio fiát. A gyanú szerint ily módszerekkel csaknem 170 milliárd lírát - vagyis közel 90 millió eurót - halmoztak fel külföldi bankszámlákon. A milánói vizsgálat legújabb fejleménye most az, hogy a gyanú szerint Berlusconi a pénzmosásos ügy vizsgálata során vesztegetéssel hamis tanúzásra bírta rá Mills ügyvédet.

Magyar-magyar ellentétek a Vajdaságban

Nincs viselkedési kódex

Alig tíz percig tartott, s úgy ért véget, hogy voltaképpen el sem kezdôdött a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) keddi szabadkai egyeztetése a délvidéki magyarságot érintô problémákról.

A tanácskozást az Ágoston András vezette VMDP kezdeményezte, s a terítéken lett volna egyebek mellett a kettôs állampolgárság, a magyar kormány által javasolt különleges vízum és a magyar autonómia kérdése is. A megbeszélés után Kasza József, a VMSZ elnöke közölte, hogy a tárgyalás "kávéivással együtt" körülbelül tíz percig tartott.

A VMSZ elnöke tájékoztatta az MTI-t, hogy pártja arra kérte a VMDP-t, a tárgyalások elôtt ejtsenek szót arról a viselkedési kódexrôl, amelyet a VMSZ néhány hónapja juttatott el a VMDP-hez és más vajdasági magyar szervezetekhez is. Ágoston ezt elutasította, s ezzel vége szakadt a megbe- szélésnek.

Kasza alapvetô dolognak tartotta volna a viselkedési kódex elfogadását, mert úgymond nem lehet együttmûködésrôl beszélni, amikor a politikai vitákban nem tartják be az elemi szabályokat. "A VMSZ nem fogadhat el tárgyalásokat a vajdasági magyarságot mélységesen érintô komoly témákról, ha a tárgyaló fél látszólag keresi az együttmûködést, közben pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy sértegesse a VMSZ-t, és hazugságokat terjesszen róla" - szögezte le Kasza.

Dudás Károly, a VMSZ alelnöke sérelmezte, hogy a VMDP nem képes felmérni saját súlyát, s azt, hogy a VMSZ politikai súlyánál és támogatottságának fogva jóval jelentôsebb párt nála.

Dudás szerint a két párt legalább két kérdésben egyetértett volna: a kettôs állampolgárságot és a magyar kormány által ajánlott különleges vízumot illetôen. Szerinte ezzel a magyar kormány egyfajta kishatárforgalmi rendszert vezetne be, könnyebben jutnának hozzá a vízumhoz azok, akik a határ menti harminc kilométeres sávban élnek. Ezzel a javaslattal a VMSZsem ért egyet, mert ez megosztaná a tömb- és a szórvány- magyarságot, ráadásul tovább rontaná az amúgy is katasztrofális etnikai arányokat. Kasza leszögezte, hogy a VMSZ politizálásában a kettôs állampolgárság megkerülhetetlen téma, pártja nem mond le ezzel kapcsolatos igényérôl, s ezt "természetes jognak" tekinti. A VMSZ elôtt-utóbb megvalósítja elképzelését "ha nem ezzel a kormánnyal, hát a következôvel vagy a rá következôvel" - mondta a politikus.

Magyar levelek

Szemben önmagunkkal

Pakot Fülöp

Ha jól értem, holmi nyilvánosság-központban eszébe jutottam valakinek; mintha a telefon azért volna, rám szólnak. "Ha emlékszik olyasmire, hogy valamikor megfigyelhették, mert ellenségnek nézték, nyomja meg az egyes gombot; ha egyáltalán kíváncsi lenne arra, hogy kicsoda, aki feljelentette nyomja meg a kettest; ha veszôdne avval, hogy bizonyos kutyaütô miket hordott össze, és nem hagyná olvasatlanul, a hármas gombot nyomja; ha szóba állna a besúgóval s elfogadná a magyarázkodást, hogy amit tett muszájból tette, válassza a négyes gombot; ha arra gondol, hogy végre itt az igazság órája és haragjában leszámolna a spiclivel, nyomja az ötöst; de ha semmi értelmét nem látja a dolognak, mert az tizenöt év után jócskán elkésett, s mert immár ócska és vacak a história, nyomja meg a hatos gombot."

Hát ennyi a lehetôségem, választhatnék. De maga a feszengés hidegen hagy. A nyomogatástól eltekintek, mert valójában kívülálló volnék. Na és, ahogy mondani szokás, az ember ne kísérelje meg olyan dolgokba bonyolódni, amihez nem ért; ahhoz most jöttem félhatossal a Marsról. Egyébként látom, valami nincs rendben. Zavarban van az ország; mindannyian. Az érintettek és érintetlenek valamiféle közmegegyezésben bíznak, és abban, ideje rádöbbennünk a nagy büdös valóságra (már bocsánat); hogy volt idô, amikor milliók életét, lelkét mérgezték pitiáner besúgók, szakavatott spiclik, ügynökök. Megszervezve, kikényszerítve, jóváhagyva, titkosítva.

Nem tenni semmit már nem lehet. A téma nem vész el, és egyáltalán kit hagyna nyugton? Mert az ügy magától soha nem lesz tropa; lehet, és kell beszélni róla. Természetesen jobb lett volna megfelelô idôben. Csakhogy akkor túl sokan voltak, akiknek árnyékától riadozni kellett. Megkockáztatom: az érdek egészen más volt itt errefelé. Akkor arra gondolt a rendszerváltó, hogy sokkal jobb, ha kedveljük, és bizalmunkba fogadjuk egymást. Kényszeredetten, mint dicstelen jelenet végén, lehullott a függöny. Csakhogy a történetben semmi sem egyszerû és tiszta. Emlegette is az elsô szabadon választott miniszterelnök, "tetszettek volna forradalmat csinálni". Elégedetlenkedô magyarokról, adott körülmények között, több szó ne is essék. Volt, ami volt, akkor.

Magyarországon, persze, ma sincs forradalom; de hát miért is lenne. Itt hitelesen átvilágítják, aki fontos beosztásban van; van ügynök törvény (olyan, amilyen), és a besúgott akármikor megtudhatja ki volt a besúgója. És mégis, nem nyugszunk meg ennyivel, a betegségbôl (amely végestelen-végig Kelet-Európában, alig-alig kezelhetô szindróma) egyre nehezebb kigyógyulni. Egy szó, mint száz vacakul nézünk ki, és volna még mit elôkotorni a reménytelen esztendôk sufnijából. Szabadulni kellene a múlt titkaitól egyszer s mindenkorra. Még az is kételkedik, aki elôtt soha senki egyetlen szalmaszálat sem tett keresztbe. Persze minden hiába, ha csak felkavarjuk a vizet, s ha az erkölcs alaposan megroggyan. Mert való igaz, az ember fejében nem leli helyét a hiányos törvényi gyôzelem. Valami nem egész, nem kerek.

Sután, ostobán és gonosz módon terítenek sokan. Közönséges a hangnem; valós és hiteltelen szakértôk, szinte mindegy, állandóan lelepleznek, listát listára halmoznak, hogy éreztessék végre a gyártott végeredményt, hogy nincs kegyelem. Megátalkodott svindlerek listákkal nyerészkednek, divatja van annak, és haszna. Ôk, akik kifigyelhették, összegyûjthették, kartotékolhatták, dokumentálhatták, fiókba süllyesztethették a neveket, eseteket, most a nyilvánossággal ágálnak. És simítanak. Hamisan ugyebár, mert miféle nyilvánosság az, amikor iratok semmisültek meg, vagy vándoroltak hitvány zsarolók fiókjaiba; és nem elhanyagolható mennyiségben. Az embernek kavarog a gyomra, és elszomorodik. Kétséges a vélemény, hazudnak. Mert az nem lehet, hogy ne tudnák, most már hiányos paklival játszanak, s megeshet cinkelt lapokkal, ebben a nyavalyás ügyben. Nem lehet, hogy ne tudnák mennyire mélyen sértô, amikor összemossák, amit mégsem kellene; rendezôt a szereplôvel, gazembert az áldozattal. Nyilvánvaló, voltak vétkesek, akik a munkatársról, barátról, szomszédról s akár saját családjukról is, feljegyeztek, kihallgattak, jelentettek. Aláírók, árulkodók voltak (és lesznek), csakhogy ôk a listán nem hitelesíthetik azokat, akik tiszták. És azokat sem, akiket kihasználtak, és akiknek emberi méltóságát sárba taposták. Voltak és vannak ártatlanok, akik komoly jogi procedúra után szerzett menlevelüket hiába mutogatják. Itt van hát a kutya elásva.

Persze, okosabbak nem leszünk semmiképpen. Pedig szembe nézne a magyar önmagával; leplezetlenül azokkal, akik behálózták a védteleneket, akik mûködtették a rendszert. Lehetne lista, ha mindenki szerepelhetne rajta, és megtudhatnánk kik, hogyan és mivel csúfoltak meg életeket. Sok itt az érdekelt. S nem mindenki feltétlenül tisztességes. Ártalmas, de valóságos tényeket a nemzetbiztonsággal hozzák összefüggésbe. Sajnos, nem véletlenül. Mert arról vitatkozni miért kellene. Nyilván így igaz. A baj viszont ennél nagyobb. A politika, amely csak kullog az események nyomában, képtelen kezelni az ügyet. Mintha nehezére esne a múlt rejtélyeirôl vitába bocsátkozni. Mintha nem lenne már feltárnivaló. Egy évtized alatt húzta, halasztotta, kihasználta, akadályozta, felülbírálta, kikerülte, és dagasztotta, elkente, kavargatta, elhajította. Mindent, ami egykoron megtörtént... Nem kérdés a pártok felelôssége. Hogy a helyzet másképpen nem alakulhatott. A botrányoknak elejét venni nem könnyû, s a szándék sem hibázik, állítólag. Van, aki óvná a titkot, miközben szívesen öntene tiszta vizet a pohárba, s van, aki nem óvna senkit, semmit, csak boruljon már az a bizonyos éjjeli. Hol az egyik oldalon, hol a másik oldalon változnak az álláspontok; egyszerre fújnak hideget s meleget a nagy tanácstalanságban. Vagy ki
tudja.

Mindenesetre, csupán magánjelleggel, a hozzá nem értô gondolhat akármit meglehet, fölöslegesen. Egy valamiben viszont nem kételkedik. Akkoriban a titkos szolgálatok bizony értették a dolgukat. Mint mindig.

Informális megbeszélés a magyar és a román kulturális miniszter között

Informális megbeszélést folytatott Bozóki András kulturális miniszter román kollégájával, Monica Octavia Muscával kedden Budapesten - közölte a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma az MTI-vel.

A baráti hangulatú eszmecserén Bozóki András a hivatalát január óta betöltô román kulturális és vallásügyi miniszternek azt mondta: Magyarország érdekelt Románia mielôbbi EU- csatlakozásában, és ezt a magyar fél a maga eszközeivel messzemenôen támogatja - olvasható a tárca sajtóirodája által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A román miniszter támogatásáról biztosította magyar kollégáját a sepsiszentgyörgyi fiókintézet megnyitását illetôen.

A felek egyetértettek: ennek érdekében mielôbb szükséges aláírni a kulturális intézetek mûködését szabályozó egyezményt, továbbá a kulturális együttmûködést tartalommal megtöltô kulturális munkatervet. E megállapodásokat a két tárca - lehetôség szerint - az ôszre tervezett közös magyar-román kormányülésig aláírásra elôkészíti.

Monica Octavia Musca fontosnak nevezte a román Gozsdu Manó szellemiségét ápoló magyar-román közalapítvány helyzetének rendezését.

A román miniszter együttmûködést kezdeményezett a romániai magyar mûemlékek megóvása és restaurálása érdekében, és ígéretet tett arra, hogy azokról a közeljövôben listát állítanak össze.

Bozóki András hangsúlyozta egymás kultúrája megismerésének fontosságát; ehhez kapcsolódóan kulturális hetek kölcsönös megrendezését szorgalmazta.

Monica Octavia Musca meghívta Magyarországot, vegyen részt programjaival az Európa kulturális fôvárosa program tervezett rendezvényein 2007-ben a romániai Nagyszebenben.

Bozóki András a román fél meghívására a tervek szerint még az ôsszel hivatalos látogatást tesz Bukarestben - közölte a kulturális tárca sajtóirodája.

Külföldiek munkavállalása Magyarországon

(MTI) A külföldi munkavállalóknak kiadott érvényes munkavállalási engedélyek száma csaknem 53.200 volt a múlt év decemberében, ezen kívül körülbelül 10 ezer az európai uniós tagállamokból érkezô nem engedélyköteles munkavállalót is regisztráltak - tájékoztatta a Foglalkoztatási Hivatal az MTI-t.

Az összesítéseket fél évente készítik. A legtöbben, több mint 35.200-an román állampolgárok jutottak engedélyhez, 8.800-at meghaladó az ukránok száma, illetve 1.600-nál több engedélyt adtak ki még a május elsejei európai uniós csatlakozás elôtt szlovák állampolgároknak.

A Szerbiából, Montenegróból érkezôknek kiadott engedélyek száma több mint 1.080, Kínából csaknem 900-an, Mongóliából mintegy 660-an dolgozhattak engedéllyel Magyarországon.

Németországból 700-an nyertek el engedélyt, Japánból 430-an, a többi országból engedélyhez jutók száma ennél alacsonyabb.

A szlovák állampolgárok közül körülbelül 1.600-an engedélyt váltottak ki még a múlt év elején, május elsejét követôen viszont további 9.800 munkavállaló már regisztrációval vállalt munkát Magyarországon.

A csak regisztrációra kötelezett körülbelül 10 ezer munkavállaló döntô része tehát szlovák állampolgár. A lengyelek közül több mint 400-an dolgozhattak így, a többi országból érkezô regisztrált ennél kisebb számban dolgozik Magyarországon.

Nagycsütörtök

Baricz Lajos

…Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielôtt szenvedek."

(Lk. 22,15.).

Jézus hároméves nyilvános mûködésének három utolsó napja eseménydús. Ezt az idôszakot "szent háromnapnak" is nevezzük.

Jézus csütörtökön ünnepelte meg tanítványaival a Pászkát. A hagyomány szerint ezt az ünnepet Niszan hónap 14-én, a tavaszi elsô holdtölte napján ülték. Az ünnep lényege a húsvéti bárány leölése és elfogyasztása volt, amikor Izrael az Egyiptomból való kivonulásra emlékezett. A Pászka jelentése Transitus, azaz átmenetel. Az elsô Pászkát a zsidók Egyiptomban ülték meg. A fáraó nem akarta elengedni az elnyomott sorsba juttatott Izraelt, ekkor Mózes bejelentette az elsôszülöttek halálát. Készült rá a zsidó nép: minden családfônek le kellett ölnie egy hibátlan, egyesztendôs bárányt napnyugta és a sötétség beállta között. A bárány vérével bekenték az ajtófélfát és a szemöldökfát, a bárány húsát vacsorának kellett elkészíteni úgy, hogy csontot nem törhettek benne.

A Pászka-vacsora fogyasztása közben az úr lesújtott Egyiptomra és minden elsôszülött férfi meghalt. Izrael sértetlen maradt épp a Pászka-bárány miatt, melyet az elsôszülöttek helyett öltek meg. Ezek után már nem volt akadály Izrael elôtt a kivonulásra.

Ennek az átvonulásnak - Pászkának - évenkénti emlékezetére parancsolta meg az Úr a Törvényben a pászkavacsorát a kovásztalan kenyér ünnepével együtt. A húsvéti bárányt csak a jeruzsálemi templomban volt szabad levágni és a vacsorát Jeruzsálem területén kellett elfogyasztani. A vért a papok csészébe gyûjtötték és az égô áldozati oltár lábához öntötték.

Jézus is apostolaival ezt a vacsorát fogyasztotta. A húsvéti vacsorához négy kehelyáldás tartozott. A vacsora kezdetekor az elsô kelyhet megtöltötték borral és vízzel. A házigazda elmondta felette a két áldást: "Áldott légy, Jahve, Istenünk, világ Királya, aki a szôlôtô termését teremtetted". "Áldott légy, Jahve, Istenünk, világ Királya, aki népednek, Izraelnek az emlékezés és az öröm ünnepnapját ajándékoztad. Áldott légy, Jahve, aki Izraelt és a jeleket megszentelted".

Ezután hozták az asztalra a kovásztalan kenyeret és a keserû salátát. Miután kezet mosott, a házigazda hálaimát mondott, megízlelte és szétosztotta. Most következett a sült bárány. Közben megtöltötték a második kelyhet, és a ház ura röviden elmagyarázta az ünnep jelentését: Jahve csodatetteit népe javára és az Egyiptomból való kiszabadulást. Ekkor elénekelték a Hallel zsoltárokat (113-118). Kézmosás és hálaimádság után elfogyasztották a húsvéti bárányt, kovásztalan kenyérrel és keserû salátával.

Most megtöltötték a kelyhet harmadszor, s ezt nevezték az "áldás kelyhének", mert ennél a kehelynél adtak hálát a lakomáért. Végül a negyedik kehely következett. Ezzel véget ért a húsvéti lakoma.

Az evangélisták nem írták le ilyen részletesen a lakomát, de ami új és szokatlan volt benne, azt megörökítették: Jézus halálának emlékezetére a kenyeret és a bort testévé és vérévé változtatta át, és átadta tanítványainak. A kenyértörés és a kehely fölötti áldás gesztusait használta, és a harmadik kehelyhez kapcsolta végakaratát, de ezeknek egészen sajátos tartalmat adott. Míg a zsidók vacsorájában a kenyér meg a bor az áldás után is emberi táplálék és ital marad, Jézus kezében a kenyér és a bor más tartalom - teste, vére - hordozójává válik. Ezért több az Eukarisztia ünneplése a puszta "testvéri lakománál". Jézus adta ennek a vacsorának földöntúli mélységét.

Nagycsütörtök a kereszténységben az Eukarisztia (Oltáriszentség), a szentmise és a papság szerzésének emléknapja.

Ünnep elôtti piaci körkép

A választék nagy, a forgalom kicsi

Simon Virág

- A kedd és csütörtök a jó piaci nap - mondta tapasztaltabb munkatársam, mikor tegnap a Cuza Voda utcai nagypiacra készültünk, hogy felmérjük az ünnep elôtti kínálatot. Baljóslata ellenére az asztalok nagy többsége tele volt zöldséggel, déli- és honi gyümölccsel, mézzel. Nem hiányzott a tojás, tyúk és a húsvéti bárány sem. A hiány az asztalok túlsó felén, a vásárlók sorában jelentkezett. Csak pár nézelôdô, árfelmérô sétálgatott az asztalok körül és a csarnokban.

Húsvéti bárányból nincs hiány. A mészárszékekben a fél bárány kilogrammja, fejjel, belsôséggel 170.000-179.000 lej között változik. Míg a csarnokban kisebb, három kilogrammnyi darabok vannak, a hátsó udvar felôli húsüzletekben 4-5 kilogrammosokat is be lehet szerezni. Ki- ki lehetôsége szerint választhat. A árusok szerint annak ellenére, hogy korán lett tavasz, elegendô kisállat van, csak a vevôk hiányoznak. A parkolókban élô bárányokat kínáló árusok is ugyanezen a véleményen vannak. A marosszentkirályi gazda 15 bárányt hozott a kora délelôtti órákban, abból három óra alatt kettôt sikerült értékesítenie, kilogrammonként 100.000 lejért. Vannak 10-12 kilogrammosok, de kétszer akkorák is. Ottjártunkkor négy gazda kínálta az élô állatokat, s folyamatosan jöttek a tömött csomagtartójú gépkocsik. A nyomáti juhász csak két állatot hozott, hiszen elôzô nap is csak ennyit tudott eladni. Idén tavasszal százzal gyarapodott a nyáj.

A nagy választék ellenére az árak nem csökkentek. A házi tojás darabja 3.500 lej, a fél kilogrammnyi dióbél 60.000 lej, a murok kilogrammja 8.000, káposztáé 15.000, a petrezselyemé 30.000, a burgonyáé, mérettôl függôen 6-8.000 lej. Házi savanyúságot is lehet kóstolni, vásárolni: az ecetes uborka kilogrammja 50.000 lej, a sarvalt káposztáé is ehhez hasonló. A kínálatból nem hiányzik a reszelt torma sem. A hátsó asztalokon, 4-5 helyen árulják a házi tyúkokat. Darabját 300.000-350.000 lejért, aki kettôt vásárol, jelképes kedvezményt is kap. Ezeknél az asztaloknál az érdeklôdôk mellett vásárlók is akadnak, hiszen a gyöngyözô ünnepi húsleves nélkülözhetetlen kelléke a gabonán nevelt házi tyúk.

Úgy tûnik, hogy a szokásos ünnepek elôtti vásárlási láz még nem kezdôdött el. A kistermelôk, állattartó gazdák azt sem tartják kizártnak, hogy a várva várt nagyméretû vásárlóhullám elmarad, vagy a szokásos hétvégihez hasonlóvá zsugorodik.

Anyanyelvünk

Szabad

Bartha János

A szófaji jelleg megváltozásának érdekes példája a szabad melléknév használata. Példák a melléknévi szerepre: szabad ember, szabad út; Melyikôtök szabadabb? Szabad-e sírni a Kárpátok alatt? (Ady: az Új versek elôhangja). Rabok legyünk vagy szabadok? (Petôfi: Nemzeti dal).

A lehet igével való jelentésbeli rokonsága és azonos mondatbeli, állítmányi szerepe folytán könnyen igének érezték, s a lehet, kell, illik igék mintájára személytelen igeként kezdték használni (pl. Lehet vagy szabad itt táborozni?), sôt a lehetett, lehetne, lehessen példájára ragozták is. A régi, szabályos szabad volt, volna, legyen névszói-igei állítmány helyett így alakult ki az igeként toldalékolt szabadott, szabadna, szabadjon. Mintegy másfél évszázada találkozunk már ezekkel az igealakokkal, s mind gyakoribb használatuk folytán a szabad igei jellege egyre erôsödik (pl. Neked nem szabadott elmenned?; Szabadna kérdeznem valamit?; Szabadjon megjegyeznem, hogy…!; Szabadni szabad, de nem lehet!)

A nyelvmûvelôk sokáig helytelenítették a szabad igei ragozását, amely különösen az igénytelenebb, hétköznapi városi nyelvhasználatban terjedt, s meggyökerezett a sajtóban és az irodalomban is. Már Mikszáth is leírta. (Szabadna, de nem illik.)

Hasonló szófaji átcsapás, illetôleg bôvülés gyakori és természetes jelenség nyelvünkben, tehát ez a szabad esetében sem tekinthetô magyartalanságnak. A választékosabb nyelvhasználat, az irodalmi igényû stílus azonban inkább a hagyományos szerkezethez ragaszkodik, különösen múlt idôben. A nem szabadott helyett tehát sokkal szebb, igényesebb ez: szabad volt; nem volt szabad.

Épül a katolikus oktatás

(b.)

A több mint 300 éves marosvásárhelyi katolikus oktatás hagyományainak folytatásaként indult be az elmúlt év ôszén a az elsô katolikus kilencedik osztály. Mivel azok az intézmények (az Unirea valamint a mûvészeti líceum), amelyek egykor a katolikus egyház tulajdonát képezô épületekben mûködnek, helyhiányra hivatkozva elutasították az osztály befogadását, végül is a Bolyai líceum nyújtott lehetôséget és biztosított tantermet az oktatás elkezdésére.

A marosvásárhelyi Római Katolikus Fôgimnázium Öregdiákjainak Baráti Társasága, amelyet Sanctus Emericus (Szent Imre) néven jegyeztek be, azon munkálkodik, hogy az elkövetkezô években a több száz éves múltra visszatekintô katolikus oktatás hagyományainak a mai kívánalmakhoz való igazításával fokozatosan visszaépítse az iskolát. A jelzések szerint a megye katolikus közösségei körében megvan erre az igény - tudtuk meg a baráti kör képviselôitôl, Ávéd Ervintôl, Bányász Sándortól és id. Csath Gábortól, akikkel szerkesztôségünkben beszélgettünk el a megtett útról és a további tervekrôl, elképzelésekrôl.

Valójában a három évszázados múltra való emlékezés méltó megünneplésének elôkészítése tömörítette baráti társaságba az 1948-ban bezárt II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Fôgimnázium egykori diákjait. Az Öregdiákok Tanácsa kezdetben dr. Péterfi Mihály professzor vezetésével kezdte meg tevékenységét, s 2004- tôl dr. Jeremiás Béla vezetésével folytatta. A 2002-es ünnepséget dr. Péter Mihály egyetemi tanár, Bányász Sándor, Kiss Géza, Ávéd Ervin, Csath Gábor és Felcser Zoltán közremûködésével szervezték meg, s az alkalomra emlékkönyv is készült Páll Géza és Péter Mihály professzor szerkesztésében. Az ünnepségen a külföldön élô iskolatársak vetették fel a római katolikus középiskola újraindítását. Az itthon élô öregdiákok egyetértésével elfogadták a javaslatot, majd megkezdôdött a szervezés. Többszöri elutasítás ellenére végül is sikerült megkapni az oktatásügyi minisztérium engedélyét, amely lehetôvé tette, hogy 2004. szeptember 15-én az osztály 19 tanulóval elinduljon. Ebben nagy szerepe volt a gyulafehérvári érseki hivatalnak, Csató Béla fôesperesnek, Fodor Imre volt polgármesternek, Dónáth Árpád volt és Albertini Zoltán tisztségben levô fôtanfelügyelô-helyetteseknek, Kovács Júlia és Farkas Ernô tanfelügyelôknek, Bálint István igazgatónak és a Bolyai líceum vezetôtanácsának.

A Kanizsai Gyöngyvér irányításával mûködô osztályban sokoldalú komoly munka folyik. A közös cél az, hogy az oda járó diákok ne csak oktatásban, hanem nevelésben is részesüljenek, s a lelki és a világi nevelés összefonódjon. Bár a volt katolikus fôgimnáziumnak gazdag könyvtára volt, most mindent elölrôl kell kezdeni. A baráti kör szándéka, hogy a megye katolikus közösségei és szimpatizánsaik segítségével könyveket gyûjtsenek a kiépülô iskola számára. (A Bolyai líceum könyvtárosa várja az ajándékozókat és átveszi a könyveket.) Ugyanakkor a korszerû oktatáshoz szükséges számítógépparkra is szükség van, amit a meglévô mellett a rendelkezésükre bocsátott teremben szeretnének berendezni.

A baráti kör hivatalos bejegyzése lehetôséget nyújt arra, hogy támogatásokat gyûjtsenek a vidéki és nehéz anyagi helyzetben levô diákok bentlakási és ingázási költségeinek térítésére. Csató Béla fôesperes támogatásával az öregdiákok arra készülnek, hogy ellátogassanak a megye katolikus parókiáira, hogy diákokat toborozzanak az ôsszel induló kilencedik osztályba. Terveik között szerepel a diákok egyetemi, fôiskolai felvételire való felkészítésének támogatása és a segítségnyújtás a tanulási gondok és a szabadidôs foglalkozások megszervezésében, ami reményeik szerint a katolikus osztályok népszerûségének növeléséhez vezet.

Csütörtöki kimenô

Iskolapélda

Sebestyén Mihály

Csodáltam volna, ha doktor Sunyi Grandviveur, a polgárok és sebészek mestere (egyikben már csak ex) szó nélkül hagyja az iskolák ügyét. A restitutio in integrum elvét, amit valószínûleg pontosan ért, ezért nem akarja elfogadni. Hiszen így kicsúszik a keze közül valami, ahová beleütheti az orrát, zavart és zavarodottságot, szomorúságot és jogtalan elônyöket kelthet objektív galantériájával.

Már annak idején a Ludwig van Kossuth utca esetében is megmakacsolta magát: emlékszünk, súgott a levitézlett megyeelsônek és a táblán vagy a törvényszék/bíróságon el is érte - a fene sem okosodik ki e sokféle igazságosztó fórum között -, hogy semmissé nyilvánítsák a tanács többségi szavazattal megszerzett utcanév-változtatási határozatát.

Nem szabad visszaszolgáltatni az iskolákat, mert akkor a felekezetek - az egykori építtetôk és fenntartók, a befektetôk és mûködtetôk, hogy gazdaságibb nyelven fogalmazzak - akkor végre szabadon és jogosan rendelkezhetnek tulajdonuk felett. A polgármester természetesen az általa ismert és (elismert) gyakorlatból indul ki: ha valaminek a tulajdonába jutottam (így vagy úgy, ennek nincs most túl nagy jelentôsége) akkor természetesen úri kedvem és önkényem szerint járok el: kirakok, eltanácsolok, megkülönböztetek, megfosztok, protekciózom, összeuszítok, kisemmizek, elôjogokat teremtek. Egyszóval mindent elkövetek, hogy az intézmény teljesen ki legyen szolgáltatva szubjektív-impulzív természetemnek, az emberi gyarlóságnak.

Doktor Sunyinak nincs honnan tudnia, hogy Vásárhelyen és Brassóban, Kolozsvárott és Nagyszebenben, Székelyudvarhelyen vagy Nagyváradon a felekezeti iskolákat az egyházak történelmi felelôsségtudatukban irányították, támogatták, tartották fenn (igaz, állami segéllyel). Felelôsséget éreztek azért, hogy az alma mater tanulói elsajátítsák az alapvetô mûveltséget, hogy a kinevelt ifjakból az értelmiség számára újabb és újabb jól képzett utánpótlást küldjenek. Luther Márton szellemében. A tridenti zsinat szellemében. Egyetemi tanárokat, tudósokat, gondolkodókat, lelkipásztorokat, mûvészeket, még orvosdoktorokat és publicistákat is, sôt, jogászokat, akik kivédik az állami és magánjogtalanságokat.

Mert ilyen jogtalanság a régi világban is számtalanszor érte e város lakóit. Például az 1920-ban a Szent István-i állam örökébe lépô másik királyság megígérte, hogy rendszeresen segélyezi a magyar nyelvû felekezeti oktatást. Nemzetközi szerzôdésben kötelezte magát erre. Olyan mértékben tartotta be a szavát, mint Ön, mikor többek között azt ígérte, hogy magyarul is megtanul mandátuma végére.

Mikor is lesz az pontosan?

Lapról lapra

Szép beszéd és Szent György-nap

b. d.

A feltámadt Krisztus valójában az egyetlen tájékozódási pont ebben az irányt tévesztett világban. (Sebestyén Péter) * 1848/49 tanulsága, hogy közös akarattal változtathatunk sorsunkon. (Bartos Miklós) * Erdôszentgyörgy jelentôs személyiségeinek Pantheonja újabb névvel gazdagodott: Belényesi András nevével. Legyen áldott az emlékezete! (Joó Andrásné) * László Szabolcs VIII.-os tanuló 6,5 kg-os, 82 cm hosszú süllôt fogott a Bözödi-tóban. * Közel 60 millió lejre vásárolt az erdôszentgyörgyi iskola erôsítôket, mikrofonokat, hangfalakat, egyéb hangosító felszerelést. * Május 7-én rendezik Erdôszentgyörgyön a Szép beszéd anyanyelvi vetélkedôt, amelyen a Balavásár--Szováta- Nyárádremete körzetéhez tartozó iskolák diákjai vesznek részt. * Április 23-án, szombaton tartják a város névadójának az ünnepét. A helyi és környékbeli ünneplôk mellett Baja és Celldömölk testvérvárosok küldöttsége vesz részt a Szent György-napon. (Székely Ferenc) * ERÔSZENTGYÖRGYI FIGYELÔ, 2005. március

Dromihédesz freskója a Cifra Palota tornyán (?!)

Nyílt vita újabb történelemleckével

küldöttei is jelen voltak. Az ülést Ioan Toganel, a megyei tanács fôtitkára és Petru Groza, a tanács alelnöke vezették.

A határozattervezet ismertetése után indult a vita, elsôként Ticu Vasile Francisc, a ’89 Egyesület képviselôje szólalt fel, aki a kulturális stratégia hiányát nehezményezte, azt, hogy az adminisztrációs, illetve pénzügyi határozatok mellôl hiányzik egy vonzó, közönségcsalogató mûvészi program kidolgozása. Kifogásolta azt is, hogy miért részesülnek pozitív diszkriminációban a pártrendezvények, illetve a szervezô politikai pártok, akik egy kulturális intézményen belül is több kedvezményben részesülnek a teremkihasználtságot illetôen, mint a kultúrával foglalkozó, azt ápoló szervezetek. Végül munkacsoport megalakítását javasolta a mûsorstratégia kialakítására. A következô felszólaló Oros Gheorghe, az Avram Iancu Egyesület küldötte volt, aki azzal állt elô, hogy szervezzenek minél több folklórmûsort a Kultúrpalotában. A folklórötletre Szokoly Elek, a Pro Európa Liga képviselôje úgy reagált, hogy népi táncokról szó sem lehet, mert az azok keltette por rongálja az intézmény büszkeségét, az orgonát. Ô is egyetértett a pártok pozitív diszkriminációjának eltörlésével.

Ioan Judea nyugalmazott ezredes, a Hôsök Kultusza Egyesület képviselôjeként szokásához híven a tárgytól teljesen eltérô témába fogott, és nem hagyta magát attól eltéríteni. Kiderült, mi a legnagyobb fájdalma. Mint mondta, mindenki, aki a Palotába lép, az Osztrák-Magyar Monarchia jelképeivel találja szembe magát. Nem kétséges, hogy ilyen okokból az ezredesre gyakran rájön a fájás. Ám - fejtegette tovább - az intézmény nem csupán a magyarok Kultúrpalotája, hanem Kultúrpalota, s mivel ô a harmónia híve, szeretné, ha megvalósulhatna a román és magyar jelképek harmóniája. Ott még nem tart, hogy szíve szerint átépíttetné a Kultúrpalotát, ezért állandó kiállítást javasol a (román) nemzet hôseinek, hiszen Avram Iancu minden bizonnyal jól megférne Kossuth mellett, és Petôfi is örülne Eminescunak. Mint azt a történelemben járatlanabb hallgatóság megtudta, a nagyközönség számára is megnyitandó megyeházi torony falára egykor a románok történelmét festették (Judea elôdei) Dromihédesztôl Ferdinánd királyig, ezért javasolja ezen elpusztított freskók restaurálását is, persze kizárólag a harmónia érdekében. Maria Diaconescu nagy- romániás megyei tanácsos természetesen nyomban megígérte, hogy mindent megtesz megvalósulásáért.

A sületlenségáradatot - igen sajnálatos módon - nem volt akinek megfékeznie. Lokodi Edit tanácselnök a Carpatair-tárgyalások miatt hiányzott, és egyetlen - ismétlem egyetlen! - magyar civil szervezet sem képviseltette magát. Úgyhogy - ne csodálkozzunk, ha a kultúráról, hagyományôrzésrôl, mûemlékvédelemrôl ilyen módon is lehet nyíltvitázni.

A Bonus Pastor Alapítvány

Kinyújtott kéz

(simon)

Április elején fogadja az elsô bentlakókat a nemrég átadott magyarózdi drogterápiás központban a Bonus Pastor Alapítvány. Az ünnepélyes megnyitón Csiszér Balázs igazgató részletesen beszámolt az alapítvány többrétû munkájáról. Mint megtudtuk, az évek során a prevenciós, terápiás tevékenységekbe több mint hétszáz Maros, Kolozs és Hargita megyei családot vontak be.

Továbbá elhangzott: a Bonus Pastor Alapítvány és a Református Mentômisszió célja segítséget nyújtani az alkohol-, drog- és egyéb függôségben szenvedôknek, illetve hozzátartozóiknak. A munkatársak és önkéntesek az evangélium alapján, a segítô szakma eszközeivel dolgoznak, hármas alapgondolat - szellemiség - szakmaiság - fenntarthatóság - által vezérelve.

Az alapítvány négy téren fejti ki munkáját: közvélemény- formálás: tájékoztató elôadásokon, szórólapok segítségével eloszlatni az alkoholizmussal és drogfogyasztással kapcsolatos tévhiteket, prevenció: táborok szervezése a függôségben szenvedôk gyermekeinek, terápia: ide tartoznak az évi háromszor megszervezett segítôtáborok, ahol a résztvevôk megpróbálnak leszokni a szerrôl. Mind a segítôtáboroknak, mind a féléves, április elején beinduló rehabilitációs programnak a magyarózdi otthon ad helyet. Az utógondozást a helyi támogató csoportokkal próbálják megoldani. A hetente-kéthetente sorra kerülô találkozókon a volt szenvedélybetegek megbeszélik mindennapi gondjaikat, megosztják élményeiket. Jelenleg segítô csoportok mûködnek Marosvásárhelyen, Mezôpanitban, Somosdon. A függôségtôl megszabadultaknak és családjaiknak táborokat, konferenciákat szerveznek, lehetôséget teremtve a találkozásra, beszélgetésekre, közösségépítésre.

A Bonus Pastor Alapítvány marosvásárhelyi fiókszervezete nemrég új helyszínre, a Tudor negyedbe költözött, telefonszám: 254.460. Azok a személyek, akik szeretnének többet megtudni a segítôtáborokról, a drogterápiás központról, illetve önkéntesként szeretnének bekapcsolódni az alapítvány tevékenységeibe, tárcsázhatják a fent említett telefonszámot.

Közönségszolgálat

Szerkeszti: Mezey Sarolta

A közigazgatási bíráskodás új törvényérôl

(Folytatás múlt heti számunkból)

Az 1967. évi 1. törvényben (ami az 1990. évi 29. törvény "elôdje") még bôven szereplô kivételek majdnem teljes egészében kikerültek a tárgyalt törvénybôl. Emellett jelenleg sem támadhatók ezen az úton a közigazgatási hatóságok és a parlament kapcsolatát érintô közigazgatási aktusok, a katonai parancsnoki aktusok, a háborús helyzet, a szükség- és sürgôsségi állapot diktálta vagy a közrend helyreállítása érdekében hozott közigazgatási rendelkezések. Nem támadhatók azok az aktusok, intézkedések, amelyeket természeti katasztrófák, járványok megelôzéséért vagy következményeinek felszámolásáért hoznak.

A perindítási határidô 6 hónap. Ha valaki magánszemélyként egyedi közigazgatási aktus ellen fordul bírósági keresetével, a 6 hónapot az elôzetes kérelmére adott válasz vételétôl, illetve a megválaszolatlanul hagyott kérés benyújtása utáni 31. naptól számítják. A prefektúrák attól a naptól számított fél éven belül támadhatják meg a közigazgatási aktusokat, a polgármester rendeletét vagy a helyi tanács határozatát, amikor az aktus kiadásáról, meghozataláról tudomást szereztek. Indokolt esetben a közigazgatási aktusok 6 hónap után is megtámadhatók, de minden esetben csak az aktus kibocsátásától számított egy éven belül. Ez az egyéves határidô már nem elévülési, hanem jogvesztô határidô (termen de decadere). A felhozott okokat, indokokat a bíróság mérlegeli, és vagy elfogadja vagy sem. Tehát vagy eltekint a 6 hónapos elévülési határidô túllépésétôl vagy nem. A felhozott indokok természetesen nagymértékben befolyásolják a bírói döntést. Elévülhetetlen (imprescriptibil) viszont az a kereset, amelyet alkotmányellenességre történô hivatkozással, kormányrendelet ellen nyújtanak be, vagy alkotmányellenességi kifogással élnek egy közigazgatási aktus ellen bármilyen folyó perben. A vétkes köztisztviselô mint fizikai személy perbehívhatósága is megjelenik ebben a törvényben, azé a személyé, aki a megtámadott közigazgatási aktust kidolgozta, kiadta, vagy aki a jogos kérelmet nem oldotta meg. Pernyerés esetén az alperes fizikai személy a kibocsátó közhatósággal egyetemlegesen (în mod solidar) felel az okozott és megítélt kárért, sôt az így perbe hívott személy hivatali felettesét szavatosként maga is perbe hívhatja, azt a személyt, akitôl írásban kapta a jogsértônek kimondott aktus megszerkesztésére az utasítást, vagy éppen arra, hogy a kért iratot, bizonylatot ne állítsa ki. Ami a bíróságok illetékességét illeti, a helyi és megyei közhatóságok aktusai elleni pereket, továbbá az 5 milliárd lejt meg nem haladó adók, illetékek, különféle hozzájárulások, vámtartozások miatt indítottakat elsô fokon a törvényszékek (tribunale) közigazgatási- pénzügyi szekciói, a központi közigazgatási hatóságok aktusai és az 5 milliárd lejt meghaladó, fent említett tartozások ügyében indított közigazgatási pereket a táblabíróságok (curtile de apel) közigazgatási-pénzügyi szekciói tárgyalják és oldják meg. Az elsôfokú tételek, határozatok ellen csak felfolyamodni (recurs) lehet, az elsô esetben a táblabírósághoz, a második esetben a Legfelsôbb Semmítô- és Ítélôszék közigazgatási- pénzügyi szekciójához. A törvény a felperesnek perbeadási lehetôséget biztosít, a pert vagy az alperes hatóság/szerv székhelye szerinti törvényszéken/táblabíróságon, vagy a saját lakóhelye szerint illetékes törvényszéken/táblabíróságon indíthatja be. Ha viszont a pert már beindította az alperes lakhelye/székhelye szerinti bírósági szerv elôtt, ezen már nem változtathat. A fizetendô bélyegilleték megegyezik a nem értékben kifejezhetô perek esetében elôírtakkal (actiuni neevaluabile în bani). A jogerôs és visszavonhatatlan bírósági döntéseket, ha ezek normatív jellegû közigazgatási aktusokat érvénytelenítenek, Románia Hivatalos Közlönyében vagy a megyék hivatalos közlönyében, a bíróság vagy a felperes kérésére ingyen meg kell je-lentetni.

Mellau György

Nônek egyes postai szolgáltatások díjai

Április 18-ától átlagban 10 százalékkal magasabb díjakkal dolgozik a Román Posta belföldi szolgáltatások esetén.

A legfontosabb változások a következôk:

- a 101-500 gramm közötti prioripost- (gyorsposta) küldemény viteldíja 85.000 lejrôl 90.000 lejre nô

- 100 grammig a számlákat tartalmazó prioripost viteldíja 63.000 lejrôl 95.000 lejre nô

- 101-500 gramm közötti számlákat tartalmazó prioripost viteldíja 145.000 lejrôl 150.000 lejre nô

- on-line utalvány díja 110.000 lej (100.000 lejrôl);

- e-post internetes üzenet 7000 lej (6000 lejrôl);

- tértivevény 10.000 lej (7000 lejrôl)

- post restant 7000 lej (6000 lejrôl);

- havi postafiókbérlet magánszemélyeknek 33.000 lej (30.000 lejrôl);

- havi postafiókbérlet jogi személyeknek 77.000 lej (70.000 lejrôl).

Változatlan maradnak a következô szolgáltatások: a bel- és külföldi postai küldemények - levél, üdvözlet, csomag - viteldíja és az ajánlott levél postázása.

A drágítást a posta az üzemanyag és villamosenergia drágításával magyarázza. Az említett díjszabások tartalmazzák a héát is - közölte Iacob Emilia, a Maros Megyei Postahivatal vezetôje.

A tavaszi nagytakarítás veszélyei

A tavaszi nagytakarítás nemcsak fárasztó, hanem nyilvánvalóan veszélyes is: március és április hónapban naponta nyolcvanöten kerülnek kórházba Ausztriában az otthonukban végzett nagytakarítás után - figyelmeztetett hétfôn a "Sicher Leben" (Biztonságosan Élni) elnevezésû Intézet.

A közölt adatok szerint 2003-ban a nagytakarítást végzôk közül Ausztriában 19 000 ember került kórházba - fôleg március és április hónapban - közülük 71 százalék a nôk aránya. Különösen nagy veszélynek vannak kitéve az idôsebb asszonyok: a balesetet szenvedettek 60 százaléka soraikból került ki.

Számos baleset okozója ingadozó szék vagy kiöregedett létra, amelyre ráadásul zokniban vagy papucsban lépnek fel. A leggyakoribb sérülés - az összesnek 23 százaléka - csonttörés és nyílt seb.

A tavaszi nagytakarítás legkevésbé biztonságos mûveleteinek egyike az ablakpucolás. Sokan közben az ablakpárkányra támaszkodnak és így könnyen egyensúlyukat veszíthetik. Ezért az intézet azt tanácsolja, hogy az idôsebbek feltétlenül valaki mással végeztessék el ezt a munkát. Az intézet végül azt ajánlja, hogy a biztonságos nagytakarítás érdekében mindenekelôtt ne sajnáljuk a rá fordított idôt.

Dundi gyerekek - kövér felnôttek?

Már néhány kilónyi gyermekkori súlyfelesleg is jelentôsen megnöveli a veszélyét annak, hogy a gyermek felnôttkorára túlsúlyos, illetve elhízott legyen, és magas vérnyomással küszködjék - állapították meg amerikai kutatók.

Azt eddig is tudtuk, hogy a túlsúlyos, vagy kövér gyermekekbôl gyakrabban lesznek elhízott felnôttek, mint sovány kortársaikból, az azonban eddig nem volt ismert, hogy a késôbbi elhízás már a kicsit "húsosabb" gyermekeket is fenyegeti - figyelmeztettek a Harvard egyetem orvosi fakultása, illetve a Bostoni gyermekkórház munkatársai. Mint a két intézmény kutatói által elvégzett vizsgálat bizonyította, azok közül a gyermekek közül, akiknek súlya 8-15 éves korukban a korcsoportjuknak megfelelô súlyhatár felsô harmadában volt, fiatal felnôttkorukra vékonyabb társaiknál jóval többen küszködtek tényleges súlyfelesleggel.

A normál érték felsô határa közelében mozgó testtömeg indexû (BMI) gyermekek felnôttként ötször akkora valószínûséggel váltak elhízottakká, mint az átlagnál alacsonyabb BMI-vel rendelkezô társaik. Azok között a gyermekek között viszont, akiknél a normálisnak tekintett BMI- nél valamelyest magasabb értékeket mértek, húszszorosára nôtt a felnôttkori elhízottak, és négy-ötszörösére a magas vérnyomásban szenvedôk aránya.

A vizsgálat legfontosabb tanulsága, hogy a gyermekek testsúlyára az orvostársadalomnak az eddiginél sokkal jobban oda kell figyelnie, hiszen az elhízás és az ezzel járó betegségek még a normálisnál alig néhány kilóval súlyosabb gyermekeket is fokozottan fenyegetik - írta a Alison Field, a vizsgálat vezetôje az Obesitiy Research címû folyóirat márciusi számában.

Ügyintézés

A felfüggesztett hajtási engedély visszaszerzésérôl

A Megyei Rendôrparancsnokság közölte a felfüggesztett gépkocsivezetôi jogosítvány határidô elôtti, kérésre történô visszaszerzésének feltételeit. Erre az Országos Rendôrparancsnokság 368.247-es számú rendelete ad lehetôséget.

Azok a személyek, akik valamilyen okból kifolyólag hamarabb visszakérik a bizonyos idôre felfüggesztett jogosítványt, a következô feltételeknek kell megfelelniük: - az utóbbi 3 évben nem vették igénybe ezt a kedvezményt, továbbá ha a gépkocsivezetô által elkövetett cselekményt - amelyet a 2002. évi 195-ös számú sürgôsségi kormányrendelet értelmében elôzôleg bûncselekménynek minôsítettek -, az igazságszolgáltató szervek vagy az ügyész átminôsíti és elrendeli a bûnügyi felelôsségrevonásnak a pénzügyi bírságra való cseréjét.

Azok, akik eleget tesznek e két feltételnek, a következô iratokkal kell jelentkezniük:

- a hajtási engedélyt helyettesítô ideiglenes engedély fénymásolata, amelyet a forgalmi rendôr bocsátott ki;

- a kihágásról szóló jegyzôkönyv;

- a pénzbírság kifizetésérôl szóló nyugta fénymásolata;

- a személyi igazolvány fénymásolata.

- az ARR engedélyével rendelkezô egység által szervezett közlekedésbiztonsági tanfolyam elvégzésérôl szóló igazolás eredeti példánya.

A Növényvédelmi Egység ajánlásai

Gyümölcstermesztôk figyelmébe

A gyümölcsösökben a vegyszeres kezelés ajánlatos a betegségek és kártevôk ellen, amíg a növények nyugalmi állapotban vannak azon optimális idôszakban, amikor a virágrügyek megjelennek. Ekkor jelenik meg a bimbólikasztó almaormányos, de a kezelés hatásos a kaliforniai pajzstetvek, az almafa vértetû, a levéltelenítôk, levéltetvek, atkák hibernáló lárvái ellen is. A kezelést napos, szélmentes napokon, 5 C fok hômérséklet fölött kell elvégezni a következôképpen:

1. Azokban a gyümölcsösökben, ahol enyhe a pajzstetvek, az almafa vértetû és a levéltelenítôk támadása, de veszélyt jelentenek az atkák és levéltetvek, a következô szerek ajánlatosak: - OLEOCARBETOX 12 CE - 2%; OLEOEKALUX - 1,5%; - OLEOEKALUX RV - 1,25%; - US 92 CE - 1,5%; OLEODIAZOL 3 EC -1,5%; - APLAUDUS SUPER - 1,5%; OLEOCARBETOX 12 CE - 1,5% - CARBETOX 37 CE - 0,5%.

Figyelem! Az olajalapú vegyszerek kétévenként használhatók.

2. Azokban a gyümölcsösökben, ahol a pajzstetvek, az almafa vértetû és a levéltelenítôk támadása tapasztalható, a következô vegyszerek hatásosak: - PALLAS - 0,6%; CABETOX 37 CE - 1%; - MALATHION 50 EC - 0,6%; - FYFANON - 0,7%.

Ugyancsak az említett idôszakban ajánlatos kezeléseket végezni a következô elterjedt betegségek ellen: a fák tûzelhalása, varasodás, kéregbetegségek. A kezelés elvégezhetô a következô gombaölô szerek egyikével: - FUNGURAN OH 50 WP - 0,2-0,3%; CHAMPION 50 WP - 0,2-03%; SUPER CHAMP 250 SC - 0,3%; - KOCIDE 101 50 PU - 0,3%; - ALCUPRAL 50 PU - 0,3%; BORDÓI LÉ - 0,75%. Az utóbbi vegyszeren kívül a gombaölô szerek a felsorolt rovarölô szerekkel kombinálva alkalmazhatók. A jonatán és más, lisztharmatra érzékeny fajtáknál a keverékhez adagolható: KUMULUS S - 0,3%; - MICROTHIOL SPECIAL - 0,4%; MICROTHIOL - 0,7%; - THIOVIT JET 80 WG - 0,3%.

A munkavédelmi, környezetvédelmi és állatvédelmi elôírások tiszteletben tartása minden termelô számára kötelezô!

Dr. Marian Pogacean mérnök, a Maros Megyei Növényvédelmi Egység igazgatója

Járom az utat…

…a Lavotta-tetô környékén, mely a város Marosszentgyörgy felé esô részén fekszik, a Szentgyörgy (ma Köztársaság) tér és a Székely Vértanúk útja között.

A krónikák szerint 1722-1757. között Tzigan- Mezô a neve, amit 1940-ben Belsô cigánytelepnek, 1941-ben Füstös telepnek neveztek. A Szentgyörgy térrôl a dombtetôre a Czigány-mezô utca vezetett fel (1891), amit késôbb Lavotta János közeként említenek (1946).

Ezen a részen és ezen a környéken laktak a város képzett zenészei, a Rózsa fiúk, Salamon Kálmán, Muszka Sanyi, Harkó Feri, Harkó Béla, Antal Bandi, Mátyi Rudi, Salamon Jocó, Murvai Bertalan, Seres Buci, Dumitru Guszti, Kaszai Géza (Cégér), Lakatos Elemér és mások, akik a New York (a késôbbi Maros), a Központi étteremben, a Transzilvánia, az Európa, a Nap, a Tag, az Oroszlán, a Súrlott Grádics, az Orbán, a Méder, a Vakarcs, a Szamek és más vendéglôkben muzsikáltak sokszor reggelig, ahol a finom, táj jellegû ételek (flekken, rostonsültek, vargabéles) és italok fogyasztása mellé biztosították a jó hangulatot…

Az adoma szerint városunk nagyrabecsült építômestere, Soós Pál egy háromnapos mulatozás alkalmával építômunkásait a Lavotta-tetôre vezényelte, akik ott olyan átalakításokat eszközöltek a lakások frontjain, hogy az illuminált állapotban hazatérô fáradt zenészek órákig keresték otthonaikat. (Keresztes Gyula feljegyzése.)

Az 1980-as években végzett építkezések során megszüntették a Cigánymezôt és környékét, tömbházakat építettek a régi putrik helyébe. Ezzel az intézkedéssel szinte egy idôben számolták fel a Tag vendéglôt, a Maros éttermet és más vendéglátó egységet s ekkor tûntek el a zenészek is a vendéglátásból.

Jó lenne erre legalább utólag felfigyelni, hogy Flekkenfalván (ahogy városunkat nevezték), újból megszólaljon a szórakoztató zene a vendéglôkben.

Fodor Sándor (S.)

Csütörtöki sport

Szerkeszti: Bálint Zsombor

Teke

Újabb gyôzelem játék nélkül

Szerdán újabb gyôzelmet aratott játék nélkül a marosvásárhelyi Romgaz-Elektromaros nôi tekecsapata a csapatbajnokság visszavágóinak 5. fordulójában. A program szerint az ICMRS Galacnak kellett volna az Elektromaros-pályára látogatnia, a Duna-partiak azonban a kiszálláshoz szükséges pénz hiányában nem utaztak ide a mérkôzésre. A tavasszal ez a második találkozó, amelyet Seres Sándor tanítványai ellenfél hiányában nem játszanak le, ami azonban egyáltalán nem öröm a vásárhelyi tekézôk számára. A csapat szakvezetôi szerint a belföldi konkurencia hiánya, amely abból is fakad, hogy menetrendszerûen lejátszott mérkôzésen sem tapasztalható valódi ellenállás az ellenfelek részérôl az erôs nemzetközi csatákban üt vissza, amikor megérzôdik a csupán kemény mérkôzéseken megszerezhetô tapasztalat hiánya. Ez látható volt például az idei Bajnokok Ligájában, a koprivnicai kiszálláson, vagy a tavalyi BL elôdöntôjében. A Romgaz-Elektromaros egyébként az eddigi 12 mérkôzésén csupa gyôzelmet aratott, fölényesen vezeti a tabellát, s csak egy katasztrófa akadályozhatja meg az újabb országos bajnoki cím megszerzésében.

Megérkezett viszont az ICMRS Galac bajnok férfiegyüttese, amely a Koracell-Elektromaros csapatával találkozott. A galaci klub mindkét csapatának utaztatását nem tudta megoldani, ezért csak a bajnokságban jobban álló férfiak jelentek meg. (Ehhez kapcsolódik az az információ, hogy a galaci teke megmentése érdekében a polgármesteri hivatal 3 milliárd lejt utalt ki. Marosvásárhely összesen nem biztosít ennyi pénzt a sportra!). A mérkôzést a vendégek nyerték 3125-3212 arányban, 3-3 arányú páronkénti eredménnyel. A Koracel-Elektromaros csapatából Májos Ferenc 577 fát teljesített, Orosz István 545 fát, Albert Levente pedig 522 fát. Valamivel gyengébb eredményt mutatott fel Seres József (505) és György Árpád (501), valamint Fekete József (476). A galaciak legjobb versenyzôjének, Tudorie Bebenek az eredménye 565 fa.

Röplabda

Zsúfolt hétvége

Három nap alatt hat A-osztályos nôi röplabdamérkôzést rendeznek péntektôl vasárnapig a ligeti sportcsarnokban. Az 5-8. csoport keretében a házigazda CSU Gaz Neumarkt ellenfelei a Dinamo, a Penicilina Iasi és a Tender Temesvár lesznek, csapatunk mindhárom napon 17 órától játszik, ezt követi a másik két együttes csatája. A sorrendrôl a ma esti sorshúzás dönt.

A csoport keretében az elsô tornát egy hete Iasi-ban rendezték, ahol a CSU Gaz Neumarkt két gyôzelmet aratott, csupán a Dinamótól kapott ki. A marosvásárhelyi után két további tornát rendeznek, két hét múlva Temesváron, egy hónap múlva Bukarestben találkoznak ismét a csapatok. A tét az A1-osztályban maradás, az utolsó két helyezettnek ugyanis további osztályozót kell játszani a bennmaradás érdekében.

A taktikai cserék nem segítenek

Amikor csapatuk hátrányban van, a futballedzôk gyakran csatárokkal próbálják felfrissíteni alakulatukat, de egy most megjelent német tanulmány szerint az áttérés a támadóbb felfogásra ritkábban vezet eredményre, mintha a tréner maradna az eredeti taktikánál.

A dolgozatot a Bundesliga 2003/2004-es idényének mintegy 1700 cseréje alapján készítették el a bonni egyetem munkatársai.

A kutatók megállapították, hogy a szakemberek hátrányban támadókat, elônyben pedig inkább védôket küldenek a pályára, de a remélt eredmény - azaz az egyenlítés vagy fordítás, illetve az elôny megtartása - sok esetben elmarad.

Változás a kajak-kenu vb programjában

A Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) igazgatótanácsa portói ülésén elfogadta a világbajnoki program módosítására vonatkozó javaslatot, amelyet a síkvízi bizottság elnöke, Vaskuti István terjesztett a testület elé.

Ennek megfelelôen az egyes távok döntôit egy blokkban és a korábbiaknál gyorsabban bonyolítják le: az 1000 m-es futamoké hét, az 500 és 200 m-esek fináléi pedig ötpercenként startolnak, és csak ezt követôen kerül sor az eredményhirdetésekre.

A feszesebbé váló program kedvez a sportág televíziós közvetíthetôségének, és több versenyzônek garantál szereplési lehetôséget, de nehézségeket is magában rejt.

"Az egyik szemem sír, a másik nevet" - kommentálta a döntést Angyal Zoltán, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. "A nemzetközi kajak-kenu sportra hosszú távon kedvezô hatással lesz a változtatás, rövid távú érdekeinket azonban nem szolgálja. A nézôk a helyszínen és a közvetítést a televízión keresztül követôk jól járnak, ám az egyazon távon duplázásra képes versenyzôk helyzete lehetetlenné válik. Janics Natasa és Kovács Katalin közül például egyik klasszisunk sem tud majd elindulni egyesben és párosban is az olimpiai, 500 m-es távon."

A szakember hozzátette: a megváltozott program miatt a közeljövôben a honi szövetség szakmai bizottsága és elnöksége elé terjeszti az idei válogatási elvek módosítására vonatkozó javaslatát.

"Bánkódni azért nem kell, hiszen nálunk a második számú egységekben is nemzetközi klasszisok forgatják a lapátot, így ôk több lehetôséghez jutnak majd" - mondta Angyal.

Az idei vb-nek Zágráb ad otthont augusztus végén. Arról, hogy a júliusi, poznani Európa-bajnokság is igazodik-e az új idôbeosztáshoz, egyelôre nem született döntés.

Forma-1

Barrichello elôször tesztelte az F-2005-öt

Miután a Forma-1-es világbajnokság elsô két futamán a konstruktôrök között címvédô Ferrari istállója csak hét pontot gyûjtött, a csapat tervezôi villámgyorsan megkezdték a 2005-ös modell tesztelését.

Luca Badoer, az együttes tesztpilótája korábban már gyakorolt az F-2005 elnevezésû autóval, ám Rubens Barrichello és a hétszeres világbajnok Michael Schumacher eddig még nem jutott lehetôséghez.

"Mindenképpen gyorsabb és megbízhatóbb, mint a tavalyi modell, de még csak a munka elején járunk" - mondta a brazil Barrichello, aki 80 kört tett meg az új géppel.

"Az elsô két verseny megmutatta, hogy több csapat egy lépéssel elôttünk jár, de azt hiszem, hamarosan ismét versenyben leszünk a bajnoki címért" - tette hozzá M. Schumacher, aki szerdán ülhet elôször az F-2005 volánja mögé. Ross Brawn, a Ferrari technikai igazgatója szerint az új modell abban az esetben debütálhat az április 3-án esedékes Bahreini Nagydíjon, ha minden teszten tökéletesen megfelel. Így az is elképzelhetô, hogy az autó hazai környezetben, azaz az imolai versenypályán mutatkozik majd be április 24- én.

Úszás

Miskolcon a víz világnapján

Régi hagyománynak hódolva utaztak Miskolcra, a víz világnapja tiszteletére szervezett nemzetközi versenyre a marosvásárhelyi ISK úszói. Az ISK évek óta rendszeres résztvevôje ennek a versenynek, az idén is nyolcan utaztak ki Marosvásárhelyrôl, a felkészülés nehézségei ellenére. Petelei Attila és Fülöp Ferenc edzôk tanítványai a Bioeel, a Multiplan Electronics, a Richter Gedeon Romania, Veress Attila, valamint az úszók szülei támogatásával jutottak el Miskolcra, ahol az alábbi eredményeket érték el. Csorbási János négy versenyszámot (200 gyors, 100 mell, 100 pillangó és 200 vegyes) megnyert, 100 háton pedig második lett; Blaga Lucian elsô lett 100 háton, míg 100 mellen harmadikként ért célba; Gâlca Adrian 200 gyorson és 100 háton lett harmadik; Kagán Ferenc 100 háton második helyet, 200 gyorson és 200 vegyesen harmadik helyet szerzett. A lányok közül Gábos Andrea 200 gyorson, 100 mellen, 100 pillangón és 200 vegyesen végzett az elsô helyen, Szekeres Andrea 100 háton nyert, 200 gyorson és 100 pillangón második lett, míg 200 vegyesen harmadikként ért célba, Lungu Andreea 200 gyorson és 100 pillangón szerezte meg a harmadik helyet, míg Dumangiu Anca 100 méteres mellúszásban elsôként jutott célba.

Szabadfogású birkózás

A kisifjúsági csapatbajnokság második fordulója

A kisifjúsági csapatbajnokság második fordulójában, amelyet a hétvégén Tg.-Jiuban rendeztek meg, a marosvásárhelyi Muresul csapata (edzôk: Márton József és ifj. Simon László) az 5. helyen végzett. A Muresul birkózói egyéniben az alábbi eredményeket érték el. A 42 kg-os Vajda Sándor elsô lett saját súlycsoportjában, az 50 kg-os Buda Silviu a második helyen végzett, míg a 46 kg-os Suteu Ovidiu és a 63 kg-os Gliga Gheorghe harmadik helyen végeztek. Pontszerzô helyen zártak 54 kg-ban Trosin István, 69 kg-ban Belean Ionut és 76 kg-ban Halatiu Daniel, akik egyaránt 5.-ek lettek, valamint az 58 kg-os Milasan Calin aki 7. helyen végzett.

A lányok egyéni versenyében 38 kg-ban Simon Melinda, 56 kg-ban Simon Andrea megnyerte a saját súlycsoportját, míg 49 kg-ban Fekete Ibolya és 52 kg-ban Gherászim Ildikó a második helyen zártak.

A marosvásárhelyi ISK (edzô: Gyarmati Ferenc) csak egyéni versenyzôkkel indult. A fiúk 63 kg-os versenyében Molnár Antonio, 100 kg-ban Bonta Catalin egyaránt 6. lett, míg a lányoknál 43 kg-ban Botos Arabella a 2. helyen végzett.

Urs Meier "fájdalmas" büntetést szabna ki Mourinhóra

A játékvezetéstôl az elmúlt év végén visszavonult, a tavalyi Európa-bajnokságot követôen fôleg Angliában sokat bírált Urs Meier reméli, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség súlyos büntetést szab ki a Chelsea vezetôedzôjére, Jose Mourinhóra.

"Szerintem megfelelô szankció lenne, ha nem ülhetne a kispadra a Bayern München elleni negyeddöntôkben. A büntetésnek fájnia kell, s ez fájdalmasan érintené ôt" - mondta Meier.

A svájci bírót az angol szurkolók tavaly nyár óta zaklatják az Európa-bajnokság negyeddöntôjében hozott, s a portugálok elleni vereség fô okának minôsített ítélete miatt. Meier azzal haragította magára a drukkereket, hogy nem adta meg Sol Campbell fejesgólját, s a szigetországiak végül 11-esekkel búcsúztak.

Az UEFA hétfôn indított fegyelmi eljárást Mourinho ellen, mivel az FC Barcelona elleni Bajnokok Ligája- nyolcaddöntô elsô mérkôzését követôen részrehajlással vádolta meg Anders Frisk játékvezetôt, aki többek között ilyen jellegû megnyilvánulások miatt bejelentette visszavonulását.

A nap hírei

A pápa áldást osztott

II. János Pál pápa egy percre megjelent szerdán lakosztályának Szent Péter térre nézô ablakában, és megáldotta az ott összesereglett hívôket. Ez volt az elsô megjelenése a nyilvánosság elôtt vasárnap óta. A közbeesô napokon számos jelentés látott napvilágot a nemrégiben megmûtött katolikus egyházfô romló egészségi állapotáról. Megfigyelôk szerint a pápa azért mutatkozott most a nyilvánosság elôtt, hogy csillapítsa a rossz egészségi állapota által keltett aggodalmakat. Az egyházfô rendesen szerdán szokta tartani általános audienciáját. Február óta azonban rendre elmaradnak ezek az események a 84 esztendôs szentatya gégemûtétje és általánosan gyenge egészségi állapota miatt.

Karantén az aradi kórházakban az influenzajárvány miatt

Minden Arad megyei kórházban karantént rendeltek el szerdán az influenza- és virózisesetek számának növekedése miatt. Az Arad Megyei Közegészségügyi Hivatal szerdától karantént vezetett be a megye minden kórházában, és különös figyelmet szentelnek a gyerekgyógyászati és szülészeti osztályoknak. Az utóbbi hetekben megduplázódott az influenza-esetek száma Arad megyében - 300 megbetegedést regisztráltak -, a vírusos megbetegedések száma meghaladja a 6.000-et. Az orvosok több mint 2.000 tüdôgyulladás-esetet is regisztráltak. Az Arad Megyei Kórház gyerekgyógyászati osztályán több mint száz gyerek fekszik különbözô légúti megbetegedéssel, az egység épületébe keddtôl tilos a bejárás.

Május 15. a jövedelemnyilatkozatok benyújtásának határideje

Május 15-ig kell benyújtani a 2004-re vonatkozó globális jövedelemnyilatkozatokat, tájékoztat közleményben az Országos Adóadminisztrációs Hivatal. Akárcsak a tavaly, az adóhatóság postán küldi el az adófizetôknek a jövedelembevallási ûrlapokat, a kitöltési útmutatót és a dokumentumok beküldéséhez szükséges válaszborítékot. Az Országos Adóadminisztrációs Hivatal április 1. és 15. között küldi ki az ûrlapokat. Azoknak a személyeknek kell jövedelemnyilatkozatot benyújtaniuk, akik 2004 folyamán munkahelyet változtattak vagy fizetésük mellett más jövedelmük is volt. 2004 az utolsó év, amelyben globális jövedelemadót kell fizetni, miután az idei év elején a kormány bevezette a 16 százalékos egységes adókulcsot.

Scheele a román sajtó függetlenségérôl

Jonathan