Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 51 RNCB 3600000002490018 – euró; RO 24 RNCB 3600000002490019 – dollár bankszámlaszámra. E-mail címünk nepujsag@e- nepujsag.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: nepujsag@e-nepujsag.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

A hirdetések egységes tarifája 150 Ft/szó, 200 Ft/cm², mely magába foglalja a romániai áfát is.

Antoine de Saint-Exupéry:

Uram, nem a csodákért és látomásokért fohászkodom, csak

erôt kérek a hétköznapokhoz.

Taníts meg a kis lépések mûvészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és

forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és

tapasztalatokat!

Segíts engem a helyes idôbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsôrangú

vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!

Erôt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak

átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem

a váratlan örömöket és magaslatokat!

Ôrizz meg attól a naiv hittôl, hogy az életben mindennek simán kell mennie!

Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,

kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó

ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelôdünk!

Küldd el hozzám a kellô pillanatban azt, akinek van elegendô

bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!

Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások

mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.

Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!

Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb

és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendô fantáziát ahhoz, hogy a kellô pillanatban és

a megfelelô helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot

közvetíthessek!

Ôrizz meg az élet elszalasztásának félelmétôl!

Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!

Taníts meg a kis lépések mûvészetére!

Románia egy páncélos hadosztály felszereléséhez szükséges korszerûsített páncélkocsikat és a fegyverzetükhöz szükséges lôszert, valamint mezôgazdasági segítséget ajánlott fel Afganisztánnak – jelentette be a Hamid Karzai afgán államfôvel lezajlott csütörtöki találkozója után Traian Basescu, aki villámlátogatást tett az Irakban és Afganisztánban állomásozó román katonai egységeknél.

Traian Basescu bejelentésérôl a bukaresti Mediafax hírügynökség számolt be Kabulból keltezett csütörtök esti tudósításában.

A román államfô, aki a héten Irak után Afganisztánban tett villámlátogatást, hogy karácsony alkalmával felkeresse, köszöntse az ott állomásozó román katonai egységeket, csütörtökön Kabulban megbeszélést folytatott az afgán államelnökkel. Találkozójuk után Basescu elmondta: a Karzai elnökkel folytatott megbeszélés során felvetette annak a lehetôségét, hogy Románia segítséget nyújtson az afganisztáni mákültetvényeknek az ottani éghajlatnak megfelelô búzafajtákkal, almaültetvényekkel vagy más kultúrnövényekkel való kiváltásához. "Ebben mi közvetlenül érdekelve vagyunk, mert Románia területén jelentôs mennyiségû kábítószer halad át, amit az Afganisztánban termesztett mákból állítanak elô" – mondta Traian Basescu, aki azt is közölte, hogy Románia felajánlhat Afganisztánnak egy páncélos hadosztály felszereléséhez szükséges 54 darab korszerûsített T55 típusú tankot. Az ajánlat elfogadása esetén, a román páncélkocsikkal együtt román mechanikusok utaznának Afganisztánba, hogy kiképezzék az afgán páncélosokat.

Ezzel kapcsolatban Basescu kijelentette: "Hamid Karzai elnökkel megállapodtunk abban, hogy a páncélkocsik karbantartását románok végeznék. S ezen felül mi lôszert adnánk el Afganisztánnak e páncélkocsik számára."

A Mediafax kabuli jelentése szerint "az illetékes afgán hatóságok tanulmányozás tárgyává teszik a román államfô javaslatát".

Tegnap a Megyei Postahivatal dísztermében ünnepélyes kereték között derült fény arra, kik a legeredményesebb postások, akiknek november 21 – december 22. közötti idôszakban meghirdetett versenyben a legtöbb sajtóelôfizetést sikerült összegyûjteniük. Az ünnepélyen éppen az érintettek nem lehettek jelen, hiszen tegnap még teljében folyt a kézbesítés, s a postások még egy félórás "ünnepi" szünetet sem engedhettek meg maguknak.

Covaciu Ioan, a Megyei Postahivatal fônöke helyettük a postahivatalok vezetôit köszöntötte, és méltatta egész évi tevékenységüket, majd ismertette a kiválóan dolgozó postások nevét. A postafônök három övezetre osztva hirdetett eredményt a postások között, a következôképpen: I. övezet – Marosvásárhely, II. övezet – a megye vá-rosai, III. övezet – a megye falvai.

Marosvásárhelyen elsô helyre került Sas Dániel (2-es posta) 148 Népújság- elôfizetéssel, második helyre Câmpian Mircea (központ) 144 elôfizetéssel. A megye többi városaiban "folyó küzdelemben" Albert Mihály (szovátai 2-es postahivatal) 97 Népújság-elôfizetéssel lett a vezetô, ôt követi kolléganôje Parajdi Margit 74 elôfizetéssel. A falusi postások közül a csíkfalvi posta alkalmazottja, Ambrus Mónika bizonyult a legszorgalmasabbnak, aki 197 elôfizetéssel vezet, valamivel kevesebb elôfizetéssel, de szintén kiváló teljesítménnyel a marosmagyarói Vajda Zoltán következik, 193 elôfizetéssel.

A Népújság szerkesztôsége mindhárom övezet elsô helyezettjét egyenként 500 ezer lejjel, míg a második helyezetteket 250 ezer lejjel jutalmazta. Ôket a posta is díjban részesíti.

A tombolahúzáson az alsóbölkényi Barabás Péternek, a felfalusi Câmpian Dorinnak, a nagysármási Oprea Cristiannak, a marosvásárhelyi Sas Dánielnek és Sand Vasilénak kedvezett a szerencse, akik egy-egy félsertést nyertek. Az egyiket a Népújság szerkesztôsége ajánlotta fel, melynek értéke 5 millió lej.

Kicsinek bizonyult a maroskeresztúri mûvelôdési otthon, ahol a tegnap délelôtt a községközponti iskolások és óvodások karácsonyi ünnepségét tartották.

– Ötszáznegyven csomagot készített a polgármesteri hivatal, hogy a község valamennyi iskolás és óvodás gyerekének örömet szerezhessünk. Eddig csak a hivatalhoz kolindálni érkezôket jutalmaztuk, s úgy éreztem, ez igazságtalanság a többi gyerekkel szemben. Ezért határozott úgy a tanács, hogy idéntôl minden évben minden egyes gyereknek juttatunk csomagot – mondta Ioan Sânpalean polgármester.

Albert Zoltán, a községközponti iskola igazgatója is hagyományteremtô kezdeményezést indítványozott.

"Harminc év után magyar igazgató és aligazgató áll a tanintézet élén. Egy éve versenyvizsgával foglaltam el az igazgatói széket, s az eltelt idôszakban a mentalitásváltásra helyeztem a hangsúlyt. A karácsonyi ünnepséggel bebizonyítottuk, hogy a román és magyar tagozatok tudnak együtt ünnepelni. Óvodások, elemisták, középiskolások, magyarok és románok közösen adták elô karácsonyi szavalataikat, dalaikat, s elevenítették fel a Betlehemes játékot. A kakasdi 118 gyerek csütörtökön vehette át a szeretetcsomagot, ez alkalommal az óvodások karácsonyi elôadást mutattak be.

A Szabadság utcai emeletes házban heten élnek már-már testvérként, köztük óvodások és kisiskolások. Szíves- örömest elôadják verseiket, bátran, barátságosan közelednek a látogatóhoz, a betérôhöz. Beszámolnak iskolai élményeikrôl, az itt szerzett barátokról.

Pál atya harminchárom gyerekrôl gondoskodik a három marosvásárhelyi és a két sárpataki családi típusú árvaházban. A karácsonyi ünnepekre a Nôk a nôkért Egyesület ajándékozta meg a gyerekeket, pénteken pedig Lokodi Edit, a megyei tanács elnöke látogatott el hozzájuk. Az ajándékcsomagokat versikékkel köszönték meg, és Lingurar Gyula felolvasta a Jézus születése címû karácsonyi történetet. A megyei tanácselnök pénteken a szovátai Szent Ferenc árvaház és az erdôszentgyörgyi Dove Alapítvány gondozásában élô gyermekeket is megajándékozta. A megyei tanács mintegy ötszáz csomaggal lepte meg idén az óvodásokat, iskolásokat.

Jegyzet

Mester Zoltán

– Édesanyám, mikor lesz a jövô szombat? – kérdezi anyukájától egy hároméves gyerek Szovátán, a Petôfi negyed elején, a játszótér közelében. A választ már nem hallottam.

… decemberi hó örvendezteti a karácsonyt váró gyerekeket a késô délutáni órában a játszótéren. Nem nagy még a hó, de elég arra, hogy a szánkók elôkerüljenek, s a nem elfelejtett csúszdáknak is szerepe legyen. Az egyik három-négy éves (kék sapkás) fiúcska szánkóját fel akarja tolni a csúszdán, s azt kérdi két (piros fejfedôs) társától: – Hát itt nekem ma senki sem segít? Már tolnák is felfelé közös erôvel, amikor a játszótér szélérôl közbelép az anyuka és a szánkósok játszásának más helyet jelöl ki.

… a közelben levô nagyobb csúszda tetejére felérô hasonló korú fiúcska nem csúszik le mindjárt, szeret fent lenni, szemmel láthatóan a bekövetkezô élményt nem akarja elsietni, talán ott fenn a nagyszerûbb, azt lehet sokáig megélni, az öröm ott hosszabbítható. Ekkor szólítom meg a kerítésen kívül, barátkozóan:

– Hogy hívnak, kis komám?

– Nem mondom meg a nevemet! – válaszolja, s igaz is, ne ismerkedjetek akármilyen ismeretlennel! S lecsúszik a csúszdán. Ekkor látom (ismét) a tél és a nyár élelmes összekapcsolását: lent, a nagy traktorgumi közepébe, jó adag összehordott hóba huppan. Nem nagy még a tél Szovátán, nem sok a hó, popsija érezhette ezt, mert nyomban újabb hórakást ügyeskedett a traktorgumi közepébe.

… a harmadik, legnagyobb csúszda árván telel, lehet, hogy a nagyobbak onnan már elpártoltak, s valamelyik tévécsatornán rajzfilmeket néznek otthon.

Igen, kezd sötétedni.

A játszótér mintegy tíz méter magas karácsonyfáján a színes égôk kigyúlnak, versenyre kelve a közelben levô polgármesteri hivatal díszkivilágításával. A városvezetôk évrôl évre karácsonyi- újévi díszbe fényesítik- díszítik a várost; a "fény- csinálók", a szerelôk. A szombatra idejében elkészülnek, hogy a karácsonyt, az angyalt türelmetlenül váró gyerekek, de a felnôttek is érezzék: közel van már jövô szombat.

S a nagyon várt szombatok legszebbike, a karácsony szombatja már karnyújtásnyira van. Csúszda tetején, csúszda alján? Az öröm a megmondója, s a szeretet közepébe huppanunk kétezer éve.

A múlt heti parlamenti választások eredményének megsemmisítéséért és új választások kiírásáért tüntettek szunnita irakiak ezrei pénteken Bagdadban és az iraki fôvárostól északra fekvô Szamarrában.

A tiltakozást a legnagyobb szunnita szövetség, az Iraki Egyetértés Frontja felhívására az iraki fôváros nyugati részében fekvô Jarmuk negyedben és Szamarrában szervezték.

Az iraki választási bizottság ENSZ- tanácsadója, Craig Jenness kijelentette, hogy nem lát semmi okot a választások újbóli megrendezésére. Kétségeit hangoztatta azt illetôen, hogy a panaszok hatására indult vizsgálatok hatására megsemmisítenék az eredményeket, és újabb választásokat írnának ki.

Jenness elmondta, hogy mintegy 1500 panasz érkezett, amelyet a bizottság mérlegel. Úgy vélekedett, ez a szám nem jelentôs ahhoz képest, hogy 30 ezer szavazóurna volt. Hangsúlyozta, hogy az új választások kiírása a választási bizottság joga, de nagyon csodálkozna, ha ez megtörténne.

A "tréfa" abból állt, hogy a spanyol püspöki konferencia birtokában lévô Cadena Cope rádió egyik humorista munkatársa felhívta az újonnan megválasztott bolíviai elnököt, Evo Moralest, s Zapatero spanyol miniszterelnökként bemutatkozva gratulált a szocialista vezetônek ahhoz, hogy Bolívia "csatlakozott a kubai-venezuelai tengelyhez", Latin-Amerika két másik élesen Amerika-ellenes kormányzatához.

Az újságíró olyan jól utánozta Zapaterót, hogy Morales egy keddi sajtóértekezleten közölte: vasárnapi választási gyôzelme után a spanyol miniszterelnök telefonon gratulált neki – amit Madrid még aznap este cáfolt.

Bolívia madridi nagykövetsége bocsánatkérésre szólította fel az egyházi rádióadót, majd csütörtökön közölte a spanyol külügyminiszterrel, hogy a válasz, miszerint "tréfa volt az egész", "nem kielégítô". Az állami rádió ezt követôen közölte, hogy Spanyolország La Paz-i nagykövete sajnálkozását fejezte ki a bolíviai kormánynál az incidens miatt.

Miguel Angel Moratinos spanyol külügyminiszter ugyancsak csütörtökön behivatta a Vatikán madridi nagykövetét, átadta neki a bolíviai kormány tiltakozását és Spanyolország részérôl is elítélte az egyházi rádió "tréfáját". Moratinos felszólította a Vatikán nagykövetét, hogy "a katolikus egyház a jövôben vegye elejét az ilyesfajta sajnálatos eseményeknek, tekintettel azokra a károkra, amelyeket Spanyolország politikai és gazdasági érdekeinek okozhatnak".

Elôzôleg a Vatikán bírálta a spanyol kormányt olyan intézkedésekért, mint például a homoszexuálisok házasságának engedélyezése.

A Bolíviával kirobbant vita azért is kényes Madrid számára, mivel Morales kormányzata bejelentette: felülvizsgálja a külföldi koncessziókat, márpedig egy spanyol olajcég, a Repsol YPF is rendelkezik bolíviai leányvállalattal.

A spanyol püspöki konferencia hivatalosan még nem reagált, de az Europa Press spanyol hírügynökség az egyházi szervezethez közel álló tájékozott forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a konferencia fôtitkára, Juan Antonio Martinez Camino maga is elfogadhatatlannak tartja a "tréfát" és úgy véli, a rádiónak bocsánatot kellene kérnie.

A spanyol szocialista kormányzatot élesen ostorozó Cadena Cope rádiónak különben nemcsak a bolíviai képviselettel, hanem a spanyol médiahatósággal is meggyûlt a baja, az utóbbi a katalán tartományi önkormányzat és a katalán pártok elleni hangulatkeltô adásait kifogásolta.

Riadókészültséget rendelt el pénteken a katasztrófaelhárító hatóság a Déli-Kárpátok só-kincset rejtô elôhegyeinek lábánál elterülô Ocnele Mari bányavároskában, ahol nagyarányú talajbeomlás és olajszármazékkal elegye sós ipari szennyvíz elöntéssel fenyegeti a települést.

Péntek reggel ugyanis beomlott egy, a város alatt lévô hatalmas bányaüreg mennyezete, a kráter átmérôje állítólag két kilométer. A bányaüregbôl óriási mennyiségben ömlik a folyadék egy ideiglenesen épült tározóba, amely azonban legfeljebb 100 ezer köbmétert képes befogadni. Viszont szakértôk becslése szerint a föld mélyén 2-4 millió köbméter folyadék van az Ocnele Mari térségében lévô, több mint 10 ezer hektár összterületû üregrendszerben.

Az Olt folyó völgyéhez közel esô Valcea megyei Ocnele Mari és több más környezô település környékén és a helységek alatt évszázadok óta eredményes só- kitermelés folyik. A vidéken kitermelt sót évtizedek óta az Olt folyó mentén épült vegyipari kombinátok használják nyersanyagként. A hatalmas felszíni tölcsérek a sóbányászat itt alkalmazott technológiája miatt keletkeztek, negyven éve ugyanis nemcsak szárazon hozzák a felszínre a sót. Fúrótorony-hálózatot építettek ki, s a mélybe fecskendezett vízzel oldják fel a sót, az elegyet pedig egy csôrendszeren keresztül a közeli vegyipari üzemekbe juttatják. A kioldott só helyét kôolaj- származékos ipari vízzel töltik fel, a gázolajszerû anyagnak kellene meggátolnia a szintén sós mennyezet korrózióját. Ám az elhagyott kitermelések helyén keletkezett hatalmas föld alatti barlangokba nagy ipari szivattyúkkal lejuttatott ipari folyadék, ha késleltetve is, de idôvel kioldja a maradék sót. E folyamat eredményeként a felszíni talajréteg, az elhagyott sóbányák boltozata több hektáros területen beomlik.

A városka környékén és a település lakott részein 2001-ben, majd tavaly és az idén számos ilyen szennyvizes tölcsér keletkezett. Ezek az eredetileg elszigetelt tölcsérek a megállíthatatlannak bizonyult újabb bányamennyezet- beomlások következtében most egyesültek. Az így keletkezett szennyvíztóban annyi olajszármazékos sós folyadék gyûlt fel, amit a 100 ezer köbméteres hozamra tervezett földbôl és kôtörmelékbôl, homokzsákokból épült gát képtelen feltartóztatni. A hosszú gát közepén az utóbbi napokban mintegy 30-35 méter hosszú repedés keletkezett. A résen keresztül kiáramló szennyvíz útjába esô házak mintegy 120 lakosát sürgôsen ki kell lakoltatni és közeli bányásztelepülésre kell áttelepíteni. E mellett a városka központját is talajbeomlás fenyegeti.

A gátrepedés nyomán keletkezett szennyvízömlésrôl értesített megyei katasztrófa-elhárító hatóság a délelôtt folyamán a legmagasabb fokú riadót rendelte el, mozgósította a lakosság áttelepítéséhez szükséges eszközöket és erôket, értesítette az ügyben érintett központi hatóságokat: az országos katasztrófa-elhárítást, az ipari, a környezetvédelmi, a belügyi és az egészségügyi tárcát.

A marosvásárhelyi Bernády Házban tartott sajtótájékoztatót tegnap Borbély László középítkezésügyi és területrendezési miniszter Kelemen Atilla képviselô, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke társaságában. A két politikus elsôsorban az idén elért sikereket foglalta össze, majd megköszönték a sajtónak, hogy objektíven és kritikai szellemben tükrözték a szervezet munkáját.

A rendhagyónak mondható beszélgetést Kelemen Atilla vezette be, aki elmondta, nyugtalan évet zárnak, hiszen nemcsak a koalicíós partnerekkel kellett többször is egyezkedni, hanem számos olyan objektív tényezôvel is szembe kellett nézni, mint amilyen az árvíz volt. A Maros megyei RMDSZ az ország legnagyobb szervezete, 559 helyi tanácsos tevékenykedik a helyi önkormányzatokban. Mindenekelôtt azon munkálkodtak, hogy megyénkben az infrastruktúrát fejlesszék. Számos terv megvalósításában pedig hathatós támogatásT nyújtott Borbély László miniszter is.

A miniszter úr folytatásként elmondta, legutóbbi kormányülésen eldöntötték, hogy létrehozzák az infrastruktúra-fejlesztési ügynökséget, s az is jó hír, hogy a privatizálásból származó pénzt ezentúl ilyen célra fordítják majd. Ide tartozik az is, hogy elfogadták a 2007 – 2013-ra vonatkozó országos fejlesztési teRvet, s ennek megvalósítására elkülönített alapot hoznak létre, ami újabb lehetôséget jelent az önkormányzatoknak pénzforrások megpályázására. Mindezek kidolgozásában nagy szerepe volt az RMDSZ-nek is.

Ami a megyénket illetI, a miniszter elmondta, egyik legnagyobb megvalósítás a Balavásár – Szováta – Parajd – Csíkszereda út rehabilitálása. Ez 55 millió euróba került. A miniszter és az RMDSZ képviselôinek a hozzájárulásával – tudtuk meg – a megye 65 milliárd lej fûtéstámogatást kaphatott, ebbôl Marosvásárhelyre 45 milliárd lej jut. Borbély László véleménye szerint szubjektíven alakították ki a megyeszékhelyen a támogatásra jogosultak körét, amin változtatni kell jövôre, hogy méltányosabb legyen majd a megyék, illetve a városok közötti elosztás.

Jelentôs változás várható az ívóvíz- és lefolyóhálózatok rehabilitációja terén is, ugyanis a kormány 5,5 millió dollár banki hitelre vállalt garanciát, erre is lehet majd pályázni.

Jó hírként újságolták el, amirôl lapunkban már beszámoltunk, hogy lezárult a kormány és az Észak-Erdély autópályát építô fôvállalkozóval, a Bechtel céggel a tárgyalás. Az új szerzôdéssel az állam 126 millió dollárt spórol meg s a cég is folytathatja a munkálatokat.

Thaiföld a Távol-Kelet egyik legvonzóbb országa, történelmi múltja, mûemlékei, természeti kincsei, a thai ember vendégszeretete, mind megannyi indok, hogy az utazni vágyó felkeresse. Somogyi Zsolt Svédországban élô üzletember Thaiföld szerelmese, évek óta visszajár családjával. Az elmúlt évi vakáció mégis más volt, mint a többi...

Öt éve utaztunk elôször az észak thaiföldi Chiang Maiba, ahol feleségem gyógymasszôrként egy hónapos alapkurzuson vett részt. Mi a szó legszorosabb értelmében együtt éltünk a tanárokkal, s nagyon közel kerültünk a thai gondolkodáshoz. Reggel kilenctôl ötig együtt dolgoztunk, s természetes volt, hogy hétvégén meghívtak a házaikba, családjukhoz. Noha sok család nagyon szegényen élt, de mindenét megosztotta velünk, s nem a pénz reményében. Megfogott a szeretetük.

Karácsonykor érkeztek Phuket szigetére, hogyan ünnepeltek a messzi távolban?

Mi keresztényként próbáltuk a karácsonyt Thaiföldön is megélni, ami nem volt egyszerû, hiszen el kell fogadni, hogy ez egy buddhista ország, s déli, Malajziához közel esô részén a muszlim vallás dominál, kevés a keresztény templom. Mindenki megpróbálta a karácsonyt egy imával, vagy egy gondolattal köszönteni. Ha jól emlékszem, elénekeltem – a fiam nagy bánatára – a Mennybôl az angyalt, de lássuk be, ez mindannyiunk számára egy kissé bizarr volt a 42 fokos melegben.

S akkor jött karácsony másnapja a maga borzalmaival.

Elôzô nap elmentünk a feleségemmel egy "utókarácsonyt" ünnepelni, s fiamat megkértük, hogy ne zavarjon minket reggel. Fél tízkor feltépte az ajtót, hogy az autók és motorbiciklik úsznak az utcán. Kicsit mérgesen kászálódtunk fel, és megállapítottuk, sajnos, igaza van. Ez nem volt még olyan rémisztô, békésen úszó napágyak, napernyôk tarkították a környéket. A víz, amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen vissza is húzódott. Lementünk a tengerpartra, s a nejem visszament a cigarettájáért, s talán e káros szenvedély mentette meg az életét. Elgondolkoztunk, hogy a visszahúzódó víznek egyszer vissza is kell jönnie, s jött is... Azt a százötven méteres partszakaszt a magas hullám 10-15 másodperc alatt rohanta végig. Berohantunk egy búvárboltba, s patetikusan hangzik, de megpróbáltuk megtartani az üvegajtót egy barátommal. Az ajtó egyébként megmaradt, de a mellette lévô kirakat ezer darabra hullott a hullám félelmetes erejétôl.

Hogy viselkedtek az emberek a katasztrófa során?

Mindenki a maga életéért futott, nem volt idô a másikkal törôdni. Végül találtunk egy tûzlépcsôt, amelyen felkapaszkodva a tetôre megszemlélhettük a pusztítást. A mi partszakaszunkon "csak" nyolcan haltak meg, de más, nyitottabb tengerparti részek teljesen elpusztultak. Félve az újabb szökôártól, felmenekültünk fürdôruhában a hegyoldalba. Jöttek a thaiok is, és itt már mindenki segített mindenkinek. A házigazdák a maguk módján fantasztikusan gondoskodtak rólunk. Az az ember, akinek a szállodája tönkrement, s élete munkája odaveszett, a romok közül felhozott nekünk öt üveg vizet. Egy másik szálló tulajdonosa a szétvert konyha hûtôjébôl bedobálta a fagylaltos tégelyeket a kis kocsiba. Nevetséges elmondani, de mi fagylaltot szopogattunk a negyvenfokos hôségben a katasztrófa kellôs közepén.

Mit tud csinálni egy turista az idegen közegben, a káosz kellôs közepén?

Este úgy döntöttünk, hogy bemegyünk a centrumba. Nem hittünk a szemünknek, Patong beach, ahol elôzô este a feleségemmel szórakoztunk, eltûnt, s megértettük, hogy a vakációnak vége. Spontán jött a gondolat, hogy menjünk be a kórházba segíteni. Abban a pár órában annyi mindent kaptunk a helyiektôl, hogy a magunk módján viszonozni akartuk. Az információs osztályon jelentkeztünk, felajánlva nyelvtudásunkat, s szervezôi gyakorlatunkat. Átirányítottak a thai kormány által sebtében felállított katasztrófacenterbe. Általános volt a fejetlenség, rengetegen rohangásztak, mindenki akart valamit tenni, de szervezetlenül. Egy ausztrál, egy angol egy holland úr és én önkéntes csoportot alapítottunk, listákat írtunk, túlélôkrôl, halottakról, eltûntekrôl. Dolgoztunk Khao Lakon a hullaházzá átalakított templomban is.

A tragédiák tükrében hogyan élik át gondolatban újra a történteket?

Ezek megválaszolhatatlan dolgok. Mi Khao Lakra készültünk, végül máshová vitt az utunk. Khao Lak meg teljesen elpusztult. Dél-Thaiföldet búvárparadicsoma miatt kedveljük, s a katasztrófa pillanatában lenn kellett volna lennünk a vízen, de az elôzô esti szórakozás miatt inkább pihentünk. Gondolkoztunk, hogy egy csendesebb helyen luxusszállóba megyünk, amelynek alsó oldalát teljesen szétverte a szökôár. Végül barátaink segítségével egy kis panziót választottunk e luxusszálló mögött, amit pont a nagy kiterjedésû hotel védett meg.

Mi, akiknek megadta a sors azt a lehetôséget, hogy kemény csúcsmenedzserekké váljunk, azt hisszük, sérthetetlenek vagyunk, és bennünket semmi nem érhet. Megvan a hatalmunk, anyagi lehetôségeink, de az élet megmutatta, hogy mindez csak talmi. Mi picike porszemek vagyunk az univerzumban, s valaki játszik velünk. Valahol tökéletesen egyenlôek vagyunk, csak ezt mi elfelejtjük... (A teljes riport 2006. január 15-én 13.55-kor az M2-en a Palackpostában látható)

Wass Albert

Mennybôl az angyal

eljött hozzátok,

magyarok, magyarok…

évente egyszer.

Gondolkoztunk-e valaha is azon, hogy miért csak évente egyszer?

Karácsony angyala a szeretet, s a szeretet, mint olyan, a létezés legfontosabb alaptörvénye. Tengely, mely körül a világrendszer forog. Kimeríthetetlen erôforrás. A szeretet az egyetlen pozitív erô a világon, mely tettekben öltve testet, egyedül képes elôre és fölfelé mozdítani anyagiassághoz kötözött emberi mivoltunkat, egyénenként és nemzetként egyaránt.

Gondolkoztunk-e valaha is azon, hogy mi történne, ha mi, magyarok nem csupán évente egyszer, és akkor is mindössze felületes és megszokott karácsonyi cicomán keresztül, hanem valóban ôszinte odaadással és naponta ünnepelnénk ezt a mennybôl alászállott angyalt? Ha valóban élnénk is ezzel az isteni ajándékkal, erôforrással, szerszámmal és védelmi eszközzel, aminek emberi szóval szeretet a neve? Ha napról napra használva és hasznosítva ezt, valóban élô tettekre változtatnánk át a lélek és a szellem vegyi folyamata során, ahogy azt a törvény, Isten törvénye megkívánja tôlünk?

Nem veszekednénk többé. Nem ócsárolnánk, nem gáncsolnánk egymást. Családon, közösségen, nemzeten belül békét kötnénk egymással, és úgy haladnánk együtt, ahogy testvérekhez illik, egy szebb jövendô felé. Megbocsátanánk az ellenünk vétkezôknek. Úgy viselkednénk magyar testvéreinkkel szemben, mint ahogy tôlük elvárjuk, hogy velünk szemben viselkedjenek. Hibakeresés helyett megértéssel közelednénk egymáshoz. Gyanakvás helyett bizalommal. Gyûlölet helyett szeretettel.

Egyszerre csak megszûnne minden pártoskodás. Minden széthúzás, rágalmazás, irigység, káröröm és önzô elfogultság. Valóban egy nemzet fiaivá válnánk, testvérekké – egymás szeretetében és nemzetünk szolgálatában. Koldus sorsunkat levetkôztetnénk, s nagy nemzetté válhatnánk megint, akárcsak másfél ezer évvel ezelôtt, amikor még vérünkbe rögzôdött törvény volt az egymás iránti hûség.

Karácsony jöttével gondolkozzunk ezen, magyarok!

Az egymás szeretetének törvényét, a mennybéli angyal titkát nem páncélos német lovagoktól, görög és talján papoktól tanultuk volt, hanem még Úr városából hoztuk azt magunkkal. De idegen tanok korbácsa alatt megfeledkeztünk róla a századok során, míg végül is ide jutottunk, hogy többre becsüljük az idegent, mint saját vérünket.

Új vérszerzôdésre van szükségünk, magyarok. Az egymás iránti kötelezô szeretet ôsi törvényének felújítására. Magyar újjászületésre, mely nem csupán az év egyetlen napján ünnepli a szeretet Istenét, akkor is csupán a megszokás kedvéért, hanem naponta éli is a törvényt, tetteken keresztül, gyakorlatban.

Mert ha nem: semmiféle idegen Santa Claus nem segít rajtunk többé. Úgy elveszünk törvényszegéseink során, hogy még csak nyomunk sem marad ezen a földön, mert azt is széttapossák az idegenek.*

(1985)

Krizbai Nemes Noémivel a vásárhelyi Lorántffy Zsuzsanna Egyesületnél találkoztam. Búzaszalmából készült karácsonyfadíszeket, kopogtatókat, adventi koszorúkat állított ki. Szép és ízléses ajándékoknak is beillenek.

– Édesapám lelkész, s ezért gyakran költöztünk. Erdôszentgyörgyön, majd Bözödön laktunk, késôbb Gegesbe költöztünk. Marosvásárhelyt is "útba ejtve" majd Nyárád-magyaróson telepedtünk le – meséli élete állomásait a 25 éves lány. A legemlékezetesebb és ugyanakkor legtermékenyebb idôszaknak a bözödi bizonyult, itt tanulta meg édesanyja a szalmafonás csínját- bínját. Magyaróson a lánya is tanítványa lett, s kézimunkaórán adta tovább tudását. Mesélés közben szalmaszálak kerülnek elô, s Noémi fonni kezd.

A bözödi föld nem tápdús, sok minden nem terem meg benne. Az alakor búza azonban igencsak szereti. A vetése is különleges. A kötényükbôl s kézzel szórják a magot. Gyûjtéskor marokra szedik, sarlóval levágják, s a marokszalmát összekötik. A búza szára hosszú, kalásza viszont fele a kenyérbúzáénak. A tavaly egy magyarországi mérnök kopogtatott a lelkésznél, akkor derült ki, az alakor búzalisztbôl készült pékárut lisztérzékenyek is fogyaszthatják. A fonáshoz mindössze a szárát használják. A méteres hosszúságú szár bogait kivágják, a héját lehámozzák, padláson, csûrben tárolják. Noémi vastagság és hosszúság szerint válogatja szét a szálakat.

– Ha csillagot készítek, reggel beáztatom, s vizesen fonom. Másképpen széttörne. Hasonlít a papírhajtogatás mûvészetéhez: a búzaszalmát is hajtogatni kell. Nincs mintám, munka közben jönnek az ötletek. Éppen ezért nincs két egyforma csengô vagy gyerta, valamiben különböznek egymástól – mondja. A kifogyott permetszóró doboza is munkaeszköz, erre kerül fel az adventi koszorú alapja, a nap korongja, de font körbe üveget, s készített ikebanát is. Jeles és ünnepnapokra saját készítésû virágokat visz. Munkái sok otthonban különösen szép díszei a karácsonyfáknak.

Nagy Annamária

Reményik Sándor

A szent estén majd eljövök ide.

Álmaim szekerébe fogatok és

szólok fantáziám táltosához:

Hipp-hopp, ott legyek ahol akarok.

És álomhintón eljövök – ide.

Itt minden fehér lesz, – fehér, s halott.

Csak egy hang lesz a halott rengetegben:

A zúgó patakok.

És én fenyôtôl fenyôig megyek

És minden fenyôt megsimogatok.

És megkérdezem: virrasztotok még?

És megkérdezem: hogy aludtatok?

És aztán feltûzöm szívemet

A legmagasabb fenyô tetejére, –

S imába kezdek: Magány, Mi Atyánk ...

Neked ajánlom égô szívemet ...

Olyan lesz, mint egy karácsonyfaláng.

***

(Kolozsvár, 1921. karácsony)

A betlehemi csillag, amely a hagyomány szerint karácsonykor a három királyt Jézus betlehemi szülôhelyéhez vezette, alighanem egy különleges bolygó-együttállás lehetett – vélekedik egy svájci csillagász.

A betlehemi csillag jelenségének magyarázata napjainkban is foglalkoztat sok embert, köztük számos csillagászt. A fényjelenség mibenlétérôl keletkezett teóriákat három fô feltételezésben összegezte a Svájcban lévô winterthuri Eschenberg obszervatórium vezetôje, Markus Griesser: csillagrobbanás történhetett, erôs fényû üstökös tûnt fel az égbolton, vagy pedig bolygók valamilyen különleges együttállásáról lehetett szó.

Ezek közül Griesser az elsôt egyrészt nem tartja valószínûnek, másrészt rámutat: semmi nem utal arra, hogy abban az idôben szupernova bukkant volna fel.

Az üstökös verzió hihetetlennek tûnik számára, jóllehet az idôk során a betlehemi csillag ábrázolásában szinte általánossá vált a jellegzetes csóva. Griesser azonban emlékeztet arra, hogy az üstököst az ôsi idôkben valamilyen közelgô szerencsétlenség jelének tekintették, tehát aligha valószínû, hogy Jézus születési helyét olyasmi mutatta volna, amit egyébként a halál és a háború hírnökének tartottak. Marad tehát a harmadik lehetôség: erôs fényû bolygók találkozása. Ez a tézis Johannes Kepler csillagászra vezethetô vissza, aki 400 évvel ezelôtt igen erôs fénypontot látott felgyulladni az égbolton. Ilyen jelenség tényleg létezik, és akkor keletkezik, ha bolygók Földünkhöz képest egy egyenes mentén egymás mögé kerülnek. Griesser szerint a Jupiter és a Szaturnusz ilyen módon találkozott a Halak csillagképben a Krisztus születése elôtti 7. évben.

A betlehemi csillaggal kapcsolatos ilyen magyarázat azért is tûnik elfogadhatónak, mert régen a bolygók együttállásának igen fontos jelképszerepe volt: a Jupiter királycsillagnak számított, a Szaturnusz Izrael patrónusa volt, a Halak csillagképet pedig Palesztinával kötötték össze.

Az akkori világszemlélet alapján a jelenséget – az igen ritkán jelentkezô, hármas bolygó- együttállást – szükségszerûen valamely rendkívüli jelentôségû dolog elôjelének tekintették – írta Griesser.

Emlékeztetett arra, hogy legutóbb 25 évvel ezelôtt, 1980-81-ben volt látható a "betlehemi csillag", vagyis ahhoz hasonló fényjelenség az égbolton. Aki ezt nem figyelte vagy nem látta, élete nagy égi színjátékáról maradt le helyrehozhatatlanul: a Jupiter és a Szaturnusz ugyanis legközelebb 2238-39-ben "találkozik" majd egymással.

Ahogy közeledik a karácsony, mindig megrohannak a régi idôk emlékei. A képeket mintha filmrôl látnám. A városból, nagymamámtól falura vittek a szüleimhez, ahol dolgoztak. Vártuk az angyalt, merthát hol van az a gyerek aki nem várja? A falu elöljárói biztattak, hogyha minden jól meg, a Télapó jöttéig villany lesz a házakban. Hát az angyaljárásig nem lett. Édesapám idejében beszerezte a nagy Elba elemekbôl összeállított telepet, mondván hogy a rádiónak kell, pedig a rádiót egy vado-natúj telep mûködtette. Karácsony szombatján délelôtt, amikor megtaláltam a rengeteg színesre festett kis égôt, és a vékony drótszálakat, valami kezdett mozgolódni fejemben. A kisöcsém is társult. Próbáljuk ki az égôket. Egyet drótostól a telephez kötöttünk. Bumm, szikrázott és szétpukkant. A hat elemtôl túl sok áramot kapott, de olyan szépen világított, hogy még egyet, eztán megint egyet odatettünk. Pukkantak, és hirtelen nagy fényt is árasztottak. Tetszett nekünk. Aztán rájöttünk: ha a telep két pólusához nagyon rövid vékony drótszálat illesztünk, az elôbb sárga színûvé válik, pirosba vált, azután kékbe, majd eltûnik. Mindez rövid idô alatt történt. Késôbb hosszabb szállal próbáltuk ki. Ugyanaz történt, mint a röviddel, csak hosszabb ideig tartott a fények váltakozása. Egyszer csak kutyaugatás hallatszott, nyikorgott a kapuajtó is. Hamar mindent a helyére. Mintha mi sem történt volna. A szüleink érkeztek. Gyors kérdések, elláttuk-e a kiosztott feladatunkat. Néhány perc múlva az udvaron voltunk, elláttuk a tyúkokat, estefelé elküldtek a tejért. Utána mosakodás, szép ruha, és be a szobába. Ott állt a karácsonyfa. A fenyô illata a petróleumlámpa füstjével vegyült. Számunkra feszült volt a csend, a szüleink gondterhelten, mi bûntudattól nyomasztva hallgattunk, csupán a fûrészporos kályha dohogott. A feldíszített fán megláttuk a még megmaradt kis színes elem- lámpaégôket. Lent, az ajándékok, mellett az elemekbôl összeállított telep. Az égôket két szállal csatlakoztatták az elemekhez, de nem világítottak. Pedig milyen szép lett volna… El szerettük volna mondani, hogy a délutáni "tûzijátékunk" sokkal szebb volt mint a maradék égôk fénytelen füzére. Még azt is el akartuk mondani, hogy az azért volt szebb, mert mi találtuk ki, tisztára véletlenül. Konokul hallgattunk. Hiába vártuk a szidást: elmaradt. Fontosabb volt szüleinknek a meghitt, kellemes, szeretetteljes hangulat, az örvendés, az ajándékok, a csendes szentestei vacsora.

Egy évvel késôbb már villannyal világítottunk a házban, karácsony este elmondtuk a csínytevésünket, mert furdalt a bûntudat. "Mégiscsak szeretni való fiúk vagytok" – ölelt magához édesanyánk. Édesapám nevetett: "Ti kis okosok, még nagyon sokat kell tanuljatok!"

Kilyén Attila

Mindenki azt gondolta, hogy biztosan visszatér. Hiszen miért ne? Várta a belvárosi lakás, a park, a régi játszótér, az emlékekkel teli utcák, terek, mulatók. A város a maga ódon szépségével, régies bájával, hófödte háztetôivel. Senki sem hitte, hogy végleg eltûnik abban a zimankós, fagyok recsegtette, messzi hegyekbôl érkezett havak havazta éjszakán, amikor összepakolta legszükségesebb cuccait, összekereste a ház minden zugából a kedvenc zenéket. Lynyrd Skynyrd: Freebird – a világ legjobb dalának hangjai visszhangzottak halkan a vastag hó és fagyrétegen, amikor kihajtott a parkolóból. Azóta teljesen nyoma veszett. Senki sem tudja merre jár, vagy merre járt, nem látták sehol, egy városban sem, országutakon sem és kis tanyák zegzugos, kiadó szobáiban sem ismerték, nem találták sehol. Idôközben csendes, városi legendává vált, az emberré, aki elment és soha nem jött vissza. Nem dacból, nem más megélhetési források utáni vágyból, nem azért, mert eltévedt és lehet, nem azért, mert nincsen már közöttünk. Eltûnt, egyszerûen eltûnt, mint vadnyom a földrôl, ahogy énekelték egyszer valakik. Mítosz lett belôle és mégsem tudni miért. Ahogy teltek a napok, hetek és hónapok, úgy szállingóztak a hírek is haza: látni vélték páran, ismerôsök és ismeretlenek, barátok és idegenek. Volt, aki azt állította, látta, amint esztelen gyorshajtás közepette megcsúszik, áttöri a Szent Bernát hágó szalagkorlátját és a mélybe zuhan. Volt, aki, mintha az autóját vette volna észre egy ausztriai bontó hátsó udvarán motor és kerekek nélkül, volt, aki egy svédországi villa garázsa elôtt látta parkolni az udvaron, másoknak mintha a francia riviérán jelent volna meg, amint éppen pizzát rendel az útszéli motelben. Egy kamionsofôr Görögországban látta a rozsdás Charger-t és Dél-Afrikából is üzenet érkezett: biztosan ott van, letelepedett és ördögûzéssel foglalkozik a fekete lakosság körében. Mindhiába. Rendszámot valami furcsa okból kifolyólag senki sem vett észre az autón, és sem ôt, sem a régi vasat nem találták meg sehol. Végül egy megbízható, többek által megerôsített levél érkezett: a kisvárosban volt, biztosan megfordult ott egy évvel ezelôtt. A furcsa, szomorkás estén vékony, inkább dérnek vélhetô hóréteg födte az utakat és szemerkélt az esô. Egy régi, nagy ház elôtt látták felbukkanni. Megállt, várt egy keveset, majd kiszállt. Körülnézett, az ablakokat fürkészte, mintha találgatott volna, majd miután tíz perc elteltével sem gyúlt ki egyikben az ünnepi gyertya, apró parittyát vett elô, olyan drótból hajlítgatottat amilyennel a lányokat lôtték ezelôtt tizenöt-húsz évvel a vásott, lakótelepi kölykök. Látták, amint kis, összehajtogatott papírdarabnak tûnô valamit helyez a drótlövedék helyére, céloz és eltalálja az egyik ablakot. A papír az üvegen maradt, az ablaksarokban, majdhogynem észrevétlenül húzódott meg pár centivel a párkányra hullott hóréteg és odahelyezett madáreledel fölött. Gyorsan visszaült az autóba, becsukta a hatalmas ajtót és várt. Az autó nem mozdult, és benne sem mozdult senki csak a halk blues és a párolgó oldalkipufogó árulkodott: nem felejtette roncsként ott senki a rozsdálló, rég letûnt, stílusgazdag idôk jegyeit viselô fekete cirkálót. Aztán fölkapcsolták a fényt a szobában. Árnyak rezzentek az ablaküvegen, villogó díszek színei tükrözôdtek és szinte hallani lehetett a boldog csevegést. Majd minden elcsendesedett, ki számolta a perceket, órákat akkor? Éjfélre járt amikor megjelent az ódon ablak díszes stukkói között egy árnyék. Hosszasan nézte az autót, szemeiben bánat és öröm csiklandozta-kesergette egymást és kinyitotta az ablakot. És ott állt öröknek tûnô, soha el nem feledett percekig. Mintha intett volna, de nem intett, mintha megrezzent volna a keze, de nem rezzent meg. Csak a szeme, a szemhéja reszketett, de nem a hidegtôl, nem a hótól és esôtôl. De azt már nem látta senki. Ez titok maradt és titok is marad mindörökre. Az autó elindult, a nyolc henger beledörgött az éjszakába, kihajtott a fôútra és – eltûnt. Akkor, tényleg akkor látták utoljára. És akkor látták utoljára azon a tájon a szép alakot is, akinek könny folyt az arcán azon az éjszakán és aki reszketô kézzel rejtette zsebébe a csúzlilövedéket.

Azóta semmi hír. Az álhíreknek már senki sem hisz többé. Mégis érkeznek és egyre érkeznek, de mindenki már nevet csupán rajtuk. Pedig sokan mondják, állítják: magányos karácsonyi éjszakán, ébrenlétben az ablak mellett, vagy ébernek tûnô, régmúltba térô csendes álom mélyén néha megpillantják az ütött-kopott sportkocsit. Megáll a zúzmarás téli országutak szélén, kiszáll belôle valaki és összegyûjti az éji csillagokat. Majd szétszórja ôket, vihar szaggatta életek, lelkek, fák fölé helyezi. Ragyogjanak égi fénnyel a csendes, végsô ébredésben.

(Nb)

Szamosánéknál az idén nem lesz karácsonyfa. A tömbházlakás nappali szobájában másra kell a hely. Az erkélyablak és a fal közötti saroknyi világban a házigazda éli mindennapi életét. Kicsi satu, mûszerek, példás rendben elhelyezett tárgyak között egy tábléjáték dobozát módosítja. A korongoknak precízen kimunkált rekeszeket alakít ki, hogy azok, akik csak az ujjbegyükkel játszanak, könnyen eligazodjanak.

Szamosán Jenô ötven évvel ezelôtt látónak született. A keze mellett szerszámlakatosként, majd késôbb mérômûszerészként a szeme volt a legfontosabb munkaeszköze. A subler, a mikrométer, a mikroszkóp segítségével két évtizeden át hosszúságmérô mûszereket javított a szászrégeni szakvállalatnál, ahonnan a rendszerváltást követôen bocsátották el.

– Már azelôtt is a pontos munkát szerettem, s a mérômûszerek javítása közben még inkább hozzászoktam. Állás nélkül bankkölcsönnel kezdtünk két barátommal magánvállalkozásba, háztartási gépeket javítottunk bérelt helyiségben, amelynek bérleti díja felemésztette a nyereséget. Öt év alatt rá kellett jönnünk, hogy munkából pénzt csinálni nem lehet, így kénytelenek voltunk abbahagyni, s a továbbiakban alkalmazottként helyezkedtem el. 1989-ben kezdtem gyengébben látni, s a rendszerváltás is a kórházban ért. 1990-ben Budapesten próbálkoztam, de 1991-ben elveszítettem a bal szemem világát. Hiába vizsgáltak, nem kapták, hol van a góc, amitôl a szemem folyton begyulladt. A gyulladások 2000-ben jelentkeztek a jobb szememen is. Dr. Georgescu Lia egyetemi tanár diagnosztizálta, hogy Behcet-szindróma okozza a problémáimat. A kórt 2000-ben egy török orvos írta le. Az immunrendszer megbetegedése miatt gyullad be a szivárványhártya, ami minden alkalommal a szem károsodásával jár. Bár Georgescu tanárnô nagyon bízott abban, hogy segíteni tud rajtam, már késô volt. Lassan, fokról fokra csökkent a látásom. Az a szerencsém, hogy mindig kitûnô volt a vizuális memóriám. Gyermekkoromtól mindent nagyon megfigyeltem, s késôbb vissza tudtam idézni az utcák képét. Amikor injekcióra kellett mennem Marosvásárhelyre, pontosan tudtam, hogy merre járok. Miközben a jelzôlámpát figyeltem, valaki mellé húzódva mentem át az utcán, késôbb már nem ismertem fel, hogy férfi avagy nô-e, aki mellettem elhalad. A szemészeti klinikán viszont, ahol Orbán Teodóra fôorvosnô kezelt, akinek szintén hálás vagyok, nagyon jól tájékozódtam. Egy ideig még láttam, hogy merre van az ablak, aztán a mennyezeten levô neoncsô egyre fogyott, amíg csak egy csík maradt belôle, mint amikor egy vékony résen beszivárog a fény. 2003 februárjában egy gyulladás után teljesen besötétedett...

Betegtársaimhoz lKépest, akikbe nekem kellett lelket vernem, könnyebben elfogadtam, hogy nincsen visszaút...A tétlenség helyett pedig a munkát választottam.

– A férjem olyan ember volt, aki a házban mindent megjavított. Amikor már nem látott, akkor sem engedte, hogy szakembert hívjak, szétszerelte a kilincset és kicserélte a porszívó szénkeféjét – egészíti ki Szamosán Jenô szavait a feleség, aki tevékeny és hûséges társa maradt a nehézségek közepette is. – Rendkívül ambíciós ember, aminek nekifog, azt be is fejezi, s csak akkor fogadja el a segítséget, ha például a mérômûszert kell beállítani – teszi hozzá.

– Amit kézbe veszek és tapogatni kezdek, úgy érzem, mintha látnám. Talán segít, hogy korábban fényképezéssel is foglalkoztam – tûnôdik el, majd elmondja, hogy 47-48 évesen tanulta meg a Braille-ábécét (románul majd magyarul is) a felesége segítségével, aki kazettára olvasta a betûket alkotó pontok számát és sorrendjét. A nemlátók szövetségétôl kapott írógépen is megtanult dolgozni, de a legfontosabb segédeszköze a kismagnó, amelyen ábécésorrendben vannak felvéve a fontos telefonszá-mok. Arról hallgatja a regényeket is. Igaz, kicsit körülményes, hisz a Fekete kolostor 12, a Funtinelli boszorkány 60 kazettán található. Mivel pontos ember, arra is volt gondja, hogy a kazettákat felirattal lássa el, ahogy a nemlátóktól kapott römikockákat is "megírta", hogy a számokat ki lehessen tapogatni. – Römizni nem könnyû, hisz észben kell tartani a táblán levô összes kockát, s a sakkjátszma sem egyszerû a nemlátóknak – mondja, miközben levizsgázik a römikockák felismerésébôl.

Munka közben a vásárhelyi rádiót hallgatja reggeltôl estig, gyakran betelefonál, nyerni is szokott idônként. A tévézés már nehezebb, azokat a filmeket érti meg, amelyek elôzô részleteit még látta, azonkívül a tudományos mûsorok kötik le a figyelmét.

Két fiút nevelt fel, miközben örökké tevékeny emberként szeretett sportolni, futballozni a kollégákkal. Vidám sízések, horgászpartik emlékét idézi, majd hozzáteszi, hogy vakon is sikerült halat fognia. Az átmenetben nagy szerepe volt a kisebbik fiától kapott papagájnak, aki a vállán ült, miközben elmosogatta az edényt. Büszkén meséli, hogy talán kétszer döntötte fel a poharat, majd felesége árulja el, hogy a lakást nem a vendég tiszteletére "kapkodták össze", a rendet mindig meg kell tartani, hogy a helyén legyen minden, amit keres.

A mozgást a szobabiciklivel pótolja, reggelenként Vásárhelyig is elkarikázik, s sétálni is gyakran elindulnak. Ilyenkor el kell mondani nekik, hogy mi épült, mi változott meg körülötte, s megjegyzi, mintha látná.

A barátok, sajnos, elmaradtak, egy azonban mégis kitart mellette. A volt kollégák közül vannak, akik nem tudják, hogyan viselkedjenek. És általában érdekes az emberek reakciója – egészíti ki a feleség. Látszik rajtuk, hogy haboznak, köszönjenek-e vagy sem, s van, aki félrenéz, és tovább megy, amikor találkozik velük. Szamosán Jenô a hangokra nagyon figyel, s amióta nem lát, a többi érzékszerve jobban kifejlôdött.

A feleség pedig megpróbál minél többet vele lenni. Fogtechnikusként a tömbház földszintjén rendezett be labort hogy közel legyen, de mivel nagyobb munkákat nem vállalt, a megrendelések is elmaradoztak, s mostanában csak a régi páciensek fordulnak hozzá. Mozdulatairól, az elhangzó szavakból, érzik, hogy amióta a férje elvesztette a szeme világát, bensôségesebb lett az életük.

– Sokkal türelmesebb lettem a munkámban. Bár nagyon mozgékony ember voltam, most tudom, hogy minden munka több idôt vesz fel – magyarázza Szamosán Jenô, miközben a feleség elárulja, hogy vannak nehéz pillanatok is. Tudni szeretné, hogy milyen az unokája. Pontosan elmesélem neki, meg is tapogatja a kisbabát, de azt, amit korábban nem látott, nem igazán tudja elképzelni.

Karácsonyra, bár nem lesz fenyôfa, a vázába faág kerül, hogy érezzék a fenyô illatát, az erkélyen pedig lámpafüzér ég. Ha házigazda nem is, mások lássák, hogy karácsonyra készülnek.. A kérdésre, hogy mit szeretne az ünnepre, az egészséget és a boldogságot említi, valamint azt, hogy könnyebb legyen az életük. Reménykedik abban, hogy a számítógépére beszélô program kerül, hogy újra ott ülhessen elôtte, mint régen.

Szamosán Jenô tele van tervekkel, annak ellenére, hogy összeszûkült körülötte a világ. Vagy mégsem, hisz megnôtt benne és családjában is az, ami a külsôségeknél fontosabb. Aaz egymásrautaltságból fakadó figyelmesség, a békesség és a szeret. Amitôl a lélekben gyúlnak ki a fények, hosszú hétköznapokon és karácsony este is.

Bodolai Gyöngyi

Arany János:

Lelkem pusztaságos éjjelén keresztül

Kétes ködvilággal egy sugárka rezdül.

Csillag-e vajon, mely, mint vezérszövétnek,

Üdvözítôt hirdet az emberiségnek?

Vagy csak földi hitvány pára, mely föllángol

S éji táncaikhoz rémeknek világol?

Akár csillag legyen, biztos éji lámpa,

Akár bujdosó lány – én megyek utána!

Mért féljek követni, ha lidérc is? hiszen

Akkor is jó helyre – a temetôbe viszen.

Dsida Jenô:

Tudom, hogy közeleg már a jó ember fia,

aki nem tôlem és nem tôled kap életet.

Néhány pásztornak, akik sohasem öltek

nyulat, nem hordoznak emberölô

szerszámot, megjelenik az angyal és

megjelenik a csillag és tele lesz dallal

a decemberi hegyoldal. Csak ránézünk a kisdedre

és tudni fogjuk, hogy Ô az.

Eljönnek az acéltrösztök fejedelmei,

a petroleumbányák frakkos császárai

s könnyel a szemükben letérdelnek elé.

Mert Ô lesz, akinek legtisztább kék a szeme,

legerôsebb lészen a karja és szelid arcáról ragyog

az örök épitôk acélos vidámsága.

Ô megmutatja minden vándornak az útat,

minden töprengônek az igazságot, minden

haldoklónak az életet. Ô megmagyarázza

nekünk a gépek dalának igazi értelmét,

megmagyarázza és megáldja a fáradt költôt

legsajgóbb szavait és mosolyogni fog és kék fehér galamb fog ülni a vállán kétfelôl.

Ô nem ad országot nekünk, hanem otthont,

nem ad fegyvert, hanem kenyeret.

Ma még sirunk,

mert a mosolygás nem én vagyok.

Ma még sötét

van, mert nem jöttem világosságnak,

hanem hogy bizonyosságot tegyek a világosságról.

Már közeledik az éj, mely szüli a Hajnalt.

Eljön Ô, minden bizonnyal eljön.

Juhász Gyula:

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,

Ki Betlehemben született ez este

A jászol almán, kis hajléktalan,

Szelíd barmok közt, kedves bambinó,

Ó, emberek, gondoljatok ma rá:

Hogy anyja az Úr szolgáló leánya

És apja ács volt, dolgozó szegény

S az istállóban várt födél reájuk.

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,

A betlehemi kisded jászolára,

Amely fölött nagyobb fény tündökölt,

Mint minden várak s kastélyok fölött.

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,

Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz,

A kerek föld mindegyik gyermekéhez

Egy üzenettel jött: Szeressetek!

Ó, emberek, gondoljatok ma rá!

Babits Mihály:

Ülök életunt szobámban,

hideg teát kavarok...

Körülöttem fájás-félés

ködhálója kavarog.

Kikelek tikkadt helyembôl,

kinyitom az ablakot

s megpillantok odakint egy

ígéretes csillagot.

Ó ha most mindent itt hagynék,

mennék a csillag után,

mint rég a három királyok

betlehemi éjszakán!

Gépkocsin, vagy teveháton –

olyan mindegy, hogy hogyan!

Aranyat, tömjént és mirrhát

vinnék, vinnék boldogan.

Mennék száz országon át, míg

utamat szelné a vám.

,,Aranyad tilos kivinni!''

szólna ott a vámos rám.

,,Tömjéned meg, ami csak van,

az mind kell, az itteni

hazai hatalmak fényét

méltón dicsôíteni.'"

Százszor megállítanának, –

örülnék, ha átcsúszom:

arany nélkül, tömjén nélkül

érnék hozzád, Jézusom!

Jaj és mire odaérnék,

hova a csillag vezet,

te már függnél a kereszten

és a lábad csupa seb,

s ahelyett hogy bölcsôd köré

szórjak tömjént, aranyat,

megmaradt szegény mirrhámmal

keserüszagu mirrhámmal

kenném véres lábadat.

Ady Endre:

Ma tán a béke ünnepelne,

A Messiásnak volna napja,

Ma mennyé kén' a földnek válni,

Hogy megváltóját béfogadja.

Ma úgy kén', hogy egymást öleljék

Szívükre mind az emberek –

De nincs itt hála, nincs itt béke:

Beteg a világ, nagy beteg...

Kihûlt a szív, elszállt a lélek,

A vágy, a láng csupán a testé;

Heródes minden földi nagyság,

S minden igazság a kereszté...

Elvesztette magát az ember,

Mert lencsén nézi az eget,

Megátkozza világra jöttét –

Beteg a világ, nagy beteg...

Ember ember ellen csatázik,

Mi egyesítsen, nincsen eszme,

Rommá dôlt a Messiás háza,

Tanítása, erkölcse veszve...

Oh, de hogy állattá süllyedjen,

Kinek lelke volt, nem lehet!...

Hatalmas Ég, új Messiást küldj:

Beteg a világ, nagy beteg!...

Bölöni Domokos

"Lázasan próbáltam meghatározni, hol vagyok, életem melyik emlékezetes helyszínén tartózkodom." *

Amint beállt a fagy, harmadszorra is jelentkeztek a köpenyesek. Ezúttal rókák voltak. Az elsô szomorú napot is nehezen feledték az emberek, négy tehenet, egy tinót és hat borjút vittek el a medvék, azon a címen, hogy agyukba költözött a kergemarhakór. Senki se mert tiltakozni, részint mert ki szállna szembe a medvékkel, részint pedig mert akkor még elég sok nagyállatot tartott a közösség, és azokat bizony minden engedély nélkül értékesítették, adták-vették, élôsúlyban vagy levágva, holott az efféle kihágásért súlyos bírságot szabhattak rájuk, úgyhogy az a pár állat odalett ugyan, de a köpenyes vadak elégedetten vonultak el zsákmányukkal, békén hagyva a gazdákat. Igaz, hogy néhány nap múlva beütött a pánik, mindenki igyekezett gyorsan megszabadulni nagyállataitól, hiszen ezek a titokzatos ragadozók bármikor visszatérhetnek, és további "kergemarhákat" gyûjthetnek be. Volt, aki levágta állatait, és elvermelte a húst, mások hûtôládákat vásároltak és korszerûbb tárolási módot választva mentették az élelmet, de a legtöbb marhát kupecek vitték el, nagy hosszú kocsik érkeztek a falu határába, a Shurm'O Panzió parkolójába, oda kellett hajtani az állatokat, villámvásár zajlott: az átvevô ránézett a jószágra, aztán mondta is az árat, a paraszt pedig tartotta a markát, és fordult is be az ivóba, áldomásra. Semmi alkudozás, tenyérbe csapkodás, mifene, új betyárvilág van születôben, nincs idô lacafacázni.

Mire a disznóvész is megérkezett, egyetlen nagyállat sem élt a faluban.

A disznóvész éppoly hirtelen jött, mint a kergemarhakór, most farkasok feszítettek a fehér köpenyekben. Ezek is több kocsival s valami egyenruhásokkal érkeztek, félóra alatt bekerítették Csudafáját, se ki, se be, minden portára behatoltak, minden ólat megvizsgáltak, furamód csak a Büki Dénes disznait találták betegnek, mind elvitték, a hízó kivételével, azt injekcióval örökre elaltatták, szigorúan meghagyva Dénesnek, hogy azonnal ássa el, de elôtte hintse meg klórmésszel a tetemet. Büki Dénes éppen a falufelelôs lett volna, ha le nem váltják. Hivatalos papír érkezett a megyétôl, hogy büntetett elôéletére való tekintettel nem viselhet felelôs tisztséget ebben az országban. A Duna-csatornát megjárt egykori politikai fogoly értett a fenyegetésbôl, és búcsút mondott szülôföldjének. Göteborgból küld néha képeslapot az itthon maradottaknak. (Fiánál él, aki ott egy mobiltelefongyártó cég termékfejlesztési szakembereként tengeti életét.)

A Shurm'O Panzió parkolójába ismét böhöm nagy kocsik érkeztek, és ugyanúgy vitték el a disznókat, mint korábban a teheneket meg a tinókat. (Meg még két girhes gebét is.) A farkasokkal sem tanácsos élbe kerülni. A gazdák okosabbja ezúttal is tartalékolt a húsból, egy ideig nem mertek hozzányúlni, dehát az éhség nagy úr, egyikôjük torra hívta a szomszédságot, ilyent sem értek: lám csak, toroznak, holott hetekkel korábban volt a disznóölés, de hát lesz, ami lesz, ha meghalunk, haljunk meg egyszerre! Jól bepálinkáztak, elfeszültek lesipecsenyével, ittak rá piros karcos borukból, daloltak és táncra perdültek, éjfél tájban helyrerázatták gyomrukat tormás korhelylevessel, amire megint csak tokány jött és még több borital.

Uramfia, nem halt meg senki.

A pénzt, amit állataikért kaptak a titokzatos felvásárlótól, nem bankba hordták, hanem letétbe helyezték a Shurm'O Panzió tulajdonosánál. Patro Petro rendes úr, minden banknál nagyobb kamatot ád, nem csalás, nem ámítás, egyszerû a könyvvitele, ott az irkája, abban kinek-kinek a neve, mellette az összeg, amit betett, jobbra meg a kamat, ami jár, valahányszor kézhez kapja, aláírja, hogy átvette. Patro Petro semmit sem ír alá, mert minek. Bizalom mozgatja a gazdaságot, nem az adóhivatal.

Hiába kiabálta a Refugiát a Shurm'O Panzió ivójában, hogy ti büdös parasztok, hát nem látjátok, hogy át vagytok verve?, fafejû banda, hát nem veszitek észre, hogy maholnap nem lesz talaj a lábatok alatt?, a földiek szeme csillogott az ingyen mért erôs pálinkától, beszélj, bolond, beszélj, ez a Refugiát valahonnan Nyugatról érkezett, és borzalmas dolgokat tudott, mintha ott is egyfajta Gulág volna, élményei azonban folyton összekeveredtek az itthoniakkal, némelyek szerint ez az illetô szintén megjárta a Duna-csatornát, azért is jött ide, mert Büki Dénessel valaha rabtársak-mik voltak, de aztán összekülönböztek, Dénes kilátástalannak tartotta a helyzetet, és elmenekült, ez a Refugiát pedig, ez a Csau idejében direkte ki lett toloncolva, aztán elege lett azokból is, ott, a fényes civilizációban, s 1989 után visszajött, "tovább harcolni az emberi jogokért". Csakhogy kivel, kikkel? Ezekkel a bugris parasztokkal, akik maholnap a lelkük üdvösségét is odaadják egy pohár vodkáért?!

Elhagyott öreg házban húzta meg magát, valódi nevét nem tudták, bemutatkozáskor ezt szokta darálni: Dáblvjú-Dábvljú- Dáblvjú Réfúzsiát, ami a nép ajkán Fúzsiát lett, majd, mivel ennek alig van értelme: Fuzsitus, hiszen az kolontost/kolompost jelent, afféle kengyelfutó gyalogkakukkot, akinek ráadásul az a szavajárása, hogy hülyének nem születni, hanem lenni kell.

Lézánimó málád dö lá peszt!, kiabálta a Refuzsiát a köpenyeseknek, lézánimó málád dö lá peszt!, egyik fehérfarkas odalépett, Csé vorbést tu dészpré Budápészt?, megragadta, fölemelte, módszeresen pofozta, ezt az egyet tanultátok meg a szekutól, barmok, nyögte a Fuzsitus, a farkas még kétszer belerúgott, aztán rálökte egy kôre, és a Fuzsitus több napra (míg az utolsó disznót is el nem szállították) kihullott a képbôl.

A menekült egyébként a Shurm'O Panzióban ütötte agyon az idôt. Nem adósodott el, mindig azonnal fizetett, nem paktált le Patro Petróval, ült a sarokban, vodkát ivott tonikkal, néha fel-felugrott, mintha ihlet szállná meg, majd visszahuppanva sebesen rótt valamit számtalan cetlijeinek valamelyikére. Ha valaki hozzáült, az álmait mesélte. Ezekbôl áll majd össze üldöztetésének könyve, ilyen emlékiratot még senki sem hagyott hátra, lehetséges, hogy a tudomány odáig fejlôdik, fejtegette, hogy álmainkat dekódolva rekonstruálni tudják az életünket. Szenvedésünk történetét. Mint Jézusnak a Bibliában tanítványai, az apostolok.

Egyszer például, éppen ezen a tájon, mesélte, az út, ez a ti kövecses utatok, le volt aszfaltozva, és én ezen a fényes aszfaltsávon elegáns gépkocsit vezettem. Gyeplôvel! Mellettem egy róka ült, hátam mögött farkas, amellett egy medve. Néha rájuk vágtam a korbáccsal, attól gyorsult fel a kocsi.

Messzirôl jött embernek sok mindent elhisznek, de a mesének is van határa. Kevés barátja volt a Fuzsitusnak, inkább senki.

Egyszer hagyta el a falut, amikor Marosvásárhelyen gyûjtést hirdettek dr. Bernády György, a városépítô polgármester emlékplakettjének elkészítéséhez. Aki tud, hozzon bronzot. Akinek van, adományozza a városnak. A Fuzsitus kutakodott egy kicsit Csudafáján, majd szekerest fogadott, és elfuvaroztatta a föllelt kincset, kb. harminc kiló bronzot a legközelebbi buszmegállóhoz, valami húsz kilométernyi távolságra. Marosvásárhelyen tehertaxi vitte a megyeházára. Mikor hazajött, szûkszavúan annyit mondott: "Nyár van, nincs, aki átvegye. Odaadtam valami csavargónak az egészet."

A Fuzsitus levelet írt Brüsszelbe, mikor 2002. október 25-én Pop Dumitru nagyromániás szenátor levette az avatásra elôkészített Bernády-plakettet a vármegyeháza faláról. A levél sosem jutott el Európa adminisztratív fôvárosába. A Fuzsitus ugyanis felolvasta a levelet a kocsma közönsége elôtt, nagy sikert aratva vele, és csak azután bízta rá az egyik atyafira, aki éppen a városba készült.

Patro Petro mobiltelcsózott egy kicsikét, és a levél el lett intézve. Azon az éjszakán ezt álmodta a Fuzsitus: A Niagara esôfüggönyén Joszif Visszarionovics Sztálin Generálisszimusz hatalmas arcképe imbolyog. Körülötte, négy példányban, Jézus Krisztus szenved a kereszten. Tekintetemmel, mesélte, akaratlanul is keresni kezdtem a latrokat.

Én megengedhetem magamnak, mondta másnap Patro Petronak, aki megesküdött az édesanyja üdvösségére, hogy nem suttyantotta el a levelet, én azt is megengedhetem magamnak, hogy minél több ellenséget gyûjtsek. Te viszont egész életedben "barátokat" kuldulsz, és rettegsz tôlük, mert éppen úgy eláztatnak az elsô kínálkozó alkalommal, mint engem te meg a többiek.

Csapzott haja izzadt volt, piszkosszürke szakálla szikrázott egy kissé, mikor a lomha, malacszemû, pocakos Petróra nézett. Patro összerázkódott, aztán elvonult, és ismét mobiltelcsózott.

A legszebb álmom az volt, amikor itt, a Gyertyános erdeje fölött felrobbant egy atombomba, újságolta a hegyen túli fanyûvôknek, akikkel a helybeliek kizárólag tûzifavásárláskor érintkeztek, mert azok nem bíróság elôtt, hanem maguk között, nem is csak bicskával, hanem fejszével szoktak törvényt tartani. A rádió éppen bemondta az idôjárást, hogy derûs lesz az ég, huszonkét fok, minden, hallottam, amint megroppan a világ dereka, ma is itt van a fülemben, éppen írni készültem, mert én nem akkor írok, amikor eltervezem, hogy írni fogok, hanem amikor rámjön az írás öröme, magamhoz öleltem kedves Erikámat, önmegnyugtatásul dolgozni akartam, a gépbe legalább ötszáz kéziratpapír volt befûzve, és akkor hirtelen láttam a Gyertyánoson túl a panorámát, az átkot, amely íme, most beteljesedik rajtunk, az Írás szavai háromszög alakúak voltak és minden sarkukon idézôjel ékeskedett, tudtam, hogy azok mágikus erôt sugároznak, és imádkozni kezdtem, de mintha egyetlen imába foglalva tudtam volna a Miatyánkot, a Hiszekegyet és az Üdvözlégyet, és amint suttogtam ezt az imádság-esszenciát, mintha nem is az én nyelvemen, hanem valami sosem hallott, sosem beszélt világnyelven, talán a kozmosz nyelvén, az erdô mögött, mint mikor helikopter zuhanása után csap fel, annál százszor nagyobb és félelmetesebb és vakítóbb lángoszlop rakétázott a Napba, megingott a hegy és a domb elferdült, ami kelet volt, az nyugat lett és ami dél, az észak, és a lánggörgeteg megállíthatatlanul sodort maga elôtt mindent, a robbanást itt belül éreztem, a pusztulás ereje mélyen lenyomott a föld alá, megnémultam és megsüketültem és megállt a szívem is, és talán évezredek teltek el, míg végül, ki tudná, miért, mitôl, magamhoz tértem, és csípôs szag hatolt a tüdômbe, szénné vált testek bûze facsarta az orrom, fölöttem égô gerendák szálltak tova, iszonyú félelemmel vártam, hogy reám boruljon a magasság, nagy késôre felnéztem, a háznak nem volt teteje, elszállt az utolsó füstcsík is, és odafent szomorúan ingatta ôsz fejét az Isten.

A hegyi népség szájtátva hallgatta a Fuzsitust, szent ôrültnek vélték, és amikor megérkeztek a rókák, azok is fehér köpenyben, azt ugatva, madárinfluenza pusztít a faluban, elsô dolguk lett volna kinyírni a rebellis jövevényt. A hegyiek simogatni kezdték rongyba kötött élû fejszéiket, és a Fuzsitus életben maradt. A favágók magukkal vitték, azt mondják, azóta nem ölik egymást, minden szavát betartják, prófétát látnak benne.

A tyúkokat csak fizikálisan volt nehéz összeszedni. Azt mondták, központilag lesznek elpusztíva, és nincs apelláta. Nem is volt. Aki vágott, vágott, aki nem, nem. Kutyaketrecekbe rakták a rikácsoló baromfinépet, aztán elhúztak. A fertôtlenítôk holnap jönnek, mondták az értetlenkedôknek.

Jobb lett volna, ha te veszed meg a tyúkjainkat is, mondták Patro Petrónak. Az titokzatosan mosolygott. Nem kell mindjárt elkeseredni, vigasztalta a megkopasztott embereket. Az a helyzet, hogy nemsokára vendégeink érkeznek. Létrehozunk egy pompás nagy farmot, a részvénytársaságban benne van az elnök úr, az elnökné asszony, a titkárok, az alelnökök és a többiek, mind. Persze nem pártalapon szervezôdik az üzlet, de jó, ha tudjuk, mitôl duvad a buksza. Szóval. Akinek földje van, beadhatja, hiszen úgysincs mivel megmûvelni. Avval maguk mind részvényesekké válnak, és minden esztendôben kétszer pont úgy kapják a részesedést, a dividendet, hogy világos legyek, mint most tôlem a kamatot. Úgyhogy aki hamarabb iratkozik, annak valamivel még több is jár, mint az utolsóknak.

Nahát nem is akart senki sem "kodás" lenni, egyetlen nagyszerû Rt-be tömörült Csudafája, s miután szerencsésen lehullt a hó, jött a fagy s az avatás. Elnökök, alelnökök, titkárok menedzserek, ügyvezetôk, szakemberek, elôremozdítók, oldalrafigyelôk, kuruttyolók és curukkolók is, mert demokrácia van. Legyen szervezés, ezért választunk egy bizottságot, mindenkinek repartizáljuk a feladatát, traszáljuk a szarcsináját, rendelkezett Patro Petro. A kultúrt ki kell díszíteni, mûvészeket a városból hozunk, a Kék Lagúna vendéglô adja a kaját, a zenét, a harmadik asztal a tiétek, a másik kettôhöz nehogy beüljön valaki, mert leszakasztom a tökit.

Olyan szép karácsonyt sem látott a marhátlan, disznótlan, baromfiatlan Csudafája. A hosszú megyei és városi kocsisor a Shurm'O Panzió parkolójáig jött, ott hegyes ostoraikat pattogtató kocsisok segítették a kunkori orrú szánkókba az illusztris vendégeket, meleg pokrócba bugyolálták a hölgyek kényes bokáit, az urak egy részét, a kevésbé méltóságosakat traktorvontatású közszán csúsztatta a fellobogózott falutérre, ahol hangszórókból karácsonyi kolindák és manélék zengtek, orgonáltak az udvarok mélyébe számûzött, láncra fogott kuvaszok. A díszes társaság meg sem állt a kultúrházig, ahol elhangzottak az üdvözlô beszédek, a fôrészvényest kaláccsal és sóval fogadták a községközpont tanulólányai (idefent ugyanis nincsen gyermek), megkóstolták a hagyományos kisüstit, majd a kiadós ebéd, az újabb köszöntôk, szavalatok, fogadalmak és hûségeskük után megjelentek a kántálók, az alakoskodók, sûrûn emlegetve a Kisjézust és édesanyukáját, Szûzmáriát. Dolgoztak a tévések cefetül. Táncra perdült mindenki. Reggelig mulatott a társaság, a helybelieket (nem kell mindent látniuk) diszkréten hazazsuppolták a buli közepén.

A tudósítások szerint az úri társaság a Shurm'O Panzióban pihente ki a bál fáradalmait, harmadnap a férfiak krémje vadászatra indult. A hajtókat, mint mindig, a fejszés hegyiek közül verbuválták, ördög tudja, talán sajnálták tôlük a pálinkát vagy mi, elég az hozzá, hogy azok a gazemberek szembehajtottak az elnök-alelnök-egyéb- fônök fôvadász urakkal egy megriasztott, négyéves kanmedvét. Valamelyik részeg vendég hozzálôtt, attól egészen megvadult a Misu. Ezek az új urak nem lônek olyan jól, mint az elvtársak vagy azok egykori emberei.

Az egyik helyi vadásznak, aki szembement a megsebzett állattal, hogy az urak meneküljenek, kitépte ágyéki verôerét az állat.

A Fuzsitus, regélték a hegyiek, azt álmodta, hogy Patro Petro a Shurm'O Panzió küszöbén ül. A panzió nem is panzió, hanem a betlehemi istálló, nyitva az ajtaja, de bent sem szalma, sem kisded, sem Mária, szamárnak is egyedül ô, Patro Petro ücsörög ottan és bôg fel néha-néha.

Miközben kék lánggal ég a belében a rezes pálinka.

Ja. És az égbôl békaporontyok potyognak, tette hozzá a Fuzsitus, nehogy kivesszenek balkáni rokonaink.

Mit jelent ez, Istenem, Uram?

Mit együnk és milyen áron? Ez a kérdés az ünnepek elôtt igencsak helyénvaló. Kivált, ha az árat nemcsak pénzben, hanem kilókban is mérjük.

Az év napjainak fogyásával kiürül a pénztárcánk is, hiszen a karácsonyi ajándékozás felsô határát többnyire az objektív anyagiak határozzák meg. Hozzájárul azonban az ünnepi menük gondja is, hiszen élelmiszerbôl a szokásos adag duplája kerül ilyenkor a bevásárlókosárba.

A sajátos magyar karácsonyi vacsorán a böjtös ételeknek és a gazdag, sokfogásos étrendnek sajátos kettôssége figyelhetô meg. Eleink ösztönösen felismerték, hogy a hús a legjobb fehérjeforrás az emberi szervezet számára. Teljes értékû, azaz ideális arányban tartalmazza mindazon – a fehérjék építôköveit alkotó – aminosavakat, melyeket szervezetünk nem tud elôállítani. Ebbôl a szempontból minden húsféle egyenrangú, azonban nem mindegy, mennyi és milyen zsírt tartalmaz. Ezért jól jár, aki a sertés- és marhahússal szemben inkább az alacsony zsírtartalmú fehér húsokat, azaz a szárnyasokat és a halakat választja.

Karácsonykor, azaz "bôvedeste" régebben töltött káposzta, rántott hús vagy paprikás hús volt a fô fogás. Egy évezred alakította így a hagyományt, amelynek azonban voltak állandósult elemei is. Halat szinte mindenhol tálaltak a legkülönbözôbb formában elkészítve. A tyúk vagy a szárnyas elmaradhatatlan volt az ünnepi asztalról, jól példázza ezt Veszprém megyében a ruca (kacsa), kolbásszal és szalonnával együtt párolva. Manapság a karácsony nem az igazi halászlé, töltött káposzta, rántott hal és mákos bejgli nélkül. S még gondolni is rossz rá, mi történne akkor, ha netán elmaradna a várva várt hal, pulyka, mákos bejgli, és más fogás párologna a tálban a szokott karácsonyi hal helyett! A mák a hiedelmek szerint a bôséget és a jólétet jelképezi. Halból az év többi napján kevés fogy, pedig egészséges és ízletes táplálék.

A böjtös ételek között ma is a hal a legnépszerûbb, noha a hiedelem szerint gyors mozgása miatt is került az év végi ünnepi étrendbe: ahogy sebesen halad elôre a vízben, úgy haladjon a család is elôre az új esztendôben a boldogságban, gyarapodásban! A néphit szerint a sok kis halpénz (vagyis a halpikkely) tengernyi jövôbeni pénzt ígér. A hal karácsonyi fogyasztása mindazonáltal inkább városi hagyomány, a rántott változat pedig bécsi eredetû: ez az elkészítési mód a császárvárosból terjedt el.

Az angoloktól vettük át viszont a karácsonyi pulykafogyasztás (távolabbról amerikai eredetû) szokását. Mit sem törôdve vele, hogy a magyar hiedelemmel éles ellentétben áll, mivel ilyenkor szárnyas egyáltalán nem kerülhetne az asztalra! A baromfi ugyanis hátrakapar, és ezt rossz elôjelnek tartjuk évkezdetkor. Régen a jellegzetes karácsonyi húsétel mindig disznóból készült, mert ô elôretúr, s az az új évben elôrehaladást, fejlôdést hoz.

A karácsonyi menü egyik "fôszereplôje" az édesség: Magyarországon különleges szerep jut a szaloncukornak, sok sütemény fogy ilyenkor, és csokoládéból is több fogy, mint máskor.

A karácsonyi desszertek közül Magyarországon a szaloncukor a legkedveltebb. A reformkor idején a lakások szalonjaiban állították fel a karácsonyfát, és a fán lévô csomagolt cukorkák emiatt kapták a szaloncukor nevet.

A Monarchia óta magyar specialitásnak tekinthetô, a többi országban nem igazán ismerik, vagy ha ismerik is, inkább csak fogyasztják, és nem díszítik vele a karácsonyfát. A távoli országokban csak az ott élô magyarok használják ezt a különleges karácsonyi csemegét. Régebben a szegényebb családokban a háziasszonyok maguk gyártották, mivel a cukrászdákban készített szaloncukrok drágák voltak.

A századfordulón elkezdôdött a csokoládé és a cukorkák tömegtermelése, a szaloncukor fogyasztása gyorsan elterjedt. A szaloncukor ma már számtalan ízvariációban kapható, míg régebben csak fondantból készült, és nem volt rajta csokibevonat sem. Ma már van zselés és a marcipános, kókuszos, karamellás, gesztenyés, málnás, almás-fahéjas, mogyorókrémes, joghurtos és tejcsokoládés, és ki tudja még milyen ízesítésû is.

A szaloncukrok csomagolása ugyancsak széles választékot mutat, színben és mintázatban egyaránt, így mindenki találhat neki tetszôt, karácsonyfájára, ünnepi asztalára illô színût.

A szaloncukor amellett, hogy a karácsonyfa díszítôje, finom desszert is. Az ünnepek alatt a fa alá külön kis kosárba, vagy tálba is lehet tenni belôle, hogy az ünnepek alatt ne kelljen a fáról leszedegetni, bár sok gyerek és felnôtt számára a fáról leszedett finomabbnak tûnik.

Karácsony táján az emberek csokoládéból is többet vásárolnak, mint az év más idôszakában: ünnepi desszertek készítésénél felhasználható a mézeskalács ízesítôjeként, vagy a mézes puszedli bevonataként.

Híres a franciák karácsonyi süteménye, a csokoládés fatörzs, valamint a németek gyümölcskenyere, a Stollen, amelyhez szintén felhasználható a csoki. Az olaszok Pan Papato és a Torrone nevû ünnepi süteményeihez, és a svédek gyömbéres sütijéhez is nélkülözhetetlen.

A szaloncukrot és a csokit, akárcsak a többi édességet, a fôétkezés után, hetente csak 1-2 alkalommal javasolt fogyasztani, lehetôleg csupán egy keveset. Aki ilyen kis mennyiségben eszik édességet, annak – kiegyensúlyozott táplálkozás mellett – nem kell tartania az elhízástól.

Köztisztviselôvé neveztek ki 39 prefektust

Harminckilenc megye prefektusát magasrangú köztisztviselôvé nevezte ki a kormány csütörtökön, a prefektusok 2006 január elsejétôl dolgoznak majd ebben a státuszban. A kormányzati kinevezés nem történt meg a Krassó- Szörény, Dîmbovita és Ilfov megyei kormánybiztosok esetében, erre a következôkben kerül sor. Egy, a múlt héten elfogadott kormányrendelet értelm&eacut