VI. évfolyam 219. (15789) sz.

2004. szeptember 17., péntek

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Porhintés

Mózes Edith

A román közintézmények, illetve hatóságok egymást túllicitálják a korrupcióellenes törvények megszegésében. Erre a konklúzióra jutott a Nyitott Társadalomért Alapítvány és a Jogi Erôforrások Központja, amelyek a nyár folyamán monitorizálták a kormányfô "büszkeségét", a 161. számú, nagy tamtammal elfogadott antikorrupciós törvény alkalmazását. A két nemkormányzati szervezet végkövetkeztetése az, hogy mind a parlament alárendeltségébe tartozó hatóságok, mind a megyei vagy helyi tanácsok jó része "általános érdektelenséget" mutat a törvénycsomag alkalmazását illetôen. A törvényszegôk között található a Nemzeti Bank, a Nép Ügyvédje, a Román Hírszerzô Szolgálat (SRI), a közszolgálati rádió- és televízió-társaság, a Külügyi Hírszerzô Szolgálat (SIE), az Ôrzô-Védô Szolgálat (SPP) és mások.

A leggyakoribb törvényszegés az, hogy az érintettek nem hozzák nyilvánosságra a vagyonnyilatkozataikat, vagy nem a reális helyzetet "vallják be". Ékes példa maga az ombudsman, Ioan Muraru, a Nemzeti Bank hat aligazgatójának és 60 irodavezetôjének, a Rompres egyik igazgatótanácsi tagjának, az Audiovizuális Tanács (CNA) köztisztviselôinek esete.

A fent említett két nem-kormányzati szervezet számos helyhatóságban érdekkonfliktust és inkompatibilitást fedezett fel. Legkirívóbb a Vrancea megyei "báró" esete. A sor azonban itt nem ér véget, ám nem is az a célunk, hogy felsorolást végezzünk. Hanem az, hogy felhívjuk a közvélemény figyelmét arra, hogy a nagy korrupció elleni harc csupán porhintés. Ugyanis a kormánypárt sem "szabadult meg" korruptjaitól, ahogy ígérte, és nem is állította törvény elé a "báróit".

Ezt az áldatlan helyzetet teszi szóvá a Romániai Külföldi Befektetôk elnöke, Gilbert Wood, aki szerint Románia néhány "cápa" miatt nem kapta meg a mûködô piacgazdaság státust. Ugyanis ezek rontják az ország külföldi megítélését, mert az esetek egy részét a hazai és a nemzetközi sajtó is megszellôztette, a hatóságok azonban nem mutattak különösebb érdeklôdést az ügyek iránt, sem igyekezetet, hogy valóban megoldják ôket. Véleménye szerint igazságtalanság, hogy emiatt 22 millió ember szenvedjen.

Ezek azok a bizonyos "nagy halak", amelyeknek horogra kerítését Günter Verheugen EU- bôvítési biztos is több ízben szorgalmazta.

Remélhetôleg Bukarest idejében észbe kap, s az utolsó pillanatban valós lépéseket tesz a korrupció tényleges visszaszorítására. Mert hiába a látványos gazdasági termelés, könnyen elôfordulhat, hogy ez lesz az a "banánhéj", amelyen elcsúszunk, mielôtt ôsszel lezárhatnánk az EU-csatlakozási fejezeteket. Az EU nem porhintést, konkrét lépéseket vár.

Késôbb lesz a bíróságavatás Edôszentgyörgyön

b.

Nem nyílik meg pénteken az erdôszentgyörgyi bíróság - jelentette ki tegnap Grosu Floarea, a Táblabíróság elnöke. A határidô eltolódásának oka, hogy a Legfelsôbb Bírói Tanács még nem hagyta jóvá az intézmény személyzeti felépítését. Ha a szóban forgó jóváhagyás megérkezik, napokon belül sor kerülhet a megnyitóra - vélekedett az elnöknô.

A tájékoztató során elhangzott, hogy szeptember elsejétôl a Fellebbviteli Bíróságon bevezették a megoldandó ügyek számítógépes elosztását, ami ezentúl kizárja a szubjektivitást, és kiegyensúlyozottabb munkát eredményez.

Grosu Floarea megerôsítette lapunknak korábban tett nyilatkozatát az Erdélyi Ede-per halogatásáért figyelmeztetésben részesült bírákkal kapcsolatosan. A figyelmeztetés a külsô észrevételek alapján folytatott belsô ellenôrzések nyomán a Fellebbviteli Bíróság vezetôségétôl származott, és nem képezte az Igazságügyi Minisztériumból valamint a Legfelsôbb Bírói Tanácstól érkezett felügyelô bírák ellenôrzésének tárgyát - magyarázta az elnöknô, aki szerint a munkájukat elismerésre méltóan végzô bírákat a jogi procedúrák betartására figyelmeztették.

Minden másképp van

Elhúzódik az aluljáró építése

Csak tavasszal kezdhetnek a marosvásárhelyi Gyôzelem tér forgalmának végleges rendezéséhez - tájékoztatott Rodica Farcasan, a polgármesteri hivatal beruházási osztályának vezetôje. Mint elmondta, az aluljáró munkálatait kivitelezô cég, az Emildor jövô hétre ígérte - a szerelvényeket birtokló gáz- és vízszolgáltató vállalatok közremûködésével - a szerelés folytatását, s az év végére az egykori telefonpalota elôtti tömb befejezését. A felszíni forgalom kialakításához csak ezután lehet hozzáfogni, ám csupán a hideg évszak elmúltával. A korábban megjelentekkel ellentétben az igazgatónô arról beszélt, hogy ezeket a munkálatokat a megkötött szerzôdés értelmében a hivatalnak kell elvégeznie. Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy a sajtónak többször is adott nyilatkozatok arról szóltak, hogy a közlekedést végleges mederbe terelô felszíni munka is a terület haszonbérletét elnyerô kolozsvári befektetôt terheli, a haszonbérlet fejében.

Mint Rodica Farcasan elmondta, a májusban elkezdett munkálatok azért álltak le, mert a talaj felsô rétegeinek eltávolítása után olyan vezetékekre bukkantak a felszín alatt, amelyek semmilyen tervrajzban nem szerepeltek. Hogy a felületes tervezésért vagy - adott esetben - a vezetékek törvénytelen elhelyezéséért kit vagy kiket terhel a felelôsség, arról nem esett szó.

A Gyôzelem tér rendezésének ügye már évek óta húzódik. Az elsô határidô szerint az aluljárónak és a kapcsolt munkálatoknak már a tavaly szeptemberig el kellett volna készülniük, a tavasszal pedig arról beszélt a hivatal vezetése, hogy az idén ôszig véglegesítik a munkálatokat. A választások elôtt néhány nappal nagy sebbel-lobbal és hírveréssel beindult munkálatokat néhány nap után felfüggesztették, a terepen a helyzet azóta is változatlan. Ehhez képest igencsak meglepô, hogy most újabb terminust tûztek ki, immár a sokadikat.

A városi tanács kebelébôl származó információk szerint a soron következô ülésre beszámolót kértek az aluljáró építésének helyzetérôl, s az abban foglaltak függvényében döntenek majd a folytatásról. Amennyiben a haszonbérlô nem tartotta be a szerzôdésben foglaltakat, az is elképzelhetô, hogy felbontják a szerzôdést, s újabb versenytárgyalást írnak ki a munkálatok befejezésére.

Mindkét változat azonban súlyos hiányosságokra mutat rá. Amennyiben ugyanis a haszonbérlô tartotta magát a határidôkhöz, erôsen megkérdôjelezhetô a polgármesteri hivatal szakembereinek a hozzáértése, ha pedig az derül ki, hogy komolytalan befektetôrôl van szó, akkor ez a tanács munkájának szakszerûségére vet rossz fényt.

A marosvásárhelyiek pedig még legjobb esetben is legalább egy évig kerülgethetik a város szívében tátongó gödröt; a gépkocsiforgalom pedig állandó dugókkal küszködhet.

RMDSZ-sajtóértekezlet Bukarestben

Minden magyar részt vehet az elôválasztásokon

A múlt hét végén, Budapesten, a magyar-magyar parlamenti csúcstalálkozón döntés született egy létrehozandó egyeztetô fórumról, amely tulajdonképpen a Magyar Állandó Értekezletet egészíti majd ki - mondta Markó Béla, az RMDSZ elnöke szeptember 16-i bukaresti sajtóértekezletén.

- Ez a fórum elsôsorban az uniós integrációt szolgáló törvényhozásban való együttmûködést segíti majd. Jogi síkon is megvan a hajlandóság arra, hogy az immár teljes jogú uniós taggá vált Magyarország átadja e téren szerzett tapasztalatait is. Számunkra, Kárpát- medencei magyar parlamenti képviselôk és szenátorok számára az ilyen találkozók elsôsorban az e téren dolgozó szakbizottságok közös munkája révén válik igen fontossá - hangsúlyozta a szövetség elnöke.

Az RMDSZ határozottan egyetért a tanügyben dolgozók törekvéseivel - mondta a szövetségi elnök a tegnapi iskolakezdésre és a tanügyben zajló tiltakozásokra utalva. - Véleményünk szerint a jelenlegi helyzet elsôsorban azzal magyarázható, hogy a 90- es évek elején hibát követtek el az illetékes döntéshozó szervek: különösen egy átmeneti társadalomban, amilyen a miénk is, a tanügy, az egészségügy és az infrastruktúra fejlesztése rendkívüli jelentôséggel bírnak, ennek felismerését és a probléma orvoslását pedig elmulasztották. Kezdettôl fogva prioritást kellett volna élvezniük az említett területeknek az állami költségvetés tekintetében.

Több helyen máris több a jelölt, mint a létszámkeret - ez a tény azt bizonyítja, hogy igen nagy érdeklôdés övezi az október elején sorra kerülô RMDSZ-elôválasztásokra való készülôdést. Több helyen a közvetlen urnás elôválasztás mellett döntöttek, így például Kolozs megyében és Máramarosban, de Udvarhelyen is, ahol 4 évvel ezelôtt másként döntötték el, hogy ki indulhat a választásokon - mondta az RMDSZ elnöke. A szövetség - a nyitottság jegyében - ezúttal is egyértelmû, demokratikus üzenetet közvetít a választók felé: mind szavazóként mind jelöltként bárki aktívan részt vehet az elôválasztásokon. Az MPSZ részérôl is többen jelezték már, hogy indulnak az elôválasztásokon - íme a félreérthetetlen bizonyíték arra, hogy a nyitás pozitív visszhangra talált - szögezte le Markó Béla.

Szeptemberben korai lenne még arról nyilatkozni, hogy az RMDSZ kivel és milyen módon kíván együttmûködni a novemberi választásokat követôen, hiszen az elsôsorban az ôszi választások eredményeitôl függ. Kezdettôl fogva hangsúlyoztam, hogy elképzelhetônek tartjuk a kormánypárttal való együttmûködés folytatását - hogy milyen formában, az még a jövô kérdése. Ha a nemzeti kérdéssel kapcsolatos álláspontját és stratégiáját újraértelmezi, a D.A. Szövetséggel is lehetségesnek tartom az együttmûködést. Mindannyian tudjuk, hogy a mai D.A. Szövetséget képviselô politikusok nemegy alkalommal szavaztak az NRP-vel, azzal a párttal, amelyikkel az RMDSZ továbbra is minden közvetlen és közvetett együttmûködést kizár - hangsúlyozta újfent a szövetség államfôjelöltje újságírói kérdésre válaszolva.

Erdélyi államelnök egy európai Romániáért

Egy sor konzultáció és egyeztetés elôzte meg a döntést, hogy jómagam leszek az RMDSZ elnökjelöltje. Egyik érv - amely döntésünket nagymértékben befolyásolta - az volt, hogy, amit szövetségi elnökként közvetítek a romániai magyarság felé, szerencsés módon egybeesik azzal, amit erdélyi, magyar jelöltként üzenhetek az országnak. Ez pedig nem más, mint az egység és a szolidaritás üzenete - szögezte le Markó Béla az Adevarul újságírójának kérdésére válaszolva. Jelenleg egyedüli erdélyiként indulok az államfôi tisztségért való harcban. De ha útközben ez változik is, az üzenetem ugyanaz marad: az erdélyi mentalitást és lelkületet képviselem, azt, amit Erdély üzenhet és üzen Romániának. Európába Erdélyen keresztül vezet az út. Erdélyi államelnök egy európai Romániáért - íme egy lehetséges megfogalmazása ennek az üzenetnek.

Fejlemények a vajdasági atrocitások ügyében

Tényfeltáró bizottságot küld csütörtöki strasbourgi határozata szerint az Európai Parlament (EP) a Vajdaságba az ottani magyarok elleni atrocitások miatt, a helyi hatóságokat pedig arra sürgeti, hogy tegyenek haladéktalan és hatékony intézkedéseket az újabb esetek megakadályozására, illetve a már megtörténtek kivizsgálására. Az Európai Unió képviselôtestülete plenáris ülésén sürgôsségi eljárás keretében szavazott a határozatról, amely magyar képviselôk - Tabajdi Csaba (MSZP), Gál Kinga (Fidesz-MPSZ), Szent-Iványi István (SZDSZ), Olajos Péter (MDF) - kezdeményezése nyomán került a képviselôk elé. A dokumentum egyebek mellett emlékeztet arra, hogy a kisebbségi és emberi jogok tiszteletben tartása elôfeltétele az ország EU-hoz fûzôdô jövôbeni kapcsolatainak. Az EP-határozat felszólítja az EU brüsszeli bizottságát és a külügyminiszteri tanácsot is, hogy a rendelkezésre álló fórumokon vessék fel az ügyet Szerbia-Montenegró hatóságainak.

Tisztújítás a marosvásárhelyi MPSZ-nél

-demeter-

Szerdán a marosvásárhelyi Diakóniai Ház Bocskai Termében városi tisztújító közgyûlést tartott a Magyar Polgári Szövetség. Az ülésen körvonalazták a szervezet további törekvéseit és stratégiáját, ismertették az MPSZ alapszabályzatát és javaslatokat tettek ennek megváltoztatására.

A tisztújítás három fázisban történt. Akik kitöltötték a belépési nyilatkozatot (és ezáltal szavazati joggal rendelkeztek), elnökségi tagokat és elnököt választhattak (a városi szervezet elnöke dr. Pálosi Csaba lett), majd a kongresszusi küldöttekre voksolhattak (Marosvásárhelynek 6 küldöttje lesz). Ugyanígy a megyei MPSZ vezetô testületének kijelölésére is sor került.

Tôkés András, az MPSZ Maros megyei elnöke beszámolójában az utóbbi hónapok tevékenységérôl beszélt, és azok munkáját méltatta, akik komoly részt vállaltak a választási kampány idején a feladatokból. Szerinte a helyhatósági választásokon elért sikertelenség annak tulajdonítható, hogy a "kényszer- függetlenként" induló jelöltek eleve nem számíthattak nagy támogatottságra. Az elnök mindezek ellenére bizakodó. Meggyôzôdése, hogy a következô két évben a szövetség komoly polgári erôvé válik.

A gyûlésen felmerült annak a lehetôsége, hogy közösen szervezzenek elôválasztásokat az RMDSZ- szel, de kihangsúlyozták: "nem az RMDSZ égisze alatt, hanem közösen", mert az MPSZ senkinek nem a társszervezete.

Ami a román pártokkal, szervezetekkel való együttmûködést illeti, Berekméri Sándor elnökségi tag elmondta, lehetségesnek tartják mind a D.A.-val, mind pedig a Népi Akcióval való együttmûködést egy erôs szövetség létrehozása céljából.

Erdélyiek a kettôs állampolgárságról

A magyarok kivándorlását serkentené

Az erdélyi magyarság nyolcvan százaléka jónak tartaná a kettôs állampolgárságot, hatvan százaléka kérné is annak elnyerését, a megkérdezettek 17 százaléka pedig nem zárja ki, hogy kettôs állampolgársága esetén Magyarországon telepedne le.

Ezt mutatja az a felmérés, amelyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megbízásából tavaly októberben készített az Etnikumközi Viszonyok Erdélyi Kutatóközpontja. Horváth István szociológus, a kutatás vezetôje az MTI-nek elmondta: a megkérdezettek hét százaléka jelezte, hogy biztosan kitelepedne, ha a román mellett magyar állampolgársággal is rendelkezne, 5,3 százalékuk valószínûnek tartotta az áttelepedését, 4,8 százalékuk pedig azt nyilatkozta, hogy ideiglenesen kipróbálná az anyaországi létet. Ezekbôl az adatokból következik, hogy 17 százalék nem zárja ki az áttelepedés gondolatát.

Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezetô elnöke az MTI érdeklôdésére elmondta, hogy a felmérés régiónként is vizsgálta a romániai magyarság véleményét. Eszerint a legnagyobb elnéptelenedés esélyével fenyegetett régióban 22,5, a legkisebb arányú elvándorlást elôrejelzô régióban pedig 7,4 százalék mondta, hogy kettôs állampolgárság esetén kitelepedne. Ennek a középarányosa teszi ki országos átlagban a 16,8-17,1 százalékot.

A megkérdezettek 47,3 százaléka azt vallotta, hogy lakhelyét illetôen nem befolyásolja ôt a kettôs állampolgárság kérdése. Országos szinten körülbelül tíz százalék azoknak a hányada, akik nem tudtak válaszolni a felmérés kérdéseire.

A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnöke, Szász Jenô egy telefonon végzett és csupán a Székelyföldre kiterjedô közvélemény-kutatás alapján jelentette be a napokban: a megkérdezettek 87 százaléka igényelné a kettôs állampolgárságot, 19 százalékuk nyilatkozta azt, hogy a magyar okmányok megkönnyítenék az EU-n belüli munkavállalást, és mindössze hét százalékuk vélte úgy, hogy a kettôs állampolgárság a Magyarországra való áttelepülést ösztönözné.

Ami az RMDSZ-t illeti, az utóbbi esztendôkben több felmérést is végzett, azt kutatva, milyen okokból csökken a romániai magyar népesség. A korábbi közvélemény-kutatásokban még nem hozták egymással összefüggésbe a kivándorlási szándékot a kettôs állampolgárság megszerzésének lehetôségével. Utóbb azonban egyértelmûen kirajzolódott a tendencia: a kettôs állampolgárság esélyének az ismeretében nagyobb fokú elvándorlási szándék mutatható ki. Takács példának említette a Bánságot (ahol egyébként a magyarság kitartóan csökkenô létszámú szórványban él). Amikor itt a kivándorlási szándékot a kettôs állampolgárság eleme nélkül vizsgálták, 75 százalék vallotta hogy "nem fontolgatja a kivándorlást". Késôbb, a kettôs állampolgárság lehetôségének a felmerülése után azonban ugyanitt már csak 57,8 százaléka válaszolt ugyanígy. Ugyancsak a Bánságban korábban a megkérdezettek 3,8 százaléka tudatosan kereste a kivándorlás lehetôségét, ezek aránya a késôbbi felméréskor 20 százalékra emelkedett. A szakemberek mindebbôl azt a következtetést vonták le, hogy a kettôs állampolgárság megadása hatással lenne a romániai magyar népesség alakulására a következô évtizedekben.

Varga Attila jogász és parlamenti képviselô, az RMDSZ által tavaly augusztusban felállított, a kettôs állampolgárság kérdését vizsgáló bizottság tagja elmondta: a szociológiai felmérések irányadóak ugyan, de nem teljességgel relevánsak. Az emberek ugyanis másként válaszolnak, ha nem rendelkeznek magyar állampolgársággal, és másként, ha már birtokolják azt.

Tiltakoznak a végrehajtók

(b. gy.)

Hétfôig zárva tartanak a végrehajtók irodái. Tiltakozásuk oka: az Igazságügyi Minisztérium és a kormány olyan törvénytervezetet állított össze, amely megszünteti az önállóságukat, s alárendeli ôket az aktuális hatalomnak.

- Mivel az újságokból értesültünk az Igazságügyi Minisztérium és a kormány szándékáról, munkabeszüntetéssel tiltakozunk az eljárás miatt - nyilatkozta lapunknak Sárik Attila, a Marosi Táblabíróság Mellett Mûködô Végrehajtó Kamara elnöke, amely Maros és Hargita megye végrehajtóit tömöríti.

A Végrehajtók Országos Egyesületének tiltakozó levele szerint felháborodással vették tudomásul, hogy a 2000. évi 188-as törvény módosítására kidolgozott tervezet elfogadása nyomán az egyesület elveszti azt a jogát, hogy saját tevékenységét irányítsa, ami az európai jog alapelveinek nyilvánvaló megszegését jelenti.

Annak ellenére, hogy az egyesület több alkalommal is kifejezte szándékát a párbeszédre, ami a tevékenység összehangolását és a jogharmonizációt illeti, rendszeres visszautasításban volt részük, anélkül, hogy az Igazságügyi Minisztérium tudomására hozhatták volna a végrehajtók reális gondjait. A törvénytervezet megalkotásával megszegték az egyesület alkotmányos jogát az érdekvédelem és a szakmai érdekek érvényesítése terén. A tervezett intézkedések nyomán a végrehajtóknak nem lesz joguk saját irodájukban dolgozni, ami megnehezíti az igazságügyi tevékenység végsô aktusát.

Tiltakozó levelükben a végrehajtók a törvénytervezetnek az Igazságügyi Minisztériumhoz való visszautalását kérik, hogy a tevékenységüket érintô jogszabállyal kapcsolatosan kifejthessék véleményüket. Ellenkezô esetben az európai fórumokhoz fordulnak, illetve a tiltakozást más módon folytatják - olvasható a Ducu Mihai országos elnök által szignált levélben.

Ezt a határidôt már betartják?

A jövô héten csobog a víz a Színház téri szökôkútban

(nagy a.)

Számítások szerint ma délben fejezôdnek be a a marosvásárhelyi Színház téri szökôkút újraépítési és korszerûsítési munkálatai, s a jövô hét elején tartják az avatóünnepséget - nyilatkozta lapunknak Rácz Lucian, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal keretében mûködô területrendezési igazgatóság igazgatóhelyettese.

Eredetileg június végére ígérték, hogy a közel fél évszázados szökôkútban újra csobogni fog a víz, aztán a határidôt többször is kitolták. A halasztás oka, hogy a medence lapjainak színárnyalatát az eredetihez igazították, s Olaszországból hozatták. Erre a szállítmányra pedig a tervezettnél hosszabb ideig kellett várni. A több hónapig elhúzódó munkálatok során újakra cserélték a vízpumpát, a villamos berendezést, a vízszelepeket. Körforgásos rendszert építettek ki, így a szökôkút mûködtetéséhez szükséges kiadások és a vízveszteség minimálisra csökken. Ugyanakkor a valamikori díszgömböket is újakkal pótolják, az évtizedek alatt megrozsdázott fémállványokat pedig felújították.

Hétfôn újrakezdôdtek a munkálatok, amelyek ma fejezôdnek be. Ezután lesz a próbaüzemeltetés, az esetleges meghibásodások, vízszivárgások kiküszöböléséért. A beruházás értéke 1,9 milliárd lej, amelyet a helyi költségvetésbôl különítettek el.

A PEL rendellenességekre hívta fel a figyelmet

Minisztériumi ellenôrzés a csendôrségnél

(antalfi)

A Pro Európa Liga (PEL) jelzésére a Közigazgatási és Belügyminisztérium ellenôrzô testülete számos rendellenességre bukkant a marosvásárhelyi csendôrségnél - jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Haller István, a PEL emberjogi irodájának vezetôje. A liga a továbbiakban is figyelemmel követi a közintézmények tevékenységét, és szükség esetén értesíti az illetékes minisztériumokat.

A PEL július 12-én számos rendellenességre hívta fel a Közigazgatási és Belügyminisztérium figyelmét, azok után, hogy a csendôrség több alkalmazottja a ligához fordult panasszal. Haller István elmondta, három témakörben reklamáltak a csendôrök: a munkaszerzôdéseket meghatározott idôszakra kötik, így nincs meg a munkahelyi biztonságuk, mellesleg ez a fajta szerzôdéskötés ellentmond az új munkatörvénykönyvnek. Másrészt a csendôrség alkalmazottaitól bizonyos pénzösszegeket gyûjtöttek szoborállításra az egyház részére, akik nem utasíthatták el az "adakozást", attól való féltükben, hogy munkaszerzôdésüket a határidô leteltével nem hosszabbítják meg. És végül több csendôr elpanaszolta, hogy egyes csendôrtisztek feleségeit preferenciálisan alkalmazzák az intézmény keretében. A Közigazgatási és Belügyminisztérium ellenôrzô testülete gyorsan reagált a PEL által jelzettekre, kiküldve ellenôrzô testületét, amely vizsgálatot indított a csendôrségnél, a PEL-nek pedig azt a választ adta, hogy "az ellenôrzés eredményei nyomán ott, ahol szükségesnek bizonyult, megtették a megfelelô intézkedéseket a helyzet kijavítására és megbüntették a vétkeseket". Haller Isván túl általánosnak tartja a minisztérium válaszát, amibôl nem sok minden derül ki. Információi szerint az "adakozás" esetében valóban léteznek tárgyi bizonyítékok, listák azokról, akik a szóban forgó célokra pénzt gyûjtöttek. Az is bizonyossá vált, hogy a munkatörvénykönyv és a belügyminisztérium munkaszerzôdésekre vonatkozó szabályzata között ellentmondások vannak.

Mi lesz a kilakoltatott bérlôkkel?

A PEL arra is felhívja a figyelmet, hogy a volt lakástulajdonosoknak visszajuttatott ingatlanok bérlôit a közeljövôben kilakoltatják. Haller istván elmondta, hogy a polgármesteri hivatal jegyzôje egy televíziós nyilatkozatában kijelentette: senki nem kerül az utcára. Ellenpéldaként a Vásár utca 23. szám alatti 7 családot említette, akik ellen a volt tulajdonos kilakoltatási pert indít és akiknek a polgármesteri kihallgatási kérelmét elutasították. "A helyzet megoldásáért 10 év óta egyetlen polgármester sem tett semmit" - jelentette ki haller, aki lapunk kérdésére elmondta, a polgármesteri hivatal törvényesen ugyan nem köteles lakást biztosítani a kilakoltatott személyeknek, de erkölcsi szempontból köteles segíteni a hátrányos helyzetûeken.

A sajtótájékoztatón szóba került témákra még visszatérünk.

Diákoknak nem jár félárú bérlet a közszállítási eszközökre

Mezey Sarolta

Az ország legtöbb nagyvárosában a diákok, egyetemisták ötvenszázalékos utazási kedvezményben részesülnek. Marosvásárhelyen a rendszerváltás után, függetlenül attól, hogy a közszállítási vállalat kinek az ügykezelésébe és alárendeltségébe tartozott, ilyen támogatás nem létezett. Pedig indokolt lenne, mert a diákok is éppen úgy jogosultak a támogatásra, mint a nyugdíjasok vagy más kategóriák.

Komoly anyagi teher a szülônek

Marosvásárhelyen a közszállítás nem olcsó, a szülôknek nagy anyagi megterhelést jelent a tanuló gyerekek, egyetemisták utaztatása, hiszen egy autóbusz- vagy maxitaxijegy tízezer lejbe kerül. Ami a bérleteket illeti: egy vonalra 320, két vonalra 360, míg az összes vonalra 440 ezer lejbe kerül. Ha valaki csak fél hónapra vált bérletet: egy vonalra 190, két vonalra 220, míg az összes vonalra 280 ezer lejt kell fizetnie. Ha a családból két vagy több gyerek indul egyik városrészbôl a másikba, a szülônek bizony jó mélyen kell a zsebébe nyúlnia. Mi az oka annak, hogy sem a Közszállítási Rt.-Siletina Társulás, sem a polgármesteri hivatal, sem a városi tanács évek óta nem gondolt arra, hogy a nyugdíjasok meg más kategóriák kedvezményes utaztatása mellett a diákok utaztatásának anyagi támogatását is felvállalja?

Tatár Bélát, a Közszállítási Rt. igazgatóját kérdeztük elôször arról, hogy miért nem biztosítanak kedvezményes árú bérletet a diákoknak, hiszen ez más megyeközpontokban mûködô cégeknél gyakorlat.

- Más megyeközpontokban az is gyakorlat, hogy új buszokat vásárolnak! A vásárhelyi közszállítási vállalat eddig soha nem adott 50 százalékos kedvezményt. Mi sem adunk. A cégnek mint adminisztrátornak semmi köze hozzá! Azok adjanak, akiknek a hatáskörébe tartozik. A hatáskör pedig a városi tanácsé. A cég a polgármesteri hivatal tulajdonában van, nem mi döntünk ilyen ügyekben! - mondta az igazgató.

Marosvásárhelyen is megoldható a kérdés

- Félárú bérlet azért nincs a diákoknak, mert eddig még nem készült határozattervezet róla. Valószínûleg gazdasági okok miatt - mondta Bárczi Gyôzô István, Marosvásárhely alpolgármestere.

Dr. Benedek István, a marosvásárhelyi tanács RMDSZ-frakciójának vezetôje elmondta, hogy a szülôk részérôl nem fogalmazódott meg konkrét kérés ilyen értelemben, nem folyamodtak még a tanácshoz. Azonban a nyugdíjasok, forradalmárok, hátrányos helyzetûek, veteránok ingyenes, illetve kedvezményes utazására szánt támogatást is késve utalja át a polgármesteri hivatal a közszállítási vállalat számlájára, s emiatt állandó gondok vannak. - Máshol tényleg mûködik a diákok utazási támogatása, ezt Marosvásárhelyen is kezelni kell, és frakcióvezetôként ezt a kérdést megoldhatónak tartom - mondta Benedek.

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal évi 18 milliárd lejt szán a nyugdíjasok és különbözô kategóriák városi utazásának támogatására. Hogy mennyibe kerülne a diákok támogatása, nehéz felmérni, azonban a valamennyiünktôl begyûjtött adókból erre is kell áldozni.

Segítség az árvízkárosultaknak

File Mónika

Tegnap délután 1 órakor indult útnak Marosvásárhelyrôl az a teherautó, amely a Családok és nagycsaládok Országos Egyesületének marosvásárhelyi fiókja által összegyûjtött adományokat szállítja a Zsil-völgyi árvízkárosultaknak. Both Gyula, a Nagycsaládosok Egyesületének elnöke lapunknak elmondta: végre sikerült szállítóeszközt szerezniük azok után, hogy számos ígéretet kaptak, amelynek azonban senki nem tett eleget. Végül Ignat Ioan, a Distrigaz-Nord igazgatója bocsátott az egyesület rendelkezésére egy 5 tonnás teherautót, amely 75 zsák és 41 doboz ruhanemût, 5 zsák lábbelit, valamint 5 zsák ágynemût visz Urikányba. Az elnök, mint megtudtuk, személyesen fogja átadni azt 1.600.000 lejt is, amelyet három helybéli sokgyermekes család gyûjtött. Az említett összeget egy, az urikáni polgármesteri hivatal által kiválasztott család fogja megkapni, a pénzt építkezési anyagok megvásárlására fordítják. A többi adományt a város elöljárói veszik át és osztják szét az árvíz sújtotta családok között.

Megkezdôdött a vadászidény

Újabb jelenség - a vadvándorlás

(kilyén)

Megyénkben a 31 vadászcsoportban 878 vadászt és összesen 6.500 horgászt tartanak nyilván. A vadászat a módosított törvény szerint a fordulat utáni években gondosan kidolgozott naptár szerint történik. Már hivatalosan is megkezdôdött a vadászidény, megengedett a fontosabb vadfajok - szarvasok, ôzek, vaddisznók, nyulak, fácánok - elejtése. A Megyei Vadász- és Sporthorgász Egyesület igazgatóját, Muica P. Emilt kértük, hogy röviden foglalja össze, miként kezdôdik az idény, hogyan segíthetik a mezôgazdasági termesztôket a vadkárok megakadályozásában, legalábbis csökkentésében.

- Elsôsorban tájékoztatni szeretném a közvéleményt, hogy az utóbbi 13 évben a vadászati törvényt többször módosították. Az új jogszabály szerint a vadejtés egész évben zajlik, de naptár szerint. Az elejtendô vadak fajonkénti számát (medve, nyúl stb.) a Mezôgazdasági, Erdészeti és Vidékfejlesztési Minisztérium szakosztálya határozza meg. A szaktárca minden évre vonatkozóan vadászati naptárt közöl, amelyben megnevezi a vadászati idôszakot és a vadak számát. Egyesületünk tagjai az idén 378 vaddisznót (2005. január végéig), 2000 nyulat (január 15-ig), 850 fácánt (február végéig), 213 ôzet, ôztehenet (2004. október végéig), 26 szarvast (2004. december végéig) ejthetnek el. A medvék, farkasok, vadmacskák elejtésére vonatkozó minisztériumi jóváhagyással még nem rendelkezünk.

- Az egyesület tagjai a 311.000 hektáros vadászterületen csupán vadásznak, vagy más tevékenységeket is végeznek?

- Gondozunk 600 ôz- és szarvasetetôt és 200 más típusú etetôt. Évente a megyében több mint 10 kilométer hosszúságban vadászösvényeket javítunk fel. A nehezebb idôszakokban - vastag hóréteg, rendkívül alacsony hômérséklet - kihordjuk a kiegészítô táplálékot a vadaknak. Télen egyesületünk több tíz tonna szénával, gabonával, gyümölccsel és aprómagvakkal, levéltakarmánnyal és sóval pótolja a vadak eledelét. A takarmányt a vadászok biztosítják saját területeikrôl, vagy vásárolják. A kihordást a 31 vadászterület vadászai szervezik meg.

A vadászok céljai között szerepel többek között a vadállomány felmérése, követése, a táplálék pótlása és a természetes szelekció követése. Ilyen szempontból beszélhetünk esetünkben a környezetvédelemrôl.

- Miként segíthetik a mezôgazdasági termesztôket a vadkárok megfékezésében?

- Új jelenséggel kell szembenéznünk. Fôleg a hegyvidéki erdôkben a vadgyümölcsök termése visszaesett. Emiatt a vadak az alacsonyabban fekvô erdôk felé vándoroltak. Éppen ezért mi augusztus 12-én elkezdtük a vaddisznók kilövését a nagyon veszélyeztetett övezetekben, például a Szászrégen, Petele, Gernyeszeg, Erdôszentgyörgy, Makfalva, Nyárádremete környéki erdôkben. Emellett a minisztériumtól már igényeltük az elejthetô vaddisznók számának kiegészítését. Jó tudni, hogy sem az erdészeti igazgatóság alkalmazottjai, sem egyesületünk vadászai fegyverrel nem ôrizhetik a termôterületeket, ugyanis ez a törvény szerint bûncselekménynek minôsül. Egyébként a vadállományt állami tulajdonnak nyilvánították. Így a gazdáknak egyetlen választásuk van - ôrizni a termôterületet. Nem könnyû, mert ha egy gazdának öt parcellája van, egy idôben nem lehet öt helyen. Ezért is lenne szükség a földek tagosítására.

Tíz napon belül elköltözik a lakosság-nyilvántartó hivatal

Vajda György

Tegnap délután meglepetésszerû látogatást tett Marosvásárhelyen Marian Saniuta közigazgatási- és belügyminiszter, akit Dumitru Sorescu fôkvesztor a Román Rendôrség fônöke kísért el tájékozódási útján. Miután a miniszter tárgyalásokat folytatott a helyhatóságok és a belügyminisztérium területi képviseleti intézményeinek vezetôivel, meglátogatta a polgármesteri hivatal közönségtájékoztató irodáit, majd készségesen a sajtó rendelkezésére állt.

Marian Saniuta az újságíróknak elmondta, mindig szívesen jön Marosvásárhelyre hiszen 1985 és 1988 között a helybéli Elektromaros röplabdacsapatának tagja volt, így második otthonának is tartja e várost. Kolozsvárról jött, ahol felavatta az elsô erdélyi rendôriskolát. Azzal az elhatározással vállalta el a miniszteri állást, hogy mandátuma idején jelentôsen feljavítja a hatáskörükbe tartozó intézmények és a lakosság közötti kapcsolatot. Marosvásárhelyen is elsôsorban a informatizált lakosság- nyilvántartó hivatalt kereste fel. Ezután pedig a polgármesteri hivatal közönségtájékoztató irodáját tekintette meg, amelyet nyilvánosan is megdicsért. Megtudtuk, három hónappal ezelôtt értesült a marosvásárhelyi lakosság-nyilvántartó hivatal gondjairól (sz.m. nevezetesen arról, hogy nem megfelelô körülmények között fogadják az ügyfeleket), és azonnal kezdeményezte azt a kormányhatározatot, amellyel a Bancorex volt épületét átadják a hivatalnak. Ugyancsak a prefektus kérésére az útlevélosztályon létesítettek két állást, ezzel is az ügyfélfogadást szeretnék felgyorsítani. A miniszter kifejtette, nincs megelégedve azzal, amit a lakosság- nyilvántartó hivatalban, valamint az idegenrendészeti és útlevélosztályon talált. Elrendelte, hogy legtöbb 10 napon belül a dokumentumok átvételi és kibocsátási tevékenységét költöztessék az új székhelyre, azaz a Bancorex épületébe. Errôl legtöbb két hét múlva a megyei rendôrfôfelügyelô fotókkal dokumentált beszámolót kell majd küldjön a minisztériumba. Ezt követôen pedig fokozatosan át kell költöztetni az adatfeldolgozó és -tároló részleget is, de nagyon fontos, hogy az ügyfélfogadás legyen végre civilizált. A miniszter megígérte, megkeresik azt a pénzforrást, amelyet segítségével a szolgáltatást, az adatfelvételt és
-feldolgozást lehet korszerûsíteni. A miniszter azt is megígérte, október végéig még visszatér, hogy meggyôzôdjön, amirôl rendelkezett, azt meg is valósítják. Azt is elmondta, attól függetlenül, hogy a lakosság-nyilvántartó hivatal Kogalniceanu utcabeli épületébe milyen hivatal költözik, az épületet a minisztérium pénzén korszerûsítik. Valószínû, hogy oda a megyei közlekedésrendészeti osztály költözik majd, de errôl még biztosat a miniszter és a prefektus sem tudott mondani.

- A Népújság tudomása szerint a helyi vezetôkkel lezajlott találkozón szó esett a Területi Közrendészeti Hatóság tevékenységérôl is. Mire jutottak a megbeszélések után? - kérdeztük a minisztert.

- Valóban, a megyei tanács elnökével, a prefektussal és a polgármesterrel történt találkozáson szó esett errôl az intézményrôl is. Arra kértem ôket, hogy amennyiben lehetôség van rá, támogassák a rendôrség tevékenységét felszereléssel, Kolozsváron például tíz gépkocsit vásároltak a rendôröknek. Arra is kértem, hogy a helyi csendôrség vezetôit is vonják be a hatóság tevékenységébe.

- Úgy tudjuk, hogy létezik egy törvénytervezet, amely a közösségi - azaz a polgármesteri hivatalok hatáskörébe tartozó - rendôrség megalakulására vonatkozik, de még nem alkalmazzák. Mikor alakul meg ez a rendôrség?

- Az ön által említett törvénytervezetet a parlament mindkét háza elfogadta, következik az elôterjesztése. A közösségi rendôrségnek az lesz a fô feladata, hogy óvja a közrendet és biztonságot azon a közigazgatási területen, ahova tartozik, illetve biztosítsa az értékek szállítását, az állami pénzintézetek ôrzését, ôk gondoskodnak majd a kilakoltatások végrehajtásáról is. Ezt a rendôrséget teljes egészében a helyi tanács tarja majd fenn. Tudomásom szerint a törvény lényegén nem változtattak, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi közrendészet alakul át közösségi rendôrséggé. Ha a törvényt elfogadják, az év végéig meg is alakulhat - nyilatkozta a Népújságnak a miniszter.

Közlemények

Elôválasztásokra készül a megyei RMDSZ

Soha nem volt akkora tétje a parlamenti választásoknak, mint idén: Románia küszöbönálló európai uniós csatlakozása várhatóan alapos változásokat hoz közösségünk életébe is a következô négy évben. Éppen ezért rendkívül megnövekszik a jelentôsége annak, kit bíz meg közösségünk parlamenti képviselôi mandátummal.

Politikusainkat ezúttal is elôválasztásokon nevezzük meg. Az RMDSZ minden magyar ember irányába nyitott, aki fontosnak tartja a romániai magyarság érdekvédelmét és érdekérvényesítését. A jelölési pályázatokat szeptember 25-ig kell iktatni a Területi Választási Bizottság titkárságán (Braila utca 9. szám). Az egyéni jelöltek 100 támogató aláírást kell csatoljanak a pályázatukhoz (aláírási ív a megyei RMDSZ-székház titkárságán igényelhetô).

A jelölteket rangsoroló megyei közgyûlés október 9-én délelôtt 10 órai kezdettel lesz a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében.

Soron következô jelöltállító kerületi közgyûléseink programja:

- Radnót: szeptember 20., hétfô, 18 óra, búzásbesenyôi kultúrotthon;

- Marosszentgyörgy: szeptember 20., hétfô, 19 óra, kultúrotthon.

Marosvásárhelyi jelölôgyûlések

Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének VII. körzete 2004. szeptember 21-én 18 órai kezdettel tartja jelölôgyûlését a Bernády Házban.

Ugyancsak szeptember 21-én 17.30 órai kezdettel kerül sor a IX. RMDSZ-körzet jelöltállító közgyûlésére a Zsidó Vértanúk u. 25/B szám alatti székházban.

Kérjük mindkét körzet tagságát (RMDSZ- tagokat és nem RMDSZ-tagokat egyaránt), hogy minél nagyobb számban vegyenek részt ezeken a gyûléseken, hiszen itt lehet, sôt kell véleményt nyilvánítani.

Köszönjük részvételüket.

Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke, Dávid Csaba

Marosvásárhelyiek a Mont Blancon

Európa tetején

(vajda)

Amikor Malloryt, a legendás angol hegymászót megkérdezték, hogy miért akar felmenni a világ tetejére, egyszerûen azt válaszolta: azért, mert ott van. Ebben a három szóban benne van az emberiség kalandvágya, a saját képességek próbára tétele, az ismeretlennel való megbirkózás. Talán ez ösztönözte arra azt a négy marosvásárhelyi fiatalt is: ifj. Borbély Zoltánt, Sabin Muresant, Lucian Stoicát és Kovács Róbertet, hogy július 14-23. között felejthetetlen expedícióra vállalkozzanak, megmásszák Nyugat-Európa tetejét, a 4808 m magas Mont Blancot. S bár ma már idegenvezetôkkel gyakorlatilag mindenki feljuthat oda, mégis a hegyet tisztelnie kell még annak is, aki már gyakorlott alpinista. A négy marosvásárhelyinek gleccserfolyosón kellett haladnia, kôfolyáson lépkedtek a magasba, s a hófödte csúcsok alatti harántolás is kemény próbának mutatkozott. A nehézséget fokozta a változó idôjárás, a fagypont alatti hômérséklet, s mivel különösebb edzés nélkül vágtak neki, volt, akit a hegyi betegség is megkínzott. Viszont megérte, felejthetetlen élményekkel, több száz fényképpel tértek haza, amelyekbôl összeállításunkat válogattuk. A marosvásárhelyi közönség pedig október 7. és 25-e között a Bernády Házban megrendezendô kiállításon csodálhatja meg a magas hegyek varázslatos világát.

Értékelô a tûzoltóknál

Nagy Annamária

232 segélyhívás érkezett az idén az egységesített diszpécserszolgálathoz. A statisztikák szerint kettô hamis hívás volt, 35 alkalommal félútról térítették vissza az alakulatokat, 192 esetben pedig tûzesetrôl és katasztrófaenyhítésrôl volt szó.

A Horea Tûzoltócsoport közbeavatkozására 159 tûzesetnél volt szükség, 20 alkalommal bajban levô személyeket mentettek meg (vízbe esett, magasban levô, illetve mélybe zuhant emberek), 5 közúti balesethez hívták a zöld egyenruhásokat. Az eltelt idôszakban négyszer történt árvíz, amikor is a tûzoltók segédkeztek a veszélyben levô személyek és állatok kimentésében, s jelen voltak az augusztus végi repülôgép- szerencsétlenség következményeinek megfékezésénél is.

Az elôzô év hasonló idôszakához viszonyítva az idén 15,74 százalékkal kevesebb tûzeset történt. A szerencsétlenséget elôidézô okokat taglalva, elsô helyen a meghibásodott fûtôtestek, illetve a rögtönzött villamos berendezések használata áll, az ezt követô okok a dohányzás, az elhajított égô cigaretták, valamint a nyílt tüzek. A szándékos gyújtogatás, illetve a felügyelet nélkül maradt gyerekek tûzzel való játéka is váltott ki szerencsétlenséget.

A magángazdaságokban keletkezett 111 tûzeset közül 65 vidéken történt. Az utólagos vizsgálatok során kiderült, a polgármesterek és helyi tanácsok nem tettek eleget a tûzvédelmi elôírásoknak, nem riasztották idôben a tûzoltókat, s ennek eredményeként 95 százalékkal nôtt a tûz során keletkezett anyagi kár értéke. A szerencsétlenségekben nyolcan vesztették életüket, s tíz személy megsérült. A múlt év hasonló idôszakában több volt az áldozat: 10 halott és 18 sebesült.

13 személyt mentettek ki a lángok közül, közülük négy gyerek. A lángokban 44,5 milliárd lej értékû javak semmisültek meg, a tûzoltók közbeavatkozásával megmentett javak értéke eléri a 78,3 milliárd lejt.

A vásárhelyi rohammentô-szolgálat az idén 4300 segélyhívásnak tett eleget, amelyeknek során 3922 személyt (3444 felnôtt és 478 gyerek) részesítettek elsôsegélyben, közülük 52-t újraélesztettek. Az elôzô évhez viszonyítva 19,5 százalékkal nôtt a beavatkozások száma. Az esetek 90,6 százalékában sürgôsségi egészségügyi beavatkozásról volt szó, 5,6%-ban feszítôvágó segítségével mentették ki a bajba kerülteket, az esetek 3,8 százalékában pedig égett, illetve füstöt vagy mérgezô gázakat belélegzô személyeket részesítettek elsôsegélyben.

Hétvégi sport

Labdarúgás

Pénteken 17 órától játsszák a C- osztályos labdarúgó-bajnokság 3. fordulóját. Ennek keretében kerül sor a Sziget utcai pályán a marosvásárhelyi rangadóra a Gaz Metan és a CS Armata között, s megyei rangadót játszanak Szászrégenben is, ahol a Chimica vendégeskedik. Minden további Maros megyei csapat pályaválasztó: Nyárádtôre a fogarasi Nitramonia, Szovátára a Kézdivásárhelyi SE, míg Marosludasra a Forex Brassó látogat.

A D-osztályban szombaton 11 órától ugyancsak a 3. forduló következik, az alábbi program szerint: Segesvár - Erdôszentgyörgy; Kerelô - Radnót; Mezôméhes - Marosoroszfalu; Gliga Companies - Viitorul 2002. Szerdán 17 órától hétközi játéknapot iktattak be, a következô találkozókkal: Erdôszentgyörgy - Gliga Companies; Viitorul - Trans-Sil; Marosoroszfalu - Kerelô; Radnót - Segesvár.

A megyei bajnokság 3. fordulójának mûsora. Északi csoport, szombaton 17 órától: Tricolorul Szászrégen - Görgényoroszfalu. Vasárnap 12 órától: Lövér - Marosvécs; Görgényszentimre - Marossárpatak; Nagysármás - Náznánfalva; Marosfelfalu - Alsóidecs; Holtmaros - Görgénysóakna; Felsôidecs - Sáromberke (Felsôidecsen); Dedrádszéplak - Déda (Bátoson). Déli csoport, pénteken 17 órától: Nyárádszereda - Marosgezse. Szombaton 17 órától: Mezôbergenye - Mezôfele (Mezôpaniton); Mezôzáh - Harasztkerék. Vasárnap 12 órától: Küküllôdombó - Mezôbánd; Csittszentiván - Kiscserged (Mezôpaniton); Gyulakuta - Csatófalva; Mezôszengyel - Mezôpanit; Vámosgálfalva - Búzásbesenyô.

A Marosvásárhely körzeti falusi bajnokságban, vasárnap 16 órától: 1. csoport: Mezômajos - Mezôkapus; Mezôkirályfalva - Mezôdomb; Mezôszabad - Körtvélyfája; Mezôménes - Galambod; Uzdiszentgyörgy - Mezôpagocsa; Marosszentanna - Marosugra (Udvarfalván). 2. csoport: Cikmántor - Somosd; Harcó - Csíkfalva; Teremiújfalu - Kibéd; Székelymoson - Jedd; Koronka - Dózsagyörgy.

Teremlabdarúgás

A teremlabdarúgó A-osztály 3. fordulójának keretében a marosvásárhelyi FC Transilvania Ploiesti-re látogat, ahol vasárnap az újonc Gomonth ellen szerepel.

Kézilabda

A nôi A-osztályos bajnokságban a marosvásárhelyiek szombaton 10 órai kezdettel elsô alkalommal szerepelnek hazai pályán az új bajnoki idényben. A ligeti sportcsarnokban megrendezett találkozón az Amical Corabia lesz a Muresul ellenfele. A férfi A-osztályban Segesváron az ISK a nagyváradi CSM-t fogadja 11 órától saját termében. A HC Segesvár Aradra látogat, ahol a Safilar ellen játszik.

Kalauz

Simon Virág

Ma évadnyitó bemutató

BINGÓ! BINGÓ! címmel mutatja be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Michael Tremblay komédiáját a 2004/2005- ös színiévad nyitányaként. A darab Les Belles-Soeurs eredeti címmel jutott világsikerre, parádés alakítási lehetôséget nyújtva tizenöt színésznô számára. A marosvásárhelyi szereposztásban újra színpadon láthatjuk Farkas Ibolya, Nagy Dorottya, László Zsuzsa, Somody Hajnal, Kilyén Ilka, Biluska Annamária, Balázs Éva, Fodor Piroska, Fülöp Bea, Mende Gaby, Szabó Mária, Mózes Erzsébet, Darabont Mikold, Szabadi Nóra és Berekméri Katus mûvésznôket. A darab szövegét Bokor Péter román fordítása alapján marosvásárhelyi színpadra alkalmazta Nagy István. Rendezô: Bokor Péter, díszlet, jelmez: Labancz Klára, a rendezô munkatársa: Fekete István. Az évadnyitó bemutatóra ma (péntek) este 7 órától kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében. A 2004/2005-ös Kemény János-bérletek érvényesek. Következô elôadások: szerda este 7 óra - Delly Ferenc-bérlet, vasárnap este 7 óra - Kovács György-bérlet.

Hangverseny

Silviu Negrutiu zongoraestjét hallgathatják meg az érdeklôdôk csütörtökön 19 órától a Kultúrpalota nagytermében. Mûsoron: Mozart-, Chopin-, Beethoven- és Schumann-mûvek.

Rendezvények

Régi könyvek erdélyi könyvtárakban

A Teleki-Bolyai Könyvtár és a Teleki Téka Alapítvány tudományos ülésszakot szervez szeptember 24-25-én Régi könyvek erdélyi könyvtárakban címmel. Szeptember 24-én, pénteken 10 órakor Ôsnyomtatványaink címmel kiállítás nyílik a Teleki Tékában, 12 és 17 óra között a Bod Péter Diakóniai Központ elôadótermeiben szakelôadások hangzanak el. Szeptember 25-én, szombaton 9.30 órától ugyanott folytatódnak a felszólalások. A belépés díjtalan.

Elôadás az éghajlatváltozásról

Ma (péntek) délután 5 órakor a Marosvásárhelyi Unitárius Egyházközség tanácstermében (Bolyai tér 13. szám) dr. Makkai Gergely meteorológus, képviselô elôadást tart Éghajlatváltozás - rémhír vagy valóság? címmel.

Természetgyógyászati módszerek Szovátán

Tibeti természetgyógyászati módszerrôl lesz ismertetô elôadás hétfôn délután 5 órától a Szovátai 1-es Számú Általános Iskolában, a Sanganadi Egyesület szervezésében.

Kiállítások

Irodalom és képzômûvészet

A Bernády Közmûvelôdési Központ földszinti kiállítótermei Haller József Illusztráció címû tárlatának adnak otthont.

Üvegszobrok

Szilágyi László ragasztott üvegmunkáiból összeállított tárlat látogatható a Bernády Ház emeleti termeiben.

Diákok festménykiállítása

Cabuz Andrea és Cabuz Annamária, a Mûvészeti Líceum diákjainak festménykiállítása nyitja meg az évadot a vásárhelyi Philothea Klubban. Az érdeklôdôk csütörtökön 19 órától vehetnek részt a tárlatnyitón.

Végzôs bemutatkozása

Ivácsony Rebeka grafikáinak, festménymásolatainak ad otthont a megyeközpontban az unitárius egyházközség tanácsterme. A Mûvészeti Líceum grafika szakán idén végzett fiatal alkotó mûveit hétfôig lehet megtekinteni.

Faragványok

A szovátai Teleki Oktatási Központ földszinti nagytermében a Bandi Dezsô által vezetett hagyományos faragótáborban készült munkák láthatók.

Molnár Dénes Képtár

A vadasdi Molnár Dénes Képtárban 32 színes grafikát, fametszetet tekinthetnek meg a betérôk. A Havadtól három kilométerre levô kiállítóteremben a 2000-ben adományozott alkotások látogathatók. Érdeklôdni, bejelentkezni az 585.080-as telefonszámon lehet a Székely családnál.

Mit láthatunk a mozikban?

Szeptember 17-23. között a marosvásárhelyi Mûvész moziban Én, a robot címû, Isaac Asimov mûve alapján készült nagy sikerû sci-fit vetítik. Fôszereplôk: Will Smith, Bridget Moynahan, Bruce Greenwood. Vetítési idôpontok: 13.30, 16, 18.30, 21 óra. A hétfôi elôadásokra kedvezményes jegyet lehet váltani. Az Ifjúsági moziban a Harry Potter és az azkabani fogoly címû film tekinthetô meg. Fôszerepekben: Daniel Radcliffe, Emma Watson, Rupert Grint. A vetítések: 15, 17.30 és 20 órakor (pénteken, szombaton és vasárnap 22.30 óra is) kezdôdnek. A késô esti és keddi vetítésekre kedvezményes árú jegyek (30.000 lej) válthatók. Szászrégen-ben szeptember 17-23. között 14.30, 17, 19 és 22 órától A csodálatos pókember címû filmre lehet jegyet váltani.

A nap hírei

NATO-nap lesz április elsô vasárnapja

A szenátus csütörtökön elfogadta azt a törvénytervezetet, amely minden év áprilisának elsô vasárnapját NATO-nappá nyilvánítja. A képviselôházban már jóváhagyott tervezet szerint a NATO-nap a demokrácia és az euroatlanti szellem ünnepe lesz. A jogszabálytervezet értelmében a NATO-napon a kormány nyilvános ünnepi rendezvényeket tart, a közszolgálati média pedig megfelelô mûsorokkal támogatja a rendezvényeket. A tervezet szerint a helyi önkormányzatok, az érdekelt civil szervezetek és a civil társadalom támogathatják a kormány rendezvényeit.

Jubileum a parlamentben

Szeptember 15-én délután került sor a Képviselôházban a szenátus fennállásának, valamint a kétkamarás parlamenti rendszer intézményesítésének 140. évfordulójára emlékezô ünnepi ülésre. A két ház együttes ülésén a szenátus elnökének, valamint Románia elnökének és miniszterelnökének beszédei után az egyes politikai pártok képviselôi kaptak szót. Az RMDSZ parlamenti csoportjának nevében Seres Dénes Szilágy megyei szenátor szólalt fel. Az elôtte szólókhoz csatlakozva, a szenátus intézményét történetiségében bemutatva, ennek meghatározó szerepére utalt a jogállamiság megszilárdításának folyamatában. Ebben az értelemben beszélt az RMDSZ 14 éves parlamenti képviseletérôl, amely meggyôzôdése szerint jelentôsen hozzájárult a ’90 utáni demokratizálási törekvések sikeréhez, és egyben megteremtette a mindenkori hatalom és ellenzék közötti sikeres kommunikáció feltételeit.

Mádl Ferenc felkereste a megvert Sötét Denisz családját

Mádl Ferenc köztársasági elnök feleségével, Mádl Dalma asszonnyal csütörtökön Szabadkán felkereste Sötét Denisz családját, az elsô vajdasági magyar családot, amely nyilvánosságra hozta azt, hogy több ízben támadás érte ôket magyarságuk miatt. Sötét László, a megvert Denisz édesapja elmondta az elnöknek, hogy 19 éves fiát két évvel ezelôtt, illetve augusztus végén megverték, csupán magyarsága miatt, és ezért mindenképpen távozni akarnak Szerbiából, politikai menedékjogot akarnak kérni Magyarországon. A köztársasági elnök azt tanácsolta nekik, hogy ilyen lelkiállapotban ne döntsenek elhamarkodottan, de ha mégis Magyarországra akarnak távozni, akkor keressék fel a szabadkai magyar fôkonzulátust. Mádl elmondta a Sötét-családnak: a szerbiai politikai vezetôk ígéretet tettek neki arra, hogy fellépnek a magyarellenes incidensek elkövetôi ellen.

Vlagyimir Putyint a FÁK elnökévé jelölték

Vlagyimir Putyin orosz államfôt jelölték a Független Államok Közössége (FÁK) elnökévé a szovjet utódállamok többségét tömörítô szervezet csütörtök reggel kezdôdött kazahsztáni csúcsértekezletén - jelentette az Interfax hírügynökség. Putyin a FÁK elnöki tisztségében Leonyid Kucsma ukrán államfôt váltja fel. Putyin korábban már állt a FÁK élén, Kucsma ugyanis tôle vette át az elnöki posztot tavaly januárban - ez volt az elsô alkalom, hogy Oroszország átgengedte más államnak a közösség elnöki tisztét. A FÁK a három balti köztársaság kivételével az egykori Szovjetunió összes tagköztársaságát foglalja magába.

Tüntetôk törtek be a londoni alsóházba

A BBC is gyakorlatilag "bûnrészesként" belekeveredett abba a szerda esti súlyos biztonsági incidensbe, amelynek során több tüntetô behatolt a londoni alsóház üléstermébe. A behatolókat az elsô tájékoztatás szerint valószínûleg a házon belülrôl segítette valaki. A tiltakozók szerdán kora este törtek be a londoni parlament alsóházának üléstermébe, ahol éppen a kutyákkal, lóhátról ûzött rókavadászat tilalmáról már többedszer beterjesztett, évek óta komoly társadalmi konfliktus középpontjában álló törvényjavaslat vitája folyt. A parlament épülete elôtt egész délután több tízezres tüntetés zajlott a törvényjavaslat ellen, és a tiltakozók a rendôrséggel is összecsaptak. A tüntetôk és a rendôrök közül többen megsérültek. Öt tiltakozó áttörte a rendôrkordont, és valahogy sikerült bejutniuk az alsóházba, ahol indulatos gesztusokkal próbálták kifejteni nézeteiket. Az alsóház ülését negyedórára felfüggesztették, a behatolókat a parlament alkalmazottai lefogták és kivezették, majd a rendôrség ôrizetbe vette ôket.

Corine-díj Kertész Imrének

Kertész Imre irodalmi Nobel-díjas újabb német elismerésben részesült: életmûvéért, kiemelkedô írói teljesítményéért a Corine-könyvdíj különdíját kapja. A díjazottak névsorát Erwin Huber, médiaügyekkel foglalkozó bajor miniszter közölte, a díjakat november 17-én adják át Münchenben. A Corine-díjjal nem jár pénz, a díjjal fel akarják hívni a figyelmet a könyvekre, azt akarják elôsegíteni, hogy Németországban olvassanak az emberek. A szépirodalom kategóriában Frank Scha:tzing nyert, kinek regényében (A raj) víz alatt élô "intelligens életformák" fenyegetik az emberiséget.

Román állampolgár a lebukott terrorista

A román titkosszolgálatokkal is kapcsolatban állt az a palesztin származású román állampolgár, akit az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tartóztatott le, azzal gyanúsítva ôt, hogy tagja az al-Kaidának, és logisztikai támogatást nyújtott az Egyesült Államok ellen 2001 szeptemberében elkövetett terrortámadáshoz. A Gázai övezetben született Khaled Matar a kolozsvári Babes-Bolyai egyetemen szerzett jogi diplomát, azt követôen is a városban maradt, szülei pénzén gondtalanul élt. A tudósítások "bizalmas forrásokból" származó információkból tudni vélik, hogy a fiú a Ceausescu-féle állambiztonsági szervezetnek, a Securitaténak a besúgójává vált, s állítólag kapcsolatban állt a palesztin titkosszolgálattal is. Az 1989-es decemberi forradalom után mint vállalkozó lépett a színre Romániában, létrehozva egy magántanintézetet, Román-Arab Egyetem néven. Az amerikai célpontok elleni, három évvel ezelôtti terrortámadást követôen a FBI olyan információkra tett szert, amelyek szerint Matar kapcsolatban állt a New York-i ikertornyokat leromboló csoportosulással. Ennek állítólag ô volt a "szponzora".

Megye hírek

Hírszerkesztô: Járay Fekete Katalin

Jobbágyfalvi Napok

Kettôs alkalomból ünnepel szeptember 18-19-én Jobbágyfalva. A faluközösség tagjai a település elsô írásos említésének 590. évfordulójára emlékeznek és Szent Ferenc-napi búcsút tartanak. Szombaton délután 2 órától a helybeli mûvelôdési otthon udvarán - többek között - zöldség- és gyümölcskiállítás tekinthetô meg és hagyományos szüreti kakaspörkölt készítésérôl, különbözô, gyerekeknek, fiataloknak szóló mûsorról is gondoskodnak a szervezôk. A Szász Csaba Levente otthonában, a 161. szám alatt sorra kerülô néprajzi bemutó után a népzene és néptánc kedvelôi tapsolhatnak a fellépô nyárádselyei, szentgericei, nyárádszeredai, valamint a vendéglátó együttes tagjainak. Vasárnap a de. 10, ill. 11 órától kezdôdô református/ unitárius istentiszteletet du. 1 órától a Szent Ferenc-napi búcsú alkalmával követi szentmise. A rendezvény az este 8 órától kezdôdô szüreti bállal ér véget.

50 éves orvosis találkozó

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen 1954-ben végzett orvosok 50 éves találkozót tartanak szeptember 18-án, szombaton 9 órakor. A találkozó helyszíne a MOGYE elôtti park.

Tanévnyitó szentmise

Szombaton, szeptember 18-án délután 6 órától tanévnyitó szentmisét tartanak a belvárosi Keresztelô Szent János Plébánián. A Bolyai líceumban induló katolikus IX. osztály diákjai mellett a város többi iskolájába járó tanulók, illetve a pedagógusok, szülôk és véndiákok részvételére is számítanak.

Fürszt-telepi búcsú

Vasárnap délután 5 órától tartják a Fürszt-telepi kápolna búcsúját. A szentmisét a Marosszentgyörgy- Marosvásárhely közötti temetô ravatalozójában mutatják be Szent Kereszt felmagasztalása tiszteletére.

Elôadás a Deus Providebit Tanulmányi Központban

A Zürichi Magyar Történelmi Egyesület szervezésében 18-án, szombaton megyeszékhelyünkön a Deus Providebit Tanulmányi Központban a XXI. századi történetírásról értekezik Barabás László csíkszeredai kutató- történész.

Marosvásárhelyen a MÓRAKERT

Ma, szeptember 17-én reggel 9, valamint déli 12 óra között az RMGE marosvásárhelyi székházában (Laposnya utca 23. szám) Hódi Pál, a magyarországi MÓRAKERT Zöldség- és Gyümölcstermelô, -felvásárló és -értékesítô Szövetkezet elnöke tart elôadást. Témája: az anyaországi kistermelôk mezôgazdasági termékeinek szövetkezeti úton történô értékesítésének lehetôségei. Emellett szóba kerül a romániai Mezôgazdasági Minisztérium 1334-es rendelete a mezôgazdasági termékek piacokon történô értékesítésérôl.

Marosvásárhely-Beszterce-Románszentgyörgy

A Nyugdíjasok Önsegélyzô Pénztára (Marosvásárhely, Bolyai utca 36. szám) egynapos kirándulást szervez szeptember 29-én a Marosvásárhely-Beszterce-Románszentgyörgy útvonalon. Beiratkozás és a részvételi díj kifizetése hétfôtôl péntekig 7 és 12 óra között a székház titkárságán. Telefonszám: 262-651.

Újabb egyéni tárlat

Tegnap délelôtt megyeszékhelyünkön, a Surtec mûszaki barkácsáruházban nyílt újabb, árusítással egybekötött egyéni képzômûvészeti kiállítás. Ezúttal Petz József festômûvész 15 olajmunkájából - csendélet, tájábrázolás - áll a képanyag. A kiállítás az áruház nyitvatartási rendjének megfelelôen tekinthetô meg.

Súlyos sérüléseket szenvedett

E hó 15-én délután 4 órakor Balavásár községben az 52 esztendôs balavásári illetôségû S. Ioan mezôgazdasági termelô MS-03-VBK rendszámú Aro típusú személygépkocsijával elôvigyázatlanul kanyarodott balra, és emiatt összeütközött azzal az MS-72-CAR rendszámú Roman típusú utánfutós vontatóval, melyet az 52 éves vámosgálfalvi M. Nicolae- Ioan vezetett szabályosan. Az ütközés nyomán súlyos sérüléseket szenvedett a 74 éves balavásári S. Jenô nyugdíjas.

Apróhirdetések

ADÁSVÉTEL

ELADÓ VW Golf 3-as turbódízel. Tel. 217-126, du. (6428)

ELADÓ 16 ár beépíthetô telek Ratosnya községben és 16 ár gyümölcsös kis, egyszobás téglaházikóval, Pókában. Tel. 0743-953-345. (6443)

ELADÓ élelmiszerüzletbe való fabútorzat, hûtôvitrinek, fagyasztók, mérleg, konténerek, eurokuka, ládák, lámpák és egyebek. Tel. 0743-953-345. (6443)

ELADÓ régi típusú automata mosógép, 5 fiókos fagyasztószekrény, nagy Arctic hûtôszekrény, sarokkanapé, 1994-es Opel Vectra motor és alkatrészek. Tel. 0743-953-345. (6443)

ELADÓ Szováta központjában 1800 m2-es telek, 36 méteren érintkezik a közúttal, a Faget Szálloda mellett. Közmûvesített, telekkönyvezett, építkezési engedéllyel. Tel. 0264/591-818. (sz)

A NIKI PARC bicikliüzlet a legolcsóbban kínál új MTB bicikliket; gázkonvektorokat. Tel. 0265/212-369. (3903)

FESTMÉNYEKET, antik bútort és mindenféle antik tárgyat vásárolok magas áron. Tel. 255-012, 0742-005-180. (5095)

FESTMÉNYEKET, antik bútort és mindenféle antik tárgyat vásárolok reális áron. Készpénzzel, azonnal fizetek. Tel. 314-057, 0744-908-128. (6154)

AZ EU-BÓL KIVONT papír- és fémpénzt vásárolok: márka, frank, schilling, líra stb. Tel. 313-246, 0741-417-085. (6294)

ELADÓ U650-es traktor, váltóeke, 3 soros kórészecska, SUP 29 búzavetô gép. Tel. 438- 041, 6-8 és 20-22 óra között, 0724-003-748. (6287)

ELADÓ 56 ár földterület Koronkában, az E60-as fôút mellett. Tel. 255-582. (6285)

ELADÓ kukoricakas. Tel. 327-132. (6257)

ELADÓ egy kitûnô állapotban lévô lenyitható kanapé. Tel. 247-211. (6199)

ELADÓ elônyösen Volga ülôgarnitúra. Tel. 226-890. (6324)

ELADÓ 10,6 ár telek Koronka és a Vácmány között, az E60-as úton. Tel. 240-230, 312-233. (6352)

GYÜMÖLCSÖSÖK eladók Jedden. Tel. 0745-817- 383. (6371)

ELADÓ 2003-as kiadású, ezüstmetál, TDi VW Bora 1,9 limuzin, 46.000 km-ben, szervizkönyvvel, számlázható, 12.200 euró; 1999-es kiadású, benzines, perlakék, kombi Audi A6 1,8 turbó, számlázható 11.900 euró. Tel. 0722- 309-198. (6374)

ELADÓ ifjúsági szobabútor ágy nélkül, SN320-as eszterga. Tel. 0722-990-476. (6375)

ELADÓK bútorok: furníros, rendelésre készült szekrények, ülôgarnitúra, könyvespolcok, íróasztal, ebédlôasztal székekkel. Tel. 234-387. (6389)

ELADÓ héthetes japán pincsi kutya egészségügyi könyvvel. Tel. 213-012. (6350)

VÁSÁROLOK beépíthetô telket, kültelket és megmûvelhetô területet Koronka, a Vácmány és Ákosfalva környékén. Tel. 0744-503-774. (5407)

ELADÓ szarvasagancsból faragott bútor és 3 db Gámentzy Z. tájkép berámázva. Tel. 243- 531, 18-22 óra között. (6437)

ELADÓ szilva, alma nagy és kis tételben. Tel. 511-239, 0740-238-952. (6425)

ELADÓ kisméretû szôlôprés és daráló. Tel. 260-694. (6424)

ELADÓ gázelszívó, kagylók, sokféle bútordarab, konvektor, mosógép, báránybôr, szövet, 2 m-es elôszobaszekrény, szônyegek, párna. Tel. 242-342. (6409)

ELADÓ hordozható melegítô csempekályha, mobiltelefon antenna. Tel. 249-703, 586-167, 20-22 óra között. (6404)

VESZEK Pallas nagylexikona köteteket. Tel. 217-028. (6403)

ELADÓ csöves kukorica. Tel. 234-946. (6393)

ELADÓ használt kanapé. Tel. 215-451. (6446)

ELADÓ búzaôrlô mûmalom Bonyhán (Maros megye). Tel. 326-610, 19 óra után. (6237)

ELADÓ 2 szobás, manzárdos hétvégi ház 800 m2-es hozzá tartozó területtel Dédabisztrán (Maros megye). Van vízvezeték, áram bevezetve. Tájékoztatás a 326-610-es telefonszámon, 19 óra után. (6237)

HÁZÉPÍTÉSRE alkalmas terület eladó Marosszentgyörgyön. Tel. 0745-309-965. (6345)

ELADÓ 80 ár beltelek Várhegy központjában. Érdeklôdni Udvarfalván, a 178. sz. alatt. (6334)

VESZEK kalorifereket, régi kádakat. Tel. 263-514, 0740- 561-322. (6336)

ELADÓ ebédlôbútor. Tel. 262-424. (4278)

ELADÓ bárbútorzat, játékgépek. Tel. 0744-772-010. (6045)

ELADÓ jó minôségû hidrofor. Tel. 316- 402. (6255)

ELADÓ 1987-es kiadású, 5 sebességes, 8+1 személyes Mercedes 207D kifogástalan állapotban. 5.000 euró, alkudható. Tel. 218-752. (6402)

ELADUNK hûtôszekrényeket, fagyasztókat, kombinált hûtôszekrényeket és hûtôvitrineket, automata mosógépeket. Tel. 265-373, 0744-626-544. (6418)

ELADÓK Cagiva Canyon, Elephant, Yamaha Virago, Suzuki Intruder, Bandit és DR650-es motorkerékpárok. Hozok rendelésre is. Eladó spirális, Erka kenyérdagasztó gép. Tel. 0744-265-672, 0261/874-730. (fu.)

ELADOK vagy elcserélek ACCU-CHEK Sensor Comfort vércukormérô tesztcsíkot ACCU-CHEK Plus II-re. Eladó 1978-as VW Passat és 1982-es VW Santana. Tel. 237-822, 0745- 356-677. (6474)

ELADÓ osztrák nôi és versenybicikli; nôi cipôk (34-39-es méret), számítógép olcsón, árurendezéshez vasszekér. Tel. 260-167. (6469)

ELADÓ Singer varrógép, 6 m2 új padlócsempe nagyon jutányos áron. Tel. 265-510. (6467)

ELADÓ egy felnôtt- és egy gyermek-vonatjegy Marosvásárhely - Budapest járatra féláron. Tel. 261-766. (6462)

ELADÓ 50 literes villanybojler. Ára: 1.300.000 lej. Tel. 213-391. (6465)

ELADÓ kétégôs aragázkályha. Tel. 214-366. (6493)

TÖRZSKÖNYVEZETT rövid szôrû magyar vizsla kölykök eladók. Tel. 0745-224-209. (6488)

ELADÓ sürgôsen generálozott, 1982-es kiadású 1300-as Dacia. Ára: 15 millió lej. Tel. 235- 388. (6486)

ELADÓ 2 db 85-ös Claas Dominator kombájn Mercedes motoros napraforgó- és kukoricaadapterrel és egy 108-SL ugyanolyan felszereléssel, kitûnô állapotban. Tel. 0744-604-685. (ko.)

ELADÓK csikók. Tel. 218-738. (6497)

LAKÁS

ELADÓ ház Maroskeresztúron nagy kerttel. Tel. 326-455. (5370)

KIADÓ szoba egyetemista fiú részére az orvosi egyetem közelében. Tel. 213-614, mobil: 0726-774-950. (6180)

ELADÓ ház a Kishegyszôlô utcában. Tel. 233-809. (6295)

ELADÓ ház Sárpatakon, a 258. sz. alatt: két szoba, konyha, kamra, kert és udvar. Tel. 0741-592-956. (6155)

ELADÓ ház Koronkában. Tel. 257-457, 0744-160-034. (5743)

ELADÓ 2 szobás, III. emeleti lakás a Rózsák terén, saját hôközponttal és garázzsal. Tel. 221-152. (5998)

ELADÓ garzon III. emeleten, a Grand Szálló mellett. Tel. 221-152. (5998)

ELADÓ Marosvásárhelyen központi fekvésû, cégszékhelynek is alkalmas ház: 7 szoba, 2 konyha, 4 fürdôszoba, tornaterem, szauna, garázs, 619 m2 telek. Tel. 0741-619-909. (6239)

ÁTVESZEK lakást részlet-tovább- fizetéssel. Tel. 0743-050-015. (6337)

KIADÓ kétszobás lakrész két lány részére. Tel. 260-208. (6342)

ELADÓ 2 szobás, I. osztályú, I. emeleti lakás a Cosbuc utcában. Tel 212-983, 18-21 óra között. (6361)

ELADÓ magánház Marosvásárhelyen, a Hadsereg tér 23. sz. alatt: 3 szoba, két nagy elôszoba, mellékhelyiségek, garázs - központi fûtés gazdasági melléképületek. Összterület: 425 m2. Érdeklôdni naponta 16 óra után. (6362)

ELADÓ 2 szobás, II. osztályú lakás víz-, gázórával, beüvegezett erkéllyel. Hunedoara u. 7C/44. (6372)

ELADÓ 3 szoba-összkomfortos magánház Marosvásárhelyen, a Liszt Ferenc utcában, egyedül az udvaron. Tel. 0766-513-143. (6373)

ELADÓ garzon a Kárpátok sétányon. Tel. 214-743. (6379)

KERESÜNK kiadó 2 szobás, bútorozott lakást. Tel. 521-642, 0745-786-355. (6274)

KIADÓ kétszobás magánlakás külön udvaron, a November 7 negyedben. Tel. 257-379, 242-644, 0740- 452-490. (6449)

ELADÓ vagy kiadó 3 szobás tömbházlakás. Tel. 262-324, délután. (6445)

ELADÓ 4 szobás magánház a Mioritei utcában. Tel. 0744-612-977. (6442)

ELADÓ I. osztályú, 3 szobás, I. emeleti tömbházlakás a Kárpátok sétányon, saját hôközponttal, beépített erkéllyel és garázzsal. Irányár: 33.000 euró. Tel. 213- 943. (6395)

ELADÓ téglaház: két szoba, konyha (gáz, villany). Alkudható ár. Káposztásszentmiklós 542. sz. Tel. 0726-027-725. (6405)

SÜRGÔSEN eladó családi ház Marosszentgyörgy központjában és zománcos Vesta fôzôkályha. Tel. 318-692. (6407)

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás. Tel. 236-711, 0745-325-018, 236-491. (6410)

KIADÓ félig bútorozott 2 szoba-összkomfort a Kövesdombon. Tel. 0265/251-509, 0745-221-326. (6413)

KISILLYÉBEN eladó 3 szobás, 2 pincés ház melléképülettel, 30 ár kerttel. Érdeklôdni a 216-861-es telefonon. (6414)

KIADÓ 3 szobás, üres tömbházlakás hosszú távra a II-es poliklinika környékén. Tel. 269-849. (6422)

ELADÓ 3 szobás tömbházlakás a Tudorban központi fûtéssel, azonnal elfoglalható. Tel. 318-092, 0740-764-537. (6429)

BÉRBE adok 2 szoba-összkomfortos tömbházlakást a Szabadság utcában, VII. emeleten. Tel. 318-263. (6431)

ELADÓ 2 szobás, I. osztályú, IV/IV. emeleti tömbházlakás a Zsidó Vértanúk utca 31/B sz. alatt. Tel. 242-064. (6436)

BÉRELNÉK 2 szobás lakást az orvosi egyetemhez közel vagy a központban. Tel. 0742-011-718. (fu.)

SÜRGÔSEN eladó Marossárpatakon, a Maros mellett telkes ház. Érdeklôdni a 243-664 vagy 311-075- ös telefonszámon. (4377410)

ELADÓ 2 szobás, I. osztályú, I. emeleti tömbházlakás az 1848-as úton. Tel. 237-282. (6288)

ELADÓ felújított, I. emeleti garzon (parkett, fali- és padlócsempe, gázfûtés). Azonnal elfoglalható. Tel. 268-044, 0741-185-434. (6381)

ELADÓ kertes ház Havadtôn. Érdeklôdni az 579-046-os telefonszámon. (6365)

KIADÓ szoba lányok részére. Tel. 260-463, 0745-632-823. (6392)

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a Tudorban. Tel. 240-734, 0745-914-949. (6219)

ELADÓ 3 szobás ház és vendéglô az Unirii negyedben. Tel. 312-945, 0740-037-087. (6221)

KIADÓ garzon a Kárpátok sétányon. Tel. 429-247. (6307)

ELADÓ 3 szobás, IV. emeleti, II. osztályú lakás központi zónában, olcsón. Befektetôk figyelmébe ajánlom. Érdeklôdni lehet a 261-386-os telefonon. (6319)

ELADÓ 1997-ben épült ház Nyárádszentbenedeken, az 50. sz. alatt. Tel. 0744-928-460. (6309)

KIADÓ két diák részére egyszoba- konyha, közel a fôtérhez. Tel. 216-962. (6400)

ELADÓ befejezetlen emeletes ház Maroskeresztúron. Érdeklôdni 17-21 óra között a 326-047-es telefonszámon. (6390)

ELADOM, elcserélem kétszobás, I. osztályú lakásomat 3 szobással a Kövesdombra. Tel. 260-109. (6457)

ELADÓ azonnal beköltözhetô, berendezett, extra komfortú, I. emeleti, egyszobás, központi fekvésû lakás az Enescu utcában. Csak komoly ajánlatokat fogadok. Tel. 0744-348-087. (6454)

FELVESZEK iskolás fiút vagy lányt kvártélyba. Tel. 262-965. (6479)

ELCSERÉLEM 2 szoba-össz-komfortos, fali- és padlócsempézett, beépített taraszos, pincével, padlással, egyéni hôközponttal rendelkezô, fémajtós lakásomat magánházzal + különbözet. Tel. 260-399. (6484)

ELADÓ felújított, 3 szobás, I. osztályú tömbházlakás a Kárpátok sétányon (víz-, gázórával), valamint bérbe adó magánháznál 2 szoba csendes tevékenységre a Hadsereg tér környékén. Tel. 252-423, 0741-034-340, 0723-500-321. (6485)

VÁSÁROLOK 2 szobás lakást a Kornisa negyedben, készpénzzel fizetek. Tel. 0744-481-646. (6487)

ELADÓ földszinti, 3 szobás, II. osztályú tömbházlakás víz-, gázórával, a Kövesdombon. Tel. 230-153. (6490)