|
VI. évfolyam 213. (15783) sz. |
2004. szeptember 10., péntek |
Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Apróhirdetések
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
Díjmentesen
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
Az SZDP és az RHP közös kongresszusának küldöttei csütörtökön egyhangúlag szavaztak arról, hogy Adrian Nastase legyen az SZDP-RHP választási szövetség államfôjelöltje. Adrian Nastasét a kongresszuson az RHP vezetôje, Dan Voiculescu javasolta államelnökjelöltnek. Voiculescu kifejtette: Adrian Nastase lenne az az elnök, akire Romániának szüksége van, mert képes folytatni azokat a sikereket, amelyeket az ország a 2001-2004-es periódusban elért. Az RHP elnöke szerint Ion Iliescunak történelmi érdeme, hogy szavatolta a demokratikus rendszerre történô áttérés nehéz folyamatát, Adrian Nastase pedig az ország új elnökeként arra hivatott, hogy levezesse az ország uniós integrációját. Voiculescu hozzátette: Adrian Nastaséval és egy hatékony kormánycsapattal az ország élén a románok jobb jövô elé néznek.
Az SZDP és az RHP közös kongresszusa arról is döntött, hogy Ioan Codrut Serest, az RHP alelnökét jelöli a leendô kormány miniszterelnök- helyettesének, ha a két alakulat választási szövetsége megnyeri a választásokat.
Dan Voiculescu kiegyensúlyozott, fiatal erdélyiként mutatta be Serest, akit szerinte soha nem fertôzhet meg a hatalomvágy, és aki soha nem lesz korrupt. A politikus úgy értékelte, hogy Seres igen jó csapatot alkot majd Mircea Geoanaval, az SZDP kormányfôjelöltjével.
Az SZDP-RHP kongresszusa egyébként jóváhagyta Mircea Geoana miniszterelnökké történô kinevezését, ha a szövetség megnyeri a választásokat.
Élesben ment a vita tegnapelôtt, az RMDSZ megyei szervezetének Területi Képviselôk Tanácsa (TKT) ülésén, amelyen a testület meghallgatta és elfogadta a képviselôk és szenátorok beszámolóját, elfogadta a szervezet elôválasztási szabályzatát, kinevezte a területi választási bizottságot, a programbizottságot, valamint a kampánystábot.
Ugyanakkor nyilatkozatot fogadott el, amelyben üdvözli az SZKT által elfogadott, Párbeszéd az autonómiáért elnevezésû választási programot, amely "címében és tartalmában hûen kifejezésre juttatja, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség fenntartja törekvését az autonómia megvalósítása érdekében". A továbbiakban kifejti, hogy az RMDSZ következetes politizálásának köszönhetôen ma már sikerült kivívni azokat a törvényes kereteket, melyek lehetôvé teszik, hogy a következô idôszakban elkezdhessük az autonómia kiépítését.
A közlemény szerint ehhez "jól
elôkészített", széles körû
párbeszédre van szükség, valamint erôs
politikai/parlamenti képviseletre. Végül arról
szól, hogy köztudott, az autonómiát
"minden erdélyi magyar ember akarja, és az RMDSZ
ezért küzdött az eltelt tizenöt
esztendôben". Azonban "a referendumról
szóló törvény ebben a sajátos esetben nem teszi
lehetôvé helyi vagy megyei szinten a
népszavazást". Hangsúlyozza, hogy az RMDSZ
"kifejezett érdeke, hogy az autonómia
megvalósuljon", de "ezt csak törvényes keretek
között és a többségi nemzettel való
párbeszéd útján lehet elérni".
Az államelnökjelölt eszköz arra, hogy a parlamenti képviseletet biztosítsuk
- hangsúlyozta egyebek mellett Markó Béla szövetségi elnök, aki politikai tájékoztatóval egybekapcsolt beszámolót tartott. Kijelentette, hogy a következô három hónapban semmi sem fontosabb, mint hogy közösen, szolidárisan dolgozzanak a parlamenti képviseletért. Mert, ha az RMDSZ nem jutna be a parlamentbe, az végveszélybe sodorná a magyarságot, elveszíthetné azt is, amit eddig elért. Az államelnökjelölt eszköz arra, hogy ezt a parlamenti képviseletet biztosítsák. A továbbiakban elmondta, hogy a múlt hét végi SZKT volt az idei legfontosabb tanácskozás, rendkívül fontosnak nevezte a választási programot, amely egyértelmû üzenet, hogy az RMDSZ nyíltan vállalja az autonómiát, és annak további megvalósítását helyezi elôtérbe. Ha megfelelô politikai erôre tudunk szert tenni, megvalósítható a kulturális autonómia jogi kerete, a területi autonómiához pedig további decentralizációval juthatunk közelebb, mondta egyebek mellett Markó Béla. Ez azonban kemény tárgyalást jelent a román többséggel. Az autonómia és a párbeszéd párhuzamosan halad, a párbeszéd csak erôs parlamenti képviselettel lehetséges.
Tájékoztatta a testületet, hogy az elôválasztások, az SZKT átal elfogadott szabályzat a legnagyobb nyitottságot biztosítja, minden magyar beleszólhat - RMDSZ-tagkönyvvel vagy magyarigazolvánnyal -, hogy kik legyenek a jelöltek, ugyanakkor mindenkit meghívnak a megmérettetésre. Ez azonban csak az RMDSZ-ben lehetséges. Vagy az RMDSZ jut be a parlamentbe, vagy senki - jelentette ki az elnök.
Az államelnökjelölt idei kampányának alapgondolata az autonómiával párhuzamosan (ami jó a magyaroknak, jó a románoknak is, jó Romániának, ha etnikai béke van) az erdélyiség üzenete. Mint mondta, szenátori tevékenysége nehezen választható szét a szövetség elnökeként kifejtett tevékenységgel, a munka viszont közös, amit a kollégákkal tettek a magyarságért. A Bolyai líceum visszaszerzését említette, azt, hogy a Sapientia "nem kerülte el Vásárhelyt", hogy a RTV- nek itteni szerkesztôsége lesz, a szovátai privatizációt és egyebeket. Célja az volt, hogy erôsítsék a gazdaságot magyar intézményekkel. Maros megyét és Marosvásárhelyt az erdélyi magyarság legfontosabb centrumává akarják tenni. Mint mondta, ehhez járult hozzá szenátorként.
Frunda György levélben üzent az ülésnek, mivel épp a tanácskozás napján vette át Budapesten Medgyessy Pétertôl a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét. Tevékenységébôl az RMDSZ jogi képviselôjeként, valamint az Európa Tanácsban kifejtett munkáját emelte ki.
A képviselôk: Borbély László, Kelemen Atilla, Kerekes Károly, Makkai Gergely mindegyike a saját szakterületén kifejtett munkájáról szólt. (Az írásos beszámolókat bárki megnézheti a megyei RMDSZ-nél). Bár voltak néhányan, akiket nem elégítettek ki az elhangzottak, és az ülés a szavazás elôtt zsibvásárhoz kezdett hasonlítani, végül lecsillapodtak a kedélyek és megszavazták a beszámolókat.
A marosvásárhelyi körzetek állóurnás elôválasztást követeltek!
Az elôzônél is hevesebb vitát az elôválasztások szabályzata váltotta ki. A megyei elnök bejelentette, hogy a kerületi elnökök egyhangúlag a közvetett elôválasztások mellett szavaztak. Azonban, mint kiderült, arról a tanácskozásról a marosvásárhelyi körzetek hiányoztak. Ezek pedig kivétel nélkül az állóurnás szavazás mellett érveltek. A kerületi szervezetek elektoros választásra szavaztak, ez volt a megyei vezetés óhaja is. Végül, hosszú vita után elfogadták Benedek Imre áthidaló ajánlatát, hogy egy tágabb, legalább 500-600 tagú küldöttgyûlés szavazata nyomán álljon össze a parlamenti képviselôk és szenátorok jelöltlistája.
Az elfogadott elôválasztási szabályzat elôírja, hogy a megyei szervezet szeptember 11. és október 8. közötti kerületi/körzeti jelölôgyûléseket szervez, amelyeken bárki részt vehet, aki lakhelye szerint az illetô kerülethez/körzethez tartozik és RMDSZ-tagkönyvvel vagy magyarigazolvánnyal rendelkezik. A jelölôgyûlés csak akkor érvényes, ha legalább 50 résztvevôje van. Minden kerület vagy körzet legtöbb 4 képviselô- és 1 szenátorjelöltet jelölhet. A rangsoroló küldöttgyûlést október 9-én de. 10 órakor tartják a Kultúrpalotában, 558 küldött részvételével.
(MTI) Szili Katalin, a magyar országgyûlés elnöke csütörtökön Budapesten közölte: kezdeményezésére a határon túli magyar parlamenti képviselôk várhatóan közös állásfoglalásban emelik fel szavukat a vajdasági magyarellenes atrocitások ellen. A házelnök errôl sajtótájékoztatón számolt be, miután megbeszélést folytatott az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyûlése magyar delegációjának egyik tagjával és szakértôjével, valamint egy amerikai székhelyû magyar emberjogi alapítvány vezetôjével.
Szili Katalin elmondta: hamarosan látogatást tesz az Egyesült Államokban, ahol az amerikai kongresszus vezetôinek figyelmét is fel akarja hívni az ügy súlyosságára. Hozzátette: szeptember végén szeretne Szerbiába utazni, hogy az ottani parlamentben is felemelje szavát a magyarellenes támadások miatt.
"Szerbia-Montenegró az Európa Tanács tagja, a szervezethez csatlakozásával vállalta az emberi és kisebbségi jogok védelmét" - hangsúlyozta Szili Katalin. Hozzátette: még tavasszal kérte Predrag Markovic szerbiai házelnök közbenjárását az atrocitások megfékezésében, ám ezek a lépések nagyrészt hatástalanok maradtak. Az Országgyûlés elnöke az ET monitoring rendszerének felhasználása, illetve valamiféle szankcionálási lehetôség érdekében Gedei József (MSZP), az ET parlamenti közgyûlésének magyar képviselôje segítségét kérte.
"Az ET két képviselôjét már a Vajdaságba küldte, de fel fogom kérni a parlamenti közgyûlést arra, hogy egy ellenôrzô mechanizmust is indítson be az ügyben" - mondta Gedei József. Reményét fejezte ki, hogy Belgrád nem akadályozza majd az ET vajdasági vizsgálódását.
Hozzátette: ha Belgrád nem vet véget a vajdasági kisebbségellenes atrocitásoknak, Szerbia-Montenegrót végsô lépésként ki is zárhatják az ET tagjai közül.
"Most a vajdasági autonómia kérdésének is a középpontba kell kerülnie" - közölte Gedei József, aki kulturális, személyi elvû vagy egy sajátos, a Vajdaságra alkalmazott autonómiaforma megvalósítását is megalapozottnak tartja.
Az ET magyar delegációjának szakértôje, Komlósi József arról beszélt, hogy Magyarországnak kötelessége kihasználni minden jogi lehetôséget a határon túli magyarok érdekében, így azt is, hogy az ET kérje számon Szerbia-Montenegró vállalásait.
A Vajdaságban támadásokat elszenvedô magyaroknak és a többi kisebbségnek együtt kell fellépnie - tette hozzá. Elhangzott, az elmúlt fél évben több mint háromszáz kisebbségellenes atrocitás történt a Vajdaságban, ám a szerb vezetés és a hatóságok nem tettek érdemi lépéseket azok megfékezése érdekében.
Hámos László, a New York-i székhelyû Magyar Emberjogi Alapítvány vezetôje a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: Amerika és Európa közös lépései kellenek az ügy megoldásához.
Közölte, hogy az alapítvány által készített, az atrocitásokat tényszerûen felsoroló húszoldalas dokumentumot eljuttatták amerikai kongresszusi képviselôkhöz. Többek között ez alapján írt számon kérô levelet Tom Lantos, az amerikai képviselôház nemzetközi kapcsolatok bizottságának rangidôs demokrata párti tagja Vojislav Kostunica szerb miniszterelnöknek, Christopher Smith, a képviselôház tagja pedig Boris Tadic szerb elnöknek. "Kostunica és Tadic válasza egyaránt arra utal, hogy még csak el sem ismerik az atrocitásokat, nemhogy elítélnék azokat" - tette hozzá Hámos László.
Kiemelte, hogy a Szerbiának nyújtható amerikai segély három feltétele között is szerepelnek a kisebbségek jogainak tiszteletben tartását célzó konkrét cselekmények. Az Egyesült Államok a háborús bûnösök hágai bíróság felé történô kiszolgáltatása ügyében tapasztalható együtt nem mûködés miatt már felfüggesztette a segélyek nyújtását Belgrádnak.
Heves vitát váltott ki az RMDSZ megyei szervezete Területi Képviselôk Tanácsa szerdai ülésén az elôválasztások szabályzatának elfogadása. Az állítólag egyhangúlag elfogadott változat, azaz a közvetett elektoros választásról szóló szavazás, mint kiderült, nem is volt annyira egyhangú, ugyanis, "objektív okok miatt" a marosvásárhelyi szervezet egyetlen képviselôje sem volt jelen. Miután tisztázták a távolmaradás okát, a városi szervezet elnöke kijelentette: ha ott lett volna, akkor azt a megbízatást tudta volna tolmácsolni a 13 marosvásárhelyi körzet részérôl, hogy "az állóurnás szavazás mellett érveljen". Ugyanezt követelték a Kereszténydemokrata Mozgalom képviselôi.
A vitában a körzetek képviselôi az állóurnás szavazás elônyeit, illetve kivitelezhetôségét részletezték, míg ennek ellenzôi, a megyei vezetés, és vidéki a kerületek képviselôi azt hangsúlyozták, hogy a javasolt változat valójában kivitelezhetetlen. A részletekre nem térek ki, de nem ment simán, sem röviden a purpárlé.
Amit a megfigyelô furcsállt, az az volt, hogy egyik fél sem érvelt amellett, hogy az általuk szorgalmazott változatok közül melyik lehet hitelesebb.
Az egész elôválasztási cécónak ugyanis ez a kulcsszava. Ám egyetlen szó sem esett arról, hogy meg lehet-e hitelesen szervezni például a marosvásárhelyi körzetekben a tényleg mérvadó állóurnás szavazást (ami egyébként könnyebben kivitelezhetô lenne a kerületekben), mikor köztudott, hogy a vásárhelyi körzetek által szervezett összejöveteleknek hagyományos közönsége van és hagyományosan alacsony a részvétel. Kérdés, honnan lenne most hirtelen erejük százszámra toborozni szavazókat az állóurnákhoz. Avagy megismétlôdne a négy évvel ezelôtti helyzet, amikor egyre- másra vonták kétségbe az elôválasztás hitelességét és eredményességét?
Ezek figyelembe vételével nemcsak praktikusabbnak, hanem célszerûbbnek is látszik az, amirôl végül is döntés született: bôvített küldöttgyûlés döntse el titkos szavazással a majdani RMDSZ-jelöltlista összetételét. Ez a fórum nyújthat ugyanis lehetôséget arra, hogy a résztvevôk érdemben megfontolhassák, hogy a parlamenti munkára képességeik folytán megfelelô jelölteket válasszanak ki, akiknek tudása, felkészültsége összhangban van majdani feladataik követelményeivel. Vagyis nem a vélt vagy valós népszerûség, a rokonszenv vagy ellenszenv lehet a döntô, hanem a testület elôtt demonstrált alkalmasság.
A küldöttgyûlés ugyanis arra ad lehetôséget, hogy a résztvevôk az esetleges sajtóbeli szereplések mellett hitelesen megismerjék az eddig fungáló képviselôk és szenátorok tevékenységét, annak tényleges súlyát az RMDSZ célkitûzéseinek teljesítésében, azaz hitelesebb képet kapjanak arról, hogyan és milyen mértékben felelt meg, avagy nem felelt meg valaki a követelményeknek.
Ezekkel a követelményekkel kell tisztában lenniük a küldöttgyûlés résztvevôinek, hogy tárgyilagosan, a szervezet érdekeit szem elôtt tartva dönthessenek, hogy ki marad a pályán, ki tartalékban, és ki hasznosíthatja képességeit a közösség érdekében más területeken.
Iliescu államfô és Ioan Mircea Pascu védelmi miniszter csütörtökön részt vesz a nagy-britanniai Portsmouth-ban a Ferdinánd Király nevû fregatt átvételi ceremóniáján; a hadihajót az utóbbi húsz hónapban felújították és korszerûsítették.
A védelmi miniszter csütörtökön elmondta, a két nagy-britanniai hadihajó megvásárlásával Románia hadiflottája jelentôs mértékben erôsödik, és ezáltal az ország nagyobb szerepet tölthet be a NATO védelmi rendszerében. A Ferdinánd Király nevû hadihajó ez év decemberében érkezik Romániába, a másik, Mária Királynô nevét viselô fregatt pedig 2005 tavaszán kerül az ország hadiflottájához.
A miniszter tájékoztatása szerint a hadihajó legénysége egy ideje Nagy-Britanniában tartózkodott, ahol kiképzéseken készült fel a fregatt irányításának átvételére. A jövôben a két fregatt egy második korszerûsítési folyamaton megy keresztül, amelyben már a román hadiipar is tevékenyen részt vesz. Pascu elmondta, Románia nem engedhette volna meg magának, hogy új hadihajókat vásároljon, és azoknak, akik a mostani beszerzést bírálták, tulajdonképpen az volt az érdekük, hogy a vízi jármûveket más országokból vásárolja meg az ország. A fregattok megvásárlásáról szóló szerzôdést 2003 januárjában írta alá a két ország hadügyminisztere.
(MTI/AFP) Három évvel a szeptember 11-i egyesült államokbeli merényletek után továbbra is sikertelen az Oszama bin Laden ellen folytatott hajsza - az e célra fordított jelentôs eszközök ellenére.
Az amerikai vezetôk továbbra is ápolják a terrorista vezér mielôbbi elfogásának reményét, de a nyomozásban vezetô szerepet játszó pakisztáni illetékesek beismerik, hogy az al- Kaida vezetôje továbbra is fellelhetetlen. "Egyáltalán semmiféle információnk sincs bin Ladenrôl" - mondta a héten Sejk Rasid Ahmed tájékoztatás- és médiaügyi miniszter.
"Korai volna azt mondani, hogy a hatóságok közelebb jutottak bin Ladenhez" - fogalmazott Aftab Ahmed Serpao belügyminiszter. Legutoljára 2001 decemberében állapították meg tartózkodási körzetét az Afganisztán és a pakisztáni törzsi vidék határánál lévô Tora Bora hegységben. Bin Laden azóta csak hang- és videofelvételeken adott életjelt magáról, amelyeknek keletkezési idôpontját igen nehéz megállapítani és amelyek nem tartalmaznak semmilyen egyértelmû földrajzi utalást.
A helyi és a nyugati hírszerzô szolgálatok által leggyakrabban emlegetett feltételezés szerint bin Laden az afgán-pakisztáni határvidéken tartózkodik, azaz ott, ahonnan a nyolcvanas években a szovjet megszállók elleni harcot irányította. E rendkívül átjárható határ afganisztáni oldalán három éve több mint 15 ezer amerikai katona járôrözik az egyes számú ellenség után kutatva, akinek a fejére 25 millió dolláros vérdíjat tûztek ki. A határ másik oldalán a pakisztániak - történelmük során most elsô ízben - több tízezer katonát vonultattak fel a törzsek lakta országrészbe, amely 700 kilométer hosszan húzódik az afgán határ mentén. A pakisztáni katonák és feltételezett külföldi al-Kaida harcosok között több alkalommal - így márciusban is - heves harcok törtek ki, világos jeléül annak, hogy a térség ismét az Afganisztánból menekülô harcosok búvóhelyévé válik.
A sajtóban meg-megjelenô hírek ellenére Oszama bin Ladennek és Ajman az-Zavahrinak, az al-Kaida második emberének azonban továbbra sincs semmi nyoma.
Olyannyira jellegzetes külsejével és ôrségével "hogyan tudna bin Laden elrejtôzni a törzsi vidéken, egy Belgium nagyságú sivár területen, amelyen a pakisztáni biztonsági erôk ellenôrzése alatt áll?" - kérdezte Iszlámádban egy nyugati diplomata. Más feltevések szerint bin Laden a Pakisztán északi részén lévô kasmíri magashegységben rejtôzködik, ahol vélhetôen igénybe veheti az térségbeli indiai jelenlét ellen küzdô iszlám szélsôségesek segítségét. Vagy pedig az Ördög háromszögeként ismert, lakatlan, sivatagos vidéken, a pakisztáni-afgán-iráni határvidéken rejtôzködik, amely a megzabolázhatatlan beludzsi törzsek kezén van. Azt sem zárják ki, hogy bin Laden egy pakisztáni nagyvárosban a számos medresze (iszlám tudományok fôiskolája) és Korán-iskola egyikében lelt menedékre, ahol oly sok harcost készítettek fel a Nyugat elleni szent háborúra.
Peter Bergen amerikai al-Kaida-szakértô nemrégiben hangsúlyozta, hogy a Pakisztánban ôrizetbe vett valamennyi magas rangú al-Kaida-vezetôt nagyvárosokban - Karacsiban, Faizábádban, Lahorban vagy Ravalpindiben - fogták el. Afganisztán, ahol számos övezet továbbra is kívül esik a biztonsági erôk ellenôrzési körén, változatlanul bin Laden egyik legsûrûbben emlegetett feltételezett rejtekhelyei között szerepel. A hiábavaló hajsza ellenére a pakisztáni elhárítás vezetôi igyekeznek megôrizni derûlátásukat: "Az idô nekünk dolgozik" - hangoztatta egy titkosszolgálati vezetô.
A megyei tanfelügyelôségen az iskolakezdéssel kapcsolatos tegnapi sajtótájékoztatón Albertini Zoltán fôtanfelügyelô- helyettes számolt be a 2004-05-ös tanév szerkezetérôl, az érettségi vizsga megszervezésérôl, továbbá arról, hogy az eltörlésérôl szóló ígéretek ellenére jövôre is marad a kisérettségi. A VIII. osztályok végzôsei számára 2005. június 20-25. között szervezik meg az ismeretek felmérését országos tesztvizsga keretében.
A fôtanfelügyelô-helyettes bejelentette, hogy a tanfelügyelôség által megrendelt tankönyvek 81 százaléka megérkezett, és szét is osztották az iskolákba. Ami sajnos nem azt jelenti, hogy a magyar tagozatos diákok gondja is megoldódott, hisz a tankönyvek egy részének még a fordítása sem készült el.
A megyénkben mûködô 887 tanintézet közül 50 nem kapott végleges mûködési engedélyt, de Albertini Zoltán szerint valamennyiben dolgoznak, hogy az évkezdésre pótolják a közegészségügyi hatóságok által észlelt hiányosságokat.
Megyénkben szeptember 15-én körülbelül százezer diák kezdi el a tanévet, ha a szakszervezetek nem bojkottálják a becsengetést. A felhívások, közlemények szerint azonban az elsô tanítási nap elmarad, mivel a Spiru Haret szövetség elégedetlen a kormány által ígért béremeléssel. Ennek mértékét bizonyítandó a sajtótájékoztatón egy bértáblát bocsátottak az újságírók rendelkezésére, amely szerint egy egyes tanügyi fokozattal és 25 év régiséggel rendelkezô tanár alapfizetése 5,7 millió lejrôl 8,7 millióra emelkedne, az egyetemet végzett kezdô tanár alapfizetése pedig 4,1 millióról 4,7 millióra, hogy csak két példát említsünk a sokfajta besorolás közül.
A fôtanfelügyelô-helyettestôl megtudtuk, hogy a 7.300 katedrának körülbelül az egy százaléka nincs betöltve, mivel töredék órákról van szó, amit a mai igazgatói ülést követôen rendeznek. Elhangzott továbbá, hogy a nehezebb anyagi helyzetben levô gyerekek számára 24.000 tanszercsomagot szállítottak ki az iskolákba. Az idei tanévkezdésre nem kapott új iskolabuszokat a megye, s a 24- bôl még mûködô 15 fogja szállítani a gyerekeket. A tanfelügyelôséggel ugyanakkor azt közölték, hogy a közeljövôben 17 személyes kényelmes kisbuszokat fognak gyártani az iskolások szállítására.
Megyénkben 6200 kérést nyújtottak be a 200 eurós kormánytámogatásra számítógépek vásárlása céljából. Azoknak a középiskolás diákoknak a listáját, akik jogosultak lesznek a támogatásra, október elsejéig véglegesítik.
Albertini Zoltán szerint nyilvánosan is kifüggesztik a tanügyi intézmények üres vezetôségi állásait, amelyekre versenyvizsgát szerveznek.
Tegnap délután megnyitotta a kapuit az Electro Orizont információtechnológiai kiállításának 10. kiadása. A szakterület iránt érdeklôdôk ezen a hétvégén a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház elôcsarnokában tekinthetik meg a legfrissebb újdonságokat, ami a multifunkcionális digitális másológépeket, a multimédia vetítôket, a szervereket, asztali és hordozható számítógépeket, a GSM- technológiát, a lézer- és tintasugaras nyomtatókat, a digitális fényképezést, a videokontroll-rendszereket, a wireless számítógépes rendszereket, az internetes rendszereket, s egyéb információtechnológiai újdonságokat illeti.
A tizedik évforduló ünnepére szeptemberben 10%-os kedvezménnyel vásárolhatók meg az Electro Orizont által forgalmazott termékek.
A megnyitón jelenlévôk gyakorlati bemutatóval egybekötött ismertetôket láthattak, ezen jelen voltak a termékeket szállító nemzetközi IT-cégek (Toshiba, Hewlett-Packard, IBM, Microsoft és mások) romániai leányvállalatainak képviselôi is.
Tegnapi hírrovatunkban olvashatták, hogy csütörtök délelôtt nyitott sajtótájékoztatónak adott otthont az Ariel színház elôcsarnokában berendezett 6fix kávézó. A Ne adj csúszópénzt! elnevezésû vándorkaraván-rendezvénysorozat marosvásárhelyi állomása ez. Aki ott volt, igen érdekes délelôttben részesült.
Rövidfilmmel kezdôdött a tájékoztató: egy rendôr, egy orvos és egy tisztviselô betörnek egy lakásba, amit a család szeme láttára rabolnak. ki. Mindenki meghúzódik. A következô, utolsó jelenetben egy másik családfô páros lábbal rúgja ki a betolakodókat. És indult a tájékoztató.
A bevezetôt, a rendezvény céljait Radu Mateescu, a Concept Alapítvány ügyvezetô elnöke fedte fel. Mint mondta, a Concept Alapítvány játszotta az ötletgazda szerepét a Phare-pénzekbôl megvalósított szociális jellegû, társadalomnevelési célzatú kampány kezdetén. A cél a kiskorrupció társadalmilag elfogadott jelenséggé válását visszaszorítani, eltüntetni. Ennek érdekében társszervezetekkel mûködnek együtt, a Transparency International Romaniával, az Ariel színházzal stb. A társadalomnevelés mellett szociológiai jellegû kutatásokat végeznek, találkozókat szerveznek, zsurnalisztikai naplót adnak ki a csúszópénzes esetekrôl, valamint központot hoztak létre, ahol a korrupció áldozatául esett panaszosokon segítenek. Szeretnék felvilágosítani a közvéleményt a korrupció jogi definícióiról, megmagyarázni a baksisos, korrupciós és visszaéléses esetek közötti különbséget. A célcsoport a 15-25 év közötti generáció: a már elég érett és még elég fiatal állampolgárok csoportja, akiknek segítségével a jelenség talán letörhetôvé, abszolút elfogadottból perifériára szorulóvá válik.
Újságírói kérdésre válaszolva az elnök elmondta, azért a kis- és nem a nagy korrupcióval foglalkoznak, mert a problémamegoldást nem fentrôl lefele kell kezdeni, a társadalmat kell elôször átnevelni. Az esetek útvesztôjében igazi áldozat az, akinek a csúszópénzhez szokott tisztviselôt, rendôrt stb. nincs amibôl ,,megajándékoznia". Jellemzô, hogy az elôbb említett, alig egyperces rövidfilm, klip lejátszását a román tévétársaságok helyhiányra hivatkozva megtagadták, noha az Országos Audiovizuális Tanács engedélyezte azt, és a törvény szerint ingyenbejátszásra alkalmasnak találta. A szervezôk azonban nem csak a televízió segítségére számítottak, ezért az Ariel színházzal közösen, az adott témán belüli színpadi produkciót hoztak létre, amolyan fórumszínházat, amelybe a nézô bekapcsolódhat színészként, nézôként, de akár rendezôként is. Az elôadásban az Ariel társulatának mûvészei játszanak. A produkció megbeszéléssel, vitával folytatódik. Tizenkét romániai nagyvárosba viszik turnéra.
Vitathatatlanul dicséretes a kampány létrehozása, hiszen a jelenség aggasztó aránya tagadhatatlan. Abszurd azonban a helyzet, amelybôl született: hogy országos szintû, majd' kettôszázezer dollárba kerülô kampányt kell indítani a fejek megvilágosításának érdekében. Amely a szervezôk szerint is leghamarabb öt-tíz év múlva, egy új generáció megerôsödésekor várható.
U.i.: egy újságíró kollégám megbízható források tudatában mondta a rendezvény után, hogy Craiován a rendfenntartói speciális egységeket kérték meg a rendezvény és elôadás védelmére, az esetlegesen feldühödött nézôsereg lecsillapítására. Mit mondhatnánk? (Sajnos) jellemzô.
...hol az útlevelem és a pénzem? - kiáltotta az a nô, aki az emberi butaság és hiszékenység áldozatául esett a minap, nem messze román-magyar határtól. A Budapest-Marosvásárhely között közlekedô távolsági busz nem sokkal a határ után (a román oldalon) állt meg egy rövidke idôre. Mindenki elindult ügyes-bajos problémáit elintézni, volt aki egy üdítôt engedett meg csak magának, mások a késôi óra ellenére egy meleg levest. Akadt, aki az utazástól összegémberedett tagjait tornásztatta, akadt aki nikotinéhségét elégítette ki.
Dolgunk végeztekor a busz felé haladva óriási lármába botlottunk. Tíz-tizenkét ember próbálkozott azzal, hogy a másikat túlharsogja. - Fogadj arra, mert az alatt van! - erôsködött az egyik. Nem állja, csalás történt! - elégedetlenkedett a másik. Hamar ki is derült, hogy mi forog a kockán. Egy barnább egyén itt a piros hol a pirossal szórakoztatta a népet, öt- hat "jó barát" tartotta a frontot, és csalogatta a közönséget és fôleg a játékosokat. Én is közéjük keveredtem szájat tátani, azonnal le is csapott rám egy mackósabb egyén, hogy bátran fogadjak én is, mert megéri. A fent említett hölgyemény a kezdeti ötven eurós nyereségen felbuzdulva - amit a játék fôszervezôi afféle csalétekként használhattak - tovább próbálkozott a "pirosok" felkutatásával. A busz mellé rögtönzött minikaszinó a heves hangulat miatt kezdett veszélyes terepnek tûnni, többen is jobbnak láttuk inkább felszálljni a jármûre.
Alig telt el néhány másodperc, óriási jajveszékelés csapta meg fülünket. Jaj, hívják a rendôrséget! Állítsák meg a tolvajokat! Elvették a pénzem és az útlevelem! - visította elkeseredetten a szerencsét próbált útitársnônk. Messze járnak azok már, hiábavaló utánuk menni! Miért nem vigyázott magára, miért állt szóba velük? - csitították és szidták is egyszerre a körülötte állók. A képébôl kikelt asszony már- már öngyilkossággal fenyegetôzött, eszeveszetten járt-kelt a buszban, míg le nem ültették.
Aztán elcsendesedett, de biztos nem nyugodott bele. Mindenesetre jól ráijesztett a békés utazókra. S még valami: mifelénk nincsenek új csalási módszerek, csak hiszékeny, nyerni vágyó emberek, akik képtelenek a más kárán tanulni. Kár.
Romániában még mindig kiaknázatlan gazdasági lehetôségeket kínál a turizmus. Van itt minden: delta, tengerpart, hegy- és dombvidék, különbözô kultúrájú épített örökség. Többször emlegetjük, ha itt Svájc lenne, akkor mindez nem szunnyadna ötletre és beruházókra várva.
Drakula fababák
A turisztikai miniszter korábbi nyilatkozatai szerint Romániában kormányszinten csak négy nagyobb vonzáskörû övezetre összpontosítanak: Máramaros, Észak-Moldva, a Duna-delta és a Fekete-tenger partvidéke. Ezeken a vidékeken támogatják az infrastrukturális, illetve turisztikai beruházásokat. S hogy mindez mennyire jelent valódi, gazdasági életet serkentô vérátömlesztést, arról a nyáron is meggyôzôdhettünk. Úticélul, gépkocsival, Észak-Moldvát választottuk.
Elôször Besztercét érintjük. A város régi központja még mindig ôrzi a szász építészet hangulatát. A fôtéren az evangélikus katedrális. Nem látogatható, felújítás elôtt áll. Ez az egy maradt nekik, a másikat, amely tulajdonképpen protestáns templomnak épült, átadták az ortodox egyháznak. A gyönyörûen helyreállított épületben székel a püspökség. Más látványosság nincs, továbbhajtunk. Felkapaszkodunk a Tihuca-hágóra. Ez a vidék, amelyet Bram Stoker világhírû regényében Borgo passként emleget. Drakula képzeletbeli tája. Forráskônél (Piatra Fântânele) már a távolból látszik Drakula vára. A 70-es években épült kastély alakú szálloda. Nemrég egy bukaresti cég vásárolta meg, most renoválják. Körülötte jobbára korondi emléktárgyárusok. Nem panaszkodnak vevôhiányra, ottjártunkkor olasz, japán, magyarországi és francia turisták váltják egymást.
Maszek kemping a Ráró alatt
Dorna Vátrán a még az Osztrák-Magyar Monarchia idejében kiépített sétálóutca idézi a régmúltat. Parkja természetvédelmi terület. Elhíresült különlegessége, hogy két dió összekoccanó hangjával egész közel lehet hívni az itt tanyászó mókusokat (Marianákat). Úgy tûnik, a város még nem talált magára. Nem messze a fôtértôl bányászvárosra emlékeztetô tömbházak, félig romos lakóházak. Elhagyjuk a várost, felkapaszkodunk az 1200 méteren levô Mestecanis- hágóra. A tetôrôl csodálatos látvány nyílik a környékre. Két panzió, egy kemping is várja itt az utasokat, kisebb piac és emléktárgyakat kínáló bódé. Az épületek mögött leírhatatlan szeméthalmazok. Ezt csak az veszi észre, aki pár száz méterre letér a fôútról. Következô úticélunk a Ráró- hegység.
A térkép szerint az 1560 méter magasban épült szállodához gépkocsival is járható út vezet. Aztán útirányt kell változtatnunk. A bejelölt utat elmosta a lezúduló áradat. Egy másikat, jobbat ajánlanak. Nekivágunk. Hogy mitôl jobb, nem tudjuk. 18 km-t teszünk meg, 70 fokos lejtôket leküzdve, hegyoldalba ásott erdôkitermelô úton. Felérünk a Ráró Szállodához. Nem mûködik. Alig találunk sátorozóhelyet a közelben levô erdészház udvarán. Persze, nem ingyen. Estére alig marad talpalatnyi hely. A hazai turistákon kívül lengyelek, csehek, németek, spanyolok is begyûlnek. A hegység nem annyira látványos, mint a Királykô, de a Fejedelemasszony kövei csodálatosak.
Turistaparadicsom a kolostorvidéken
Másnap érünk el a kolostorvidékre. A Voronet a világörökség része. A hasonló nevû falut is átszelô négy km-es úton valóságos turistazarándoklat. Egyik autóbusz a másikat éri, de személygépkocsik és a gyalogosok is szinte sorban vonulnak. A kolostor elôtti parkoló olyan, mint egy kirakóvásár. A pultok elôtt bábeli hangzavar: mintha nem is Romániában lennénk. A látogatás sem olcsó, mégis a bejáratnál várakozni kell. Még a belsô fotózásért is díjat szednek az apácák. Ebbôl tartják fenn az épületet, amelyet országos pénzalapból restaurálnak. Hasonló hangulat fogad a Humorului kolostornál is, ahol a moldvai szônyegektôl az orosz fababákig minden kapható. A kolostorok környéki falvakban szinte kivételnek számít az egyszintes ház. Valóságos paloták épültek, s minden második kapun felirat: kiadó szoba, zimmer frei. Több rusztikusan berendezett panzió is várja a vendégeket. A Moldva folyó partján a vadkemping zsúfolásig telt. Más kempinget nem találunk, a turisták java házaknál száll meg.
Gondozott középkori várak
Elérünk Suceavára. Stefan cel Mare-év van, még a modern étteremben is ott az egykori uralkodó ikonja. Moldva székvárát is éppen újjáépítik, de látogatható. Kisebb, mint amilyenre a hírneve alapján számítottunk. Ennél kevésbé ismert a Târgu-Neamt melletti Neamt vára. A belsô udvar hangulatosabb, mint Suceaván, s a kilátás is pazar. Az épületegyüttes gondozott. Még felkeressük a Târgu-Neamt melletti bölényrezervátumot. A 70-es években alapították, azzal a céllal, hogy visszahonosítsák a bölényeket erdeinkbe. Csak négy nemes állatot tartanak jelenleg, mellettük Kárpátaink vadjai: ôz, medve, farkas, róka. Szépen rendezett vadaspark várja a látogatókat, ezt az erdészeti hivatal gondozza.
Elkótyavetyélt Gyilkos-tó
A békási gyûjtôtavat megkerülve érkezünk a szorosba, majd a Gyilkos-tóhoz. A település kezd felébredni Csipkerózsika- álmából, de még most is látni üresen álló, romos villákat. Magántelken épített kis házikóban kapunk szállást. Gyergyószentmiklósi gazdánk meséli: elkótyavetyélték a fürdôtelepet. A gyergyói elöljárók minél nagyobb hasznot akartak húzni belôle, s miközben vitatkoztak, a fürdôvállalat Békás városbeli igazgatója Neamt megyeiek kezére játszotta az épületek nagy részét. A privatizálás hulláma ide csak nagyon gyengén ért el. Pedig Románia egyik leglátogatottabb hegyvidéki települése.
Hazaértünk
A Gyergyói-medence felé tartó aszfaltúton annyi a gödör, mint a rosta lika. Beérünk a Maros völgyébe: mintha megállt volna itt az idô. A szalárdi parkolóban épített vendéglôn kívül egy panziót, vendégeket fogadó házat nem találni. Pedig a táj itt is kínál bôven látnivalót. Csakhogy nálunk még nem élnek meg a turizmusból. Igaz, nincsenek világörökségnek számító kolostoraink. Csak rossz útjaink, elhanyagolt kastélyaink, üresen álló, kihasználatlan váraink.
Bombasztikus ígéretekkel startol a választási kampányban a Gigi Becali által vezetett politikai formáció, az Új Generáció Pártja (PNG). A minap tartott sajtótájékoztatón Doru Aurelian Borsan, a párt Maros megyei szervezetének elnöke egy olyan "egyedülálló" kezdeményezésrôl beszélt, amely szerinte sok fiatalt fog megnyerni az Új Generáció részére.
Meggyôzôdése, hogy a fiatalság jelenlegi problémái közt a lakásgondok és a munkahelyek problémájának megoldása az elsôdleges. Elmondta, hogy Gigi Becali megvásárolta egy amerikai tervezésû lakóház építési és kivitelezési tervét, amely konkurencia nélküli áron kínál majd komfortot a fiatal és a gyengébb anyagi helyzetû családoknak. A kezdeményezés mottója: Egy lakás mindenki számára. Az említett lakóház egy család részére készülne, mintegy 70 négyzetméternyi alapterületen, a mostani becslések szerint mindössze 10 ezer euróba kerülne, és a belsô szerelések költségeivel együtt sem lépné túl a 13 ezer eurót (ez nem tartalmazza a telek árát).
Borsan nem mulasztotta el hangsúlyozni, hogy "természetesen a párt tagjai részesülnek elônyben, ez azonban nem jelenti azt, hogy mások nem juthatnak hozzá e lakásokhoz." Elmondta, már felvették a kapcsolatot a Raiffeisen Bankkal, amely jó esetben finanszírozná a tervet. Kezdetben mintegy 100 lakást építenének (egy lakás felépítése mintegy két hónapot venne igénybe) Marosvásárhelyen és környékén, persze, külön gond az építkezési területek megszerzése.
A sajtó képviselôinek csodálkozására Borsan a profit nélküli vállalkozást (ugyanis ilyen alacsony árak mellett a kezdeményezônek nem sok jut) "puszta jótéteménynek" tekintette, kifejtve, hogy "elsôsorban a tények a fontosak, és hogy épp most, a választások elôtt fogant meg a lakások építésének ötlete, csupán véletlen egybeesés." Nem titkolta azonban, hogy e formáció tagjai nemigen mérlegelik az ilyesmit, hisz érdekükben áll, hogy a választókat magukhoz vonzzák.
Arra a kérdésre, hogy hányan tagjai megyeszinten az Új Generáció Pártjának, Borsan kitérô választ adott. Azt azonban hangsúlyozta, hogy formációjába naponta új tagok iratkoznak be. Magabiztossággal azt sem zárta ki, hogy négy év múlva ôk lesznek azok, akik megnyerik a választásokat.
Az Európai Unió különbözô programok, Phare, ISPA, Sapard által szakmai tanácsadást és pénzügyi segítséget nyújt Romániának az EU-csatlakozásig. A kedvezményezett ágazatok a regionális fejlesztéstôl a kis- és középnagyságú vállalatok támogatásáig, a környezetvédelmi és szállítási beruházásoktól a falufejlesztésig terjednek.
A három program keretében az egy évre adományozott összeg Románia esetében növekvô, kb. 660 millió euró volt 2003-ban, és 2006-ban több mint egymilliárd lesz. Ezekkel az összegekkel az Európai Integrációs Minisztérium alárendeltségébe tartozó illetékes román hatóságok gazdálkodnak.
Meggyôzôdésünk, hogy Marosvásárhelyen illetve a környezô településeken nincsen olyan lakos, akit ne érdekelne az ivóvíz ára vagy minôsége, és aki ne szeretne bôvebben informálódni a város vízellátásáról illetve a vízszolgáltató által nyújtott szolgáltatásokról, hiszen a szolgáltatások célja mindannyiunk életszínvonalának emelése.
A marosvásárhelyi Aquaserv ÖV azon törekvésében, hogy ügyfélorientált vállalattá alakuljon és eleget tegyen - ami a szolgáltatásait illeti - minden európai szabványnak, nagyon fontosnak tartja a folyamatos párbeszédet a fogyasztókkal, akik a vállalat új mentalitásában partnerekké, ügyfelekké válnak. A fogyasztók értesítése mindenfajta tevékenységrôl, újdonságról vagy változásról, a szolgáltatások átláthatósága, egyszóval az állandó kommunikáció a vállalat felfogásában az ügyféllel való kapcsolat alapvetô követelménye. E követelményeket az Aquaserv a teljes célközönségének kielégítése érdekében próbálja teljesíteni.
Fontos tudni azt, hogy az Európai Unió - az ISPA-program keretében - egy 28 millió eurós anyagi segítséget nyújt Marosvásárhely lakosai számára. Ez az összeg az eddigi legnagyobb beruházás a megyénk infrastruktúrájába.
Az Európai Bizottság romániai küldöttsége egy tanulmányt végeztetett a közelmúltban az IRSOP-pal, melynek témája a következô volt: "Milyen mértékben ismeri a romániai lakosság az Európából érkezô anyagi támogatások forrásait, illetve ezek felhasználási módjait, céljait?" Ez a tanulmány kimutatta, hogy hazánk lakossága eléggé jól informált a különbözô programok nyújtotta anyagi segélyek létezésérôl, de a megkérdezetteknek csupán egyharmada (32%) tudta, hogy ezek az alapok az Európai Uniótól származnak.
Ismert tény, hogy az Európai Unió, melynek jelen pillanatban 25 tagállama van, a hatodik bôvítésre készül, és a jelölt országokat térítésmentes kölcsönökkel támogatja. A támogatások a beruházási programok mintegy 60-75%- át jelentik. A folyamat a stabilitás és a jólét békés kiterjesztését célozza meg, olyan új lehetséges tagok irányába, mint amilyen a mi országunk lehet. Ahhoz, hogy 2007-ig lehetségessé váljon az Európai Unióhoz való csatlakozás, Romániának is küldetése és feladata van: be kell vetni a politikai akaratot, a szakértelmet és a különbözô pénzforrásokat a megszabott feltételek teljesítése érdekében.
Az ISPA-program (Instruments for Structural Policies of Pre-Accession /Elô-csatlakozási Strukturális Politikai Eszközök) egyike azon programoknak (a Phare és Sapard mellett), amely anyagilag nyújt támogatást az Európai Unióhoz csatlakozó országoknak. Az ISPA-programok fô célja a környezetvédelem és közlekedés fejlesztése, melyek 2000-2006 között valósulnak meg. A környezetvédelmi programok célja, hogy beilleszkedjünk az európai uniós környezetvédelmi törvénykezésbe, az egészségvédelem, a nyersanyagok ésszerû felhasználása és a környezet minôségének megôrzése és javítása végett. E programok mûködése az elôvigyázatosság, a károk megelôzése, a károk helyi kiküszöbölése és a "szennyezô fizet" elveken alapulnak.
Az Aquaserv ÖV egyfajta párbeszédet kezdeményezett a vállalat és városunk lakói között a marosvásárhelyi ISPA-program célkitûzéseinek és elônyeinek minél jobb népszerûsítése érdekében. Két hónapon keresztül minden pénteken egy újságcikket jelentetünk meg, sorozat formájában, melynek fô témája az ISPA-program lesz. A kedves olvasók kérdéseket intézhetnek az Aquaserv Önálló Vállalathoz vagy részletesebb információkat kérhetnek telefonon vagy írásban a cikkek témájával kapcsolatban.
1. Fejezet
Melyek az ISPA elônyei Marosvásárhely számára?
Romániában az ISPA-program kivitelezésének elsô szakaszában a kedvezményezett városok kiválasztási kritériuma a lakosok létszáma volt. Az a város juthatott támogatáshoz, melynek lakossága meghaladta a 300.000 fôt. Az e kritérium alapján kiválasztott városok a dokumentáció elôkészítésében is európai uniós anyagi segélyben részesültek. A fent említett kritérium értelmében Marosvásárhely nem részesülhetett ebbôl az elôzetes anyagi támogatásból. Az Aquaserv vezetôsége viszont rendkívül szükségesnek tartotta a város infrastruktúrájának további rehabilitációját és fejlesztését, melyet már az MUDP I Programmal (Városi közmûfejlesztési program, I. szakasz) elkezdett. Ebbôl kifolyólag, 2000-ben az Aquaserv munkaközössége, mozgósítva emberi és pénzügyi forrásait, saját erôbôl készítette el az ISPA- kérvényt és dokumentációt.
Napjainkban hasonló programok futnak hazánk különbözô "ki-választott" városaiban, melyek közül megemlítenénk Temesvárt, Konstancát, Aradot, Iasi-t, Brassót, Brailát, Szebent, Kolozsvárt és természetesen Marosvásárhelyt. Az ISPA-programban való részvételi jogot Marosvásárhely azáltal nyerte el, hogy az Európai Bizottság 2001. november 20-án, Brüsszelben aláírta a Finanszírozási Nyilatkozatot, melyet azután a román kormány 2002. február 20-án Bukarestben írt alá.
A Marosvásárhely számára jóváhagyott program összértéke 27,9 millió euró, amibôl 20,9 millió euró (hozzávetôlegesen 857 milliárd lej) vissza nem térítendô kölcsön az Európai Unió részérôl, 7 millió euró pedig a marosvásárhelyi közösség hozzájárulása. Ez utóbbi összeg biztosítására az Aquaserv ÖV az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (BERD) által nyújtott kölcsönhöz folyamodott, melyet a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal garantál. A program lefutási ideje 2007-ig tart.
Az ISPA-program környezetvédelmi program. Ennek célszerûségét olyan társadalmi, gazdasági és környezetvédelmi elônyök igazolják, melyek lényeges hatást gyakorolnak a Maros vízgyûjtô-medencében élô közösségekre. Azonfelül, ha ez a beruházás kizárólag csak anyagi értelemben térülne meg, az Európai Unió - gyakorlatához híven - nem ajánlotta volna fel a 21 millió eurós térítésmentes kölcsönt. A kérvény sikere és a segély folyósítása a projekt társadalmi-gazdasági hatékonyságának köszönhetô, mivel ezáltal jobb minôségû ivóvíz biztosítható a város lakói számára. A csatornahálózat kiterjesztésével pedig elkerülhetô a talajvíz szennyezése és lecsökkenthetô a Maros folyó szennyezése, hiszen ez a folyó jelenti más városok, például Radnót és Ludas vízforrását.
A minél nagyobb átláthatóság érdekében - ez az EU egyik alapelve - a folyósított összegeket csak a Pénzügyi Minisztérium Phare- Finanszírozási és Szerzôdéskötési Hivatalának jóváhagyásával lehet elkölteni. Ez a hivatal köti meg a munkálatokra vonatkozó szerzôdéseket, egy külföldi konzultáns cég és a kedvezményezett cég jóváhagyásával. A Marosvásárhely számára szerzôdtetett konzultáns egy konzorcium, melynek tagjai az angol Mott MacDonald cég és a Severn Trent Water (Nagy-Britanniában a teljesítmény szerint a második legjobb vízszolgáltató), valamint a romániai CIMP (Teljesítményképes Menedzsment Beiktatásának Központja). A konzultánsok állandóan segítik és szaktanácsadással látják el az Aquaserv vállalatot a kitûzött célok elérésében.
(Folytatjuk a jövô pénteki lapszámban)
Aquaserv ÖV (PIU) Project Implementation Units
Teremlabdarúgás
Az A-osztályos bajnokság 2. fordulója keretében vasárnap 18 órától a ligeti sportcsarnokban a marosvásárhelyi FC Transilvania a székelyudvarhelyi együttest fogadja.
Labdarúgás
A C-osztályos bajnokság keretében pénteken 17 órától játsszák a 2. forduló találkozóit. A marosvásárhelyi Armata az újonc Marosludast fogadja a Víkendtelepen, míg Dicsôszentmártonban Szováta együttese lesz a vendég. Nyárádtôre Bodfalu csapata látogat. Két további Maros megyei csapat idegenben lép pályára: a Gaz Metan Sepsiszentgyörgyön a Transkurier, az Avântul 2002 Szászrégen Brassóban a Forex ellen.
A D-osztály második fordulóját szombaton 11 órától játsszák, az alábbi program szerint: Erdôszentgyörgy - Viitorul 2002 Dicsôszentmárton; Marosoroszfalu - Trans-Sil; Radnót - Mezôméhes; Segesvár - Kerelô. A Gliga Companies áll.
A megyei bajnokság 2. fordulójában. Északi csoport, szombat 17 óra: Marossárpatak - Nagysármás; Görgénysóakna - Felsôidecs; Sáromberke - Dedrádszéplak. Vasárnap 12 óra: Lövér - Görgényszentimre; Náznánfalva - Marosoroszfalu; Alsóidecs - Holtmaros; Déda - Tricolorul Szászrégen; Marosvécs - Görgényoroszfalu. Déli csoport, szombat 17 óra: Kiscserged - Gyulakuta; Csatófalva - Mezôszengyel; Harasztkerék - Vámosgálfalva; Mezôbánd - Búzásbesenyô. Vasárnap, 12 óra: Küküllôdombó - Mezôbergenye; Mezôfele - Nyárádszereda; Marosgezse - Csittszentiván; Mezôpanit - Mezôzáh.
A hétvégén (mérkôzések vasárnap 16 órától) megkezdôdik a falusi bajnokság is. A marosvásárhelyi körzet 1. csoportjában: Mezôkapus - Marosszentanna; Mezôdomb - Mezômajos; Körtvélyfája - Mezôkirályfalva; Galambod - Mezôszabad; Mezôpagocsa - Mezôménes; Marosugra - Uzdiszentgyörgy. A 2. csoportban: Csíkfalva - Szentgerice; Kibéd - Harcó; Jedd - Teremiújfalu; Dózsagyörgy - Székelymoson; Somosd - Koronka.
Kézilabda
Szombaton rajt az A-osztályos bajnokságban. A segesvári Radu Voina csarnokban a HC Segesvár ellenfele szombaton 11 órától a nagyszebeni ISK lesz, míg a segesvári ISK Nagybányára, a Cuart otthonába látogat. A nôi bajnokságban a marosvásárhelyi Muresul Craiován játszik a DWAR ellen.
Teke
A nôi csapatbajnokság 2. fordulójában a marosvásárhelyi Romgaz-Elektromaros vendége a medgyesi Gaz Metan lesz 10 órától az Elektromaros arénában. Ezt követôen 13 órától az Elektromaros férfiegyüttes mérkôzése következik a CFR Aranyosgyéres ellen.
Helikoni leszármazottak II. találkozója
A Helikon-Kemény János Alapítvány szombaton 9 órai kezdettel Marosvécsen a kultúrotthonban szervezi meg a helikoni leszármazottak II. találkozóját. A programban szerepel: csutak Levente Helikoni arcképcsarnok címû grafikai kiállításának megnyitója (a kiállított munkákat Ambrus attila, a Brassói Lapok fôszerkesztôje méltatja), Bodolai balázs marosvásárhelyi színmûvész Kemény János és a színház címû egyéni produkcióját mutatja be, koszorúzás a várkertben. A fénykép az erdélyi helikoni írók 10. marosvécsi találkozóján készült.
Évadnyitás premierrel
Bingó! Bingó! címmel mutatja be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Michel Tremblay komédiáját a 2004/2005- ös színiévad nyitányaként. A darab Les Belles-Soeurs eredeti címmel jutott világsikerre, parádés alakítási lehetôséget nyújtva tizenöt színésznô számára. A marosvásárhelyi szereposztásban újra színpadon láthatjuk Farkas Ibolya, Nagy Dorottya, László Zsuzsa, Somody Hajnal, Kilyén Ilka, Biluska Annamária, Balázs Éva, Fodor Piroska, Fülöp Bea, Mende Gaby, Szabó Mária, Mózes Erzsébet, Darabont Mikold, Szabadi Nóra és Berekméri Katus mûvésznôket. A darab szövegét Bokor Péter román fordítása alapján marosvásárhelyi színpadra alkalmazta Nagy István. Rendezô: Bokor Péter, díszlet, jelmez: Labancz Klára, a rendezô munkatársa: Fekete István. Az évadnyitó bemutatóra 2004. szeptember 17-én, pénteken este 7 órától kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében. A 2004/2005-ös Kemény János-bérletek érvényesek. Következô elôadások: szeptember 22., szerda este 7 óra - Delly Ferenc-bérlet, szeptember 26., vasárnap este 7 óra - Kovács György- bérlet.
Hangversenyek
Szimfonikus koncert
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia csütörtökön a megszokott idôpontban, este 7 órától várja a klasszikus zene kedvelôit a Kultúrpalota nagytermében tartandó szimfonikus hangversenyre. Vezényel: Shinya Ozaki, közremûködik Misako Shimomura (zongora), Ferenc János (oboa), Kelemen Antal (klarinét), Valeriu Moldovan (kürt), Dan Docolin (fagott). Mûsoron: Mozart-mûvek.
Zenés esték a Vártemplomban
Nôi kamarakórusok hangversenyeznek a vasárnap délután 5 órakor kezdôdô istentisztelet keretében a Vártemplomban. A siófoki Szôllôábét Németh Gábor, a szovátai Intermezzót Fülöp Judit és a marosvásárhelyi Musica Humanát Csíky Csaba vezényli. A kórusok szolgálatukkal megtisztelik a délelôtti istentiszteletet is. A hangversenyre várnak mindenkit, aki az éneklés ünnepén részt óhajt venni. A belépés díjtalan. Az önkéntes felajánlásokat a mûemlék orgona felújítására fordítják.
Rendezvények
Vajdaszentiványi tûzoltónap
A Vajdaszentiványi Polgármesteri Hivatal és a helyi tûzoltócsoport szervezésében szombaton elsô alkalommal tartanak tûzoltónapot. A program szerint délután 2 órakor lesz a megnyitó, amikor század eleji tûzoltószekeren vonul fel a 23 tagú tûzoltócsoport. Lesz ügyességi verseny, délután a hagyományôrzô csoport lép fel. Este 9 órától a mûvelôdési otthonban Vikidál Gyula-koncerten, majd hajnalig tartó bálon szórakozhatnak az érdeklôdôk. A rendezvényre meghívták Gernyeszeg és Beresztelke tûzoltócsoportjait is, s jelen lesz a pilisszentiványi polgárôrség küldöttsége.
A mocsári légitámadás emlékére
A radnótfáji református egyházközség és a radnótfáji RMDSZ szervezésében négynapos rendezvényen emlékeznek meg a szászrégeniek a 60 évvel ezelôtt történt mocsári légitámadásról, az ott elesettekrôl, valamint a II. világháború áldozatairól. Ma (péntek), a rendezvénysorozat második napján 17 órától a református templomban történelmi témájú elôadásokat hallgathatnak meg az érdeklôdôk a szászrégeni repülôtér elleni légitámadásról, s mindezt a szemtanúk beszámolója teszi érdekessé. Ezt követôen Samu Pál tanár katonadalokat tanít. Szombaton a túrázni vágyók a Mocsárerdôt és a volt repülôteret keresik fel. Indulás 9.30-kor a radnótfáji református egyház épülete elôl. A szabadban vetélkedô, játékok és gulyásfôzés is lesz. Vasárnap 11 órától ünnepi istentisztelet kezdôdik, amelyen Pap Géza püspök hirdet igét, fellép a radnótfájai vegyes kar, majd a templomkertben leleplezik a II. világháború áldozatainak emlékmûvét, amelyet zárásként megkoszorúznak a hivatalosságok.
Mezôbándi Napok
Szeptember 10-12. között tartják elsô ízben a Mezôbándi Napokat. A háromnapos rendezvény keretében kulturális mûsorok, kiállítások, szimpóziumok, sportversenyek lesznek, és nem hiányzanak majd a szabadtéri rock-, popkoncertek, a népzenekedvelôkre is gondoltak a szervezôk. A rendezvény minden napján este szabadtéri diszkó lesz, vasárnap este pedig tûzijátékkal zárulnak a Mezôbándi Napok. Az eseményre meghívták az RMDSZ szenátorait, képviselôit, a megyei tanács vezetését.
Régikocsi-parádé
Csütörtökön (16-án) különös látványban lesz részük a segesváriaknak. 12.30 és 13 óra között várják a várban azt a karavánt, amelyet régikocsi-kedvelôk állítottak össze Ausztriában és végigjárják Európát. A gépkocsikat 1920 és 1936 között gyártották, és az ipar igazi muzeális remekei. A kocsisor Kolozsvár felôl érkezik és Brassó felé távozik. Segesváron mindössze néhány órát tartózkodnak, így csak a szerencsésebb érdeklôdôk láthatják majd az old mobilokat.
Kiállítások
Grafikák és szobrok a Bernádyban
A Bernády Közmûvelôdési Központ földszinti kiállítótermei Haller József grafikatárlatának adnak otthont. Az emeleti termekben tegnap nyitották meg Szilágyi László szobrász ragasztott üvegmunkáit bemutató tárlatot.
Zászlók és hangulatok
A marosvásárhelyi várban a Bolyai Alkotótáborban készült alternatív zászlókat és Kerekes Péter Pál Hangulatok címû fotókiállítását tekinthetik meg az érdeklôdôk.
Végzôs bemutatkozása
Ivácsony Rebeka grafikáinak, festménymásolatainak ad otthont az unitárius egyházközség tanácsterme. Az idén a Mûvészeti Líceum grafika szakán végzett fiatal alkotó mûveit szeptember 20-ig lehet megtekinteni.
Fából készült alkotások
A szovátai Teleki Oktatási Központ földszinti nagytermében a Bandi Dezsô által vezetett hagyományos faragótáborban készült alkotások látogathatók.
Molnár Dénes Képtár
A vadasdi Molnár Dénes Képtárban 32 színes grafikát, fametszetet tekinthetnek meg a betérôk. A Havadtól három kilométerre levô kiállítóteremben a 2000-ben adományozott alkotások látogathatók. Érdeklôdni, bejelentkezni az 585.080-as telefonszámon lehet a Székely családnál.
Mit láthatunk a mozikban?
Szeptember 10-16. között a marosvásárhelyi Mûvész moziban rendkívüli ajánlattal várják a közönséget. Minden nap más- más nagysikerû filmet vetítenek, a belépôjegyek ára egységesen 35.000 lej. Ma (péntek) 15, 18 és 21 órától Az utolsó szamuráj címû filmet tûzték mûsorra, fôszereplô: Tom Cruise. Szombaton a Horrorra akadva 3. címû amerikai rémvígjátékot vetítik 16, 18.30, 21 órától. Vasárnap ugyanattól az idôponttól a Holnapután címû amerikai szerelmes filmre lehet jegyet váltani. Hétfôn szintén 16, 18.30 és 21 órától az Igazából szerelem címû alkotást lehet megnézni, fôszereplôk: Emma Thompson, Rowan Atkinson, Hugh Grant, Liam Neeson. Kedden a Mátrix - Forradalmak címû sci- fire lehet beülni a fent említett idôpontoktól. Szerdán a Van Helsing történelmi filmet vetítik, míg szeptember 16-án, csütörtökön 17 és 21 órától A gyûrûk ura - A király visszatér címû alkotást tûzték mûsorra. Az Ifjúsági moziban A pillangóeffektus (Butterfly effect) címû film tekinthetô meg. Az amerikai thriller rendezôje Eric Bress. Fôszerepekben: Ashton Kutcher, Amy Smart. A vetítések 16, 18, 20 órakor (pénteken, szombaton és vasárnap 22 óra is) kezdôdnek. A késô esti és keddi vetítésekre kedvezményes árú jegyek (30.000 lej) válthatók. Szászrégenben szeptember 10-14. között 17, 19 és 22 órától a Szeress, ha tudsz címû francia filmre lehet jegyet váltani.
Bérletmegújítási lehetôség
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának közönségszolgálati irodája közli az érdekeltekkel, hogy még mindig meg lehet újítani a bérleteket. A felnôttek számára meghirdetett bérletek négy, míg a diákbérletek esetében három elôadásra köthetôek naponta a színház jegypénztáránál: 10-13 és 17-19 óra között, valamint a következô telefonszámokon: 214-367, 212-335 - 118-as mellék. A bérletes elôadások 30%-kal olcsóbbak, a helyek is biztosítottak, s a jegyárak sem változnak az évadban.
Kovászna megye prefektusát túllépi hatáskörét
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) alelnöke, Ferencz Csaba és Albert Álmos háromszéki RMDSZ-elnök azzal vádolja Horia Gramát, Kovászna megye prefektusát, hogy túllépi hatáskörét, amikor büntetéssel fenyegeti az autonómiáról szóló népszavazás szervezôit - jelenti a Mediafax. Ferencz Csaba csütörtökön kijelentette, a prefektus túllépi hatáskörét, amikor büntetéssel fenyegeti azokat az önkormányzatokat, akik részt vesznek a Székelyföld autonómiájáról szóló népszavazás megszervezésében. "A prefektus feladata az, hogy tartsa tiszteletben a törvényeket, nem pedig azoknak az intézményeknek a megfenyegetése, amelyek hivatalának nem alárendeltjei", mondta Ferencz Csaba. A Kovászna megyei RMDSZ szervezete, Sepsiszentgyörgy polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján szintén kijelentette, hogy a prefektusnak fenyegetôzés helyett inkább tanácsokat kellene adnia a referendum megszervezésével kapcsolatban. Márton Árpád RMDSZ-es képviselô, a helyi képviselôk tanácsának elnöke szintén úgy értékelte, hogy Grama prefektus fenygetôzései törvénytelenek.
2005-tôl tilos a szeszesitalok utcai reklámozása
A szenátus által csütörtökön elfogadott rendelet értelmében, amely a 2000-ben érvénybe lépett reklámtörvényt módosítja, 2005. január elsejétôl tilos lesz a szeszes italok utcai reklámozása. A tervezet szerint ezentúl az alkoholos italokat csupán az írott sajtó, a rádió és a televízió útján lehet majd reklámozni. A rendelet módosítja a 2000. évi 148-as törvény elôírását, amely lehetôvé tette a szeszes italok népszerûsítését a televíziókban, rádiókban, az írott sajtóban, "valamint bármilyen más formában, mint amilyen az utcai reklámozás". A szenátusi határozat a mezôgazdasági és az egészségügyi tárca rendelkezésére hivatkozik, amely szerint szeszes italnak számít "az az emberi fogyasztásra szánt ital, amelynek alkoholtartalma legkevesebb 15 százalék, hômérséklete pedig legkevesebb húsz Celsius fok".
Horn Gyula Aranyjérce díjas
Horn Gyula volt miniszterelnök és külügyminiszter is megkapja az idén az Aranyjérce elnevezésû német médiadíjat - jelentette be Berlinben a Hubert Burda Media. A díjat az 1991-ben elhunyt rendkívül népszerû keletnémet mûvésznôrôl, Helga Hahnemannról nevezték el, kinek beceneve Henne (azaz: jérce, tyúk) volt. (A mûvésznô családnevében szereplô Hahn kakast jelent.) A díjat az idén tizedszer nyújtják át a berlini revûszínházban, a Friedrichstadtpalastban. Horn Gyulán kívül megkapja a díjat Ba:rbel Bohley, az egykori keletnémet ellenzék egyik vezetôje, valamint Christian Führer, a lipcsei Miklós templom lelkésze is. A berlini rendezôk hangsúlyozzák, hogy Horn Gyula esetében a díjjal a politikai bátorságot ismerik el, amellyel 15 évvel ezelôtt elôsegítette a határzár elbontását a magyar-osztrák határon. A díjátadás napjaiban emlékeznek meg a szeptember 10-i határnyitás 15. évfordulójáról.
Mozgó gyógyszertárak a nehezen megközelíthetô vidékeken
Az egészségügyi hatóságok mozgó gyógyszertár-hálózatot kívánnak létrehozni, amely megrendelésre orvosságokat juttatnak el az ország nehezen megközelíthetô településeire, biztosítva ezáltal elsôsorban azoknak a nyugdíjasoknak a kezelését, akik ártámogatott készítményekre jogosultak. Az Egészségügyi Minisztérium sajtóosztálya szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár képviselôinek szeptember 17-ig részletes jelentést kell bemutatniuk Ovidiu Brînzan miniszternek azokról a településekrôl, ahol nincsenek gyógyszertárak, vagy pedig a létezô patikák nem állnak szerzôdésben a biztosítóval. A kezdeményezésrôl szólva Ovidiu Brînzan elmondta, figyelemmel követi azoknak a személyeknek a kéréseit, akik felhívják a minisztérium ingyenes telefonszámát. Tájékoztatása szerint a számot feltárcsázó személyek 60 százaléka a 90 százalékos ártámogatottságú gyógyszerek felírásáról érdeklôdik. Több nyugdíjas arról panaszkodott, hogy nem juthat hozzá az ártámogatott orvossághoz, mivel a településén lévô gyógyszertáraknak nincs szerzôdésük a biztosítóval.
Több tucat háromszéki szülô magyarországi iskolákba íratta gyermekeit
Több tucat Kovászna megyei szülô magyarországi iskolákba íratta gyermekeit, miután csemetéik megbuktak a képességvizsgákon, és a hatóságok megtagadták, hogy a tanulók újra vizsgázhassanak. A Magyar Polgári Szövetség Kovászna megyei szervezetének képviselôje, Gazda Zoltán csütörtökön kijelentette, hogy a szövetség július folyamán aláírásokat gyûjtött a képességvizsgák megismétlése érdekében, és Sepsiszentgyörgyön 220 szülô látta el kézjegyével a kérvényt. Gazda elmondta, az MPSZ elemezte a háromszéki tanulók gyenge eredményeit az utóbbi évek képességvizsgáin, és azzal a felhívással fordult a szülôkhöz, hogy tiltakozzanak, és kérjék újabb vizsgák megszervezését. A felhívásra 220 sepsiszentgyörgyi szülô válaszolt, akik beadvánnyal fordultak a megyei tanfelügyelôséghez és az Oktatásügyi Minisztériumhoz, amelyben a vizsgák megismétlését, valamint a történelem és földrajz magyar nyelven történô oktatását kérték. Gazda Zoltán közölte: a minisztériumtól nem kaptak hivatalos választ, ám arról értesült, hogy nincs politikai akarat a vizsgák megismétlésére, ezért a szülôk úgy döntöttek, hogy magyarországi iskolákba íratják gyermekeiket. A tanügyi törvény értelmében a képességvizsgákat egyetlen alkalommal tartják meg a nyár folyamán, megismétlésük törvénytelen. A román jogszabályok nem tiltják, hogy a román állampolgárságú tanulók külföldön folytathassák tanulmányzikat, hazatértüket követôen azonban különbözeti vizsgákat kell letenniük.
Több mint 1 milliárd lej értékû kárt okozott a Maros megyei légi baleset
A hadsereg vezérkara 1,1 milliárd lejre értékelte a Maros megyében két héttel ezelôtt lezuhant két MIG által okozott károk értékét, az összeg egy részét átutalták egy katonai egységnek, amely a kártérítéssel foglalkozik. A vezérkar sajtóirodája szerint a hadsereg szakértôi a két, Csittszentivánon és Marosszentanán lezuhant MiG 21 Lancer vadászgép okozta károk felmérésével. A hadsereg egy buldózert és egy kotrógépet bocsátott a maroskeresztúriak rendelkezésére, a károk helyrehozatalára, kijavíttatta egy helybéli gazdaság kerítését és kapuját, és segítséget nyújtott a Csittszentivánon megrongálódott házak fedelének kijavításához. A légi baleset nyomán egy gépkocsi teljesen tönkrement, a hadsereg egy másik autót adományoz a totálkáros Dacia tulajdonosának. Két héttel korábban Marosvásárhely közelében összeütközött, majd lezuhant az aranyosgyéresi légibázis két MiG 21 Lancer típusú vadászgépe. A két repülôgép megsemmisült, a pilótáknak sikerült kiugraniuk. A baleset körülményeinek kivizsgálása folyamatban van.
Felvételi a kántor-tanítóképzôbe
Az ökumenikus jellegû marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképzô Fôiskola a nappali tagozaton tanító-kántor szakra hirdet vizsgát. Levelezô tagozaton a tanítói szakra szakképzettség nélküli oktatók valamint pedagógusi gyakorlattal rendelkezô ifjak jelentkezhetnek. Beiratkozni 2004. szeptember 13. és 18-a között lehet. A felvételi vizsgával kapcsolatos általános tudnivalók az intézménynél-Kántor- Tanítóképzô Fôiskola (Institutul Superior de Cantori si Invatatori) 540072 Marosvásárhely, Bernády tér 3. sz. szerezhetôk be, telefon/fax: 0265/215.278, e-mail cím: kantortan@orizont.net
Öregek tánca fesztivál
A délelôtt 10 órakor kezdôdô népviseleti seregszemlével veszi kezdetét vasárnap szeptember 12-én a városközpont fôterén az öregek tánca XXII. országos fesztiválja. Ezen a Maros Megyei Tanács valamint a Népi Alkotások Maros Megyei Központja által 22. alkalommal megrendezett folklórfesztiválon a parádét követôen, a Kultúrpalota nagytermében a Felsôrépáról, a Beszterce-Naszód megyei Telcsrôl, továbbá Vajdaszentiványról, a Kolozs megyei Mócsról, a megyénkbeli Idecspatakról, Nyárádtôrôl, Nyárádmagyarósról, Nagysármásról, a Szeben megyei Chirperbôl, a Maros megyei Jobbágytelkérôl, Alsóbúnból, Marosszentkirályról, Mezôméhesrôl, Jobbágyfalváról, valamint a Hodákról érkezô román illetve magyar néptánccsoportok tagjai lépnek dobogóra. Mûsorvezetô: Raluca Bârsan, mûszaki igazgató: Molnár József.
Nyitott kapuk napja a tûzoltóknál
A marosvásárhelyi Horea tûzoltóbrigád szeptember 11-én 11 és 13 óra között nyitott kapukkal várja az érdeklôdôket a Horea utcai laktanyába. A katonák a fegyvernemnek megfelelô bemutatót tartanak.
Munkanélküliek figyelmébe!
A Maros Megyei Foglalkoztatásügyi Ügynökség ezúton hozza az érdekeltek tudomására, hogy szeptembertôl megváltozott a munkanélküli-segély megszerzését szolgáló havi nyilatkozatok átvételének rendje. Az új program, amely érvényes már az augusztusra vonatkozó nyilatkozatokra is, az említett intézmény honlapján - www.anofm.ro - tekinthetô meg illetve másolható négy lemezre az ügynökség különbözô munkapontjain a következô képpen: Marosvásárhely, I. Maniu utca 2. szám, tel.: 263-645, 268- 035; Régen, Köztársaság utca 14. szám, tel.: 520-755; Marosludas, 1918. Dec. elseje sugárút 2. szám, tel.:411-934; Szováta, Fôút 148. szám, tel.: 577-413; Dicsôszentmárton, V. Milea utca 2. szám, tel.: 444-686; Segesvár, Dumbravei utca 2. szám, tel.: 771-963.
Áramszünet
Az Electrica villamossági vállalat marosvásárhelyi alegysége ezúton közli a fogyasztókkal, hogy szeptember 13-án reggel 8 és délután 4 óra között Jedden, Kebelén, Marosagárdon, Kebeleszentiványon, valamint Vecén szünetel az áramszolgáltatás az említett településeken folyó munkálatok miatt.
Elkapták a rablókat
Folyó év szeptember 7-én a mezôpaniti 25 éves G. Elek arról értesítette a marosvásárhelyi rendôrség szolgálatos tisztjét, hogy 2004. szeptember 6-ról 7-re virradóan Marosvásárhelyen, a Bolgárok terén rablás áldozatává vált. A bejelentést követôen a rendôrségnek sikerült a tetteseket azonosítani, és el is fogták két marosvásárhelyi fiatalembert: a büntetett elôéletû 21 éves R. Mihályt és a 23 esztendôs D. Vasile Cristiant. A kárt teljes mértékben sikerült megtéríteni. A tetteseket ôrizetbe vették és 30 napra szóló letartóztatási parancsot állítottak ki. Az ügyet a törvényszék mellett mûködô ügyészségnek adták át.
Erôszakos halál
Szeptember 8-án reggel 9 óra körül a Maros Megyei Kórház arról értesítette a marosvásárhelyi rendôrséget, hogy a foglalkozás nélküli, 50 éves csehtelki D. Ioan szeptember 7-én elhunyt. A kórbonctani vizsgálatot követôen megállapítást nyert, hogy erôszakos halál áldozatává vált, és ezért operatív rendôrcsoportot hoztak létre a bántalmazások körülményeinek kivizsgálására.
Mégis erôszakolt a szökött rab
A rendôrség különleges vizsgálatai során sikerült megállapítani, hogy az 59 éves uzdiszentpéteri E. Catalinán szeptember elsején a 28 éves, Bondrea Ioan Dumitru, aki nôtlen és visszaesô bûnös, követett el erôszakot és súlyosan bántalmazott. Miután megszökött a mezôgerebenesi munkateleprôl, Uzdiszentpéter felé vette az irányt, ahol az áldozat erdei gyümölcsöt szedett. A nô tiltakozására B. I. D. durván bántalmazta, eltörte a sípcsontját, a földre lökte, majd megerôszakolta. A bûnözô elhagyta a tett helyszínét, az áldozatot a mezôn súlyos állapotban találták. Bondrea ellen szökés, súlyos testi sértés és nemi erôszak miatt indítanak bûnvádi eljárást.
ELADÓ 2001-es kiadású, metallizált kék Super Nova Dacia 35.000 km-ben, riasztó, központi zár, Sony rádió - CD + 4 erôsítô, téli gumikkal. Ára: 3.500 euró, alkudható és 2002. szeptemberi Super Nova Clima kifogástalan állapotban, 25.000 km-ben. Ára: 4.000 euró, alkudható. Tel. 0745-262-162, 10- 22 óra között. (5965)
ELADÓ 48 cm3-es Simson motorettához henger dugattyúval és sok alkatrész, 120-as satu, kézi köszörû, 20 literes pléhkaniszter. Tel. 259-293. (5947)
ELADÓ száraz cseresznyefa deszka. Tel. 0742-866-468. (5949)
ELADÓ kitûnô állapotban Minsk hûtô és Arctic fagyasztó. Tel. 245-867. (5926)
ELADÓ Jedden 76 ár gyümölcsös. Tel. 249- 217. (6015)
JUTÁNYOS áron eladó pedálos motor, kompresszor, mikrohullámú sütô, hentesszeletelô és egy kétéltû sátor. Tel. 331-052, 0740-622- 986. (6008)
ELADÓ egy vízpumpa kútból, medencébôl való szivattyúzásra, ugyanott egy termô citromfa. Tel. 233-341. (5995)
ELADÓ 15 ár nemesszôlôs, szôlôprés, hordók. Tel. 268-891. (5993)
ELADÓ búzakorpa, árpa, Arctic hûtôszekrény, Albalux mosógép, automata mosógép, szôlôprés. Tel. 247-048. (5999)
ELADÓ bárbútorzat, játékgépek. Tel. 0744-772-010. (6045)
ELADÓ egy két és fél éves Shagya arab méncsikó és három választási csikó. Tel. 0740-844-491. (6039)
ELADÓ Suzuki RM 125 cm3-es motokrossz versenybicikli jó, üzemképes állapotban. Érdeklôdni a 0742-662-368- as telefonszámon. (6151)
ELADÓ egy hamburgersütô. Érdeklôdni a 216-952-es telefonszámon. (6081)
ELADÓ kerek asztal 4 székkel (fekete), háromajtós ruhásszekrény, 70 literes Arctic hûtôszekrény. Tel. 237-010. (6074)
ELADÓ Smena fényképezôgép, lemezjátszó, citera, nagyméretû férfiruhák, öltönyök, nadrágok, ingek stb. Tel. 222-258. (6069)
EGY ruhásszekrény és egy konyhaszekrény eladó. Tel. 311-211. (6063)
ELADÓ Szováta központjában 1800 m2-es telek, 36 méteren érintkezik a közúttal, a Faget Szálloda mellett. Közmûvesített, telekkönyvezett, építkezési engedéllyel. Tel. 0264/591-818. (sz)
ELADÓ díszmagyar ruha, sokféle bútor, rádiók, lemezjátszók, párna, szövet, kapusarok, kagyló, kályhacsövek, 2 m-es elôszobaszekrény, sok baba, báránybôr, szônyegek, kanapé, varrógép. Tel. 242-342. (6099)
ELADÓ Arctic hûtôszekrény nagyon jó állapotban. Tel. 265-251. (6052)
ELADÓ 1985-ös Ford Sierra 2,3 dízel kitûnô állapotban. Tel. 0740-632-822. (6132)
ELADÓ szôlôprés, egy hatalmas fikusz. Tel. 250-137, du., 0744-319-890, du. (6102)
ELADÓ egy 8 éves, fekete paripa. Tel. 326-128, 19-21 óra között. (6087)
ELADÓ csuklóra helyezhetô digitális VÉRNYOMÁSMÉRÔ, 7 kötetes Természettudományi lexikon, kormányozható szánkó, ablak bontásból. Tel. 233-185, 0740-039-663. (4377422)
ELADÓ sürgôsen generálozott, 1982-es kiadású Dacia 1300. Tel. 235-388. (6137)
ELADÓ nagyméretû szôlôprés darálóval együtt. Érdeklôdni lehet du. 3- tól 6-ig a Mioritei u. 26. sz. alatt. (6106)
ELADÓ búzakorpa - 5.000 lej/kg, napraforgódara, szójadara, halliszt. Marosvásárhely, Cseresznye u. 1. sz., Radnót, T. Vladimirescu u. 13. sz., Szászrégen, Iernuteni u. 93/B sz. Tel. 269-669. (5900)
KISMÉRETÛ, 2000-es kiadású Zanussi hûtôszekrény eladó. Tel. 233-874. (5929)
ELADÓ U 650-es traktor, SUP 20, SPC 6 vetôgépek és egy egytengelyû, önürítôs utánfutó. Tel. 586-232. (5972)
VADONATÚJ, központi fûtésnek való kazán olcsón eladó, Hôterm típus, 29 kW, magyar gyártmány, 1996. évi. Érdeklôdni a 763- 892 vagy 0742-163-514-es telefonszámokon. (6028)
A NIKI PARC bicikliüzlet a legolcsóbban kínál új MTB bicikliket; gázkonvektorokat. Tel. 0265/212-369. (3903)
FESTMÉNYEKET, antik bútort és mindenféle antik tárgyat vásárolok magas áron. Tel. 255-012, 0742-005-180. (5095)
ELADÓK színes tévék, automata mosógépek, hûtôk, fagyasztók, kombinált hûtôk garanciával. Új aragázkályhák! Tel. 269-301. (5411)
ELADÓ 50 ár gyümölcsös a bodoni Kishegyszôlôben. Ára 350 millió, alkudható. Tel. 0745-367-675. (4377403)
8,5 tonnás RÁBA autókamion eladó. Tel. 0744-270-040. (5795)
ELADÓ 4 személyes kripta (üres) és betonkeretes sírhely a katolikus temetôben. Érdeklôdni a 262-310 vagy 262-498-as telefonszámokon. (5936)
ELADÓ 1 ha 34 ár, 50 m széles, beépíthetô telek az út mellett, szemben a koronkai bejárattal, jobboldalt (gázvezeték, víz, kanalizálás). Tel. 0265/235-015, 18-20 óra között. (6131)
FESTMÉNYEKET, antik bútort és mindenféle antik tárgyat vásárolok reális áron. Készpénzzel azonnal fizetek. Tel. 314-057, 0744-908-128. (6154)
ELADÓ egy centrifugás mosógép és egy porszívó. Tel. 257-730. (6157)
ELADÓK 50 literes üvegkorsók és egy jól mûködô Singer varrógép jutányos áron. Tel. 265-510. (6168)
ELADÓ keveset használt kalapácsmalom villanymotorral és állvánnyal, valamint kézi kukoricafejtô, jutányos áron. Tel. 235-981. (-)
ELADÓ 2 szoba-összkomfort a Mocca környékén és 3 szoba-összkomfort a Tudorban, egyéni központi fûtéssel. Tel. 260-399. (5930)
ELADÓ IV. emeleti, 2 szobás, I. osztályú tömbházlakás a Rodniciei utcában. Irányár: 900 millió lej. Tel. 0740-367-674. (5928)
ELADÓ ház Mikefalván, a 190. sz. alatt. Tel. 454- 060, 252-490. (5921)