|
VI. évfolyam 212. (15782) sz. |
2004. szeptember 9., csütörtök |
Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Apróhirdetések
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
Díjmentesen
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
- A következô idôszakban akár 25 százalékkal is növekedhet a sertéshús és a belôle készült termékek ára, ha a behozatali vámilletékek ideiglenesen nem szûnnek meg vagy nem csökkennek, jelentette ki szerdán Sorin Minea, a Romániai Húsipari Egyesület (ARC) elnöke.
"A következô napokban 25 százalékkal drágulhat a sertéshús, és 10-15 százalékkal növekedhet a sertéshúsból készült termékek ára, ha nem történik meg ez az intézkedés", mondta Minea. Hozzátette, minden termelô maga dönti el a drágítás idôpontját, költségeinek függvényében. A húsipari egyesület elnöke szerint a vágott sertés jelenlegi ára (75-90 ezer lej/kg) közel kétszerese az év eleji 45-55 ezer lejes árnak.
Sorin Minea közölte, a sertéshús kilogrammonkénti ára 55-60 ezer lej kellene legyen. A külpiacon a sertéshús ára 1,5 euró/kg, és csökkenési tendencia mutatkozik.
Az ARC elnöke elismerte, hogy a sertéshús árának külpiaci csökkenése a vámilletékek felfüggesztésével együtt sem eredményezne árcsökkenést. "Három hónapja veszteségesen dolgozunk, a kárt az árak szinten tartásával pótoljuk", tette hozzá.
Az importált sertéshús jelenlegi vámilletéke 20 százalék.
Legyen Románia európai uniós csatlakozásának elôfeltétele Székelyföld autonóm közigazgatási régiójának létrehozása - kérte az Európai Parlamentet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), az erre vonatkozó közleményt viszont a román kormány uniós fôtárgyalója "belpolitikai zsarolásnak", "nemzetközi bujtogatásnak" minôsítette.
Az MTI bukaresti irodájához is eljuttatott közleményében Csapó I. József, a SZNT elnöke leszögezte: Székelyföld ôshonos magyar közösségének létérdeke Románia Európai Unióhoz való csatlakozása. Székelyföldön csakis akkor élhetô meg "a teljes és tényleges egyenlôség", "ha a régió elnyeri az önkormányzási hatásköröket, és törvény által megszerzi azokat a különleges jogosítványokat, amelyek lehetôvé teszik a magyar nemzeti önazonosság védelmét és a szülôföldön való megmaradást" - vélekedik Csapó I. József.
Az SZNT a régió autonómiáját a parlamentáris demokrácia eszközeivel szerette volna elérni - olvasható a közleményben, amely úgy fogalmaz, hogy a román parlament elutasította a szövetség nevében beterjesztett jogszabály-tervezetet. Ezért az SZNT mostani közleményében "a demokratikus jogállamokra jellemzô eszközhöz" folyamodva ismét felkéri az Európai Parlamentet, "tegye a Székelyföld autonóm közigazgatási régió törvény általi létrehozását Románia Európai Unióhoz való csatlakozásának elôfeltételévé".
Az SZNT közleményére válaszul a kormány európai integrációs minisztériumának szóvivôje az MTI-nek is eljuttatta Vasile Puscas fôtárgyaló nyilatkozatát. A tisztségviselô úgy véli: már annak a gondolata is, hogy Románia uniós csatlakozásának feltételéül szabják "a székelyek nemzeti területének autonómiáját", a csatlakozási feltételekkel, illetve Románia csatlakozási teendôivel kapcsolatos ismeretek "sajnálatos hiányára" vall. Ilyen körülmények között Csapó úr nyilatkozata belpolitikai zsarolásként minôsíthetô, nemzetközi szinten pedig bujtogatásnak hangzik - állapította meg Puscas.
A fôtárgyaló leszögezte: az Európai Unióhoz 2007-ben csatlakozni kívánó román állampolgárok, köztük a magyar nemzetiségûek érdekében is minden erôfeszítést a csatlakozási elôkészületekre kell fordítani, nem pedig "a XXI. század politikai nyelvezetével ellentétes, avítt retorikához folyamodó politikai petárdákra". Puscas szerint ezzel az SZNT vezetôi csak "választási tôkére" akarnak szert tenni. A választópolgároknak, bármilyen nemzetiségûek is, "reális napi érdekeket kifejezô, nem pedig múltbeli ábrándokat kergetô" terveket kell kínálni - hangoztatta Vasile Puscas.
Az iskolai év kezdetét jellemzô felfordulástól az idén sem mentes az oktatásügy. A pedagógusok egészségügyi ellenôrzése kapcsán a napokban több panasz érkezett szerekesztôségünkbe egyrészt a családorvosok, másrészt a tanügyi dolgozók részérôl.
Hadd tegyük hozzá, hogy nem elôször, hisz az elmúlt években is problémát jelentett, hogy hol végzik el ingyenesen a tüdôszûrést, amire az oktatásügyben dolgozók jogosultak lennének.
Elégedetlenek a családorvosok
A napokban a családorvosok azt tették szóvá, hogy nem kötelezhetik ôket a tanügyi dolgozók év kezdeti egészségügyi szûrôvizsgálatának az elvégzésére, mivel a vonatkozó törvény értelmében - a cégekhez, intézményekhez hasonlóan - az oktatásügyi egységeknek is valamelyik munkaorvos nyilvántartásában kellene szerepelniük, akik szükség esetén további vizsgálatra küldhetik, illetve bizonylatot adhatnak ki a tanügyben dolgozó személyek munkaképességérôl, alkalmasságáról, s elvégezhetik a munkába álláshoz szükséges vizsgálatokat is. Mindezt a megszabott honorárium ellenében, amit az iskolafenntartó szerveknek kellene kiegyenlíteniük.
Dr. Kovács Bea fôorvos, a családorvosok megyei egyesületének titkára szerint, ha az évi kötelezô általános szûrés keretébe sorolják a közegészségügyi szervek által kért vizsgálatokat, akkor sem küldhetnek minden tanügyi dolgozót tüdôszûrésre, mivel a biztosító csak abban az esetben fedezi ezek költségét, ha valamilyen betegség gyanúja (tüdôgyulladás, TBC) merül fel.
A panaszt tevô pedagógusok szerint volt olyan családorvosi rendelô, ahol nem akartak megfelelô küldôcédulát adni számukra, a Marosvásárhelyi 2-es Számú Járóbeteg- rendelôben pedig csak fizetség ellenében végzik el a tüdôszûrést.
A "varázsszó" hiányában fizetni kell
A helyszínen az éppen szolgálatos röntgenes megerôsítette, hogy a tanügyieknek fizetniük kell, továbbá, hogy naponta a reggeli órákban 30 személyt programálnak be.
A járóbeteg-rendelô vezetôsége szerint nem egészen így áll a dolog, tegnap például több mint 50 pedagógust röntgeneztek meg. Ha a küldôcédulájukon az áll, hogy az évi általános ellenôrzô vizsgálat keretében kéri a családorvos a tüdôszûrést, akkor nem kell fizetni érte - szögezik le, egyébként nem tehetnek mást, mint hogy kiállítják a számlát. Volt olyan tanár is, aki kétszer ment vissza az orvosához, de a varázsszó (bilant anual) csak nem került rá a küldôcédulára, s végül is fizetnie kellett.
Milyen vizsgálatok szükségesek?
Mások azt vetették fel, hogy vannak iskolaigazgatók, akik vérvizsgálatot is kérnek a pedagógusoktól, amire valójában már nincsen szükség. Ciubuca Cornelia megyei fôtanfelügyelô- helyettes sem tudta pontosan megmondani, hogy végül is milyen vizsgálatokra van szükség, arról viszont tájékoztatott, hogy a tanügyi szakszervezet közbenjárása nyomán a vizsgálatok ingyenesek. Ezt erôsítette meg Sacarea Ioan, a Spiru Haret Szakszervezet megyei vezetôje is, aki szerint az Oktatásügyi Minisztérium felvette a kapcsolatot a közegészségügyi igazgatóságokkal, és valójában rendezôdött a helyzet.
Dr. Nagy Zsuzsával, a KEI iskolaorvosi részlegének vezetôjével sikerült pontosítanunk, hogy az Egészségügyi Minisztérium 2002. évi 933. rendelete értelében milyen vizsgálatok eredményét kérik tanévkezdéskor az oktatásügyben dolgozóktól: az évi általános vizsgálat, amely a szóban forgó személy alkalmasságát bizonyítja, valamint a tüdôszûrés eredménye. A pszichológiai vizsgálat egy múlt évi átirat szerint csak akkor szükséges, ha a családorvos indokoltnak látja azt.
Ez ügyben a családorvosok továbbra sem tudják, hogy kihez, hova küldheti ingyenes pszichológiai vizsgálatra a pedagógusokat.
A bizonytalanságokat részben dr. Csiki Zsuzsánna, a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezérigazgatója oszlatta el, arra a frissen megjelent (1328-as számú) kormányhatározatra hivatkozva, amely az egészségügyi ellátás feltételeit megszabó 2003. évi 1485-ös számú kormányhatározatot módosítja. A 2004. szeptember 2-i 809-es Hivatalos Közlönyben megjelent módosító rendelet szerint a listáján szereplô tanügyi dolgozók évi általános vizsgálatát tanévkezdés elôtt kell elvégeznie a családorvosnak. Kivételt képeznek azok, akik nem jelentkeznek a vizsgálatra. Egy korábbi (2004. aug. 10-i, 397-es számú) minisztériumi rendelet értelmében a családorvos szükség vagy valamilyen betegség gyanúja esetén küldheti paraklinikai vizsgálatra (például tüdôszûrés) a páciensét . A pedagógusok számára ezt az évi ellenôrzés során ajánlatos megtenni, ami egészséges személyeknél a szükség kategóriába sorolható - derült ki a rendeletbôl.
A módosított határozatok és törvények sokaságát összevetve kiderül, hogy a tanügyi dolgozók kötelezô évi ellenôrzését iskolakezdés elôtt a családorvosnak kell elvégeznie, s a pedagógusok jogosultak az ingyenes tüdôszûrésre, aminek költségeit az egészségbiztosítási pénztár fedezi - erôsítette meg az igazgatónô.
Abban azonban igazat kell adnunk mindkét félnek, hogy ilyen nagyszámú személyt érintô kérésekben idejében tisztázni kellene (országos és helyi szinten is), hogy kinek mi a feladata és kötelessége. Így mindkét fél felkészülhetne, és elkerülhetô lenne a zsúfoltság, valamint a bosszantó félreértések is.
Az Európai Unióhoz való csatlakozási igyekezet, még ha a végkifejlet idôpontja idônként vitatottá is válik, máris némi elônnyel jár. A jogharmonizációs követelmény, amit néhány területen már végrehajtottak, kétségtelenül elôrelépés. A kormány szeptember 2-i ülésén az emberi vér minôségére és biztonságára vonatkozó törvénytervezetet is jóváhagyta, figyelembe véve az uniós követelményeket.
A véradás jelenleg egy 1995-ben jóváhagyott törvény szerint történik, amely a fent említett tervezet jó részét ugyan tartalmazza, ám utóbbi nagyobb hangsúlyt fektet a véradás biztonságos körülményeire, a vérkészítmény minôségére, a profitmentességre, a bizalmas adatkezelésre, valamint e szabályok be nem tartása esetén a büntetôintézkedésekre.
A törvénytervezet (amelynek a Hivatalos Közlönyben való megjelenésétôl számított 3 hónapon belül kell érvénybe lépnie) fontosabb passzusait tekintve egyértelmû, hogy a fehéren-feketén jelentkezô jó szándék megvan, de ismerve a hazai körülményeket, kérdéses, hogy mennyire tarthatók be. Vegyük például azt az elôírást, hogy tilos fizikailag vagy erkölcsileg rákényszeríteni valakit a véradásra, és a következô helyzetet: vérkészítményt igénylô súlyos betegnek kijelenti az orvos, küldje hozzátartozóját vért adni, mert a készletek kifogytak. Ezek után a család véradásra alkalmas tagjai véradókká válnak. "Önként". Az ilyesmit indirekt módon történô rákényszerítésnek is lehetne nevezni.
Más: tilos profitért forgalmazni a vért. A donorok egy része valószínûleg ezt úgy értelmezi, hogy a következôkben a véradásért járó értékjegyet sem kapja. Téves, a pár száz ezer lejes élelmiszerjegyet kompenzálásként a továbbiakban is kapni fogja a véradó. A profitra vonatkozó elôírás szintén vitatható, hiszen az unió egyes országaiban, például Németországban, az igen ritka vércsoportokkal, antitestekkel rendelkezôk által adott vért megfizetik, így viszonylag elkerülhetô a krízishelyzet, amikor bizonyos vértípusok hiányoznak. Érdekes elôírás, mely szerint büntetik azt, aki szándékosan nem vallja be az ismert kockázati tényezôket, a fertôzô betegségeit. Kockázati tényzôk például a cigarettázás, a homoszexuális kapcsolatok stb., a fertôzô betegségek mint hepatitis, AIDS, szifilisz stb. Kérdéses ismét: hogyan bizonyítható valakire a szándékosság? Illetékes szerint azokról van szó, akik a vérközpont nyilvántartásában szerepelnek, és egy következô véradásnál megpróbálják eltitkolni betegségeiket. Akik nincsenek nyilvántartva ?
Számos nyitott kérdés van tehát még a véradás terén, de a legfontosabb, hogy zökkenômentesen szervezzék meg a véradást, hogy a levett vért alaposan ellenôrizzék az illetékesek, még "véletlenül" se forduljon elô, hogy a vérkészítményt kapó beteg például egy C típusú májgyulladással "gazdagodjon"...
A Magyar Polgári Szövetség nem zárja ki egy román párttal közös választási szövetség lehetôségét, és elemzi a parlamenti választásokon való részvétel több lehetséges módozatát.
Szász Jenô, az MPSZ elnöke elmondta, a szövetség a múlt héten nyílt levelet küldött Markó Bélának, amelyben közös elôválasztásokat javasolnak, és amelyre máig sem kaptak kedvezô választ.
Szász szerint az MPSZ elemzi a választási részvétel több lehetséges változatát, ezek egyike az önálló részvétel, ez azonban lehetetlen, mivel az MPSZ-t megakadályozták abban, hogy induljon a helyhatósági választásokon.
Egy másik változat az, hogy az MPSZ jelöltjei függetlenként induljanak, de az sem kizárt, hogy a szervezet választási szövetségre lép egy román párttal, a Népi Akcióval vagy az NLP-DP szövetséggel.
Szász Jenô elmondta, ha az RMDSZ hajlandó közös elôválasztásokat rendezni, "a magyar közösség bármely tagja jelöltetheti magát, függetlenül attól, hogy tagja-e vagy sem az RMDSZ-nek".
"Az RMDSZ nem egyenlô a magyar közösséggel, ami fordítva sem igaz" - szögezte le az MPSZ elnöke.
Kedden Marosvásárhelyen az RMDSZ megyei szervezetének székházában ülésezett a Maros megyei területi önkormányzati tanács. A tanácskozáson jelen volt dr. Kelemen Atilla megyei elnök és Borbély László TKT elnök. Az ülést Lokodi Emôke, a megyei tanács elnöke nyitotta meg, aki beszámolt az idôszerû önkormányzati kérdésekrôl - elsôsorban az iskolakezdés elôtti sürgôsségi teendôkrôl. Hangsúlyozta, hogy azok az önkormányzatok, amelyek átvették adminisztrációjukba az iskolaépületeket, felelôsséggel tartoznak azért, hogy az iskolás diákok civilizált körülmények között tanulhassanak. Továbbá elmondta, hogy a megyei tanács cselekvési prioritásai között a megyei utak rendbetétele szerepel.
Dr. Kelemen Atilla politikai helyzetértékelésében hangsúlyosan kitért arra, hogy az RMDSZ parlamenti csoportjának a kormányszintû érdekérvényesítési munkája önkormányzati szempontból felbecsülhetetlen értékû támogatás, amit létfontosságú a következôkben is fenntartani. Felkérte a polgármestereket, hogy a közelgô kampányból aktívan vegyék ki a részüket, mivel a lakosság elsôsorban a helyi tanácsok hatékonyságán méri le az RMDSZ értékét.
Borbély László beszámolt arról, hogy az RMDSZ közbenjárására még ezen a héten elkezdôdik a Balavásár-Szováta útszakasz teljes felújítása, illetve a szövetség parlamenti csoportja továbbra is közbenjár annak érdekében, hogy a helyi tanácsok költségvetésében támadt réseket betömjék.
A területi önkormányzati tanács tagjai a következô ülésen szakbizottságokat alakítanak, annak érdekében, hogy ez a nagy jelentôséggel bíró testület a továbbiakban érdemi munkát végezhessen.
Az RMDSZ megyei szervezetének székházában tartották együttes ülésüket a Maros megyei- és a marosvásárhelyi tanács RMDSZ-es frakcióinak tagjai.
Dr. Kelemen Atilla megyei elnök elmondta, stratégiai kulcsfontosságú, hogy a két RMDSZ-es frakció összehangolt önkormányzati stratégia mentén végezze munkáját. Több olyan kérdés van, amelyet összehangoltan lehet csak megoldani - mint amilyen a repülôtér, az ökologikus szeméttelep, a kulturális intézmények, a terelôutak, illetve az egészségügyi intézmények gondjai. Felkérte mindkét frakció tagjait, hogy készítsék el cselekvési ütemterveiket, valamint egyeztessék ezeket. Pragmatikus megfontolásból javasolta, hogy a különbözô szakbizottságok külön is tartsanak tanácskozásokat, hogy már szakbizottsági szinteken összehangolt legyen az RMDSZ álláspontja. "Nekünk azt kell bebizonyítani választóinknak, hogy az önkormányzatokba küldött tanácsosaink szakszerû és következetes érdekvédelmi munkát végeznek, a mi erônk szakmai szinten is az összefogásban rejlik."
Borbély László TKT-elnök ismertette a különbözô minisztériumokban folytatott tárgyalások eredményeit, amelyek nyomán valószínûleg még ebben az esztendôben több fontos tervet sikerül megvalósítani a megyében. - Fontos, hogy az RMDSZ megyei parlamenti képviselete és az önkormányzati tisztségviselôk gyakrabban találkozzanak, és összehangoltabb legyen a helyi és a központi politizálás. Marosvásárhelyen sajnos továbbra sem könnyebb a helyzet, mivel a város vezetôje nem mutat hajlandóságot arra, hogy tiszteletben tartsa a tanácstestület szakmai és képviseleti autoritását - mi sem bizonyítja jobban ezt, mint az a nevetséges, de sajnálatos tény, hogy a két RMDSZ-es alpolgármesternek a mai napig sem osztotta le a hatásköröket, és így következetesen háttérbe szorítja ôket.
Lokodi Emôke felsorolta azokat az ügyeket, ahol a megyei és a marosvásárhelyi frakcióknak nagyon fontos, hogy mielôbb egyeztessenek, illetve beszámolt azokról az egyeztetési kísérletekrôl, amelyeket ez idáig Marosvásárhely polgármesterével folytatott. - Sajnos, a polgármester eddig egyszer sem tartotta be ígéretét, és nemhogy segített volna közös ügyeink rendezésében, hanem folyamatosan hátráltatja a munkát. Nagyon nehéz lesz így fejlesztési terveket megvalósítani a megyében és Marosvásárhelyen.
A spanyol kormány miniszter asszonyai - szám szerint nyolcan - manökenszerepet vállaltak a Vogue címû nemzetközi divatlap spanyol kiadásának legfrissebb számában, s ezzel vitát, és meglehetôsen éles bírálatokat váltottak ki.
Mindenekelôtt a nôk jogainak védelmében fellépô csoportok kritizálták a politikus hölgyeket, akik közös interjút is adtak a lapnak, az élen Maria Teresa Fernandez de la Vega miniszterelnök- helyettessel.
A politikusnôk a fotókon neves divattervezôktôl való, igen elegáns, de nagyon szerény öltözékeket viselnek, s ezeket a kormányfô hivatalának is otthont adó Moncloa palota elôtt felállított, szôrmével letakart díványokon mutatják be.
Jose Luis Rodriguez Zapatero szocialista kormányfô önmagát kemény feministának tekinti. Ezt kifejezésre juttatta azzal is, hogy áprilisban hivatalba lépett kormánya felerészt hölgyekbôl áll, s hogy többször kinyilvánította: feltett szándéka fellépni a szexuális diszkrimináció, a családon belüli erôszak ellen, valamint azért, hogy a nôket senki ne tekinthesse tárgynak.
A miniszteri divatbemutatóról Elena Bustilo, a Nôk a Demokráciáért elnevezésû szervezet vezetôje az El Mundo címû lapnak kijelentette: "Ezek az asszonyok nem tesznek ezzel szívességet nekünk. A miniszternôk nem a spanyol nôk 90 százalékát, hanem a gazdagok tíz százalékát képviselik, s az egyenjogúságot, esélyegyenlôséget a munkájukban kellene keresni, nem pedig valamiféle divatmagazinban".
Elena Salgado egészségügyi miniszter viszont úgy érvelt: az ô feminizmusa nem csökken attól, hogy fényképek készültek róla, amelyeken drága és finom holmikat visel. "Egy szocialista kormány haladó gondolkodású tagjai vagyunk, és megjelenhetünk egyik nap ilyen ruhákban, a másik nap pedig hátizsákkal, farmerben" - mondta.
Tegnap Lokodi Edit Emôke megyei tanácselnök és Brânzaniuc Klára, a Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetôje, a megyei kórház és megyei tanácsosok jelenlétében találkozott a megyeszékhelyi 2-es Számú Járóbeteg-rendelôben dolgozó szakorvosokkal. Mint beszámoltunk róla, a megyei kórház vezetôsége a 2-es járóbeteg- rendelô épületébôl ki akarta költöztetni a szakorvosokat, hogy oda szájsebészetet létesítsen. A megbeszélésen feltérképezték a költözés elkerülésének lehetôségeit. A jelen levô tanácsosok zöme a szakorvosok mellett állt ki. A megyei tanács jogtanácsosa kiemelte: a tanács részérôl semmi akadálya annak, hogy a szakorvosok továbbra is béreljék a rendelôket. A megyei tanács elnöke hangsúlyozta: elsôdleges szempont a járóbetegek ellátásának megfelelô körülmények közötti biztosítása, így a szakorvosi rendelôk egy helyben maradását támogatja.
A tegnapi egyeztetô megbeszélés eredményeképpen Lokodi Edit Emôke megyei tanácselnök felkérte a megyei kórház vezetôségét, hogy jövô hétig készítsen el egy olyan javaslatot, amely értelmében az épületben maradnak a szakorvosok, illetve helyet kap a szájsebészet is.
A fejleményekre visszatérünk.
Dr. Kelemen Atilla megyei elnök és Borbély László TKT-elnök szeptember 7-én, az RMDSZ megyei székházában találkozott a marosvásárhelyi RMDSZ körzetek elnökeivel. A megbeszélés napirendjén a választásokra való elôkészülés kérdése szerepelt.
Miután a múlt héten a kerületi elnökökkel is egyeztettek az elôválasztás módozatát illetôen, a körzeti elnökök véleményét is kikérték. Dr. Kelemen Atilla tájékoztatta a körzeti elnököket arról, hogy a kerületi elnökök több szempontból is alátámasztva álláspontjukat, a közvetett, elektoros elôválasztási módszert javasolják a TKT-nak. "Amennyiben a TKT elfogadja az elnökök javaslatát, nagy létszámú, komoly reprezentativitást biztosító küldöttgyûlést szervezünk."
Borbély László ismertette az SZKT által elfogadott elôválasztási szabályzatot, illetve a TKT elé terjesztendô megyei változatot is. Hangsúlyozta, hogy az RMDSZ ezúttal is a nyitottság szellemében szervezi meg az elôválasztásokat, így tulajdonképpen mindenkinek lehetôvé teszi, hogy versenybe szálljon. "Nagyon fontos célunk az, hogy teljesíteni tudjuk az 5%-os küszöböt, amire komoly esélyünk van, amennyiben az RMDSZ helyi szinteken érdemi tevékenységet tud folytatni."
Továbbá a képviselôk tájékoztatták a jelenlévôket arról, hogy a választási törvény szükségessé teszi az államelnökjelölt számára 200.000 aláírás összegyûjtését, ami komoly és alapos munkát igényel, de ugyanakkor nagyszerû alkalmat is kínál arra, hogy a szövetség tisztségviselôi szóba álljanak a választókkal. "Nagyon fontos, hogy a kampányt ezúttal embertôl emberig valósítsuk meg, mivel így lehet a legjobban eljuttatni választóinkhoz az RMDSZ üzenetét" - hangsúlyozta Borbély László.
Több társadalmi szervezet javaslatásra született
meg az ötlet, hogy európai uniós mintára
kialakítsák a szakmai civil szervezetek
hálózatát. Ennek célja elsôsorban az, hogy a
nemkormányzati szféra is határozottabban léphessen
fel, illetve keresse az
együttmûködési lehetôséget az
állami szervekkel. A kezdeményezôk azt sem titkolták,
hogy amennyiben közösen pályáznak EU-s
pénzekre, nagyobb esélyt látnak arra, hogy
különbözô projektekre támogatást
nyerjenek.
A civil és szakmai szervezetek fóruma rendezvénysorozat hétfôn kezdôdött a szászrégeni etnográfiai múzeumban és a mûvelôdési otthonban megtartott vitadélelôttel, ahol a helyi civil hálózatok kiépítésének lehetôségét taglalták. Még aznap délután, illetve másnap, kedden ugyanabban az idôpontban az Otthoni tábor (Tabara de acasa) központ keretében oktatási lehetôségekrôl volt szó. A találkozókon részt vevô szervezetek képviselôi kidolgoztak egy együttmûködési protokollumot, amelynek célja megalakítani a civil szervezetek szövetségét, ugyanakkor felajánlja az együttmûködési lehetôséget a helyhatósági szerveknek.
Tegnap délben a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal gyûléstermében szervezett találkozó meghirdetett célja az volt, hogy a jelen levô NGO-k képviselôi aláírják az egyezményt, s ezáltal megalakítsák a szóban forgó társulást. S bár a kezdeményezôk egyike, Tripon Avram egyetemi tanár, a Tabara de acasa vezetôje elmondta, "elég sokan érdeklôdnek" ötleteik iránt, a gyûlésteremben mindössze egy tucat személy gyûlt össze, néhány szervezet képviseletében. A polgármesteri hivatalt is dr.Ciugudeanu Marina osztályvezetô képviselte, aki néhány szóban elmondta, a hivatal nyitott a civil társadalmi szervezetekkel szemben, támogatja tevékenységeiket, hiszen többel már évek óta együttmûködnek.
Hogy ez mennyire mûködik, arról maga Dorin Florea is gondoskodik, hiszen a pályázatokra meghirdetett anyagi támogatást évente megvonta a szervezetektôl, mi több a környezetvédôket korábban szifiliszeseknek (sunt niste sifilitici") nevezte.
Mindezek ellenére a szövetség létesítésének fô célja - a protokollum szerint - jobb együttmûködési viszonyt létrehozni az NGO-k és a helyhatóság között. Továbbá azt is szeretnék, ha állandó konzultáció létezne a civil szervezetek között a projektekrôl, pályázatokról, pénzforrási lehetôségekrôl. A gyûjtôszervezet rendszeresen tájékoztatná Marosvásárhely és a megye lakosait a társadalmi jogaikról, azokról a gondokról, amelyeket elsôsorban a civil szervezetek támogatásával tudna elrendezni.
A civil szervezetek konzorciuma egy már kidolgozott mûködési és szervezeti szabályzat szerint mûködne. Mindez abban a dokumentumban állt, amelyet a polgármesteri hivatal gyûléstermében kézbesítettek a jelenlevôknek. E szándék ismertetése után a felszólalok saját szervezeteikrôl beszéltek, illetve arról, hogy milyen hasznos egy ilyen szervezôdés, hiszen így valóban haté-konnyabban lehetne szervezni nyilvános vitát bizonyos közügyekben, s érzékenyebbé, fogékonyabbá tehetnék az állampolgárokat az ôket érintô gondok iránt.
Azt is megtudhattuk, hogy honlapja, illetve folyóirata is lesz a civil szervezetek hálózatának, amelyet csütörtökön délután a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház csarnokában szervezett számítógép- és high tech- vásáron avatnak fel.
A polgármesteri hivatalban jelen levô szervezetek képviselôi a vita után abban egyeztek meg, hogy mind a protokollumot, mind a szövetség mûködési szabályzatát átnézik, elemzik, illetve kiegészítik. Ezzel kapcsolatosan mintegy két héten belül újabb tanácskozást szerveznek. S csak ezután írják alá az egyezményt.
A rendezvénysorozat keretén belül pénteken 11 órától a Nemzeti Színház kistermében a civil és szakmai hálózatoknak a helyi közösségek érdekében történô fejlesztésérôl lesz szó, szombaton 10 órától pedig a polgármesteri hivatal Víkendtelepen levô vendégházában az információoktatás közösségformáló szerepérôl. Vasárnap a civil szervezetek képviselôi részt vesznek az Öregek Tánca hagyományos nép- táncfesztiválon, ugyanakkor nyilvános vita lesz a hagyományápolásról. Hogy sikerül-e valóban reprezentatív gyûjtôszervezetté alakulni, az mindeddig a kezdeményezôk szándékán kívül - az érdeklôdés után ítélve - egyelôre még nem körvonalazódott.
- olvasható a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség közleményében, amelyben elégedetlenségüknek adnak hangot annak kapcsán, hogy a kormány által október elsejétôl megígért béremelés valójában csak részlegesen teljesíti a tanügyben dolgozó pedagógusok és kisegítô személyzet elvárásait, törvényes jogait, és az ígéret mindössze hatszázalékos fizetésemelést jelent.
A közleményben leszögezik, hogy a pedagógusok jogállására vonatkozó szabályzatról nem alkut kell folytatni, hanem azt teljes egészében alkalmazni kell. Egyébként a tárgyalások során a kormány képviselôi is elismerték, hogy hét éven át a tanügyben dolgozókat megfosztották a statútumok alapján járó juttatásoktól.
A kormány ajánlata nem is jelent béremelést, azt ugyanis a törvényesen járó fizetést figyelembe véve kellene kiszámítani. A végsô kormányjavaslat pedig nem veszi figyelembe a szakszervezeti szövetségek béremelési követeléseit - szögezték le a szakszervezeti szövetség országos tanácsának szeptember 7-i ülésén.
- A kormány által ígért 500.000 és 1.700.000 lej valójában a pszichikai megterhelésért és a hûségért járó pótlékot jelenti, amit már hét éve kellene fizetni a pedagógusoknak - jelentette ki Sacarea Ioan, a Spiru Haret megyei szervezetének vezetôje. A kért 25 százalékot ezen felül kellett volna biztosítani a tanügyi dolgozóknak, ezért döntött úgy a szövetség, hogy ha kérésünket nem teljesítik, sem a tanárok, sem a gyerekek nem mennek szeptember 15-én iskolába. A továbbiakban elmondta, hogy számítanak a másik két tanügyi szakszervezet támogatására is a soron következô tiltakozó akciók megszervezésében.
Ünnepélyes keretek között adták át tegnap délben a Kóródszentmárton községhez tartozó Küküllôsolymos központjában épült betonhidat. Az eseményen jelen voltak a helyi és megyei önkormányzat képviselôi, a kivitelezô cég és a földgázkitermelô vállalat vezetôsége.
- A több mint fél évszázados fahíd rendkívül rossz állapotba került, a gerendák elkorhadtak, eltörtek, s így a hídon az átjutás még a kiskocsik számára sem volt már biztonságos. A helyzetet súlyosbította, hogy a Szászszôllôsön levô földgázkitermelô teleptôl érkezô nehézjármûvek csakis ezt a hidat vehetik igénybe - nyilatkozta Aldea Dumitru polgármester. Két éve folytak a tárgyalások a medgyesi földgázkitermelô vállalattal, s ezeknek eredményeként az idén áprilisban elkezdôdött a nagyméretû beruházás. A terveket a marosvásárhelyi Com Murexim Kft. készítette, ô is a kivitelezô. A munkálatok során a régi hidat teljesen lebontották. Az új híd vasbetonelemekbôl készült, akár 100 tonna súlyt is megbír. Egyúttal a hidat a korábbinál 1,5 méterrel magasabbra építették, mintegy 20-30 házat és gazdaságot óva meg az árvíztôl. Szászszôllôs pataka a bôséges esôzések alkalmával az elôzô években többször elöntötte a környezô gazdaságokat, pincéket. A munkálatok értéke 6,7 milliárd lej, s azt a medgyesi székhelyû Országos Földgázkitermelô Társaság finanszírozta.
- Ugyancsak a Szászszôllôs patakán, az új hídtól alig 500 méterre lejjebb volt egy másik híd, amit a nyár folyamán lebontottak, betongyûrûkkel helyettesítettek, s a jövô évben betonhidat építenek helyébe - fejtegette jövôbeni terveit Aldea Dumitru polgármester.
Állásbörze frissen végzetteknek
A felmérések szerint Maros megyében március óta csökkenô tendenciát mutat a munkanélküliség. Akkor 7,38 százalékot mértek itt, míg az országos arány 7,7 százalékos volt. Azóta az eredmények áprilisban és májusban 6,59 és 5,29 százalék közé szorultak, júliusban és augusztusban pedig stagnáltak, 4,16 és 4,17 között mozogtak. Ezzel szemben az országos átlag jóval nagyobb, 6,2 százalékos.
Dinamikusabb gazdaság
Reghina Farcas, a Megyei Munkaerô-elosztó és - átképzési ügynökség vezetôje a Népújság kérdésére válaszolva azt a magyarázatot adta, hogy a nyár folyamán mindig csökkenni szokott a munkanélküliségi ráta, és ennek több oka is lehet. Sokan dolgoznak ilyenkor külföldön, több a szezonmunka, a mezôgazdaság is ilyenkor jövedelmezôbb, illetve a 2002-es évi 76-os számú, a frissen végzettek alkalmazását serkentô törvény bevezetése is kedvezôen hatott. Megyénkben a gazdaság dinamikusabb, ezért mintegy két éve általában két százalékkal vagyunk az országos átlag alatt. A munkanélküliek 44,11 százaléka nô, több mint fele munkás, 44,25 százalékuk középfokú és 3,55 százalékuk felsôfokú végzettséggel rendelkezik. Meglepô módon a 30-39 év közti személyek körében a legnagyobb a munkanélküliség, közel harminc százalék, ôket követik a 40-49 év közöttiek. A 25-29 év közöttiek tûnnek a legaktívabbnak alkalmazás szempontjából, a munkanélküliek 12 százaléka tartozik ebbe a korcsoportba.
Állásbörze végzôsöknek
A Megyei Munkaerô-elosztó- és - átképzési Ügynökség immár negyedik alkalommal szervezi meg szeptember 24-én a frissen végzetteknek szánt állásbörzét. Marosvásárhelyen a Grand Hotel bingoterme lesz az esemény színhelye, Régenben a George Enescu Mûvelôdési Ház, míg Ludason, Szovátán, Dicsô- szentmártonban és Segesváron az ügynökség helyi kirendeltségei.
Jelenleg a felkért 197 kereskedelmi egység közül 15 jelezte részvételét a börzén, ezek 219 munkahelyet ajánlanak. A szervezôk további állásajánlatokat várnak. Az eddigi adatok szerint asztalosokra (több mint százra) és szabók, varrónôk (51) iránt mutatkozik a legnagyobb igény, de keresnek bébiszittereket, kereskedelmi dolgozókat. Annak ellenére, hogy többnyire munkásoknak ajánlanak helyeket, akad munka középfokú végzettségûeknek is. Viszont eddig alacsony az igény az egyetemet, fôiskolát végzettekre az idei 107-es törvény által módosított 2002. évi 76-os számú törvény biztosította elônyök ellenére. Ezen jogszabály elôírja, hogy azok a munkaadók, akik frissen végzetteket legalább három évre alkalmaznak, 1-1,5 minimálbérnyi segélyben részesülnek. Ennek mértéke az alkalmazott személy tanulmányi szintjétôl függ: egy minimálbér jár a szakiskolák, az ipari iskolák végzettjeinek alkalmazásáért, 1,2 a líceumot és posztliceális iskolát végzettekért, míg az állam másfél minimálbért juttat a fôiskolát és egyetemet végzettekért. Megyénkben jelenleg 656 személyt érint ez a törvény. 230-an ezek közül felsôfokú végzettségûek (69 orvos, 48 közgazdász, 9 tervezô, 104 mérnök), 201 középfokú tanulmányokkal rendelkezik és 225 szak- vagy inasiskolát végzett. Farcas véleménye szerint társadalmi szempontból nagy elôrehaladást jelent ez a jogszabály. Ugyancsak tôle tudtuk meg, hogy megyénkben több milliárd lejt folyósítanak erre a célra.
Míg 2001-ben alig négyszáz végzôs jelentkezett az állásbörzére, addig a tavaly közel kilencszázan vettek részt a börzén. Közülük több mint ötszázat alkalmaztak. Azon munkaadók, akik frissen végzetteket alkalmaznának, az ügynökség 268-035-ös telefonszámán érdeklôdhetnek az állásbörzével kapcsolatban, vagy a vacante@ajofm.ms.fx.ro e-mail címen.
A bír kijelentésével és helyesírásával, idegenszerû és terpeszkedô kifejezésekben való használatával kapcsolatban egyaránt szükség van bizonyos nyelvhelyességi tanácsokra. Ezeket összegezzük a következôkben.
A bír szóban hosszú az í! Ezekben a származékokban is: bírál, bíró, bírság. Sokan ejtik rövid i- vel: Akadémiai helyesírásunk 1915-tôl 1930-ig és 1940-tôl 1950-ig mindkét változatot megengedte, és családnévként sokan a Biró alakot használják, ma azonban csak a bír változatot tekintjük köznyelvinek és írásban helyesnek. De rövid i van ezekben: birkózik, birokra kel, birtok, birodalom.
Használata idegenszerû ebben a szerkezetben: több nyelvet bír. Mindenképpen kerüljük! Helyesen: több nyelven beszél.
A bizalmas nyelvhasználatban találkozhatunk még a szónak nyeglén pongyola alkalmazásával: nagyon bír valakit. Az igényes beszédben így mondjuk: nagyon szeret valakit.
A magyarban jórészt a német nyelv haben igével alkotott szerkezeteinek mintájára keletkeztek azok a terpeszkedô kifejezések, amelyek többnyire nem is fejeznek ki valóságos birtoklást. A bír ige tehát ebben a félig-meddig átvitt értelmû használatban pusztán alaki eszközzé, segédigévé súlytalanodott. A vele alkotott idegenszerû és hivatalos ízû vagy sajtónyelvi kifejezések (bír valamivel; bír valamiül valamit) helyett többnyire természetesebb, magyarosabb az egyszerû névszói, illetve igei vagy pedig a van igével szerkesztett névszói igei állítmány. Íme néhány példa:
Valakinek a bizalmát bírja: valaki bízik benne, valakinek a bizalmasa.
Nagy értékkel, beccsel bír. Inkább: nagy az értéke, nagy értéke van, nagyon értékes, becses.
Valamilyen hatással, kihatással bír valakire, valamire: (valahogyan hat, valamilyen a hatása (valamilyen a következménye valakire, valamire nézve.
Tulajdonosul bírja az erdôt (régi forma). Ma inkább: a tulajdona, birtoka, övé az erdô. Tudomással bír valamirôl: tud, tudomása van róla. Nagy valószínûséggel bír valamit (nagyon valószínû valami, nagy valaminek a valószínûsége.
A marosvásárhelyi Mellettetek Alapítvány tegnap kerekasztal-beszélgetést szervezett A HIV-vírussal fertôzött gyerekek iskolai, társadalmi beilleszkedése címmel. A találkozóra meghívott több mint félszáz polgármesteri hivatal közül csak a megyeszékhelyi, nyárádkarácsoni, nyá-rádszeredai és sárpataki küldött képviselôt. A jelenlevôk azt próbálták felmérni, hogy melyek azok a problémák, amelyekkel a fertôzött gyerekek, fiatalok és családjuk találkoznak, s milyen megoldások vannak. Egyöntetû volt a válasz: a sokféle felvilágosító kampány ellenére a lakosság nagy része még mindig nem tudja pontosan, hogyan terjed a vírus, ezért kiközösítik, elutasítják, félnek a HIV-vírussal fertôzöttektôl.
A Mellettetek Alapítvány szerteágazó tevékenységét Steliana Marjan igazgató ismertette, majd hangsúlyozta: a tájékozatlanságnak legtöbbször az ártatlan gyerekek az áldozatai. Munkájuk során találkoztak olyan iskolaigazgatókkal, akik ki akarták zárni a gyerekeket az intézménybôl, olyan családdal, aki nem akarta visszafogadni a fiatal leányanyát és fertôzött gyerekét és olyan közösségekrôl is tudnak, amelyek kiközösítették a beteg gyermeket és családját, olyannyira, hogy azok kénytelenek voltak elköltözni.
Maros megyében jelenleg 194 fertôzött személyt tartanak nyilván, közülük 8-an felnôttek, a többiek 0-15 évesek. Legtöbben 88-89-ben fertôzôdtek meg, vannak olyanok is, akiket édesanyjuk szülés közben fertôzött meg. Az alapítvány igazgatója azt is elmondta, hogy van egy olyan programjuk is, melynek keretében a családorvosi rendelôkben a terhes anyáknak felvilágosító elôadásokat tartanak, s amennyiben igénylik, ingyenesen elvégzik a HIV-tesztet is. Fontos tudnivaló, hogy amennyiben a terhesség elsô három hónapjában kiderül, hogy az anya beteg, megfelelô gyógyszeres kezeléssel, császármetszéssel és a szoptatás elkerülésével elérhetô, hogy gyereke egészséges maradjon.
A beszélgetések során felmerült problémák közül megemlítjük: a beteg gyermek édesanyja azért nem igényelte a helyi polgármesteri hivataltól, hogy szociális gondozóként alkalmazzák, mert félt, hogy kitudódik a betegség. Lehetséges megoldás lenne, ha a szakhivatal által kiállított, az alkalmazást javasló iraton kódolva lenne a betegség elnevezése. Ezt elôzetes egyeztetés után meg lehet oldani.
A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal szociális osztályának képviselôje egy fontos dologra hívta fel az érintettek figyelmét: vannak olyan 15-16 éves fiatalok, akik nem tudják, hogy jelenleg halálos kórt hordoznak, s így nem tudnak érdemben védekezni a terjedés ellen sem. Fontos tehát, hogy a szülôk ôszintén beszélgessenek gyerekeikkel, valamint, hogy a kórházakban, bármilyen kis gyanú esetén elvégezzék a HIV-tesztet. A szervezô alapítvány vezetôje ezt kiegészítve elmondta, hogy ismernek olyan 15 éves roma lányt, aki csak szülés után tudta meg, hogy ô, illetve kellô kezelés, odafigyelés hiányában megszületett gyermeke is HIV-vírusos.
A HIV-vel fertôzött gyerekek szüleit tömörítô Benone Egyesület képviselôjének véleménye szerint a gyerekek sokkal nyitottabbak és ôszintébbek szüleiknél, s amikor megtudják, hogy milyen betegek, felelôsségteljesen viselkednek, s legtöbben megôrzik optimizmusukat.
Megyénkre nem jellemzô, hogy az iskolákból kizárják a fertôzött gyerekeket, de megtörtént, hogy a csúfolkodó, elutasító osztálytársak miatt a gyerekek megtagadják, hogy iskolába menjenek. A betegség kitudódásakor az iskolából kimaradó fiatalokban most, 14-15 évesen fogalmazódott meg az a vágy, hogy újra tanuljanak, szakmájuk legyen, így jelenleg páran a kisegítô iskolában folytatják tanulmányaikat. A román tanügyi törvény nem teszi lehetôvé, hogy 2 év kimaradás után a gyerekek a közoktatásban folytassák tanulmányaikat, így az egyébként jó képességû kiskorúak a kisegítô iskolába kényszerülnek.
Figyelemfelkeltô lehet az az adat is, hogy jelenleg világszerte, de országunkban is fôleg fiatalok, felnôttek fertôzôdnek meg, s világszerte a HIV-vírussal fertôzöttek fele 15-24 év közötti, szexuálisan aktív személy. 2003-ban világviszonylatban 500.000 gyermek és 2.500.000 AIDS-beteg felnôtt halt meg.
A Mellettetek Alapítvány telefonszáma: 254-987.
Az Egészségügyi Asszisztensek Maros Megyei Rendjének két volt vezetôségi tagja tegnap a Népújságnak adott nyilatkozataikban kijelentették: érvénytelennek tartják az augusztusban lezajlott tisztújítást, mivel "a választási szabályzatot nem tartották be". A benyújtott óvásokra elutasító választ kaptak, így azt sem zárják ki, hogy pert indítsanak.
Ha az augusztusi tisztújítás eredményeit figyelembe vesszük, Báthori Ioana, az Egészségügyi Asszisztensek Rendjének immár volt alelnöke és Király Tünde volt titkár. Azonban mindketten úgy vélik, hogy a választási szabályzat be nem tartásával történtek meg a választások, és a tisztújítást a régi-új elnök, Duca Radu manipulálta. Az Egészségügyi Asszisztensek Kollégiumából két évvel ezelôtt átalakult Egészségügyi Asszisztensek Rendje, amely az orvosi kollégiumhoz hasonlóan szakmai szervezet, 4 évre választ vezetôséget. Ez lenne az elsô teljes, négy évre szóló mandátum, mivel a kétéves idôszakra választott vezetôség mandátuma lejárt. Még a közgyûlés megválasztása, vagyis augusztus 17-e elôtt sor kellett volna kerüljön a tisztújítást lebonyolító választási bizottság kijelölésére. Ami meg is történt, de a szervezet akkori alelnöke, Báthori Ioana szerint szabályzatellenesen, hiszen a régi vezetôbizottságnak kellett volna javaslatokat tennie, a megyei bôvített vezetôtanácsnak pedig szavaznia. "Az emberek felkészületlenek voltak, a teremben többféle választási szabályzatot osztottak ki, végül az elnök azt mondta, hogy a javasolt személyekrôl telefonos szavazást rendel el. Ez sem történt meg, úgyhogy nem tudom, milyen alapon jelölték ki a választást lebonyolító bizottság öt tagját, akik a továbbiakban lebonyolították a tisztújítást". Az augusztus 17-i közgyûlés megújítása kvórum hiányában 19-ére halasztódott. "Lottóhúzásszerûen választották a közgyûlés tagjait, mivel a tisztújítást megelôzôen bizonyos számokat tartalmazó cédulákat terjesztettek. Azoknak a számait, akiket meg kellett majd választani. Világos, hogy manipulációról volt szó. Az új közgyûlés tagjai 80 százalékban Duca Radu emberei" - jelentette ki a volt alelnök. Az új közgyûlés 26-án megválasztotta a 19 tagú megyei bôvített vezetôtanácsot, amely tagjai közül választ elnököt, két alelnököt és egy titkárt. Bathori Ioana és Király Tünde szerint ez sem zajlott szabályosan, mert a tisztségekre pályázóknak le kellett volna tenniük a jelentkezési dossziét, ami szintén nem történt meg. A régi vezetéssel szemben (elnök Duca Radu, alelnökök Tescula Nicolae és Báthori Ioana, titkár Király Tünde) az új vezetés összetétele a következô lett: elnök Duca Radu, alelnökök Goga Liliana és Tescula Nicolae, titkár Moldovan Aurelia. A két "kiesett" vezetôségi tag többször is hangsúlyozta: nem azért csinálnak botrányt, mert leváltották ôket, hanem mert szabályzatellenesen történt a tisztújítás és az Egészségügyi Asszisztensek Rendje mintegy háromezer tagjának joga ismerni a történteket. Sem a megyei szervezethez, sem a bukaresti szervezet választási bizottságához sorozatosan letett óvásokra nem kaptak kedvezô választ, vagy kitérô, vagy elutasító magatartást tapasztaltak. Tény, hogy a tisztújítási szabályzat értelmében a régi megyei bôvített tanácsnak érvényesítenie kell az új tanács, vezetôség mandátumát, ám a szeptember 2-i szavazás eredményeképpen ez nem történt meg. A nyilatkozók tehát érvénytelennek tartják a választásokat. Megjegyzésként annyit, hogy a Rend elnöke havi fizetést kap (a régi mandátumban ez 5 millió lej volt), a bôvített megyei vezetôtanácsi tagok ülésenként 1 millió lejt kapnak.
A Népújság kérdésére tegnap Duca Radu elnök nem volt hajlandó kommentálni a történteket, csupán annyit jelentett ki, hogy az országos szervezet választási bizottsága az óvásokra adott utolsó válaszában érvényesnek tekinti a Maros megyei tisztújítást, és neki ehhez nincs mit hozzátennie.
Eltûnôben a kezdeti segítôkészség
A Csittszentivánon lezuhat MIG 21-es vadászrepülô Jakab Sándor udvarán, a háztól pár méterre levô nyári-konyhát meg egy csûrt tüntetett el a föld színérôl. Mára a hadsereg betömte a becsapódás 10 méter mély helyét, ám egyéb nem sok történt a károsultak megsegítésére. A balesetet követôen Bartha Mihály paniti polgármester kijelentette, Csittszentivánon 11 ingatlan rongálódott meg, a falak megrepedtek, melléképületek dôltek romba. Négy ház tetôzete szorul komolyabb feljavításra.
Kedden délben a Jakab család éppen a becsapódás helyén tartózkodott, amikor megérkeztünk. A gyerekek játszottak, a szerencsétlenség áldozatát, Jakab Sándort pedig begipszelt karral és lábbal találtuk. A sarki házuk tetôzetét, amely szinte teljesen tönkrement, új cserepek fedték, hasonlóképpen a szemközti házét is. Kérdésünkre a fiatalember elmondta, hogy a munkát végzô cég tulajdonosával baráti viszonyban van, így sikerült a tetôt megjavíttatni. Nehogy azt higgyük, hogy a katonaságtól jöttek és elvégezték a munkát, dehogy. Ott van még az a két ház, amelynek a tetôzete annyira megrongálódott, hogy lyukas maradt a plafon is. Hajdú Olga néni háza például (ahol fotóink egy része készült) félig cserepek, tetôszerkezet nélkül maradt. - Szerencse, hogy azóta nem esett az esô, mert az egész ház beázott volna. Várjuk, hogy valaki kijavítsa a tetôt, de úgy látszik, hiába várunk - mondja az idôs asszony. Szakács András házát a katonaság visszafedte, de Szatmári Károly istállójának teteje szintén tönkrement. - A Prescon cég elvégezné a munkálatokat, de úgy hallottuk, hogy a hadsereg semmilyen szerzôdést nem akar aláírni vállalkozókkal. Márpedig szerzôdés nélkül egy cég sem fogja elvégezni a javításokat. Meddig kell várjunk? - kérdezte Jakab Sándor. A közben megérkezô felesége mutatja a ház körüli gyümölcsfákat: mind leperzselôdtek, az illemhely eltûnt a föld színérôl, a csûr, nyárikonyha minden benne levô tárggyal szintén, a háziállatok egy része (többek közt pávák, tyúkok) elpusztult a robbanáskor, sôt, biztos benne, hogy a házuk alapjaiban elmozdult a becsapódás erejétôl. Az anyagi kár több, mint ami elsô pillantásra megállapítható, a gép becsapódási helyétôl másfél méterre levô férje sérüléseirôl, a közelben játszó gyerekek által elszenvedett lelki traumáról nem is beszélve. A Jakab család azt sem zárja ki, hogy az igazságszolgáltató szervekhez fordul, hiszen valaki csak felelôs a történtekért.
Tegnap megpróbáltuk elérni az ügyben a megye fôispánját, a fôispáni hivatal szóvivôjét, a prefektus kabinetfônökét, ám sikertelenül. A hadsereg, a prefektúra képviselôi a baleset után megígérték, a károsultak támogatást kapnak, ami természetes is. Joggal várják tehát a beígért segítséget, mégpedig minél hamarabb, még az ôszi esôs idôk beállta elôtt. A témára visszatérünk.
Ilyen nem volt, amikor én iskolába jártam. amibôl nem következik a "bezzeg, ma van, s ti nem is tudjátok megbecsülni gondoskodását" (kezdetû szólam). Pártunk és kormányunk elúszott. Legalábbis a napi szókészletbôl és fogalomrendszerbôl. Ennek ellenére azért természetesen vannak, akik magukhoz közel, szívük szeretettel kikövezett pitvarában éreznek egy-egy pártot és olyak is találtatnak a közvélekedés-kutatók kimutatásaiban, akik a kormányt a legnemesebb szervük tokjának érzékelik, tudják. (Ebben a nagy véleményszabadságban az olvasókra bízatik, mit tart legnemesebb szervének.)
Na, de az iskolatej, az ugye, valami más. Hivatalból jár a kisiskolásoknak. A serdültebbeknek már nem. Ôk fel vannak mentve. Nekik egyre kevesebb kedvezmény dukál, hiszen akár saját erejükbôl is elô tudnák teremteni. Ha lenne diákmeló (melódiák), de nincs. Mert munkanélkülözés van, és a nyáron az unatkozó fiatalok csak csellengtek sok helyütt (látható kisebbség - mondanánk szakszóval), sokan értelmes, pénzkeresô elfoglaltság hiányában tették a semmit. Aztán, amint kamaszodik a gyermek, erôsödik, izmosodik, magunk sem tudjuk mitôl, az iskolai év alatt már könnyen megszerezheti a tejet: elragadja, elveszi a kisebbtôl az iskolazsömlyével együtt.
Egyébiránt, amint nô, növekedik a gyermek, annál több kiadással jár az iskola, de errôl a kormányzatok rendre valahogy elfeledkeznek, sôt, el is fognak feledkezni, ennek a felrázó erejû cikknek dacára is. Hiszen a kiadások természete a növekedés, lefaragásuk a családi költségvetésben egyre nagyobb nehézségekbe ütközik. A Bokros-csomagot a családon áthajtani a legnehezebb. Érzelmi okokból. Ugyanis a gyerektôl az iskolában sokfélét kérnek, az iskola fenntartása az önkormányzatokról a szülôkre hárul, a flanc az iskolákban évrôl évre növekszik. A gyerektársadalom pedig kegyetlen, a rászorulót vagy nélkülözôt, a topisabbat könyörtelenül kineveti. Azt, aki nem szereti az iskolatejet, mint a nonkonformizmus diadallovagját ünnepelik, aki pedig rászorul és elkérné, megenné, inná, azt kiröhögnék, iskolaszerte hátrányosan megkülönböztetnék a vele egykorúak.
Mert még hiányzik körünkben a társadalmi szolidaritásra való szoktatás. Az összetartás, összetartozás szociális vonatkozásának kidomborítása a nemzeti, etnikai mellett (horribile dictu: által). Most van a nagy és hirtelen meggazdagodások kora és a társadalmilag leszakadók bokrosodása, a bokorlakói státusért folyó harc, a kirekesztôsdi teljében.
Az iskolatej enyhíthet a köznyomoron, ha okosan adagoljuk, s a rászorultság elvét alkalmazzuk. Mert rászorulókból rengeteggel látott el a rendszerváltás. Azelôtt is voltak, csak akkoriban errôl nem beszéltek, s elhitettük önmagunkkal, hogy házunk táján azért mégsem érvényesülnek a kapitalizmus farkastörvényei.
Csupán a sokoldalúan serdült szocialista farkasvakság.
Három hét múlva újra benépesülnek az egyetemi bentlakások. A nyári szünidôben javítási, tatarozási, illetve bôvítési, korszerûsítési munkálatok folytak, a komfortszint növelése céljából. Az infláció azonban növeli az árakat. Milyen körülmények között lakhatnak a diákok? - körutunk alkalmával ennek néztünk utána.
Évente egy bentlakás
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem alárendeltségébe négy bentlakás tartozik, amely 1170 diák elszállásolására alkalmas.
- Az egyetemen több mint 4000 diák tanul, zömük más helységbôl érkezik. Minden évben túljelentkezéssel küzdünk, s a kérelmezôk közül 150-200-nak nem tudunk bentlakást biztosítani - mondja Jude Zaharie gazdasági igazgató. A kinnmaradtak közül 20-30-at a faipari, valamint az egészségügyi líceum bentlakásaiban szállásolnak el, a többiek albérletet keresnek. Tanév közben az utolsó évesek a kintlakást választják, s az üresen maradt helyeket foglalhatják el a diákok. Mivel az elôzô években az újoncok rendszerint nem jutottak bentlakáshoz, az egyetem vezetôsége az idén az elsôéves lányok számára 60, a fiúknak 40 helyet tartott fenn.
A bérleti díjakat is az egyetem vezetôsége határozza meg, az elôzô évi kiadások és az inflációs ráta figyelembevételével. A múlt tanévben az ágyhely személyenként 70.000 lej volt havonta, ehhez adódtak a gáz-, villany-, vízfogyasztási díjak, valamint a személyzet fizetése. Ezekbôl tevôdik össze a szoba bérleti díja. Így, az egyes számú bentlakásban, ahol ketten vannak egy szobában, a havi bérlet 850.000 lej volt. Az állam minden bentlakó után 250.000 lejt fizet támogatásként. Tegyük hozzá, az országban Marosvásárhelyen a legalacsonyabbak a bentlakásdíjak. A többi, négyágyas szobákat magában foglaló, internátusok lakói 650.000 lejt fizettek, míg azok a diákok, akiknek szülei tanügyi káderek, 400.000 lejt kellett fizessenek. A harmadik fizetési kategóriába a nehéz anyagi körülmények között élô családból származó egyetemi hallgatók tartoznak, nekik havonta 330.000 lejt kellett kivenniük a zsebükbôl ezért a szolgáltatásért. Az idén újra drágulnak a díjszabások. "Számításaink szerint 20 százalékkal kerül majd többe a bentlakás" - jelentette ki Jude Zaharie.
- Bizonyos megszorításokat is be kellett vezetnünk. Botrányok törtek ki, amelyek rongálással és zúzással végzôdtek. A botránykeltôkkel megfizettettük a kárt, s azóta nem történnek súlyosabb incidensek - mondja az igazgató. A melegvíz- szolgáltatást órákhoz kötötték, így elejét vették a fölösleges vízpocsékolásnak, s ugyanakkor csökkentek a kiadások.
Szeptember 27-ig fejezôdik be az 5-ös bentlakás teljes higiénizálása. Valamennyi szobát lemosható falfestékkel festettek le, kicserélték az elavult, több helyen csepegô vízvezetékeket. A zuhanyozófülkékben fali- és padlócsempét ragasztottak, a kagylók melletti falat csempével vonták be, a mellékhelyiségeket fertôtlenítették. Ugyanezen bentlakás ötven szobájában újakra cserélték a szekrényeket, a következô években a többi szobák bútorzatát is felújítják. A régi faágyakat folyamatosan cserélik vasrácsos ágyakra, eddig 500-at javítottak fel, amivel az 1-es és a 3-as számú bentlakásokat látták el. Az idén újabb száz ágyat cseréltek ki, amelyeket a 2-es bentlakásban helyeztek el. Az 1-es bentlakásban jelenleg a Metalica típusú vízmelegítô kazán cseréje folyik. Ennek során az 50 %-os hozamú kazánt egy korszerû, százszázalékos hozamúval helyettesítik. Ez látja el a 2-es bentlakást is. A beruházás értéke 2 milliárd lej. Az idén a tanügyminisztérium 900 millió lejt különített el bentlakás- felújításra, míg saját forrásból további 2,1 milliárd lejt fordítottak a javításokra és beruházásokra.
A tavaly a 3-as, 4-es és 5-ös bentlakást meleg vízzel és hôenergiával ellátó korszerû kazánt szereltek fel. Ugyancsak a tavaly a tanulótermeket tették rendbe, szalagparkettát ragasztottak, új asztalokat és székeket készítettek.
- Jövôben a 2-es bentlakás szobáit szándékozzuk kifesteni, valamint a másik kazánt is kicseréljük. Az 1-es bentlakást még egy pótkazánnal szereljük fel. A négy bentlakás valamennyi szobájában a linóleum igencsak rossz állapotban van, elkelne a parkettázás - taglalja jövôbeni terveit Jude Zaharie gazdasági igazgató.
Ingyeninternet
1999-ben vette át az orvosi egyetemtôl a Petru Maior Egyetem a 4-es számú bentlakást. A fôiskolán 6000 hallgató tanul, a bentlakásban 340-en szállásolhatók el. A túljelentkezés miatt az egyetem a kereskedelmi líceum bentlakásában rendbe tett egy emeletet, s itt is a Petru Maior Egyetem diákjai laknak.
- Minden évben teszünk valamit, s reményeink szerint pár év múlva teljesen új arculatot nyer a bentlakás - nyilatkozza Saioc Lina adminisztrátor. Kicserélték a vezetékeket, felújították a melegítôberendezéseket. A második és harmadik emeleti mellékhelyiségeket fali- és padlócsempével látták el, olasz csaptelepeket szereltek fel; a konyhában járólapokat ragasztottak, valamint Zanussi fôzôkályhát vásároltak; az ajtókat is újakra, tetszetôsebbekre cserélték. A szobákban a régi ágyak közül ötvenet préselt falemezbôl készültre cserélték, negyven matracot vásároltak. Jelenleg az elsô emelet bútorzatának felújítása folyik, a mellékhelyiségekben ragasztanak fali- és padlócsempét, a szobákat festik, az ajtókat helyettesítik újakkal. A szekrények meglehetôsen leromlott állapotban vannak, a linóleum is több évtizedes, ezeknek kicserélésére azonban nincs anyagi lehetôség.
A tanulótermeket az idén tavasszal kifestették, szalagfüggönyöket szereltek, új asztalokat és székeket készítettek.
Három kategóriájú díjszabást alkalmaznak: a tandíjas tanulók havonta 850.000 lejt kell fizessenek, a nem tandíjasok 600.000-et, míg azok a hallgatók, akiknek szülei tanügyei káderek, illetve az árvák 350.000 lejt. A szobákban Internet-hozzá- férhetôség van, a diákok hozhatnak televíziót és hûtôszekrényt, s ezekért nem kell többet fizetniük a bentlakóknak.
Fegyelmi kihágásért az idén télen egy régeni diákot zártak ki a bentlakásból. Az egyetemista alkoholt fogyasztott, botrányt keltett, majd a rendreutasítására érkezô campusi rendôrökkel került összetûzésbe.
Manzárdolás az igények kielégítésére
2002-ben nyitotta meg kapuit a Dimitrie Cantemir Egyetem bentlakása. A vásárhelyi Junior Rt. megvásárolta az Elektromaros szálloda részvényeit a Sumeltôl, majd 2002-ben a szálloda elnevezést is megváltoztatták. "Katasztrofális állapotban volt az épület. A tetôzet akár egy szita, az esôvíz, hólé a földszintig folyt. A falakról még a glett is lepattogzott" - meséli a kezdeteket Cepoiu Gheorghe, a Junior Rt. ügyvezetôje. Idôközben a cég társult a Dimitrie Cantemir Alapítvánnyal, s ez utóbbi anyagiakkal is hozzájárul a felújítási és korszerûsítési munkálatokhoz.
Az európai normáknak megfelelô bentlakás kicsinek bizonyult, ezért az idén nyáron az épületre manzárdot emeltek. A két- és háromágyas szobák összesen 152 diák elszállásolására alkalmasak. A bérleti díj egységes: havonta 25 euró, ezen felül fizetik a fûtést, vizet, villanyt. A szobákban vadonatúj bútorok, a földön padlószônyeg, az ablakokon szalagfüggöny. A fürdôszobákban fali- és padlószônyeg, zuhanyozófülke. A szobák levegôhômérsékletét a lakók állítják, s a vízfogyasztást egyéni vízórák mérik. A lakókkal való konzultálás eredményeként vezették be a kábeltévét a szobákba. Az ôsztôl az internetet is bevezetik a szobákba, természetesen ezek a pluszköltségek is a lakókat terhelik.
- Az orvosi és a Petru Maior Egyetem hallgatói közül is többen a Cantemir bentlakását választják, hiszen az általunk biztosított körülmények jóval felülmúlják az ottaniakat. Mivel túljelentkezés van, elsôsorban a mi diákjaink részesülnek elônyben - mondja Cepoiu Gheorghe. A lakókkal szerzôdést kötnek, amely tartalmazza kötelezettségeiket és jogaikat. Eddig három fiút tanácsoltak el, mivel ittasak voltak, s botrányt keltettek. A szerzôdés értelmében ha valakit kizárnak, többé nem lehet a bentlakás lakója.
A Dr. Bernády György Közmûvelôdési Alapítvány a hagyományos Bernády Napok alkalmával újra vetélkedôt szervez általános, illetve középiskolás diákok számára. A rendezvény két szakaszban zajlik. Az elsô forduló egyéni írásbeli feladatokból áll. A résztvevôk közül a legjobbak a második fordulóban háromtagú csapatokat alkotva nyilvános vetélkedôn versengenek a díjakért. Az elsô szakaszra benevezô VII-VIII. osztályosok szabadon választott mûfajban (interjú, riport, naplójegyzet stb.) legtöbb öt oldal terjedelemben fejthetik ki - Marosvásárhely irodalmi élete a polgármester korában - témakörrel kapcsolatos gondolataikat. A pályázó IX-XII.-esek részérôl elsôsorban esszé vagy más hasonló jellegû írás formájában, ugyanabban a témakörben várja a dolgozatokat a zsûri, a már említett maximális terjedelemben. A dolgozatokat 2004. október 15-ig kell eljuttatni a Bernády Házba (Horea utca 6. szám).
A csapatok nyilvános vetélkedôjére október 30-án kerül sor, a részleteket az elsô szakasz után véglegesítjük. Mindkét forduló résztvevôi jelentôs díjakban részesülnek.
Megjelent az Irodalmi Jelen szeptemberi száma. Interjút olvashatnak benne Kovács András Ferenc marosvásárhelyi költôvel. A nemzetközi hírû történészt, újságírót, Fejtô Ferencet 95. születésnapján köszönti és részletet közöl tanulmányából a lap. Sigmond István prózáját, Lovas Ildikó Aranyos történetét, Fodor Sándor "titkait" ismerhetik meg a havilap legújabb számában. Az újság négy oldalt szentel a kárpátaljai magyar irodalom jelenkori szerzôinek. Verseket Jánk Károlytól, Sántha Attilától, Király Lászlótól, Kukorelly Endrétôl, Kovács András Ferenctôl, Werner Aspenströmtôl, Cséka Károlytól, Bagu Lászlótól és Lengyel Tamástól olvashatnak. Eszteró István temesvári költô legújabb, Gondolatok a hölgytárban címû kötetérôl Brauch Magda ír kritikát, a székelyudvarhelyi születésû Balázs Attila temesvári színésszel Nagyálmos Ildikó beszélget.
Az Irodalmi Jelen legújabb számát az aradi Delta Galériában megnyílt nemzetközi kisplasztika- biennálé alkotásai illusztrálják.
Keresse az újságárusoknál!
A semmiségi folyamodvány (recurs în anulare) a román jogrendszer azon jogintézménye, amelynek alapján Románia legfôbb ügyészének jogában áll, hogy hivatalból vagy az igazságügyi miniszter kérésére rendkívüli módon megtámadhassa a Legfelsôbb Törvényszéken és Semmítôszéken a már végérvényes, végleges és visszavonhatatlan bírósági ítéleteket. Ennek segítségével meg lehetett akadályozni, hogy az ingatlanok tulajdonosai visszakaphassák vagyonukat, mert a végleges, végrehajtható és visszavonhatatlan bírósági döntést, ami ezt elrendelte a legfôbb ügyész által benyújtott semmisségi folyamodvány alapján a Legfelsôbb Törvényszék és Semmítôszék megsemmisítette.
A Polgári Perrendtartási Törvénykönyv négy pontban sorolja fel azokat a körülményeket, amikor a semmisségi folyamodvánnyal élni lehetett. Ez a jogintézmény, jogi szakértôk szerint sokat ártott Románia nemzetközi megítélésének, amiért a törvényhozó a 2004. évi 304-es törvény értelmében 2004. szeptember 26-tól lép életbe, a végleges és visszavonhatatlan bírósági határozatok már nem bírálhatók felül semmisségi folyamodvány alapján. Mivel a 2004. évi 304-es törvény ez év július 26-án jelent meg, két hónap áll a legfôbb ügyész rendelkezésére, hogy szeptember 26-ig még két okból nyújthat be semmisségi folyamodványt; ha úgy értékeli, hogy az ítélet meghaladja a helyi bíróság hatáskörét, vagy ha azt észleli, hogy a bírák bûncselekményt követtek el az ítélet meghozatalakor. A 2003 júliusában módosított büntetôjogi perrendtartás szintén lehetôvé tette a legfôbb ügyésznek, hogy éljen a semmisségi folyamodvány lehetôségével. A jogszabály 409-es cikkelye szerint a legfôbb ügyész hivatalból vagy az igazságügyi miniszter kérésére rendkívüli módon megtámadhatja a bírósági ítéleteket a Legfelsôbb Törvényszéken és Semmítôszéken. A büntetôjogi perrendtartásról szóló törvényt a képviselôház már elfogadta, a szenátusi jóváhagyás még hátravan. Az Európai Bizottság 2002-es országjelentése szerint a semmisségi folyamodvány intézménye ellentmond az európai emberjogi egyezményeknek, és ezért megszûnte egy lépést jelent az igazságügyi reform útján. A 304-es törvény a Hivatalos Közlöny 576-os számában 2004. június 29-én jelent meg.
Mellau György
Közeleg a tél, drágul a hôenergia ára, már elôre fáznak (félnek) a kisjövedelmû dolgozók, munkanélküliek és az állandó stresszben élô nyugdíjasok kétmilliónál nagyobb tömege. Szükségessé vált az ablakok és ajtók (nyílászárók) lehetô legjobb szigetelése, a hôveszteség csökkentése céljából.
A kereskedelemben kapható szigetelôszalagok nem tartósak, drágák. A nyílászárók kicserélése termopan-üveges ablakokkal, ajtókkal horribilis áruk miatt szóba sem jöhet a fent említett kategóriáknál.
Szerencsére megjelent a kereskedelemben a fürdôszobaszônyeg. Ez a szônyeg szalagokra vágva, elasztikus, kopásálló, tartós (szônyegnek volt gyártva!), felülete zárt, nem morzsolódik és olcsó. Egyenetlen felületû (1,5 mm) rések szigetelésére alkalmas, ha azt megfelelôen és rendesen kivitelezik. Felvitele, ragasztása nem nehéz, bárki, aki minimális kézügyességgel rendelkezik, megteheti.
A szônyeg 65 cm szélességben kapható. Fehér
alapanyagú, 1-5 mm-re összenyomható. A szônyeg kereszt
irányban, a perforált részen elvágható
ollóval, szigetelôszalagokat nyerve. Egy méter
szônyegbôl kb. 60 folyóméter szalagot (csíkot)
kaphatunk. Ennyi elég egy 2 szobás
lakás szigetelésére. Ragasztáshoz
"prenadez"-t használunk. A szalagok hátsó
részét kell vékonyan bekenni, rögtön
ragasztható. A ragasztás után az ablakszárnyat
rögtön becsukjuk, lepréselve azt. A toldásoknak az egyik
felét kenjük be, ügyelve összenyomjuk. Ez fontos, mert ha
rést hagyunk, a szigetelés hatékonyságát
befolyásolja. Általános szabály, hogy a
felragasztott szalagokat merôlegesen érje a nyíló
szárny nyomása.
Az összekapcsolt nyíló szárny szigetelését kettévágott szalaggal végezzük el. Ügyelve vágjuk hosszába, két szalagot nyerve. A kapcsolt szárny egyikét kell szigetelni.
Mind a szárnyon, mind a tokon 3-3 függôleges és vízszintes síkot (ahol a síkoknak találkozniuk kellene) találunk, az egyiket szigeteljük le. A tokon lehetôleg egész szalagot használunk!
Szükséges szerszámok: jól vágó, keskeny pengéjû olló, csavarhúzó, amivel nyitjuk a kapcsolt szárnyakat, és bekenjük a szalagokat ragasztóval, fémreszelô, darab faléc (5x3x15 cm) amire csiszolóvásznat ragasztunk, s papírvágó szike.
Elsôsorban meg kell néznünk, hogy a három sík közül (mind függôleges mind vízszintes), ahol a rés 1-4 mm, és azt szigeteljük le. Ahol nagyobb a rés (4-8 mm), ott a tokon akárcsak a nyíló szárnyon szemberagasztunk egy-egy szalagot.
Ez a szigetelési mód érvényes a régebbi szimpla vagy dupla ablakokra is, a rés függvényében, egész vagy félbevágott szalagokkal.
Amire vigyáznunk kell: a felület, ahová ragasztunk, ne legyen poros, vizes, felpattogzott felületû festék. Le kell törölni vagy csiszolni; ha a szárnyak szigetelés után nem zárhatók, akkor a zár vaspálcikáját le kell srégen reszelni vagy vágni; ha a nyíló szárnyak kapcsolószerkezete elromlott, ki kell cserélni, vagy két facsavarral (80 mm-es) összefogni a szárnyakat; a kapcsolt szárnyak szigetelése akkor tökéletes, ha az üvegeket a háromszögû léc alatt gittel vagy mûanyag habbal szigeteljük le; a kapcsolt szárnyak szigetelése után a szárnyakat száraz idôben (amikor a levegô páratartalma alacsony) kapcsoljuk össze, így az üvegek párásodását csökkentjük; ügyelni kell arra, ha a szigetelés után szükségessé vált az ablak festése, a szigetelôszalagokat ne érje a festék;
Vigyázat, a konyhában, ahol aragázkályha van, ott a szellôzést biztosítani kell, mert az elégett gáz élet-veszélyes.
Benedek István, nyugdíjas építésztechnikus
Az életükben elôször iskolát kezdô gyerekek helyzetét át kell érezniük szüleiknek. Így könnyebben átsegíthetik ôt az elsô iskolai napokkal együtt járó megrázkódtatásokon, s egyúttal elôsegíthetik a késôbbiekben megszilárduló családi életrend elfogadtatását is.
A tanulást most kezdô kisdiáknak, de szüleinek is alapos életmódváltozást hoznak ezek a hetek.
Mi a legfontosabb szülôi teendô?
Mindenképpen biztosítsuk a gyermek nyugodt tanulásának feltételeit! Szoktassuk rá, hogy - adottságaitól, képességeitôl függôen - naponta néhány órát csak a tanulással foglalkozzon. Ebben a korban a külvilág ingereit a gyerek már mind tökéletesebben fogja fel, érdeklôdési köre is tágul, ezért mindenképpen kerülni kell az olyan helyzeteket, amelyekben túl sok inger éri ôt, elvonva figyelmét a tanulástól. Kerüljük a fölösleges zajokat, ne szóljon hangosan a zene, a tévé, a rádió, s ne zavarja túl erôs fény sem ôt abban, hogy a tanulnivalóra koncentráljon.
Kíméljük a gyermek idegeit! Ne tegyük ôt ki túlzott izgalmaknak, stressz-helyzeteknek! Ne lebegtessük a fejük felett a büntetés veszélyét, s ha elfeledkeznek valamirôl, ne sújtsunk le rá azonnal a beígért fenyítéssel. Jó tudni, hogy a túlzott elvárások, a magas követelmények is a tanulás rovására mehetnek.
Mi ennek az oka?
Kisiskolás korban jól megfigyelhetô a hangulatok és az érzelmek hullámzása. Ez összefügg a vegetatív idegrendszer mûködésével. Az egyik hatás általában serkentôleg hat, míg a másik hatás inkább gátol, elálmosít stb. A gyermek szervezetében gyorsan változnak ezek a folyamatok, egyik váltja a másikat.
A szülôk hasznos, értékes szokások kialakítására törekszenek - a pedagógussal együtt. Nagyon fontos, hogy dicsérettel, biztatással is hozzájáruljunk e folyamat rögzôdéséhez. Dicsérjük meg gyermekünket, ha kezet mosott, ha jó jegyet hozott haza, értékeljük igyekezetét. A büntetéssel viszont tartós változást nem lehet elérni.
A gyerek szervezetének szüksége van a regenerálódásra is. Naponta legalább egy órát tartózkodjék a szabadban. Este pedig legalább kilenc óra tájban feküdjön le aludni. Persze, ez is függ az otthoni környezettôl, a szülôk életmódjától, hiszen könnyebb a jó szokásokat abban a családban kialakítani, ahol a felnôttek maguk is példamutatóan viselkednek.
Dr. Katona Edit
Válaszolunk olvasóinknak
Más gyógyszert kell kérni
Cukorbeteg olvasónk jelezte, hogy második hónapja nem tudta kivenni a Novomar nevû gyógyszerét, amit évek óta, rendszeresen szed. Többször felkereste a II. Sz. Járóbeteg-rendelô cukorbetegekkel foglalkozó központját, a gyógyszertárat, mindhiába.
A cukorbetegségekkel foglalkozó központ szakorvosa kérdésünkre elmondta: a Novomar gyógyszerbôl nagyon keveset kapnak, így órák alatt elfogy. A beteg számára az lehet a megoldás, hogy felkeresi a központot és más gyógyszert irat fel.
Nem köteles lefesteni
A megyeszékhelyi 1918. December 1 út 86. szám alatti tömbházban élô olvasónk kérdezi, hogy a lépcsôház földszintjén mûködô gyógyszertár köteles-e felújítani az egész lépcsôház homlokzatát vagy sem. A kérdés azért fogalmazódott meg benne, mert a szomszédban levô festéküzlet, valamint egyik fôtéri gyógyszertár hasonlóképpen járt el, felújította az épület teljes homlokzatát az üzlet létesítésekor.
Az érvényben levô törvénykezés értelmében az üzleteket, kereskedelmi egységeket nem lehet kötelezni, hogy rendbe tegyék az egész lépcsôház, épület homlokzatát. Amennyiben lehetôsége van, s megteszi, jó reklám számára. A kérdéshez kapcsolódóan a polgármesteri hivatal adóügyi osztályának képviselôjétôl megkérdeztük, hogy érvényben van-e az a rendelkezés, melynek értelmében épületadó-kedvezményt kapnak azok, akik lefestik házuk homlokzatát. Orbán István szakfelügyelô elmondta: a kedvezmény csak 2003-ban volt ér-vényben.
Az újszülötteknek velük született képességük van a szépség felismerésére, és a széphez való vonzódásra - állapították meg brit kutatók.
Mint Peter Slaiter pszichológus, az exeteri egyetem kutatója egy tudományos tanácskozáson elmondta, vizsgálataik bebizonyították: az újszülött már alig 15 órával világra jötte után képes arra, hogy felismerje anyja arcát. Egyértelmû jelek mutattak arra is, hogy a babák, már születésük után néhány órával élvezetet találtak fizikailag vonzó személyek képének nézegetésében.
"A szépségre való fogékonyság a kezdetektôl fogva ott van a csecsemô agyában" - jelentette ki az exeteri kutató.
Kísérletek sora bizonyította, hogy bár a gyermek vizuális szempontból (is) teljesen nyitottan jön a világra, érzékelô rendszere mûködik. Látvány tekintetében például a csecsemôknek igen határozott preferenciáik vannak: jobban szeretik nézni a mozgó, mint az álló tárgyakat, elônyben részesítik a háromdimenziós ingereket, és különbséget tesznek vonzó, illetve kevésbé vonzó arcok között.
Ha választhatnak két fénykép között, a kisbabák a kísérletek során minden egyes esetben a kellemesebb külsejû személy fotóját választják, illetve ha a két képet egyszerre adják a kezükbe, a vonzóbb küllemû embert ábrázoló fotót mindig jóval hosszabb ideig nézegetik - mondta Slater.
A brit kutató mindazonáltal hangsúlyozta: bár a szépség iránti fogékonyság velünk született tulajdonság, az élet késôbbi szakaszában a tapasztalat is fontos szerepet kap a szépség fogalmának kialakításában.
a Református Kollégium alias Bolyai Farkas Líceum épületei mentén, s közben felidézôdnek bennem a régi iskolakezdés emlékképei
A marosvásárhelyi Református Kollégium ôse a reformáció hajnalán, 1557-ben jött létre az 1556. november 25 - december 7. között Kolozsváron tartott országgyûlés határozata alapján. Ez a schola particula sok viszontagság között mûködött, majd 1718-ban egyesült a Sárospatakról 1671-ben elûz&ou