VI. évfolyam 209. (15779.) sz.

2004. szeptember 6., hétfõ

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

A SZKT egyhangúlag fogadta el az RMDSZ választási programját

Markó Béla a szövetség államelnökjelöltje

- Ennek az évnek van egy sajátos kihívása számunkra. Úgy gondolom, az elsô választ megadtuk az önkormányzati választásokon, amikor az RMDSZ és az erdélyi magyarság tudott szolidárisan cselekedni. Ez a kihívás azokhoz szólt, akik megkérdôjelezik az egység elsôdlegességét. Ez a parlamenti választások során is a legfôbb feladatunk. Tehát az államelnökjelölésnek és az államelnökjelöltnek az a feladata, hogy a magyar közösség felé fogalmazza meg elsôsorban ezt az üzenetet. Ezért döntöttek úgy a területi elnökök és az SZKT is, hogy vállaljam ezt a tisztséget - nyilatkozta Markó Béla, miután a Szövetségi Képviselôk Tanácsa 109 igen, 5 ellenszavazattal az RMDSZ államelnökjelöltjének nyilvánította.

A Szövetségi Képviselôk Tanácsa szombati ülésén a testület meghallgatta a szövetségi elnök politikai tájékoztatóját, megvitatta és elfogadta az RMDSZ választási progamját, a képviselôk és szenátorok jelölési szabályzatát, döntött az államel- nökjelöléssel kapcsolatban, valamint a Râmnicu Vâlcea-i területi szervezet létrehozásáról, illetve Markó Béla kijelölte a kampánystáb vezetôjét.

Amit eddig elértünk,meg is kell védeni!

Markó Béla szövetségi elnök politikai tájékoztatójában (amelynek teljes szövegét holnapi lapszámunkban olvashatják) arra a felelôsségre hívta fel mindenekelôtt a figyelmet, hogy nem szabad erôs képviselet nélkül hagyni az erdélyi magyar közösséget, mert - jelentette ki "amit eddig elértünk, meg is kell védeni, tovább is kell vinni!"

Úgy vélte, hogy az elmúlt hónapokban az "RMDSZ-en kívüli politikai kezdeményezések, hangzatos nevet viselô tanácsok és szövetségek" tulajdonképpen jót tettek az RMDSZ- nek, mert fokozott önvizsgálatra kényszerítették. "Nyitottságot hirdettünk, még befogadóbbá tettük szövetségünket, fiatalítottunk is, és megnyertük az önkormányzati választásokat", annak ellenére, hogy sokan "pénzt, energiát, intrikát, demagógiát" áldoztak arra, hogy ez ne sikerüljön. Az elkövetkezendôkben is, jelentette ki, pontos választ adnak minden kérdésre, mert "tudjuk, mit kell tenni, van megfelelô programunk, és vannak hatékony eszközeink ennek a programnak a végrehajtására".

A program címében (Párbeszéd az autonómiáért) benne van a lényeg, mondta. "Autonómiát akarunk, (...), viszont azt is tudjuk, hogy ezt csak párbeszéddel, többség és kisebbség közti tárgyalások útján lehet megvalósítani. Aki mást mond, aki azt állítja, hogy az autonómiát selyempapírba csomagolva, rózsaszín szalaggal átkötve valaki majd elhozza nekünk, az ámítja az erdélyi magyarokat, és tulajdonképpen lebeszéli ôket az összefogásról, a ránk váró nehéz munkáról, amelyben mindenkire szükség lesz".

A továbbiakban arról szólt, hogy az RMDSZ az eddigieknél is nyitottabb lesz, és meghívta az elôválasztásokra azokat is, akik " a különbözô nemzeti tanácsokban vagy a Magyar Polgári Szövetségben kerestek politikai jövôt az elmúlt hónapokban".

Az általános, majd a cikkelyenkénti vitát követôen az SZKT ellenszavazat nélkül fogadta el az RMDSZ választási programját. Ugyancsak egyhangúlag fogadták el Markó Béla azon bejelentését, hogy saját körzetében, Maros megyében kíván indulni a szenátori mandátumért.

Az államelnökjelöltrôl szóló döntés során két név merült fel a Markó Béla neve mellett: Tokay György és Eckstein Kovács Péter.

Tokay György megköszönte a bizalmat, de, mint mondta, már négy évvel ezelôtt vissza akart vonni, egyébként is Markó Bélát magánál jobbnak tartja, aki "ragyogóan fog helytállni".

Eckstein Kovács Péter kijelentette: amikor elvállalta a jelölést, úgy gondolta, tud segíteni, hiszen jók a sajtókapcsolatai, ha "hídépítésre nem is, de pallóépítésre jó lenne", azonban Markó Béla ellenében nem vállalta.

"Számomra nagyobb tisztesség és felelôsség, mint szövetségi elnöknek lenni, nincs!"

Markó Béla megköszönve a bizalmat, hangsúlyozta, hogy az egység, konzultálás és szolidaritás jegyében kell készülni a kampányra. Fontos üzenetnek nevezte, hogy az SZKT ellenszavazat nélkül fogadta el a szövetség választási programját, ugyanakkor kijelentette, hogy a szolidaritás, az egység gondolata eredményezte azt az egyöntetû véleményt, hogy ebben az idôszakban az egység üzenetét megjelenítendô, a szövetségi elnök vállalja el az államelnökjelölt szerepét. Olyan társadalmat kell fölépíteni, ahol a különbözô autonómiáknak helyük van és meg tudjuk teremteni az etnikai együttélést egybemosódások nélkül. Tovább kell folytatni a párbeszédet, fogalmazta meg üzenetét. Ugyanakkor kijelentette: rendkívül fontos az államelnökjelöltség is, de alapvetôen szövetségi elnökként kíván dolgozni. "Számomra nagyobb tisztesség és felelôsség, mint szövetségi elnöknek lenni, nincs!" - mondta végül Markó Béla.

Románia a csatlakozási tárgyalások újabb két fejezetét zárja le

Vasile Puscas uniós fôtárgyaló vasárnap sajtótájékoztatón közölte, hogy Románia a csatlakozási tárgyalások újabb két fejezetét zárja le ideiglenesen az országjelentés október 6-i ismertetése elôtt.Puscas elmondta, a regionális politikákról és a strukturális eszközökrôl szóló 21-es, valamint a szolgáltatások szabad áramlásával kapcsolatos 3-as fejezetrôl van szó. Hozzátette, a környezetvédelemrôl szóló fejezet "félig lezárult", az év végéig pedig szintén lezárulnak a hátralévô fejezetek.

Megkezdôdött az áldozatok temetése Beszlanban

(MTI) - Megkezdôdött a beszlani túsztragédia áldozatainak temetése Észak- Oszétiában. A legfrissebb, nem végleges hivatalos adatok szerint 338 vesztették életüket a terrortámadásban.

Vasárnap huszonkét család búcsúzott el Beszlanban halottaitól, a térségben többséget alkotó ortodox keresztények temetési szertartásának megfelelôen. A hatóságok megkezdték a temetési segélyek kiosztását, áldozatonként 43 ezer rubelt (1500 dollárt) adnak. Vasárnap temetik az alsó osztályosok tanítónôjét, Vitajeva Galinát, aki önfeláldozásával 15 gyermeket mentett meg a haláltól azzal, hogy a gyerekeket az ablakon keresztül menekítette ki.

Az iskola 59 tanárából nyolc meghalt. Köztük a hetvenes éveiben járó tornatanár, aki néhány gyerekrôl életét kockáztatva szedte le a ráakasztott kézigránátokat. További hat tanárt eltûntként tartanak nyilván. II. Alekszij, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája arra szólított fel, hogy vasárnap az összes oroszországi templomban mondjanak misét a tragédia áldozatainak lelki üdvéért. Hangoztatta, hogy imádkozzanak a halottakért, a kórházakban lévôkért, és azokért, akiknek támogatásra van szükségük.

A legfrissebb hivatalos adatok szerint 338-ra emelkedett a túsztragédia hivatalos áldozatainak száma, míg az észak-oszétiai halottasházakban közel négyszáz áldozatot számoltak össze. A terrortámadás helyszínén, a beszlani iskolánál emlékezôk vörös és rózsaszín rózsákat helyeztek el. Az emberek a bejárati ajtóra eltûnt hozzátartozóik képeit tûzték fel abban bízva, így sikerül megtalálni szeretteiket. Valgyimir Putyin orosz elnök szombaton szeptember 6-át és 7-ét a beszlani áldozatok gyásznapjaivá nyilvánította.

Elfogták Izzat Ibrahim al-Dúri tábornokot

(MTI/AP) - Iraki északi részén elfogták Izzat Ibrahim al-Dúri tábornokot, Szaddám Huszein rezsimjének jelenleg legkeresettebb vezetôjét - közölte vasárnap az iraki védelmi minisztérium szóvivôje. A tábornok a hatodik helyen állt az iraki diktátor megdöntése után leginkább keresett 55 iraki listáján. Elfogását különbözô forrásból már több ízben bejelentették, de késôbb e közlések mindig hamisnak bizonyultak.

Költészet képekben

N.M.K.

Mint várható volt, péntek délután számos mûvészetkedvelôt vonzott a marosvásárhelyi Bernády Házba Haller József egyéni kiállítása. A népszerû alkotónak sok híve van, a mostani tárlat is beszédesen bizonyítja, hogy teljes joggal. Színes és fekete-fehér grafikái ezúttal nemcsak azt tanúsítják, hogy nagy mûveltségû humanista, kiváló festô és rajzoló, hanem azt is, hogy az irodalom jó ismerôje, kitartó barátja. Írók, költôk, mûvek és mítoszok ihlette illusztrációiból mutat be tartós élményt nyújtó, mûvészete egészét méltóképpen képviselô válogatást.

Rangos eseménnyel kezdte tehát új évadját a mûvelôdési központ, amit az is jelez, hogy a tárlat megnyitását, a kiállító és munkái méltatását Markó Béla vállalta el. Zsúfolt programja ritkán teszi lehetôvé, hogy a mûvészetekkel foglalkozzék, most mégis fontosnak tartotta elmondani, költôként milyen jelentôséget tulajdonít a jó illusztrációnak, amely mint jelen esetben is, a képzômûvészet öntörvényû, sajátos válfajaként, konzseniális alkotások létrehozására képes. Halhatatlan magyar és egyetemes lírikusok verseibôl kiindulva Haller megteremti a maga jellegzetesen halleri, mégis a szerzôk szelleméhez igazodó, azt magas szinten kiegészítô munkáit. Akárcsak mûvészetének egésze, illusztrációként felvonultatott színes pasztelljei, leheletkönnyû tusrajzai, önálló mûvekként is helyt álló irodalmi víziói is a mindenkor idôszerû, általános emberi témákat hozzák nézôközelbe, szerencsésen ötvözve az emelkedett és a köznapi tematikát - hangsúlyozta beszédében Markó.

A tárlatnyitót kiadói újdonság bemutatójával tetézték. A Mentor Kiadó péntekre idôzítette az Arany-alapra arannyal címû album megjelentetését. A nagyméretû, elegáns mappa Haller József huszonnégy versillusztrációjának reprodukcióit tartalmazza. Az olvasó természetesen csatolva megkapja az illusztráció kiindulási pontjául szolgáló költeményeket is. A szép kiadványt a vásárhelyi könyvmûhely vezetôje, Káli Király István ismertette.

117 kutyafajtából került ki a verseny szépe

File Mónika

34. alkalommal rendezték meg szeptember elsô hétvégéjén a nemzetközi (CACIB) és országos (CAC) kutyakiállítást a marosvásárhelyi várban. A bemutató a Román Ebtenyésztôk Egyesülete, a Nemzetközi Ebtenyésztôk Szövetsége (FCI), valamint a Maros megyei Ebtenyésztôk Egyesületének szervezésében került megrendezésre, 14 ország 445 ebének benevezésével.

Dr. Kelemen Atilla, a Maros megyei Ebtenyésztôk Egyesületének elnöke elmondta: ez alkalommal Marosvásárhely megmutatta, hogy tud minôségi nemzetközi kutyakiállítást rendezni. Ezzel sikerült megôrizniük azt a pozíciót, ahová az elmúlt években felküzdötték magukat. Maros megye már "nagyhatalomnak" számít a kutyatenyésztés szempontjából. Dr. Kelemen Atilla azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a bemutató színvonalához jelentôs mértékben hozzájárult a világ minden tájáról összesereglett zsûri (például Keith Lovell Ausztráliából jött), és a vár árasztotta utánozhatatlan hangulat.

14 országból 117 kutyafajta képviseltette magát a versenyen. A népszerû fajták mellett olyan ritka, kevésbé ismertek is jelen voltak, mint a perui meztelen kutya, a csehszlovák farkas vagy a hovawart. Kardos László magyarországi bernipásztorkutya-tenyésztô elmondta, elôször vett részt romániai versenyen, és nagyon elégedett a szervezéssel. Három és fél éves Almási-Berni Góliát Alex névre hallgató kutyája fajtagyôztesként került ki a versenybôl. Szintén Magyarországról érkezett dr. Matuz György Mulder nevû hovawartjával, amely már 50 romániai versenyen vett részt, és innen is fajtagyôztes címmel térhetett haza.

A kiállítás a Best in Show bemutatóval zárult, ahol elôször a fajták és csoportok legjobbjait választotta ki a nemzetközi zsûri, majd ezek közül került ki a bemutató legszebb ebe, egy pekingi palotakutya: angliai kenelbôl vásárolt, de magyar tulajdonban lévô európai gyôztes kutya.

A nemzetközi bemutató különlegességének számított, hogy elsô ízben vehetett részt rajta a három román kutyafajta, azaz a mioritic, a kárpáti és a bukovinai juhászkutyák, melyeket csak a közelmúltban ismert el a nemzetközi szövetség. Érdekesség volt még a tacskók és terrierek külön bemutatója is.

A vasárnapi országos kiállításon (CAC) többnyire a szombaton már szerepelt kutyák vettek részt.

Szarvasmarhabemutató Marosludason

Kilyén Attila

Gyarapodó állomány, javuló minôség

Marosludas és a hozzá tartozó települések 67 négyzetkilométeren terülnek el, ez Maros megye területének 1%-a. A települések: Eckentelep, Csivarga, Csorgó, Albistelep, Marosgezse, Andrássytelep. A város és körzete lakosságának zöme a mezôgazdaságból él. Az övezetben 200 mezôgazdasági - nagy, közepes és kis - vállalkozás mûködik. Tizenegy szarvasmarha- tenyésztési érdekvédelmi szervezetet jegyeztek szinte mindenik településen. A szombaton megszervezett szarvasmarha- bemutatóra 50 gazda 110 egyedét hozta el. Marosludasról és környékérôl, Magyarbükkösrôl, Csekelakáról, Cintosról, Marosbogátról, Istvánházáról.

Marosludason az elsô szarvasmarha-bemutatót a múlt évben szervezték. Szombaton, szeptember 4-én, a rendezvényt Ovidiu Dancu polgármester nyitotta meg, majd felszólalt Ioan Cotutiu, a megyei Mezôgazdasági Szaktanácsadó Hivatal igazgatója, Liviu Timar, a Mezôgazdasági és Vidékfejlesztési igazgatóság vezérigazgatója, Petru Fratean, a megyei tanács alelnöke, és Ovidiu Natea prefektus. Mindannyian hangsúlyozták, hogy Marosludason és környékén szaporodott a szarvasmarha-állomány. Ezek a bemutatók ösztönzik a tenyésztôket a minôségi tejtermelésre, az új tenyésztési technológiák alkalmazására.

A szakkomentátorok - Nicolae Dragan, Suba Kálmán, Aurel Boitos állattenyésztési mérnökök - méltatták felvonultatott egyedek állagát. A bírálóbizottság, Maria Rusu, Ileana Gusatu, Cornelia Tet, Péterfi Lajos mérnökök hat kategóriában minôsítették az állatokat, illetve ítélték oda a díjakat a tenyésztôknek. Íme a nyertes állatok gazdái: többször ellett tehenek kategóriában: Jovrea Liviu (Marosbogát), Fülöp József (Marosbogát), Lechintan Ioan (Marosludas). Elsô borjas kategória: Boitos Ioan (Marosludas), Bartha László (Marosbogát), Trifan Vasile (Marosludas). Vemhes üszô kategóriában a díjazottak: Zsakk Jenô (Marosludas), Marian Ilarie (Marosludas), Virág Béla (Marosludas). A növendék tenyészüszô kategóriában Székely Zoltán, Gornic Dumitru, Oltean Petrisa, mindannyian marosludasiak. A többször ellett román fekete tarka fajta tenyésztôi közül Virág Béla, Trifan Vasile, Suteu Pompei vitte haza az oklevelet és a díjat. A román fekete tarka legszebb egyedeit: Iszlai János, (Csekelaka), Papp Mihály (Marosludas), Boca Andreia (Marosludas) mondhatja magáénak. A legidôsebb állattenyésztô a 82 éves Boitos Ioan (Marosludas), a legfiatalabb a 7 éves Roman Ionut (Maroskece) volt. A kiállítás nagydíját Jovrea Liviunak (Marosbogát) ítélték.

A díjakat Ferenczi Levente, Marosludas alpolgármestere adta át. Az elsô díj mindenik kategóriában 1.500.000, a II. 1.000.000, a III. 800.000 lej. A tenyésztôk állatonként 100.000 lejt vehettek át részvételi díjként. Ovidiu Natea prefektus a legidôsebb és legfiatalabb állattenyésztônek 500.000 - 500.000 lejt adott, ugyanennyivel díjazta saját zsebébôl a vemhes üszôk és növendék tenyészüszôk kategóriájában az elsô helyezetteket.

Sport + 4

Szerkeszti: Bálint Zsombor

A labdarúgás a hivatásom

Peres Levente, a medgyesi Gaz Metan marosvásárhelyi illetôségû labdarúgója, a B-osztályos bajnokság elsô fordulójában súlyos sérülést, síp- és szárkapocscsonttörést szenvedett. A labdarúgónak ezzel a pályafutása, azaz megélhetése is veszélybe sodródott.

Peres Pap Sándor irányítása alatt kezdett el focizni a hajdani Elektromarosnál, ahol a ranglétra minden fokán végighaladva a felnôttcsapatig jutott. 22 évesen került a Gaz Metanhoz, majd két év után az ASA-hoz. Innen jutott, külföldi kitérôvel, a medgyesi csapathoz.

Leventét kedden délután otthonában kerestük fel, aznap, amikor kiengedték a kórházból. Itt mesélte el sportpályafutása legfontosabb mozzanatait, sérülésével kapcsolatos kellemetlen emlékeit.

- Tulajdonképpen mi történt, a te vagy az ellenfeled hibájából következett be a szerencsétlen eset?

- Mindkettônk hibájából, hiszen szembôl egyszerre startoltunk a labdára. Nem volt szándékosság a petrozsényi Luca megmozdulásában sem.

- A lábadat meg kellett mûteni. Hogy érzed most magad?

- A mûtétet Marosvásárhelyen végezték el, síp- és szárkapocscsont- törést szenvedtem. A mûtétkor fémlapot helyeztek el, a csontokat pedig csavarokkal fogták össze. Kritikus és kellemetlen perceket éltem át, de a legfontosabb, hogy a mûtétet sikeresnek nyilvánították, már "csak" a nagyon fontos, elôírt utókezelést kell betartanom.

- Mennyire érezted, hogy a társaid, a vezetôség melletted állnak a nehéz percekben?

- Végig mellettem álltak, meglátogattak a kórházban, sôt egy labdát is kaptam tôlük ajándékba. Biztatnak, várják, hogy mielôbb visszatérjek a pályára.

- Aki téged ismer, mindig a focipályák környékén láthatott. Ezek szerint a foci neked nem csupán a hivatásod...

- Valóban a foci a hivatásom, de egyben a hobbim is, ezért szinte kibírhatatlan a mostani helyzetem, az a hosszú idôszak, amíg nem rúghatom a labdát. Nagyon remélem, hogy egyszer visszatérhetek akítv játékosként. Csak az vigasztal, hogy így több idôt tölthetek szeretteim körében, akik mindig támogattak, s akiknek nagyon sokat köszönhetek.

- Egy ideig külföldön is fociztál, s nem is akárhol. Mondj néhány mondatot errôl a kitérôrôl...

- A Madagaszkár szigetétôl északra fekvô Seychelles-szigeteken játszottam néhány hónapig. Egy magyarországi üzletember közvetítésével kerültünk oda Gagyi Barnával együtt. Egy teljesen amatôrszintû bajnokságban játszottunk, a csapattársaink a napi munka után jöttek edzésre. Talán csak mi ketten voltunk az egyedüli profik a bajnokságban. Az a néhány hónap felért egy vakációval. Mesebeli, leírhatatlan szépségû a táj, ahová másként még álmunkban sem juthattunk volna el.

- A medgyesi Gaz Metannál mióta szerepelsz?

- 2001 óta köt a szerzôdésem a klubhoz, s ez még két évig érvényes. Fél évig ôk kölcsönöztek a marosvásárhelyi Gaz Metanhoz is.

- Fogsz még játszani a csapatban?

- Mindenki biztat, bátorít, hogy még fogok focizni, s én is ebben reménykedem, mert labdarúgás nélkül nehezen tudom eléképzelni az életem. A foci szinte a mindenem...

Czimbalmos Ferenc-Attila

Hajómodellezés - Marosvásárhelyi vitorlák a szélben

A Navodari-on megszervezett versennyel befejezôdött az országos vitorlásmodellezô-bajnokság idei kiadása. A három hajóosztály közül kettôben marosvásárhelyi siker született, Ferencz Gyula, a Vointa klub versenyzôje révén. A másik marosvásárhelyi vitorlásmodellezô, Dorel Câltea sajnos nem tudott elutazni erre az utolsó fordulóra, így nem tudta megvédeni bajnoki címét az F5-M osztályban. Itt jegyezzük meg, hogy a bajnokság, amelynek egyik fordulóját a marosvásárhelyi Víkendtelepen rendezték, összesen négy fordulóból áll, s a végsô sorrend összeállításához a legjobb három eredményt veszik figyelembe.

Íme a 2004-es országos bajnokság három hajóosztályában kialakult végeredmény.

F5-E (egyméteres) osztály: 1. Nicu Mitu (Galac). 2. Ferencz Gyula (Marosvásárhely). 3. Dorel Câltea (Marosvásárhely).

F5-M (Marblehead, 50 hüvelyk, azaz 127 cm hosszú és 800 négyzethüvelyk, azaz 5161 cm² vitorlafelületû) osztály: 1. Ferencz Gyula (Ma-rosvásárhely). 2. Dorel Câltea (Marosvásárhely). 3. Ion Ungureanu (Galac).

F5-10 (tízes, azaz a vízvonal hosszának és a vitorlafelületnek a szorzata legfeljebb 10) osztály: 1. Ferencz Gyula (Marosvásárhely). 2. Nicu Mitu (Galac). 3. Dorel Câltea (Marosvásárhely).

Magyar doppingügy - Kié a felelôsség?

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége pénteki, több mint négyórás rendkívüli ülésén megállapította, hogy az atlétikai- és a súlyemelô- szövetségtôl az athéni játékok doppingeseteinek tisztázására kért tényfeltáró jelentések a felelôsséget elhárítják, a történtek tisztázását nem segítik elô.

A MOB nyomatékkal kéri a Magyar Atlétikai Szövetség vezetôit, hogy a kezdeményezett fegyelmi eljárást a lehetô leghamarabb, de legkésôbb 30 napon belül bonyolítsák le. Emellett szólítsák fel az aranyérmétôl megfosztott kalapácsvetô Annus Adriánt, hogy saját és a magyar sport egészének érdekében járuljon hozzá DNS-vizsgálatához. A MOB megköveteli, hogy Annus tartsa tiszteletben a NOB szabályait, s adja vissza aranyérmét.

Pál T. Gábor, Annus Adrián sajtószóvivôje azt közölte az MTI-vel, hogy amíg nem kapnak hivatalos, írásos értesítést a határozatról, addig nem kívánnak reagálni.

A MOB elnöksége nem fogadta el a súlyemelô- szövetség jelentését, mert a történtek kronológikus ismertetésén kívül másról, így a felelôsség kérdésérôl nem szól. A MOB mindkét szövetséget felszólítja, hogy indítsanak fegyelmi vizsgálatot a versenyzôk és a felkészítésükben közremûködô szakvezetôk ellen, és a tényfeltáró vizsgálatot terjesszék ki a doppingoláshoz bárminemû segítséget nyújtó, vagy arról tudomással bíró személyekre.

Aján Tamás fôtitkár - az ügyben Schmitt Pál MOB-elnök nem kívánt nyilatkozni - leszögezte, hogy a MOB elnöksége és az athéni magyar csapat vezetése mindent megtett a versenyzôk érdekében, és nem érzi magát felelôsnek a történtekért. Hozzátette: a MOB elnöksége a leghatározottabb módon elhatárolódik a doppingesetektôl. A MOB elnöksége ugyanakkor tudomásul veszi, hogy az érintett sportolók - a súlyemelô Kovács Zoltán kivételével - jogorvosla-tért a Nemzetközi Sportdöntôbírósághoz (CAS) fordulnak.

Aján Tamás hangsúlyozta, hogy jelen álláspont szerint Athénban az érintett versenyzôk részérôl doppingvétség történt, a csalás gyanúját nem tudja megerôsíteni. Nem vádolható az ügyben sem a NOB, sem a vizsgálatot végzô szervezôbizottság, hogy okuk lett volna a vizsgálatot manipulálni.

Rábold Gusztáv MASZ-elnök, aki Mérei László szakmai igazgatóval és Pikó Károllyal (Annus és Fazekas Róbert orvosával) több mint két órán át vett részt a meghallgatáson, meglepôdött a MOB állásfoglalásán:

"Az állásfoglalásból az cseng ki, hogy a MASZ elzárkózik az ügyek tisztázásától és nem lépett eddig semmit. Hétfôn jöttünk haza, szerdán rendkívüli elnökségi ülést tartottunk és ott érdemben léptünk azzal, hogy fegyelmi eljárást indítottunk. Amíg ez le nem zárul, addig felelôs sincs. Természetes, hogy nem tudtunk újabb adalékkal szolgálni a meghallgatáson, hiszen jelenleg annyit tudunk, ami kint és itthon történt."

Dolovai Tamás, a Magyar Súlyemelô-szövetség elnöke alig félóra alatt végzett. Ezután elmondta, továbbra is tartja magát ahhoz, hogy Kecskés Zoltán és az ezüstérmétôl megfosztott Gyurkovics Ferenc esetében eljárási hiba történt, s nem tágít a jogi úttól.

"Mindenképpen tényfeltáró vizsgálatot akartunk indítani az ügyben, nevezhetjük ezt fegyelmi vizsgálatnak is. Harminc napon belül tájékoztatjuk a MOB-ot az eredményrôl" - jelentette ki.

Teremlabdarúgás - Kikapott az FC Transilvania

Kikapott a teremlabdarúgó A-osztályos bajnokság elsô fordulójában a marosvásárhelyi FC Transilvania. Fernando Melo együttese 5-3 arányban maradt vasárnap délután alul Târgu-Jiuban a Panduriival szemben. Egy másik találkozón Székelyudvarhely 3-3 arányú döntetlent ért el hazai pályán az MGA Domnesti-tel.

Színek, olajpára, sebesség

Országos Gyorsasági Motorkerékpár Bajnokság, Marosvásárhely

Újra tömeg lepte el a vidrátszegi repülôtér aszfaltszônyege melletti mezôt (és sajnos az aszfaltcsíkot is) vasárnap, az Országos Gyorsasági Motorkerékpár Verseny marosvásárhelyi, negyedik fordulóján. Amint az már megszokott, másfél óra késéssel rajtoltak a mezôny versenyzôi. Az elsô látványosabb verseny a 250-es kategóriában alakult ki. A régebb középméretûnek, ma már kicsi motornak számító kétütemûek osztályában több körön keresztül üldözte a marosvásárhelyi Weiss Sándor a Steaua versenyzôjét, Cacoveanu Bogdant, mígnem egy perfekt kanyarvételnél sikerült kifékeznie a bukaresti pilótát, így második lett. Közben magányosan és fene gyorsan körözött az élen az örök gyôztes Pákai György.

Délutánra váltott, mire a fô attrakció, a ,,nagyok", a superbike kategória versenyzôi rajthoz álltak. A rajt legjobban Gagyi Péternek sikerült, az elsô kanyarba azonban már a Las Vegas Racing Team Arad versenyzôje, Ionel Pascota fordult be. Hatalmas hajrá következett, Gagyi lépésrôl lépésre hozta be hátrányát, míg sikerült Pascotát megelôznie. Üdvrivalgástól volt hangos az a pár kör, amíg vezette a versenyt, ám az egyik hajtûben (valószínüleg egy elmért féktáv miatt) bukott. Mégsem adta fel a versenyt, visszament a pályára és gyorsabbnál gyorsabb köröket futva a harmadik helyre tornázta föl magát, majd az utolsó kör cél elôtti utolsó tíz méterén, fél motornyi hosszal szerezte meg a második helyet.

Jó hangulatú, bár néhol vontatott versenynapnak lehettünk tanúi. A szervezôknek azonban egy dologra igencsak oda kéne figyelniük. A superbike futam alatt a pályára özönlött a nézôsereg jó része (védôkorlát - lévén reptérrôl szó - nincs), az emberek futkostak át és vissza: elképzelni is rossz, mi történik, ha egy pilóta hibázik, egy motor megragad, lánc leesik és a kétszáz kilós vas kétszázzal repül az élô húsba - jó lenne ezt idôben elkerülni...

Eredmények:

Junior II+III: 1. Braescu Denis (Lupo Racing Temesvár)

Junior I: 1. Melciu Timotei (Temesvár)

85 cm³: 1. Mihailescu Remus (Steaua)

125 cm³ sport: 1. Mihailescu Remus (Steaua)

125 cm³ racing: 1. Faragó Róbert (Arad)

250 cm³: 1. Pákai György (Steaua), 2. Weiss Sándor (Steaua)

Superbike: 1. Pascota Ionel (Arad), 2. Gagyi Péter (Steaua)

Supersport: 1. Pop Florian (Steaua), 2. Weiss Sándor (Steaua)

Supermoto: 1. Gagyi Péter (Steaua)

Nagy Botond

C-osztály, 1. forduló - Minden az elôrejelzések szerint

Nehezebbnek ígérkezik a Maros megyei csapatok számára a C-osztály idei kiadása, mondják a szakemberek, hisz ezúttal a roppant erôsnek tartott brassói csapatok, plusz a B-osztályból alig kiesett sepsiszentgyörgyi Transkurier (volt Oltul) lesznek az ellenfelek. S valóban, már az elsô fordulóban körvonalazódni látszanak az erôviszonyok. A két eleve kiesésre ítéltnek tûnô együttes, Bodfalu és Kézdivásárhely máris kikapott hazai pályán, ám ide sorolható akár Marosludas is, amelynek otthoni veresége a B-osztályból érkezett ellenféllel szemben a legkevésbé sem meglepô. A brassóiak pedig valóban magasra emelték már ezen az elsô játéknapon a mércét, hisz a Tractorul a tavalyi 3. helyezett, s játékosállománya alapján talán a legerôsebbnek tartott Maros megyei együttes, Nyárádtô ellen sima hármassal tudott nyerni, míg a másik brassói csapat, a Forex, Szovátától rabolt pontot. A marosvásárhelyiek feljutásra pályázó csapata, a Gaz Metan csak nehezen tudta legyûrni a predeáliak ellenállását, ami pedig a szászrégeni megyei rangadót illeti, alighanem két küszködô csapat összecsapását láthatták a nézôk. Persze, messzemenô következtetéseket egyetlen forduló után kockázatos volna levonni, ám a mostani eredmények szinte teljes egészében igazolják a bajnokság elôtti jóslatokat.

A forduló eredményei: Mantrax Bodfalu - Nitramonia Fogaras 1-2; Tractorul Brassó - Unirea Nyárádtô 3-0; Gaz Metan - CF Predeál 3-2; Muresul Marosludas - Transkurier Sepsiszentgyörgy 1-2; Avântul 2002 Szászrégen - CS Armata 2-1; Mobila Szováta - Forex Brassó 2-2; Kézdivásárhelyi SE - Chimica Dicsôszentmárton 0-1.

A következô forduló (2004. szeptember 10.) mûsora: Nyárádtô - Mantrax; Predeál - Tractorul; Transkurier - Gaz Metan; CS Armata - Marosludas; Forex - Avântul 2002; Chimica - Mobila; Nitramonia - KSE.

D-osztály, 1. forduló - Döcögôs rajt

Mindössze kilenc csapatot sikerült összekaparni a D- osztályos labdarúgó-bajnokság rajtjához, ami azért tûnhet meglepônek, mert a megyei bajnokságban viszont nôtt az induló együttesek száma, az idéntôl 32 csapat indul. Ám ha hozzáfûzzük, hogy a D-osztályban kötelezô az ifjúsági együttes mûködtetése, már mindjárt nyilvánvalóvá válik, miért "büdös" sokak számára ez a bajnoki szint. Ez a tény is elárul valamit a megye labdarúgócsapat- vezetôinek mentalitásáról. Ha pedig már mindenkinek amúgy is teljesen közömbös a jövô biztosítása, talán a D-osztályban sem kellene követelni semmit, hisz ifjúsági együttest amúgy sem akar mûködtetni senki. Minek? A kisszámú csapat miatt az idei bajnokságban négy körben döntik el a sorrendet.

A kilences szám is úgy jött össze, hogy a segesvári városvezetés rájött, mégiscsak szégyen lenne, hogy egy harmincezres városnak ne legyen labdarúgócsapata, s a beiratkozási határidôn túl kérte, fogadják el a városi együttes nevezését. Felkészülni a bajnokságra azonban már nyilván nem volt idejük, így az elsô fordulóbeli találkozójukat mindjárt el is halasztatták.

Az elsô forduló egyébként a házigazdáknak kedvezett, a bajnokjelölt Trans-Sil és Gliga Companies sikereit hozta. Meglepô Kerelô gyôzelme, tekintve, hogy a tavalyi bajnokságban ilyen fegyverténnyel (kivéve a visszalépett Muresul ellenit) nem büszkélkedhetett. Úgy tûnik azonban, hogy az idén vele is számolni kell.

A forduló eredményei: Kerelô - Erdôszentgyörgy 3-2; Mezôméhes - Segesvár elhalasztva; Trans-Sil - Radnót 4-1; Gliga Companies - Marosoroszfalu 3- 1. A Viitorul 2002 Dicsôszentmárton állt.

A következô forduló (2004. szeptember 11., szombat) mûsora: Erdôszentgyörgy - Viitorul 2002; Marosoroszfalu - Trans-Sil; Radnót - Mezôméhes; Segesvár - Kerelô. A Gliga Companies áll.

C-osztály - Vastaps a végén

Avântul 2002 Szászrégen - CS Armata Marosvásárhely 2-1 (0-0)

Az új bajnoki idény elsô játéknapján máris egy megyei rangadóra került sor. A találkozóra mintegy 400 szurkoló volt kíváncsi, kitûnô idôjárási viszonyok mellett. A kezdôrúgást Nagy András, Szászrégen polgármestere végezte el, jelezvén, hogy a városháza a csapat mellé állt.

Az elsô félidô gyenge játékot eredményezett, a küzdelem leginkább a két tizenhatos között zajlott, így alig jegyezhettünk le két- három valamire való kapujelenetet. A 19. percben Halatiu jó ütemû beadása után Grama fejelt fölé, a 32. percben Truta közeli fejesét Fülöp elég körülményesen hárította szögletre, majd a beívelést követôen Halatiu 12 méterrôl föle bombázott. A hazai gárda mindvégig mezônyfölényben jatszott, de látszott, hogy a szászrégenieknek hiányzik egy vérbeli csatár.

Ez idô alatt a katonacsapat teljesítménye igencsak halvány volt, annak ellenére, hogy szépen kombináltak a büntetôterület határáig. A vendégek egyetlen (!) elsô félidôbeli kapura küldött labdája a 42. perc eseménye, amikor Cazacu szabadrúgását Nadaban biztosan megfogta.

A második játékrész az elsôvel ellentétben remek iramú, fordulatokban gazdag, izgalomdús játékot nyújtott. A 48. percben játszódott le a találkozó egyik legfontosabb mozzanata: Musca óriási bakiját kihasználva, Cazacu betört a büntetôterületre, s Perde utolsó védôként szabálytalanul szerelte. A megítélt 11-es mellett a játékvezetô kiállította a védôjátékost. A büntetôt, amelyet ugyancsak Cazacu vegzett el, Nadaban látványosan hárította, de balszerencséjére Manea résen volt, és megszerezte a vezetést: 0-1.

A 61. percben az Armata végérvényesen eldönthette volna a mérkôzés sorsát, ám Manea 3-4 méterrôl leadott lövését Nadaban kitûnô érzékkel hárította. Null- kettô helyett három perccel késôbb 1-1-re módosult az eredményjelzô: Loghin George zárt szögbôl leadott lövése a kapu hosszú sarkában kötött ki.

A támadó szászrégenieknek remekül megy a játék, az emberhátrány nem is észlelhetô! A 69. percben Budean áll közel a vezetô gól megszerzéséhez, ám Fülöp fantasztikusan hárít. A 81. percben újra a vendégeken a sor, Demian ajtó-ablak helyzetben azonban elsieti a lövést. A találkozó vége teljes mértékben a hazaiaké, pontosabban a Grama Severé. Miután a 87. percben óriási helyzetet puskáz el, egy perccel késôbb már nem hibázik: a tizenhatos jobb sarkából látványos, ugyanakkor védhetetlen lövést küld az egyébként kitûnôen védô Fülöp kapujára: 2-1.

A hazaiak legfôbb érdeme, hogy minden labdáért harcoltak, s hittek a fordítás lehetôségében. A marosvásárhelyi együttes egy olyan mérkôzést veszített el, amit könnyedén megnyerhetett volna, a kihagyott nagy helyzetek azonban megbosszulták magukat.

A meccs végén a szászrégeni közönség vastapssal jutalmazta a csapat odaadó játékát, ami a hegedûk városában igencsak ritka jelenségnek számít...

Avântul 2002: Nadaban - Dan R., Grama, Perde, Musca, Loghin (74. Pop), Budean, Dolha, Halatiu, Prodan (56. Vaidean), Truta.

CS Armata: Fülöp - Porav, Kovács, Pop Alex., Virág, Manea, Nistor, Târnoveanu (46. Zsigmond), Oláh (70. Demian), Cazacu, Vancea (52. Oltean).

Játékvezetôk: Nemes Áron - Veres Loránd (mindketten Sepsiszentgyörgy), Enciu Constantin (Vidombák).

Szabó Antal

C-osztály - Kiharcolt döntetlen

Szovátai Medve-tó-Mobila - Forex Brassó 2-2 (1-1)

Elsô ránézésre megismétlôdött a tavalyi helyzet, amikor az elsô hazai mérkôzésén ugyanilyen arányú döntetlent ért el a szovátai legénység, de a mérkôzés képét figyelve azért egy- két dolog másként volt, mint a múlt idényben. Elôször is az ellenfél, amely ugyan Forex néven szerepel, nem azonos a tavaly ugyanilyen néven kiesô csapattal, hiszen a több volt elsô osztályú játékossal (Gecse, Andrási, Rus, Mocanu) és tehetséges, ambíciózus fiatal játékosok sorával felálló vendégek a Romradiatoare nevû egylet helyén szerepelnek a harmadik vonalban. Szintén kivétel a tavalyi állapotokat tekintve, hogy a szovátai csapat korán vezetést szerzett, a 7. percben Ferent Popescu beadását Picos lôtte a jobb alsó sarokba: 1-0. A vendégek, akikrôl elmondható, hogy többet irányították a játékot, többet birtokolták a labdát, igyekeztek nem engedni ficánkolni a hazai csatárokat és jól használták ki a középpályán kiharcolt fölényt, a 39. percben, szögletet követôen, Moraru fejesgóljával egyenlítettek, a hazai védelem asszisztálása mellett. A második játékrészt is a vendégek kezdték jobban, az 52. percben egy elôre vágott labdával Márton kilépett a védôk által elvétett labdával és a vetôdô kapus alatt feladta a leckét Fazakas Tibor legényeinek: 1-2. A cserék által is kissé felrázott hazai csapat erôfeszítéseit a 70. percben koronázta siker, a Simon felvágásáért megítélt büntetôt Picos értékesítette biztos lábbal, máris több gólt érve el, mint a tavalyi bajnokságban összesen. Bár az eredmény csalódást keltô, a játék képe alapján talán inkább a hazai csapat érezheti úgy, hogy egy pontot szerzett, a vendégcsapat jobb egyéni képességû játékosokból állt, akik kihasználták a hazaiak hibáit, fölényben futballoztak a mérkôzés legnagyobb részében, bizonyították, hogy Brassó megyében jobb a játékosanyag.

Vezették: Neagu Ionut, Borcan Ionut, Lefter Cristian (Ploiesti)

Szováta: Siklódi - Gáll, Györgyi, Molnár, Pataki - Török, Mera (62. Simon), Muresan, Ciumas (69. Császár) - Picos, F. Popescu.

Forex: Gecse - Andrási, Coltea, Fórika, Apostol - Moraru, Rus, Mocanu, Onciu - Popa, Márton.

F.Á.

C-osztály - Nehéz lett a végére

Gaz Metan Mvhely - CF Predeál 3-2 (3-1)

Úgy tûnt, könnyû hazai siker születik, hisz Sanda (3.), Talos (37.) és Enyedi (40.) góljai után már háromgólos elônyre tett szert a hazai együttes. A félidô lefújása elôtt azonban Gurguiatu még faragott a hátrányból, s a második játékrészben a Gaz Metan már nem tudta felvenni a korábbi ritmust. A 80. percben Vlad újabb gólt szerzett a vendégeknek, s az utolsó tíz percben a házigazdáknak kapaszkodniuk kellett a gyôzelem megmentése érdekében.

A C-osztályos labdarúgó-bajnokság 8. csoportjának ôszi mûsorrendje

1. forduló, 2004. szeptember 3., péntek: Mantrax- Victoria Bodfalu - Nitramonia Fogaras; Tractorul Brassó - Unirea Nyárádtô; Gaz Metan Marosvásárhely - CF Predeál; Muresul Romvelo Marosludas - Transkurier Sepsiszentgyörgy; Avântul 2002 Szászrégen - CS Armata Marosvásárhely; Mobila Szováta - Forex Brassó; Kézdivásárhelyi SE - Chimica Dicsôszentmárton.

2. forduló, 2004. szeptember 10., péntek: Nyárádtô - Mantrax; Predeál - Tractorul; Transkurier - Gaz Metan; CS Armata - Marosludas; Forex - Avântul 2002; Chimica - Mobila; Nitramonia - KSE.

3. forduló, 2004. szeptember 17., péntek: Nyárádtô - Nitramonia; Mantrax - Predeál; Tractorul - Transkurier; Gaz Metan - CS Armata; Marosludas - Forex; Avântul 2002 - Chimica; Mobila - KSE.

4. forduló, 2004. szeptember 24., péntek: Predeál - Nyárádtô; Transkurier - Mantrax; CS Armata - Tractorul; Forex - Gaz Metan; Chimica - Marosludas; KSE - Avântul 2002; Nitramonia - Mobila.

5. forduló, 2004. október 1., péntek: Predeál - Nitramonia; Nyárádtô - Transkurier; Mantrax - CS Armata; Tractorul - Forex; Gaz Metan - Chimica; Marosludas - KSE; Avântul 2002 - Mobila.

6. forduló, 2004. október 8., péntek: Transkurier - Predeál; CS Armata - Nyárádtô; Forex - Mantrax; Chimica - Tractorul; KSE - Gaz Metan; Mobila - Marosludas; Nitramonia - Avântul 2002.

7. forduló, 2004. október 15., péntek: Nitraminia - Transkurier; Predeál - CS Armata; Nyárádtô - Forex; Mantrax - Chimica; Tractorul - KSE; Gaz Metan - Mobila; Marosludas - Avântul 2002.

8. forduló, 2004. október 22., péntek: CS Armata - Transkurier; Forex - Predeál; Chimica - Nyárádtô; KSE - Mantrax; Mobila - Tractorul; Avântul 2002 - Gaz Metan; Marosludas - Nitramonia.

9. forduló, 2004. október 29., péntek: Nitramonia - CS Armata; Transkurier - Forex; Predeál - Chimica; Nyárádtô - KSE; Mantrax - Mobila; Tractorul - Avântul 2002; Gaz Metan - Marosludas.

10. forduló, 2004. november 5., péntek: Forex - CS Armata; Chimica - Transkurier; KSE - Predeál; Mobila - Nyárádtô; Avântul 2002 - Mantrax; Marosludas - Tractorul; Gaz Metan - Nitramonia.

11. forduló, 2004. november 12., péntek: Nitramonia - Forex; CS Armata - Chimica; Transkurier - KSE; Predeál - Mobila; Nyárádtô - Avântul 2002; Mantrax - Marosludas; Tractorul - Gaz Metan.

12. forduló, 2004. november 19., péntek: Chimica - Forex; KSE - CS Armata; Mobila - Transkurier; Avântul 2002 - Predeál; Marosludas - Nyárádtô; Gaz Metan - Mantrax; Tractorul - Nitramonia.

13. forduló, 2004. november 26., péntek: Niramonia - Chimica; Forex - KSE; CS Armata - Mobila; Transkurier - Avântul 2002; Predeál - Marosludas; Nyárádtô - Gaz Metan; Mantrax - Tractorul.

C-osztály - Nehéz a dolga az újoncnak

Muresul Romvelo Marosludas - Transkurier Sepsiszentgyörgy 1-2 (0-1)

Tizenhárom év szünet után vereséggel tért vissza a harmadik vonalba Marosludas együttese. Balszerencséjére már az elsô fordulóban az idén a másodosztályból kiesett Sepsiszentgyörgy ellen kellett játszania, ennek ellenére a házigazdák az elsô negyedórában uralták a mezônyt, s két jó lehetôséget hagytak ki: az 5. percben Biga, míg a 8.-ban Fagaras, utóbbi csak a kapussal szemben képtelen bevenni az ellenfél hálóját. A vendégek elôbb a 16. percben Bende révén figyelmeztetnek, hogy nem védekezni érkeztek, majd a 23. percben Dodita megszerzi számukra a vezetést, kihasználván a védelem és Fekete kapus kollektív hibáját.

Az egyenlítés után futó Marosludas a 24. és 29. percekben állt közel a gólhoz, utóbb Kovács már a kapust is kicselezte, de Gáll a gólvonalról mentett.

Az egyenlítés mégis bekövetkezik a második félidô elsô perceiben, amikor Kovács buktatásáért büntetôt ítél a játékvezetô, amit Rotaru értékesít. A vezetés megszerzése azonban már nem sikerült, mert a ludasi csapat továb folytatta a helyzetek elpuskázását, a legnagyobbat az 50. percben Szabó révén. A fociban a leggyakrabban az következik be, ha az egyik csapat túl sokat hagy ki, a másik gólt lô, most is ez történt. A 87. percben egy ellentámadást Ruja fejezett be fejesgóllal. A kapott gólt követôen Marosludas teljes legénysége támadásba lendült, de már késô volt fordítani.

Marosludas: Fekete - Szabó (70. Cipaian), Bica, Bíró, Szabó, Kiss, Kovács, Gorgan (70. Stoica), Rotaru, Fagaras (58. Stânga), Tescariu.

Sepsiszentgyörgy: Fábián - Gáll, Kiss, Papp, Bende, Both, Rusandru (80. Tóth), Buciman, Kádár, Dodita, Kurtuly (80. Ruja).

Vezették: Sabin Mocanu (Torda) - Maiel Urs, Laurentiu Ilies (mindketten Brassó).

Gh. Botezan

Kerékpározás - Két érem a hosszú távú ifjúsági bajnokságon

Konstanca megye útjain rendezték az idén a hosszú távú ifjúsági kerékpározó- bajnokságot. A versenyt három szakaszra osztották a rendezôk, az elsô 110 km-es szakasz mezônyversenyként zajlott, ezt a 15 km-es egyénenkénti idômérô követte, majd egy háztömb körüli verseny fejezte be a vetélkedést.

A marosvásárhelyi Muresul klubot képviselô Madaras László megnyerte a második szakaszt, majd a harmadikon harmadikként érkezett célba. Klubtársa, Logigan Lucian az elsô és a 3. szakaszon is 5. lett. A végsô sorrendben Madaras ezüst, Logigan bronzérmet szerzett, mindketten Berekméri Csongor tanítványai. A gyôztes a brailai Gheorghe Malacu lett.

Vb-2006-selejtezôk, 1. csoport - Kínkeserv a cilinderbôl

Románia - Macedónia 2-1 (1-0)

A cilinderbôl varázsolta elô ezt a gyôzelmet Mutu - találta mondani Emil Gradinescu, a mérkôzés kommentátora. Ô elsôsorban a 87. percben elvégzett mesteri szabadrúgásra gondolt ugyan, de a "varázslat" elsô része sem volt kutya, amikor a hattyú halálát eljátszva, ugyanô megetette Konrad Plautz osztrák játékvezetôt. Ebbôl a szabadrúgásból szerzett gól mentette meg Románia számára a kínkeservesen kikínlódott három pontot egy olyan találkozón, amelyen kötelezô feladat volt a gyôzelem.

Pedig milyen szépen indult az egész, az elsô félidô elsô felében mintha egy olyan C- osztályos találkozót láttunk volna, amelyen a "favágásra" berendezkedett vendégcsapat csupán arra törekedik, hogy lehetôleg kapott gól nélkül ússza meg. A gól korán esett, s aztán egy ideig a tehetetlenségi erô hajtotta román együttes helyzetek garmadát hagyta ki. Már ekkor érezni lehetett azonban, hogy mindez megbosszulhatja magát. A macedónok rövidesen kiegyenlítették a játékot, s egyre veszélyesebbek lettek Lobont kapujára, s ezt a sárga mezes védelem egyre nehezebben tudta viselni.

Az iszonyúan csúnya, megszakításokkal teli második félidô közepén aztán a vendégek ki is használták a védelem eszméletlenül nagy, ám a játék képe alapján menetrendszerûen várható baklövését. Ezt követôen jött Mutu "varázslata", majd a hosszabbítások 5. percében egy macedón labda, amely milliméterekkel kerülte el Lobont kapuját, Koppenhágát idézve. Micsoda keserves gyôzelem!

*

A csoportban szombaton lejátszott másik mérkôzésen Finnország 3-0 arányban nyert Andorra ellen. Szerdán következik: Andorra - Románia; Hollandia - Csehország; Örményország - Finnország.

Vb-2006-selejtezôk, 8. csoport - Hidegzuhany a nyitányon

Horvátország-Magyarország 3-0 (1-0)

A magyar válogatott fogadkozásokkal és felkészülési mérkôzéseken idegenben elért biztató eredményekkel vágott neki a 2006. évi németországi világbajnokság részvételérôl döntô selejtezôsorozatnak. Elsô állomásként máris a csoport egyik legerôsebb ellenfele, Horvátország következett. A zágrábi Maksimir stadionban telt ház elôtt rendezett mérkôzésen a magyar és horvát szurkolók egymással már- már túlzottan is baráti viszonyt kialakítva buzdították csapataikat, miközben a pályán már az elsô percektôl rendkívül erôszakosan léptek fel a játékosok, s rövidesen következett a hidegzuhany: egy felugrásnál a már említett Huszti belekönyökölt Srna arcába, amiért az angol Riley játékvezetô egy másodperc alatt piros lapot mutatott fel a magyar játékosnak. Ezzel felborult az egyensúly. A kapitány gyorsan lehozta a bizonytalankodó Simeket, akire egyébként már-már egy második kiállítás várt, majd szép lassan úgy tûnt, hogy Juhászék rendezik soraikat, amikor egy szélsô beadást Molnár Balázs az ellenfélhez gurított, amit Prso azonnal kihasznált. Ellentámadásokra képtelen volt a magyar csapat, jellemzô, hogy az elsô félidô végén egyetlen kapuralövés sem volt a magyar csapat statisztikájában, miközben a hazaiak már tíznél tartottak.

Biztatóan kezdôdött a második félidô, amikor Gera elôtt egyenlítési lehetôség adódott, azonban a West Bromwich Albion csatára a középen álló Butinába fejelt mintegy hat méterrôl. Ezt követôen felébredtek a horvátok, és az 57. percben Lisztes Krisztián csapattársa, Klasnic révén már kettôre növelték az elônyt. És hogy a slusszpoén is meglegyen, tíz perccel a vége elôtt Leko beadását a frissen beállt Gyepes pöckölte a magyar hálóba.

A mérkôzés krónikájához hozzátartozik, hogy a belépôvel együtt a szurkolók igazán igényes kiadványhoz is hozzájutottak, amelybôl sok információt megtudhattunk mind a mérkôzésrôl, mind annak elôzményérôl, illetve a vb-selejtezôkrôl. Ami leginkább feltûnt a színvonalas meccslapban, hogy azt horvátul és magyarul (!) nyomták. Ugyanakkor a kiadványban egész oldalas hirdetés jelezte, hogy a magyar "nemzeti" olajvállalat egy másik ország válogatottjának a fôtámogatója. Már csak ilyen a globalizált világ! Arról is említést kell tennünk, hogy a több mint háromezer magyar szurkolót Zágrábtól 25 kilométerre horvát rendôrök várták, majd felvezetô autókkal szabad úton vezették a stadionhoz, ahol körülzárt parkolóban helyezhették el autóikat, buszaikat. A mérkôzés végén pedig ugyanilyen bánásmódban távozhattunk a horvát fôvárosból, sôt a horvát határôrök útiokmány-ellenôrzés nélkül engedték haza a szomorú szurkolókat. Azért fölmerül a kérdés, vajon mikor kapunk ilyen fogadtatást Bukarestben?

A csoport további eredményei:

Izland - Bulgária 1-3

Málta - Svédország 0-7

A szerdai program: Magyarország-Izland, Svédország- Horvátország.

Kósa András

Világbajnoki selejtezôk - Meglepetések éjszakája

Szombaton éjszaka teljes gôzzel elindult a 2006-os németországi világbajnokság európai selejtezôköre is. Augusztus végén már játszottak néhány mérkôzést ugyan, de az igazi selejtezôkezdet szeptember 4-én volt. A nyári portugáliai Eb-t követôen mindenki várta, hogy milyen újdonságokkal lépnek elô a csapatok, és ahogyan ez ilyenkor megszokott, érkeztek is meglepetések. A legmeglepôbb eredmény a friss Eb-aranyérmes Rehhagel- gárda tiranai veresége. Hans Peter Briegel fiai a gyôzelemért mintegy 411 ezer eurón osztozhattak a mérkôzést követôen. Ennél viszont sokkal fontosabb, hogy bebizonyították, valóban átalakulóban van az albán nemzeti válogatott. Egy másik idegenlégiós kapitány, Sven-Göran Eriksson nem járt ennyire jól, mint "albán" kollégája, ugyanis az angolok Bécsben blamázsnak számító döntetlent értek el. Az eredményen pedig már az sem segít, hogy két góllal is vezettek Beckhamék, hiszen a sógorok alig két perc alatt egyenlíteni tudtak. A mérkôzéshez kapcsolódik, hogy Bécs belvárosában az angolok biztatására érkezô svájci szurkolók csaptak össze osztrák leszerelô katonákkal.

Tovább folytatódik a francia válogatott agóniája, szombaton este Saint Denis-ben gól nélküli döntetlent értek el Izrael válogatottjával szemben, emlékeztetve arra, hogy tíz évvel ezelôtt a gallok utolsó hazai vb- selejtezôjükön kikaptak az izraeliektôl, és így nem jutottak ki az egyesült államokbeli tornára.

A világbajnoki bronzérmes, de az Eb-t kihagyó törökök nem tudtak javítani, ezúttal a grúzok ellen csak 1-1-es döntetlenre futotta Isztambulban. Az Eb- selejtezôk meglepetéscsapata, Lettország kissé ironikusan szólva "visszakerült a helyére", hazai pályán 2-0-ra kapott ki a kontinensmásodik portugáloktól.

Meglepetés továbbá, hogy Belgium nem bírt egy másik balti állam csapatával és Charleroi-ban csak döntetlent ért el a litvánokkal szemben. Az oroszoknak nem sikerült legyôzni a szlovákokat, Karjanka révén még büntetôt is hibázott a szbornaja.

Érdekes továbbá, hogy az olaszok az új kapitány, Marcello Lippi vezetésével csak a hajrában gyûrték le a norvégokat.

Eredmények:

2. csoport:

Isztambul: Törökország - Grúzia 1-1

Koppenhága: Dánia - Ukrajna 1-1

Tirana: Albánia - Görögország 2-1

3. csoport:

Tallinn: Észtország - Luxemburg 4-0

Riga: Lettország - Portugália 0-2

Moszkva: Oroszország - Szlovákia 1-1

4. csoport:

Basel: Svájc - Feröer-szigetek 6-0

Dublin: Írország - Ciprus 3-0

Sant Denis: Franciaország - Izrael 0-0

5. csoport:

Celje: Szlovénia - Moldova 3-0

Palermo: Olaszország - Norvégia 2-1

6. csoport:

Belfast: Észak-Írország - Lengyelország 0-3

Baku: Azerbajdzsán - Wales 1-1

Bécs: Ausztria - Anglia 2-2

7. csoport:

Charleroi: Belgium - Litvánia 1-1

Serravalle: San Marino - Szerbia és Montenegró 0-3

(kósa)

Tündöklések és bukások

Az athéni olimpia számos váratlan siker és csúfos kudarc színhelye volt. Néhány a legemlékezetesebb tündöklések és bukások közül:

Siker:

Birgit Fischer: a kajak-kenu nagyasszonya utolsó olimpiáján is elképesztô teljesítménnyel rukkolt elô. Athénban megszerezte nyolcadik ötkarikás aranyérmét, melyhez egy második hely is társult. Kína: a szakértôk legfeljebb a medálrangsor harmadik helyére várták a következô seregszemle házigazdáját, de a távol-keletiek már az elsô héten ráijesztettek riválisaikra. Az utolsó nap elôtt 31 arannyal, 17 ezüsttel és 13 bronzzal az éremtábla második helyén álltak a 100 dobogós pozícióval (34, 38, 28) éllovas amerikaiak mögött. "Peking 2008" minden szempontból kínai olimpia lesz. Biztonság: az athéni megnyitót nyomasztó várakozások elôzték meg, és a Salt Lake City-i téli olimpia tapasztalatai sem adtak okot vérmes reményekre. A fegyveres biztonságiak azonban visszafogták magukat Görögországban, mindenütt jelen voltak, de nem tolakodóan. A helybéliek laza hozzáállásának köszönhetôen ez a téma hamar másodlagossá vált. Iraki futballisták: az olimpia negyedik helyén végzett válogatott fantasztikus teljesítménye örömmámort váltott ki a háborútól és erôszaktól gyötört Bagdadban. Amikor George W. Bush amerikai elnök saját kampánycéljaira próbálta felhasználni a sikereiket, az iraki játékosok szóban "piros lapot" mutattak fel neki. Michael Phelps: bár Mark Spitz hét diadalból álló ötkarikás rekordját nem tudta megdönteni, hat arannyal és két bronzzal még többször is felállhatott a dobogóra, mint legendás honfitársa 1972-ben. Ráadásul emberi nagyságáról is tanúbizonyságot tett, amikor a váltódöntôben lemondott helyérôl Ian Crocker javára, hogy ô is kivehesse részét az athéni sikerekbôl.

Kudarc:

Dream Team: véget ért egy amerikai álom, az NBA- milliomosok waterloo-i vereséget szenvedtek Görögországban. Tim Duncan, Allen Iverson és a többiek összetörték a legyôzhetetlenség eszményképét, és meg kellett elégedniük a bronzéremmel. Most már nem az elsô, Michael Jordan és Magic Johnson vezette 1992-es Dream Teammel hasonlítják össze ôket, hanem az 1988-as fôiskolás csapattal, amely szintén harmadik lett Szöulban. Jan Ullrich: a Tour de France-on szerzett negyedik hely után sportrendezvény helyett inkább társadalmi eseménynek tekintette a nyári játékokat. Az utcai versenyben elért 19. pozíció még talán megmagyarázható, az idôfutamban felmutatott hetedik azonban több mint kínos. Görög közönség: a hazaiakat eleinte nem érdekelte az athéni "felhajtás", alig látogattak ki a létesítményekbe. A 200 m-es síkfutás döntôjében azután hosszasan fütyültek, mert a címvédô, a doppingbotránya után visszalépô Kosztasz Kenterisz nem indulhatott el. A stadionokban igazán csak akkor alakult ki olimpiai hangulat, ha görög sikerek születtek. Marion Jones: Sydney három aranyérmet szerzett királynôje Athénból mellékszereplôként távozott. Az egyéni sprintszámokra nem kvalifikálta magát, távolugrásban ötödik lett, a 4x100-as váltóban pedig rosszul adta tovább a botot. Összességében nem tudott "sportos" választ adni az ellene tavasszal felmerült doppingvádakra. Dopping: Kosztasz Kenterisztôl Fazekas Róberten át a tucatnyi súlyemelôig Athénban mindennap újabb doppingeset került napvilágra. Ami az ellenôrök számára komoly szakmai siker volt, az ugyanakkor árnyékot vetett a versenyekre. Ez a téma továbbra is sok fejfájást okot az ötkarikás mozgalom elöljáróinak.

Ötkarikás aranyköpések

A nézôk, szurkolók mindig is kíváncsiak voltak az olimpiák fôszereplôinek gondolataira, s nem csak azokra, amelyek közvetlenül a versenyeikhez kapcsolódnak. Ezekbôl válogattunk.

augusztus 14. "Megyünk, gyôzünk, hazajövünk." (Philippe Bana, a dobogóról végül egyaránt lemaradó francia férfi és nôi kézilabda-válogatott technikai igazgatója) "Tizenegy és 11:45 között kellett jónak lenni. Nem elôbb és nem késôbb." (Franck Dumoulin francia sportlövô, aki Sydneyben aranyérmes volt, Athénban nem került a legjobbak közé) "Egész évben pénzért játszunk. Nem olyan nagy baj, hogy most egy hétig nem." (Roger Federer világelsô svájci teniszezô) "Az elsô zsebben van, már csak hatot kell megszerezni." (Michael Phelps amerikai úszó az elsô gyôzelmét követôen) "Most végre gondolhatok a jó belga sörre és a sült krumplira." (Axel Merckx, az országúti kerékpárosok mezônyversenyének belga bronzérmese)

augusztus 17. "Azok, akik most keresztre akarnak feszíteni, korábban velem együtt fotóztatták magukat. Emlékeztetem ôket arra, hogy a keresztre feszítés után következik a feltámadás." (Kenterisz a doppingügyérôl)

augusztus 20. "Remek dolog, hogy mindhárom színû érembôl jutott nekem, jóllehet aranyból szerettem volna inkább kettôt." (Laure Manaodou francia úszó)

augusztus 22. "Furcsa gondolatai lehetnek velem kapcsolatban Chloénak, a hároméves kislányomnak. Amikor meglátott a tévében, megijedt és elkezdett sírni" (Hugues Obry, az olimpiai bajnok francia párbajtôrcsapat tagja)

augusztus 25. "Hiszem, hogy a nôk a jövôben öt méter fölé kerülnek. Hiszem, hogy képesek a férfiaknál egy méterrel kevesebbet ugrani." (Jelena Iszinbajeva, aki 4,91 méterrel nyerte a nôi rúdugrás olimpiai versenyét.)

augusztus 27. "Nem volt egyszerû számomra ez az olimpia." (Marion Jones, a 4x100-as amerikai futóváltó döntôbeli kudarca után) "Hétfôtôl, életemben elôször elmegyek egy hét szabadságra." (Jacques Rogge, a NOB elnöke)

augusztus 28. "Amint elindul a verseny, már nincs gond. Azt csináljuk, amihez értünk, tekerünk. Nem esik ugyan jól az izmoknak, de fejben azért könnyebb, mint a rajt elôtt." (Julien Absalon, a hegyikerékpáros verseny francia gyôztese) "Két aranyat nyertem egy hét alatt. Azután, hogy elbuktam Atlantában, hogy vesztettem Sydneyben. Azt mondom, a Jóisten a jó dolgokat a megfelelô pillanatban adja." (Hisam el-Gerúzs azután, hogy az 1500 métert követôen 5000-en is nyert.)

FIFA fair play díj az argentinoknak és az irakiaknak

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) fair play díjat adományozott a múlt vasárnap zárult athéni olimpia férfitornáját megnyerô argentin, és a meglepetésre negyedikként záró iraki válogatottnak.

A hivatalos indoklás szerint a két csapat a pályán és azon kívül is példamutatóan viselkedett.

A jutalom egy-egy kupából és diplomából, illetve érmekbôl áll, ezenkívül 10 ezer dollárt is kapnak az érintettek, s az összeget felszerelésekre költhetik.

Kisebb vagyon a vonakodó iráninak

Átszámítva 100 ezer eurót kap otthon Arash Miresmaeili világbajnok iráni cselgáncsozó, aki eleinte politikai okokból nem akart tatamira lépni az izraeli Ehud Vaks ellen az athéni olimpián, majd meggondolta magát, végül a mérlegelésnél nem tudta hozni a súlyát.

A 23 éves kiválóság - aki így csak a nyitóünnepségen szerepelt hazája zászlóvivôjeként - annyi pénzhez jut, mintha aranyérmet nyert volna Görögországban.

A sportág nemzetközi szövetsége (IJF) szerint Miresmaeili nem szándékosan és nem a nyilvánosság elôtt vonakodott a mérkôzéstôl. Túlsúly miatt - függetlenül a véletlen vagy szándékos hízástól - viszont nem lehet senkit sem felelôsségre vonni.

Az ország ötkarikás bizottsága korábban közölte, hogy a 66 kg-os kategória kétszeres világbajnoka kormányutasításra diszkvalifikáltatta magát.

Az 1979-ben létrejött Iráni Iszlám Köztársaság nem ismeri el Izraelt, amelyet csak "megszállt Palesztinának" nevez. Az iráni útlevelekben a következô megjegyzés olvasható: "Ez a dokumentum beutazásra jogosít minden országba, kivéve a megszállt Palesztinát."

A görögök számára csak most jön a neheze

Az olimpiai láng vasárnap esti kialvásával korántsem érnek véget a nyári játékok a görögök számára, hiszen az ország hatalmas adósságokat halmozott fel, és sok kihasználhatatlan sportcsarnokot, illetve stadiont "örököl".

"A neheze csak most jön" - jósolja a To Vima címû napilap, ugyanakkor leszögezi: a szervezés hibátlanul mûködött, a létesítmények tökéletesnek bizonyultak, és még a rettegett közlekedési káosz is elmaradt. A kormány azonban várhatóan szigorú megszorításokra kényszerül, szakértôk szerint a lakosság legalább tíz évig nyögi majd az ötkarikás költségeket.

A rendezôk eredetileg 4,6 milliárd eurós büdzsével számoltak, de közvetlenül a nyitóünnepség elôtt már hétmilliárdról szóltak a hírek. A jelenlegi állás szerint az összkiadások akár 12 milliárdra is rúghatnak, ami 5,7 százaléka a nemzeti összterméknek.

Az igazság pillanata valószínûleg szeptember 10- én következik be, amikor Kosztasz Karamanlisz miniszterelnök megtartja költségvetési beszédét. Annyi pozitívum mindazonáltal már biztosra vehetô, hogy az idén Görögország négy százalékos gazdasági növekedéssel az EU országainak élmezônyében lesz.

Öröm és szégyen

Napok óta fura érzés uralja az embert. Mintha nem tudnád micsoda; nincsenek szavak, amelyekre hivatkozhatnál. Pedig a magyarázat nyomorultul egyszerû. Van okod örvendezni, és van okod szégyenkezni. Az olimpián, Athénban úgy nyertünk egy aranyérmet, hogy egy másikat visszavettek; aztán úgy nyertünk kettôt, hogy egytôl megint megfosztottak. Száz esztendô minden sikere eltörpülni látszik rövid két hét (még mindig dagadó) botrányai miatt. Terjed a sport világában, hogy a magyar versenyzô gyanúsan nem tiszta, és ajzószerek nélkül mit sem ér. Fejünkre hoztuk a bajt, és a doppingellenôrök ránk szálltak rendesen. Akár éjszaka is felzaklatták a magyar sportolót, hogy bizonyos teszteknek alávessék. Meglehet, másokat is, hogy panaszunk netán kevesebb legyen. Csakhogy az erôs képzelet okokat szül vagy fordítva. Ha belenézünk a tükörbe, lehajthatjuk fejünket. És nem azért, hogy babérkoszorúval illessék. Mi átkozzuk és verjük magunkat. Mondhatni csúnyán. Mert valaki magyar (névtelenül) már jó ideje feljelentette sportolóinkat az ellenôröknél. Ha nem így lenne, sajnos, a magyar nem is lehetne magyar; tudjuk mi egymást gáncsolni.

A tökéletes angolsággal megírt levél minden fontos atlétikai szervezethez eljutott. Hogy jó lesz ránk vigyázni. S hogy miféle csalásra kell figyelni; kipróbált és bevált és titkolt trükkök gazdag illusztrációja sem hiányozhatott, mintegy mutatóba.

Hiányos angoltudásom okán esetleg mondhatnám, mint annyian mások, hogy a feljelentô nem én voltam. Szinte fölöslegesen. Mert evvel az emberfiának más gerincet beszerezni sikertelen kísérlet lenne. A szégyen a miénk. Valamennyiünké. A fullánkhoz a mérget botorul mi szolgáltattuk. És a gyalázatot lemosni nem olyan könnyû. Hát ez fáj. És az, amit megszívlelni kellene.

Fazekas Róbert, aki majdnem hetvenegy métert dobott diszkosszal (nekem a lelkem mélyén ô a bajnok), és nyert, fennakadt a doppingteszten. Csak azért, mert nem tudott elegendô vizeletmennyiséget produkálni. Hiába nyakalta a vizet, nem sikerült neki pisilni. Annyit, amennyit kellett volna a szabályok szerint. És az ellenôr, aki vizslatta az anyaszült meztelen embert, szorgalmasan vájkált és tapogatott, hogy holmi rendellenesség nyomait felfedezze. De hiába. Kimondta, azért szigorú, mert a sportoló csalni próbált. Társát, a kalapácsvetô Annus Adriánt is menten "perújrafelvételre" rendelik: vizeljen még nekik, hadd lássanak tisztábban. A nyomás alatt az atléta nem áll kötélnek. Még azért sem. Vizsgálták ôt verseny elôtt s utána, és akkor nem pánikoltak. Késôbb meg miért. Természetesen van válasz. Az utolsó napra kiderítik a lehetetlent, hogy a két lelet, amit ôk maguk beszereztek néhány napja, nem egyvalakitôl származik. Megvilágosodnak, és váltig állítják, a minták nem vizsgálat közben keveredtek el. És innen bizony nincs tovább. Oda az aranyérem. Oda a becsület. Nehézatlétáinkat s velük együtt a magyart szájára veszi a világ. Fôleg az álságos világ.

Egy Heinz Steinmetz nevû tréner azon búslakodik, hogy szegény német sportolóknak éppen "agyonkokszolt" atlétákkal kell felvenni a versenyt. Ô beszél, akit éppen negyedszázada, hogy rajtakapták, amikor vizeletét csempészte ellenôrzésre az ajzószerekkel megtömött tanítványa helyett; kinek már régóta bealkonyult, az ötszörös diszkoszvetô-világbajnok, Lars Riedel is hozzátódít s pontosít, nevén nevezve a magyar sportolót, aki a vizeletadásnak legújabb fortélyaira tanítgatta ôt. Persze bizonyíték semmi, holott nem ártana. A chemnitzi egyesületben, ahol atlétizál, edzôjét egészen véletlenül Steinmetznek hívják; és tegyük hozzá, Chemnitz nem is olyan régen Karl-Marx-Stadt volt, az NDK sportfellegvára, ahol állami megrendelésre orvosok és gyógyszerészek ezrei tiltott szerekkel hamisították az új embert, a legyôzhetetlen sportolót a szocializmus dicsôségére... Nocsak, most meg mocskolnak, akit lehet. Velünk példálóznak, mert lehet. De ez nem vigasz. Nyilvánvaló, az sem, hogy nem akad ember, aki helyére tenné a dolgokat. Sportdiplomatáink a nagy tanácstalanságban egymásra mutogatnak (jó öreg szokás szerint), mossák kezüket, hogy nem rajtuk múlik, ha a sportoló eltévelyedik. Nincs szavuk, amikor a leszerepelt magyar futó, hogy jelentéktelenségét kihangsúlyozza, letolja gatyáját, és úgy mutogatja magát a pályán. A züllést észre sem veszik. Nincs megtorlás. És nem tiltakoznak, ha netán irigységbôl bántanak. Semmi nekik az elhatárolódás. Nincs ítélet, nincs felmentés. Mintha ott sem lennének. Nem mondják meg, ki (lehet) a vétkes, és ki az ártatlan.

Holott ezen a nyári olimpián volt gonoszság (velünk szemben). Volt ártatlanság. Ne tagadjuk, voltak, akik a reményt porba döntötték. És voltak, akik a vérmes reményeket nem úgy kergették, mint teljesíthetetlen ábrándokat; és gyôztek. Mert volt különbség. S mivel a gyôzelem az gyôzelem, nem is kell nagyon magyarázni. Örülünk inkább neki. Legalább akkora lélekkel, mint a felejthetetlen színészkirály, Latinovits Zoltán.

"Az olimpiák dobogóján megjelenik Csík Ferenc, Kozma István, Papp László, Kárpáti Rudolf, Balczó András, és a többiek mind, felsír a Himnusz a dobogóra, és a tisztelgés torokszorító csendjében felkúszik az ég azúrkékségébe a piros-fehér-zöld zászló. Némán állunk, és a lobogó, mint tengeren a magányos fehér vitorla integet messzirôl, mintha búcsúzna, mintha hívna. Mert olyan szomjasok vagyunk a gyôzelemre. Az öröm lebegô szárnyain utazunk messze múltak felé, idôtlen kavarogva a cikázó szélben. Mintha anyánk szeme csillogna a tengerzöld kékségben."

Mindez régi emlék, de nem halványul bennünk. Csak a nevek szaporodnak azóta, meg a sikereink a nemzetek versengésében. A nyolc arany, hat ezüst, és három bronz, amit Athénban szereztünk, szívet melengetô siker; mutogathatjuk, emlegethetjük büszkén, és nem szemlesütve. Hiszen valamikor talán feledésbe merül, hogy a görögök földjén egyszer miért, másszor miért nem volt jó magyarnak lenni.

Pakot Fülöp, Gyöngyös

Apróhirdetések

ADÁSVÉTEL

ELADÓ mosógép, hûtôszekrény, ajtó és ablak tokostól, férfikerékpár és kézi perzsa. Tel. 215-461. (5821)

ÁKOSFALVÁN, a 71. sz. alatt nagy mennyiségben (esô nem verte) lucerna és széna eladó. Tel. 333-160. (5824)

A BIROTECH KFT. forgalmaz számlázókészülékeket taxiba, pénztárgépeket, elektronikus mérlegeket, pénzszámoló gépeket, PC számítógépeket, nyomtatókat és a fogyóeszközök széles skáláját. Szervizt biztosítunk. Megnyílt az új üzletünk Szászrégenben. Tel. 0265/513-823. Érdeklôdni a 0265/264-072, 0265/269-304, 0265/444-862-es telefonszámokon. (sz.)

ELADÓ DT 445-ös traktor. Tel. 0265/426-809. (5729)

U 650-ES traktort vásárolok. Tel. 328-022, 0744-860-094. (5742)

VESZEK antik bútort, festményt, órákat, ezüsttárgyakat, szobrot, porcelánt. Elcserélek két IZS motorbiciklit zongorával is. Tel. 230-947, 0744-159-190. (4946)

LAKÁS

SÜRGÔSEN eladó 2 szobás tömbház- lakás. Tel. 216-430, 218-074. (5728)

ELADÓ Szovátán háromszintes villa 1.800 m2-es területtel a Distrigaz villája mellett. Tel. 0256-499-916. (4359)

ELADÓ emeletes házból az alsó rész: 2 szoba, konyha, kamra, vécé, fürdôszoba, elôszoba + egy szoba, fürdôszoba, közel az egyetemhez. Ciugudean u. 12. sz. (5796)

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a Tudorban. Tel. 240-734, 0745-914-949. (5826)

ELADÓ ház Sárpatakon. Tel. 0722-219-041. (5806)

ELADÓ 3 szobás, II. emeleti tömbházlakás az 1848-as úton. Tel. 251-679, 0744-883- 126. (5778)

ELADÓ kétszintes ház Nyárádszere- dában, a központhoz közel. Tel. 576-484. (5830)

MINDENFÉLE

EGYEDI ALKALOM! 7 mm-es osztrák klikkes parkett - 199.000 lej/m2, 8 mm-es ragasztós parkett - 169.000 lej/m2 TVA-val. Tel. 0744- 640-875. (2834)

LAKÁSOK, HÁZAK, GYÁRAK felépítését, teljes felújítását, átalakítását vállaljuk. Tel. 0744-572-889. (4883)

KIADÓ ipari csarnok raktározásra vagy termelésre. Tel. 0744-626-944. (5481)

MAGYARORSZÁGRA keresünk munkavállalókat hosszú távra: traktoristát, lakatost, karbantartót, állattenyésztôt, mezôgazdasági munkást, mezôgazdasági fôiskolát végzett technikust. Tel. 00-36-76-440-805, Tiszakécske, Postafiók 24. Panit, tel: 322- 413. (5860)

ÁLLÁSLEHETÔSÉG Magyarországon! Keresünk tapasztalt szobafestôt és mázolót, valamint ytongot jól használni tudó kômûvest. Szálláslehetôség ingyenes, antialkoholista, jól dolgozó, megbízható munkavállalót keresünk. Folyamatos munkalehetôséget biztosítunk, jó kereseti lehetôséggel. Érdeklôdni a 00-36- 70-598-7832-es telefonszámon. (5883)

A Babes-Bolyai Egyetem Környezettudományok Kara kétnyelvû (román és magyar) mesterképzést indít a 2004-2005-ös tanévben, Környezet menedzsment és ökoturizmus címen. Beiratkozás: 2004. szept. 6-11. Vizsga: 2004. szept. 15., 15 óra, interjú. Érdeklôdni a kar dékáni hivatalában: Kolozsvár, Kogalniceanu utca 4., telefon: 0264/405- 316, 5212-es mellék.

KÉSZÍTÜNK és szerelünk külsô redônyöket, szalagfüggönyöket és harmonikaajtókat. Tel. 218-321, 0744-121-714. (5592)

SZIGETELJE régi vagy új ablakait, ajtóit svéd Eurostrippel! Tel. 220-620, 0741-077-017. (1432625)

AUTOMATA mosógépeket javítok. Tel. 0726-152-928. (5875)

MEGEMLÉKEZÉS

Szívünkben mély fájdalommal és könnyes szemmel emlékezünk szeptember 6-án, amikor drága édesanyánk, BIRÓ JÓZSEFNÉ szül. Császár Anna 35 éve örökre eltávozott szeretett családja körébôl. Akik ismerték és szerették, áldozzanak néhány percet az emlékére és gondoljanak rá kegyelettel. Emléke legyen áldott és nyugalma csendes. Szerettei szívében emléke örökké élni fog. Gyerekei: Enikô, Józsi és családjuk. (v)

Szomorú szívvel emlékezünk szeptember 6- án a göcsi SÁSVÁRI VIKTORRA halálának 4. évfordulóján. Emlékét ôrzi bánatos felesége, menye, unokái, Enikô és Levente. Nyugodjon békében. (5801)

Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk szeptember 6-án és 27-én, amikor a kegyetlen halál örökre elragadta drága szüleimet, JÁNOSI KATALINT és JÁNOSI JÓZSEFET. Emlékük legyen áldott és nyugalmuk csendes. Leányuk, Manyika. (5116)

Csak az tudja, mi az igazi fájdalom, akinek szeretett szüleit fedi a sírhalom. Elfeledni ôket nem lehet, csak meg kell szokni élni nélkülük. Fájó szívvel és könnyes szemmel emlékezünk a drága szülôkre. Szeptember 6-án, amikor 25 éve a jóságos édesapát, a magyarói születésû NAGY MIHÁLYT (Tréfás) és a jóságos édesanyát, a beresztelki születésû (Csiki) NAGY ILONÁT március 26-án múlt 5 éve a kegyetlen halál elragadta a családjuk körébôl. Pihenésük legyen áldott. Hálával és szeretettel ôrzik emléküket az ôket sosem feledô bánatos gyermekeik és azok családja. Akik ismerték és szerették ôket, gondoljanak rájuk kegyelettel és szeretettel. Nyugodjanak békében a drága szüleink. (5322)

Az emlékezés a lélekben terem, a lélek nem hal meg sohasem. Szemünkben könnyel, szívünkben örök fájdalommal emlékezünk szeptember 6-án, amikor egy éve, türelemmel viselt szenvedés után örökre eltávozott közülünk a vármezôi születésû nyárádszentmártoni lakos, KATONA PÉTER. Emlékét szívünkben örökre ôrizzük: felesége, Gizella, fia, Csaba, leánya, Emôke, menye, veje és unokája, Tímea. (5861)

A múltat felidézve szívünk nagyon fáj, valaki hiányzik, aki nincs közöttünk már. Szomorú szívvel emlékezünk szeptember 6- án a drága jó férjre, édesapára, nagytatára és dédtatára, a göcsi SÁSVÁRI VIKTORRA halálának negyedik évfordulóján. Emlékét ôrzi bánatos felesége, leánya, veje, menye, négy unokája és három dédunokája. Nyugodjon békében, drága jó tata. (5870)

Számunkra a legboldogabb nap volt, amikor születtél. Hogyan tudjuk elviselni, hogy búcsú nélkül elmentél? Talán nem vigyáztunk eléggé reád? Tudtuk, hogy beteg vagy, hogy fáj az életed, de nem panaszoltad senkinek, magadban, befelé könnyeztél, búcsúzás nélkül, csendesen elmentél. Kedves gyermekünk, drága virágszálunk, mióta elmentél, nyugtunk nem találjuk. Járunk ide-oda, járunk eleget, de az utunk csak a temetôhöz vezet. A temetôben ott van a te drága sírhelyed, fekete márványon a képed s a neved. Fájó szívvel emlékezünk szeptember 5-én, amikor 5 éve, hogy a kegyetlen halál elragadta az élni akaró gyermekünket, CSATLÓS ATTILÁT. Drága gyermekünk, fájó emléked szívünkben mindig élni fog. Bánatos szülei, leánya, Katika, testvére, Gyöngyi és családja. Béke poraira. Szomorú az út, mely sírodhoz vezet, a jó Isten ôrködjön pihenésed felett. (5832)

Szemünkben könnyel és szívünkben bánattal emlékezünk szeptember 6-án, amikor 10 éve hirtelen itt hagyott a szeretett leány és jó testvér, a gegesi születésû GALAMBFALVI KATALIN. Hiányodat semmi sem pótolja. Sírod fölött ôrködik a szeretet. Akik ismerték és szerették, ôrizzék meg emlékezetükben olyannak, amilyen volt. Bánatos édesanyja és testvérei. (5669)

ELHALÁLOZÁS

Fájó szívvel búcsúzom szeretett unokámtól, BUCECEANU LORÁNDTÓL. Isten nyugtassa békében. Nagymamája. (5895)

Szomorú szívvel búcsúzunk szeretett unokaöcsénktôl, BUCECEANU LORÁNDTÓL. Nyugodj békében. Misi, Jancsi, Anikó. (5896)

Álmodtunk egy öregkort, gyönyörût és szépet, de a kegyetlen halál mindent összetépett. Szívünk mély fájdalmával tudatjuk, hogy a drága jó feleség, szeretô és gondos édesanya, a marosugrai születésû marosvásárhelyi BEREKMÉRI GABRIELLA szül. Demeter szeptember 3-án, 34 éves korában, hosszas, de türelemmel viselt szenvedés után csendesen megpihent. Temetése szeptember 6-án 14 órakor lesz a marosugrai gyászháztól. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Férje, Jocó és kisfia, Oszkár. (4377475)

Szívünk mély fájdalmával tudatjuk, hogy a drága jó gyermek, testvér, édesanya, sógornô, a marosugrai születésû BEREKMÉRI GABRIELLA szül. Demeter életének 34. évében, türelemmel viselt, hosszas szenvedés után csendesen megpihent. temetése szeptember 6-án 14 órakor lesz a marosugrai gyászháztól. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (4377475)

Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett feleség, rokon, jó barát és jó szomszéd, JÓZSA ELEMÉRNÉ DR. GYÖRFY PIROSKA életének 70. évében, szeptember 2-án Magyarországon elhunyt. Temetése 2004. szeptember 6-án, hétfôn 14 órakor lesz a marosvásárhelyi református temetôben, református szertartás szerint. A gyászoló család. (4377478)

Fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagy-mama, dédmama, anyós, testvér, rokon és jó szomszéd, a pókai születésû, sáromberki lakos, özv. KARDOS ZSUZSÁNNA szül. Bán 2004. szept. 3-án, 95. évében csendesen megpihent. Szeptember 6-án 2 órakor helyezzük örök nyugalomra a sáromberki temetôben. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (4377479)

Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, testvér, após, rokon és jó barát, MOLDOVÁN GYÔZÔ németországi lakos életének 70. évében tragikus körülmények között elhunyt. Drága halottunkat szeptember 6-án, hétfôn 13 órakor helyezzük örök nyugalomra a marosvásárhelyi református temetôben adventista szertartás szerint. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (4377481)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett, jó férj, édesapa, nagyapa, testvér, sógor, apatárs, rokon és ismerôs, a búzaházi születésû id. MÁRTON ÁRPÁD mûszerész 74. évében, türelemmel viselt szenvedés után elhunyt. Halálával egy áldásos, fáradhatatlan, dolgos élet szûnt meg. Temetése szeptember 7-én du. 3 órakor lesz a marosvásárhelyi református temetôben. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Bánatos felesége. (4377482)

Fájdalomtól megtört szívvel búcsúzom legdrágább barátnômtôl és legjobb kolléganômtôl, BEREKMÉRI GABRIELLÁTÓL, a 24 ore muresene újság volt könyvelônôjétôl. Emléked legyen áldott, nyugalmad csendes. Chitacu Gabriella és családja. (4377473)

Fájdalommal és megtört szívvel búcsúzom drága menyemtôl, BEREKMÉRI GABRIELLÁTÓL. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Apósa Magyarpéterlakáról. (4377475)

Mély fájdalommal és megtört szívvel búcsúzunk szeretett, jó édesapámtól, id. MÁRTON ÁRPÁDTÓL. Fia, Árpi, menye, Melinda és unokái, Beáta és Sarolta. Nyugodj békében, szeretett apukám. (4377482)

Fájdalommal búcsúzunk szeretett, jó nagytatánktól, id. MÁRTON ÁRPÁDTÓL. Unokái, Beáta, Márti és Sarolta. Nyugodj békében, édes tata. (4377482)

Mély fájdalommal és megtört szívvel búcsúzunk szeretett, jó édesapámtól, id. MÁRTON ÁRPÁDTÓL. Lánya, Manyi, veje, Péter és unokája, Márti. Nyugodj békében, szeretett apukám. (4377482)

RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS

Mélyen együtt érzünk kolléganônkkel, Totpál Judittal szeretett ÉDESAPJA elvesztése fölött érzett fájdalmában. Kolléganôi, az Azomures-Azotat részlegek laboránsnôi. (4377472)

Mély fájdalommal búcsúzunk szeretett sógornônktôl, BEREKMÉRI GABRIELLÁTÓL. Szép emléked mindig velünk marad. Ôszinte részvétünk a gyászoló családnak. Józsi és Oszi, mindig mellettetek leszünk. Margitka, Feri és Szilárd. (4377475)

Mély fájdalommal búcsúzunk szeretett sógornônktôl, BEREKMÉRI GABRIELLÁTÓL. Szép emléked mindig velünk marad. Ôszinte részvétünk a gyászoló családnak. Józsi és Oszi, mindig mellettetek leszünk. Irmus, Imola és Szabolcs. (4377475)

Ôszinte részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki Berekméri Oszkár osztálytársunknak ÉDESANYJA elhunyta alkalmából. Megnyugvást kívánunk a gyászoló családnak. A II. C. osztály közössége. (4377480)

Ôszintén együtt érzek ezekben a nehéz percekben barátommal, Berekméri Józseffel és fiával, Oszkárral a szeretett feleség és édesanya, BEREKMÉRI GABRIELLA elhunyta alkalmával. Isten nyugtassa békében. Orbán Levente. (4377476)

Mély fájdalommal búcsúzom kedves unokatestvéremtôl, BEREKMÉRI GABRIELLÁTÓL. Ôszinte részvétem a gyászoló családnak. Demeter Nagy Erzsébet. (4377476)

Kegyelettel, megrendülten búcsúzunk szeretett barátnônktôl, dr. GYÖRFY PIROSKÁTÓL. Nyugodj békében. Burghard Judit, Stoyán Andrea és családja Münchenbôl. (4377477)

Ôszinte részvétünket fejezzük ki Józsa Elemérnek szeretett FELESÉGE elhunyta okozta fájdalmában. Emléke szívünkben örökké élni fog. Temesvári Hajnalka és családja. (4377478)

Ôszin