VI. évfolyam 245. (15815) sz.

2004. október 18., hétfõ

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 51 RNCB 3600000002490018 – euró; RO 24 RNCB 3600000002490019 – dollár bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

II. János Pál köszönete a jókívánságokért

26 év Szent Péter trónján

Köszönetét és háláját hangoztatta vasárnapi Úrangyala imádsága kapcsán II. János Pál, a pápává választásának 26. évfordulójára küldött jókívánságokra válaszolva. A 84 éves egyházfô angelusa végén megerôsítette, hogy tovább szolgálja egyházát, s "mély hálájának" adott kifejezést azokkal az üdvözletekkel összefüggésben, amelyek Szent Péter trónjára lépésének 26. évfordulója (1978. október 16.) alkalmából hangzottak el. A katolikus egyházfô megválasztásáról szombaton több misével emlékezett meg, legközelebbi munkatársaival költötte el ünnepi ebédjét, s még tortát is kapott Lengyelországból. A lengyel Karol Wojtyla II. János Pál néven a harmadik leghosszabb ideig uralkodó pápa Szent Péter, az elsô pápa, illetve IX. Pius után, aki csaknem 32 évig állt egyháza élén a XIX. század végéig. A pápát pénteken este a Vörös Hadsereg méltán hírneves együttese is köszöntötte a VI. Pál teremben tartott koncertjével, amelyet az olasz állami tv-csatorna egyenesben sugárzott. Az egyházfô vasárnap a Szent Péter téren összesereglett zarándokok és turisták elôtt lengyelül és olaszul is köszönetet mondott a gratulációkért.

MSZP-kongresszus

Megválasztották az új vezetôséget

A Magyar Szocialista Párt szombati tisztújító kongresszusa megválasztotta a párt új vezetôségét: az elnök Hiller István, az elnökhelyettes Szekeres Imre, a két alelnök pedig Juhász Ferenc és Újhelyi István lett.

Az elnöki posztról való szavazáson Hiller Istvánra 396 küldött voksolt, Szekeres Imrére 152.

A kongresszus Simon Gábort választotta a párt országos választmányának elnökévé. Az elnökség tagjai - a pártelnök, az elnökhelyettes és a két alelnök mellett - Kállai Katalin, Kiss Péter, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mesterházy Attila, Steiner Pál, Németh Ferencné, Vadai Ágnes, Veres János és Veress József lettek.

A tizenöt tagú testületbôl hárman, Kiss Péter, Lamperth Mónika és Mesterházy Attila voltak tagjai az elôzô elnökségnek is.

A kongresszus után az új elnökség megtartotta elsô, alakuló ülését.

A küldöttek elfogadták az elnökség és a választmány beszámolóját, valamint a kongresszus téziseit, amely a párt következô kongresszusáig követendô politikai célokat határozza meg.

A kongresszus egyhangúlag megszavazta a Hiller István bizottsága által készített Az új magyar szociáldemokrácia címû pártprogramot.

A küldöttek módosították a párt alapszabályát is. A módosítás értelmében a szocialista párt európai parlamenti képviselôi delegálhatnak tagokat az országos választmányba és részt vehetnek a kongresszuson. Az alapszabályba átvezették az európai szocialista párti tagságból adódó kötelezettségeket.

Nastase, Basescu és C.V. Tudor bejegyeztették államfôjelöltségüket

Adrian Nastase elsôként jegyeztette be államfôjelöltségét vasárnap, a Központi Választási Irodában, nem sokkal ezután Traian Basescu és Corneliu Vadim Tudor is benyújtotta a jelöltség regisztrációjához szükséges dokumentumokat.

Nastase, akit többek között Dan Voiculesu és Miron Mitrea is elkísért, kijelentette: nem fogja kiábrándítani a lakosságot, a következô négy évben pedig sikerül kivezetnie az országot a szegénységbôl. Az SZDP elnöke köszönetet mondott az államfôjelöltségét aláírásával támogató kétmillió személynek.

Traian Basescu államfôjelöltségének hivatalos rögzítése után kijelentette, a választások nyomán az NLP-DP kerül ki gyôztesen. A DP elnökének rövid beszédét megzavarták az SZDP támogatói, akik azt skandálták: "Nastasét államfônek!".

C. V. Tudor sérelmezte, hogy csak harmadikként regisztrálták, noha Basescu elôtt érkezett. (Mediafax)

Csütörtökön aláírják a Distrigaz Nord privatizációs szerzôdését

A Distrigaz Nord gázszolgáltató vállalat privatizációs szerzôdését október 21- én, csütörtökön írják alá, három nappal a Distrigaz Sud tulajdonoscseréjérôl szóló szerzôdés parafálása után, közölte vasárnap Dan Ioan Popescu gazdasági és kereskedelmi miniszter.

A Distrigaz Sudot a francia Gas de France, a Distrigaz Nordot pedig a német Ruhrgas vásárolja meg.

A Gas de France és a román állam közti szerzôdést hétfôn írják alá Bukarestben a francia, illetve a román kormányfô jelenlétében.

Az AFP szerint a francia társaság 150 millió eurót fizet a Distrigaz Sud részvényeinek 30 százalékáért. A Reuters információi szerint a tran-zakció összértéke a tôkeemeléssel együtt 350-400 millió euró.

(Mediafax)

Hogyan segít az Európai Unió a marosvásárhelyi infrastruktúra fejlesztésében?

A marosvásárhelyi AQUASERV ÖV. ezzel a cikkel fejezi be azt a sorozatot, amelyben bemutatja az ISPA-programot. E program célja az ivóvíz és csatornázási szolgáltatások minôségének javítása és a szolgáltatások kiterjesztése Marosvásárhelyen. Azok a személyek, akik többet szeretnének tudni errôl a Marosvásárhelyen gyakorlatba ültetendô ISPA- programról - amely városunk lakosai számára rendkívül fontos program - hívhatják az Aquaserv 208- 845-ös telefonszámát vagy írhatnak a piu@aquaserv.ro e-mail címre.

5. Fejezet

ISPA - az egészséges környezetért

Az európai uniós támogatás elnyerése, valamint a marosvásárhelyi ISPA-program sikere a projekt társadalmi és gazdasági hatékonyságának köszönhetô. Ez minden olyan romániai vagy kelet- és közép-európai város esetében érvényes, amely részt vett az ISPA-programban. E programok segítségével az Európai Unió biztosítani szeretné az európai csatlakozás elôfeltételeit a víz- és csatornaszolgáltatások terén. Mivel a 2007 - 2025 közötti idôszakban Romániának alkalmazkodnia kell az Európai Unió ivóvízre és szennyvízre vonatkozó szabványaihoz, azok a közösségek, amelyek nem nyertek el a marosvásárhelyihez hasonló vissza nem térítendô támogatást és a jövôben sem lesz rá lehetôségük, kénytelenek lesznek a helyi költségvetésbôl biztosítani az ivóvíz- és csatornarendszerek korszerûsítését. Ismert, hogy
a környezetvédelem terén szükséges beruházásoknak magas költségei vannak.

Az ISPA-program elsôdleges célkitûzése a víztisztítási, valamint a szennyvíz- összegyûjtési és tisztítási infrastruktúra korszerûsítése, felépítése és fejlesztése. Ezt a célkitûzést három beruházási munkálattal, (a vízüzem korszerûsítése, a szennyvíztisztító telep korszerûsítése, a csatornahálózat kibôvítése és az esôvíz-gazdálkodás feljavítása), valamint egy mûszaki segítségnyújtási szerzôdéssel (a mûszaki támogatás, a munkálatok felügyelete és népszerûsítése) szeretnénk elérni.

A program kivitelezésének eredményei a következôk lesznek:

- az ivóvíz minôségének biztosítása városunk és a környezô települések kb. 185.000 lakosa számára, az ivóvízre vonatkozó 98/83/CE direktíva elôírásainak megfelelôen,

- 13.000 lakos csatornahálózathoz való csatlakoztatásának biztosítása;

- a Maros szennyezésének kiküszöbölése (arról a szennyezésrôl van szó, amelyet a csatornahálózatba be nem kötött házak szennyvize okoz);

- a szennyvíztisztító telepre beérkezô hozam szabályozásának javítása és a tisztítási kapacitás növelése. Ez javítani fogja a szennyvíztisztító telep biológiai tisztításának teljesítményét;

- a lakosság egészségét érintô kockázatok csökkentése;

- a környezet kímélése, a Maros szennyezésének csökkentése következtében.

A fent említett eredményeket elemezve kiderül, hogy az ISPA-program kivitelezése rendkívül pozitív hatással lesz a környezetvédelemre.

A szennyezô fizet elvnek megfelelôen (akik szennyezik a környezetet, kötelesek fedezni a szennyezés kiküszöbölésének költségeit), az Európai Unió több feltételt tûzött ki, melyeket a kivitelezés különbözô szakaszaiban kell teljesíteni. Ezek közül megemlítjük a környezetre vonatkozókat:

A rövid távú környezeti feltételek:

1. Az Európai Bizottság bizonyítékot kap a következôkre:

a. az ipari szennyvizeket megfelelôen elôkezelték és/vagy visszaforgatják;

b. az ipari szennyvizek szennyezettsége nem káros a szennyvíztisztító telep tervezett technológiájára;

c. megtették a megfelelô lépéseket azon szennyezés csökkentésére, melyet a bôrgyár okoz, különösen a krómot tartalmazó szennyvizzel, amely rontja a szennyvíztisztító telepen keletkezett iszap minôségét;

d. feltérképezték a Marosvásárhely elôtti nagy mezôgazdasági szennyezôket és alkalmazkodási terveket dolgoztak ki számukra;

2. A bizottság részletes kimutatást kap a tervre vonatkozó környezeti hatástanulmány kidolgozásának folyamatáról.

Középtávú környezeti feltételek (teljesítendô az ISPA-alap utolsó részletének kifizetése elôtt):

3.Bizonyítani kell, hogy megtalálták a megfelelô megoldást az iszap biztonságos eltávolítására, az Európai Unió iszapeltávolításra vonatkozó elôírásának megfelelôen;

4.Bizonyítani kell, hogy a gernyeszegi farm kivitelezte az alkalmazkodási tervet és az innen kifolyó szennyvizek minôsége megfelel az Európai Unió és a román állam törvényeinek.

E környezeti feltételek teljesítése a helyi (a Maros Megyei Környezetvédelmi Felügyelôség, az Országos Környezetvédelmi Hivatal Maros Megyei fiókja, az Országos Vízgazdálkodás Maros Medencéjének Igazgatósága és az AQUASERV ÖV.), valamint a központi szervek (Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium) együttmûködésével történik. Ez utóbbi közremûködik a Romániában jóváhagyott összes környezetvédelmi ISPA-program kivitelezésénél.

A fenti feltételekkel kapcsolatban megemlítjük:

a. 1500 gazdasági egység elemzése után 30 ipari egységet választottunk ki, amelyek ipari szennyvizükkel jelentôs kockázatot jelentenek a tisztítási technológiára. A harminc megfigyelt ipari egység közül 26 rendelkezik elôtisztítási berendezéssel, míg négynek nincs szüksége ilyen berendezésre. Ezen ipari egységek közül 17 számára alkalmazkodási tervet dolgoztak ki, hogy az elôtisztítási berendezéseiket mûködôképessé tegyék és szennyvizeik minôsége megfeleljen a törvény által elôírt paramétereknek, míg 13 egységnél nem volt szükség alkalmazkodási tervre. Ugyanakkor három gazdasági egységnél az újraengedélyezés folyamatban van, ezek közül kettônél nem szükséges alkalmazkodási terv, míg egynél folyamatban van ennek kidolgozása.

b. Az elemzések során észleltük, hogy mely iparágak járulnak nagymértékben a csatornahálózatba beömlô vizek szennyezéséhez:

- sörgyártás

- fafeldolgozás

- élelmiszeripar

- vegyipar

Ezek közül messzemenôen kiemelkedik a sörgyártás. Ebben az esetben, az alkalmazkodási tervnek megfelelôen, a gondok az új elôtisztítási berendezés üzembe helyezésével 2005-ig megoldódnak.

Az elemzés rámutatott, hogy egyetlen egység tekinthetô nagy mezôgazdasági szennyezônek, ez a SC Agroflip SA Boncidához tartozó gernyeszegi disznóhizlalda. A farm szennyvize komoly gondot okoz a vízüzem mûködésében. A SC Agroflip SA részére alkalmazkodási tervet dolgoztak ki, amely elôírja a szennyvíz tisztítási technológiájának a javítását 2006-ig.

2. 2004-ben felmérték a program mindhárom komponensének a környezetre gyakorolt hatását. Az egyetlen komponens, amelynél szükséges volt a hatástanulmány kidolgozása a szennyvíztisztító telep korszerûsítése. Ezt a tanulmányt a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium által akkreditált kolozsvári Környezeti és Egészségügyi Központ dolgozta ki. A környezetvédelmi engedélyt 2004 júliusában bocsátották ki. Jelenleg az erre vonatkozó jelentést a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium jóváhagyta és jóváhagyás végett továbbította az Európai Unió Bizottságához.

3. A víz- és szennyvíztisztítási technológiai folyamatok egy mellékterméket eredményeznek: az iszapot. Jelenleg a vízüzembôl származó iszap visszakerül a Maros folyóba, de ez az eljárás a jövôben nem lesz megengedett. A szennyvíztisztító teleprôl származó iszapot a telep közelében létesített derítôtóban tárolják. Figyelembe véve az Európai Unió elôírásának követelményeit, gondot okoz a keletkezett iszaptárolási/eltávolítási eljárás. A meglévô tárolási terület korlátozott és a becslések szerint 2007-ig feltöltôdik. Nemsokára egy másik tárolási terület létesül, amely a Nyárádtô melletti Maros megyei regionális ökológiai szeméttároló terv kivitelezése nyomán valósul meg. Mindazonáltal figyelembe kell vennünk a 25000 m3-es iszaptermelést, mely alig 1,3 év alatt az elsô, iszap számára fenntartott tárolási rekesz feltöltôdéséhez vezet. Az Aquaserv a Mott MacDonald konzultáns cég környezetvédelmi szakértôjével együttmûködve egy hosszú és középtávú iszaptárolási stratégiát dolgoz ki. Az elsô analízisek nyomán a következô lehetôségek körvonalazódnak: az iszap elégetése energia- visszanyeréssel, valamint az iszap felhasználása a mezôgazdaságban. Mindkét lehetôségnek sajátos elônyei és hátrányai vannak. A stratégiának figyelembe kell vennie a legjobb környezetvédelmi megoldás elvét, amely több szempontú analízist követel. Ezek a szempontok a következôk: a kivitelezés egyszerûsége, a mûködtetés biztonsága, a tárolás biztonsága, a környezet védelme, anélkül, hogy mindezek túlzott költségeket eredményeznének.

Az Aquaserv ÖV. azáltal, hogy elnyerte ezt a hatalmas összegû finanszírozást az Európai Uniótól, lényegesen hozzájárul városunk fejlôdéséhez és a környék lakosságának életszínvonal- növeléséhez.

Ez nem egy könnyen járható út, de meggyôzôdésünk, hogy ez az út vezeti a marosvásárhelyieket a civilizáció, valamint az Európai Unió felé. Mindannyiunk kötelessége, hogy gyerekeink és unokáink számára megfelelô életkörülményeket biztosítsunk.

A marosvásárhelyi AQUASERV ÖV. Program- kivitelezési Osztálya

A japánokat a japán nyelvû információ vonzhatja Erdélybe

Bálint Zsombor

Elsôsorban az információ hiánya magyarázza a japán üzletemberek és turisták viszonylagos érdektelenségét Románia, s ennek keretén belül Erdély iránt - értékelte Motegi Maszasi, a budapesti székhelyû Magyar-Japán Üzleti Iroda alapítója és vezetôje, aki rövid idôre Marosvásárhelyre látogatott.

Motegi Maszasi a kis- és közepes vállalkozások országos tanácsa marosvásárhelyi fiókja, valamint a román budó liga mellett mûködô Civic Center szervezésében találkozott az érdeklôdô helyi vállalkozókkal, bemutatta irodája tevékenységét, s elmondta, hogy noha ô jelenleg elsôsorban Magyarországon fejti ki üzletközvetítôi szerepét, onnan kiindulva a környezô országokban is szerepet kíván vállalni abban, hogy a helyi lehetôségeket megismertesse a japán vállalkozókkal.

Azon túl, hogy a megjelent érdeklôdôk sajátos igényeit meghallgatta, s megígérte, hogy átadja azokat a japán kapcsolatainak, elmondta, hogy nagyon fontos lenne szervezetten megismertetni a helyi lehetôségeket a japán vállalkozókkal, hisz a távol-keleti országban tapasztalható gazdasági stagnálás miatt egyre többen orientálódnak külföldre, azonban csak oda, ahol biztonságban érzik a pénzüket, s ahonnan megfelelô ismeretekkel is rendelkeznek. Meglepô információval is szolgált, mely szerint a közhiedelemmel ellentétben a japánok csak kevesen és gyengén beszélnek angolul, így azoknak, akik japánul tudják közölni velük az információt, nyert ügyük van.

Egyébként - tette hozzá -, jelenleg a legnagyobb fantáziát a turizmus fejlesztésében látja, hisz Romániában, Erdélyben számos látnivaló van, ezekrôl Japánban azonban mit sem tudnak. Egyik elsô terve éppen egy Romániát, az itteni turisztikai lehetôségeket bemutató, japán nyelvû internetes honlap beindítása lenne. A másik, ugyancsak a közeljövôre vonatkozó elképzelése, hogy tévés kapcsolatai révén az erdélyi tájat és turisztikai potenciált bemutató tévéfilm elkészítését szorgalmazza, amivel felkelthetô az érdeklôdés az itteni turisztikai potenciál iránt.

Ugyanakkor elmondta, hogy a közlekedés komoly akadályt jelenthet, hisz amennyiben a turistáknak tíz órát kell Budapestrôl buszozniuk, nem biztos, hogy kaphatóak lesznek rá. Ezért fontosnak tartotta a tervezett Budapest- Marosvásárhely repülôjárat beindítását is.

Kétnyelvû rádió Dicsôszentmártonban

Nagy Annamária

Ünnepélyes keretek között avatták fel szombaton a Poliglot FM rádiót. A 107,1 fm-en kétnyelvû mûsort sugárzó szerkesztôség Dicsô- szentmárton központjában, a Rózsák tere 17. szám alatt mûködik.

Burdulea Ion fôszerkesztô köszöntötte az egybegyûlteket. - Dicsôszentmárton minden korosztályához szól a rádió mûsora, amelybôl nem hiányoznak a helyi, országos és nemzetközi hírek, sporthírek, kulturális és társadalmi mûsorok, a zene és szórakoztató mûsorok.

Fazekas Emese, Gergely Ibolya és Fodor József alkotják a magyar nyelvû szerkesztôséget. Hétfôtôl péntekig, naponta 16-18 óra között van a magyar nyelvû adás, amikor a híreken és sportmûsoron kívül eseménynaptár, horoszkóp, névnapköszöntô hallható, de lesz fôzôcske, egészség- szépség jó tanácsok, mesesarok gyerekeknek. Pénteken egy órával hosszabb a magyar adásnak szánt mûsoridô, 18-19 óra között magyar népzene hallható Fodor József szerkesztésében. A román nyelvû szerkesztôség tagjai: Ela Badea, Razvan Baciu, Mircea Barbu, Ecaterina Puia, Korpos János, Székely Zoltán, Catalin Pop. A rádióadó igazgatója: Andrei Orosan, szerkesztôségi titkár Manuela Socaciu, gyártásvezetô Páll Rómeó.

- Dicsôszentmártonban nincs helyi napilap, s más rádióadókat sem lehet fogni, mert völgyben fekszik a település. Ezért döntöttem úgy, helyi rádióadót indítok. Megvásároltam a székhelyet, majd az Audiovizuális Tanácsnál kopogtattam, a frekvencia odaítélésére. Ötven kilométeres körzetet fedünk le, az egész Kis- Küküllô mentét. 13 alkalmazott és két bedolgozó tevékenykedik a rádiónál - nyilatkozta Miklós Levente, a Poliglot rádió tulajdonosa. Ugyancsak az ô tulajdona az idén fennállása 10. évfordulóját ünneplô Poliglot Kft. "Megalakítása óta a Poliglot név most elôször fedi a valós rendeltetését: több nyelvû rádió. Kezdetben kísérleti jellegû, útközben javítunk, módosítunk a mûsorokon."

- Az elsô és egyelôre egyetlen helyi rádióadó, amelynek célja a helyi gazdaság és kultúra fellendítése, ám ugyanakkor kapcsolatot teremt a dicsôszentmártoni lakosok között - mutatott rá felszólalásában Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács alelnöke. Lapunknak nyilatkozva elmondta, a kétnyelvû rádiók létrehozásával a régi audiovizuális tanács hibáit szándékoznak helyrehozni. "Fontos, hogy a kisebb települések saját hangra találjanak. Miklós Levente akarta ezt és elhatározásában következetes volt: román többségû városban magyar beruházó indított rádióadót. A Poliglot FM kiegészíti a piacon már meglévô rádiókat, azoknak nem vetélytársa, ugyanakkor munkahelyteremtô, a gazdaság motorjává válhat, megindítja a reklámpiacot. Nem elhanyagolható az sem, hogy a helyi hatalom is jobban ellenôrizhetô, hiszen naponta lehetôség nyílik a bírálására" - taglalta az alelnök. A tanács további terveirôl szólva elmondta, a közeljövôben a megyében más magyar nyelvû rádiócsatornák is létesülnek: Szász- régenben, Marosludason és Nyárádszeredában.

Katonai orvostan-hallgatók eskütétele

(n.a.)

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tíz elsôéves katonai orvostanhallgatója tette le a katonai esküt. Az eseményre szombaton délelôtt a 6-os Harckocsi- dandár adott otthont.

A katonai eskütétel fontosságáról beszélt Lacatusu Virgil ezredes, a 6-os Harckocsidandár parancsnoka, majd az orvostanhallgatók szóltak az egybegyûltekhez. A vallásos szertartást követôen az egyetem elvégzése után katonai kórházakban, katonai alakulatoknál orvosként dolgozó fiatalok fogadtak hûséget. Zárómomentumként az alakulat zeneszóra vonult fel.

Ír Napok Marosvásárhelyen

Egy kis kulturális ízelítô

v.gy.

Pénteken délután a marosvásárhelyi Kultúrpalotában megrendezett Ír Napok keretében Kit Fordham Mítosz és változások között erdélyi és délnyugat- írországi képek címmel nyílt fotókiállítás. A felvételeken nagyon sok közös vonást láthatunk az erdélyi és írországi emberek között, úgy, ahogy hétköznapjaikat élik. Arcok, helyszínek, házak és szobabelsôk jelennek meg, s szinte alig megkülönböztethetô, melyik felvétel hol készült. Este héttôl pedig B. Molnár Tünde marosvásárhelyi orgonamûvész elôadása után az írországi nagykövetség közbenjárásának köszönhetôen a hagyományos ír zenét játszó magyarországi Bran együttes lépett fel. A különleges hangzású zenével, gaelik nyelven tolmácsolt verssorokkal, a hallgatók betekintést nyerhettek a szigetországiak legenda- és mondavilágába.

Marosvásárhelyi Sajtógála - VI. alkalommal

(antalfi)

Az elmúlt öt alkalommal megszervett rendezvény még sajtóbál néven vált hagyományossá, idén Sajtógála címmel a marosvásárhelyi Jo Klub adott otthont a TVR és a Bogart advertising által szervezett ünnepségnek. Díjazták a legjobb újságírókat, üzletembereket, politikusokat, sportolókat, mûvészeket, kutatót és a civil társadalom képviselôit.

Szûknek bizonyult a Jo Klub a péntek esti rendezvény résztvevôi számára. A szponzoroknak, hivatalosságoknak, intézményeknek fenntartott helyek után alig-alig lehetett ülôhelyhez jutni, sajtósok és politikusok, vállalkozók, hivatalosságok ezúttal együtt szórakoztak. Kisestélyikben megjelent ismerôs és ismeretlen arcok, laza elegancia, - a sajtóbálok szokásos (törzs)vendégserege ismételten eljött.

A rendezôk által beharangozott mûsorban díjazási ünnepségre, Silvia Cojoc-Damian Erich és Beatrice Balasa-Rares Cojoc országos bajnokok elôadásában sporttáncra került sor, az Andy Models Agency felvonuló manökenjei a Dunkler’s cég estélyi-ruha és fehérnemûtermékeit reklámozták és híres ASA-játékosok sportfelszereléseinek kikiáltással egybekötött eladását is tartották. A mûsorvezetôk - Anca Stanescu (TVR), Ioan Chiorean (Marosvásárhelyi Rádió), Nicu Mihoc színész - tartották a pergô ritmust, így a rendezvény egy percig sem volt unalmasnak mondható, bár érdekesebbnek találtuk volna, ha a kitüntetettek mindenike személyesen veszi át díját és ha a kikiáltásos eladás kevésbé erôltett hangulatban zajlik. Dorin Florea polgármester rövid üdvözlô beszédét követôen a díjazási ünnepséggel kezdtek, nyolc, a szervezôk által legjobbnak tartott újságíró között magyar sajtósként lapunk szerkesztôjét, Mózes Edithet, valamint a Krónika tudósítóját, Szucher Ervint is kitüntették. A megyei sajtóban a legjobb menedzsmentért járó díjat a Cuvântul liber román nyelvû újság igazgatója vette át és kitüntették a Radioson tulajdonosát, Petru Basát is. Magyar politikusként Markó Béla, az RMDSZ elnöke mint az egyetlen erdélyi államfôjelölt, míg Lokodi Edit megyei tanácselnök, "egy nô Maros megyéért" címszó alatt kapott díjat. Markó Béla, aki késve érkezett és aki elsô ízben vett részt az újságírók bálján (ezúttal gáláján), elmondta, hogy az államelnök-jelöltsége támogatására gyûjtött aláírások száma pénteken meghaladta a 200.000-et, de legalább 250.000-re számítanak. Érdemeik elismeréséért többen is díjat kaptak, köztük a "legnépszerûbb orvos" címen dr. Raed Arafat, a legjelentôsebb külföldi befektetôként a Lek Pharma Tech gyógyszergyár képviselôje, Shinya Ozaki japán karmester, a Mont Blanc-ra feljutott négy alpinista és mások. A díjazottak kiválasztásában a szervezôk fô kritériumként a professzionalizmust, a feddhetetlenséget, a demokratikus értékek érvényesítését nevezték meg.

Nem hiányoztak ezúttal sem a svédasztalok, válogatott italok, a tûzijáték, nagy sikert aratott az ír zenét játszó Black Beers együttes, majd éjfél felé, a már jócskán megritkult vendégsereg számára elkezdôdött a tánc.

Megérkeztek a 200 eurós szelvények

Az iskolaigazgatók vagy a tanintézetek megbízott képviselôi a Megyei Tanfelügyelôségen Simon János tanfelügyelôtôl vehetik át a 200 eurós szelvényeket, amelyeket a kedvezô elbírálásban részesült kérések alapján a diákok számítógép vásárlására fordíthatnak. Bár a kérések számát (4955) tekintve megyénk országos szinten a harmadik helyen állt, az összesítés nyomán 1027-et (plusz öt egyetemi hallgatónak) hagytak jóvá. Az országos helyzet tükrözi, hogy végül is olyan családban élô gyermekek vásárolhatnak a kormány nyújtotta kedvezménnyel számítógépet, ahol az egy fôre esô jövedelem 105.000 lej. Arról, hogy kinek hagyták jóvá a kérését, az euro200.edu.ro internetes címen tájékozódhatnak az érdekeltek. A szelvény átvételét követôen 30 napon belül kell megvásárolni a számítógépet.

Sport + 4

Szerkeszti: Bálint Zsombor

Röplabda, nôi A1-osztály - Ez a csapat mindenre képes…

CSU Gaz Marosvásárhely - Rapid AIBO Bukarest 3-1 (-20, 14, 19, 23)

CSU Gaz Marosvásárhely - CSU Metal Galac 1-3 (-17, 27, -24, -19)

…, még arra is, hogy három nappal a bajnok legyôzése után vereséget szenvedjen saját pályáján. Ennek ellenére ezúttal a krónikás kénytelen visszafogni kritikai indíttatását, ugyanis az együttesen radikális változások jelei mutatkoznak a tavalyi évhez képest. Gyôzelem vagy vereség, a harci kedvre nem lehet panasz, a védekezés látványosan megjavult, csupán a technikai megoldások nem segítették minden esetben az akaratot és az elképzelést. Arról sem lehet megfeledkezni, hogy annak ellenére, hogy bajnokcsapatról van szó, a Rapid sokkal halványabb ellenállást tanúsított, mint a galaciak, akik minden bizonnyal okultak a fôvárosiak vereségébôl, s akiket nem lehetett meglepni a nyáron minden bizonnyal nagyon sokat gyakorolt, csavart és mélyen, röviden érkezô nyitásokkal. Ezek után pedig, csak ismételni tudjuk a címbeli megállapítást, mely szerint ez a csapat mindenre képes, a jelenlegi mezônyben nincs olyan együttes, amelynek legyôzése számára lehetetlen lenne, de - sajnos - olyan sem, amelyiktôl nem "tudna" kikapni.

Rátérve a találkozók elemzésére, a Rapid elleni mérkôzésrôl csak felsôfokon lehet beszélni, noha az elsô játszmában kicsit döcögôsebben indult be a gépezet. Ami elsôre feltûnt, hogy a Moldvai Köztársaságból igazolt Olia Motiuzco sokkal képzettebb libero, mint a poszton korábban szereplô Truta, illetve szintén érezhetô volt a hosszabb szünetek után visszatért Ungur és Turcanu játékkedve. Bardócz Orsolya irányítóként feledtetni tudta, hogy az alapembernek számító Burcea továbbra sincs játékra kész állapotban, de a combsérüléssel bajlódó Hosu és a derekát fájlaló Voda, valamint a régi önmagát még mindig keresô Herlea mellett igencsak jól jött volna, ha a bokaficam miatt nem marad ki a csapatból a válogatott Capatîna. A mérkôzés meghatározó momentuma a második játszmában akkor történt, amikor 5-2- nél Ungur került nyitáshoz, s egymás után nyolcszor lepte meg a fogadást. 13-2-nél nyilván eldôlt a játszma sorsa, ami ennél lényegesebb azonban, hogy a Rapid mindvégig nem tudta kiheverni a sokkot. A fôvárosiaknak a negyedik szett végére sikerült kiegyenlíteni csak a küzdelmet, ekkor azonban valami fantasztikus küzdeniakarással, rég veszettnek hitt labdák megmentésével sikerült megszerezni a találkozót eldöntô pontot.

Valami hasonló történt a Galac elleni találkozón, ám a menetrendszerûen (vajon miként lehet elérni, hogy játékosaink az elsô labdától ráhangolódjanak a találkozóra?) elveszített elsô játszma után két iszonyúan megvívott szett következett. A másodikat a remekül küzdô hazai csapat 29-27-re nyerte, ám a harmadikban 23-21 után túl korán kiengedtek Nicu Pop játékosai, s a vendégek - némi szerencsével is - szerezték meg a gyôzelmet. Ez a vereség a negyedik játszmában hatványozottan ütött vissza, amikor 11-12 után a hitet vesztett CSU Gaz sorban elveszített néhány labdát, 11-17-rôl pedig nem volt visszaút. Bardócz helyett Balanescuval próbálkozott Pop edzô, de meg kell mondani, hogy nem az irányító hiányzott, inkább az volt a meghatározó, hogy két sérült támadójátékossal volt kénytelen a csapat játszani, ezt a luxust pedig a mindeddig veretlen Galac ellen aligha engedheti meg magának valaki.

A két találkozón a CSU Gaz azonos felállásban játszott: Herlea, Ungur, Turcanu, Hosu, Voda, Bardócz. Libero: Motiuzco. Csereként mindkét találkozón Jucan, a Galac ellen Balanescu kapott lehetôséget. Az ellenfelek felállása: Rapid AIBO: Popescu, Martin, Cârstoiu, Gagionea, Bozsilova, Szerafimova. Libero: Drilea. Cserék: Bors, Stefanescu, Drâmboi. CSU Metal Galac: Constantinescu, Ionescu, Encica, Dimoska, Cojocaru, Avramovici. Libero: Pristanu. Cserék: Prisacaru, Dumitru. A szerdai találkozó játékvezetôi: Paul Culda és Nicolae Calimac (Kolozsvár), szombaton Gheorghe Oprea (Bukarest) és Iliescu Ovidiu (Brassó) bíráskodtak, mindkét páros számos hibával, a felek felváltott elégedetlenségét kiváltva.

A 3. forduló további eredményei: Tender Temesvár - Dinamo 3-0; Amici Bákó - Unic Piatra Neamt 3-0; Rapid AIBO - Penicilina Iasi 3-1.

A következô fordulót két hét múlva, október 30-án rendezik, amikor a CSU Gaz Piatra Neamtra látogat.

Teremlabdarúgó A-osztály - Gyôzelem idegenben is!

Silvanus Resicabánya - Transilvania Marosvásárhely 2- 3 (2-1)

Miután egy héttel korábban megtört a jég, s a marosvásárhelyi A-osztályos teremlabdarúgók megszerezték elsô pontjaikat ebben a bajnoki idényben, vasárnap délelôtt újabb sikert arattak Fernando Melo tanítványai, ugyancsak 3-2-re nyertek, ám ezúttal idegenben, a bajnokság kezdete óta több kiváló fegyvertényt végrehajtott Silvanus Resicabánya otthonában. Tovább növeli a gyôzelem értékét, hogy a házigazdák 2-0-s vezetését követôen született meg a siker. Kacsó még az elésô félidô zárásában válaszolt egy találattal a két hazai gólra, míg szünet után a Kolozsvárról nemrégiben megszerzett Balan és Mihály Zoltán találataival megfordították a találkozó sorsát.

Most elôször áll a rendelkezésünkre az egész keret egészségesen a bajnokság kezdete óta - mondta még indulás elôtt Doru Luca, a klub vezetôje, s lám ez valóban fontos ütôkártyának számított. Luca azonban hozzátette, néhány további játékos leigazolására lenne szükség, hogy minden poszt kellô mértékben le legyen fedve.

Talán az is szempont - tesszük immár mi hozzá -, hogy a játékosok lassan hozzászoknak az új felkészülési módszerekhez és taktikához, amit a rajt elôtt csupán egy héttel érkezett portugál edzôpáros megkövetel.

A sikersorozat remélhetôleg jövô héten folytatódik, amikor az FC Transilvania ellenfele a ligeti sportcsarnokban a Municipal Konstanca lesz. A mérkôzést a TVR2 élôben közvetíti, ezért nem vasárnap, hanem hétfôn játsszák 17 órától.

Egy további eredmény a 7. fordulóból: CS3 Bukarest - Gomonth Ploiesti 3-3. Az FC Transilvania a mostani gyôzelemnek köszönhetôen egyelôre a 10. helyre jött fel.

A katonaság a városnak adná a futballcsapatot

A marosvásárhelyi CS Armata labdarúgócsapata a C- osztályos bajnokságban hat forduló után a 3. helyet foglalja el a csoportjában. Ennek ellenére távolról sincs minden rendben az együttes háza táján, különösen ami a rendelkezésére álló anyagi forrásokat tekinti, hisz a marosvásárhelyi tanács által megszavazott támogatást a mai napig sem utalta át a fôutalványozói joggal rendelkezô Dorin Florea polgármester. Noha nem lenne tiszte a tanács által kiutalt összeg megkérdôjelezése, a polgármester azzal magyarázza a pénz átutalásának megtagadását, hogy a csapatnak nem kompetens a vezetôsége, s a katonaságnak a "tankokkal kellene foglalkoznia, a sportot hagyja a szakemberekre".

Mivel minden eddigi, a polgármesteri hivatal és a klub közötti, társulásra irányuló tárgyalás zátonyra futott, Virgil Lacatusu ezredes, a labdarúgó szakosztály elnöke végsô megoldásként közleményt adott ki, amelyben felajánlja a csapatot a városnak. A szakosztály vezetôje kész megkezdeni a tárgyalásokat az átadási-átvételi szerzôdés megkötésére - áll a szerkesztôségünkhöz eljuttatott levélben.

Ennek némileg ellentmond egy következô mondat, mely szerint a klubvezetés továbbra is együttmûködésben érdekelt, mi több, több pontban megfogalmazza a legfontosabb tennivalókat is a következô évre a marosvásárhelyi futball újrafellendítése érdekében.

A labda tehát a polgármester térfelén van. Kíváncsian várjuk, mit kezd vele Dorin Florea, miután többször kijelentette, hogy egyik elsôrendû célja versenyképes focicsapatot adni a városnak.

Annus-ügy - Elutasították Szerdahelyi feljelentését

A Szombathelyi Rendôrkapitányság vizsgálati osztálya elutasította Szerdahelyi Szabolcsnak a sportegyesületek egykori vezetôorvosának feljelentését, amelyet bûnszövetségben elkövetett, jelentôs kárt okozó csalás bûntettének kísérlete miatt tett a kalapácsvetô Annus Adrián, valamint az elkövetéshez segítséget nyújtó ismeretlen bûnsegédek ellen.

A Deport-,56 elnöke arról értesítette az MTI-t, hogy panasszal él a határozat ellen és kéri a nyomozás elrendelését.

Szerinte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jegyzôkönyvében az szerepel, hogy Annusnak az athéni játékokon leadott két vizeletmintája nem egy embertôl származik. Szerdahelyi Szabolcs, aki korábban több közleményben bírálta a MOB vezetését az athéni doppingesetek kapcsán, úgy véli, ez felveti azt a megalapozott gyanút, hogy Annus jogtalan haszonszerzés végett megtévesztette a doppingellenôröket, amihez felkészült segítôkre volt szüksége.

A feljelentést elutasító határozat szerint viszont Annus célja az olimpián való minél jobb sporteredmény elérése és nem az aranyéremért kitûzött díj jogtalan megszerzése volt, ezért büntetôjogi értelemben nem lehet csalásról beszélni, még akkor sem, ha a feljelentésben foglaltak esetleg megfelelnek a valóságnak.

A-osztály, 10. forduló - Üres lelátók, sztrájkoló szurkolók

Talán eddig még soha nem tûnt annyira nyilvánvalónak, hogy a romániai futballbarátok megelégelték a labdarúgásban basáskodók uralmát, az alvilági stílust, a vezetôk, játékosok útszéli hangnemét, a játékvezetés örökös hibáztatását, az alpári vitákat, a fenyegetôzéseket, az átverés legkülönbözôbb formáit. A craiovai találkozó, ahol két roppant nagy szurkolótáborral rendelkezô csapat mérkôzött, üres és néma lelátók elôtt zajlott, s ilyen körülmények között a vendégsiker sava-borsa is elillant. A hazai szurkolók csak egyszer hallatták hangjukat, amikor a végén alaposan kifütyülték a szereplôket. Lesz, aki meghallja?

Jellemzô az is, hogy a legjobb formában lévô fôvárosi együttesek éppen a legkisebb szurkolótáborral rendelkezôk. A maffiavezérek ugyanis a nagyobb pénzt és népszerûséget ígérô klubok után kapkodtak, a kicsik egyelôre megmaradtak a szerényebb halaknak. A National - Sportul Studentesc rangadóvá lépett elô, de nem váltott ki különösebb érdeklôdést a nézôk sorában. Így talán nem is lehet csodálkozni, hogy a National ismét botlott, a "tizenkettedik játékos" adta támogatást ugyanis nem lehet hosszú ideig nélkülözni, különösen, ha a bajnokságra hajt az illetô.

S még egy jellemzô eset: a besztercei Gloria - mint mindig a fôvárosi kiszállásain - ezúttal is harc nélkül adta meg magát. Ha valaki elôször most látta volna a csapatot, s nem is hallott soha Jean Padureanuról, azt mondhatná, egy biztos kiesô mérkôzését tekintette meg. Eközben pedig a Gloria talán a legbiztosabb, kieshetetlen A-osztályos már jó néhány éve. Ellentmondás? A beavatottak tudják, hogy egyáltalán nem az…

A forduló eredményei: Poli Iasi - CFR Kolozsvár 0-0; Sportul Stud. - National 1-0; Univ. Craiova - Poli AEK 0-1; Farul - FCM Bákó 1-0; Dinamo - Gloria 4-1; Apulum - Rapid; FC Arges - FC Brassó. A Steaua - Otelul mérkôzést lapzárta után játszották.

A következô forduló (október 23.) mûsora: Otelul - Apulum; Rapid - Dinamo; Gloria - Univ. Craiova; Poli AEK - FC Arges; FC Brassó - Farul; FCM Bákó - Sportul Stud.; National - Poli Iasi; CFR Kolozsvár - Steaua.

C-osztály, 7. forduló - Brassói szendvicsben

A két brassói favorit közé szendvicsként ékelôdött a két marosvásárhelyi csapat a pénteki forduló eredményei után. Ezek közül kiemelkedik a CS Armata meglepô predeáli sikere, de szerepet játszott az is, hogy Nyárádtô ismét nehéz ellenfélen, a Forex Brassón jutott túl hazai pályán. Ebbôl le lehetne vonni azt a következtetést is, hogy a két megyeszékhely csapatai között fog eldôlni a bajnoki cím, marosvásárhelyi szemmel azonban kénytelenek vagyunk erre a lehetôségre roppant szkeptikusan tekinteni. A Gaz Metan ugyanis nem érdekelt a feljutásban (a fô támogatónak nincs szüksége konkurenciára a medgyesi csapat ellen), míg a CS Armatáról éppen ebben a lapszámban olvashatják, hogy kiürült a kassza, a csapatot mindenestôl kész a vezetôség átadni a városnak, ha pedig annak nem kell, hát ki tudja, kinek… A megye többi együttesének szereplésére térve, Nyárádtôrôl már szóltunk. A dicsôszentmártoni Chimica hazai vereségét követôen Botfaluban próbált javítani, de a kiesôjelölttôl elhozott pont csak enyhe szépségtapasznak elég. Marosludas megszerezte második gyôzelmét ebben a bajnoki sorozatban, éppen megyebeli kollégái, a szászrégeniek ellen, míg Szováta Sziget utcai veresége tulajdonképpen papírforma. A szovátaiakkal kapcsolatban azonban folyton az az ember érzése, hogy sokkal többre lennének képesek, ám nem igazán hiszik el ezt magukról.

A forduló eredményei: Nitramonia - Transkurier 0-0; Predeál - CS Armata 0-1; Nyárádtô - Forex 1-0; Mantrax - Chimica 0-0; Tractorul - KSE 3-0; Gaz Metan - Mobila 3-2; Marosludas - Avântul 2002 2-1.

A következô forduló (2004. október 22.) mûsora: CS Armata - Transkurier; Forex - Predeál; Chimica - Nyárádtô; KSE - Mantrax; Mobila - Tractorul; Avântul 2002 - Gaz Metan; Marosludas - Nitramonia.

D-osztály, 9. forduló -Mérleg a negyedénél

A kevés számú csapat miatt négy körben rendezik meg az idei D-osztályos bajnokságot, szombaton az elsô fejezôdött be. Így a rajt után most elôször fordul elô, hogy a bajnoki rangsor reális, hisz a minden fordulóban sorozatosan álló csapatok miatt roppant nehezen lett követhetô a valós helyzet. Az mindenképpen említésre méltó, hogy a Trans-Sil százszázalékosan várja a folytatást, még ha az utolsó találkozón az egyik leggyengébbnek tartott Kerelô ellen, saját pályán, csak minimális különbséggel sikerült nyernie. A két bajnokpretendens esetleg jövô szombaton reménykedhet az ellenfél botlásában, hisz a Trans-Silnek és a Gliga Companiesnak is nehéz kiszállása van. A bajnokság egyik furcsasága, hogy noha lejárt a negyede, a Viitorul 2002 Dicsôszentmárton még nem játszott egy találkozót sem hazai pályán. Miután a Sticla pálya bezárult elôttük, jelenleg a Chimica edzôpályáját kívánják használni, de mert az öltözôk nem készültek el idôben, egyelôre minden héten idegenben szerepeltek. Legközelebb két hét múlva lesznek pályaválasztók, s abban reménykednek, hogy addig végre sikerül pontot tenni ennek a kálváriának a végére. Kilenc forduló után némileg meglepô, hogy Erdôszentgyörgy foglalja el a tabella harmadik helyét, a megye egyik legfiatalabb városában azonban mindenképpen komolyabban veszik a futballt, mint például a sokkal nagyobb, municípium rangú Segesváron, ahol megszûnt a felnôtt labdarúgás.

A forduló eredményei: Erdôszentgyörgy - Mezôméhes 2-1; Trans-Sil - Kerelô 2-1; Viitorul 2002 - Radnót 0-3 (Radnóton játszották). A Gliga Companies és Marosoroszfalu álltak.

A következô forduló (október 23. szombat) mûsora: Erdôszentgyörgy - Kerelô; Radnót - Trans-Sil; Marosoroszfalu - Gliga Companies. Mezôméhes és a Viitorul 2002 állnak.

C-osztály - A döntetlen igazságosabb lett volna

Gaz Metan Marosvásárhely - Medve-tó Mobila Szováta 3-2 (2-1)

Negyedik idegenbeli mérkôzésén harmadik egygólos vereségét szenvedte el a szovátai együttes, pedig annyira közel a pontszerzéshez, sôt a gyôzelemhez talán sehol nem álltak Fazakas Tibor tanítványai, mint a tavaly még oroszlánbarlangként számon tartott Sziget utcai stadionban. Elszántan, pontra éhesen kezdett a vendégegyüttes és a 4. percben a végig jól teljesítô Török góljával a vezetést is megszerezték. Négy perccel késôbb azért a Gaz is jelezte, hogy otthon kívánja tartani a három pontot és Craciun jogosan megítélt büntetôjével kiegyenlítették a tabella állását. A félidô második részében aztán kiegyensúlyozott játék folyt a pályán, amelyet Sanda billentett hazai oldalra a 44. percben elért vezetô góljával.

Szünet után a vendégek akarata érvényesült inkább, de a helyzetek kimaradtak és a végig csökönyösen, rögeszmésen fújdogáló játékvezetô nem volt hajlandó tizenegyest adni Ferent Popescu lerántásáért sem. Ennek ellenére a vendégcsatár nemes bosszút állt, és az 55. percben kiegyenlített: 2-2. A tíz emberre fogyatkozott hazaiak (Enyedi lökdöste meg a játékvezetôt piros lapot érôen) ekkor már az egy ponttal is elégedettek lehettek volna a vendégnyomás hatására, de Gherghel sípmester gyorsan kiegyenlítette a létszámot, Patakinak is felmutatva a második sárgát. A határozott Craciun jól helyezett lövése a 78.percben aztán kialakította a végeredményt, 3-2 a hazaiak javára, de úgy, hogy Florea Ispir és segítôi alaposan elsápadva élték át a végjátékot, amely nagy nehezen elhozta számukra a happiendet.

Sziget u., kb.500 nézô. Vezették: Gherghel Lucian (Nagybánya), Buduroi Florin (Brassó), Enciu Constantin (Vidombák).

Gaz Metan: Babi - Talos, Iencsi, Pop Ilie, Henter, Enyedi, Moldovan, Suciu, Gagyi, Craciun (Soporan), Sanda (Mitra).

Szováta: Siklódi - Györgyi, Gáll, Ignat, Pataki - Simon (Radu), Török, Mera, Picos (Takács) - Ferent, Császár.

C-osztály - Újabb erôs ellenfélen túl

Unirea Nyárádtô - Forex Brassó 1-0 (0-0)

A csoport egyik legerôsebb csapata látogatott pénteken Nyárádtôre, a házigazdák azonban igazolták, hogy ôk is jó csapatot alkotnak, irányították a mérkôzést egy C- osztályhoz képest színvonalas összecsapáson.

Az elsô percekben a két együttes elsôsorban azzal volt elfoglalva, hogy ne kapjon gólt, aminek eredményeképpen inkább ellentámadásokat láthattunk, a játék gyorsan tevôdött át az egyik kaputól a másik kapu elôterébe. Ki kell emelni a házigazda kapus jó formáját, hisz több esetben is sikeresen lépett közbe Onciu, Mocanu és Márton akcióinál. Ugyanakkor a nyárádtôi csatárok is komoly munkára fogták Gecsét, az ellenfél kapusát. Gecse szintén jól védett, s csupán a 39. percben nem tudott közbelépni, amikor a kapufa mentette meg csapatát a góltól.

A második félidôben még ambíciósabb játékot láthattunk, ám a kapusok most is a helyükön voltak, s a két védelem is tette a dolgát. A 69. percben azonban egy Petrov, Pop Liviu és Sorin Boitos vezette hazai támadás során Fórika szabálytalanul lépett közbe, s a tizenegyest Turcu értékesítette.

Nagy harcban, nehéz ellenféllel szemben sikerült Nyárádtônek gyôznie. Külön említsük meg az alig 16 éves Pop Ovidiu játékát, aki újoncként kiválóan helytállt.

Nyárádtô: Moldovan - Turcu (84. Câmpean), Petrov, Zagon, Nagy, Boitos C., Ungur (71. Bucur), Pop Liviu (83. Szabó), Pop Ovidiu, Bitos S., Bordi.

Forex: Gecse - Andrási, Coltea, Fórika, Apostol, Moraru, Rus, Mocanu, Onciu, Popa, Márton.

Gh. Botezan

C-osztály - Roppant fontos három pont a hazai csapatnak

Romvelo Marosludas - Avântul 2002 Szászrégen 2-1 (1-1)

Mindkét együttes számára roppant fontos volt a gyôzelem megszerzése, egy esetleges hazai balsiker nagyon megnehezítette volna a ludasiak dolgát ami a kiesés elkerülésének szándékát illeti, míg a régeniek szintén menekülnének a veszélyes zónából.

Marosludas kezdett határozottabban, s néhány gólhelyzetet is viszonylag korán összehozott. Az Avântul 2002 lassan kiegyenlítette a mezônyt, többször okozott riadalmat a hazai védôk soraiban, s a 33. percben Grama tizenegyesével a vezetést is megszerezte. A ludasiak éppen idôben, a félidô záró perceiben Stoica révén egyenlítettek.

A második félidôben mindkét fél megpróbált beerôsíteni, mindkét oldalon voltak kapujelenetek. A szerencse végül Marosludasnak kedvezett, hisz Stoica a 78. percben megszerezte a gyôzelmet jelentô gólt.

Gh. B.

C-osztály - Meglepô idegenbeli siker

CF Predeál - CS Armata Marosvásárhely 0-1 (0-0)

Az eddigi jó eredmények hatására önbizalommal lépett pályára Predeálon a marosvásárhelyi együttes. Noha a játékosok közül többen kijelentették, hogy három pontért utaznak az inkább sípályáiról ismert településre, ezt sokan megmosolyogták. A végeredmény azonban az optimistákat igazolta, mert Vancea 89. percben szerzett góljával a gyôzelem az Armatának kedvezett. Mindez annak ellenére, hogy el kell ismerni, a predeáliak játszottak mezônyfölényben a találkozó nagyrészében, ám csupán a tizenhatos vonaláig jutottak, miközben a vendégcsapat veszélyesen támadott. A gól is egy ilyen ellentámadás befejezéseként esett.

(botezan)

47 millió az ifjúsági csapatnak

Negyvenhétmillió lej gyûlt össze azon az árverésen, amelyen az ASA egykori aranycsapata tagjainak mezét árusították pénteken, a hagyományos sajtóbálon. Az árverés célja az volt, hogy biztosítani tudják a CS Armata országos elôdöntôbe jutott ifjúsági csapata kiszállási költségeit. Kalapács alá kerültek többek között Nagy Miki, Hajnal, Ispir egykori fontos mérkôzéseken viselt trikói.

Kézilabda A-osztály - A HC Segesvár két újabb sikere

A múlt héten ismét két fordulót játszottak le a férfi A-osztályos kézilabda- bajnokságban. A HC Segesvár, a nyugati csoport egyik favoritja, két további gyôzelmet szerzett, az elsô szerdán született meg Szászsebesen, ahol tulajdonképpen rangadón sikerült nyerni 31-27-re Palló Imre legénységének, majd szombaton Segesváron valósággal hengereltek a Delignit Mehedinti csapatával szembeni 36-22 arányú gyôzelemmel. A két siker következtében a segesvári csapat feljött a második helyre, a százszázalékos CSM Nagyvárad mögé. Eddig a HC csupán éppen Nagyváradon kapott ki, így az eddig látottak alapján könnyen lehet, hogy a feljutás a tavaszi segesvári visszavágón dôl el. Az ISK 10-0-s vereséget és 2 pont büntetést kapott Lugoson a házigazdák óvását követôen (a játékosok életkorára való szabályzati kitételek), majd 31-37-re maradt alul saját pályán a Potaisa Tordától. A további eredmények: Unirea Nagyszentmiklós - Cuart Nagybánya 31-31; Delignit Mehedinti - Safilar Arad 32-27; CSM Beszterce - ISK Nagyszeben 38-30; Potaisa Torda - Stiinta Petrozsény 25-23; Stiinta Petrozsény - Unio Szatmárnémeti 25-18; ISK Nagyszeben - CSM Lugos 37-30; Safilar Arad - CSM Beszterce 42-37; Cuart Nagybánya - CSM Szászsebes 31- 30; CSM Nagyvárad - Unirea Nagy-szentmiklós 39-30. Szombaton a HC Segesvár Besztercére látogat.

*

A nôi bajnokság 6. fordulójában a marosvásárhelyi Muresul szabadnapos volt. A lejátszott mérkôzéseken az alábbi eredmények születtek: Universitatea Resi-cabánya - Marta Nagybánya 27- 25; CSM Nagyszeben - Viitorul Medgyes 28-20; DWAR Craiova - Amical Corabia 22- 21. A csoportban Nagyszeben továbbra is százszázalékos, s nagyon nehéz lesz bárkinek is megelôzni. A Muresul legközelebb pénteken délután 17 órakor lép pályára, amikor az Univer-sitatea Resica-bánya vendégszerepel a ligeti sportcsarnokban.

Szabadfogású birkózás - Országos csapatbajnoki éremben reménykednek a vásárhelyi ifjúsági birkózók

Bukarestben rendezték meg az országos ifjúsági szabadfogású birkózó csapatbajnokság harmadik fordulóját. A marosvásárhelyi ISK-Muresul kombinált csapata ezúttal a 3. helyen végzett, a legjobban a 84 kg-os Vlad Boeriu szerepelt, aki megnyerte súlycsoportját. A 74 kg-os Mihály Csaba és a 120 kg-os Szabó Claudiu a 3. helyen végeztek (a fentiek valamennyien az ISK sportolói), akárcsak az 55 kg-os Zagon Calin (Muresul). A 66 kg-ban Krizsán Csaba (ISK) a 4. lett ezen a versenyen. Az eredményeknek köszönhetôen immár nem csupán gyakorlatilag, de elméletileg is eldôlt, hogy Marosvásárhely együttese ott lehet az elsô hat csapatot felvonultató országos döntôn, függetlenül egy esetleges negyedik forduló eredményeitôl, amely el is maradhat, hisz már kialakult a mezôny. Ifj. Gyarmati Ferenc az ISK és Márton József a Muresul csapatainak edzôi abban reménykednek, hogy a döntôben érmet szerezhet az együttes, reálisan akár a 2. helyre is bejöhetnek. Csupán egyetlen félelmük van, hogy a döntô elôtt hirtelen meglepô átigazolásoknak lesznek tanúi, ilyenre már több esetben volt ugyanis példa.

A lányoknál versenyen kívül szereplô Fekete Katalin (Muresul) a 48 kg-os súlycsoportban az elsô helyen végzett.

Asztali-labdarúgás - Befejezôdött a negyedik forduló is

Befejezôdött az asztali-labdarúgó megyei bajnokság negyedik fordulója. A gyôzelmet a vb-rôl hazatért dr. Havas Péter szerezte meg 20 ponttal, a 16 pontos Moldován Károly, a 16 pontos Márton József és a 11 pontos Incze István elôtt. Összetettben az 5. és utolsó forduló elôtt Moldován Károly vezet 28 ponttal, Incze István a második 25 ponttal, dr. Havas Péternek 24, Márton Józsefnek 22 pontja van.

Nemzetközi öregfiúgála Marosvásárhelyen

Felbuzdulva a tavalyi ASA - Dinamo öregfiú teremlabdarúgó mérkôzés sikerén, amikor zsúfolásig megtelt a ligeti sportcsarnok, a marosvásárhelyi FC Transilvania az idén kibôvíti az akciót. A tavalyihoz hasonlóan ugyancsak decemberben rendeznek öregfiú-találkozókat, ám ezúttal a ASA egykori aranycsapata ellenfeleként a Dinamo mellett a Steaua, valamint a Galatasaray Isztambul old-boys együtteseit is elvárják a ligeti sportcsarnokba. A rendezvényre december 18-19-én kerül sor, két találkozót szombaton játszanak, míg vasárnap az elôzô napi vesztesek és gyôztesek mérkôznek egymással. Az öregfiútorna döntôje az ugyanaznap rendezett teremlabdarúgó A-osztályos FC Transilvania - Gomonth Ploiesti mérkôzés felvezetôje is lesz egyben.

Szászrégeni iskolások felújított sportterme

Nemrég értek véget a szeptemberben elkezdett javítási munkálatok a szászrégeni Alexandru Ceusianu Általános Iskola sporttermében, amelyet legutóbb 1995-ben tataroztak. A negyedszázados épület renoválására a tanács 160 millió lejt utalt ki, míg további támogatások is érkeztek. A szponzorok padlócsempét, padlót és falburkolatot ajánlottak az építkezéshez. A teremben szabályos méretû kosárlabdapálya fér el. Felújították és kicsempézték az öltözôket, a padlót kijavították, speciális festékkel két rétegben lefestették. Az általános iskola sportosztályaiban közel száz tanuló sportol, kosárlabdázik és atlétizál.

Amint Vass Georgeta testnevelô-tanárnô tájékoztatott, a sportolók jól szerepelnek az országos gyermek és junior kosárlabda- mérkôzéseken. A harmadik-negyedik osztályosokból álló minikosárlabda-csapat a nyári országos versenyen harmadik díjat szerezte meg, a hatodik és hetedikesek csapata az általános iskolák bajnokságában ugyancsak ezen a helyen végzett.

Az iskola diákjai minden évben részt vesznek az országos atlétikaversenyeken, ahol számos esetben jutnak az elsô tíz közé.

(mr)

Teke - Nehéz ellenfél a Bajnokok Ligájában

A lehetô legnehezebb ellenfél jutott a teke nôi Bajnokok Ligája elsô körében a marosvásárhelyi Romgaz-Elektromaros csapatának. Az elôre elkészített párosítás szerint a világkupa második helyezettjeként ugyanannak a versenynek a nyolcadikjával került össze. Ennek elméletileg könnyen legyôzhetônek kellett volna lennie, arra azonban nem számítottak a program kialakítói, hogy egy-egy favorit "besülhet", mint ahogy most is történt. Így a Romgaz-Elektromarosnak a horvát Podravka Koprivnicával kell megvívnia az elsô körben, azzal a csapattal, amely a nyáron befejezôdött kiadásban a második helyet szerezte meg, s az elôdöntôben éppen a Romgaz-Elektromaroson jutott túl. Ehhez képest a többi favoritnak sokkal könnyebb dolga van, egyesek pedig erônyerôk az elsô körben (a Victoria Bamberg a szlovák Podbrezovával játszik, a Ferencváros, a Miroteks Celje és a Slavia Prága erônyerôk). A Koprivnica elleni elsô találkozóra november 20-án Marosvásárhelyen kerül sor, a visszavágó január 29-én lesz.

Az országos csapatbajnokságban eközben az ellenfelek sajnos nemigen teszik próbára a vásárhelyi csapatot, szombaton a Romgaz-Elektromaros 3239-2723 arányban hengerelte le Székelyudvarhelyt, az egyéni eredmények azonban nem minden esetben voltak kielégítôek. Muntean Daniela 543, Martina Emese 589, Miklós Katalin 540, Duka Tilda 532, Baciu Doina 530, Vaidahazan Ioana 505 fát teljesített. Az ellenfél legjobbja, Szabó Gyöngyvér volt 561 fával.

Szombaton az Elektromaros férficsapata is pályára lépett a Foresta Talmács ellen. A Koracell és Camrin támogatásával szereplô csapat 3168-3270 arányban maradt alul. Egyéni eredmények: Májos Ferenc 532, Nagy Péter 503, Fekete József 569, Albert Levente 506, Seres Levente 540, Orosz István 548.

Sakkvilágbajnoki döntô - Lékó fél pontra a gyôzelemtôl

Lékó Péter világossal döntetlent játszott a címvédô orosz Vlagyimir Kramnyikkal a klasszikus sakkvilágbajnoki címért zajló párharc tizenharmadik mérkôzésén, a svájci Brissagóban, így egy partival a befejezés elôtt 7-6-ra vezet. Az óriási küzdelmet hozó szombati csata közel hat óráig tartott, és a 65. lépésben ért véget. Lékóval együtt a nagy létszámú magyar szurkolótábor is megjárta a poklot, hogy utána megkönnyebbülten sóhajthasson fel. A magyar nagymester fantasztikus védekezéssel megmentette nagyon "gyanúsnak" látszó bástyavégjátékát. A sikerrôl mindent elmond, hogy Miguel Illescas Cordoba spanyol nemzetközi nagymester, Kramnyik egyik szekundánsa is gratulált Lékónak hidegvérû játékához. Ma a 14 játszmás párharc utolsó felvonásában a magyar klasszis a sötét bábukat vezeti, és elég fél pontot szereznie a végsô diadalhoz. Az esemény összdíjazása egymillió svájci frank, amelynek a gyôztes 60, a vesztes pedig a 40 százalékát kapja. 7- 7-es döntetlen esetén Kramnyik marad a világbajnok.

Világbajnoki selejtezôk - Európa-zóna - Andorra történelmi gyôzelme

Szerdán huszonegy európai összecsapással folytatódtak a világbajnoki selejtezôk - ezúttal a magyar és román válogatott egyaránt pihenôt kapott. A szombati liechtensteini pontszerzés után szerdán az andorraiakon volt a sor, hogy történelmet írjanak. A kis ország válogatottja eddig még pontot sem szerzett tétmérkôzésen, most viszont 1-0-ra verte Macedóniát, amely szombaton még Hollandiát szorongatta meg.

1. csoport:

Andorra történelmi gyôzelme elhomályosított minden más eredményt, a két csoportfavorit, Csehország és Hollandia hozta a kötelezô gyôzelmeket.

Eredmények:

La Vella: Andorra - Macedónia 1-0

Jereván: Örményország - Csehország 0-3

Amszterdam: Hollandia - Finnország 3-1

A következô forduló (november 17.) párosítása:

Örményország - Románia

Macedónia - Csehország

Andorra - Hollandia

2. csoport:

A rangadót ebben a csoportban a Dánia- Törökország összecsapás jelentette. Koppenhágában a tíz emberre fogyatkozott hazaiak végül kihúzták döntetlennel. Albánia két vereség után újra nyerni tudott, ezzel pedig közel tízéves sorozatot szakított meg, ugyanis a szkipetárok 1995-ben nyertek utoljára idegenben. Akkor Moldova volt az ellenfél. A csoportot Ukrajna vezeti, azonban november 17- én Sevcsenkóék Törökországba utaznak.

Eredmények:

Almati: Kazahsztán - Albánia 0-1

Lvov: Ukrajna - Grúzia 2-0

Koppenhága: Dánia - Törökország 1-1

A következô forduló (november 17.) párosítása:

Törökország - Ukrajna

Grúzia - Dánia

Görögország - Kazahsztán

3. csoport

A portugálok átgázoltak Oroszországon, így próbálva kiengesztelni a múlt szombati botlás miatt saját szurkolóikat. Liechtenstein szintén nagyarányú gyôzelmet aratott Luxemburgban, míg a balti derbin döntetlen született.

Eredmények:

Riga: Lettország - Észtország 2-2

Luxembourg: Luxemburg - Liechtenstein 0-4

Lisszabon: Portugália - Oroszország 7-1

A következô forduló (november 17.) párosítása:

Oroszország - Észtország

Liechtenstein - Lettország

Luxemburg - Portugália

4. csoport

Kötelezô gyôzelmeket tudott le Írország és Franciaország is.

Eredmények:

Dublin: Írország - Feröer-szigetek 2-0

Nicosia: Ciprus - Franciaország 0-2

A következô forduló (november17.) párosítása:

Ciprus - Izrael

5. csoport

A nap legszebb mérkôzését Pármában rendezték. A mostani selejtezôk alkalmával már- már félelmetessé vált Fehéroroszország hármat rámolt be Buffon kapujába, igaz erre Lippi fiai néggyel válaszoltak. A 4-3-as eredmény abszolút reális a pályán látottak alapján. Vogts széke viszont felborult, hiszen a "szoknyások" nem tudtak nyerni Moldova ellen. Ugyanakkor meglepetésnek számít, hogy a hétvégén az olaszokat verô szlovénok kaptak egy zakót Oslóban. Ráadásul ezen selejtezôk alkalmával a szlovénok elôször kaptak gólt, egybôl egy hármast.

Eredmények:

Oslo: Norvégia - Szlovénia 3-0

Chisinau: Moldova - Skócia 1-1

Párma: Olaszország - Fehéroroszország 4-3

Idén már nem szerveznek több mérkôzést ebben a csoportban.

6. csoport

Szoboravatással indult a bakui összecsapás, ugyanis most került sor arra, hogy az 1966-os világbajnokság londoni döntôjét eldöntô gólt megadó azeri partjelzô, Tofik Bahramov számára méltó emléket állítsanak. A partjelzô minden valószínûség szerint tévedett azon a döntôn, amikor megadta George Hurst találatát, a mostani technikával végzett elemzés szerint a labda nem jutott át a gólvonalon. Az angolok nagy becsben tartották eddig is Bahramovot, hiszen ez a döntés az eddigi egyetlen világbajnoki címükhöz segítette a háromoroszlánosokat, azonban a mostani mérkôzésen a kezdô sípszót követôen már nem nosztalgiáztak és Owen találatával elhozták a három pontot. Wales újra kikapott, míg Észak-Írország hármat lôtt az osztrákoknak. Erre is már nagyon régen volt példa.

Eredmények:

Baku: Azerbajdzsán - Anglia 0-1

Cardiff: Wales - Lengyelország 2-3

Belfast: Észak-Írország - Ausztria 3-3

A csoportban idén már nem szerveznek több találkozót.

7. csoport

Meglepetésre a spanyolok nem tudtak nyerni Vilniusban, Szerbia viszont gólparádét szervezett San Marino ellen.

Eredmények:

Belgrád: Szerbia-Montenegró - San Marino 5-0

Vilnius: Litvánia - Spanyolország 0-0

A következô forduló (november 17.) párosítása:

Belgium - Szerbia és Montenegró

San Marino - Litvánia

8. csoport

A magyar csoportban négy gólt szereztek a bolgárok és a svédek is. Bár Szófiában a vendégek rúgták az elsô gólt, nem volt veszélyben a bolgár gyôzelem.

Eredmények:

Szófia: Bulgária - Málta 4-1

Reykjavík: Izland - Svédország 1-4

A következô forduló (november 17.) párosítása:

Málta - Magyarország

Kósa András

Világbajnoki selejtezôk Európán kívül - Féltávnál tartanak a küzdelmek (1)

Dél-Amerika-zóna

Október elején két fordulót bonyolítottak le a Dél-amerikai zóna vb-selejtezôiben. Ennek keretében a legnagyobb érdeklôdést az október 9-i Argentína - Uruguay rangadó váltotta ki. Marcelo Bielsa távozása után az új kapitánnyal (José Pekerman) felálló hazaiak könnyedén nyertek az ôsi rivális uruk ellen. Az elsô félidôben az Albioceleste játékosai ôrületbe kergették Chevantonékat, szemet gyönyörködtetôen és rendkívül eredményesen futballoztak, aminek eredményeképpen az elsô negyvenöt perc végén már három góllal vezettek. Mindenki arra számított, hogy a folytatásban további gólparádé következik, azonban Figueroáék (érdemes megjegyezni ezt a nevet, néhány hónapon belül kétszer lôtt duplát az uruknak) még egy gólt berámoltak, majd visszafogták magukat. Ennek köszönhetôen a vendégek kétszer is betaláltak, jelezve, hogy bár a tabellán elfoglalt helyük nem bizalomgerjesztô, de bizony velük még számolni kell, hiszen csak a selejtezôk felénél tartanak.

A csoport utolsó helyén álló bolíviaiak nyerni tudtak a szebb napokat megért Peru ellen, majd nem bírt velük - és a magaslati körülményekkel - Uruguay sem.

Brazília viszont idegenben parádézott, az eddigi meglepetés-együttes Venezuelát hengerelte le 5-2-re, úgy, hogy Kaká és Ronaldo duplájával, valamint Adriano találatával már 5-0-ra vezettek negyedórával a vége elôtt, szerdán viszont óriási meglepetésre nem bírt Kolumbiával.

A hét közepi mérkôzések közül három alkalommal egyébként gól nélküli döntetlen született.

Folytatás 2005. március 26-án.

9. forduló (október 8-10.):

Buenos Aires: Argentína - Uruguay 4-2

La Paz: Bolívia - Peru 1-0

Barranquilla: Kolumbia - Paraguay 1-1

Maracaibo: Venezuela - Brazília 2-5

Quito: Ecuador - Chile 2-0

10. forduló (október 12-14.):

La Paz: Bolívia - Uruguay 0-0

Asúncion: Paraguay - Peru 1-1

Maceio: Brazília - Kolumbia 0-0

Santiago de Chile: Chile - Argentína 0-0

San Cristobal: Venezuela - Ecuador 3-1

A zóna állása:

1. Brazília 20 pont (19-10); 2. Argentína 19 p. (18-9); 3. Paraguay 16 p. (12-10); 4. Ecuador 13 p. (11-11); 5. Chile 13 p. (9-9); 6. Venezuela 13 p. (11-14); 7. Uruguay 11 p. (15-23); 8. Kolumbia 10 p. (11-11); 9. Peru 10 p. (11-12); 10. Bolívia 10 p. (11-19)

Afrika-zóna

Idén az afrikai zónában az utolsó fordulót múlt szombaton és vasárnap szervezték, folytatás 2005 tavaszán. A selejtezôcsoportok éppen félidônél járnak, a hatos csoportokban eddig 5-5 fordulót bonyolítottak le, azonban a legtöbb csoportban még semmi sem dôlt el. Lássuk a tényeket:

1. csoport:

Ebben a csoportban Szenegál a kiemelt válogatott, a mostani monroviai gyôzelmével átvette a vezetést, azonban a végsô gyôzelem kérdésében még Togónak és Zambiának is lesz egy-két szava, ráadásul ez utóbbi ellen a szenegáliak idegenben lépnek majd pályára.

Lomé: Togo - Mali 1-0

Monrovia: Libéria - Szenegál 0-3

Brazzaville: Kongó - Zambia 2-3

1. Szenegál 10 pont (9-5); 2. Togo 10 pont (6-2); 3. Zambia 10 pont
(6-4); 4. Kongó 6 pont (6-7); 5. Libéria 4 pont (1-7); 6. Mali 2 pont (3-6).

2. csoport:

Igazán kiegyensúlyozott csoport. Dél-Afrika öt mérkôzésbôl kettôt elveszített és mégis a csoport élén áll. Jellemzô, hogy Ugandát csak egy vitatott büntetôbôl tudták legyôzni a csoportelsôk. Elôzetesen Dél-Afrika mellett Ghána számított favoritnak a csoportban, ôk tartják is esélyüket, bár a mostani hazai pályán "elért" gól nélküli döntetlen hatalmas meglepetésnek számít.

Praia: Zöldfoki-szigetek - Burkina Faso 1-0

Kumasi: Ghána - Kongói DK 0-0

Kampala: Uganda - Dél-Afrika 0-1

1. Dél-Afrika 9 pont (5-5); 2. Ghána 8 pont (6-2); 3. Kongói DK 8 pont (5-4); 4. Zöldfoki-szigetek 7 pont (4-5); 5. Burkina Faso 6 pont (5-6); 6. Uganda 4 pont (2-5).

3. csoport:

A Szelídítetlen Oroszlánok az utolsó percben egyenlítettek Szudán ellen, így a halálcsoportban lemaradni látszanak Elefántcsontparttól. A kameruniak "leégése" annál is furcsább, mivel a csoport utolsó helyezettje eddig mindössze két gólt szerzett. Ugyancsak meglepetés Egyiptom újabb veresége, Líbia ezzel a gyôzelmével a második helyre lépett.

Tripoli: Líbia - Egyiptom 2-1

Omdurman: Szudán - Kamerun 1-1
(az utolsó percben egyenlítettek a szelídítetlen oroszlánok)

Cotonou: Benin - Elefántcsontpart 0-1

1. Elefántcsontpart 12 pont (10-3); 2. Líbia 10 pont (7-4); 3. Kamerun 8 pont (7-5); 4. Egyiptom 7 pont (11-9); 5. Benin 2 pont (6- 11); 6. Szudán 2 pont (2-11).

4. csoport:

Óriási meglepetésre Algéria a csoport utolsó helyén áll és már csak matematikai eséllyel rendelkezik. Ugyanakkor Nigéria sem vezeti a csoportot, mint ahogy az elvárható lenne, hanem a Zimbabwe elleni gyôzelemmel Angola vette át az elsô helyet.

Kigali: Ruanda - Algéria 1-1

Libreville: Gabon - Nigéria 1-1

Luanda: Angola - Zimbabwe 1-0

1. Angola 11 pont (5-2); 2. Nigéria 10 pont (7-2); 3. Gabon 6 pont (8-7); 4. Zimbabwe 5 pont (4-6); 5. Ruanda 4 pont (4-7); 6. Algéria 3 pont (2-6).

5. csoport:

Az utolsó csoport állása csalóka lehet, hiszen Guinea és Marokkó egy-egy mérkôzése Kenya ellen elmaradt, így nehéz lenne bármit is elôrejelezni.

Blantyre: Malawi - Tunézia 2-2

Gaborone: Botswana - Kenya 2-1

Conakry: Guinea - Marokkó 1-1

1. Guinea 8 pont (8-3) - 4 mérkôzés; 2. Marokkó 6 pont (4-3) - 4 mérkôzés; 3. Botswana 6 pont (5-10); 4. Tunézia 5 pont (8-6) - 4 mérkôzés; 5. Kenya 3 pont (4-4) - 2 mérkôzés; 6. Malawi 3 pont (6-9).

(A többi övezet selejtezôirôl a jövô hétfôi számunkban.)

Apróhirdetések

ADÁSVÉTEL

VESZEK antik bútort, képeket, órákat, ezüsttárgyat, porcelánt, szobrot. Cserélek két IZS motorbiciklit. Tel. 230-947, 0744-159-190. (6715)

LAKÁS

ELADÓ I. osztályú garzon a November 7 negyedben. Ára: 16.000 euró. Tel. 260-683. (7805)

ELADÓ sürgôsen azonnal elfoglalható családi ház Sáromberkén, a fôút mellett, a 405. sz. alatt. Akár két családnak is megfelel. 37 ár telek + gazdasági épület, üzleti tevékenységre is alkalmas. Tel. 0744-519-102, 319-355. (7735)

ELADÓ sürgôsen új családi ház (pince, földszint, manzárd) 15,5 ár telekkel. Üzleti tevékenységnek is megfelel. Azonnal elfoglalható. Marosszent-györgy, Borzás utca 1082H. Tel. 0744-519-102, 319-355. (7735)

ELADÓ 2 szobás, IV. emeleti tömbházlakás a meggyesfalvi negyedben, a Hunedoara u. 28. sz. alatt. Tel. 0744-519-102, 319-355. (7735)

ELADÓ I. osztályú, 2 szobás lakás I. emeleten, a Pandúrok útján. Alkudható. Tel. 0744- 427-253. (7654)

ELADÓ 5 szoba-összkomfort - külön udvar - a Marasesti tér 21. sz. alatt, vagy bérelhetô orvosi rendelônek valamint irodahelyiségnek. Tel. 215-356. (7917)

ELVESZETT

ELVESZTETTEM Csiki Teréz névre szóló egészségügyi biztosítási kártyámat. Semmisnek nyilvánítom. (7905)

MINDENFÉLE

EGYEDI LEHETÔSÉG! Eladó osztrák importból 7 mm-es, hengerelt klikkes parkett. 199.000 lej/m2 héa- val. Tel. 0744-640-875. (7129)

KÉSZÍTÜNK és szerelünk külsô redônyöket, szalagfüggönyöket és harmonikaajtókat. Tel. 218-321, 0744-121-714. (7690)

AUTOMATA mosógépeket javítok. Tel. 0726-152-928. (7851)

ALKALMAZUNK kômûveseket. Tel. 0744-572-889. (7869)

MEGBÍZHATÓ, szakképzett ápolónô idôs személy gondozását vállalja lakásban maradásért. Tel. 217-582, 0740- 477-662. (7755)

MEGEMLÉKEZÉS

Fájó szívvel, könnyes szemmel emlékezünk október 18-án a szeretett férjre, édesapára, nagyapára és testvérre, a nyárádszentimrei MÁJAI GERGELYRE halálának 10. évfordulóján. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Szerettei. (7879)

A harmadik hosszú év immár véget ért, sírodon a sok virág pihenni tér. De újakat hozunk mindig a sírodra, ám ezzel nem hozhatunk soha-soha vissza. Mindig élni akaró, szelíd mosolygásod már csak emlék marad, mint egy örök álom. Sokat szenvedtél az élet tengerén, nyugodjál békében Isten szent keblén. A búcsú nélküli elválás fájó emlékével gondolunk életünk legszomorúbb napjára október 17-én, amikor három éve, hogy a kegyetlen halál hirtelen elragadta közülünk a drága jó feleséget, édesanyát és anyóst, VERES MARGIT volt rigmányi lakost. Emlékét ôrzi bánatos férje, Géza, fia, Tibor, menye, Ibolya, testvérei, Irén és Jolán, sógorai és sógorasszonyai és mindazok, akik ismerték és szerették. (7878)

Örök fájdalommal emlékezünk a szászrégeni ifj. NAGY JÁNOSRA halálának 5. évfordulóján. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Szerettei. (7903)

Összetört szívvel emlékezünk, amikor egy éve a kegyetlen halál elragadta családja körébôl GÁLFI MÁRIÁT szül. Tordai. Emlékét örökké megôrzi bánatos férje, leánya, két fia, veje, menye, öt unokája, dédunokája. Nyugodjál békében. (7907)

Kegyelettel és fájó szívvel emlékezünk drága jó testvéremre, a székelyvajai születésû KOVÁCS IRMÁRA szül. Makszin halálának 2. évfordulóján. Áldott emlékét mindörökké megôrizzük. Testvére, Misi családjával, Annamária és családja. (7714)

Fájdalommal és megtört szívvel emlékezem szeretett, drága jó édesanyámra, a székelyvajai születésû KOVÁCS IRMÁRA szül. Makszin halálának 2. évfordulóján. Október 18-án két éve hagyott itt bennünket. Panaszszó nélkül, befele könnyeztél, búcsúzás nélkül, örökre elmentél. Áldott, szép emlékét ôrzi leánya, Zsuzsa, veje és kicsi unokája, Sebastian. (7714)

"Az én életem hamarabb véget ért, mint szerettem volna, ti tudjátok, hogy én nem tehettem róla." A búcsú nélküli elválás fájó emlékével, örökre megsebzett szívünk mély fájdalmával emlékezünk október 18-án a székelyvajai születésû KOVÁCS
IRMÁRA halálának 2. évfordulóján. Drága emlékét ôrzi édesanyja és fia, Jocó. Békés nyugalma fölött ôrködjön határtalan szeretetünk. (7714)

Fájó szívvel állunk sírod elôtt, csak a fájó emlék marad nekünk. Hiába keresünk otthonunkban, elszólított Isten a sötét sírba. Tudtuk, hogy beteg vagy, hogy fáj a szíved, láttuk, hogy titkolod, nem mondod senkinek. Panasz nélkül befelé könnyeztél, búcsúzás nélkül, csendesen elmentél. Elmúlnak az évek, míg élünk, velünk lesz fájó emléked. Szomorúan emlékezünk október 18-ra, amikor a kegyetlen halál egy éve elragadta közülünk az élni akaró, az utolsó pillanatig a gyó-gyulásban reménykedô férjet, drága jó édesapát, apóst, nagyapát, a marosugrai születésû TROMBITÁS JÓZSEFET. Emlékét ôrzi összetört szívû felesége, fia, menye, imádott unokája, Tünde. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. (7945)

Emlékezünk és emlékeztetjük mindazokat, akik ismerték és tisztelték a szentháromsági néhai SOÓS M. ANDRÁST, hogy most van halálának 12. évfordulója. Hitünk szerint a szeretet soha el nem múlik. Szerettei (7943)

ELHALÁLOZÁS

Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, testvér, ISZLAI JÁNOS, a Manpel volt dolgozója, életének 66. évében 2004. október 16- án, súlyos betegség után, elhunyt. Temetése 2004. okt. 18-án 14 órakor lesz a marosvásárhelyi római katolikus temetôben. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Gyászoló szerettei. (7944)

Arany volt a szíve, munka és küzdelem az élete, Isten hívta, mert szerette. Fájó szívvel búcsúzunk szeretett testvéremtôl és keresztapától, ISZLAI JÁNOSTÓL. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes, föltámadása dicsôséges. Húga, Katalin, keresztfia, István. (7949)

Részvétnyilvánítás

Ôszinte részvétünket fejezzük ki a gyászoló családnak SZATMÁRI JENÔ elhunyta alkalmával. A Moldovei utca 26/A tömbház lakói.

Copyright © Népújság - 1999