|
VI. évfolyam 63. (15633.) sz. |
2004. március 17., szerda |
Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Apróhirdetések
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
Díjmentesen
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
Rövid kis jelentést kaptunk kézhez tegnap a munkaügyi felügyelôség sajtótájékoztatóján. Arról szólt, hogy a felügyelôk ellenôriztek jó pár szállítási céget, személy- és teherszállítással foglalkozót egyaránt, és egy egész sor rendellenességet állapítottak meg. Ezek után rendesen ki is osztották a bírságokat, ily módon is gazdagítva az államkasszát.
Idônként felmerül a kérdés bennem, hogy a sok-sok száz millió merre veszi útját, van-e haszna, látszata az efféle büntetéseknek, hiszen a módszert egyesek végtelenül egyszerûnek tartják: kifizetik a bírságot, és marad minden a régiben. Mert még mindig elônyösebb ez a megoldás, mint hivatalosan alkalmazni a dolgozókat, megfelelôen felszerelni a mûhelyeket, irodákat (esetünkben a jármûveket) stb. Költségesebb lenne. Aztán meg az ellenôrök sem igen térnek vissza másodszor...
A tegnap felsorolt rendellenességek között van egy igen érdekes: az alkalmazottak egészségi állapotának felügyeletére vonatkozik. Pontosabban annak hiányára. Nem tudom, mennyire vannak tisztában a cégvezetôk azzal, hogy alkalmazottaik egészsége érdekében kötelezô módon szerzôdést kell kötniük egy munkaügyi betegségekre szakosodott orvossal. Aki felügyeli, idôszakosan ellenôrzi a dolgozók egészségi állapotát, mindenféle nyomtatványt kitölt, jelentéseket készít. Legalábbis ezt írja elô az illetékes minisztérium egy tavalyi rendelete. Ha ez a szerzôdés nincs, érvénytelen az alkalmazott munkaszerzôdése.
A helyzet abszurdnak tûnik: Maros megyében 12 munkaügyi betegségekre szakosodott orvos dolgozik, míg a Cégbejegyzési Hivatalhoz bejelentett 23.000 cég közül 14.000 aktív, a munkaszerzôdésekkel dolgozók száma 114.000. Tehát 9500 munkavállaló "jut" egy orvosra. Világos, hogy lehetetlenség lenne mindenik alkalmazott egészségi állapotának követése. Pedig nem rossz üzlet, állítólag a piaci ár 2 euró per alkalmazott. És azt tartják, hogy Maros megye "jó" helyzetben van más megyékhez képest, ahol csupán 1-2 munkaügyi betegségekre szakosodott orvos dolgozik.
Nem tudom eldönteni, komolyan gondolták-e a minisztériumi illetékesek ezt a dolgot, ami önmagában véve hasznos lenne. Tény, hogy felkészületlenül érte mind a vállalkozókat, mind az orvosokat ismét.
Míg "megszaporodik" a munkaügyi betegségekre szakosodott orvosok száma, míg az információ eljut a cégekhez és a hajlandóság is meglesz ezekben a szerzôdéskötésre, a munkafelügyelôk bátran bírságolhatják továbbra is azt a 9300 céget, amelyek nem kerestek szakorvost. A büntetés csak 25-50 millió lej. Meg hát egy tipp az orvosoknak: talán érdemes volna ezt a képesítést is megszerezni...
Elôvigyázatossági intézkedéseket léptetnek életbe az országban esetleges terrorista merényletek kockázatának megelôzésére - hangoztatta Ion Iliescu államelnök kedden. Iliescu elmondta, hogy a legfelsôbb védelmi tanács hétfôn azért tartott rendkívüli ülést, hogy a spanyol fôvárosban elkövetett múlt heti terrorista merényletek nyomán elôállt helyzetben meghozza az összes szükséges megelôzô intézkedéseket.
- Még ha Romániának pillanatnyilag nem is kell szembenéznie terrorista merényletek bekövetkezésének közvetlen kockázatával, az ország védelmi tanácsa úgy döntött, hogy a titkosszolgálatok legyenek résen és tartsák állandó megfigyelés alatt a helyzet alakulását - mondta az államfô.
Harminc napra felfüggesztette a román vasúti sztrájkot a bíróság kedden.
A Közlekedési Minisztérium kérésére a bukaresti fellebbviteli bíróság keddi döntésével harminc napra felfüggesztette a vasút mozdonyvezetôinek és kommunikációs személyzetének hétfôn reggel elkezdett általános sztrájkját. Az általánosnak meghirdetett sztrájk a nyolc területi vasúti igazgatóság közül csak öt igazgatóság területén valósult meg. A 180 ezer fônyi romániai vasúti dolgozó közül - a két sztrájkszervezô szakszervezet közlése szerint - 15 ezer mozdonyvezetô és ötezer távközlési alkalmazott szüneteltette a munkát.
A vasutasok kedden 15 órakor befejezték a sztrájkot, így szerdán már teljesen helyreállhat a nemzetközi vasúti összeköttetés Románia és Magyarország között.
A Romániából érkezô vonatok késésére ugyanakkor még számítani lehet - hívja fel a figyelmet a magyar vasúttársaság az MTI-nek adott tájékoztatójában.
Érzelmekkel és politikai töltetû véleményekkel tarkított vitára került sor tegnap délután a Marosvásárhelyi Polgármesteri hivatal zsúfolásig megtelt tanácstermében, ahol a Tudor negyedet a November 7-tel a Somostetôn keresztül összekötô út terveit mutatták be. A hallgatóság körében jelen voltak mind a környezetvédô szervezetek, mind pedig a polgármestert támogatók.
A vitát Stefanescu Danut, a Megyei Környezetvédelmi kirendeltség igazgatója vezette.
Miután dr. Dorin Florea polgármester elmondta, tervei elsôsorban a városfejlesztést szolgálják és több mint 30.000 aláírást gyûjtöttek össze elképzelései támogatására, Marcela Stan, az Almara Proconstruct Kft. tervezôje ismertette mindhárom változat mûszaki adatait. Az egyik út a somostetôi erdôt átszelô vitatott változat, a másik elképzelés egy alagút megépítése, míg a harmadik variáns a Cutezantei - Gloriei - Gr. I. Dumitrache - Gh. Marinescu utcák vonalát követi. A mûszaki ismertetôbôl kiderült, a Somostetôt átszelô út károsítaná leginkább a természetet, de ez a leggazdaságosabb. Azt is megtudtuk, hogy az utca két tervezett negyedet, a Jedden épülôt és a jelenlegi marosszentgyörgyi lôtérre elképzeltet kötné össze. Továbbra sem derült ki világosan, hány hektár erdôt kell kivágni, s ellentétes vélemények hangzottak el az út jellegérôl is, nevezetesen az, hogy ez tulajdonképpen utca, terelôút, vagy összekötô út akar lenni. A környezetvédô szemléletet alátámasztó, illetve a polgármesteri hivatal által leginkább elfogadott változatot támogatók között a többé- kevésbé indokolt érvelések közé érzelmi politikai töltetû vélemények is becsúsztak. A lapzártáig tartó vitában, amelynek részleteire visszatérünk, több tucat szakember, illetve a teremben jelen levô városlakók szólaltak fel. Az egyértelmû, hogy a modern városnak szüksége van a forgalom tehermentesítését szolgáló utakra, de még mindig kétséges, hogy a Somostetôt átszelô tervezett út kínálja-e a legjobb megoldást. Az is kitûnt, hogy a nyilvános vitára elôkészített másik két változat csak "körítés" volt a polgármesteri hivatal által fenntartott változat mellett. Emiatt az a vélemény is elhangzott az új helyzetnek megfelelôen a vitán elhangzottak figyelembe vételével készüljön másik három terv, amelyeket szintén a nyilvánosság elé tárnak.
A törvénynek megfelelôen a véleményeket a tervezô be kell majd iktassa a végleges dokumentációba, amelyet a helyi tanács elé terjesztenek. A kivitelezés feltételeirôl pedig csak az önkormányzat dönthet.
Belföldi és nemzetközi szállítási cégekeket ellenôrzött a Megyei Munkaügyi Felügyelôség annak az országos kampánynak a részeként, melynek célja a gépkocsibalesetek számának csökkentése. Az ellenôrzött cégek egynegyedét bírságolták meg, összesen 370 millió lej értékben.
A munkaügyi felügyelôség vezetôje, Carmen Vamanu szerint számos rendellenességet találtak az ellenôrzött teher- illetve személyszállító cégeknél. Többek között a munkavédelmi képzés hiányosságait, az ISCIR-engedélyek érvényességi idejének lejártát tapasztalták, improvizált villamossági berendezéseket, az alkalmazottak egészségi állapotának nem megfelelô felügyeletét hiányolták az ellenôrök. A statisztikai adatokból kiderült, hogy országos szinten 2002-ben például 26 halálos munkabalesetnek számító közúti baleset történt, míg 2003 elsô negyedében 6, Maros megyében tavaly 9 közúti munkabaleset történt, közülük 4 halálos kimenetelû. Idén tegnap éjjel történt az elsô halálos közúti munkabaleset, amikor Szászkézden, az E60-as nemzetközi úton egy tehergépkocsi vezetôje elaludt a volánnál, s a jármû belerohant az út menti korlátba. A baleset következtében a gépkocsi utasa életét vesztette.
Az európai normák alkalmazása, vagyis a teherszállító kocsik sebességmérôvel való felszerelése javíthat azon a statisztikán, mely szerint a munkabalesetek 7,8 százaléka közúti baleset volt - jelentette ki Carmen Vamanu tegnapi sajtótájékoztatóján.
1940-ben újították fel a dedrád- széplaki református egyház tulajdonát képezô tanítói lakást. Tíz év múlva államosították, azóta kollektívirodák, internátus, végül kocsma mûködött az épületben. Most nagy változások elébe néz: a gyülekezeti terem felépítése mellett egészségügyi központ kialakítását vette tervbe a helybeli lelkész.
- Az 1950-es államosítás után senki sem törôdött az épület állapotával. A gyakori rendeltetésváltoztatás miatt csak romlott. 1989-ben kerültem ide, s akkor határoztam el, hogy az ötszobás épületet társadalmi, egészségügyi és lelkigondozási központtá alakítom - meséli Rátoni Csaba református lelkész. A munkálatok kezdetben nehézkesen haladtak, mivel az épület még most is az állam tulajdonában van. Folyamatban van a visszaigénylés, s remélik, nemsokára döntés születik az ügyben. Felújították a tetôzetet, s az ôsszel befejezték a gyülekezeti terem kialakítását. Két szobát összevontak, s a télen itt tartották az istentiszteleteket és az ifjúsági összejöveteleket. Ekkor derült ki, a terem még mindig szûk. Elhatározták, egy harmadik szobát is hozzácsatolnak a teremhez. pár hét múlva fognak a munkálatokhoz. A tornácot kiszélesítették, s az itt felállított pingpongasztalt bárki használhatja. "A célunk, hogy az eddig bárba és egyéb szórakozóhelyekre járó fiatalokat ide vonzzuk, s biztosítsuk a feltételeket ahhoz, hogy szabadidejüket hasznos tevékenységekkel töltsék" - nyilatkozta a lelkész.
Az épületben valamikor egészségügyi pont mûködött, ám '89-ben az is megszûnt. A falubeliek a bátosi és a dedrádi családorvosokhoz iratkoztak fel, ám mivel a faluban nincs orvosi ellátáshoz megfelelô helyiség, kizárólag a súlyos betegekhez szállnak ki. A járóbetegek a községközpontba és dedrádra kell menjenek, ami idô- és pénzveszteséget jelent. A széplaki betegek Rátoni Ella önkéntes egészségügyi asszisztenshez fordulnak, aki a téli hónapokban naponta 20-22 injekciót is bead, s a vérnyomásmérés is napirenden van. Ugyancsak a lelkészek segítségét kérik, ha mentôt kell hívni. Ezért vált szükségessé az egészségügyi központ létrehozása. A munkálatokhoz húsvét után fognak hozzá, s a lelkész a falubeliek támogatására is számít. Szóbeli megegyezés született a két családorvossal, akik a rendelô átadása után felváltva egy-egy napot dolgoznak itt. Ígéret van arra, hogy a holland testvérgyülekezet teljesen felszereli a valamikori tanítói lakás egyik szobájából átalakított rendelôt. Ôk hozzák a rendelôi fekvôágyat, az orvosi mûszereket, kötszereket, valamint az elsôsegélynyújtáshoz szükséges felszerelést.
A vásárhelyi Erdély (Transilvania) utca lakóiban még mindig elevenen él az emléke annak a buszjáratnak, amely a Tudor lakónegyedet a megyei kórház környékével kötötte össze. A járat pontos idôközönként járt, így elkerülhetô volt a megállóban való fölösleges várakozás, s a busz mégsem volt üres. Mégis, a közszállítási vállalat akkori vezetôsége veszteségesnek ítélte a járatot, s felfüggesztették. Következett egy idôszak, amikor semmiféle közszállítási eszköz nem fertôzte a környék levegôjét. S az itt lakók jó pár száz métert tettek meg, hogy a többi buszmegállóba eljussanak. A letûnt idôkre a nemrég létesült üzemanyagtöltô állomással szembeni játszótér mellett most mindössze egy villanyoszlopra erôsített megállót jelzô tábla emlékeztet.
Mert járat nincs. Pedig elkelne.
Errôl elmélkedtek nemrégiben reggel munkába igyekvô nôk, férfiak, akik mellett tízévesforma gyerekek is topogtak a hidegben. Reggel fél nyolc volt. A vonalon a 27-es maxitaxi igazság szerint ötpercenként kellene járjon, ám most jó tíz percet kellett várni, míg a kisbusz feltûnt az Erdély utcával párhuzamos Pandúrok útja felôl. Az emberek megmozdultak, de a sofôr már messzirôl intett: jön a következô. Még csak nem is lassított. Látszott, hogy a kisbuszban ugyan sokan voltak, ám az utasok nagy része a gépjármûvezetô köré csoportosult, a busz hátsó része üres volt. Legalább öt-hat személy még elfért volna rajta. A következô maxi is fékezés nélkül hajtott tovább. Negyvenperces ácsingózás után a jócskán átfázott, munkából és iskolából már mindenképpen elkésett várakozók egyike kilépett a közeledô kisbusz elé. A sofôrnek nem maradt más választása, fékezett. Alig páran gyúródhattak fel az utastérbe, a többség továbbra is lent maradt.
A fentebb leírt eset nem egyedülálló. És valószínûleg ezután még több ilyen történik majd. Hiszen a környéken épült új tömbházakba költözött lakók csak gyarapítják a megállóban várakozók csoportját, s az építkezés nem áll meg itt Egy buszjárat bevezetése hasznos és szükséges lenne. Talán elgondolkodhatna rajta a társulás vezetôsége. Mert utashiányban biztosan nem szenvednének.
Március 15-én 56 ellenzéki képviselô által beterjesztett indítványt tárgyalt a képviselôház plénuma. Az indítvány címe: A Nastase-kormány csôdje Románia európai integrációjával kapcsolatban.
Az indítványt hosszas ügyrendi vita után a plénum megtárgyalta, és 45 mellette, 165 ellenszavazattal, 26 tartózkodás mellett elvetette.
Az ülésen az RMDSZ részérôl Pataki Júlia képviselô szólalt fel. Beszédében elmondta: amennyiben a beterjesztett indítványt a parlament elfogadná, eltörölne mindent, amit az utóbbi években megvalósított. Nem szerencsés ugyanis hetente tárgyalt bizalmatlansági indítványokkal eljátszani azt a bizalmat, amit Európa megelôlegezett Romániának. Az uniós országjelentés korrupcióra vonatkozó részérôl elmondta, erôsíteni kellene a korrupcióellenes harc intézményi hátterét, mivel a mai napig sincsen egyetlen jogerôs - végleges és visszavonhatatlan - bírósági ítélet sem ezekre vonatkozóan.
Pataki Júlia az országjelentésben kifogásolt, az igazságszolgáltatás reformjának szükségességét szorgalmazó megállapításokról szólva kijelentette: "továbbra is fenntartjuk egy olyan átfogó reform szükségességét, amely megerôsíti a bírák és ügyészek függetlenségét és jogállását, az igazságszolgáltatási aktust magát, a Legfelsôbb Igazságszolgáltatási Tanács szerepét, oly módon, hogy a bírák és ügyészek kinevezése, elôléptetése, szankcionálása és felmentése a politikai befolyás teljes kizárásával történjen".
A kifogásolt Bechtel-szerzôdéssel kapcsolatosan kifejtette: az RMDSZ támogatja "a kormány - bármilyen színezetû kormány - arra irányuló szándékát, hogy megfelelô infrastrukturális kapcsolatot építsen ki Európa felé.
Beszédében a sajtószabadság kérdését érintve hangsúlyozta: "a sajtószabadságot érô támadásokat, különösen az újságírókat érô fizikai zaklatást - azok valós társadalmi kérdéseket feszegetô objektív írásaival kapcsolatosan - szervezetünk eddig is elítélte, és ezentúl is következetesen elítéli".
A végrehajtó hatalom közelmúltban végrehajtott átszervezése, illetve annak az integrációs politikában végrehajtott irányváltása okafogyottá tette az indítványban megfogalmazott ellenzéki követeléseket, következésképpen az RMDSZ parlamenti frakciója nem támogatta az indítvány megszavazását, amit a plénum az említett szavazati aránnyal el is utasított.
Tájékoztatást kért a magyar külügyminisztérium
A környezetvédelmi miniszter kérésére a magyar külügyminisztérium illetékes helyettes államtitkára bekérette Románia budapesti nagykövetét, hogy tájékoztatást kérjen a Verespatakra (Rosia Montana) tervezett aranybányáról - mondta Tóth Tamás külügyi szóvivô kedden Budapesten.
Calin Fabian román nagykövet tárgyalópartnere Boros Jenô közép-kelet- európai regionális együttmûködésért felelôs helyettes államtitkár volt a keddi megbeszélésen - közölte a szóvivô.
- A magyar diplomácia a nagykövet útján kéri az illetékes román szerveket, hogy nyújtsanak hivatalos tájékoztatást a tervezett aranybányával, elsôsorban a környezetvédelmi kérdésekkel, esetleges környezetvédelmi veszélyekkel kapcsolatban - mondta Tóth Tamás.
A román nagykövet átvette a tájékoztatási kérelmet és ígéretet tett, hogy továbbítja azt - mondta Tóth Tamás az MTI-nek.
Hozzátette: a továbbiakról majd csak a román fél tájékoztatása után szolgálhat részletekkel.
Románia évek óta tervezi Verespatakon egy ciános technológiával üzemelô felszíni kitermelésû aranybánya létesítését egy 1997-es koncesszió alapján, amit a Rosia Montana-Gold Corporation kanadai-román vegyes-vállalkozás szerzett meg.
Petru Lificiu környezetvédelmi miniszter 2002-ben azt ígérte, hogy Magyarországot is bevonják a terv elemzésébe.
Magyarországi és romániai zöld szervezetek közben arra hívták fel a figyelmet, hogy a létesítmény környezeti kockázatot jelent, hiszen a ciános technológiával tervezett bányából mérgezô anyagok kerülhetnének a Maroson keresztül a Tisza magyarországi folyószakaszába is.
Románia és Ukrajna nem vonják ki csapataikat Irakból a múlt héten Spanyolországban elkövetett terrorista merényletek nyomán, hangzott el Ioan Mircea Pascu és Jevgenyij Marcsuk honvédelmi miniszterek kedden tartott közös sajtótájékoztatóján.
Ioan Mircea Pascu leszögezte: nem merül fel az iraki román katonai jelenlét csökkentésének kérdése.
Az új madridi kormány döntését a spanyol katonák június végi kivonásával kapcsolatban elemezni fogják a NATO április 2-i isztambuli csúcsértekezletén is.
Pascu elmondta, Lengyelország kérte a NATO-t, hogy vegye át a multinacionális hadtest parancsnokságát, amelyben ukránok, 1.300 spanyol és mintegy 200 román katona is szolgálatot teljesít. A NATO-nak válaszolnia kell a kérdésre, tehát a spanyol csapatok kérdése is felmerül, de a megoldást nem lehet elôre látni, tette hozzá a honvédelmi miniszter.
Pascu elmondta, egyelôre nem kérték a román csapatok létszámának növelését Irakban, Románia azonban úgy döntött, hogy támogatja Irak újjáépítését, így mintegy 800 fôs kontingenssel van jelen a térségben.
A honvédelmi miniszter elmondta, Mircea Geoana külügyminiszter arra kérte az új spanyol kormányt, hogy nagyon komolyan elemezze katonái hazarendelésével kapcsolatos döntését, és hogy hasonló kérések "mások részérôl" is megfogalmazódnak majd.
Jevgenyij Marcsuk ukrán honvédelmi miniszter elmondta, országa 1.650 katonát küldött Irakba, a csapatok rotációs váltása március 3-án történt.
Ion Iliescu elnök kedden Koppenhágába érkezett, ahol háromnapos hivatalos látogatást tesz. A román államfô elsô ízben látogat egy alkotmányos monarchiába.
A dán hivatalos protokoll szerint az elnöki repülôgépet a királyi légierô két F-16-os vadászgépe kísérte az ország légterében. Iliescut a koppenhágai Kastrup repülôtéren fogadta II. Margit dán királynô és Henrik herceg.
A román államfô keddi programjában megbeszélés szerepelt a dán királynôvel, találkozó Andres Fogh Rasmussen kormányfôvel, a dán parlament képviselôivel és elôadás Románia uniós csatlakozási folyamatáról. A dán királynô kedden este fogadást adott Ion Iliescu tiszteletére. A következô két napban a román államelnök találkozik a helyi hivatalosságokkal, meglátogatja a Roskilde-katedrálist, a KARA hulladékfeldolgozó társaságot és a vikingmúzeumot, szerdán este pedig fogadást ad a dán királyi pár tiszte-letére.
Iliescu csütörtökön meglátogatja a koppenhágai operát és részt vesz a dán- román gazdasági fórumon.
Az informatikai rendszereket az interneten keresztül egyre bonyolultabb vírusok támadják, s mind kevesebb idô telik el a sérülékenység felfedezése és az azt kihasználó rosszindulatú kód megjelenése között. Gombás László, a Symantec Magyarország vezetô rendszermérnöke szerint hamarosan elérkezhet az az idôszak, amikor már azon a napon támad a vírus, amelyen felfedezik az adott informatikai rendszer gyenge pontját.
Az internetes veszélyekrôl jelentés készült, amelyhez az adatokat világszerte vállalatok százaitól, illetve milliós nagyságrendû asztali géprôl gyûjtötték össze.
Az elemzésbôl kiderült, hogy az elmúlt év második felében megnôtt a vírustámadások száma, ilyen típusú veszélyt már a cégek fele jelzett a korábbi egyhatoddal szemben.
A tapasztalatok szerint a férgek egyre sikeresebbek és összetettebbek, s a vírusok egyre gyakoribb célpontja az az úgynevezett hátsó ajtó, amely a korábbi támadások során keletkezett. A hátsó ajtó azért rendkívül veszélyes, mert ezen keresztül illetéktelenek adatokhoz és információkhoz férhetnek hozzá.
A Symantec adatai szerint a legkomolyabb támadások a pénzügyi szolgáltatókat, az egészségügyi rendszereket, illetve az energiaszolgáltatókat érik. A felmérés szerint 2003-ban naponta átlagosan hét sérülékenységre derült fény a világon, ám a szám folyamatosan nô.
Az elmúlt év augusztusában például az interneten 12 nap alatt 3 új rendkívül veszélyes féreg jelent meg, amelyek a becslések szerint mintegy 2 milliárd dollár kárt okoztak.
A Symantechez beérkezett információk szerint az elmúlt években a cégeket ért komoly támadások aránya 17 százalékról 45 százalékra nôtt.
A Symantec több megelôzési módszert is ajánl a felhasználóknak. Így például a társaság azt javasolja, hogy a rendszergazdák információvagyonuk védelmében kapcsolják ki a szükségtelen szolgáltatásokat, frissítsék a vírus adatbázisukat, szabályozzák a jelszavak használatát, telepítsenek tûzfalat, s a levelezôrendszereket úgy állítsák be, hogy azok képesek legyenek megállítani és eltávolítani a vírusok terjedésében általános szerepet játszó veszélyes csatolmányokat.
Az is fontos, hogy a cégeknek legyen cselekvési tervük arra vonatkozóan is, ha bekövetkezik a vész-helyzet.
Új, érdekesnek ígérkezô és Vásárhelyen mindeddig nem, vagy csak kevésbé intézményesített formában létezô kulturális tevékenységek megrendezésével és lebonyolításával foglalkozó központ nyílik a várban. Hallottunk már régebbrôl hangokat, miszerint az Ariel színház rendelkezésére bocsátották a mészárosok bástyáját, ezért kerestük fel a színház igazgatóját, Gavril Cadariut.
Az igazgató nyomban pontosította a kósza híreszteléseket. Elmondta, valóban, meg nem határozott idôre rendelkezésükre bocsátották a bástya második és harmadik szintjét, de nem az Ariel színház rendelkezik majd fölötte, hanem a Nicu Mihoc vezette Dramafest Kulturális Központ, amelynek székhelyévé válik, és amely a polgármesteri hivatallal, valamint az Ariel színházzal együtt fogja azt mûködtetni. A központ érdekes színházi kísérleteknek, performance-oknak, képzômûvészeti kiállításoknak, könyvbemutatóknak, kamarazene- és dzsesszkoncerteknek is otthont ad majd, mintegy a Dramafest központ és az Ariel színház mûvészi irányultságának és programtervének kiterjesztéseként. A hivatalos megnyitóra március 27-én kerül sor, ezután kezdôdnek a bástyabeli programok, amelyek bárki, bármilyen társulat, bármilyen mûvész számára nyitottak. Nem zárkóznak el senki elôl, és szívesen látnak más váro-sokból érkezôket is. A bástyában fellépni szándékozó társulat programtervet nyújt majd be a Dramafest központhoz, azt egy szakmai bizottság elbírálja, és amennyiben mûvészi színvonalát és irányultságát megfelelônek ítélik meg, a társulat/mûvész rendelkezésre bocsátják a helyet és a logisztikai hátteret, de a produkciók anyagi hátterének biztosítását nem vállalják (részlegesen, esetleg). A megnyitó után a bástya a Nevelôszínház székhelyévé is válik, végre helyet kapnak majd azok a középiskolás diákok, akik profi színészek vezetésével próbálnak itt- ott, helyhiánnyal küszködve. Ôk nem sokkal a megnyitó után új elôadással lepik meg a leendô bástyajáró közönséget, Mihai Ignat Krízisek címû, UNITER-díjra jelölt darabját mutatják be. Az ezt követô elôadás pedig Radu Dinulescu óriásmarionettes produkciója lesz, amely egyelôre a Nagy bábuk a zene világából címet viseli, és amelyet a Vásárhelyi Napok keretében mutatnak be, a várbeli szabadtéri színpadon. Az Ariel Fan Club pedig szintén a bástyában nyitja majd meg marionett-, bábu- és maszkkészítô mûhelyét, elsôsorban gyerekek számára. Ha pedig minden a tervek szerint megy, jövô évben ugyanott megkezdôdik az Ariel színház elsô önálló, nemzetközi színházi fesztiválja, amelyen kortárs darabokat adnak majd elô a meghívott, részt vevô társulatok.
"Nem könnyû lapot szerkeszteni akkor, amikor csak egy kis régió figyelhet arra, amit írunk. De az írásmû értéke, hôfoka, ereje, sôt még haszna sem attól függ igazán, hogy ezer emberhez szól-e, avagy millióhoz" - olvassuk Markó Béla köszöntôjében. A SZÁSZRÉGEN ÉS VIDÉKE ötödik esztendeje jelenik meg folyamatosan, következetesen. Fesztivizmustól mentes a jubileumi szám, elsô oldalán mindössze ennyi a "kisgyerek" óhaja: " ...én azt kívánom, hogy hosszú életem legyen. Minden hónapban várjanak, kézbe vegyenek, lapozgassanak, és együtt örvendezzünk."
Tallózzunk a régeni magyarok márciusi újságjában. Elsônek ott áll Bernád Dénes és László Márton írásának második része, a Légitámadás a szászrégeni repülôtér ellen. Wass Albert Válogatott magyar mondák címû sorozatának harmadik fejezete: Attila halála és a Hadak útja. Dr. Horváth Erzsébet olaszországi útinaplójának második része mellett Lapohos András ny. tanár közli Mócsról szóló írását. Március idusának szellemisége és a Nônap két oldalon kifejtett téma - Pásztor Magdolna, Zsigmond Sándor, Csorvási Szabó Gyula és dr. Horváth Erzsébet írásainak karéjában Bartha József hazafias verse így beszél: "Új napsugárban fénylik arcunk, / És megfiatalodnak csontjaink, / A szabadságvágy nem öregszik! / Mi, a hit gyermekei nem hátrálunk! / Mi nem voltunk, mi vagyunk!"
Nagy F. Attila tanár március 15. jelentôségérôl értekezik nemzeti történelmünkben, Darvas Kozma József csíkszeredai esperes, plébános véleménye szerint "Az iskola az egyházzal karöltve, hozzáértve a társadalmi miliôt is, valódi eszmény kitûzésére kell hogy serkentsen mindenkit."
Fábián Gizella Keresztjeink címmel ad közre kisesszét, Szász Attila esperest Nemes Árpád lelkész köszönti abból az alkalomból, hogy ez év január elsejétôl a Görgényi Református Egyházmegye második espereseként elkezdte a szolgálatot. Szász Attila ezt írja: "...mi, az egyház tagjai addig neveztetünk keresztyénnek, míg igazi bizonyságtevô hittel és lelkülettel, minden ellenkezô vélemény ellenére az egyetlen és biztos alapot képviseljük: Krisztust."
A prózát, memoárt Fábián András Gy., Darvas Ignác, Ôsz P. Zoltán, Kunsági István, Bíró Dónát írásai képviselik.
Darvas Ignác versébôl idézzünk még (a húszoldalas, A/4-es alakú lap teljes anyagát nem áll módunkban tüzetesen elemezni): " Emberi örömben, / szomorú magányban, / tévelygô balgákban, / tudósok agyában, / ifjak erejében / s öregek bajában, / koldus tenyerében, / gazdagok gôgjében, / epedôk vágyában, / hitben s kitartásban, / benne vagy mindenben!" (Benne vagy mindenben). SZÁSZRÉGEN ÉS VIDÉKE. Kultúra, egyház, közélet. Kiadja a szászrégeni Kolping Családi Társulás, fôszerkesztô Fábián András Gy.)
Mindennapi kérdés a kettôs - román-magyar - állampolgárság intézménye Magyarországon, ám jelenleg ennek jogi lehetôségei nem tisztázottak. Személyes véleményem, hogy a kettôs állampolgárság segítené Romániát az EU-s integrációban - jelentette ki tegnap a Maros Megyei Tanács sajtótájékoztatóján részt vevô Ivanics Ferenc, a Gyôr-Moson-Sopron megyei közgyûlés alelnöke, a Fidesz országgyûlési képviselôje.
Az országgyûlési képviselô a március 15-i marosvásárhelyi ünnepségen többek közt kifejtette, hogy a magyar politikumnak támogatnia kell a román- magyar kettôs állampolgárság ügyét. Ezzel kapcsolatban újságírói kérdésre válaszolva tegnap elmondta: - Magyarországnak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy Románia európai uniós csatlakozása megvalósuljon, de az átmeneti idôben is oda kell figyelnie arra, hogyan lehetne a két ország kapcsolatait szorosabbra fûzni. Ennek egyik lehetôsége a kettôs állampolgárság lenne. Személyes véleményem, hogy a kettôs állampolgárság segítené Romániát az EU-s integrációban. A kérdést a nemzetközi normáknak megfelelôen kell kezelni.
Ivanics Ferenc utalt rá, hogy Magyarország május 1- tôl az Európai Unió tagja lesz, ami azt jelenti, hogy az uniós szabályozások, a schengeni egyezmény elôírásai meghatározóak lesznek Magyarország számára. A román állampolgároknak ez többek között azt is jelenti, hogy határátlépéskor jelentôs összeget, 500 eurót kell felmutatniuk. Errôl Ivanics Ferenc úgy vélekedett, hogy "olyan politikai légkört kell teremteni, hogy e kérdések ne vetôdjenek fel. Ha a kapcsolat a két ország között jó, ez a kérdés nem merül fel."
Maros és Gyôr-Moson-Sopron megye 1996-ban írt alá együttmûködési megállapodást, azóta számítanak testvérmegyéknek - hangsúlyozta Virág György tanácselnök, utalva a két önkormányzat közötti kulturális kapcsolatokra. Ennek köszönhetôen nyílt tárlat hétfôn Marosvásárhelyen, Páneurópai piknik címmel. A jövôben a gazdasági kapcsolatok kiépítése is hangsúlyt kap, ilyen céllal érkezik a testvérmegyébôl gazdasági szakemberekbôl álló küldöttség júliusban megyénkbe. Lapunk kérdésére Ivanics Ferenc elmondta, hogy több vállalkozóról tudnak, akik érdeklôdnek romániai, erdélyi beruházások iránt, leginkább az élelmiszeripar és bútoripar irányában. Érdeklôdô vállalkozók már jártak Maros megyében az elmúlt években, de konkrét együttmûködés nem született. - A politikumnak, az önkormányzatoknak az a szerepük, hogy összehozzák a gazdasági szakembereket. A Maros Megyei Kereskedelmi Kamara elnöke elmondta, hogy a 2400 beruházóból mintegy 400 magyarországi, és jók a tapasztalatok. A két megye közt jelenleg a legerôsebb a kapcsolat az oktatás terén, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a soproni egyetemek között, utóbbinak egy kihelyezett kara lévén a Sapientián - jelentette ki a képviselô.
Tegnaptól Marosvásárhely olvasóközönsége új sajtótermékkel ismerkedhetett meg. A szóban forgó, román nyelven megjelenô, színes, nagy formátumú napilap neve Zi de zi. Kezdetben még két Maros megyei városban, Szászrégenben és Segesváron fogják terjeszteni. E napilap bizonyos értelemben a Ziarul de Mures hetilap "testvére". Aurelian Grama lapigazgató elmondta, hogy ô már a Ziarul de Mures megszületésekor felvetette egy napilap fontosságát, s az álmok mára valósággá váltak. A Zi de zi (Napról napra) azonban nem csupán az említett hetilap kiegészítôje, hanem attól független. Külön csapattal rendelkezik, és más cég névjegye alatt mûködik.
- Célunk, hogy gyorsan és hatékonyan tájékoztassuk a lakosságot. A nyitottság és dinamizmus szerencsére csapatunk minden tagját jellemzi, s többen ígéretes karrier elôtt állnak. Szeretnénk az olvasóinkat minél hatékonyabban bevonni a munkába, és várjuk az építô jellegû kritikákat, hogy tovább tudjunk lépni - folytatta Cora Muntean, a lap egyik szerkesztôje.
Mihaita Jerca (a lap fôszerkesztôje) felhívta a figyelmet, hogy rengeteg még a teendô, és csak egy idô elmúltával nyilatkozhat a lap sikerével kapcsolatban, azonban nem lehet kétséges, hogy ez a fiatal csapat megállja majd a helyét.
"De gustibus non est disputandum" - hangzik el a mondás, ha ízlésrôl, divatról, mûvészetrôl folyik a vita, s a felhozott érvek (ellenérvek) ugyanúgy nem képesek meggyôzni a jelenlevôket, mint a becsületes gazdag a szép vénasszonyt. Szóval "ízlések és pofonok" kérdésében nem illik vitatkozni, mert mindenkinek más-más tetszik, illetve mindenkinek joga van ahhoz, hogy válasszon. Van, aki Big Brothert (elnézést, Nagy Tesót) néz, és van, aki mûvészfilmet. Van, aki az olcsó trükköket kedveli, és van, aki elvárja, hogy lásson is, tanuljon is valami értelmeset. Az emberek sohasem lesznek egyformák (hála a Teremtônek!), a demokrácia elvei alapján pedig döntéseikben eléggé szabadok. Érthetô, hogy a példaképek kiválasztása szintén szabadság kérdése, én azonban hozzátenném, hogy az ízlésé is. Egy kisgyerektôl korántsem lehet elvárni, hogy a jelenlegi információáradatban éppen Michelangelót és ne Schwartzeneggert csodálja, s arra is vajmi kevés esélyt látok, hogy Chaplin megnyerje a meccset a "Nagyvakációs" srácokkal szemben. A gyerekek ugyanis abból a kínálatból válogatnak, ami éppen kéznél van, s a televízió meg az internet - bár rengeteg pozitívummal is jár, ha történetesen jó kezekbe kerül - igencsak csábító kulturális "konténer". Ebben a ládában minden benne van, csak meg kell keresni. Az már más kérdés, hogy ebbôl ki és mit tud kikeresni és "megtalálni."
A "nagyoknál" egész más a helyzet. Ôk könnyebben eligazodnak az említett konténerben, a gyakorlat mégis azt mutatja, hogy a fiatalok elég komoly hányada kifejezetten kedveli a botrányos életvitelû, szélsôségesen megnyilvánuló "hôsöket". Egy nemrég közzétett közvélemény-kutatáson bebizonyosodott, hogy a 20-24 év közötti fiatalok mintegy 20-22 százaléka (a megkérdezettek egy része egyetemi hallgató volt) olyan VIP- eket (fontos(?) személyeket) választott példaképül, akik a politikában, a sportban vagy éppen a mûvészetben a nagyotmondást és az olcsó reklámot képviselik. Az indokok között gyakori az ilyenfajta válasz: "jól kipakolt nekik" vagy "ô aztán nem fél senkitôl, figyelembe sem vesz senkit". Az említett hôsök (az igazság bajnokainak szerepében tetszelgôk) jókora reklámkampánya azonban semmit sem javít e fiatalok további sorsán. Senkinek nem vitatom az ízlését, a példaképek megválasztásakor azonban oda kellene figyelni. Egy példakép egész életünkben elkísérhet!
A tizenhat éves fiatalember siet valahová. És oda is ér. Óbudáról Pasadenába. Hosszú az út és csupa idegenség mindenütt annak, aki elôször vág neki a világnak. Ha már a túlsó végére kell menni. De neki bizony menni kell. Az amerikai ûrkutatási központba hívják. Ott, ahol most éppen a Mars bolygóra küldött robotjármûveknek osztogatják a parancsokat. Ott, a bolygóközi irányítóközpontban, ahol megannyi tudós ember naphosszat üldögél az okosabbnál okosabb számítógépek elôtt, egy kínálkozó üres szék vár valakit. Akinek ott a helye: Turczi Dávid. Még középiskolába jár ez a magyar fiú, még szabadidejében gitározik, és furcsa dalocskákat irkál társainak a maga verbuválta zenekarban. Amúgy kikapcsolódásként. Hogy elhiggyük, ô ugyanolyan tinédzser, mint a többi. De hát az is. Csak tudásban, tehetségben s netán szorgalomban több. Azoknak legalábbis, akik sok-sok jelentkezô közül kiválasztották, azoknak, akik pályázati munkájában meglátták, hogy az, miféle képességekrôl árulkodik, s meglátták benne mindazt, ami más, és valami olyasmi, amiért feltétlenül érdemes a fiatalembert munkára fogni.
Turczi Dávid már itthon megismerte az elhíresült robotjármûveket; érdekelte a dolog, s kíváncsiságból gyûjtögette a leírásokat a Spiritrôl meg az Opportunityrôl. Amit nem titkolt elôle a NASA, arról megtudott mindent; az utolsó csavarig összerakta gondolatban és papíron, akkor, amikor álmodni nem merte volna, hogy eljuthat oda, ahol ezeket a furcsa masinériákat kommandírozzák, csak úgy, gombnyomásra. Hát eljutott. Szigorú nemzetközi megmérettetés után, tíz napra, igaz; ami azért elegendô ahhoz, hogy a nagy ismeretlenségben valahol, már egyszerû diákként, érezze valaki: valami fontos történik vele. Vele és általa.
Az ember persze nem tupírozná tovább, ha valakivel a lehetetlen megesett. Mert minek. Hiszen alighogy elkezdôdött. Hiszen sokatmondó magától is. S egyébként olyan közhelyes lenne.
Iskolatársai büszkék arra, hogy közülük vétetett az a srác, akinek érdeklôdése és tájékozottsága a tudományokban még az amerikai Mars-kutató tudós koponyákat is meglephette. Büszke a haza, a nemzet, akinek fia. Örvendezik a miniszter, és ösztöndíjat ígér a diáknak, annyit, hogy elég legyen. Közeleg az érettségi. És az egyetem. A lehetôség adva van. Pasadena útján azért még neki is igyekezni kell. Tovább. Mert lemaradni szégyen lenne, ha egyszer elindult. Kivételes helyzete nem múlhat el csak úgy, és nem mehet veszendôbe.
Mert a siker mulandó. A nagyon nagyok esetében is Felejt a magyar. És könnyen elfelejt a világ. Igaz, akárkit nem kaphat szárnyra a hír, de akárkivel hálátlan lehet az utókor. Gábor Dénesre, a Nobel-díjas fizikusra még az angolok sem emlékeznek immár, pedig a londoni Imperial College tanára volt harminc évig; ismeretlen nyughelyét csak nyilvántartási szám jelzi, hogy helyi szokás szerint hamvait kereszt alakban szétszórták egy külvárosi temetôben, éppen negyed százada. 53699, ennyi, se név, se titula. Egyéb semmi emlék. Csak amit a tudomány számon tart.
Egy megszállott vidéki tanár híres magyar polihisztorok nyomába eredt. Szûkszavú ismertetôje a holográfiai módszer kidolgozójáról bizonyság arra, hogy a nemtörôdömség és a titkok falán neki sem könnyû átjutni. De vajon miért kell ennek így lenni? Csak a kérdés marad mindenesetre.
De nem Turczi Dávidnak, a tizenéves középiskolásnak. Ô erre nem gondol. És jól teszi. Ne is hasonlítsuk senkihez. Amit elért, enyhe kis siker mindössze. És még nem minden. Kezdet csupán. A vég még messze van.
Az elmúlt napokban közel tíz kanálisfedelet, lefolyórendszer-rácsot loptak el ismertelen tettesek. Hasonló sorsra jutottak az újonnan felszerelt szemétládák, s a tanintézmények udvarán hagyott tárgyakból is egyre többnek kel lába. A közüzemnek jelentôs anyagi kárt jelent a kanálisfedôk rendszeres cseréje. A rendôrség a begyûjtô központoknál is ellenôrzött, kutatva, hogy hol értékesítik az ellopott tárgyakat, de hiába.
A Remat helyi kirendeltségének illetékesei érdeklôdésünkre elmondták, hogy belsô utasításuk van, mely értelmében színesfémeket, vasúti síneket, telefonhuzalokat nem vehetnek át. Bevallásuk szerint mindig kibontatják a zsákokat, hogy összetörve se csempésszék a fent említett anyagokat a mérlegre. A rendôrség 38 személy szekerét, zsákját ellenôrizte a kapuban. Egyiküknél sem találtak semmit, s az udvaron levô nagy halmokat is felforgatták, mindhiába. - Mi az állásunkkal játszunk, ha tiltott anyagot veszünk át - mondtak.
Gligor Aurelian, a dombói Poliglot Kft. igazgatója hasonlóképpen nyilatkozott, beszámolva arról, hogy az érvényben levô törvény mellett belsô rendelet tiltja a kanálisfedôk, más tiltott anyagok felvásárlását. Kérdésünkre elmondta, hogy lehetséges, hogy magánszemély által mûködtetett öntödében olvasztják be az anyagokat, ezért nem lehet a lopott anyag nyomára bukkanni.
Február végén Dicsôszent-márton polgármestere és a városi Andrei Bârseanu Líceum igazgatója, Suciu Ioan, valamint aligazgatója, Scheitz Endre Hajdúszoboszlóra látogattak. A küldöttség a Hôgyes Endre Gimnázium tanáraival a testvériskolai kapcsolatok felvételérôl tárgyalt.
Dicsôszentmártont 1991 óta fûzik szorosabb szálak e magyarországi településhez. A dicsôszentmártoni küldöttséget februári látogatásukkor a hajdúszoboszlói polgármester, a leendô testvériskola igazgatói, tanárai fogadták. A Hôgyes Endre Gimnáziumban jelenleg közel hatszáz diák tanul. Hetedik osztálytól fogadják a gyerekeket, egy- és kétéves középiskola utáni képzést is biztosítanak. A dicsôszentmártoni líceumban ettôl az évtôl - a huszonhat középiskolai (ennek egyharmada magyar tagozat) osztály mellett - indult egy román tannyelvû ötödik osztály is. Suciu Ioan a két iskolát összevetve úgy látja, hogy az általa vezetett tanintézmény számítógépes ellátottsága sokkal jobb, hiszen állományuk nemrég huszonhat Pentium 4-es géppel bôvült, és internet-hozzáférésük is van, ellenben a sportfelszereltség terén messze a magyarországi gimnázium mögött maradnak, hiszen az ottani diákoknak két sportterem áll rendelkezésükre. Sajnálatos módon azonban közös gond a gyerekek tanulás iránti érdektelensége. Az igazgató még megemlítette, hogy a hajdúszoboszlóiaknak tetszett az egyenruha viselésének ötlete, továbbá szeretnék, ha a tanár- és diákcsere mellett közös órákat tarthatnának, hallgathatnának.
A magyarországi gimnázium küldöttsége 2003 ôszén már járt Dicsôszentmártonban, és legközelebb a sportcsarnok átadásakor, valamikor április folyamán jönnének újból. Akkor kerülne sor a két tanintézmény közti protokollum aláírására - hangsúlyozta Scheitz Endre.
Mészely Réka
Hamarosan összeállítják azt a feladatfüzetet, amely alapján haszonbérbe lehet venni a helyi közszállítási szolgáltatást. Jelenleg a közszállítást a helyi közüzem végzi, elavult autóbuszokkal. Sem a helyi tanácsnak, sem a közüzemnek nincs lehetôsége felújítani a gépparkot, ezért a város vezetôsége úgy döntött, hogy haszonbérbe adja a szolgáltatást. Mint Popa Octavian polgármestertôl megtudtuk, szeretnék értékesíteni az autópark egy részét, s koncesszionálni a szolgáltatást egy olyan vállalkozónak, aki korszerû autóbuszokkal és mikrobuszokkal szállítja az utasokat. Elôreláthatólag nyár elejétôl csúcsidôben autóbuszok, máskor maxitaxik közlekednek majd a város területén és a közeli falvakba.
Visszaigényelte és visszakapta a városi ravatalozót az épület volt tulajdonosa. Octavian Popa polgármester véleménye szerint a 2001. évi 10-es törvény értelmében nem kellett volna visszajuttatni volt tulajdonosának az épületet, hiszen az egész közösség, a történelmi egyházak által használt ravatalozó közhasznú létesítménynek minôsül.
1948-ig olajprés mûködött az épületben. Az államosítás után a fôépület mellé két kisebb helyiséget is épített a város. A volt tulajdonos a valamikori olajprés épületét kérte és kapta vissza, s egyezményben vállalta, hogy nem változtatja meg rendeltetését.
- A tulajdonos Marosvásárhelyen telekeltette a visszakapott épületet, de nemcsak azt, hanem a közpénzen épített másik két helyiséget is. Majd eladta mindhárom épületet mint saját tulajdonát. Jelenleg a polgármesteri hivatal peres úton szeretné visszaszerezni a szóban forgó két épületet, amelyet a koporsók tárolására használnak - nyilatkozta Popa Octavian polgármester, hozzátéve: - A jelenlegi tulajdonos is vállalta, hogy nem változtat az épületek rendeltetésén, így a város lakói nem maradnak cinterem nélkül, csak ezután egy vállalkozó szabja meg a használati bért, a szolgáltatás feltételeit. A városi tanács vissza akarja szerezni a két kisebb épületet, hogy legalább azokat kedvezményesen bocsássa a lakók rendelkezésére.
A Bicapa kombinát új tulajdonosai a fôispánság épületében, Burkhárdt Árpád alprefektus, a Megyei Környezetvédelmi Kirendeltség, a Román Vízügyi Igazgatóság képviselôi, valamint a dicsô- szentmártoni polgármester jelenlé-tében számoltak be nagyszabású terveikrôl. Mint elmondták, a B2-es és B3-as meddôhányókból korszerû technológiával alumínium- és magnézium- oxidokat vonnak ki, amelyeket értékesítenek. Az eljárás nyomán csökken annak a veszélye is, hogy a megtelt meddôhányókból a talajba szivárog a káros anyag. A találkozón részt vevô polgármester azt is elmondta, hogy a Bicapa vezetôi át szeretnék alakítani a téglagyárat, s használt autógumik feldolgozása során versenypályákra leterített alapanyagot akarnak elôállítani. A találkozón konkrét idôpontokat nem tûztek ki, azt azonban elmondták, hogy újabb kérvényt nyújtottak be az állammal szembeni adósságok egy részének eltörlése érdekében.
Dicsôszentmárton meg kell jelenjen a szórványkollégiumok térképén; a dicsôszentmártoni középiskolai osztályokban csupán 3-4 diák helybéli, a többiek a közeli településekrôl ingáznak. A kimutatások szerint a városban rohamosan csökken a magyar gyerekek száma, s csak akkor lehet fenntartani a magyar nyelvû oktatást, ha szórványkollégiumot hozunk létre, s ide vonzzuk a közeli és távoli községek magyar gyerekeit - vélekedik Kakassy Sándor, az RMDSZ kerületi elnöke. Az RMDSZ jelenleg méri fel, hogy hány magyar nyelvû szakiskolában, líceumban tovább tanuló diákra lehet számítani. El kell fogadnunk, hogy szórványban élünk, s ennek tudatában a valós adatokat figyelembe véve kell terveznünk - nyilatkozta Kakassy Sándor. Kérdésünkre azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytat a történelmi egyházak képviselôivel a szórványkollégium létrehozásáról. A kerületi elnöktôl azt is megtudtuk, hogy a Kis-Küküllô Alapítvány révén több mint 200 ingázó diák és 25 pedagógus kapta vissza egyhavi (februári) bérletének árát.
A helyi tanács 500 millió lejt irányzott elô az idei költségvetésbôl az ortodox egyháznak, aminek kiutalását meg is szavazták. Utólag Kakassy Sándor kerületi RMDSZ-elnök javaslatára a történelmi magyar egyházak képviselôi közös megbeszélést tartottak, amelyen eldöntötték, írásban kérik, hogy az unitárius, római katolikus és református egyháznak is - az egyháztagok számával arányosan - utaljanak ki támogatást a költségvetésbôl. A találkozón Iszlai Gézát és Kénesi János önkormányzati képviselôt, a gazdasági bizottság tagját kérték fel, hogy képviseljék az ügyet a legközelebbi ülésen. Amennyiben a helyi tanács nem hoz kedvezô döntést, a történelmi egyházak képviselôi kihallgatást kérnek a polgármesternél, s személyesen is tiltakoznak a hátrányos megkülönböztetés ellen.
A dicsôi közszállítás elkeserítô helyzetének javítása érdekében a helyi tanács haszonbérbe adná ezt a tevékenységet. A város lakóit arról kérdeztük, mi a véleményük a mostani utazási feltételekrôl, és hogy szerintük változik-e a helyzet a bérbeadást követôen?
Voda Ioan (46), lakatos: - A helyi közszállítás helyzete kritikán aluli. Ha jól tudom, itt a legdrágábbak a jegyek az egész országban: 18.000 lej a városi és 25.000 lej a közeli falvakba. Ha valaki máshonnan érkezik ide, nem is biztos, hogy megtalálja a bódét, ahol jegyet válthat, ha pedig a buszon veszi meg, az is lehet, becsapják, és több pénzt kérnek el. Én nem is szoktam busszal utazni.
Miklós Gyöngyi (18), tanuló: - Falun lakom, télen hidegben, sárban nehéz közlekedni. A buszok rossz állapotban vannak, huzatosak, sokszor fáj a fejem, a fülem. Gyakorta be sem jönnek a faluba. Buszjegyet két helyen is lehet vásárolni, de szerintem inkább a buszon kellene árulniuk. A bérletembôl szerencsére vissza szoktak valamennyit fizetni, mert másképp nem tudom, hogyan tudnék jegyet venni.
Petru Vladimir (23), egyetemista: - Szerintem a körülmények valamelyest javultak az évek folyamán. Ha a dicsôi közszállítást osztályoznom kellene, olyan 7-8-ast adnék, a tízesig még sokat kellene változtatni. Mindenféleképpen jó lenne, hogyha magánosítanák, és egy kicsit rendbe szednék. Persze, ehhez komoly anyagi alapok kellenének. Modernebb közszállításra lenne szükség.
Ghimbucan Cerasela (43), háziasszony: - Drága a jegy, inkább gyalog járok. A buszok katasztrofálisak, ócskavastelepre valók, a mûanyag székek vagy el vannak törve, vagy billegnek. Csak akkor lenne jó, hogyha magánosítanák, hogy megfelelô ember kezébe kerüljön, és az árakat egy kicsit csökkentenék, hogy az egyszerû emberek is utazhassanak busszal.
Katona Mátyás (15), diák: - A helyi közszállítás nagyon rossz. A buszok télen hidegek, nem fûtik ki, lassan mennek, porosak, mocskosak. Mindennap utazom, ezért bérletet váltottam. Hogyha magánosítanák, szerintem még drágább lenne a jegy és a bérlet, bár a körülmények biztos javulnának.
Miklos Alexand-ru (67), nyugdíjas: - Nem közlekedem busszal. Jó, hogy váro-sunkban vannak taxik is, mert sokszor megmentik az embert, nem kell esôben, sárban a buszokra annyit várni. Ha magánkézbe kerülne a közszállítás, végre valaki már irányíthatná is azt becsületesen.
Iliescu elveti a csatlakozási céldátum módosítását
Románia célja az Európai Unióval való csatlakozási tárgyalások idei befejezése, s "nem alkalmas a pillanat" más céldátummal számolni - jelentette ki Ion Iliescu kedden. Az államfô kijelentése azt követôen hangzott el, hogy volt biztonságpolitikai tanácsadója, Ioan Talpes, aki a múlt héten átalakított Nastase-kormány tárca nélküli államminisztereként a többi között az európai integráció romániai folyamatának az irányításával is foglalkozik, hétfôn este egy tévémûsorban úgy nyilatkozott: lehetséges, hogy Románia csak 2005-ben zárhatja le EU-csatlakozási tárgyalásait. Ennek kapcsán az államelnök egy kérdésre válaszolva leszögezte: "Az a célunk, hogy ez év végéig befejezzük a csatlakozási tárgyalásokat. Ez közös cél, amit találkozóinkon többször megerôsítettünk. Nincs itt az ideje annak, hogy azt latolgassuk, mi lesz ha... Inkább összpontosítsunk arra, hogy mi a teendôk az idén. Ez a kormány célja".
Az EU házhoz jön - Szatmárnémetiben
A magyar gazdasági és közlekedési minisztérium és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szervezésében második alkalommal kerül sor Az EU házhoz jön címû képzésre. Az RMDSZ fontosnak tartja, hogy a romániai magyar kis- és középvállalkozások is tevékenyen részt vegyenek Románia európai uniós csatlakozásában. A hatékony és sikeres felkészülés érdekében szükségesnek tartja, hogy a romániai magyar vállalkozók számára anyanyelven is hozzáférhetôvé váljanak az EU-s felkészítô programok.A kis- és középvállalkozások EU-s felkészítését célzó képzésre ezúttal március 18-án, csütörtökön Szatmárnémetiben, a megyei tanács nagytermében kerül sor.
Öt elôzetes ajánlat a gázszolgáltatókra
Öt nemzetközi gázipari csoport adott be elôzetes ajánlatot két gázszolgáltató, a Distrigaz Sud Rt. és a Distrigaz Nord Rt. privatizációjára. Négy cég, az orosz Gazprom, az olasz Enel, a francia Gaz de France és a német Ruhrgas mindkét román gázszolgáltatóra, míg a német Wintershall csupán a Distrigaz Nordra adott be nem kötelezô érvényû ajánlatot. Eleve is csak ez az öt cég nyújtott be szándéklevelet. Dan Ioan Popescu gazdasági miniszter januárban azt mondta, hogy a kormány az idei év elsô felében le szeretné zárni a két gázszolgáltató eladását. A kormány 30-30 százalékos részesedést kínál eladásra, a gyôztes ajánlattevônek a késôbbiekben tôkeemeléssel 51 százalékra kell növelnie részesedését. A kiírás szerint egy-egy résztvevô mindkét részesedésre pályázhat, de csak az egyiket veheti meg.
A spanyol rendôrség hat marokkóit gyanúsít
A spanyol rendôrség hat marokkóit gyanúsít a múlt heti madridi robbantásos merényletsorozat gyakorlati végrehajtásával. Öten közülük szökésben vannak, a hatodikat, Dzsamal Zugamot szombaton ôrizetbe vették - jelentette kedden az El País. Az öt szökésben levô gyanúsított nevét nem közölte a spanyol lap. A cikk szerint a merényletsorozat két túlélôje azonosította Zugamot; e két szemtanú közölte a nyomozókkal, hogy látta a vonaton a gyanús személyt a robbanások elôtt. Az El País tudomása szerint a nyomozók hitelesnek találják azt a videokazettát, amelyen egy ismeretlen az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet nevében vállalta a múlt héten elkövetett, 200 halálos áldozatot követelô merényletsorozatot.
Wass Endre átvette a Julianus-díjat
Julianus-díjat nyújtottak át a múlt hét végén Csíksomlyón Wass Endre közgazdásznak az erdélyi szórványban élô magyarok érdekében végzett munkájáért. A németországi Hamburgban élô gazdasági szakember czegei gróf Wass Albert író legkisebb fia. Mivel a közgazdász nem vehetett részt a Julianus-díjak decemberi átadásán, most a csíksomlyói kegytemplomban lezajlott ünnepség keretében vette át a kitüntetést. A szórványmagyarságot támogató alapítványa programjairól Wass Endre elmondta, hogy óvodát mûködtet a Wass család ôsi fészke, Vasasszentgotthárd melletti, magyarok által is lakott mezôségi Feketelakon, Holtmaroson árva gyermekeket neveltetnek családi jellegû otthonokban, Szászrégenben pedig kollégiumot tartanak fenn. Wass Endre közgazdász mellett a 2003-as esztendô díjazottjai között szerepelt Pomogáts Béla irodalomtörténész, az Illyés Közalapítvány kuratóriumának elnöke, Csoóri Sándor költô, András Mihály, a Csíkszeredában székelô Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes vezetôje, Tempfli József nagyváradi római katolikus megyéspüspök, Sylvester Lajos sepsiszentgyörgyi közíró, valamint dr. Gellérd Judit bostoni orvos és unitárius lelkész.
Al-Kaida-vezetôt lôttek le Rijádban
Agyonlôtték az al-Kaida terrorszervezet egyik feltételezett, magas rangú tagját Rijádban hétfôn a szaúd-arábiai biztonsági erôk. Amerikai és szaúdi tisztviselôk beszámolója szerint a Költô becenévre hallgató jemeni férfi - valódi nevén Abu Hazim al-Sahir - alighanem az Arab- félszigeten mûködô csoport tevékenységének mûveleti fônöke volt. Egy szaúdi társával együtt halt meg a kelet-rijádi lövöldözésben, amely azzal kezdôdött, hogy a két férfi nem állt meg autójával rendôri felszólításra, hanem rálôtt a hatósági személyekre. Autójukban késôbb kézigránátokat, lôfegyvereket és készpénzt is találtak. Egy, a terrorellenes harcra szakosodott amerikai szakértô szerint halála súlyos csapás az al-Kaidára. Hazim valószínûleg afgán táborokban kapott kiképzést, és Oszama bin Laden terroristavezér testôre is volt.
A Naprendszer legtávolabbi égiteste
Amerikai csillagászok valószínûleg felfedezték a Naprendszer legtávolabbi égitestét, amely a Nap 10. bolygója lehet. A Földtôl 13 milliárd kilométerre lévô égitestet tavaly novemberben pillantották meg a tudósok és ideiglenesen egy eszkimó istennôrôl, Szednáról nevezték el. A Szedna mintegy háromszor van messzebb a Naptól, mint az 1930-ban felfedezett 9. bolygó, a Plútó. Az égitest mérete mintegy háromnegyede a Plútóénak. Egyelôre nem tudni, hogy a Szednát bolygónak minôsítik-e. A Szedna Nap körüli pályája rendkívül megnyúlt ellipszis, amelyet a bolygó 10500 év alatt jár be. A hômérséklet a Szedna felszínén a tudósok szerint sosem emelkedik mínusz 200 Celsius fok fölé és így naprendszerünk leghidegebb égiteste.
Robbanás egy arhangelszki bérházban
Egy lakóházban történt valószínû gázrobbanás tizenöt ember halálát okozta a keddre virradó éjszakán az észak-oroszországi Arhangelszkben. A mentôbrigádoknak eddig huszonkét túlélôt sikerült kimenteniük a törmelék alól - közölte Moszkvában a rendkívüli helyzetek minisztériuma. "Feltehetôleg mintegy ötven embert lehet még a félig leomlott épület romjai alatt, keresésük folyamatban van" - mondta Jurij Vorobjov miniszterhelyettes az orosz NTV televízióban. A lakók többségét álmában érte a robbanás e Fehér-tenger partján fekvô kikötôvárosban.
Inczék kiállítása Budapesten
Nagyapa és unoka, a marosvásárhelyi mûvészeti élet egykori jelese, Incze István festômûvész és a családi hagyományokat sikerrel folytató Incze István Botond festményeibôl rendez kiállítást a budapesti Vármegye Galéria. A március 19-én délután 4 órakor nyíló tárlat, a Budapesti Tavaszi Fesztivál elsô napjának képzômûvészeti rendezvénye, Erdélyi mûvészek üdvözlete Európának - Az erdélyi mûvészeti élet élô hagyományai címmel kerül közönség elé. Megnyitja Szilágyi Zzolt képviselô, közremûködik Berecz András.
Erdôszentgyörgyön a Nemzeti
A visszhangos sikerû németországi turné után a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának elôadása, Eric-Emmanuel Schmidt Rejtélyes viszonyok címû darabja hazai vendégjátékokon is emlékezetes színházi élményt kínál a közönségnek. A kortárs francia szerzô izgalmas- titokzatos alkotása, mely egyszerre szól szerelemrôl, féltékenységrôl, irodalomról és mély emberi kapcsolatokról, Szélyes Ferenc és Nagy István elôadásában látható. Rendezô: Cristian Ioan. A rendezô munkatársa: Szélyes Andrea. Díszlet, jelmez: Szabó Annmária. Az elôadás 2004. március 18-án, csütörtökön este 7 órától Erdôszentgyörgyön tekinthetô meg.
Hahota-elôadás Marosvásárhelyen
A marosvásárhelyi Hahota színtársulat március 21-én, vasárnap este 7 órától Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota nagytermében színre viszi a Pardon, tévedtünk! címû nagy sikerû zenés szilveszteri kabaré- elôadását. Fellépnek: Puskás Gyôzô, Csergôffy László, Székely M. Éva, Szabó Mária, Székely Ferenc, Cseke Péter, Kelemen Barna, Cseke Erzsébet. Bilentyûs hangszeren játszik Hajdú Jenô, énekel Boczog Szabolcs. Jegyek a kultúrpalota jegypénztáránál kaphatók.
Töredékek
Ifj. Molnár Dénes grafikáiból nyílik érdekes kiállítás március 18-án, csütörtökön 16 órától a marosvásárhelyi Philotea klubban. Az alkotót és mûveit Bölöni Domokos, lapunk munkatársa méltatja.
Európai uniós információs hálózat
Az Európai Unió támogatásával országos szinten információs hálózatot hoznak létre. Ennek érdekében már két országos tanácskozást is tartottak, ahol azokat a szakembereket képezik ki, akik majd régiónként, illetve külön-külön minden megyében olyan irodát, illetve munkacsoportot alakítanak ki, amelynek feladata az Európai Unióról szóló információk minél szélesebb körbe való eljuttattása. Legutóbb a múlt hét közepén Kolozsváron tartottak regionális tanácskozást. Ezen részt vett Jonathan Scheele is, az Európai Bizottság romániai delegációjának vezetôje. Megyénkben az információs hálózat kiépítése április folyamán várható.
Osztrák tapasztalatcserén
Tegnap ötnapos tapasztalatcserére Ausztriába utazott három Küküllô és öt Nyárád menti polgármester, valamint a Kis-Küküllô és Nyárád kistérségi régiótársulások vezetôi. A delegációt Hajdu Zoltán, a Fókusz Öko Központ elnöke vezeti. A látogatás folyamán a Maros megyeiek olyan osztrák vidékeket keresnek fel, ahol a folyószerzôdésnek megfelelôen alkalmazzák a környezetkímélô gazdálkodás elveit. Továbbá a kistérségi régiók közötti együttmûködés lehetôségeit is megtárgyalják. A rendezvény programja szerint az erdélyi küldöttek találkoznak majd az osztrák környezetvédelmi miniszterrel is. A delegáció a hét végén tér vissza Ausztriából.
Városi rendôrség Nyárádszeredában
Folyamatban van Nyárádszeredában a városi rendôrség szervezése. Tegnap délelôtt a megyei rendôr-parancsnokság, illetve az immár városivá vált rendôrôrs leendô alkalmazottai közül néhányan a jelenlegi székház bôvítésének, átrendezésének lehetôségeit mérlegelték. A tervk szerint a megyei struktúrának megfelelôen minden szakágat felölelô irodát mûködtetnek majd Nyárádszeredában. A 17 fôs állomány vezetôje Tohaneanu Vasile, volt marosvásárhelyi parancsnokhelyettes lesz.
Kézilabdázókat keresnek
Jelentkezôket várnak az A osztályos nôi kézilabdacsapat utánpótláscsapatába. A Mures SK ifjúsági csapatába 1988 és 1990-ben születettek jelentkezését várják (sportfelszereléssel) március 18-án, csütörtökön 15 órától a marosvásárhelyi sportcsarnokban. Érdeklôdni a 0745- 591-662-es telefonszámon Rad Teodor edzônél.
Tavasz-kupa
Március 19. és 25. között a Maris 2003 sportklub Tavasz-kupa címen sakkversenyt hirdet. A verseny célja az egyéni megmérettetéseken kívül egy olyan válogatott csapat létrehozása, amely a további megyei, illetve országos, vagy akár nemzetközi bajnokságokon a klubot képviseli majd. A sakkozók svájci rendszerben 7 játszmát kell lejátsszanak. Nemtôl, korcsoporttól függetlenül bárki jelentkezhet. A mérkôzések naponta 17.30-tól, illetve szombaton és vasárnap 10 órakor kezdôdnek a Demokrata Párt Rózsák tere 5. szám alatti székhelyén. Beiratkozni 17 - 21 óra között.
Országos sporttáncverseny
Március 20-21-én a megyei sporttáncszövetség országos sporttáncversenyt szervez, amelyre több mint 300 pár benevezését várják az országból. A versenyzôk 10 kategóriában korcsoport és táncstílus szerint lépnek majd parkettre.
Áramszünet
Az Electrica Rt. marosvásárhelyi fiókja közli a fogyasztókkal, hogy március 18-án 11-15 óra között karbantartási munkálatok miatt nem lesz villanyáram Várhegyen.
VÉGH JUTKÁNAK Marosvásárhelyre. "Senki nem kérdezte, akarsz-e megszületni, és a távozásról is más fog dönteni. De a közte lévô idô a te kezedben van. Ne hagyd veszendôbe menni." Boldog születésnapot kívánnak barátaid Bécsbôl: Laci és Ildikó. (v.)
ELADÓ BMW 520 új talonnal. Tel. 266-461, 264-114. (71156)
ELADÓ 3 éves alaszkai farkaskutya. Tel. 0265/335-211. (71120)
ELADÓ 6.500 m2-es üres telek Kenden, a falu központjában, nemzetközi út mellett. Érdeklôdni a 418. sz. alatt. (82096)
OLCSÓN eladók új Mountain Bike biciklik 20 hónap garanciával. Tel. 0265/212-369. (67957)
ELADÓ 626-os dízel Mazda. Tel. 230-092. (71102)
ELADUNK hûtôszekrényeket, fagyasztókat,
kombinált hûtôszekrényeket és
hûtôvitrineket, automata mosógépeket. Tel. 265-373,
0744-626-544. (70791)
NAPOS húscsirke fehér és színes változatban, napos húspulyka eladó az egész szezonban. Cseresznye u. 1. sz. Tel. 269-669. (70708)
ELADÓ sörárpa nagy mennyiségben Vajdaszentiványon. Tel. 341-050, 0745-790-542. (51053)
ELADÓK régi hanglemezek és könyvek. Tel. 428-078. (71138)
ELADÓ 1998-as modellû orosz buldoexkavátor. Tel. 0744-937-042. (71140)
ELADÓK német, benzines kézikaszák 1,20 - 1,40 m-es vágóasztallal és egy háromtányéros, traktor utáni német körkasza. Tel. 0740-094-639. (71144)
ELADÓ az Ilefor Rt.-nél 1996-os gyártmányú ESPERO személygépkocsi légkondicionálóval, riasztóval, elektromos ablakokkal, 1.500 cm3-es motorral. Ára: 3.570 euró. Érdeklôdni a 0740-333-463-as telefonszámon. (71135)
ELADÓ tölgyfa deszka. Tel. 318-825, 587-279. (71191)
ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a Tudorban. Tel. 236-711, 0721-941-685. (71085)
HÁZ eladó Udvarfalván. Érdeklôdni a 218-085-ös telefonon. (71047)
ELADÓ 2 szoba-összkomfortos ház 66 m2 területen + 1 ár kert, gazdasági épület, pince, garázs a Széchenyi István (volt Ilie Pintilie) u. 56A sz. alatt. Tel. 256-570. (71110)
ELADÓ hétvégi ház szôlôssel (1.100 m2) a Somostetôn, a Posada utca 34. sz. alatt. Ára: 550 millió lej. Eladó sportgyermekkocsi, ülôke autóba. Tel. 214-955. (70967)
ELADÓ 2 szobás tömbházlakás VI. emeleten (tízemeletes), a Resita utcában. Tel. 253-290, 0722-429- 285. (70952)
ELADÓ ház Udvarfalván 16 ár telekkel. Irányár: 45.000 euró. Érdeklôdni a 314-095- ös telefonon, 19 óra után. (71083)
ELADÓ 2 szobás lakás. Tel. 261-390, 0726-181-214. (71139)
ELADÓ Marosszentgyörgyön, a Tófalvi utcában szép kertes ház. Tel. 319-096, este, 0740-075-530. (71173)
ELADÓ 4 szobás tömbházlakás. Tel. 218-074, 216-430. (71169)
ELVESZTETTEM Pap Attila névre szóló egészségügyi biztosító kártyát. Semmisnek nyilvánítom. (70871)
ELVESZTETTEM Magyari György névre szóló egészségügyi biztosítási kártyámat. Semmisnek nyilvánítom. (70869)
ELVESZTETTEM Nagy Jenô névre szóló személyazonosságimat, hajtási jogosítványomat, autótalont. Semmisnek nyilvánítom. (70920)
ELVESZTEK Kajcsa László névre szóló személyi iratok. Becsületes megtalálójuk jutalomban részesül. Tel. 331-238. (71125)
HETI 3 alkalommal fôzést, mosást, takarítást vállalok. Tel. 322-100. (70977)
VÁLLALUNK szobafestést, mázolást, tapétázást, gipszkartonozást. Tel. 227-389, 0721- 627-475. (2992480)
KÉSZÍTÜNK és szerelünk külsô redônyt és szalagfüggönyt. Tel. 218-321, 0744-121-714. (3633135)
ÉPÍTKEZÉS, átalakítás, felújítás, festés stb. gyorsan és nagyon olcsón. Tel. 0744-572-889. (71087)
LAKÁSFELÚJÍTÁS garanciával! Szobafestés, csempeburkolás, kômûvesmunkák, gipszkartonozás, parkettezés, villanyszerelés, vízszerelés. Tel. 0741-569-948. (71145)
UTASOKAT szállítok Bukarestbe, a piacra, minden csütörtökön. Tel. 254-850, mobil: 0744-880-113. (71160)
A BACKA MEZÔGAZDASÁGI TÁRSULÁS szeretettel meghívja részvényeseit a március 19-én 10 órától tartandó évi beszámoló közgyûlésére, a backamadarasi kultúrotthonba. A vezetôtanács. (71216)
Elcsitult a szív, mely gyermekeiért dobogott, pihen a
kéz, mely gyermekeiért dolgozott. Szomorú szívvel
emlékezünk március 17-én, amikor egy
éve, hogy a kegyetlen halál elragadta a drága jó
édesanyát, anyóst és nagymamát, a kiskendi
születésû MAGYARÓSI KATALINT
szül. Szabó. Emlékét ôrizzük.
Unokája, Attila és özv. menye, Irénke. (71038)
Krisztusba fogózva, csendes szívvel emlékezünk a felejthetetlen, drága jó édesanyára, a gernyeszegi PAPP ANNÁRA (Szimák) halálának 8. évfordulóján. Szeretném még egyszer simogatni kezed, s megköszönni halk szavakkal gondviselésedet. Nemes lényét, szeretô jóságának szép emlékét ôrizzük a szívünkben egy életen át. Békés pihenése legyen az Úrnál. Ôt soha nem felejtô leánya és családja. (71105)
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk a nyárádmagyarósi KACSÓ ISTVÁNRA és KACSÓ LIDIÁRA szül. Györfi haláluk évfordulóján. Emléküket ôrzi fiuk, Albi és családja. (71111)
Szemünkben könnyel és szívünkben örök fájdalommal emlékezünk március 17- én a búzásbesenyôi MÁRTON JÓZSEFRE halálának 2. évfordulóján. Felejthetetlen emlékét ôrzi felesége, három leánya és azok családja. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. (71133)
Ott, ahol a béke, ott a nyugalom, ott pihen a szív, nincs többé fájdalom. Egy perc alatt elszállt életed, itt hagytad azokat, akik téged szerettek. Arany volt a szíved, munka az életed, Isten hívott, mert nagyon szeretett. Szomorú szívvel emlékezünk BALÁZS ERZSÉBET volt koronkai lakosra, aki 2 éve, március 16-án búcsú nélkül itt hagyott minket. Emlékét ôrzi férje, Anti, leánya, Ibi, fia, Jóska, unokái: Adi, Jocó, Gyöngyi, Anna, anyatársa, Klári és mindazok, akik szerették. Nyugodj békében, drága édesanyánk. (71142)
Eltelt két év, mégsem hisszük, hogy akit szerettünk, nincs már közöttünk. Búcsúzásod csak egy halk sóhaj, senkit sem zavarva, úgy mentél el szótlan. Hiányzol közülünk, a helyed üres lett, egy súlyos betegség megölte szívedet. Üres és rideg lett otthonunk, nincs kivel megosszuk örömünk, bánatunk. Szemünkben könnyel, szívünkben örök fájdalommal emlékezünk március 17-én az ákosfalvi GÁLL SÁMUELRE halálának 2. évfordulóján. Fájó emlékét egy életen át megôrizzük. Bánatos felesége, Vilma, fia, Jóska és családja, leánya, Irénke és családja. (6)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó férj, édesapa, nagyapa, dédapa, rokon és szomszéd, a marosugrai születésû id. MOLNÁR JÁNOS életének 95. évében, rövid szenvedés után csendesen megpihent. Drága halottunk földi maradványait 2004. március 17-én 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a családi háztól. Búcsúzik tôle felesége, fia, menye, leánya, veje, unokái és déd-unokái. A gyászoló család. (71158)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a forrón szeretett feleség, anya, anyós, nagymama, rokon és ismerôs, NAGY MARGIT szül. Lukácsi volt demeterfalvi lakos, 2004. március 11-én, hosszú betegség után Magyarországon elhunyt. Temetésének idôpontját egy késôbbi lapszámban közöljük. A gyászoló család. (71165)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó, önfeláldozó férj, édesapa, nagyapa, testvér, rokon, barát és jó szomszéd, id. DÓSA GERGELY életének 68. évében, türelemmel viselt, hosszas szenvedés után csendesen megpihent. Temetése március 17-én 14 órakor lesz az ilencfalvi családi háztól. Búcsúzik tôle felesége, Kati, egyetlen fia, Gerô, menye, Matild, unokái, Tibike és Beáta. Nyugodjál békében, drága tatánk. (71168)
Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, após, nagytata, testvér, sógor, nagybácsi, apatárs, keresztapa, unokatestvér, rokon, szomszéd, munkatárs, jó barát, a csíkfalvi születésû SZABÓ JÓZSEF március 15-én 22.15 órakor, életének 65. évében beteg szíve megszûnt dobogni. Drága halottunk temetése március 18-án 13 órakor lesz a családi háztól, a remeteszegi temetôben, unitárius szertartás szerint. Nyugodj békében. A gyászoló család. (71187)
Szomorú szívvel búcsúzunk drága édesapámtól, SZABÓ JÓZSEFTÔL. Leánya, Enikô és családja.
Nyugodj békében, drága jó édesapám. (71187)
Szomorú szívvel búcsúzunk drága édesapámtól, SZABÓ JÓZSEFTÔL. Leánya, Rita és családja.
Nyugodj békében, drága jó édesapám. (71187)
Búcsúzom drága jó testvéremtôl, SZABÓ JÓZSEFTÔL. Ida. (71186)
Búcsúzunk szeretett nagybátyánktól, SZABÓ JÓZSEFTÔL. Levente, Hajni és családjaik. (71186)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesapa, nagyapa, após, apatárs és jó szomszéd, NAGY SÁNDOR életének 79. évében hirtelen elhunyt. Temetése március 17-én 13 órakor lesz a meggyesfalvi református temetôben. A gyászló család. (71217)
Ôszinte részvétünket fejezzük ki Szakács Annának ÉDESAPJA elhunyta alkalmával. A Fülöp és Simon család. (71188)
Osztályfônökünknek, Hari Jolánnak ôszinte részvétünket fejezzük ki ÉDESANYJA elvesztéséért. A 8-as általános iskola V.F osztálya. (71189)
Búcsúzunk SZABÓ JÓZSEF sógorunktól és együttérzésünket fejezzük ki a gyászoló családnak. A Magyari család. (71207)
Köszönetet mondok mindazoknak, akik nagymamám, RÁCZ RÓZA temetésén részt vettek, fájdalmamban osztoztak és sírjára virágot helyeztek. Gyászoló unokája, Levi. (71092)
Köszönjük mindazoknak, akik részt vettek SZÖVÉRFI ERZSÉBET temetésén, sírjára virágot helyeztek és gyászunkban velünk voltak. A gyászoló család. (71195)
Copyright © Népújság - 1999