VI. évfolyam 125. (15695.) sz.

2004. május 31., hétfõ

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Százezrek a csíksomlyói búcsún

Több százezer zarándok vett részt az idén is a csíksomlyói Mária-kegyhelyen lezajlott pünkösd szombati búcsún, amelyen Erdô Péter bíboros, prímás, Budapest-esztergomi érsek celebrálta a szentmisét és mondott ünnepi beszédet.

A Kárpát-medencei magyarság hagyományossá vált legnagyobb találkozójára az idén - helyi becslések szerint - 350 ezren gyûltek össze. A csíksomlyói búcsújárókat P. Páll Leó, a Szent Istvánról nevezett erdélyi ferences rend tartományfônöke köszöntötte.

A zarándokokat köszöntô beszéd után Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek emlékeztette a csíksomlyói kegytemplom elôtti hegynyeregben egybegyûlteket, hogy az idei búcsú "a 438. nemzeti fogadalomból megtartott zarándoklat". A gyulafehérvári római katolikus fôegyházmegye elsô számú elöljáróját, Erdô Péter bíborost, prímást üdvözölve rámutatott, hogy a Budapest-esztergomi érsek tulajdonképpen haza érkezett. Hiszen Erdô Péter nagyszülei székelyek voltak, és a székely szimbólumok, a Nap és a Hold bíborosi címerébe is bekerültek.

Jakubinyi György felolvasta II. János Pál pápa üzenetét, amelyben a szentatya tanúságot tett "az erdélyi nép évszázados hûségérôl az Evangéliumhoz". Üzenetében a pápa apostoli áldását adta a búcsú részvevôire.

Szentbeszédében Erdô Péter bíboros, prímás kijelentette: Népünk azonosságának, méltóságának, katolikus hitéhez való ragaszkodásának és a Szûzanya iránti bizalmának és tiszteletének hirdetôje és tanúbizonysága ma is ez a világhírû csíksomlyói búcsú, ahol együtt imádkozunk jelenlévôk és a zarándoklatunkat távolból kísérôk. Imádkozunk népünkért, a többi népért, imádkozunk egész Európáért.

A szónok a magyarok anyanyelvének, szokásainak, építészetének, zenéjének, ünnepei világának, színpompás viseletének szépségeit méltatva külön kiemelte a nyelvjárások, a vidékek, tájegységek szokásainak és kultúrájának értékét. Az egyházi tanításban szereplô emberi jogok tiszteletben tartásának szükségességérôl szólva emlékeztetett boldog XXIII. János pápa Pacem in terris enciklikájára, amely már több mint negyven évvel ezelôtt ezen alapvetô jogok között sorolta fel "a közösség alkotásának jogát is". Erdô Péter hangsúlyozta: ez a jog az egyes nemzeti csoportokat is megilleti, s ezért tulajdonít a Szentatya olyan nagy fontosságot a nemzeti kisebbségek kérdésének. Hangoztatta: a katolikus szociális tanítás a különbözô érdekek kiegyenlítését tartja kívánatosnak, mégpedig többek között a nemzetiségi és nemzeti jogok, valamint a kulturális örökség tiszteletben tartása révén.

Az Európai Unió bôvítésérôl szólva kiemelte: "Nagy a reménységünk a nemzetek közötti megbékélésre az egységesülô Európában, mert az unióban mind a türelem, mind az azonosság tisztelete otthonos. Csak azonosságunk vállalásának és kölcsönös elismerésének az alapján valósíthatjuk meg az igazi toleranciát, a testvéri szereteten alapuló türelmet".

Végezetül a prímás rámutatott: a gondviselés a mai történelmi idôkben megköveteli az emberi élet tiszteletét és szeretetét, a gyermekek nagylelkû elfogadását a családban, a házasság méltóságának megbecsülését és életre váltását. Mert a gyermek vállalása nem csak anyagi megpróbáltatás, de sokan úgy érzik, hogy személyi szabadságukat köti meg, szakmai kibontakozásukat akadályozza, ha elfogadják a gyermekeket. Élô emberek nélkül hiába a nyelv szépsége, hiába a kultúra gazdagsága, hiába a tanulságos történelem tapasztalata, minden a feledésbe vész - hangoztatta Erdô Péter a csíksomlyói búcsún.

Mert van akiket érdekel...

Jótékonysági est - Sapientia EMTE

Nagy Botond

Másfél millió euró hiányzik ahhoz, hogy felépülhessen a Sapientia EMTE koronkai campusa. Igen nagy összeg. Hogy a pénzhiány ne akadályozza az építkezést, az egyetem tanárai, hallgatói gyûjtési akciót szerveztek. És olyan összmûvészeti esttel tették azt minôségivé, amely mindenképp emlékezetes marad.

A kolozsvári Fûszál együttes (régizene) nyitotta a rendezvényt, majd Nagy István ceremóniamester köszöntötte a jelenlevôket. Dr. Hollanda Dénes, az egyetem dékánja mondott ünnepi beszédet, Kali István, az egyetem Hallgatói Önkormányzatának (HÖK) külügyi referense pedig Mádl Ferencnek, az est és a gyûjtési akció fôvédnökének üdvözletét olvasta fel. Portik Vilmos, a HÖK elnöke zárta a beszédek sorát. Ezután igen változatos mûvészi programokban válogathatott a tisztelt adakozó nagyérdemû. A teljes egészében az egyetem hallgatói által készített rövidfilmet (Az EMTE és MI) újra a Fûszál együttes koncertje követte. Sokkal jobban szóltak, mint a múltkori, itteni klubkoncertjükön, az utolsó szám pedig túlzás nélkül frenetikusra sikeredett: régizene, amely szinte észrevétlenül átcsúszik old school rock 'n' rollba, majd bluesban ér véget, és mindez törések nélkül: megérdemelték a vastapsot. A kolozsvári egyetemisták (Fûszál) után a vásárhelyiek is a Sapientia segítségére siettek: színmûvészetis negyedévesek adták elô a Farkas Árpád verseibôl összeállított mûsorukat. A Maros Mûvészegyüttes produkciója után Berecz András humorista rezegtette meg a Kultúrpalota emeleteit székely humorával, akcentusával és történetei hôseinek észjárásával, majd Hobo (Földes László) lépett színpadra, aki ezúttal nem zenével, hanem De jó lenne nem ütni vissza címû mûsorával jött Marosvásárhelyre. József Attila verses összeállítást takar a cím, a színész-énekes jellegzetes elôadásmódja, hangja, és a költô szavai szokatlanul, de meggyôzôen hatottak - katarzisszimat. A mûsort a Kormorán együttes zárta. A magyar legenda koncertjéhez nincs mit hozzáfûzni, a helyi szakma bizton és szorgalmasan jegyzetelhetett a több mint harminc éve zenélô együttes produkciója láttán.

Szünetig száztízmillió lej gyûlt be. Nem kevés, de van még a másfél millió euróig. Az egyetem azonban büszke lehet hallgatóira: szervezésbôl jelesre vizsgáztak. És ami még fontosabb: lelkületbôl is. A még fiatal Sapientia-szellem hallatott magáról...

Románia négy tárgyalási fejezetet zárhat le június végéig

Vasile Puscas, Románia uniós fôtárgyalója vasárnap egy Kolozsváron tartott sajtótájékoztatón reményét fejezte ki, hogy június végéig sikerül lezárni a csatlakozási tárgyalások további négy fejezetét.

Puscas elmondta, a szolgáltatások szabad áramlásáról, az energetikáról, a költségvetési politikákról, valamint a mezôgazdaságról szóló fejezetekrôl van szó.

A fôtárgyaló kifejtette, az év végéig ideiglenesen le kellene zárni a konkurenciáról, a regionális politikákról, a környezetvédelemrôl, illetve az igazságügyrôl és belügyekrôl szóló fejezeteket. Hozzátette, a csatlakozási tárgyalások idei lezárása az Európai Bizottság október közepén megjelenô országjelentésétôl függ.

- Szeptember-októberben megoldást találunk az hátralévô négy fejezet kérdésében, de meg kell várnunk az országjelentést, mivel szükségünk van a mûködôképes piacgazdaság státusra és a tárgyalások lezárásával kapcsolatos EB-ajánlásra - mondta Vasile Puscas.

Az RMDSZ nem ígér, hanem vállal

Magyarnak megmaradni

- A görgényüvegcsûriek nem csak a múltban, hanem a jelenben is példát mutattak az összefogásban, abban, hogy miként lehet nehéz körülmények között, román többségû környezetben magyarként megmaradni - jelentette ki Markó Béla vasárnap a Görgényüvegcsûrön tartott választási fórumon.

A RMDSZ elnöke, valamint Borbély László képviselô és Szepessy László, a Szövetségi Elnöki Hivatal igazgatója a helyi magyarság összefogása iránti elismerésként mintegy 200 helyi lakos jelenlétében RMDSZ-zászlót adományoztak a településnek.

Az egység és a szabadság összefüggésérôl szólva a szövetségi elnök hangsúlyozta: az erdélyi magyarok 79 év után, saját eleiknek is példát mutatva, vissza tudták állítani az aradi Szabadság- szobrot, és ez csak úgy sikerülhetett, hogy tudták, a közösségi célok csupán egységes fellépéssel érhetôk el. - Így az aradi szobor nemcsak a szabadság, hanem az egység szimbóluma is - jelentette ki.

Az RMDSZ nem ígér, hanem vállal, amit pedig vállal, azt teljesíti is - szögezte le az elnök, aki még rámutatott, összefogással nem csak szobrokat állíthatunk vissza, hanem gázat, vizet, infrastruktúrát teremthetünk a magyar közösségek számára.

A szövetség vezetôi hangsúlyozták: alapvetôen fontos az, hogy a görgényüvegcsûriek is egységesen az RMDSZ polgármesterjelöltjére, helyi és megyei tanácsosjelöltjeire szavazzanak, így van csupán lehetôség a magyar lakosság hatékony érdekképviseletére a román többségû önkormányzatban. Borbély László képviselô bejelentette, az RMDSZ országos szinten támogatni fogja a görgényüvegcsûriek több éves szándékát, hogy a település önálló községgé váljon, és mindent megtesznek annak érdekében is, hogy a jelenleg igen rossz állapotban lévô üvegcsûri út rehabilitációjára szánt közel 1 millió eurós Sapard-támogatást mihamarabb kiutalják a településnek.

Márk Endre, az RMDSZ Szászrégen kerületi szervezetének vezetôje arra kérte a falu lakóit, hogy az RMDSZ közbenjárására visszaszerzett közbirtokossági erdôket semmilyen körülmények között se adják el, hanem hasznosítsák a közösség javára. Az RMDSZ polgármesterjelöltje, Kiss Tibor fôként az utak feljavítását, a helyi közintézmények fejlesztését, valamint az egyre népszerûbb faluturizmus fellendítését tûzte ki célul.

Ludason mûvelôdési napok zajlottak

A Maros menti városban is hagyomány, hogy ilyenkor tavasz végen, nyárelôn kulturális rendezvénysorozattal pezsdítik meg a helység szellemi életét. Az idén az elmúlt hét második felére ütemezték be a ludasi mûvelôdési napokat, felvonultatva mindazon erôket, melyekkel a kultúra terén a település és környéke rendelkezik. A május 28. és 30. között lezajlott események sorában magyar vonatkozású megnyilvánulások is voltak. Így sikeresnek bizonyult az a népdalvetélkedô, amelyet az 1. Számú Általános Iskola tanulóinak szerveztek. Hasonlóképpen közönségvonzó volt az Andrássy-telepi Petôfi Sándor Általános Iskolában tartott szavalóverseny, amelyen Horváth István költészetét idézték fel a kis versmondók. Gálamûsorra is sor került a folklór, a hagyományápolás jegyében. A közönség a helybeli Hajdina és a nagysármási Tulipán néptáncegyüttes látványos mûsorának tapsolhatott.

Immár sokadik alkalom, hogy a kulturális napok szervezôi újabb bemutatkozásra kérik fel a város népszerû alkotómûvészét, Kiss Ibolyát is. A Mezôség festôje, ahogy a kiállítót általában nevezni szokták, pénteken a városi mûvelôdési házban nyitotta meg egyéni tárlatát. Régebbi munkáiból jelenleg is Kolozsváron látható válogatás, itt ismét friss terméssel jelentkezett. Volt mit kiállítania, hiszen folyamatosan dolgozik, festi jellegzetes tájait, tetszetôs csendéleteit. Ezúttal 27 képét tették fel a falakra, többségükben akvarellmunkák, de az érdeklôdôk a pasztelljeibôl és olajfestményeibôl is megismerhetnek néhányat. Kiállítását a mûvelôdési napok zárultával is megtekinthetik a mûvészetkedvelôk.

Igásló-bemutató Székelyhodoson

(kilyén)

Az országban elôször

A prefektúra, a megyei tanács, a Mezôgazdasági Szaktanácsadó Hivatal, a Mezôgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság, Székelyhodos község polgármesteri hivatala szervezésében szombaton munkaló-bemutatót tartottak Székelyhodoson. A rendezvényt megtisztelték jelenlétükkel megyénk személyiségei: Virág György, a megyei tanács elnöke, Pavel Todoran PSD-képviselô, Timar Liviu, a mezôgazdasági igazgatóság vezérigazgatója, Náznán Jenô vezérigazgató-helyettes. A sikeresnek minôsített rendezvényre a megyébôl 80 állattartó gazda több mint 100 lovát vitte el megmérettetés céljából.

A zsûri - Kelemen Melinda lótenyésztô, nemzetközi versenybíró, Bartha Mihály, Panit polgármestere, Suba Kálmán, a Megyei Állatnemesítési és Szaporodásbiológiai Állomás igazgatója, Dragan Nicolae és Fábián Attila a Mezôgazdasági Szaktanácsadó Hivatal mérnökei - 10 óra után kezdte meg a szemlét. A zsûri elnöke dr. Kelemen Atilla volt, aki a szakkommentátor szerepét is vállalta. A bírák az egyedeket küllemük, izomzatuk, állásuk, tisztaságuk, felvezetésük, és sok más szempont szerint véleményezte. A részvételért a jelen lévô állattartók lovanként 100.000 lejt vehettek át. Kategóriánként három díjat osztottak, amelyeket Ioan Cotutiu, a Mezôgazdasági Szaktanácsadó Központ igazgatója adott át: I. - 1.200.000 lej, II. - 800.000 lej, III. - 500.000 lej és oklevelek. Az elsô kategóriában - két év alatti csikók - díjazottjai: I. Mabis Kft. - Szászrégen, II. Markó Gáspár - Székelyhodos, III. Isztojka Mihály - Vadad. A 2-6 év közötti egyedek kategóriájában: I. Mabis Kft. - Szászrégen, II. Fekete Gergely - Nyárádgálfalva, III. Mihály Imre - Nyárádszentmárton. Hat év fölötti anyakancák kategóriája: I. Tomsa Gheorghe - Teke, II. Mabis Kft. - Szászrégen, III. Ferenczi Károly - Ehed. A nyílt kategória helyezettjei: I. Nagy Árpád - Nyárádgálfalva, II. Biró Albert - Nagyadorján, III. Forrai József - Nyárádselye. Ács Lajos Nyárádremetérôl Kelemen Melinda különdíját vehette át. A kategóriánkénti legszebb lovak közül dr. Kelemen Atilla választotta ki a legszebbet, legjobbat. Gazdájának, a nyárádgálfalvi 72 éves Nagy Árpádnak 3 millió lejt adott át saját részérôl.

Dr. Kelemen Atillát kértük, minôsítése a rendezvényt: - A lovakat szakértôen készítették fel, nagyrészük bizonyította, hogy az itteni lovastársadalom megérett az ilyen, világszerte is ritka, kiállításokra. A rendezvényen bebizonyosodott, hogy az erdélyi gazda még mindig nagyon szereti a lovat. Örvendek, hogy sikerrel zárult ez az országos viszonylatban elsô bemutató. A lovas kultúrára való nevelésben is fontosnak tartom ezt a találkozót. Ma a félnehéz, nehéz ló egyféle reneszánszát éli. Meggyôzôdésem, hogy Erdélyben a lovat még sokáig használni fogjuk. A földmûvelô emberek munkájába még nagyon sokáig besegít a ló. Románia világviszonylatban az V. helyen van az egymillió állománnyal. Ezért hiszem, hogy a szép, jó igás-, parlagi-, vagy munkaló jelen lesz a földmûvelô társadalom életében. Meggyôzôdésem, hogy lóbemutatókra az elkövetkezôkben nemcsak megyénkben, hanem országszerte is sor kerül.

Sport+4 (374. szám)

Szerkeszti: Bálint Zsombor

Sportterem-építési program kérdôjelekkel

A határidô elôtt elkezdett választási kampány egyik adujának szánta a kormányzó Szociáldemokrata Párt a sportterem-építési programot. Az országszerte 400 terem építését elôirányzó terv egyrészt valóban régóta esedékes, másrészt viszont nem lehet nem észrevenni, hogy - tekintve látványos, ezért a közvéleményre hatásos voltát - szándékosan idôzítették megvalósítását éppen a választások elôtti idôszakra.

Mondhatnók, jó, hogy megépülnek a termek, hisz nagyon sok helyütt már igencsak szükség volt rájuk, attól függetlenül, hogy ezzel mint megvalósítással eldicsekedik valaki, ám sajnos néhány olyan hiányossága is van a programnak, amely éppen annak kampányjellegébôl fakad.

Maros megyében 13 terem megépítéséhez fogtak hozzá. Szó se róla, mindenütt nagy szükség volt rájuk, de például az az aránytalanság, hogy Segesváron egyszerre négyet építenek, csakis az innen származó Miron Mitrea miniszteri beosztásának köszönhetô, aki nyilvánosság elôtt is vállalta, hogy preferenciálisan segítette szülôvárosát. Nem vitás, Segesvárnak valóban szüksége volt egy korszerû teremre, s a Radu Voina csarnok - az egyetlen, amelyet már átadtak rendeltetésének a megyében - jól be tudja tölteni ezt a feladatot. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a városban már korábban is volt szabályos kézilabdapályának is helyt adó terem, így a további három létesítmény (még ha tulajdonképpen minden egyes iskolának valóban kellene legyen egy megfelelô sportterme) túlzásnak tûnik, méltánytalan a többi településsel szemben, ha azt tekintjük, hogy a megyeszékhely kivételével egyetlen város sem rendelkezett kézilabda-mérkôzés befogadására alkalmas csarnokkal. Az is vitákat gerjeszthet, hogy a városokban létesülô termek mellett miért pont Mezôrücs és Dános a két község, amely a program része, ám mert valahol vidéken is el kellett kezdeni, higgyük jóhiszemûen, hogy ezekre mégsem szubjektív tényezôk miatt esett a választás, mert például befolyásos PSD-tag a polgármester.

Emellett azonban maguk a termek is számos kérdést vetnek fel. Az elsô mindjárt az, hogy valóban elég gazdagok vagyunk-e ahhoz, hogy silány minôségût építsünk? És most nem feltétlenül a kivitelezésre gondolunk, ez ugyanis az egyes alvállalkozó építô cég felelôssége. A legfontosabb kérdés ugyanis, hogy az egy Radu Voina csarnok kivételével, miért lettek kurtábbak 2-3 méterrel a termek a szükségesnél? Lefordítva: csupán ennyi hiányzik, hogy a termekben szabályos méretû kézilabdapálya is elférjen. Ez ugyan nem szempont egy falusi, vagy akár a csupán testnevelési órákra használt városi terem esetében, de már azokon a településeken, ahol a kézilabda gyökeret eresztett (Szováta, Marosludas), vagy ahol szabályos teremlabdarúgó-mérkôzések megrendezése kerülhet szóba (azaz tulajdonképpen mindenhol), már igenis az! Rejtély, hogy miért kellett lespórolni ezt a néhány métert, az egyik lehetséges válasz talán az lenne, hogy a rendelkezésre álló pénzt osztották le a kampányfogásnak jól ható 400-as számmal. Persze, ebbôl az következik, hogy hamarosan mindenhová építhetünk új sporttereket, vagy lemondunk két roppant népszerû sportágról...

Ennél sokkal súlyosabb tervezési hiba - s a fenti hiányossággal együtt végérvényesen azt igazolja, hogy a tervezônek a legcsekélyebb mértékben sem volt szempont a funkcionalitás -, hogy a hátsó falat tartó gerendák belógnak a beltérbe. Pontosabban belsô felületük ferdén emelkedve tartja a tetôszerkezetet, s tekintve, hogy a pálya egészen a terem szélig kihúzódik, balesetveszélyesek, egy-egy figyelmetlen nebuló fejjel könnyedén nekik szaladhat. Ekkora baklövést pedig - a rendelkezésre álló összegtôl függetlenül - egy tervezônek nem lett volna szabad elkövetnie! Nos, ezért a silány tervért valaki, valakik kemény pénzeket vettek fel az államkasszából, s ismét csak a kérdéssel maradunk: ki kinek és milyen alapon nyújtott a típusterv készítésére megbízatást, és fogadott el egy minden szempontból alkalmatlan változatot?

S apropó, rendelkezésre álló összeg: az egész program egyik legalattomosabb jellegzetessége, hogy míg a kormány a termek megépítésének tényével páváskodik, a teljes közmûvesítést a települések nyakába varrta. Anélkül, hogy ezt bárki elôre tudta volna, vagy a helyi költségvetésekben szerepelne ilyen tétel. Márpedig egy kisebb városnak, községnek igenis komoly erôfeszítést jelent a közmûvesítés költségvetésének elôteremtése, miközben a köztudatban úgy marad meg, hogy a termet a "kormány építette".

Ha pedig nem lehet átadni, ujjal lehet mutogatni a "hibás" helyhatóságra.

S még egy utolsó megjegyzés: valamennyi termet 2004 áprilisától júniusig kellett volna átadni rendeltetésének. A jövendô felhasználók tudják a legjobban, hogy a határidôt szinte sehol nem sikerült betartani.

Marosvásárhely a második volt Szegeden

A házigazdák csapata mögött Marosvásárhely csapata második helyen végzett összetettben Szeged testvérvárosainak sportvetélkedôjén, amelyen a házigazdák mellett a finn Turku, a francia Nizza, a szerb-montenegrói Szabadka és Kotor, s horvát Pula és az ukrán Rahó csapataival mérkôzött úszásban, asztaliteniszben, céllövészetben és kispályás labdarúgásban.

A marosvásárhelyi úszók közül Trandafir Norbert megnyerte az 50 és a 100 méteres gyorsúszást, Szekeres Andrea 3. lett 100 gyorson és 4. 50 gyorson, míg a marosvásárhelyi 4x50 m vegyes váltó a 3. helyen végzett. Asztaliteniszben Mátyás Csilla és Sipos Nándor a másodikok lettek. Marosvásárhelyen nem lévén sportlövô szakosztály, lövészetben a várost a Traian Vuia líceum két tanulója képviselte, Notar Talida és Moldovan Horatiu a 4. helyet érték le. Kispályás labdarúgásban ugyancsak a Traian Vuia líceum csapata az 5. helyen végzett.

Labdarúgás

Jókor jött vereség

Írország - Románia 1-0 (0-0)

A Németország elleni kiütéses siker után jókor jött az Írországtól elszenvedett vereség Anghel Iorda-nescu szövetségi kapitány csapatának a múlt heti nemzetközi barátságos labdarúgó-találkozón. A Völler együttese elleni 5-1 után ugyanis megjelentek olyan hangok is, amelyek alap nélküli elbizakodottságra adtak okot. Az akkori - egyébként teljesen megérdemelt - siker azonban (az írek ellen is látszott), inkább szabályt erôsítô kivétel volt, hisz a belföldön játszó játékosok közül többen ugyan jó képességeket mutattak, de azért Románia együttese valójában még nem tudja nélkülözni a külföldön játszó sztárokat. Chivu nélkül Dublinban többször is megingott a védelem, s szinte törvényszerûen jött Holland gólja a 85. percben.

A harcos szellem, a jó értelemben vett agresszivitás azonban mindenképen az együttes javára írható, s ha a most hiányzó számos kezdôember visszatérésével ehhez rutin és valamivel nagyobb játéktudás is társul, a csapat szép jövô elé nézhet. Lehet, hogy paradoxonnak veszik, de ehhez igenis kellett ez a vereség! A legyôzhetôség tudata ugyanis (a korábbi idei sikersorozat után) óvatosabbá és ezzel eredményesebbé teheti a gárdát az elkövetkezô hivatalos találkozókon. Az utóbbi néhány évtized futballtörténelme tanított meg, hogy erre - nevezzük "leckének" - Románia csapatának ugyancsak szüksége volt.

Teke

Bronzérem a Bajnokok Ligájában - világcsúccsal!

A harmadik helyen végzett a Romgaz-Elektromaros nôi csapata a nôi teke Bajnokok Ligája Görlitzben (Németország) zajlott négyes döntôjében. Szombaton a sorshúzás szeszélye folytán a horvát Podravka Koprivnica volt Seres Sándor tanítványainak ellenfele. Minden bizonnyal a lámpaláz magyarázza, hogy néhányan képességeik alatt teljesítettek, s a csapat 3-5 arányú vereséget szenvedett (pontszerzôk: Muntean Daniela 557 fa, Martina Emese 558 fa, Baciu Doina 557 fa, vesztesek Vaidahazan Ioana 506 fa, Barabás Carmen 489 fa, Duka Tilda 552 fa, összesítésben: 3219-3386). A vasárnapi kisdöntôben aztán már felszabadultan játszottak a lányok, a 3455 fás (!) új csapat világcsúcsot jelentô összesített eredmény, azonban mégis csupán a bronzra volt elég. A kisdöntôben a csapat 6-2-re legyôzte a legnagyobb esélyesnek számító, de az egy nappal korábbi vereség miatt teljesen demoralizált házigazda Victoria Bamberg együttesét. Pontszerzôk: Vaidahazan Ioana 545 fa, Duka Tilda 609 fa, Baciu Doina 568 fa, Oltean Laura 575 fa, vesztesek: Martina Emese 565 fa, Muntean Daniela 593 fa. További két pont az összesített 3455-3298 arányú gyôzelemért járt a csapatnak. A végsô gyôzelmet a szlovén Miroteks Celje szerezte meg, 3375 fával.

Sakk

Vajda Levente-szimultán az ISK-nál

Huszonkilenc asztalon játszott szimultánt Vajda Levente nagymester szombaton az ISK legfiatalabb sakkozói ellen. A marosvásárhelyi ISK-ban indult, majd Székelyudvarhelyen nevelkedett, 1981-ben született sakkozó eredménylistáján két ifjúsági világbajnoki cím szerepel (csapattal Szutomoréban, egyéniben 1997-ben Jerevánban), valamint több dobogós helyezés. Tizenöt évesen lett Románia legfiatalabb nemzetközi sakkmestere, húszéves kora óta pedig nagymester. Többszörös országos ifjúsági és felnôtt bajnok, Románia sakkválogatottjának tagjaként három sakkolimpián vett részt, ezeken a legjobb eredményt az 1998-as elisztai 10. hellyel érte el.

Amint Barátosi József, az ISK sakk szakosztályának edzôje a köszöntôjében elmondta, nagy megtiszteltetés a fiatal sakkozók számára, hogy egy nagymesterrel mérhették össze tudásukat, s talán lesznek közülük olyanok, akik az elkövetkezô években nyomdokaiba lépnek.

Karate

Arany a sotokan országos bajnokságon

Egy aranyérmet és egy ezüstöt szerzett a marosszentgyörgyi illetôségû Pataki Zalán a sotokan karate országos bajnokságon, amelyet Kolozsváron rendeztek.

A Tiger Budo sportklub tagja, Darii Radu mester tanítványa a 9 évesek korosztályában a legjobb formagyakorlatot (kata) mutatta be, míg a kihon versenyszámban a második helyet érdemelte ki.

Eddigi eredményei alapján a nagyon fiatal sportoló zöld öv viselésére jogosító oklevelet kapott.

C-osztály, 26. forduló

A csoda megtörtént

A csoda megtörtént, valamennyi Maros megyei csapat megkapaszkodott a C-osz-tályban, noha adott pillanatban ez teljesen lehetetlennek tûnt. Feljutni viszont annak az együttesnek sikerült, amelynek a hátterét egy egész - a kompetens vezetésnek köszönhetôen dinamikusan fejlôdô - város támogatása biztosítja, ellentétben azzal a helyzettel, ami tájainkon tapasztalható. Meglepetésre a második helyet Nyárádtô szerezte meg azzal, hogy az utolsó fordulóban döntetlent ért el a Sziget utcában, s így Maros megye (nem hivatalos) legjobb együttese címét érdemelte ki.

A megye legfiatalabb városa pedig nevethet a megyeszékhelyen, amelynek labdarúgása továbbra is a városvezetés mostohagyermeke maradt. A Gaz Metan, reményt keltô ôszi rajt után, hamar kifulladt a Nagyszeben elleni harcban, aztán már csak éppen arra tudott törekedni, hogy ne essen vissza a kiesés ellen küzdôk népes táborába, míg a többiek szinte az utolsó fordulóig a lehetséges kiesés rémével néztek szembe. Végül azonban mégis mások estek ki: a "kisebb", ezért támogatás nélküli nagyszebeni együttes, a besztercei Gloria és az U Kolozsvár elvetélt második csapatra vonatkozó kísérletei, valamint mindkét Hargita megyei csapat. Utóbbiak sovány vigaszt nyújtanak a Maros megyeieknek, hisz íme, létezik még olyan erdélyi vidék, ahol még a miénknél is gyengébb a labdarúgás, s ahol csupán azért lesz az ôsztôl legalább egy C-osztályos, mert minden megyei bajnok automatikusan indulhat. Egy kis különbség azonban mégiscsak van. Maros megyében nincs büszkeségre okot adó jégkorong…

Az utolsó forduló eredményei: Gaz Metan - Nyárádtô 2-2; Chimica - Somes Gaz 4-2; Mobila - FC Nagyszeben 1-2; Alsójára - Avântul 2002 0-3; Gloria II - Budvár 7-1; Universitatea Nagyszeben - Ariesul 3-1; CS Armata - Balánbánya 2-0.

D-osztály rájátszás, 10. forduló

Már nem kellett semminek eldôlnie

Már nem kellett semminek eldôlnie, így nyugodt légkör honolt a D-osztályos rájátszás utolsó fordulójában. Csak hogy semmi kétség ne férhessen hozzá, Marosludas vigyázott, hogy Marosoroszfaluban legalább egy döntetlent kihozzon, s így pontelônnyel végezzen az elsô helyen, ami automatikusan C- osztályos indulási jogot biztosít a számára (az idén nincs osztályozó). A ludasiak már hosszú évek óta reménykednek a C-osztályos hely megszerzésében, ezt az idén sikerült elérniük. Legerôsebb ellenfelük, a Gliga Companies sovány vigaszt jelentô gyôzelemmel búcsúzott, az ôsszel induló bajnokságban azonban minden bizonnyal ismét a fôszereplôk között lesz. Fújtatva fejezte be a bajnokságot Segesvár, saját pályán egy kiizzadt döntetlennel, míg az utolsó helyet Marosoroszfalunak sikerült elkerülnie Erdôszentgyörgy csapatával szemben, amelynek a rájátszásba kerüléssel minden puskapora elfogyott.

Ôsszel pedig reméljük egy jobb, kiegyensúlyozottabb, érdekesebb bajnokságot láthatunk. Sajnos elôfordulhat, hogy még az idei 11-nél is kevesebb csapat vállalja a D-osztályos indulást, ami pedig tovább erôsíti a megye labdarúgásának széthullását.

Az utolsó forduló eredményei: Marosorosz-falu - Marosludas 1-1; Segesvár - Erdôszent-györgy 1-1; Gliga Companies - Trans-Sil 2-0.

A Románia-kupa megyei szakasza a végéhez közeledik

Szerdán bekapcsolódnak a labdarúgó Románia-kupa megyei szakaszába a D-osztály rájátszásán részt vett együttesek is. A múlt héten a korábbi szakaszokból továbbjutott csapatok ismét megfelezôdtek, a négy lebonyolított találkozó az alábbi eredményeket hozta: Soropháza - Lövér 3-4; Marossárpatak - Kiscserged 6-1; Csittszentiván - Sticla Dicsôszentmárton 1-6; Mezôbánd - Radnót 1-4. A négy gyôztes, valamint a rájátszásban részt vett csapatok az alábbi találkozókon felezik meg ismét a mezônyt: Lövér - Gliga Companies; Marossárpatak - Marosoroszfalu; Radnót - Segesvár; Erdôszentgyörgy - Marosludas; Sticla Dicsôszentmárton - Trans-Sil. A mérkôzések szerdán 17 órakor kezdôdnek az elsô együttesek pályáján.

C-osztály

Öngyilkosság egyenes adásban

CS Armata Marosvásárhely - Minerul Balánbánya 2-0 (0-0)

A házigazdáknak feltétlenül gyôzni kellett a bentmaradás biztosításához, míg a vendégeknek a döntetlen is elég lett volna. Ennek megfelelôen Balánbánya már az elsô perctôl védekezésre rendezkedett be, míg az Armata csatárai azonnal "ráborították" a pályát ellenfelükre. A 2. percben Vancea rendkívül ügyesen tört be a jobb szélen, visszakanyarított labdáját azonban Manea a kapufára lôtte. Néhány újabb akciót követôen a 7. percben már egy újabb kapufát jegyezhetünk fel, Porav védôkön megpattant lövése találja el a felsô lécet. Úgy tûnik, a levegôben lóg már a gól, amikor váratlanul "leül" a találkozó, a hazai támadások ellaposodnak, s csupán steril vagdalkozás folyik a középpályán. Mindössze a 38. percben láthatunk ismét egy épkézláb támadást, de Olteanu beadását Mmihály mellé lövi.

Mircea Ronea megunja csatárai tehetetlenségét, s már a 40. percben mindkét éket lehívja, Olteanu és Vancea helyett Ignat és Fagaras jön be, az elôbbit azonban már elsô akciója során csúnyán elkaszálják, nem is folytathatja.

A kényszerû harmadik cserére Pop Alex jön be, s Mihály megy elôre improvizált csatárként balhátvédbôl, s ez a támadósor második félidei teljesítményben meg is látszik. Alig-alig látunk elképzelést a hazai együttes támadásaiban. Alsójárából azonban biztató hírek érkeznek, s Balánbánya megnyugszik, abban a hitben, hogy a 10. helyrôl nem eshet ki, s egyre inkább csak mímeli a futballt. Igaz, a 63. percben Doltea háttal az ötösrôl szinte átemeli Fülöpön (ez volt az egész mérkôzés egyetlen jelenete, amely megtörte a marosvásárhelyi kapus tömény unatkozását), a továbbiakban azonban az a nézô érzése, hogy a két csapat együttesen próbál mindenképpen összehozni egy büntetôt, de az Armata csatárai nemigen jutnak a vendégek tizenhatosának környékére. Miután a 68. percben Gyenge remek reflexszel védi Ötvös fejesét (szidják is tréfásan a nézôk), a 74. percben, több próbálkozás után, mégiscsak összejön az a fránya tizenegyes: a lesgyanús helyzetbôl induló Fagarast Mihaila feltaszítja, s Porav, Gyenge karjának érintésével megszerzi belôle a vezetést. Mindenki megnyugszik, s a maradék negyedórában nem történik semmi. Azaz Ilie és Gyenge gondoskodnak még a nézôk szórakoztatásáról, mert a 89. percben összehoznak egy nevetséges öngólt, egy ártatlan hazaadásból. De hát úgyis mindegy…

Vagy mégsem? Meglepetés a 10. helyezett kiesôk nevének közlésekor (a kilenc csoport leggyengébb hat 10. helyezettje esik ki), mert Balánbánya is köztük van. Ôk azonban pénteken ebbôl mit sem sejtettek. Különben nem végeznek a víkendtelepi pályán harakirit egyenes adásban.

Vezették: Coca Dorin - Paunescu Florin, Niculicioiu Vasile (mind Rm.- Vâlcea).

CS Armata: Fülöp - Porav, Kovács, Oláh, Mihály, Hodor, Manea, Târnavean, Ötvös, Olteanu (40. Ignat; 45. Pop Alex), Vancea (40. Fagaras).

Balánbánya: Gyenge - Sion, Luca, Mihaila, Cioba, Doltea, Obrijan (79. Nistor), Marcoci, Ilie, Pardut (46. Duran), Popescu (79. Ierache).

C-osztály

Félidô egy bajnokságért

Chimica Dicsôszentmárton - Somes Gaz Bethlen 4-2 (1-2)

A bentmaradás érdekében a Chimicának feltétlenül gyôznie kellett, így kissé kellemetlenül érintette a nézôket, hogy a szünetben a vendégek vezettek. A második félidô elején aztán a hazaiak negyedóra alatt megfordították a találkozó sorsát, s megszerezték a létfontosságú három pontot. A 2. percben Dragulin juttatta vezetéshez a Chimicát, de a 34. percben Fl. Pop egyenlített, majd a 45.-ben Ghira elônyhöz juttatta a vendégeket egy szép akció végén.

A második félidô elején azonban fergeteges támadásokat vezetett a Chimica, s Dragulin az 54. percben tizenegyesbôl egyenlített, majd ugyanô szerezte meg a vezetô gólt egy perccel késôbb Vasile átadásából.

A 74. percben Dragulin toldotta meg mesterhármasát "mesternégyessé", beállítva a végeredményt.

A Chimica roppant nehéz bajnokság végén szusszanhat fel megkönnyebbülten, a jövô azonban elég sötéten néz ki, mert a város vezetôsége eddig sem támogatta egyáltalán a csapatot, s nem tûnik úgy, hogy a jövôben szándékában lenne.

Chimica: Pop - Oltean Nic., Florea, Szôke, Curticapean, Dumitru, Teglas, Tepus (Maier), Vasile, Balea (Oltean Ov.), Dragulin.

C-osztály

Ki kísérli meg jövôre a feljutást?

Gaz Metan Marosvásárhely - Unirea Nyárádtô 2-2 (0-0)

Maros megye nem hivatalos bajnoki címéért és a C- osztályos 9. csoport 2. helyéért játszott egymással a két együttes az utolsó fordulóban. ennek ellenére hiányzott az ambíció, az elsô félidôben mintha mindkét csapat az idô múlását várta volna.

A második félidôben aztán megváltozott a hangulat, a csapatok kicserélôdten futottak ki a pályára, s megjelentek a veszélyesebbnek mondható helyzetek mindkét oldalon. Az elsô találatot az 55. percben Ungur szerezte a vendégek javára. Ez felpiszkálta a Gaz Metan játékosainak önérzetét, akik mindössze két perc alatt megfordították az eredményt Henter és Boros góljaival. A találkozó azonban mégis döntetlenre végzôdött, mert a 84. percben Bucur megszerezte Nyárádtônek a 2. hely megôrzését biztosító egyenlítô találatot.

A két csapat az ôsszel kezdôdô bajnoki idényben is a legnagyobb eséllyel pályázik a B- osztályos szereplés kivívására Maros megye együttesei közül.

A két együttes az alábbi játékosokra alapozott a bajnokság folyamán: Gaz Metan: Siklódi, Babi, Iencsi, Henter, Nan, Moldovan, Suciu, Pop Ilie, Costraba, Mitra, Boros, Serban, Gagyi, Detesan, Gálfi. Nyárádtô: Moldovan, Florea, Petrov, Turcu, Cosmin Bitos, Râtea, Zagon, Nagy Zoltán, Sorin Boitos, Ungur, Bordi, Barna, Palcu, Szabó Levente, Pop Liviu, Câmpean, Ötvös.

Gh. Botezan

Asztalitenisz

Európai pódiumokon

A szülôk erôfeszítésének köszönhetôen Marosvásárhely néhány tehetséges asztaliteniszezôje májusban két nemzetközi versenyen vett részt, Zágrábban és az olaszországi Darfo Boario Termében.

A zágrábi verseny rendkívül erôs mezônyt vonultatott fel, hét ország 147 klubjából 500 induló rajtolt három korosztályban. A junior III (11-13 év) korosztályban Szôcs Hunor a besztercei olimpiai központbeli társával, Cosmin Daescuval alkotott csapatot, s meg sem álltak a Zagiping serleg elhódításáig. A döntôben a házigazda Horvátországot fektették kétvállra, miután az egyéni találkozókat követôen 2-2 volt az eredmény, a párosban megszerezték a gyôzelmet jelentô harmadik pontot. Egyéniben Hunor megnyerte csoportját, s a 128-as fôtáblán a legjobb 16 közé jutott, ahol Magyarország bajnokával, Móricz Mátéval került szembe. A magyar bajnok egy rendkívül kiegyensúlyozott találkozót 3-2 arányban nyert meg, miután Hunornak nem kevesebb, mint hat meccslabdája (!) is volt.

A lányok versenyében Szôcs Bernadette és Mátyás Csilla, a korhatárnál fiatalabb koruk ellenére, csapatban és egyéniben is a legjobb 16 közé küzdötték magukat.

A zágrábi versenyt követôen a Szôcs testvérek édesapjuk költségén és öreg Daciájával a Brescia melletti Darfo Boario termébe utaztak, ahol az olasz gyermekfesztivál keretében rendezett versenyen vettek részt, Európa számos országából érkezett asztaliteniszezôkkel együtt. A kisifjúsági (14-15 év) korosztályban a besztercei Suciu Adriannal Hunor csapatban a döntôig jutott, ahol Svédország elsô csapatától szenvedtek vereséget. Az egyéniben azonban, már a saját, fiatalabb korosztályában, Hunor meg sem állt az aranyig, az olasz bajnokot gyôzve le a döntôben. Szôcs Bernadette a 11 évesek korosztályában viszont két gyôzelmet is aratott. Egyéniben, valamint csapatban is (a sepsiszentgyörgyi Bálint Bernadettel, aki az idéntôl a marosvásárhelyi ISK leigazolt sportolója) aranyat szerzett. Egyéniben az olasz bajnok Deborah Vivarelli ellen gyôzött. Mi több, a Románia név alatt futó marosvásárhelyi ISK (edzôk Romeo Lupascu és Ungvári Imola) a nem hivatalos országok közötti rangsorban az elsô helyen végzett, megelôzve a válogatottal érkezô svédeket, olaszokat és svájciakat!

Asztaliteniszezôink eredményei oda vezettek, hogy több meghívást kaptak Svédországba és Olaszországba, most már "csak" a költségeket kell elôteremteni. Remélhetôleg a város új vezetôsége kellôen odafigyel majd erre a sportágra is, hogy a tehetségeknek ne máshol, más város színeiben kelljen érvényesülésüket keresniük.

A Szôcs testvérek ezúton is megköszönik a Bresciában élô Rad házaspár (Ioan Rad egykor asztaliteniszezett a marosvásárhelyi ISK-ban) vendégszeretetét.

BL-döntô

UEFA-kupagyôzelem után BL-diadal

FC Porto - AS Monaco 3-0 (1-0)

Gelsenkirchen, 53040 nézô, vezette: Kim Milton Nielsen (dán)

Porto: Vitor Baia - Ferreira, Jorge Costa, Carvalho, Nuno Valente - Costinha, Ribeiro, Mendes, Deco (Pedro Emanuel, 85’) - Derlei (McCarthy, 78’), Carlos Alberto (Alejnyicsev, 60’).

Monaco: Roma - Ibarra, Rodriguez, Givet (Squillaci 71’), Evra - Bernardi, Zikosz, Cissé (Nonda, 64’), Rothen, Giuly (Prso, 23’) - Morientes.

gól: Carlos Alberto, 39’, Deco, 72’ és Alejnyicsev, 75’

Szerda este a gelsenkircheni AufSchalke Arénában 21. századi hangulatot varázsoltak a dobosok, táncosok. Igazi gálával indult a labdarúgó BL idei döntôje, amelyben a sorozat történetében elôször fordult elô, hogy két teljesen elôzôleg esélytelennek tartott csapat küzdhetett a trófeáért. Az elmúlt 11 esztendôben mindig volt legalább egy csapat a döntôben, amely már induláskor favoritnak számított, most viszont sorra estek ki a nagyágyúk. A döntôbe került két "kiscsapat" közül a Porto számított esélyesebbnek, ami mindenképpen a nemzetközi porondon gyûjtött több tapasztalatnak, illetve a tavalyi UEFA- kupagyôze-lemnek tudható be. Deschamps monacói alakulatát sem volt szabad elôre leírni, hiszen a piros- fehérek korábban gólrekordot döntve, 8-3-ra verték a Deportivo La Corunát a csoportmérkôzések során, majd az egyenes kieséses ágban a Real Madridon és a Chelsea-n keresztül jutottak a döntôbe. Szintén a Porto mellett szólt, hogy a szerda esti mérkôzésen kilencen kezdôk voltak abból a tizenegybôl, akikkel egy évvel ezelôtt az UEFA-kupagyôzelemhez vezetô döntôt kezdte a portugál alakulat. Márpedig ez a csapatmunka nagyon meglátszott a Porto idei szereplésén.

A mérkôzés hatalmas taktikai csatát hozott, az elsô fél órában csak gyûrték egymást a csapatok, azonban az ellenfél kapujáig nem sikerült eljutniuk. A 3. percben még Morientes ugrott ki, de Baia idôben mentett, majd a 34. percben a partjelzô tévesen lest intett a spanyol kiugrásakor. A két Monaco lehetôségen kívül talán csak annyi említésre méltó történt még, hogy Giuly, a franciák csapatkapitánya megsérült, így az elsô 20 perc végén átadta helyét a horvát Prsónak. Aztán a 39. percben a Porto váratlanul megszerezte a vezetést. Nuno Valente a jobb szélrôl csavart be a tizenhatos elôterébe, s a mindössze 19 esztendôs Carlos Alberto jobbal, félfordulatból, 11 méterrôl a kapu jobb oldalába lôtt. Ez volt a mérkôzés elsô kapura lövése.

A második félidôben a Porto az eredmény tartására rendezkedett be, a Monaco pedig nem tudta feltörni a jól szervezett középpályás-sort, így egy ellentámadást követôen Deco egyéni akcióját egy rövid Alejnyi-csevvel folytatott kényszerítôvel toldotta meg, majd a visszakapott labdát könnyedén a bal sarokba lôtte. Ezt követôen a Monaco teljesen szétesett, így három perccel késôbb Alejnyicsev is betalált. Derlei megpattant beadása az orosznak éppen kapóra jött, nem is gondolkodott, 6 méterrôl a kapuba bombázott.

Nem volt változatos mérkôzés, minden kapura lövésbôl gól lett, azonban Mourinho mester taktikája bejött, a potugálok 17 év után diadalmaskodtak újra a legrangosabb európai kupában. (Akkor Madzser nevezetes sarkalásával verték a Bayern Münchent a bécsi Práterben.)

Kérdés persze, hogy egy ilyen szezon után mely nagycsapatok részesednek majd a Porto játékosaiból, hiszen már szinte mindegyik bejelentkezett egy-egy játékosért. A fiatal mester, José Mourinho a Chelsea irányítását veszi át a napokban, vajon ki az, aki vele tart?

A mostani sikerrel Vítor Baía a 11. labdarúgó, aki pályafutása során mindhárom európai kupát megnyerte. A Porto kapusa 1997-ben KEK-et nyert a Barcelonával, az elôzô idényben az UEFA-kupában lett elsô, immár jelenlegi együttesének színeiben, az idén pedig a BL-ben végzett az élen.

Kósa András

Kézilabda, A-osztály

Következik az osztályozó

Befejezôdött a csütörtöki és szombati fordulókkal a férfi kézilabda A-osztály idénye. Az már korábban eldôlt, hogy a HC Segesvár a 2. helyen zárja a bajnokságot a nyugati csoportban, ami azt jelenti, hogy a hét végén indulhat a Nemzeti Ligába jutásért kiírt osztályozón. Esélyeshez méltóan Palló Imre tanítványai mindkét találkozót nagy gól-aránnyal megnyerték.

Íme az utolsó két forduló eredményei: Nagy-szentmiklós - Minaur II Nagybánya 10-0 (meg nem jelenés); Szászsebes - Cuart Nagybánya 30-23; CSM Beszterce - Univ. Resicabánya 26-33; Élesd - HC Segesvár 20-42; Potaisa Torda - CSM Nagyvárad 35-32; CSM Lugos - HC Mehedinti 36-29; HC Minaur II - Unio Szatmárnémeti 0-10; HC Mehedinti - Potaisa Torda 26-20; CSM Nagyvárad - Élesd 47-34; HC Segesvár - CSM Beszterce 45-22; Univ. Resicabánya - Szászsebes 43-34; Cuart Nagybánya - Nagyszent-miklós 10-0 (meg nem jelenés).

Papp László Sportaréna

Május 28-tól a legendás ökölvívó, Papp László nevét viseli a Budapest Sportaréna. Pénteken, az ünnepélyes névadón több száz vendég, sportvezetô, világ- és olimpiai bajnok vett részt. Tavaly azt írtuk, hogy Papp Laci halálával elérte azt, hogy a különbözô politikai pártok egységesen lépjenek fel, mindezt pedig annak érdekében, hogy a háromszoros olimpiai bajnoknak méltó emléket állítsanak. A névadó ünnepségen Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter, valamint Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke mondott köszöntôt.

Papp László 1926. március 25-én született Budapesten, és két okból mindenképpen sporttörténetet írt: ô volt az elsô ökölvívó, aki három egymást követô olimpián nyert aranyérmet, aztán a vasfüggöny keleti oldaláról ô volt az elsô, aki profivá lett. De nem lehet elmenni amellett sem, hogy 1956. december 1-jén Melbourne-ben úgy nyert olimpiai aranyat, hogy közben szovjet tankok közlekedtek szülôvárosa utcáin. Papp László 2003. október 16-án, hetvennyolc éves korában hunyt el.

(kósa)

Forma-1, Európa Nagydíj

Helyreállt a schumacheri rend?

Szombaton a rajtsorrendért folytatott idômérôn Michael Schumacher megszerezte élete hatvanadik pole pozícióját a Nürburgringen zajlott Forma-1 Európa Nagydíjon. Második helyrôl a hondás Szató indulhatott, a következô sorból pedig a monacói gyôztes Trulli és idei alakításai alapján meglepetésre a finn Räikkönen. Fisichella és Coulthard technikai problémák miatt nem teljesített mért kört, így ôk csak a boxból eredhettek a mezôny után. Motorcsere miatt a minardis Bruni tíz hellyel hátrébb került, így az "elôkelô" 17. helyrôl kezdhette a futamot.

Aztán a vasárnapi verseny nem hozott különösebb meglepetést, Michael Schumacher szinte végig vezette a mezônyt, Räikkönen autója nagyon gyorsan feladta a küzdelmet, Szató pedig rendkívül agresszíven próbálta tartani magát. Néhány izgalmas húzását követôen, alig tizenhárom körrel a vége elôtt az ô gépe is felmondta a szolgálatot. Nagyjából az zajlott, amit a szezon eddigi futamain láttunk már: rendkívül tehetséges fiatal pilóták és egy technikailag talán már a következô évtizedet képviselô csapat. A gyôztes személye nem kérdéses, azonban a mögötte történô események izgalmasak. Talán a Renault és a BAR csapata egy kicsit kiemelkedik, miközben a Minardi és a Jordan lemarad a mezônybôl, azonban a különbség nagyon kicsi az egyes pilóták és csapatok között.

A futam végeredménye az elsô öt helyen hûen tükrözi a világbajnoki pontverseny állását. A vasárnapi verseny pozitív meglepetését a boxból induló Fisichella nyújtotta, aki hatodiknak hozta be a nem túl erôs Saubert.

Michael Schumacher és a Ferrari mostani sikerüket a hétvégén elhunyt Fiat-vezér, Umberto Agnelli emlékének ajánlották. Ez a kettôs gyôzelem méltó búcsú volt a Fiat-dinasztia öregjétôl.

Szinte biztos, hogy rövidesen módosul a Forma-1-es futamok idômérô edzéseinek lebonyolítása, mivel a csapatvezetôk nagyjából megegyeztek, s Bernie Ecclestone is üdvözölte a változtatási tervet. A jelenlegi kétszer egyórás, s egy-egy mért körbôl álló kvalifikáció helyett kétszer 20 percig - húszperces szünettel - köröznének a pilóták, s a legjobb idôeredmény döntené el a rajtsorrendet. A versenyzôk hat-hat kört tehetnének meg, s a jelenlegi szabályokkal ellentétben "csoportosan". A módosítást a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) motorsport világtanácsának kell jóváhagynia, a testület június 30-án tanácskozik legközelebb.

Az Európa Nagydíj pontszerzôi: 1. Michael Schumacher (Ferrari); 2. Rubens Barrichello (Ferrari); 3. Button (BAR Honda); 4. Trulli (Renault); 5. Alonso (Renault); 6. Fisichella (Sauber Petronas); 7. Webber (Jaguar); 8. Montoya (Williams BMW).

A világbajnoki pontverseny állása: 1. Michael Schumacher 60 pont; 2. Barrichello 46 pont; 3. Button 38 pont.

(K. A.)

Athén 2004

Lovaglás

A lovassport története a ló háziasításáig vezethetô vissza, az ókorban azonban a kocsiversenyeket részesítették elônyben, a versenyszerû lovaglás még nem volt "divatban". Az ókori olimpiák késôi idôszakában a kocsiversenyek is a program részét képezték, ám bajnoknak nem a hajtót (aki egy rabszolga volt), hanem a gyôztes fogat tulajdonosát avatták.

A modern lovassport, pontosabban a díjlovaglás eredete a 16. századig vezethetô vissza, amikor az olasz és francia lovasakadémiákon különbözô kötelezô gyakorlatok révén oktatták a lovaglást. Sokkal fiatalabb a díjugratás, az elsô dokumentált versenyt Dublinban rendezték, 1864-ben. A lovastusa versenyszerû ûzése még fiatalabb, Berlin és Bécs között 1892-ben került sor az elsô viadalra, ám magát a szakágat a lovasság felkészítésében használt módszerekre lehet visszavezetni.

A lovaglás egyébként is speciális helyet foglal el az olimpiai sportágak sorában, hisz ez az egyetlen sportág, amelyben egyrészt a férfiak és a nôk egyenrangú ellenfelekként versenyezhetnek, másrészt pedig az egyetlen, amelyben az ember mellett egy másik élôlény is szerephez jut. Az olimpiai kvalifikáció lovasnak is, lónak is kötelezô szinteket ír elô, az érmeket pedig nem egyedül a lovas, hanem a páros kapja.

Az olimpiai program a lovaglás felvétele óta gyakorlatilag azonos, s fentebb is említett három szakágban avatnak egyéniben és csapatban bajnokokat. A lebonyolítás módja azonban az utóbbi idôszakban sokat változott, abból a célból, hogy a nézôk számára a versenyt érdekesebbé, követhetôbbé tegyék.

A díjlovaglásban az elsô két napon a standard gyakorlatot mutatják be a versenyzôk, s az összesített eredmények alapján hirdetnek csapatban olimpiai bajnokot. A harmadik napon már csak a legjobb 25 egyéni lovas indulhat, akik egy rövidebb, feszesebb gyakorlatot mutatnak be. Ezt követi a negyedik versenynapon az egyéni döntô, amelyen csak a legjobb 15 vehet részt, s amelyben szabadon választott, zenére elôadott gyakorlatokat láthat a közönség. A díjlovaglásban összesen 50 lovas (tíz háromfôs csapat és további 20 egyéni induló) vesz részt, a május 1-jén záródott világranglistán elfoglalt helyek alapján.

A díjugrató versenyen 75 páros indulhat, közöttük tizenöt három vagy négyfôs (melybôl a három legjobb eredmény számít) csapat. Az elsô napon minden versenyzô egy alkalommal teljesíti a pályát. A második nap immár minden versenyzô kétszer lovagol, de ekkor már csupán az elsô nap után elsô tíz helyen álló csapat eredményét veszik figyelembe, a többiek eredménye csupán az egyéni versenybe számít bele. A nap végén csapatolimpiai bajnokot avatnak. A 3. napon, az elsô alkalommal a rangsorban legjobban helyezett 45 egyéni lovas jut szóhoz, majd másodszorra, a döntôben, a legjobb 20 szerepelhet.

A lovastusában szintén 75 induló lesz, közöttük tíz, háromtól öt fôig terjedô csapattal (a legjobb három eredményt veszik figyelembe). A verseny CIC**** rendszerû, azaz a tereplovaglásban csupán az ún. D fázist kell teljesíteni, az akadályok nehézségi fokát azonban négy csillagra taksálják. Az elsô két napon a díjlovaglást rendezik, a második napon a tereplovaglás következik, majd az utolsó nap a díjugratásra kerül sor. Az összesített eredmények alapján avatnak csapatban olimpiai bajnokot, majd a legjobb 25 versenyzô részt vesz a döntôn, azaz újból teljesíti a díjugrató pályát az egyéni arany eldöntése érdekében.

Magyar lovas nem indul az athéni olimpián, Románia részérôl pedig huszonnégy év után elôször lett volna esély az indulásra. Noha sokáig biztosnak tûnt, a marosvásárhelyi Viorel Bubau indulása az utolsó pillanatban kétségessé vált. Bubau egyelôre tartalékként várja a játékokat. Esetleges indulása esetén is azonban esélye legfeljebb a középmezôny elcsípése lehet.

Színhely

A lovasversenyeket a markopulói lovasközpontban rendezik, a délkelet-attikai övezetben, Athén városközpontjától mintegy 43 km-nyire. A központ a lövészetnek is helyszínt biztosító létesítménytôl néhány kilométerre, ugyanabban a külvárosban található, s ezek - nem tekintve a labdarúgó torna Görögország egyéb városaiba áthelyezett találkozóit - a legtávolabb esô helyszínek az olimpiai falutól. A lovasközpont nem csupán versenyhelyszínként szolgál, ugyancsak itt tudnak elhelyezést biztosítani az olimpiára érkezô, mintegy 200 lónak. A díjlovagló versenyeket 6000 nézô befogadására alkalmas lelátóval látták el, a díjlovagló pályát 7800 fôs tribün szegélyezi. A tereplovaglást 13.000 nézô követheti a helyszínen figyelemmel.

Rövid ötkarikás történelem

Az elsô olimpiai lovaglóversenynek az 1900-as párizsi játékok díjugrató versenyét tekintik, amelyen kizárólag francia és Franciaországban élô belga katonatisztek vettek részt. Érdekes módon abban az idôben az úrlovasokat nem tartották amatôröknek, míg a lovaglást hivatásszerûen ûzô tiszteket igen. Ami a tiszteket illeti, ez késôbb sem változott, a legvadabb amatôrszabályok idején is akadálytalanul vettek részt az olimpiai játékokon. A hivatalos felvételre azonban csak 1912-ben, Stockholmban került sor, amikor Gusztáv király istállómesterének, Clarence von Rosen grófnak a javaslatára a ma is a programban található három versenyszámot tûzték mûsorra. Akkoriban lovastusában azonban kizárólag katonatiszteket engedélyeztek indulni. A díjugratás sem hasonlított a maihoz, a versenyzôk ugyanazt a pályát megállás nélkül kétszer teljesítették, az idôt még nem vették figyelembe.

A szabályok az idôk folyamán többször változtak, míg a mai forma kialakult, a verseny lebonyolításának mai rendjét (így például a zenére végzett díjlovagló gyakorlatokat) 2000-ben, Sydneyben vezették be.

Az olimpiák történetének egyik legfurcsább esete ugyancsak a lovagláshoz kapcsolódik, 1956-ban ugyanis az ausztrál kormány a melbourne-i olimpia idejére sem volt hajlandó hatályon kívül helyezni az élôállat-behozatalra vonatkozó tilalmat elrendelô törvényt, így a lovaglást nem lehetett Ausztráliában megrendezni. Áthidaló megoldásként a NOB és a nemzetközi lovas szövetség lovas világjátékokat rendezett Stockholmban, s az itt szerzett érmeket olimpiaiként ismerte el. A koronás fôk jelenlétében zajlott verseny hatalmas sikert aratott. Negyvennégy évvel késôbb, az újabb ausztráliai olimpián már nem volt akadálya a lovasok odautazásának.

Noha nem tartozik a legeredményesebbek közé ebben a sportágban, Románia számára mégis jelentôs a lovaglás olimpiai történelme, hisz 1936-ban az elsô olimpiai ezüstérmet egy Henri Rang nevû katonatiszt díjugratásban szerezte. A magyarok viszont - noha él a csikós romantika és a lovas nemzet konceptusa - soha nem tartoztak a nemzetközi élvonalba ebben a sportágban.

A transzszexuálisok is részt vehetnek

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó tanácsának döntése szerint már az augusztusi athéni játékokon is részt vehetnek transzszexuális sportolók. Az olimpiai induláshoz szak- értôknek kell megállapítaniuk az átoperált versenyzôk új nemét, továbbá az érintetteknek igazolniuk kell, hogy legalább kétéves hormonkezelésben részesültek.

- Ez a probléma minden sportágat érinthet. Eddig nem hoztunk olyan szabályt, ami ezt kezelte volna, úgyhogy itt volt az ideje lépni - nyilatkozta Patrick Schamasch, a NOB orvosi igazgatója.

A bizottság februárban már foglalkozott az üggyel, ám akkor elnapolta a döntést, mert kevés információ állt rendelkezésre.

- Alapjában véve hibás döntés született. Mondom ezt még akkor is, ha tudom, hogy nagyon örültem volna ennek a 70-es években - nyilatkozta az amerikai Renee Richards, aki a sportvilág egyik elsô transzszexuális sportolója volt. A Richard Raskindként született volt teniszezô szerint külön kategóriában kellene szerepelniük a nemet váltott sportolóknak, mert adott esetben pl. egy nôi bajnokot könnyen megvádolhatnak majd - véleménye szerint jogosan - azzal, hogy férfinak született.

A NOB több tagjában is felmerült hasonló kétely, ám szakértôk szerint az operáció és a hormonkezelés hatására eltûnnek ezek az elônyök.

Elefántháton az olimpiai láng

Elefántháton viszik keresztül az indiai fôvároson, Újdelhin az olimpiai lángot ünnepi felvonulás keretében. A nyilvánvalóan nagy érdeklôdést kiváltó eseményre június 10-én kerül sor.

- A több mint 33 kilométeres útszakaszon az elefántok híres sportolókat, kulturális és politikai személyiségeket ábrázoló, arannyal hímzett bársonypalástot viselnek majd - mondta Szuman Sarma, Újdelhi turisztikai bizottságának elnöke. Az indiai fôváros monumentális emlékmûvei között 105 fáklyavivô egyenként 300 métert tesz majd meg elefántháton.

A lángot március 25-én Athénban gyújtották meg a Nap sugarainak segítségével, és 33 országon áthaladva az augusztus 13-i nyitóünnepségre ér vissza az olimpia színhelyére, a görög fôvárosba.

Az afgán küldöttség érkezett meg elsôként

Alig három hónappal a nyitóünnepség elôtt, az olimpián részt vevô országok közül elsôként megérkezett Athénba az afgán küldöttség.

Az öt sportolóból - három férfiból és két nôbôl - álló delegáció Görögországban készül fel az augusztus 13-án kezdôdô ötkarikás játékokra. Az elôzô seregszemlén, Sydneyben a tálib uralom miatt senki sem képviselhette Afganisztánt. Az ázsiai állam visszatérése hozzájárul ahhoz, hogy Athénban rekordot jelentô 202 ország indítja versenyzôit.

Apróhirdetések

ADÁSVÉTEL

A BIROTECH KFT. forgalmaz öt típusú homologált taxiórát, pénztárgépeket, elektronikus mérlegeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket, PC számítógépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 269-304, 264-072, 444-862. (sz.)

NE HAGYJA KI! ELADÓ importból 7 mm-es, osztrák, hengerelt, klikkes, 8 mm-es, ragasztós parketta - 199.000 lej HÉA- val. Tel. 0744-640-875. (568)

VESZEK antik bútort, festményt, órát, ezüst evôeszközt, csillárt, babát, szobrot, porcelánt. Tel. 230-947, 0744-159-190. (72764)

ELADUNK hûtôszekrényeket, fagyasztókat, kombinált hûtôszekrényeket és hûtôvitrineket, automata mosógépeket. Tel. 0744-626- 544, 265-373. (828)

ELADÓK osztrák, német kaszagépek 120-140 cm-es vágóasztallal. Tel. 0740-094-639, 0740-125-117. (1008)

LAKÁS

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a Bucinului utcában. Tel. 236-711, 230-268. (1253)

ELADÓ magánház kedvezô áron. Tel: 216-430, 218-074. (4439921)

MINDENFÉLE

FÜRDÔSZOBÁK felújítása, átalakítása! Csempeburkolás, kômûvesmunkák, vízszerelés anyagbeszerzéssel, határidôre, garanciával. Tel. 0741-569-948. (679)

FESTÉST, mázolást vállalok. Tel. 267-689. (1017)

RENDELÉSRE kárpitozás vagy javítás. Tel. 250-926, 256-872. (924)

TÉVÉ és képernyôjavítás a kliens lakásán, gyorsan, a legkisebb munkadíjjal, falun is. Tel: 244-748, 0742-822-599. (4439920)

MEGEMLÉKEZÉS

Szívünkben fájdalommal emlékezünk arra a két évvel ezelôtti napra, 2002. május 31-re, amikor a nyárádszeredai PÉTER SÁNDOR agrármérnök drága, szeretô szíve utolsót dobbant. Akik ismerték, tisztelték és szerették, szenteljenek egy néma percet emlékének. Fájó szívvel, gyászoló felesége, gyermekei és unokái. (1048)

Fájdalommal emlékezünk május 31-én a székelykáli születésû SZÁSZ FERIKE marosvásárhelyi lakosra halálának 5. évfordulóján. Pihenésed legyen csendes. Nyugodj békében. Gyászoló szeretteid. (1102)

Elmúlt egy év, és hiába várunk, mosolygós arcod többé már nem látjuk. Te voltál a napfény és szeretet, téged elfeledni nem lehet. Fiatal életed rövidre volt szabva, virágzó korodban kísértünk utolsó utadra. Fájó szívvel és könnyes szemmel emlékezünk életünk legszomorúbb napjára, amikor május 31-én reggel 9 órakor utolsót dobbant szeretô szíve, 23 éves korában, SZABÓ SÁNDOR szentgericei lakosnak. Akik szerették és ismerték, gondoljanak rá szeretettel. Áldott legyen a föld, amely alatt örök álmát alussza. Emlékét ôrzik szerettei: bánatos szülei, testvérei, nénjei és azok családja, unokatestvérei, sógornôje, a rokonok, szomszédok és jó barátok, a kicsi Barnika és Istvánka. (1103)

ELHALÁLOZÁS

Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett, férj, jó édesapa, jó testvér, após, apatárs, rokon, barát és szomszéd COTÎRLAN LÁSZLÓ életének 60. évében, hosszú és súlyos szenvedés után, megszûnt élni. Drága halottunk temetése május 31- én 12 órakor lesz a Jeddi úti temetôben. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Búcsúznak tôle: felesége, Margit, fia, Lacika, lánya, Csilla, veje, Sorin és anyatársa, Rózsika. (4439923)

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama, testvér, anyatárs, rokon és jó szomszéd, a korondi születésû özv. SIMÓ ERZSÉBET a kesztyûgyár volt dolgozója, 75 éves korában, Déván csendesen megpihent. Temetése június 1-jén 15 órakor lesz unitárius szertartás szerint a református temetôben. Akik ismerték és szerették, gondoljanak rá szeretettel. A gyászoló család. (4439924)

RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS

Osztozunk Muresan Maria mély fájdalmában, amelyet szeretett ÉDESANYJA elvesztése okozott. Ôszinte részvétünket fejezzük ki a gyászoló családnak. A N. Balcescu 25-ös és 27-es tömbház lakói. (4439925)

Copyright © Népújság - 1999