VI. évfolyam 103. (15673.) sz.

2004. május 5., szerda

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Ma hirdetnek ítéletet az NRP kontra RMDSZ perben

2004. május 4-én, kedden tárgyalta a fôvárosi II. kerületi bíróság a Nagy- Románia Párt (NRP) által kezdeményezett pert, melynek célja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) betiltása volt. A szövetséget a tárgyalás során Frunda György szenátor képviselte. Az RMDSZ politikusa a tárgyalást követôen elmondta: perrendtartási kifogással élt, mert a jelenleg hatályban levô törvények értelmében politikai pártok nem kérhetik egy másik párt betiltását, ezt csak a Közigazgatási Minisztérium (Ügyészség) teheti meg. Így a Nagy-Románia Pártnak nincs joga, hogy az RMDSZ betiltását kérje - jelentette ki Frunda György, majd hozzátette: a bíróság valószínûleg holnap hirdet ítéletet az ügyben.

A NATO fôtitkára Romániába látogat

Jaap de Hoop Scheffer NATO-fôtitkár május 13-án egynapos hivatalos látogatást tesz Bukarestben, amelynek keretében az Észak-atlanti Szövetség tagállami kötelezettségeirôl tárgyal a román vezetéssel, nyilatkozták kormányzati források a Mediafaxnak.

A NATO-fôtitkár találkozik Ion Iliescu elnökkel, Adrian Nastase kormányfôvel, valamint a hírszerzô szolgálatok vezetôivel.

Scheffer beszédet mond a parlament két házának együttes ülésén és látogatást tesz az Országos Politika- és Közigazgatástudományi Iskola NATO-központjában.

A NATO jelenlegi fôtitkára elsô ízben látogat Romániába.

Aktuális

Út a gyomron keresztül

Bálint Zsombor

Igencsak nehéz elképzelni a majálist a zöldbe kirajzók gasztronómiai élményei nélkül. Egy igazi népünnepélynek természetes velejárója a flekken és a miccs, de ha a tömegevészet némileg szervezettebb formát ölt, akkor már a bográcsgulyás is szóba jöhet, s csupán pénz - és éhes gyomrú kereslet - kérdése, hogy ennél rafináltabb ízlésnek is eleget tevô falatok kerüljenek a szabadban elfogyasztott ebéd étlapjára. A marosvásárhelyi üstös fakanálforgatók egyelôre csak a helyileg hagyománnyal rendelkezô gulyás fôzésében remekeltek, a Bajába látogató Maros megyeiek viszont már nem csupán a méltán híres bajai halászlé kóstolgatását próbálhatták ki, de olyan tételeket is választhattak a jelképes étlapról, mint az omlós csukafalatok kolbászos laskával, a bácskai húsos galuska, a kapustnica vagy a sváb barátfüle.

Választások avagy EU-csatlakozás - nem csupán a férfiember, de az istenadta nép szívéhez is a gyomrán keresztül vezet az üdvösség elérésének útja, tudják ezt a politikusok határon innen és túl. Jó példát ad erre az idei majális, s a megállapításra csupán rátromfol az ennél valamivel igényesebb gasztronómiai rendezvény, a magyar konyhamûvészeti napok a Continental étteremben.

A pazar falatok élvezése közben azonban persze nem árt arra is gondolni, hogy mi az, ami mindez mögött megbúvik. Enni - fiziológiai szükséglet, jól enni - élvezet, az igazi konyhamûvészetrôl pedig - jeles íróink bizonyították - akár regényt is lehet írni. A közös étkezés azonban (majálison, avagy gasztronómiai fesztiválon) még ennél is több, közösségformáló szerepe is van, s ez az a vetület, amire odafigyelni érdemes, ami az RMDSZ szombati rendezvényének lényegét képezte. A közös (gasztronómiai) élmény ugyanis összeköt, a készülô falatok körül legfeljebb arról folyhat a vita, hogy milyen húsból kerüljön több a bográcsba, s mekkora legyen az édes, avagy a pikánsabb ízû paprika aránya. Ennyi nézeteltérés pedig talán mégsem vezet kenyértöréshez, legfeljebb a valódi kenyér megtöréséig juthatunk el, a telimert csajka mellett.

Illúzió lenne persze azt hinni, hogy az erdélyi magyar közösség megosztottságának kérdése megoldódik egy gulyásfesztivállal. Hasonló közösségformáló rendezvények azonban mindenképpen lassítják (s lassíthatták volna korábban is, talán meg is akadályozhatták volna) a szétforgácsolódást elôidézô tényezôk megerôsödését.

No persze, arra azért nem árt vigyázni, hogy ki, mikor és mit próbál velünk (gulyást, jelöltet, avagy ellenjelöltet) megetetni.

Geoana és Rus tûzvonalban

Funar aggódik

A Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfôn döntött arról, hogy Mircea Geoana külügyminisztert állítja "csatasorba" Bukarest fôpolgármesteri székének megszerzéséért. E párt korábban szóvivôjét, az idôközben teljesen esélytelennek bizonyult Bogdan Niculescu Duvazt akarta indítani a fôvárosban. Utóbb azonban úgy vélte: Geoana - aki Adrian Nastase kormányfô egyik helyettese is a PSD élén - hatékonyabban lesz képes szembeszállni a rendkívül erôs ellenféllel, Traian Basescu jelenlegi fôpolgármesterrel, az ellenzéki Demokrata Párt (PD) elnökével.

Az ellenzéki liberális-demokrata szövetség (PNL-PD) társelnökei, Theodor Stolojan és Traian Basescu igyekeztek fitymálni az ellenfelet, úgy vélekedve, hogy Geoana jelöltetésével a kormánypárt kétségbeesetten próbálja kihasználni a külügyminiszter ismertségét és népszerûségét.

Hasonlóan váratlan fordulat történt a kolozsvári városvezetôi tisztségért zajló küzdelemben is. A PSD eldöntötte, hogy ebben a városban is jelöltet vált: nem a korábban kijelölt Vasile Soporan volt prefektust, hanem Ioan Rus miniszterelnök-helyettest és belügyminisztert indítja.

Geoana és Rus mostantól fizetés nélküli szabadságra megy, helyüket a június 6-i helyhatósági választásokig nem tölti be más. Így - mint a bukaresti megfigyelôk megállapítják - valóságos "interregnum" alakul ki két kulcstárca élén.

Kolozsvár polgármestere szerint Rus miniszteri tisztsége összeférhetetlen a polgármesterjelöltséggel.

Kolozsvári polgármester a Helyi és Regionális Hatalmak Strasbourgi Kongresszusához és az EU-tagállamok bukaresti nagyköveteihez fordul Ioan Rus belügyminiszter polgármesterjelöltsége kapcsán. Funar szerint Rusnak le kell mondania a miniszteri tisztségrôl, hogy részt vehessen a választásokon.

"A 67/2004-es törvény elôírja, hogy a kormányt képviselô prefektusoknak és alprefektusoknak le kell mondaniuk tisztségükrôl, ha jelöltetni kívánják magukat a helyhatósági választásokon. Ha a prefektusnak le kell mondania, akkor a miniszternek miért ne kellene lemondania, fôleg akkor, ha a rendôrség az ô alárendeltségébe tartozik? Miféle választások lesznek, ha Ioan Rus alárendeltjei foglalkoznak vele?", fogalmazott Funar kedden, sajtótájékoztatón.

Repülôgépes merénylet készült a NATO-csúcs ellen?

(MTI/APA/Reuters) Vádat emeltek kedden Törökországban kilenc feltételezett iszlám szélsôséges ellen; török sajtóértesülések szerint a vádlottak repülôgéppel akartak merényletet elkövetni a júniusi NATO-csúcs ellen.

A kilenc férfit - akiket tizenhat másik személlyel együtt április 29-én vettek ôrizetbe azzal a gyanúval, hogy merényletet terveztek a júniusi, isztambuli NATO-csúcstalálkozó ellen - illegális szervezethez való tartozás vádjával állítják bíróság elé. A gyanúsítottak feltételezhetôen az Anszár al-Iszlám nevû illegális szervezet tagjai - közölte a török rendôrség illetékese.

25 letartóztatott közül hetet szabadon engedtek a török hatóságok, mivel esetükben nem találtak bizonyítékot arra, hogy közük lenne a szervezethez. Másik Kilenc személyt rövid kihallgatás után még hétfôn szabadon engedtek.

Török lapértesülések szerint a szélsôségesek repülôgéppel akartak merényletet elkövetni a június 28-29-re tervezett NATO- csúcstalálkozóhoz idôzítve, amelyre több nyugati vezetô, köztük George Bush amerikai elnök, Tony Blair brit miniszterelnök és Jacques Chirac francia elnök is hivatalos.

A Hürriyet címû lap úgy tudja, hogy a letartóztatottak közül hárman öngyilkos merényletet akartak végrehajtani a találkozó ideje alatt. A lap szerint egyikük az Anszár al-Iszlám egy pakisztáni táborában kapott kiképzést, ahol megtanították vitorlázó repülôgép vezetésére. A lap értesülése szerint az egyik vádlott a kihallgatás során bevallotta, hogy a merénylet célpontja az amerikai elnök lett volna, akinek tervezett részvételérôl a csúcson a lapokból értesültek.

A török rendôrség azt is közölte, hogy a letartóztatottak egy zsinagóga és egy bank elleni merényleteket is terveztek.

Az Anszár al-Iszlám (Az Iszlám Hívei) csoportot, amely Irak kurdok lakta északi részén jött létre, Washington az al-Kaida nemzetközi terrorista szervezettel szövetséges szervezetként tartja számon, és úgy véli, hogy ez a szervezet áll a Irakban állomásozó amerikai csapatok elleni támadások hátterében.

Az AI elmarasztalja a romániai pszichiátriai kórházakat

Az Amnesty International (AI) súlyosan elmarasztaló véleményt közölt a romániai elmegyógyintézetekrôl, az itt uralkodó körülményekrôl, felszólítva az Európai Uniót, nyújtson segítséget a balkáni országnak, hogy javíthasson a pszichiátriai kezelések színvonalán.

Az emberi jogi szervezet jelentésében rámutatott: nem mondható kivételesnek a Poiana Mare városban lévô elmegyógyintézet esete, ahol ebben az évben nem kevesebb mint 18 páciens halt meg.

- Felszólítjuk a román kormányt, hogy a legsürgôsebben cselekedjen az emberi élet és emberi méltóság védelmében, az elmegyógyintézetek valamennyi lakója és páciense érdekében - mutatott rá Irene Khan, az AI fôtitkára.

A világ legnagyobb emberjogi szervezetének jelentése elítélte azt a román gyakorlatot, hogy akaratuk ellenére vetnek alá embereket elmegyógyintézeti kezelésnek, és minden orvosi alap nélkül utalnak be oda embereket, önkényesen fogva tartva ôket, megtagadva tôlük a méltányos jogi eljáráshoz való jogot is. Az AI jelentése szerint a pácienseket gyakran emberhez méltatlan körülmények között tartják.

Egy a romániai betegeket képviselô szervezet szerint az elégtelen táplálkozás, a fûtés és az orvosi ellátás hiánya, valamint az igen rossz higiéniai körülmények vezettek Poiana Maréban a halálesetekhez. A kormányzat a nem megfelelô higiénés körülmények miatt elbocsátotta a kórházigazgatót, jóllehet a betegek nagy része szívproblémák következtében hunyt el.

Az AI szerint az Európai Uniónak megkülönböztetett figyelmet kell fordítania a mentálhigiénés intézményekre, amikor segíti Romániát az európai uniós tagságra való felkészülésben. A csatlakozás várható idôpontjaként 2007-et jelölik meg. A pénzeket úgy kell felhasználni, hogy teljességgel tiszteletben tartsák a mentálisan beteg vagy intellektuális alkalmazkodási nehézségekkel küzdô emberek jogait, beleértve azt a jogukat, hogy ameddig csak lehet, abban a közösségben kaphassák meg a szükséges kezelést, amelyben élnek.

Nem lesznek nôk a svájci gárdában

(MTI) Nem lesz hölgytagja a vatikáni svájci gárdának, legalábbis a pápa testôrségét ellátók gárdisták parancsnoka, Elmar Möder parancsnoksága alatt.

A gárdaparancsnok az újoncok hagyományos, május 6-i eskütétele alkalmából nyilatkozott kedden a sajtónak- idén 33 rekruta teszi le az esküt - , s beszámolt arról is, hogy jövôre már elkezdôdnek a megemlékezések a 2006-ban alapításának fél évezredes évfordulóját ünneplô testôrségrôl.

Az elég súlyos létszámhiánnyal küszködô svájci gárdának 2002 óta színes bôrû tagja is van, de Möder parancsnok - noha a svájci hadseregben már évek óta szolgálnak nôk is - kizártnak mondta, hogy nôi gárdista is legyen egységében. Szavai szerint ennek egyházszolgálati okai vannak, de például csak a kaszárnya átalakítása is hatalmas összegeket emésztene fel, nem is szólva arról, hogy milyen hatással lenne a hölgyek folyamatos jelenléte a fôként 25 évnél fiatalabb svájci gárdistákra. Mint a parancsnok megjegyezte, a gárda tevékenyégét gyakorlatilag nem befolyásolta a növekvô terrorveszély és -fenyegetettség.

A svájci gárdát 1506-ban alapították az akkori pápa, II. Gyula személyes védelmére. A kezdetben alig kétszáz fôs hadsereg a történelembe azonban akkor vonult be, amikor 1527. május 6- án - ezért tartják ezen a napon az esküt - a gárda 147 katonájának nagy része élete árán is megmentette VII. Kelemen pápát V. Károly császár Rómát feldúló zsoldosaitól. Ennek a hôsies cselekedetnek az emlékét ôrzi a hagyomány, hogy a mindenkori katolikus egyházfô testôrségét svájciak adják. Ruházatuk ma is ugyanaz, mint amilyen öt évszázaddal ezelôtt volt: narancssárga csíkos buggyos nadrág sonkaujj, és a Michelangelo által tervezett ezüstös középkori sisak.

A közelgô jubileumot már jövôre emlékkönyvek és közös svájci-vatikáni bélyeg kiadásával köszöntik. Svájcban külön érmét veretnek erre az alkalomra, s az évforduló alkalmából a gárdisták megismétlik elôdjeik bevonulásának útvonalát, amelyen azok 1506. június 12-én érkeztek Rómába.

A vatikáni gárdisták tekintélye az elmúlt években alaposan megcsappant, mivel 1998-ban, éppen a rekruták eskütételének elôestéjén a gárda egyik tizedese kábítószer hatása alatt agyonlôtte a vatikáni testôrség frissen kinevezett parancsnokát, annak feleségét, majd önmagával is végzett. Azóta a felvételt szigorú alkalmassági tesztekhez kötik. A belépés feltételei között egyébként korábban is szerepelt, hogy a jelentkezô svájci fiatalember katolikus vallású, katonaviselt, nôtlen és legalább 1,74 méter magas legyen.

Akadémiai tanácskozás a Kárpát-medencei magyar felsôoktatásról

Vadonatúj helyzet

(MTI) A Kárpát-medencében a magyar nyelvû felsôoktatás anyagi és szakmai támogatása többé-kevésbé biztosított - vont mérleget Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke hétfôn a környezô országok magyar felsôoktatásáról rendezett tanácskozáson.

Az Akadémia elnöke az MTA 173. közgyûlésének részeként összehívott külsô tagok fórumára - amelynek külföldi akadémikusok a tagjai - meghívott két elnöki bizottságot is.

A Magyar Tudományosság Külföldön elnöki bizottság tagjai magyarországi és szomszédos országokban élô magyar tudósok, a Nyugati Magyar Tudományos Tanács tagjai a diaszpórában élô jeles tudósok és közéleti személyiségek.

Mint a fórumon elhangzott: e két testület célja a Kárpát-medencei magyar tudományos élet és képzés szakmai színvonalának emelése egyebek között tanácsadás, oktató- és diákcsere, kutatási támogatás révén.

Vizi E. Szilveszter kifejtette: meg kell vizsgálni, Magyarország európai uniós csatlakozása milyen hatással lesz a Kárpát-medencei oktatásra, illetve miben lehet a két elnöki bizottság a "kinti" magyar felsôoktatási intézmények segítségére.

A tanácskozáson Magyar Bálint oktatási miniszter kijelentette: az EU-csatlakozás vadonatúj helyzetet teremt a határon túli magyar felsôoktatás számára.

Mint mondta, furcsa módon elôállhat egy olyan helyzet, hogy a külföldi magyar diákok nem megerôsödnek saját kulturális környezetükben, hanem "könnyebbé válik leválásuk és Magyarországra jönnek".

Magyar Bálint kifejtette: a határon túli magyar felsôoktatás segítésének egyik útja, hogy szeptembertôl tíz hónapon át havi 10.000 forintos támogatást nyújtanak magyar nyelvû állami felsôoktatásban dolgozó oktatóknak, például Kárpátalján. A másik útnak a kisebbségi magyar informatikai rendszerek fejlesztését nevezte.

Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke arról szólt: a magyar kormány "a maga lehetôségei szerint mindent megtesz" azért, hogy önálló felsôoktatási intézmények jöjjenek létre a magyarok lakta szomszédos államokban.

A Magyar Tudományosság Külföldön elnöki bizottságot vezetô Berényi Dénes kifejtette: a magyar tudományossághoz tartozás kritériuma nem a magyar származás, hanem a kutatott téma, aki például a magyar kultúrát, történelmet kutatja, az a magyar tudományosság részese.

A tanácskozáson az érintett felsôoktatási intézmények - a felvidéki Selye János Egyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a nagyváradi székhelyû Partium Keresztény Egyetem, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Tanárképzô Fôiskola, valamint a leendô szabadkai egyetem - vezetôi is részt vettek és beszámoltak intézményeik helyzetérôl.

Felelôsséggel a közbirtokosságok vagyonáért!

Az RMDSZ képviselôházi frakciója aggódva értesült arról, hogy külföldi vállalkozások a székelyföldi közbirtokossági erdôtulajdonra szemet vetettek.

A székelyföldi lakosság igényének megfelelôen, hosszú évek során azért harcoltunk, hogy a székely közösségeknek vagyonbiztonságot és a jövôépítéshez gazdasági alapot teremtsünk. Az RMDSZ parlamenti frakciójának óriási erôfeszítésébe került a 2000. évi 1-es számú törvény megalkotása és annak jobbítása. Mi az erdôt nemcsak az örökhagyóknak, hanem azok fiainak és unokáinak küzdöttük vissza. A közbirtokossági erdôtulajdon mindig a közösség gazdasági gyarapodását szolgálta, és ez így kell legyen a jövôben is.

Nyomatékosan fel szeretnénk hívni a közvélemény figyelmét a következôkre:

1. A hatályos törvények értelmében a közbirtokosságokkal - fennállásuk teljes ideje alatt - kizárólag közösen lehet gazdálkodni.

2. Amennyiben bármilyen oknál fogva felszámolják a közbirtokosságot, annak vagyona visszakerül az állam tulajdonába.

3. A közbirtokossági résztulajdon csak közbirtokossági tagoknak adható el.

Mindezeket figyelembe véve meggyôzôdéssel hisszük, hogy a Székelyföld lakói nem próbálják aprópénzre váltani a közösség vagyonát, és nem teremtenek olyan helyzetet, hogy a verejtékkel megszerzett vagyonunk ismét a román állam tulajdonába kerüljön.

Az RMDSZ képviselôházi
frakciója

Nem meglepetés

Antalfi Imola

Visszalépett az MPSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje. A román sajtónak kiszivárogtatott hírek szerint a bejegyeztetési kudarc után a független jelölést elvállaló Dónáth Adél egy nappal késôbb meggondolta magát és visszalépett. Ôszintén szólva nem ért meglepetésként a fordulat, hiszen igazából sohasem éreztem úgy, hogy az MPSZ Marosvásárhelyen végig is vinné a harcot. Ezt az elôérzetet csak erôsítette a vásárhelyi szervezet elnökének hetekkel korábbi kijelentése, miszerint egészen biztos, hogy a végsô csatában csak egyetlen magyar jelölt indul a polgármesteri székért. Bôvebb magyarázatot nem fûzött a dologhoz, így elkönyveltem: ha már elôválasztásra nem került sor, csak a visszaléptetés marad. Ezenkívül a szervezet polgármesterjelöltje, az elsô két sajtótájékoztató kivételével, nem állt többé az újságírók elé. Mondhatni: várakozó állásponton volt.

A hivatalos kampányidôszak közeledtével az MPSZ alatt égni kezdett a talaj. Hiába hangoztatták - minden alkalmat kihasználva - jelentôségüket, fontosságukat, a választás lehetôségének biztosítását, nem sikerült elérniük, hogy érdembeli tárgyalásokra kerüljön sor az RMDSZ-szel a közös elôválasztásokról. Még ha kevés esély is mutatkozott, hogy Dónáth Adél kerüljön ki gyôztesen, elfogadható visszavonulási utat jelentett volna az MPSZ polgármesterjelöltje számára egy elôválasztási kudarc.

A szervezet bejegyzésének elutasítása - és most mellôzzük ennek jogi (vagy egyéb) körülményeit - lehet, hogy Dónáth Adélnak tulajdonképpen jól is jött. Mellesleg amolyan mártírhangulat lenghette körül az MPSZ-tábort. Ám ettôl odáig, hogy függetlenként elvállalja a jelölést, majd egy nappal késôbb visszavonuljon, az MPSZ pedig arra hivatkozzon, hogy "Dónáth Adél nem indul független jelöltként, hogy ne veszélyeztesse a magyarság esélyeit, hogy magyar polgármestere legyen a városnak", hosszú az út. Nevezzük akárminek: óvatos döntésnek, akár nôi szeszélynek. Hisz a fenti logikából kiindulva MPSZ-jelöltként is éppen úgy csökkentette volna annak esélyét, hogy ismét magyar polgármestere legyen Marosvásárhelynek.

Az újsághír szerint Dónáth Adél visszavonulása csalódást okozott még az MPSZ- vezetésnek is. Pedig semmi furcsa nincsen benne.

Listák és kritériumok

Mózes Edith

Többé-kevésbé elégedettek

Az RMDSZ önkormányzati választási programjának alapelvei szerint a helyhatóságok az elmúlt idôszakban új hatásköröket, új feladatokat kaptak, ezáltal felértékelôdött az a szerep, amelyet a helyi közösségek életében betöltenek. Azért, hogy a következô idôszakban felelôs és hatékony önkormányzati képviselete legyen a romániai magyarságnak, az RMDSZ meghatározónak tartotta, hogy a jelölések a nyitottság jegyében történjenek, lehetôséget teremtve bárkinek, aki megfelel a választási törvény és az RMDSZ kritériumrendszerének, hogy részt vegyen a belsô megmérettetésen. A Maros megyei elôválasztásokról Brassai Zsombor ügyvezetô elnököt kérdeztük.

- Véglegesítették a jelöltlistákat. Az elôválasztások azonban nem mindenhol zajlottak zökkenômentesen, óvások is voltak. Ezeket hogyan oldották meg?

- Megyeszerte 71 községben állítunk teljes listát. Ez azt jelenti, hogy hozzávetôlegesen 210 helységben tartottunk elôválasztásokat. Ez azért elég nagy szám. Óvás érkezett Marosszentgyörgyrôl, Gyulakutáról és Marosludasról. A marosszentgyörgyi óvást visszautasítottuk, mert nem tudtak bizonyítékokkal szolgálni az óvást emelôk. A gyulakutit a szabályzat-felügyelô bizottsággal is végigtárgyaltuk, és végül az elnökség úgy döntött, nem ad helyt az óvásnak. A marosludasi esetben megismételtettük azt az elôválasztást, ami véleményünk szerint nem szabályszerûen volt megszervezve.

- Ezt a döntést azonban a helyi választmány nem fogadta el...

- Ôk ugyan hoztak egy határozatot néhányan, amit nem tehettek volna meg, de a megyei vezetés a ludasi választmánnyal közösen döntött úgy, hogy megismételtetjük az elôválasztást.

- Az elôválasztások során nem mindig azok kerültek polgármesteri vagy bejutó helyekre a tanácsosi listákon, akik szerették volna. Más megyékben azt látjuk, hogy itt-ott a lemaradók vagy kimaradók független jelöltként indulnak. Maros megyében van ilyen eset?

- Persze, volt ilyen esetünk, de igazából május 8. után derül ki, hogy lesz-e ilyen. Néhány helyrôl kaptunk jelzést, hogy függetlenként indulnak, akik alulmaradtak az elôválasztási versenyben, de nem jellemzô, hogy ez megyeszerte így történne.

- Az elôválasztások mondhatni parttalan demokráciája nem biztos, hogy jót tesz azoknak a követelményeknek, amelyeknek meg kell feleljenek a majdani polgármesterek, tanácsosok. Gondolok itt például a szakmai kritériumokra. Ehhez pedig semmi köze a "tetszik-nem tetszik" szavazási módnak. Ilyen értelemben hogyan ítéli meg például a marosvásárhelyi illetve a megyei tanácsosi listát?

- A vásárhelyi és a megyei listával elégedettek vagyunk, mert az elvárásoknak többé-kevésbé eleget tesznek. Mind Marosvásárhely, mind Maros megye esetében fontosnak tartottuk a szakmai kompetenciát. Az összeállt tanácsosi listák szakmailag megfelelôen diverzifikáltak. Le tudjuk fedni a szakbizottságokat, és véleményem szerint kompetens emberek kerültek "helyzetbe". Azt mondhatom, többé-kevésbé elégedettek vagyunk.

- Az sem mellékes, hogy a jelöltek, esetleg megválasztásra kerülôk mennyire felelnek meg az erkölcsi elvárásoknak. Hogyan mérlegeli az RMDSZ fôleg azt, hogy a jelöltek mennyiben elkötelezettek a közfeladatok ellátására, az RMDSZ programjának teljesítésére, és nem arra jó nekik a megszerzendô funkció, hogy a maguk egyéni vagy valamiféle lobbicsoport érdekeit próbálják érvényesíteni?

- Mi tulajdonképpen egy sokkal szigorúbb feltételrendszert akartunk szûrôként beiktatni az elôválasztási szabályzatunkba, ami viszont korlátozta volna azt a nyitottsági alapelvet, amit az RMDSZ országos szinten meghirdetett. Nyilván fontosnak tartottuk volna azt, hogy a közösség iránti elkötelezettséget valamiképpen be tudjuk mérni, és eszerint válogassuk össze az embereinket. Ezzel azonban ellentmondtunk volna a nyitottság elvének. Úgyhogy maradtunk a legalapvetôbb kritériumoknál, ami nem egyébbôl állt, mint hogy az illetô elkötelezi magát az RMDSZ programjának, megfelel a választási törvénynek. Kizárólag Marosvásárhelyen volt egy olyan megkötés, hogy egyénileg, körzeti jelölés nélkül csak az jelentkezhetett, aki összegyûjtött legalább 100 támogató aláírást. A Marosvásárhelyen kialakult listára gondolva és a megyei esetében is, úgy gondolom, hogy akik helyzetbe kerültek, azok olyanok, akik eleget fognak tenni annak az elvárásnak, hogy közösségi érdeket képviseljenek. Ezt a bizalmat legalábbis megelôlegezzük a jelöltjeinknek. Persze azt is el kell mondanom, hogy mind a két lista esetében a fele régi, vagyis kipróbált tanácsos, és ezek elkötelezettek, az újaknak pedig, mint már jeleztem, megelôlegezzük a bizalmat.

Balavásári és környékbeli renoválások

Mészely Réka

Felújított iskolák és kultúrotthonok

Balavásár és a hozzá tartozó falvak iskoláit és kultúrotthonait a helyi önkormányzat és a holland testvértelepülések segítségével sikerült felújítani. A renoválások után az épületeket el is nevezték: a tanintézményeket helyi, a kultúrotthonokat nagynevû jeles személyiségekrôl.

A szentdemeteri iskola öt-nyolc osztályát januárban felszámolták, a gyerekek azóta Kendre járnak. Egrestôn is csak elemi oktatás folyik, így a 20-25 általános iskolás diák Balavásárra ingázik. A kilenc-tizenkettedikeseket iskolabusz szállítja Erdôszentgyörgyre. Megoldódott a szénaverôsi buszkérdés is: a szülôk kérvényezésére sikerült jármûvet szerezni, ami a gyerekeket Balavásárra szállítja. A balavásári önkormányzathoz tartozó hat iskolából háromba bevezették a vizet: Kenden, Egrestôn (itt az óvodában is) és Balavásáron. A szentdemeteri iskola Pál Gyula nevét ôrzi, a kendi Sámuel Józsefét, a balavásári Török Jánosét. Az egrestôit Kundelstaart holland testvértelepülésrôl keresztelték el, hiszen a falu tanintézményeinek felújításában nem kis részt vállaltak a hollandok. Ôk állták a költségek felét, amibôl modern illemhelyeket létesítettek, feljavították a tetôt, a fûtést konvektorokkal oldották meg; a hollandok padokat és asztalokat adományoztak. Szentdemeteren és Fületelkén sikerült teljes mértékben kicserélni a bútorzatot, Kenden részlegesen. A szénaverôsi iskola tetôszerkezetét felújították, belsô javításokat is végeztek. A régi rossz minôségû kályhákat csempekályhákra cserélték. Az iskolák tizennyolc számítógépet is kaptak, ebbôl négyet Szénaverôsre szállítottak, és ez az iskola kazettofonnal is gazdagodott, amit a kisebb tagozat és az óvodások használnak. A balavásári iskolában már mûködik az internet, a kendiben pedig soron következik annak bevezetése. Az önkormányzat tanév végén jutalomban részesíti az osztályok elsô két tanulóját.

A Vörösmarty nevét viselô szentdemeteri kultúrotthonban modern illemhely, konyha készült, be szeretnék vezetni a vizet is, folyamatban van az ülepítô létesítése. Felújították a kendi kultúrotthont is, amelyet Petôfirôl neveztek el. Kiskenden volt egy rossz állapotban lévô klubház, amit lebontottak. Helyébe épülne egy új kultúrotthon, jelenleg az alap megöntése a vége felé jár. A tízmilliárdos befektetéshez tavaly az önkormányzat költségvetésébôl egymilliárdot, idén hármat különítettek el. A tervek szerint három év alatt elkészülô épületben létesítenének egy állandó népmûvészeti kiállítást kendi varrottasokból, szôttesekbôl és kukoricaháncsból készült alkotásokból. A balavásári kultúrotthonba be szeretnék vezetni a vizet, és modernizálnák is, ehhez az anyagot már megvásárolták. A szénaverôsi Mihai Eminescu kultúrotthon teljes tetôzetét felújították, kicserélték a nyílászárókat, a rossz állapotban lévô padlózat helyett mozaikot öntöttek és színpadot is építettek.

A balesetek fô oka továbbra is a gyorshajtás

D. A.

A Maros Megyei Rendôr-felügyelôség elkészítette a 2004. év elsô harmadának mérlegét. Mint tudjuk, a közúti balesetek számának csökkentése és minél hatékonyabb megelôzése ma is komoly problémát jelent. Az utóbbi négy hónap alatt 25.862 esetben róttak ki büntetéseket. Vezetô helyen áll továbbra is a gyorshajtás (7.965 esetben). Az ittas vezetés (227 eset), az elsôbbség meg nem adása (147) és a mûszaki hibák (167) hasonlóképpen rengeteg fejtörést okoztak. Amint azt Viorel Cazan rendôrfôfelügyelô elmondta, a 27 súlyos közúti balesetnek 13 halálos áldozata volt. 579 vezetôi jogosítványt vontak be, ebbôl 227-et ittas vezetés miatt. A balesetek legtöbbje az esti-éjszakai órákban történik. Továbbra is különös veszélyt jelentenek az éjszaka közlekedô kerékpározók, a szekeresek, a fáradtan autózók és a száguldozók, akik többnyire a meggyérült forgalom hatására kapnak "vérszemet".

Szó volt az autóvezetôk "második generációja" kinevelésének szükségérôl, a mentalitások gyökeres megváltoztatásáról, a közlekedés kultúrájának fejlesztésérôl, az európai viselkedésmodell meghonosításának fontosságáról.

A tájékoztatón bemutatkoztak az újonnan létrejött Kapcsolattartó Rendôrség tagjai, akik Marosvásárhelyen (6 tag), Segesváron (2), Szászrégenben (2), Dicsôszent-mártonban, Szovátán és Radnóton fejtik ki tevékenységüket. Ez a szolgálat abból a célból jött létre, hogy növelje a biztonságérzetet a lakosság körében, javítsa a kapcsolattartást a polgárokkal és segítsen megelôzni a bûncselekményeket. Jelenleg Marosvásárhelyen 25.000 lakosra jut egy kapcsolattartó rendôr, ami távol áll még az ideálistól, azonban a jövôben növelni szeretnék az alkalmazottak számát.

Maros megyeiek Baján

(bálint)

Két Maros megyei település, Marosvásárhely és Erdôszentgyörgy küldöttsége vett részt, Baja testvérvárosi minôségében, azon a rendezvénysorozaton, amelyet a Duna-parti településen Magyarország EU-csatlakozása kapcsán rendeztek. A népes marosvásárhelyi küldöttséget Csegzi Sándor alpolgármester, az erdôszentgyörgyieket Tar András polgármester vezette.

Széll Péter, Baja polgármestere elmondta, hogy reményei szerint csak átmeneti nehézségeket fog okozni, hogy a magyar-román határ egyben az EU külsô határává vált, s ez nem fogja befolyásolni városa és erdélyi testvértelepülései közötti gyümölcsözô kapcsolatot. Ez egyébként sem a napipolitika, vagy a helyi szinten éppen hatalmon lévô politikai vezetés, hanem a különbözô kulturális és tanintézmények, sportegyesületek, üzleti partneri kapcsolatok függvénye - vélte a polgármester.

A rendezvények keretében marosvásárhelyi képzômûvészek mûveit mutatták be - Baja egyéb testvérvárosainak mûvészeivel közös kiállításon, s fényképkiállítás is nyílt a két erdélyi településrôl. A Marosvásárhelyi Mûvészeti Líceum növendékeinek koncertje, illetve az erdôszentgyörgyi néptánccsoport elôadása vastapsot váltott ki, míg a majálison rendezett "népek konyhája" keretében osztatlan elismerést aratott a kóstolók körében Ioan Câmpean üstben elkészített káposztás sertésbordája.

"Rádióskoncert", tizenegyedik alkalommal

Járay F. Katalin

A múlt héten a Kultúrpalota nagytermében a Marosvásárhelyi Mûvészeti Líceum zene szakos növendékeinek arra a tizenegyedik alkalommal megtartott zenekari hangversenyére került sor, melyrôl a Román Rádió és a Marosvásárhelyi Rádióstúdió együttmûködéseként a helyszínen hangfelvétel készült, és amelyet utóbb a központi rádióadó zenei szakosztálya mûsorára is tûz. Az idei hagyományos "rádiós-koncert" is bizonyította, mind az irányító tanárok munkája, mind a növendékek produkciója méltán szolgált alapjául e két intézmény között fennálló sokéves szakmai kapcsolatnak. A szokáshoz híven, két mûsorszám között, mialatt a pódiumot átrendezték, a mûsorvezetô a líceum igazgatóját és aligazgatóját kérte mikrofonhoz Frâncean Florina és Péter Mária személyében, illetve számolt be az országos adó hallgatóságának is a fiatal elôadók által a különbözô versenyeken szerzett díjakról, jutalmakról, külföldi fellépésrôl, mesterkurzusról, magyarán arról, ki mennyit gyûjtött közülük tarsolyába. Nos, amint errôl utóbb a rádióhallgatók is meggyôzôdhetnek, a hangfelvétel tele tarsolyt bizonyít.

Jegyzet

Ti itt nem fértek el...

Simon Virág

Ide jöttünk hintázni, mert az új játszótérre minket nem engednek be - mondták a negyedikes kislányok, s már el is foglalták a parókia udvarán levô játszóeszközöket.

A nyárádtôi tömbházak között pár nappal ezelôtt készített játszóteret a polgármesteri hivatal. Vasból, mûanyagból készült hinták, mászkálók színesítik a betonrengeteget. Az akkor még vakációzó gyerekek percek alatt ellepték a kevésnek bizonyuló játékeszközöket. A szüleikhez sírva menekülô kisebbek az elsô próbálkozás után megtanulták, hogy csak szülôkkel, nagyobb testvérekkel "fel-fegyverkezve" szabad a kis térre menni. Ennél szomorúbb következtetésre jutottak a magyar gyerekek, akiknek szomszédaik, addigi játszótársaik kereken megmondták: ti itt nem fértek el, ez a játszótér csak a miénk.

A játszótérrôl kiutált gyerekek hamar megvigasztalódtak, visszatértek elôbbi játszóhelyükre. De újból megerôsödött bennük az az érzés, hogy szülôfalujukban, szülôvárosukban is csak megtûrt személyek. Újból, hiszen ugyancsak ôket, az alig tízéves gyerekeket, az egyetlen magyar, összevont osztály kis diákjait kényszerítették arra, hogy délutáni váltásban tanuljanak. Érdekes csak az, hogy amíg magyar tannyelvû V-VIII. osztály is mûködött az emeletes oktatási épületben, addig mindenki elfért. Aztán hirtelen osztályhiány lett, s természetes volt mindenki számára, hogy a magyar diákok fognak délután tanulni. A szülôk nem tették szóvá ezt sem, mint ahogy azt is csak halkan, baráti körben mondták el, hogy az osztályelsô magyar gyerekek, évzáráskor rendszeresen román meséskönyveket kapnak ajándékba.

Legalább megedzôdnek - mondják a sokat tapasztalt felnôttek. S egyre idegenebbnek érzik magukat, egyre inkább olyan helyre fognak vágyni, ahol igazán otthon, biztonságban érezhetik magukat - teszik hozzá a hasonló sorban felnövôk. Úgy tûnik, ma már nem helytálló az LGT jól ismert slágere: Miénk itt a tér, mert mi nôttünk itt fel...

Helyzetjelentés Storylandrôl

Mivel felül a gálya / Nincs senkinek aggálya / Afelôl, hogy ki az úr

Klósz Bálint

Divattá vált manapság közéletben, médiában, politikai és politológiai eszmefuttatásokban idézni, esetenként parafrazálni a halhatatlanokat, a klasszikusokat, a cáfolhatatlan állócsillagokat. Idearenyheségünket leplezendô, gyakran mot-á-mot közvetítjük üzeneteiket, van amikor bele-belefaricskálunk, aktualizáljuk a szentenciákat. Középszernek mindent szabad, s a Parnasszus lejtôin hûsölô költôk, írók, gondolkodók, államférfiak apró tolvajságainkért nem zúdítják ránk a mennyek haragját.

Meddôhányó magasságnyi csúcsokat döntögetô élettapasztalatom vitt rá ezúttal arra, hogy nemzeti költônk meggyôzôdésébe méltatlanként belevájkáljak. Világrajövetelemkor a Sieg! Heil! (Hitler) csatakiáltás harsánysága remegtette meg párnás kis kacsóimban a cuclisüveget, cseperedésemkor a körülöttem nyüzsgôk a Kitartás! Éljen Szálasi!-val köszöntötték egymást reggeltôl estig, a betûk és számok tömkelegét a "Luca, Pauker si cu Dej, baga spaima în burgheji!"-szerû szlogenekkel árukapcsolva kellett bebifláznom Viszarionovics atyuska oltalmában, hullámzó karrierem legnagyobb részében a Ceausescu reales... ritmusára menetelhettem csupán "a jólét és civilizáció legmagasabb csúcsai felé". Letûnt gályaparancsnokok, alacsonyabb sarzsijú hajóstisztek nevét volt alkalmam csôstül megjegyezni, manôvereiknek, lavírjaiknak élô tanúja lehettem, bili méretekhez arányított apró viharokkal is szembesültem, de a víz poétai vízióba foglalt erejét soha nem volt alkalmam megtapasztalni. És valami azt súgja nekem, hogy valószínûleg ezután sem lesz. A kommandánsi hídról jószántából, direkte nemigen vonult senki obsitba, még akkor sem, amikor a hullámok már annak karfáit nyaldosták, s a bárka eresztékeiben is úrrá lett a recsegés-ropogás.

Politikai flották nemsokára startoló, több-kevesebb gondossággal elôkészített regattáin sem számíthatunk különösebb meglepetésekre. Az admiralitások icipici teakonyháiban teljes ideológiai és etnikai ökuméniában (kutyául tetszik nekem ez a fogalomtársítás!) összedobódtak a következô idôszak kompetenciáit nevesítô rangsorolások a június 6-i elôselejtezôkre, és teljesen nyugodtak lehetünk afelôl, hogy a késô ôszi döntô tornára készülô keretek összeállításakor sem kell majd a szomszéd kertjében kajtárkodnunk néhány világmegváltó ötlet után. Állóurnával vagy elektorok révén megremegtettük kissé a felszínt, a mély továbbra is hallgat csendes, érdektelen József Attila-i leírás szerint. Fô, hogy a hozzáértôket felfedtük, akik az 1992-esek, 1996-osok, 2000-esek eredményességével tolják majd elôre mennybemenetelünk szekerét és idôben kitenyésztik a még hozzáértôbbeket a 2008-as, 2012-es, 2016-os stb. futamokra. Rendkívül lényeges, hogy jó irányban haladunk (lásd az IMAS-nál gyónók 52,9%-nak véleményét), hogy Adi Nastase kabinetje párját ritkítja, hogy az elnöki hivatal fellegvár (53,5 %), hogy szociáldemokratáink (PSD) fényesen bizonyítanak napról napra, ergo semmit sem veszítettek népszerûségükbôl (48,2 %) .

Az általunk benépesített régiókban, vagyis "a mi falunkban, hol nyáron nô a zab és éjszaka van, ha nem süt a nap", mint Karinthy Frigyes Szabolcska- paródiájában, a vezérhajó (RMDSZ) mögötti állóvizet kalózbárkák (MPSZ, SZNT, EMNT, RMSZSZ) tatjáról mesterlövészek által kiparittyázott minimeteoritok fodroztatják, az ürülékét serényen kavargató purdé mintájára, az ellentengernagyok papolnak, sajtó- értekeznek, billentgetik jobbra-balra a parlamenti küszöböt. A közmatrózok féldecizgetnek mindaddig, míg a fedélzeti kürt pecsételésre szólítja fel ôket. Kötelességüket a sûrû eligazítások révén jól ismerik.

A ferdítésekért meg Petôfi Sándor színe elôtt úgyis magamnak kell majd meakulpáznom.

Mi lesz a visszaszolgáltatott iskolákkal?

Mezey Sarolta

Az RMDSZ joggal 14 év munkája fontos eredményeként könyveli el ezt a pozitív lépést, mely nyomán az egyházak birtokukba vehetik elkobzott ingatlanjaikat. A visszaszolgáltatásról szóló döntés után az egyházi vezetôktôl arra kértünk választ, milyen terveik vannak az intézményekkel. Csató Béla római katolikus fôesperes, az Unirea, volt II. Rákóczi Ferenc Fiú Fôgimnázium, illetve a Mûvészeti Líceum, volt Római Katolikus Leánygimnázium (zárda) jövôbeni sorsáról nyilatkozott:

- Elôször is leszögezném, hogy nem az egyházi iskolákat szolgáltatták vissza, csupán az iskolák épületét, vagyon nélkül! Ezt lényeges megjegyezni, mert régebb, amikor megvolt az infrastruktúra, megvolt a római katolikus egyház Erdély-szerte szétszórt nagy vagyona, az erdô, a föld, megvoltak a különféle ingatlanok, akkor volt jövedelem is, amibôl az intézményt mûködtetni lehetett.

Az 501-es törvény értelmében az egyház köteles 5 évre szóló szerzôdést kötni az épületben mûködô tanintézménnyel, amely bérleti díjat fizet majd az egyháznak. Az épületekben tovább folyik tehát az állami oktatás. Az egyház és az iskolát jelenleg mûködtetô intézmény közötti szerzôdés megkötése újabb tárgyalásokat jelent, mert még nem tisztázott, hogy a tanügyminisztériummal vagy a helyi polgármesteri hivatallal kell szerzôdést aláírni.

- Mi történik öt év után?

- Öt év alatt van idônk átgondolni a teendôket, tény, hogy ezek a épületek iskolának épültek és iskolák is maradnak. A római katolikus egyháznak újra mûködtetnie kell egy testületet, az iskolaszéki testületet, amelynek végig kell gondolnia az egészet. Az iskolafenntartó vagyonkezeléssel kolozsvári székhellyel az Erdélyi Római Katolikus Status foglalkozott, amely tanácsadó testület is egyben.

Ötvös József, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora a jelenlegi Bolyai Farkas líceummal kapcsolatos elképzelésekrôl nyilatkozott:

- Egyelôre nem léptünk, mert az országos restitúciós bizottságtól semmilyen hivatalos értesítést nem kaptunk. Mi is a sajtóból értesültünk a kollégium visszaszolgáltatásáról.
Elképzelésünk van, fô célunk, hogy a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban keresztény szellemben minôségi oktatás folyjon. Mint ismeretes, öt évig szerzôdéses viszonyban leszünk a jelenleg itt mûködô tanintézménnyel, a Bolyai Farkas Líceummal. Párhuzamosan folyik a tanítás a református kollégiumban is.

- Az épület az egyház tulajdona, de kinek az ügykezelésébe kerül öt év után az intézmény?

- Az 1918-as Trianoni szerzôdés után államosított hét református kollégium tulajdonjogviszonya a következô: a zilahi Wesselényi Miklós Kollégium a Királyhágó-melléki Egyházkerületé. A szászvárosi gr. Kun Kocsárd Kollégiumot 1926-ban ellehetetlenítették, most román iskola mûködik benne. Jelenleg öt kollégium az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdona. Az elsô hármat - a kolozsvárit, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot és a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumot - már régebb visszaszolgáltatták. A marosvásárhelyit és az udvarhelyit csak most sikerül visszaszerezni. Ezeket telekelni kell majd. Mivel a marosvásárhelyi kollégium is az Erdélyi Egyházkerületé, az ügykezelés a püspökség hatásköre lesz, az ötéves szerzôdés megkötését pedig egy bizottság intézi majd.

Új helyzet, új kihívás a történelmi egyházak számára. Azonban ezeknek évszázados gyakorlatuk volt a tanintézmények mûködtetésében, amelyet - bízunk benne - az ötvenéves kényszerszünetnek nem sikerült kitörölnie, még akkor sem, ha minden igyekezet megvolt rá, s ha csak a "csóré" épületettel nehéz lesz az újrakezdés.

Aluljáró

Tavaszi rajzás

(döme)

- Hallani sem akarok Európáról! - kiáltja túltelített szívû és agyú barátom, mikor századszor hallja, hogy a tehetséges, becsületes, udvarias emberek jobban fognak érvényesülni OTT - ellentétben az új függönytôl keletre lakókkal, hiszen ITT még ma is az kerül helyzetbe, aki a legnagyobb gazember. - Hallani sem akarok többé... - ki ne mondd! * Pedig egy gondolat nagyon tetszett, nem akárki gyöngyözte ki (neve maradjon titok): "Visszatérünk oda, ahol mindig is voltunk." * Frivol mondat, így, kiragadva melegágyából. Az ész bájjal jár. * Politikusi trükk: mézédesgetni a fiatalokat, dicsérni csôrükben a picike sajtkezdeményt. Hogy ôk aztán majd megmutatják. Mert ôk már (ne mondd ki) OTT vannak... Stb. Egy biztos: "az ifjúságot megölni nem szabad félnetek kell…", mert ez az "új nép", ez a "másfajta raj" tiszta lappal indul, gátlások nélkül, sôt gátlástalanul állítja fel a fotelbôl apját-anyját... És mert nagyon beléjük verték a sikertelenségtôl való rettegést (senki sem akar "lózer" lenni) - ezért aztán politikában, gazdaságban skrupulus nélkül gázol át elôdei tetemein. * A száz éve elhunyt Jókai szép, találó regénycímeket tudott. Milyen pompás: A tengerszemû hölgy. Hát még A szegény gazdagok, és "párja", A gazdag szegények. Egy kicsit Rá, a kékszemû álmodozóra is gondolok, mikor hallom: a mi gazdagjaink (ki nem mondom) a kontinens szegény(ebb) gazdagjai sorába tartoznak csupán. A huszonötök szegényei viszont biztosan gazdagabbak a mieinknél. A mi szegényeink lélekben is elnyomorodtak, lelkiviláguk is pauperizálódott már. * Miközben a kontinens boldogabb része eu-fóriában ég, Irakban tovább tart az észveszejtô patthelyzet, a róka-fogta-csuka állapot; rendületlenül ölik egymást. Síitáknak, szunnitáknak nem kell a nyugati állammodell, a modern demokrácia. G. B. Shaw mondta egykor: Ne tedd azt másnak, amit magadnak kívánsz; lehet, hogy más az ízlése. * Vannak arcok, hogy valósággal kérik a publicitást. Egy kedves sportszerkesztô rendkívül pompás füleivel hat - mehet radarnak a NATO-ba. A bukaresti képernyôkön estérôl estére ugyanazok az aluljárói pofák nyomják a süketet, várnád, hogy a bal alsón megjelenjen: KÉPHIBA. De nem, zavartalan a kavarás. A Divertis "választási pomána"-mûsora is olyan bájos, hogy szinte beleszeret az ember ezekbe a Caragiale köpenye alól elôbújt kedves csirkefogókba...* Apropó, aluljáró. Olyan ez nálam, mint az egykori náthás-vicc, Hankiss Elemér mesélte a Napkeltében vasárnap. Rég volt. Barátja szörnyen szortyog, ô pedig aszpirint, lázcsillapítót, mindenfélét ajánl gyógyulására; semmi sem jó. Hiába, fakad ki végül a "beteg"; amíg itt vannak az oroszok, nem múlik el! * Amíg a marosvásárhelyi aluljáró olyan, amilyen, az én dádhám sem múlik el. * Újabban kocsikerengôt alakítottak ki fölötte. Hiába na. Tavasz van, kezdôdik a rajzás.

A költészet értelmérol, hasznáról és szépségérôl II.

Dr. Szôcs Károly

(Folytatás tegnapi lapszámunkból)

Középrangú tisztviselô családjában 15- . gyermekként születni mindennapi esemény volt 1636-ban; de majd sokra is vinni, bizony kivételesen bekövetkezô történésnek tekinthetô. Ilyen kivétel Boileau egész életútja. Ma pedig, háromszáz év után, még mindig számon tartott személy, aki a francia klasszicizmus esztétikai mércéjét állította fel. A három énekre osztott L´Art poétique-ban mindmáig idézhetô részeket olvashatunk. Így pl. ezt írja az 1701-es kiadáshoz írt elôszóban (francia eredeti és annak német megfelelôje) szó szerint:

"Puis donc qu´une pensée n´est belle qu´en ce qu´elle est vraie, et que l´effet infaillible du vrai, quand il est bien énoncé, c´est de frapper les hommes, il s´ensuit que se qui ne frappe point les hommes n´est ni beau ni vrai, ou qu´il est mal énoncé, et que par conséquent, un ouvrage qui n´est point goûté du public est un très-méchant ouvrage. Le gros des hommes peut bien, durant quelque temps, prendre le faux pour le vrai, et admirer de méchantes choses; mais il n´est pas possible qu´à la longue une bonne chose ne lui plaise;..."

"Da also ein Gedanke nur insofern schön ist, als er wahr ist, und da der unfehlbare Eindruck des Wahren, wenn es gut dargestellt ist, darin besteht, die Menschen zu überraschen, folgt daraus, daß das, was den Menschen nicht überrascht, weder schön noch wahr oder auch schlecht dargestellt ist, und daß folglich ein Werk, das vom Publikum nicht geschätzt wird, ein sehr schlechtes Werk ist. Die Mehrheit der Menschen kann wohl für einige Zeit das Falsche für das Wahre nehmen und schlechte Dinge bewundern; aber es ist unmöglich, daß eine gute Sache auf Dauer nicht gefällt."

Magyarul:

Mivelhogy egy gondolat csak annyiban szép, amennyiben igaz, és mivel a való(igaz) csalhatatlan benyomása, ha jól ábrázolták, abban áll, hogy az embereket meglepje, ebbôl következik, hogy az, ami nem meglepô, se nem szép, se nem igaz vagy rosszul ábrázolt, és hogy következésképpen egy mû, melyet a közönség nem értékel, az rossz mû. Az emberek többsége alkalmasint képes egy ideig a hamisat igaznak vélni és a rosszat megcsodálni; de lehetetlen, hogy egy jó dolog tartósan nem tetszik.

Az I. ének 13-18. sorában, a témáról és megéneklôjérôl olvassuk: a természet bôvelkedik kitûnô elmékben, és jól elosztja a tehetségeket. Egyik a lángoló szerelemrôl ír, a másik szellemes epigrammákat, megint mások a hôsi tetteket dicsôítik, Racan pedig megénekli Philist és a pásztort és a ligetet.

A 27-36. sorban, a téma és a forma kapcsolatáról, szó szerint:

Quelque sujet qu´on traite, ou plaisant, ou sublime,

Que toûjours le Bon sens s´accorde avec la Rime.

La Rime est une sclave, et ne doit qu´obeïr.

Tehát: bármilyen témát is tárgyal, vidámat vagy fenségest, a rím mindenkor kell találjon hozzá. A rím rabszolga, s nem maradhat adós(a a témának). De ha nem kezelik gondosan, fellázad, és a téma fog szaladni a rím után - olvasni tovább.

A 79-82. sorban pedig: Bármit is írtok, kerüljétek az alacsonyságot (bassesse), a legalacsonyabb stílus is birtokol bizonyos szintet, a burleszk a jó ízlés terhére az újdonság színében téveszti meg a tömeget, s nemsokára a Parnasszus nyelve a vásárcsarnok triviális nyelve leszen. [Vö.: Le style c´est l´homme même. (Buffon)]

A II. ének 1-24. sorában rámutat Boileau arra, hogy a pásztorlány nem díszíti magát még a legnagyobb ünnepen sem rubinnal vagy gyémánttal, mégis, sok rímkeresô fuvola és oboa helyett trombitán szólaltatja meg az eklogát. Pán a nádasba menekül és a nimfák megrémülve rejtôznek el a vizek mélyében.

A 25-26. sorában pedig megírja, hogy bizony nehéz a szélsôségek között megtalálni az utat:

Entre ces deux excés la route est difficile,

Suivez, pour la trouver, Theocrite et Virgile.

*

Bizony ma sem könnyû azon bizonyos középút. Boileau világosan látta tehát, hogy különféle (alkatú) emberek különféle témákról írnak elôszeretettel. Alig lenne szükséges magyarázni, hogy az olvasóról az általa olvasottak árulkodnak; az íróról irományai; a filmrendezôrôl rendezett filmjei mindent "elárulnak".

Mindazonáltal figyelmeztet: kerülendô a lealacsonyodás; méltatlan témát is szolgálhat a
"rabszolgarím", de fel fog lázadni ellene, következtethetünk a mondottakból.

Ami igaz, az szép is? Keressük hát a kielégítô választ!

Az állítás közelít a valósághoz, de nem minden esetben érvényes, mivel nem minden igaz(ság) emelhetô esztétikai rangra, vagy pedig természeténél fogva nem is képes esztétikai igények kielégítésére. A szépnek tehát nem lehet kritériuma az igaz jelleg! Jobban közelít a valósághoz a fordítottja: ami szép, inkább valószínû, hogy igaz is, mint ami nem szép. Ezt a véleményt a matematikus Dirac fogalmazta meg (Paul Adrien Maurice Dirac (1902-1984; fizika Nobel-díj, 1933); úgy mondják, megszállottja volt a szép matematikai képleteknek, mondván, ... egy szép matematikai képlet sokkal valószínûbb, hogy igaz is, mint egy nem szép. Nos, ezt megtehetjük kiindulási pontnak, és a fenti megfogalmazott formában, tehát ex suppositione mondva, jól meg is lehetünk véle.

*

Az elmondottak után meghívom az olvasót, olvassa el: Baudelaire Egy dög és Kukorelli: Én egész c. verseit, s netán elgondolkozna, ki - ki a maga módján, a szépirodalomról és a költészetrôl, úgy, ahogyan már rég nem tette.

Baudelaire:

Egy dög

Meséld el, lelkem, a szép nyárhajnali látványt,

melybe ma szemünk ütközött:

Az ösvényforduló kavicsos homokágyán

váratlan egy iszonyú dög

nyitotta, lábit cédán magasba lökve,

míg izzadt méreg járta át,

elénk, gúnyosan és semmivel sem törôdve,

kipárolgással telt hasát.

A nap sugarai tán azért tündököltek

úgy e sülô szemét fölött,

hogy atomjaiban adják vissza a Földnek

azt, amit az egybekötött.

S e gôgös vázra mint nyiladozó virágra

nézett alá az ég szeme;

a bûz ereje az egész rétet bejárta,

azt hitted, elájulsz bele.

A mocskos has körül legyek dongtak, s belôle

folyadékként és vastagon,

fekete légiók, pondrók jöttek, s nyüzsögve

másztak az élo rongyokon.

S mindez áradt, apadt, mint a hullám, s repesve

s gyöngyözve néha felszökellt;

a test bizonytalan dagadva-lélegezve

sokszorozott életre kelt.

S e világ muzsikált, halkan zizegve, lágyan,

mint futó szél a tó vizén,

nagy mint a mag, melyet a gabonaszitában

ütemre forgat a legény.

A szétesô alak már-már nem volt, csak álom,

kusza vonalak tömege,

vázlat, melyet csak úgy fejez be majd a vásznon

a mûvész emlékezete.

Egy elijedt kutya a szirt mögé lapulva

nézett bennünket dühösen,

sóváran lesve a percet, amikor újra

lakmározhat a tetemen.

És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,

ilyen ragály és borzalom,

szemeim csillaga, életem napvilága,

te, lázam, üdvöm, angyalom!

Igen! ilyen leszel, te, nôk között királynô,

az utolsó szentség után,

csontod penész eszi, húsodból vadvirág nô

s kövér gyom burjánzik buján.

De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön

vad csókjaival megehet,

én ôrzöm, isteni szép lényegükben ôrzöm

elrothadt szerelmeimet!

(fordította: Szabó Lôrinc)

Kukorelly Endre:

ÉN EGÉSZ

Én egész konkrétan csak a Székelyföldön tudnék sírni.

Nem sírok, megvan hozzá a technológiám, sírás ellen, három.

Gyors és mély levegôvétel, viasszacsúszik, végy 3 levegôt.

Vagy gondolj arra, hogy de szétbasznád annak a kislánynak a pináját.

Úgy nem bírsz sírni, azon mégsem síránkozol, nem?

*

Elûzöm magamtól még a gondolatot is, hogy eddigi szerelmeim bármelyike, valaha is ... , elporladna;

és itt nem bírtam volna leírni Baudelaire utolsó elôtti szavát. És ha néha elszorul a torkom, akkor Adyt, Juhász Gyulát vagy József Attilát olvasom.

Monsieur, nem tudhatom, útban vagyuk afelé, hogy a Parnasszus nyelve a vásárcsarnok triviális nyelve legyen, vagy netán már ott is lennénk?

Majd kiderül, ha Pán fülét fogva menekül és a nimfák alámerülnek.

2004. április 11-18.

***

Felhasznált irodalom:

1. Barrow, D. John: Der kosmische Schnitt, Spektrum, Heidelberg, 1997 (orig. engl.:The Artful Universe, 1995);

2. Boileau-Despréaux, Nicolas: L?Art poétique/Die Dichtkunst, VEB Niemeyer, Halle, 1968;

3. Csikszentmihályi Mihály: FLOW Das Geheimnis des Glücks, Klett-Cotta, Stuttgart, 1992 (orig: Flow - The Psychology of Optimal Experience, 1990);

4. Kant, Immanuel: Die Kritik der Urteilskraft, FourierVerlag, 2003;

5. Kosztolányi Dezsô: "Szép", Pesti Hirlap, 1932. okt. 23; és "Szépség", Pesti Hirlap, 1932. dec. 25;

6. Schelling, F. W. Josef, és Schopenhauer, Arthur: in J. Hirschberger:Geschichte der Philosophie, Bd. II., Komet, 1980;

Nem bevinni, hanem kivinni kell a forgalmat

Antalfi Imola

Gyakorlatiasabbra fordult a terelôút-vita

Az elmúlt hónapokban meg-megújuló vitát szült a terelôutak ügye. Míg Marosvásárhely polgármesterének saját - de a környezetvédôk által kifogásolt - elképzelése van arról, hogy hol kellene áthaladnia a terelôútnak, a megyei tanács által támogatott változat Koronkáról indulna és Jeddet keresztezve, Ernyénél csatlakozna a Szászrégen felé vezetô úthoz. A földméréseknek a jeddi szakaszon már az elmúlt napokban nekifogtak egy kolozsvári cég szakemberei, emiatt néhány helybéli lakos panasszal fordult lapunkhoz. Szerintük helytelen a község területére
"bevinni" az utat akkor, amikor az átvezethetô lenne lakatlan területen is. A tervezô és a megyei tanács fôépítésze azonban mûszaki okokra hivatkozva ragaszkodik a tervezett nyomvonalhoz.

Semmibe veszik a helybeliek véleményét

Lapunknak Dán József helybéli vállalkozó jelezte a földmérést végzô szakemberek ténykedését a háza és kertje melletti, ezektôl alig pár méterre levô földúton. Még mielôtt a helyszínre, a falu elejétôl úgy 800 méterre érkeztünk volna, érdeklôdésemre mind a polgármesteri hivatal, mind a megyei tanács sajtófelelôse cáfolta, hogy az intézmények vezetôinek megbízásából végeznek méréseket a területen. Jeddre érve azonban a Conproiect feliratú mellényt viselô
"fiúk" javában végezték munkájukat, érdeklôdésünkre csak egy telefonszámot voltak hajlandók megadni. A szálak a megyei tanács által szorgalmazott terelôút tervezôjéhez vezettek. Annyit azonban sikerült megtudnunk, hogy a kanyarokat, lejtôket, emelkedôket, sáncokat veszik számításba a Conproiect emberei, a 12 kilométerbôl eddig mintegy 5 kilométeres szakaszt mértek fel, napi 7-800 méternyit haladnak.

A terep szemrevételezése közben Dán Józsefet arról kérdezem, miért kifogásolja az út nyomvonalát. Elmondja, az ok egyszerû: nincs a helyén az út. - Egy kerülôútnak nincs mit keresnie a faluban. Adott a lehetôség, hogy a falu végén, a legelôn vigyék az utat, ezt kisebb költséggel, kevesebb környezetszennyezéssel is meg lehet oldani. Rengeteg hasonló kerülôutat láttam Romániában, de úgy oldották meg a problémát, hogy kivitték a forgalmat a faluból, nem pedig behozták a faluba. Elképzelhetetlennek tartom, hogy egy olyan kacskaringós utat építsenek, amelyen gyakorlatilag pluszban 4-5 kilométert tesznek meg a jármûvek, hiszen a kerülôút 2 hektár erdôt fog körbejárni. Mindez azért, mert az erdô szent és a jeddiek kevésbé szentek - válaszolja Dán József. Szerinte azért lett volna jobb megoldás a falu elején levô legelôn át vezetni a terelôutat, mert minimális mennyiségû fát kellett volna kivágni, és nem érintették volna az emberek kertjeit, területeit. - A prefektúrán lezajlott közmeghallgatáson feltettem a kérdést az illetékeseknek, hogy miért nem veszik figyelembe ezt a megoldást, de nem kaptam rá választ. Azt mondták, csak egyedül tiltakozom, pedig nem így van. Szerintem egy ilyen ügyben a polgármesternek, a helyi tanácsnak ki kellett volna kérnie a lakosok véleményét, ami nem történt meg. Mint derült égbôl villámcsapás, jöttek a szakemberek és mérnek. Mit mérnek, hogy mérnek, senki semmit nem mond. A tervezô megígérte, hogy majd kijön a helyszínre és tájékozódik, de azóta sem láttuk. Méltánytalannak tartom, mûszaki vagy akár esztétikai szempontból, hogy erre az útra 30 millió eurót költsenek. Mellesleg ezt a pénzt nem ajándékba adják, vissza kell fizetni. Sokan vannak, akik ledolgozták az életüket, vettek egy kis földet, kertet, most pedig utat építenek rájuk. Ezzel az otromba megoldással örök idôkre megmocskolják a falut. Ha ez valakinek érdeke, mondják meg, hol itt a haszon.

A luxusnegyedet kímélik

A Voiajor üzemanyagtöltô állomás felôl érkezô kerülôút a jeddi utat egy híddal szeli át, amit Takács András helybéli lakos kifogásol. - Marosvásárhelyrôl költöztünk ki 1998-ban. Eladtuk a tömbházlakásunkat, megvettünk egy üres telket, építettünk. Most pedig idehozzák a terelôutat. Úgy tudom, van egy olyan törvény, amely szerint a terelôutakat nem szabad lakott területre vinni, azoknak bizonyos távolságra kell elhaladniuk a településektôl. Azért akarják a falunkba behozni, mert állítólag Benta vállalkozó, aki a falu elején építi az Orizontului luxusnegyedet, közbeszólt, hogy az út ne vezessen a lakónegyeden át. Benta itt volt a faluban, a polgármesteri hivatalban tárgyalt, ezek a hírek kiszûrôdnek. A kerülôút terve már 20 éve megvan, a régi terv szerint a legelôn keresztül haladt volna el, a magasfeszültségû vezetékek nyomán. Ezzel a megoldással minimális területen kellene erdôt kivágni, egyetlen házat sem kellene lebontani. A mostani terv alapján a házunk közelében egy hidat akarnak építeni, a kertek egy részét is felszámolják. A teherkocsik, áthaladva a hídon, nagy zajt okoznak majd, ami nagyon zavarna. Arról nem is beszélve, hogy a magas híd teljesen elveszi a kilátást. Tegnap, ahogy a méréseket végzô szakemberek elmondták, kb. 31 ház esik bontás alá az út kezdetétôl a végéig. A földekrôl annyit, hogy még senkinek nem szóltak semmit, nem vetôdött fel a telkek ára. A szomszédokkal aláírást gyûjtöttünk, kb. 24-en írtuk alá, hogy kifogásoljuk az útvonalat. Ezt valakinek figyelembe kellene vennie!

Mindig van valaki, akinek nem tetszik a terv

Legalábbis így véli Negrea Dumitru, a kolozsvári Nedi Constructii Kft. tervezôje, aki a kerülôút tervén dolgozik. Mindjárt tudta, hogy Dán József a reklamáló, pedig
"az út eltávolodik a háza mellôl, a szemközti kert egy részén halad át". Negrea szerint a tervet még nem hagyták jóvá, egyelôre csak a méréseket végzik. Ha a Dán József szerinti megoldást választották volna, az erdô jó részét ki kellett volna vágni. - Ha a zajártalmat kifogásolják, tudniuk kell, hogy hangszigetelô falat építünk ott, ahol indokolt. Azoktól a személyektôl, akiknek földterületein áthalad az út, megvásároljuk a területet, vagy kártérítést kapnak. Lehet javaslatokkal jönni, de mindenekelôtt azt kell szem elôtt tartani, hogy akárhova nem lehet utat építeni, figyelembe kell venni a földrajzi adottságokat, az útépítési szabályokat - nyilatkozta lapunknak a tervezô.

Nem lehet a vezetékekre utat építeni

Dunca Doru, a megyei tanács fôépítésze megkeresésünkre vonakodva válaszol. Kijelenti, hogy a Nemzeti Utak Ügynöksége választotta ki a legjobb kerülôút-változatot, nem pedig a megyei tanács, bár utóbbi intézmény egyetért a javaslattal és támogatja a tervet. - Egyetlen házat sem bontanak le. Semmi szín alatt nem lehet a panaszosok által javasolt útvonalon megépíteni a terelôutat, hiszen a legelô azon részén gázvezetékek és magasfeszültségû villamos vezetékek találhatók, amelyekre nem lehet ráépíteni. A vezetékek elköltöztetése sem lehetséges, a költségek túlságosan magasak lennének. Az erdôt sem vághatjuk ki, és ha megfigyeli az úttal kapcsolatosan készített vázlatot, az általunk is szorgalmazott változat úgy halad át a földeken, hogy minden egyes erdôrészt kikerül. Valóban igaz, hogy mintegy 5 kilométerrel lesz hosszabb az út, de egyetlen fát sem kell kivágni. Az út építésénél figyelni kell az emelkedôkre, kanyarokra, lejtôkre, a gépkocsik haladási sebességének biztosítására (80 km/óra), vagyis a mûszaki tényezôket tiszteletben kell tartani - jelentette ki.

A megyei önkormányzatnál az érdekelt intézmények - prefektúra, megyei tanács, Országos Utak, polgármesteri hivatalok, a tervezô cég - képviselôi még január 30-án döntöttek a végsô útvonalról. A Dán József által szorgalmazott változat hátrányait jegyzôkönyvben összesítették. Az elsô ilyen hátrány arra vonatkozik, hogy a legelôn átvezetô út kettévágná a Jedd és Marosvásárhely közötti beltelekként számon tartott területet, ahova lakónegyedet terveznek. Ezzel kapcsolatosan Dunca Doru elmondta, hogy nem Benta vállalkozó követelése nyomán döntöttek így, "már eleve az volt az urbanisztikai szempont, hogy a megyeszékhely terjeszkedjen". A fôépítész szerint a teljes terelôút hosszában (Voiajor-Jedd-Ernye) 8 hidat építenek majd, továbbá, ha a szóban forgó útvonalon az emberek nem hajlandók eladni földjeiket, közhasznú beruházásra hivatkozva elsajátítják tôlük, az árat a bíróság állapítja meg. Meggyôzôdése, hogy a megépülô út mentén majd gomba módra jelennek meg az újabb és újabb házak, ezek tulajdonosait nem zavarja, sôt egyenesen vonzónak találják ezt a lehetôséget. A kerülôút mintegy 30 millió eurós beruházás, a pénzt a Világbanktól számítja a kormány megszerezni. - Egyelôre a Szállítási Minisztériumnak a nyomvonalra vonatkozó jóváhagyása alapján folyamatban van a megvalósíthatósági tanulmány elkészítése. Hogy mikor kezdhetnek neki a munkálatoknak, még nem tudjuk. Attól függ, hogy a Világbank melyik megye pályázatát bírálja el kedvezôen és rövidebb idôn belül - válaszolta a fôépítész.

Szüksége van a kerülôútra a megyének

- állítja Nagy Márton, Jedd polgármestere. - Természetesen nem kellene gondot okozni a lakosságnak, de az is igaz, hogy minden tényezôt figyelembe kell venni, be kell tartani az építkezési törvényeket. Mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy védôfalakat építsenek a zaj tompítására. Én is amellett voltam, hogy a legelôn át építsék az utat, de azt mondták, nem lehet. Kár lenne, hogy a megye elveszítse ezt a beruházást, szüksége van az útra. A jeddi tanács csak elvi beleegyezést adott.

***

Valóban furcsa megoldás, hogy egy kerülôutat, amelynek rendeltetését a neve is mutatja, a falun átvezessenek. Jogosan tiltakoznak hát emiatt a lakók. Ha arra a kérdésre, hogy szüksége van-e a megyének erre a kerülôútra, határozott igen a válasz, akkor a kocka el van vetve, és a szakemberek dolga a legjobb technikai megoldást megtalálni. Állítólag megtalálták, ezért úgy tûnik, hogy a jeddieknek nem marad más, mint beletörôdni. Csak az a kérdés motoszkál továbbra is bennem, hogy milyen arányban jelent hátrányt az útépítésre a vezetékek elhelyezése, és milyen arányban a luxusnegyed terjeszkedése? Mert ha utóbbi a meg nem nevezett valódi ok, akkor igencsak megkérdôjelezhetô a "legjobb technikai változatot" eldöntôk objektivitása, és eljutunk oda, hogy egyesek ismét egyenlôbbek lesznek másoknál.

Nyitott kapuk a kísérleti állomáson

(kilyén)

A Szarvasmarha-tenyésztô Kísérleti és Fejlesztési Állomás évekkel ezelôtt több alkalommal került kétséges helyzetbe. Ennek ellenére újabb kutatási eredményeket könyvelhettek el. A múlt hét végén elôször szervezték meg a Kísérleti Állomás nyitott kapukkal 2004 rendezvényt. Ez alkalommal drd. Dán Péter kutatót kértük arra, hogy ismertesse a legújabb kutatási eredményeiket.

- A ’89-es fordulat után a mezôgazdasági kutatásnak, és általában a kutatásnak juttatott összegek csökkentek, a '90-es évek vége felé teljesen elfogytak. A 2000. évtôl tevékenységünket nem finanszírozta sem a mezôgazdasági minisztérium, sem a Román Mezôgazdasági Tudományos Akadémia. Nem valószínû, hogy a kutatóintézetek és - állomások számának apadása megállítható, mert nagyon nehéz pénzügyi helyzetben vannak jelenleg is.

- A marosszentgyörgyi is veszélyben van?

- Ha nem is kiváló pénzügyi körülmények között, de megélhetési szinten vagyunk, próbáljuk konzerválni a létezô anyagi és szellemi hátteret. Ebben az idôszakban elôrehaladott tárgyalásokat folytatunk egy jelentôs kutatási témáról (a tejtermelés, gépi fejés, minôségi tej elôállítása), jelentôs összeg ellenében. Erre minket a mezôgazdasági minisztérium kért fel, annak érdekében, hogy felzárkózzunk az EU-s követelményekhez. Ez nagyon kemény feladat.

- A Nyitott kapuk 2004 rendezvényt elsô alkalommal szervezték meg. Mi volt a cél?

- Felfigyeltünk arra, hogy habár a gazdák egyenként megkeresnek információkért, mert kapuink nyitva állnak mindenki számára, mégis a kísérleti állomás léte háttérbe szorult. Olyan is történt, hogy nem egészen tárgyilagos tájékoztatást végeztünk. Emiatt a gazdák bizonyos vonatkozásokat félreértettek, mint például a legeltetés fontosságát, ami nagy takarmánybázis és forrás. Viszont nagyon pontosan be kell határolni a hátrányokat. Pontosan meg kell nevezni azt, ami nem jó, amit nem szabad tenni, vagy mit kell másképpen elgondolni, elvégezni. Ugyanilyen fontossággal bír a tejminôség. Komoly követelményeknek kell eleget tenniük a tejtermelôknek, amit kézi fejéssel, két-három tehenes kisgazdaságokkal nem lehet megvalósítani. Az EU - emberi fogyasztásra szánt - tej minôségi követelményeinek, az említett gazdaságokban, képtelenség eleget tenni.

- Az eredmények?

- Szerencsés helyzetben vagyunk, mert 2001-2002-ben társkapcsolatot alakítottunk ki a magyarországi gödöllôi Mûszaki Mezôgépészeti Kutatóintézettel. Ennek keretében tapasztalatcseréken vettünk részt Magyarországon és Romániában. Mivel az EU- csatlakozásban a magyar mezôgazdaság elôrehaladottabb, mint a miénk, az ô tapasztalataik - fôleg kutatóktól és szakemberektôl hallani - számunkra nagyon fontos támpontokat nyújtottak. Rengeteg információval bôvítették meglévô tudásunkat. Mi hivatásunknak érezzük, hogy az új ismereteket kamatoztassuk. Nem sikerült még aprópénzre váltani ezeket a tapasztalatokat a saját farmunkon, mivel szegények voltunk. Viszont mindent elkövetünk, hogy az információkat tovább adjuk a gazdáknak, szakembereknek, bárkinek, aki érdekelt.

Az eredmények felsorolását a végérôl kezdem. A minôségétôl függôen fogadja el vagy utasítja vissza a piac a terméket. megvásárolják vagy sem, keresik vagy nem. Második lépés, olyan körülmények között állítjuk elô, amelyek során jövedelmezô a tevékenység vagy sem. Lebontva a tejtermelésre: az istállózási körülmények (építkezési és az állatok komfortja szempontjából), az állatok jólétének biztosítása eddig nálunk ismeretlen terület volt. Ebben a témakörben dolgoztunk. Nemsokára fejôházas fejést mutatunk be a gazdáknak. De olyan témakörökben is értünk el eredményeket, mint a tej minôsége, takarmányozási háttér. A következô két évben foglalkozunk a monodiétás takarmányozással. Mivel állomásunk tenyészállatokat is biztosít a gazdáknak, a tenyészállatok nevelése témakörben is végzünk kísérleteket.

Világ-Háló- Világ

Szerkeszti: Farczádi Attila

@

A Google - tovább folytatva már bevált szellemitôke-gyûjtô stratégiáját - teljesen új fejlesztôközpontot hoz létre Tokióban, ahol a cég már korábban is rendelkezett képviselettel és értékesítô kirendeltséggel.

***

Újabb jelentôs biztonsági rést fedeztek fel a Microsoft Internet Explorer programján. A Secunia állítása szerint a rés rendszerhozzáférést enged mindenfajta Windows platformhoz, amint a számítógép egy bizonyos fájlszerverrel lép érintkezésbe. A biztonsági rést egy igen hosszú, 300 bájtos kódnevû rosszindulatú fájlszerver okozza, amely arra használható, hogy elôször túlterheljék általa az adatátvitelt, majd ezt kihasználva vírust telepítsenek a megtámadott számítógépre.

***

Ingyenesen igénybe vehetô digitális zenei szolgáltatást indított útjára a CNET Networks internetes technológiai vállalat, Download.com néven. A cég állítása szerint az oldalról a felhasználók több ezer független elôadó dalait tölthetik le egy bani kifizetése nélkül.

***

Az EU által megszabott 2003 októberi határidôhöz képest jelentôs késéssel fogadták el az új spamtörvényt a holland honatyák. Hatályossá csak májusban- júniusban válik, amikor megjelenik a hivatalos közlönyben.

Kilenc jó tanács a mentésekhez

(prim.hu) "Kétféle adat van: 1. amelyet már kimentettek, 2. amely még nem veszett el." "Egy mentés, nem mentés." Hasonló tanácsok közkézen forognak, mégsem hallgat rájuk szinte senki. Amikor jön a katasztrófa, akkor pedig csak a szívinfarktus az alternatíva. Miért? És visszatölteni megtanult? Jó kérdés?

1. A tükrözés nem ekvivalens a mentéssel!

Hiába használunk automatikus rendszert, attól az adataink visszaállíthatósága hiba esetén még egyáltalán nem megoldott. Fôként egy korábbi állapoté, ha arra volna szükség.

2. Visszaállításra fôként nem a katasztrófák miatt van szükség!

Lehet, hogy a rendszerünket katasztrófa soha sem éri, mégis folyton elô-elô kell rángatni az archivált anyagokat egy-egy régebbi állapot kiguberálása végett. Ha elég sûrûn mentettünk, akkor sikerül is az attrakció.

3. Rendszeresen ellenôrizzük, hogy vissza tudunk-e még állítani!

Mindenki azt hiszi, hogy tud visszaállítani. Csak amikor jön a katasztrófa, akkor a kapkodás során a bajt bajra halmozza. Például visszatöltés helyett mentést indít az utolsó, még ép állapotot tartalmazó szalagra. Aztán az a meglepetés is érhet bennünket, hogy egy rendszergazda elállít valamit, úgyhogy nincs meg a jogosultságunk a visszaállításhoz, a kolléga pedig árkon- bokron túl van, és senki nem tudja a jelszavát.

4. Tisztogassuk azokat az írófejeket!

A rossz felírás leggyakoribb oka az írófejek elpiszkolódása. Erre a célra gyártott tisztítófolyadékokkal rendszeresen tisztogatni illik az írófejeket.

5. Tisztíttassuk meg a szalagok felületét!

A sokszor használt szalagok esetében a szalagfelület tisztítása merülhet fel. Ezt erre szakosodott cégekre érdemes bízni, a háztáji megoldások rendszerint csak a szalagok további összemaszatolásához vezetnek.

6. Figyeljünk a szalagok MTBF-jére!

A meghibásodások közti idô (Meen Time Between Failures) nem végtelen. Ha 1.000 újraírást szavatol a gyártó, akkor legföljebb 1.000-szer mentsünk rá bármit. De inkább kevesebbszer!

7. A szalag lemágnesezôdhet és elporladhat

Senki ne képzelje, hogy a szalagokra írt információ évszázadokon át megmarad. Már öt év is túl hosszú idô lehet, fôként gyengébb márkák esetében.

8. Kritikus mentésekbôl legalább kettôt csináljunk!

És nem átmásolással! A rossz mentés továbbmásolása ugyanis nem segít. Mindkettô másolatát idegen tárolóhelyen célszerû elhelyezni, ami már kifejezetten a katasztrófák elleni védelmi intézkedésnek számít.

9. A régi állapotok olvashatóságára ügyelni kell!

Hardverváltások idején fontos, hogy meggyôzôdjünk a régi archivált adatok olvashatóságáról
az új hardver használhatósága biztosítására.

Internet-értelmezo kisszótár (F)

Forrás: http://home.iae.nl/users/nickl/mikrosz.html

FAQ (Frequently Asked Questions): felelet- magyarázat-gyûjtemény (gyakran feltett kérdések) - használati utasításhoz hasonló, népszerû magyarázati módszer;
az interaktivitás érzését kelti, mert a felhasználót is bevonja a "tanfo-lyamba"; kérdéseik alapján szokás ezeket szerkeszteni;

(data-) file: (adat-) állomány, adatraj, akta, köteg - egységként kezelt, összetartozó adatok összessége; tartalmilag lehetnek az állományok - megfelelô kódolással létrehozott - szöveg, program, kép, hang, weboldal stb. adatai; különösen személyi számítógép-alkalmazásoknál szokás - a rendezett kezelhetôség érdekében - az állományoknak egyedi nevet adni, kiegészítve azt egy nevükhöz csatolt kiterjesztéssel (suffix); utóbbi az állomány típusát jelöli meg, amely lehet pl. egyszerû szöveg: .txt, zip kódolással tömörített program: .zip, népszerû hangállomány: .mp3, vagy weboldal: .html, stb.;

firewall: tûzfal, adatbiztonsági rendszer - a hálózat kapcsolódási pontján (gateway) elhelyezett, a kimenô és bejövô adatok biztonságát szavatoló rendszer; lényege, hogy amint két számítógép kapcsolatba kerül egymással, az egyik felhasználó elvben (burkolt utasításokkal) képes a másik gépén ellenôrizhetetlen mûveleteket végrehajtani; cégek tûzfalak segítségével védik belsô (intranet) információs rendszerüket kéretlen látogatóktól (kalózoktól), ugyanakkor ellenôrizni is tudják saját munkatársaikat, hogy azok mikor és milyen célból lépnek ki a belsô rendszerbôl;

Flash: animációs bedolgozóprogram - a Macromedia programcsaládja animációs webkiadványok szerkesztésére és lejátszására (plug- in); mivel ez a grafikus program nem képpont-orientált, hanem vektororientált, az így megrajzolt (fôleg hirdetésekben használt) grafikák minden felületmérethez veszteségmentesen alkalmazkodnak;

floppy disk: hajlékonylemez, floppy - népszerû, ma többnyire 1,44 MB kapacitású, 3,5 hüvelyk átmérôjû, cserélhetô, mágneses tárolólemez;jövôje ezzel a kapacitással a multimédia korszakban véges;

folder: iratgyûjtô, mappa - a számítógép tárolóiban elhelyezett állományok csoportosítását szolgáló iratgyûjtô;

forward: továbbító (parancs) - levelezôprogramok egyik parancsa a forward mûvelet, amely egy beérkezett levél továbbküldését végzi el egy vagy több címzettnek;

freemail (free e-mail): ingyenes elektronikus posta - térítésmentes, névre szóló postafiók internetalapú kommunikációra; több változata ismert:

a) intézmények által (pl. tanintézetek által diákoknak) fenntartott ingyenes POP3-postafiók; ez mûszakilag megegyezik az Internet-szolgáltatóknál bérelhetô, hagyományos POP3 postafiókkal;

b) webalapú postaf