VI. évfolyam 149. (15719.) sz.

2004. június 28., hétfõ

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Konfliktusok a megyei tanács alakuló ülésén

Mózes Edith

Egyezkedések és egyeztetések

• Lázas egyeztetések a gyûlés elôtti percekben • Benedek Imre nem jelent meg az alakuló ülésen • A PRM ismét eljátszotta a négy évvel ezelôtti nagyjelenetet az elnökválasztásnál • A jelenet megismétlôdött az alelnököknél is • Az új elnök elfelejtette megköszönni elôdje tevékenységét • A korábbiaknál "sokkal jobb" eredményt ígért • Konfliktus a frissen megválasztott elnök és egy nagy- romániás tanácsos között • A nagy- romániások dühösen vonultak el a végén.

Szombat délelôtt 11 órakor, amikor a megyei tanács alakuló ülésének kellett volna kezdôdnie, a tanácsteremben egy-két újságírón kívül alig lézengett valaki a szervezôk közül. A tanácsosoknak se híre, se hamva. Kiderült, hogy mindegyik frakció külön-külön "egyeztetett", aztán szövetségeseket keresve azokkal is. Úgyhogy nagy futkosás volt az elsô emelet és a prefektusi kabinet között. Végül összegyûltek, és elkezdôdhetett az alakuló ülés, amelynek legfontosabb pontja a megyei adminisztratív vezetés megválasztása volt.

A korelnök, Lazar Ladariu ismertette a napirendi pontokat - pátosszal és nagy hangerôvel -, és az ülés kisebb-nagyobb döccenôkkel kezdetét vette. A döccenôk azt jelentik, hogy a tanács fôtitkárának ötpercenként kellett mikrofonhoz rohannia, hogy megmagyarázzon bizonyos törvényes elôírásokat, amelyeket be kell tartani. Végül is beindult a dolog.

Az elsô napirendi pont a mandátumigazoló bizottság megválasztása volt. Simán lezajlott, csak egyetlen "ügyrendi" kérdést vetett fel Mihai Antonie liberális képviselô azzal kapcsolatosan, hogy megtörtént-e a pártok hiteles elszámolása a választási kampányban elköltött pénzekrôl. Ioan Toganel fôtitkár szerint még nem sikerült elszámolniuk. Kommentárt senki sem fûzött a felvetéshez.

A négy évre szóló mandátumigazoló bizottság elnökévé Simon Jánost választották két tartózkodással, titkár Iacob Letitia kormánypárti tanácsos lett. Tagok: Magyarosi Erzsébet (RMDSZ), Samarghitan Gheorghe (PD), Radu Mircea (PUNR). A pártok kijelölték a frakcióvezetôket: RMDSZ - Szalkay József, PSD - Fratean Al. Petru, Liberális- Demokrata Szövetség - Mihai Antonie, PRM-PUNR - Amza Constantin.

Igazolták a jelen levô 28 megyei tanácsos mandátumát, majd azok helyébe (szám szerint hatan), akik valamilyen okból visszaléptek, a listán következô tanácsosok léptek, akiknek a testület ugyancsak igazolta a mandátumát. Majd a hivatali eskü letétele következett. Benedek Imre mandátumának igazolását elhalasztották, bár a törvény szerint a távollét nem akadály, csak a hivatali esküt kell majd kötelezô módon letennie, amikor elsô alkalommal megjelenik a tanácsülésen.

Jelölésrôl jelölésre

Az elnökválasztás, illetve az elnökjelöltek kijelölése igencsak emlékeztetett a négy évvel korábbi eseményekre. Az RMDSZ és a PSD közötti egyezség akkor is (mint most) arról szólt, hogy kölcsönösen támogatják egymást, és eszerint a legtöbb tanácsossal rendelkezô RMDSZ adja az elnököt, a sorban ôt követô PSD a két alelnököt.

Az RMDSZ Lokodi Edit Emôkét javasolta. Ekkor lépett mûködésbe a pérémés szerkezet és sorban javasolni kezdték a kormánypárti képviselôket, akik - az elôzetes egyezségeknek megfelelôen - "természetesen" nem vállalták a jelölést. Amikor "kifogytak" a pészédésekbôl, a PRM következett, így javasolták Amza Constantint, aki vállalta.

A jelölés szinte kabarészerûvé vált azáltal is, hogy csak a második név elhangzása után jutott eszükbe megkérdezni a jelöltektôl, hogy vállalják-e a tisztséget. Utána meg a fent említett módon szépen "lesorjázták" az összes lehetôséget.

Végül ketten maradtak versenyben. A titkos szavazás eredményeképp Lokodi Edit Emôke lett a megyei tanács elnöke 22-12 szavazataránnyal, Amza Constantin 12-22 arányban alulmaradt. Vagyis a szavazás során mûködött a pártfegyelem.

Mielôtt azonban megejtették volna a szavazást, hosszasan vitatkoztak arról, hogy miként is szavazzanak. Úgy-e, hogy a számukra szimpatikus jelölt neve mellé odaírják, hogy DA, vagy úgy, hogy egyszerûen kihúzzák a nevét annak, akit nem óhajtanak az elnöki tisztségben látni. Aztán valahogy sikerült kiegyezni és szavazni.

Második felvonás

A fent ismertetett jelenet megismétlôdött az alelnökök megválasztása során is. Az egyezségnek megfelelôen Chiorean Cornel Frateanu Al. Petru és Emil Groza pészédés tanácsosokat javasolta az alelnöki tisztségre. A nagy- romániások itt is közbeléptek és saját frakciójukból Tintosan Cristiant javasolták, aki elfogadta a jelölést. Újabb jelölést tett a PRM egyik tanácsosa, aki Mihai Antonie liberális tanácsost javasolta a tisztségre. Antonie nem vállalta. Így hárman maradtak a listán. A szavazás eredményeképp Fratean Petru (24-10) és Groza Emil (23-11) lett az alelnök, Tintosan 11 igen és 23 ellenszavazatot kapott.

A szavazást követô szünetben Amza Constantin újságíróknak kijelentette: tudta, hogy csak "ágyú-töltelék" lesz, és hogy a szerepeket már régen leosztották, de a lelkiismerete, illetve a pártja úgy diktálta, hogy fogadja el a jelölést, még ha eleve tudja is, hogy veszíteni fog. Becsületére legyen mondva, elegánsan fogadta a vereséget, és gratulált Lokodi Emôkének.

Székfoglaló beszéd

Lokodi Edit Emôke megköszönte a bizalmat, hangsúlyozva, hogy tudatában van a tisztség súlyának. Kijelentette: mindenekelôtt dolgozni akar és ezt várja el a tanácsosoktól is. Úgy akar dolgozni, hogy négy év múlva olyan pozitív, illetve sokkal jobb mérleggel zárjon, mint elôdje.

Hangsúlyozta, hogy költségvetési év közepén vannak, így azokat a programokat kell folytatniuk, amelyeket az elôzô tanács elindított, kiemelte az ipari park, a repülôtér, a gyermekvédelem fontosságát.

Végül azt mondta: "nyitott a munkára, nem nyitott a harcra".

Kissé visszatetszônek tûnt sokak számára, ez a folyosói beszélgetésekben is elhangzott, hogy nem tartotta tiszteletben a legelemibb udvariassági szabályt, és nem köszönte meg a távozó elnök tevékenységét, bár Virág György is a teremben volt.

Marakodás a koncon

A szakbizottságok tagjainak kijelölése volt a következô napirendi pont. Itt már kezdettôl összekaptak a tanácsosok, mert az elnök azt javasolta, hogy a legfontosabbnak, a gazdasági-költségvetési bizottságnak - amelyik a pénzeket osztja - öt tagja legyen. Ezen felháborodtak a pártok, és követelték, hogy mindannyian képviselve legyenek ebben a bizottságban.

Suciu Victor PUNR-tanácsos, aki az elôzô mandátumban ennek a bizottságnak volt az elnöke, elmondta, hogy eddig 11 tagú volt ez a bizottság, most pedig, mivel kevesebben vannak, legyen 9 tagú, és így a teljes politikai palettát lefedhetik. Ugyanezt az álláspontot képviselte a liberális Teodor Giurgea és a PUNR-s Radu Mircea, aki világosan ki is mondta: legyen minden pártnak képviselete, hogy "ne kelljen gyanakodjon senki a másikra, hogy hogyan osztják el a pénzeket". Végül Ovidiu Natea prefektusnak kellett közbelépnie, javasolva, hogy csak a bizottságok számáról határozzanak, a többit a késôbbiekben megoldják.

Szünettel vagy szünet nélkül?

A hangulat ekkor már nem volt felhôtlen, és a Nagy- Románia Párt képviselôje 5 perc szünetet kért konzultáció végett. Ekkor az elnök asszony, meghazudtolva korábbi kijelentését, hogy dolgozni akar, nem konfrontálódni, irritáltan rákérdezett az akadékoskodó tanácsosra: "Mirôl akar konzultálni, amirôl már szavaztunk?" Végül csak megadta a szünetet, és a nagy-romániások arra a konklúzióra jutottak, hogy a közigazgatási bírósághoz fordulnak. Ez nem tetszett az elnöknek, aki egyebek mellett rájuk szólt: "Nem értem ezt a magatartást, egy nem létezô határozatot támadnak meg!"

Ezek után még folyt a vita a bizottságokról, hogy melyiknek hány tagja legyen, hogy a tanácsosok hány szakbizottságban vehetnek részt. Az elnök asszonyt zavarták a közbeszólások, mert azt javasolta, mindig csak a frakciók képviselôi szólaljanak fel, ne szóljanak állandóan a tanácsosok. Valóságos zsibvásárrá alakult a gyûlés. Amza felháborodottan kérdezte, meg akarja vonni a tanácsosoktól a hozzászólás jogát? Végül Teodor Giurgea javasolta azoknak, akik "valószínûleg nem értik, hogy mûködik a megyei tanács", válasszák meg a bizottságok tagjait és a következô tanácsülésig majd azok maguk közül megválasztják az elnököket és alelnököket.

A közigazgatásra koncentráljanak, ne a terméketlen harcokra!

A tanácskozás végén kértünk Virág György leköszönô elnöktôl rövid értékelôt.

- Örvendek, hogy sikerült megalakulnia a megyei tanácsnak. Maros megyében az elmúlt törvényhozási ciklusokban ez nem bizonyult könnyû feladatnak. Többszöri halasztásra került sor 1992-ben, ’96-ban is a legutolsók között alakult meg, augusztus hónap folyamán. És 2000-ben is eléggé elhúzódott - több mint egy hónappal - a szavazás napja. Íme ma sikerült a törvényes határidôn belül megalakulnia. Ezt az örömet tetézi, hogy sikerült megôrizni az RMDSZ számára a megyei elnöki funkciót, ez jelzés értékû is, és remélhetôleg a 15 tagú, tehát százalékosan nagyobb arányú RMDSZ-csoport képes lesz egységesen együttmûködve és a belsô vitákat nem az utcára vive dolgozni. Ez rendkívül fontos egy olyan megyei tanácsban, ahol van miért harcolni, van olyan partner, aki nem feltétlen jóindulattal viszonyul ehhez az alakulathoz - ez egyébként jellemzô volt az elmúlt években is. Ám úgy érzem, hogy az eltelt négy évben sikerült ezt a problémát politikailag, emberileg és etnikailag is kezelni. Bízom benne, hogy a jelenlegi csapatnak is sikerül.

Gratulálok minden megválasztott megyei tanácsosnak és szeretném közvetíteni feléjük, hogy koncentráljanak a megye közigazgatására, és próbálják az egyéb, teljesen terméketlen harcokat meg sem kezdeni. Gondolok itt arra, hogy talán nem az elmúlt törvényhozási ciklus kudarcaival kellene foglalkozniuk, esetleg az okait elemezni lehet, de inkább arra figyeljenek, mi lesz a tennivalójuk a következô években.

- Elnök úr az RMDSZ egységes fellépésének fontosságát hangsúlyozta. Azonban már az alakuló ülés is mást mutat. Hiszen belsô hatalmi harc miatt az egyik RMDSZ- tanácsos el sem jött az ülésre...

- Ezt a kérdést szerintem a frakción belül nagyon sürgôsen kezelni kell. Nem volna etikus, ha én errôl most véleményt mondanék, de amennyiben ilyen jellegû feszültségek jelentkeznek a frakcióban, azok óhatatlanul kihatnak majd az egész tanács mûködésére. Hiszen sajnos van összehasonlítási alapunk. Három RMDSZ-es tanácsos az elmúlt hónapokban visszalépett az RMDSZ- frakcióból. Hiába mondanám azt, hogy együtt szavaztak az RMDSZ-szel függetlenként is, de ezzel együtt azt mondom, hogy az ilyen jellegû fellépéseket házon belül kell tartani. A "mindenki otthon mossa ki a szennyesét" régi öregektôl származó mondás figyelmeztet minket arra, hogy próbáljunk meg egyéni sérelmeinken felülemelkedni. Nagyon nehéz dolog, de meg kell tenni. Ha nem tudunk, ne vállaljunk közösségi munkát. Ha mégis vállalunk, akkor ilyen következményei lehetnek, ha az egyéni ambíciókat fölé helyezzük a közösségi érdeknek.

Tudom, hogy elkoptatott szlogen az egységes fellépés, ennek ellenére meggyôzôdésbôl és 12 év tapasztalatából mondom, hogy másként rendkívül nehézzé teszik a saját munkájukat.

Markó Béla a kárpát-medencei magyarság politikai modelljének európai üzenetérôl

(MTI) - A Kárpát-medencei magyarság olyan politikai modellt teremtett meg, amely egész Európa számára fontos üzenetet hordoz - hangoztatta Markó Béla, az RMDSZ elnöke a szombaton zárult kétnapos nemzetiségpolitikai tanácskozáson.

Románia egyik legelôkelôbb üdülôhelyén, Sinaián az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) romániai szervezete rendezte meg azt a nemzetközi konferenciát, amelyen a közép- és kelet-európai kormányok, valamint a térség országaiban élô magyar közösségek közötti együttmûködést szolgáló erôfeszítésekrôl, kudarcokról és eredményekrôl cseréltek véleményt. A tanácskozáson romániai, magyarországi, szlovákiai, ukrajnai, szerbiai, montenegrói politikusok, magyar kisebbségi szervezetek képviselôi a többség és kisebbség lehetséges politikai együttmûködésének másfél évtizedes tapasztalatairól értekeztek.

A tanácskozáson elhangzottak összegezéseként Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke az MTI-nek elmondta: a romániai magyar kisebbség egységes, szervezett keretek között folyó politizálásának köszönhetôen a térségbeli országok magyar közösségeinek cselekvô társadalmi-közéleti szerepvállalása eredményeképpen a Kárpát-medence országaiban olyan politikai modell jött létre, amely a többségi nemzettel folytatott hatékony párbeszédre épül. E modell Európának szóló fontos üzenete az, hogy a térség magyar szervezetei kivétel nélkül politikai eszközökkel, általában a többségi nemzet politikai pártjaival való együttmûködés lehetôségeinek megkeresésével, megfelelô program esetében pedig akár a kormányzásban való részvétellel próbálnak saját közösségeik helyzetén változtatni, javítani.

Markó Béla kiemelte: e felelôs politikai magatartás nyomán fokozatos szemléletváltás tapasztalható többség és kisebbség viszonyában. A konferencián felszólaló többségi politikusok maguk is megfogalmazták: el kell fogadni, hogy a térség magyar közösségeinek vannak olyan sajátosságaik és törekvéseik, amelyek nem azonosak a többségi nemzetéivel, s amelyeket legbölcsebb dolog megérteni és elfogadni. Ilyen összefüggésben ma már az autonómia-gondolatok, az autonómia különbözô formái nem váltanak ki akkora ellenkezést, mint korábban - zárta összegezését Markó.

Habsburg Ottó már megbocsátott...

Habsburg Ottó, az utolsó osztrák császár és magyar király fia már régen megbocsátott a 90 évvel ezelôtt szarajevói merényletet elkövetô Gavrilo Princip utódainak.

- Az az elvem, hogy egy ellenségeskedésnek nem szabad két évnél tovább tartania. S ebben az esetben igencsak elmúlt az a két év - nyilatkozta Habsburg Ottó az Augsburger Allgemeine szombati számában.

Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét 1914. június 28-án ölte meg Szarajevóban Gavrilo Princip szerb diák. A merénylet ürügyet szolgáltatott a monarchia kormányköreinek a Szerbia elleni háború kirobbantására, ami az I. világháborúhoz vezetett.

Habsburg Ottó arra a kérdésre, hogy a szarajevói merénylet nélkül az I. világháború sem lett volna, kijelentette: - Akkoriban nagyon túlfûtött volt a légkör. Valószínûleg elôbb-utóbb a merénylet nélkül is konfliktus alakult volna ki... - közölte.

Gödemesterházi Napok

Jézus Szent Szíve búcsú

Búcsúval egybekötött falunapokat tartottak szombaton Gödemesterházán, a mindössze 237 magyar lelket számláló Felsô-Maros menti községben. Az ünnepségen jelen volt és szentmisét celebrált Csató Béla pápai káplán, marosvásárhelyi fôesperes.

A festôi környezetben fekvô, 1890-ben épült, nemrég felújított katolikus templom zsúfolásig megtelt, a kintrekedtek egy televízió képernyôjén követhették a szentmisét. Csató Béla fôesperes a családról, a gyermekvállalásról, a szeretetrôl és az összetartásról beszélt.

Szórványközösségben különösen fontos dolgok ezek, hiszen fogyatkozunk, s csak a szeretetben fogant család- és gyermekvállalással tudunk megerôsödni, közösségünket megtartani, s a jövônek építkezni. A mise után Nagy Zsolttól, az RMDSZ helyi szervezetének vezetôjétôl és Sánta Pál helybéli plébánostól, szentszéki tanácsostól megtudhattuk, hogy már májusban megfogalmazódott az az ötlet, hogy Gödemesterházán falunapokat tartsanak. Az alkalmat a Jézus Szent Szíve katolikus ünnephez kötötték, hiszen a helybéli templom ezt a nevet viseli, így búcsúnapot is tartottak.

A falunapokra meghívták a községbôl elszármazottakat. A találkozó az iskola udvarán folytatódott, ott, ahol szemben áll egymással a hajdani, szinte múzeumnak is beillô régi és az új épület. Olyan magyarországi vendégei is volt a rendezvénynek, akik egyszer erdélyi látogatásuk során megszerették a tájat, házat vásároltak, s minden évben visszatérnek. A helyi hivatalosságok is felvállalták, hogy támogatják a magyarság kezdeményezését, a rendszeres falunapok megszervezését. Az ünnepen jelen volt az ortodox pap és több román helyi értelmiségi is, bizonyítva, hogy itt soha semmi nem zavarta az egyetértést, a békés egymás mellett élést.

Az ünnepség este kultúrmûsorral, majd bállal zárult.

Egy kiállítás margójára…

Járay F. Katalin

A fehér holló, Család: a vonalak rajza a szûkszavúság, a lényegláttató egyszerûség által hat. Követek: szögletes, merev, már-már reszketeg vonalkezeléssel rajzolt sajátos üzenettartalom. Fáradtság: gyakran nyomatékkal elvastagodó, s bár hajlékony, mégis erôteljes, kifejezô vonalvezetés a címbeli állapot képi megfogalmazására… Néhol hajszálvékony vonal ível játékosan, másutt erélyesebb, ismét másutt, az alkotó pillanatnyi hangulata, ötlete nyomán szeszélyes… Természetesen bárki részérôl szubjektív e munkák megítélése, bár elsô látásra, benyomásra sokak számára lehet tetszetôs a grafikus rajzmódjának ez a változatossága.

Esztétikai töltekezésre szervezett alkalmat az EMKE megyei szervezete pénteken délután az unitárius egyházközség tanácstermében. A hangulatos zenei bevezetôt - Butiurca Tiberiu és Maier András gitáron szólaltatott meg Chet Atkins-, illetve Django Reinhardt-mûveket - követôen Sebestyén Mihály fôkönyvtáros maga is mûvészi igényû, hangvételû írásával ajánlotta az érdeklôdôk figyelmébe Marosvásárhely szülötte, Csatlós Levente (1976) grafikáit, aki itthon második alkalommal lép egyéni tárlaton közönség elé. Az egyébként 14 éve kiállító képzômûvész Budapesten folytatta képzômûvészeti tanulmányait és néhány esztendôt választott hazájában, az anyaországban töltött. Ám úgy döntött, visszatér a Bolyaiak városába, feleségével, Alinával. A fiatal mûvész illusztrál is, és ennek is köszönhetô, hogy a barátja, Rózsa-Flores Eduardo Állapot: Két háború között címet viselô, 2001-ben megjelent kötetébôl három verset is hallhattunk, melyeket Ábrám Noémi olvasott fel.

Képzô-, illetve zenemûvészek és nem utolsósorban az írott szó mûvészi mûvelôinek alkotásai jelentettek komplex élményforrást a tárlatnyitó résztvevôinek.

Sport +4 – 378. sz.

Szerkesztette: Vajda György

Élô sporttörténelem

52. évforduló

Szombat délelôtt bensôséges ünnepi hangulatban újra találkoztak az egykori Mûszaki és Testnevelô Szakközépiskola létrehozásának 52. évfordulóján az iskola volt tanárai és tanítványai. Felvételünkön is látható, 47 egykori diák jelent meg, s jó volt azt is látni, hogy sokan most is könnyedén, sportosan mozogtak a Bolyai líceum pályájára beharangozott ünnepségen.

Ebbôl az iskolából nagyon sokan kerültek ki és nagyszerû sportolókká váltak, növelve az ország sporttekintélyét számos külföldi bajnokságon. A találkozó fénypontjaként Kamenetzky Árpád egykori igazgató leleplezte azt az emléktáblát, amely ezután az egykori iskola közigazgatási épületének fôbejáratánál áll, s hirdeti, hogy milyen oktatási intézménynek adott otthont az épület. Az alapító igazgató szavaiból lejegyezhettük: az évek folyamán olyan diákok kerültek ki az iskolából, akik példásan megállták a helyüket az élsport terén, az oktatói munkában, ugyanúgy az életben is, bárhova is kerültek. Eljött a rendezvényre az egykori elsô osztályú labdarúgó játékvezetô, Anderkó Ottó, aki jelenleg Zilahon él. Az ismert bíró több mint 50 nemzetközi mérkôzést vezetett, 170 alkalommal pedig hivatalos megfigyelôként lehetett jelen sporttörténelmi labdarúgó-találkozókon.

Maksai Mózes kiváló szaktanár megemlítette: nehéz lenne a teljesség igényével felsorolni mindazokat, akik élsportolók lettek és itt végeztek 1949-1956 között. Álljon itt néhány név, emlékeztetôül: Fagarasanu Emil, Ehedi János, Kelemen Ibolya, Nagy Irén, Salagean Aurelia, Bajna Zsófia, Nagy Ilona, Oprea Maria, István Erzsébet, Páll Ferenc, Berekméri Lajos, Berekméri Géza, Szép István, Pittner Katalin, Berekméri Aranka, a Buzán testvérek, Farkas Éva, Simon Júlia, Barth Béla, Méder Károly, Berta Bács Géza, Anderkó Ottó, s a listát folytathatnánk olyanokkal, akik az említettek mellett labdajátékokban, úszásban, sífutásban, gyorskorcsolyában és atlétikában bizonyítottak, s tudásukat, tehetségüket immár tanítványaik is kamatoztathatják.

Szabó András

Indul a klubszezon

Sorsoltak a BL-ben és az UEFA-kupában

Pénteken az Európai Labdarúgó- szövetség nyoni (Svájc) központjában elkészítették a 2004-2005-ös szezon Bajnokok Ligája selejtezôje elsô két fordulójának sorsolását, illetve az UEFA-kupa kvalifikációs körének párosítását.

A Bajnokok Ligájában 37 csapat érdekelt az elsô két selejtezôkörben, a román bajnok Dinamó Bukarest és a magyar bajnok Ferencváros TC a második fordulóban kapcsolódik be a küzdelmekbe. A Dinamó ellenfele már most pontosan ismert, Andone csapata Zsolna, a szlovák bajnok ellen lép pályára július 28- án idegenben, majd egy héttel késôbb hazai környezetben. Az elsô nyilatkozatok alapján a piros- fehérek elégedettek a kapott ellenféllel, és a Zsolna csapatát a verhetô együttesek közé sorolják. Azért nem lesz ennyire egyszerû, hiszen az észak-szlovákiai csapat zsinórban harmadszor hódította el a bajnoki trófeát, ráadásul tavaly csak a Chelsea tudta megállítani a BL-ben. Igaz, az idei bajnoki arany csak nagy nehézségek árán született meg, a tízcsapatos bajnokságban volt úgy, hogy az utolsó helyen tanyázott.

A Ferencvárosnak a pontos ellenfél ismeretéhez meg kell várnia a július közepén sorra kerülô elsô selejtezô fordulót, hiszen az ott találkozó FK Tirana és a fehérorosz Gomel összecsapásából kikerülô gyôztes lesz a zöld-fehérek küzdôtársa. Itt az albánok tûnnek esélyesebbnek, de persze ezen a szinten is bármi elôfordulhat. Az FK Tirana aránylag simán, kilencpontos elônnyel nyerte az albán bajnokságot, mindössze négy vereséget gyûjtött össze. Ráadásul azt is meg kell említeni, hogy tavaly nyáron edzômérkôzésen már találkozott a Fradival, akkor az albánok 2-1-re nyertek. Idén újra Magyarországon edzôtáboroznak a tiranaiak, a napokban 5-1-re verték a Vácot, kedden pedig az Újpest ellen szerepelnek. A Gomel abszolút magabiztosan lett bajnok a tavaszi-ôszi lebonyolítású fehérorosz bajnokságban, idén azonban csak vergôdik a hazai pontvadászatban.

Az UEFA-kupában a kvalifikációs körben 50 csapat érdekelt, amelyek három nagy földrajzi csoportba kerültek: északi, dél-mediterrán és közép-kelet. Az egyes földrajzi csoportba sorolt együttesek egymás közül kaptak ellenfelet, majd a továbbjutók csatlakoznak az elsô körben várakozó 39 együtteshez. Az ezt a kört is túlélô 32 együtteshez további 32 kiemelt csatlakozik majd.

A kvalifikációban egy-egy román és magyar együttes érdekelt. Mindkét országban a bajnok egyben kupagyôztes is lett, így a kupadöntô másik szereplôje került az UEFA-kupa kvalifikációs körébe. Az Otelul Galac ellenfele a Dinamó Tirana lesz, amelyet egy szezonnal ezelôtt még Aurel Ticleanu irányított. Valószínû, hogy nem lesz könnyû ez a kettôs találkozó, azonban a Duna- partiaktól mégiscsak elvárható a továbbjutás. A másodosztályból éppen csak felkerült Kispest Honvéd ellenfele, a FC Mika Ashtarak nem végzett európai indulást érô helyen az örmény bajnokságban, azonban az UEFA fair-play pontszáma alapján indulhat. Talán ezért is a továbbjutás kötelezô a piros-feketéknek.

A fôtáblára került az Újpest és a Steaua, így ôk csak augusztusban kapcsolódnak be a küzdelmekbe, reméljük, minél tovább kitart majd a lendületük.

Kósa András

Bajnokok Ligája

1. forduló:

KR Reykjavík (izlandi) - Shelbourne (ír)

Skonto Riga (lett) - Rhyl (walesi)

Flora Tallinn (észt) - Nova Gorica (szlovén)

HJK Helsinki (finn) - Linfield (északír)

Pobeda Prilep (macedón) - Pjunyik Jereván (örmény)

Sheriff Tiraszpol (moldáv) - Jeunesse Esch (luxemburgi)

WIT Tbiliszi (grúz) - HB Tórshavn (feröeri)

Sliema Wanderers (máltai) - Kaunas (litván)

Siroki Brijeg (bosnyák) - Baku (azeri)

Gomel (fehérorosz) - FK Tirana (albán)

2. forduló:

Pobeda vagy Pjunyik - Sahtior Donyeck (ukrán)

APOEL Nicosia (ciprusi) - Sparta Prága (cseh)

Rosenborg Trondheim (norvég) - Sheriff vagy Jeunesse

Flora vagy Nova Gorica - FC Köbenhavn (dán)

Siroki vagy Baku - CSZKA Moszkva (orosz)

Zsolna (szlovák) - Dinamo Bukarest

HJK vagy Linfield - Maccabi Tel-Aviv (izraeli)

Skonto vagy Rhyl - Trabzonspor (török)

FC Bruges (belga) - Lokomotiv Plovdiv (bolgár)

Gomel vagy FK Tirana - Ferencváros

Hajduk Split (horvát) - KR Reykjavík vagy Shelbourne

Djurgarden (svéd) - Sliema vagy Kaunas

WIT vagy HB Tórshavn - Wisla Krakkó (lengyel)

UEFA-kupa (selejtezôkör):

Északi csoport:

FC Levadia Tallinn (észt) - Bohemian FC (ír)

Haverfordwest County AFC (walesi) - FH Hafnarfjördur (izlandi)

Östers IF (svéd) - Total Network Solutions FC (walesi)

Portadown FC (északír) - FK Zalgiris Vilnius (litván)

B68 Toftir (feröeri) - FK Ventspils (lett)

FC Haka (finn) - FC Etzella Ettelbrück (luxemburgi)

FK Ekranas (litván) - F91 Dudelange (luxemburgi)

FC Vaduz (liechtensteini) - Longford Town FC (ír)

B36 Tórshavn (feröeri) - FHK Liepajas Metalurgs (lett)

Ac Allianssi (finn) - Glentoran FC (északír)

ÍA Akranes (izlandi) - FC TVMK Tallinn (észt)

Dél-mediterrán csoport

FK Sileks (macedón) - NK Maribor (szlovén)

NK Primoje (szlovén) - Marsaxlokk FC (máltai)

NK Zeljeznicar Szarajevó (bosnyák) - SS Pennarossa (san- marinói)

KS Dinamó Tirana (albán) - Otelul Galac

FK Modrica (bosnyák) - FC Santa Coloma (andorrai)

AC Omonia Nicosia (ciprusi) - FK Sloga Jugomagnat (macedón)

FK Partizani Tirana (albán) - Birkirkara FC (máltai)

Közép-keleti csoport

FC Illychivets Mariupil (ukrán) - FC Banants (örmény)

FK Shamkir (azeri) - FC Tbiliszi (grúz)

FC BATE Botisov (fehérorosz) - Dinamó Tbiliszi (grúz)

FC Shirak (örmény) - FC Tiraspol (moldáv)

FC Nistru Otaci (moldáv) - FC Shakhtyor Soligorsk (fehérorosz)

FC MIKA Ashtarak (örmény) - Kispest Honvéd

FK Dukla Besztercebánya (szlovák) - FK Karabakh (azeri)

A pápa az agresszivitás ellen

A társadalomban fontos összetartó erôt jelentô sport vadhajtásai, az agresszivitás és az eluralkodó üzleti szellem ellen emelte fel szavát II. János Pál pápa a turizmus világnapja alkalmából megfogalmazott üzenetében.

A katolikus egyházfô Sport és turizmus címet viselô állásfoglalásában - amely a szeptember 27-i világnapra íródott, de már pénteken nyilvánosságra hozták a Vatikánban - a turizmus és sport szoros kapcsolatait, fontos társadalmi és családi szerepét, az olimpiák jelentôségét méltatva ugyanakkor figyelmeztetett: a sportban mindinkább eluralkodik az üzleti szellem, az agresszivitás, az erôszak, s mind gyakoribbak az emberi méltóságot sértô események. A pápa szerint a sportnak a népek közötti megértést és harmonikus együttélését, az egyén fejlôdését kell szolgálnia, s a turizmus is elôsegíti a különbözô népek kultúrájának jobb megértését, egymás jobb megismerését.

A sportot fenyegetô vadhajtásokat az egyházfô szerint a fiatal nemzedék megfelelô nevelésével, a csapatszellem erôsítésével, a társak és a vetélytársak tiszteletének erôsítésével, mások kvalitásainak és saját korlátjainknak méltó elismerésével lehet visszaszorítani.

Terroristákat keresnek

A portugál rendôrség három arabot keres, akiket azzal gyanúsítanak, hogy esetleg terrortámadást terveztek Portugáliában a labdarúgó-Európa- bajnokság alkalmával.

A három férfi azzal vonta magára a rendôrség figyelmét, hogy Faro város központjának egyik terén órákon át videofelvételeket készített több parkolóházról - adta hírül internetes kiadásában szombaton a Público címû portugál újság.

A dél-portugáliai város terén naponta futballrajongók ezrei kísérik figyelemmel óriási kivetítôvásznon a bajnokságot. A gyanúsítottakat az újság szerint a rendezôk kifaggatták, de utána elengedték ôket, majd késôbb értesítették a rendôrséget az esetrôl. A térfigyelô kamerák felvételeinek segítségével a rendôrség meg tudta állapítani a férfiak személyazonosságát. Eszeint a gyanúsítottak az Eb kezdetén Londonból érkeztek Portugáliába. A nyomozásban a terrorelhárító különleges egység több tucat alkalmazottja vesz részt. A portugál belügyminisztérium egyelôre nem kívánt állást foglalni a hírrel kapcsolatban.

Eb-mérleg 24 mérkôzés után

A XII. labdarúgó-Európa-bajnokság eddigi 24 mérkôzésén összesen 64 - átlagban 2,67 - gól esett, ezekbôl 28 a találkozók elsô, 36 pedig a második játékrészében.

A csoportkör után búcsúzó lettek, svájciak és bolgárok mindössze egy-egy alkalommal voltak eredményesek, az utóbbi válogatott a 16 csapat között egyedüliként nem szerzett pontot, s a legtöbb gólt - kilencet - kapta. Az eddig lejátszott meccseken az angolok és a svédek bizonyultak a legeredményesebbnek: a két együttes egyformán nyolcszor talált ellenfelei hálójába.

A bírók összesen hat játékost állítottak ki, a sárga lap 113 alkalommal "villant". A sípmesterek közül Lucilio Batista járt az élen a "kártyázásban": a portugál játékvezetô két mérkôzésén 16-szor mutatta fel a sárga lapot, és két játékost küldött le a pályáról.

Az eddigi 24 összecsapást összesen 822 001 nézô látta a helyszínen.

Július 1-je a határidô

IV. Kárpáti kalandverseny

Az Outward Bound Társaság az Ifjúságért és a marosvásárhelyi Örökmozgó Természetjáró Egyesület a negyedik alkalommal szervezi meg az egyre nagyobb népszerûségnek örvendô kárpáti kalandversenyt (Carpathian Adventure), amelynek helyszíne az idén a Déli-Kárpátokban levô Paring és Latorica-hegység lesz.

A tavaly 32 négytagú csapat vett részt a Hargitán tartott versenyen, amelyen nemcsak az országból, hanem Magyarországról és az Amerikai Egyesült Államokból is voltak résztvevôk. Az idén a gyalogtúra a Paring-hegységben lesz, míg a kerékpározás a Latoricában, ahol sor kerül barlangászására és sziklafalon való ereszkedésre is. A tutajépítés és a tutajozás helyszíne a Vidra-tó, illetve annak déli partja. Az elôzô verseny helyszíneihez viszonyítva az idén egy tábor lesz, innen indulnak ki és ide térnek vissza a versenyzôk, ez mind a szervezôk, mind a résztvevôk számára elônyt jelent. Azzal viszont számolni kell, hogy a Paring-hegységben nehezebb lesz a túrázás, hiszen végig a gerincen kell haladni, egy- egy nyereg leküzdésével. A kerékpárút páratlan élményt kínál, hiszen az is mindvégig a gyönyörû kilátást nyújtó Latorica gerincén halad. Eddig 11 csapat jelezte részvételét, köztük van egy magyarországi és egy amerikai, de sokan visszatérnek azok közül, akik majdnem mindegyik kalandversenyen részt vettek. Mint ismeretes, a kijelölt útszakaszok ezúttal sem térnek el az átlagtól, hiszen mintegy 120 km kerékpározás, 50-60 km túra és 7 km tutajozás van a tervben. A beiratkozások április 15-én megkezdôdtek és július 1-jéig tartanak. A jelentkezéshez egy formanyomtatványt kell kitölteni és természetesen be kell fizetni a részvételi díjat. Bôvebb információk a www.carpatianadventure.ro honlapon olvashatók, illetve e-mailen az iringo@outwardbound.ro címen lehet még tájékozódni. A verseny betervezett programja: augusztus 4-én, szerdán 14 óráig várják a csapatokat, 18 órakor sor kerül a technikai gyûlésre a csapatkapitányokkal. A versenyzôk augusztus 5-én, csütörtökön reggel 6 órakor rajtolnak a szervezôk által megadott versenyszámok egyikében, majd ugyancsak a rajthelyre térnek vissza. Szombaton mintegy 60 órás verseny után, 18 óra körül várják vissza a csapatokat, a díjkiosztás 20 órakor lesz. A szabálynak megfelelôen azokat, akik 18 óra után érkeznek be, kizárják a versenybôl. Vasárnap lesz a táborbontás. Akiket tehát még érdekel a kalandtúra, minél elôbb jelezzék részvételi szándékukat, hiszen a beiratkozás utolsó határideje július 1-je, szervezési okok miatt nem hosszabbítják meg a határidôt.

-vagy-

Kajaktúra a Maroson

A Nagyhagymástól Szegedig

A szegedi önkormányzat támogatásával több evezôs sportegyesület, a szegedi múzeum, környezetvédelmi szervezetek jubileumi kajaktúrát szerveznek a Maroson Ratosnyától Szegedig. A kalandos vállalkozásra az ad okot, hogy 1904 nyarán dr. Petz István Hunnia Brigach nevû kajakjával a Maros forrásától Szegedig evezett.

Természetesen nem tudott vízre szállni Marosfôn, de gyalog ellátogatott a Nagyhagymás-hegységbe. Kajakba csupán Ratosnyán ült, ahonnan 15 nap alatt jutott el Szegedig. Útjáról részletes napló készült, amely ma már történelmi idôket idéz. Nemcsak a csodálatos tájat, a víz közvetlen környezetét írta le a sportoló, hanem mindazokról az emberekrôl is szót ejtett, akik csodálkoztak, furcsállták, vagy netán szurkoltak is neki azért, hogy e különös ötletét véghez vigye.

Dr. Szabó László, a szegedi önkormányzat tagja vállalta fel, hogy ismét megszervezi, hogy ezúttal minél több kajakkal újrajárják dr. Petz István vízi túráját. A kezdeményezô szerint nem csupán Petz Istvánra szeretnének emlékezni a túrán. Mivel a Maros az országhatárt is átlépi, az a szándékuk, hogy az expedíció révén Románia és Magyarország fiataljaival közösen arra hívják fel a figyelmet, hogy a határokon átlépô folyók, a sport összeköthet népeket, nemzeteket. A Maros akár szimbólum is lehetne, hiszen a folyó állapota, a környezetvédelem közös gondunk lehet. E túra a Maroson a vízisport kedvelôinek jó alkalom a felkészülésre is, így e sportágbeliek összefogása eredményes tapasztalatcserét jelenthet.

Az emléktúrát július 21 - augusztus 4. közöttre tervezik. Felkérik az érdeklôdôket, hogy saját kajakkal jelezzék részvételi szándékukat a 00-36-30-2074170-es magyarországi vagy a 0744-604-244-es telefonszámon.

v. gy.

Labdarúgás

Mostoha körülmények a megyében

A napokban fejezôdött be a Maros Megyei Labdarúgó-szövetség által szervezett 2003-2004- es labdarúgóévad. A D osztályos, a megyei felnôtt bajnokságban és a falusi bajnokságban bajnokot avattak, ezzel szemben az ifjúsági megyei bajnokság három korcsoportjában "az út" felénél tartunk.

Szatmári Tibor, a Megyei Labdarúgó- szövetség elnöke elmondta, hogy a D osztályos bajnokság tíz csapattal fejezôdött be (tizenegy csapattal indultak, a tavaszi idény kezdete elôtt a marosvásárhelyi Maros SK visszalépett), és tekintettel arra, hogy egy bajnokság csak akkor szabályos, ha a csapatok legkevesebb 22 mérkôzést játszanak egy évadban - rájátszásra került sor. A bajnokságot a Muresul Romvelo Marosludas nyerte és ezzel feljutott a C osztályba. A C osztályba való közvetlen felkerülés helyességét többen is vitatják, azzal érvelve, hogy ettôl kezdve már "egész komolyan" kell venni a bajnokságot, hisz a feljutott csapat az egész megyét képviseli. Persze, nem elhanyagolható az sem, hogyan sikerül biztosítani az anyagi hátteret.

A megyei bajnokságban két csoportban zajlott a 2003-2004-es évad. Az északi csoportban a dédabisztrai Maros Egyesület, a déliben a harasztkeréki Farel diadalmaskodott.

Sajnálatos, hogy D osztályos bajnokság létszámát nem lehet látványosan növelni (a szövetség 14-et javasolt) a klubok gyenge anyagi háttere miatt. Ez kihat a bajnokság színvonalára, s belátható idôn belül nem várható jelentôs elôrelépés. Csak remélni lehet, hogy a helyhatósági választások eredményeképpen olyan emberek kerülnek a városok, községek élére, akik megpróbálnak anyagi támogatást biztosítani a fiataloknak, hogy szervezett bajnokságokban vehessenek részt.

- Hogy a futballpályák állapotát felmérjük, nem kell messzire mennünk, csak a marosvásárhelyi ligeti stadionba, ahol régebben tízezrek biztatták kedvenc csapatukat. Lassan már oda jutunk, hogy e létesítmény nem nevezhetô stadionnak, mert ott, ahol az öltözôket nem lehet használni, nem lehet megfürödni, az a pálya el van ítélve. Az egyedüli elfogadható stadion a Gaz Metan csapatáé… "Tudjuk, választások elôtt mindenki ígért fût-fát, s most oda jutottunk, hogy azt a kis pénzt, amit megszavazott a kormány, más célra használják. Talán azt várják, hogy dôljön össze a stadion, hogy majd más célra használják fel. Sajnos, Maros megyében mostoha körülményeket észlelünk. Nem állítanám, hogy itt nem léteznek olyan emberek, akik akarnának (és tudnának is) anyagilag segíteni. Ôk azonban különbözô okok miatt nem avatkoznak be és nem költik a pénzüket sportra. Kezdünk oda jutni, hogy megyeszerte nincs teljesítménysport, maradunk a régi Daciada típusú rendezvényekkel, a tömegsporttal, amitôl nem várhatunk el kiemelkedô teljesítményeket - folytatta az elnök. Ami a marosvásárhelyi futballélet újraéledését, felemelkedését illeti, sokan úgy látják, hogy a régi nagy ASA-mítosz már csak emlék. A városnak egy teljesen új klubot kellene létrehozni, komoly anyagi háttérrel és szavahihetô vezetôkkel. A nézôket nem a szlogenek, hanem a tettek csalogatják majd vissza a stadionokba.

-demeter-

Marosvásárhelyi Napok

Sportesemények garmadával

A Marosvásárhelyi Napok alkalmával, immár hagyományosan több sportrendezvényt is szerveztek, annyit, hogy a tudósítónak szinte lehetetlen volt minden helyszínen jelen lenni és természetesen a napok többi eseményérôl egyaránt tudósítani. Ezért a teljesség igénye nélkül néhány helyszínrôl számolunk be, azzal az ígérettel, hogy a következô Napokon oda is eljutunk, ahova eddig még nem sikerült.

Teremfoci

Gyôztes a Transilvania!

A marosvásárhelyi sportcsarnokban négy csapat részvételével (Mezôberény, Elsô Beton Szeged, City’us és Transilvania FC) nemzetközi teremlabdarúgó-tornára került sor. A gyôzelmet a Transilvania FC legénysége vívta ki, miután a döntôn egy rendkívül izgalmas, jó színvonalú mérkôzésen 6-5 arányban legyôzte a szegedi Elsô Beton csapatát. A torna legjobb játékosává Kacsó Endrét (Transilvania FC) választották, ami egyáltalán nem meglepô, hisz Kacsó már számos turnén bizonyította képességeit. A gólkirályi címet Dinic Alex (Elsô Beton Szeged) hódította el, míg a legjobb kapusnak Barabás István (Mezôberény) bizonyult. A torna befejezése után a Neumarkt cég (sörrel) gondoskodott arról, hogy a csapatok "lehûthessék" magukat.

Atlétika

Teret nyer a rúdugrás!

Nagyszabású rúdugróversenyt rendeztek a Fülöp György-sportpályán, ahol különbözô kategóriákban öt klub képviseletében (Marosvásárhelyi Sportlíceum, Iasi-i Sportiskola, Dinamo 7 Iskolás Sportklub, Iasi-i Politehnica és Galaci Dunarea) 29-en mérték össze tudásukat. Minden versenyzô kitett magáért, s néhány figyelemre méltó eredményt is feljegyezhettünk. A 12-13 éves lányok kategóriájában Diana Lazar (Marosvásárhely) 260 cm-rel lett elsô, míg a fiúk mezônyében Vlad Stanescu (Bukarest) vitte el a pálmát. Ôt Soós Tamás és Bogdan Alexandru (mindketten Marosvásárhelyrôl) követték 250 cm-es teljesítménnyel. A 14-15 éves lányok versenyét Sinka Zsuzsanna (Marosvásárhely) nyerte (280 cm), míg a szintén marosvásárhelyi Sinka Mónika harmadik lett (250 cm). A fiúknál a iasi-i Ovidiu Moldovan 320 cm- es ugrásával került az élre, míg Marian Augustin (Marosvásárhely) 300 cm-es teljesítményével második lett. A 16-17 éves korosztályban Emilia David (Iasi) amolyan "holtversenyben" gyôzte le Illyés Kingát (Marosvásárhely), mindketten 280 cm-t ugrottak.

A fiúknál a 16-17 éves korosztályban kitûnô eredményt produkált Kecskés Levente (430 cm). Márton István 372 cm-t, Nagy Kálmán pedig 310 cm-t ugrott (mindhárom versenyzô marosvásárhelyi).

A 18-19 éves fiúk versenyét a marosvásárhelyi Sergiu Velcherean nyerte.

A nôi felnôttmezôny gyôztese Alina Cantea (Iasi) 360 cm-es teljesítménnyel, a következô két helyre Imreh Andrea (350 cm) és Gombár Mónika (340 cm) került.

A verseny kiemelkedô teljesítménye a huszonnyolc Ágoston Tibor (Galaci Dunarea) nevéhez fûzôdik, aki 460 centimétert ugrott és ezzel "toronymagasan" a legjobb volt.

Labdarúgótorna

Fiatal tehetségek a láthatáron…

A 12 éves gyerekek számára kiírt Nagy Miki- emléktornán (amelyen Marosvásárhely, Beszterce, Nagyszeben, Szászrégen és Székesfehérvár csapatai vettek részt) a beszterceiek diadalmaskodtak. A második helyen a marosvásárhelyiek, a harmadikon pedig a szászrégeniek végeztek. A torna legjobb játékosa Catalin Hanca, a gólkirály Tudor Pintea lett (mindketten marosvásárhelyiek). A legjobb kapus címet a besztercei Doru Greab nyerte el.

A 11 éves gyerekek turnéján (6 csapat részvételével) a nyárádtôi Unirea szerezte meg az elsô helyet, a marosvásárhelyi Sportiskola csapata elôtt. Harmadik a CS Armata csapata lett. A torna legtechnikásabb játékosa a nyárádtôi Razvan Paul, míg a legjobb játékos Kovács Liviu (Marosvásárhely). Gólkirály Andrei Eremia (Nyárádtô), míg a legjobb kapus Paul Craciun.

Teljesítménytúra

Jó gyaloglóknak

A marosvásárhelyi Örökmozgó Természetjáró Egyesület a harmadik alkalommal szervezte meg a teljesítménytúrát, amelynek útvonala ezúttal is a város környéki erdôkön, dombokon keresztül vezetett. A kijelölt 35 km-es táv megtételére 17-en, míg a rövidebb, mindössze 16 km-es gyaloglásra 6-an neveztek be. A versenyzôk a Kishegyszôlôbôl, illetve a Maros partjáról rajtoltak, mindkét útvonalról a Maros komp melletti partjára tértek vissza. A 35 km-es kategória nyertesei: 1. Mircea Gusztáv Robert 3 óra 22 perc alatt tette meg a távot, II. Szántó István 3h 27 p., 3. Szikszai Brúnó 3h 58 p. A 16 km-es szakaszon: 1. Kiss Mihály 1h 16 p., 2. Kertész Gábor 1h 36 p., 3. Vermese Róbert 1h 43 p. A gyôztesek kupát és elismerô oklevelet, P. Mobil- ajándékokat kaptak, majd az érkezés helyén tábortûz, szalonnasütés mellett tölthették el a nap hátralevô részét.

Tenisz

Nyílt bajnokság

Az ASA víkendtelepi pályáin a katonacsapat klubja és az Elitten Club szervezésében nyílt teniszbajnokságra került sor, amelyre 8-18 év közötti lányok és fiúk neveztek be: Korcsoportonként a következôk nyerték a versenyt: 8-10 éves lányok: Baceanu Carla (Muresul SK), fiúk: Vultur Radu (Muresul SK), 11-12 éves lányok: Baceanu Carla (Muresul SK), fiúk: Vultur Radu (Muresul SK), 13-14 éves fiúk: Zajzon Barna (Muresul SK), 15-16 éves lányok: Barabás Andrea (Muresul SK), fiúk: Tzilica Iuliu ( AC Sporting Marosludas), 17-18 éves lányok: Hudusan Ioana (Muresul SK), A nyerteseket kupákkal és oklevelekkel, valamint a támogató Bere Mures által felajánlott ajándékokkal jutalmazták.

Labdarúgó-Európa-bajnokság 2004, Portugália

Csak erôs idegzetûeknek

Az elsô negyeddöntô minden szurkolói igényt kielégített. Owen már a 3. percben betalált egy védelmi hibát követôen, majd az angolok nem húzódtak vissza saját térfelükre, hanem igyekeztek bebiztosítani még egy góllal elônyüket. Igaz, ez nem sikerült, sôt a második félidô derekától egyre nôtt a házigazdák nyomása. Luiz Felipe Scolari újra meglepô húzásra szánta el magát, az öreg Figo helyett behozta Postigát. A csapatkapitányon kívül a szurkolóknak sem nagyon tetszett a döntés, de végül a brazil nyert, hiszen a 83. percben éppen Postiga egyenlített. Jöhettek a hosszabbítás percei, amelyet a portugálok abszolút fölényben kezdtek, ôk aztán tényleg nem akartak a lutriszerû büntetôpárbajig jutni. A csereként beállt aranygeneráció tag, Rui Costa elemi erôvel ellôtt labdája pedig úgy pattant a kapufáról a hálóba, hogy sokan már csak az ismétlésbôl tudták követni a történéseket. Tombolt a lisszaboni Luz stadion fele. Érdekes volt nézni, hogy a házigazdák szinte a mérkôzés végéig háttérbe szorultak a rengeteg spanyol jegyet felvásároló angolok mellett. Ettôl a pillanattól azonban az angol szektorok elhallgattak és a portugál rendôrök már készülôdhettek az újabb utcai harcra. Lampard ezt nem így gondolta, és egy szöglet után a mintegy 9 méterre a kaputól egyedül maradó Chelsea játékos könyörtelenül a kapuba lôtt.

Jöhettek a büntetôk: Beckham kezdte a sorozatot, és magasan a kapu fölé lôtt. Ezzel az angol csapatkapitány elmondhatja magáról, hogy két kihagyott büntetôjével (az elsô mérkôzésen a franciák ellen is kihagyott egyet) megpecsételte a "háromoroszlánosok" sorsát. Közben mindkét oldalon sikerült értékesíteni a 11- eseket, egészen addig, amíg egy újabb sztárra nem került sor, ugyanis Rui Costa ismételte az angol mozdulatát és fölé lôtt. Majd hetedikként Vassell is kihagyta, a rendkívül gyengén elvégzett 11-est Ricardo könnyedén védte. Ezt követôen a portugál kapusra került sor, és Ricardo higgadtan bevágta a gyôzelmet jelentô találatot. Eusebio pedig kisgyerekként tudott örülni a sikernek, végig a kispadon ülô egykori klasszis a büntetôpárbaj elôtt már súgott valamit Ricardo fülébe, majd a gyôzelem után mintha azt mondta volna: mondtam én, hogy ez bejön.

A meccs krónikájához még az is hozzá tartozik, hogy a 18 éves csodacsatár, Wayne Rooney a 25. perc tájékán megsérült, ôt váltotta fel a büntetôt kihagyó Vassell.

A házigazdák ellenfele az egyik elôdöntôben a svéd-holland találkozó továbbjutója, a holland csapat lesz.

Lisszabon: Portugália - Anglia 2-2 (1-0, 1-1, 2-2) 6-5 11-esek után Gólok: 83’ Postiga, 110’ Rui Costa - 3’ Owen, 115’ Lampard.

A legesélytelenebb a legesélyesebb ellen

Az elsô negyeddöntôben is a fogadóirodák által a végsô gyôzelemre esélytelenebbnek tartott házigazdák nyertek az angolok ellen. Egy nappal késôbb pedig Otto Rehhagel görögjei elvileg remegô lábakkal kellett volna pályára lépjenek a címvédô franciák ellen, vagy ahogy a nemzetközi sajtó megírta, a kakaspörkölt könnyedén veri majd a feta sajtot. Az elsô percekben azonban néhány semleges szurkoló máris örvendezni kezdett, hiszen a görögök abszolút nem játszottak alárendelt szerepben, sôt a félidô derekán már egyenesen uralták a mezônyt. Szép helyzeteket alakítottak ki, és egy percig sem tûnt úgy, hogy az ellenfél világsztárjai megihletôdötté tették volna Zagorakiszékat. Aztán a második félidôben helyreállni látszott a világ, hiszen Zidane-ék jobban összpontosítottak és folyamatosan Nikopolodisz kapuja elôtt tartották a labdát. Jött viszont a 65. perc, és a csapatkapitány Zagorakisz mesterien emelte át Lizarazu fölött a labdát, majd egyedül maradva a jobb oldalon ügyesen bevárta társait, és a középen védô nélkül maradt Hariszteasz fejére varázsolta a lasztit, és még arra is volt ideje, hogy megnézze, hova fejeli a labdát: 1-0. A görög felemelt trikóval ünnepelte gólját, amely alatt klubtársa, a francia Micoud neve szerepelt, akit igazságtalanul nem hívott meg a francia kapitány a válogatottba. Ezt követôen sem mutatott semmi áttörôt a címvédô, így az olaszok, spanyolok, németek és angolok után a francia válogatott is indulhat nyaralni, Jaques Santini pedig immár a Tottenham Hotspurra koncentrálhat.

A franciák ezen az Európa-bajnokságon szinte semmi extrát nem mutattak, az angolok ellen még volt egynéhány perces "feltámadásuk", majd ezt követôen csak küzdöttek a horvátokkal - a játékvezetô is segített nekik -, és a svájciak elleni gyôzelem sem volt diadalmenet. Ezzel a vereséggel szakadt meg a 23 mérkôzés óta tartó veretlenségi sorozat, utoljára 2003 februárjában a csehektôl szenvedtek vereséget. Egy nagy generáció minden valószínûség szerint elköszön a nemzetközi porondtól, hiszen Zidane, Barthez, Desailly, Lizarazu, Thuram, Makelele már mind harminc fölött jár. Sokan azt mondják, hogy ebben a csapatban ennél több volt. Lehet, de nem szabad elfelejteni, hogy nyertek egy világbajnokságot és egy Eb-t is. Vannak sztárok, akiknek ennyi sem jutott.

A görögök viszont népünnepélyt tartanak minden mérkôzés után, csapatukból Otto Rehhagel a biztos pofozógép szerepébôl immár az Eb meglepetéscsapatát alakította. Nem lesz könnyû az elôdöntôben, de rajtuk biztos nem fog nyomásként megjelenni az esélyesek görcsössége.

Lisszabon: Franciaország - Görögország 0-1 (0- 0) Gól: 65’ Hariszteasz.

Gól nélkül a mezô közepén

A harmadik negyeddöntôre abban a stadionban került sor, amelyet két település között félúton építettek fel. A Faro és Loulé városok közé felhúzott vadonatúj létesítményt szombaton este sárga ruhások özönlötték el. A 30 ezres stadion egyik fele sárga volt, a másik pedig narancssárga, hiszen a svédek és a hollandok találkoztak. Gyûrték egymás a szurkolók és a csapatok is, azonban különösebb helyzetekig egyik fél sem jutott. A szurkolók rendkívül sportszerûek voltak, miközben a játékosok inkább a mezônyben jeleskedtek. A svédek továbbra is hiba nélkül védekeztek, a hollandok továbbra is csak van Nistelrooyra támaszkodva nem tudtak átütôek lenni a támadásban. Persze azért helyzet alakult ki, de ezek többnyire a szerencse szüleményei voltak, mint ahogy a kimaradásuk is a szerencsének, másik oldalról nézve a szerencsétlenségnek volt köszönhetô. Jöhettek az idei Eb-n immár második alkalommal a tizenegyesek, amely a kontinensviadal történetének tizenegyedik 11-es párbaja volt. A hollandok összeszorított foggal várhatták a szétlövést, hiszen minden idôk leghosszabb balszerencsés büntetôsorozatát tudhatják magukénak: 1992-ben az Eb-elôdöntôben Dánia ellen, majd négy évvel késôbb Franciaországgal szemben, az 1998-as vb-n Brazíliával, majd a hazai rendezésû Eb-n az olaszok ellenében maradtak alul. Most azonban megtört a sorozat - az angolok pedig átvették a stafétát. Zlatan Ibrahimovic, az Ajax idegenlégiósa hagyta ki elsôként a bûntetôt, majd a holland Cocu is, de végül a sziklaszilárd védô és csapatkapitány Mellberg lövését a holland kapus, van der Saar megfogta.

Következhetnek az elôdöntôk a görög meglepetéscsapattal, a házigazda portugálokkal, a végsô gyôzelemre is esélyes hollandokkal és a cseh-dán mérkôzés gyôztesével (az utolsó negyeddöntô lapzárta után ért véget).

Faro-Loule: Svédország - Hollandia 0-0 (0-0, 0-0) 4- 5 11-esek után.

Kósa András

Álomcsapat a csoportmérkôzések után

Az Európa-bajnokság csoportküzdelmeit követôen összeállították az egyes játékosok szereplése alapján az Eb eddigi álomcsapatát. A juventusos Zambrotta személyében egyetlen olyan játékos került be a tizenegybe, akinek csapata már a csoportmérkôzések után hazautazott. A portugálok által búcsúztatott angolok közül ketten is bekerültek, igaz Rooney jobban örült volna annak, ha nem sérül meg a negyeddöntôben. A 18 esztendôs sztár két hónapig lesz kénytelen távol maradni a futballpályáktól. Csapattársa, Campbell inkább a mérkôzés utolsó percében kapuslökés miatt meg nem adott gólját kérné vissza.

A francia Zidane-t sem vigasztalja, hogy bekerült az álomcsapatba, az aranylabdás valószínûleg többet már nem játszik világversenyen, hiszen kiöregedett a csapatból, az új szövetségi kapitány (Tigana, Laurent Blanc és Bruno Metsu neve merült fel Santini utódaként) valószínûleg fiatalítani fog.

Ugyancsak két játékos képviseli a dán csapatot, közülük a középpályás Gravesen az elsô meccset még eltiltás miatt kihagyta, de az Everton középpályása ezt követôen olyat alkotott, amelyre büszke lehet. Akárcsak Cristiano Ronaldo, aki csereként kezdte az Eb-t, majd beverekedte magát a házigazdák csapatába.

Még egy büntetôt elhibázó játékosról kell említést tegyünk, a svéd Mellberg a világ egyik legjobb középhátvédje, azonban a hollandok elleni tizenegyes- párbajban ô is "elbotlott".

Az "álomcsapat": Sörensen (dán) - Szeitaridisz (görög), Mellberg (svéd), Campbell (angol), Zambrotta (olasz) - Poborsky (cseh), Gravesen (dán), Zidane (francia), Cristiano Ronaldo (portugál) - Rooney (angol), van Nistelrooy (holland).

(kósa)

Az angol sajtó az "idióta" Meiert szidja

Az angol sajtó szerint egyértelmûen Urs Meier játékvezetô miatt esett ki Sven-Göran Eriksson válogatottja a hazai pályán szereplô portugál együttes ellenében a labdarúgó-Európa- bajnokság negyeddöntôjében.

A Sun úgy véli, hogy "az idióta bíró ellopta Becksék hôsiességét", talán ez a legkeményebb megfogalmazás. A bulvárlap hozzátette, hogy "a bankárok és a kakukkos órák országából származó játékvezetô" okolható a búcsúért.

A Daily Mirror címe is sokatmondó: "Meglopva". A The Times úgy véli, hogy a visszajátszások alapján az Arsenal védôje szabályos gólt fejelt a 89. percben. A napilap azonban sietett leszögezni, hogy Urs Meierhez hasonlóan az angol csapat játékosai is hibáztak a legfontosabb pillanatokban.

A Daily Mail címe szerint a szigetországiak "fájdalmas, kegyetlen és tipikus" módon búcsúztak aranyesélyüktôl. Az angol labdarúgó-válogatott a legutóbbi, kevesebb mint egy évtizedben harmadszor búcsúzott 11-es párbajt követôen: 1996-ban az Eb-elôdöntôben a németek, míg az 1998-as vb-nyolcaddöntôben az argentinok ellenében estek ki ily módon.

A tekintélyes William Hill fogadóiroda szerint csütörtök este angol diadal született, legalábbis a Campbell esetleges találatára ígért 8-szoros nyereményt kifizeti. Így akik arra "voksoltak", hogy a londoni védô szerzi a negyeddöntô utolsó gólját, azok 33-szoros pénzt tehetnek zsebre.

- Az összes angol szurkolóhoz és a semleges szakértôkhöz hasonlóan mi is úgy véljük, hogy Sol Campbell gólja teljesen szabályos volt. Ezért döntöttünk úgy, hogy kifizetjük a nyereményeket - szögezte le a William Hill szóvivôje.

A svájci bíró elnézést kért

Állítólag elnézést kért Urs Meier, a Portugália-Anglia Európa-bajnoki negyeddöntô svájci bírója az angolok svéd szakvezetôjétôl, amiért nem adta meg Sol Campbell fejesgólját.

Campbell a sorsdöntô, csütörtök esti mérkôzésén, 1-1-es állásnál, a rendes játékidô utolsó percében fejelt Ricardo hálójába, Meier azonban a portugál kapus lökése címén nem adta meg a találatot. A hosszabbításban mindkét együttes egy-egy gólt lôtt, vagyis maradt a döntetlen, a büntetôpárbajt pedig a portugálok nyerték, elütve az angolokat a továbbjutástól.

A szombati The Sun forrásmegjelölés nélküli cikke szerint a drámai összecsapás után a játékvezetô elnézést kért Sven- Göran Erikssontól, az angolok szövetségi kapitányától a gól meg nem adásáért. Eriksson a legnagyobb brit bulvárlap szerint ezt közölte is a játékosokkal.

Másnapi lisszaboni sajtóértekezletén a svéd szakvezetô maga is beszámolt arról, hogy a meccs után váltott "néhány magánjellegû mondatot" Meierrel, de közölte, hogy a beszélgetés tartalma csak rá és a bíróra tartozik.

Urs Meier neve a vitatott döntés óta szitokszóvá vált a brit sajtóban, amely - vérmérséklettôl függôen - "súlyos játékvezetôi tévedésnek", vagy "a hazaiak javára elkövetett csalásnak" minôsíti az angol gól érvénytelenítését.

A Meier elleni brit sajtókampányra jellemzô, hogy szombati The Sun kiderítette még azt is: a játékvezetô, aki Angliától a továbbjutást "csalta el", még a feleségét is megcsalta. A lap szerint a bíró "dobta vonzó feleségét, Franziskát" egy nôi játékvezetô kedvéért, akivel "egy alpesi szerelmi fészekben él".

A The Sunnak maga a volt feleség mesélte el, hogy még nem váltak el, de férje afférja miatt "a házasságnak vége". "Urs megcsalt engem, és most úgy tûnik, megcsalta Angliát is" - idézte a brit lap Meiernét.

A naponta 10-11 millió brit által olvasott bulvárlap a legjellemzôbb svájci termékek bojkottjára szólította fel olvasóit. A kerülendô árucikkek listáján szerepel egyebek mellett a kakukkos óra, az ementáli sajt, a Toblerone csokoládé, a Swatch óra, a svájci bicska és a svájci bankszámla. Hogy az olvasók biztosan felismerjék, melyik az az ementáli sajt, amelyiket nem szabad megvenni, a lap zárójelben odaírta, hogy "az, amelyikben az a sok lyuk van..."

Athén – 2004.

Cselgáncs

Noha ôsi japán önvédelmi gyökerekkel rendelkezik, a cselgáncs, vagy nemzetközi nevén dzsúdó, csupán 1882-ben született, amikor Dzsigoró Kanó japán mester, a sportág atyja megalakította Sitajában késôbb híressé vált iskoláját. A fegyvertelen harc ôsi mûvészete, a dzsiudzsicu elemeit felhasználva, Kanó olyan önvédelmi sportágat alkotott meg, amelynek alapfilozófiája szerint a gyôzelmet az ellenfél erejének és lendületének felhasználásával lehet elérni. Európában elôször Londonban jelent meg a cselgáncs, 1918-ban, de versenyszerû ûzése Japánban is csak 1930-ban kezdôdött, míg a nemzetközi szövetség 1951-es megalakulását követôen 1956-ban rendeztek elôször világbajnokságot.

A cselgáncs fontos jellegzetessége, hogy a mára rendkívül divatossá vált keleti küzdôsportok közül az elsôként vált a világ közkincsévé. Ez magyarázza, hogy a többiekkel ellentétben, a nemzetközi megnevezés mellett - egyébként rendkívül leleményes - magyar neve is van. Ehhez nagymértékben járult hozzá, hogy az 1964-es tokiói olimpia házigazdái kieszközölték mûsorra tûzését, míg a következô keleti küzdôsport, a tekvondó csupán 2000-ben lett a program része. Olimpiai sportágként korábbi szerény elterjedtsége univerzálissá vált, s az elsô olimpiai játékok nyomasztó japán fölényét követôen, ma a legjobbak a világ legkülönbözôbb sarkaiból kerülnek ki. Az eredetileg kizárólag férfiaknak szánt sportág, viszonylag rövid idô alatt, a hölgyek kedvencévé is vált, hiszen fogásait kiválóan alkalmazhatják a gyengébb fizikai adottságokkal rendelkezôk is.

Athénban a férfiak és a nôk hét-hét súlycsoportban küzdhetnek az olimpiai aranyért, összesen 386 fôben állapították meg az indulók számát, ezek közül 217 férfi és 147 nô (azaz súlycsoportonként 31, illetve 21 induló) a világbajnokságon, illetve a kontinentális bajnokságokon elért helyezések alapján nyert részvételi jogot. A maradék 22 helyet úgy osztja el a nemzetközi szövetség, hogy sem a nemet, sem a súlycsoportot nem határozta meg elôre, a különbözô nemzetközi versenyeken elért pontszámok alapján.

A cselgáncs sajátossága a lebonyolítási rendszer, ebben az egyetlen sportágban alkalmazzák a vigaszágas, egyenes kiesési szisztémát. Ez azt jelenti, hogy csupán a másodszorra is vesztes induló esik ki véglegesen, ám aki egyszer már kikapott (hacsak ez nem magában a döntôben történt) a vigaszágon legfeljebb a bronzmérkôzésig juthat. Ezért, noha - akárcsak az ökölvívásban - két bronzérmet osztanak ki minden súlycsoportban, az elôdöntôig jutott versenyzô nem lehet biztos az éremben, hisz a bronzért még a vigaszágról érkezô versenyzôvel is meg kell vívnia. Ugyancsak sajátos, hogy nem a legtöbb pontot, hanem a legmagasabb pontértéket szerzett versenyzôt hirdetik ki gyôztesnek. Ha az egyik dzsúdós ippont ér el, folytatás nélkül megnyeri a találkozót, a kisebb értékû akciókért hárompontos vaza-ari, kétpontos jukó vagy egypontos koka jár. Egyetlen jukó azonban tíz koka ellenében is gyôzelmet ér.

Mivel a cselgáncs a hagyománytisztelet jegyében született, nagy vitákat keltett, amikor a korábban mindenki számára kötelezô fehér kimonók (hagyományos japán viselet) helyett, a jobb követhetôség, s a két versenyzô könnyebb megkülönböztetése érdekében, az utóbbi idôszakban bevezették a különbözô színû, fehér és kék kimonó viselését.

Esélyek

Az olimpiai története elején a cselgáncs nem sok sikerélményt nyújtott a kelet-európai versenyzôknek, ám Barcelonában Kovács Antal már olimpiai bajnokságot nyert Magyarország számára. Ez maradt a magyar cselgáncs legnagyobb olimpiai sikere, s most is Kovács Antal (100 kg) marad reménységnek, hisz noha csak az Európa-bajnokságon harcolta ki a részvételi jogot, ô a világranglista vezetôje. Meglepetés, hogy magyar versenyzô rajta kívül csupán a 66 kg-os Ungvári Miklós vehet részt az olimpián, s ez akkor is várakozás alatti, ha Ungvári is éremesélyesnek számít.

Romániát négy cselgáncsozó képviseli, két férfi és két nô. A 48 kg-os Alina Dumitru és az 52 kg-os Ioana Aluas Európa- bajnokságot nyert Bukarestben, de nagyon erôs ázsiai konkurenciával kell Athénban szembenéznie. Még csekélyebb éremeséllyel rendelkezik a 73 kg-os Claudiu Bastea és a +100 kg-os Gabriel Muntean, akik az Eb-rôl csupán helyezéssel kerültek Athénba.

Rövid ötkarikás történelem

A cselgáncsot a japán házigazdák 1964-ben, a tokiói olimpián tûzték elôször mûsorra. Akkor kizárólag férfiak versenyeztek öt súlycsoportban. Pontosabban az egyik kategória az open, azaz a súlycsoport nélküli kategória volt, amely a legnagyobb meglepetéssel is szolgált. A többit a japánok simán megnyerték, s a "királykategóriában" kellett volna feltenniük a koronát a sikerre. A nézôk nagy megrökönyödésére azonban a holland Anton Geesink leiskolázta a házigazdák versenyzôjét.

Azóta a sportág folyamatosan mûsoron van, utóbb a súlycsoportok száma nyolcra nôtt, de az open kategóriát 1984 után megszüntették, így hét maradt. A nôk 1988-ban vehettek részt elôször bemutató versenyen, a hivatalos programban azonban 1992 óta szerepelnek.

Színhely

A cselgáncsozók ugyanazt a 8 ezer férôhelyes Anolioszia csarnokot vehetik birtokba, ahol a birkózóversenyeket is rendezik, természetesen nem ugyanabban az idôszakban.

Apróhirdetések

ADÁSVÉTEL

A BIROTECH KFT. forgalmaz öt típusú homologált taxiórát, pénztárgépeket, elektronikus mérlegeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket, PC számítógépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 269-304, 264-072, 444-862, 513-823. (sz.)

ELADUNK hûtôszekrényeket, fagyasztókat, kombinált hûtôszekrényeket és hûtôvitrineket, automata mosógépeket. Tel. 265-373, 0744-626-544. (2440)

VESZEK antik bútort, festményt, órákat, ezüsttárgyakat, szobrokat, rádiókat, kardot. Elcserélek 2 IZS motorbiciklit. Tel. 230-947, 0744-159-190. (955)

BÚZÁT vásárolunk. Tel. 0722-396-107, 0722- 356-303. (2022)

ELADÓ bontásból származó tégla, ajtó, ablak. Tel. 0265/230-096. (2167)

ELADÓ nagyon jó állapotban lévô 1999-es kiadású Citroën Xantia HDI, sok extrával és 1998-as Citroën Jumper haszonjármû elônyös áron. Tel. 0744-401-415. (sz.)

LAKÁS

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás piaci áron. Tel. 216-430, 218-074. (2389)

ELADÓ emeletes, ötszobás magánház kamrával, pincével, nagy udvarral, kerttel, melléképülettel. Tel. 0744-878-160. (2525)

ELADÓ garzon a Raktár (Depozitelor) u. 7/40. sz. alatt. Tel. 223-088. (2511)

ELADÓ 2 szobás, III. emeleti, II. osztályú tömbházlakás a Magurei utcában. Ára: 698 millió lej. Tel. 0745-882-755. (2452)

ELADÓ a Kárpátok sétányon 2 szobás, I. osztályú, II. emeleti tömbházlakás. Ára: 790 millió lej. Tel. 0741- 626-705. (2554)

MINDENFÉLE

LAKÁSOK, HÁZAK, GYÁRAK felépítését, teljes felújítását, átalakítását vállaljuk. Tel. 0744-572-889. (1386)

HÛTÔK javítása lakásán. Garancia, gyorsaság és professzionizmus. Tel. 0740-625-817. (2037)

VÁLLALOK balkonbeépítést, rácsok, korlátok, vaskapuk készítését. Tel. 0745-370- 021, 0740-687-350, 260-364. (2263)

MTB kerékpárok újan, használtan, a legolcsóbban, garanciával és szervizzel. Tel. 0745-361-893. (4446048)

KÔ-, homokszállítás rendelésre. Tel. 0744-691-992, 217-025. (2024)

AUTOMATA mosógépeket javítok. Tel. 0726-152-928. (2503)

FESTÉST, mázolást vállalok. Tel. 267-689 vagy 0740-867-125. (2524)

SZÍNES televíziók javítása a kliens lakásán. Tel. 241-631. (53800)

NYARALJON olcsón Marosfôn. Külön lakás biztosítva. Tel. 214-210. (2601)

LAKÁSFELÚJÍTÁS anyagbeszerzéssel, garanciával. Szobafestés, csempeburkolás, kômûvesmunkák, gipszkartonozás, parkettázás, villanyszerelés, vízszerelés. Tel. 0741-569-948. (2592)

7 KG-OT FOGYTAM 2 hónap alatt. Ha érdekli, hogyan, hívjon. Tel. 0740-463-669. (2597)

Magyarországi mezôgazdasági vállalkozás keres traktorvezetôi jogosítvánnyal rendelkezô munkavállalókat családdal vagy anélkül. Tel.. 00-36-30-93-77-865. (z)

MEGEMLÉKEZÉS

"Leborula és mondá: az Úr az igaz Isten, az Úr az igaz Isten." (I. Királyok) Szomorú szívvel emlékezünk június 28-án a nyárádmagyarósi id. SZABADI ISTVÁNRA halálának 4. évfordulóján. Emlékét ôrzi felesége és négy gyermeke. (2401)

"Mert Ô megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak." (Jób. 5:18.) Csendes szívvel emlékezem a szeretett férjre, KERESTÉLY ATTILÁRA. Ma 3 éve hívta haza az Atya a fenyvesek ölébôl. Szeretô lényének emlékét kegyelettel ôrzöm. Özvegye, Anikó. (2399)

Nem halnak meg soha, kik szívünkben élnek, hiába szállnak, repülnek az évek. Virágot viszünk a sírodra, de szomorú, hogy ezzel nem hozhatunk vissza. Tiéd a csend és nyugalom, miénk a könny és a fájdalom. Nélküled szomorú, üres a ház, még most sem hisszük, hogy hiába várunk. Szerettél volna még közöttünk élni, de a halál legyôzött, el kellett menni. A te szíved pihen, a miénk vérzik, a fájdalmat csak az élôk érzik. Bús temetô csendes susogása, kimegyünk oda, az maradt hátra. A sírhalmodnál összetörten állunk, porladó szívedtôl feleletet várunk. Könnyes szemmel emlékezünk június 28-án a szeretô, jó édesanyára, nagymamára és dédmamára, TORDAI TERÉZRE halálának harmadik évfordulóján. Leánya, Ibolya, veje, Zoltán, unokája, Erika, dédunokája, Attila és Hajnika. Nyugodjál békében. (2405)

Megállunk némán sírod mellett, könnyes szemmel áldjuk emlékedet. Nélküled szomorú, üres a ház, még most sem hisszük, hogy nem látunk már. Megállt a szíved, mely értünk dobogott, pihen a kezed, mely értünk dolgozott. Tiéd a csend, a nyugalom, miénk a könny és a fájdalom. Soha el nem múló fájdalommal és szomorú szívvel emlékezünk 2002. június 28-ra, amikor búcsú nélkül, hirtelen távozott 48. évében DÓCZI JULIÁNNA, a szeretô édesanya és feleség. Emlékét ôrzik fiai, férje és édesanyja. Nyugalma legyen csendes. (2302)

Fájó szívvel emlékezünk június 28- án NAGY JÓZSEFRE halálának 6. évfordulóján. Nyugodj békében. Bánatos édesanyja és testvérei. (2506)

Kegyelettel emlékezünk BURSZÁN JOLÁNRA, a Ciucas utca 1. szám néhai lakójára. Szeretetét, jóságát nem feledjük. Nyugodjon békében. Szerettei. (2512)

Nélküled szomorú, üres a házunk, még most sem hisszük el, hogy hiába várunk. Imádtad családod, mindenkit szerettél, az volt boldogságod, ha örömöt szereztél. Jóságos szíved pihen a föld alatt, minden érted hullott könnycsepp nyugtassa álmodat. Szívünket adtuk volna életedért, de a halálnál nincs hely kegyelemért. Szívünkben fájdalommal emlékezünk június 28-án a 32 évesen elhunyt küküllôszéplaki NAGY EDITRE halálának elsô évfordulóján. Szép emlékét szívünkbe zárjuk. Férje, Kálmán, leányai, Noémi és Xénia, valamint szerettei. (2493)

ELHALÁLOZÁS

Dr. KELEMEN ZSOMBOR 2004. június 26-án, életének 64. évében elhunyt. Szeretett halottunkat június 29-én 15 órakor temetjük a református temetôben. A gyászoló család. (2602)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a forrón szeretett édesapa, nagyapa, déditata, üknagyapa, testvér és jó szomszéd, id. JOÓ ÁRPÁD nyug. pékmester életének 82. évében, folyó hó 26-án 19 órakor hosszú szenvedés után csendesen megpihent. Drága halottunk temetése 2004. június 28-án 13 órakor lesz az új kórház melletti temetôben, református egyházi szertartás szerint. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (2606)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, drága édesapa, imádott nagytata, após, apatárs, testvér, rokon, jó szomszéd, GHIURO CORNEL életének 65. évében örökre megpihent. Drága halottunkat június 28-án 12 órakor helyezzük örök nyugalomra a Jeddi úti temetôben. Búcsúzik tôle felesége, Ilona, leánya, Éva, unokái: Tamás, Hunor, veje, Andor. Emlékét örökre megôrzik, akik ôt nagyon szerették. Nyugodj békében. (2605)

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, após, nagyapa, rokon és szomszéd, a beresztelki néptanács volt elnöke, GÁL FERENCZ 2004. június 27-én reggel 5 órakor, életének 75. évében csendesen megpihent. Temetése folyó hó 29-én 14 órakor lesz az abafáji gyászháztól. Nyugalma legyen csendes, emléke áldott. A gyászoló család. (2604)

Fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy a drága, szeretett férj, édesapa, rokon és jó barát, VÁRADY ALBERT türelemmel viselt szenvedés után, életének 80. évében csendesen megpihent. Temetése június 29-én, kedden du. 2 órakor lesz a református temetôben. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (2600)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó édesanya, nagymama, dédmama, anyós és rokon, özv. SAMU SÁNDORNÉ szül. Gagyi életének 79. évében, június 26-án örökre megpihent. Drága halottunkat június 29-én 13 órakor helyezzük örök nyugalomra a református temetôben. A gyászoló család. (2599)

RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS

Mély együttérzésünket fejezzük ki Izsák Anikónak ÉDESAPJA elhunyta alkalmából. A Grün és Grünfeld család. (v)

Copyright © Népújság - 1999