|
VI. évfolyam 142. (15712.) sz. |
2004. június 18., péntek s |
Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Apróhirdetések
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
Díjmentesen
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
Szerdán, a helyhatósági választásokat követô csúfos vereség után, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt megyei és városi vezetése sajtótájékoztatón jelentette be, hogy vállalják a rossz szereplés ódiumát, és testületileg lemondanak tisztségeikrôl. Ami azt jelenti, hogy ezentúl nem nevezik magukat elnöknek, alelnöknek vagy egyébnek, hanem úgynevezett "kezdeményezô csoportnak", amely a továbbiakban is igazgatni fogja a szervezetet. Ugyanis, magyarázták, nem hagyhatják faképnél azokat, akik bíznak bennük. Mert, folytatták, bebizonyosodott, hogy azokon a településeken, ahová a kampány során sikerült idôt és pénzt áldozni, sikerült "megfogni" egy-egy tanácsosi tisztséget. Szám szerint kilencet.
A bejelentést követôen elmondták, hogy újraszevezik a Parasztpártot és a Népi Akcióval, de akár a magát szintén kereszténynek beállító Új Generációval is tárgyalásokat kezdeményeznek, hogy megerôsítsék az úgynevezett kereszténydemokrata pólust. És, mint kiderült, szívesen látják azokat is, akik annak idején, amikor 2000-ben elveszítették a választásokat (és a húsosfazék másokhoz került) faképnél hagyták ôket.
Itt került szóba óhatatlanul a Dorin Florea neve, akirôl Eugen Crisan elmondta, hogy 1996-ban nem egyéni érdemeiért lett prefektus, hanem mert a Parasztpárt tagja volt, 2000-ben is a Parasztpárt juttatta polgármesteri székbe, és amikor a "legnagyobb bajban" voltak, egyszerûen lelépett, bejelentve, hogy attól kezdve "független" lesz.
A Parasztpárt vezetôi, akik mindig is fenntartásokkal fogadták ezt az úgynevezett "függetlenséget", a tegnapelôtt sem rejtették véka alá rosszallásukat Florea "árulásával" kapcsolatban. Mint mondták, bár ha valaha "megtérne", szívesen visszafogadnák, de amit a mostani kampányban tett, az egyszerûen érthetetlen és elítélendô. Crisan szerint "Florea saját magát ítélte el", amikor azokkal szövetkezett, akik a '90-es évek elején fenyegették. Ugyanis, mondták, akkoriban közös volt a székházuk a Vatra Româneascaval meg a PUNR-vel, és naponta szidták, fenyegették ôket, amikor elmentek az ajtajuk elôtt. (A vásárhelyiek nem felejtették el azt, hogy egyszerre dúlták fel az RMDSZ és a PNT székházát 1990. március 19-én).
Volt párttársai határozottan jelentették ki: "árulóvá vált, azt árulta el, ami a legértékesebb volt az életében"(s-a renegat in ceea ce a avut mai de valoare), hiszen valamikor"Coposu tanítgatta a kereszténydemokrata értékekre". Sose gondolták volna, hogy eddig képes elmenni a kompromisszumban.
Mindezek ellenére, ha úgy gondolná, visszafogadnák maguk közé, mert, mint mondták, igaz, ezt az ütközetet elveszítették, de a háborút még nem, és a továbbiakban az ôszi meg a 2008-as választásokra fognak készülni.
Csodálkozó emberek fogadtak tegnap a körvélyfáji Maros utcában. Kíváncsiságuknak oka is volt: a felszeg utolsó házaihoz vezetô mellékutcán kilenc luxuskocsi követte egymást. Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Kelemen Atilla, a megyei RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor, az Iskola Alapítvány elnöke, Incze Jenô gernyeszegi polgármester és a sajtó képviselôi ahhoz a postáshoz csatlakoztak, aki a falu végén lakó kilencgyerekes Nagy családnak kézbesítette a magyar kormány által biztosított oktatási-nevelési, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást.
A szerény körülmények között élô Nagy Miklós és felesége, Irén az udvaron fogadta a népes küldöttséget. Körülöttük voltak a gyerekek is: Csaba, Emese, Tímea, Mónika, Irén, Szabolcs, János, Levente és Zoltán. Még leírni is hosszú a családtagok névsorát, milyen lehet ebédet fôzni számukra? A legkisebb gyerek óvodás, a legnagyobb lány már férjnél van. A szûk három szobában élô, 20 ár kertben gazdálkodó családot összefogó édesanyának Bálint-Pataki József adta át az öt, magyar nyelvû oktatásban részesülô gyereknek járó nevelési-oktatási támogatást. Mint elmondta, a kilenc gyereket nevelô Nagy családot példaként lehet állítani a Kárpát-medence magyarsága elé, hiszen bebizonyították, hogy szerény körülmények között is lehet kilenc gyereket vállalni, nevelni. Amikor a nehézségekrôl, az egykékrôl beszélünk, akkor pozitív példaként kell felmutatnunk az olyan népes családokat, mint a körtvélyfáji Nagy család - vélekedett. Arról is beszámolt, hogy a kedvezménytörvény alapján biztosított oktatási-nevelési támogatásra Erdélybôl eddig 89.000 pályázat érkezett, s vannak még közöttük 2-3-4 gyerekes családok.
Kelemen Hunor kérdésünkre elmondta, hogy a nevelési-oktatási pályázatokat beérkezési sorrendben dolgozzák fel. Arról is beszámolt, hogy tegnap egy csíkszeredai és egy sepsiszentgyörgyi háromgyerekes családnak is átadták a magyar kormány támogatását.
A Magyarországon építkezésben dolgozó édesapa és a háztartásbeli édesanya büszkén mesélte, hogy bár a kisebb gyerekek egy órát kell gyalogoljanak a Fô utcán levô körtvélyfáji iskoláig, soha nem hiányoznak, s az elmúlt tanévben is jó tanulmányi eredményeket értek el. Arra, hogy mire költik a támogatásként kapott 17 millió lejt, nem kaptunk egyértelmû választ. A gyerekek játékot, számítógépet, édességet szeretnének, az édesanya a faágból rögtönzött kerítés cseréjét tervezi. Ruhára, cipôre, élelemre is folyamatosan szükség van - sorolja. Csak az édesapa nem válaszol: családfenntartóként ô keresi, kétkezi munkával a mindennapit. Beosztása a feleségre hárul.
A nagy vendégseregtôl kissé távolabb, a ház mellett meghúzódó postás türelmesen megvárta a kedvezô pillanatot, s akkor kérte el a szülôk személyazonossági igazolványát. Már holnap visszavárjuk - mondta távozáskor viccesen a családfô.
Dél körül a Maros utcában ismét csend honolt. A vendégek, a kíváncsi szomszédsereg is elvonult. A gyerekek évzáró ünnepélyre mentek. A szülôk terveket szôttek.
Legalább tegnap a népes Nagy család nagy kanállal evett.
Günther Verheugen, az EU bôvítési biztosa Romániába látogat június 21-23-án, hogy biztosítsa a bukaresti vezetést: lehetséges a csatlakozási tárgyalások lezárása az idei év végéig, nyilatkozták kormányzati források csütörtökön a Mediafaxnak.
Verheugen találkozik Ion Iliescu államfôvel, Adrian Nastase miniszterelnökkel, és részt vesz az európai integrációs bizottság heti ülésén a Victoria-palotában. A bôvítési biztos Kolozs megyébe is ellátogat, ahol megtekint egy sor, Phare- alapokból finanszírozott beruházást.
Az Európai Unió újból megerôsítette, hogy megvalósítandó célkitûzésnek tekinti Románia és Bulgária 2007-es csatlakozását, annak ellenére, hogy a két ország jelenleg különbözô felkészültségi fokon van. Errôl a brüsszeli csúcstalálkozó szerdán közzétett következtetés-tervezete szól, amelyet az AFP idéz.
Az EU "célkitûzése" Románia és Bulgária csatlakozása 2007 januárjában, ha a két ország "felkészült" az uniós tagságra, áll a dokumentumban, amely elutasítja Románia és Bulgária csatlakozásának különválasztását.
Bulgária ezen a héten lezárta a csatlakozási tárgyalásokat, Románia az év végéig kívánja befejezni ezt a folyamatot.
Az EU soros ír elnöksége által közzétett tervezet szerint Románia és Bulgária csatlakozási szerzôdésének kidolgozása "2004 júliusában kezdôdik", hogy lehetôvé váljon a dokumentumok aláírása "a lehetô leghamarabb, 2005-ben".
Az unió arra biztatja a két tagjelölt államot, hogy fokozzák erôfeszítéseiket a csatlakozási felkészülés tekintetében, különösen a közigazgatási és igazságügyi reform, illetve a gazdaság átalakítása kapcsán.
(MTI) - Tüdejét érte a sérülés annak a magyar katonának, aki csütörtökön robbanás következtében meghalt Irakban - közölte a honvédelmi miniszter Budapesten. "A mai napon délelôtt - helyi idô szerint - fél tizenegykor egy Hillahból (...) induló 47 fôs katonai konvojunk, amely ivóvizet szállított, támadást szenvedett" - mondta rendkívüli sajtótájékoztatóján Juhász Ferenc, aki élete egyik legnehezebb pillanatának nevezte a történteket.
Közölte: a 47 fôs konvoj az ukrán bázisra tartott Hillából. A támadás során egy 27 éves szerzôdéses katona meghalt, akit a honvédség hôsi halottjává nyilvánított. A robbanás során egy másik katona könnyû sérülést szenvedett.
Bocskai István, a minisztérium kommunikációs fôigazgató-helyettese az MTI munkatársával közölte: az elhunyt szerzôdéses szakaszvezetô, Nagy Richárd szüleit a minisztérium már értesítette a halálesetrôl.
A miniszter elmondta: a 27 éves katonát a tüdején érte a sérülés, a repesz a golyóálló mellény egyik résén át találta el.
A katonát a helyszínen sikerült még újraéleszteni, de Bagdadban a kórházba szállítást követôen belehalt sérüléseibe - tájékoztatott.
Juhász Ferenc közölte: vizsgálóbizottságot állítanak fel, amely pénteken indul el Irakba. A testület tagjai a helyszínen fogják tanulmányozni és feltárni az eseményeket.
Közölte azt is: a vizsgálóbizottságban valószínûleg részt vesz egy dandártábornok, - az MTI úgy tudja, hogy Isaszegi János - aki több mint egy éven keresztül a nemzetközi törzsben teljesített szolgálatot. Hozzátette: a jövô héten a honvédelmi miniszter és a vezérkari fônök látogatást tesz az iraki táborban.
Juhász Ferenc elmondta: a nemzetközi törzs hivatalos jelentése szerint helyi idô szerint 10.30 órakor (magyar idô szerint 8.30-kor) Babil tartományban lépett mûködésbe egy robbanószerkezet a magyar katonai konvoj mellett. A konvojban a második jármûnél robbant fel a szerkezet. A hôsi halált halt szakaszvezetô ebben a páncélozott jármûben tartózkodott.
Az utána közlekedô polgári teherszállító jármû sofôrje a kocsi üvegének szétrobbanása miatt hámsérüléseket szenvedett. A robbanás Bagdadtól délkeletre mintegy 70 kilométerre, Al Hillahtól 100 kilométerre történt.
Szenes Zoltán vezérkari fônök az MTI érdeklôdésére elmondta: a robbanószerkezetet elôre elhelyezték az út mellett és valószínûleg álcázták, ezért nem volt felismerhetô. Feltehetôen irányított robbantás történt és egy repesz érte az elhunyt katonát. Az elhunyt szerzôdéses szakaszvezetô a 14 jármûbôl álló szállítóoszlopot biztosító második, BTR 80A típusú páncélos jármûvében utazott.
Juhász Ferenc arról is tájékoztatott, hogy elôkészületeket tesznek a hôsi halált halt magyar katona hazahozatalára. A szakaszvezetôt a nemzetközi törzs vizsgálata után várhatóan Németországon keresztül szállítják Magyarországra.
Megvizsgálják, hogy lehet-e még erôsíteni a biztonsági intézkedéseket az Irakban szolgáló magyar katonák védelmében - mondta.
Kérdésre válaszolva kijelentette: a magyar katonák addig szolgálnak Irakban, amíg arra érvényes parlamenti felhatalmazásuk van.
A román illetékes intézmények és az olasz Enel-csoport lezárta az Electrica Banat és az Electrica Dobrogea privatizációjáról szóló tárgyalásokat, amelyek eredményeképpen az Enel átveszi a két áramszolgáltató társaság vezetését.
Az Állami Részesedések és az Ipari Privatizációk Hivatala (OPSPI) és az Enel csütörtökön megállapodást írtak alá a két áramelosztó társaság többségi részvénycsomagjának adásvételérôl.
A menetrend szerint a privatizációs folyamat a hónap végéig lezárul.
- A megállapodás részeként az Enel máris kinevezte saját képviselôit, akik felügyelik majd a két társaság tevékenységét. Az adásvételi szerzôdés aláírását követôen az Enel átveszi az ellenôrzést a vállalatvezetés felett a tranzakció befejezéséig (2004 végéig - szerk. megj.) - áll a megállapodásról kiadott közleményben.
Az Electrica két leányvállalata mintegy 1,4 millió fogyasztót lát el elektromos energiával, ez országos szinten az áramelosztó ágazat mintegy 20 százalékát jelenti.
Az olasz csoport csütörtökön bejelentette, hogy 112 millió eurót fizet az Electrica Banat és az Electrica Dobrogea átvételéért. Az összeg magában foglalja a részvények ellenértékét, valamint az alaptôke-emelést is, amelynek révén az Enel 51 százalékban tulajdonosa lesz a két társaságnak.
A két Electrica vállalat megvételére az Enel egyedüli pályázóként nyújtott be szándéknyilatkozatot.
Veszítettünk Vásárhelyen? Úgy tûnik, a lamentáló tollforgatóknak az a szándékuk, hogy a vásárhelyi magyarokban elplántálják ezt a fatális üzenetet. Csak azt nem értem, hogy ezzel kinek az érdekeit szolgálják? Merthogy ebbôl a vélt vereségtudatból a vásárhelyi magyarság semmit sem profitál, az biztos! Akkor kinek az érdekeit szolgálja a lamentáció, amiben nyoma sincs az aggodalomnak, féltésnek, vagy netán a biztatásnak?
Úgy gondolom, ilyenkor a legésszerûbb, amit tehetünk, hogy rendezzük sorainkat, s számba vesszük a tényeket. Ezt nevezik egyesek cinikusan és fanyalogva számadás helyett sikerpropagandának (Számadás vagy sikerpropaganda?, Gábor Attila írása a Népújság június 16-i számában). Igenis, akinek nem tetszik, annak is tudomásul kell vennie az RMDSZ színeit megyeszerte 459 tanácsos képviseli az önkormányzatokban, az elsô fordulóban 28 polgármesterünk van, további 17 pedig versenyben maradt a második fordulóban, illetve 15-en képviselik szövetségünket a megyei tanácsban. Az is tény, hogy Marosvásárhelyen az RMDSZ megôrizte többségét a helyi tanácsban, és minden esélyünk megvan arra, hogy a következô négy évben továbbra is két alpolgármesterünk legyen. Nem kellene errôl beszélni?! Biztosan vannak, akik nem egy sikeres RMDSZ-ben érdekeltek, sôt ellendrukkerekként még a tényeket sem szívesen veszik tudomásul. Márpedig tény, hogy Maros megyében továbbra is az RMDSZ a legerôsebb politikai formáció, s a választók nyugodtak lehetnek afelôl, hogy egy olyan szervezet képviselôinek szavaztak bizalmat, akik érdemben tudják képviselni érdekeiket!
Marosvásárhelyen sem szenvedtünk el vereséget, még akkor sem, ha sikertelennek bizonyult a polgármesteri szék visszaszerzéséért folytatott küzdelem. Vereség az lett volna, ha a tanácsban elveszítjük a többségünket. De az RMDSZ szavazótábora ezúttal is a helyzet magaslatára állt, annak ellenére, hogy kísérlet történt a magyar szavazatok megosztására. Ezek után, ha azt állítjuk, hogy vereséget szenvedett az RMDSZ, akkor a jóhiszemû és józanul gondolkodó marosvásárhelyieket illetjük méltatlan és lejárató kritikával. Az RMDSZ másfél évtized után egy olyan polgármesterjelöltet állított dr. Kelemen Atilla személyében, aki tényleg "húzóembernek" bizonyult a kampányban. Bár a marosvásárhelyi szavazók több mint a fele úgy döntött, hogy nem kell lecserélni a jelenlegi polgármestert, Kelemen Ata ennek ellenére is sikeres jelöltnek bizonyult, hiszen az RMDSZ jelöltjeit övezô bizalom jelentôs mértékben az ô személyiségének az eredménye is! Most is azt állítjuk, hogy Marosvásárhely többet érdemelt volna, és ezt a többletet Kelemen Ata szavatolta.
Sajnos, a fent nevezett cikkíró nem kellôképpen dokumentált, hiszen valótlanságokat állít. Valótlanság az, hogy "lenyeltük" a helyszínfoglalási elutasításokat. Igaz, hogy nem mentünk Brüsszelig, de szóvá tettük és tiltakoztunk ellene, azonban ennél még fontosabb az, hogy találtunk olyan alternatív helyszíneket, ahol megszervezhettük kampányrendezvényeinket, ahol nem egy esetben több ezer vásárhelyi és vidéki magyar ünnepelhetett, szórakozhatott. A pályán kívülrôl könnyû csúsztatni, de ezzel azokat sértik, akik éjjel-nappal azért dolgoztak, hogy a nagysikerû rendezvényekre sor kerüljön (letagadható, bagatellizálható a gulyásfesztivál, a kampánynyitó, a sportnapok, az országos néptáncgála, a Bikini, Zanzibár- s a Bergendy-koncert, a kerékpáros felvonulás mintegy 600 résztvevôvel, lakossági fórum, programalkotó szakmai tanácskozások, utcai találkozók mindennap a választókkal, egész napos gyereknapi rendezvények és az országos kampányzáró, ahol mintegy húszezren vettek részt stb.?).
Azt is fontos lenne végre megérteni, hogy a magyarok közérzetéért mindannyian felelôsek vagyunk - azok is, akik epés hangvételû írásaikkal, szónoklataikkal alaposan mérgezik a közhangulatot. És tegyük szóvá azt is, hogy nem kevesen voltak és vannak olyanok, akik már-már drukkoltak azért, hogy úgymond az "RMDSZ-nek ne sikerüljön".
Gábor Attila "keményen" bírál, amikor az RMDSZ-t kell ostorozni, de a tárgyilagosságtól is eltekintve, feltûnôen elnézô például a "független" magyar tanácsosjelöltekkel szemben. Ugyanis csak az elfogultaknak nem nyilvánvaló: kárt okoztak a magyarságnak, hiszen egy tanácsosi hellyel lehetne még erôsebb a képviseletünk Marosvásárhelyen, ha nem a román pártok malmára hajtják a vizet kampányolásukkal és a kapott szavazatokkal. Mindettôl nagyvonalúan eltekint G. A.
Ezek után mit mondhatunk a kampány jellegérôl szóló "kritikáról"?
A klasszikus nyuszikás vicc jut eszembe: ha van sapkád, azért, ha nincs, azért kapsz egy taslit. Önkormányzati programunkat mintegy 400 szakember bevonásával alkottuk meg, és több ezer példányban, magyar és román nyelven szórtuk. Akik vették a fáradságot és elolvasták, azok pontosan tudják, hogy alaposan számba vettük azokat a teendôket, amelyek sürgôs vagy hosszú távú megoldást igényelnek. Ne becsüljük alá azoknak a szakembereknek a munkáját, akik részt vettek a programalkotási konzultációsorozatban. A mi közös érdekünk az, hogy itt, Marosvásárhelyen és Maros megyében itthon érezzük magunkat és itthon tudjuk tartani gyermekeinket. Közös érdekünk az, hogy szülôföldünkön kiegyensúlyozott és boldog életet tudjunk élni. Csak az önmagukban csalódott cinikusok nevezik ezeket a szempontokat üres frázisoknak! Aki felelôsen gondolkozik, az tudja, hogy a magyar közösség egysége, politikai hatékonysága és államalkotó jelenléte nem szóvirág, hanem létkérdés. Az RMDSZ ezeket a cinikusan és fanyalgóan frázisoknak alábecsült szempontokat alapelvként fogja fel és ezek mentén igyekszik ellátni a magyarság érdekképviseletét.
Én úgy látom, hogy jó esélyekkel indulunk neki egy újabb önkormányzati ciklusnak és most nem mesterségesen keltett "balhékra" van szükségünk, hanem komoly és felelôs munkára, hogy a megszerzett esélyünket kamatoztathassuk közösségünk javára. Mi erre vállalkozunk. Kodolányi János 1943-ban tartott szárszói beszédében mondja, hogy a magyar nincs abban a kényelmes helyzetben, mint "a vegetatív, burjánzó népek", hanem az egyetlen túlélési esélyünk a hiteles és a minôségi jelenlét. Tévedés lenne most a nagyotmondás oltárán feláldozni azt, amit eddig elértünk, s azt, amit következetes kitartással elérhetünk. Egyetértek azzal, hogy rendszeresen sort kell keríteni számadásra és elemzésre, de nem a leszámolásra. Leszámolni, lemondani, feladni, nem tudni, asszimilálódni mindig egyszerûbb, mint áldozatot hozni, megoldást keresni és dolgozni. Mint mondtam, nekünk nem a könnyebbik lehetôség jutott osztályrészül, hanem a nehezebbik.
Jean-Pierre Vesco, Franciaország egyetlen lepketenyésztôje évente 20 ezer élô bábot és kifejlett lepkét küld szét postán visani üvegházából.
A pillangópásztor gyakorlott, de óvatos mozdulattal fogja meg a lepke összezárt szárnyait, háromszögletû, átlátszó borítékba csúsztatja, majd kartondobozba helyezi.
"A báb remekül postázható vattába csomagolva. Két-három napig a lepke is jól bírja az utazást" - állítja az 56 éves férfi.
Házát légkondicionált üvegház veszi körül, amelyben 3-400 pillangószárny verdesését hallani, amint a rothadó almák körül cikáznak - egyes lepkéknek ez a kedvenc eledele.
Vesco naponta 14 órát tölt kedvenceivel, és jól ismeri fejlôdésük minden állomását: pete, hernyó, báb, kifejlett lepke. Csak nagybani árusításukkal foglalkozik, bábonként 2 euróra tartja a rovarokat.
Legfontosabb vevôje a francia Emeraude (Smaragd) cég - amely tucatnyi látogatható "pillangó-házat" üzemeltet szerte Franciaországban -, valamint a Rovar- és környezetvédô hivatal (OPIE).
Több száz lepkéje röpködött különbözô filmekben, például a Mikrokozmosz, vagy A medve címûben. "Volt úgy, hogy hét kemény napot forgattunk alig egy percnyi képért" - emlékezik Vesco.
A lepketenyésztô földjein és a szomszédos dombokon francia pillangók csapongnak. "Az egzotikus példányokat vagy az angoloktól veszem, akik ez egész nemzetközi lepkepiacot a kezükben tartják, vagy elutazom értük szülôhazájukba: Gabonba vagy Guyanába, ahol már huszonegyszer jártam" - árulja el a férfi.
Diplomás botanikus és rovartudós, de biokémia szakot is végzett, mégsem választotta a tudós hivatását. Kertésznek készült, mert "minden pillangónak megvan a saját növénye". "Ha nincs növény, nincs állattenyésztés" - közli Vesco, aki négy alkalmazottat foglalkoztat a lepkeistállóban.
Napról napra ismétlôdnek az aprólékos feladatok. "Még szerencse, hogy a lepkék éjjel alszanak" - mondja a lepkepásztor. Akkorra marad a papírmunka, és jut egy kevéske idô a tudományos kutatásra is.
Néhány érdekesség: "a pillangókat vonzza az emberi izzadság", vagy "van olyan pillangó, például az Attacus Atlas, amelyik egy hétig is kibírja étel-ital nélkül, mivel rengeteg zsírt halmoz fel testében" - meséli a pillangópásztor, akinek az üvegháza ritkán nyílik meg a látogatók elôtt, különben a pedagógus nem hagyna semmi idôt a tenyésztônek.
(MTI) - Megkezdôdött csütörtökön Brüsszelben az EU alkotmányos szerzôdésérôl dönteni hivatott kormányközi konferencia (IGC) sorsdöntônek ígérkezô csúcsszintû fordulója, amelyen a 25 tagország elsô számú vezetôinek megállapodásra kellene jutniuk az alkotmánytervezettel kapcsolatos utolsó nyitott kérdésekrôl is.
Az EU soros ír elnöksége szerdán este nyilvánosságra hozta a legutóbbi egyeztetések alapján kialakított kompromisszumos javaslatait, amelyek az állam- és kormányfôk vitáinak kiinduló pontjai lesznek.
Az egyik legfogósabb kérdésben, a szavazási rendszer ügyében az alkotmánytervezetet kidolgozó konvent eredeti javaslatának némileg módosított változata került a tárgyalóasztalra. Eszerint a döntések elfogadásához a tagállamok 55 százalékának a támogatására lenne szükség úgy, hogy ugyanezek az országok egyúttal az unió össznépességének legkevesebb 65 százalékát képviseljék. A konvent 50, illetve 60 százalékos arányokat javasolt.
Az Európai Bizottság majdani létszámát és összetételét illetôen az elnökség olyan formulát javasol, amely szerint 2014-ig - vagyis a következô két bizottság hivatali ideje alatt - még mindegyik tagország egy-egy teljes jogú biztost delegálhatna a testületbe. Ezt követôen a bizottság létszámát 18-ra csökkentenék, s e körön belül egy késôbb meghatározandó forgási rendszerrel szavatolnák a tagállamok egyenrangúságát.
Végleges megállapodásra kell jutni az egyes tagállamoknak jutó európai parlamenti helyek számáról is. Az elnökség azt javasolta, hogy ennek minimumát a legkisebb országok esetében a jelenlegi 4-rôl emeljék 6-ra.
A minôsített többséggel történô döntéshozatal érvényességi körének kiterjesztését illetôen már a legutóbbi egyeztetéseken, illetve külügyminiszteri szintû IGC- fordulókon körvonalazódott a kompromisszum. Ennek alapján a még vitatott területek közül nagy valószínûséggel megmarad a nemzeti vétó az adózási ügyekben, valamint a kül- és biztonságpolitikában, míg a szociálpolitika bizonyos területein, illetve a büntetôjogi együttmûködésben bizonyos feltételek mellett lehetôség lesz többségi döntéshozatalra.
Élénk viták várhatók ezzel szemben egy nemrég felmerült problémáról, az Európai Bizottságot a deficiteljárásban megilletô hatáskörrôl. A tagállamok egy kisebb csoportja - Németországgal az élén - ennek szûkítését kezdeményezte, míg a másik oldalon Hollandia - ugyancsak több tagállam támogatásával - leszögezte, hogy "a végsôkig harcolni fog" az alkotmánytervezet erre vonatkozó pontjának a megtartásáért.
A nyitott kérdések közé tartozik az alapvetô jogok európai chartájának a jogi státusa. Formailag a charta része ugyan az alkotmánynak, Nagy-Britannia azonban kezdettôl fogva határozottan ellenezte, hogy ennek belsô jogrendje módosulásával járó következményei is legyenek. A problémát feltehetôen egy olyan kompromisszumos formulával fogják áthidalni, amely kiiktatná ezt a lehetôséget.
A tagállamok két éve tartó viták ellenére mindmáig nem tudtak egyetértésre jutni arról, szerepeljen-e az alkotmány preambulumában utalás a kereszténységre vagy éppen Istenre. Ennek fényében az ír elnökség azt a megoldást választotta, hogy legutóbbi javaslatában megtartotta az alkotmányszöveg eredeti változatát, amelyben nem szerepelnek ilyen utalások.
Uniós és tagállami illetékesek szerint a huszonötök az utolsó pillanatokra maradt nehézségek ellenére igen nagy fokú megegyezési készséget tanúsítanak. Egyetértenek abban, hogy az IGC tavaly decemberi fordulójának sikertelensége után még egy ilyen kudarc nagyon súlyos következményekkel járna.
Közel négyszáz színházszeretô diák érkezett volna Marosvásárhelyre az elkövetkezô napokban. Érkezett volna, mert nincsen hova.
Történt ugyanis, hogy a tavalyi Országos Diákszínjátszó Fesztivál nagydíját a vásárhelyi, bolyais Csepûrágó csapat nyerte el, a régi ODIF-os hagyományok szerint rendezett évenkénti találkozó pedig vándorfesztivál. Az éppen nyertes csapat szervezi a következô évit, így az idén Marosvásárhelyre került a sor. A szervezô Bolyai Farkas Líceumnak viszont nem áll rendelkezésére a szükséges pénzalap. Horváth Gabriella aligazgatónô elmondta, hogy több helyen próbáltak pályázni, nem sok sikerrel. A Communitasnak nem állt szándékában támogatást nyújtani, az Illyés sürgôsségi alapjából lehet, hogy csurran-cseppen valami. A magyar oktatási minisztérium Határon Túli Magyarok Fôosztálya a székelyudvarhelyi HEBE Alapítványon keresztül 200 ezer forinttal támogatta a többnapos rendezvényt, a Tip-Top és Emma vendéglôk reggelivel kívánták segíteni a fesztivált, és egy magánszemély is adakozott, mindez azonban nem volt elég a több száz diák elszállásolására, étkeztetésére, még akkor sem, ha a Színmûvészeti Egyetem is felajánlotta segítségét - a Stúdió színházat, és mûhelygyakorlat- képzéseket. Ezért a fesztivált októberre halasztották, ez a tanévkezdés utáni legmegfelelôbb hónap - mondta Horváth Gabriella.
ODIF tehát lesz, de csak ôsszel. Pénzhiány miatt.
Mint ismeretes, kormányhatározat született arról, hogy a marosvásárhelyi Calarasilor utca 26-28. szám alatti volt banképület a Pénzügyminisztériumtól átkerül a Közigazgatási és Belügyminisztérium ügykezelésébe, s ezzel megoldják az évek óta helyiséggonddal küzdô okmányirodák helyzetét.
Három héttel ezelôtt a Megyei Közpénzügyi Igazgatóság ügyvezetô aligazgatója bejelentette: harminc napon belül a Calarasilor utcai épületbôl átköltöznek a Dózsa György utca és az 1918. December 1. út keresztezôdésénél lévô új pénzügyi palotába. Ezt követôen átveszi helyüket az Informatizált Lakosság-nyilvántartó Hivatal. A határidô közeledik, sikerül-e lebonyolítani a költözködést? - kérdeztük Lazar Sorin aligazgatót.
- Betartjuk a beígért harmincnapos határidôt, s jövô héten költözünk. Június 23- ától, szerdától a jövedelem- ügykezelô igazgatóság már az új, Dózsa György utca 1-3. szám alatti pénzügyi irodaházban fog mûködni. A kincstár, mivel nem szakíthatja meg a tevékenységét, csak hét végén költözhet, erre június 26-27-én, szombat-vasárnap kerül sor. Addig, amíg a lakosság, az ügyfelek körében tudatosul a változás, még egy-egy alkalmazott a régi székhelyen marad, hogy útba igazítsák azokat, akik még nem szereztek tudomást a székhelycserérôl.
Ciobanu Dorin, a megyei Informatizált Lakosság- nyilvántartó Hivatal vezetôje az általa vezetett intézmény költözésérôl csak egy biztos dolgot tudott mondani: megvalósul, de mikor és hogyan, erre nem volt válasza. Ciobanu elmondta: A költözésre vonatkozólag eddig nem volt egyeztetés, de valószínûleg pár hétig a régi székhelyen fognak még dolgozni. Még nem tiszta, hogy ki fogja biztosítani és megvásárolni az irodák bútorzatát, ki fogja állni a havi egymilliárd lejes fenntartási költséget, mert logisztikailag a belügyminisztériumhoz tartoznak, viszont az ügykezelés a helyi közigazgatás hatásköre. Megoldást kell találni arra, hogy ki és hogyan biztosítja majd a titkos iratok biztonságos szállítását és ôrzését. Ezután kell leülni tárgyalni a polgármesteri hivatallal, a prefektussal és a belügyminisztérium képviselôjével.
Hiába reménykedtek a Maros megyei és marosvásárhelyi adófizetô állampolgárok abban, hogy a nyári kánikulában, amikor különösen nagy zsúfoltságra lehet számítani, könnyebb lesz majd az ügyintézés, mert nem oldódik meg egyhamar a költözködés. Marad továbbra is a sorban állás, a civilizáltnak semmiképp nem nevezhetô tolongás, ha személyi, utazási vagy személygépkocsi-okmányt szeretnének igényelni és kiváltani.
Tegnap zárult a marosvásárhelyi Pro Európa Liga által immár a X. alkalommal szervezett Demokrácia Kollegiuma, ahol román és magyar fiatalok a jogállam mûködésének alapfogalmait sajátíthatták el, és megtanulhatták azt is, hogy mit jelent a tolerancia, a másság.
Hagyományosan a záró rendezvényre a polgármesteri hivatal gyûléstermében került sor, ahol ezúttal is egy tanácsülést szimuláltak, ahol a diákok sajátos meglátásuk szerint vitatták meg a város fontosnak vélt gondjait. Ezúttal a liga tanácsosai a kerékpárutak szükségességérôl és ezek megvalósíthatóságáról értekeztek. Emellett szó volt még az állatkertrôl is, arról, hogyan lehetne gazdaságosabban, profitorientáltabban mûködtetni. Érdekes javaslatok hangzottak el a középkori vár kihasználásával kapcsolatosan. A diákok itt nem, az eddig gyakran tapasztalt balkáni zsibvásárt szeretnék látni, hanem a környezetnek megfelelô hangulatú vendéglôt s egy olyan kulturális szabadidôközpontot képzeltek el, ahova az emberek azért jönnek, hogy az ódon falak határolta csendben olvassanak, meglátogassanak egy képzômûvészeti vagy fotókiállítást. S természetesen mindezt a turisták vonzására is ajánlják. A polgármesteri hivatalt Csegzi Sándor alpolgármester, a helyi tanácsot Fekete Attila városatya képviselte. Dorin Florea polgármester többszöri meghívás ellenére távol maradt.
Az oktatási program résztvevôi közül többen társadalomtudományi, politológia karon szeretnék folytatni tanulmányaikat, amihez jó alap az itt szerzett ismeret.
Ezekben a napokban különösen idôszerû Karinthy írásának címe, hiszen tanév vége, bizonyítványosztás ideje van. Másrészt pedig június 15-én a nyolcadikosok magyar nyelv és irodalom vizsgatételének harmadik része nagy humoristánkra vonatkozott.
Senki nem vonja kétségbe Karinthy zsenialitását, most mégis riadalom van tanárok, vizsgázó tanulók és szülôk körében egyaránt. VII. osztályban olvastuk, elemeztük a Tanár úr kérem két részletét: A jó tanuló felel és a Röhög az egész osztály címûeket. Alternatív tankönyveink ezeket az írásokat a humoreszk illetve a humoros novella mûfajába sorolják. Ez utóbbi megjelölés szerepel a Magyar irodalmi lexikonban is.
A paródia más mûfaj, egy-egy irodalmi mû tréfás utánzata, irodalmi karikatúra. Nagyszerûek Karinthy paródiái, az Így írtok ti címû kötetének írásait azonban nyolcadikosaink még nem ismerik. Valljuk be, a tizennégy éves gyermek nem is nôtt fel ezekhez, irodalmi tájékozottsága nem elegendô, humor és irónia iránti érzéke sem olyan kifinomult még, hogy Karinthy kíméletlenül ôszinte, nagyon szellemes paródiáit értse - elemezze.
A vizsgatétel harmadik, 30 pont értékû része egy olvasott vagy tanult paródia átfogó elemzését kérte: mûfaji sajátosságok, cselekmény egységei, szereplôk bemutatása. Erre nem voltak felkészülve a gyermekek, a rendelkezésre álló idô is kevés volt. Ezért az ijedelem, és én úgy gondolom, jogosan és okkal.
A nyolcadik osztály megfeszített munkával telt el, terjedelmes tananyagot kellett elraktározniuk, közben pedig a lehetôségekhez és idôhöz mérten átismételni és gyakorolni az V-VII. osztályos irodalmi és nyelvtani anyagrészeket. Mennyi szép, gyermekekhez közel álló irodalmi alkotással találkoztak e négy év során. Bizonyára szívesen fogalmaztak volna irodalmi elemzést valamelyik emlékezetes ballada, elbeszélés, monda, vagy kisregény alapján. A nyolcadik osztály vaskos tananyagát pedig csupán két, összesen 6 pont értékû kis kérdés képviselte a százpontos vizsgai feladatlapon.
Hát ezért jöttek ki rosszkedvûen gyermekeink a magyar vizsgáról. Nem elôször történt, amit most a helyi tv kamerái elôtt is kijelentettek: a román vizsga könnyebb volt számukra, nem érte kellemetlen meglepetés ôket. Pedig úgy lenne jó, ha ezt mondanák: " Ez igazán szép tétel volt, örömmel írtunk róla." Talán így tarthatnánk meg ôket hiánytalanul a magyar tagozaton.
Szerdán közös sajtótájékoztatón jelentették be ebbéli szándékukat a Népi Akció (AP) és a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNTCD) vezetôi, hogy - legalábbis helyi szinten - összefognak. Ugyanis, mind Nicolae Havrilet, az AP megyei elnöke, mind Briscan Lucia, a PNTCD megyei szervezetének elsô alelnöke, valamint Eugen Crisan, a városi szervezet elnöke elismerte, hogy csúfos vereséget szenvedtek a június 6-i helyhatósági választásokon.
Felvállalják ennek az ódiumát, jelentették ki: a PNT vezetése testületileg lemondott (a sajtó elôtt), Havrilet azonban nem tette meg ezt a lépést.
Az esetleges koalícióról elmondták, hogy közöttük nincs "doktrinális inkompatibilitás", ugyanazt a választói réteget szólítják meg. Azt Crisan elismerte, hogy a Parasztpárt belsô konfliktusai kivetítôdtek a vidéki szervezetekre is, és befolyásolták az eredményeket. Az is igaz, tette hozzá, hogy egyikük sem szólt a kereszténydemokráciáról. Ezért gondolták úgy, hogy "helyi szinten újra kell szervezni a kereszténydemokrata erôket". A vereség oka szerintük az is lehet, hogy túlságosan civilizált kampányt folytattak, Havrilet kizárólag a szociális kérdésekre összpontosított, a parasztpártiak pedig egyetlen szóval sem válaszoltak azoknak, akik "sárral dobálták", vagy "sátánnak" nevezték ôket.
Etnikai kampány, érzelmi szavazás
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Florea etnikai kampányt folytatott azzal az "ijesztgetéssel", hogy, ha nem rá szavaznak, magyar lesz a polgármester. Aggasztónak tartották, hogy egy olyan városban, ahol "három egyetem is van", az embereket nem érdeklik a programok, a szaktudás, hanem az érzelmeik alapján szavaznak. Crisan az RMDSZ miatt is "aggódik", mert szerinte nem érdekli a lakosság, ha az SZDP-vel képes szövetkezni a városi és a megyei tanácsban.
Szerintük az RMDSZ-nél a "Stockholm-szindróma" lépett fel, amikor "az áldozat beleszeret a hóhérba", ugyanis a helyi tanácsban egy RMDSZ-SZDP- NRP-Florea négyszög jön létre.
Röviden, mint mondták, udvariasságból gratuláltak Dorin Floreának a választási sikerhez, de mint mondták, elárulta a kereszténydemokrata eszméket, és azokkal szövetkezett 2004-ben, akik a kilencvenes évek elején nap mint nap fenyegették. Ennek ellenére, ha vissza akarna térni hozzájuk, tárt karokkal fogadnák. Ôt is meg Doru Opriscant is.
"Mint a szép hûvös patakra" lelkem kívánkozik, és hozzád fohászkodik, Uram, hadd találjam meg azt az igaz szívû kormányost, aki ezen viharos idôkben is képes révbe juttatni sokat hányatott hajónk, amely nehezen közeledik egy rég áhított új világ fele.
A huszonegyedik század elején az egységes megmaradásért és az otthon érvényesülésért küzdô magyar közösség nem lehet érdektelen saját jövôje iránt.
A székelyföld nyugati kapujában Mezôcsávás községben az önkormányzati választások elsô fordulójában két magyar képviselô, az RMDSZ és egy független magyar jelölt jutott tovább.
Megmérettetésükben minden bizonnyal egy újabb fiatal generáció készül átvenni a stafétát a politikai életben, újabb mentalitást és fiatal virtust képviselve.
A történelem során sokat hányatott, török vagy tatár dúlta területein képes volt megmaradni ezen, már szórványban élô magyarság. Elvándoroltak vagy máshol keresve jobb érvényesülést, itt hagyva szeretett szülôföldjüket, ma visszaemlékezhetnek, hogy édesanyjuk "könnyû álmot ígért"' bölcsôjük felett.
Mi, itthon maradtak vagy visszajöttek tudjuk, hogy felvirrad egy szép reggel, felsüt a fényes nap, minden közösségnek sugárzik és meleget küld.
Hisszük, hogy az itteni magyarság a többségi román lakossággal, valamint a roma közösségekkel együtt szeretné saját sorsát rendezni és irányítani, tudatában annak, hogy nehéz a felzárkózás, és fôleg nem maradhat ki a demokratikus folyamatokból.
Ezen integrációs törekvések felbecsülhetetlen lehetôségeket nyújt majd ezen közösségek számára.
Ezt a békés együtt akarást bizonyítják azon eredmények is, amit a szavazatok aránya is alátámaszt, átlepve az úgynevezett etnikai alapú voksolást, a józan ész gyôzelme az elfogultság és zárkózottság felett. Egy újabb irány a jobb és a szebb jövô felé ahol csak a szabad gondolkodás és a jó Istenbe vetett bizalom érvényesül a megmaradásért, a szebb élet reményében csak együtt összefogva sikerülhet.
Szüksége van mindenkinek a váltásra, és itt az ideje átérezni az új irányba induláskor a teendôket.
"Szívével jól lát az ember, ami lényeges, az a szemnek láthatatlan,
Az igazságot átérzi a lelkünk, de te is tudod, hogy kimondhatatlan."
Találjuk meg tehát a patakvizet és tegyük tisztává azt, hogy egy új életet adó reményekben gazdag jövôt táplálhasson ezen viharos idôkben, megérkezve egy gyönyörû Tündérországba, azaz Erdélybe.
Legyen ez a föld mindenki otthona és magvaik csirázzanak, fiatal hajtásait ápoljuk egy olyan hazában, ahol mindenki otthon erezheti magát.
"Mert ha nincs gyökered, elvisz a szél"
Vasárnap, június 20-án tartják a helyhatósági választások második fordulóját.
Santa Marinel, a Megyei Választási Iroda elnöke tájékoztatott, hogy Maros megyében 45 településen kell megtartani a polgármester- választások második fordulóját (ezek közül 17-ben érdekelt az RMDSZ).
* A 45 helységben 203 szavazóiroda várja vasárnap reggel 7 órától este 9-ig a szavazópolgárokat.
* Ebben a fordulóban 173.574 szavazópolgár neve szerepel az állandó választói névjegyzéken. Ebbôl 95.076 vidéken, 78.498 a városokban.
*A szavazólapok száma megegyezik a névjegyzékkel, plusz 10%. Tegnap és ma szállították ki a szavazólapokat azokba a helységekbe, ahol sor kerül a második fordulóra. A szavazócédulákon ezúttal csupán két név szerepel. A belsô oldalon fent annak a neve, aki az elsô fordulóban a legtöbb szavazatot kapta, alul pedig az ellenfele.
* A szavazóirodák a régiek, az iroda tagjai is azok maradtak, akik az elsô fordulóban.
* A megfigyelôk is ugyanazok.
* A kampánycsend szombat reggel 7 órakor lép életbe.
* Szavazni csak személyazonossági igazolvánnyal lehet, az állandó lakhely alapján, a polgármesteri hivatal által kijelölt szavazóirodában.
A szovátai idény kezdetén dr. Bíró László szállodaigazgatót kérdeztük, hogyan készültek fel a vendégfogadásra, mi az, ami turistavonzó a kínálatunkban.
- Mit ígér az idei esztendô, hiszen a felújítás óta ez lesz az elsô igazi szezon?
- Valóban, tavaly július körül volt a részleges nyitás, majd szeptemberben a gyógyászat is technikailag teljes egészében elkészült. Nyilvánvalóan ez egy bevezetô év volt. 2004 teljes évünk lesz, minden üzemegységünk - a vendéglátás, szálloda, gyógyászat - teljes kapacitással mûködik. Jó szezonra számítunk ebben az évben. Az elsô negyedévünk kedvezô volt, és amit a tavaly elgondoltunk, mostanra ki is alakult. Nevezetesen a hagyományos értelemben vett turizmus, a turisták, a másik vendégkör, a gyógy-vendégek, és a harmadik, talán a legjobban beindult üzletág, a konferenciaturizmus. Ezek közül a gyógyászat az, amely lassúbb fejlôdést mutat vendégszámban, hiszen azokat a vendégeket, akiket meg kell találnunk, azon túl, hogy vendégek, bôrgyógyászati, nôgyógyászati, tüdô-, reumakezelést, balneoterápiát, elektroterápiát igényelnek.
- Hogyan keresik meg ezeket?
- Lépésrôl lépésre, részben a budapesti központi marketingirodán keresztül, illetve a Danubius Szálloda New York-i, londoni, nürnbergi irodáin keresztül.
- Kik gyakorolják az úgynevezett konferenciaturizmust?
- Konferenciaturizmusra a távközlés, a banki, illetve a biztosítási szektor tart igényt, ahol vagy ügynököket képeznek ki, vagy a vállalat belsô tréningjeit itt meg tudják tartani. A Szováta Hotelben és a mellette mûködô Faget és Bradet szállodákban 800 embert is el tudunk egyidejûleg helyezni. Ennek megvan természetesen a vendéglátó háttere is, és ami nagyon fontos, a különbözô méretû konferenciatermek. Ebben egy gyors fejlesztést is eszközöltünk, és akár 600 vendéget le tudunk ültetni egyidejûleg egyetlen konferenciateremben, a Margaré- tában. Ezenkívül a Szováta Szálló konferenciatermében 200-220 hely van és ezekhez kapcsolódnak 50-60, 16-20 és 30 fôs, úgynevezett szekciótermek. Egy-egy jelentôsebb konferenciánál fontos, hogy a szekciókat is el tudjuk helyezni, és közben a vendéglátó szolgáltatásokat is fölkészülten meg tudjuk oldani.
- Idénre vannak ilyen szerzôdéses vendégeik?
- A klasszikus turistaforgalomra, akik jönnek, szállást, étkezést igényelnek, és a környéken töltik a szabadidôt, a romániai illetve magyarországi és külföldi utazási irodákkal szerzôdtünk, a fôszezonban. Az ôszi idôszakban megy a konferenciaturizmus, általában 5-6 hónappal elôre kell foglalni, most is már szeptember-október körül járunk. A hagyományos turizmusra július-augusztusra a szerzôdéseink megvannak, de a konferenciaturizmus az, ahol már fizetôképes kereslet is van.
- Mi a fô vonzereje a Szováta Szállónak, illetve a szolgáltatásaiknak?
- Elsôsorban a komplexitás: a szálloda, a vendéglátás és a konferenciaturizmus egyaránt vonzerô. És a Szováta Szállóban a gyógyászat is fontos és vonzerô, elsôsorban azok számára, akiknek valamilyen betegségük van. Ezen túlmenôen, a szállodában van szauna, uszoda, jacuzzi. Szováta elhelyezkedése is kellemes, hiszen Bukarest, Brassó, Kolozsvár, Nagyvárad jó két- három órás út, ez is egyfajta érték. Nyáron pedig a Medve-tó, illetve a Mogyorósi-tó is ebben az istenadta környezetben újabb vonzerô. És természetesen a Medve-tó mellett is van egy gyógyászati kezelô a Szováta szállodabelihez hasonló szolgáltatásokkal.
Kedden 20 órától a fôtéri nyári színpadon az EMKE újból megszervezi a magyar nótaestet, amelyen Koszorús Kálmán és zenekara muzsikál. Énekel Balogh Dénes, Eötvös Mária, Gyárfás István, Kilyén Ilka, Koós Éva, Marton Irén, Nagy József, Vígh Ágnes, Zsombori Róbert, valamint Koszorús Krisztina és Ritiu Ilka Krisztina. Fellép Széllyes Sándor, mûsorvezetô Kilyén Ilka. A belépés ingyenes.
Községavató Koronkán
A Koronkai Polgármesteri Hivatal és a helyi tanács szombaton községavató ünnepséget szervez. Az ünnepi mûsor 11 órakor kezdôdik a helyi református templomban. Az ünnepi gyûlést 12.30 órától tartják a kultúrotthonban, ahol sor kerül a magyarországi Kincsesbányával megkötött testvértelepülési egyezmény aláírására. 16 órától ünnepi mûsor a községi sportpályán és az iskola udvarán. Végezetül utcabál és hajnalig tartó mulatság, amelyre a koronkaiakat és székelybósiakat is várják a szervezôk.
Falutalálkozó Pókában
Pókában vasárnap második alkalommal tartanak falutalálkozót, amely 13 órakor ünnepi istentisztelettel kezdôdik, igét hirdet Ötvös József, a Marosi Egyházmegye esperese. A gyülekezeti teremben kézimunka-kiállítás nyílik. Dr. Szôllôsi Árpád 15 órakor mond megnyitóbeszédet, amit könyvbemutató követ. A pókai iskolások mûsora után díszpolgáravatásra kerül sor, majd a vajdaszentiványi és marossárpataki tánccsoportok lépnek fel. Halászléfôzô verseny is lesz, az érdeklôdôk a helyszínen nevezhetnek be.
Ballagás a Bod Péter Diakóniai Központban
A marosvásárhelyi Református Egészségügyi Fôiskola végzôs évfolyamának ballagási ünnepségét ma ( péntek) délelôtt 11 órakor tartják a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ dísztermében.
V. Marosvásárhelyi Katolikus Napok
A marosvásárhelyi római katolikus plébániák június 19-24-e között a Deus Providebit Tanulmányi Házban megszervezik az V. Marosvásárhelyi Katolikus Napokat. Az idei téma, ahogy a mottóból is kiderül, a Communio, ezért szombaton 10 órától közösségi nappal kezdôdik a rendezvény, ahol felvonul és bemutatkozik Marosvásárhely hét katolikus plébániája, különbözô intézményei, közösségei. Ezt követôen naponta 17 órától tartanak elôadásokat, így vasárnap Ilyés Zsolttól tudjuk meg, hogy mit is jelent a Communio teológiai értelemben, hétfôn Portik-Hegyi Kelemen és civil munkatársai mutatják be e téren kifejtett tevékenységüket, kedden és szerdán a közösségépítésrôl, illetve a szûkebb családi közösségrôl tartanak kerekasztal-beszélgetést a helyi plébánosok és közösségeik. A katolikus napokat csütörtökön, a belvárosi Keresztelô Szent János-templom búcsúján ünnepi szentmisével zárják, igét hirdet Jakab Gábor, a Keresztény Szó és Vasárnap katolikus havi, illetve hetilapok fôszerkesztôje.
Vakációs program gyerekeknek
A Philothea Klubban június 21. és július 16. között vakációs programmal: érdekes történetekkel, játékokkal, meglepetésekkel várják a gyerekeket. Hétfôn és szerdán 10-13 óra között a kisiskolásokat, kedden és csütörtökön ugyanabban az idôben az V-VII. osztályosokat fogadják.
A Napot és a Holdat szarva között hozta
Frederick Daniel Bunsen (El Paso, Texas), Berszán Márkos Zsolt (Csíkszereda), Márkos András (Csíkszereda) és Tódor Zsuzsanna (Csíkszereda) festômûvészek A Napot és a Holdat szarva között hozta címû kiállításának ad otthont a marosvásárhelyi Bernády Ház. Márkos Andrásban egy gyimesi balladatöredék - Ím hol ereszkedik, ím hol ereszkedik a mennyei bárány... a Napot és a Holdat szarva között hozta - elolvasása nyomán fogant meg a kiállítás alapötlete. A 60 mûalkotást bemutató tárlatot csütörtökön 18 órakor nyitják meg. A festményeket Borbély László és Danguly Ervin méltatja. Közremûködik Barabás András színmûvész és Bartis Zoltán népzenész.
Népmûvészek bemutatkozása
A Marosvásárhelyi Népi Egyetem magyar néprajzi tanfolyama a Marosvásárhelyi Napok rendezvénysorozat alatt népmûvészeti és népi iparmûvészeti kiállítást rendez a vár központi épületében. A látogatók gyékénybôl, kukoricaháncsból, fából készült alkotásokat, gyûjtött népi tárgyakat és népviseletet, dísztárgyakat tekinthetnek meg. Mint Asztalos Enikô tanárnôtôl megtudtuk, Beszterce, Brassó, Hargita, Kovászna és Maros megyei gyûjtök, mûvészek jelezték részvételüket.
Látogatható a Vár Galéria
A Marosvásárhelyi Fotóklub tagjai már elôkészítették a Marosvásárhelyi Napokra a klub munkásságát bemutató tárlatot. Az elmúlt év alatt készült fotókat naponta 11- 19 óra között lehet megtekinteni a Vár Galériában.
Koncz János fotói
A Nyugdíjasok Önsegélyzô Pénztárának Bolyai utcai klubjában még megtekinthetô Koncz János fotómûvész tárlata.
Segesvári mûvész alkotásai Dicsôszentmártonban
A dicsôszentmártoni Kis-Küküllô Galériában (volt zsinagóga) Sz. Kovács Géza segesvári képzômûvész alkotásaiból nyílt kiállítás.
Egyéni tárlat
A megyeszékhelyi Surtec mûszaki nagyáruházban Kulcsár Erzsébet egyéni tárlata június 30-ig tekinthetô meg.
Nagy Imre-képtár
A marosvásárhelyi Köteles Sámuel utca 1. szám alatti Nagy Imre-képtár állandó kiállítása a mûvész által a városnak adományozott, a megyei képtár állományában található festményeket mutatja be. Az érdeklôdôk a kiállított mûveket keddtôl péntekig 9-16, szombaton és vasárnap 9-13 óra között tekinthetik meg.
Árnyak és fények a Mûvészeti Múzeumban
A Marosvásárhelyi Képtárban, a Kultúrpalota III. emeleti galériájában a Simon Endre és Ioan Sulea festômûvészek által rendezett Árnyak és fények címû tárlat a múzeum alapállományából viszi a nézôk elé a magyar képzômûvészet számos kimagasló egyéniségének munkáit.
Molnár Dénes Képtár
A vadasdi Molnár Dénes Képtárban 32 színes grafikát, fametszetet tekinthetnek meg a betérôk. A Havadtól három kilométerre levô kiállítóteremben a 2000-ben adományozott mûvek látogathatók. Érdeklôdni, bejelentkezni az 585-080-as telefonszámon lehet, a Székely családnál.
Mit láthatunk a mozikban?
A marosvásárhelyi Mûvész moziban június 18- 24. között a Hidalgo címû filmet lehet megnézni naponta 14.30, 17, 19.30 és 22 órától. Az utolsó vetítés a nyári színpadon lesz. Az Ifjúsági filmszínházban az Enyedi Ildikó által rendezett Simon mágus címû filmet tûzték mûsorra. Szereplôk: Andorai Péter, Julie Delarme, Halász Péter, Hubert Kunde, Nagy Mari. 1998, Párizs. Bûneset, semmi nyom. A rendôrség tanácstalan. Egy mágus segítségéhez folyamodnak. Keletrôl jön, s Simon a neve. Ahogy megérkezik, felbukkan egy régi rivális, egy másik mágus. Párbajra hívja, igazi máguspárbajra. Három napot kell eltölteniük a föld alatt. Simon belemegy a játékba. Vajon harmadnapon "feltámad-e"? Vetítési idôpontok: 14.30, 17 és 19.30 óra. Kedvezményes jegyet a hétfôi elôadásokra lehet váltani. A szászrégeni Patria moziban A spártai címû filmre lehet jegyet váltani hétvégén 15, 17, 19 és 22 órától, hétfôn és kedden 17 és 19 órától.
Marosvásárhely
Felnôttsürgôsségi ellátás a megyei kórházban mûködik a hét végén is, telefonszáma 210-878. A Caritsannál (Bartók Béla u. 10., tel: 266-249, 269-172) szombaton 8-18 óra között van általános orvosi rendelés, s ugyanott 9-13 óra között a gyermekgyógyászaton is fogadják a rászorulókat. Fogászati rendelés 8-tól 16 óráig, telefon: 266-249. Belgyógyászati szakrendelés az Avram Iancu utcai rendelôben (telefonszám: 216-510) van szombaton 9-12 óra között. A Cardio-Med orvosi központban (1989. December 22. u. 76. szám) szombaton 9-13 óra között van általános orvosi rendelés, telefon: 217-333;
Mentô a 961 és a 213-131-es telefonon hívható;
A SMURD Rohammentô-szolgálat (dr. Arafat) a 210-110-es számon értesíthetô;
Az egységesített diszpécserszolgálat telefonszáma: 112
Halló, Oblio telefonvonal gyerekekért. Bajban levô, bántalmazott gyermekek és anyák támogatása érdekében létrehozott telefonszolgálat. Telefonszáma: 983.
Az S.O.S.-Reménység telefonszolgálat számait: 210-865 (magyar), 210-864 (román) szombaton 19-6 óra között lehet tárcsázni, a hívás díja azonos a városi beszélgetések díjával.
Gyógyszertárak:
Június 19-én, szombaton 13 órától vasárnap reggel 7 óráig a fôtéri Aesculap 3 (Gyôzelem tér 35. szám, telefonszám: 266-649) gyógyszertár szolgálja ki a vásárlókat.
Június 20-án, vasárnap 8-12 óra között a Viva (1989. December 22. u. 16/4., tel. 212-047), 8-13 óra között a Belladonna (Radnai u. 59., tel. 269-971), az Ephedra (Brassó u. 16., 230-652), a Farma Dan (1848 u. 15. szám, telefonszám: 231-233), 8-14 óra között a Firu Farm (Horea u. 43., tel. 261-357), 9-13 óra között az Euphorbia (Koós Ferenc u. 1/A., tel. 227-158), a Pro Vita (Brassó u. 2. szám, tel. 230-807), a Diamant (Cutezantei u. 13., tel. 255-515) és a Salix (Pandúrok u. 113., tel. 249-622); 9-14 óra között a Melinda (1918. December 1. út 249/1., telefonszám 240-687), 13-20 óra között az 1918. December 1. út 11-13. szám alatti Aesculap 1, 8-20 óra között a Farmatop Plus (Állomás tér 1. szám, tel. 225-469), míg 20 órától hétfô reggelig az Aesculap 1 (1918. December 1. u. 11-13., telefonszám 268-160) tart nyitva.
Hétfô éjszaka az Egyesülés negyedi Aesculap (Decebal u. 40. szám, telefonszám: 313-642), kedden éjszaka az Aesculap 4 (Állomás tér 5., telefonszám 233-223), szerdán az Aesculap 5 (1848. u. 37., tel. 237-026), csütörtökön az Aesculap 6 (Bolyai u. 18. szám, telefonszám: 264-244), pénteken az Aesculap Poli 1. (Gh. Marinescu 50. szám, tel. 210-319) szolgálja ki a vevôket.
A B&B (Rózsák tere 16. szám, telefonszám: 260-103) és a Royal (1918. Dec. 1. u. 86B/6, tel. 311-602) gyógyszertár állandó jelleggel nyitva tart.
Segesvár
felnôttsürgôsségi ellátás a városi kórházban a sebészeten és a belgyógyászaton van (Zaharia Boiu utca 29.), a sebészet telefonszáma 771-593, a belgyógyászaté 771-479;
gyermeksürgôsségi rendelés a gyermekkórházban van (Zaharia Boiu utca 40. sz.), telefon 771-634;
fogászati sürgôsségi ellátás a fogászati központban mûködik (Zaharia Boiu u. 29. sz.), telefon 772-271.
Szászrégen
felnôtt- és gyermeksürgôsségi szolgálat a városi kórházban mûködik (Kórház utca 20. sz.), telefon 520-684;
fogászati sürgôsségi ellátás szombaton 9-14 és 15-19.30, valamint vasárnap 10-13 óra között az Aranypatkó magánrendelôben (Cosbuc utca 7-9. sz.), telefon 537-520.
Dicsôszentmárton
felnôtt- és gyermeksürgôsségi ellátás a városi kórházban van (Victor Babes utca 2. sz.), telefon 441-915 - felnôttsürgôsség, 441- 864 - gyermeksürgôsség;
fogászati sürgôsségi szolgálat ugyanitt mûködik, telefon 441-915.
Marosludas
felnôtt- és gyermeksürgôsségi ellátás a városi kórházban van (Köztársaság u. 63. sz.), telefon 441-250.
Néhány órával késôbb kezdôdik a szóbeli érettségi vizsga
A helyhatósági választásokra való tekintettel a június 21-én reggel 8 órára tervezett román szóbeli érettségi vizsga kezdési idôpontját déli 12 órára módosították. A késedelem azonban semmiben nem zavarja az érettségi vizsga elôre meghatározott menetét - értesültünk a megyei tanfelügyelôségtôl.
Bemutató a várszínpadon
Ma este nyolc órai kezdettel a marosvásárhelyi várban a Teatrul 74 színház mutatja be be Lavinia Steer rendezésében a Transplantul címû darabot, melynek szövege Laurentiu Blaga ötlete nyomán született. A szereposztásban: Marius Turdeanu, Ioana Costea valamint Mircea Silaghi. Amint a Drámafest Multimédia Központ Teatrul 74 programszervezôjétôl, Ciprian Vulturtól értesültünk, a bemutatót követôen legközelebb vasárnap, június 20-án este 8 órától játsszák ismét a darabot, ugyancsak a várszínpadon.
Tanfolyam a Stúdium Központban
A Studium MIOK Felnôttoktatási Központ pályakezdôk és munkanélküliek számára szervez tanfolyamot, melyen a résztvevôk különbözô vállalkozási ismereteket sajátíthatnak el, illetve kommunikációs és álláskeresési tréningen vehetnek részt. A díjmentes képzés zártán a tanfolyamszervezô intézmény a hallgatóknak nemcsak itthon, hanem az Európai Unióban is elismert oklevelet biztosít. Jelentkezni a 264-028-as, valamint a 254-997-es telefonszámon lehetséges.
Öregdiák-találkozó
A marosvásárhelyi volt Római Katolikus Fôgimnázium öregdiákjai ünnepi találkozót tartanak június 20-án de. 11 órai kezdettel az Unirea (volt katolikus) gimnáziumban. A mûsor keretében fellép Kilyén Ilka színmûvésznô és Erôss Attila író-költô. Ezt megelôzôen az öregdiákok szentmisén vesznek részt de. 10 órától a fôtéri plébániatemplomban. A rendezôk ezúttal felkérik az érdekelt szülôket, hogy a 2004/2005-ös tanévben induló katolikus kilencedik osztályba való beiratkozással kapcsolatban keressék meg személyesen vagy a 264-300-as telefonszámon a Bolyai Farkas líceum titkárságát felvilágosítás végett. Beiratkozni június 23-25. között lehet.
Játéktár a nyári szünidôben is
A Maros Megyei Könyvtár, valamint a marosvásárhelyi Oázis Alapítvány által közösen mûködtetett Alice Játéktár a nyári szünidôben is várja a játszótársakat. Hetente két alkalommal: hétfôn délután 4 és 6 óra, illetve csütörtökön délelôtt 9 és 11 óra között. Kéthetente pedig kirakósok, legók, építô-, társas- és logikai játékok kölcsönözhetôk a megyei könyvtár gyermekrészlegérôl.
Újabb babérok a Marosvásárhelyi Fotóklubnak
Ezúttal Puskás György fotómûvésznek köszönhetôen, akinek 14 nemzetközi kiállításon illetve pályázaton - ezek közül hármat Budapesten, a többit Szegeden, Dublinban, Riedisheimban, Belgrádban, Sydneyben, Mayet-ban, Bécsben, Mödlingben, Mattersburgban, Linzben, valamint megyeszékhelyünkön rendeztek - összesen 48 munkáját fogadták el. A Marosvásárhelyen, illetve Budapesten kiállított alkotások közül egyet-egyet a zsûri díjazott is.
Rendhagyó évzáró Mezômadarason
Szombaton, június 19-én Mezômadarason, a Miklós- Pataki Ágota Általános Iskolában az idei évzáró ünnepség eltér az eddigiektôl. Öregdiák-találkozót is szerveznek, hogy három évtized múltán most újra együtt tölthessenek néhány órát egykori tanáraik és egymás társaságában az akkor VIII. osztályt végzettek, szám szerint 24-en. A reggel 9 órakor kezdôdô ünnepségen az iskola diákjai mûvészi mûsort mutatnak be, rajzkiállítást nyitnak a tanulók munkáiból, melyek közül az arra érdemeseket az öregdiákok díjazzák. Czirjék Lajos festômûvész, a falu szülöttének egyéni tárlata is megnyílik, melyre a mûvész a pályája során készült képeibôl válogatott ki mintegy 15-20-at. Ezenkívül, mint értesültünk, mind az iskolások, mind az öregdiákok meglepetést tartogatnak egymásnak.
Postások gyaloglóversenye Szovátán
A Brassói Postaigazgatóság, valamint a Maros Megyei Postahivatal szombaton, június 19-én Szovátán rendezi meg a postások gyaloglóversenyét. Ezen a 28. alkalommal sorra kerülô regionális szakaszon Fehér, Brassó, Kovászna, Hargita, Maros valamint Szeben megyei kézbesítôk vesznek részt. A verseny reggel tíz órakor kezdôdik, indulási pont a Mogyorósi Szálló. Mindazok, akik beneveznének - mint értesültünk Iacob Emiliától, a Megyei Postahivatal vezetôjétôl -, ma délelôtt 10 óráig jelezhetik szándékukat a 0265/213.648-as telefonszámon, ahol a gyaloglóversennyel kapcsolatosan részletesebb felvilágosítással is szolgálnak.
Nyitott kapuk 2004, Marosszentgyörgy
Ma reggel fél tíztôl Marosszentgyörgyön a Szarvasmarha-tenyésztési, Kísérleti és Fejlesztési Központban a Maros Megyei Mezôgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság szakirányításával veszi kezdetét a Nyitott kapuk 2004 elnevezésû rendezvény. A meghívott szakemberek részérôl a következô témakörökben hangzanak el elôterjesztések: Újdonságok a búza, az árpa és a tritikálé dombvidéki termesztésében; A megye különbözô övezeteiben termesztésre ajánlott takarmánykeverékek; Új gyomirtó módszerek. A szakmai együttlét a kutatóparcella megtekintésével ér véget, melyen a kísérleti jelleggel termesztett fajtákat és hibrideket mutatják be, illetve a résztvevôk megosztják egymással a növényvédelemmel kapcsolatos tapasztalataikat.
Szünetel az áramszolgáltatás
A villamossági vállalat szovátai alegysége ezúton tájékoztatja a fogyasztókat, hogy karbantartási munkálatok miatt 2004. június 21-én, hétfôn reggel 8 és este 7 óra között Makfalván a Malom, a Bernád, a Téglás, valamint a Kaszárnya utcában szünetel az áramszolgáltatás.
Romániában a német Takata-Petri
A német Takata-Petri autóipari beszállító vállalat Romániába helyezi kormánykerék gyártó tevékenységét. Ezzel párhuzamosan az elkövetkezô két évben a mostani kétezer fôrôl 371 fôvel csökkenti aschaffenburgi üzemében alkalmazottainak a számát. A cég emelkedô költségeit és az élezôdô árversenyt jelölte meg döntése okaként. A Takata- Petri az autó biztonsági berendezések legnagyobb gyártói közé számít.
RMDSZ-es alpolgármestereket választottak Csíkszeredában
RMDSZ-es alpolgármestereket választottak Csíkszeredában, a városi tanács csütörtöki alakuló ülésén. A hargitai megyeszékhely választott polgármestere Ráduly Róbert, a csíki RMDSZ elnöke.A városi önkormányzat alakuló ülését a legidôsebb tanácsos, Eigel Tibor vezette, aki magyarul kezdett beszélni, Mircea Dusa prefektus pedig figyelmeztette, hogy törvénysértést követ el, ha nem biztosítanak román fordítást. A helyzet azonnal rendezôdött, miután a román meghívottak fülhallgatóban követhették a felszólalások román nyelvû fordítását. Az ülésen Szôke Domokos 36 éves mérnököt, és Antall Attila 34 éves pszichológust választották Csíkszereda alpolgármestereivé. Mindkét alpolgármester az RMDSZ tagja.Csíkszereda városi tanácsában 13 RMDSZ-tanácsos, két kormánypárti tanácsos, két liberális tanácsos és két független dolgozik majd.
Pro Democratia: az SZDP több mint 3 millió dollárt költött sajtókampányra
A Szociáldemokrata Párt több mint 3 millió dollárt költött az írott sajtóban folytatott választási kampányára, többet, mint az összes többi párt és független jelölt együttvéve - áll abban a kimutatásban, amelyet a Pro Democratia Egyesület készített országos szinten.
Az adatokat szerdáig figyelembe vevô kimutatás szerint az írott sajtóban folytatott választási kampány összértéke 6.150.590 dollár, ennek több mint felét, azaz 3.225.811 dollárt az SZDP költötte választási reklámokra. A Humanista Párt 720.425 dollárt, az NLP 714.889 dollárt, a DP 661.905 dollárt, az NLP-DP szövetség 306.234 dollárt költött sajtókampányra. Marian Vanghelie független jelölt 173.423 dollárt, a Néopi Akció pedig 125.495 dollárt fizetett az írott sajtóban megjelenô hirdetésekért.
Megalakult Nagyváradon a Kárpát-medencei Magyar Nemzeti Tanács
A Kárpát-medencei magyarság az autonómia ügyének szorgalmazása alapján teremtheti meg újra egységét - fejtette ki szerdán Nagyváradon Tôkés László királyhágómelléki református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a Kárpát-medencei Magyar Nemzeti Tanács alakuló ülésén. A Kárpát-medencei autonómiatörekvéseket képviselô magyar szervezetek által Szegeden május 29-én aláírt együttmûködési megállapodásnak és az ennek alapján hozott határozatoknak megfelelôen tartotta alakuló ülését szerdán a Kárpát- medencei Magyar Nemzeti Tanács. Ezen a kárpát-medencei magyar szervezetek és pártok képviselôi vettek részt. Jelen voltak a délvidéki, a felvidéki, a kárpátaljai, a Mura-vidéki és a horvátországi magyar szervezetek képviselôi, Magyarországról a Fidesz-MPSZ és az MDF képviseltette magát. Az alakuló ülés résztvevôi elhatározták, hogy Brüsszelben fognak lobbizni az ügy érdekében. Ezt elôsegítendô, az EU központjában irodát hoznak létre, amely közvetítô szerepet hivatott betölteni a Kárpát-medencei magyarság közképviselete és az Európai Unió intézményei között.
Svájci bankok megnyitják a nácik áldozatainak számláit
Hozzájárultak a svájci bankok ahhoz, hogy hozzáférhetôvé tesznek a II. világháború idejébôl való több ezer számlát, amelyek a nácizmus áldozataiéi lehetnek. A holokauszt túlélôit annak idején felháborította a bankoknak a számlák megnyitásával kapcsolatos elutasító magatartása. Burt Neuborne, az áldozatok egyik ügyvédje, aki beperelte a bankokat, szerdán kijelentette: a mostani megállapodás lehetôvé teszi az áldozatoknak vagy leszármazottjaiknak, hogy hozzájuthassanak az alvó számlákon szunnyadó több millió dollárhoz. Ha a svájci bankhatóságok hozzájárulásukat adják a megállapodáshoz, a Crédit Suisse és az UBS AG pénzintézetek nyilvánosságra fogják hozni a náci idôk alatt nyitott 3000 számla tulajdonosának nevét. Létesítenek egy olyan adatbázist is, amely a náci idôkbôl való számlákat tartalmazza abból a célból, hogy összehasonlíthassák azokat annak a több ezer embernek a listájával, akik remélik, hogy családi pénzekre lelhetnek svájci bankokban. New Yorkban igénybejelentô központot nyitnak a folyamat megkönnyítés céljából.
Azonosították Saint-Exupéry gépének roncsait
Antoine de Saint-Exupéry örökösei szerint a francia légierô minden kétséget kizûáróan azonosította a roncsokat - közölték szerdán Párizsban a Kis herceg írójának unokaöccsei. A hatóságok már áprilisban állították, hogy az azonbosítás megtörtént, de az örökösök "további bizonyítékot" követeltek. Saint-Exupéry a második világháború végén önkéntesként szolgált de Gaulle tábornok felszabadító hadseregében. 1944. július 31-én a 44 éves író az Alpok irányába indult felderítô repülésre, és nem tért vissza támaszpontjára. Gépének roncsait Marseille térségében találták meg Riou szigetének közelében a Földközi-tengerben.
A kis herceg posztumusz világhírnevet szerzett írójának. Száztíz nyelvre fordították le és ezzel a világ legolvasottabb könyvei közé sorolható. Pilótaként szerzett élményeit Saint-Exupéry több regényben is feldolgozta 1929 és 1942 között.
EGY FEJÔSTEHÉN, jól tejelô, legelôs és egy vadonatúj fejôgép eladó. Tel. 0741-421- 050. (1319)
FESTMÉNYEKET, antik bútort és mindenféle antik tárgyat vásárolok magas áron. Tel. 255-012, 0742-005-180. (1564)
VESZEK földterületet Koronka-Ákosfalva övezetében. Tel. 0744-503-774. (1105)
ELADÓ: konyhába sarokkanapé, kisebb méretû hûtôszekrény, gyalugép. Veszek kétajtós ruhásszekrényt. Tel. 580-218. (1708)
VÁSÁROLOK régi porcelánt, ezüstöt, festményt, stílbútort. Tel. 251-046, 0740-147-380. (1893)
ELADÓK színes tévék, automata mosógépek, hûtôk, fagyasztók, kombinált hûtôk. Német import. Új aragázkályhák! Ingyenes hazaszállítás a városban. Tel. 269-301. (1656)
ELADÓ árpa sürgôsen. Tel. 261-584, 458-124. (2102)
ELADÓ lábon 1 hektár szénának való kaszáló. Tel. 241-858. (2078)
ELADÓ sürgôsen garázs a Gloriei utcában (Tudor). Tel. 231-061. (2086)
ELADÓ Rotax kaszagép 150-es és 140-es vágóasztallal, pedálos motor, kompresszor és üzletbe való hentesszeletelô. Tel. 331-052, 0740-622-986. (2089)
THE SINGER MANFC. CO. - sorozatszám: R584919 - varrógép eladó. Tel. 246-236 vagy 0740-038-605. (2114)
ELADÓ J. Triska fekete zongora, porcelán fûszerkészlet, kávéskészlet, nippek, porcelán és korondi dísztányérok, kancsók, 12 személyes, aranyozott evôeszköz+tálalókészlet dobozban, damasztabrosz, piros paplanszín és fonák, poántlászzsinór, hajasbabák, írásos nagy abrosz, szövet télikabá-tok, könyvek, ezüstróka-garnitúra. Tel. 219-142. (2010)
ELADÓ hûtôvitrin, hûtôláda és fagyasztószekrény. Tel. 230-979, 251-081. (2016)
ELADÓ üzletbe való új polc és pult. Polc mérete: 230X205X40 cm; pult munkalaptetôvel, mérete: 230X60X90 cm. Tel. 0744-505-434, 333-435. (2153)
ELADÓ 700 kg szemes kukorica. Tel. 236-580, 18-21 óra között. (2145)
ELADÓ parabolaantenna; 2 db 50 l-es üvegkorsó, Maia sztereó magnetofon, Singer varrógép. Tel. 221-461. (2140)
ELADUNK Kakasdon 650 g-os húscsirkéket. Veszek TV gépkocsihoz szélvédô üveget. Tel. 0744-613-668, 0744-431-222, 0742-788-536. (2142)
BEÉPÍTHETÔ terület eladó a Bözödi-tó mellett. Tel. 578-946, 261-725. (2148)
ELADÓ Diamant tévé, Frigero, Singer Y 4069124 varrógép. Tel. 262-166, 14-18 óra között. (2150)
ELADÓ konvektor, szônyegek, függönytartók, bútordarabok, bicikli, szövetek, díszmagyar ruha, gázrezsó, mérleg, párnák, varrógép, rádió, sok régi dolog. Tel. 242-342. (2134)
ELADÓ Vármezô felsô részében 46 ár beépíthetô lapos telek. Tel. 219-187, 0745-298- 509. (2095)
ELADÓ búzakorpa. Tel. 335-209, 0745-660-490. (2005)
BÚZÁT vásárolunk. Tel. 0722-396-107, 0722- 356-303. (2022)
ELADÓ 3 hektár kaszáló Marosjárában. Tel. 222-469. (1972)
ELADÓK elônevelt húscsirkék. Tel. 316-575, 0740-196-284. (1968)
ELADUNK hûtôszekrényeket, fagyasztókat, kombinált hûtôszekrényeket és hûtôvitrineket, automata mosógépeket. Tel. 265-373, 0744-626-544. (1837)
VESZEK Romexterra-részvényeket. Tel. 0722-252-625. (1801)
ELADÓ minôségi fehérbor. Tel. 254-902, 0745-002-599. (1397)
ELADÓK Cagira Canyon 500-as, Suzuki GS 500-as és 400 cm3-es motorkerékpárok. Rendelésre is hozok. Lízingelhetôk is. Eladó Erka spirális dagasztógép. Tel. 0744-265-672, 0261/874-730. (fu.)
ELADÓ sürgôsen 7,5 tonnás billenôutánfutó új állapotban. Ára: 60 millió lej. Tel. 0745-606-295. (2117)
ELADÓ Claas Dominator 108 SL gabonakombájn 5 m-es vágóasztallal, szállítókocsi, klíma, kifogástalan állapotban, frissen behozva az országba; 106 Dominator (5 m); 100 Dominator (5 m) és különbözô kis kombájnok: EPLE Mobil (2,60 m), Massey Ferguson (2,60 m); Jon Deer (3 m); Claas Compact 25 (2,5 m). Tel. 0744-604-685. (ko.)
ELADÓ 1981-es kiadású, 2 ajtós, kombi Ford Escort jó állapotban. Irányár: 1.200 euró. Tel. 260-463, 0740-138-299. (2169)
ELADÓ csöves kukorica - 6.500 lej/kg, alkudható. Érdeklôdni a 342-186-os vagy a 0740-076-082-es telefonszámon. (15)
ELADÓ kanca csikóval. Tel. 218-738. (2182)
VESZEK hibás színes tévét és rádiókazettofont. Tel. 0740-431-604. (2226)
ELADÓ Grundig színes tévé távirányítóval. Ára: 1.300.000 lej. Tel. 0742-863-116. (2226)
JÉGSZEKRÉNY jó állapotban, sürgôsen eladó. Tel. 265-510. (2227)
VESZEK közmûvesített telket, házhelyet Marosvásárhelyen, a központ közelében. Tel. 262- 494, 0745-358825. (2234)
ELADÓ szemes kukorica nagyobb mennyiségben és négy zsák korpa. Tel. 226-392. (2235)
SÜRGÔSEN eladó 15,5 ár gyümölcsös (beépíthetô) Nyárádszentannán. Tel. 586-224. (2237)
ELADÓ Nyárádmagyaróson bontásra alkalmas, 14X8 méteres, téglapajtás gazdasági épület (csûr). Érdeklôdni 20 óra után az 587-073-as vagy a 235-460-as telefonszámon. (2244)
ELADÓ ház a központban, közös udvaron (még két család): szoba, konyha, fürdôszoba, nyitott garázzsal. Tel. 223-421, 0745-380-713. (1495)
ELADÓ 4 szobás tömbházlakás a Kövesdombon. Alkudható ára: 35.900 euró. Tel. 267-275, mobil: 0744-523-309. (1883)
ELADÓ a Victor Babes utcában 3 szobás, I. osztályú, II. emeleti, 2 erkélyes, pincés, csempekályhás, tégla tömbházlakás (frissen festve: fal, ajtó, ablak, lakkozott parkett). Tel. 266-927, naponta 16-18 óra között. (1926)
ELADÓ a Ion Buteanu utcában 3 szobás, földszinti téglalakás saját központi fûtéssel. Tel. 232-772, mobil: 0741-927-424. (2007)
ELADÓ 2 szobás tömbházlakás Kolozsváron, a Györgyfalvi negyedben. Tel. 0740-157-816. (2080)
ELADÓ magánlakás Marosvásárhelyen, az Avram Iancu u. 12. sz alatt (a Bulevárd közelében) földterülettel: 3 szoba, konyha, fürdôszoba, elôszoba, pince, utcai front, közös bejárat. Érdeklôdni az 576-731-es vagy a 0744-483-809-es telefonszámon, 15-18 óra között. (2096)
KIADÓ hosszú távra azonnal elfoglalható, bútorozott nagy szoba-összkomfortos magánház csendes helyen, a központban. Garázslehetôség. Tel. 264-882, reggel vagy este. (2098)
ELADÓ 2 szobás, II. osztályú tömbházlakás a Koós Ferenc utcában 675 millió lejért. Tel. 0744-843-857. (2101)
ELADÓ földszinti, 2 szobás, I. osztályú lakás a régi Tudorban, a Bucinului utcában. Tel. 241-055, 0721-097-493. (2065)
ELADÓ ház telekkel a Kishegyszôlô utcában. Tel. 233-809. (2066)
ELADÓ egy szoba, külön gáz, villany, 140 m2 építkezési lehetôség, elkészített tervrajzzal. Ára: 18.000 euró. Tel. 266- 823, 0745-059-970. (2004)
ELADÓ (részletre is) Koronkában, az országút mellett, két ház: 1. Hasznos felület, épület kb. 400 m2-en, vasbeton kerítéssel, 2.000 m2 területtel. Irányár: 175.000 euró. 2. Hasznos felület, épület kb. 1.000 m2-en, 3 külsô garázs, temetkezési kápolna, téglaistálló, szénatároló, vasbeton kerítéssel, 18.000 m2 terület kb. 500 db gyümölcsfával beültetve. Irányár: 480.000 euró. Tel. 0744-512-710. (2029)
ELADÓ ház a Kornisa negyedben. Tel. 214-645. (1995)
ELADÓ I. emeleti, 3 szobás tömbházlakás garázzsal, a fôtér közvetlen közelében. Tel. 215-521, 0722-404-679. (1558)
ELADÓ 4 szobás tömbházlakás az 1848- as úton. Tel. 269-055. (1981)
SÜRGÔSEN eladó 2 szoba-összkomfort a November 7-ben. Tel. 214-010. (2012)
ELADÓ Budapest mellett, Monoron, a 40. sz. alatt, fôút mentén fekvô, 1.000 m2 felületû, 12+6 szobás panzió + 50 személyes vendéglô. Tel. 0744-511-686. (2042)
ELADÓ ház Mezôkölpényben (Culpiu). Érdeklôdni a 246-924-es vagy a 227-960-as telefonszámon. (2154)
ELADÓ Szovátán nyaraló beépített tetôtérrel, külön udvaron, a Patakmajorban. Tel. 0744-504-681. (2151)
KÉT lány lakótársnôt keres háromszobás lakásba. Tel. 240-624, 0745-373-578, 0740-175- 327. (2126)
ELADÓ 3 szobás, földszinti, II. osztályú, külön bejáratú tömbházlakás a Kövesdombon. Ára: 20.500 euró, alkudható. Tel. 251-862. (2130)
ELADÓ ház a N. Iorga u. 8. sz. alatt. Tel. 246-453. (2133)
RENDKÍVÜLI ajánlat! Eladó sürgôsen I. emeleti, 2 szobás, tégla tömbházlakás (fém bejárati ajtó, termopán ablakok - az erkélyen is), saját központi fûtéssel (garanciában van), fali- és padlócsempével, vízórával, új parkettel, frissen festve (mosható festékkel), egész nap napsüt&ea