VI. évfolyam 140. (15710.) sz.

2004. június 16., szerda

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Általános elégedettség

Mózes Edith

Túl vagyunk a helyhatósági választások elsô fordulóján, amelyen 18 politikai párt, formáció, szövetség mérte össze erejét a városi tanácsosi helyekért, a megyei tanácsért, valamint a városi, községi helyi tanácsokért.

Vásárhelyen a szavazatok elsöprô többségét szerezte meg az RMDSZ, három-három helyet kapott a kormánypárt és a nagy- romániások, kettôt-kettôt a liberálisok és az egységpártiak. A többi tizenvalahány közül néhánynak sikerült bejuttatni a helyi tanácsokba pár emberét, a többi, az immár megszokott módon újabb négy esztendôre eltûnik a süllyesztôben, hogy aztán az újabb választások közeledtével ismét megjelenjen pár hétre a politikai palettán.

Nos, lejártak a tanácsosválasztások és a pártok egymást túllicitálva jelentik be elégedettségüket. A tegnapelôtt három sajtótájékoztatón vehettünk részt, amelyeken arról áradoztak, hogy milyen "jól szerepeltek", és mennyire "elégedettek" az eredményekkel.

Lássuk, ki mitôl elégedett?

A liberálisok egyenesen azt nyilatkozták, hogy Maros megyében 1937 óta nem értek el ilyen jó eredményt. Ami azt jelenti, hogy 2000-hez viszonyítva úgymond "megduplázták" a mandátumokat a városi és a megyei tanácsban, ami 2, illetve 4 tanácsost jelent, (szemben a 2000-es nulla számú városi és két megyei tanácsossal), és sikerült az elsô fordulóban 3 polgármestert székhez juttatni a megyében. Tehát elégedettek.

A demokraták ugyancsak elégedettek. Sôt, úgy gondolják "történelmi" eredményt értek el. Hogy mitôl "történelmi" nem igazán világos, hiszen nincs egyetlen helyi tanácsosuk sem Vásárhelyen, két megyei tanácsossal és egyetlen polgármesterrel büszkélkedhetnek. Igaz, megyeszinten 61 helyi tanácsosuk lesz.

Az egységpártiak is elégedettek. Lehetnek, mert bejutottak a városi és a megyei tanácsba is. Emellett 60 helyi tanácsosuk és egyetlen polgármester sem az elsô fordulóban. (Igaz a másodikban 4 jelöltjük maradt versenyben).

Ugyancsak elégedettségüknek adtak hangot az Új Generáció képviselôi is. A megyei elnök "meglehetô-sen" elégedett, mert 32 helyi tanácsosi mandátumot szereztek a megyében. Igaz, Marosvásárhelyen és a megyei tanácsban meg sem közelítették a bejutási küszöböt.

Hogy elégedett-e vagy sem a kormánypárt, még nem derült ki. Azonban sejteni lehet, hogy nagyon nincs amivel elégedettek legyenek, hiszen ahhoz képest, hogy a legnagyobb politikai erônek nevezik magukat, mindössze három marosvásárhelyi tanácsosi mandátumot és hét megyei tanácsost sikerült "összehozniuk".

Mindent egybevetve, örülünk, hogy mindenki ennyire elégedett, sôt "történelmileg" elégedett. Csak nehogy ez az általános elégedettség meglássék a tanácsosok munkájában. Mert ha a tanácsosok "megelégednek" azzal, hogy négy évre bebiztosították magukat, akkor baj lesz. Azt várjuk tôlük, fôleg a marosvásárhelyi tanácstól, úgy dolgozzanak, hogy a következô négy esztendôben a lakosság is elégedett lehessen velük.

SZDP-RMDSZ megállapodás a megyei tanácsi többségrôl

Viorel Hrebenciuc, az SZDP alelnöke és Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke a Mediafax közlése szerint kedden megállapodtak arról, hogy a két alakulat támogatja egymást a második választási fordulóban és bizonyos megyei tanácsokban közösen hozzák létre a többséget. Markó hozzátette, az RMDSZ az NLP-DP szövetséggel tárgyal azokban a megyékben, ahol nem tud együttmûködni az SZDP-vel.

A két pártvezetô Doru Ioan Taracila szenátusi alelnök kabinetjében tárgyalt a kérdésrôl, a találkozón jelen volt Octav Cozmânca és Serban Mihailescu is.

Hrebenciuc és Markó a kétórás megbeszélés után közölték: a választások második fordulójára és a megyei tanácsi többség létrehozására kölcsönös támogatást ajánlanak az SZDP és az RMDSZ területi szervezeteinek.

Markó kifejtette, az RMDSZ nem kötött választási megállapodást az SZDP-vel sem a választások elôtt, sem az elsô forduló után.

"Van viszont egy együttmûködési megállapodásunk a kormánypárttal, és azt javasoltuk a területi szervezeteknek, hogy keressenek együttmûködési lehetôségeket az SZDP-vel a megyei tanácsokban, és ahol indokolt támogassák a kormánypárt polgármesterjelöltjeit a második fordulóban. Nem zártuk ki az együttmûködést az NLP-DP szövetséggel sem, de az SZDP-vel való kollaborációt ajánlottuk" - mondta Markó Béla. Hozzátette, az RMDSZ semmiképpen nem mûködik együtt az NRP-vel.

Markó közölte, az RMDSZ az SZDP jelöltjeit támogatja Aradon és Kolozsváron, cserében támogatást vár a kormánypárttól Szatmárnémetiben és Nagykárolyban.

Viorel Hrebenciuc elmondta, a két alakulat a jövô héten tovább tárgyal a megyei tanácsokbeli többség kérdésében. "Megállapodtunk, hogy kölcsönösen támogatjuk egymást Maros, Kolozs és Szilágy megyében" - mondta az SZDP alelnöke. Hozzáfûzte, az RMDSZ-nek négy megyei tanácsban, például Maros megyében lesz többségi frakciója, akárcsak a 2000-es választások után.

Marian Florian Saniuta az új közigazgatási és belügyminiszter

Marian Florian Saniuta, a Külföldi Befektetések Ügynökségének eddigi elnöke lesz az új közigazgatási és belügyminiszter, jelentette be kedden Despina Neagoe kormányszóvivô.

Saniuta kinevezését Adrian Nastase miniszterelnök javasolta Ion Iliescu államfônek, aki elfogadta az elôterjesztést. Saniuta átveszi a Ioan Rus lemondását követôen megüresedett államminiszteri, illetve közigazgatási és belügyminiszteri tisztségeket

Marian Florian Saniuta Prahova megye prefektusa volt a 2001-2002 idôszakban, ezt megelôzôen ploiesti-i alpolgármesterként tevékenykedett.

Az új belügyminiszter kedden 18.00 órakor a Cotroceni- palotában teszi le a hivatali esküt.

Farcas: Bulgária sikere ösztönzôleg hat Romániára

Alexandru Farcas integrációs miniszter kedden gratulált "a bolgár kollégáknak" az uniós csatlakozási tárgyalások sikeres lezárásáért, és hangsúlyozta: Románia és Bulgária nem versengenek, a bolgár siker pedig ösztönzôleg hat Romániára a csatlakozási erôfeszítések során.

A Luxembourgban tartott EU-Románia miniszteri szintû csatlakozási konferencián részt vevô Alexandru Farcas a Mediafaxnak azt nyilatkozta, hogy a holland és az ír külügyminiszter, illetve Günther Verheugen bôvítési biztos újból hangsúlyozták: gyorsított ütemben, "együtt folytatjuk majd" a még lezáratlan fejezetek megtárgyalását, hogy a folyamat az idei év végéig lezáruljon.

A csatlakozási konferencián, amelyen részt vett Vasile Puscas fôtárgyaló is, megerôsítették a mezôgazdaságról, valamint a pénzügyi- költségvetési kérdésekrôl szóló fejezetek lezárását.

Az Egyéb kérdések címû 31. fejezet nyolc alfejezetébôl ötöt lezártak, az igazságügyrôl és a belügyekrôl szóló tárgyalási fejezet kapcsán ideiglenes álláspontot fogadtak el, hogy az év végéig ez a fejezet is lezáruljon majd.

"Tovább folyik a munka két másik fejezet kapcsán (energetika és a szolgáltatások szabad áramlása), és lehetséges, hogy még az EU ír elnöksége alatt, azaz június végéig ezeket is lezárjuk" - mondta az integrációs miniszter.

Szaddám Huszeint két héten belül átadják az iraki kormánynak

Két héten belül átadják az új iraki kormánynak Szaddám Huszein volt iraki diktátort - közölte Ijád Allávi iraki kormányfô az al-Dzsazíra katari hírtelevízióban.

"Szaddámot és a többieket átadják az irakiaknak, a kormánynak" - közölte a kormányfô, aki szerint a perek "a lehetô legkorábban" megkezdôdnek.

Az elfogott diktátort védô ügyvédcsapat vezetôje szerint a törvénytelenül létrejött iraki kormánynak nincs semmiféle jogalapja, hogy Szaddám Huszein felett ítélkezzen. Szaddám Huszein családja húsz ügyvédet fogadott fel a diktátor védelmére. A védôügyvédek vezetôje, a jordániai Mohammed ar-Rasdán kedden újságíróknak kijelentette: Ijád Allávi kormánya az Irak ellen törvénytelenül végrehajtott agresszió eredményeként jött létre, így maga is törvénytelen, ezért nem ítélkezhet a volt államfô felett.

Az ügyvéd elmondta: néhány napja felkérték a Nemzetközi Vöröskeresztet, hogy tegyen eleget feladatának, s érje el Szaddám Huszein azonnali szabadon bocsátását. A Nemzetközi Vöröskereszt iraki képviselôje úgy nyilatkozott, hogy két lehetôséget lát az elfogott diktátor ügyében: vagy vádat emelnek Szaddám Huszein ellen június 30-ig, az iraki hatalomátadás tervezett idôpontjáig, vagy szabadon engedik ôt.

Az amerikai csapatok decemberben fogták el Szaddám Huszeint szülôvárosától, Tikríttôl nem messze, azóta ismeretlen helyen tartják fogva hadifogolyként. Az Egyesült Államok beleegyezett, hogy átadja a megbuktatott diktátort és a többi fogságban tartott volt iraki vezetôt az iraki hatóságoknak a bírósági eljárás lefolytatása céljából, mihelyt a szuverén kormány létrehozza az igazságos eljárás lefolytatására alkalmas törvényszéket.

Az iraki speciális törvényszék tavaly decemberben jött létre az Egyesült Államok jóváhagyásával. Szálem Csalabi, a törvényszék vezetôje az iraki miniszterelnök bejelentését követôen közölte: az iraki hatóságok már képesek arra, hogy ôrizetben tartsák Szaddám Huszeint és a megdöntött iraki rezsim fôbûnösei közé sorolt további elfogott 42 irakit.

Csalabi szerint az Irakot megszállás alatt tartó koalíciós erôk akkor adják át Szaddám Huszeint és a másik 42 foglyot, ha a speciális törvényszék kellôen megalapozott váddal letartóztatási parancsot ad ki ellenük.

A volt diktátor átadásáról szóló iraki bejelentésnek bizonyos mértékig ellentmondott egy magas rangú amerikai külügyi tisztviselô, aki névtelenséget kérve elmondta a sajtónak, hogy Szaddám Huszein sorsáról egyelôre csak tárgyalások folynak. "Nyitottak vagyunk, ha az irakiak Szaddám átadását kérik, de nincs tudomásom arról, hogy jelenleg létezne erre vonatkozó terv" - jelentette ki.

Szaddám Huszein átadását bizonytalanná teszi egyelôre az a körülmény is, hogy az újonnan alakult iraki kormány igazságügy-minisztere június elején kijelentette: Irakban a hatalomátadást követôen visszaállítják a halálbüntetést, s az iraki bíróság minden bizonnyal a legsúlyosabb büntetésre ítéli majd a diktátort.

Továbbra is lehet Istenre utalni az amerikai hûségesküben

(MTI) - Az amerikai iskolások milliói a jövôben is említhetik Isten nevét a nemzeti lobogó elôtt naponta közösen elszavalt hûségesküben.

A legfelsôbb szövetségi bíróság hétfôn elutasította egy kaliforniai ateista érveit arról, hogy a hûségeskü sérti az állam és az egyház szétválasztását kimondó alkotmányt. Az amerikai iskolások minden tanítási napon megfogadják, hogy hûségesek maradnak az Egyesült Államok zászlajához, a köztársasághoz, az Isten színe elôtt egy és oszthatatlan nemzethez.

A kaliforniai panaszos, Michael Newdow jogászdoktor azt hangsúlyozta, hogy az Isten színe elôtt kifejezés sérti az állam és az egyház elválasztásának elvét és megosztja a társadalmat. Az eskü elmondása egy régebbi legfelsôbb bírósági döntés értelmében nem kötelezô a diákoknak, de a férfi azt is elfogadhatatlannak tartja, hogy 10 éves lányának minden reggel végig kelljen hallgatnia a szövegét.

A legfelsôbb szövetségi bíróság hétfôn anélkül utasította el a panaszt, hogy érdemben állást foglalt volna abban az alapvetô kérdésben, hogy a hûségeskü sérti-e az alkotmányt. Az indoklás szerint a férfi a gyerek elhelyezéséért perben áll egykori élettársával, és ezért jogilag nem járhat el a kislány nevében. Newdow ezt megütközéssel fogadta, mivel minden hónapban 10 napot nála van a kislány.

A testület mindenesetre elkerülte, hogy az ügy a választási évben éles politikai vitává dagadjon. George Bush elnök kormánya ellenezi, hogy az Istenre való utalás kikerüljön a szövegbôl.

A testület kilenc tagja közül öt formai kifogással érvelt, egy távol maradt, míg hárman szívesebben vették volna, ha az ügy érdemét tekintve vetik el a panaszt. Ez utóbbiak egyike, William Rehnquist, a szövetségi legfelsôbb bíróság elnöke írásba foglalt érvelésében rámutatott, hogy az "egy nemzet Isten színe elôtt" kifejezésnek több köze van a hagyományhoz és a történelemhez, mint a valláshoz. Emlékeztetett rá, hogy az amerikai pénzen az olvasható, hogy "Istenben bízunk", az általa vezetett legfelsôbb bírák pedig naponta azzal a bevezetôvel kezdik ülésüket, hogy Isten óvja az Egyesült Államokat és a tiszteletre méltó bíróságot.

A hétfôi döntés hatályon kívül helyezi a San Franciscó-i fellebbviteli bíróság határozatát, amely tavaly nyáron Newdow panaszának helyt adva úgy ítélte meg, hogy "az Isten színe elôtt" kifejezésnek nincs helye az állami iskolákban a joghatósága alá tartozó kilenc szövetségi államban.

A fogadalmat 1892-ben írta Francis Bellami lelkész. A hûségesküt 1942-ben emelték hivatalos rangra, az "Isten színe elôtt" kitételt pedig 1954- ben, a hidegháború idején, kongresszusi döntéssel iktatták a szövegbe.

A felmérések szerint az amerikaiak nagy többsége ellenzi az Istenre való utalás kiiktatását a szövegbôl. A jogi csata azonban várhatóan folytatódni fog.

Kényelmetlen ügyintézés a takarékpénztárnál

(m.s.)

Sorállás a nyugdíjakért

Azok a nyugdíjasok, akik a CEC-nél folyószámlát nyitottak, azért tették, hogy ne kelljen a postás érkezéséhez igazodniuk. Sajnos, becsapódtak, mert a kényelmes ügyintézés helyett sorban állásban van részük. Tegnap is ez történt. Ennek okáról, kérdeztük Cristina Pârleát, a CEC gazdasági igazgatóját.

- Sajnos, a nyugdíjasok az elsô nap megrohamozzák a pénztárainkat, pedig próbálkoztunk azzal, hogy számlaszámok szerint a személyeket csoportokra osszuk. Ez nem ment, mert mindenkinek sürgôs a pénz. Ebben a hónapban június 15. volt az elsô nap, amikor a nyugdíjat fel lehetett venni, lévén, hogy a minisztérium csak június 14-én utalta át az összegeket.

- Hány marosvásárhelyi nyugdíjasnak van folyószámlája a CEC-nél?

- Marosvásárhelyen 6000 nyugdíjasnak van folyószámlája. Megnyugtatásképpen mondom, hogy jövô hónaptól hálózatba kötjük a számítógépeket - ami eddig nem volt - s az ügyintézés sokkal gyorsabb lesz, s kevesebbet kell várakozni, még akkor is, ha egyszerre többen állnak a pénztáraknál.

Nyitás elôtt a betegellátó központ

Befejezték a nyárádszeredai betegellátó központ épületének a rehabilitációját. A volt szülészetet alakították át az új rendeltetésnek megfelelôen. A munkálatok értékét az integrációs minisztériumhoz benyújtott szociális pályázat által elnyert pénzösszeggel és a helyi tanács 10 %-os hozzájárulásával fedezték. Az átalakítás 411 millió lejbe került. Jelenleg két asszisztensi állásra hirdettek versenyvizsgát, majd várhatóan a hónap végén avatják fel az intézményt, amelynek a berendezését, felszerelését is az említett idôpontig szerzik be a mûködtetôk. A szociális intézmény egyelôre mintegy 50 rászorulónak nyújt szakasszisztenciát. Az épületben tanácsadói központ és orvosi rendelô is lesz.

ANL-tömbház épül Marosludason

(mezey)

A magánházakat kivéve az 1989-es fordulat után nem épültek lakások Marosludason. Bár nagy igény van lakásra, a város költségvetésébôl nem volt mód pénzt elkülöníteni erre a célra. Miután a polgármesteri hivatalnak sikerült egy pályázatot megnyerni, az országos lakásépítési állami alap biztosítja egy tömbház felépítését.

A 34 lakásos tömbház befejezését idénre tervezték, de a határidô 2005-re tolódott el - mondta Ovidiu Dancu polgármester. 2003-ban 2,5 milliárd lejt, míg 2004-ben 10 milliárd lejt költöttek az építkezésre, amelynek alapja készen van, most kezdôdik a falazás. Az épület befejezéséhez még körülbelül 12 milliárd lejre lesz szükség. A kivitelezô a marosvásárhelyi Consor építkezési cég. A lakásokat 35 éven aluli házasoknak szánták. Eddig 80 lakásigénylési kérést iktattak a polgármesteri hivatalban. A prioritást a fiatal családoknál megejtendô szociális ankétok döntik majd el.

Viharkárok

Viharos idôszak utáni mezôgazdasági helyzetkép

(kilyén)

Náznán Jenô mérnököt, a megyei Mezôgazdasági és Vidékfejlesztési igazgatóság vezérigazgatóhelyet-tesét kérdeztük arról, hogy az elmúlt napokban lezúdult csapadék, a helyenként viharos erejû szélmozgások mennyiben károsították a kultúrákat?

- A Mezôségen, a megye aszályos vidékén 70 liter csapadék hullott, Bátoson a hegyaljai vidéken, ugyanebben az idôszakban csupán 5 litert mértek négyzetméterenként. 15 liter körül volt a Felsô-Nyárád mentén, 35 liter a Középsô-Küküllô mentén. A hirtelen lezúdult nagy csapadékmennyiség fôleg a kertekben, kertészetekben okozott kárt, a zsenge palántákat döntötte a földre. Helyenként nagyon leverte a szalmásgabonákat is, fôleg ott, ahol nem tartották tiszteletben a termesztési technológiában elôírtakat, pontosabban nem használtak például mûtrágyát. Egy-két extrém helyzettôl eltekintve a lehullott csapadék pozitív hatását hangsúlyozom, amely kedvezôbb lett volna, ha nem kíséri viharos szélmozgás.

Kis területeken ugyan az esôvel vegyesen jég is hullott, ami a lágyabb szárú növényeket, a zöldségféléket károsította. Nagyon fontos a jég okozta növényi sebeket begyógyítani a fertôzés elôtt. Erre a rézgálicos kezelést ajánljuk. A földre döntött növényeknél célszerû a réz alapú gombaölô szerekkel való kezelés. A kapálásra ki kell várni, hogy optimális legyen a talaj nedvességtartalma. A levert kultúrákat sokkal hamarabb ellepi a gyom, ezért fontos idejében elvégezni a gyomirtást.

- A ledöntött szalmásgabonákat is célszerû levélbetegségek ellen kezelni, hiszen az utolsó levél - ahogy nevezzük zászlólevél - minél hosszabb ideg kell zölden maradjon, hogy a kalászban a szemek kifejlôdhessenek. Ahol a dôlés nagymértékû, szárak törtek meg, ott fennáll a korai száradás veszélye, ezért van szükség az említett kezelésre.

- Felhívnám a gazdálkodók figyelmét, hogy a helikopterrel történô permetezés véget ért. Megyénkben közel 5000 hektár területen szórták el légi úton a vegyszereket levélbetegségek ellen. Az elôírt repülési órák száma lejárt, emiatt traktor vontatású gépekkel kell behajtani ezekbe a parcellákba. A növények állagától függôen ajánlatos mérlegelni, hogy a permetezôgép nyoma okoz nagyobb kárt, vagy pedig az esetleges gombabetegségek.

Június 30. a határidô a villanyszámlák rendezésére

(nagy a.)

Elengedik a jogi személyek tartozásait

A május 28-i 481-es számú román nyelvû Hivatalos Közlönyben jelent meg a 37-es számú sürgôsségi kormányrendelet, amelynek az 1-es számú cikkely 4. bekezdése elôírja:
"azok a jogi személyek, akik legkésôbb 2004. június 30-ig egyenlítik a folyó és elmaradt villanyszámláikat, mentesülnek a büntetések és a késedelmi kamat fizetésének köteklezettsége alól".

- Maros megyében 66 olyan gazdasági egység szerepel az Electrica nyilvántartásában, amelyek adósságot és büntetéseket halmoztak fel - nyilatkozta lapunk kérdésére Macarie Alexandru igazgató a tegnapi sajtótájékoztatón. Elmondta, a fent említett 66 cég nevére összesen 174 milliárd lej értékû számlát állítottak ki, erre 14,158 milliárd lejes büntetést számoltak fel. A kimutatások szerint a dicsôszentmártoni Carbid Fox 77 milliárd lejjel tartozik, ami az utolsó két hónapi energiafogyasztás ellenértéke, a büntetés 5 milliárd lej. A Bicapa 6 milliárd lejjel tartozik, ezért 2 milliárd lejes büntetést róttak ki. A nagyfogyasztók közé tartozik a vásárhelyi Mobex (5,2 milliárd lej értékû villanyszámla - 201 millió lejes büntetés), az Ilefor, Imatex és Manpel is. A vásárhelyi polgármesteri hivatal 85 millió lejes számlát kell egyenlítsen a hónap végéig, hogy töröljék a 4 millió lejes büntetést. A megyében mûködô kórházak igazgatósága a múlt év decemberében kifizette ugyan a felhalmozott nagy összegû adósságot, ám kifizetetlen maradt az 1,6 milliárd lejes büntetés. Az utolsó hónapra 1 milliárd lejes villanyszámlát állítottak ki, s az érvényben levô elôírások szerint, ha azt június 30-ig egyenlíti, elengedik a büntetést. Az igazgató elmondása szerint felvették a kapcsolatot az illetô intézménnyel, s az a napokban megszabadul a büntetés jelentette tehertôl.

A 37-es számú sürgôsségi kormányrendelet elôírásai nem érvényesek a csôdeljárás, illetve az átszervezés alatt álló jogi személyek esetében - összegzett Macarie Alexandru.

Búcsú a "Lordok Házától"

Makkai János

Beszélgetés Virág Györggyel, a megyei tanács elnökével

- Végére jár a mandátumod, s úgy tûnik, a közhivatalnoki karrier is. Zaklatott korszakban az egy- másfél évtized hosszú idô. Nem tört meg.

- Kopogjuk le!

- Persze, nyomtalanul sem telt el. Úgy hiszem, hogy ez volt életednek eseményekben leggazdagabb periódusa.

- Feltétlenül. Elsôsorban az RMDSZ-nek tartozom köszönettel, mert a szervezet tanácsosi listáján elsô alkalommal 1992-ben szerepeltem. Gyakorlatilag 1993-tól dolgoztam alelnökként 1996-ig, majd 2000-ig, s 2000. július 6-tól elnökként. Hozzá kell tennem, hogy 1990. január 3-án Király Károly hívására a Nemzetmegmentési Front munkájába vontak be mint a gazdasági ügyekért felelôs bizottsági vezetôt. Ez tartott a márciusi provokációs eseményekig, amikor éppen 20-án a kisipari szövetkezetek megyei szövetsége elnökévé választottak, majd március 23- án a Voican Voiculescu vezette bizottság kinevezett az akkori Ideiglenes Nemzeti Egység Frontja tanácsa alelnökévé.

- Felfutott az ázsiód!

- Még bonyolultabbá vált a helyzetem, hiszen ’90 áprilisában az UCECOM egyik alelnökévé is megválasztottak. Gyakorlatilag tehát egyszerre három tisztséget is viseltem több hónapon át, egyetlen fizetésért, majd kettôt ugyanígy. Így teljes a kör, tegyem hozzá, soha nem jelöltettem magam parlamenti tisztségre, mindig úgy gondoltam, hogy Marosvásárhelyen akarok maradni, itt tenni a közért.

- Most meg visszavonulót fújsz, betelt a pohár, elég volt?

- A magánéleti meggondoláson túl van két erkölcsi indoka is. Mindenekelôtt az, hogy egyik gyermekemet sem sikerült itt tartanom Erdélyben. Mindketten saját erejükbôl külföldön találtak boldogulást, egyikük nagyon messze, a másik Magyarországon. Megjegyzem, egyiket sem segítettem hozzá ehhez, felnôtt emberként ôk döntöttek így. Magánemberi keserûségem, hogy nincsenek itt mellettünk, mert ôk is éppen úgy hiányoznak, mint több ezer más fiatal a magyar közösségbôl. Úgy érzem tehát, hogy az én hangom emiatt nem eléggé hiteles.

- Mások könnyedén túlteszik magukat az ilyen dilemmán. A mai világban pedig alig-alig van szerepe az erkölcsnek.

- Belátom, de - s ez a másik megfontolásom - példát is szerettem volna mutatni abban, hogy az embernek bizonyos idô után váltania kell. S ez is erkölcsi parancs szerintem.

- Elég régen ismerjük egymást ahhoz, hogy elhiggyem, valóban így "mûködik" Virág György lelkiismerete. A hatalomról nem lemondani szokás, hanem kifúrják belôle az embert, ami esetedben reménytelen próbálkozás, hiszen alkalmasság dolgában a buzgólkodó pretendensek jó néhány körrel hátrányban vannak.

- Ó, köszönöm, köszönöm. De tegyem hozzá, nem valamiféle hirtelen elhatározásból lépek vissza. Négy éve, megválasztásomkor bejelentettem, hogy ez az utolsó mandátum, amit vállalok.

- Akkor lett volna idô gondoskodni az alkalmas utódról, ami nem történt meg. Így újra a majd csak lesz valahogy metódusnál kötnek ki az arra illetékesek, számba véve az önjelölteket. No, de hagyjuk, régi betegség. Mi fontos ehhez a köztisztséghez?

- Abban a szerencsésnek mondható helyzetben voltam, hogy a szövetkezeti kisipar, ahol majdnem negyedszázadot dolgoztam, sok mindenre megtanított. Mondhatnám, az ábécére. Ami azt jelenti, hogy ha hozzáláttam egy akármilyen egyszerû mûvelet elvégzéséhez, abban a részletekig menôen tudtam, mi a teendô. A vezetés, leegyszerûsítve, az emberek és dolgok igazgatása. Szövetkezetis koromban rengeteg emberi kapcsolatot alakítottam ki, valamennyibôl tanulhattam. A közigazgatás is az emberi kapcsolatokról szól, adott feladatok közös megoldásáról. A másik, amit említenék, s ez sem független szövetkezeti tapasztalataimtól, hogy volt adott elfogadottságom a román közösség részérôl, hiszen ismertek, azt is mondhatnám, tudták, hogy hol húzódnak a tûréshatáraim. Én már a nyolcvanas években, a szövetkezeti közgyûlésen magyarul tartottam meg a felszólalásaimat akkor is, ha a központi kiküldöttek egy kukkot sem értettek belôle. Sikerült megmagyaráznom az esetleg értetlenkedôknek, hogy ott, akkor az a fontos, hogy a szövetkezet tagjai értsék meg, amirôl beszélünk.

- A tekintélynek, népszerûségnek mi a nyitja?

- Talán az, hogy meg kell tudni hallgatni másokat, s egy percig sem gondolni, hogy csak nekem van igazam. Ezt az attitûdöt az ember környezete könnyen felkapja, s akkor jön a romlás, amikor azt hallod, hogy "igaza van, fônök!" Nem akarok párhuzamokat vonni, de az elmúlt tizenöt évben is nagyon sokan összetévesztették a szerepüket az értékeikkel.

- Ha volt, amit összetévesszenek.

- Ki ne hinné, hogy van. Persze azért hasznos, ha az embernek vannak jó barátai, akik alkalomadtán figyelmeztetik, hogy az ész nem mindig jár együtt a hatalommal. Akármekkora legitimitást kapjon valaki egy választással, attól még sem mûveltebb, sem okosabb nem lesz.

- Mi volt a legnehezebb az eltelt tizenvalahány évben?

- Az elsô három hónap, 1990 januártól márciusig, amikor, s most már bevallhatom, hogy fogalmam sem volt, mik is az elvárások velem szemben. Próbáltam Maros megye gazdasági életét áttekinteni, segíteni, bár akkor ez senkit sem érdekelt. A márciusi események után sem volt rózsás a helyzetem, hiszen jöttek a helyi bonyodalmak. Onnan errefelé rendezettebbé, kiszámíthatóbbá váltak az események, s elboldogultam velük.

- Éppen az "elboldogult" érdekel.

- Az alelnöki funkcióban, mindjárt az elsô hetekben kiderült, hogy óriási különbség úgynevezett egyes számú vagy kettes számú vezetônek lenni. Az alelnökök feladatköre nagyon behatárolt. Például a helységek költségvetéseinek meghatározásánál, amibe beleszólásom volt, de döntô szavam nem. Így nehéz volt tudomásul venni, hogy bármilyen észérvvel hozakodtunk is elô, a nacionalista indulatok miatt, és a többségi tanács miatt, ezeket nem lehetett beszôni az egyes döntésekbe.

Amikor elnökké váltam, elég nehéz volt feldolgozni, hogy attól kezdve döntô szavam lehetett, például a költségvetések alakításában. Nyomasztó felelôsség. Ehhez viszont az kellett, hogy magam mellé tudtam venni egy olyan gazdasági igazgatót, aki megbízható munkatársam volt a négy év alatt.

- Botrányoktól visszhangos az életünk. A megyei tanácstól is szûrôdtek ki olykor szóbeszédek a belsô konfliktusokról, de igazán nagy lélegzetûnek egy sem bizonyult. Mi a magyarázata? Hogy sikerült mederben tartani?

- Az alelnöki periódus sok mindenre megtanított. Elnökként a munka javát a tanácsban a szakbizottsá-gokra helyeztem. Vagyis a tanácsosok ne azért jöjjenek be két-három havonta, hogy felvegyék a gyûléspénzt, meg felemeljék a kezüket, hanem folyjon valóban érdemi munka. Azt kértem és vártam el, hogy a szakbizottságokban minden kérdést vessenek alá alapos szakmai mérlegelésnek, s csak azután kerüljön a plénum elé. Ezért tûntek sokszor unalmasnak a tanácsülések. Az igazgatóktól azt kértem, hogy végezzék felelôsséggel azt, amiért megfizetik ôket, mert én nem leszek szakembere minden témának. Tehát a bizalom a hozzáértésükben mindaddig, amíg az ellenkezôjérôl nem leszek kénytelen meggyôzôdni. Konfliktusok is adódtak, jobbára ilyen természetûek voltak és nem etnikaiak. Igaz, az elsô periódusban voltak fenntartások, hogy most mi következik az én elnökségemmel. Egyesek talán azt gondolták, hogy megpróbálom "kiiktatni" a román nemzetiségûeket.

- Az effajta észjárást a valóság igazolja vissza, sajnos, túl gyakran.

- Valóban van példa más közigazgatási egységekben arra, hogy óvatosabban vagy kevésbé óvatosan, de megpróbálják eltávolítani a nemtetszôket. Esetleg ki sem tesznek embereket, csak egyszerûen lehetetlenné teszik az életüket. Hozzánk soha senkit sem vettünk fel, úgymond baráti alapon. Úgy gondolom, sikerült megértetnem, hogy van egy szakmai minimum, ami alá nem szabad menni.

- A korrektségnek megvan a hozama?

- Korrektek nem másokért vagyunk elsôsorban, hanem önmagunkért. Engem József Attila igazít el: "miért legyek becsületes, kiterítenek úgy is,/ miért ne legyek becsületes, kiterítenek úgy is. " Én mindig a második változatot vallottam. Csak így van értelme.

- Mivel boldogultál a legkönnyebben?

- A mûszaki jellegû problémákkal, ahol nehéz cáfolni az érveket. Miután tisztáztuk, hogy a megye költségvetésénél igen, etnikai és politikai alapon is kell gondolkozni, nagy elôrelépés volt, normálisabb mederbe terelôdtek a dolgok. Arról van szó, hogy annak a közösségnek, amelyet képviselek, joga van legalább a lélekszáma arányában részesülni az adójukból összeálló költségvetési forrásokból. S attól sem tekinthetünk el, hogy korábbi években hátrányos helyzetbe kerültek.

- A politika jótékony hatása...

- Igen, akkor is, ha ennek olykor pejoratív árnyalata van. Politikailag is történt az elosztás, de nem abban az értelemben, hogy valaki azért kapott vagy nem kapott, mert valamelyik politikai párthoz tartozó. Sajnos, az utóbbi hónapokban elbillent a mérleg, mert amit mi nem tettünk, azt mások kormányhatározatokkal megtették a fejünk fölött, s olyan települések jutottak meg nem érdemelt elônyhöz, amelyek egyértelmûen a párthovatartozáshoz kötôdnek. Ennek a vitája egyébként még nem zárult le. Súlyos dolognak tartom, s nehezményeztem prefektusi meg parlamenti szinten is.

- A kulturális intézmények körül is adódtak gondok. Hol van a bajok forrása?

- Valóban nehezen birkóztam meg a mûvelôdéssel kapcsolatos kérdésekkel. Tizenegy intézményt finanszíroz a megyei tanács, de arról szinte lehetetlen volt meggyôzni a megyei tanácsosokat, hogy a kultúra nem csak azt jelenti, hogy hány százalékban tudja saját bevételeibôl fedezni a mûködési költségeket. Nem mellékes szempont, de mégis csak az a fontos a kultúrában, hogy van, s minôségi kultúra legyen. Sajnos, azt kell mondanom, hogy ezen a területen alig mozdult valami az új helyzethez való alkalmazkodásban. Bebetonozott vezetôk, túlélési technikák, a menedzseri szemlélet teljes hiánya, ezt látjuk, s a színvonaltalanságot. Csakhogy hiába látjuk. Mihelyt kezdeményeztük valahol, valamely vezetô elmozdítását, kitört a ribillió, meg elôjött az "etnikai kártya". A tizenegy hozzánk tartozó intézménybôl egyébként mindössze egynek, a Látó folyóiratának magyar a vezetôje. Szóval érzelmi alapon mindegyre vakvágányra futott a rendezés igénye. Micsoda ellenkezés volt, amikor a megyei múzeumnál versenyvizsgával fiatal magyar végzôsöket kellett alkalmazni! Nem egy helyzet az abszurditás határát súrolja.

- Szomorú, hogy értelmiségiek képtelenek szabadulni a nacionalista beidegzôdésektôl.

- Külön bejáratú elméletem van errôl. Sok ember jutott vezetô állásba évekkel ezelôtt, csak annak alapján, hogy román nemzetiségûek. Elôképzettségükhöz tartozik, hogy ôk itt úgymond missziót teljesítenek, ami esetenként a hozzáértésüknél is fontosabb. Tele vagyunk például ilyen-olyan-amolyan rangú kutatókkal és kitüntetettekkel, s mégis képtelenek menedzselni azt az intézményt, ahol vannak. Szóval többeknek ideje volna belátni, hogy mire képesek, hiszen a változás, a fejlôdés útjában állnak. Ha, úgymond, az egyszerû emberrel tárgyalunk, ôk az érzelmeikre és a józan eszükre hallgatnak. Az értelmiségi mindenféle elméletekbe bonyolódik. Egyébként a magyar közösségekben minden ugyanígy mûködik, ha valaki beleszokott egy adott tisztségbe, egy idô után úgy gondolja, hogy az neki olyan adomány, amit mindenáron meg kell tartania.

- Szövevényes ügy ez, hiszen egy-egy tisztség nem ritkán politikai alku tárgya, ahol nem mindig a hozzáértés a legfontosabb kritérium. Nem a politika szorította le az igényszintet? Gondoskodni kell a klientúráról, s a vélt vagy valós befolyás is fontosnak tûnik az ebben a körben mozgók számára, hiszen olykor igazgatói meg aligazgatói helyeket is osztogatnak. Tehát nem mûködik a teljesítménykényszer.

- Talán már mindenki számára nyilvánvaló, hogy nem minôség, ha valaki magyar vagy román. Ilyesmit erôltetni ostobaság. Ugyanakkor az esetleges replika is jogos, hiszen jó, jó, de mégiscsak elfogadhatatlan, hogy ennyire kívül szoruljunk az egyes számú vezetô tisztségekbôl. Mindjárt hozzáteszek egy másik okot, amiért a hátrányos helyzetünk kialakult: amikor vezetô állásról van szó, sokan azok közül, akik felkészültségük folytán alkalmasnak látszanak, nem vállalják fel a kihívást. Nemhogy versenyvizsgán, de még egy megbeszélésen sem jelennek meg. Így roppant nehéz jogos igényeket érvényesíteni. Utána persze, lehet sóhajtozni, RMDSZ-t meg mindenkit hibáztatni, hogy nincs beleszólásunk a dolgok menetébe.

- Kényes terep. Az elmúlt másfél évtizedben az efféle felelôsségvállalás és -viselés több változatával is megismerkedhettünk. Láthattuk, amint az RMDSZ jóvoltából tisztségre kiválasztott, nagy hirtelen amolyan szégyenlôs magyarrá vált, s feltûnô igyekezettel vette fel a terepszínt. Mások a látszatot ôrizve mímelték, hogy tesznek-vesznek a magyar közösség érdekében. Szóval az így "helyzetbe" kerülôk többnyire inkább leplezik hovatartozásukat, mintsem helytállnának érte.

- Lelkük rajta. Eredményeket produkálni nem könnyû, de az emberi tartás, a morális erények éppen itt ütköznek ki.

- A konfliktushelyzetektôl kalandoztunk idáig. Igazán visszhangos "ütközetek" Dorin Florea polgármesterrel adódtak. Honnan, mitôl ez a szembefeszülés?

- Négy évig dolgoztam vele egy épületben, én alelnök voltam a megyei tanácsnál, ô prefektus. Ez idô alatt megyôzôdhettem arról, hogy vezetôként valójában mire képes, illetve nem képes. A kormány megbízottjaként egy árva lejt nem tudott kieszközölni például a megye területfejlesztési céljaira, ezzel szemben mihelyt polgármester lett, nagy hévvel vádolt másokat tehetetlenséggel. Még az árvízkárokért érkezett pénzekhez sem volt semmi köze, hiába exponálta magát a nagy kármentesítô szerepében.

- "Ajándékozott" ô nemrégiben már úszómedencét is...

- Az idegen tollakkal való tetszelgését megszoktuk, de ez majdhogynem mellékes. Súlyosabb, hogy bármikor felmerült valamely fejlesztési probléma, mondhatni felelôtlenül viselkedett. A fejlesztési régiók ’98 májusában alakultak meg, ô mint prefektus hivatalból részt kellett volna vegyen ezek gyûlésein. Már az elsô ilyen alkalommal, a 7-es központi régió összejövetelén a lehengerlô stílusával tûnt ki, s persze azzal, hogy neki mindenben igaz van. Amikor látta, hogy a megyék küldöttei nem vevôk az effajta szereptévesztésre, attól kezdve csaknem minden összejövetelrôl hiányzott. Már polgármesterként szavazati joggal rendelkezô tagja volt a tanácsnak, sôt alelnöke, de még a Marosvásárhelyen tartott ülésen sem jelent meg. Ennyire érdekelte ôt a város, a régió fejlesztése.

- Teodor Giurgea polgármesterjelölt említette a valásztási kampányban Dorin Florea együttmûködésre való képtelensége kapcsán, hogy egyenesen kerülte a Virág Györggyel való találkozást. Ez már személyes töltetet ad a relációnak. Mibôl fakad?

- Azért tart tôlem, mert egyszer tételesen rápirítottam, hogy egyenesen hazudott az E60-as út felújításával s az ipari park kialakításával kapcsolatban, magának tulajdonítva azt, amit én meg mások végeztek el. Azt is tudja, ha leülünk és a tényeket számba vesszük arról, hogy mit indított ô el, abból amit mi csináltunk, mit utasított vissza, hol volt kerékkötô, egyértelmûen hátrányba kerül, hiszen tételesen bizonyítható. Az ô természete nehezen viseli az ilyen szembesülést.

- Nézzünk egyebet. Bizonyos szemszögbôl a közélet botrányról botrányra zajlik, amiben persze a hatalommal bírók viselt dolgaira derül fény. Visszaélés, meggazdagodás, érdekössze-fonódások stb. Virág Györgyrôl semmi ilyesmi nem derült ki, az érdekek kereszttüzében állótól ritka teljesítmény. Hogy sikerült?

- Már ’93-ban, amikor bekerültem a politika sûrûjébe, nagyon hamar észrevettem, hogy rengetegen próbálnak innen-onnan-amonnan rábírni bizonyos dolgokra. Romániában megszokott az, hogy a hatalomban levônek, úgymond, "are dreptul", van joga arra, hogy kapjon olyasmit, amire nem szolgált rá. Nem kell szépíteni a dolgokat, ez mûködik. Jól tudtam, neveltetésem kapcsán, hogy nem szabad korpa közé keveredni... Komolyan vettem, hogy nem szabad olyan helyzetbe keverednem, hogy bárki is úgy érezze, a zsebében tarthat.

- Ez manapság amolyan idôszerûtlen finnyásságnak tetszik, ahhoz képest, hogy a "helyzetben" levôk többsége milyen mohón igyekszik a maga számára kamatoztatni a legkisebb lehetôséget is. A fehér hollót rendszerint kiutálják. Nem találtak fogást Virág Györgyön? Eléggé idegesítô lehet.

- Csak egy idô után ismertem fel a próbálkozásokat, sajnos, a mi közösségünkbôl jötteket is, hogy valamilyen formában sakkban szeretnének engem tartani. Nem sikerült, mert nem voltam igazgatósági tag sehol, de ezért utasítottam vissza minden plusz kereseti lehetôséget, amiért joggal elvárható a teljesítmény, tehát a munka. Az persze jó, ha valakinek van energiája a rendes munkaidején túl is dolgozni, pénzt keresni, ha az nem megy az elöbbinek a rovására. Nekem meg nem szolgált jövedelemre nincs szükségem.

- Akkor most már egyenesen: mennyivel vagy most tehetôsebb, mint a közhivatalnoki karrier kezdetén?

- Néhány éve, ugye, szinte szlogenné vált, hogy aki nem tud gondoskodni a maga gyarapodásáról, az a közösségérôl sem. Sértô és képmutató állítás, amellett, hogy hamis. De hát mindenkinek szíve joga azt állítani, amit akar, a magam erkölcsi mércéje nem oldódik az ilyen parttalan és földhözragadt életfilozófiában. Na, szóval, blokklakásban lakom, van egy négyéves Opelem, s némi készpénztartalékom a nyugdíjas évekre. A köztisztség - vallottam és vallom - nem a szabad préda színtere.

- Ahhoz képest buzgó az igyekezet az utódlás körül. Hol van a húsosfazék?

- Rendszerint a közpénzek környékén. Ez a biztos pénz, bárhol a világon. A tanácsok közpénzekbôl dolgoznak és dolgoztatnak, s vannak olyan munkálatok, amelyeknél bizonyos értékhatár fölött kötelezô a közbeszerzés. Ezeket a pályázatokat, versenytárgyalásokat bizony nagyon kemény elôharc, érdekütközések elôzik meg. Ebben az elnök szerepe, hogy bizottságot nevez ki a pályázatok értékelésére. Hozzám csak óvás, panasz esetén kerülhetnek újra az ügyek.

- Vagyis, akiknek esetleg csurran-cseppen, a szakbizottság tagjai.

- Kereken ki kell mondani, hogy igen. Csakhogy amikor én megpróbáltam gyanús ügyleteknek a végére járni, a panaszkodók nem vállalták a szembesítést, visszavonulót fújtak. Talán arra is gondolva, hogy egy következô fordulóban majd nekik kedvez a "szerencse". S van aztán a versenytársak sajátos világa, amelyben az érdekek és nem az elvontnak látszó erkölcsi értékek uralkodnak. Az én tisztségem nem rendôri funkció.

- A helyzet attól még kényes, hiszen az ügyek folyása rendben levônek látszik, miközben a gyertya lángja alatt... Vagyis feddhetetlen elnök alatt, mögött mindenféle történhet.

- Együtt kell élnem a gondolattal, hogy vannak helyzetek, amikor tehetetlen az ember, s kénytelen meghajolni a látszat elôtt, akkor is, ha belsô meggyôzôdése mást diktál.

- Elnökként mennyire érezted a magad mögött a tanács RMDSZ-frakcióját s magát a megyei szervezetet?

- Az elmúlt négy évben egyszer sem fordult elô, hogy tanácsülések elôtt ne ültünk volna össze egyeztetni a napirendek fölött. Voltak nagy vitáink, de végül mindig dûlôre jutottunk. Azt sem titkolhatom, megesett, hogy nehezebb volt megértetni egy-egy döntés célszerûségét a frakcióval, mint a többséggel.

- A ki- meg félrelépések mennyire gyengítették a frakciót?

- Egyik sem volt több színpadias gesztusnál. Ettôl eltekintve nem tudtam szó nélkül hagyni. Elmondtam, hogy Andrássy Árpádnak s társainak RMDSZ-fórumon bármikor lehetôségük volt elmondani a véleményüket.

- Képességek, hozzáértés szempontjából milyennek ítéled az alakulóban levô frakciót?

- Szakmailag elég szerencsés az összetétel, talán a mûszaki felkészültségûek lehetnének többen. Remélem, hogy az emberi hozzáállás is olyan lesz, hogy céltudatos csapattá ötvözheti a frakciót. Megfontolt és általánosan elfogadott vezetôre lesz szükségük. Én, most már a pályán kívülrôl, ezután is szívesen segítek. Persze, az esetleg felmerülô konfliktusokat, felelôsségük tudatában, maguknak kell kezelniük, s nem egy külsô "kisokosnak".

- Bizalmaskodó lesz, ha megkérdem végül, hogy mi az a zavaró, kellemetlen, nyugtalanító gondolat, amit szívesen hessegetsz el magadtól?

- Az elégedetlenség, bár az végül is pozitív dolog. Úgy is mondhatnám, hogy olykor a problémák megoldását kísérô nüanszok, árnyalatok nem hagytak nyugodni. Azok az apró részletek, amelyektôl megnyugtatóan kerek egésszé válnak a dolgok.

- Sosincs hát happy end.

- Olyan elégtételem valóban nem volt, mint az asztalosnak, aki tenyerével végigsimíthat a tökéletesre csiszolt asztallapon.

Újabb vádak Andreea Ciuca ellen

(bodolai)

A PNA sajtótájékoztatójára várva

A megvesztegetés és az olasz maffiával való kapcsolattartás vádjától oda jutottak, hogy számítógépes betörést akarnak rám fogni - válaszolta lapunk kérdésére Andreea Ciuca, a Megyei Törvényszék volt elnöknôje, akinél az elmúlt hét végén a Korrupcióellenes Ügyészség megyei bírája és informatikus szakértôje újabb házkutatást tartott.

A bírónô elmondta, hogy a PNA képviselôi egy évvel a leváltása és megvádolása nyomán, miután a letartóztatásakor egyszer már megtették, újra lefoglalták és elkobozták személyi számítógépét, a laptopját, amelyen az ügyvédeivel együtt kidolgozott védôbeszédei voltak, valamint a nyomtatóját azon vád alapján, hogy betört a Megyei Törvényszék adatbázisába, ahonnan a Korrupcióellenes Ügyészség és a törvényszék között folytatott és vele kapcsolatos levelezés adataihoz fért hozzá. Andreea Ciuca szerint "szánalmasan nevetséges próbálkozásról" van szó, elsôsorban azért, mivel nem is volt internetcsatlakozása. Másodszor pedig a szóban forgó üzeneteket, amelyeket egyébként a bírónôvel is kellett volna közölniük az intézmény gépkocsivezetôjével küldözgették. A házkutatás során, miután ellenôrizték számítógépének adatbázisát, telefonáltak a bukaresti "generálisnak", valószínûleg Gheorghe Suhanról van szó, aki azt az utasítást adta, hogy foglalják le és vigyék el a számítógépet. A következô nap elkobozták a Sipos család számítógépét is, azzal vádolva a törvényszék informatikaszolgálatának vezetôjét, hogy bizalmas információkat továbbított Ciucanak, holott a család mindhárom informatikus tagjának a munkaeszközérôl van szó.

A másik vádponttal arra a törvényszéki döntésre tértek vissza, amelynek nyomán a marosvásárhelyi bírák pert nyertek az Igazságügyi Minisztériummal szemben, és a határozat értelmében a nekik járó összeget nyolc, az államnak adós cégtôl foglaltatták le, amelynek során a Táblabíróság jelenlegi elnöknôje is szép juttatásban részesült. Andreea Ciucat ezúttal azzal vádolják, hogy a szóban forgó cégek erkölcsi megfélemlítésével és a pénz behajtásával az Igazságügyi valamint a Pénzügyminisztériumot károsította meg.

Újabb vádpont, hogy a törvényszék leltárában szereplô egymilliárd értékû tárgyat nem találtak meg, amire a bírónô azt válaszolta, hogy ez sem felel meg a valóságnak, továbbá, hogy a leltározást a jelenlegi táblabírósági elnöknô testvére végezte, és a tárgyak hiánytalanul megvannak, csak nem ott, ahol éppen keresték.

A jelek szerint a szovátai bírák villájának a felújításával kapcsolatos vádak is maradnak. Azt, hogy az építkezésre szánt alapok egy részét önkényesen bútorzatra költötte volna, durva hazugságnak nevezte a bírónô, aki szerint a berendezést az Igazságügyi Minisztérium államtitkárának aláírása birtokában szerezte be.

Az okirathamisítás vádja ezúttal azon alapul, hogy a vagyonbevallásakor nem tüntette fel külön tételként az általa vásárolt fél ingatlan és garázs alatti területet - nyilatkozta a bírónô, aki a történtek ellenére is bízik abban, hogy az igazság napvilágra kerül, és befejezôdik az ellene folytatott szégyenletes hadjárat.

Bár sajtótájékoztatót ígértek, a Korrupcióellenes Ügyészség megyei szervezetétôl tegnap lapzártáig nem kaptunk semmilyen értesítést.

Bekebelezték a Portalt is

Országos ajánlat, egységes ár

Simon Virág

A Romania Data System (RDS) átvette a Portal kábeltelevízió-társaságot is. A Portal elôfizetôi két heten belül észlelik a változást: több adó mûsorából választhatnak - jelentették be tegnapi sajtótájékoztatójukon az RDS helyi kirendeltségének képviselôi. Azt is megtudtuk, hogy tárgyalásokat folytatnak az RTL Klub és a TV2 magyar adók forgalmazóival, s elôreláthatólag e két adóval bôvítik majd a marosvásárhelyi kínálatot. Az is elhangzott: az Antena 1 adó mûsora a helyi kirendeltség elköltözése nyomán bekövetkezett mûszaki gondok miatt vételezhetô gyengébben, a rendellenességet még a héten kiküszöbölik.

Az RDS országos szolgáltató három programcsomagot kínál a portalosoknak. Az alapprogram-csomag 43 adót tartalmaz, ára 4,9 dollár. Újdonság a portalosok számára, hogy elôfizethetnek az HBO adóra az alapcsomaggal együtt havi 6,9 dollárért. Mint Gheorghe Prostean, a helyi kirendeltség vezetôje elmondta, tervek szerint legkésôbb június végéig biztosítják az új programcsomagokat, s az új adók bevezetésével egy idôben megkezdik az új szerzôdések megkötését is. A pontos idôpontot a sajtóban teszik közzé. A szerzôdéskötések kapcsán a szolgáltató képviselôje elmondta, hogy az 1989. December 22. utca 18. szám alatti új pénztár (ez lesz a negyedik) megnyitásával segíteni akarnak az érintetteknek, s remélik, hogy megelôzhetik a Romsat- elôfizetôk átvételekor tapasztalt kellemetlenségeket (hosszú sorban állás, elégedetlen személyek). Prostean azt is elmondta, hogy szeretnék beiktatni a mûsorrácsba az RTL Klub és a TV2 mûsorát is, ugyanakkor tervezik, hogy a Hallmark és a Minimax adókat két frekvencián, magyar, illetve román nyelven sugározzák.

Ionut Tarcea, az RCS&RDS marketingigazgatója a korszerûsítések, szolgáltatások bôvítésére hívta fel a jelenlevôk figyelmét, kiemelve: elsôként a volt Portalhoz tartozó rendszereket cserélik ki, majd a vidéki településekre - Marosvásárhely- Szászrégen, Marosvásárhely-Radnót útvonalon - vezetnek optikai szálakat. A korszerûsítés nyomán a vidéki elôfizetôk legalább 20 adót foghatnak majd (jelenleg vannak olyan települések, ahol az elavult rendszer miatt csupán 8-10 mûsor vételezhetô). Év végéig megyeszinten korszerûsítik a hozzájuk tartozó rendszert, s a kábeltelevízió- és internet-hozzáférés biztosítása mellett bemutatják a vezetékestelefon- ajánlataikat is.

Kérdésre válaszolva Ionut Tarcea elmondta: az RDS országos szolgáltató egységes árakkal és a helyi elvárásokat is figyelembe vevô kínálattal dolgozik, ezért nem lehetséges, hogy Marosvásárhelyen, Maros megyében a kábeltelevíziós elôfizetôknek számlát küldjenek.

Fontos döntés elôtt

Kósa András László

Nehéz helyzet elôtt áll az RMDSZ városi és megyei önkormányzati frakciója. De nem amiatt, amit lapunk tegnapi számában Gábor Attila számonkérôen, de jobbára igaztalanul felró. Kirívó elfogultsággal alaposan elvetette a sulykot.

A helyhatósági választásokat követôen a szervezet megtartotta, sôt megerôsítette a megyében és a megyeközpontban vezetô pozícióját. S ennek pozitív hatással kell lennie a település, földrajzi egység mindennapjaira. A választási eredmények minden alkalommal egy-egy újabb ciklus (négyéves periódus) elindítói. Közhelyszerûen hat, de igaz: a választási kampány után immár a tényleges munkára kell helyezni a hangsúlyt.

A hazai közigazgatásban a különbözô intézmények közötti kapcsolatok rosszul, néhol pedig sehogyan sincsenek definiálva, nyugodtan mondhatjuk, nincs kialakult, jól mûködô önkormányzati rendszer. Így aztán egy-egy település hosszú távú sorsát esetleges politikai játszmák döntik el. Az elmúlt négy évben az együttmûködés hiányában gyakran találkoztunk az egymásra mutogatás politikai mûvészetével Marosvásárhelyen is. A polgármester és városi tanács közötti viszony rányomta bélyegét a város hosszú távú fejlôdésére. Ma már mindenki számára egyértelmû, hogy a néhány valóban látványos és rendkívül szükségszerû
"szépülésen" túl valós, hosszú távú városfejlesztési stratégia vitája sem alakult ki, sokkal inkább négyéves, folyamatos választási kampánynak vagyunk a túlélôi.

Most új korszak kezdôdhet. A várost RMDSZ többségû tanács vezeti, a megyében az RMDSZ-nek van a legnagyobb számban polgármestere és a megyei tanácsban a legnagyobb frakciója, ez pedig mindennél fontosabb a balkáni román közigazgatás útvesztôiben is. Abban a rendszerben, ahol állandó és mindennapos egyeztetések, tárgyalások eredményeképpen alakul az intézmények mûködése és csak másodlagosan a rögzített, kiszámítható szabályok mentén, ott mindennél fontosabb, hogy az RMDSZ számbeli fölénye szakmaiságot és folyamatos munkát jelentsen.

Vegyük konkrétan Marosvásárhelyt. Ma - országos viszonylatban - a polgármesternek mint a "helyi adminisztráció fônökének" nincs egyértelmû és leírt viszonyrendszere az alpolgármesterekkel és a települési tanáccsal. A polgármesteri hivatal mûködése nincs egyértelmûen definiálva mint közintézmény. Ebben a helyzetben egy Dorin Florea típusú polgármester kiskirályként mûködhet saját településén (nagyon sok ilyen volt mifelénk az elmúlt években). Ebbôl a helyzetbôl kiindulva a két leendô alpolgármester szerepe megnövekedik, hiszen a polgármester köteles nekik bizonyos területeket átadni a város életébôl, amelyek immár reális stratégia mentén úgy alakíthatók, hogy valóban a város érdekében való fejlôdés legyen. Ennek megfelelôen dinamikus, nagy munkabírású és felkészült csapattal felálló alpolgármesterek kellenek, akik nem csak féken tartják a polgármestert, hanem tevékenységükkel tényleges városfejlesztést valósítanak meg.

Ugyanakkor a jogszabályok szerint a városi tanács elvonhat feladatokat a polgármestertôl, anélkül, hogy ebbe a város vezetôjének különösebb beleszólása lenne. Ez egy olyan hiányossága a román törvénykezésnek, amelyet most az RMDSZ - a cél szentesíti az eszközt alapon - nem hagyhat kihasználatlanul. A törvény lehetôvé teszi olyan intézmény(ek) létrehozását, amely(ek) konkrét végrehajtási funkciókat vesz(nek) el a polgármestertôl. Ilyen például a városi beruházások, szerzôdések, a közterületek adminisztrálása, hogy csak néhány, a magyar közösség szempontjából létfontosságú területet említsek. Márpedig ennek az elvonása azt is jelenti, hogy a költségvetés megfelelô része sem a polgármester önkényes döntésének megfelelôen alakul, hanem azt az év bármely pillanatában befolyásolni tudja a városi tanács. Nagyon fontos, hogy a városi tanácsosokon túl is legyen az RMDSZ-nek alternatívája a város vezetésébe bekapcsolható intézmények vezetésére. Itt kell említést tenni arról is, hogy az oly sokat szidott apparátust sem alakíthatja a polgármester kénye- kedve szerint, hiszen elméletileg nincs saját csapata, minden szolgáltatás a városi tanácshoz tartozik. Az apparátust az elmúlt négy évben Florea megfélemlítette és saját érdekkörébe zárta, ehhez pedig kellett a tanács "jóváhagyása" is. A törvények szerint a polgármester ma inkább menedzser funkciót lát el, akit a tanács alkalmaz, semmint reális hatalommal bíró fél lenne. Ebbe a szerepbe kell visszatéríteni Floreát, ami megint azt feltételezi, hogy a többségi RMDSZ-es tanács egységesen és aktívan lép fel. Konkrét vállalásokra és feladatmegosztásra van szükség ezen a területen.

Ha ezeket szem elôtt tartja az RMDSZ és az elkövetkezendô években sikerül egy hosszú távú - a temesvárihoz hasonló - fejlesztési tervet elkészíteni, akkor a város nem folyamatos kampánycsatározások helyszíne lesz, amelybôl a lakosság csupán néhány látványosságnak örülhet, hanem távlatokba mutató fejlôdés elôtt állhat. Márpedig enélkül Marosvásárhely nem kerülheti el a balkanizálódást és négy év múlva immár nem a polgármesteri verseny elvesztése, hanem a városi tanácsi többség elvesztése várhat ránk, de ami ennél is szomorúbb, nemhogy a rózsák városa nem lesz, de a középszerûség süllyesztôjébe vész.

Díjazzák a Matlap feladatmegoldóit

A Radó Ferenc Matematikamûvelô Társaság (Kolozsvár) a tavalyi évtôl kezdôdôen a támogatóktól kapott összegekbôl díjazza a Matlap szorgalmas feladatmegoldóit. 2003-ban országos szinten 67 tanulót részesítettek elismerésben, idén 92-en (köztük 30 tanuló Maros megyébôl) vehetik át az arany, ezüst illetve bronz oklevelet, valamint díszokleveleket. A társaság az év elejétôl már két alkalommal sorsolt ki szerényebb jutalmat a 30 pontot elért diákok között.

Az oklevelek, valamint pénz- és könyvjutalmak átadására az évzáró ünnepélyeken kerül sor. Arany oklevelet négy marosvásárhelyi tanuló vehet át: Kelemen Áron V., Kelemen Anna Iringó VII. (országos szinten a legmagasabb (730) pontszámot ért el), Sebestyén András VIII. és Kovács Csaba XII. osztályos diákok. Ezüst oklevelet Borsos Zalán V., Kiss Alpár Levente VI. és Dávid Ildikó X. osztályos tanulók, míg bronz oklevelet Sebestyén Ágnes V., valamint Molnár Honika VIII. osztályos tanulók kapnak. Díszoklevéllel ismerték el hat gyulakutai és hat szakadáti iskolás feladatmegoldói munkáját.

A kis matematikusok jutalmazását elsôsorban a MOL olajipari társaság romániai részlege támogatta, további támogatók: Az emberért, a holnapért - Verestóy Attila szenátor alapítványa, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség marosvásárhelyi fiókja, az Opel Victoria Autószalon és Euroszerviz - Marosvásárhely, a Mercedes Benz Aliat Autószalon - Marosvásárhely, a gyulakutai református egyházközség, valamint magánemberként George Patrascu, a CEC marosvásárhelyi kirendeltségének igazgatója.

- Szeretnénk, ha a fenti eredmények ösztönzôleg hatnának az elkövetkezô idôszakban a tanulók és támogatók körében - mondotta lapunknak Bandi Árpád tanár, a Matlap szerkesztôbizottsági tagja.

Antalfi Imola

Mától új mûsorrács az egykori Portalon

(simon)

A szerzôdések újrakötése július végétôl esedékes

Ma reggeltôl a Romanian Data System (RDS) által bekebelezett egykori Portal kábeltelevízió-társaság elôfizetôi 43 adót vételezhetnek. Tegnap Gheorghe Prostean, az RDS helyi kirendeltségének vezetôje beszámolt arról, hogy szerdára virradó éjszaka megváltoztatták a mûsorrácsot és új programokat iktattak be. Az elkövetkezô hetekben a hálózatot korszerûsítik és kicserélik a lépcsôházakban levô kábeleket, adó- vevô rendszereket. (A lakásokban egyelôre nem változtatnak semmit.) A rendszer felújítása lehetôvé teszi a programcsomagok biztosítását. Mint már beszámoltunk róla, az RDS négy programcsomagot kínál a volt Portalos elôfizetôknek is. A 43 adót tartalmazó és mától vételezhetô alapprogram ára 4,9 dollár. Az HBO adóra való elôfizetés és a már említett standard program 6,9 dollár lesz. Fontos tudnivaló, hogy a modernizálási munkálatok ideje alatt elôreláthatólag július végéig nem igényelhetôek a programcsomagok és nem kell a szerzôdést sem újrakötni. Az elôfizetôk továbbra is az Arany János utcai pénztárnál törleszthetik, változatlan áron az elôfizetési díjat.

Faragás és mézespogácsa

(bölöni)

A Nyárádszeredától mindössze pár kilométerre fekvô Jobbágyfalván kézmûves diáktáborokat szervez a Nyárádmente Kistérségi Fejlesztési Iroda. Gligor Róbert László tájékoztatja olvasóinkat. - A táborozást egyhetes turnusokban szervezzük, a fiúkat fafaragásra, a lányokat mézespogácsa készítésére oktatják helyi mesterek és faragók: Bíró János, Dávid Sándor, Kilyén Domokos, Sándor Szilárd. A délelôtti foglalkozások után szórakozásképp pedagógusok tanítanak népdalt, népi gyermekjátékot, néptáncot, de lesz kirándulás és sok labdajáték is. A táborozást két korcsoportban szervezzük: július 12-19., illetve 25-31. között a 8-11 éves tanulókat fogadjuk, augusztus 9-16. között pedig a 12-15 éveseket várjuk kísérô pedagógusokkal együtt. Fejes Réka tanfelügyelô ígérete szerint a táborozáson való részvételt a pedagógusok továbbképzô tanfolyamaként ismerik el. A csoportok létszámát így képzeltük el: 10-12 lány és/vagy ugyanennyi fiú. Szállásról, ellátásról a jobbágyfalvi Tündér Ilona panzióban gondoskodunk, házigazdánk Szász Csaba Levente és felesége, Kinga. Bôvebb tájékoztatás és a jelentkezések fogadása június 30-ig az alábbi telefonszámokon: 0744-525-926, 0740-234-442, 0744-260-469, illetve 0265- 588-348.

Az évad utolsó Fagyöngyszürete

Az évad utolsó elôadásaként játsszák az Ariel színházban a Fagyöngyszüret címû zenés történetet ma, június 16-án este 8 órától. A gyer- gyószentmiklósi Figura Stúdió Színházzal közösen létrehozott produkció forgatókönyve angol és skót balladákra, illetve Robert Burns ballada-feldolgozásaira épül. A sajátos stílusvilágú elôadás a dal, a zene, az árnyjáték, az animáció és kontakttánc mozgástechnikájának ötvözésén alapul, a balladák fordulatos, varázslatokkal átszôtt meséi által próbál megfejtést találni a világ titkainak kifürkészhetetlen összefüggéseire. Az elôadás rendezôje Barabás Olga.

Szereplôk: Fodor Edina (a Kolozsvári Állami Magyar Színház mûvésznôje), Szabó Tibor (a gyergyószent-miklósi Figura Stúdió Színház színésze), valamint Fehér Csaba, Gönczy Katalin, Szilágyi Benô Ottó (az Ariel színház mûvészei). Harmonikán közremûködik: Zénó Apostolache. Zene: Darvas Ferenc (Budapest). Mozgásmûvészeti tanácsadó: Uray Péter (Budapest).

Látványtervezô: Sebesi Sándor

Kritikai szemelvények az elôadásról:

"Fodor Edina és Szabó Tibor dalról dalra vált színt, figurát, bár végig jellemzô rájuk egyfajta ironikus eltartás, nehogy az érzelmesség csapdájába essenek: bábszerûek. Fergeteges, virtuóz alakításokat látunk, melyek intenzitása nem kopik az elôadás folyamán, csak újabb és újabb finom árnyalatokkal gazdagodik (…). Különféle jól- rosszul végzôdô szerelmi kalandok, bonyodalmak, a ballada líraian dramatikus formájában elbeszélve." (Sôregi Melinda, A Hét)

***

"Több síkon játszódó elôadás a marosvásárhelyi Ariel színház és a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió közös produkciója (…). A manók és a díszlet együtt mesélnek férfi és nô ellentmondásos kapcsolatáról. Szeretve kínzó, új és új élvezetet keresô, majd azt is megunó, a régihez vissza-visszatérô sajátos szerelmi háromszög alakul ki (…). Darvas Ferenc zenéje a füstös, vidéki kiskocsma világát éppúgy idézi, mint a cirkuszokét, a kikiáltókét, a pénzért szórakoztatókét." (Kónya Orsolya, www. kontextus.hu).

***

"Fodor Edina és Szabó Tibor (...) fölényes pontossággal egyensúlyoznak a vásári- kabarébeli ripacskodás és a legnagyobb mûvészet határvonalán (…) A stílusegységet a szélsôségeket összefogni képes magas rendû világlátás adja. Véres rémtörténetek és bájos évôdések nemcsak közös nevezôre kerülnek, de a nagy játékban meg a látszólag derûs játékosságban egyformán súlyos létkérdéseket hordoznak (…) A sanzonokként elôadott balladákat mozgásszínház kíséri, olykor váltja a varietépódiumra emlékeztetô játéktéren. A háttér egy vászon, amelyre reális és szürreális képsorokat vetítenek, s amely elôtt és mögött mozog-táncol, tekereg-kígyózik groteszk- fájdalmas pózokban Fehér Csaba, Gönczy Katalin és Szilágyi Benô Ottó" (Zappe László, Criticai Lapok)

Támogatást kaptak

-d-

A lapunkban tegnap megjelent Február óta várják az állami támogatást címû írás kapcsán (amelyben felhívják az illetékes intézmények figyelmét, hogy támogassák a nagyteremi Lacatus Remust és Katalint, akiknek a háza rövidzárlat következtében égett le) Domby Károly, a Maros Megyei Gyermekjogvédelmi Igazgatóság igazgatója az olvasók tudomására hozta, hogy ez év márciusában egy gyermekvédô program keretében anyagi segélyben részesítették a nagy létszámú, tizenhárom tagú családot.

2004. április 30-án a család 2.300.000 lej értékben kapott élelmiszert és tejport, amiben további hat hónapig részesülnek. A LOC Alapítvány ruhát és lábbelit adományozott, a gyermekjogvédelmi igazgatóság tíz matraccal, tíz takaróval, három vasággyal és élelmiszerrel (illetve ezek elszállításával) segítette a családot.

Ami a lakásgondok és az új születési bizonyítványok ügyének megoldását illeti, ezekrôl a Dózsagyörgy községi önkormányzat kell gondoskodjon. Az ilyen kényszerhelyzetek esetében szükséges a hatóságok, a nemkormányzati szervezetek és a helyi közösség közötti együttmûködés a család egységének megôrzése érdekében.

Szombaton nyit a Május 1. strand

(nagy a.)

Az utolsó simításokat végzik a vásárhelyi Május 1. strand felújításán. A tervek szerint a strand június 19-én, szombaton nyitja meg kapuit.

- A kedvezôtlen idôjárás miatt az idén a megszokottnál többet csúszott a nyitás idôpontja, ám reméljük, hogy azt a melegben és napsütésben bôvelkedônek ígérkezô nyár pótolja - nyilatkozta Coros Vasile, a strandot kezelô Maros Sportklub elnöke. A strand az Országos Sportügynökség tulajdona, ám ennek csak hátrányát látják: az idén a szükséges munkálatokra alig 100 millió lejt utaltak ki, amit a strand vezetôsége a tavalyi 60-70 millió lejes nyereséggel pótolt meg. Ebbôl az összegbôl cserélték ki a kvarchomokot a szûrôkbôl, valamint újították fel a teljes villanyhálózatot. A vezérlôtábla az 1960-as évekbôl való. A tér világítását is pontra tették. A tavaly mindössze két világítótest mûködött, az idén számuk 11-re gyarapodott. Négy új zuhanyozót szereltek fel, a medencék mellettiek csapjait újakra cserélték. A mellékhelyiségeket higiénizálták, a berendezések újak.

A medencéket csütörtökön töltik fel, hogy a szombati nyitásra kellemes hômérsékletûre melegedjen. Elkelne egy vízmelegítô berendezés, hogy a nyitás idôpontja ne függjön az idôjárási viszonyoktól. Ez a mûszer azonban 4 milliárd lejbe kerül.

Legtöbb két hét múlva készül el a homokozóval, hintákkal és padokkal felszerelt játszótér. A görkorcsolyapályát ezután is díjmentesen vehetik igénybe az érdeklôdôk, míg a teraszon üdítôket, sört és egyéb termékeket fogyaszthatnak a vendégek.

Az egyre növekvô víz- és egyéb szolgáltatási díjak a belépô árának emelésére késztetik a strand vezetôségét. Kompenzálásként az idén a szabadidôközpont 10 órától este fél 10-ig tart nyitva, így a munkából délután hazatérôk is jó néhány órát tölthetnek a kellemessé varázsolt környezetben.

A Volvo Marosvásárhelyen

-demeter-

Az igényes autókedvelôk a brassói Volvo- kirendeltség (a Premium Motors márkakereskedés) jóvoltából Marosvásárhely fôterén megtekinthették (még ma is megcsodálhatják) a világhírû svéd autógyár termékeit. A három napig tartó esemény külön érdekessége a vadonatúj S40, illetve V50-es modellek bemutatása, amelyek számottevô mûszaki újdonságokat tartalmaznak. Az említett modelleken kívül az S60, az S80, az XC70 és az XC90-es típusú gépkocsik szerepelnek. Nem marad el a szokásos "drive test" (vezetési teszt) sem, amely a vásárolni szándékozók számára minden bizonnyal "sorsdöntô" lehet.

Amint azt Ionut Necula, a márkakereskedés képviselôje elmondta, a Premium Motors 2002 októbere óta mûködik Brassóban, s öt megyében fejti ki tevékenységét (Brassó, Kovászna, Hargita, Szeben és Maros). Az új modellek motorpalettája rendkívül változatos. Mind a benzin-, mind pedig a dízelmotorok kedvelôinek alternatívát kínálnak. Újdonságszámba megy a Volvo leleményes számítógépes biztonsági rendszere, az IDIS (Intelligent Driver Information System), amely segít az autóvezetônek a balesetek megelôzésében.

Megyénkben közel kétezren vizsgáztak magyar nyelvbôl

Mészely Réka

Problémamentesen zajlott eddig az idei országos teszt - hangsúlyozta Neagu Nicolae, a Maros Megyei Tanfelügyelôség képviselôje. A megyénkben feliratkozott 6196 nyolcadikos közül 6081 jelent meg a hétfôn tartott román vizsgán, közülük közel ezerkilencszáz magyar és német anyanyelvû.

Neagu a tavalyi képességvizsga és az idei országos teszt közötti különbséget abban látja, hogy az idei jóval könnyebb volt, kézzelfoghatóbb és gyakorlatiasabb pontokat tartalmazott. Szerinte jó döntés volt, hogy a felvételinél az itt elért eredmények ötven százalékát veszik csak figyelembe - az eddigi 75%-hoz képest, mert így a vidéki gyerekeknek is adnak esélyt a továbbtanulásra. Tegnap, június 15-én a Marosvásárhelyi 16-os Számú Általános Iskolából hatan, Segesváron negyvenheten, Régenben tizenheten vizsgáztak német nyelv és irodalomból. A német anyanyelvû nyolcadikosok egy adott szöveg tartalmát fogalmazták meg röviden, meghatározták mûfaját, öt párbeszédet írtak, a lusta szónak ellentéteket és szinonimákat kerestek, illetve a nyelvtani részben igeidôkkel, a függô beszéddel foglalkoztak. A magyar anyanyelvû diákok Arany János Családi kör címû versét értelmezték. Meg kellett határozniuk a szöveg típusát, mûfaját - ezt három sajátossággal indokolni, auditív elemeket kerestek belôle, szóképet elemeztek. A nyelvi ismeretek terén szótagolniuk kellett, igekötôs igéket, célhatározói mellékmondatokat kerestek, szófajokat állapítottak meg. A tételsor második pontjánál egy meghívót kellett írniuk a szülôknek a nyolcadik osztály ballagási ünnepségére. A harmadik résznél a paródia mûfaji sajátosságai mellett kellett érvelniük. A Constantin Brâncusi Iskolaközpont vizsgaközpontban hétfôn háromszázhuszonheten jelentek meg - egy diák hiányzott, közülük száznegyvenhárman vizsgáztak kedden magyarból és hatan németbôl - tudtuk meg Matei Dumitrutól, a központ elnökétôl.

Hitelrendszerrel ösztönöznék a határon túli magyar diákok hazatérését

A Magyarországon végzett határon túli magyar diákok szülôföldjükre való visszatérését támogatná az a hallgatói hitelrendszer, amely az Oktatási Minisztérium és a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) képviselôinek megbeszélése során vetôdött fel - errôl Szabados Tamás, az oktatási tárca politikai államtitkára beszélt az MTI-nek kedden a budapesti találkozó után.

"Felvetôdött, hogy az itt diplomát szerzett hallgatók visszahonosításában vállaljunk szerepet. Mi ebben szívesen (...), hiszen az a célunk, hogy az itt végzett vajdasági, erdélyi és felvidéki tanulók hazamenjenek saját közösségükbe" - mondta Szabados Tamás, hozzátéve: "ehhez anyagi támogatást is fogunk biztosítani".

Kifejtette: mivel a Vajdaságban nincs magyar nyelvû oktatás, ezért olyan jogi módozatot, olyan hitelrendszert kell kialakítani; amennyiben a Magyarországon diplomát szerzett határon túli magyar hallgató visszamegy hazájába, akkor a hitelt "kvázi ösztöndíjat" nem kell visszafizetnie.

A megbeszélésen - mint mondta - szó volt a pedagógus-továbbképzésrôl is. A vajdasági pedagógusok továbbképzését a tárca évi 40 millió forinttal támogatja - tette hozzá Szabados Tamás.

Szólt arról: "támogatjuk azt az elképzelést, hogy a jelenleg fejlesztés alatt álló digitális tananyagot az ottani magyar anyanyelvû gimnáziumokra és középiskolákra is kiterjesztjük".

Mindentudás Egyeteme

BESZNYÁK ISTVÁN daganatsebész: 1931-ben született Egerben. A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerzett általános orvosi diplomát ("summa cum laude", 1956), majd patológiából, általános sebészetbôl és mellkassebészetbôl szakvizsgázott. Jelenleg az Országos Onkológiai Intézetben dolgozik, emellett szaktanácsadó és egyetemi tanár. Az orvostudományok doktora (1982) és az MTA levelezô tagja (1998). Számos magyar és nemzetközi szakmai szervezet elnökségének tagja, több rangos külföldi szakmai lap szerkesztôbizottságának tagja. Számos kitüntetés birtokosa, 2001-ben Szent-Györgyi-díjjal, 2002-ben Széchenyi-díjjal ismerték el orvosi és tanári tevékenységét. 306 tudományos dolgozata jelent meg, 13 könyv, illetve könyvfejezet szerzôje, szerkesztôje, társszerzôje. Több mint 600 elôadást tartott magyarországi és külföldi tudományos fórumok elôtt.

A nôi mell, az anyaság egyik szimbóluma sok mûvészt ihletett meg, a szoptatás halhatatlan mûalkotások sorának tárgya, a mell anya és gyermeke csodálatos, szívet melengetô kapcsolatának a jelképe. Szerepe másfelôl jelentôs a nô és férfi érzelmi együttlétében is. Azaz aligha vitatható, hogy kiegyensúlyozott, tartalmas életvitelünk szerves tartozéka. A mell azonban sajnos nemritkán komoly problémák, bajok forrása is lehet.

I. AZ EMLÔDAGANATOK PATOLÓGIÁJA

A daganatos betegségekkel foglalkozó tudomány, az onkológia jelentôs fejlôdése és haladása ellenére még ma is nehéz helyzetben van, amikor az emlôdaganatok kialakulásának okairól kérdezik. Ôszintén be kell vallanunk, hogy bár könyvtárnyi szakirodalom számol be azokról a tényezôkrôl, jelenségekrôl, amelyek az emlôdaganatok létrejöttében szerepet játszhatnak, keletkezésük pontos okát nem tudjuk.

A daganatok alapvetôen két nagy csoportra oszthatók: jóindulatú és rosszindulatú daganatokra. Míg az elôbbinél a sejtek szaporodása egy bizonyos ponton túl nem folytatódik, a folyamat megáll, addig az utóbbiaknál a sejtek osztódása, burjánzása, szaporodása öntörvényûen halad, környezetére helyi hatást fejt ki (ez általában hátrányos), sejtjei tovaterjedve más szervekbe juthatnak el, és ún. áttéteket képezve a beteg súlyos állapotához, eredményes kezelés nélkül halálához vezetnek.

A jóindulatú emlôelváltozásokat (daganatok és nem daganatok) 5 nagy csoportra osztjuk, ezeken belül mintegy 30- féle kórfolyamatot különítünk el. Közülük számos semmiféle daganatos átalakulás veszélyét nem jelenti, mások - ha ritkán is - átalakulhatnak, rosszindulatú daganat fejlôdhet ki belôlük.

A rosszindulatú daganatok kiindulhatnak a szerv hámszöveteibôl (ezeket ráknak, karcinómának nevezzük), illetve kötôszöveteibôl (ezek a szarkóma különféle formái). Az emlô rosszindulatú daganatai döntô többségükben karcinómák. Kórszövettani osztályozásuk alapján az Armed Forces Institute of Pathology (az Amerikai Hadsereg Patológiai Intézete) 26 altípusukat különböztette meg. Ezen altípusok biológiai viselkedése - annak ellenére, hogy mindegyiket rosszindulatúnak jelöljük - igen különbözô lehet. A rosszindulatú emlôdaganatok kezelési eredményeit, ezáltal a beteg gyógyulását, illetve túlélési idejét - ha nem is kizárólagosan, de gyakran alapvetô mértékben - meghatározhatja a daganat nagysága az észleléskor, illetve a kezelés megkezdésekor. Jóllehet nincs minden esetben egyértelmû és biztos összefüggés a rosszindulatú emlôdaganat nagysága és prognózisa között, mégis elfogadott tény, hogy a kisebb daganat kezelése a siker nagyobb reményével kecsegtet, mint a nagyobb, elôrehaladottabbnak tûnôé.

II. AZ EMLÔDAGANATOK DIAGNOSZTIKÁJA

Az emlôdaganat felismerésének több lehetôsége van. Észlelheti maga a beteg elôször - s itt feltétlenül ki kell emelnünk az emlô ún. önvizsgálatának jelentôségét. Ajánlott, ha a 20 év feletti nô havonta legalább egy alkalommal - s erre a menstruáció befejezése utáni hét a legalkalmasabb - mosakodás közben, álló helyzetben végigtapintja mindkét emlôjét. Amennyiben ilyenkor valamilyen eltérést tapasztal a megelôzô vizsgálati állapothoz képest, az indokolttá teszi, hogy orvosánál jelentkezzék. A szakmailag felkészült orvos ekkor már meg tudja határozni a további tennivalókat, attól függôen, hogy ártalmatlan, nem kóros jelenségrôl van-e szó (esetleg nem is észlelhetô elváltozás), vagy pedig indokolt a további, pontosabb, eszközös kivizsgálás.

Világszerte észlelt klinikai megfigyelések alapján megállapítható, hogy az emlô rosszindulatú daganatainak gyakorisága 40-45 életév felett emelkedni kezd. Ez a körülmény tette indokolttá, hogy a 45 év feletti nôi lakosság rendszeres, célzott emlôvizsgálaton essen át. Napjainkra már mintegy 24- féle képalkotó eljárást próbáltak ki az emlôrákok kimutatására. Közülük a szûrôfilm mammo-gráfia, illetve annak különbözô változatai nyertek polgárjogot, melyek diagnosztikus értéke megfelelô szakember kezében vitathatatlan. A mammográfiás szûrôvizsgálatnak az is elônye lehet, hogy az elôzetesen ártalmatlannak, jóindulatúnak és csupán megfigyelést igénylô eltérésnek ítélt daganat változását rosszindulatú irányba rövid idôn belül ki lehet mutatni, így az esetleges rosszindulatú elváltozás kezdeti stádiumban válik kezelhetôvé.

III. AZ EMLÔDAGANATOK KEZELÉSE

Az emlôdaganatok kezelése napjainkban alapvetôen három