VI. évfolyam 177. (15747.) sz

2004. július 30., péntek

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Korszerû fotógaléria

Bodolai Gyöngyi

Nincs még egy város ebben az országban, ahol annyi tehetséges fotómûvész alkotna, mint Marosvásárhelyen. Megyeközpontunk fotóklubjának hírnevét bizonyítják az országos elismeréseken túl a nemzetközi mezônyben szerzett díjak, címek, kiállított és albumokban közölt fényképek.

Mindezek alapján azt képzelné az ember, hogy ezt a hírnevet kihasználja a város, amelynek turisztikai szervezôi gyakran panaszkodnak arra, hogy Marosvásárhely nem a cél-, csak az átmenô turizmus helyszíne. A látogatók tartózkodási idejét növelni lehetne azzal is, ha egy állandó kiállítás fogadná a turistákat fotósaink legrangosabb alkotásaiból, amelyek a megye és a város hagulatát, mûemlékeit, természeti ritkaságait, jellegzetes tájait, embereit mutatnák be. Az állandó kiállítás mellett lenne helye az idôszakos tárlatoknak, amelyekbôl nincs hiány városunkban. Mindez egy központi fekvésû, korszerû galériában vonzaná a leginkább a látogatókat és a helybelieket is. Mert mondjuk ki ôszintén, az úgynevezett Várgaléria, amit fotósaink oly nehezen tudtak kiharcolni, sajátos hangulata ellenére messze áll attól, amit ma korszerû kiállítóteremnek nevezhetünk, különösen télen, amikor a fûtés hiánya miatt nem is használható. Bár nem kevés munkával, saját költségükbôl a fotóklub tagjai hozták helyre, nagyobb befektetésre nem is gondolhatnak, egyrészt a támogatás hiánya miatt, másrészt pedig azért, mivel nem a sajátjuk a "Galéria". Ahol nem ritkán a vendégmûvészek alkotásait is kiállítják, s ilyenkor elgondolkozhatunk, hogy a megnyitón részt vevô városvezetôk nem restelkednek-e amiatt, hogy a mûvelôdési központnak tartott Marosvásárhelyen ilyen hajlék jutott a fotósoknak. Bár hiányt pótolnak a Bernády Ház emeleti termei, az utcáról is belátható üvegablakos galéria lenne az igazi. Amikor a fôtéri helyiségeket kiárusították, erre is érdemes lett volna gondolni. A várudvar átalakítása során pedig semmiképpen sem lenne szabad szem elôl téveszteni egy valóban korszerû földszinti kiállítási központ létrehozását és megnyitását. S ha már a támogatásnál, azaz annak hiányánál tartunk, hadd említsük meg, hogy e téren messze lemaradtunk még a szomszédainktól is. A Hargitai Megyei Kulturális Központnak például gondja van arra, hogy sok jellegzetes tájegységen rendezzenek fotós alkotótábort, a szükséges anyagokat és eszközöket is biztosítva a résztvevôknek. A záró kiállítás mellett pedig igényes albumokkal és CD-lemezekkel teszik halhatatlanná a Hargita megyei tájakat és embereket. Hasonló ráfigyelést és támogatást a megyénkbeli mûvészek is megérdemelnének, már csak azért is, mert témában itt, a Maros mentén sem szenvedünk hiányt.

Tovább tart az örökbefogadás körüli vita

Nastase nem enged

A súlyos egészségügyi bántalmakban szenvedô gyermekek örökbeadására vonatkozó javaslat nem a nemzetközi örökbefogadások újraindítását jelenti, hanem egy fennálló probléma törvényesítésre szoruló megoldását, jelentette ki csütörtökön Adrian Nastase miniszterelnök.

A kormányfô rámutatott, az örökbeadási javaslat azokra a súlyos egészségügyi bántalmakban szenvedô gyermekekre vonatkozik, akik jelenleg költséges orvosi kezelés alatt állnak az Egyesült Államokban vagy Európában külföldi családok gondozásában.

- Hiszem, és megismétlem, függetlenül attól, hogy egyeseknek más lehet a véleményük: ezekben az egyedi esetekben a parlament elé terjeszthetünk világosan dokumentált törvénytervezeteket. Nem a nemzetközi örökbefogadások újraindítása, hanem egy fennálló probléma megoldásának a törvényesítése érdekében. Nehéz azt hinnem, hogy ezeket a gyermekeket Romániába hozzák, ahol az egészségükkel a kormány, a megyei önkormányzat, vagy az Európai Bizottság bukaresti küldöttsége törôdik majd", mondta Nastase.

A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy a kormány nemzetközi örökbefogadásokra vonatkozó álláspontját törvénytervezetbe foglalva a parlamentbe küldték, amelyet a törvényhozás elfogadott, és amely szerint a nemzetközi örökbefogadás csak rendkívüli esetben lehetséges.

Adrian Nastase miniszterelnök bizonyosan újragondolja majd azt az örökbefogadási megoldást, amelyrôl az USA-ban beszélt, jelentette ki hétfôn Jonathan Scheele, az Európai Bizottság küldöttségének vezetôje rámutatva, hogy az orvosi kezelés és az örökbefogadás között nincs semmilyen közvetlen kapcsolat.

Körúton a PUR elnökjelöltje

D. A.

A PUR államelnökjelöltje: Ioan Codrut Seres

Marosvásárhelyen járt Ioan Codrut Seres, a PUR (Román Humanista Párt) fiatal államelnökjelöltje. A 35 éves politikus országos látogatásra (körútra) indult, amelynek célja a választókkal való ismerkedés és a problémák feltárása (Maros megye a tizedik volt a sorban, ma Beszterce- Naszód következik). A PUR tegnapi sajtótájékoztatóján Silviu Morariu , a párt Maros megyei alelnöke bemutatta a fiatal szárny képviselôjét, akinek szerinte minden tulajdonsága és esélye megvan ahhoz, hogy elfoglalhassa Románia államelnöki székét, és a társadalom különbözô elvárásainak eleget tegyen.

I. C. Seres újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: nem tekinti hátránynak, hogy ilyen fiatalon kell megmérkôznie, felelôsséget vállalnia. Ellenkezôleg, az ország politikai életében mindenképpen szükség van a fiatalításra, a frissítésre. Kiemelte a klientúra-politika megszüntetésének fontosságát. Szerinte csak így lehet megakadályozni a helyben topogást, amely már tizennégy éve tart. A lakossággal való kapcsolattartás falun és városon egyaránt fontos, szerinte a PUR karavánja épp azzal a céllal kelt útra, hogy az ország legkülönbözôbb területein választ kapjon a lakosságot érintô kérdésekre.

Délkelet-európai kormányfôk találkozója

Útban az Eu és a NATO felé

(MTI/AFP) - Politikai és gazdasági szempontból egyaránt jó úton haladnak a balkáni országok az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való csatlakozás felé - állapította meg szerdán az ausztriai Salzburgban öt délkelet-európai állam kormányfôje.

A házigazda Wolfgang Schüssel osztrák kancellár mellett a tanácskozáson részt vett Fatos Nano albán, Szimeon Szakszkoburggotszki bolgár, Hari Kosztov macedón, Milo Djukanovic montenegrói és Adrian Nastase román miniszterelnök. Szerbia és Horvátország az utolsó pillanatban lemondta a részvételt.

Erhard Busek, a Délkelet-európai Stabilitási Egyezmény osztrák koordinátora úgy vélekedett, hogy az EU prioritása Délkelet-Európa, más irány nincs.

Schüssel kancellár szerint a legkorábban, 2007-ben Bulgária és Románia léphet be az EU-ba, ôket Horvátország követheti, a többi volt jugoszláv tagköztársaság és Albánia pedig mintegy tíz év múlva lehet a páneurópai szervezet tagja.

A bolgár kormányfô kitért arra, nem szabad versengésnek kialakulnia Törökország és a balkáni országok között az EU-tagság eléréséért zajló folyamatban.

Busek nagyon kedvezônek ítélte meg, hogy a koszovói albánok egy évvel ezelôtti zendülése a tartományban élô szerb kisebbség ellen nem fajult etnikai összecsapásokká a szomszédos Macedóniában, jóllehet a Balkán alig néhány esztendeje még fegyveres konfliktusok áldozata volt.

A macedón kormányfô méltatta, hogy a stabilitás és a gazdasági együttmûködés terén jelentôs elôrelépés történt, és kijelentette: van euroatlanti jövôje a balkáni országoknak, ha teljesítik a csatlakozáshoz szükséges elôfeltételeket.

Djukanovic a találkozóról tudósító újságíróknak elmondta: szeretné népszavazásra bocsátani Montenegró függetlenségének a kérdését annak ellenére is, hogy EU jelenleg nem tartja célszerûnek Szerbia és Montenegró szétválását. Djukanovic leszögezte: a referendum állampolgári jog, az európai demokrácia egyik pillére.

Szimeon Szakszkoburggotszki fontosnak tartotta kiemelni: "országaink lekerültek az újságok címlapjairól, és ez annak a jele, hogy a dolgok rendezôdnek".

A Délkelet-európai Stabilitási Egyezményt 1999- ben alapították az EU kezdeményezésére. Célja a szóban forgó országok demokráciájának erôsítése, a konfliktushelyzetek békés kezelésének, a térség gazdasági fejlôdésének és a külföldi befektetôk megnyerésének a támogatása.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közössége mély megrendüléssel búcsúzik

ILLYÉS KINGA

Széchenyi-díjas színmûvésznôtôl,

aki hatvannegyedik életévében az öröklétbe távozott.

ILLYÉS KINGA a Kovászna megyei Berecken született, tanulmányait Makfalván és a Marosvásárhelyi Leánylíceumban végezte, majd a Szentgyörgyi István Színmûvészeti Fôiskolán szerzett színmûvészi oklevelet 1961-ben. Ugyanabban az esztendôben lett az akkor még Marosvásárhelyi Állami Székely Színház társulatának tagja, ahol a késôbbiekben olyan jelentôs alakítások kötôdtek nevéhez, mint RUTH (Wolf: Mamlock professzor), ANYUTA (Tolsztoj: A sötétség hatalma), Sári (Nagy István: Özönvíz elôtt), EGÉRKE (Örkény: Macskajáték), VALOIS ERZSÉBET (Schiller: Don Carlos), LIZANKA (Bulgakov: A divatszalon titka) vagy özv. ORMÓDINÉ (Szigligeti-Móricz: A csikós), hogy csak néhányat említsünk. Pályafutásának alakulását 1965- tôl erôteljesen meghatározták az önálló estek, pódiummûsorok, melyekkel a mûvésznô székelyföldi templomocskáktól kezdve nyugat- európai dómokig és pincében meghúzódó stúdiószínházaktól rangos kultúrközpontokig rengeteg helyen fellépett. Ezek közül is csak a teljesség igénye nélkül válogathatunk: A KIS HERCEG, FAGYÖNGY, LÍRAI ORATÓRIUM, A NÔ, AKI VIRÁGOT AKART SZAKÍTANI, HANTAFÛ, SZABADNAK LENNI MIT JELENT?, BIRKA-IRKA, LÉLEK ÉS TEST, SAN GENNARO VÉRE, BENNÜNK FÉNYLÔ CSILLAG, valamint AZ ÉLET KENYERE - vígságos szomorújáték Árpád-házi Szent Erzsébet életérôl.

Alakításai mély beleérzésrôl, nagy lélektani hitelességrôl, alapos szakmai tudásról tanúskodtak és váltak emlékezetessé. ILLYÉS KINGA egyszerre tudott a közönség kedvence és a színházi szakma elismert mûvészegyénisége lenni. Nem véletlen tehát, hogy munkásságát a publikum rajongása mellett számos díj, elismerés is honorálja. Ezek közül hadd említsünk meg csak egyetlenegyet: A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND KISKERESZTJÉT, melyet 1996-ban kapott meg a mûvésznô.

ILLYÉS KINGA emléke elôtt kegyelettel hajt fejet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közössége.

Kormány támogatta emberjogvédelem

(bálint)

Az emberjogvédelmi szervezet (OADO) elnöke, Florentin Scaletchi, a prefektúra szervezésében csütörtökön délelôtt találkozott a megyénkben tevékenykedô állami intézmények vezetôivel.

Az 1990-ben alakult szervezet vezetôje elmondta, hogy 1989 elôtt kétszer ítélték halálra, s egyenesen a nagyenyedi börtönbôl került a forradalmi kormányba. Késôbb megalakította a szervezetet, amely 2000 óta országos érdekeltségû jogi intézményi státust élvez, s 2002 óta törvény adta jogosítványa, hogy harmadik félként részese legyen az emberi jogvédelemmel kapcsolatos pereknek. Mint Florentin Scaletchi ismertette, Maros megye a 36. amelybe eljutnak, sorra járva az országot, s mindenhol külön-külön is felkeresik az egyes intézmények vezetôit, hogy megvitassák a felmerülô emberjogvédelmi kérdéseket.

Az OADO az emberi jogok univerzális nyilatkozata, Románia alkotmánya, valamint a diszkriminációt tiltó törvény alapján fejti ki tevékenységét - hangzott el, majd röviden és általánosan ismertetésre kerültek azok a leglényegesebb hiányosságok, amelyekkel Románia már hosszú évek óta küzd ezen a területen.

Furcsa volt azonban egy emberjogvédelmi aktivistától azt hallani, hogy tévednek azok az államok, amelyek elismerik a homoszexualitás jogosságát, noha a szexuális orientáció megválasztása ma már univerzálisan elismert emberi jognak számít.

Florentin Scaletchi személyét és szervezetét egyébként többen bírálják, így például a Pro Europa Liga és a közismert Gabriel Andreescu emberjogi aktivista is, akik azt vetik többek között a szemére, hogy pénzt vesz el a szolgáltatásaiért. Scaletchi szerint erre a költségek fedezéséhez van szükség, szervezetük ugyanis nem részesül költségvetési támogatásban.

Az OADO iránti gyanakvást azonban fokozza, hogy a kormány egyértelmû politikai támogatását élvezi, amit a mostani rendezvény is alátámaszt.

Kínkeserves könnyhullatás

Nagy Botond

Olvasom az állítólag legolvasottabb román nyelvû ,,demokratikus és független" napilapot. Már rég nem tûnik fel a lap tartalma és eszmeisége, már nem megy fel a vérnyomásom a székelyek eredetének
"szakszerû" taglalása olvasásakor, nem lepôdöm meg Horthy, Petöffi, Bannfy és egyéb revizionisták nevének nap-mint nap történô felbukkanásán, minthogy azon sem, hogy Matia Corvinul, Arpad vezér, sôt Sf. Stefan is tulajdonképpen elmagyarosított románok voltak, amikor felbukkan egy icipici cikkecske az utolsó oldalon. Jelentéktelen, látszólag semmitmondó írás, még a magyarellenességet is kifelejtették belôle, témája azonban jellegzetes, és ez a jellegzetesség (sajnos) általános is. Írója afölött kesereg izzadságszagúan szépirodalmiskodóan, hogy a régi Imatex-épületet lebontják, romjain pedig új, nyugati stílusban felhúzott szupermarket emeltetik. Mint írja: ,,voltak emberek, akik életüket kötötték ehhez az üzemhez, és nem hitték, hogy látják majd annak végét. A volt Imatex romjain szupermarket magasodik majd (...), amelyben mások termékeit árulják, azokét, akik könyökükkel csinálják a helyet, és csak abban »segédkeznek«, hogy lemondjunk arról, amelyet honfitársaink fáradságos munkával létrehoztak." Eddig az idézet és cikk. Dicséretes, hogy írója ily lojális az egykori vállalathoz. A szél azonban mintha máshonnan fújna. Nekem személy szerint jobban tetszik egy vadonatúj szupermarket, mint egy kitört ablakú, omladozó épület, a hazai gyárkomplexumok épületeinek jellegzetes látványa. És nem hiszem, hogy megérné pusztán érzelmi okokból szégyenfoltokat hagyni a város útjai mellett. A mentalitás azonban általános: talán fáj, hogy nem magunknak sikerült az áruházat ,,kikönyökölni", talán fáj, hogy egy egykori, "dicsôséges" román vállalat helyén idegen cuccokat árulnak: inkább döglôdjön és omoljon évekig a kihasználatlan épület, inkább rondítsa a városképet tovább, de ne merjük lebontani a román ipar múltjának, a hazai termékelôállítók egykori, elromosodott, csôdbe ment gyöngyszemét.

Nu ne vindem tara!

Az USA protestáns lakossága az idén elveszíti többségét

Az Egyesült Államok protestáns lakossága az idén, a gyarmati idôk óta most elôször elveszíti többségét egy frissen nyilvánosságra hozott felmérés szerint - jelentette a múlt héten a The Washington Times címû konzervatív amerikai napilap.

A magukat protestánsnak valló amerikaiak száma, több évtizednyi stagnálás után, 1993 és 2002 között 63 százalékról 52-re esett vissza - hozta nyilvánosságra kedden a chicagói egyetemnek a felmérést végzô országos közvélemény-kutató intézete. Az intézet protestánsnak vett minden olyan keresztény egyházat, amely a reformáció után jött létre, még olyanokat is, amelyeknek a teológiai tanítása jelentôsen eltér a legtöbb keresztény egyházétól, és általánosan nem tekintik ôket protestánsnak.

A fô protestáns egyházak, mint például a metodisták, a presbiteriánusok, az episzkopális egyház, évek óta folyamatosan veszítik el híveiket, viszont más, evangéliumi vagy fundamentalista protestáns egyházak taglétszáma gyarapszik. A legtöbb evangéliumi egyház taglétszáma azonban - a 16 milliós, úgynevezett déli baptisták kivételével - meglehetôsen kicsi, így keveset nyom a latba, ha nagy arányban gyarapodtak is - mondta el Tom Smith, a kutatás vezetôje. Az intézet szerint a protestánsok aránya a következôk miatt csökken:

- a vizsgált idôszakban 9-rôl 14 százalékra nôtt azok száma az országban, akik nem tartják magukat egyik egyházhoz tartozónak sem. Sokan közülük korábban protestánsok voltak;

- a magukat nem kereszténynek vagy zsidónak valló vallásos emberek aránya 3-ról 7 százalékra nôtt 1993-2002 között; ezek közé a vallások közé sorolandó az iszlám, az ortodox kereszténység, a buddhizmus és más keleti vallások, valamint a felekezetek közötti vagy azokon felüli vallások;

- az új bevándorlók nagy része nem protestáns;

- a protestáns nevelésben részesülôk nagyobb része veszíti el vallásosságát felnôtt korára, mint korábban: míg a hetvenes években csak tíz százalékuk, a vizsgált idôszakban 20;

- sokan azon protestánsok közül, akik már nem vesznek részt tevékenyen egyházuk életében, utána egyszerûen kereszténynek vallják magukat, és nem protestánsnak.

Sokk a jóból és jók a sokból

Mészely Réka

Ha el is komorult az idô, ettôl függetlenül szerdán Marosvásárhelyen kitárta kapuit Erdély legnagyobb diáktábora, a Félsziget Fesztivál. Már kedden délután feltûntek az elsô táborozók, akik a szerdai start egy momentumáról sem akartak lemaradni: a hálózsákkal, sátorral és egyéb hasznos meg haszontalan tárgyakkal tömött hátizsákok egymásra támaszkodva várták, hogy gazdáik sátorhelyet kapjanak. Aztán az éjfél körül Déda felôl befutó személyvonatról is csak úgy özönlöttek a fiatalok, a kisállomásról legalább százan vették az irányt a tábor felé, legtöbbjüknek ez az elsô félszigetes kiruccanásuk. Habár a szervezôk a városban nem is tudtak irányjelzôtáblákat elhelyezni, a nyájszellem vezérelte az érkezôket. Akik az ideutazás gyorsabb módját, a autóstoppolást választották, a helyi lakók útbaigazítását vehették igénybe. Így kiderült az is, hogy hol kell a maxitaxikra jegyet váltani, hol van a Víkend-megálló, és innen merre kell térülni-fordulni. Az elsô nap rossz idôjárása - egészen délutánig - sokakat elijesztett, délelôtt alig tûntek fel néhányan, aztán alighogy a fentiek megkegyelmeztek, csak úgy szaporodtak a táborozók. A "sátorrecepciónál" arra a kérdésemre, hogy hány helyet osztottak ki az elsô napon, nem is tudtak pontos információval szolgálni, mivel folyamatosan nôtt az érkezôk száma, annyit árultak el, hogy hetvenhat parcellát osztottak fel, A-tól K-ig számozták ôket. Szepessy Szabolcs, a Félsziget fôszervezôje elmondta, hogy a kemping 2100 sátor befogadására képes, de tárgyaltak már a szomszédos telkek tulajdonosaival, és ha az idô felderül, és rohamosan nô a sátorhelyigénylôk száma, a területet kiterjesztik. Míg a tavaly elôvételben 1700 jegy fogyott el, addig az idén már 2000-en (akik korán "keltek", Swatch órát leltek) váltottak "bérletet".

A Víkendtelep nagymedencéje is feltelt szerdára vízzel, néhányan már az esôzések alatt bemerészkedtek, aztán estefelé már jó 20-25-en másztak ki és be. Három óra tájban érkeztek a Toi Toi málnaillatú illemhelyek, illetve a mobilzuhanyozók.

Az elsô napra tervezett programok közül bár néhányat elmosott vagy késleltetett az esô, a nagy- és kisszínpadi koncerteket ez kevésbé befolyásolta. A Bábsziget sátrát csak szerda este sikerült felállítani a Víkendtelep területén (ez azon gyerekek - és nemcsak - által is látogatható, akik nem fizetnek be a fesztiválra, csak a strandra). A Sapientia-sátor is egész héten várja az érdeklôdôket olyan programokkal, mint a Tied a döntés! nevet viselô bemelegítô drogprevenciós csoportmunka.
Itt lehet(ett) vitázni az öngyógyítás- ról és a kábítószer- fogyasztásról, a drogprevencióról és a drogpromócióról, voltak és folyamatosan vannak filmvetítések, utána megbeszéléssel és elemzéssel, meghívottakkal. A fényképezés kedvelôi is bôvíthetik ismereteiket a fotómûhelyben (kompozíciós gyakorlatok, digitális fényképezôgép-használat, digitális képfeldolgozás), a zárónapon maxikollázst állítanak ki az itt készült képekbôl. A sportpályára tervezett Party Aréna az Apolló-klubba szorult, itt kerül(t) megrendezésre a színjátszó fesztivál is.

Ereszd el a hajamat!...

Nagy Botond

A kemény, ám minôségi rock- és metálzene jellemezte a kisszínpadot szerda délután. Héttôl kezdôdött a csápolás a Shekinah alternatív-power metal jellegû muzsikájára, majd Erdély talán legjobb magyar rockbandája, a Knock Out lépett színpadra. Esô és ováció fogadta ôket, a koncert végéig egyik sem tágított. Hatalmas bulit rendeztek a kolozsvári fiúk, annak ellenére (vagy éppen amiatt), hogy durva, ám dallamos riffekkel dúsított zenéjük a jelenleg legkevésbé divatos zenei stílus: rock 'n' rollban gyökerezô, rythm 'n' blues, hard rock és boogie-voogie keverék, à la AC/DC, Rose Tattoo és ZZ Top - iszonyatosan nagyot lehet mulatni rá, és a lelkes közönség a lehetôséget nem is hagyta ki. Végig pergett a tánc a sártól színezett, füves nézôtéren. Talán épp divatmentessége konzerválja e minôségi motoros, kocsma-rockzenét, az egyszerû, ám sokatmondó, humorral átitatott szövegvilág is hozzájárult a zuhogó esô ellenére is frenetikus hangulathoz.

A Knock Out kétórás hard rockját a magyar power metal legenda, a Moby Dick brutalitása követte. Fehér Bálnáék semmit sem vesztettek dinamizmusukból, agresszivitásukból, a kisszínpad elôtti tér zsúfolásig megtelt old school rockerekkel és az utánpótlás- generációval egyaránt. A bandának a nagyszínpadon lett volna a helye, mind a hírnév, mind a szakmai profizmus szempontjából egyaránt. Úgy látszik, a szervezôk egységes stílusirányt akartak adni a kisszínpadnak, számomra mégis érthetetlen, miképpen koncertezhet pl. a Titán a nagy-, a Moby Dick pedig a kisszínpadon. No mindegy.

A tömény zúzás után az est zenei fénypontja lépett a (kis)színpadra: Sir Blues Vali Racila "elôneve" cseppet sem tûnik szerénytelenségnek, amint zenéjét meghalljuk. Az ötvenes-hatvanas éveiben járó mûvész egyedül, egy szál gitáron adja elô saját, valamint Willie Dixon, Muddy Waters, Jimi Hendrix, John Lee Hooker és hasonló ôs-blues nagyágyúk dalait. Az ember hátán feláll a szôr játékának lezsersége láttán és pontossága hallatán. Ahogy az egyik gitáros barátom a koncert alatt megjegyezte: "ez az ember nem játssza a bluest - árad belôle". Valóban így van.

Buli és folytatás következik.

Kövek vallatása

Vajda György

Ásatások a megyében

Az idén nyáron megyénkben több régészeti munkatelepen végeznek ásatásokat a megyei múzeum munkatársai. A marosvásárhelyi várban a tavaly elkezdett kutatást folytatják, ezenkívül a görgényszentimrei Rákóczi- várnál nyitnak újabb telepet, mi több, gazdag leletanyagot találtak a történészek Ernyében is. Mindezekrôl Soós Zoltán régész számolt be lapunknak.

A marosvásárhelyi várban tulajdonképpen már május 18-án újrakezdôdtek a munkálatok, kisebb-nagyobb megszakítással mélyítették a kutatóárkot. Mintegy két hete intenzívebben folytatódik a munka. Tavaly a történészek a volt ferences kolostor keleti szárnyát, az idén pedig a nyugatit tárták fel. Megtalálták a kolostori építészetre jellemzô ún. "kerengônek" a maradványait. A kerengô tulajdonképpen azt a fedett folyosót jelenti, ami a kolostor udvarát teljesen körbezárta. A keleti szárny alatt valószínûleg pince is volt. Jelenleg 1,80 méter mély a gödör, várhatóan 2,70 méteren megtalálják majd a pince alapjait is, remélhetôleg gazdagabb leletanyaggal. A tavaly és az év elején talált tárgyak közül Pokorny Attila képzômûvész restaurátornak sikerült rekonstruálni öt középkori edényt és egy kerámia kályhacserepet. Ez utóbbi azért jelentôs, mert megtalálták rajta a Drágfy család címerét és a Georgius feliratot. A krónikák alapján sikerült azonosítani a név viselôjét, aki nem más, mint az 1510 körül élt Drágfy György nemesember, akinek viszont a környéken nem voltak birtokai. A ferences kolostornak ô volt az egyik adományozója. Így sikerült kiteljesíteni azok névsorát, akik támogatták e fontos egyházi központot. A Drágfyak mellett még adományozott az Apafy, a Barlabássy, a Bethlen és a Báthory család. Szintén a restaurálásnak köszönhetôen azonosítottak egy XV. század körüli perugiai pénzérmet, amibôl arra következtettek, hogy élénk kapcsolat létezett a marosvásárhelyi és a perugiai ferences kolostorok között. Ez utóbbiról tudni kell, hogy a rendet alapító Assisi Szent Ferenc egyik kedvelt templomegyüttese volt.

A várban augusztus 15-ig folytatják a munkálatokat, majd szeptember 6-ától a hónap végéig tartanak a kutatások.

A régészek értékes lelôhelyet tártak fel a Nagyernye községben levô kôbánya mellett. A Maros egyik teraszán ôskori anyagokra bukkantak. A kutatóárok érdekessége egy csecsemô csontváza, amelyet olyan temetôben találtak, ahol korábban hamvasztásos temetést végeztek. A leletekbôl ítélve itt elsôsorban egy bronzkori település pereme lehetett, hiszen a Gava és a Noua kultúrára jellemzô használati tárgyakat találtak. Emellett erre a korra jellemzô gabonatárolókat is felismertek. A lelôhelyen olyan hamvasztásos sír is felszínre került, amelyben még koponyacsont- töredékek is voltak. A régész szerint rituális temetkezésrôl van szó, a hamvasztott személy sámán vagy valamilyen vezér lehetett, valamikor i.e. 1000-1500 között.

Emellett a gótok által hátrahagyott tûzhelyeket is azonosítottak. Ami biztos, hogy egy tipikus gót fibulát találtak, ami szintén egy elôkelô férfi viseletébôl származhatott, csontfésû- töredékeket, átfúrt csontszerszámot - ami valamikor hangszer darabja lehetett - tartalmaz még a lelet. Sajnos, a kavicskitermeléssel annyira felbolygatták a telepet, hogy nincs remény több leletanyag felszínre hozására. A régészek nem tudták megállapítani, hogy itt állandó település létezett-e, mert házmaradványokat nem sikerült kiásni. Ernyében egy hét múlva lezárják a régészeti telepet, majd következik az anyag feldolgozása. A múzeum kutatócsoportja augusztusban a görgényszentimrei Rákóczi-várban folytatja a feltárást. Itt látványos leletre nem számítanak, a cél a hajdani vár épületeinek az azonosítása. Bár - mondta a régész - itt sem lehet tudni, mit rejt magában a föld, hiszen, ha a köveket megszólaltathatnák, igazán lenne amirôl mesélnie a várnak.

A Félsziget Fesztivál mûsora

(m. r. - n .b.)

Party Aréna az Apollóban

Magyarország egyetlen nemzetközileg is messzemenôen elismert technoparti-sorozata sok ezer technoimádó emlékezetében hagyott feledhetetlen élményeket az elmúlt nyolc év során. A projekt Félsziget Fesztiválon való vendégeskedése alkalmából Portugália kedvence, a világhírû The Advent által pártfogolt, és a korábbi Hyperspace-eken nagy sikerrel szereplô Wla Garcia képviseli a globális techno-élvonalat, de természetesen itt lesznek tudásuk és lemezeik legjavával a Hyperspace-szervezô Deadcode Production állandó dj-i is. Hot X, Igor Do’Urden, Jay Cortez, valamint a csapathoz idén leszerzôdtetett Coyote felfoghatatlan technoorgiát kínálnak az arra igényes publikumnak.

Színjátszó fesztivál

A Szomszédnéni Produkciós Iroda utolsó félszigetes elôadásához érkezett, Jönnek a disznók címmel, amelyre pénteken 14 órától kerül sor. Ezt követôen a MIMOSZ egyórás paródiaestet tart. A Csíki Játékszín Stílusgyakorlatok címmel hozza közelebb a közönséghez a hétköznapok banalitását. A kétórás elôadás du. 5 órától kezdôdik.

Népek tánca

Csángó és román néptánc ízelítôjével szolgálnak a szervezôk ma a népek táncában. A táncoktatást este táncház követi.

Bábsziget

Bábjátékokat lehet 11-13 óra között tanulni, 15-16 óra között pedig Vitéz László Az elátkozott csodamalom címû vásári bábjátéka tekinthetô meg Vincze László elôadásában. A délután 16-18 óra között közös meseírással és annak elôadásával zárul.

Erotikus filmek fesztiválja

Julio Medem spanyol rendezô Szex és Lucia címû, különleges témájú filmje pénteken 12 órától kerül a vászonra. Fél háromtól Michael Haneke Zongoratanárnô címû filmjét vetítik, 17 órától pedig az Intimitás címû filmet.

Sport

A reggel 9 órakor focival indul, majd tollaslabdával folytatódik 10 órától. 12 órától a darts és a biliárd rajongóinak kedvez az "idô", 14 órától strandröplabda lesz, 16-tól kosár, 17-tôl újból foci, majd 18-tól szkander és limbó.

Koncert a rocktól a rapig

A mai félszigeti program is bôvelkedik zenei eseményekben. A nagyszínpadon 17 órától kezdôdik a tánc, a marosvásárhelyi, klasszikus heavy metal-progresszív metal zenét játszó Defender együttes ezúttal az innen elszármazott Keresztes Ildikó énekesnôvel együtt lép színpadra. 18 órától a magyarországi Európa Kiadó zenél, majd este nyolctól a legnagyobb román hard rock- heavy metal legenda, a huszonhét éve zenélô Iris zúz egy nagyot. 22 órától az alternatív Kispál és a Borz dalaira ugrabugrálhatunk, míg éjfélkor az örökkön lázadó Nagy Feró bandája lép színpadra. Figyelem! A mára már klasszikussá vált, szintén több évtizedes múltra visszatekintô, többször betiltani próbált, ôspunk-rock-metal Beatrice koncertje idején a végkimerüléses tombolás "veszélye" fenyeget.

A kisszínpadon 14 órától indul a buli, a Talentum zenekarainak részvételével. A tehetséges, feltörekvô, de kevésbé ismert bandák találkahelye ez, ahol bemutatkozhatnak a széles nagyközönségnek. 19 órától a rythm 'n' blues-hard rock zenét játszó Mercedes Band játszik, este nyolctól pedig a magyarországi Venus lép színpadra.

22 óra az az idôpont, amelynél minden, minôségi zenét szeretô résztvevônek érdemes elhagyni a kisszínpad területét. A bukaresti B.U.G. Mafia gangsta rap "koncertje" elôreláthatólag nagyszámú külvárosi surmó gyülekezôhelyévé válik. Utcai harcosok, figyelem, jó gyakorlóterület!

A rapperek alászállását éjfélkor a magyarországi Midnight Express produkciója követi.

A holnapi programról pedig holnap.

Bûnvádi eljárás Pop Dorel ellen

(nagy a.)

Csalás alapos gyanújával vette ôrizetbe a Marosvásárhelyi Bíróság Melletti Ügyészség szerdán késô délután a vásárhelyi illetôségû Pop Dorelt. A tegnap a bíróságon folyt a meghallgatás, ám lapzártáig nem született döntés arról, hogy a gyanúsított elôzetes letartóztatásban, illetve szabadlábon védekezhet az ellene felhozott vádakkal szemben.

Vasile Costel fôügyész sajtótájékoztató keretében ismertette a tegnap az ügyet. Elmondta, Pop Dorel 2002-ben 75 személytôl vásárolt fel sertést, amelyeket azonban nem fizetett ki. Mi több, az eladókat félre is vezette, mivel hónapokon keresztül azzal hitegette, hogy tud fizetni, csak legyenek türelemmel. A károsultak panaszt emeltek, s a kivizsgálások során megállapították, hogy a sertéseket felvásárló Suinexpert Kft. és a Simpacri Kft. cégek csôdbe mentek, így az állatokért nem tudnak fizetni. Becslések szerint az okozott anyagi kár meghaladja a 400 millió lejt.

Az elôzetes kivizsgálások szerint Pop Dorelnek két bûntársa volt, akiknek részvállalására ezután derítenek fényt. A büntetô törvénykönyv 215. cikkelye szerint csalásért 6 hónaptól 12 évig terjedô szabadságvesztés róható ki, ám abban az esetben, ha a félrevezetést szándékosan követték el, azaz annak tudatában a becsapott személy nem kötötte volna meg az illetô szerzôdést, a büntetés 5-tôl 15 évig terjedô börtönbüntetés.

Mûsorkalauz

Szerkesztette Mezey Sarolta

Hangversenyek

Holland együttes vendégszereplése

A 20 tagú hollandiai Hatikwa - Reménység - keresztyén ifjúsági kórus és zenekar szombaton délután fél hattól a marosvásárhelyi Gecse utcai kistemplomban koncertezik. A nyárádtôi református egyházközség által szervezett hangversenyen ifjúsági keresztény dalokat, gospel zenét adnak elô gitár, dob és elektromos orgona kíséretében. A belépés díjtalan. A hollandiai csoport vasárnap 20 órától a nyárádtôi kultúrotthonban is bemutatja mûsorát.

Molnár Tünde orgonaestje

A Marosvásárhelyi Filharmónia Nyár esti orgonahangversenyek sorozata keretében augusztus 12-én, csütörtökön este 7 órától a Kultúrpalota nagytermében Molnár Tünde orgonajátékát hallgathatják meg az érdeklôdôk. Mûsoron: Bach-, Toduta- és Reger- mûvek szerepelnek. A belépés ingyenes.

Rendezvények

Nyárádszeredai Napok

E hét végén még tart a Nyárádszeredai Napok rendezvénysorozat. Ma délelôtt 10 órától magyar-székely rovásírás-tanítás és kézmûvesfoglalkozás lesz gyerekeknek a mûvelôdési házban. Ugyancsak ma kerül sor a szántóversenyre is. Este 8 órától a világ táncait mutatja be a simontornyai Vándorok tánciskola. Holnap 10 órától tartják a szarvasmarha-kiállítást, majd 16 órától Nyárád mente kistérségi találkozóra várják az érdeklôdôket. Az esti órákban is bô a kínálat: 18 órától Pál Antal Sándor kötetét mutatják be, majd 19 órától lelkészek és polgármesterek mérik össze labdarúgó-tehetségüket a sportpályán. Este 8 órakor kezdôdik a táncház. Vasárnap kirakóvásár lesz, 12 órától a fôtéri színpadon fellép a Tamacisza társulat. Este 8 órától szabadtéri szórakoztató mûsorra várják a helybelieket és a vendégeket. Fellép az aszódi hagyományôrzô dalcsoport, a simontornyai Vándorok tánciskola együttese és a szentgericei Tinódi tánccsoport, valamint a helybeli Bocskai Nôi Dalkör, a Bekecs táncegyüttes és -zenekar, Váradi Imre, Aszalós Erika és Hompoth-Zolnai Ildikó. A rendezvény a 22 órakor kezdôdô utcabállal és az éjféli tûzijátékkal ér véget.

Magyarsárosi Napok

Július 30-augusztus 1. között rendezik meg a II. Magyarsárosi Napokat. Ma este nyolc órától megnyitóbeszédet mond a község polgármestere, illetve az unitárius és ortodox lelkészek. Aznap a magyarsárosi iskolások modern tánca és színdarabja után a Maros Mûvészegyüttes lép színpadra. Szombaton kerekasztal-beszélgetést tartanak a település terveirôl és célkitûzéseirôl. Este 7 órától a bethlenszentmiklósi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet mûsora tekinthetô meg (modern tánc és színdarab), az iskolások magyar népi tánca után Bárdosi Ildikó mûvésznô ballada- összeállítása következik. Lesz tábortûz és Prolog-koncert is. A rendezvény utolsó napján, az istentiszteleteket követôen kopjafát koszorúznak a unitárius templomkertben. Vasárnap osztják ki a díszokleveleket és emléklapokat, majd a The Cool Projekt együttes és Kristóf Katalin könnyûzene-énekesnô szabadtéri koncertet tart.

Tánctábor Vajdaszentiványon

Augusztus 1-8. között tartják a Vajdaszentiványi tánctábort. A hagyományokhoz híven a színes programban a tánc- és zeneoktatáson kívül sportvetélkedôk, kézmûves mesterségek elsajátítása, esztenalátogatás, túrázás a környezô falvakban és hagyományôrzô tánccsoportok fellépése szerepel. A szervezô a Zichy-Horváth Egyesület és a Vajdaszentiványi Polgármesteri Hivatal.

Gyöngykoszorú Holtmaroson

Augusztus 15-én nemzetközi Gyöngykoszorú- találkozót szerveznek Holtmaroson. A néptánc-, népdal-, népzene- és népviseleti találkozóra az érdeklôdô csapatok augusztus 13- ig jelentkezhetnek Papp György szervezônél (telefonszámok: 547-037, 553-379 és 0744-131-206). A tervezett program szerint 9-10 óra között várják az együtteseket, ezt követôen felvonulnak a csoportok. 10.30 órától ökumenikus istentiszteletet tartanak. Az elôadás 12-17 óra között lesz a mûvelôdési házban, este táncház, majd hajnalig tartó bál lesz.

Nyirô-évforduló

Nyirô József életére és munkásságára emlékeznek az író születésének 115. évfordulója alkalmából a Helikon-Kemény János Alapítvány Helikon-estek sorozatán. A rendezvényre a marosvásárhelyi Diakóniai Központ Bocskai termében ma este 7 órakor kerül sor. Elôadást tart Dávid Gyula irodalomtörténész, fellépnek Kilyén Ilka és Ördög Miklós Levente színmûvészek.

Vásár Idecsen

Idén is megszervezik a hagyományos alsóidecsi vásárt. Augusztus elsején, vasárnap a vásári sokadalmat a fürdôtelepen szórakoztató mûsorok, játékok várják majd.

Kiállítások

Zalaegerszegi mûvész házaspár tárlata

A marosvásárhelyi Kultúrpalota földszinti galériájában a Marosvásárhely és Zalaegerszeg közötti testvérkapcsolatok eredményeképpen a zalai mûvészeti élet két jeles képviselôje, Hadnagy György és H. Póka Emôke alkotásait tekinthetik meg az érdeklôdôk. Az iparmûvész házaspár sokfelé kiállított már, Magyarország nagyvárosai mellett Európa több országában is. A Romániai Képzômûvészek Szövetségének helyi fiókja szervezte tárlaton Hadnagy György intarziákkal, H. Póka Emôke textíliákkal jelentkezik.

Ami kimaradt

A marosvásárhelyi Vár Galériában Ami kimaradt címmel fotókiállítás várja az érdeklôdôket. A kiállított fényképek Török Gáspár EFIAP fotómûvész korábban kiadott könyvébôl maradtak ki. A tárlat anyaga - 70 fekete- fehér és színes alkotás - hétfô kivételével naponta 11-19 óra között tekinthetô meg.

Csoportos tárlat

A Képzômûvészek Maros Megyei Egyesületének (Köztársaság tér 9. szám) kiállítótermében csoportos tárlat tekinthetô meg. Ennek képanyagát az egyesület tagjai a dédai alkotótáborban készítették. Vasile Muresan, Stef Liviu, Czirjék Lajos, Sabina Purcariu, Fábián Margit, Kulcsár Erzsébet , Radu Florea, Tarba Georgiana, Pop Calin, Alecu Gabriela, Angel Vultur, Ana Calugar és Merdar Elisabeta száznál több festményt állított ki.

Zalai mûemlékek a Kultúrpalotában

A megyei múzeum, a zalaegerszegi Göcseji múzeum, valamint a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal és a Marosvásárhely-Zalaegerszeg Baráti Társaság szervezésében a Kultúrpalotában, a megyei múzeum harmadik emeleti termében Mûemlékek Zala megyében és Zalaegerszegen címmel érdekes kiállítás tekinthetô meg.

Áruházi színfolt

A megyeszékhelyi Surtec mûszaki nagyáruházban Hadnagy Gabriella egyéni tárlata tekinthetô meg augusztus 15-ig.

Grafikakiállítás Dicsôszentmártonban

A dicsôszentmártoni Kis-Küküllô Galériában (volt zsinagóga) Herman Levente grafikáit állították ki. A Budapesten képgrafika szakot végzett marosvásárhelyi mûvész több kiállításon mutatkozott be, a dicsôi közönség elsô alkalommal láthatja képeit.

Molnár Dénes Képtár

A vadasdi Molnár Dénes Képtárban 32 színes grafikát, fametszetet tekinthetnek meg a betérôk. A Havadtól három kilométerre levô kiállítóteremben a 2000-ben adományozott alkotások látogathatók. Érdeklôdni, bejelentkezni az 585.080-as telefonszámon lehet a Székely családnál.

Mit láthatunk a mozikban?

Július 30-augusztus 5. között a marosvásárhelyi Mûvész moziban 17, 19.30, illetve 22 órától a Betörô az albérlôm címû amerikai film tekinthetô meg. Rendezte Joel és Ethan Coen, fôszerepekben: Tom Hanks és Marlon Wayans. Hétfôre kedvezményes árú jegy (35.000 lej) váltható.

Az Ifjúsági filmszínház mûsorán Rövidzárlat gyûjtôcímmel 5 román rövidfilm szerepel: a Lakrészt Constantin Popescu rendezte, amely a májusi velencei filmfesztiválon a zsûri nagydíját kapta; a Forgalom címû filmet Catalin Mitulescu rendezte, amely a cannes-i Aranypálma díjat tudja magáénak; Egy doboz Kent és egy csomag kávé - Cristi Puiu filmjét - a berlini Aranymedve fesztiválon díjazták; a Liviu álma címû filmet Cornel Porumboiu rendezte, az idei kolozsvári filmfesztivál legjobb filmje volt; Ruxandra Zenide a Zöld tölgyek c. filmjét több díjra is érdemesítették. A vetítések 17 órakor kezdôdnek. Kedden kedvezményes árú jegyek válthatók.

Ugyancsak az Ifjúsági moziban 19, 21, pénteken, szombaton és vasárnap 23 órától a Horrorra akadva 3. címû filmet nézheti meg a filmkedvelô közönség. Rendezte David Zucker. Fôszerepekben: Anna Faris, Charlie Sheen, Leslie Nielsen, Pamela Anderson. Pénteken, szombaton és vasárnap a késô esti, valamint a keddi elôadásokra olcsóbb jegyek (25.000 lej) válthatók.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Járay Fekete Katalin

Kutatási pályázat

A Magyar Tudományos Akadémia Arany János Közalapítványának Határon Túli Magyar Tudományos Kutatásért Szakkuratóriuma pályázatot hirdet a külhoni magyar tudományos kutatások támogatására a következô kategóriákban: a. szeniori kutatói ösztöndíj; b. fiatal kutatói ösztöndíj; c. felsôoktatási kutató-tanári ösztöndíj; c. az MTA határon túli magyar nyelvészeti és társadalomtudományi kutatási program ösztöndíja. A pályázatok leadásának határideje 2004. szeptember 12-e (postabélyegzô dátuma). A pályázati kiírás és az ûrlap megtalálható és letölthetô a Magyar Tudományos Akadémia (www.mta.hu), az Arany János Közalapítvány (www.ajk. mtaki.hu), valamint az MTA Kisebbségkutató Intézet (www.mtaki.hu) honlapjáról. Érdeklôdni az Arany János Közalapítvány titkárságán - tel/fax: (00-36-1) 4116495, e-mail cím: szikszai@mtaki.hu. lehets.

Matematikai tábor Szovátán

Amint Geréb Évától, a szovátai Teleki Oktatási Központ programszervezôjétôl értesültünk, kolozsvári elôadók közremûködésével július 25. és 31-e között zajlik a TOK-ban vetélkedôvel záruló tehetséggondozó matematikai tábor. Az Oktatási Minisztérium által támogatott táborban az országos, valamint a különbözô nemzetközi versenyeken figyelemre méltó eredményeket elért középiskolások vesznek részt Erdélybôl.

Vészjelzésként: az AIDS nem válogat!

Július 29-én és 30-án, megyeszékhelyünkön, a Víkendtelepen zajló Félsziget Fesztivál mûsorának részeként az Alaturi de voi - Együtt veletek Alapítvány AIDS- megbetegedéssel kapcsolatos tájékoztató jellegû rendezvényekre várja az érdeklôdôket. Céljuk ezáltal felhívni a résztvevôk figyelmét a kórra, illetve hozzájárulni a megelôzéséhez. Az alapítvány önkéntes munkatársai a helyszínen az említett betegséggel kapcsolatos pontos információkat, tudnivalókat tartalmazó szóróanyagokat, valamint óvszereket juttatnak a résztvevôknek.

Templomgyalázók Marosmagyarón

Amint a marosmagyarói polgármestertôl értesültünk, július 28-áról 29-ére virradó éjszaka ismeretlen személyek leverték a helybeli református templom bejárati ajtaja fölé tavaly húzott, mintegy 2 X 2,80 méteres esôvédôt. Az elmúlt évben magát a templomajtót emelték ki sarkából, ill. rongálták meg szintén azonosítatlan személyek. Az éjszaka történtekrôl ezúttal értesítették a rendôrséget is.

Találkozó Bözödújfaluban

Szokásukhoz híven, augusztus elsô szombatján, azaz augusztus 7-én újra találkoznak a bözödújfalusiak. Ezen, immár tizenkettedik alkalommal megrendezésre kerülô falutalálkozó délelôtt 11 órakor az "emlékfalnál" ökumenikus istentisztelettel veszi kezdetét, utána mûvelôdési, kulturális mûsor következik, illetve a legutóbbi találkozó óta eltelt idôszak számbavételével zárul. Az egykor elárasztott falu minden valamikori lakóját és mindazokat, akik sorsuk ill. áldatlan helyzetük láttán velük együtt éreztek, szeretettel várják a hagyományos találkozóra - értesültünk a szovátai Sükösd Dénes szervezôtôl .

Elkészültek a SELGROS- vásárlóigazolványok

A Maros Megyei Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezete ezúton értesíti mindazon tagjait, akik SELGROS- vásárlói igazolványt igényeltek, hogy átvételükre jelentkezhetnek a szervezet székhelyén (Bolyaiak tere 36. szám) az emeleti irodában.

További támogatásra vár a mozgássérültek egyesülete

Amint a közelmúltban jeleztük, 20 mozgássérült és 20 egészséges kísérô augusztus végi táboroztatására folynak az elôkészületek a Maros Megyei Mozgássérültek Egyesületénél (Rózsák tere 5. szám, tel.: 250.871). A lapunkban megjelent felhívás nyomán támogatással kereste fel az egyesületet a Marosszentkirályi Református Egyházközség CE- közössége. A szervezôk, újabb anyagi segítség érkezésében bízva ezúton mondanak köszönetet a gyülekezet tagjainak.

Nagy sebességgel a kanyarban

Július 27-én délután Nádas község területén a 29 esztendôs M. Ilie moldvai gépkocsivezetô nyergesvontatóval haladva a kanyarban nem csökkentette a jármû sebességét, s elvesztve uralmát a jármû fölött, áthajtott a túlsó forgalmi sávra, ahol egy szabályosan közlekedô Opel márkájú személygépkocsival ütközött. A 35 éves németországi illetôségû S. Arnoldot súlyos sérülésekkel kellett kórházba szállítani.

Elemelték a kasszából...!

Ismeretlen tettesek loptak el 23.190.000 lejt a Maros Megyei Kereskedelmi és Iparkamara pénztárából a napokban. A kora délutáni órákban, kihasználva a kasszásnô figyelmetlenségét, az üvegablakon át nyúltak be és emelték el az említett összeget majd távoztak. A pénztárosnak - mint utóbb elismerte - néhány percre valóban máshol akadt dolga. Ez jött kapóra a tetteseknek. A rendôrség továbbra is keresi ôket, a pénztárost azonban figyelmetlenség miatt vonják felelôsségre, ami azt jelenti, hogy az eleddig azonosítatlan személyek által eltulajdonított pénzösszeget neki kell megtérítenie.

Rendôrök vigyáznak a rendre

A július 28. és augusztus elseje között a marosvásárhelyi Víkendtelepen zajló Félsziget Fesztiválon naponta 15 rendôr, 50 csendôr, valamint 9 közrendész ügyel fel a rendre. A július 30. és augusztus elseje között sorra kerülô Segesvári Középkori Fesztiválon pedig, ahova mintegy 15.000 személy érkezését várják, 64 rendôr és 70 csendôr biztosítja a rendet.

A nap hírei

Az árvizek 11 megyében okoztak jelentôs károkat

Közel kétezer házat és melléképületet, utakat, vasutakat, telefon- és áramhálózatokat károsítottak meg a szerda reggel kezdôdô árvizek az ország 11 megyéjében. A Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium közleménye szerint a heves esôzések nyomán lehullott jelentôs csapadékmennyiség miatt, amely néhány településen elérte az 50 litert négyzetméterenként, több folyó kilépett a medrébôl, elárasztotta a partot, és földcsuszamlásokat okozott. A víz 1300 személyt és 365 gazdaságot szigetelt el Tutana, Musatesti, Gruiu, Nucsoara falvakban és Rotaresti tanyán. Bákó megyében a bôséges esôzések és a Tatros kiáradása miatt több településen keletkeztek károk. Beszterce-Naszód megyében egyes helységekben a középfeszültségû áramvezeték károsodott meg. Károkat jegyeztek Buzauban, Gorj megyében, Hunyad megyében, Neamtban, Prahovában, míg Szeben megyében, Nagyszebenben és Szászmedgyesen 40 utcát és tíz alagsort öntött el a víz. A román vízügyek területi egységei figyelemmel tartják a hidrometeorológiai folyamatok alakulását, és készek beavatkozni ott, ahol szükséges, áll a tárca közleményében.

Több százezer eurós csalás

A bukaresti rendôrök felszámoltak egy a fôvárosban, Arges, Bihar, illetve Brassó megyében tevékenykedô bûnszövetkezetet, amelynek tagjai, hamis személyazonosság segítségével, jelenleg mintegy négyszáz ezer euróra és hárommilliárd lejre becsült banki hitelhez jutottak. A fôvárosi rendôrség szerint a bûnszövetkezet összesen 66 személybôl állt, közülük hármat letartóztattak, a többit pedig szabadlábon vizsgálják. A bûnszövetkezet tagjai öt fôváros banki kirendeltségtôl jutottak hitelhez hamis személyazonosság és egy olyan dokumentum felmutatásával, amely igazolja, hogy különbözô kereskedelmi társaságok alkalmazottai. A rendôrök május és július folyamán 16 házkutatást tartottak az eset feltárásához szükséges bûnjelek összegyûjtése érdekében. A házkutatások során hamis bélyegzôket, munkakönyveket és jövedelmet igazoló papírokat találtak. Így május 17-én ôrizetbe vették és késôbb letartóztatták a bûnszövetkezet alapítóit, a 29 éves Carmen Marinela Moldovanut, a 33 éves Silvia Corina Moldovanut a fôváros 3-ik kerületébôl, és a 35 éves Petre Dobret az 5-ik kerületbôl. A Bukaresti Törvényszéki Ügyészség ügyészei által folytatott nyomozás során a három személy mellett további 63 személyt helyeztek vád alá, közülük többen büntetett elôéletûek.

Elhalasztották az iraki nemzeti konferenciát

Augusztus közepére halasztották az Irak jövôjét nagyban meghatározó nagyszabású politikai konferenciát, amelynek a legutóbbi tervek szerint július 31-én kellett volna megkezdôdnie - közölte egy forrás a konferencia elôkészítô bizottságából csütörtökön. "Elmondhatom önöknek, hogy a konferenciát elhalasztották, jelenleg fogalmazzuk az errôl szóló közleményt" - mondta a forrás. Egy, az elôkészítô bizottsággal kapcsolatban álló másik forrás azt mondta, hogy augusztus 15-re módosították az iraki nemzeti konferencia megnyitását. A halasztó döntést az ENSZ képviselôinek nyomására hozták meg. Mindössze két nappal korábban jelentették be a szervezôk Bagdadban, hogy július 31-re halasztották a politikai fórum megnyitását, mivel még nem készültek fel kellôen egy ekkora jelentôségû esemény lebonyolítására. A nemzeti konferencia, amelyen a tervek szerint ezer iraki venne részt, megválasztja majd a száz tagú Nemzeti Tanácsot, hogy az felügyelje az átmeneti kormány tevékenységét a jövô évre tervezett választásokig.

Iliescu elítélia tiraszpoli hatóságokat

Az elnöki hivatal csütörtöki közleménye szerint Iliescu államfô jogos aggodalommal követi nyomon a transznisztriai román tannyelvû iskolák helyzetét, és határozottan elítéli az önmagát kikiáltó tiraszpoli vezetôség próbálkozásait, hogy szétrombolja a Dnyeszter bal partján élô lakosság egy részének a kulturális identitását

"Egyoldalú és a törvénytelen akcióikkal a tiraszpoli vezetôk megszegik az alapvetô állampolgári jogokat, semmibe veszik az Alkotmányt, Moldova Köztársaság törvényeit és a kisebbségek jogainak biztosításáról szóló nemzetközi egyezményeket", mutat rá a közlemény. A tiraszpoli hatóságok július elsejétôl elrendelték valamennyi iskola bezárását, amelyek a latin betûs írásmódot használják az oktatásban. Ennek következtében a hôenergia és az áramszolgáltatók felbontották a szerzôdéseiket ezekkel a tanintézményekkel, még abban az esetben is, ha szolgáltatásaikat már elôre kifizették. Az utóbbi héten több román iskolát bezártak, sok esetben erôszakot alkalmazva.

Kiengedik a kórházból a Ciomu doktor által megcsonkított pácienst

Ezen a hétvégén hazaengedik azt a beteget, akinek a fôvárosi Th. Burghele Kórház orvosa, Naum Ciomu levágta a péniszét egy sebészeti beavatkozás közben, nyilatkozta Ioan Lascar professzor. A Floresca Sürgôsségi Kórház plasztikai sebészeti osztályának vezetôje hozzátette, a csütörtöki nap folyamán újabb leleteket vesznek a pácienstôl, hogy megállapítsák, milyen kezelésben részesítsék az egészségügyi intézmény elhagyása után. - A beteg állapota jó, csütörtökön kiemelik szervezetébôl a vizeletelvezetô szondát. Az orvosok e mûtét után újra megvizsgálják az egészségi állapotát - mondta Lascar. A Bukaresti Törvényszéki Ügyészség mulasztásból elkövetett súlyos testi sértésért a múlt kedden hivatalból bûnvádi eljárást indított Naum Ciomu orvos ellen. Remus Budei ügyész, a Ciomu ellen indított nyomozást vezetô ügyész szerint a pszichiátriai szakvéleményezést a jövô héten végzik el, célja pedig annak megállapítása, hogy volt-e ítélôképessége a sebésznek, amikor a csonkítást elkövette. Ha bebizonyosodik, hogy az orvosnak nem volt ítélôképessége, Ciomura a büntetô törvénykönyv azon elôírásai érvényesek, miszerint "nem számít bûncselekménynek, ha a vádlott cselekedete elkövetése közben nem volt tudatában tette következményeinek, vagy nem volt ura a tetteinek".

A Sapientiának pénzgondjai vannak

A Sapientia vezetôsége szerint az Erdélyi Magyar Tudományegyetem számára elkülönített pénzalapok csökkentése a magyar kormány által megnehezíti az intézmény mûködését. Szilágyi Pál rektor csütörtöki sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a kétmilliárd forint helyett a Sapientia csak 1,45 milliárd forintot kapott a 2004-2005-ös tanévre. "Magyarország nehéz anyagi helyzetben van, ezért csökkentették a támogatásunkat. Ezért arra kényszerültünk, hogy elhalasszunk bizonyos munkálatokat, és nem fejleszthetjük infrastruktúránkat, laboratóriumainkat a megállapított ütemterv szerint. Gondjaink vannak, de remélem, hogy ez a helyzet nem állandósul" - mondta a rektor. Megjegyezte, a Sapientiának ennek ellenére akadnak még bizonyos tartalékai, amibôl állni tudja a költségeit.

próhirdetések

ADÁSVÉTEL

FESTMÉNYEKET, antik bútort és mindenféle antik tárgyat vásárolok magas áron. Tel. 255-012, 0742-005-180. (3443)

ELADÓ 3 m hosszú, beépíthetô elôszobaszekrény, mosógép, varrógép, vécékagylók, -tartály, báránybôr, tükör, cipôtartó, párna, sôberágy, sokféle bútordarab, tévé, rádiók, porszívó. Tel. 242-342. (3700)

ELADÓK festmények, keretek, orosz diavetítô, elektromotor, Pegas nôi kerékpár, eszperantó-magyar szótár és könyv, magyar-olasz szótár, képzômûvészeti illusztrációs könyvek. Tel. 213-945. (3758)

ELADÓ 2 db U650-es, mûködôképes traktor teljes felszereléssel vagy anélkül is. Érdeklôdni Szentháromságon, az 57. sz. alatt. Tel. 586-175. (3638)

ARO, Dacia, Oltcit típusú személygépkocsikat vásárolok bontásra. Tel. 0745-879-288. (3281)

ELADÓK színes tévék, automata mosógépek, hûtôk, fagyasztók, kombinált hûtôk 14 hónapos garanciával. Új aragázkályhák! Tel. 269-301. (3651)

ELADÓ ifjúsági bútor és sarokkanapé új állapotban. Tel. 251-048. (3751)

ELADÓK 6 hetes német juhászkutyák törzskönyvvel és egészségügyi könyvvel. Tel. 316-670, 0744-138-550. (3888)

ELADÓ Arctic hûtôszekrény nagyon jó állapotban, olcsón és egy automa mosógép motorja. Tel. 256-945. (3910)

ELADÓ dupla kripta a református temetôben. Ára: 45 millió lej. Tel. 230-371, 0740-979-243. (3976)

ELADÓ Flavin 7 rákellenes készítmény és házi pálinka. Tel. 262- 646. (3971)

ELADÓ 500 kg-ig mérô mérleg. Tel. 243-064, 0742-638-354. (3991)

ELADÓ árpa. Tel. 221-732. (4002)

ELADÓ 1.400 m2 telek a Cornesti utca 44. sz. alatt. Tel. 241- 717. (4008)

ELADÓ nagy mennyiségben szemes kukorica. Tel. 210-025, 226-392. (4011)

ELADÓ Marosvásárhelyen 145 m2-es kereskedelmi helyiség. Ára: 26.000 euró. Tel. 249-648, 233-412. (3993)

ELADÓ C12-es kombájn a munka helyérôl- aratás. 100 millió lej. Tel. 223-634. (3997)

VESZEK kalorifereket, öntött kádakat. Tel. 263-514, 0740-561-322. (4012)

ELADÓ 50 véka szemes kukorica. Ana Ipatescu u. 17. Tel. 311-244. (3819)

ELADÓ 1998-as kiadású, 1310-es, kombi Dacia igényesnek, alkudható áron. Tel. 249-536, 242-551. (4377167)

ELADÓK poantlász csipkék. Tel. 249-758. (3854)

ELADÓ méz és méhcsaládok. Tel. 234- 583. (3864)

ELADÓ hombár búzatárolásra (4.000 kg). Eladó két bicikli. Tel. 224-875. (3866)

ELADÓ új szôlôprés, 160 l-es bojler, fûtés+melegvíz-kazán és Unirea líceumi kislányegyenruha (40-42). Tel. 247-858. (3939)

ELADÓ 2 db, szeptember 19-ig érvényes vonatjegy Marosvásárhely-Budapest útvonalra, egyenként is. Tel. 0265/251-566. (3925)

ELADÓ Disperzit beltéri festék, fehér gyerekágy, matrac, pelenkázó, dupla 40-es neonok bontásból (50 db). Tel. 433-362, este. (3943)

A NIKI PARC bicikliüzlet a legolcsóbban kínál új MTB bicikliket; gázkonvektorokat. Tel. 0265/212-369. (3903)

ELADÓ két fejôstehén és két borjú tartásra. Tel. 262-321, 234-116. (3948)

ELADÓ bontásból származó ajtó, ablak, mosdó-, vécékagyló, öntvény fürdôkád és egy 70X200-as vasrácsos ajtó. Tel. 230-357. (3969)

A BIROTECH KFT. forgalmaz: öt típusú homologált taxiórát, pénztárgépeket, elektronikus mérlegeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket, PC számítógépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 269-304, 264-072, 444-862, 513-823. (sz.)

VÁSÁROLOK minimum 2 ha földterületet Marosvásárhelytôl legtöbb 20 km-re, villany- és gázlehetôséggel. Tel. 0265/256-648 vagy 0745-368-168. (2815)

ELADÓ négyfiókos Arctic mélyhûtô és kisméretû Zanussi hûtôszekrény. Tel. 233-874. (3846)

ELADÓ teraszra való asztal és pad fából, dupla, inox mosogatókagyló, inoxasztal, szék és asztal fából, henteshúsnak való Jolly típusú hûtôszekrény (2,9 m hosszú). Tel. 0745-653-441. (3876)

ELADÓK Bichon-Havanez, kistermetû kiskutyák. Tel. 214-548, 0745-363-903. (4035)

ELADÓ Dacia 68.000 km-ben 10 millió lejért, új Albalux mosógép jutányos áron. Tel. 261- 619. (4377233)

ELADÓ háromajtós, politúrozott ruhásszekrény és tálaló ("rondo") nagyon jó állapotban. Tel. 214-906. (4032)

ELADÓK ablakok, száraz malter, betonhoz kô (szórt). Tel. 222-873. (4053)

ELADÓ Backamadarason 4 hektár szántóföld. Tel. 230-102. (4037)

ELADÓ sürgôsen 1890-bôl származó szecessziós ebédlôszekrény (márvány- lappal és velencei kristállyal) nagyon jó állapotban. Ára: 950 euró, alkudható. Tel. 0745-379- 692, 210-001. (4041)

ELADÓ bogárhátú VW nagyon jó állapotban. Tel. 265-071 vagy 0726-340-745. (4045)

ELADÓ új, szürke dobozos Schneider televízió - 54 cm átmérô, teletext, Scart- csatlakozó, ébresztô funkció + garancia. Ára: 4.400.000 lej. Tel. 242-486. (4065)

ELADÓ a Tudás Fája folyóirat eddig megjelent számainak gyûjteménye. Fizethetô 2 részletben is. Tel. 0741-574-923. (4021)

LAKÁS

ELADÓ 2 szobás magánház melléképületekkel. Hármasfalu 90. sz. Tel. 0266/372- 886. (3810)

ELADÓ ház Nyárádgálfalván, a 172. sz. alatt: 3 szoba, konyha, fürdôszoba, kamra, telefon, kábeltévé, 23 ár belterület. Tel. 586-063, 20- 22 óra között. (3407)

SÜRGÔSEN eladó elônyös áron rendbe tett lakás közös udvaron (+ két család), elöl: szoba, konyha, fürdôszoba, nyitott garázs. Tel. 223-421, 0745-380-713. (3519)

ELADÓ ház Koronkában. Tel. 0744-160-034. (2508)

ELADÓ Marosvásárhelyen központi fekvésû, cégszékhelynek is megfelelô ház: 7 szoba, 2 konyha, 4 fürdôszoba, tornaterem, szauna, pince, garázs, 619 m2 telek. Tel. 0741-619-909. (3532)

ELADÓ 3 szobás tömbházlakás a Kövesdombon. Ára: 20.500 euró. Tel. 251-862. (4377211)

KIADÓ 2 szobás lakást keresünk a Budai - Domus - rádióstúdió környékén. Tel. 226-685, 0722-505-295. (3863)

KIADÓ szoba a Kárpátok sétányon. Érdeklôdni: tel. 210-528. (3855)

ELADÓ nemrég készült emeletes magánház vagy cserélek. 88.000 euró, alkudható. Tel. 0265/234-275, 0745-914-133. (3911)

ELADOK menedékházat garázzsal és területtel a Jód völgyében (Ratosnya). Tel. 254-459. (3853)

ELADÓ Nyárádszeredában egy új lakás: 2 szoba, konyha, kamra, + padlócsempe, lambéria, fürdôszoba-helyiség) 42 ár területtel (szabad, kényelmes helyen). Irányár: 45.000 euró. Tel. 576- 978, 18-22 óra között. (3636)

ELADÓ az Antonescu sétányon közös udvaron magánház (két szoba, konyha, fürdô, elôszoba, kamra, padlás, pince, garázs). Tel. 261-639, du. 5-7 óra között. (3836)

ELADÓ 3 szobás tömbházlakás vagy elcserélem árkülönbözettel garzonlakásra. Tel. 225-017. (3850)

ELADÓ 4 szobás, III. emeleti, I. osztályú tömbházlakás, ajtó-ablakok kicserélve, 33.000 euróért, a Progresului utcában. Eladó egyszobás, I. osztályú tömbházlakás a Ramurele utcában 625 millió lejért. Tel. 250-936, 0744-389- 847. (3865)

KIADÓ külön bejáratú szoba a Kárpátok sétányon dolgozó, egyedülálló nônek. Tel. 218-511. (3889)

ELADÓ megnagyobbított, egyszobás, felújított, magasföldszinti tömbházlakás a Tudorban vagy elcserélem 2 szobással. Tel. 249-785. (3885)

KIADÓ 3 szobás, üres, II. emeleti lakás hosszú távra a Budaiban. Tel. 269-849. (3872)

KIADÓ egy külön bejáratú szoba mellékhelyiségekkel hosszú távra, magyar anyanyelvû, I-II éves orvostanhallgató részére. Tel. 0265/264-891. (3959)

KIADÓ garzon. Tel. 0744-398-122. (3869)

ELADÓ ház Maroskeresztúron nagy kerttel. Tel. 326-455. (3961)

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás. Tel. 236-711, 0745-325-018, 236-491. (3964)

ELADÓ magánház: 3 szoba+mellékhelyiségek, 12,5 ár terület vagy elcserélem 2 szobással (Tudor) + különbözet. Tel. 234-448. (4377228)

ELADÓ 3 szobás, 2 pincés magánház 30 ár telekkel Kisillyében. Érdeklôdni 14-20 óra között a 216-861-es telefonszámon. (4017)

ELADÓ felújított, 3 szobás tömbházlakás a régi Tudorban. Tel. 245-402, 0740-002- 495. (3989)

KIADÓ 3 szobás, bútorozott lakás az 1918- as úton. Tel. 257-681. (3974)

SÜRGÔSEN eladó 3 szobás lakás a Tudorban, a Corina mellett, reális áron. Tel. 0742-959-594. (4000)

ELADÓ garzon Régenben, a Rodnei u. 4. sz. alatt. Tel. 221-923. (4001)

SÜRGÔSEN eladó 3 szobás ház fürdôszobával, kamrával, elôszoba, terasz + melléképületek, 5 ár kert. Tel. 0742-261-383. (3999)

ELADÓ szoba, konyha, kamra, WC (telefon van). Ára: 450 millió lej. Tel. 260-683. (3942)

ELADÓ garzon pincével. Tel. 224-906. (3830)

ELADÓ 3 szobás magánlakás 43.500 euróért. Tel. 0740-037-087. (4377224)

ELADÓ 2 szobás, földszinti tömbházlakás elônyös áron a MOGYE környékén. Tel. 211-467, 0744-663-516. (3874)

ELADÓ 4 szobás ház a Litoral mögött. Tel. 0744-163-279. (3962)

ELADÓ 3 szobás, garázsos tömbházlakás. Tel. 262-324. (40218)

ELADÓ 2 szobás lakás a Godeanu u. 18/2. sz. alatt. Tel. 226-001. (4033)

VÁSÁROLOK 4 szobás tömbházlakást elsô vagy második emeleten a Budai negyedben vagy közvetlen közelében. Tel. 0722-692-327. (4057)

ELADÓ új ház Sárpatakon. Tel. 214-332. (4049)

ALBÉRLETBE kiadó egy külön szoba egy nô részére augusztus 1-jétôl a Tudorban. Tel. 241-097. (4040)

ELADÓ 2 szobás, II. emeleti lakrész a Kornisa elején, igényesnek, 26.000 euróért. Tel. 216-937, 214-236. (4063)

ELADÓ Nyárádtôn, a Morii utcában kertes ház: 2 szoba-összkomfort és 24 ár terület. Érdeklôdni 18-22 óra között a 328-787-es vagy a 311-536-os telefonszámon. (4019)

ELVESZETT

A BODONI erdôben 23-án elveszett egy fekete-barna lábú, középtermetû kutya. Nyomravezetôjét jutalomban részesítjük. Tel. 235-449. (4078)

TÁRSKERESÉS

65 ÉVES, komoly, értelmiségi, nyugdíjas, özvegy nô megismerkedne hasonló tulajdonságokkal rendelkezô intelligens úrral barátság céljából. Válaszlevelet kérem a Népújság 72-es szobájába küldeni "Házi áldás" jeligére. (3857)

MINDENFÉLE

A REXOGOLD zálogház pénzt kölcsönöz. Tel. 251-111; 0745-251-111. (1830)

RELAXÁLÓ ÉS anticellulitisz masszírozást vállalok a kliens lakásán. Ára: 100.000-200.000 lej. Tel. 0742-473-911. (3059)

ANYAGI támogatást, segítséget, gondozást ajánlunk komoly, gyermektelen, idôs személynek (párnak) örökség ellenében. Tel. 0744-660-151. (3237)

LONDONSTUDY & AU PAIR angol nyelvkurzus Londonban. 1 éves diákvízum, törvényes munkavállalás, au pair-lehetôség. Tel. 0722-994-004. londonstudy@mail.com. (ko.)

HÛTÔK javítása lakásán. Hûtô-Szerv. Ötvös. Tel. 263-783, 0742-783-931. Garancia. (2704)

SZÔNYEGMOSÁST vállalunk kitûnô minôségben. Tel. 312-999. (2631)

MENYASSZONYIRUHA-SZALON kölcsönöz vadonatúj, legmodernebb ruhákat. Különleges modellek érkeztek nagy választékban, hozzá kiegészítôk: fejdísz, slájer, kesztyû és koszorúslányruhák. Înfratirii u. 20/3. sz. Tel. 249- 977, mobil: 0745-762-011. (2748)

KAPUTELEFONOKAT, riasztó- és videomegfigyelô- rendszereket szerelünk és karbantartunk. Tel. 0744-535-369. (2817)

BÚTORT készítünk rendelésre import préselt lemezbôl. Tel. 0740-110-890. (3570)

ÉPÍTKEZÉST és bútorgyártást vállalok Magyarországon. Tel. 0740-037-087. (3605)

NAGY KERESETI lehetôség otthon dolgozva bármilyen korosztálynak. Nem igényel szakképesítést. Kérem írni a Marosvásárhely OP. 5, CP 511-es címre ingyenes információért. (4377215)

LAKÁSFELÚJÍTÁS anyagbeszerzéssel, garanciával! Szobafestés, csempeburkolás, kômûvesmunkák, gipszkartonozás, parkettezés, villanyszerelés, vízszerelés. Tel. 0741-569-948. (3882)

VIDEOMEGFIGYELÔ-rendszerek a legjobbtól a legolcsóbbig! Tel. 0745-660-922. (1315)

EGYETEMISTA lány szobatársat keres Kolozsváron. Tel. 255-112, 0744-886-343. (4377222)

LÉZERAKUPUNKTÚRÁS szakorvosi rendelô. Marasti 38. Tel. 0722-885-851, 0744-573-766. (2883)

FODRÁSZNÔ (nôi, férfi-, gyermek-) hívásra házhoz megy. Tel. 236-797. (3970)

PARKETTCSISZOLÁST vállalok porszívós csiszológéppel. Tel. 224-855, 241-717. (4018

ROKONI TALÁLKOZÓ! Ha a havadi Adorjáni Károly és Adorjáni Eszter leszármazottja vagy, szeretettel várunk az augusztus 7-én Havadon megszervezendô rokoni találkozóra. Találkozás 7-én (szombat) reggel 10 órakor a helybeli református templom elôtt. Hozz magaddal egy napra való elemózsiát. (3973)

JÓSOLOK kártyából. Tel. 0742-614-602. (4007)

BEJÁRÓNÔT keresek heti négynapos (hétfô-csütörtök) és napi 5 órás programmal, esetleg munkakönyvvel is. Feladatai: könnyû házi és kerti munka, idôs nô gondozása. Bérezés megegyezés szerint. Vidéki nôk jelentkezését is várom! Ajánlatokat a 0742-029-631-es mobilszámon vagy 18 óra után a 260-811-es telefonszámon várok. (3839)

KÉSZÍTÜNK, felszerelünk külsô redônyt, szalagfüggönyt és harmonikaajtót. Tel. 218-321, 0744-121-714. (2775)

LAKÁSOK, HÁZAK, GYÁRAK felépítését, teljes felújítását, átalakítását vállaljuk. Tel. 0744-572-889. (2791)

EGYEDI ALKALOM! 7 mm-es osztrák klikkes parkett - 199.000 lej/m2, 8 mm-es ragasztós parkett - 169.000 lej/m2 TVA-val. Tel. 0744- 640-875. (2834)

MTB kerékpárok újan, használtan, a legolcsóbban, garanciával és szervizzel. Tel. 0745-361-893. (3360)

KIADÓ ipari csarnok (720+820 m2) irodákkal. Tel. 0744- 626-944. (3780)

FESTÉST, mázolást vállalok. Tel. 267-689, 0740-867-125. (3838)

SEGÍTHETEK önnek egészségének, súlyproblémájának javításában. Tel. 0740-818-224. (3902)

KI AKARJA egészíteni a jövedelmét? Hívjon fel a 0741-214-252-es telefonon! (3902)

VÁLLALOK heti 1-2 napi takarítást. Tel. 241-237. (4080)

MEGEMLÉKEZÉS

Fájó szívvel emlékezünk július 29- én a marosszentkirályi BIRÓ JÁNOSRA halálának 4. évfordulóján. Akik ismerték és szerették, gondoljanak rá kegyelettel. Bánatos hozzátartozói. (3984)

A múltba visszanézve valami fáj, valakit keresünk, aki nincs közöttünk már. Szerettél és mi is szerettünk, tudtuk, hogy fáj az életed, láttuk, hogy titkolod s nem mondtad senkinek. Panaszszó nélkül, befelé könnyeztél, búcsúzás nélkül, csendesen elmentél. Szomorúan tekintünk az égre és kérjük a jó Istent, pihentessen békében. Jóságos szíved pihen a föld alatt, minden érted hulló könnycsepp nyugtassa álmodat. "Könnyhullatva említünk, hit-reménnyel tekintünk szent egedre Istenünk, leborulva kérünk, adj enyhet a fájó szívnek s töröld le a könnyeket." Fájó szívvel emlékezünk életünk legszomorúbb napjára, július 30- ra, amikor 2 éve itt hagyott a drága gyermekünk, ifj. FERENCZ PÉTER. Emlékedet örökre megôrizzük. Bánatos szüleid, testvéred, Ildikó és sógorod, András. "Boruljatok a síromra halkan, csendesen, ne féljetek, mert nekem nem fáj semmi sem." Nyugodj békében. (4377211)

Szomorú nap nekünk augusztus 2-a. Egy éve ezen a napon hagyott el minket a dolgos, szorgalmas id. CSIZMADIA FERENCZ. Emléke legyen áldott. Felesége, Jolán, gyermekei, Rózsi, Mihály, Feri, Lajos és ezek családjai. (3921)

Fájdalommal és megtört szívvel emlékezünk augusztus 4-én MOLDOVÁN DOMOKOS ÁRPÁDRA halálának 2. évfordulóján. Az ôérette bemutatott szentmiseáldozatra augusztus 3-án du. 5 órakor kerül sor a marosvásárhelyi minorita templomban. Drága emlékét ôrzi bánatos családja. Nyugodj békében. (3968)

Fájdalommal emlékezem augusztus 1-jére. 30 éve lesz annak, hogy egyetlen gyermekemet, KÉZDI JÓZSIKÁT türelemmel viselt, hosszas szenvedés után 19 éves korában elragadta a kegyetlen halál. Nyugodjál békében, szeretett gyermekem. Bánatos édesapja. (3967)

Nem halnak meg soha, kik szívünkben élnek, hiába szállnak, repülnek az évek. Szomorú szívvel emlékezünk július 31-én az udvarfalvi születésû BIBLIA ÉVÁRA szül. Balázs halálának 2. évfordulóján. Emlékét ôrzi sírig tartó fájdalommal édesanyja és nôvére, Rozika, valamint Jutka és Rozika családjaikkal együtt. (4034)

Fájó szívvel emlékezünk július 30- án ifj. KÁLMÁN RÓBERT JENÔRE halálának 2. évfordulóján. Bánatos édesanyja. Nyugodjál békében. (4013)

Fájó szívvel emlékezünk a szeretett férjre és testvérre, FALUVÉGI IMRÉRE halálának 3. évfordulóján. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Felesége, Rozália és testvére, Juliánna. (4052)

ELHALÁLOZÁS

Helyesbítünk! A Kecskeméten elhunyt, marosvécsi születésû VARRÓ JÁNOS hamvainak örök nyugalomra helyezése szombaton, július 31- én 11 órakor lesz a marosvécsi temetôben. A gyászoló család. (3978)

Hálás vagyok a jó Istennek, hogy ismertelek, példamutató, kedves MAROSI MÁRTI. Búcsúzok a feltámadásig. Bethlen Anikó néni. (4046)

A marosvásárhelyi Maros Készruhagyár munkaközössége fájdalommal tudatja LERESCU CONSTANTIN MARIUS fôgépész elhunytát. Emlékét kegyelettel megôrizzük. Isten nyugtassa békében. A marosvásárhelyi Maros Készruhagyár munkaközössége. (4074)

Szomorú szívvel és kegyelettel búcsúzunk tôled, kedves KINGA. Köszönjük azt, hogy voltál. Az Ariel színház munkaközössége. (4082)

A Kemény Zsigmond Társaság szellemi életünk fájdalmas veszteségének tartja ILLYÉS KINGA végsô eltávozását. Bár tudtuk, hogy végzetes betegséggel harcol és csodáltuk szellemi és morális erejét, ahogyan szembeszállt a rá mért sorssal, mégis váratlan és nehezen fogadható el, hogy többé nem tünteti ki társaságunkat mindig eseményszámba menô fellépéseivel. Szomorú vigasz nekünk, hogy utolsó nyilvános szerepléséhez szerény alkalmat adhattunk. Ez alkalommal bemutatta egyik összefoglaló jellegû lemezét is Útravaló címmel. Köszönjük, magunkkal visszük. Csíky Boldizsár elnök, Fülöp Géza titkár. (-)

Nyitott személyiségével, széles látókörével és minden kirekesztéstôl vagy elzárkózó gesztustól távol álló mûvészi hitvallásával ILLYÉS KINGA szervezetünk modellértékû tagja volt és eltávozása érzékeny veszteség számunkra. Az a mód, ahogyan a mûvésznô egy nemzet szellemi értékeit európai közkinccsé kívánta emelni, nem homályosuló emléket hagy bennünk. A marosvásárhelyi PRO EURÓPA LIGA vezetôtanácsa nevében: Smaranda Enache, Csíky Boldizsár. (-)

RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS

Ôszinte részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki a Marosi családnak és a Maros Megyei Mozgássérültek Egyesületének MAROSI MÁRTA elhunyta alkalmával. Szeretettel emlékezik rá az Alpha Transilvana Alapítvány munkaközössége. (4377236)

Ôszinte részvétünket fejezzük ki az Illyés családnak ILLYÉS KINGA mûvésznô halála alkalmával. Az ákosfalvi közeli szomszédok. (4044)

Ôszinte részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki Szegedi Ilonka kolléganônknek szeretett ÉDESAPJA halála okozta fájdalmában. Az ORIS Fogászat munkaközössége. (4377234)

ILLYÉS KINGA színmûvésznô halála mélyen megrendített bennünket. Osztozunk imádkozó lélekkel mély fájdalmatokban, szomszédként, gyászoló család: drága Magdolna és Tünde. A lépcsôház lakói és magunk nevében id. Szövérffi István és családja. (4081)

Mélyen együtt érzünk Szakács László színházi ügyelô kollégánkkal és osztozunk szeretett ÉDESANYJA elvesztése miatti fájdalmában. Vigasztalódást kívánunk a gyászoló családnak. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közössége. (-)

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Hálásan köszönjük mindazoknak, akik MÉSZÁROS JÓZSEF temetésén részt vettek, mellettünk álltak és fájdalmunkban osztoztak. A Mészáros-Bisztray család. (4062)

Köszönjük a Kenyér utcai szomszédainknak veszteségünkben felénk forduló figyelmét, szeretetét és együttérzését. A Mészáros-Bisztray család. (4061)

Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerôsöknek, szomszédoknak, akik a nyárádremetei születésû SZÉKELY ANNA temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönet a Kovács családnak. Gyászoló szerettei. (4055)

Copyright © Népújság - 1999