VI. évfolyam 175. (15745.) sz

2004. július 28., szerda

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Tessék mondani, ezek itt jobbos sátrak?

Nagy Botond

Diáktáborok. Aktuális téma, hiszen nyár van, a kirándulások, üdülések ideje, az ember nyakába veszi a (szûkebb) világot, és megy. Tehetôsebbje külföldre, kevésbé módosabbja az országhatárokon belüli szélrózsa majd' minden irányába. Általában kötött program nélküli szabadságra, lesátorozik, és heverészik egy hetet. De mit tegyen az, aki fiatal, vagy örökre fiatal maradt, akinek szórakozási igénye más jellegû elvárásokkal is társul, pénze azonban nincsen sok? Elmehet egynéhány motorostalálkozóra, ahol a szórakozás és buli garantált, vagy a rockmaratonra, de ha igazán minôségi táborozásra vágyik, akkor út icélja - kizárásos alapon - csak valamely diáktábor lehet. A hajdani, rendszerváltás utáni, nomád jellegû, tábortüzes-gitáros, pálinkaillatú táborok a felnôttkorba léptek. És már rég nem csak a diákságnak szólnak. A buliigény és szabadságérzet szimbiózisba lépett a komoly kultúrával, majd (természetes módon?) a politika is közbeszólt. És elérkeztünk a téma lényegéhez: a tusványosi szabadegyetemhez és a Félszigethez.

Sokszor hallottam, általában lebiggyenô ajak kíséretében: ,,á, a tusványos egy jobboldali rendezvény, a Félsziget baloldali...". Vagy: ,,Orbánék a fôszereplôk Tusnádon, ezért az RMDSZ biztosan komolyan segíti a Félszigetet, ellenrendezvényképpen". És így tovább, az ember pedig néz: ez lenne A Lényeg? Mert ha van is némi igazságalapja az említett kijelentéseknek, azok nem többek, mint folklór. És szomorú a magyarországi belpolitika kivetülése egy olyan kisebbségi (politikai) helyzetre, és annak közvéleményére, amelyben sem igazi jobb-, sem igazi baloldal nincs. Még szomorúbb, hogy ezen kivetülések olykor-olykor már a diáktáborok esetében is mérvadóak. Hiszen az egyszerû, földi halandó táborlakó nem óhajt mást, mint kikapcsolódni, bulizni, elmenni a filmklubba, vagy táborszínházba, számára érdekes elôadásokat hallgatni és kész. Ha pedig mindezek rendelkezésére állnak, akkor biza tökmindegy, hogy egy jobbosnak, vagy balosnak titulált táborban issza magát a föld alá.

A tusványos valóban politikával átitatott rendezvény, de ez a kezdetektôl így volt (és fôszereplôk nincsenek). Állítólagos (szélsô)jobbossága ellenére sem volt semmilyen, a jobboldali eszméktôl rettegô vészmadarak által állandóan világba kiáltott incidens, nemzetköziség, európaiság és tolerancia jellemezte a táborhetet. A Félsziget pedig állítólag teljességgel politikamentes lesz, bulira és kultúrára összpontosít. Épp azért, hogy a résztvevôk jól érezzék magukat: a lényeg pedig itt keresendô. Akit érdekel a politika, az politizál, akit nem, az nem. Felesleges már diáktáborok kapcsán is megosztani saját magunkat. Azt pedig csak remélhetjük, hogy nem következik be a magyarországi helyzet, hogy nem azért nem megyünk el mindkettôre, mert nincsen pénzünk, hanem... .

Koszovóba készül a magyar- román zászlóalj

A tervek szerint jövôre Koszovóban teljesítene szolgálatot a magyar-román vegyes zászlóalj - mondta el Szenes Zoltán altábornagy, a Magyar Honvédség vezérkari fônöke az MTI kérdésére kedden. Szenes Zoltán minderrôl azután beszélt, hogy találkozott Mihail Popescu vezérezredessel, a román fegyveres erôk vezérkari fônökével.

Mint mondta, a békefenntartói feladatok tervezése során megvizsgálják annak lehetôségét, hogy a közös zászlóalj katonái együtt vállalhassanak békefenntartói feladatot Koszovóban.

Mihail Popescu hangsúlyozta, reméli, hogy ez az együttmûködés megvalósul.

Az 1999-ben felállított, mintegy 300 tagú zászlóalj rendszeresen gyakorlatozik. A közös egység magyar katonái a hódmezôvásárhelyi zászlóaljból kerültek ki.

Szenes Zoltán újságíróknak elmondta azt is, hogy megbeszélésükön egyebek között a békefenntartás tapasztalatairól, a haderôreformról és a NATO-tapasztalatokról esett szó.

Mihail Popescu hangsúlyozta, hogy Románia számít MagyarországNATO-tapasztalataira, amelyeket saját integrációs folyamatuk során szeretnének felhasználni.

Szenes Zoltán arról is szólt, hogy a két éve mûködô Tisza többnemzetiségû mûszaki katasztrófavédelmi zászlóalj ez évi gyakorlatát szeptemberben Romániában tartják.

Újabb amerikai felszólítás Szerbiának a kisebbségek elleni atrocitások miatt

A szerb elnöknek címzett levelében a magyarok és más nem szerb etnikai kisebbségek elleni erôszakos cselekmények miatti aggodalmának adott hangot Christopher H. Smith, az amerikai kongresszus Helsinki Bizottságának elnöke.

A július 21-én kelt levelet hétfôn nyújtotta át az amerikai képviselô Szerbia- Montenegró washingtoni nagykövetének. Smith levelében felhívja Boris Tadic elnök figyelmét arra, hogy az utóbbi idôben a Vajdaságban magyar és más kisebbségekhez tartozó embereket értek bántalmazások, ismeretlenek nemzetiségi sírokat gyaláztak meg és azok tulajdonaiban tettek kárt.

Az amerikai képviselô felszólította a szerb elnököt és az ország politikai vezetôit, hogy ítéljék el ezeket a tetteket, hiszen egyébként a társadalom szemet huny e cselekmények fölött, és ekképp a türelmetlenség gyökeret ereszt. Másrészt Smith kérte, hogy a szerb rendôrség határozottan járjon el az elkövetôkkel szemben, és a jövôben elôzze meg a hasonló incidenseket.

A New York-i székhelyû Hungarian Human Rights Foundation (HHRF) emberi jogi szervezet értesülései szerint Boris Tadic múlt heti washingtoni útján a kongresszusban amerikai képviselôk több ízben is felvetették a magyarellenes atrocitások ügyét.

Több mint húszezer macedón tüntetett a decentralizációs törvény ellen

Több mint húszezer macedón gyûlt össze Szkopje belvárosában hétfô este, hogy tiltakozását fejezze ki a decentralizációs törvény tervezete ellen.

A tüntetôk szerint a jogszabály elônyben részesíti az albán kisebbséget és az ország etnikai megosztásához vezet. A macedón parlament éppen hétfôn kezdte meg a törvényjavaslat vitáját.

Jelentôs rendôri erôket vezényeltek ki a macedón fôváros szívébe, hogy elejét vegyék a múlt hetihez hasonló zavargásoknak. Akkor a délnyugat-macedóniai Struga városban a törvény ellen tüntetôk és a rendfenntartók összecsapásában mintegy harminc ember sebesült meg, többségükben rendôrök.

A macedón és az albán félnek megállapodásra kell jutnia a decentralizációról, amely lehetôséget nyújtana az albánok önkormányzatainak felállítására azokon a településeken, ahol többséget alkotnak. A 2001-es etnikai alapú összecsapásokat nyugati közvetítéssel lezáró békemegállapodásnak kulcsfontosságú kikötése volt a decentralizációs törvény kidolgozása, de elôfeltétele annak is, hogy Macedónia csatlakozhasson a NATO-hoz és az Európai Unióhoz. A macedón ellenzék élesen bírálja, szerinte az ország etnikai megosztásához vezetô decentralizációs törvény tervezetét, és tüntetésekre szólította fel a lakosságot.

Macedónia kétmillió lakosának 22,7 százaléka albán nemzetiségû, többségük Macedónia nyugati részén, az Albániával és Koszovóval határos területeken él. Szkopje 700 ezer lakosának mintegy 15 százaléka vallja magát albán nemzetiségûnek.

Számos macedón úgy hiszi, hogy a decentralizációs törvény életbe léptetése az ország föderalizálásához vezet, ami az elsô lépés lehet a Nagy Albánia esetleges megteremtéséhez vezetô úton.

Kalózjelentés

Idén húsz százalékkal kevesebb tengeri rablótámadás történt világszerte, mint a tavalyi év elsô felében.

A Nemzetközi Tengerészeti Hivatal (IMB) Londonban közzétett legfrissebb jelentése azonban rámutat, hogy az erôszakos akciók csökkenése viszonylagos: 2001 elsô hat hónapjában 165 kalózattakot regisztráltak, míg idén júniusig 182 fegyveres bûncselekményt hajtottak végre a világ hajózási útvonalain.

A kalóztámadások mértéke 2003-ban ugrott meg: összesen 445 incidenst jelentettek a malajziai székhelyû megfigyelôközpontnak, ebbôl 234 történt az év elsô felében. 2002 elsô hat hónapjában 171 esetrôl adtak hírt. Indonézia továbbra is kitüntetett célpontja a tengeri rablóknak, az idei 50 kalóztámadással az ország továbbra is listavezetô. A Malajzia és Indonézia között húzódó Malacca-szorosban eddig 20 hajóra csaptak le a vízi bûnözôk, a gyászos verseny harmadik helyezettje Nigéria, amelynek partjainál a nyár közepéig 13 hajóeltérítés történt.

Az IMB jelentése kiemeli, hogy a kalózakciók egyre durvábbak: az év elsô felében 30 ember vesztette életét a támadásokban, 14-gyel több, mint 2003- ban. Az áldozatok fele nigériai állampolgár volt. A tengeri rablók 44 embert sebesítettek meg, 19-et túszul ejtettek, 21 tengerész, illetve utas pedig eltûnt. A vízi vadorzók elsôsorban tartályhajókra és olajszállítókra vadásznak.

Terroréberségi kampány Nagy-Britanniában

(MTI) - A hidegháború csúcspontja óta nem látott méretû polgári védelmi kampányt indított el hétfôn a brit kormány, amely a kezdeményezéssel a terrorcselekmények következményeire igyekszik felkészíteni a lakosságot.

A belügyminisztérium illetékes államminisztere által ismertetett program fô eleme az a 22 oldalas brosúra, amely eligazítást ad arra: hogyan lehet hatékonyan felkészülni "katasztrofális eseményekre", illetve mi a teendô, ha ilyesmi bekövetkezik.

Az összesen 3,6 millió fontos kampány keretében a tájékoztató füzetet mind a 25 millió brit háztartásba eljuttatják még augusztus vége elôtt.

Az összeállítás egyebek mellett azt javasolja, hogy a Nagy-Britanniában élôk tartsanak otthonukban konzerv élelmiszert, palackozott vizet és elemeket a rádiók mûködtetéséhez, ha valamely "incidens" miatt megszakadna az áramszolgáltatás.

A füzet tartalmazza a katasztrófák esetén szükséges legfontosabb telefonszámokat, elérhetési lehetôségeket.

Emellett - szintén hétfôtôl - közhasznú tájékoztatás formájában televíziós hirdetéseket is sugároznak; a 35 másodperces klipekben elsôsorban a brosúra figyelmes elolvasására, a pánik nélküli felkészülésre kérik a briteket, és arra, hogy egyébként ugyanúgy éljék mindennapjaikat, ahogy eddig.

A pánik elkerülését célzó óvatosság általánosságban is központi eleme a kampánynak. A kezdeményezést ismertetô brit belügyi és polgári védelmi illetékesek a hétfôi tájékoztatón többször is hangsúlyozták: nincs értesülés azonnali terrorveszélyrôl, vagyis a brosúra kiadása és a tévéhirdetések sugárzása nem áll összefüggésben valamely fokozott készültséggel.

A szakértôk szerint a tájékoztató füzet nem javasol többet, mint amit általánosságban is célszerû megtenni bármilyen - természeti, ipari vagy egyéb - katasztrófa esetére.

Nagy-Britanniában utoljára 1980-ban adtak ki hasonló tájékoztatót, amelynek fô témája a szovjet atomtámadásra való felkészülés volt. Abban egyebek mellett szerepelt, hogy célszerû légszigetelt helyiségek kialakítása az otthonokban, a nukleáris robbanás sugárzó következményeinek kivédésére.

Korabeli számítások szerint Nagy-Britanniában 12 millió halálos áldozata lett volna egy nukleáris támadásnak.

A hétfôn útjára indított felkészülési kampány nem rémisztgeti ilyen adatokkal a lakosságot, a kormány nem titkolja azonban, hogy már tavaly óta a második legmagasabb terrorkészültség van érvényben Nagy- Britanniában.

A brit belügyminisztérium egyébként már tavaly, az iraki háború elôtt külön felhívásban javasolta a briteknek, hogy "minden eshetôségre készen" tároljanak otthonaikban palackozott vizet és konzerveket. A 400 kilométeres londoni metróhálózat állomásain hetek óta óriásplakátok bátorítják arra a napi 3,5 millió utast, hogy azonnal jelentsenek minden gyanús, elhagyatott csomagot, és utazás közben kérdezgessék egymást, hogy egy-egy táska kihez tartozik.

Markó-Nastase megbeszélés

Együttmûködés - feltételes módban

Az RMDSZ elnöke, Markó Béla kijelentette, hétfôn tárgyalt az SZDP vezetôjével, Adrian Nastaséval a két alakulat közötti megállapodás teljesítetlen pontjairól, és a magyarok érdekvédelmi szervezete a választások után dönti el, együttmûködik-e a továbbiakban a jelenlegi kormánypárttal.

- Folytathatjuk az eddig jónak bizonyuló együttmûködést az SZDP-vel, de errôl a választások után döntünk - nyilatkozta az RMDSZ elnöke.

- Együttmûködhetünk az NLP-DP Szövetséggel is, de még vannak tisztázatlan kérdések - tette hozzá Markó.

A politikus elmondta, az RMDSZ kizárja az együttmûködést a Nagy-Románia Párttal (NRP). - Nem mûködhetünk együtt az NRP-vel, vagy egy olyan szövetséggel, amelynek az NRP is tagja - mutatott rá az RMDSZ elnöke.

Markó Béla tájékoztatása szerint a megbeszéléseken felmerült a parlamenti választások törvénye mielôbbi elfogadtatásának a szükségessége is.

Markó Béla az MTI-nek elmondta: áttekintették a magyarok politikai szervezete és a kormánypárt közötti együttmûködés idôszerû kérdéseit. Egyetértettek abban, hogy mindent meg kell tenni e két szervezet között született együttmûködési megállapodás teljesítéséért. Augusztus 24-én az RMDSZ és a PSD vezetôsége összeül majd, hogy átfogó elemzést adjon arról, mi valósult meg a megállapodásból, s mi az, amit még teljesíteni kell az esztendô hátralevô részében.

Az idei protokollumban az általános elvi kitételek megegyeznek az elôzô éviben rögzített keretekkel, például ami a törvényjavaslatok kapcsán a parlamentben történô elôzetes egyeztetést, vagy a kormánypárttal való rendszeres találkozók tervezését illeti. Az újdonságot az jelenti, hogy jóval nagyobb hangsúlyt fektetnek a szociális kérdésekre. Ilyen például a nyugdíjak összehangolása, a szociális segélyek, vagy a diákhitelek kérdése.

Az idei megállapodás elôtt az év elsô hónapjaiban két kérdésben meglehetôsen nehéznek bizonyult közelíteni egymáshoz az RMDSZ és a PSD álláspontját. Az egyik az aradi Szabadság-emlékmû - azóta már megoldott - helyzete, a másik pedig a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen létrehozandó önálló magyar karok - még mindig rendezetlen - sorsa volt.

Scheele: a gyermekvédelem reformja valós, de nem teljes

A kormány ellentmond

Scheele: a gyermekvédelem reformja valós, de nem teljes

A kormány ellentmond

A gyermekvédelem területén valós reformok születtek az utóbbi években Romániában, ez azonban még nem teljes, folytatni kell, és ez nagymértékben függ a helyhatóságoktól, amelyeknek alkalmazniuk kell az elfogadott törvényeket, jelentette ki kedden Tîrgu-Jiuban az Európai Bizottság küldöttségének vezetôje.

Jonathan Scheele rámutatott, az árvaházak bezárása azt bizonyítja, hogy elkezdôdött a gyermekvédelem reformja - idézi a Mediafax.

- Nem a románok mentalitásáról van szó, hanem a '89 elôtti állami politikáról, amellyel a gyermeket elválasztották szüleiktôl, ami valóságos családi drámákhoz vezetett. A gyermekvédelmi rendszer reformjának jövôje nagymértékben függ a kormány politikai akarata nyomán elfogadott törvények alkalmazásától - mondta Scheele.

A diplomata úgy véli, a családokat támogatni kell abban, hogy megtartsák gyermekeiket, és amikor elkerülhetetlen a szülôk elválasztása a gyermekektôl, minél több ideig kapcsolatban kell állniuk, mert az állami gondozottak többsége nem árva, és egy darabig kapcsolatban áll szüleivel.

Nem változik az örökbefogadás rendje

A kormánynak nem áll szándékában módosítani az örökbefogadásokat szabályozó, nemrégiben elfogadott törvénycsomagot, és elutasítja az Európai Bizottság küldöttségének vezetôje, Jonathan Scheele kijelentését a nemzetközi örökbefogadások újraindításáról.

A kormány közleménye emlékeztet arra, hogy Adrian Nastase miniszterelnök washingtoni látogatása során úgy nyilatkozott, egészen kivételes, jól dokumentált és orvosilag indokolt esetekben, amikor súlyos ártalmakban szenvedô gyermekrôl van szó, kezdeményezhetôk lehetnek külön-külön törvénytervezetek ezek nemzetközi örökbefogadásáról. A közlemény szerint Nastase hangsúlyozta, ezekben az egyedi, kivételes és jól indokolt esetekben is csak akkor járnának el, ha elôbb konzultáltak az európai partnerekkel, és a szóban forgó rendkívüli eseteket az örökbefogadási moratórium bevezetése és az új törvények elfogadása közötti idôpontban jegyezték.

A kormány hangsúlyozza, hogy az illetékes román hatóságok továbbra is Scheele nagykövet rendelkezésére állnak, ha Románia és az európai viszonyát érintô kérdések tisztázásra szorulnak.

Adrian Nastase miniszterelnök bizonyosan újragondolja majd azt az örökbefogadási megoldást, amelyrôl az USA-ban beszélt, jelentette ki hétfôn Jonathan Scheele, az Európai Bizottság Küldöttségének vezetôje rámutatva, hogy az orvosi kezelés és az örökbefogadás között nincs semmilyen közvetlen kapcsolat.

Koalíció a Tiszta Parlamentért

Találkozó az RMDSZ elnöki hivatalában

Az ôszi jelöltállítás kritériumainak még csak az alapelvei fogalmazódtak meg, de a romániai magyarság sem engedheti meg magának, hogy korrupt személyeket jelöltessen érdekeinek képviseletére - hangsúlyozta Markó Béla, az RMDSZ elnöke, aki tegnap bukaresti hivatalában fogadta a Koalíció a Tiszta Parlamentért szervezet képviselôit.

Cristian Pârvulescu, a Pro Democratia Alapítvány elnöke, Sorin Ionita, a Román Akadémiai Tárasaság ügyvezetô elnöke és Malina Marinescu, a Freedom House programmenedzsere beszámolt arról a projektrôl, amelyet az idei helyhatósági választások idején kezdeményeztek. Az ország több megyéjében szórólapokat terjesztettek, melyeken a pártok jelöltjeinek politikai múltjára, a CNSAS (a Szekuritáté Levéltárát Tanulmányozó Országos Bizottság) által szolgáltatott, valamint a jelölt tisztségével összeférhetetlen üzleti tevékenységére vonatkozó adatokat tüntették fel.

A szeptemberben újrainduló projekt a polgárok direkt informálásán túl preventív jellegû párbeszédre hívja a politikai pártokat, melynek célja a korrupt politikusok elriasztása, azok eltávolítása a választási listákról, valamint egy vitasorozatot kezdeményez a politikai alakulatok képviselôivel a romániai politikai élet legégetôbb, konkrét kérdéseirôl.

Markó Béla üdvözölte a leírt projekt eredményeit, és felhívta a Koalíció a Tiszta Parlamentért képviselôinek figyelmét arra a tényre, hogy a következetes politikát folytató RMDSZ- nek határozott érdeke, hogy az ôszi választásokon a szövetség színeiben induló politikusok múltja és jelene mind a titkosszolgálat adatai szerint, mind a politikai migráció tekintetében tiszta legyen, és ne legyen semmiféle, tisztségükkel összeférhetetlen üzleti tevékenységük. Ezért támogatásáról biztosította a szervezet képviselôit, és arra kérte ôket, hogy az új információkról idôben konzultáljanak majd az RMDSZ-szel.

Csalódott víkendezôk

(mezey)

A marosvásárhelyi Víkendtelepen tegnap üres volt a nagymedence, pedig a hétfôi szünetet azért vezették be, hogy a pázsitot rendbe tegyék, s a medencéket friss vízzel töltsék fel. Azok, akik tegnap éppen azért mentek ki a telepre, hogy a mély vizû medencében ússzanak, csalódniuk kellett, tiszta potyára fizették ki a belépôjegyet. Mivel ma kezdôdik a Félsziget Fesztivál, arra voltunk kíváncsiak, vajon a táborozókat is üres medence fogadja-e majd.

Cârcu Ioan, a bázis ügykezelôje a medence üzemeltetésével kapcsolatban elmondta, hogy "még a legkisebb háztartásban is akadnak mûszaki gondok, hát még egy szórakoztató telepen!. Nem játékról van szó, a medencében ivóvíznek kell lennie, s addig, amíg a közegészségügyi felügyelôk nem bólintanak rá a vízmintára, addig nem tölthetô fel. Ez érthetô, a közvéleménnyel ismertetett programot viszont be kell tartani, még akkor is, ha a lehetetlennel kell miatta megbirkózni. Az ügykezelô végül a fesztivál résztvevôinek megnyugtatására kijelentette, hogy amíg a rendezvény tart, lesz víz a medencékben.

Stációk az álomkeresôn

Mit nekem te szikes Hortobágynak Bogáncsoktól vadregényes tája!

Klósz Bálint

Amíg futja még az idômbôl, mérhetetlen bûntudattal bár, de klasszikusaink majd minden sorába bele kell korrigálnom, majd minden gondolatukra alkalom szülte parafrázist kell találnom. A délibábos egek alá önszántából menekedett testvéröcsém sms-e szemtelenített el legutóbb olyannyira, hogy nemzeti költônk alföldi ódájának emelkedettségébe belepiszkítsak. "Átfutottunk Nagyváradra egy fagylaltra. Hívj fel!" - szólt az üzenet, és én vészesen pergô impulzusaimnak fittyet hányva, a család átfogásával megbízott nagybratyóként, engedelmeskedtem is a felkérésnek. "Felhabzsoltátok az összes gombócokat Hajdúszoboszlón" - estem neki tüstént a fürdôvárosban havi 250.000 forintért gürcölô kistesómnak, a 22.434 froncsira konvertálható nyugdíjam magabiztosságával, "hogy a Lotus Market teraszára szorultatok egy kis hûsölés végett?". "Á dehogy" - búgta a vonalvégrôl Gryllus Vili kedélyességével határon túlra szakadt vérem "egy zsák cukorért, egy baxnyi olajért, néhány kartusnyi cigarettáért, egy jó tanknyi üzemanyagért ugortunk át, lépcsôháznyi lakótársaink kellemes társaságában, már csak azért is, hogy naponta ide-oda ingázó viszonteladó honfitársaimnak borsot törjek az orra alá. Egy ilyen sikeres bevásárlókörút után csak megérdemlünk mindannyian egy-egy pisztáciát". "A Draskovicstól kaptatok-e feloldozást?" - kérdeznék még utána némi szarkazmussal, de a Körös-parton pihegô mobil kettyint, búcsúzik. Lementem agytekervényeim mélyére a hallottakat. Idelent a Kárpátok karéjában, a fenyvesek alján, a Petôfi által csupán csodált, de nem szeretett régióban. Kiszólok az asszonynak a szôrszálhasogatók hirtelen támadt kíváncsiságával: "Mennyi cukrunk van a kamarában?" "Éppen a tegnap bontottam meg a múlt héten vett kilót" - válaszolja gyanútlanul, az imént lefolytatott távdialógusomról mit sem sejtve. A mennyiség az ô kávémaratonjaihoz éppen elég, magam vérereimben csörgettetem az édesítôt. Megnyugszom, jól állunk. Az integráció elkötelezett partizánjaként sajnálni kezdem az uniósokat. Nem elôször, és úgy tûnik, nem utoljára. Nosztalgiázni kezdek. A ’60-as, ’70-es években következetesen éltem törvényadta jogaimmal. Bár gyakorta tyúkszemeim, satuba szorított oldalbordáim bánták, minden páros esztendôben kitapostam magamnak az útlevelet. Mentem anyaországot látni, csodálni anélkül, hogy néhány felületes ismerôsömön kívül valamilyen szorosabb kapcsolatom lett volna bárkivel. Itthonról, mindnyájunk mostohaatyja, az ONT vékony bukszával eresztett útra. Dunán innen, Dunán túl is meg kellett élni valamibôl. Fabatkával érkezô erdélyi testvérekként sem diszkrimináltak sehol pozitívan, kvártélyért, kosztért, apró kis szuvenírekért "köhögni" kellett. Cipeltem is nehéz bôröndökben a tetrát és frottírt, a Napoca konyakot és jamaicai rumot, a függönyanyagot és az üveghalat. A Lehel-piacon és a Garain, ritka elôfordulásaim ellenére is, bérelt helyem volt. "Megjött a Tanár!" ujjongtak a kofák, amikor tökig izzadva lepakoltam az árut. Kialakult a kuncsaftköröm, méretre, színre, göngyölegminôségre is vállaltam fel rendelést. A leszállítás államilag szabályozott idôpontja sem jelentett akadályt. "Hagyja, lelkem!" - mondogatták sokan a törzsvásárlóim közül - "én hat évet vártam az uramra, míg hazajött Szibériából" bátorított az egyik, "az én fiam 1001 éjszakát álmodott át a Markóban, míg megkóstolhatta a jó múltkorjában hozott kisüstijét" - tódított a másik, "gondolja, hogy Recsken fürdôlepedôbe bugyoláltak zuhanyozás után?" - borogatta lelkiismeretemet Samu bá, a vásárcsarnoki depó diplomázott egere. Én már akkoriban megértem a pénzemet. Minden szett zokni helyett egy Moldova Györgyöt, minden bugyirekeszben egy Németh Lászlót, minden üveg borpárlat helyén egy Kolozsvári Grandpierre-t csempésztem be potyautasként a biztatóan ürülô trájsztákba hazafelé jövet.

Egy emberöltô telt el szinte észrevétlenül utolsó piackutató utam óta. Kuzinjaim és kuzináim, velem együtt cseperedô puszipajtásaim egész ármádiája telepedett közben át, enyhén javítván Magyarország demográfiai mutatóin. Északtól délig, kelettôl nyugatig, bármely irányba lenne hova mennem, ha látni szeretném ôket. De mióta EU-ba léptek, inkább ôk tesztelik nagy rendszerességgel vendégszeretetemet. Ha fel kell öltöztetni a családot, ha fel kell tölteni a spájzot, ha protézissel kell pótolni a foghíjakat, ha epe- és veseköveiket dolgoztatnák be pecsétgyûrûikbe, jönnek bejelentve és bejelentetlenül, jó három évvel megelôzve anyanemzetünk határokon felüli egyesítésének kitûzött dátumát. A rónák végtelenjébôl, az uniós paradicsomból. Van még hová és miért jöjjenek. 2007 után számukra is, számunkra is már csak a Pruton túli Moldva kereskedelmének fellendítése marad kötelezô, szorgalmi feladatként.

Csángó gyermekek Erdôcsinádon

Járay F. Katalin

Több mint tíz éve szervezi és vezeti a csángó tábort és mezôségi szórványtábort Erdôcsinádon Lukácsy Szilamér református lelkipásztor és felesége, Anna. Sajátossága az idei táborozásnak, hogy a táborozók (35-en voltak) egy része idén csak Pusztináról érkezett, a többiek, tízen pedig mezôségiek illetve marosvásárhelyiek. Voltak évek, amikor arra törekedtek a szervezôk, hogy minél több helységbôl táboroztassanak, minél szélesebb földrajzi zónából. Ami pedig a jövô esztendôt illeti, tervük az, hogy nem a fôútvonalak mentérôl, hanem ezúttal az egészen félreesô csángó falvakból hozzanak gyerekeket. Feltérképezésükkel, utaztatásukkal a Czellecz Jenô által vezetett csángószövetség foglalkozik. Ami pedig magyar nyelvtudásukat illeti - értesültünk Simon György marosvásárhelyi magyar nyelv és irodalom szakos tanártól, aki egyike az évek óta ott foglalkozóknak - az idei "gyer-mekanyag" bizonyult a legjobbnak.

- Pusztinán valóban sokkal jobban beszélnek magyarul, mint a klézsei, a Somoskáról vagy a máshonnan érkezô gyerekek. Igaz, voltak közöttük öten, akik magyar tannyelvû iskolába jártak a gyimesfelsôloki Mária, Magyarok Nagyasszonya gimnáziumba. Társaik tudásával is elégedettek vagyunk, hisz beérett az utóbbi években bevezetett fakultatív magyarórák (Bilibók Jenô tanár munkája) gyümölcse. Többrôl van szó, mint írni, olvasni tanításukról. Énekkel, tánccal lehet a leginkább közelíteni a lelkükhöz, hatni rájuk érzelmileg. Alapjában véve mind a magyaróráknak, mind ezeknek a nyári táboroztatásoknak a célja önazonosságra nevelni ôket.

- Feltehetôen otthon, a családban ôk már magyarul beszélnek.

- Pusztinán általában igen. A többiek esetében a kép nagyon is színes. Bár ösztönzésként hat rájuk, amit a státusigazolvány jelent, másrészt, hogy adott a munkavállalás lehetôsége az anyaországban, amivel sokan élnek is.

- Ez azzal a kockázattal jár,hogy idôvel ki is telepedhetnek.

- Nagy többségük, sajnos, igen. Hogy mi mindennel foglalkoztak a táboroztatás idején a gyerekek?! Magyaróra naponta külön csoportokban, életkoruk szerint. Különbözô népi mesterségeket tanulhattak, a bútorfestésbe vezette be ôket Both Gyula bácsi és Haraszti Judit, s kiállításon mutatták be termékeiket, gyöngyöt fûztek stb., ezenkívül sport, túrázás illetve az erdôcsinádi református parókián evangelizációs bibliahéten vettek részt, zsoltárokat tanultak. A közös munkába bekapcsolódtak az erdôcsinádi tanárok - Szabó Rozália, Szabó Magdolna -, Fazakas Jánosék népi táncot tanítani jártak ki a Maros Mûvészegyüttestôl, ill. éneket, táncot tanítani Gyergyószentmiklósról egy házaspár, melyben az oktató csángóvidéki tanárnô, tehát nagyon is értett a gyerekek nyelvén, nagyon tudott velük foglalkozni, magyarán: jó kis csapat dolgozott eredménnyel - zárta táborkrónikáját Simon György tanár.

Ifjúsági terem Marosugrán - közös munkával

(nagy a.)

13 holland fiatalból álló csoport érkezett július 17-én Marosugrára Berkel-Rodendrajs településrôl, hogy az általuk hozott építôanyagokkal berendezzék a már elkészült orvosi rendelô tetôterét, ifjúsági termet létesítve.

A kéthetes itt-tartózkodás több programból áll. Délelôttönként a helybeli iskolában közös foglalkozást tartottak a gyerekeknek, ahol holland énekeket tanulhatott a negyedszáz érdeklôdô. A tetôtér munkálataiban a hollandoknak a helybeli magyar, román és roma fiatalok segítenek. 819 euró értékben hoztak építôanyagot, ám még itt is vásároltak. A tetôzetet hô- és vízszigeteléssel látták el, öt Velux- ablakot szereltek, hogy érvényesüljön a természetes megvilágítás, az új padlóra moketta került, s bevezették a villanyt a tetôtéri részbe. A teremben ezután a helybeli fiatalok tarthatnak összejöveteleket, az angolórák helyszíne is itt lesz (eddig a református parókián volt), ám ugyanez a helyiség szolgál majd szálláshelyül a következôkben ide érkezô külföldi vendégeknek. A munkálatokat a tegnap fejezték be, ma Tordára, csütörtökön Kolozsvárra kirándulnak a lelkes holland fiatalok.

A holland testvérgyülekezettel immár tíz éve tart a a református egyház kapcsolata. Segítô szándékuk szép példája, hogy fürdôszobát építettek a parókián.

A címzetes állások felét sem töltötték be

(b.)

Továbbra sincs elég romántanár

Az Oktatási és Nevelési Minisztérium szóvivôje, Daniel Tomoni által közölt statisztikai adatok szerint a júliusi címzetes katedráért hirdetett vizsgára 46.158 jelölt iratkozott be, közülük 13.952 ért el hetesnél nagyobb médiát, és csupán 9610-en jelöltek meg valamilyen opciót az elsô számítógépes helyosztás elôtt. A hétfô este tartott elosztást követôen 5458 jelölt került abba az iskolába, amelyet választott, a többi egy következô szakaszban jut álláshoz. Szintén a minisztérium adatai szerint a 14.961 végleges tanári állásból az elsô számítógépes elosztás után 9503 üres maradt.

A megyeszinten meghirdetett 551 helybôl, amelyet címzetes pedagógusokkal szándékoztak betölteni, az országos elosztás nyomán mindössze 165 katedra "talált gazdára".

Holott összesen 1124-en jelentkeztek a vizsgára, akik közül 292-en érték el a tituláris állás betöltéséhez szükséges hetes átlagot. A közel háromszáz pedagógus közül 248-an fejezték ki óhajukat a meghirdetett állások valamelyikére. A számítógépes elosztás nyomán a tegnap nyilvánosságra hozott adatok alapján 368 katedra betöltetlen maradt. Elsôsorban a román nyelv és irodalom, valamint a vidéki idegen nyelv katedrákra nem volt elég jelentkezô, akik eleget tettek volna a feltételeknek.

A következô lépésben országos szinten hirdetik meg az állásokat, amelyeket bármely más megyébôl megpályázhatnak a hetes átlagot elért pedagógusok. Ha ezek után sem töltik be a helyeket, a szakképzett helyettesítôk pályázhatják meg azokat. Megyénkben 445-en értek el ötös és hetes közötti eredményt.

Amint Moldovan Nelu, személyzeti ügyekért felelôs tanfelügyelô tájékoztatott, az álláshoz jutott pedagógusok nem mondhatnak le az elnyert katedráról. Ezt csak szeptember elsején tehetik meg, amikor nem jelentkeznek a tanintézetben, ahol címzetes állást szereztek. Ebben az esetben helyettesítôként juthatnak más álláshoz (ha marad), illetve szakképzetlen helyettesítôvel tölthetik be az általuk el nem foglalt katedrát.

Nyaraló, rajtad a rend ôrének szeme!

Mészely Réka

A rendôrség idén nyáron sem pihen - állítják a kereskedelmi csatornák híradói, hírelik a baráti pletykák és bizonyítják a saját kínkeserves- nevetséges tapasztalatok. A nyaralás úgy jó igazán, ha az ember maximálisan ki tud kapcsolódni, fel tud szabadulni, át tudja adni magát a barnító napfénynek vagy az árnyék hûvösének, a nyugtató csendnek vagy a koncertek, baráti sörözések zajának, történjen az a tengerparton vagy a hegyekben, a vidéken élô nagymamánál vagy a Magyarországra telepedett rokon Balaton-parti nyaralójában.

De mi van akkor, ha e nagy pihenni akarás közepette akarva- akaratlanul összeakad a bajszunk a rendôrséggel? Néhány tippet ajánlhatnék, hogy hogyan lehet a rend szerveit kikerülni. Például, ha egy teljesen ismeretlen helyre megyünk nyaralni autóval, feltétlenül jegyezzük meg, hogy hová parkoltunk. Mert ha nem, keményen ráfázhatunk: a hatóságok félrevezetéséért akár másfél millió lejes büntetést is kiróhatnak, mint ahogy tette egy Hargita megyei kis üdülôvárosban az ottani rendôrség. Két Erdély-kedvelô magyarországi fiatal személygépkocsiját az egyik parkolóban hagyva városlátogató körútra indult, s amikor visszatértek, hûlt helyét találták a járgánynak, benne az iratokkal, pénzzel, fényképezôgéppel. Nosza rajta, keresésére indult ki két lábon mozgott - és akiket mozgósítottak, figyelték a megye- és erdôszélhatárokat, hátha elôkerül valahonnan a különös módon eltûnt négykerekû. Aztán amilyen hamar nyoma veszett, olyan íziben meg is találták az egyik parkolóban: érintetlenül. A gépkocsi vezetôje és tulajdonosa váltig - vagy legalábbis fél óráig - állította, hogy ô bizony nem ott hagyta a jármûvet. Bizonyíték nem lévén, a rendôr szava szent, bele kellett hát nyúlnia mélyen a pénztárcájába.

A nyaralás során az alapvetô törvények ismerete igencsak hasznosnak bizonyulhat. Hogy kinyitott borosüveggel állni az üdülôtelep egyetlen boltja mellett található gang alatt bûnös tettnek számít, csak a közel félmillió lejes büntetés, másfél órás rendôrségi tortúra után tudtam meg. Sôt, arra is akkor jöttem rá, hogy a korrupció ellen harcoló, az EU-s normáknak megfelelni kívánó rendôrök nem hunynak olyan könnyen szemet afölött, ha valaki alkoholt fogyaszt közterületen.

Felvételi a színmûvészeti egyetemen

Mészely Réka

Az idén magasabb volt a színvonal

A tavalyi felvételihez képest növekedett a színvonal a marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetemen - hangsúlyozta Kovács Levente dékán. Míg az elôzô évben a színészet szakra nyolc lányt és csak három fiút tudtak felvenni, addig az idén a nyolc tandíjmentes és hét fizetéses (ebbôl egyet nem töltöttek be) helyre kilenc fiú és öt lány jutott be.

A színészszakma egyre inkább elnôiesedik - véli Kovács, ezzel szemben ez a drámairodalomra korántsem jellemzô. Ezért is jó, hogy az idén több fiút sikerült a felsôoktatási intézménybe felvenniük. A négy éve indult dráma szakos középiskolai osztályokból, a Nagyváradon mûködô Partium Színpad mûkedvelô társaságból többeknek sikerült a felvételi vizsgája. Ezek az osztályok komolyan hozzájárultak ahhoz, hogy az idén jobb felkészültségû, a színházi szakmában tapasztalt diákok jelentkezzenek. Idén a színészet szak mellett bábszínészi és zenetanári szakokat indítanak. Az elôbbin ugyanannyi helyet hirdettek meg, mint a színire, viszont csak hét tandíjmentes helyet sikerült betölteniük. A két szakra - a színmûvészeti és bábszínészi - harmincketten jelentkeztek, többen jöttek Csíkszeredából, Sepsiszentgyörgyrôl és Nagyváradról, illetve Marosvásárhelyrôl. A bábszínészi szak fizetéses helyeire valószínûleg ôsszel hirdetnek felvételit.

Az idén elôször rajtol a zenetanári szak. A júliusi felvételire csak négyen iratkoztak be, Kovács Levente tanszékvezetô szerint ennek az az oka, hogy a szak késôre kapta meg a mûködéshez szükséges engedélyt. Eddig csak Maros megyeiek pályáztak, a megmaradt kilenc tandíjmentes helyre ôsszel újabb felvételit tartanak.

Kovács Levente a távlati stratégia jegyében jelentette ki, hogy céljuk az összmûvészeti egyetem létrehozása, a színházmûvészet mellett így kapott helyet a zene, és a közeljövôben a képzômûvészeti oktatásra is rá szeretnének térni. A Marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem elôdje is összmûvészeti felsôfokú intézményként mûködött, és ehhez a bôvítéshez a dékán véleménye szerint Marosvásárhelynek megvan a megfelelô háttere, alapja.

A Pálffy-ház október elsejétôl nyitja meg kapuit, és ez fog otthont adni a zenei képzésnek is. Az oktatást európai szintre szeretnék emelni, ehhez kell a kínálatot bôvíteni, a tervek szerint ugyancsak az idén indítanák be a mesterképzést (az egyetemnek a mesteri profiljáról kell még határoznia), két éven belül doktori képzésre is lehet jelentkezni majd.

Az egyetemen tehát marad évente a színészet szak, a bábszínészet, teatrológia és a rendezôi szakok, illetve a zenetanári és képzômûvészeti szakok változó periodicitással követnék egymást. A dékán "személyes vágyálma" egy díszlettervezôi szak beindítása.

Bibliotheca Moldaviensis

B.D.

Érdekes és fölöttébb hasznos - kétnyelvû - sorozatot indított a csíkszeredai Hargita Kiadóhivatal. A Bibliotheca Moldaviensis a moldvai csángók sorsát tárja a világ elé. Az eddig megjelent kis kötetek: Bandinus (A Bandinus-kódex és a csángómagyarok ügye a XVII. század derekén), Pater Zöld (Zöld Péter élete és munkássága), Petrás (Petrás Incze János élete és mûve), Nastase (Gh. I. Nastase a moldvai magyarokról a Bandinus-kódex alapján). A kiadásért felel Ferenczes István igazgató, a Székelyföld fôszerkesztôje, a Moldvai Magyarság címû folyóirat kiadója. A sorozatot szerkeszti Mirka Szidónia-Kata. Idézzük a Nastase címû kötet összefoglaló utószavát:

- A moldvai csángók eredetérôl, történelmérôl egyre több tanulmány, dokumentum lát napvilágot. A szakirodalom, legyen az magyar, angol vagy más nyelvû, egyértelmûen elismeri, hogy a Moldvában élô katolikus lakosság (néhány német, lengyel, olasz eredetû népességtôl eltekintve) magyar származású. A román történetírás nagyjai, jelentôsebb képviselôi szintén ezt az álláspontot képviselték (Dimitrie Cantemir, Radu Rosetti, Nicolae Iorga). Gh. I. Nastase, a Iasi-i egyetem történész professzora, az 1926- os egyházi összeírások alapján készítette el Moldva magyarlakta településeinek térképét, és adatait összevetve Bandinus püspök adataival megpróbált fényt deríteni a moldvai magyar betelepedés folyamatára. 1934-35-ben jelentette meg Ungurii din Moldova la 1646 dupa "Codex Bandinus" (A moldvai magyarok 1646-ban a Bandinus-kódex alapján) címû munkáját. Ebben írja:"Végösszegzésként elmondható, hogy 1646-ban Moldvának kb. 5000 magyar lakosa lehetett." Nastase tanulmánya rámutat arra, hogy míg a falun élô magyar közösségek sokáig megôrizték anyanyelvüket, vallásukat, addig a moldvai városok magyar közösségei nyelvi és felekezeti szinten gyorsabban asszimilálódtak. A román tudós munkáját méltatva Benda Kálmán ezt mondja: "A szerzô eredményei a következôképpen foglalhatók össze: a moldvai magyarok elsô okleveles említései a XIII. századból ismertek. Elsô falvaik a Szeret jobb partján, katonailag fontos helyeken épültek; közülük nem egyben ma is régi erôdítmények romjai láthatóak. Ez valószínûsíti, hogy a magyar királyok által tudatos elgondolással, a tatárok ellen létesített határôr-települések voltak. Az északi részre a Szamos völgyébôl, a délire a Székelyföldrôl történt a telepítés. A következô évszázadokban azután önkéntes kivándorlással számuk egyre gyarapodott. A XV. században az inkvizíció által üldözött dél-magyarországi husziták, a XVI-XVII. században a jobbágysorsot nem vállaló székelyek, majd a XVIII. században, a madéfalvi veszedelem után, a határôrszolgálat elôl menekülô székelyek gyarapították számukat. Ezek a megállapítások mai ismereteink szerint is helytállóak."

- A csángók magyar eredetét csak a román nemzetállami ideológia jegyében fogant, olyan tudományosnak nem nevezhetô munkák tagadták, mint Dumitru Martinas vagy Bucur Ioan Micu mûvei. Napjainkban is egyre gyakrabban jelennek meg olyan román nyelvû tanulmányok, véleménynyilvánítások, amelyek megkérdôjelezik vagy egyértelmûen tagadják e népcsoport magyarságát. Nastasénak ezt a munkáját a késôbbi román történetírás elhallgatta, nem csoda, hogy a román történetírók lexikonában még a neve sincs megemlítve. Ezért fontos ennek a munkának az újrakiadása, hiszen egy nemzetközileg is elfogadott álláspontot képvisel, s megjelenésével mind a kutatók, mind a moldvai csángómagyarok története iránt érdeklôdôk számára elérhetôvé válik. (Nastase. Kétnyelvû kiadás. Editie bilingva. Hargita Kiadóhivatal - Editura Harghita, Csíkszereda-Miercurea-Ciuc, 2003. A magyar fordítás Bartha György munkája.)

Lapozó

Van hely a téren

(bölöni)

A nyári utazások, kirándulások, nyaralások tulajdonképpen próbára tesznek: hogyan éljük meg szabadságunkat. Tudunk-e minden körülmények között lelkiismeretünkre hallgatva, a jót és az értéket szem elôtt tarva helyesen dönteni? (Sebestyén Péter) * Miként lehetne javítani a zenei nevelést? Álmom egy jól felszerelt szakterem, amelynek megvalósítását már megkezdtem. Szükségesnek látszik egy jól rögzíthetô sötétítô, egy CD- lejátszó. Egy ötoktávos elektromos orgona is fontos lenne, de örülnék egy erôsítônek és mikrofonnak is. Hasznos lenne itt egy számítógép diavetítôvel, hordozható hangstúdió és egy dobgép is. Célomnak tekintem a gyermekek zenei írás- és olvasáskészségének fejlesztését, ahol csak lehet, lebegésmentes unisonót és kimûvelt hallást elérni. Jó lenne a kottaolvasást ismerô kollégákból kamarakórust létrehozni, diákokat és minden zenét szeretô embert énekeltetni. (Bereczki Klára énektanár) * Angolul, németül és hollandul beszélünk. Megértjük egymást. Nagyon szeretem az itteni konyhát, persze a szalonnát kivéve. Azt is megkóstoltam, de nem ízlett, számomra túl zsíros. Úgy gondolom, hogy az erdélyi konyha sokkal gazdagabb zsiradékban, például olajban, mint a japán konyha. Persze, mi is használunk olajat, de nem ennyit. Meglepett az, hogy az itteni emberek mind nagyon vallásosak, mind keresztények. Nálunk, Japánban sok embernek nincs is vallásos hite. Úgy érzem, hogy a magyarok és a japánok sok tekintetben hasonlítanak, például mindkét nép névhasználatában a családnév áll elöl, és ezt követi a keresztnév. Egyébként úgy látom, hogy az itteni életforma nagyon csendes, itt nyugalmas az élet. (Yuko Hirano japán lány Havadon ismerkedett az erdélyi kultúrával. Báthori István interjújából) * Egyszer annak a drága rendszernek is vége lett, és jött a mostani csodálatos világ. Az elôzô elvett mindent, ez pedig vissza kéne adja, hogy jóvá tegye az elôzônek a bûnét. Igaz, a földeket visszaadták, de nincs mit kezdeni velük, ha nincs pénz, ülhetnek ott, ahol vannak, parlagon. (Simó Lajos, Székelyszállás) * Az Erdôszentgyörgyi Figyelô 20-21. (2004. július- augusztusi) számából tallóztunk. A tizedik oldalon olvasható néhány vicc is, ám azoknál sokkal tréfásabb az Állatvásár címû fényképcsokor (Szilágyi Zoltán fotói). A képeken teheneket és vásárosokat látunk. Egyik fotó alatt ez olvasható: "Áll a vásár. Sátrak, autók, szekerek, eladó jószágok és nézelôdô érdeklôdôk. De azért még van bôven hely a baromvásártéren."

II. Félsziget Fesztivál

Mától vasárnapig tart a zenebona

(mr)

A marosvásárhelyi Víkendtelep, a szomszédos strand és a Maros-part ad helyet a ma induló Félsziget Fesztiválnak, Erdély legnagyobb ifjúsági rendezvényének. Július 28. és augusztus 1. között a szervezôk nem csak koncertekkel várják a táborozókat és az érdeklôdôket, hanem lesz színjátszó fesztivál, bábszínház, népek tánca bemutató és néptánctanítás, játszóház, erotikus filmek fesztiválja a tavalyi mûvészfilmek után, a Civil Faluban a nemkormányzati szervek mutatkoznak be, az irodalmi délutánokon pedig az Erdélyi Magyar Írók Ligájának tagjai. Nem marad ki a body-painting, a kézmûves mesterségek tanítása és a performance sem.

Ízelítô a Félsziget mai programkínálatából:

Nagyszínpad

Szerdán 17 órától az elsô fellépô Emanuel, aki maga írja és hangszereli dalait. Az egyórás koncert után a marosvásárhelyi színpadon már ismert Zanzibár, majd a Republic koncertezik. 22 órától a Holograf, az est utolsó fellépôje az Anima Sound System, amely ugyancsak a fesztivál visszatérô vendége.

Kisszínpad

Ma este 7 órától a Shekinah szerepel, az egyórás koncert után a kolozsvári Knock-Out lép színpadra. 22 órától a nagy nevû Moby Dick koncertezik, éjfél után Vali Sirblues Racila.

Party Aréna

Progresszív house és trance kategóriában keresve sem találnánk jobbat a SLAM JR. vezette STRICTLY! teamnél - legalábbis ha a szó valódi értelmében vett és nem a divat által elkoptatott, mondvacsinált progresszív partira vágyunk. A csapat védjegye ugyanis, hogy rendre elôbbre jár a kollégáknál, már ami az elôremutató, vadonatúj trance és proggie house lemezek beszerzését vagy épp megírását jelenti. SLAM JR, bár régi motoros, mindmáig talán az egyetlen olyan populáris dj, aki a mainstream bûvkörében is megmaradt undergroundnak, hitelesnek, újszerûnek. Stone és Lank mint a Strictly! ifjú tehetségei mutatkoznak be Zsazsa mellett.

Színjátszó fesztivál

Ma délután négy órától Tankó Erika Curva Periculosa címû egyéni produkciója tekinthetô meg, ezt követôen 17 órától Magyari Tekla Az elcsavart futár címmel tart elôadást. A színjátszó fesztivál elsô napját a háromtagú kolozsvári Szomszédnéni Produkciós Iroda Pléhboj címû elôadása zárja.

Bábsziget

Ma a Bábszigeten 15-17 óra között bábkiállítást tartanak - a bábok bemutatása, bábozás, a bábszínház rövid története.

Erotikus filmek fesztiválja

Ma a következô filmeket vetítik a Mobex-kantinban: 12 órától A Szakács, a Tolvaj, a Feleség és a Szeretôje (The Cook, The Thief, his Wife and her Lover) címû, Peter Greenaway rendezte filmet, fél háromtól Boris Quercia 2003-ban rendezett Sexo con amor címû filmje tekinthetô meg, 16.30-tól Larry Clark Ken Park címû alkotása.

Mindentudás Egyeteme

Környezetünk: a Naprendszer

Szegô Károly elôadása a Mindentudás Egyetemén

Hideg. Sötét. Végtelen magányosság. Így jellemezhetjük a világûrt? Nem! A világûr tele van mozgással, változással, csodálatosan aktív folyamatokkal, ilyenek például a Nap folyamatai, a Jupiter légkörének mozgása vagy a bolygók láthatatlan, töltött részecskékbôl álló környezetének tánca. E folyamatok nagy részét emberi érzékszerveinkkel nem érzékelhetjük. A sugárzások zöme az elektromágneses hullámok olyan tartományában érkezik, amit az emberi szem nem lát. A világûrben terjedô részecskéket érzékszerveink nem fogják fel. Mûszereket kell építeni, hogy a Földön kívüli környezetünket megismerjük, és e mûszereket el kell juttatni a vizsgálandó helyekre. Az elôadás arról szól, mit találtak e mûszerek, amelyeket a kisebb-nagyobb ûrszondák, ûrhajók vittek a hátukon, és milyennek látjuk ma az így megismert világot.

Hogyan szervezik az ûrmissziókat? A Naprendszert vizsgálni költséges mulatság. Nem csak az ûreszközöket felrepítô rakéták drágák, de drága a kapcsolattartás is, és jelentôs személyzet kell a szonda pályájának folyamatos tervezéséhez, a szondák jó egészségének fenntartásához, az adatfolyam kezeléséhez, tárolásához, archiválásához, a feldolgozásról nem is szólva.

De miért beszélünk "ûrmisszióról"? Az ûrszonda csak a jéghegy látható csúcsa. A szonda és az ôt életben tartó háttér, az emberi tudás és szervezettség együtt képezik a missziót. Egy "kisebb", "olcsó" misszió 150 millió dollárba kerül, a nagy, drága missziók költsége meghaladja az 1 milliárd dollárt is. Ezért a kutatások esetében teljesen önálló, nemzeti missziók ma gyakorlatilag nem léteznek. De akkor hogyan is alakul ki, hogy hova indítsanak ûrszondát?

Vizsgálandó kérdések: Tekintélyes szervezetek a nagy ûrügynökségek felkérésére 10-15 évenként áttekintik a Naprendszer kutatásának helyzetét, és javaslatot tesznek a vizsgálandó problémákra, illetve arra is, hogy hova indítsanak majd missziókat.

Egy-egy ûrmisszió "összerakása" nagyon izgalmas feladat. Missziót építeni sokkal nagyobb feladat, mint egyedi mûszereket.

A Naprendszer: A Naprendszer látható komponensei nagyjából ismertek. A Naprendszer kialakulása során fejlôdött ki a Nap és a bolygók. A bolygók törmelékeibôl származnak az aszteroidák. Az üstökösök abból az anyagból maradtak meg, ami nem épült be a bolygókba, az üstökösök tanulmányozásával visszanyúlhatunk a múltba, az ôsanyagot tanulmányozhatjuk. Az ûrkorszak egyik legfontosabb felfedezése a láthatatlan plazmakomponens jelentôségének, szerepének feltárása volt. Ez a láthatatlan komponens energiát és impulzust szállít, kapcsolatot teremt a látható összetevôk között. A plazma legfontosabb jellemzôje, hogy együttesen más jelenségeket mutat, mint ami az egyedi részecskék mozgásából adódna.

A Naprendszert a Nap mûködteti. A Földrôl a Napot csak nagyon speciális szögbôl vizsgálhatjuk, nevezetesen mindig az ekliptika síkjában vagyunk. Az elsô (és mindmáig egyetlen) szonda, amely felülrôl és alulról is vizsgálta a Napot, az Európai Ûrügynökség Ulysses szondája volt, ez mind a mai napig mûködik. A Napról nagyon sok új adatot gyûjtött a SOHO ûrszonda, elsôsorban ennek az adatait használjuk. A Soho szonda a Földdel együtt mozog, a szonda annak a pontnak a közelében tartózkodik, ahol a Föld és a Nap vonzása kiegyenlítik egymást.

A Nap "nem fér a bôrébe", mûködése során anyagával folyamatosan elönti a Naprendszert. A következôkben ezt a jelenséget fogjuk bemutatni.

A Napot a belsô magban lezajló ún. fúziós folyamatok, a hidrogén - és egyéb könnyû magok - egyesülése fûti. Ez a folyamat csak a Nap legbelsejében zajlik, onnan a hô sugárzás formájában terjed, a külsô rétegekben pedig az áramlási folyamatok dominálnak. A hô a Nap anyagában heves ütközéseket vált ki, az anyag jelentôs részben plazma állapotba kerül.

A különbözô hômérsékletû anyag mozgása eltérô. A különbözô hômérsékletekhez más spektrális tartomány tartozik, ezért a Nap képe más és más, attól függôen, milyen hullámhosszúságú hullámokat figyelünk meg. Vizsgáljunk meg néhány felszíni jelenséget! A Nap felszínén a plazma mozgása a mágneses erôtereket követi. A mágneses tér speciális, szônyegszerû szerkezetet mutat, és felettébb bonyolult szerkezetû. Noha hasonlít egy dipól teréhez, el is tér attól. A sarki részrôl kiinduló mágneses erôvonalak a Naprendszerbe is eljutnak, balerinaszoknya-szerû alakot mutatva, és az egyenlítôi részen a felszínen záródnak. A napfoltok jelenléte a lokális mágneses tér zavaraival kapcsolatos, ezért van idôbeli kapcsolat a napfoltok és a Nap mágneses pólusváltásai között.

A Nap látható felszínét és az afelett elhelyezkedô kromoszféra feletti tartományt napkoronának hívjuk, ez szabad szemmel a napfogyatkozások alkalmával figyelhetô meg. A korona anyaga nagyon híg, de igen forró; a fûtés mechanizmusát még ma sem értjük. A koronában levô töltött részecskék sebessége igen nagyra nô, a Nap északi és déli pólusai közelében eléri a 800-1000 km/s sebességet, az egyenlítôi tartományban az átlagos kiáramlási sebesség 300-400 km/s. A folyamatosan kiáramló anyagot napszélnek nevezzük. Az anyagkilövellés idônként igen gyors és heves, e folyamatokat korona anyag-kilövelléseknek nevezzük. Egy kilövellés során sok száz Gellért-hegynyi anyag kerül a naprendszerbe. A nap folyamatairól sokat megtudhatunk, ha a kilövellések során kiáramló nagyenergiájú részecskéket vizsgáljuk. A Soho fedélzetén mûködô Lion nevû detektor méri ezeket, amely magyar egységeket is tartalmaz.

Mûszereinkkel ma már belátunk a felszín alá, észleljük a Nap rengéseit, a felszín alatti hatalmas áramlásokat, a felszíni mágneses struktúrák mélybeli szerkezetét. A Nap aktivitása sokfajta periodicitást mutat, a legfontosabb a Nap mágneses pólusainak változásával kapcsolatos 11 éves periodicitás.

A Nap hatása Földünkre: A Napból kiáramló anyag kölcsönhatásba lép a bolygók környezetében található mágneses térrel és töltött részecskékkel. E töltött részecskék az atmoszféra legfelsô rétegeinek anyagából keletkeznek a Nap ultraibolya sugárzásának hatására, de könnyen kiszabadulnak a bolygók vonzásából. A töltött részecskék kölcsönhatásának eredményeképp speciális plazmaszerkezet alakul ki a bolygók körül, ezt a bolygó magnetoszférájának nevezzük. A különbözô plazmatartományokat éles határok választják el.

A magnetoszféra alakja a bolygó körüli plazma és a napból kiáramló plazma kölcsönhatásából alakul ki.
A bolygó - így a Föld - magnetoszférája az ide áramló anyag egy részét eltéríti, és így pajzsként véd a Nap káros sugárzásai ellen. A kölcsönhatás egyik érdekes formája a hullámok keletkezése, ezek frekvenciája gyakran esik a hallható tartományba. Így ha az antennához hangszórót kötünk, hallhatjuk a szférák modern zenéjét.

A napszél egy része a mágneses bolygók (pl. a Föld) esetében a mágneses pólusoknál beáramlik, sarki fényt okozva. A sarki fény a Föld felszínérôl nézve változó, színes, függönyszerû tünemény, az ûrszondákról nézve glóriaként veszi körbe a sarkokat. Sarki fényt valamennyi mágneses bolygó esetében megfigyeltek (lásd a Jupiter és a Szaturnusz sarki fényét).

Bár a napszélben levô energia sûrûsége sokkal kisebb, mint a napfényé, a magnetoszféra képes felhalmozni e kis energiákat, és ez gyors mágneses viharok formájában szabadul fel, ami kihat a földi folyamatokra is. Így például egy nagy mágneses vihar miatt Kanadában olyan zavar keletkezett egy áramtermelôben, ami hosszú, országos áramkimaradást okozott. A mágneses viharok hatására áramok keletkeznek a nagy olajvezetékekben, de a Föld felszíni rétegeiben is. A nagy napkitörések zavarokat okoznak a mûholdak elektronikai rendszereiben, akár a földi távközlést is megzavarhatják. Ma már képesek vagyunk védekezni a mágneses viharok ellen, többek között a mûholdak ideiglenes kikapcsolásával.

A Nap aktivitásának hatását a földi jelenségekre "ûridôjárásnak" nevezzük. A nagy napkitörések ma már elôrejelezhetôek, ezt "ûridôjárás- elôrejelzésnek" nevezik. A Föld környezetében levô mûholdak és a Nap megfigyelése az ûrbôl lehetôvé teszi a kitörések néhány napos elôrejelzését. Egyes napkitörések által keltett (Lyman-Ü) sugárzások visszaverôdnek a Naprendszerben található semleges hidrogénrôl, mintegy tükröt nyújtva számunkra, mely segítségével megfigyelhetjük a Nap túlsó oldalát, és a kitöréseket két héttel elôre is jelezhetjük.

Sokat vitatott kérdés, hogy a Nap mûködése kihat-e a földi idôjárásra. Lassan egyetértés alakul ki abban, hogy ilyen kapcsolat létezik:

·a Nap ultraibolya sugárzása befolyásolja az ózon-keltést, ez kihat az atmoszféra cirkulációjára

·a napszél befolyásolja a felsô atmoszféra elektromos jellemzôit, ez hat az alsóbb rétegekre is

·a napaktivitás csökkenése idején a behatoló töltött részek befolyásolják a felhôképzôdést

A hosszú távú hatások valószínûek, de kevésbé bizonyíthatóak.

A Nap-Föld kölcsönhatást egy ûrszondával nehéz vizsgálni, mert bizonytalan, hogy a változás azért következik-e be, mert múlik az idô, vagy inkább azért, mert más helyen mértünk. Az Európai Ûrügynökség Cluster missziója az elsô misszió, amely négy szondával egyidejûleg vizsgálja e folyamatokat, s így lehetôvé teszi az események és az okok pontos szétválasztását. E misszióban magyar kutatók is részt vesznek.

Az üstökösök: Az üstökös magja legjobban egy hógolyóhoz hasonlítható, a hó és jég porszemcséken nôtt nagyobbra. A por olyan, mint a piszok a hógolyóban; ezért nevezik az üstökösöket "piszkos hógolyóknak". Az üstökösök színét a piszok határozza meg, talán a Naprendszer legsötétebb objektumai. Idônként különbözô okokból visszakerülnek a Nap közelébe, ekkor a Nap melegének hatására anyagkiáramlás indul meg felszínükrôl, a látványosan távozó gáz és por alkotja az üstökösök látható kómáját és csóváját. Az elsô üstökös, amelynek a magját emberi szem megpillantotta, a Halley üstökös volt 1986-ban. Ekkor a VEGA szondákra épített magyar-orosz- francia kamerák hozták vissza az elsô képet a magról, melyet 3 nappal késôbb az ESA Giotto szondája is lefényképezett. A mag szabálytalan alakú, legnagyobb átmérôje mintegy 16 km. A kiáramló gáz és por kölcsönhatásba lép, ez alakítja ki a látható, kilövellés-szerû struktúrákat. Azóta a NASA egyik missziója lefényképezte a Borrelly üstökös magját is. Fontos lenne az üstököst alkotó anyagot közvetlenül is elemezni: ezt a feladatot tûzte ki az ESA Rosetta missziója. A szondát 2003. január 13-án lötték fel, 2011-ben ér a Wirtanen üstököshöz, és le is száll rá. E misszióban is jelentôs a magyar részvétel.

A nagybolygók és holdjaik: A Jupiter a Naprendszer legnagyobb bolygója, számos érdekességet tudunk róla. A bolygó egy hatalmas, befelé egyre sûrûsödô gázgömb, a gáz a növekvô nyomás hatására folyékonnyá, majd szilárddá válik. A felszíni jelenségei közül a "nagy vörös folt" a legismertebb. Ez mintegy 150 éve ismert turbulencia jelenség, melynek szerkezete igen gyorsan változik. A Jupiter felhôiben vizet és ammóniát is kimutattak, villámlásokat észleltek. A modern mûszerek segítségével a Cassini szonda láthatóvá tette a bolygó körüli plazmaszférát is.

A Jupiter egyik holdjának, az Europának jéggel borított felszínét hatalmas rianások szabdalják. A mágneses tér vizsgálatából arra következtetnek, hogy a jég alatt folyékony víz található, erre utalnak a jégen látható olvadási foltok. A folyékony víz jelenléte miatt sokan gyanítják, hogy az Europán élet található.

Egy másik hold, az Io aktív vulkáni tevékenységet mutat, a felszínén lávafolyásokat figyeltek meg.

A Cassini misszió egyik célpontja a Szaturnusz Titán holdja, az ESA Huygens szondája fog leszállni a felhô borította felszínre. A Titánon olyan kémiai anyagok találhatóak, amelyek szükségesek a szerves anyagok kialakulásához, ezért jó laboratóriuma az élethez szükséges vegyi folyamatoknak.

Egészséget mindenkinek

Szerkeszti Bodolai Gyöngyi

Debreceni kutatók szabadalma

Új lehetôség az autoimmun betegségek elleni küzdelemben

Debreceni kutatók az emberi immunrendszer mûködésének, szabályozásának olyan új mechanizmusát ismerték fel, amely jelentôsen hozzájárulhat az autoimmun betegségek megértéséhez és terápiájához - tájékoztatta a Magyar Távirati Irodát a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának (DEOEC) elnöke.

"Az eredményeket a világ egyik vezetô immunológiai folyóiratában, az Amerikai Egyesült Államokban megjelenô Immunityban közölték a debreceni kutatók" - tette hozzá Fésüs László akadémikus.

Tájékoztatása szerint a Debreceni Egyetemen (DE) az immunválasz szabályozásának egy fontos és valószínûleg a gyógyászatban is hasznosítható mechanizmusát sikerült felismerni.

"A DEOEC kutatói megmutatták, hogy az immunrendszer egyik kulcsfontosságú sejtje, az úgynevezett dendritikus sejt átprogramozható kis molekulák segítségével, amelyek a gének kifejlôdését szabályozó PPARgamma faktoron keresztül hatnak" - mondta.

Az akadémikus hozzátette: az átprogramozott sejt hatékonyabban képes felvenni idegen anyagokat és bemutatni azokat az immunrendszer effektor sejtjeinek, ebben az esetben az iNKT nevû sejteknek.

Fésüs László szerint a felfedezett mechanizmus lehetôséget teremthet az úgynevezett autoimmun betegségek megértésére és esetleges terápiájára is.

"Ezekben a betegségekben a szervezet immunrendszere maga ellen fordul és saját sejtjeit pusztítja el" - fûzte hozzá a professzor, példaként említve a fiatal korban jelentkezô cukorbetegséget és bizonyos gyulladásos bélbetegségeket.

Elmondta azt is, hogy a felfedezett mechanizmus ezzel szemben a sajáttal szembeni toleranciát erôsíti.

Hozzátette: a kutatásokhoz a legmodernebb molekuláris biológiai és genomikai módszereket használták; a felfedezett útvonal terápiásan is kiaknázható, ezért a szellemi tulajdon védelméért a kutatók a Debreceni Egyetemmel közösen szabadalmi bejelentést is tettek a közlést megelôzôen.

Fésüs László elmondta azt is, hogy a kutatócsoportok Nagy László egyetemi docens vezetésével a DEOEC Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézetében, illetve Rajnavölgyi Éva vezetésével az intézmény Immunológiai Intézetében dolgoznak.

"Mindkét munkacsoport része a centrum Molekuláris Orvostudományi Kutató Központjának, ami az Európai Unió Kiválósági Centruma" - közölte az akadémikus.

Elmondta, hogy a tudományos közlemény elsô szerzôje Szatmári István, további résztvevôk Gogolák Péter, Dezsô Balázs és In Seol Im.

"A kutatások feltételeit jelentôs részben a Széchenyi-terv részeként meghirdetett Nemzeti Kutatásfejlesztési Program biztosította, mivel ennek segítségével jött létre az egyetem Klinikai Genomikai Központja és Sejtterápiás Laboratóriuma is" - mondta Fésüs László.

Hozzátette: Nagy László munkacsoportját jelentôs támogatásban részesítette az amerikai Howard Hughes Medical Institute.

Pacsirtacsicsergésre ébred az operált beteg

A kómából és az altatásból sokkal kellemesebb úgy ébredni, ha a tenger mormolását vagy a pacsirták énekét hallgathatjuk, ami megnyilvánul a gyorsabb gyógyulásban is - állítják a malmôi orvosok.

Ötven páciensen próbálták ki eddig ezt a rendszert - például malmôi egyetem sebészeti klinikáján - és a betegek mindnyájan kellemes ébredésrôl számoltak be. A finom, halk, megnyugtató zene, a kellemes lombsusogás, a madárfütty eltereli a figyelmet a frissen operált beteg traumájáról, amelyet esetleg még erôs fájdalom kísér - állítja Lottie Fredriksson orvosnô, aki esküszik erre a módszerre. A kellemes, nem agresszív zene a kísérletek szerint bizonyítottan elôsegíti a lelki gyógyulást, ami befolyásolja a fizikai állapotot is.

A kómás betegek nagy részénél szintén bevált ez a módszer. A kómából felébredôk elmondták, hogy nagyon távolról, szinte tudat alatt hallották a zenét. Mint ahogyan az is hasznos, ha kedvesen és rendszeresen - akár évekig - beszélnek a kómában fekvôkhöz, akikrôl úgy gondolják sokan, nem is észlelik a látogató jelenlétét.

A rendszert már kipróbálták Alborgban (Dánia) és Ullevalban (Norvégia) is. Mind a két helyen hasonló jó eredményekrôl számoltak be.

A CD-lejátszó tehát bevonult az orvosi eszközök közé. Sôt: a zenemûvészetbe is, mert egy dán zeneszerzô, Niels Eje kifejezetten erre a célra szerkeszt CD-ket és komponál önálló alkotásokat.

Természetgyógyászati sarok

A test- és fülgyertyák

Budapesti természetgyógyászok, Nagy Ibolya Anna és Molnár Kálmán tartottak bemutatóval egybekötött elôadást az elmúlt csütörtökön a marosvásárhelyi Oázis Alapítvány székhelyén Bernád Ilona meghívására.

Régen elfeledett, nagyon egyszerû, kézzelfogható módszereket szeretnének népszerûsíteni, újra a köztudatba vinni a drága eljárások, eszközök használata helyett - hangoztatta az elôadó, aki beszámolt arról, hogy budapesti rendelôjükben elôször is a betegség lelki okának felismerésére vezetik rá a hozzájuk fordulókat. Ezt követôen személyre szólóan adnak tanácsot, s megtanítják a pácienst az akkupunktúrás pontok kitapintására, a gyógyteák, gyógyfüvek és egyéb gyógymódok használatára, amelyekkel a szervezet méregtelenítését lehet elérni. Az elôadás során bemutatták a thai masszázs alkalmazását, amellyel a test meridiánrendszerére, az energiacsatornákra hatnak. A cél a keletkezett blokkok megszüntetése, hogy beindulhasson a test öngyógyító képessége.

A masszázson kívül bemutatták a köpöly, moxa, a szabad tánc gyógyító hatását.

Szó esett a test- és fülgyertyákról is, Nagy Ibolya Annát ezek hatásáról és használatáról kérdeztük.

- A testgyertya sima papírtekercs, alufólia, pamutvászon, parafinum solidum felhasználásával készül, és jelzésekkel van ellátva. A három kék csík a gyulladásgátló, a fordított piros S a harmonizáló, a kék pont a méregtelenítô hatást jelzi.

A testgyertyát gyomorgörcs, puffadás, székrekedés, emésztési problémák, hólyag-, petefészek-, méhgyulladás, menzesszel kapcsolatos görcsök, derék- és vállfájdalom esetén, stressz oldására, ödémásodásra (térd, boka), általános fájdalomcsillapításra ajánlják. Használata tilos bôrelváltozás, lázas állapot, terhesség esetén. Nem tehetô a szív fölé, a szív körüli területekre, artériák, mélyvénák fölé, hegesedésre, mûtéti hegekre, anyajegyekre, kitapintható daganatos területekre, és nem szabad használni parffinallergia esetén - mondotta Nagy Ibolya Anna.

Használata elôtt egy kis tálba vizet kell tenni, az alkalmazás helyére pedig egy 10x10 centiméteres gézlapot. A kezelendô célterületre résmentesen kell ráhelyezni a gyertyát úgy, hogy a meggyújtását követôen ne jöjjön ki alul a füst. A viaszos részénél meggyújtva a rajta levô pont jelzésig kell végigégetni, majd az elôkészített vízben eloltani, a csonkot és az égésterméket jól becsomagolva kell kidobni a szemétbe.

A gyertya elégetését követôen a csonkban keletkezô halványsárga por candidára utal, a folyékony égéstermék gyulladásos folyamatra, a tömény fülzsír a méregtenítést jelzi.

A fülgyertyát fülzúgás, fejfájás, arcüreg-, homloküreg-gyulladás, fogciszta esetén lehet alkalmazni. Ha a dobhártya sérült, a gyertyát hasonlóképpen gézlapra helyezve nem a fülbe, hanem a fül elôtti területre kell helyezni és elégetni - tanácsolta a természetgyógyász.

Számítógéppel a tüdôrák ellen

A közeljövôben az amerikai radiológusok eszköztára kibôvül egy olyan számítógéppel, amellyel a tüdô rosszindulatú daganatai már a betegség nagyon korai stádiumában kimutathatók, ily módon lényegesen javulhatnak a páciensek túlélési esélyei. Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) már engedélyezte az Image Checker elnevezésû rendszert, amelyet az R2 Technology nevû kaliforniai cég fejlesztett ki. A modern képelemzô berendezés segítségével a CT- felvételeken olyan kisebb elváltozások is kimutathatók, amelyek elkerülhetik a röntgenorvosok figyelmét. Ez bizonyítást nyert a kísérletek során, amelyek 15 szakorvos részvételével zajlottak: mint kiderült, az Image Checker jóval több csomócskát lelt meg, mint a radiológusok. A cég képviselôi szerint a komputeres elemzés mintegy "pótszemként" szolgál majd az orvosok számára.

A mélyvénás rendszer betegségei

A trombózis

Statisztikai adatok alapján a vénás megbetegedések az ipari, városi környezetben száz lakosból 20-40-nél enyhébb vagy súlyosabb formában megtalálhatók. Általánosságban elmondható, hogy a vénás betegségek legsúlyosabb szövôdménye a trombózis és a tüdôembólia. A kockázati tényezôkrôl, a tünetekrôl és a gyógyítás lehetôségeirôl dr. Puskás Attila belgyógyász fôorvostól érdeklôdtünk.

Beszámolónk elsô részében a felszínes vénák betegségérôl, a visszerességrôl és annak következményérôl, a lábszárfekélyrôl számoltunk be. Szó volt továbbá a vénák szerepérôl, amelyek a szervek mûködésekor keletkezett szén-dioxidot és bomlástermékeket, az oxigénben szegény vért szállítják a szív felé. A végtagok visszérhálózata a bôr alatt elhelyezkedô felületes, az izmok között található mélyvénákból, valamint a kettôt összekötô performans ágak rendszerébôl áll. A mélyvénákhoz mindig társulnak a nekik megfelelô artériák. Mivel jobbára a szív alatt találhatók, a vénák a gravitáció ellenében biztosítják a vér visszaszállítását a vénás billentyûk, az izompumpa, valamint a szív pumpamûködésének a segítségével.

Véralvadék zárja el a mélyvénát

- A mélyvénák betegsége a trombózis. Hogyan alakul ki?

- Életet veszélyeztetô állapot. Oka: véralvadék zárja el mélyvénát. Heveny állapotban belgyógyászati sürgôsségnek számít. Legveszélyesebb szövôdménye a tüdôembólia. A trombusból leszakadt rög elzárja a tüdôeret, s a mögöttes területen a tüdôszövet elhal, tüdôinfarktus keletkezik, ami halálos kimenetelû is lehet.

- Nemegyszer hallani, hogy fiatalok esetében a törés után kialakult trombózis is hasonló következménnyel járhat...

- Ezért fontos, hogy a gyanú felmerültével azonnal szakorvoshoz kell küldeni a beteget.

- Melyek a trombózis kialakulását elôsegítô tényezôk?

- Elôször is az életkor; hatvanéves kor fölött megnövekedik a kockázat. Veszélyesek lehetnek az ortopédiai események, mûtétek, törés után begipszelt végtag, amelynek átmenetileg megszûnik a mozgása, továbbá bármilyen más sebészeti beavatkozás a hasban vagy a kismedencében. Rizikótényezôt jelentenek az olyan belgyógyászati betegségek, amelyek egyrészt fekvéssel járnak, a szívelégtelenség, krónikus tüdôbetegségek, vesebántalmak stb. A bénult betegeknél is nagy a kockázat. A daganatos betegségekben egy bonyolult mechanizmus kapcsán a trombózis megelôzheti a daganat megjelenését. Ez arra figyelmezteti az orvost, aki trombózisos beteget kezel, hogy a "daganat után is kutasson".

A terhesség is kockázati tényezô lehet

- Milyen szerepe van a terhességnek?

- A terhességgel együtt járó hormonális változások, a súlynövekedés, a magzat nyomására a visszerek kitágulnak. Megnövekedik a trombózisveszély, amelyhez gyakran társul embólia, ezért fontos ilyen szempontból a terhes nôk követése. A fogamzásgátlók is kockázati tényezôt jelentenek, különösen akkor, ha szedésük a dohányzással társul. Fontos hangsúlyozni, hogy azoknál a terheseknél, akinél fennáll az egyéb rizikótényezôk valamelyike, valamint akik korábban fogamzásgátlót szedtek, kialakulhat a trombózis (lásd veleszületett hajlam).

A beteg veleszületett vagy szerzett trombózishajlama is elôidézheti a betegséget.

Fájdalom, duzzanat, szederjes elszínezôdés

- Milyen jeleket kell észrevennünk?

- A tünetek csak ötven százalékban megbízhatóak. Figyelmeztetnek, de nem bizonyító, kizáró jellegûek. A betegnek fel kell figyelnie arra, ha az egyik végtagban fájdalmat érez, ami felálláskor fokozódik, lefekvéskor enyhül. További tünet a végtag duzzanata vagy szederjes elszínezôdése, a nehézlégzés, légszomj, szúrószerû mellkasi fájdalom, rossz közérzet (általános rosszullét, izzadás, gyors szívdobogás - ami a tüdôembólia veszélyére figyelmeztet).

- Hogyan állapítható meg a pontos diagnózis?

- Ultrahangvizsgálattal, kétes esetekben vénafestéssel. A laboratóriumi leletek kimutathatják az alvadék bomlástermékét. Ez a vizsgálat a trombózis kizárására használható (D- dímer).

Teljes ágynyugalom és vérhígítás

- Mi a teendô trombózis esetén?

- Azonnal kórházba kell utalni a beteget, kisebb trombózis otthon is kezelhetô lenne, de nálunk nincsenek meg a szükséges feltételek. Néhány napig teljes ágynyugalomra van szüksége a betegnek, mivel minden mozgás leszakíthat egy vérrögöt. A kórházban azonnal elkezdjük az alvadásgátlókkal történô kezelést, a vérhígítást. A régebbi perfúziós eljárás helyett ma a bôr alá fecskendezhetô, kis molekulájú heparint használunk, ami hatékony gyógyszer a megelôzésben is. Az injekciós kezelés mellett szájon keresztüli vérhígítót is kap a páciens.

- Mennyit tart a kezelés?

- Ez nem egyértelmû, háromtól hat hónapig, sôt évekig is elhúzódhat. Maradandó rizikótényezôk, családi elôfordulás és a kimutatható tormbofília esetében hosszú ideig, akár egy életen át is. A szájon keresztül szedhetô vérhígító gyógyszerek hatékony beállításához rendszeres laboratóriumi vizsgálatra van szükség, amelynek során a Protrombin-index és INRA-arány meghatározása történik.

Rendszeres mozgás

- Melyek a megelôzés leghatékonyabb formái?

- Elsôsorban a mozgás. A visszeres ember lehetôleg sokat járjon, a rendszeres mozgás megakadályozza a keringés meglassúbbodását. A sportok közül az úszás ajánlott. A kompressziós harisnyák viselése megelôzi, csökkenti a mélyvénás trombózis késôbbi szövôdményeit (poszt- trombótikus szindroma és lábszárfekély), elôsegítve a vér visszaáramlását és mérsékelve a vérpangást. Fél évi viselete a megfelelô gyógyszeres kezelés mellett elôsegíti a vénás vérrög feloldódását, a billentyûk egy részének a károsodását azonban nem lehet elkerülni.

Rendkívül fontos a különbözô sebészeti, ortopédiai vagy nôgyógyászati beavatkozás elôtt és utána a megelôzô injekciós kezelés is. A nagy rizikójú terhesek a terhesség egész idôtartama alatt injekciót
kell kapjanak. Szülés után át lehet térni szájon keresztüli kezelésre, mert az alvadásgátló gyógyszer - a tévhittel ellentétben - nem kerül az anyatejbe.

Jó utat!

Szerkeszti Ajtay László

Nem könnyû eligazodni a szabályok labirintusában

A vidékrôl kapott jelzésekrôl tájékoztattuk a közlekedésrendészet megyei vezetôjét. Cazan Viorel rendôrfôbiztos, amikor úgy fogalmaztunk, miszerint kívánatos