VI. évfolyam 174. (15744.) sz

2004. július 27., kedd

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Higgadtan a kettôs állampolgárságról

Bálint Zsombor

A határon túli magyarok kettôs állampolgárságának kérdése az idei nyári politikai vitatáborok (amióta ugyanis a magyar belpolitika megosztottsága exportportékává vált, több lett belôlük) egyik központi témája volt.

Mielôtt további elemezgetésbe bocsátkoznánk, szögezzük le: a kettôs állampolgárság intézménye nem szokatlan és nem is példa nélküli a térségben. Ha csak Románia esetét vesszük, a Moldova Köztársaság állampolgárai számára alanyi jogon jár a román útlevél, s ha nem akar a kettôs mérce bûnébe esni, Bukarest nem gördíthet akadályokat az erdélyi magyarok kettôs állampolgársága elé sem. Ha az egyszerû erdélyi magyart kérdezné meg valaki, alighanem elsöprô sikert aratna a gondolat, hisz érzelmileg megközelítve a kérdést, kinek ne esne jól, ha a szent koronás okmány ott lapulna a zsebében?

A politika azonban nem érzelmi kérdés, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy maga Orbán Viktor sincs elsôre elragadtatva az ötlettôl, pedig ô jó ideje a nemzet megmentôjének pózában tetszeleg. Tisztában van ugyanis vele, hogy amekkora örömet kiváltana határokon túl a kettôs állampolgárság, elôfordulhat, hogy az otthoni politikában ez ugyanolyan erejû bumerángként hatna vissza, hisz a munkahelyeiket, életszínvonalukat féltô anyaországi átlag állampolgár egyáltalán nem biztos, hogy lelkesedik az ötletért.

Abban azonban kétségkívül igaza van, hogy a kettôs állampolgárság intézményét nem lehet érzelmi döntéssel bevezetni. Magyar útlevél elvileg adható ugyan bárkinek, aki a Kárpát-medence államaiban magyarnak vallja magát, a megvizsgálandó kérdés azonban, hogy a szívmelengetô érzésen kívül mit nyer vele személyesen és közösségként, illetve hogy mit kockáztat. S ha sorra vesszük a pró érveket, már az elején feltûnik, hogy - Erdély esetében - mindenik gyakorlatilag értelmét veszti, amint Románia felvétetik az Európai Unióba.

Legyen-e tehát kettôs állampolgársága a határokon túli magyaroknak? Nagyon nehéz erre a kérdésre azonnal és határozottan megadni a választ. Mérlegelni ugyanis nem csupán egyéni - nyilvánvalóan igenlô - szempont szerint kell és lehet, de az egész nemzet, illetve a határon túli közösségek, azok hosszú távú érdekének, a szülôföldön való megmaradás szempontjából is. A kérdés minden bizonnyal még nagyon hosszú távon terítéken marad, s ha - az integráció s azt követô szükségszerû intézkedések és változások révén - az éppen a kettôs állampolgárság intézményével orvosolni kívánt gondok elôtte meg nem oldódnak, elôbb-utóbb dûlôre is jut.

Ha azonban a magyar útlevél csupán azt szolgálja, szolgálná, hogy igazolja tulajdonosa magyar voltát, máris fölösleges gondolkodni a kérdésen. Aki ugyanis magyar ajkú román (szlovák, szerb, ukrán stb.) állampolgárként nem érezte magyarnak magát, az nem fogja a zsebében lapuló szent koronával sem.

Bush után Putyinnál

Szerzôdéscsere

Adrian Nastase miniszterelnök kedden az Orosz Föderációban tartózkodik hivatalos látogatáson, amely során a Kremlben fogadja ôt Vlagyimir Putyin orosz elnök, emellett pedig találkozik Mihail Fradkov kormányfôvel.

A látogatás során a felek kicserélik a Románia és az Orosz Föderáció közötti politikai szerzôdés ratifikációs dokumentumait, és ezzel életbe lép ez a fontos okmány, amely kiegészíti a kétoldalú kapcsolatok jogi keretét, és korszerû alapokra helyezi a román-orosz viszonyt. Az orosz és a román hivatalosságok tárgyalnak majd a két állam közötti gazdasági kapcsolatokról és a nemzetközi politikai helyzetrôl. Adrian Nastase megkoszorúzza Moszkvában az Ismeretlen Katona emlékmûvét.

Az Orosz Föderációba látogató román kormányküldöttségben részt vesz Dan Ioan Popescu gazdasági és kereskedelmi miniszter, illetve Mircea Geoana külügyminiszter.

Magyar szakértôk vizsgálják az Eurotime buszát

A magyar hatóságok szakértôkkel vizsgáltatják az Eurotime cégnek azt az autóbuszát, amely felborult vasárnap a Budapest-Bécs autópályán, miközben 37 utast, köztük 32 román állampolgárt szállított Párizsba, nyilatkozta hétfôn Tiberiu Ciobanu, Románia budapesti konzulja.

A baleset egyik feltételezett oka a jármû mûszaki meghibásodása. A másik feltételezés a gépkocsivezetô bûnösségérôl szól.

A balesetben megsebesült két román állampolgár még egy hétig a gyôri kórházban marad, míg az autóbusz vezetôje már Romániába érkezett, és szabadlábon vizsgálat indult ellene.

A két sebesültet, Vasile Serbanescu gépész, akinek egyik lábfejét amputálni kellett, és Vasilica Tevy, aki a traumatológiára utaltak több csonttöréssel, öt-hat nap múlva hozzák haza az országba. A két személyt helikopterrel vagy mentôautóval viszik a határig, ahonnan Bukarestbe szállítják ôket.

Másik két, az autóbuszon tartózkodó fiatal vonattal jött haza Budapestrôl, ahová a román nagykövetség gépkocsijával szállították ôket. A többi utas folytatta útját Párizsba a cégnek egy másik autóbuszával, amellyel vasárnap este indultak el Magyarországról, tette hozzá a diplomata.

A balesetben 22 román utas sebesült, miután felborult az ôket szállító autóbusz a magyarországi Lebeny térségében. A francia Eurotime cég jármûve a Románia-Magyarország-Ausztria-Luxemburg- Franciaország (Párizs) útvonalon közlekedett. A baleset hajnali öt óra tájban következett be a Budapest- Bécs autópályán, az osztrák határtól 40 kilométerre.

Slota a magyarok "kivonulását" is ünnepelné

(MTI) - Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetôje sajtóközleményben üdvözölte, hogy "a szlovák keresztény óhitû Nyitrán megemlékeznek a törökök kivonulásának 340. évfordulójáról", egyszersmind annak a reményének adott hangot, hogy "elôbb vagy utóbb a Nyitra megyét uraló magyarok politikai kivonulását is megünnepelhetik".

Az önmagát - a többfelé szakadt és a parlamentbôl kiesett - Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elsô emberének nevezô Ján Slota, Zsolna város (Zilina) polgármestere vasárnap, a SITA hírügynökségnél közzétett fizetett közleményében kinyilvánította: "a szlovák hazafiak célja, hogy Szlovákia vegyesen lakott területein visszafordítsák az ôshonos szlovák nemzet politikai önállóságát".

Alig két hónappal Magyarország és Szlovákia uniós belépését követôen Slota - a maga és hívei nevében - most azt követeli, hogy a többségi rendszerre épülô önkormányzati választások rendjét Szlovákia magyarok lakta déli sávjában arányos rendszerre változtassák. Slota szerint Szlovákia nemzeti szégyene, hogy a közép- európai szlovák kereszténység és kultúra bölcsôjében, a szlovákok Nagy-morva Birodalomból eredô történelmi és politikai függetlensége ellenére kizárólag a magyaroké legyen megyei szintû döntések joga, miközben "a szlovákoknak csak a fogak csikorgatása marad" - így Slota, aki felszólítja "az úgynevezett szlovákul beszélô politikai pártokat: politikai erôinket úgy egyesítsük, hogy néhány év múlva nem csak Nyitrán, hanem más városokban is ne csak a törökök kivonulását, hanem a Magyar Koalíció Pártja (MKP) hatalmi felsôbbségének bukását is ünnepelhessük" - áll a fizetett közleményben.

Bush valószínûleg két napon belül dönt a 9/11-es bizottság ajánlásairól

(MTI) - George Bush amerikai elnök valószínûleg két napon belül dönt arról, hogy az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadások körülményeit vizsgáló bizottság múlt héten megszületett több mint 40 ajánlásából melyeket fogadja el - jelentette be vasárnap egy magas rangú kormánytisztviselô.

A Fehér Ház a hétfô nappal kezdi el tanulmányozni, hogy szerinte mely javaslatok javítják valóban az amerikai belbiztonságot, és az elfogadandók közül melyeket lehet kormányrendelettel, melyeket törvénnyel bevezetni. A neve elhallgatását kérô tisztségviselô arról nem volt hajlandó nyilatkozni, hogy szerinte az elnök mely ajánlásokat fogadja el.

Hétfô este kezdôdik a Demokrata Párt országos jelöltállító kongresszusa a novemberi elnökválasztásra. John Kerry szenátor a valószínû elnökjelölt. Hagyomány, hogy jelöltállító kongresszus idején a másik párt jelöltje nem mutatkozik sokat a nyilvánosság elôtt. Bush is így tesz, visszavonul texasi birtokára. Viszont annak bejelentése, hogy a bizottsági ajánlások közül melyeket fogadja el, bizonyosan elvonja valamennyire a figyelmet a demokrata párti konvenciótól.

Kerry azonnal támogatta a bizottság minden ajánlását, amikor az azokat tartalmazó jelentést csütörtökön nyilvánosságra hozták. Kampánytisztviselôi szerint az ellenzéki elnökjelölt közölte, hogy ha elnökké választják, akkor kormányrendelettel bevezetne mintegy tucatnyi ajánlást. Például azonosíttatná a terroristák minél több lehetséges búvóhelyét, és felméretné ezek jelentôségét, továbbfejlesztené az amerikai-szaúdi viszonyt, hogy a szaúdi hatóságok teljes elszántsággal csapjanak le az országban bujkáló terroristákra, az Egyesült Államokat példaképül állítaná a muzulmán demokráciák elé, és más országokkal közösen kidolgozna egy átfogó stratégiát az iszlám terrorizmus ellen.

Azokat az ajánlásokat, amelyekhez kongresszusi jóváhagyás kell, választási év lévén csak sziszifuszi munkával lehet valóra váltani. Viszont a törvényhozás nem várhat velük hónapokig, de még hetekig sem, mert a 9/11-es bizottság szerint az ország állandó veszélynek van kitéve az esetleges újabb terrortámadásoktól. Ezt erôsítették meg az amerikai hírszerzésnek a legutóbbi hetekben szerzett információi is. És emiatt a demokrata párti törvényhozók csütörtök óta mindennap elmondják, hogy a lehetô legsürgôsebben cselekedni kell.

Szaddám kertészkedéssel és versírással tölti börtönnapjait

(MTI) - Kertészkedéssel, versírással, a Korán olvasásával és amerikai édes sütemények rágcsálásával tölti börtönnapjait Szaddám Huszein, a perére váró volt iraki diktátor - írta a jelenlegi iraki kormány egyik tagját idézve a hétfôi The Guardian.

A vezetô baloldali brit napilapnak Bahtiar Amin emberi jogi miniszter számolt be Huszein mindennapjairól. Amin - veterán iraki emberi jogi aktivista, akinek több rokonát megölték az elôzô rezsim idején - szombaton látogatta meg a volt elnököt.

A The Guardiannek elmondta: nem tudta rábírni magát arra, hogy beszéljen is Huszeinnel, de azt megfigyelhette, hogy jó körülmények között tartják fogva.

Hozzátette ugyanakkor: Szaddám Huszein láthatólag "demoralizált és depressziós".

Bahtiar Amin Kirkukból származó kurd, és ô az átmeneti iraki kormány elsô tagja, aki meglátogatta fogságában Szaddám Huszeint - írta a brit lap.

Amin elmondása szerint Huszeint egy fehér falú, légkondicionált, háromszor négy méteres cellában ôrzik, elszigetelve a többi fogolytól, akik a napi három órás testedzés idején szabadon járkálhatnak a közelebbrôl nem azonosított amerikai katonai börtön területén.

Mióta a múlt hónapban megjelent a bíróság elôtt, Huszein a Koránt olvassa, és versírásba kezdett. Egyik versét George Bush amerikai elnökrôl írta - mondta a brit lapnak az iraki miniszter.

Amin szerint Huszein egészségi állapota "általánosságban jó", bár magas vérnyomással kezelik, és krónikus prosztatafertôzésben szenved, amelyre antibiotikumokat kap. Nem engedi ugyanakkor a biopsziás mintavételt, amellyel meg lehetne állapítani, hogy nincs-e esetleg rákos elváltozás a szervben.

Huszein napja "kiadós" - 1300 kalóriás - reggelivel kezdôdik, naponta kétszer kap meleg ételt, általában halat, marhahúst vagy csirkét burgonyával, rizzsel, vagy brokkolival. Desszertként gyümölcsöt ehet, de a volt diktátor "rákapott az olyan amerikai édességekre, mint például a muffin" - mondta Amin a The Guardiannek.

Huszein rendszeresen zuhanyozhat, borbély jár hozzá, és személyes tisztasági csomagot is kapott szappannal, fogkrémmel, fésûvel, samponnal, dezodorral, mûanyag papuccsal.

Újsághoz, tévéhez és rádióhoz nem juthat hozzá, de van 145 könyve, fôleg regények és útleírások, amelyeket a Vöröskereszttôl kapott. A nemzetközi szervezet képviselôi hat hetenként meglátogatják - mondta Amin.

A miniszter szerint Huszein cellájában végez rendszeres testgyakorlást, és az egyébként e célra engedélyezett napi idôszakot inkább az udvarban kialakított kis kert gondozásával tölti. Ez a kert néhány bokorból és egy kis pálmafából áll.

A miniszter azt mondta: ironikusnak tartja, ahogy Huszein most közvetlen környezetével törôdik, hiszen hatalma idején ô volt a felelôs a világ egyik legnagyobb környezeti pusztításáért, amikor lecsapoltatta a dél-iraki lápvidéket. Amin elmondta: a börtönben látta Ali Hasszán el-Madzsidot, a hírhedt "vegyi Alit", akit a kurd lakosság ellen a 80-as évek végén elkövetett vegyifegyver- támadásért tartanak felelôsnek.

Újabb felvonás a "garázsháborúban"

Mezey Sarolta

Egyik fél sem tágít

A marosvásárhelyi Tudor lakónegyedi 36-os, garázsépítést kérelmezô, illetve a 38- as zöldövezetpárti tulajdonosi társulások közötti konfliktusról lapunk elsônek április 21-én Garázsháború, majd április 29-én A végsô szó a tanácsé címmel közölt cikket. Minden szavazat számít alapon a zöldpártiak ígéretet kaptak a garázsépítés felfüggesztésére, s a helyhatósági választások közeledtével csillapodtak is a kedélyek. Tegnapra azonban ismét feszültté vált a helyzet a két tábor között.

A Vadász utca magánházai és Busuiocului utca 5- ös, illetve a Bucinului utca 6-os és 8-as tömbházai közötti zöldövezetben megkezdték a terep elôkészítését. Bárczi Gyôzô István alpolgármester a két tábor képviselôit a helyszínen hallgatta meg, s az esetleges tettlegességeket megakadályozandó polgárôröket vezényeltek a helyszínre, akiknek nem az ellentétben álló feleket kellett lecsillapítaniuk, hanem lapunk munkatársaival akadt, végül is békésen zárult, konfliktusa.

Játszótér helyett garázsok

A városi tanács csütörtöki ülésén ismét felvetôdött a Busuiocului utcai garázsépítés ügye. A tanácsosok úgy döntöttek, hogy felfüggesztik a tizenöt garázs építését mindaddig, amíg egy bizottság a helyszínen felül nem vizsgálja a helyzetet. Ennek ellenére az erôgépek már elegyengették a talajt, megkezdték a munkát. Tegnap délelôtt a tiltakozók útját állták annak az emelôdarunak, amely a fák között, a parkon keresztül a garázsok helyére szeretett volna bejutni. Ugyancsak tegnap délelôtt szállt ki a helyszínre Bárczi Gyôzô István alpolgármester is, aki mindkét tábort, a pró és kontra érveket meghallgatta. Itt semmilyen döntés nem született, ugyanis senki sem tágított, s álláspontját továbbra is fenntartotta.

A 38-as tulajdonosi társulás jelen lévô lakói, többek között Oltean Rodica, Kocsis János, Kuti Dénes, a szerkesztôségünkbe betelefonáló Szilágyi Lajos, továbbá Balogh József, a társulás elnöke továbbra is kategorikusan ellenzik a fák kivágását és a garázsépítést, hiszen ezek a tömbházaktól csak pár méterre épülnének a zöldövezet, a volt játszótér helyére. A 15 garázzsal és gépkocsival járó zaj, a kipufogógáz, ajtócsapkodás nem hiányzik a lakóknak több évtizedes csend, friss levegô és nyugalom után.

Bárczi Gyôzô István alpolgármester a megbeszélés után arról tájékoztatott, hogy tegnap csak elvi döntés született, s ma reggel 8 órakor a hivatalban ismét tárgyalásra kerül sor a szembenálló társulások képviselôi és a városrendészeti osztály vezetôje között. Az alpolgármester elfogadhatónak tartja a garázsépítôk kérését, akik anyagi áldozatot hoztak, illetékeket fizettek, de egyetért a tiltakozókkal. "Személy szerint ott nem hagytam volna jóvá a garázsépítést" - mondta lapunknak.

Szabályosak az engedélyek

A garázsépítésre vonatkozó 2003. október 2-i és 2004. április 29-i tanácsi határozatot nem vonták vissza, sôt a polgármesteri hivatal az építkezési engedélyeket is kiadta - nyilatkozta lapunknak Kelemen László, a 36-os tulajdonosi társulás elnöke, aki továbbra is fenntartja, hogy a társulás mindenben törvényesen járt el. 2001 óta elemezték, hová lehetne garázsokat építeni, hogy a lakók igényeit kielégítsék. A társulás semmi egyebet nem tett, mint a tanácsi határozat és az építkezési engedélyek birtokában nekilátott a munkának. A mai polgármesteri hivatalban zajló tárgyaláson dôl majd el, ki kerül ki gyôztesen a megoldhatatlannak látszó vitából.

Válsághelyzet a marosvásárhelyi Regionális Transzfúziós Központban

A miniszter önként jelentkezett

A marosvásárhelyi Regionális Transzfúziós Központ, amely öt megyét lát el vérrel, elôzmény nélküli készítményhiánnyal küzd.

A központ klinikai laboratóriumának orvosa, Simona Doltea a Mediafax hírügynökségnek elmondta, az intézmény még soha nem volt ilyen mértékû vérhiány. Tájékoztatása szerint a Regionális Transzfúziós Központ a legutóbbi héten a szükséges vérmennyiségnek még a felét sem tudta biztosítani. Véleménye szerint a válságot az önkéntes véradók számának csökkenése okozza, ami az évnek ebben az idôszakában megszokott jelenség, emellett azonban nôtt azoknak a megbetegedéseknek a száma, amelynek kezelése vérátömlesztést igényel.

- A központ hûtôszekrényei szinte teljesen kiürültek, csupán néhány zacskó vér van mindegyik csoportból. A vérhiány miatt elhalasztottuk azokat a mûtéteket, amelyek nem sürgôsek, azoknak az eseteknek a kivételével, amikor a beteg családjának valamelyik tagja segített véradással - mondta Simona Doltea, aki szerint sok esetben az orvosi személyzet volt kénytelen vért adni. A marosvásárhelyihez hasonló helyzetben vannak az ország más központjai is. Erre reagálva Ovidiu Brînzan egészségügyi miniszter módosítani akarja a véradományozást szabályozó törvényt olyan értelemben, hogy a jogszabály ösztönözze a humanitárius megfontolásból történô véradást, ezért maga a tárcavezetô volt az elsô közjogi méltóság, aki hétfôn véradásra jelentkezett a bukaresti Hematológiai Központban.

- Életemben eddig kétszer adtam vért, elôször egyetemi hallgató koromban, másodszor amikor édesapámnak, aki szintén orvos, szüksége volt vérre. Azt szeretném, ha mai gesztusom példaként szolgálna azok számára, akik adhatnának vért, de nem teszik - jelentette ki Brînzan. Hozzátette, hogy a készítmények adományozása és a konzerválásuk a nyugati szabványoknak megfelelô biztonságban történik, és az ennek ellentmondó híresztelések egyszerû spekulációk. Az Egészségügyi Minisztérium vezetôsége 300 ezer lejre kívánja emelni a véradáskor adott élelmiszerjegyek értékét, és ki szeretné bôvíteni azoknak az üzleteknek a hálózatát, amelyben a véradók élelmiszert vásárolhatnak, még abban az esetben is, ha az a kívánatos, hogy Románia érje el a nyugati országok színvonalát, ahol a véradás kimondottan humanitárius gesztus.

A SMURD helikopterét szeptembertôl helyezik üzembe

Szeptembertôl helyezik üzembe a marosvásárhelyi SMURD által kapott 4,2 millió eurós értékû ultramodern helikoptert, amelyet Erdély nyolc megyéjében használna orvosi beavatkozásra az intézmény.

A SMURD vezetôje, Raed Arafat elmondta, a szabályok értelmében üzembe állítása elôtt a helikopterrel ötven óra repülést kell végezni. A helikoptert a belügyminisztérium alkalmazottai vezetik majd, jelentette ki Arafat.

A Maros Megyei Tanács elnöke, Lokodi Edit Emôke hétfôn elmondta, a helikopter hangárjának rendbetételéhez, az üzemanyag-ellátás biztosításához összesen mintegy 3,5 milliárd lejre lenne szükség.

- Az ügyben érdekelt megyékhez - Beszterce-Naszód, Kolozs, Brassó, Szeben, Hargita, Kovászna, Fehér és Maros - fordulunk pénzért. A Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság és a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal is hozzájárul az összeghez. Külön-külön mindegyik félnek 350 millió lejt kell majd biztosítania - mondta Lokodi.

Az utolsó generációs helikoptert, amelyet 2003-ban gyártottak és értéke 4,2 millió euró, egy német vállalattól vásárolták, és a Maros Megyei Kórházhoz került, a SMURD használja majd balesetek esetén sürgôs helyszíni orvosi beavatkozásokra. A helikopter a megye vezetôinek bukaresti kilincselését követôen került a Maros Megyei Kórházhoz, miután több mint egy évvel ezelôtt a SMURD gépe lezuhant Kolozs megyében, és az intézmény négy alkalmazottja meghalt a balesetben.

Sztrájk Aranyosbányán

MEDIAFAX

Az aranyosbányai bányavállalat több mint 300 alkalmazottja hétfôn megtagadta a munkát tiltakozásul amiatt, hogy nem kapták meg a múlt hónapi bérüket.

Az alkalmazottak összegyûltek a bánya elôtt, és kijelentették, mindaddig nem ereszkednek alá a mélybe, amíg nem kapják meg elmaradt bérüket. Ezalatt csupán azok a bányászok dolgoztak, akik a kifejtés folyamatosságát biztosították, hogy elkerülhetôk legyen az esetleges ökológiai balesetek. Az Ariesmin szakszervezet elnöke, Luca Moga elmondta, a bányászok elégedetlenek amiatt, hogy nem kapták meg bérüket, amit még a múlt héten ki kellett volna fizetni nekik. Luca Moga arról tájékoztatott, hogy a bérek kifizetésére szánt összeg legnagyobb részét, a kormánytól szubvencióra kapott több mint 3 milliárd lejt lefoglalta a gyulafehérvári kincstár, mert a bánya több mint 15 milliárd lejjel tartozik az államnak. - Kérvényeztük, hogy elnöki rendelettel szabadítsák fel a pénzt, ennek az elbírálásnak a határideje azonban augusztus 23. Az alkalmazottaknak azonban hamarabb meg kell kapniuk pénzüket - tette hozzá Luca Moga. Az Ariesmin szakszervezet vezetôje másfelôl azzal fenyegetôzik, hogy az aranyosbányai bányavállalat alkalmazottai folytatják tiltakozó akciójukat, és szerdán szándékukban áll sztrájkôrséget tartani a Fehér megyei prefektúra elôtt.

Luca Moga azt állítja, hogy a munka leállításának beláthatatlan következményei lehetnek, mert a Sates völgyi zagytározót és a ciános berendezést folyamatosan megfigyelés alatt kell tartani. - Nem tudjuk munkára kötelezni azokat az embereket, akik nem kapják meg pénzüket. A zagytározó és a ciános berendezés valóságos ökológiai bombáknak számítanak, amelyek magukra hagyva katasztrófát okozhatnak - szögezte le Moga.

Marosvásárhely új önkormányzata RMDSZ-tanácsosainak nyilatkozata

A városi önkormányzat RMDSZ-tanácsosainak csoportja, Marosvásárhely fejlesztési stratégiájának kidolgozásában és gyakorlatba ültetésében vállalt felelôssége tudatában, a helyi közigazgatásra vonatkozó 2001. évi 215-ös számú törvényben megállapított jogosítványainak birtokában, az új városi önkormányzat megalakulásakor az alábbi nyilatkozatot teszi közzé:

- Az ország európai integrációjának küszöbén Marosvásárhelynek a nemzetközi közösség ismert és elismert tagjává kell válnia, megtartván ugyanakkor többnemzetiségû kulturális hagyományaira támaszkodó közép-európai arculatát.

- Szükség van Marosvásárhely fokozott gazdasági fejlesztésére a vidék jellegzetes potenciáljának maximális kiaknázásával, ugyanakkor a fenntartható fejlôdésre jellemzô közeg kialakításával, a természeti környezetre való fokozott figyelemmel, a jövô felé fordulással a nevelés, a kultúra és szociális érzékenység révén.

- A demokratikus korszak egész idôszakában a városi önkormányzatban folyamatosan többségben lévô RMDSZ következetesen támogatta a várost, annak az elvnek a jegyében, hogy a fejlesztési tervek kidolgozása és gyakorlati megvalósításuk a társadalom fenntartható fejlôdésének alapját képezik. Ebben a tekintetben a továbbiakban is partnerek kívánunk maradni.

- Marosvásárhelynek a különbözô nemzetiségek otthonává kell válnia, egymás hagyományainak tiszteletben tartása, a többnemzetiségû kultúra fejlesztése és valamennyi együtt lakó közösség értékeinek megôrzése révén.

- Marosvásárhely kell képezze azt a magot, amely körül megvalósulnak a megye övezeti területfejlesztési tervében szereplô elôirányzatok, a megye többi helyi közigazgatási egységével való együttmûködés révén, különös figyelemmel a regionális fejlesztésre.

Az elôbbiek gyakorlatba ültetése érdekében javasoljuk és támogatjuk az alábbi fôbb stratégiai célkitûzések megvalósítását:

1. Az útfejlesztés, - korszerûsítés és -karbantartás terén:

- kerülôutak és a lakónegyedek közötti utak létesítése a gépjármû-forgalom sûrûségének csökkentése érdekében, a környezetvédelmi szempontok tiszteletben tartásával;

- új közlekedési útvonal létesítése a Tudor Vladimirescu utca korszerûsítése révén;

- a lakónegyedek és a külváros utcáinak felújítása és korszerûsítése, beleértve kerékpárutak és -sávok létesítését.

2. A közszolgáltatások terén:

- a városi hulladékgazdálkodás (begyûjtés, raktározás) javítása, beleértve a hatékonyabb együttmûködést ezen a téren a lakónegyedek tulajdonosi társulásaival;

- a víz- és csatornahálózat kibôvítése és felújítása;

- a kivitelezés alatt álló ISPA-program sikeres véglegesítése;

- egy regionális vízszolgáltató rendszer megvalósítása és mûködtetése;

- megfelelô megoldás felkutatása és gyakorlatba ültetése a központi hôszolgáltató rendszer felújítására és hatékonnyá tételére a fogyasztói igények kielégítése érdekében;

- a közszállítás javítása az európai közösségi normáknak megfelelô autóbuszok beszerzése révén;

- a közvilágítási hálózat felújítása és kibôvítése

- ésszerû politika kidolgozása a szociális lakásépítés terén;

- a városi köztemetô bôvítése.

3. A városfejlesztés terén:

- a községközti megyei területfejlesztési terv kidolgozása közösen a határos községekkel és a megyei tanáccsal, partneri együttmûködési viszonyban;

- a gyalogos aluljáró munkálatainak befejezése;

- a Poklos-patak medrének rendezése;

- a Belvedere lakónegyed felépítése;

- egy kiállítási központtal ellátott technológiai park létrehozása;

- gépkocsi-parkolók létesítése, beleértve a földalatti és emeletes parkolókat is;

- parkok és zöldövezetek kialakítása, különös tekintettel a víkendtelepen létrehozandó városi parkra.

4. A szabadidô, pihenés, sport, kultúra, oktatás és egészségügy terén:

- a Víkendtelep szabadidô-központ fejlesztése, szigorúan ragaszkodva annak szabadidôs jellegéhez;

- a Somostetô rendezése, megôrizve a terület szabadidôs és pihenôjellegét;

- a városi sportlétesítmények átvétele, felújítása és fejlesztése;

- a volt Maros-kanyarban fekvô sport- és szabadidô- övezet rendezése és fejlesztése;

- egy elsôsorban szociális célokat szolgáló városi kórház újraindítása;

- a színvonalas kulturális, tudományos és sportrendezvények támogatása;

- a középkori vár kulturális és hagyományôrzô központként való rendezése.

Annak érdekében, hogy a fent felsoroltak Marosvásárhely teljes közösségének érdekében valóra váljanak, az RMDSZ- tanácsosok csoportja teljes mértékben kész együttmûködni minden tanácsosi csoporttal, a polgármesteri hivatallal mint végrehajtó szervvel, a megyei tanáccsal, valamint a civil társadalom képviselôivel. Javaslatunk, hogy az errôl szóló vita érveken alapuljon, tiszteletben tartva a kinyilvánított véleményeket, abból a célból, hogy a legmegfelelôbb megoldásokat lehessen kiválasztani. A közös határozatok megvalósításában felelôsségérzetet, igényességet és pontosságot várunk el.

Otthon - Búzásbesenyôn

B.D.

Szentmise és istentiszteletek után a Rátonyi János mûvelôdési otthonban gyülekeztek a besenyôiek. A zsúfolásig telt teremben fellépett a katolikus énekkar, Kakasi Ilona tanítónô vezetésével és az ifjúsági mûkedvelô csoport, amelyet a mûsorvezetô Simon Hajnal tanítónô vezet. Simon István polgármester románul és magyarul köszöntötte a falu népét és a vendégeket, köztük Lokodi Emô asszonyt, a megyei tanács elnökét, dr. Kelemen Atillát, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnökét, dr. Makkai Gergely képviselôt és a tápiószôlôsi testvérfalu küldöttségét.

Búzásbesenyô példa a békés együttélésre, jól élt itt 655 év alatt magyar, román, cigány. Együtt vagyunk erôsek, együtt lesz jövônk és sikerünk, hangoztatta az elöljáró. Ifjainkat meg kell tanítanunk arra, hogy vállalják a közösségi munkát, a közösségért való tenni akarást, csak így lesz biztosítva Besenyô jövôje.

Kedei Pál Elôd iskolaigazgató ünnepi beszéde következett. - A falunap egyfajta nyári búcsú az úgynevezett uborkaszezon közepén - mondta: megpezsdül az élet egy napra. Kell nekünk ez a nap, gondolnunk kell a múltra, arra, hogy oklevél tanúsága szerint falunk már 655 éve létezett, élte mindennapjait, amelyek akkor sokkal nehezebbek voltak. De Búzásbesenyô kibírta a történelem viharait, a hadak dúlását, a különbözô rendszerek praktikáit, az impériumváltásokat. (...) Gyökereink ide kötnek. Ide köt az ezeréves múlt, ôseink sírjai, évszázados templomaink, ide köt ez a kanyargós, poros út, a Leánykút hûs, édes vize, a Csillaghegy orma, amely ha nem ér is fel a csillagokig, de közelebb hozza a csillagokat. A szülôföld, a haza nem hatalom és birtoklás dolga, mint egy ország,, hanem amint azt Szabó Zoltán írja Szerelmes földrajz címû könyvében: ennél sokkal több van e szavakban, ezekben szeretet, érzelem van.

Kedei Pál Elôd szerint a XXI. század legnagyobb kihívása Búzásbesenyô számára az, hogy ne csak múltjával, hanem jövôjével is oda "kösse" lakóit. Ha képes lesz ígéretes jövôképet felcsillantani fiataljai elôtt, akkor ez már a jövô záloga. Ezért pedig munkálkodnia kell mindenkinek. - Tegyünk rendet a portánkon, még ha szegényes is, és mindjárt jobban néz ki. Követeljük meg magunktól a pontos, megbízható munkát, a rendet, és akkor már megtettük az elsô lépést az Európai Unió, a fejlett, civilizált világ felé, minden magasszintû támogatás nélkül. Mifelénk a csillagok lassabban szoktak mozdulni, de mozdulnak, és úgy érzem, hogy jó irányba mozdulnak, érdemes itt maradnunk.

Az ortodox hívek rövid ünnepi mûsort mutattak be Suciu Iulian lelkész és Suciu Dana tanárnô irányításával. Szólt az egybegyûltekhez Nagy József római katolikus plébános és Simon István református lelkész. Dr. Kelemen Atilla képviselô, az RMDSZ Maros megyei elnöke kiemelte, hogy három gyülekezet (katolikus, református és ortodox) együtt tud ünnepelni. A század kihívásainak nem a siránkozó, a mindennel elégedetlen, a közömbös emberek tudnak megfelelni, hanem azok, akik felismerik a gondokat, látják a nehézségeket, és igyekeznek tenni a közösségért, amelyben élnek vagy amelyet vezetnek. A búzásbesenyôieknek van hitük, van otthonuk, munkakedvük - ezért hát lesz jövôjük is, mondotta dr. Kelemen Atilla.

Az ifjúsági mûkedvelô csoport részletet mutatott be a Keresztút címû oratóriumból, és szavalatok hangzottak el.

Virággal, emléklappal köszöntötték a szolgálati idejük legjavát Besenyôben töltött pedagógusokat: Jakab Istvánt (29 év tanítás), Pantelimon Hortenziát (22 év), Nemes Sándort (43 év), Nemes Juditot (32 év); a 80 éveseket - Bakk Sándort, Márton Rozáliát, Masek Annát, Máté Pált, Zsombori Ágnest, Magos Mariát, Meghesan Alexandrut, Pantelimon Hortenziát; az aranylakodalmas házaspárokat - Kedei Istvánt és Magdolnát, Kádár Józsefet és Veronikát, Kakasi Árpádot és Annát; az ezüstlakodalmasokat - Bölönyi Jánost és Ildikót (Kardos), Magyari Jánost és Erzsébetet (Bakk), Szekeres Sándort és Rozáliát (Tulipant), Kedei Józsefet és Évát (Tóth), Németh Istvánt és Máriát (Tulipant), Pántics Jánost és Évát (Bakk), Szabó Józsefet és Katalint (Németh), Béres Józsefet és Zsuzsannát (Kardos), Szabó Józsefet és Zsuzsannát (Zaha).

Köszöntötték az újszülötteket szüleikkel együtt: Nyolc csecsemô látta meg ebben az évben Isten szép világát, nevük: Kedei Hanna Boróka, Kádár Sheila Sarolta, Sándor Liviu Iosif, Tamás Amália Bernadett, Somodi Dávid Lóránd, Német Lajos József, Moldovan Corina Claudia, Moldovan Raul Ionut.

A tájak, szülôföldek nem harcolnak, idézzük ismét az iskola fiatal igazgatóját: hanem teremnek, nem vetélkednek, hanem ihletnek, és jól megférnek egymás mellett. A tájak békülékenységre, szeretetre, türelemre, életörömre tanítanak, az otthon megbecsülésére és egymás otthonának tiszteletére. Dr. Makkai Gergely képviselô, aki elôször járt a szépnevû faluban, Tamási Áron híres mondatát felidézve nyilatkozta: Nem azért vagyunk a világon, hogy valahol csak úgy, benne legyünk, hanem hogy igazán otthon legyünk benne. Ezek az emberek otthon vannak Búzásbesenyôn. Az otthoniság élteti és megtartja ôket.

Több mint 10.000 km-t tettünk meg!

Járay Fekete Katalin

Tavaly augusztusban az anyaországba kitelepedett erdélyi unitáriusok felkutatására szervezett konferencián Szentgericén a külföldi résztvevôk között volt Vácról a Rotary Klub egyik tagja, Telegdy Ervin is, aki - amint Balázs Sándortól, a szentgericei unitárius lelkésztôl megtudtuk - néhány gericei gyerekre nézve kedvezô lehetôséget ajánlott a tiszteletes figyelmébe: nyolc általános ill. középiskolásnak a nyári vakációban történô kirándultatását Magyarországra.

A Rotary Klub nonprofit világszervezet, mely a gyermekbénulás megelôzéséért és felszámolásáért küzd, sikerrel. Logója - érthetô módon - a fogaskerék. Július 5- én a tiszteletes úr kíséretében indult mikrobusszal a "legénység": Balázs Bence, Gál Attila, Kuti Lóránt, Kovács Jenô Csaba, Kovács József Attila, Pajzs Kinga, Máthé Ferenc és Iszlai Csaba.

Több mint 10.000 km-t tettünk meg a tíz nap alatt - buggyant ki Gál Attilából önkéntelenül. Útvonaluk Ópusztaszerrel kezdôdött, Zilahon Wesselényi szobrának, valamint Ady Endre egykori iskolájának megtekintésével, ill. Kolozsvárral zárult. Hogy mi minden volt e két földrajzi pont között?! - kérdezett vissza Csabi. Diósberényben, ahol a második éjszakánkat töltöttük, mi voltunk az elsô hivatalos küldöttség magyarországi testvérfalunkban. Ha minden jól megy, jövô hónap 17-18-án öt-hat napra a diósberényi tánccsoport tagjai látogatnak el hozzánk. Néhány éjszakát Szekszárdon töltöttünk, de - egészítette ki társát Lóri - , a központ Vác volt. Különbözô családoknál szállásoltak el. Sokat jártunk kirándulni. Nagymarosra, Visegrádra, Esztergomba... - Ha már Esztergomot emlegette a fiatalember - jegyezte meg mosolyogva a tiszteletes úr - a vár feljáratánál csodálatos dologra figyelhettünk fel. Olyan régi harangokra, melyekrôl senki megmondani nem tudta hogyan, mikor kerülhettek oda Erdélybôl. A 12-bôl hat vagy hét Siménfalváról, a Nyikó mentérôl, Betlehenszentmiklósról, a Küküllô mentérôl származnak, ugyanis mindenikre ráírták valamikori származáshelyüket. - Két napot Budapesten voltunk - kapcsolódott a közös élménybeszámolóba a "legénység" egyetlen hölgytagjaként Kinga, ami azt jelenti, hogy az Országházat, a Halászbástyát és az állatkertet is láttuk. Vasárnap istentiszteleten vettünk részt, aztán eljutottunk a Reménység szigetére is. Éjszaka hajókáztunk a Dunán, másnap felmentünk a gödöllôi kastélyba. - Kétszer is emlegettük már Egert, de senki nem mondta, hogy láttuk a várat is. Azokról a magas falakról az Egri csillagok jutott eszünkbe - jegyezte meg Lóránt. Visszajöttünk Kálkápolnára, ez a falu a mi Székelykálunk testvérfaluja volt valamikor, ahol úgy fogadtak, hogy különbül nem is lehetett volna. Visszafelé aztán a Hortobágyon át jöttünk, megálltunk a Nemzeti Parkban, láttuk a csikósokat, ostorokkal csattogtattunk. - És ami nagyon nagy élményt jelentett, hogy Debrecenbe érve megnézhettük a Munkácsy-képeket - egészítette ki a elhangzottakat a tiszteletes úr. Éjszaka Szaracson Botos András református lelkésznek és családjának voltunk a vendégei, ahonnan Zilahon keresztül, amint a beszélgetésünk elején már elhangzott, hazaindultunk. A jövôben 100 esztendôs Rotary Klub állta az útiköltségeket, a kálkápolnai polgármesteri hivatal pedig üzemanyagról gondoskodott.

Dédáról szól a "képkrónika"...

Járay F. Katalin

A székház kiállítótermének kirakatában kissé komor, gondterhelt tekintetû férfi portréja fogadja a szemlélôt. Sajnos - fogalmazott Stef Liviu, az egyesület egyik alelnöke a néhai Nicolae Tunaru önarcképe kapcsán - a Képzômûvészek Maros Megyei Egyesülete elnökének idejekorán történô elvesztése pótolhatatlan ûrt hagyott az egyesület életében, munkájában.

Érthetô, hogy egy nappal a temetése után a kegyelet csendjével vette kezdetét szombaton délelôtt a megnyitó. Mind a tematika, mind a kifejezési forma, technika, stílus tekintetében gazdag tárlatanyagról van szó. Helyenként a nagybányai festôiskola eredményeit tovább vivô-éltetô, a festôi ötletek nyomán lírai hangulatú alkotások vonják magukra figyelmünket, ismét másutt az egykor francia fogantatású, igazodású, könnyed ecsetkezeléssel a pillanatnyi hangulatot újrateremtô impresszionista kromatikájú tájakban gyönyörködhetünk. És nem utolsósorban a festô egyéni élményeit, az ôt megihletô látvány úm. formabontó, tehát az ábrázolásban a szabályokat elvetô expresszionista képek fogják meg a nézôt. Több mint száz alkotásból kellett a tárlat berendezéséhez a rendezôknek válogatniuk, hiszen az idén májusban a Buculeu családnak köszönhetôen Dédán megrendezett alkotótáborban ennyi munka született. Kund, illetve Mezômadaras után ezúttal hegyvidéki környezetben dolgozhattak az egyesület tagjai: Vasile Muresan, Stef Liviu, Czirjék Lajos, Sabina Purcariu, Fábián Margit, Kulcsár Erzsébet, Radu Florea, Târba Georgiana, Pop Calin, Alecu Gabriela, Anghüel Vultur, Ana Calugar és Merdar Elisabeta.

1848-tól a kettôs állampolgárság kérdéséig

(mészely)

Kötetbemutató - könyvesboltban

"A történelemnek annyi értelme van, amennyit a jövô számára jelent." - idézte Gáspár Sándor, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa Habsburg Ottót a Gecse Géza, a Magyar Rádió Határok nélkül címû mûsorának felelôs szerkesztôje által összeállított Állam és nemzet a rendszerváltás után címû kötet marosvásárhelyi bemutatóján pénteken a Bibliofil könyvesboltban. A találkozón jelen volt Komlóssy József, a SENCE (Society for the Protection of National Minorities in Central Europe) - az Európa Tanács Közép-európai Nemzeti Kisebbségek Védelméért Társaság Svájcban élô alelnöke.

A két éve megjelent könyv a Magyar Rádióban elhangzott riportok és a Tolcsvay klubban tartott Határok nélkül vitaestek szerkesztett változata, amelyben a közéleti szereplôk, a vezetô politikusok, szociológusok, politológusok, történészek olyan témákról tárgyalnak, mint az 1848-as szabadságharc problémája, a kisantant-szindróma, felvetôdik a kettôs állampolgárság, a magyar revízió kérdése, az EU-csatlakozás, a csángók helyzete. A kötet szerkesztôje külön fejezetet szentelt az 1956-os forradalomnak, amelyben a riporter annak mai megítélésérôl beszél, és megszólal Nagy Feró, a Beatrice énekese is. A több mint hatszáz oldalas izgalmas gyûjteményben Habsburg Ottó, Kovács László, Diószegi István, Csoóri Sándor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Tabajdi Csaba, Pokorni Zoltán, Medgyessy Péter, Kövér László, Jeszenszky Géza a történelem hálóján át olyan kérdésekre válaszolnak, amelyek most idôszerûek.

Komlóssy szerint ez egy igazi történelemkönyv, amely olvasmányos és mégis gazdag információkat hordoz. Véleménye szerint a magyar problémát európai keretbe kell helyezni, nem specifikus problémaként kell kezelni.

Vasárnap Nyárádszentannán

b.d.

A Nyárádszeredai Napok nyitánya a közeli Szentannán zajlott le. A református templom zsúfolásig telt. Az igét Székely András esperes, balavásári lelkész hirdette. Verscsokorral köszöntötte a gyülekezetet az iskolások egy csoportja Geczô Mária magyartanár irányításával, majd az IKE fiataljai szavaltak és énekeltek, mûsorukat Geczô András helybeli lelkész állította össze és tanította be.

Úrvacsoraosztás után Thiesz Rezsô tanár méltatta a pomológus Belényesi András munkásságát. A róla elnevezett szôlôskertben szépen növekedik a nemes szôlô, a hamburgi muskotály és kolozsvári (Clujana), a pártfogó adománya, melyet dr. Jakab Sámuel tanár irányításával ültettek a gyülekezet tagjai. A kertalapítást faragvány teszi emlékezetessé, Bíró János nyárádszeredai mester munkája. Istentisztelet után itt szavalt Ferenczi Réka középiskolás. Székely András esperes úr megáldotta a kertet és Nyárádszentanna templomos népét. Ezt követôen a parókián megtekintettük dr. Molnár Vince és Kiss Ármánd Zoltán festészeti tárlatát, majd a kultúrházban Kiss Armand tanár a nemrég lezajlott szovátai festôtáborról beszélt, résztvevôinek, a mûvészeti líceum képzômûvész diákjainak munkáit a terem falain láthatta a népes közönség. A Magyar Kertészeti Szövetség képviseletében Seprôdi József borász a vámosgálfalvi borászat termésébôl hozott ízelítôt a szentannaiaknak. Az eseményt a helyi hivatalosságok mellett megtisztelte jelenlétével Lokodi Edit asszony, a Maros Megyei Tanács elnöke is.

Egy évre szóló élmény

Horváth Éva

Szombaton délután a marosvásárhelyi unitárius templomban koncertezett az annapolisi (AEÁ - Maryland állam) unitárius közösség kórusának 22 tagja. Repertoárjukon egyházi énekek, klasszikus darabok és modern amerikai szerzôk mûvei, spirituálék, népdalfeldolgozások szerepelnek. Kelet-európai útjuk során felléptek Prágában, Tordán és Ravában, majd Homoródalmáson is.

Az annapolisi unitárius közösség a ravai unitáriusok testvérgyülekezete. Lelkészük, dr. Fredric J. Muir elmondta: nem könnyû Amerikában unitárius kórust összetoborozni, mert egyházának tagjai szabad, független gondolkodású emberek, a népszerû Betsy Jo Angebranndtnak azonban sikerült. Harminc évvel ezelôtt ô alapította az énekkart, amelyet jelenleg is ô vezet, korát meghazudtoló lendülettel.

A kórus tagjai - jórészt idôs emberek - szeretnek együtt lenni és "örömmel énekelnek azoknak, akik megtisztelik ôket azzal, hogy elmennek elôadásaikra."

Az énekvezér, Betsy a kórus lelke. A repertoárjukban szereplô mûvek egy részét ô zenésítette meg. Tevékenysége sokrétû, nemcsak egyházi kórusoknak szerez darabokat, tv-mûsorokat állít össze, tanít, gyerekdarabokat ír, különbözô zenei társaságoknál tölt be funkciókat. Munkáját elhivatottan végzô, sikeres, mégis szerény ember - mondta az énekvezérrôl F. J. Muir lelkész.

Bár az annapolisiak gyülekezetének képviselôi már jártak itt, most elsô alkalommal jön ilyen nagyszámú csoport (35-en) Ravába. Látogatásuknak erkölcsi súlya van, hiszen a falu elöregedett, papjuk sincs. Az amerikaiak tenni szeretnének valamit azért, hogy testvérközösségüket segítsék kibillenteni a holtpontról. "Egész évre szóló élménynek" nevezték az itteni tájjal, emberekkel való találkozást, volt, aki azt mondta, úgy érzi, haza érkezett.

Akik kérték, azokat besorolták

(b. gy.)

Több mint ötszázan az idén sem tanulnak tovább

Tegnap 300 nyolcadik osztályt végzett gyereket soroltak be a megye közép- és ipari iskoláiban üresen maradt helyekre. Amint Neagu Nicolae igazgatótól értesültünk, mindenkinek tudtak helyet biztosítani, és voltak olyan osztályok, amelyek jelentkezô hiányában nem indulhatnak szeptembertôl. A magyar tagozaton sem telt be a közel 130 hely, nem indul mezôgazdasági osztály Segesváron, a ludasi iskolaközpont magyar tannyelvû mechanika osztálya iránt sem volt érdeklôdés, Régenben a Petru Maior Iskolaközpontban hasonló a helyzet. Mezôbándon is maradtak még helyek a magyar tannyelvû mezôgazdaság szakos osztályban.

Az igazgató szerint az áthelyezési, elhelyezési kérést benyújtó gyerekek közül nem mindenki jelent meg tegnap a besoroláson. Bár lehetôséget biztosítottak volna egy szépségápolási magyar osztály beindítására a Traian Vuia Iskolaközpontban, ezt csak három lány igényelte, így elmaradt. Neagu Nicolae elmondta, hogy a speciális oktatásból kikerült gyerekeknek két osztályt létesítettek Marosvásárhelyen, építôipari munkás szakot a Brâncusi Iskolaközpontban és textilipari szakot a Könnyûipari Iskolaközpontban.

Az igazgató szerint, annak ellenére, hogy a kilencedik osztály kötelezô, az idén is több mint 500 gyerek nem jelentkezett, hogy tovább tanuljon, akárcsak a korábbi években. Aki ezután gondolja meg magát, azokban az iskolákban jelentkezhet, ahol üres helyek maradtak.

Azonosítatlan holttest a Víkenden

(n.a.)

A marosvásárhelyi Víkendtelep csónakázójában azonosítatlan férfi holttestét vetette ki tegnap délben a víz. A helyszínre percek alatt rohammentôsök, tûzoltók, csendôrök és rendôrök érkeztek, ám a mentôcsónak bevetésére nem volt szükség, a holttest fennakadt a part menti bokrokban. A fekete, rövid ujjú trikóba, farmernadrágba öltözött, lábán cipôt viselô 30 év körüli férfinál semmiféle személyazonossági iratot nem találtak. A helyszínelôk a tegnap ujjlenyomatokat vettek az áldozat kilétének megállapítása érdekében. Az ügyben indított kivizsgálás során dôl el, hogy balesetrôl, öngyilkosságról vagy bûntényrôl van szó.

Bûncselekmények, baleset, tûz

(nagy a.)

Tolvajokat lepleztek le

Lopás gyanújával indítottak eljárást a 19 éves B. Zoltán, a 25 éves V. Ioan és a 18 éves G. Francisc vásárhelyi lakosok ellen, akik a péntekre virradó éjszaka több személyautót törtek fel és fosztottak ki. A vásárhelyi rendôrség tetten érte a 25 éves nagyernyei illetôségû G. Imrét, aki egy járókelô táskáját tulajdonította el. Februártól országos körözés alatt áll a 33 éves vásárhelyi illetôségû B. Ferenc, mivel egy megyeszékhelyi lakást fosztott ki. A gyanúsítottat Franciaországból toloncolták ki, s a vásárhelyi bíróság 30 napos elôzetes letartóztatási parancsot bocsátott ki nevére.

Emberölés és öngyilkosság

Pénteken holtan találták vásárhelyi lakásában az 55 éves Sz. Benjamint. Dr. Hecser László, a Marosvásárhelyi Igazságügyi Orvostani Intézet igazgatója elmondta, a férfi elôbb megfojtotta 5 éves kisfiát, majd felakasztotta magát.

Eseménydús hét

A Marosvásárhelyi Rendôrség a múlt héten több olyan személyt azonosított és vett ôrizetbe, akik különbözô betörésekért illetve fosztogatásokért vonhatók felelôsségre. Tetten érték a libánfalvi D. Florea Viorelt, miközben a Dózsa György utcából egy kanálisfedôt lopott el. Másnap a férfi az Azomures vegyipari kombinát mögötti térrôl egy egész szekér kanálistetôt gyûjtött össze. Minôsített lopás gyanújával indítottak eljárást ellene, miközben a gyanúsított szabadlábon védekezhet.

Közúti balesetek

Két személy életét vesztette, egy pedig súlyos sérüléseket szenvedett a hétvégén a megye közútjain történt balesetekben. Tiltott helyen kelt át az úttesten az 53 éves S. Ioan, akit Mercedes személygépkocsijával a 30 éves T. Paul gázolt el. A csütörtökön a Déda községhez tartozó Nagykövesden történt szerencsétlenségben a figyelmetlen gyalogos életét vesztette.

Pénteken délután Marosvásárhelyen szabálytalanul elôzött nyerges-vontatójával a 43 éves D. Marin, s gázolta el a kerékpárral közlekedô K. Ferencet. A kerékpáros súlyos sérüléseket szenvedett. Pár órával késôbb Marosvécs határában gázolta el Volkswagen személyautójával a 41 éves romani C. Mircea a kerékpárral haladó 39 éves D. Liviut, mivel az jelzés nélkül változtatott menetirányán. A figyelmetlen kerékpáros életét vesztette.

Tûzesetek

Villám csapott pénteken Alsóidecsen egy istállóba. A négy szarvasmarha közül hármat sikerült kimenekíteni, egy beleégett.

Szombaton hajnalban Marosvásárhelyen egy Audi 80 személygépkocsi gyúlt meg. A helyszínre érkezô tûzoltók és rendôrök megállapították, hogy az 1918. December 1. út szélén parkolt kisautót egyelôre azonosítatlan tettes benzinnel leöntötte, s meggyújtotta. Elégtek a jármû hátsó kerekei. A szomszédok oltották el a tüzet. Az okozott kár 8 millió lej. A rendôrség nyomozást indított a gyújtogató kilétének azonosítására.

Vasárnap a segesvári kórház imaterme gyúlt meg egy égve felejtett gyertyától. Nem történt komoly anyagi kár, sem személyi sérülés.

Olcsó árut vegyenek!

-demeter-

Telik-múlik az idô, s egyre inkább hozzászokunk a "sokszínûséghez". Tizenöt évvel az átkos rendszer bukása után elmondhatjuk: munkálkodik társadalmunkban a túlélés ösztöne. Nem kell hivatalos statisztikát vezetnünk ahhoz, hogy tisztán lássuk darabjaira szétszakadt (rétegzôdött) közösségünk erôfeszítéseit a puszta létfenntartás biztosításáért. Mert ugye nincs mindenki abban a helyzetben, hogy a napfényes oldalon sütkérezzen, s a méregdrága "cuccok" kiváltsága is csak a kevesebbeké. Piacgazdaságunk (?) azonban igencsak sokszínû formában kínál olcsó és drága termékeket egyaránt. Azt is mondhatnánk, van itt "minden szinten szinte minden". A szintekkel viszont baj van, ugyanis a kevésbé módosak, mondjuk csak ki, a szegények számára is ki kell találni valamit, nehogy felkopjon az állu(n)k. Ki is találtak. Szaporodnak az olyan üzletek, amelyek fenemód olcsón kínálnak külföldi termékeket, a szegények örömére. Szinte a "kilós" kereskedés kifejezést használtam, de visszavonom. Az itt található áruk "vadiúj" termékek, és semmi közük sincs a néhány éve még divatban lévô segélycsomagok tartalmához. Szóval az ilyen üzletek elôtt sorok kígyóznak, a sorok mellett elhaladók pedig nemegyszer lenézôen legyintenek, mondván, a "filléres" üzletek szolgáltatásai szintén csak filléres minôségûek lehetnek. Még a polcok sincsenek felrakva, a mûanyag kosarak pedig tömve vannak a keleti"bóvlival". A fogyasztóvédelmisek szerint azonban semmi kivetnivalót nem találni eme termékek minôségében. Akkor tessék mondani, hogy lehet, hogy akár egy euróért vadonatúj pólót is vásárolhatunk? Mire a válasz: egész könnyen. Legyünk nyugodtak, a viszonteladók (és mások is) hihetetlenül alacsony áron megvásárolhatják valahonnan. Az áruházakban ugyanez az áru lényegesen többe kerül, de hogy is nézne ki, ha mindenki az "olcsó" üzletekbôl vásárolna. Meg aztán a jómódúaknak is ki kell élniük örömüket a vásárlásban. Hol marad ilyenkor a presztízs, a státus? Mert a "felsôbb szint" más életvitelt, más beosztást, magyarán kiváltságot jelent. Ezért kell a szinteket idejében különválasztani. Hogy az "ügyetlenebbeknek" is maradjon áru. És hely. Persze, nem a tetôn, mert ott minden négyzetcentiméter foglalt...

Ezek után sírjunk-e vagy nevessünk? Legyünk inkább humorunknál. Vagy társadalmi státusunk tudatában? Olcsó árut vegyenek!

Marosugrai vendégoldal

Szerkesztette: Nagy Annamária

Rendôr ezredesbôl polgármester

A június 6-i helyhatósági választásokon 58 százalékos igennel Meghesan Ioan foglalhatta el Marosugra község polgármesteri székét. Milyen meggondolásból iratkozott fel a megmérettetésre, milyen terveket tûzött maga elé? - kérdeztük a Megyei Informatizált Lakosság-nyilvántartó Hivatal volt vezetôjétôl.

- Tulajdonképpen családi hagyományt folytatok, hiszen édesapám az 1950-60-as években 23 évig volt itt polgármester. A január elsejei nyugdíjazásom után sem tudtam beletörôdni a semmittevésbe, s mivel addig is stresszes, állandó gondolkodásra, munkára sarkalló környezetben dolgoztam, úgy ítéltem meg, a polgármesteri hivatás hasonló kihívást jelent. S nem tévedtem, rengeteg a tennivaló - magyarázza Meghesan Ioan. A polgármesteri hivatal épülete az édesapja, id. Meghesan Ioan polgármestersége idején épült. Az ifjabb Meghesan elsô lépésként elhatározta, hogy felújíttatja. A korszerûsítési munkálatokhoz már hozzá is fogtak, s az emeleti, addig kihasználatlanul álló jobb szárnyat átalakították. Itt lesz az alpolgármester és a polgármester irodája, mellette (a valamikori vetítôteremben) a tágas tanácsterem. Eddig a hivatalban sem tanácsterem, sem mellékhelyiség nem volt. A polgármester irodájába költözik az eddig rendkívül szûk helyiségben tevékenykedô három könyvelô, s a többi irodahelyiséget is funkcionálissá teszi. Meghesan Ioan szerint a legfontosabb a köztisztviselôk és a polgárok közötti viszony javítása. A több kilométerre esô falvakból tulajdonbizonylatokért és egyéb hivatalos iratokért begyalogoló lakosokat az elôzô önkormányzat tisztviselôi többször elutasították, hogy nincs fogadónap. Meghesan Ioan elrendelte: mindennap az adófizetô polgárok rendelkezésére állnak.

Csökkenteni a munkanélküliséget

A kampány idején az induló polgármester munkahelyek teremtését ígérte a választópolgároknak. Alig egy hónappal a választások után egy vásárhelyi cég jelentkezett munkaerôt toborozni. A Gitogi cipôkészítô cég 15 személyt alkalmaz, akiknek 2,8-3 millió lejes fizetést ajánl és biztosítja az ingázást. Az ugrai Haller-kastély termeit a tulajdonos szimbolikus összegért hajlandó cégeknek bérbe adni. Az olasz cég már kifejezte abbéli szándékát, hogy az ugrai jelentkezôk betanítása után itt munkapontot nyisson, s további személyeket alkalmazzon. Az elképzelések kivitelezése mintegy félszáz ugrainak biztosítana megélhetési lehetôséget.

Ígéret iskolabuszra

Az iskolák karbantartása is komoly gondot okoz. A község területén mûködô öt tanintézet tetôzetét meg kell javítani, hogy ne rongálódjon tovább. A kevés gyerek miatt kihasználatlanul álló helyiségeket konzerválni kellene. Kéréssel fordultak a megyei tanfelügyelôséghez iskolabuszért, hiszen Gyulasról, Lackodról, Ódellôrôl és Mezôújfaluból gyalogosan, szekerekkel, kerékpárral, illetve a tehetôsebb szülôk személyautójával jár a tizenkét gyerek a községközponti gimnáziumba.

4,4 milliárd vízvezetésre

Elképzelések szerint 2005-ben vezetékes vizet használhatnak a marosugraiak. A több éve elkezdett beruházást a pénzhiány miatt voltak kénytelenek leállítani. Az elosztó vezetékeket már lefektették, hiányzik viszont a fôvezeték. Az eredeti tervek szerint a vizet a községközpont a maroscsapói vízüzemtôl kapta volna, s a fôvezeték Ugráig ért volna. Utólag megváltoztak az elképzelések, miszerint ugyanezen forrástól Szentpált is ellátják. A vízhálózat kiépítése érdekében nagyobb hozamú fôvezetékre volt szükség. Ezek lefektetésére számítások szerint 4,4 milliárd lej kellene, amelyet a megyei tanácstól várnak.

A turizmus fellendítését tervezik

Meghesan Ioan potenciális lehetôséget lát az idegenforgalom fellendítésében. Ódellô határát évek óta siklórepülôk hada szállja meg. Az új polgármester komoly jövedelemforrást lát ezen hobbi kiaknázásában. A tervek szerint egy vendégfogadót építenek a Maros partján, ahol nyári idôszakban megszállhatnak a szórakozni és kikapcsolódni vágyó városiak. Közélelmezési egységet is létesítenek, s mindez újabb munkahelyek teremtését jelenti.

Korszerû orvosi rendelô épül

1995-ben kezdôdtek el az új orvosi rendelô építési munkálatai. Az emeletes épületet kilenc év alatt sem sikerült befejezni.

- 1993 óta vagyok családorvos a községközpontban. 1700 személyt gondozok. Eddig egy olyan rendelôben dolgoztunk, amely nem rendelkezik egészségügyi engedéllyel - meséli dr. Moldovan Adela. Két éve EKG- és számítógépet vásároltak, ám azt nem tudták mûködésbe helyezni. Egyetlen helyiségben folyt a tevékenység: itt vizsgálták meg a beteget, kezeltek, adták be a védôoltásokat. Az új rendelôben valamennyi folyamat külön teremben történik: tágas váróterem, mellékhelyiség orvosok és betegek számára, megfelelôen felszerelt kezelô, vizsgálószoba, s az utolsó simításokat végzik a sterilizáló helyiségnek. Az új rendelôben az oltás és kezelés elkülönítve folyhat. Az emeleten lakószobákat alakítanak ki, a családorvosok ide költözhetnek, s így állandó jellegû orvosi ügyeletet biztosítanak a községben. Ígéret van arra, hogy az ôszig befejezôdnek a munkálatok.

Két éve kezdôdött a családtervezési program, amelynek keretében minden hétfôn megelôzô jellegû elôadásokat tartanak. Mintegy ötven nô részesül ingyenes fogamzásgátlóban, s ennek eredményeként a nem kívánt terhességek és abortuszok a felére csökkentek. Az egészségügyi szolgáltatásokban részesülôk háromnegyede 2 év alatti gyerek. Moldovan Adela elmondása szerint a kicsik megbetegedését a higiénia hiánya, valamint szüleik hozzá nem értése okozza. Ennek leküzdése érdekében kezdeményezték az anyák iskoláját, havonta felkészítôket tartva a rendelôben.

Fôjavítás alatt a komp

Ódellôt a Maroson át komppal lehet megközelíteni. Korábban egy fából készült híd jelentette a kapcsolatot a külvilággal, most a vasból készült úszó alkalmatossággal közlekedik a 239 lakos. Az idô azonban egyre inkább kikezdi a kompot, ezért szükséges a négyévenkénti teljes felújítás. Pénteken húzták partra a kompot (felvételünkön). Egyúttal az Alex Trans és a Prescom nehézgépei még egy útsávot nyomtak, amelyet a polgármester ígérete szerint a közeljövôben leköveznek, s jobboldalt egy parkolót is kiképeznek a várakozó autók, szekerek számára. A tervek között szerepel a községközpontban négy kisebb híd felújítása, valamint a marosugrai mezôt átszelô patak fölötti híd betonhíddal való helyettesítése.

Fedett terasz a kultúrotthonnak

Ugrán a kultúrotthon évek óta kihasználatlanul áll. A tervek szerint a közeljövôben önkéntes munkával meszelik ki a termet, javítják meg a színpadot. Gondot jelent a hatalmas terem fûtése, a két csempekályha elégtelen erre, ezért más megoldást kell találnia a helyi önkormányzatnak. Az itt ünneplô násznép számára a korszerûen felszerelt konyhában fôznek, s a mellette levô mellékhelyiséget is rendbe tették már. A hátsó kijárathoz fedett betonteraszt öntenek. A nagyterem melletti kisebb helyiségben az Interetnikai Alapítvány klubhelyiséget alakított ki, a pénteken hozott deszkából padokat készítenek, a földre linóleum kerül, s itt szerelik fel a pályázat útján elnyert 2800 euróból vásárolt négy performans számítógépet is.

A község többi mûvelôdési otthonai azonban pénzhiány miatt továbbra is kihasználatlanul állnak. A legrosszabb állapotban a lackodi kultúrház van, amelynek beesett a mennyezete, az ablakkeretekbôl pedig évek óta hiányzik az üveg. A polgármester anyagi támogatás érdekében a megyei tanácshoz, illetve felsôbb fórumokhoz szándékszik fordulni.

Kutyafarm

Öt gyönyörû német juhászkutya táncolja körül Szente Zsoltot, amikor a 99. szám alatti lakáshoz érünk. A munkából hazatérô gazdinak és az ezzel járó délutáni sétának örvendenek.

- 1997-ben 100 márkáért vásároltam az elsô kutyát. Eladtam a Mobrámat, s abból vettem Sharont - meséli a kezdeteket Szente Zsolt állatorvos. S innen már nem volt megállás. A kiskutyák árából vásárolta Elzát, a kölykök közül hármat megtartott. Velük jár kiállításokra, a törzskönyvezett kiskutyákat pedig értékesíti. Szisszire a legbüszkébb, rengeteg díjat elnyertek. Az idén már tíz versenyen vettek részt. A törvények szerint egy eb legalább két kiállításon kell részt vegyen, a szuka minimum nagyon jó, míg a kan legalább kitûnô minôsítést kell elérjen ahhoz, hogy utódjaikat törzskönyvezni lehessen. A törzskönyvezett kölyköknek az értékük is jóval nagyobb, egy kiskutyáért 150-250 eurót kapnak. S ez a pénz nagyon is elkel, hiszen a felnôtt német juhász naponta 500-600 gramm tápot eszik. A 15 kilós zsák táp 900.000 lejbe kerül, s ez egy hónapig elég egy kutyának. A tavaly 12, az idén 13 kiskutya született. A felmérések szerint a kutyák között a német juhász a harmadik helyen áll intelligencia szempontjából. Ez napi kétórás foglalkozást jelent, ám a négylábúak reggeltôl estig el tudnának játszani gazdájukkal. Naponta 14-17 kilométert járnak le.

Vox populi

13 év után új polgármestert választottak a marosugraiak. Mit várnak el tôle és az általa vezetett tanácstól? - erre voltunk kíváncsiak körkérdésünk során.

Supiala Eugenia, 57 éves, technikus, Marosugra: - Elsôsorban a vízbevezetést és az orvosi rendelô építését kell befejezni. Tarthatatlanná vált a községközpont állapota: mindenfelé cigarettacsikkek, szétköpködött tökmaghéjak, a bár elôtt ácsorgó romák. Megoldást kellene találni arra, hogy a romák tegyenek is valamit a község érdekében az államtól kapott társadalmi segélyért. Fel kellene osztani a községet, s mindegyikük feleljen egy-egy területért, amelyet tisztán tart, kitisztítsák a sáncokat. Ha nem teljesítik feladatukat, nem kapnak segélyt. Az elôzô polgármester idején még csak a közvilágítás sem volt megoldva. Éjszaka templomba menet koromsötét utcákon kellett végigmennem, most javulást látok ilyen téren.

Popa Eugenia, 57 éves, nyugdíjas, Lackod: - Rendkívül rossz állapotban van az iskola és a kultúrotthon. Elsôsorban azokat kellene pontra tenni, valamint körbekeríteni a falu központjában levô épületet. Elkelne egy orvosi rendelô is, hiszen a falut zömében idôs, beteg emberek lakják, az ugrai rendelôbe bejutni rendkívül körülményes. Jó lenne egy mikrobusz, amely legalább heti két alkalommal közlekedne, hogy ne legyünk ennyire elszakadva a világtól. Természetesen ez az utak javítását is jelenti.

Szabó Béla, 72 éves, Marosugra: - Az elôzô polgármester rendkívül sok visszaélést követett el az emberek földjeinek visszaadásakor. A minôségi földem helyett én is rosszat kaptam, s hiába mentünk a polgármesterhez, az alkalmazottak durván beszéltek velünk. Remélem, az új polgármester rendet teremt ebben a káoszban, s ugyanakkor olyan köztisztviselôket alkalmaznak, akik valóban tudják, hogy a köz érdekében dolgoznak.

Bartus Hajnal, 27 éves, háztartási, Marosugra: - A közbiztonságot kellene megoldani. A cigányok a mezôrôl, de még a kertekbôl is mindent ellopnak, s ha apósom nem ôrizte volna a termést, semmi sem maradt volna munkánkból. Eddig csendôrôrs mûködött a községben, a tavaly ismeretlen okok miatt megszüntették. Pedig szükség lenne rájuk.

Budai Katalin, 75 éves, Maros-ugra: - Asztalos a fiam, de nem talál munkahelyet. Talán ez a legégetôbb: munkahelyeket teremteni a fiataloknak.

Székely Melinda, 48 éves, háziasszony, Marosugra: - Nagyon akartuk a változást, mert az elôzô polgármester 13 év alatt semmit sem tett. A helytelen községgazdálkodás miatt még a közvilágításra sem futotta, az utcai égôket éjfélkor leoltották. Jó jel, hogy most már egész éjszaka van villany. A Maros utca rendkívül elhanyagolt állapotban van, ezt kellene megjavítani.

Start elôtt a Félsziget Fesztivál

Nemzetközi sztárok és sátortábor

(mr)

Szerdán a megyeszékhelyen startol Erdély legnagyobb diáktalálkozója, az ötnapos Félsziget Fesztivál. A lázas szervezés már korán elkezdôdött, Szepessy Szabolcsot, a diáktábor fôszervezôjét a rajt elôtt röviddel kaptuk diktafonvégre:

- Igazi Sziget-hangulatra lehet számítani július 31 - augusztus 1. között Marosvásárhelyen. Miben is áll ez?

- Elsôsorban abban, hogy több zenei helyszín - három különbözô stílusban - létezik egyszerre párhuzamosan, illetve több szálon futnak a programok. Ezenkívül napközben is lesz filmfesztivál, Civil Falu, testfestés, sport, és sok más kisebb program egy idôben. A tavalyhoz képest mindenféleképpen elôrelépést lehet tapasztalni, jó úton haladunk afelé, hogy a Félsziget nemzetközi fesztivállá váljon, a Szigethez hasonló rendezvény hangulatában és programkínálatában.

- Mit ôriz a fesztivál az egykori szejkefürdôi jellegébôl? Ahogy láttam, a szervezôk közül is sokan
"visszatérô vendégek"...

- Az akkori szervezôk közül is sokan vannak, persze sokan kicserélôdtek, nem lehet azt mondani, hogy ugyanaz a csapat. A fesztivál megôrizte azt a diáktábor hangulatát, hogy más váro-sokból is várunk résztvevôket, lesz sátortábor, tábortûz, próbáljuk ezt a tábori életet erôsíteni, feleleveníteni. Nem csak a városnak szól, hanem más régióknak, más országoknak is. Szeretnénk, ha a tábor jellegét megôrizné, és ez az a vonal, amely kapcsolódik a szejkefürdôi diáktalálkozóhoz.

- Említetted, hogy egyre nyitottabbak vagytok. Az idei fesztivál már nem csak a magyar fiataloknak szól...

- Ahhoz, hogy egy nyitott, nemzetközi fesztivállá váljon, az is kell, hogy ne tegyünk különbséget magyar, szerb vagy román, német, angol között. Ez fontos, és ez irányban kell nyitnunk, mind reklámban, mind plakátokban, programokban. Éppen ezért hívtuk meg a Chumbawamba angol együttest, és reméljük, hogy jövôre még több nemzetközi sztár lesz. A dj-k között is szerepelnek külföldi hírességek, és itt nem csak a magyarországiakra gondolok.

- Marosvásárhely stabil helyszíne marad a Félszigetnek?

- Ez sok mindentôl függ, például hogy mennyire bírja el a hely. A tavaly ideálisnak tûnt, itt van egy gyönyörû strand, sportpályák. A Maros-parton meg lehet oldani, a táborozást, sátorozást, a színpadokat. Jó helynek tûnt, Erdély központjában van, könnyen elérhetô. Ha az önkormányzat és a város is mellénk áll, befogadja ezt a fesztivált, akkor marad ez a helyszín.

- Mennyire tud a fesztivál politikamentes lenni?

- Abszolút, nem is politikai szervezetek szervezik. A tavaly is rásütötték, hogy ez egy politikai fesztivál. A tavalyi Irány Európa címû konferencia szakmai konferencia volt és nem politikai, az idén még ez sem lesz, hanem csak elôadások.

- Mik a jövôbeli terveitek?

- Növekedni, bôvülni, gazdagabb programot szervezni, még jobb szolgáltatásokat biztosítani.

Koncertek a Félsziget nagyszínpadán

Mészely Réka

Elôször látogat Romániába a nemzetközi toplistás sikereket elért brit Chumbawamba zenekar, akik a július 29. és augusztus 1. között szervezett Félsziget Fesztivál második napján lépnek színpadra. Az érdeklôdés középpontjában minden bizonnyal a 10.000-es közönség befogadására képes nagyszínpad áll majd, az ASA sportklub futballpályáján. Itt koncerteznek a fesztivál legnagyobb sztárjai. A szervezôk nagy odafigyelést szenteltek a mûfajok sokszínûségének. A fesztivál öt napján a brit együttes mellett híres hazai, magyarországi és moldáviai zenekarok koncerteznek.

Visszatérô vendégek napja

A nagyszínpad elsô fellépôje szerdán délután öt órától Emanuel, aki a Szatmárnémetibôl elindult Stigma együttessel került be a zenei köztudatba, maga írja és hangszereli - többnyire lányokat bódító - dalait. Az egyórás koncert után a már a marosvásárhelyi színpadon ismert Zanzibár együttessel énekelhetjük a Szólj már, Nem vagyok tökéletes címû dalokat, illetve lesz lemezbemutató a legújabb albumukról is. A Republicot sem kell különösképpen bemutatni, hiszen a Repül a bálna, Indul a mandula számaik nélkül aligha lehet bulit tartani. A Holograf 1978 óta rengeteg lányszívet összetört sajátos rockzenéjével. 1994 volt a nagy visszatérés éve, amikor a román közönség megunta a külföldi zenét, és "visszaszeretett" a hazaiakba. Több országban felléptek már, mostanában Magyarországon is turnéznak. A szerda este utolsó fellépôje az Anima Sound System, amely ugyancsak a fesztivál visszatérô vendége. Antirasszista tánczene, dub-echo, cigány, reggae és zsidó dalok, politikai korrektség és dub mixek, késôbb nyitottak a jungle és a trip-hop felé.

22 órától Chumbawamba

Csütörtökön a Titán után a Bikini koncertezik, majd ôket követi a Tankcsapda, a debreceni keményrock-csapat 15 éves történelmének legjobb dalait játssza el. A fesztivál abszolút sztárja a brit Chumbawamba, amely a punkmozgalomból nôtt ki. A nyolcvanas évek közepétôl kezdve a szokásos zuhogós- zakatolós punkütemeket fülbemászó dallamok váltották föl, népzenei elemekkel, reggae- betétekkel fûszerezve. Az évek során magyar népdalokat is feldolgoztak. 1997-ben törtek be a slágerlistákra a "Tubthumping" címû dallal. 2000-ben megjelent "WYSIWYG" albumukról újabb sikert jelentett a "She's Got All the Friends" címû szám.

Az est zárókoncertjét a Zdob si Zdub Moldova köztársaságbeli zenekar tartja. Zenéltek már a Red Hot Chilli Peppers elôzenekaraként, és felléptek a Sziget Fesztiválon is.

Marosvásárhelyi származású énekesnô a színpadon

A pénteki nap elsô fellépôje a Defender, az egyetlen erdélyi zenekar, amely Budapesten készítette júliusban megjelent nagylemezét. Erôsítésnek pedig egy marosvásárhelyi származású énekesnô, Keresztes Ildikó. Az 1981 óta mûködô Európa Kiadó után az Iris lép színpadra, tagjai a legendás Uriah Heep zenakarral közös dalt jelentettek meg. Az est Kispál és a Borz-, illetve Beatrice-koncerttel zárul.

Az est sztárja Földes László

Luna Amara-koncert nyitja a negyedik napot, ôt követi a Cargo, majd a Directia 5. A 22 órától fellépô Sziámi zenekar az ország egyik legsokoldalúbb popformációja, változó zenével és felállással, de mindig igényes tartalommal. A Hobo Blues Band lép éjfélkor a színpadra, a zenekar frontembere, Földes László - Hobo - számtalan más együttesnek is írt vagy fordított szövegeket. Könyve is megjelent, például a Rolling Stonesról. 1993-ban kiadta Jim Morrison verseit saját fordításában. Önálló színházi estjei egy-egy jeles irodalmi vagy zenei személyiségrôl szólnak.

Role nélkül nincs táborzáró

A nagyszínpadon a romániai Aliaj együttest a magyarországi Heaven Street Seven követi a Félsziget utolsó napján. A Vama Veche-koncert után is fergeteges bulira lehet számítani, amit a Voltaj biztosít, remélhetôleg a tavalyihoz hasonló jó hangulattal. A Ganxsta Zolee és a Kartel nevû rapbanda, Ganxsta Döglégy Zolee (Zana Zoltán) és Dopeman este tizenegy órától fog hozzá szókincsünk bôvítéséhez.

És mint ahogy már a Félsziget elôdjénél, a szejkefürdôi diáktábornál is megszoktuk, nincs záróbuli a Role együttes mély hangú énekesnôjének dalai nélkül.

Félsziget- hírek

Népek tánca

Ez is zene. Ez is tánc. Naponta, a délutáni és esti programot színesíti majd a népek táncát bemutató sorozat, lesz táncoktatás és táncház: szerdán magyar néptáncízelítô, csütörtökön társasági táncokat oktatnak, másnap csángó és román néptáncot. Július 31-én, szombaton ír táncbemutató lesz tánctanulással. A zárónap a cigánytáncok napja bemutatóval, tánctanítással és este táncházzal.

Színjátszófesztivál

Ha tavaly sikeres volt, akkor a Félsziget Színjátszófesztiválnak idén is itt a helye! Naponta három elôadáson különbözô irányzatokat, stílusokat ismerhetünk meg, 5-7 szereplôs - és egyéni - elôadásokon.

Bábsziget

Bábszínháztörténet és bábok bemutatója Vincze László kolozsvári bábszínész és Kovács Zsuzsa máréfalvi tanító jóvoltából. Továbbá Vitéz László és társai. Nem csak gyerekeknek.

Irodalmi délutánok

Az irodalmi sátorban egymást váltják majd a könyvbemutatók, a felolvasóestek és az író-olvasó találkozók.

Vitatéma: erdélyi és összmagyar irodalom - sajátosságok és különbségek. A Félsziget Fesztiválon az Erdélyi Magyar Írók Ligáját Fodor Sándor tiszteletbeli elnök és Sántha Attila elnök, továbbá Mózes Attila, Székely Csaba és Balázs Imre József képviselik.

Könyvbemutatók:

Fodor Sándor: Sündisznóállás, Csíkszereda, 2004.

Mózes Attila: Céda korok történelme, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2004.

Sántha Attila: Székely szótár, Kézdivásárhely, 2004, Kemál és Amál, Budapest, 2004.

Székely Csaba: Írók a ketrecben, Kolozsvár, 2004.

Civil Falu

A budapesti Sziget Fesztiválhoz hasonlóan a Félsziget Fesztivál is lehetôséget nyújt a civil szervezeteknek a bemutatkozásra, saját programok szervezésére a rendezvény ideje alatt. A Civil Falu lakói között vannak ifjúsági szervezetek, természetvédôk, de hallgatói önkormányzat és középiskolások modellcsoportja is. Mindenki maga döntötte el, mivel csalogat. És mindenki maga dönti el, melyik csábításnak enged.

Sportprogramok

A délelôtti és kora délutáni sportvetélkedôkön bárki bebizonyíthatja ügyességét, felmérheti erônlétét, pótolhatja a reggeli tornát. A versenyekre a nyitónapon, illetve a kezdés elôtt 6 órával fogadják a jelentkezéseket. A hagyományos (foci, tenisz, streetball, strandröplabda, úszás, evezés) ágakon kívül jelen lesznek az extrém sportok is, emellett lufiröplabda, iszapbirkózás, hordódobálás és szumó is. Továbbá megtudjuk, mit játszottak a Pál utcai fiúk, és kiderül, mi a korfball.

Jelentés a völgybôl

Nagy Botond