|
VI. évfolyam 167. (15737.) sz. |
2004. július 19., hétfõ |
Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Apróhirdetések
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
Díjmentesen
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
A Párbeszéd a jövôért konzultációsorozat keretében Markó Béla szövetségi elnök és Kötô József oktatási és egyházügyi ügyvezetô alelnök az Országos Magyar Diákszövetség Nagy Gábor elnök által vezetett küldöttségével találkozott Kolozsváron július 17-én. A megbeszélésen elemezték az egyetemi oktatás számára nagy kihívást jelentô bolognai rendszer bevezetésével kapcsolatos egyes oktatáspolitikai kérdéseket. Ugyanakkor az OMDSZ vezetôi kérték: az RMDSZ járjon közbe azért, hogy a román oktatási minisztériumtól és más illetékes intézményektôl az eddigieknél nagyobb figyelmet kapjanak, és keresse meg a román diákszervezetekhez hasonló pénzügyi támogatási lehetôségeket is számukra a kormányintézményektôl, valamint az oktatási minisztériumtól. A találkozón megegyezés született arról, hogy az RMDSZ és az OMDSZ továbbra is együttmûködik az Iskola Alapítványon és más intézményeken keresztül a magyar egyetemisták tanulmányi és életkörülményeit javító közös célok megvalósításáért, a különbözô ösztöndíj- és támogatási rendszerek alakításában, mint például a tudományos diákköri konferenciák megjelölése külön pályázási lehetôségként. A találkozó nyomán az RMDSZ választási programjába foglalja a diákmunka és diákhitel kérdésének törvényi rendezését.
Az együttmûködés volt a központi témája a nap második, a Romániai Magyar Közgazdász Társasággal folytatott megbeszélésnek is. A szövetségi elnök és Kerekes Gábor gazdasági ügyvezetô alelnök valamint az RMKT vezetôi, Somai József, Kerekes Jenô és Kolca Tibor úgy értékelték, hogy a két szervezet munkájában bizonyos fajta párhuzamosság létezik, szakmai és stratégiai kérdésekben nem támaszkodnak kellôképpen egymásra. Az a közös vélemény alakult ki, hogy az elkövetkezôkben a kapcsolatot szorosabbá kell tenni, és jobban ki kell használni azt a szakmai potenciált, amellyel az RMKT rendelkezik, mind a vidékfejlesztésben, mind más gazdasági területeken, hiszen a romániai magyar közösség elôtt nagy kihívások állnak az elkövetkezô években, és ezekre a kihívásokra csak közös erôfeszítéssel lehet jól válaszolni.
Kiemelt célként fogalmazódott meg a tanácskozáson az erdélyi magyar gazdasági kultúra fejlesztése, elsôsorban a felnôttoktatás keretében, valamint a vidék felkészítése az uniós csatlakozásra. Ugyanakkor Kerekes Gábor felkérte az RMKT-t, hogy képviseltesse magát az uniós pályázatok alapjául szolgáló romániai nemzeti fejlesztési terv kidolgozásában közremûködô szakmai csoportban.
Nem csökkentek, hanem esetenként még növekedtek is a határon túli magyar oktatás támogatására szánt összegek, amelyek felhasználásában a magyar oktatási tárca kiemelt fontosságúnak tekinti a szórványmagyarság körében folyó oktatás támogatását - hangoztatta Szabados Tamás, az Oktatási Minisztérium (OM) politikai államtitkára szombaton Csíkszeredában tartott sajtótájékoztatóján. - A szórványban élô magyarok a legveszélyeztetettebbek - hangsúlyozta Szabados Tamás -, ezért elemi érdek a támogatásuk, hogy ne vesszenek el a magyarság számára. Példaként az erdélyi Mezôség peremén lévô Válaszúton és Szamosújváron mûködô szórványkollégiumokat említette. A politikai államtitkár cáfolta azokat a sajtóban megjelent kijelentéseket, miszerint csökkent volna a határon túli magyar oktatás támogatására szánt összeg. Mint mondta, sikerült nem csak szinten tartani a támogatási összegeket, hanem esetenként még növelni is. Hozzáfûzte, hogy csak az Apáczai Közalapítvány szakképzési alapja csökkent az 2003-as csúcsévhez viszonyítva. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az OM részt vállal a határon túli magyar oktatás támogatásában. Például a kedvezménytörvény alapján támogatja a magyarigazolvánnyal és pedagógusigazolvánnyal rendelkezô magyar pedagógusok magyarországi továbbképzését. Sôt, bár egy év késéssel, de lehetôvé vált számukra a szakkönyvvásárlási kedvezmény igénybe vétele is.
Az Egészségügyi Minisztérium az ingyenes és ártámogatott gyógyszerek, a klinikai analízisek finanszírozására, a pszichiátriai hálózat fejlesztésére valamint régebbi adósságok törlesztésére fordítja a költségvetési kiegészítésbôl származó összegeket, közölte vasárnap, sajtótájékoztatón Ovidiu Brînzan szaktárcavezetô. A miniszter elmondta, a gyógyszerártá-mogatásra 1.500 milliárd lejt költenek, egy 600 milliárd lejes alap pedig lehetôvé teszi, hogy a 6 millió lejnél alacsonyabb jövedelmû nyugdíjasok az ártámogatott gyógyszerek árának csak 10 százalékát fizessék az eddigi 40-50 százalék helyett. Brînzan hozzátette, ez az intézkedés a nyugdíjasok 98 százalékát, azaz mintegy 6 millió személyt érint. "Reméljük, hogy január 1-tôl minden egészség-biztosítással rendelkezô nyugdíjasra kiterjeszthetô lesz az intézkedés", fogalmazott. Az egészségügyi miniszter azt is elmondta, a pszichiátriai kórházak számára 40 milliárd lejt különítenek el, a fennmaradó összegbôl régebbi adósságokat törleszt a tárca.
Pénteken a Nemzeti Liberális Párt megyei állandó bürója és területi bizottsága együttes ülésen elemezte a helyhatósági választások eredményeit, és úgy döntött, hogy "részben" visszahívja a mezôbándi, kisiklandi, ratosnyai szervezetek állandó büróinak tagjait, illetve ezeknek a szervezeteknek az elnökeit.
Azokban a helységekben, ahol a liberálisok nem érték el az 5%-os választási küszöböt, menesztették a vezetôséget, és ideiglenes vezetést neveztek ki. Ide tartozik Magyaró, Apold, Ádámos, Marosvécs, Alsóidecs, Mezôméhes, Mezôpa-gocsa, Szengel, Marosszentanna, Marosszentgyörgy - tájékoztatott Eugen Nicolaescu megyei elnök.
Ugyanakkor, jelentette be, a büró titkos szavazással elfogadta a parlamenti jelöltek listáját. Eszerint a listavezetô Eugen Nicolaescu, majd sorban következik Mihai Antonie, Ciprian Dobre, Ladislau Schwartz, Marius Ichim, Felicia Pop, Horatiu Moldovan, Cecilia Hâncu, Eugen Bândea. Ezeket a javaslatokat az NLP állandó küldöttsége fogja véglegesíteni augusztus 7-én. "Ily módon Maros megyében lezárultak a parlamenti jelöltek kiválasztásának statutáris procedúrái", nyilatkozta Eugen Nicolaescu, aki szerint az eljárás "demokratikus és transzparens" volt.
A Népújság kérdésére, hogy hány helyre számítanak az ôszi parlamenti választásokon, az elnök azt válaszolta, hogy "attól függ". Ha a 35%-os átlagot veszik, akkor kettô plusz egyre, ha a 42 százalékot követik, akkor legalább ötre. Egyelôre úgy tûnik, még nem döntötték el, pontosan hány százalékot szándékoznak elérni az ôszi választásokon.
A felvetésre, hogy a Maros megyei eredmények jócskán alulmaradnak az országos szinten elért eredményektôl, Nicolaescu bonyolult magyarázatba kezdett. Elsôsorban Maros megye "speciális" voltát, azaz etnikai összetételét említette. A másik ok szerinte az állandó büró tavaly augusztusi döntése volt, melynek értelmében az NLP-nek minden megyeközpontban kötelezô módon saját jelöltet kellett indítania. Végül elismerte, hogy a kampányuk sem volt tökéletes, inkább "nehézkesnek" volt mondható. Nicolaescu szerint a megyei kampánystábnak nem volt "koherens koncepciója", nem volt jó mûszaki csapata, "profi stratégával" az élen, ráadásul a kampányhoz szükséges pénzalapokat sem kapták meg idejében.
Azonban, mindennek ellenére, kiderült, hogy még a megyében sincs szükségük szövetségesre, tette hozzá Eugen Nicolaescu, mert amit elértek, azt saját erôbôl érték el. Elsô ízban sikerült egy városi polgármesteri széket megfogniuk (Nagysármáson), egy mu-nicípiumban alpolgármestert tisztségbe juttatni (Szászrégenben), 5 polgármesteri és 7 alpolgármesteri funkciót megszerezni és a helyi tanácsosok számát 61-rôl 146-ra emelni.
Ezért gondolják úgy, hogy ahol nem kielégítôek az eredmények, ott a helyi szervezetek hibáztathatók. Sok helyen az utolsó pillanatban tették meg a jelöléseket, felmérés nélkül, csupán a helyi szervezet elnökének a javaslatára, mondta egyebek között Nicolaescu.
Emlékszem, gyerekkorunkban alig vártuk a nyári vakációt, amikor szüleinkkel tengerparton, hegyekben, vagy a nagyszüleinknél, a forgalmas utaktól messze esô, eldugott kis mezôségi falucskában nyaraltunk. Bárhol is voltunk, jól telt, s pihenésünket nem zavarták az esetleges anyagi gondok. Aztán, az idôk teltével, egyre szorosabbra kellett húzni a derészíjat, a szolgáltatások árának robbanásszerû növekedése miatt. Mennyiért nyaralhatunk az idén? Ennek néztünk utána összeállításunkban.
A marosvásárhelyi utazási irodák ajánlatában elôkelô helyet foglal el a román tengerpart. "Ez az a hely, amelyet a legtöbben megengedhetnek maguknak" - nyilatkozza Stancovici Bianca turisztikai ügynök. Az idei év legkedvezôbb ajánlata az Eforie Sudon villákban eltölthetô nyaralás, hiszen a 3.437.000 lejes (egy hétre) ár magába foglalja a napi háromszori étkezést és a légkondicionáló berendezéssel felszerelt autóbusszal való menettérti szállítást. A különbözô kategóriájú szállodákat választóknak már jóval mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk. Mamaián a négycsillagos Majestic szállodában az árak 11-17 millió lej között mozognak (6 éjszaka), a háromcsillagos Ambasador vagy Perla szállodában egy éjszakai szállásért a vendég akár 1 millió lejt is kénytelen fizetni. Természetesen, vannak olcsóbb ajánlatok is, ám az árak csúcsidényben semmiképpen sem esnek 4-5 millió lej alá. A szeptemberi utószezonban nyaralásra indulók kaphatnak ennél olcsóbb szállást, ám olyankor már az idôjárás viszontagságaival kell számolniuk, s megtörténhet, hogy a spórlás végül is ráfizetésnek bizonyul.
A hazai tengerpart után igencsak nagy a kereslet Olaszország iránt. A hétnapos nyaralás a hattagú csoportnak 700 euró, amiért a Velencétôl 100 kilométerre levô Bibione üdülôhelyen szállhatnak meg. Törökországban 240-255 euróért nyaralhatunk kétcsillagos szállodában, ezért az összegért kilenc éjszakát tartózkodhatott a vendég. A legolcsóbb külföldi ajánlat Görögország, 199 euróba kerül a hétnapos nyaralás. A legdrágább kínálat Ausztráliába szól: a 13 napos, szervezett kirándulásokkal teletûzdelt nyaralásért 3700 eurót kérnek. Ám erre egyetlen vevô sem akadt.
A nyaralás befizetése után kezdôdik a kiadások java. Fürdôruhák, utazótáskák, piperecikkek, napozóolaj, a gyerekek számára úszógumi, labda, homokozófelszerelés. Mindez összeadva pár millió lej. S még nem vettük számításba az utazás árát: akár vonattal, távolsági busszal vagy személyautóval megyünk, sokba kerül.
Kispénzûeknek továbbra is kézenfekvô megoldás a sátorozás. A szükséges holmik beszerzése - sátor, izolír, hálózsák - mintegy 2-3 millió lejes kiadást jelent. A vadkempingezés nem igazán biztonságos, a sátorhely a tengerparton pedig jóval olcsóbb, mint a szállodában vagy kempingházakban való megszállás.
S akiknek anyagiak vagy egyszerûen idôhiány miatt az idén sem sikerül kimozdulni lakhelyükrôl, marad a vásárhelyi Víkendtelep (belépô felnôtteknek 20.000, gyerekeknek 10.000 lej), a marosszentgyörgyi sós fürdô (belépô 70.000 lej), illetve a még mûködô városi strandok és folyópartok.
A táncnak, az éneknek közösségteremtô ereje van. S ez még inkább vonzó, amikor sajátos ôsi nyelven szól hozzánk, maiakhoz, olyan korok üzenetét tolmácsolva, amikor a modern kommunikációs eszközöket még nem találták ki. Aki egyszer belekóstol a magyar néptánc pergô ritmusába, és elraktároz magában népdalaink gyöngyszemeibôl, nem tudja abbahagyni. Így van ezzel az a több száz résztvevô, aki immár hatodik éve eljön a Folk Center Alapítvány által Jobbágytelkén megszervezett marosszéki népzene- és néptánctáborba.
Az idén is több mint 200-an - Magyarországról, Németországból, Hollandiából, a Vajdaságról és természetesen Erdélybôl - vettek részt a vasárnap zárult táborban. Ennyi év alatt kialakult egy nagy család. Sokan már jó ismerôsként térnek vissza, s alighogy véget ér a tábor, máris azon tanakodnak, hogyan rendezzék az életüket, hogy ez ne maradjon ki belôle. Már a második generáció cseperedik fel azok mellett, akik ezt megkezdték. S látni azt is, hogy egyre több a fiatal, akiket a néptánc, a népzene, a tábori hangulat babonázott meg, annyira, hogy rendszeres táborlakók lettek. Olvasom a tábori alkotmány elsô és utolsó pontját. Az elôbbi így szól: "Örvendj, hogy itt vagy!" - az utóbbi: "Ha pihenni jöttél, rossz helyre érkeztél." S valóban, a szervezôk - már mondhatni rutinnal - gondoskodnak arról, hogy itt minden korosztálynak, ízlésnek, kívánalomnak megfeleljenek.
- Minden évben más-más tájegység táncát, énekét oktatjuk, s azon igyekszünk, hogy más hagyományôrzô csoportokat hívjunk meg, akik "úgymond, saját, tiszta forrásból mutassák be a sajátos táncaikat. Változatos témákkal neves néprajzkutatók is elôadásokat tartottak, s akik már hatodszor tértek vissza, elmondhatják, hogy egy néprajzi egyetem teljes évi kurzusát végighallgatták, annyira változatos és érdekes témákat mutattak be a tanárok - mondta Ferenc Zsolt, a Folk Center Alapítvány elnöke.
No és persze vannak olyan közkedvelt programhelyszínek, mint a Folkkocsma, kirándulás az esztenához és az Öt Fenyôhöz, s természetesen táncház estétôl hajnalig. A népdalokat Kásler Magda, a Maros mûvészegyüttes tagja tanította. S volt még kézmûvescsûr is, ahol Moldován Emese, Pap Emese, Boér Izabella és Takács Ágnes vezetésével az érdeklôdôk - kicsik és nagyok egyaránt - agyagolást, nemezelést, gyöngyfûzést, szövés, fonást, bútorfestést tanulhattak.
Az idén Tánczos Vilmos egyetemi tanár a bogdánfalvi szent emberekrôl és népénekeikrôl, Balázs Lajos: erotika a lakodalomban, Ráduly János a székely népballadákról, Lázár Katalin az erdélyi népi játékokról tartottak elôadást. Felléptek a jobbágytelki, a marossárpataki, a nyárádselyei hagyományôrzô csoportok, meghívottként pedig a marosvásárhelyi Zakusca, a Csalóka és az Öves, a balánbányai Ördögborda együttes, Csoma Miklós citerás.
Arra a kérdésre, hogy lesz-e még tábor Jobbágytelkén, Puskás Attila, a szervezôk egyike elmondta, olyan értékeket kell felfedeznünk, becsomagolnunk és eladnunk Európának, amelyeket saját közösségünk teremtett, amelyek körülvesznek bennünket. Egyesek elavultnak, szürkének tartják azokat, de valójában hatalmas erô rejlik bennük. Ilyen ez a mi tánctáborunk is, amelyre évrôl évre egyre többen eljönnek, csak azért, hogy láthassák, hogyan él, dolgozik, szórakozik a Nyárád menti ember. Ha ezeket az értékeket fel tudjuk mutatni, meg tudjuk ôrizni és kellôképpen felkínáljuk az érdeklôdôknek, akkor még nagyon sokáig lesz tánctábor, jókedv és mulatság Jobbágytelkén.
Úgy tûnik, valami mégis elmozdulni látszik faluturizmus terén a Nyárád mentén. Ahogy végigmegyünk Nyárádszereda után Jobbágyfalván, Csíkfalván, egyre több olyan cégtáblát látni, amelyek azt hirdetik, vendéget fogadnak. Ez azonban még nem elég ahhoz, hogy valóban beinduljon a vidéki ökoturizmus. S talán emiatt is állt elô tervével Szász Csaba Levente jobbágyfalvi fiatalember, aki falusi házát átalakította vendégfogadóvá, hogy szervezzenek kézmûvestábort. Az ötletet felkarolta a Nyárád menti kistérségi fejlesztési társulás is.
Gligor Róbert László, a társulás vezetôje lapunknak elmondta: Szász Csaba Levente ajánlotta fel, hogy házában vendégül látja a táborlakókat, s ennek keretében programot is ajánlottunk azért, hogy a jelentkezôk minél jobban megismerjék környékünket, közelebb kerüljenek a vidéki életmódhoz, s persze sajátítsák el elôdeink általunk is örökölt foglalkozásait. Újságban, ismerôsök által hirdették meg a tábort, s így több mint 24-en jelezték, hogy eljönnek, végül 17 gyereket láttak vendégül. Óvodások és általános iskolások vettek tehát részt a táborban, amely egy hetet tartott. Eljöttek Marosvásárhelyrôl, Nyárádszeredából, Sáromberkérôl, de voltak Budapestrôl és két gyerek Chicagóból. Hogyan jutottak ide ilyen messzirôl? A gyökerek még visszahúzzák ôket, hiszen szüleik innen mentek el, de minden évben itt, a nagyszülôknél vakációztatják a gyerekeket. Hogy ne felejtsék el anyanyelvüket, kultúrájukat.
A vasárnap zárult táborban a fiúk faragni, rajzolni tanultak, a lányok szôttek és mézeskalács-készítéssel is próbálkoztak. Persze, ezenkívül volt kirándulás a környékre, s Nyárád menti népdalokat is tanulhattak. S akik mindezt átadták nekik: Gligor Róbert László, Dávid Sándor, Kilyén Domokos és Szász Kinga, nevükben a táborszervezô elmondta, jövôre is megszervezik, hiszen a kezdeményezés sikeresnek bizonyult. Van amit megmutatni a Nyárád mentérôl a nagyvilágnak - mondta Gligor -, s saját értékeinkkel szeretnénk fejleszteni a térséget. A tábor csak egy példája annak, hogy itt sok mindent felfedezhet még a vidéki életmód iránt érdeklôdô.
A gyermeki személyiség fejlesztési lehetôségei az óvodában címmel tartották az elmúlt napokban a szovátai Teleki Oktatási Központban a Bolyai Nyári Akadémia óvónôk számára szervezett hagyományos továbbképzôjét. A túljelentkezés miatt az érdeklôdôket a megyei RMPSZ (Romániai Magyar Pedagógus Szövetség) ajánlata alapján választották ki.
Mint Geréb Évától, a TOK munkatársától megtudtuk, idén 75 óvónô vett részt a négy nagyobb témakörben tartott képzésen. A jelenlevôk a vizuális nevelés, a néptánc-ének-zene, a magyar irodalom vagy a környezetvédelem témák közül választhattak, a szakelôadásokat a soproni Nyugat-magyarországi Egyetem elôadói tartották. A legnagyobb népszerûségnek az alternatív oktatási formákról tartott beszámolók, megbeszélések örvendtek. Az egyetemi elôadók hangsúlyozták: nem lényeges, hogy melyik alternatív módszert használja az óvónô, az a fontos, hogy a módszer egyéniségéhez közel álljon, teljes mértékben megértse és fejleszteni tudja. Akkor sikeres egy alternatív módszer, ha azt az óvónô sajátjának érzi. A pénteki záródélutánon Szabados Tamás, a magyar Oktatási Minisztérium politikai államtitkára hangsúlyozta: minden kisgyermek életében meghatározó szerepe van az óvónônek, így minden pedagógus komolyan kell vegye hivatását, munkáját. Záróakkordként a csoportok kis mûsort, illetve a tábor alatt fûzött gyöngysorokat, virágszirmokból készült munkáikat mutatták be.
Vasárnap este "nyitóbulival" indul a tusnádfürdôi kempingben a XV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, amely a magyar- román kapcsolatok egyik állandó informális intézményévé vált. Idén a szabadegyetem témája Közép-Kelet-Európa az EU bôvítése után - Országok, nemzetek, régiók Európája. Szilágyi Zsolt fôszervezô elmondta: mivel az Európai Unió mint keret "esetleg megoldást adhat a Kárpát-medencei magyarság szétszakítottságára", olyan témákat is megvizsgálnak az egyhetes program keretében, mint az autonómia. A bálványosi folyamat olyan vezéralakjai jönnek el, mint például a polgárjogi harcos Smaranda Enache, Tôkés László püspök, Adrian Severin volt külügyminiszter, Emil Constantinescu, Románia volt elnöke, Andrei Marga volt oktatási miniszter. S remélik, hogy ott lesz Tusnádfürdôn Kolozsvár új polgármestere, Emil Boc is. Meghívták Calin Popescu Tariceanu volt iparügyi minisztert, a román liberális párt alelnökét és a román parasztpárt elnökét, Gheorghe Ciuhandu temesvári polgármestert. Az európai politikai személyiségek közül jelen lesz Elmar Brock, az Európai Parlament külügyi bizottságának néppárti elnöke, de Olaszországból, Ausztriából és a tengerentúlról is jönnek elôadók. Szombati elôadók: Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke, Németh Zsolt, az országgyûlés külügyi bizottságának elnöke, Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke, Jeszenszky Géza volt külügyminiszter és mások.
Voda Eugen, az ASA egykori kapusa ma a feröer-szigeteki elsô osztályos FC Skála Ítrottarfelág kapusedzôje, itthon töltötte rövid szabadságát.
- Milyen alkalommal láthatjuk Marosvásárhelyen, hisz a Feröer-szigeteken a bajnoki idény tavasztól ôszig megszakítás nélkül tart?
- Rövid pihenôszabadságra jöhettünk haza a családommal.
- Egyáltalán hogyan került a Feröer-szigetekre, Európa legészakibb szegletébe?
- A feleségemnek, Adrianának, és nekem volt egy csoporttársunk a testnevelési fôiskolán, Ileana Manolescu, aki röplabdaedzôként jutott el a szigetekre. Ô hívott fel minket, s ajánlotta fel a lehetôséget. Sokat köszönhetek ugyanakkor volt craiovai csapattársamnak, Gheorghita Geolgaunak, aki már évek óta ott dolgozott, s beszélt az érdekemben. A döntést az is elôsegítette, hogy éppen akkor az ASA labdarúgó szakosztálya keretében egy gyerekcsoportot ajánlottak fel, két és félmillió lejes fizetésért. Akkor elhatároztuk, hogy inkább a szigetek...
- Mikor történt ez?
- 2001. február 7-én indultam útnak Koppenhága felé, onnan pedig a Feröer-szigetekre...
- Azóta a volt másodosztályos, jelenleg az elsô osztályban második helyen álló FC Skálánál tevékenykedik. Eleinte edzô- játékos volt, ma kapusedzô...
- Igen, a csapat az irányításommal került fel az elsô osztályba, ahol jelenleg a 2. hely a mienk. Negyvenesztendôsen én már csak kényszerhelyzetben védek, a kapusok edzôje vagyok, amatôr szinten azonban továbbra is focizom a 3. ligában, alkalomadtán pedig kézilabdázom is.
- Mi a csapat célkitûzése?
- Az elmúlt bajnokságban tíz csapat közül a 8. helyen végeztünk, így az idén is a kiesés elkerülése volt a cél. Figyelembe véve azonban, hogy a felénél a 2. helyen állunk, titkos vágyunk az európai kupaszereplés lenne.
- A 2002-es évadban a csapatban két meghatározó romániai játékosa is volt a csapatnak: Kalló és Gábor, a dicsôszentmártoni Chimicától. Jelenleg vannk még romániai játékosok?
- Igen, kettô is. Az egyik Iulian Florescu, 32 éves balhátvéd, egykor csapattársam volt a craiovai Universitateánál, a másik egy slatinai csatár, Eugen Stanciu. Ügyes, tehetséges focisták. A csapatban van továbbá két szerb is, a középpályás Nenad Sztankovics a belgrádi Crvena Zvezdától és a középpályás Dusan Dzsaics, aki már két éve játszik Skálában. Van továbbá egy izlandi kapusunk is.
- Mennyit keres a szigeteken egy elsô osztályú labdarúgó?
- A játékosok többsége amatôr, ami azt jelenti, hogy a mindennapi munka után járnak edzésekre. Természetesen létezik mérkôzésprémium, ami az elsô osztályban 300-600 dán koronányit tesz ki, átszámítva 40-70 dollár. Az átlagfizetés a Feröer-szigeteken 1200 dollár körül van, amellett a legjobb labdarúgók havi 1000 dollár körül is megtakarítanak a futballból.
- Mivel foglalkozik a felesége a szigeteken?
Voda (lánynevén Egri, volt kézilabdázó) Adriana közbeszól:
- Sporttorna-edzô vagyok, remélem, rövidesen elismerik itthon szerzett testnevelôtanári oklevelemet. Ott egyetlen iskola létezik, amelyben feröeri nyelven taníthatok mint sporttanár. Hiába van itthon oklevelem, el kell végeznem egy ún. fôiskolát, mert a négy itthoni egyetemi évbôl csak egyet ismernek el. Amúgy a Feröer-szigeteken a sport életstílus, mindenki sportol, aki csak teheti, s persze kiválóak erre a feltételek is. Csak egy példa: minden ezer lakosra jut egy mûgyepes sportpálya. A szigetek lakossága mintegy 48.000 fô körül van.
- Kislányuk, Ioana sportol-e?
- Ioana kitûnôen érzi magát a szigeteken. Kézilabdázik és focizik. Sok labdarúgó van a szigeteken, s jól kézilabdáznak is. 2001-ben például a labdarúgó-válogatott kapitánya az ország legjobb kézilabdázója volt egyben. Nagyon sok tehetséges sportoló van, a legtöbben azonban teljesen amatôrök, a mesterségükbôl élnek. Sok labdarúgónak még szerzôdése sincs, néhányat viszont magánszemélyek, cégek támogatnak. Így van ez a mintegy 1000 lelket számláló Skálában is, ahol mi lakunk.
- Befejezésül megkérem ismét Voda Eugent, mondjon néhány szót errôl a számunkra többnyire ismeretlen és megközelíthetetlen kis országról.
- A Feröer-szigetek az Atlanti-óceán északi részén, Izland és Skócia között kb. félúton terül el. 18 sziget alkotja, amelyek egy 113 km hosszú, 75 km széles területen helyezkednek el. Az átlagos téli hômérséklet -5-10 C fok, nyáron a legmagasabb 15 C fok körüli. Közigazgatásilag a dán királysághoz tartozik, de széles körû politikai autonómiát élvez, saját zászlaja és parlamentje van. A saját nyelvet beszélô 48.000 lakosának zöme halászattal, halfeldolgozással foglalkozik. A szigeteket rendkívül kedves, segítôkész, tisztelettudó emberek lakják, nem ismerik a betörés, lopás fogalmát, még a gépkocsikat sem zárják be. A Feröer-szigeteken ismeretlen fogalom a stressz, a lakosok tiszteletben tartják egymás jogait.
Czimbalmos Ferenc-Attila
Sokan néztük a televízió képernyôjén a portugáliai nagy focibalhét. Láttunk neves futballcsillagokat, millió dollárokra biztosított lábakat, hallottunk öblös szájú nyilatkozatokat, tiszteletért hadakozó, vagy könyörgô lábtyûmûvészeket. Ezeknek az összességét hívták futball Európa-bajnokságnak.
A nagy összemenések elôtt mind a szakidomárok, mind a kontárok a nagy tekintélyû játékosokkal tûzdelt, még nagyobb tekintélyû nemzeti válogatottak valamelyikének adták volna a trófeát. De jött egy leárazott szürke csapat - mozdonyszôke fiúk nélkül - , és elnyerte a kupát. Nevezetesen a görögök nemzeti válogatottja.
A sikert magyarázandó, találó megállapítás kelt szárnyra a focirajongók között: a görögök azért nyerték meg a 2004. évi Európa-bajnokságot, mert nem tudták ôket legyôzni.
Az elemzôk, azaz a futball elméleti tudorai, az utolsó füttyszó után - ahogyan az lenni szokott - elôálltak és megmagyarázták, hogy miért is voltak ennyire sikeresek a görögök.
Ha pontokba kellene szedni az indoklásokat, elsô helyen az "egy akarat" állna. Egy csapat küzdött a porondon sztárok és mindent jobban tudó okosok nélkül. Ha mi, magyarok (erdélyi magyarok) futottunk volna ki a pályára, elöl önjelölt kapitányok tolakodtak volna az egyedül üdvözítô rúgásért, mögöttük a játékosokat helyettesítô félresikerült drukkerek karával.
A görög siker másik titka, hogy kibicek nélkül vállalták a küzdelmet. Nem szaladgáltak a határvonalon kívül lesipuskások, akik görögebbek akartak lenni, mint azok, akik a küzdelemben megedzôdtek. A mérkôzések alkalmával is ez utóbbiak vállalták, hogy bôrüket a vásárra vigyék és nem azok, akik saját öltözôjükben sem képesek minden elôfeltételét, a rendet megteremteni.
A görögök gyôzelmében szerepet játszott a csapatszellem - ha tetszik: a fegyelem -, állítják az elemzôk. Mikor a görögöknek egy kicsit gyengébben ment a játék, vagy az ellenfél lábra kapott, nem támadtak pártütôk, nem igyekezett senki meg nem érdemelt magasztalást kicsikarni a küzdôk korholásával és lejáratásával. A kialakuló siker alatt pedig senki sem a zsákmányt értette, mint ahogyan az a koncvadászok agyában megfogan, hanem a mindenkire kisugárzó dicsôséget.
Befejezésül még annyit el merek mondani, hogy nincs szándékom sem futballelemzôi, sem politikai elemzôi hivatalt vállalni. Amit vállalok, az a köznépi státus, ezért merek felkiáltani: Hajrá, görögök, hajrá, Görögország!
Karmazsin Ferenc
Megkezdte felkészülését a szeptemberben rajtoló új bajnoki évadra a marosvásárhelyi CSU Gaz szuperligás nôi röplabdacsapata.
A nemrég befejezôdött idényben várakozáson alul szereplô marosvásárhelyi gárda kispadján továbbra is Nicu Pop maradt, ám a keretben néhány lényeges változásra lehet számítani. Az már korábban világos volt, hogy a két bolgár idegenlégióssal, Dukovával és Cvetanszkával a számítások nemigen váltak be. A két játékosnak kellett volna jelentôs részben biztosítani az eredetileg kitûzött elsô négy közé kerülést, hisz a fizetésük is lényegesen meghaladta belföldi társaikét. Ennek ellenére a teljesítményük beleolvadt a csapat szürkeségébe, különösen Dukova irányítói játéka hagyott sok kívánnivalót maga után. Logikus volt, hogy ilyen körülmények között a megállapodást nem hosszabbították meg, különösen, hogy az idei költségvetés nem biztos, hogy eléri az idei szintet.
A szakvezetés lemondott továbbá Maierut és Hotoi szolgálatairól, mindkettejüknek lejárt a megállapodása a klubbal, s azt nem hosszabbítják meg.
A megüresedett helyek egyikére sikerült viszont leigazolni a belföldi bajnokság egyik legjobb támadójátékosát, a válogatott Capatinát, akinek a teljesítményébe nagy reményt fektetnek. Ha sikerül régi formájába lendülnie, az idén ismét láthatjuk majd a csapatban Turcanut, aki meniszkuszmûtéte miatt kényszerült kihagyni a tavalyi idényt. Újabb adu Pop Nicu kezében, hogy a tavaly szinte végig sérülten játszó Herlea talán ismét ereje teljében lehet. Mint a szakvezetô elmondta, a csapat egy irányító és egy center leigazolását tervezi még, ám jelenleg is három felnôtt (a fent említett kettô mellett Hosu) és két ifjúsági (Demian és Jucan) válogatott van a keretben.
Az új bajnoki idény mûsoráról a héten dönt a röplabda-szövetség, a tervek szerint a szuperligát alkotó nyolc együttes az oda-vissza alapszakasz után egyfordulós rájátszáson dönti el az 1-4. és 5-8. helyek csoportjának összetételét. Ezekben a csoportokban aztán minden csapat otthonában rendezett egy-egy torna alakítja ki a végsô sorrendet.
Továbbra sem valami rózsás a Maros megyei labdarúgás helyzete, noha az idén eggyel több, összesen hét csapat iratkozhat be a megyébôl C- osztályba. Szinte mindenik csapat a napokban kezdte meg a felkészülést a szeptember 3-án rajtoló bajnoki idényre, így az irányukból beérkezô információk is elég szûkösek, tény azonban, hogy ami a játékoskereteket illeti, számos változásra számíthatunk.
Az összes közül a legnehezebb helyzetben a dicsôszentmártoni Chimica van. Az egykor stabil B- divíziós csapat a zsák fenekére jutott, s jelenleg kétségbeesetten próbálkozik, hogy megmentse, ami menthetô. A vezetôség a medgyesi Gaz Metannal próbált szerzôdést kötni, vállalván a szatellitegyüttesi szerepet a gázkitermelôktôl érkezô pénz reményében, ám jogi akadályok miatt (a két csapat nem egy megyében található) úgy tûnik, az üzlet dugába dôl. A pénzhiány miatt a szerzôdésüket kitöltött játékosok megpróbálnak más csapatot keríteni, Gânj és Balea Marosludasra távozott, de mások sem kívánnak Dicsôszentmártonban maradni. Ilyen körülmények között pedig igen nehéz bajnokság vár a Küküllô menti vegyészekre.
Szintén a pénz hiánya jellemzi a nagymúltú marosvásárhelyi katonacsapat, a CS Armata helyzetét. A klub vezetôsége még mindig a városi tanácstól megígért támogatás beérkezésében bízik, addig is a keret megújítását vette tervbe. Ez fôként a magas keresetû, de be nem vált játékosok elküldését jelenti, akiket fiatal tehetségekkel kívánnak helyettesíteni. A kérdés azonban, ami azonnal felvetôdik, hogy tapasztalt játékosok nélkül hogyan kívánnak visszajutni a B- osztályba, ahogy a tavaly ígérték?
A marosvásárhelyi Gaz Metan, az Unirea Nyárádtô és a Mobila Szováta háza táján lényeges változásokról nem számolhatunk be. A Gaz Metan néhány játékosa, Costraba, Serban és Gagyi szerzôdésük lejártával új csapatokat keresnek, egyelôre azonban senki sem kapkod utánuk. Szó volt arról, hogy Vasile Farcas, Nyárádtô menedzsere Szászrégenbe teszi át a székhelyét, ám sikerült maradásra bírni, s a szinte azonos kerettel rendelkezô csapat a C- osztály egyik erôsségének számíthat majd. Szovátáról érkezik a legkevesebb hír. Egyelôre csupán annyi szivárgott ki, hogy Virág szerencsét próbált a budapesti Honvédnál, ám a jelek szerint nem sok sikerrel. A szovátaiak a kiesett Székelyudvarhely néhány játékosával erôsíthetnek.
A legmozgalmasabb a szászrégeniek háza tája. A tavaszi sikeredzô, Stelian Gherman az A osztályos Apulumhoz távozott, s többen a játékosok közül is (Satmar, Popescu Ferenc, Enyedi, Zsigmond) máshol próbálnának szerencsét. Ennek ellenére Szászrégenben (különösen a polgármesterváltás után) biztosak benne, hogy a következô bajnokságban már nem kell az utolsó fordulóig cidrizniük.
Az újonc Marosludas környékén érzôdik a feljutással járó lelkesedés, a csapat több dicsôszentmártoni és volt Armata-játékossal erôsített. Ioan Orosfaian csapata bízik a sikeres évadban, s ha a pénzforrás sem apad el, talán nem hiába.
Gólok. A C osztály 9. csoportjában lejátszott 26 forduló során 472 gól esett, ebbôl 229 az ôszi, 243 a tavaszi idényben. 305 gólt a házigazdák (145 ôsszel, 160 tavasszal), 167-et (84+83) pedig a vendégek szereztek. A legtöbbször, 30-szor a 26. fordulóban zördült meg a háló (19-szer a vendéglátók, 11-szer a vendégek voltak eredményesek), míg a leggólszegényebbek a 3. és a 17. fordulók voltak, egyenként 11 góllal. A házigazdák a legeredményesebbek 19 góllal a 2. és 26. játéknapon voltak, míg a vendégek legtöbb 12 gólt tudtak rúgni a 18. és 19. fordulókban.
A 9. csoport legeredményesebb góllövôi az alábbiak. 11 gólos: Corfar (FC Nagyszeben); 10 gólos: Serban (Gaz Metan), Fl. Pop (Somes Gaz Bethlen); 9 gólos: Bean (Ariesul); 8 gólos: Turcu (Nyárádtô), Ötvös (CS Armata), Bucur (Gloria II), Chiorean (Ariesul), Marcu (Univ. Nagyszeben); 7 gólos: Ignat (Avântul 2002), Fábián (Mobila Szováta), Trifu (FC Nagyszeben); 6 gólos: Pop Dobrin (CS Armata), Dragulin, Curticapean (mindkettô Chimica), Hanc, Beza (mindkettô FC Nagyszeben), Chira (Somes Gaz).
A bajnokságban öt öngólt vétettek. Szerzôik: D. Matei (Gloria II) a Chimicának, Onaca (Ariesul) Nyárádtônek, Szôke (Chimica) az Ariesulnak, Ilie (Balánbánya) a CS Armatának, Szôcs (Budvár Székelyudvarhely) az FC Nagyszebennek.
A 182 találkozó 18 különbözô végeredménnyel fejezôdött be. A leggyakoribb az 1-0 volt, összesen 49-szer fordult elô. 2-1 26, 2-0 20 alkalommal volt az eredmény, míg az 1-1 16 alkalommal, a 3-1 13 alkalommal került a mérkôzések jegyzôkönyvébe. A viszonylag gyakori eredmények közé tartozik még a 0-0 és a 3-0 (12-szer), valamint a 3-2 (11-szer), míg ritkábban esett meg a 2-2 (hatszor) és a 4-2 (ötször). Az 5-1 már csupán három, a 4-0 és a 4-1 két-két alkalommal fordult elô, míg az "egykék" a következôk voltak: 3-3, 5-2, 6-2, 7-1 és 9-0.
A gólok sorába 27 tizenegyesbôl szerzett találat is beletartozik, a legtöbb gólt, négyet, Nyárádtô szerezte büntetôbôl. Három tizenegyesgólt rúgott a Chimica, a Gaz Metan, a Budvár és az Ariesul, kettôt-kettôt a Mobila, a Somes Gaz, Balánbánya, egyet-egyet pedig a CS Armata, az Avântul 2002, az FC Nagyszeben, Alsójára és a Gloria II. A sereghajtó helyen végzett Universitatea Nagyszeben egyetlen tizenegyest sem értékesített a bajnoki idény folyamán.
A hat Maros megyei együttesnek csupán az egymás elleni találkozóit véve figyelembe, az alábbi táblázat alakul ki:
Ioan Paus
Marosszentgyörgyön, családja körében töltötte rövid szabadságát Csáki László-Levente, a magyar NB III-as Tapolca másod- gólkirálya (24 góllal), aki korábban az ASA, az Avântul Szászrégen, majd a Budvár Székelyudvarhely csatára volt. Ugyanebben az együttesben egy másik marosvásárhelyi játékos is játszik, Viski László, aki a tavaly ôsszel még a C-osztályos Gaz Metant erôsítette. Az együttesükkel a 3. helyen végzett játékosok elsôsorban anyagi megfontolásból választottak magyarországi egyesületet maguknak. Csákira az elmúlt idénytôl kezdve egy gyerekcsoport edzését, sôt a megye ifjúsági válogatotjának a vezetését is rábízták.
(czimbalmos)
A megyei tömegsport-egyesület hagyományos tájjellegû sportjátékokra vonatkozó javaslatok beérkezését várja. A javaslatoknak tartalmazniuk kell a játék leírását, a szervezési szabályzatot, a felmérés formáját.
Az akció célja a hagyományos sportok és tájjellegû játékok országos fesztiváljának megszervezése 2005-ben, a román tömegsport-szövetség és a megyei tömegsport- egyesületek égisze alatt.
A javaslatokat a benyújtó teljes neve és címe, telefonszáma kíséretében a Maros megyei tömegsport-egyesület (Asociatia Judeteana Sportul pentru Toti Mures) címére (Marosvásárhely, Koós Ferenc utca 19/13) lehet benyújtani. Telefonszámok: 0265/251-930; 0723-256- 991.
Székelykeresztúron született, ahol Ütô László irányítása alatt 11 évesen tanulta meg a labdarúgás alapjait. Abban az idôszakban Székelykeresztúr csapata a C-osztályban szerepelt, s 15 éves korában bekerült a kötelezô ifjúsági csapatba.
- Egy évvel késôbb befejeztem a 8. osztályt - veszi át ô maga a pályafutása ismertetését -, s Székelyudvarhelyre felvételiztem a sportosztályba, ahol a B-osztályos Textilánál szerepeltem. A csapat abban az esztendôben kiesett a másodosztályból, ám én továbbra is balhétvédet játszottam az együttesben. Amikor eljött a katonaság ideje, a csíkszeredai Tractorulba kerültem, itt 1979-ig szerepeltem. Sokszor játszottunk abban az idôszakban barátságos találkozókat az A- divíziós marosvásárhelyi ASA ellen, ahol akkor Ördögh Attila volt az edzô. Nagyon megtetszett neki a játékstílusom, s 1980-ban átigazoltam a katonacsapathoz. Csupán egy évet játszottam azonban az ASA- nál, mert elvitt a bukaresti Steaua, ahol legkedvesebb emlékem egy Dinamo elleni találkozó marad, amelyen balhétvédként is két gólt szereztem.
- Hogyan és mikor került vissza az ASA-hoz?
- 1984-ben befejeztem a fôvárosi katonai akadémián a tanulmányaimat, s az ASA és a Steaua között megegyezés jött létre, Bölöni helyett visszaadtak Marosvásárhelyre. Akkor Czakó János volt a csapat edzôje, késôbb Stefan Coidum, majd Cornel Dinu irányítása alatt szerepeltem. 1989-ig játszottam, amikor szögre akasztottam a stoplis cipôt. Ezek után, ôrnagyi rangomnak köszönhetôen, kineveztek az ifjúsági csapatok élére, a nagycsapatnál pedig Ciorceri, Ispir és Czakó segédedzôje voltam. Egy ideig, az együttes legnehezebb idôszakában vezetôedzôként dolgoztam, míg 2002-tôl a szovátai Mobila D-osztályos csapatát vettem át. Bejutottunk a C-osztályba, ahol az ôszi idényt, a tavasziból pedig tíz fordulónyit maradtam, a csapat a 9. helyen végzett.
- Mint az ASA ifjúsági csapatainak vezetôje, milyen fiatal tehetségek felfedezésérôl számolhat be?
- Nagyon sokan bukkantak fel abban az idôszakban, akik ma mind különbözô divíziós csapatokban játszanak: a Miclea és a Boitos testvérek, Moldován Tibor, Serban és sokan mások. Ha mind hazajönnének, két év alatt ismét A-divíziós csapata lenne a városnak. Sajnos, erre jelenleg semmi esélyt nem látok.
- Mondjon valamit a családjáról...
- Feleségemmel, Annamáriával van egy 16 éves fiunk, István, aki Marcel Rosca ifi csoportjában focizik. Ígéretes ifjú tehetség, úgy vélem, az ôsszel már bemutatkozhat a C-osztályban is. Hiszek az ambíciójában, erôs egyéniségéban, s úgy vélem, örökölte gyorsaságomat. A középiskolai tanulmányai után remélem, A- vagy B-osztályos játékos lehet.
Fodor János jelenleg nyugalmazott alezredes, ám a labdarúgásban talán még nem mondta ki az utolsó szót. Elég fiatal ahhoz, hogy edzôként még sokat tehessen azért a csapatért, amely majd meghívja a kispadjára.
Gh. Botezan
A francia kerékpáros körverseny egyik babonája szerint, az a kerekes, aki a gyilkos emelkedôvel záruló Plateau de Beille-i szakaszt nyeri, Párizsba is a legjobbként érkezik be. Nos, a szombaton zárult fordulóban a hatodik Tour-gyôzelmére készülô Lance Armstrong haladt át elôször a célvonalon, s úgy tûnik, valóban nehéz lesz elvenni tôle a végsô gyôzelmet. A verseny kellemes meglepetése azonban a házigazdák országos bajnoka, az elzászi Thomas Voeckler, aki - hacsak valami nagy katasztrófa nem történt a lapzárta után zárult, teljesen sík 14. szakaszon - a mai pihenônap után is sárgában vág neki a következô szakasznak. Igaz, a pénteki nap elôtt még 9:35 perces elônye Plateau de Beille után 22 mp-re olvadt, de minden elismerést megérdemel a fiatal francia fantasztikus küzdelme (két-három alkalommal is lerázták, de a legtöbbször felzárkózott) a sárga mez mezôrzése érdekében, még akkor is, ha ô maga is tudja: csodával érne fel, ha a következô hét két egyéni idôfutama, valamint három hegyi szakasza után is az élen maradna.
Armstrong legnagyobb riválisává a legutolsó két napon az olasz Ivan Basso lépett elô, aki mindkét magaslati érkezésen a célvonalig kitartott az amerikaival. La Mongie-ban ô nyert, míg Plateau de Beille-en Armstrong. Balszerencséjére a prológuson és a csapat idôfutamon összeszedett hátrány miatt másfél perccel elmarad vetélytársától. Teljesen kiábrándító viszont Jan Ullrich teljesítménye, aki messzire elmarad korábbi formájától, s már több mint hét perc hátránya van, de különösen az eredetileg harmadik esélyesként induló Iban Mayóé, aki szombaton 37 perces (!) hátrányt szedett össze, s csak azért fejezte be a szakaszt (egy adott pillanatban leszállt kerékpárja nyergébôl), mert csapatfônöke ragaszkodott hozzá.
Ám lássuk, mi történt még a hét második felében. A sok kisebb kapaszkodóval tarkított 10. szakaszt a legjobb kapaszkodó mezére pályázó Richard Virenque nyerte 5:19 perc elônnyel, ám ami fontosabb számára, a piros pöttyös mezt is megszerezte, s azóta sikerrel védelmezi. A 11. szakasz ismét egy szökevény sikerével zárult, David Moncoutie szülôvárosában, Figéacban volt a legjobb. A pénteki és szombati magaslati befutókról pedig már szóltunk.
A perui Copa America fantasztikus rendezésérôl szólnak a nyári dél-amerikai futballhírek, de csak az A csoport utolsó két találkozóján dôlt el, hogy a címvédô Kolumbia mellett a házigazdák is továbblépnek. A szurkolóikat túlzottan nem kényeztetô peruiak már második alkalommal tudtak egyenlíteni kétgólos hátrányból, mindkétszer rendkívül szánalmas elsô félidô után olyan produkciót mutattak, amelyre bármely csapat büszke lehetne. A csoport másik két együttese, Venezuela és Bolívia nem bírt egymással, így az 1-1-es döntetlent követôen már szinte biztos volt, hogy mindketten utazhatnak haza.
A B csoportban Mexikó hozta a kötelezôt a halvány Ecuador ellen, így az argentinok felett aratott gyôzelmüknek köszönhetôen csoportelsôként jutottak tovább - bár lehet, hogy ez utóbbinak annyira nem örülnek, hiszen Brazília következhet a negyeddöntôkben. Éppen ezért az argentinok veresége már-már népünnepéllyé vált, hiszen így elkerülték az örök rivális brazilokat. Azonban nem ment ennyire simán, hiszen Uruguay ellen csak az utolsó tíz percben tudták bebiztosítani a gyôzelmet és ezáltal a biztos továbbjutást jelentô második helyet. És persze az ellenfél sem a legkönnyebb, hiszen a házigazdák következtek. Veresége ellenére ugyancsak továbbjutott Uruguay is, amely együttes a brazilok 13 mérkôzés óta tartó veretlenségi sorozatát megszakító Paraguay ellen lép pályára a negyeddöntôben.
A C csoportban a világbajnoki címvédô mesterfutballt mutatott be Costa Rica ellen és Adriano három góljával végül 4-1-re nyert, aztán a következô fordulóban 2-1-re kikaptak a csoportot megnyerô Paraguaytól. Érdekes mérkôzést hozott a harmadik - még továbbjutást jelentô - helyért folyó küzdelem, ugyanis Costa Rica a 94. percben biztosította be gyôzelmét Chile ellen és jutott így a negyeddöntôbe.
A negyeddöntôk elsô két összecsapására - kelet-európai idô szerint - vasárnap hajnalban került sor. Az elsô találkozót követôen a házigazdák szomorkodhattak, hiszen a végsô gyôzelemre is esélyes Argentína 1-0-ra nyert Peru ellen, Kolumbia pedig a másik negyeddöntôben 2-0-ra nyert a nem túl meggyôzô teljesítményt mutató közép-amerikai Costa Ricával.
Eredmények:
A csoport: Venezuela - Bolívia 1-1; Peru - Kolumbia 2-2; A csoport végeredménye: 1. Kolumbia 7 pont; 2. Peru 5 pont; 3. Bolívia 2 pont; 4. Venezuela 1 pont.
B csoport: Mexikó - Ecuador 2-1; Argentína - Uruguay 4- 2;Végeredmény: 1. Mexikó 7 pont; 2. Argentína 6 pont; 3. Uruguay 4 pont; 4. Ecuador 0 pont.
C csoport: Brazília - Costa Rica 4-1; Paraguay - Chile 1-1; Paraguay - Brazília 2-1; Costa Rica - Chile 2-1; Végeredmény: 1. Paraguay 7 pont; 2. Brazília 6 pont; 3. Costa Rica 3 pont; 4. Chile 1 pont
Negyeddöntôk: Chiclayo: Peru - Argentína 0-1; Trujillo: Kolumbia - Costa Rica 2-0
Kósa András
Az UEFA-kupa selejtezô körében a másodosztályból éppen csak felkerült Kispest Honvéd Jerevánban kezdte európai szereplését. A "mesés Keleten" a Kispest jobbnak bizonyult a Mika Asztarak hatalmas pénzénél és Csobánki fejesgóljával bebiztosította a maga számára a gyôzelmet.
Szintén ebben a körben lépett pályára az Otelul Galati. A galaciak a Dinamó Tiranát fogadták Konstancán az elsô körben, és már az elsô negyvenöt perc végén kényelmes elônyt szereztek.
A visszavágókra július 29-én kerül sor.
Északi csoport:
FC Levadia Tallinn (észt) - Bohemian FC (ír) 0-0
Haverfordwest County AFC (walesi) - FH Hafnarfjördur (izlandi) 0-1
Östers IF (svéd) - Total Network Solutions FC (walesi) 2-0
Portadown FC (északír) - FK Zalgiris Vilnius (litván) 2-2
B68 Toftir (feröeri) - FK Ventspils (lett) 0-3
FC Haka (finn) - FC Etzella Ettelbrück (luxemburgi) 2-1
FK Ekranas (litván) - F91 Dudelange (luxemburgi) 1-0
FC Vaduz (liechtensteini) - Longford Town FC (ír) 1-0
B36 Tórshavn (feröeri) - FHK Liepajas Metalurgs (lett) 1-3
Glentoran FC (északír) - AC Allianssi (finn) 2-2
ÍA Akranes (izlandi) - FC TVMK Tallinn (észt) 4-2
Dél-mediterrán csoport
FK Sileks (macedón) - NK Maribor (szlovén) 0-1
Marsaxlokk FC (máltai) - NK Primorje (szlovén) 0-1
SS Pennarossa (San Marinó-i) - NK Zeljeznicar Szarajevó (bosnyák) 1-5
OTELUL GALATI - KS Dinamó Tirana (albán) 4-0
FC Santa Coloma (andorrai) - FK Modrica (bosnyák) 0-1
AC Omonia Nicosia (ciprusi) - FK Sloga Jugomagnat (macedón) 4-0
FK Partizani Tirana (albán) - Birkirkara FC (máltai) 4-2
Közép-Kelet csoport
FC Illychivets Mariupil (ukrán) - FC Banants (örmény) 2-0
TSU Tbiliszi (grúz) - FK Shamkir (azeri) 1-0
FC BATE Boriszov (fehérorosz) - Dinamó Tbiliszi (grúz) 2-3
FC Shirak (örmény) - FC Tiraspol (moldáv) 1-2
FC Nistru Otaci (moldáv) - FC Sakhtyor Szoligorszk (fehérorosz) 1-1
FC MIKA Asztarak (örmény) - Kispest Honvéd 0-1
FK Dukla Besztercebánya (szlovák) - FK Karabah (azeri) 3-0
Egy hónappal az athéni olimpia kezdete elôtt gyakorlatilag kialakult a magyar ötkarikás csapat, ennek alapján - jelen állás szerint - 22 sportágban 215 versenyzô lesz érdekelt a görög fôvárosban.
A névsor még atlétikában nem végleges - itt ugyanis augusztus 9-ig lehet szintet teljesíteni -, valamint a teniszezôknél szerencsés esetben a tartalékok utazóvá léphetnek elô. Reálisan 3-5 sportolónak van lehetôsége bekerülni az olimpiai csapatba, négyen pedig hivatalos tartalékként lehetnek jelen Athénban.
A Magyar Olimpiai Bizottság szombati közgyûlésén hagyta jóvá az utazók listáját, s szerdán kerül sor a versenyszámonkénti nevezésre. A MOB 142 versenyszámban tervezi a részvételt, ez a játékok mûsorán szereplô számok 46 százalékát jelenti.
Négy éve Sydneyben 23 sportágban 196 sportoló képviselte a magyar színeket. A 2000-ben kvalifikált sportágak közül ezúttal nem lesz induló lovassportban, ritmikus gimnasztikában, szinkronúszásban és tekvondóban. Magyar szempontból viszont most debütál a hegyi kerékpár. Fontos, hogy a sydneyi kettôhöz képest ezúttal négy válogatott szerzett kvótát.
A Magyar Evezôs Szövetség (MESZ) elnöksége úgy döntött, hogy nem Petô Tibor, hanem az eredetileg tartaléknak nevezett Bencsik Gábor lesz Haller Ákos társa a kétpárevezôs egységben az augusztus 13-án kezdôdô athéni olimpián.
A szakvezetô elmondta: azután gondolkodott el a hajó esetleges új összetételén, hogy a 2001-ben és egy évvel késôbb is világbajnok, Sydneyben ötödik duó idén gyengén szerepelt a nemzetközi versenyeken, majd a hétvégi országos bajnokságon nagy meglepetésre kikapott az ötkarikás játékokra könnyûsúlyú kétpárban készülô Varga Tamás, Hirling Zsolt kettôstôl.
Kedden és szerdán tíz stadionban indult a Bajnokok Ligája 2004-2005-ös idénye. Egyelôre csak a leggyengébb UEFA-koefficienssel rendelkezô országok bajnokai léptek pályára, de a továbbiakban azért is fontos lehet ez a kör, mert a második selejtezôben már a román és magyar bajnok is pályára lép. A Dinamó ellenfele már most tudott, hiszen a szlovák Zsolna ugyancsak a második körben kapcsolódik be a küzdelmekbe, a Ferencváros azonban figyelhet, mert a belorusz Gomel és az albán FK Tirana közül kapja a jobbikat. Az elsô mérkôzést követôen elmondható, hogy az albánok számítanak jobb csapatnak.
Eredmények:
Gomel (fehérorosz) - FK Tirana (albán) 0-2
KR Reykjavík (izlandi) - Shelbourne (ír) 2-2
Skonto Riga (lett) - Rhyl (walesi) 4-0
Flora Tallinn (észt) - Nova Gorica (szlovén) 2-4
Linfield (északír) - HJK Helsinki (finn) 0-1
Pobeda Prilep (macedón) - Pjunyik Jereván (örmény) 1-3
Sheriff Tiraspol (moldáv) - Jeunesse Esch (luxemburgi) 2-0
WIT Tbiliszi (grúz) - HB Tórshavn (feröeri) 5-0
Sliema Wanderers (máltai) - Kaunas (litván) 0-2
Siroki Brijeg (bosnyák) - Neftcsi Baku (azeri) 2-1
(kósa)
Moamer el-Kadhafi líbiai vezetô meg akar vásárolni egy angol élvonalbeli futballklubot, a The Guardian értesülése szerint az újonc Crystal Palace-ra vetett szemet.
Hivatalos megkeresés még nem érkezett a politikus részérôl, aki két évvel ezelôtt a Juventusban is részesedést szerzett, de az újság forrásmegjelölés nélküli cikkében arról ír, hogy a londoni egyesület már tud az érdeklôdésrôl.
- Értesültem arról, hogy Kadhafi és fia szeretne beszállni a klubba. Nem zárkóznék el az üzlettôl - árulta el Simon Jordan, a Crystal Palace elnöke.
Eredete nem csak az idôk ködébe vész, de azt is sokan vitatják, hogy a világ mely vidéke tekinthetô igazi szülôatyjának. Kétségtelen, hogy a labdát már az ókori Egyiptomban is ismerték és használták, ám hogy a világ különbözô részein és más-más történelmi idôszakokban játszott különbözô játékok mennyire tekinthetôk a modern sportág alapjának, illetve elôdjének, valószínûleg örökre nyitott kérdés marad. Kínában a 6000 éve cü-csu néven ismert játékot tekintik egyesek a futball ôsének, mások a Japánban elterjedt kemari elsôségére esküsznek. Nagy a valószínûsége azonban annak, hogy a spártaiak katonai felkészítésében használt episzkürosz nevû labdajáték tekinthetô az elsônek, amelytôl - némi fantáziával - logikusan eredeztethetô a labdarúgás "család-fája". Ezt a játékot vették át ugyanis a rómaiak, akik légióik felkészítésébe a harpastum nevû, igencsak kegyetlen eszközökkel játszott játékot vezették be. A hódító rómaiak aztán elvitték a labdát a kolóniákra is, ahol a játék - az évszázadok során különbözô formákban - fennmaradt. Olaszországban (pontosabban Firenzében) a gioco di calcio nevû, már sokkal szervezettebb, s kifejezetten a tömegszórakozást szolgáló játéktípust játszották a középkorban, s ezt Csizmaországban ma is a labdarúgás történelmi elôdjének tekintik, így is nevezik (calcio) olaszul a modern focit. Franciaországban a soule nevû játék ôrizte sokáig a harpastum elemeit, de a modern labdarúgás közvetlen ôsének mégis az Angliában játszott foot-ballt kell tekintenünk. Ezt a játékot két szomszédos falu vagy város szinte teljes lakossága játszotta egymás ellen, azzal a céllal, hogy a labdával (levegôvel töltött disznóhólyag töltötte be ezt a szerepet) bevegye a "szomszédvár" kapuját. Mivel az eszközökben - a fair-play hazájában! - abban az idôben nem minden esetben válogattak, sôt, nem volt ritka a haláleset sem, több uralkodó is megkísérelte betiltani a játékot, de nem sok sikerrel. Maga William Shakespeare is említi mûveiben a játékot, állítólag ô maga is játszotta olykor.
Az elsô lépéseket a korszerû futball irányába II. Károly uralkodó tette, aki olaszországi számûzetése során látott firenzei calciót, s annak elemeit próbálta az 1600-as évek végén, restaurációja után, az angolok játékába is bevezetni. A sorozatos szabályozások (pálya és kapuméret meghatározása, játékosok számának korlátozása stb.) végül a XIX. század derekán eljutottak a kéz használatának megtiltásáig, s ezt tekintjük ma a modern labdarúgás születésének. A kéz használatánál megmaradt iskolák (ebben az idôszakban leginkább a kollégiumokban játszották) sportágát a továbbiakban rögbinek nevezték (Rugby kollégiumának nevébôl), míg az etoni szabályok köré csoportosulók 1863-ban megalakították az angol labdarúgó-szövetséget, s a foci elindulhatott világhódító útjára.
Ma a labdarúgás a világ legnépszerûbb sportága, az 1904-ben alakult nemzetközi szövetségnek (FIFA) több tagállama van, mint az ENSZ-nek. Igaz, ez annak is tulajdonítható, hogy Nagy-Britanniában négy "nemzeti" szövetség (angol, skót, walesi és északír) is tevékenykedik - a hagyomány jogán. Hatalmas népszerûsége ellenére azonban - vagy éppen ennek betudhatóan - olimpiai státusa viszonylag szürke, az olimpiai bajnoki cím presztízse meg sem közelíti a vb-gyôzelemét, holott ez a legtöbb sportágban fordítva van. Ennek oka (akárcsak a tenisz esetében) a profizmus korai megjelenése, ami azt eredményezte, hogy a legjobbak nem vehettek részt a játékokon. A hidegháború idején a keleti tömb álamatôrjei uralták az olimpiai focit, s hogy ezt a visszatetszô állapotot megszüntesse, a FIFA 1982-ben úgy döntött, a vb-szereplô játékosok nem vehetnek részt az olimpián. A sok vitát kavart döntést végül úgy módosították - idôközben a NOB is engedett a szigorú amatôrszabályzatból -, hogy (a selejtezôk kezdete idején) 23 évesnél fiatalabb játékosok lehetnek az olimpiai keret tagjai. Ez a szabály ma is érvényben van, ami - noha könnyítésként jelenleg két túlkoros is nevezhetô - egyedülálló korlátozás az olimpiai sportágak sorában - eredményezett is számos vitát a NOB és a FIFA között.
Nem azonos a helyzet nôi fociban, ahol a legjobbak játszhatnak, igaz, a nôk profizmusa még gyerekcipôben jár. A nôi labdarúgás népszerûsége meg sem közelíti a férfiakét, paradox módon ebben a sportágban van a legnagyobb szakadék a két nem között.
Kevésbé fontos olimpiai státusa ellenére, labdarúgásban indulhat a legnagyobb számú csapat az olimpiai játékokon. Ha a legtöbb csapatjátékban ez a szám 12, a férfifociban 16 együttes indulhat, melyeket négy csoportba soroltak a rendezôk. Körmérkôzést követôen minden csoport elsô két helyezettje jut tovább, s negyeddöntôkkel folytatják, egyenes kieséses rendszerben. A nôknél az indulók létszámát az idéntôl tízre emelték, amelyek rendkívül szokatlan és furcsa rendszerben mérkôznek az elsôségért. Az együtteseket három, egy négyes és két hármas csoportba sorolták. A házigazda jogán induló görögök a biztos áldozatnak számítanak a négyes csoportban, míg a harmadik helyezettek közül a leggyengébben szereplô búcsúzik. Ettôl kezdôdôen a nyolc továbbjutó egyenes kieséses rendszerben folytatja.
A kijutott válogatottak kontinentális selejtezôkön (Európában ez a korosztályos Eb-vel azonos, a britek azonban "versenyen kívül" indulnak, mert a NOB által elismert Nagy-Britanniának nincs egységes csapata) vívták ki a részvételi jogot. A férfiaknál Európának három hely jutott a görögökön kívül, Ázsiát három, Afrikát 3+1 (Kamerun a címvédô jogán indulhat), Észak- és Közép- Amerikát két, Dél-Amerikát két, Óceániát egy csapat képviselheti. A nôknél Görögország (házigazda) mellett Európát a vb két döntôse, Németország és Svédország képviseli, Ázsiából, Afrikából, Észak- és Közép-Amerikából két-két, Dél- Amerikából egy csapat lehet jelen.
Végül pedig két újabb "kivételezés", ami a futballt illeti: ez az egyetlen sportág, amely - a mérkôzést követô hosszabb rekuperációs idôszak következtében - már két nappal a megnyitóünnepség elôtt megkezdi az olimpiai mérkôzések sorozatát, s az egyetlen, amelyet nem kizárólag Athén övezetében rendeznek, hanem Görögország több városába "szórtak szét".
Magyarország és Románia férfi korosztályos válogatottjai nem jutottak az olimpiai kvóta közelébe, míg a nôi együttesek versenyben sem voltak.
Rövid ötkarikás történelem
Az elsô athéni játékokon még
csapatjátékok egyáltalán nem szerepeltek a
mûsorban, ám a feljegyzések szerint már akkor
rendeztek bemutató jelleggel labdarúgó-
találkozókat. 1900-ban és 1904-ben szintén nem
szerepelt a futball hivatalosan a mûsorban, de klubcsapatok
közötti vetélkedôket mindkét esetben rendeztek.
Hivatalos olimpiai sportággá 1908-ban vált a
labdarúgás, az elsô londoni olimpián, s (1932
kivételével) rendszeresen mûsoron van. Akkor még
Nagy-Britanniának is volt csapata (pontosabban Anglia), s a foci
"szülei" annak rendje és módja szerint meg is
szerezték az aranyat, 2-0-ra legyôzve Dánia
együttesét. Négy évvel késôbb a
döntô megismétlôdött, ezúttal a britek 4-2-
re gyôztek. Az olimpiai foci történetének
legbotrányosabb eseményét 1920-ban jegyezhették fel:
a házigazda Belgium elleni döntôn Csehszlovákia csapata
(a hazaiak 2-0 arányú vezetésénél) a
hajmeresztô játékvezetôi ítéletek
következtében levonult a pályáról. Ezért
diszkvalifikálták, s az ezüstérmet a 3. helyen
zárt Spanyolország vehette át.
A korábbi két brit arany után a húszas
években Uruguay kettôs sikere következett, ám az
olimpiai foci legeredményesebb nemzete mindmáig
Magyarország, három arany- egy ezüst- és egy
bronzéremmel. Az elsô arany 1952-ben született, amikor
tulajdonképpen egy az egyben az angol profikat egy évvel
késôbb Londonban 6-3-ra legyôzô
"aranycsapat" szerepelt az olimpián, hisz a szocialista
tömb sportolóiként amatôrként tartották
ôket nyilván. Két további bajnoki címet 1964-
ben és 1968-ban sikerült begyûjteni, míg az 1972-ben
szerzett ezüst volt a magyar foci "hattyúdala", noha 1996-
ban, meglepetésre, a magyar korosztályos válogatottnak
sikerült kijutnia Atlantába. Igaz, ott nem sok vizet zavart.
Románia csapata csupán 1964-ben volt olimpiai
résztvevô, akkor éppen Magyarország
búcsúztatta a negyeddöntôkben.
A nôi labdarúgás csupán 1996-ban került a programba, nyolc együttessel. Az idén elôször vehet részt tíz csapat az ötkarikás játékokon.
Színhely
A labdarúgás az egyetlen sportág, amely kettônél több színhelyet vesz igénybe, s az egyetlen, amely az események zömét nem Athénban és környékén, hanem négy további görög városban rendezi. Természetesen Athénban is lesz mérkôzés, a férfidöntônek például a Szpirosz Luisz olimpiai stadion ad otthont, a többi fôvárosi mérkôzést pedig az immár legendás Karaiszkakisz stadionban, az Olimpiakosz Pireusz arénájában rendezik. Ez a stadion már 1896-ban is olimpiai helyszín volt, akkor azonban a pályakerékpáros versenyeket rendezték itt. A stadiont utóbb alakították át atlétikapályával körülkerített labdarúgópályává, s vált számos Görögországban rendezett rangos sportesemény színhelyévé. A régi arénát az idei olimpiára ismét teljes egészében felújították, 32 ezer nézô befogadására alkalmas. Tíz találkozónak biztosít otthont, közöttük a nôi döntôt is itt rendezik.
Szintén labdarúgó olimpiai helyszín lesz Görögország további négy nagyvárosa, a második legnagyobb település, Szaloniki, az Égei- tenger legfontosabb kikötôje, Volósz, a Peloponnészoszi-félsziget jelentôs városa, Patrasz, valamint Kréta szigetének közigazgatási központja, Iraklión. A 12 mérkôzésnek helyszínt biztosító szaloniki Kaftanzoglio stadion befogadóképessége 22.700 fô, itt rendezik a férfiak egyik elôdöntôjét és a bronzmérkôzést. Ugyancsak 22.700 nézôt képes befogadni a volószi Pánthesszálikó stadion, vagy a patraszi Panpeloponiaszikó stadion. Valamivel nagyobb aréna az iraklióni Pankritió, amely 26.400 nézônek biztosít helyet.
A BIROTECH KFT. forgalmaz öt típusú homologált taxiórát, pénztárgépeket, elektronikus mérlegeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket, PC számítógépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 269-304, 264-072, 444-862, 513-823. (sz.)
SÜRGÔSEN eladó FAHR M44 kombájn 2 m-es asztallal, nagyon jó állapotban. Ára: 2.500 euró, alkudható. Tel. 0740-381-277. (3494)
VESZEK antik bútort, festményt, órát, ezüst evôeszközt, szobrot, csillárt, porcelánt, perzsaszônyeget. Tel. 230-947, 0744-159-190. (2139)
VÁSÁROLOK minimum 2 ha földterületet Marosvásárhelytôl legtöbb 20 km-re, villany + gázlehetôséggel. Tel. 0265/256-648 vagy 0745-368-168. (2815)
ELADÓ 1992-es gyártású 1310-es Dacia 39.334 km-ben. Érdeklôdni a 217-577-es telefonon, 9-12 és 17-20 óra között. (3569)
2 SZOBÁS, II. osztályú, feljavított lakás a régi Tudorban reális áron eladó. Tel. 0726-482-563. (3283)
ELADÓ 3 szobás tömbházlakás olcsón, a Tudorban. Tel. 236-711, 230-268. (3484)
ELADÓ Sárpatakon ház, gazdasági épület és nagy kert. Tel. 0722-219-041. (3285)
ELADÓ ház Szentmiklóson, az 589. sz. alatt, melléképületekkel együtt. Tel. 0267/323-009, 0740-390- 422. (3548)
SÜRGÔSEN eladó 2 szobás, I. osztályú, II. emeleti tömbházlakás a Dózsa György utcában, elônyös áron. Garzoncsere is lehetséges. Tel. 0740-299-715. (3560)
ELADÓ nem drága magánház. Tel. 216-430, 218-074. (3564)
LAKÁSOK, HÁZAK, GYÁRAK felépítését, teljes felújítását, átalakítását vállaljuk. Tel. 0744-572-889. (2791)
MTB kerékpárok újan, használtan, a legolcsóbban, garanciával és szervizzel. Tel. 0745-361-893. (4446048)
EGYEDI ALKALOM! 7 mm-es osztrák klikkes parkett - 199.000 lej/m2, 8 mm-es ragasztós parkett - 169.000 lej/m2 TVA-val. Tel. 0744- 640-875. (2834)
HÛTÔK javítása lakásán. Garancia, gyorsaság és professzionizmus. Tel. 0740-625-817. (3306)
MAGÁNYOS, idôs hölgy felügyeletére, társalgásra marosvásárhelyi asszonyt keresek napi 8- 10 órára. Tel. 213-903, 19-22 óra között. (3420)
EGÉSZSÉGÜGYI felszerelések zománcozása - kád, kagyló stb. - különbözô színekben is. Tel. 224-731. (3550)
Fájó szívvel emlékezünk július 19- re, amikor a kegyetlen halál búcsú nélkül elragadta az élni akaró, drága jó édesapát és nagytatát, a somosdi HENTER JÓZSEFET. Emlékét ôrzi leánya, Aranka, unokái, Sándor, Ari és unokaveje, Gyuri. Nyugodj békében. (3500)
Nélküled oly szomorú, üres a házunk, még most sem hisszük el, hogy hiába várunk. Úgy mentél el tôlünk, hogy búcsút sem mondtál, oly hirtelen jött a kegyetlen halál. Akármerre nézünk, te vagy elôttünk, a hangodat halljuk, s mindig keresünk. Szomorúan emlékezünk július 18-ra, amikor 3 éve, hogy a kegyetlen halál elrabolta szerettei körébôl az élni akaró volt gyulakutai id. BIRÓ DÉNEST. Fájó szívvel emlékezünk rá. Szeretô felesége, két mostohafia és azok családja. Szívünkben örökké élni fogsz. (3320)
Szomorú szívvel emlékezünk július 19- én GYÖRGY SÁNDORRA halálának 20. évfordulóján. Akik szerették, gondoljanak rá kegyelettel. Ugyancsak július 19-én 8 hónapja, hogy GYÖRGY ROZÁLIA elhunyt. Emlékük legyen áldott, nyugalmuk csendes. Emléküket ôrzi fiuk, Jancsi, menyük, Margit, unokáik, Levente és családja, Sándor és Melánia. (3449)
Minden elmúlik egyszer, minden elenyész, csak egy él örökké: az emlékezés. Fájó szívvel emlékezünk a drága jó édesanyára, nagymamára, BLÁGA ANNÁRA halálának 19. évfordulóján. Emlékét ôrzi leánya, Juliska, veje és unokája. (3279)
Fájó szívvel emlékezem június 19-re, amikor egy hónapja szeretett testvérem, VAJDA GYÖRGY hirtelen halála bekövetkezett. Csendes pihenést a nemrég elhunyt szüleink mellett. Péld. 21:9. Jobb a tetô ormán lakni, mint háborgó asszonnyal, és közös házban. Szeretô húgod, Csöpi és családja. (4377137)
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy hosszú szenvedés után a szeretett férj, édesapa, nagytata, apatárs, rokon, jó szomszéd és jó barát, FAZAKAS ÖDÖN (bélyeggyûjtô) életének 88. évében csendesen megpihent. Drága halottunk temetése 2004. július 19-én 15 órakor lesz a református temetô cintermébôl. Nyugalma legyen csendes, emléke áldott. Búcsúzik tôle felesége, Ida, két fia, Laci és Tibor, két menye, Jutka és Margit, unokái, Levente, Jutka és Kati. (3573)
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, após, apatárs, nagyapa, rokon és jó szomszéd, a mezôfeketei id. FÁBIÁN FERENCZ életének 73. évében, hosszú szenvedés után eltávozott közülünk. Lehanyatlott két dolgos keze, szeretô szíve megszûnt dobogni, de szívünkben mindig élni fog. Drága halottunk temetése 2004. július 20-án 13 órakor lesz a mezôfeketei családi háznál. Búcsúzik tôle felesége, Emma, öt gyermeke, azok családjai és két unokája. (4377138)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, vô, sógor, unokatestvér, rokon, munkatárs, szomszéd és jó barát, id. BARABÁS JÓZSEF az AJIRAM volt dolgozója, életének 50. évében, emberfeletti méltósággal viselt hosszú szenvedés után 2004. július 17-én elhunyt. Temetése 2004. július 19-én 14 órakor lesz a marosvásárhelyi református temetôben. Isten nyugtassa békében.
Bánatos felesége és fia. (4377134)
Fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy a drága jó gyermek, férj, édesapa, nagyapa, testvér, sógor, rokon, szomszéd, jó barát, LAKATOS SÁNDOR marosszentgyörgyi lakos, rövid szenvedés után, életének 53. évében hirtelen elhunyt. Temetése július 19- én 14 órakor lesz a marosszentgyörgyi református temetôben. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Emlékét ôrzi édesanyja, felesége, lánya, unokája, veje, testvérei és a rokonok. (4377136)
Copyright © Népújság - 1999