VI. évfolyam 165. (15735.) sz.

2004. július 16., péntek

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Aktuális

Az "európai modell"

Mózes Edith

Jól jön idônként a hatalomnak, a kormánypárti vagy ellenzéki politikusoknak egyaránt az európai integráció. Rá lehet fogni mindent: a lakosság számára kellemetlen, esetleg a szakszervezetek és az alkalmazottak ellenkezését/ellenállását kiváltó intézkedéseket, az adók, illetékek növelését, a tömeges elbocsátásokat maga után vonó, úgynevezett reformokat, a törvények módosítását, egyebeket. A szegénység határán tengôdô állampolgároknak mondhatják, hogy ezt követeli a Világbank, az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap, vagy akár az ENSZ.

A legutóbbi euroblabla azonban igazán érdekes. Mirôl van szó? Arról, hogy a kormány határozatot fogadott el, amely "megengedi" a munkáltatóknak, hogy, úgymond, "európai modellnek" megfelelô önéletrajzot, ma már kizárólag "curriculum vitae-t" kérjenek a felvételre jelentkezôktôl. Pardon, "európai" curriculum vitae-t.

Hogy hogyan képzeli el a kormány ezt az "európai színvonalú" modellt? Példának okáért úgy, hogy a szokásos kérdések mellett - neve, életkora, végzettsége, szakmai kompetencia, gyakorlat, tapasztalat és a többi - új kérdéseket is rávezetnek a munkát keresôk által kitöltendô ûrlapra. Egyik ilyen "európai" kérdés, hogy "van-e önnek mûvészi hajlama, tehetsége"? A következô pedig így hangzik: "ért-e a festészethez vagy a zenéhez"? De akár olyan "szakmába vágó" kérdést is tartalmazhat a kérdôív, mint például azt, hogy "multikulturális" környezetben él és dolgozik-e?

Ez tehát az, úgymond, "európai modell". Mert bizonyára életbevágóan fontos lehet mind a munkavállaló, mind pedig a munkaadó számára, hát még Európának, hogy ha valaki mondjuk villanyszerelôként, pincérként, netán fakitermelôként, takarítónôként, segédmunkásként vagy bébiszitterként próbál elhelyezkedni, értsen a zenéhez, a festészethez, jöjjön "multikulturális" környezetbôl... Vagy talán nem is annyira nevetséges az egész? Hiszen a kômûvesek mindig fütyörésznek, miközben a falakat rakják, a favágók mûvészi "hûvös halomba" rakják a fát, a dadus rajzolni is taníthatja a gyerekeket, a takarítónô pedig szebbnél szebb mintákat rajzolhat a törlôronggyal a padlócsempére. Azonban egyetlen szépséghibája mégis van a kormányhatározatnak. Éspedig az, hogy nem tett fel egy igazán fontos kérdést. Fôleg azoknak, akik pénzügyi hivatalokban, bankszakmában, vagy bárhol könyvelôként, ellenôrként, pénzügyi szakemberként próbálnak elhelyezkedni. A kérdés az lehetne: "ért-e ön a bûvészethez"? Lehet, hogy ez nem "európai modell", de minálunk, a virágzó feketegazdaság, a burjánzó bürokrácia, adócsalások, korrupció közepette igazán "lényeges" kérdés lehetne.

Döntött a kuratórium: Marosvásárhelyen lesz az erdélyi magyar televízió

Marosvásárhely lesz az erdélyi magyar önálló televízió székhelye - errôl a szerdai marosvásárhelyi alakuló ülésén döntött a televízió létrehozására hivatott Janovics Jenô Alapítvány kuratóriuma. A testület tervei szerint a televízió jövô év elején válik majd mûködôképessé.

Az ülésen döntés született arról is, hogy az alapítvány kereskedelmi társaságot hoz létre, amely ellátja az intézménylétrehozás és mûködtetés konkrét feladatait.

A kuratórium tagjai hangsúlyozták, a televíziónak egy valóban hiteles erdélyi szellemiséget kell képviselnie, és bár kereskedelmi televízióként mûködik majd, mindenekelôtt közszolgálati feladatokat kell ellátnia.

Az erdélyi magyarságnak önállóvá kell válnia és ehhez elengedhetetlenül saját, önálló intézményekre van szüksége - hangsúlyozta Markó Béla szövetségi elnök, az alapítvány egyik alapító tagja. Úgy értékelte, az erdélyi televízió kiváló és pótolhatatlan fórum lesz az erdélyi magyar kultúra, a közélet és a gazdaság számára egyaránt.

A testület beszámolót hallgatott meg az intézmény létrehozásának elôkészítését célzó eddigi lépésekrôl, valamint a finanszírozási lehetôségekrôl. Mint ismeretes, a televízió technikai eszközeinek beszerzésére a magyar kormány 300 millió forintos megpályázható támogatást nyújt, de várhatóan további hasonló nagyságrendû összegek fordíthatók majd székhelylétesítésre és mûködtetésre is.

A tanácskozáson újból megfogalmazást nyert, hogy az erdélyi tévé nem jelent majd konkurenciát a magyarországi közszolgálati televíziók számára, és ezt az említett magyar intézmények is így látják. Ezt bizonyítja, hogy az elmúlt hónapokban a két magyar közszolgálati televízió vezetôi több ízben is támogatásukról biztosították a születô erdélyi magyar televíziót.

A testület vezetôi bejelentették, a nyár folyamán számos szakmai tanácskozást tartanak annak érdekében, hogy jövô év elejére mûködôképessé váljon az önálló magyar televízió.

Az OMV karcsúsítja a Petromot

A Petrom alkalmazottainak számát nem csökkentik a kôolajipari társaság privatizációja után, de a következô években tervezett korszerûsítés és kapacitás-növelés során elbocsátásokra kerül sor.

"Nincs szó tömeges elbocsátásokról (...) Természetes, hogy a több év alatt zajló beruházások során javuljon a Petrom mûszaki szintje, ez pedig személyzeti változásokat is eredményez" - nyilatkozta csütörtökön Dan Ioan Popescu gazdasági miniszter.

Az esetleges elbocsátások kérdésérôl tárgyalt hétfôn Bukarestben Wolfgang Ruttenstorfer, az OMV igazgatótanácsának elnöke Liviu Lucaval, a Petrom szakszervezeti vezetôjével. A találkozón részt vett Dan Ioan Popescu is.

A gazdasági miniszter szerint az OMV "értékeli és elismeri" a Petrom alkalmazottainak munkaszerzôdését, amely Ruttenstorfer szerint "az OMV- nek is jó". A jelenlegi munkaszerzôdés az év végéig érvényben marad, akkor a munkáltató és a szakszervezetek tárgyalásokat folytatnak errôl a kérdésrôl.

Liviu Luca kérte az OMV elnökét, hogy a Petrom átvétele után az osztrák csoport a szakszervezetekkel is tárgyalja meg beruházási tervezeteit és stratégiáját. Dan Ioan Popescu elmondta, Ruttenstorfer egyetértett a javaslattal.

Az OMV képviselôi és a Petrom szakszervezeti vezetôi augusztus 15. után folytatják a tárgyalásokat.

A gazdasági miniszter szerint a privatizációs szerzôdést a jövô héten írják alá.

Pedagógusok versenyvizsgája címzetes állásokra

(b. gy.)

Idôben kézhez kapták a tételeket

A szervezôk szerint tegnap zökkenômentesen zajlott le a pedagógusok versenyvizsgája a megye tanintézményeiben meghirdetett címzetes (tituláris) állásokra. Mind a négy vizsgaközpontban 10 óra körül minden nyelven kézhez kapták a tételeket - tájékoztatott Albertini Zoltán fôtanfelügyelô-helyettes.

A tanárok négy órán keresztül írhattak, s a tételek 30 százalékát általában a módszertani kérdés képezte. A vizsgára feliratkozott pedagógusok közül 203-an nem jelentek meg a tegnap, egy részvevôt pedig, aki rosszul lett, a mentôk kórházba szállítottak. A tanítók és óvodapedagógusok ma vizsgáznak.

A magyar szakos tanárok négy kérdést kaptak, két Kölcsey-vers, a Himnusz és a Vanitatum vanitas összehasonlító elemzését követôen háromféle típusú szöveget kellett szerkeszteniük, egy többszörösen összetett mondatot elemezni, valamint módszertanból az epikai mûvek elemzésének speciális eljárásait kellett ismerteni.

Nem volt túl nehéz a történelemtétel - nyilatkozta az egyik résztvevô. Aki jól felkészült, a megadott idô alatt minden kérdésre tudott válaszolni.

Kérdés, hogy a dolgozatokat javító egyetemi tanárok hogyan értékelik a tegnap és ma vizsgázott pedagógusok teljesítményét, akiknek hetes jegyet kell elérniük ahhoz, hogy címzetes tanári álláshoz juthassanak, természetesen az eredmények sorrendjében.

A dolgozatokat, a vizsga lejártával, tanfelügyelôkbôl álló csoportok szállítják az ország minden tájára. A javító bizottságok ugyanis a bukaresti, kolozsvári, galaci, iasi-i, brassói és szebeni egyetemi központokban mûködnek.

Az eredményeket a program szerint a hét végén, szombaton, illetve vasárnap függesztik ki, majd 48 órán belül lehet óvást benyújtani. A végleges eredményeket 21-én közlik a vizsgázókkal. A hetes átlagot elért tanerôk országos elosztására 26-án kerül sor, az üresen maradt állásokat 27-én függesztik ki.

Ezen a napon lehet megpályázni a más megyékben betöltetlenül maradt állásokat, amelyekre a kinevezés július 28-án történik.

Kevesellik a helyeket az általános orvosi karon

(b.)

Javában zajlik a beiratkozás az idei felvételi vizsgára a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Bár július 18- áig lehet beadni a dossziét, tegnap zsúfolásig tele volt diákokkal a titkársági folyosó.

Amint a felvételizni készülôk egy része elmondta, számukra csalódást jelent, hogy az általános orvosi karra a magyar oktatási vonalra csak 101 helyet hirdettek meg, a román tagozaton levô 134 hellyel szemben. Egyébként tandíjas helyre 40 illetve 30 hallgatót vesznek fel, a katonaorvosira 10-et.

A fogorvosi karon 24 helyre vizsgázhatnak a magyar diákok, a román vonalon 26 hely van. Ugyanott 25 (12+13) hallgatót vesznek fel a tandíjköteles helyekre. A gyógyszerészeti karon fordított az arány, 26 helyet tölthetnek be a magyarul tanuló, 24-et a románul tanuló hallgatókkal, a tandíjköteles helyek száma 30.

Az idén induló bábaképzô fôiskola iránt (15+15 hellyel a két tagozaton) az elsô napokban alacsonynak tûnik az érdeklôdés, de állítólag biztonságképpen az általános karra jelentkezô diákok közül többen is beírták, mivel annak a fakultásnak a keretében mûködik.

A kizárólag román tannyelvû fôiskolai képzésben 20 (+50 tandíjas) hely van az általános asszisztens szakon, 15 (+25 tandíjas) a fogtechnikán, 15 (+25) a gyógyszerészasszisztens és 15 (+25) a fogászasszisztens szakon.

A felvételi vizsgát 21-én 16 órától tartják, a beiratkozási díj 15 eurónak megfelelô összeg.

Jegyzet

Peches évfolyam

Szántó Kinga

A 2002-2003-as tanévben végzett évfolyam a tanügyi reformkísérletek áldozatának érzi magát. A tavalyi szóbeli vizsgákon ugyanis a diákok tudását átment, elutasított minôsítésekkel mérték. Ezáltal kisebb lett az érettségi átlaguk, mivel a szóbeli vizsgákon általában nagyobb jegyeket lehet elérni. Öt évvel ezelôtt ugyancsak ôk voltak, akik elsôknek kisérettségiztek.

Ez a hét áll rendelkezésükre a sikeresen érettségizetteknek, hogy beiratkozzanak valamely felsôfokú intézménybe. A bejutás nagymértékben függ az érettségi átlagtól, legtöbb helyen 50%-ban. Az idén végzettek átlaga jóval nagyobb a múlt évben végzettekénél, hála a visszaállított minôsítési rendszernek.

Akik a tavaly nem jutottak be a választott felsôoktatási intézménybe, idén sincs sok esélyük, annak ellenére, hogy tudás dolgában lehet, hogy jobbak, mint az idén érettségizett társaik.

L. Zs., aki tavaly végzett, elmondta, hogy azért maradt ki egy évet, mert az írásbeli vizsgákon elérte ugyan az átmenô jegyeket, de nem volt szóbeli jegy, ami megemelje az átlagot. A tesztesített forma pedig nemhogy könnyített volna, hanem összezavarta a stresszes diákot a majdnem egyezô válaszokkal.

T. A. bejutott ugyan az orvosi egyetem gyógyszerészeti karára, de csak fizetéses helyre, az alacsony átlaga miatt. Idén újra megpróbálja, remélve, hogy sikerül állami helyre bejutnia.

G. A. ugyanebben a helyzetben van. Tandíjat fizet, valószínûleg ô is azért, mert azon egyetlen évfolyamhoz tartozott, amelynek érettségi átlaga csupán az írásbeli jegyekbôl állt össze.

Szerencsére menet közben illetékesék rájöttek, hogy ez a módszer nem alkalmas és nem is igazságos.

Az elmúlt 14 év alatt 8 tanügyi miniszter követte egymást a tárca élén, s hozzáértését bizonyítandó, mindenik újított, jól-rosszul, az oktatás menetén, többnyire kísérleti jelleggel. Az újításnak a diákok látták kárát, persze. A 2003-ban érettségizettek halmozottan. Ôk a pechesek. Érjék be ennyivel?

Közlemény a nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palotával kapcsolatosan

Alulírott,Tempfli József megyéspüspök a németországi Altöttingben tartózkodtam a Szovjetunióba való deportálások 60. évfordulója alkalmából szervezett kétnapos ünnepségen, ahol öt volt szocialista országból gyûltek össze egykori deportáltak vagy hozzátartozóik s öt megyéspüspök ugyanezen országokból, hogy a freiburgi érsek úrral közösen a deportált megholtak lelki üdvéért mutassunk be szentmisét s az élôkért pedig hálaadásul. Ottan ért a hír, hogy a bukaresti Legfelsôbb Bíróság visszavonhatatlanul és megfellebbezhetetlenül visszaadta a Palota használati jogát is, amit annak idején 1963-ban kikényszerítettek átadni. Általános helynökünk Msgr. Fodor József pápai prelátus, apátkanonok informálta is errôl a médiákat. Mégis szükségesnek tartom, hogy számunkra ezen jelentôs döntéssel kapcsolatosan közöljem még a következôket:

Én, aki ismertem a palota eredeti állapotát, berendezését teljes épségében, pompájában, berendezettségében - mert 1942-ben hittantanárunk Babics László végigvezetett bennünket mint a Szent László Gimnázium diákjait -, ahogy Várad 81. püspöke lettem, egyik fô célomként a Palota visszaszerzését tûztem ki bármi áron és ennek érdekében mindent bevetettem Istennél és embereknél, hol mit tartottam célravezetônek. Nyolc év türelme és áldozata kellett hozzá, plusz vagy 300.000.000 lej költség. A sok csalódás után Isten és emberek is hozzásegítettek a teljes jogú birtokláshoz. Ezért fô célom ezen közleménnyel, hogy mindenkinek megköszönjem, ami megilleti.

Istennek még Altöttingben megköszöntem segítségét hálaadó misével július 10-én az ottani gyönyörû katedrálisban.

Embereknek is sokkal tartozom, mert sok jóindulattal találkoztam a szélsôséges gonoszok mellett. Utóbbiaknak azt kívánom, hogy ne tudja ezt be nekik Isten bûnül!

Kiegyenlíthetetlen köszönettel tartozom azon négy ügyvédünknek, kik peres ügyeinket hivatalosan képviselték. Sajnos, kettô meghalt: a dr. Margócsy László és Lencar Gavril ügyvéd urak. Derekasan védték ügyünket! Isten adja meg nekik az örökkévaló boldogság jutalmát! Sárközi Lajos ügyvéd úr is alaposan beledolgozta magát az ügybe, ki is fejezte véleményét, hogy ezen ügyet meg kell nyerjük. Sajnos, nagyon komoly operáción esett át, nem vállalhatta tovább a Bukarestbe való utazás nehézségeit. Legutóbbi két tárgyalásunk ügyvédi védelmét elsô kérésemre dr. Frunda György szenátor úr vállalta, mint 30 éve gyakorló ügyvéd s sok nehéz ügy védôje. Már ezen nagylelkûséget is nagy hálával köszönöm! Külön értékelem, hogy kérte, magam is jelen legyek ezen két utóbbi tárgyaláson. Örvendek ezen kérésnek, mert tanúja voltam azon sziporkázó védôbeszéd felépítésének, melyben megérttette a három bíróval, hogy itt nem politikai, hanem mélyen etikai-erkölcsi döntésrôl van szó, amely minden jogi döntés sarkköve és melyet az Európai Unió joggyakorlatában is megkövetelnek. A bírók minden kérdésére kész volt az azonnali frappáns válasszal. De tanúja voltam annak a tekintélytiszteletnek is, ahogyan viszonyultak hozzá a bírók.

Tehát a per megnyerésében oroszlánrésze volt és úgy ítélem meg, hogy bár sok nehéz ügyet védett eredményesen, harmincéves ügyvédi pályájára ezen palotaper megnyerése tette a koronát. Ami földi viszonylatban megfizethetetlen. Örökké adósai maradunk. Istent is, hogy jutalmazza gazdagon jó egészséggel szeretteivel egyetemben és segítse e világi boldogulásukban is minden téren! Persze, magunk is igyekszünk egyenlíteni tartozásunkat.

Hálatelten kell köszönetet mondjak az RMDSZ országos vezetôinek, élükön Markó Béla elnök úrral, ugyanígy parlamentereinknek, az RMDSZ megyei elnökének, Lakatos Péter úrnak és munkatársainak, a megyei tanács volt elnökének, Ec. Stefan Seremi úrnak és jelenlegi elnökének, Kiss Sándor úrnak, tanácsosainak és munkatársainak, a váradi hivatal polgármester és alpolgármesterének Bíró Rozáliának, tanácsosainak és mindazoknak, kik az egy évvel ezelôtt a múzeum igazgatójával Dr. Aurel Chiriac-kal kötött protokollum megkötését elôsegítették. Mindezek bölcs viszonyulása a Román Köztársaság állami és politikai vezetôihez elôsegítette azt, hogy nyolc év után a Legfelsôbb Bíróság igazságos döntése értelmében teljes jogú törvényes birtokosai lehetünk Püspöki Palotánknak.

Hatással volt ezen döntésre a Magyar Köztársaság vezetôinek baráti és jószomszédi kapcsolattartása a román államvezetôkkel. Lásd: aradi Szabadság-szobor felállítása, Csanálos-Vállaj és Székelyhíd-Létavértes határátkelôk megnyitása, valamint ezen alkalmakkor való megbeszélések. Itt alkalmas megemlítenem dr. Razvan Teodorescu kultúr- és kultuszminiszter úrral való megbeszélésemet a Román Athenaeumban tartott ünnepség és az aradi Szabadság-szobor leleplezése alkalmából, mely alkalmakkor megígérte segítségét a Püspöki Palota birtokba vétele és a múzeum új épülete rendezése ügyében. Ezen jó szándék mutatkozott meg a legutóbbi bírósági tárgyaláson is jogtanácsosa, de a Bihar megyei jogtanácsos és a Nagyvárad polgármesteri hivatalának jogtanácsosa részérôl is. Mindezekért köszönet!

Kiemelten kell köszönetet mondjak a magyar történelmi egyházak püspökeinek, kik külön eljöttek tüntetni velünk palotánk visszaszerzése érdekében és együtt imádkoztunk ezért. Tôkés László püspök úr külön is eljött egy alkalommal.

S végezetül úgy más vallásfelekezetek, mint saját papjaiknak, híveik százainak minden felekezetbôl és saját híveinknek, kik fáradhatatlanul jó és alkalmatlan idôben eljöttek imádkozni palotánk elé, nemzetiségtôl függetlenül, sôt Biharról, Margittáról pl. református pap és hívek szervezetten jöttek el. Mindez párhuzamba vonható azzal a bihari-váradi kiállással, mellyel a Kôrös-parti Szent László templomot is megvédték annak idején a lebontástól.

Az írott és elektronikus médiáknak is megköszönöm állandó együttérzésüket, tudósításukat, mellyel ügyünket elôbbre vitték.

MAGAM CSAK KÖSZÖNETET MONDHATOK MINDEZÉRT VILÁGEGYHÁZUNK, EGYHÁZMEGYÉNK S MAGAM NEVÉBEN! ISTEN ELÉG HATALMAS AHHOZ, HOGY LELKI ÉS EVILÁGI NEMES JAVAKKAL IS JUTALMAZZA MINDEZT. ÔT KÉREM ERRE!

Csûrszínházi Napok Mikházán

Mészely Réka

Jövôben várromszínházi napok?

Tavaly érdekes kezdeményezéssel állt elô a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház: Csûrszínházi Napok címmel mikházi rendezvénysorozatot szervezett. A tavaly még kétnapos rendezvény idén háromnapossá nôtte ki magát, július 9-11. között, a jövô évit pedig már egy hetesre tervezik.

A faluban már az 1600-1700-as években foglalkoztak színjátszással, az ott élô ferencesek támogatásával többnyire egyházi darabokat adtak elô. Marosvásárhelyen ugyanezen idôszakban a Református Kollégium udvarán voltak az elsô szabadtéri elôadások is. A Csûrszínházi Napok Kovács Levente mûvészeti vezetô és Szélyes Ferenc kezdeményezésére születtek, azzal az ötlettel, hogy a nyári színházi szünet ûrét pótolják, hogy azok igényeit is kielégítsék, akik a nyárra jellemzô sör-, borfesztiválok, koncertek mellett igényesebb kultúrára vágynak. Hasonló próbálkozás történt Szabadkán is Tanyaszínház néven. A mikházi rendezvények az idén az ottani kultúrotthonba és a csûr elé szorultak, mivel maga a csûr még felújítás elôtt áll, nôi és férfiöltözôk, kabinok készülnek majd benne. A falu központjában álló épület az iskola és az óvoda között fekszik. A csûr a valamikori jegyzô tulajdonában volt, jelenleg a helyi önkormányzaté.

"Tavaly még csudabogaraknak tekintettek" - mondta Kárp György igazgató, mára viszont már megszokták, megszerették a falubeliek ôket. A színészeket kürtôs kaláccsal, frissen sült kenyérrel lepték meg a helybeliek. A tavalyi rendezvényen az Egy napi királyság és a Kocsonya Mihály házassága címû színmûvekkel szerepeltek, ezeket az elôadásokat már játszották a hetvenes években a színmûvészetis diákok. Idén a Falusi szerelem címû darabot vitték el, július 10-én nótaestet tartottak, majd másnap a mikházi kultúrotthonban a helybeli, a remetei és deményházi gyerekek bábozhattak. A jövô évi egyhetesre tervezett eseménysorozaton a színházi elôadások mellett tárlat is nyílna, népi együttesek lépnének fel. Feltérképezték a Vármezôn és Remetén található várromokat, és az sem kizárt, hogy egy Shakespeare-darabot adaptálnának a helyhez, de Szigligeti Cigány címû népszínmûvének színrevitelén is gondolkodtak. Olyan darabra van szükség, aminek könnyen mozgathatók, olcsók a díszletei, amiben zene van, énekelnek - véli Kárp, aki szerint a jövô évad vége felé már el is kezdik a próbákat.

A jövôbeli tervek közt szerepel egy marosvásárhelyi nyári fesztivál létrehozása szabadtéri színházi elôadásokkal. Több színházat is meghívtak, eddig a csíkszeredai társulat jelezte részvételi szándékát. Amennyiben Mikháza mellett más falvak is igényelnének a csûrszínházi napokhoz hasonló rendezvényt, terjeszkednének. A marosvásárhelyi társulat színészei Kisvárdán, Budapesten, és Magyarország más településein szerepeltek már nyári produkciókban, a nyár folyamán Remetén, Köszvényesen is terveznek fellépést, illetve augusztus 21-én várják ôket Vármezôre, az Áfonyafesztiválra.

A Csûrszínházi Napokat a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alapprogram, helyi támogatók és a polgármesteri hivatal karolta fel. Úgy tûnik, van igény ilyen jellegû rendezvényre a Bekecs alatti településen, ahol lehetôség nyílik fürdôzésre a Nyárádban, napozásra, futballpálya várja a focizni vágyókat, illetve a faluturizmust pártolandó, motel is készül.

Baráti levél a megyei tanács RMDSZ-frakcióvezetôjéhez

Dr. Benedek Imre Sándor

Kedves, régi jó barátom, Szalkay József minap nyilatkozott ügyes-bajos problémáinkról, terveinkrôl a megyei tanáccsal kapcsolatosan. Szép tervekrôl, lehetôségekrôl beszél, ami úgy is van, talán kis mértékben mégis - kellô információ hiányában - pontosításra van szükség, amit mint régi csapattárs és barát szívesen teszek meg.

Sok mindenrôl beszélve, például választási eredmények, nézeteltérések, programok, szakmai kompetencia, egy kissé a dolgok összefolynak és enyhén keverednek.

S akkor kezdjük:

A választási eredményekrôl: szövetségünk szép eredményt ért el a megyében, talán még az ellendrukkerek is ránk szavaztak. Az összlakosság 39%-os részarányából képviseletünk a megyei tanácsban 42%-os, és ez a számarány 1/5-e az országos szinten az RMDSZ-es megyei tanácsosokra leadott össz-szavazatoknak.

Hadd tegyük a riporter által említett "disszidens" tanácsosok problémáját is a helyére. Amíg 4 év alatt együtt dolgoztunk, hasznos tagjai voltak a megyei tanácsnak, akikkel a tanácsosok és jómagam is mindvégig együtt tudtam dolgozni, és akikkel együtt gondolkozva és tevékenykedve valósítottuk meg az RMDSZ programját a tanácsban. Sajnálatos, hogy a vélt igazságukat ma már más utakon járva próbálják érvényesíteni.

A frakción belül történt elôválasztásról és nézeteltérésrôl csak annyit, hogy attól függ, hogyan közelítjük meg a problémát. A tényekre alapozva úgy tûnik, hogy nekem és az engem támogatóknak, akik között volt kedves jó barátom is, van igaza, de ezt majd eldöntik azok, akiknek tisztük. Nem kell mindjárt rosszra gondolni. Tévedni emberi dolog - vagy talán másról van szó?

A tévedéssel kapcsolatban sokan tudják, hogy vadász is vagyok, és ilyen minôségben megtörtént, hogy vadászaton sokszor lesben állva, szemüveg nélkül vártam a vaddisznót, meg is láttam, jött is felém a szép nagy példány, de közeledve ôzike lett belôle.

Tegyük helyre az RMDSZ programjának problémáját is.

Nekem mint a program kidolgozásának aktív részeseként (mint a Maros megyei RMDSZ politikai ügyvezetô alelnöke), nem kell elfogadni, hanem kivitelezni kell ezt a programot, mert az enyém is, de akik utólag csatlakoztak, azok el kell fogadják, fel kell vállalják és kell kivitelezzék.

Igen, a programot többedmagammal, csapatban, együtt gondolkodva dolgoztuk ki, úgy, ahogy a választás megpróbáltatásait, sikereit, illetve tévedéseit is együtt vittük, és együtt értünk el sok szép eredményt. Engedtessék meg, hogy néhányat megemlítsek, például többmilliárdos európai uniós programok közösségünk számára, egészségügyi biztosítási törvények, pénztár és a hálózatának kiépítése, szakembereinek kiképzése, egészségügyi létesítmények létrehozása, felépítése, valamint fel- szerelése (Régen, Szováta, Erdôszentgyörgy, Nyárádszereda, Dicsô, Ludas, Segesvár és a marosvásárhelyi klinikák), kulturális megyei intézmények mûködtetése és sorolhatnám tovább.

Hogy mennyire hiteles és elfogadott ez a csapat, talán csak annyit, hogy 2 ciklus elôválasztásának listavezetôje vagyok, 131 szavazattal a kb. 140-bôl, ugyanígy szerepeltek többen a csapatból, 100 feletti szavazattal, és jól szerepelt Józsi barátom is, aki 81 szavazatot kapott.

Ha már nézeteltérésrôl beszél, kedves jó barátom, igen, szó volt nézeteltérésekrôl is, amelyek vannak és lesznek a közösségünkért tevékenykedôk között, mert ki-ki a saját véleményét alátámasztva megpróbálja elfogadtatni a közösséggel, ennek érdekében. De nem vagyok annak híve, hogy közösségünk funkcióval halmozzon el több szinten is egyeseket, és így akaratukon kívül olyan helyzetbe kerülnek, hogy szinte konzultáltás nélkül döntik el, mi jó nekem, neked és közösségünknek. Ezek az alapvetôen jóindulatúak és jószándékúak, információ hiányában és a mi felelôtlenségünk miatt, sokszor elônytelen helyzetbe kerülnek és így sok esetben értékelésük sem lesz szerencsés számukra. Ezért a helyzetért mi vagyunk a hibásak, akik ilyen lehetetlen helyzetbe hozzuk ôket.

Az elôválasztásokon eldöntött funkciót kommentálva engedtessék meg egy kis bevezetés. Sokak számára érthetetlen volt az ilyen funkcióra való pályázásom, de én ezt feladatként, áldozatvállalással fogtam fel. Családom történetében évszázadok során sok példa van a feladatvállalásra közösségünk érdekében. Régen harcba mentek az emberek, bár tudták, hogy soha nem térnek vissza, mégis vállalni kellett a feladatot a hazáért, a nemzetért. Politikai és szakmai pályafutásom alatt számomra közösségünk érdekképviselete, a közösségi érdek szolgálata volt a feladat. Ehhez a problémához is így közeledtem.

Végül beszéljünk a riporter konkrét kérdésérôl is, hogy miért vettem vagy nem vettem részt a megyei tanács alakuló ülésén.

Én a tanács alakuló ülésére elmentem, habár egészségi állapotom nem volt kielégítô. Csapattársaim tudják, hogy végig nyugtatók, erôs fájdalomcsillapítók hatása alatt végeztem a munkát, mert kampányolni csak június 6-ig lehetett és nem utána.

Ilyen körülmények között is jeleztem, hogy jelöltünket fenntartom, így tettem a frakcióülésen is, amikor elsônek gratuláltam.

A megyei tanács alakuló ülését el kellett hagyjam, egyrészt egészségi állapotom miatt, másrészt, mert olyan, egyesek által hozott határozatot kellett volna támogassak, amivel nem értettem egyet és a tanácsosi igazolásomba került volna.

Történnek olyan dolgok életünkben, fôleg választási cikluskor, amelyek megbolygatják közösségünket és amelyekrôl nem szerencsés nyilatkozni, mert árt közösségünknek.

Én mint frakcióvezetô hosszú éveken keresztül ezt tettem, és így lettem inkább a tettek embere. Ez talán jó, talán rossz, ezt a közösség és az idô fogja majd eldönteni.

Remélem, kedves, gyerekkorból származó baráti kapcsolatainkat csak erôsíteni fogják ezen sorok.

Tisztelettel,

Vállalkozni Maros megyében

(antalfi)

Több mint tíz ország nagykövetsége, valamint a Gazdasági és Kereskedelmi Minisztérium képviseltette magát azon a Román Kereskedelmi Központ és a prefektúra közös szervezésében Vállalkozni Maros megyében címmel megtartott üzleti találkozón, melynek célja a megye gazdasági, üzleti lehetôségeinek ismertetése volt. A kétnapos rendezvény keretében bemutatkoztak a megye reprezentatív vállalatai, a Kultúrpalota elôcsarnokában pedig kiállítást szerveztek.

A résztvevôket Lokodi Edit Emôke, a megyei tanács elnöke köszöntötte, hangsúlyozva, hogy a rendezvény hozzájárul ahhoz, hogy Maros megye a jövôben ismertebbé, vonzóbbá váljon a külföldi beruházók szemében. A megbeszélést irányító Petrisor Peiunak, a Külföldi Beruházások Romániai Ügynöksége alelnökének valamint Szamcsek Mihaelának, a prefektus tanácsosának üdvözlô szavait követôen Adrian Mitu, a Gazdasági és Kereskedelmi Minisztérium helyettes államtitkára, a külkereskedelmi osztály vezetôje beszélt az utóbbi években elért gazdasági növekedésrôl, az infláció csökkentésére irányuló törekvésekrôl, adatokkal támasztva alá kijelentéseit. Hangsúlyozta, hogy továbbra is a külkereskedelem marad a fejlôdés mozgatórugója, de a hazai termékeknek versenyképesebbekké kell válniuk a külföldi piacokon, ugyanakkor védeni is kell a hazai termelôket. Marius Vitionescu, a Román Kereskedelmi Központ vezérigazgatója ismertette az általa vezetett intézmény tevékenységét, ezt követôen került sor Maros megye bemutatására.

A rendezvényre eljöttek Japán, Belgium, Irán, Németország, Izrael, Peru, Oroszország, Magyarország, Csehország és Lengyelország nagykövetségének képviselôi, akik országaik gazdaságáról, beruházási lehetôségeirôl szóltak röviden. Bogát Ferenc, Magyarország bukaresti nagykövetségének gazdasági tanácsosa hangsúlyozta, hogy országa nemcsak termékekkel van jelen Romániában, hanem jelentôs beruházásokat is eszközöltek a magyar cégek. Példaként a marosvásárhelyi egységét mûködtetô Richter Gedeon gyógyszergyárat említette. "Magyarország európai uniós tagállammá válása után is Románia maradt legfontosabb gazdasági partnerünk" - jelentette ki. Az Amerikai Egyesült Államok (AEÁ) nagykövetségét, ezen belül a Kelet- és Közép-európai Üzleti és Információs Központot (CEEBIC) képviselô Balázs Róbert a Népújságnak elmondta, hogy az AEÁ nagykövetsége Kolozsváron mûködteti az információs irodát, amely kereskedelmi vonatkozásban elsôsorban az erdélyi megyékre koncentrál, így természetesen Maros megyét is fontosnak tartják. "Az amerikai és a romániai cégek közötti együttmûködést kívánjuk támogatni. A CEEBIC erre programot dolgozott ki, ami által létrejöhet az amerikai és a romániai cégek közötti match- making. Gyakorlatilag olyan romániai projektekre számítunk, amelyek vonzók lehetnek az amerikai befektetôk számára. A központhoz beérkezô (a Robert@USEmbassy.dntcj.ro címre is elküldhetô) gazdasági projekteket továbbítjuk Washingtonba, az amerikai vállalkozókhoz, akik részére szintén kidolgoztunk egy programot (Gold Keys Service &International Partner Search), melynek lényege megkönnyíteni a kapcsolatfelvételt a romániai cégekkel" - jelentette ki Balázs Róbert. Kérdésünkre hozzátette, hogy Maros megyébôl is küldtek be magán- és közberuházással kapcsolatos projekteket, ám mindeddig még nem sikerült partnert találni .

A tanácskozás mintegy 15, a fafeldolgozással, kesztyûgyártással, gyümölcstermesztéssel, bútorgyártással, gázkitermeléssel, vegyi anyagok gyártásával foglalkozó megyei cég tevékenységének bemutatásával végzôdött, majd a résztvevôk átvonultak a Kultúrpalota elôcsarnokába, ahol igen látványos kiállítást szerveztek számukra.

Bábsziget a Félszigeten

A Félsziget Fesztivál tartalmas programmal várja idén a résztvevôket. Mindnyájunk gyerekkorának kedves emlékeihez tartoznak a bábszínházi elôadások. Bár sokan azt gondolnák, hogy ez a mûvészeti terület kizárólag a gyerekeknek szól, a Félszigeten mindenki megbizonyosodhat, hogy ez nem így van. A felnôtteknek szánt bábelôadásokon kívül az érdeklôdôk betekintést nyerhetnek a bábjátszás kulisszatitkaiba is.

A Bábsziget nevû program szakmai vezetôi Vincze László bábszínész Kolozsvárról és Kovács Zsuzsa tanító Máréfalváról.

Ízelítôként íme a tervezett program:

Július 28., szerda

15-17: Bábkiállítás - a bábok bemutatása, bábozás, a bábszínház rövid története

Július 29., csütörtök

11-12: Síkbábkészítés, mesejáték; 12-13: Vitéz László: Az elátkozott csodamalom - vásári bábjáték (Vincze László); 15-18: Ismerkedés a bábokkal, bábjátéktanítás, drámajáték

Július 30., péntek

11-13: Bábjáték tanítása; 15-16: Vitéz László: Az elátkozott csodamalom - vásári bábjáték (Vincze László); 16-18: Közös meseírás és ennek elôadása

Július 31., szombat

11-13: Fantáziajátékok, mozgásos játék, szerepjátékok;15-16: Bábelôadás 18 éven felülieknek

Augusztus 1., vasárnap

11-13: Fantáziajátékok, mozgásos játék, szerepjátékok.

Mûsorkalauz

Szerkeszti: Simon Virág

Zalaegerszegi mûvész házaspár kiállítása

Tegnap délután a marosvásárhelyi Kultúrpalota földszinti galériáiban újabb tárlatot nyitottak meg. A Marosvásárhely és Zalaegerszeg közötti testvérkapcsolat újabb megnyilvánulásaként a zalai mûvészeti élet két jeles képviselôje, Hadnagy György és H. Póka Emôke mutatkozik be megyeszékhelyünk közönségének. Az iparmûvész házaspár sokfelé kiállított már, Magyarország nagyvárosai mellett Európa több országában is. A Romániai Képzômûvészek Szövetségének helyi fiókja szervezte tárlaton Hadnagy György intarziákkal, H. Póka Emôke textíliákkal jelentkezik. Alkotásaikat Gheorghe Muresan szobrászmûvész és Nagy Miklós Kund szerkesztô ajánlotta az érdeklôdôk figyelmébe.

Hangverseny

Az amerikai egyesült államokbeli West Chester Egyetem Szimfonikus Zenekara lép fel csütörtökön este 7 órakor a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében. Vezényel: Ovidiu Marinescu, hegedûn közremûködik Gabriel Croitoru. Mûsoron: Beethoven Fidelio címû darabjának nyitánya, Csajkovszkij D-dúr hegedûversenye, Dvorak 9. é-moll szimfóniája valamint Az Újvilágból címû darabja.

Rendezvények

Emléktábla-avatás Marosbogáton

Vasárnap, a délelôtti istentiszteletet követôen bensôséges ünnepségen emléktáblát avatnak a helybeli református templom falán. A márványtáblával a község az egykori lelkésze, Bertalan József emléke elôtt tiszteleg, aki nehéz idôkben, 1938. és 1974. között, 36 esztendôn át szolgálta hûséggel és megtartó erôvel a bogáti református gyülekezetet. A megemlékezést egy évforduló teszi idôszerûvé: Bertalan József, aki nyolc évig esperesként is teljes odaadással végezte nemes hivatását, száz évvel ezelôtt született.

Jobbágytelki tánctábor

Vasárnap zárul a marosvásárhelyi Folk Center Alapítvány által immár hatodik alkalommal Jobbágytelkén megrendezett marosszéki népzene- és néptánctábor. A tánctáborban mindenekelôtt nyárádselyei és marossárpataki táncokat tanulhattak a kezdôk és haladók A talpalávalót a péterlaki zenészek, a Csalóka együttes, Bartis Zoltán és barátai, Sinkó András, a Cinege és az Öves együttes szolgáltatta. Ma (péntek) Ráduly János: Székely népballadák, szombaton Bálint István: A gyermekáldás szokásvilága a Nyárád mentén címmel értekeznek a táborban. Az elméleti oktatás gyakorlattal is társult, a táborlakók megismerkedhettek a jobbágytelki népi mesterségekkel és falusi munkálatokkal. A korábbi táborok emlékét, valamint a hajdani Jobbágytelkét fotókiállítás idézte fel. A szombati gálamûsor vendégei a Rizgetós és a Szelence táncegyüttes a Vajdaságból és a marossárpataki Csoma Miklós citerás.

Kiállítások

Tájak - emberek

A Várgalériában Bálint Zsigmond (AFIAP) és Puskás György marosvásárhelyi fotómûvészek Tájak - emberek címû fotókiállítása látogatható naponta (hétfô kivételével) 11-19 óra között.

Mûemlékek Zalaegerszegen

A megyei múzeum, a zalaegerszegi Göcseji múzeum, valamint a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal és a Marosvásárhely - Zalaegerszeg Baráti Társaság szervezésében a Kultúrpalotában, a megyei múzeum harmadik emeleti termében Mûemlékek Zala megyében és Zalaegerszegen címmel érdekes kiállítás tekinthetô meg.

Grafikák és fényképek

Az unitárius egyházközség tanácstermében Csatlós Levente fiatal grafikus képzômûvészeti alkotásait tekinthetik meg az érdeklôdôk. A Deus Providebit Tanulmányi Házban egyetemi hallgatók kísérleti jellegû fényképeit állították ki. A kiállításokat az EMKE szervezte.

Lélekben India

A marosvásárhelyi Azomures fotógalériában Iuliana Varodi, az amszterdami szépmûvészeti akadémia hallgatója Indiában készített mûvészfotóiból tekinthetô meg kiállítás. A tárlat még három hétig látogatható.

Koncz János fotói

A Nyugdíjasok Önsegélyzô Pénztárának Bolyai utcai klubjában látogatható a Koncz János fotómûvész felvételeibôl összeállított tárlat.

Grafikakiállítás Dicsôszentmártonban

A dicsôszentmártoni Kis-Küküllô Galériában (volt zsinagóga) Herman Levente grafikáit állították ki. A Budapesten képgrafika szakon végzett marosvásárhelyi mûvész több kiállításon mutatkozott be, a dicsôi közönség elsô alkalommal láthatja képeit.

Nagy Imre-képtár

A marosvásárhelyi Köteles Sámuel utca 1. szám alatti Nagy Imre-képtár állandó kiállítása a mûvész által a városnak adományozott, a megyei képtár állományában található festményeket mutatja be. Az érdeklôdôk a kiállított mûveket keddtôl péntekig 9-16, szombaton és vasárnap 9-13 óra között tekinthetik meg.

Árnyak és fények

A Marosvásárhelyi Képtárban, a Kultúrpalota III. emeleti galériájában a Simon Endre és Ioan Sulea festômûvészek által rendezett Árnyak és fények címû tárlat a múzeum alapállományából viszi a nézôk elé a magyar képzômûvészet számos kimagasló egyéniségének munkáit.

Molnár Dénes-képtár

A vadasdi Molnár Dénes-képtárban 32 színes grafikát, fametszetet tekinthetnek meg a betérôk. A Havadtól három kilométerre levô kiállítóteremben a 2000-ben adományozott alkotások láthatók. Érdeklôdni, bejelentkezni az 585-080-as telefonszámon lehet, a Székely családnál.

Mit láthatunk a mozikban?

Július 16-22. között a marosvásárhelyi Mûvész moziban A vonzás szabályai címû amerikai film tekinthetô meg 17, 19.30 és 22 órai kezdettel. A filmet Peter Hewitt rendezte. Fôszerepekben: Pierce Brosnan, Julianne Moore. Egy átmulatott éjszaka után házastársakként ébrednek. Lehet-e a házasság a szerelem elsô lépcsôfoka? Hétfôn kedvezményes árú jegyet lehet váltani.

Az Ifjúsági filmszínházban az Egy csók és semmi más címû filmet tûzték mûsorra. Rendezô Fisher Stevens. Fôszerepekben: Marisa Tomei, Ron Eldard. Megcsaljam vagy ne csaljam? Erre a kérdésre keresi a fôszereplô a választ. Egy csók lehet egy romantikus kaland kezdete vagy a józanodás pillanata. A vetítések 17, 19 és 21 órakor, hétvégén 23 órakor is kezdôdnek. A szászrégeni Patria moziban a Van Helsing címû alkotásra lehet jegyet váltani péntektôl keddig, naponta 17, 19.30 és 22 órától.

A nap hírei

Pótvizsgát kérnek a képességvizsgán megbukott nyolcadikosok szülei Kovászna megyében

Több mint kétszáz szülô nyújtott be petíciót szerdán a Kovászna Megyei Tanfelügyelôséghez, amelyben pótvizsga megrendezését kérik azoknak a nyolcadik osztályt végzett gyerekeknek, akik megbuktak a képességvizsgán. A kérvényt eljuttatták az Oktatásügyi és Kutatási Minisztériumhoz is. Kovászna megyében idén 1.606 magyar nyolcadikos közül 443-nak nem sikerült átmenô jegyet szereznie a képességvizsgán, 385 diák a román nyelv és irodalom vizsgán bukott el. A szülôk szorgalmazzák egy újabb vizsga megrendezését, továbbá kérik egy új román nyelv- és irodalomoktatási terv kidolgozását, hogy a nem román anyanyelvû gyerekek is megtanulhassák az ország hivatalos nyelvét.

Az EU a Duna-deltai csatorna építésének beszüntetésére szólított fel

Mivel sérülne a Duna-delta páratlan ökológiai rendszere, az Európai Unió felszólítja Ukrajnát, hogy állítsa le a térségben tervezett csatorna építését. A múlt hónapban Románia már nemzetközi téren tiltakozott a csatornaépítés ellen, aminek tervét Ukrajna a tavasszal ismertette és meg is kezdte az elôkészületi munkákat. Az EU környezetvédelmi illetékese szerdán Bukarestben jelentette be a felszólítást Ukrajna címére. A nemzetközi környezetvédelmi szervezetek már eddig is mély aggodalmuknak adtak hangot az ukrajnai tervek miatt. Az UNESCO 1991- ben a világörökség részének nyilvánította a Duna-delta vidékét, ahol mintegy 280 madárfajta él, köztük a világ fehér pelikán populációjának mintegy 70 százaléka. Ukrajna arra hivatkozva látott neki a Bisztroje nevû mélyvizû - hajózható - csatorna építésének, hogy ott már a szovjet korszakban megindult a munka, a térség rendkívül elmaradott és mindaddig az lesz, amíg nem találnak innét jobb kijutást a Fekete tengerhez.

Magyarország 2006 végére, 2007 elejére lehet a schengeni övezet tagja

Magyarország 2006 végére, 2007 elejére válhat az Európai Unió egységes határôrizeti rendszerének, a schengeni övezet teljes jogú tagjává - mondta Gál J. Zoltán magyar kormányszóvivô szerdán. "Ha a diplomácia erôfeszítések is eredménnyel járnak, akkor azt lehet mondani, hogy Magyarország teljes jogú Schengen- tagsága reálisan 2006 végére, 2007 elejére érhetô el" - közölte a szóvivô a kormány által szerdán tárgyalt, a tagsággal kapcsolatos jelentésrôl. Szavai szerint "Schengen tulajdonképpen azt jelenti a magyar polgárok számára, hogy megszûnik a belsô határokon a személyforgalom ellenôrzése, ugyanakkor, ezzel párhuzamosan, a külsô határokon Magyarországnak biztosítani kell az EU elvárásainak megfelelô egységes elvek szerinti határôrizetet". Hozzátette: a schengeni térség egységes vízumrendszert, szoros és szigorúan szabályozott rendôri együttmûködést, valamint közös adat- és informatikai rendszerek mûködtetését igényli.

Tiltakozás Beregszászon

A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fôiskola vezetése nyilatkozatban tiltakozott amiatt, hogy a kárpátaljai város bírósága szerdán megsemmisítette a városi tanács korábbi határozatát, amely a tanintézet tulajdonába adta a Beregszász fôterén álló egykori törvényszéki palotát. Az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában a magyar fôiskola vezetése megdöbbenésének ad hangot amiatt is, hogy a bíróság az intézmény képviselôinek jelenléte nélkül hozta meg döntését. A taláros testület a fôiskola elnökének és rektorának személyes érdeklôdésére sem közölte a tárgyalás idôpontját - áll a közleményben. A nyilatkozat szerint a hatalom hozzáállását jelzi az a tény, hogy a beregszászi városi hatóság sorra elutasította a magyar fôiskola 2004. július 16-i diplomaátadó ünnepségének megrendezésére benyújtott terembérleti kérelmeit, így a rendezvényt - szokatlan módon - a református templomban tartják meg.

Fejlettségi lista: Magyarország a 38., Románia a 69.

AZ ENSZ Fejlesztési Programja csütörtökön közzétette az idei évre vonatkozó jóléti listáját, amely a világ 177 országát értékeli. Az egy fôre jutó jövedelmeken kívül az index az országok lakosságának képzettségében, várható élettartamában meglévô különbségeket és az egészségügy színvonalában lévô eltéréseket is értékeli. A lista elsô tíz helyezettje sorrendben : Norvégia, Svédország, Ausztrália, Hollandia, Belgium, Izland, az Egyesült Államok, Japán, Írország. Magyarország a 38. helyre került. A környezô országok közül a rangsorban Szlovénia a 27., Csehország a 32., Észtország 36. és Lengyelország 37., Szlovákia (42.), Lettország ( 50.) Bulgária (56.)Oroszország (57.), Románia (69.), Ukrajna (70.).

Az orvosok fele nem mos kezet

Egy amerikai felmérés adatai szerint a kórházi dolgozók közül sokan még a legalapvetôbb higiéniai elôírásokat is semmibe veszik. Az európai orvosok 57 százaléka végzi helyesen a kézmosást - nem feledkezik meg az alkoholos kézfertôtlenítésrôl sem -, az Egyesült Államokban ez az arány 40 és 60 százalék között ingadozik. Mint kiderült, különösen hanyagok azok az orvosok, akik nagy terhelésnek vannak kitéve: a legritkábban a sebészek és az aneszteziológusok mosnak kezet. Ugyanakkor a legpedánsabbak a belgyógyászok, az orvosi egyetemek tanárai és hallgatói.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Járay Fekete Katalin

Koszorúzni szándékozók jelentkezését várják

Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete felkéri mindazokat, akik koszorúzni szeretnének 2004. július 25-én a segesvári csata napja alkalmából szervezett ünnepségen Petôfi Sándor szobránál, szíveskedjenek szándékukat az RMDSZ marosvásárhelyi székházában jelezni, Dózsa György utca 9. szám, vagy a 267-116-os telefonszámon.

Szeptemberben döntenek a fogyatékos gyermekek ügyében

A tegnapra betervezett találkozó a Megyei Gyermekjogvédelmi Igazgatóság és a Kitartás Központ fogyatékos gyerekeinek szülei között szeptemberre halasztódott, amiatt, hogy a központ alkalmazottai nyári szabadságukat töltik. A döntést a megyei tanács szerdai ülésén hozták, az ügy újból két hónap múlva kerül terítékre, amikor minden fogyatékos gyerek helyzete kivizsgálásra kerül - tájékoztatott Domby Károly igazgató.

Betöltetlen helyek a mûvészeti líceumban

A képességek felmérésére szerdán tartott pótvizsgát követôen sem teltek be a IX. osztályokban meghirdetett helyek a marosvásárhelyi mûvészeti líceumban. Képzômûvészet szakon a román tagozatra egy, a magyarra két diák jelentkezett, zene szakon, gitárra egy diák a magyar tagozatra. Sikeresen vizsgáztak valamennyien, de így is maradtak helyek, mivel az elsô szekcióban a román tagozaton 17-en jutottak be képzômûvészet, 7-en pedig a zene szakra. A magyar tagozaton 16-on rajzra, 17-en pedig zenére. Mivel a legkisebb osztálylétszám 28 tanulót jelent, emiatt a 2004- 2005-ös tanévben a román tagozaton feltehetôen összevont osztályban tanulnak majd a diákok.

Fiatal alkotók Eheden

Július 5-tôl 24-ig képzômûvészeti alkotótábort lát vendégül az ehedi katolikus plébánia. Az elsô héten két mûvész, a marosvásárhelyi származású Magyarországon élô Balázs Imre Barna és a baróti Incze Mózes látott munkához. Ôk tavaly kiállításon is bemutatták a szentendrei táborban készült munkáikat. Csütörtöktôl öt társuk csatlakozott hozzájuk, mindannyian a Mûhely a határon elnevezésû, nyaranta megnyíló Élesdi Mûvésztelep résztvevôi. Horváth Krisztina, László Dániel és Balogh Zsófia Budapestrôl érkezett Ehedre, Hermann Levente vásárhelyi, Kovács Lehel sepsiszentgyörgyi alkotó. Az ehedi tartózkodás után az alkotók augusztus 2-ától az élesdi mûvésztelep vendégei lesznek.

Elterelik a forgalmat

Amint a Romániai Vasúti Társaság Brassói Igazgatóságától érkezett átiratból értesültünk, a Déda- Marosvásárhely közötti vasútvonal 230-tól a 175 km-ig terjedô szakaszán folyó munkálatok miatt a 154 A megyei utat Holtmaroson átszelô vasúti átjárót lezárják. Az említett szakaszon július 21-22-23-án, azaz: szerdán, csütörtökön és pénteken reggel 7 és délután 2 óra között munkagépekkel dolgoznak. Az átjáró lezárása miatt a forgalmat a Marosoroszit Marosvéccsel összekötô 15- ös országútra terelik.

Táboroztatás, rajzkiállítás

A Marosvásárhelyi Máltai Segélyszolgálatnak - Berek utca 1. szám, tel.: 217-799, 233-117 - további segítségre lenne szüksége a Szent Erzsébet gyermekház kis lakóinak nyári táboroztatásához, amire jelentkezôket várnak. A székházban tekinthetô meg egyébként e hónap végéig az a rajzkiállítás a szeretetrôl és segítôkészségrôl, amelynek anyagát hat városi, illetve vidéki általános iskolában tanuló 130 kisdiák készítette.

Falunapra készül Búzásbesenyô

Július 25-én, vasárnap délelôtt 11 órakor szentmisével, istentisztelettel kezdôdik az ünnep, délben a Rátonyi János mûvelôdési házban a helyi mûkedvelôk mûsorával folytatódik. 15 órától sportdélutánt szerveznek, este pedig könnyûzenekoncert lesz. Énekel Dancs Annamari, valamint a szászrégeni Titán együttes.

Hivatalos oklevelet biztosító néprajzi képzés

A marosvásárhelyi Népi Egyetemen a 2003-2004-es tanévben magyar nyelven folyó néprajzi tanfolyamon 74 hallgató végzett az I. és II. évfolyamon. A III. évfolyamon, amely gyûjtésmódszertannal foglalkozik, július 7-én fejezték be az elôadásokat. A hallgatók egy része Hargita, Kovászna, Brassó, ill. Beszterce megyébôl ingázott megyeszékhelyünkre, másik részük a már helybeli diplomás értelmiségiek közül került ki, akik számára az oklevél megszerzése általános mûveltségük kiegészítésének lehetôségét jelentette. A tanfolyam rendszeres hallgatói voltak azok a kézmûiparral foglalkozók is, akiknek azért volt fontos az oklevél megszerzése, mivel csak ennek birtokában újíthatják meg a családi vagy egyéni vállalkozásukhoz szükséges iparengedélyüket.

Áramszünet

A villamos hálózaton tervbe vett munkálatok miatt július 16-án, pénteken délután 2 és este 8 óra között Koronkában, Székelybósban, valamint Ákosfalván szünetel az áramszolgáltatás - közli az Electrica villamossági vállalat marosvásárhelyi kirendeltsége.

Apróhirdetések

ADÁSVÉTEL

ELADÓ 10 ár kerthelyiség Agárdon. Tel. 237-219. (-)

ELADOK Grundig színes tévét távirányítóval, Diamant fehér-fekete tévét, fajanszozott fôzôkályhát, sport gyermekkocsit. Tel. 212-604. (3345)

VESZEK földterületet Koronka-Ákosfalva övezetében. Tel. 250-120. (2330)

FESTMÉNYT, antik tárgyat vásárolok magas áron. Tel. 221-408, 7-19 óra között. (2552)

ELADÓ 12,5 ár beépíthetô terület - víz-, gáz-, villanylehetôség. Ernye, Állomás utca. Tel. 248-537. (3225)

ELADÓ gyermekeknek 3 méter átmérôjû fürdômedence, használt színes tévé. Kiadó 3 szobás, központi luxuslakás (130 m2). Tel. 213-788, 0744-799-391. (3197)

ELADÓ orosz porszívó, centrifugás mosógép, Ileana varrógép, férfibôrdzseki, poantlaszgarnitúra, új 38-as nôi félcipô és bôrcsizma. Tel. 216-209, 213-888. (3213)

ELADÓ szemes kukorica nagy tételben. Tel. 326-840. (3241)

ELADÓ építkezésre alkalmas 4 ár terület Radnóton. Tel. 0265/227-839. (3294)

ELADÓK hasznos dolgok. Tel. 237-009. (3329)

ELADÓK méhcsaládok. Tel. 483-077. (3330)

ELADÓ holland csípôprotézis, Voldarvan Link - száma: 15046, hossza: 150 cm, fej: 32 cm. Marosmagyaró 151. Kocsis Vilmos. Tel. 553-089. (3333)

ELADÓ 50 ár belsôség Náznánfalván. Tel. 262-488. (3346)

ELADÓK színes tévék, automata mosógépek, hûtôk, fagyasztók, kombinált hûtôk 14 hónapos garanciával. Új aragázkályhák! Tel. 269-301. (2856)

ARO, Dacia, Oltcit típusú személygépkocsikat vásárolok bontásra. Tel. 0745-879-288. (3281)

ELADÓ kert hétvégi faházzal és azbesztkémény. Tel. 234-893, 21-22 óra között. (3376)

ELADÓ vízszintes, 3,80 m-es Baden Baun márkájú hûtôvitrin kitûnô állapotban. Ára: 300 millió lej, alkudható. Tel. 250-286. (3383)

ELADÓ 56 ár beltelek Koronka övezetében, 23 m-es nyitással az E60-as fôútra. Ára: 12 euró/m2. Tel. 255-582. (3359)

ELADÓ diófurníros, hajlított szobabútor kitûnô állapotban, kanapé + 2 fotel. Tel. 0722-508-745, 0745-592-743. (3358)

ELADÓ új német porszívó (1400 W) 60 euróért, Uralit vesekôoldó 50 euróért. Tel. 245-759. (3419)

ELADÓ antik fehér konyhabútor, nagy mázas tál (50 l-es) és egyebek. Tel. 231-725. (3421)

ELADÓ 3 db fejôstehén és 3 db borjú. Tel. 262-321, 234-116. (3423)

ELADÓ használt 3 égôs aragázkályha, ötfiókos Arctic fagyasztó, többéves Rádiótechnika évkönyv és folyóirat. Érdeklôdni 8-11 óra és 18-21 óra között a 248-819-es vagy a 241-007-es telefonszámon. (3422)

ELADÓ új sarokkanapé. Tel. 236-246, 0726-293-604. (3444)

FESTMÉNYEKET, antik bútort és mindenféle antik tárgyat vásárolok magas áron. Tel. 255-012, 0742-005-180. (3443)

ELADÓ Deutz 35 LE traktor, 165 cm-es kaszagép, önrakodó (széna) utánfutó, egysoros szecska, 2 m-es marógép, vegyszerezô, 17 kW-os gázbojler, Ileana villanyvarrógép. Tel. 314-536. (3441)

ELADÓ sürgôsen két garnitúra fényezett, jó állapotban lévô szobabútor, konyhabútor, egy 140 cm-es, új fürdôkád. Tel. 227-573. (3435)

NAGY teljesítményû, külföldi, vadonat/új kürtôskalács-sütô gép eladó. Tel. 0724-139-792. (3272)

VÁSÁROLOK minimum 2 ha földterületet Marosvásárhelytôl legtöbb 20 km-re, villany + gázlehetôséggel. Tel. 0265/256-648 vagy 0745-368-168. (2815)

ELADÓ nagyon jó állapotban lévô 1999-es kiadású Citroën Xantia HDI, sok extrával, és 1998-as Citroën Jumper haszonjármû, elônyös áron. Tel. 0744-401-415. (sz.)

A BIROTECH KFT. forgalmaz öt típusú homologált taxiórát, pénztárgépeket, elektronikus mérlegeket, pénzszámoló gépeket, fénymásoló gépeket, PC számítógépeket. Szervizt biztosítunk. Tel. 269-304, 264-072, 444-862, 513-823. (sz.)

ELADÓ 20 db 10 áras parcella házépítés céljából Koronkában. Tel. 266-069, 9-14 óra között vagy 257-439, 16 óra után. (3300)

BICHON-HAVANEZ, kistermetû, tömbházban tartható kiskutyák eladók. Tel. 0265/214-548, 0745-363-903. (3375)

ELADÓ majdnem új parabola-felszerelés Szovátán. Tel. 577-083. (3405)

ELADÓ sürgôsen stíl ebédlôbútor. Tel. 262-248, 0745-251-514. (3465)

ELADÓ 80 l-es pálinkafôzô üst teljes felszereléssel. Tel. 233-698. (3463)

ELADÓ használt cserép. Tel. 253-122, 19 óra után. (3483)

ELADÓ ôszi árpa nagyobb mennyiségben. Tel. 458-131. (3492)

SÜRGÔSEN eladó FAHR M44 kombájn 2 m-es asztallal nagyon jó állapotban. Ára: 2.500 euró, alkudható. Tel. 0740-381-277. (3494)

ELADÓ Nyárádszentimrén jó karban levô csûr, két istálló lebontásra, a 48. sz. alatt. Érdeklôdni az 51. sz. alatt Jakab Margitnál. (3495)

ELADÓ 3 fázisos villanyvarrógép. Tel. 248- 095, 20-22 óra között. (3505)

LAKÁS

ELADÓ ház a központban, külön udvaron: 3 szoba, konyha, fürdôszoba, pince, garázs. Irányár: 75 ezer euró. Tel. 0744-278-899. (2466)

ELADÓ nemrég készült emeletes magánház 88.000 euróért, alkudható. Tel. 0745-914-133. (3301)

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a Kövesdombon, szoba- és konyhabútor. Érdeklôdni 10-20 óra között a 263-128-as telefonon. (3313)

ELADÓ 2 szobás, földszinti tömbházlakás a régi Tudorban. Irányár: 22.500 euró. Tel. 241-055, 0721-097-493. (3316)

ELADÓ Marosszentgyörgyön családi ház nagy kerttel. Tel. 225-743. (3353)

ELADÓ 3 szobás tömbházlakás a Kövesdombon. Ára: 20.500 euró. Tel. 251-862. (3171)

ELADÓ ház Koronkában. Tel. 0744-160-034. (2508)

ELADÓ 2 szobás, III. emeleti tömbházlakás a Rózsák terén. Kiadó garázs a fôtéren. Tel. 221-152, 17 óra után. (3081)

ELADÓ központban egyszoba-összkomfort pincével, közös udvaron. Érdeklôdni 17-20 óra között a 215-902-es vagy a 0740-147-396-os telefonszámon. (3083)

ELADÓ Marossárpatakon, a Maros mellett 3 szobás ház összesen 24 ár területtel. Tel. 311-075, 243-664. (3228)

SÜRGÔSEN eladó 3 szobás, nagy elôszobás, 10. emeleti tömbházlakás az 1848-as úton kitûnô állapotban, elônyös áron. Tel. 263-553, 0745-762-046 vagy 0740-637-352. (3384)

ELADÓ ház Májában, Nyá- rádszeredától 10 km-re: 2 szoba, elôszoba, kamra, pince, 8 ár. Ára: 120 millió lej. Tel. 587-022. (3382)

ELADÓ magánház 644 m2-es telekkel, diófa furníros szobabútor, szétnyitható kanapé, régi típusú konyhabútor, lyukkártyás Singer kötôgép, új mágnesterápiás lepedô. Tel. 260-835. (3371)

ELADÓ Marosszentgyörgy központjában, a tetôn 4 szobás családi ház. Két család részére is alkalmas. Tel. 318-692. (3355)

ELADÓ azonnal beköltözhetô nagy ház Udvarfalván. Irányár: 47.000 euró. Tel. 314-095, 20 óra után. (3005)

ELADÓ Sárpatakon ház, gazdasági épület és nagy kert. Tel. 0722-219-041. (3285)

ELADÓ 2 szobás, földszinti tömbházlakás a Kövesdombon. Tel. 261-262, 0740-030-723. (3291)

SÜRGÔSEN eladó garzon a Grand hotel mellett. Tel. 260-559, 0722-939-422. (3311)

ELADÓ 3 szobás tömbházlakás 25.500 euróért. Érdeklôdni a 260-122-es telefonszámon. (3315)

KIADÓ ház közel a központhoz: 5 szoba, dupla garázs igényesnek, 800 euró/hónap. Tel. 0744-698- 168. (3395)

ELADÓK 2-3 szobás lakrészek hozzáférhetô áron a meggyesfalvi negyedben. Tel. 216- 430, 218-074. (3418)

KIADÓ I. osztályú, 2 szoba-összkomfortos lakás a Pandúrok útján, hosszú távra, augusztus 1-jétôl. Tel. 256-696. (3416)

ELADÓ nyaraló Parajdtól 7 km-re, a Bucsin felô vezetô út mellett. Érdeklôdni lehet a 0742- 650-213-as telefonszámon. (3414)

ELADÓ ház Nyárádgálfalván, a 172. sz. alatt: 3 szoba, konyha, fürdôszoba, kamra, telefon, kábeltévé, 23 ár belterület. Tel. 586-063, 20- 22 óra között. (3407)

KIADÓ szoba a Budai negyedben. Tel. 261-957. (3408)

ELADÓ Szentkirály elején, egy udvaron két különálló ház, mindkettôben 2 szoba, konyha, kamra, fürdôszoba, pince + egy garázs, gazdasági udvar, kert. Összterület 7,23 ár. Tel. 317- 003, 0745-384-502. (3431)

ELADÓ I. osztályú, rendezett garzon. Tel. 268- 992, 0745-623-250, 256-131. (3439)

RÉSZLETFIZETÉSSEL 2 szobás tömbházlakás eladó a Kövesdombon. Tel. 0740-500- 480, 0740-604-649. (3450)

ELADÓ 2 szobás, II. osztályú tömbházlakás a November 7-ben, a Béke u. 70/A/20. sz. alatt. Alkudható ár. Érdeklôdni naponta 16-19 óra között. (3452)

FIATALEMBER magánháznál szoba-konyha, fürdô és garázzsal rendelkezô albérletet keres. Tel. 0742-575-208. (3341)

ELADÓ ház Nyárádszentannán: két szoba, konyha, kamra, külön konyha, kamra, pince + mellékhelyiségek, a kertben szôlôs és gyümölcsfák. Tel. 244-996. (3361)

ELADÓ alagsori egyszobás lakás fürdôszobával (víz, gáz, villany). Ára: 400 millió lej, alkudható. Tel. 0740-345-880. (3379)

ELADÓ magánlakás 43.500 euróért. Tel. 0740-037-087. (3263)

A KÖVESDOMBON eladó I. osztályú, 3 szobás tömbházlakás saját központi fûtéssel, nagy pincével. Tel. 237-145, 0742-545-768. (3265)

ELADÓ 6 szoba-összkomfort, 20 m2 márványlap, 1.000 kg márványkocka - 2x2 cm. Megtekinthetô naponta 10-19 óra között. Cuza Voda u. 33. sz. (3261)

KÉTSZOBÁS, II. osztályú, feljavított tömbházlakás a régi Tudorban reális áron eladó. Tel. 0726-482-563. (3283)

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a Brasovului utca 11. sz. alatt, földszinten. Alkalmas kereskedelmi egység létesítésére. Tel. 246-409. (3466)

ELADÓ konvektor. Kiadó szoba lánynak. Tel. 210- 748. (3476)

ELADÓ I. osztályú, földszinti garzonlakás a Kövesdomb utcában. Tel. 227-151. (3482)

ELADÓ magánház: 4 szoba, 2 konyha, 2 fürdôszoba, 2 kamra, pince, garázs, raktárhelyiség a Budai utcában. Tel. 231-746. Ára: 45 ezer euró. (3487)

ELADÓ ház Sárpatakon. Tel. 214-332. (3497)

ELADÓ rendezett, IV./IV emeleti, 4 szobás tömbházlakás saját központi fûtéssel, 2 fürdôszobával, 2 balkonnal a Cutezantei utca 73/19. sz. alatt. Irányár: 30.000 euró. Tel. 0740-019-102. (3508)

SÜRGÔSEN eladó elônyös áron rendbe tett lakás közös udvaron (+ két család), elöl szoba, konyha, fürdôszoba, nyitott garázs. Tel. 223- 421, 0745-380-713. (3519)

ELADÓ 3 szoba, konyha, kamra, fürdôszoba, pince (gáz, villany, víz, telefon, kábeltévé) Szentgericén. Tel. 0742-869-165. (3521)

ELVESZETT

ELVESZTETTEM Kacsó Ákos névre szóló, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum által kibocsátott igazolványomat. Semmisnek nyilvánítom. (3398)

ELVESZETT egy csomag fénykép a Millenium marketben (Bolyai-tetô). Megtalálója elismerés ellenében hívja a 250-327-es vagy a 261-041-es telefonszámot. (3430)

TÁRSKERESÉS

SZLOVÉNIAI, 40 éves, 180 cm magas, 85 kg-os, független vállalkozó komoly kapcsolat céljából megismerkedne független, német és/vagy angol nyelvet beszélô, 30-35 év közötti nôvel. Fényképes levelek elônyben. Cím: Stanko Horvat, Safarsko 16, 9240 Ljutomer, Slovenia. (3373)

MINDENFÉLE

A REXOGOLD zálogház pénzt kölcsönöz. Tel. 251-111; 0745-251-111. (1830)

TELEVÍZIÓ-JAVÍTÁS a kliens lakásán, falun is. Tel. 0744-620-373. (3099)

RELAXÁLÓ ÉS anticellulitisz- masszírozást vállalok a kliens lakásán. Ára: 100.000-200.000 lej. Tel. 0742-473-911. (3059)

TAPASZTALATTAL rendelkezô fiatal tanár, matematikából eredményesen felkészítek, bármilyen szinten, pótvizsgára is. Tel. 261-214, 0741-195- 428. (3154)

LÉZERAKUPUNKTÚRÁS szakorvosi rendelô. Marasti 38. Tel. 0722-885-851, 0744-573-766. (2883)

LONDONSTUDY & AU PAIR angol nyelvkurzus Londonban. 1 éves diákvízum, törvényes munkavállalás, au pair-lehetôség. Tel. 0722-994-004. londonstudy@mail.com. (ko.)

ANYAGI támogatást, segítséget, gondozást ajánlunk komoly, gyermektelen, idôs személynek (párnak) örökség ellenében. Tel. 0744-660-151. (3237)

VIDEOMEGFIGYELÔ-rendszerek a legjobbtól a legolcsóbbig! Tel. 0745-660-922. (1315)

HÛTÔK javítása lakásán. Hûtô-Szerv. Ötvös. Tel. 263-783, 0742-783-931. Garancia. (2704)

SZÔNYEGMOSÁST vállalunk kitûnô minôségben. Tel. 312-999. (2631)

MENYASSZONYIRUHA-SZALON kölcsönöz vadonatúj, legmodernebb ruhákat. Különleges modellek érkeztek nagy választékban, hozzá kiegészítôk: fejdísz, slájer, kesztyû és koszorúslányruhák. Înfratirii u. 20/3. sz. Tel. 249- 977, mobil: 0745-762-011. (2748)

KAPUTELEFONOKAT, riasztó- és videomegfigyelô- rendszereket szerelünk és karbantartunk. Tel. 0744-535-369. (2817)

MATEMATIKATANÁR pótérettségire, pótvizsgára felkészítôt tart. Tel. 213-610. (3377)

VÁSÁROLUNK dióbelet bármilyen mennyiségben. Tulipán utca 1. sz. Tel. 0265/254-447. (3410)

MAGÁNYOS, idôs hölgy felügyeletére, társalgásra marosvásárhelyi asszonyt keresek napi 8- 10 órára. Tel. 213-903, 19-22 óra között. (3420)

EGYEDI ALKALOM! 7 mm-es osztrák klikkes parkett - 199.000 lej/m2, 8 mm-es ragasztós parkett - 169.000 lej/m2 TVA-val. Tel. 0744- 640-875. (2834)

HÛTÔK javítása lakásán. Garancia, gyorsaság és professzionizmus. Tel. 0740-625-817. (3306)

MTB kerékpárok újan, használtan, a legolcsóbban, garanciával és szervizzel. Tel. 0745-361-893. (4446048)

LAKÁSOK, HÁZAK, GYÁRAK felépítését, teljes felújítását, átalakítását vállaljuk. Tel. 0744-572-889. (2791)

FESTÉST, mázolást vállalok. Tel. 267-689 vagy 0740-867-125. (3334)

KÁRPITOZÁS - JAVÍTÁS elônyös áron. Tel. 0744-584-757, 250-926. (3063)

KÉSZÍTÜNK, felszerelünk külsô redônyt, szalagfüggönyt és harmonikaajtót. Tel. 218-321, 0744-121-714. (2775)

FALI- és padlócsempézést, gipszkartonozást, fürdôszoba, konyha felújítását vállalom. Tel. 0745-276-870. (4377157)

KIADÓ ipari csarnok (1.500 m2) termelésre vagy raktározásra. Ára: 3 euró/m2+HÉA. Tel. 0744- 626-944. (3290)

A MOPAN MURES RT. a 2004-es termésbôl új búzát vásárol. Bôvebb felvilágosítás a 0265/233-313-as telefonszámon, fax: 0265/260-710. (sz)

KÉT személyt elviszek Budapestre július 23- án. Két utast elhozok Pestrôl Vásárhelyre július 24-én. Tel. 259-289. (3448)

MAGYARORSZÁGI kiköltözéshez társat keresek. Engedély van. Tel. 522-173. (189)

ÁLLATTENYÉSZTÉSI és erdészeti munkára, 3 hónapos idôszakra munkásokat keresünk július 20-tól. Jelentkezni levélben: HUNIA KFT., Fonyód, Dr. Schneidel utca 1. sz. Magyarország. Munkavállalási engedélyt intézzük. Román és magyar nemzetiségû személyek jelentkezését várjuk. Tel. 00-36-30-23-50-903. (3469)

VÁLLALOK ágynemû- és paplanvarrást. Tel. 215-461. (3488)

ÍRÁSOS kézimunkát varrok. Tel. 231-491. (3496)

KÁRPITOZÁST vállalok lakásán is. Tel. 224-471. (3501)

KERESKEDELEMNEK megfelelô helyiség eladó Marosszentgyörgyön, a Nucului u. 475. sz. alatt. Tel. 0742-117-937. (3506)

BÉRBE adó 250 m2-tôl 1.000 m2-ig helyiség Marosszentgyörgyön. Tel. 0742-117-937. (3506)

MEGEMLÉKEZÉS

A múltat felidézve szívünk nagyon fáj, valaki hiányzik, aki nincs közöttünk már. Fiatal életed rövidre volt szabva, virágzó korodban tettek le a sírba. Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, elvitted magaddal a fényt, szeretetet, csak egy sugarat hagytál, az emlékedet. Fájó szívvel emlékezünk a maros- keresztúri VARGA FERENCRE halálának 2. évfordulóján, aki 21 évesen távozott közülünk. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Bánatos szülei, testvére, Bori. (3241)

Fájó szívvel és kegyelettel emlékezünk július 19-én a gyulakuti TÓTH GIZELLÁRA szül. Koncz halálának elsô évfordulóján. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Nyugodj békében, drága jó édesanyánk. Leánya, két fia és azok családjai. (3284)

Fájó szívvel állunk néma sírod elôtt, csak a fájó emlék marad nekünk. Hiába keresünk otthonunkban, elszólított Isten a mély, sötét sírba. Tudtuk, hogy beteg vagy, hogy fáj az életed, láttuk, hogy titkolod, nem mondod senkinek. Panaszszó nélkül, befelé könnyeztél, búcsúzás nélkül, csendesen elmentél. Már két éve, hogy itt hagytál minket, mi pedig siratjuk emléked. Fájdalommal emlékezünk július 17-re, amikor a halál elragadta közülünk az udvarfalvi SZEGEDI ZSUZSANNÁT. Emlékét ôrzi férje, fia, leányai és azok családja. (3352)

Az idô, mint a legkegyetlenebb prés, 14 év után sem törölte ki szomorú emlékedet, amit továbbra is fájdalommal viselünk. A sírkô derekasan tartja keményen belevésett sorait: SEBESTYÉN JÓZSEF 1934-1990. "Voltam, mint ti, lesztek, mint én." Nyugodjál csendesen. S. Nagy Erzsébet. (3340)

Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Szomorú szívvel emlékezünk július 16-án, amikor egy éve, hogy a kegyetlen halál elragadta az élni akaró, drága jó férjet és apát, BOKOR LÁZÁRT. Emlékét ôrzi bánatos felesége és gyermekei. Nyugodjon békében. (3370)

Fájó szívvel, bánatos lélekkel állunk a sírod mellett, BOKOR LÁZÁR, halálod elsô évfordulóján. Nyugodjál békében, drága jó testvérem. Irma és sógornôi, Rozika, Ilus és azok családjai. (3370)

Szomorú szívvel emlékezem a marosszentannai MÁTYÁS MÁRTONRA halálának 10. évfordulóján. Nyugodjál csendesen, édesapám, édesanyámmal együtt. Emléküket szívemben ôrzöm. Leányuk, Ibolya. (3399)

Örök hálával és szeretettel emlékezünk a backamadarasi születésû id. MAKKAI DÉNESNÉRE szül. Kovács Lujza halálának 15. évfordulóján. Szeretete és jósága szívünkben élni fog. Szerettei. (3417)

A legnagyobb fájdalom az, amit a szívünkben hordozunk egy életen át könny nélkül, csendesen. Négy éve, hogy eltávozott közülünk a legjobb férj, édesapa, nagytata, após, vô és testvér, id. dr. KELEMEN PÉTER állatorvos. Isten ôrizze kegyelmében, lelke nyugodjon békében. Szerettei. (3415)

Szomorú szívvel emlékezünk július 17- én HALMÁGYI ESZTERRE szül. Tordai halálának 5. évfordulóján. Emlékét örökké ôrzi bánatos szívû leánya, veje és két unokája. (3411)

Mély fájdalommal emlékezünk július 16- án a szeretett gyermekre, testvérre, a nyárádszentbenedeki ifj. BUKSA MÁRTONRA halálának második évfordulóján. Emlékét, jóságát kegyelettel ôrzi édesapja, testvére, Sanyi családjával. (3473)

Imádtad családod, mindenkit szerettél, az volt boldogságod, ha örömöt szereztél. Megállt a szíved, mely értünk dobogott, pihen a kezed, mely annyit dolgozott. Örök lelki fájdalommal emlékeztünk július 15-én, amikor 2 éve, hogy a kegyetlen halál elragadta az élni akaró, drága jó férjet, a szeretô édesapát, nagytatát, dédit, apóst, a székelyberei születésû TÔKÉS JÓZSEF marosvásárhelyi lakost. Ôt soha el nem felejtô bánatos felesége, Ilonka, öt leánya: Irén, Magdi, Kati, Piri, Ibolya, fia, Béla, unokái, dédunokái, menye és vejei. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Nyugodj békében, drága férjem, drága édesapánk. (3447)

Egyetlen, drága, felejthetetlen nôvérem, Eszter. Fájó, bánatos lélekkel, szívvel emlékezünk meg rólad, HALMÁGYI ESZTER (Tordai). Július 17-én öt éve távoztál közülünk. Szereteted, jóságod szívembe zárom. Sírodat számtalanszor virággal borítom, imádkozom, hogy Isten nyugtasson. Nyugodj békében. Húgod, Anikó és két leánya, Tünde, Annamária. (3481)

Július 16-án soha el nem múló gyásszal és kegyelettel emlékezünk a drága jó férjre és rokonra, KOCSIS MIHÁLYRA (Miska) halálának 5. évfordulóján. Emléked ôrzi feleséged, Margit és a rokonok. (3505)

Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk július 16-án GALAMBFALVI ANNÁRA halálának 9. évfordulóján. Kedves arca szívünkben örökké élni fog. Akik ismerték és szerették, gondoljanak rá kegyelettel. Bánatos hozzátartozói. (3527)

ELHALÁLOZÁS

Bánatos szívvel tudatjuk, hogy a szeretett fiú, CSERESZNYÉS ANDRÁS nyárádköszvényesi lakos, életének 37. évében, búcsú nélkül eltávozott. Temetése július 17- én, szombaton 11 órakor lesz a köszvényesi gyászháztól. Búcsúzik tôle édesanyja, "Tátádulcse" és drága kicsi fia, Attila. Nyugodjál békében. (3464)

Fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy a drága jó édesapa, férj, testvér, sógor, rokon és jó szomszéd, KARÁCSONY ALBERT (Berci) marosvásárhelyi lakos, rövid, de súlyos szenvedés után, életének 49. évében hirtelen elhunyt. Temetése július 17- én, szombaton 13 órakor lesz a nyárád- szentlászlói unitárius temetôben. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Emlékét ôrzi bánatos felesége, Ilonka, leánya, Enikô, testvére, Ilonka és családja. (3478)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesapa, após, nagyapa, testvér, sógor, apatárs, a mezôkölpényi születésû TÔKÉS FERENC 2004. július 14-én csendesen megpihent. Temetése július 16-án, pénteken 12 órakor lesz a Jeddi úti temetôben. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (3475)

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy dr. SZÉKELY PÁLNÉ szül. Udvari Sára életének 74. évében, 2004. július 14-én elhunyt. Temetése július 17-én 12 órakor lesz a római katolikus temetôben, a felsô kápolnából, unitárius szertartás szerint. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (3524)

Megrendült szívvel és mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága, hûséges, szeretett élettárs, unoka, édesapa és jó nevelôapa, testvér, sógor, rokon, munkatárs és jó szomszéd, a nyárádköszvényesi CSERESZNYÉS ANDRÁS a mikházi intézet alkalmazottja, tragikus hirtelenséggel, életének 38. évében elhunyt. Temetése július 17-én, szombaton lesz 11 órakor a családi otthonából. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Gyászoló szerettei. (3529)

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a szeretett anyós, nagymama, dédnagymama, jó szomszéd és rokon, a nyárádmagyarósi özv. ISZLAI KÁLMÁNNÉ szül. Gálfi Ilona életének 91. évében csendesen megpihent. Temetése folyó hó 17-én 14 órakor lesz a családi háztól. Emlékét kegyelettel ôrzik menyei, unokái és dédunokái. Nyugodjon békében. (2533)

RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS

A II-es Számú Fertôzô Betegségek Klinikája munkaegyüttese ôszinte részvétét fejezi ki dr. Székely Pál fôorvos úrnak FELESÉGE elhunyta alkalmával. (3461)

Mély együttérzéssel kívánunk vigasztalást dr. Székely Pál fôorvos úrnak, fôiskolánk tanárának szeretett FELESÉGE elhunyta alkalmából. A Református Egészségügyi Fôiskola tanárai és diákjai. (3477)

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága halottunk, VAJDA JÓZSEF temetésén jelenlétükkel megtiszteltek, osztoztak mély fájdalmunkban és sírjára virágot helyeztek. A gyászoló család. (3387)

Copyright © Népújság - 1999