Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Új szívet kapott egy 35 éves Kovászna megyei, szívizom-tágulásban szenvedô férfi. A Megyei Kórház épületében mûködô szívsebészeti intézetben végzett mûtétet dr. Deac Radu professzor vezette.

- Utolsó alkalommal novemberben feküdt be hozzánk a páciens, s állapotát rendkívül súlyosnak minôsítettük - nyilatkozta lapunknak az intézet vezetôje. A donor egy 42 éves bukaresti férfi, aki három nappal korábban agyvérzést szenvedett, s szombaton agyhalált állapítottak meg. Vasárnap bekövetkezett a klinikai halál, ekkor a családja jóváhagyta a szervprelevációt. Deac professzor azonnal a bukaresti Floreasca Sürgôsségi Kórházba repült, ahol ô maga operálta ki az átültetésre szolgáló szerveket. A Baneasa repülôtérrôl a Belügyminisztérium helikopterével szállították a szívet, s alig 70 perces repülés után landoltak a SMURD mögötti betonplatformon. Délután 5 órakor kezdték el a mûtétet, amely este tízig tartott. A professzor elmondta, a páciens a tegnap reggel megébredt s további 10-14 napnak kell eltelnie, hogy az állapota stabilizálódjon.

Deac Radu egyetemi tanár nyilatkozata szerint a vasárnapi szívátültetési mûtét a nyolcadik, amit a vásárhelyi szívsebészeti intézetben végrehajtanak, míg országos szinten a 21. ilyen jellegû beavatkozásról van szó.

A kiegészítésekkel egyetemben ez évben 1300 milliárd lej körüli összegbôl gazdálkodik Marosvásárhely - jelentette ki a sajtó képviselôivel való idei elsô találkozóján Dorin Florea polgármester, aki a városi büdzsé fôbb célkitûzéseit vázolta fel, nem mulasztva el ez alkalommal sem az RMDSZ-tanácsosokat okolni amiatt, hogy a sajtóval való kapcsolattartásához a szakbizottság nem hajlandó elegendô pénzt jóváhagyni.

- Kiegyensúlyozott költségvetése lesz a városnak - vélekedett Dorin Florea, aki szerint a közbiztonság megerôsítése a fô cél, ennek érdekében bôvítik a központi ügyelet tevékenységét, és hoznak létre csendôrségi ôrsöket a különbözô városnegyedekben. 120 milliárd lejt szánnak az idén az utak további felújítására, s elsô helyen a Tudor Vladimirescu utca (38 milliárd lej) valamint a Szabadság, majd a Jeddi és a Pandúrok útja szerepel, s folytatják betonutak aszfaltozását illetve a földutak felszámolását is. A tanüggyel kapcsolatos kiadások elôreláthatólag 400 milliárd lejt tesznek ki, amelyben benne foglaltatik a tanügyiek bére is.

Folytatódik a közvilágítás javítása, s ha a villamossági vállalatnál befejezôdik a vagyon felbecsülése, akkor a közvilágítási hálózatot átveszi a város. Újabb épületek homlokzatát újítják fel, s a költségvetési tételek között szerepel a polgármester által dédelgetett tervekhez szükséges tanulmányok megrendelésére szánt pénz is: terelôutak, lakásépítés, a vasút elköltöztetése, az ipari park, a Marosszentgyörgytôl átvett lôtér infrastruktúrájának kiépítése és mások.

Eddig senkinek sem kellett

Tegnapi kijelentései értelmében Dorin Florea egész sor ingatlant készül átvenni a város tulajdonába, mint például a stadiont, az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem sportbázisát, a régi városháza, a volt kereskedelmi kamara épületét, s peres úton a fizikóterápiai klinika bezárt épületét, valamint a 2-es járóbetegrendelôt is, amelyeket jó pénzért adna bérbe. Ezekkel kapcsolatban Virág György, a megyei tanács elnöke elmondta, hogy nem tud a peres eljárásról, továbbá, hogy a szóban forgó épületek a 2002. évi 964-es számú kormányrendelettel kerültek a megye tulajdonába, miután az összes marosvásárhelyi kórházat megyei kórház néven egyesítették. Eddig senkinek sem kellett sem a fizikóterápia, sem a vérközpont régi épülete, amelyek ôrzése sok pénzébe kerül a megyének. Mi nem kértük a kórházépületeket, amelyek fenntartására a megyei tanács lehetôségei szerint megállapított 5,5 milliárd lej az idén sem elegendô, s jó lenne, ha a város is kivenné a részét a költségekbôl - vélekedett többek között az elnök.

Közpénzt nem hagynak jóvá kampányra

A sajtónak szánt megnyirbált költségvetéssel kapcsolatosan dr. Kolozsváry Zoltán a költségvetési bizottság nevében azt nyilatkozta, hogy az eddig folytatott megbeszélések során valóban felfüggesztettek minden olyan tételt, amelyet nem láttak megalapozottnak, illetve amelyek a közpénzeknek a törvény által tiltott kampánycélokra való felhasználására vonatkoztak. Nem hagynak jóvá olyan beruházásokat sem, amelyek nincsenek összhangban a város stratégiai fejlesztésével, és rendkívüli módon próbálják meg visszafogni a hivatal apparátusának költségeit is. Eltökélt szándékuk, hogy az idén a költségvetési törvény elôírásainak betûszerû betartása felett ôrködjenek.

Saját tervek alapján

46 milliárd lejt szán a város az Egyesülés negyed fûtésének megoldására a bécsi partnercég tervei alapján - jelentette ki Dorin Florea. Ezzel kapcsolatosan Molnár Gábor kérdésünkre elmondta, hogy valójában az Energomur és a szakbizottságok javaslatai alapján tervezik a Maroson túl levô negyed fûtésének megoldását, ami a helyi szinten a legkorszerûbb és az energiatakarékosság szempontjából is a leggazdaságosabb távfûtés lesz. A 80 milliárd lejes beruházás megvalósításához viszont külsô pénzügyi forrásokra valóban számítanak.

Miron Mitrea szállításügyi, építkezési és turisztikai miniszter segesvári látogatása alkalmával a turizmus fejlesztésében érdekelt vállalkozókkal is találkozott. A beszélgetés során a vendéglátás, a szolgáltatások minôségének javítása mellett felvetôdött a marosvásárhelyi repülôtér ügye is. Egyes üzletemberek nehezményezték, hogy a repülôtérnek gyakorlatilag nincs nemzetközi forgalma, ami hátrányosan érinti a régió gazdasági fejlôdését.

A Népújság kérdésére Miron Mitrea kijelentette: a megyei önkormányzat feladata gazdaságossá tenni a repülôteret. - Pár évvel korábban több repülôtér került a helyi önkormányzatok hatáskörébe, amelyek nagy lelkesedéssel vették át ezeket. Maradt két repülôtér, amely jelentôs nemzetközi forgalmat bonyolít le, de ez nem azt jelenti, hogy megfeledkezünk a többirôl. A marosvásárhelyi repülôtérre visszatérve, egy bizonyos - nem túl magas - összeggel a minisztérium hozzájárul a fenntartáshoz, ennél többre ne számítsanak. A megyei tanácselnöknek kell olyan módon menedzselnie a repülôteret, hogy gazdaságos legyen. Mitrea szerint a megyei önkormányzat dönti el, hogy magánosítja-e vagy sem a repülôteret, a miniszter azonban úgy vélekedett, hogy az állami-magán partnerségi egyezmény elônyösebb lenne a reptér jövôje szempontjából.

Autópálya és Dracula park - mindkettô megépül

- Egyetlen percig sem volt kétséges, hogy az autópálya Marosvásárhely mellett halad el - jelentette ki a Bukarest-Budapest autópálya kapcsán, újságírói kérdésre válaszolva Miron Mitrea. A miniszter szerint ha voltak is viták a finanszírozási forrásokat illetôen, a pénz elôteremtése nem lesz gond. - Ha kölcsönt is kell felvennie Romániának, a kormány kezességet vállal. Egyelôre arról van szó, hogy a kölcsön egy részéért - mintegy 800 milliárd lejrôl van szó - az amerikai Eximbank vállal kezességet, az egyesült államokbeli kivitelezô által végzett munkálatokra való tekintettel. A hitel többi részéért a román kormány vállal garanciát. Romániának pillanatnyilag nem jelent gondot az, hogy kölcsönért folyamodjon a világ bármely pénzintézetéhez. Mitrea szerint az autópálya megépítése 2004 második felében kezdôdik el, a Kolozsvár és a Nagyvárad mellett elhaladó útszakaszokkal. - A legnagyobb politikai tét, a Kolozsvár-Marosvásárhely- Brassó szakasznak az autópálya tervébe való beiktatását elfogadtatni az Európai Unióval. A legutóbbi brüsszeli tárgyalásaim során azonban nem hivatalosan ígéreteket kaptam, hogy ez a probléma megoldódik - nyilatkozta a miniszter.

Vasluianu "túloz"

A szállításügyi miniszter igencsak járatosnak bizonyult a helyi pártügyekben. A PSD megyei szervezetén belüli véleménykülönbségekrôl nyilatkozva kifejtette: a párt a jelenlegi, független polgármestert, Dorin Floreát támogatja a helyhatósági választásokon. Mint ismeretes, a megyei tanács alelnöke, Ioan Vasluian ellentétbe került Ovidiu Natea prefektussal, a megyei PSD elnökével, mivel kifogásolta a párt által támogatott polgármesterjelölt személyét, hangoztatva, hogy a PSD megyei vezetôségében nem született erre vonatkozó döntés.

- Nateanak van igaza. Én is részt vettem azon a gyûlésen, amelyen Vasluianu nehezményezte, hogy a párt vezetése nem bocsátotta vitára Florea mint független jelölt támogatását a marosvásárhelyi helyhatósági választásokon. Dorin Florea támogatását Vasluianu kivételével mindenki megszavazta. A megyei tanács alelnökének természetesen joga van más véleményen lenni, de szerintem túloz. Erre többször figyelmeztették, de kitart álláspontja mellett. A PSD csúcsvezetése nem szankcionálja, de a megyei szervezettel bizonyára meggyûlik a baja - jelentette ki Miron Mitrea.

Aktuális

Eredeti és roppant érdekes javaslattal hozakodott elô a választási év elején Emil Boc demokrata párti honatya. Az indítvány szerint a világon egyedülálló módon Romániában a választási ígéretek jegyzékét kellene bevezetni, amely minden politikai választott tisztségre pályázó személy ígéreteit tartalmazná. Az igaz - mondta a javaslattevô -, hogy sehol máshol a világon nem mûködik hasonló, de az is igaz, hogy sehol máshol nem hangzik el annyi be nem váltott ígéret, mint éppen itt. A jegyzék célja pedig mi más lehetne, mint a számonkérés, hisz feketével fehéren dörgölhetô az illetô orra alá korábbi nagyotmondásának bizonyítéka.

Ettôl aztán mindjárt meglódulhat az ember fantáziája. El lehet képzelegni azon, hogy mit is tudna manapság Iliescu, Nastase, Dorin Florea vagy éppen az RMDSZ tisztségviselôin számon kérni a négy évvel korábban ígértekbôl, amire azonban azonnal rájön, az az, hogy ez tulajdonképpen hivatalossá tett, aláírt, lepecsételt jegyzék nélkül is könnyedén megy, hisz ki ne emlékezne olyan ígéretekre, amelyeknek a betartásával adósok maradtak az ilyen-olyan szintû választottjaink?

Boc szerint az intézkedés éppen azért lehetne eredményes, mert az illetô jelöltek aláírással szentesítenék ígéreteik valós voltát, ami nagyobb visszafogottságra vezetne részükrôl.

Mi tagadás, az ötlet egyszerûen zseniális. Mármint a javaslattevô szemszögébôl az: zseniálisan populista. Emil Boc ugyanis alighanem tisztában van ötlete megvalósításának gyakorlati buktatóival. Mi garantálhatja ugyanis, hogy egy politikus ugyanazt hajlandó írásba adni, amit élôszóban egy-egy kortesbeszéd idején elmond, s ha netán mégis olyasmi kerülne a "bevallásba", ami utóbb nem valósul meg, milyen eszközzel lehetne felelôsségre vonni a nagyotmondót? Az egyetlen "büntetés" csakis az lehet, hogy másodszorra már nem szavaz bizalmat neki a választópolgár, a feltétlen hívével pedig amúgy is képes elhitetni az illetô, hogy nem ô, hanem a körülmények, a rosszakarók és gáncsoskodók, a gazdasági helyzet és a természeti csapások voltak egyedül a meg nem valósítás okai - mit tehetne ô egy személyben mindezek ellen?

Emil Boc mindezt nyilvánvalóan tudja, s minden bizonnyal nem is igen fogja erôltetni az illetô jegyzék valós bevezetését. Ötletével azonban sikerült a választók barátjának szerepében tetszelegni, ígéretek helyett pedig olyasmivel vonja magára a figyelmet, amivel legalább akkora szimpátiatôkét tud a maga számára kovácsolni, ráadásul rizikó nélkül, mint amilyet mások esetleg ígérgetésekkel szoktak. Mert mi egyéb lehetne egy politikusnak a választások elôtt a célja?

(MTI) A magyar kormány semmilyen formában nem kívánja az egységbontó törekvéseket támogatni, ezért a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) februári ülésére nem tervezi meghívni sem az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT), sem a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT), sem pedig az erdélyi Magyar Polgári Szövetséget - közölte Kovács László vasárnap az MTI-vel.

A külügyminiszter közleménye szerint a kormány a romániai magyarság képviseletében - ahogy az elmúlt években - most is az erdélyi magyarság körében széles körû támogatottságot élvezô és Európában is megbecsülésnek örvendô Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) kívánja meghívni.

Az elmúlt hónapokban Erdélyben létrejött magyar szervezetekkel a kormány az RMDSZ-szel egyeztetett módon fogja alakítani a viszonyát - olvasható a közleményben.

Kovács László közleménye szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy a szomszédos országokban élô magyar közösségek csak akkor képesek érvényesíteni jogaikat, ha egységesen lépnek fel.

"Romániában is az eddigi egységes fellépésnek és az RMDSZ határozott, ugyanakkor a demokratikus román politikai erôkkel történô együttmûködésre irányuló politikájának köszönhetôek a magyarság helyzetét javító eredmények" - áll a közleményben.

A külügyminiszter emlékeztet, ilyen volt legutóbb az alkotmány módosításának népszavazással történô megerôsítése. A szocialista politikus leszögezte: azok a romániai magyar politikusok, akik saját meggyôzôdésüket követve, vagy egyes magyarországi politikai körök ösztönzésére a magyar-román szembenállást helyezik elôtérbe, az elmúlt években semmilyen eredményt nem tudtak felmutatni.

- Mostani megnyilatkozásaik és lépéseik pedig akarva-akaratlan az RMDSZ egységének megbomlását és az erdélyi magyarság megosztottságát eredményezhetik - vélekedett közleményében Kovács László.

Ez azzal a következménnyel járhat, hogy a soron következô önkormányzati, majd parlamenti választásokon csökkenhet az erdélyi magyarság képviselôinek súlya, akár parlamenti képviseletüket is elveszíthetik, ahogy ez Szerbiában történt - figyelmeztet Kovács László.

A statútumot a Székely Nemzeti Tanács szombaton Sepsiszentgyörgyön tartott ülésén fogadták el. Az SZNT-nek arról a hivatalos dokumentumáról van szó, amelyet Románia parlamentje elé kíván terjeszteni jóváhagyásra.

A Statútum alapja az a tervezet, amelyet az SZNT elnöke, Csapó József dolgozott ki még 1995-ben, s amelyet most különbözô módosító javaslatokkal egészítettek ki. A dokumentum elôszavában kinyilvánítja, hogy a székelység, mint Székelyföld ôshonos magyar nemzetiségû lakossága a nemzetközi dokumentumokban megfogalmazott és az Európai Unió tagállamaiban gyakorlattá vált területi autonómiát igényli.

A tervezet leszögezi: Székelyföld autonómiája nem sérti Románia területi épségét és nemzeti szuverenitását. Az lenne csupán a szerepe, hogy a történelmi szülôföldjén élô többségi közösség jogosan vehesse át a helyi közérdekû problémák jelentôs részének megoldását, a szubszidiaritás elvének megfelelôen.

A küldöttek felhatalmazták az SZNT Állandó Bizottságát, hogy még februárban terjessze a törvényhozó testület elé a statútum- tervezet. Erre a feladatra Birtalan Ákos háromszéki parlamenti képviselôt kérték fel, aki - betegsége ellenére - elfogadta a megbízást.

(MTI) Révkomáromban tartották szombaton az elsô önálló szlovákiai magyar felsôoktatási intézmény, az ôsztôl már hallgatókat fogadó Selye János Egyetem alapító ünnepségét.

A szónokok - köztük a magyar és a szlovák oktatási miniszter, Magyar Bálint és Martin Fronc, valamint az egyetem felállításával megbízott elôkészítô testület elnöke, Albert Sándor - egybehangzóan történelmi jelentôségûnek nevezték az eseményt, hiszen a szlovákiai magyaroknak több mint 8 évtizeden át (Trianon óta, az egykori Csehszlovákiában, majd az önállóvá vált Szlovákiában) nem volt módjuk, hogy önálló, saját egyetemen az anyanyelvükön tanuljanak. Magyar Bálint egyben tolmácsolta Medgyessy Péter miniszterelnök üdvözletét.

Szlovákiában ebben az évben több mint 90 ezer egyetemi és fôiskolai hallgató tanul, akik közül mindössze 4400 a magyar nemzetiségûek száma.

Az ôsztôl megközelítôleg 300 hallgatóval induló révkomáromi Selye János Egyetem hallgatói három - közgazdasági, pedagógiai és református teológiai - karon kezdhetik meg a tanulmányaikat.

A Magyar Koalíció Pártja 1990 óta erôteljes szlovák szakmai és politikai ellenállás közepette küzdötte ki, hogy a félmilliónál nagyobb lélekszámú szlovákiai magyarok az anyanyelvükön egyetemi szinten is tanulhassanak.

A folyamatban 2002 ôszén, a jelenlegi szlovák kormány megalakulásakor állt be fordulat, amikor a Magyar Koalíció Pártja a kormányzati részvételéhez az egyetem létrehozását egyik alapfeltételként szabta meg.

A Selye János Egyetem alapításáról szóló törvényt 2003. október végén 77 tartózkodó szavazattal fogadta el a szlovák parlament. A szlovák kormány az elsô évben 100 millió korona, a késôbbiekben ennél alacsonyabb - 2004-ben 52 millió korona - támogatással járul hozzá az egyetem fenntartásához.

A szombati ünnepségen jelen volt a Magyar Koalíció Pártjának mind a 20 parlamenti képviselôje, Martin Fronc szlovák és Magyar Bálint magyar oktatási miniszter, Bálint-Pataki Jószef, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Szabó Vilmos, a miniszterelnöki hivatal politikai államtitkára, Boros Jenô, a külügyminisztérium helyettes államtitkára és a tárca több munkatársa.

(MTI) Egész Itália felhördült, amikor a sajtó a hét végén ország-világ elé tárta a kisnyugdíjas gyôzelmét az eurózóna felett: a békebíró ítélete szerint a vendéglôs köteles kifizetni vendége számára 23 eurócentet az elfogyasztott kapucsínó árának eurós "felkerekítése" miatt, s emellett a csaknem 600 eurós perköltséget is az alperesnek kell állnia.

Az olaszok az euró 2002 elején történt bevezetése óta egyre kiábrándultabbak a közös valuta áldásos hatásainak ígéreteibôl, s sokkal inkább az árakat nézik, amelyek alaposan meglódultak. A fogyasztóvédôk szerint az eredetileg egy eurót 2000 lírában meghatározó átváltás már régen nem igaz: az árak valójában a duplájukra emelkedtek euróban. S errôl bárki meggyôzôdhet egy római könyvesboltban, amikor is veszi a bátorságot, s lekaparja az eurós árcédulát: a lírás könyvárat felfedezve, döbbenete és felháborodása ugyanakkora, mint az egyszerû olasz polgáré.

Aki jelen esetben egy Ladispoliban (Rómától 40 kilométerre északnyugatra) élô nyugdíjas képében jelent meg, s bízva az uniós valuta bevezetése elôtt és után elhangzott ígéretekben - mármint hogy a kerekítések megengedhetetlenek a fogyasztó kárára -, megôrizte a kávézóban kapott számláját, és pert is indított, mivel sérelmezte, hogy a reggelihez kapott tejszínhabos tejeskávéja a szokásos 1500 líra (77 eurócent) helyett éppen egy euróba került. E tápértékben gazdag kávé szinte állandó kísérôje az itáliai reggeliknek, amelyet az olaszok nagy elôszeretettel költenek el a rengeteg kis kávézóban és bárban, újságolvasás közben.

A fogyasztóvédô szervezetek támogatásával most az olasz nyugdíjas pert is nyert Civitavecchiában, a Rómától északnyugatra fekvô kikötôvárosban, mert Ferdinando Buglari békebíró teljesen megalapozottnak találta a panaszt (hasonló pereket egyébként mind a csaknem hatvanmillió olasz kezdeményezhetett volna az itáliai kereskedôk ellen), s hosszasan sorolta indoklásában az elmúlt években született jogszabályokat. A kártérítésre kötelezett, s az ítélet ellen természetesen fellebbezést benyújtó bártulajdonos, Felicia Sansone kevésbé boldog: érthetetlen az egész történet, másutt is emelték az árakat, a környéken mindenütt ez történt - nyilatkozta.

A drágaság problémáiról persze tud a kormány is. Silvio Berlusconi kormányfô karácsony elôtti, évzáró sajtóértekezletén arra intette az olaszokat, hogy "ne elégedjenek meg" a környezô üzletek kínálatával és áraival, hanem vásárlásaikat megelôzôen alaposan tájékozódjanak.

A fogyasztóvédôk viszont most örömünnepet ülnek, hiszen máris "kapucsínó-vendettaként", tejeskávé-vérbosszúként emlegetik az ítéletet, és arra számítanak, hogy a kereskedôk kissé magukhoz térnek eurós eufóriájukból, amely - a polgári szövetségek szakértôi szerint - 2004-ben is komoly plusz jövedelmet jelent számukra, hiszen minden átlagos olasz család várhatóan 1078 euróval többet költ idén, csak az uniós közös pénz bevezetésének köszönhetôen. Leginkább a bankköltségek emelkednek (9 százalék), majd a ruházat és lábbelik következnek (8 százalék), míg az élelmiszerek várhatóan "csak" 6,5 százalékkal drágulnak. Az euróövezetre egyébként tavaly év végén a 2,2 százalékos infláció volt jellemzô, Olaszország az éllovasok között volt 2,8 százalékos drágulásával.

Az iskolapéldából természetesen mindkét fél okul, de a párharc kimenetele sem lehet kétséges, hiszen az olasz fogyasztóvédôk pernyerése valójában csak a hab a kapucsínón. A római nemzetközi buszpályaudvarnál vasárnap parkoló, s elszámolásra kötelezett magyar tudósító is számlát óhajt az alig félórás megállásért követelt egy euró fejében, amit a parkolóôr - habár szinte személyes sértésnek veszi a kérést - hosszas adminisztráció (idôpont, rendszám, adószám, áfa stb.) után teljesít is. Az összehajtogatott, lepedônyi papír csak az irodában kerül elô ismét: egy euró helyett 77 centrôl szól, éppen egy kapucsínó régi áráról...

Gyorsan elolvadt a reggeli hó

Maros megyében nem okozott fennakadást a közlekedésben a tegnap reggelre, s a kora délelôtti órákban lehullott hó - tájékoztattak a megyei tanács keretében mûködô Téli Parancsnokság diszpécserszolgálatától, arról is beszámolva, hogy a hókotró gépek már hétfôre virradó éjszaka, kora reggel tisztították a fôbb útvonalakat. A délelôtti órákban fagypont fölé emelkedett a hômérséklet, így a hó nagy része megolvadt, folyamatos csúszásgátló- szórásra nem volt szükség. A folyók vízhozama nem növekedett jelentôsen az elmúlt napokban, sem a hóolvadás, sem a lehullott csapadék nem emelte a figyelmeztetô jelzés fölé a vízhozamot - tájékoztatott Fokt Calin, a Vízügyi Igazgatóság sajtószóvivôje, hozzátéve: - A mára és szerdára jelzett havazás, havas esô nyomán csak a kisebb patakok vízhozama növekedhet meg annyira, hogy jég, farönk, palló alatt felgyûlt szeméttorlasz esetén áradások keletkezhetnek. Csütörtöktôl fagypont alá csökken a hômérséklet, ismét pár napig tél lesz - figyelmeztetett a szóvivô.

A 2002. évi 116-os törvény értelmében a helyi polgármesteri hivatalok kötelesek szociális védelmi egységeket létrehozni, s biztosítani a rászorulóknak, a szavatolt minimáljövedelemben részesülôknek az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést.

E törvény alapján a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal szakosztálya határozattervezetet állított össze egy szociális-orvosi rendelô létrehozásáról. A szakosztály felmérései alapján a megyeszékhelyen 3000 olyan személy van, aki nem részesül egészségügyi ellátásban, nincs semmiféle biztosítása. A rendelô létrehozásának szükségességét azzal is indokolták, hogy Marosvásárhely összlakosságának egyharmada idôs személy.

A tavaly októberben összeállított határozattervezet értelmében a polgármesteri hivatal minden lakónegyedben létrehoz egy szociális-orvosi rendelôt, amelyeket a szociális gondokat felvállaló nemkormányzati szervezetekkel közösen mûködtet. A helyi tanács által elfogadott határozat értelmében az elsô ilyen központot a Tudor negyedbeli Jövô utca 5-7. szám alatt létesítik, 2003. december elsejétôl. A rendelôben, a tervek szerint díjmentesen mérik majd a vérnyomást, a vércukorszintet, kiosztják a segélybe kapott gyógyszereket, felvilágosító, betegségmegelôzô elôadásokat tartanak. A hivatal e rendelô tevékenységébe bevonja a szakorvosokat is, akik ingyen fogják megvizsgálni a nehéz helyzetben levô idôs személyeket.

A határozat elfogadása ellenére egyelôre a Jövô utca 5-7. szám alatti, eddig családorvos által bérelt orvosi rendelôben nem mûködik a szociális-orvosi központ. Mint Marina Ciugudean, a hivatal szakosztályának felügyelôje elmondta, a január 29-i soros tanácsülésen napirendre kerül a rendelô belsô mûködési szabályzatáról, felépítésérôl és a tevékenység megszervezésérôl szóló határozat. Azt nem lehet tudni, hogy mikortól fogadják a betegeket, rászorulókat.

A Megyei Rendôrség közlekedési osztálya által szervezett razziában 62 rendôr vett részt, akik 2206 gépkocsivezetôt ellenôriztek az alkoholfogyasztást jelzô készülékkel. A január 15-18. közötti akció során 989 büntetést róttak ki 300 millió lej értékben. A több mint 2000 gépkocsivezetô közül 38 esetében kiderült, hogy alkoholt fogyasztottak mielôtt a kormányhoz ültek volna, hatan pedig túllépték a kihágásnak számító 0,40 ezreléket, amiért már büntetôjogi felelôsséggel tartoznak. Ugyancsak büntetôjogi eljárás indult azon három gépkocsivezetô ellen, akik lejárt rendszámtáblájú jármûvel közlekedtek. A háromnapos razzia során a közlekedési rendôrök 42 gépkocsivezetôi jogosítványt vontak be.

Tegnap reggeltôl a táblabíróság elôtt kezdett éhségsztrájkba a gerebenesi illetôségû Mut Iosif, akinek négy év óta négy pere folyik az igazságügyi fórumok elôtt. A gerebenesi gazdálkodó, aki földügyben fordult a bírósághoz, a törvényszékhez, majd a táblabírósághoz, elégedetlen a meghozott ítélettel, mivel a javára megítélt kártérítés nem fedezi a négymillió lejes perköltséget sem, nemhogy a földjein okozott kár megtérítését lehetôvé tenné. Tiltakozásának célja, hogy a miniszteri ellenôrzô csoport szálljon ki Marosvásárhelyre, és vizsgálja felül, hogy miképpen szolgáltattak igazságot ügyében.

Jegyzet

Közel tíz éve nem találkoztak. Korábban nem fûzték túlságosan erôs szálak ôket egymáshoz, ám a több száz kilométeres távolság valamilyen megmagyarázhatatlan módon tartóssá és szétszakíthatatlanná tette ezt a köteléket.

Tíz évvel ezelôtt egyikük összecsomagolt, s átlépte az országhatárt. Jobb, könnyebb megélhetést remélt. A másik az itthoni gyökerekbe kapaszkodva küzdötte magát elôbbre egyre elkeseredettebben az ingoványossá vált talajon. Vonzotta, csábította az a másik világ, ám az ismeretlenben, idegenben való helytállás mázsás súlyként húzta vissza. Családja, kevés, de igaz barátai viszonyulása, a nehéz helyzetekben nyújtott segítségük mindannyiszor meggondolásra késztették: itthon is kell lehessen érvényesülni. Ezek a melléállások oszlatták el mindannyiszor az elképzelt, hallomásból ismert rózsaszín világot, a gondmentes élet délibábját. És maradt. Keservesen haladt elôre - s hányszor csúszott közben vissza a rajtpontra -, harcolt a fennmaradásért.

Az ünnepekkor ismerôs hang szólalt meg a kaputelefonban. Izgatottan nyitott ajtót, aztán több percig nézték, kutatták egymás arcát. Ôk voltak azok, s mégis mások. Felnôttek, megkeményedtek, megkomolyodtak. Aztán órákig beszélgettek, ki mire jutott, mit sikerült elérnie, miképpen alakult élete. Mérleget készítettek, sorba állították az ottani és az itthoni lehetôségeket, kilátásokat. Saját tapasztalataik alapján boncolgattak. S kiderült, hogy mégsem olyan rózsás odakint minden. Talán hazajönne...

De már nincsenek gyökerei.

Egy párt, amely ad magára, nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ne legyen saját jelöltje a helyhatósági választásokon, nyilatkozta Smaranda Enache, a Népi Akció (AP) országos tanácsának alelnöke. Ezért a megye minden választókerületében teljes listával lesznek jelen a helyhatósági választásokon. Nem azért indulnak, hogy egy jelöltet támogassanak, vagy hogy valakinek keresztbe tegyenek, hanem azért, hogy a választópolgárok megismerhessék programjukat, céljaikat.

A Népújság kérdésére, hogy céljaik között a parlamentbe való bejutás is szerepel-e, Smaranda Enache kijelentette: célja, hogy bejusson a parlamentbe. Úgy gondolja, hogy változásra van szükség a román társadalomban, és ez a változás nem valósítható meg hazug emberekkel. Ô maga azért lépett be az AP-be, hogy a civil társadalom eszméit bevigye a politikába.

Mivel a napokban felmerült, hogy ô lehet a párt marosvásárhelyi polgármesterjelöltje, sietett tisztázni, hogy inkább a parlamentbe szeretne bejutni, mert, mint mondta, ott tudná igazán gyümölcsöztetni azt a tapasztalatot, amit tizennégy év alatt egy civil szervezetet vezetve felhalmozott. Kijelentette: érzelmileg kötôdik Marosvásárhelyhez, vannak elképzelései, szeretne tenni a városért, de inkább a parlamenti listát szeretné vezetni. Úgy gondolja, Nicolae Havrilet pragmatikus alkat, megfelelôbb jelölt lenne.

Az AP-nek országos szinten 57 ezer tagja van 40 megyében (miután egyesültek a Keresztény Néppárttal és a Román Ökológiai Föderációval) van egy parlamenti képviselôjük, 33 megyei tanácsosuk, egy tanácselnökük (Szilágy megye) és 300 helyi tanácsosuk.

Kérdésre válaszolva jelentette ki, hogy a Székely Nemzeti Tanácsnak joga van a kezdeményezésekhez, úgy, ahogy azt kérték egyesek, hogy a kereszténydemokrácia elveit vigyék be az európai alkotmányba, kérhetik a székelyek is, hogy jelenjen meg az autonómia. A jelenlegi alkotmányos keret nem engedi meg az autonómiaformákat, és a Népi Akció is fenntartásokkal fogadja az etnikai területi autonómiát, a regionalizmus híve, mert szerintük a történelmi régiók oldják meg a problémákat, jelentette ki Smaranda Enache.

A 2003-as év értékelô és egyben a 2004. évi stratégiai tervezô gyûlését tartotta meg pénteken, január 16-án a Communitas Alapítvány kuratóriuma. Az értékelés során beszámoló hangzott el az alapítvány nyilvános pályázati programjáról is. Tavaly több mint 2000 pályázat került elbírálásra, melyeket hat szaktestület (sajtó, mûvelôdés, ifjúság, szórvány, ösztöndíj és könyvkiadás) bírált el. A támogatott pályázatok aránya 42% volt. A kuratórium határozottan úgy értékelte, hogy mind a Szórvány Szakbizottság, mind pedig az Ösztöndíjbizottság létrehozása hasznosnak bizonyult. A kuratórium döntése alapján az idén is jelentôs keretek kerülnek elbírálásra pályázati programok révén. A már meglévô szaktestületeket egy újabb is kiegészíti, melynek célja azoknak a fiataloknak, kutatóknak a támogatása, akik különbözô nemzetközi találkozókra kapnak meghívást, de nincs módjukban fedezni útiköltségeiket. A kuratórium kisebb módosításokat hajtott végre a szaktestületek személyi összetételében is. Ezek véglegesítésére a következô napokban kerül sor. A szaktestületi prioritások meghatározására a következô hetekben kerül sor. A pályázati kiírások várhatóan február folyamán kerülnek meghirdetésre.

A polgári perrendtartást (Codul de procedura civila) a múlt év augusztus 28-tól életbe lépett sürgôsségi kormányrendelettel tovább módosították. A változások elsôsorban az igazságügyi szervek tárgyi illetékességére, valamint a bírói döntések elleni jogorvoslatokra (fellebbezés, felülvizsgálat) vonatkoznak. A marosvásárhelyi és a megyei igazságügyi szervek vezetôi szerint ez a módosítás indokolta, hogy a törvényszéket átköltöztessék a táblabíróság épületébe, a törvényszék helyét pedig a táblabíróság foglalja el. A változásokat Jung Ildikó ügyvéddel vettük számba.

Bíróság és törvényszék

- Helyi, illetve megyeközi vonatkozásban eddig, néhány kivételtôl eltekintve három szinten mûködött az igazságszolgáltatás: bíróság, törvényszék, táblabíróság? Mi módosult a sürgôsségi kormányrendelet révén?

- Korábban a bíróságok tárgyalták az összes keresetet elsô fokon, amelyeknek értéke polgári ügyekben kétmilliárd lej alatt volt. (Kivételt képeztek a külön törvények hatáskörébe tartozó perek.) A bíróságok döntése ellen másodfokon a törvényszékhez lehetett fellebbezni.

A törvényszéken elsô fokon tárgyalták azokat a kereskedelmi ügyeket, amelyek értéke 10 milliárd lej alatt volt, és a kétmilliárd lejt meghaladó polgári kereseteket, továbbá a munkahelyi konfliktusokat, a közigazgatási bírósági pereket, a szellemi termékkel, az ipari tulajdonnal, a kisajátítással, az örökbefogadások engedélyezésével, a gyámság alá helyezéssel, az eltûntté és holttá nyilvánítással, a házasság semmisségének kimondásával, a szülôi jogok gyakorlásától való eltiltással kapcsolatos ügyeket.

A törvényszéken már nem lehet fellebbezni

- Miben változott a törvényszék szerepe?

- A polgári perrendtartás módosítása révén a törvényszékek elvesztették fellebbezési fórum státusukat. A kormányrendelet életbe lépését követôen a törvényszéken kell indítani az egymilliárdon felüli értéket meghaladó kereskedelmi ügyeket valamint azokat is, amelyeknek értéke pénzben nem fejezhetô ki. A polgári peres ügyekben a korábbi kétmilliárd lejes értékhatárt egymilliárd lejre szállították le, a bíróságokhoz pedig csak az egymilliárd lej érték alatti kereseteket lehet benyújtani.

Az örökbefogadások engedélyezése, semmissé nyilvánításuk és felbontásuk kimondása elsô fokon továbbra is a törvényszéken történik, a gyámság alá helyezés, az eltûntté és a holttá nyilvánítás, a házasság semmisségének kimondása és a szülôi jogok gyakorlásától való eltiltás azonban átkerült a bíróságok hatáskörébe.

- Milyen újabb feladatot kaptak a táblabíróságok?

- A táblabíróságok (fellebbviteli bíróságok, ítélôtáblák - Curtea de apel) hatáskörében elsô fokon kevés ügy maradt: azokkal a keresetekkel lehet oda fordulni, amelyekben központi hatóságok és intézmények intézkedéseit kifogásolják, a kereskedelmi ügyek tárgyalásában azonban már nem illetékesek.

Az elsô fokon (bíróság, törvényszék) hozott ítéletet ezentúl a táblabíróságon lehet megfellebbezni. Ennek következtében a táblabíróságok (ítélôtáblák) leginkább fellebbezéseket (apel) fognak tárgyalni.

A felülvizsgálati kérelmet nem tárgyalják automatikusan

- A másodfokon hozott törvényszéki ítéletek ellen korábban a táblabírósághoz, a táblabíróságokon hozott ítélet ellen a Legfelsôbb Bírósághoz lehetett felülvizsgálati kérelemmel (recurs) fordulni. Mi a helyzet most?

- A módosított polgári perrendtartás értelmében a felülvizsgálati kérelmeket csak a Legfelsôbb Semmítôszék és Ítélôtábla (a Legfelsôbb Bíróság új neve - Curtea Suprema de Casatie si Justitie) tárgyalhatja. Ez viszont nem történik automatikusan. Az LSI elnöke vagy szekcióelnöke a felülvizsgálati kérelem beérkezése nyomán egy háromtagú bírói testületet jelöl ki, amely véleményt nyilvánít a kérelem elvi elfogadhatóságáról. Ha azt a testület egyhangúlag megalapozottnak tartja, elvi jóváhagyó végzést hoz, majd kitûzi a nyilvános tárgyalás idôpontját a felek beidézésével. Hasonló az eljárás abban az esetben is, amikor a testület nem tud egységes álláspontot kialakítani. Ha viszont megegyezik a véleményük abban, hogy a felülvizsgálati kérelem megalapozatlan, semmisnek nyilvánítják vagy visszautasítják azt, anélkül, hogy tárgyalásra beidéznék a feleket. E döntés ellen, amit közölnek a felfolyamodóval, további jogorvoslat ezen a szinten nem lehetséges.

Helyi vonatkozásban viszont megmaradt a megsemmisítési kérelem (contestatie în anulare), olyan esetekben, amikor a perrendtartási eljárást nem tartották be és nem módosultak a határozatok újravizsgálásának(revizuirea hotarârilor) feltételei sem. Mindkettôt ahhoz a fórumhoz lehet beadni, ahol a végleges ítélet megszületett.

A módosítások nyomán megszûnt a semmisségi felülvizsgálati kérelem (recurs în anulare) lehetôsége. Megmaradt azonban a törvény érdekében megfogalmazható felülvizsgálati kérelem (recurs în interesul legii), amelyet a legfelsôbb ügyész hivatalból vagy az igazságügyi miniszter kérésére a Legfelsôbb Semmítôszékhez és Ítélôtáblához nyújthat be az egységes törvényértelmezés és - alkalmazás érdekében, valamint az eltérô bírói gyakorlat felszámolása céljából. (Az ott született határozatnak azonban nincs kihatása az átvizsgált ügyre.)

- Augusztustól az Európai Emberi Jogi Bíróság döntése alapján kérni lehet a perújrafelvételt. Hogyan történik ez?

- A polgári perrendtartás 322-es szakaszába beiktatott 9. pont értelmében a perújrafelvétel egy újabb lehetôséggel bôvült. Jogerôs és visszavonhatatlan bírósági döntés ellen a strasbourgi székhelyû Európai Emberi Jogi Bíróság határozata alapján is lehet perújrafelvételt kérni (a határozatnak a Románia Hivatalos Közlönyében való megjelenésétôl számított három hónapon belül), ha az európai bíróság megállapítja, hogy a romániai bíróságok által hozott határozat sérti az emberi jogokat és általános szabadságjogokat, súlyos következményeit folyamatosan kifejti, és e következmények csak a hozott határozat felülvizsgálata alapján orvosolhatók.

- Mi az eljárás a módosítás elôtt elkezdôdött ügyekben?

- A módosítások a folyamatban levô ügyekre is érvényesek. Ha egy pert 2003. augusztusa elôtt indítottak el, azt továbbra is az akkor illetékes bírósági szerv tárgyalja le. Ha azonban egy perben hatályon kívül helyezték az ítéletet s újratárgyalást rendeltek el, ez már a módosítások nyomán illetékességet nyert igazságügyi szerv hatáskörébe tartozik.

A 2003. augusztus 28-a elôtt hozott határozatok ellen a korábban hatályban levô jogszabályok alapján lehet jogorvoslattal élni. A sürgôsségi kormányrendelet hatályba lépése után hozott határozatok esetében a módosított illetékesség alapján lehet jogorvoslathoz folyamodni.

- Látszik, hogy közelegnek a választások. A pártelnökök a megyét járják. Milyen problémával jött Marosszentannára Cristian Geo- gescu úr?

Cristian Georgescu: - A kérdésre magától jön a válasz. Van egy nehezen hihetô, de valós megjegyzésem: amióta az eszemet tudom, járom a megyét, most különben a marosszentannai SZDP szervezet gyûlésére jöttem. Hogy világos legyen, mennyire "kampányszerû" a részvételem, lajstromoznám a problémákat.

Rip: - Kérem...

C.G.: - A legégetôbb probléma a község falvai központosított vízhálózat-rendszerének a létrehozása vissza nem térítendô SAPARD- pénzalapokból. A licitet február 22-re tûzték ki, és remélhetôleg március 15-én elkezdôdnek a munkálatok. Ugyanakkor megtettük a szükséges lépéseket az ifjúsági lakónegyed újabb építési fázisára, tervezzük a sportcsarnok, illetve a polgármesteri hivatal felépítését, valamint a községi utak kiszélesítését, modernizálását...

Rip: - Infrastrukturális dolgok...

C.G.: - Igen. De van egy sereg "szuprastrukturális" probléma is, például, hogy továbbra is legalább hetven romát alkalmazhasson a polgármesteri hivatal, a bárdosi és a várhegyi kultúrotthon feljavítása, a helyi közszállítás javítása, fûtött autóbu-szok bevezetése és a jegyek árának csökkentése.

Rip: - Az egyházak hiányoznak csupán...

C.G.: - Nem hinném. Az embereket foglalkoztatja az ivóvíz bevezetése a bárdosi ortodox parókiára, a szentannai, várhegyi és udvarfalvi adventista egyház támogatása.

Rip: - Értsem úgy, hogy az SZDP egyik legaktívabb polgármesterérôl van szó...

C.G.: - Igen, Viorel Bubau igazi fônyeremény a pártnak, és még nagyobb nyereség Marosszentanna község lakói számára.

Rip: - Természetes tehát, hogy a párt ôt támogatja...

C.G.: - Természetes, de tudja a szólást: "segít, de nem teszi a tarisznyádba". Fontos tehát, hogy olyan embereink legyenek vidéken, akik tudják, mit kell tenniük, és a választók támogatását élvezik. Bubau egyike ezeknek.

- politikai reklám -

A megye megkapta a mezôgazdasági támogatásokat

A mezôgazdasági termesztôk, állattenyésztôk számára ó hírt mondott tegnap Náznán Jenô, a megyei Mezôgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság vezérigazgató-helyettese.

- A múlt hét végén a decemberre járó kivételével, szinte minden elmaradott támogatási összeget, 92 milliárd lejt utaltak át az államkasszából az igazgatóság számlájára. Tegnaptól kezdve napi 6-7 milliárd lejes ütemben kezdtük a továbbutalásokat. Elsôsorban a szeptemberi, októberi, novemberi tejtámogatási összeget fizetik ki, ami 53 milliárd lejre rúg. Azon tejtermelôket, akik valamilyen érdekvédelmi szervezetek, társulások, szakmai szervezetek, gazdakörök tagjai, lehetôségünk van összesítve fizetni. Ez elônyt jelent számukra, mert az illetô szervezet számlájára utaljuk át a pénzösszegeket, ami azt jelenti, hogy egy-két napon belül már át is vehetô. Azokat a termelôket, akik havonta egyénileg adják be a dokumentációt, sajnos nem tudjuk összesítve fizetni.

Javasolom nekik, hogy iratkozzanak be az említett szervezetek valamelyikébe. Megéri, mert a tagsági díj nem több egy autóbuszjegy áránál a faluból az igazgatóságig, viszont idôt takarítanak meg és gyorsabban hozzájutnak a támogatáshoz.

- Mikor kezdik folyósítani a vetômag- támogatási pénzt?

- Az ôszi vetéskor felhasznált minôsített vetômagra 8 milliárd lejt utaltak át. Az erre jogosult gazdálkodók a következô két hét folyamán átvehetik a juttatást. A támogatás aránya 37%-os. A növénytermesztésben a múlt évi 187-es kormányrendelet értelmében 21 milliárd lej támogatással tartozunk azoknak, akik búzát, napraforgót, szóját vagy más támogatott mezôgazdasági terméket adtak el. Ennek a pénznek a kiutalására a következô hónapban kerül sor.

- Vannak viszont termelési ágazatok, amelyekben jobban lemaradtak az állami támogatások kifizetésével.

- Ez így igaz. A vemhesüszök, vagyis az elsôborjas tehenek, és a hat hónapos borjak után járó támogatást nem utalták át csak szeptemberre és október hónap 15 napjára. Ez esetben a lemaradás kettô és fél hónapos. A szakminisztérium illetékesei azt ígérték, hogy idén az állami támogatások folyósítása rendszeresebb lesz.

Markó Béla

Számba kell vennünk erôinket, szerveznünk kell a munkát,
tudnunk kell a célt, amit el akarunk érni.

(Kós Károly: Kiáltó szó)

Január elseje van. Ma még ünnepelni kellene, nem politikai dolgozatot írni, de nem tudom, van-e igazán okunk az ünneplésre. Nem mintha nem hozott volna jót is bôven a mögöttünk maradt esztendô, sôt, bizonyosan több közösségi jóval járt itt Erdélyben, mint rosszal, ám aggodalmamat ez az idôleges többlet el nem oszlathatja.

Pedig: új iskolákat nyitottunk tavaly is.

Pedig: sok százezer hektár erdôt juttattunk vissza a volt tulajdonosoknak. (Hogy ez mit jelent? Pénzben: sok milliárd dolláros vagyon ismét "magyar kézben". Területben: csak a Székelyföldön több mint kétszázötvenezer hektár közbirtokossági erdô, vagyis kétezer-ötszáz négyzetkilométer. Összehasonlításképpen: a mai Magyarország területe jóval kevesebb, mint százezer négyzetkilométer.)

Pedig: hét moldvai csángó faluban oktatják hivatalosan a magyar nyelvet az ôsztôl.

Pedig: a román kormány megkötötte a szerzôdést az észak-erdélyi, Nagyvárad- Kolozsvár-Maros-vásárhely-Segesvár-Brassó nyomvonalú autópálya építésének megkezdésére az idei év közepétôl.

Pedig: úgy módosítottuk az alkotmányt, hogy az merôben új jogi keretet biztosít a kisebbségeknek, és ezek a most beiktatott rendelkezések gyakorlatilag értelmetlenné teszik a nemzetállami meghatározást.

Pedig: folytathatnám a sort...

Miért van hát mégis olyan érzésem, hogy mindaz, amit eddig elértünk, kártyavárként omolhat össze egyik pillanatról a másikra? Nem a többségi politika álságos voltára gondolok természetesen, hiszen azzal mindig is számolnunk kellett, és ez ezután sem lesz másképpen. Saját gyengeségünk aggaszt most engem, saját évtizedes - évszázados? - távlattalanságunk.

Ezelôtt három évvel, választási kampányban, de nem olcsó választási fogásként többször is azt mondtam, hogy a huszadik században vesztesek voltunk, a huszonegyedikben nyertesek leszünk mi, magyarok. Néhány év múltán kétlem, hogy ez ilyen egyszerû. Kételkednem kell abban, hogy század- és ezredforduló ide vagy oda, máris jobban tudjuk, mit kell tennünk, mint Trianon után bármikor.

Vagyis: nem tudjuk, mit kell tennünk.

Jól értsük meg egymást: én tudni vélem, te tudni véled, ô tudni véli, hogy mi a teendô, de nekünk együtt, mindannyiunknak még sincs pontos tervünk az eljövendô magyarságról.

Nem szoktam ilyen végletesen fogalmazni, most mégis meg kell tennem. Néhány nappal ezelôtt jött a hír: a vajdasági magyaroknak nem lesz képviseletük a szerb parlamentben. Hír volt ez, természetesen, de nem igazán fôhír a magyarországi médiában, langyos, felszínes riadalommal körítve. Hát ennyi, gondoltam, és minden megy tovább. Ha velünk történne meg ez, valószínûleg több esélyünk lenne címlapra kerülni, Erdély hálásabb téma, több érzelmet lehet felkavarni vele, de aztán elmúlna ez is.

Érzi mindenki, hogy nem jó dolog parlamenti képviselet nélkül maradni, de hogy az így keletkezett rossz mekkora is tulajdonképpen, arról már valószínûleg különbözôen vélekedünk.

Van-e akkora érték például egy ilyen parlamenti eszközrendszer, hogy ennek érdekében egy közösség vezetôi - politikusok, újságírók, papok, tanárok, orvosok, vállalkozók - szolidárisan rászóljanak a passzív rezisztenciát, nemzetközi deus ex machinát vagy netán fegyveres erôszakot hirdetôkre, hogy: állj! Állj, mert szétverjük azt is, amit eddig összeraktunk!

Mert nem gyávaság vagy bátorság kérdése, hogy megszólalunk-e ilyen ügyekben. Meggyôzôdés kell hozzá! A meggyôzôdéshez pedig értékrend kell. Az értékrendhez pedig stratégia kell.

Nekünk ma, bárki bármit is mondjon, nincsen nemzetstratégiánk.

Ennek következtében nincsen közös nemzeti értékrendünk.

Akkor pedig hiába követeljük meg egymástól - magyarországiak és határon túliak, jobboldaliak és baloldaliak, egyháziak és civilek, elkötelezettek és függetlenek -, hogy szolidárisak legyünk.

Mi az a cél, ami összefog?

Melyik az a stratégia, amelyet követni akarunk?

Milyen magyarságot akarunk felépíteni?

Milyen magyar nemzetet akarunk átmenteni - "ki viszi át a szerelmet?" - a túlsó partra?

A huszonnegyedik órában vagyunk.

Én, ismétlem, tudni vélem, mit kellene tennünk.

Minden bizonnyal mások is így vannak ezzel.

De ez még vajmi kevés az üdvösséghez. Tizennégy évi politikai tapasztalattal a hátam mögött - és ebbôl tizenegy éven át a legnagyobb határon túli érdekvédelmi szervezet elnökeként - keserûen kell látnom, hogy bár eddig talán, tudatosan vagy ösztönösen, jó irányba haladtunk, most nagyon hamar tévútra kerülhetünk.

A Kárpát-medencei magyarság fogyatkozóban van.

Csak Romániában 190000-rel lettünk kevesebben tíz esztendô alatt, 1992 és 2002 között. Ugyanebben az idôszakban 54100 román állampolgár kapott magyar állampolgárságot. A helyzet hasonló minden, Magyarországgal szomszédos országban.

Magyarország lakossága már rég tízmillió alatt lenne, ha a csökkenést nem pótolnák a bevándorlók, de ez így is hamarosan be fog következni. Magasabb életszínvonal, a magyar nyelv és kultúra szabad érvényesülése, nagyobb munkahelykínálat! Ezt látja az a határon túli fiatal, aki Magyarországra tekint. A különbség nyilvánvaló, ezt fokozni még ilyen-olyan jelzôkkel lehet, minimalizálni vagy elkenni viszont nem.

Ezek tények! Vagy szembenézünk velük, vagy struccpolitikát folytatunk továbbra is, egy romantikus nemzeti múlt igézetében élve, vitázva és álmodozva.

Beszéljük hát meg közös dolgainkat! Politikusok és civilek, kereszténydemokraták, szociáldemokraták, liberálisok, radikálisok és mérsékeltek, magyarok mindannyian, határon innen és határon túl!

Naiv lennék? Lehet, de enélkül nem megy!

Illúzióim lennének? Enélkül sem megy!

Jóhiszemû vagyok? De hiszen mindannyian jóhiszemûek vagyunk! Vagy nem?

Vegyük inkább sorra, mirôl is kellene beszélnünk!

1. (a múltról)

A magyar politikusok - és általában a magyar értelmiség - történelemszemléletét nagymértékben az
"ôsiség" és a "hôsiség" határozza meg. Kossuthot szeretjük, Deák Ferencet legfennebb tiszteljük, de azt is csak módjával. Sôt, Kossuth intellektuális teljesítménye vagy politikai éleslátása - ilyen is volt neki! - sem nagyon érdekel, csupán romantikus forradalmisága. Leginkább akkor tûnik fonáknak ez a mi történelemképünk, amikor a tárgyalókészségben, a partnerek iránti empátiában, a bonyolult érdekegyüttesek elemzésében, a mai veréb és a holnapi túzok állandó összemérésében jeleskedni köteles politikusok romantikáznak különbözô fórumokon, utcasarkokon és piactereken, érezve a tömegigényt, amelyet ezáltal ôk maguk gerjesztenek tovább.

A mai magyar politikus vizet iszik, és bort prédikál!

Mi máig azt hisszük, hogy Magyarország kétharmadát fegyver által veszítettük el, és amit tél-túl - többnyire képletesen - visszaszerezhetünk belôle, azt szintén csak erôvel tehetjük. Pedig Párizsban, a Trianon-palotában nem fegyverek csattogtak, hanem csak tollak sercegtek szorgalmasan. Politikai vezetô "elitünk" rövidlátása, felkészületlensége, kacagányos vitézkedése, az európai erôviszonyokat felmérni nem tudó tehetetlenkedése vezetett ide. Meg hát, még inkább demográfiai petyhüdtségünk, ami azóta is tart, és amit nem nagyon ildomos emlegetni a magyar közbeszédben. Ezek ugyanis, amiket én itt felsoroltam, már-már közéleti trágárságnak számítanak.

Trianon ma is rombol. Nem csupán egyetlen nemzedék életének kétharmadát rabolta el, hanem azóta is, újból meg újból elrabolja minden magyar generáció közéletének - értelmi és érzelmi erôfeszítéseinek - kétharmadát. Minden nemzedék az elveszített kétharmad bûvöletében él, visszaszerezni nem lehet, lemondani róla nem szabad. A trianoni méreg beépült az agysejtjeinkbe, gyermekeink már ezzel a méreggel születnek, mi pedig ezzel halunk meg. "...halált hozó fû terem / gyönyörûszép szívemen", ahogy a költô mondta volt.

Trianon a jóvátehetetlen történelmi igazságtalanság klasszikus példája. Politikai fôiskolákon tanítani kellene - talán valahol tanítják is! -, hogyan kell leigázni egy egész régiót egyetlen tollvonással. Nem kell más hozzá, csak a térképrajzolók ördögi fantáziája. Egy ország veszített, körös- körül sok ország - legalább öt-hat! - nyert. Egy ország változtatna, sok ország - legalább öt- hat! - úgy fél minden változástól, mint a tûztôl. Akik a kurd példát szokták nekünk emlegetni, nézzenek rá a térképre: hány ország fél ott is minden változástól? Ha már analógiát keresünk - igazi analógiák, persze, nincsenek -, akkor erre is figyeljünk oda!

Nos, Trianonra visszatérve: ami akkor történt, az ma is roncsolja a lelkünket, attól ma is beteg a magyar politika, attól ma is nyilvánvaló kisebbségi tudattal politizál, idônként gôggel, arroganciával takargatva ezt, nemcsak a határon túli magyarság, hanem maga Magyarország is.

Trianon logikája: amit egy gyengétôl elveszel, oszd szét öt-hat másik gyenge között, és nyugodt lehetsz, hogy az eredmény tartós lesz, vagy legalábbis önerô változtatni nem fog rajta.

Megértettük-e, megértjük-e ezt?

Talán lassan-lassan igen, itt az Európai Unió küszöbén.

Ha igen, akkor cselekedjünk akként!

Nem úgy, hogy feledjük Trianont!

Hanem úgy, hogy azt tesszük, amit lehet, amit kell, ami hasznos.

Itt az ideje, hogy megtaláljuk az ellenszert az évszázados méregre, itt az ideje, hogy gyermekeink már a bölcsôben ne kapják el tôlünk a legszörnyûbb betegséget: a trianoni lelkifurdalást.

Értsük jól egymást: ebbe a helyzetbe belenyugodni nem kell, nem errôl van szó, ezen valami módon változtatni akarunk, de a múltat újratermelni már nem lehet. Aki ezt ígéri, az nemcsak önmagát ámítja, de minket is visszafog egy emberibb és magyarabb jövô megtervezésétôl.

Ha már a múltról beszélünk, akkor dicsôségesnek mondott vereségeink mellett máig dicstelennek tekintett nyereségeinkre is kellene emlékeznünk, például a kiegyezésre.

A magyar múlt nemcsak az érzelemteli gesztusok kincsestára, hanem az értelmes megoldásoké is. Sporthasonlattal élve, nemcsak az egyébként tiszteletre méltó birkózást vagy súlyemelést, hanem a jóval rafináltabb vívást - hogy a fegyverrel példálózókat is kielégítsük -, vagy horribile dictu, akár a sakkot sem ártana propagálni.

A politikában nekem a sakk eredményesebbnek tetszik, mint a "fogd, ahol éred"! Persze csak akkor, ha a tisztelt (ellen)drukkerek nem kiáltanak fel egy jól kiszámított gyalogáldozat láttán: nézd az árulót, biztosan eladta a mérkôzést!

2. (a jelenrôl)

A múlt természetesen nem ért még véget, és nem is fog véget érni mindaddig, amíg a következményeit ôszintén számba nem vesszük. Ez a számbavétel mindeddig ugyanis nem történt meg. Legalábbis közösen nem. A következményekrôl pedig ki-ki azt gondol, amit akar. Széles a skála: a "mindent vissza!" habókos álmától a "felejtsük el az egészet, hiszen hamarosan az egyesült Európában vagyunk" ernyedt kozmopolitizmusáig tart. Sem a két világhá/
ború közti vitézkötéses Csonka- Magyarország frusztrációja, sem a kommunista internacionalizmus, sem az 1989 utáni versenyfutás a vén, de még mindig kívánatos Európáért nem volt alkalmas arra, hogy kialakuljon egy konszenzusos nemzetstratégia, amelynek elsôsorban arra a kérdésre kellett volna választ adnia, hogy mi legyen a határon túli magyarsággal.

Válaszok voltak és vannak, rosszak is, jók is valószínûleg, de rendkívül távol vagyunk egy minimálkonszenzustól. Talán ma távolabb, mint a kilencvenes évek elején. A legnagyobb baj pedig, hogy sem a Horthy-korszak, sem a Kádár-éra tapasztalataiból nem használható fel szinte semmi.

Mi van ma?

A határon túli magyar közösségek létrehoztak és mûködtetnek többé- kevésbé erôs érdekvédelmi szervezeteket, és ott, ahol elég egységesek ehhez, jelentôsen befolyásolni tudják országuk emberjogi, kisebbségi és önkormányzati berendezkedését. Ugyanakkor próbálnak hatni arra is, hogy Magyarország miként politizál a szomszédaival, illetve, hogy milyen támogatást nyújt a határon túli magyarságnak.

Ezek a közösségek még a kilencvenes évek elején úgy döntöttek, hogy politikai eszközökkel - elsôsorban parlamenti és önkormányzati képviselettel - akarnak sorsukon változtatni. Ebben a döntésükben Magyarország akkor egyértelmûen támogatta ôket, így alakult ki a volt jugoszláv régió ellentéteképpen egy békés magyar minta. Tizennégy esztendô alatt ezáltal jogi keretek és intézmények szempontjából is jelentôsen változott ezeknek a közösségeknek a helyzete. Egyik-másik szervezet pedig - például az RMDSZ is - döntô befolyást gyakorolt saját országa egész haladási irányára és sebességére.

A Romániában élô magyarok helyzete bizonyosan sokat változott. Kevesebbet a közérzetük. Esetünkben tényleg nem igaz, hogy "a lét határozza meg a tudatot". Minálunk úgy tûnik, a tudatot nem a lét, hanem a cél határozza meg. Az pedig politikai programként létezik ugyan, de saját közösségünk - egész magyar nemzetünk - jövôképében nincsen ott.

Sôt, még az eszközök dolgában eddig létezett konszenzus is felborulni látszik.

Ahol pedig nincsen közös cél, ott van etnikai biznisz, ott van megélhetési politika, ott vannak hamis célok, vagy akár részcélok, amelyeket föl lehet nagyítani, és aztán hisztérikus közéleti rángógörcsöt kiváltani velük. Ha a státustörvény van napirenden, akkor azt kiáltják ki egyesek Trianon jóvátételének, ha a kettôs állampolgárság a téma, akkor azt. Trianon pedig, köszöni szépen, megvan azóta is. Jóvátenni Trianont? Mivel? Ennyivel?

(Nem tudom, a Kárpát-medencei magyar politika szereplôi között vannak-e szélhámosok. Remélem, nincsenek. De "célhámosok" bizonyosan vannak!)

Néhány kérdésben azért mégis van egy tessék-lássék egyetértés. Például az integráció dolgában. De azért ezt sem kell túlságosan megbolygatni, itt is kiderülhetne, hogy még mindig akad, aki gyermekestôl loccsantaná ki a fürdôvizet. Legyünk velük szemben is jóhiszemûek! Nagy-Magyarország térképe elôtt üldögélve nap mint nap, könnyen hiheti azt valaki, hogy Románia kimaradása nem jelenti Erdély, tehát az erdélyi magyarság kimaradását is.

Mi van még?

Vitathatatlan segítô szándék. És ezt mindenfajta lekicsinylés nélkül mondom. Sohasem gondoltam azt ugyanis, hogy Magyarországnak feltétlenül kötelessége saját adófizetôi pénzébôl valamennyit nekünk juttatni. Ha mégis megteszi, két okból teheti - az irántunk való érzelmeken innen és túl -: önmaga megnyugtatására, vagy önnön távlati érdekeit felismerve, de mi így is, úgy is köszönettel tartozunk ezért.

Most viszont itt az ideje, hogy arról is beszéljünk: segít-e, ami segít? Avagy: mi segít igazán abból, ami segít? Nyilván az, ami közelebb visz a célhoz. Vagyis a szülôföldön való boldoguláshoz, ahogy mondani szoktuk. Mondjuk, de vajon hisszük is, hogy ez a jövô? Vajon bízunk is abban, hogy a Kárpát-medencei magyar közösségeket meg lehet tartani ott, ahol most élnek, legalább akkora számban, mint amennyien most vagyunk?

A fiataloknak, akik tanulni elmentek Magyarországra, csak egy elenyészô töredéke tér vissza a szülôföldjére. Ma már középiskolában is több mint háromezren tanulnak kint Erdélybôl. Velük mi lesz?

Még a kilencvenes évek elején azt mondtuk: ilyesmit nem támogatunk. Biztosan sokaknak nem tetszett, sôt, RMDSZ-politikus is akadt, aki kerülô úton kijárta fiának, lányának az egyetemi ösztöndíjat, de nyíltan senki nem mert támadni minket, hogy akadályozzuk a fiatalok érvényesülését.

Olyan helyzetben vagyunk, hogy egy közös nemzetstratégia valószínûleg jó néhány népszerûtlen döntést is szükségessé tenne, márpedig egy súlyosan megosztott politikai életben a kormányon levôk mindig nehezen vállalnak népszerûtlen döntéseket, különösen, ha "csak" stratégiai szempontokról van szó, és nem taktikailag is sürgôs intézkedésekrôl.

Egy megosztott politikai életben a közvélemény- kutatások irányítják a nemzetstratégia alakulását.

Vagyis senki sem irányít igazán semmit.

Ha tetszik a kettôs állampolgárság a közvéleménynek, akkor nekünk is tetszik. Sodródunk álmok, vágyak, illúziók, szimbólumok között, míg a szomszédos országok építik a maguk nemzetstratégiáját. Nekik ugyanis van ilyen. Jobboldal és baloldal, civil és politikus, szélsôséges és mérsékelt nacionalista, mindannyian tudják, hogy miben kell minden módon egyetérteniük. Mi is lehetnénk ilyenek. Köztünk is lehetne konszenzus ezekben az alapvetô kérdésekben. De ehhez nem lenézni kellene például a románokat, hanem tanulni tôlük. Ôk gyôztek vagy mi vesztettünk a huszadik században? A jelen szempontjából ez teljesen mindegy, de nem mindegy a jövôre nézve. Nem mindegy, hogy tudunk-e okulni abból, ami nyolcvan-kilencven esztendeje történik velünk, de nélkülünk.

3. (a jövôrôl)

Amióta a Ceausescu-diktatúra megbukott, minden magyar kormány segíteni akart nekünk.

Ezzel a mondattal nyugodtan egyetérthetne mindenki, és máris lenne egy kiindulópontunk a konszenzus kialakításához. De valószínûleg nem ez fog történni, hanem ki-ki nekiáll hevesen megmagyarázni, hogy miért nem igaz ez az állítás, és miért voltak egyesek jók, mások pedig rosszak a határon túli magyarság iránt. Nos, én nem így gondolom, tapasztalatom szerint, ismétlem, mindenki megpróbált segíteni, és volt, akinek ez inkább sikerült, volt, akinek kevésbé! Különbségek tehát valóban voltak, de az ôszinte szándékot elvitatni utólag nem tudom senkitôl. Nem a kötelezô udvariasság mondatja ezt velem, hanem mert tényleg így láttam, így éreztem mindvégig.

Mindenki segíteni akart, sokan segítettek hatékonyan, és - rendkívül kevesen hittek abban, hogy hosszú távon is értelme van ennek a segítségnek. Igen, én a közös jövôkép kialakítását azzal kezdeném, hogy megkísérelném visszaszerezni közös hitünket a határon túli magyarság megmaradásában. Mikor veszítette el a magyarok többsége ezt a hitét? Talán még 1989 elôtt, amikor minden széthullani látszott, és Romániában például a nagy és erôs Német Szövetségi Köztársaság is csak annyit érhetett el, hogy pénzért - igen: pénzért! - kimenekítette onnan a szászokat és a svábokat. Mit tehetett az ehhez képest kicsi és gyenge - és szovjet megszállás alatt levô - Magyarország? Mindössze annyit, hogy akik a nyolcvanas évek vége felé a határon átszöktek, vagy szerencsés esetben útlevélhez jutva kint maradtak, azokat nem adta vissza Romániának. A Német Szövetségi Köztársaságnak volt tehát egyértelmû stratégiája a romániai németekkel kapcsolatosan, de ez szerintem egy történelmileg hibás elemzésen alapult, nem látták elôre a térségben hamarosan végbemenô változásokat. A kommunista Magyarországnak - mondhatnánk utólag: hál’ istennek! - nem lehetett ilyen stratégiája, és 1989 után pedig látszólag minden megváltozott, látszólag a szülôföldön való boldogulás stratégiája érvényesült.

De így volt-e ez valójában?

Állítom, hogy nem így volt!

Voltak, akik hittek egy ilyen jövôben, voltak, akik nem. És máig ez a legnagyobb probléma, ezért következetlen velünk a magyarországi politika, ezért kell félni minden kormányváltástól - vagy reménykedni benne, kinek-kinek meggyôzôdése szerint -, ezért lehet a határon túli magyarság kérdését gumicsonttá silányítani, ezért lehet újabb és újabb csodagyógyszereket kitalálni, ezért lehet úgy hinni a státustörvényben, mint annak idején a Béres-cseppben vagy a Bánfi-hajszeszben. Ebben is, abban is volt valami, de bizony távol álltak a csodától.

Apropó, csodagyógyszer!

Sokan súgnak össze, ha rólunk van szó, mint a rákos beteg háta mögött, hogy tulajdonképpen menthetetlenek vagyunk. Hogy különösen a kisebb határon túli magyar közösségekkel nincsen mit kezdeni. De talán a nagyobbakkal sincsen... Egyébként segítôkész magyar politikusok is gondolkoznak így rólunk, a trianoni rák áldozatairól, és köztünk is vannak bôven hitetlenek. Két táborra szakad valóban a magyar közélet, de nem úgy, ahogy azt sokan gondolják. Az egyik tábor: akik már lemondtak rólunk, a másik tábor: akik még nem mondtak le rólunk, de ha ez így megy tovább, ôk is le fognak mondani.

Ilyen bonyolult ez, és ilyen egyszerû!

Elsô lépésként a konszenzus felé azt javasolom, hogy próbáljuk visszaszerezni a hitünket. Milliós, többmilliós közösség nem tud csak úgy pillanatok alatt szétporlani ("porlik, mint a szikla" - harsogjuk teli tüdôvel a "székely himnusz" zseniális képzavarát). Hinnünk kell tehát abban, hogy lehetséges a szülôföldön magyarként boldogulni.

Miben nem hihetünk?

A múlt visszacsinálásában.

De ettôl még el kellene képzelni egy közös jövôt.

A határon túli magyar közösségek felelôs vezetôi végül is rákényszerültek erre. Lépésrôl lépésre kialakították azt a konszenzust, amelyre ráépülhetne a jövô: politikai egység, partneri viszony a többség képviselôivel, minél szélesebb önkormányzatiság, növekvô gazdasági erô, bôvülô anyanyelvû mûvelôdési és oktatási intézményrendszer, részvétel a közös döntések meghozatalában, és önálló döntési jog a csakis minket érintô kérdésekben. Egyszóval: kulturális és közigazgatási autonómia.

Ez jóval kevesebb, mint amennyink volt valamikor.

És jóval több, mint amit Európa feltétlenül meg akarna adni nekünk.

Meggyôzôdésem, hogy megfelelô együttmunkálkodással a magyar közösségek fogyása megállítható, és idôvel talán még vissza is fordítható. Az Európai Unión belül ezután kialakuló új nemzetszemlélet biztosan segíthet nekünk ebben, mint ahogy segíthet a máris kialakult új régiószemlélet is.

De: aki sokat markol, keveset fog. Ha arról álmodozunk, ami lehetetlen, azt is el fogjuk szalasztani, ami lehetséges. Tudom, sokaknak nem tetszik, amit mondok, de rossz vezetô az, aki mindig csak tetszeni akar - és az ilyen ember értelmiséginek is rossz!

Európának ebben a részében, ahol élünk, mindenki tagadja, hogy nacionalista, és nagyjából mindenki nacionalista. Legalábbis a szó nyugati értelmezése szerint. Mi lenne, ha elismernénk: mindannyian nacionalisták vagyunk, mi is, a románok is, a szlovákok is stb.? Köztünk, erdélyi magyarok között is valószínûleg az a különbség, hogy vannak mérsékelt nacionalisták és radikális nacionalisták. És akadnak, persze, szélsôségesek is, de róluk nincs miért beszélni.

Nem akarom én ezt a csúnya szót megszépíteni, csak szeretnék valamilyen alapot végre a konszenzushoz megteremteni, mert érzem, hogy soha nagyobb szükség nem volt a nemzeti összefogásra, mint ma. Ideje, hogy helyükre kerüljenek a dolgok. Lehetünk nacionalisták, de a nemzetállamoknak lassan leáldozik Európában.

Hiába akarunk mi nemzetállammal nemzetállamot helyezni szembe, mert nem fog menni. A "haza a magasban" metaforája helyett a "nemzet a magasban" koncepciója nem fog mûködni.

A kettôs állampolgárságba belelelkesülôket is szkeptikusan figyelem: mi lesz? Lesz egy tízmilliós Magyarország földbôl és vízbôl, és lesz egy tizenöt milliós (?) nemzetállam húsból és vérbôl?

Dúl a nagyotmondás határon innen és túl.

Folyik a licitálás: ki talál ki szebbet, jobbat a magyar nemzet azonnali újraegyesítésére.

Mûködik az ötletbörze.

Állampolgársági formák, autonómiaformák, igazolványformák... Mennybemenések, ölremenések, alámenések...

Jönnek hozzánk is a komisszárok és emisszárok, példálóznak csecsennel, albánnal, írrel, baszkkal, mert jó érzés, felmelegítô érzés más bôrére bátornak lenni. Jó érzés, ugye, arról bölcselkedni, hogy az én gyermekeimnek talán mégis fegyvert kellene fogniuk? De talán erkölcsösebb lenne ezt a bölcselkedést rám bízni, nemdebár?

Elnézést az indulatos kitérôért, de semmi sem véletlen, ez sem.

Mindaddig, amíg nincsen konszenzus köztünk a nemzeti kérdésben, az indulatok fognak irányítani minket. Vagy ami ennél is rosszabb: a politikai érdekek.

4. (a konszenzusról)

A legnagyobb hiba, amit a Kárpát-medencei magyar politikusok az utóbbi idôben elkövettek, hogy a határon túli magyarság ügyét pártpolitikai szempontoknak rendelték alá.

Ez nem erkölcsi kérdés. Aki így közelíti meg, az már eleve lehetetlenné teszi a konszenzus kialakítását, hiszen jókra és rosszakra osztja a politikai életet.

Nem errôl van szó.

A határon túli magyarság helyzete nem lehet pártprogramok függvénye, ez egy olyan kérdés, amely nem rendezhetô kizárólag liberális, szociáldemokrata vagy kereszténydemokrata elvek szerint. Ugyanis nem csupán egy közösségen belüli viszonyokat kell ebben az esetben megoldani, hanem egy közösségek közti - etnikumközi - kapcsolatrendszert kell megváltoztatni, majd stabilizálni. Egyrészt tehát már ezért sem lehet pártpolitikai ügy a határon túli magyarság helyzete. Másrészt pedig amire eddig egész Magyarország is képtelen volt - megoldani a helyzetünket, illetve hozzájárulni annak radikális megváltoztatásához -, hogyan lehetne képes egy fél Magyarország?

Létre kell tehát hozni egy magyar-magyar egyetértést, és ehhez nyilvánvalóan szükség lenne valamiféle magyar-magyar paktumra is, egy moratóriumra, amelyben mindenki vállalja, hogy nem használ fel minket, erdélyi, felvidéki, vajdasági, kárpátaljai, horvátországi, muravidéki magyarokat saját pártpolitikai céljaira. Ez így kimondva, maga a merô gyermeki naivság, afféle határon túli Mikulás-várás. És mégis meg kell próbálni!

Vannak ugyanis olyan kérdések, amelyeket nem lehet választási kampánytól függôvé tenni, és aszerint beszélni róluk, hogy éppen kormányoldalon vagy ellenzékben van-e valaki. Nem lehet véres verejtéket izzadni a státustörvény európai elfogadtatásáért, és rögtön utána azt állítani, hogy Európa éppen készül autonómiát adni a Kárpát-medencei magyar közösségeknek, majd kisvártatva már annyicskának is örvendezni, hogy a készülô európai alkotmány tervezetébe egyáltalán bekerült a "kisebbségekhez tartozó személyek" jogaira való utalás, anélkül, hogy legalább azt pontosították volna: nemzeti kisebbségekrôl van szó. (Ez a kicsinyke lépés a körülményeket ismerve egyébként tényleg nagy eredmény, és azt is bizonyítja, hogy mégis- mégis lehetséges az egyetértés - sôt, az összjáték - kormányoldal és ellenzék, határon túliak és határon belüliek között.) Nem lehet hol azt mondani a kettôs állampolgárságról, hogy nem idôszerû, ne foglalkozzunk vele, hol meg ujjal mutogatni a határon túli magyar vezetôkre, hogy ôk a hibásak, ôk nem kérték, mi megadtuk volna. Nem lehet határon túli hûbéreseket nevelni magunknak, és hol egyiknek, hol másiknak osztani birtokot, attól függôen, hogy ki tud hûségesebben bólogatni. Nem lehet felelôtlenül "tematizálni" a sajtót egy-egy fellengzôs ötlettel, amelyrôl mi is tudjuk, hogy nem szolgál egyébre, mint a közfigyelem felkeltésére. Nem lehet összevissza beszélni!

Meg kell egyezni néhány alapelvben! Meg kell egyezni egy minimális közös platformban!

Ne mondja senki, hogy ez nem lehetséges. Jobboldalinak vagy baloldalinak lenni politikai opció, semmi több. Aki azt hiszi, hogy a hidegháború Európában most a jobb- és baloldal közti konfrontációra tevôdik át, az semmit sem ért a világból. Hagyjuk-e, hogy magyarként ismét becsapjanak mások, vagy esetleg mi csapjuk be egymást? Hát nem látjuk, hogy más, nagy nemzetek nem keverik össze az alapvetô érdekeiket a politikai doktrínákkal? Az iraki háború kapcsán pillanatok alatt került egy platformra a "jobboldali" Chirac és a "baloldali" Schröder, és ugyancsak együtt volt egy másik platformon a "baloldali" Tony Blair és a "jobboldali" Aznar. Vélt vagy valós államérdek - nemzeti érdek - diktálta nekik ezt, nem pártprogram.

Ha a saját múltunkból nem vagyunk képesek tanulni, hát legalább a mostani nagyhatalmaktól tanuljunk valamit!

Ismétlem: magyar-magyar paktumra van szükség!

Állapodjunk meg egy közös célrendszerben, és egyúttal a rendelkezésünkre álló eszközök összehangolt használatában.

Támogassuk a határon túli magyar közösségek politikai egységét!

Támogassuk a határon túli magyar szervezetek önkormányzati és parlamenti küzdelmét!

Támogassuk közösen a Magyarországgal szomszédos országok európai integrációját!

Támogassunk együtt minden európai kezdeményezést a kisebbségi jogok bôvítésére, és lépjünk fel mi is kezdeményezôen!

Fogadjuk el, hogy a konszenzuskeresés lemondást is feltételez: akik egyébként elôreszaladnának, azok sürgetik, de be is várják a lassabban haladókat. Csakis így maradhatunk mi, magyarok együtt a Kárpát- medencében. A nemzet újraegyesítését a politikai konszenzus kialakításával kell kezdeni, mert enélkül semmire sem fogunk jutni.

Nem fogalmaznék ilyen patetikusan, ha nem látnám a veszélyt. Ma már oda jutottunk itt, Erdélyben, hogy jobban kell félnünk a belsô vagy esetleg Magyarország felôl jövô megosztási kísérletektôl, mint a románok ilyen irányú próbálkozásaitól. Ez utóbbiakat ugyanis már megtanultuk kivédeni. A magyar-magyar kartácstûzben viszont csak úgy kapkodjuk a fejünket. És mint aki nem hisz a szemének vagy fülének, próbáljuk magunknak megmagyarázni, hogy ez nem lehet igaz. Nem lehet igaz, hogy most, amikor végre kialakítottunk egy eszközrendszert helyzetünk megváltoztatására, kezdjük elölrôl az egészet. Nem lehet igaz, hogy Magyarországról úgy jön át hozzánk lassan mindenki, hogy magán felejti indián harci díszeit vagy cowboyjelmezét, és mi még szólni sem merünk, hogy: elôadás elôtt a pisztolyt, csatabárdot, miegymást tessék a ruhatárban hagyni!

Én nem hiszek abban, hogy van épeszû alternatíva arra, amit ma a határon túli magyar szervezetek csinálnak. De ha valaki másképpen látja, azt a véleményt is be lehetne dobni a nagy közös kalapba.

Erre szolgálhatna a Magyar Állandó Értekezlet. De csak úgy, ha sokkal gyakrabban ülésezne, és nemcsak a zárónyilatkozatokra, hanem a vitára is figyelne mindenki. Megfelelô kerete lehetne ez a fórum a magyar-magyar paktumnak, a magyar-magyar minimálkonszenzusnak.

Európában ma felkészült, tárgyalni tudó, empátiára képes, de a nemzeti érdeket mindig jól ismerô és mindig szem elôtt tartó magyar politikusokra van szükség.

Kardcsörtetéssel, durcáskodással, egymásra mutogatással hosszú távon nem fogunk rokonszenvet szerezni. Márpedig Európa rokonszenvére mindenképpen szükségünk lesz.

5. (még egyszer a reményrôl)

Végül is tényleg minden azon múlik, hogy hiszünk-e a határon túli magyarság jövôjében. Hiszünk-e abban, hogy egy hosszú, fájdalmas történelmi trend megfordítható? Hisszük-e, hogy ami ma még lehetetlennek látszik, az holnapra lehetséges lesz? Én hiszek ebben. Okom is van rá, számtalan! A kilencvenes évek elején Erdélyben ha egy dûlôutat le tudtunk köveztetni, már örültünk neki. Ha akkor valaki azt mondja nekem, hogy egy évtized múltán rá tudjuk venni a román kormányt, hogy az európai uniós elképzeléssel szemben egy észak-erdélyi autópálya megépítésére kössön szerzôdést, bolondnak néztem volna az illetôt. Ehhez a változáshoz viszont kellett az önbizalom, és kellett a politikai erô. A politikai erô pedig onnan származott, hogy egységesek és önállóak voltunk, de Magyarország mindvégig mellettünk állt. Nem egyikünk vagy másikunk mellett, hanem mindannyiunk mellett.

Ezeket az értékeket féltem én, ezeket az értékeket - és megannyi más fontos elvet, eszmét, megoldást - kellene egy magyar-magyar paktum tárgyává tenni. Meggyôzôdésem, hogy minden látszat ellenére továbbra is van esélyünk az egyetértésre. Csak "tudnunk kell a célt, amit el akarunk érni".

Marosvásárhely, 2004. január 1-3.