LVI. évfolyam 5. (15575.) sz.

2004. január 9., péntek

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Az erdélyi magyar középiskolák sajátos gondjai

Az erdélyi magyar középiskolai igazgatók elsô tanácskozására kerül sor az RMDSZ szervezésében január 10-én, szombaton, délelôtt 10 órakor Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Líceum dísztermében. A találkozón, amelynek fô napirendi pontja a középiskolai menedzsment sajátos problémáinak megvitatatása lesz, köszöntôt mond Markó Béla szövetségi elnök, Kötô József oktatási ügyvezetô alelnök és Asztalos Ferenc parlamenti képviselô. A magyar szaktárcát Szatmári Ildikó tanácsadó, a Határon Túli Magyarok Hivatalát pedig Sagyebó László fôosztályvezetô képviseli.

A tanácskozás következô mozzanataként elôadások hangzanak el az alábbi kérdéskörökben: A magyar líceumi oktatás helyzete a tanügyi reform tükrében - elôadó: Murvai József fôigazgató, Nevelési, Kutatási és Ifjúsági Minisztérium, A minôségfejlesztés gyakorlati követelményei - elôadó: Bálint István, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum igazgatója, Tantervek, tankönyvek, vizsgarendszer az anyanyelv oktatásában - elôadó: Gászpor Réka tanácsos, Nevelési, Kutatási és Ifjúsági Minisztérium, Az anyanyelvû líceumi oktatás tankönyvellátása - elôadó: Kacsó Gabriella szakértô, Nevelési, Kutatási és Ifjúsági Minisztérium, Szakoktatásunk gondjai - elôadó: Gârbea Péter tanfelügyelô, Hargita Megyei Tanfelügyelôség, Minôségfejlesztô pályázati lehetôségek az EU integráció folyamatában - elôadó: Kereszély Irma fôtanfelügyelô, Kovászna Megyei Tanfelügyelôség, Kétnyelvû iskolák magyar tagozatának szervezése és önszervezése- elôadó: Dáné Károly megyei oktatási alelnök, Marosvásárhely, Pedagógus-továbbképzés- elôadó: Burus Siklódi Botond igazgató, Pedagógusok Háza, Csíkszereda, Támogatási rendszerek- elôadó: Szatmári Ildikó tanácsos, Oktatási Minisztérium.

Az elôadásokat az elméleti és a szaklíceumok képviselôi számára külön-külön szervezett tagozati ülések követik, ezek kiértékelése után a tanácskozás zárónyilatkozat elfogadásával ér véget.

A választási felkészülés jegyében

Partiumi RMDSZ-elnökök találkozója Zilahon

Kampányban vagyunk. Ebben az idôszakban leltározzuk a különbözô szervezetek gondjait, listázzuk a prioritásokat és kidolgozzuk a választási programot. E folyamatnak része a mai találkozó is - hangsúlyozta Markó Béla szövetségi elnök a partiumi RMDSZ-elnökök csütörtöki zilahi megbeszélését követôen, ahol a szövetségi elnök mellett jelen volt Takács Csaba ügyvezetô elnök, Nagy Zsolt ügyvezetô alelnök, az illetô megyék parlamenti képviselôi és szenátorai, valamint a Bihar, Máramaros, Szatmár és Szilágy megyei RMDSZ-szervezetek képviselôi. A tanácskozást követô sajtótájékoztató keretében a szövetség elnöke az uniós csatlakozásra utalva kiemelte: rendkívül fontos mandátumidôszak áll elôttünk, amelyben erôs önkormányzatokra és parlamenti képviseletre van szükségünk, éppen ezért a 2004-es év prioritása az önkormányzati és parlamenti választásokra való felkészülés.

A találkozón sor került az SZDP-vel való megállapodásban foglalt megvalósított, illetve meg nem valósított célkitûzések elemzésére is, melynek során az SZDP-vel való együttmûködést a szövetségi elnök pozitívan értékelte.

Nagy Zsolt területi szervezetekért felelôs ügyvezetô alelnök, az országos kampánystáb vezetôje elmondta: a találkozón részt vevô megyék képviselôivel áttekintették a jelöltállítási folyamat ütemtervét, az RMDSZ kampánystratégiáját és kampánymódszereit. Az elkövetkezendôkben ilyen megbeszélésekre minden megyében sor kerül majd. Az RMDSZ ügyvezetô alelnöke azon meggyôzôdésének adott hangot, hogy a nyitottságra, széles körû megmérettetésre, szakmaiságra és fiatalításra építô jelöltállítás, valamint az elmúlt évek önkormányzati megvalósításai képezik a sikeres választás alapjait.

Aktuális

A tisztség tartalma

b. gy.

A rendszerváltás óta eltelt évek újólag bebizonyították annak az óhajnak a fontosságát, hogy önálló iskoláink legyenek. A kéttagozatos iskolákban ugyanis, kevés kivételtôl eltekintve, egy idô után a magyar tagozat elsorvasztása lesz a cél. A kisebbségi pedagógusoknak pedig mind kevesebb beleszólást engednek az iskolaigazgatás kérdéseibe. Valakik ugyanis zseniálisan kitervelték, hogy a megyei tanfelügyelôségektôl kezdve egészen az iskolákig, óvodákig, a magyar nemzetiségû vezetô olyan feladatokat kapjon, amelyek mindkét tagozatra vonatkoznak. Természetesen az eltelt évek során is voltak vezetô funkcióban levô pedagógusok, akik kivívták maguknak azt a "kiváltságot", hogy az iskola magyar tagzatának sajátos ügyeivel is foglalkozzanak. Mások azonban nem óhajtották, vagy az adott körülmények között nem merték (helyenként nem is hagyták ôket) ezt a feladatkört felvállalni. Ily módon a környezet - pedagógustársak, diákok, szülôk - számára is úgy tûnt, hogy tulajdonképpen csak díszbôl viselik a tisztséget. Egyesek úgy gondolkoztak, hogy a vezetôi tisztség mulandó dolog, s, ha nemzetiségi ügyekben kiállnak valamiért, a megbízatás lejártával rajtuk csattan az ostor. A pedagógusokban pedig amúgy is van egy olyan beidegzôdés, hogy jobb csendben maradni a többségi irányítás alatt, hisz ki tudja mit hoz a jövô, s egyesek úgy érezték, hogy érdekvédelmi szervezetünktôl sem kaptak olyan támogatást, amely bátrabb kiállásra késztette volna ôket. Így alakulhatott ki az a helyzet, hogy Marosvásárhelyen elsôsorban a középiskolák, de újabban már az elemi iskolák is kizárólag csak román személyiségek nevét kapták, s még az óvodák többségében sem merték kérni, hogy a tanintézmény nevét magyarul is kifüggesszék. Meg kell jegyeznünk, hogy a megyei tanfelügyelôség sem mutatott ebben példát, annak ellenére, hogy a megyei közintézmények többségén sorra megjelentek a kétnyelvû táblák. Mondhatnánk, hogy mindez csak külsôség, hisz a mind jobban elszórványosodó szakközépiskolákban például, egy-két kivételt leszámítva, a gyerekek körében népszerû és igényesebb szakokon éveken át csak román tannyelvû osztályokat indítottak, amibe kevés beleszólása volt a szóban forgó iskolák magyar pedagógusközösségének. .

Most mintha megtörni (megrepedni?) látszana a jég. Ennek egyik jele, hogy a tanfelügyelôség átiratban közölte az iskolákkal, hogy a magyar aligazgatók a magyar tagozat sajátos problémáiért felelnek. Az érintettek beszámolója szerint azonban nem egy tanintézményben a mai napig sem hozták az aligazgató tudomására az utasítást. Aminek akkor lesz látható eredménye, ha vezetôi tisztségbe került pedagógusok a megfelelô támogatottság mellett valóban felvállalják ezt a feladatot.

Megbeszélések az aradi emlékmûnél

A helyszínrôl még nincs megegyezés

Az aradi Szabadság-emlékmûvet talán március végére fel lehetne állítani, de a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) között még nincs egyetértés a helyszínt illetôen - mondta Markó Béla, az RMDSZ elnöke.

Markó Béla az MTI-t tájékoztatta: szerdán Aradra utazott a két párt vezetôinek küldöttsége, s ott az aradi vértanúknak emléket állító alkotás sorsáról tanácskoztak, megtekintve a javasolt helyszíneket.

A magyar fél továbbra is a Tûzoltó-térhez ragaszkodik. A román partner azonban új javaslattal állt elô: az aradi várban állítsák fel az emlékmûvet. Ez esetben a katonaság távozna a várból, s ott a városi tanács mûvelôdési központot alakítana ki. Markó Béla azonban emlékeztetett arra, hogy a várral szemben a romániai magyarságnak érzelmi fenntartásai vannak. Hiszen az emlékmû éppen ott volt hosszú évekig "fogságban".

Viorel Hrebenciuc, a PSD képviselôházi frakciójának elnöke jelentést készít a közösen megtekintett helyszínekrôl Adrian Nastase miniszterelnöknek. Ezután Markó maga is tárgyal majd a kormányfôvel.

Az RMDSZ elfogadja azt a román igényt, hogy ugyanabban a környezetben a magyar emlékmû mellett legyen egy másik is, amely a magyar és a román történelem alakjait ábrázolná dombormûveken. Egyetértés van abban is, hogy a magyar tábornokok emlékmûvét esetleg már március végéig köztérre lehetne állítani. De minden a helyszíntôl függ, amiben egyelôre eltérôek az álláspontok.

Markó Béla szerint az emlékmû ügyére még a nyári helyhatósági választások kampánykezdete elôtt megoldást kellene találni, mert onnantól már mindenki a szavazatgyûjtésre összpontosítja figyelmét.

Eckstein nem szeretne újabb protokollumot

Eckstein-Kovács Péter Kolozs megyei RMDSZ-szenátor szerint nem lenne jó hatással a romániai politikai életre, ha az RMDSZ egy újabb együttmûködési megállapodást kötne az SZDP-vel 2004-ben.

Eckstein csütörtökön, sajtótájékoztatón kijelentette, mivel 2004 választási év, minden pártnak "saját szakállára" kell tevékenykedni. A szenátor szerint egy hat, vagy tizenegy hónapra szóló RMDSZ-SZDP protokollum felszítaná a választási vitákat, ezeket pedig kihasználnák a nacionalista pártok. Eckstein úgy véli, hogy ha a protokollumot nem írják alá, a választások politikamentessé válnak. Véleménye szerint a 2003-as megállapodás pozitív szerepet játszott az ország politikai stabilitásának megteremtésében és az EU- integrációs folyamatban. Ha nem lett volna az RMDSZ, az SZDP-nek a Nagy-Románia Párttal kellett volna megállapodást kötnie, ami katasztrófához vezetett volna, vagy az NLP-vel, ez pedig megszüntette volna a hatalmi váltakozást - szögezte le a szenátor.

Eckstein-Kovács Péter a romániai magyarság destabilizációjával vádolta a polgári köröket, amelyek saját jelölteket indítanak a helyhatósági választásokon. "Ez a meggondolatlan lépés szétdarabolja a magyar közösség erejét" -, szögezte le. A szenátor felkérte a magyarságot, hogy állítsa le a polgári körök "RMDSZ-vezetéssel szemben ellenérzéseket tápláló" vezetôinek akcióit.

(Mediafax)

Év eleji privatizációs hajrá

A privatizációs hatóság (APAPS) idei elsô teljes munkahetében beindította a privatizációs portfólióban szereplô, mintegy hatezer alkalmazottat foglalkoztató nyolc nagyvállalat magánosításának folyamatát.

Az állami vagyonrészesedéseket menedzselô és a privatizációs folyamatot adminisztráló APAPS számára a két legnagyobb feladat a még döntô hányadában állami tulajdonban levô legnagyobb kereskedelmi bank, a BCR és a nemzeti kôolajipari vállalat, a Petrom eladása. Ez utóbbinak az ügye azonban csikorogva halad elôre, úgy tûnik, halasztódik a privatizáció határideje.

Az APAPS mindenesetre valóságos "privatizációs hajrával" vágott neki az újévnek. Az év elsô munkahetének elején nyilvánosságra hozott közleményében a hatóság bejelentette: a világbanki pénzeken futtatott PSAL 1 és a PSAL 2 nevû szerkezetátalakítási programban szereplô valamennyi gazdasági társaság privatizálása az év elsô felében befejezôdik.

A privatizációs ajánlatok begyûjtésének, az ajánlattevôkkel folyó tárgyalásoknak a szakaszában van például a vasúti gördülôanyag-gyártásra és - javításra, valamint a hatalmas ipari kazánok és tartályok elôállítására szakosodott GRIRO részvénytársaság - a "román Csepelnek" is nevezett egykori Grivita Rosie vagyonának javarészét felölelô nagyvállalat - magánosítása. Ugyanitt tart az elsô sikertelen privatizáció után kényszerûségbôl visszaállamosított resiczabányai kohászati mûvek (CSR) és a nemzeti dohányipari társaság (SNTR) újbóli kiárúsítása. Adásvételi tárgyalások folynak ugyanakkor a legnagyobb bukaresti elektronikai ipari részvénytársaság, néhány gépgyár és vegyipari vállalat, mezôgazdasági gépállomás magánosítása érdekében is.

Bonyolultabb feladatnak ígérkezik további 385, jóval kisebb gazdasági társaság "kiházasítása". Java részük az "önkéntes felszámolás", a csôdeljárás vagy a bírósági felügyelet alatt történô átszervezés állapotában van, sok esetben hatalmas adóssághátralékkal. Bukaresti elemzôk szerint ezek legfeljebb feldarabolt állapotban tényleges ellenértékük 15-20 százalékáért kelhetnek el.

Izraeli tiltakozás az NRP- kezdeményezésre

Dalia Rabin, az izraeli honvédelmi miniszter egykori helyettese, testvére, Juval Rabin, Itzak Rabin izraeli exkormányfô gyermekei, valamint Simon Sevesz, Rabin egykori kabinetfônöke tiltakoznak az ellen, hogy Corneliu Vadim Tudor saját politikai céljainak elérésére próbálja kihasználni a meggyilkolt izraeli kormányfô emlékét.

Izrael bukaresti nagykövetsége csütörtökön közleményt jutatott el a Mediafaxhoz, amelyben a három személy jelzi, hogy nem kaptak meghívást Rabin brassói szobrának leleplezési ceremóniájára, amelyrôl a Nagy-Románia Párt (NRP) tett bejelentést.

"Még ha meghívtak volna, sem jutna eszünkbe részt venni ezen az eseményen, amelyet egy szélsôjobboldali meggyôzôdésû személy szervez, és akinek semmi köze nincs Itzak Rabin emlékéhez" - áll a közleményben, amely válaszképpen fogalmazódott meg a romániai sajtóban megjelent híradásokra Rabin gyermekei és Sevesz ceremónián való részvételével kapcsolatban.

Az NRP szerdán közleményben tájékoztatott a brassói ceremóniáról, hangsúlyozva, hogy a világon sehol nincs Rabin-emlékmû. Az NRP az egykori izraeli kormányfô "iránti tisztelete jeléül" kíván szobrot emelni Rabinnak.

Rabin szobrát egy brassói parkban állították fel a Nagy-Románia Alapítvány finanszírozásából, önkormányzati engedély nélkül.

SEEMO tiltakozás újságírók bántalmazása miatt

Mély aggodalmának adott hangot a Délkelet-Európai Médiaszervezet (SEEMO) amiatt, hogy a közelmúltban romániai újságírókat bántalmazták. A bécsi székhelyû szervezet sajtóközleményében felhívja a figyelmet arra, hogy ismeretlen elkövetô vagy elkövetôk támadásának vált célpontjává tavaly december 26-án a csíkszeredai Hargita Népe címû napilap újságírója, Szondy Zoltán.

"A SEEMO számos olyan esetrôl értesült, hogy idén tettleg bántalmaztak újságírókat Romániában. Ez nagyon aggasztó fejlemény, különösen a Romániában idén esedékes választások fényében" - idézte a közlemény Oliver Vujovicot, a szervezet fôtitkárát. A SEEMO közleményében emlékeztetett egy másik romániai újságíró súlyos bántalmazására és egy kényes témákat feldelgozó, eltûnt újságíró holttestének megtalálására is.

A szervezet felhívta a romániai hatóságokat, hogy indítsanak azonnali és átfogó vizsgálatot az említett esetek kivizsgálására, és vonják felelôsségre a támadások elkövetôit.

A médiaszervezet mély aggodalmának adott hangot egy görög újságíró megverése miatt is. A tévés újságírót a közlemény szerint december 28-án bántalmazták egy görög kórház biztonsági emberei, amikor riportfilmet forgatott a betegek elhelyezésének nem kielégítô körülményeirôl az egészségügyi intézményben. A SEEMO ez esetben is vizsgálatra és a felelôsök megbüntetésére szólította fel a görög hatóságokat.

A SEEMO a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) társult szervezete, amely a térség vezetô újságíróit, szerkesztôit és a média adminisztratív vezetôit tömöríti.

Legszebb levél a Télapóhoz

(nagy a.)

Félszáz írott és rajzolt levél érkezett a Helyi Közszállítási Rt. és Siletina Kft. Társulás által decemberben meghirdetett Legszebb levél a Télapóhoz elnevezésû versenyre.

A vetélkedô eredményeképpen legszebbnek ítélt három levelet díjazták a tegnap szervezett sajtótájékoztató keretében. A társasjátékokat, plüssmacit és játékvonatot tartalmazó jutalomcsomagok értéke egyenként 2 millió lej. Egyiket közülük a promócióban részt vevô Selgros ajánlotta fel s választotta ki a nyertes levelet. "12 éves kislány vagyok, s eddig, ha szegényes is, de boldog karácsonyaink voltak. Az idei azonban szomorú lesz, mivel albérletben lakunk. Hatéves kistestvéremmel ezért kintrôl szedtünk fenyôágakat, s azt díszítettük fel nagy szeretettel. A mûvészeti iskolába járok, zene szakra, így láthattam a buszokon cukorkát osztogató Mikulást. Ezért írtam titokban levelet neki" - olvasható a Petru Dobra utca 39/2. szám alatt lakó Erika és Istvánka levelében. A társulás a Popoviciu Adriana (Pandúrok u. 54/15.) és az 5 éves Cergedi Aniela (Transilvaniei 50/12.) leveleit díjazta hasonló csomagokkal. A 10 éves Gherman Alexandra ôszinte levelében mindössze egy trapéznadrágra vágyott. Ezt a társulás vezetôsége különdíjként vásárolja meg neki. A csittszentiványi óvoda 11 gyereke színes rajzokkal kedveskedett a Télapónak, s óvónôjük tolmácsolta kívánságukat: megtekintenék a várost és az állatkertet. A díjmentes utazást a társulás biztosítja számukra.

A tegnapi eseményen a Télapó által vezetett autóbuszra jegyet váltók közül sorsolták ki az ugyancsak 2 millió lejes játékcsomagot. A szerencsés december 15-én a 23-as vonalon közlekedett, s a 110-es sorszámú jegyet vásárolta meg. Abban az esetben, ha 7 napon belül nem jelentkezik a jutalmáért, azt egy másik levélíró gyereknek adják át.

Kiválthatók az ingyenes és ártámogatott gyógyszerek

(mezey)

A Maros Megyei Gyógyszerészkollégium tegnap közleményt juttatott el a Népújsághoz, amelyben közlik, hogy a megye területén mûködô gyógyszertárak mindenike kibocsátja az ingyenes és ártámogatott gyógyszereket.

A gyógyszertárak számítógépes rendszereinek átalakítása miatt a gyógyszerkibocsátás körül kialakult év eleji gondokért a betegek elnézését kérik.

Tekintettel arra, hogy a gyakorlatban tapasztaltak nem mindig egyeznek meg a nyilatkozatokkal, egypár gyógyszertárnál telefonon érdeklôdtünk. És valóban - kevés kivétellel - minden gyógyszertárban kiszolgálják a betegeket. Így az általunk feltárcsázott gyógyszertárak közül a B&B, a Royal, az Aesculap, a Salix, az Ultramed patikákban tegnap hozzá lehetett jutni az ingyenes és ártámogatott gyógyszerekhez, viszont az Állomás téri Farmatop Plus gyógyszertárban nem.

Tábor szenvedélybetegeknek

Az Erdélyi Református Egyházkerület keretében mûködô Református Mentô Misszió és a Bonus Pastor Alapítvány február 2-13. között a mezôpaniti egyházközségben szenvedélybetegek számára segítô tábort szervez. A táborban való részvétel a szenvedélybetegek legalább egy családtagjának is ajánlott. Jelentkezni január 26-ig lehet, bôvebb információt hétfôtôl péntekig délelôttönként a 0265-240-931-es, míg hétvégén és délután a 0265-316-632-es telefonszámon nyújtanak. Az alapítvány postacíme: 540600 Marosvásárhely C.P. 48, O.P. 1.

Közlemény

Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete ezúton közli, hogy a képességfelmérô vizsgára a felkészítô órák januárban a következô program szerint történnek: január 10- én, 8-12 óra között - magyar nyelv és irodalom, valamint román nyelv és irodalom; január 17-én, 8-10 óra között - földrajz.

A matematika-olimpia miatt január 24-én esedékes matematika-felkészítôt január 31-én tartják.

Jegyzet

Összefogás

(antalfi)

A kórházak nehézségeirôl, az egészségügyi rendszerben történt visszaélésekrôl, a szakmaiatlanságról hallani nap mint nap. A rosszul gazdálkodó intézményvezetôkrôl, a sikkasztókról, az "elrendezett" versenytárgyalásokról. A pozitívumok kevésbé kerülnek a nyilvánosság elé, pedig számos példát lehetne felsorolni. A minap telefonon kerestem meg a nagysármási kórház igazgatóját. Sokan nem tudják, hogy a decemberben nagy csinnadrattával várossá változott község talán egyetlen rangjához méltó intézménye a helyi egészségügyi központ, vagyis a kórház, minden részlegével. Ôk már régen felzárkóztak erre a szintre. Korszerûen felszerelt intézmény, áldozatkész orvosokkal, asszisztensekkel. És egy olyan orvos igazgatóval, aki - ritkaságszámba menôen - jó menedzser is. Büszkén újságolta: a kórházak többségével ellentétben, a nagysármási egészségügyi központnak egy lej adóssága sincs a gyógyszer- és orvosi felszereléseket forgalmazó cégekkel, közmûszolgáltatókkal szemben. Hogyan lehetséges ez, hiszen több ízben is hírül adtuk, hogy gyógyszerkrízis van, hogy bezárás elôtt áll a kórház, mert nincs pénz. Tehát itt is voltak kritikus pillanatok. Egyszerû: a pénzt ésszerûen kell beosztani. Ez lehet az oka, hogy 2002- ben 1 milliárd lej profitot is "termeltek", amit a biztosító mai napig nem fizetett ki. A tavalyi évet tehát tiszta lappal kezdhették, ám szinte fél évig, költségvetés hiányában, csak a legszükségesebbre futotta. Azt is nagyrészt hitelre. A közösség összefogása azonban segített átvészelni a nehéz idôszakot, amikor azt hitték, még a bérekre, élelemre, gyógyszerekre sem lesz pénz. A helyi tanács a kórház mellé állt, 200 millió lej támogatást nyújtva. Akkor, amikor a leginkább szükség volt segítségre. A modern kis kórházat pedig holland támogatói sem feledték el, gyógyszerekkel, fogyóanyaggal járultak hozzá a betegellátáshoz. Amíg a biztosítótól megjött a pénz. Szép példája az összefogásnak, az egymás megsegítésének.

Minden betegségre egy recept

(bodolai)

Tanácskoztak a családorvosok

Az ingyenes és ártámogatott gyógyszerek felírására kibocsátott újfajta vényekkel, az adófizetéssel kapcsolatos tudnivalók, valamint az egészségbiztosítási pénztárakkal megkötendô keretszerzôdés megvitatása szerepelt a családorvosok tegnapi tanácskozásának napirendjén.

A megbeszélésen elhangzott, hogy a családorvos egy receptre csak egyfajta betegségre írhat fel gyógyszert, s mivel azok kitöltése a sok adat miatt rendkívül bonyolult, és általában többfajta betegségrôl lévén szó, több vényt kell kitöltenie, a jelek szerint a betegeknek január 15-tôl sokkal többet kell majd várakozniuk. Mivel az agyonbonyolított új típusú vényekre rá kell írni az egészségbiztosítási kártya számát is, felmerült a kérdés, hogy mi történik azzal a pácienssel, aki nem rendelkezik a szóban forgó irattal. A válasz értelmében ilyen esetben egy típuskérvényt kell benyújtani a biztosítási pénztárhoz, amelynek alapján, ha a kérelmezô valóban biztosított, egy igazolást kap, s ennek számát kell felírnia a családorvosnak a receptre. Aki tehát nem rendelkezik a kék biztosítási kártyával, ha ingyenes és ártámogatott gyógyszerre van szüksége, a megyei pénztártól kell kiváltania a szükséges igazolást.

Pénzügyi kérdésekben Robu Daniela adott hasznos ötleteket a családorvosoknak arról, hogy az adójukból milyen költségek leszámítására jogosultak.

Dr. Csiki Zsuzsánna, a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezérigazgatója kijelentette, hogy tegnap estig még lehetett módosításokat javasolni a családorvosok által végzett szolgáltatások alapját képezô keretszerzôdés gyakorlati útmutatóival kapcsolatosan. Elhangzott, hogy a pénztár és az alapellátásban dolgozó orvosok között az elmúlt évben megkötött szerzôdés január 31-ig marad érvényben, addig az új szerzôdés alkalmazási útmutatója is megjelenik, ami lehetôvé teszi a 2004-re vonatkozó szerzôdések aláírását. Bár az elmúlt évben jelentôs megvalósításnak tûnt, hogy a családorvosok mind vidéken mind városon állandó ügyeletet tartottak, tegnap kiderült, hogy mivel más megyék nem buzgólkodtak e téren, megyeközpontunkban - tekintettel a sürgôsségi szolgálatok meglétére - megszüntetik az éjszakánként és ünnepnapokon mûködô két családorvosi ügyeleti központot.

A pénztár igazgatója bejelentette, hogy a gyógyszertárakban kiválthatók az ingyenes és ártámogatott gyógyszerek, ugyanakkor ezek felírását illetôen óvatosságra intette a családorvosokat. Legalábbis addig, amíg az idei költségvetés adatai ismertek lesznek. Elhangzott továbbá, hogy zöld telefonvonalat helyeznek mûködésbe a biztosítási pénztárnál, amelyen állandó jelleggel válaszolnak a családorvosok kérdéseire, problémáira.

A jelenlevôk figyelmét arra is felhívták, hogy még várjanak az orvosi mûhibákra vonatkozó biztosítás megkötésével, mivel az erre jogosult biztosítótársaság(ok) kijelölésére újabb versenytárgyalást szerveztek.

Az ülés a családorvosok tevékenységének alapját képezô keretszerzôdés alkalmazási útmutatóinak a megvitatásával folytatódott.

Eurokukásítás erôszakkal?

Vajda György

Civilizálni kell a lakosokat

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal elrendelte, hogy a város központjában ne vigyék el a szemetet azoktól, akik a hulladékot nem eurokukába helyezik ki a ház elé. E megszorító intézkedés a Gyôzelem, a Rózsák terén, illetve a Calarasilor (Kossuth) utcában lakókat érinti.

Marosvásárhelyen már 1998-tól fokozatosan kezdték bevezetni az egységes eurokukák használatát. Nem kétséges, ezáltal higiénikusabb a tárolás, és könnyebb a szállítás is. A helyi tanács évi 40.000 lejes szemétkezelési adót szavazott meg, amelynek célja az, hogy tulajdonképpen még több ilyen edényt vásároljanak és juttassanak el díjmentesen a lakókhoz. Eddig a tömbházak lakótársulásainak több mint 3500 kukát és 200 darab 1100 literes konténert adtak át. A magánházakban lakóknak azonban saját maguknak kell beszerezniük a tárolót.

- Kötelezôvé tettük a központban levô házaknál a kukák használatát, hiszen meg szeretnénk szüntetni azt, hogy a város legforgalmasabb utcáin, járdáin nejlonzacskókban, különbözô mûanyag meg fémedényekben, dobozokban álljon a szemét. Ezzel az intézkedéssel civilizálni szeretnénk a várost - mondta lapunknak Makfalvi László mérnök, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal városgazdálkodási osztályának környezetvédelmi és köztisztasági szakreferense. A mérnöktôl azt is megtudtuk, az lenne a célszerû, hogy annyi év után mindenki megvásárolna, beszerezne eurokukát. Egyelôre azonban ezt nem tehetik kötelezôvé, mert a köztisztasági díjból még nem tudtak elegendô mennyiségû szeméttárolót vásárolni. A fôtérre eddig 70-et, míg a Calarasilor utcában 125 kukát osztottak ki, gyakorlatilag mindenkinél kell legyen ilyen tároló.

Érdeklôdésünkre Varga Tibor, a Salubriserv Rt. osztályvezetôje elmondta, azt tapasztalták, hogy az egész utcában mindössze 3-4 kapu elé helyezték ki a kukákat.

- Az átiratot január 5-i dátummal kézhez kaptam, az ünnepekre való tekintettel eddig mindenhonnan elszállítottuk a szemetet, azonban mától nem tágítunk, ahol nincs eurokuka, onnan tényleg nem visszük el a hulladékot! - nyilatkozta lapunknak a mester, akitôl megtudtuk, hasonló helyzetbe kerül az a 14 marosvásárhelyi lakótársulás is, ahol több hónapja nem törlesztették a szolgáltatási díjat. Így többek között a 207-es (Szabadi út 94. szám - zárójelben a lakótársulás címét közöljük), a 242-es (Cisnadiei utca 5/17.), a 153-as (1918. December 1. utca 86/C), a 206-os tulajdonosi társulás (Stefan Cicio Pop 8/9.), a 219-es (Mioritei utca 57A/26.), a 231-es (Rovinari 28/B), a 390-es (Mioritei 57/B), a 716-os (Arad u. 10-12/7.), a 868-as (Rovinari 49/B), a 969-es (Pandurilor 1/C), az 1066-os (Rovinari 49C/86), a 4-es (Mihai Viteazul utca 29.) és a 203-as (Depozitelor 8). Az említett társulások közel 400 millió lejjel tartoznak a Salubriservnek.

- Az elmúlt két évben összesen 40 kukát és 50 betonplatformot alakítottak ki a polgármesteri hivatal alkalmazottai, nagyrészt a kövesdombi és a Tudor negyedben, emellett folytatjuk a kukásítási programot, és most már igazán a lakók hozzáállásától függ, mennyire sikerül korszerûsítenünk a városban a hulladékgazdálkodást - mondta Makfalvi László.

Gyermeksorsok

"Édesanyámat nem akarom látni, ha visszajönne, elküldeném"

Kilyén Attila

Marosvásárhely, Predeal utca 58. szám. Egy szobába meghúzódva itt lakik a nyolcéves Máthé Botond Zoltán 63 éves édesapjával együtt. Zolika arca nem szomorú. Elfogadta sorsát. 1995. április 6-án született. Születési bizonyítványára a Szövérfi nevet írták be, édesanyja után, mert szülei hivatalosan nem esküdtek meg. Az élettársak jól éltek, mindketten dolgoztak. A kis Zolika elôtt szép jövô ígérkezett, boldog gyermekkor. A kis csecsemô szépen fejlôdött. 1995 augusztus 6-án az édesanya a szomszédra bízta gyerekét, mondván, hogy elmegy a fôtéri Postapalotába telefonálni. Azóta eltûnt, illetve nem tudni, merre van. Az apa néhány napig reménykedett, hogy talán hazatér élettársa. Közben a valuta, az ékszerek után nézett, de nem találta a helyén. Jelentette a rendôrségen, hogy élettársa elhagyta, eltûnt. Megígérték, hogy felkutatják a fiatalasszonyt. Azóta keresik, nem találják. A már idôsödô édesapát bántotta, hogy asszony nélkül maradt. Az árva gyerekek házára gondolt. Bevitte, a születési bizonyítványt is beadta. Néhány nap múlva, mikor látta, hogy fia milyen körülmények közé került, hazavitte. Az intézmény vezetése nem adta ki a gyerek születési bizonyítványát, arra hivatkozva, hogy Szövérfi néven szerepel. Ahhoz, hogy az iratot átadhassák az édesapának, az anya gyerekrôl való lemondására van szükség. Hiába magyarázkodott mindenfelé, hogy nem találja senki az édesanyát. Annak ellenére, hogy Zolika édesanyja nem volt hivatalosan a felesége, nagyon szerette. Családi okok miatt nem esküdtek meg. Néhány hónap után erôre kapott. Reménytelenné vált, hogy élettársa visszatérjen. Megôrizte munkahelyét. Nagyobb lendülettel dolgozott, bizonyossá vált, hogy a gyereket egyedül neveli fel. Azzal kezdte, hogy az udvaron helyet kerített, vásárolt három kecskét, és kecsketejjel táplálta dédelgetett fiát.

Csodálom Máthé Zoltánt, az édesapát. Az élet rávette, hogy tanult szakmáján kívül más mesterségeket is gyakoroljon. Nyugdíjazása után több ideje jutott a gyerekre. Körülbelül tudja, hogy mi az a pedagógia; az elmúlt nyolc év bizonyította, hogy nemcsak jó édesapa, hanem jó nevelô is.

Elérkezett az idô, hogy Zolika iskolába járjon, miután óvodába is járt. Valamilyen úton- módon sikerült visszaszerezni a születési bizonyítványt, a gyereket beírták a Marosvásárhelyi 2-es Számú Általános Iskolába. Zolika most II. osztályos. Imádja a sportot. Az ágya mellé, a falra függesztett diploma tanúskodik errôl. Az édesapa úgy érezte, hogy a tanulásban Zolikát nem tudja segíteni. A rokonságra nem számíthatott, de került egy jó szomszéd Ilyés Imola személyében, akivel a másodikos gyermek naponta együtt tanul délután 4 órától este 7-8 óráig. Minden jó akarat mellett az apa tudja, hogy ezért fizetni kell.

Akkor sajnáltam meg a fáradhatatlan édesapát, mert hát itt-ott most is munkát vállal, amikor azt mondta, hogy nem tudja a gyerek nevére írni a házat, amíg az édesanya nem mond le a gyermekrôl az édesapa javára. A férfi havonta felkeresi a rendôrséget - a válasz ugyanaz: az asszony ismeretlen helyen tartózkodik, ha még él. A 63 éves ember reménykedik. Azt is mondta, hogy még 12 évet kellene éljen ahhoz, hogy Zolika fiát elindítsa az élet útján. Istentôl remél még 12 évet, hogy lássa, a gyermeke elvégezte az iskolát és szakmát tanult, hogy majd jobban éljen, mint ô.

Édesanya kerestetik, csak azért, hogy lemondjon fiáról. A jóérzésû emberek számára Zolika sorsa megrendítô. Kérdés: az ügy megoldására hivatott intézményekben dolgozók találnak-e megoldást a szigorú törvények útvesztôjében?

Felére csökkent a vízhozam

-vagy-

Még nincs gond...

A hideg idôjárás miatt 30 centimétert is meghaladó jégréteg képzôdött megyénk több folyóján. Angela Socaciu hidrológus, a Vízügyi Igazgatóság szolgálatosa elmondta, méréseik szerint a vízhozam a több évi átlaghoz képest a felére csökkent.

Ez egyelôre nem okoz gondot a marosvásárhelyi vízüzemeknek, hiszen a jégréteg még nem zárta el a vízkivételi vezetékeket. Amennyiben nem változik az idôjárás, akkor a vízhozam állandósul, így továbbra sem lesz gond. Csak akkor változhat a helyzet, ha több napig -20 Celsius fok alá csökken a hômérséklet, ekkor vastagodhat a jégréteg. Továbbá akkor is zavarok lehetnek az ellátásban, ha hirtelen felmelegedik a levegô és felszakad a jég, torlaszok képzôdnek. Az idôjárás-elôrejelzés szerint azonban enyhe felmelegedés várható, így valószínûleg nem lesz gond. Az alacsony vízállás, a talajvíz megkötése inkább vidéken okoz kellemetlenséget, ugyanis egyre kevesebb a tartalék a kutakban. Moraru Marin, a Marosvásárhelyi Vízüzem igazgatója elmondta, a nyersvíz minôsége nem romlott az átlaghoz képest. A jégréteg még nem érte el a kritikus szintet, így nem áll fenn üzemzavar a tisztításban. Felkészültek az extrém esetekre is, ha jégzajlás lesz, akkor a tartalék vízmedencébôl több órán át elláthatják a várost ivóvízzel, az esetleges kellemetlenségekrôl pedig idejében tájékoztathatják a fogyasztókat. Az említettekhez hasonló a helyzet a megye más vízüzemeiben is. Értesülésünk szerint ivóvíz-korlátozást még nem kellett bevezetni.

Közönségszolgálat

Szerkeszti: Mezey Sarolta

Házastársak vagyonközösségérôl

(Folytatás a december 12-i lapszámunkból)

A nászajándékok közös volta általában nem képezi vita tárgyát, mert ezeket általában a házasságkötés után szokás adni, a házasfelek induló vagyonközösségéhez ezekkel az ajándékokkal kívánnak hozzájárulni. Ha az egyik házastárs a saját vagyon eladásából származó pénzbôl vásárol a régit helyettesítô új vagyontárgyat, ez saját vagyonnak számít mindamellett, hogy a házasság alatt vásárolták ezeket. Ez akkor is így van, ha a közjegyzô a hiteles adásvételi szerzôdésbe mindkét házasfél nevét tünteti fel. Ha egy vagyontárgy megvásárlásához a házasfelek saját vagyont és a közös vagyon értékesítésébôl nyert pénzt is felhasználnak, az új vagyontárgyból annyi lesz a saját vagyon, amennyit a saját vagyonát értékesítô házastárs az újba befektetett, a valós értékig terjedô rész pedig a házasfelek vagyonközösségét képezi. Saját vagyonnak kell tekinteni azt is, amelyet saját ingatlan elcseréléséért szereznek, még akkor is, ha a csereszerzôdésben mindkét házastárs szerepel, nemkülönben a nem egyenlô értékû ingatlanok cseréje nyomán a saját vagyonát elcserélô házasfél által kapott értékkülönbözetet is, ami csak ôt illeti meg. Ugyancsak saját vagyonnak számít a saját vagyont ért kár megtérítésébôl kapott kártalanítás vagy biztosítási összeg is. A teljesség igénye nélkül igyekeztünk a legfontosabb alapelvekrôl írni, amelyek a házastársak vagyonjogi helyzetét szabályozzák, mert igaz, hogy minden házasság a holtomiglan-holtodiglan ígérettel kezdôdik, de sajnos a gyarapodó válások száma egyre több megoldandó jogvitát szül bíróságaink számára és így a jövôben is írnunk kell e kérdéskörrôl.

Mellau György

Az anyaság munkahelyi védelmérôl

Február 4-én életbe lép az anyaság munkahelyi védelmérôl szóló, a román nyelvû Hivatalos Közlönyben 2003. október 27-én megjelent sürgôsségi kormányrendelet.

Fontosabb elôírásai közül megemlíthetjük: a terhes anyák kockázati szabadságot kérhetnek, amennyiben munkájuk végzése során saját egészségük és biztonságuk vagy a magzat veszélybe kerülhet; a kockázati szabadság alatt, amely nem haladhatja meg a 120 napot, a kérést megelôzô tíz hónapban kapott havi átlagjövedelem 75 százaléka illeti meg ôket, ez összeget az állami társadalombiztosítási költségvetésbôl fedezik. A sürgôsségi kormányrendelet értelmében a csak álló vagy csak ülô helyzetben dolgozó terhes vagy a szülésen túlesett nô (a szülés idôpontjától számított hat hónapon belül) kérheti a munkaadótól a munkakörülmények módosítását, például engedélyt a szünetre, ülésre, mozgásra. A munkaorvostani orvos állapíthatja meg azokat az idôszakokat, amelyekben szükséges a munkapozíció megváltoztatása. Amennyiben a munkafeltételek megváltoztatása mûszaki és/vagy objektív szempontból nem lehetséges vagy alapos okból nem igényelhetô, a munkaadó köteles új munkakörbe áthelyezni az érintettet. A terhes és a szülésen átesett nôk nem kötelezhetôk éjjeli munkára. A háziorvos javaslatára a terhes nônek, aki saját vagy magzatával kapcsolatos egészségi okokból nem töltheti le a normál munkaidôt, joga van a munkaprogram egynegyedével való csökkentésére, a bérjárandóságok megôrzésével. A munkaadó köteles a terhes nôket a bérjárandóságok csökkentése nélkül elengedni a szülés elôtti vizsgálatok elvégzésére, amennyiben ezek csak munkaprogram idején végezhetôk el. Ugyanakkor köteles a szoptató alkalmazottaknak a munkaprogram ideje alatt két egyórás szoptatási szünetet biztosítani. Az anya kérésére a szoptatási szünetek helyettesíthetôk a napi munkaprogram két órával való csökkentésével.

Tilos a munkaadónak a munkaviszonyt vagy a szolgálati viszonyt felbontani abban az esetben, ha: az alkalmazott anyasági kockázati, anyasági, gyermeknevelési (a gyermek 2. életé-vének, a fogyatékkal élô gyerek esetében pedig a 3. életévének betöltéséig jár) vagy gyermekgondozási (a 7. év vagy, a fogyatékkal élô gyermek esetében a 18. év alatti beteg gyermek gondozásáért jár) szabadságon van. Ezen tilalom nem érvényes a gazdasági nehézségekbôl, a mûszaki változások vagy a munkaadói törvény értelmében történô átszervezések nyomán megszûnt állások esetében. A gyermeknevelési és beteg gyermek gondozásáért járó szabadságot igényelhetik az apák is, s ez esetben rájuk is vonatkoznak ezen elôírások. A munkahely nélkül maradt alkalmazottak, akik úgy vélik, hogy munkaviszonyuk állapotukkal összefüggô okok miatt szûnt meg, joguk van az értesítéstôl számított 30 napon belül az illetékes bírói hatóságnál megóvni azt. A jogszolgáltatási keresethez nem szükséges bélyegilleték és az igazságszolgáltatási bélyeg sem.

A sürgôsségi kormányrendelet büntetéseket is kiró az elôírások megszegése esetén. Jelen rendelet alkalmazási szabályait a Munkaügyi, Társadalmi és Családügyi Minisztérium, valamint az Egészségügyi Minisztérium dolgozza ki, az elôírások értelmében, január végéig.

(simon)

Változnak a jövedelemadó-küszöbök

Az új adótörvény január elsejei életbe lépése a személyi jövedelemadót is érinti, ezáltal módosulnak a havi béradóküszöbök. A legalacsonyabb jövedelemadó-kulcsot, 18 százalékot a 2,4 millió lejig terjedô bérekre alkalmazzák. 2,4 millió-5,8 millió lej közötti havi jövedelemre az adó: 432.000+23% a 2,4 millió lejt meghaladó összegre; 5,8-9,3 millió lej közötti havi jövedelemre 1.214.000 lej+ 28% az 5,8 millió lejt meghaladó összegre; 9,3-13 millió lej közötti havi jövedelemre 2.194.000 lej+34% a 9,3 millió lejt meghaladó összegre. A 13 millió lej fölötti havi jövedelem esetén 3.452.000+ 40% a 13 millió lejt meghaladó összegre. A nyugdíjakat 8 millió lej fölött adózzák meg. Az adóból leírható személyi összeg havi szintjét kétmillió lejre tették, emellett pedig további költségek számolhatók el az eltartásban levô személyek esetén. Az új pénzügyi jogszabály értelmében azoknak a cégeknek, amelyek évi forgalma nem haladja meg a 100.000 eurót, nem havonta, hanem negyedévenként kell elszámolniuk a héát (TVA).

Pozitív változás, hogy a magánszemélyek bevétele után számolt személyi jövedelemadóból 15 millió lej értékig elszámolható lesz a lakásfelújítási költség, 200-200 euró értékig a lakásbiztosítás, a magánnyugdíjpénztári, illetve egészségbiztosítási illeték.

Túraajánló

Évkezdô túra a Gyilkos- tónál

Ünnepváró hangulatban jártunk a Gyilkos- tónál, a Szent Kristóf kápolnában. 1933-ban Kós Károly tervezte, álmodta meg az 1916-ban leégett kápolna helyére épülô újat. Ám a háború meghiúsította a megvalósítását. A tervek felhasználásával Anthony Gall újat készített - ami fel is épült - s 2001 júliusában felszentelték.

A belsô tér és a freskók megvalósításában részt vállaltak Stefanovits Péter és Elekes Károly képzômûvészek. A templom mûépítészete és elhelyezkedése egyaránt határhelyzet a Kelet és a Nyugat, a keleti eredet s a nyugati világhoz kapcsolódás szimbóluma is egyben, múltba nézô és jövôbe tekintô jelen.

Kerekes Péter Pál fotóján nem csak a templomot, hanem a felállítandó haranglábot is megörökítette.

Kívánjuk, hogy Szent Kristóf - a vándorok, utazók védôszentje - a 2004. évben egészségben, jókedvben vezérelje minden természetjáró lépteit.

Az Erdélyi Kárpát Egyesület Marosszéki Osztálya nevében

Kerekes Ibolya

A nemesfém-megmunkálóknak és forgalmazóknak új engedélyt kell kiváltaniuk

A nemesfémek és drágakövek megmunkálásával, forgalmazásával foglalkozó cégek, családi vállalkozások az érvényben lévô törvénykezés értelmében (a 2003. évi 362-as számú törvény által jóváhagyott 24-es számú kormányrendelet és a 261-es számú törvény alkalmazására kiadott 1344-es számú kormányhatározat) engedélyt kell kiváltsanak a Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatalnál.

A fizikai és jogi személyek, családi vállalkozások az engedélyezés kérvényezéséhez szükséges típusnyomtatványokat a Fogyasztóvédelmi Hivatal Jeddi út 7. szám alatti székházában tegnaptól vehetôk át. Valamennyi "mûveletre" kiváltandó engedély ellenértéke 5 millió lejbe kerül.

Azok a személyek, akik engedély nélkül dolgoznak fel vagy értékesítenek drágafémet, kihágást követnek el, a pénzbírság 20 millió lejtôl 50 millió lejig terjedhet. Érdeklôdni a 255-153-as telefonszámon lehet.

A nyugdíjasok közszállítási kedvezményeirôl

Év elején aktuálissá válik az ingyenes és ártámogatott buszjegyek kibocsátása. Több olvasónk érdeklôdésének eleget téve közöljük:

A Marosvásárhelyi Közszállítási Rt. és Siletina Kft. Társulás tájékoztatása szerint a 65 éven felüli nyugdíjasok január 12-tôl vehetik át az idei évre érvényes utazási igazolványokat. Az igénylôk fel kell mutassák a személyazonossági igazolványuk másolatát és a 2004. januári nyugdíjszelvényt. Az elôzô években történt tolongás elkerüléséért, a tavaly kibocsátott igazolványok 2004. január 31-ig érvényesek.

A 2004. elsô félévére szóló ártámogatott jegyeket január 5-tôl lehet megvásárolni. Egy jegy ára 4500 lej. A nyugdíjasok az elsô 6 hónapban 120 ártámogatott jegyre jogosultak, amelyet egyszerre, illetve részletekben vásárolhatnak meg (ez utóbbi esetben egy-egy alkalommal 40 vagy 80 jegyet vehetnek át). Ártámogatott jegyet a 65. életévüket be nem töltött nyugdíjasok igényelhetnek, akiknek fel kell mutatniuk a személyazonossági igazolványuk másolatát és a decemberi nyugdíjszelvényt. Ezen jegyek június 30-ig érvényesek, majd július 1-jétôl újabb 120 jegyet vehetnek át.

Az ingyenes utazási igazolvány és az ártámogatott jegyek a társulás fôtéri, Tudor lakónegyedi, Bolgárok téri és Azomuresnél lévô jegyirodáiban vehetôk át hétfôtôl péntekig, 8-16 óra között.

A 2000. évi 189-es számú törvény elôírásainak haszonélvezôi utazási igazolványaikat a társulás Bega utca 2. szám alatti székhelyén vehetik át hétfôtôl péntekig, 10-12 óra között. Az érdekeltek ne feledjék magukkal hozni a kérést, a személyazonossági igazolvány fénymásolatát, a Megyei Nyugdíjpénztár által kibocsátott, menekülti státusukat bizonyító határozat másolatát, valamint a 2003. decemberi nyugdíjszelvényt.

A társulás vezetôségének pontosítása szerint az utazási igazolványok és ártámogatott jegyek minden közszállítási jármûre (autóbusz, maxitaxi) érvényesek, a jármûvezetôk kötelesek kiszolgálni a fentebb megjelölt igazolványokat illetve jegyeket felmutató személyeket.

(nagy a.)

Járom az utat...

…az óváros és környékén, ahol az Apolló, a Teleki-, a Toldalagi-, Kendeffy-, a Haller-, a Kárnász-, a Bissingen-házak és a Kultúrpalota eszembe juttatják a régi farsangi bálokat.

A farsang, aminek Marosvásárhelyen nagy hagyományai vannak, mindig az újév után veszi kezdetét és húshagyókeddig tart.

Az egykori feljegyzések arról tanúskodnak, hogy a XVIII. és a XIX. században ilyenkor a környék földbirtokosai vásárhelyi téli palotáikban nagyszabású álarcos farsangi bálokat szerveztek, ahova hivatalosak voltak a nemesi családokon kívül a Királyi Tábla kiváló jogászai és kancellistái, a Református Kollégium és a Római Katolikus gimnázium tanárai, az egyházak, a város vezetôi és azok családjai.

Késôbb, 1822 után az Apolló szálában Vásárhely környékét megmozgató bálokat tartottak szépségkirálynô-választással egybekötve, ahova meghívták társadalmi hovatartozás mellôzésével a város és a környék legszebb lányait és azok családjait.

Ezek a vigadalmak tovább gyûrûztek a két világháború között. A legsikerültebb bálokat nívós mûsorokkal a Kultúrpalotában szervezték a vásárhelyi szabók, mészárosok, vasasok, fások, a sportegyesületek s a különbözô polgári szervezetek, majd a II. világháború után az említetteken kívül az Orvostudományi és gyógyszerészeti Egyetem. A bálok védnökei, házigazdái, a ház asszonyai nemcsak a nevüket adták, de arra is törekedtek, hogy kitûnô zenekarok húzzák a talpalávalót.

Abban az idôben egy-egy szervezet vagy szövetség csak egy bált szervezett, de arról és annak a sikerérôl évekig beszéltek…

Az egykori vásárhelyi lapok nagy lelkesedéssel írtak a váluskúti, a kis utcabeli és a remeteszegi húshagyókeddi játékokról, mulatságokról, amit az adott fertály földmûves fiatalsága szervezett.

Gondolom, hogy ezekre a farsangi mulatságokra ma is szükség van. Biztató, hogy 1989 után egyre több bált szerveztek. Jó lenne, ha ez a hagyomány továbbra is fennmaradna, és az idén egyre több helyen csendülne fel a magyar muzsika és az ének.

Fodor Sándor (S.)

Hétvégi mûsorkalauz

Szerkeszti: Simon Virág

Hangversenyek

Rendkívüli újévi koncert

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia vegyes kara és szimfonikus zenekara ma és szombaton 19 órától rendkívüli újévi hangversennyel várja a klasszikus zene kedvelôit. Vezényel: Shinya Ozaki, karvezetô: Vasile Cazan, karvezetô-asszisztens: Sikó Szidónia. Mûsoron: J. Strauss-mûvek, Rossini Olasz nô Algírban címû mûvének nyitánya, részlet Bizet Arlesiana szvitjébôl, kórusrész Donizetti Lammermoori Lucia címû operájának III. felvonásából, Verdi Traviatájának elôjátéka, kardtánc Hacsaturján Gayane címû balettjébôl, Polovec táncok Borogyin Igor herceg címû operájából.

Klasszikusok

B. Smetana Moldva címû szimfonikus költeményét, Mozart C-dúr fuvola-hárfa kettôs versenyét és Hacsaturján zongoraversenyét hallgathatják meg a 13-as számú hangversenybérlet tulajdonosai csütörtökön este 7 órától a Kultúrpalota nagytermében. Vezényel Shinya Ozaki (Japán), közremûködik Ion Bogdan Stefanescu (fuvola), Ion Ivan Roncea (hárfa), Yukiko Hironaka (zongora, Japán).

Színház

Zsûrizés a Nemzetiben

A Román Színházi Szövetség jeles színházi szakemberekbôl álló zsûrije a 2004-es Uniter Gálára válogatva tekinti meg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház két elôadását. Ma (péntek) fél 7 órakor a kisteremben I. L. Caragiale Conu Leonida címû darabját játssza a Liviu Rebreanu Társulat, Cristian Ioan rendezésében. Ugyancsak ma este 7 órakor a nagyteremben a Tompa Miklós Társulat Marivaux Két nô közt címû darabját zsûrizik (rendezô Alexandre Colpacci). A zsûri tagjai: Alice Georgescu, Elena Boiangiu és Mircea Morariu.

Túl az Óperencián

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a farsangi idôszakban is mûsorra tûzte a Túl az Óperencián címû zenés kabarét. A Súrlott grádics emlékei alcímmel bemutatásra kerülô vidám jeleneteket, sanzonokat és operettslágereket szombat délután 5 órától és vasárnap este 7 órától láthatja a közönség. A jelenetek szerzôi: Lôrincz Miklós, Nádassy László és Rejtô Jenô. Szereplôk: Berekméri Katalin, Biluska Annamária, Györffy András, Kárp György, Szabadi Nóra, Kilyén László, Makra Lajos, Nagy Dorottya, Sebestyén Aba, Zayzon Zsolt. A kabaré mûvészeti irányítói Kilyén László és Sebestyén Aba, tanácsadó Kovács Levente, zenei munkatárs Koszorús Kálmán. Jegyek a Nemzeti Színház jegypénztáránál kaphatók.

Bábszínház

Az Ariel Ifjúsági- és Gyermekszínház magyar tagozata csütörtökön és január 16- án, pénteken 9.30 és 11 órától a János vitéz címû mesedarabbal várja a gyerekeket. A román tagozat szombaton este 7 órától a Hess címû felnôttelôadást viszi színre. Vasárnap délelôtt 11 órától A három kismalac történetével ismerkedhetnek meg a gyerekek. A Petre, a tigris címû bábdarabra hétfôn 11 és 12.30 órától, kedden 10.30 és 12 órától, szerdán 9.30 és 11 órától lehet jegyet váltani.

Rendezvények

Kettôs könyvbemutató

Kovács András Ferenc: Tengerész Henrik búcsúzik és Markó Béla: Balkáni fohász címû kötetét mutatja be Kozma Mária, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó fôszerkesztôje csütörtökön 17 órától a marosvásárhelyi Bernády Házban. Közremûködik Gyéresi Júlia színmûvésznô.

Bemutatkozik a szovátai népi zenekar

Szombaton este 6 órakor a Teleki Oktatási Központban kerül sor a frissen alakult szovátai népi zenekar bemutató elôadására. Fellépnek Fülöp Mária, Zsombori Róbert, Abodi Béla népdalénekesek.

Vendégszereplésen a Maros Mûvészegyüttes

A Maros Mûvészegyüttes Sodrásban címû kétrészes táncjátékával vasárnap 19 órától Szentháromságon vendégszerepel. Tánckarvezetô: Füzesi Albert, zenekarvezetô: Moldován Horváth István. Koreográfusok: Varga János és Könczei Árpád.

Meztelen az igazság!

Az idei kabarédömpingben a Gruppen-Hecc kabarétársulat elôkelô helyet szerzett magának A meztelen igazság címû - sorban a tizenharmadik - zenés, táncos, politikai kabaré- elôadásával. Megújult szerkezet, igényes zenei anyag és koreográfiák, egységes kosztümtervezés, profi zenészek és táncoslányok erôsítik a produkciót. A mûsorban Petre Meghesi, Núdl Ferenc és a Csodálatos Anna asszony (aki a jövôbe lát és gyógyítja az impotenciát) kivetkôzik magából a Big Brother biztatására... Szurkolhatunk a Bunyó Romániáért kimenetelének és felvidulhatunk egy Röhejes vasárnap égisze alatt. Csoabi király kiskorú lánya bemutatja a vôlegényt és a nászéjszakát, és Fodor Imre visszatér! Fellépnek a Gruppen-Hecc meghívott sztárvendégei: DJ Gogó, Joe Kókler, Hormonyik Vándor és a nagy sikerû Izsvány, a sirály szólistái és kórusa. Ugyanakkor ismerôs arcok is újra a színpadon: Nagy István, Szélyes Ferenc, Kárp György, Biluska Annamária, Henn János, Fodor Piroska, Fülöp Bea, Somodi Hajnal és a csíki vendég: Kozma Attila. Kísér az Autostop MS. Koreográfia: Szôke István, kosztümterv: Szélyes Andrea, hangtechnika: Göllner Károly. A zenei felvételek a Music Land stúdióban készültek. Írta és rendezte: Nagy István. Az elôadásokat a marosvásárhelyi Kultúrpalotában vasárnap és január 16-án, pénteken tartják, jegyeket a Kultúrpalota jegypénztáránál válthatnak.

Hahota-kabaré Marosvásárhelyen

A Hahota színtársulat kedden este 7 órától a Kultúrpalota nagytermében újra színre viszi a Pardon, tévedtünk címû zenés szilveszteri kabaré-elôadását. Jegyek a Kultúrpalota jegypénztáránál kaphatók.

Táncház és játszóház

A Folk Center Alapítvány hétfôn este 7 órától a Forradalom utca 8. szám alatt szervez táncházat. Széki táncokat tanít Ferencz Zsolt. Muzsikál Moldován István és bandája, valamint az Öves együttes. A 3-6 éves gyerekeket kedden délután hat órától ugyanott játszóházba várják. A 6-10 évesek szerdán délután hattól tanulhatnak újabb játékokat a volt Lenin utca 8. szám alatt. Gyermektáncházat csütörtökön 6 órától tartanak 3-6 évesek számára, valamint 7 órától 6-10 évesek számára a már említett helyszínen.

Kiállítások

Megnyílt a Megyei Szalon

A szokásosnál kissé késôbb, de a Képzômûvészek Szövetségének helyi fiókja ezúttal is megrendezte a megyében alkotó festôk, grafikusok, szobrászok, díszítômûvészek közös kiállítását. A marosvásárhelyi Kultúrpalota földszinti galériáiban tegnap nyílt tárlaton több fiatal, a szövetség újonnan felvett tagjai is bemutatkoznak.

Borszék és környéke fotókon

Tavaly májusban tíz fotómûvész egy héten át Borszéken és környékén kereste a megörökítenivalót. A Hargita Megyei Mûvelôdési Központ szervezte alkotótáborban csíkszeredai, sepsiszentgyörgyi, székelyudvarhelyi, gyergyószentmiklósi és marosvásárhelyi fotósok vettek részt. Munkáikat a Bernády Házban is bemutatják. Az arcok, tájak, életjelenségek ihlette felvételeket a ma 17 órakor nyíló kiállításon láthatják a vásárhelyiek.

Kiállítás a honvédek tiszteletére

A doni offenzíva kezdetének évfordulójához közeledve - 1943. január 12. - az EMKE Maros megyei szervezete és a Don-kanyari áldozatok tiszteletére létrejött emlékbizottság a második világháborús erdélyi honvédek tiszteletére megemlékezést szervez Marosvásárhelyen. Szombaton 12 órakor kiállítás-megnyitóra kerül sor az unitárius egyházközség tanácstermében, amelyet visszaemlékezô beszélgetés követ. A rendezvényre várják a háborús veteránokat. A kiállítás két hétig tekinthetô meg 9-13 óra között.

Portrék

A 17. alkalommal megszervezett szovátai alkotótáborban készült portrékból nyílik kiállítás a megyeszékhelyi Unirea kiállítóteremben, a Köztársaság tér 9. szám alatt. A tárlat megnyitójára szombaton 11 órakor kerül sor. Az alkotások január 16- ig tekinthetôk meg.

Irány Európa!

címmel kiállítás látható a vidrátszegi repülôtér halljában. A nemzetközi hírû román karikaturista, Stefan Popa Popa’s és a marosvásárhelyi Boros Tety állította ki karikatúráit, ugyanott az Ariel ifjúsági színház alkotói által készített maszkok és bábok is megtekinthetôk.

Kína

Kínát bemutató könyveket láthatnak a marosvásárhelyi Teleki Tékába betérôk.

Fotókiállítás

A Mezôség régi arculatáról és hagyományairól tanúskodnak mindazok a felvételek, melyek megtekinthetôk Magyarfülpösön, a Szivárvány Házban. A kiállított anyagot egyrészt a falubeliek, másrészt Wass Albert hagyatékából bocsátottak a szervezôk rendelkezésére.

Árnyak és fények a Mûvészeti Múzeumban

A Marosvásárhelyi Képtárban, a Kultúrpalota III. emeleti galériájában a Simon Endre és Ioan Sulea festômûvészek által rendezett Árnyak és fények címû tárlat a múzeum alapállományából viszi a nézôk elé a magyar képzômûvészet számos kimagasló egyéniségének munkáit.

Nagy Imre-képtár

A marosvásárhelyi Köteles Sámuel utca 1. szám alatti Nagy Imre-képtár állandó kiállítása a mûvész által a városnak adományozott, a megyei képtár állományában található festményeket mutatja be. Az érdeklôdôk a kiállított mûveket keddtôl péntekig 9-16, szombaton és vasárnap 9-13 óra között tekinthetik meg.

Mit láthatunk a mozikban?

A marosvásárhelyi Mûvész moziban január 9- 15. között a Hóhatár - A félelem felpörget (Extrem ops) címû amerikai filmet tûzték mûsorra. Fôszereplôk: Devon Sawa, Bridgette Wilson-Sampras. Kezdési idôpontok: 13, 15.30, 18, 20.30 óra. Hétvégén a 23 órától kezdôdô, valamint hétfôn minden elôadásra olcsóbb jegyet lehet váltani. Az Ifjúsági filmszínházban a Buliszerviz (Van Wilder - Party Liaison) címû filmet vetítik naponta 14.30, 17 és 19.30 órától. Kedvezményes árú jegy a hétvégi 22 órás és a keddi elôadásokra váltható. A szászrégeni Patria moziban 15, 17 és 19 órától a Bolondos dallamok: Újra bevetésen címû film szerepel a programban. A marosludasi Flacara moziban január 9-11. között a Félholt címû filmet lehet megtekinteni 17 és 19 órától.

A nap hírei

Románia elnököl az ENSZ BT Irak- bizottságában

Szerdától Románia az elnöke az ENSZ Biztonsági Tanácsa Irak-bizottságának, és alelnöke az al-Kaida és az afganisztáni tálibok elleni szankciókkal foglalkozó bizottságnak, tájékoztat a Külügyminisztérium. A csütörtöki közlemény szerint a döntést az ENSZ BT ülése hozta a bizottságok és munkacsoportok megüresedett elnöki és alelnöki tisztségeinek leosztása keretében. Az Irak-bizottság azon személyek és szervezetek nyilvántartásával foglalkozik, akiknek külföldi pénzeit vissza kell utalni az Irak fejlesztését szolgáló nemzetközi alapba.

A FIDESZ-szel is megtárgyalják az autonómia- tervezetet

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetôsége meghívást kapott január 12-re Budapestre, ahol a Fidesz parlamenti frakciójának képviselôivel az SZNT autonómia-tervezetérôl is megbeszélést folytatnának. Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke a Mediafaxnak elmondta, a Székelyföld autonómia-statútumát néhány héttel korábban eljuttatták a legnagyobb magyarországi ellenzéki párt parlamenti frakciójának is. Ferencz azt is elmondta, hogy a tanács vezetôségét a Fidesz-frakció elnöke budapesti megbeszélésre hívta. A találkozón az SZNT képviselôi tájékoztatják a Fidesz politikusait az autonómia-törekvésekrôl és politikai támogatást kérnek. Az SZNT állandó küldöttsége szerdán este megvitatta az autonómia- tervezet végleges formáját, amelyet az SZNT január 17-i, sepsiszentgyörgyi ülésén fogadnak el. Az SZNT vezetése szerdán arról is döntött, hogy a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetet legkésôbb február közepén benyújtják a parlamentbe.

Magyarország Szakmai Nap 2004

A fenti címmel kerül sor arra a rendezvényre, amelyet a magyar Informatikai és Hírközlési Minisztérium szervez ma délelôtt a szakminisztériumban. A szakmai fórumon, amelynek különös jelentôséget ad Magyarország, és ezen belül a magyar információs társadalom számára új perspektívákat nyitó 2004. évi EU- csatlakozás, részt vesz Nagy Zsolt, az RMDSZ ügyvezetô alelnöke is. Az RMDSZ képviselôjének részvétele a fórumon újabb lépést jelent az RMDSZ, és a magyar Informatikai és Hírközlési Minisztérium között 2003. májusában aláírt együttmûködési megállapodásba foglaltak megvalósításában.

Nôttek a Dacia-üzemek gépkocsieladásai

A Dacia 68.801 gépkocsit adott el 2003-ban, ami 19,2 százalékos növekedés az elôzô évhez képest. A legkeresettebb modell a Solenza volt, amely 44,5 százalékkal járult hozzá az összeladásokhoz, áll a francia Renault csoport, a Dacia tulajdonosának közleményében. A kisteherjármûvek eladása 19.204 egységgel közel 50 százalékkal haladta meg a 2002-es eredményeket. Az exportok az összeladás 16 százalékát képviselik 10.927 egységgel. Az X90 néven ismert, 5.000 eurós új modell idei év végére várt bemutatásától a cég a külföldi eladások növekedését reméli.

Hamis bombariadó Székelyudvarhelyen

Vaklármának bizonyult a bombariadó a székelyudvarhelyi Bányai János Líceumban, amelynek titkárságán egy ismeretlen telefonon közölte, hogy a tanintézmény épületében robbanószerkezet van. Romica Mocanu felügyelô-helyettes, a székelyudvarhelyi rendôrség helyettes parancsnoka szerint az iskola tikárságán csütörtök délelôtt 11.45-kor jelentette telefonon egy ismeretlen, hogy az épületben bomba van, amely tíz perc múlva robban. Az épületben tartózkodó mintegy nyolcszáz személy - diákok, tanárok és kisegítôszemélyzet - azonnal elhagyta a termeket, a helyszínre pedig kiszállt a polgárôrség, a tûzszerészek, a csendôrség, és a rendôrség gyors reagálású csoportja. A több mint háromórás ellenôrzés nyomán semmi gyanúsat nem találtak, így a riasztás vaklármának bizonyult.

Védelemre szoruló barnamedvék

A hatóságok szándékosan téves információt közöltek a barnamedvék létszámáról, hogy a magasabb adat alapján több állatot lôhessenek ki, mint az a veszélyeztetett fajok esetében törvényes lenne - jelentette be az erdôgazdálkodással és környezetvédelemmel foglalkozó Aves Alapítvány. Azzal a felhívással fordult Adrian Nastase miniszterelnökhöz, hogy számoltassa újra a barnamedve-populációt, és szigorúbban korlátozza vadászatukat, mert az országban élô medvéket a kipusztulás fenyegeti. A miniszterelnöknek küldött jelentésben a csoport 2500-ra becsüli az országban élô medvék számát, ez az adat jóval alacsonyabb a hivatalosan megadott 6300-nál. A mezôgazdasági minisztérium szóvivôje, Gabriel Garban visszautasította a környezetvédôk jelentését, és leszögezte: a kormány ragaszkodik a hivatalos becslés eredményéhez.

Nobel-békedíjra jelölték az EU-t

Az Európai Uniót a 2004-es Nobel-békedíjra jelölték. Thorbjorn Jagland volt norvég miniszterelnök azzal indokolta kezdeményezését az Aftenposten oslói lap szerdai számában, hogy "az unió a keleti bôvítéssel béketeremtô cselekedetet" hajt végre. Megfigyelôk szerint csekély a kilátás arra, hogy valóban az EU-nak ítéljék oda a díjat, mert Norvégiában tartós és heves belpolitikai vita dúl az ország csatlakozásának kérdésérôl. A skandináv ország lakossága 1972-ben és 1994-ben a kormány ajánlása ellenére népszavazáson elutasította a tagságot. A Nobel-békedíjat a norvég parlament (storting) öttagú Nobel-bizottsága ítéli oda.

Újabb túlélôt találtak Bámban

Beludzs nemzetiségû az az iráni férfi, akit a csodával határos módon élve emeltek ki a romok alól Bámban, tizenhárom nappal az iráni várost elpusztító földrengés után. A szerda este megtalált 57 éves Dzsalil - teljes nevét egyelôre nem tudták kideríteni - csütörtök reggel kómában feküdt a tábori kórházban, ahova fellelése után beszállították. Az orvosok egyelôre óvatosan nyilatkoznak a lélegeztetô készülékre kapcsolt, gyenge életjeleket mutató férfi túlélési esélyeirôl. Sád-Nus, a megmentett férfi kezelôorvosa közölte, hogy Dzsalilnak semmilyen testrésze nem tört el, és ficamot sem szenvedett. Teste azonban teljesen kiszáradt, és intenzív osztályon kezelik. Ha túléli a csütörtöki éjszakát, akkor reménykedni lehet felépülésében. Amikor rábukkantak, Dzsalil még meg tudta mondani a nevét, utána azonban rögtön elvesztette az eszméletét - tette hozzá.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Antalfi Imola

Újabb magánosítás elôtt a megyei út- és hídügyi vállalat

Miután a német Geiger cég, a megyei út és hídügyi vállalat tulajdonosa tavaly lemondott tulajdonjogáról, a megyei tanács, mely a cég ügykezelôje, újra szeretné privatizálni a vállalatot. Virág György megyei tanácselnök szerint máris akadt egy ajánlattevô külföldi vállalkozó. Az elnök szerint nagy a valószínûsége, hogy az ajánlattevôk száma nôjön, hiszen az Erdélyen keresztül építendô autópálya érdekeltté teszi a szakvállalatokat. Ugyancsak magánosítás elôtt áll a megyei önkormányzat tulajdonában levô SURM vidéki vízszolgáltató, erre már két cég is - köztük egy osztrák - tett ajánlatot.

Helikopter - csak a második negyedévtôl

Két helikoptert vásárolt a kormány; a december 23-i Hivatalos Közlönyben megjelent rendelet szerint 3,7 millió eurót költöttek erre a célra. Az egyiket a Maros Megyei Sürgôsségi Kórházhoz tartozó rohammentô-szolgálat kapja, miután tavaly lezuhant a mentôhelikoptere. A légi jármûvel valószínûleg a második negyedévben kezdik meg a mentést, az évi 400 órás repülés költségeit minisztériumi pénzalapokból fedezik.

Rövidzárlat egy Siletina autóbuszon

Szerda reggel 8 óra körül a Jeddi úton közlekedô Siletina-autóbusz villamos hálózata rövidzárlat miatt kigyulladt. A motorházból gomolygó füst láttán a gépkocsivezetô a tûzoltók érkezéséig eloltotta a tüzet. Claudiu Maior, a cég tulajdonosa szerint a jármûn 2-3 személy utazott és senki nem sérült meg.

Fogadóóra

Január 9-én, ma 15 órától Kerekes Károly parlamenti képviselô fogadóórát tart Marosludason, az RMDSZ-székházban.

Új maxitaxi-járatot indítanak

Hétfôtôl a meggyesfalvi lakosok kérésére új maxitaxi-járatot indít a Helyi Közszállítási Rt. - Siletina Kft. Társulás. Mintegy 150-en írták alá azt a kérést, amelyben igénylik a járatot, nem lévén más közlekedési lehetôségük a kórház felé. A maxitaxi útvonala a következô lesz: Meggyesfalva-városi virágkertészet-Szabadság utca-fôtér-Megyei Sürgôsségi Kórház; 15 percenként indítják a gépkocsikat. Az elsô járat reggel 5, az utolsó este 10 órakor indul.

Újra jelentkezik a Szkepszis

Szombaton, január 10-én újra hallható a Marosvásárhelyi Rádió közel egyórás, élô beszélgetômûsora, a Szkepszis. A három órai híreket követô mûsor vendége dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület nyugalmazott püspöke, akit Henn János mûsorvezetô kérdez az újjászületésrôl, a fogadalmakról és az újrakezdés lehetôségeirôl. A hallgatók a 307-777-es telefonszámon bekapcsolódhatnak a beszélgetésbe.

Megkétszerezôdött a segélyhívások száma

Az elmúlt napokban szinte kétszeresére nôtt a SMURD rohammentô-szolgálathoz érkezô segélyhívások száma. Dr. Salanta Maris ügyeletes orvos szerint átlagosan napi 80-100-an, elsôsorban krónikus betegek, szívbetegek fordulnak segítségért és sok a kéz- és lábtöréses eset, a tüdôgyulladások száma is nagy.

Élelmiszercsomagokkal támogatja a rászorulókat a Vöröskereszt

A Román Vöröskereszt megyei szervezete decemberben és január elején 200 rászoruló családot támogatott cukrot, olajat, lisztet, kukoricalisztet tartalmazó élelmiszercsomaggal. A csomagokat a Vöröskereszt 20 önkéntese segítségével osztották ki - tájékoztatott Rusu Romulus igazgató. A Vöröskereszt megyei kirendeltségénél összesen 70 önkéntes tevékenykedik.

Áramszünet

Az Electrica marosvásárhelyi kirendeltségének közleménye szerint a villamos hálózaton végzett javítási munkálatok miatt január 11-én 9-15 óra között szünetel az áramszolgáltatás Marosszentgyörgyön, a Fô út 1085-1118 között, az Állomás és a Mezôgazdászok utcákban.

Bort vesznek - pénzt lopnak

A megyei rendôrség figyelmezteti a vidéki lakosságot, hogy az utóbbi napokban 5 roma nemzetiségû nôbôl álló csoport járja a házakat azon a címen, hogy házibort vásárolnak a gazdáktól. A lakástulajdonos figyelmetlenségét kihasználva az állítólagos borvásárlók pénzösszegeket lopnak el. A csoport egy fehér színû Fiat Ducato márkájú haszonjármûvel közlekedik, melyet egy férfi vezet, és egy másik férfi is elkíséri a csoportot.

Szilveszter éjszakáján lakásokat törtek fel

A megyei rendôrség parancsnoka szerint szilveszter éjszakáján Marosvásárhelyen tíz betörést követtek el egyelôre ismeretlen tettesek. A szórakozásra vágyó lakástulajdonosok eltávozását kihasználva, a tolvajok az üres tömbházlakásokba hatoltak be, elektronikai cikkeket vittek el. A rendôrség nyomoz az ügyben.

Feltörték az Avram Iancu líceum bentlakását

A marosvásárhelyi rendôrség azonosította azt a három személyt, akikrôl feltételezik, hogy december 12-rôl 13-ra virradó éjszakán betörtek az Avram Iancu líceum bentlakásába, ahonnan ruhanemût és a bentlakók más javait vitték el. A kár értékét 4,7 millió lejre becsülik. Az ellopott tárgyakat a rendôrség megtalálta és visszajuttatta a tulajdonosoknak. A kiskorú gyanúsítottak szabadlábon vannak, ellenük minôsített lopás vádjával indítottak vizsgálatot.

Szén-monoxid-mérgezés Náznánfalván

Kedden lakásában holtan találtak egy 83 éves férfit. A boncolást követôen kiderült, hogy nem hirtelen halálról, hanem szén-monoxid- mérgezésrôl van szó.

Öt hónapos csecsemô hunyt el Szászrégenben

Január 6-án kiságyában fulladt meg egy 5 hónapos csecsemô. Az Igazságtani Orvostani Intézetnél végzett vizsgálat során bebizonyosodott, hogy a gyerek saját hányadékától fulladt meg.

Apróhirdetések

ADÁSVÉTEL

ELADÓ piros paplanselyem, automata mosógép, parabolaantenna, aragáz, centrifuga, bojlerek, kagylók, bútorok, kézi perzsák, sílécek, képek, 1410-es Dacia. Tel. 215-461. (67886)

ELADÓ Cavinton, 130.000 lej/doboz, Rythmonorm, 200.000 lej/doboz, férfikorcsolya (42-43-as cipôvel). Tel. 235-388. (67970)

FESTMÉNYEKET, antik bútort és mindenféle antik tárgyat vásárolok magas áron. Tel. 255-012, 0742-005-180. (67881)

VESZEK kukoricát és búzát. Tel. 0744-196- 802. (67875)

VESZEK festményt, ezüst és ezüstözött tárgyakat, porcelánt, stílbútort, kézimunkát. Tel. 251-046, 18-22 óra között, 0740-147-380. (67869)

ELADÓ 3 m3 száraz fenyôdeszka, 25 mm vastag. Tel. 0740-457-620. (67818)

TÖRTARANYAT, arany ékszert vásárolok elônyös áron. Tel. 0745-469-345. (67939)

KÖNYVTÁRAM bôvítésére megvásárolnám a Magyarország vármegyéi címû sorozat köteteit, Orbán Balázs: Székelyföld leírása, Szépmíves Céh-köteteket. Tel. 0744-978-407. (67934)

OLCSÓN eladók új Mountain Bike biciklik 20 hónap garanciával. Tel. 0265/212-369. (67957)

ELADÓ 15 ár gyümölcsöskert (házhely) építkezési lehetôséggel Nyárádszeredában. Tel. 0742-650-649. (67932)

ELADÓ 100 db anyajuh. Tel. 433-347. (67880)

ELADÓ vízszintes hûtôvitrin garanciával, 300 euróért. Tel. 247-780, 0740-597-015. (67807)

TÖRZSKÖNYVEZETT kuvasz kiskutyák eladók. Tel. 232-749, 0722-515-028. (67990)

ELADÓ jó állapotban levô gyermek-, nôi, bundás fordított bôr bokacipô, csizmák, 150.000-250.000 lej/db, és Uránia írógép. Tel. 236-136, 8-10 és 18-22 óra között. (67993)

LAKÁS

ELCSERÉLEM vagy eladom a Pandúrok útján levô 3 szobás, I. emeleti lakásomat Marosszentgyörgy város felôli részén található 2-3 szobás komfortos magánházzal. Tel. 243-802, 18-20 óra között. (67885)

VESZEK garzont vagy 2 szobás tömbházlakást. Tel. 0721-279-420. (67732)

LAKÓTÁRSNÔT keresünk egy háromszobás lakásba. Tel. 240-624, 0745-373-578, 0740-175- 327. (67853)

ELADÓ 3 szobás, földszinti lakás a Tudorban saját hôközponttal, 2 fürdôszobával, vízórákkal, parkettával, pincével. Ára: 27.000 euró. Tel. 261-815, este. (67808)

ELADÓ 3 szobás tömbházlakás. Tel. 236-711, 0745-325-018, 236-491. (67894)

VENNÉK orvosi rendelô megnyitására (építésére) alkalmas házat (telket), esetleg földszinti lakrészt a Kövesdombon vagy környékén. Tel. 265-708 vagy 0723-218-359. (67897)

ELADÓ 3 szobás ház és tömbházlakás. Tel. 216-430, 218-074. (67863)

CSERÉLEK 2 szobás, külön bejáratú, átalakított, padlócsempés, vízórás, zárt erkélyes lakást a Brasovului utcából (különbözet fizetéssel) 3-4 szobással, csak a Brasovului utcába vagy a Budai negyedbe. Tel. 246-414. (67873)

ELADÓ a 112-es számú törvény alapján vásárolt Mihai Viteazul utcai 2 szobás, fürdôszobás, konyhás magánház közös udvaron. Kitûnô privatizálásra. Tel. 224-823, este. (67871)

KIADÓ 2 szobás tömbházlakás közel a klinikákhoz, hosszú távra. Azonnal beköltözhetô. Tel. 0744-699-328 vagy 210-733. (67864)

ELADÓ 3 szobás, I. osztályú tömbházlakás. Tel. 255-316. (67947)

ELADÓ 3 szoba-összkomfortos magánház központi fûtéssel, vezetékes víz, kanalizálás + 3 gázégô, különbözô bútorok, Marosszentgyörgy, Malomrét utca 1355. sz. Tel. 318-092, 318-057. (67877)

ELADÓ 1 szobás, I. osztályú, IV. emeleti lakás a Ramurele utcában. Azonnal elfoglalható. Tel. 264- 448, 0788-339-364. (67812)

EGYETEMISTA lakótársat keres bukaresti tömbházlakásba. Tel. 0744-692-906. (67816)

2004. JANUÁR 15-én árverés útján eladásra kerül Ákosfalván, a Kiss utca 87. sz. alatt levô 5 szobás magánház konyhával, fürdôszobával, garázzsal, mûhelyekkel. Bôvebb tájékoztatás Romulus Puia végrehajtónál, a Liszt Ferenc utcában, vagy a 0744- 385-113-as telefonon. Kikiáltási ár: 630.000.000 lej. (68003)

KIADÓ hosszú távra garzon a Kövesdombon, a szoba bútorozatlan, azonnal beköltözhetô. Tel. 225-628, 9-20 óra között hivható. (67998)

KIADÓ garzon a Tudorban. Tel. 262-910. (67995)

TÁRSKERESÉS

MAGYARORSZÁGON élô 40 éves férfi (168/66) komoly kapcsolat céljából megismerkedne hajadon, gyermektelen, normál testalkatú hölggyel 32 éves korig. Leveleket a következô e-mail címre várok: kapcsolatnet@freemail.hu. (z.)

70 ÉVES, komoly, értelmiségi úriember megismerkedne barátság, esetleg házasság céljából - 68 éves korig - komoly nôvel. Választ a szerkesztôség 72-es szobájába "Párosan" jeligére várok. (6767

ELVESZETT

ELVESZETT kezelés alatt levô, aranyszínû cocker spániel a marosszentgyörgyi sípálya környékén. Jutalom ellenében hívja a 0745-669- 143-as vagy a 319-114-es telefonszámot. (67762)

ELVESZTETTEM egy táskát iratokkal az 1848-as sétányon. Kérem leadni szombaton, a I. Buteanu u. 14/12. sz. alá, jutalom ellenében. (68005)

MINDENFÉLE

A REXOGOLD zálogház pénzt kölcsönöz. Tel. 251-111; 0745-251-111. (67542)

MINÔSÉGI padló- és parkettlerak&aacut