Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Írország, az EU jelenlegi soros elnöke " teljes szívvel támogatja Románia csatlakozását az unióhoz, és megpróbálja gyorsítani a tagjelöltekkel folyó tárgyalásokat, nyilatkozta hétfôn Bertie Ahern ír miniszterelnök, miután Dublinban találkozott Adrian Nastase kormányfôvel.

Ahern azt is elmondta, hogy országa támogatni fogja Romániát a hátralevô csatlakozási fejezetek lezárásában.

Adrian Nastase a megbeszélés során kifejtette, Bukarest folytatni kívánja az intézményi reformot, és hangsúlyozta, hogy a mintegy tíz nap múlva esedékes kormányátalakítás fô célja a romániai intézmények összehangolása az európai struktúrákkal.

A kancelláriaminiszteri tisztség, amelynek betöltésére Alin Teodorescut jelölték, kapcsolódási felület lesz az európai struktúrák és a bukaresti kormány tagjai között, áll egy kormányközleményben. Külön kormánystruktúra foglalkozik majd az uniós joganyag alkalmazásával, a környezetvédelmi problémákkal pedig külön szaktárca foglalkozik - mondta a kormányfô.

Adrian Nastase február 22. és 23-án tett hivatalos látogatást Írországban.

Február 22-én népszavazást tartottak Mezôcsáváson a község településeinek szétválásáról. A lakosságot azért hívták az urnákhoz, hogy szavazatukat adják a községnek három részre szakadására: alkosson egy községet Mezôszabad és Galambod, egy másikat Mezôcsávás, Mezôfele és Mezôménes, illetve egy harmadikat Mezôszabéd, Kölpény és Bazéd.

- 30 szavazaton bukott el a referendum - nyilatkozta lapunknak Brassai Zsombor, a megyei RMDSZ-szervezet ügyvezetô elnöke. Mint ismeretes, ahhoz, hogy érvényes legyen a népszavazás, az illetô község lakossága 50% plusz 1 arányban kellett volna megjelenjen. A tavaly szervezett elsô referendumon jegyzett 20 százalékos aránnyal szemben a mostani számottevôen jobb volt, ám nem elégséges ahhoz, hogy az érvényes legyen. A községközpont lakosságának 20 százaléka jelent meg, s Galambodon is gyenge volt a részvétel. A jelenléti arányból kitûnik, hogy a szabédiak, feleiek és a szabadiak akarták a különválást, itt a részvételi arány meghaladta a 80 százalékot. Brassai Zsombor véleménye szerint az a tény, hogy a község lakosságának 44 százaléka román és 18 százaléka roma nemzetiségû, nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a második szavazás is kudarcba fulladjon.

Aktuális

Feljelentették a Maros Megyei Ügyészségen a Wass Albert felolvasási rekordkísérlet szervezôit és résztvevôit. A megyei mûvelôdési bizottság feljelentése szerint a szervezôk megsértették a háborús bûnös személyek kultuszának tiltását elôíró rendeletet, hisz a kolozsvári népbíróságnak közvetlenül a világháború után Wass Albert ellen hozott ítélete változatlanul érvényben van.

Nos, ha eltekintünk attól, hogy a szovjet hadsereg árnyékában, az ezer sebbôl vérzô Erdélyben sebtében felállított bíróság döntése aligha lehetett nem érzelmi befolyásoltságú, s attól is, hogy aligha fogadott volna be menekültként egy valódi háborús bûnöst az erre a kérdésre roppant kényes Egyesült Államok, formailag akár megalapozottnak is tekinthetô a vád. Azonnal feltûnik azonban a szemlélônek az a kettôs mérce, amivel a feljelentést tevô úriemberek mérlegelik a dolgokat, hisz szinte ugyanazok szorgalmazták nem is olyan régen, szokatlanul hevesen, Ion Antonescu marsall szobrának felállítását azon a sétányon, amelyen az érvényes városi tanácsi határozat ellenére még ma is ott éktelenkedik a gyászos emlékû marsall nevét tartalmazó utcanévtábla. (Az már csak hab a tortán, hogy a polgármesteri hivatal közleményeiben következetesen a Ion Antonescu sétány megnevezés szerepel.)

Magyarán: amit szabad egyeseknek (a számbeli fölény jogán), az a többieknek (számbeli kisebbségük következtében) tilos, mert megüthetik a bokájukat.

Mindez azonban természetesen csupán abban a feltételezésben volna igaz, ha Wass Albert valóban egyértelmûen háborús bûnösként lenne elkönyvelhetô. De ez nem igaz, s csupán a román igazságszolgáltatás ama belföldi politikai elkötelezettsége folytán nem sikerült mindeddig kieszközölni az író rehabilitálását, amelyet a napokban is elmarasztalt az EU-raportôri jelentés.

Ilyen körülmények között igencsak kutyaszorítóba kerülhet a politikai hatalom az ügy kapcsán. A 22-es csapdájának elve alapján nem szólhatnak bele az igazságszolgáltatás menetébe (éppen azért, mert eddig nyilvánvaló volt a befolyásolás), ugyanakkor igencsak rossz fényt vetne az országra, ha egy egyértelmûen magyarellenes ítélet születne a "független" igazságszolgáltatás részérôl.

Azok pedig, akik oly hevesen kavarják az indulatokat, patrióta frázisokat pufogtatnak, nemzetféltô indulattal szónokolnak, észre sem veszik, mennyit ártanak ezzel saját népüknek és országuknak. Nem fogják fel, hogy a hasonló mentalitás vezette Romániát az európai integrációs folyamat sereghajtó helyére. Vagy éppen ez a szándékuk?

A liberális-demokrata pártszövetség hétfôn úgy döntött, hogy bizalmatlansági indítványt kezdeményez a Nastase-kormány ellen. Emil Boc, a Demokrata Párt ügyvezetô elnöke szerint a két alakulat többé nem hajlandó elnézni a jelenlegi kabinet hozzá nem értését.

- Bizalmatlansági indítványt kezdeményezünk, amelynek célja a jelenlegi kabinet menesztése és egy új kormány beiktatása, amely képes a nemzeti érdeket szem elôtt tartani - fogalmazott Boc. Az indítvány szövegét kedden bemutatják a parlamenti frakcióknak.

Emil Boc elmondta, az NLP és a DP reméli, hogy minden alakulat, vagy legalább minden frakció bizonyos tagjai támogatni fogják a kezdeményezést, mivel "nemzeti érdekrôl van szó, nem partizánakcióról".

Az ügyvezetô elnök kifejtette, csakis egy bizalmatlansági indítvány késztetheti Adrian Nastase kormányfôt arra, hogy a parlament elôtt magyarázattal szolgáljon "a kormány sorozatos kudarcairól", a nemzetközi örökbefogadásokkal, a gazdasági reformokkal és a korrupcióellenes harccal kapcsolatban.

Tavaly 61 euró volt az egy fôre jutó külföldi tôkebefektetés Romániában - állapította meg elemzésében a bécsi WIIW, nemzetközi gazdasági összehasonlító tanulmányokat végzô intézet. Ezzel az ország Dél-Kelet-Európában a negyedik helyen áll Horvátország, Bulgária és Szerbia-Montenegro után.

Tavaly 1,3 milliárd euró értékû külföldi tôke érkezett Romániába, 2002-ben 1,21 milliárd, az idén 1,5 milliárd várható.

A WIIW a legutóbbi tanulmányában arra emlékeztetett, hogy Dél-Európa gazdasága 2001 óta gyorsabban bôvül, mint az EU-tagjelölteké. A növekedés a kereskedelemben, a közlekedésben, a távközlésben és a pénzügyi szektorban a legszembetûnôbb.

A bécsi intézet Bank Austria Creditanstalt (BA-CA) megbízásából készült elemzése leszögezte: miközben Lengyelországban, Szlovéniában, Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában 2003-ban átlagosan 3 százalékos volt a gazdasági növekedés, Albániában, Bosznia-Hercegovinában, Bulgáriában, Horvátországban, Macedóniában, Romániában és Szerbia- Montenegróban 4 százalék körüli.

Ez azt jelenti, hogy a dél-európai térség egyre vonzóbb a külföldi befektetôk szemében, bár a növekedést elsôsorban a szolgáltatások adják.

A külföldi befektetôk eddig fôként bankok, távközlési cégek, kereskedelmi láncok, ital-, dohány- és cementipari cégek voltak, a folyamatban lévô privatizáció azonban újabb területeket is megnyithat a külföldi tôke elôtt.

A tanulmány szerint a dél-európai országokban az egy fôre jutó GDP 40 százalékkal marad el az öt közép-kelet-európai ország átlagától. Az ipari üzemek jó része elavult technológiával dolgozik, nem versenyképes. Ezért nagy reményeket fûznek a külföldi tôkéhez, amely eddig meglehetôsen visszafogott volt a térségben.

Választási évben nem lehet teljesíteni az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap politikai kritériumait. Hogy ne kerüljön veszélybe a csatlakozási folyamat, a Népi Akció úgy gondolja, hogy legalább hat hónappal a választások elôtt le kellene mondania a Nastase-kabinetnek, mert csak egy technokrata kormány képes végigvinni a folyamatokat és teljesíteni a csatlakozási feltételeket.

A fenti nyilatkozat a Népi Akció megyei szervezetének heti sajtótájékoztatóján hangzott el. Nicolae Havrilet megyei elnök szerint az európai integrációt nem tekintheti senki választási programnak. Világos, jelentette ki, hogy Románia nem képes teljesíteni a csatlakozás politikai kritériumait: az igazságszolgáltatás nem független, a sajtó nem szabad, gazdasági szempontból nincs esélyegyenlôség a beruházók között, elônyben vannak az SZDP klientúrájához tartozó vállalatok, befektetôk. Legékesebb példája ennek, hogy a miniszterelnök kancellária-vezetôjének a cége több milliárd lejjel tartozik az állami költségvetésnek. Ezért kezdeményezik a kormány menesztését, és már el is kezdték az aláírásgyûjtést.

Egy-másfél hónap alatt tervezik összegyûjteni az aláírásokat. Azért folyamodtak ehhez a módszerhez, mert nem lévén parlamenti párt, nincs lehetôségük bizalmatlansági indítvány benyújtására.

Az ellenzék indítványáról úgy vélték, nem hiteles, mert két héttel korábban még a kormány mellett lobbiztak Brüsszelben... Az aláírásgyûjtés ötlete a párt országos tanácsától származik, a múlt héten már megkezdték Bukarestben, Marosvásárelyen tegnap gyûjtötték be az elsô, a kormány lemondását sürgetô aláírásokat.

Lapvélemény

A kormány az utóbbi idôben külpolitikai lobbizással próbálta helyettesíteni az európai követelmények belpolitikai megvalósítását - ebben látja a hétfôi bukaresti sajtó a legutóbbi brüsszeli, Romániának címzett bírálatok okát.

A vezetô politikai napilapok az Európai Parlament külügyi bizottsága részérôl a múlt héten Romániát ért kifogások ismertetése után hétfôi kommentárjaikban a brüsszeli vélemények belpolitikai okait járták körül. Erre alkalmat adott az Adrian Nastase vezette kormány hét végi nyilatkozata is.

Ez kemény hangú válasz volt a liberálisok (PNL) és a demokrata pártiak (PD) választási szövetségének arra a felszólítására, hogy a brüsszeli bírálatok után a kormányfô és egész kabinetje nyújtsa be lemondását. Az ellenzék úgy fogalmazott, hogy a kormány magatartása veszélyezteti Románia csatlakozását az Európai Unióhoz. A Cotidianul címû független napilap vezércikkében azt fejtegette: a brüsszeli elmarasztalás igazi oka a kormánynak abban a taktikájában keresendô, hogy külpolitikai lobbizással próbálta helyettesíteni az európai követelmények belpolitikai megvalósítását. De - mint a lap rámutatott - még a külügyminiszter mosolya és lendületes érvelése sem tudta meggyôzni Európát arról, hogy Románia valóban jogállam.

A Curentul címû politikai és pénzügyi független napilap a kormánynyilatkozat kapcsán arról írt, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nastase-kabinet saját pökhendiségébôl emelt valóságos "román falat". A lap kommentárja azt veti a kormánypárt szemére, hogy elbizakodottságában azt hiszi: senki sem tudja megdönteni hatalmát. Ezzel magyarázható az ellenzéknek adott merev és kemény válasz is - derült ki a lapból.

Az ellenzéki tömeglap, az Evenimentul Zilei vezércikke a brüsszeli bírálatokból azt emelte ki, hogy "Románia becsapta az Európai Uniót". A lap szerint Adrian Nastase minden öndicséret és öntömjénezés ellenére "hatalmasat lépett vissza integrációs ügyben".

Az Adevarul Ion Iliescu államfôt bírálja amiatt, hogy a kormányzati erôk sajtóellenes agresszivitása éppen a köztársasági elnöki hivatalból kap bátorítást. A lap fôszerkesztôje által jegyzett vezércikk emlékeztet, hogy az Európai Parlament külügyi bizottságának bírálatai között fô helyen szerepelt a sajtószabadság korlátozása.

Ijesztô módon szaporodnak a világvárosok - figyelmeztetnek az ENSZ szakértôi.

A sûrûn lakott települések világszerte szaporodnak. Egyre csak növekszenek, terebélyesednek, minden korábbit meghaladó légteret és földterületet foglalnak el. Eközben súlyos társadalmi problémákat és környezetszennyezôdést okoznak. Az ENSZ népességfigyelôi elkészítették az elôrejelzést a Föld arculatának változásáról.

Az agglomeráció, a nagyvárosok népességének szaporodása ijesztô méreteket ölt - figyelmeztetnek a szakemberek -, mert a már ma is betonszörnyek tömegét éltetô 20 milliós világvárosok viszonylag rövid idôn belül 30 milliósra "híznak". Fél évszázada, 1950-ben, a 10 milliós népesség volt az irányadó, ezt tekintették a megapolisz - az egyetlen óriási települést alkotó városok halmaza - kvótájának. Ilyen volt akkor New York. Kétezeregyben már 17-nél tartottak, s évtizedünk végére 21 lesz a számuk. Már azt is tudják, hogy a terebélyesedés három év múlva újabb korszakhatárhoz érkezik: 2007-ben - elôször az emberiség történetében - több mint 3 milliárd városlakó szorong majd a Föld területének 0,19 százalékán!

A mai "szörnyvárosok" listáját vezetô, 26 és fél milliós Tokiónak 2015-ben már 27,2 millió lakosa lesz. Ám a japán fôváros csak a leglátványosabb példája az elsôsorban keletet jellemzô városiasodásnak. Dacca, Bangladesh fôvárosa 2015-ig 73 százalékkal tágul, 22,8 millió lakossal a világ második legnépesebb városává fejlôdik. Delhi a mai 13-ról 20,9 millióra, Kalkutta 13,3-ról 16,7 millióra, Jakarta 11,4-rôl 17,3 millióra, Karachi 10,4-rôl 16,2 millióra "hízik".

Az ENSZ szakértôi arra is figyelmeztetnek, hogy a szörnyvárosok kialakulása beláthatatlan következményekkel jár. Nagyobbak lesznek a szeméthegyek, egészségtelen levegôben nônek a gyerekek és a városiasodás a legtöbb helyen a barakkok sokasodását is jelenti.

Hármasfaluban, köztudott, kibékíthetetlen konfliktus alakult ki a gazdakör, illetve egy másik, Csont Gyula vállalkozó nevével fémjelzett csoportosulás között.

Többszöri megkeresés nyomán a Népújság a helyszínen próbált tájékozódni az ügyrôl. Kiderült, hogy a gazdakör azzal vádolta meg a vállalkozót, hogy nyakra-fôre vágja az erdôt, a falu lakosainak egy másik csoportosulása viszont egyértelmûen kijelentette, hogy ôk Csont Gyulát támogatják, és az erdejüket annak adják át, akinek akarják. Tisztázni az ügyet persze nem sikerült.

Az utóbbi hetekben újabb panaszosok kerestek meg a szerkesztôségben, mivel úgy gondolták, a helyzet nemhogy javulna, még rosszabbodik. Ezúttal az illetékes hatóságokat - az állami erdészet igazgatóját, a megyei földosztó bizottság alelnökét, a képviselôház mezôgazdasági szakbizottságának az alelnökét, az RMDSZ képviselôjét, a makfalvi polgármestert, a helyi földosztó bizottság elnökét - kerestük meg, mondjanak véleményt az ügyrôl, esetleg ajánljanak megoldást.

A kalózkodás nem célravezetô

Kelemen Atilla, a képviselôház mezôgazdasági szakbizottságának alelnöke: - Gyakorlatilag jelen pillanatban két módon mûködtethetik az erdôtulajdonukat, akár magántulajdonosok, akár közbirtokosságok. Vagy az állami erdészettel kötnek szerzôdést, és akkor az állami erdészet alkalmazottai egy bizonyos bér fejében szolgáltatásként ellátják a magánerdôk kezelését is, vagy közbirtokossági erdôként, vagy pedig megalakítják a magánerdészetet, ami az állami erdészetnek megfelelôen kell mûködjön, a brigádtól el egészen a területi erdészeti hivatalig.

A háramasfalusi helyzetet elég jól ismerem, sôt mindkét fél véleményét ismerem, hiszen eljöttek hozzám. Sajnálatos, de tulajdonképpen helyi konfliktusokról van szó. Sokféle érdek fonódik össze, amelyeket én nincs honnan ismerjek, és nem is derült ki számomra, hiszen mindkét fél végül is a másikra hárítaná a felelôsséget. Az is természetes az én olvasatomban, hogy létezik vállalkozó, aki azt akarja, hogy neki valamilyen elônye származzon a fafeldolgozásból. Ez lehet elônyös akár a tulajdonosoknak is, de ezt egy kölcsönös gazdasági tárgyalás kell megelôzze. Itt a legrosszabb tanácsadó, amikor indulatokkal közelítik meg ezt a kérdést, és úgy látom Hármasfaluban eléggé elszabadultak az indulatok. Hiszen a polgármester, a gazdakör, a falu lakossága, mindenki úgy érzi, hogy valamiért az igazság ô oldalán áll. Szerintem ezt csak nagyon higgadtan, nyugodtan végigbeszélve, és természetesen, csak a törvényes elôírások szerint lehet megoldani. Semmiféle kalózkodás ebben a dologban nem hiszem, hogy célravezetô lenne.

Zsigmond Vencel, Makfalva polgármestere: Március elsejétôl mindenkinek visszaadtuk az erdejét, kijelölve térképen, mivel azt kérték, hogy közösen akarnak gazdálkodni. Tehát visszaadtuk, a tulajdonbizonylatokat és a jegyzôkönyvet átadtuk, leközöltük pár sorban, hogy mi a teendô. Március elsejétôl mindenki saját belátása szerint gazdálkodhat az erdejével.

- Az emberek elmondták, hogy március elsején lejár az a moratórium, amely értelmében nem lehetett erdôt vágni, amíg mindenki meg nem kapta a tulajdonát. A gazdakör tagjai attól félnek, hogy elsejétôl megint tarolni fogják az erdejüket.

- Én ehhez nem tudok hozzászólni. Megpróbáltam millió-egyszer kibékíteni ôket, kértem, próbáljanak maguk között megegyezni. Most is azt mondom, ez az egyetlen járható út, ennél tovább nem tudok beleszólni az ügyükbe. A saját tulajdonával, a saját felelôsségére, a törvényes keretek között mindenki azt csinál, amit jónak lát.

- Pénteken gazdaköri gyûlést tartottak Hármasfaluban. Ezen jutottak valamiféle megállapodásra?

- A gazdakör megyei tevékenységérôl beszéltünk, nem volt errôl szó. Úgy gondolom, én a kötelességemet megtettem, nagyon szívesen segítek továbbra is, de ha nincs kin, nagyon nehéz. Ha a faluközösség nem egyezik meg, én nem tudok segíteni rajtuk.

Burkhardt Árpád alprefektus, a megyei földosztó bizottság alelnöke: A problémát ismerem. A prefektúrára is felkerült az ügy, és kint járt Hármasfaluban a prefektus ellenôrzô testülete, Ungvári András vezetésével. Mindenekelôtt azt kell tisztázni, hogy az erdôt a mai törvények szerint használják, értékesítsék. Vagy a kerületi állami erdészeti vállalattal (OCOL) vagy a magánerdészettel kell szerzôdést kötni. A gazdakör egy jogilag bejegyzett szervezet, de nem jogosult erdôgazdálkodásra, hanem csak mezôgazdasági munkára, állami segély felvételére. Az erdôgazdálkodást az erdôszakértôk kell végezzék.

- Mit tehet a gazdakör, mert a probléma nem szûnt meg?

- Ha a gazdakör tagjai szövetkeznek és beiratkoznak a makfalvi magán erdôkitermelô egységhez, vagy a szovátai állami erdészethez, akkor minden rendben. Elsôsorban azonban mindenkinek meg kell legyen a tulajdonbizonylata, hogy jogilag tulajdonossá váljék. A birtoklevélben rendszerint az az erdô szerepel, amely 1948 elôtt a család tulajdonában volt topográfiai szám szerint. Nagyon ritkán történt meg a megyében, hogy más erdôt kaptak vissza például az egyházak a leosztásból, mint a volt erdejük.

- Hármasfaluban különleges helyzet alakult ki.

- Valóban speciális helyzet a hármasfalusi. Mindenkinek érdeke, hogy minél több faanyagot értékesítsen a saját erdôjébôl, és minél nagyobb jövedelemhez jusson. Mert a tulajdonos a jövedelembôl kell fizesse elsôsorban az erdôôrzést, karbantartást, esetleg az újraültetést. Hármasfaluban azonban van egy faanyag- értékesítô vállalat, amelynek szintén érdeke, hogy minél több faanyag legyen kipecsételve és ôáltala értékesítve.

- A gazdakör tagjai szerint a vállalkozó összejátszik az állami erdészet megbízott emberével, és együtt tarolják a falusiak erdejét.

- Megtörtént valóban, hogy pecsételt faanyagot a szovátai erdészet is és a magánerdészet is.

- Hogyan?

- Úgy, hogy például egy fán két pecsét is volt. Ezt állapította meg a helyszínen a Romsilva és a prefektus ellenôrzô testülete. A tisztázás jelenleg folyamatban van. Elkerülendô a favágást és a jogtalan értékesítést, már december hónaptól leállítottuk a pecsételést március 1-jéig, vagy mindaddig, amíg minden tulajdonos meg nem kapja a birtoklevelet a helyi polgármesteri hivataltól.

Egyébként errôl február elsô hetében tartottak falugyûlést, amelyen elfogadták ezt a határozatot, és miután minden tulajdonos megkapja a birtoklevelet, joga lesz dönteni, hogy egyénileg vagy szervezetten, a magán erdôgazdálkodásra vagy a szovátai erdészeti hivatalra bízza az erdôgazdálkodást.

- A hármasfalusiak attól félnek, hogy a március elsejei határidô lejárta után ismét elkezdik vágni az erdejüket.

- A vágást és pecsételést mindaddig leállítottuk, amíg az összes tulajdonbizonylatot ki nem osztja a polgármesteri hivatal. Az adatok szerint Makfalván 99,9 százalékban rendezték a tulajdonjogot. Vagyis a birtoklevelek ki vannak töltve és a polgármesteri hivatalhoz letéve.

- Az emberek egy része azért nem veszi át, mert 90 ezer lej körül kell fizetni egy tulajdonbizonylatért. Nem ingyen kapják meg azokat?

- A mezôgazdasági és szántóterületekre valóban ingyen adják ki a birtokleveleket. Az erdô azonban pénzbe kerül. Fizetni kell a tulajdonbizonylatért, és még sokkal többet kell fizetni a telekelésért, mert topográfiai felmérésre van szükség, amit az erdôben nehéz elvégezni.

- A panaszosok szerint a református egyház jogtalanul kapott vissza erdôterületet, és nem ott, ahol neki járt volna, hanem az emberek erdejébôl.

- Amíg a mezôgazdasági területeket ott adják vissza, ahol a helyi földosztó bizottság dönt, addig az erdôket a toposzám szerinti volt tulajdonos régi területén adjuk vissza. A 18-as törvény alapján, 1991-ben nem számított, hol adják vissza. Mindig a legközelebbi területen mértek ki egy hektár területet. De elôfordulhatott, hogy 50 család kapott vissza 1- 1 hektár erdôt, ami 50 hektárt jelent, vagy 200 család, ami már 200 hektárt tesz ki.

- Ha valaki a 18-as törvény alapján kapott erdôt a más helyén, azt már nem lehet - úgymond - "visszacsinálni"?

- Nem. Aki a 18-as alapján kapta meg a földjét, marad a helyén, az 1-es törvény nem adja vissza, más helyen mérik ki. Ez az oka, hogy felmerülhetett, hogy a három faluban máshol kaptak területet, mint ahol eredetileg a tulajdonuk volt. Ilyen területeket rendszerint az egyházak vagy a nagybirtokosok kaptak vissza.

Anton Dogaru, a Romsilva megyei igazgatója a felvetésre, hogy a hármasfalusi gazdakör tagjai szerint a faluban az állami erdészet alkalmazottja összejátszik az ottani vállalkozóval, és vágják az emberek erdejét, a következôket nyilatkozta:

- Nem tudok a dologról, mostanában nem kaptunk ilyenszerû jelzést.

- Ez azt jelenti, hogy régebb voltak reklamációk?

- Amikor reklamáltak, közbeléptünk.

- Mikor volt ilyen esetük, és mit tettek akkor?

- Jelzéseket kaptunk Sóváradról, kiszálltunk a rendôrséggel közösen, és megállítottuk a jelenséget.

- Hármasfaluból nem érkezett panasz?

- Még nem, de örülök, hogy szólt, utánanézünk a dolognak. Azonban nem hiszem, hogy törvénytelenül vágnák az erdôt. Egyébként az történik, hogy az erdôk egy része a makfalvi állami erdészethez tartozik, az pedig nem tartozik hozzánk.

- A panaszosok szerint az erdészet alkalmazottja, Danci mérnök összejátszik a vállalkozóval.

- Nem hinném, hogy így van, de elôfordulhat. Kemény helyi érdekek ütköznek, a falu két csoportra oszlott, és állandóan jelentgetik egymást. Mi azonban nem hisszük, hogy tarolnák az erdôt, amit kivágnak, azt a törvényes keretek között teszik. De köszönöm, hogy figyelmeztetett, ellenôrizni fogom, mi történik Hármasfaluban.

Deák Gyula, Markó Béla szenátori irodájának a vezetôje: A csokfalvi gazdakör tagjai beadványban fordultak Markó Bélához, amelyben kérik, hogy a csokfalvi gazdakör tagjainak az erdejét mérjék egy darabban, mivel közösen szeretnének erdôgazdálkodást folytatni egy egységes területen. Ugyanakkor elmondták, hogy a 100-as parcellában 12 erdôtulajdonos kapta vissza az erdejét 18 ha területen, amely 1948 elôtt szántó, kaszáló és legelô volt. Bár sokan kérték a legelôt, nem adták vissza, mert már kimérték erdôként, és degradált területnek minôsítették. Magyarán az új erdôtulajdonos nem vághat ki. Továbbá azt is felvetették, hogy "ha a református egyház erdejét ott mérik ki, ahol volt eredetileg, a Hidegcsóró nevû dûlôben, akkor minden erdôtulajdonos újra megkapja az ôt megilletô erdôterületet."

- Mit tud tanácsolni a panaszosoknak?

- Mindenekelôtt kérjék a jogtalanul kiiktatott gazdakör visszaiktatását a magánerdô- tulajdonosok egyesületébe. Ugyanakkor éljenek törvény adta jogukkal, pereljék be azokat a személyeket, akik a 2001. április 4-i jegyzôkönyv szerint jogtalanul elosztották a csokfalvi erdôket, tehát olyan területeket, amelyekhez nem volt joguk.

Markó Béla

Egy sokszínû társadalomban sokféle törésvonal húzódik a közösségek között vagy a közösségeken belül. Nemzeti, vallási, ideológiai, regionális választóvonalak szabdalják keresztül-kasul a társadalmat, és egy demokratikus rendszerben ez nemcsak természetes, hanem kívánatos is. A minket meghatározó különbségek között nyilvánvalóan vannak fontosabbak és kevésbé fontosak. Számunkra, romániai magyarok számára mostanáig a legfôbb kérdés a román-magyar viszony volt, ezt a választóvonalat kellett figyelembe vennünk minden pillanatban, ennek a különbözôségnek próbáltunk megfelelô jogi keretet teremteni, és ennek a célnak rendeltünk alá minden más szembenállást, vitát, konfliktust, beleértve a saját közösségünkön belüli ideológiai nézetkülönbségeket is.

Ez volt a politikai értékrendünk.

Azt mondtuk, hogy amíg a román-magyar viszonyt alapvetôen meg nem változtatjuk, addig a politikai egységünket nem adjuk fel. Amíg a magyarság helyzetét megnyugtatóan nem rendezzük, addig mindenképpen egységesek maradunk minden jelentôs politikai cselekedetünkben. Amíg ennek a közösségnek biztonságos, magyarként teljesen átélhetô és megélhetô jövôt nem teremtünk, addig hûséggel, alázattal együtt dolgozunk, a közös döntések elôtt meghajtjuk a fejünket, a közös cél érdekében együtt, egy irányba haladunk.

Ezt vállaltuk valamikor. Megfontolt vállalás volt, racionális érveken alapult, az egyetlen járható utat választottuk. Haladtunk-e elôre ezen az úton? Igen. Hozott-e fontos eredményeket egységes politikai fellépésünk? Igen. Megoldottuk-e máris a magyarság helyzetét? Még nem. Legfontosabb problémánk-e továbbra is egy méltányos román-magyar viszony alkotmányos, törvényes és intézményes kereteinek megteremtése, a közösségi autonómiaformák kialakítása? Igen.

Nos, ha ez így van, ha 2004-ben is ezek az elsôdleges céljaink, ha most is a román-magyar törésvonal határozza meg leginkább a létünket, és ehhez képest sokkal kevésbé fontos - bár természetesen nem mellékes - , hogy baloldaliak vagy jobboldaliak, szociáldemokraták, liberálisok, kereszténydemokraták vagy konzervatívok, mérsékeltek vagy radikálisok, székelyek vagy partiumiak vagyunk-e, akkor miért kellene nekünk ma arról vitatkoznunk, amit eléggé alpári módon az elhíresült székely-udvarhelyi polgármester így fogalmaz meg: "Én azt hiszem, hogy futballmérkôzést is csak akkor lehet megszervezni, ha két csapat áll fel a pályára. Akkor tud a közönség, vagy-is a választópolgárok szurkolni egyiknek vagy másiknak."

Ejnye, polgármester úr! A Cserehát nyomasztó árnyékában - amelyre Ön választási kampányban egyébként mindig megoldást ígér - igazán észrevehette volna, hogy mi réges-rég kétkapus mérkôzést játszunk, csakhogy az egyik térfélen románok vannak. A mi mérkôzésünk román-magyar mérkôzés, és még csak a félidônél tartunk, polgármester úr! Nekem úgy tûnik, hogy végre valahára vezetünk, de ha Önök félidôben abba akarják hagyatni velünk ezt a küzdelmet, és egy magyar-magyar konfrontációt akarnak kirobbantani, akkor biztosan mindent el fogunk veszteni.

Önök helyett én csínján bánnék az éretlen metaforákkal, de a kiérleletlen, dilettáns politikai koncepciókkal is.

Választások évében vagyunk valóban. Eddig sem csak szavaztunk, hanem választottunk, és idén is választanunk kell.

Akarunk-e továbbra is erôsek lenni a román parlamentben és az önkormányzatokban?

Akarunk-e befolyással lenni arra, ami a következô négy esztendôben történik?

Akarjuk-e, hogy az európai uniós csatlakozás a mi cselekvô részvételünkkel alakuljon?

Akarjuk-e alkalmazni a módosított alkotmányt?

Akarunk-e új fejlesztési régiókat?

Akarunk-e teljes körû, önálló anyanyelvû oktatási intézményrendszert?

Akarunk-e növekvô önkormányzati hatásköröket?

Akarunk-e saját rádiót és televíziót?

Akarunk-e észak-erdélyi autópályát?

Akarunk-e korszerû úthálózatot?

Akarunk-e új munkahelyeket?

Akarunk-e magyarokat a rendôrség, az igazságszolgáltatás és más állami intézmények vezetésében?

Akarunk-e egy korszerû Erdélyt?

Akarunk-e egy korszerû magyarságot?

Akarunk-e - tényleg akarunk-e - autonómiát?

Vagy pedig bezárkózunk, egymásnak esünk, energiáinkat egymással lekötjük, és közben nélkülünk történik minden, ami fontos?

Megosztjuk erôinket, táborokra szakadunk, vagy ha nem is többre, legalább kettôre, egy nagyra és egy kicsire? Ez is elég lesz ahhoz, hogy mindenben két véleményünk legyen, és soha többé nem lesz miénk a döntés joga, soha többé nem mi fogjuk megmondani, hogy mi a jó és mi a rossz. Majd a románok elé járul mindkét tábor a maga véleményével, és ôk eldöntik, hogy kinek van igaza. Vagy jobb esetben Budapesten instanciázunk, és ott mondják meg, hogy melyik tábor véleménye tetszik. Vagy esetleg Brüsszelben várakozunk ugyanabban az elôszobában, ha még megférünk egyáltalán egy helyiségben, és sorra behívnak minket, elmondjuk, mit gondolunk, és ôk majd mérlegre teszik, kinek fütyöl a fülemile.

Román bíró, magyar bíró, brüsszeli bíró egyformán Arany János perlekedôit szereti majd: "(Jobbfelôl üt) nekem fütyöl, / (Balfelôl üt) s nekem fütyöl".

Választunk hát az idén is. Önállóak leszünk vagy kiszolgáltatottak? Erôsek leszünk vagy gyengék? Egységesek vagy megosztottak?

Nem csupán szavazni fog a romániai magyar választó 2004-ben, hanem a szó szoros értelmében választani is aközött, hogy folytatjuk-e egységesen a küzdelmet jogainkért, vagy viszálykodó pártokra bontjuk ezt a közösséget, és azt is elveszítjük, amit eddig kivívtunk.

Rég nem volt nagyobb tétje számunkra a választásoknak, mint az idén. Meggyôzôdésem, hogy minden ártó szándék ellenére jól fogunk dönteni, és jól fogunk választani. Hiszen soha nagyobb erônk a politikában nem volt, mint az utóbbi években. Nincs is mit csodálkozni azon, hogy sokak számára ma már nagyon kényelmetlenek vagyunk. Szeretnének minket meggyengíteni. Néhány évvel ezelôtt arról beszéltünk, hogy Erdélybôl viszik el a pénzt máshová, és ez így is volt. Az RMDSZ-nek nagy szerepe van abban, hogy az idéntôl két és fél milliárd euró nem menni fog innen, hanem jönni fog ide az észak-erdélyi autópálya építésére. Mehetne máshova is ez a pénz, de ide jön, és ez radikális fordulatot jelent Erdély gazdasági jövôje szempontjából. Volt erônk ebben is, az alkotmánymódosításban is, és sok más kérdésben kitartani, és lesz erônk ezután is Erdély, az erdélyi magyarság esélyeit növelni és kihasználni.

Ebben nekünk fontos a magyarországi és az európai támogatás. Magyarországtól elvárjuk, hogy egy közös nemzetpolitika kialakítására törekedve, próbálja egyformán szeretni határon túli nemzettársait, és ne tegyen köztük különbséget pártok, ideológiák szerint. Határozottan azt kérjük a magyar kormánytól, hogy a kultúránk, oktatásunk, szellemi életünk támogatására szánt költségvetési összegeket ne csökkentse, hiszen ez a közösség szociális és gazdasági szempontból így is nehéz helyzetben van, létfontosságú ez a segítség intézményeink fenntartásához.

Európára is szükségünk van. Az Európai Néppárt Kongresszusán, amelyen tizenhárom európai miniszterelnök vett részt, külön határozatot fogadtak el egyhangúlag arról, hogy támogatják az RMDSZ-t az önkormányzati és parlamenti választásokon egy minél erôsebb képviselet létrehozatala végett.

Rendkívül jelentôs támogatás ez, elismerése annak a következetes küzdelemnek, amelyet az etnikumközi viszony elvi és gyakorlati rendezéséért, és ugyanakkor a kereszténydemokrata értékek érvényesítéséért is folytattunk az elmúlt közel másfél évtizedben.

Van tehát okunk bizakodni. De nem lehetünk elbizakodottak. Mert ironizálhatok én egyik-másik futballmeccsel példálózóval, megérdemlik néhányan ezt az iróniát, de sokféle elégedetlenség, sokféle értetlenség, sokféle félreértés, sokféle tájékozatlanság van ugyanakkor, amit nagyon is komolyan kell venni. Hiszen bármennyire is erôsek voltunk eddig, ezt az erôt csak úgy tudjuk megtartani, ha képesek vagyunk alkalmazkodni a kihívásokhoz.

Ma beszélnünk kell arról, hogy milyen RMDSZ tud a választásoknak sikerrel megfelelni, és milyen programot tud ez az RMDSZ kínálni saját közösségének. A kettô nyilván összefügg.

Milyen RMDSZ viheti tovább a romániai magyarság politikai egységét? Nyitott, befogadó, demokratikus RMDSZ. A választásokra készülve még nyitottabbaknak kell lennünk, mint eddig. Sem az egész RMDSZ-nek, sem valamely helyi vagy területi szervezetünknek nem szabad az ôt ért bírálatra visszautasítással, bezárkózással, sündisznóállással válaszolnia. Tessék a kritikákra odafigyelni, tessék az elégedetleneket meghallgatni, tessék minden tisztességes véleménynek helyet adni, tessék a legdemokratikusabb megméretkezés lehetôségét biztosítani. Jobb- és baloldaliaknak, mérsékelteknek és radikálisoknak, nôknek és fiataloknak, mindenkinek esélyt kell adni. Csakis így maradhatunk egységesek. Be kell bizonyítani, hogy az RMDSZ-ben mindenki megméretkezhet, és aki mégis ellenlistát, ellenszervezetet tervez, csak rombolni akar.

Innen, a Szövetségi Egyeztetô Tanács és a Szövetségi Képviselôk Tanácsa együttes ülésérôl felhívást intézek minden, a romániai magyarság jogaiért, a helyi magyar közösségek helyzetének jobbításáért dolgozni akaró magyarhoz: jelentkezzenek, vegyenek részt az elôválasztásokon, vállalják az elôzetes megmérettetést, szolgáljuk együtt tovább a magyar érdekeket, mert ezeket az érdekeket csakis együtt lehet szolgálni. Nekünk egyelôre azokban az önkormányza-tokban is a román hatalmi intézmények szándékaival kell szembesülnünk, ahol kizárólag magyarok vannak. Nekünk ott is egységesnek kell lennünk, és nem igaz, hogy ezeken a településeken máris egymással kell konfrontálódnunk. A megméretkezésre pedig kiválóan alkalmasak az RMDSZ elôválasztásai, a megszervezésükben, a lebonyolításukban, az ellenôrzésükben is részt vehet minden jelölt.

Felhívásom mindenkihez szól, azokhoz is, akik azt a látszatot próbálják kelteni, hogy más- más célt követünk. Nem így van. Ha az a cél valóban, amit ezek a kollégák deklarálnak, akkor egy a célunk: az autonómia, az autonómiák. Csakhogy mi tudjuk, hogy ehhez a célhoz lépésrôl lépésre, nehéz úton lehet csak eljutni. Jó lenne nem szántani, nem vetni, nem permetezni, nem kapálni, csak a termést begyûjteni, ezt mi is tudjuk, de nem megy! Arról ugyan vitatkozhatunk, hogy jól szántottunk-e, jól vetettünk-e, most pedig jól permetezünk-e, jól kapálunk-e, de aki azt ígéri, hogy enélkül is lesz termés, azzal nehezen lehet szót érteni. Mégis megpróbáljuk a közös cél érdekében. Leülünk, tárgyalunk, egyeztetünk, konzultálunk természetesen, de csak az egységes RMDSZ-en belül. Az ajtókat minél tágabbra nyitva, de a közös épületet megtartva! Ez a mi ajánlatunk!

Persze, ehhez a párbeszédhez azért kell egy minimális felelôsségérzet. Mert gyengécske politikus az, aki nagyhangon meghirdeti a különutas politikát, és aztán bevallja, hogy nem tudja, mi lesz belôle. Parlamenti képviselô kollégánk, aki újabban a nagyváradi olgármesterjelöltséggel is kacérkodik, azt mondja: "Nem tudnám megjósolni, milyen fogadtatásban részesül majd Bukarestben az autonómia- koncepciónk, most azonban az a lényeg, hogy hallassuk a hangunkat."

De gustibus non disputandum.

Van, akinek a hanghallatás a fontos, van, akinek a problémák megoldása. Magamat az utóbbiak között szeretném látni. De a hanghallatókkal is szívesen leülök, ha az RMDSZ-en belül kívánják valami módon hallatni a hangjukat. Ismétlem, felhívásom hozzájuk is szól. Legyünk jóhiszemûek!

Persze, nehéz szavahihetônek elfogadni valakiket, ha egyszer azt mondják, hogy nem politikai szervezetet hoznak létre, hanem civil szervezôdést, aztán mégis kijelentik, hogy részt vesznek az önkormányzati választásokon, de csak ott, ahol nem veszélyeztetik a magyar képviseletet, majd utána jelölteket kezdenek állítani máshol is, és még mindig azt mondják, hogy nem akarnak a parlamenti választásokon részt venni... Mit higgyünk hát, kinek higgyünk?

Mert aki például Marosvásárhelyen magyar polgármesterjelöltet indít az RMDSZ jelöltjével szemben, az sokat akarhat. Akarhat szebb jövôt az erdélyi magyarságnak. Akarhat autonómiát. Akarhat tejjel- mézzel folyó Kánaánt. Akarhat sok-sok statútumot választási évben a román parlamentben. De egyvalamit biztosan nem akar, ami ezekhez képest természetesen apróság: magyar polgármestert Marosvásárhelynek. Ezt az egyet biztosan nem akarja, aki jelöltet állít az RMDSZ-szel szemben. Nem árt ezt világosan kimondani! Nem kell ehhez semmiféle politikai okoskodás. Ez matematika.

Nyitottak vagyunk, és még nyitottabbnak kell lennünk, viszont azt is jól tudjuk, hogy egy adott pillanatban kinek-kinek döntenie kell, mert nem lehet az RMDSZ által biztosított erkölcsi-politikai-pénzügyi-logisztikai háttérrel egy másik politikai szervezet talpraállításán buzgólkodni. Azt ugyanis nem sokáig tudjuk majd elnézni, hogy valaki például RMDSZ-tisztségviselôként szervezi az RMDSZ megosztását. Biztosan Önök is ismernek ilyen példákat, miközben ugyanezek az emberek úton- útfélen intoleranciával vádolják az RMDSZ-t. Lehet, hogy elôbb-utóbb intoleránsaknak kell lennünk velük szemben, mert nem lehet valaki sokáig kint is, bent is, de én inkább azt javasolnám, tessék a boldogulást az RMDSZ-en belül kiküzdeni, kivitatkozni, kitárgyalni. Összeférhetetlen embernek például nem érdemes a szövetségbôl kimenni, mert attól még ott is összeférhetetlen lesz. Erre is hallunk már példát innen-onnan.

Nem csak a politikai sokszínûségre van ezután még nagyobb szükségünk, mint eddig, hanem a civil társadalom és az egyházak támogatására is. Csak egy befogadó, egyeztetni képes, minden véleményt ütköztetni tudó RMDSZ kaphatja meg ezt a támogatást. Errôl nem szabad megfeledkeznünk egy pillanatra sem.

Programkérdésekben viszont nem a mérlegelés, a latolgatás idejét éljük, hanem egyértelmû ajánlatot kell tennünk a romániai magyar közösségnek. Mit ajánlunk választási programként? Modern, európai, versenyképes magyarságot a sorvasztó bezárkózás, a meddô múltba nézés, a tehetetlenkedô önigazolás helyett.

Gyarapodást a fogyatkozás helyett.

Nemzeti szimbólumaink, nyelvünk, kultúránk szabad használatát, a tulajdonkérdés teljes rendezését, felekezeti oktatást, Erdély etnikai visszony-rendszerének és közigazgatási berendezkedésének újragondolását, a helyi közösségek szociális, gazdasági, infrastrukturális gondjainak orvoslását, a korrupció felszámolását, a szegénység visszaszorítását.

Részvételt a közös döntésekben!

Saját döntéseket saját ügyekben!

Azt ígérhetjük, hogy jobban, hatékonyabban, gyorsabban haladunk azon az úton, amelyen elindultunk.

Együtt talán feledékenyek vagyunk, és nem készítjük el a leltárt újra meg újra, de külön-külön mindannyian emlékszünk a legfontosabb eseményekre. Például arra, hogy 1993. augusztus 26-án az RMDSZ benyújtott egy memorandumot Románia felvételérôl az Európa Tanácsba. Másfél évtized legvisszhangosabb dokumentuma volt ez: legtöbbet támadták a románok, legegyértelmûbben üdvözölték a magyarok. Kérem, vegyék majd elé ezt a memorandumot: 14 pontos igénylistát tartalmaz az anyanyelvhasználattól a tulajdonkérdésig. Összeszámoltam: a 14 pontból teljes egészében megvalósult 8, részben megvalósult 3, és még nem valósult meg 3. Ez tíz esztendô mérlege.

Ugyanebben az évben, 1993. november 14-én a Szövetségi Képviselôk Tanácsa elfogadott egy törvénytervezetet a nemzeti kisebbségekrôl és autonóm közösségekrôl. Ez a tervezet nagyrészt választ ad azokra a kérdésekre is, amelyeket ma sokan az autonómiával kapcsolatosan fölvetnek. Kérem, vegyék elô ezt a tervezetet is. Ha valaki azt kérdezi, hogy a román törvényhozásban és végrehajtásban milyen koncepció alapján dolgozunk, látni fogja: ennek a tervezetnek az alapján. Itt az ideje, hogy ezt kimondjuk, hogy végre szétfoszlassuk némelyek kényszerképzetét, miszerint az RMDSZ iránytû nélkül megy elôre. Van iránytûnk, vannak céljaink, van programunk, van kisebbségi törvénytervezetünk, amelyet még egyszer meg fogunk vitatni, és a választások után módosított formában ismét elô fogjuk terjeszteni a parlamentben.

Egyébként minden alkotmány- és törvénymódosító javaslatunkkal ezt a szöveget követjük, kérem, olvassák figyelmesen a cikkelyeket. És látni fogják, hogy nagyon sok rendelkezése ma már ott van a különbözô román törvényekben, vagy egyik-másik éppenséggel a román alkotmányban.

Ismétlem: tudjuk, mit kell tennünk, és kérem Önöket, választások elôtt, választási kampányban ezt világosan mondják el mindenütt, mindenkinek.

Szándékosan hagytam elemzésem végére a kormánypárttal való együttmûködés kérdését. Pedig nyilvánvalóan fontos eszközrôl van szó! De mindez csak eszköz. Ma a célokról kellett elsôsorban beszélnünk szerintem. Ami az együttmûködést illeti: meggyôzôdésem, hogy választási évben nekünk a legnagyobb érdekünk a politikai stabilitás Romániában, nekünk a legnagyobb érdekünk, hogy ne szabaduljanak el a magyarellenes indulatok, és ne a nacionalista retorika határozza meg a választási kampányt.

Éppen ezért valószínûleg együtt kell mûködnünk ezekben a hónapokban is a kormánypárttal. Az együttmûködés formájáról viszont csakis akkor dönthetünk, ha látjuk, mi történik a 2003-ban megoldatlan vagy függôben maradt kérdésekkel, mi oldódik meg, vagy mire kapunk megbízható garanciákat. Az is érdekünk egyébként, hogy a választási törvény ne módosuljon számunkra hátrányosan, és ehhez is szükségünk van valamilyen formában az együttmûködésre. De ma már mindnyájunk számára az a legfontosabb, hogy mi lesz a választásokon: tudunk-e tovább haladni a megkezdett úton - és én bízom benne, hogy igen - , vagy pedig letérünk, eltévedünk, szétszóródunk.

Az alternatíva világos!

A tennivalók is világosak.

Szolidaritás, kitartás, határozottság, következetesség kell ahhoz, hogy ezt a választási évet végigvigyük.

De emellett bölcsességre, megértésre, kompromisszumkészségre is szükségünk lesz mindvégig!

Kívánok jó munkát, jó együttgondolkodást Önöknek ma is, az elkövetkezô hónapokban is.

(Elhangzott az RMDSZ Szövetségi Képviselôk Tanácsa február 21-i ülésén)

A marosvásárhelyi Vulturilor utca lakóinak tiltakozása ellenére felépül a szájsebészet mellé tervezett tömbház. Dorin Florea polgármester ígéri: a lehetôségek szerint csökkentik az építkezéssel járó zajt és "zöldfüggönyt" terveznek a tömbház és a magánházak közé.

A marosvásárhelyi önkormányzat szociálislakás-építési terveit ismertette tegnapi sajtótájékoztatóján Dorin Florea polgármester. A tervek szerint tömbházlakásokat építenek, illetve vásárolnak és felújítanak a fiatalok, a hátrányos helyzetû családok és a nehéz anyagi helyzetben levôk részére. Tömbház készül például a szájsebészeti klinika mellett, a Predeal utcában, tárgyalások folynak arról, hogy a Suceava és a Rovinari utcákban is
felépítsenek egy-egy blokkot. Az Azomures kombináttól is megvásároltak egy 40 lakrészes tömbházat, egy másikat pedig a Manpel bôrgyártól. Pénzt helyi forrásokból biztosítanak, illetve pályázatokból.

A tömbházépítések kapcsán máris ellentét alakult ki a polgármester és a szájsebészethez közel levô Vulturilor utca lakói között. Utóbbiak panaszt nyújtottak be a polgármesteri hivatalhoz, amelyben tiltakoznak a klinika mellé tervezett tömbház felépítése ellen. Arra hivatkoznak, hogy a tömbház felépítésével a környékbeli magánházakban lakók intimitása sérül, az épület sehogy sem illeszkedik bele a környék "hangulatába". Az építkezési munkálatok zajosak, porral és szeméttel járnak. A panasz aláírói nehezményezik, hogy a polgármesteri hivatal illetékesei nem kérték ki véleményüket, és javasolták, hogy más, "alkalmasabb" területen építsenek blokkot. A környékbeli ingatlanok értékét egy tömbház megjelenése csökkentheti.

Újságírói kérdésekre válaszolva Dorin Florea hangsúlyozta, hogy a terület a polgármesteri hivatal tulajdona, a tömbházépítési tervet pedig jóváhagyta a tanács. A Népújság kérdésére elmondta, hogy a tömbház építését az Egészségügyi Minisztérium kezdeményezte fiatal orvosok részére, és már túl vannak a versenytárgyaláson, nem állhatnak le a munkálatokkal. A panaszlevél aláírói jelezték a polgármesternek, hogy kedvezôtlen válasz esetén a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulnak.

Az Aquaserv a "sláger"

- Én vagyok az elsô polgármester, aki kitakarította a Poklos-patakot - jelentette ki Florea, hozzátéve, hogy idén is sor kerül a "takarításra", ami szerinte a Vízügyi Igazgatóság feladata lenne, mert ennek tulajdonába tartozik a patak.

- Hiába kéri az önkormányzat, hogy adják át. A vízügy, arra hivatkozva, hogy nincs pénze, nem tisztítja a medret, ami évi 700-800 millió lejébe kerül a városnak. De nem hagyhatjuk, hogy a lakók szenvedjenek a bûztôl. Inkább az Aquaservet kell megkérdezni, hogy lehetséges, hogy 9 csatornán ömlik a szennyvíz a Poklos-patakba?! - tette fel a kérdést a polgármester.

Az Aquaserv szóvivôje, Sófalvi Szabolcs kérdésünkre elmondta, hogy a fenti eset akkor történik meg, ha egy szennyvízcsatorna eldugul, ekkor a szennylé átfolyik az esôvízcsatornába, így kerülhet a patakba. A lakossági jelzések nyomán (de az Aquaserv hibaelhárító csoportja amúgy is nyomon követi a szennyvízcsatornák helyzetét) legtöbb 12 órán belül kijavítják a hibát. - Ettôl biztos nem büdös a patak - jelentette ki a szóvivô.

A polgármester azt is szóvá tette, hogy Törzsök Sándor tanácsos "4 milliárd lejt kért a Koronka felé vezetô vízhálózat kiépítésére". - Az Aquaserv miért nem a saját nyereségébôl állja a beruházás értékét, hiszen tavaly 19 milliárd lejre rúgott a profitja, idénre pedig 24 milliárdra becsülik a várható nyereséget? - háborgott Florea.

Az Aquaserv szóvivôje közölte, hogy a tanács a költségvetés megvitatásakor jóváhagyta az alárendeltségébe tartozó Aquaserv költségvetését, ahol a beruházások fejezetben 4,6 milliárd lej szerepel a Koronka felé (a Sapientia egyetemi központ felé) vezetô vízhálózat kivitelezésére. Mellesleg az Aquaserv idén saját alapokból 35 milliárd lejt fordít beruházásokra.

Szintén a vízszolgáltatót érintették azok a kritikák, melyek szerint a Szabadság utcai hidat azért nem tudták újjáépíteni, mert az Aquaserv nem cserélte ki tavaly a vízvezetékeket. A polgármester kifejtette, a tavalyi hídjavításokat követôen újabb 11 híd felújítása várható, a szakelemzések és tervek már elkészültek. Az Aquaserv szóvivôje pontosított: a Szabadság utcában nemcsak a víz-, hanem a szennyvízcsatorna cseréje is folyamatban van, az érvényes szerzôdések szerint a határidô 2004. március 31.

Farsangfarkán nem szabad elszalasztani az alkalmat, maskarába öltözve, táncra pendülve kell vidámságra hangolódni. Úgy, ahogy ez vasárnap késô délután a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban történt.

A Szent Mihály teremben a szovátai Pál Károly jóvoltából szólt a zene, sorra érkeztek a jelmezbe öltözött résztvevôk kísérôik társaságában. A bemelegítô nagy sürgés-forgás után elérkezett a várva várt bemutatkozás. Pár pillanatra Mexikóban, aztán az észak-amerikai hegyek lábánál a tûzô napon, vagy éppen a forró sivatagban érezhettük magunkat. A sámán jelenléte ôseink hitvilágába varázsolt. Aztán felsorakoztak a kis és nagy macskák, az állatvilág egzotikus példányai, a titokzatos madár és a legújabb kori vadászbotrányok fôhôse, a barnamedve. A demográfiai robbanás velejárója, hogy Gáborékból még ide is jutott, s emberi naivságunkat kihasználandó a cigányszentgyörgyi jósnô kártyát vethetett a csupafül közönségnek. Mi tagadás, jót szórakoztunk Piroska és a találékony farkas jelenetén, s csodálattal figyeltük a üzletemberek leleményességét. S ha már ilyen sok ember összegyûlt, valakinek a betevôrôl is gondoskodni kellett, így szakácsokból sem volt híján. A vége fele megjelent a gyóntatópap, a gyermekszomorító tanárnô, s az elmaradhatatlan bohóc, amibôl kettô is megtisztelt jelenlétével.

Amíg a báli sereg az elôtérben mézédes fôtt kukoricát, foszlós fánkot nassolgatott, a zsûrinek döntenie kellett, kik is legyenek a legek. A bál menete megegyezett a hagyományos farsangi mulatságok forgatókönyvével, mégis a Marosi Márta és Jancsó István által szervezett maskarázásban volt valami különös, valami többlet a hagyományoshoz képest. A bálozók serege a Maros Megyei Mozgássérültek Egyesületének tagjai sorából és a Hargita megyébôl meghívott mozgássérültek közül került ki, akik több derûvel, nagyobb átéléssel, több bátorsággal, leleményességgel és ambícióval, saját korlátaikat ledöntve, láthatóan nagyobb eseménnyé varázsolták a bált, mint ahogyan ezt fizikailag egészséges embertársaik tehették volna.

Jegyzet

Szolgálatos szerkesztôként, avagy a közönségszolgálatot ellátó irodában dolgozva gyakran kerül kapcsolatba az újságíró a kedves olvasóval. Aki akkor is kedves kell legyen számunkra, ha történetesen nincs túl jó hangulatban, mert dühös, háborog, igazságtalanságnak érzi, ami vele történt. És nem boldogságában veszi a nyakába a világot, s a szerkesztôségünkbe vezetô két emeletet, hanem mert végigjárt minden utat, vagy elsô felháborodásában nem is tudja, hova kellene fordulnia, hogy orvoslást találjon a vele, vagy a hozzátartozóival megtörtént sérelmekre. Lehetôségeink szerint segíteni próbálunk minden panaszoson nemtôl, kortól, foglalkozástól, nemzetiségtôl függetlenül a szakma szabályai szerint úgy, hogy (ha van rá mód) tekintetbe vesszük, meghallgatjuk a másik fél véleményét is. Mindez természetes velejárója az újságíró mindennapi munkájának. Amiképpen az is, hogy a panaszos nem minden esetben elégedett a válasszal, alkalomadtán a nemtetszését is tudomásunkra hozza, amit az évek során megszoktunk, és éppen ezért most nem errôl szeretnék beszélni. Sokkal inkább az utóbbi idôben megszaporodó fenyegetô telefonhívásokról, amikor általában bemutatkozás nélkül a legdurvább szitkok hullanak a telefonnál levô újságíró fejére. És nem hiányoznak a személyi épségére, a családjára vonatkozó fenyegetések sem. Ezek a hívások néha célzottak, máskor viszont az válik a verbális agresszió célpontjává, aki történetesen felemeli a telefonkagylót. Társadalompszichológiai szempontból érthetô az a rossz közhangulat, s a türelmetlenség is, hisz mind többen egyensúlyozunk a megélhetés határán, s e nagy "demokráciában" idônként semmibe vesznek mind-annyiunkat. Betegként, fogyasztóként, vásárlóként, emberként.... egya-ránt. Amit nem szabad annyiban hagyni, és legelemibb jogainkért ki kell állnunk, egyénileg és közösen is. A problémák felvetésére, a sérelmek de ugyanakkor az örömök, esetenként az elégedettség, a jobbító szándék kifejezésére lapunk is fórumot biztosít az olvasónak. Akár hetente kétszer is, ha az igény úgy diktálja. Ezért bántó a szerkesztô számára az utóbbi idôben mindinkább elszaporodó gyûlöletbeszéd, amikor a távolság oltalmában megbújó "bátor" telefonálók harsogják bele szidalmaikat a telefonkagylóba a szerkesztô vélt vagy valós politikai elkötelezettségénél lyukadva ki. Nevük, személyük nyílt vállalása, a válasz meghallgatása nélkül. Üzenem mindazoknak, akik érvek helyett hangerôvel, gyûlölködô fenyegetéssel próbálnak érvényt szerezni indulataiknak, hogy nagy kár a "benzinért"! Ezt a rengeteg energiát másra is használhatnák. Valószínû, több, jobb, "láthatóbb" eredménnyel.

Telenézô

A CNN és a többi hírtévé napok óta egyebet sem ad, mint egy bizonyos A. Wass Show-t: összes mûvei hangzanak el angol, arab, spanyol, francia, olasz, német, orosz, ukrán, lengyel, litván, svéd, norvég, finn, kínai, mongol, japán, hindu, görög, horvát, macedón és magyar nyelven - a többit nem bírtam megjegyezni, de majdnem biztos, hogy pl. a baszkok is beszálltak a buliba, mint ahogyan a skótok, írek, walesiek, meg talán a maorik is... A felolvasások miatt elmaradnak a hétvégi focimérkôzések, egyáltalán minden jelentôsebb sporttevékenység szünetel, a sporttévék személyzetét kétnapos szabadságra küldték. És amint a nagy mérkôzéseken szokásos, az elragadtatott a közönség a tengert utánozva hullámzik, stadiononként kapcsolva vibrál teste s lelke, forrasztja egybe a világot. És ezt a nemzetközi összeringást egy magyar író életmûve váltotta ki!

Miközben büszke vagyok, feltûnik, hogy egy bizonyos nyelven nem wassalberteznek, pedig a lakosság számához viszonyítva annyi égi csatorna ontja a hírt, esemény-beszámolót, tóksót-miegyebet, hogy (fôleg a városi) nézô úgy kapkodja fejét, mint a borotvapenge elôtt a viccbéli egérke: ez dió, ez mogyoró, ez ananász, ez meg kivi...

Ha legalább egyiken muzsikált volna A funtineli boszorkány szép román szövege ... Ha legalább egy részletet hallunk vala...

Ojjé, riadok; lejárt a "doku" a Moulin Rouge szomorú szemû piktoráról; még egyszer meg kell majd tekintenem.

Olvasom osztán, hogy milyennek kellene lennie az erdélyi magyar televízió(zás)nak. Nem lehet elitista, legyen a transzszilván párbeszéd (ojhoj, sziszeg e szó) mentora - mindenki a saját anyanyelvén szólaljon meg -, vállaljon fel egyfajta munkamegosztást a Duna tévével, és így tovább. De persze el tudnám képzelni az erdélyi magyar tévét úgy is, hogy nonstop felolvasásokat közvetít, élôben, melyeket azonmód átvesznek mindenütt a világon.

Vannak végtelen jegyzékek azokról, akiknek a mûveit mind-mind föl kellene olvasni. Van piktor, akinek mûveiben (ötpercenként váltva egymást) évekig kellene a szemlélôknek gyönyörködniük. Van zeneszerzô, akit mindig hallgatnánk, és volna néhány szobrász, akiknek az alkotásait, hm, ma nem könnyû még bár elképzelni sem ama térben, ahová alkotóik álmodták ôket.

Mesélem "a kis nonstopot" erre-arra. - Olvasnátok ti is Eminescut, Rebreanut, vagy akár Caragialét, ha azt akarjátok, hogy a román médiában is kellô publicitásotok legyen - mondja koccintó társam egy lagziban. - Itt például az a helyzet - világosít fel -, hogy a tieid (ai vostri, sz. m.) alig vagy egyáltalán nem tudnak olvasni anyanyelvükön. Egy részének már nem is a magyar az anyanyelve, a magyar legfeljebb csak apanyelve. És, van egy mondás, egy bika se' bôgi a borját!...

Egykori legény-társam - gyermekei az úgynevezett "marasmenti", vagyis a-zó, otthon s nem az iskolában tanult változatát beszélik anyanyelvü(n)knek, emiatt "idegenek", mûveltnek gondolt magyarok elôtt óvakodnak szólni -, kioktat: a bika nem a borját, hanem a borjúját bôgné, ha bôgné. A borja, az voltaképpen kinek-kinek a saját termelésû (vagy beszerzett) háziúr-vacsorai itala. De leghelyesebb, ha bornyút mondok.

Lehetne Hermann Oberth vagy Josef Haltrich nyelvén felolvasni valamit Schässburgban vagy Mediaschon? Elisabethstadtban? Persze, csak minek. Több magyar szót hallasz az utcán, mint nímötöt (szászt)... Az a több azonban alig kettô, vagy, egye fene, három...

A választási cirkusszal minden, de minden sajátos, különös árnyalatot, markáns kontúrt kap az írott és elektronikus sajtóban. A nagy bunyó már elkezdôdött, a médiafelügyelô testület pár nap múlva képtelen lesz eleget tenni feladatának, és csak a nagyobb vétségeket bünteti/szankcionálja. Az Amor de Cotroceno sorozat pozitív hôse ugyanaz az alak, akinek a (lopott) köpönyege alól a mai
"bûntelen" bajnokok java iskolázott állapotban kibújt. A bábok bábukká fejlôdtek, és a Nagy Román Telenovella címû nonstop show hôseiként ünnepli vagy fütyüli ki ôket a tévés szavazók fölöttébb kevert ízlésû "tábora". De addig is ott van "a manélé királya", aki a másik trónolót letaszajtotta patrónusa, a kétes hírû alvilági boss hathatós segítségével... Addig ott vannak a nemzetközi megmérettetésre szánt könnyû dalárnôk és dalárok, azokra szintén szavazni lehet, tizenkettô egy tucat, hat belôlük fél tucat, a kincstári tévé fô mûsorán.

Ó, annyi fontos mûsor van.

A "Wass Albert-ügy" jó téma a szélsôséges pártoknak, a bértollnokoknak, akik választási trükként értelmezik a vége- hossza nincs felolvasást... Aztán elkukkan ez is, mihelyt a pártérdekek másfelé tüzelnek.

Wass Albertet, az írót nem kell rehabilitálni; az embert pedig illetékes vagy illetéktelen világi fórumok elôtt fölmutatni s visszahelyeztetni "földi" jogaiba - nem biztos, hogy happening(esek) dolga s illetékessége. Errôl ennyit.

Kampányban W.A. híres verse, az Üzenet haza is fejre áll. Hiszen minden víz visszafelé szalad, kô kövön dehogy marad, és a csillagok kerekét is megint mások olajozzák.

Talán vigyázzunk és imádkozzunk tovább. El tudnék képzelni sok száz, sok ezer templomot, amelyekben megállás nélkül W. A.-ért imádkoznak. Meg persze azért, amit Ô számunkra jelent.

A Nonstop Imát a jó Isten minden irányba ingyen közvetíti a saját privát égi csatornáján...

(Aztán a Teremtô küld egy sms-t a Szent Péter Net közvetítésével. Hogy a jó ügyvédek ebben az esetben is nélkülözhetetlenek.)

Szombaton újra jelentkezett a Látó Irodalmi Színpada. Ezúttal a Kultúrpalota kisterme volt a színhely, nem véletlenül, ugyanis a havilap a budapesti Ortega y Gasset Társaságot látta vendégül, ami összmûvészeti rendezvényt feltételez, hisz a társaság tagjai között éppúgy van irodalmár, mint filmrendezô, képzômûvész, történész, producer, zeneszerzô.

A vásárhelyi eseményen részt vevô Tolvaly Ferenc írót, Szabados György zeneszerzôt, Kalmár József szobrászmûvészt, Bereczky Csaba és Gödrös Frigyes filmrendezôket, Bartal Csaba történészt és Árpa József filmproducert Gálfalvi György, a Látó fôszerkesztô- helyettese mutatta be a hallgatóságnak. Megtudtuk, hogy a társaság egymással jó viszonyban álló, hasonló mûvészetfilozófiával, szemlélettel rendelkezô mûvészek mûvészetrôl és saját mûvészetükrôl való beszélgetési igénye mentén alakult meg szervezett formában. Havonta találkoznak, filmet vetítenek, zenét hallgatnak, felolvasnak, és mûvészi vénával megáldott politikusokat is meghívnak, így magánemberként is megismerhetik ôket, ami több esetben kellemes meglepetést jelentett számukra.

Az est díszvendége ezúttal Tolvaly Ferenc, Marosvásárhelyrôl elszármazott író volt, akivel Gödrös Frigyes beszélgetett új, A szélhárfa lakói címû regényérôl, annak születésérôl, amely egy trilógia második részét képezi. A készülô harmadik regényrôl is hallhattunk mûhelytitkokat. Hat regénye jelent meg eddig.

A rendezvény végén Galkó Balázs színmûvész olvasott fel részleteket a Szélhárfából, majd Gálfalvi György búcsúszavai elôtt Szabados György virtuóz zongorajátékát élvezhették a jelenlevôk.

Olvasom Damján B. Sándor írását a nem olvasás terjedésérôl. Magam is sokszor szólaltam meg a kérdésben, hiszen személyesen, foglalkozásszerûen is érdekelt volnék.

Igaz, hogy a kiadványok példányszámai csökkenôben vannak, a (proletár)diktatúra (több)ezres tételeivel szemben ma a százas tételek tûnnek reálisabbaknak, piacközelibbnek, kínálat- kereslet szabályozta optimális mennyiségnek egy-egy könyv kiadása kapcsán. Ugyanakkor, ha összehasonlítja a könyvesboltokban járó a megjelent címeket - az akkoriakat és a mostaniakat - látnia kell, hogy az elmúlt másfél évtizedben ugrásszerû mennyiségi és fôleg minôségi többlet mutatkozik könyvkiadásunkban. Soha ennyi hazai új magyar könyv nem hagyta el a sajtót, mint napjainkban. Soha ennyi (ennyiféle) kiadó és kiadás. Több mint a két világháború között, több, mint az elsô elôtti utolsó békeévekben. A kérészéletû kiadók általában a kezdeti felmagzás után röviddel elfonnyadtak, a többiek állják- bírják a versenyt (pályáznak, szereznek, kigazdálkodnak…) jobb-szerényebb hátszéllel.

Kinek termelnek, ha nem az olvasónak? És a könyvek kevés kivétellel elfogynak. Magyarországon a panaszok ugyanazok, mint amelyeket Ön hangoztat, Damján úr, csakhogy akkor kinek rendezik meg évrôl évre terjedelmesebben a Magyar Könyvnapokat, a könyvvásárokat a Kongresszusi Központban, az ország vidéki nagyvárosaiban és a Vörösmarty téren, sôt az idén már a Bazilika elôtt kialakított, frissen átkövezett téren? Gyorsabban-lassabban vevôre találnak, de nem nagyon hevernek az 1990-1995-ben megjelentek ma, 2004-ben raktáron (nálunk sem). Van könyvvásárlás, akadnak még olvasók. Az író-olvasó találkozók közönsége általában stabil, a szakmai érdeklôdôkön kívül azok jönnek el, akiket érdekel az újdonság, az író személye. A vásárhelyi könyvvásárról Káli Király István megszállott vásárrendezô nem füllentheti évrôl évre, hogy a rendezvény anyagi sikere az egek felé tart, mert akkor egy nap - egy évtized alatt számtalanszor fény derülhet a turpisságra - kipukkanna az illúzió légvára, és anyagi csôdbe rántana szervezôt, kiadót egyaránt.

Tudjuk, tapasztaljuk naponta, hogy az olvasmányszerkezet rendezôdött át gyökeresen. Az érdeklôdés a szépirodalomról átvetült a szakirodalomra, a dokumentum mûfajra, a tényirodalom felé tart. Az információ- és ismeretszerzésre koncentrálódik. Ez világtendencia, nem erdélyi (magyar) irányzat; mindig is volt efféle áthangszerelés, hangsúlyeltolódás. Hiszen a tizenhetedik-tizennyolcadik században lezajlott az Ön által melegen ajánlott Biblia egyeduralmának trónfosztása, amikor a magyar istenfélô közösség áttért a világi irodalom szinte kizárólagos fogyasztására. Ekkor jelent meg végsô fokon a nagykorú magyar irodalom (vers, próza, majd kritika), aztán a magyar tudományos irodalom, amely lassan kialakította sajátos magyar szókincsét. Utóbb a publicisztika, komikus mûfajok stb. Valószínûleg akkor is sírtak a papok, konzervatív értelmiségiek, hogy istentelen könyveket olvasnak a népek, már akik egyáltalán honosak valának a betûvetés titkaiban. A két világháború között az számított mûvelt embernek, aki sok szépirodalmat olvasott, verset (tudott kívülrôl), regényt és novellát, ma az, aki otthonosan moccangat a sportban, pertu a tévével, politikával, a technika és a tudomány tényeivel, és hozzá tud szólni a humán tudományi dolgokhoz. (Ezt Önnek egy prózaíró, az írószövetség frissen fölvett tagja mondja.)

Nem hiszem, hogy a fiatalok közömbösek lennének a történelem iránt. Soha annyi magyar fiatal nem végzett történelmet egyetemeinken, mint az utóbbi évtizedben. (Van már Vásárhelyen új- és legújabb koros, ôskoros, medievista fiatal szakember.) Kinek dolgoznak ôk, ha nem a szakmai és szélesebb közönségnek? Holnap- holnapután fogják megírni mûveiket, ma a kutatás legjobb módszereit kísérletezik ki, az igazság felderítésére szövetkeznek. Igaz, a mai közönség számára a legérdekfeszítôbb az elmúlt évtizedek, pl. az 1919-2000 közötti nyolc évtized históriája, hiszen ebbôl a publikumnak is van némi/elegendô tapasztalata, családi-emberi kapcsolódása. Ezek az évek várnak leginkább felderítésre. Az ôstörténeti szélhámiáknak nagy a füstje, ám kevesebb a lángja, és mindig lesznek korszakok, szereplôk, akik iránt alábbszáll idôlegesen az érdeklôdés, visszaszorulnak a szakma szûk és szürke megvilágítású területhatárai közé.

Gáll Ernô jegyezte fel a ’90-es évek elején naplójában, hogy a nyugati partnerei elmarasztalták egy nemzetközi szociológiai kongresszuson tartott dolgozatát (az erdélyi) nemzetiségi kérdéskör tárgyalásában mutatkozó hiányai miatt, ugyanis a neves professzor nem látta, nem olvasta, nem idézte, nem viszonyult kritikusan az interneten közzétett legfrissebb szakirodalmi tanulmányokhoz. G. E. bevallja, nem tud netezni, nem tud lépést tartani már az ifjabb egyetemi és kutatóintézeti szakemberekkel.

A számítógép, amint az ember fia és leánya növekszik, úgy válik egyre inkább - tapasztalatból és zsebbôl- pénztárcából tudom - Mortal Combat, Commandos nevû agresszívumokból az információszerzés eszközévé. Azaz egyre többször fordul a fiatal olvasó (tanuló, jövendô értelmiségi, pályázó, vizsgára készülô) a meglelhetetlen bibliográfiai tételért a géphez, megszerezheti anélkül, hogy el kellene utaznia (végleg) valamely sarkába a világnak. A genfi/pekingi könyvért belép a világhálóra Marosvásárhelyen, és olykor letöltheti a keresett/kívánt részt ingyen is.

Közhely, hogy az olvasáshoz késztetés és elôzetes mûveltség szükséges, amit iskolában kell megszerezni. Az iskola ad, az iskola törekszik, a tanárok dolgoznak, ámbátor a gyerekben otthon, a családban kell felkelteni az érdeklôdést a tanulás iránt, és felfogásában egyértelmûen értékké kell avatni a tudást, a rendszeres ismeretszerzést, az iskolában történô tanulást, az egyetemet, PhD-t. Ha ezt nem kapja meg a gyerek, ha reá senkinek sincs ideje a nagy pénzhajszában, akkor a kapott 20 ezer lejjel internetklubba megy harcolni-narkózni.

Olvasnak az emberek. Meg kell nézni a közkönyvtárak olvasótermi zsúfoltságát, a könyvtárak növekvô számát. Csak a rendszerváltás óta Marosvásárhelyen nyolc köz- vagy testületi, ill. szakkönyvtárat alapítottak.

Ma a mûveltségszerzés helye egyértelmûen a város, a minél nagyobb város. Nem baj. Nem bûnös dolog. Ez a fejlôdés útja. Az internetes demokrácia folytán azonban a kisváro-sok és falvak is benépesíthetôk sok-sok olvasmánnyal, mert sajnos, a községi könyvtárakat már csak a szentlélek vagy még Ô sem, de az ima sem tartja életben. Anyagi tehertétel az önkormányzat számára, elfekvô értéktelenség, porfogó, ócskásraktár sok-sok helyen, és nem a könyvtárosok akaratából…

Különben Damján B. Sándor tegye szívére a kezét, és nézzen szét, nemzedékébôl hányan maradtak nagy szenvedélyes olvasók, könyvbemutatókra járók, írókat-mûveket ismerôk, verseket olvasók mára? Minden korban akadnak nagy számban a funkcionális és valóságos analfabéták, nem olvasók, könyvet utálók.

Holott közben lezajlott az írástudatlanság intézményesített felszámolása, a szocializmus éveiben a kultúrforradalom tobzódott, melyrôl anyám egyik tanítványa negyedévi dolgozatában megírta, hogy ennek 11 ezer paraszt esett áldozatául, mint 1907-ben.

Különben 1907-ben hányan olvasták Pázmányt, Zrínyit vagy Balassit, Petôfit és Aranyt Magyarországon? Akkor nem vala Microsoft, sem tévé, sem mozi, sem rádió, sem CD, legtöbb helyen villany s aszfaltos út sem. Analfabéta annál több.

E-mailen érkezett hat, a választás gondjai köré csavarodó írás keltette gondolatok serkentenek írásra. Szerzôik: Szabó László tanár, Matekovits Mihály, Kincses Elôd, Román Gyôzô, interjú Duray Miklóssal, Vekov Károly.

A jelzett írások, lereagálások végkicsengése: nem a magyarság ellen, de egymás ellenében lép szorítóba a politikai, nemzetvédô, nemzetféltô, nemzetépítô stb. alakulatok mindenike. Mi, a választók, ennyi ígéret között csak kapkodjuk fejünket jobbra-balra, tekergetjük körbe-körbe: kell-e nekünk ennyi dada? Apait-anyait beleadva, caragialés hôsök gyanánt tépdeljük sörényünket: hát mi kire szavazzunk? Miközben fejszámolással osztjuk-szorozzuk a lehetséges eredményeket: ha eddigi szavazásainkon Pistára voksoltunk 10-en, azt éppen hogy betuszkoltuk oda, ahol tennie kellett, tenni tudott vagy nem, akart vagy nem érettünk, a szavazókért, a nemzetért. Ha holnap Pista mellett Jánosra is szavazni fogunk, mondjuk 7:3 (vagy más!) arányban, mindketten ehetik az ellenzékiek keserû kenyerét. Nem lesz nemzetvédés, nemzetféltés, nemzetépítés. Lesz egymásra mutogatás, boszorkányvadászat, az elejtettek kipellengérezése, megégettetése. Mi, szavazók, majd pályaszélrôl duzzoghatunk, szurkolhatunk a két (több?) tábor viadorainak: mutasd meg agyaraidat! Ne hagyd magad! Esetleg elégedetten dörzsölgethetjük markunkat: kellett nektek! Vesztettétek a védett, ill. áhított koncot! Hogy közben mi is vesztettünk? Hadd bánják (DE: bánják?) azt bajnokaink, hiszen ôk vesztettek értünk, nekünk!

Eddig a keserû epe, mely gyûl, gyûl, vastagszik, sehogy sem tudván megemészteni a történéseket.

Epére javaslat. Megszívlelendô a szembenálló táborok küzdôinek: úgy lépjenek pástra, hogy bármelyikük is vérezne el választási küzdelmében, térdre csuklásában is azt segítse, akinek érdekeit fennen hangoztatja: a választót! Akinek sorából vétetett, akiért élnie-halnia kell. Nem fordítva!

Elôválasztások lesznek? Legyenek! Minden körzetben. Szórványban, tömbmagyar területen. A jelölteket indító alakulatok mindenik szavazólapon azonos számú jelöltet állítsanak. Azonos sorszámú jelöltek közül csak egyre adhassuk voksunkat. A nagyobb szavazatot nyertek kerüljenek fel az országos listára (ha már a listás változat tûnik kedvesebbnek!) a végleges szavazásra. Így nem kerül sor a riogatás beváltására: megoszlanak a szavazatok! Nem kerülünk be a parlamentbe! A végsô futamban azonos számú jelölt kerül be a magyarság színeiben, akárha csak egy jelöltindító alakulat lenne!

Ott, a Nagy Házban, késôbb kezdôdhet majd az iszapbirkózás ígéreteik be(nem)váltásáért.

Egyszerû, mint a Kolumbusz tojása, nem? Vagy a gordiuszi csomó.

Ellenvélemény? Tessék kirukkolni! Mindkét (több?) táborban. A nagy nyilvánosság elôtt. Hogy számon-kérhetôk legyenek a késôbbiekben!

Nincs?

Ha mégsem füllene a fog e megoldáshoz vagy más, épkézláb javaslathoz egy emberként fogom szemébe kiáltani "bajnokainknak": vádolom önöket! Vádolom önös érdekeik érvényesítése miatt. Vádolom politikai rövidlátásukért! Vádolom a magyarság közös érdekének lábbal tiprásáért! Vádolom szemforgató kampányolásukért! Vádolom a választások elvesztéséért! Vádolom önöket egyénenként. Vádolom alakulatukat egészében!

Ébredjenek, urak! Hulljon a hályog szemeikrôl! A 12. órában vagyunk!

Dr. Veress Albert, Csíkszereda

Csendes a falu a békét ígérô fehér hótakaró alatt. Olyan, mintha mesébôl ismert téli álmot aludna minden. Nem csilingelnek naphosszat a téli hangulatot híven ôrzô lovas szánok. Az estéket sem teszik zajossá a házak ajtaján bekérezkedô farsangos csoportok. Pedig ôk valaha tréfás alakoskodásukkal mosolyt derítettek, unalmat ûztek a fáradt arcokról. Ez már nem divat. Így csupán egy-egy tovarobogó autó fülsiketítôen dübörgô "modern" zenéje hirdeti az élet létezését. A tél legkedveltebb idôszaka a farsang, mely a hangulatosság, vidámság megtestesítôje volt mindig is. Most a szomorú csend az úr. A kultúrotthon egykori víg kacajtól telített termeiben is csendkirály honol. Nem ropja a csárdást cigányzenére a falu apraja és nagyja. A falu fiataljait elnyelte a külföld munkát ígérô, tovább-tovább robogó fekete vonata.

A békés, fehér hópaplan alatt azonban szürke, hangulattalan, lázongó az élet. A gond sötét, nyomasztó fátyla nem engedi pihenni az emberi lelkeket: mi lesz, ha ismét bekopog a tavasz? A kiöregedett falu lakói képtelenek folytatni ôseik munkáját, a földmûvelést.

Sajnálnak mindent, mi sajnálnivaló. A sokak által siratott, drága "szülôföld" - a "föld" - értéktelen, senkinek sem kell. A megemelt, oly szerény nyugdíjak "kiigazítása" elôtt már jóval hamarabb magasra mászott az imába foglalt mindennapi kenyér, no meg a mellévaló. Az üzemanyag "szép" ára miatt a gépi munka értéke az eget súrolja. Ki éri ezt fel? Így a pacsirtadalos réteken a csengô kaszák már nem vágnak sûrû rendet. Minek is? Állataitól mindenki - fájó szívvel ugyan - szabadulni akar. Sokukat már elnyelte az ôszi vásár. Ami megmaradt, az elballag majd jó remény fejében a tavaszi József- napi sokadalomba… Nincs ki, nincs miért simogató, hozzáértô kezekkel vagyonként ôrizze állatait.

Szegény, szép, hófödte földek még most is álmodoznak. Mirôl? Hogy ezután is - akárcsak régebb - ôk adnak foszlós bélû kenyeret koldus és király asztalára egyaránt. A földeket tehát becsülni kell.

A téli falu fájó szívû lakói mindezt jól tudják, de sorsukon vajmi keveset tudnak segíteni. Forró lelkükre gyógyírt csupán a "bársonyszékek" árnyéka nyújthatna. Azok pedig de messzi állnak tôlük.: a földet mûvelô emberektôl. Nekik kellene pedig észrevenni, hogy valami kizökkent a rendes kerékvágásból. Valahol valamit tenni kellene, hogy ezután is csengjen a kapa, pengjen a kasza, s dús kalász, aranyló kukoricacsô mosolyogjon a világra. Ne zúzza szét sokukat az állandó drágulási hullám, ne rágja morzsává milliónyi vadállatszáj. Hát igen, a vadakat irtani, számukat csökkenteni minek is, hisz ôk a dicsô "valuta" nevet viselôk.

Alszik hát tovább erdô, mezô, rét és patak egy szép reményû álom ölében.

Patyolatfehér paplanuk felett csak a fekete varjak zajos csapata sajnálkozik. Ôk egyre hangoskodnak: "kár-kár- kár, oh de kár!"

Birton Árpádné ny. tanítónô, Székelyvécke

Nagyon szomorúak és bánatosak vagyunk mi, szegényebb rendû és cím nélküli RMDSZ- tagok, mert azt tapasztaljuk az utóbbi hónapokban, hogy vezetôinket nem érdeklik a tömeg valós, igazi problémái és véleménye. Nem foglalkozik senki a tagság (nép) gondjaival (szegénys&eacu