VI. évfolyam 39. (15609.) sz

2004. február 18., szerda

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Írásból is politikát?

Nagy Botond

Sajnálatos és szomorú, hogy a legalapvetôbb és legegyszerûbb dolgokon is össze lehet kapni . Lett légyen szó bármirôl, bármilyen kisebb-nagyobb rendezvényrôl, a pró és kontra villámgyorsan kialakul, vitázik, támad, robban és a többi. Alapjaiban ez nem is rossz, hisz a vélemények különbözôsége természetes, de gyakran szándékos a belemagyarázás, banális ügyek köré is oda nem illô retorikát kerekítenek. Itt van például a hét végén megrendezendô Wass Albert-felolvasó rekordkísérlet. Párhuzamosan zajlik több országban, legutóbb Kanadából jelezték részvételi szándékukat. Olvasómaraton, Guinness- kísérlet, bizonyítandó az író mûveinek erejét, lendületét. Ennyi, semmi több. Háborús bûnösségét azok szajkózzák leginkább, akik egy sort sem olvastak tôle. Viszont megjelentek a kommentárok magyar részrôl is, firtatják az egész kezdeményezés értelmét, lényegét, hatásvadászatnak titulálják a rendezvényt, sztárolásnak, hasonlóknak. Van ebben némi igazság, Wass Albert az anyaországi jobboldal felkapott figurája lett, védjegy, ha úgy tetszik, míg ellenlábasaik számára nem több egy kivénhedt populistánál, aki fölött rég eljárt az idô, akinek hagyatéka csupán népnemzeti demagógia. Mint mindenhova, a Wass- kérdéskörbe is beszivárog a politika, kialakul az adok-kapok, e hányatott sorsú író neve pedig vagy kampánnyá silányul, vagy az egymásra fröcskölés okaként és okozataként válik hajótörötté az irodalom mellékvizein. És, mint annyiszor, magyarországi leképezôdésként, az erdélyi rendezvények kapcsán is begyûrûzik e tendencia.

Egy jó szándékú kezdeményezés sem úszhatja meg ilyen-olyan támadások nélkül. A Wass Albert-példa azért specifikus az általánosságok tengerében, mert épp annak az írónak kapcsán ugranak össze a felek, aki egész munkásságában a megmaradást, az egységet, a kitartást, az egyenes beszédet hangsúlyozta. A sztárolás, régimódiság vádjaival érvelô erdélyiek, és a kampányfogásként wassalbertizáló anyaországiak pedig azt felejtik el, hogy lehet ugyan íróból politikát csinálni, de ezáltal csak az derül ki, mennyire nem Wass Albert és vitatott élete a tét.

Országgyûlési vita a határon túli magyarok támogatásáról

Nincsenek pontos adatok a megszorításokról

A kettôs állampolgárság ügyében elôrelépés történt, ezzel kapcsolatban készülnek a hatástanulmányok, a közeljövôben tervezik a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) összehívását - mondta Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke kedden Budapesten, a parlament külügyi bizottságának ülésén.

A testület ülésén a HTMH és az Illyés Közalapítvány vezetôje számolt be szervezetük tevékenységérôl.

Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke kiemelte: a kormányzati munka, a magyar-magyar kapcsolattartás és az oktatási támogatások területén sikeresnek nevezhetô a hivatal 2003. évi munkája.

Mint mondta, fontos probléma a határon túli magyarság népességcsökkenése. Kitért arra, hogy Horvátországban tíz év alatt 25 százalékkal, Szlovéniában 27 százalékkal csökkent a magyarok száma.

Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány kuratóriumának elnöke arra kérte a bizottság tagjait, hogy "pártra való tekintet nélkül támogassák az Illyés Közalapítvány megôrzésére irányuló szándékot".

Az elnök kifejtette: még nincsenek pontos információi arról, hogy a
"restrikciós politika" milyen mértékben érinti az alapítványt. Hozzáfûzte: a "Draskovics-csomaggal" kapcsolatban hallott már 30, 20 és 5 százalékos forráselvonásról is.

Pomogáts Béla megjegyezte, hogy a közalapítvány költségvetése 2001-tôl változatlanul egymilliárd 21 millió forint, emellett kevesellte a határon túli magyarságra jutó összköltségvetést is.

"A 6100 milliárd forintos állami költségvetésbôl 12 milliárd jut a határon túli magyarok támogatására, ami nem hatékony jele a szolidaritásnak" - fogalmazott Pomogáts Béla.

Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke a kiemelte: a határon túli magyarság részérôl bizalomcsökkenés tapasztalható a kormánnyal szemben.

A Magyar Nemzet címû napilapra hivatkozva a bizottsági elnök azt mondta: a "Draskovics-csomag" összevonja a HTMH-t és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalt, megszüntet határon túli magyarok segítésével foglalkozó alapítványokat, illetve összevonja az Illyés Közalapítványt és az Apáczai Alapítványt, valamint csökkenti az oktatási-nevelési támogatásokat is.

Bálint-Pataki József erre reagálva elmondta: a megvonás minden bizonnyal nem érinti a határon túli magyar támogatásokat.

Folyik az egyeztetés Geoana budapesti látogatásáról

Rövid idôn belül sor kerül Mircea Geoana román külügyminiszter múlt héten elmaradt budapesti látogatására, az új idôpontról még folyik az egyeztetés - mondta a magyar külügyi szóvivô keddi tájékoztatóján az MTI kérdésére válaszolva.

"A látogatás elmaradásának semmi köze nincs a kétoldalú kapcsolatokhoz, hiszen azok jók, Kovács László külügyminiszter és román partnere között gyakoriak a találkozók a különbözô nemzetközi fórumokon" - hangsúlyozta Tóth Tamás.

A szóvivô bejelentette, hogy Kovács László csütörtökön Budapesten tárgyal Franco Frattini olasz külügyminiszterrel, aki Varsóból érkezik a magyar fôvárosba.

A találkozón a kétoldalú kapcsolatok mellett elsôsorban az idôszerû európai kérdéseket vitatják meg a felek.

A magyar külügyminiszter pénteken már Brüsszelben lesz, ahol felszólal az európai politikatanulmányok központjában sorra kerülô konferencián. Kovács László a kibôvített EU nemzetközi szerepvállalásával kapcsolatos szekció munkájában vesz részt.

A külügyminiszter szeptemberre jobb eredményt remél

Mircea Geoana külügyminiszter kedden kijelentette: reméli, hogy szeptemberben, amikor az Európai Bizottság kiértékeli Románia eredményeit, "kevésbé drámai" eredményre lehet majd számítani, mint ahogy az az utóbbi hetekben kirajzolódott.

- Reméljük, hogy a 2004 szeptemberi momentum kevésbé lesz drámai, mint a pár héttel korábban felmerülô lehetôségek - mondta Mircea Geoana, aki a társadalmi partnerekkel találkozott a Gazdasági és Szociális Tanács székházában. A külügyminiszter szerint 2004 nagyon fontos év Románia számára, legfontosabb mozzanata pedig szeptember 19., amikor az Európai Parlament nyilvánosságra hozza álláspontját a 2003-as jelentésben jelzett problémák megoldásáról készült jelentés kapcsán.

- Elemeztük a tavalyi országjelentést, és szükséges, hogy júniusig eredményeket érjünk el a dokumentumban jelzett hiányosságok kijavítása terén: az igazságügyben, a közigazgatásban, a piacgazdaság kérdéskörében. Júniusi állásfoglalásunkat elküldjük az Európai Bizottságnak, amely szeptemberben hozza meg döntését - mondta Mircea Geoana.

Szakértôi tárgyalások a vajdaságiak kettôs állampolgárságáról

A kettôs állampolgárság esetleges bevezetésének lehetôségeirôl, feltételeirôl folytatódnak a szakértôi tárgyalások a magyar Külügyminisztérium és a vajdasági magyar szervezetek között, de egyelôre nem tudni, mikor üléseznek legközelebb - mondta a tárca szóvivôje keddi budapesti tájékoztatóján, az MTI kérdésére.

"Kovács László külügyminiszter és Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke múlt pénteki budapesti megbeszélésén egyetértett abban, a következô szakértôi fordulókon arra kell a hangsúlyt helyezni, hogy tisztázzák: milyen állampolgársággal járó jogokra és kötelezettségekre gondolnak a vajdasági magyar szervezetek" - jelentette ki Tóth Tamás.

Hozzátette: azt is figyelembe kell venni, melyek a magyar állam teherbíróképességének határai ebben a kérdésben.

A szóvivô elmondta: a Külügyminisztériumban elkészült egy összehasonlító tanulmány arról, hogy mi az Európai Unió tagországai, illetve a Kárpát-medencei államok gyakorlata a kettôs állampolgárság kérdésében.

"Ezt a munkadokumentumot, ami reményeink szerint segítheti a szakértôi konzultációsorozat munkáját, valamennyi érintett vajdasági magyar szervezetnek átadtuk" - fejtette ki Tóth Tamás.

Azzal kapcsolatban, hogy valóban elnapolják-e a Magyar Állandó Értekezlet ülésének összehívását, a szóvivô emlékeztetett arra: a Máért összehívása a Határon Túli Magyarok Hivatalának feladata.

Lapvélemény az észak- erdélyi autópálya pénzforrásairól

A kormány az európai integrációs beruházásoktól von el pénzt az amerikai Bechtel céggel kötött autópálya-szerzôdés finanszírozására - írta keddi számában az Adevarul.

Mivel az amerikai Eximbankon kívül a nemzetközi pénzintézetek nem tolakodtak, hogy a Brassó és Bors közötti, 451 kilométeres észak-erdélyi autópálya pénzelésébe beszálljanak, a kormány jelentôs összegeket kénytelen elvonni a különbözô tárcák költségvetésének beruházási összegeibôl, amelyeket európai integrációs célokra kellett volna fordítani - olvasható a lapban.

A beruházás értékét összesen két és félmilliárd euróra becsülik. A kormánynak az elsô részlet több mint felét kitevô 82,2 millió eurót kell most kifizetnie a sztráda megépítésére vállalkozó amerikai Bechtel cég számára. Ehhez integrációs felkészülésre szánt pénzeket von elac a belügyi, a védelmi, az egészségügyi, az igazságügyi, az oktatási és a gazdasági minisztériumtól -írta az Adevarul.

A lap értesülései szerint az így "összekapart" összeget a kormány a közlekedési minisztériumnak juttatja. Az elsô részlet teljes összegébôl hiányzó további 70 millió eurót román bankkonzorciumtól veszi fel hitelként. A szállítási tárca illetékese közölte a lappal, hogy közben a kormány folytatja tárgyalásait fontos bankokkal újabb kölcsönök felvételérôl.

Az urbanizáció átka

Kopátsy Sándor

Az Egyesült Nemzetek Szövetsége mellett mûködô egyik szervezet a közelmúltban jelentést adott ki a nagyvárosi nyomornegyedek vészes gyarapodásáról. Ebbôl kiderül, hogy az elmúlt tíz év során a világ elmaradt kétharmadában a városi lakosság harmadával nôtt. A növekedés ennél is gyorsabb volt a milliósnál több lakosságú városokban. A városi nyomornegyedekben élôk aránya túllépte az egyharmadot. Ma egymilliárd ember él nyomornegyedekben, és harminc év múlva a számuk - várhatóan - ennek a kétszerese lesz.

Ez a helyzet történelmi tragédia árnyékát vetíti elôre.

A kívülállók csak azt tudják, hogy milyen nagy ott a nyomor, de alig hallanak arról, hogy az ottani élet milyen következményekkel jár.

Ezekben a városokban a lakosok várható élettartama jó tíz évvel az országos átlag alatt van, ami azt jelenti, hogy ma évente közel harmincmillió ember hal meg idô elôtt a zsúfolt városok szegénynegyedeiben. Ehhez képest ritkán hallani, olvasni okos szót arról, hogy mit tehetnénk a baj orvoslására. Az újságok elsô lapjaira kerül, ha egy repülôgép 200 utasával lezuhan, de arról nem írnak, hogy a nyomortelepek áldozatainak száma százötvenezerszer ekkora, vagyis napi ezerötszáz repülôgépnyi utas.

- A nyomortelepeken gyakorlatilag nincs a felemelkedésre esély. Az ott élô gyerekek fele annyi ideig járnak iskolába, mint az országos átlag, az oktatás színvonala pedig rendkívül alacsony. Miközben mi is - joggal - bíráljuk az oktatásunk minôségét, arról szinte nem is veszünk tudomást, hogy százszor tízmillió lakos számára jóformán nincs is iskola.

Tapasztaljuk, hogy a sûrûn lakott nagyvárosokban nagy a halandóság, de arról kevés szó esik, hogy a bûnözés, a kártékony erkölcs, a bûnözés még a betegségeknél is jobban terjed. Az még a gazdag országokban is bebizonyosodott, hogy a nyomornegyedek lakosai számára elérhetetlen luxusnak számító bérkaszárnyás negyedekben is az átlagosnak a többszöröse a bûnözés. Ez hatványozottan igaz az elmaradt világban. Ma még a szociológusok sem hangsúlyozzák, hogy az elmaradt világ egyik legnagyobb problémája, hogy a lemaradásuk az erkölcs terén még a gazdaságénál is gyorsabb. Márpedig minél rosszabb az erkölcs, annál gyengébb lesz a gazdasági teljesítmény.

Világméretû összefogás kezd kibontakozni a diktatúrák, az antidemokratikus rendszerek, a terrorizmus szülôi és maga a terrorizmus ellen, az elmaradt országok ráksejthez hasonlóan burjánzó nyomornegyedeire azonban még kevés figyelem jut, azok felszámolására és a városok további terjeszkedésének megakadályozására nincs széles körû mozgalom.

A káros urbanizáció okait hosszasan lehetne sorolni. Az egyik alapvetô oka, hogy a fejlett világ az óriási agrárdotációival versenyképtelenné teszi az egyetlen vidéki foglalkoztatást biztosító szektorukat, a mezôgazdaságot. Itt lehetne - akár nemzetközi szinten - fékezni a tendenciát, ám a civilizált és jómódban élô államok csak a pillanatnyi politikai érdekeiket tartják fontosnak, az emberiség jövôjével kellôképpen és felelôsen nem foglalkoznak.

Állásbörze nôknek

A Maros Megyei Munkaerô-elosztó és - átképzési ügynökség március 5- én állásbörzét szervez nôknek. A hivatal adatai szerint megyénkben jelenleg 8191 nônek nincs állása, ami a munkanélküliek több mint 45%- át teszi ki. Ez a szám a decemberi adatokhoz képest növekedett, januárban több mint ezer nô vesztette el munkahelyét.

Az alacsony iskolázottságúak helyzete a legelkeserítôbb. A munkanélküli nôk nyolcvanegy százaléka minimális végzettséggel rendelkezik, közülük legtöbben Marosvásárhelyen, Dicsôszentmártonban, Segesváron, Szovátán élnek. 1811 középfokú végzettségû nônek sem sikerült munkát találnia, Régenben és Ludason igen nagy a számuk. Sok esetben a felsôfokú tanulmányok sem jelentettek biztos állást, hiszen a munkanélküli nôk közel három százaléka végzett egyetemet, fôiskolát.

Az ügynökség által készített, a munkanélküli nôk életkorára vonatkozó felmérésbôl kitûnik, hogy a huszonöt év alattiaknak a legnehezebb álláshoz jutniuk, sok közülük a frissen végzett. Ezt azzal magyarázhatjuk, hogy a legtöbb álláshirdetésnél egy-két év gyakorlatot követelnek. Az ebbe a korcsoportba tartozók a munkanélküliek több mint egyharmadát teszik ki. A huszonöt-negyvenöt év közötti nôknél is meglepô módon nagy a munkanélküliségi arány, efölött viszont 12% alá csökken.

A munkanélküliek száma januárban az elôzô havi adatokhoz képest növekedett, mégpedig közel nyolcszázzal. Ezzel szemben kevesebben kaptak munkanélküli-segélyt. Közel ezer munkanélküli részesült szakmai továbbképzésben.

A tavaly márciusban szervezett állásbörzén a közel háromszázötven helyre 788-an jelentkeztek, viszont csak 221-nek sikerült munkát találnia. Legtöbben a textiliparban helyezkedtek el, sok jelentkezôt pedig eladóként alkalmaztak.

Mészely Réka

*

A munkaadók ösztönzése érdekében, mindazok, akik 45 évnél idôsebb személyt, vagy egyetlen családfenntartót meghatározatlan idôre alkalmaznak, 12 hónapig a bruttó minimálbér értékének megfelelô állami segélyben részesülnek. Ugyanebben a támogatásban részesülnek azok a 100 alkalmazottnál kevesebbet foglalkoztató munkaadók, akik testi fogyatékosokat alkalmaznak. A támogatás feltétele, hogy a munkaviszony legalább két évig megmaradjon. Ugyanakkor azok, akik 16 és 25 év közötti fiatalokat szolidaritási szerzôdés alapján alkalmaznak, visszakapják a havi alapfizetés értékét, ha az nem haladja meg a nettó átlagkereset 75%-át.

A nôi munkaerôpiacon részt venni kívánó cégeket felkérik, jelentkezzenek a munkaerô-elosztó ügynökségnél, illetve a vidéki irodákban, vagy hívják a 0265/268-035- ös, vagy a 263-760-as telefonszámokat, ahol Suciu Florentina áll a rendelkezésükre.

Ritkán mûsorra tûzött zenedarabok

Járay

Két nagyon érdekes szimfonikus hangverseny vár február második felében a hallgatóságra. Csütörtökön, Ilarion Ionescu-Galati karmester idei elsô hangversenyén a megyeszékhelyen ritkán felhangzó mûveket ajánl a zenekedvelôk figyelmébe a filharmónia. D. Capoianu vonószenekarra és két klarinétra írt dzsessz-szerû divertimentójáról van szó, illetve a másik vendégmûvész, Horia Mihail által tolmácsolt Mozart-versenymûrôl, a G-dúr zongoraversenyrôl. Az elôadómûvész sokáig élt külföldön, és sikeres mûvészi pályát tudva maga mögött tért végleg haza, Brassóba. Nemcsak Galati mester, hanem a szakma is igen tehetséges zongoramûvészként tartja ôt számon. Jaques Ibert: Párizs 32 szvitje, végül Leonard Bernstein: West Side Story címû musicaljébôl hangzik fel nyitány. A hónap utolsó szimfonikus hangversenyén, február 26- án szintén meghívott karmester lesz, az osztrák Friedemann Riehle, aki öt-hat évvel ezelôtt már dirigált városunkban. Beethoven Egmont nyitánya, R. Schumann 2. C-dúr szimfóniája hangzik el és a németországi Ladislau Kosak közremûködésével F. Mendelssohn é-moll hegedûversenye. Február 27-én, pénteken délután 5 illetve 6 órától nevelôhangversenyre kerül sor Dorina Pop és Kovács Zsuzsa tanárnô közremûködésével.

A Marosvásárhely-Baja Baráti Társaság közgyûlése

A Marosvásárhely-Baja Baráti Társaság ma 18 órától a Bolyai Farkas líceum amfiteátrumában megtartja évi beszámoló közgyûlését. A diavetítéssel egybekötött rendezvényen számba veszik a 2003-as esztendôben végzett tevékenységet, ugyanakkor összeállítják az idei eseménynaptárt. Minden tagot és szimpatizánst elvárnak a közgyûlésre.

Újraéledt lángok

(nagy a.)

Egy személy életét vesztette, több bútor elégett abban a tûzben, amely hétfôn délután 4 órakor keletkezett a vásárhelyi Forradalom utca 10. szám alatti magánlakásban.

A helyszínre kiszálló tûzoltóknak sikerült megfékezni a lángokat, a mentôsök azonban már nem tudtak segíteni a 68 éves vásárhelyi S. Erzsébeten, aki a füstben megfulladt és teste is több helyen megégett. A helyszíni vizsgálatok szerint az áldozat feltételezhetôen cigarettázás közben aludt el, az ágy és az ágynemû pedig lángra lobbant.

Tegnap hajnali 5 órakor ugyanide kérték a tûzoltók segítségét, mivel a délután megfékezett lángok újra feléledtek. Ezúttal a tetôzet, a hálószoba bútorzata égett el. A Horea Tûzoltócsoport ügyeletes tisztjének tájékoztatása szerint a holttest alatt, a dunyhában maradt egy parázs, amely az áldozat elszállítása után oxigént kapott, s így ismét tûz keletkezett.

Halott a lakásban

Ugyancsak a tûzoltók közbeavatkozására volt szükség, hogy egy kizáródott nô bejusson lakásába. A Mimóza utcai tömbházlakásban egyedül tartózkodott a 83 éves D. F. Mivel a délután hazatérô feleségének nem nyitott ajtót és a nô a biztonsági vasajtót nem tudta felfeszíteni, hívta a tûzoltókat, akik az ablakon jutottak be a lakásba. Ekkor derült ki, hogy az idôs férfi meghalt.

Életveszélyes útrövidítés

(nagy a.)

Szinte nincs olyan sajtótájékoztató, értékelô a különbözô közintézményekben, a megyei illetve városi önkormányzatoknál, amikor ne arról beszélnének, hogy mennyit tettek a polgárok komfortjának növelése, a közbiztonság és a városkép szépítése érdekében. Ezekrôl hallva úgy gondolnánk, a mi házunk táján minden rendben van.

Csakhogy a város tele a lakosok életére valóságos veszélyt jelentô helyekkel. Mindössze egyrôl szeretnék írni, ami tudomásom szerint közterület, így a város elöljáróinak hatáskörébe tartozik.

A Pandúrok útja egy adott pontban, a tetôn kétfelé ágazik. Bal kéz felôl a Hidegvölgynek tart, a jobb szárnya a Predeal utcába torkollik. A közte levô földnyelvre mindenes üzletek, bárok épültek. Mellettük talán fél méteres szélességû ösvény rövidíti meg a Kövesdombra ebbôl az irányból igyekvôk útját. Alatta az aszfaltút, s hogy ne omoljon rá a kikotort föld, a vájatot betonelemekkel rögzítették. Meredek, többméteres mélységbe torkolló fal mentén kell elhaladniuk a gyalogosoknak. A kitaposott ösvény a három épület mellett még jobban elkeskenyedik, s a járókelôk itt az épület falába kapaszkodva egyensúlyozhatnak. A mélység felôli részen semmi kapaszkodóra, korlátra nem számíthatnak, egy rossz lépés, s zuhannak. Az üzletben dolgozó elárusító szerint a tavaly történt is baleset, az egyik szerencsétlenül lépô asszony lábát törte itt. Nyáron még ki lehet ügyeskedni az átkelést, ám esôzéskor már veszélyessé válik a terep, a havazás és fagyás miatti jégréteg pedig egyenesen életveszélyessé változtatja az átjárót. Amelyet naponta több tízen, százan használnak.

Egyetlen korlát biztonságossá tudná változtatni ezt az életveszélyes helyet. Talán a fentiek olvastán valakiben megmozdul valami. Még mielôtt túlságosan késô lenne...

Futball-sovinizmus dokumentumfilmen

Számos rossz emlékû román-magyar labdarúgó-mérkôzést idéz fel egy most készült dokumentumfilm, amelynek alkotója, Varga
Andrea történész a nacionalista érzelmek természetrajzát próbálja érzékeltetni a kortársak beszámolói által.

A film forgatásának befejezése nagyjából egybeesett Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter néhány héttel ezelôtti bukaresti látogatásával, amelynek napirendjén egy jövôbeni labdarúgó Európa-bajnokság esetleges közös, román-magyar megrendezése szerepelt. A két ország magas rangú politikai vezetôi nem titkolták, hogy részben a történelmi megbékélés folyamatának egyik fontos elemét látnák egy ilyen együttes rendezvényben.

Erre a politikai szándékra kitûnôen rímel a most készült film, amelybôl kiderül, hogy az 1954-es, 1958-as, 1972-es és 1981-es román-magyar meccsek a legkevésbé sem a sportról szóltak, hanem a két ország társadalmában egyaránt mélyen gyökerezô történelmi indulatokról.

Mint a történész az MTI-nek kifejtette, a második világháború után a román politika elsôdleges célja a megszerzett területek megtartása volt. A magyar levéltárakban feltárt dokumentumokból egyértelmûen kiderül, hogy az államszocializmus idôszakában a hivatalos román politikai vezetés a magyar-román labdarúgó-mérkôzéseket mindig is a hétköznapi sovinizmus szolgálatába állította.

Az ötvenes és a hatvanas években több botrányba fulladt mérkôzés is azt mutatta, hogy a román "dolgozó tömegekben" igen mély magyarellenes indulatok lappanganak. A történész felhívja a figyelmet, hogy közvetlenül a Trianon utáni évtizedekben furcsa módon nem volt ilyen feszült a viszony, az 1936-ban és 1939-ben lezajlott román-magyar mérkôzéseken nem volt "balhé". Csak 1945 után törtek fel ilyen erôvel az indulatok.

Érzékletes példaként mutatja be a kutató- rendezô az 1958 októberében lezajlott magyar-román válogatott mérkôzés eseményeit. A hangulat akkor igen felfokozott volt, a százezres közönség elôtt zajló "barátságos" mérkôzést szovjet játékvezetô irányította. A román szurkolók végig fütyültek, inzultálták a magyarokat, megpróbálták megzavarni a játékot, amikor a románok számára hátrányos döntést hozott a bíró.

Az akkori bukaresti magyar nagykövet külön jelentést írt haza az eseményrôl. "Szerencsésebb lesz, ha válogatott mérkôzésre hosszabb idôn keresztül lehetôleg nem kerül sor" - javasolta akkor a magyarországi pártvezetésnek a diplomata, hozzáfûzve, hogy "az események kellemetlen kihatással vannak a románok és az erdélyi magyarság viszonyára is".

Az 1958-as meccs után még számos más sporttalálkozón történtek hasonló megnyilvánulások, amelyekrôl a lapokban nem lehetett olvasni. A magyarországi történeti kutatások mindeddig elsôsorban a párt- és államközi kapcsolatokkal, a magyar kisebbség helyzetével foglalkoztak, a "népi kapcsolatok" vizsgálata azonban háttérbe szorult - mondta Varga Andrea. Ezt a célt szolgálja a most forgatott film: a "nagy történetek" helyett "kis történeteket" mutat be.

A filmben azonban az egyik interjúalany kifejti: nem lehet csupán az egyik felet hibáztatni. Egy rossz viszonyért általában minden érintett felelôs. Valaki emlékeztet a filmben arra is, hogy Budapesten a román játékosokat is kifütyülték az utolsó két meccsen a magyar szurkolók.

Az AIDS általánossá válása fenyeget

A szerzett immunhiányos tünet-együttes, az AIDS járványának általánossá válása fenyegeti Kelet-Európa és a Független Államok Közösségének (FÁK) bizonyos államait - állapítja meg az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) egy kedden közzétett tanulmánya.

A térség összesen 28 vizsgált országában a tanulmány készítôi szerint 2003 végén 1,2 és 1,8 millió között volt az AIDS-et okozó HIV-vírussal fertôzöttek száma, szemben a két évvel korábbi egymillióval.

"Az adatok szerint a járvány a FÁK nyugati országaiban, vagyis Oroszországban, Ukrajnában, Fehér-oroszországban és Moldovában ölti a legsúlyosabb méreteket" - hangsúlyozza a jelentés, külön kiemelve a mindössze 1,4 millió lakosú Észtországot, ahol csak 2002-ben 2750-en fertôzôdtek meg. Ezzel szemben "Közép- és Délkelet-Európa országainak többségében alacsony a járvány szintje".

A térségben a járvány "túlnyomó részben az injekciós tûvel kábítószerezô fiatal városi férfiak és nemi partnereik között" terjed, miközben a világ más tájain egyformán sújtja a nôket és férfiakat, s terjedésében hasonló arányban játszanak szerepet a szexuális kapcsolatok és a fertôzött tûk.

Oroszországban hivatalosan 250 ezer fertôzöttet tartanak nyilván, ez a szám azonban az ENSZ-szakértôk szerint kétségkívül jócskán elmarad a valóságtól. Ukrajnában ugyanakkor 2001 végéig 320 ezer fertôzöttet számoltak össze, Fehéroroszország nyilvántartásában pedig 5100 fertôzött személy volt 2003 júniusában.

Az UNDP szakértôit azonban leginkább Oroszország, Ukrajna és Észtország helyzete nyugtalanítja, "ahol a felnôtt lakosság 1 százaléka (vagy még több) megfertôzôdött már", s így nincs remény arra, hogy a járványt rövid távon megfékezzék - olvasható a jelentésben.

Az egy százalékos küszöb átlépése kulcsfontosságú, s arra enged következtetni, hogy "Kelet-Európa és a FÁK- államok vonatkozásában késô már a válság megelôzésérôl beszélni" - idézi a jelentésrôl kiadott közlemény Mizsei Kálmánt, az UNDP regionális igazgatóját.

Az emberi tragédia mellett az AIDS-es megbetegedések tömege máris túlterheli ezen országok egészségügyi rendszerét, csökkenti az aktív lakosság arányát, hátráltatva ezzel egész fejlôdésüket.

Az ENSZ Fejlesztési Programjának jelentése rámutat a fertôzöttek általános társadalmi kirekesztettségére, s arra, hogy a térség börtönei "a HIV-fertôzés inkubátoraiként" mûködnek, mivel a foglyok között igen magas a tûvel kábítószerezôk aránya.

Veszélyben a kistérségek?

Nagy Annamária

Máig nyújthatták be a megyei tanácsok a véleményüket a régiófejlesztésre vonatkozó 1998. évi 151-es számú törvény módosítására szóló javaslatra. Virág György megyei tanácselnök tegnapi sajtótájékoztatóján az általa és több megyei tanácselnök által felvetett tiltakozásról számolt be.

Mint ismeretes, a múlt héten a parlamentben találkoztak a megyei tanácselnökök, akikkel a 151-es számú törvény Alexandru Farcas integrációs miniszter által javasolt módosítását ismertették. A megyei tanácselnök elmondása szerint a régiófejlesztés törvénye nem határozta meg a 8 régiót mint földrajzi elhelyezkedést, viszont 1998. második felében megalakultak ezek a régiók, és ezeket vette tudomásul az Európai Unió is. Már öt éve mûködnek a régiófejlesztési tanácsok, amely szerint Maros megye Hargita, Kovászna, Brassó, Fehér megyékkel közösen a hetediket alkotja. Ez azonban nincs a törvényben rögzítve. A jelenlegi törvénytervezetben, amely módosítani kívánja a 151-es számú törvényt, az szerepel, hogy ezt a szerkezetet törvényesítsék. Ez ellen tiltakoztak Virág György, Maros és Demeter János Kovászna megyei elnökök mellett Teleorman, Prahova, Calarasi és Iasi megye elnökei is, akik azt óhajtották, hogy a törvénytervezetben ne szerepeljen így ez a forma, mert ezzel a tervezet lényegét tüntetnék el, azaz a helyi kezdeményezések értelmét semmisítik meg. A törvény eleve kimondja, hogy minden térségnek jogában áll kezdeményezni társulásokat, a közös, összehangolt fejlesztés érdekében.

- Területi fejlesztésrôl van szó, anélkül, hogy térképvonalakat huzigálnánk, anélkül, hogy újabb közigazgatási formákat találnánk ki - mutatott rá Virág György. Ezen társulások közösen beszélik meg és döntik el, hogy melyek az illetô térség prioritásai. A megyei tanácselnök példaként említette a megyénkben létesült öt kistérségi régiót, amelybôl kettô a Kis-Küküllô vonalán, egy pedig a Nyárád mentén levô települések életét hangolja össze, ám ez távolról sem jelenti azt, hogy köztes szintek alakultak ki a megyei tanács és a helyi tanácsok között. Az illetô települések mindössze azért fogtak össze, hogy meghatározhassák, mi a legfontosabb a térség számára. A jelenlegi törvénytervezet elfogadásával azonban éppenséggel ezen a helyi kezdeményezések lehetôségét szüntetik meg.

Koppenhága - Marosvásárhely repülôjárat indul

(nagy a.)

A tegnap reggel a vásárhelyi repülôtér vezetôtanácsával találkozott a megyei tanács vezetôsége. Leszögezték: a csütörtöki rendkívüli ülésen meghatározzák azokat a módozatokat, amelyekkel beruházókat keresnek a repülôtér korszerûsítésére.

+ A megyei tanács célja minél kevesebb közpénzt fordítani a korszerûsítési munkálatokra. Ez pedig beruházók ide vonzásával valósítható meg. Erre próbálunk életképes tervet kidolgozni - mutatott rá Virág György elnök. A beruházó feladata lenne a repülôtér épülete korszerûsítésének befejezése, amire számítások szerint még 3,5 milliárd lejt kell fordítani. Mintegy 10 milliárd lejre lenne szükség a jelzôrendszer kiépítésére, amely lehetôvé teszi a gépeknek bármilyen idôjárási viszonyok között való le- és felszállását. Mindezen munkálatok elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy a repülôtér valóban megfeleljen a nemzetközi követelményeknek.

- Bár az utóbbi idôben több találgatás hangzott el arról, hogy megszûnik a vásárhelyi repülôtér, a Románia vezérkari fônökétôl érkezett átirat megerôsíti: a vásárhelyi repülôtér igen fontos stratégiai objektum, s már belefoglalták a 2005-2008-as fejlesztési tervbe, amely része az ország védelmi felkészítési tervének. Az sem kizárt, hogy NATO-bázissá alakítják - mondta a megyei tanács elnöke.

Március 27-re ütemezték be az elsô Koppenhága - Marosvásárhely repülôjáratot, felavatásán Iliescu elnök is jelen lesz. Mint ismeretes, a tavaly Dánia északi és Svédország déli részébôl több cég jelezte, hogy érdekeltek lennének a Szovátán üdülô külföldiek légi szállításában. Akkor ez a tervezet elesett. A megyei tanács elnöke reményét fejezte ki, hogy az idénre tervezett 45 járat nem jut hasonló sorsra, s ezáltal márciustól októberig heti egy-két alkalommal mûködne a menettérti repülôjárat.

Szenzáció vagy félretájékoztatás?!

Kilyén Attila

Mitôl pusztultak el az állatok Marosfelfaluban

A megyében egyre többen hoznak létre kis állattenyésztési farmokat, mivel a tevékenység jövedelmezô. Ráadásul jelentôs állami támogatásokat is igényelhetnek, amennyiben eleget tesznek a feltételeknek. Két szászrégeni és egy maros-felfalusi vállalkozó állattenyésztési farmot létesített, ám rövid idôn belül a farmot el kellett költöztetniük a helybeliek gáncsoskodása miatt. Ráadásul az egyik TV híradóban arról számoltak be, hogy az új farmon tömegesen hullnak el az állatok.

A 37 éves Eugen Suciu topográfus mérnök a felfalusi Simon Istvánnal és a szászrégeni Balla Levente állatorvossal vállalkozást alapított és kis farmot hoztak létre Bátoson 2002-ben. Kezdetben megvásárolták részletre a volt állami mezôgazdasági vállalat farmját, amelyet felújítottak. Egy év múlva 180 tehenet és növendékállatot vásároltak a maroske- resztúri farmról. A beruházás, ide számítva a farmon lévô istálló felújításának költségeit is, meghaladta a kétmilliárd lejt. Közben Bátos határában egy 200 hektáros területet sikerült bérelni a helyi tanácstól. Csakhogy kiderült, hogy a terület tulajdonviszonya rendezetlen, arra a Beszterce-Naszód megyei mo-norfalviak tartanak igényt. Egy adott pillanatban legelô nélkül maradt az állomány. Takarmányt kellett vásárolniuk. A vállalkozók elé egyre több akadály gördült. A helybeliek gyakori gáncsoskodása, akadékoskodása, ellenséges magatartása lehetetlenné tette munkájuk végzését. Ezért arra kényszerültek, hogy mondják fel a farm adásvételi szerzôdését és az állatállományt elköltöztessék Marosfelfaluba. Csakhogy idôközben arra kényszerültek, hogy az állományból eladjanak. A Maros-felfaluba költöztetett állomány ma már 32 egyedre csökkent. Emellett tartanak néhány juhot és két lovat. Marosfelfaluban Simon István területén építettek egy ideiglenes szálláshelyet, raktárt, helyet kaptak a silónak, mindezt kemény pénzekért vásárolták meg, hogy a telet átvészeljék a megmaradt állománnyal.

Marosfelfaluban meglátogattuk a legtöbb 50 állat számára épített faistállót. A gondozó, aki nem más, mint Simon István édesapja, az állatoknak rakta a szénát. Elmondta, hogy kétszemélyes fital tv-stáb jelent meg az udvaron, érdeklôdve az elhullt állatok iránt. Simon bácsi magyarázta, hogy nézzék meg a kifüggesztett feliratot: Magánterület. Ennek ellenére a videokamera mûködésbe lépett, a hölgy pedig agresszíven kérdezni kezdett. Az idôs gondozó kérte, hogy hagyják el a területet, az is igaz, hogy a villával is fenyegetôzött. Balla Levente állatorvost az Agro Prod Top állatorvosa a Népújság kérdésére elmondta, hogy a a Felsô-Maros mentérôl vásárolt takarmány sajnos egy mérgezô gyomnövény is tartalmazott. Emiatt négy borjú és két tehén hullott el, és nem 21 borjú, hat tehén és húsz sertés pusztult éhen, amint azt hírül adta a tv híradója. Hozzátette: sertéseket egyáltalán nem tartanak. Számára érthetetlen, honnan származnak az információk.

Bármi is történt: sajnálatos a három középkorú vállalkozó esete, akik nem hagyják magukat, újrakezdik azt, amiben jövôt és megélhetést látnak. Maradnak a további kérdések: az ilyen ügyekben hivatott intézmények csak úgy magukra hagyják a vállalkozókat? Marad a már szinte kaptafára húzott megoldás - a törvényszéki per? Kinek érdeke akadályozni az állattenyésztésben vállalkozni óhajtókat?

A kifejezésbeli változatosság jegyében

Járay

Február 14-én nyílt meg a marosvásárhelyi Kulcsár Erzsébet egyéni kiállítása a mûkedvelô képzômûvészek egyesületének Egyesülés-Unirea termében. Az immár ötödik alkalommal közönség elé lépô alkotó csaknem 40 vegyes technikával készített bôrdomborításokkal és olajképekkel mutatkozott be nagy számú érdeklôdô jelenlétében. Mint Hunyadi László szobrász fogalmazott, Kulcsár Erzsébet mûvészete szobrászat, festészet és grafika is egyben, sôt fellelhetô benne a népmûvészet is. Épp ezáltal hatnak újszerûen harmóniát megtestesítô munkái. Vasile Muresan muzeográfus is pozitívan vélekedett a kifejezési mód, technika változatosságát illetôen, hisz ezzel a már megszokottból, a hagyományossá vált stílusból kísérelt meg kilépni. Ilarie Opristól, az egyesület alelnökétôl tudtuk meg, hogy a mûvész l987 óta tagja az egyesületnek, és Lucia Calinescu festômûvész növendékeként tanul festészetet a népmûvészeti iskolában. - Úgy tûnik, mind a közönség, mind a szakma értékeli - váltottunk szót magunk is Kulcsár Erzsébettel - bôrplasztikáinak eredetiségét.

- Mondanom sem kell, mennyire örülök. Ezek a munkák az utóbbi két évben születtek, és a fôszerep ezúttal is a bôré, bár szívesen dolgozom vászonra, kartonra olajjal. Az elôbbi technikával a forma, ez utóbbival a színek harmóniáját próbálom megteremteni. Kísérletezô kedvem csak fokozta az utóbbi években az egyesület által megrendezett különbözô alkotótáborokban való részvételem is. További munkára ösztönzött nemcsak Muresan tanár úr, a kollégák is. El is kapott az alkotási láz. Kedvenc témám?! Mint látni, az örök nôi szépség elsôsorban, de elôfordul, hogy maga az anyag határozza meg témaválasztásom - vallott mûhelymunkájáról Kulcsár Erzsébet.

A tárlat anyaga e hó végéig tekinthetô meg.

Tolsztoj-mese színpadon

Mészely Réka

Burattino kalandjai címmel újabb, gyermekeknek szóló elôadással gazdagodik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház román társulatának repertoárja. Marinela Popescu A.N. Tolsztoj Aranykulcsocska címû mûvét ültette színpadra. A darabot Cornel Popescu rendezte, és mind fiatal színészek kaptak benne szerepet.

Az idei évadban ez a társulat harmadik ifjúsági elôadása. Nem véletlen az ilyen jellegû darabok gyakorisága, mint azt Cristian Ioan, a színház igazgatója sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hiszen a leendô avagy jelen közönségébe már fiatal korától be szeretnék oltani a színház iránti szeretetet. Az elôadásban a fôszereplô Burattinón kívül megelevenednek a híres bohócok, Pierrot és Arlechino, megszólal Artemon kutya és Basilio kandúr. Egy olyan történet, véli a rendezô, amely korhatárok nélkül mindenkit elbûvöl.

A bemutatóra ma, szerdán 18.30 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kistermében kerül sor.

Internet versus Gutenberg

Két galaxis háborúja

Damján B. Sándor

Sokan vizsgálták és vizsgálják a világot Johannes Gutenberg (1400-1468) találmánya, a mozgatható fémbetûs nyomda megjelenése óta: hogy (Vörösmartyval szólva) ment-é a világ a könyvek által elébb. Könyvekrôl és sorsokról, a falusi emberrôl és a falun egyre inkább hiányzó könyvrôl volt szó azon a találkozáson is, amely az elmúlt pénteken zajlott a megyeszékhelytôl alig 25 km-re fekvô Búzásbesenyô iskolájában. Ez a második irodalmi összejövetel az új esztendôben. Alig két hete Baricz Lajos marosszentgyörgyi papköltô könyveit mutatták be, a szerzôt a helybeliek kedvesen, szeretettel fogadták. A településen a mûkedvelô színjátszásnak, kóruséneklésnek, néptánc-tanulásnak volt/van hagyománya. Írótalálkozó, könyvbemutató fehér hollónak számít. Ettôl függetlenül Besenyô olvasó falu. Jakab István nyugalmazott tanító meséli egykori tanítványairól, Németh Mihályról például, hogy az egyenesen könyvfaló volt. (És az ma is.) Az idôs pedagógus azt is értékelte, hogy hangulatosak az osztálytermek, jó a levegô az iskolában. - Ott, ahol az a két hölgy, két egykori diákom ül az ablaknál, ilyenkor, februárban, három fok volt, fával fûtöttünk.

A nyolcosztályos iskolában magyar és román nyelven folyik az oktatás, a román tagozatosok egy részét a Bakk Pál vezette iskolabusz hordozza naponta a közeli Somostelkérôl. Látogatásunk elôtt ellenôrzô brigád járt az iskolában.

Rohambrigád lehetett, mert egyetlen napon írattak gyorsfelmérôt több (fontosnak tartott) tantárgyból. Holott egy napon csak egy tárgyból szabad. A többségi lakosság anyanyelvére, irodalmára nem voltak kíváncsiak, csak a fiatal igazgató javaslatára vették fel a listára… Az igazgató
"menedzseri tervét" nem tartották megfelelônek az ellenôrök, újat kell készítenie. Márpedig a terv fontos, azt percek alatt át lehet futni. Alapos ellenôrzéshez persze legalább egy hét kell, és célja nem a megrovás, hanem az útmutatás, irányítás, segítségadás kell legyen. Mivel azonban a kormány a lovak közé dobta a gyeplôt, az iskolák anyagi gondjait nemes közönnyel az önkormányzatok nyakába varrta, brigádjai nyilván semmi érdembeli segítséget nem adhatnak a
"menedzselésben", legfeljebb módszertani, pedagógiai vonatkozásban javallhatnak ezt-azt. Kalácsot nem, tanácsot igen. Egyébként pedig minden megy a maga mentén. Választások elôtt nem árt körmére nézni a föld népének. (Hátha bele lehet kötni valamibe.) Lám, a rossz emlékezetû szocializmusból éppen a korszerû neveléssel megbízott "tanügy" konzerválta a randa konnotációjú brigád kifejezést. Ma is vele rémítik a pedagógusokat. Amúgy a romániai iskola, mint az állatorvosi egyetem lova, továbbra is szemérmetlenül mutatja idegrángásos társadalmunk minden tünetét, miközben tudálékos gazdái nem átallnak továbbra is újabb és újabb terheket rakni a hátára; felhôtlen felelôtlenséggel "kísérleteznek" vele. Voltaképpen mivelünk, mert gyermekeinkkel, unokáinkkal...

Olvasásról, könyvrôl szólt a beszélgetés, egykori találkozásokról Móricz Zsigmonddal, Tamási Áronnal… Nagy Pál irodalomtörténész, szerkesztô, Farkas Ernô magyartanár és Bölöni Domokos író, publicista voltak a vendégek. - Egy ilyen szép nevû faluban, mint Búzásbesenyô, az ember csak jól érezheti magát - mondta a nyolcvanesztendôs Nagy Pál. Kissé pironkodva vallotta be: most jár elôször a szép nevû faluban. - Igaz, hogy hallottam eleget Búzásbesenyôrôl, mert a marosvásárhelyi kollégiumban, ahol annak idején középiskolai tanulmányaimat végeztem, volt egy besenyôi osztálytársam; s azt is, hogy Búzásbesenyô létezik, tôle hallottam elôször. Az osztálytársam Albert József volt, neve bizonyára ismerôs a helybeli idôsebbek körében. (Református lelkész volt, sz. m.) Nem véletlenül ragadt meg az emlékezetemben ez a falunév, hiszen mindig is szenvedélyes búvárlója voltam a helyneveknek. Az ilyen csengésû neveket, mint Búzásesenyô, beszédes helyneveknek mondom. Történelmünkrôl beszélnek. Búzásbesenyô: olyan fogalom, amelyben ott a búza, a kenyér, ami alapvetôen fontos, talán legfontosabb az életünkben, és ott van az is, hogy valamikor nagyon, de nagyon régen a magyarsággal rokoni kapcsolatban álló törzsek telepedhettek le és élhettek ezeken a tájakon - mint ahogy Erdélyben még sok helynév bizonyítja, igazolja ezt. A búza szintén nem egy erdélyi helynévben van jelen. A Felsô-Nyárád mentén található Búzaháza. A Mezôségen egy Búza nevû falu, magyar közösség él benne mai napig is. Van Búzásbocsárd, nem messze innen, a Küküllô mellett. De itt van a búzával kapcsolatban a kenyér mint helynév része.

Erdélyben a legszebb talán: Szépkenyerûszentmárton . Ennél beszédesebb helynevet ki sem lehetne taláni. Nincs messze innen a Kenyérmezô. És Alvinc közelében egy falu: Alkenyér. (Kenyérmezô az erdélyi történelemben nagyon fontos és jelentôs eseménynek a színhelye, 1479. október 13-án Báthory István ott ütközött meg a törökökkel. Már úgy nézett ki, hogy elveszítik a csatát, amikor megjelent a segítség Kinizsi Pál vezetésével. Szétverték az Ali és Szkender bég vezette sereget az erdélyi hadak.) Ilyen emlékek, történelmi múltunkra vonatkozó adalékok rejlenek ezekben a helynevekben, így a Búzásbesenyô helynévben is.

Az ember hírt, történést, nézetet / csak hallomásból tudhatott követni, / amíg az elsô, százezres tömegcikk, / a nyomtatott könyv meg nem érkezett. // Az auditív vizuálissá tisztult: / így olvasták Erasmust s szinte látták / Vespuccitól Kolumbusz utazását, / bár sokfelôl nézték a hitet s Krisztust. / Majd Voltaire, a regény s a vers szerelme, / szép és torz eszmék. Most a mélybe megy le, / mert a TV ellen a könyv hiába / áll ki. A köznép, a közhely s a maszlag / gyôzedelmeskedik. / Lassanként elhamvad / Gutenberg szikrázó galaktikája. (Faludy György: Gutenberg) * Efféle hangulat kerített hatalmába, míg Farkas Ernô tanár úr beszélt a népes hallgatóságnak, amelynek soraiban kisiskolástól a harmincasok-negyvenesek derékhadán át a nyugdíjasokig minden nemzedékbôl láttam olvasót. - Lakásaink már úgy néznek ki, mint valami mozitermek, mindenki a képernyôre mered, beszélgetésre nem jut idô. A Duna TV-nek van egy nagyon jó mûsora, a Mindentudás egyeteme, magas színvonalon folytat olyan munkát, amilyet itt mi is próbálunk, közösen: emberekkel találkozni, eszmét cserélni, tanulni egymástól, és az élô beszéddel, az élô szó segítségével értekezni egymással. Ezt nagyon fontosnak tartom, és gratulálok azoknak, akik lehetôvé tették. Külön öröm számomra, hogy Kedei Elôdéknek kislányuk született, szeretném ebbôl az alkalomból köszönteni, és azt is el akarom önöknek mondani itt, a polgármester úrnak és a faluközösségnek, hogy olyan igazgatójuk van, akire büszkék lehetnek. Szerintem - tanfelügyelô vagyok, tudom, hogy mit beszélek - az egyik legbiztatóbb jövôjû igazgató, és ha segítik ezt az embert, akkor a falu hosszú távon nagy értéknek örvendhet az ô személyében.

Reményteljes, hogy ennyi fiatal van itt, de el kell mondanom mégis, hogy a könyv, az haldoklik. Ma az emberek nem olvasnak annyit, mint ezelôtt tíz-húsz-harminc évvel. A könyv haldoklása akkor kezdôdött el, amikor az úgynevezett szemetesláda (egy amerikai tudós nevezte így a tévét) megjelent, a húszas években Amerikában, majd az ötvenes években Európában is, és mára kiszorította a nyomtatott betût. Elsöpört mindent. Gyakorlatilag a tévé rabjai vagyunk. (Megmondom ôszintén, én is naponta két-három órán át nézem a krimiket, és akkor a feleségem mondja, hogy most már elég… De attól én olvasok.) A következô döfést a könyv a számítógépnek köszönheti, az internetezésnek. A fiatalok körében már kábítószerszerûen használják, és ezzel nem akarom az igazgató úr egyik kezdeményezését lelôni, hiszen a számítógépet és az internetet fel lehet használni nagyon okosan, valahogy úgy, hogy kiegészítse az olvasást. (Holnapi számunkban folytatjuk)

Diákszervezet felemás cipôben

Mészely Réka

Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség

Vizsgaidôszakban szélcsend uralkodott a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) háza táján. Az élet azonban ilyenkor sem áll meg, hiszen néhányan már a márciusban sorra kerülô Tudományos Diákköri Konferenciára készülnek. Hadnagy Lászlóval, a szervezet alelnökével az egyre kevesebb egyetemistát foglalkoztató diákszövetség sorsáról beszélgettünk.

1990-ben, húsz-harminc lelkes diák kezdeményezésébôl született a diákszövetség. Az alapítók nagy része most egyetemi tanár, sokan közülük itt maradtak a marosvásárhelyi felsôoktatásban. A diákszövetség létrehozói mind orvostanhallgatók voltak, talán ezért is tekintik az MMDSZ- t az orvosis diákok érdekvédelmi szervezetének.

- Milyen a szervezet felépítése?

- A legfelsôbb döntéshozó szerve a választmány. Tagjait a helyi egyetemek diákjai közül választják ki. Az alapszabályzat csak az orvosis diákok létszámát rögzíti: évfolyamonként az általános orvosi karról négy, a gyógyszerészetirôl és a fogorvosiról két-két képviselôt szavazhatnak be. A Petru Maior Egyetemnek öt szavazati joggal rendelkezô küldötte lehet, míg a sapientiás diákok részvétele a választmányban nem szabályozott. Az utóbbi idôben ,sajnos, úgy tûnik, fogynak a gyûlésre járó tagok. Ez a generáció a közélet iránt érdektelen.

- Milyen a viszonyotok a többi diákszövetséggel?

- Protokolláris szinten jól mûködik, rendezvényeinkrôl egymást értesítjük, személyes meghívókat küldünk. Viszont, ha komolyabb érdekek kerülnek szóba, kiélezôdnek a harcok. Mint minden nonprofit szervezetnek, a fô pénzforrásainkat a pályázatok jelentik, és nagyon sok a konfliktus a pályázati pénzek elosztása körül.

- Milyen a kapcsolatotok a politikai erôkkel?

- Minden diákszövetség alapszabályzatában benne áll, hogy apolitikus szervezet, de sokan ennek ellenére a politika sodrásába kerülnek. Az MMDSZ szeretne távol maradni ettôl. Reméljük, hogy ez a nyilvános semlegességünk nem lesz befolyásoló tényezô a politikusok kezében lévô pályázati pénzek elbírálásában.

- Tanáraitok támogatnak?

- Bármikor segítségért fordulhatunk hozzájuk, elbeszélgetnek velünk, tanácsokat adnak. Sôt, el is várják, hogy napirenden tájékoztassuk az esetlegesen felmerülô gondokról. Sokuknak azonban nem sokat számít az MMDSZ léte.

Tapasztalatátadás a gólyáknak

Az elsôévesek sorsát "szívén viseli" a diákszövetség. A felvételi alatt információs irodát mûködtetnek. A tíz- tizenöt emberbôl néhányan a felvételi helyszínén, mások a diákszövetség székházában segítenek a beiratkozóknak. Felkutatják a szálláslehetôségeket, elszállásolási információkat nyújtanak.

Az Elsô(s)Segély elnevezésû programra minden évben az egyetemi nyitónapot megelôzô este kerül sor, olyan meghívottakkal, mint az orvosi egyetem rektorhelyettese, a Studium Alapítvány képviselôje. A jelenlevôk betekintést nyernek az egyetem történetébe, az MMDSZ felépítésébe, megismerik a szakosztályvezetôket, hasznos tanácsokat kapnak, a diákélet buktatóiról is hallanak.

- Személyes tapasztalatom, hogy a negyed-, ötödéves hallgatók közül kevesebben vállalnak aktív szerepet a Diákszövetség munkájában. Nem tudom, mi áll ennek a hátterében, számomra nyilvánvalóbb az, hogy miért tevékenykedik annyi alsóéves, éspedig az immár három éve megrendezésre kerülô Gólyatábor miatt - magyarázza Hadnagy László. Ez egy olyan hétvége, amikor a jelen levô közel félszáz elsôévest "beavatják" a marosvásárhelyi egyetemi és diákélet rejtelmeibe, ugyanakkor a csoportos játékokkal a csapatszellemet erôsítik.

Március végén ismét TDK

A Tudományos Diákköri Konferencia a diákszövetség legfontosabb rendezvénye. Idén tölti tizenegyedik születésnapját, mostanra már az egész Kárpát-medencében hírnevet szerzett magának. Az évek során fokozatos létszámnövekedés tapasztalható.

A dolgozatok általános orvostudományi, fogorvostudományi és gyógyszerésztudományi témakörökben születnek. Néhány éve hagyománnyá vált, hogy belföldrôl és külföldi egyetemi központokból is érkeznek diákok. A nemzetközi orvostudomány kiemelkedô egyéniségei is képviseltetik magukat a konferencián, ezzel támogatva az erdélyi orvosképzést. Meghívottakat várnak Németországból, az Amerikai Egyesült Államokból, Magyarországról.

A szövetség diáklapjai

Az MMDSZ két lapja a Pulzus és a Hírlap. Az utóbbiban csak információkat közölnek, kéthetente jelenik meg. A Pulzus az igazi diákújság, mert itt a fontos tudnivalók mellett szubjektív írások is helyet kapnak, esetleges kritikák, élménybeszámolók. Ezt többnyire havonta, minimális összegért lehet megvásárolni. Azonban a Pulzus mûködése sem gondtalan, mint Albert Csillától megtudtuk. Mindig akad, aki szerkessze a lapot, megadja annak formáját. A nyomtatási költségeket is fedezik a pályázatok során elnyert támogatások. Viszont az orvosi egyetemen kevés az író vénával rendelkezô ember, ezért sokszor nehéz megtölteni az újságot.

Diáknapok közösen

A Diáknapok minden év májusában lehetôséget nyújtanak az egyetemistáknak a vizsgaidôszak elôtti utolsó igazi nagy kikapcsolódásra. Egyik pozitívuma, hogy a sok MMDSZ-es tevékenységtôl eltérôen, amelyek szinte kizárólag csak az orvosis diákoknak szólnak, ebbe az összes magyar felsôoktatási intézmény hallgatóját bevonják. És ez az a rendezvény, amit együtt is szerveznek meg.

Az MMDSZ és az egyetemisták

Mint minden szövetségnek, ennek is léteznek pozitív és negatív oldalai, ellenségei és lelkes "követôi". Hadnagy László négy kategóriába sorolná ezeket az embereket. Az elsôbe azok tartoznak, akiknek az MMDSZ-rôl annyi információjuk van, hogy létezik, ez a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség, van egy székháza, részképzést, TDK-t szervez, vagy még lehet, ennyit sem tudnak, de ezenkívül se jó, se rossz véleményük sincs róla. Aztán vannak azok, akik különbözô úton-módon hallanak valamit - jót avagy rosszat - a szervezetrôl, de nincs személyes tapasztalatuk. Anélkül, hogy bemennének a székházba, részt vennének valamilyen rendezvényen, vagy netalán tevékenykednének, fenntartják véleményüket. Ez a legrosszabb, hiszen ezen emberek véleményét lehet a legnehezebben megváltoztatni. A harmadik csoportba azokat az egyetemistákat sorolja, akik valamikor tevékenykedtek a szervezetben, és valamilyen személyes konfliktus vagy bizonyos érdekellentét miatt abbahagyták. Negatív tapasztalatokkal távoztak, és híresztelik is ezeket. Úgy állítják be a szövetséget, mint a "Nagy Rossz". És persze léteznek olyan emberek is, akik egy jó csapatmunkáért, a valahová tartozásért áldoznak idejükbôl, szívbôl avagy érdekektôl hajtva, akár hobbiból is, és aktív tagok.

Marosvásárhelyi
Magyar Diákszövetség postacíme:

Marosvásárhely, Nicolae Grigorescu u. 15/A; telefon/fax: 0265.210311;
weboldal: www.mmdsz.ro; e-mail cím: mmdsz@mmdsz.ro.

Munkaerô-képzési pályázatokat várnak

Tizenhat millió euró áll rendelkezésre munkaerô-képzési projektek finanszírozására - közölte az európai integrációs minisztérium. Az összeg 75%-át PHARE-alapok biztosítják, a maradékot a román kormány bocsátja rendelkezésre. Az összegek igénybevételére 11 övezetbôl pályázhatnak, a Maros megyét is magába foglaló 7-es számú Közép Fejlesztési Régió pályázói összesen 2.870.400 eurón osztozhatnak. A megyében Radnót, Masrosludas, Segesvár és Dicsôszentmárton pályázói igényelhetnek támogatást ebbôl a keretbôl.

A pályázatokat köz- vagy magánintézmények, nonprofit vagy profitorientált szervezetek nyújthatják be, az igényelhetô összeg 15.000 és 75.000 euró között lehet, s célja a munkaerô oly irányú képzése, hogy az sokkal jobban megfeleljen a munkáltatók elvárásainak, s ezáltal könnyebben juthasson munkahelyhez.

A pályázattal kapcsolatban a potenciális jelentkezôk a Közép Fejlesztési Régió gyulafehérvári székhelyén tájékozódhatnak (tel.: 0258/818-616; fax: 0258/818-613; e- mail: office@adrcentru.ro), illetve az interneten megtekinthetik az európai integrációs minisztérium www.mie.ro, vagy az Európai Unió információs központja www.infoeuropa.ro honlapokat.

A pályázatokat 2004. április 8-án 16 óráig lehet benyújtani.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Vajda György

Kô Pál kiállítása Marosvásárhelyen

Kossuth-díjas budapesti szobrászmûvész, Kô Pál alkotásaiból nyílik kiállítás a marosvásárhelyi Bernády Házban. Az Erdélyben is népszerû mûvész, akinek számos köztéri szobra van Magyarországon és külföldön is többfelé, városunkban ezúttal kisplasztikáival és grafikáival jelentkezik. Egyéni tárlatával a Bukaresti Magyar Kulturális Központban rendezett sikeres bemutatkozása után lép a vásárhelyi közönség elé. A tárlatnyitóra február 21-én, szombaton délután 6 órakor kerül sor.

ASIROM - a te esélyed

A kötelezô gépjármû- felelôsségbiztosítás keretében meghirdetett reklámkampányban a következôk nyertek: Siemens porszívót - Ungvári Gyula (Marosvásárhely, Stefan cel Mare utca 10/3. - a biztosítószelvény száma: HN 1589758), Bosch kávéfôzô - Huza Ioan (Marosvásárhely, Ramurele utca 7/7. - a biztosítószelvény száma: HN 1588323).

Iskolanévadó ünnepség

Kettôs ünnepre kerül sor a hét végén Vámosgálfalván. Szombaton délelôtt a helybéli kultúrotthonban a község vezetôi aláírják a magyarországi Nagyhegyessel megkötendô testvértelepülési szerzôdést. Este kosaras bál lesz. Vasárnap 11-kor ünnepi istentiszteletet tartanak, majd ezt követôen megkoszorúzzák az iskola névadójának, Fogarasi Sámuelnek, az évtizedekig a faluban szolgáló esperesnek a sírját és felavatják a névtáblát. Az ünnepség a kultúrotthonban rövid mûsorral zárul.

Bocskai-napok

Egyhetes rendezvénysorozatra hívják az érdeklôdôket a nyárádszeredai Bocskai Mûvelôdési Egyesület szervezôi, valamint a polgármesteri hivatal. Ma 15 órától a mûvelôdési házban kézmûvesfoglalkozást szerveznek gyerekeknek, ugyanott 17 órától a gimnázium tanulói mutatnak be elôadást. Február 19-én, csütörtökön 15 órától szintén a gyerekek találnak elfoglaltságot maguknak a mûvelôdési házban, ezt követi a napközisek farsangi bálja. 19 órától Kerekes Károly képviselô találkozik az érdeklôdôkkel. A rendezvénysorozat húshagyókedden, február 24- én zárul az este 7 órától kezdôdô Farsang farka címû vidám, zenés mûsorral, amelyet a Bocskai dalkör tagjai adnak elô.

500 eurokuka Ratosnyára

A Rhododendron környezetvédelmi szervezet által elnyert pályázatnak köszönhetôen a napokban 500 eurokukát vásárolnak és osztanak ki Ratosnyán. Az akció egy hosszú távú terv elsô lépése, amelynek célja a környezetkímélô hulladékgazdálkodás meghonosítása a Maros völgyében. E hónap vége felé - tanácsi határozattal - hulladéklerakó telepet is kijelölnek. A projekt részeként a fontosabb turistaútvonalak bejáratához felügyelôházakat építenek, ahonnan monitorizálják a turizmust és a hegy felé tartóknak a szeméttároláshoz nejlonzacskókat osztanak.

Biocsütörtök

A marosvásárhelyi Biokertész csoport szokásos csütörtöki, február 19-i találkozójának meghívottja Kozma Ödön agrármérnök, aki a baromfik és általában a házi szárnyasok téli tartásáról tart elôadást. A kerekasztal-beszélgetésre délután 5 órakor kerül sor a Fókusz Öko Központ Liliom (Crinului) utca 22. szám alatti közösségi termében.

Jogügyi tanácsadó

Szerkesztôségünk - Dózsa György utca 9. szám, II. emelet - ma délután 3 órától jogügyi tanácsadót tart. Az érdekeltek ne feledjék el magukkal hozni elôfizetési szelvényüket, s azzal az üggyel kapcsolatos irataikat, amelyben a szakember véleményét kérik.

Expedíció a Fogarasi-havasokba

A marosvásárhelyi Alpin Sport Egyesület február 20- 22. között miniexpedíciót szervez a Fogarasi-havasokban levô Negoi csúcsra. Szállítás mikrobusszal, szállás a Negoi menedékházban. Feliratkozás, bôvebb felvilágosítás a Transervice Fitness Center irodában, vagy a 216-242-es telefonszámon (Simon Ferenc).

Kettôs rendezvény Marosszentgyörgyön

A marosszentgyörgyi Kolping család a hetedik alkalommal rendezi meg a Csak tiszta forrásból nevû népdalestet. Az elôadásra február 21-én du. 6 órától kerül sor a római katolikus plébánia tanácstermében. Szombaton délelôtt 9 órakor, ugyancsak a római katolikus plébánia, valamint a Török János Általános Iskola tanárai és diákjainak szervezésében másodszor kerül sor a Tavaszi szél vizet áraszt népdalversenyre.

Beszámoló gyûlés

Az RMDSZ VI. körzete február 23-án, hétfôn 18 órai kezdettel beszámoló gyûlést tart a városi tanácsosokkal a remeteszegi Kerek Tó utca 2. szám alatti római katolikus kápolna gyûléstermében. Meghívottak: Dávid Csaba és Bakos Levente.

Áramszünet

Február 20-án 8-15 óra között karbantartási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás Sóváradon a Tóth és a Templom, valamint a Vass utcákban.

Vámosgálfalván a Musica Humana

Az ökumenikus imahét záró rendezvénye keretében a szôkefalvi református templomban fellépett a Musica Humana kamarakórus - tájékoztatott Végh József fôgondnok.

Tetten érték

Február 14-én éjjel a marosvásárhelyi rendôrök tetten értek két betörôt, miután egy lakásból mintegy 15 millió lej értékben vittek el anyagi javakat. A tetteseket, a 29 éves P. A.-t és a 31 éves T. I.-t minôsített lopás alapos gyanújával elôzetes letartóztatásba helyezték.

A nap hírei

Törvénytervezet az autópálya- kárpótlásokra

Kárpótlást kapnak mindazok a személyek, akiknek ingatlan javai állami tulajdonba kerülnek az autópályák és országutak építése során. A kárpótlások összege nem lehet kevesebb, mint a felhatalmazott értékfelbecsülô által megállapított érték. A szállításügyi minisztérium törvénytervezete szerint az autópálya- és országútépítések közhasznú munkálatoknak minôsülnek. Az állami tulajdonba vétel folyamatáról, a kárpótlások összegérôl és a finanszírozási forrásokról kormányhatározat rendelkezik majd. A kárpótlási kérelmet egy erre a célra kinevezett bizottság bírálja el a tulajdonjogot bizonyító dokumentumok alapján. A testület állapítja meg a kárpótlások összegét is, amelyet tizenöt napon belül fizetnek ki. A kárpótlási kérelmeket ahhoz az önkormányzathoz kell benyújtani, amelynek területén található az érintett ingatlan, vagy földterület.

Vízumrendszer Románia és Oroszország között

Március 1-tôl kölcsönös vízumrendszer lép életbe Románia és Oroszország között, áll a Külügyminisztérium keddi közleményében. A román és az orosz fél március elsejéig befejezi a beutazási vízumok bevezetésérôl szóló kormányközi megállapodás életbe lépése érdekében hozott diplomáciai intézkedéseket. A megállapodást 2002 augusztus 26-án írták alá Bukarestben.

Olcsó a romániai IT-munkaerô

Az információ-technológiai munkaerô költsége Romániában háromszor alacsonyabb, mint az Egyesült Államokban és Európában, jelentette ki kedden Dan Nica távközlési miniszter. Nica elmondta, az ezer lakosra jutó számítástechnikai diplomások aránya Romániában magasabb mint az USA- ban, ötször nagyobb, mint Oroszországban, és hétszer magasabb, mint Indiában. A miniszter azt is közölte, hogy az információ-technológiai és távközlési ágazat idén több mint 10 százalékkal járul hozzá a GDP-hez. Varujan Pambuccian, a képviselôház IT és távközlési bizottságának elnöke nemrég úgy nyilatkozott, hogy az ágazat jelenleg a GDP 9 százalékát termeli, a következô nyolc évben ez az arány elérheti a 15 százalékot is.

Három szándéknyilatkozat a Cosmorom átvételére

Két távközlési társaság és egy befektetési alap jelezte eddig szándékát a RomTelecom mobilszolgáltató részlege, a Cos-morom átvételére, közölte kedden Dan Nica távközlési és információ- technológiai miniszter. A RomTelecom számára a Citigroup biztosít tanácsadást a Cosmorom jövôjének felérésével kapcsolatban; az amerikai bank kilencven napon belül ismerteti errôl készített jelentését.

Bútorszállítási szerzôdés Irakkal

Tizennyolc millió dolláros szerzôdést kötött számos iraki iskola berendezésének szállítására a Tehnoforestexport vállalat. A Ziarul Financiar kedden amerikai követségi forrásokra hivatkozik a hírrel kapcsolatban, megjegyezve: "a vállalat megtörte a jeget" az ország vállalatainak iraki ügyletei elôtt. Ilyen nagyságrendû szállítási szerzôdésnél nagyobbat román cégek alig kötöttek a múltban Irakkal. A Technoforestexport már az 1989-es romániai fordulat elôtt is létezett bukaresti külkereskedelmi vállalatként és bútorok kivitelével és behozatalával foglalkozott. Ma több mint 120 embert foglalkoztató magánvállalat és forgalma 38 milliárd lej volt tavaly.

Sepsiszentgyörgyi diákok nyílt levele a magyar kormányfôhöz

Nyílt levélben fordult a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Gimnázium Diáktanácsa Medgyessy Péter miniszterelnökhöz, Kovács László magyar külügyminiszterhez és Markó Bélához, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökéhez, tiltakozva az ellen, hogy a tizennyolcadik életévüket betöltött, magyarul tanuló diákok nem részesülhetnek a 20 ezer forint értékû magyarországi oktatási támogatásban. A diákok ugyanakkor kérik az - általuk megalapozatlan és át nem gondolt megkülönböztetésnek nevezett - rendelet szövegének újrafogalmazását oly módon, hogy minden magyarul tanuló diák részesülhessen a támogatásban. Az iskolások védelmükbe veszik az óvodásokat is, akik idéntôl ugyancsak kimaradtak a támogatási rendszerbôl.

Román alternatíva lehet a mecseki radarállomás számára?

Magyarország Romániának akarja "átpasszolni" a környezetet veszélyeztetô mecseki NATO-radarállomás megépítését - írja keddi számában a Curentul. A napilap magyar környezetvédôkre hivatkozva, a Zengô-hegyi környezetvédelmi megmozdulásról szóló beszámolójában azt írta: a néhány hónapon belül ténylegesen NATO-taggá váló Románia, mint helyszín megvalósítható alternatíva lehet az eredetileg kiszemelt Dél-Magyarországgal szemben a lokátorállomás megépítésére. A lap részletesen beszámol a Pécs környéki Zengô-hegyre tervezett létesítmény ellen tiltakozó magyar környezetvédôk akciójáról és nemzetközi támogatottságáról.

Hortobágyi nemzetközi mûvésztelep huszonötödször

A Hortobágyi nemzetközi mûvésztelep huszonötödik alkalommal fogadja az alkotókat - hangzott el Debrecenben, a megnyitó alkalmából rendezett ünnepségen. A Hortobágyon 75 éves múltra tekint vissza a képzômûvészeti alkotóházak szervezése, míg a jelenlegi mûvésztelep közvetlen elôdjét, a hortobágyi alkotótábort 1982-ben hozták létre. Burai István festô, grafikusmûvész, a mûvésztelep vezetôje elmondta: az egy hónapon át tartó két kurzusban mintegy ötven képzômûvész alkot majd a Hortobágyon. Tájékoztatása szerint az itthoni alkotók mellett Japánból és a környezô országok magyar festômûhelyeibôl, Kassáról, Munkácsról, Nagyváradról és Marosvásárhelyrôl érkeztek mûvészek a Hortobágyra.

Azonosították a fürdôtragédia áldozatait

Azonosították a moszkvai fürdôtragédia valamennyi áldozatát. Hivatalos adatok szerint a Transvaal- fürdô betontetejének leomlása következtében huszonöten haltak meg és száztizenhárman sérültek meg. A halottasházban operatív csoportot hoztak létre, amely segítségével a hozzátartozók megkaphatnak minden szükséges információt. Orvosok és pszichológusok is a hozzátartozók rendelkezésére állnak. Friss adatok szerint hatvannégy sérültet - huszonnégy gyermeket, tizenhat férfit és huszonnégy nôt - ápolnak továbbra is kórházban. Négyük állapota nagyon súlyos, tizenhármuké pedig súlyos.

próhirdetések

JÓKÍVÁNSÁG

Köszöntöm testvéreimet, ISTVÁNT és LAJOST születésnapjuk alkalmából. Kívánok erôt, egészséget, békességet! Gáspár. (69818)

ADÁSVÉTEL

NAPOS húscsirke fehér és színes változatban megrendelhetô folyamatosan az egész szezonban a Cseresznye utca 1. sz. alatti tápboltban. Viszonteladókat és elônevelôket is kiszolgálunk. Tel. 269-669. (69804)

ELADÓK 1953-1996 között megjelent Élet és Tudomány, Képes Sport, Ország-Világ folyóiratok (részben bekötve). Érdeklôdni 18 órától a 231-496-os telefonon. (69576)

OLCSÓN eladók új Mountain Bike biciklik 20 hónap garanciával. Tel. 0265/212-369. (67957)

ELADÓ 3 ha beépíthetô terület Jedd és Szentivány között, a fôút mellett. Tel. 249-214. (69720)

NAPRAFORGÓ-POGÁCSA (srot) eladó. Tel. 0744-860- 094. (69786)

ELADÓ jó állapotban levô SN321-es esztergapad, kompresszor, G12-es fúrógép, 300-as köszörû, hegesztôtrafó (380 V). Tel. 0745-611-870. (69782)

ELADÓ 2 db U650 M traktor, Forsit 512-es kombájn 4 m-es asztallal, üzemképes állapotban. Tel. 438-041, 20-22 óra között. (69769)

ELADÓ 350 kg-os bikaborjú. Nyárádkarácsonyfalva község, Somosd falu 254A. Nem alkudható ára: 10,5 millió lej. Tel. 0265/332-423, naponta 18 óra után. (69770)

ELADÓ 10X10 cm-es, 12X12 cm-es, 4-5 m hosszú gerenda. Tel. 0745-834-726. (69800)

SÜRGÔSEN eladó szobabútor, konyhabútor 5 elembôl, sarokpad, asztal, négy szék. Alkudható. Tel. 261-613. (69622)

ELADÓ 160-170 kg-os hízott disznó (28.000 lej/kg). Tel. 223-685, 17 óra után. (69802)

ELADÓ széna, lucerna, lóhere. Tel. 318-077. (69803)

AKCIÓ! "Klikkes" parkett, 199.000 lej/m2, ragasztható parkett, 175.000 lej/m2 héa-val, német importból. Tel. 0744-640-875. (69561)

ELADÓ tömbház alatti garázs a Prieteniei utca 21. sz. alatt. Tel. 0744-876-158. (69619)

ELADÓ kb. 15 tonna kukorica és 1 tonna szója. Tel. 470-384, 19-21 óra között. (69808)

ELADÓ búza és kukorica. Tel. 256-157. (69826)

ELADÓ ipari presszó bárnak, asztalok és székek. Tel. 0744-500-681. (69849)

LAKÁS

A KÖVESDOMBON, a Magurei utca 3/1. sz. alatt eladó I. osztályú, 3 szobás lakás saját központi fûtéssel. Tel. 237-145. (69589)

ELADOK kétszobás lakrészt a Kornisán. Tel. 236-711, 230-268. (69748)

ELADÓ 3 szobás, II. osztályú tömbházlakás. Alkudható ára 700 millió lej. Tel. 0740-296-407. (69791)

ELADÓ 2 szobás, I. osztályú, II. emeleti tömbházlakás a Bucinului utcában. Tel. 0265/241-725, 0723-376-668. (69796)

KÜLÖNLEGES ajánlat! Eladók garzonok a Cugir utcában külön központi fûtéssel. 8.000 euró. Tel. 264-448, 0788-332-380. (69772)

ELADÓ családi, kertes ház Nyárádszeredában: 3 szoba-összkomfort, pince, melléképületek. Érdeklôdni lehet a 0740-097-824- es telefonon. (68931)

ELADÓ tömbházlakás. Tel. 0742-404-112. (9705785)

ELVESZETT

ELVESZETT egy Siemens M55-ös típusú mobiltelefon szombaton 8 és 9 óra között egy Transaldea taxiban, esetleg a 20-as általános iskola környékén. Jutalom ellenében hívja a 0726-221-385-ös vagy a 221-723-as telefonszámot, du. 4 óra után. (69811)

ELVESZETT egyéves rottweiler fekete kan kutya. Megtalálója nagy jutalomban részesül. Tel. 429-295. (69767)

ELVESZETT Székely Etelca névre szóló egészségügyi biztosító könyvem. Semmisnek nyilvánítom. (69646)

ELVESZTETTEM Jáni László Endre névre szóló egészségügyi biztosítási kártyámat. Semmisnek nyilvánítom. (69651)

ELVESZETT Székely Ana névre szóló egészségügyi biztosítási könyv. Semmisnek nyilvánítom. (69714)

ELVESZETT Demeter Gheorghe névre szóló egészségügyi biztosítási könyv. Semmisnek nyilvánítom. (69749)

ELVESZTETTEM Nemes Ileana névre szóló egészségügyi könyvemet. Semmisnek nyilvánítom. (69798)

ELVESZETT Kiss Réka névre szóló személyi és diákigazolvány. Semmisnek nyilvánítom. (69805)

MINDENFÉLE

HÛTÔK javítása lakásán. Hûtô-Szerv. Ötvös. Tel. 263-783, 0742-783-931. Garancia. (69102)

HETI 2-3 alkalommal mosást, takarítást vállalok. Tel. 322-083. (69682)

TÉVÉJAVÍTÁS a kliens lakásán. Tel. 319-610. (69755)

VÁLLALOK teljes építkezést, kômûves-, ács-, asztalosmunkát, lakások teljes felújítását. Erdôszentgyörgy, Roua utca 72. szám. Tel. 0265/578-613, 0721-041-330. (69784)

A régeni AMIS IMPEX RT. - Maros megye, 545300 Régen, Salcâmilor utca 3. szám, cégjegyzékszám: J26/1211/2003; adószám: 15768792 - cégadminisztrátora összehívja a részvényesek soros közgyûlését 2004. március 6-án 11 órára, a cég székhelyére, a következô napirendi pontokkal: 1. A cégadminisztrátor és a belsô auditor 2003. évi gazdasági-pénzügyi tevékenységrôl szóló jelentésének bemutatása és elfogadása. 2. A 2003. évi pénzügyi mérleg, a nyereség és veszteségi számla elfogadása; 3. A 2003. évi nettó nyereség elosztásának elfogadása; 4. A 2004. évre szóló kiadás és jövedelem, a költségvetés, a beruházási terv, a javítások bemutatása és elfogadása. 5. Különfélék. A szükséges részvételi hányad hiánya esetén a következô közgyûlésre 2004. március 7-én 11 órakor kerül sor ugyanott: Régenben, a Salcâmilor utca 3. sz. alatt. (69801)

MEGBÍZHATÓ, középkorú nôt keresek, aki egy idôs hölggyel lakna és háztartását vezetné. Tel. 265-257. (69371)

AUTOMATA mosógépeket javítok. Tel. 0726-152-928. (69746)

KÉSZÍTÜNK és szerelünk külsô redônyt, szalagfüggönyt és harmonikaajtót. Tel. 218-321, 0744-121-714. (69146)

NYUGDÍJAS ASSZISZTENSNÔ beteggondozást vállal. Elôny éjszaka. Tel. 260-432. (69834)

MEGEMLÉKEZÉS

Kegyelettel emlékezünk a nyárádgálfalvi születésû FEKETE ANNÁRA halálának 6. évfordulóján. Lélekben mindig velünk van. Szerettei. (69858)

Szomorúan emlékezünk február 18-án ROSKA REBEKÁRA halálának 11. évfordulóján. Gyermekei és unokái. (69677)

Szomorú szívvel emlékezünk február 18- án a szeretett gyermekre, édesapára, KELEMEN TIBORRA halálának 13. évfordulóján. Emlékét ôrzi bánatos édesapja és szerettei. (69580)

Fájdalommal emlékezünk február 18-án drága halottunkra, a hûséges, gondos feleségre, szeretô anyára, anyósra, nagymamára, SZEGEDY BÉLÁNÉRA szül. Sajgó Katica halálának 16. évfordulója alkalmából. Áldott emlékét kegyelettel ôrizzük szívünkben. Férje, fiai, menyei és unokái, Attici és Csilla. (69730)

Kegyelettel emlékezünk szeretett édesanyánkra, a mezôsámsondi id. PÁNCZÉL JÁNOSNÉRA szül. Szôrényi Ágnes halálának elsô évfordulóján. "Aki szerettei szívében él, nem hal meg, csak távol van." Szerettei. (69783)

Fájdalmas szívvel emlékezünk a csekelaki BALOGH GYÖRGYRE halálának 11. évfordulóján. Csendes álma fölött ôrködik a mi szeretetünk. Szép emlékét szívünkben örökre megôrizzük. Felesége, öt gyermeke családjaikkal. A jó Isten adjon neki békés nyugodalmat. (69826)

ELHALÁLOZÁS

Fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett feleség, anya, nagyanya, testvér, rokon, kolléga és jó barát, dr. SALLÓ GYÖRGYNÉ szül. Lôrincz Erzsébet