VI. évfolyam 201. (15771.) sz.

2004. augusztus 27., péntek

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Téves manôver vagy géphiba?

Nagy Annamária

Két MIG 21-es vadászrepülô ütközött Náznánfalva fölött

Két MIG 21 Lancer katonai vadászgép ütközött össze a tegnap 17.40 órakor Náznánfalva fölött. A hatalmas sebességgel haladó gépek egymástól négy kilométerre zuhantak le. Egyik Maroskeresztúron, a másik Csittszentivánon landolt, embereket, állatokat sebesítve meg, házakat rongálva, fákat seperve el, termôföldeket károsítva.

- Az Iskola utcán haladtam végig, amikor a levegôben cikcakkban haladó két repülôt láttam. Aztán egy robbanás, s az egyik gép pörögve hullt le észbontó sebességgel. Egy perc múlva a másik Csittszentiván irányában csapódott a földbe. Azt hittem, a mi házunkba csapódott, lélekszakadva szaladtam haza - meséli a 18 éves Ambrus Attila szemtanúként. Három embert látott kiugrani a gépbôl, amely végül is a Kis utca 224. szám alatti garázsba csapódott.

- 10 perccel korábban parkoltam a kocsit a garázsba, s feljöttem a házba. A feleségem éppen vásárolni indult, az ajtóban állt, amikor furcsa, süvítô hang, majd egy hatalmas robbanás töltötte be a levegôt. Kiáltozni kezdtünk, mindent füst, por lepett el. Aztán lángok csaptak a magasba. A betontetôs téglagarázsnak hûlt helye, a Daciát felfordította a robbanás ereje - meséli Dávid Károly. Segélykiáltására a szomszédok jöttek vedrekkel, akik a tûzoltók érkezéséig megfékezték a lángokat. A kiskocsi tartályában 20-25 liter benzin volt, ami újabb robbanással fenyegetett. Elôbb a rohammentôsök jöttek, majd a tûzoltók. 6-7 méter átmérôjû, 4-5 méter mély kráter keletkezett. A MIG-bôl mindössze az 4819-es azonosító számmal ellátott szárnyak maradtak felszín fölött. A ház falai megrepedtek, a betonkerítésbôl csak a tartóoszlop áll a lábán. Több betonoszlopot egyszerûen kiszakított a földbôl a nagyerejû detonáció. A kerítésre felfuttatott szôlôtövek egyszerûen megsültek.

Csittszentivánon a Temetô utcában csapódott be a másik MIG. 4-5 házat rongált meg a robbanás, s két sérültje is van. A 261. szám alatt lakó Jakab Sándort, mintegy 10 méternyire repítette. Dr. Raed Arafat nyilatkozata szerint a férfi kezét, lábát törte, ezért kórházban kezelik, de életveszélyen kívül van. A kasban két 13 éves kislány játszott, a becsapódás szele ôket valósággal kitaszította a romba dôlt kasból. Noémi sérült meg, "lángot kapott, s csupa seb lett a lába, a fejét nagyon megütötte".

- Egy csattanást hallottam, majd nagy sebességgel közeledett a rettenetesen füstölô gép. Aztán zuhanás és láng csapott fel. A tûz azonnal kialudt, nem volt szükség a tûzoltók közbeavatkozására - meséli Gálfi Pál.

- A náznánfalvi katonai egység mögötti mezôn voltam, amikor két pilóta szállt le a földre. 25-30 évesek lehettek, ijedtek, az egyikük cigarettát kért a barátomtól, s rágyújtott. Aztán repülô érkezett, s elôbb az egyiket, majd a másikat vitte el - mondja Sângeorzan Bogdan.

A helyszínekre tûzoltók, csendôrök, rendôrök, mentôsök, polgári védelmisek érkeztek. A megyei vezetôséget értesítették, hogy a helyszín felügyeletét biztosítják, s itt az Országos Légierô-parancsnokság derít fényt az eset okaira és körülményeire. Tény viszont, hogy az aranyoslónai katonai alakulat két katonai vadászgépe gyakorlatozás közben, feltehetôen téves manôver eredményeként megyénkben még nem látott légi balesetet idézett elô.

A fejleményekre visszatérünk.

Aktuális

Éjjeli intuíció

Nagy Botond

A téma sajnos (és egyelôre úgy néz ki, örökre) aktuális marad. Kis hazánk nagy hagyománnyal bíró "szabadfoglalkozása" semmiképpen nem akar megszûnni, sôt egyre nagyobb, szervezettebb méreteket ölt, még akkor is, ha olyanok (is) ûzik, akik nem rendelkeznek a csillagos eget súroló szellemi képességekkel. Úgy látszik, ez is ambíció és intuíció kérdése csupán. Igen, a lopásról van szó, Románia lakossága igen nagy részének kedvelt pluszkereseti lehetôségérôl. E tevékenység mostanság egyre szervezettebb méreteket ölt, a szervezett bûnözés keretein kívül is.

Mezôpanit és Bergenye határában óriási gyümölcsös, azaz egykori gyümölcsös húzódik. Az évek során tönkrement fák között ma juhász legeltet, ô meséli, milyen elképesztô méreteket öltött a lopás. Mint mondta, ötven-hatvan fôbôl álló csapatokban járnak éjjel a bándi romák fel a gyümölcsösbe, és aztán kô kövön nem marad. Az egykori téeszépületnek még a vasszerkezetét is kioperálták a betonból, hogy a berendezésrôl ne is beszéljünk, mostanság pedig az erdei gyümölcstôl kezdve a kaszálókig mindent "lelegelnek" az élelmes lelkek. Az inventív csúcsot azonban a juhfogás képviseli, hurkokat tesznek ki éjjel a földekre, a szerencsétlen állat pedig rég sült hús formájában várja a jobb idôket, mire a több száz juhot legeltetô juhász a hiányt észreveszi. A paniti alpolgármester megerôsíti a juhász szavait, de szerinte nincs mit tenni. Kijött a rendôrség, kijött a katonaság (!), megijesztették ôket, de hiába, mindig visszatérnek, senki sem merészkedik ki éjjel ôrizni a földjeit.

És ez majd’ mindenhol, ahol szántó- és egyéb földek vannak, így történik. Vajon miért? Ennyire tehetetlen a rendôrség? A csendôrség? Ennyire tehetetlen a katonaság? Vagy csak ennyire nem érdekli ôket az egész? Mert kényelmetlen, mert jobb bent az ôrsön a jó melegben, mint éjjel holmi harcias bandával rabló-pandúrt játszani. A szegény ember pedig, akinek ellopják a juhait, akinek feldúlják a kaszálóját, csináljon valamit. Elvégre az ô juhai, nem? Az ügyet persze nem verjük nagydobra, mert mégis szégyen, ha kitudódik, hogy nem vagyunk képesek csinálni semmit a garázdálkodókkal szemben. Akik köszönik szépen, jól vannak. Eladják az ingyenvast, eszik az ingyenhúst, romantikus, holdvilágolta környezetben sétálgatnak minden éjjel, és fülük botja se fáj. Ez is egy életforma, az igaz. De ezt tolerálni nem tolerancia.

Ivóvíz nélkül a marosszentgyörgyi lakótársulások

(antalfi)

Tegnaptól ivóvíz nélkül maradt négy marosszentgyörgyi tulajdonosi társulás. Az ezekhez tartozó családoknak a megyei tanács alárendeltségébe tartozó SURM vidéki vízszolgáltató vállalat biztosítja az ivóvizet, amelynek igazgatója, Blaj Virgil lapunknak elmondta: azért szüntették be a vízszolgáltatást, mert a szóban forgó lakótársulások 1,6 milliárd lejjel tartoznak a SURM-nak, amely a maga során 10 milliárddal adós a marosvásárhelyi Aquaserv vízszolgáltatónak.

Kérdésünkre, hogy mikor jutnak újra vízhez a marosszentgyörgyiek, Blaj Virgil kijelentette: akkor, amikor törlesztik tartozásaikat.

- Adósságfelosztást nem fogadunk el, mert márciusban már megtettük ezt, de a lakótársulások nem tartották be a megállapodást, és nem fizették ki a megszabott összegeket - nyilatkozta a Népújságnak az igazgató. A fenti helyzet, azon túlmenôen, hogy az újabb hôhullám miatt lehetetlen helyzetbe hozza az érintett családokat, teljesen ellentétben áll a megyei közgyûlés tegnapi ülésén Tatár Béla RMDSZ-tanácsos által tett kijelentéssel, miszerint a SURM "nem engedheti meg magának, hogy víz nélkül hagyja bármelyik községet". Valóban?

Idén is gondot okoz a tankönyvellátás

(b. gy.)

Folyamatosan érkeznek a tankönyvek a Megyei Tanfelügyelôség lerakatába, a 224.757 -bôl eddig körülbelül 100.000 -et küldtek el, s megtörténik, hogy éjszaka is riasztják a lerakat három dolgozóját - tájékoztatott Farkas Ernô, a tankönyvellátásért felelôs szakfelügyelô. A határidô szeptember 3-a, s a beérkezett könyveket a tanfelügyelôség szállítja ki a megye iskoláiba.

Mivel kötelezô a tízosztályos oktatás, a tankönyvek ezen gyerekek számára ingyenesek. Az elsô és második, valamint a kilencedik és tizedik osztály számára új tankönyvek jelentek meg, a III-VIII. osztályoknak 10-15 százalékban juttatnak új könyveket, a többit átruházással kell biztosítani. Ami Farkas Ernô szerint azt jelenti, hogy az évek során felhalmozódott hiány tovább fog érzôdni.

A problémákról érdeklôdve a tanfelügyelô elmondta, hogy a három alternatív változat közül egyetlen magyar ábécéskönyv sem érkezett meg, és hiányzik a második osztályos matematikakönyv is.

Mivel a IX-X. osztályok számára a tankönyvek román változata is késôn készült el, a magyar fordításra még várni kell.

Valószínû tehát, hogy a szeptemberben kezdôdô tanévben könyv nélkül maradnak a magyar osztályok, és ilyenformán a múlt évi könyveket használhatják, amelyekbôl elegendô készlet halmozódott fel.

Jó hírnek számít, hogy az elsô és második osztályok számára megjelent a református vallástankönyv. A római katolikus vallásoktatásra viszont román nyelvû könyvek érkeztek. Kérdés, hogy készült-e magyar változat? Az unitárius tankönyvek még nem jutottak el a lerakatba.

Szabálytalankodó gyalogosok

Nagy Annamária

Öntudatlan felelôtlenség

Az Országos Rendôrkapitányság statisztikái szerint a közúti baleseteket elôidézô okok között vezetô helyen állnak a tilosban közlekedô gyalogosok. Ezen jelenség visszaszorítása volt a célja annak a razziának, amelyet a Megyei Közúti Rendôrség tartott a tegnap délelôtt a megyeszékhelyen.

10 órakor a rendôrökbôl és újságírókból álló csoport a fôtéren állt meg. Zavartalan lelki nyugalommal keltek át tiltott helyen fiatalok, idôsek, gyerekeiket kézen vezetô anyukák, kerékpárjaikat maguk mellett toló férfiak. Még az egyenruha jelenléte sem késztette visszalépésre, megtorpanásra ôket, a sûrûn közlekedô jármûvek között zsalonozva mentek a túloldalra. "Nem baj, ha elütnek, legalább egy emberrel kevesebb lesz" - vonta meg a vállát az egyik szabálytalankodó, míg egy másik a rendôri figyelmeztetésre hajlott volna a gyalogátjárón átkelni. De ha nincs ott a rend ôre, sietségében és útrövidítés céljával minden rizikót vállal. Amint az egyenruhás elfordult, tömegesen keltek át az úttesten a szabálytalankodó gyalogosok. Kétségtelen, itt egyhamar rend nem lesz.

A Megyei Rendôr-felügyelôség összesítése szerint 2004 elsô félé- vében 58 súlyos kimenetelû közlekedési baleset történt, amelyben 25-en vesztették életüket (közülük 11-en gyalogosok voltak) és 37-en súlyosan sérültek (24 gyalogos). 31 balesetnek gyalogosok is részesei voltak, közülük 26-ot vontak felelôsségre balesetokozóként. Az elemzett idôszakban 52.624 pénzbírságot róttak ki, amelybôl 6480-at gyalogosoknak kellett kifizetniük. Az érvényben levô KRESZ értelmében tiltott helyen való átkelésért a büntetés 500.000 lejtôl 800.000 lejig terjedô pénzbírság, s ha azt 48 órán belül egyenlítik, a kihágást elkövetônek 250.000 lejt kell fizetnie. Túl kevés ahhoz, hogy a gyalogosok ne kockáztassák az életüket?

Újabb kosarak keltek el

Szerda délután ismét régi színhelyén, a marosvásárhelyi Bernády Házban került sor a sorshúzásra. A júliusi rendhagyó szerkesztôségi sorsoláson kevesen lehettek jelen, annál többen akartak most személyesen részesei lenni az eseménynek, és elnyerni a Hûségtombola két egymillió lejes díját. A népszerû közmûvelôdési központ, amely a nyári szünet után légkondicionáló felszereléssel komfortosított termekkel várja a látogatókat, ezúttal is szûknek bizonyult. Olvasóink közül számosan jöttek el, a legkülönbözôbb korosztályok képviselôi pályáztak a nyereségre. A bejáratnál 240 hûségtombolajegyet osztottunk ki.

Azok voltak jogosultak az élelmiszeres kosár elnyerésére, akik augusztus 15-ig postán vagy személyesen eljuttattak szerkesztôségünkbe a júliusi szelvényekbôl tízet. A közönség közremûködésével kihúzott három nyertes levél feladója: Horváth Magdolna, Marosszentgyörgy, Constructorilor u. 1300. , Major Jenô, Marosvásárhely, Kárpátok sétány 43/ 39., Mikó Magdolna, Marosvásárhely, Gradinarilor u.1.

A kosarak közül csak egyet, a Mikó Magdolnáét vitték el a helyszínrôl. A másik kettôt a szerkesztôségben vehetik át a szerencsés olvasók. Horváth Magdolna, mint a sorshúzáson telefonon megtudtuk, éppen kórházban van, mûtét után lábadozik. Gyógyulást kívánunk neki, hatványozottan is jól jön számára a nyeremény.

Az 1-1 millió lejt a hûségeseknek természetesen személyesen adhattuk át, hiszen a tombolajegyekhez a rendezvényen juthatnak hozzá a pályázók. A két olvasó, aki egymillióval gazdagabban térhetett haza: Bartha Sándor és Bukaresti Mária.

A szeptemberi sorsoláson már újra a régi gyakorlat szerint zajlanak az események, egy hûségtombolajegy nyer a sok közül. Az idôpontról idejében értesítjük olvasóinkat.

Rálôttek a vadôrre - a vadorzókat nem találják

Antalfi Imola

Szerdán éjjel a Makfalva és Kibéd határán levô erdôben feltehetôen vadorzók lôttek rá Szilveszter Ferenc 31 éves vadôrre, aki súlyos fejsérüléseket szenvedett. A rendôrség szóvivôje az esetrôl tegnap, a délelôtti órákban mindössze ennyit tudott, arra hivatkozva, hogy az áldozatot még azon az éjszakán megmûtötték, a nyomozók pedig még nem tudták kikérdezni. Ügyészségi források szerint a helyszínen talált nyomokból arra lehet következtetni, hogy a vadorzók terepjáróval tartózkodtak a helyszínen, és a Dacia gépkocsijában levô Szilveszter Ferencre mintegy 50 méter távolságról, egy dombtetôrôl lôttek rá, nem kizárt, hogy távcsöves puskával. A vadorzók feltehetôen medvére vadásztak, az ügyészek pedig úgy tudják, hogy a meglôtt vadôr "komolysága miatt" igencsak "sok vizet zavart". A nyomozás során ellenôrzik az engedéllyel rendelkezôk fegyvereit. Információink szerint a szóban forgó vidéken egy vadászházból pár évvel korábban öt vadászpuskát loptak el, amelyekre a mai napig nem bukkantak rá a hatóságok.

Egyelôre nem drágulnak az autóbuszjegyek

-demeter-

Az energia és az üzemanyag árának folyamatos emelkedése rendszerint magával hordozza az általános drágulást. Szinte minden termék, szolgáltatás ára észrevehetôen emelkedik. A közszállítás sem kivétel ez alól, különösen azért nem, mert az üzemanyagárakat manapság lehetetlen kordában tartani.

A lakosság megnyugtatása érdekében azonban el kell mondanunk, hogy az ellenkezô híresztelések dacára az autóbuszjegyek ára egyelôre nem változik. Amint azt Tatár Béla, a Marosvásárhelyi Közszállítási Társulás igazgatója elmondta, szeptember folyamán nem drágulnak az autóbuszjegyek. Hasonlóképpen, a nyugdíjasok számára kiadott ártámogatott jegyek továbbra is 50 százalékos áron érhetôk el (20-as, 40-es, 80-as kötegekben).

Tekintettel arra, hogy szeptemberben kezdôdik az új tanév, a Közszállítási Társulás bizonyos módosításokat eszközöl majd a járatok terén, ezekre azonban nem tért ki részletesen a vállalat vezetôje. Szerinte a szolgáltatások minôségének javítása csak a jelenlegi autópark kicserélésével érhetô el. "Addig, ameddig nem jutunk korszerûbb jármûvekhez, a meglevô autóparkot kell mûködtetnünk, amely - sajnos - elég régi. Azonban mind a buszok beszerzése, mind pedig a jegyárak megszabása a városi tanács hatáskörébe tartozik"- mondta. Tájékoztatott, hogy a társulás vezetôsége a tanács elé terjeszt egy dokumentumot, amelyben kiszámítják, hogy az üzemanyagárak emelkedése mekkora költségnöveléssel jár majd, a továbbiakban pedig ez alapján döntik el a jegyek és a szolgáltatások árát.

Gyurcsány Ferenc az MSZP miniszterelnök- jelöltje

Gazdaságpolitikai stabilitás és társadalompolitikai dinamizálás a fô cél

Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminisztert választotta kormányfôjelöltnek az MSZP rendkívüli kongresszusa szerdán este Budapesten.

Juhász Ferenc, az MSZP kongresszusát elôkészítô ügyrendi bizottság elnöke elmondta: Gyurcsány Ferenc 453, Kiss Péter kancelláriaminiszter 166 szavazatot kapott, míg négy küldött mindkét jelöltre voksolt.

Gyurcsány Ferenc kijelentette: szerda a megmérettetés napja volt; csütörtök "nem a leszámolásé, hanem az együttmûködésé, amely a gyôzelem felé fog vinni bennünket".

Közölte: sajnálja, hogy Medgyessy Péter lemondott, de szerinte "a helyzet politikailag világos".

A politikus azt javasolta a pártelnöknek, hogy a kongresszus felhatalmazásával tájékoztassák a csütörtöki koalíciós tárgyalások után a köztársasági elnököt, hogy "mi készen vagyunk, mi szeretnénk ezt az országot tehetséggel jó irányba vezetni".

"Arra kell, hogy kérjük a köztársasági elnök urat, hogy segítsen nekünk, hogy az ország kormányozhatóságát teljes felhatalmazással minél elôbb végezhesse Gyurcsány Ferenc kormánya, végezhesse a Magyar Szocialista Párt s a Szabad Demokraták közös kormánya" - mondta Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök-jelölt azt mondta: "csináljunk egy nagyon jó Magyarországot bátor kormányzással, merész, magabiztos baloldallal" annak érdekében, hogy az ország 2006-ban újabb négy évre bizalmat szavazzon a jelenlegi kormánytöbbségnek.

Kiss Péter kijelentette: "a szocialista pártnak egy kiváló miniszterelnök-jelöltet választottunk közösen". Hozzátette: "tessék mögé állni, én (ezt) teszem".

Juhász Ferenc azzal kapcsolatban, hogy Medgyessy Péter délután hivatalosan is bejelentette, lemond, megjegyezte: "mondott még kemény, véleményem szerint igaztalan szavakat is, amelyeket biztos vagyok benne, maga is bánni fog".

Arra szólította fel a frakciót, a párttestületeket, hogy egyértelmûen álljanak fel a miniszterelnök-jelölt mögött.

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje programjának alapját a gazdaságpolitikában a stabilitás, társadalompolitikában a dinamizálás képezi; errôl Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt beszélt az MSZP rendkívüli kongresszusát követô sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Hangsúlyozta: Magyarországnak az az érdeke, hogy a gazdaságpolitikát kiszámíthatóság, stabilitás, nyugalom jellemezze, hogy célpontja maradjon a mûködôtôke befektetéseknek.

Gyurcsány Ferenc a pénzügyminiszteri poszton kívánja tartani Draskovics Tibort, aki élvezi a pénzügyi piacok bizalmát - mondta el a Reutersnak egy Gyurcsányhoz közel álló forrás.

Ugyancsak a Reutersnak Draskovics Tibor azt mondta, hogy készen áll az együttmûködésre Gyurcsánnyal, amennyiben erre felkéri, és ha folytathatja a megkezdett gazdaságpolitikát.

Gyurcsány egy rádióinterjúban közölte: Kiss Pétert kívánja jelölni kancelláriaminiszterének.

Mint mondta, leendô kormányában ugyanazt a szerepet szánja Kiss Péter kancelláriaminiszternek, mint amit az elôtt ígért neki, hogy az MSZP rendkívüli kongresszusának küldöttei szerdán Budapesten miniszterelnök-jelöltté választották.

Az SZDSZ-frakció egységesen fog szavazni Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt mellett a parlamentben - közölte Kuncze Gábor az MTI-vel.

"Tudomásul vesszük a szocialista párt döntését, és természetesen gratulálunk Gyurcsány Ferencnek" - mondta az SZDSZ elnöke.

Hozzáfûzte: az SZDSZ részt vesz majd azon az egyeztetésen, amelyet a köztársasági elnök kezdeményezett a parlamenti pártok vezetôinél a kormányváltásról.

Medgyessy-kormány még 30 napig?

Az Igazságügyi Minisztérium hivatalos, Mádl Ferenc köztársasági elnökkel egyeztetett álláspontja szerint a Medgyessy-kormány még 30 napig teljes jogkörû és csak azt követôen javasolhat az államfô a parlamentnek új miniszterelnök-jelöltet - mondta Bárándy Péter az MTI-nek csütörtökön.

Medgyessy Péter szerdai lemondása "érvényes a jelen esetben és a 30. napon hatályosul. Tehát a 30 nap, ami szeptember 26-án jár le, az alatt a kormány az, ha úgy tetszik igazi kormány, nem ügyvezetô, csak ezt követôen válik ügyvezetôvé. Ennek a másik vonzata természetesen az, hogy a köztársasági elnök úr a 30. nap elteltével jelölheti csak a miniszterelnököt" - fejtette ki az igazságügy-miniszter.

Nem lesz konstruktív bizalmatlansági indítvány

Nem lesz konstruktív bizalmatlansági indítvány, a két koalíciós párt a köztársasági elnököt arra kéri, tegyen javaslatot a parlamentnek Gyurcsány Ferenc miniszterelnök személyére. Errôl Kovács László szocialista pártelnök beszélt csütörtökön Budapesten, az MSZP és az SZDSZ egyeztetését követô sajtótájékoztatón.

A konstruktív bizalmatlansági indítvány "lekerült a napirendrôl", mert az államfô és a házelnök közös álláspontot alakít ki a kérdésrôl, így nincs szükség további jogi értelmezésre - mondta a szocialista pártelnök. Bejelentette: a két koalíciós párt közös levélben kéri a köztársasági elnököt, hogy tegyen javaslatot a parlamentnek Gyurcsány Ferenc miniszterelnök személyére.

Petô Iván, az SZDSZ országos tanácsának elnöke közölte: a levélben arra kérik az államfôt, hogy a lehetô legrövidebb idôn belül tegye meg javaslatát.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt azt hangsúlyozta: az új kormány programjáról, struktúrájáról és személyi kérdéseirôl csak a koalíciós konzultációk végeztével fog nyilatkozni.

Határontúli politikusok a jelölésrôl

Markó Béla a magyar-magyar kapcsolattartás folyamatosságát várja

A határon túli magyarok számára is nagy jelentôséggel bír a Magyar Szocialista Párt rendkívüli kongresszusán a kormányfôjelölt kérdésében hozott döntés, hiszen a határon túli magyar közösségeknek is fontos, hogy Magyarországnak minél elôbb stabil kormánya legyen - mondta Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke szerda este.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke az MTI- nek nyilatkozva az MSZP rendkívüli kongresszusán hozott döntéssel kapcsolatban kijelentette: "Ami a személyi döntést illeti, Gyurcsány Ferencet ismerjük, többször járt Erdélyben. Fiatal, dinamikus politikus, aki jól ismeri a határon túli magyar közösségek helyzetét is. Meg vagyok gyôzôdve ilyen szempontból, hogy kapcsolatainkat a folytonosság fogja jellemezni.

Bugár Béla a feszültségek oldódását reméli

A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) tiszteletben tartja az Magyar Szocialista Pártnak a miniszterelnök- jelölés kérdésében született döntését, és reméli, hogy a magyar kormány és az MKP közti feszültség valamelyest oldódik.

Ezt Bugár Béla, az MKP elnöke, a szlovák parlament alelnöke mondotta az MTI pozsonyi tudósítójának szerdán este, miután értesült Medgyessy Péter lemondásáról és az MSZP rendkívüli kongresszusán született döntésrôl, vagyis Gyurcsány Ferenc kormányfôi jelölésérôl.

- Természetesen az új magyar kormány megalakulása után szeretnénk elbeszélgetni arról is, vajon milyen lesz a Gyurcsány-kabinet kisebbségpolitikája, egyszersmind szomszédpolitikája - fogalmazott Bugár és hangsúlyozta: Nekünk ez a két kérdéskör nagyon fontos, nem is beszélve azokról a lehetôségekrôl, amelyek a két ország uniós csatlakozása után kínálkoznak.

Vajdasági politikusok a határon túli magyarok támogatására számítanak

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elvárja a mindenkori magyar kormánytól, így Gyurcsány Ferenc majdani kabinetjétôl is, hogy hatékonyan támogassa a határon túli magyarságot - közölte szerdán az MTI-vel Egeresi Sándor, a VMSZ alelnöke.

Egeresi szerint pártja azt is elvárja a Gyurcsány- kabinettôl, hogy a Magyar Állandó Értekezlet soron következô ülésszakán világosan fogalmazza meg a kettôs állampolgárság iránti igénnyel kapcsolatos véleményét.

Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke szerint a leköszönô Medgyessy-kormány által megtestesített politika - a jó szándék ellenére - eredményeit tekintve nem kedvezett a határmódosítás nélküli nemzeti integrációnak. A VMDP szeretné remélni - mondta -, hogy az új kormány olyan politikát fog folytatni, amelynek révén a Kárpát-medencében élô magyarok nemzetként foglalhatnak majd helyet az EU-ban.

Józsa László, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke az MTI-nek nyilatkozva reményét fejezte ki, hogy a Gyurcsány-kormány legalább olyan érzékeny lesz a határon túli magyarság ügyei és érdekei iránt, mint a leköszönô kabinet.

Athén 2004

Szerkeszti: Bálint Zsombor

Birkózás

Majoros a dobogó tetején

Hosszú "aszály" után ismét aranyérmet szerzett a magyar birkózósport, ám nem az esélyesnek tartott Deák Bárdos Mihály, hanem a feleannyi súlyú, 55 kg-os Majoros István révén. A magyar versenyzô végig viszonylag könnyedén verte ellenfeleit, elsôsorban a földharcban mutatott fölénye következtében. Nem volt ez másként a döntôben sem, ahol az orosz Gujdar Mamedaljev volt az ellenfél. Majoros nem ijedt meg attól sem, hogy Mamedaljev szerezte meg egy átfordítással az elsô pontot. Passzivitása miatt hamarosan ellenfele a földre kényszerült, s ha az elsô alkalommal még sikerült szembefordulnia Majorossal, másodjára már átfordította a magyar. Az orosz tovább folytatta a passzivitást, s egy újabb szônyegre küldés után újabb átfordítás következett. Az idô lejártakor 2-1-re vezetett Majoros, de ez a szabályok szerint még mindig nem volt elég a gyôzelemhez. Alig kezdôdött meg azonban a hosszabbítás, egy gyors mögékerülés véget vetett a döntônek, s Komáromi Tibor, Majoros egykori olimpiai bajnok edzôje még a földön fekvô Mamedaljeven átrepülve zuhanhatott újdonsült gyôztes tanítványa nyakába.

Atlétika

A második ezüstérem a román atlétáknak

Szabó Gabriella és Violeta Beclea visszavonulásai, Melinte kizárása után pesszimista jóslatok kísérték a román atlétikai csapat athéni kiutazását. Ehhez képest igencsak jó a mérleg, hisz Ionela Târlea ezüstérmet szerzett 400 méteres gátfutásban. A futónô kiváló taktikát alkalmazott, a hármas pályán indulva megpróbálta nem erôltetni a táv elsô felét, ezért a nagy esélyes, a közvetlenül elôtte a négyesen futó Fáni Halkia ritmusát követte. Nyerô taktikának bizonyult, noha a hazai pályán induló görögöt nem lehetett megverni (Halkia négy másodpercet javult egy év alatt, a selejtezôkben fantasztikus 52,77-es olimpiai csúcsot futott), az ezüsthöz elégségesnek bizonyult az egyesen kiválóan hajrázó ukrán Natalja Terescsuk elôtt.

Nôi kalapácsvetésben véget ért az orosz Olga Kuzenykina pechsorozata, aki korábban mindig a legnagyobb versenyeken botlott meg. Ezúttal azonban méterekkel túldobta az olimpiai csúcsot, míg legnagyobb vetélytársa, a kubai Yipsi Moreno több kísérletet elrontott. Az est harmadik döntôjében, nôi 200-on karibi fölény született, európai futó ezúttal sem állhatott dobogóra.

Az elôfutamok közül nagy érdeklôdés elôzte meg a férfi 5000 m elsô elôfutamát, amelyben már két idei olimpiai bajnok szerepelt. Kenenisa Bekele (a 10.000 m gyôztese) és Hisám El-Gueruzs (az 1500 bajnoka) a döntôre halasztották nagy csatájukat.

Nôi távolugrásban Vaszi Tünde 12.-nek jutott döntôbe, alig 655 cm-es teljesítménnyel. Adina Anton (647 cm), Ajkler Zita (636 cm) viszont kiestek. Alina Militaru elsô belépett kísérleténél megsérült, s nem tudta folytatni a selejtezôt. A nôi gerelyhajítás selejtezôiben Felicia Tilea a 7. eredménnyel, 62,05 méterrel került döntôbe, míg Szabó Nikolett 60,20-szal búcsúzott.

Kézilabda

A nôi csapat csak az 5. helyért játszhat

A várakozással ellentétben a magyar nôi kézilabda-válogatott nem jutott be az olimpiai torna elôdöntôjébe. A negyeddöntôben az a francia válogatott volt az ellenfél, amely a világbajnokság döntôjében oly keserû perceket okozott Mocsai Lajos csapatának, de amelynek Athénban botladozott a játéka.

Az elsô félidôt a Görbicz Anita irányította csapat uralta, s fôleg Bojanovics átlövéseinek köszönhetôen végig vezetett, ám a néhány ellentámadást követôen a kényelmes vezetés helyett csak 13-10 volt a szünetben. A második félidô elején a franciák bekeményítettek, s magyar csapat néhány bosszantó technikai hibája következtében egyenlítettek, majd átvették 16- 15-re a vezetést is. Ezt követôen újabb jobb periódus és háromgólos magyar vezetés következett, de a franciák ismét feljöttek, idônként a görög játékvezetôs hathatós segítségével is.

Sajnos a legtöbbet Görbicz hibázta, aki több lehetôséget puskázott el. Három perccel a vége elôtt aztán a franciák észrevétlenül háromgólos elônyhöz jutottak, s ezt már nem sikerült behozni.

Röviden

A kajak-kenu versenyek rövid távú, 500 méteres döntôjébe is minden magyar hajó kivívta a döntôben való szereplés jogát. Vereckei Ákos egyes kajakban, Joób Márton kettes kajakban, Kammerer Zoltán és Storcz Botond kettes kajakban, Kozmann György és Kolonics György kettes kenuban lesznek döntôsök. Ezzel szemben a tegnapi középfutamokban indult román hajók közül csupán a Florin Popescu - Silviu Simioncenco kenu kettes legénységnek sikerült a döntôbe kerülés, Florin Mironcic egyes kenuban, Marian Baban és Stefan Vasile kettes kajakban kiesett. Ugyancsak elszalasztotta a döntô lehetôségét a Florica Vulpes - Lidia Talpa nôi kettes kajak.

*

Kiesett a kötöttfogású birkózás csoportmérkôzéseinek során a 96 kg-os Virág Lajos, aki az elôzô gyôzelmét követôen a csoport döntôjében kikapott a kubai Ernesto Penától. A 74 kg-os Berzicza Tamás a második után a harmadik mérkôzését is megnyerte, ezúttal az azeri Aszlanovval, de a csoportból az üzbég Dokturisvili jutott tovább, aki az elsô csatában bírói döntéssel nyert ellene, majd másik két ellenfelét is legyôzte. Továbbjutott a csoportjából a 60 kg-os Eusebiu Diaconu, aki az amerikai Gruenwald ellen nyert a döntô csatában 3-1-es pontozással. A következô körben azonban 0-6-os pontozásos vereséget szenvedett a koreai Dzsong Dzsi-hjuntól, s tegnap este az 5. helyért mérkôzött.

*

Kénytelen volt lemondani az indulást az olimpiai triatlonversenyben Kuttor Csaba. A magyar versenyzô a rajt elôtt tüszôs mandulagyulladásban megbetegedett, s a magyar csapat orvosa nem javasolta a versenyzést. Kuttor nem számított éremesélyesnek a versenyszámban.

*

A nôi 3 méteres mûugrás elôdöntôjében Barta Nóra a 14. helyen végzett, s nem jutott a tegnap késô este zajló 12 fôs döntôbe.

Fazekas fellebbezni fog

A csapatorvos a Gestapóhoz hasonlította a doppingellenôröket

"Remélem, hogy az igazság gyôzni fog, s az aranyérem visszakerül ahhoz, aki megnyerte" - nyilatkozta Fazekas Róbert magyar diszkoszvetô, akit megfosztottak aranyérmétôl, mert a verseny utáni doppingvizsgálaton nem tudott kellô mennyiségû vizeletmintát leadni. Fazekas, akit a négyórás procedúra - melynek során az ellenôrök roppant agresszíven viselkedtek - teljesen kiborított, s ezért a csapatorvos, dr. Pikó Károly figyelmeztetése ellenére elhagyta a helyszínt, élni kíván fellebbezési jogával, s ehhez, mint mondta, Gyulai Pál, az IAAF fôtitkára segítséget ígért. Korábban Schmitt Pál, a MOB elnöke úgy foglalt állást, hogy a sportoló megszegte a doppingszabályokat, ezért kizárása jogszerû.

Dr. Pikó Károly csapatorvos, aki jelen volt a vizsgálaton, a Duna televíziónak adott nyilatkozatában a Gestapo módszereihez hasonlította a doppingellenôrök viselkedését, s elmondta, hogy a litván Alekna, aki Fazekas kizárása után megkapta az aranyérmet, szintén roppant feldúltan távozott egy szomszéd helyiségben végzett vizsgálatáról. Dr. Pikó azt is elmondta, hogy nem érti, hogy a kalapácsvetésben aranyérmes Annus Adriánt (Fazekas klubtársa, edzôpartnere és barátja) miért akarják belekeverni az ügybe, hisz ôt többször ellenôrizték az utóbbi napokban, a verseny után is, s mindig negatív volt az eredmény.

Mivel az eset után a két sportoló együtt indult gépkocsival haza, a WADA (a nemzetközi doppingügynökség) munkatársai nem tudták elérni Annust. Ha a kalapácsvetô rövidesen nem kerül elô, ez is akár az ellenôrzés megtagadásának minôsülhet, ami azonos megítélés alá esik, mint ha valakit doppingszer használatán értek volna.

Eredmények

Szerda, augusztus 25.

Lovaglás

Díjlovaglás egyéni: 1. Anky van Grunsven (NED). 2. Ulla Salzgeber (GER). 3. Beatriz Ferrer-Salat (ESP).

Kerékpár

Nôi pontverseny: 1. Olga Szluszarjeva (RUS). 2. Belem Guerrero Mendez (MEX). 3. Maria Luisa Calle (COL).

Férfi madison: 1. O’Grady-Brown (AUS). 2. Marvulli-Risi (SUI). 3. Wiggins-Hayles (GBR).

Férfi keirin: 1. Ryan Bayley (AUS). 2. Jose Escuredo (ESP). 3. Shane Kelly (AUS).

Szinkronúszás

Duett: 1. Davidova-Jermakova (RUS). 2. Tacsibana-Takeda (JPN). 3. Bartosik-Kozlova (USA).

Baseball

Férfiak: 1. Kuba. 2. Ausztrália. 3. Japán.

Súlyemelés

Férfi +105 kg: 1. Hoszein Reza Zadeh (IRI) 472,5 kg. 2. Viktors Scerbatis (LAT) 455 kg. 3. Velicsko Csolakov (BUL) 447,5.

Strandröplabda

Férfiak: 1. Santos-Rego (BRA). 2. Bosma-Herrera (ESP). 3. Heuscher-Kobel (SUI).

Atlétika

Nôi 400 m gát: 1. Fáni Halkia (GRE) 52,82. 2. Ionela Târlea (ROM) 53,38. 3. Tatjana Terescsuk (UKR) 53,44.

Nôi kalapács: 1. Olga Kuzenykova (RUS) 75,02. 2. Yipsi Moreno (CUB) 73,36. 3. Yunaika Crawford (CUB) 43,16.

Nôi 200 m: 1. Veronica Campbell (JAM) 22,05. 2. Allyson Felix (USA) 22,18. 3. Debbie Ferguson (BAH) 22,30.

Birkózás

Férfi kötöttfogás 55 kg: 1. Majoros István (HUN). 2. Gujdar Mameldejev (RUS). 3. Artyom Kiurekian (GRE).

Férfi kötöttfogás 66 kg: 1. Farid Mansurov (AZE). 2. Seref Eroglu (TUR). 3. Muhtar Manukjan (KAZ).

Férfi kötöttfogás 84 kg: 1. Alekszej Misin (RUS). 2. Ara Abrahamian (SWE). 3. Vjacseszlav Makarenko (BLR).

Férfi kötöttfogás 120 kg: 1. Haszan Barojev (RUS). 2. Georgij Curcumia (KAZ). 3. Rulon Gardner (USA).

Csütörtök, augusztus 26.

Triatlon

Férfiak: 1. Hamish Carter (NZL) 1:51:07,73. 2. Bevan Docherty (NZL) 1:51:15,16. 3. Sven Riederer (SUI) 1:51:33,26.

Vitorlázás

Open 49-es: 1. Martinez-Fernandez (ESP). 2. Luka-Leoncsuk (UKR). 3. Drapes- Hiscocks (GBR).

Sportjátékok eredményei

Baseball

3. helyért: Japán - Kanada 11-2. Döntô: Ausztrália - Kuba 2-6.

Gyeplabda

Férfiak: 9-12. helyért: Dél-Afrika - Egyiptom 5-1; Nagy- Britannia - Argentína 4-1. 5-8. helyért: Új-Zéland - Korea 4-3; Pakisztán - India 3-0. Elôdöntôk: Hollandia - Németország 3-2; Spanyolország - Ausztrália 3-6.

Kosárlabda

Nôi negyeddöntôk: Egyesült Államok - Görögország 102-72; Oroszország - Csehország 70- 49; Spanyolország - Brazília 63-67; Ausztrália - Új- Zéland 94-55.

Röplabda

Férfi negyeddöntôk: Szerbia-Montenegró - Oroszország 1-3; Argentína - Olaszország 1-3; Görögország - Egyesült Államok 2-3; Lengyelország - Brazília 0-3.

Vízilabda

Férfiak: 7-12. helyért: Kazah-sztán - Ausztrália 5-10; Horvátország - Egyiptom 12-1. Negyeddöntôk: Oroszország - Németország 12-5; Szerbia-Montenegró - Spanyolország 7-5.

A szombati (augusztus 28.) versenynap legfontosabb eseményei

13 sportágban szerveznek versenyeket, 34 bajnokot avatnak (a megadott idôpont a döntô kezdési idôpontja, zárójelben a versenyszámban induló magyar, illetve román sportoló neve).

Kajak-kenu (6): 8,30 férfi K1-500 m (Vereckei Ákos); 8,45 férfi C1-500 m (Joób Márton); 9,20 nôi K1-500 m (Janics Natasa); 9,35 férfi K2-500 m (HUN); 10,10 férfi C2-500 m (HUN, ROM); 10,25 nôi K2-500 m (HUN).

Labdarúgás (1): 10,00 férfi döntô.

Hegyikerékpár (1): 11,00 férfi verseny (Vinczeffy Zsolt, Tudor Oprea)

Kosárlabda (2): 16,15 nôi döntô; 22,30 férfi döntô.

Ritmikus sportgimnasztika (1): 16,30 csapat.

Tekvondó (2): 19,20 nôi 67 kg; 19,35 férfi 80 kg.

Ökölvívás (5): 19,30 51 kg; 20,06 57 kg; 20,41 64 kg (Gheorghe Ionut?); 21,16 75 kg; 21,51 91 kg.

Atlétika (8): 20,00 nôi magasugrás (Bódi Bernadett?, Monica Iagar?, Oana Pantelimon?); 20,30 nôi 1500 m (Maria Cioncan?); 20,40 férfi gerelyhajítás (Horváth Gergely?); 20,50 férfi 800 m; 21,05 férfi 5000 m; 21,45 férfi 4x100 m; 22,00 nôi 4x400 m (ROM?); 22,25 férfi 4x400 m.

Röplabda (1): 20,00 nôi döntô.

Mûugrás (1): 21,00 férfi 10 m (Hajnal András?).

Vitorlázás (2): 13,00 férfi Star; open Tornado.

Birkózás (4): 17,30 férfi szabadfogás 55 kg; férfi szabadfogás 66 kg (Hatos Gábor?); férfi szabadfogás 84 kg (Ritter Árpád?, Nicolae Ghita?); férfi szabadfogás 120 kg (Aubéli Ottó?, Rares Chintoan?).

További események magyar, illetve román szereplôkkel:

Kézilabda 21,30 férfi 3. helyért HUN? - ?; 9,30 és 11,30 nôi 5-8. helyért (HUN? - ?); 16,30 nôi 3. helyért (HUN? - ?)

Birkózás 9,30 férfi szabadfogás selejtezôk 60 kg (Wöller Gergô).

Mozgalmas tanácsülés

A. I.

Unalmasnak semmiképpen nem mondható, mintegy négyórás, látványos ülést tartott tegnap a megyei tanács, az elsôt a közgyûlés megalakítása után. A fôként Nagy-Románia párti képviselôk abbeli igyekezete, hogy lépten-nyomon borsot törjenek az új tanácselnök orra alá, kudarcot vallott, Lokodi Edit határozott fellépése következtében. A napirendi pontokat hosszabb-rövidebb viták után jóváhagyták.

Még mindig csak 34 képviselô a testületben

Az ország himnuszának a Nagy-Románia párti Sopterean Ioan általi eléneklését, valamint a szavazókészülékek használatának ismertetését követôen (utóbbi fölöslegesnek bizonyult, hiszen a számítógépes rendszer nem mûködött) a testület sürgôsségi eljárással jóváhagyta a SURM vidéki vízszolgáltató által a Marosoroszfalu- Marosmagyaró községeknek biztosított ivóvíz köbméterenkénti árát, amit 13.100 lejben állapítottak meg. Ezt követôen dr. Benedek Imre képviselô mandátumának érvényesítésére került volna sor, a határozattervezet jóváhagyását azonban az érintett személy jelenlétének hiányában elhalasztották. Néhány tanácsos hiába hivatkozott arra, hogy Benedek Imre többéves tanácsosi tapasztalata elegendô ahhoz, hogy hiányában, és a hiányát igazoló dokumentum benyújtásának elmulasztása ellenére (csak egy kérést tett le, melyben jelzi, hogy pihenôszabadságon lévén nemzetközi konferencián tartózkodik) érvényesítsék mandátumát, az ehhez szükséges szavazatszám nem "jött össze". A törvény értelmében három igazolatlan hiányzás a tanácsosi mandátum érvénytelenítését vonja maga után.

Közel 40 milliárd lejes költségvetés- kiegészítés

A fenti összegbôl többek közt a tanügynek 4,2, az egészségügynek 3,6, a kulturális tevékenységre 2,6, a szociális ellátásra 4,9, közszolgáltatásokra 1,2, az út-és hídjavításokra 22,6, a repülôtéri beruházások befejezésére 5,8 milliárd lejt utalnak ki. A képviselôk fôként az útjavítások kapcsán emeltek kifogásokat, kijelentve, hogy a munkálatok minôsége a legtöbb esetben nem megfelelô, és szorgalmazták, hogy a Mezôség felé vezetô utakat is javítsák meg. A külföldi kiutazások esetében is vitára került sor, Antonie Mihail, valamint Amza Constantin azt firtatták, hogy milyen kritériumok alapján választották ki azt a négy tanácsost, aki jelenleg Csehországban vesz részt egy európai integrációval kapcsolatos konferencián, és egyáltalán, hogyan történik a külföldi delegációk résztvevôinek kijelölése. A tanácselnök elmondta: errôl az intézmény operatív tanácsa illetékes dönteni, és igyekeznek objektív szempontok szerint kiválasztani a legalkalmasabb személyeket.

A tanácsülés egyéb részleteire még visszatérünk.

A nap hírei

Felavatták a Bisztroje-csatornát

Leonyid Kucsma ukrán elnök csütörtökön a nyugati bírálatok ellenére felavatta a duna-deltai rezervátumon áthaladó Bisztroje-csatornát, amely hajózható kijáratot biztosít Ukrajnának a Fekete-tengerre. "Elrendelem a hajózás újraindítását a Duna-delta ukrán részén" - jelentette ki Kucsma a Bisztroje-csatornán, egy hajó fedélzetén. Az ukrán államfô hangsúlyozta: a csatorna elleni bírálatok "nem környezetvédelmi, hanem politikai és gazdasági jellegûek". Az Európai Unió, az Amerikai Egyesült Államok, a Természetvédelmi Világalap és Románia környezetkárosításnak tekinti a Bisztroje-csatornát.

Iliescu újra melléfogott

Corina Cretu elnöki szóvivô csütörtökön kifejtette, Ion Iliescu nem "újraállamosításra" gondolt Bákó megyei látogatása során, amikor tévedésnek nevezte az erdôk visszaszolgáltatását. Iliescu a tulajdonosok és az állami intézmények együttmûködésére utalt az érintett területek újraerdôsítésével és a környezet védelmével kapcsolatban, mondta Cretu. Ion Iliescu államfô szerdán "történelmi ostobaságnak" nevezte az erdôk visszaszolgáltatását, és kijelentette: módosítani kell a törvényt, amelynek szabályoznia kellene az erdôkitermelést, a törvényszegôk ellen pedig szankciókat kellene foganatosítani, amelyek akár az erdôk állami átvételéig is terjedhetnek.

Honlapon az RMDSZ választási programtervezete

A Szövetségi Operatív Tanács 2004. augusztus 25-i ülésén elfogadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség parlamenti választási programjának tervezetét. A dokumentum letölthetô a www.rmdsz.ro honlapról. A programelôkészítô bizottság várja a megjegyzéseket, javaslatokat szeptember 1-jén este 8 óráig a program@rmdsz.ro e-mail címen. A kiegészített tervezetet a Szövetségi Képviselôk Tanácsának szeptember 4-i ülése vitatja meg és fogadja el.

Elégedetlenek a köztisztviselôk

A Köztisztviselôk Szakszervezeti Szövetsége szeptembertôl tiltakozó megmozdulásokat szervezhet a kormány alacsony béremelési ajánlata miatt. Marcel Mutescu, a szakszervezeti szövetség fôtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta, a köztisztviselôknek sikerült megállapodásra jutni a kormánnyal, miután júniusban munkakonfliktussal fenyegetôztek. Az augusztus 11- én aláírt keretegyezmény béremelési tárgyalások elkezdését és egyéb intézkedéseket ír elô. A dokumentum aláírása megszüntette a köztisztviselôi szakszervezetek és a kormány közti feszültséget. Két héttel a megállapodás aláírása után a köztisztviselôk elégedetlenségüknek adtak hangot a kormány 12 százalékos béremelési ajánlatával kapcsolatban, mivel ôk 50-60 százalékos fizetésemelést kértek. "A tárgyalások zsákutcába jutottak, mi keveselljük a kormány ajánlatát. A szakszervezeti szövetség ügyvezetô bizottsága javasolni fogja a szeptember elsô felében ülésezô országos tanácsnak, hogy szeptember 26-tól rendezzünk tiltakozó megmozdulásokat" - nyilatkozta Mutescu.

Zsúfolt MIÉRT-es hétvége

Augusztus 27-29. között az Ifjúságért és Jövôért Társaság szervezésében kerül sor a II. Medgyesi Ifjúsági Napokra. A városi strandon megszervezett eseményen a számos szabadidôs tevékenység mellett elôadásokra is sor kerül. Az ifjúság szerepe a közéletben címmel Kovács Péter, a MIÉRT elnöke, az RMDSZ ügyvezetô alelnöke és Borboly Csaba, a MIÉRT ügyvezetô elnöke, a Hargita Megyei Tanács alelnöke tartanak elôadást, míg Porcsalmi Bálint, az RMDSZ szórvány- és szociális fôosztályának vezetôje kerekasztal- beszélgetést moderál a szórványban mûködô ifjúsági és diákszervezetek vezetôinek részvételével. EU- integrációs hatások és szerepek címmel Csutak István szakértô tart bemutatást. Ugyanebben az idôszakban a Kovászna megyei Zabolán a MIÉRT és a Háromszéki Ifjúsági Egyeztetô Tanács (HIET) szervezésében a HIET mintegy 30 képviselôje részvételével vezetôképzôre kerül sor. Szombaton és vasárnap a Csíkszentimrei Ifjúsági és Közmûvelôdési Egyesület megszervezi a hagyományos ifjúsági napokat, a szentimrei Büdös- fürdôn, ahol a MIÉRT elnökségét Borboly Csaba képviseli majd.

Hetvennégy halott és 376 sebesült Kufában és Nedzsef bejáratánál

Összesen hetvennégyen haltak meg és 376 volt a sebesültek száma csütörtökön a kúfai mecsetnél történt aknatámadásban, illetve a Nedzsef kapujánál történt véres összecsapásokban - közölte az iraki egészségügy-minisztérium. Egy minisztériumi illetékes szerint a nedzsefi kórházba 39 halottat és 255 sebesültet, míg a kúfaiba 25 halottat és 60 sebesültet szállítottak be. Nedzsefben és Kúfában Muktada asz-Szadr iraki síita radikális vallási vezetô több ezer hívének tüntetése torkollott vérfürdôbe. Mindkét esetben a nemzeti gárdisták nyitottak tüzet, hogy megakadályozzák a hívek beözönlését a síita szent városba.

Már hólánc kell az osztrák Alpokban

Kötelezôvé tették a hólánc használatát minden gépjármû számára az ausztriai Grossglockner környékén. Az Osztrák Autósok, Motorosok és Kerékpárosok Klubjának (ARBÖ) tájékoztatása szerint szerdán éjszaka olyannyira romlottak az idôjárási viszonyok azon a vidéken, hogy a lecsökkent a hômérséklet miatt csütörtökre már összefüggô hótakaró borítja a magas hegyvidéki utakat. Az osztrák Alpok magasabb vidékein csütörtökön reggel -4 Celsius-fok hideget is mértek. A klub felhívta az utazók figyelmét arra, hogy aki autóval akar átutazni azon a környéken, az vigyen magával hóláncot is. Az elôrejelzések szerint akár a hét végéig is fennmaradhat a hólánchasználat kötelme az Alpoknak azon a részén.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Járay Fekete Katalin

Idôsek vasárnapja Radnótfáján

A Radnótfáji Református Egyházközség presbitériuma és a helyi nôszövetség augusztus 29-én délután 4 órai kezdettel rendezi meg az idôsek vasárnapját. Erre a harmadik alkalmommal kerül sor a helyi református templomban. Az ünnepi istentiszteleten Antal Margit nyugalmazott lelkipásztor hirdet igét, amit úrvacsoraosztás követ, majd dr. Horváth Erzsébet orvosnô elôadását hallgathatják meg a jelenlévôk. A rendezvény, melyen fellép a helyi református vegyes kórus is, szeretetvendégséggel zárul.

Evangelizációs hét

A kenyér titka címmel augusztus 29. és szeptember 5. között dr. Nagy Antal Mihály sárospataki teológiai professzor a marosvásárhelyi alsóvárosi - Ludas utca - gyülekezetben tart evangelizációs hetet minden este 7 órától - értesültünk Lôrincz István lelkipásztortól.

Kirándulás nyugdíjasoknak

A Maros Megyei Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezete szeptember 3-án Brassó - Törcsvár (Bran) útvonalon kirándulást szervez. Az érdeklôdôk a szervezet székhelyén a Bolyai utca 36. szám alatt, az emeleten iratkozhatnak fel, naponta 9-12 óra között.

Rajzverseny a Máltai Segélyszolgálatnál

A Máltai Segélyszolgálat marosvásárhelyi kirendeltsége és a Román Kereskedelmi Bank az augusztus 15. - szeptember 15. közötti idôszakban rajz és festménykiállítást rendez Felebaráti szeretet és segítôkészség címmel az Értetek vagyunk, gyerekek elnevezést viselô programban. A verseny második szakaszára december 5-én kerül sor a Berek - Livezii - utca 1. szám alatt, a Máltai Segélyszolgálat székházában. A rendezvény 8-14 év közötti gyermekeknek szól. A munkákat az egész megyébôl várják 2004. december 1-jéig az említett címre. Érdeklôdni a 217-799 vagy a 233-117-es telefonszámon lehet.

Tudományos konferencia Sáromberkén

A sáromberki néprajzi-falutörténeti múzeum augusztus 28-án Lokális történelmek 2 címmel tudományos konferenciát szervez. A rendezvény helyszíne a helyi Teleki-kastély. A konferencia célja a falu hagyományos kultúrájának bemutatásán és megôrzésén túl olyan tudományos színtér létrehozása, melyben a térség kutatói folyamatosan hírt adhatnak a szûkebb térségben végzett vizsgálódásuk eredményeirôl - értesültünk Orbán János társszervezôtôl.

Mezôbánd Farnadon

Augusztus 25-én indult Szlovákiába a mezôbándi Komlód-Egerházi hagyományôrzô néptáncegyüttes (hat táncos pár), értesültünk Böjthe Zoltán táncoktatótól, akitôl azt is megtudtuk, e hó 28-30-a között lépnek dobogóra a Farnadon megrendezendô falunapokon, valamint az Égtájak nevet viselô nemzetközi népdal-, néptáncfesztiválon, anyaországi, horvátországi, szlovákiai és más együttesek társaságában. Mezôbándi, Nyárád menti, sárpataki táncrend, kis- mezôségi, valamint Felsô-Maros menti román táncrend is szerepel a mûsorukban. A zenekar tagjai: Koszorús Kálmán prímás, Bôr Hunyadi Gyula brácsás és Márton László bôgôs, a Maros Mûvészegyüttes tagjai, valamint Böjthe Jutka hegedûs.

Hagymaárusokat büntettek Balavásáron

A rendfenntartó erôk alakulatai augusztus 24-én Balavásár községben a 13-E60-as országúton ellenôrzô munkájukat folytatva 27 olyan alkalmi árusra bukkantak, akik úgy forgalmaztak hagymát, hogy sem a termék eredetére utaló iratokkal, sem pedig árusításukra vonatkozó engedéllyel nem rendelkeztek. Tizenkilencük esetében az 1999. évi 12-es törvény megszegése miatt vetettek ki pénzbírságot - összértéke 5,7 millió lej -, nyolcukat pedig figyelmeztetésben részesítették. Hasonlóképpen elkoboztak 719 kg hagymát, melyet a Maros Megyei Kórháznak juttattak felhasználásra. A hagyma ellenértékét jelentô 11,7 millió lejt a Maros Megyei Közpénzügyi Igazgatóság bankszámlájára utalták át.

Cserbenhagyta áldozatát

Szerdán, augusztus 25-én délelôtt Uzdiszenpéter községben a 15-ös országúton B. Adriana 17 esztendôs mezôdombói tanulót súlyosan megsebesítette egy arra haladó gépjármû, miközben a lány szabálytalanul, elôvigyázatlanul kelt át az úttesten. A tettes kilétére csak a késôbbiekben derült fény, mivel a balesetet követôen elhajtott a helyszínrôl. Az operatív csoport tagjainak utóbb a 76 éves szénafûi lakos, B. Iacob személyében sikerült az elkövetôt azonosítani, aki a balesettel járó törvényes következményektôl való félelmével magyarázta a helyszín elhagyását.

Darázsinvázió

Oláhdellôn furcsa, ujjnyi darazsak tartják rettegésben a lakókat, akik félnek az utcára menni vagy lakásaikat szellôztetni. A szokatlan méretû rovarok az ereszaljakban fészkelnek és követik a járókelôket. Az emberek védôöltözet nélkül nem mernek az utcára menni. Az óriásdarazsak több fôút menti házon fészkelnek, a helybéliek pedig kerülô úton, a kertek alatt közlekednek és elkerülik a faluközpontot. Az oláhdellôiek elmondták, a szomszéd faluban egy ló elpusztult két óriásdarázs csípése miatt.

Mûsorkalauz

Szerkeszti: Simon Virág

Rendezvények

Szobor- és kopjafaavatás Kibéden

Seprôdi János és Felméri Katalin emlékére állított kopjafát avatnak fel szombaton délelôtt 10 órától a kibédi mûvelôdési otthon udvarán. A kopjafát Péterfi György faragta. Az egész napos ünnepély keretében a hivatalos köszöntôk mellett kulturális mûsort mutatnak be a helybéliek, s 13.30 órától leleplezik a Deák Árpád által készített, Seprôdi Jánost ábrázoló szobrot is.

Emlékfórum Magyarózdon

A Magyarózdi Fórum elnevezésû rendezvényre szombaton kerül sor Magyarózdon, a Horváth István Alapítvány szervezésében. A program reggel fél tízkor indul a vendégek fogadásával, tíz órakor istentiszteletre kerül sor, Szatmári Szilárd lelkész hirdet igét. Tizenegy órakor kezdôdnek a költô emlékével kapcsolatos elôadások, elsôként Markó Béla költô beszél: Horváth István üzenete a XXI. század magyarságához, majd Pálfy G. István közíró szól a hallgatósághoz, elôadásának címe Horváth István üzenete a magyarországiakhoz. Dr. Keszeg Vilmos néprajzkutató a Horváth István életmûvében fellelhetô szépirodalmi megjelenítéseket ismerteti az érdeklôdôkkel, majd dr. Tánczos Vilmos néprajzkutató zárja az elôadások sorát Aki az Egészet akarta címû dolgozatával. Déli tizenkét órakor kerül sor az iskolai névadó ünnepségre, amelyen Kötô József, az Erdélyi Magyar Közmûvelôdési Egyesület elnöke és Ballai György polgármester mond beszédet, majd koszorúzás következik. 15 órától a falu lakossága emlékezik a költôre.

Kisebbségi seregszemle Segesváron

Tegnap délután a néptánccsoportok felvonulásával kezdôdött a harmadik alkalommal megszervezett Pro Etnica Fesztivál. Ma délelôtt a segesvári polgármesteri hivatal nagy tanácstermében - az elôzô évekhez hasonlóan - tudományos tanácskozás lesz a hazai kisebbségi jogokról a nemzetközi jogrend tükrében. 10.30 és 13.30 között a várszínpadon fellép a gyergyóalfalusi együttes, ezt követôen a lengyelek, a lipovánok és a bolgárok. A délután 14 és 16.30 közötti mûsorba interaktív táncprogramot ékeltek be a szervezôk. Estig folytatódik a program a várszínpadon a ruténok, a Kikerics együttes, valamint a tatárok mûsorával. A Sigma téren is szerepelnek majd a kisebbségiek. A várban elôadott produkciójukat ismétlik meg sorban az albánok, a Domokos Péter Pál együttes, valamint a bolgárok, a tatárok, a lipovánok és a lengyelek. 23.30-tól Dancs Annamari és a VH2 koncertezik. Szombaton délelôtt 11-13 óra között a polgármesteri hivatal tanácstermében vallási témáról beszélgetnek a kisebbségek képviselôi. Moderátor Abdullah Gülten és dr. Ionut Costea, a Babes-Bolyai egyetem tanára. A vár téren 10.30 és 13.30 között a ruténok, ukránok, arománok, albánok és görögök lépnek fel. Szombaton is lesz interaktív táncprogram. Délután ugyancsak a várban a románokat, a görögöket, az olaszokat és a szászokat láthatják majd az arrajárók. A Sigma téri színpadra 19-23 óra között az ukránok, az olaszok, a görögök, az arománok és ugyancsak a szászok viszik le mûsorukat a várból. 22.30-24.30 között pedig a Hara és a Directia 5 szórakoztatja a közönséget. Vasárnap a Vár téren a megszokott idôpontokban a görögök, örmények, szerbek, horvátok, a Kikerics és a brassói zsidó hitközség kultúrcsoportjai mutatkoznak be. Az interaktív táncok után fergeteges mûsort ígérnek a roma, a szász, a magyar, a török és a horvát táncosok. 22.30 és 24.30 között az IBZ Band, a Fanfara 10 prafini, Andra és a Desperado várja a rajongókat. A Pro Etnica fesztivál éjjel tûzijátékkal zárul.

Nagysármási Napok

Az új mezôségi városban szervezett rendezvénysorozat hivatalos megnyitójára ma (péntek) 9.30-kor kerül sor a központi parkban. Ezt követi 10 órától a városi könyvtárban két román nyelvû kötet bemutatója. Szombaton délelôtt szarvasmarha-kiállítás lesz, délután pedig sportrendezvényeket tartanak. 22 órától a Casanova és Joshua együttes koncertezik a mûvelôdési otthonban. Vasárnap délelôtt néptáncfesztivál lesz. A rendezvényt 21 órától kezdôdô tûzijáték, majd reggelig tartó bál zárja.

Radnóti Napok

Tegnap a helyi mûvelôdési Házban nyitották meg hivatalosan a nyolcadik alkalommal megrendezett Radnóti napokat. Az ünnepségsorozat keretében ma néptánc mûsor és sportvetélkedôk lesznek, szombaton horgászversenyre kerül sor, míg este a Carpe Diem, a Magic, az Elegance és a Simplu együttesek szórakoztatják az egybegyûlteket, s a zsûri kiválasztja a legszebb radnóti lányt. A helyi polgármesteri hivatal által szervezett ünnepségek vasárnap este tûzijátékkal és Trei Sud Est koncerttel zárul.

Göcsön a Vándorcsizma

Szombaton 17 órától a XVII. alkalommal szervezik meg a Vándorcsizma találkozót és az Ezüstcsizma táncversenyt. A házigazda a göcsi tánccsoport, amely ezúttal névadó ünnepséget tart. Meghívott együttesek: a szentháromsági Tüzes, a backamadarasi Kincses, a nyárádszentbenedeki Reménység, a medgyesi Nefelejcs, a marosvásárhelyi Boróka, valamint a Dózsagyörgy községi tánccsoport. A bemutatkozó mûsor után táncház lesz, zenél a Bekecs zenekar.

Amerikai zenészek az unitárius templomban

Vasárnap a 11 órakor kezdôdô istentisztelet keretében a Bolyai téri unitárius templomban szerepel az amerikai egyesült államokbeli unitárius univerzalista zenészek énekkara. Mûsorukon klasszikus és kortárs zeneszerzôk mûvei.

Dinnyevásár Kerelôszentpálon

A hagyományokhoz híven szombaton szervezik meg a kerelôszentpáli dinnyevásárt. A községi legelôn 10 órától lesz a kirakóvásár, itt hintákat állítanak fel, mititej, rostonsült, sör és üdítô várja a szórakozókat.

Kiállítások

Táborzáró tárlat

A IV. Bolyai Alkotótábor ma délután 6 órakor kiállítással zárul. A hazai és magyarországi textilmûvészek által az elmúlt két hétben készített alkotásokat a Várban tekinthetik meg az érdeklôdôk. Az alkotótábor idei alaptémája a zászló volt.

Haller József képei a Bernády Házban

Szeptember 3-án, pénteken 17 órakor a Bernády Közmûvelôdési Központban Haller József grafikakiállításának megnyitójára kerül sor. A bemutatott alkotásokat Markó Béla költô méltatja. A kiállítást az Illyés Közalapítvány támogatta.

TOTEM 2004

A Képzômûvészek Szövetségének Maros megyei fiókja idén is megszervezte tematikus kiállítását, a TOTEM-et, amelyen 26 helyi és az ország más településérôl érkezett mûvész - festôk, szobrászok, grafikusok - állít ki. A tárlat a Kultúrpalota földszinti galériájában tekinthetô meg.

Festészeti kiállítás

Szombaton 11 órakor nyitják meg a vásárhelyi Egyesülés (Unirea) kiállítóteremben Petz József és Tamás Éva festészeti kiállítását. A közel ötven alkotás már megtekinthetô, a tárlat szeptember 3-ig tart nyitva.

Mit láthatunk a mozikban?

Augusztus 27 - szeptember 2. között a marosvásárhelyi Mûvész moziban 14.30, 17, 19.30 és 22 órai kezdettel a Shrek 2. címû nagysikerû rajzfilm látható. A család minden tagjának ajánlott produkcióban nemcsak az elsô részbôl megismert zöld teremtménnyel, hanem több közkedvelt rajzfilm- és mesefigurával találkozhatunk. A rajzfilm elsô része elnyerte a legjobb rajzfilmért járó Oscar- díjat, s bevétele megelôzte a Gyûrûk Ura filmét. Hangok: Cameron Diaz, Eddie Murhpy, Mike Meyers. Hétfôn mindenik, más napokon a 14.30-as vetítésre kedvezményes - 35.000 lejes - jegyek válthatók. Az Ifjúsági moziban a Szeress, ha tudsz! címû francia játékfilm tekinthetô meg. Rendezte: Yann Samuel. Fôszerepekben: Marion Cotillard, Guillaume Canet. Aki szerette az Amelie címû francia alkotást, annak ajánljuk a szerelmet érdekes szemszögbôl bemutató filmet. A vetítések: 17, 19 és 21 órakor (pénteken, szombaton és vasárnap 23 óra is) kezdôdnek. A késô esti és keddi vetítésekre kedvezményes árú jegyek (25.000 lej) válthatók. A szászrégeni filmszínházban 14.30, 17, 19.30 és 22 órától a Harry Potter és az azkabani fogoly címû filmet tûzték mûsorra.

Apróhirdetések

JÓKÍVÁNSÁG

Marosvásárhelyre, RADUICA MÁRIÁNAK születésnapja alkalmából kívánunk sok boldog születésnapot! Fia, Gyuri családjával. (4877)

Szentgericére, SÁROSI GYULÁNAK, a szeretô nagyapának 77. születésnapja alkalmával jó egészséget, boldogságot, hosszú életet kíván Marika és Kati Magyarországról. (4887)

Boldog születésnapot kívánunk Lengyel Irmának Mezôsámsondra és Fekete Józsefnek Marosszent-királyra. Isten éltesse sokáig! Sok szeretettel Berta, István, Szilvia és Istvánka, a messzi távolból.

ADÁSVÉTEL

A NIKI PARC bicikliüzlet a legolcsóbban kínál új MTB bicikliket; gázkonvektorokat. Tel. 0265/212-369. (3903)

FESTMÉNYEKET, antik bútort és mindenféle antik tárgyat vásárolok magas áron. Tel. 255-012, 0742-005-180. (5095)

ELADÓ Arctic hûtôszekrény, egy kicsi és egy nagy, konyhabútor, asztalok és székek. Tel. 215-904. (4377200)

ELADÓ nagy mennyiségû tavalyi kukorica, egy nagy fôzôkályha, egy nagy, négyégôs villany fôzôkályha. Érdeklôdni a 253-441-es telefonszámon, 7-10, 18-22 óra között. (5174)

ELADÓ 90-es évjáratú, 7 és fél tonnás, 3.700 kg hasznos teherbírású csukott furgon 2005-ig érvényes mûszaki vizsgával. Tel. 0744-915-079. (5226)

ELADÓ konyhabútor jó állapotban. Tel. 764- 134. (5192)

ELADÓ 1-2 ha szilvás Jedden. Tel. 269-343, 0723-457-716. (4583)

VESZEK méheket. Tel. 0745-304-544. (4889)

VÁSÁROLOK régi tárgyakat: ezüst evôeszközt, dobozt, kancsót, porcelánt, festményt, stílbútort. Tel. 251-046, 0740-147-380. (4262)

ELADÓ régi cserép és 4.200 cm3-es turbó dízel Toyota Leand-Cruiser személygépkocsi. Tel. 0265/230-096. (5321)

ELADOK kis és nagy mennyiségben szilvát. Tel. 511-239, 0740-238-952. (5317)

ELADÓ bontott csempekályha és zománcozott fôzôkályha. Tel. 0265/234-366. (5339)

ELADÓ Szováta központjában 1800 m2-es telek, 36 méteren érintkezik a közúttal, a Faget Szálloda mellett. Közmûvesített, telekkönyvezett, építkezési engedéllyel. Tel. 0264/591-818. (sz)

ELADÓ Arctic hûtô, Ileana varrógép, asztal, szekrény. Tel. 233-072. (5379)

ELADÓ jó fekvésû, építkezésre alkalmas 13 ár beltelek gazdasági épülettel Disznajón. Érdeklôdni 20-22 óra között az 514-235 vagy a 0745-314-850-es telefonszámokon. (5377)

ELADÓ Arctic hûtôszekrény és mosógép nagyon jó állapotban. Tel. 265-251. (5381)

VENNÉK egy 11 elemes (600x700x150), üzemképes öntvénykalorifert. Tel. 260-718. (5382)

ELADÓ Royal írógép. Érdeklôdni a 0745-881-453-as telefonszámon. (5386)

ELADÓ 3x4 m-es perzsaszônyeg, Dacia 1300, kombinált hûtôszekrény. Tel. 221-707. (5388)

ELADÓ szemes kukorica. Tel. 242-545, 20 óra után. (5394)

ELADÓ kanapé, íróasztal, 240 l-es hûtôszekrény, hétfiókos fagyasztó, gyerekágy. Tel. 266-146. (5395)

ELADÓ 10.000 kg búza, 20.000 kg rozs, 600 kg árpa, 600 kg zab. Tel. 322-479. (5414)

ELADÓ 1.400 m2 telek a Cornesti utcában. Tel. 241-717. (5400)

ELADÓ csempekályha. Tel. 221-247, 16 óra után vagy 0740-117-207. (5416)

ELADÓ régi típusú fenyôfa konyhabútor, két diófurníros ágy éjjeliszekrénnyel, kis, barna szekrény, tévészekrény, kinyitható, barna asztal, dunyha, paplan, acélsodrony, gyerekméretû szivacs, karnis, férfiöltöny, nôi csizmák. Tel. 213-691. (5408)

AZ EU-BÓL kivont papír- és fémpénzt vásárolok: márka, frank, schilling, líra stb. Tel. 313-246, 0741-417-085. (5428)

ELADÓ két traktor: U 650 és U 651, két eke mûködôképes állapotban, kukoricakóré, Torvan 3 típusú szecska nagyon jó mûködési állapotban. Tel. 438-041, 22-24 óra között, 0726-221-542. (5436)

ELADÓ Ernyében 2.900 m2-es beltelek és 1992-es, 14 tonnás, ponyvás Liaz teherautó. Tel. 0744-871-185. (5257)

ELADÓ 8 család méh 10 keretes ládával és mézûrrel, centrifuga. Tel. 254-459. (5243)

ELADÓ 240 l-es Arctic hûtôszekrény. Tel. 214-093, érdeklôdni 18 óra után. (5401)

ELADÓ Papuc Dacia kitûnô állapotban. Tel. 0744-572-889. (5306)

A BIROTECH KFT. forgalmaz számlázókészülékeket taxiba, pénztárgépeket, elektronikus mérlegeket, pénzszámoló gépeket, PC számítógépeket, nyomtatókat és a fogyóeszközök széles skáláját. Szervizt biztosítunk. Megnyílt az új üzletünk Szászrégenben. Tel. 0265/513-823. Érdeklôdni a 0265/264-072, 0265/269-304, 0265/444-862-es telefonszámokon. (sz.)

SÜRGÔSEN eladó SPC 4+2 és új 400 l-es vegyszerezô. Tel. 0740-381-277. Nyárádszereda. (5246)

ELADÓ U 650-es traktor, mezôgazdasági gépek, SUP 20, SPC 6, utánfutó. Tel. 586-232. (5223)

ELADÓ harmonika és házilag szôtt szônyeg. Tel. 316-336. (5302)

VESZEK propoliszt. Tel. 246-217, 0745-295-320. (5020)

ELADÓ 1 köbméter 15 éves fenyôfoszni Mikházán. Tel. 215-675. (5191)

ELADÓK hûtôszekrények, fagyasztóládák, hûtôvitrinek és elektromos Detecto mérleg jutányos áron. Tel. 261-051, 0744-335-360. (5438)

ELADÓ egy kagyló natúr maszkkal, 8 szék, egy kis asztal, két fotel. Tel. 230-368. (5455)

ENGEDÉLYEZETT garázst vásárolok Marosvásárhely területén. Elônyben a Budai, régi Tudor, Kornisa, Kárpátok sétány, November 7. Tel. 266-506, mobil: 0745-261-095. (4377373)

ELADÓ 1984-es kiadású Dacia 1310 nagyon jó állapotban, 2006-ig érvényes RAR-val 26 millió lej. Tel. 243-535, mobil: 0740-016-125. (5461)

HÁLÓSZOBABÚTOR, hatszemélyes asztal, 4 töltött szék külön is, két csillár és fogas eladó. Tel. 257-730. (5463)

ELADÓK törpeschnauzer kiskutyák. Tel. 231-726. (5471)

ELADÓ kombi Wartburg 353, fürdôszobába kazán, 48 cm3-es Simson motorbicikli, kisméretû gyalupad, kaptárok pavilonba. Tel. 235-975. (5473)

ELADÓ pelenkamosó gép jó állapotban, könyvek: Istoria artei I-II. (Alpatov), filozófia, pszichológia, esztétika, társadalomtudományok (román és magyar nyelven). Tel. 213-335. (5475)

ELADÓ vonatjegy - menet - Marosvásárhely-Budapest útvonalra (Nyugati Pályaudvar). Tel. 250-561. (5480)

ELADÓ nagy képernyôjû, távirányításos színes tévé. Ára: 1.400.000 lej. Tel. 0740-431-604. (5486)

ELADÓ 1887-es kiadású, budapesti Éder Antal-zongora. Tel. 236-531. (5488)

ELADÓ kanapé, szekrény, sok más bútordarab, gázkonvektor, varrógép, rádiók, cipôtartó, báránybôr, 20 méter szövet, párna, szônyegek, kagyló, vécétartály, függönytartó, kerékpár, gôzelszívó, sok baba, mérleg, csillár. Tel. 242-342. (5490)

ELADÓ új Accu-Cher 60 (Roche) vércukorszintmérô 150 db tesztpapírral. Tel. 212-376. (5316)

ELADÓK telefonasztalok és faragott lámpák. Tel. 313-898. (5313)

LAKÁS

ELADÓ 3 szobás ház Erdôszentgyörgyön melléképületekkel, 1.300 m2, gyümölcsössel, szôlôssel, kerttel. Tel. 0744-984- 292. (4361)

ELADÓ ház Maroskeresztúron, a Fô út 542. sz. alatt. Tel. 0721-291-636. (4537)

ELADÓ nemrég készült emeletes magánház, vagy cserélek. Ára 88.000 euró, alkudható. Tel. 0745-914-133, 234-275. (4650)

KIADÓ szoba egy nô részére a Tudorban. Tel. 241-097. (4952)

KÉT egyetemista leány kiadó szobát keres. Tel. 576-343, 0740-481-990. (4988)

DIÁKLÁNY szobát kaphat. Tel. 223-993. (5016)

ÚJPEST központjában két egyetemista, nem dohányzó lakótárs lányt keresünk külön szobákba. Tel. 0744-829-314, + 3670-264-236, Zsuzsa. (4743)

ELADÓ 4 szobás lakás Kerelôszentpálon, nagy udvar és kert. Érdeklôdni a 0258/864-512-es telefonszámon. (5236)

ELADÓ a Rózsák terén, III. emeleten 2 szobás lakás saját hôközponttal és garázzsal. Tel. 221-152. (4788)

SÜRGÔSEN eladó elônyös áron, közös udvaron, rendbe tett, 2 szobás lakrész központi területen, utcafronti szoba üzletnek kialakítva. Tel. 221-518, 0741-293-761. (4196)

ELADÓ I. osztályú, 3 szoba-összkomfortos magánlakás a központban 44.000 euróért, alkudható. Tel. 0744-335-360, 268-773. (5094)

ELADÓ I. osztályú, 2 szobás, III. emeleti tömbházlakás központi fûtéssel, termopán ablakokkal a balkonon, a Gloriei utca 4. sz. alatt. Tel. 0744- 528-588. (4377272)

MAGÁNHÁZNÁL külön bejáratú konyha, szoba, éléskamra kiadó, garázshasználat is lehetséges. Érdeklôdni a 266-127-es telefonszámon. (5323)

KOMOLY, nem dohányzó diáklányt felveszek kvártélyba. Tel. 235-077. (5217)

MAROSSZENTGYÖRGYÖN eladó egy hétvégi ház. Érdeklôdni a 0744-917-166-os telefonszámon vagy a Lutului u. 374. sz. alatt. (4377354)

ELADÓ haszonélvezettel Kibéden 7 ár belterület házzal, színnel, nyári konyha (gáz, villany), kút. Tel. 247-451, 9-22 óra között. (5255)

ELADÓ I. osztályú, I. emeleti garzon a Kövesdombon. Tel. 264-988. (5304)

ELADÓ garzon a Meggyesfalvi negyedben, Cisnadiei u. 1. sz. Ára: 480 millió lej. Tel. 253-417. (5315)

ELADÓ 3 szobás tömbházlakás a Tudorban saját központi fûtéssel. Tel. 318-092, 0741- 289-916. (5349)

KIADÓ bútorozott 2 szoba-összkomfort a régi Kornisán. Tel. 213-691. (5408I)

ELADÓ 3 szobás, II. osztályú, III. emeleti tömbházlakás a Savinesti negyedben. Tel. 221-365, 17-21 óra között. (5404)

KIADÓ egy külön bejáratú szoba mellékhelyiségekkel, hosszú távra, magyar anyanyelvû, I. vagy II. éves orvostanhallgató részére. Tel. 0265/264-891. (5413)

ELADÓ csendes (még egy nyugdíjas lakos) udvaron 2 szoba-összkomfort a központban. Tel. 216-618, este. (5393)

ELADÓ jó állapotban lévô, elkészítetlen ház lebontásra Mája faluban. Tel. 255-574. (5391)

ELADÓ 3 szobás, I. osztályú, I. emeleti tömbházlakás a Kárpátok sétányon saját hôközponttal és garázzsal. Tel. 213-943. (5363)

ELADÓ ház Makfalván. Tel. 0723-491-461, 570-880. (5385)

KIADÓ szoba külön fürdôszobával egy lány részére a November 7 negyedben. Érdeklôdni a 215-739-es telefonszámon, 17 óra után. (5384)

ELADÓ magánház Mikefalván, a 190. sz. alatt. Érdeklôdni a 252-490 és 454-060-as telefonszámokon. (5429)

ELADÓ ház Maroskeresztúron nagy kerttel. Tel. 326-455. (5370)

ELADÓ 2 szobás, I. osztályú, III. emeleti tömbházlakás az Arta mozi fölött. Tel. 220-730. (5369)

BACKAMADARAS központjában 4 szoba-konyhás, fürdôszobás családi ház 34 ár belterülettel eladó. Irányár: 30.000 euró. Érdeklôdni a 0265/334-127 vagy 0722-388-866-os telefonszámokon. (5435)

ELADÓ 4 szobás, II. emeleti tömbházlakás a Kövesdombon. Tel. 0744-523-309, 267-275. (4377367)

ELADÓ I. osztályú, I. emeleti garzonlakás a Brasovului utcában. Tel. 232-819, 10-23 óra között. (4377363)

KIADÓ 2 szoba az orvosi egyetem közelében 2 diáknak. Érdeklôdni hétfôtôl, 16 órától a 217-153-as telefonszámon. (4377366)

ELADÓ 2 szobás lakás a Kövesdombon. Tel. 224-146, 0745-054-956. (5373)

ELADÓ ház Teremiújfaluban: 3 szoba, 4 gázégô, 31 ár kert, kút, villany. Érdeklôdni: Calarasilor u. 78. sz. Tel. 211-934. (5374)

ELADÓ egyszobás tömbházlakás a Kövesdombon, a CEC fölött. Tel. 266-174. (5410)

ELADÓ 2 szobás, I. osztályú, IV/IV. emeleti tömbházlakás a Zsidó Vértanúk u. 31/B sz. alatt. Tel. 242-064. (5412)

ELADÓ 2 szobás, I. osztályú, földszinti tömbházlakás a Victor Babes utcában. Tel. 210-746. (5427)

ELADÓ agroturisztikai panzió Jedd községben, a 149. sz. alatt. Érdeklôdni a helyszínen. (5283)

ELADÓ 2 szobás lakás a nagyállomás környékén. Tel. 0745-624-285, 0744-897-212. (5375)

ELADÓ ház, gazdasági épület és kert Marossárpatakon. Tel. 0722-219-041. (5178)

KIADÓ 2 nagyon rendes egyetemista lánynak a Színház téren 2 szobás lakás méltányos áron. Tel. 266-696. (4377361)

ELADÓ 3 szobás ház az Unirii negyedben sürgôsen. Tel. 312-945, 0740-037-087. (5235)

ELADÓ garzon a Köztársaság téren (November 7). Érdeklôdni a 0745-643-474-es telefonszámon. (sz)

GARZONLAKÁS eladó 14 ezer euróért. Tel. 249-694. (5254)

ELADÓ 4 szobás magánlakás a Mioritei utcában. Tel. 0744-612-977. (5343)

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás VII. emeleten, a Szabadság negyedben. Tel. 0740-488-052. (5287)

ELADÓ sürgôsen 2 szobás, I. emeleti tömbházlakás a Petru Dobra utcában, alkudható áron. Tel. 0265/269-928, 16-22 óra között vagy 0745-551- 720. (5314)

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás az Unirii negyedben, alkudható áron. Tel. 269-928, 16-22 óra között vagy 0740-779-882. (5314)

SÜRGÔSEN vásárolok 2 szobás tömbházlakást a Tudorban. Tel. 0745-423-310. (5506)

KIADÓ 2 szobás magánlakás a November 7 negyedben. Tel. 257-379, 0740-452-490. (5449)

ELADÓ 4 szobás, I. osztályú, beépített erkélyes, földszinti tömbházlakás központi fûtéssel a Tudor negyedben. Magánosításra alkalmas. Tel. 266-319. (5450)

ELADÓ 2 szobás lakás a Godeanu u. 18/2. sz. alatt. Tel. 226-001. (5451)

ELADÓ hétvégi ház az Ilva völgyében. Tel. 232-589, este. (1434793)

ELADOM vagy elcserélem maros-szentgyörgyi emeletes házam (meg-felel két család részére) két marosvásárhelyi tömbházlakással. Tel. 319-554. (5467)

ELADÓ ház (gáz, villany), 10 ár kert, építkezési lehetôséggel. Tel. 338-272. (5474)

ELADÓ téglaház Ákosfalván: 2 szoba, villany, 8 ár területtel, kúttal, gyümölcsfákkal. 200 millió lej, alkudható. Tel. 248-798. (5476)

KIADÓ bútorozatlan tömbházlakás a Pandúrok útján. Tel. 243-092. (5487)

ELADOM 2 szobás, II. emeleti tömbházlakásomat a Tudorban. Napos, fás kilátás. Ára: 25 ezer euró, alkudható. Tel. 244-507. (5491)

ELADÓ garzon a Grand mellett. Tel. 221-152. (4788)

ELVESZETT

ELVESZETT július 18-án, vasárnap középtermetû, fehér, hím uszkár rövidre nyírott, hosszú farokkal, a Dacia környékén, Dodó névre hallgat. Kezelés alatt áll, elpusztul, ha nem kerül meg. 100 euró jutalom. Tel. 217-236, 0721-423-280. (4933)

TÁRSKERESÉS

JÓKÉPÛ, diplomás, fiatal, vagány üzletember reprezentatív lányt keres egy életre. SMS: 00-36-70-581-4099. (4915)

28 ÉVES, jóképû magyar srác 36 éves német barátjával csinos, szép arcú, nyitott gondolkodású barátnôt keres hosszú távú, laza kapcsolatra. Késôbb házasság sem kizárt. Fényképes leveleket az 1437 Budapest 70, Pf. 806 címre várunk. (5234)

MINDENFÉLE

A REXOGOLD zálogház pénzt kölcsönöz. Tel. 251-111; 0745-251-111. (1830)

VIDEOMEGFIGYELÔ-rendszerek a legjobbtól a legolcsóbbig! Tel. 0745-660-922. (1315)

MENYASSZONYIRUHA-SZALON kölcsönöz gyönyörû szép modelleket, vadonatúj ruhákat is kiegészítôkkel és koszorúslányruhákat. Înfratirii u. 20/3. sz. Tel. 249-977, mobil: 0745-762-011. (3988)

ERDÔSZENTGYÖRGYÖN, a piacnál menyasszonyiruha- szalon kölcsönöz 2004-es, legmodernebb, különleges, külföldi nyári ruhamodelleket nagy választékban - kiegészítôk: fejdísz, slájer, kesztyû - és koszorúslányruhákat. Tel. 578-609. (4431)

HÛTÔK javítása lakásán. Hûtô-Serv Ötvös. Tel. 263-783, 0742-783-931. Garancia. (5067)

BÚTORT készítünk rendelésre import préselt lemezbôl. Tel. 0745-318-057. (5160)

KÔMÛVESMUNKÁT, festést, gipszkartonozást, padló- és falicsemperakást vállalunk. Tel. 237-754, 0744-908-635. (5098)

TEHERSZÁLLÍTÁST, valamint veszélyes anyagok szállítását (ADR) vállalom bel- és külföldön, 4 tonnáig vagy 38 m3-ig. Ugyanakkor egyirányú járatok Magyarországra és belföldön. Tel. 0744-791-700, 316-526. (5130)

RELAXÁLÓ és anticellulitisz- masszírozást vállalok a kliens lakásán. Ára: 100.000-200.000 lej. Tel. 0742-473-911. (3059)

KIADÓ 20 m2-es üzlethelyiség. Tel. 266-823. (5233)

KIADÓ garázs a Kornisán, az Ortopédia mögött. Eladó vonatjegy Püspökladányig. Tel. 215-107. (5216)

BÉRELNÉK garázst, esetleg udvart a Budai negyedben vagy környékén. Tel. 220-656, vagy 0744-887-888. (5251)

ANYAGI támogatást, gondozást, segítséget ajánlok komoly, gyermektelen, idôs személynek (párnak) örökség ellenében. Tel. 0744-660-151. (5253)

EMLÉKEZTETJÜK a szászrégeni tanítóképzô 1954. évi végzettjeit, hogy 2004. szeptember 4-én de. 10 órakor, a hagyományos napon tartjuk 50 éves találkozónkat, melyre mindenkit várunk. Értesítsd a legközelebbit! Samu Pál. (299)

ÁGYBAN fekvô férfi beteg mellé napi nyolc órára független gondozónôt keresek. Tel. 234- 301. (5398)

A DÜRKOPP ADLER német tulajdonú cég személyzetet alkalmaz a következô munkakörök betöltésére: pénzügyi felülvizsgáló, könyvelô. Követelmények: közgazdászi, valamint könyvelôi végzettség, pénzügyi és könyvelési tapasztalat, az SAP program jó ismerete, számítógép-kezelés (MS-Office, fôleg az Excel), tapasztalat jelentések és kimutatások készítésében nemzetközi konszern felé, felsôfokú német nyelvtudás, felsô korhatár 35 év. Elônyök: fejlôdési lehetôség, külföldi kiképzés, jó fizetési lehetôség. Jelentkezés és meghallgatás: 2004. augusztus 30. és szeptember 10-e között, 14-tôl 16 óráig, a cég székhelyén, Marosszentgyörgyön; a jelentkezôket egy vizsga alapján ellenôrzik. Tel. 0265/208-300, fax: 208-301. (5256)

HÍRES, világot járó artista magyarul beszélô, kézen álló, csinos, sportos tornász- vagy artistalányt keres budapesti munkahelyre. Jó fizetési lehetôség. Érdeklôdni az alábbi telefonszá-mokon lehet: 00-36-30-544-7333, 00-36-273-58-771. (4901)

ANGOLTANÁRT keresek együttmûködésre. Tel. 266-956. (4900)

KÉSZÍTÜNK és szerelünk külsô redônyöket és szalagfüggönyöket. Tel. 0744-121- 714, 218-321. (3649)

FESTÉST, mázolást vállalok. Tel. 267-689, 0740-867-125. (5230)

MAROSVÁSÁRHELY - tel. 0744-590-374, 0788-365-400, www.onlineclinic.ro. Viagra - 290.000 lej; Cialis - 399.000 lej; Levitra - 350.000 lej; gyors magömlés elleni spray - 400.000 lej. Tel. 0726- 166-066. (1432081)

LAKÁSOK, HÁZAK, GYÁRAK felépítését, teljes felújítását, átalakítását vállaljuk. Tel. 0744-572-889. (4883)

AUTOMATA mosógépeket javítok. Tel. 0726-152-928. (5389)

EGYEDI ALKALOM! 7 mm-es osztrák klikkes parkett - 199.000 lej/m2, 8 mm-es ragasztós parkett - 169.000 lej/m2 TVA-val. Tel. 0744- 640-875. (2834)

VÁLLALOK kômûvesmunkát, festést, fali- és padlócsempézést. Tel. 0742-532-825. (5228)

JÓSOLOK kártyából. Tel. 0742-614-602. (5371)

A BOLYAI FARKAS Líceum 1964-ben végzett XI. C magyar sportosztálya 2004. szeptember 11-én tartja 40 éves érettségi találkozóját. Találkozás szeptember 11-én 9 órakor az iskola udvarán. Egyéb felvilágos&iac