VI. évfolyam 195. (15765.) sz.

2004. augusztus 20., péntek

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro

A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Nem féltik a drágításoktól az inflációs rátát

Az üzemanyagok drágulása és a hôenergia árának növekedése rövid távon nem módosítja jelentôs mértékben az inflációs rátát, amely nem lépi túl az Országos Elôrejelzési Bizottság (CNP) által az idei évre becsült 9 százalékos szintet, jelentette ki csütörtökön Mircea Panaite, az intézmény elnöke.

Panaite kifejtette, a júliusi és augusztusi üzemanyag- drágulás nem érinti hátrányosan Románia gazdasági növekedését az idei év végéig, a jövô év elejétôl azonban lehetnek bizonyos hatásai. Az idei jó termés hatására az élelmiszerárak stagnálása várható, különösen a kenyér és a sütôipari termékek esetében.

A CNP szerint ezek a fejlemények kompenzálják az üzemanyagok drágulását. Így augusztusban 0,5 százalékos infláció várható, a következôkben a drágulás megközelíti az 1 százalékot.

A bizottság továbbra is fenntartja az idei költségvetési hiánnyal kapcsolatos elôrejelzését, amely a bruttó nemzeti össztermék 5,5 százalékával egyenértékû. A CNP becslése szerint az idei éves infláció a tavalyi 14,1 százalékról 9 százalékra csökken, 2008- ban pedig 2 százalékos lesz a drágulás.

6,5 százalékos GDP- növekedés várható

A kormány 5,5 százalékról minimum 6,5 százalékra emeli az idei gazdaságnövekedési várakozását a kedvezô mezôgazdasági termés és a bôvülô hazai fogyasztás hatására.

A kormány gazdaságkutató intézetének vezetôje azt mondta továbbá, hogy a terveknek megfelelôen sikerül az idei inflációt 10 százalék alá szorítani a tavalyi 14,1 százalékról annak ellenére, hogy júliusban megugrott az infláció és nôtt az üzemanyagár.

Aktuális

Ezeréves augusztusvég

Nagy Botond

Sok embert megejt a számok bûvölete. Kiszámíthatjuk: ezerszáznyolc éve élünk ezen a tájon. Ezerhárom-ezernégy éve van országunk. Állandóan költözködô, de mégis stabil határokkal, változó, de majd' mindig intézményesített államrendszerrel, pontosan datálható hitfelvevésekkel és elfordulásokkal, hódításokkal és hódítókkal, nem legendákból és vágyálmokból felépített, hôsieskedô, hanem széthúzásában tragikus, sokat megélt, és sokat önhibájából megélt történelemmel. Mégis, mindig, mindent túléltünk! És a legtöbb esetben becsülettel éltük túl.

Vajon gondolta volna ezt Vajk vezér, amikor nevet változtatott és tûzzel-vassal irtotta saját fajtáját egy idegen vallás felvetetésének nevében? Vajon gondolt erre István király, a zseniális politikus és stratéga, amikor belátta, csak a pillanatnyi pusztítás és kényszerítés tarthatja életben ezt a népet? És vajon gondolt arra, hogy annyi évszázad vihara, a tatár, török, Mohács, százötven évnyi hódoltság, a monarchia kizsákmányoló- felvirágoztató évei, két elvesztett világháború, kiszipolyozó diktatúrák után, szinte mindvégig ellenséges közegben, szétszabdalva, mégis megújult erôvel ez a kis nép egy ezredév után is létezni fog? És annyi évszázad mellôzöttség és semmibevevés reménytelensége ellenére újra az egyesült Európához tartozik? Ahhoz, amelyhez önálló nagyhatalomként utoljára Mátyás király, azelôtt pedig Nagy Lajos korában tartozott.

És ha ô minderre talán gondolni sem mert, vajon mi, mai leszármazottak gondolunk-e rá? És életmûvére, a saját életünkre? Arra, hogy azok vagyunk, akik vagyunk? Vagy csak szórjuk tovább egymás fejére átkainkat, alakulgatunk erre meg arra, nem érdekelnek már az értékeink, hagyományaink, elveszett egészséges nemzettudatunk, majszoljuk a chipset és a kólát, és ötven év múlva már azt sem tudjuk, honnan jöttünk és kik vagyunk. Vagy már nem is fog érdekelni? Esetleg bedôlünk azoknak a mai trendeknek, amelyek szerint mindez nem számít, amelyek a globalizáció áldásait zászlajukra tûzve valóban teljesen más célok eléréséért munkálkodnak. Vajon hányan tudnák még szúrópróbaszerû rákérdezésre megmondani, hogy mit is ünneplünk augusztus 20-án. És hányan fogják ötven év múlva?

De ezerszáznyolc éve élünk ezen a tájon, és én bizakodó vagyok. Hisz semmi sem a pillanatnyi körülményektôl függ. Eddig mindent túlélt a magyar. Legalábbis az, amelyiknek hite és becsülete volt hozzá. És akarata. Remélem, nem csak mutatóba akad még belôlük. A jó példára most különösen szükségünk van…

A felaprózott termôföldek elriasztják a befektetôket

A földek felaprózása, a strukturális problémák és a Romániával kapcsolatos információk hiánya jelentik a legfôbb akadályokat a brit befektetôk számára, jelentette ki csütörtökön lord Whitty of Camberwell, a nagy- britanniai környezetvédelmi, élelmezésügyi és vidékfejlesztési minisztérium képviselôje.

"Strukturális, regionális és szociális problémák vannak, hiszen a földmûvelôk száma túl nagy, ám Romániának igen nagy esélye van behatolni a közösségi piacra", mondta a brit politikus. Szerinte Románia biotermékeket és bort exportálhat az Európai Unióba a csatlakozás után. A romániai bortermelés iránti brit érdeklôdés meglehetôsen magas, Nagy-Britannia a harmadik helyen áll a romániai borokat importáló országok listáján.

Lord Whitty of Camberwell szerint Románia jelentôs mezôgazdasági potenciálja ellenére a brit befektetések igen alacsonyak ebben az ágazatban, az élelmiszeriparban vagy a technológiai ágazatban fektetnek be.

A romániai mezôgazdaság iránt az állattenyésztésben az utóbbi idôszakban kitört járványok miatt is alacsony az érdeklôdés. Ráadásul a brit kormány nem bátorította a romániai befektetéseket, tette hozzá lord Whitty. A brit politikus szerint Románia képes 2007-ben csatlakozni az Európai Unióhoz.

Romániában a brit befektetések összege meghaladja a 700 millió dollárt.

Kormányválság Magyarországon

Medgyessy augusztus 27-én lemondhat

Medgyessy Péter miniszterelnök csütörtökön kilátásba helyezte lemondását, miután a koalíciós pártokkal egyeztetett Budapesten.

Közölte: az SZDSZ vagy csütörtök estig bizalmáról biztosítja, vagy augusztus 26-ig meg kell teremtenie a feltételeit egy új miniszterelnök megválasztásának.

Medgyessy Péter hozzátette: ha erre nem kap biztosítékot, akkor augusztus 27-én írásban benyújtja lemondását a köztársasági elnöknek.

"A helyzetért a felelôsség az SZDSZ egyes meggondolatlan, ha úgy tetszik felelôtlen, az ország ügyét a saját személyes szempontjainak alárendelô politikusait terheli" - jelentette ki a miniszterelnök.

A bizalmatlanság légkörében nem lehet kormányozni. Az országnak erôs kormányra, erôs koalíciós többségre van szüksége - mondta.

Medgyessy Péter közölte: a gyors megoldás az ország létérdeke, ezzel akarja elkerülni, hogy az elért eredményeket a következô politikai kurzus visszavonja, hogy a forintot támadás érje, hogy megrendüljön a munkahelyteremtéshez fontos befektetôi bizalom, és hogy az ország nemzetközi tekintélyét csorba érje.

A koalíciós egyeztetést amiatt hívták össze, hogy a kormányfô szerdán bejelentette: meneszti Csillag István gazdasági minisztert. Az SZDSZ elnöke és frakcióvezetôje, Kuncze Gábor azonban közölte: pártja nem fogadja el Csillag István leváltását, egyelôre nem állítanak új jelöltet a posztra, az SZDSZ-frakció részérôl nincs meg a kellô bizalom a miniszterelnök iránt.

A két kormánypárt elkötelezett a koalíció fenntartása, az eredményes, az ország jövôjét szolgáló kormányzás iránt - mondta Kovács László, az MSZP elnöke a csütörtöki budapesti koalíciós egyeztetés után az MTI-nek.

"Az MSZP és az SZDSZ vezetôinek közös törekvése, hogy megnyerjék a 2006-os választásokat" - közölte Kovács László.

Hozzátette: az ehhez szükséges lépésekrôl a két párt vezetôi szombaton folytatják az egyeztetést.

Kuncze Gábor szerint is mindkét kormánypárt érdekelt a koalíció fenntartásában.

Az SZDSZ elnöke a csütörtöki koalíciós tárgyalás után újságíróknak azt mondta: a tárgyalásokat annak a helyzetnek a kezelésére kezdték a koalíciós partnerek, hogy az SZDSZ szerdán világossá tette, nincs meg a kellô bizalom a miniszterelnökkel szemben.

Mára világossá vált, hogy mindkét fél elkötelezett egy sikeresebb kormányzati politika mellett, amely elôrevetíti a 2006-os választási gyôzelmet - jelentette ki Kuncze Gábor, hozzátéve: az MSZP és az SZDSZ a lehetô legrövidebb idôn belül törekszik a helyzet megoldására.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyûlési frakciója úgy értékeli Medgyessy Péter bejelentését a kormányátalakításról, hogy a miniszterelnök kormányválságot idézett elô - közölte Rogán Antal frakcióvezetô- helyettes szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A miniszterelnök kisebb és az embereket hatékonyabban szolgáló kormány helyett nagyobb kabinetet csinált és "további pozíciókat juttatott az MSZP erôs csoportjainak, hogy ideig-óráig miniszterelnök maradhasson" - mondta az ellenzéki politikus. Pártja nevében felszólította az MSZP-t és az SZDSZ-t, hogy "hagyják abba a koncon való marakodást és a veszekedést".

Dávid Ibolya színjátéknak és felelôtlenségnek nevezte, hogy egy "kétes hátterû miniszter" személye miatt robban ki kormányválság, miközben az ország nehéz helyzetben van. Az MDF elnöke errôl egy televíziós mûsorban beszélt csütörtökön.

"Nincs az országnak jövôképe, nincs a kormánynak gazdaságirányítási koncepciója. Ilyen nehézségek közepette nem egy lényegi kérdésen robban ki a kormányválság, hanem azon, hogy egy ember megy, vagy egy ember marad a kormányban" - mondta Dávid Ibolya a Hír TV mûsorában.

Mindkét kormánypárt elkötelezett a koalíció fenntartásában, ezért szombaton folytatódik az egyeztetés - közölte Kovács László, az MSZP és Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke a csütörtöki koalíciós tárgyalás után.

Medgyessy Péter nem lesz jelen a szombati koalíciós tárgyaláson.

Az ENSZ is a terrorizmus célpontjává vált

Az ENSZ is a terrorizmus és a politikai erôszak célpontjává vált, ezért mindent meg kell tenni a világszervezet munkatársainak biztonságáért - hangsúlyozta csütörtökön Kofi Annan, a világszervezet fôtitkára az ENSZ bagdadi irodái ellen elkövetett terrormerénylet elsô évfordulóján.

A genfi ENSZ-központban rendezett megemlékezésen megígérte: a világszervezet és ô maga személyesen is minden tôle telhetôt megtesz, hogy elejét vegye a bagdadihoz hasonló újabb tragédiáknak.

Mint kifejtette a genfi ENSZ-központ személyzete elôtt, a világszervezet egyik legnagyobb problémájává vált mostanra, hogyan növelheti úgy munkatársainak biztonságát, hogy a biztonsági intézkedések ne hátráltassák a világszervezet munkáját, ne rontsák tevékenységének hatékonyságát. Rámutatott, hogy e kettôs feladat megoldásához ki kell javítani az ENSZ belsô szerkezeti hibáit.

Elmondta továbbá, hogy személyes gyászaként érezte át a bagdadi tragédiát, a lelke mélyéig megrázták a történtek, mind a mai napig nem tudta kiheverni a megrázkódtatást.

Az ENSZ tisztségviselôi egyidejûleg emlékeztek meg az egy évvel ezelôtti terrortámadás 22 halálos áldozatáról Genfben, New Yorkban és a jordániai fôvárosban, Ammánban.

Öngyilkos merénylôk robbanóanyaggal megrakott teherautót vezettek neki 2003. augusztus 19-én a bagdadi Canal hotelnek, ahol a világszervezet irodái mûködtek. Életét vesztette a terrortámadásban Sergio Vieira de Mello, az ENSZ-fôtitkár iraki különmegbízottja is. Az ENSZ-alkalma-zottak - a New York és Washington elleni 2001. szeptember 11-i terrortámadásokra utalva - "a mi szeptember tizenegyedikénkként" emlegetik azóta augusztus 19- ét. A merénylet óta az ENSZ tetemesen leapasztotta iraki személyzetének létszámát.

A dél-iraki lakosság lángba akarja borítani az összes olajkutat

A dél-iraki lakosság állítólag már felrobbantott több olajvezetéket, és azzal fenyegetôzik, hogy ebben az országrészben lángra lobbantja az összes olajkutat.

Legalábbis ezt állítja a Katarban mûködô al-Dzsazíra arab hírtelevízió jelentése szerint a Nedzsefben ostromgyûrûbe fogott Muktada asz-Szadr síita imám megbízottja. Al-Hafági sejk Násziríjában nyilatkozott, ahol ô Szadr irodájának az igazgatója. Közlése szerint a lakosok Bászrában és Amarában röpítettek a levegôbe több olajvezetéket, és itt fenyegetôznek az összes olajkút felgyújtásával is. Hafági sejk nyilatkozatát válasznak szánta Kászem Daúd iraki államtitkár Nedzsefben elhangzott csütörtöki kijelentésére, amely szerint néhány órán belül általános támadás indul a síita Mahdi Hadserege ellen, ha vezére, Muktada asz-Szadr nem jelenti be személyesen és nyilvánosan a milíciák feloszlatását.

Hafági sejk csütörtökön a katari arab hírtelevízióban egyben azzal fenyegette meg az Egyesült Államokat, hogy ha az amerikai fegyveres erôk rohammal bevennék Ali imám mauzóleumát, akkor a világban mindenütt veszélynek tennék ki az amerikai érdekeltségeket. "Az Egyesült Államok és mindama más országok érdekeltségei, amelyek az amerikaiakkal együtt részt vesznek a Nedzsef elleni általános támadásban, az egész világon veszélynek lennének kitéve. Ha rohammal elfoglalnák a mauzóleumot, ez egyben az összes muzulmán szégyene is lenne" - jelentette ki az Al-Dzsazíra televízióban Muktada asz-Szadr képviselôje.

Asimónak lelke van

Eddig kevesen tudták megfejteni a japánok robotimádatát, de most úgy tûnik, sikerült: a meglehetôsen öncélú és drága "játékok" iránt azért lelkesednek annyira a távol-keleti szigetország lakói, mert szerintük a tárgyaknak lelke van, ráadásul a robotokat lassan humanoidoknak kezelik.

Ma már szinte nem létezik olyan egyszerûbb háztartási mûvelet, amelyet ne tudnának elvégezni helyettünk az egyre fejlettebb gépek - ezek lassan szinte teljesen átvehetnék az ember unalmas teendôit. Mégis, a világ leggazdagabb emberei sem veszik magukat körül szívesen robotokkal. Kivéve, ha japánok. Az ô robotimádatuk okait boncolgatja a svéd Dagens Nyheter címû napilap.

A fô ok, hogy a japánok szerint a tárgyaknak lelke van, márpedig a tárgyak közé tartoznak a szép, vízmosta kavicsok ugyanúgy, mint a szuperokos robotok. Ilyen például Asimo, "aki" 120 centiméter és 52 kiló. Takarít, vacsorát készít, kezeli a háztartási gépeket, köszön, meghajol. A japán csúcstechnológiát képviselô cégek, mint a Honda, Toyota vagy a Sony, sok milliárd yent fordítanak évente a robotok fejlesztésére. Ennek zömét azonban a tudósok egy része újabban kidobott pénznek tekinti. Még akkor is, ha bizonyos sláger játékszerek, mint a híres robotkutyus világszerte igen népszerûek lettek sznobkörökben.

A japánok közül is akadnak azonban, akik szkeptikusak robotügyben. Közéjük tartozik dr. Hiroaki Kitano japán professzor is. Szerinte bizonyos helyszíneken - mint távoli bolygók - vagy katasztrófahelyzetekben a robotok nélkülözhetetlenek, és az orvostudomány is felhasználja közvetve vagy közvetlenül a robottechnológia tudását, ám egyelôre még nincs itt az ideje a humanoid formájú robotok elterjedésének és az embereket sohasem utánozhatják sikeresen a gépek.

Egyes tudósok szerint nem lesz örömteli a robotkorszak, ha egyáltalán valaha eljön. A szuperokos gépek ugyanis nagyon sok évig csak kiváltságosok életét könnyíthetik meg. Vagy azt jelzik majd: valami nagy baj - élô emberek által el nem viselhetô katasztrófa - történt, amikor csak a gépek vethetôk már be.

Drágul az üzemanyag

(nagy a.)

Mától 10 százalékkal többet kell fizetni egyes töltôállomásoknál az üzemanyagért. Az ármódosulást a román kôolajpiac legnagyobb magáncége, a Rompetrol kezdte.

A Rompetrol képviselôi az árnövekedést azzal magyarázzák, hogy az utóbbi nyolc hónapban 30 százalékkal nôtt a nyers kôolaj ára. Ennek eredményeként mától 10 százalékkal nagyobb árakat függesztenek ki az üzemanyagtöltô állomásoknál. A napokban dönti el a Petrom is, milyen mértékû árnövekedést alkalmaz, ám az valószínûleg azonos lesz a Rompetrol által alkalmazottal.

Gabor Vasile, a Voiajor töltôállomás ügyeletese elmondta, az idén ez már az ötödik drágítás, az elsô éppen szilveszter éjszakáján történt. Az utolsó július elsején volt, amikor is ugyancsak 10 százalékkal nôttek az árak. Jelenleg a töltôállomásnál egy liter premium benzin ára 28.000 lej, a super 28.400, az ólommentes 26.700, míg a gázolaj 24.500 lejbe kerül. A drágítások nem állnak meg a mainál, hiszen tudott tény, hogy az üzemanyag ára eléri majd az unióban alkalmazottét.

Az üzemanyagtöltô állomások vezetôi és alkalmazottai éjfélkor tudták meg, milyen mértékben kell drágítaniuk, s melyek az új árak. Így a tegnap lapzártáig egyikük sem tudott pontos információval szolgálni.

A PECO négy üzemanyagtöltô állomást mûködtet a megyeszékhely területén. Cristurean Otilia igazgató elmondta, a PECO a Petromtól hozza az üzemanyagot, így ezeknél az állomásoknál egyelôre nem számítanak az árak módosítására.

90%-os kedvezmény csak a hatóanyagra

(mr)

Annak ellenére, hogy a kormány augusztus 15-tôl azoknak a nyugdíjasoknak, akiknek a nyugdíja nem haladja meg a hatmillió lejt, minden gyógyszerre kilencven százalékos kedvezményt ígért, a gyakorlat mást mutat. Eszerint csupán a gyógyszerek hatóanyagára vonatkozik az árcsökkentés, ez következôképpen értelmezhetô: ugyanabból a hatóanyagból több gyógyszercég is készít orvosságot, különbözô név alatt. Az adott hatóanyagból legolcsóbban elôállított gyógyszerre vonatkozik tehát a kedvezmény, a vásárló csak annak az árából fizet tíz százalékot. Ha viszont a recepten egy ennél drágább gyógyszer (ugyanazon hatóanyaggal) szerepel, akkor is az olcsóbb gyógyszerre vonatkozó kedvezményt alkalmazzák. Míg eddig az érintett nyugdíjasok 50-65%-os, addig most 90%-os kedvezményben részesülnek.

A nyugdíjasok nyugdíjszelvénnyel és saját kezûleg írt bevallással igazolják, hogy jövedelmük nem haladja meg a hatmillió lejt. A kedvezmény nem vonatkozik az érintett személyek házastársaira - tájékoztatott Csíki Zsuzsa, az Egészségbiztosító Pénztár igazgatója. Továbbá elmondta, hogy a gyógyszertáraknak zökkenômentesen sikerült áttérniük az új kedvezmények kiszámolására, amely egy speciális programmal történik.

Nincs vérkrízis a megyében

(s. v.)

Ovidiu Brânzan egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint a kormány tervezi a véradóknak biztosított pénzbeli juttatás összegének megemelését. Jelenleg a véradók 200.000 lej értékû élelmiszerjegyet vehetnek át minden véradáskor. Amennyiben a Pénzügyminisztérium és a Közigazgatási Minisztérium képviselôi beleegyeznek a jegyek értékének emelésébe, az 300.000 lej lesz.

Jelen pillanatban Maros megyében nincs vérkrízis, naponta megfelelô számú váradó jelentkezik a vértranszfúziós központban - nyilatkozta Dana Florea, a vérközpont igazgatója.

Korszerûsítettek egy Szorgalom utcai garzontömbházat

(nagy a.)

Tegnap adták át a marosvásárhelyi Szorgalom (Sârguintei) utca 18. szám alatti tömbházat, ahol közel négy hónapon keresztül folytak a hôszigetelési és komfortnövelési munkálatok.

- A Szállításügyi, Építkezési és Turisztikai Minisztérium az Országos Beruházási Alap révén a tavaly kezdeményezte azt a kísérleti jellegû programot, melynek célja az állam tulajdonában levô tömbházak hôszigetelése. Marosvásárhelyen két ingatlant javasolt a helyi önkormányzat, a Kudzsir utca 10. szám alatti és a Szorgalom utcai tömbházat. A minisztérium ez utóbbi programba vételét hagyta jóvá - nyilatkozta lapunknak Rodica Farcasan mérnök, a hivatal beruházási osztályának vezetôje. Országos szinten a programba 12 település kapcsolódott be, a részvétel követelményei között kitételként szerepelt, hogy a javasolt tömbházak struktúrája ne szoruljon erôsítésre, valamint rá legyen csatolva a központosított távhôszolgáltató rendszerre.

A beruházás értéke 5 milliárd lej, amelynek 95 százalékát a Svájci Ellensúlyozási Alap vállalta fel. A fennmaradó részt a Szállításügyi Minisztérium fizette.

A város tulajdonában levô négyemeletes, összesen 60 garzonlakást magába foglaló ingatlan hôszigeteléséhez április végén fogtak hozzá. A munkálatok során kívülrôl hôszigetelték az épületet, az alagsort és a tetôzetet, valamint a lakások ablakait termopánra cserélték. Megjavították a belsô fûtôrendszert, s a hôsugárzókra költségelosztókat és hôszabályozó csapokat szereltek. A beruházás célja a hôenergia- szolgáltatás értékének csökkentése, valamint a lakáskörülmények javítása. "Ettôl a pillanattól nyomon követjük, hogy mekkora a különbség a korábbi kiadások és a jelenlegi kiadások között. Tervezzük, hogy hasonló alapokat hozzunk a Rovinari és a Vajdahunyad utcai, szociális lakásokat magába foglaló tömbházak hôszigetelésére" - mutatott rá Rodica Farcasan.

A tegnapi átvételnél jelen volt Dorin Florea polgármester is, aki arra kérte a lakókat, szervezzenek gyûjtést, amelybôl a tömbház belsô falait fessék le. Hiszen a vonzó külsejû épületbe belépôt a rosszullét környékezi az itt terjengô áporodott szagtól, a lemállott, piszkos festés pedig lehangoló, visszataszító látványt nyújt.

Jegyzet

Fixre szabott adománytarifák

Mészely Réka

Piszkos kezû kisgyerekek, alkoholt lehelô családapák a hervadt virágszálak révén remélve egy kevéske alamizsnát, egy maradék lángost, süteményt, egy korty üdítôt áhító tizenéves lánykák képe nem ismeretlen senki számára. Az adakozók türelmét és jóindulatát próbára tevô koldusok figurája sem újdonság.

Nemrég azonban hallatlanul pimasz kéregetôvel hozott össze a sors. Az egyik szórakozóhelyen kólázgatva, egy gömböc, jól táplált, serdülôkorú fiú állt meg az asztalunk mellett. Hivatalosnak tûnô papírt szorongatott kezében, ezzel kívánta szavait alátámasztani, miszerint egy kolozsvári árvaház leukémiás gyerekeinek gyûjt. E célból megkér mindenkit, hogy nyissa ki pénztárcáját, és nyújtson át neki húszezer lejt. Ez a kategorikus kijelentés igen ellentmondást nem tûrôen hangzott, na és azért csak megsajnáltuk a szegény kéregetôt, úgyhogy gyorsan táskánk után nyúltunk. Az alamizsnát egy zöld mûanyag bankó méretére terveztem, viszont a pénzek között kutatva úgy láttam, csak egy ötvenezresem van. A jó húsban levô kölyök végigkísérte a keresgélést, és aztán bátran megszólalt. Ha akarom, fel tudja váltani a pénzem, biztatott. Annak ellenére, hogy látta, ilyen jellegû üzletekbe ugyan nem bocsátkozhat velem, tovább toporgott asztalunk mellett. Aztán ahogy a tárcám aprópénzes részlegét kinyitottam (amit amolyan ki ne szúrd a szemem valami semmiséggel tekintettel figyelt), felfedeztem benne hétezer lejt, és a kezébe nyomtam.

Méltatlankodva fordított hátat. Gesztusa sok mindent elárult, hogy képzelem én azt egyáltalán, hogy a fix adománytarifákat megszabom, milyen jogon merészkedem ilyen nagyméretû árcsökkentésre.

A tengerrôl másként...

Napkelte a régi vámnál

Mészely Réka

Végeérhetetlen kukorica- és napraforgómezôk között haladva pillantjuk meg a Fekete- tenger vizén tükrözôdô felkelô Napot. A túlzsúfolt, Nap ajánlata nevet viselô Szatmár-Mangália járatról sorra szálingóznak le az utasok a közismertebb üdülôhelyeken, de azért az utolsó megállóra, a mangáliaira is maradnak. A romániai vasútállomások korántsem rózsásnak nevezhetô helyzete fogad itt is, óriási tömeg, kosz, szemét, hangzavar.

A lakáskeresés izgalmai

A nap barnította emberek közül kiverekedve magunkat, alighogy felszusszanunk, máris mintha a piacon találnánk magunkat. Fejkendôs nénik, pocakos, piszkos körmû, negyvenes férfiak támadnak le, lakást kínálnak a "legjobb áron". Bellérkedni is lehet velük, ha az ember beszéli a tengeri tájszólást. Egy szoba ára 400-500 ezer lej között mozog az itteni ajánlatok szerint. Úticélunk azonban Vama Veche, úgyhogy a legközelebbi maxitaxi-megálló felé vesszük utunkat. Meglepetésünkre igen udvarias a fogadtatás, a szállítóeszköz sofôrje türelmesen pakolja fel a több tíz kilós hátizsákjainkat a csomagtartóba. (Ez igen, utascsalogatás!)

A bolgár határhoz közeli településhez érve újabb lakásajánlatokkal fordulnak hozzánk, az ötvenezer lejes sátorhelytôl kezdve az egymillió lejes motelszobáig van mibôl válogatni. Vállalkozó kedvûek lévén, magunk indulunk el megfelelô lakást keresni. A tarifák itt is a mangáliaihoz hasonlóak, két-három szoba megtekintése után ki is választunk a település "központjában" egy harmadkategóriájú lakosztályt, ezáltal a sátorozás kényelmetlenségeitôl kímélve meg magunkat. A döntésünk, ha nem is tökéletes, de a napi esôzésekre való tekintettel helyesnek ígérkezik.

Ízlések és pofonok

Az elsô pillantásra szimpatikusnak tûnô szobácska meglepetéseket tartogat. Az élénkrózsaszín és rikító zöld falon hatvanhatezer lejes Jézus-kép pompázik arany színû keretben az ottlakók erkölcseire (és még ki tudja mijeire) vigyázva. Émelyítô- kábító szag hatja át az egész teret, forrását legnagyobb bánatunkra csak az utolsó nap sikerül megtalálni török füstölô formájában. A beharangozott meleg víznek is hûlt helyét találjuk már az elsô nap, tapasztalt ottlakókként Vama Veche-i tartózkodásunk harmadnapján jól szórakozunk egyik társunk e téren tett reklamációján. A házigazda ijedtében fût-fát, többek közt forró vizet is ígér (hogy ezt mennyire sikerül betartania, az nem is kérdéses). Mindennapi reggeli és esti étkezéseinket a szobánk elôtti lugasban csupán néhány tényezô zavarja meg: a házigazdáink éhenkórász állatai (beteges kismacskák, dörgölôzô korcs kutyák), az illemhelyek átható szaga - a "gyakori" takarításuk bizonyítékaként, a háziasszonyunk étkezéseinkhez igazított sepregetései. Vendéglátóink gasztronómiai szokásai sem hatottak általában étvágygerjesztôként, elég volt csak egy pillantás a konyhájukra, máris a fogyókúra mellett döntött inkább az ember. Az udvartartásuk is kívánnivalókat hagyott maga után, Afrikáról szóló dokumentumfilmekben láthatunk esetleg ilyen portákat.

Borravaló a kenyeresnek?

A nyaralás pénzköltés nélkül elképzelhetetlen, különösképpen, ha a tengert választja a becses utazó. Aki a partra kisodort szemét között nem találja meg az ízlésének és szükségleteinek megfelelô tárgyakat, annak a boltok kínálatából kell válogatnia. Az árak igen eltérôek, bizonyos vízzel és napozással kapcsolatos eszközöket például kifejezetten érdemes ott megvásárolni, és nem otthonról cipelni. A mindennapi betevôért sem kell sokkal többet fizetnünk, legalábbis hivatalosan, mert a gyakorlat mást mutat. Hogy, hogy nem, sehol nincs aprópénzük az eladóknak. Ha nem vagyunk elég élelmesek, egy hét alatt akár százezer lejünk is rámehet "borravalóra". Ezért vásárláskor (amennyiben nincs megfelelô aprópénzünk) érdemes úgy kalkulálni, hogy pontos pénzzel tudjunk fizetni.

Suberek és alternatív zene

A napozás és a fürdés élvezetei mellett igazi egzotikumokkal találkozhat az ideutazó. A La kezdetû kocsmák, vendéglôk, lángossütôk, cukrászdák (mint például a La tîta vacii - A tehén tôgyénél) kavalkádjában olyan ínyencségek kóstolhatók meg, mint a török eredetû baklava, suberek. A néhány centiméteres hamsi halak nagy sikert aratnak, a cápa-, polip-, rákkészítmények is igen vonzzák fantáziánkat, bár kalandvágyunk nem olyan nagy, hogy ki is próbáljuk ôket. A vendéglôi kiszolgálás ha nem is tökéletes, az ott feltálalt ételek ízvilága mindig egy helyre vonz vissza minket.

Bár a tengerparti üdülés elôtt lelkileg a manele típusú "igényes" zenére hangolódtunk, meglepetésünkre inkább alternatív muzsikába, mondhatnám szívünkhöz közeli, minôségi zenébe, dalokba botlottunk lépten-nyomon. Megfelelô, pár hétig tartó barnasággal magunkon búcsúztunk a honi tájaink szokásaitól eltérô vidéktôl, a vama veche-i különleges, számunkra egzotikus világától.

Energiapótló kiruccanás Annához

Simon Virág

Borszék, szentimrei Büdösfürdô, Kolozsvár, Vama Veche - soroltuk a lehetséges célpontokat, amikor kiderült, hogy háromnapos szabadságra, vagy inkább három szabadnapra tettünk szert. Végül a Szent Anna-tó mellett döntöttünk. 5-6 éve jártunk arra, érdemesnek tartottuk újra visszatérni.

Semmi sem változott. Ez rossz, mert egyben azt is jelenti, hogy az út gödrös, keskeny, a sátortáborban még mindig török és piszkos mellékhelyiségek vannak, a vizet egyetlen kútból lehet beszerezni. De jó, mert a tó környéke tiszta és érintetlen. Nem lehet sátorozni, nincsenek bóvliárusok, csak a flekkensütô- és a csónakbérléssel kereskednek.

Az általunk ismert, viszonylag szûk táborhely mellett, az erdô alatt elterülô tágas mezôn ütöttük fel hadiszállásunkat. Megfelelô távolságra a többiektôl. Mint kiderült, a sátorok, gépkocsik közötti távolság itt nagyon rugalmas, hiszen volt olyan este, amikor három-négy sátor költözött körénk, de reggelre már újra magunk lehettünk.

Két dologra már otthon felkészültünk: éjszaka hideg lesz, a szomszédok zajosak lesznek, s valószínû, nem általunk kedvelt zenét hallgatnak. Kiderült, hogy elkényelmesedett városiak vagyunk, akik elfelejtették, milyen sátorozni, s bedôlnek a mindenkori rémhíreknek. Vagyis a sátorban végig kellemes meleg volt, s zajos szomszédaink még a tûréshatáron belül elvonultak.

A sátorozás mindenkinek mást jelent. Mi pihenni, beszélgetni, aludni, egyszóval kikapcsolódni akartunk, ugyanakkor nyitottak voltunk az újra is. Ez esetben az újat az erdôben való sétafikálás, s a sátorhely közvetlen közelében levô Mohos tôzegláp bejárása jelenthette. A Mohos egy süppedôs, mohával borított, több kis tóval tarkított, katlanszerû természetvédelmi terület, ahova jelenleg csak kísérôvel lehet belépni. (Igaz, itthon jó barátunk kioktatott, hogy a szemfülesek megkerülik a bejáratot s a belépôdíj kifizetését, s oldalról megközelítve ôr nélkül sétálhatnak a tiltott területen). Egyébként egy körülbelül 70 méteres deszkasétányon lehet bemenni a területre, s ott meghallgatni az apró, rovarevô virágokról, piros áfonyának tûnô mérges gyümölcsökrôl, szarvasokról és az azokat pusztító farkashadakról szóló beszámolót. Az is elhangzott, hogy a tôzegláp alatt víz van, s az arra járó állatok közül csupán a juh nem érzékeli, hogy ingoványos a talaj, ezért fôként juháldozatai vannak a mocsárnak.

A Szent Anna-tó mágnesként vonzza a turistákat. Magyarországiakkal és az ország minden részérôl érkezô látogatókkal van tele a közelében levô parkoló és az erdô által meghagyott partrész. A szeszélyes idôjárás miatt kevesen döntenek a fürdés mellett, legtöbben a lábmártogatásnál maradnak. Személy szerint azért szeretem a tavat, mert jó mélyre be lehet sétálni anélkül, hogy lábad iszapba merülne vagy ismeretlen növénybe akadna. Igaz, az elsô merülés után kapkodni kell a levegôt, mert a víz hideg és a tavat folyamatosan simogató, paskoló, felkavaró szellô kis hullámokkal nehezíti az úszást. Estefele a tó kevésbé látogatott részén meghúzódó vadrucák is megjelennek, s szívesen fogadják a kenyérmorzsákat.

Vasárnap reggel, indulás elôtt megegyeztünk: jó választás volt. Még mielôtt visszatértünk volna a tömbházrengetegbe, benéztünk Bálványosra is. Hát bizony Bálványost is szárnyai alá vehetnék a természetvédôk. Itt is meg kellene állítani a pusztítást, s az sem ártana, ha a csokoládéfürdônek kikiáltott kénes, bugyogó vizesgödrök mellett használati utasítás szerepelne.

Majd' egy héttel késôbb még mindig a Szent Anna- tó partján gyûjtött energiatartalékból táplálkozom, s abban reménykedem, hogy a következô félévben is kispóroljuk az idôt és az egyéb hozzávalót.

Ünnepi szentmise és Szent Jobb- körmenet

A Magyar Katolikus Egyház a hagyományoknak megfelelôen az idén is ünnepi szentmisével és körmenettel emlékezik Budapesten ma Szent Istvánra, államalapító királyunkra - közölte az Esztergom-Budapesti Fôegyházmegye az MTI-vel.

A budapesti Szent István-bazilikában 10 órakor szentmisét mutat be Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke - áll a közleményben.

A Szent Jobb a 8 órakor kezdôdô szentmisétôl 16 óráig látogatható.

A 17 órakor kezdôdô ünnepi szentmisét Erdô Péter bíboros, Magyarország prímása, esztergom-budapesti érsek és Juliusz Janusz címzetes érsek, apostoli nuncius mutatja be a püspöki kar jelenlévô tagjaival a Szent István-bazilika elôtti téren. Az idén Erdô Péter bíboros mond szentbeszédet.

A szentmisére a fôegyházmegye papsága mellett meghívást kaptak a férfi és nôi szerzetesrendek, valamint az egyházi lovagrendek.

Állami részrôl jelen lesznek közjogi méltóságok, a kormány és a parlamenti pártok képviselôi, a diplomáciai testület tagjai, a kisebbségi önkormányzatok vezetôi, a kulturális és tudományos közélet képviselôi.

A szentmisét záró Országos Szent Jobb- körmenet a Zrínyi utca - Október 6. utca - József Attila utca - Nádor utca - Arany János utca - Október 6. utca - Zrínyi utca útvonalon halad.

A MÁV Rt. és a Gyôr-Sopron-Ebenfurti Vasút Rt. az elmúlt évekhez hasonlóan a körmenetre és szentmisére érkezôknek - késôbb meghirdetendô feltételekkel - ebben az éven is ötvenszázalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít.

A szentmisét és a körmenetet a Magyar Televízió élôben közvetíti - áll a közleményben.

Szent István intelmei Pannonhalmán

A pannonhalmi monostort alapító Szent István király ünnepén, augusztus 20-án az idén elôször hangzanak fel a királynak fiához, Imre herceghez szóló intelmei a fôapátság középkori templomában -tájékoztatták az MTI-t a szervezôk. - Az ôsi tanítást Seress Zoltán színmûvész tolmácsolja Grencsó István szaxofonmûvész közremûködésével - mondta Rábai László fôapáti titkár.

Hozzátette: a kezdeményezésbôl hagyományt akarnak teremteni, hiszen az intelmek számos ponton idôszerûek ma is.

Szabó Csaba, a fôapátság turizmust szervezô részlegének munkatársa elmondta: a délelôtti ünnepi szentmisét követôen a gyerekek ôsi mesterségekkel ismerkedhetnek az apátság körüli sétányon. A nap folyamán két alkalommal, délben és délután fél 5 órakor ismertetôk hangzanak el a Pannonhalmi és a Tihanyi Alapítólevélrôl. A felbecsülhetetlen értékû kultúrtörténeti emlékek egész nap megtekinthetôk a könyvtárban.

A programot Elekes Zsuzsa délutáni orgonakoncertje színesíti. Bach és Liszt mûveit szólaltatja meg a bazilikában. A bencés szerzetesközösség életét bemutató filmet folyamatosan vetítik a fôapátság turistafogadó épületében. Vezetések óránként indulnak, amelyekhez bárki bárhol szabadon csatlakozhat.

Az ünnepen a tradíciókhoz híven az apátság ingyen látogatható - mondta végül a fôapáti titkár.

A vendégek és jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén… Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokról jönnek a vendégek, úgy különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal… Mert az egynyelvû és egyszokású ország gyenge és esendô. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad… Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szétszórni, amit összegyûjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod.

Szent István intelmeibôl

Kurcz Ágnes fordítása

Ének Szent István királyról

Idvezlégy boldog Szent István király,

Te népednek nemes reménysége,

Idvezlégy mi megtérésünknek

Bizon doktora és apostola.

Idvezlégy minden szentségnek

És igazságnak fényes tüköre.

Te miattad hittünk Krisztus Jézusban,

Te miattad üdvözülünk és Krisztusban kérünk:

Imádj ez a te népedért,

Imádj egyházi szolgálókért is,

Hogy egy ellenség se legyen

Ragadozó ez a te néped között. Ámen.

A koronázási palást feliratai

"Ezt a miseruhát Krisztus megtestesülésének 1031. esztendejében készíttette és adta I. István király és Gizella királyné a székesfehérvári Szûz Mária-templomnak."

Édes fája keresztnek, erôs záloga kegyelemnek.

Lába alatt ellenség, fényben a krisztusi fenség.

Egybegyülôk szolgálnak a legfôbb égi Királynak.

Íme, a szent Anya képe ragyog csillogva az égben.

Ülve mutatja a trónus a rajta uralkodó Krisztust.

(Csonka Ferenc fordítása)

Az új kenyér új ünnepe

Juhani Nagy János (MTI)

A rendszerváltás elôtt - bár államalapító királyunkról is rendre megemlékeztek, Magyarországon az Alkotmány, valamint az új kenyér ünnepének titulálta a politika augusztus 20-át. Mi az utóbbi elnevezés története?

Amikor nyaranta még nem road-show-k szórakoztatták a vízpartokon hûsölô nagyérdemût, jó apropó volt az ünneplésre az új kenyér. Politikusok hálás témája Dobi István, Kállai Gyula óta. Még a 2000-es millenniumi ünnepségek legtöbbjén is új kenyeret adott vagy vett át, szegett meg a helyi fôember.

Mulatságos volna felidéznünk az augusztus huszadikai ünnepi beszédek hangzatos fordulatait és képzavarait. Ám arra jól emlékszünk, hogy az új kenyér ünnepét magasztaló szónokok egy valamirôl mindig hallgattak: az ünneprôl magáról. Nem véletlenül.

Mert noha a kenyér kultúrája szinte egyidôs az emberiség kultúrájával - alig akad olyan régi szakma, mint a péké, amely legalább hatezer éves. A pékek már az ókori birodalmakban is fontos és megbecsült emberek voltak. Hiába sütött a magyarság is már a honfoglalás után kenyeret, ennek ünnepe nem volt szokásos a néprajzi hagyományban. Olyan színrevitelben semmiképp sem, mint ahogy a szocialista korszakból emlékezhetünk rá: a 80-as évek egyik augusztus 20-i parádéján a Duna habjaiból nemzetiszín szalagos veknivel felbukkanó, oxigénpalackos búvárok hoztak új kenyeret az állami és a pártvezetôknek.

A Szent István-napi új kenyér ünnepérôl a közelmúltban derült ki, hogy nem is olyan régi, mint gondolnánk. Az augusztus huszadikához kapcsolódó új kenyér átadása egy évszázados sincs (kultúrtörténetének kutatása Kovács Ákos etnográfus érdeme). Az alkotmányozó kenyérszegés - a Néprajzi Múzeum kiállításán láthattuk - az aratósztrájkok ellenszereként, politikai okokból szorgalmazott aratóünnep XIX. század végi hagyományában gyökerezik.

S noha a szalaggal átkötött vekni középkori motívum, az aratókoszorúkban, új kenyérben testet öltô, máig élô szokásrendszer gyökerét nem ott kell keresnünk: "Az új kenyér ünnepe" elnevezéssel hivatalosan csak 1937-ben, Péter-Pál napján éled újjá.

Miért éppen akkor? Hiszen június 29-e, Péter és Pál napja az aratás kezdete és egyúttal a hagyományos aratóünnep ideje, amikor még eleve nem lehet új kenyér. Ami viszont augusztus 20-ra már rég meg is száradt. Ha valamikor ideje van az új kenyérnek, az július közepe: addigra learatnak, kicsépelnek, s az új búzából ôrölt lisztbôl meg lehet sütni az elsô kenyeret. A középkorban így is történt, július 15-én vitték az elsô kenyeret a templomba megszentelni.

Eric Hobsbawn kitalált hagyományként írta le azt a jelenséget, hogy a hatalmon lévôk a 19. század utolsó harmadától Európa-szerte látványos rituálékat találtak ki uralmuk legitimálására. Ebbe a sorba állt be 1899-ben Darányi Ignác földmûvelési miniszter is, aki az aratósztrájkok leszerelése, a földesúr és a parasztok közötti "patriarchális jó viszony" helyreállítása érdekében rendelkezett az aratóünnepek felújításáról. E mesterségesen kreált ünnepnek közvetlen politikai funkciója volt: a mezôgazdasági munkabéke megteremtése.

Az elsô "községi kenyérgyár" 1909. augusztus 23-án kezdte meg mûködését Budapesten, a Százados úton. (Ezt aztán újabbak és újabbak követték, ma a nagyüzemek naponta több ezer tonna kenyeret termelnek.) Az 1910-es évek dokumentumai már arról tanúskodnak, hogy feléledt a tridenti zsinat után teljesen elhalt középkori szokás: az aratók szalaggal átkötött kerek veknivel köszönték meg a földesúr jóságát.

Az aratóünnep pár évtized után bôvült az új kenyér motívumával. A helyi jellegû ünnepségek után az elsô országos rendezvényre Szegeden került sor 1937-ben, Péter-Pál napján. A Tisza-parti városban az idegenforgalom fellendítése érdekében rendezték meg a Magyar Kenyér (egyes tudósítások szerint: újkenyér) ünnepét. Ceremóniamestere Paulini Béla, a néprajzi hitelességet szabadon kezelô gyöngyösbokréta-mozgalom atyja volt.

Akkor még az volt a terv, hogy minden évben megtartják a nagyszabású ünnepséget. De a második magyar újkenyér-ünnepre csak 1941-ben Szabadkán került sor. Ott, a Hitler téren Horthy Miklóst köszöntötték friss veknivel, július 27-én (a lényeg, persze, nem a kenyér, hanem Bácska visszacsatolásának megünneplése volt). Ugyancsak új kenyérrel s a filmhíradókból ismert "népies" külsôségekkel fogadták 1945- ben a Kecskemétre bevonuló Rákosi Mátyást. Nem kitalált hagyomány viszont, hanem tegnapelôtti történelem, hogy az ötvenes évek elején az emberek már kora hajnalban kimentek az üzletek elé sorba állni, kezükben kis cédulákkal, amelyek alapján megkapták a napi kenyeret jelentô "fejadagot".

Athén 2004

Szerkeszti: Bálint Zsombor

Úszás

Ezüst-gyúrta új csillag

A magyar úszósport leginkább a régi csillagok, Kovács Ágnes, Risztov Éva, valamint a feltörekvô Cseh László szereplésében bízott Athénban, az eddigi legjobb eredményt mégis egy 15 esztendôs tehetség hozta. Gyurta Dániel 200 méteres mellúszásból mutatta meg, hogy milyen anyagból gyúrták, s talán ha tapasztaltabb, nem csupán az ezüstérmet szerzi meg, de az arany is az övé lehetett volna. Dani úszásban - a nem vegyes számokban legalábbis - ritka, elképesztô taktikával úszik. Az elôfutamokat és az elôdöntôt is úgy nyerte meg a legjobb idôvel, hogy 100 után a 6-7. helyen fordult, hogy aztán a második százon három- négy méteres hátrányt ledolgozva érintse elôször a medence falát.

Így kezdett a döntôben is, ám a fergeteges hajrája a korábban hatalmas elônyt szerzô japán Kitadzsimával szemben már nem volt elég. Ha még 20 métert úsztak volna, vagy ha tapasztaltabb a magyar úszó, s nem engedi el éppen annyira vetélytársát… Emlékezetes marad ez az ezüstérem, de valami azt súgja, hogy hallunk még errôl a gyerekrôl.

A nôi 200 m pillangó viszont ismét azt igazolta, hogy Risztov Éva, korábbi versenyek többszörös érmese nincs a legjobb formában. Nyolcadik helyével aligha lehet megelégedve.

Torna

Hamm vitatható gyôzelme

Nem állhattak dobogóra a férfi egyéni összetett versenyben, noha eséllyel pályázhattak volna rá, Ioan Suciu és Marian Dragulescu. A szerek sorrendje, akárcsak a csapatversenyben, ezúttal sem kedvezett. A végére a két leggyengébb szerük következett, s korláton Suciu, nyújtón pedig Dragulescu rontott, ami elôbbit letaszította a négy szer után elfoglalt 2. helyérôl, utóbbit pedig eltávolította a dobogótól, pedig az addig vezetô kínai Vej sem bírta az esélyesség terhét.

A vége azonban igencsak vitathatóra sikerült, mert az ugrásban csúnyán rontó amerikai Paul Hamm korláton és nyújtón is egyaránt elképesztôen magas, 9,837-es osztályzatot kapott, ami akkor is megkérdôjelezhetô, ha gyakorlatai jók voltak, ám nem annyira, hogy ezt megérdemelje. Hamm túlértékelését a versenyt rontások nélkül végigcsináló koreai Kim Te-jun szenvedte meg leginkább, hisz így a második helyre kényszerült. Suciu - a csapatversenyben bemutatottnál sokkal jobb nyújtógyakorlata ellenére - a 4. hellyel kellett megelégedjen, míg Dragulescu a 8. helyen végzett.

Labdarúgás

Athénban hatodik az Isten igaza

Alighanem az olimpiák történelmében marad a tahiti labdarúgó-játékvezetô, Charles Ariiotima, aki a Tunézia - Szerbia-Montenegró mérkôzésen ötször ismételtetett meg egy büntetôt. 1-1-es állásnál a tunéziai Dzsedidi végezte el a csapat javára ítélt tizenegyest. Elsô alkalommal a játékvezetô nem adta meg a gólt, mert csapattársai idô elôtt befutottak a tizenhatosba, majd két újabb alkalommal azért, mert a kapus elmozdult, majd az ellenfelek hatoltak idô elôtt a büntetôterületbe (noha a szabályzat szerint ekkor meg kellett volna adnia). A következô két büntetôt elrúgta Dzsedidi, de a hajthatatlan bíró megint ismételtetett, elôször mert "elmozdult a labda", utoljára pedig csak ô tudja, miért. A hatodik kísérlet végre sikerrel járt, s ennek a gólnak is köszönhetôen Tunézia 3-2-re nyert. Nem sok öröme származott azonban belôle, mert ellenfelével együtt a csoport utolsó két helyét foglalták el, s nem jutottak a negyeddöntôkbe.

Sportlövészet

Igaly Diána aranyérmes

A sydneyi olimpián bronzérmes Igaly Diána gyôzött Athénban a nôk skeetlövô számában. Ô a második magyar aranyérem birtokosa Nagy Tímea után az athéni olimpián. Az alapversenyben Igaly 72 korongot talált el a 75-bôl, így a finálét az elsô helyrôl várta. Egy teljesen új pályán zajlott döntôben a magyar sportlövô így utolsóként állhatott a lôállásba, s míg vetélytársai sorra rontottak egy-két alkalommal, ô mind a 25 korongot maradéktalanul eltalálta, s így magabiztosan, 97 korongos eredménnyel jutott az aranyérem birtokába.

Röviden

Ott lesz a vasárnapi könnyûsúlyú kétpár döntôjében az olimpiai címvédô Constanta Burcica-Angela Alupei evezôs egység, miután fölényesen nyerték a szám csütörtöki elôdöntôjét. Szintén döntôben látjuk a férfiak hasonló magyar egységét, Hirlig Zsolttal és Varga Tamással a hajóban. A Haller Ákos-Bencsik Gábor kétpár a negyedik helyen végzett a B-döntôben, így összesítésben a 11. helyen végzett.

*

Kiesett az utolsónak állva maradt román induló is a nôi egyéni asztalitenisz-versenybôl. Adriana Zamfir a második helyen kiemelt kínai Vang Nantól kapott ki - a várakozásnak megfelelôen - 4-1 arányban.

*

Bodrogi László meglepôen gyengén szerepelt a férfiak kerékpáros országúti egyéni idôfutamában. Az eredetileg éremesélyesnek vélt magyar versenyzô a 40 induló között csupán a 22. idôt teljesítette. Mentségére szóljon, hogy jó társaságban volt, hisz a legfôbb esélyes, Jan Ullrich is messze elmaradt a dobogótól.

*

Mohamed Aida a 4. helyen fejezte be a versenyt nôi tôrvívásban. A magyar vívó hasonló helyen zárt Sydneyben is, ezúttal az olasz Trillini akadályozta meg a döntôbe kerülését, majd a bronzért a lengyel Gruchalától kapott ki. A másik magyar versenyzô, Varga Gabriella a negyeddöntôben kapott ki.

Románia érem nélkül fejezte be a vívóversenyeket, ami a barcelonai olimpia óta nem fordult elô. Az utolsó esélyt a nôi tôrözôk szalasztották el, Roxana Scarlat a legjobb 16 között kapott ki a koreai Nam Hjun-kitôl 15-7-re, míg Laura Badea, Atlanta aranyérmese, ugyanilyen arányban a negyeddöntôben a késôbbi bronzérmes lengyel Sylwia Gruchalától. A vívás a csapatversenyszámokkal folytatódik, Románia azonban egy csapattal sem kvalifikálta magát.

*

Nem állt rajthoz a súlyemelôk 69 kg-os versenyében Kecskés Zoltán, miután a verseny elôtt közölték vele, hogy egy korábbi doppingvizsgálata pozitív eredményt hozott. A magyar versenyzô, aki ártatlannak vallja magát, bejelentette, hogy kártérítésért a nemzetközi sport- döntôbírósághoz fordul. Ebben a kategóriában Stanel Stoica a 9. helyen fejezte be a versenyt.

*

A vitorlázók olimpiai versenyében a finndingi hajóosztályban nyolc futam után Hajdú Balázs a 22. helyen áll, a 470-esek nôi versenyében a magyar egység a 17., a férfiaknál ugyanebben az osztályban a 22. A szörfösök négy futama után Gádorfalvi Áron a 14. helyet birtokolja, míg a nôknél Gyôrbíró Lívia a 23. helyezett.

*

Három forduló után Magyarország férfi kézilabda-válogatottja hat ponttal a 3. helyen áll a B- csoportban. A negyeddöntôben az eddigi eredmények alapján a legvalószínûbb ellenfélnek Horvátország tûnik.

*

Helyezetlenül zárt Kovács Antal a 100 kg-os cselgáncsversenyben, miután az ôt elsô körben legyôzô Inona Koszei (Japán) kikapott a negyeddöntôkben.

*

Vereséget szenvedett a magyar kardcsapat az Egyesült Államoktól az elsô körben (45-43), így az 5-8. helyért küzdhetett. A végén az 5. helyen zárt Kína és Ukrajna legyôzésével.

Lapzárta:

Krutzler Eszter ezüstérmes

A nôi súlyemelôk 65 kg-os súlycsoportjának küzdelmei során a magyar Krutzler Eszter, kiválóan versenyezve ezüstérmet szerzett. Csupán a kínai Liuval nem tudta felvenni a versenyt, aki mindkét fogásnemben, elképesztô magabiztossággal új világcsúcsot emelt. Krutzler Eszter ezüstérme a magyar delegáció harmadik ilyen trófeája.

Eredmények

Szerda, augusztus 18.

Úszás

Férfi 200 m mell: 1. Koszuke Kitadzsima (JPN) 2:09,44. 2. Gyurta Dániel (HUN) 2:10,80. 3. Brendan Hansen (USA) 2:10,87. Bodor Richárd (HUN) kiesett az elôfutamokban.

Nôi 200 m pillangó: 1. Otylia Jedrzejczak (POL) 2:06,05. 2. Petria Thomas (AUS) 2:06,36. 3. Juko Nakanisi (JPN) 2:08,04… 8. Risztov Éva (HUN) 2:10,58. Boulsevicz Beatrix (HUN) kiesett az elôfutamokban.

Férfi 100 m gyors: 1. Pieter van den Hoogenband (NED) 48,17. 2. Roland Schoeman (RSA) 48,23. 3. Ian Thorpe (AUS) 48,56. Zubor Attila (HUN) kiesett az elôfutamokban.

Nôi 4x200 m gyors: 1. Egyesült Államok 7:53,42 világcsúcs! 2. Kína 7:55,97. 3. Németország 7:57, 35. Románia a 12. idôvel kiesett az elôfutamban.

Vívás

Nôi tôr egyéni: 1. Valentina Vezzali (ITA). 2. Giovanna Trillini (ITA). 3. Sylwia Gruchala (POL). 4. Mohamed Aida (HUN). Varga Gabriella (HUN) és Laura Badea (ROM) a legjobb 8 között búcsúzott, Roxana Scarlat a legjobb 16 között esett ki.

Lovaglás

Lovastusa csapat: 1. Németország. 2. Franciaország. 3. Nagy-Britannia.

Lovastusa egyéni: 1. Bettina Hoy (GER). 2. Leslie Law (GBR). 3. Kimberly Severson (USA). Viorel Bubaut (ROM) a tereplovaglás során kizárták.

Torna

Férfi egyéni összetett: 1. Paul Hamm (USA). 2. Kim Te-jun (KOR). 3. Jang Te-jung (KOR). 4. Ioan Suciu (ROM)… 8. Marian Dragulescu (ROM).

Súlyemelés

Férfi 69 kg: 1. Csang Kuo-cseng (CHN) 347,5 kg. 2. Li Te- jung (KOR) 342,5 kg. 3. Nyikolaj Pesalov (CRO) 337,5 kg… 9. Stoica Stanel 302,5 kg. Kecskés Zoltán visszalépett, miután doppingvétségen érték.

Csütörtök, augusztus 19.

Sportlövészet

Férfi futóvad: 1. Manfred Kurzer (GER). 2. Alekszandr Blinov (RUS). 3. Cso Mi (CHN).

Nôi skeet: 1. Igaly Diána (HUN). 2. Vej Ning (CHN). 3. Zemfira Meftahedinova (AZE).

Tollaslabda

Nôi egyéni: 1. Csan Ning (CHN). 2. Mia Audina (NED). 3. Cso Mi (CHN)..

Súlyemelés

Nôi 69 kg: 1. Liu Csun-hong (CHN) 275 kg világcsúcs! 2. Krutzler Eszter (HUN) 262,5 kg. 3. Zarema Kaszajeva (RUS) 262,5 kg.

Íjászat

Férfi egyéni: 1. Marco Galiazzo (ITA). 2. Hirosi Jamamoto (JPN). 3. Tim Cuddihy (AUS).

Cselgáncs

Nôi 78 kg: 1. Anno Noriko (JPN). 2. Liu Hszia (CHN). 3. Lucia Morico (ITA) és Yurisel Laborde (CUB)

Férfi 100 kg: 1. Ihar Makarau (BLR). 2. Dzsang Szung-ho (KOR). 3. Michael Jurack (GER) és Ariel Zévi (ISR). Kovács Antal (HUN) helyezetlenül zárt.

Sportjátékok eredményei

Baseball

Görögország - Kanada 0-2; Tajvan - Kuba 2-10.

Gyeplabda

Férfiak: Hollandia - Dél-Afrika 3-2; Pakisztán - Korea 3-0. Nôk: Japán - Új-Zéland 2-0; Dél-Afrika - Korea 0-3.

Kézilabda

Nôk: Görögország - Kína 13-33; Angola - Korea 30-40. Férfiak: Spanyolország - Oroszország 29-26; Németország - Brazília 34-21.

Kosárlabda

Férfiak: Szerbia-Montenegró - Új-Zéland 87-90; Olaszország - Spanyolország 63-71; Egyesült Államok - Ausztrália 89-79. Nôk: Görögország - Nigéria 83-68; Brazília - Oroszország 67-77; Spanyolország - Új-Zéland 91-57.

Labdarúgás

Férfiak: Japán - Ghána 1-0; Paraguay - Olaszország 1-0. B-csoport végsô állása: 1. Paraguay 6 p. 2. Olaszország 4 p. 3. Ghána 4 p. 4. Japán 3 p. Marokkó - Irak 2-1; Costa Rica - Portugália 4-2. D-csoport végsô állása: 1. Irak 6 p. 2. Costa Rica 4 p. 3. Marokkó 4 p. 5. Portugália 3 p. Az elsô kettô jutott a negyeddöntôkbe. A negyeddöntôk párosítása: Mali - Olaszország; Paraguay - Korea; Argentína - Costa Rica; Irak - Ausztrália.

Röplabda

Férfiak: Olaszország - Ausztrália 3-0; Hollandia - Brazília 1-3; Lengyelország - Franciaország 0-3; Szerbia- Montenegró - Tunézia 3-0. Nôk: Brazília - Olaszország 3-2; Németország - Oroszország 0-3.

Softball

Kanada - Egyesült Államok 0-7; Görögország - Japán 0-6; Tajvan - Kína 0-1; Egyesült Államok - Görögország 7-0.

Vízilabda

Férfiak: Magyarország - Egyesült Államok 7-5; Szerbia-Montenegró - Kazahsztán 9-5; Spanyolország - Ausztrália 8-4.

A szombati (augusztus 21.) program legfontosabb eseményei

24 sportágban szerveznek versenyeket, 32 bajnokot avatnak (a megadott idôpont a döntô kezdési idôpontja, zárójelben a versenyszámban induló magyar, illetve román sportoló neve).

Evezés (7): 8,30 nôi egyes; 8,50 férfi egyes; 9,10 nôi páros (ROM); 9,30 férfi páros; 9,50 nôi kétpár (ROM); 10,10 férfi kétpár; 10,30 férfi négyes.

Lovaglás (1): 8,30 díjlovaglás csapat.

Tollaslabda (2): 14,00 nôi páros; 16,10 férfi egyéni.

Asztalitenisz (1): 14,00 férfi páros.

Sportlövészet (1): 14,30 férfi gyorspisztoly (Pálinkás József, Iulian Raicea).

Súlyemelés (2): 16,30 nôi +75 kg (Varga Viktória); 20,00 férfi 85 kg (Valeriu Calancea).

Íjászat (1): 17,14 férfi csapat.

Kerékpár (2): 17,47 férfi egyéni üldözôverseny; 18,10 férfi csapatsprint.

Gumiszônyeg (1): 17,48 férfi egyéni.

Úszás (4): 19,30 nôi 50 m gyors (Csobánki Zsuzsa?); 19,36 férfi 1500 m gyors (Kis Gergô?, Dragos Coman?); 20,06 nôi 4x100 m vegyes; 20,25 férfi 4x100 m vegyes (HUN?).

Vívás (1): 19,40 férfi tôr csapat.

Atlétika (3): 21,10 nôi diszkosz (Kürti Éva?, Nicoleta Grasu); 21,40 nôi hétpróba; 22,55 nôi 100 m.

Vitorlázás (4): férfi finndingi (Hajdú Balázs); férfi 470-es (HUN); nôi 470-es (HUN); nôi Yngling.

Tenisz (2): férfi páros; nôi egyéni.

További események magyar, illetve román szereplôkkel:

Atlétika 10,35 férfi 100 m elôfutamok, 19,40 középdöntô (Dobos Gábor, Németh Roland); 21,15 férfi 400 m elôdöntô (Szeglet Zsolt?), 9,00 és 10,30 férfi diszkoszvetés selejtezôk (Fazakas Róbert, Kôvágó Zoltán, Máté Gábor), 9,05 nôi 400 m gát elôfutamok (Ionela Târlea), 20,40 nôi 800 m elôdöntôk (Varga Judit?, Elena Iagar?), 19,35 nôi hármasugrás selejtezôk (Adelina Gavrila, Mariana Solomon), 19,00 nôi rúdugrás selejtezôk (Molnár Krisztina).

Ökölvívás 75 kg (Balzsay Károly - Despaigne Herrera ESP/Pascal Jean FRA, Marian Simion - Jasszer Ramadan EGY).

Mûugrás nôi 10 m toronyugrás elôdöntô (Ramona Ciobanu?).

Kézilabda 21,30 BRA - HUN nôi mérkôzés.

Evezés 12,10 nôi ks 2x C-döntô (HUN).

Vitorlázás 13,00 futamok férfi Mistral (Gádorfalvi Áron), nôi Mistral (Gyôrbíró Lívia).

Vízilabda 9,30 KAZ - HUN férfimérkôzés.

Mûsorkalauz

Szerkeszti: Simon Virág

Színház

Hamlet és Opel Astra

Szombaton 21 órai kezdettel kerül sor Marosvásárhelyen a Színpad Alapítvány nyári színházi programjainak keretén belül megrendezett Hamlet-bemutatóra. A Shakespeare-darabot a várszínpadon adja elô a különbözô társulatokból verbuvált, közismert színészek csapata, a díszlet és jelmez is látványosnak ígérkezik. A produkció rendezôje Liviu Pancu. A belépô egyben tombola is, a szerencsés nézô vadonatúj Opel Astrát nyerhet.

Hangverseny

Molnár Tünde orgonahangversenyét tûzte mûsorra a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia csütörtökön 19 órától a Kultúrpalota nagytermében. Mûsoron: G. Diruta-, S. Scheidt-, Bach- és Terényi Ede-mûvek. A belépés ingyenes.

Rendezvények

Szent István-nap megyeszerte

Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete ünnepséget szervez ma (péntek) 18 órai kezdettel a Kultúrpalota kistermében. Fellépnek: Szabó Péter, a Kolozsvári Állami Magyar Opera mûvésze, Györffy András, Szélyes Ferenc, a Marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat mûvészei, a Soli Deo Gloria kórus. Kórusvezetô: Hajdó Károly. Mûsorvezetô: Kárp György.

A marosvásárhelyi Keresztelô Szent János- plébániatemplomban ma 18 órától szentmise, majd 19 órától ünnepi mûsor lesz. Az Ákosfalvi Polgármesteri Hivatal, a római katolikus egyházközség és az Ákosfalváért Alapítvány szervezésében háromnapos ünnepélyt tartanak Ákosfalván. Ma 12 órától a római katolikus templomban ünnepi szentmise, ezt követôen megkoszorúzzák a Szent István-plakettet. Beszédet mond Balla Loránd református lelkész, majd Osváth Csaba polgármester megnyitja a rendezvényt.

Szombaton 14 órakor a községközpontban vonulnak fel a néptánccsoportok, 15 órakor a mûvelôdési otthonban lép fel Ákosfalva, Szentgerice, Diósberény, Szászmedgyes, Székelykál, Vajdaszentivány, Marosvásárhely, Vámosgálfalva, Szászrégen, Marosszentkirály és Marossárpatak együttese. Este 8 órától táncház.

Vasárnap 20 órától a Magic Club, Dancs Annamari és Joshua koncertezik. Éjfélkor tûzijáték, majd az ákosfalvi együttes koncertje zárja a maratoni rendezvényt.

Nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án 17 órakor Marossárpatakon az itt élô és alkotó Miholcsa József szobrászmûvész alkotását, Bethlen Gábor fejedelem mellszobrát ünnepség keretében mutatják be. A nemzeti ünnep jelentôségérôl Pál-Antal Sándor történész, levéltáros tart elôadást. Ugyancsak ma, 20-án, délután 6 órakor a szászrégeni római katolikus plébánia kertjében megemlékezést tartanak.

Kiss Dénes református lelkész tájékoztatása szerint szombaton 15 órakor Csókfalván a Szent Imre-parkban tartanak megemlékezést. Beszédet mond Makkai Gergely képviselô és Szombatfalvi József unitárius esperes-lelkész, majd megkoszorúzzák a Szent Imre-szobrot. 16 órától Szentistvánon a református templomban ökumenikus istentiszteletet tartanak, fellép a hármasfalusi kórus, versek és szavalatok hangzanak el. Beszédet mond dr. Kelemen Atilla, a megyei RMDSZ elnöke és Lokodi Edit megyei tanácselnök. Ezt követôen megkoszorúzzák a Szent István-szobrot. Lázár Levente ismerteti Sándor Szilárd lelkész Felhôk fölött mindig süt a Nap címû vallásos kisregényét, amelynek az értékesítésébôl befolyó összeget a nyárádszeredai unitárius templom építésére fordítják. Szentgericén vasárnap az unitárius templomban istentisztelettel kezdôdik a megemlékezés, majd Pál- Antal Sándor könyvbemutatójára kerül sor. Délután a mûvelôdési otthonban néptáncegyüttesek lépnek fel. Egész nap megtekinthetô Veress Elza Emôke marosvásárhelyi grafikus kiállítása.

Bolyai Alkotótábor negyedszer

A IV. Bolyai Alkotótábor eseményei augusztus végéig zajlanak Marosvásárhelyen, a várban. A zászló mûfajt választva alaptémaként, az idén textilmûvészeket látnak vendégül hazánkból és Magyarországról. E két heti munka során születô alkotásokból augusztus 27-én kiállítást rendeznek a Várgalériában. A mûtermek nyitottak, így az érdeklôdôk alkotás közben is megtekinthetik a mûvészeket. Csütörtökön, augusztus 26-án 17 órától a várban kerekasztal- beszélgetést szerveznek, amelyen a közönség találkozhat, beszélgethet az alkotókkal.

Áfonyafesztivál Vármezôn

Ma 14 órakor tartják Vármezôn az elsô áfonyafesztivál hivatalos megnyitóját. Az értékes vitaminokat tartalmazó, de kevéssé ismert növényrôl 14.30 órától értekeznek a szakemberek. A pénteki programot elsôsorban a gyerekeknek állították össze, lesz szépségverseny, népi játék és néptánc, gyermekdiszkó. Szombaton a település lakóit reggel nyolc órakor a fúvószenekar tagjai mozgósítják. 10 órától a helyi pisztrángtenyészettel ismerkedhetnek meg az érdeklôdôk. 20 órától a mûvelôdési otthonban a Falusi szerelem címû színdarabot tûzték mûsorra. A vasárnapi program kirakóvásárral kezdôdik, 11 órától az Égerfástóhoz és a várhoz kirándulhatnak a helybéliek és vendégeik. A fesztivál záróünnepélyét és a vetélkedôk nyerteseinek díjazását 15 órától tartják.

Halfesztivál Mezôzáhon

Vasárnap egész napos rendezvénysorozattal várja a Mezôzáhról elszármazottakat és a vendégeket a helyi polgármesteri hivatal. A hagyományos halfesztiválon mindenki kedvezményes áron vásárolhat a helyi haltenyészet felhozatalából. A programban sportvetélkedôk, népmûvészeti mûsor is szerepel, s nem marad el a kirakóvásár sem. Az árusoktól bevételezett összeget a helyi polgármesteri hivatal a mezôzáhi sportegyesület támogatására és a községközponti általános iskola felújítására használja.

Kiállítások

Brassói fotómûvész kiállítása a Várgalériában

Még megtekinthetô a brassói Moldovan Mihai egyéni fotókiállítása a Marosvásárhelyi Fotóklub Várgalériájában.

TOTEM 2004

A Képzômûvészek Szövetségének Maros megyei fiókja idén is megszervezte tematikus kiállítását, a TOTEM-et, amelyen 26 helyi és az ország más településérôl érkezett mûvész - festôk, szobrászok, grafikusok - állított ki. A tárlat a Kultúrpalota földszinti galériájában tekinthetô meg.

Molnár Dénes Képtár

A vadasdi Molnár Dénes Képtárban 32 színes grafikát, fametszetet tekinthetnek meg a betérôk. A Havadtól három kilométerre levô kiállítóteremben a 2000-ben adományozott alkotások látogathatók. Érdeklôdni, bejelentkezni az 585.080-as telefonszámon lehet a Székely családnál.

Mit láthatunk a mozikban?

Augusztus 20-26. között a marosvásárhelyi Mûvész moziban 17, 19.30, 22 órai kezdettel amerikai produkció látható, címe: Starsky és Hutch. A filmet Todd Philips rendezte. Fôszerepekben: Ben Stiller, Owen Wilson, Carmen Electra. Hétfôn kedvezményes - 35.000 lejes - jegyek válthatók. Az Ifjúsági moziban a Titokzatos folyó címû film tekinthetô meg. Az amerikai dráma rendezôje Clint Eastwood. Fôszerepekben: Sean Penn, Tim Robbins, Kevin Bacon. Sean Penn a filmben nyújtott szerepéért elnyerte a legjobb férfi fôszereplônek járó Oscar-díjat, míg Tim Robbins a legjobb férfi mellékszereplônek járó szobrocskát vehette át. A vetítések: 17, 19.30 órakor (pénteken, szombaton és vasárnap 22 óra is) kezdôdnek. A késô esti és keddi vetítésekre kedvezményes árú jegyek (25.000 lej) válthatók. A szászrégeni filmszínházban augusztus 20-24. között 17, 19.30 és 22 órától a Holnapután címû filmet tûzték mûsorra.

A nap hírei

Információs hálózatok létrehozásáról tárgyaltak

Információs hálózatok létrehozásának lehetôsége Hargita megyében címmel szervezett megbeszélést Hargita megye tanácsa és Csík Terület Ifjúsági Tanácsa, Csíkszeredában, augusztus 17-én. A megbeszélésen jelen voltak a kistérségi egyesületek menedzserei, teleházakat mûködtetô csíki ifjúsági szervezetek, szakértôk, megyei önkormányzati képviselôk a Hargita Megyei Tanács keretében mûködô vidékfejlesztési, urbanisztikai, jogi, illetve az ifjúsági és sport szakbizottságok vezetôi. A megbeszélés keretében a résztvevôk a közös teendôkre és lépésekre keresték a megoldásokat, a megyei információs társadalom építése tekintetében. A résztvevôk a teleházakhoz és az informatikai hálózatokhoz kapcsolódó programok elindítását kezdeményezték. Abban is megállapodtak, hogy a nagyobb informatikai pályázati kiírásokon együtt, vagy legalábbis egyeztetve vesznek részt, hogy a térségekben az információs társadalom kiépítése tekintetében jelentôsebb lépéseket lehessen tenni.

A nyitott határokról

A nyitott határok az európai egység legfontosabb szimbólumai, a határnyitással azonban biztonsági problémák is együtt járnak - mondta Karl von Wogau európai parlamenti képviselô a Páneurópai Piknik 15. évfordulója alkalmából rendezett konferencián csütörtökön Sopronban. A német politikus együttmûködést szorgalmazott az unió külsô határainak két oldalán élôk között. "Meg akarjuk akadályozni, hogy második vasfüggöny, kínai fal épüljön a jövendôbeli európai uniós tagok irányába" - jelentette ki. Hozzátette: ezért konzekvensen kell folytatni az unió új szomszédságpolitikáját. Az Európai Unió saját érdeke, hogy biztonsági kérdésekben együttmûködjön a külsô határokon lévô országokkal a kábítószer-csempészek, az embercsempészek, a csalók elleni fellépésben.

Ítéletidô Franciaországban és Nagy- Britanniában

Legkevesebb kilenc személy halt meg a Franciaországon szerdán végigsöpört viharban - közölte a párizsi belügyminisztérium. A mentôalakulatok keresôhelikopterek segítségével még három eltûnt után kutatnak. A hatóságok hangoztatják, hogy a szerencsétlenül járt kirándulók nem vették figyelembe a heves széllökésekre, a hatalmas tengeri hullámokra és a kiterjedt áradásokra figyelmeztetô viharjelzéseket. A vakmerô fürdôzôk nemtörôdömsége okozta a halálesetek többségét - jelentette ki a tárca egyik szóvivôje. A párizsi hatóságok azt fontolgatják, hogy fakidôlés veszélye miatt átmenetileg bezáratják a francia fôváros parkjait és temetôit. Nagy-Britannia skóciai területén két sárlavinában mintegy 50 autós rekedt el. Mentôhelikopterekkel siettek a segítségükre.

Egy (villám)csapásra 31 tehén

Egyetlen villámcsapás ölt meg 31 tehenet Kurt Nielsen dán gazda összesen 85 állata közül, s a férfi ezt a "természet szeszélyének" értékeli. A tehenek kedden egy fa alatt kerestek menedéket a vihar elôl - mondta el csütörtökön Kurt Nielsen. A keddi nap különben Dánia egész területén bôvelkedett zivatarokban és a meteorológiai intézet 5808 villámcsapást regisztrált aznap. A dániai biztosítótársaságok tájékoztató szolgálata eddig nem tud olyan esetrôl, hogy valaha is ehhez hasonlóan sok tehén pusztult volna el egyetlen villámcsapástól.

Újabb bizonyíték a Marson

A Mars egykori vízkészletének újabb vélhetô bizonyítékára bukkant a Spirit amerikai önjáró robot, amely január 4-én érte el a vörös bolygó felszínét. A Kaliforniában lévô pasadenai irányítóközpont munkatársai szerdán arról számoltak be, hogy a kisebb autóméretû szerkezet jelenleg a Mars Columbia nevû dombvidéke elôtt végzi kutatómunkáját, egy követ vizsgált meg a közelmúltban, és kiderítette: a Clovis névre elkeresztelt alakzat nagy mennyiségben tartalmaz ként, klórt és brómot. Ezek az elemeket rendszerint vulkáni kitörések vetik ki, és folyékony állapotú vízzel vagy vízpárával vegyülhetnek. A Spirit ikertestvére, az Opportunity az égitest másik oldalán hetekkel ezelôtt ereszkedett le egy stadion nagyságú kráter mélyére, és az ott elterülô fodros vízre emlékeztetô dûne összetételérôl küld a Földre tudományos adatokat.

BSkyB televíziós adás telefonvonalon

Az elôfizetéses csatornákat közvetítô brit mûholdas televízió társaság, a BSkyB Sky Sports és Sky Movie elôfizetéses csatornáinak közvetítésérôl kötött szerzôdést a telefonvonalas szélessávú internet-kapcsolaton keresztül történô televízió-mûsorszórással foglalkozó HomeChoice társasággal. A szerzôdés az elsô igazán nagy ilyen jellegû megállapodás Nagy- Britanniában telefonvonalon keresztül történô televíziós mûsorszórásról, ami nem sokkal elôzte meg a BT valamint a France Télécom hasonló saját szolgáltatásainak bevezetését. A BSkyB a szerzôdésnek köszönhetôen el tudja juttatni elôfizetéses mûsorait a kábeltévével nem rendelkezô, illetve parabolaantennát telepíteni nem képes vagy nem hajlandó nézôközönséghez is. Nagy- Britanniában heti átlagban 50 ezerrel gyarapodik a szélessávú internet-elôfizetôk száma, ami egyre növeli az internetszolgáltatók rangját és szerepét a médiaiparban a televíziós társaságokkal vívott versenyben.

Az Agfa profilt vált

Az Agfa, Európa vezetô fotótechnikai vállalata profilt vált, megválik hagyományos fotóipari részlegétôl - jelentette be az Agfa-Gevaert. A film, fotópapír és labortechnikai eszközöket gyártó részlegeket 175,5 millió euróért eladja a cég mostani menedzsmentjének, illetve pénzügyi befektetôknek. Az új tulajdonosok átveszik ezen részlegek 2900, döntôen németországi üzemekben dolgozó alkalmazottait. 2004. november 1-jén zárják le a tranzakciót, amelynek során az Agfa licencszerzôdést köt arról, hogy az új tulajdonos korlátlan ideig használhatja az Agfa márkanevet. A konszern a jövôben a nyomdaiparban és az orvosi technológiánál használt grafikus rendszerekre koncentrálja erôit, követi az ágazatban zajló gyors digitalizálást.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Járay Fekete Katalin

Körzeti elnökök találkozója

Az ôszi választások elôkészítésérôl, különbözô, napirenden szereplô ügyekrôl valamint a tagszervezetek problémáiról tárgyal a marosvásárhelyi körzetek elnökeivel ma délután 5 órai kezdettel a városi szervezet székházában - Dózsa György utca 9. szám - a Maros megyei RMDSZ elnöke, dr. Kelemen Atilla.

Az ügyvezetô elnökség ülése

Ma délelôtt 10 órától megyeszékhelyünkön, a Braila utca 9. szám alatt, a szövetség székházában ülésezik az RMDSZ Maros megyei szervezetének ügyvezetô elnöksége. Napirenden: a parlamenti választások elôkészítése, az eddig megtartott önkormányzati találkozókról szóló beszámolók elôterjesztése, újabb találkozók elôkészítése.

Mezôségi kistérségi társulás alakul

Augusztus 20-án, vagyis ma délután 3 órától, a létesítendô társuláshoz csatlakozó községek - Mezôbánd, Mezômadaras, Mezôpanit, Mezôcsávás, valamint Sámsond - vezetôinek jelenlétében Mezôbándon tartja alakuló ülését a Székely Mezôségi Kistérségi Társulás.

Tudományos konferencia Sáromberkén

Lokális történelmek címmel rendez tudományos konferenciát augusztus 28-án a sáromberki Teleki- kastélyban a sáromberki néprajzi-falutörténeti múzeum.

Szarvasmarha-kiállítás Dánoson

A megyeháza, a megyei tanács, a Mezôgazdasági Szaktanácsadó Hivatal, a Mezôgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság, valamint a helybéli polgármesteri hivatal szarvasmarha- kiállítást szervez augusztus 22-én délelôtt 10 órától Dánoson, a sportpályán.

Bôvül a kábeltévéhálózat Backamadarason és Szentgericén

1992-ben hozták mûködésbe az elsô kábeltévé-hálózatot Backamadarason, illetve Szentgericén. Három esztendôvel késôbb, 1995- ben, egy újabb vállalkozó a meglévô hálózatot felújította, s így ma 16 televíziócsatorna kínálata közül válogathatnak az elôfizetôk. Backamadarason számuk 270, Szentgericén 216. Az elôfizetési díj havonta 120.000 lej. A vállalkozónak szándékában áll továbbfejleszteni a hálózatot.

Újra együtt az Egerházi-utódok

Idén is találkoznak Mezôbándon az erdélyi, illetve az anyaországi - köztük mintegy 15-20 hajdúhadházi is - Egerházi-utódok. Délelôtt 11 órától a helybeli református templomban tartandó istentiszteleten (melyen Kerezsi János lelkipásztor szolgál) vesznek részt, a temetôkertben megkoszorúzzák az ôsök sírját, illetve, amint Lôrincz Emese marosvásárhelyi szervezôtôl megtudtuk, városnézés a megyeszékhelyen, valamint a gyulakutai református mûemlék templom csoportos megtekintése is szerepel a találkozó programján.

Új, korszerû pénztár Segesváron

Az Electrica Transilvania villamossági vállalat marosvásárhelyi fiókja ezúton tájékoztatja segesvári fogyasztóit, hogy 80 négyzetméter hasznos felületû, modern bútorzattal és a legkorszerûbb berendezésekkel ellátott pénztár, valamint egy tájékoztató iroda, tudakozó áll az elôfizetôk rendelkezésére az Andrei Saguna utca 2. szám alatt.

Gépkocsifosztogatók

A marosvásárhelyi rendôrség bûnügyi osztályának munkatársai újabb gépkocsitolvajt azonosítottak és tartóztattak le. A kivizsgálások eredményeként kiderült, hogy a petrozsényi 33 éves T. Stefan, valamint a szintén odavaló C. Valeriu (ez utóbbit letartóztatási paranccsal 2004. augusztus 14-én ôrizetbe is vették), augusztus 14-én egy Marosvásárhely központjában parkoló személygépkocsit kiraboltak. T. Stefan nevére a Marosvásárhelyi Bíróság 29 napra szóló letartóztatási parancsot adott ki.

Árvízkárosultakon segítettek a csendôrök

A Marosvásárhelyi Területi Csendôrparancsnokság munkatársai a Bel- és Közigazgatási Minisztérium kezdeményezésére 38.173.000 lejt gyûjtöttek a bô esôzések által júliusban súlyos károkat szenvedôk javára, ugyanakkor a különbözô csendôralakulatok szállítóeszközeikkel siettek segíteni azokat a csendôralakulatokat, melyek humanitárius segélyeket juttattak el a természeti csapásokat szenvedô Bákó, illetve Hunyad megyeiekhez.

Apróhirdetések

ADÁSVÉTEL

ELADÓK színes tévék, automata mosógépek, hûtôk, fagyasztók, kombinált hûtôk 14 hónap garanciával. Új aragázkályhák! Tel. 269-301. (4462)

VÁSÁROLOK régi tárgyakat: ezüst evôeszközt, dobozt, kancsót, porcelánt, festményt, stílbútort. Tel. 251-046, 0740-147-380. (4262)

A NIKI PARC bicikliüzlet a legolcsóbban kínál új MTB bicikliket; gázkonvektorokat. Tel. 0265/212-369. (3903)

ELADÓ iskolásnak való íróasztal jó állapotban. Tel. 220-703. (4914)

ELADÓ kis és nagy mennyiségben olcsón szilva bárkinek. Tel. 511-239, 0740-238-952. (4896)

VESZEK méheket. Tel. 0745-304-544. (4889)

ELADÓ búza olcsón, bôröndök, kaniszterek. Tel. 219-076. (4898)

ELADÓ jó állapotban lévô 20 m2 alapterületû fagarázs. Méretei és szerkezete lehetôvé teszi átalakítását m&