|
VI. évfolyam 179. (15749.) sz . |
2004. augusztus 2., hétfõ
|
Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@fx.ro
Apróhirdetések
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
Díjmentesen
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: impress@fx.ro
A hirdetések egységes tarifája 90 Ft/szó, mely magába foglalja a romániai áfát is.
Az egy személyre jutó nettó havi jövedelem és a 2004-2205-ös télre vonatkozó fûtéspótlék növekedni fog a 2004/55-ös kormányrendelet értelmében. A 2004. évi 55-ös kormányrendelet 13,7 százalékkal növeli az egy személyre jutó nettó havi jövedelmet, ami a 2004. november -- 2005. március idôszakra vonatkozó tervezett fizetésemelésnek felel meg, jelentette ki vasárnapi sajtótájékoztatóján Dan Mircea Popescu munkaügyi miniszter.
Az új rendelet elôírásai értelmében 12 százalékkal növekedik a központi fûtéssel melegített lakások fûtéspótléka, ami megegyezik a gigakalória árának 800.000 lejrôl 896.000 lejre történô növekedési arányával. Így a legkisebb fûtéstámogatás 240 ezer lejrôl 270 ezer lejre növekedik azon családok számára, amelyek központi fûtéssel melegítenek, a legnagyobb összeg pedig 1.650.000 lejrôl 1.855.000 lejre emelkedik.
A gázzal fûtött lakások támogatása 2004. november - decemberére 17 százalékkal növekedik, 2005. január - márciusára pedig 39 százalékkal. Így a legkisebb támogatás összege 104 ezer lejrôl 125 ezer lejre emelkedik, a legnagyobb támogatásé pedig 830 ezer lejrôl 1.010.000 lejre. (Mediafax)
Mint lapunkban is jeleztük, óriási vihar pusztított július 10-én Gyulakuta és Balavásár községben. Míg Gyulakután inkább az épületekben, a Nagy és Kis utcában, valamint a Puszta utcában körülbelül 800 lakásban tett kárt a vihar, addig Balavásár községben a mezôgazdasági termôterületeket érintette a természeti csapás, ahol 15 milliárdos kárral kell a gazdáknak számolniuk. A községek önkormányzata felmérte a károkat, és állami segélyekért folyamodtak. A prefektúra közvetítésével a segélybe kapott cserép és ablaküveg szombaton érkezett a helyszínre.
Gáll Sándor polgármester és
Takács Mózes alpolgármester
jelenlétében a gyulakutai iskola udvarára rakták le
a 12 kamionnyi 78.100 darab cserepet és 560 négyzetméter
síküveget. - A vihart követô héten 10
részre osztottuk a falut, s egy
polgármesteri hivatali alkalmazott és egy tanácsos
végigjárták a falut, Kelementelkét és
felmérték a károkat. Gyulakután 585 ház,
míg Kelementelkén 238 ház tetôzetét kell
megjavítani, részlegesen vagy teljesen újrafedni. Az
épületekben okozott kárt 1,3 milliárd lejre,
míg a mezôgazdaságban keletkezett kárt 700
millió lejre becsülték. A ma kapott segély
értéke 1,1 milliárd lej - mondta Gáll Sándor
polgármester.
Máthé János balavásári polgármester elmondta, hogy Kendre már az elôzô napokban megérkezett a 8000 cserép és 100 négyzetméter ablaküveg, amelyet a szombati nap folyamán már ki is osztottak a károsultaknak. Sajnos, a 15 milliárd lejnyi mezôgazdasági károkért nem fogják kártalanítani a gazdákat, mert senki sem kötött biztosítást természeti csapás esetére.
A Greenpeace a Félsziget fesztiválon is jelen volt
Már 23 ezer aláírást gyûjtött Románia nagyvárosaiban a verespataki ciántechnológiás aranykitermelés ellen a Greenpeace nemzetközi környezetvédô szervezet - derült ki szombaton a Marosvásárhelyen zajló Félsziget Fesztiválon.
A Greenpeace a fesztivál színhelyén saját standot állított fel, ahol megismertette a jelenlévôkkel a napokban kezdett aláírásgyûjtô kampányát. Az aláírásokat egy nyílt levéllel együtt Adrian Nastase miniszterelnökhöz juttatják el.
Anamaria Bogdan szóvivô az MTI-nek elmondta, hogy eddig Temesváron, Nagyszebenben, Brassóban, Iasiban és Segesváron szerveztek aláírásgyûjtési akciót, s eddig 23 ezer ember foglalt állást a verespataki terv ellen.
A környezetvédôk szombaton érkeztek a marosvásárhelyi Félsziget Fesztiválra, s ott szórólapok osztogatásával népszerûsítették kezdeményezésüket. A következô napokban a karaván Konstancára és Cernavodaba is ellátogat.
Adrian Nastase kormányfôt a környezetvédôk arra kérik, hogy akadályozza meg a verespataki tervet, amely a 2000-es nagybányai tiszai ciánszennyezéshez hasonló, de akár annál nagyobb természeti katasztrófát idézhet elô. Emlékeztetnek, hogy a munkálatok során 250 tonna ciánt alkalmaznak majd, ami elegendô mennyiség a Föld lakosságának hatszori kiirtásához. A környezetvédôk számára elfogadhatatlan kétezer ember kilakoltatása, tíz templom és kilenc temetô felszámolása, valamint öt hegy és négyezer hektár természeti terület tönkretétele.
Pénteken négy "lovagrend" rohamozta meg és foglalta el Segesvár belvárosát, majd ideiglenes parancsnokot nevezett ki a város élére. A parancsnok elsô rendeletével kötelezôvé tette a jókedvet, s ezzel megkezdôdött az immár hagyományossá vált segesvári középkori fesztivál.
A fesztivál az idéntôl alapvetô jellemzôjében változott meg azzal a döntéssel, hogy a rockkoncerteket kitiltották a rendezvényrôl, s az alkohol forgalmazása is tilos volt a vár területén. Noha korábban sokakat vonzottak a koncertek, a rockmentesség határozottan jó döntésnek bizonyult, hisz ezáltal a fesztivál valamivel közelebb került ahhoz, aminek eredetileg szánták: a középkori várhoz illô, a középkor hangulatát idézni szándékozó rendezvénnyé vált. A várban némileg enyhült a zsúfoltság, azonban még így is rengetegen keresték fel a hét végén Segesvárt, amelynek a központját birtokba vették a színjátszók, festôk, tetoválók, kézmûvesek. Örvendetes, hogy a bóvliárusok többségét kiiktatták a vár területérôl. Azért csak a többségét, mert Drakula denevérszárnyakon repülô mását viszont megvásárolhatták az érdeklôdôk, ez azonban ahhoz kapcsolódik, hogy a vérszomjas gróf képmása és neve már annyira összefonódik a külföldrôl Segesvárra irányuló idegenforgalom szemében a várossal, hogy ezúttal is központi alakja volt a fesztiválnak.
Az idônként esôvel fenyegetô felhôk ellenére kellemes hangulat uralkodott, a szórakozásról a színpadokon fellépô "lovagrendek" tagjai gondoskodtak. Az eseményeket hangosan kidobolták, s hogy a zene se hiányozzon, az óratorony alatt középkori muzsikát játszottak.
Noha a vendégek zöme - a rockkoncertek hiánya ellenére a többségük az idén is fekete pólót, bakancsot, kopott farmert viselô fiatal - civilizáltan próbált örülni a programoknak, itt- ott felbukkantak úti célt tévesztett "fesztiválozók" is, akik láthatóan belôve hevertek a legelképesztôbb helyeken, vagy alkoholtól (drogtól?) zavart elmeállapotban földgöröngyöket csapkodtak a kolostortemplom falához.
A segesvári fesztivál évrôl évre növekvô hírneve és sikere - noha politikamentes rendezvényrôl van szó - természetesen a nevezetességeket is vonzza. Míg a korábbi években Ion Iliescu államfô is megfordult itt, ezúttal az ellenzék vezéralakja, Theodor Stolojan nézett szét a piactéren. Mely tényt annak rendje és módja szerint ki is dobolta a "kisbíró", hadd tudja meg minden jelenlévô.
A Nemzeti Liberális Párt (NLP) elnöke, Theodor Stolojan szombaton, Segesváron kijelentette, természetes a Szociáldemokrata Párt (SZDP) és a Nagy-Románia Párt (NRP) közeledése, de mérgezô Románia jövôjére nézve.
Stolojan szerint "a hatalomért folytatott kétségbeesett küzdelem" közben Adrian Nastase kész feláldozni az ország érdekeit, jelesül az európai integrációt, szövetségre lépve a szélsôséges NRP-vel.
- Azt tapasztalom, hogy újjáalakul az 1993-1994 közötti vörös négyszög. Az SZDP már nem érdekelt az RMDSZ-szel történô együttmûködésben, mert a szövetség túl kicsi eredményeket ér majd el a választásokon, ami nem biztosítja az SZDP hatalomra kerülését - értékelte Stolojan. A liberális politikus szerint a D.A. Szövetség igen jól együttmûködhet az RMDSZ- szel, ha hatalomra kerül, ám elvárja, hogy Markó Béla alakulata "vállalja a kormányzás felelôsségét, és ne várja, hogy minden követelése teljesüljön, mint ahogy azt az SZDP kormányzása alatt tette". (Mediafax)
Csütörtökön a megyei SZDP-vezetés bôvített ülésén döntenek a belsô választások idôpontjáról. Az ülésen jelen lesz Nicolae Vacaroiu alelnök is.
Belsô választásokat tart a kormányzópárt megyei szervezete, úgy próbálva erôsíteni a helyi szervezetek és a parlamenti képviselôk kapcsolatát. Azzal, hogy a párttagok részt vehetnek a jelöltállításban, erôsítik a választók és képviselôk kapcsolatát, nyilatkozta Cristian Georgescu, az SZDP megyei ügyvezetô elnöke.
Bárki részt vehet a belsô választásokon, aki a SZDP tagja, napirenden van a tagdíjjal, jelentette ki az ügyvezetô elnök, hozzátéve, hogy azok, akiktôl megvonták a politikai támogatást vagy ártottak a párt imázsának, nem indulhatnak jelöltként. A belsô választásokon részt venni óhajtók önéletrajzot, vagyonbevallást kell letegyenek a szervezethez, ezenkívül egy úgynevezett erkölcsi fogadalmat, ami azt jelenti, hogy az illetô írásban közli, hogy elfogadja az elôválasztások procedúráját és a választás eredményét.
Az elôválasztásokat 18 napos kampány elôzi meg, amelyet a jelölt saját zsebbôl pénzel, ezalatt nem használhatja fel a sajtót kampánycélokra, ellenben egy füzetet adnak ki, amelyet bárki megkaphat a megyei szervezet székházában, és amelyben bemutatják az összes jelöltet. A belsô választásokat ugyanaznap tartják mindenhol (a pontos dátumot nem tudták megmondani, csak annyit, hogy még az augusztus 27-i rendkívüli kongresszus elôtt), reggel 8 és este 8 között, és minden helyi szervezet (megyeszinten 82) egy-egy szavazókörzetnek számít. Csak a párttagok szavazhatnak, a tagkönyvvel, és ha napirenden vannak a tagdíjakkal. Ez utóbbit akár a szavazás napján helyben is kifizethetik. Összesen 9 képviselô- és 4 szenátorjelölt kerülhet a listára, amelyet a megyei végrehajtó büró véglegesít.
Hangulatos Helikon-esten vehettek részt az irodalomkedvelôk pénteken a marosvásárhelyi Diakóniai Központ Bocskai-ermében (a Helikon-Kemény János Alapítvány szervezésében). Az erdélyi magyar irodalom egyik kiemelkedô egyéniségérôl, Nyirô Józsefrôl emlékeztek meg születésének 115. évfordulója alkalmából.
B. Fülöp Erzsébet és Ördög Miklós Levente színmûvészek színvonalas elôadása révén (felolvasás Nyirô néhány kiemelkedô fontosságú mûvébôl) a közönség közelebb kerülhetett az író és a székely ember lelkéhez. Ma a nyirôi élményvilág egyre fontosabb szerephez jut és - reméljük, hamarosan - elfoglalja méltó helyét az egyetemes magyar irodalomban. A Kopjafák, a Jézusfaragó ember vagy az Uz Bence mind-mind elemi erôvel ragadja meg az olvasót és örökíti meg a varázslatos erdélyi tájat.
Dávid Gyula irodalomtörténész ismertette és méltatta Nyirô József munkásságát, hangsúlyozva, hogy "Nyirô életmûvének értékelése a mai napig nem történt meg. A politikai tiltás lényegében 1990-ben kezdett nálunk feloldódni, és ahhoz, hogy a mû ténylegesen elfoglalja a helyét a mai olvasói köztudatban, elsôsorban nem is értékelésekre, hanem a mûvekre van szükség". Mint mondotta, ma már örömmel vehetjük tudomásul, hogy a feltételek biztosítottak. A Marosvásárhelyen már megjelent Nyirô-válogatás (Impress Kiadó), valamint az Uz Bence eredeti változatának kiadása (Marosi Ildikó jóvoltából) jelzi, hogy a filológiai feltételek is megteremtôdnek a nyirôi mû értékelésére. A teljes életmûvet elemezve Dávid Gyula kitért Nyirô József különbözô alkotói szakaszaira. Különösen fontosnak tartotta az elsô periódust (az 1924-ben megjelent Jézusfaragó ember címû kötetben összegyûjtött novellákat), hangsúlyozva, hogy a következô kötetekben is bôven találunk olyan elbeszéléseket, amelyekben a friss székely paraszti világ, a havasokban, a természettel együtt élô ember világa háborítatlanul, modorosságtól viszonylag mentesen jelenik meg.
A megemlékezés végén Adamovits Sándor, a Helikon-Kemény János Alapítvány elnöke felolvasta Nyirô fohászát, amelyet halála elôtt pár héttel írt, és amelynek címe: Küzdelem a halállal. Mint tudjuk, Nyirô József 1953- ban, Madridban hunyt el, arra kérve a Teremtôt, hogy legalább a lelkét vigye vissza a Székelyföldre.
Moldova szankciókat vezetett be Dnyeszteren túli területe ellen pénteken, válaszul arra, hogy az oroszajkú szakadár régióban bezáratták a román nyelven, latin betûkkel oktató iskolákat.
Chisinau megtiltott minden oda irányuló áruszállítást, és megtiltotta a moldovai vasutaknak, hogy részt vegyenek a területrôl származó áruk szállításában. A chisinaui kormány közlése szerint akkor oldják fel a büntetô intézkedéseket, ha a Moldovától 1992-ben önkényesen elszakadt terület - a "Dnyeszteren túli Köztársaság" - keményvonalas szláv vezetôi újra engedik a román nyelvû iskolák mûködését, megszüntetnek minden akadályt, amelyet a moldovai állampolgárok szabad mozgásának útjába állítottak, és lehetôvé teszik, hogy Moldova állami szervei normálisan mûködhessenek a területen.
Ion Iliescu román államfô Oroszország segítségét kérte a válság megoldásához. Az elnöki hivatal pénteki közleménye szerint azért éppen az orosz kormányhoz fordult, mert Moszkvának befolyása van a tiras- poli vezetôkre. Iliescu "tûrhetet-lennek" nevezte a Dnyeszter menti területen uralkodó állapotokat, s kérte Moszkvát, vesse latba befolyását, érje el a tiraspoli vezetôknél, hogy engedélyezzék a bezárt iskolák újbóli mûködését. Románia az Európa Tanácsnál is panaszt tett pénteken az iskolabezárások miatt. Az orosz külügyminisztérium aggodalmát fejezte ki a moldovai központi hatóságok és a nagyrészt oroszajkúak lakta Dnyeszter menti terület közötti feszültség élezôdése miatt.
A Nyárádszeredai Napok keretében július utolsó napján immár negyedik alkalommal szervezték meg a régió szarvasmarha-kiállítását. Az állattenyésztô gazdák körében különleges fontosságú rendezvényt a Megyei Mezôgazdasági Szaktanácsadó Hivatal, a Mezôgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság, a Szaporodásbiológiai és Fajtanemesítô Központ, a megyei tanács és prefektúra, valamint a Nyárádszeredai Polgármesteri Hivatal szervezték.
A kiállítást és versenyt négy kategóriában írták ki. Az eredmények a következôk: a többször ellett tehenek kategóriájában elsô helyezett a szentgericei Iszlai Zoltán, a második a sárdi Frunza György, míg a harmadik a nyárádszentlászlói Kuti Orbán Loránd szarvasmarhája lett. Az elsôborjas tehenek kategóriájában kiállított legszebb állatokért az elsô díjat a nyárádszeredai Tóth Zsolt, a második és harmadik díjat a tompai Csíki Árpád vihette haza. Legmutatósabb vemhes üszôje a berekeresztúri Bíró Péternek volt. A tompai Csíki Árpád egyik állata ebben a kategóriában is második lett, a harmadik helyezés viszont az andrásfalvi Bíró Hunor üszôjét illette.
A tenyészüszôk kategóriájában a szentháromsági Péterfi Lajos növendéke vitte el a pálmát, második lett berekeresztúri Varga Lajos, harmadik a szentandrási Bíró Olivér állata. Az elsô helyért 1,2 millió lejes, a második helyért 800.000, míg a harmadik díjért 600.000 lejes pénzjutalom járt.
A kiállítás nagydíját a berekeresztúri Bíró Péter vemhes üszôje nyerte el. A gazda ezért még kétmillió lejes jutalmat is kapott. A legszebb tôgyért járó különdíjat a napi 35 liter tejet adó szarvasmarha kapta. Gazdája a nyárádszentlászlói Kuti Orbán Loránd. A különdíjjal járó 500.000 lejes jutalmat dr. Kelemen Atilla ajánlotta fel. A legidôsebb szarvasmarha-tartó gazdának járó díjat Varga Lajos vehette át, ami szintén 500.000 lej, Suba Kálmán személyes adománya. Az idei vándordíjat, egy szép harangot, a tompai Csíki Árpád vihette haza.
Kecskés Levente 5 méterrôl álmodik
A marosvásárhelyi rúdugrók már évek óta a belföldi élvonalba tartoznak, azonban a legtöbben, miután kinôtték az ifjúsági korosztályt, befejezik pályafutásukat. Ennek egyik oka, hogy a belföldi eredmények nem tudnak konkurálni nemzetközi szinten, ami legnagyobbrészt az anyagi feltételek hiányával magyarázható. Szabó Ferenc, a Marosvásárhelyi Sportlíceum igazgatója és a rúdugrók edzôje évek óta harcol a szélmalmokkal, megpróbált rúdugró olimpiai központot létrehozni Marosvásárhelyen, abban reménykedve, hogy ezzel talán az eredményes versenyzéshez szükséges felszereléshez juthat. A központot azonban Iasi-ban hozta létre a szakszövetség, a hivatalos indoklás szerint azért, mert Marosvásárhelyen nincs terem, ahol télen készülni lehet.
A mostoha körülmények ellenére azonban idônként így is megjelennek olyan tehetségek, akik képesek a kiugró eredményre. Kecskés Levente például, aki az idén még ifjúsági II korosztályú, ám már 430 cm-es eredménynél tart. Ha továbbra is ilyen iramban fejlôdik, akkor két éven belül, ifjúságiként öt méterig juthat, s ezzel talán elindulhat a nemzetközi sportpályafutás útján, még akkor is, ha ez (sajnos, realistának kell lennünk) adott esetben Marosvásárhely elhagyását jelentheti.
Egyelôre azonban a sportoló és edzôje a körülményekkel küszködnek. Az elavult, nem mindig az adott testsúlynak és technikai szintnek megfelelô rudak képezik az egyik legnagyobb akadályt. Az elmúlt hét végén Kecskés Levente részt vett az ifjúsági Balkán-bajnokságon Banja Lukában, alig egy héttel a verseny elôtt azonban az elöregedett felszerelés áldozata lett. Ugrás közben törött el súlya alatt a rúd, így a boszniai versenyen összevarrt fejjel, teljesen alkalmatlan rúddal, kényszeredetten rövid nekifutással volt kénytelen versenyezni. Ötven cm-rel maradt el legjobb eredményétôl, 380 cm-es ugrásával azonban így is 3. helyen végzett. Amennyiben legjobb eredményét tudta volna hozni, az ezüstre lett volna elég, a nála két évvel idôsebb gyôztes görög fiú ugyanis az egyelôre álomhatárnak tûnô 530 cm-t teljesített.
Valami ilyesmirôl álmodik Kecskés Levente is, aki két év múlva ifjúsági világbajnokságon szeretne indulni, ehhez azonban az 5 méter minimálisan kötelezô. Sokat kell dolgozni ennek érdekében, de tisztában van a nehézségekkel. Most például azzal, hogy egy új (azaz csak számára új, hiszen használt felszerelésrôl van szó) rudat szokjon meg, amely valamivel közelebb repítheti álmához.
Látványosan küzdöttek a marosvásárhelyiek
Két marosvásárhelyi harcos is szorítóba lépett a város sporttörténetének elsô profi küzdôsport-gáláján, amelyet a Prima tv és a Bronec Security testôrszolgálat szervezett péntek késô este a ligeti sportcsarnokban. A szervezôk szándéka szerint ezen a gálán alakult ki az a csapat, amely majd Romániát képviseli a Franciaország elleni profi kempo karate mérkôzésen.
A több küzdôstílus elemeibôl építkezô kempo karate az egyik legkeményebb ága a keleti küzdôsportoknak, s ez a pénteki gálán is meglátszott. Az ütések és rúgások (akár földharcban is) mellett a dobások is megengedettek ebben a harcnemben, ezért nagyon gyakori a kiütés.
A két marosvásárhelyi sportoló látványosan és eredményesen küzdött a magas jegyárak ellenére megtelt sportcsarnokban. Poczó Zoltán (Gombos Attila tanítványa) ellenfelére, Catalin Paunra az elsô két menetben háromszor is rászámoltak, miután ütéseivel és fojtásaival nehéz helyzetbe hozta ôt. Utóbb a mérkôzés kiegyenlítôdött, s bírák döntetlent hirdettek ki. Ez volt azonban az gála egyik leglátványosabb csatája.
Ami Rus Traian (edzô: Horváth Attila) szereplését illeti, ez jóval rövidebbre sikerült, s ebben maga a marosvásárhelyi sportoló a ludas, hiszen kung-fu alapképzettsége révén a tekvondóból érkezô ellenfelét, George Dinachét többször is eldobta. Az egyértelmû fölényével zárult elsô menet után a másodikban aztán egy jobbegyenes, majd egy dobás után Dinache hosszú ideig nem tudott magához térni, ami azt jelentette, hogy Rus kiütéssel nyert.
Ismertté vált a bajnoki program
Közzétette a teremlabdarúgó A-osztályos bajnokság mûsortervét a labdarúgó- szövetség. Az idéntôl 14 csapatra növelték a mezônyt, közöttük található a marosvásárhelyi FC Transilvania együttese is. A tavalyi bajnokságban 8. helyen végzett, a Románia-kupában azonban döntôbe jutott vásárhelyi csapat az alábbi program szerint játszik a bajnokság elsô felében:
1. forduló (szeptember 5.): Pandurii Tg.-Jiu - FC Transilvania
2. forduló (szeptember 12.): FC Transilvania - Székelyudvarhely
3. forduló (szeptember 19.): Gomonth Ploiesti - FC Transilvania
4. forduló (szeptember 26.): FC Transilvania - CS3 Bukarest
5. forduló (október 3.): CIP Déva - FC Transilvania
6. forduló (október 10.): FC Transilvania - Eurolines Bukarest
7. forduló (október 17.): FC Arad - FC Transilvania
8. forduló (október 24.): FC Transilvania - Municipal Konstanca
9. forduló (október 31.): Venus Bukarest - FC Transilvania
10. forduló (november 7.): FC Transilvania - FC Bodu Bukarest
11. forduló (november 14.): Fratia Rm.-Vâlcea - FC Transilvania
12. forduló (november 21.): FC Transilvania - MGA Domnesti
13. forduló (november 28.): Energoconstructia Craiova - FC Transilvania
A bajnokság azonnal folytatódik a visszavágó mérkôzésekkel, december 5-én, 12-én és 19-én játsszák a 14-16. fordulókat, majd karácsonyi és szilveszteri szünetet követôen január 9-én folytatódik a bajnoki idény, amely március 13-án zárul.
Ismertté vált a bajnoki program
Közzétette a teremlabdarúgó A-osztályos bajnokság mûsortervét a labdarúgó- szövetség. Az idéntôl 14 csapatra növelték a mezônyt, közöttük található a marosvásárhelyi FC Transilvania együttese is. A tavalyi bajnokságban 8. helyen végzett, a Románia-kupában azonban döntôbe jutott vásárhelyi csapat az alábbi program szerint játszik a bajnokság elsô felében:
1. forduló (szeptember 5.): Pandurii Tg.-Jiu - FC Transilvania
2. forduló (szeptember 12.): FC Transilvania - Székelyudvarhely
3. forduló (szeptember 19.): Gomonth Ploiesti - FC Transilvania
4. forduló (szeptember 26.): FC Transilvania - CS3 Bukarest
5. forduló (október 3.): CIP Déva - FC Transilvania
6. forduló (október 10.): FC Transilvania - Eurolines Bukarest
7. forduló (október 17.): FC Arad - FC Transilvania
8. forduló (október 24.): FC Transilvania - Municipal Konstanca
9. forduló (október 31.): Venus Bukarest - FC Transilvania
10. forduló (november 7.): FC Transilvania - FC Bodu Bukarest
11. forduló (november 14.): Fratia Rm.-Vâlcea - FC Transilvania
12. forduló (november 21.): FC Transilvania - MGA Domnesti
13. forduló (november 28.): Energoconstructia Craiova - FC Transilvania
A bajnokság azonnal folytatódik a visszavágó mérkôzésekkel, december 5-én, 12-én és 19-én játsszák a 14-16. fordulókat, majd karácsonyi és szilveszteri szünetet követôen január 9-én folytatódik a bajnoki idény, amely március 13-án zárul.
Az idén is világbajnoki cím
Az utóbbi években megszokhattuk, hogy az ifjúsági evezôs világbajnokságokon rendszeresen van képviselôje a marosvásárhelyi Muresul klubnak, és azt is, hogy gyakorlatilag évente a dobogó legmagasabb fokára állhatnak. Az idén sem volt másként, a banyolesi (Spanyolország) vb-n, amelyet a nem olimpiai felnôtt versenyszámokban, valamint ifjúsági korosztályban rendeztek, a marosvásárhelyi klub sportolói közül Simona Morosan nyakába akaszthattak a szervezôk aranyérmet. A versenyzô a világbajnok nyolcas hajóban foglalt helyet Angelica Rosus, Adelina Cojocariu, Mariana Ohaci, Andreea Airoaie, Mihaela Coteata, Maria Bursuc, Adriana Râpa, valamint Teodora Stoica kormányos társaként. A Muresul eredménye ennél is jobb lehetett volna, de a korábbi években rendszeresen dobogóra álló, s még az idén is ifjúsági korú Barabás Enikô, aki egy idôben az olimpiai hajókban való helyre is pályázott, alig néhány nappal a verseny elôtt súlyos virózist kapott, így számára az idei versenyszezon azelôtt ért véget, hogy megkezdôdött volna. Enikôt azonban Pekingben várjuk majd egy érmes hajóba!
Balkán-bajnoki cím után a mezôny elsô felében az Eb-n
A hét végén zajlottak a csehországi Brnóban az U23 utánpótlás strandröplabda Európa-bajnokság mérkôzései. Romániát képviselô páros egyik tagja Bardócz Orsolya, a marosvásárhelyi CSU Gaz nôi irányítója volt, párja a bukaresti Irina Alexandru.
A belföldi mezônyt uraló páros, miután egy héttel korábban felnôtt Balkán-bajnoki címet szerzett (a döntôben Görögország képviselôit gyôzte le), Európa legjobb 23 évnél fiatalabb párosaival vívott csatában sem vallott szégyent, a lejátszott hat találkozóból hármat megnyert, s végül a 9. helyre rangsorolták a 24 induló csapat közül. A csoportmérkôzések során az orosz Prigarnicka-Rajeva kettôst 2-0 (12, 11), míg a görög Joannidu-Kosztani duót szintén 2-0 (16, 17) arányban gyôzték le, majd nagy csatában 1-2 (-14, 17, -13) eredménnyel maradtak alul a finn Pokki-Pokki párossal szemben. Az elsô kieséses körben a litván Grabovska-Packajeva pároson jutottak túl 2-0 (16, 19), majd a negyeddöntôben ismét szorosan 0-2 -17, -20) eredménnyel szenvedtek vereséget a lengyel Bialobrzeska-Kuchczynska párostól. Az utolsó, helyezésért folyó csatában aztán, még az elôzô vereség súlya alatt ismét kikaptak, ezúttal a vigaszágról érkezô német Holtwick-Kleefisch duótól, s ezzel a 9. helyen zárták ezt a bajnokságot.
Bardócz Orsolya számára a héten következnek a strandröplabda országos bajnokság mérkôzései, majd visszatér egyesületéhez, amellyel az október elején kezdôdô szuperligára folytatja a felkészülést.
Jöhet a Manchester United
Kedden és szerdán került sor a Bajnokok Ligája második selejtezôkörének elsô találkozóira. A keddi mérkôzésekrôl a csütörtöki lapszámban már beszámoltunk, most csak annyit említünk meg, hogy a Dinamo is sikeresen vette az idegenbeli akadályt és - akárcsak a Ferencváros - az utolsó pillanatokban elért találattal nyerni tudott a szlovák bajnok, Zsolna otthonában. Így megkönnyebbülten várhatja a jövô heti visszavágót, azonban a továbbiakban sok jóra nem számíthat. Hiszen, ha tovább is jut, a péntek déli sorsolást követôen mindenképpen pesszimistán várhatja a következô kört, hiszen az égiek a Manchester Unitedet jelölték ellenfélnek. A magyar bajnok ennél szerencsésebb volt, hiszen a zöld- fehérek a Sparta Prága - APOEL Nicosia párharc gyôztesét kapják. Bár papírforma szerint ebben az összecsapásban a csehek a favoritok, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az elsô találkozón a ciprusiak már 2-0-ra vezettek és Poborskyék csak az utolsó tíz percben tudtak egyenlíteni.
Érdekes, hogy a Wisla Krakkó, amely a BL- történetének legnagyobb arányú gyôzelmét aratta kedden (8-2 a WIT otthonában), a következô fordulóban a Real Madrid galaktikusai ellen bizonyíthatja, hogy nem a grúz ellenfél volt túl gyenge.
A Mircea Lucescu irányította Sahtyor Donyeck könnyedén vette az elsô találkozót és többek között Marica két góljával 3-1-re nyert Jerevánban. A mérkôzésen mind a négy román idegenlégiós - a már említett Maricán kívül Rat, Stoican és Florea - is szerepet kapott. Ugyancsak román érdekeltségû hír, hogy a Sheriff Tiraspol Hutan, Florescu és Lacusta segítségével csupán 2-1-re kapott ki a Rosenborg Trondheim otthonában. A norvég bajnok abszolút csúcstartó, hiszen közel másfél évtizede csak ôk nyerik az északi ország bajnokságát, amihez fogható Európában még nem volt, ugyanakkor évekig állandó résztvevôi voltak a BL csoportmeccseinek. Nem lehet ennyire boldog Wilnrotter-Babócsy András, aki ugyan nem kapott gólt a Makkabi Tel-Aviv elleni találkozón, azonban csatártársai gólt sem szerezték, így a hazai pályán elért 0-0 valószínûleg kevés lesz a visszavágón. Más okból, de szintén nem örülhet Rabóczky Balázs, aki továbbra is a Köbenhavn kispadját koptatja, a svéd válogatott Kihlstedt kiszorította a csapatból.
Egy-egy magyar és román játékvezetôi négyes is szerepet kapott a BL-selejtezôkben, Cristian Balaj és három segítôje a Djurgaarden - Kaunas találkozót vezette, míg Kassai Viktor és "csapata" a Hajduk Split - Shelbourne mérkôzésen kapott szerepet.
Eredmények:
WIT Tbiliszi (grúz) - Wisla Krakkó (lengyel) 2-8
Baku (azeri) - CSZKA Moszkva (orosz) 0-0
FK Tirana - FERENCVÁROS 2-3
Pjunyik Jereván (örmény) - Sahtyor Donyeck (ukrán) 1-3
HJK Helsinki (finn) - Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 0-0
Nova Gorica (szlovén) - FC Köbenhavn (dán) 1-2 Apoel Nicosia (ciprusi) - Sparta Prága (cseh) 2-2
Skonto Riga (lett) - Trabzonspor (török) 1-1
Zsolna (szlovák) - DINAMO 0-1
Young Boys Bern (svájci) - Crvena Zvezda Belgrád (szerb- montenegrói) 2-2
Club Bruges (belga) - Lokomotiv Plovdiv (bolgár) 2-0
Hajduk Split (horvát) - Shelbourne (ír) 3-2
Djurgaarden (svéd) - Kaunas (litván) 0-0
Rosenborg Trondheim (norvég) - Sheriff Tiraspol (moldáv) 2-1
Visszavágók kedden és szerdán.
A BL-selejtezô harmadik körének párosítása:
Grazer AK (osztrák) - Liverpool (angol)
Juventus (olasz) - Djurgaarden vagy Kaunas
SK Tirana vagy FERENCVÁROS - APOEL Nicosia vagy Sparta Praha
Rosenborg vagy Sheriff - Makkabi Haifa (izraeli)
Bayer Leverkusen (német) - Banik Ostrava (cseh)
Baku vagy CSZKA Moszkva - Glasgow Rangers (skót)
Jereván vagy Sahtyor Donyeck - Club Bruges vagy Lokomotiv Plovdiv
Dinamo Kijev (ukrán) - Skonto vagy Trabzonspor
Young Boys vagy Belgrád - PSV Eindhoven (holland)
Zsolna vagy DINAMO - Manchester United (angol)
Basel (svájci) - Internazionale (olasz)
Benfica (portugál) - Anderlecht (belga)
Deportivo La Coruna (spanyol) - Hajduk vagy Shelbourne
PAOK Szaloniki (görög) - HJK vagy Makkabi Tel Aviv
Nova Gorica vagy FC Köbenhavn - AS Monaco (francia)
WIT Tbiliszi vagy Wisla Krakkó - Real Madrid (spanyol)
Az elsô mérkôzésekre augusztus 10-én és 11-én kerül sor, a visszavágókat augusztus 24-én és 25-én rendezik.
Továbbjutott a Honvéd és az Otelul
Csütörtök este a Ferencváros Üllôi úti stadionjában fogadta a Kispest Honvéd az örmény MIKA Asztarak együttesét. Két héttel ezelôtt idegenben Gálhidi György fiai 1-0-ra nyertek, így bizakodva várták a visszavágót, amely a hazaiak mezônyfölényével indult, azonban a 41. percben a vendégek váratlanul megszerezték a vezetést. D. Grigorjan mintegy 20 méterrôl küldte kapura a labdát, amely kicsúszott Silhavy kezébôl és elsôként Sageldjan érkezett, aki a kapuba lôtt. A második félidôt ritmusváltással kezdte a Honvéd, aminek meg is lett az eredménye, hiszen 60. percben Vadócz visszafejelésébôl Bábik kiegyenlített. Ezt követôen hiába nyomott a Kispest, a csatárok minden helyzetet kihagytak, maradt az 1-1. A piros- feketék pedig folytathatják a második selejtezôkört, ahol a lengyel bajnokságban harmadik helyen végzett Amica Wronkival találkoznak.
Kettôs gyôzelemmel jutott tovább az Otelul Galac csapata, amely a következô körben a tavaly még a BL- csoportmeccseken szereplô Partizan Belgráddal küzd a továbbjutásért. Nem lesz könnyû Lothar Matthäus egykori fiai ellen. A második selejtezôkörben kapcsolódnak be a román és magyar bajnokságok ezüstérmesei, a Steaua szintén egy szerb-montenegrói együttessel találkozik, a Zeleznik Belgráddal, míg az Újpest a genfi Servette ellen lép pályára. A helvéteknél játszik az egykori válogatott Viorel Moldovan is. Érdekes, hogy a svájci bajnokságban tavaly harmadik helyezett Servette az idei évadot - pénzügyi gondok miatt - három pont hátránnyal indította.
A máltai Birkirkara a román idegenlégiós védô Dronca 84. percben lôtt góljával szerezte meg a gyôzelmet, azonban ez sem volt elég az albán Partizani ellen. A mérkôzést egyébként a Mircea Salomir vezette román játékvezetô gárda irányította.
A többi eredménybôl mindenképpen említést kell tenni a balti államok csapatainak vereség nélküli sima továbbjutásáról, még akkor is, ha tudjuk, hogy nem nagy kunszt ír, feröeri vagy luxemburgi csapatok ellen diadalmaskodni. Persze a kivétel itt is erôsíti a szabályt, hiszen az észt TVMK Tallinn kettôs vereséggel búcsúzott az izlandi Akranesszel szemben. Ami pedig a volt szovjet tagköztársaságok közötti összecsapásokat illeti, itt a moldávok és grúzok mindkét együttese továbbjutott. Történelmet írt a liechtensteini Vaduz is, amely kettôs gyôzelemmel tudta le az ír Longford elleni két találkozót.
Eredmények (zárójelben az elsô mérkôzések eredménye, kiemelve a továbbjutottak):
Északi csoport:
Bohemian FC (ír) - FC Levadia Tallinn (észt) 1-3 (0-0)
FH Hafnarfjördur (izlandi) - Haverfordwest County AFC (walesi) 3-1 (1-0)
Total Network Solutions FC (walesi) - Östers IF (svéd) 1-2 (0-2)
FK Zalgiris Vilnius (litván) - Portadown FC (észak-ír) 2-0 (2-2)
FK Ventspils (lett) - B68 Toftir (feröeri) 8-0 (3-0)
FC Etzella Ettelbrück (luxemburgi) - FC Haka (finn) 1-3 (1-2)
F91 Dudelange (luxemburgi) - FK Ekranas (litván) 1-2 (0-1)
Longford Town FC (ír) - FC Vaduz (liechtensteini) 2-3 (0-1)
FHK Liepajas Metalurgs (lett) - B36 Tórshavn (feröeri) 8-1 (3-1)
AC Allianssi (finn) - Glentoran FC (észak-ír) 1-2 (2-2)
FC TVMK Tallinn (észt) - ÍA Akranes (izlandi) 1-2 (2-4)
Dél-mediterrán csoport
NK Maribor (szlovén) - FK Sileks (macedón) 1-1 (1-0)
NK Primoje (szlovén) - Marsaxlokk FC (máltai) 2-0 (1-0)
NK Zeljeznicar Szarajevó (bosnyák) - SS Pennarossa (San Marinó-i) 4-0 (5-1)
KS Dinamo Tirana (albán) - OTELUL GALATI 1-4 (0-4)
FK Modrica (bosnyák) - FC Santa Coloma (andorrai) 3-0 (1-0)
FK Sloga Jugomagnat (macedón) - AC Omonia Nicosia (ciprusi) 1-4 (0-4)
Birkirkara FC (máltai) - FK Partizani Tirana (albán) 2-1 (2-4)
Közép-Kelet csoport
FC Banants (örmény) - FC Ilicsivec Mariupil (ukrán) 0-2 (0-2)
FK Shamkir (azeri) - TSU Tbiliszi (grúz) 1-4 (0-1)
Dinamo Tbiliszi (grúz) - FC BATE Boriszov (fehérorosz) 1-0 (3- 2)
FC Tiraspol (moldáv) - FC Sirak (örmény) 2-0 (2-1)
FC Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz) - FC Nistru Otaci (moldáv) 1-2 (1-1)
KISPEST HONVÉD - FC MIKA Asztarak (örmény) 1-1 (1-0)
FK Karabah (azeri) - FK Dukla Besztercebánya (szlovák) 0-1 (0- 3)
Az UEFA-kupa második selejtezôjének párosítása:
Dél-mediterrán csoport:
STEAUA - Zeleznik Belgrád (szerb-montenegrói)
Partizan Belgrád (szerb-montenegrói) - OTELUL GALAC
Genclerbirligi (török) - Rijeka (horvát)
Levszki Szófia (bolgár) - Modrica Maxima (bosnyák)
Bnei Sahnin (izraeli) - Partizani Tirana (albán)
Buducnost Banatski Dvor (szerb-montenegrói) - Maribor (szlovén)
Zeljeznicar Szarajevo (bosnyák) - Liteksz Lovecs (bolgár)
Dinamo Zágráb (horvát) - Primorje (szlovén)
Omonia Nicosia (ciprusi) - CSZKA Szófia (bolgár)
AEK Larnaka (ciprusi) - Makkabi Petah Tikva (izraeli)
Közép-kelet csoport:
ÚJPEST FC - Servette (svájci)
Amica Wronki (lengyel) - KISPEST HONVÉD
Terek Groznij (orosz) - Lech Poznan (lengyel)
Slavia Prága (cseh) - Dinamo Tbiliszi (grúz)
Rapid Bécs (osztrák) - Rubin Kazany (orosz)
Ilicsivec Mariupol (ukrán) - Austria Bécs (osztrák)
Besztercebánya (szlovák) - FC Wil (svájci)
Nistru Otaci (moldáv) - Sigma Olomouc (cseh)
Artmedia Petrzalka (szlovák) - Dnyepr Dnyepropetrovszk (ukrán)
SV Pasching (osztrák) - Zenit Szentpétervár (orosz)
Metalurg Donyeck (ukrán) - CK Tiraspol (moldáv)
FC Tbiliszi (grúz) - Legia Warsó (lengyel)
Északi csoport:
Glentoran (észak-ír) - Elfsborg (svéd)
Beveren (belga) - Vaduz (liechtensteini)
Odd Grenland (norvég) - Ekranas (litván)
Ventspils (lett) - Bröndby (dán)
IA Akranes (izlandi) - Hammarby (svéd)
Stabaek (norvég) - Haka Valkeakoski (finn)
Bodo Glimt (norvég) - Levadia Tallinn (észt)
Hafnarfjordur (izlandi) - Dunfermline Athletic (skót)
Zalgiris (litván) - Aalborg (dán)
Östers (svéd) - Liepajas Metalurgs (lett)
Az elsô találkozókat augusztus 12-én, a visszavágókat két héttel késôbb, augusztus 26-án bonyolítják le.
Kósa András
Két doppingeset a román küldöttség soraiban
A Román Olimpiai Bizottság (COR) bejelentése szerint két sportoló szervezetében mutattak ki tiltott anyagokat a minden olimpiai induló esetében kötelezôen elvégzett megelôzô doppingvizsgálaton. A B- próba megvizsgálása elôtt a neveket nem szándékoztak nyilvánosságra hozni, annyi azonban kiderült, hogy egy evezôsrôl és egy atlétáról van szó, mindketten nôk. Rövidesen az is kiszivárgott, hogy a 100 gátas Carmen Zamfir és az evezôscsapat egyik legnagyobb sztárja, Viorica Susanu keveredett gyanúba.
A COR, a sydneyi olimpián a román csapatra árnyékot vetô doppingbotrány-sorozat után, idejében közölte, hogy minden indulót ellenôriznek a kiutazás elôtt, hogy elkerüljék az utóbbi kellemetlenségeket. Ha a doppingolás ténye beigazolódik, akkor a két sportolót örökre kizárják a román olimpiai csapatból - jelentette ki Dan Popper, a COR fôtitkára -, függetlenül annak nevétôl. A gyakorlat azonban rácáfolni látszik szavaira, hiszen a nyolcas és kettes hajó tagjaként is aranyesélyes Susanutól, minden szabályzatnak fittyet hányva, újabb mintát vettek a B-próba kielemzése elôtt. Az egész ügy egyébként is roppant zavaros, ellentmondó nyilatkozatok sora követi egymást, Ion Tiriac COR-elnök pedig, akinek a javaslatára bevezették az örökös kizárást az olimpiai csapatból doppingolás esetén, egyelôre mélyen hallgat.
Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy Mihaela Melinte kalapácsvetônôt nem nevezték az olimpiára, ugyanis négy éve doppingolás miatt két évre felfüggesztették. A büntetése letöltése után a versenyporondra visszatért atléta hiába tartozik a világ élvonalába, és lehetne éremesélyes, a COR hajthatatlan maradt. Tiriac Sydney után közölte, hogy a doppingoló sportolókat már elsô alkalommal örökre kizárják az olimpiai csapatból. Ezzel az intézkedéssel a román olimpiai bizottság a világ legszigorúbb doppingellenes szabályát alkalmazza.
Az Európai Unió jelentôs mértékben járult hozzá az augusztusi olimpiával összefüggô athéni infrastrukturális beruházások finanszírozásához.
Öt kiemelkedô programhoz - nevezetesen az északi körgyûrû, a központot a déli városrésszel összekötô villamos- és a repülôtérrôl az Olimpiai Stadion érintésével Pireuszba vezetô vasútvonal, valamint a légikikötôt a centrummal összekapcsoló metró megépítéséhez, illetve ezzel összefüggésben más földalatti vonalak bôvítéséhez, továbbá a városközpont régészeti emlékeit érintô sétálóút kialakításához - legalább ötven százalékos támogatást nyújtott az EU.
Az új metróvonal kialakításának 1600 millió eurós - értelemszerûen a legnagyobb - költségeihez például 900 millióval járult hozzá az unió.
Az athéni olimpia szervezôbizottsága az ötkarikás mûsor bôvítését hirdette meg: a "29. sportág" a környezetvédelem lenne.
A szervezôk arra kérik a nézôket és az olimpiai család tagjait, hogy fokozott mértékben figyeljenek, vigyázzanak a versenyszínhelyek tisztaságára. Éppen ezért a létesítmények környékén kék és zöld színû zacskókat osztanak ki azzal a felhívással, hogy a kék zacskókba a plasztik üvegeket, papírpoharakat és más mûanyagból készült tárgyakat, a zöldbe pedig mindenféle egyéb hulladékot, szemetet gyûjtsenek és azokat a kijelölt helyeken dobják el.
A házigazdák ettôl az akciótól sokat remélnek, elsôsorban azt, hogy a versenyszínhelyeket a küzdelmek után sem lepi el a szemét és a hulladék.
Gombos Attila a Local Kombat gálákon kamatoztatja tudását
A megyei sport egyik sikeres ága a kínai harcmûvészetek legismertebb változata, a kung- fu (nemzetközi nevén wu-shu). A siker jórészt a Gombos testvérek eredményeinek köszönhetô, akiknek sikerült ország- és világszerte tekintélyt kivívniuk maguknak.
- Az utóbbi idôben többször feltûntél a televízió képernyôjén, a Local Kombat gálák résztvevôjeként. Hogyan kerültél kapcsolatba a Local Kombat szervezôivel?
- Amikor megjelentek Romániában ezek a gálák, elhatároztam, hogy én is megpróbálok bejutni, hogy kamatoztathassam húszéves tapasztalatomat az önvédelmi sportágak terén. Nagyon nehéz bejutni abba a "körbe", hiszen általában nem a legjobbak, hanem azok jutnak be, akiknek jó kapcsolataik vannak. Attól a perctôl, hogy bejutottál, már az a legfontosabb, hogy nagyon fölényesen gyôzd le az ellenfeledet, s fôleg, hogy show- t láthasson a közönség.
- Ezek a versenyek a belföldi ismertségeden is javítottak...
- Valóban így van, hisz a küzdôsportok nem tartoznak Romániában a legjobban ismertek közé.
- Mi vitt leginkább a Local Kombat irányába: a hírnév, az anyagiak, vagy hobbiból indultál?
- Én amit csinálok, azt szeretem is. Természetesen azonban a tudásomat megpróbálom értékesíteni. Az emberek általában elôször jobban örvendenek annak, ha elismerik ôket, késôbb azonban ez már nem elég, hisz élni is kell valamibôl. Ezért valóban sokat jelentenek az anyagiak is.
- Milyenek a feltételek a brassói klubnál, ahol a Local Kombat versenyekre készülsz?
- Nagyon keményen fel kell készülni minden egyes gálára. Általában a mérkôzés elôtt három héttel utazom Brassóba. Ôk biztosítják az útiköltségeket, szállást, kosztot, vitaminozást, az utóbbi azért is nagyon fontos, mert havonta 50 euróba kerül. Edzôt is rendelkezésedre állítanak, ami szintén nagyon fontos, hisz egy külsô szem nélkül csak az erônlétet lehet javítani.
- Itthon viszont mégis csak saját magadra számíthatsz a Gombos Martial Arts nevû klubodban...
- Igen, 2001 óta tulajdonképpen nincs edzôm, akkor váltam el Horváth Attilától, akinek nagyon sokat köszönhetek. Minden kismadár azonban egyszer kirepül a fészekbôl, s egyik titkos vágyam teljesült azzal, hogy megalapítottam a saját klubomat, amelyre nagyon büszke vagyok. Mint ahogy tanítványaim fejlôdését is látva, elégedettség tölt el.
- Vannak közöttük tehetséges gyerekek?
- Úgy vélem, hogy minden odaadó, szorgalmas, ambíciós és jó fizikai adottságokkal rendelkezô gyermekbôl bajnokot tudok faragni. Ehhez azonban a fenti feltételeknek együtt kell lenniük. Tehetségek természetesen voltak, vannak és lesznek.
- Egy-egy Local Kombat-gyôzelem után gondolsz-e arra, hogy továbblépj, azaz kacsingatsz-e a K1 felé?
- Ha tôlem függne, már rég ott lennék, ám sok függ attól, hogy a menedzsered mennyire tud felfuttatni, beajánlani a megfelelô körökbe. Fontos, hogy ki áll a hátad mögött. A K1-be azonban nagyon-nagyon nehéz bejutni.
- 1995 óta, a Baltimore-ban megszerzett kung-fu világbajnoki címed óta próbálom követni pályafutásod fontosabb állomásait. Mondd el az olvasóknak, hogy tulajdonképpen melyek a legjobb eredményeid?
- Kung-fuban 1995-ben lettem világbajnok, majd kétszer voltam vb-bronzérmes. Két alkalommal nyertem Európa- bajnokságot, van egy-egy ezüst és bronzérmem a kontinensviadalon. Egy ezüstérmem van az unifight világbajnokságon, a tavaly Bukarestben kempo-világbajnok lettem. Ez azonban egy gyenge színvonalú világbajnokság volt, gyengébb, mint az országos kung-fu-bajnokság.
- Szurkolóid szinte semmit nem tudnak a családi hátteredrôl. Mondanál errôl valamit?
- Nôs vagyok, megértô feleségem van, akivel harmonikus családi életet élünk, s van egy aranyos kisfiunk is. Amúgy a feleségem lelki támaszom is, erôt ad, hogy tudom, végignézi a mérkôzéseimet a televízió képernyôje elôtt, pedig biztosan nem könnyû neki. A szüleim is mindig a sport felé irányítottak, támogattak. Édesanyám vágya mindig az volt, hogy gyôztes, bajnok legyek.
- A testvéreid még sportolnak?
- Amióta az eszünket tudjuk, mindig valamennyien sportoltunk, s gondolom, ez a jövôben sem változik. Ilyen magas szintre csak én jutottam, de Csaba bátyám, ha kitart csak a sport mellett, s nem kezd vállalkozásba, biztos hasonló szintre vitte volna. Ô azonban nagy felelôsséggel járó hivatása mellett döntött, s csak párhuzamosan sportol. Levente amatôrszinten hódol a sportnak, inkább testépítéssel foglalkozik, hobbiból.
- Harmincegy éves vagy, mik a jövôbeni terveid, ami sportpályafutásodat illeti?
- Én egyáltalán nem tekintem úgy, hogy az életkorom miatt kellene egyszer befejeznem a pályafutásomat. Kitartóan edzem, sportos életmódot folytatok, s egyáltalán nem érzem úgy, hogy le kellene állnom. Szerintem még tíz évig biztosan bírom az iramot, ezért inkább az üzleti ügyeim alakulása késztethet arra, hogy abbahagyjam az aktív sportolást. Lehet, hogy olyan üzletbe kezdek, ami többet hoz, mint a Local Kombat-mérkôzések, s ez lesz a mérvadó.
- Mivel foglalkozol a sport meg a család mellett?
- Tekintettel arra, hogy a sportpályafutásom befejezése után is meg kell élnem, s a család jövôjére is gondolnom kell, megalapítottam egy ôrzô-védô céget. A Gombos név jó hírnévnek örvend, ezért döntöttem a Gombos Security név mellett. Két tapasztalt bukaresti céggel mûködünk együtt.
- Az eddigi hazai sportpályafutásodat befolyásolta-e valamilyen módon, hogy magyar vagy?
- Mindig azzal az elhatározással lépek szorítóba, hogy nagy fölénnyel nyerjek, ne a bírók jóindulatán múljék a siker. Magyarként ezért kétszer annyit dolgoztunk az edzéseken. Ma már látjuk, érezzük, hogy elismerik tudásomat, ám korábban valóban sok esetben érzékelhetô volt, hogy a nevem másként hangzik, mint a Ionescu vagy a Popescu.
- Kaptál-e ajánlatokat más kluboktól, egyesületektôl?
- Sokat, még Németországból is hívtak, de mindig olyankor kaptam ezeket az ajánlatokat, amikor valamilyen okból nem tudtam már továbblépni.
- A világversenyek során volt-e alkalmad találkozni a harcmûvészet nagyjaival?
- Mérkôzések elôtt és után mindig lehetett találkozni az önvédelmi sportok világsztárjaival, a televízióból ismert hírességekkel, sokukkal tartom is a kapcsolatot. Hidd el azonban, ôk is csak egyszerû emberek, sok esetben a baráti körünkben is vannak hasonlóan értékes vagy sokkal értékesebb emberek, mint a felfuttatott sztárok.
- Készülsz párhuzamosan a kung-fu Európa- bajnokságra is?
- Igen, noha lehet, hogy kicsit ront a stílusomon, mert az eredményesség érdekében csupán egy küzdônemre kellene összpontosítani. Mivel a profi stílus eltér az amatôrtôl, változtatnom kell. A profiknál inkább az állóképesség, az erô számít, míg az amatôröknél a technika, a gyorsaság, a könnyedség a fontos.
- Eddigi pályafutásod során nem jutottál volna messzire támogatók nélkül.
- Sokat köszönhetek nagyon sok személynek. Közülük hadd említsem meg Erman Yetkint, az Azomures igazgatóját, a Prószer házaspárt, a Paneuro tulajdonosait. Ôk nem csupán anyagilag támogatnak, de minden mérkôzésemre eljönnek, s kamerával megörökítik az eseményeket. Említsem meg továbbá Orbán és Alex urakat a Leo vendéglôtôl, Terbea Sorint a Georgia Grouptól. Rajtuk kívül is azonban még nagyon sok nevet kellene megemlítenem, akik nélkül nem jutottam volna idáig.
- Apaként hogy látod, beleegyeznél abba, hogy a fiad a nyomdokaidon haladjon?
- Természetesen. Nagyon nehéz lenne számára az apja neve terhének viselése, de ennek is vannak elônyei. A klubok másként fognak mûködni, mint az én gyermekkoromban, s a harcmûvészetek elismertsége nôni fog. A fiam roppant energikus kisfiú, s már gyerekkorától megkaphatja azt, amit én annak idején nem kaphattam meg. Minden feltételt biztosítok neki, hogy idôvel bajnok lehessen. Ez persze tôle is függ majd...
Czimbalmos Ferenc-Attila
Kikapott a Dinamo
A televíziós közvetítéseknek alárendelten, három napra szétszórtan kezdôdött meg az új A-osztályos bajnoki idény. Ugyanezek a televíziós közvetítések (pontosabban a közvetítés jogának odaítélése) gondoskodtak az idény elôtti idôszak legnagyobb botrányairól is. Jelenleg is kusza a helyzet, s a szurkolók bosszankodhatnak, hogy az egyik legfôbb közvetítô, a Telesport a legtöbb háztartásban nem fogható.
A szétszórtság következtében nem kevesebb, mint három találkozónak az eredményérôl nem számolhatunk be, hisz ezek mind lapzárta után fejezôdtek be. A már lejátszott öt találkozó közül nem kevesebb, mint négy végzôdött 2-1 arányban, s a legnagyobb meglepetésnek a Dinamo konstancai veresége számít. Ioan Andone legénysége ezzel a zsolnai halvány formát igazolja, s azt, hogy amennyiben a szlovák együttesen mégis túljut a csapat a BL-ben, semmi esélye sem marad a Manchester United ellen.
Az újoncok közül csak Pászkány Árpád kolozsvári CFR-je tett sikeres vizsgát az elsô fordulóban, igaz, a Poli Iasi balszerencséjére a Rapidot fogadta. A Sportul Studentesc viszont a tavalyi újonc Apulumtól kapott ki hazai pályán, s máris megnehezítette saját dolgát, ami a bent maradás célkitûzé-sének teljesítését illeti.
A forduló eredményei: National - FC Brassó 2-1; CFR Kolozsvár - Poli AEK 2-1; Poli Iasi - Rapid 1-2; Sportul Stud. - Apulum 1-2; Farul - Dinamo 1-0. Az FC Arges - Univ. Craiova, FCM Bákó - Otelul és Steaua - Gloria mérkôzéseket lapzárta után játszották.
A következô forduló (augusztus 7.) mûsora: FC Brassó - FCM Bákó; Poli AEK - National; Gloria - CFR Kolozsvár; Rapid - Steaua; Apulum - Poli Iasi; Dinamo - Sportul Stud.; Univ. Craiova - Farul; Otelul - FC Arges.
Szerdán játsszák le a labdarúgó Románia-kupa második megyeközi fordulójának találkozóit.
Az eredeti tervtôl eltérôen, a Szováta - Szászrégen találkozót az Avântul 2002 pályáján rendezik, a felújítás alatt álló szovátai pálya ugyanis nem tudja biztosítani a mérkôzés megrendezését. Emlékeztetjük olvasóinkat a többi Maros megyei együttes találkozójára is: CS Armata - Nyárádtô; Marosludas - Szamosújvár; Chimica - Gaz Metan. A kezdési idôpont: szerda 18 óra.
Az olimpiai labdarúgás mindig egy kissé a többi sportág árnyékába kerül az ötkarikás eseményen. Az Európa-bajnokságon kivívott történelmi görög siker azonban rendkívüli érdeklôdést váltott ki a házigazdákban a torna iránt. Különösen azokban a városokban nagy az érdeklôdés, ahol mérkôzéseket rendeznek, hisz Szalonikiben, Volószban, Patraszban vagy Irakliónban ezek a mérkôzések jelentik majd az olimpiát.
A nézôk - egy újabb görög sikerben reménykedve - az ötkarikás labdarúgótornán is elsôsorban a sztárokat fogják keresni. Lássuk tehát, melyek a legnagyobb nevek, akiket elvárnak az athéni játékokra.
Az argentin csapatban például olyanok szerepelnek majd, mint a Barcelona sztárja, Saviola, vagy az AC Milan játékosa, Kily Gonzalez. Hozzájuk csatlakozik Ayala, Tevez, Heinze és a többiek. S ha már Dél-Amerikánál tartunk, Paraguay együttesében az a Gamarra szerepel, aki két világbajnokságon védôként úgy játszott végig nyolc találkozót, hogy egyetlen szabálytalanságot sem követett el. Szintén játszik majd az olimpián technikás csatár csapattársa, Roque Santa Cruz, valamint Romero.
Az olaszok csapatában Pirlo a legnagyobb név, de az együttes ifjú tagjai, Pelizzoli, Bonera és Ferrari szintén a "nagy" squadra azzura kapuján kopogtatnak. A portugáloknál pedig Cristiano Ronaldo és Helder Postiga gondoskodnak arról, hogy legyenek sztárok a csapatban.
Ha pedig a többi földrészt képviselô együtteseket vesszük sorra, akkor az ausztrál Craig Moore-nak, a Glasgow Rangers életveszélyes csatárának, valamint a ghánai futball egyik legnagyobbjának, az Ajax játékosának, Shaibu Yakubunak a neve tûnik fel.
A röplabdát a springfieldi (Egyesült Államok) Holyoke YMCA egyetem testnevelési igazgatója, I. G. Morgan vezette be a hallgatói számára 1895-ben, a téli felkészülés céljaira. Morgan egy olyan játékot szeretett volna meghonosítani, amely az alig néhány éve James Naismith által feltalált kosárlabdánál könnyedebb, testi küzdelmet nem igénylô testmozgásra biztosít lehetôséget. Ezért a csapatokat hálóval kettéválasztotta (mintának nyilván ott volt az egyéni sportágként ûzött tenisz), s azt a célt tûzte ki számukra, hogy próbálják meg az ellenfél térfelére juttatni a 2,5 m magasan kifeszített háló fölött a labdát. A módját egyelôre nem határozták meg, a labdát lehetett ütni, dobni, s annyiszor adogatni a saját térfélen, ahányszor csak a játékosok akarták. A játékot mintonette-nek nevezte el, ám ez az elnevezés nem terjedt el, gyôzött a szemléletesebb volleyball, azaz magyarul röplabda. A maitól még nagyon különbözô játék több formában terjedt el a világon az Amerikában tanult diákok közvetítése révén, ezeknek egységesítésére csupán 1947-ben, a nemzetközi szövetség létrehozása után került sor (korábban Európában a Nemzetközi Kézilabda-szövetség irányította a sportágat). Azóta érvényes a 18×9 méteres pályaméret, a csapatok hatfôs létszáma, ám a mai játék kialakulásáig még két forradalmi szabályzatmódosítást vezettek be. Az elsô az volt, amikor a hetvenes években eldöntötték, hogy a csapatonként és labdánként megengedett három labdaérintésbe a sánc beavatkozása nem számít bele, ami forradalmasította a taktikát. A másodikat a televíziós közvetítések hosszának kiszámíthatósága tette szükségessé: 1999 óta lemondtak arról a szabályról, hogy pontot csak az a csapat szerezhet, amelynél a nyitás joga van, ez ugyanis sokszor vég nélküli nyitáscseréket eredményezett, teljesen kiszámíthatatlanná téve egy-egy találkozó hosszát. Jelenleg minden labda pontot ér, egy játszma pedig 25 megnyert pontig tart. Három játszma jelenti a találkozó megnyerését, ha 2-2-re alakul a mérkôzés, a döntô játszma már csak 15 pontig tart. Ennek a rendszernek köszönhetôen egy-egy mérkôzés idôtartama csak kivételes esetben rövidebb egy óránál, illetve hosszabb másfél óránál.
Athénban 12 férfi és 12 nôi együttes küzdhet az olimpiai bajnoki cím elnyeréséért, mindkét nemben egy-egy helyet a házigazdáknak tartottak fent, míg a tavalyi világkupa dobogósai szintén ott lehetnek a görög fôvárosban. A maradék nyolc-nyolc helyet kontinentális selejtezôkön (négy-négy hely), illetve világkvalifikációs pótselejtezôkön lehetett kivívni. Magyarország esetében csupán a férfiegyüttes kapcsolódott be a kvalifikációkba, de nem jutott az európai kvótaszerzô torna hatos döntôjébe. Románia esetében csupán a nôi együttesnek lett volna leheletnyi esélye a kijutásra, de az Európa-bajnokságon várakozás alatt szerepelt a csapat, s a bakui világselejtezôn már nem vehetett részt.
A csapatokat mindkét nem esetében két hatos csoportba sorolják, melyeknek keretében körmérkôzés dönti el a sorrendet. A csoportok elsô négy helyezettjei keresztben negyeddöntôket játszanak, majd a két elôdöntô és a döntô következik. Akárcsak a labdarúgásban (a többi csapatjátékkal ellentétben), röplabdában a kiesett együttesek már nem játszanak helyosztókat, egyetlen kivétel a bronzmérkôzés az elôdöntôk vesztesei között.
A röplabda a fiatalabb csapatjátékok közé tartozik, így az olimpiai családba is viszonylag nem olyan régen, 1964-ben tagolódott be. Igaz, ez a nemzetközi szövetség létrehozását követôen viszonylag hamar bekövetkezett, s ebben nagy szerepet játszott, hogy az 1964-es olimpiát Tokióban szervezték, Japánban pedig már azóta rendkívül népszerû a röplabda, hogy a század eleji diákok magukkal vitték szülôhazájából, az Egyesült Államokból. Más sportágaktól eltérôen már az elejétôl kezdve egyenjogúak voltak a nemek is, hisz a férfi és nôi röplabdát egyszerre vették fel a mûsorba, azonos számú, 12-12 csapattal, s ez a szám mindmáig változatlan maradt. Míg az elsô olimpiai tornákat egyértelmûen Japán és a Szovjetunió uralta, mára nagyon sok jó képességû csapat található a világ élvonalában, különösen szembetûnô a latin-amerikai nôi együttesek elôretörése.
Az olimpiai játékokra érkezô röplabdázók a Faliró-part egyik építészeti gyöngyszemét, a Béke és Barátság sportcsarnokot vehetik birtokukba a játékok idejére. A Béke és Barátság csarnok azon athéni sportlétesítmények közé tartozik, amely már korábban is létezett, ám természetesen a kötelezô felújítás neki is dukált. Athén eddigi legmodernebb sportcsarnokaként számos fontos nemzetközi eseménynek adott otthont, elsôsorban a görögök között rendkívül népszerû kosárlabdában. Az olimpia szervezôi végül úgy döntöttek, hogy a kosárlabdázóknak új helyszínt emelnek, míg a Béke és Barátságban a röplabdát "helyezik el". A csarnok 13.000 nézô befogadására képes.
Üzembe helyezték Athénban az Info 2004 rendszert, amely a játékok hivatalos hírszolgáltatása: az olimpiai színhelyeken, a fô sajtóközpontban és alközpontokban, a rádiós központban, a versenypályákon, az olimpiai faluban és a médiafaluban felállított számítógépeken ad tájékoztatást angol, francia és görög nyelven.
Az Info 2004 versenyeredményeket, híreket, gyors nyilatkozatokat, a versenyzôk biográfiáját, háttéranyagokat, rekordokat, közlekedési tájékoztatást és idôjárás- jelentést biztosít a felhasználóknak. A rendszer anyagait kétszázötven munkatársból álló gárda állítja össze, köztük sportszerkesztôk, statisztikusok és egyes sportágak szakértôi. A játékok története, statisztikai adatok és az elmúlt négy esztendô kiemelkedô versenyeinek eredményei máris megtalálhatók a számítógépeken, s folyik a sportolók életrajzi adatainak kiegészítése, összeállítása.
Az Info 2004 naponta mintegy nyolcvan idôszerû hír közreadását tervezi az olimpiai család számára, az írott és elektronikus sajtónak pedig szinte nélkülözhetetlen segítséget nyújt majd.
Története legnagyobb létszámú csapata, 441 sportoló képviseli a házigazda Görögországot az augusztus 13-án kezdôdô athéni olimpián. Az együttes zászlóvivôje az a Pirrosz Dimasz lesz, aki pályafutása negyedik ötkarikás aranyérmének megszerzésére készül a súlyemelôk között.
Görögország - amely a legkisebb olimpiai házigazda az 1952-es helsinki játékok óta - eddigi rekordlétszámú csapatát az elsô újkori játékokon, 1896-ban indította, akkor 240-en voltak tagjai a hazai együttesnek.
Repülési tilalmi övezetet létesítenek a görög fôváros légterében már egy héttel az augusztusi athéni olimpia kezdete elôtt.
Mint Dimitrisz Mandilisz tábornok, a görög légvédelem egyik vezetôje kedden elmondta, terveket készítettek arra az esetre is, ha eltérített repülôgépeket kellene lelôniük, megelôzendô a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadások elkövetési módszerével végrehajtandó terrorcselekményeket.
Mandilisz azon öt légvédelmi támaszpont egyikének a parancsnoka, amely Athén és az észak- görögországi Szaloniki légtérvédelmét hivatott szavatolni az augusztus 13- 29. közötti olimpia idején. Az amerikai gyártmányú Patriot rakétákkal is felszerelt támaszpontokról a központi athéni olimpiai stadiontól számított 150 kilométeres sugarú körben figyelik a lehetséges veszélyforrásokat, azaz repülôgépeket, rakétákat, vitorlázógépeket, távirányítással mûködô (kis) repülôgépeket és egyéb repülô eszközöket. Ezek esetleges lelövésérôl a görög kormány, illetve a Kosztasz Karamanlisz miniszterelnök vezette bizottság dönthet - mondta el a tábornok.
Karamanlisz egy olasz lapban kedden közölt nyilatkozatában leszögezte, hogy az olimpián részt vevô sportolók nem kapnak ugyanolyan fegyveres védelmet, mint az ötkarikás játékokra ellátogató politikusok. A The New York Times címû amerikai napilap a múlt héten még arról számolt be: a görög hatóságok szemet hunynak majd afelett, hogy külföldi országok fegyveres testôrségeket küldenek sportolóik védelmére Athénba.
ELADÓ négyfiókos Arctic mélyhûtô és kisméretû Zanussi hûtôszekrény. Tel. 233-874. (3846)
ELADÓ teraszra való asztal és pad fából, dupla, inox mosogatókagyló, inoxasztal, szék és asztal fából, henteshúsnak való Jolly típusú hûtôszekrény (2,9 m hosszú). Tel. 0745-653-441. (3876)
VESZEK antik bútort, festményeket, órákat, szobrokat, porcelánt, elcserélek 2 IZS motorbiciklit. Tel. 230- 947, 0744-159-190. (3592)
Eladó szobabútor, rekamié, asztal, 4 szék, kétajtós szekrény, konyhabútor. Érdeklôdni du. 17-18 óra között. Tel.. 220-646. (4142)
ELADÓ 2 szobás, földszinti tömbházlakás elônyös áron a MOGYE környékén. Tel. 211-467, 0744-663-516. (3874)
ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a Budaiban. Tel. 230-268, 236-711. (4097)
ÉRTELMISÉGI család kiadó lakást keres a Savinesti negyedben vagy környékén. Tel. 221-633, 0745-468-561. (4110)
ELADÓ I. emeleti, I. osztályú garzon a Brasovului utcában, a Dacia mellett, vízórával, telefonnal, kábeltévével, parkettel, beépített erkéllyel. Ára: 17.500 euró, alkudható. Tel. 232- 819, 16-22 óra között. (4108)
ELADÓ ház gazdasági épülettel és kerttel Sárpatakon. Tel. 0722-219-041. (4105)
Sürgôsen eladó magánház. Tel.: 216- 430, 218-074. (4151)
ELVESZTETTEM a Mobila Rt. által kibocsátott munkahelyi igazolványomat. Semmisnek nyilvánítom. (1)
MTB kerékpárok újan, használtan, a legolcsóbban, garanciával és szervizzel. Tel. 0745-361-893. (3360)
1 DB Marosvásárhely - Budapest, 1 db Marosvásárhely - Püspökladány vonatjegy eladó. Tel. 265-486. (4377240)
MAROSVÁSÁRHELY - tel. 0744-590-374, 0788-365-400, www. onlineclinic.ro - Viagra - 290.000 lej; Cialis - 399.000 lej; Levitra - 350.000 lej; gyors magömlés elleni spray - 400.000 lej. Tel. 0726-166-066. (1432081)
MEGHÍVJUK ingyenes bemutatónkra augusztus 4-én 16.45 órára a Continental Szállóba, ahol szó lesz az egészségjavításról és jövedelem-kiegészítésrôl. Tel. 244-611, 0744- 556-238. (4107)
AKAR pénzt keresni? Döntsön! Tel. 0742-438-377. (4106)
Keresek aragázkályha-szerelôt. Tel.: 223-725. (41523)
"Elmegyek, elmegyek, milyen úton indulok, még nem tudom. Elhagyom az otthonom, még a jó barátoktól, sem búcsúzom." Így mentél el te is, senkitôl sem búcsúzva, hisz nem gondoltad, hogy ez az út végzetes lesz számodra. Szívünk mélységes fájdalmával emlékezünk drága unokaöcsénkre, a koronkai ifj. KIBÉDI FERIKÉRE halálának elsô évfordulóján, aki élete legszebb korában, 24. évében Németországban tragikus autóbaleset áldozata lett. Álmainkban gyakran megjelensz, de csak a szomorú valóságra ébredünk, hogy nem vagy már közöttünk. A jó Isten adjon összetört testednek csendesen pihenést, lelkednek örök nyugalmat. A Frunza, a Szitai és a Zolnai család. (3966)
Szomorú szívvel emlékezünk drága édesanyánkra, BODÓ ILONÁRA halálának 7. évfordulóján. Fia, menye, három leánya, vejei és hét unokája. Nyugodj békében, drága mama. (4093)
Az emlékezés a lélekben terem, a lélek nem hal meg sohasem. Szomorú szívvel emlékezünk augusztus 2- án, amikor öt éve elragadta a kegyetlen halál szerettei körébôl a drága jó férjet, sógort és jó szomszédot, LELE AURÉLT. Áldott emlékét örökre szívünkben ôrizzük: bánatos felesége, Erzsike, sógornôje, Minika és az Ördög család. Akik ismerték és szerették, gondoljanak rá kegyelettel. (3918)
Fájó szívvel emlékezünk augusztus 2- án id. TAR RÓBERTRE halálának elsô évfordulóján. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Bánatos özvegye, gyermekei és családjaik. (4039)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó férj, édesapa, nagyapa, dédnagyapa, após, testvér, rokon és jó szomszéd, SZABÓ SÁNDOR mészáros, a vágóhíd volt dolgozója, életének 81. évében hosszas szenvedés után elhunyt. Drága halottunk temetése folyó hó 2-án du. 3 órakor lesz a református temetôben. A gyászoló család. (4146)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama, dédnagymama, anyós, a ravai születésû
OZSVÁTH JOLÁN szül. Kovács szeretô szíve júl. 30-án, életének 77. évében megszûnt dobogni. Temetése aug. 2-án du. 2 órakor lesz a ravai gyászháztól. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (4145)
Mély megrendüléssel értesültem ILLYÉS KINGA színmûvésznô hirtelen bekövetkezett haláláról. Az életére is ráillô Isten igéjével kívánok vigasztalódást a gyászoló család minden tagjának: "Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megad nekem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az ô megjelenését. "(2Tim. 4, 7-8.) Tôkés László püspök. (4144)
Fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy a drága jó édesanya, nagymama, anyós és jó szomszéd, PAÁL ANNA (Nusi néni) marosvásárhelyi lakos rövid, de türelmes szenvedés után 92. évében elhunyt. Temetése aug. 2-án du. 2 órakor lesz a római katolikus temetô felsô kápolnájából. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Emlékét ôrzi bánatos lánya, Zsóka, veje, Feri és unokája, Attila és családja. (4139)
Fájó szívvel és mély megrendüléssel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, após, nagyapa, testvér, apatárs, sógor, barát és szomszéd, a volt marosszentkirályi születésû, marosvásárhelyi lakos, id. KERTÉSZ LÁZÁR (volt IRTA-buszsofôr) életének 64. évében hirtelen elhunyt. Temetése 2004. augusztus 3- án du. 14 órakor lesz a Jeddi úti temetôben katolikus szertartás szerint. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Bánatos családja: felesége, gyermekei, unokái, menyei és veje. (4137)
Mély fájdalommal búcsúzunk szeretett testvéremtôl, KERTÉSZ LÁZÁRTÓL. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Márton és családja. (4138)
Fájó szívvel és mély megrendüléssel búcsúzunk a drága jó testvértôl, sógortól és nagybácsitól, id. KERTÉSZ LÁZÁRTÓL.
Öccse, Sanyi, sógornôje, Irén családjával együtt. Nyugodj békében. (4141)
Kegyelettel és szívem mély fájdalmával búcsúzom szeretett testvéremtôl, id. KERTÉSZ LÁZÁRTÓL. Emléked legyen áldott, nyugalmad csendes. Bánatos testvéred, Zoltán. (4148)
Utolsó üdvözletünk nagybátyánknak, id. KERTÉSZ LÁZÁRNAK. Nyugodjon békében. (4143) Ifj. Kertész János és családja, Ignácz Mónika és családja.
Mély fájdalommal búcsúzunk szeretett nagybátyánktól, id. KERTÉSZ LÁZÁRTÓL. Nyugodjon békében. Zolika és Loránd. (v.)
Szomorú szívvel és megrendülten búcsúzom a szeretett sógortól, id. KERTÉSZ LÁZÁRTÓL. Nyugodj csendesen. Anna-Mária. (v.)
Fájdalommal, megtört szívvel búcsúzom drága, szeretett öcsémtôl, id. KERTÉSZ LÁZÁRTÓL. Bátyja, János és sógornôje, Zsuzsa. Áldott legyen emléke, nyugalma békés, csendes. Nyugodjon békében. (4143)
Mély fájdalommal és szomorú szívvel tudatjuk, hogy a drága jó férj, édesapa, nagytata, testvér, após és rokon meg lelki jó barát, id. BACH LORÁND LÁSZLÓ a Közmû- és Lakásgazdálkodási Vállalat nyugalmazott fôtechnikusa, életének 73. évében 2004. júl. 31-én hirtelen elhunyt. A katolikus szertartás idôpontjáról a keddi Népújságból értesülhetnek. Mély fájdalommal búcsúzik szeretett felesége, Ildikó, fia, Loránd, lánya, Judit, veje, Sándor és három unokája: Lehel, Tekla és Sarolta. (- )
Ôszinte és mély együttérzésünket fejezzük ki a Kertész családnak szeretett nagybátyánk elhunyta alkalmával. A Kiskasza család. (4149)
Köszönjük vigasztaló együttérzésüket mindazoknak, akik KILYÉN SÁNDOR temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek. A gyászoló család. (4096)
Copyright © Népújság - 1999